"Nov. 30-án Incze János-Dés festőművészre emlékeztek Désen a magyar közösség tagjai. Az Amicitia Baráti Társaság kezdeményezésére emléktábla került az 1999-ben elhunyt festőművész házára, melyet ünnepélyes lelepleztek. Az emléktáblát Kovrigné Etédi Annamária tervezte, és az Illyés Alapítvány támogatásával készült el. A felszólaló Murádin Jenő művészettörténész Incze János életpályáját méltatta. Az emléktábla hirdeti: "Ebben a házban élt és alkotott Incze János-Dés festőművész". /Valkai Krisztina: Emléktábla Incze János-Dés tiszteletére. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./"

"Az 1999-ben létrejött Hargita Kiadóhivatal a Székelyföld és a Moldvai Magyarság havonta megjelenő folyóiratok mellett olyan dokumentumok újrakiadását vállalta, mint a Csíki Székely Krónika, az 1902-es Tusnádi Székely Kongresszus, és Vitos Mózes Csíkmegyei Füzetek. A kiadó másik fő célkitűzése a Moldvában élő csángómagyarok kultúrájának, történelmének megismertetése. Duma István András, a klézsei csángó költő Én országom Moldova verseskötete kezdte a sort, majd ezt követte Az ember ott a legfájóbb magyar címet viselő, csángómagyarokról szóló versantológia. Elindítják a moldvai katolikusok történelméről szóló dokumentumok kiadását Bibliotheca Moldaviensis néven. A kötetek kétnyelvűek /magyar és román/. Az első kötet Zöld Péter jelentése, aki megírta a moldvai magyarok történetét 1420-ig visszamenően. Gh. I. Nastase Ungurii din Moldova la 1646 dupa "Codex Bandinus" (A moldvai magyarok 1646-ban a Bandinus-kódex tudósítása alapján) című tanulmányának eredeti, román nyelvű kiadása és magyar nyelvre való fordítása szerepel másodikként a tervben. Gh. I. Nastase, a iasi-i egyetem történész professzora volt, aki az 1926-os egyházi összeírások alapján elkészítette Moldva magyarlakta településeinek térképét, és adatait összevetve Bandinus püspök adataival, megpróbált fényt deríteni a moldvai magyar betelepedés folyamatára. A Codex Bandinus a legszámottevőbb jelentés a moldvai csángómagyarok sorsáról, mely Bandinus Márk marcionapolisi érsek, misszionárius főpap tollából származik, aki 1646-1647-es moldvai pasztorációs útja tapasztalatairól számolt be a Szentszéknek. A tervekben szerepel még Radu Rosetti: Despre Unguri si episcopiile catolice din Moldova (A magyarokról és a moldvai katolikus püspökségekről) című tanulmánya, Veszely-Imets-Kovács utazása Moldva-Oláhhonban; Auner Károly, Petrás Incze János, Weigand Gustav, Ioan Ferent, Veress Endre, Lükő Gábor, Bitay Árpád munkái, tanulmányai. /Mirk Szidónia-Kata: Bibliotheca Moldaviensis. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 28./"

"Kézdivásárhelyen hetvenöt csángó gyermeket fogadtak, a csángómagyar gyermekek a moldvai katolikusság ,,székelyes" településeiről valók, Klézséből, Frumószából, Somoskáról, Pusztinából és Lujzikalagorból. Moldva-szerte több mint kétszázezren vannak római katolikus hiten, s ezek bizonyosan valamennyien magyar származásúak, de ma már csak ötven-hatvanezerre tehető azok száma, kik anyanyelvüknek tudják és vallják a magyart. Hegyeli Attila és néhány társa elindította azt a hősi küzdelmet az anyanyelvi oktatásért folyik. Megszállottság és legyűrhetetlen hit kellett ehhez, írta Magyari Lajos. Hegyeli és társai egy ilyen világ ellenében szánták el magukat cselekvésre, s ezzel a legjobbak - Petrás Incze János, Zöld Péter, Domokos Pál Péter, Kallós Zoltán - mellé kerülnek a sokat vitatott ,,csángó történelemben". /Magyari Lajos: Csángók Háromszéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 2./"

"Portik Piroska, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztályának osztályvezetője a vele készült interjúban közölte: megszületett a döntés a moldvai csángómagyarok kulturális támogatására a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által idén kiírt 100 millió forintos keret szétosztásáról. Eredetileg két részletben tervezték megpályáztatni a 100 milliós keretet: első körben 61 millió forintra, másodszorra a fennmaradó 39 millió forintra. Az első pályázati kiírásra azonban 211 millió forintos igény érkezett be. Rengeteg színvonalas pályázatot kénytelenek voltak elutasítani. Három nagy témakörre osztották a pályázatokat, kultúra, oktatás (ez zömében iskolán kívüli oktatást jelent) és kutatás. A kultúra témakör 20 millió forintjára közel 120 millió érkezett igény. De ugyanez volt az oktatás és a kutatás vonatkozásában is. Az oktatásra kiírt 36 millióra és a kutatásra kiírt 5 millió forint összegre. Idén is jelentős tétel volt a tárca által még 2000-ben megkezdett gyimesfelsőloki Szent Erzsébet Gimnázium bővítési munkálataira átutalt 16 millió forint. Ezzel az átutalással a tárca immár több mint 153 millió forinttal támogatta az iskola bővítését. Számos, a maga területén nagyon jelentős szervezet nyújtott be pályázatot: Kallós Zoltán Alapítvány, Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, Romániai Iskolapolgár Alapítvány, Gyepűk Népe Alapítvány, Domokos Pál Péter Közművelődési Egyesület, Petrás Incze János Kulturális Egyesület, Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Csángómagyar Pedagógusok Testülete, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, Participatio Alapítvány, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, Kriza János Néprajzi Társaság például. A Csángó Tanácsadó Testület - a tárca munkáját segítő, külső szakértőkből álló tanácsadó testület - már áprilisi ülésén igyekezett ennek fényében támogatást megítélni a program működtetésére. Bilibók Jenő, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének alelnöke elmondta, tárgyalni készülnek a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával és az Oktatási Minisztériummal annak érdekében, hogy tisztázzák: az Erdélyben tanuló csángómagyar gyerekek bentlakás-költségeit ki és milyen formában támogatja az elkövetkezőkben. A válasz az, hogy az ún. "csángómagyar keret" megnevezése egyértelműen a csángómagyar kultúra támogatását nevesíti, mint felhasználási lehetőséget. Ebbe pedig csupán az iskolán kívüli oktatás fér bele. Támogatják viszont gyermektáborok szervezését Magyarország és Románia területén egyaránt. Támogatják a moldvai, illetve gyimesi csángók falunapjait, néprajzi és történelmi táborait. /Guther M. Ilona: Célunk, hogy felkeltsük érdeklődésüket saját kultúrájuk, múltjuk iránt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 22./"

"A Maroshévízzel szomszédos Galócás kb. 3000 fős lakossága vegyes nemzetiségű és vallású. A római katolikus közösség itt kisebbségben van. Nagy eseményre készülnek, aug. 15-én templomszentelés lesz. A templom alig három év alatt készült el a hívek áldozatkészségének és a lelkes Salamon József plébános fáradhatatlan munkájának köszönhetően. Támogatást kaptak egy németországi plébániától, az Illyés Közalapítványtól és a román Kultuszminisztériumtól is.A templom a Magyarok Nagyasszonya nevet fogja viselni, a templomban középen a Magyarok Nagyasszonya festmény áll, körülvéve a közösség példaképeivel: Szent István király, Szent Imre herceg, Szent László, Árpád-házi Szent Erzsébet, Szent Margit, Boldog Özséb, Szent Pongrácz István, Boldog Apor Vilmos, Boldog Batthyány-Strattman László, Isten szolgája Márton Áron püspök és Petrás Incze János szerzetes. A festményeket a plébános elképzelése szerint Baróti Ádám szászrégeni művész készítette el. Az előző napon, aug. 14-én emlékműavatás is lesz. Az elmúlt rendszer két áldozatának tiszteletére állítanak emlékművet a galócásiak: Ábrahám Árpád volt gyergyóhodosi és galócási plébánosnak, akit 1958-ban a Szoboszlay-per vádlottjaként végeztek ki a zsilávai börtönben, és Lőrinc János Rajmond galócási ifjúnak, aki katonai szolgálata alatt az 1989-es események áldozata lett. /Portik M. Erika: Templomszentelés Galócáson. = Vasárnap (Kolozsvár), aug. 10./"

"Egyes elméletek szerint már a honfoglalás előttől van folyamatosan magyar élet Moldvában, s a csángók legarchaikusabb rétegei, az északi csángók részben vagy egészében az egykori etelközi magyarok maradékai lennének. Arról már írásos dokumentumok is vannak, hogy a 15-16. században a "25 városok lakói majdnem mind magyarok" voltak. Husz (Husi) városban még a 19. században felváltva választottak magyar és román bírót. Először a városok szívódtak fel, azután fokozatosan kezdtek felszívódni a falvak is. Már a néhai klézsei lelkész, Petrás Incze János Döbrentei Gáborhoz, a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnökéhez az 1840-es évektől küldött levelei beszámolnak erről a nagyléptű sorvadásról. Hogy vannak falvak, ahol mindenki magyarul beszél, vannak olyanok is, ahol a gyermekek már nem beszélnek magyarul, de a felnőttek igen, aztán olyanok, ahol már csak az öregek beszélnek magyarul. Van magyar élet Moldvában. Több mint fél évezredes gyakorlat, a magyarság üldözése; hivatalosan nem létezőnek való tekintése tovább tart. Megindult egy ellenfolyamat is, idén ősztől már hét településen kezdik el a magyar nyelv fakultatív oktatását az iskolákban. Idén tánctáborok voltak Külsőrekecsinben és Somoskán. Külsőrekecsinben immár ötöd ízben. A táborvezető Tündig Tamás budapesti táncmesternek segített a csángó fiatalok. A plébánosi fenyegetett. Még meg sem érkeztek a táborlakók, máris elhangzott a szószékről: "Jönnek a nem várt vendégek", a "rosszakaró magyarok", és hogy óvakodjék tőlük a falu népe. Ne engedjék, hogy fényképezzék őket s a falut, mert "kacagni akarnak rajtunk"! "Magik elmennek, de nekünk itt kell élni tovább" - mondotta Szarka Marika, a tábor egyik fősegítője, miközben szinte könyörögve kérte, ne fényképezzék. A zárónapra bemutatkozó szereplésre meghívtak forrófalvi, lészpedi és pusztinai táncosokat, énekeseket. /Gazda József: Magyar élet Moldvában. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 26./"

"Petrás Incze János moldvai magyarcsángó papra, néprajzkutatóra és nyelvészre emlékeznek a nevét viselő kulturális egyesület szervezésében nov. 8-án Egerben. A pap születésének 190. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepség keretében emléktáblát avatnak az egri Érseki Hittudományi Főiskola falán. Az évforduló kapcsán emlékmisére, tudományos emlékülésre és kulturális emlékműsorra kerül sor. Ugyancsak a rendezvénysorozat részeként nyitják meg Petrás Mária keramikus Csángó passió c. kiállítását, illetve csángó táncház is szerepel a programban. /Petrás Incze Jánosra emlékeznek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./"

"Nov. 8-án, az egri Petrás Incze János Kulturális Egyesület emléktáblát helyezett el Egerben a Hittudományi Főiskola falán a néhai klézsei minorita áldozár, neves népköltészeti gyűjtő emlékére, aki ebben az intézetben végezte tanulmányait, ott szentelték pappá 1836-ban. Az emlékünnepségre Petrás Incze János születésének 190. évfordulója alkalmából került sor. Az 1813-ban Forrófalván született szerzetes előbb Pusztinán volt segédlelkész, majd plébános Klézsén, 1886. szept. 6-án bekövetkezett haláláig, amikor rablógyilkosság áldozata lett. Döbrentei Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia titoknoka buzdította a népköltészeti gyűjtőmunkára. 1842-től kezdődően közölte moldvai csángó ballada- és népdalgyűjtéseit különböző magyarországi folyóiratokban; gyűjtőmunkájának gyümölcsét egészében Domokos Pál Péter és Rajeczki Benjamin tette közzé három kötetben, Csángó népzene címmel, 1956-61 között. Domokos Pál Péter e szavakkal méltatta személyiségét: "...a moldvai életnek legrokonszenvesebb, legkedveltebb és legtevékenyebb papja, valószínűleg a Zöld Péter által említett forrófalvi krónikaíró, Petrás Mihály kántornak egyenes leszármazottja". A bronz dombormű Csoma Gergely szobrászművész munkája. A Petrás Incze János portréja melletti szöveg hirdeti az arra járónak: "Petrás Incze János emlékére. 1813 Forrófalva - Megölték 86-ban Klézsén. Moldvai csángómagyar minorita pap. Ő volt az első csángó népdalgyűjtő, aki a papi szemináriumban fejezte be tanulmányait 1836-ban. Állíttatta a Petrás Incze János Kulturális Egyesület." A néhai pap és tudós emlékét dr. Csizmadia István, az Egri Érseki Hittudományi Főiskola rektora és Mag Lászlóné, a Petrás Incze János Kulturális Egyesület elnöke idézte meg a szép számmal összegyűlt hallgatóság előtt. Az eseményen közreműködött a külsőrekecsini csángómagyar népdalkör és Petrás Mária, Magyarországon élő csángó keramikusművész és népdalénekes. A városháza dísztermében tudományos üléssel tisztelegtek a népdalgyűjtő emléke előtt. Az ülésen dr. Kartal Ernő, a minorita rend magyarországi tartományfőnöke a szerzetesközösség múltját elevenítette fel; Halász Péter néprajzkutató, a budapesti Lakatos Demeter Csángómagyar Egyesület titkára előadása Petrás Incze János életútját elevenítette fel, Harangozó Imre néprajzkutató pedig a róla őrzött emlékeket idézte meg. Domokos Mária zenetörténész, "a csángók apostola", néhai Domokos Pál Péter leánya a csángó népzenekutatás történetéről tartott előadást; Jáki Sándor Teodóz bencés tanár, a Lakatos Demeter Csángómagyar Egyesület elnöke, aki az utóbbi negyedszázadban nyolcvan alkalommal járt Csángóföldön, az ott még ma is megőrzött népénekekről beszélt a hallgatóságnak. Az ünnepségre romániai előadókat is meghívtak: dr. Pozsony Ferenc kolozsvári egyetemi oktató, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke a csángómagyarok múltjáról és mai helyzetükről, Bilibók Jenő, a Moldvai Csángómagyar Szövetség alelnöke pedig a moldvai magyar nemzeti közösségnek az anyanyelv megőrzéséért vívott küzdelméről tartott előadást. Petrás Mária keramikusművész Csángó passió című kiállítását tekinthették meg a látogatók. Az emlékünnepség részeként rendezett csángó népköltészeti elődáson Petrás Mária, Tampu Tatjána, a külsőrekecsini csángómagyar népdalkör és helybeli együttesek adtak ízelítőt a csángó népköltészet értékeiből, ma is élő hagyományaiból. Este a Megyei Művelődési Központban csángó táncházat szerveztek. /Máriás József: Csángó ünnep Egerben. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 10./"

"Jáki Teodóz, a neves bencés népzenekutató Csángókról, igaz tudósítások /Való Világ Alapítvány Kiadó, Budapest/ című könyvében vallotta: "Hetvenegy moldvai utamon sokszor jártam Klézsén, és lehetőség szerint mindig elmentem az ottani temetőbe. Megálltam a zárt temetőkápolna előtt, mert oda belépnem eddig csak egyszer sikerült, és ősi keresztény szokás szerint mécsest gyújtottam. Azt hallottam ugyanis, hogy abba a kápolnába temették Petrás Incze János ferences pátert, a csángómagyarok ügyének igaz tudósítóját. Láttam Petrás bekeretezett arcképét a klézsei plébánia ebédlőjének falán 1994-ben. Lefényképeztem. A következő évben már hiába kerestem ugyanott. Levették. Talán bizony hibás voltam abban, hogy lefényképeztem?" Jáki könyvében a csángómagyar életet mutatta be. Kiemelte a papi, a szerzetesi és szerzetesnői hivatások magas számát, a gyermekáldás vállalását és a szentáldozások magas számát, az világviszonylatban is példamutató. Jáki Teodóz idézte Benda Kálmán történészprofesszort: "Végül mi volt tehát az, ami a moldvai magyarokat a korábbi évszázadokban és az újabb idők elnyomó, beolvasztó román politikájával szemben megtartotta magyarnak? Azt kell mondanunk, hogy ez a katolikus vallásuk volt. A katolikus vallás, amely számukra egyszerre testesíthette meg a hitet és a magyarságot, amely tudatosította a görögkeleti románoktól eltérő kultúrájukat, és lehetővé tette, hogy megőrizzék hagyományaikat. Mindez azonban nem lett volna lehetséges, ha a moldvai magyarságban nincs meg az elszánt akarat, hogy magyar akar maradni." /Udvarhelyi Olivér: Csángókról, igaz tudósítások. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 7./"

A csángók támogatása kapcsán évek időnként felbukkan az az állítás, hogy az erre szánt pénzeknek csak töredéke jut el Moldvába, a többit Erdélyben és Magyarországon költik el. Lakatos Mihály, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztályának vezetője kifejtette, hogy a minisztérium nem „pénzeket költ el", hanem támogatásokat folyósít. A Hegyeli Attila által irányított oktatási program nagyon fontos dimenziója a feladatnak, de ugyanolyan fontos az is, hogy a csángómagyarok problémái napirenden legyenek az európai fórumokon. Korábban elhangzott, hogy tavaly a 100 millió forintos keretből 20 millió jutott Moldvába és abból is lefaragtak. Lakatos rámutatott, hogy a 20 millió kifejezetten a moldvai csángómagyar falvak gyermekeivel való magyar nyelvű foglalkozások folytatását és bővítését szolgálta. Emellett csak a pusztinai közösségi ház létrehozását a tárca tizenhárommillió forinttal támogatta. A csángómagyar vonatkozású kulturális kezdeményezésekre mintegy negyvenmillió forint jutott az elmúlt esztendőben. Iskolán kívüli oktatásra húszmillió, kutatási programokra hétmilliót, beruházásokra mintegy harmincmillió forintot fordítottak. A csángó gyermekek erdélyi és magyarországi táboroztatására mintegy hatmillió forintot költöttek. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége közel ugyanennyit kapott a Székelyföldön továbbtanuló csángómagyar gyermekek nyári táborozásának biztosítására, több helyszínen. – A MCSMSZ több mint kétmillió forint támogatásban részesült hagyományőrző mozgalom szervezésére moldvai csángó falvakban, illetve a Pusztinai Napok megrendezésére. A különféle magyarországi rendezvényekre mintegy tizenkétmilliót fordítottak. Kiadványokra mintegy tízmillió forint jutott. Erdélyi kiadásban támogatták például Petrás Incze János és Janku Laura versesköteteinek, illetve a Codex Bandinus és a Világszárnya című könyvek megjelentetését, a Moldvai Magyarság című, magyar és román nyelven megjelenő folyóiratot és kétszázezer forint értékben járultak hozzá a Romániai Magyar Szó eljuttatásához csángó családoknak. Magyarországi kiadásban támogatták többek között a Moldvai csángó okmánytár, Aranyhajú ikergyermekek, A csángók mondavilága, Csángókról, igaz tudósítások című könyvek megjelentetését, illetve a Moldvai magyar helységnévtár térképét, A moldvai magyarság írott nyelvemlékei című fotóalbumot, a csángó irodalom digitalizálását, a csángó népzene CD formátumban való kiadását, moldvai csángó népdalgyűjtések feldolgozását, gondozását és megjelentetését, valamint 5000 db. oktatási célú CD-ROM előállítását a magyar közoktatás különböző szintjei számára. Az MCSMSZ hatszázezer forint támogatáshoz jutott évkönyv és weblap készítésére. A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézete a moldvai, gyimesi és barcasági csángók folklorisztikai vizsgálatára kapott támogatást, a Teleki László Intézet egy olyan levéltári kutatásra pályázott, amely a csángó kérdés jelentőségét vizsgálja a román-magyar politikai kapcsolatokban, a Magyar Nyelvtudományi Társaság pedig a moldvai csángó nyelvhasználat kutatására jutott támogatáshoz. Guther M. Ilona: Beszélgetés Lakatos Mihállyal, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Főosztályának vezetőjével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./

Jún. 12-én Kolozsváron a Református Kollégium visszanyert épületében ünnepélyesen átadták rendeltetésének a felavatott dísztermet. Ez alkalommal neves erdélyi magyar képzőművészek felajánlásaiból jótékonysági célú képzőművészeti kiállítás és vásár nyílt, melynek bevételét az iskola további felújítására fordítják. Az Apáczai Csere János Baráti Társaság és a kollégium közös szervezésében 65 munka került közönség elé mai vagy már elhunyt művészektől. Neves művészek /Soó Zöld Margit, Incze János Dés, Fodor-Nagy Júlia, Ferenczy Júlia, Essig Klára, Starmüller Géza, Károlyi Zöld Gyöngyi, Székely Géza, Kancsura István, Takács Gábor, Orbán István, Horváth Gyöngyvér, Essig József, ifj. Starmüller Géza stb./ munkái láthatók. Székely Árpád igazgató elmondta, külön öröm hogy a tárlatra Erdély minden tájáról érkezett felajánlás. /Felavatták a Református Kollégium dísztermét. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./

Újabb két kötettel gazdagodott a Hargita Kiadóhivatal Bibliotheca Moldaviensis című, kétnyelvű sorozata. Petrás Incze János életét és művét tárgyalja a Petrás című könyv. Domokos Pál Péter az „… édes Hazámnak akartam szolgálni..." című könyvében összegyűjtötte Petrás Incze János valamennyi írását, tudósítását és levelezését. A most megjelent kétnyelvű kötetben a Domokos Pál Péter Petrás Incze János tudósításához írt előszavának rövidített változatát olvashatjuk, továbbá közlik Döbrentei Gábor 38 kérdését és Petrás által az azokra adott válaszokat. Petrás Incze János /1813-1886/ minorita szerzetes életét a moldvai csángómagyar nép szolgálatába állította. Kutatásai eredményét a Magyar Nyelvőrben tette közzé. – Bandinus Márk misszionárius főpap 1646-1647-ben végiglátogatta mindazokat a moldvai településeket, ahol, értesülései szerint, katolikus lakosság volt. 41, jobbára magyarok lakta településen 1020 csángómagyar családfő nevét jegyezte fel, összeszámolva mintegy 5000 csángómagyar katolikust. /Takács Éva: Petrás és Bandinus. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 9./

Érdekes kétnyelvű sorozatot indított a csíkszeredai Hargita Kiadóhivatal. A Bibliotheca Moldaviensis a moldvai csángók sorsát tárja a világ elé. Az eddig megjelent kis kötetek: Bandinus (A Bandinus-kódex és a csángómagyarok ügye a XVII. század derekén), Pater Zöld (Zöld Péter élete és munkássága), Petrás (Petrás Incze János élete és műve), Nastase (Gh. I. Nastase a moldvai magyarokról a Bandinus-kódex alapján). A kiadásért felel Ferenczes István igazgató, a Székelyföld főszerkesztője, a Moldvai Magyarság című folyóirat kiadója. A sorozatot szerkeszti Mirka Szidónia-Kata. A lap idézte a Nastase című kötet összefoglaló utószavát: – A moldvai csángók eredetéről, történelméről egyre több tanulmány, dokumentum lát napvilágot. A szakirodalom, legyen az magyar, angol vagy más nyelvű, egyértelműen elismeri, hogy a Moldvában élő katolikus lakosság (néhány német, lengyel, olasz eredetű népességtől eltekintve) magyar származású. A román történetírás nagyjai, jelentősebb képviselői szintén ezt az álláspontot képviselték (Dimitrie Cantemir, Radu Rosetti, Nicolae Iorga). Gh. I. Nastase, a Iasi-i egyetem történész professzora, az 1926- os egyházi összeírások alapján készítette el Moldva magyarlakta településeinek térképét, és adatait összevetve Bandinus püspök adataival megpróbált fényt deríteni a moldvai magyar betelepedés folyamatára. 1934-35-ben jelentette meg Ungurii din Moldova la 1646 dupa "Codex Bandinus" (A moldvai magyarok 1646-ban a Bandinus-kódex alapján) című munkáját. Ebben írja:"Végösszegzésként elmondható, hogy 1646-ban Moldvának kb. 5000 magyar lakosa lehetett." Nastase tanulmánya rámutat arra, hogy míg a falun élő magyar közösségek sokáig megőrizték anyanyelvüket, vallásukat, addig a moldvai városok magyar közösségei nyelvi és felekezeti szinten gyorsabban asszimilálódtak. A román tudós munkáját méltatva Benda Kálmán ezt mondja: "A szerző eredményei a következőképpen foglalhatók össze: a moldvai magyarok első okleveles említései a XIII. századból ismertek. Első falvaik a Szeret jobb partján, katonailag fontos helyeken épültek; közülük nem egyben ma is régi erődítmények romjai láthatóak. Ez valószínűsíti, hogy a magyar királyok által tudatos elgondolással, a tatárok ellen létesített határőr-települések voltak. Az északi részre a Szamos völgyéből, a délire a Székelyföldről történt a telepítés. A következő évszázadokban azután önkéntes kivándorlással számuk egyre gyarapodott. A XV. században az inkvizíció által üldözött dél-magyarországi husziták, a XVI-XVII. században a jobbágysorsot nem vállaló székelyek, majd a XVIII. században, a madéfalvi veszedelem után, a határőrszolgálat elől menekülő székelyek gyarapították számukat. Ezek a megállapítások mai ismereteink szerint is helytállóak." – A csángók magyar eredetét csak a román nemzetállami ideológia jegyében fogant, olyan tudományosnak nem nevezhető munkák tagadták, mint Dumitru Martinas vagy Bucur Ioan Micu művei. Napjainkban is egyre gyakrabban jelennek meg olyan román nyelvű tanulmányok, véleménynyilvánítások, amelyek megkérdőjelezik vagy egyértelműen tagadják e népcsoport magyarságát. Nastasénak ezt a munkáját a későbbi román történetírás elhallgatta, nem csoda, hogy a román történetírók lexikonában még a neve sincs megemlítve. Ezért fontos ennek a munkának az újrakiadása, hiszen egy nemzetközileg is elfogadott álláspontot képvisel, s megjelenésével mind a kutatók, mind a moldvai csángómagyarok története iránt érdeklődők számára elérhetővé válik. (Nastase. Kétnyelvű kiadás. Editie bilingva. Hargita Kiadóhivatal – Editura Harghita, Csíkszereda-Miercurea-Ciuc, 2003. A magyar fordítás Bartha György munkája.) /B.D.: Bibliotheca Moldaviensis. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 28./

Forrófalva csángó faluban született és a csángók között élt Petrás Incze János (1813-1886) szerzetes életét mutatta be a kétnyelvű kötet /Petrás Incze János. Kétnyelvű kiadás. Editie bilingva. Bibliotheca Moldaviensis sorozat. Hargita Kiadóhivatal – Editura Harghita Csíkszereda – Miercurea Ciuc, 2004/ a csángók jeles kutatója, Domokos Pál Péter az "…édes Hazámnak akartam szolgálni" (Szent István Társulat, Budapest, 1979) című könyve alapján. /b. d.: Petrás. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 11./

Öt tárlat látható az erdélyi képzőművészetről Magyarországon. Budapesten, a Ráday utcai Galéria 9-ben most zárul a csíkszeredai székhelyű Forte Grafikai Egyesület kiállítása. A nemrég bejegyzett országos szervezet ezzel az alkalommal mutatkozott be külföldön, jelezet Léstyán Csaba, a tárlat egyik szervezője, illetve kiállítója. Szintén Budapesten nyílt meg a Kolozsvári festők című tárlat: a Szent István téri Belvedere Szalonban lehet megtekinteni Fülöp Antal Andor, Incze János Dés, Miklóssy Gábor, Mohy Sándor és Szolnay Sándor műveit. Százhalombattán a nyolcvanéves Kusztos Endre grafikusművész munkáiból rendeztek tárlatot. Formavilág címmel október közepéig Budapesten húsz kortárs bánsági képzőművész műveit lehet megtekinteni a magyar képzőművészek és iparművészek székházában, 15-étől Sopron, Pápa ad otthont az alkotásoknak. A legtöbb munkát felvonultató, művészettörténeti jelentőségű tárlat a Nagybányai Művésztelepet Szentendrén mutatja be. /Rostás-Péter Emese: Kortársak, halhatatlanok. = Krónika (Kolozsvár), okt. 6./

Öt kolozsvári festőművész, Fülöp Antal Andor, Incze János Dés, Miklóssy Gábor, Mohy Sándor és Szolnay Sándor alkotásaiból nyílt kiállítás Budapesten, a Belvedere Galériában. A huszadik századi Kolozsvár és környéke öt kiváló festőművészének munkái nemcsak a kisebbségi erdélyi magyar művészet reprezentatív alkotásai, hanem nyilvánvaló bizonyítékai annak, milyen hely illeti meg a transzszilván mestereket az összmagyar művészetben. /(németh): Kolozsvári festők munkái a budapesti Belvederében. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./

Gazda László sepsiszentgyörgyi tanár a hetvenes években pionírkirándulásokat szervezett Moldvába azzal a céllal, hogy tanulócsoportok élén hivatalosan járja végig a csángó­magyarok által lakott falvakat. Tapasztalatait Csángó expedíció címen megírta és a Csángóújságban, majd a későbbi/jelenlegi Moldvai Magyarságban megjelentette, nemrég pedig a Hargita Kiadóhivatal Codex címen könyv formájában adta közre. Ezt a kiadó Bibliotheca Molda­viensis című kétnyelvű so­rozatának hatodik köteteként mutatta be Ferenczes István kiadóigazgató. A Székelyföld és a Moldvai Magyarság kiadója abból a meggondolásból indította útjára a kétnyelvű sorozatot, hogy a csángók történelméről szóló dokumentumokra alapozva olyan munkákat jelentessen meg magyarul és románul, amelyek Bandinustól egészen a jelenkorig feltárják a moldvai magyarságot érintő történelmi/társadalmi jelenségeket. Bandinus munkái mellett, a sorozatban megjelentek Petrás Incze János tudósításai, Zöld Péter és Domokos Pál Péter írásai, a jászvásári egyetemi tanár, Nastase történelmi leírásai, valamint Gazda László Codexe. /(fekete): Csángó expedíció. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 23./

Az Erdélyi Művészet, a Székelyudvarhelyen megjelenő művészeti folyóirat /főszerkesztője Veres Péter/ 22. számában Kincsek röjtökben címmel Kovács Árpád, a kortárs magyar művészet különböző műfajokkal kísérletező képviselője és a néhány évvel ezelőtt elhunyt budapesti Veress Pál festő- és grafikusművész életútját, művészi pályáját mutatja be. Szűcs György budapesti művészettörténész a Nagybánya-jelenséget elemezte. Kozma Erzsébet (1879–1973) „szobrásszá válásának és életútjának néhány biztosabb adatra támaszkodó földerítését” tűzte ki céljául Murádin Jenő. Öt kolozsvári festő, Fülöp Antal Andor, Incze János Dés, Miklóssy Gábor, Mohy Sándor és Szolnay Sándor munkáiból 2005 őszén Budapesten rendezett kiállításról Sümegi György művészettörténész írt. A lap közölte továbbá Bíró József erdélyi kastélyokat bemutató sorozatának IV. részét, valamint a 2005. évi EMKE-díjasok névsorát. /Művészsorsok az Erdélyi Művészetben. Kultpárlé. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./

V. Magyar Református Világtalálkozó Nagyenyeden folytatódott. A Bethlen Gábor Kollégiumban képzőművészeti kiállítás nyílt. Horháth Miklós festményei politikai személyiségeket, pl. Orbán Viktort és Kovács Lászlót ábrázolták. Lőrincz László tusrajzai, Balázs Janó torockószentgyörgyi művész fából készült alkotásait sorakoztak, továbbá már nem élő alkotók képei, így Dezső Hunor, Vass Albert, Halmágyi Antal, Székely Mihály, Gruzda János, Jánosi László, Incze János, Petyelán István és Dóczyné Berde Amál munkái. A Bethlen Dokumentációs Könyvtárban a református múltat régi könyvek és okmányok, folyóiratok és kegytárgyak jelezték. A Vártemplomban megtartott kórustalálkozón felléptek: a nagyenyedi egyházi kórus, a marosújvári kórus, a bethlenszentmiklósi, a magyarlapádi és az egyházmegyei lelkészi kántori kórus. /Bakó Botond: A hely szelleme kötelez. V. Református Világtalálkozó Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./

Klézsén a Szeret-Klézse Alapítvány udvarán augusztus 26-án megnyílt az első csángó múzeum, és ezzel egyidejűleg kopjafát avattak Petrás Incze János emlékére. A múzeumot a Szeret-Klézse Alapítvány épületének két szobájában adták át a közönségnek. A kiállított tárgyak a csángók viseletét, és néhány helybéli mesterség sajátos eszközeit szemléltetik. A múzeum létrehozását a Szeret-Klézse Alapítvány kezdeményezte, a megnyitón Duma András elnök hosszan sorolta azok neveit, akik munkával vagy pénzzel segítették a múzeum létrejöttét. Az alapítvány székházának udvarán felállított kopjafa felszentelését Gergely István csíksomlyói plébános végezte. A magyar nyelvű szentmisét eredetileg a római katolikus templomban tervezték megtartani, de erre a helyi plébános nem mert engedélyt adni. Klézsén szabadtéren került sor a szentmisére. A mise után a klézsei gyermekek, majd a felnőttek kórusa énekelt. Ezt követően Gergely István egy fokossal jelölte meg a klézsei temetőben azt a helyet, ahol Petrás Incze János sírja lehetett. Az 1813-ban a moldvai Forrófalván született Petrás János Kézdivásárhelyen tanult, minorita szerzetessé Egerben képezték, fogadalmat 1834-ben tett, két év múlva ugyanott szentelték pappá. Misszionáriusként visszatért szülőföldjére, ahol élete végéig dolgozott. Egyházi tevékenysége mellett nagyon jelentős segítséget nyújtott a Magyar Tudományos Akadémia ez időben megkezdett néphagyományok megőrzését célzó nagyszabású gyűjtőmunkájában. Idős korában, 1886-ban ismeretlenek rátörtek szobájában, félholtra verték. Feltételezhető, hogy magyarságát nyíltan vállaló, a csángó magyarok érdekében kifejtett állhatatos tevékenysége okozta vesztét. A klézsei temető kis fakápolnájának oltára alatt helyezték örök nyugalomra. A kápolnát röviddel ezután felgyújtották, és annak helyére mára egy jellegtelen modern kápolna épült. A kápolnában semmi nem utal az egykori sírhelyre. A bezárt kápolna külső oldalán, az oltárhoz közeli részre helyezték el a fokost, amely emléket állít Petrás Incze Jánosnak. A temetőtől nem messze Gergely István megszentelte azt a 2001-ben felállított útszéli fakeresztet, amely Klézse egyetlen magyar nyelvű felirattal ellátott vallásos emléke, emlékeztetője: „Jézusom, őrizd meg a csángó magyar nemzetet.” A keresztet Csicsó Antal klézsei tanár és felesége állíttatta, de felszentelését a helyi pap nem vállalta, mostanáig kellett várniuk e fontos eseményre. Ezután Gergely István meglátogatott néhány olyan rekecsini családot, ahol a sok gyermek eltartása immár megoldhatatlan, és szükséges a gyermekek bentlakásban való elhelyezése. Ebben kíván segíteni a plébános nevéhez fűződő, Csíksomlyón működő Csibész Alapítvány, amely idén ősztől újabb öt-tíz moldvai csángó gyermek befogadását vállalja. /Rodics Gergely: Moldvai Csángó Múzeum nyílt Klézsén. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 5./

Tordatúrban a római katolikus templom előtt áll a hatalmas kereszt.  A hatméteres keresztre hamarosan felteszik az Üdvözítő fából faragott alakját, Vincze János faragómester munkáját. Tordatúron rendezett a plébánia, ahol a turisták is örömmel szállnak meg, ahol lelkigyakorlatok vannak. Valaha magyar település volt, jelenleg 50 százaléknyi a magyarság. /Plesa Vass Magda: A hatméteres kereszt. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 3./

November 6-án fogadta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének képviselőit, hogy meghallgassa a csángók anyanyelvi oktatásának kérdéseit. A találkozón a Moldvai Csángómagyarok Szövetségégének (MCSMSZ) vezetői: Solomon Adrián elnök és Hegyeli Attila, az oktatási program vezetője, valamint a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány képviseletében Várkonyi György, a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület képviseletében pedig Hegedűs Dóra elnök vettek részt. Magyar részről Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának külügyi és Európa-ügyi, valamint kulturális és oktatási albizottságainak társelnökei, illetve dr. Szabó Béla csíkszeredai főkonzul voltak jelen. Szili Katalin elmondta, jelenleg a Csángóföldön élő gyermekek mindössze tíz százaléka részesülhet magyar nyelvű oktatásban, ezért kérni fogja Bogdan Olteanut, a román házelnököt, járjon közben a magyarul tanulni kívánó csángók anyanyelvi oktatásának kiszélesítésére. „A megbeszélés, mely kérésünkre jött létre, nagyon pozitív eredménnyel zárult, hiszen az elnök asszony biztosított minket a támogatásáról és megígérte, hogy 2008 tavaszán ellátogat Moldvába, ahol oktatási intézményeket is felkeres. Ígéretet tett arra is, hogy a csángóföldi támogatások ügyében levélben fordul a magyar kormányhoz. ” – nyilatkozta Solomon Adrián. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Szilinél a csángók képviselői. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 7./ Solomon Adrián, elmondta, hogy jelenleg 1400 gyermek tanulja a magyar nyelvet anyanyelvként. Ugyanakkor mintegy kilencezer gyermek beszél magyarul, otthon, családja körében is, ők azonban, többek között a pedagógushiány miatt, nem tudnak magyar nyelven tanulni. A magyar költségvetés idén a Petrás Incze János-pályázat keretében 56 millió forinttal támogatja a csángómagyarok identitásának és magyar nyelvének megőrzését szolgáló kulturális, oktatási és kutatási programokat, valamint az intézmények fenntartását. A pályázati forráson belül a moldvai csángómagyar gyermekek magyar nyelvű oktatására szakképzett pedagógusok irányításával 31 millió forintot szán a kormány, míg a fennmaradó 25 millió forintot a csángómagyarok kulturális programjainak támogatására, tudományos programokra, szociológiai kutatásokra és a pusztinai közösségi ház működtetésére ítélték oda. /Fellépés a moldvai csángók anyanyelvű oktatása érdekében. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 7./

“Csudálatos a’ gyermek”… – olvasható Kájoni Cantionale Catholicum 57-ik számú, Régi ének című dallamának Magyar fordítása az 1600-as évek közepéről, a csíksomlyói kolostorból. Egy rendkívüli ember itt a 20. század vége felé újraélte Kájoni gyűjteményét, dallamokkal virágoztatta fel régi kódexek elsárgult lapjairól vagy a csángólakta világból hozta el számunkra ezt a nagyszerű zenét, írta Terényi Ede zeneszerző, méltatva Domokos Pál Péter teljesítményét. Kájoni csak nótajelzéssel látta el szövegeit, akkoriban még mindenki tudta a dallamokat. Azonban évszázadok során ez a tudás elveszett. Domokos Pál Péter sokéves felfedező munkája révén válik számunkra ismét élővé, közelivé ez „a zenéjében is oly sokszínű lelki birodalom. ” Domokos Pál Péter óriási munkájának egyik legcsodálatosabb eredménye éppen a népi dallamváltozatok megtalálása és beillesztése a gyűjteménybe. /Terényi Ede: Műhelyjegyzeteim – Puer Admirabilis. = Helikon (Kolozsvár), dec. 25./ Emlékeztető:Domokos Pál Péter említett könyve„... édes Hazámnak akartam szolgálni... ” /Szent István Társulat, Budapest, 1979/ Domokos Pál Péter ebben a könyvében Kájoni Jánosnak /1629-1687/ Csíksomlyón, 1676-ban kiadott Cantionale Catholicum című, katolikus népénekeket tartalmazó énekeinek mindegyikéhez hozzátette a kutatásai alapján megtalált dallamok kottázott anyagát. /Több mint nyolcszáz énekről van szó/. Domokos Pál Péter könyvében emléket állított Petrás Incze Jánosnak /1813-1886/ is, aki a moldvai csángók egyik falujában, Klézsén volt pap. Megismerkedett Döbrentei Jánossal, akinek kérésére beszámolt a moldvai csángókról. Petrás Incze János ismertetését közölte a Tudománytár 1842-es évfolyama. Petrás Incze János összes tudósítását, levelét közölte Domokos Pál Péter.

A januári hatalmas fűtésszámlákat a februári gázáremelés tetézi. A 18 éve krónikus fűtésgonddal küszködő Gyergyószentmiklóson jelentős az „utcákat fűtő” hőveszteség. A januárban megkapott számlák összegei felháborodást váltottak ki a városban. Vincze János, a Közüzemek igazgatója elismeri: vannak veszteséggondok, ha ezeket ki lehetne küszöbölni, akkor valóban kevesebbet kellene fizetni a fűtésre. Hozzátette: ahhoz képest, hogy a gáz ára 2007-ben háromszor is emelkedett, ők csak nagyon keveset emeltek a fűtés árán. A sepsiszentgyörgyi városvezetés már évek óta felszámolta a távfűtéses megoldást, így minden lakás saját hőközponttal rendelkezik, ennek ellenére a gázszámlák továbbra is emelkednek. Megugrottak a számlák Kolozsváron is. Egy négyszobás lakás fűtése tavaly maximum 500 lejbe került, az idén már megüti a 900-at, a kétszobás lakások tulajdonosai tavaly 280 lejt fizettek a fűtésért, most közel 600 lejt. Marosvásárhelyen egy kétszobás lakás decemberi fűtésköltsége 200-250 lej, egy háromszobásé 250-300 lej között mozog. Kovászna megyében mintegy 51 500 azok száma, akik fűtéstámogatást igényeltek. Sepsiszentgyörgyön csupán 8500 személy részesült fűtéstámogatásban: háromezerrel kevesebb, mint tavaly. Marosvásárhelyen közel 17 ezren kérvényezték a fűtéstámogatást. A szolgáltatók gázárak emelésére vonatkozó követelése jogos, magyarázta Olosz Gergely, az Országos Energiaszabályozási Szakhatóság (ANRE) elnöke. /Fűtésszámlától hideglelés. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 24./

Újra menesztették Vincze Jánost, a gyergyószentmiklósi GO Rt. közüzemek igazgatóját. Egy hónap alatt immár másodszor távolította el vezetői tisztségéből Vinczét a közüzemek közgyűlése, aki szerint politikai okok vannak a háttérben. Az igazgató október 7-i leváltását a csíkszeredai törvényszék érvénytelennek nyilvánította, de Vincze nem ülhetett vissza a székébe, mert a közgyűlés a napokban újra a leváltására szavazott. Hasonlóan az előző gyűléshez, a tanács RMDSZ színeiben megválasztott képviselői távoztak az ülésről, mivel nem értettek egyet bizonyos napirendi pontokkal, és ellenezték, hogy Árus Zsolttal kibővüljön a vezetőtanács. A többségben lévő magyar polgári párti tanácstagok újra megszavazták az igazgató menesztését, Vincze szerint ismételten törvénytelenül. Vincze úgy látja, hogy menesztését Árus Zsolt, az MPP-színeket képviselő megyei tanácsos tervelte ki. Mezei János polgármester szerint nem politikai döntésről, hanem a város érdekeiről van szó. Vinczét amiatt váltották le előzőleg, mivel nem végezte megfelelően munkáját. /Barabás Cs. Márti: Gyergyó: politikai okokat sejt a menesztett igazgató. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 5./

Kovács Lajost és várandós feleségét 1960 utolsó hónapjaiban tartóztatták le azzal az indokkal, hogy szimpatizáltak 1956-tal. Első gyermekük embertelen körülmények között, börtönben született. Kovács Lajost a sors a börtönben is csodálatos emberekkel hozza össze: Anaklét atya segítette a túlélésben, tőle tanult meg igazi reformátusként élni. A hosszú börtönévek, az államrendszer kényszerítő hatására következő kényszerű szakmai mellőzés dacára ez a család mélységes hitből merített erőt a megmaradáshoz, a továbbéléshez – az emberfeletti megpróbáltatások ellenére így lehetett élete „boldog”, ahogyan ő maga értékelte, „örök advent”–, vallotta a könyvbemutatón lánya. Kovács Lajos a „szabad” évek alatti nehéz fizikai munka hatására sem semmisült meg, a Terapia gyárban színjátszó kört alapított. 1990 után az Apáczai-líceumban végre taníthatott, majd a református egyház kinevezte a pedagógia intézet igazgatójává. Életének mozzanatairól szólt Anaklét atya bekecse című emlékirat-kötetében, amely Kovács Lajos kortársainak, a Kolozsváron született, jelenleg Magyarországon élő házaspár, dr. Tiszai Gabriella és dr. Vincze János szerkesztésében jelent meg. /K. E. : Akinek élete örök advent volt. Kovács Lajos pszichopedagógus, 56-os elítélt emlékiratai. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./ Kovács Lajost /Kolozsvár, 1938. nov. 17. – Kolozsvár, 2004. júl. 12./ 1960. november 17-én tartóztatták le, 10 évre ítélték, 1964-ben szabadult.

A Szeret-Klézse Alapítvány május 8–10-e között rendezte meg a Petrás Incze János Klézsei Napok elnevezésű fesztivált. A rendezvény záróműsorán fellépett a külsőrekecsini, a pusztinai és a Csík falusi néptánccsoport. A rendezvényt Duma András nyitotta meg, majd felavatták Csoma Gergely szobrász Álmos vezérről készült alkotását. A fesztiválon legtöbben saját falujuk táncait és énekeit mutatták be. Végül pedig Klézse minden falurésze bemutatkozott. A pusztinai táccsoport tagjai népviseletbe öltözve szerettek volna részt venni a délelőtti szentmisén. A helyi pap, miután kikérdezte a templom udvarán várakozókat, hogy kifélék, mifélék, cinikus megjegyzéseket tett a Magyar Házzal kapcsolatosan, ahol az ünnepi rendezvények zajlottak. Később több helybeli személy jött ki a templomból, akik gúnyos megjegyzésekkel illették a pusztinaiakat. Azzal érveltek, hogy a templomot a klézseieik építették, tehát csak nekik van joguk ott misét hallgatni. Azt mondták, Klézsén csak püspöki engedéllyel léphet idegen ember az Isten házába. Végül a vendégek jobbnak látták elhagyni a templomot. /Divald Borbála, Külsőrekecsin, Nyisztor Tinka, Pusztina: Petrás Incze János napok Klézsén – Elüldözték a vendégeket a templom elől. = Erdély. ma, máj. 12./

Az 1940-es évek végén, a politikai-kulturális káoszban Ditrói Ervin művészettörténész, egyetemi tanár egyedül létrehozta a kolozsvári Művészeti Múzeumot. Úgy érezte, minél többet meg kell menteni azokból az értékekből, amelyek a patinás kulturális intézmény-feloszlatásokat követő, műkincs-átcsoportosító-romboló-rabló időkben gazdátlanokká váltak. A kor kolozsvári magyar művészeinek reprezentatív alkotásai mellett Ditrói Munkácsy Mihály Ecce homojáról is említést tett. Állítólag hengerre felcsavarva vár a jobb időkre, várja feltámadását-feltámasztását. Országos szintű tanácskozást szervezett a kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója, Calin Stegerean. Felmerült, hogy az állandó kiállítás helyett időről időre felszínre lehetne hozni az értékes raktárkészlet egy részét, megismertetni a közönséggel. Itt jöhetne be a képbe a Munkácsy-festmény, azután ott van a gazdag nagybányai anyag, és ott a Szolnay-, Szervátiusz-, Nagy Imre-, Mohy-, Nagy Albert-, Miklóssy-, Incze János-, Fülöp Antal Andor-, Gy. Szabó-, Lövith-, Benczédi-munkák sokasága. /Németh Júlia: Hengerre felcsavart Jézus Krisztus-kép. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 26./

Incze János festőművész születésének 100. és halálának közelgő 10. évfordulója kapcsán a művész nagyenyedi diákéveit idézte fel Józsa Miklós tanár. Incze János 1929 és 1934 között a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Pedagógiai Intézetének ösztöndíjasa volt, Önarckép című, 1982-ben megjelent vallomásos kötetében, közel fél évszázad távlatából, rendkívül plasztikusan mutatta be a Bethlen Gábor Kollégium diákéletét és tanári karát. Lélekben hozzá legközelebb Veress Gábor zenetanár állt, aki látva Incze János festményeit, segítette abban, hogy kiállítást rendezhessen. A tárlatról Vita Zsigmond közölt cikket az Enyedi Újságban. /Józsa Miklós: Incze János „a nagyságos fejedelem cipóján”. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./

András napjától a fekete márciusig
A négy éve elhunyt Sütő Andrást két, időben egymástól távol eső András-napi emlékemmel szeretném megidézni.
A hetvenes évek elején, amikor mi, a Kincsesek felköszöntöttük Sütő Andrást, jelen volt Balogh Edgár is, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem professzora, illegális kommunista, akit az ’50-es években az általa megálmodott rendszer évekre bedutyizott. Egy adott pillanatban, mindezek ellenére, azt kezdte fejtegetni, hogy a kommunista párt sosem téved.
Hajnalban, hazafelé menet, azt kérdi édesapánk: te Előd, a magyarság vezetői ilyen hülyék, vagy ennyire be vannak rezelve? Hozzáteszem: akkor Sütő András háza előtt nem ólálkodtak a szekuritátésok.
Nem így 1989 novemberében, amikor a Kincses család szokás szerint levonult András-napot köszönteni. A szekusok kihívóan néztek ránk, hogy éreztessék: rosszul tesszük, hogy áttörjük a félelem falát. András mindezek ellenére derűsen fogadott, Éva sokkal szorongóbbnak tűnt. Arra emlékszem, hogy Tőkés László temesvári kilakoltatási peréről sokat beszéltem, András elég keveset tudott róla, de természetesen érdeklődve hallgatta előadásomat – akkor nem gondoltuk, hogy László konok ellenállása fogja elindítani a kommunista diktatúra bukását.
Ebben az időszakban a Sütő-lakást külföldről sohasem lehetett telefonon hívni, és a belső hívások sem mindig sikerültek. Édesanyám rendszeresen járt le kávézni, és ő számolt be telefonon Ági lányuknak, hogy egyelőre minden rendben, Andrást még nem vitte el a szekuritáté.
December 22-én, amikor Király Károly, a rendszer híres ellenállója szólt az ünneplő román-magyar, magyar-román tömeghez, azt kérdik tőlem a fiatalok: ugye, menjünk Sütő Andrásért? Mire én: a lehető leggyorsabban. Nagyon hamar megjelent Andris, rendkívül lelkes hangulatban, és ő lett a nap legünnepeltebb szónoka. Megfogalmazta, hogy a történelemben először teljes egyetértésben és érdekazonosságban együtt harcoltak és győztek a románok és magyarok. Már akkor felhívta a figyelmet arra, hogy ezt az egységet meg kell őriznünk. Éljen a Testvériség! Éljen a szabad, demokratikus, minden állampolgárának egyenlő jogokat biztosító Románia! – kiáltotta. Kétnyelvű beszédére a sokezres tömeg egy emberként ütemesen skandálta, hogy: "Niciodata sovinism! Soha többé sovinizmust!".
Ezután alakítottuk meg az RMDSZ-t, karácsonykor, Hajdú Győző, az - (mai nevén Látó) a népharag elől gyorsan elillant, kollaboráns főszerkesztőjének az irodájába. Teljes egyetértésben választottuk meg Sütő Andrást a Maros megyei szervezet elnökének. A következő napon, december 26-án pedig, a Sütő által főszerkesztett Új Élettel egy szinten székelő Vatra irodalmi folyóirat szerkesztőségében létrehoztuk a Barátság platformját. Ebből idézek: "Rendkívül fontosnak és sürgősnek tartjuk, hogy minden egyes értelmiségi kiálljon mindenfajta soviniszta, nacionalista és idegengyűlölő megnyilvánulás ellen, annak érdekében, hogy megelőzzük az erőszak, a gyűlölködés és a teljességgel elfogadhatatlan személyes és kollektív bosszúállás kitörését, ezért erkölcsi felelősségünknek tekintjük, hogy mindenki a saját kertjéből irtsa a gyomot."
Sokan szívből-lélekből írtuk ezt alá, de olyanok is voltak, akik álnokságból. Radu Ceontea és Lazar Ladariu újságíró másnap a Papiu líceum tanári szobájában létrehozták a szélsőségesen magyarellenes Vatra Româneascat.
Magyarország akkoriban legjelentősebb emberei látogatták Andrást, kikérték véleményét. Január 2-án őnála ismerkedtem meg Antall Józseffel (aki négy hónap múlva Magyarország első, szabadon választott miniszterelnöke lett), úgyszintén Csoóri Sándorral, Széles Gáborral és másokkal.
Sütő mindenre odafigyelt. A városi vezetésbe Judea ezredesék 5 románt és 2 magyart választottak. Közös tiltakozásunk hatására megismételtettük a választást. Amikor András azt mondta Judeának, hogy az 5–2 arány a Ceausescu- féle "egészséges kompozíció" tovább éltetése, azt a választ kapta, hogy ő (mármint Sütő) szintén csausiszta volt. Erre András kerek-perec szemébe mondta, hogy más annak a helyzete, aki végig kiszolgálta a rendszert, mint Ön, és más azé, aki szembefordult a rendszerrel és ezért 10 éve kitiltották a szellemi életből. Lehet, hogy Judea ezredes mint igazi ,,cine mintye" ezért védte aztán olyan silányul Sütő Andrást azon a borzalmas március 19-én, a fekete március első napján.
Amikor Vincze János létrehozta a Független Magyar Pártot, közösen szólítottuk fel a Maros megyei magyarságot, hogy ne hagyja megbontani a magyarság egységét. Az akkori RMDSZ persze egészen más volt, mint a mai.
Az 1990 februári gyertyás-könyves tüntetésről, miután már meghirdetésre került, le akart minket beszélni Domokos Géza, az RMDSZ akkor még ideiglenes elnöke. Andris felhívott és azt mondta: ugye Előd, nincs jogunk megakadályozni azt, hogy a magyarság megmutassa, milyen fontosnak tartja a teljes körű anyanyelvi oktatást, fennmaradásunk egyik zálogát?
A százezres gyertyás-könyves tüntetésen Sütő András négyszer beszélt. Egyik beszéde jobb volt, mint a másik.
Amikor a Cuvântul liber című marosvásárhelyi napilap 1990. március 14-i száma lehozta az ominózus Nagy-Magyarország-térképet, vad, uszító kommentárral kiegészítve, és azt másnap, éppen március 15-én, fő műsoridőben beolvasta a román központi televízió, tudtuk, hogy ezt nem hagyhatjuk annyiban! Követelésemre a TV bukaresti szerkesztői beleegyeztek, hogy másnap a replika jogán közöljék cáfolatunkat. A cáfolat szövegét négyen fogalmaztuk meg: Smaranda Enache (akiről ki kell mondanom, eljött az ideje, hogy ő legyen az igazi marosvásárhelyiek, románok és magyarok, magyarok és románok polgármestere), a másik három aláíró pedig: a sajnos már szintén néhai Jakabffy Attila, Sütő András és magam voltam. Természetesen a tiltakozást Sütő András a Maros megyei RMDSZ elnökeként írta alá. Egy mondatra pontosan emlékszem, amelyet András kimondott kérésére iktattunk be: "Határozottan tiltakozunk a szerkesztők által elkövetett szellemi hamisítás ellen, és a mód ellen, ahogyan a Ceausescu-ellenes anyagot bemutatták. Ez a kijelentésünk a felhívás szövegére vonatkozik, és semmi esetre sem értendő a szöveg mellé csatolt térképre" (Megjegyzésem: az újság és a tévé Nagy-Magyarország részeként ábrázolta Erdélyt, riogatva az ettől rettegő románokat.)
Sütő sorsának alakulását biztosan befolyásolta az, hogy a pogrom forgatókönyve kigondolóit a bukaresti tévében általam felolvasott, de Sütő nevével fémjelzett tiltakozás nehéz helyzetbe hozta, mivel teljes mértékben megcáfolta az uszítók hazugságait.
Sütő András és mindazok, akik akkor a magyarság sorsát igyekeztek jobbítani, nemcsak ily módon próbálták megakadályozni az etnikai összecsapást, hiszen a forró márciusi napokban úgy döntöttünk, hogy felszólítjuk a magyarságot, ne menjen az utcára, ne csapjon össze a román tüntetőkkel, mert mindezt ellenünk és a demokratizálódás leállítására szeretnék fordítani.
Ha ennek a határozatnak a szellemében 1990. március 19- e délutánján Sütő András nem megy fel az RMDSZ-székházba, hogy hazatérésre bírja a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa Maros megyei alelnöki székéből való elmozdításom ellen az utcán tüntető magyarokat, már aznap megtörténik a román-magyar összecsapás. Akkor – minden valószínűség szerint – megmaradt volna fél szeme világa, amelyet ügyünk védelmében vesztett el. Ezért is érzem olyan nemtelennek az ellene intézett támadásokat. Egyik kötetének azt a címet adta, hogy Szemet szóért, én úgy fogalmaznék, hogy szemet jogainkért. De nem csak fél szeme világával fizetett ezért, hanem megrövidült életével, hiszen az elrákosodás az üres szemüregből indult. Ne feledjük, Sütő az elszenvedett borzalmak után sem szűnt meg közösségünk sorsáért aggódni, szót emelni érettünk. Jó lenne, ha hivatásos politikusaink példát vennének az 1990-es helytállásból.
Most már tudjuk, nem jártunk, nem járhattunk sikerrel, a szekuritátés túlerővel, nemtelen eszközeikkel szemben csupán a demokrácia eszközeivel élve nem győzhettünk.
Elmondhatjuk, valójában Sütő András félig vakon mégis győzött a nemtelenség és a gyűlölet fölött.
(Szerkesztett szöveg, elhangzott a Sütő András Baráti Egyesület emlékülésén)
Dr. Kincses Előd, Népújság (Marosvásárhely),