Vessenek véget Székelyföld megbélyegzésének
Vessenek véget Székelyföld és az erdélyi magyarság megbélyegzésének! – fakadt ki Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a közgyűlés tegnapi soros ülésén. Előzőleg Kulcsár-Terza József figyelmeztetett arra, hogy nem normális az a folyamat, ami az utóbbi időszakban a megyében zajlik. Kulcsár-Terza József a december 1-je előtti történéseket elevenítette fel: Sepsiszentgyörgyön a román katona szobra mellől állítólag eltűnt a román zászló, és azt székely zászlóra cserélték, de nincs rá bizonyíték. Kézdivásárhelyen csillagszóró birtoklása miatt robbant ki a cirkusz. Ha ez így folytatódik, újból ki lehet nyitni a politikai börtönöket – mondotta. Elmesélte, a Területi Közrendészeti Hatóság szerdai ülésén kérte, hogy tűzzék napirendre a kedélyeket borzoló kérdéseket, de az alprefektus azzal hárított, hogy majd januárban. Ezt most kellett volna, amikor feszültség van a megyében. Sabin Calinic ügyvéd, szociáldemokrata tanácstag, a hatóság elnöke elmondta, hivatalos információkat kértek a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóságtól, ha megjön a válasz, akkor megtárgyalhatják az ügyet, másként csupán pletykák, sajtóhíresztelések alapján beszélhetnek, aminek nincs értelme.
Tamás Sándor tanácselnök nem tartja normálisnak, hogy a közrendészeti hatóság arról tárgyal, hogy egyik tagjának a parkolójegyét kifizessék-e vagy sem, miközben olyan események történnek a megyében, amelyektől az utóbbi időben hangos a sajtó. Mindez korábban kezdődött, már a román nemzeti ünnep előtt egy magyarországi együttes koncertjén erődemonstrációt tartott a hatalom. Nem természetes, hogy közel két hete kollektív megbélyegzésben részesül Székelyföld és az erdélyi magyarság. Az jelenik meg a központi sajtóban, hogy a székelyek génjeikben hordozzák a terrorizmust. Amennyiben Kézdivásárhelyen terrorveszély gyanúja állt fenn, miért nem léptek idejében, miért kellett azt a nemzeti ünnep előtti napra időzíteni? Ki látta, hogy Sepsiszentgyörgyön a román lobogót székely zászlóra cserélték? Hol vannak a bizonyítékok? – tette fel a szónoki kérdéseket. Ha vannak, mutassák be, mert megmételyezték a közhangulatot, egyre fokozódnak a Székelyföld-, valamint magyarellenes megnyilvánulások. A Regátban a bukaresti Dinamo és Iaşi csapata közötti futballmérkőzésen azt ordítja a közönség, hogy kifelé a magyarokkal az országból! Ez nem természetes. Megengedhetetlen, hogyan manipulálják a közvéleményt, elfogadhatatlan, hogy kollektív megbélyegzést alkalmaznak. Az elnök kikelt a román hatóságok által alkalmazott kettős mérce ellen is. Amikor székelyföld-zászlót vontak fel itteni településeken, pereket varrtak a nyakunkba, ám Gura Humorului városban ünnepélyes keretek között fel lehetett vonni egy történelmi régió, nevezetesen Bukovina – mely ugyanúgy nem közigazgatási egység, mint Székelyföld – lobogóját. Ezt filmbejátszással is illusztrálta. Még két kisfilmet mutatott be. Az elnök elmondta, három éve a prefektúra előtt kifeszített román zászlót valaki elhasította. Ki volt az, miért nincs meg a tettes, amikor a teret nyolc kamera figyeli? Tavaly, amikor festékkel öntötték le a Székelyföld-táblát, másnap letették a rendőrségen az egyik kamera felvételét, amelyen látszik, amint a tettes odamegy, ráloccsantja a festéket, majd elszalad. (Ezt is bemutatta.) A rendőrség miért nem azonosította azóta sem az elkövetőt? Az elnök elítélte a csíkszeredai Csibi Barna cselekedetét, hogy elégette az Avram Iancu román nemzeti hőst ábrázoló szalmabábut. Eljárást indítottak ellene, jól tették, megérdemelte – mondta. Ám amikor román fiatalok a székely nemzeti hős, Gábor Áron kökösi emlékművét levizelték, arra végezték dolgukat, s tettüket le is filmezték, és megosztották a világhálón, mi történt? Tamás Sándor elmondta, mindhárom elkövetőt azonosították, névvel, lakcímmel együtt átadták az ügyészségnek. Azt a választ kapták, hogy nem jelentenek veszélyt a társadalomra. Az elnök ismételten kijelentette, ő személy szerint és az RMDSZ is elítél mindennemű terrorista jellegű cselekedetet, nemzeti jelképek elleni merényletet, bármely oldalról történnének. De elutasít minden kollektív megbélyegzést, a közvélemény 25 éve történő manipulálását.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bizonyítékokat követelnek
Kulcsár-Terza „bombát” keres
Közel egyórás késéssel kezdődött a Kovászna megyei tanács tegnapi ülésén a napirendi pontok vitája, miután a tanácsosok előzetesen a kézdivásárhelyi történésekkel, illetve a román zászló állítólagos eltűnésével kapcsolatosan fejtették ki álláspontjukat.
A hangot Kulcsár-Terza József MPP-s tanácsos adta meg, aki „nem mert” leülni székére, mert hátha valaki egy bombát helyezett el alája. A Magyar Polgári Párt (MPP) megyei szervezetének elnöke bejelentette, ma van fiának a születésnapja, rendeltek tortát csillagszóróval, és pizzával kínálják meg a vendégeket.
„Ha ezért valakiről azt lehet mondani, hogy terrorista, akkor holnap talán engem is le tudnak tartóztatni, meghurcolni, mert terrorista vagyok”, mondta, majd meghívta tanácsos kollégáit is az ünnepségre. Azt is kifogásolta, hogy a megyei közrendészeti hatóság (ATOP) ülésén az alprefektus nem kívánta napirendre tűzni a két eset megtárgyalását, mire Sabin Calinic szociáldemokrata tanácsos elmondta, a rendőrség szerint léteznek felvételek az ismeretlen katona szobra mellett történt „zászlócseréről”, ezeket azonban egyelőre nem hozhatják nyilvánosságra. A kézdivásárhelyi esetről pedig az ATOP hivatalos tájékoztatást kér a DIICOT-tól, mivel nem lehet csak „sajtószemle” alapján intézményes vitát folytatni, tette hozzá Calinic.
Tamás Sándor tanácselnök „megnyugtatta” Kulcsár-Terzát, hogy biztonságban helyet foglalhat székén, majd az elmúlt napok történései kapcsán aláhúzta, a legnagyobb gond az, hogy megbélyegezték a székelyföldi embereket, a magyar közösséget. Mint mondta, rengeteg kérdőjel vetődik fel, hogy valóban kicserélték-e Sepsiszentgyörgyön a románt székely zászlóra, de kérdések merülnek fel a kézdivásárhelyi esettel kapcsolatosan is. Tamás átláthatóságot kért, illetve a manipulációs hullám és a kollektív megbélyegzés leállítását, majd megjegyezte, az emberek igazságot akarnak, és nap mint nap azt a kérdést fogalmazzák meg, hogy miért van kettős mérce ebben az országban.
Ebben a kontextusban megemlítette, hogy miközben a székely zászlót nem szabad kitűzni Sepsiszentgyörgy főterén, addig Gura Humorului városban fel lehetett húzni Bukovina zászlaját. Megjegyezte: elítéli Csibi Barna tettét, aki felakasztott egy Avram Iancut ábrázoló bábut; ugyanúgy kérték a háromszéki elöljárók, hogy vonják felelősségre azokat a román fiatalokat is, akik pár évvel ezelőtt meggyalázták a kökösi Gábor Áron-emlékművet, de az ügyészség részéről az a válasz érkezett, hogy tettük nem veszélyes a társadalomra nézve.
Utólag lapunknak elmondta, szerda este Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel közösen találkoztak Matthew B. Jones-szal, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének politikai attaséjával, akit részletesen tájékoztattak az elmúlt napok eseményeiről. „Nyilván, arra kértük őt is, hogy lehetőségeik függvényében figyeljenek oda ezekre a kérdésekre, és segítsenek abban, hogy egy közösséget ne bélyegezzenek meg ebben az országban, mert meggyőződésem, hogy mindig a hatalmon lévők felelőssége az állam és egy nemzeti közösség közti viszony milyensége”, nyomatékosítottaTamás.
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

„Terrorügy”: súlyos torzítások és manipulatív értelmezések
Vizsgálati fogságban marad a merényletkísérlettel gyanúsított Beke István a legfelsőbb bíróság döntése értelmében. Ügyvédje a döntésről a sajtóból értesült, az indoklást nem kapta meg. Az RMDSZ elnöke az államfővel és a miniszterelnökkel is egyeztetett az ügyben.
A legfelsőbb bíróság elutasította szerdán este a merényletkísérlettel gyanúsított Beke Istvánnak az előzetes letartóztatás ellen beterjesztett fellebbezését – közölte a Mediafax hírügynökség. A jogerős döntés értelmében a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi elnöke harminc napig mindenképpen vizsgálati fogságban marad.
Dragoş Cristian Lică, Beke István ügyvédje csütörtökön a Krónikának elmondta, a döntésről a sajtóból értesült, az indoklást nem kapta meg, az erre vonatkozó értesítést pedig az intézmény honlapján sem tették közzé.
„Ilyesmi nem történt eddig velem az ügyvédi karrierem során. Egyébként egy héttel korábban kikértem a nyomozati anyagot az ügyészségtől, hogy megfelelőképpen előkészítsem a védelmet, de az iratcsomót csak szerdán, a legfelsőbb bíróság tárgyalása előtt bocsátották rendelkezésemre” – mondta Dragoş Cristian Lică. A Krónika kíváncsi volt a jogász szakmai véleményére az üggyel kapcsolatban, mint ahogy arra is, mivel magyarázható, hogy a merénylet előkészítésével gyanúsított Beke állítólagos cinkosait nem vették őrizetbe. Dragoş Cristian Lică azt mondta, erről majd a bírósági tárgyaláson fogja kifejteni a véleményét.
Dragoş Cristian Lică nem tartja korrektnek, hogy a központi sajtó negatív színben igyekszik feltüntetni HVIM-et, és nem tesz említést az ifjúsági szervezet karitatív tevékenységeiről. „Eljön annak is az ideje, hogy a védencem megadja a választ mindazokra a kijelentésekre, melyek az üggyel kapcsolatban elhangzottak” – tette hozzá a brassói ügyvéd.
Ezzel egy időben Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Klaus Johannis államelnökkel és Dacian Cioloş kormányfővel folytatott tájékoztató beszélgetést a kézdivásárhelyi terrorvádról, és levélben tájékoztatta álláspontjáról az Európai Unió országainak bukaresti nagyköveteit. A szövetség csütörtöki közleménye szerint Kelemen Hunor a leghatározottabban visszautasította, hogy a román politika és média egyes képviselői a magyarság egészét próbálják terroristaként beállítani.
„Komoly aggodalomra ad okot, hogy a kézdivásárhelyi történéseket az eljáró hatóságok nyomán a román média nagy része a kollektív bűnösség elve alapján tálalta. Ennek könnyen belátható eredménye lehet, hogy a jogos magyar követeléseket is veszélyként könyveli el a román társadalom” – idézett a nagyköveteknek küldött levélből az RMDSZ közleménye. Az RMDSZ elnöke közölte, az elmúlt napokban mind Klaus Johannis államfőt, mind pedig Dacian Cioloş miniszterelnököt tájékoztatta a szövetség álláspontjáról, és mindketten osztották aggályait. Hozzátette, Románia vezetői megnyugtatták abban a tekintetben, hogy a történtek nem jelentenek irányváltást a romániai magyar kisebbséghez való viszonyban. „Ezért talán nem ok nélkül bízhatunk abban, hogy az elmúlt napok turbulenciái nyomán a román és a magyar közösség viszonya ismét normalizálódik” – hangsúlyozta Kelemen Hunor a nyaköveteknek szerdán eljuttatott levélben.
Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: a médiamanipuláció miatt tartotta fontosnak a tájékoztatást. Kitért azokra a súlyos torzításokra és manipulatív értelmezésekre, amelyek hosszú távon meghatározhatják többség és kisebbség viszonyát. Nehezményezte ugyanakkor azt is, hogy az illetékes hatóságok által még nem tisztázott ügyet a közéleti fórumokon azonnal összekapcsolták a párizsi terrorcselekményekkel, a sajtó pedig napokig a romániai magyarokra vonatkozó összeesküvés-elméletekkel volt tele.
„A főügyészség szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyosztálya (DIICOT) eljárása és a kialakuló médiahisztéria nem maradt nyom nélkül a többségében magyarok lakta Kézdivásárhely közösségében sem. Az elmúlt napokban százak tüntettek folyamatosan Beke István szabadon bocsátása mellett és a média méltatlan támadásai ellen” – hívta fel az uniós diplomácia figyelmét az RMDSZ elnöke, aki hangsúlyozta: az általa vezetett érdekvédelmi szervezet elutasít mindenfajta, bármilyen irányból érkező szélsőséget, hiszen bebizonyosodott: 26 év alatt nem ezek határozták meg többség és kisebbség együttélését.
„A leghatározottabban visszautasítjuk azt, hogy a román politika és média egyes képviselői (...) a magyarság egészét próbálják terroristaként beállítani. Ez a fajta gondolkodásmód nemcsak hibás, hanem káros is. Képes lerombolni mindazt, amit az elmúlt negyedszázad során a román és magyar közösség közösen kialakított, mert aláássa a toleranciát és a társadalmi békét” – szögezte le tájékoztató levelében Kelemen Hunor.
A háromszéki politikusok eközben a bizonyítékok felmutatását sürgetik a kézdivásárhelyi „terrorügyben”, valamint sepsiszentgyörgyi zászlócsere kapcsán. A Kovászna megyei önkormányzat csütörtöki ülésén napirend előtti felszólalásában Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) tanácsosa kijelentette, furcsának találja, hogy a megyei közrendészeti hatóság (ATOP) legutóbbi ülésén a prefektúra képviselője nem kívánta napirendre tűzni a két Kovászna megyei incidens megvitatását. Az ATOP ülésen szintén résztvevő Sabin Calinic szociáldemokrata tanácsos kifejtette: a rendőrség állítása szerint a sepsiszentgyörgyi ismeretlen katona szobra melletti zászló levételéről léteznek felvételek, ám ezek nem nyilvánosak, ezért nem mutatták be a testületnek sem.
Tamás Sándor megyei tanácselnök azzal kezdte beszédét, hogy az RMDSZ minden szélsőséges megnyilvánulást elítél, de elfogadhatatlannak tartja, hogy a sajtó egy része „egy feltételezett cselekvésre hivatkozva kollektíven terroristának bélyegezze meg Székelyföld lakóit”. „Elítélem Csibi Barnát, aki felgyújtotta Csíkszeredában az Avram Iancu-t ábrázoló szalmabábut, de ugyanígy jogi következményei kell legyenek annak, amikor román fiatalok meggyalázták a Kökös határában levő Gábor Áron emlékművet, és erről videót töltenek fel az internetre” – mutatott rá Tamás Sándor, aki azt kérte, vessenek véget az államigazgatásban és az igazságszolgáltatásban a kettős mérce alkalmazásának.
A tanácselnök a sajtónak kifejtette, kérdések vetődtek fel azzal kapcsolatban, hogy valóban lecserélték-e november 30-án reggel az ismeretlen katona szobra mellett felhúzott román zászlót székely zászlóra. Hangsúlyozta, a lakosságot nem lehet két hétig bizonytalanságban tartani, ha vannak bizonyítékok, hozzák azokat nyilvánosságra. Egyébként a megyeszékhelyen többen úgy vélik, hogy a szobor mellett ugyanaz a régi, megkopott román zászló lobog, mint november 30. előtt, holott a rendőrség és a prefektúra szerint Sebastian Cucu kormánymegbízott vitt új lobogót az ismeretlen tettesek által eltávolított helyére. Csütörtökön egyébként ismét utcára vonultak a kézdivásárhelyiek és a sepsiszentgyörgyiek, hogy Beke István letartóztatása ellen tiltakozzanak.
Budapest is figyel
A magyar Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke szerint „le lehet szögezni, hogy valamilyen nagy magyar terrortámadásról nem lehet beszélni, ami a román állam ellen irányult volna a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom részéről”. A szocialista (MSZP) Molnár Zsolt a testület szerdai ülésén az üggyel kapcsolatban elmondta: keveset tudnak a HVIM-mel összefüggő, „robbanóanyaggal visszaélés, terrorgyanú és a román alkotmányos rend elleni szervezkedéssel kapcsolatos” ügyről. A politikus úgy vélekedett: a nyomozás feladata kideríteni, hogy „mennyire lehet ezt az ügyet komolyan venni vagy mennyire inkább alapvetően ez egy koncepciógyanús ügy lenne”. Szerinte egyiket sem lehet állítani a két változat közül.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba
Székelyhon.ro

Ki az a Petőfi, mi az a Kossuth?
A karácsonyra való készülődés a 220 magyar által lakott Magyarbényén fontosabbnak tűnik, mint sok településen. A Fehér megyei faluban a gyerekek izgatottan várják a kántálási versenyt, melyen román népviseletben, románul kolindálnak. Egyikőjük sem jár a szomszédos Bethlenszentmiklós magyar iskolájába, s egymással is románul beszélnek.
Az adventi várakozás, a karácsonyra való készülődés és ráhangolódás az egykori Kisküküllő vármegyei, mára mindössze kétszázhúsz magyar által lakott Magyarbényén fontosabbnak tűnik, mint sok településen. Az 1200 lakost számláló településen a gyerekek, különösképpen a fiúk, nemcsak az angyaljárásig számolják a napokat, tanító bácsijukkal együtt izgatottan várják a kántálást. A kántálásét, mely a maga nemében pont olyan felemelő, mint maga az ünnep, amelyhez kötődik. Egy kicsit azonban mégis más.
A Fehér megyei település iskolájának földszinti folyosóján szemlélődve, és a magyar tanító osztályát keresve, kedves kis karácsonyi dalra figyelünk fel. Az egyik teremből kiszűrődnek a Betlehembe tartó pásztorokról, a Kisjézusról szóló énekek. Kopogunk, és éppen abban az osztályban találjuk magunkat, amelyet kerestünk. A teremben többosztálynyi elemista van összezsúfolódva, és zengi a dalt. A „vegyes kórus" egy pillanatra elhallgat, illemtudóan fogadja köszönésünket, majd Miklós Dezső tanító bácsi jelzésére ismét rázendít.
A gyerkőcök sokadszorra ismételhetik az éneket, mert csodálatosan fújják. A „karmester" nyugodtan félrevonulhat, hogy bemutassa „kórustagjait": az első padban Ildikó és Robika ül, hátrébb Stefánia, a legvégében meg Ervin. A kultúrotthonban megtartandó, immár hagyományos községi kántálóversenyre készülnek. Ez rendkívül fontos esemény lehet a magyarbényei gyermekek életében, gondolom magamban, másként az iskolai folyosón nem foglalna el akkora helyet a pannó, melyen egy régebbi kántálófesztiválon készült képek láthatók.
„Az is, nagyon fontos!" – erősíti meg Dezső tanító bácsi, akinek intésére a kicsik ismét rázendítenek. De nem a Csendes éjt vagy az Adjon Isten, Jézusunk, Jézusunk!-at énekelik és nem is a Pásztorok, pásztorokat. „Astăzi s-a născut Hristos..." – kezdik a csöppségek. Ildikó, Robika, Stefánia és Ervin is. A magyar gyerekek éppen olyan lelkesen és átéléssel énekelik a karácsonyi dalt, mint román társaik. Számukra a kolindálás jelenti a kántálást, és – a folyosói képek tanúsága szerint – a román népviselet a karácsonyi ünnepi öltözetet.
Kényelmetlen az anyanyelvért buszozni
Ildikó, Robika, Stefánia és Ervin – magyar szülők gyermekei, akiket magyar tanító bácsi tanít a református egyház telkére épült magyarbényei iskolában. A faluban a hetvenes években újraindult magyar nyelvű oktatás a következő évtizedben megszűnt. Pedig akkoriban még lett volna ki fenntartsa a magyar tagozatot, de a szülők sorra íratták át csemetéiket a szerintük jobb érvényesülést biztosító román osztályokba. Amikor szóba kerül az anyanyelvű oktatás felszámolása, egyesek ma is ujjal mutogatnak egymásra, hogy „bezzeg ha te nem veszed ki a három gyerekedet...".
Tény, hogy még jó ideig lehetett volna húzni-nyúzni a magyar tagozat létét, ám a jelenlegi demográfiai mutatók semmiként nem tennék lehetővé a működtetését. Ott van viszont a magyar többségű szomszéd falu, Bethlenszentmiklós, ahova mindössze hat kilométeres aszfaltozott út vezet, és ingyenes iskolabusz is van, a lehetőséggel mégis mindössze egyetlen házaspár él: a református pap és pedagógus felesége, akik el sem tudják képzelni azt, ami híveik számára a legtermészetesebb: hogy gyermekeik ne anyanyelvükön tanuljanak.
Az elmúlt években még ingázott egy elemis kislány, de szülei végül jobbnak látták megkímélni gyereküket a napi kétszer tízperces buszozástól. A helyi szülők mindegyre azt mondják, ha magyar iskolába jár a csemetéjük, egyik nyelvet sem tanulja meg becsületesen. Holott azok, akik legalább az elemit magyar tagozaton végezték, és ötödik osztálytól hazajöttek román tagozatra, nemcsak éltanulókká váltak az új környezetben, de jól beszélik mindkét nyelvet, feltalálják magukat, kreatívak.
Az ezerkétszáz lelkes faluban mintha elvárás volna, hogy nemzetiségtől függetlenül mindenki tökéletesen beszéljen románul. A lelkész meséli, hogy a románok el-elcsodálkoznak az utcán, amikor kiderül, hogy két és fél, hároméves kislánya még nem beszéli az állam nyelvét. „Ez a gyermek nem tud románul? – szögezik nekem a kérdést az egyébként jóindulatú román emberek. – Ez a gyermek magyarul is csak most kezd gagyogni – tudatom velük".
Magyar tanító bácsi – románul
Miklós Dezső Székelyudvarhelyen végezte a tanítóképzőt, de olyan jól elsajátította a román nyelvet, hogy a katonaságban a tisztek arra fogadtak, hogy csak a neve szerint tűnik „bozgornak", de egy árva kukkot nem tud magyarul. Akkor döbbentek meg, amikor elébe tették a párt magyar nyelvű szócsövét, az Előrét, hogy olvasson. Kiderült, hogy nemcsak a betűket ismeri, folyékonyan olvas, és a szöveget tökéletesen érti. „Az egyik tiszt egy láda sört és egy láda konyakot veszített miattam, mert meg volt győződve, hogy román vagyok, amiért annyira jól és akcentus nélkül beszéltem a nyelvet" – eleveníti fel katonaéveit a nyugdíjkorhatár felé tartó pedagógus.
Mielőtt szülőfaluja román iskolájába került volna, Miklós Dezsőnek megadatott, hogy anyanyelvén oktasson a Hargita megyei román többségű Bélboron, majd a színmagyar Szentegyházán, legvégül pedig a Fehér megyei Boldogfalván. Kérdezem, hogy ezek után nem volt furcsa az átállás, de válaszából kiderül, hogy csak az első egy-két hónap volt nehezebb. A pályafutása harminchatodik évét taposó pedagógusnak ma már természetes, hogy irodalomórán csak Creangát és Eminescut tanítja, földrajzórán pedig a falut átszelő Kis-Kükküllőt Târnava Micának nevezi, hogy – mint mondja – sokszor azon veszi észre magát, hogy magyar tanítványaival a szünetben is románul beszél. Ami talán nem is csoda, ha azt vesszük alapul, hogy Ildikó és Robika egymással is románul társalog.
„Mondtam a szülőknek, hogy órák után szívesen tartanék magyarórát, de senki nem jelezte, hogy igényelné. Mert itt, Bényén nem az a gond, hogy a magyar gyermek nem tanul meg jól magyarul, hanem az, hogy nehezen sajátítja el anyanyelvét" – magyarázza az oktató. Szavaira ráerősít a lelkész is, aki a vallásórára járó gyerekektől tudja, többen is vannak, akik heti egy-két alkalommal órák után szívesen maradnának anyanyelvoktatáson. Ahogy szívesen eljárnak a szomszéd faluba, az újraalakult néptánckörbe is.
Miklós Dezső meséli, hogy gyerekkorában Nemes Anna személyében akadt valaki, aki képzettség nélkül, önkéntes alapon hajlandó volt megtanítani a román osztályban tanuló magyar gyermekeket anyanyelvükön írni-olvasni. A tanító bácsi „idejéről" a katedra mellett falra aggatott, berámázott képek tanúskodnak. Învăţătorul – elev al şcolii din Biia, olvasható az 1966–74-es éveket illusztráló összeállítás címe, azaz a tanító, a magyarbényei iskola tanulója. „Ugyanebben a teremben tanultam, ahol ma tanítok..." – jegyzi meg érdekességként.
A mennyből mégiscsak eljön az angyal
Ti ilyen szépen énekelitek a magyar karácsonyi dalokat is? – fordulok a szünetben a magyar gyerekekhez. Bizonytalanul, de vidáman bólogatnak, azonban amikor az ismert dalok címét mondom, a mosoly az arcukra fagy. Végül a tanító bácsi menti meg a helyzetet, súgván: „a Mennyből az angyalt csak tudjátok, nem?". Hogy megbizonyosodjak, Vinczellér Robika énekelni kezdi – elejétől a végéig, jellegzetes dél-erdélyi akcentussal, ám hiba nélkül. Ezt az egyetlen karácsonyi dalt ismeri padtársa, Szakács Ildikó Szerénke is. És verset is tudtok? – faggatom a tízéves, értelmes tekintetű gyerkőcöket. „Csak, ha ad a tiszteletes úr" – érkezik a közelgő egyházi fellépésre utaló válasz, amelyre a külföldön élő bényeiek is hazatérnek.
És azt tudod-e, ki volt Petőfi Sándor? – próbálkozom tovább Robikával. „Nem" – vágja rá, s máris rohan szünetre. Dezső tanító bácsi szerint nincs is ahonnan tudnia egy negyedik osztályos gyereknek. Egy román tagozatos magyar tanulótól már az is valami, ha kis bibliai történeteket képes felolvasni anyanyelvén. Ha Petőfit nem ismerik, Kossuthról csak hallottak... – gondolom naivan, amikor a forradalmárról kérdezem a harmadikba járó Ervint. „Mi az, hogy kossuth?" – kérdez vissza a tudatlanok teljes ártatlanságával. Másként próbálkozom: Ki volt Avram Iancu? „Ő egy... domnitor volt, nem?" – fordul segélykérő tekintettel nagymamájához a gyermek. Az öregasszony felsóhajt, fejét rázza, majd megígéri a számítógép-kezelésben sokkal jártasabb unokájának, hogy elmagyarázza neki.
„Megbánják majd ezek a gyerekek!"
„Ej, megbánjátok majd, hogy nem akartok magyarul beszélni! Pedig büszkék kéne legyetek, hogy két nyelvet tudtok, és két kultúrát ismertek!" – sóhajt fel krumplihámozás közben Ervin nagymamája, Nagy Katalin. A 68 esztendős asszony feleleveníti gyermekkorát, amikor a bényei magyarság ugyanolyan kisebbségben élt, a fiatalokban mégis volt annyi öntudat és büszkeség, hogy legalább egymás között anyanyelvükön beszéljenek.
„Én hét osztályt jártam, lelkem, mert akkoriban ennyi volt a kötelező. Ebből szinte hatot Balázsfalván, mert akkor sem volt magyar tagozat itt, a faluban. Ott tanultam, ott laktam, és két hétben egyszer ha megadatott, hogy hazajöjjek. Más világ volt... Csak a hatodik osztály végére kellett hazaköltöznöm, mert muszáj volt segítenem a gazdaságban. Másfél évet jártam itthon román iskolába, mindkét nyelvet jól megtanultam" – meséli az öregasszony, aki saját – Bényén magyar iskolát járt – gyermekeit sem érti, miért nem ingáztatják gyerekeiket a közeli Szentmiklósra, ha már minden lehetőség adott.
Amikori a közelgő kántálási versenyre fordítom a szót, Kati néninek felcsillan a szeme. Hideg telek, csikorgó hó, meleg kályhák, fenyőillat és sok szép népszokás jut eszébe, amikor a falu magyar szögének nevezett részében, karácsony éjjelén a lakosság apraja-nagyja elindult kántálni. „Tiszteletes úr, maga azt tudja, hogy annak idején a házas férfiak is jártak kántálni, és az egyház javára gyűjtöttek?!" – kérdez rá Demeter-Erdei Zoltánra, aki négy éve, hogy a faluba érkezett, de erről még nem hallott. Kati néni azt is tudja, hogy e szép és hasznos szokásnak egy feldúlt román ember vetett véget, aki az éj leple alatt főbe kólintotta Kórodi Danit. A férfi túlélte az ütést, a hagyomány nem. Magyarbényén azóta nem kántálnak a nős férfiak, a ma már etnikailag vegyes csoportokba összeverődött gyermekeket pedig nem fenyegeti az agresszió veszélye.
Kántálási lázban a falu
A kántálás „első felvonása", melyet pár nappal karácsony előtt a kultúrotthonban tartanak, nemcsak Magyarbényét, a község többi falvát is lázban tartja. Pár esztendővel ezelőtt a polgármester ugyanis versenyt hirdetett a fellépő csoportok között. Egyik évben, meséli a pap, az elöljáró bosszúságára a bethlenszentmiklósi magyar gyermekek nyerték a második helyet. Mégis kisebb jutalommal térhettek haza, mint a harmadik helyre szorult román társaik. „Kár, hogy versenyjellegű az ünnep, a kántálásból nem lenne szabad versenyt csinálni. Én hallottam könnyűzenei versenyről, rockversenyről, de a kántálási verseny csak a mi polgármesterünk fejében fordult meg" – fájlalja a kezdeményezés félrecsúsztatását Miklós Dezső.
Túl sok örömet a református lelkésznek sem okozhat az önkormányzati rendezvény. „Képzelheti, mit érzek a kántálási fesztiválon, amikor a kultúrotthon színpadán látom ezeket a szép, értelmes színmagyar református gyerekeket, hogy ők alkotják a helyi román népi együttes felét, majd rá pár napra, karácsonykor román népviseletbe öltözve, piros-sárga-kék szalaggal a mellükön elindulnak kántálni" – önti ki a lelkét Demeter-Erdei. Még szerencse, hogy a „két felvonás" között van egy harmadik is, melynek karácsony szombatján a parányi gyülekezet két és fél évszázados temploma ad helyet. Ekkor Ildikó, Robika, Stefánia, Ervin és társaik tolmácsolásában felcsendülnek a magyar karácsonyi dalok, a Jézuskát köszöntő kis versek, előbukkannak a pásztorok, belépnek a háromkirályok, megjelenik Mária, és a mennyből eljön a várva-várt angyal.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

A fogyó gyermeklétszám ellenére
Igyekeznek megtartani az osztályokat
Befejezés előtt áll a 2016–17-es tanévre szóló beiskolázási terv. A tanintézmények javaslatát, kérését figyelembe véve, a tanfelügyelőség felterjesztése alapján a szakminisztérium fogja jóváhagyni az ősztől induló osztályokat, s ennek megfelelően szabják meg a pedagógusok katedráját is megyénk tanintézményeiben. Ahol a pillanatnyi gyermekhiányra hivatkozva leépítik a tanítót, tanárt, kevés a valószínűsége annak, hogy ősztől visszakerüljön a helyére, és engedélyezzék az önálló osztály működését.
A beiskolázási tervezetről Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettest kérdeztük.
Elmondása szerint a jövő tanévtől tovább csökken a gyermeklétszám. A magyar tagozaton 55-tel, azaz szinte két osztályra való gyermekkel lesznek kevesebben. Az integrált informatikai rendszer bevezetése az oktatásügybe a diákok pontos nyomon követését teszi lehetővé, ami azt jelenti, hogy ugyanaz a tanuló nem szerepelhet két tanintézményben.
– A fogyó létszám ellenére arra törekedtünk, hogy őrizzük meg a kilencedik osztályok számát, 41 líceumi és 15 hároméves szakiskolai osztályt tervezünk 2016 őszétől magyar nyelven – mondta Illés Ildikó.
Az eddig ismert matematika-informatika, természettudomány, társadalomtudomány szakos osztályok megyeszerte nagyobbrészt megmaradnak. Ha nem lesz elég jelentkező, esetleg összevont formában fognak működni. A Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban egy zene és drámapedagógia valamint egy képzőművészet és műszaki rajzoló szakos osztály indítását tervezik továbbra is. A Pedagógiai Líceumban egy óvodapedagógus- tanítóképző valamint egy társadalomtudomány szakos osztályba várják a diákokat. Az Elektromaros szakközépiskolában marad egy könyvelő és egy számítástechnika szakos osztály. Az első a jelentkezők számát figyelembe véve kevés, nagyobb lenne erre a szakra az igény, ezért akik kimaradnak, a gazdasági iskolában működő román tannyelvű osztályt választják.
A Református Kollégiumban egy református vallás és egy társadalomtudomány szakos, a római katolikus iskolában egy katolikus vallás, egy természettudomány, valamint egy társadalomtudomány szakos osztályt terveznek. Az Avram Iancu Iskolaközpontban marad a kereskedelmi technikusi szak, a Traian Vuiában az autóvillanyszerelő-technikusi, és folytatják a fodrászképzést. A Ion Vlasiu Iskolaközpontban környezetvédelem szakos osztályt terveztek. A Gh. Sincai szakközépiskolában az autóvillanyszerelő szak mellett a népszerű rendezvényszervező szakot lehet választani.
A vidéki iskolákban is jobbára reál és humán osztályok indulnak, Szovátán turisztikai és kereskedelmi szakközépiskolai képzést indítanak, Erdőszentgyörgyön a sütés- főzés tudományát lehet középiskolai szinten elsajátítani. Amint látható, a rendezvényszervezés mellett újabb szakok az ősztől sem jelennek meg a képzésben, holott lenne egy- kettő, amire magyar nyelven is szükség volna – tehetjük hozzá a főtanfelügyelő-helyettes által mondottakhoz.
A hároméves szakiskolák által kínált lehetőségek is a megszokott kereten belül maradnak – derült ki a főtanfelügyelő-helyettes válaszából. Építészeti, faipari, vegyészeti, autószerelő, kereskedő, szakács- cukrász, víz-gáz szerelő szakokon indítanak államilag is támogatott, ösztöndíjas képzést.
– Olvashattuk, hogy a Református Kollégium a kolozsvári mintára egy magyar tannyelvű szakiskolaközpontot szeretne létrehozni, amit a tanfelügyelőség állítólag nem támogat.
– Ellenkezőleg, nyitottak vagyunk a tárgyalásra, nem zárkózunk el a párbeszédtől, és úgy gondolom, hogy egy erős szakiskolai központra valóban szükség lenne, de addig nem indulhat el a képzés, amíg az oktatás minőségét ellenőrző bizottság nem akkreditálja a szakokat. Hogy ez a központ megvalósulhasson, nagyon szoros összefogásra kell törekednünk.
– Mióta a középiskolák is indítottak elemi iskolai képzést, a városnegyedekben levő tanintézményekben érezhetően megcsappant a magyar tagozaton tanuló gyermekek száma. Hogyan kezelik ezt a kérdést, meg kell-e valamelyik iskolában szüntetni a magyar tagozatot?
– Úgy próbáltunk megoldást találni erre a problémára, hogy Tudor negyedben két iskolában megtartjuk az 1-4., a másik kettőben az 5-8. osztályt. Ezek egyre inkább úgy telnek meg, hogy a környező falvakból behozzák a gyermekeket, ami a vidéki iskolák kiürüléséhez vezethet.
Megyénkben a magyar tagozaton 528 összevont osztály működik, így próbálták megőrizni az iskolákat, ahol egy-egy évfolyamon a kötelező 12 tanuló alá esett a létszám. Arra törekednek, hogy az elemi iskolákat sehol se számolják fel. Vannak községek, ahol lehetne egy erős központi tanintézményt kialakítani, amit az iskolabuszok száma lehetővé tesz, de amelyik faluban ragaszkodtak az 5-8. osztályok megőrzéséhez is, ott összevonták azokat – tájékoztatott Illés Ildikó.
Fejes Rékától, a tanítókért felelős tanfelügyelőtől megtudtuk, hogy márciustól 111 előkészítő osztályba lehet beiratkozni, ami az idéntől kötelezővé válik. Az ősszel indult 110 osztályban 1905 gyermek tanul, 2016 szeptemberétől 2144 gyermekre számítanak.
A hatéves gyermekek beíratását a szakminisztérium honlapján szereplő határozattervezet szerint két szakaszban, március 21–25., illetve március 29–április 8-a között fogják lebonyolítani, miután a módszertani útmutató is megjelenik – egészítette ki az adatokat Fejes Réka.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Ami nincs, miért tagadják?
Fenn az Avasokban voltam egyszer, tova az 1990-es évek végén, Paizs Tibor barátommal. Én először, ő már sokadszor látta a csodás vidéket, abban román falvakat, mindenütt előzékenyen, szívesen fogadtak. Ki a frásznak jutott eszébe akkor is az 1849-es mészárlás, Vasvári Pál ottani felkoncolása Avram Iancuék parancsára?! Hát nekünk. Tibornak ott fenn is eszébe jutott akkori ígéretem, melyet még Budapesten tettem, hogy onnan megyünk Székelyföldre, melyet viszont ő nem ismert, lévén magyarpalatkai, kolozsvári.
Most naponta juttatják eszünkbe a román gyűlölködők, politikusok és őrjöngő aljanép, hogy Székelyföld nem létezik, ezek szerint székelyek sem Romániában. Érdekes. Csak egy kis kitérőt teszek nem létező szülőföldünkön. Trianon után, a húszas és harmincas években, majd a második világháború után és ma is, külön veszélyességi, fokozott megterhelési fizetéspótlót kaptak azok a románok, akik a Regátból jöttek be a  na hova?  nem is létező, tiszta magyar erdélyi vidékekre.
Manapság éppen ott tartunk, hogy a székely himnusz éneklése tilos, tiltva vagyon sportmérkőzéseken. Most fölteszem a kérdést, ahogy föltettük az Avasokban is Paizs Tiborral: hogyha nem létezünk, akkor miért tiltva a magyar-féle létünk? Mert ezt az avasi románok egy szóval sem mondták, ott fenn. Vízzel kínáltak meg kenyérrel.
Bukarestben kiutasításokkal, naponta. Ha van Țara Oașului, Avasország, miért nincs Erdélyország, Székelyföld, ha már van?!
Szavakat szórtam szerte szét, /disznók elé a gyöngyöket... Tévedés és gyűlölködés ne essék, ezt a verskezdő sort még 1992-ben írtam Budapesten, Csoóri Sándor főszerkesztő örömére is, és a disznók nem románt jelentenek a verssorban. Akinek nem inge, ne vegye magára. Egyszerűen pimasz fasiszta, néppusztító politikusokról van szó, akiknek megélhetési foglalatossága a magyar népet megnyomorítani anyagilag, szellemileg. Ez a helyzet immár 95 éve. És a román nincs egyedül, mellette van a baráti Szlovákország, Szlovákia is, mely sosem volt, de ma iparkodik, amúgy román módra lenni, tenni.
Czegő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A román történelemszemlélet dogmáiról
Nem beszélhetünk nagy áttörésről, ami a történelem megítélését illeti a román és magyar fél hivatalos kapcsolatában, véli Novák Zoltán Csaba marosvásárhelyi történész. A Román Akadémia marosvásárhelyi, Gheorghe Șincai társadalomtudományi kutatási intézményének munkatársa úgy véli, az utóbbi időben viszont érdekes jelenség figyelhető meg a fiatal történészek szintjén, akik mindenféle kibeszélési szándék nélkül gyakran találkoznak és vitáznak a történelmet illetően.
Románia története Oroszországot vagy korábban a Szovjetuniót, pontosabban annak külpolitikáját, akkor érdekelte, amikor ennek geopolitikai háttere volt – hívja fel a figyelmet Novák Zoltán Csaba történész, aki úgy véli, napjainkban aktívan zajlik egy elég kemény geopolitikai vita Oroszország és a Nyugat, illetve a NATO között, és mivel Románia ütközőzónában van a két fél között, ilyenkor szoktak üzengetni az oroszok. Ilyenre volt példa a Szovjetunió időszakában is, például 1968-ban, amikor Románia megtagadta, hogy részt vegyen a varsói szerződés csapataival Csehszlovákia lerohanásában. A mostani orosz megnyilvánulások egyértelműen ilyen politikai szándékot sejtetnek, mintsem azt, hogy az orosz akadémia részéről érdeklődés lenne Románia történelme iránt, már olyan szempontból sem, mivel mindaz, ami 1945 után történt ebben az országban, főleg az ötvenes, hatvanas években, az a Szovjetunió beleegyezésével történt, tehát semmi olyan nem történt, amiről a szovjetek ne tudtak volna – fogalmaz a történész.
A történelemírás és a hatalom kapcsolata
Ami a román és magyar álláspontok közeledését illeti a történelem megítélése terén, Novák elmondta, Romániában a történelemírásnak a Ceauşescu-féle nemzeti ideológiai értékelést kellett teljes mértékben kiszolgálnia, olyannyira, hogy szigorú állami kontroll alatt volt. A szocialista rendszernek a magyar történelemírásra is volt ráhatása, egyféle közös játék jellemezte a hatalommal, hogy mit lehet, nem lehet írni. Ezzel szemben a 20. század második felében a román történetírás teljesen kiszolgálta a hatalmat.
„Amióta létezik történetírás, mindig egy álláspontot képvisel, tehát az a törekvése a történésznek, hogy valamilyen távoli, független pozícióból elemezzen, nem mindig lehetséges, de ettől függetlenül van egy professzionális rész, és lehet jelentősen csupaszítani a különböző ideológiai elvárásoktól, ha erre megvan a szándék” – tette hozzá a szakember. A magyar történelemírás a 19. században a nemzetépítést célozta, majd később a román történetírás is. A kettő között módszertani szempontból van egy eltolódás, míg a magyar történetírásban a 20. század elején tapasztalható volt egy professzionalizálódás, amit később igaz, hogy felülírt a  kommunista történelemírás, a kései Kádár korszakban azonban egyre inkább függetlenné vált a mindenkori hatalomtól. A román történetírás szintén a román nemzetépítést szolgálta, később az államépítést, és sokkal inkább ki volt téve a diktatúra, a mindenkori hatalom nyomásának és elvárásának, amely elvárások nem szűntek meg, amikor Magyarországon többé-kevésbé már igen.
A szakmaiságra való törekvés
Minden diktatúrában, szorításban van egy mozgástér, tehát hiba lenne azt mondani, hogy egyik vagy másik történetírás nem produkált volna jó eredményeket – hívja fel a figyelmet Novák. A kis történelmi műhelyekben – akadémiai intézetekben, egyetemeken, vagy más kutatóintézetekben ugyanis születtek jelentős, aprólékos munkák, inkább az jelentett gondot, hogy ebből mi jut el a nyilvánosság elé. A diktatúrában egyértelműen a hatalom azokat az eredményeket publikálja, amelyek számára fontosak. Románia esetében is születtek jó elemzések, de a mindenkori hatalom azokat népszerűsítette, értelmezte a saját elképzelése szerint, amelyek neki hasznosak voltak. Például a dák-római kontinuitás elmélete korszakonként különböző híveket gyűjtött, egy korai szakaszban képbe jött a római elem, az Erdélyi Iskola korában megjelent a dák-római elem, a Ceaușescu-korszakban pedig egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a dák elemre. A román középkorról is születtek elemzések, tanulmányok, de a tankönyvekben, a népszerűsítő írásokban csak az a négy-hat fejedelem jelent meg, akiknek volt eredményes ütközete a törökökkel. Tehát a hatalom mindig ferdített.
A román-magyar kapcsolatok
A két ország között a nemzetépítési konfliktusok miatt állandó volt a feszültség, a történetírás a két politikai fél számára fegyverré változott. A román hatalom propagandának használta a hetvenes-nyolcvanas években a történetírást, és gyakorlatilag arra fordította, hogy az országot érő támadásokat visszaverje a történetírás módszereivel. Ettől függetlenül már a ’89-es rendszerváltás előtt próbálkoztak közös történészbizottságokkal, hiszen a szocialista táboron belül is rossz fényt vetett a két országra az állandó civakodás, fontos lett volna tisztázni a közös helyzeteket, dolgokat. De míg a magyaroknál a hetvenes évektől professzionalizálódott a történetírás, és kimondottan szakmai keretek között működött, a románok állandó pártutasításokat kaptak, és ebből kifolyólag akadozott a közös bizottság a munkája. A rendszerváltás után voltak közös tanácskozások a két fél részvételével, ám ezek, a francia-német viszonyhoz mérten fajsúlyosabb témákat nem vitattak meg, óvatosan tapogatóztak.
Nincs hivatalos közeledés
Az utóbbi időben nem beszélhetünk nagy áttörésről a két fél hivatalos kapcsolatában, viszont érdekes jelenség figyelhető meg a fiatal történészek szintjén, akik mindenféle koordináció, nagy közös kibeszélő szándék nélkül találkoznak – figyelmeztet arra a jelenségre a történész, amelynek érdekessége, hogy nagyon sokszor vannak együtt magyarországi, romániai magyarok és románok egy-egy közép-európai projektben, az európai finanszírozás ugyanis olyan projekteket támogat, amelyek határokon, országokon átívelnek. „Így gyakran kerülnek a magyarországiak és romániaiak közös programba, együtt dolgoznak. Illetve a fiatal generáció számára megadatott az a lehetőség, hogy némiképpen integrálódjon a magyar és a román történetírásban is” – teszi hozzá.
Van néhány olyan erdélyi fiatal történész, aki magyarul is és románul is publikál, például marosvásárhelyi régészek is doktoráltak Jászvásáron vagy Gyulafehérváron, Novák Zoltán Csaba is Bukarestben doktorált a Iorga-intézetben. Mindez azt jelenti, hogy egy bizonyos szintig bekerül a román körforgásba, és a saját témáit beviheti a konferenciákba, tudományos kötetekbe. Van már átjárás és szakmai párbeszéd, ahogy vannak vitás kérdések is, amelyeket másképpen élnek meg a magyar és másképpen a román szakmabeliek. A magyar kutatónak adott az az előnye, hogy ismeri a magyar forrásokat is, míg egy román történész, nem ismervén a magyar nyelvet, csak a román forrásokat használja, amelyek tartalmaznak hasznos és jó információkat, ugyanakkor sokszor részrehajlók. De létezik egyfajta megközelítés a szakmai körökben történő beszélgetések révén – teszi hozzá a történész. Tehát van elmozdulás, ami az 1989 előtti, a román nép kialakulására vonatkozó megközelítést illeti, csakhogy továbbra is fontos kérdés marad, hogy mikor kerül be mindez a köztudatba. Némi elmozdulás azért látható, a Historia című lapban Erdély történelmére vonatkozóan némi tabudöntögetés látható, vagy tapasztalható ilyen akár az 1848-as forradalommal kapcsolatosan is, ahol egy román szerző ki is mondja, hogy az Avram Iancu vezette felkelés lényegében ellenforradalom volt.
Antal Erika. Székelyhon.ro

Keresd a könyvet a városban!
Kolozsvár magyar kávézóiban, éttermeiben színes könyvjelzőkkel ellátott könyvek keltik fel az emberek figyelmét a könyvgyűjtési akcióra.
A gyűjtési időszaknak a közepén 300 könyv gyűlt össze. Április 10-ig lehet még könyvet adományozni az alábbi gyűjtőpontokon: Koffer kávézó (Bulevardul 21. Decembrie 1989/ Kossuth Lajos u. 48.); Szabédi László Emlékház (EMKE székhelye – Gh. Lazăr/Lázár u. 30.); Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT székhelye – Aurel Suciu/Kövespad u. 12.); Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ székhelye – Avram Iancu/Petőfi u. 21.). Szabadság (Kolozsvár)

A menekültek és a magyar szeparatizmus ellen tüntetett az Új Jobboldal Kolozsváron
A szélsőségesen nacionalista Új Jobboldal Párt (PND) mintegy száz szimpatizánsa vett részt szombat este Kolozsváron az Avram Iancu emlékmeneten. A menekültek befogadása és a magyar szeparatizmus ellen tüntettek.
A fáklyás menet a Széchenyi (Mihai Viteazul) térről indult hét órakor, érintette a főteret, a szónoklatokat a Bocskai (Avram Iancu) téren tartották, a móc vezér szobránál. A párt elnöke, Tudor Ionescu elmondta, Európára súlyost veszélyt jelent az „iszlamista invázió”.
„A menekültek cselekedeteikkel bebizonyították, hogy nőkkel kegyetlenkedő terroristák. Európa erőszakkal Romániába akarja küldeni őket, de mi ezt nem akarjuk” – mondta a pártelnök, aki a miniszterelnök lemondását követelte, amiért a migránsok egy csoportját máris befogadta Románia a kötelező kvóták alapján.
Tudor Ionescu kitért a Székely Szabadság Napján szervezett marosvásárhelyi felvonulásra is. Úgy vélekedett: a rendezvény a magyar szeparatizmus megnyilvánulása volt, ami szerinte szintén veszélyt jelent Európára. „De semmi bajunk a magyar kisebbséggel” – jelentette ki.
Az Avram Iancu emlékmenetet nyolcadik alkalommal szervezte meg Kolozsváron az Új Jobboldal. maszol.ro

Hírsaláta
AZ ÚJ JOBBOLDAL KOLOZSVÁRON. Hagyományosnak nevezhető, minden évben március idusa körüli felvonulását tartotta meg az Új Jobboldal Kolozsváron szombat este. Az Avram Iancu-emlékmenetnek nevezett rendezvényen a tavalyinál kevesebben vonultak, néhány magyarellenes felirat is megjelent, illetve a tömeg többek között azt is skandálta, hogy Hargita és Kovászna román föld. (Transindex)
FUNAR AGYAMENT TEÓRIÁI. Az Adevărul Polgármestereink sorozatában Gheorghe Funar, Kolozsvár 1992 és 2004 közötti polgármestere nyilatkozott számos teóriájáról. Városvezetési filozófiáját illetően azt emeli ki: azon dolgozott, hogy a románok az uralkodó nemzetnek érezzék magukat „Erdély szívében”, a kisebbségeket pedig elfogadta, megadta a jogaikat, de nem engedte meg nekik, hogy az állam ellenségei legyenek, ahogyan a magyarok többsége az. Funar igen büszke a román trikolórra, amelyet a világ legrégebbi zászlajának tart, még a geto-dákoktól ered, jelenti ki. A városban tízezer zászló lobogott a mandátuma alatt, és a padokat is a büszkeség miatt festette piros-sárga-kékre. Legszebb elmélete Eminescuhoz köthető, aki Funar szerint az Isten fia után rögtön a legzseniálisabb ember volt, aki a Földön járt. A költő volt a világ legjobb fizikusa: a relativitáselméletet maga alkotta meg, de a fény sebességét is kiszámolta, foglalkozott a kvantumfizika rejtélyeivel, a fekete lyukakkal és az ősrobbanással. A zsidók azonban ellopták a nagy román fizikus Eminescu iratait, és átadták egy „fogyatékos” diáknak, aki négyéves koráig nem beszélt, alig járta ki az iskolát, a líceumot be sem fejezte, nem érettségizett le, nem járt egyetemre, és nem dolgozott laboratóriumban soha életében: Einsteinnek. (Maszol)
MARAD BUDAPESTEN. Nem felelnek meg a valóságnak azok a híresztelések, miszerint indulna az udvarhelyi választásokon polgármesterjelöltként – közölte Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke egy székelyudvarhelyi sajtótájékoztatón. Hozzátette, nem kíván részt venni a helyi közéletben. Magyarország miniszterelnökével folytatott beszélgetése értelmében egyelőre Budapesten van megbízatása – fogalmazott Szász Jenő, hangsúlyozva, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet talpon marad, továbbra is biztosított az önállósága. (Székelyhon) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Együtt ünnepelt a Fekete Körös völgye – Kötelez minket a múlt, de még inkább kötelez a jelen
Rendhagyóan, vasárnap, március 13-án, de biztatóan és különlegesen ünnepelte meg a Fekete Körös-völgyi magyarság az 1848-as Forradalom és Szabadságharc 168-ik évfordulóját.
Reggel, a rendes vasárnapi istentisztelet keretében, a köröstárkányi református templomban gyülekezett az ünneplő sereg, Sebestyén László Ede lelkipásztor hirdette az igét, kihatván a hitünk, nemzetünk, és felmagasztaló történelmi eseményeink fontosságára és egybefonódására. Ezek után a tárkányi kisiskolások és ifjak műsora következett, dallal, szavalattal emlékezve a márciusi forradalom nagy napjára, majd az esemény díszvendége, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának vezető konzulja, Barabás János tolmácsolta Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi üzenetét nemzeti ünnepünk alkalmából. Az istentiszteletet a Himnusszal zárták a hívek.
Ezek után a templomtérre vonulta a résztvevők, ahol ünnepi gondolataikat osztották meg Barabás János vezető konzul, Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes és Mikló Ernő helyi RMDSZ elnök, mely szónoklatában hangsúlyozta: „….hogy akarjuk, hogy együtt akarjuk, hogy bízzunk benne hogy lehet, csak együtt lehet. Kötelez minket a múlt, de még inkább kötelez a jelen, melyet a gyermekeinktől kaptunk kölcsön, hogy nekik magyar jövőt építhessünk!”
A szónoklatok közben a református egyház „Serkentők” férfikara, régi, 48-as dalokat adott elő, majd a helyi és központi szervezetek képviselői, a megemlékezés koszorúit helyezték el a templomkerti kopjafánál. A köröstárkányi rendezvény a Székely Himnusz eléneklésével ért véget.
De ez csak a kezdete volt a nap gyönyörű eseményeinek. Délután 4 órakor már a belényesi református templomban gyülekezett a a Fekete Körös-völgyi magyarság, és szívmelengető képet mutatott a zsúfolásig megtelt ősi református templom. Farkas Antal, Várad-Velencei lelkipásztor tartotta az ünnepi igehirdetést, majd a belényesi általános iskola Rozmaring tánccsoportja, Benedek Judit tanárnő vezetésével tartott rövid ünnepi műsort, énekek és szavalatokkal emlékezve március idusára. A gyermekek fellépése után, a díszvendégek szónoklataira került sor, és most már a belényes-vidéki magyarság előtt olvasta fel Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi üzenetét Barabás János vezető konzul. Ezek után Kecskés Péter, Magyarország Emberi Erőforrás Minisztériumának főosztályvezetője tolmácsolta ünnepi gondolatait, majd Domocos Adrian, Belényes polgármestere adta át a többségi nemzetiség megbékélést hirdető üzenetét Március 15-e alkalmából. Szabó Ödön, parlamenti képviselő, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökének gondolatai után, a Szózat felcsendülése zárta a templomi rendezvényt.
A templom előtti térre sereglett ki az ünneplő magyarság, és sor került Petőfi Sándor nemzeti költőnk, március 15-e egyik fő szimbólumának szobrának megkoszorúzására. Méltóan ünnepelhetett a Belényes-vidéki magyarság, nemzetünk ünnepén! Koszorúkat helyeztek el a központi és helyi magyar érdek-képviseleti szervezetek, a református egyházak, a Magyarországi hivatalos szervek nevében, de kegyeletüket fejtetették ki a megjelent magyar tagozatos kisdiákok, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, mely pompás népi viseletével is „koszorúzta” meg a Petőfi –szobor terét. Nem utolsó sorban, fejet hajtottak Belényes elöljárói és a barátság és megbékélés nevében az Avram Iancu baráti társaság. Az ünnepséget, Nemzeti Imánk, a Himnusz hangjai zárták, megkoronázván e lélekemelő és megható rendezvényt.
És még mindig hátra volt a nap programjaiból. Este már a belényesi kultúrház színháztermében gyülekezett az ünneplő magyarság. Bár nem mondható túl nagynak a terem befogadóképessége, de ezúttal „kiverték a biztosítékot”, több mint ötszázan, sokan állva várták az ünnepi gálaműsort. Természetesen előtte, a díszvendégek gondolatai kerültek a közönség elé, egyszersmind meghatottságukat és elismerésüket fejezve ki a kiváló napért, a rendkívüli szervezésért, a különleges ünnepért, a magyarországi vendégek pedig érzelmektől meghatódva köszönték a lehetőséget, hogy itt, és így ünnepelhettek a Fekete Körös -völgyi magyarság körében. Szabó Ödön, parlamenti képviselő, zárszavában rámutatott: létünk, megmaradásunk és jövőnk mint magyarok e földön, három dolgon múlik- kiállva, képviselve és kiharcolva, jogainkat, igényeinket, nemzetiségünket, magyarságunkat. Ez alól nem tesz kivételt, hangsúlyozta Szabó Ödön, Mikló Ernő, amely már négy éve kiáll, képvisel, de főleg kiharcolja, vállalja a magyarság ügyét, és természetesen minden köszönet megilleti a mostani rendezvénynek nemcsak az eredeti ötletéért – ünnepeljen március 15 –ét együtt a Fekete Körös -völgyi magyarság- hanem a kiváló szervezésért és lebonyolításáért, ezért minden energiát be kell vetni, hogy idén júniustól, már magyar polgármestere legyen Köröstárkánynak!
Önfeledt tapsvihar és ovációval köszöntötték a nap ötletgazdáját és főszervezőjét, majd kezdetét vette a Debreceni Hajdú Táncegyüttes ünnepi műsora, a „ Katonának kell menni a legénynek” című táncjáték. A Lovas Bálint és Tiszai Zsuza rendezésében bemutatott produkció, a katonaéletet ábrázolja a sorozástól és rukkoláson keresztül, a háború okozta élethelyzetek felvillantásával, segítségül hívva a Nagy-Magyarország táncait, máig ismert dalait. Mindezt egy olyan korszakba, a XX. századba ágyazva, mikor nemzetünk eddigi történelmének legnagyobb tragédiáját, veszteségét volt kénytelen túlélni, feldolgozni. Az élet pedig megy tovább……
Régen, nagyon régen, talán évtizedekre visszamenően nem volt még ilyen siker Belényesben, nem csak a briliáns színpadi produkció, az előadóművészek „örömtáncát” élvezve, a Bürkös Zenekar remek zenei aláfestése, hanem az egész napos ünnepi rendezvény hatása alatt is. A nézőközönség együtt énekelte az ismert nótákat nem is volt választóvonal színpad és nézőtér között. Fergeteges tapsvihar búcsúztatta a produkciót, lelkes résztvevőit, majd zárásként a köröstárkányiak is csatlakoztak egy örömtáncra, színpadra kerülve a Fekete-Körös dallamvilága.
A belényes-vidéki magyarság kitett magáért, és megmutatta , hogy szórványban, kevesen, de annál lelkesebben és lelkiekben gazdagon tudta megünnepelni ezt a áldott nemzeti ünnepet, bízván hogy ezentúl ebben is hagyományt teremtve tudják őrizni, ápolni és megtartani magyarságunkat.
Kovács Zoltán. erdon.ro

Menetelés az életért, a nőkért, a családért
Szombaton, március 26-án Románia 130 városában tüntetnek a magzati élet védelmében. A megfogant gyermekeknek meg kell születniük, nem azért, mert nem lesz aki dolgozzon a mostani generációk nyugdíjáért, hanem egyszerűen azért, mert mindenkinek joga van az élethez.
A rendezvények Aradon az Avram Iancu téren kezdődnek, Déván a városháza előtt, Temesváron a Dózsa György és a Székely László utcák sarkán található görög katolikus templomnál, mindenütt 12 órától. További részletek a www.marsulpentruviata.rointernetes oldalon.
Ö. I. Nyugati Jelen (Arad)

Büntetnék a nemzetgyalázókat (Újabb magyarellenes törvénytervezet)
Hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtanák az ország vagy a román nemzet nyilvános gyalázását annak a törvénytervezetnek az elfogadása esetén, amelyet több mint hatvan, többségében szociáldemokrata honatya terjesztett a szenátus elé.
A kezdeményezők szerint hiba volt törölni a büntető törvénykönyvből azokat a cikkelyeket, amelyek a nemzet- vagy országgyalázást, illetve a nemzeti jelképek megsértését inkriminálták. A törvényhozás „csődjének” igazolásaképpen említik, hogy egyes „más etnikumú” állampolgárok gyásznapnak tekintik Románia nemzeti ünnepét, szakadárokat dicsőítenek, az ország „szívéből” pedig elüldözik a még ott élő románokat. 
Az indoklás utal arra a „jelképes akasztásra” is, amelyet egy csíkszeredai lakos rendezett 2011-ben Avram Iancunak, az 1848–49-es erdélyi román felkelők vezérének. Úgy értékelték, az ilyen irredenta, szakadár, nemzetellenes bujtogató megnyilvánulások meghaladják a véleményszabadság kereteit, és veszélyeztetik a nemzetbiztonságot. Szerintük ezen az „etnikai alapú szakadár” alapon készítettek elő merényletet tavaly a nemzeti ünnepen Kézdivásárhelyen az ott felvonuló románok ellen, amely csak az „illetékes szervek erőfeszítései” miatt nem következett be. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Betiltott Trianon-gyász?
Ţara arde şi baba se piaptănă – (jobb fordítás híján: A hajó süllyed, a zenekar hangol) – ez a frappáns román közmondás ugrott be annak a törvénytervezetnek a láttán, amelyet a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Konzervatív Párt (PC), illetve a volt (és vélhetően jelenlegi?) állambiztonsági szervek képviselői gyűjtőpártjának számító Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) szenátorai terjesztettek elő a minap.
A kezdeményezés értelmében börtönbüntetéssel sújthatók mindazok, akik az országot vagy a román nemzetet becsmérlik. Az előterjesztők újra bevezetnék a büntető törvénykönyvbe az „ország vagy a nemzet gyalázása” kifejezést, és 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztést javasolnak az ebbe a kategóriába sorolható cselekményekért. Az indoklásban a javaslattevők a 2015. december elsejei kézdivásárhelyi „incidensekre” hivatkoznak elfogadhatatlannak minősítve, hogy „több, más nemzetiségű állampolgár gyásznapként éli meg Románia nemzeti ünnepét”. Véleményük szerint bűnténynek számítanak az olyan megnyilvánulások, mint például a román nemzet történelmi hőseinek gyalázása. (Itt a 2011-es csíkszeredai esetre utalnak, amikor Csibi Barna a város főterén felakasztott egy Avram Iancut ábrázoló bábut.) A kezdeményezők úgy vélik: ezeknek a szeparatista, irredenta megnyilvánulásoknak, a nemzetgyalázásra való felbujtásoknak semmi közük a szólásszabadsághoz, hanem olyan cselekedetek, amelyek veszélybe sodorják a nemzetbiztonságot. Kifejtik: a román Btk. olyan tettek esetében állapít meg büntetést, amelyek nem jelentenek különösebb veszélyt a társadalomra, mint például a bizalommal való visszaélés, miközben a nemzetgyalázás bűntényét csak banális pénzbírsággal sújtják.
KISS OLIVÉR. Szabadság (Kolozsvár)

A családfakutatás érdekességei
Változó, hogy hány generációra visszamenőleg ismerjük őseink kilétét, nemzetiségét, vallását, esetleg foglalkozását. Hidvéghy Norberttel, aki bár magyarországi, munkája kapcsán gyakran látogat Székelyföldre. Különleges munkájáról beszélgettünk.
– Ki és miért tartja fontosnak manapság családfája felkutatását?
– Van, akit csupán a kíváncsiság vezérel: milyen nemzetiségű, vallású felmenői voltak, illetve hol laktak, mi volt a foglalkozásuk; voltak-e kiemelkedő személyiségek, esetleg nemesek az ősök között. Nagyon népszerű, hogy ajándékba készíttetik el a családfát, születésnapra, házassági évfordulóra például, de az is előfordult már, hogy állampolgárság felvételéhez kérték a kutatást. Sokan vannak, akik nemesi származásukat szeretnék igazolni, de előfordul, hogy ennek nincs valóságalapja. Másik eset, hogy a megrendelő nem tud nemesi származásról, de kutatás közben kiderül, hogy mégis voltak ilyen ősei.
– Kerülnek-e elő érdekes történetek egy ilyen munka során?
– Természetesen igen. Előfordult, hogy az anyakönyvbe be volt írva: a földesúrnak törvénytelen gyermeke született a cselédlányától, és így egy, 1500-as évekig visszavezethető székely nemes család került bele a képbe. Bizonyítékot találtam Hunyadi János román származására, de nem a „törökverőére”. Egy Békés megyei településen élt egy Hunyadi János nevű férfi a XVIII. században, akinek a foglalkozásához azt jegyezték fel, hogy oláh juhász, ortodox vallású. A feleségét pedig egyszer Oláh, egyszer Juhász Mária néven említették, aminek az oka lehetett, hogy eredeti nevét nehezen tudták kimondani, és Hunyad megyéből származó román pásztor volt. Egy németországi hölgy a fiának ajándékba készíttette el a családfáját, kiderült, hogy Madách Imre testvérének a leszármazottja. Említhetném, hogy egyik esetben a megrendelő őse abból az anyaországi városból került Erdélybe 200 évvel ezelőtt, ahol ő most él. Volt rá példa, hogy családfakutató fórumon találkoztam olyannal, akivel összeér a családfánk, és eddig nem ismertük egymást. Találtam XIX. században bejegyezve sziámi ikreket, vagy 18 éves ifjú legényt, aki 48 éves nőt vett feleségül, vagy éppen 75 éves vőlegényt, akinek 30 éves felesége volt.
– Mi okozhat nehézséget?
– Sok buktató van. A sokszor pontatlanul vezetett, sőt olykor megsemmisült anyakönyvek, máskor egy-egy vezetéknév túl gyakori előfordulása egy településen szintén nehezíti a keresett személy beazonosítását. Példaként említhetem még, hogy ha az ősök a történelmi Magyarország különböző pontjairól származtak, akkor például több országba is utazni kell (mert ezek az anyagok sokszor csak személyesen hozzáférhetők). Egyes országokban csak állami engedéllyel kutathatók az anyakönyvek. Volt rá példa hogy azért nem tudtam elkészíteni a családfát, mert Avram Iancuék az 1848-49-es szabadságharc idején felgyújtották a templomokat és az iratok is ott égtek.
– Mennyiben tér el a romániai családok esetében a kutató munka?
– Romániában sokkal kedvezőtlenebbek a kutatás körülményei mint Magyarországon, és rengeteg utazást is igényel – én egyébként Szilágy megye kivételével az összes erdélyi megyében kutattam már. Az első komoly feladat, hogy egyáltalán kiderítse az ember, hol találhatók azok az anyakönyvek, amelyekből dolgozni lehet, ugyanis egy részüket beszedte az állam vagy az önkormányzatok, másik részét meghagyták az egyháznál – ez településfüggő. Sok anyakönyv elveszett: a rendszerváltás előtt a papok sok anyakönyvet eldugtak, hogy ne tudják tőlük elvenni, a következő lelkészek viszont már nem tudták, hogy az iratokat hová rejtették, így nyomuk veszett. Az erdélyi családok esetében külön kell beszélnünk a különböző felekezetekről. A római katolikus anyakönyveket többségében latinul vezették, az unitáriusokat és reformátusokat magyarul, a román ortodox anyakönyveket pedig román nyelven, de cirill betűkkel. A görög katolikus anyakönyv nyelve és írásmódja területenként változó volt. A székely családok esetében egyébként az a tapasztalatom, hogy nagyon ritka volt a beházasodás Székelyföldön kívülről.
– Általában mennyi időt vesz fel egy család esetében ez a kutatás, és mennyire lehet visszamenni az időben, hányadíziglen, hány évre?
– 1-2 hónaptól kezdve egy évig is terjedhet a családfa elkészülte. Az átlag családfát 250-300 évre lehet visszavezetni. A nemeseket a nemesség szerzéséig, ami sokkal távolabbi időpont is lehet. Sikerült már egyszerű földműves családot visszavezetnem 13. generációig.
Izsák-Székely Judith. Székelyhon.ro

Sorin Mitu: Románok és magyarok: rémálomba illő páros?
A költő és újságíró Corneliu Vadim Tudor 1985-ben a következőképpen vélekedett egyik versében a románok és magyarok közötti történelmi kapcsolatokról:
„Noi n-o să ne-nţelegem niciodată / şi casă bună n-am făcut prin ani / căci mâna voastră veşnic e pătată / de sângele românilor sărmani. / Trufaşi şi cruzi, şi fără de măsură / nici fiarele pădurii nu-s ca voi / cu ochii tulburi, injectaţi de ură / visând la un mileniu de noroi.” („Sohasem fogjuk egymást megérteni / és az idők folyamán nem tudtunk együtt sem élni, / hisz kezetekre örökre rátapadt / a szegény románok vére. / Dölyfösek és kegyetlenek és mértéktelenek vagytok, / még az erdő vadállatai sem hasonlítanak rátok / zavaros, gyűlölettel átitatott szemekkel / álmodoztok egy évezrednyi mocsokról.”) Elképzelhető, hogy e sorok olvasói közül sokan, különböző okokból, nem szimpatizálnak az idézett szerzővel. Ennek ellenére számos román – talán éppenséggel nemzettársaink többsége – azt mondhatná, hogy a versszak által közvetített kép, néhány költői túlzástól eltekintve, általánosságban mégiscsak helyes. A románok sohasem tudnak majd egyetértésre jutni a magyarokkal, mert utóbbiak a történelem folyamán elnyomták őket, ma pedig folyamatosan jogtalan követeléseket hangoztatnak, melyek mintha egyfajta velük született gonoszságból fakadnának.
Mi az igazság ez ügyben? A magyarok vajon tényleg annyira gonoszok, ahogy azt a románok gondolják? Vagy e témával kapcsolatosan vannak más, árnyaltabb román vélemények is? De vajon a magyarok miként vélekednek a románokról? És, végül, mit jelentenek ezek a kérdések a magas politikában vagy a Romániában és Magyarországon élők mindennapi életében? A történelem és az imagológia néhány válasszal tud szolgálni.
Minden a történelemből fakad… De melyik történelemből?
A románok és a magyarok nagyjából ezer éve szomszédok és élnek együtt Erdélyben. Ha komolyan vetjük fel azt a kérdést, hogy miként boldogult ebben az időszakban egymással a két etnikum, hogy megértsük, milyen kölcsönös érzéseik vannak egymással szemben manapság, akkor két választ fogalmazhatunk meg. Egyrészt a románok és magyarok közötti kapcsolatok története csaták megszakítás nélküli sorozatából állt. Gyaluval és Ménmaróttal kezdve, akik megküzdöttek a térségbe érkezett első Árpád-kori lovasokkal, a középkori parasztlázadásokkal és a román fejedelmekkel folytatva, akiknek – ahogy azt az iskolában tanultuk – szokásuk volt, minden további nélkül, „kicsinálni” Magyarország királyait és az utóbbi két évszázad forradalmaival, világháborúival és politikai konfliktusaival befejezve – az egész mintha egy véget nem érő harcias krónikába illeszkedne. De van egy másik álláspont is, melynek talán nincs akkora hatása, de amelyet többek között az egyszerű emberek, főleg az erdélyiek, magukénak vallanak: hogy mégiscsak sikerült ennyi évszázadon át együtt élniük egy többetnikumú Erdélyben az őket szétválasztó megannyi konfliktus és ellentétes érdek ellenére, azt jelenti, hogy a románok és a magyarok nagy teljesítményt tudnak felmutatni a Másikkal való együttélésben. Végül is a két nemzet mégsem irtotta ki vagy kergette el kölcsönösen egymást, ahogy azt oly sok etnikai csoport tette Európában és az egész világon. Azon emlékezetes pillanatok jelentése pedig, amikor mégis fejbe kólintottuk egymást (mint például az 1848-as forradalom vagy a második világháború idején), attól függ, miként értelmezzük ezek gyakoriságát és jelentőségét. Drámai kivételeknek tekintjük őket az elfogadható ezredéves együttélés során, vagy ellenkezőleg, két egymással kijönni sohasem tudó közösség elkerülhetetlen és mindig újra megismétlődő összecsapásaiként?
A fent említett két elképzelést, bár a belőlük leszűrhető tanulság szempontjából tökéletesen ellentétesek, ugyanazon elfogadott történelmi tények segítségével építették fel. Ez mutatja, hogy a múlt elmesélése, tehát a történelem miként manipulálható egy bizonyos álláspont alátámasztása érdekében. A románok és a magyarok történelmét „keményen” ki is használták ilyenfajta indokló célokra, bizonyos (ellenséges vagy ellenkezőleg, jóindulatú) szubjektív és mélységesen eltorzított imázsok gyártására. A széles világból származó más hasonló helyzetekkel való összehasonlítás megmutatja, mennyire tévesek lehetnek ezek az értelmezések. Függetlenül attól, hogy az áldozatok, a fegyveres konfliktusok napjainak számát vesszük alapul vagy az egy főre eső sovén gyalázkodásokat, nem tudunk nagyobb eredményre jutni, mint amilyen a németek és a franciák, az angolok és az írek, az oroszok és a lengyelek, a törökök és az örmények között tapasztalható…
Ellenkezőleg! A középkorban például, a túlzó módon „etnikainak” vagy „román–magyarnak” tekintett konfliktusok főszereplői valójában a parasztjaikat röghöz kötő nemesek (ahogy Mihai Viteazul is tette a „rumánjaival”) vagy a feudális uralkodók voltak, akik a hatalomért harcoltak. (A munténiai és moldvai vajdák legalább olyan gyakran hadakoztak egymással, mint a magyar királyokkal vagy az erdélyi fejedelmekkel.) Az említett küzdők elsősorban nem román és magyar minőségükben harcoltak, hanem nemesekként, parasztokként, fejedelmekként vagy a hit védelmezőiként. Az a körülmény pedig, hogy eltérő nyelvet beszéltek, csak a közöttük meglévő, alapvető társadalmi, politikai vagy felekezeti rivalizálások újabb, de nem legfontosabb oka volt. Az már más kérdés, hogy ezeket a konfliktusokat – később – a román–magyar ezredéves konfliktus tagadhatatlan bizonyítékainak tartották, de ennek nem az emberek által megélt, hanem a történészek által megírt történelemhez van köze.
A román–magyar százéves háború
Egy sajátos román–magyar konfliktus valójában történelmi léptékben hozzánk sokkal közelebb, a modern korszakban kezdődött el. A két nemzet politikai és értelmiségi elitjei a XIX. században, mint Európában mindenhol, elindították a maguk nemzeti projektjét, mely az emancipálást, a haladást és a modernizálást foglalta magában. De Erdély földrajzi térségében mindkét nemzeti projekt megjelent. A magyarok részéről elsősorban politikai és történelmi okokból (hiszen része volt a középkori királyi Magyarországnak), a románok részéről pedig szintén politikai (a hajdanán a rómaiak által meghódított Dacia részeként), de demográfiai okokból is, tekintettel arra, hogy ők voltak a tartomány legnagyobb számú lakói.
Így kezdődött el egy hangsúlyos konfliktus, mely nagyjából száz évig tartott, az 1848-as forradalomtól az erdélyi román közigazgatás 1945. márciusi visszaállításáig. Zárójelben legyen mondva, ez nagyjából ugyanakkor zajlott, amikor a franciák és a németek, hasonló okokból, három megsemmisítő háborúban csaptak össze (1870–1871, 1914–1918 és 1939–1945) az úgynevezett „európai polgárháború” folyamán. A százéves román–magyar konfliktus a legnagyobb részében csak „hidegháború” volt, melyet három nyílt, erőszakos intervallum szakított meg. Az 1848 októbere és 1849 augusztusa közötti erdélyi polgárháború, amelynek során a Magyarország függetlenségét akaró kossuthista magyarok összecsaptak a Habsburg-párti erdélyi románokkal. Az 1916–1918-as katonai konfliktus Románia és Ausztria-Magyarország között az első világháború közepette, mely aztán a magyarországi bolsevik rezsim elleni 1919-es román beavatkozással folytatódott. És az 1940 és 1944 közötti északnyugat-erdélyi horthysta magyar megszállás, aminek a szovjet és a román csapatok 1944. augusztus 23-a utáni offenzívája vetett véget.
És nagyjából ennyi… Sok, kevés?
A második világháború után Románia és Magyarország bekényszerítése a „testvéri” kommunista országok karámjába, hogy ezzel „jegeljék” az európai államok határait és megakadályozzák a destabilizáló területi követeléseket, a két állam közötti nyílt politikai konfliktusnak is véget vetett. Néhány feszültebb, robbanásveszélyes epizód képez kivételt az 1989–1990-es rezsimváltások cseppfolyós időszakában, mint amilyen az 1990. márciusi marosvásárhelyi, etnikumok közötti erőszakos tettek esete, vagy a Magyarország által a Ceauşescu-rezsim 1989. decemberi megdöntésében a titkosszolgálatai és a dezinformációs műveletei segítségével játszott (biztos történelmi bizonyítékokkal egyelőre meg nem erősített) esetleges szerep. A kommunizmus bukása után Magyarország és Románia bekerülése a NATO-ba és az Európai Unióba újra megakadályoz bármilyen valódi konfliktust a két állam között. Következésképpen a viták továbbra is csak szimbolikusan, szavak és magyarázkodások háborújaként folytatódnak majd, különösen a romániai magyar kisebbség státusza témájában.
Román etnikai imagológia…
Ha a dolgok annyira rózsásak, ahogy az a fenti történelmi összefoglalóból leszűrhető, a román–magyar rémálom pedig ugyanezen értelmezés szerint csak egy kicsit nyugtalanabb álom, akkor mégis mi magyarázza a román–magyar ellenségesség akut érzését, mely sokunkban benne van, és melyet oly jól kifejeznek Corneliu Vadim Tudor sorai?
Függetlenül attól, hogy „igazi” vagy „manipulált”, régebbi vagy újabb történelemből fakad, a románok magyarokról alkotott képe számos kritikus aspektust tartalmaz. A románok által a magyaroknak tulajdonított legnagyobb hiba a gonoszság, mely dölyfösséggel párosul. A főleg történelmi előzmények által „bizonyított” kegyetlenség, a románok meglátásban, Árpád utódainak primitivizmusával és vérmérsékleti jellemével társul, és ezt a magyarok ázsiai eredete magyarázza, akiknek ősei „nyereg alatt puhított húst ettek”. A románok a magyarok negatív jellemvonásait gyakran a sajátjaikkal szembeállítva határozzák meg: a magyarok gonoszok, kegyetlenek és intoleránsak, mi szelídek (sőt túl szelídek, hiszen a románok is elismerik, hogy a „puliszka nem robban”), toleránsak és vendégszeretők vagyunk; a magyarok Ázsiából érkezett „nomád barbárok”, míg a románok „európaiak”, per defitionem őshonosak és egy ősi letelepedett civilizáció örökösei. Mivel a románok önképe számos öndicsérő aspektus mellett jelentős adag önbírálatot is tartalmaz, a magyarokkal szembeni román klisék is ezen az ambivalens önképen alapulnak. „Isten őrizzen a gonosz magyartól és az ostoba romántól”, így szól egy erdélyi román közmondás. A magyar gonosz, vagyis agresszív, míg a románnak, aki szintén nem tökéletes, nincs esze, ami egybecseng a románoknak tulajdonított passzivitással. A románok sokszor negatívan értékelik magukat, a magyarokat pedig – a románok – felsőbbrendűségi pozícióba helyezik. A magyar gonoszsága kétségtelenül ellenszenvesebb a román ostobaságánál, ez a jellemvonás pedig jól kiemeli az ellenség jellegét. Ezzel szemben a románnak tulajdonított ostobaság egyértelműen a magyarnál alsóbbrendű helyzetbe hozza.
A románok magyarokkal szembeni viselkedését statisztikai módszerekkel mérő szociológiai felmérések az etnikai imagológia által hangoztatott negatív képeknél és gyalázásoknál általában sokkal jóindulatúbb aspektusokról árulkodnak. Az idegengyűlölő beütésű vicceket félretéve, magas azoknak a románoknak az aránya, akik a felmérésekben azt állítják, hogy elfogadnának egy magyar szomszédot, munkatársat, barátot vagy akár élettársat is. A leginkább bírált aspektusok a történelmi kapcsolatok, melyeket a válaszolók többsége rossznak minősít, valamint mindkét etnikum politikusainak a teljesítménye, akik választási célokból generálják vagy fokozzák a feszültségeket, míg a felelősség ezen elosztásával némiképp felmentik az egyszerű magyarok tömegét. Ezzel szemben, ha az interneten például az érzékeny aspektusokra vonatkozó sajtócikkek kapcsán megjelenő kommentárokat nézzük, rendkívül erőszakos véleményekkel találkozunk. Szexuális jellegű gyalázkodásokkal, főleg a nőkkel szemben, a „román kenyeret evő” hálátlanok Magyarországra toloncolására vonatkozó felhívásokkal vagy ilyenfajta viccekkel: „– Hogyan szedsz le a fáról egy magyart? – Levágod a kötélről!” Persze, a hasonló, sok más téma környékén fellelhető megnyilvánulásokat egy bizonyos pontig akár marginálisaknak is lehet tekinteni. De ugyanakkor csak a jéghegy csúcsát jelentik. Az emberek szemtől szemben képmutatóbbak, de a névtelenség védelmében könnyebben kimondják azokat a dolgokat, amikben hisznek és amelyek részei a kollektív elképzelésünknek.
…és a magyar
Talán ez „csalódást” okoz a románoknak, de a velük szembeni gyalázkodások és negatív képek magyar repertoárja szegényesebb a román megfelelőjénél. Ezt történelmileg az magyarázza, hogy a magyarok sokáig sokkal fontosabbak voltak a románoknak, mint a románok a magyaroknak. A XVIII–XIX. században, amikor a két nemzet közötti politikai konfliktus elkezdődött, a magyarok fő történelmi riválisa a bécsi császár volt, külpolitikai téren az orosz veszélytől féltek (az oroszok aztán 1849-ben és 1945-ben is ellátták a bajukat), belpolitikai téren pedig az egy kalap alá vett magyarországi nemzetiségek követeléseibe ütköztek. Következésképpen a románok csak egy többfejű nemzeti ellenség egyik megnyilvánulási formája voltak, melyek közül a román nem volt annyira rémisztő. Ezért a magyarok románokhoz való viszonyát gyakran az érdektelenség vagy éppenséggel a közömbösség jellemezte.
A magyarok románokhoz való viszonyulásának a határozott felsőbbrendűségi érzés volt a domináns jellemzője, primitív parasztokból és civilizálatlan pásztorokból álló népnek tartották őket. A románok másságát kiegészítette még az ortodoxizmushoz vagy görög katolicizmushoz való tartozásuk, mely geopolitikai szempontból egy keleti, eltérő, ellenséges és kimondottan alacsonyabb rendű világba helyezte őket. Az erdélyi románokat a városi magyarok gyakran „jó vadaknak”, eléggé elmaradott, de jóindulatú lelki tulajdonságokkal rendelkező pikareszk parasztoknak tartották, akik nevelhetők és a magyarok oldalára állíthatók.
A dolgok azonban 1920., a magyar nemzeti projekt keresztre feszítésének éve után radikálisan megváltoztak. A trianoni tragédiát követően, amikor a magyarok arra ébredtek, hogy elveszítették annak a hazának a kétharmadát, melyet örökre a magukénak hittek, nyomasztó a legyőzöttségi, frusztrációs és aztán a revánsérzéssel töltötték el. Ilyen körülmények között az addig nem igazán fontos románok nemzeti drámájuk legnagyobb haszonélvezőjévé váltak a magyarok szemében. Ők kapták meg Erdélyt, mely a legfájdalmasabb vereség volt, mind területileg (102 000 km2, ami több mint a Magyarországnak maradt 93 000 km2!), az elvesztett nemzettársaik számát illetően (1 700 000 lélek), mind pedig szimbolikus jelentősége miatt. A magyarok számára Erdély mindig is a magyar haza része marad, még ha „elidegenített” formában is, magyar katedrálisaival, kastélyaival, temetőivel és harcmezőivel.
Ma is, minden alkalommal, amikor a Kolozsvári Magyar Operában előadják a Marica grófnőt, a kórus pedig a Szamos menti városról szóló vidám refrént énekli, ahol minden piros-fehér-zöld, a közönség frenetikusan tapsol, a végtelenségig. Ezek a dolgok feltételezhetően csak akkor fognak megváltozni, ha a globalizáció végleg elsöpri az összes jelenlegi identitást, vagy ha az erdélyi magyarokat az Urálok nyugati lejtőire telepítik vissza, ahogy azt a másik trikolór radikális hordozói követelik az interneten. Ilyen körülmények között a legerősebb negatív sztereotípia, mely a románokat meghatározza a magyarok szemében (főleg, ha FIDESZ-szavazók vagy észak-amerikai állampolgárok), az a visszaélő román, aki semmibe veszi és elnyomja a magyarokat, aki semmibe veszi a magyar kisebbség nemzeti jogait, eltorzítja történelmüket és csak azért sem hajlandó beszélni a nyelvüket, holott Erdélyben mindenkinek tudnia kellene magyarul. És ezt annak ellenére, hogy – az Erdélyt is megfojtó – balkáni státuszuk elég gyanús és szervezetlen.
És mit tegyünk mi, erdélyiek?
Az erdélyi magyarok számára, a budapestiekkel ellentétben, a románok mindig egyértelműbb jelenlétet képviseltek. Olyan honfitársaknak, szomszédoknak tekintették őket, akiket, hibáiktól függetlenül, figyelembe kell venni, mert együtt élsz velük. Ugyanez a helyzet az erdélyi románokkal is, akiknek a felmérések szerint jobb véleményük van a magyarokról, mint a regátiaknak. Paradox módon még a székely zászlót is, mely azokat kellene jobban idegesítenie (bár nem értem, miért), akiknek az orra előtt lobogtatják, Erdélyben több román kész elfogadni, mint Giurgiuban, ahol a bozgorbajszot soha életükben nem látott Mitikák képtelenek eltűrni a magyar ellenszegülés ilyen elítélendő megnyilvánulásait.
Az erdélyi románok és magyarok rendelkeznek néhány közös, tartományuk történelmi-kulturális jellegzetességéből származó viselkedéssel és értékkel, melyeket nem tudnak megosztani bukaresti vagy budapesti nemzettársaikkal. A közösen birtokolt szimbolikus javak egyike épp az „ellenséghez” való hozzászokás. Ez az együttélés realista tudománya, mely azon az érzésen alapul, hogy csakis együtt élhetünk, még akkor is, ha elég okunk lenne birokra kelni. Végső soron hozzászoktunk mindezekhez a dolgokhoz, sőt, regionális identitásunk összetéveszthetetlen részének tartjuk őket. Ha nem lennének, hiányoznának! Nagyapámnak, aki legionárius és nagy erdélyi román nacionalista volt, és akit a szükség átkényszerített a Regátba, mindig könnybe lábadt a szeme, amikor a vonat Brassóba érkezett és magyar szót hallott. Végre otthon érezte magát! Zárójelben legyen mondva, ugyanez a helyzet számos Romániában letelepedett fiatal besszarábiaival is, akiknek egy része nagyon is románul érez, de akik extázisba esnek, amikor a Zdob şi Zdub Bukarestben vagy Kolozsváron oroszul kezd énekelni. Eszükbe jut a Moldovájuk!
Az ilyenfajta közös javak alapot nyújthatnak az erdélyi identitás felépítéséhez, amit sokan hangoztatnak, de nagyon eltérő értelmezéssel. Lokálpatriotizmusból, nosztalgiából és ideológiai-kulturális bovarizmusból, dartstáblaként a román radikális nacionalizmus számára és ennek tükörképeként átmeneti szakaszként a magyar irredenta elképzelések számára, erdélyieket mozgósító választási eszközként cinikus és pragmatikus politikusok számára, vagy forrásként egy egészséges regionalizmus felépítéséhez az idealisták számára (itt említem meg Vasile Dâncu kollégát, ha már az ő folyóiratába írok).
De ez nagyon nehéz projekt, mert a románok és a magyarok jelenleg párhuzamos szimbolikus univerzumban élnek. A románoknak is van egy Erdélyük, a magyaroknak is (valamikor volt egy szász is), mindenki a saját elképzelésével a történelemről, a saját utcaneveivel, a saját jelképtárával és ünnepeivel, ha lehet, akkor a másik teljes távolmaradásával. Ha Gyulafehérváron járnak, a romániai vagy magyarországi magyar turisták csak a római katolikus katedrálisba mennek be, Hunyadi János sírjához, akit a „saját hősüknek” tartanak és teljesen figyelmen kívül hagyják a román katedrálist, vagy – horribile dictu – az Egyesülés Termét. A román turisták, miután mindenekelőtt felkeresik az Újraegyesítés Katedrálisát és az Egyesülés Múzeumát, bemennek a római katedrálisba is, úgy vélve, hogy Romániában minden az övék és a saját történelmüket tükrözi, de – természetesen – Hunyadit nem a magyar történelem szereplőjének fogják tekinteni, hanem a románok hősének. A sors iróniája, hogy mindezekre egy osztrák vár szűk falai között kerül sor, mely mégsem képes igazán összehozni a császár volt alattvalóit.
A románok és a magyarok nemcsak nem vesznek részt a másik nyilvános ünnepein, de ha netán mégis, akkor ezt erőszakosan teszik. Az Új Jobboldalos ifjak a Gheorghe Funar által kezdeményezett hagyományt követve, március 15-én, a magyarok nemzeti ünnepére válaszul megszervezik a maguk román rendezvényeit, amit a magyarok provokációnak tartanak. A székely magyarok sem adják alább, és a gyász jelképeit tűzik ki december 1-jén (ha éppen nem egy Avram Iancut ábrázoló bábut akasztanak fel, mint tette azt Csibi Barna polgártársunk). Ennek következtében pedig a román diákok román trikolórjelképeket tűznek ki március 15-én, ami kiváltja a tanárok reakcióját, s ezt követi a hatóságok reakciója… Vajon mi lenne, ha a saját nemzeti jelképek esetleges mindennapos kitűzése mellett a magyar fiatalok december 1-jén a román zászlót lobogtatnák, a románok pedig a magyart március 15-én? Akkor valószínűleg egy másik bolygón élnénk, nem Erdélyben, mert itt, akárcsak Mekkában, a hitetlenek nem léphetnek be a többiek szentélyébe, melyet azonban csak a saját gátlásaik és előítéleteik jelölnek ki.
Útmutatások a nacionalizmusok (megfelelő) használatára
Minden bizonnyal sokan vannak mindkét oldalon, akik elhatárolódnak a radikális elemektől. Könnyű azt mondani, hogy a románok és a magyarok többsége nem szavaz sem a Nagy-Romániára, sem a Jobbikra. Sokszor azonban elég kicsinek tűnik a különbség köztük és a kormánybeli „mérsékeltek” között. Elég Orbán Viktort megemlíteni, hogy ezúttal csak a szomszéd szemében lévő szálkát (vagy gerendát?) emeljük ki. Az a gond, hogy a szélsőségesek olyan nemzeti jelképeket, történelmi emlékeket és etnikai képeket használnak fel nyersanyagként, melyek egy egész nemzet kulturális örökségét képezik. Mindnyájan értjük őket és rezonálunk az üzenetükre, akár elragadtatnak, akár megijesztenek vagy feldühítenek. Ez a kollektív identitárius készlet nagyon értékes forrás bárkinek, aki a saját személyére akarja irányítani a figyelmet. A politikusok tudják vagy legalábbis sejtik a legjobban ezt, néha egyes profi szociológusok vagy politológusok segítségével. Ilyen körülmények között a kölcsönös román–magyar képek áruvá válnak, a piaci kereslet szerint kereskednek ezekkel politikusok, újságírók, kommunikátorok, imázsközvetítők, néha pedig éppenséggel hamisítványkereskedők, akik történészek vagy publicisták társaságában árulnak Avram Iancu-s mellszobrokat, trikolór zászlócskákat vagy Nagy-Magyarországos képeslapokat. Ezt az árut, akárcsak a dinamitot, a használói akár fel is robbanthatják, véletlenül vagy szándékosan. Tőlünk alig néhány száz kilométerre kevesebb mint két évtizede a szerbek, a horvátok, a bosnyákok vagy a koszovóiak a saját bőrükön tapasztalták meg az ellenséges képek és etnikai viszonyok romboló hatását. Ehhez a nagyon kézenfekvő példához képest azt az együttélést, amire a történelem az erdélyi románokat és magyarokat kényszerítette, semmiképpen sem lehet Európa rémálmának tekinteni, sokkal inkább sikertörténetnek. Közös történelmünk zaklatott adatait figyelembe véve, eddig főleg azért gratulálhatunk egymásnak, mert sikerült túltennünk magunkat vagy elkerülnünk a rosszabbat. Szép lenne, ha ezentúl építenénk is valamit közösen, valamit, ami jobbat jelenthetne. Nem hiszem, hogy a két közösség elfelejtené a – jó vagy rossz – múltat. Már csak a jövőt kell megálmodni és felépíteni…
Forrás: Főtér.ro, revistasinteza.ro
Szerző a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Modernkori Történelem Tanszékének tanára és igazgatója, az erdélyi történelem, összehasonlító imagológia és nacionalizmus-tanulmányozás szakértője.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

EMKE-közgyűlés és díjátadó jövő szombaton
Tizenhárom kategóriában adják át az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elismeréseit jövő szombaton, április 9-én Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében (Bocskai tér/Avram Iancu 13. szám), a szervezet tisztújító közgyűlésének folytatásaként.
A program délelőtt 10 órakor kezdődik a Házsongárdi temetőben, ahol megkoszorúzzák Sándor József EMKE-alapító, a 90 éve született Guttman Mihály, valamint Kötő József sírját. A közgyűlésen a köszöntések után Lakatos Mihály, az EMMI Kulturális Államtitkárságának osztályvezetője tart előadástOtthon a nyelvben, kultúrában címmel. Az elnökségi és pénzügyi beszámoló, a cenzori jelentés bemutatása és elfogadása után megválasztják az országos elnökséget, majd délután 3 órától adják át az EMKE-díjakat. Tizenhárom kategóriában adják át az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elismeréseit jövő szombaton, április 9-én Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében (Bocskai tér/Avram Iancu 13. szám), a szervezet tisztújító közgyűlésének folytatásaként.
A program délelőtt 10 órakor kezdődik a Házsongárdi temetőben, ahol megkoszorúzzák Sándor József EMKE-alapító, a 90 éve született Guttman Mihály, valamint Kötő József sírját. A közgyűlésen a köszöntések után Lakatos Mihály, az EMMI Kulturális Államtitkárságának osztályvezetője tart előadástOtthon a nyelvben, kultúrában címmel. Az elnökségi és pénzügyi beszámoló, a cenzori jelentés bemutatása és elfogadása után megválasztják az országos elnökséget, majd délután 3 órától adják át az EMKE-díjakat.
A díjazottak listáját lapunk 2. oldalán közöljük.
Gr. Bánffy Miklós-díj: Victor Ioan Frunză rendező részére – több évtizedes sokszínű, értékteremtő rendezői munkásságáért, a magyar és a román színházi kultúra között hidat jelentő életművéért;
Bányai János-díj: Miklós Zoltán múzeumigazgató részére – intézményszervező munkásságáért, a múzeumi kiállítások szervezésében nyújtott kimagasló eredményeiért;
Janovics Jenő-díj: B. Nagy Veronika televíziós szerkesztő részére – a Román Televízió bukaresti magyar adásában a szórványmagyarság életét bemutató riportjaiért, valamint a Képzelt Kávéház közéleti fórumért;
Kacsó András-díj: Virág Endre néptáncoktató részére – az ifjúsági néptáncmozgalomban kifejtett önzetlen és kitartó munkájáért és az általa végzett közművelődési tevékenységéért;
Kovács György-díj: Galló Ernő színművész részére – a kolozsvári, szatmárnémeti és marosvásárhelyi színpadokon kifejtett élményszerű, eszközgazdag színészi teljesítményeiért;
Kötő József-díj: Bognár Levente aradi alpolgármester részére – Arad város és megye magyar civil szervezete támogatásáért, a közművelődés és magyarságtudat megerősítéséért, az aradi Szabadság-szobor köztéri elhelyezéséért;
Kun Kocsárd-díj: Serfőző Levente részére – a szebeni magyarság kultúrájának minőségteremtő ápolásában, önszerveződésének ösztönzésében vállalt kiemelkedő munkásságáért;
Gr. Mikó Imre-díj: Papp Szentannai György részére – a kultúra és civil kezdeményesek területén nyújtott szerteágazó támogatási tevékenységéért;
Monoki István-díj: Poráczky Rozália részére – a romániai magyar könyvtárosképzés fejlesztését és az erdélyi kulturális örökség tudományos feltárását segítő munkájáért;
Nagy István-díj: Bedő Ágnes részére – az erdélyi magyar kórusmozgalomban kifejtett több évtizedes, kiemelkedő művészi és önzetlen oktatói tevékenységéért;
Poór Lili-díj: Bartalis Gabriella részére – a kolozsvári színházban, majd a Csíki Játékszín társulatában kibontakozó, két évtizedes érzékeny és élménykeltő színészetéért;
Spectator-díj: Sarány István részére – igényes lap- és könyvszerkesztői tevékenységéért, valamint egyéni hangú publicisztikai munkásságáért;
Szolnay Sándor-díj: Kákonyi Csilla részére – több évtizedes, kiváló művészi teljesítményéért és a BMC régiófelelőseként kifejtett közművelődési tevékenysége elismeréseképpen.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület tiszteletbeli tagságot adományoz Matekovits Máriának az EMKE bánsági alelnökeként és szűkebb hazájában, Arad megyében végzett odaadó közművelődési és a civil szerveződést elősegítő tevékenységéért.
Szabadság (Kolozsvár)

Itt a vádirat: bemutatjuk a „székelyföldi terrorizmus” ügyészségi dossziéját
Gyilkoló ereje lett volna a Szőcs Zoltán és Beke István által tervezett házi készítésű bombának, amelyet HVIM erdélyi vezetői Kézdivásárhelyen akartak felrobbantani a román nemzeti ünnepen, az általuk felvásárolt petárdamennyiség több mint másfél kilogramm robbanóanyagot tartalmazott – állítják az ügyészek. A Maszol kikérte a vádiratot, amelynek jelentős része voltaképpen fotókkal gazdagon illusztrált történelemlecke. Több olyan bekezdése is van, amellyel az ügyészek a bírák érzelmeire próbálnak hatni.
A terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) közösség elleni merényletkísérlet, a robbanóanyagokra vonatkozó jogszabályok áthágására való felbujtás miatt állította bíróság elé a múlt héten Szőcs Zoltánt és Beke Istvánt. Ugyanakkor a Maszol által megszerzett vádirat szerint a DIICOT arra kéri az igazságszolgáltatást, hogy nyilvánítsa fasiszta, rasszista és xenofób szervezetté a Romániában jogi személyiséggel nem rendelkező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat (HVIM), valamint a Romániában is bejegyzett Szent László Serege Egyesületet, amelyek tevékenységei és jelképei tiltottak Románia területén. Az ügyészek érvelése szerint a HVIM paravánként használja az egyesületet tiltott tevékenységének álcázásához.
A DIICOT által portálunk átküldött több mint 70 oldalas vádiratban a tanúk nevét kisatírozták. A dokumentumból már az első olvasásra kitűnik, hogy az ügyészek a román sajtó és közvélemény érzelmeire is jócskán hatni szeretnének azzal, hogy folyamatosan a vádlottak román- és Románia-ellenességét hangoztatják. Emellett a vádiratot jócskán illusztrálták olyan fotókkal, amelyeknek az ügyhöz csak érintőlegesen van köze. Felbukkan például egy román zászlóval menetelő óvodás gyerek képe közvetlenül azon bekezdések között, amelyek a petárdákból összeállított robbanószerkezet által okozhatott károkat ecsetelik az ügyészek.
Az ügyészek szerint Szőcs Zoltán és Beke István „a szélsőségesen nacionalista magyarországi HVIM” eszméit terjesztették Erdélyben azzal a céllal, hogy „megnehezítsék/megakadályozzák az államhatalom gyakorlását az úgynevezett Székelyföldön”, akár „a román etnikumú közösségek és ezek javaik elleni erőszakos cselekedetekkel”. A román állam alkotmányos alapjainak lerombolása mellett mindezeknek a célja pedig a Nagy Magyarország visszaállítása – olvasható a vádiratban.
Az ügyészek szerint Szőcs Zoltán tavaly október 10-én a HVIM egyik ülésén megbízta Beke Istvánt egy házi készítésű pokolgép gyártásával, amelyet a december elsejei román nemzeti ünnepen robbantottak volna fel Kézdivásárhelyen. A mozgalom erdélyi elnöke Bekét a terv kivitelezésével is megbízta. A HVIM kézdivásárhelyi elnöke ezen az ülésen vállalta, ugyanakkor a későbbiekben ki is tervelte a robbantás előkészítését és végrehajtását – állítják az ügyészek.
Történelem az ügyészség szemszögéből
A vádirat hosszadalmas történelmi visszatekintővel indít, amelyből nem hiányzik a Magyar Gárda, a Betyársereg, Székely Légió megalakulásának bemutatása. Az ügyészek azt állítják: a HVIM erdélyi szimpatizánsai a Romániában is egy paravánként szolgáló szervezet, a Szent László Serege Egyesület ernyője alatt tevékenykednek. E szervezet révén egyebek mellett a magánszemélyek kétszázalékos adófelajánlásait, de akár közpénzek felhasználásával is szervezhetnek rendezvényeket és terjesztik a HVIM eszméit Romániában, megfélemlítik ugyanakkor az erdélyi román közösségeket – olvasható a vádiratban.
Az ügyészek szerint a Csíkszeredában az Avram Iancu bábut elégető Csibi Barna köré tömörülő fiatalok jártak közbe az akkori Magyar Gárda vezetőinél az úgynevezett Székely Hadosztály létrehozása érdekében, amely már 2009-ben Kolozsváron is feszültséget keltett a Nagy-Magyarország és Székelyföld zászlajának ellenséges szándékú kitűzésével. Mint a vádiratban írják, a magyar szélsőségesek nyelvi leleményességgel játsszák ki a román jogszabályokat: nem felvonulást, hanem megemlékezéseket szerveznek, utóbbihoz pedig nincs szükség hatósági engedélyre.
A felsorolásból nem hiányzik az a Maros megyei származású Szász Endre István, akit 2009-ben tartóztatták le a magyar hatóságok, mivel „a HVIM-hez tartozó szervezet tagjaival” szocialista kormánytagok ingatlanjának felrobbantását tervezte. Ugyancsak az erdélyi származású terroristák közé sorolják a szovátai származású Magyarosi Árpádot, akit a bolíviai kormányerők öltek meg 2009-ben. „A nyilvános adatok szerint Magyarosinak a HVIM-ből kivált Erdélyi Magyar Ifjakkal voltak kapcsolatai” – írják az ügyészek. A vádirat szerint e szélsőséges szervezetek rendezvényeinek – ahova katalán, baszk, észak-ír politikusokat hívnak meg – az a célja, hogy románellenes érzelmeket keltsenek a magyar közösségben.
A háttérismertetőből nem hiányoznak az 1990-es marosvásárhelyi események, de az 1984-es sepsiszentgyörgyi robbantás sem, amikor egy gyerek életét veszítette. A vádirat szerint utólag a tettes Magyarországra menekült, „a történelem pedig bebizonyította, hogy Magyarország védelmet biztosít a Romániában vád alá helyezett személyeknek”. A dokumentum azt állítja: miután a hatóságok Beke Istvánnál házkutatást tartottak, a jobbikos Zagyva Gyula látta el egyebek között jogi tanácsokkal Szőcs Zoltán erdélyi HVIM-elnököt.
A vádirat 70 oldalán keresztül az ügyészek folyamatosan hangoztatják, hogy az elkövetők és az említett szervezetek a Nagy-Magyarország visszaállítására törekednek. Ennek illusztrálására rengeteg fényképet használnak fel, a felsorolt szervezetek különböző üléseiről, Vesszen Trianon feliratokkal felvonuló fiatalokról, vagy pedig maszkos férfiak gyakorlatozásáról készült fotókat.
Egy robbantás a Gábor Áron téren, egy pedig a földgázvezetéken
A vádirat szerint a Román Hírszerző Szolgálat 2015. október 23-án értesítette a DIICOT-ot arról, hogy a HVIM Kovászna megyei tagjai az alkotmányos rend ellen szervezkednek és a nemzetbiztonságot veszélyeztetik. Az ügyészség rendelkezésére bocsátott telefonlehallgatások jegyzőkönyve szerint 2015. október 10-én Szőcs Zoltán azt szabta Beke feladatául, hogy „december elsejére … szereljetek fel körülbelül 20 darabot … egy kronométerrel … több helyről is indulhat … ha nem tudsz rendelni, van nekem egy dobozzal. Már látom, hogy vetik földre magukat, erről a BBC is beszélne… látniuk kell, hogy a kézdivásárhelyiek nem félnek … úgy kell szervezzük az akciót, hogy a gyanú ne terelődjön ránk, valahova el kell utaznunk azon a napon.”
A merénylet tervéről az ügyészség már korábban is beszámolt, ezek szerint Beke István pirotechnikai anyagokból (petárdákból) több, távirányítóval aktiválható robbanószerkezetet készített, amelyek terveik szerint a december elsejei kézdivásárhelyi felvonulás alatt robbannak fel, megrémítve az ünneplő román felvonulókat. A lehallgatott telefonbeszélgetések átirata részletesen ismerteti a robbanószerkezet felépítését is.
A beszélgetés résztvevőit lelkesítette az ügyészek szerint a merénylet terve: „azt fogják mondani, hogy Kézdivásárhelyt terroristák támadták meg” – hangzott el a beszélgetésükön. A hatóságok a Beke Istvánnál tartott házkutatás alatt egy házilag készített időzítő készüléket találtak, ugyanakkor több doboznyi 2-es és 3-as besorolású petárdát.
A „pizzának” nevezett robbanószerkezet összeszereléséről és a robbantás tervéről szóló beszélgetésen több személy is részt vett, azonban a vádirat szerint az ügyészek nem találtak arra utaló bizonyítékokat, hogy a vádlottaknak utólag mások is segítettek volna a tervük kivitelezésében.
Az orosz szál
A lehallgatott beszélgetéseken részt vett egy meg nem nevezett személy is, aki azzal biztatta Szőcsöt és Bekét, hogy akár külföldi támogatáshoz is juthatnak a robbantásokat követően.
Szőcs Zoltán: De mennyire biztos, hogy támogatnának?
XX: Az oroszok? Egészen biztos. De egy erős szervezet kell ehhez, amelyik fel is tud mutatni valamit.
XX: Ehhez lehet támogatást szerezni?
XX: Ezt nem tudom.
XX: Ha (…) támogatnának valamivel …
XX: Senki, míg nincs konkrét akció.
Szőcs Zoltán: Az a baj ezekkel az akciókkal, hogy pénz kell a megszervezésükhöz.
XX: Attól függ. Az interneten rengeteg leírás van robbanóanyagok készítéséről. Összeszedtem mindent, a bénító gázoktól kezdve, a harci gázakon át, a legbonyolultabbig. Az arabok mindent feltesznek az internetre, csak tudnod kell, hol keresd.
XX: Keményebb akciókra van szükség.
XX: (…) A térképet ideadta. Itt van az erdélyi gázvezeték … egyik megy Bukarestbe, a másik Moldovába. Annyit mondtam Lacinak, hogy érdeklődött, és tudja, hol van az utolsó…
XX: Nálunk halad át a két vezeték…
XX: A föld alatt mennek.
XX: Igen, de az Ojtozi-szorosnál a patak fölött haladnak 10-20 méteren át.
XX: Igen? (…)
XX. Láthatóak.
Szőcs Zoltán: Pontban karácsonykor kellene levegőbe repíteni.
XX: Én senkit nem bátorítok erre.
XX: Én inkább a villanyhálózatban látok lehetőséget…
XX: A könyvemben pontosan le van írva, mit kell tenni a póznákkal. Sok példa is van benne.
XX: A hetedik pontnál írtam a HVIM tevékenységének álcázásáról. Nem tudom, milyen saját cégetek van, hol dolgoztok. A legjobb lenne egy behajtó cég. Profi módon lehetne megcsinálni, az adóst le kell ellenőrizni, ehhez információkat gyűjteni … ezek a tevékenységek illenének …
Szőcs Zoltán: Igen. Mi szoktunk ilyent csinálni …
„A magyar szabadságharcos kézikönyve”
A lehallgatott tanácskozás alatt a HVIM-esek többször is hivatkoznak a beszélgetésben részt vevő, vélhetően nem román állampolgárságú személy kiadványára, „A magyar szabadságharcos kézikönyvére”. Elhangzik az is, hogy jó lenne, ha a könyv szerzője pár napot eltöltene Székelyföldön, amikor „egy-két receptet ki is lehetne próbálni”. Az ismeretlen férfi – akit a vádirat más részein STI iniciálékkal jelölnek – arra is tanácsokat ad, miként kommunikáljanak HVIM-esek, hogy a hatóságok ne hallgathassák le őket. A dokumentum egy helyen meg is nevezi ezt a titokzatos személyt: „Sebestyén Teleki István, az erdélyi HVIM-vezetők mentora”.
A vádirat szerint a vádlottak folyamatosan hangoztatták ugyan a kihallgatásukkor, hogy nem terveztek semmiféle merényletet, csak viccelődtek egymás között, ám ezzel ellentmond, hogy az ilyen találkozókra telefonjukat nem volt szabad magukkal vinni.
A lehallgatási jegyzőkönyvek szerint Szőcsék A magyar szabadságharcosok kézikönyvének egy kivonatát is megkapták, amit vázlatosan a vádirat is ismertet. A kiadványnak az ügyészek által ismertetett részletei a gerillaháborúra való felkészülésről szólnak: fegyverzet beszerzéséről, különböző szabotázsakciók – útblokádok kialakítása, gépkocsik megtámadása, az áram- vagy telefonhálózat elleni akciók, vasúti sínek vagy hidak felrobbantása – végrehajtásáról.
A DIICOT szerint a bizonyítékokból azt a következtetést lehet levonni, hogy a december elsejei merényletet más akció is követte volna, ez lehet a magyarázata a nagy mennyiségű robbanóanyag beszerzésének. Az ügyészek kitérnek arra is, hogy a HVIM-tagok Beke István esztelneki telkén airsoft lövészetet gyakoroltak, ami szerintük már több volt szórakozásnál: a résztvevők félkatonai alakulatokra jellemző kiképzést tartottak, e mellett túlélési technikákat sajátítottak el.
A lefoglalt pirotechnikai eszközökkel az Országos Kriminalisztikai Intézet kísérleteteket végzett. A vádirat szerint szakvéleményezésében az intézet megállapította, hogy a vásárolt petárdák összesen 1,546 kg robbanóanyagot tartalmaztak. A szakértők azt állítják: a Beke által tervezett bomba felrobbanása – a megvásárolt petárdáknak csupán tíz százalékát felhasználva – egy MK2 típusú kézigránát detonációjával lett volna egyenértékű. Egy ilyen erejű robbanás akár halálhoz vezető súlyos testi sérüléseket, emellett pedig a merénylet tervezett helyszínén, vagyis Gábor Áron téren jelentős anyagi károkat okoz.
A valamivel több mint 70 oldalas vádirat jól érezhetően arra erősít rá, hogy a vádlottak olyan románellenes szervezet tagjai, amely célja meggyengíteni az államhatalmat „az úgynevezett Székelyföldön”. Terroristának nem nevezi az őrizetben levő személyeket, de folyamatosan utal arra, hogy az ügyészek szerinti tervezett robbantások terrorista cselekedetnek minősülnek. A vádirat hangsúlyozza: a tervezett robbantás az 1990-es marosvásárhelyi eseményekhez hasonló légkört teremtett volna a térségben.
L. L.
A DIICOT vádirata alább olvasható. [közlik a román nyelvű szöveget]
maszol.ro

Az elmúlt száz esztendő egyik legnagyobb áradása Dicsőben
Huszonkét személyt kellett kimenteni az elárasztott övezetekből Dicsőszentmártonban, miután a keddi esőzést követően a megáradt Botorka-patak vize elöntötte a város nagy részét. Száz tűzoltó dolgozott a mentésnél.
A kedd délutáni felhőszakadás nem csak a városban, de a környéki falvak egy részében is gondot okozott. Ádámoson, Magyarsároson és a Szeben megyei Balázstelkén is elárasztott a víz lakásokat, pincéket, udvarokat. Dicsőszentmártonban tizenhat felnőttet és hat gyereket kellett kimenteniük a tűzoltóknak a víz által elszigetelt házakból. Ádámoson egy 92 éves asszonyt mentettek ki, aki a tűzoltók érkezéséig már életveszélyesen átfázott.
Sorin Megheşan dicsőszentmártoni polgármester úgy nyilatkozott, hogy ilyen áradás nem volt az elmúlt száz esztendőben, talán csak az 1970-es és '75-ös mérhető ehhez. Az Omega üveggyár, a Gecsat szigetelőanyag-gyár és a Lukoil üzemanyagtöltő-állomás egyméteres vízben állott. A megáradt Botorka-patak autókat vitt el – köztük a vészhelyzetiek Cielóját is –, elárasztotta a Dicsőszentmárton és Medgyes közötti 14A jelzésű országutat, továbbá a 107-es Balázsfalva felé vezető megyei út jelentős részét Ádámos területén.
Összesen 200 lakóházat érintett az áradás, a Vasile Moldovan Általános Iskolában szerdán nem tudtak vizsgázni a nyolcadikos diákok, így a matematika szintfelmérőt az Avram Iancu-iskolában írták meg. A város nyolc utcája és az Őrhegy (Botorca) lakónegyed szigetelődött el az árvíz miatt, a legtöbb beavatkozásra ezeken a részeken volt szükség. Szerdán délelőtt még sok helyen volt víz az épületek alagsori részeiben. Ugyancsak szerdán délelőtt 11 órakor összehívták a helyi vészhelyzeti bizottságot.
Lucian Goga prefektustól úgy értesültünk, hogy az esőzés okozta károk felmérése folyamatban van a megye 17 érintett településén, egyelőre az előzetes összesítések alapján úgy tűnik, hogy az anyagi kár értéke eléri a két és fél millió lejt. Dicsőszentmártonban mintegy 200, június 19-én Kutyfalván 353 házat érintettek az áradások (itt az anyagi kár értéke eléri a 835 ezer lejt). Maros megyében Ádámoson, Szásznádason, Csatófalván és Szovátán adódtak még gondok az eső miatt.
A megyei vészhelyzeti felügyelőség vezetője, Dorin Oltean mérnök-ezredes elmondta: több mint száz tűzoltó segédkezik a mentésnél, a víz kiszivattyúzásánál. A saját motorosszivattyúik mellett felhasználták (és használják jelenleg is) a környező városok által felajánlott pumpákat is. Néhány személygépkocsit elkapott az áradat az ország- és megyei utakon, ezek kimentésére egy markológépet küldtek a helyszínekre.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Miért forog a sírjában Iancu?
Éppen témát kerestem egy "aktuálishoz". Ezért aztán végigolvastam legalább kéttucatnyi hazai és külföldi lapot, végigzongoráztam az interneten fellelhető összes időszerű politikai hírt, és már-már egyfajta filozofálásba kezdtem volnaaz államelnök ismét aktuálissá vált extra költekezéséről vagy arról, hogy a parlament a vakáció idejére több mint háromszázezer euróra vásárolt fűnyírót és kerti szerszámot, netán arról, hogy egyesek – kísértetiesen idézve a ‘90-es évek hangulatát – ismét kongatják a vészharangot, hogy "eladták az országot", vagy a mindig időszerű, a hatalom legmagasabb berkeiben virágzó korrupcióról, amikor egy helyi, szolidaritásra szólító "felhíváson" akadt meg a szemem.
A felhívás aláírói a helyi Avram Iancu, illetve az Alexandru Papiu Ilarian elnevezésű román kulturális egyesületek, amelyek rettenetesen "aggódnak" a Marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium sorsa miatt, amelynek a működését – szerintük – konfliktusok sora akadályozza.
Nem kell ahhoz csillagjósnak lenni, hogy kitaláljuk, az áldatlan helyzet oka az, hogy az épületet "csalárd" módon visszaszolgáltatták az "úgynevezett", és a fentebb említett kulturális egyesületek szerint törvénytelenül megalakult RómaiKatolikus Státusnak, illetve az, hogy létrehozták – minő botrány! – a katolikus gimnáziumot egyes "aljas, áruló, fafejű" és hasonló jelzőkkel illetett románok és "nemtörődöm" illetékes intézmények.
De ugyanolyan árulóknak nevezik a megye román politikusait, akik "önös érdekből feláldozzák Erdélyt". Amit ha Avram Iancu és Papiu Ilarian megtudna, bizonyára forognának a sírjukban, mert nem hinnék el, hogy árulókká váltak azok közül egyesek, akikért az életüket áldozták a történelem nehéz pillanataiban. "Nem ezért harcolt egész életében a két nagy román hazafi" – állítják az aláírók. Ezért aztán "szívből jövő" felhívással fordulnak az összes (hazafias érzelmű) román alapítványhoz, kulturális és egyéb egyesülethez, ne hagyják tovább a románok "megalázását", mert véleményük szerint ezzel a "természetellenes helyzettel" – értsd: a magyar nyelvű gimnázium létrehozásával – "újra fellángolhat az etnikai gyűlölet, intolerancia és sovinizmus". Végül megfenyegetik a politikusokat, hogy a lépéseik függvényében kapják vagy nem kapják majd az őszi parlamenti választásokon a szavazatokat.
Felesleges lenne bármiféle kommentárt hozzáfűzni. A "felhívás" magáért beszél. Annyit azonban hozzátehetünk: nem tudjuk, hogy Iancu vagy Papiu forog-e a sírjában, de Ceausescu, ha véletlenül feltámadna, nyugodtan feküdne vissza a sírjába, mert a magyarellenes gyűlölet magja, amit buzgón hintett "uralkodása" alatt, igencsak termő talajra talált. Több mint negyedszázaddal a rendszerváltás után még mindig szép számmal akadnak, akik fáradságot nem kímélve naponta próbálják elültetni és szítani az egyszerű emberek szívében a gyűlöletet.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Nem fogott ki rajtuk az eső
Jó szervezés, gondoskodás hozta a sikert
Amint arról előzetesen hírt adtunk, péntektől vasárnapig XII. alkalommal szervezeték meg a Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapokat. A rendezvénysorozatot pénteken 21 órától, Feketegyarmaton szabadtéri retróbulival tervezték, ahol egy helybeli DJ közreműködésével, az 1970–90 közötti slágerek megszólaltatását tervezték. Az időjárás azonban közbeszólt, péntek estétől szombat reggelig esett az eső, ezért a rendezvényen kevesen vettek részt. Az eső megzavarta a szokásos, szombat reggeli zenés ébresztőt is, amelyen a nagyzerindi fúvószenekar szokott közreműködni. A Feketegyarmatra szombaton 10 órától tervezett bográcsfőző versenyen, ugyancsak az eső miatt, nem jelent meg minden bejelentkezett csapat, de az ugyancsak Feketegyarmatra 11 órától tervezett óvodások és iskolások szabadtéri műsorát sem lehetett megszervezni a szitáló eső miatt. A bográcsfőző verseny 6 csapat részvételével mégis elindult, köztük egy újkígyósi csapattal, Szebellédi Zoltán polgármester vezetésével. 15 órakor kezdődött a bográcsosoknak az elbírálása: győzött a simonyifalvi csapat, amelyet az újkígyósi követett, harmadik díjat nyert az egyik zerindi csapat.
Szombaton délután a falunapok rendezvénye átköltözött a községközpontba, ahol 19 órától a helybeli fúvószenekar adott térzenét, majd a nagyszalontai zumbacsapat szórakoztatta a közönséget. Ezt követően a Gyarmat Band egyórás felvezetőt tartott a 3+2 Együttes koncertjére, amelyen sokan részt vettek. Az éjféli tűzijátékot követő, levezető zenére egyesek táncoltak, mások beszélgettek éjjel 2 óráig.
Az eső a vasárnapi programot is akadályozta, ugyanis a 10.30 órakor kezdődött istentisztelet után kétséges volt a műfüves pályára tervezett, kispályás futballbajnokság elindítása. Végül 14 órakor 6 csapat részvételével a mérkőzéssorozat elindult, I. helyen végzett a nagyszalontai Aranycsapat, II. lett az erdőhegyi SAPA cég csapata, míg a bronzérmet a nagyzerindi Brazil csapat érdemelte ki.
Népviseletek parádéja, néptáncgála
A Nagyzerind központjában 16.30 órára, fúvószenére tervezett népviseletek parádéját viszont már nem zavarta az eső. Az óvodában beöltözött fiatalok a szabadtéri színpad előterében csapatonként körtáncot jártak, amihez a zenét nt. Dénes József lelkipásztor vezetésével a helybeli, tíztagú zenekar szolgáltatta.
Az egybegyűlteket a szabadtéri színpadról Pap Alma műsorvezető köszöntötte, majd bekonferálta az első fellépőt, a hazai Ibolya néptánccsoport nagycsapatát, amelynek 8 párja békési táncokat adott elő vastaps közepette, ifj. Szilágyi András koreográfiájára, Kis Csilla vezetésével. Utánuk az Ibolya haladó csoportjának 8 párja szigetközi táncokat járt a már említett koreográfus és vezető segédletével. A továbbiakban az újkígyósi citerazenekar népdalcsokorral kedveskedett, majd az ágyai Kistőzike gyermekcsapatának 8 párja népi játékokat adott elő Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára, Erdős Márta vezetésével. A jelen volt sok ágyai szülővel és hozzátartozóval megtűzdelt közönség nagy tapssal jutalmazta a produkciót.
Utánuk a biharmicskei Gömböc néptánccsoport következett, Demeter Krisztina népdalokat énekelt, majd aMezőségi táncrend nagyapám albumábólcímű táncos produkciót mutatták be, Nyerges László koreográfiájára, Hogyai Edit vezetésével.
A zimándújfalui Kankalin néptánccsoport szatmári táncai következtek Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára, Ménesi Melinda vezetésével.
Utánuk a Bihar megyei Belényesi-medence szórványmagyarságának a képviseletében a Rozmaring néptánccsoport Fekete-Körös völgyi népdalokat, illetve néptáncokat adott elő. Felkészítőjük Benedek Edit, harmonikán kísérte őket Bálint Endre. Utánuk újra a zimándújfalui Kankalin tánccsoport 4 párjának a vajdaszentiványi táncát tapsolta meg a közönség.
A majláthfalvi Százszorszép néptánccsoport következett, amely éppen vasárnap ünnepelte fennállásának a VII. évfordulóját. Dél-Alföldi és mezőségi táncokat adtak elő Orbán László és Bagi Ferenc koreográfiájára, Halál Endre vezetésével.
Köszöntők
Előadásuk után a műsorvezető színpadra kérte Simándi Sándor polgármestert, aki Constantin Traian Igaş szenátor és Traian Miclea keményfoki polgármester társaságában érkezett. Miután mindkettőt bemutatta magyarul, átadta a szót Traian Igaş szenátornak, aki románul gratulált a XII. Falunap sikeréhez, kifejtve: gyakran jár a községben, hiszen 12 éves barátság köti a polgármesterhez, akivel együttműködve, azt támogatva, az elmúlt időszakban komoly fejlesztéseket sikerült végrehajtani. Az utcák 90%-a aszfaltozott, aminek a sikere elsősorban a polgármesternek, a vele együttműködött megyei tanácsnak, illetve Románia kormányának köszönhető. Éppen ezért, a Bihar megyei Avram Iancu (Keményfok) polgármestere azért van itt, hogy tapasztalatokat lessen el Simándi Sándortól. Köszöntőjét abban a reményben zárta, hogy további összefogással, hamarosan megnyithatják a teljesen megépült átjáróutat Magyarország felé. Köszöntőjét követően a keményfoki polgármester annak a reményének adott hangot, hogy a Nagyzerinden szerzett tapasztalatokat a települése javára fordíthatja.
Színes program, csattanóval
A néptáncgála folytatásában a kisiratosi Kisgyöngyvirág néptánccsoport kalocsai táncot adott elő Verbóczki Kinga vezetésével, majd újra a Százszorszép következett, ezúttal marosszéki tánccal. Utánuk az ágyai Tőzike néptánccsoport, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára, Erdős Márta vezetésével palóc, majd Dél-Alföldi táncokkal mulattatta a résztvevőket. Majd újra a simonyifalvi Leveles következett vajdaszentiványi és szatmári táncokkal ifj Szilágyi András és Farkas Tamás koreográfiájára, Péter Anikó és Bablina Norbert vezetésével.
A nagyzerindi citerazenekar 3 tagja által játszott népdalokat és katonadalokat követően a nagyzerindi ibolyások közül előbb a kicsik 22 fős csapata lépett a színpadra, ahol ifj. Szilágyi András koreográfiájára, Kiss Csilla vezetésével ugrós táncokat adtak elő, a közönség ünneplése közepette. Utánuk a haladók 20 fős csapata rábaközi táncot adott elő nagy sikerrel. Ezt követően a menyecskék 10 fős csapata balkáni ritmusú táncot mutatott be vastaps közepette.
A néptáncgála zárótánca, egyben csattanója következett Férfi-rendcímmel, amelyben a 10 pár között ifj. Szilágyi András koreográfus is fellépett, a fiúkkal bemutatott magas színvonalú, csoportos legényesben, megcsillogtatva a férfi virtus legszebb erényeit. Előadásuk végén a közönség felállva ünnepelt. Mindnyájan fellélegezhettünk, mert egész délután kellemetlen hideget leheltek az átvonuló esőfelhők, amelyek néha permeteztek is egy keveset, de semmi nem zavarta meg az előadást. Az említett néptánccsoportok tagjaival együtt, több mint 60 helybeli is fellépett, akiknek a nevében az előadás végén a műsorvezető egy-egy csokor virág kíséretében mondott köszönetet az elmúlt 5 évben nyújtott támogatásért Simándi Sándor polgármesternek, ifj. Szilágyi András koreográfusnak, Kiss Csilla csoportvezetőnek, illetve Komlósi Róbert alpolgármesternek. A megajándékozottak nevében az alpolgármester mondott köszönetet a gyermekek és fiatalok kitartásáért, az anyanyelvű kultúra megőrzése, továbbadása terén bizonyított állhatatosságért. A község vezetősége, illetve a vendégeivel elfoglalt Simándi Sándor polgármester nevében is további támogatásról biztosította a nagyzerindi néptáncművelés minden résztvevőjét.
A XII. Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapok vasárnap éjjel, a Gyarmat Band által szolgáltatott zenére utcabállal zárult. Sikerét a gondoskodásnak, a szervezők aprólékos figyelmességének, illetve a szervezésben, az ellátásban önként közreműködőknek lehet köszönni, hiszen, a kellemetlen időjárás ellenére is, mindenki elégedetten távozott. A kultúrotthonban a fellépőket, a meghívottakat egyaránt vendégül látták a Szilágyi Erzsébet, Dávid Rozália, Simándi Róza és Sándor Julianna által főzött, igen ízletes becsináltlevessel, pörkölttel, töltött káposztával és egyebekkel.
A Nagyzerindi Önkormányzat által támogatott rendezvény szervezői ezúton is köszönetet mondanak mindazoknak, akik a munkájukkal, a vendégek ellátásában öregbítették a községbeli vendéglátás jó hírét, nagyban hozzájárulva az idei falunapok sikeréhez.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Csak azért is rombol Váradon Ilie Bolojan
A lakossági felháborodás ellenére sem mondott le Ilie Bolojan Nagyváradi polgármester a rombolási terveiről: a Nemzeti Liberális Párti ( PNL) többségű városi közgyűlés elfogadta csütörtökön Várad új általános városrendezési tervét (PUG), amelyben tételesen szerepel a belvárosi gyalogosövezet bővítése és a városi körút bezárása. Azt pedig, hogy ez konkrétan a Kert (ma Avram Iancu) utca és a Vámház (ma Sucevei) utca egy részének lebontásával jár, egy nappal korábbi sajtótájékoztatóján mondta el az elöljáró.
Tervei szerint a Vámház utcában egy négysávos utat alakítanának ki, aminek több magánház is áldozatául esne, a Kert utcában pedig a Szent László (ma Egyesülés) tér felől nézve az utca jobb oldalát a tűzoltóság homlokzatának a vonaláig kell visszabontani.
„Ez nem azt jelenti, hogy meg is fogjuk tenni” – idézte Bolojan szerdai nyilatkozatát a helyi sajtó. Ám az elöljáró olyan konkrétumokról is beszélt az újságíróknak, hogy az újonnan felújított főtérről nyíló utca járdájának kiszélesítéséhez szükséges területeket kisajátítja az önkormányzat, a város tulajdonában lévő telkek közterületté válnak, a magántulajdonban lévő telkekre pedig a későbbiekben versenytárgyalást írnak ki egy- vagy kétemeletes lakóingatlanok építésére. És miután megépült a lakóház az utca új nyomvonalán, az tulajdonos a telek birtokába is jut.
Mint az Erdon.ro beszámolójából kiderül, arra az újságírói kérdésre, hogy mi lesz a Kert utcai műemlék épülettel, a Török-házzal, Adriana Lipoveanu, a város főépítésze azt mondta, a tervet a művelődési tárca már jóváhagyta, és a továbbiakban a minisztériumot az fogja érdekelni, hogy a következő építmény hogyan fog kinézni.
Amikor pedig arról faggatták, hogy nem lenne-e egyszerűbb a Kert utca egyirányúvá tételével növelni a gyalogosövezetet, Ilie Bolojan leszögezte, az egyirányúsítás valószínűleg amúgy is meg fog történni, de ez szerinte nem elég ahhoz, hogy a gyalogosoknak tágasabb terük legyen a közlekedésre, az utca teljes lezárása az autóforgalom előtt pedig nem megvalósítható. Csütörtökön egyébként az elöljáró ismételten leszögezte, hogy az esetleges bontásokhoz övezeti településrendezési tervre (PUZ) is szükség lesz.
Sínen a váradi múzeum ügye
Akár fél év múlva birtokba is veheti a Körösvidéki Múzeum Nagyváradon az egykori hadapródiskola épületét, miután a sikeres versenytárgyalást követően a szatmári Euras folytathatja a több éve abbahagyott munkát. A 6 millió lej értékű szerződésbe foglalt határidő egyébként nyolc hónap, ám Pásztor Sándor, a Bihar megyei közgyűlés elnöke úgy látja, fél év alatt is a végére lehet járni. Mint mondja, személyesen látogatott el a Rulikowski úti ingatlanba, és jobb állapotokat talált ott, mint amire számított. Hátra van még a klímaberendezések, a tűzjelzők, az informatikai rendszerek felszerelése, a kábeltévé bevezetése, az akadálymentesítés és különböző külső munkálatok. Mint ismeretes, a múzeum korábban a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott püspöki palotában működött, onnan viszont most az utolsó tárgyakat is ki kell hozni, mivel a püspökség vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert a felújítására, annak egyik feltétele azonban, hogy más intézmény nem működhet az ingatlanban.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)

A X. Kisjenői Városnapok sikere
Színes szórakoztató programok, vidámság
Amint azt előzetesen meghirdettük, a Kisjenői Polgármesteri Hivatal és a Városi Tanács szombaton és vasárnap X. alkalommal szervezte meg a Kisjenői Városnapokat. A rendezvénysorozat 11 órakor, a zsúfolásig megtelt városháza dísztermében ünnepélyes megnyitóval indult. Az állami himnuszt követően, a középen ülő Gheorghe Burdan polgármester köszöntötte a nagyszámú egybegyűltet, majd bemutatta a prezídiumban ülő vendégeket: Kovács Sándor csanádpalotai polgármestert, Ionel Ciupe megyei ALDE-elnököt, Gianina Ignuţa PSD-megyei nőszervezeti elnököt, Florin Remeţeant, a Népi Mozgalom Párt megyei elnökét, Kalcsó Istvánné kétegyházi polgármestert, Florentina Horgea alprefektust, Ioan Tripa alpolgármestert, Elisabeta Bondor iskolaigazgatót, Eugen Gagea városi tanácsost és Bianca Cotrăut, az óvoda igazgatóját. Ugyanakkor köszöntötte a nézőtéren helyet foglaló magas rangú vendégeket, név szerint megemlítve Andrei Anghelinát, a Vasile Goldiş Egyetem prorektorát, Ramona Lilét, az Aurel Vlaicu Egyetem rektorát, Ioan Crişan Marint, a Román Patronátus elnökét, Emil Moţiut, a kisjenői rendőrség parancsnokát, Dan Ilariét, a Kisjenői Törvényszék főügyészét, valamint a jelen volt városi és megyei tanácsosokat.
Értékelés, előretekintés
Gheorghe Burdan polgármester miután a város polgárainak megköszönte a legutóbbi önkormányzati választásokon magának és csapatának szavazott bizalmat, a Kisjenői Városnapokat olyan ünnepi alkalomnak nevezte, amikor érdemes visszatekinteni a tavaly óta megtett útra, de a jövőbeli munkát is vázolni kell. Az elmúlt időszak egyik legnagyobb megvalósítása a szennyvízhálózatnak Erdőhegyen, 11 kilométer hosszan történt lefektetése, illetve a városi ülepítőtelep megépítése volt. Ugyanakkor kibővítették, korszerűsítették az Avram Iancu téren lévő óvodaépületet, utcákat aszfaltoztak Kisjenőben, Erdőhegyen és Nadabon, felújították a kisjenői, az erdőhegyi és a nadabi artézi kutakat, játszóteret építettek a sportcsarnok mellé, a vízüzem számára további három kutat fúrtak a vízhozam növelésére, korszerűsítették a Gyermekek Klubjához vezető 4 kilométeres utat, felújították a nadabi kultúrotthont, valamint az ottani iskolaépület fedelét, jelzőlámpákat szereltek fel a városközpont gyalogátkelőihez. Folyamatban van a városi vízvezeték-hálózat felújítása, javítják az erdőhegyi és a nadabi óvodaépületet, ugyancsak folyamatban van a kisjenői, illetve a hozzá tartozó települések közvilágításának a felújítása. A következő évben további járdákat kívánnak térkővel burkolni, tervezik a panellakások hőszigetelését, EU-pályázati támogatással hévízfürdő építését magyarországi testvértelepüléssel, közművelődési és szórakoztató-komplexum építését, a volt mentőállomás épületének a felújításával, átalakításával nőgyógyászati központ létrehozását tervezik. Folytatják a közbenjárást a város körgyűrűjének a megépítéséhez, esővíz-elevezető csatornákat építenek Kisjenő-Erdőhegyen – sommázta az új városvezetés terveit Gheorghe Burdan polgármester, aki kijelentette: maga és csapata továbbra is a kisjenői, vagyis a város polgárainak az érdekeit szolgáló politikát folytatja, ami azt is jelenti, hogy itt 1 köbméter víz 2 lejbe kerül, míg a megyeközpontban kétszer annyiba. A városban ismeretlen a munkanélküliség, sőt munkaerőhiány van, az ott megtelepedett nagyvállalatok bővítenék a tevékenységüket, amihez azonban nem találnak munkaerőt. Köszönetet mondott a Kisjenői Városnapok megszervezéséhez kapott támogatásért a Kromberg&Schubert Ramania, a Per Ecologic, a Guala Pack, az Universal Criş, a Havitas, a Maschio Gaspardo Romania, a Nouva Atelmec, az EKR Electrocontact, a Sapa Profiles, az Aniz Kft., az Izolta, a Baby Blue Gass, a Soc Coop Consum, a Terapeutica GT, a Soc Profesional Notar Cioara, az Arcatim Gyógyszertár, a Kisjenői Agromec, az Izaura, a Kézművesek Szövetkezete, az SW MING DA FU ZHUANG, a Gazda Agricola, a Pro Met Riv, illetve B-Alex cégeknek.
Ezt követően a prezídiumban ülők közül Kovács Sándor csanádpalotai polgármester magyarul, Florentina Horgea, Ionel Ciupe, Florin Reneţean, Gianina Ignuţa, Andrei Anghelina, Ioan-Martin Crişan románul gratulált a polgármesternek és csapatának az elért eredményekhez, további sok sikert kívánva. Mindenki meglepetésére, Kalcsó Istvánné kétegyházi polgármester folyékony román beszéddel köszöntötte a jelenlévőket, illetve az új városvezetést, reményét kifejezve a további együttműködésben. Felszólalása vastapsot kapott.
Színes parádé, majd program
Az ünnepélyes megnyitó végén mindnyájan az utcára vonultak, ahol rendőrautó biztosításával, a Sunetul Aradului fúvószenekar felvezetésével, pomponosok, moderntáncosok, népviseletbe öltözött táncosok, mesefigurák részvételével, három társzekér, illetve egy hintó kíséretében vonult a színes menet. A zenekar a városháza előtt felsorakozott vezetőség és vendégek előtt tisztelgett, tust húzott, majd hetykén vonult tovább a Fehér-Körös hídja irányába. Ezt követően Gheorghe Burdan polgármester a városi tanács nevében ebédre hívta az ünnepélyes megnyitó vendégeit és meghívottjait.
Ezzel párhuzamosan a városi stadionban 14 órától beindult a Szórakoztatópark, amelynek a programjában fellépett a kerülősi Moştenitorii néptánccsoport, majd 17.20 órakor a csanádpalotai (Magyarország), utánuk a kétegyházi (Magyarország) néptánccsoport magyar táncait tapsolta meg az egyre gyülekező közönség.
Vasárnap ugyancsak a városi stadionban 14 órakor indult a Szórakoztatópark. A kétnapos sikeres programért köszönet jár a szervezőknek, a közreműködőknek és a támogatóknak egyaránt!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Kolozsvár szégyenszobra
Kolozsváros olyan város, a kapuja kilenczáros – szól a mindenki által ismert népszerű dalocska. A történelmi emlékek, a régvolt elődök által épített bástyák, épületek, szobrok és megannyi más mellett van azonban egy viszonylag új köztéri alkotás, amely fügét mutat a jóérzésnek és esztétikailag súlyosan szennyezi a környezetet. Ez nem más, mint a magyarirtó Avram Iancu szobra, amely egyebek mellett Gheorghe Funar egykori polgármester ízlésficamának állít emléket. A förmedvényt úgy helyezték el, hogy déli irányból, a városba jövet, már messziről szúrja az ember szemét. Magának a térnek a felújítása – szoborral, szökőkúttal megtűzdelve – egyetlen célt szolgált: áthelyezni a hagyományos Főteret – a Mátyás-szoborcsoport és környéke – egy olyan térre, amely nem emlékezetet lépten-nyomon a város magyar múltjára. Persze nem sikerült. A hamarosan 700 éves kincses városban aligha lehet elhajítani úgy követ, hogy az ne egy magyar történelmi emléket találjon el. Ha bármelyik Kolozsvári lakost arról kérdezzük, hol a Főtér, senkinek nem jut eszébe az Avram Iancu szobra által uralt tér.
A szoborállítással más „eredményt” is elért a 90-es évek eleji városvezetés: gyakorlatilag meggyalázták a magyarok egyik szimbolikus kulturális központját, amely a Bocskai és a Hunyadi tereket foglalja magába, ahol Janovics Jenőék 1906-ban felavatták a Nemzeti Színházat és ahol az egykori Bánffy György-telken az impozáns Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) palotája is helyet kapott. Ma már a színház sem, a tér sem, a palota sem, és – legyünk őszinték – a város sem a miénk. Ide épült a múlt század 30-as éveiben az ortodox katedrális. A teret, amely a 19. században Trencsin tér néven volt ismert, az 1899-es rendezése után az itt álló palota nyomán EMKE térnek kereszteltek, majd 1907-ben Bocskai névre neveztek át. A trianoni békeszerződést követően a románok Alexandru Ioan Cuza nevét adták neki. A második világháború idején neve Hitler térre változott. A háború után Malinovszkij marsall nevét vette fel, majd 1964-ben Győzelem tér lett.
1993. december 1-jétől a kincses város sok névváltoztatáson átesett közterét a románok által nemzeti hősként ünnepelt, a magyarok szemében egy gyilkos figura szobra uralja.
„Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere eldöntötte, Kolozsváron fel kell állítani Avram Iancu szobrát, amely méreteivel, monumentalitásával túlszárnyalja Mátyás király szobrát. Pályázatot írt ki. A bírálóbizottság elnöke, Raoul Şorban művészettörténész, a Szocialista Munkáspárt tagja nem az esztétikát vette figyelembe, hanem a politikumot. Ilie Beinde nyert, aki primitív elképzelések rabja. Pályaműve 20 méter magas, bazaltkövekből rakott oszlop, a tetején áll majd Avram Iancu 5 m-es bronzszobra. Hiába tiltakoztak a művészek, a román értelmiségiek, Funar nem hallgatott rájuk, idén december 1-jén szeretnék fölavatni a szobrot” – írta 1993-ban a szoborról a Népszava. (A cikkben elírás történt, a szobrász neve helyesen Ilie Berindei).
A szoborállítás ötlete még csak nem is új keletű, Funarnak voltak hasonszőrű elődei. 1930-ban, amikor még Trianon után frissiben dúlt a románkodás Kolozsvárott, megszületett egy terv Iancu szoborba öntéséről. A románoknak mindig fájt, hogy Európa egyik legszebb köztéri szobra egy magyar művész, Fadrusz János alkotása Kolozsváron, és egy magyar királyt, Mátyást ábrázolja az akkor még majdnem teljesen magyar város közepén. Nem beszélve az 1902-ben felavatott Mátyás-szobor nagyságáról, művészi értékéről, amely messze földről érkezett látogatókat is ámulatba ejtett és ejt a mai napig.
Azt még a román nemzetiségű építészek és szobrászok is elismerik, hogy ennyire csúf „műalkotás” nincs széles e hazában. Alkotójáról, a Svájcban élő Ilie Berindeiről keveset tudni, jött, látott, és… megáldotta a várost egy szörnyszülöttel.
Évekkel ezelőtt, 2007-ben a Clujeanul hetilap és a MindBomb akciócsoport már kérte az akkori polgármestert, hogy a nemkívánatos funari örökségtől szabaduljon meg, ám a válasz az volt, hogy a polgármesteri hivatalban a szobor kérdésével nem foglalkoznak, a téren azonban tervezik egy zenélő és színpompás szökőkút építését.
Később is hiába kérte több román és magyar szobrász, építész, művészettörténész, de a Művészeti Akadémia tagjai és más értelmiségiek is a polgármesteri hivatalhoz intézett nyílt levelében, hogy a szobrot valamilyen formában tüntessék el, Emil Boc jelenlegi polgármester már 2014-ben határozottan kijelentette, amíg ő lesz a város élén, egy ujjal sem nyúlnak hozzá.
Kolozsvár 2021-re megpályázta az Európa Kulturális Főváros címet. Esélye van rá, hogy elnyerje, de kérdés, hogy egy ilyen szoborral vajon a városvezetés méltó-e arra, hogy megkapja a kitüntető címet. És ezt nem kizárólag a Kolozsvári magyarok állítják, hanem például a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem több román nemzetiségű oktatója. A város főépítésze is azt nyilatkozta: új Iancu-szoborra van szükség, ám mivel ehhez erős lobbi kell, etnikai okok miatt „ezt nem fogja felvállalni senki”.
Avram Iancu megítélése – annak függvényében, hogy román vagy magyar történészek nyilatkoznak róla – homlokegyenest eltérő. Történelmi tény, hogy az 1849-ben fellázadt császárhű románok – Avram Iancu vezetésével – magyarellenes pogromjuk alatt összességében 7500–8500 embert mészároltak le, megváltoztatva ezzel Dél-Erdély etnikai összetételét. Azóta Gyulafehérvár és környéke a magyarság szempontjából szórványnak számít, de az Avram Iancut ábrázoló – szakértők szerint is Európa egyik legrondább – köztéri szobor mégis ott virít Kolozsvár szívében. Mintegy emlékeztetve minket, magyarokat, hogy ne ugráljunk, mert megjárhatjuk…
Nánó Csaba |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A fel nem adható város
Gergely Balázs Kolozsvár ötvenezer magyarjáról, a románok Napocájáról és az örök városnévtábla-probléma lehetséges megoldásáról
Vasárnap kezdődik és egy hétig tart a Kolozsvári magyar napok rendezvénysorozata. Gergely Balázs történésszel, az ötszáz programból álló kulturális esemény fő szervezőjével arról beszélgettünk, hogyan zajlik a magyar temetőkben a többségi nemzet honfoglalása, illetve hogyan sikerült – ha csak egy hétre is – a történelmi belvárost visszafoglalniuk a magyaroknak.
– Ha jól láttam a közösségi oldalon, akkor gratulálnom kell: eggyel nőtt a Kolozsvári magyarok száma. – Pontos az információ, köszönjük a jókívánságot! Két nappal ezelőtt a feleségemmel, Emőkével az idei Kolozsvári magyar napok (KMN) első felvezető rendezvényéről, a Puskás Ferenc-kiállítás és a magyar olimpiai udvar megnyitójáról száguldottunk be a szülészetre, és pár órával később megszületett harmadik gyermekünk, Anna Rózsa. Egy kicsit aggódtunk, hogy a két nagyobb fiú, Mátyás és István hogy fogadja az új jövevényt, de mára már megnyugodtunk: nyoma sincs féltékenységnek, nagy az öröm! Természetesen számunkra szülőként is rendkívüli boldogságot jelent a család gyarapodása, nagyon vártuk már ezt a pillanatot.
– Hány magyar él most Erdély fővárosában? Ők mennyire mozgósíthatók egy-egy közösségi eseményre? – A Kolozsvári magyarság létszáma a rendszerváltozás óta folyamatosan és drasztikusan csökken. Nem kell túl messzire visszatekinteni ennek szemléltetésére: gyermekkoromban még közel kilencvenezer magyar élt a városban, mára ez a szám negyvenkilencezerre csökkent. 1977-ben a magyarság aránya 33 százalék volt, ma alig 16. Beszédes számok. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy kesergéssel és önsajnálattal nem sokra megyünk, csupán a bajt tetézzük. A jelenlegi adatok alapján ez a majd ötvenezer Kolozsvári magyar, kiegészülve az évente itt tanuló mintegy tízezer magyar egyetemistával, Erdély legnagyobb magyar közössége, illetve azzá válhatna, ha megsokasodnának az embert emberrel összekapcsoló kötések, és megerősödnének a közösségi reflexek. Mozgósítani kell. Számos egyéb mellett ezt a célt tűztük magunk elé a Kolozsvári magyar napok elindításával is: évente legalább egyszer megteremteni a lehetőséget arra, hogy a meghatározó mértékben nagyvárosi szórványban élő és ennek következtében atomizálódott magyarság egybegyűljön egy ünnepi rendezvénysorozat keretében. Olyan kulturális seregszemlét képzeltünk el, amely igazi közösségi élményt nyújt, mindenkivel érezteti az összetartozás örömét, és pozitív hatása egész évben kitart.
– Kicsit várjunk a magyar napokkal, előbb beszélgessünk a régész-történész Gergely Balázzsal! Több tanulmányt írt – egyedül vagy társszerzővel – a város múltjáról és temetőiről is. Mennyi idő alatt történik meg a nemzetiségváltás egy temetőben?
– Több éven át kutattuk és próbáltuk rekonstruálni – a honfoglalás és a kora Árpád-kori régészeti emlékek, elsősorban a temetők nagyon gazdag leletanyaga alapján – Kolozsvár és környéke korai történetét Gáll Erwin munkatársammal és barátommal. A témát a Kolozsvár születése – Régészeti adatok a város 10–13. századi történetéhez című könyvünkben dolgoztuk fel. Az általunk kutatott évszázadok vonatkozásában a kérdés nemigen értelmezhető, a korabeli temetőkben elsősorban a temetkezési szokások változása, az éppen aktuális divatok utalhatnak egyes társadalmi változásokra. A közelmúlt viszonylatában azonban sajnos releváns a kérdés. A Kolozsvári Házsongárdi temető változása pontosan követi s egyben mutatja is a városban végbemenő etnikai, nemzetiségi átalakulást. A meghatározó módon magyar temető az utóbbi évtizedekben egyre inkább elrománosodik, és ez a térhódítás a Kárpát-medence legrégebbi, máig működő köztemetőjének arculatát is radikálisan átalakítja. A Ceausescu-diktatúra alatt tömegesen betelepített románok előbb a várost, most pedig már lassan a temetőt is birtokba veszik. Elsősorban a Házsongárd Alapítvány és a Kelemen Lajos Társaság erőfeszítéseinek köszönhető, hogy a kiszorulás jelenleg már valamelyest lassult, és mára legalább a műemlék jellegű sírok és kripták viszonylagos, a törvény által szavatolt védelmet élveznek.
– Most ünneplik a várossá nyilvánítás hétszázadik évfordulóját. De mikor született Kolozsvár? – Kolozsvárt Károly Róbert magyar király emelte városi rangra 1316. augusztus 19-én. Természetesen maga a település jóval korábban, az 1213-ból származó első írásos említését évszázadokkal megelőzve alakult ki, valamikor a honfoglalás korának végén, az Árpád-kor hajnalán. A város Erdély kora középkori történetében betöltött kiemelkedő státusát jelzi, hogy az Anjou-dinasztiából származó uralkodó a városi rangra emeléssel egy időben visszaadta a település korábbi kiváltságait.
– A románoknak is fontos ez a hétszáz éves évforduló?
– Úgy tűnik, hogy a Kolozsvári román értelmiség egy kisebb részét leszámítva a város románságának nemigen éri el az ingerküszöbét a jubileumi évforduló. Nehéz lenne egyetlen pontos magyarázatot találni arra, hogy miért. A passzív viszonyulásuknak egyik valószínű oka az lehet, hogy nekik – a magyarokéhoz képest – kevésbé markáns a Kolozsvári identitástudatuk. Számukra a Házsongárdtól a főtérig mindennek inkább funkcionális, mint szimbolikus értéke van. Másrészt valószínűnek tartom, hogy a román elit a középkorban kialakult, meghatározóan magyar és szász múltú Kolozsvár helyett – a módszeresen belesulykolt dákoromán kontinuitásmítosz alapján – sokkal inkább a város alatt rejlő Napocát érezné magáénak, gyökereit a hajdani római városból eredezteti.
– Gheorghe Funar 2004-ig tartó, tizenkét éves polgármesteri mandátuma idején a város a magyarellenesség erdélyi fellegvára volt. Akkoriban elképzelhetetlen volt, hogy valaha is jól érezheti magát egy magyar Kolozsváron. Mikor kezdett enyhülni a légkör?
– Mindamellett, hogy a funari korszak teljesen ellehetetlenítette Kolozsvár fejlődését, képletesen szólva azt is mondhatjuk, hogy mintegy másfél évtizeddel meghosszabbította a negyvenéves kommunista diktatúrát. Meggyőződésem szerint pusztán azért, hogy befejezhesse mindazt a rombolást – elsősorban etnikai vonatkozásban, a magyar közösséggel szemben –, amelyet a korábbi rendszer tűzött ki célul maga elé. Sötét idők voltak. PAradox módon pontosan neki volt köszönhető, hogy a Kolozsvári magyarság önvédelmi reflexei kiélesedtek. A folyamatos veszélyérzetnek köszönhetően akkoriban a közösségünk spontán politikai mozgása is sokkal jelentősebb volt, mint manapság. Részben ennek, illetve az egyre inkább felvilágosult, ezért mindinkább elégedetlen többségi románságnak volt köszönhető a megkésett változás. Így is pár év kellett ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjunk az új helyzet nyújtotta lehetőségekhez, és felfogjuk, hogy a fejlődési pályára visszaállt Kolozsvárban mekkora lehetőségek rejlenek. Magunk részéről ez a felismerés a Kincses Kolozsvár Egyesület megalapításában – erre 2010 tavaszán került sor – és a Kolozsvári magyar napok életre hívásában öltött formát.
– Most ott tartunk, hogy akár román oldalról is lehet beszélni arról: az ortodox katedrális előtt, az új főtérnek szánt részen 1993-ban felállított, monumentális Avram Iancu-szobor csúnya, méltatlan a városhoz. Van rá esély, hogy lebontják vagy elköltöztetik a húsz-egynéhány méter magas oszlopot? – A román képzőművész-társadalom fogadatlan prókátoraként mondom, hogy a szakma már a kezdetektől vehemensen tiltakozott a szóban forgó szobor felállítása ellen, és nyíltan kimondta, hogy egy újabb grandomán giccset nyomnak le a Kolozsváriak torkán. Sajnos ez sem volt elég, hogy az illetékes elvtársak jobb belátásra térjenek, ennek következtében még jó ideig kénytelenek leszünk elviselni ezt a vizuális aberrációt a város központjában.
– Egy ideje Kolozsvár tűnik a legélhetőbb erdélyi városnak: vibráló kulturális élet, nagyszerű közösségi terek, jó kocsmák, rengeteg fiatal. Mi történt az utóbbi években, mivel magyarázható ez a változás? – Az elmúlt években Kolozsvár fokozatosan visszanyerte Erdélyben a nem hivatalos főváros szerepét, így újra megalapozott a történelmi jelmondat: Transilvaniae civitas primaria, azaz első az erdélyi városok között. Bízom benne, hogy ez a pozitív folyamat tovább fokozható, de ennek az egyik előfeltétele az, hogy a hivatalosságok – a gyakorta minden alapot nélkülöző szlogenek helyett – nagy erőfeszítéseket tegyenek Kolozsvár történelmi jó hírnevének továbbvitelére. Itt élek ebben a városban, és nap mint nap erősebben érzem, hogy ebben a folyamatban a város többségi lakossága is egyre inkább partner. A hatvanas-hetvenes években betelepített többség lassan elöregszik, s az őket követő második-harmadik generáció már máshogy viszonyul a városhoz. Egyre inkább elkopnak a frusztrációk, helyüket a természetes otthonérzet veszi át, és ez nekünk, magyaroknak is jó. Kolozsvár ipari városból szolgáltatóvárossá vált, az alapjait mára egyre inkább a tanügyi, kutatási, pénzügyi, szoftveripari és más jellegű, diplomás szolgáltatókat alkalmazó ágazatok jelentik. Ezek a Kolozsváriak a korábbiakhoz képest más kulturális tapasztalattal és világlátással közelednek a város – de facto is létező és megnyilvánuló – multikulturalitásához.
– Háromévnyi civil munka után döntött úgy, hogy visszatér a politikai életbe, és idén indult az önkormányzati választásokon. Miért?
– Döntésemmel a magyar történelmi egyházak vezetőinek megtisztelő felkérésére mondtam igent. Ambivalens érzésekkel vágtam bele, hiszen köztudomású, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt egyik alapítójaként nehéz volt elfogadnom az RMDSZ listáján való indulás lehetőségét. Két fontos tényező kellett ahhoz, hogy meghozzam ezt a döntést. Egyrészt a néppárt országos vezetőségének hozzájárulása az indulásomhoz, másrészt nem döntöttem volna így, ha Kolozsvár újraválasztott alpolgármestere, Horváth Anna személye nem jelentene garanciát a számomra. Nem mellékesen számomra Kolozsvár – Kántor Lajos szavait idézve – a fel nem adható város, ezért kötelességemnek is éreztem igent mondani. Jó érzés tudni, hogy a választási eredmények visszaigazolták a döntés helyességét, hiszen Kolozsváron a rendszerváltás óta először sikerült megfordítani a folyamatosan csökkenő tendenciát, az előző ciklushoz képest több magyar önkormányzati mandátumot szerezve. A munka dandárja nyilván ezután következik, de mindent megteszek azért, hogy a vállalás konkrét eredmények révén értelmet nyerjen.
– Valahol olvastam egy érdekes gondolatát, amelyben azt állította, a magyar nyelvű táblák mi magunk vagyunk. Kifejtené ezt?
– Kolozsváron magyar szempontból talán a legjelentősebb, mindmáig megoldatlan szimbolikus kérdés az úgynevezett táblaügy. Miközben Erdély számos kisebb-nagyobb településén, függetlenül a törvény szabta előírásoktól, kihelyezik a magyar helységnévtáblákat, az ötvenezer magyar által lakott Kolozsváron ezt mindmáig szabotálja a városvezetés. Teszi ezt dacára annak, hogy egy több mint tíz éve meghozott, ma is érvényes önkormányzati döntés kötelezi a tábla kihelyezésére. Funar máig kísértő szellemével egyetértésben farhámba ült Emil Boc volt kormányfő, az amúgy magyar szempontból is sokkal inkább pozitív, mint negatív megítélésű Kolozsvári polgármester. Bár ez a manapság sokat hangoztatott európai értékek alapján anakronisztikus és nevetséges, nem engednek sem az elementáris jóérzés, sem a józan ész szavának. A romániai kisebbségügy állapotát pontosan jelzi, hogy sem politikai, sem jogi, sem emberbaráti eszközökkel nem lehet jobb belátásra bírni az illetékeseket. Ők dacolnak, mi pedig egyre frusztráltabbá válunk attól, hogy még ezt az apró és elementáris gesztust sem képesek megtenni irányunkba. Ebből az áldatlan status quóból kellene valamilyen módon kitörni. A sok kudarcos próbálkozás után bennem egyetlen megoldás körvonalazódik: egyre többször és többen gyűljünk össze magyar közösségként, és tegyünk látható, proaktív módon a városért, mely a miénk is. A folyamatos láthatóságunk az egyetlen módja annak, hogy okafogyottá tegyük az ellenállást táblaügyekben. Ők ugyanis arra számítanak, hogy az állandó kudarcérzet következtében visszafordíthatatlanul a múltba zárkózunk, egyre csalódottabbá és reményvesztettebbé válunk. Ezzel szemben nekünk egyetlen életképes és – megkockáztatom – győztes túlélési stratégiánk lehet: ha nem kerül ki a Kolozsvár felirat, mi magunk válunk azzá. Egy ötvenezer magyarból álló öntudatos, életképes, ugyanakkor konstruktív és mosolygós közösség maga lesz a Kolozsvár tábla, ha tetszik, ha nem az éppen aktuális városvezetésnek.
– Félt hét éve, az első magyar napok idején? Volt magyarellenességből vagy nacionalizmusból eredő negatív élménye?
– Nem volt, inkább ellenkezőleg: a rendezvény minden várokozásunkat felülmúlva kimondottan pozitív hatást gyakorolt a Kolozsvári magyar–román viszony normalizálására.
– Elképesztő élmény volt számomra is részt venni tavaly az egyhetes augusztusi eseményen, amely Erdély egyik legnépszerűbb rendezvénysorozatává nőtte ki magát pár év alatt. Ilyenkor egyfajta szimbolikus visszafoglalása történik a belvárosnak, hiszen mindenhol magyar szót hallani, magyar árusok árulják a portékáikat, magyarok lépnek fel a színpadokon. Mi várható idén?
– A Kolozsvári magyar napok alaphangulatát valóban az adja, hogy több tízezer magyar ember együtt mozog a szimbolikus tereken. Ezért az élményért járnak haza a város elszármazott magyarjai, ez a legfontosabb felhajtóerő. A román közönség is érzi a jelenség különleges voltát. Természetesen kellenek a minőségi programok is ahhoz, hogy a képlékeny népsokaság ne céltalanul bolyongjon. Vannak már bejáratott programtömbök, amelyek nélkül elképzelhetetlen Kolozsvári magyar napokat szervezni, ilyen például a Farkas utcai kézműves vásár, a borudvar, a könyvvásár, a középkori falu vagy a romkertben zajló gyermekprogramok. Rengeteg intézmény önálló eseménnyel tölti meg a fesztiválutcát, zajlik az élet. A bejáratott programok mellett viszont szükség van újdonságokra is ahhoz, hogy képesek legyünk a megújulásra. Idén a hétszáz éves évforduló apropóján került be sok új program, ugyanakkor az éppen zajló olimpia mellett sem mehetünk el szó nélkül. Ötszáz rendezvénnyel a tarsolyunkban nem túlzás azt remélni, hogy mindenki talál kedvére valót. A hetedik KMN minden bizonnyal arról is emlékezetes mArad sokak számára, hogy 55 éves pályafutása alatt először koncertezik Kolozsváron az Omega együttes – a közönség már nagyon várta ezt a pillanatot. Szintén először lép fel a Kolozsváriak előtt Ákos, aki rendkívül igényesen összeállított, magas színvonalú koncerttel készül. Különlegesnek ígérkezik Erkel Ferenc Hunyadi László című operája a Kolozsvári Magyar Opera előadásában, majd az azt követő háromdimenziós épületvetítés-premier a Szent Mihály-templomra a világhírű Bordos László Zsolt rendezésében. Ilyet még garantáltan nem látott Kolozsvár és Erdély közönsége. Summa summarum, igyekeztünk mindent megtenni azért, hogy méltó módon ünnepeljük Kolozsvár városi rangra emelésének hétszázadik évfordulóját.
Lukács Csaba
Magyar Nemzet

Román újságíró: történelem, kultúra és szellemi gyökerek nélküli a Kárpátokon túli román nép
Kultúra, történelem és szellemi gyökerek nélküli népként jellemezte a „hegyeken túli testvéreket” Ștefan Ciocan újságíró a csütörtöki Glasul Hunedoarei lapban megjelent cikkben.
Szembeötlő
Nem ismerjük saját történelmünket, a jóval és rosszal együtt, jelentéktelenebbek is vagyunk, mint ahogy azt gondolni szeretnénk. Ha nincs is amire megemlékezzünk a múltból, legalább reménnyel és büszkeséggel nézhetnénk a jövőnk elé. Le kellene vetkőzzük a kisebbségi komplexusainkat a jelentősebb történelmi hagyománnyal rendelkező nemzetekkel szemben, és a saját jövőnk mellett kellene elkötelezzük magunkat. De képtelenek vagyunk erre, mert híján vagyunk a szellemi gyökereknek. Nem lenne szégyen beismerni, hogy a román nyelv latin betűkkel való írása, az első román nyelvű iskolák alapításának ötlete a Kárpátokon túl is, pont a magyarok által „elnyomott” tartományból, azaz Erdélyből eredeztethető. Megörököltük Erdély zászlaját, melyet büszkén szoktam felvonni. Az erdélyi zászló alatt harcolt Avram Iancu, Horea, Cloșca és Crișan. Ez alatt a zászló alatt elmélkedtek az erdélyi iskola korifeusai. Tulajdonképpen ez az a zászló, amely alatt a modern román nyelv megszületett. Az írott román nyelv.
És ezek ellenére sok Kárpátokon túli román elszakadáspártinak tart, azzal vádolnak, hogy el akarom lopni tőlük Erdélyt, hogy hálátlan vagyok velük szemben, pedig ők átkeltek a Kárpátokon, hogy felszabadítsanak minket a magyarok uralma alól. De nekünk, erdélyieknek, nem áll jogunkban saját történelmünk megismerése, nem áll jogunkban saját történelmi zászlónk használata, mint ahogy hőseinket sem tisztelhetjük. Gondoljuk csak a szebeni Felek szülöttjére, Lázár Györgyre (Gheorghe Lazăr), aki az első Kárpátokon túli román nyelvű iskolákat alapította, és akinek tevékenységéért szintén nem jár köszönet a hegyeken túli „testvéreink” részéről. Legalább az erdélyi iskolára gondolhatnának, mely ápolta a latinitást és a latin betűkkel való írást, mert Erdély zászlaját már csak ezért is tisztelhetnék. De a kisebbségi komplexust, melyet egy történelem nélküli, kultúra nélküli, szellemi gyökerek nélküli nép érez az erdélyiekkel szemben, még a száz éves együttélés sem tudta kigyomlálni.
Az ő szemükben minket felszabadítottak a magyarok alól. Pedig teljesen egyértelmű, hogy Erdélyt meghódították, szellemileg pedig ez a tartomány volt az a bizonyos tojás, melyből a román kultúra és írásosság kikelt. A románság tojása, melyet a magyarok és osztrákok fészkében keltettek.
Ștefan Ciocan
(Glasul Hunedoarei)
itthon.ma//szerintunk

Mintegy négyszáz szakiskolai hely mAradt üresen Maros megyeben
Annak ellenére, hogy szakemberhiánnyal küzd a munkaerőpiac, Maros megyeben sem telnek meg a szakiskolai osztályok. Az idei érettségi statisztika azt mutatja, a középiskolát végzők mindössze 24 százalékának sikerült oklevelet szereznie.
Évente kétszáz lejjel támogatja az állam azokat a diákokat, akik gimnázium helyett szakközépiskolai oktatást választanak. Ennek csupán annyi a feltétele, hogy a tanulónak ne legyen igazolatlan hiányzása, illetve hetes fölötti legyen a magaviseleti jegye. Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes szerint még mindig dívik az a mentalitás, hogy a gyerek többet elér majd mint a szülő, ezért akarják mindenáron elméleti osztályba íratni, ráadásul a tanügyi törvény meg is engedi, hogy bárki beiratkozhasson a gimnáziumba, az is, aki sikertelenül szerepelt a kisérettségin – mondta el lapunknak a főtanfelügyelő-helyettes. Az elméleti osztályokban már mind beteltek a helyek, a szakiskolák esetében ugyanez nem mondható el: a beiskolázási terv szerint Maros megyeben összesen 1316 helyet hirdettek meg, és a legutóbbi számítógépes elosztás szerint 389 hely mAradt üresen. A tanfelügyelőség ezután dönti el, hogy milyen szakokat von össze, hogy elindulhassanak az osztályok.
Vannak népszerűbb szakok, ilyen a cukrász-, a pék- vagy a szakács-, illetve a pincérképző szak, ahol nem mAradtak üres helyek. Nem lehet ugyanezt elmondani a hús- és tejfeldolgozó szakokról, ahova egyetlen egy diák sem iratkozott. A fafaragó szakma sem örvend túl nagy népszerűségnek, ugyanis a Ion Vlasiu Szakközépiskola fafaragó szakán például a meghirdetett 14 helyből 12 még szabad a magyar tagozaton, akárcsak az Avram Iancu Szakközépiskola magyar tagozatának ipari gépész szakán. Az autószerelő szakok sem teltek meg mindenhol, de itt lényegesen nagyobb az érdeklődés, mint máshol. A Marosvásárhelyi Constantin Brâncuși Szakközépiskola továbbra is várja a nyolcadik osztályt végzett tanulók jelentkezését magyar tagozaton a biprofilú kőműves-kőfaragó-vakoló illetve víz- és gázszerelő szakokra, ahol félosztályok indulnak, és még mindig vannak helyek. Legalább tizenöt tanuló kell ahhoz, hogy elindulhasson egy osztály, itt megvan a minimum létszám, de még lehet iratkozni – tudtuk meg Nemes Andrea katedrafőnöktől. Annak ellenére, hogy a megyében ez az egyetlen építészeti szakközépiskola, már második éve, hogy nem hagyták jóvá a líceumi osztályok elindítását.
Hajnal Csilla
Székelyhon.ro

Szórványoktatás: a magyar iskolák egymás elől szippantják el a diákokat
Szemrehányásoktól, hevesebb szóváltásoktól sem volt mentes csütörtökön az az egyeztetés a Kolozs megyei tanfelügyelőségen, amelyen iskolaigazgatók, tanfelügyelők és az RMDSZ megoldást kerestek arra, hogyan védjék ki a magyar iskolák közötti diákelszívást a szórványban.
Az egyeztetést annak apropóján hívta össze a főtanfelügyelőhelyettes, Török Zoltán a várfalvi iskola kérésére, hogy a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum nyáron toborzásba kezdett az aranyosszéki iskolák diákjai körében. A líceum a márciusi beiratkozások után szembesült azzal többek között, hogy az előkészítő osztályába mindössze négy gyerek jelentkezett. A toborzás eredményeként a Várfalvi Általános Iskolából hat gyermeket a Jósikába írattak, így veszélybe került az általános iskola ötödik osztálya.
Az egyeztetésen kiderült, az iskolák nagy károkat okoznak, ha öncélúan megpróbálják elvonni a gyermekeket olyan körzetekből, ahol már működik magyar oktatási intézmény: az adott településen mAradt, rossz anyagi helyzetben lévő magyar ajkú gyermekeket ugyanis arra kényszerítik, hogy román osztályokba iratkozzanak. A beszélgetésen a felszólalók azt is megerősítették, hogy a szórvány magyar oktatás helyzete nehéz helyzetben van, és a megoldás nagy erőfeszítéseket követel.
Mi lesz a várfalvi iskolával?
Júliusban már történt az érintett iskolák között egy egyeztetés, azóta viszont a Jósikában új igazgatónőt neveztek ki. A második, azaz a csütörtöki beszélgetésen a Várfalvi Általános Iskola igazgatónője, Kötő Erika vázolta az alapkonfliktust: „A helyzet súlyos: gyerekeink vesznek el úgy, hogy a Jósika Miklós városra csábítja őket. Próbáltunk egyezségre jutni a tordai iskolával, hogy azokat a szülőket, akik az első egyeztetést után jelezték, Tordára vinnék gyermekeiket, utasítsák el, tanácsolják vissza abban a közösségbe, ahonnan menni akarnak. Ez nem történt meg, újabb kérvényeket írtak alá, tehát a szóbeli egyezség után további gyermekek mentek el az iskolánkból. Nincs eszköz a kezünkben, mivel a módosított törvény szerint elég a befogadó iskola beleegyezése az iskolaváltáshoz. A Jósika információink szerint iskolabuszt biztosít, hogy a mi gyermekeiket be tudják vinni Tordára.
Kötő Erika úgy tájékoztatott, hogy négy negyedik osztályost és két előkészítőst sikerült Tordára csábítani.
A várfalvi iskolát képviselő Szabó Enikő tanító, módszertanos elmondta, az egyeztetéseket végső elkeseredésükben kérték, mert a tanév vége előtt tudomásukra jutott, hogy a Jósika tanárai a Várfalvához tartozó Bágyomban gyerekeket toboroztak. „A tanárok beszéltek a szülőkkel, ígéretek voltak bőven, a látogatások eredményeként pedig négy gyerek Tordára akar menni. Az egyik RMDSZ-es tanácsos vitte el a gyermekét, és sajnálattal kell megállapítanom, hogy nem kellett számolnia semmilyen következménnyel. Vonják meg az tanácsostól a támogatást+ - kérte a tanítónő a beszélgetésen jelen lévő Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnöktől. Hozzátette, meggyőződése, ha a szóban forgó tanácsos nem lép, a többi gyermeket is az iskolánál tarthatták volna. „Tartsuk tiszteletben egymást, ha kell egy-két gyerek, segítsük ki egymást. Ám az elfogadhatatlan, hogy olyan településre megyünk gyereket toborozni, ahol működik magyar iskola” - nyomatékosította.
A szülőknek joguk van iskolát választani
Tárkányi Erika, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Kolozs megyei elnöke szerint a szülőnek elvitathatatlan joga van ahhoz, hogy iskolát válasszon gyermekének. „Arra viszont fel lehet hívni a szülő figyelmét, hogy a veszélyeztetett helyeken legyenek különösen megértőek” - jegyezte meg. Hozzátette, a törvényt úgy kellene valahogy módosítani, hogy valamilyen beleszólása az elengedő iskolának is legyen, mert jelenleg legtöbbször csak utólag szerez tudomást arról, ha a gyermek iskolát váltott.
A várfalvi iskola igazgatónője itt nyomatékosította, hogy egy-két szülő eddig is elvitte városra gyermekét minden évben, a Jósika öncélú lépéseként viszont ezúttal ez tömegesen történt és befolyásra. „Az zavar, hogy még csak nem is egyeztettek velünk” - jegyezte meg Kötő Erika.
„Kolozsváron ezt már lejátszottuk”
Ömböli Irma, a kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő elmondta, Kolozsváron a fentiekhez hasonló meccset már lejátszották. Az utóbbi években több lakótelepi iskola is megszűnt a kincses városban, jelenleg csak a Monostoron és a Grigorescuban működik magyar tagozat. „A szülőket nem lehet megakadályozni abban, hogy a központi magyar iskolákba írassák gyermekeiket, hiába szűntek így meg a lakótelepi intézmények. A fájdalmas folyamat során viszont két dolog világossá vált. Csak úgy tudunk fennmAradni, hogy a szóbeli egyezség működik az iskolák között, amely szerint addig egyetlen befogadó iskola sem ír alá kérvényt, amíg nem hívja fel a másik iskola igazgatóját, hogy megérdeklődje: árt-e azzal, hogy 1-2-5 gyereket felvesz. Kolozsváron sikerült elérni, hogy ez nagyon jól működjön. A másik: szinte törvényszerű, ha egy periférián lévő tagozatról elviszünk egy-két gyermeket, a többi román osztályba iratkozik” - figyelmeztetett a tanfelügyelő.
Hozzátette, az iskolák közötti konkurencia tény, azt is már látni lehet, hogy hosszú távon a nagy iskolacentrumok mAradnak fenn. Ám hangsúlyozta, addig is foggal-körömmel kell ragaszkodni a még működő iskolákhoz, hogy a lemorzsolódást megakadályozzuk. „Remélem, a Jósika nem folytatja a toborzást. Mert ha igen, sokkal többet veszítünk, hiszen még több gyerek iratkozik román tagozatra” - mondta Ömböli.
Csoma Botond: legyen szolidaritás a pedagógusok között
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke szerint a szövetség álláspontja egyértelmű: a meglévő magyar oktatási intézményeket meg kell tartani. Tisztázta, nem azért hozták létre annak idején a tordai Jósika iskolát, hogy a meglévő aranyosszéki iskolákat lehetetlen helyzetbe hozza. „Ami a tanácsost illeti, én is etikátlannak tartom, amit tett, de az RMDSZ alapszabályzatát nem szegte meg. Mint szülőnek alkotmányos joga iskolát választani a gyermekei számára. Beszéltünk vele, elmondtuk, hogy közösségromboló hatása van döntésének, de emiatt nem tudom megvonni tőle a politikai támogatást, hiszen ez a szövetségből való kizárást jelentené. Ha ezt megtenném, bármikor nyerne velünk szemben a bíróságon azért, mert megpróbáltuk korlátozni az alkotmányos jogát” - magyarázta Csoma Botond.
Szerinte a magyar pedagógusok között szolidaritásnak kellene lennie abban a tekintetben, hogy konzultáció nélkül nem toboroznak gyermekeket. Éppen ezért a következő tanácskozásra, amely októberben lesz, elkészítenek egy olyan írásos egyezségtervezetet, amelyben a Kolozs megyei magyar iskolák igazgatói vállalják, egyeztetés nélkül nem visznek el diákot olyan körzetekből, településekről, ahol működik magyar iskola. Reméljük, mindenki aláírja - mondta. Elhangzott, a tanfelügyelőségnek és a pedagógusszövetségnek is az egyezség mellé kellene állnia.
Csoma Botond konkrét megoldást is javasolt a Jósikának: mivel a szórványtelepüléseken sok magyar szülő választja a román iskolát, óvodát, inkább ezeket a gyermekeket kellene felkutatni, és meggyőzni szüleit, jobb a magyar oktatás.
Jósika igazgatónője: tőlünk a Kolozsvári iskolák viszik el a gyermekeket
Józan Erzsébet, a Jósika Miklós augusztus 31-én kinevezett igazgatónője a beszélgetésen többször is figyelmeztetnie kellett a résztvevőket, hogy korábban nem ő képviselte az iskolát. Maga is elismerte, hogy valóban történt toborzás, ám azt cáfolta, hogy ne tartotta volna be az első egyeztetésen hozott döntést, amely szerint értesítik az adott iskolát, ha onnan gyermek iratkozik a Jósikába. „Három gyermeket próbáltam visszatanácsolni, úgy érzem, betartottam a szabályt” – jegyezte meg.
A Csoma Botond által felvetett egyezséggel kapcsolatban Józan Erzsébet elmondta: a dokumentumot a Kolozsvári iskolák igazgatóinak is alá kellene írniuk, hiszen a megyeközpont veszélyezteti a Jósika létét. „Amíg az a tanár, aki a Jósikába és a Kolozsvári iskolába is tanít, felszólítja az igazgatónőt, hogy próbálja meggyőzni a diákokat, kilencediktől az ő iskoláját válasszák, addig nem tartom méltányosnak, hogy ők kimAradjanak az egyezségből” - hívta fel a figyelmet.
A várfalvi iskola igazgatónője itt szúrta oda Józan Erzsébetnek, hogy a Kolozsvári nyomás miatt kellene visszafognia magát a Jósikának az aranyosszéki iskolákkal szemben.
Török Zoltán válaszként biztosította a várfalvi iskola igazgatónőjét, hogy mindent megtesznek azért, hogy speciális engedély segítségével tíz ötödikessel is beindulhasson az önálló osztály. Kötő Erika elmondta, azért ragaszkodtak a 16 gyerekhez, mert két év múlva problémáik lesznek, és újabb speciális engedélyt kell kérniük az önálló osztály fenntartásához. „A kérdés az, megkapjuk-e akkor is a speciális engedélyt, mert ha nem, joggal panaszkodhatnak a szülők, hogy az elemi összevont osztályok után az V-VIII-ban is összevont osztályokban tanulnak a gyermekeik. Reális veszély, hogy ekkor román osztályba íratják a gyermekeket, ahol nincsenek összevont osztályok” - figyelmeztetett.
Túl sok magyar ajkú jár román osztályba
A tordaszentmihályi általános iskola aligazgatónője, Gombási Gabriella úgy fogalmazott, hogy a Tordához közel fekvő településen, Tordaszentmihányon a magyar oktatás meg fog halni. „Amikor a Jósika megalapításának gondolata felmerült, tudtam, hogy a legnagyobb veszélyben a szentmihályi iskola van. Idén úgy nézett ki, hogy megszüntetjük az I-IV-et, mert csupán 3 előkészítősünk van. Két olyan magyar gyereket nyerhettünk volna meg, akik Tordán román óvodába jártak, és akik beiratkoztak Szentmihályra román tagozatra. Későn jutott tudomásomra, hogy létezik ez a két gyerek, ezt saját mulasztásomnak tekintem. Úgy nézett ki, hogy ezt a három gyereket is elveszítjük, mert a Jósika akkori vezetősége az én megkerülésemmel a polgármesterrel próbált egyezkedni. Az RMDSZ-es polgármester viszont azt mondta, nem adjuk a gyerekeket, hiszen itt is minőségi oktatást kapnak. Mégis volt olyan szülő, akit sikerült meggyőznie a Jósikának. A helyzet viszont az, hogy a gyermekek nagy része a román tagozatot választja, nem a Jósikát. Fáj a szívem, amikor a román tagozaton is oktató pedagógusként látom, hogy a katalógusokban ötven százalékban magyar nevek szerepelnek” - mondta az aligazgatónő.
Batiz Elly-Erzsébet, a magyar nyelvű elemi oktatásért felelős tanfelügyelő Gombási Gabriella szavaira kritikus hangot ütött meg. Meglátása szerint a Jósikának nem kellett győzködnie a tanulókat arról, hogy a szentmihályiból máshová menjenek. „Eddig is nagy volt az átjelentkezés már elemiben is a román szekcióba, nem kellett kijönnie a Jósikának, hogy ez a folyamat beinduljon, hiszen nem ma kezdődött. Úgy látom, nagyon Jósika ellenes kezd lenni a hangulat, mintha bűnbakot szeretnénk keresni arra, ami a mi problémánk. Megyeszinten látom, hogy nagyon kevés elemis diákunk van vidéken, és nagyon sok helyen lesz kritikus a helyzet az elkövetkezendőkben. Ahelyett, hogy egymás ellen küzdenénk, nézzük meg, mit tehetünk, mert közben a gyermekeink elmennek román osztályokba. Mert míg egymás ellen küzdünk, lejáratva egymás iskoláit, a szülő abba az intézménybe fogja íratni gyermekét, amelyről nem kapott rossz visszajelzést” - magyarázta a szaktanfelügyelő. A beszélgetés után többször is hangsúlyozta, hogy javulnia kell a magyar oktatás minőségének, különben lehetetlen a megmAradás.
Kiderült, az aragyosgyéresi Avram Iancu általános iskolában szintén sok az olyan magyar ajkú, aki román osztályba jár. Jiman Bella Katalin aligazgatónő szerint pedig ahhoz, hogy a diákok az általános után a román osztályok helyett például a Jósikát válasszák, támogatni kellene az utaztatásukat és biztosítani kellene a meleg ebédet.
Aranyosegerbegyen szintén van olyan tanuló, aki román osztályba jár, a szülőket az aligazgatónő, Fehér Ilona szerint nehéz meggyőzni, amikor a magyar oktatás összevont osztályokban történik.
Barabás János, Magyarország Kolozsvári vezető konzulja szerint a szórványoktatás helyzete mindjárt könnyebb helyzetben lenne, ha a közösségformáló erők, a papok, plébánosok, a politikai szereplők mindenhol még inkább odahatnának.
Főtanfelügyelőhelyettes: plusz munka nélkül nem megy
Török Zoltán főtanfelügyelőhelyettes hangsúlyozta, ahol minőségi oktatás van, a szülők ellenállnak a csábításnak. Példaként Kiskapust hozta fel: „A református lelkész családról családra próbálta meggyőzni a szülőket, hogy engedjék a gyermekeket a Református Kollégiumba. De a szülők visszautasították azzal, hogy elégedettek az iskolával. Az igazgatónak el kell magyarázniuk a pedagógusoknak, hogy 12 órakor nem zárjuk be az iskola kapuit, hanem még ülök egy órát és foglalkozunk a gyermekekkel. Olyan esettel is találkoztam Kolozs megyében, amikor 11,45-kor már be volt zárva az iskola kapuja. Ilyen esetekben nem háríthatjuk a szülőkre a felelősséget, hogy elviszik a gyermekeket. Próbáljunk minőségi munkát, oktatást végezni” - mondta Török Zoltán.
A beszélgetés azzal zárult, hogy októberben Kolozs megye magyar iskoláinak képviselőit összehívják, és előterjesztik az eddigi egyeztetéseken felmerült megoldásokat.
Oborocea Mónika
maszol.ro

Asszimilációs díj Tőke Ervintől
Beolvadásból jeles díjat küldött el Tőke Ervin, a Minta ifjúsági szervezet elnöke csütörtökön postán a Hunyad megyei RMDSZ-nek. Sajtóhírekből ugyanis arról értesült, hogy a Hunyad megyei Cebén, Avram Iancu román felkelő sírjánál tartott megemlékezésen a szövetség tagjai is koszorúztak.
„Nem határolódott el a szövetség a történtektől, ezért a Hunyad megyei RMDSZ-nek küldöm ezt a díjat, hogy továbbítsák azoknak, akik vagy tudatlanságból, vagy szolgalelkűségből oda mentek ennek az embernek a sírjához, akinek a szabad csapatai több ezer magyar embert mészároltak le” – indokolta a díj elküldésének apropóját Tőke.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Megsértődött a váradi RMDSZ: a Néppárttal tárgyalt a PNL
Sérelmezi az RMDSZ Nagyváradon, hogy a megyeszékhely liberális városvezetése az Erdélyi Magyar Néppárttal ( EMNP) egyeztetett arról, hogy az önkormányzat kiket delegáljon a helyi tanintézetek vezetőtanácsába – közölte az Erdon.ro.
A hírportálnak Huszár István, az RMDSZ-frakció vezetője nyilatkozott, aki elmondta, az érintett iskoláktól kapták azt az információt, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői az EMNP-vel, konkrétan Csomortányi Istvánnal, a párt megyei elnökével tárgyaltak a magyar iskolák vezetőtanácsainak önkormányzat jelölte tagjairól. Huszár István leszögezte: a magyarság megosztási kísérleteként értékelte a városvezetésnek ezt az eljárását.
Huszár egyébként azt is hangsúlyozta, semmi baja Csomortányival, és díjazta azt is, hogy a néppárt aláírásgyűjtésbe kezdett a Kert (Avram Iancu) utca részleges lebontása ellen, melyet a tanács RMDSZ-es frakciója is ellenez. „Nem tartom kizártnak, hogy pont most, amikor esély mutatkozik arra, hogy a Kert utca ügyében együtt fogunk működni, ők (a liberális váradi városvezetés – szerk. megj.) éppen most csapnak közénk” – jegyezte meg a szövetség tanácsosi frakciójának a vezetője.
A hírportálnak sem Huszár István és Kecse Gabriella RMDSZ-es tanácsos nem adott konkrét választ arra, hogy kik azok a személyek, akik az EMNP javaslatára kerültek az iskolák vezetőtanácsába.
Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke a Krónikának túlzásnak nevezte, hogy az RMDSZ egyeztetésnek minősíti a történteket, azt viszont elismerte, hogy a PNL javaslatot kért tőlük, és végül el is fogadta azokat a személyeket, akiket a tanintézmények vezetőtanácsaiba „küldtek” volna. „Ez óriási gesztus, mert politikai bosszúból megtehették volna, hogy a vezetőket lecserélik románokra” – mutatott rá a pártvezető, aki az RMDSZ által, a helyhatósági választások után felrúgott paktum következményének tartja a liberális városvezetés megkeresését.
Mint ismeretes, a júniusi voksolást követően az RMDSZ inkább a szociáldemokratákkal kötött megyei szintű együttműködést, emiatt a régi partnernek számító liberálisok eltávolodtak az alakulattól. „Mi abban a helyzetben voltunk, hogy javaslatot teszünk és megpróbáljuk biztosítani, hogy továbbra is legyen magyar személy a tanácsokban, vagy elutasítjuk, megkocáztatván, hogy román személyeket nevezzenek ki a helyükre" – magyarázta.
Csomortányi szerint ez kármentés, amire azért kényszerültek, mert az RMDSZ a megyei tanácselnöki tisztségért feladta a váradi pozíciókat, így ilyen jellegű PNL megkereséstől a jövőben sem fognak elzárkózni. Hozzátette, a szövetség vádjaival ellentétben igyekeztek pedagógusokat és az iskolai menedzsmentben jártas szakembereket javasolni a tisztségekre, „nem pedig úgy, ahogyan azt az RMDSZ tette a múltban, amikor politikusokat delegáltak a tanintézetek vezetőtanácsaiba”.
Amint arról beszámoltunk, a napokban heves vita robbant ki az iskolaigazgatók és aligazgatók októberben esedékes versenyvizsgája miatt. Sokan azt is aggályosnak tartják, hogy a versenyvizsga módszertana értelmében a magyar tannyelvű, illetve a többtagozatos iskolák esetében az igazgatói és aligazgatói versenyvizsgára jelentkezőknek rendelkezniük kell az RMDSZ megyei vezetőségének jóváhagyásával, a szövetség képviselői azonban nem találnak ebben kivetnivalót.
Gyergyai Csaba, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)