Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Hybášková, Jana
22365 tétel
2001. március 28.
"A temesvári Színházbarátok Köre márc. 25-i összejövetelére Kádár Ferencet, a Bega-parti Operaház egykori igazgatóját hívta meg. Erre az alkalomra kiállítás nyílt Kádár Ferenc szatirikus agyagfiguráiból. Ugyanis az egykori operaénekes nyugdíjaztatása óta a képzőművészetnek él. Kinevezték a Temesvári Operaház igazgatójának, karrierjének egy nemzetközi birkózóverseny vetett véget. Szovjet, cseh és román testvériségi találkozóra került volna sor, ám Kádár Ferenc féltette a frissen rendbehozott színpadot és ellenezte sportmérkőzés tartását az Operaházban. Emiatt azonnal menesztették, ekkor kezdődött énekesi pályafutásának nagy korszaka. Zsizsik Margit oldalán végigénekelte az operettirodalom remekeit, nagy szerepeket alakított operákban. Amikor a csúcson volt, az orvosi tiltás miatt abba kellett hagynia az éneklést. A rendezvény folytatásában a jelenlévők megtekintették a Sinkovits Imre életéről és művészetéről szóló dokumentumfilmet. /Színházbarátok találkozója. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 28./"
2001. március 29.
"Nem korlátozzák tízre a visszaigényelhető egyházi ingatlanok számát - tájékoztatott Tokay György RMDSZ-képviselő annak a bizottságnak a tagjaként, amely a napokban véleményezte a 2000/94-es sürgősségi kormányrendelet törvénybe foglalását. A törvény érvénybelépéséig még körülbelül másfél hónap van hátra. Az első lépés az, hogy az egyházak listát írjanak azokról az ingatlanokról, amelyeket vissza szeretnének kapni. A legfontosabb, hogy már mindegyikről tárgyalni lehet. Ugyancsak egyházi ingatlanról döntött tegnap a képviselőház jogi bizottsága: a nagyszebeni evangélikus egyház egykori árvaházának természetben való visszaszolgáltatását határozták el. /(demeter): Mindent visszakaphatnak az egyházak. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 29./"
2001. március 29.
"Ion Iliescu elnök márc. 27-én fogadta Max van der Stoelt, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosát és Carlo Ungarot, az EBESZ macedóniai missziójának vezetőjét. A találkozón részt vett Mircea Geoana román külügyminiszter és Adrian Severin, az EBESZ parlamenti közgyűlésének elnöke. A találkozóról kiadott sajtóközlemény szerint Iliescu elnök és Max van der Stoel "különös aggodalmuknak" adtak hangot az észak-macedóniai események fejleményeivel kapcsolatban. A dél-kelet-európai helyzetről szólva Ion Iliescu nemzetközileg összehangolt fellépést szükségességét hangoztatta a térség békéjének és stabilitásának biztosítása érdekében. A román külügyminiszter Bukarestben konzultációt folytatott a macedóniai helyzetről Max van der Stoellal és Carlo Ungaroval. /Nemzetközi konzultációk Bukarestben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 29./"
2001. március 30.
"A Művelődési Minisztérium idén 30 százalékkal csökkenti a színházak költségvetését, ezért az érintett intézmények kénytelenek lesznek elbocsátani egyes alkalmazottaikat. Cristian Ioan, a marosvásárhelyi Állami Színház igazgatója szerint mintegy 60 ember kerülne az utcára. A kolozsvári Állami Magyar Színház szintén a művelődési minisztérium fennhatósága alá tartozik. Tompa Gábor igazgató-főrendező elmondotta: még február elején értesítette a minisztérium, hogy közöljék a menesztendő személyek névsorát. Az igazgató ezt azzal utasította el, hogy a színház minden alkalmazottjának aug. 31-ig érvényes szerződése van. Tompa Gábor személyesen kereste fel Razvan Theodorescu minisztert. Tárgyalásai eredményesnek bizonyultak, igazgató írásbeli választ kapott arra, hogy a személyzetcsökkentés lekerült a napirendről. Alig két hét múlva Tompa Gábor olyan átiratot kapott Ioan Hideggutitól, a művelődési minisztérium főtitkárától, miszerint az előző év költségvetéséhez viszonyítva 30 százalékkal kisebb támogatásban részesülnek. Ez rendkívül nehéz helyzetbe hozza a színházat - tájékoztatott az igazgató. Kolozsváron az állások a minimálisra vannak kiszámolva. A költségvetés csökkentésének reális értéke - tekintetbe véve az inflációt is - 55 százalék. A színház vezetőségének tiltakozó leveleire a minisztériumból az a válasz érkezett, hogy várni kell, amíg a költségvetést megszavazzák. - Tompa Gábor kifejtette: amennyiben kultúrára nem szánnak az eddiginél kétszer-háromszor több pénzt, nyugati mintára bekövetkezik a struktúraváltozás, amelyben a színháznak nincs állandó társulata. 10-15 emberből álló vezető, adminisztratív, technikai személyzet létezik, és a produkciókra szerződtetnek, a színészeknek tehát nem lesz állandó fizetésük. - A színháznak jelenleg 121 alkalmazottja van. Ez a szám ebben a struktúrában normális. Amennyiben a struktúra megváltozik, elképzelhetőek leépítések is. /Nánó Csaba: Nehéz helyzetben van a magyar színház A minisztérium 30 százalékkal csökkentette költségvetését. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 30./"
2001. március 30.
"Nagy segítség lesz ugyan, ha megjelenik, Asztalos Lajos kolozsvári utcanév- és helynévkötete, de a hagyományos használatnak nem segédeszközből, hanem öntudatból kellene származnia, szögezte le Balogh Ferenc, Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság /KLMT/ elnöke. Nagy szolgálatot jelent dr. Gaal György bővebben megjelenő Kolozsvár-kalauza. Megállapítható, hogy a Házsongárd Alapítvány sem tudja megakadályozni a veszteségeket és a rombolást. A folyamatos "őrjárat" itt is elkerülhetetlen, Csetri Elek akadémikus ilyen tevékenységet vár el, sajtójelzésekkel. Balogh Ferenc beszámolt a 400 erdélyi műemléket tartalmazó CD-Rom elkészítésének mai állásáról. Fontos az internetes bemutatás is. Erdély műemlékeinek (kb. 1500), Kolozsvár belvárosának (kb. 1000) és a Házsongárdi temető legalább 600 síremlékének célba vett bemutatása szükséges. Szabó T. Attila: Kolozsvár települése a XIX. század végéig című munkájának is célszerű lenne a reprint kiadása. - A KLMT országos választmányának fontos szerepe volt az aradi Szabadság-szobor újraelhelyezési lehetőségeinek urbanisztikai kidolgozásában, és az erdődi vár-restauráló, valamint az aranyosmeggyesi várkastély-restauráló program konkrét kidolgozásában is. - Szakembergonddal küszködik a BBTE magyar nyelvű művészettörténet-oktatása, mert azt csak két oktató végezheti. A műemlékes (BBTE) szakmérnökképzésre (Keresztes Géza felvetése) egyre kevesebb a jelentkező. - A KLMT-nek három vándorkiállítása (a Kós Károly-, Debreczeni László- és Bánffy Miklós-kiállításokat Takács Gábor készítette) járja sikeresen Erdély különböző településeit, Szabó Zsolt főszerkesztő (Művelődés) irányításával. /Balogh Ferenc KLMT elnök: A KLMT "szellemi műemlékvédelem" vitafórumának felvetései. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 30./"
2001. március 30.
"Medgyesen a Millennium Házban Jakab Árpád festményeit állították ki. Jakab Árpád a medgyesi edénygyár mázas termékeit díszítette rajzokkal. A tavaly felavatott Millennium Házban van az RMDSZ székháza, a könyvtár berendezéséhez is hozzáfogtak. A Millennium Házban tartja próbáit az 1997-ben alakult Nefelejcs táncegyüttes is. A Nefelejcs 22 tagú együttes, idén a szórványvidéki táncegyüttesek találkozójának megrendezésére készülnek. Medgyesen mintegy tízezer magyar él. Szeben megyében a magyar közösség Medgyesen a legnépesebb. /Fejér László: Szórványvidéki tánctalálkozó lesz Medgyesen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./"
2001. április 3.
"Tőkés László püspök közleményt adott ki, ebben leszögezte: "Az SZKT-ban egy évek óta tökéletesen bejáratott, antidemokratikus szavazógépezet működik, mely - a bemutatott döntések értelmében -: 1. a Markó-féle vezetés sikerpropagandája által megjelenített önfeladó RMDSZ-politikával teljes mértékben elégedett; 2. a magyar ifjúsági képviselet kizárásával a szövetségünk belső demokráciájának szögesen ellentmondó szervezeti egyneműsítés kizárólagosságon alapuló gyakorlatát gátlás nélkül tovább folytatja; 3. az SZKT nemzeti és egyházi érdekeinket sértő, mélyülő válsága iránt cinkos hallgatással és bűnrészes hatalompártisággal viszonyul; 4. és az előbbiekkel összhangban képtelen a megújulásra, s az RMDSZ kongresszusainak vonatkozó határozatait figyelmen kívül hagyva, szervezeti, illetve hatalmi pozíciója megtartásához - immár 2003-ig terjedően - görcsösen ragaszkodik" "Az események, illetve a tapasztalatok alapján megállapítható, hogy az SZKT az RMDSZ-ben meghatározott szerepét és hivatását képtelen betölteni. Az 1993 óta halogatott belső választások újbóli elodázásával a képviselőtanács maradék hitelét is eljátszotta, és nemhogy a romániai magyarság legitim összképviseletének, de még a román versenypárttá átvedlett RMDSZ vezetésére is alkalmatlan. Az SZKT mind az önkormányzati, mind a demokratikus képviseleti elvét felrúgta, és egész működése a pillanatnyi hatalmi viszonyok fenntartására korlátozódik. Mindezeket figyelembe véve, ezúton szorgalmazom mindazok megszólalását és állásfoglalását, akik romániai magyar nemzeti közösségünk alapvető érdekeihez híven az RMDSZ gyökeres belső megújulását a szívükön viselik. Mint a szövetség tiszteletbeli elnöke, felhívásommal mindenekelőtt ahhoz a húsz SZKT-képviselőhöz fordulok, akik szavazatukkal a testület - és közvetve az egész szövetség - megújítása mellett foglaltak állást. Tiltakozásunkkal és állásfoglalásainkkal követeljük ki, hogy a) az Operatív Tanács önálló ülésen foglalkozzék az RMDSZ belső válságával; b) az SZKT rendkívüli ülésen térjen vissza elhibázott döntésének felülvizsgálatára; c) vagy - amennyiben szükséges - az RMDSZ rendkívüli kongresszusa készítse elő nemcsak a mind ez idáig elszabotált belső választásokat, hanem egyben az RMDSZ teljes belső reformját és megújítását" - olvasható a közleményben. /Tőkés: Az SZKT antidemokratikus szavazógépezet. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./"
2001. április 3.
"A magyar közgazdászok márc. 30-án Temesváron, márc. 31-én Aradon tartott összejövetelén az állandó továbbképzés a legfontosabb témák egyike volt. Somai József, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság ügyvezető elnöke Kerekes Jenő professzor és Kelemen Jutka, az RMKT ifjúsági szekciójának vezetője társaságában találkozott aradi magyar közgazdászokkal. A gyakorló közgazdászok jó részének távolmaradása aggasztó. Az RMKT számos olyan "szolgáltatást" tud tagsága számára nyújtani, amelyeket vétek lenne nem igénybevenni. Elég a társaság gazdag könyvtárára, a IV. évfolyamába lépett Közgazdász Fórum elnevezésű közlönyére, a továbbképző és átképző tanfolyamokra, a szakrendezvényeire utalni. A találkozón elhangzott, hogy könyv készül az erdélyi közgazdasági gondolkodás történetéről és előkészületben van a román-magyar és magyar-román nyelvű gazdasági szakszótár. Megjelenése 2002 végére várható. /Készül a közgazdasági elemző szótár. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 3./"
2001. április 3.
"A média csak eszköz, a bajt azok okozzák, akik a médiában rossz ügyek mentén teszik le a garast, állapította meg Kádár Ferenc. Itt van a negyven magyarországi értelmiségi aláíró esete. Köztük van Kőszeg Ferenc, Lengyel László, Tamás Gáspár Miklós, Eörsi István, Faludy György és Esterházy Péter - "ők is beálltak a sorba, és aláírták a szégyenlistát, melynek semmi más célja nem volt, mint az, hogy a jelenlegi anyaországi kormányt, a vezető pártot és személy szerint Orbán Viktort lejárassa. Csak azt felejtették el nagy buzgalmukban, hogy ezzel az egész országot, az egész népet és - természetszerűen - saját magukat is lejáratják. Egy keresztény-nemzeti-konzervatív szellemiségű hatalmat járatnak le azok, akik vezető értelmiségiként annak idején szintén ott voltak a barikádokon, a régi rendszer megdöntésében pont olyan vehemenciával agitáltak, mint a jelenlegi hatalom képviselői. És akkor, néhány év múltán legádázabb ellenségeivé válnak tegnapi részben-bajtársaiknak, csak azért, hogy a volt kommunisták mai szószólóinak udvaroljanak? Megint létrejöhet a balliberális torzó, mely netán hatalomra kerülhet? Ezeknek már semmi sem szent? Azért, hogy lejárassanak valakit, köszönetet mondanak a francia kormánynak a büntetőjogi felelősségre vonás elől külföldre szökött zámolyi romáknak adott menedékért?" "Köztudott, hogy éppen Franciaföldön mennyi jogtalanság éri az ottani romákat és más kisebbségieket, híres, hírhedt esetek forognak közszájon Európa- és világszerte. A magyar "elit" egy díszes csoportja pedig gratulál a franciáknak!" /Kádár Ferenc: Az értelmiség Janus-arca. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 3./"
2001. április 3.
"Március végén Sógor Csaba csíki szenátor kereste fel a moldvai csángómagyar szervezetek vezetőit, akikkel a bákói református imaházban folytatott tárgyalásokat, majd a szervezetek irodáit látogatta meg. A csángók már többször aláírásokat gyűjtöttek. Hol a magyar nyelvű miséért, hol a magyar nyelv tanításáért. A fenyegetések sorozata, az elutasító válaszok sorozata követte egymást. A kilencvenhatos választások után az RMDSZ kormányzati szerepvállalása során a csángóság kérdésével külön szakember foglalkozott a tanügyminisztériumban. Eredménytelenül. A csángóagyarok iskoláiban a mai napig még opcionális tantárgyként sem lehet tanítani a magyar nyelvet. A Bákó megyei tanfelügyelőség egyelőre hallani sem akar a magyar nyelv oktatásáról. Amióta lehetőség van arra, hogy a férfiak munkát vállaljanak Magyarországon azóta a szülők még inkább kiállnak a magyar nyelv tanítása mellett. Egyházi emberek pedig azt szorgalmazzák, hogy ne Magyarországra, hanem inkább Olaszországba menjenek a csángók dolgozni. Bilibók Jenő Pusztinán, a szülei házában tanít magyar nyelvet. Csíkszeredában végezte a középiskoláit, majd Debrecenben történelem szakon tanult. Az egyetem befejezése után hazatért és otthon próbál meg tenni a magyar oktatásért. Bilibók Jenőt a Csángómagyarok Szövetsége alelnökévé választották az elmúlt napokban. Azonban az ilyen otthoni tanítás nem megoldás. Már nem csak a pusztinai gyerekek, de a szomszédos falvakból is járnak ide. A csángó szervezetek közül a Via Spei és a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége Bákó városában működtet irodát. A Via Spei - Reménység Útja szervezetnek lelkes csapata van. Farkas János elnök a szervezet irodáját is bemutatta. Kétszobás városi tömbház lakást bérelnek, havi ötven dollárért. A lakásban modern számítógépes technika van. Farkas János arról tájékoztatott, hogy az elmúlt év egyik legsikeresebb programja az "Ismerjük meg falvainkat" elnevezésű volt, amelyben a csángófalvak fiataljai találkoztak egymással. - Farkas szerint semmiképpen nem jelenthet megoldást a csángók kitelepítése, mert csak a fiatalok mennének el és ők sem biztos, hogy jól éreznék magukat más vidéken. Szóba került a gyimesfelsőloki iskola is. A szervezet vezetői szerint, akik oda elkerültek nem biztos, hogy hazajönnek. A megoldás az oktatás megvalósítására és a közösségi házak építése lenne, ahol lehetne megfelelő helyiségeket kialakítani. - Az RMDSZ-szel való együttműködés sem mondható kifogástalannak. A csángószervezetek támogatói között van a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az Illyés Alapítvány. A támogatásaikból működnek a szervezetek. A beszélgetésekből kiderül az is, hogy a csángóknak szánt mintegy százezer forintból közel nyolcvan százaléka máshol marad és csupán húsz százaléka jut a moldvai szervezeteknek. - A két szervezet az elképzelés szerint a közeljövőben közös irodát alakít ki. - Az újságíró beszámolt Kostelek falu helyzetéről. A faluba nem jár az autóbusz. Legközelebb Csügésre kell két órát gyalognia annak, aki el akarja érni az autóbuszt. A falut közigazgatásilag elcsatolták 1952-ben Csíkszépvíztől. Ágashoz csatolták, ahonnan harminc kilométere van a falu. A színtiszta magyar faluban csak román iskola van. Salamon Antal katolikus plébános vállalta gyermekek magyar nyelvű tanítását, harminc gyermek jár hozzá betűvetést és olvasást tanulni. A többi Bákó megyei településhez képest sikerként könyvelhető el, hogy itt a többszöri kérésre 1999-től opcionális tantárgyként lehet tanítani a magyar nyelvet, igaz - csak összevont csoportokban. A magyar tankönyvekkel itt is gondok vannak. Az ötvenhat tanulóból mintegy harmincan tanulnak magyar nyelven. /Daczó Dénes: Csángó-magyaroknál Sógor Csaba szenátorral. 1. rész. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 3., II. rész: ápr. 4./ A Csík vármegyéhez, majd a Maros Autónom Tartományhoz tartozó Kóstelek falut 1968-ban csatolták Bákó megyéhez. A színmagyar faluban a magyar oktatást beszüntették. /Kósteleken még tanítják a magyart, de... = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 3./"
2001. április 4.
"A parlamenti szakbizottságok befejezték az idei költségvetési törvénytervezet vitáját, és eljuttatták módosító indítványaikat a költségvetési és pénzügyi szakbizottsághoz, a bizottságok ápr. 3-án kezdték ezek elemzését. Közel 400 módosító indítványt terjesztettek elő. A Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) és a Külföldi Hírszerző Szolgálatot (SIE) felügyelő parlamenti bizottság az SRI költségvetésének 600 milliárd lejjel való kiegészítését, illetve az SIE különböző adósságainak az eltörlését kérte, ami közel 30 milliárd lej megtakarítást jelent ez utóbbi számára. Székely Ervin Bihar megyei képviselő elmondta: az RMDSZ szerint elsősorban minél nagyobb decentralizációra, a helyi önkormányzatok kompetenciájának növelésére kellene törekedni. Ezért az RMDSZ szerint a helyi tanácsok költségvetését 25%-kal kellene növelni az országos költségvetés rovására. Nem készül kimutatás arról, hogy egyes megyék milyen mértékben járulnak hozzá a költségvetéshez, és mennyit kapnak vissza belőle. Kifogásolható, hogy a költségvetés jelentős hányadát az idén is a támogatások teszik ki. Ráfizetéses vállalatok támogatása helyett beruházásokra kellene fordítani a pénzt - hangsúlyozta a képviselő. Mindezt kifejtették az RMDSZ-küldöttség és a Mihai Tanasescu pénzügyminiszter közti megbeszélésen. /Székely Kriszta: Több száz módosító indítvány a költségvetési törvénytervezethez. RMDSZ: növelni a helyi önkormányzatok hatáskörét. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./ Az RMDSZ számos módosítást javasolt és 50 konkrét kérdést tett fel különböző, általánosságban elosztott összegeket illetően - tájékoztatott Winkler Gyula RMDSZ képviselő, a parlament pénzügyi bizottságának tagja. A kérdések többnyire arra vonatkoznak, hogy a befektetésekre, kiadásokra szánt pénzek milyen megoszlásban kerülnek el az ország különböző megyéibe, mivel az RMDSZ fontosnak tartja, hogy világosan eldőljön, milyen vidékekre költik el ezt a pénzt. A költségvetésben jelenleg a jövedelemadó 35%-át juttatják vissza a helyi önkormányzatoknak, 10%-át a megyéknek, 15%-át a megyei tanácsoknak. Az RMDSZ-képviselők javaslata szerint 40% illetné meg a helyi önkormányzatokat és 20% a megyei tanácsokat. /Javaslatok a költségvetéshez. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 4./"
2001. április 4.
"A Tisza Vízgyűjtő Programrégió eurorégiós program, melyhez nyolc magyarországi, egy szlovákiai, négy romániai megye - Temes, Arad, Bihar, Szatmár -, Kárpátalja és a Vajdaság csatlakozott. Ezzel az egész Tisza vízgyűjtő területét lefedve tudták az Európai Unió vízügyi chartájának megfelelő folyóvízi menedzsmentet létrehozni. A megyék közötti együttműködési megállapodások aláírására néhány héten belül sor kerül. Magyarország alvízi országként a Tisza összes mellékfolyójának befogadója, létérdek tehát a rendezett viszonyok kialakítása a Tisza határokon túli szakaszain is. Erre a legjobb példa a Tisza tavalyi ciánszennyezése. - Amennyiben sikerül az EU-s feltételeknek eleget tenni, az Unió szakbizottságai komoly támogatást nyújtanak. /Tisza Vízgyűjtő, EU-csatlakozás. Hamarosan aláírják az együttműködési egyezményeket. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 4./"
2001. április 5.
"Egyesülne Románia Moldova Köztársasággal, de akadályozza ezt a folyamatot az, hogy utóbbi országban Vladimir Voronint, a Kommunisták Moldovai Pártjának elnökét választották államfővé - nyilatkozta ápr. 4-én Nicolae Vacaroiu, a szenátus elnöke. Szerinte Voronin elnökké választása "komoly akadályt jelent a két ország egyesülésének útjában, annak megvalósításában, hogy Románia az legyen, ami egyszer volt". /Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 5./"
2001. április 6.
"Romániának mintegy 450-500 millió dollárra van szüksége ahhoz, hogy határait az Európai Unió által elvárt szinten tegye biztonságossá - nyilatkozta Aurel Neagu dandártábornok, a román határrendőrség parancsnoka az MTI bukaresti tudósítójának. Idén körülbelül 130 millió dollárnyi hitelre számítanak és Aurel Neagu reméli, ennek az összegnek tetemes részét a határrendőrség kapja meg. A finanszírozás másik forrását a PHARE- programok jelentik. Olyan informatikai rendszert akarnak kiépíteni, amelyet a későbbiekben - Románia EU-tagságának elnyerése után - összekapcsolhatnak a bolgár és a magyar rendszerekkel, majd a megfelelő európai struktúrákkal. - Románia bízik abban, hogy az Európai Bizottság júniusi jelentése kedvező képet ad majd arról, hogy Bukarest miként teljesítette a vízumkényszer eltörléséhez szükséges feltételeket - jelentette ki Hildegard Puwak, a kormány európai integrációs minisztere. Hildegard Puwak hangsúlyozta, hogy az ország 1200 kilométert kitevő keleti határainak biztonságossá tétele hosszabb időt igényel, s ezen a területen Romániának feltétlenül szüksége van az EU anyagi támogatására. /Hitelek határerősítésre. Remények a vízumkényszer feloldására. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 6./"
2001. április 6.
"A Babes-Bolyai Egyetem szenátusa sajtóértekezletet tartott ápr. 5-én a Közgazdasági Tanszéken, a györgyfalvi campus legújabban átadott épületszárnyában. Folytatódik az egyetem nemzetközi központjának építése is a Babes Parkban. 1990-ben 4900-an tanultak az egyetemen, ma ez a szám eléri a 32 500 főt. /Nagy Andrea: Felértékelik a Babes-Bolyai Egyetemet. A tavaly végzett egyetemi hallgatók nyolcvan százalékát alkalmazták. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 6./"
2001. április 6.
"Kolozsváron ápr. 4-én megnyílt az AKIK (Alkotó Képzőművészek Ifjúsági Klubja) tizenöt tagjának immár a második kiállítása. /Póka János András: Ők, akik... = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 6./"
2001. április 7.
"Az RTDP-kormány első 100 napjára a választási ígéretek be nem tartása jellemző - nyilatkozta Valeriu Stoica, a Nemzeti Liberális Párt elnöke. A kormány nagyszámú sürgősségi kormányrendeletet fogadott el, így azok a - választási kampányban hangoztatott - kijelentések, miszerint vissza kell állítani a törvényhozás hatáskörét, üres szavak maradnak. Ápr. 6-án Markó Béla RMDSZ-elnök is értékelte a Nastase-kormány 100 napjának teljesítményét: elégedetten nyilatkozott a kormányzás dinamikájáról, megítélése szerint azonban felmerült néhány "fáziseltolódás" is a törvényhozás területén, példának említve a titokvédelmi törvény körül kirobbant vitát. A szövetségi elnök ugyanakkor kifogásolta, hogy a privatizáció területén nem történtek jelentős lépések. Markó hangsúlyozta: a szövetség elégedetlen, amiért az RTDP köreiben nem sikerült visszafojtani a nacionalista retorikát. Ami a két párt közti egyezményt illeti, Markó szerint az RTDP tiszteletben tartotta a helyi közigazgatási törvény életbe léptetésére vonatkozó ígéreteit, ami igen fontos Románia EU-csatlakozási szempontjából is, és folyamatban van az egyházi javak visszaszolgáltatására vonatkozó kérések rendezése is. /"Ciorbea-szindrómában" szenved Nastase Az új kormány első száz napja. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./"
2001. április 9.
"Az orosz hatóságok offenzívát indítottak, hogy felvásároljanak a privatizáció során mindent, amit csak lehet Romániában, jelentette a Curentul. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 9./"
2001. április 9.
"Ápr. 7-én Kolozsváron ünnepélyesen felavatták a tervezett erdélyi magyar magánegyetem kutatóintézetét, amelynek feladata a tervek szerint az, hogy szakembereket biztosítson a leendő felsőfokú tanintézet számára. A kutatóintézet egyelőre Kolozsvár belvárosában kapott helyet, bérelt helyiségekben. Első munkatársai azok a fiatal oktatók, akiknek kutatói pályázatát a közelmúltban fogadta el a Sapientia Alapítvány. Ápr. 7-én Sapientia Alapítvány kuratóriumi ülést is tartott Kolozsváron, amelyen jelen voltak az alapító egyházi vezetők, illetve azok képviselői. Az ülésen jóváhagyták az alapítvány kolozsvári központjának, csíkszeredai képviseletének, valamint a Nagyváradon működő Partiumi Keresztény Egyetem idei működési költségeire szánt összeget. Az erdélyi magyar magánegyetem felállítását tavaly óta évi 2 milliárd forinttal támogatja a magyar állami költségvetés. /Kolozsváron felavatták a leendő magyar egyetem kutatóintézetét. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 9./"
2001. április 10.
"Az árvízvédelem volt a Kárpátok Eurorégió harmincadik ülésének fő napirendi pontja. A kétnapos ungvári találkozón Mircea Ardelean, a Megyei Tanács alelnöke és Nicolae Horea, a tanács külügyi- és sajtóirodájának vezetője képviselte Szatmár megyét. Az Eurorégió nemzetközi összefogást sürget árvízügyben, ugyanakkor az érintett országok közös vízgazdálkodási stratégiájának kidolgozását is üdvözölné. A közös megoldáskeresés az árvizek által leginkább sújtott három országot, Romániát, Magyarországot és Ukrajnát érintené. /Kárpátok Eurorégió. Összefogás árvízügyben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 10./"
2001. április 11.
"Folytatódott a költségvetési vita a parlamentben. Mintegy 100 milliárd lejjel egészítette ki a parlament a mezőgazdaság költségvetését, így a tárca idén 9,718 milliárd lejes kerettel gazdálkodhat. Nem volt sikere az RMDSZ kis- és középvállalatokra vonatkozó módosító indítványának. Az RMDSZ, többek között, ennek a javaslatnak az elfogadásától tette függővé a költségvetés megszavazását. Az RMDSZ másik javaslata sem hozott sikert: 5 százalék helyett csupán 1,5 százalékkal sikerült növelni a közigazgatási egységek költségvetését a személyi jövedelemadóból. A parlament elfogadta Leonida Lari (NRP) azon javaslatát, hogy a Románia-Moldova Köztársaság közti gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztésére szánt 57,5 milliárd lejes alapból 2,25 milliárd lejt utaljanak ki négy moldovai sajtókiadványra. /Csütörtökre várható a végső szavazás. Folytatódott a költségvetési vita a parlamentben. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 11 A kormány idén nyolcvannégymilliárd lejt szánt kisebbségvédelemre, a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának javaslatára újabb tízmilliárd lejjel egészült ki az etnikumközi főosztály költségvetése. Az alapok elosztása a Kisebbségi Tanács javaslata alapján történik. A kapott összeget a szervezetek székházvásárlásra, fenntartási-személyzeti költségekre, illetve a kisebbségi sajtó támogatására fordíthatják. /RMDSZ Sajtófigyelő, ápr. 11. - 70. sz./"
2001. április 11.
"A NATO tagjai azt kérik Romániától, hogy a tennivalókat a hadsereg költségvetéséhez méretezze, úgy, hogy azokat meg is valósítsa, ne csak papíron maradjanak. George Maior védelmi államtitkár a NATO brüsszeli értekezletén 13 objektum megvalósításáról számolt be. A szövetség összesen 84 pontban fogalmazta meg elvárásait. Ezek megvalósításától függ a 2002-ben Prágában tartandó NATO-csúcson az ország csatlakozási kérelmét elbíráló döntés. Tetteket vár a NATO. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 11./"
2001. április 11.
"Markó Béla szövetségi elnök ápr. 8-án a székelyudvarhelyi választmány tagjaival és az RMDSZ tanácsosokkal találkozott, annak érdekében, hogy megoldást találjanak a Székelyudvarhelyet fojtogató közéleti konfliktusokra. A szövetségi elnök biztosította a jelenlevőket támogatásáról, illetve a jövőbeni szoros együttműködés reményében váltak el egymástól a találkozó résztvevői. /Tanácskozás székelyudvarhelyi közéleti konfliktusokról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 11./"
2001. április 11.
"Ápr. 9-én Budapesten a Kriterion Könyvkiadó 30 éves jubileuma alkalmából Miniszteri Dicsérő Oklevelet adott át Rockenbauer Zoltán művelődési miniszter H. Szabó Gyulának, a Kriterion igazgatójának. Az eseményen jelen volt az Írók Napjának rendezvényeire érkezett Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, aki 30 évvel ezelőtt részese volt a kiadó életre hívásának. Kányádi Sándor hiányolta, hogy miért nincsenek jelen a Kriterion létrehozói; azok, akik elévülhetetlen érdeme, hogy a kiadó az évtizedek során rangos szellemi műhellyé válhatott. /(Guther M. Ilona, Budapest): Miniszteri dicséret a bukaresti Kriterionnak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 11./"
2001. április 11.
"Négy újságírójától és több műszaki munkatársától vált meg a Bihari Napló. Elbocsátásuk a lap kiadását márciustól átvevő osztrák Forum Verlag Kiadó racionalizálási programjának része. Kovács Géza, a kiadó ügyvezetője elmondta, a "karcsúsítást" az tette szükségessé, hogy a lap tavaly több mint 200 millió lej veszteséget halmozott fel, és az idei év első hónapjaiban is veszteségesen működött. Rais István főszerkesztő megemlítette, koncepcióváltás még nem történt a lapnál; beindult azonban a műhelymunka a lap arculatának átalakítására, tartalmi megújítására. /Változások a Bihari Naplónál. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./"
2001. április 11.
"A Kovászna megyei tanfelügyelőség pénteken értesítette Nyújtód iskolájának vezetőségét: az alacsony gyermeklétszám miatt az új tanévtől megszűnik a jelenleg 32 tanulót oktató V-VIII. osztályos tagozat. Az óvodát 45 kisgyermek látogatja, tehát távlatilag lesz utánpótlás. A szülők felháborodtak, mert a döntésről őket előzetesen nem kérdezték meg. A tanintézet most készült a május 20-ra tervezett névadó ünnepségre, amikor Jakabos Ödön nevét veszi fel. Az ügy kapcsán Baka Mátyás alelnök kijelentette: a tanfelügyelőség helytelenül járt el, mivel nem kérte ki a szülők véleményét. Egyetlen magyar iskola megszűnését sem fogja támogatni. Iskolát egyik napról a másikra nagyon könnyű megszüntetni, beindítani ellenben annál nehezebb. /(Dévai): Nyújtódon. Iskolakeresztelő helyett -temetés? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 11./"
2001. április 12.
"Tasnádon az utóbbi években egyre több nyolcadikat végzett tanuló Magyarországon folytatja tanulmányait. A következő helyekre mennek: Debrecen, Pannonhalma, Nagykálló. Utóbbi helységbe az év márciusában is féltucatnyian felvételiztek sikerrel. A helyi líceumból, a maturandusok közül is néhányan debreceni egyetemekre iratkoztak, akik májusban veszik fel a versenyt társaikkal. Ezekre a problémákra a helyi RMDSZ választmányi tagjai is felfigyeltek - téma is volt ez a legutóbbi gyűlésen. Most keresik a megoldásokat, hogy a jövőben mind kevesebben vándoroljanak el e kisvárosból. /Tordai József-Jenő, Tasnád: Irány az anyaország! ...= Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 12./"
2001. április 12.
"Új magyar kiadvány látott napvilágot, a Szóház (civil információs havilap, Dés, március). Az új lap hírül adta, hogy Désen és környékén pezsgő közösségi és kulturális tevékenység zajlik /táncház, cserkészet, népfőiskola, könyvbemutatók, szavalóverseny, színjátszás, rovásírás-verseny/. V. évfolyamánál tart a Források ("A Borszékért Alapítvány közérdekű lapja", februári szám). A mostani szám kultúrtörténeti összeállítást és viccválogatást közölt. Hírhordó (az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének hírlevele, márciusi szám) - a lapszám címeiből: Tudomány kettős kötésben (Marx György írása irodalom, kultúra egyetemes és nemzeti jellegének "vitájáról"), Anyanyelvünk becsülete a tankönyvekben (Kósa András), beszámolók kulturális vetélkedőkről. Moldvai Magyarság (a moldvai csángók lapja, februári szám) - a lapszám közölte a Mária-himnusz szövegét, a moldvai csángókra vonatkozó részletet - magyarul és románul - Dimitrie Cantemir Descrierea Moldovei (Moldva leírása) című 1714-es művéből, Sylvester Lajos beszélgetését Nyisztor Tinka néprajzkutatóval (Mindig tudtam, hogy magyar vagyok), akinek - a beszélgetés kiegészítéseként - A magyar táplálkozáskultúra változásai Moldvában c. tanulmányát is közölték. A moldvai katolikusok egyházi szertartásrendje 1642-ből (Benda Kálmán), A moldvai csángók származása és neve (dr. Veress Endre), A csángók identitásproblémájának nyelvi és nyelven kívüli okai (dr. Fodor Katalin), A moldvai csángók öltözete - A női öltözet (dr. Nagy Jenő). /Szonda Szabolcs: Mit írnak a lapok? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 12./"
2001. április 12.
"A 2001. esztendő a XX. századi egyetemes magyar szellemi élet és irodalom egyik legnagyobb alakjának, Németh Lászlónak születési centenáriuma. A jeles eseményt az író nevét viselő társaság rendezvényekkel köszönti. Németh László s Erdély sokoldalú, több évtizedes kapcsolatát mutatja be az író és Veress Dániel /Sepsiszentgyörgy/ több évtizedes /1959-197/ levélváltása, melynek kiadását tervezi a Pallas-Akadémia Kiadó /Csíkszereda/ a Bibliotheca Transsylvanica sorozatában. Veress Dániel tervezte, hogy kismonográfiát ír Németh László munkásságáról, felajánlva munkáját az Arcok és vallomások sorozatnak. Ekkor, 1969-ben, Németh László egy terjedelmes levelében felvázolta életcélját, melyet A minőség forradalma című munkájában fejtett ki: a minőség igényét akarta "értelmiségünkön át népünk közkincsévé tenni." Illés Endre, a Szépirodalmi Kiadó igazgatója azzal hárította el Veress Dániel jelentkezését, hogy a magyar irodalom örök szégyene lenne, ha az anyaországban nem találnának senkit, aki megrajzolná Németh László pályaképét. A művet végül Vekerdi László írta meg /Németh László alkotásai és vallomásai tükrében /Budapest, 1970./ /Száz éve született Németh László. Veress Dániel: Erdélyi levelek. = A Hét (Bukarest), ápr. 12./ Vekerdi László pozitív pályaképet rajzolt, ezért a kommunista kultúrpolitika annak idején kirohant ellene. Tamás Gáspár Miklós Az éleslátó vak. Száz éve született Németh László /Népszabadság, ápr. 14./ címmel a tőle megszokott durva hangon elutasította az író életművét."
2001. április 18.
"A Kriterion Könyvkiadó 30 éves jubileuma alkalmából április 9-én Miniszteri Dicsérő Oklevelet adott át Rockenbauer Zoltán művelődési miniszter H. Szabó Gyulának, a Kriterion Könyvkiadó igazgatójának. H. Szabó Gyula leszögezte: sokat veszített a Kriterion azzal, hogy tíz évig még állami kiadó maradt. 1999 végén volt a privatizáció. A Kriterion-részvényeket egy kolozsvári román-magyar vegyes tulajdonú cég vásárolta meg. A kiadó központja átkerült Kolozsvárra. Viszont a Kriterion Bukarestről sem mondhatnak le. - A Kriterion 1970 és 1999 között 3368 címet jelentetett meg, a legtöbbet, 2177 címet magyar nyelven. Német könyv 589, román 170 jelent meg. A többi nyelven kiadott munkák - szerb 205, ukrán 99, jiddis 45, szlovák 35, török és tatár 23, roma 5, orosz 3 és egy-egy albán, örmény, cseh, kurd nyelven - inkább szépirodalmi, népköltészeti kiadványok. - A Kriterion folytatja hagyományos sorozatait: Romániai Magyar Írók, Téka, Forrás, Fehér könyvek és részben a Horizont sorozatot, illetve beindították a Kriterion Kézikönyvek, Kriterion Kiskalauz, Művészeti kismonográfiák, Századunk, Gordiusz, Kriterion Kincses Könyvtár sorozatokat. Új sorozat a Kriterion Közelképek, melynek célja az erdélyi magyar írók, költők pályaképének monografikus megrajzolása. /A Kriterionról, jelen időben. Interjú H. Szabó Gyulával, a Kriterion Könyvkiadó igazgatójával. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 18./"