Magyarremete: a térség egyik legnagyobb ünnepe
A XVII. Magyarremetei Falunapot tartották az elmúlt hét vasárnapján a belényesi medencében fekvő településen nagyon sok résztvevővel. Sokan jöttek el az ünnepségre, nemcsak helybeliek, hanem mintha valaki azt súgta volna a térség lakóinak, „Gyertek Magyarremetére”, ott találkozzunk!
Ezek a gondolatok vasárnap az esti órákban fogalmazódtak meg bennem, amikor a Dankó Szilvia koncertjén a közönséget is fotóztam. A tizenhetedik falunapot tartották Magyarremetén – talán egy kivételével mindegyiken jelen voltam – de ilyen nagy tömeget még sohasem láttam az ottani ünnepségeken. Jól is választották ki a rendezvény időpontját, azt, hogy vasárnapi napon tartották, és azt is, hogy mindez kellemes, szép, napsütéses időben zajlott. A pálya körül az eddigiekben sohasem tapasztalt nagy számú vendéglátóipari egységek építettek ki sörsátrakat, ahol minden finomságot meg lehetett vásárolni. Maguk a szervezők is egy hatalmas sátort állítottak fel, hogy a meghívott vendégeknek, a programok keretében fellépőknek helyet biztosítsanak, akiket az egész nap folyamán a helyi nőszövetség tagjai Tamás Matilda elnöknő irányításával szolgáltak ki. Egy hatalmas bográcsban főtt a finom gulyás, Tamás László főszakács és segítőtársai hozzájárulásával, mely a késő esti órákra el is fogyott.
A néptáncosok
Az augusztus 28-iki, vasárnapi magyarremetei falunapok ünnepi műsora a délutáni órákban kezdődtek. A néhány éve a sportpálya mellett felépített szabadtéri színpadon egymást váltották a román és magyar népi táncegyüttesek, szólisták. Jól eső érzés volt látni a népviseletben fellépőket, függetlenül attól, hogy magyar vagy román nyelvű programok zajlottak a színpadon. A magyarremetei Kéknefelejcs Néptánccsoport tagjai több magyar népi táncot is előadtak. Őket évek óta egy román nemzetiségű házaspár, Sorin Miara és Angelica Miara készít fel – a hölgyet a remetei táncosok csak Angyalnak hívnak – de most egy helybeli fiatal Horváth Izabella is foglalkozik a táncosokkal. Őket a belényesi Rozmaring Néptáncegyüttes tagjai követtek, akiknek tagjai nemcsak Fekete-Körös völgy központjának diákjaiból tevődik össze, de több fiatal is a térség különböző településeiről származik. Mindkét együttes műsorát nagy szeretettel fogadta a falunap közönsége.
Mulatós zene
A helybeliek nagyon várták a magyarországi mulatós zene egyik legmarkánsabb személyiségének, énekesének Bunyós Pityunak a műsorát. Az énekes több mint egy órás koncertje alatt nemcsak a színpadon, de közönség sorai előtt is nótázott, bevonva a közönséget is az énekelésbe, kitűnő hangulatot teremtve. A Magyar Sláger TV sztárja igazi showműsort produkált, melyet nagy ünnepléssel, tapssal köszönt meg a közönség.
Köszöntések
Ezt követően a község polgármestere, Stefanica Adrian a szabadtéri színpadra invitálta a jelenlévő hivatalosságokat, hogy köszöntsék a rendezvényt, melyet elsőként ő maga tett meg, mindenkinek megköszönve, akik hozzájárultak ahhoz, hogy újra falunapot tudtak rendezni. Külön köszöntötte a jelenlévő elöljárókat, és természetesen a nagy számban összegyűlt közönséget. A színpadra meghívottak közül mindannyian jókívánságukat fejezték ki a jelenlévőknek, gratuláltak a szervezőknek a sikeres rendezvényért. Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő miután nagy szeretettel köszöntött mindenkit arról is beszélt, hogy: „úgy látom mindenki önökkel van, még az időjárás is. Ilyen jó hangulathoz, egy ilyen csodálatos napsütéses idő is adatott, most igazán lehet azt mondani, hogy minden hozzájárult ahhoz, hogy itt ma mindenki jól érezze magát”. Majd arról beszélt, hogy a tavaly amikor itt járt, kultúrházat avattak, akkor azt mondta, szeretné ha annak a kulturális központnak a homlokzatán magyarul is ki legyen írva az intézmény neve. „Nos nagyra értékelem, hogy mindez megtörtént, hiszen magyarul is ki van írva az intézmény neve, amit ezúton köszönök meg a polgármesternek”, mondta többek között a honatya. Ioan Mang a Bihar megyei Tanács egyik alelnöke is szólt a megjelentekhez: „nagy megtiszteltetés számomra, hogy most is itt lehetek Remetén, de én nem csak akkor jövök ide ha falunap van, hanem más esetekben is, ha szükség van rá”. Majd szólt azokról a az infrastrukturális fejlődésekről melyeket Magyarremetén megvalósítottak. „Ebben a községben városi körülményeket teremtettek azoknak, akik itt élnek”, mondta többek között alelnök.
Gergely János a Pro Remete Egyesület részéről magyarul és románul köszöntötte a megjelenteket, kifejezve örömét, hogy újra együtt lehetnek itt Magyarremetén és ünnepelhetnek. „Íme újra együtt vagyunk, amikor 17 évvel elkezdtük akkor is azt szerettük volna, hogy az akkori kezdeményezés hagyományt teremtsen. Úgy látom ez sikerült, aki ide eljön ezen a napon jól érzi magát, függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszél, hiszen itt Remetén évszázadok óta élnek együtt románok és magyarok a legnagyobb megértésben”, mondta Gergely János.
A főszervező
A nap folyamán többször is volt alkalmam beszélgetni a magyarremetei falunapi rendezvény főszervezőjével Bálind György helyi RMDSZ-elnökkel. Elmondta, hogy a szervezők mindent megtettek annak érdekében, hogy itt egy kitűnő hangulat és jó műsorok várjanak mindenkit. „A megszokott szombati naptól eltérően az idén vasárnap tartottuk a falunapot és nem is a megszokott dátumon, ez azért történt, hogy magyarországi sztárvendégeket tudjunk meghívni és ezt csak ezen a dátumon tudtuk összehozni. Én ezúton köszönöm meg mindenkinek, akik támogatták ezt a rendezvényt, akik munkájukkal járultak hozzá a sikerhez és sokan voltunk”, mondta a fiatal elöljáró.
Tűzijáték zárta
Már jól benne voltunk a remetei estében, amikor a másik magyarországi sztárvendég Dankó Szilvia lépett színpadra. A közönség – ekkor már néhány ezren – a sportpálya minden részéről a szabadtéri színpad elé jött. Az előadóművésznő, az egyik dalának éneklése közben melyben a polgármesterekről is szólt, Remete elöljáróját Stefanica Adriant és a helyszínen levő Péterszeg (Magyarország) polgármesterét Olajos Mihályt, valamint Bálind György RMDSZ-elnököt is a színpadra csalt, együtt énekeltek, táncra perdültek. Igazi sikert jelentett Dankó Szilvia a Magyar Sláger TV énekesének magyarremetei szereplése. A koncertek után egy szépen kivitelezett tűzijáték zárta a hivatalos rendezvényt, mely azonban tovább folytatódott, hiszen szólt a zene, a sörsátrak várták a vendégeket.
Dérer Ferenc
erdon.ro

Internetes folklóradatbázist mutattak be Sepsiszentgyörgyön
Sepsiszentgyörgy főterén tartja évadnyitó előadását a helyi Háromszék Táncegyüttes. Az együttes és a Romániai Magyar Néptánc Egyesület szerdai közös sajtótájékoztatóján az egyesület 17 hónapnyi munkájának eredményét, egy erdélyi magyar folklórkincseket bemutató honlapot is ismertettek.
Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója elmondta: a Mozdulatokba vésett gyökerek című projekt 17 hónappal ezelőtt indult, fő célkitűzése folklórgyűjtésekkel szolgálni azon táncosok, együttesvezetők, koreográfusok, pedagógusok vagy érdeklődők számára, akik szeretnének első kézből tanulni és fejlődni.
A projekt első lépése az eddig magánkézben levő erdélyi néptánc- és népzenegyűjtések felkutatása, begyűjtése és digitalizálása volt, illetve az így létrejött anyagok közzététele egy háromnyelvű – magyar, román és angol – honlapon. A www.folkmedia.ro címen elérhető oldalon jelenleg több mint 200 órányi felvétel tekinthető meg, minden felvétel mellett külön adatlap található az adott táncra, zenére és gyűjtésre vonatkozóan, emellett a felvételen szereplő adatközlőket is megnevezik. A projekt megvalósítását az Izland, Lichtenstein és Norvégia által létrehozott EGT Alapból támogatták.
„A társulat szempontjából nincs változás, még az elmúlt évadban bokasérülést szenvedett egy táncosunk, ő sajnos nem folytathatja a munkát, viszont a többiek mAradtak” – tért át Deák Gyula a táncegyüttes és az új évad körüli tudnivalókra. Kifejtette, a férfitánckör tagjai igencsak fiatalok, de igyekeznek felzárkózni, a női tánckör ellenben tapasztaltabb, többen régóta a társulat tagjai.
A Háromszék Táncegyüttes évadnyitó előadását a Sepsiszentgyörgyi főtéren tartják kedden 20 órától. Az érdeklődők a Két kezem forgatta, szívem forgatta című előadás felújított változatát tekinthetik meg – rossz idő esetén másnapra halasztják a bemutatót. Mint a társulat igazgatója fogalmazott, céljuk nem csupán az, hogy az évadnyitó ingyenesen megtekinthető legyen, hanem az is, hogy olyan emberek előtt is felléphessenek a szabadtéri helyszínen, akik eddig még nem látták egy előadásukat sem, vagy nem voltak rendszeres látogatói a HTE előadásainak.
Az évadban ugyanakkor két előadást mutatnak be Zongota, illetve Mundruc címmel, de műsoron tartják a Szerencsekrajcár, az Erdély-menyegző, a Böjttől böjtig, valamint az Én mesém című produkciót is.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Kreatív együttlét
Idén Lendva látta vendégül a Kultivált, a Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivált. Az erdélyi, a vajdasági, a horvátországi és a felvidéki fiatalok a házigazda muravidékiekkel – összesen közel százan – az egész rendezvény alatt rendkívüli kreativitást mutattak zenei tudásban és a hagyományőrzésben, a szabadtéri installációépítésben és az óriásplakát készítésében. Felvállalva a „ha hozok, akkor kapok” koncepciót ki-ki a legjobb formáját hozta, de ami mindennél fontosabb volt, az összetartozás érzése, mely lépten-nyomon megmutatkozott.
Egymás értékeinek a megismeréséért
A csütörtöktől szombatig tartó Kultivál (Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivál), a Kárpát-medence öt régiójának közös fesztiválja idén a szüreti rendezvénysorozatok keretében Lendvára invitálta a fiatalokat. Az erdélyi, a vajdasági, a horvátországi és a felvidéki fiatalok a házigazdának számító muravidékiekkel három felejthetetlen napot tölthettek együtt a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet főszervezésében.
A rendezvény a Kolozsvári Közép-erdélyi Magyar Művelődési Intézet, a dunaszerdahelyi Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, a zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és az eszéki HMDK társszervezésével, összefogásával valósult meg. A Bánffy Központ udvarán tartott megnyitón Kepe Kocon Lili, az MNMI igazgatója szólt először az egybegyűltekhez, aki tolmácsolta Beke Márton, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közművelődési Főosztályának vezetője üdvözlő gondolatait is, majd Horváth Ferenc, a muravidéki magyar közösség elnöke, valamint Soós Mihály-Misi, a lendvai magyar önkormányzat alelnöke köszöntötte a majdnem teljes „vertikum” közel száz kisebbségi magyar fiataljait, akik nem jöttek üres kézzel, hanem elhozták kultúrájuk egy szeletét, a hagyományőrzés és a művészeti megnyilvánulások, a zenei és képzőművészeti hagyomány folytatásának újabb alkotásait, az önkifejezés újabb kori produktumait. A megnyitó műsorban Pál Péter verssel, a drávaszögi Passegio lánypáros két középkori tánccal, Resóczky Roland és Várkonyi Csilla néptánccal mutatkozott be, a Bánffy Galériában pedig a résztvevő régiók fotókiállítása volt megtekinthető. Az első est színházi előadással – az Egy&Más Vándorszínház a színházteremben bemutatta az Olvadó jégcsapok című drámát – és koncerttel zárult – a Kontrabant együttes zenélt a „Faházban”.
A Kultivál keretében pénteken összeült az intézetek és intézmények vezetőiből álló Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal is. Ezen a négy régió képviseletében Huszár László (Felvidék), Széman Péter (Erdély), Varga Tamás (Vajdaság) és Kepe Kocon Lili (Muravidék) a közeljövőben a közművelődési területen zajló történéseket és cselekvési programot foglalta össze. Huszár László például a felálló, a kultúrában, valamint a nemzeti örökség őrzésében munkálkodó Értéktár Bizottságok munkájának a követését, ezek segítését tartotta fontosnak kiemelni. Ennek fontosságát a többi régió is megerősítette, hiszen az identitásnak és a magyarságtudatnak fontos bástyái ezek, felkarolásuk, őrzésük kötelező minden régióban, különösen ott, ahol van is mit felmutatni.
Az összhangpróba már az említett Kontrabant-koncerten elkezdődött, ahol Somi Béláék valódi etno-multikulturális zenei csemegével szolgáltak. A fiatalok az egész rendezvény alatt rendkívüli kreativitást mutattak a zenei tudásban és a hagyományőrzésben, a lendvai parkban zajló installációépítésben és az óriásplakát készítésében, mely egy-egy specifikus vajdasági-muravidéki és felvidéki specifikum kiemelésével lett teljes. A fiatalok felvállalták a „ha hozok, akkor kapok” koncepciót, így ki-ki a legjobb formáját hozta a pénteki délutáni fellépéseken a Bánffy Központban és az éjszakába nyúló hosszúfalui zenés bulin. S ami mindennél is fontosabb volt: az összetartozás érzése, mely lépten-nyomon megmutatkozott.
Bence Lajos
Népújság (Lendva)

Etikai ügy lett a Nagy Feró-botrányból
A Román Televízió (RTV) Kolozsvári területi stúdiójának munkatársai kollektíven bepanaszolják Diana Apahideant a Kolozsvári Magyar Napokon a Beatrice-koncertről készült, ferdítő riportjáért a köztelevízió etikai bizottságánál – adja tudtul a Maszol.ro hírportál. A testület tagja, Kacsó Sándor szerint az általuk javasolt legsúlyosabb szankció a szabadúszó újságíróval kötött szerződés felbontása lehet.
„Lejáratja a szakmánkat és az intézményünket” – többek között ez olvasható a RTV Kolozsvári területi stúdiójának előcsarnokában kifüggesztett belső állásfoglaláson, amellyel a médiaintézmény munkaközössége elhatárolódik a Kolozsvári Magyar Napok ellen uszító tudósítástól. Az állásfoglalást a magyar adás szerkesztői fogalmazták meg néhány nappal azután, hogy a köztelevízió országos híradója sugározta Diana Apahidean ferdítő tudósítását a Beatrice Kolozsvári koncertjéről. A riport szakmailag olyannyira vállalhatatlan volt, hogy a Kolozsvári területi stúdió román szerkesztőségének vezetője, Adrian Rozenberg nem is engedte adásba a szabadúszó újságíró anyagát. Az állásfoglalás megfogalmazói felsorolják és az etikai bizottság figyelmébe ajánlják azokat az etikai vétségeket, amelyeket Diana Apahidean a tudósítása elkészítésekor elkövetett. Többek között azt, hogy rosszhiszeműen járt el, elferdítette a tényeket, nem ellenőrizte le az anyag leadása előtt a tudósításában közölt információkat, etnikai alapon diszkriminált és egy közösség ellen uszított. Pákai Enikő, a Kolozsvári magyar adás főszerkesztője a Maszolnak elmondta, az aláírásgyűjtés lezárása után állásfoglalásukat eljuttatják az RTV etikai bizottságához.
Az etikai bizottságot már korábban megkereste panaszával ugyanebben az ügyben Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője is. A testület tagja, Kacsó Sándor a Maszolnak megerősítette, hogy megkapták a panaszt, amelyet várhatóan szeptember közepén tárgyalnak meg. Azért nem korábban – tette hozzá –, mert a bizottság több tagja még szabadságon van. Kacsó hangsúlyozta, az etikai bizottság nem dönthet a Diana Apahidean elleni esetleges szankciókról, csupán ajánlásokat fogalmazhat meg az RTV vezetősége számára, például azt, hogy a köztelevízió bontsa fel a szerződést a szabadúszó újságíróval.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pálmai Lenke emlékköve és -fái
Az Állami Magyar Tanítóképző Intézetet (a „képzőt”) 1910. október 11-én avatták fel ünnepélyes keretek között. A felirat a mai Mihai Viteazul Főgimnázium főépületének falán a második emeleti ablaksor alatt egy-egy csapóeső után olvasható volt mindaddig, míg a mostani intézményt nem adták át a román tannyelvű iskolának, és a renoválás leple alatt nem verték le tégláig a vakolatot. Így tűnt el egy történelmi emlék, melyről a fiatal nemzedék nem tud.
A főgimnáziummá vált román iskola névadó ünnepségére engem is meghívtak, hogy beszéljek az intézmény múltjáról. A bemutatásom végén megkérdeztek, mi az a nagy kő az épület előtti kertben, tart-e rá igényt a Mikes Kelemen Líceum. Persze, igennel válaszoltam, s elmondtam annak történetét. Az utókor okulására írom le az ezelőtt 105 évvel elhelyezett kő történetét. Ez összefonódik az intézmény létrehozója, megteremtője, igazgatója személyével, akinek irányítása alatt országos hírnévre tett szert a mai Mikes Kelemen Főgimnázium elődje.
Pálmai Lenkéről van szó, az ő szerény emlékét őrzi ez a kő. Emlékeink tárháza egyre szegényebbé válik, ha nem emlékezünk nagyjainkra, olyan kiváló elődökre, akik példamutató életük és a társadalom ügyét szolgáló tevékenységük révén egyek voltak népünkkel. Pálmai Lenke nem volt székely származású, de közöttünk szívvel-lélekkel székely lett, eggyé vált velünk. 1871. október 24-én született a Győr megyei Bönyön. A győri állami tanítóképzőben szerez tanítónői oklevelet, majd 1893-ban tanári diplomát mennyiségtan–természettudomány szakon. Időközben testnevelésből is oklevelet kap. Mint segédtanár nyer kihelyezést a hódmezővásárhelyi óvónőképzőbe. Egyévi tevékenység után, 1894. október 1-jétől rendes tanári minőségben kerül a Sepsiszentgyörgyi óvónőképzőbe, ahol két évet tanít. 1896 és 1903 között a győri állami tanítóképző jeles pedagógusa. 1903 őszétől tizenegy éven át, 1914-es Kolozsvárra történő távozásáig a Sepsiszentgyörgyi tanítóképző igazgatója.
Kolozsváron 1920-ban megszervezi a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolát, melynek vezetője lesz. Közben a református és unitárius teológián pedagógiát ad elő. Ez talán soknak tűnt a román hatóságok szemében, és 1922-ben kiutasítják az országból. Véglegesen Budapesten telepedik le. Itt a székely egyetemi és főiskolai hallgatók Bethlen Margit Leányotthonát és a Horthy Miklós Kollégium több mint 600 erdélyi főiskolásának a sorsát intézi. Ez irányú tevékenysége elismeréséül Horthy Miklós főigazgatói címet adományoz Pálmai Lenkének.
1930-ban a nőnevelésben elért színvonalas munkásságát Signum Laudis díjjal jutalmazza a magyar állam. Az átadó ünnepségen volt növendékei 36 szolgálati évét jelképező, 36 piros rózsából álló csokrot adtak át. A Pásztortűz 1930. évi 9-es számában Sipos Ernő cikkíró emlékezik meg az eseményről, többek közt arról, hogy Erdély is elküldte „üdvözlő szózatát”. Nem véletlen, mert a 36 évi szolgálatból huszonegyet Erdélyben, ebből tizenhármat Sepsiszentgyörgyön fejtett ki. Visszatekintve itteni munkásságára elmondhatjuk, hogy városunk egyik legjelesebb pedagógusa, iskolaépítő-vezető oktatója volt. Mint már említettük, az ő kezdeményezésére, irányításával épült fel 1908 és 1910 között Herczeg Zsigmond műépítész tervei alapján az új tanítóképző, az Állami Magyar Tanítóképző Intézet (a mai Mihai Viteazul Főgimnázium épülete). Az avatóünnepségen, 1910. december 4-én tartott ünnepi beszéde mély elhivatottságát, pedagógusi, erkölcsi hitvallását vetíti elénk: „Szent fogadást teszek, hogy ebben az épületben olyan tanítókat nevelünk, akik életük céljául egy, a nyelvében s érzületében magyar nemzedék nevelését tekintik, s ezért a magyar néptanító eszményképét beoltjuk a fogékony ifjú lelkekbe, (…) hogy e hajlék a szeretet, a békesség hajléka legyen.” Maga az ünnepség nemcsak Sepsiszentgyörgy ünnepe volt, hanem a magyar tanítóképzésé is. Az első tanév vége előtt, 1911. május 6-án, a fák és madarak napján felemelő ünnepségről szerzünk tudomást az intézet 11. értesítőjéből. Ez alkalommal Sághi Tamás tanár mond köszönetet az iskolaépítő igazgatónőnek, és meglepetésként három fát ültetnek Pálmai Lenke tiszteletére. Érdemeit a szónok ekképpen értékeli: „Engedd meg tehát, kedves igazgatónk, hogy az egyéni tevékenység érdemeit igazán értékelő megbecsülés szavával munkás életed útján egy futó percre megállítsalak, és megemlékezzem soha el nem múló jelentőségű sikeredről ez intézet létrehozását illetőleg, különösen csak azért, hogy majdan ezekre emlékeztessek akkor is, ha már közülünk senki sem lesz az élők sorában. Három fát ültet el a tanári kar szeretete és nagyrabecsülése a Te neved örök fennmAradására. Tölgy az egyik: a kezdeményezés, a mindent átölelő, vezérlő tudásnak a kifejezője. Szilfa a háromnak ketteje. A magyarnak a szilfa a nemzeti fája. Erős, kemény, szívós, viharokkal szembeszálló, akárcsak a magyar. Ezek a fák legyenek a Te nemes honleányi szívednek, haza- és emberszeretetednek soha el nem múló emlékjelei.”
Ezek az 1911-ben ültetett fák – melyek ma már nem léteznek – a Pálmai Lenke-emlékfák. Ennek az országos hírnévre szert tett intézménynek kellett megszűnnie 1919-ben, a román éra kezdetén. Pálmai Lenke Sepsiszentgyörgyhöz kötődő tevékenységének emléke még évtizedekig elevenen élt egykori tanítványai körében. Tiszteletére a Budapesti növendékekből Pálmai Lenke Társaság alakult, amely művészi díszzászlót készíttetett egykori intézetük számára. Amikor a Társaság tudomást szerzett arról, hogy a volt állami tanítóképző helyén az Erdélyi Református Egyházkerület Tanítóképzője nyílt meg, az elkészült zászlót ennek az intézetnek ajánlotta fel. A zászlót ünnepélyes keretek közt Budapesti bizottság adta át 1942. május 17-én az intézet igazgatójának, dr. Bartha Károly egyetemi magántanárnak.
Az átadási ünnepségen Pálmai Lenke gyengélkedése miatt nem vehetett részt, de pénzadományt küldött a szegény sorsú tanulók alkalmi megsegítésére.
A mellékelt képen látható 1911/1942-es évszámokat a két nagyszerű esemény emlékére vésték az emlékkőbe. A Székely Nép 1922. december 31-i száma összegzi, hogy ki volt Pálmai Lenke: „Új utat vágott: a legnagyobb szeretet, önmegtagadás és szigor útját. Ezzel tudott országszerte neves intézetet teremteni Sepsiszentgyörgyön.”
Jancsó Árpád
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fordítógép már van, tolmács még nincs
A jegyző még nem döntött
A Marosvásárhelyi tanács keddi ülésén sem sikerült érvényesíteni az anyanyelvi jogokat: a képviselőknek ez- úttal sem állt rendelkezésükre tolmács, aki fordította volna a hozzászólásokat.
Az erre vonatkozó határozattervezetről a tanács jegyzője, Muresan Andrei még nem döntött, de "dolgozik rajta" – jelentette ki, Peti András felvetésére válaszolva, aki azt nehezményezte, hogy több, RMDSZ-képviselők által kezdeményezett tervezet "lemAradt" a napirendről.
A közgyűlési felszólalásokat egyébként Hermann Mark Christian (POL) képviselő kezdte el, aki kijelentette: magyarul szeretett volna hozzászólni a vitákhoz, de mivel nincs jelen szinkrontolmács, a költségvetés-kiigazítás fontosságára való tekintettel, a félreértések elkerülése végett románul kénytelen beszélni. Hangsúlyozta, a POL beadványát, amelyet a júliusi tanács- ülésen olvastak fel a plénum előtt, és amelyben a helyhatósági törvény, valamint egyéb jogszabályok anyanyelvhasználatra vonatkozó előírásainak ad literam alkalmazását kérték, 11 képviselő írta alá (Hermann Mark Christian, Balas Radu és Györfi Júlia, a POL képviselői, valamint az RMDSZ részéről Magyary Előd, Mózes Levente, Novák Zoltán, Furó Judit, Csiki Zsolt, Kovács Lajos, Bakó Szabolcs, Szászgáspár Barnabás), azaz a tanácsosok 20 százaléka. Kikérte magának Claudiu Maior, a polgármester személyi tanácsadójának támadó nyilatkozatait, melyek szerint egyes tanácsosok nem értenek a közigazgatáshoz, és furcsának nevezte, hogy összeférhetetlenség miatt köztisztviselői, illetve választotti tisztség betöltésétől három évre eltiltott Maior jelen van a végrehajtó apparátusban és a közpénzből finanszírozott fizetett hirdetés formájában publikált folyamatos sajtómegjelenéseivel saját személyi kultuszát építi. Bakos Levente üléselnök mindegyre megpróbálta "rövidre zárni" a felszólalást, majd Peti András kérte számon a jegyzőtől több tervezet lemAradását a napirendről (a Nagydisznód utcai robbanás áldozatainak támogatására, a Vár sétány védetté nyilvánítására, az állatkerttel kapcsolatos, valamint a szinkrontolmácsra vonatkozókat), Mózes Levente pedig a Testvériség és a Harmónia utcai lakosok kéréseit ismertette a plénummal, ezek az utcák aszfaltozására, kövezésére vonatkoztak. A jegyző szerint mindenik felsorolt tervezeten "dolgoznak", várhatóan a következő közgyűlésen némelyik vitára kerül, fordítógéppel már rendelkeznek, az anyanyelvhasználathoz szükséges műszaki feltételek biztosítását előíró tanácsi határozatra pedig nincs szükség, hiszen ezt törvény szabályozza – mondta.
A tanácsülés elején jelen levő Dorin Florea polgármester a napirenden levő tervezetek vitája előtt éppen akkor hagyta el sebbel-lobbal a termet, amikor Budai István a Marosvásárhelyi Tulajdonosi Társulások Szövetségének képviseletében kezdett beszélni. Florea távozása előtt felszólította azokat a képviselőket, "akik összetévesztik a demokráciát a cirkusszal, hogy ha mégis komoly dolgokról szeretnének tárgyalni, iratkozzanak fel, felajánlja számukra a 45-ös termet". A polgármesteri hivatalhoz tartozó közszolgáltatók közgyűlései után a testület megszavazta a napirendi pontokat, a költségvetés-kiigazítás heves és meglehetősen hosszú vitája során nagyrészt sikerült átvinni a szakbizottságok javaslatait, az egyéni módosító indítványok nyílt vitája során több RMDSZ-javaslatot elfogadtak, míg a POL számos, a tanintézetek korszerűsítését, a diákok tanulási körülményeinek javítását célzó javaslatát elvetették. Mint például azt, hogy az ASA fociklubbnak szánt 8,3 millió lejt a fent említett célokra fordítsák. A költségvetés- kiigazítás tervezetének végső szavazása előtt, amikor Györfi Júlia "megköszönte", hogy a képviselő-testület teljes közömbösséget mutatott a szociális problémák iránt, "derült ki", hogy van lehetőség bizonyos összegeknek a "külön tételként való beiktatására" a tervezetbe, bár erre a szóban forgó fejezet vitája során nem hívták fel a javaslattevők figyelmét. E lehetőséggel élve az utolsó száz méteren a POL-képviselők két javaslatát is megszavazta a testület (1 millió lejt fordítsanak iskolai bútorzatra, 218 ezer lejt a szociális osztály részére).
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Elégedettek helyzetükkel a magyarországi románok
A magyar kormány a jövőben is fenntartja nemzetiségi- és egyházpolitikáját annak érdekében, hogy erősítse a Magyarországon élő nemzetiségeket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a Békés megyei Battonyán.
Soltész Miklós az új tantermekkel bővült battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda avatóünnepségén elmondta: az elmúlt hat évben a kormány folyamatosan emelte a nemzetiségeknek nyújtott támogatásokat annak érdekében, hogy erősítse az itt élő 13 nemzetiséget. „A Magyarországon élő nemzetiségek erősítik az országot, ahogyan a más országokban élő magyarság is pozitív hatással van az anyaországra" – fogalmazott.
Az államtitkár szerint hat éve még nem gondolták, hogy Európát olyan veszedelmek fenyegetik majd, amilyeneket most látni, és a közép-európai nemzetek még inkább egymásra lesznek szorulva. Épp ezért szerinte tisztázni kell a régi sérelmeket, és az együttműködést a barátság jegyében kell folytatni. Soltész Miklós ünnepi beszédében elmondta, a kormány kétmillió forinttal fogja támogatni a battonyai tájház megvásárlását, a gyulai Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumnak – Magyarország egyetlen román nemzetiségi kétnyelvű középiskolájának – pedig hamarosan 35 millió forintos támogatást adnak át.
Felidézte: 2010-ben még csak tíz oktatási intézményt tartottak fenn nemzetiségi önkormányzatok, a mostani tanévre pedig már hetven fölé nőtt ez a szám, ami véleménye szerint jelzi a támogatások megfelelő hasznosulását is. „Mindenképpen szükség van a helyi és a nemzetiségi önkormányzatok összefogására, és ehhez az állam minden támogatást megad" – húzta alá Soltész Miklós.
Kreszta Traján, a magyarországi románok parlamenti szószólója óriási előrelépésnek nevezte a szószólói rendszer bevezetését, amely révén a Magyarországon élő nemzetiségek részt vehetnek az országgyűlés munkájában. Kiemelte: a megemelt támogatások révén a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata elindított egy iskolaátvételi folyamatot, célja, hogy valamennyi román két tannyelvű iskola a fenntartásában legyen. „Az intézményekben több millió forint értékű felújításokba is belekezdtek" – tette hozzá.
Örömét fejezte ki, hogy az iskolákban emelkedik a tanulók létszáma. Példaként jegyezte meg, hogy a gyulai intézményben az átvételekor 320-an tanultak, most pedig már 420-nál is többen. Hozzátette, néhány helyen már el is kell utasítani jelentkezőket hely hiányában. Kreszta Traján közölte: szeretnék, ha az országos önkormányzat is indulhatna különböző pályázatokon, ennek érdekében létrehoztak egy egymilliárd forint értékű pályázati alapot. Jövő évben szeretnének egy román módszertani oktatási központot létrehozni 31 millió forintból, és egy színház alapítását is támogatják ötmillió forinttal.
Az Országos Román Önkormányzat fenntartásában lévő battonyai iskolát 150 millió forintos költségvetési támogatásból bővítették, mivel egyre több gyerek jelentkezik oda. A 140 diákot oktató iskolát 2008-ban adták át, akkor azonban csak az épület felét, a földszintet használhatták oktatási célokra. Az emeleten most alakították ki a tantermeket. Magyarországon a románoké a legnépesebb nemzetiség. Román nemzetiségi oktatás 14 településen, több mint 1700 gyermek részvételével zajlik
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Közösségépítés Kőröspatakon
Sepsikőröspatak első bejegyzett civil szervezete, a Kálnoky Ludmilla Társaság tíz éve alakult. Alapcélkitűzése a helyi közösségi öntudat megerősítése. Programjainkban elsősorban ismeretterjesztő összejövetelek, történelmi, kulturális kegyhelyeink meglátogatása, évfordulós megemlékezések, hagyományőrző tevékenységek szervezése szerepeltek. Sikeresen pályáztunk a székely népi tánccsoport ruházatának bővítésére, működésének anyagi támogatására, a fúvószenekar egyenruháinak beszerzésére, hangszerei skálájának bővítésére. A 2%-os támogatásokból sikerült modern audio-video-berendezést beszerezni, amit közösségi alkalmakkor rendszeresen használunk.
Honismereti kirándulások, a környezetvédelem, a felnőttképzés, a hátrányos helyzetű, tehetséges ifjak megsegítése, tradicionális mesterségek oktatása, bármilyen, a közösségi szellemet erősítő rendezvény megszervezése több nyertes pályázatunk tárgyát képezte. A Communitas Alapítvánnyal, a Háromszéki Közösségi Alapítvánnyal, Kovászna megye Tanácsával és a Bethlen Gábor Alappal alakítottunk ki működőképes partnerségi kapcsolatot.
2016-ot hat megnyert pályázattal ünnepeljük, összesen 17 500 lej értékben. A Bethlen Gábor Alaptól kaptuk a legnagyobb támogatást a Múlt nélkül nincs jövő és a Kőröspataki ifjak lendületben című pályázatainkra. Támogatást kaptunk a Communitástól is Kegyhelyeink üzenete és az Elérhető Székelyföld nevű programjainkra. Kovászna Megye Tanácsa részéről A sérülékeny társadalmi csoportokból származó fiatalok szakmai kompetenciájának fejlesztése című programunk részesült támogatásban.
Ám az elmúlt tíz év egyik legnagyobb sikerélménye, hogy sikerült végre egy lelkes, ütőképes önkéntes csapatot kialakítani. Remélem, még sokan vagyunk, akik úgy gondolják, a közösséget nemcsak személyeskedéssel, megosztással, kihasználással kell szolgálni, hanem hittel, becsülettel, munkával.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Bukarest gátolta a feltárást
Véletlen folytán került napvilágra a falfestmény
„Erdővidék legrégebbi temploma a bibarcfalvi református templom” – kezdte előadását Székely Lajos helyi református lelkipásztor a faluban nemrég megtartott honvédtalálkozón. Érdekes információkat is megosztott a Szent László-freskóról.
„A templom északi falán egy falfestmény van, amely igazolja állításomat, valamint azt is, hogy már 1100 éve itt vagyunk, itt élünk ezen a vidéken” – folytatta, hangsúlyozva, hogy a bibarcfalvi templomban található, Szent László királyunk életével kapcsolatos legendát megörökítő falfestmény méreteit tekintve a legnagyobb Székelyföldön: 8x4 méteres.
A tiszteletes elmondta a vendégeknek, hogy a falfestmény évszázadokon át takarva volt, éspedig Kálvin „nyakassága” miatt, aki a reformáció hajnalán elrendelte, hogy a protestánssá lett templomokból minden szentképet ki kell hordani, így a valószínűleg ennek minősülő falfestmény is vakolat alá került, elképzelhetően 1565-ben, amikor Bibarcfalván már evangelizált református pap szolgált.
A napvilágot egy véletlen folytán, 1972-ben látta meg újra. Történt ugyanis, hogy 1972 januárjának második vasárnapján az akkori lelkipásztor, Antal Ferenc arra kérte a presbitériumot, hogy a szószék melletti kályhát helyezzék át a templom ellenkező, déli oldalára, mégpedig – mint humorral megjegyezte – azért, mert ő amúgy is izzad prédikáció közben, nincs szüksége a kályha közelségére. A presbitérium szót is fogadott, és csodák csodája, amikor a kályhacsövet vették ki a falból, a vakolat egy része leomlott, és láthatóvá vált az évszázados freskó.
„Restaurálására hatalmas, 90 ezer gulden értékű holland támogatással került sor” – mesélte Székely tiszteletes, ám, mint hozzáfűzte, a dolgok azért nem mentek olyan simán. Az akkori politikumnak ugyanis szemet szúrt a dolog, és annak rendje-módja szerint, ahogy az megszokott volt a ’70-es években, a nagyok beleütötték az orrukat Bibarcfalva életébe. 1973 májusában egy atyafi érkezett Bukarestből, leállította a restaurálási munkálatokat, mi több, kilátásba helyezte a lelkipásztornak, hogy amennyiben idegeneknek beszélni mer a falfestményről, az számára akár a palástjog elvesztésével is járhat.
„Jómagam is értem azokat az időket, amikor csak úgy tudtuk a falfestményt a hozzánk érkező vendégeknek megmutatni, hogy bevittem őket a templomba, rájuk zártam az ajtót, és közben figyeltem, van-e valaki olyan a templom körül, akitől tartani lehetne, aki esetleg elárulhat minket a hatóságoknak. Ma már szerencsére a bibarcfalvi református templom és annak freskója szabadon megtekinthető, erősítve nemzeti öntudatunkat” – zárta visszaemlékezését a lelkipásztor.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mezítláb ment elsőáldozni, 75 éve papként szolgálja Istent
Szeptember 5-én ünnepli születésnapját az 1918-ban Küküllőkeményfalván anyakönyvezett Bíró János. A ferences szerzetes, rendi nevén Antal, a Gyulafehérvári főegyházmegye legidősebb papja, akit 75 éve szentelt fel Márton Áron püspök. Az idős atya öt évvel ezelőtt szülőfalujában ígéretet tett arra, hogy ha Isten egészséget ad neki, csendben ad majd hálát 75. papi évfordulójáért. Áron püspök születésének 120. évfordulója alkalmával Csíksomlyón meghitt szentmisén vallott arról is, miért érzi egyszerre büntetésnek és áldásnak az ajándék éveket.
„Nem is mertem arra gondolni, hogy egy zsellérember gyermekéből, aki még az elsőáldozáshoz is mezítláb kényszerült járulni, belőlem pap lesz – emlékezik a kezdetekre. Antal atya harminckét éve nyugdíjas, tizennégy éve Csaba testvér mellett szolgál Szászvároson, ezzel segítve, hogy ötezer gyermeknek kenyeret, fedelet, meleget, iskoláztatást adhasson a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója.
„A hetvenedik évforduló után hivatalosan több jubileum nincs a pap életében. Két évvel ezelőtt még egy magyarországi, Gulágot járt pap érte meg ezt az évfordulót – mondta vasárnap Csíksomlyón az Antal atyánál egy évvel fiatalabb Ferencz Ervin atya. – Magunk között acélmisének nevezzük, de agyagmisének mondjuk. Hála Istenek, hogy ezt a nagy időt megérte Antal atya. Európában van-e még egy költő vagy olyan közéleti ember, aki kilencvennyolc évesen könyvek sorát írja és adja ki? Nem tudjuk, hogy miért hagyja itt a Jóisten, de még valami terve van vele.”
Miért mondana hálát?
„Elárulhatnám Antal atya titkát” – jegyezte meg mosolyogva Csaba testvér a kegytemplomban. És elmesélte: három évvel ezelőtt három helyen tört el a lába. Amikor már misézni tudott, megkérdezte öreg paptestvérét: miért mondana hálát? Nem hall, nem lát, nem tud járni. De elmondta a Te Deumot. És elmesélte Csaba testvérnek: karácsonykor nézte a kis Jézus képét. Aztán egyszer csak elkezdett beszélni hozzá: „Tóni, én kétezer éve megbíztam bennetek. Nem tudtam beszélni, járni, mégis bíztam bennetek. Rátok bíztam magamat. Te bízol-e bennem?” Az idős szerzetes sírni kezdett, és újra elmondta a Te Deumot.
„Antal atya nem tud írni, nem mozdulnak az ujjai. A Márton Áron-emlékévre kiadott, Íme az ember című könyvét lediktálta – emlékeztetett Csaba testvér.
„A sok házkutatás, a meghurcoltatás, a fogház, az iskolák államosítása, a szerzetesrendek feloszlatása, a hét évre szóló deportálás, kiutasításom Erdélyből úgy elvette a munkakedvemet, hogy könyvet, tollat alig vettem a kezembe, még a prédikációim vázlatait is elégettem, nehogy meghurcoljanak emiatt is” – összegezte egy korábbi életszakaszát az öt évvel ezelőtt kiadott könyvében Antal atya.
2016. augusztus 28-án a szentmise részvevőitől kérte: „Adjatok nekem tanácsot (…) Nem tudom eldönteni, büntetés-e vagy jutalom a rubinmisét követő öt év. Büntetés, mert ezalatt csak szenvedtem és a kórházat jártam, mégis az elmúlt öt év a leghatékonyabb, a legboldogabb volt az életemben: öt év alatt hét könyvet írtam…” Majd elszavalta a Márton Áron-centenáriumra, azaz húsz évvel ezelőtt írt versét, a Szemben az árral – Áron püspök öröksége címűt, melynek záró sorait ő maga szentelésében is megfogadta főpásztorának: „árral szemben mindenáron”.
Hetvenöt év Istennek
„Bíró Jánost, Antal atyát, 1941 szeptemberében szentelte fel szerzetes pappá Márton Áron püspök Gyulafehérváron – utalt az évfordulóra Böjte Csaba. – Az életének 99. évébe lépő atya Istennek tett ígéretét a nehéz történelmi körülmények közepette is hűségesen megtartotta. Most hálatelt szívvel Csíksomlyón, Mária lábánál mond köszönetet Teremtőjének, amiért őt kiválasztotta és meghívta a szolgálatára.” Csaba testvér úgy érzi, mindannyian megtanulhatjuk a jubiláns „öreg pátriárkától”, miként lehet a gondok, bajok közt vidám ferences jókedvvel a szeretet útján járni. Erre egy következő alkalom szeptember 24-én délután öt órától adódik Szászvároson. „A Szent Erzsébet-plébániatemplomba is szeretettel várjuk a kitartást, hűséget, újrakezdést, Isten- és emberszeretetet hiteles forrásból tanulni akaró testvéreinket Antal atya jubileumi szentmiséjére. Kérve Istent, hogy adjon papi hivatásokat, lehanyatló kezéből legyen, aki átvegye a Szentírást, kelyhet, a szenteltvizet” – mondta könnyeivel küszködve Csaba testvér.
Antal atya máig hallja a szentelése előtt feltett Márton Áron-i kérdés: „Fiam, tudod-e, mire vállalkoztál?”. Élete erre a válasz: a 75 év szolgálati papság. Isten szolgája Márton Árontól tanulta: „Mindannyian adósai vagyunk annak a népnek, amely kiizzadt magából, s ha az idők úgy hozzák, meg kell hoznunk érte bármilyen áldozatot (…) Magyarázattal tartozom honfitársaimnak, hogy szinte fél évszázadig miért szakadt meg a kapcsolatom a szülőfölddel. Két vádat emeltek ellenem: kápolnaépítés és a magyar himnusz eléneklése – írja vallomásában. – Ezzel rám fogták, hogy a szocializmus ádáz ellensége vagyok, és ennek következtében kitiltottak Erdélyből. (…) De a lelkem mindig Erdély fölött lebegett.”
Közel száz év
Bíró János Antal Küküllőkeményfalván született 1918. szeptember 5-én. Az erdélyi Szent Ferenc-rend jóvoltából három diplomát szerzett: tanító, tanár, pap. 1945–49 között a Székelyudvarhelyi Római Katolikus Főgimnázium tanára volt. Az iskola államosítása után Áron püspök megtiltotta, hogy katolikus pap marxista szellemű iskolában tanítson. Erre jött a szerzetesrendek feloszlatása. 1951. augusztus 20-án éjszaka Erdély huszonkét kolostorából összezsúfoltak százhúsz barátot a máriAradnai kolostorba, majd kilenc hónap után negyven-negyven fős létszámmal szétosztották őket Dés, Körösbánya és Esztelnek kolostoraiba. Bíró János Antalt hat és fél évi deportálás után kiutasították Erdélyből, negyvenhét évig szolgálta a Temesvári Egyházmegyét. 2003-ban a szászvárosi Szent Erzsébet Otthonban telepedett le, és templomi teendőket végez. Látva Csaba testvér áldozatos munkáját Antal atya létrehozta a Szent Antal Alapot, hogy a nincstelenség ne akadályozza a fiatalokat tanulmányaik folytatásában.
Molnár Melinda |
Székelyhon.ro

Budapest támogatja a nemzetiségek erősítését
A magyar kormány a jövőben is fenntartja nemzetiségi és egyházpolitikáját annak érdekében, hogy erősítse a Magyarországon élő nemzetiségeket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Békés megyei Battonyán.
Soltész Miklós az új tantermekkel bővült battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda avatóünnepségén elmondta: az elmúlt hat évben a kormány folyamatosan emelte a nemzetiségeknek nyújtott támogatásokat annak érdekében, hogy erősítse a Magyarországon élő tizenhárom nemzetiséget. A Magyarországon élő nemzetiségek erősítik az országot, ahogyan a más országokban élő magyarság is pozitív hatással van az anyaországra – fogalmazott. Az államtitkár szerint hat éve még nem gondolták, hogy Európát olyan veszedelmek fenyegetik majd, amilyeneket most látni, és a közép-európai nemzetek még inkább egymásra lesznek szorulva. Épp ezért szerinte tisztázni kell a régi sérelmeket, és az együttműködést a barátság jegyében kell folytatni. Soltész Miklós elmondta, a kormány kétmillió forinttal fogja támogatni a battonyai tájház megvásárlását, a gyulai Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumnak – Magyarország egyetlen román nemzetiségi kétnyelvű középiskolájának – pedig hamarosan 35 millió forintos támogatást adnak át. Felidézte: 2010-ben még csak tíz oktatási intézményt tartottak fenn nemzetiségi önkormányzatok, a mostani tanévre pedig már hetven fölé nőtt ez a szám, ami véleménye szerint jelzi a támogatások megfelelő hasznosulását is. Mindenképpen szükség van a helyi és a nemzetiségi önkormányzatok összefogására, és ehhez az állam minden támogatást megad – húzta alá Soltész Miklós.
Kreszta Traján, a magyarországi románok parlamenti szószólója óriási előrelépésnek nevezte a szószólói rendszer bevezetését, amely révén a Magyarországon élő nemzetiségek részt vehetnek az Országgyűlés munkájában. Örömét fejezte ki, hogy az iskolákban emelkedik a tanulók létszáma. Példaként jegyezte meg, hogy a gyulai intézményben az átvételekor 320-an tanultak, most pedig már 420-nál is többen. Néhány helyen már el is kell utasítani jelentkezőket hely hiányában – mondta. Az Országos Román Önkormányzat fenntartásában lévő battonyai iskolát 150 millió forintos költségvetési támogatásból bővítették, mivel egyre több gyerek jelentkezik oda. A 140 diákot oktató iskolát 2008-ban adták át, akkor azonban csak az épület felét, a földszintet használhatták oktatási célokra. Az emeleten most alakították ki a tantermeket. Magyarországon a románoké az egyik legnépesebb nemzetiség. Román nemzetiségi oktatás 14 településen, több mint 1700 gyermek részvételével zajlik.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kolozsváron fogták el a nyíregyházi lövöldözőt
Nemzetközi jogsegély keretében kezdeményezi a magyar rendőrség a szerdai nyíregyházi lövöldözés román gyanúsítottjának kiadását – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság tegnap. A Borsod Online (www.boon.hu) a tüdőgyógyász főorvosként dolgozó férfi kórházi felettesére hivatkozva azt írta, a gyanúsított a bűncselekmény ideje alatt a szabadságát töltötte.
A weboldal megkeresésére Kovács Lajos, a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház megbízott igazgatója az írta, hogy az 54 éves Nagyváradi férfi kilenc éve dolgozik az intézményben, jelenleg a korábban kért és engedélyezett szabadságát tölti. „A főorvossal szemben munkája során sem szakmai, sem etikai kifogás nem merült fel. A kórház az üggyel kapcsolatban semmilyen információval nem rendelkezik” – írta Kovács Lajos. A Kelet-Magyarország napilap a Szabolcs Online (www.szon.hu) weboldalon arról számolt be, hogy a román férfi a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban is dolgozott tüdőgyógyászként csaknem tíz évet. Molnár Sándor, az intézmény igazgató főorvosa a lap újságírójának azt mondta, a férfi körülbelül tíz évvel ezelőtt, jobb ajánlatot kapva ment át a sátoraljaújhelyi kórházba, ahol a tüdőgondozó vezetőjének nevezték ki. „A személyiségéről csupán annyit tudok elmondani, hogy kirívó szabálysértést, függelemsértést soha nem követett el, végezte a munkáját, mint más beosztott orvos” – közölte a főorvos a napilap kérdésére. Dan Stamatiu szerda délután lőtt rá egy házaspárra Nyíregyházán egy Friss utcai családi házban. A 40 éves nő meghalt, 46 éves férjét életveszélyes sebesüléssel vitték kórházba. A feltételezett elkövetőt a magyar rendőrökkel együttműködve a román rendőrök az elfogatóparancs kiadása után egy órán belül Kolozsvár belvárosában fogták el. A gyilkosság helyszínén egy 7 év körüli ikerpár is tartózkodott, ők nem sérültek meg, de sokkos állapotba kerültek.
A Facebook-profilja szerint Dan Stamatiu Nagyváradon született, a helyi Emanoil Gojdu Gimnáziumban érettségizett, majd a Kolozsvári orvosi és gyógyszerészeti egyetemen szerzett diplomát. Sátoraljaújhelyen él, a közösségi oldalán írtak szerint három gyermeke van. Sajtóinformációk szerint szerelemféltés állhat a gyilkosság hátterében.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hitélet – Ötéves a Kolozsvári Szent István-templom
Kettős eseménynek örvendezhettek a Kolozsvári Magyar Napok idején a Kolozsvári római katolikus hívek és mások is, augusztus 20-án: egyrészt országalapító Szent István királyunk ünnepének, másrészt a tiszteletére emelt Kolozsvári Donát úti templom búcsújának, valamint Ft. Msgr. Dr. Jakubinyi György, főegyházmegyénk érseke általi felszentelése ötödik évfordulójának.
FODOR GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)

Dolgokról, melyekről sokat fogunk hallani
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is részt vett szerda este a filharmóniában az RMDSZ megyei szervezetének rendkívüli tisztújító közgyűlésén. Ezt megelőzően a Russmedia szerkesztőségébe látogatott, ahol exkluzív interjút adott.
– Friss hír, hogy december 11-én lesznek a parlamenti választások. Hogyan kommentálja ezt?
– Igazából a december 11-e a szinte egyedüli olyan nap, amikor az alkotmányos, illetve a törvényes előírásokat is betartva, meg lehet szervezni az idei parlamenti választást. Mi, amikor a július eleji SZKT-gyűlést megtartottuk, akkor már a december 11-gyel számoltunk, és amikor a jelöltállítás időrendjét rögzítettük, akkor is ebben gondolkodtunk. Nem ért tehát minket meglepetésként ez a bejelentés. Én a múlt héten beszéltem utoljára erről a kérdésről a miniszterelnökkel. Azt mondtam neki: december 11-ét támogatjuk, ugyanis az az igazság, hogy november 30. és december 18. között lehetett volna választásokat szervezni, és utóbbi az utolsó nap, amikor az alkotmány értelmében ez lehetséges. Így is nagyon kitolódik karácsony fele, tehát véleményem szerint a 11-e a legjobb dátum. Mi erre készülünk, és azt gondolom, hogy előbb-utóbb Romániában rendeződnie kell ezen problémának, hogy ne tolódjon mindig kijjebb. Egy adott pillanatban oda jutunk, hogy karácsony este kell szavaznunk… Rendezni kell ezt valamilyen módon, például alkotmánymódosítással.
– Melyek lesznek a prioritásai az RMDSZ-nek a most kezdődő őszi parlamenti ülésszakban?
– A prioritásokról azért nehéz nyilatkoznom, mert szeptember 1-jén kezdődik az őszi parlamenti ülésszak és a frakciókkal kell előbb ezekről beszélni. Egy dolgot azért látni kell: ennek a parlamentnek az utolsó, csonka ülésszakáról van szó. Ez tetszik, nem tetszik, de azt eredményezi, hogy arról is őszintén beszélnünk kell: érdemben valószínűleg csak szeptemberben zajlik majd törvényhozói munka, azt követően azonban már nem. Kezdődik ugyanis a kampányidőszak. Aki nincs befutóhelyen, azért nem fog bejárni, aki pedig igen, az amiatt, mert kampányol. Nagy dolgokra nem számítunk tehát. A kisebbségi törvénytervezetet napirendre szeretnénk tűzni. Nem azért, mert netalán úgy gondolnánk, hogy ezt el is tudjuk fogadtatni, hanem azért, mert ennek egy nagyon pragmatikus megközelítése is van. Ugyanis ha napirendre tudjuk tűzni, és onnan visszaküldik a bizottságba, akkor a következő törvényhozási ciklusban, ami 2016. december 11. után kezdődik, ismét a parlament, a képviselőház portfoliójának a napirendjén mArad. Az a szabály, hogy a négyéves időszak alatt legalább egyszer a parlamentnek a napirendi pontjai közt kell szerepeljen, ahhoz, hogy tovább lehessen vinni. Ha ez nem történik meg, akkor elölről kell kezdeni mindent. Ez egy taktikai szempont, mert mi nem mondtunk le a kulturális autonómiáról. Jó lenne, ha ezt a taktikai lépést meg tudnánk tenni, és így a következő törvényhozási ciklusra átvihető lehetne a tervezet. Vannak még olyan apróságok, melyeket sorolhatnék. A mezőgazdaságot érintve például, a sürgősségi kormányrendelet-módosításkor nekünk nagyon fontos, hogy úgy tudjunk változtatni, hogy a közbirtokosságok és különböző egyesületi formák a jövő évtől a területalapú támogatást megkaphassák, mert most ugye, a jelen pillanatban elég konfúz a helyzet, nem világos a törvénykezés. Ezenkívül vannak még olyan kezdeményezéseink, amelyek akár át is mehetnének a parlamenten, ha szeptemberben lehetséges lesz a munka, de ezt a frakciókkal közösen kell eldöntenünk.
Támogatások
– Valahol azt nyilatkozta nemrég: a racionális érvek mellett érzelmi hozzáadott értékre is szükség van egy választás megnyeréséhez. Hogy érti ezt?
– Választásokat sokféleképpen lehet nyerni, de általában politikai csatát érzelem nélkül nem. Ha a választók valamilyen szempont alapján érzelmileg nem azonosulnak azokkal, akiket megválasztanak, akkor nagyon nehéz a mozgósítás. Az azonosulás többféleképpen valósulhat meg. Nagyon sokszor racionális érvekkel is meggyőzhetőek az emberek, de nagyon sokszor szükséges az is, hogy az érzelmekre lehessen hatni. Ráadásul az is kérdéses, hogy kikre, milyen módon lehet érzelmileg hatni. Mi nyitni fogunk a kampányban az üzeneteik, a programunk révén mindenképpen olyan társadalmi kategóriák irányába, amelyek az elmúlt időben kevesebbet beszéltünk, de foglalkoztatott és foglalkoztat bennünket. Azt hiszem, hogy az egyik nagy kihívása lesz a következő időszaknak, hogy azokkal, akik szegénységben élnek- és sajnos sokan vannak ilyenek- tud-e valamit kezdeni ez az ország. A minimálbérnek az emelését fogjuk javasolni az elkövetkezendő négy esztendőben úgy, hogy 1200 lejről 2000 lejre emelkedjen, és most csak egy példát említettem. A szociális ellátórendszeren is változtatni kell, mert a mostani nem hatékony. A fiataloknak, és nem csupán számukra, indítanánk egy olyan programot, amennyiben erre lehetőségünk nyílik, ami a különböző startupoknak a támogatását jelentené. Tehát legyen egy kormányzati alap, és ebből a különböző startapok, és minden területre, nem csak az IT-re vagy a zöldenergiára gondolok, ahol erre szükség van, a mezőgazdaságtól a vegyiparig, támogatást igényelhetnének öt és tíz éves futamidővel, mely az összeg nagyságrendjétől függne. Ez tulajdonképpen a mi elképzelésünkben azt jelentené, hogy öt vagy tíz év után a beruházó visszaadja az államnak kamatmentesen azt az összeget, amit kapott, így folyamatosan lenne egy forgótőke ebben az alapban. Az alapot folyamatosan életbe lehetne tartani, csak az inflációra kéne tekintettel lenni. Öt vagy tíz év alatt egy-egy vállalkozásnak lehetősége lenne, hogy felnőjön, hogy bizonyítson. Munkahelyekre van szükség, a fiatalok azt kérik, hogy a munkahelyteremtésben, a vállalkozások elindításában kapjanak segítséget, és bebizonyosodott, hogy az ilyen típusú támogatások mindenféleképpen fontosak.
Centenárium
– És mi az, amiről még sokat fogunk beszélni, hallani?
– Sokat fogunk beszélni az elkövetkezendő időszakban akarva-akaratlanul egy centenáriumról, hiszen Románia 2018-ban meg fogja ünnepelni a százéves évfordulóját az egyesülésnek. A kérdés az, hogy száz év után hol vagyunk mi, erdélyi, romániai magyarok ebben az országban. Hol voltunk, és hol leszünk? Milyen perspektíváink vannak, mit gondolunk magunkról? Mit gondol a román állam rólunk, és hogyan viszonyul hozzánk? A 2018-as esztendőben, a százéves évfordulón az 1918-ban tett ígéretekből mi vált be, és mi nem? A román államnak ugyanis teljesítenie kell azokat az ígéreteket a kisebbségek irányába, melyekre a kisebbségek várnak. Azt hiszem, hogy ez az évforduló az az érzelmi plusz is lehet, mellyel megmutathatjuk magunkat a választásokkor. Ez egy lehetőség, mert azok, akik elmennek szavazni, azt is jelzik, hogy ők léteznek, itt vannak.
– A mozgósításban azért az RMDSZ sem jeleskedik…
– Sajnos egy össztársadalmi jelentség a fásultság, a politikától való elfordulás, tehát ez nem csak a magyarokra igaz. Alacsonyabb részvételné gyakorlatilag ugyanazokat a számokat hoztuk, nyilván plusz-mínusz. Visszanyertük Szatmárt, elveszítettük Udvarhelyt, két megyei önkormányzati vezetőnk helyett lett öt. Ilyen szempontból változó a helyzet, a társadalom együtt mozog, románok, magyarok. Nagyon nehezen lehet ezt egyik napról a másikra megoldani. Öntudatos polgárokat kell nevelni, akik részt akarnak venni a közéletben, ha máskor nem, akkor a választásokon, és olyan jelölteket kell találni, akikre felnéznek, akikben megbíznak, akik a közjóért dolgoznak, és akik alázattal a közösség ügyeit intézik. Ma egy általános kiábrándultság tapasztalható a politikából, de ha az elmúlt négy vagy nyolc esztendőt nézzük, akkor gondolom, hogy ez megmagyarázható, érthető. Biztos, hogy kell néhány év ahhoz, hogy ezen változtatni lehessen. Ha viszont jók a jelöltek, és később bizonyítanak, akkor azt gondolom, hogy vissza lehet állítani a bizalmat. Egy parlamentáris demokráciában az alapvető kérdés a bizalom, akarunk-e valami mást, és ha igen, akkor az mi? Ha erről lemondunk, akkor az nagy baj, és egy kisebbség esetében még nagyobb, mert minél kevesebb a szabadság, a demokrácia, annál több a megszorítás. Az embereknek érezniük kell, hogy az ő problémáikra akarnak választ adni a politikusok, és ezért vállalnak közéleti szerepet. Kétségkívül ezek racionális érvek a mozgósításra, de emellett nekünk természetesen az etnikai ügyeket is vállalniunk kell, mert manapság nem elég azt mondanunk, hogy magyar vagyok ahhoz, hogy rád szavazzanak az emberek.
– Miért tartotta fontosnak azt, hogy jelen legyen az RMDSZ küldöttgyűlésén. Mi a véleménye Cseke Attiláról?
– Ha egy nagy megyei szervezetben tisztújítás zajlik, akkor azt gondolom, hogy ez egy fontos esemény, és ha tehetem, akkor ott vagyok, elmegyek. Bihar megyébe is szívesen jövök. Itt a változás készülődött, érlelődött, és végül megtörtént, Cseke Attila személyében pedig kap egy új elnököt a megyei szervezet, mely változás adhat egy másfajta dinamikát. Megköszönöm Kiss Sándornak az elmúlt sok esztendőt, mert ezzel egymásnak is tartozunk. A Bihar megyei szervezet az ő és a Szabó Ödön idejében nőtt fel oda, ahol most van. Innen kell Attilának továbbvinnie a szervezetet, és bebizonyítania azt, hogy ezt a szinten tartani vagy überelni tudja. Cseke Attila alkalmas erre, és ebben segíteni szeretnék Bihar megyének, és nyilván neki is.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Régi és új előadások a színpadon (Kezdődik a táncévad)
Mindegy, hogy itthon vagy álláson lépnek fel, gyermek vagy felnőttközönségük van, szakmabeliek ülnek-e a nézőtéren, a színpad, az színpad mindenütt, amelynek egyetlen törvénye, hogy mindig ugyanazzal a hozzáállással kell jelen lenni – hangsúlyozták a Sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes tagjai, akik rendhagyó módon részt vettek a társulat évadnyitó sajtótájékoztatóján. Jövő kedden szabadtéri előadással nyit az együttes a város főterén – a felújított Két kezem forgatta, szívem táncoltatta folklórműsorral –, szeptember közepén és áprilisban egy-egy új bemutatóval jelentkeznek.
Azt követően, hogy a tánckar augusztusban nagy sikert aratott Székesfehérváron a XXI. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon, itthon folytatták a próbákat, készülve a szeptember 14-i bemutatóra. Tamási Áron Zöld ág című regényének továbbgondolásából született a Sardar Tagirovsky rendezte Zongota, amelyet az együttes a Tamási Áron Színházzal és a Gyulai Várszínházzal közösen állít színpadra. A jövő tavaszi bemutató a negyven éve elhunyt magyarvistai Mátyás István Mundruc, a kalotaszegi Nádasmente kiváló táncosának állít emléket Könczei Árpád rendezésében. Októberben a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójának, novemberben a XXVIII. Népzene- és Néptánctalálkozónak házigazdája a Sepsiszentgyörgyi együttes, amely műsoron tart néhány korábbi bemutatót is: Szerencsekrajcár, Erdély-menyegző, Két kezem forgatta, szívem táncoltatta, Az én mesém, és tervezik A banda felújítását is. A társulat programjában két nagyobb turné szerepel: november végén észak-erdélyi és felvidéki helyszíneken, december elején szórványvidéken lépnek közönség elé. Deák Gyula együttesigazgató és Ivácson László művészeti vezető szerint az együttes jó karban van, az új tagok érdekében tavaly indított csapatépítés eredményes, a különböző képzéseknek, egyéni foglalkozásoknak köszönhetően a kezdő fiúk elég jól felzárkóztak, segítik egymást és igazi közösségként dolgoznak. Anyagi okokból nem tudták megtartani a tervezett edzőtábort, a mindennapi munkában is sok minden hiányzik, amire nem jut a költségvetésből, de a két próbaterem padlózatának tavalyi kicserélése után nemrég sikerült átalakítani az előadóterem padlózatát, ami rugalmasabb az előbbinél. Nem ez az egyetlen, amit át kellett alakítaniuk a tánc sajátosságának megfelelően, javítanivaló is bőven akad, sok minden már elromlott vagy már kezdettől rossz volt – ecsetelte az igazgató. Példaként mondta: van ugyan kerekesszékes feljáró, de a lift az öltözőbe vezet, nem az előadóterem előterébe. Nincs tűzvédelmi engedélyük, megszerzéséhez nagyon sok feltételt kellene teljesíteni, ami igen költséges. Deák Gyula kitért a fizetésekre is: tavaly volt egy 10–15 százalékos emelés, majd nőtt a minimálbér, így újból ott vannak, ahol régen, a táncosok éhbérért dolgoznak, mindenki egyformán kap, nem lehet különbséget tenni a tíz-húsz éve alkalmazottak és az újak között. A társulat tagjai jó néven vették, hogy őket is meghívták a sajtótájékoztatóra, bár tehették volna, nem panaszkodtak sem a bérekre, sem a munkakörülményekre, lapunk kérdéseire ellenben szívesen válaszoltak. Elmondták, egyetértenek a műsorpolitikával: számukra a táncszínház kihívás, a folklórműsorok a gyökeret jelentik, ami mindennek az alapja, a gyermekelőadások pedig mindannyiuk szívéhez közel állnak. Sok rendezővel dolgoztak együtt, mindeniküknek más az erőssége: van, aki technikailag nyújt sokat, mások számukra újszerű módszereket hoznak, van rideg és van a társulathoz lelkiekben közel álló rendező – sorolták. Sokan családosok, gyermekeik vannak, nem tudnak megélni a fizetésükből, ezért többen óvodákban, iskolákban tanítanak szabad idejükben, mégsem anyagiakban kívánnak meggazdagodni, hanem lelkiekben, és ezt meg is kapják a munkán keresztül – mondták.
A Háromszék Táncegyüttes a jövő keddi főtéri előadásával azokat is meg kívánja szólítani, akik nem ismerik műsoraikat. Az erdélyi forgatósokat felvonultató Két kezem forgatta, szívem táncoltatta produkció minden korosztályhoz szól, üzenete: értékeink, értékrendünk továbbadása.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szövegritmusok Árkoson
„Bármennyire is próbálok hivatalos lenni, ez elsősorban egy baráti találkozó” – kezdte rövid megnyitóbeszédét Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke az idén tizenötödik alkalommal tartott E-MIL tábor csütörtök esti megnyitóján az árkosi Európai Tanulmányi Központban. A hétvégén zajló előadások, beszélgetések és esti zenés programok az irodalmiság és zeneiség kapcsolatát próbálják körüljárni, a tábor címe: Szövegritmusok.
A megnyitón elhangzott még, hogy bár ez a tizenötödik tábor, nem fogják nagyon megünnepelni, mert csak a huszonötödikre tartogatják a banzájt, hogy Kopacz Attila nélkül nem jöhetett volna létre a tábor, és hogy tíz évvel ezelőtt hunyt el Faludy György, akire azért is illik emlékezni, mert az E-MIL-hez közelálló személyiség volt. A megnyitót vacsora követte, majd Marcsák Gergely énekmondó kárpátaljai költők megzenésített verseiből készült Itt kínok laknak, meg örömök című egyéni előadóestjére került sor. Péntek délelőtt Venczel Péter operaénekes, zeneszerző A librettószöveg és a zene című előadását hallhatták az érdeklődők, délután pedig Sánta Miriám A dalszöveg mint irodalmi alkotás – lehetséges válaszok egy szubkultúra felől című előadására, majd a prózaírók bemutatkozására került sor: Shrek Tímeával, Tamás Kincsővel, Tamás Dénessel, Hertza Mikolával és Balázs K. Attilával Szonda Szabolcs beszélgetett. A nap ismét zenével, Homonnai-Varga András gitárművész A hold alatt című egyéni estjével ért véget. A mai program szintén gazdag: délelőtt Katona Zs. József tart előadást A kilenc csodaszarvas ihletése – néphagyomány, képzőművészet, zene, film címmel, délután pedig Könczei Árpád Találkozásaim a költészettel című előadására, majd a Költők délutánja nevű programra kerül sor, melynek vendégei Serestély Zalán, Gothár Tamás, Balázs Imre József és Varga Melinda, a moderátor pedig Dimény H. Árpád. A napot és egyben a tábort is Márk Attila gitárestje zárja.
Amint a liga elnöke, Karácsonyi Zsolt lapunknak elmondta, az E-MIL táborok – akárcsak maga az irodalom – a találkozásról szólnak, de a szervezet tagjainak találkozásai mellett fontos szempont a szervezők számára, hogy magyarországi szerzőket, és a Kárpát-medence más magyarlakta térségeinek íróit is vendégül lássák, idén például kárpátaljai vendégeik vannak. Mint kifejtette, azért is fontos számukra az Árkoson zajló rendezvény, mert itt általában sokan megjelennek a tagok közül, és van idő arra, hogy általános irodalmi kérdéseket és közös dolgaikat is megtárgyalják.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Búcsú Oláh Jánostól
Az idők hajnalán szilaj ifjak érkeztek Budapestről Sepsiszentgyörgyre, költőknek vallották magukat, és focizni szándékoztak. Utassy József jobbszélső, Kiss Benedek balszélső, Kovács István hátvéd, Oláh János csatár. Az európai fiatalság delejes hatvannyolcas esztendejében verbuválódott itt, a magyar végeken egy csapat, Kilencekből és Kapuállítókból, mely úgy döntött, hogy megmérkőzik az időkkel.
Esztendő múltán Elérhetetlen föld címmel versantológiát küldtek emlékeztetőül a Székelyföldi Kapuállítóknak, csaknem fél évtizedes világmegváltó játékkedvük gyümölcsét. A Sugás-asztaltól a Golgotáig rángott a kékszeműek ébersége, Bukarestig futott a jelentés: lám, magyarországi ifjak revizionista brosúrája hódítaná vissza Erdélyt, mert mi másról agitálhatott volna e sötét borítójú, ismeretlen tartalmú, de akkortájt is provokatívan sejtelmes, laikus számára titokzatosnak tetsző, az elveszített és immár elérhetetlen Székelyföldre utaló címével? Röpke nyomozás derített fényt a nyilvánvalóra: szerény, de lám, látatlanban is erős hatású fiatal költők antológiájáról volt szó, melynek megszületését ugyan késleltették, de a KISZ kiadásában jelent meg a Magyar Írószövetség égisze alatt. S az Elérhetetlen föld csupán távolba vesző vágyakat takart, vagy épp az ifjúság kék madarát. A címadó Oláh János volt, e kis csapat örökös csatára, s nem csak a hosszú fülűek és bandzsán látók lesjátékának és kapufájának köszönhető, hogy e fiúk a nemzeti csapatszellemnek életre elkötelezték magukat, s hulltukban is erősödnek. Nemrégiben Utassy József, majd az akkori Magyari Lajos távozott, most Oláh János ment el. A mAradók és őrizők hűségcsokra – legfiatalabbak és legöregebbeké – spontán állt össze lapunk oldalán. (F. Á.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A 2016-2017-es színházi évad küszöbén
Beszélgetés Keresztes Attila rendezővel, a Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatójával
– A múlt idénynek van-e olyan tanulsága, tapasztalata, amit fel lehetett használni, be lehetett építeni a most kezdődő évadba?
– Igen. Személyes tapasztalatom a lehetőség és ennek a felelőssége. Tizenöt éve vagyok művészeti igazgató, Kolozsváron, Szatmáron dolgoztam, az eltelt négy évben pedig Vásárhelyen, s művészeti vezetőként azt éltem itt meg, pontosabban az volt rám nagy hatással, hogy micsoda lehetőség rejlik ebben a társulatban, illetve ebben a városban.
– Milyen szempontból?
– A nyitás szempontjából. Minden hely más és más, de itt valóban azt tapasztaltam, hogy hihetetlen nyitottság van a városban. És ezt, meglátásom szerint, tovább lehet bővíteni, feszegetni jó értelemben vett provokációkkal, ami a színházművészetet illeti, mert van rá vevő, érzékeny közeg.
– Vagyis ez az évad is a nyitottság jegyében zajlik?
– Egyértelmű. Harag György mondta annak idején, hogy a színház legfontosabb feladata a folyamatos megújulás. Ebbe természetesen beletartozik az a művészi elv, az az irány is, amit a színház tűz maga elé, de a szüntelen megújulás olyan elvárás, amely minden egyes alkotóra külön is vonatkozik. Ez a négyéves mandátum, amit mi augusztus 5-én zártunk, jól sikerült. Szépek az eredményeink saját közegünkben, a városban is. Elég, ha most csak annyit említek, hogy emelkednek a nézőszámok, élővé sikerült tenni a színházat. De szakmai szempontból is sikerekről beszélhetünk. Figyelnek ránk, fesztiválokon díjaznak, érezzük, hogy értékel minket a színházi szakma.
– A teljes társulat fogékony a megújulásra?
– Igen. Ez részben annak is tulajdonítható, hogy az utóbbi öt, tíz évben kicserélődött a társulat. Generációváltás történt. Fiatal embereket pedig könnyebb berángatni egy újszerű folyamatba. Változott a felkészültségük. Nagyon erős, jó a csapatunk. Mindannyian figyelnek egymásra.
– Azért olyan hangokat is hallani a városban, hogy olykor hiányoznak a nagy tapasztalatú, idősebb színészek, bizonyos szerepeket ők természetesebb módon tudnának megoldani. Az új évad darabjaiban is lesznek olyan színpadi alakok, akiket ők tudnának a leghitelesebben életre kelteni. Hiányukat képes feledtetni a jelenlegi gárda?
– Feltétlenül. Az évadot alapvetően a társulatra építjük a rendezőkkel. Az én színházcsinálási elvem az, hogy rendezőket keresek meg, jól gondolkodó, jó ízlésű alkotókat, és a címeket utána együtt rakjuk össze, egyeztetjük a mi kívánságainkat azzal, amit ők akarnak mondani. Így áll össze az évadterv. Természetes, hogy a rendelkezésünkre álló színészeket is figyelembe veszi.
– Olyan rendezőkre is számítanak, akikkel hosszabb ideje eredményes az együttműködés, új nevekkel is találkozni fogunk.
– Nyilvánvaló, hogy ha egy társulat jól tudott dolgozni egy rendezővel, akkor ezt érdemes folytatni, hiszen egyre jobb munkák kerülnek ki a keze alól. Egymásra hangolódnak, értik egymás gondolkodásmódját. Ezért is alapozunk olyan visszatérőkre, mint Mohácsi János, Radu Afrim vagy Theodor Cristian Popescu. És vannak újak is. Mint minden évben, az idén is készítünk egy nagy zenés produkciót. Musicalt, nagyoperettet, amilyen a My Fair Lady, a Mágnás Miska volt és a még futó Csárdáskirálynő. Ebben az évadban a szilveszteri bemutatónk a Chicago, ami a musicalirodalom egyik gyöngyszeme. Nagy táncos, dzsesszes, szatirikus, ironikus társadalomkritika, beleértve az amerikai média hatalmát is. Ismert darab.
– És nagy kihívás egy drámai színháznak. Sokan látták a filmes változatát, vásárhelyi színpadon is előadták.
– Az nekünk csak jót tesz, hiszen annál többen jönnek el majd megnézni. Különben nagy kihívás volt a My Fair Lady is, nem beszélve a Csárdáskirálynőről, amely majdnem opera. Az igényességre ebben az esetben is nagyon ügyeltem. Komoly alkotókra, kiváló közreműködőkre alapoztunk. A Chicagót Juronics Tamás fogja rendezni és koreografálni. Ő a szegedi kortárs balett vezetője, és tényleg világhírű előadásokat hoznak ott létre. A személye garancia lehet, illetve az a munka is, amit mi itt már elkezdtünk és be fogunk fektetni ebbe az előadásba.
– Egy kicsit előre ugrottunk. Mivel kezdődik az évad?
– Az Olbrin Joachim csodálatos utazásával. Ennek a próbafolyamata már a múlt évadban elkezdődött. Mezei Kinga rendezi. Színész, rendező és író Szabadkáról. Sok előadást úgy rendezett, hogy ő maga írta. Egy Hamvas Béla-meséből íródott a szövegkönyv. Szép, lírai, filozofikus, elgondolkodtató játék. Arról szól, egy mondatban, hogy mit nevezünk életnek. A bemutató szeptember 16-án lesz, Hamvas most először szólal meg a vásárhelyi színpadon. Készülünk egy újabb Radu Afrim-előadással is. Nagyon szépen egymásra találtak a társulattal. Már Az ördög próbája is jó előadás volt, majd A nyugalom az utóbbi tíz év emblematikus előadásává vált.
– Díjözönt hozott.
– És ez még folytatódik. Szeptember 21-én megyünk Budapestre. A Színikritikusok díjára jelölték négy kategóriában a produkciót. Örülnék, ha a jelöléseket díjakra váltanák. Jó pillanatban született, sikeres munka volt. Ezt folytatnánk most. Az ördög próbájánál Radu a társulattal kitalált egy történetet, azt felöltöztették, s abból lett az előadás. Nem volt még munkacíme sem, ezért úgy hirdettük meg, hogy meglepetés- előadás. A tavaly már előre tudtuk, mi lesz, de akkor is úgy hirdettük. Ezért ugyanígy folytatjuk a sorozatot, Meglepetés-előadás 3. címmel készül nagyszínpadra, és ennél is írnak egy darabot a munkafolyamat során. A témája: egy tömbház a 70-es években. Néhányan még emlékszünk, hogy mik történtek akkoriban. Humor és dráma, tragédia egyaránt lesz benne. Izgalmas munka, a színészek is szeretik, mert az improvizációs készségüket is megmozgatja. A maguk kis világát is hozzátehetik, és ezekből mindig szép dolgok születnek.
– Előttünk a műsorterv. Futtában olvasva is sejteti, találkozhatunk még rendhagyó dolgokkal a következő hónapokban. Mi a Stresszfaktor 15?
– Volt már olyan próbálkozásunk az undergroundban, a Twilike, amellyel a fiatalokat igyekeztünk megszólítani. Azokat, akik még az iskolapadokban ülnek, és készülnek erre az életre, amiről aztán nem szűnnek meg beszélni. Ezzel próbálkozunk most is. A színházban vannak tinédzser önkéntesek. Ők összeálltak és létrehoztak egy MANOSZOK nevű csoportot. Minden hétvégén van velük színházi foglalkozás, a színészeink irányításával végeznek drámai gyakorlatokat. És a rendező, Csáki Csilla, aki Németországból jött haza, elhozta a Stresszfaktor 15 című darabot, amely a középiskola utolsó időszakáról, az egyetemre készülés periódusáról szól. A kérdéseket felvető játszó személyek nem színészek, hanem ők maguk, azok az önkéntesek, akik saját korosztályukat és persze a szüleiket szembesítik a problémáikkal. A premier szeptember 23-án lesz.
– Az Underground teremben. És a Kisteremben mikor mire számíthatunk?
– December 4-én Rares Budileanu színrevitelében láthatunk egy változatot A botcsinálta doktor című Moliere-komédiából. A sokak által ismert történet mArad, de Székely Csaba újraírja, maivá igazítja a maga stílusában, kellő humorral, kellő iróniával, öniróniával. Budileanu a színház román társulatának a színésze, rendezője. Az előadás tervezett címe: Doktor S. Ugyancsak a Kisteremben készül január 11-i dátummal az az előadás, amelyet a fiatal Adi Iclenzan rendez, és magyar nyelvű ősbemutató lesz. A szerző norvég, Jon Fosse, a dráma címe: Szép. Románul olvastuk, most fordítják magyarra. Ibsen, Bergman északi világa elevenedik meg benne, a kommunikáció képtelenségével is szembesít. Közben a szereplők ebben a válságos világban keresik a szépet, idézik meg a tökéletesnek vélt múltat, a távoli jövőt.
– Keresztes Attila pedig a Machbethtel szembesül. Shakespeare-t rendezni mindig, mindenkinek nagy erőpróba.
– Igen, nagytermi stúdiótérben rendezem. Vagy tíz éve kerülgetem ezt a problémát. Valószínűleg mindnyájunkban benne van az a vágy, hogy valami nagyot akarunk alkotni, létrehozni, de mint ebben a nagy drámában is, felmerülhet az, hogy milyen áron, és megbírjuk-e azt, amit felvállaltunk. Lélektanilag rendkívül összetett a darab, van benne sok minden, boszorkányság, tévhit, hit, szerelem, csalódás… Hihetetlen, fantasztikus anyag, véres dráma. Tényleg kihívás. Márciusra terveztük a bemutatót.
– Kemény dió az utána következő másik nagytermi feladat, a Dürrenmatt-darab színrevitele is.
– Májusban kerül színpadra Az öreg hölgy látogatása. Mohácsi János rendezi. Csodálatos, ahogy ők hárman, a Mohácsi testvérek, együtt dolgoznak, és összehangolják a rendezést, dramaturgiát és a díszletet. Külön örülök ennek a kapcsolatnak, amelyet sikerült kialakítanunk velük.
– Ennek a tragikus komédiának is
volt már Marosvásárhelyi színpadi változata, nem kevesen lehetnek, akik emlékeznek rá.
– Nem is volt olyan nagyon régen. De van egy olyan vélemény, hogy egy darabot tízévente lehet elővenni. Az idő teltével változik a valóság, és pontosan az az érdekes egy ilyen előadásban, hogy felmutassa, mi történt azóta. Minden város egyfajta Güllen, és minden várost gülleniek laknak, vagyis lényegében magunk elé is tükröt tarthatunk ezzel a Dürrenmatt-színművel.
– Kilenc bemutató készül ebben az évadban, kistermi előadás az is, amelyről még nem beszéltünk.
– Timur Vermes regényéből született a Nézd, ki van itt! című darab 2011-ben. Izgalmas dramatizálás. Film is készült a könyvből. Theodor Cristian Popescu rendezi. A sztori szerint Hitler 57 évesen felébred egy udvaron Németországban, és rácsodálkozik arra, amit talál, kancellárnővel, migránsokkal, homoszexuálisokkal, egyebekkel, amik a mai világban ellentétesek az ő elveivel, elvárásaival. De az is felmerül a szatírában, hogy vajon lezártuk-e mindazt magunkban, amit a hitlerizmus hirdetett, megtörténhet-e még egyszer mindaz, ami akkor kivetkőztette magából az emberiséget. Komikus helyzetek adódnak, nevetünk is rajtuk, de valahol mélyen ott motoszkál a nézőben a borzalom tudata.
– Személy szerint a művészeti igazgató mit vár, mit remél ettől az évadtól?
– Igényes elmélyülést. A színház megannyi más dologgal együtt sokat változott, ahhoz képest is például, ahogy én szocializálódtam a színházban. Ma már kezdi kinőni magát valamiféle tudománnyá. Miközben egy végtelenül egyszerű gyakorlat. Szakma. Ezt a kétféle dolgot kell összebarátkoztatni. Millió elv, színjátszási mód létezik. Az információ nagyon könnyen eljut hozzánk, azonnal tudjuk, hogy tegnap Berlinben milyen bemutató volt, különféle jelenségeket hamar megkívánnak az emberek. De néha nehéz a dolgunk. Megkérdőjeleződhet az, hogy tudunk-e kommunikálni a saját nézőinkkel. Ők nem foglalkoznak éjjel- nappal színházzal. Ők bejönnek, megnéznek valamit, és az vagy szól hozzájuk, vagy nem. A színházi társulatnak, a miénknek is azt az utat, módot kellene valahogy megtalálnia, hogy mindazt, amit fölszedett a színháztudományból, a legőszintébb, a legegyszerűbb eszközökkel formálja meg a színpadon. Úgy, hogy az utcáról bejövő ember, felkészültségétől, kulturális hátterétől függetlenül érezze, a színpadról közvetlenül őt szólították meg. Jó lenne tudni, hogy az új évaddal is közelebb kerülünk ehhez az elváráshoz.
Akkor hát kívánjunk mindkét félnek mAradandó élményeket, emlékezetes, szép színházi esteket!
Nagy Miklós Kund
Népújság (Marosvásárhely)

Láthatáron a huszonötödik
Jövőre jubilál a makfalvi Nagy Pál Képzőművészeti Alkotótábor. Augusztus 28-án a helyi művelődési házban nyílt kiállítással a XXIV. táborozás ért véget. Ez a megye legrégebbi nyári művésztelepe, az alkotókat 1979-ben hívták össze először a Maka vára alatti nagyközségbe. Akkor az oda igyekvő Nagy Pálék tragikus balesete szakította félbe a kezdeményezés szépen eltervezett kibontakozását, és az ilyenszerű szervezkedéseket keményen ellenző hatalom is megtette a magáét, a tábor igazán csak a rendszerváltás után válhatott azzá, aminek a tervezői elképzelték, de a művésztelep az eltelt közel negyedszázadban valóban a település és a Makfalvát övező kisrégió egyik legismertebb megvalósításává vált. Főnixsorsú, hiszen úgy alakult, hogy mindegyre elveszítette nagy lendülettel és hivatástudattal tevékenykedő működtetőit, ami miatt léte többször is veszélybe került, de mindig akadtak olyanok, akik az ügy mellé álljanak, és valamivel gazdagítsák azt, amit elődeik elkezdtek. Évről évre gyarapodott a tábor, a nyaranta kapunyitó makfalvi műgyűjtemény pedig folyamatosan bővíti bemutatandó értékeit. A Wesselényi Művelődési Egylet a főszervező, Fülöp Irén nyugalmazott tanárnő, aki az indulástól szíve-lelke volt az ügynek, a fiatalokat is bevonta a szervezésbe, Péterfi Levente alelnök fáradhatatlan a tábori teendőkben. Ők ketten már a 25. összejövetelre gondolnak, kiadványban is szeretnék felmutatni mindazt, amit művészeti vonatkozásban sikerült létrehozniuk.
Az idei alkotó együttlét is eredményes volt. Már előtte rendbe tették a makfalvi kollekció válogatott anyagát felvonultató Pincegalériát. Nyitva a Kusztos Endre-emlékszoba is. A Nagy Pál Alkotótábor pedig munkára serkentő, ihlető környezetet teremtett a meghívásra jelenlétével válaszoló 18 művésznek. A mindenkit saját példájával ösztönző festő, grafikus, a vitalitásával fiatalabb kollégáit is megfertőző Kusztos Endre, a tábor meghatározó személyisége személyesen már nem lehetett jelen, de szelleme, közismert igényessége mindvégig éreztette hatását. A természet, a szülőföld vonzásában, a modern világ, az életmód változásával eltűnőben levő ősi értékek megörökítésének a jegyében dolgoztak a festők, grafikusok, szobrászok, népművészek, akik úgy érzik, ilyen vonatkozásban még sok feladat vár rájuk a továbbiakban. A tárlatnyitón erről társai nevében is szép hitvallást tett Sz. Kovács Géza. Ő Segesvárról tér vissza minden augusztusban Makfalvára. Mások Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Tordán, Kolozsváron, Komáromban, Debrecenben, Székelykeresztúron, a község szűkebb környezetében éltetik magukban a tábori élményeket, és dolgozzák fel később a vázlataikat. A többség törzsvendég, rokoni, baráti, lelki kapcsok kötik őket Makfalvához. Érthető, hogy a kiállított munkákból szétsugárzó érzelmi töltet is megérinti a nézőket. A táj, a Küküllő mente látványvilága, a népélet jellegzetességei, a helyi népművészet, az emberi karakterek általában a primer élmények kivetüléseként jelennek meg a falakon, talapzatokon, de biztos, hogy az itt megfordulók később feldolgozandó, elmélyültebb, áttételesebb alkotásaiban is testet öltenek majd. Talán a népművészet masszívabb jelentkezése is egy olyan sajátosság, amivel a makfalvi tábort felruházhatjuk. Ez is olyan vonás, ami vonzó színekkel, formákkal, ízekkel telíti az idei termést, akárcsak az előzőeket is. A mostani kínálat Bálint Zsigmond, Doszlop Lídia, Joó Dénes, Kádár-Dombi Péter, Kalló László, Károly-Zöld Gyöngyi, Kedei Zoltán, ifj. Kovács Árpád, Kováts Mátyus Erzsébet, Láng Eszter, Molnár Krisztina, Nagy Dalma, Orbán Irén, Réthi Botond, Sándor János, Suba László, Sz. Kovács Géza, Vass Mária munkáiból állt össze tetszetős, derűs mozaikká. (nk)
Népújság (Marosvásárhely)

Ahol nem csak beszélnek a kalákáról, hanem csinálják
Kalákanapokat tartottak az elmúlt héten Máréfalván. A programokkal a falu szépítésére és a közösségi munka hatékonyságára nevelik a máréfalvi civil szervezetek képviselői a helybéli gyermekeket. Közösen takarítottak, oktató jelleggel fűszerkertet alakítottak ki a Dévai Szent Ferenc Alapítvány épületének udvarán, és a helyi óvoda, iskola székely kapuját is felújították.
A hétvégén patakmeder-takarítás, a közterek, az út menti területek megtisztítása, az óvoda kapujának lefestése, valamint fűszerágyások kialakítása szerepelt a Máréfalvi Kalákanapok programjában. Pénteken a dévai Szent Ferenc Alapítvány épületének udvarán kialakított ágyásokba tizenhatféle fűszernövényt telepítettek a helybéli fiatalok és gyermekek a helyi civil szervezetek vezetőivel közösen. Az óvoda kapujának újrafestését a régi kalákások vállalták, akik az elmúlt havi táborban jeleskedtek kézügyességükkel. Szombaton folytatták a patakmeder-takarítást és a közterek rendbetételét. Vasárnap a képes beszámoló után „parasztolimpián” és egyéb szórakoztató programokon is részt vehettek a kalákázók és arra járó érdeklődők.
„Kalákáról beszélünk, amikor egy közösség tagjai kölcsönösségi alapon vagy szívességből munkát végeznek” – jellemezte a tevékenységet Szallós-Kis Judit nyugdíjas tanárnő, a tábor egyik vezetője, hozzáfűzve, hogy Máréfalván a múlt században még elevenen élt e szokás, nagyszüleik, szüleik idejében. Építkezéskor, kútásáskor a mesteremberek mellett a rokonság, szomszédság néhány napnyi munkával segítette az építkezőt, amit a gazda feljegyzett és alkalomadtán lerótta „tartozását”, azaz viszonozta a segítséget.
A kapuállítás is egyszerre több ember összehangolt munkáját igényelte, amiben a meghívottak szívesen segédkeztek. A kaláka szellemiségét, a közös alkotás örömét hivatott feléleszteni évről évre a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület nyári kézművestábora, a Kalákatábor, amit idén tizenhatodik alkalommal rendeztek meg augusztus elején, közel nyolcvan részvevővel. A táborozók megismerkedhettek a kapufaragás, bútorfestés, nemezelés, gyöngyfűzés, ostorfonás fortélyaival, a pihentető pillanatok pedig népdalénekléssel, néptánctanulással és gyógynövény-ismertetővel egybekötött kirándulással teltek. Ennek folytatásaként ebben az évben harmadjára is megszervezték a Kaláka Napok – Falunap másként programjait.
Ottjártunkkor a hatodik osztályos Pap Ágnes barátaival éppen az óvoda székely kapujának felújításán, festésén dolgozott. Elmondta, megtiszteltetésnek érzi, hogy a táborban végzett munkája után ott dolgozhat. A Facebookról értesült az eseményről, és mivel évek óta rajong a bútorfestésért, azonnal jelentkezett. „Nálunk mindenki mindenkivel barát” – szögezte le Ágnes a kaláka közösségépítő erejével kapcsolatos kérdésünkre. Nagyon szeretnek csapatban dolgozni a táborozó gyerekek, ezt mindannyian egybehangzóan elmondták.
Pálfi Enikő szintén hatodikos a máréfalvi iskolában, pénteken délelőtt a patakmeder-takarításból vette ki részét. Nagyon jónak tartja, hogy közösen dolgozhatnak a falu szebbé tételén, a patakmedrek, a temető, a templomkert kitakarításában, illetve a festési munkákban. Elmondta, hogy szülei is szívesen veszik, amikor ilyen programokra jelentkezik, sőt néha ők küldik.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro

Felújított épületben kezdi az évadot a Harag György Társulat
Az eredetileg Nagybányán alapított Harag György Társulat éppen hatvan évvel ezelőtt, 1956-ban foglalta el először a Szatmárnémeti történelmi színházépületet, így idén a társulat kerek évfordulót ünnepelve költözhet vissza az európai uniós alapokból teljesen felújított és modern színpadtechnikai rendszerrel felszerelt otthonába.
Amint azt Bessenyei Gedő István társulatigazgató az évadindító sajtótájékoztatóján kiemelte, a jubileumi év apropóján szatmári szerző, a városról írt drámájának ősbemutatójával indul a 2016/17-es szatmári színházi évad. „A 124 évvel ezelőtt Voyta Adolf pápai műépítész tervei alapján épített színházépület átadásakor alapkritérium volt, hogy szatmári szerző műve kerüljön először bemutatásra ezen a színpadon. A Színügyi Bizottság felkérésére beérkezett húsz pályamű közül akkor Mátray Lajos háromszereplős Prológja bizonyult a legértékesebbnek. Ezt a gondolatot továbbvíve kértem fel Láng Zsolt Szatmárnémeti születésű, Márai- és József Attila-díjas írót egy, a városunkhoz kötődő, abban játszódó dráma megírására. Ezzel, a Bartók zongorája című ősbemutatóval indul az évadunk október 14-én. Az előadás rendezője Patkó Éva, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója, aki sokunknak tanára is volt az egyetemen" - részletezte az igazgató, aki arról is tájékoztatta a sajtót, hogy az idei évad felnőtt bérletcsomagjában három klasszikus mű szerepel, amely véleménye szerint mindenképp hozzátartozik az általános műveltséghez: W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Rendező: Bocsárdi László m. v.); Zerkovitz Béla - Szilágyi László: Csókos asszony (Rendező: Bessenyei István); C. Goldoni: Velencei terecske (Rendező: Visky Andrej m. v.). Emellett a nézők két, egyenként négy előadást tartalmazó listából választhatnak maguknak egy-egy kedvencet az öt előadást tartalmazó bérletbe. „Az alapkoncepciónk az volt, hogy a kötelező előadások, a tavalyi évadhoz hasonlóan, ezúttal is a klasszikus dráma-, illetve operettirodalom remekei legyenek, minden más előadásunk pedig a választható kategóriákat gazdagítja" - magyarázta az igazgató.
Az említett előadások mellett bérletszünetben játszott, nagyszínpadi produkcióként kerül majd színre Werner Schwab Elnöknők című műve a társulat alkalmazott rendezője, Sorin Militaru munkájaként, valamint Visky András Pornó című monodrámája, romániai ősbemutatóként, a szerző rendezésében. Szintén bérletszünetben kerül műsorra Arisztophanész Lüszisztraté című klasszikus komédiája Bordás Attila rendezésében, aki korábban koreográfusként mutatkozott be a szatmári közönségnek.
Stúdiótérben látható majd a Janne Teller Semmi című, Dániában nagy port kavart ifjúsági regénye alapján készülő egyéni műsor Marosszéki Tamás szereplésével, Márkó Eszter rendezésében. Szintén az Ács Alajos Játékszín biztosít majd helyszínt a Shakespeare összes röviden (S. Ö. R.) című előadásnak, amelyet Barabás Árpád vendégrendező állít színpadra. Nagy Regina rendező A dzsungel könyve című, immár klasszikusnak mondható nagyszínpadi gyerekmusicalt rendezi meg, kamaratermi előadásként pedig egy Grimm-mesét, a Hamupipőkét is színpadra állít, amely a Harag György Társulat - az idei évadtól - önálló szerkezeti egységeként működő Brighella Bábtagozata és a prózai tagozat közös produkciójaként kerül a nézők elé.
A korábbi évadokhoz hasonlóan 2016/17-ben is láthat majd vendégelőadásokat a szatmári közönség. A Nagyváradi Szigligeti Színház a Fényes-emlékév apropóján szilveszterre a Harmath Imre - Fényes Szabolcs szerzőpáros Maya című háromfelvonásos operettjét tűzi műsorra a színház igazgató-főrendezője, Novák Eszter munkájaként. Ezt a produkciót Szatmárra is elhozza a Nagyváradi színház. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház vendégjátékaként látható majd Szatmárnémetiben az 1956-os forradalom 60. évfordulójára készülő Szélfútta levél című előadás. A Mensáros László 1956-os emlékezései alapján készülő dokumentumdráma rendezője Csikos Sándor. A legkisebb színházbérletesek is láthatnak majd vendégelőadást: az ő bérletükben Volt egyszer egy... címmel az Aranyszamár Színház és a veszprémi Kabóca Bábszínház közös produkciója szerepel Székely Andrea, a veszprémi bábszínház vezetője rendezésében.
Bandura Emese, a bábtagozat vezetője az évadkezdő sajtóbeszélgetésen kifejtette, a legkisebbeknek Schneider Jankó vendégrendezővel hoznak létre előadást Michael Ende Történet a tálról és a kanálról című meséje nyomán, illetve babaszínházi produkciót is terveznek. Emellett számos kísérőrendezvénnyel készülnek a bábszínházi évad folyamán, amely mindegyike arra irányul, hogy a műfajra fogékony gyerekeket a színház közelébe csábítsák.
A Harag György Társulat prózai és bábtagozatának műsorán összesen 17 korábban létrehozott produkciója is műsoron mArad.
Ami a személyzeti összetétel illeti, Bessenyei Gedő István elmondása szerint két művész, Sándor Anna és Kányádi Szilárd idén ősztől átszerződött a Csíki Játékszín társulatába, Szatmárra pedig három új tagot szerződtettek: Budizsa Evelyn és Keresztes Ágnes színésznőket, illetve Nagy Csongor Zsolt színészt.
Idén a Harag György Társulat szervezi meg az IFESZT (8. Interetnikai Színházi Fesztivál) elnevezésű vándorfesztivált, amelyre több mint 20, Románia területén működő kisebbségi (magyar, német, zsidó és roma) színház kapott meghívást, illetve a magyar nyelvű alternatív színházi műhelyeket is be kívánják vonni a 2016. november 4-13 között megrendezésre kerülő seregszemle programjába. A szatmári társulat nagyon bízik benne, hogy az idei évadban, május folyamán újra sikerül megszervezni a román tagozattal közös házifesztiválját is, amely az utóbbi három évadban szünetelt.
Bérletek szeptember 5-től válthatók a színház jegypénztárában (Horea u. 6 - telefon: 0261-712106 - szervezes@harag.eu), hétköznap 10 és 17 óra között, szombaton 10 és 13 óra között. A műsoron mAradt színpadi nézőteres és kistermi előadásokat a társulat a Szakszervezetek Művelődési Házában játssza tovább. Azon hűséges nézőinek megszokott helyét, akik a régi színházteremben és a művelődési házban is folyamatosan rendelkeztek bérlettel, szeptember 30-ig fenntartják a felújított épületben. A társulatigazgató ugyanakkor hangsúlyozta: a régi helyek fenntartása csak a hűséges bérletesekre vonatkozik, ahogy ezt három évvel ezelőtt is megígérték. A színházépületben még bérlettel rendelkező, de az elmúlt három, átmeneti évadban bérletet nem váltó egykori nézőkkel szemben az ezidő alatt csatlakozott új bérleteseknek már előválasztási joguk van.
szatmar.ro

Közösségi célokra szánt grófi örökség
A gernyeszegi Teleki-kastélyt papíron 2006-ban, a gyakorlatban pedig 2011-ben kapta vissza a jogos tulajdonos, a Teleki család. Gróf Teleki Kálmán Belgiumból költözött haza, hogy átvegye a kastély ügyintézését és családjával együtt kitalálja, mi is legyen e hatalmas örökség további sorsa.
A Marosvásárhely és Szászrégen között, a Felső-Maros mentén található Gernyeszeg leginkább barokk kastélyáról nevezetes. A hatalmas parkkal és várárokkal körbevett emeletes kastély az évente megszervezett kastélynapokon és a különböző táborok keretében vonzza a látogatókat. De a kastély bármikor látogatható: ha a kapu éppen zárva van, akkor telefonon hívható a gondnok vagy maga a gróf, aki szívesen végigvezeti a vendégeket az épület folyosóin, termeiben, és megmutatja a tágas parkot is.
Teleki Kálmán, a kastély tulajdonosa szerint Erdélyben manapság a grófi titulus mindenekelőtt sok fejfájást jelent, de van szép oldala is, hiszen egy élő gróf kuriózumnak számít. „Sok ember le akarja magát fényképeztetni velem, sokan akarnak velem kezet fogni. Vannak, akik határozottan tisztelnek, és jól érzik magukat, hogy együtt lehetünk” – magyarázza Teleki Kálmán, majd rögtön hozzáteszi, hogy ezenkívül semmiféle előnyt nem hordoz számára a grófság, illetve az, hogy kastélytulajdonos. „Egy részük azt hiszi, hogy ha gróf és kastélytulajdonos vagyok, akkor tele lehetek pénzzel. Sajnos, tévednek, mert pénzem nincs” – magyarázza. Vendéglátóm szerint a kastély egyelőre semmiféle jövedelmet nem termel, csak viszi a pénzt. Amikor a család visszakapta az ősi hagyatékot, ezzel tisztában voltak. Most azon törik a fejüket, miként lehetne hasznossá tenni és a köz javára fordítani az örökséget.
Kastélynapok, alkotótáborok, nyári egyetemek
Az államosított Teleki-kastélyban évtizedekig preventórium működött: olyan gyerekeket utaltak be ide, akiknek családjában tüdőbetegség ütötte fel a fejét, és ez a gyerekekre is veszélyt jelentett. A kastélyban működő egészségügyi intézmény léte némileg hasznára is vált a műemlék épületnek, hiszen legalább őrizték az állagát: más, hasonló erdélyi kastélyoktól eltérően nem hagyták, hogy tönkremenjen. Az 50-es években maga Teleki Kálmán is eltöltött itt néhány hónapot, de mint mondja, 1955-ben, nyolcévesen, nem fogta fel, hogy mit jelenthet apjának és nagyapjának az egykori tulajdona. A restitúcióra további hat évtizedet kellett várni.
Vendéglátóm így emlékszik vissza az öt évvel ezelőtt történtekre: „a visszaigénylés és a visszaszolgáltatás hosszas procedúrája után, életem egyik legszebb pillanata volt, amikor 2011. július 1-én végigjártam egyedül az egész kastélyt, pincétől a padlásig, minden szobáját, termét, folyosóját, zegét-zugát, amit addig még soha életemben nem tehettem meg. Ez óriási élmény volt számomra, igazi meghatározó momentum”. A grófban ekkor tudatosult, hogy óriási felelősség nehezedett a vállára. Tudta, hogy ezzel a hihetetlen feladattal egyedül vagy szűk családjával kell majd megbirkóznia. Teleki úgy véli, hogy a restitúció a köz számára is nagyon fontos momentum volt, bár azt még nem sikerült bevinni a köztudatba, hogy a tágabb közösségnek is érdeke kezdeni valamit a kastéllyal. Ezt a célt szolgálják az ott helyet kapó rendezvények: a minden év júliusában megszervezett Gernyeszegi Teleki Kastélynap, vagy a diákok számára szervezett nyári egyetemek és a képzőművészeti alkotótáborok. Tavaly a zömében építész- és művészettörténész hallgatók felméréseket végeztek, elkészítették a kastély alaprajzát, az épület pontos leírását pincétől a padlásig, bemérték a falak vastagságát, azaz mindenre kiterjedő munka született. Az idén Marosvásárhelyi, Kolozsvári, Bukaresti és jászvásári diákok – építész-, művészettörténész-, közgazdaságtan-hallgatók, szociológia-, tájépítész-szakos egyetemisták – vettek részt a Teleki Kastély Egyesület és az ARCHÉ Egyesület által szervezett nyári táborban, hogy a kastély újrahasznosítására dolgozzanak ki stratégiákat. A diákok a felhasználás lehetőségeit vették számba: beszélgettek a helyi lakosokkal, a község elöljáróival, az önkormányzati képviselőkkel, majd egy tanácskozás keretében bemutatták, hogy milyen eredményre jutottak, illetve milyen ötleteik születtek. Záró momentumként a Marosvásárhelyi vármúzeumban tartott megbeszélésen elhangzott: a gernyeszegi kastélyban kulturális központot lehetne működtetni. Színművészeti-, filmművészeti és képzőművészeti táborok számára lenne ideális hely, ahol amatőr és hivatásos alkotóknak egyaránt lehetőséget nyújtana képzésre és kikapcsolódásra.
Terveik szerint a kastély a 20 éven felüli korcsoportok számára lehetne találkahely. Az elképzelésekbe az is beletartozik, hogy jövedelemforrás gyanánt a kastélyt bekapcsolják az idegenforgalmi útvonalakba is. Az is felmerült, hogy az újrahasznosításba a helyi lakosságot is be kell vonni, hiszen ez rendszeres foglalkoztatást jelentene sok ember számára, amit szervesen kiegészíthetnének önkéntesekből álló csapatokkal.
A kastély visszaszolgáltatása óta évi rendszerességgel a legfontosabb és legnagyobb tömeget vonzó rendezvény a Gernyeszegi Teleki Kastélynap, amikor egésznapos rendezvénysorozattal várják a látogatókat. Egyre nagyobb teret biztosítanak a kisgyerekes családoknak, így a gyerekfoglalkozások és -vetélkedők a legnépszerűbbek. Ilyenkor pezseg a falu is, hiszen ezernél is több vendég érkezik Gernyeszegre. Vendéglátóm szerint sokkal nagyobb lehetőségeket is rejtene a kastélynap, ha a falubeliek felismernék ennek a potenciálját, és szálláshelyet, illetve étkezési lehetőséget is biztosítanának a vendégeknek. Egy-egy ilyen eseményre aktív turizmust is lehetne építeni.
Felújítás és adókötelezettség
A kastélyban egyelőre csak állagmegőrzési munkálatokat végeztek. Teleki Kálmán szerint felújításra még nem gondolhattak, ahhoz ugyanis engedélyek egész sorozatára van szükség. „Mivel a gernyeszegi Teleki-kastély A-kategóriás műemlék, bármilyen engedélyeztetés nagyon pénzigényes, komoly procedúrát igényel. Bármihez csak akkor kezdhetünk, ha létezik egy jóváhagyott, egységes terv” – magyarázza a tulajdonos. A fenntartás költségeit tovább növeli, hogy a műemlék épületekre eddig nem kellett adót fizetni, ez azonban idéntől megváltozott, az adómentesség megszűnt. Teleki szerint ez akkora érvágás lesz a családi kassza számára, amit csak célzott bevételekkel tudnak ellensúlyozni: tervek szerint keresztelőkre, lakodalmakra, illetve más rendezvényekre is kiadják majd a kastélyt, hogy némi bevételre tegyenek szert.
itthon.ma

Vincze Loránt: az Európai kihívások mellett kevés figyelem mArad a kisebbségi kérdésre
„Az őshonos nemzeti kisebbségek kérdésköre az Európai Unió egyik nagy megoldatlan témája. Sajnos, már az alapító atyák a szőnyeg alá söpörték mint olyan témát, amely körül nem sikerült konszenzust teremteni" – fogalmazott pénteken Érsekújváron Vincze Loránt.
Vincze elmondta, Nyugat-Európában ennek ellenére a legtöbb helyen sikerült a kisebbségi közösségeknek kedvező megoldásokat találni. Ebben az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának fontos szerepe volt.
A FUEN elnöke Gulyás Gergellyel, a Magyar Országgyűlés alelnökével és Csáky Pállal, a Magyar Közösség Pártjának Európai Parlamenti képviselőjével közös beszélgető esten vett részt. Az őshonos kisebbségek és az európai migránsválság összefüggéseiről szervezett találkozó házigazdája Nagy Dávid, az MKP helyi önkormányzati képviselője volt.
Megrekedt a többség-kisebbség párbeszéd
Vincze Loránt véleménye szerint a kelet-európai bővítéssel újabb megoldatlan problémahalmaz adódott a meglévőkhöz, sok államban a többség-kisebbség párbeszéd megrekedt, és az őshonos nemzetiségek többnyire sikertelenül kérik az európai intézményektől jogaik védelmét, a kisebbségi kulturális értékek megbecsülését.
„Ma nem könnyű feladat felhívni a figyelmet a kisebbségi közösségek nehézségeire. Az Európai Unió egyik legnagyobb kihívása a migránsválság és egyre késik a megfelelő európai válasz. Brüsszelben ma úgy látszik, mintha ez a kérdés már nem létezne, a brexit uralja a napirendet, holott Görögországból és Olaszországból naponta érkeznek hírek újabb menekültek partraszállásáról, akik már útnak is indultak a balkáni útvonalon. A hezitáló tagállami vezetőket közvéleményük is sürgeti, hogy minél hamarabb találjanak egy világos megoldást, amelynek középpontjában az európai polgárok biztonsága áll. Ez ma mindennél fontosabb” – összegzett Érsekújváron Vincze.
maszol.ro

A betegek jobb ellátása a cél (Háromszéki orvosnapok)
Nem csak a részt vevő orvosok szakmai érdeklődését szolgálták az előadások, az a lényeg, hogy az itt szerzett információk felhasználásával jobb legyen a betegek ellátása, ők is részesüljenek egy ilyen rendezvény hozadékából – hangsúlyozta lapunk érdeklődésére dr. Deme Judit, a Háromszéki orvosi kamara által hétvégén szervezett IX. Háromszéki Orvosnapok szervezőbizottságának elnöke.
Saját szűkebb szakmájuk országos és nemzetközi rendezvényeire eljárnak az orvosok, de nagyon kevés az olyan szakmai találkozó, amely interdiszciplináris jellegű – közölte a főszervező. A Háromszéki Orvosnapok rendezési elvének alapja, hogy adjanak lehetőséget a témák sokoldalú megközelítésére. Deme doktornő kiemelte a beteggel való jó kommunikáció fontosságát, amire sem az egyetemen, sem az asszisztensképzőben nem tanítják a hallgatókat, az erről szóló előadást hiánypótlónak nevezte, miként a Háromszéki mentőállomás vezető orvosának értekezését is arról, hogyan kell kommunikálni a beteggel és egy másik intézménnyel, ha az orvos a páciensét tovább akarja küldeni, mit kell tenni azért, hogy a betegnek a leggyorsabban a legjobb, legmegfelelőbb szolgáltatást lehessen nyújtani.
A továbbképzőnek szánt előadások tömbjében a témákat a szervezők javasolták, az volt a szempont, hogy minél több szakterületet érintsenek. Ezek nem esetbemutatók, nem személyes tapasztalaton alapuló tájékoztatók, hanem összefoglaló jellegűek egy adott témakörben. A szakmai jellegen túl a rendezvény célja, hogy az orvosok találkozzanak, elmélyítsék a régi barátságokat, új ismeretségeket kössenek, ne csak a pecséten olvasható nevekről ismerjék kollégáikat – hangsúlyozta Deme Judit.A Háromszéki Orvosnapok a Dr. Bíró András-díj átadásával zárultak, amelyet évente egy önálló munkáért, kutatásért ítélnek oda. Idén dr. Lőrincz Zsuzsanna, a Sepsiszentgyörgyi dr. Fogolyán Kristóf megyei Sürgősségi Kórház gyermeksebésze részesült az elismerésben.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Katonanótától hangos Ikaváralja
Hagyományteremtő szándékkal tartották tegnap Csernátonban, az Ika-vár alatti szabadtéri színpadon az első Székelyföldi huszár- és katonanóta-találkozót. A rendezvény sikerének a folytatásra kell ösztönöznie a szervezőket: hiszen nemcsak a fellépő tizennégy dalkör és két tánccsoport, illetve a zenészek nézték-hallgatták egymást, hanem sok falubeli is kiruccant az Ikaváraljához, és a távolabbról érkezők autói is folyamatosan rótták a hétköznapokon nem túl forgalmas felsőcsernátoni főutcát. Az igazi siker mércéje a sok és sűrű taps mellett az is, hogy a csupán a nagy tömegeket megmozgató rendezvényeken részt vevő jelvényárus fontosnak tartotta itt is megjelenni.
A két részre osztott találkozó a déli harangszókor Alsócsernáton központjában, a hősök emlékművénél kezdődött a székely zászló felvonásával. Bölöni Dávid polgármester köszöntője után Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke, a rendezvény védnöke szólt az egybegyűltekhez, kiemelve, nem véletlen az, hogy az első ilyen jellegű találkozót Csernáton szervezte meg: Kézdiszék élen járt a huszármozgalom felélesztésében, az első hagyományőrző huszáralakulat Kézdivásárhelyen jött létre az 1990-es évek elején, Háromszék első huszárszobrát Torján állították, az első huszártoborzó is Kézdivásárhelyről indult. A találkozó létrejöttében vállalt szerepükért elismerését fejezte ki Bölöni Dávid csernátoni polgármesternek, Ágoston József csernátoni művelődésszervezőnek és Kelemen Alpárnak, a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör vezetőjének, a huszárok egyik vezérelvével méltatva munkájukat: győzni csak merészséggel lehet.
Takács Lajos tiszteletes és Kedves Tibor plébános áldását követően megkoszorúzták a hősök emlékművét, majd az egybegyűlt férfikórusok – közel négyszázan – énekelték el a magyar és székely himnuszt. Délután négy órától az Ikaváraljánál kezdődött a dalostalálkozó, köszöntőjében Szőcs László esperes azt kívánta, váljon hagyománnyá, ivódjon be ereinkbe, hogy mindenkoron megmutathassuk, itt akarunk élni. A színpadon elsőként a házigazdák Pakó András Férfidalcsoportja lépett fel, majd egymást követték a Székelyföldi férfidalárdák, időnként táncos betétekkel is gazdagítva a műsort, mely zárásként három közösen elénekelt nótával ért véget.
„Semmi különlegeset nem csináltunk, csak Sylvester Lajos, Szabó József János hadtörténész és mások üzenetét meghallgatva igyekeztünk a múltból a jövőbe egy lépést tenni” – mondta érdeklődésünkre Ágoston József. „Hiszen minden Székelyföldi faluban ott vannak a szép emlékművek, de mint itt, Csernátonban is, moszatosak-mohásak, a ’48-as, az első és második világháború áldozatainak ráfaragott nevei a kopottságtól alig olvashatóak, virág március 15-én és jó esetben még halottak napján kerül talapzatukra: felejtjük emléküket, holott hősök voltak, védték a hazát, illő hát, hogy minden alkalmat megragadva fejet hajtsunk emlékük előtt. És ha nincs külön alkalom, hát teremtünk: ez az egyik oka, amiért a huszár- és katonanóta-találkozó létrejött” – magyarázza Ágoston József. „De nem mellékes az sem, hogy ezeket a dalokat – a regrutabálok megszűntével – egyre kevesebben és egyre ritkábban énekelik, pedig zenei kincsünk részei. Nemzeti kultúránk átörökítése, hagyományaink őrzése viszont kötelességünk” – fogalmazott Ágoston József.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zárult a második rovásírástábor Szovátan
A rovásírás "hályogkovácsa"
Miután a tavaly nagy sikernek örvendett a szovátai unitárius templom udvarán megtartott rovásírástábor, Varga Sándor unitárius lelkész, a tábor megálmodója és kivitelezője úgy döntött, hogy az idén is szervez egy hasonló tábort, ahol a gyerekek játszva tanulják a rovásírást. Az idei tábor két részben zajlott: július végén volt az úgynevezett előkészítő tábor, augusztus elején pedig a folytatása.
Varga Sándor a Népújság kérdésére elmondta, hogy 6 és 9 év közötti gyerekek tanulták a rovásírást. A résztvevők nagy része szovátai volt, de érkeztek gyerekek Sóváradról és Szakadátról is.
Ráduly János tanár úr engem is "megfertőzött"
A reggeli ima után kezdődtek a változatos programok, mert a rovásírás mellett imákat, verseket, mondókákat, népdalokat is tanított a lelkipásztor. Emellett sokat kirándultak, Varga Sándor szerint "patakoztak", vagyis fürödtek a Szováta- patakban.
– Honnan jött a tábor, és egyáltalán a rovásírás tanításának ötlete?
– A táborozást a tavaly kezdtük 25 gyerekkel Szovátan, az unitárius egyházközség udvarán, felhasználva a tanácstermet, a templomot és az udvart is, de mondhatnám egész Szovátat, mert közbe-közbe kirándultunk is.
Az ötlet már régebben megfogalmazódott bennem, de tulajdonképpen abból adódott, hogy annak idején gyermekkoromban Ráduly János tanár úrral szomszédok voltunk Csókfalván. A tanár úr engem is "megfertőzött" a rovásírással. Arra gondoltam, hogy ha van egy ilyen lehetőség, akkor miért ne lehetne megtanulni. És kiderült, annyira logikus az egész, hogy rekordidő alatt el lehet sajátítani.
– Csak egy példát mondok: van olyan negyedikes tanítványom, aki ötnapi tanulás és gyakorlat után a templomban egy táblára diktálás után felírta, hogy Anyám tyúkja. De ne kössük a szekeret a lovak elé. Arra gondoltam, miért ne tanítsak meg másokat is, ha én már valamit tudogatok. Eleinte amolyan "hályog-kovács" voltam, tartottam egy előadást a felnőtteknek, amelyre eljött a Sóvidék televízió, és készített egy kisfilmet az eseményről. Akkor jöttem rá, hogy bizony-bizony meglehetősen sekélyes volt a tudásom ahhoz, hogy "közprédára" lehessen tenni. Aztán túlestem ezen a lámpalázon, és arra gondoltam, hogy miért ne lehetne, hiszen a gyerekész rendkívül fogékony, és aztán az egyik hittanórás szülőnek a biztatására belevágtam.
– Kik voltak a táborozók?
– Első osztályosoktól negyedik osztályosokig, sőt még előkészítő osztályosok is voltak. A tavaly 25 gyerekkel indultunk. Amolyan nappali tábor volt, egy hatalmas közös sátrat húztunk fel a templom udvarán, ahol kézműves-tevékenységeket lehetett tanulni, gyakorolni, lehetett gyurmázni stb., a tanácstermet pedig kineveztük tanteremnek. Érdekes módon a gyerekeket azzal fogtam meg, hogy azt mondtam, semmit sem kell tanulni. És tényleg úgy is volt: játszva tanultuk a rovásírást.
...a cipőnk nem bírta,/ s mAradtunk a táborban
– Ez volt a tavaly. Az idén kéthetes tábort szerveztek július-augusztusban.
– Idén felbátorodtam, és mint már említettem, az egyik szülő is nagy segítségemre volt, szemléltetőanyagot hozott, beszereztük az ábécét, és úgy szerveztük meg a tábort, hogy nemcsak rovásírással foglalkoztunk – az unalmas lett volna –, hanem mindennel egy csipetnyit. Például reggel a templom előtt gyülekeztünk, körbeálltuk az úrasztalát, imádkoztunk előbb a szülőkért, majd a szülők a gyerekekért, majd utána házi áldást mondtunk, mert a házat is meg kell áldani. Utána még tanítottam pár imát, egypár éneket, még népdalokat is. A végén kezdtük énekelni azt, hogy elmegyünk mi messzire/, a világ végére/, ha a cipőnk megbírja, elmegyünk Párizsba/, de a cipőnk nem bírta,/ s mAradtunk a táborban.
– Nem mentek tehát Párizsba...
– Nem, mAradtunk tehát a táborban, pontosabban az unitárius templom udvarán. Ott sorba álltak a gyermekek, tornaórát tartottunk, egy kis mozgást végeztünk, és közben elmagyaráztam, hogy a rovásírás tulajdonképpen a test alakját mutatja: a terpeszállás például az S betű, mert olyan, mint egy sátor. Vagy amikor egyenesen állsz, az a szeretet betűje, mert az az ég és a föld között van, és a szeretet köti össze az eget a földdel. Tudniillik a rovásírás legtöbb betűje pontosan ebből indul ki. Például húzok egy vonalat, az a J betű, mert a jurtánál Isten fájának nevezik a középső tartóoszlopot. Vagy a címerben a kettős kereszt, amit a katolikusok apostoli keresztnek neveznek, az a gy betűt jelképezi: egy az Isten, és így tovább. Majd amikor jól elfáradtunk, gyurmáztunk, később, mikor erősebben kezdett tűzni a nap, bementünk a hűvös terembe, ott róttuk a betűket. Csábító és serkentő volt a gyermekek számára, hogy először mindenki a saját nevét tanulta meg. De megtanultuk azt is, hogy a rovásírás milyen gazdag, mert 14 magánhangzója van, amiből a latin héttel szemben jobban lehet szavakat kombinálni.
– Az idén 22 gyerek vett részt a táborban. Honnan jöttek?
– Szovátaról és a Sóvidék körzetéből. A szülők hozták és vitték, ugyanis csak nappali táborozás volt. Az volt számomra is a legérdekesebb az egészből, hogy egy másodikos-harmadikos gyermek az ábécét öt- tíz óra alatt meg tudja tanulni, sőt már tud írni és olvasni is. Én magam is csak most jöttem rá, hogy mi az előnye, és logikai szempontból mennyi mindenre tanít.
Nem árultunk zsákbamacskát
– Pénteken, a táborzárás előtti napon csodálatos tábortüzet raktunk a templom udvarán. A tábortűz előtt összegyűjtöttem a szülőket és a gyermekeket, bevittem egy kisebb iskolai táblát, és nagyobb papírszeletekre rovásírással felírtam különböző helységneveket, a gyerekek neveit. A gyermekek a szülők előtt kihúztak egy "tételt", és meg kellett mondják, mi van rajta. Tehát nem árultunk zsákbamacskát, hogy tanultak-e vagy sem. A vizsga után elénekeltünk néhány vicces nótát, sőt még a szülőket is "vizsgáztattuk". A végén okleveleket osztottunk ki, utána kimentünk a tábortűzhöz, ezzel zártuk a tábort. Persze ezek mellett kikapcsolódásként volt például "patakászás", ami azt jelentette, hogy levittem a gyerekeket a Szováta-patakára, ahol aztán úgy pancsoltak, mint a vadkacsák, de ellátogattunk Korondra is és a tőzegláphoz is.
Játékosan tanultunk, naponta másfél óránál többet nem, azt azonban olyan tömötten, mint a "somosdi tojás". Kiderült, hogy a gyerekeknek hihetetlenül jó memóriájuk van. Az is előfordult, hogy ha valamit tévedésből elírtam, azok közül, akik másodjára voltak a táborban, kijavítottak. Úgy vizsgáztattam őket, hogy mindegyik anyagban hagytam egy hibát. Rájöttünk, hogy egészen más a nyelvtanulásnál vagy az olvasásnál, amikor egy betű egy hang, nincs benne semmi zavaró. A rovásírás annyira logikus, hogy rendkívül megkönnyíti a tanulást. Például az f betű egy karika, mintha ki volna ikszelve. A karika a földet szimbolizálja, az iksz pedig az égtájakat. Megtanítja logikára az embert, mindennek megvan a logikája, ezért könnyű a gyereknek rögzíteni.
– Első ránézésre csupa érthetetlen jeleket lát a laikus.
– Pedig könnyű megjegyezni. Itt van például a h betű, mint egy hajfonat. Csodálatos dolgokat lehet kihozni, és az is érdekes, hogy a rovásírást lehet balról jobbra is és jobbról balra is írni.
– Lesz folytatása?
– Persze. Sőt, téli időszakban a felnőttek is, akik igényt tartottak rá, rovásírást tanultak, előadásokat tartottunk. Annyira egyszerű, hogy egy intelligens ember pár óra alatt megtanulhatja. Lesz folytatása. Ez olyan, hogy ha megfertőz, akkor nem tudsz tőle szabadulni.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Nagyvárosi turnéra készül a Bánsági Vándorszínház
Rejtő Jenő Rózsa, a lovag című bohózatát mutatta be 14 Temes és Arad megyei településen idén augusztusban a Bánsági Vándorszínház. „1184 kilométer, 14 előadás, 14 csodálatos település, és a lelkes csapat. Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy a Bánsági Vándorszínház sikeresen zárja harmadik évadát is” – írta nemrég közösségi oldalán Aszalos Géza Temesvári színművész, a Bánsági Vándorszínház művészeti vezetője, aki a Nyugati Jelennek beszámolt az önállósodás útjára lépett vándortársulat nyári turnéjának tapasztalatairól.
– Tavaly decemberben sikerült bejegyezni és működőképessé tenni a Tarisznyás Egyesületet, amelynek a fő célja a Bánsági Vándorszínház életben tartása, mozgatása, szervezése – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Aszalos Géza, a Tarisznyás Egyesület elnöke. – Mellette próbálunk más aktivitásokat is szervezni, volt már gyereknapi programunk, helyi zenekarokat karolunk fel, próbatermet bérelünk nekik, próbálunk jogi hátteret biztosítani olyan magyar kulturális rendezvényeknek, amelyeknek szüksége van erre, de a fő célunk a Bánsági Vándorszínház működtetése. Idén már a Tarisznyás Egyesületen keresztül pályáztuk meg a támogatásokat, de megmAradt partnerként a Bánsági Közösségért Egyesület, ők az idén is nagyon sokat segítettek akárcsak az előző két évben. Idén a fő támogatónk a Bethlen Gábor Alap volt és az egyik legnagyobb támogatónk minden évben a Csiky Gergely Állami Magyar Színház.
– Hogyan sikerült a Vándorszínház idei turnéja, számokban kifejezve?
– A Vándorszínház társulatának létszáma picit csökkent a tavalyihoz képest: idén 5 színészünk volt, de többségben visszatérő emberek, akik kétszer-háromszor vettek részt a nyári programban. Dévai Zoltán a Zentai Kamaraszínháztól idén volt először, neki viszont nagy tapasztalata van a vajdasági Tanyaszínházban, azt 6-szor csinálta végig, így nem jelentett neki újdonságot a Vándorszínház.
Csökkent a települések száma, a tavalyi 18 helyett idén csak 14 településre jutottunk el. Volt tervben több is, de nehézkesen ment a pályázás, végül ki kellett hagynunk 3 települést, ahová szerettünk volna elmenni. Volt, akikkel nehezen ment az egyeztetés, az utolsó pillanatban mégse sikerült eljutni, de mindig vannak a pótlistánkon települések, amelyek egyből jelentkeznek, hogy ők bevállalnak minket. Példaértékű idén Szapáryfalva, ahol három nap alatt sikerült megszervezni az előadást, és az egyik legjobb helyszínünk lett!
Ahova másodszor, harmadszor mentünk vissza, ott a közönség száma jócskán növekedett. Az átlagos nézőszám 80 és 100 között lehetett, ha ehhez viszonyítunk, akkor Máriaföldén a 40 néző egy kis szám, ha viszont ahhoz viszonyítunk, hogy ott 5-6 % a magyarság részaránya, akkor elmondhatjuk, hogy mindenki ott volt a magyarok közül, aki él és mozog. A nézőcsúcsot az idén is Újszentesen és Újmosnicán állítottuk fel, ahová minden évben sok Temesvári ellátogat.
– Mikor láthatjuk a Rózsa, a lovagot Temesváron?
– Nyáron nem hozzuk be az előadást Temesvárra, mert ez a szabadságok időszaka, de mindig pályázunk utóturnéra, amelyhez már van egy kis anyagi alapunk is. Idén október folyamán Temesváron biztos lesz egy előadásunk, de hosszabb turnéra is pályázunk, és Temesvár mellett Aradra, Nagyváradra és Kolozsvárra is el akarjuk vinni az előadást. Az ottani Máltai Szeretetszolgálat felkérésére megpróbáljuk Makón (Magyarország) is bemutatni a Rózsa, a lovagot.
– Milyen volt a Rejtő-darab fogadtatása?
– Az első két év nagyjából kialakította, megmutatta az irányt, amerre haladnia kell ennek a Vándorszínháznak. Nem elhanyagolandó tény, hogy elsősorban olyan településekre megyünk, ahol évek óta nem járt se amatőr, se profi színház. Meg kell próbálni olyan szinten megszólítani a közönséget, hogy az előadás felkeltse az érdeklődésüket. Tavaly a Helység kalapácsa bemutatása kapcsán jelezték a nézők, hogy vígjáték legyen, és lehetőleg zenés előadás legyen a műsorunkon. Idén megpróbáltunk eleget tenni ennek a kérésnek. Ha vígjáték, akkor Rejtő Jenő, ehhez a világhoz kapcsolódnak a kuplék, a sanzonok a boldog békebeli idők zenéje. Úgy érzem, hogy mindenhol sikerült a közönség minden rétegét kielégíteni ezzel az előadással! Nagyon jó volt a fogadtatás minden településen, sok helyen beszélgettünk a vendéglátókkal, előadás után egyik helyen meg is kérdezték: hogyan tovább, hiszen kicsit magasra tettük a mércét idén. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy jövőre még fennebb tudjuk tenni a mércét, persze ez technikailag is nagyobb erőfeszítést igényel. Az idei zenés szabadtéri előadáshoz már mikro-portokra volt szükség, hangtechnikára, amivel a magyar színház besegített.
– Hogyan fogadták a Vándorszínházat Arad megyében?
– Ott is nagyon jó volt a fogadtatás, idén visszatértünk olyan településekre, mint Kisiratos, Kisjenő, Nagyzerind, ahol sikerült megtalálni azokat a lelkes személyeket, akik támogatják a Vándorszínházat, megszervezik a fogadtatást, az elszállásolást, elvállalják a közönség szervezését. Kisjenőben az utolsó pillanatban úgy döntöttünk, hogy a rossz idő miatt nem szabadtéren, hanem a Kultúrházban játszunk. Hihetetlen, hogy a vendéglátóink bevállalták, hogy autókkal várták a nézőket, és átszállították őket a kultúrházba! Azért egy kis keserűség is van bennem, mert adósok mAradtunk egy pár Arad megyei településsel szemben, ahol a tavaly jó volt a közönség, a fogadtatás, és visszavártak, de sajnos nem tudtunk elmenni. Ennek többek között az volt az oka, hogy jócskán egyharmadára csökkent a támogatás, bonyolult a szervezés, nagy a bürokrácia stb. Ez nem jelenti azt, hogy soha többet nem térünk vissza ezekre a településekre, talán már jövőre sikerülni fog!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Putyin szóba hozta a magyar–román határ kérdését
Ha valaki fölvetné a második világháború utáni rendezés felülvizsgálatát, akkor a magyar–román határ kérdését is szóba kell hozni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő.
Ha valaki fel akarja vetni a második világháború után meghúzott határok kérdését, akkor a magyar–román határ ügyére is ki kell térni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, a Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban. Az orosz elnöki hivatal honlapjára pénteken fölkerült interjúban a riporter az aznap Vlagyivosztokban megtartott, Putyin és Abe Sindzo japán miniszterelnök közötti találkozó kapcsán föltette a kérdést: hajlandó lenne-e Moszkva visszaadni Japánnak a Kuril-szigetek egy részét a szorosabb gazdasági együttműködés fejében, és a Balti-tenger partján található orosz enklávé, Kalinyingrád – a korábbi Kelet-Poroszország – ügyét is fölvetette.
Putyin a Kuril-szigetek kapcsán leszögezte: Oroszország nem adja el területeit. „Olyan megoldást kell találni, amely nyomán egyik felet sem éri kár, amely nyomán egyik fél sem érzi magát sem nyertesnek, sem vesztesnek" – mutatott rá az orosz elnök. A Kínával fennálló területi viták rendezése kapcsán kifejtette: Kínának sem adtak semmilyen területeket.
„Azok a területek vitatottak voltak, és negyven éven keresztül tárgyaltunk a Kínai Népköztársasággal, míg végül megállapodtunk. A terület egy részét Oroszország kapta, a másokat Kína. Alapvető különbség van a Japánhoz kapcsolódó történet és a Kínával folytatott tárgyalásaink között. A japán probléma a második világháború nyomán állt elő, és a második világháborút követő nemzetközi egyezmények tárgyalják, miközben a kínai partnereinkkel a határról folytatott egyeztetéseknek semmi közük a második világháborúhoz vagy bármely más katonai konfliktushoz” – szögezte le Putyin.
A Kalinyingrádra vonatkozó megjegyzésre – amely kapcsán a riporter közbevetette: az csak tréfa volt – Putyin szintén komolyan válaszolt. „Félretéve a viccet, ha valaki felül akarja vizsgálni a második világháború kimenetelét, akkor tárgyalhatunk. De akkor nem csupán Kalinyingrádról kell tárgyalnunk, hanem Németország keleti részéről, az egykor Lengyelország részét képező Lvov városáról, és így tovább. És ott van a listán Magyarország és Románia is” – tette hozzá Putyin, megjegezve: Kalinyingrád ügye Pandóra szelencéjét nyitná ki.
Orosz–japán csúcstalálkozó
A gazdasági együttműködésről és a két ország közötti területi vitáról folytatott megbeszélést Vlagyimir Putyin orosz elnök és Abe Sindzó japán kormányfő pénteken Vlagyivosztokban. A kétnapos Keleti Gazdasági Fórum alkalmából létrejött különtalálkozó tévékamerák előtt lezajlott első perceiben Abe arról szólt, hogy a távol-keleti fejlesztési régió prioritás Oroszország számára, és Tokió határozott támogatásáról biztosította a japán–orosz együttműködés fejlesztését az ázsiai–csendes-óceáni térségben. Putyin fontosnak nevezte, hogy a kormányok segítsék a magánszektorban megnyilvánuló kezdeményezéseket.
Abe pedig arról tájékoztatta az újságírókat még pénteken, hogy az orosz elnökkel mélyreható négyszemközti megbeszélést folytatott a két ország között megkötendő békeszerződésről. Lavrov megerősítette, hogy ebben a témában is folyt eszmecsere, és kijelentette, hogy a japán kormány új keletű készséget tanúsított a közös nevező megtalálására. A két ország között a második világháború vége óta vita tárgyát képezi a Szovjetunió által 1945 szeptemberében annektált Kuril-szigetek négy legdélebbi tagjának hovatartozása. Emiatt Tokió és Moszkva a mai napig nem kötött békeszerződést.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Kis magyar birodalom Buenos Airesben
Augusztus utolsó vasárnapjának reggelén a 152-es buszra szállok fel Buenos Aires központjában. Esős, szeles, tízfokos időjárás járja. Amint a helyiek tartják, augusztus végén mindig beköszönt egy ilyen kellemetlen téli nap, Szent Rózsának szentelve.
Egy óra buszozás után érek a végállomásra, onnan taxival indulok tovább. Amikor bemondom a taxisnak a címet, maris megkérdezi, hogy a magyar iskolába megyek-e. Olivas városrész már Central Buenos Airesen kívülre esik, de gyakorlatilag nincs semmi különbség. Esetleg annyi, hogy a belvárosban megszokott, ott előforduló utcák itt ismétlődnek. A közlekedés a kormány támogatásának köszönhetően nagyon olcsó a tízmillió lakost jócskán meghaladó fővárosban, de az élet amúgy szinte minden téren drágább. Bár egy tanári fizetés legfeljebb tízezer pesós, vagyis hatszáz dollár körüli, a romániai árak kétszeresével kell általában számolni.
Őrzik az íratlanul is kötelező szellemiséget
A Szent László-gimnáziumban szombatonként vasárnapi iskola zajlik tíz óra és fél kettő között. A vakációk kivételével (december közepétől február végéig nyári vakáció, aztán húsvéti szünet és némi téli vakáció) hozzávetőlegesen minden második vasárnap van kimondott vasárnapi iskola, de menet közben más aktivitás is előfordul. A vasárnapi iskolába járó 45-50 magyar, magyar származású gyermeket tucatnyi pedagógus oktatja. A diákok tandíjat fizetnek, a pedagógusok elsősorban kedvtelésből, saját maguk és gyermekeik magyarságtudatának megőrzése érdekében végzik a munkát.
A foglalkozás tíz órakor közös imával kezdődik. A 3–18 év közötti gyermekek életkor szerint fel vannak osztva az alábbi csoportokba: Óvoda, Alma, Szőlő, Barack, Cseresznye, Eper (ők az érettségihez közel állók). Mindegyik csoportnak van osztályterme, az ajtóra ki van írva a csoport neve és ott a jele. Együtt a spanyol osztályok emblémájával. A Petke József páter által alapított egykori magyar iskolába – amelynek működtetője az 1952-ben Juhász Mária apáca által létrehozott Zrínyi Kör volt, ma pedig a Szent István Kör –, ugyanis hétköznapokon argentin gyermekek járnak oda, és az oktatás spanyolul zajlik. Körülbelül nyolcszázan járnak ide. Az iskola szellemiségét íratlanul is kötelező módon őrzik. Már az épület bejáratánál ott az iskola emblémája spanyol felirattal: Szent László Iskola. Egyenruhájuk sötétzöld színű, piros-fehér-zöld csíkkal szegélyezve. Bár magyarul nem tudnak, mégis minden évben megtanulnak egy magyar éneket, amit az évzáró ünnepségen adnak elő. És az argentínai magyar egyesületek képviselőivel, a magyar cserkészekkel együtt minden év májusának végén, a magyar hősök napján felvonulnak a temetőben megszervezett megemlékezésen.
A pedagógusok egymás között megosztják a tantárgyakat, a magyar beszéd és íráskészség fejlesztése mellett fontos a földrajz és történelem, de akár általános ismeretek esetén a magyar kifejezésekre való rávezetés is. Kiemelt, a gyermekek által igen szeretett tevékenység a néptánc. A foglalkozás záróimával, közös énekléssel, a további teendők megbeszélésével és a közben születésnapot ünneplők köszöntésével ér véget. „Áldásoddal megyünk, jó uram” – visszhangzik a folyosón. Majd a tanárok és vendégeik visszavonulnak az amúgy puritán kinézetű tanári szobába, ahol nyelvcsiszoló foglalkozásra kerül sor. Benedekné Mária nyugdíjas pedagógus lelkiismeretesen készül, és érdekes feladatokat készít elő. (Az igazsághoz tartozik, hogy előtte olyan beszélgetésnek is fültanúja voltam, miszerint „a nagynénit szerdán megoperálták, két napig a terápia intensiven volt, aztán átkerült a sala communéba”.)
Barátkozás a nyelvvel
A munka pontosan le van osztva. Gorondiné Judit az egyik szervezője a soron következő hosszú hétvégének. Szombaton a gyerekekkel meglátogatják a bevándorlási múzeumot, és a magyar nyelvű idegenvezetés során „barátkoznak a nyelvvel”. No meg azzal az épülettel, ahol annak idején nagyszüleiket, dédszüleiket a messzi kontinensre érkezésüket követően egy hónapon át elszállásolta az argentin hatóság. Trianon után a harmincas évek kezdetének gazdasági válsága miatt, később a második világháborút követően mentek ki nagyobb számban magyarok. Végül az ötvenhatosok, akik már őket befogadó magyar közösséget találtak Buenos Airesben. Aztán a fiatalokkal meglátogatják a Mindszentynumot és szintén magyar idegenvezetéssel a Természettudományi Múzeumot. Másnap misén vesznek részt és néptáncfoglalkozáson.
Egyébként „vendégtanárok” is érkeztek a vasárnapi iskolába. A magyar állam Kőrösi Csoma Sándor-ösztöndíjasai közül hárman kerültek Argentínába hat hónapra. Egyikük Ferenc Viktória, ungvári születésű, aki szombatonként órákat tart, de alapvetően szociológiai kutatást folytat. Nyilván az argentínai magyar közösségről. Egyébként a magyar állam segítségnyújtása sokrétű. Olyan programot is támogatnak, amely során argentínai magyar fiatalok a nyári vakációjuk során (december közepétől február végéig) Magyarországon tartózkodnak, és ott járnak iskolába. De a magyar állam közbenjárására, az Argentínai Magyar Intézmények Szövetsége utánajárásának köszönhető, hogy ma egy teret neveztek el Buenos Airesben Hungría Plazának, ennek egyik sarkában felállítottak egy Magyarok Világszövetsége által adományozott székely kaput mögötte Szent István mellszobrával.
Ebédlő a református templomban
Mária néni lánya, Benedek Zsuzsa apai ágon Elek apó leszármazottja, Sepsiszentgyörgyi származású. Ő az erdélyi gyökerű argentínai magyar kisebbséget képviseli. De a katolikus tömbben reformátusként is kisebbségben van. A református egyház presbitere, ahol édesanyja a főgondnok. A református templom egyébként a közelben található. Két erdélyi református püspök is szolgált a kicsiny istenházában: Tőkés László és néhai Csiha Kálmán. Utóbbi dél-amerikai gyűjtőkörúton járt itt 1998-ban, amikor a Marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ építése volt az adományozások célja.
A kis könyvtárban könnyen fellelhető Csiha püspök Fény a rácsokon című dedikált könyve. A templom szószékét és padjait kalotaszegi varrottasok díszítik, a konyhában pedig elsősorban kalotaszegi református templomokat ábrázoló tányérok lógnak a falon. Igen, a templom fontos tartozéka az ebédlő, hiszen az istentiszteletet követően gyakorta még egy közös ebédre is sor kerül. Ottjártamkor tucatnyi terítek jelezte, hogy másnap „benépesedik” az úrnak háza. Kéthetente spanyolul szolgál egy argentin református pap. Inkvizíciós történelmi ismereteink alapján már ez is kuriózumnak tűnik. Sajnos több mint tíz éve már nincs állandó magyar református lelkésze a kicsiny gyülekezetnek. Viszont minden év októberében eljön Felvidékről Écsi Gyöngyi református lelkész, és ilyenkor teljesen ökumenikus istentiszteleteket tart, mert nem a vallás számít, hanem a magyar nyelvű prédikáció.
Magyar katolikus pap sincs. Az egykori magyar templomban ma már spanyol pap szolgál a környékbeli római katolikus argentin híveknek, miközben a magyarok a földrajzilag lakásukhoz közel fekvő parókiára járnak. Míg egyesek a havonta sorra kerülő magyar evangélikus istentiszteleten vesznek részt. Mert van magyar lutheránus lelkész Dénes András személyében, akinek a szülei a második világháborút követően emigráltak Argentínába.
Áldozatkészséggel a magyar ügyekért
Az iskolán és az egyházakon kívül a magyar élet bástyái az egyesületek. Mint bárhol a nyugati diaszpórában, nagyon szövevényes és az idő múlásával átalakuláson esik át a magyar önszerveződés. Ennek előmozdítói nem kimondottan értelmiségi foglalkozásúak (írók, tanárok, lelkészek, orvosok stb.), mint a Kárpát-medenceében, hanem elsősorban a magyarügyek iránt áldozatkész, arra időt és energiát fordító, becsületes magyar emberek. Zaha Alexandra, a Hungária Egyesület alelnökeként, a kilencvenes években elnökségi teendőket betöltő édesapja nyomdokait követi.
Magyarok a nagyvilágban című könyvemben az ötven beszélgetés egyike Lomniczy Józseffel készült. A ma nyolcvanhét esztendős Lomniczy József mindhárom gyermeke magyar házastársat talált magának. Az egy éve nyugdíjas Alexandra négy gyermeket nevelt fel, közülük a kétgyermekes Eszter magyarországi és németországi tanulmányokat követően végül is Uruguayban talált megélhetésre, Ilona és Paula Spanyolországban él, Tamás pedig harmadik éve Dél-Amerikát járja egy rozoga autóval. Nemrég Manaus környékén, az esőerdőben látogatták meg őt a szülők. Amúgy Alexandra elég gyakran jár Európába, évente általában kétszer, és ilyenkor nemcsak magyarügyek rendezése okán ténykedik, hanem gyermekeit, Németországban lakó húgát és ennek gyermekeit vagy éppenséggel Pesten élő unokaöccsét is meglátogatja. Bár földrajzilag Budapestről Buenos Airesbe utazni ugyanannyi, mint fordítva, egyöntetű, hogy az argentínai magyaroknak – lelkileg – sokkal közelebb van Budapest.
Alexandra kiváló magyarságtudata mellett ízig-vérig argentinnak vallja magát. Szülőhazájában elsősorban a kedvező éghajlatot, a szép tájakat, az emberek kedvességét és közvetlenségét, tiszteletadását szereti. Kevésbé a pontatlanságot, lezserséget, latinos kétarcúságot. És bár személyesen nem történt baja, beleivódott, hogy a táskáját mindig zárva tartsa, és lehetőleg jól megszorítsa, ha forgalmasabb helyre ér. Bár vannak nem magyar barátai is, és egy argentin római katolikus parókiális közösségnek tagja, életét elsősorban a magyarügyek intézése tölti ki. Ez a boldogsága.
A Hungária Egyesület tagdíjakból, a vendéglátási céllal bérbe adott saját tulajdonú épület jövedelmeiből, magyar állami támogatásból, pályázatokból él. Valamikor három magyar szervezet hozta létre. A jó magyar ételekre bizony kaphatóak a helybéliek, úgyhogy az is előfordul, hogy egy-egy zsúfolt hétvégén az amúgy multifunkcionális nagyterembe is terítenek. Ottjártamkor egyébként éppen vívóedzést tartottak benne az alkalmi páston. Az emeleten három terem szolgálja a közösségi tevékenységeket, az udvaron grillező és teniszpálya, azon túl pedig a fiatalokra bízott, saját működtetésű, az argentin állam által is némileg támogatott cserkészház van. Az a cél, hogy a magyar fiatalok lehetőleg itt szórakozzanak szabad idejükben. Nos ez a kis magyar birodalom.
A Hungária legjelentősebb tevékenységei közé tartozik immár 58 esztendeje a cserkésztábor és a cserkészbál évi megszervezése, ahová több százan jönnek el. Több néptánccsoport működik, korosztályok szerint, és magyarországi, dél-amerikai fellépéseken vesznek részt. Az argentínai, brazíliai es uruguayi néptánccsoportok évi rendszerességgel találkoznak váltott helyszínen. De a néptánc jelenti a közös kapcsot a helybéli német, lengyel, ír egyesületekkel, táncosaikkal. Működtetik a Szent István Otthont, amely 35 idős személy otthona, főleg magyaroké. Augusztusban Szent István-misét, májusban Mindszenty-misét szerveznek, karácsony előtt háromnapos vásárt és betlehemezést, no meg szilvesztert is. Persze sokan barátokhoz mennek újévet ünnepelni, főleg olyan helyre, ahol úszómedence is van.
Megtartani a származástudatot
Bár az életszínvonalat évtizedről évtizedre csökkenőnek minősíti, Alexandra nem tagadja: szabadság mindig volt, és ma is van Argentínában. Megnyílt az élettere az argentínai magyaroknak. Sokuknak a gyermeke Európában él, vagy legalábbis ott tanul. Az utóbbi időben könnyen megkapható magyar állampolgárság éppen a három hónapon túli budapesti tanulásban, munkavállalásban, ott-tartózkodásban segíthet. Aki teheti, meg is szerzi. Kétéves unokája már argentin–német–magyar állampolgár.
Ami pedig a jövőbeli kilátásokat illeti, a legnagyobb gond, hogy – minden erőfeszítés ellenére – a magyar családokban otthon már a szülők sem beszélnek magyarul a gyermekeikkel, mert nemzedékről nemzedékre csökkent a magyarnyelv-használatuk. Ennek a folyamatnak a lassítása, a magyar származástudat megtartása és a magyar értékek össztársadalmi megbecsülése az argentínai magyarok tevékenységeinek a legfontosabb jövőbeli közös célja.
Ábrám Zoltán
A szerző Marosvásárhelyi egyetemi tanár
Krónika (Kolozsvár)

Világgá – haza
Így, így. Hiszen a haza csak annyiban földrajzi jelenség, amennyiben „belakja” a földműves, az iparos, a tanító, az írás- vagy képzőművész egyéni s legbelső világát. Hazát lehet választani, ám a szülőhaza varázsát nem pótolhatja idegen föld- vagy néprész.
Elnéztem csernátoni Székely Géza grafikus, festőművész igazodását mindehhez, és sok más titokhoz 28 éves korában, ezelőtt harminc esztendővel, amikor megnyitottam első kiállítását szülőfalujában. Akkor a Kolozsvári Utunk irodalmi hetilapban megjelenő méltatásomat ugyanezzel a címmel tettem közzé: Világgá – haza. Nehéz bejutni egy ember világába, ha nincs kézügyben sem kilincs, sem más fogódzó. Az ő művészi világa esetében hasonló helyzetbe kerülünk.
Különösen akkor, ha önmagára zár ajtót, ablakot.
Jelen itthoni – otthoni – vendégművészünk, Székely Géza esetében is firtatni lehet ezt a bejutási kérdést. Még akkor is, ha itt, Alsócsernátonban látta meg a napvilágot. És ezzel, mondhatni, a kérdések, meglepetések elejére jutottunk. Tulajdon édesapja fedezte föl benne a rajzoló, festegető, színező tehetséget, meg sem állott véle Kosztándi Jenő festőművész, a tehetségeket FelsőHáromszéken nagy gonddal begereblyéző híresség műterméig.
Most és innen nézve simának tűnik a művészi fejlődés útja. Következett tanulásban, eszmélésben Marosvásárhely, majd Kolozsvár, a Művészeti Egyetem és a kiváló mesterek, pszichológusok és didaktikusak a művészet osztatlan mezein. Életútnak ez így egyszerű, ám térjünk vissza a fent említett kilincshez! Nagyon ritka az a művész, aki egyszerűen elrebben az ősi fészekről, nekiindul a nagyvilágnak, feledi a bölcsőket, koporsókat, az utcák fáit, patakokat. Székely Géza egy-egy grafikai vagy pasztellsorozatával mintha térdet és fejet hajtana Csernáton, Székelyföld előtt.
Nézzük a férfi- meg nőportrékat, köztük apjáét, és arra is kell gondolnunk, hogy ezeket az arcokat szemrebbenés nélkül kiválogathatnánk más népek férfiinak ezer portréja közül is. Mi a titka ennek? Mintha magunk éltük volna meg az arcok, a nyakak, vállak ráncainak minden eredetét annyi ezer esztendő alatt. Mind a miénk.
Az anyakép, a mindenható is ott a maga kendőjével. Faluvég nevű festménye (1974) ma is az ősi, a szülőföld eligazító emlékét idézi a vásznon. El-elcsukló hangon valljuk más népekkel, néprészekkel, hogy a szabadságharcok mind, mind vélük és érettük történnek.
Nem is tettünk olyan nagy utat máig Csernátonon belül, illetve kívül. A grafika, a festészet műfajain belül és az önmagára találás jajain fölül hihetetlenül nagy az út a Madách Imre-féle ember- és történelemlátás motívumaiig. Az emberi és emberiségi kétségek, a természet és a tudós emberi meglátások vetületei itt vannak a vásznakon. A grafika, a hidegtűkarc, pasztell meg szénrajz – mind a belül viaskodó ember és művész arcvonása.
A célszerű zsúfoltság mellett színtónusok változatossága is jellemzője Székely Géza művészetének. És ebben az élményhalmazban, művészi vajúdásban „van-e visszatérés” faluja kapuihoz? Kapu c. műve erre a bizonyosság. A mai férfi, két fiatal másik férfi apja, másként nyitja azt a kaput, azt az ablakot, melyekről annyi helyen álmodott.
Itt van a nyitott és zárt ablakok jelensége – Igézet címmel. Állsz előtte, és arra gondolsz: vajon melyik ablakszem igéz ma, most nála? A zárt vagy a nyitott? Az elvonatkoztatás, a gondolkodásra, a keresésre késztető művek címeiből jegyzek ide: Alter ego, Múzsák asztala, Szatír ikon, Hiátus, Árgus…
Meg kell említenünk azt is, hogy nem tudván „kibeszélni” mindent a palettán színekben, szenekben, a költészethez is fordul Székely Géza. És képzőművészi alkotásait elemezve azt kell mondanom, hogy nem csak azért, mert a felesége, Cseh Katalin költő.
Harminc évvel ezelőtt is magam nyitottam meg az ifjú Székely Géza első kiállítását Csernátonban. Senki nem akart ma és itt évfordulni. Az egybeesés a véletlen műve. Noha hiszem a nagyszerű író Karinthy Frigyes szavait: ez nem véletlen, ez vélet. Nyugtassuk a művészt azzal talán, hogy valahol valaki valamit akar vele és érte… Azóta maga is vitte-növesztette hírét-nevét falujának, határokon túl és vissza, vissza a megtartó földre. Sosem fordított hátat sem a gondolkodó, szenvedő ember világának, sem az ő népének.
Czegő Zoltán
(Elhangzott Székely Géza csernátoni kiállításának szombat esti megnyitóján.)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)