„Jöhet idő, hogy emlékezni / bátrabb dolog lesz, mint tervezni – / bátrabb új hont a mult időkben / fürkészni, mint a jövendőben – ?” – kérdezhették Illyés Gyulával a 25. Petőfi-emlékhelytalálkozó résztvevői augusztus 1-jén Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában. A magyarországi Petőfi Sándor Társaság másodszor választotta Erdélyt a negyed évszázados múltidézés színhelyéül. Tagjai először tíz évvel ezelőtt Segesváron rótták le kegyeletüket a fehéregyházi csatában elesett költőóriás előtt. Lokodi Edit, a Maros Megyei Tanács elnöke hangsúlyozta: – 160 év hangja hívott ma össze minket, erdélyi és magyarországi magyarokat Marosvásárhelyre és a Nyergestetőre, ahol 1949. augusztus elsején 200 székely próbálta meg a lehetetlent. 160 év múlva nemcsak erdélyi és magyarországi, hanem elsősorban európai magyarokról kell beszélnünk, akiknek létfontosságú feladata biztosítani, hogy az egyesült Európában Petőfi szerelme és szabadságharca magyar nyelven adódjék tovább. Szabó Levente irodalomtörténész A megszelídített Petőfi címmel tartott előadást az 1870-es évek legnagyobb irodalmi vitájáról, amely az első Petőfi-díszkiadás körül keletkezett, majd Dávid Gyula Petőfi-kutató, irodalomtörténész a szabadságharcos lírikus erdélyi emlékhelyeit térképezte fel. Reményik Sándor 1922–ben írta: „Az ország elvétetett tőlünk, / Elvétetett a hatalom / és a dicsőség is elvétetett, / Felbontatott és eltöröltetett / Közöttünk minden földi kötelék. / Térdig porban és övig hamuban / Mi mégis a te nemzeted maradtunk/ Petőfi nemzete” 1956-ban magyar–román akadémiai együttműködéssel ásatások kezdődtek Fehéregyházán, azon a helyen, ahol utoljára látták Petőfit, két év múlva azonban börtönbe vetették a költőre emlékező fiatalokat. Egy politikai fordulat révén az ispánkút Hunyadi László féldomborművével ékesített emlékhellyé válhatott, 1973-ban Székelykeresztúron egész alakos Petőfi-szobrot állíttattak, majd egy újabb politikai fordulat következtében, a ‘80-as évek második felében ugyanaz a hatalom nem kívánatos személlyé nyilvánította Petőfit. 1989 után jött el az az idő, amikor végre szabadon kinyilváníthatták kötődésüket Petőfihez, újraindulhattak a költő nevét viselő egyesületek és a hagyományos emlékhelyek száma kevésbé ismertekkel bővült – emlékezett Dávid Gyula. /Nagy Székely Ildikó: „Mégis a te nemzeted…” Emlékdélelőtt a Kultúrpalotában. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 3./

Tamási Áron szülőfaluja szeptember 6-án, vasárnap újabb köztéri műalkotással gazdagodott. Farkaslakán a marosvásárhelyi szobrászművész, Hunyadi László készítette mellszobor hosszabb ideje várt arra, hogy nemes anyagba öntve tisztelegjen nagy írónk emléke előtt. Most sikerült a gipszváltozat bronzba nemesíteni. A kőtalapzat a csíkszeredai szobrász, Dóczi András munkája. A szobrot Tamási Áron egykori iskolájának udvarán állították fel. /Tamási Áron-mellszobor Farkaslakán. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 8./ „És rátok bízom az itt maradó kincseket: a virágot csókoló madarat, a szántó-vető embert és a Küküllőbe hullott három csillagot” – ezt a Tamási-idézetet vésték bele annak az íróról készült mellszobornak a talapzatába, amelyet szeptember 6-án lepleztek le Farkaslakán. A jelenlevőkhöz szólt a mellszobor felállításának egyik lelkes szorgalmazója és támogatója, dr. Sipos Lajos, az ELTE Bölcsésztudományi Karának nyugalmazott professzora, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke is. /Lázár Emese: Tamási-mellszobrot avattak. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 7./

A romániai magyar képzőművészek 1929-ben Kós Károly és Szolnay Sándor irányításával megalakult érdek- és értékvédelmi szervezete, a Barabás Miklós Céh nagyszabású ünnepségsorozattal ünnepli fennállásának 80. évfordulóját. A november 6-án kezdődő, kétnapos rendezvény keretében Kézdimárkosfalván megkoszorúzzák a névadó Barabás Miklós szülőháza helyén álló kopjafát, valamint Hunyadi László Barabás Miklós-szobrát. Délután Sepsiszentgyörgyön, a Gyárfás Jenő Képtárban kerül sor az egykori és jelenlegi BMC-tagok több mint másfélszáz alkotásából rendezett kiállítás megnyitójára. Másnap, november 7-én az Árkosi Művelődési Központban előadások lesznek, Jakobovits Miklós bemutatja Németh Júlia: Kolozsvár – Mű-Hely-Szín című kötetét, Nagy Miklós Kund pedig a Pallas Akadémia Műterem sorozatát. /A Barabás Miklós Céh 80. évfordulója. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./ A nagyszabású képzőművészeti seregszemlén első ízben állítják ki együtt a Barabás Miklós Céh egykori és mai alkotóinak munkáit. /Bíró Blanka: Nyolcvan év erdélyi magyar képzőművészetének keresztmetszete Szentgyörgyön. = Krónika (Kolozsvár), nov. 4./

A 15. évéhez érkezett Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, melyet Káli Király István, a szervező Romániai Magyar Könyves Céh elnöke nyitott meg november 5-én. /Nagy Székely Ildikó: „Amit egyszer magához kezesített…” Nagykorúsodó könyvünnep. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 6./ A vásárra eddig még soha nem jelentkezett annyi kiállító, mint idén. A vásáron az anyaországi kiadók is szép számban képviseltetik magukat. /Máthé Éva: Megnyílt a 15. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./ Első ízben adták át a Romániai Magyar Könyves Céh Életműdíját. Az Emléklappal, pénzösszeggel, és a Hunyadi László szobrászművész által készített plakettel járó kitüntetést a 80 éves Kányádi Sándornak ítélte oda a céh, a díjat november 5-én adták át a 15. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megnyitóján. A november 5 és 7. között tartó jubileumi rendezvényen ugyanakkor kiosztották a Szép könyv 2008-díjakat is. Szépirodalom kategóriában a Bookart Kiadó Richard Wagner Ingóságok című kötete vitte el a pálmát, a művészeti könyvek–albumok kategóriában Banner Zoltán Gaál Andrásról szóló albuma kapott díjat (Pallas Akadémia Kiadó), a Legszebb gyermekkönyv címet pedig a Mentor Kiadó nyerte el Wass Albert A törpék és az óriás című kiadványával. /(köllő): Életmű-díj és Szép könyv-díjak átadása. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 6./

November 21-én Érsemjén központi parkja új szoborral gazdagodott. A határ menti település a magyar történelem három nagy alakjának szolgált szülőhelyéül: itt született Kazinczy Ferenc nyelvújító, Fráter Loránd nótaszerző és Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület két éve elhunyt püspöke. Most szobrot állítottak a püspöknek, Hunyadi László alkotását. /N. : Aki a lelkünkre vigyázott… Csiha Kálmán szobrát avatták Érsemjénben. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 26./

Kossuth-szobrot avattak a Maros megyei Havadon
Először a domboldalon futó úton a falu központja felé ereszkedő, magyar és székely zászlók kísérte gegesi református kórust pillantotta meg a Havad központjában nagy számban összesereglett nézősereg, majd pár perc múlva a fúvószenekar Kossuth-nótákból álló kísérete mellett megérkeztek a huszárok. Félkörben sorakoztak fel, a talapzaton álló, lepellel takart szobor és az ünneplő közösség mögé: elkezdődött az ünnepély. A március 15-i, március 14-én, különleges a hagyományosban. Mert Havad községben e vasárnapon szobrot avattak: Kossuth Lajos szobrát, Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész alkotását, amelynek felavatására eljöttek a község, a megye elöljárói, az RMDSZ országos szintű vezetői. Markó Béla miniszterelnök-helyettes, Kelemen Atilla és Kerekes Károly parlamenti képviselők, Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke, illetve a házigazda Veress Gergely Domokos polgármester két fenyőfát ültettek a szobornak otthont adó központi parkba, majd Adorjáni Ildikó magyar szakos tanárnő ceremóniamesterségi tevékenysége alatt elkezdődött az ünnepi beszédek sorozata.
Elsőként Veress Gergely Domokos lépett az emelvényre, aki a tavasz, a szabadságharc és az összefogás tematikái köré építette mondandóját.
– Az ünnepnek van egy olyan vetülete is, amelyről gyakran megfeledkezünk: és ez a véres események mögül a megváltás örök reménységével kitündöklő tavasz. Ezelőtt 162 évvel hitték, hogy a változás elhozhatja a békét. Nincs olyan ünnepünk, amely mélyebb és magyarabb lenne március tizenötödikénél. A lélek lármafái gyúltak ki a szívekben, mert üzent a haza. Most is üzen: összefogást, közös munkát, emberséget, szeretetet. Ez a szobor a magyar összefogás tanúja, mely jelenünket, jövőnket meghatározza, és azt mutatja, hogy az elöregedés ellenére életképesek vagyunk, lehet jövőképünk. Ünnepeljük e napon az életet, legyen a szobor összmagyarságunk, összetartozásunk jelképe! – mondta beszédében a polgármester, majd Markó Bélával közösen leleplezték a művet, Hunyadi László szobrászművész alkotását.
Nem sok helyen áll Kossuth-szobor Erdélyben, Marosvásárhelyen még az utcanév körül is komoly gondok vannak – szólt a hallgatósághoz az RMDSZ elnöke. – Havad példát mutat. '48 számunkra egy szimbólum, és erre a szimbólumra szükségünk van. Kiemelkedő alakja Petőfi, Széchenyi, de a forradalom lényegét talán legteljesebben Kossuth fejezi ki. Megvolt benne a bölcsesség, hogy a reformokat, a tettvágyat összefogja. Nem csak vezető, hanem egyik legfontosabb gondolkodónk is, a Duna-konföderáció megálmodója. A történelem nagy csodája, hogy regimentje mégsem fogyott el. Itt vagyunk, és olyan dolgokat kell véghez vinnünk, amelyeket ő alkotott meg egykoron. – Azt is ünnepeljük, hogy élnek itt olyan emberek, akik mertek merészet és nagyot álmodni – tette hozzá dr. Kelemen Atilla. – Mert 2010-ben az Európai Unióban még vannak olyan erők, amelyek a hisztériáig nyúlóan képesek akadályozni azt, hogy Kossuth Lajosról újra utcát nevezzünk el. Pedig szobra áll Washingtonban, New Yorkban, Tokióban, Ausztráliában, és a világ mint az egyik nagy, demokratikus gondolkodót tiszteli. Minket azonban nem vigasztalhat, hogy műveletlen emberekkel vagyunk körülvéve. Hiszem, hogy a magyarságnak még sok évszázadon keresztül lesz jövője, hiszen hány nagy nép tűnt el, és mi még mindig itt vagyunk. Kerekes Károly szerint jogunk van szobrokat és emlékműveket állítani. – Nem azért állítunk szobrokat, mert ez divat vagy ez a mániánk. Hanem azért, mert a műből a megidézett személyiség szól hozzánk: hogy egyek vagyunk és oszthatatlanok. Hogy semmit sem fogunk tálcán megkapni. Hogy nem elég, ha csak álmodunk, cselekednünk is kell. És többre vagyunk képesek, mint gondolnánk. Hogy gyengék vagyunk-e vagy erősek, az csak a hozzáállásunkon múlik. Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke a betegsége miatt hiányzó Lokodi Edit elnök asszony üzenetét olvasta fel, amelyben a székelyek tízparancsolatáról és az annak parancsolatait vigyázó Veress Gergely Domokos polgármesterről írt – mert fontos a becsület, a hűség, a magyar nyelvhez való rendületlen ragaszkodás, a tettek igazsága, a közvagyon szentsége. Buksa Ferenc rigmányi lelkész szerint a magyar nemzet szabadságot, egyenlőséget, testvériséget kíván ma is, Nagy Attila havadi lelkipásztor rövid áhítatában hozzátette: a keresztény magyarság a világiasodásba süllyedt, és égetően fontos az Istenhez való visszatérése, amely nélkül boldogabb jövendőre nem számíthatunk. Kossuth Lajos életútját Tőkés Attila gegesi lelkész ismertette, majd a dalárda műsora, László János tanár szavalata, az oklevelek kiosztása és a szobor megkoszorúzása után a magyarok világhimnusza, a Himnusz és a székely himnusz eléneklésével ért véget a tavaszi hűvösben szívmelengető, kellőképpen rövid és nívós ünnepség, melyet vigyáztak a havadi dombok, a Magyar Királyi Marosvásárhelyi 9. Hagyományőrző Huszárezred, a Torboszlói Lófők és helyi hagyományőrzők lovasai, őrzött a felhőkön túli égbolt és a megidézett elődök szellemisége – talán szelleme – is.
Nagy Botond, Népújság. Forrás: erdély.ma

Le kell ráznunk bilincseinket
Az ész és bűbáj erdélyi gyémántja
"Ha más vidékre hív a szépség, / De rab-cellába zár a kényszer, / Celládat bár mérföldek mérjék, / A zárt falakkal megelégszel?" (Szabédi László)
– Tiszta eszményeket kegyetlenül megcsúfoló idő ördögi kerekei között pusztult el az a Szabédi László, aki egykor innen, ezekről a szomorú szépségekben bővelkedő mezőségi tájakról indult el "világhódító, nagyszerű kalandra" a szellem birodalmának ösvényein. A számára oly szűkmarkúan megadatott esztendők során bejárta a gondolati líra tartományait, mívesen megmunkált novellákban kereste a válaszokat súlyos kérdésekre, kísérletezett a színpadi kifejezés lehetőségeivel, éles elméjű kritikai tartományokban, esszékben mondott máig érvényes véleményt a korabeli szépirodalom és művészet jelenségeiről – például Tamási prózájáról, Nagy Imre festményeiről –, szerkesztett folyóiratot hű pályatársakkal együtt, mindig a dolgok lényegét keresve-kutatva. Maradandót alkotott a magyar nyelvtudomány területén. Ész és bűbáj című, 1953-ban megjelent kötetének előszavában írta: "Soha nem akartam más helyett gondolkozni, mint ahogy azt is elképzelhetetlennek tartottam, hogy helyettem más gondolkozzék." (Nagy Pál: Tisztelgő főhajtással)
A mártír sorsú unitárius íróra emlékeztek vasárnap Szabédon. Kecskés Csaba, Marosvásárhely-kövesdombi lelkész-esperes, aki boldog gyermekéveit ugyanott töltötte, szószéki beszédében bibliai és irodalmi példázatokkal vázolta az értelmes életet kereső ember vívódását "ész és bűbáj" varázsában, ama fénytartományt mutatva fel, melyben ha az élet célja a madáchi tanulság: a küzdés maga –, akkor csak az embert egyetemesen, a nemzetet sajátosan szolgáló, értelmes küzdésnek van jogosultsága. A vendégeket Jenei Sándor Levente helybeli lelkész köszöntötte. Megtisztelte jelenlétével az eseményt Dáné Tibor Kálmán, az EMKE országos elnöke, Egyed Péter író, a kolozsvári BBTE filozófia tanszékének tanára, Máthé Dénes, a BBTE tanára, az Erdélyi Unitárius Egyház főgondnoka, érdekvédelmi szervezetünk és az önkormányzatok képviselői, pedagógusok. A templomban Szabédi László verseit szavalták a nevét viselő iskola diákjai, közreműködött a Szabó Júlia énekvezér dirigálta helyi vegyes kar, a templom falán elhelyezett emlékplakett – Hunyadi László alkotása – alá kerültek az emlékezés virágai, és koszorút helyeztek a kultúrház épületében létesített Szabédi- emlékszoba falára is.
– Szabédi László lélekbeli hovatartozását írói nevének megválasztásával juttatta kifejezésre – mondotta Nagy Pál irodalomtörténész, a költő nemes kultuszának leghűségesebb marosvásárhelyi híve. – Szabédi László 1907. május 7-én eredetileg Székelynek született a Maros menti Sáromberkén. Gyermekkorának egy részét töltötte itt, ebben a faluban, Szabédon, a mezőségi szelíd dombok és vadvirágos rétek világában, ahol anyai nagyapja, Abrudbányai Rédiger Géza: unitárius lelkész volt. Szabédon, a tiszteletes úr családjának fölnevelő közösségében szerzett emlékek és élmények mindvégig – 1959-ben bekövetkezett tragikus haláláig – meghatározó erővel voltak sorsa alakulásában, sokoldalú munkálkodásának hétköznapjaiban. "Ebben a faluban / nem születtem ugyan, / szülőfalum mégis ez; / ebben a faluban / semmim sincsen ugyan, / de itten lesz, amim lesz." Szabédi Lászlóról szólva soha nem feledkezhetünk meg a szabédi temetőben nyugvó papköltő- nagyapáról, Rédiger Gézáról – figyelmeztetett Nagy Pál. És arról sem, hogy Szabédi László édesapja, a hatgyermekes sáromberki vasutas ugyancsak rendelkezett költői talentummal: "írásos hagyatékában több verse maradt fenn, s ezeknek egy része meg is jelent 1944-ben, Pécsett, a Szabédról...levett kalappal című kötetben, amit Abrudbányai Ödön, Rédiger Géza tiszteletes úr legidősebb fia szerkesztett. Irodalomtörténeti tény tehát, hogy Szabédi Lászlónak, a huszadik századi magyar irodalom és tudományosság kiemelkedő egyéniségének annak idején ilyen elődei voltak azok, akiknek családi közösségéből elindult később a maga pályáján. Ezen a talajon Szabédi választott szülőfaluja vonzó és értékgerjesztő góca lehet ma is e vidék – a viharos történelmi múltra visszatekintő székely Mezőség – élni akaró, megmaradásra hivatott magyarságának. * A kérlelhetetlen, szókimondó közíró szólal meg Nagy Pál záró mondataiban: – Szabédi Lászlót a csalódások, megaláztatások végül is öngyilkosságba kergették, ez a küzdelmes életpálya mélyen összefügg az erdélyi magyar értelmiség közelmúltjának megpróbáltató eseményeivel, azokkal a drámai történésekkel, melyek több nemzedék életében kitörölhetetlen nyomokat hagytak. Elegendő talán a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem 1959 tavaszán történt "beolvasztására" – azaz: megszüntetésére – gondolni. Köztudott: Szabédi jó ideig kiváló tanára volt a Bolyainak; évfolyamok számára nyújtott maradandó élményt kitűnő előadásaival. Egykori tanítványai – közéjük tartozom én is – múlhatatlan szeretettel és sok köszönettel emlékeznek rá manapság.
Nem titok: az önálló Bolyai megszüntetése súlyos jogsértés volt, s mint ilyen, az egykori román kommunista-nacionalista diktatúra asszimilációs politikájának "fegyver- tényeként" emlékeztet a korabeli állapotokra. Ennek a fondorlatos jogsértésnek lett áldozata – másokkal együtt – Szabédi László is: 1959 áprilisában Kolozsvár mellett vonat elé vetette magát. * Szabédi László neve értékjelző fogalom irodalmunk, kultúránk jelenkori történetében. Az Őt megillető elismerés jele az is, hogy szavainak hű meghallói hajdani ittlétének színhelyén – a választott szülőfaluban – tisztelgő főhajtással emlékeznek rá minden időkben.
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Pusztakamarási etűdök
Sütő András 85 éves lenne
A pusztakamarási református templom harangszava még elidőz egy kicsit a mezőségi dombok hátán, aztán a torony némán szemléli, ahogy fekete kendős nénik, hajlott hátú bácsik csendben, sorban bevonulnak az istentiszteletre. Ma valamivel többen vannak, mint máskor, mivel a falu egyik nagy szülöttére, Sütő András íróra emlékeznek volt barátai, tisztelői, munkatársai, jó ismerősei: 85 éves lenne. 2006 óta nélküle tartják meg születésnapját a pusztakamarási családi háznál, ahova máskor oly szívesen jött el a barátaival. Az istentisztelet azért is különleges, mert a Sütő András Baráti Egyesületnek köszönhetően ezen a vasárnapon megtelt a templom.
Az igehirdetés sem szokványos: Tamásné Demeter Orsolya lelkipásztor unokabátyjáról, Sütő Andrásról beszél. A tőle hallott történetet eleveníti fel. Gyerekkorában édesapja – volt barátai megőrzött leveleinek újraolvasásakor, hajdan készült fotók megtekintésekor – az emlékezés gyógyító és megtartó erejére tanította az írót, abban a házban, amely ma már neki állít emléket. Olyan környezetből indult el pályájára, amelyben az 1930-as évek elején sem volt könnyű megmaradni a szegénység, a kisebbségi lét miatt. S bár mondtak róla jót és rosszat is eleget, kétségkívül nagyjaink közé nőtte ki magát. Értéket hagyott ránk, nemcsak könyveiben, hanem ahogyan élt és szólt kisebbségi sorsunkról – hangzott el, többek között, a megemlékező istentiszteleten.
A szószék elé felhúzott vetítővásznon időutazást teszünk a közelmúltba. Vetési László lelkipásztor, szórványtanácsos évekig barangolt a Mezőségen. Sütő András szülőföldjéről mesélnek képei. Aztán a 75. születésnap derűs fotóit láthatjuk. Az írót pályatársai köszöntik a családi ház udvarán. Majd erőfeszítéseit örökítik a felvételek azért, hogy a modern technika eszközeivel a magyar nyelvet megszólaltassák az itthon maradt pusztakamarási magyarok otthonaiban. Televíziós vevőkészüléket ajándékoztak néhány magyar családnak. A templombeli előadás ráadása a jó barát Bálint Zsigmond mezőségi felvételeinek bemutatása.
Amint Sütő András papírra vetette az Anyám könnyű álmot ígér című művében, a Mezőségen megállt az idő. Erre utal Pomogáts Béla irodalomtörténésznek a naplójegyzetekről szóló írása is, amelyet Nagy Pál irodalomkritikus olvasott fel. Holt-tengeri utazás ez, ahogy írta, s sajnos azt tapasztalhatjuk, hogy jóslata egyre inkább valóra válik. A falu "negyedrésze", amelytől "élmény- világát, a küszködő nyelvet" kapta igencsak megcsappant. Több mint 10 éve nincs magyar tagozat a falu iskolájában. A gyerekek Sármásra, Válaszútra, Kolozsvárra ingáznak. A harangozó mondja, alig 80 magyar család él a faluban, nagyrészük vegyes házasságban, sokan csak hétvégén térnek haza, mert aki tehette városba vagy külföldre költözött. A román óvodába járó gyerekek identitástudattal küszködnek, azt kérdezgetik: otthon miért beszélnek másként, mint a tanintézetben? A harangok mostanában inkább a temetésre hívják össze a közösséget. Az ajándék parabolaantennán bejövő magyar adókról egyre gyakrabban másra kapcsolnak.
A Sütő András-emlékházhoz a faluban nemrég kihelyezett irányítótáblák vezetnek. A baráti egyesület kezdeményezését felkarolta Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke és Mocean Iancu Marcel Pusztakamarás polgármestere is, aki a templomban elmondta, büszke arra, hogy ápolják az író – a falu szülötte – emlékét. Kérdésével Demeter József lelkipásztor, az egyesület elnöke "sarokba szorítja": lesz-e Sütő András utca Pusztakamaráson? A községvezető megígéri: megtesz mindent annak érdekében, hogy az utcanév- változtatás ne okozzon gondot az ott lakóknak. Nincs ellenvetése, csak le kell küzdenie a bürokrácia akadályait – hallhattuk a diplomatikus választ.
Az emlékház rendbe van téve, erről Orbán Ilus gondoskodik, aki házigazdaként fogad mindenkit. A porta az öreg kúttal, a csűrrel és a fáskamrával együtt olyan, mintha csak azért lenne üres, mert a gazda kiballagott a jószágok után a közeli legelőre. A homlokzatra és a bejárat fölé helyezett feliratok sajnos már másról árulkodnak:"ebben a házban ígért könnyű álmot András fiának a jó édesanya". Hunyadi László féldomborműve a tornácra került. Mintha a hazatérő András nézne ránk, házba híva az idelátogatókat. Vasárnaptól újabb dombormű került az épület falára. Simon Attila 29 éves autodidakta szobrász ajánlotta fel a baráti társaságnak az író portréját úgy, ahogy ő képzelte el irodalmi tanulmányainak tükrében. Ez már az ifjabb nemzedék ajándéka…
Az ünnepi ebédre az iskola udvarán felállított fedett színpadon kerül sor. Néhány pohár vörös és fehér bor után népdal fakad a társaság ajkán. Sütő András volt barátai mondják:"ez így van rendjén, hiszen Andris is rázendítene, ha itt volna köztünk…"A magyar nóta hangja bejárja a környéket, végigsimítva a bokrok közt rejtőző, alig fellelhető Kemény-sírokat, a földfelszínig lerombolt kastélyt, a néhai kastélykertből konokul kitartó évszázados fákat, a romosodó téesz-épületeket, egy kicsit elidőz az emlékház portáján, aztán belecsitul a mezőségi "nagy Semmibe".
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

VIII. Csűrszínházi Napok
Felavatták a Csűrgalériát
A kiadós eső ellenére – a Nemzeti Színházban tapasztaltakkal ellentétben – telt házas előadások voltak a VIII. Csűrszínházi Napokon. Az idén nemcsak a színházművészetnek hódolhattak a műkedvelők, hanem képzőművészeti, fotó- és ruhakiállítás is volt, ugyanakkor a Duna Televízió vezetősége közönségtalálkozót tartott.
A nyolcadik Csűrszínházi Napok alkalmából Kerekes Péter Pál, Cseke Péter és Bereczki Ottó-Béla állították ki fényképeiket. Kerekes Péter Pál természetjáróként, szakavatott fotóművészként járta a Nyárád mentét, az itt készített kiállítási anyagának egy részét hozta el. Bereczki Ottó-Béla, a TTM televízióstúdió munkatársa családi kötődése folytán hazajár Mikházára. Nemcsak a Csűrszínházi Napok alatt, hanem más alkalmakkor is lencsevégre kapta a falubelieket. Cseke Péter "szárnybontogató" fotóművész pillanatfelvételeivel jelentkezett először saját tárlaton. Vajda György, a képzőművészeti kiállítások kurátora a megnyitón elmondta, szándékosan hívtak meg gyakorlottabb fotóművészt és kezdőket, hiszen a Csűrszínházi Napok alkalmat kínálnak a tehetségek bemutatására. Találóan egészült ki a fotótárlat Szélyes Andrea bábművész ruhakollekciójával, amely bármely európai szalonban is megállta volna a helyét.
A fotókiállítást követően egy több mint százéves, jó állapotban levő házban, a hajdani kántori lakásban, amelyet Csíki Dénes kanonok, helyi plébános bocsátott a szervezők rendelkezésére, fiatal és elismert képzőművészek minitárlatát rendezték be. Cabuz Andrea és Annamária igen tehetséges marosvásárhelyi alkotók munkái mellett Moldován Mária és György festményeit, plakettjeit és kerámiáját, állították ki, illetve Gyarmathy János képzőművész négy szimbolikus – a színházhoz kötődő – kisplasztikáját állították ki. Hunyadi László szobrászművész közel 40 plakettjéből pedig a Reneszánsz panzióban nyílt kiállítás.
A tárlatmegnyitót követően Káli Király István, a Mentor Könyvkiadó igazgatója Pomogáts Béla Erdélyről Trianonban és Gálfalvi Ágnes Marosszéki krónikák című könyvét mutatta be. Ezenkívül a két kiállító Cabuz Andrea és Annamária által illusztrált kiadványokat: Wass Albert: Erdők könyve, Wass Albert: Tavak könyve, Wass Albert: A törpék és az óriás (amely a 2009-es Marosvásárhelyi Könyvvásáron a legszebb gyermekkönyvnek járó díjat kapta), valamint Karácsony Emmy: Gyermekkorom igaz mesei, Gyallay Domokos: Rég volt, igaz volt, Ördöngösfüzesi népmesék, illetve a Háromszéki népmesék című köteteket is az érdeklődők figyelmébe ajánlották – ezeket a képzőművészek dedikálták.
A pénteki nap különlegessége volt a Duna Televízió közönségtalálkozója, amelyen Cselényi László elnök, A. Szabó Magda alelnök, Katona Erika stratégiai igazgató és műsorvezető, valamint Asbóth József műsorvezető megerősítették, hogy a televízió elsősorban a határon túli magyarokat szeretné szolgálni, összekötő kapocs szeretne lenni az anyaország és a világban élő magyarok között
Az estet a Szörényi Levente–Bródy János szerzőpáros és Sarkady Imre munkájából készült Kőműves Kelemen balladája zárta. A Maros Művészegyüttes előadásának különös hatása volt a csűrszínházi díszletek között.
Szombaton több iskolabusz is elvitte a gyerekeket a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Pinokkió című mesemusicaljére, majd sokan maradtak a magyarországi Forrás színház Lúdas Matyi c. előadására. Sajnos, az időjárás műsorváltozást is előidézett. Puskás Győző versműsora az igen jól választott helyszín – a temetőkápolna –helyett a Reneszánsz panzióban volt, és elmaradt a Forrás színház szombat esti Szamártestamentum középkori komédiájának bemutatása is. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Székely János: Caligula helytartója című drámáját – Kincses Elemér rendezésében – kevesebben tekinthették meg, mivel az előadásról a Duna Televízió felvételt készített.
Az est fénypontja a több mint 30 éve pályán levő magyarországi Bojtorján (Pomázi Zoltán, Vörös Andor, Bordács Attila, Tóth András, Gál István) együttes fellépése volt. A magyarországi country-zenekart a marosvásárhelyi művészeti líceum tehetséges diákjaiból alakult, szintén "szárnybontogató" Exotic Vox együttes előzte meg.
Vasárnap ismét a gyerekeké volt a Csűrszínház. Igazán szívhez szóló szentmisét tartottak a mikházi ferences templomban, ahol a marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar énekelt. Délelőtt az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház Piroska és a farkasát, majd a Forrás Színház Lúdas Matyiját tekinthették meg kicsik és nagyok egyaránt.
Szélyes Ferenc, a Csűrszínház kezdeményezője, főszervezője elmondta, az esős időjárás ellenére sikeres volt az idei rendezvény. Újdonságként kiemelte a Csűrgaléria felavatását, s azt is, hogy a Bálint Transnak köszönhetően az idén autóbuszjáratot is indítottak Marosvásárhelyről. Jövőre a népművészetnek adnak teret, így ígéret van arra, hogy Válaszútról egy kalotaszegi szobát rendeznek be a kántori lakásban, lesz kirakóvásár és kézművesműhely, s remélik, hogy élőben, alkotás közben a helyszínen bemutathatják a Nyárád menti és környéki alkotó népművészeket. A Csűrszínházban pedig a néptánc és a népdal lesz a főszereplő.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Házában lenni rangot jelentett
Molter Károly életművéről
Elkezdődött a nyári szünet, csökkenőben a délutáni kulturális rendezvények száma. A Helikon – Kemény János Alapítvány mégis telt házas estet szervezett kedden a Bernády Ház nagytermében, ahol dr. Borcsa János irodalomkritikus tartott előadást Molter Károly életművéről.
A résztvevőket Nagy Attila, az alapítvány megbízott elnöke fogadta – és mutatta be nekik a vendégelőadót: dr. Borcsa János Kézdivásárhelyen él, többek közt a Román Írók Szövetségének, a Magyar Írószövetség Kritikai Szakosztályának, a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületének tagja, az Ambrózia Könyvkiadó vezetője és alapítója – majd az előadó vette át a szót, aki elmondta: Molter Károly marosvásárhelyi otthonába ellátogatni önmagában is közéleti rangot jelentett, háza az értelmiség találkahelye volt, sziporkázó humorú vendéglátóval. Molter közismert szórakozottsága miatt a köztudatban anekdoták tárgyává lett, és ő maga is nagy anekdotázó volt. Így vált derűs lelkületű vásárhelyi demokritosszá. Olyan értékeket hozott a székely fővárosba, amelyeknek köszönhetően munkássága igen fontossá lett, műveit olvasni, tanulmányozni, értelmezni érdemes. Már korai munkáit is méltatták, sokan írtak róla, 1980-ban például egy román irodalomtudós is, az ő meglátásai talán a leghelytállóbbak.
Dr. Borcsa János bevezető beszédét követő előadásának címe: Molter Károly, az építő magyarság írója. A felolvasott értekezés – értelmező esszé elsősorban a Tibold Márton című regényt vette górcső alá, ezen keresztül azonban a molteri életmű számos jellegzetességét elemezte, ismertette és értékelte. Egy olyan írástudó hagyatékát, aki egymaga kellett befogadó közönséget és közösséget létrehozzon, akinek munkáit a fokozott önismeretigény jellemzi, és amelyekben kiemelt fontosságot kap az identitás megszerzésének és megtartásának gondolata. A főhős fejlődéstörténete és az ebből leszűrődő szerzői koncepció, illetve gondolatmenet hűen példázza a molteri értékrendet. A regény műfaji jellegzetességei, az alkalmazott írástechnikák mind ezen értékrend szolgálatában állnak: a műfaj fejlődésregény, motívuma egy többnemzetiségű közép-európai ifjú identitáskeresése. Az előadó aprólékosan, a molteri értékrend szempontjából kiemelten fontos részekre időt szakítva ismertette a regény cselekményét, a főhősök jellemét, a környezetet, értelmezte a mondandót, elemezte a technikát, e művön keresztül világítva rá Molter Károly egész életművének jelentőségére.
A rendezvény hagyományteremtő szándékú ajándékozással zárult: dr. Borcsa János a vendéglátóktól Hunyadi László Magyar Örökség-díjas szobrászművész Kemény János emlékplakettjét és Pál Antal Sándor Marosvásárhely története című sorozatának első kötetét vette át.
Nb. Népújság (Marosvásárhely)

Sipos Domokos jézusi tanítása
A Kis-Küküllő parti városka fogyatkozó magyarsága joggal lehet büszke kultúrájára, híres embereire, a két világháború között kibontakozott irodalmi életére, amikor nyolc lapot is indítottak ott, közülük a Kis-Küküllő, majd a Vármegyei Hírlap a jelentősebb. Gyárfás Elemér vitacikkei, Kemény János gyermekkori emlékezései. A nyomda Dosztál Kálmánja. Az Erzsébet Könyvnyomda Rt. igazgatója és a Kis-Küküllő lap főszerkesztője 1921-től: Sipos Domokos. Jórészt neki köszönhetően tett szert országos hírnévre az újság. Az 1940-ig eltelt szűk két évtizedben hatvannyolc könyvet és négy időszaki kiadványt állítottak elő, kiadták egyebek mellett (a centenáriumra) Petőfi összes költeményeit, Gyárfás Elemér publicisztikáit és Bethlen Miklós kancellárról írott könyvét, Szombati- Szabó István verseit, és az író egyetlen, életében megjelent könyvét, amely már címével is az égbe kiált: Istenem, hol vagy?
Jó emlékezni sok egyéb mellett a Sipos Domokos centenáriumra. 1892. augusztus 4-én, „a neve napján” született, de csak október 3-án került sor az emlékezésre, amikor a költő földi maradványait a temető központi részében kialakított új sírban helyezték el, és felavatták síremlékét. Az akkori polgármester után Tófalvi Zoltán EMKE-alelnök, majd az újjáalakult Kemény Zsigmond Társaság elnökeként Oláh Tibor mondott beszédet, és koszorúzott (többek között) Kovács István, Sipos Domokos monográfusa, az SDME tiszteletbeli elnöke. Azóta maguk is találkozhattak az ünnepelt szellemével. Másnap az ökumenikus istentiszteletet követően felavatták az unitárius templom előtt Sipos Domokos mellszobrát, Bálint Károly marosvásárhelyi szobrászművész alkotását. Beszélt Dávid Gyula EMKE-elnök, Markó Béla, akkor RMDSZ- szenátor, Hunyadi László szobrászművész és a szobor alkotója. Puskás György, az SDME első elnöke vitte a szót.
Húsz év, öt elnök: Puskás György, Szakács György eltávoztak. Seprődi József, Iszlai Géza, Szilágyi András. Sok emlékezetes rendezvény, kórustevékenység, az anyanyelv megőrzésének, ápolásának számos megnyilvánulása, vetélkedők, versenyek, képzőművészeti kiállítások, könyvbemutatók, műkedvelő színjátszás, a szakmai képzés, önművelés megannyi formája. Húsz évnyi lassú eszmélés, a szabadság eufóriája után a józan megvilágosodás. Apróbb viszályok is. Önös érdekek előtérbe nyomulása. Kicsinyes haragszomrádok, megosztottság, „átkos különszakadás”, „pártviszály”.
Ma ott tartunk, hogy az egyik csapat mérkőzését nem nézi meg a másik közönsége, és viszont. Márpedig ez a húsz év arra int, főleg, amit a síremléken is olvashatunk, a Bárányka című vers szállóigévé nemesedett soraiban: „Ne engedelmeskedjetek csak a szeretetnek, csak a szeretetnek, csak a szeretetnek!”
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)

Dálnokon emléktáblát avattak
A múlt hét végén emléktáblát állított Dálnokon az Erdélyi Történelmi Vitézi Lovagrend vitéz lófő Dálnoki Miklós Béla vezérezredesnek (1890—1948), aki 1944—45-ben az ideiglenes magyar kormány miniszterelnöke volt.
Az új művelődési központ homlokzatán lévő márványtáblát vitéz Hunyadi László főkapitány és vitéz Lázár Elemér erdélyi országos törzskapitány leplezte le, áldást mondott vitéz Pakó Benedek ny. kanonok és Marosi Károly helybeli református lelkipásztor. A dálnoki származású vezérezredes és miniszterelnök életét és munkásságát a sepsiszentgyörgyi vitéz Nagy Miklós Béla ismertette, a dálnoki Miklós családról pedig Zsigmond Júlia, a család leszármazottja beszélt. Az ünnepség koszorúzással ért véget. (Iochom) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A 20 éves Calepinus ünnepe
Az 1990-ben alapított Calepinus nyelviskolában tízezren tanultak idegen nyelvet, s több mint ezer azoknak a száma, akik nemzetközileg elismert nyelvvizsgákon sikeresen szerepeltek.
Ezek a számok támasztják alá az intézmény létjogosultságát, azt a tényt, hogy az Európához való felzárkózás elképzelhetetlen idegen nyelvek ismerete nélkül. Ezt a követelményt és igényt ismerte fel ezelőtt 20 évvel Fülöp G. Dénes néhai vártemplomi lelkipásztor, aki nem csak álmodni mert, hanem valóra is váltotta azt. A tegnapi ünnepi istentiszteleten Ötvös József esperes hirdetett igét, Fülöp Géza, az alapítvány elnöke az iskola történetét ismertette.
A sok nyelv közösségében
Olyan faluban születtem, ahol a föld volt az érték. Aki tehette, összekuporgatta a pénzét és földet vásárolt, ez volt a felemelkedés egyetlen útja. Házunkban három könyv volt. A Biblia, az Énekeskönyv és a Kalendárium. Amikor olvasni tanultam, nekem a Biblia jutott. A mi generációnk az anyanyelvvel együtt tanulta meg: Jézus az úr! A felaprózódott Római Birodalom kisebb államaiban az őskeresztyének ugyanezt vallották, s vallják ma is, hiszen Európa e hitvallás talaján épült fel. A sok nyelvben van tehát egy közös. Azonban a nyelvi korlátokat csak egymás nyelvének a megismerésével tudjuk leküzdeni – mondta Ötvös József esperes, aki hozzátette, húsz év távlatából beigazolódott: az igazi álmok valóra válnak, amit lelkipásztor elődje megálmodott, ma élő valóság.
Van ok az ünneplésre
Fülöp Géza, a Calepinus Népfőiskolát működtető alapítvány elnöke – aki 17 évig igazgatója volt az intézménynek – az iskola történetét ismertette, visszatekintett az alapításra, amikor Ian Goodrick angol orvos segítségével 500 "tanulóval" elindították az első nyelvtanfolyamokat. Két évre rá már francia nyelvet is oktattak, majd egy év múlva a németen volt a sor. Később holland, magyar és román nyelvoktatást is beiktattak. Érdeklődés hiányában ez utóbbiak megszűntek.
Az órákat a Bolyai Farkas Líceumban helyi tanárok és külföldi partnerszervezetek, mint a Scottish Churches World Exchange, az amerikai Christian Reformed World Mission vagy a franciaországi Alliance et Partage önkéntesei tartották, tartják.
A tanfolyamok mellett 1994-től nemzetközi elismertségű nyelvvizsgákra szerveznek felkészítőket. A nyelviskolába 20 év alatt több mint tízezer hallgató iratkozott be és több mint ezren tettek nyelvvizsgát. A nyelvoktatás mellett létrehozták még a Calepinus idegen nyelvű könyvtárat, amely ma több mint 6300 kötetével az egyetlen idegen nyelvű könyvtár a megyében.
– Van okunk az ünneplésre. De a kudarcainkról is beszélni kell. Arról, hogy a népfőiskola számára próbáltuk megszerezni a Vártemplom mögötti romos épületet, amelyet dr. Szekeres Gerő tervei alapján szerettünk volna felújítani. A város nem adta nekünk. Aztán a volt leányiskola épületébe szerettünk volna beköltözni, ide szerettük volna átköltöztetni a könyvtárat. A terv megszületett, a tíz marosvásáhelyi református egyházközség kuratóriuma letiltotta. Azt mondták: anyagi hasznot hozó épületté akarják átalakítani. Így iskolánk és könyvtárunk a Bolyai utca 8 szám alá költözött – mondta a kuratórium elnöke.
Művészi műsor és kitüntetések
Fülöp G. Miklós, a Calepinus Népfőiskola igazgatója köszöntötte mindazokat, akik hozzájárultak a népfőiskola támogatásához, működtetéséhez. Tanároknak, támogatóknak Hunyadi László szobrászművész által készített plaketteket nyújtott át.
Az ünnepi műsor része volt a Vártemplom vegyes karának, a Psalmusnak a fellépése Kovács András karnagy vezetésével. Grosz Imola tanárnő diákjai angol nyelvű előadással léptek fel, Grosz Sára fuvolán Mozart- és Händel-műveket játszott. Végezetül a Tiberius vonósnégyest hallgatta a gyülekezet.
Az ünnepi műsort követő állófogadás után a Teleki Tékában Sebestyén Spielmann Mihály történész, fő- könyvtáros bemutatta a Calepinus szótárat.
Mezey Sarolta. Népújság (Marosvásárhely)

Emléknap a váradi kőszínház tiszteletére
Nagyvárad – Pénteken egész napos programsorozatal emlékezik meg a nagyváradi kőszínház felépítésének száztíz éves évfordulójára a Szigligeti Színtársulat.
Nyílt próba, könyvbemutató, kerekasztal-megbeszélés, épületismertetés, ezek az események fémjelzik az október 15-i emléknapot, melyet a nagyváradi kőszínház felépítésének száztíz éves évfordulója alkalmából szervez a helyi Szigligeti Színtársulat. Dimény Levente a társulat művészeti vezetője az emléknap kapcsán elmondta: „amikor célul tűztük ki azt, hogy október 15-én megünnepeljük a Szigligeti színház épületének száztíz éves évforduljóját, akkor még volt egy ígéretünk arra, hogy az épület felújítása október 15-re elkészül. Nyilván, ma már mindannyian tudjuk, hogy ez 15-re nem készül el, de mivel az évforduló attól még évforduló marad, ezért úgy döntöttünk, hogy mindenképpen megtartjuk az emléknapot.”
Színháztörténet
Péter I. Zoltán helytörténész a váradi kőszínház építésének rövid történetét vázolta fel lapunknak: Az első magyar nyelvú előadás 1798 aug 26-án volt Nagyváradon, ezt követően az 1820-as években merült fel először egy kőszínház építésének gondolata. Gyűjtést is rendeztek erre a célra, de a színházépítésből nem lett semmi, nemcsak azért, mert nem gyűlt össze elég pénz, hanem azért is, mert Újváros és Olaszi polgárai nem tudtak megegyezni abban, hogy hol épüljön fel a színház. A színházépítési terv az 1890-es években kapott új lendületet, amikor az önkormányzat versenytárgyalást írt ki, amelyet azonban nem nyert meg senki. Ekkor közvetlenül a Fellner és Helmer bécsi céghez fordultak, amely el is készítette a tervet. Akkor még úgy volt, hogy a színház a Nagyvásártéren lesz. Ez az elképzelés a befolyásos váradi építészek, és főleg id. Rimanóczy Kálmán közbelépése nyomán módosult. Rimanóczy a Bémer teret javasolta a kőszínház helyszínéül, ahol akkoriban szűk bazárszoros nehezítette a közlekedést. Rimanóczy vállalta azt, hogy a színház felépítésével párhuzamosan lebontja a Bémer téri épületeket is, és bazárépületet épít, melynek évi jövedelmét 20 ezer koronára becsülte, és amennyiben a bazárépület nem termelne ennyi jövedelmet, akkor ő a különbözetet saját pénzéből fizette volna ki. Ez az érv hatott, így 1899 tavaszán Rimanóczyt bízták meg a kivitelezéssel az új helyszínen. Megjegyzenő, hogy Fellner és Helmer jóváhagyták az új helyszínt, mert alkalmasnak ítélték arra, hogy ott épüljön meg az általuk a Nagyvásártérre tervezett épület. Mivel a szakmában nem vették jónéven Rimanóczy eljárását, ezért ő maga mellé vette két riválisát, Guttman Józsefet és Rendes Vilmost. 1899 nyarán hozzákezdtek a Bémer téri épületek lebontásához, és rekordidő, mindösszet tizenöt hónap alatt elkészült a színház. 1900 október 15-én délben tették le a zárókövet a színház előcsarnokában, és akkor helyezték el azt az időkapszulát is, amelyet nemrégiben találtak meg az épület restaurálásakor. Ezt követően díszgyűlést tartottak a régi városháza épületében, este hét órakor pedig megkezdődőtt a díszelőadás, melynek fő műsora Erkel Ferenc Hunyadi László című operája volt a Szigligeti Színház társulatának előadásában.
Program
A száztíz éves évforduló pénteki emléknapjának első programja délelőtt tíz órakor kezdődik és egy óráig tart: a Szigligeti színtársulat művészei várják a diákokat, akiket körbevezetnek a színházon, megmutatják nekik a színpadot, az öltözőket, a műszaki berendezést, a zsinórpadlást stb. Egy órától kerekasztal-beszélgetés lesz az épületfelújításban résztvevő szakemberekkel és vállalkozókkal, amelyen főként a felújítás technikai kérdéseiről lesz szó. Két órától Szabó Attila az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa tart vetített képes előadást Közép-Kelet Európa színházépítészetéről. Délután fél hattól mutatják be Nagy Béla Évszázadokra szóló nagy alkotás – A nagyváradi Szigligeti Színház levéltári dokumentumokban (1897-1902) című könyvét. Mind a kerekasztal-beszélgetés, mind a könyvbemutató moderátora Péter I. Zoltán helytörténész, lapunk egykori munkatársa lesz. Az emléknap zárómomentumaként este hét órától nyílt próbára invitálja az erdeklődőket a Szigligeti Színtársulat. „A készülő Pirandello darabunk munkálataiba nyerhet bepillantást a közönség” – jelezte Dimény Levente. Az emléknap minden rendezvényére a belépés ingyenes.
Pap István
erdon.ro

Évkezdés Petőfi-dalokkal
"Talpra magyar!" – biztatott ezen az évkezdő déli összejövetelen is nemzeti költőnk. Szavait, a maga gondolataival egybeszőve, Henter György, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkésze tolmácsolta a jelenlevőknek. Mintha többen lettünk volna, mint más esztendőkben Petőfi szobránál, Hunyadi László ezúttal hódíszbe öltözött alkotásánál. Beilleszkedett a város magyarságának tudatába az évtizedes hagyomány. Aki eléggé friss ilyenkor, az évváltást köszöntő hosszú virrasztás után, eljön a Költőhöz tisztelgő főhajtásra és derűs éneklésre. Mert mindig időszerű mondanivalóval beszédek is elhangzanak ugyan, és a születésnap jegyében koszorú is kerül az emlékműre, de a legszebb, legbensőségesebb mégis az a pár perc, amikor a kórussal együtt (az idén a Psalmus volt a hangadó) lelkéből dalolva, felszabadultan a tömeg is rázendít, és magasra szárnyal a dal, mindennél jobban érzékeltetve, hogy az elkerülhetetlen nézetkülönbségek dacára, a fontos pillanatokban összetartó, harmóniát teremtő közösség vagyunk. Nem árt időről időre értésére adni országnak, világnak, hogy Marosvásárhely Petőfi városa is.
(nk) Népújság (Marosvásárhely)

Megrongálták Wass Albert síremlékét Marosvécsen
Megrongálták Wass Albert író síremlékét az erdélyi Marosvécsen (Brincovenesti), az ottani Kemény-kastély kertjében – közölte az MTI-vel szerda este Nagy Kemény Géza, a kastély egyik tulajdonosa. Elmondása szerint a kő síremlékről ismeretlenek lecsavarozták és elvitték az író portréját ábrázoló, Hunyadi László szobrász által öntött bronz emlékplakettet.
Erdély.ma

Zenével, húsvéti tojással, koccintással ünnepelték az alkotmányt
Talán a legtartalmasabb gálaműsorral épp Kolozsvár tisztelgett Magyarország új alaptörvénye előtt: az egyetlen határon túli város, amely bekapcsolódott a húsvéthétfő esti, tíz helységet élő körkapcsolással összekötő ünnepi programba. Budapest, Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Szeged és Szombathely mellett a kolozsvári magyar opera is várta mindazokat, akik a húsvéti ünnepet közös zenehallgatással kívánták lezárni, s egyszersmind részesei lenni a magyarországi eseményeknek is. Mindezt a Duna televízió biztosította, amelynek munkatársai az összes helyszínről bejelentkeztek.
A kolozsváriakkal együtt ünnepelt Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, valamint Szilágyi Mátyás főkonzul és további közéleti és egyházi személyiségek. Ezzel együtt az opera nagyterme laza félházat mutatott, mintha a közönség is kicsit értetlenül állt volna a húsvéthétfői koncertlátogatás lehetősége előtt. Felemelő pillanatnak számított azonban a Himnusz, amelynek hangjai egyszerre tíz városban csendültek fel, majd a közönség felvételről meghallgathatta Schmitt Pál magyar köztársasági elnök ünnepi beszédét, amelyet délben, az új, „magyar, korszerű, nemzeti és európai” alaptörvény aláírását követően mondott el. A politikus kiemelte: ezen a napon nem csak a hitbéli tanítás, a húsvét évszázados hagyományát ünnepeljük, hanem a közös munka fölött érzett büszkeséget is, hogy több mint 20 évvel a rendszerváltás után megszületett az új alkotmány, amely „Magyarország feltámadásának alapja és záloga”. A köztársasági elnök a nemzeti összetartozás okmányának is nevezte az új alaptörvényt, amelynek ünneplése is ezt a jellegét emeli ki, tíz magyarországi város és Kolozsvár részvételével, hiszen a magyar kultúrát a vele együtt élő nemzeti közösségek értékei is erősítették. – Bízunk a fiatalok elhivatottságában, abban, hogy a gyermekeink ismét naggyá teszik Magyarországot! – jelentette ki az elnök, szabadságot, békét és egyetértést kívánva az ünneplő magyarságnak és az együtt élő nemzetiségeknek.
A köszöntő szavak után felcsendült Kodály Psalmus Hungaricusa, az opera kórusának és zenekarának előadásában, Bardon Antal szólista közreműködésével és Selmeczi György vezényletével. A tíz városban egyszerre előadott zsoltárt követő szünet után mindenhol egyéni műsorral folytatódott a program. Kolozsváron mezőségi és kalotaszegi népzene, valamint reneszánsz muzsika is csendült, előbbi a Tarisznyás Együttes, utóbbi a Flauto Dolce előadásában. Elhangzott továbbá Farkas Ferenc Kárpáti rapszódiája és Liszt Ferenc Csárdás obstinéja, szintén Selmeczi György vezényletével, majd Kulcsár Szabolcs vette át a karmesteri pálcát. Elsőként Erkel Ferenc operarészletek hangzottak el (Hunyadi László, Brankovics György, Bánk bán) Vígh Ibolya, Sándor Árpád és Fülöp Márton előadásában, majd Bartók Béla román népi táncait követően Kodály Zoltán Székely fonójának fináléja zárta az ünnepi műsort, Szilágyi János, Molnár Mária, Covacinschi Yolanda, Sándor Árpád és Fülöp Márton közreműködésével.
A közönség a függöny legördülése után sem oszlott el, hiszen a belépőjegyül kosarakba gyűjtött húsvéti hímes tojásokat bőséges fogadás keretében szolgálták fel az opera emeleti előcsarnokában, ahol művészek, zenészek és a jelenlévők közösen ünnepelhették a húsvétzárást és az új magyar alkotmány születését.
S. B. Á. 
Szabadság (Kolozsvár)

Halasztódik a vásárhelyi a Sütő-szobor felállítása
Valószínűleg az idén nem állítják fel Sütő András szobrát – fejtette ki tegnap lapunknak Csegzi Sándor. A Sütő András szoborbizottság elnökeként nyilatkozó marosvásárhelyi alpolgármester szerint inkább várnának egy olyan művészi munka elkészítéséig, ami méltó az öt éve elhunyt író emlékéhez, minthogy elsiessék a szoborállítást.
Nagy Pál, a Sütő András Baráti Társaság elnöke a kérdés kapcsán ÚMSZ-nek elmondta, a bizottság a napokban összeült, és úgy döntött, a beküldött pályamunkákon még némi változtatást kér a művészektől. „Egyik pályázat sem felelt meg tökéletesen azoknak a kívánalmaknak, amelyet a bizottság elvárt. Ezért úgy döntöttünk, időt hagyunk még a szobrászoknak, hogy további változtatásokat végezhessenek a maketteken egészen augusztus 1-ig” – számolt be a helyzetről Nagy Pál.
Mint elmondta, annak idején hat szobrásznak küldték el a pályázati felkérést, de közülük csak hárman válaszoltak érdemben: Hunyadi László és Kiss Levente marosvásárhelyi, illetve Györfi Sándor karcagi szobrászművész. A bizottság tagjai – Csegzi Sándor alpolgármester, elnök, Demeter József lelkész, Bocskay Vince, Gyarmathy János és Kolozsi Tibor szobrászok, Nagy Miklós Kund művészeti író és Nagy Pál irodalomtörténész – abban egyetértettek, hogy valamennyi bemutatott szoborpályázat művészileg is értékes, de nem felel meg eléggé az elvárásoknak.
„Mivel az alkotók az idő rövidségére panaszkodtak, lehetőséget adunk még arra, hogy átgondolják ezeket a munkákat, esetleg újabb változatokat készítsenek” – mondta az ÚMSZ-nek Csegzi, hozzátéve, hogy a zsűri elsősorban azt várja, hogy az arc felismerhetően Sütő Andrásé legyen.
„Abban maradtunk: az idén már nem valószínű, hogy fel is állítható a szobor” – jelentette ki az alpolgármester. Az eredeti elképzelés szerint a szoboravatást az író halálának ötödik vagy születésének 85. évfordulójához kötötték volna, de most megfogalmazódott, hogy „a szobrot a szoborért kell felállítani, akkor, amikor elkészült”, és „nem szabad elkapkodni”.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)

A holtmarosi templomba menekítenék Marosvécsről Wass Albert hamvait
Miután évekkel ezelőtt Bartha József holtmarosi református lelkipásztor a falu templomába menekítette a hatalom haragja elől Wass Albert mellszobrát, most az író Marosvécsen nyugvó hamvait is bevinné az istenházába. A lelkész azok után vette fontolóra ezt a lépést, miután a múlt hónapban ismeretlen tettesek meggyalázták Wass Albert kősírját.
Wass-fiúk és Bartha József református lelkipásztor döntése még nem végleges, azonban a holtmarosi pap egyre inkább arra hajlik, hogy a templomba menekítse Wass Albert Marosvécsen nyugvó hamvait.
Mint arról beszámoltunk, az elmúlt hetekben ismeretlen tettesek meggyalázták az amerikai emigrációban kilencven évesen elhunyt író és költő sírhelyét. Április folyamán a Kemény-várkastély kertjében lévő sírkőről ellopták a Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész által készített bronzplakettet, majd rá kis időre megpróbálták eltávolítani azt a márványlapot is, mely a hamvaknak helyet adó üreget takarja.
„Inkább én törném be a márványlapot, hogy kivehessem a hamvakat és bemenekíthessem a templomba” – jelentette ki a Krónikának Bartha József.
A lelkész Wass Albert Németországban élő fiával, a Marosvécsre utazó Wass Endrével is tanácskozott, azonban egyelőre nem találtak végleges megoldást. Bartha attól tart, hogy a feléledt magyarellenes hangulatban a sírgyalázók bátrabban fognak garázdálkodni, és ellopják a román hatalom által háborús bűnösnek kikiáltott író hamvait. „Ha behozzuk a hamvakat a holtmarosi templomba, ugyanoda, a szószék alá helyezzük el, ahol még állt a kis fadoboz egy jó évtizeddel ezelőtt” – mondta, utalva az 1990-es évek végére, amikor több félreértés és rosszindulatú megnyilvánulás következtében az író porait nem sikerült végső nyugalomba helyezni.
Ezért 1998. augusztus utolsó szombatján mindössze egy jelképes temetést rendeztek a marosvécsi helikoni kertben. A kastély és a birtok összes örököse csak utólag fogadta el és nyomatékosította írásban báró Kemény Miklós javaslatát, miszerint Wass Albertnek a helikoni asztal közelében legyen a végső helye. Így a hamvak egy része egyéves késéssel, 1999 nyarán került abba a folyami kőbe, amelyet az író emlékére állítottak a kastélykertbe.
Wass Albert földi maradványainak többi részét, az elhunyt kívánságának megfelelően Floridában és az Istenszékén szórták szét. Kérdésünkre, hogy az urna áthelyezése esetében nem tart-e a templom esetleges feltörésétől, Bartha József belátta, hogy tolvaj és rosszakaró előtt nincs zár. De, mint mondta, a hatalom haragja elől az udvarról a hátsó padsorokba menekített mellszobor évek óta békésen áll.
Függetlenül attól, hogy az író földi maradványai bekerülnek a templomba vagy sem, az ellopott bronzplakett helyébe hamarosan más fog kerülni, bizakodik a református lelkész. „Nem csak rossz-, de jóakaróink is vannak. A diósdi önkormányzat már felajánlott kétszázezer forintot, Pécelen tartottak egy jótékonysági estet, és még sokan mások is jelezték, hogy valamilyen formában segítenének a Wass-kultusz ápolásában” – nyugtázta örömmel Bartha József.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

80 éves az Ezer Székely Leány Napja
Július 2-án szervezi meg a 80 éves Ezer Székely Leány Napját, a székely viselet, a tánc, a dal és az imádság ünnepét Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány, valamint Hargita és Kovászna Megye Tanácsa Csíksomlyón.
A Csíkszeredai Városháza gyűléstermében június 29-én sajtótájékoztatón ismertették a 80 éves Ezer Székely Leány Napja szervezői a rendezvény előkészületeit, programját, és bemutatták azt a két esketési széket, amelyet annak a településnek ajánlanak fel, ahonnan a legnagyobb számban érkeznek székely ruhás résztvevők az eseményre.
A sajtótájékoztatón a szervezők részéről jelen volt Ráduly Róbert Kálmán és Antal Attila, Csíkszereda polgármestere, valamint alpolgármestere, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, András Mihály és Füleki Zoltán a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója, illetve aligazgatója. A tavalyi Ezer Székely Leány Napjának díjazottja Csíkszentlélek község volt, innen érkezett ugyanis a legnagyobb számú székely ruhába öltözött résztvevő, akik elnyerték az adománylevél kíséretében átadott esketési székpárt. A község idén az esemény tiszteletbeli házigazdájának szerepét tölti be. Csíkszentlélek képviseletében a sajtótájékoztatón jelen volt Pál Péter polgármester, valamint Szabó László és Szabó Júlia, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosai, akik 2010-ben a mindszenti hagyományőrző csoportot vezették, és a díjként elnyert esketési székpáron fogadtak egymásnak örök hűséget ez év májusában. A Csíki Anyák Egyesülete is szervezőként vesz részt a szombati eseményen, az egyesületet a sajtótájákoztatón Tiboldi Bea elnök képviselte.
Antal Attila alpolgármester a sajtótájékoztatón elmondta, 80 év távlatából érdemes az Ezer Székely Leány Napja szervezésének azokkal a vonatkozásaival is foglalkozni, amely az esemény kiindulópontját jelentették, amelyek életre hívták azt.
– Nem lehet gépiesen ismételni minden évben ugyanúgy az eseményt, ki kell találni mindig mire van aktuálisan szükség, igény – mondta az alpolgármester. Ennek tükrében gazdagodott az esemény az elmúlt években a legnépesebb résztvevővel érkezett település díjazásával, és előtérbe helyezték a viselet történetét és sajtátosságait is. Mint elhangzott, az utóbbi időben jelentős előrelépés történt a népzene kutatásában, sokkal többen és szakavatottabban folgalkoztak népzenével, mint a viselettel. Ezért fektetnek idén nagyobb hangsúlyt a viseletre: tavalyhoz hasonlóan megszervezik az autentikus viseletek vetélkedőjét, és díjazzák a legértékesebbeket, legszebbeket. Az idei rendezvény meghívottja Kallós Zoltán néprajzkutató, a népviselet szakértője, akit felkértek arra, hogy zsűrizze a népviseleti versenyre benevezett székely ruhákat. András Mihály felkérte az esemény résztvevőit, hogy keressék elő, viseljék és mutassák be szombaton legszebb viseletüket. Mint elmondta, ezzel is a népviselet romlásnak indulását szeretnék visszafogni. – Értékes darabokat szeretnénk látni, és a későbbiekben ezeket újra elkészíteni – mondta Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója.
Hargita Megye Tanácsa is bekapcsolódott az Ezer Székely Leány Napjának szervezésébe és anyagi támogatásába. – A lentről jövő kezdeményezésekkel lehet élő, működőképes közösségeket létrehozni. Ilyen jó kezdeményezése volt Csíkszereda önkormányzatának, hogy felkérte az önkormányzatokat, így Hargita és Kovászna megye tanácsát is, legyenek partnerek az esemény szervezésében. Nemcsak stratégiákra, beruházásokra és fejlesztésekre van szükség Székelyföldön, hanem közös ünneplésre, a közös értékek felvállalására is – mondta a sajtótájékoztatón Borboly Csaba tanácselnök.
Pál Péter csíkszentléleki polgármester nagy megtiszteltetésnek nevezte azt, hogy a 80 éves Ezer Székely Leány Napja házigazdái lehetnek, ugyanakkor, mint elmondta, nagy felelősséget is jelent számukra, mivel példát szeretnének mutatni a többi székely településnek, hogy nemcsak a település mérete számít, hanem az ottélők lelkesedése és hagyományőrzése is. Idei céljuk, hogy minden nyolcadik, tehát összesen 250 személy vegyen részt Csíkszentlélekről a csíksomlyói ünnepségen. Idén ők állítják az aranykaput, valamint bográcsolással is készülnek.
Füleki Zoltán szervező azoknak a résztvevőknek a számát ismertette, akik szervezetten jelentkeztek be a rendezvényre. Mint elmondta, idén 48 településről jelentkeztek be résztvevők, 34 fellépő csoport lesz 1 220 fellépővel. Velük együtt összesen 1 724 szervezetten bejelentkezett résztvevőt tartanak számon, de ennél sokkal több tényleges résztvevőre számítanak. Kovászna megyéből 200 résztvevő jelentkezett, Marosvásárhelyről a Napsugár együttes, Mezősámsondról a citerazenekar vesz részt, de érkeznek kibédi és nyárádszeredai résztvevők is. Különleges résztvevői lesznek az idei rendezvénynek a Szeben megyei oltszakadátiak, akik minden hétvégén viselik gyönyörű, hétféle viselettípusukat, amelyeket érdemjeik szerint kapnak meg a település lakói.
Füleki megköszönte az önkormányzatoknak a szervezéshez való pozitív hozzáállásukat, akik sok esetben a csoportok beszállítását is felvállalják. A szervező arra kérte a városban gépkocsikkal közlekedőket, legyenek türelemmel az ünnep napján, kerüljék el a Szék útját és a felvonulási pontokat (Szentlélek utca, Brassói út, Nagyrét utca). Az aligazgató elmondta, az eseményt, az időjárási viszonyoktól függetlenül, mindenképpen megtartják.
A 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Boros Károly felcsíki főesperes, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány elnöke celebrálja. Az esemény meghívottja Berecz András ének- és mesemondó, akitől a jó hangulat biztosítását remélik a szervezők.
A Csíki Anyák Egyesületének képviseletében Tiboldi Bea elnök elmondta, a pünkösdi búcsú mintájára az Ezer Székely Leány Napján is szolgálatot vállalnak a Nyeregben felállított CsAkEgy sátorban, ahol a kicsinyeiket szoptatni, pelenkázni vágyó anyukákat, szülőket, nagyszülőket várják, de szívesen fogadják a megpihenni, eső elől félrehúzódni vágyó személyeket is.
A sajtótájékoztatót megelőző napon, június 28-án, kedd este mutatták be a Régi idők ezer leánya – Ezer Székely Leány Napja 1931–1940 között címmel készített dokumentumfilmet a Csíki Játékszín Hunyadi László Kamaratermében. A Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának megbízásából és Hargita Megye Tanácsának támogatásával a Mementó Stúdió által készített dokumentumfilm az Ezer Székely Leány Napja kezdeti időszakát eleveníti fel.
Erdély.ma

Megalakult a Magyar Állampolgárok Klubja
Míg Magyarországon több százan tettek állampolgársági esküt augusztus 20-án, Marosvásárhelyen az ünnep alkalmából találkozóra hívták a jelenlegi és leendő magyar állampolgárokat, hogy megalakítsák a Magyar Állampolgárok Klubját.
Az EMNT Maros megyei szervezete augusztus 20-án a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai Központba hívta össze az érdeklődőket, hogy közösen ünnepeljenek, és megalakítsák a Magyar Állampolgárok Klubját. Mivel a rendezvény bográcsgulyásfőzésnek volt meghirdetve, az emberek különböző időközökben érkeztek, s bár a főzésről mégis a diakóniai központ szakácsai gondoskodtak, a felszolgált gulyáshoz már vagy 40 ember ült oda.
A beszélgetéseknek közösségformáló ereje is van
Még a közös étkezés előtt a résztvevők megünnepelték Magyarország nemzeti és állami ünnepét is, államalapító István királyunk szentté avatásának ünnepét, mégpedig egy Hunyadi László szobrászművész által készített falra akasztott Szent István dombormű alatt. „Ezt a domborművet a szobrászmestertől kértük kölcsön, s itt ünneplünk, mert még nincs olyan köztéri emlékművünk, ahol méltón lehetne ünnepelni Szent István ünnepét. De még lehet” – hangoztatta az ünnepen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács helyi elnöke, Jakab István. Elmondta azt is, hogy ez az ünnep tűnt a legalkalmasabbnak arra, hogy összehívják a Magyar Állampolgárok Klubjának első találkozóját.
„Az állampolgárság megszerzésével közösség is alakul, ezért mi a marosvásárhelyi, Maros megyei magyar állampolgárokat fognánk össze, ezért hoztuk létre a klubot, ahol terveink szerint havonta egyszer találkoznánk. A beszélgetéseknek ugyanis közösségformáló ereje is van” – tette hozzá Jakab István, majd Sebestyén Aba színművész felolvasta a Szózatot, az EMNT elnökségi tagja, Portik Vilmos pedig Szent István király Imre herceghez intézett intelmeiből olvasott fel a résztvevőknek.
A Magyar Állampolgárok Klubjának következő találkozója szeptemberben lesz, amelyen a tervek szerint a külügyminisztérium helyettes államtitkára is jelen lesz.
Január 3-ától zajlik az egyszerűsített honosítás
A magyar állampolgárságot január 3-tól lehet kérelmezni egyszerűsített honosítási eljárásban, amelyet a Magyar Országgyűlés az elmúlt év május 26-án hozott döntése tett lehetővé. A törvény értelmében magyar állampolgárságot azok az emberek vagy leszármazottaik kérhetnek, akik 1920 előtt vagy 1940 és 1945 között magyar állampolgárok voltak, beszélnek magyarul. A törvény az eddigitől eltérően a határokon túl élő magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet, a magyarországi lakhatás és megélhetés igazolását és az alkotmányos alapismeretek vizsgát.
Szász Cs. Emese. Székelyhon.ro

Köszönik a melengető szavakat
Nagyvárad - A napokban Exc. Tempfli József kiérdemesült megyés püspök a 13 aradi vértanút ábrázoló emlékérmeket kapott a Magyar Honvédségtől és a Történelmi Vitézi Rend is üdvözölte a ny. főpásztort.
Hunyadi László főkapitány levélben mondott köszönetet Exc. Tempfli Józsefnek azokért a szerinte felejthetetlen pillanatokért, melyekkel megajándékozta a Történelmi Vitézi Rend tagjait a váradi, a budapesti és a sümegi személyes találkozások alkalmából. Örömmel idézte fel azokat az alkalmakat, amikor a Székelyföldről hazafelé tartva megálltak a Székesegyházban és a ny. főpásztor a misét követően áldást mondott további utukra, vagy amikor egy erdélyi zarándokútjuk alkalmából a Kanonok soron szinte barátként fogadta őket. Mint üzenetében fogalmaz, szintén örök emlékek maradnak számukra a budapesti Horthy-emlékmisén, a Magyar Koronaőr Egyesület ünnepén és a Szent László Lovagrend éves sümegi ünnepi rendezvényén megvalósult találkozások. „Köszönjük azokat a lelket melengető szavakat, az optimizmust, a jövőbe vetett hit megerősítését, hiszen valóban csak így lehet szembenézni ezzel a világgal”, olvasható a levélben.
A Vitézi Rend a Vitézi tájékoztató legutóbbi számát is továbbította a főpapnak, melyben azösszefogásra buzdító Csíksomlyói hitvallás is megjelent, melynek kezdő sorai a következők: „Hiszem, hogy tud még összefogni e nép,/ Hogy egy teremtő szándék/ Vezérli szívét, kezét. Hiszem, hogy a sötétségből új Hajnal hasad,/ Hogy nem lesz széthúzás,/ S leszünk egy Cél és egy Akarat!”.
A nyugalmazott főpásztort egyéb kellemes meglepetés is érte az elmúlt napokban: a 13 aradi vértanút ábrázoló emlékérmeket kapott a Magyar Honvédségtől, melyeket egy nemzeti színű szalag foglalja keretben, alul egy pecséttel, mely az 1849-es címert tartalmazza és korabeli helyesírással az A M. Honvéd 26. Zászlóally 5. század feliratot.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Harcoló szabadkőművesség
Telt ház köszöntötte szerda este Raffay Ernő történészt Csíkszeredában, a Csíki Játékszín Hunyadi László Kamaratermében, ahol legújabb kötete, a Harcoló szabadkőművesség kapcsán válaszolt Borbély Zsolt Attila kérdéseire.
Borbély Zsolt Attila közíró, az EMNT Országos Elnökségének tagja köszöntötte a történészt, akinek tollából olvashattuk a Trianon titkai című könyvet is. Raffay Ernő több év publikációs szünet után két kötetet is megjelentetett a szabadkőművességgel kapcsolatosan. „Mi adta az érdeklődést a szabadkőművesség iránt?” – hangzott el a kérdés.
Raffay örömmel nyugtázta, hogy világéletében azzal foglalkozhatott, ami érdekelte: hogyan történhetett meg a régi magyar királyság feldarabolása, és immár negyven éve fontos témája Trianon. „Mindig csak a franciákat és a románokat szidjuk Trianonnal kapcsolatosan, holott ők csak a saját érdekeiket próbálták érvényesíteni, nem kevés sikerrel. Így kezdtem el kutatni, hogy vannak-e belső okai az ország szétcsonkolásának” – fogalmazott a történész, aki három fő okot emelt ki: a történelmi Magyarország területén kevés volt a magyar (az 1910-es népszámlálás adatai szerint a lakosság 54,5 százaléka), a parlamenti obstrukció (nem fogadtak el szükséges törvényeket), valamint a szabadkőművesség tevékenysége.
Az Országos Levéltárban végzett kutatásaiból kiderült, hogy a szabadkőművességnek igen komoly szerepe volt Trianon kapcsán. A másfél órás beszélgetés során kitértek az alig egy hónapja megjelent kötet fő témájára is, a szabadkőművesség küzdelmére a katolikus egyházzal szemben. Korabeli dokumentumokat idézett a szerző: „A katolikus egyházat nem csak materiálisan kell meggyengíteni, hanem meg kell szüntetni a lelkek fölötti hatalmát. Ez azt jelenti, hogy az összes magyar iskolában, főiskolában és egyetemen meg akarták szüntetni a hittanoktatást” – fűzte hozzá Raffay Ernő.
A könyv bemutatóján az is elhangzott, hogy további két kötetet tervez megjelentetni a szerző. A harmadik kötet a politizáló szabadkőművességről szól majd, és a tervek szerint jövő májusban jelenik meg, míg a negyedik kötet őszre esedékes, és a szabadkőművesek háború alatti tevékenységét vizsgálja majd.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Ez legyen jelképe a magyar ember erejének!
Árpád-szobrot avattak Székelyberében
A nyárádszentlászlói Szent László szobor és a deményházi Krisztus-szobor után újabb alkotással gazdagodott Nyárádmente kulturális térképe. Székelyberében május 12-én, szombaton avatták fel a neves marosvásárhelyi szobrászművész, Gyarmathy János Árpád fejedelemről készült köztéri alkotását. A bronzból készült mellszobor az RMDSZ és a helyi önkormányzat támogatásával készült.
Délelőtt, a ragyogó napsütésben ünneplőbe öltözött emberek gyűlekeztek Székelybere központjában, a leleplezésre váró Árpád-szobor körül. Az ünnepi rendezvényen Markó Béla szenátor, Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke, Majláth Károly, Székelybere polgármestere, Benedekfi Csaba, az RMDSZ székelyberei polgármesterjelöltje és Nagy Miklós Kund művészeti író mondott beszédet. Felvonultak a havadi lovashuszárok, fellépett Albert Orsolya és Barabási Tivadar, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatója.
"Szerény lehetőségekkel is hatalmas megvalósításokra vagyunk képesek"
Majláth Károly hangsúlyozta: "szerény lehetőségekkel is hatalmas megvalósításokra vagyunk képesek". Köszönte, hogy összefogással, bizalommal mellette és az RMDSZ mellett voltak, ennek az eredménye, hogy egy ilyen csodálatos esemény szervezői lehettek. "A ma leleplezett honfoglaló hadvezérünk Árpád fejedelmünk mellszobra szimbólum, neki köszönhetjük, hogy magyarrá lett a Kárpát-medence. Ez legyen jelképe a magyar ember erejének. Legyünk és maradjunk együtt, szükségünk van egymásra. Mindennapjainkban, ha csak egy pillanatra is erre a szoborra tekintünk, gondoljunk elődeink kitartó, erős, szándékától el nem téríthető egybetartó, hatalmas erejére. Ez adjon nekünk továbbra is erőt, kitartást, közös világunk megépítéséhez, céljaink megvalósításához, közérzetünk, magyarságtudatunk méltó megéléséhez. Isten áldjon bennünket!", zárta köszöntőjét a polgármester.
Vigyázzanak erre a szoborra!
Lokodi Edit meghatónak nevezte a pillanatot, hogy a gyönyörű szobor egy erdélyi község terét díszíti. "Árpád fejedelem hozott minket ide, a Kárpát-medencébe. Ő mutatta meg a magyarok erejét, ő mutatta meg, miként kell céljainkért kiállni. Árpád fejedelem "azt üzeni nekünk, hogy a munkát folytatni kell, meg kell maradni itt, a Kárpát-medencében, meg kell maradni a Nyárád mentén. Hiszen bizonyítottuk az elmúlt időben, hogy az a csapat, amely az RMDSZ köré tömörült, jól dolgozik. Itt vannak a polgármesterek, akik mandátumról mandátumra azt bizonyítják, hogy jól dolgoznak azért, hogy a közösségük fejlődjön".
Legyünk minél erősebbek az elkövetkezendőkben
Markó Béla mindenekelőtt azt a közös célt hangsúlyozta, hogy "minél erősebbek legyünk az elkövetkezendőkben". Gratulált a művésznek, aki egy szinte lehetetlen feladatnak tett eleget, mert Árpád fejedelemnek nem ismerjük semmiféle ábrázolását szemben más jeles eleinkkel, Szent Istvánnal, Szent Lászlóval, Mátyás királlyal.
A szobrászművész "jól tudta milyen volt Árpád, az a magyar fejedelem, aki tulajdonképpen Magyarországot alapította" mondta hozzátéve, hogy bár nem maradtak képek, rajzok, de még vázlatok sem Árpád fejedelemről, "pontosan tudjuk, milyennek kellett lennie annak az embernek, aki a hatalmas történelmi művet végigvitte, és megalkotta Magyarországot.
Véleménye szerint a honfoglalás korát nem tekinthetjük valamiféle romantikus kornak, "mert el kellett jönni Etelközből és kellett keresni egy új hazát". Ehhez nemcsak erőre volt szükség, de kiváló szervezőképességre, tudásra, taktikai és stratégiai, vezéri és hadvezéri képességekre is. "Ha ezeket így egymás mellé tesszük, akkor anélkül, hogy láttunk volna valamiféle rajzot, vázlatot arról, hogy Árpád fejedelem hogyan nézett ki, tudjuk, milyen embernek kellett lennie annak a vezetőnek, aki ezek nélkül a képességek nélkül nem tudott volna helyt állni és nem tudott volna egy két évtizedes életművet Etelköztől egészen haláláig létrehozni, megalkotni Magyarországot"
"Ellenfeleink stratégiája az árulás"
Benedekfi Csaba polgármesterjelölt arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ a mostani kampányban a román pártokon kívül még két magyar párttal is meg kell méretkezzen. "Ellenfeleink stratégiája ismét ugyanaz: az árulás, a hiszékeny emberek elvakítása", jelentette ki. Sajnálja, tette hozzá, mert "ha nem is egyeznek a vélemények, egy csapatban kellene játszanunk, főleg, hogy a pályán startból kevesebb játékossal indulunk. Kérdem én, így hogyan érvényesítsük érdekeinket, a magyar emberek érdekeit Romániában, ha ahányan vagyunk, annyifelé húzunk? Az RMDSZ bizonyított, rendezzük sorainkat és megfontoltan, felelősségtudattal, gyermekeink jövőjére gondolva döntsünk", mondta, majd arra kérte az erdélyi magyarokat Székelyberétől Nagyváradig, hogy szavazzanak az egységre, vagyis az RMDSZ-re.
Ismét diadalt ülhet a művészet
Nagy Miklós Kund művészeti író örült, hogy "ismét diadalt ülhet a művészet". Rámutatott: Árpád fejedelem az írók, költők, művészek számára mindig is ihlető erejű volt, majd emlékeztetett, hogy Árpád monumentális lovas szobrát pontosan ezelőtt 100 évvel állították fel Budapesten, a Hősök terén. "És Budapest után 100 évvel itt, Székelyberében, ebben a kis nyárádmenti községben ismét testet ölt. Ez a mellszobor tulajdonképpen mindent elmond a fejedelemről. Úgy hiszem, ez az esemény újra megerősíti az egész Nyárád mente felértékelődését". Örömmel állapította meg, hogy a térségben korábban nem voltak szobrok, ám az utóbbi években a köztereken legjobb szobrászaink – Hunyadi László, Bocskai Vince és Gyarmathy János – alkotásai ott vannak sokfelé a Felső-Nyárád mentétől az Alsó-Nyárád mentéig.
A szoboravatási ünnepség végén Majláth Károly polgármester plaketteket adott át azoknak, akik hozzájárultak, hogy Árpád fejedelem mellszobrát felállíthassák Székelybere főterén. A rendezvény a himnusszal ért véget, majd a polgármester mindenkit meghívott egy gulyáspartira.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Kádár János megdicsőülése
Május 26-án, szombaton egy 200-300 főnyi csoport emlékezett Kádár János születésének százéves évfordulójára a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Türelmet erőltettem magamra és végignéztem – természetesen az ATV csatornán.
A buzgó agg komcsi ősmaradványok emlékeztek és értékeltek. Visszavittek az időben, és bámultam az emberi lélek torzultságát és a megállítani szándékozó időt, amelyet múltnak hittem. A vörös kendőket stólaként viselők között ott volt Biszku Béla, Berecz János, Horváth László, akiket még megőrzött emlékezőknek a kádári gulyáskommunizmus sötét nyugalma.
Kádár gipszszobra a vörös márvány sír felett díszelgett, és Moldova György Kossuth-díjas író leplezte le, megsimogatva a gipszfejet. Hiányoztak viszont a kapitalistákká vedlett kommunisták, lévén ők igen óvatos és előrelátó emberek. Szanyi Tibor sem volt ott, amin csak, kijelentését ismerve, csodálkozom: „Egy politikus mértéke az, hogy ténykedése folytán összességében jobb lett-e a világ? Kádár János esetében az én válaszom: igen.”
Hanem Moldova György – valamikor Sepsiszentgyörgy is vendégül látta – „értékelésében” ugyancsak kitett magáért. Nem restellte „proletár szentnek” nevezni Kádárt. Nem átallotta a kádári barakkot a 20. századi Magyarország legjobb szakaszának nevezni (Mert akkor mindenkinek volt munkahelye, lakása... Mintha a hazai nosztalgiázókat hallanám.) Volt képe Kádár történelmi helyét Szent István, Mátyás király és Kossuth Lajos mellett kijelölni, sőt a mai Magyarországot érdemtelennek tartani a pártfőtitkár emlékéhez.
Nos, ennyi talán elég egy Kossuth-díjas írótól. Ne idézzük tovább. Olvassunk bele inkább Kádár búcsúbeszédébe, amelyet testileg, szellemileg leromlottan elmondott a pártfunkcionáriusok előtt 1989-ben. Csak néhány – még épkézláb – mondatát idézem ennek a levitézlett szovjet helytartónak. „(...) mert az első vád az ‘56-os átállásom után az volt ellenem, hogy én szovjet ügynök vagyok. De én nem voltam szovjet ügynök, ezt teljes felelősséggel kijelentem Önöknek, és tudom bizonyítani is (a bizonyítás elmaradt, P. A.). Akkor a következő vád az volt ellenem, hogy: hogyhogy a szovjet területen voltam?
Azt nem tudom, hogy miért engedtek először oda. Mi úgy hívjuk, hogy Kárpátalja. Ők meg úgy hívják, hogy Kárpát-Ukrajna. (Ejnye, Kádár elvtárs, szabad ilyent mondani a Nagy Testvér jogos területéről?! P. A.). (...) mert azt is tudta, amikor 27-én aláírta a segítségnyújtási kérelmet (Mármint Hegedüs miniszterelnök ‘56-ban, amit Hegedüs tagad. Állítólag Gerő hamisította a ‘89 után „áttért” Hegedüs nevét a kérésre, P. A.), hogy a szovjet kormány akár szovjet földön van, akárhol, ragaszkodik a miniszterelnök aláírásához, hogy beavatkozzon. (...)
De az ők kívánságuk szerint (A jugoszláv követségen menedéket kérő és kapó Nagy Imre-csoportról van szó, P. A.) ha én írásban kötelezettséget vállalok, akkor – és nem kérek ellenvéleményt az oroszoktól – hogy biztonságukról gondoskodom, akkor politikailag tarthatatlan helyzetbe kerülök, hisz de facto elismerem a forradalmi munkás-parasztkormány törvénytelenségét. (Azt mind belföldön, mind külföldön tudták, hogy nem legális kormány, P. A.). Márpedig két ember (Nagy Imre és Losonczi Géza) igénye az volt, hogy szabadon lakásukba távozhassanak. Én ezt nem teljesíthettem.
(Rendben, de akkor miért ígérték meg mégis, és miért árulták el a szovjetnek hazaindulásuk időpontját, akik kilökve a kísérőt, egyszerűen a képmutató Kádár árulásával elfoghatták a forradalmi kormány tagjait? P. A.).
Kádár jellemzéséhez – befejezésül – emlékeztetünk 1956. november 26-án elhangzott nagylelkű ígéretére, amelyben büntetlenséget ígért a „tömegmegmozdulásokban” résztvevőknek, kilátásba helyezve ugyanakkor az ellenforradalmárok és ellenforradalmi uszítók felelősségre vonását. (Íme az a kétpólusú beszéd, amely inkább V. László királyhoz teszi méltóvá – persze törpeméretben – Kádárt a király Hunyadi Lászlónak tett csalárd ígérete miatt.) Nem a magyar történelem egyik nagyja Kádár, Moldova elvtárs, hanem szégyene, sok magyar ember haláláért felelős helytartója a szovjet birodalomnak! Fordítson tehát a szaván: nem Magyarország nem méltó Kádár Jánoshoz, hanem Kádár János (és vele Ön is) nem méltó a magyar néphez, a magyar nemzethez
Puskás Attila
A szerző volt ‘56-os elítélt. Krónika (Kolozsvár)

Emlékmű a honvédek tiszteletére Nagykárolyban
Tizenkét, a 2. világháború alatt Nagykárolyban elesett honvéd tiszteletére avatott emlékművet a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Nagykárolyi Kertvárosi Református Egyházközség és a Történelmi Vitézi Rend a magyar hadügyminisztérium támogatásával.
A szombati ünnepségen az eddig jeltelen közös nyughelyen fekvő katonák neveit és születési helyét is feltüntették a síremléken. Az eseményen jelen voltak a honvédek leszármazottai, valamint Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspök, Hunyadi László, a Történelmi Vitézi Rend főkapitánya, valamint Lázár Elemér, a Történelmi Vitézi Rend erdélyi országos törzskapitánya.
Krónika (Kolozsvár)

Isten fogta a kezemet
Beszélgetés Józsa Judit kerámiaszobrásszal, a Magyar Kultúra Lovagjával
– Kedves művésznő, köszönöm, hogy elfogadta a levélinterjú lehetőségét, s máris arra kérem, meséljen korondi gyermekéveiről.
– Szívesen, hiszen számomra megtiszteltetés és öröm, akár ilyen formában is, hogy a szülőföldem nem feledkezik meg rólam. A családi tűzhely melegét ma is féltve őrzöm, és az a hamuban sült pogácsa, amellyel édesszüleim, Józsa János korondi fazekasmester és Julianna, az édesanyám tarisznyált fel, soha el nem fogyó erőt, kitartást és szeretetet adó táplálék életem végéig!
Hálát adok a Jóistennek, hogy olyan családba születtem, ahol a keresztény értékrend mellett a népművészeti hagyományok tiszteletét, a különféle művészeti ágak megismerését és különösen a magyar történelemben való jártasságot fontosnak tartották. Tudatosan neveltek és irányítottak így a szüleim, hiszen azt szerették volna, hogy ezekkel az erős székely gyökerekkel olyan biztonsággal tudjak megkapaszkodni az életben – bárhová vet is a sors –, akárcsak a Hargita tetején a sziklák oldalából sudáran felemelkedő örökzöld fenyő.
– Kíváncsiságból, játékból vagy ösztönösen fogott agyaggyúráshoz, formázáshoz gyermekfejjel?
– Korondon a fazekasmesterség apáról fiúra száll, így történt ez a mi családunkban is: a kisebbik bátyám, ifj. Józsa János viszi tovább a családi hagyományt. Édesapánk joggal lehet büszke rá – olyan fazekasmesterré lett, hogy ember-nagyságú padlóvázát is meg tud korongozni. A leánygyermekeknek is megvan a feladatuk, általában az asszonyok – nagymamák, édesanyák, leányok, lányunokák – díszítik a kerámiatárgyak felületét, és az is természetes, hogy részt vesznek minden járulékos munkában. Ennek megfelelően természetes és magától értetődő volt már kisgyermekkoromban, hogy számomra az agyag, a "pala" – ahogy Korondon mondják – ösztönösségből fakadó játékként kéznél lévő eszköznek bizonyult.
– Mi volt első "alkotása", amit ma is ott hordoz a szíve csücskében?
– Minden alkotásomra emlékszem, mindegyik ott van a szívemben, és ma már pontosan számon is tartom, hogy melyik hová, kihez kerül, mert szeretem őket.
A korai alkotások közül szívem csücskében mégis a nagy bajuszú öreg székelyek mellett a keresztfára boruló székely asszonyt őrizgetem, Szeretet a címe.
– Első "tanítója", nem kétséges, édesapja, a nagy hírű Józsa János fazekasmester, de ki "fogta a kezét" a későbbiekben, a szakmai fejlődés magasabb régióiban?
– Első és egyetlen mesterem az édesapám. Mesterségbeli és technikai tudását, kutatási, fejlődési vágyát át tudta adni, és igaz, hogy tőle örököltem a tehetséget, viszont édesanyámtól örököltem mellé egy nagyon fontos dolgot: a szorgalmat. Az az igazság, hogy a világ legnagyobb tehetsége is elvész szorgalom és kitartás nélkül. Volt egy kis kitérő a pályámon, az embereken való segítőkészség és szándék arra késztetett, hogy Székelyudvarhelyen végezzem el az egészségügyi szakközépiskolát, s majd tovább tanulván olyan orvos lehessek, aki valóban segíteni is tud az embereken. Ennek az elhatározásnak az egyik régóta ápolt betegünk halála vetett véget, miután ráébredtem arra, hogy lelkileg nem tudom elviselni és feldolgozni e tényt, következésképpen nem lesz jó orvos belőlem. Ma már tudom, hogy nem véletlenül történt mindez! A Jóisten a legnagyobb rendező: még időben visszatérített a számomra kijelölt útra, amelyről igyekszem azóta is nem letérni… S hogy ki "fogta a kezemet" a későbbiekben, a szakmai fejlődés magasabb régióiban? Hiszek az isteni elrendeltetésben, és tudom, hogy Ő fogta a kezemet. Megéreztem, hogy azt, amit a kerámiaszobrászatban elképzeltem magamban, az anyaországban tudtam kibontakoztatni, és valóban magasabb szintre fejleszteni úgy, hogy ne hozzak szégyent a családomra, a szülőfalumra, Korondra, se a szülőföldemre, Erdélyre és vele együtt a székely népre.
– Miért Budapestet választotta az egyetem elvégzésére, hiszen Kolozsváron és Bukarestben is magas szintű képzőművészeti oktatás van?
– 1994-től kétlaki lettem, azóta élek az anyaországban, Budapesten. A sikeres kiállításaim mellett, úgy éreztem, hogy nem a technikai tudásomat vagy stílusérzékemet kell tovább fejlesztenem, hanem egy belső kényszer és fejlődési vágy kielégítésére a művészeti ismereteimet. A sors rendelte úgy, hogy nem Kolozsváron vagy Bukarestben tanultam, hanem neveltetésemből adódóan esett a választásom a katolikus egyetemre, a budapesti műteremlakásomhoz közeli, Piliscsabán működő Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának művészettörténeti szakára, amelyet 2002-ben dicsérettel végeztem el.
Az egyetemi évek egyáltalán nem voltak könnyűek – nappali tagozatra jártam, naponta oda-vissza 3 órát ingázva Budapest és Piliscsaba közt –, az éjszakák különféle nyelven – francia, angol, német, olasz – íródott művészettörténeti szakkönyvekből készített recenziók írásával, kiselőadásokra, vizsgákra való készüléssel teltek, a hétvégék maradtak csak a mintázásra. Rengeteget kutattam az Országos Széchényi Könyvtárban, különféle levéltárakban, a Szépművészeti Múzeumban és a könyvtárában, a Magyar Nemzeti Galériában, a Magyar Nemzeti Múzeumban, az Iparművészeti Múzeumban és még sorolhatnám… A sok erőfeszítés és tanulás egyáltalán nem volt hiábavaló. A művészettörténet szak csodálatosan átfogó tudást jelent – az antikvitástól napjainkig.
– A szakmai képzésen túl mit kapott még a Pázmány Péter Katolikus Egyetemtől?
– A katolikus egyetem követelményeinek köszönhetően mélyebb ismeretekre tettem szert az ó- és újszövetségben, a vallásfilozófiában, a görög és arab filozófiában, kozmológiában, antropológiában, az egyházatyák irodalmában, a keresztény egyház társadalmi tanításaiban, tanultam didaktikát, érveléstechnikát, etikát és szociológiát is.
Művész létemre tudóssá képeztem magam: művészettörténész lettem. Művészettörténeti ismereteim és tanulmányaim segítenek a történelmi alkotásaim hiteles megfogalmazásában, nem véletlenül érezhető szobraimon a tanult ikonográfia hatása. Továbbá a különféle történelmi személyek megismerése érdekében megtanultam, hogy mit hol lehet és érdemes kutatni. A magyar társadalomban egyfajta közművelésként a megmintázott személyről vagy témáról a kutatási anyagomat mindenki számára közérthetően megfogalmazva közzéteszem a tárlataimon és az eddig kiadott nyolc könyvemben is, hogy elérhető legyen, megismerhesse és megszerethesse azt minden magyar, határon innen és túl.
– A legnagyobb sikert a Magyar Nagyasszonyok című sorozatával érte el, erre figyelt fel a világ. Honnan jött az ötlet?
– Hosszú ideig érleltem a Magyar Nagyasszonyok megfogalmazásának gondolatát, olyan asszonyokét, akik a magyar történelem alakításában jelentős szerepet játszottak, és akiknek a legtöbbet köszönhet a nemzet. Gyermekkori elképzelésem megvalósulásai e kisplasztikák, ebben később csak megerősítettek a magyar művészettörténetben szerzett ismereteim. Bármilyen hihetetlen, de még egyetlen magyar művész sem dolgozta fel és mutatta be őket tematikus csoportban. Valóban felfigyelt a világ, több mint tízezer ember volt kíváncsi e tárlatomra. Tizenhárom évnyi kutatómunka és anyaggyűjtés után, ma már történelmünk kiemelkedő személyiségű asszonyai közül – három kiállítási anyagban, Emesétől Tóth Ilonáig – eddig összesen 59 csodálatos teremtést mutattam be a nagyközönségnek.
A szobrokat ihlető személyek válogatása természetesen szubjektív. Úgy gondolom, hogy nemzeti történelmünkben, társadalmunk fejlődésében kimagasló szerepet betöltő asszonyok ők, akik eltérő gazdasági, társadalmi, politikai körülmények között, más szellemi közegben és más kulturális környezetben éltek. Kimagasló intelligenciájú, csodálatra méltóan erényes, kitartó, elszánt és példás életvitelű nők, akik nem csupán származásuknál fogva érdemelték ki megbecsülésünket, hanem azáltal, amit és ahogy cselekedtek. E téren is gazdagabbak vagyunk, mint hinnénk, hiszen a teljességre törekedve elmondható, hogy még számos olyan példás nagyasszonyunk van, akiket érdemes a feledés homályából kiemelni. A jövőben szeretném mindannyiukat a Magyar Nagyasszonyok Panteonjában megörökíteni. A Patrona Hungariae, azaz a Magyarok Nagyasszonya, a Boldogságos Szűz – Mária alakja mindhárom kiállítási anyag középpontjában áll, ő a magyar nagyasszonyok királynője.
– Milyen sorozata van még?
– Műveim közül a földfestékes pasztellszínűek a magyar és székely népi életképeket, kihalófélben lévő népi mesterségeket, az archaikusan patinázottak a magyar honfoglalás alakjait, a vezérektől a korabeli mesterségeken át a táltosokig – 1996: Honfoglalás, az Árpád-házi szentek alakjait – 1997: Táltosok és szentek. Árpád népe és házának szentjei – és a magyar irodalom kiemelkedő személyiségeinek múzsáit – 2006: Múzsák kertje – mutatják be.
Egy különleges kiállítási anyagom témája a tenger – 2007: TerrAqua világa – különösen a már halott élőlények meszes vázai, amelyek újra életre kelnek az úgynevezett naturáliaszobrokban. Velük nemcsak egy sajátos magán mitológiát álmodtam agyagba, hanem – a művészettörténészek szerint a világon egyedülállóan – az egyik legrégebbi művészeti ágnak számító kerámiaművészetben sikerült új műfajt teremtenem.
Művészettörténészi ismereteimre alapozva kifejezett célom, hogy olyan témákat dolgozzak fel évente megújuló tárlataimban, amelyekre addig nem vagy csak elvétve került sor a magyar képzőművészetben, különös tekintettel a szobrászat műfajára.
Így állítottam ki 2008-ban a Magyar mesevilág című kiállítás szobrait. Itt a magyar népmesék hőseinek és meseelemeinek az értelmezésével, magyarázataival lebbentettem fel a feledés fátylát a magyar nép ősi világképéről.
A kortárs képzőművészet által ritkán érintett témát dolgoztam fel a Magyar táncok című tárlat alakjainak rendkívül lendületes szobraiban 2009-ben. Térben és időben nagy és változatos kirándulásra hívtam a tárlatlátogatókat, amelynek során a magyarság táncait a Táltostánctól a csángók Árgyeleánka táncán át a kalotaszegi Szerelmes csárdásig tánctörténeti magyarázatokkal láttam el.
– Munkáinak mi az üzenete?
– Nemcsak szívemben él, hanem alkotásaimban is megjelenik szülőföldem, Erdély, de megmintáztam a megszemélyesített Magyarországot is. Nemcsak esztétikai élményt szeretnék nyújtani a szellemi-lelki értékekre fogékony látogatónak, hanem egyúttal történelmet, művelődéstörténetet, asszociációs látást is. Szeretném, ha alkotásaim mondandóját az örömről, bánatról, szépségről, szeretetről, emberségről, magyarságról megértenék és szívükbe zárnák!
– Eddig melyik alkotása jelentette a legnagyobb kihívást, s min dolgozik jelenleg?
– 2011 a család éve volt. Társadalmunk alapja és a magyar örökség örököse a Magyar család, amelyet egyedülálló, különleges kompozícióba álmodtam meg. Talán ez a kompozíció jelentette eddig a legnagyobb kihívást, nem csak a mérete miatt – csaknem életnagyságú –, hanem azért is, mert a kompozíció alapjául szolgáló gyökeres keményfát már sok-sok éve kerestem. E nagyméretű kompozíciót a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia templomának adományoztam, ahol a keresztelőkápolnában fogadja az Úr színe elé hozott gyermekeket, családokat. Jelenleg éppen e templom számára mintázom Szent László királyunk szobrát, amelyet Árpád-házi Szent Erzsébet szobromhoz hasonlóan, a két reneszánsz pasztofóriummal szemben fognak majd elhelyezni az oldalhajók boltívében.
– Hol voltak kiállításai Magyarországon?
– Számos hazai és határon túli kezdeményezéshez nyújtok önzetlen támogatást. Célom az, hogy akár a legszegényebb településeken is bemutatásra kerülhessenek az alkotások; hogy azok, akik egyébként nem tehetnék, de igényük van rá, láthassák és megismerhessék történelmünk kiemelkedő alakjait, vagy csak élvezzék a művészi alkotás gyümölcsét. Ez az a cél, amiért nem válok meg, nem adom el az adott feldolgozott téma kiállítási anyagait. Az évente megújuló kiállításaimat mindig Budapesten mutatom be, de több tucat kiállításom volt kisebb és nagyobb városokban, például: Sárospatakon, Székesfehérváron, Egerben, Esztergomban, Verőcén, Veszprémben, Szombathelyen, Pécsett…
– …és Európában meg a nagyvilágban?
– 2011-ben a Magyar Nagyasszonyok című tárlat válogatott anyagából az Európai Parlament épületében rendeztek szép csoportos kiállítást Brüsszelben. Egyéni kiállításom volt Hollandiában, Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztráliában is.
– Ha sikerülne, hová szeretne még eljutni alkotásaival?
– Nagyon szeretném, hogy a sok kiállítási anyagom közül legalább a Magyar Nagyasszonyok eljusson minden olyan, az anyaországtól elszakított magyar területre, a fontosabb településekre, ahol még élnek testvéreink…
Szomorúan mondhatom, hogy igaz az a mondás, hogy a saját hazádban nem lehetsz próféta, nem mintha az szeretnék lenni, de azért mégiscsak szomorú, hogy a szülőföldemre nem hívják meg a kiállításaimat. Eddig egy kivétel akadt: Székelyudvarhely, ahol szerették volna valamely tárlatot megrendezni, de végül a mindkét fél számára megfelelő időpontot nem tudtuk összeegyeztetni. Szülőfalum, Korond szervezésében egy gyűjteményes tárlaton részt vettek a munkáim.
– Milyen kapcsolatot ápol Koronddal és az erdélyi képzőművészeti világgal?
– Korond a szülőfalum, ha hazamegyek, ott elsősorban szüleim gyermeke vagyok, s nem az ismert művész. Kiveszem a részem a család és a ház körüli, vagy a mesterségbeli munkából, bármi legyen is az, és élvezem minden pillanatát, mert boldog vagyok, hogy együtt vagyunk. Édesanyám szoknyája mellől ilyenkor nem szívesen mozdulok, csak a hegyekben tett kirándulások kedvéért csábulok el néha. Az erdélyi képzőművészeti világot figyelemmel kísérem, mert szeretem emberként és művészként, és érdekel mint művészettörténészt. Budapesten csak a médián és az interneten keresztül lehet értesülni bármiről is, ám ha itt rendeznek erdélyi vonatkozású képzőművészeti rendezvényt, akkor azt nem hagyom ki. Különösen szeretem a Vármegye Galériában rendezett erdélyi művészek tárlatait. Több erdélyi művészt is nagyra becsülök, a teljesség igénye nélkül sorolom fel néhányukat: Páll Lajos festőművészt, költőt Korondon, Bocskay Vince szobrászművészt Szovátán, Kusztos Endre grafikust, festőművészt Szovátán, Jakobovits Márta keramikusművészt Nagyváradon, Vinczeffy László festőművészt Sepsiszentgyörgyön, és akit nagyon szeretek – Hunyadi László szobrászművészt Marosvásárhelyen. Gyermekkori emlékek kötnek Benczédi Sándor kolozsvári szobrászművészhez és kamaszkori szeretetteljes emlékek törnek fel, ha a székelyudvarhelyi festőművészre, Maszelka Jánosra gondolok, de sajnos már mindketten az égben kergetik a múzsákat.
– Amikor nem szobrászkodik, mivel tölti szabadidejét?
– Az egészség mellett a szabad idő a legdrágább kincs, és ebből van a legkevesebb. Nincs benne semmi különös, ugyanúgy töltöm a szabadidőmet, mint bárki más, csak talán nagyon megbecsülöm minden percét, mert bármennyire is igaz az, hogy leginkább a műteremben szeretek foglalatoskodni, mégiscsak szükség van arra, hogy néha-néha kimozdulva onnan új impulzusok érhessenek. A szabad időm egy részét óhatatlanul a kedvencként tartott, hiúznak kinéző és olyan méretű Hancúr cica veszi igénybe, aki imádja a virágokat, utálja a fésülgetést és kutyamód őrzi a szobraimat.
– Adja az Isten, hogy mentől többet kelljen őriznie!
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Vida Árpád síremléke
Jelenleg csak egy kis bádogtábla jelzi a fiatalon elhunyt nagy tehetségű marosvásárhelyi festőművész végső nyughelyét. Rajta a név, Vida Árpád és születése, halála éve: 1884–1915. De közelében, az egymásra boruló bokrok alatt már két hatalmas hargitai terméskő sejteti, rövidesen más lesz itt minden. Közelebbről szemlélve, az egyik fekvő bazaltba vésve Erdély hagyományos jelképei is feltűnnek, a címer, meg a nap és a hold, rovásírás is természetesen. Lábra állítva, méltó síremlék részeként mindez majd jól láthatóan kidomborodik a kövön, és akkor már a Hunyadi László szobrászművész alkotta bronzplakett, a festő sziklába ágyazott portréja, vele a Kiss Levente szobrászművész tervezte, szintén oda illő bronz felirat is megszólítja, megállítja az arra járókat. Immár valóban lesz hova főhajtásra, kegyeletüket leróni menniük mindazoknak, akik tisztelegni szeretnének Marosvásárhely egyik keveset élt, de néhány esztendő alatt is jelentős életművet létrehozott fia emléke előtt. A megújulás pillanatára váró síremlék Budapesten a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben – korábbi nevén a kerepesi temetőben – az 1848–49-es szabadságharcosok sírjainak szomszédságában, Kossuth Lajos monumentális mauzóleumától nem messze található.
Az avatásra szóló meghívó szerint a sírszentelő ünnepségre 2012. október 5-én 14 órakor kerül sor. Remélhetőleg lesznek olyan vásárhelyiek, illetve Budapestre elszármazottak, akik részt tudnak majd venni a fővárosi eseményen. Nem kis erőfeszítés, hogy a síremlék megvalósulhat. Az egyik kezdeményező, az egész akció mozgatója, Soós Árpád, akinek sikerült több, főként székelyudvarhelyi támogatót, művészetkedvelőt is az ügy mellé állítania, elmondta, hogy Bordi András festőművész régi vágya volt ilyen emlékművel is megtisztelni szomorú sorsú elődjét. Ezt az óhajt igyekezett ő évtizedek teltével valóra váltani.
Vida Árpád 1884. április 4-én született Marosvásárhelyen. Rendkívüli tehetségét Gulyás Károly, a református kollégium nagy tekintélyű rajztanára hamar felismerte, és kellő szakértelemmel pallérozta is. Ő irányította művészi pályára, és szerzett számára jeles pártfogókat, mindenekelőtt dr. Bernády György polgármester és a műgyűjtő Illyés Sándor személyében, akiknek a támogatásával felkerülhetett a fővárosba, Budapestre. Székely Bertalan közbenjárásával bekerült a képzőművészeti főiskolára, képeire hamar felfigyeltek. 1908-ban önarcképét megvásárolta a Szépművészeti Múzeum, 1910-ben díjazták a Műcsarnok plakátpályázatán. Drezdai (1909), velencei (1910), római (1911) nemzetközi tárlatokon szerepelnek festményei. 1911-ben elnyerte az Eszterházy-díjat, ezerkoronás ösztöndíjnak is örülhetett, ami lehetővé tette, hogy álmai városában, Párizsban folytasson tanulmányokat. Rengeteget dolgozott, Budapesten a Kun utcában volt műterme. Ott sokan felkeresték. Itthonról is számos képre kapott felkérést. Egészsége azonban megromlott, Lázár Béla megfogalmazása (Művészet, 1915) szerint „mint az erdélyi talentumok, csupa lelkesség, tűz, komoly célokat kereső nagyratörés volt… Sorsa meg, – a Magyar fa sorsa, Murger ifjú bohémjeinek a végével, – a tüdővésszel.” Rövid élete utolsó szakaszát visszavonultan kellett töltenie. Mecénása, Illyés Sándor lehetővé tette, hogy Davosban, Abbáziában kezeljék, majd a gyulai, a budakeszi szanatóriumban. Sajnos menthetetlen volt. 1915. február 23-án temették a budakeszi sírkertbe. Budapest székesfőváros a kerepesi úti temetőben adományozott díszsírhelyet számára, hamvait oda helyezték át 1917. október 10-én.
95 év telt el azóta. Közben a történelem viharai valamiképpen a festő sírját is elfedték, elfeledtették. Hogy akadtak olyanok, akik ismét rátaláltak, és nemes hozzáállással most lehetővé teszik a síremlék avatását, az a sors egyfajta igazságszolgáltatásának is tekinthető. Jó lenne egy emlékkiadvánnyal, kismonográfiával is tetézni a vásárhelyi szempontból is jelentős eseményt. Remélhetőleg a közeljövőben ez is összejöhet.
Fényképfelvételeink a szeptemberi forró ragyogásban készültek a Nemzeti Sírkertben. Igyekszünk majd a már álló síremlékről is fotókkal beszámolni olvasóinknak.
NAGY MIKLÓS KUND,
Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhely: látogatás a nemzet nagyjainál
A fiatal történészeket tömörítő Borsos Tamás Egyesület a Halottak napja alkalmával, a nagy elődök tiszteletére körsétát szervezett a marosvásárhelyi református temetőben. A résztvevők jelentős közéleti személyiségekre, tudósokra, városi elöljárókra, színészekre, írókra, képzőművészekre és nem utolsó sorban Borsos Tamásra emlékeztek.
A csoport vezetésére Spielmann Mihály történészt kérték fel, aki a séta elején röviden vázolta a református sírkert történetét. Nagy Szabó Ferenc kertjét 1642 körül vásárolta fel a város, és ez lett a vásárhelyi reformátusok sírkertje. A katolikusok számára 1727-ben a Kálvária hegyen adományozott a város temetőhelyet.
A református temető nem csupán felekezeti sírkert volt, hanem köztemető is, illetve a város kiválóságainak itt adományoztak díszsírhelyet.
Erdély legrégebbi ravatalozója, az 1698-ban, fából épült és zsindellyel fedett cinterem, a Teleki család ajándéka, amelynek a mestergerendája az 1943-as nagy tél következtében megroppant.
A marosvásárhelyi származású, Kelemen Lajos kolozsvári műtörténész gondoskodásának köszönhetően az egyház helyreállította és ezzel igen értékes műemléképületet mentett meg.
A séta során előbb a ravatalozó körül elhelyezett a 17-ik századból fennmaradt sírköveket látogatta meg a társaság.
A Református Kollégium egykori tanárai, a Marosvásárhelyen élt református püspökök, lelkipásztorok, orvosok, az orvosi egyetem egykori orvosprofesszorai, városi elöljárók, a királyi tábla bírái, tudósok, írók, költők, képzőművészek, színészek, művészek sírjainál álltak meg a résztvevők, akik felidézték az elődök szakmai megvalósításait, emberi vonásait, a város közéletében betöltött szerepüket.
A református temetőben nyugszik Bolyai Farkas és Bolyai János, apa és fia, a két nagy matematikus, Bernády György polgármester, Altalffy Endre orientalista, Sütő András író, Hunyadi András rendező és fia Hunyadi László színművész, Oláh Tibor színikritikus, Székely János író-drámaíró, Szőcs Kálmán költő, Molter Károly író, Marosi Péter irodalomkritikus, szerkesztő, Oltyán László újságíró, Péterffy Gyula színművész, Szabó Lajos, a színművészeti főiskola egykori rektora, Szépréti Lilla újságíró, Nyilka Róbert festőművész.
Itt nyugszik az a Simó Géza, akiről Vásárhelyen bútorgyárat neveztek el, Kulcsár Béla szobrászművész, aki a Színház-téri szobrokat készítette, Bustya Lajos a század első évtizedének építkezési vállalkozója, Aranka György, az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság alapítója, Metz Albert, a zeneiskola alapítója, Zoltán Aladár zeneszerző.
A temető távolabbi sarkában fekszik Borsos Tamás egykori városbíró, várépítő, Bethlen Gábor egykori diplomatája, aki jelentős emlékiratot hagyott az utókorra.
Borsos Tamás nevét viseli a marosvásárhelyi fiatal történészek egyesülete, nevükben László Loránd, az egyesület soros elnöke helyezett koszorút a 17-ik századi síremlékre.
Lexikon készül Marosvásárhely egykori elöljáróiról
A temetőséta során a vásárhelyi személyiségek életútja, emberi alakja, a hozzájuk fűződő anekdoták mellett felmerült az az igény, hogy egyre inkább szükség lenne a vásárhelyi személyiségek lexikonára, amelyet jelenleg Fülöp Mária marosvásárhelyi nyugalmazott könyvtáros készít.
A túravezető hangsúlyozta: hatalmas szellemi örökségről van szó, kiváló személyiségek éltek Vásárhelyen, akiket nem szabad elfeledni.
„Menteni kell a régi köveket, amelyek talán utolsó jelei annak, hogy egykor közöttünk éltek, a közösségért fáradoztak” – fogalmazott Spielmann Mihály.
Maszol.ro

Hitélet – Leányanyaotthont, kápolnát és szobrot avattak
Árpád-házi Szent Erzsébet-napok Kolozsváron
A hagyományteremtő szándék s egy leányanyaotthon, új kápolna átadása és megáldása „hozta létre” Kolozsváron az Árpád-házi Szent Erzsébet-napokat, amelyeket az elmúlt hétvégén a Szent Kamill Otthonban ünnepeltek. A többfunkciós otthon udvarán immár egy szobor is tiszteleg a magyar királyleány életpéldája előtt.
Az ünnepséget megnyitó köszöntőjében az Árpád-házi Szent Erzsébet-napok főszervezője, Tokay Rozália elmondta, hogy az új otthon a segítségre szoruló anyákat, kisgyermekeket és öregeket szeretné szolgálni, amint azt az épület falán látható tábla is hirdeti: Leányanyaotthon, bölcsőde, óvoda és idősek otthona. Mint mondta, sokan kételkedtek abban, hogy a gazdasági válság közepette lehetséges vállalkozás az építkezés. Annál nagyobb örömmel hirdetik most: áll a többszintes épület, a kápolna és az udvaron Árpád-házi Szent Erzsébet szobra! Azt is elmondta, hogy szerte a világban – például Franciaországban, Németországban – már régóta tisztelik és ünneplik Árpád-házi Szent Erzsébetet, de nálunk még nincs ennek hagyománya. Ezt a hiányt szeretné pótolni az új kezdeményezés, ezután évente megrendeznék a Szent Erzsébet-napokat Kolozsváron is.
Nemzeti imánk, a Himnusz közös eléneklése után Kisbács község római katolikus énekkara lépett fel, Kovács Árpád plébános vezényletével. A kitűnően „szóló” vegyeskórus előadásában felcsendült, többek között, Kodály Zoltán Stabat Mater című kórusműve is.
Kovács Sándor főesperes előadásában Árpád-házi Szent Erzsébetet az egyház és a nemzet példaképének, a női eszmény megtestesítőjének nevezte. Mint mondta, ezt bizonyítja élete, sorsa. Egy személyben volt szerelmes fiatal nő, családanya, szociális munkás, várúrnő és politikus. Kirítt a német feudális udvarból, nehezen tudta elfogadni annak szabályait, életfelfogását.
Fábián Mária, a kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus Nőszövetség elnöknője elmondta, hogy a nőszövetség szoros kapcsolatot ápol a Szent Kamill Otthonnal már annak felavatása óta. Hagyománnyá vált a gondozottak látogatása, és Erzsébet napján évente kiosztják „Szent Erzsébet kenyerét”, emlékeztetve, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet is élen járt a jótékonykodásban, a szegények, betegek megsegítésében.
Kiss Endre József Sárospataknak, Szent Erzsébet szülőhelyének az üzenetét hozta el Kolozsvárra. A magyar királylány életének bemutatásával arra kereste a választ, hogy mit is üzen a mai magyar kereszténységnek Árpád-házi Szent Erzsébet. Azzal, hogy megnyitotta Wartburg várának éléskamráját a szegények előtt, és betegeket, leprásokat ápolt, megbotránkoztatta környezetét, de nekünk, az utókornak példát mutatott keresztényi alázatból.
Vitéz Hunyadi László, a budapesti Történelmi Vitézi Rend főkapitánya előadásában Szent Erzsébet és a magyar Szent Korona kapcsolatáról beszélt. Elmondta, hogy a királylány a Szent Korona közegében született, de nem ebben nevelkedett. Bemutatta a Szent Erzsébet számára készített fejereklyetartó képét. Ez az ereklye ma is megtalálható Marburg várában, nagyon hasonlít a magyar koronához. Magyarországon, Esztergomban található Szent Erzsébet ágyának farúdja, ezüstbe foglalva.
A 8 évvel ezelőtt a hit erősítése és a gyermekáldás szorgalmazása érdekében megalakult Áldás, népesség mozgalom képviselője, Csép Sándor előadásában hangsúlyozta, hogy a hit által született meg ez a két szociális otthon is, hiszen nem hagyható segítség nélkül az, aki vállalja, hogy egy új élettel gazdagítja „Isten virágoskertjét”. A népességfogyás egyetlen ellenszere a gyermekáldás, ehhez nyújt segítséget a most felavatott leányanya- és gyermekotthon is – hangsúlyozta Csép.
Az előadások közt alkalomhoz illő szavalatok hangzottak el, és a Szent Kamill Otthon lakói rövid jelenetet mutattak be Szent Erzsébet életéből. A szombati program méltó befejezéseként Jancsó Miklós színművész mondott verset, majd a sárospataki, Bálint Béla vezette 8kor Színház társulata mutatta be pódiumműsorát, és a Báthory István Elméleti Líceum diákjai verses-zenés összeállítást adtak elő, Kocsis Imola tanárnő vezetésével.
A vasárnap délelőtti ünnepi szentmisét Kovács Sándor főesperes celebrálta a Szent Kamill Otthon kápolnájában. A szentbeszéd hangsúlyozta, hogy Isten a XXI. század emberétől is azt kívánja: könyörüljön a rászorulókon, szenvedőkön. A szeretetszolgálat sohasem válik fölöslegessé, mert mindig lesznek szenvedők, erre tanít Árpád-házi Szent Erzsébet példája is.
Az új kápolna felszentelése és az udvaron felállított Szent Erzsébet-szobor megáldása után Albert Júlia és Rekita Rozália színművészek szavalataival folytatódott az ünnepség. Magyarország kolozsvári főkonzulátusát Vízi Gabriella konzul képviselte. Jelen volt Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, valamint László Attila és Eckstein-Kovács Péter parlamenti képviselőjelöltek, akik mind elismeréssel méltatták a nagyszerű, példaértékű eredményeket.
MOLNOS SÁRA
Szabadság (Kolozsvár)