A történelmi Máramarosban a Hollósy Simon Művelődési Egyletnek meghatározó szerepe volt a vidék magyar művelődési életében. A Hollósy Simon Művelődési Egylet az elmúlt napokban baráti találkozóra hívta Máramarosszigetre, a Magyar Házba a többi civilszervezet vezetőit. Zahoránszky Ibolya a HSME elnöke beszámolójából kiderült, a nagy távolság (például Borsabánya és Sziget közt jó 70 km az út), a magas hegyek sem állhatják útját az összetartozás kinyilvánításának. A kórustalálkozók egyik célja éppen az, hogy minden helységben, ahol magyarok élnek, legalább egy kisebb dalkör, éneklő csoport jöjjön létre és működjék. Legutóbb Felsővisó, Borsabánya és Kövesláz kapcsolódott ebbe a mozgalomba. A megbeszélésen Bodnáruk Magdolna, a rónaszéki Apafi Mihály Kulturális Egyesület elnöke tánccsoportjuk sikeréről is beszámolt. Az aknasugatagi Ecker Ferenc az egykori sóbányászok Anna-báljának felélesztéséről beszélt. Horzsa Zsófia, a felsővisói Reményik Sándor Kulturális Egyesület vezetője a Nagy Heródes betlehemes játék felújításának ismertetése mellett külön szólt a magyar oktatás beindításáról. Arról, hogy 44 év után ismét iskolában tanítják a magyar nyelvet a kisvárosban, Kolozsvári Éva tanárnő két csoportban 23 fiatalt oktat a hivatalos tanrend keretében. Az Illyés Közalapítvány, a Határon Túli Magyarok Hivatala támogatásával a felsővisói RSKE számára két éve megvásárolt egy házat, mely az ottani magyarság újraéledésének gerjesztője lett, ahol immár népfőiskola is működik. A megjelentek elpanaszolták, hogy kellő oda nem figyelés miatt, Nagybocskón megszűnt a korábban kínkeservesen beindított magyar oktatás.(Nem gondoskodtak időben a Szigetre helyezett tanító utódjáról.) A felsővisói római katolikus templomban felújítás közben lefestették és latinnal helyettesítették az eredeti magyar feliratot. Egy olyan templomban, amely 90 éve a magyar kormány támogatásával épült, s ahol ma is jelentős számú magyar hívő imádkozik. Az ügyben nemrég Schönberger Jenő megyés püspökhöz fordultak. /Sike Lajos: Önmagára találó szórványmagyarság. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 4./

Az elmúlt időszakban gyakoribbá váltak a magyarellenes incidensek Kolozsváron. A bentlakásokban több ízben felszólították a magyar hallgatókat, hogy ne beszéljenek magyarul. Tettlegességre is sor került, de az érintettek nem tettek feljelentést. Hatásos a szélsőségesen nacionalista kolozsvári polgármester évek óta gyakorolt magyarellenes hangulatkeltése: gyakoribbá váltak az olyan incidensek, amelyek során magyar egyetemi hallgatókba kötnek bele vagy bántalmazzák őket. Egy rutinellenőrzéskor a forgalmi rendőr belekötött abba, hogy a fiatal miért beszél magyar nyelven partnerével. Február 9-én este V. A. egyetemi hallgató barátaival meglátogatták a Horea úton lakó egyik hölgyismerősüket. Hajnali 4 óra tájt az egyik szomszéd a zaj miatt – a fiúk azt állítják, nem hangoskodtak – kihívta a rendőrséget. A rendőr belekötött abba, hogy egyikük nem fejezte ki magát helyesen románul, majd elkérte a diák személyazonossági igazolványát. Az egyik rendőr a földre teperte V. A.-t, bilincsbe verte, és kollégájával együtt bevitte a vasútállomás közelében lévő 1-es számú rendőrőrsre, ahová barátai is elkísérték. Itt csendháborításért jegyzőkönyv készült, de a rendőrök nem voltak hajlandók megmutatni neki az iratot, így ő nem is írta alá azt. Úgy tudják: a büntetés másfél millió lejre rúg. Február 11-én V. A. panaszt tett a rendőrségen, mondván, a rendőr egy nyelvtani hiba miatt belekötött és figyelmeztette: Romániában a hivatalos nyelv a román, és tudnia kellene, milyen országban él. A panaszlevélben az is szerepel, hogy szerinte magyar nemzetisége miatt diszkriminálták. A fiatalok Augustin Gogának, az 1-es számú rendőrőrs parancsnokának és helyettesének, Laurentiu Ludusannak adták át a panaszlevelet. A rendőrparancsnokok indulatosan beszéltek velük. Azt mondták, hogy nem hihetnek nekik, inkább hisznek a kollégájuknak. Panaszlevelünket nem iktatták. Az ügyet Máté András ügyvéd vállalta el. Levélben kért magyarázatot Teodor Pop Puscas megyei rendőrfőparancsnoktól. Amennyiben V. A. igazat mond, az ügynek helyi és országos szinten is nagy visszhangja lesz, hiszen a magyar diáknak súlyosan megsértették emberi jogait. A Szabadság munkatársa felhívta Augustint Gogát, az 1-es számú rendőrőrs parancsnokát, aki tagadta, hogy rákiáltott volna a fiatalokra. Ugyanakkor bemutatta az iktatott panaszlevelet. Az érintett rendőr azt állítja: V. A. angol nyelven káromkodott, és elismerte, hogy barátaival együtt zajongott – mondta Goga, de a rendőri eljárásokra hivatkozva a riporternek sem mutatta meg a kihágási jegyzőkönyvet. /Kiss Olivér: Egyre gyakoribb magyarellenes megnyilvánulások. Főbenjáró bűn, ha nem beszél jól románul? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 12./

A magyar településeket látogató Krónika-karaván jan. 12-én Nagyváradra látogatott. – Én azt várom a Krónika laptól, hogy kövesse az erdélyi magyar közélet megújulását – jelentette ki Szilágyi Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselő. Tőkés László református püspök elmondta, a Krónikának sikerült megtalálnia azt az arany középutat, amely révén objektíven tudósíthat. A találkozó végén Szilágyi Zsolt jelképesen átadott egy csokor hóvirágot a Krónika másik meghívottjának, Biró Rozália alpolgármesternek, aki egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott eljönni a váradi találkozóra. A Krónika-karaván Máramarosszigeten találkozott Zahoránszky Mihály alpolgármesterrel, aki úgy fogalmazott, hogy Magyarországról az erdélyi magyar társadalomba is átgyűrűzött a megosztási kísérlet, és félő, hogy emiatt nem lesz Máramarosszigetnek magyar alpolgármestere a helyhatósági választások után. Béres István László területi RMDSZ-elnök a Krónika új előfizetőjeként mutatkozott be, a lapról azt mondta, hogy az erdélyi magyarsághoz közel álló témákkal foglalkozik. Zahoránszky Ibolya, a Hollósy Simon Művelődési Egylet elnöke a szórványmagyarságról szóló írásokat hiányolta. Gyergyószentmiklóson a Krónika látogatásakor Árus Zsolt MPSZ-alelnökkel, Borsos Géza SZNT-alelnökkel, illetve Dézsi Zoltán Gyergyó területi RMDSZ-elnökkel, Hargita megyei alprefektussal is találkozhattak az olvasók. /Egészséges politikai vita. = Krónika (Kolozsvár), febr. 14./

Tordán február 13-án volt a Petőfi Társaság által szervezett Népfőiskola évadzáró előadása. Keszeg Vilmos egyetemi tanár, Máté Dénes nyelvész és Fodor Dóra tanár tartott előadást báró Jósika Miklósról, valamint a verespataki magyarság nyelvcseréjéről. Máté Dénes a verespataki magyar közösség lemorzsolódási, beolvadási folyamatáról beszélt. Elmondta, hogy az ottani magyarok már nem beszélnek magyarul. A templom az egyedüli hely, ahol ezek az emberek néha még beszélnek magyarul. Verespatakon már nincs magyar nyelvű iskola. A magyar nyelvű oktatás 1918-ban szűnt meg, később újraindították, majd 1950 körül végleg megszűnt. A magyarság asszimilálódásához, több tényező is hozzájárult: az 1784-es Horea, Closca és Crisan vezette felkelés során a magyarok legyilkolása, valamint a nép ortodox vallásra való térítése volt, az 1848-as események, Erdély Romániához való csatolása, az 1930-ban oda telepített román katonaság, a vegyes házasságok, valamint az elvándorlás. A magyar nyelv szakrális, kultikus nyelvként él bennük – magyarul imádkoznak –, és ha el kell onnan költözniük, akkor aszerint, hogy hová kerülnek, románná, vagy szerencsés esetben magyarrá lesznek. /Ladányi Emese Kinga: Évadzáró népfőiskolai előadás Verespatakról és Jósika Miklósról. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 17./

A képviselőházhoz benyújtott, a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezet megvitatásának és végső szavazásának határideje április 15., közölte Tudor Mohora (SZDP), az alsóház állandó bizottságának titkára. A kormánynak márc. 16-ig kell ismertetnie álláspontját a tervezet költségvetési vonatkozásaival kapcsolatban, az alsóház törvényhozási bizottságának szintén eddig a határidőig kell jelentést készítenie az autonómiatervezetről. /Meg kell vitatni az autonómiatervezetet. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./

A Reggeli Újság új nagyváradi napilap közleményben jelentette be indulását: Hat évtized után ismét több magyar nyelvű napilap jelenik meg Nagyváradon. Március 8-tól, hétfőtől a Reggeli Újság című magyar nyelvű napilappal gazdagodik a bihari sajtó. Az Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. által kiadott lap alternatívát kíván nyújtani a magyar olvasóknak, amelyre hatvan esztendeje nem volt példa. Utoljára 1944-ben jelent meg több magyar nyelvű napilap – egyszerre három is – Nagyváradon. A Reggeli Újság politikailag el nem kötelezett közéleti napilapként, változatos tartalommal kívánja megszólítani olvasóit: a hírek, információk, a közéleti, kulturális, gazdasági, sport és más témájú, sőt szórakoztató és lektűr jellegű cikkek mellett véleményanyagok és hirdetések is megtalálhatók majd benne. A Reggeli Újság kezdetben 12 – ebből négy színes – oldalon jelenik meg. A főszerkesztő, Dénes László vezetésével egy fiatal újságírókból álló szerkesztőségi gárda állt össze, közülük többen a váradi, kolozsvári, temesvári magyar sajtóban próbálták ki eddig magukat, de kezdők is jelentkeznek majd írásaikkal a lapban. Hétfőtől a Reggeli Újság példányai megtalálhatók lesznek az újságárusoknál, a lapkihordóknál és a rikkancsoknál. Egy lapszám ára 5000 lej lesz. Az Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. más kiadványai a Realitatea Bihoreana című megyei, valamint a Realitatea Romanesca című országos napilapok. /Az Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. sajtóirodája, márc. 6. – rövidítve közölte: Nyugati Jelen (Arad), márc. 8./

Transilvania TV néven új adó van indult Nagyváradon. Tulajdonosai, a Micula fivérek az első romániai regionális tévéadónak nevezik a Transilvaniát. A Transilvania TV mellett a Micula-médiaimpériumnak része a Crisana és a Realitatea Bihoreana, valamint a közelmúltban indult Reggeli Újság napilap, a National FM rádióadó és a National TV. A Transilvania TV-nek magyar nyelvű adása is van, amely naponta jelentkezik 17 és 18 óra között. A magyar adást Szomorú Edina és Horosnyi Éva szerkeszti, s előreláthatólag egy bemondó is csatlakozik hozzájuk. /Pengő Zoltán: Transilvania Televízió – magyarul is. = Krónika (Kolozsvár), márc. 23./

Abrudbánya egy a kietlen, roskatag, pusztulásra ítélt kisvárosok közül. Szinte hihetetlen, hogy Abrudbánya – Verespatakhoz, Zalatnához hasonlóan – az erdélyi aranykitermelés legfontosabb központjaihoz tartozott. A város lendületes fejlődése az egymást követő pusztítások miatt mindannyiszor megtört: 1784-ban a Horea, Closca és Crisan vezette parasztfelkelés lázadói dúlták fel a várost, 1848-ban pedig Avram Iancu seregei mészárolták le a magyar lakosság nagy részét, porig égetve a települést. Erről a kolozsvári unitárius püspökség tulajdonában lévő abrudi Aranykönyv tanúskodik. A kiegyezést követően ismét fölpezsdült a magyar élet a városban. Az 1900-as népszámlálás szerint a város lakossága 3341 fő volt, ebből 1921 volt a román és 1246 magyar. 1992-ben 4820-ra növekedett a város lakossága, 4653 román mellett már csak 140-en vallották magukat magyarnak. A népszámlálási adatok szerint ekkor 72 római katolikus, 57 református és 11 unitárius volt. A főtéren három magyar templom áll: a katolikus, az unitárius és a református. Az unitárius templom romokban hever. A harangokat sikerült megmenteni: az egyik Tordaszentmihályra, a másik a nagyenyedi unitárius templomba került. /Székely Kriszta: Unokái még látták. Lebontásra vár Abrudbánya unitárius temploma. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./

A Fehér-Körös vidékére utaztak a dévai helytörténeti kör tagjai. Jelenlegi román népessége ellenére a Mócföld történelme gazdag magyar vonatkozású eseményekben. A török időkben a Kőrösbánya felé vezető út kötötte össze Erdélyt Nagyváraddal. 1849-ben erre menekültek a piski csata sebesültjei, amikor a helyiek rájuk támadtak. Pusztafalu fogadója Mártonffy József római katolikus püspök és Barcsay Ábrahám költő emlékét őrzi. Brád, az Érchegység központja sokáig a tragikus sorsú Brády család székhelye volt. A család már 1784-ben, Horea felkelése idején is sokat szenvedett, a drámai fordulat mégis 1848. október 25-én történt. Ekkor a Kőrösbányára menekült nemesi család 19 tagját azzal hitegetve, hogy hazaszállítják, fegyvereiktől megfosztották s iszonyú kegyetlenséggel lemészárolták. Brádot szinte elhamvasztotta Horea felkelő serege. Kristyortól a Fehér-Körös völgyén le Arad megyéig minden magyar birtokot felperzseltek, s minden kézügybe került magyart felkoncoltak. A római katolikus és a református templom azonban megmenekült. Kőrösbánya határában, az út baloldalán két kőkereszt. Az egyik felújított, amelyre egy emléktáblát helyeztek az állítólagos renoválók nevével. Tulajdonképpen a legyilkolt Brády család valamikori sírját jelzi. Kőrösbányán van a XIV. században épült ferences templom és zárdaépület, valamint az új tetőzetű, XIX. században épült református templom. Kőrösbányán, Zaránd megye egykori székhelyén ma már alig vannak magyarok. Kristyort még Zsigmond király adományozta 1404-ben a Kristyori család ősének tartott Boaknak és fiának, Boalyának, albán eredetű vajdának. A templomot a római katolikus püspökség építtette a XIV. században a hegyvidék görögkeleti jobbágyai számára. A falfestményén Szent István király, Szent László király, illetve Szent Imre herceg láthatók. A Kristyori család által emeltetett református templom romos állapotban van. Harangját Dévára szállították. /Schreiber István/CH. A.: Helytörténeti túra a Fehér-Körös völgyében. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 4./

Máramarosszigeten immár negyedik alkalommal szervezték meg a szórvány-kórustalálkozót. Szilágyi János szigeti katolikus esperes szerint Máramarossziget valóban egy sziget. A maroknyi magyarságot ukrán és román tenger veszi körül. Zahoránszky Ibolya, a Hollósy Simon Művelődési Egylet vezetője kifejtette: a máramarosi magyarságra jellemző az alkalmazkodás a román többségű környezethez, nincsenek magyar iskolák, templomok is alig, és egyre több magyar családban románul folyik a mindennapi csevegés is. A legtöbb énekkarvezető elmondta, többnyire ennek a találkozónak köszönhetően jöttek létre a helyi kis kórusok, és szintén ez az esemény tartja bennük a lelkesedést. Guttman Mihály, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke elégedetlen volt, teljes mértékben hiányoznak a hagyományosan magyar énekek, kórusművek. A környéken már többnyire fakultatív magyar oktatás folyik. Borsabányán kénytelenek román nyelvű misét is tartani, mert a fiatalok már nem igazán értenek magyarul. Elöregedés jellemzi a várost, a helyi lakosságból mintegy 12–15 ezren külföldön próbálnak érvényesülni. Aknasugatagon is egyre kevesebb a magyar gyermek. Az iskolában van olyan évfolyam is, amelyben egyetlen magyar gyermek sincs, pedig a helyi lakosság mintegy 20 százaléka vallja magát magyarnak. Magyar nyelvet csupán fakultatív órákon oktatnak. Felsővisón a fiatalok már alig beszélnek magyarul, nagy az elvándorlás. A máramarosi régióban máig a legnagyobb előrelépést a máramarosszigeti Leövey Klára magyar gimnázium megalakulása jelentette. /Bálint B. Eszter: Ahol a létezés már nem garancia a jövőre. = Krónika (Kolozsvár), júl. 12./

Kiss Sándor Bihar megyei tanácselnök, és Bíró Rozália nagyváradi alpolgármester cége szolgáltatja a tejet Bihar megye egy részén az iskolai tej-kifli kormányprogramhoz. Az RMDSZ-es politikusok üzleti fogására a nagyváradi Reggeli Újság figyelt fel, majd a témát a nagyváradi Realitatea Bihoreana bontotta ki részletesebben. Kiss Sándornál érdekütközés esete áll fenn, mert a kormányrendelet a megyei tanácselnököket bízza meg azoknak a cégeknek a kiválasztásával, amelyek a pályázati feltételek alapján végül részt vehetnek a liciten. A tanácselnököknek kell ugyanakkor felügyelniük a program működését. Kiss Sándor többségi tulajdonosa a tejet szolgáltató Biolact Rt.-nek /Kiss Sándornak 70 százalékos, Bíró Rozáliának 23 százalékos részesedése van/. Kiss Sándor üzletember-politikus ártatlannak vallja magát. /Gazda Árpád: Kiss Sándor fölözi le az iskolatejet. = Krónika (Kolozsvár), szept. 23./

A Magyar Játékszíni Társaság Életműdíjjal jutalmazta R. Fazekas Piroska szabadkai színművészt, és Hűség-díjat ítélt oda öt határon túli színművésznek: Soós Angélának, a szatmárnémeti Harag György Társulat tagjának, a marosvásárhelyi Szabó Ducinak, a temesvári Ferenczi Majának, a komáromi Bugár Bélának, illetve a szabadkai Medve Sándornak. Az 1997-ben létrehozott Magyar Játékszíni Társaság elnöke Horányi László, ügyvezető főtitkára a szatmári társulat volt irodalmi titkára, Kulcsár Edit, tagsága pedig a határon túli magyar társulatokból tevődik össze. Soós Angéla a vele készült beszélgetésben rámutatott, a színházi társalgónak, mint a közösségi élet egyik fontos színhelyének megszüntetése törést jelentett. Egy Tennessee drámában lépett hosszú kihagyás után Soós Angéla ismét szatmári színpadra 2002 tavaszán. /Dancs Artúr: Aki egész életét színpadon töltötte. Beszélgetés Soós Angéla díjazott színművésszel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 28./

A március 15-i ünnepségek Nagyenyeden a “Szabadság” kiállítással már 14-én elkezdődtek, majd a Bethlen Gábor Kollégium dísztermében tartott rendezvénnyel, valamint a vártemplomban lévő Széchenyi-emléktábla megkoszorúzásával csúcsosodtak ki. Szőcs Ildikó, a Kollégium igazgatója köszöntötte az összegyűlteket, majd Rácz Levente megyei RMDSZ-elnök, városi tanácsos mondott elsőnek beszédet. Horatiu M. Josan nagyenyedi polgármester is felszólalt. A néptáncosok előadásával és a himnusz eléneklésével ért véget az ünnepség. /T. A.: Ahol a kincsetek, ott a szívetek. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./

Nagyváradra érkezik József Attila egész alakos borz szobra. A Bihoreanul hetilapban fasisztázó hecckampány indult a költő ellen „Nem! Nem! Soha!” címmel. József Attila ifjúkori zsengéjét felhasználva kárhoztatták a költőt. A Bihoreanul hetilap ezt állította többek között: „Líraiságáról, de főleg a nacionalizmusáról ismert extremista költő, Joszef Attila a Nem! Nem! Soha! című vers szerzője, mely az irredenta magyarok szlogenje, himnusza lett Magyarországon. Ha nem volna ez a verse, lehet, hogy ma nem is tudnánk Jozsef Attiláról. A nacionalista költő soha nem fogadta el az 1918. december 1-jei Nagy Egyesülést, amit Trianon szentesített. Az irredentizmus emlékművét készülnek felavatni Nagyváradon”. A horthysta csapatok az erdélyi bevonuláskor, 1940-ben József Attilát tűzték zászlajukra, hangzik a képtelen vád. A román lap még a költő nevét sem volt képes helyesen leírni József Attila a trianoni fájdalomban 17 évesen írta ezt a versét. Ez a verse csak 1945. után került elő Radnóti Miklós hagyatékából. Nagyváradon a Bihar megyei RMDSZ április 15-én tartott sajtóértekezletére egy magyar–román nyelvű József Attila-kötettel érkezett Lakatos Péter parlamenti képviselő, aki felolvasást tartott József Attilából románul. A képviselő visszautasította a magyarság nevében a nagyváradi hetilap gyalázkodásait. Nagyváradon május 1-jén a Festum Varadinum legfőbb eseményeként készülnek felavatni a költő egész alakos bronzszobrát. A Bihoreanul nagyváradi hetilap megrótta a román többségű városi tanácsot, amiért „tudatlanságuk” miatt egy irredenta magyar szobrát engedik közterületen felállítani, József Attilát pedig a „fasiszta Wass Albert” és Koltay Gábor Trianon-filmje mellé sorolta. /Lakatos Balla Tünde: Irredentának és fasisztának nevezték József Attilát! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 16./

Gyászol a Hollósy Simon Művelődési Egylet. Gyászol Máramarossziget és környékének magyarsága. Meghalt Zahoránszky Ibolya tanárnő /sz. Máramarossziget, 1936. márc. 5./ az egyesület elnöke, az EMKE Országos Elnökségének tagja, aki évtizedeken keresztül a máramarosszigeti medence szórványmagyar közösségének élő lelkiismerete volt. Oda is tudott magyar szót vinni, ahol már sem templom, sem iskola nem volt. Zahoránszky Ibolya szerkesztette Máramarosi Hírnök című időszakos művelődési újságot. A Hollósy Simon Művelődési Egylet máramarosszigeti székháza az elsők egyike volt a magyarház láncolatnak, melyet az elmúlt másfél évtizedben Erdélyben a szórványmagyar közösségek kiépítettek maguknak. Itt kapott helyet a könyvtár, itt működött a népfőiskola, az egyleti kórus, s a székházból szervezték az aknasugatagi kórustáborokat is. Nem hiába lett a Hollósy-dalkör a Romániai Magyar Dalosszövetség arany fokozattal kitüntetett kórusa. /Dáné Tibor Kálmán, EMKE ügyvezető elnök: Zahoránszky Ibolya 1936 – 2005. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 4./

Kolozsváron a Sapientia Egyetemen a felvidéki születésű Ferber Miklós, jelenleg a michigani egyetem adjunktusa az erdélyi magyarság demográfiai térvesztéséről tartott előadást. A folyamatos demográfiai térvesztés már az 1700-as években elkezdődött. A 18–19. században éhínség, járványok sújtották e területet. Még a nemzeti öntudat megjelenése előtt sokan áttértek görög katolikus hitre. Idővel a felekezetváltás etnikai váltást is jelentett. A népesség csökkenéséhez hozzájárult egy-egy felkelés is: a Horea- és a Iancu-féle lázadás Dél-Erdélyben kiirtotta a magyarság jelentős részét. Az elmúlt száz évben Erdélyben a magyar lakosság aránya 31%-ról 18%-ra csökkent. A nagyarányú kivándorlással, az elrománosodással és a világháborúk emberveszteségeivel magyarázható, a magyar lakosság lélekszámának csökkenése Erdélyben. Károlyi, Rákosi és Kádár megtévesztő, a magyarság történelmét háttérbe szorító politikája után nem csoda, hogy tavaly december 5-én az anyaországi magyarság nemet mondott határon túli testvéreire. A magyar társadalom szellemileg, lelkileg beteg társadalom. Az autonómiatörekvésekre a Kanadában kisebbségben élő franciák és a dél-tiroli németek helyzetét hozta fel példaként. Ezeken a területeken minden tisztviselő, hivatalos alkalmazott kétnyelvű kell hogy legyen. Ezzel szemben Székelyföldön a hivatalnokoknak csak 4%-a beszéli a román mellett a magyar nyelvet is. /Szentes Szidónia: Erdélyi összeomlás. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 24./

Június 9-én a nagy esőzés miatt Nagyenyed egy része víz alá került. A Horea utcában 6 házból kilakoltatták az embereket, Alsóorbón 5 házba és gazdaságba tört be a víz. /Tamás András: Ítéletidő Fehér megyében. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 10./

A Tamási Áron Színház Jóembert keresünk! című előadása nyitotta meg június 12-én, vasárnap a sepsiszentgyörgyi TRANS.FORM@ nemzetközi színházfesztivált, amely Horatiu Mihaiu, a házigazda, a város román színháza, a Andrei Muresanu Színház és a fesztivál igazgatója ígérete szerint az alternatív, formabontó előadások parádés seregszemléje lesz. A sepsiszentgyörgyi rendezvényen nyolc nap alatt tizenhat előadást mutatnak be. A kisteremben párizsi színészek mutatják be Jacques Borgaux Don Quixotte című művét. /Bíró Blanka: Színházi kávéház autóbuszban. Alternatív produkciók seregszemléje Sepsiszentgyörgyön. = Krónika (Kolozsvár), jún. 14./

Fennállásának tizenötödik évfordulóját ünnepelte a máramarosszigeti Hollósy Simon Vegyes Kar, a helyi református templomban. A jubileumi ünnepségen a nagybányai Lendvay Márton Színjátszókör tagjai József Attila születésének századik évfordulójára emlékeztek összeállításukkal. Guttman Mihály, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke a máramarosszigeti kórus tizenöt éves múltját méltatta, amely néhai Zahoránszky Ibolya fáradhatatlan munkájának köszönhető. Felléptek Erdély-szerte, Kárpátalján és Magyarország több városában. /Berszán Blanka: Kórusünnep Máramarosszigeten. = Krónika (Kolozsvár), jún. 21./

November 26-án tartotta éves közgyűlését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kolozsváron, idén ünnepelték az EMKE megalakulásának 120. évfordulóját. A résztvevők egyperces csenddel adóztak Zahoránszky Ibolya emlékének, akinek elhunytával a Máramaros vidéki magyar közösség egyik éltetőjét vesztette el. Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta, az 1885-ös alakuláskor a megmaradás volt a cél, a három alappillér, amelyre építettek: az egyház és az iskola megerősítése, a gazdasági erő megtartása és a kultúra felkarolása. Azóta is erre a három tényezőre kell figyelnie az erdélyi magyarságnak. 1910-ben például 163 iskola, 77 óvoda élvezte az EMKE támogatását, 227 könyvtár, 154 daloskör működött az égisze alatt. 1949-ben az összes civil szervezetet megszüntették, az EMKE is erre a sorsra jutott, majd 1991-ben újraalakult. Kötő József államtitkár elnöki beszámolójában az EMKE történetét meghatározó építő tevékenységet emelte ki. A felújítások, építkezések sorából kiemelendő a Szabédi-ház, a pusztinai közművelődéi központ, a Györkös-ház, az országszerte épülő magyarházak, és nem utolsósorban a Barabás Miklós Céh kolozsvári székháza. Több mint 60 civil szervezet csatlakozott társszervezetként az EMKÉ-hez. Dáné Tibor Kálmán ügyvezető elnök bemutatta a marosvásárhelyi szervezet által az ünnepi alkalomra megjelentetett kiadványt. Szép Gyula alelnök elismerte: a minisztériumban való gyenge képviselet rányomja bélyegét a magyar közművelődési életre, hiszen a megyei igazgatóságok, múzeumok, könyvtárak stb. a minisztérium alárendeltségébe tartoznak, ezért elenyésző a magyar alkalmazottak száma. A területi szervezetek képviselői megtartották beszámolóikat. Délután a Magyar Színházban folytatódott az ünnepség a Guttmann Mihály vezette Romániai Magyar Dalosszövetséggel együtt. Az EMKE idei díjátadóját kórusfellépések színesítették. Az EMKE-díjak nemcsak ünnepi gesztusok, hiszen olyan személyiségek kapják meg évről évre, akik a közművelődés prófétái, példájukat népszerűsíteni kell – fogalmazott Kötő József. Az idei díjazottak: Spectator-díj: a Filmtett szerkesztősége; Kacsó András-díj: Orza Calin; Bányai János-díj: Antal Árpád; Kun Kocsárd-díj: Varga Ferenc; Nagy István-díj: Tana Anna; Bánffy Miklós-díj: Kövesdy István; Kovács György-díj: Dobos Imre; Poór Lili-díj: Bicskei Zsuzsanna; Szentgyörgyi István-díj: Kováts László; Szolnay Sándor-díj (a Barabás Miklós Céhel közösen): Novák Ildikó, Szabó Márta és Németh Júlia; Monoki István-díj: Kiss Jenő; Balázs Ferenc-díj (a Romániai Magyar Népfőiskolai Társasággal közösen): Balla Zoltán; gr. Mikó Imre-díj: László Attila; életműdíj Szilágyi Ferenc és Orth István. Farkas Imola: Továbbélés a cselekvés jegyében. /120 éves az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

A temesvári Csiky Gergely Állami Színház igazgatói állására kiírt versenypályázatra hárman jelentkeztek, Horányi László, Szabó K. István és Szász Enikő. Horányi László magyarországi színész, rendező, az Esztergomi Várszínház művészeti vezetője, a Magyar Játékszíni Társaság elnöke. A temesvári társulattal többször is játszott. Szabó K. István a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház rendezője, ideiglenesen kinevezett igazgatója volt, novembertől a temesvári magyar színház főrendezője. Szász Enikő színművész évtizedek óta a Csiky-társulat tagja, jelentős közéleti-közművelődési tevékenysége révén is ismert: az RMDSZ színeiben megyei kulturális alelnöke és a Temesvári Magyar Nőszövetség elnöke. /Pataky Lehel Zsolt: Hárman az igazgatói székért. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 10./

A Székely Nemzeti Tanács vezetői feljelentést tettek a rendőrségen, miután néhány Kovászna megyei városban őket gyalázó plakátok jelentek meg. Tulit Attila és Ferencz Csaba SZNT-alelnökök, valamint Gazda Zoltán, az SZNT titkára március 7-én ellenük, és Szász Jenő MPSZ-elnök elleni üzeneteket tartalmazó plakátokat fedeztek fel tömbházaik lépcsőházában. Néhány plakátot Sepsiszentgyörgyön, Baróton és Kovásznán az emberek postaládáiba tettek és porták kapuira ragasztottak, több plakát pedig az MPSZ és az SZNT sepsiszentgyörgyi székházába is eljutott. Az egyik lapon Tamás Sándor RMDSZ-képviselő képe és a következő felirat látható: „A kézdivásárhelyi rendezvényen való részvétellel nemzeti egységünket bizonyíthatjuk. Tiltakozunk az ellen, hogy a székely udvarhelyi rendezvényt választási kampánnyá alakítsák”. Egy másik plakáton az SZNT és az MPSZ vezetőinek fotója látható, némelyikük ellen vádak is szerepelnek. Gazda Zoltánról azt állítják, hogy ezer euróért táncolta a hórát, Tulit Attiláról azt, hogy 60 ezer euróért szabotálta az MPSZ-t, míg Szász Jenőt azzal vádolják, hogy bizonyos, az erdélyi magyar közösségnek szánt pénzeket, illetve árvízsegélyeket tulajdonított el. Tulit Attila szerint „az akció a Székely Nagygyűlés szervezői ellen irányul”. Szerinte arra bíztatják a lakosságot, hogy Kézdivásárhelyre menjenek, ahol az RMDSZ tartja az idén a március 15-i központi ünnepséget. Tamás Sándor képviselő, a kézdivásárhelyi RMDSZ elnöke szintén a rendőrséghez fordul az ügy kapcsán, szerinte diverziókeltésről van szó. Az udvarhelyi rendezvény kapcsán sms-diverziót is folytattak a napokban. Többen Székelyföldön olyan helytelen magyarsággal megírt üzeneteket kaptak, miszerint Szász Jenő menekült, anélkül, hogy engedélyezte volna a székely nagygyűlést. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke sajnálatosnak nevezte, hogy az udvarhelyi rendezvényt az RMDSZ is elítéli. Az EMNT-elnök szerint egy nagygyűlés teljes mértékben beilleszkedik a demokratikus politikai eszköztárba. /Diverzió-sorozat a székely nagygyűlés kapcsán. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./

Kolozsváron a Horea Iskola III–IV. osztályos diákjai az iskola volt tanítónője, Szabó Kinga kezdeményezésére rendhagyó történelemórán vehettek részt a hidelvei templom tanácstermében. A Kolompos együttes Jönnek a huszárok című meséje következett. /(di): Rendhagyó történelemóra a Hidelvén. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./

Március 15-én a nagyenyedi magyarság a Bethlen Gábor Kollégium dísztermében ünnepelt, a Fehér megyei RMDSZ és az iskola szervezte ünnepségen. Szőcs Ildikó igazgatónő, a műsor levezetője üdvözölte a vendégeket. Bárócz Huba református esperes és dr. Gudor Botond magyarigeni református tiszteletes után Mariana Plesa, Horatiu Josan és Krizbai Jenő, a Bethlen Gábor Kollégium történelem tanára mondott beszédet. /Bakó Botond: Jottányit sem 48-ból! = Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./

A sepsiszentgyörgyi román színház igazgatója, Horatiu Mihaiu beismerte: az osztozkodás a színházépületen a magyar társulattal csökkentette a bevételeket, de nem tartja megalapozottnak Albert Álmos polgármester minőségre vonatkozó kritikáját. Albert Álmos felrótta a Tamási Áron Színháznak, hogy betegség miatt elmaradt mindkét előadásuk a városnapokon. A határon túli szereplésekről beszélve Albert megjegyezte, hogy a sepsiszentgyörgyi és veszprémi társulatok között létező több évtizedes kapcsolat dacára ez nemigen működik. A polgármester szerint a színház csak támogatásból él, s ez meglátszik, mert a teremben a nézők kevesen vannak. Erre reagálva Bocsárdi László igazgató elmondta, négy színész egyidejű megbetegedése olyan kényszerhelyzetet teremtett, amelyre nem lehetett megoldást találni. Hozzátette, vállalt kötelezettségeit a színház az eltelt öt hónapban hiánytalanul teljesítette. /Domokos Péter: A veszprémi színházhoz viszonyítva bírálta a szentgyörgyi társulatokat Albert Álmos. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./

Egyre több külföldi befektető jelenik meg nemcsak a központi, bukaresti napilapok, hanem a vidéki, főleg erdélyi kiadványok piacán is. A Vorarlsbergben székelő Eugen Rus tulajdonában levő Inform Media-csoport jogelődjei révén már majdnem másfél évtizede van jelen Romániában, öt évvel ezelőtt vásárolta első romániai napilapjait: a nagyváradi Bihari Naplót és Jurnal Bihoreant. A három nagy példányszámú kelet-magyarországi napilapot (Hajdú-Bihari Napló, Kelet-Magyarország, Észak-Magyarország) kiadó sajtóvállalat fokozatosan terjeszkedve mostanra elérte, hogy hat napilapot birtokoljon, amelyek együttesen auditált terjesztett példányszáma meghaladja a 84 ezret. A két nagyváradi napilapon kívül az Inform Media egy magyar nyelvű (Szatmári Friss Újság) és három román napilapot jelentet meg. A Krónika napilapnál is megváltozott a tulajdonosi szerkezet, a Krónika Kiadóvállalat többségi részvényeit birtokló magyarországi Hungarom Médiában lépett színre új tulajdonos. A Krónika az Épszer-Vegyépszer-birodalmat irányító kolozsvári származású magyarországi üzletember, Nagy Elek – Méhes György író fia – érdekeltségévé vált. A Krónika egyelőre nem adott felvilágosítást, a kiadóvállalat vezetését elvállaló Kovács Ferenc azt közölte: amint a folyamatban levő átalakulások lezárulnak, sajtóértekezleten válaszolnak majd a kérdésekre. /Átalakulóban az erdélyi napilappiac. A kolozsvári Krónika tulajdonosi szerkezetében is változás ment végbe. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 30./

Cs. Gyimesi Éva megtudta, hogy ősztől nem lesz ötödik osztály abban a közeli iskolában, ahova ő járt nyolcadikig. Nem érti, miért kell Kolozsváron a Horea úti 14-es iskola magyar tagozatát, amelyik fél évszázada még önálló, és nagyon színvonalas volt, s ma is jó tanárai vannak, felszámolni? Szerinte ezt a szülőkkel kellene megvitatni. Talán itt is a magyar-magyar párbeszéden múlik a jövő. /Cs. Gyimesi Éva: Házi feladat. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 13./

Az 1940. évi bécsi döntés augusztus 30-i évfordulóján a román médiában kötelező módon feltámad halottaiból Dücső Csaba, hogy megtestesítője legyen a vérszomjas magyarnak, aki Észak-Erdély megszállása után az itt rekedt egymillió főnyi román közösség jogfosztásával, mi több, véres „rendcsinálással” igyekezett a Trianon óta elszenvedett sérelmeket megtorolni. Dücső Csaba neve az elkövetkező napokban biztosan újólag feltűnik a román sajtóban. Ezelőtt nyolc évvel, 1998 decemberében történt, hogy bizonyos Traian Golea, az amerikai román emigráció floridai egyletének élharcosa levélben hívta fel Románia elnökének figyelmét a veszélyre: Dés város magyarjai emléktáblát akarnak állítani Dücső Csabának, annak az írónak, aki hatvan évvel azelőtt Nincs kegyelem című regényében az erdélyi románok kiirtására buzdította olvasóit. Valójában a dési tervből egy szó sem igaz. Dücső Csabát Ion Lancranjan hírhedt, 1982-ben Bukarestben megjelent meg könyve, a Cuvant despre Transilvania mentette ki a megérdemelt feledésből. Lancranjan magyarellenes vádaskodásait tartalmazó könyvét valószínűleg Nicolae Ceausescu hagyta jóvá. A budapesti ellenvéleményt Száraz György fogalmazta meg Válasz egy furcsa könyvre címmel (Valóság, 1982/10): lapról lapra mutatta ki légből kapott adatait, sorolta fel románellenes „idézeteit” Illyés Gyulától, Méliusz Józseftől, sőt Kádár Jánostól, mely „idézetek” soha, sehol nem hangzottak el. Lancranjan könyve Ceausescu 1978. évi amerikai látogatása után, az annak nyomán elszabadult ádáz magyarellenes kampány része volt, azzal a céllal, hogy kimutassa: a Ceausescu ellen New York-ban szervezett, emlékezetes tüntetéssorozatot horthysta háborús bűnösök, vagyis a bécsi döntés után Észak-Erdélyben ártatlan románokat gyilkoló magyar hóhérok szervezték. Ion Lancranjan ezek ideológusává avatta Dücső Csabát, aki aztán 1989 után a román extrémizmusnak is fő érve maradt a magyarság kollektív bűnösségének bizonygatására. Varga János irodalomtörténész felkutatta és a Mozgó Világ 1987/6-os számában közzétette, mi az igazság Dücső Csabával kapcsolatosan. Létezett ugyan, de egész életében ismeretlen, dilettáns író maradt. Nincs kegyelem címmel 1939-ben adta ki kisregényét. Regény volt, nem pedig mozgósító tettekre serkentő röplap, mint ahogy azt Lancranjan állította. Hőse, Torday Levente valóban arról álmodozik, hogy megöl minden útjába kerülő románt, miután elborzadva olvasott a Horea-felkelés magyarellenes atrocitásairól, amelyek egyébként valóban megestek, lásd David Prodan akadémikus monográfiáját. Dücső Csabát bizonyára Eminescu Geniu pustiu című regénye ihlette meg: ebben az 1848–1849-es események során a főhős, egy erdélyi román tanító arról ábrándozik, hogy kiirtja a magyarokat. Lancranjan nem tudott magyarul, adatait, „idézeteit” tálcán kapta a párttól. Ilyen fedezettel a háta mögött nem jött zavarba, mikor Száraz György cáfolata nevetséges helyzetbe hozta, hanem Vocatie constructiva című, sebtében összecsapott cikkgyűjteményében válaszolt. Forrásait most sem jelölte meg. Ion Lancranjan 1991. március 4-én meghalt, de magyarellenes műveinek köszönhetően megérte, hogy az Iliescu-rendszertől és az 1989 után színre lépő sovén-nacionalista pártoktól minden kitüntető címet, díjat megkapott. Azután könyveivel együtt feledésbe merült, ami azonban Dücső Csabáról nem mondható el. /Barabás István: Az élet fonákja. Ismerkedjünk Dücsővel. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./

Főképpen a Romania Mare hetilap 16 év óta következetesen démonizálja a magyarságot. A szélsőségesség térhódítását jelzi, hogy július elején a közvélemény-kutatások kimutatták, hogy a Nagy-Románia Párt (NRP) népszerűsége meghaladta a szociáldemokratákét. Corneliu Vadim Tudor, az NPR elnöke 15 éve jósolja, hogy ő lesz Románia elnöke. Megszállottságában a véres eszközöktől sem riad vissza. 1999. január 15-én felhívást intézett a Zsil völgye tüntető bányászaihoz, hogy foglalják el Bukarestet, a hatalom fényűző irodáit. Miron Cozma szakszervezeti vezetővel (akkor egyben a Nagy-Románia Párt alelnöke volt) az élen mintegy kétezer bányász el is indult Bukarest főváros felé, miközben állandó kapcsolatban álltak C.V. Tudorral. A karhatalomnak csak az olténiai Stoeneti-nél sikerült a menetoszlopot szétszórnia, és Miron Cozmát őrizetbe vennie. Az esemény után több személyiség követelte a Nagy-Románia Párt törvényen kívül helyezését, de ezt nem tudták elérni. Barabás István emlékeztetőnek idézett a szélsőséges lapok előző évfolyamaiból. Romania Mare, 1990. november 9.: Mikor magyar fiatalok Sepsiszentgyörgyön valamilyen államellenes akcióba kezdenek, a házak ablakaiba gyertyát vagy asztalilámpát helyeznek, hogy veszély esetén a harcosok oda menekülhessenek. Hargita és Kovászna megyei erdők mélyén olyan fiatalok sátoroznak, akik budapesti akcentussal beszélnek, a lakossággal nem érintkeznek, hanem beintésre várnak, hogy elinduljanak célpontjaik felé. Mivel az RMDSZ segíti őket, követeljük e szervezet azonnali betiltását, ellenkező esetben „a nagyon közeli jövőben” Erdély-szerte súlyos zavargásokra kerül sor. A Nagy-Románia Párt lapjában, a Politica címűben 1992. március 14-én Eugen Barbu /azóta elhunyt/ író felhívással fordul olvasótáborához: „Testvérek, készítsétek elő fegyvereiteket, és vonuljatok ki az utcára, mert ez így nem mehet tovább: mindenféle idegbetegek éjjel-nappal álmodoznak sokat próbált ősi földünk megszerzéséről!” A hang nem változott az évek során. Romania Mare, 2006. június 23.: „Hargita és Kovászna megyében kitört az autonómia hisztériája. Ennek szellemében, az RMDSZ üldözi a románokat, leváltja őket tisztségeikből, szükség esetén tettlegességtől sem riad vissza. Megmentésük csak úgy lesz lehetséges, ha a NRP kerül hatalomra, és az RMDSZ vezetőit nyakukon kővel a Balatonba veti.” Vasile Mateinek, a Román Nemzeti Egységpárt képviselőjének 1997. november 18-i sajtónyilatkozatából: A román állam elvesztette befolyását Hargita és Kovászna megyében, a helyi hatalom irányító központja Budapest lett. A két megyét félkatonai jellegű magyar alakulatok hálózták be, de van már belőlük Moldvában és a Duna-deltában is. Valamennyien felkészültek egy esedékes polgárháborúra. Ziua, 1997. december 16.: Miután találkozott a Vatra Romaneasca tagjaival, George Pruteanu szenátor a marosvásárhelyi ortodox esperesi hivatalban tartott sajtóértekezletén úgy értékelte, hogy a Székelyföldön náci, rasszista mentalitás érzékelhető. Tricolorul, 2005. január 15.: A NRP felhívja a figyelmet a magyar irredentizmus egyre veszélyesebb terjedésére. Ha Traian Basescu elnök nem zárja ki a kormányból a terrorista RMDSZ-t, úgy napjai az állam élén meg vannak számlálva, mert egy minden eddiginél hevesebb népfelkelés végképp elsepri székéből. Gheorghe Funar (jelenleg szenátor, a NRP főtitkára) kezdettől reményteljes harcosa az extrémizmusnak. Egyik jellemző megnyilvánulása a szatmári Informatia Zilei 1994. október 27-i számában: „A magyar nép és romániai kisebbsége nomád, barbár szelleme nem tűnt el az ezer év alatt. Nekünk, románoknak kell kigyógyítanunk, hogy civilizált, európai, békés néppé változzék és ne fájjon a foga idegen területekre. Isten óvja attól, hogy mancsát még egyszer román területek felé nyújtsa.” Funar bálványa, C.V. Tudor közben a roma közösséget vette célba (Romania Mare, 1998. augusztus 21.): „A cigányokat munkatáborokba kell küldeni.” National, 1997. szeptember 14.: Lazar Ladariu képviselő, a Vatra marosvásárhelyi ideológusa: „A magyar szeparatisták régi terve, hogy saját külön iskoláik legyenek. Így térünk vissza Marosvásárhely 1990. márciusának mini-államcsínyjéhez. Ha az erdélyi fejlemények veszélyes méreteket öltenek, megtaláljuk a módját, hogyan lépjünk fel az RMDSZ provokációi ellen, mert ez így nem mehet tovább!” C.V. Tudor rálicitál (Romania Mare, 1997. november 21.): „Mikor kormányra kerülünk, megalakítjuk Erdély Újjáépítésének Minisztériumát, hogy végre lecsillapítsuk a magyarokat, vegyük el Ázsia szülöttjeinek kedvét attól, hogy beavatkozzanak a mi kétezeréves nemzeti konyhánk dolgaiba. Vegyük kézbe a puskát!” Gheorghe Funar hozzáfűzte (Jurnalul National, december 10.): Hargita és Kovászna megyében szükségállapotot kell bevezetni, amíg nem késő! Evenimentul Zilei, 1998. október 15.: A NRP Kovászna megyei szervezetének elnöke ismerteti a helyi Román Nemzeti Gárda felépítését. 127 tagja közül heten zsoldosok, akik harcoltak Jugoszlávia megmentéséért is. A gárdák állandó készenlétben állnak, miközben kapcsolatot tartanak fenn Brassó és Bákó megyei alakulatokkal. Joguk van védelmezni őseik földjét, ahogy a kurdok, baszkok és palesztinok is teszik. Ha az RMDSZ gyakorlatba ülteti autonómia-terveit, vezetőit lakásukon fogják el és kivégzés céljából törvény elé állítják őket. A soviniszta-rasszista uszítás mindmáig legfőbb fóruma, a Romania Mare hetilap első száma – Ion Iliescu államelnök engedélyével – 1990. június 8-án jelent meg az erőszak kultuszának és az Erdély-hisztériának teljes fegyvertárával. Június 22-én már arról cikkezett, hogy a magyarok mozgolódnak, „veszélyben vagyunk államként és nemzetként egyaránt.” Atentie la Ungaria! (Figyeljünk Magyarországra!) cím alatt szeptember 7-én kezdi el közölni cikksorozatát, mint a „védekezés” stratégiáját és taktikáját. 1990. december 7-én C. V. Tudor írta: „Az ország veszélyben. Vegyük hát kézbe Horea lándzsáját, védjük meg magunkat nemcsak Magyarország, hanem az ENSZ ellen is!” Felhívta Ion Iliescu elnök figyelmét arra, hogy ha nem tudja elfojtani a magyar sovinizmust, ahogy Ceausescu tette, katonai diktatúrára lesz szükség. 1998. szeptember 13.: „Az RMDSZ hiába határolja el magát Tőkés Lászlótól, mert ugyanazokat a revizionista eszméket hirdeti. A helyzet súlyosságát fokozza, hogy Budapesten horthysta kormány került hatalomra. Mivel az RMDSZ halálos veszély a román államra, követeljük, hogy vezetőit állítsák bíróság elé, szervezetüket helyezzék törvényen kívül, Tőkés Lászlót sürgősen toloncolják ki az országból, az etnikai tisztogatásnak alávetett Hargita és Kovászna megyében vezessék be a sürgősségi állapotot, és legkésőbb 1998 novemberéig szervezzük meg az előrehozott választásokat. Ha az RMDSZ-t nem sikerül megfékezni, a NRP erkölcsi és politikai kötelességének érzi, hogy a lakosságot önvédelemre mozgósítsa, ahogy a világon mindenütt történik, a terrorista szervezetek ellen.” Ez a hang nem változott: 2006. június 23-án C.V. Tudor a Romania Mare vezércikkében büszkén hirdette, hogy mindaz, amit ő 1990-ben az Atentie la Ungaria! cikksorozatban jósolt, mind beigazolódott, mert a magyar revizionizmus ma is Trianon revízióját hirdeti, hogy Erdélyt bekebelezze. Az erőszak hirdetésében már 1990 őszétől új erők csatlakoztak C. V. Tudor mellé. Zig-Zag, 1993/20.: Radu Sorescu, a frissiben alakult Noua Dreapta neofasiszta párt vezére nyilatkozott programjáról: „Szükségesnek tartjuk az erőszakot, hogy fajtánk megtisztuljon erkölcsileg. A demokrácia a nemzeti szellem árulója. Ha egymillió magyar nem ismeri el a román államot, egymillió magyart ki kell tiltani az országból. A cigányok számára rezervátumokat kell létesíteni. A csavargók és az idegen elemek megfékezésére javasoljuk nemzeti gárdák létrehozását. Mi nem irodai politikát akarunk művelni, hanem nyílt harcba kezdünk, első lépésként katonai diktatúra segítségével.” Ion Solcanu szociáldemokrata szenátor 1997 novemberében a parlamentben politikai nyilatkozattal és a sajtóban felhívással fordult a Demokrata Konvenció kormányához: „Nemzeti érdek megtartani Hargita és Kovászna megye román lakosságát a maga iskoláival, templomaival, ortodox püspökségével, múzeumaival és román katonai alakulataival együtt, ideje lenne tehát felépíteni a sepsiszentgyörgyi csendőr-zászlóalj laktanyáját. Megtörténhet, hogy szükség lesz a csendőrökre, hamarább, mint bárki is gondolná”. National, 1997. szeptember 17.: Sergiu Nicolaescu szociáldemokrata szenátor nyilatkozatából: „Erdély kérdésében Románia rendkívül nehéz helyzetben van. Még néhány év, és elveszíthetjük, mert Magyarországé lesz. A megelőzésre legjobb megoldásnak látom azt, amit 1990-ben is javasoltam az akkori hatalomnak: Erdély militarizálását. Telepítsünk be ezredeket, hadosztályokat, növeljük meg a helyőrségek állományát, tehát helyezzük ide a Román Hadsereg súlypontját. Nem háborús meggondolásból, mert egy NATO-tagállam ellen nem győzhetünk, hanem megfélemlítés céljából. Jó volna nagyvállalatokat is létesíteni és oda más tájakról román munkásokat hozni. Ameddig nem szórjuk szét Erdély magyarságát, addig nem tudjuk asszimilálni és nem szabadulhatunk meg az ősi román föld elvesztésének rémálmától.” 1999. március elején Anghel Andreescu tábornok meglátogatta a Hargita és a Kovászna megyei csendőrparancsnokságokat, majd Marosvásárhelyen találkozott a sajtóval. „A régió specifikumával” kapcsolatban bejelentette, hogy a csendőrség kötelékében külön alegységeket képeznek ki a szeparatista próbálkozások meghiúsítására. C. V. Tudor 1999. november 29-én megjelent kiáltványából: „Ha a magyarok abszurd módon kikiáltják Erdély autonómiáját, ti, románjaim, hogyan reagáltok? Tudom, én mit teszek: fogok egy gépfegyvert, mert megelégeltem, hogy csúfot űzzenek belőlünk; inkább haljak meg oroszlánként, mintsem patkányként. Nem vagyunk extrémisták, de azt akarjuk, hogy a magyarok, cigányok, zsidók, egyéb kisebbségek tiszteljenek bennünket, románokat, mert mi vagyunk a házigazdáik. A NRP készen áll, hogy átvegye a hatalmat.” Ziua, 2006. március 10.: Bizonyára közelgő nemzeti ünnepünkre való tekintettel, riportot közöl a Hargita és Kovászna megyei interetnikai konfliktusok megelőzésére kiképzett PSYOPS rohamosztagról. Ugyanebben a lapszámban a kolozsvári Sarmisegetuza hazafias alapítvány figyelmezteti az államelnököt, hogy napirenden van a Székelyföld autonómiájának kikiáltása. A megelőzés érdekében fel kell oszlatni a félkatonai Székely Légiót, és román nemzeti gárdákat kell alapítani. Romania Mare, 2006. március 3.: Az Ungurii oldal szalagcíme: Közeledik március 15.: riadó, fegyverbe! Revizionista utcai tüntetések várhatók, hogy átalakuljanak területi követelésekké! 1998. október 29-én Kerekes Károly, az RMDSZ Maros megyei képviselője politikai nyilatkozatban figyelmeztette a parlamentet a veszélyre: a Nemzeti Egységpárt (PUNR, akkori elnöke Gheorghe Funar) Maros megyei szervezete sajtóértekezleten jelentette be, hogy egyetért a NRP kezdeményezésével az Erdélyi Nemzeti Gárda megalakítására. A képviselő hozzátette: az erdélyi magyarok bőrükön érezték, mit jelentett számukra a Vasgárda meg a Maniu-gárda, ezért fenyegetésnek fogják fel a tervet, annál inkább meglepő, hogy sem az Államelnökség, sem a kormány, sem a politikum nem foglal állást ellene. Hogy mi lett a figyelmeztetés foganatja, bizonyítja Kónya-Hamar Sándor képviselő 2000. március 7-i politikai nyilatkozata: Kolozsvárott, a NRP keretében újra szervezkedik a legionárius mozgalom, első lépésként megalakult a Keresztény Nacionalista Klub. Az extrémizmus térhódításával egyidejűleg, Ion Iliescu elnök a Tineretul Liber 1992. június 5-i számában megnyugtatta a kedélyeket: „Mind törvényhozási, mind intézményi szempontból, de társadalmi-politikai gyakorlatunkban is, a kisebbségeknek minden jogot megadtunk.” /Barabás István: Az extrémizmus vért kíván. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./

Bodzaforduló vendége volt szeptember 3-án Traian Basescu államfő. A település ünnepére, a folklórfesztiválra hívta meg Gheorghe Baciu polgármester, és az elnök feleségével magánemberként, helikopterrel érkezett Bodza-vidék központjába. Háromszékről elsősorban demokrata és liberális politikusok, intézményvezetők voltak jelen, a megye magyar vezetői távol maradtak. Kiderült, meghívót kaptak ugyan a fesztiválra, de Basescu látogatásáról senki nem értesítette őket. Az államfő hórázni beállt a táncosok közé. ,,Az ország egyik legrománabb vidékén vagyunk, egy olyan megyében, amelyről gyakran mondják, hogy itt a románság kisebbségben érzi magát. Nagyon örvendek, hogy itt magyarokkal és románokkal egy helyen találkozhattam” – mondotta. Az államfő a sajtó elől elzárkózott. /(-kas): Bodzafordulón járt Basescu. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 4./