Kétnyelvű, német–román versantológia jelent meg a nagyszebeni Hora Kiadónál /Transilvania mon amour/, Dieter Schlesak munkája. A költő, esszéista, regényíró Schlesak negyven éve települt át Németországba, jelenleg Stuttgartban és az olaszországi Aglianóban él. Szoros kapcsolatot tart szülőföldjével, Segesváron évente fesztivált rendez. Az író a romániai német irodalom kiemelkedő alakja. A kötet sok erdélyi költőt szólaltat meg, a románok mellett pár magyart, így Balla Zsófiát és Szőcs Gézát is. /(nk): Szerelmük, Erdély. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 19./

25 tanintézményt számolnak fel Hunyadban – Egyelőre nem nyúlnak a Tégláshoz
Ma a dévai Traian Elméleti Líceum mintegy száz diákja vonult házi készítményű transzparensekkel az iskola udvarára, hosszasan skandálva, hogy nem hajlandók más iskolába költözni.
Az oktatási rendszerben előirányzott létszámleépítést ugyanis a tanfelügyelőség néhol iskola-összevonással próbálja megoldani. E folyamat során néhány tanintézmény teljesen megszűnik, sőt az osztályok át is költöznek más iskola épületébe. Ilyen helyzetben lesz ősztől a dévai Traian Elméleti Líceum is, amelynek diákjai az új tanévet a Sabin Drăgoi Pedagógiai Líceumban kezdik.
A tegnapi tüntetés kapcsán azonban Máté Márta, főtanfelügyelő-helyettes elmondta: megyei szinten mintegy 25 tanintézményt kellett összevonni. Ezek között szerepel két dévai líceum is: a Traian, illetve a Grigore Moisil, amit a Horea Középiskola fog bekebelezni.
– Az összevonásokat előzetes egyeztetések nyomán kezdeményeztük. Déván és Vajdahunyadon az önkormányzat ragaszkodott hozzá, hogy szabadítsunk fel néhány iskolaépületet, mert a város képtelen mindegyiket fenntartani. Ezért néztük meg azt, hogy hol van kevesebb diák és kevésbé rendbetett épület, s ennek alapján hoztuk meg a döntéseket. A különleges státusú iskolákhoz, mint például a Sportiskola vagy a Téglás Gábor Iskolaközpont, igyekeztünk nem nyúlni – magyarázza a főtanfelügyelő-helyettes.
Osztályösszevonások azonban utóbbiakban is lesznek. A dévai Téglás Gábor Iskolában egyelőre két-két párhuzamos elemi összevonásáról döntöttek. Ez azonban még változhat őszig. Egyrészt, ha sikerül feltornázni a jelenleg 26-os gyermeklétszámot, másrészt ha a tanügyi elbocsátások kicsit átcsoportosulnak. – Eddig kizárólag a tanintézményeket és a tanári, tanítói állásokat elemeztük, elérve a minisztérium által szorgalmazott 280-as leépítést. Az összevonásokkal kialakuló intézményekben azonban minden bizonnyal fölöslegessé válik néhány állás, hiszen nem kell majd két titkárnő, két adminisztrátor, stb. Miután ezeket az állásokat is racionalizáljuk, akkor valószínű lesz néhány poszt, amit vissza tudunk adni a tanároknak, tanítóknak. Főleg olyan esetekben, ahol az elemi osztályokban a törvény által megengedett 25-ös létszámot túllépve sikerült csak összevonni az osztályokat. Ilyen a helyzet a dévai Téglásban is – mondja Máté Márta.
A kérdés viszont az, hogy az igazgatók biztosítani tudják-e majd a kisebb létszámú osztályok tanítóinak a fizetését, lévén, hogy most már ősztől biztosan alkalmazni fogják a fejkvótás rendszert. – Ez azt jelenti, hogy az iskola a gyereklétszám után kapja a minisztériumi juttatást. Ebből kell gazdálkodni! – hangsúlyozza a tanfelügyelőnő. A csupán dacból, a reális tények figyelmen kívül hagyásával történő tiltakozásokat tehát érdemes megfontolni.
Hunyad megyében amúgy összesen 25 iskolát vonnak össze. Déván az említett tanintézményeken kívül az összes többi iskola érintetlen marad. Vajdahunyadon, illetve a környező falvakban viszont 5 általános iskolát is kénytelenek lesznek felszámolni, az itt tanuló gyermekeket pedig átirányítják öt másik iskolába. A magyar tagozatot ez a fajta összevonás nem érinti. További tizenöt iskola kerül összevonásra a Zsil völgyében is. E folyamat során összesen 280 igazgatói, tanári, tanítói állás számolódik fel. Köztük 20 címzetes állás is. Máté Márta tanfelügyelőnő szerint azonban a címzetes pedagógusoknak ősztől is biztosított a munkahelyük a tanügyön belül. – Előfordulhat, hogy nem sikerül pont azon a településen katedrát kapniuk, de a jelenleg helyettesítők által betöltött állások közül biztosan találnak maguknak megfelelőt – véli a tanfelügyelőnő, aki szerint őszig még sok minden a helyére kell kerüljön az oktatási rendszerben.
Gáspár-Barra Réka. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Feljelentette az RMDSZ a székely lobogókat kitűző MPP-seket Makfalván
Kihallgatta a rendőrség csütörtökön azt az öt makfalvi magyar polgári párti tanácsost, akiket a település RMDSZ-es polgármestere, Zsigmond Vencel azért jelentett fel, mert 2009. december 23-án kifüggesztették a székely zászlót a községházára. A rendőrök a heraldikusokra bízzák az ügy megoldását; a lobogó kifüggesztői csak abban az esetben számíthatnak bírságolásra, amennyiben kiderül, hogy a székely zászló rasszista elemeket tartalmaz.
A küküllőmenti színmagyar község polgármesterét – aki karácsony szombatján eltávolíttatta a zászlót –, az év elején az RMDSZ „a magyarság érdekeit szolgáló közéleti és politikai tevékenységéért” díszoklevéllel tüntette ki.
Eközben törvénytelenül leváltott helyettese, az MPP-t képviselő Vass Imre törvényszéki végrehajtóhoz készül fordulni. A Magyar Polgári Párt politikusát 2009. november 12-én végleges és megfellebbezhetetlen ítélettel helyezte vissza tisztségébe a táblabíróság, Zsigmond Vencel RMDSZ-es polgármester azonban nem hajlandó végrehajtani a taláros testület döntését.
Az elöljáró ehelyett egy állítólagos csalás és lopás miatt feljelentette Vass Imrét és feleségét, Gabriellát, akiket egy, a község lakóinak kiküldött körlevélben 8000 lej eltulajdonításával vádol. A vizsgálódást folytató Aldea Virgil Horaţiu segesvári főügyész elrendelte a nyomozás lezárását, és megállapította Vassék ártatlanságát.
Közben Zsigmond Vencelnek nem csak az MPP-vel tornyosulnak a gondjai. A székely zászlót a polgármesteri hivatal homlokzatáról eltávolító elöljáró a Székely Nemzeti Tanács és a református egyház kereszttüzébe került.
Eltávolította a zászlót, majd kitüntették
Zsigmond Vencel polgármester betartotta szavát: az elmúlt év december 23-án, amikor a település öt MPP-s tanácsosa kifüggesztette a községházára a székely zászlót, feljelentéssel fenyegette az ellenzék képviselőit. Panasza nyomán a rendőrség csütörtökön délelőtt behívatta az érintetteket, akiknek írásban kellett nyilatkozniuk cselekedetükről. „Számítottunk erre, mert a polgármester még a zászló kifüggesztésének pillanataiban a tudtunkra adta, hogy feljelent. Azt kiáltotta: Tudom én, hova kell telefonálni!” – idézte fel a Krónikának az egy hónappal ezelőtt történteket Márton Zoltán, az MPP sajtóbizottsági tagja.
A megfélemlítő akció ellenére mára egyre többen és egyre hangosabban követelik Zsigmond Venceltől, hogy helyezze vissza a községháza homlokzatáról levett zászlót. Mint arról beszámoltunk, miután a tanács MPP-s képviselői úgy döntöttek, itt az ideje kitűzni a székely lobogót, a polgármester előbb a makfalvi, majd a szovátai rendőr segítségét kérte a zászló eltávolítására. Mivel egyikük sem találta a lobogót törvénybe ütközőnek, megtagadták annak leszerelését. Ezek után, karácsony szombatján Zsigmond egy helyi lakost bízott meg a zászló levételével.
„Eredetileg azt szerettük volna, ha az RMDSZ-es kollégákkal közösen tesszük ki a zászlót, ők azonban tartózkodtak. Ekkor döntöttünk úgy, hogy kifüggesztjük mi, amit december 23-án meg is tettünk” – mondta Vass Imre, az MPP önkormányzati képviselője. Kérdésünkre, hogy érvényesnek tekinthető-e az a tanácsi határozat, amit a hét RMDSZ-es tanácsos tartózkodása mellett csak az MPP-s politikusok szavaztak meg, Vass belátta, hogy nem. „A határozat csak egy formaság lett volna. Amint a rendőrség is kiderítette, a zászló kitűzése nem ütközik jogi akadályokba, ezért nem is kellett volna szavazásra bocsátani. Törvény garantálja a nemzeti szimbólumok használatához való jogot” – tette hozzá Vass Imre. Bár még nem zárták le az ügyet, a csütörtöki meghallgatások után erre az álláspontra hajlanak a rendőrök is. A hatóság heraldikusok véleményét készül kikérni; amennyiben megállapítást nyer, hogy a székely zászló nem tartalmaz rasszista elemeket, kifüggesztése nem számít bűncselekménynek.
A zászlóügy nem csak az MPP-t háborította fel. A makfalvi Székely Nemzeti Tanács a hét végén elítélő nyilatkozatot adott ki, amelyben szóvá teszi, hogy „a polgármester ahelyett, hogy a község lakóinak nemzeti és népi önazonosságát a közigazgatás szintjén is megjelenítené, gyalázatos módon eltávolíttatta a községháza homlokzatára kitűzött székely lobogót”. Az SZNT-sek szerint Zsigmond cselekedete a csausiszta elnyomó rendszer rossz emlékét idézi.
A tiltakozó nyilatkozat megfogalmazói szerint a polgármester tettét az is súlyosbítja, hogy ő is részt vett az RMDSZ által szervezett csíkszeredai önkormányzati nagygyűlésen, ahol valószínűleg meg is szavazta az ott elfogadott memorandum szövegét. A magyar nemzeti jelképekről, illetve a Székelyföld sajátos jelképeinek szabad használatáról a nagygyűlés résztvevői leszögezik, hogy ezek éppen úgy részei a nemzeti és regionális identitásnak, mint az anyanyelv. „Követeljük, hogy Zsigmond Vencel kövesse meg a makfalvi székelyeket, akikre szégyent hozott, és most már ő személyesen tűzze ki a polgármesteri hivatal homlokzatára a székely lobogót” – áll továbbá a nyilatkozatban.
Szégyenletesnek tartja az elöljáró viselkedését a református egyház is. A település lelkipásztora, Kiss Károly a Krónikának nyilatkozva meghökkenésének adott hangot, feltéve a kérdést, miként viselkedhet így egy olyan település elöljárója, amelyben egyetlen kivétellel, mindenki a Székelyföld autonómiája mellett tette le a voksát.
„Tudtam, hogy Zsigmond Vencel nem fogja barátságosan szemlélni a székely zászlót, ám az, amit művelt vele, egyenesen szégyenletes. Számomra annál is inkább fájdalmas, mivel ez az ember a gyülekezetünk tagja” – fejtette ki Kiss Károly, aki maga adományozta a lobogót az önkormányzatnak.
A történtek után az RMDSZ-es polgármestert a párt megyei vezetősége vette védelmébe. Alig két hétre a zászló eltávolítása után, a szövetség megalakulásának 20. évfordulója alkalmából „a magyarság érdekeit szolgáló közéleti és politikai tevékenységéért” az RMDSZ díszoklevéllel tüntette ki.
Kérdésünkre, hogy helyesnek tartja-e a makfalvi elöljáró zászlóeltávolítási lépését, Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnök szintén kérdéssel válaszolt: „Attól lesz jobb a makfalviak élete, hogy a községházán ott lobog a székely zászló?” Lapunk Zsigmond Vencelt is meg akarta kérdezni az ügyben, de a polgármester rendkívül ingerült hangnemben adta tudtunkra, hogy nem hajlandó nyilatkozni, majd lecsapta a telefont.
Nem mond le, végrehajtóhoz fordul
Makfalván nem csak a zászlóügy borzolja a kedélyeket. Vass Imre törvénytelenül leváltott alpolgármester a mai napig sem foglalhatta vissza székét. Bár az MPP-s politikusnak a Maros megyei táblabíróság végleges és megfellebbezhetetlen ítéletben szolgáltatott igazságot, Zsigmond Vencel nem hajlandó végrehajtani a döntést. Vass jogi képviselője, Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd szerint makacskodásával a polgármester nem csak a jóérzés, hanem a törvény ellen is vét, amikor semmibe veszi a táblabíróság ítéletét. Vass Imre visszahelyezése mellett a taláros testület tagjai, Zoiţa Milăşan, Adela Vintilă és Rodica Micu elrendelték az alpolgármesteri fizetés visszamenőleg való folyósítását is.
„A döntés még tavaly november 12-én született. Amikor bementem a hivatalba, a polgármester azzal mentegetőzött, hogy előbb látni szeretné a táblabíróság indoklását. Utána még lehet szó arról, hogy megbeszéljük, adta tudtomra. A lényeg: Zsigmond időhúzásra játszik, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kelljen alávetnie magát a törvénynek” – nyilatkozta a Krónikának Vass Imre, aki megválasztása után mindössze három hónapot tölthetett az alpolgármesteri székben. Vasst 2008. szeptember 24-én függesztette fel az időközben RMDSZ-többségűvé vált tanács. Mint mondja, ő nem ragaszkodik foggal-körömmel a tisztséghez, annál is inkább, mivel Zsigmond Vencel az első perctől tudtára adta, hogy nem hajlandó vele együttműködni.
Vass Imre azonban úgy érzi: az RMDSZ-es polgármester bojkottja nemcsak ellene, hanem az MPP és annak szavazótábora ellen irányul. „Bármit javasolunk a tanácsban, a polgármester leszavaztatja. Amikor a polgárőrség létrehozását szorgalmaztuk, azzal jött, hogy mi Magyar Gárdát akarunk a községbe. Most viszont mégis megalakul. Amikor minden más, székelyföldi községhez hasonlóan a Makfalvi Napok megrendezését javasoltuk, elvetette a gondolatot. Amikor hirdetőtáblák felállítását szerettük volna kieszközölni, nemet mondott. Ha a község két kisebb falujában, Szolokmában és Abodon fedett buszmegállót létesítettünk volna, lefújta. Amikor télire egy kisebb korcsolyapálya létesítését kezdeményeztük, nemleges volt a válasz” – sorolta a kudarcok listáját az MPP-s politikus. Mint hozzáfűzte, ezek után már sem a polgári pártot, sem a község népét nem lepte meg, hogy a polgármester nem volt hajlandó részt venni azon a székelyföldi majálison, amelyet Tőkés László EP-képviselő és Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete is megtisztelt jelenlétével. „Ezzel szemben az MPP minden egyes olyan RMDSZ-es kezdeményezést megszavazott, ami a község javát szolgálja” – nyomatékosította Vass Imre.
„Egy adott pillanatban azon voltunk, hogy mind a hat MPP-s tanácsos mondjon le. Nekem sem életcélom Makfalva alpolgármesterének lenni, a társaim sem a tanácsosi fizetésből élnek. Viszont azok, akik a tanácsba juttattak, arra buzdítottak, hogy ne hagyjuk magunkat, továbbra is dolgozzunk a közösség érdekében, és amikor a helyzet megköveteli, szálljunk harcba a polgármesterrel. Látván, hogy mit művel Zsigmond, egyre többen és egyre hangosabban állnak ki mellettünk” – mondta a polgári oldal képviselője. Ezek után Vassnak eltökélt szándéka, hogy amennyiben a polgármester a továbbiakban is megtagadja a bírósági ítélet életbe ültetését, törvényszéki végrehajtóhoz forduljon.
Csalással és lopással vádolt alpolgármester
A Zsigmond és Vass közötti nézeteltérés nem új keletű, a két makfalvi választott elöljáró a 2008-as választások előtt is összekülönbözött. A polgármester bűnügyi feljelentést tett Vass Imre felesége, Vass Gabriella ellen, akit azzal vádolt, hogy férjével együtt 80 ezer lejjel rövidítették meg az önkormányzat kaszszáját. A polgármester azt kifogásolta, hogy Vassék és az általuk fogadott gondozónő, Albert Margit jogtalanul folyamodott havi juttatásért az önkormányzathoz egy olyan személy gondozása címén, aki több időt töltött a dicsőszentmártoni kórházban, mint otthon.
A polgármester Vass Imre menesztését is az állítólagos csalás „számlájára” írta, majd azoknak a falubelieknek, akik tiltakoztak az MPP-s tisztségviselő elleni eljárás miatt, Zsigmond Vencel rövid levélben válaszolt. „Ha valóban az a véleménye, hogy közpénzből (melyben belefoglaltatik az Ön adója is) ellopott 8000 lej (10 hónapi mozgáskorlátozott gondozása és rokkantsági nyugdíja) viszszaszerzéséért – feljelentés alapján – tett polgármesteri intézkedések politikai bosszúként értékelhetők, én nagyon sajnálom, hogy Önnek egy olyan alkalmazottja van, aki kihasználva idős és beteg emberek kiszolgáltatottságát a lopást törvényerőre akarja emelni, amelyhez Ön is adta aláírását” – áll a Zsigmond által aláírt körlevélben.
A vizsgálat során Aldea Virgil Horaţiu segesvári főügyész Albert Margit és Vass Gabriella ártatlanságát állapította meg. „Ezek után nekem kellene rágalmazásért és becsületsértésért beperelnem Zsigmond Vencelt” – jegyezte meg Vass Imre, miközben az ügyészség vizsgálati eredményét mutatta.
Szucher Ervin. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Marosvásárhely fekete márciusa
DVD-n a ’90-es eseményekről készült film
Lapunkban már írtunk a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának kezdeményezéséről, nyilatkozott róla Borbély László kuratóriumi elnök és az 1990-es történéseket több mint 11 órás összeállításban felelevenítő film készítője, Miholcsa Gyula operatőr is. Most a film bemutatójával kapcsolatosan pontosítunk. Erre március 19-én és 20-án kerül sor a Stúdió Színházban. Az első nap 17 órától két DVD-lemezről (1 óra 43 perc és 1,08) a decemberi, januári előzményeket, az iskolaügyeket illetve a februártól március 15-ig lezajlott eseményeket, az orvosi egyetemen történteket ismerhetik meg a nézők. Március 20-án, szombaton 10 órai kezdettel ugyancsak két DVD-ről a ’90. március 16. és 20. között tragikus összetűzésekbe torkollott konfliktusos helyzetet idézi fel a kétnyelvű filmösszeállítás. Az utolsó részt, amelynek időtartama szintén négy órányi, délután 16 órától lehet megtekinteni.
A kétnapos rendezvény szervezői kérik azokat, akik a film által felelevenített 1990-es periódusban a történések aktív résztvevői vagy szenvedő részesei voltak, a napokban jelentkezzenek személyesen vagy telefonon a Bernády Házban ( Horea u. 6. sz. tel.: 0265/266-855). Természetesen a filmvetítésen is számítanak jelenlétükre. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Kifogásolják Markó magyar leveleit
Markó Béla kormányfőhelyettes lemondását követeli a Konzervatív Párt amiatt, hogy a politikus a miniszterelnöki hivatal fejlécével ellátott, magyar nyelvű meghívót küldött erdélyi magyar iskolaigazgatóknak és helyetteseiknek az egy héttel ezelőtti marosvásárhelyi találkozóra.
Az ellenzéki szociáldemokratákkal pártszövetséget alkotó PC - amely szerint a gesztus „aláássa az alkotmányos rendet” - onnan értesült a történtekről, hogy Florin Oproiescu, a marosvásárhelyi Aurel Perşu Iskolacsoport igazgatója, a szélsőségesen nacionalista Vatra Românească Egyesület elnöke bepanaszolta Markót Emil Boc kormányfőnél, a levél ugyanis ebbe a tanintézetbe is eljutott. Eközben Horea Uioreanu liberális honatya azért támadta az RMDSZ-t, mert kezdeményezésére a magyar nemzeti ünnep alkalmából a képviselők és szenátorok parlamenti szabadnapot kaptak március 15-ére, és választókerületükben tevékenykedhetnek.
Rostás Szabolcs. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

ROMÁNÜLDÖZÉS? – Hatalmi átrendeződés a Székelyföldön és a Har-Kov jelentés
Az 1989-es fordulat során személyes leszámolásokra is sor került, a zavaros helyzetben megszaporodtak a fosztogatások és egyéb bűncselekmények.
Romániában 1989 utolsó két hetében egy zavaros eseménysorozat közepette megbukott Nicolae Ceauşescu diktatúrája. Egy rövid időre a kisebbségben élők számára is úgy tűnhetett, hogy a nemzeti kommunista rendszer összeomlása nemcsak a demokratikus, hanem a nemzeti szabadságjogok kibontakozását is magával hozza. Az ebben reménykedőknek azonban hamarosan csalódniuk kellett. A februári bukaresti zavargások először a fővárosiak számára tették világossá, hogy a romániai forradalom váratlan fordulatot vett, Marosvásárhely fekete márciusa pedig az erdélyi magyarságnak mutatta meg a kisebbségi jogérvényesítés korlátait.
De a diktátor bukása és a márciusi marosvásárhelyi konfliktus közötti időszakban elkezdett összeállni a székelyföldi románellenesség tablója is, amely hamarosan a romániai közélet egy sajátos, máig aktuális jelenségének, az ún. „Har-Kov jelenségnek” az alapjává vált.
Jelen írás ennek a kérdésnek a genezisét próbálja meg röviden bemutatni. Tekintettel a terjedelmi korlátokra, de még inkább arra, hogy a témában eddig még csak szórványosan végeztek kutatásokat, ez elkerülhetetlenül csak vázlatos és töredékes módon lehetséges.
Bár az 1989. decemberi történésekre már kevesen használják a forradalom kifejezést, vagy legalábbis idézőjelbe tették, illetve különféle jelzőkkel látták el, az ország számos településén – különösen a nagyobb városokban – valóban forradalmi volt a hangulat.
Nem volt ez másképp a székelyföldi városokban sem, ahol 1989. december 22-én a lakosság az utcára vonulva tüntetett Ceauşescu ellen. A tömeg számos helyen feldúlta a gyűlölt rezsimet jelképező hivatalokat, a kirobbanó népharagnak pedig a Milícia és a Securitate több alkalmazottja is áldozatul esett, csakúgy, mint más romániai városokban. A fordulat során személyes leszámolásokra is sor került, a zavaros helyzetben megszaporodtak a fosztogatások és egyéb bűncselekmények. Jó ideig még érezhetően ingatag volt a közbiztonság.
„Forradalmi” változások történtek a politikában is, mind országos szinten, mind a Székelyföldön. A számos helyen spontán magyar önszerveződést a Bukarestben, Domokos Géza vezetésével megalakult Romániai Magyar Demokrata Szövetség fogta össze. Az RMDSZ csatlakozott a Nemzeti Megmentési Front – a Ion Iliescu vezette új, ideiglenes hatalom – programjához, és tagjai a Front helyi tanácsaiban is helyet kaptak.
Vidéken azonban már meglehetősen korán jelentkeztek az első nemzeti jellegű nézetkülönbségek. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a magyarok most arányosabb részvételt követeltek a hatalomból. Mivel a megbukott rendszerben a román vezetők még a magyar többségű Székelyföldön is felülreprezentáltak voltak, a váltás sok esetben nem csak „politikai”, hanem „nemzeti” színezetet is kapott.
Így gyakran fordult elő, hogy a leváltott vagy maguktól elmenekült román tisztviselők helyét magyarok töltötték be: a helyi lakosság tekintélyét vagy bizalmát élvező személyek, értelmiségiek, továbbá az utóbbi évek során háttérbe szorult volt funkcionáriusok. A nézeteltérések másik fontos oka a magyar igényekben rejlett.
Az RMDSZ még 1989 decemberében megfogalmazta a romániai magyar közösség célkitűzéseit, amelyek megvalósításához szinte azonnal hozzá is kezdett. Az egyik legfontosabb törekvés a magyar intézményrendszer – főképp pedig az önálló oktatási hálózat – visszaállítása volt. A fordulatot követő hatalmi átrendeződés a Székelyföldön számos románt elbizonytalanított, különösen a helyi elit, azaz a nemzeti kommunista rendszert kiszolgáló vagy csak egyszerűen a munkájukat jól-rosszul végző hivatalnokok, értelmiségiek soraiból. Közvetlenül voltak érintve azok a román tanárok is, akik a korábban erőszakkal egyesített román és magyar iskolák szétválasztásával hirtelen tanulók – és így munka – nélkül maradtak.
A karrierjükért vagy megélhetésükért aggódó románok egyaránt gyanakvással szemlélték a kisebbségi jogokért határozottan kiálló új helyi hatalmat, a magyar követelések ugyanis az ő pozícióikat is fenyegetni látszottak. Sokan a korábbi magyar dominancia, a „magyar világ” visszaállításától tartottak. A régi beidegződésekre, a korábbi évtizedekben gondosan életben tartott történelmi sérelmekre épülő bizalmatlanság, amelyet a zavaros romániai politikai helyzetben szélsebesen terjedő pletykák és híresztelések is erősítettek, kiváló táptalajul szolgált egy etnikai konfrontáció számára. A félelmek már az 1990-es év első napjaiban elkezdtek egyre konkrétabb alakot ölteni. Január elején a csíkszeredai románok képviseletében három politikus egy emlékiratot nyújtott be a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának a Hargita megyében 1989. december 22. után történt románellenes eseményekről.
A dokumentum soviniszta megnyilvánulásokról, több bestiális gyilkosságról és rongálásokról számol be, továbbá arról, hogy románellenes hangulat alakult ki a magyar többségű megyében. Szerzői szerint a románok elleni névtelen fenyegetések, a megfélemlítés, a munkahelyi atrocitások és visszaélések – románok elbocsátása, leváltása – arra irányultak, hogy megtisztítsák Hargita megyét a románoktól.
A széles körű, jól szervezett akciók mögött pedig a magyar nacionalizmust, illetve a magyar hatalmi dominancia megteremtésének célját látták. Ugyanezekben a napokban olyan hírek is érkeztek Bukarestbe, hogy a székelyföldi megmozdulásokban magyar állampolgárok is részt vettek. Noha egyes források szerint a kormányzat helyszínen tájékozódó megbízottja az állítások egy részét megalapozatlannak találta, a feszültség tovább nőtt.
A magyarság képviseletében ténykedő RMDSZ törekvéseit – a magyar túlsúlynak köszönhetően – Hargita és Kovászna megyében többnyire siker koronázta, ám az 1990-re már csak csekély magyar többséggel bíró Marosvásárhelyen a román elitek ellenállása szívósabbnak bizonyult. A februárban megalakult – magát kulturális szervezetként meghatározó, ám a korábbi rendszer számos hívét is tömörítő – Vatra Românească a helyi románság önvédelmét hirdetve sikeresen mobilizálta a magukat fenyegetve érzőket.
Aktivitásának köszönhetően Maros megye székhelyén egymást követték a magyar és román tüntetések és ellentüntetések, amelyek végül nyílt konfliktusba torkolltak március 19-én. Igaz, hogy a polgárháborúra emlékeztető konfliktust Marosvásárhelyen viszonylag gyorsan sikerült pacifikálni, és a magyar-román feszültségek többé már nem érték el ezt az intenzitást, ám az ellentétek nem szűntek meg.
Mindössze az eszközök változtak – a konfrontáció a továbbiakban tüntetések és kisebb incidensek révén, illetve a törvényhozásban és a médiában folytatódott. A különféle magyar igényekre (magyar intézmények létrehozása, magyar nemzetiségű hivatalnokok kinevezése, magyar feliratok kihelyezése stb.) gyakran meglehetősen ingerülten reagált a román közvélemény, amely mindezeket nacionalista, revizionista és románellenes megnyilvánulásokként értékelte.
Nem csoda, hiszen a román közgondolkodást – és korántsem csak az elitek szintjén – meghatározta a több évtizedes nemzetállam-építés, különösen pedig a nemzeti kommunista közelmúlt mindent átszövő nacionalizmusa. És épp a magyar törekvések számítottak a román nemzeti érdekeket sértő vagy azokat leginkább veszélyeztető fő tényezőnek.
A magyarok ugyanakkor saját sérelmeik hosszú listájából és jogosnak, természetesnek tartott igényeikből indultak ki, amelyeket minél gyorsabban akartak orvosolni, illetve érvényesíteni. Román részről ezt sokan türelmetlen, agresszív fellépésként élték meg, nem egyszer még azok is, akik alapjában véve nem utasították el a magyar követeléseket. A vélt vagy valós nemzeti érdekek egymásnak feszültek, amihez a hátteret az ideiglenes hatalom bizonytalan helyzete, illetve a belpolitikai viharok alkották.
Míg a Nemzeti Megmentési Front január 5-i nyilatkozata viszonylag nagyvonalú ígéreteket tartalmazott a nemzeti kisebbségek jogairól, a kormányzat későbbi ténykedése egyre ellentmondásosabbá vált. Jó néhány helyzetértékelés rámutat, hogy a politikai küzdelmek (az ideiglenes hatalom konszolidálódása, a júniusi parlamenti választások stb.) során a hatalom számára kézenfekvőnek tűnhetett a nemzeti kártya kijátszása.
A magyar veszéllyel a kormányzat elterelhette a figyelmet a gazdasági problémákról, a román nemzeti érdekek melletti kiállásával pedig növelhette egyre inkább megkérdőjelezett legitimitását. Mindez meglehetősen szűkre szabta a magyar közösség képviselőinek mozgásterét az elkövetkező – tulajdonképpen az 1996-os választásokig tartó – időszakban, és jobbára defenzívába kényszerítette a magyar politikusokat.
Az egyik legkomolyabb új kihívás 1990 végén kezdett érlelődni, amikor a nacionalista Román Nemzeti Egységpárt politikusainak kezdeményezésére parlamenti bizottságot hoztak létre a Hargita és Kovászna megyéből a forradalom után elüldözött románok meghallgatására.
A bizottság közel egy évig dolgozott, jelentését pedig 1991 őszén terjesztette a törvényhozás és a nyilvánosság elé, egy bel- és külpolitikai szempontból egyaránt feszült időszakban. Míg a romániai politikai életre többek közt a Petre Roman-kormány erőszakos megbuktatása (az 1991. szeptemberi bányászjárás) vagy az agyagfalvi autonómia-kezdeményezés nyomta rá a bélyegét, a nemzetközi kontextust a jugoszláviai válság határozta meg.
A jelentés ennek megfelelően nagy vihart kavart a közéletben, felolvasását élő adásban közvetítette a román televízió is. A terjedelmes szöveg megállapításainak egy része az 1990 eleji – már említett – emlékirat vádjait idézte fel vagy ismételte meg: a két székelyföldi megyében ezek szerint az 1989-es forradalom románellenes jelleget öltött.
Ennek következtében hét gyilkosságra, számos erőszakos cselekedetre és rongálásra került sor, rendszeressé váltak a (magyar) nacionalista, szeparatista megmozdulások és akciók, a románellenes légkör hatására pedig körülbelül 4000 románnak kellett elhagynia Hargita és Kovászna megyét. A bizottság két RMDSZ-es tagja azonban nem írta alá a jelentést, és különvéleményt fogalmazott meg.
A napokig tartó parlamenti vitában RMDSZ-ellenes bírálatok és hazafias szólamok váltakoztak heves, nem egyszer kifejezetten magyarellenes felszólalásokkal. Egyes képviselők keménykezű intézkedéseket is javasoltak a székelyföldi „rendteremtés” érdekében. Bár a dokumentum jó néhány állítását az RMDSZ képviselői megcáfolták, a vita parttalan vádaskodásokba torkollott, a jelentést pedig a román parlament 1992 elején elfogadta.
Az 1989 utáni székelyföldi események markánsan eltérő értelmezései a vitában is jól láthatóvá váltak. Ezek a különbségek fokozatosan két párhuzamos narratívába rendeződtek, és azóta is egymás mellett léteznek. Az egyik – főleg, de nem kizárólag magyar – interpretáció szerint egyfajta visszarendeződési kísérletről beszélhetünk.
Azaz, hogy a fordulat utáni demokratikus átrendeződést és a kisebbségi jogok ezzel járó visszaállítását-bővítését mesterségesen kreált etnikai konfliktussal próbálták megakadályozni különféle román csoportok, főként nacionalisták és a múlt rendszer hívei.
A másik, román „nemzetvédő” narratíva ezzel szemben a lezajlott folyamatokat egy olyan „magyar hatalomátvételként” írja le, amely nemcsak a székelyföldi románok ellehetetlenítésére irányult, hanem végső soron Románia területi egységét is veszélyeztette.
A két olvasatban többé-kevésbé világosak a szerepek, a „jók”, a „rosszak” és törekvéseik, és mindkettő kerek egésszé áll össze, így nem meglepő, hogy gyakorlatilag nincs közöttük átjárás.
Anélkül, hogy belemennék a két interpretáció értékelésébe, csak annyit jegyeznék meg, hogy a „nemzetvédő” narratíva több tézisét az azóta eltelt közel két évtizedes időszak eseményei is cáfolni látszanak. Ám az ebben az időszakban a Székelyföldről és az ottani helyzetről kialakult (torz)kép mindmáig hatással van a régió romániai megítélésére.
Ez pedig annak is köszönhető, hogy az azóta történtek nagyobb nehézségek nélkül beilleszthetőek mindkét olvasatba, fenntartva a „Har-Kov jelenség” aktualitását. Igaz, a forma némileg változott – a hangnem az időnkénti kirohanások és sarkos megfogalmazások ellenére is mérséklődött –, a tartalom viszont alig. A lényeg továbbra is ugyanaz marad: milyen lesz a Székelyföld a jövőben?
A cikk a Románüldözés a Székelyföldön? Egy állítólagos etnikai tisztogatás történetei c. tanulmány rövidített változata. (Juhász József – Krausz Tamás (szerk.): Az új nemzetállamok és az etnikai tisztogatások Kelet-Európában 1989 után. L’Harmattan – ELTE BTK Kelet-Európa Története Tanszék, Budapest 2009.) A szerző a Terra Recognita Alapítvány történésze.
Zahorán Csaba
Transindex.ro

Az RMDSZ nem támogatja a bizalmatlansági indítványt
Kelemen Hunor, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke elmondta: kizárt, hogy az RMDSZ honatyái aláírjanak vagy megszavazzanak egy esetleges, PNL által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt.
„Uioreanu képviselő úr álmodik” – szögezte le az RMDSZ-es képviselő.
Mint mondta, fel sem tevődik, hogy a szövetség honatyái aláírjanak vagy megszavazzanak egy bizalmatlansági indítványt, a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) képviselő Uioreanu kijelentése közönséges manipuláció.
„Fel sem vetődött, és fel sem vetődik a kérdés, hogy az RMDSZ aláírjon vagy megszavazzon egy bizalmatlansági indítványt. Ez csupán kísérlet, hogy feszültséget keltsenek a koalícióban. Uioreanu urat komoly emberként ismertem” – magyarázta Kelemen Hunor.
Horea Uioreanu liberális képviselő csütörtökön azt mondta: az RMDSZ egyes honatyái készek aláírni a Boc-kormány ellen a liberálisok által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt, mert a szövetség „szép kihátrálásra készül a kormányból”.
Sajtótájékoztatóján Uioreanu elmondta: a PNL még ebben a hónapban bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen, számítanak a Szociáldemokrata Párt (PSD) és más alakulatokból származó honatyák aláírásaira is.
„Tárgyalunk a bizalmatlansági indítványról, amelyet még ebben a hónapban benyújtunk, a PNL a kezdeményező, de aláírják PSD-s és más pártból származó honatyák is. A parlamentben vannak olyan hírek, miszerint az RMDSZ szép kihátrálásra készül a kormányból, így megeshet, hogy az indítvány benyújtása esetén az RMDSZ-es kollégáink voksaira is számíthatunk” – mondta Uioreanu.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

Zengjen hálaének
Szászrégenben idén pünkösdkor tizenkilencedszer szervezték meg a Zengjen hálaének kórustalálkozót, melyen húsz kórus vett részt. Mint mindig, zászlós felvonulással kezdődött a rendezvény, fúvószenekar kíséretében vonultak fel a kórusok a református belvárosi templomig, ahol Demeter József református lelkipásztor köszöntötte a kórusokat.
Fellépett a szászrégeni református egyház nőszövetségi énekkara, karvezetőjük Gagyi Béla, továbbá a szászrégeni református egyház Liliom vegyes kara – karvezetőjük Banga Gáspár Attila –, majd a Piccolino gyerekkórus. Következett a marosszentkirályi – karvezető Veress Enikő –, a marosvásárhelyi kistemplomi Evangélium vegyes kar – karvezető Lakatosné Szatmári Ildikó –, a parajdi református egyház vegyes kara – karvezető Korona Julianna –, a székelyudvarhelyi református egyház Bethlen Gábor vegyes kara – karvezető Máthé Vilma.
Pünkösd másodnapján fellépett a szászrégeni Piccolino és a Szivárvány – mindkettő karvezetője Banga Gáspár Attila –, a körtvélyfáji református egyház vegyes kara – karvezető Szász Annamária –, a magyarrégeni református egyház vegyes kara – karvezető Samu Pál –, a marosszentgyörgyi református egyház Reménység vegyes kara – karvezető Szilágyi Barna Béla –, a marosvásárhelyi felsővárosi Choral vegyes kar – karvezető Zoltáni Attila –, a marosvásárhelyi Szabadi úti református egyház Egyetértés és szeretet vegyes kara – karvezető Bede István – és Hozsanna vegyes kara – karvezető Dénes Előd –, a marosvécsi református egyház vegyes kara – Benkő Tímea –, a nyárádszeredai Bocskai István Dalkör női kara – karvezető Ferencz Sándor Csaba –, a szovátai református egyház vegyes kara – karvezető Tófalvi Edit –, a radnótfáji református egyház vegyes kara – karvezető Kocsis Csongor Zsolt –, az udvarfalvi református egyház Hozsánna ifjúsági vegyes kara – karvezető Szőcs Róbert.
A találkozón Szász Attila, a Görgényi Egyházmegye esperese mondott beszédet, ezután a kórusok vezetői virágot és emlékszalagot kaptak.
Jövőre 20 éves lesz a találkozó, amikor ismét szeretettel várják a kórusokat – mondta Demeter József, a szászrégeniek lelkipásztora.
A rendezvény szeretetvendégséggel zárult, a kórusokat a parókia udvarán látták vendégül.
Jenei Árpád, Szászrégen
Népújság (Marosvásárhely)

Szentháromság-vasárnapi kórustalálkozó
Tizennégy dalárda nevezett be az idei Szentháromság-vasárnapi kórustalálkozóra, melynek a marosvásárhelyi Vártemplom adott otthont. Az idei rendezvény szervezője a Marosszentgyörgyi Református Egyházközség volt.
A kórustalálkozón, amely a szászrégeni Zengjen hálaének kórustalálkozót követően jelentős esemény az egyházi kórusmozgalomban, fellépett a vártemplomi Psalmus vegyes kar Kovács András vezetésével, az udvarfalvi Hozsánna ifjúsági kórus Szőcs Róbert vezetésével, a csejdi Sola Musica Bíró Jenő vezetésével, a marosszentkirályi református egyház vegyes kara Veress Enikő vezetésével, az alsóvárosi vegyes kar Tyukodi Attila vezetésével, a Szabadi úti Egyetértés és szeretet vegyes kar Bede István vezetésével, a felsővárosi Choral Zoltáni Attila vezetésével és a Szabadság utcai Szabadság vegyes kar Dénes Előd vezetésével.
A sort a marosvásárhelyi Cserealji kórus követte, karvezetőjük Márton Zsolt-Barna, a kövesdombi Halleluja, karvezetőjük Derzsy Éva, a kistemplomi Evangélium kórus, karvezetőjük Szatmári Ildikó, a szászrégeni Szivárvány vegyes kar, karvezetőjük Banga Gáspár Attila, a székelykakasdi vegyes kar, karvezetőjük Molnár Andrea, majd legvégén a Marosszentgyörgyi Református Egyházközség Reménység vegyes kara, amelyet Szilágyi Barna Béla vezet.
– A meghívottak, a résztvevők és zenekedvelők visszajelzéséből ítélve színvonalas és felemelő rendezvény volt, a kórusok évről évre fejlődnek, a találkozás pedig öröm számunkra – mondta a szervező egyházközség karvezetője, Szilágyi Barna Béla.
(mezey)
Népújság (Marosvásárhely)

Strasbourg: az igazság fellegvára
A román állampolgárok által elindított tulajdonperek nagy száma idén júniusban arra késztette az Európai Emberjogi Bíróságot, hogy irányadó eljárást dolgozzon ki a kérdésben. Ennek célja az, hogy a beperelt állam hatóságait hozzásegítse az ilyenfajta eseteket előidéző strukturális problémák megoldásához.
Azt követően, hogy Románia 1994-ben aláírta az emberi jogok védelmében megfogalmazott európai konvenciót, több ezer román állampolgár fordult panaszával a strasbourgi Európai Emberjogi Bírósághoz (ECHR). Olyan személyekről van szó, akik Romániában hiába járták végig az igazságszolgáltatás kálváriáját, igazuknak nem tudtak érvényt szerezni.
Statisztikák
De a bíróságot más országból is tömegesen keresték meg a panaszosok, tavaly a megoldásra váró ügycsomók száma megközelítette a 118 ezret. Az ügyfelek számát tekintve Románia 9750 dossziéval a negyedik helyen áll Oroszország, Törökország és Ukrajna után, a panaszosok lakossági részaránya tekintetében azonban listavezető.
Ma már több tucatra rúg azoknak az ítéleteknek a száma, amelyekben az emberjogi bíróság elmarasztalta és kártérítés kifizetésére kötelezte a román államot. Az ECHR azonban nagyon szigorúan megszűri a panaszokat, azok 97 százalékát vagy megalapozatlannak, vagy nem a testület hatáskörébe tartozónak ítélte meg. Tavaly például a román állampolgárok által benyújtott 4247 panasz közül mindössze 153 esetben állapított meg jogsértést.
A román államot elmarasztaló ítéletek negyven százaléka – 91 határozat – a tulajdonjog megsértése, 36 százaléka – 72 döntés – pedig a méltányos romániai perlefolytatás hiánya miatt született meg. Jelenleg több mint ezer, Romániából érkezett tulajdonjogi dosszié vár megoldásra az emberjogi bíróságnál.
Az ECHR a román államot egyébként 1994 és 2009 között összesen 36 millió euró kártérítés megfizetésére kötelezte. A Bukarest által elveszített perek száma 2007 után rohamosan megnőtt, 2007-ig az államot ugyanis csupán 4,5 millió eurónyi kártalanításra ítélték Strasbourgban.
A bíróság döntései nem egy esetben gyökeresen megváltoztatták a romániai jogszabályok egy-egy kitételét, így például az előzetes letartóztatással, a telefonlehallgatással, a tulajdonjoggal kapcsolatos rendelkezéseket.
„Történelmi perek”
Az egyik ilyen – a román igazságszolgáltatás által egyenesen történelminek tartott – pert Alexandru Pantea indította a román állam ellen. A volt kommunista ügyészt a letartóztatási mandátum lejárta után sem engedték szabadon, őrizetbe vétele után csak négy hónappal állhatott bíróság elé, fogvatartása idején a börtönőrök szeme láttára bántalmazták cellatársai – ráadásul köztörvényes elítéltek.
A strasbourgi fórum a felperesnek adott igazat és 46 ezer eurós kártérítésre ítélte a román államot, miután jogtalannak mondta ki az előzetes letartóztatást, tekintve, hogy azt az ügyész és nem a bíró rendelte el. Két héttel a per után a román hatóságok ilyen értelemben voltak kénytelenek módosítani a büntetőeljárási törvénykönyv idevágó rendelkezéseit.
Ugyancsak történelmi jelentőségűnek mondható a Dumitru Popescu-ügycsomóban hozott ítélet is: a Cigaretta II. dosszié egyik vádlottjaként Popescunak sikerült bebizonyítania, hogy a titkosszolgálatok illegálisan hallgatták le telefonját.
Az ECHR kimutatta, hogy a romániai nemzetbiztonsági törvény lehallgatást szabályozó cikkelyei nem felelnek meg az európai emberjogi konvenció normáinak, mivel lehetővé teszik, hogy az ügyész, bírói ellenőrzés nélkül rendelje el a lehallgatást, ráadásul az ügycsomóban nem tüntették fel azokat a bizonyítékokat sem, amelyek megindokolták volna az intézkedést. Ezt követően a bukaresti illetékesek változtattak a vonatkozó román törvényen, és jelenleg Romániában is csak bírói meghatalmazással lehet lehallgatást elrendelni.
Amint a román kormány ECHR mellé kirendelt ügynöke, Răzvan Horaţiu Radu fogalmazott: a strasbourgi testület kiváló partnere volt Romániának az igazságszolgáltatási reformok tekintetében.
Tulajdonjogi panaszáradat
Bukarest és az ECHR viszonya azonban korántsem volt teljesen felhőtlen. Románia és az emberjogi bíróság kapcsolatait nagymértékben beárnyékolta a legfelsőbb bíróság 1995 februárjában hozott ítélete, amellyel törvénytelennek mondta ki az alsóbb szintű igazságszolgáltatási szervek mindazon döntéseit, amelyekkel visszaszolgáltatták tulajdonosaiknak az elkobzott ingatlanokat.
Az igazságszolgáltatásra gyakorolt politikai nyomás egyértelmű volt, hiszen Ion Iliescu államfő röviddel azelőtt kifogásolta elhíresült szatmárnémeti beszédében az államosított házak visszaadását. Nem sokkal a legfelsőbb bíróság határozata után Iliescu aláírta a bérlőket védő 112-es számú törvényt. Mindennek nyomán az érintett tulajdonosok valóságos panaszáradattal lepték el a strasbourgi testületet, a román állam pedig az évek során több millió eurót volt kénytelen fizetni a pert megnyerő károsultaknak.
A tulajdonperek hatalmas száma idén júniusban arra késztette az ECHR-t, hogy irányadó eljárást dolgozzon ki a kérdésben. Ennek célja az, hogy a beperelt állam hatóságait hozzásegítse a hasonló ügyeket előidéző strukturális problémák megoldásához. A bíróság több mint ötven éves történetében ez a második eset, amikor a testület irányadó eljárásra kényszerül, a módszert első ízben 2004-ben, egy lengyel állam elleni tulajdonjogi per esetében alkalmazta.
B. T. Új Magyar Szó (Bukarest)

Kevesebb pénz jut a kultúrára, a legtöbb városban leépítések következnek
Eredeti megoldást találtak Szatmár megyében a közintézmények költségcsökkentései miatt szükségessé vált elbocsátások elkerülésére: a Szatmár megyei önkormányzat átadta a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia és az Északi Színház felügyeleti jogát a partiumi megyeközpontnak. Erről tegnap Csehi Árpád Szabolcs, a megyei közgyűlés elnöke tájékoztatta a nyilvánosságot. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere szerint ez az intézkedés mind a város, mind pedig a megye javára válik.
„A hónap elején napvilágot látott egy olyan kormányhatározat, amely megszabja, hogy az önkormányzatoknak a lakosság arányában maximálisan hány alkalmazottja lehet. A város szinte valamennyi kulturális intézménye a megyének van alárendelve, így nekik nagyon sok embert kellene elbocsátaniuk. Mivel hozzánk csak a kultúrház tartozik, átvesszük a színházat és a filharmóniát is, így mindkét önkormányzat belefér az új rendelet megszabta keretbe” – magyarázta Ilyés. A szatmárnémeti színháznak jelenleg 135, a filharmóniának pedig 63 állandó alkalmazottja van. Ilyés információi szerint egyébként a temesvári színháznál leépítések várhatóak, Arad egyik legrégebbi kórusát pedig felszámolják. „Szatmáron minden a régi marad” – tette hozzá a városvezető. A Szatmár megyei önkormányzat hatáskörében a megyei könyvtár, a megyei múzeum, a Művészeti Alkotóház és a Népi Hagyományok Háza marad.
Nagyvárad: fájdalmas lesz
Gavrucza Tibor, a Bihar Megyei Tanács kulturális bizottságának elnöke arra számít, hogy igen érzékenyen érintheti a rendelkezés a megyei művelődési intézményeket. „Attól tartok, nagyon fájdalmas lesz” – fogalmazott a református lelkipásztor. A megyei tanácshoz tartozik a Nagyváradi Állami Színház, a filharmónia, a megyei könyvtár, illetve az Árkádia Gyermek- és Ifjúsági Színház is. Gavrucza tudomása szerint összesen mintegy hetven embert kellene elbocsátani a művelődési intézményekből – ez anynyi, mint a filharmónia román és magyar néptánccsoportja, a Crişana és a Nagyvárad együttvéve. Ezeket természetesen nem szüntetik meg a rendelkezés miatt, inkább megpróbálnak egyéb megoldásokat keresni.
Maros megyében a Nemzeti Színház a művelődési minisztérium finanszírozását élvezi, a többi 11 művelődési intézmény a megyei önkormányzathoz tartozik. A megyei tanács alelnöke, Szabó Árpád lapunknak elmondta: „Még nem tárgyaltunk külön arról, hogy mi lesz a sorsa a kulturális intézmények alkalmazottainak. A kormánynak, a szaktárcáknak mindenképpen figyelembe kell venniük, hogy kulturális szempontból egyáltalán nem egyformák a megyék. Például nincs mindenütt filharmónia”. Szabó elmondta, a Kultúrpalota, az ifjúsági színház, az állami zenekar és énekkar mellett a megyének két kulturális lapot is el kell tartania: a Látót és a Vatrát, ezenkívül ott vannak a más megyékben is létező intézmények. „Úgy gondoljuk, hogy ha a megyei tanács felvállalta ezeknek az intézményeknek a finanszírozását, akkor ezt folytatni kell. Egyelőre nem foglalkoztunk külön a művelődési intézményekben esedékes létszámcsökkentéssel, és arról sincs szó, hogy a városi önkormányzat átvegyen intézményeket” – mondta Szabó.
Csíkszeredában egyelőre nem sikerült konkrét döntést hozni az önkormányzat alkalmazottainak ügyében, hiszen megnehezítik a helyzetet a város fennhatósága alá tartozó kulturális intézmények: a Csíki Játékszín és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. „Minden területen megvizsgáljuk a helyzetet, és igyekszünk azonosítani azon személyeket, akiknek a munkáját átháríthatjuk teherbíróbb kollégáinkra” – magyarázta a város alpolgármestere, Antal Attila. Amint kiderült, az új törvény miatt komoly bevételkiesésre számíthat az önkormányzat, hiszen a fővárosból előirányzott pénzösszeg nem lesz elegendő arra, hogy a művelődési intézmények alkalmazottait kifizessék, az esetleges leépítések miatt azonban félő, hogy nem lehet fenntartani az intézményeket. „A hivatali apparátusba bőven beleférünk, csupán a kulturális intézmények okoznak fejtörést” – fejtette ki az elöljáró, aki a társulatok vezetőivel és tagjaival is tárgyalt a kialakult helyzetről. Az alpolgármester a Krónikának elmondta: Kelemen Hunor kulturális miniszter tanácskozni szeretne a jelenlegi csíkszeredai helyzetről és arról, hogy hogyan érinti a kormányrendelet a helyi kulturális intézményeket. Erre a beszélgetésre várhatóan jövő hét elején kerülne sor Bukarestben.
Sepsiszentgyörgy: nem átszervezés, pénz kell
A sepsiszentgyörgyi önkormányzathoz tartozó kulturális intézményeknél nincs kényszerhelyzet, az ott dolgozók létszáma beilleszkedik a törvény által megszabott keretbe, így nem kell senkit elbocsátani vagy átcsoportosítani, mondta a Krónikának Sztakics Éva alpolgármester. A város tartja fenn a Tamási Áron és az Andrei Mureşanu színházat, a Kónya Ádám Művelődési Házat és részben a Kovászna megyei önkormányzathoz tartozó Háromszék Táncegyüttest is a város finanszírozza. A város által fenntartott három művelődési intézményben összesen mintegy 130-an dolgoznak, ezzel nem lépik át a törvény által megszabott keretet. Idén a kulturális intézmények költségvetését a tavalyhoz képest 15 százalékkal csökkentette az önkormányzat, a Tamási Áron Színház 2,6 millió lejből, míg az Andrei Mureşanu-teátrum 800 ezer lejből gazdálkodhat. A tanács nem a produkcióra szánt összeget, hanem a béralapot csökkentette. A magyar teátrum dolgozói a költségvetés megnyirbálása miatt három hónapos készenléti szabadságra kényszerültek, június 24-től szeptember 24-éig, ezalatt a fizetésük 75 százalékát kapják, és a munkaadó nem fizeti utánuk a járulékokat és az adókat. Erre a lépésre azért volt szükség, mert különben ősztől nem tudták volna biztosítani a fizetéseket. A béreket így is csak akkor tudják az év végéig kiadni, ha megkapják a megígért 150 ezer lej költségvetés-kiegészítést. A sepsiszentgyörgyi volt az egyik olyan színház, ahol belevágtak az átszervezésbe: a 103 állásból 88 maradt, ebből jelenleg 81 van betöltve. A városi rendezvényszervező iroda létrehozásával sikerült állásokat átcsoportosítani, a nyugdíjas színészek szerződése pedig megszűnt. Ugyanakkor a Tamási Áron Színház sikeresen alkalmazta a színházi törvényben rögzített új értékelési- és bérszámolási módszert. A román színház is takaréklángon működik, Horaţiu Mihaiu igazgató is költségvetés-kiegészítésben reménykedik, számításaik szerint még legalább 25 ezer lejre lenne szükségük ebben az évben.
A Kovászna megyei önkormányzattól és az alárendelt intézményektől a közeljövőben összesen 108 alkalmazottat kell elbocsátani. Tamás Sándor, a háromszéki közgyűlés elnöke elmondta, az alárendelt művelődési intézményeket – a Bod Péter-könyvtárat, a Székely Nemzeti Múzeumot, a Háromszék Táncegyüttest, a Népművészeti Iskolát – is érinti a létszámcsökkentés. Egyelőre nem tudják pontosan, melyik intézményben hány munkatárstól lesznek kénytelenek megválni, hogy minimális legyen az átszervezés negatív hatása, hangsúlyozta Tamás. Krónika (Kolozsvár)

Román pártok bírálják Tőkés Lászlót autonómiapárti kijelentései miatt
Tőkés Lászlónak az Európai Parlament alelnöki tisztségéből való visszahívását követelik ellenzéki román pártok amiatt, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke egyazon kontextusban tett említést Koszovó függetlenségéről és a Székelyföld területi autonómiájáról.
Tőkés a Tusnádfürdőn lezajlott 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik panelbeszélgetésén állapította meg, hogy a Székelyföld és Koszovó nagyjából azonos régió, és ha a volt szerb tartomány albán lakosságának sikerült kiharcolnia függetlenségét, miért ne sikerülne a székelyeknek is kivívniuk a területi autonómiát. Ugyanazon a beszélgetésen Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke a székelyföldi fejlesztési régió kialakításának fontosságát hangsúlyozta, ami szerinte a majdani közigazgatási-területi régió „előszobája” lehetne.
„Ha Bukarest nem hallja meg az egységes székelyföldi fejlesztési régió kialakítását célzó igényeket, akkor elengedhetetlen az erdélyi magyar politikai elit összefogása, a régió választott önkormányzati képviselői alkotta székelyföldi nagygyűlés ismételt megszervezése. És ha ez sem elég, akkor a székelyek békés eszközökkel tüntethetnek mindezért, ahogy azt tették nemrég a katalánok Barcelona utcáin” – hangoztatta a Tusványoson Toró, hozzátéve: a katalánok másfélmilliós tüntetéséhez hasonlóan Csíkszeredában egy-kétszázezer fős békés megmozdulásra lehetne példa.
A bukaresti média teljesen összemosta a két magyar politikus nyilatkozatát, amelyet úgy tálalt, hogy Tőkés László Koszovó függetlenedésének mintájára kívánja kiharcolni a Székelyföld önrendelkezését, és ennek érdekében utcára hívja az erdélyi magyarokat. A román sajtó hangulatkeltési szándékának az adott hátszelet, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) csütörtökön közzétett döntése megállapítja: Koszovó 2008-ban egyoldalúan kikiáltott függetlensége nem ellentétes a nemzetközi joggal. Tőkés megpróbálta eloszlatni a félreértéseket, amikor a két vezető román hírtelevízió, a Realitatea és az Antena3 élőben kapcsolta Tusnádfürdőről, leszögezve: a Székelyföld nem függetlenséget, hanem autonómiát szeretne. Az EMNT elnöke azonban faképnél hagyta az élő kapcsolást, amikor a bukaresti szerkesztők azt szerették volna, hogy C. V. Tudor PRM-elnökkel és Gheorghe Funar főtitkárral vitatkozzék.
Titus Corlăţean, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt alelnöke bejelentette, a PSD ősszel kezdeményezni fogja Tőkésnek az EP alelnöki tisztségéből való visszahívását, az EMNT elnöke ugyanis szerinte „nemcsak Romániára, hanem egész Európára veszélyt jelent”. A PSD úgy véli, Tőkés „szeparatista” nyilatkozata durva támadás a román államiság ellen, hiszen „erőszakos cselekményekre bujtogatja” a romániai magyarokat. A szociáldemokraták bírálták Traian Băsescu államfőt és az őt támogató Demokrata-Liberális Pártot (PDL) is amiatt, hogy Brüsszelben támogatták Tőkés megválasztását az EP alelnöki tisztségébe. Corlăţean az alkotmányra hivatkozva leszögezte: sem az autonómiát, sem a függetlenséget nem lehet demokratikus eszközökkel megvalósítani, mivel Románia egységes és oszthatatlan, szuverén nemzetállam.
Mihai Voicu, a szintén ellenzéki román Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője szerint Tőkésnek a Székelyföld autonómiájára tett javaslata törvénytelen és alkotmányellenes, ezért elvárja, hogy a PDL jelentse be az Európai Néppárt frakciójában: megvonja a romániai EP-képviselőtől a politikai támogatást. Ennél is tovább ment Horea Uioreanu kolozsvári PNL-képviselő, aki tegnap hazaárulással egyenértékűnek nevezte az önrendelkezés követelését, amelynek ügyében szerinte az ügyészségnek vizsgálatot kellene indítania. Tőkés kijelentése kapcsán Emil Boc miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva mindössze annyit mondott: a román alkotmányt tiszteletben kell tartani, az alaptörvény nem válhat alku tárgyává.
Cristian Preda, az RMDSZ-hez és a Fideszhez hasonlóan az Európai Néppárthoz tartozó PDL európai parlamenti képviselője az ügyben elfogadhatatlannak nevezte Tőkés Lászlónak a Székelyföld autonómiájáról tett nyilatkozatát, amely szerinte nem szolgálja a román–magyar megbékélést. Preda szerint nem lehet párhuzamot vonni Koszovó és Székelyföld között. „Semmiféle hasonlóság nem létezik Koszovó és a Székelyföld között. Nem indokolt a székelyek utcai tüntetésre buzdítása. A hágai döntés semmiképpen nem legitimálja sem a székelyek, sem valamely más romániai etnikai csoport követeléseit. Súlyos tévedés, ha valaki ilyesféle párhuzamot erőltet” – fogalmazott Cristian Preda.
A román politikus kifejtette: a PDL nem a kisebbségekkel kapcsolatos álláspontja miatt támogatta, hogy Tőkés az EP alelnöke legyen, hanem az 1989-es forradalomban játszott szerepéért, valamint abbeli ígéretéért, hogy dolgozni fog a román–magyar megbékélésért. „Egy ilyen nyilatkozattal azonban nem hinném, hogy a megbékélést szolgálja” – mondta Preda. Raluca Turcan, a PDL alelnöke szerint Tőkés „aberrált”, amikor egy lapon emlegette Koszovó függetlenségét a székelyföldi autonómiával, és hozzátette: pártja helytelenül járt el, amikor támogatta, hogy az EMNT elnöke az EP alelnöke legyen.
Bukaresti hírügynökségeknek nyilatkozva különben RMDSZ-es politikusok nem értettek egyet azzal, hogy a székelyek utcai tüntetésekkel próbálják kivívni az autonómiát, Korodi Attila Hargita megyei honatya és Király András oktatásügyi államtitkár egyaránt a párbeszéd, a diplomácia eszközének fontosságát hangsúlyozta, sőt az Arad megyei RMDSZ-elnök populistának nevezte Tőkés autonómiapárti kiállását.
Eközben a bukaresti külügyminisztérium leszögezte: Románia nem változtat korábbi álláspontján, és továbbra sem ismeri el Koszovó függetlenségét, a tárca szerint a hágai Nemzetközi Bíróság korlátozott jelleggel elemezte az ügyet, de ennek jogi következményeiről, vagyis egy „állítólagos új állam” létrejöttének törvényességéről nem nyilvánított véleményt.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Kezdődik a FIERD- tábor
Buli a tónál
Hamarosan – egészen pontosan pénteken déli tizenkét órakor – elkezdődik a második FIERD- tábor a Bözödi-tó partján. A Fiatalok Erdélyért nevű, csupán egy éve alakult ifjúsági szervezet által létrehozott, idén megismétlendő tábor számos rendezvénnyel, előadással, vetélkedővel, koncerttel és bulival várja az ifjabbakat és idősebbeket, akiknek jelképes összegért buszokkal való szállítást biztosítanak Marosvásárhelyről Bözödre.
Pénteken a táborozók bejelentkezése, a sátortábor felállítása a vetélkedőkön részt vevő, fiúkból és lányokból álló, legfeljebb 15 fős csapatok benevezése zajlik, este 7 órától elkezdődnek az első nap koncertjei: először az Offline zenél, majd a Megasztárból ismert Tabáni István lép fel a tóparti színadon. Este kilenctől a legendás Piramis koncertezik, míg 12 órától hajnalig dzsesszbuli a bemutatásra nem szoruló Dömével.
Szombaton délelőtt 11 órakor kezdődnek a vetélkedők (köztük harácsolás, sörivóverseny és Toldi-vetélkedő, általános Ki mit tud) este nyolctól Stand-up Comedy a méltán elhíresült székelyföldi Open Stage részvételével. Napközben a tábor tudományos bázisaként működő FIERD- sátorban zajlanak a meghívott vendégek előadásai és az azokat követő "rövidnadrágos" beszélgetések. Az idei tematika: Erdélyi magyar fiatalok szerepvállalásának lehetősége a közéletben, valamint az üzleti életben. Fiatal magyar vállalkozók sikerességének lehetőségei Erdélyben a gazdasági válság közepette. A szórványvidéken élő magyarság nemzeti identitása megőrzésének esélyei. Etnikumközi kérdések Maros megyében 20 évvel a fekete március után. Magyar-román és magyar-magyar viszonyok átrendezése a budapesti kormányváltás következményeként. Közigazgatási reform Romániában: területi autonómia vagy decentralizált székelyföldi régió? Az előadásokra szombat délután 14 és 16 óra között kerül sor, meghívott előadók: Széll Lőrincz (az Országos Sport és Ifjúsági Hatóság alelnöke), Zahorán Csaba (a Terra Recognita Alapítvány történésze) és Miklós Gábor (a budapesti Közgazdasági Egyetem oktatója). A koncertek ugyancsak este kilenc órakor kezdődnek, ekkor lép fel a magyar rocklegenda Ossian, majd a hazai Detox. 24 órától Huli Buli. A programsorozat vasárnap sem ér véget: 12 és 16 óra között kocsmajátékok a Kikapcs- sátorban (a versenyzők bizonyíthatják testi és szellemi erejüket a sakk, table, malom, csocsó, kártya, skandenberg és egyéb meglepetés- vetélkedőkön), 16 órakor eredményhirdetés és díjazás, 17 órakor népi tánc (az erdőszentgyörgyi táncegyüttes előadása a nagyszínpadon), 18 órakor pedig további koncertek következnek: fellép a Vírus, a Crash, Keresztes Ildikó és a Defender, a napot ismét Huli Buli zárja. Hétfőn 12 órakor hazamenet, a szervezők felkérik a táborozókat: előtte segítsenek megtisztítani a tó partját.
A Fiatalok Erdélyért (FIERD) egyesület 2009 júliusában alakult meg. Az ifjúsági szervezet létrehozását az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete XI. körzetének fiatal tagjai kezdeményezték, akikhez mások is csatlakoztak. A kezdetben hét alapító taggal induló, önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezet tevékenységeinek köszönhetően rövid időn belül nagy elismertséget és népszerűséget nyert a marosvásárhelyi magyar fiatalok, elsősorban a középiskolások körében.
2009 augusztusában az akkor alig egy hónapja alakult FIERD sikeresen megszervezte Bözödön első ifjúsági táborát, amelynek megismétlését 2010-ben maguk a táborlakók is elvárják. A bözödi ifjúsági tábor megszervezése jelentette az egyesület számára azt a dobbantót, amelynek köszönhetően a FIERD Marosvásárhely egyik legnépszerűbb magyar ifjúsági szervezetévé vált – áll a tábor honlapján (www.tabor.fierd.ro), ahol a buszok menetrendjét is megtekinthetik a látogatók. A táborba a napijegy 15 lejbe, három napra 40 lejbe kerül, ami tartalmazza a sátorhelyet is a táborban kialakított sátortáborban.
Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Lassítják az árvízkárok helyreállítását a késő kormánytámogatások
Nehezíti az árvízkárok helyreállítását, hogy késlekedve érkezik Kovászna megyébe az áradások során megrongálódott házak helyreállítására és újjáépítésére ígért kormánytámogatás. A napokban két ház felépítésére elegendő, 34,5 köbméter betontéglát és a szükséges fémszerkezeteket szállították a térségbe. Az építkezést azonban csak akkor kezdik el, ha minden szükséges anyagot megkapnak, közölte György Ervin prefektus. A vonatkozó rendelet értelmében a térségben 152 lakás helyreállítását és három újjáépítését támogatja a kormány. Az általános terv szerint a kétszobás házakat 60,5 négyzetméteren építik meg. A kormánybiztos abban bízik, hogy az első hó lehulltáig befejezik a munkálatokat.
Három házat Szitabodzán és Bácsteleken kell újjáépíteni, de megyeszerte vannak javításra szoruló otthonok. Constantin Filofi, Szitabodza polgármestere a Krónikának elmondta: az újjáépítendő házak még mindig állnak, azonban annyira meggyengült a tartószerkezetük, hogy bármelyik pillanatban összeomolhatnak.
Ezek tisztességesen megépített, jól megalapozott téglaházak, amelyeket nem visz el könnyen az ár, de például az egyiket tíz év alatt tíz alkalommal öntötte el a víz. Az elöljáró szerint az önkormányzat és a lakosok is segítenek: a nyolcvanas éveiben járó házaspárt például a rokonok fogadták be, amíg az új ház megépül.
Szükség van a segítségre Bölönben
Bölönben is nagy szükség van a segítségre, hiszen a sorozatos áradások nyomán házak rongálódtak meg, az iskola épülete megcsúszott, míg a polgármesteri hivatal irodáit ki kellett költöztetni – mondta lapunknak Sikó Imre polgármester. A falut szorgalmas emberek lakják, mindenki önerőből próbálja helyreállítani a házát, az önkormányzat kevés cementtel tudott segíteni, ellenben sürgős lenne a kormány által beígért támogatás, mondta Sikó, aki szerint a község vezetői már a lemondást fontolgatták a támogatás késlekedése miatt.
Bölönben két híd rongálódott meg az áradásokban, az egyik teljesen beszakadt, közel száz ház teljesen elszigetelődött, ezekhez még az építőanyagot sem lehet odaszállítani. Az elmúlt héten a megye 3,5 millió lejt kapott a környezetvédelmi minisztériumtól árvízvédelemre, ebből kétmillió lejt különítettek el a Bölön-patak szabályozására, a part megerősítésére. Sürgősen fel kell javítani az óvoda melletti beszakadt részt, hisz nincs kerítés a tanintézet udvara és a szakadék között.
Korábban a környezetvédelmi tárca tízmillió lejt utalt ki Háromszéknek a gátak megerősítésére, mederszabályozásra. Mint arról beszámoltunk, jelenleg a Debren- és a Kovászna-patak medrének tisztítása zajlik, a hét folyamán pedig 13 árvíz sújtotta településen kezdődnek el a munkálatok.
Kovászna megyében idén nyáron néhány települést több alkalommal is elöntött az ár, a prefektúra összesítése szerint az áradások vidéken 71,6 millió lej kárt okoztak. A legtöbb pénzbe, hozzávetőleg 30 millió lejbe az infrastruktúra helyreállítása kerül, 12,3 kilométer megyei, 103 kilométer községi utat kell felújítani, illetve a két bölöni híd helyreállítása is jelentős összegre rúg.
Önerőből építkeznek Udvarhelyszéken
Csak akadozva vagy egyáltalán nem érkeznek a támogatások az udvarhelyszéki árvízkárok helyreállítására is. A települések lakói ennek ellenére megpróbálják önerőből megjavítani azt, amit lehet. A Székelyudvarhely melletti Felsőboldogfalva község szinte minden faluján végigsöpört az ár augusztus 8-án, hatalmas rombolást okozva. A kormánytámogatást várják, de nem sok reményt fűznek hozzá, és más forrásokra sem számíthatnak, hiszen az elöntött ingatlanok alig öt százaléka biztosított – mondta el a Krónikának Sándor József polgármester.
Hozzátette, egyelőre az utak és a közintézmények helyreállításán dolgozó gépek bérét sem tudták kifizetni, ennek ellenére folytatják a munkálatokat, összefogással és a helyi vállalkozók segítségével próbálják helyreállítani a rendet.
Nem sokkal jobb a helyzet a Homoród mentén sem, ahol eddig 15 ezer lejt kaptak a megyei tanácstól és némi ígéretet további támogatásokra, amelyekre egyelőre várni kell. A Homoródszentmártonhoz tartozó településeken augusztus 7-én pusztított az ár, a végső kárfelmérés után 1,7 millió lejre tehető a rongálás értéke. A beérkezett pénzt az utak és hidak helyreállítására fordították, a munkálatokban a helyi közbirtokosság is részt vállalt – mondta el lapunknak Jakab Attila alpolgármester. Mint kiderült, olyan települések is vannak, ahová egyáltalán nem jutott pénz, azonban a lakosok közmunkával, vagy adott esetben saját költségen újra járhatóvá tették az utakat. Mivel a házak nagy része itt sincs biztosítva, az azokban keletkezett anyagi kár helyrehozása is a lakókat terheli.
Hargita megyének eddig 7,5 millió lejes támogatást hagyott jóvá a kormány a Környezetvédelmi Alapból árvízvédelmi munkálatokra. Négymilliót egy zsögödi vízgyűjtő gát építésére szánnak, míg 3,5 millió lejből a Fehér-Nyikót és mellékpatakait szabályoznák.
Jól haladnak Magyarlapádon
A szintén árvíz sújtotta Fehér megyei Magyarlapádra is egyelőre csak a házak újjáépítéséhez szükséges tégla és cement érkezett meg, a kavicsot, a maltert és a festéket még várják – tudtuk meg Jenei Csillától, az árvízkárosultak megsegítésére alakult helyi bizottság RMDSZ-es tagjától. A magyarlakta községben négy házat kell újjáépíteni, míg további 80 javításra szorul. A négy újjáépítendő otthon közül egy faház és egy téglaház már elkészült.
A faházat többnyire adományokból, az egyik szászsebesi építőipari cég segítségével húzták fel, míg a téglaházat saját forrásokból újítják fel – magyarázta a Krónikának Jenei Csilla. A maradék két ház közül az egyik építésén már dolgoznak, a másik felújításához azonban csak ezután fognak hozzá. Fehér megyében még a Marosújvárhoz tartozó Csongván építenek újjá hat házat. A térségben júniusban több mint 21,5 millió lejes kárt okoztak az áradások, míg júliusban újabb 60,5 millió lejes kárt regisztráltak az ítéletidő nyomán. A természeti katasztrófában egy 66 éves nő életét vesztette.
A Máramaros megyei Felsővisónak 400 ezer lejt utalt ki a kormány az árvízkárok helyrehozatalára. A júliusi áradásokban tönkrement utak miatt mintegy 170 ház maradt elszigetelődve. A munkálatokhoz már hozzá is láttak, nyilatkozta lapunknak Vasile Ciolpan polgármester. Mint mondta, a kapott összegnek a duplájára, vagyis 800 ezer lejre lenne szükség ahhoz, hogy az utakat meg tudják erősíteni. A kapott pénz ugyanis csak foltozásokra elegendő, így félő, hogy a következő áradás újra elviszi az utakat, öszszegzett az elöljáró
Bíró Blanka, Dénes Emese, Kiss Előd-Gergely, Zahoránszki Brigitta. Krónika (Kolozsvár)

Közlemény – Kutyából nem lesz szalonna…
Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ régi-új fenegyereke szabályos időközönként gondoskodik arról, hogy a fenti közmondás örökérvényét bizonyítsa. Gondolva, hogy így stílusosabb és hatásosabb, legutolsó fenegyerekeskedését október hatodikára időzítette, amikor is az RMDSZ-hez közel álló Veronica Bursaşiu, a Jurnal Bihorean újságírójának, arra a kérdésére, hogy mi a véleménye a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács pártbejegyzési elképzeléseiről, az alábbiakat válaszolta (JB, 2010. október 6.): „Tőkés úrnak időnként új szerelme van. A 90-es években szerelme az RMDSZ volt, az elkövetkező években az MPP-t szerette. Tavaly az elnökválasztáskor szerelmét Traian Băsescunak hívták. Ebben az évben új szerelme van. Máskülönben semmi különös Tőkés úrról. Ilyen embernek ilyen a jelleme”, nyilatkozta az ügyvezető elnök.
Szabó Ödön már a múltkoriban is Tőkés László magánéleti válságával élcelődött, ez sokat elárul emberi minőségéről. Ám felhívnánk a figyelmét, hogy nem Tőkés Lászlót vagy az általa vezetett EMNT-t tartják mindenki ágyasának Bukarestben, a politikai közbeszédben. Volt kormánypartnereik is „prostituáltnak” nevezik azt a pártot, az RMDSZ-t, amely az utóbbi szűk másfél évtizedben szinte mindig hatalmon volt, és ennek az időszaknak az „eredményességéről” a 2010-es csontig hatoló megszorításokkal állították ki bizonyítványukat. Másfél évtized alatt sikerült a szakadék szélére kormányozni az országot, kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy a télen aki nem fagy meg, az éhen hal. Akkora adósságot akasztottak Románia állampolgárainak nyakába, hogy azt még a dédunokáink is fizetni fogják, és nagyon kérdéses, hogy mellette jut-e majd pénz Szabó Ödön nyugdíjára. Szóval Szabó Ödön helyében mi nagyon, de nagyon csendben lennénk.
Újabb ízléstelenségéért, neveletlenségéért Szabó Ödön szégyellje magát, számunkra Őurasága továbbra is, még inkább „persona non grata”. Ennek az embernek ilyen a jelleme.
Az EMNT Bihar megyei elnöksége, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Mellszobor Batizi Andrásnak
Születésének 500. évfordulóján szobrot emeltek Batizi András reformátornak szülőfalujában, a Szatmár megyei Batizon. Az ünnepi istentiszteleten Csűry István királyhágómelléki református püspök hirdette az igét.
Az istentiszteleten jelen volt a szatmári református egyházmegye valamennyi lelkipásztora, lelkészkórusa, valamint számos egyházi és világi elöljáró. Az igehirdetést követően ünnepi műsorra került sor, szavalatok hangzottak el. Az ünnepségen jelen volt a reformátor Budapesten élő 40. ági leszármazottja is, Batizi László építészmérnök, nyugalmazott lelkipásztor.
Batizi András reformátor, költő feltehetően 1510-ben született. Gálszécsi István tanítványa volt Kassán, ahol egyházi énekeket is írt felekezete számára. 1542-ben beiratkozott a wittenbergi egyetemre. Az erdődi zsinaton 1545-ben tokaji papként vett részt, s egyike volt azon 29 reformátornak, kik az itt kelt 12 hitcikkelyt aláírták. Batizi volt a bibliai históriák egyik kezdeményezője is, az ünnepi műsor alatt ezek közül néhányat előadott a nagykárolyi Collegium Régizene-együttes. Batizi András tiszteletére egyébként korábban emléktáblát is állított a templom belső falán szülőfaluja református gyülekezete, de a templomkertben lévő felújított gyülekezeti ház is az ő nevét viseli.
A mellszobor makettjét Erdei István szatmárnémeti képzőművész, a szobrot pedig a lázári Kovács Albert kőfaragó készítette. A hitújító Batiziról semmilyen festmény vagy ábrázolás nem maradt fenn. „Nem tudtuk, hogyan nézett ki Batizi András. Nem szolgai másolásról volt szó, a szoborral az ő személyiségét, optimizmusát, komolyságát, ugyanakkor fiatalságát, dacát, tettrekészségét próbáltuk meg ábrázolni” – részletezte Király Lajos, a batizi református egyházközség lelkipásztora, a szoborállítás kezdeményezője. A lelkész hangsúlyozta: október 31-én, a reformáció emléknapján bevonultak a történelembe, hiszen Batizon állíttatott fel a világon elsőként a hitújító Batizi András szobra. A szobor leleplezése és megkoszorúzása után Csűry István püspök, valamint Kovács Sándor szatmári esperes megáldották az alkotást.
Zahoránszki Brigitta, Krónika (Kolozsvár)

Megújil az enyedi alma mater
Uniós forrásokból újul meg a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium több évszázados épülete. A 23 millió lejes beruházásról szóló szerződést tegnap írta alá Gyulafehérváron Simion Creţu, a Központi Fejlesztési Régió igazgatója és Mihai Horaţiu Josan nagyenyedi polgármester, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője és Tánczos Barna államtitkár jelenlétében.
A 23,5 millió lejes projekt jelentős részét uniós forrásokból fedezik, míg félmilliót a helyi önkormányzat áll önrészként. A városvezetés ugyanis korábban 25 évre szóló haszonbérleti szerződést kötött az iskola tulajdonosával, az Erdélyi Református Egyházkerülettel, mivel csak ily módon pályázhattak a támogatásra.
Az elnyert összegből az épületegyüttes három ingatlanját – a főépületet, az elemi iskola épületét és a fiúbentlakást – korszerűsítik, illetve a kollégium udvarát rendezik – közölte a Krónikával Szőcs Ildikó, a nagy múltú iskola igazgatója. Ezekben az épületrészekben a külső és belső felújítás mellett a villany-, gáz-, víz- és csatornahálózatot is korszerűsítik, kicserélik a bútorzatot, míg 17 osztálytermet számítástechnikai felszereléssel, újabb tíz osztálytermet és laboratóriumot modern didaktikai eszközökkel szerelnek fel.
A munkálatok tavasszal kezdődhetnek el, miután versenytárgyalás útján kiválasztják a kivitelező céget, melynek négy év alatt kell befejeznie a felújítást, tette hozzá Szőcs Ildikó. Az igazgató szerint a munkálatok az oktatási tevékenységgel párhuzamosan zajlanak majd, ugyanis, mint fogalmazott, hatalmas volumenű munkáról van szó, amit nem lehet a vakációk időtartamára korlátozni. Az ütemterv szerint elsőként a főépület déli szárnya újulna meg, amelyben a leánybentlakás is működik, ezt az építkezés idejére átköltöztetnék a Bagolyvárként is emlegetett fiúbentlakás alsó szintjére.
A korábban 30 diákot is befogadó hálótermekben 4-6 ágyas, mosdóval felszerelt szobákat alakítanak ki, vázolta az igazgató. Hozzátette, míg az egyik épületszárnyon dolgoznak, az ott található osztálytermeket egy másik épületbe csoportosítják át, de amennyiben szükség lesz rá, két váltásban zajlik majd az oktatási tevékenység.
A Bethlen Gábor erdélyi fejedelem által 1622-ben Gyulafehérváron alapított, majd 1662-ben Nagyenyedre költöztetett alma materben jelenleg 700 diák tanul, egy részük az ország más megyéiből érkezett a pedagógusképzéséről is híres tanintézetbe. Szőcs Ildikó szerint jelenleg 110 bentlakó van, de ezek száma folyamatosan nő, hiszen a Fehér megyei magyar iskolák megszűnésével be kell fogadniuk a környékbeli szórványtelepülések kisdiákjait. Számukra dolgozták ki a tavaly elindított Keresztszülő-programot, melynek keretében eddig 29 magánszemély vállalta a támogatásukat.
Mint arról beszámoltunk, a kollégium nyolc ingatlanból álló épületegyüttese régen megérett a teljes felújításra, azonban pénzhiány miatt eddig csak kisebb javításokat tudtak eszközölni rajta. Az egyházkerület támogatásával megújult a fiúbentlakás felső emelete és az étkezde konyharésze, a kormány és az önkormányzat segítségével pedig az óvoda, míg a tornacsarnokot pályázati pénzből sikerült korszerűsíteni. A most aláírt finanszírozási szerződés révén szinte teljes egészében lezárulhat az épületegyüttes korszerűsítése, már csak az étkezde és a kiskórház korszerűsítésére kell pénzalapokat találni, újságolta az igazgatónő.
Pap Melinda, Krónika (Kolozsvár)

„Hídépítés"
Meg kell törni azt a tömör jégpáncélt, amely elválasztja egymástól az erdélyi magyar és román közösséget, lehetetlenné téve közöttük a kommunikációt. Ezt a célt tűzték ki a Világhírnév Kiadó Fehér holló újságíró-sorozatának szerzői, akik Szabó Csaba tévés újságíró vezetésével az eddig kiadott kötetek legjobb írásait ültették át román nyelvre. A kötet bemutatóját a NOI, azaz MI, magyarok címet viselő szórványtanácskozás keretében tartották meg a Kolozsvári Rádió nagytermében.
Ez volt a tíz éve indult Szórványtengely mozgalom huszadik rendezvénye, amelyen Markó Béla költőként és tankönyvszerkesztőként ajánlotta a teremben levő román anyanyelvű érdeklődőknek a NOI_MI válogatást. A tanácskozáson felszólaltak a Szórványtengely mozgalom keretébe tartozó erdélyi középiskolák vezetői, akiket az iskolákat támogató helyhatósági képviselők, tanfelügyelők, Nagyenyedről pedig a polgármester kísért el.
Amikor a romániai magyarokról esik szó, a legtöbben a székelyekre gondolnak, s nem azokra a „fekete lyukakra", ahol a kis magyar közösségek elsorvadásával együtt eltűnőben van a magyar kultúra. Ezt a folyamatot szeretnék lassítani, meggátolni a mozgalom képviselői, akik nem a románsággal szemben, hanem egy nagyobb erő, az etnikumok eltűnéséhez vezető könyörtelen folyamat, a globalizáció ellenében is támogatják a megmaradás szigeteit – egészítette ki Szabó Csaba gondolatait a nagyszebeni Szombatfalvi-Török Ferenc. A Szórványtengely mozgalom alapító tagja értékelte a Kolozsvári Rádió és Televízió szerepét Szeben megye szórványmagyarságának a feltérképezésében. A továbbiakban megosztotta azt a gondját is a hallgatósággal, hogy bár működik magyar tagozat, a német tannyelvű iskolák oldják meg Szeben megyében a nemzetiségi kérdést.
Ezt a könyvet azok számára adtuk ki, akik hajlandók a párbeszédre, s akik megértik, hogy a nagy kultúrák kicsi közösségi kultúrákból épülnek fel – hangsúlyozta Ambrus Attila brassói újságíró, aki Szabó Csaba, Mihály István, Simon Ilona, Balázs János és Tamási Attila mellett a kötet hat szerzőjének egyike.
A könyv üzenete erdélyi és európai is egyben, az áldatlan versengés helyett nem az egyetlen identitásba való beolvasztásra kellene törekedni, hanem meg kellene érteni, el kellene fogadni a másik fél másfajta önazonosságát. Ezt akarják közvetíteni a kötet szerzői, akik az együttélés hídjainak építésére szőttek összeesküvést ezzel az antológiával – hangzott el többek között Markó Béla ismertetőjében.
A találkozón az anyagi mecénás, Szegő József adta át a Szórványtengely mozgalom keretében végzett munkájáért az elismerő oklevelet három fiatal tévésnek, Száraz Annának, Darai Leventének és Varga Mártonnak (képünkön).
A tanácskozás második részében a szórványlíceumok vezetői vették át a szót.
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumnak a város életében betöltött szerepéről Mihai Horaþiu Iosan polgármester beszélt. Szőcs Ildikó igazgatótól megtudtuk, hogy az enyedi kollégium teljes külső és belső felújítására hatmillió eurós pályázatot nyertek a regionális operációs program keretében, a helyhatóság támogatásával. A munka reményeik szerint márciusban kezdődik el.
„Nem a sokaság, hanem/ Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat." – idézte a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum mottóját Fodor Dóra igazgató, aki az emberéletet követelő múlt után az ígéretes jelenről beszélt. Sikerült két párhuzamos kilencedik osztályt indítani, s az 55.000 lakosú Torda 5.000-es létszámú valamint az Aranyos menti magyar lakosság számára biztosítani tudják az identitás megőrzésének a lehetőségét, s közben nyitni a román közösség felé is. A szebeni Octavian Goga líceum mellett a medgyesi gázipari szakközépiskola magyar tagozatát mutatta be az igazgató. Jelen volt Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor magyar tannyelvű iskola vezetője, s Vicsay János, Máramaros megye főtanfelügyelő- helyettese, ahol két önálló magyar tannyelvű középiskola működik. A román nyelven megtartott rendezvényt egyenes adásban közvetítette az RTV kolozsvári stúdiója. A kötetet sokan megvásárolták, s remélhetőleg el is olvassák majd.
Bodolai Gyöngyi, Népújság (Marosvásárhely)

Felmérték a kulturális igényeket Sepsiszentgyörgyön
Csütörtökön ismertették azt a kulturális igényeket felmérő tanulmányt, amelyet a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tavaly novemberben rendelt egy bukaresti szakcégtől.
Carmen Croitoru kulturális menedzser tegnap az önkormányzat művelődési bizottságának, majd a sajtó képviselőinek is bemutatta a több mint százoldalas tanulmány kivonatát. A felmérés készítői közel ezer sepsiszentgyörgyit kérdeztek meg, a válaszadók többsége 15 és 45 év közötti. „A felmérés arra derített fényt, hogy Sepsiszentgyörgyön jól elkülöníthető rétegek vannak a kulturális fogyasztói szokások tekintetében” – mondta Croitoru. „Van egy kemény mag, az állandó és hűséges közönség, amely minden kulturális megmozdulásra nyitott, ám ez a réteg a lakosságnak csupán 4–8 százaléka. A potenciális közönség 19–28 százalék, ők vevők lennének a kultúrára, de nem találják vonzónak a kínálatot. A többség – mintegy 70 százalék – nem ismeri a kínálatot, de nem is érdekli őket. Croitoru szerint jellemző a városra, hogy aki ismeri a művelődési intézményeket, az ajánlatokat, programokat, az nagyon jól ismeri, ám sok sepsiszentgyörgyihez egyáltalán nem jutnak el ezek az információk.
„A kemény mag nagyon kifinomult ízlésű és nagyon magasra helyezi a mércét. A városban működő kulturális intézmények a legmagasabb minőséget nyújtják, ajánlatuk elitista, és ez a népszerűségük rovására megy” – mondta a szakember. A zenei ízlés is az elitizmust mutatja, 9 százaléknak van igénye szimfonikus zenére, és mindössze 3 százalék kedveli a manelét, mindkét mutató jelentősen eltér az országos átlagtól. A város legismertebb művelődési intézménye a Tamási Áron Színház. Amikor valamilyen kulturális terméket, előadót kellett megnevezni, a megkérdezettek legtöbbje a színház előadásait, művészeit említette, viszont a megkérdezettek 90 százaléka nem válaszolt semmit. A legnépszerűbb kulturális eseménynek a városnapok és a március 15-éhez kötődő rendezvények.
A tanulmányból kiderült, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat országos szinten a legtöbbet költ kultúrára, a költségvetése 17,7 százalékát fordítja erre a célra, és lakosonként évi 302 lejt. A kulturálisvitalitás-mutató is nagyon magas, Sepsiszentgyörgy az országos harmadik, erre a helyre néhány év alatt a 22. helyről tornászta fel magát. Ugyanakkor fejletlen az infrastruktúra, nincsenek megfelelő terek, a meglevők nincsenek jól kihasználva és nincs filmszínház.
A felmérést elemző szakember szerint a művelődési intézmények és a helyi hatóságok feladata, hogy megszólítsák a potenciális közönséget, a kultúra népszerűsítésére törekedjenek, nagyobb hangsúlyt fektessenek a jó minőségű szórakoztatásra. Sztakics Éva alpolgármester kifejtette, a tanulmány is bizonyítja, hogy a válság ellenére a lehető legtöbbet fordítják a kultúrára. Reméli, idén sikerül befejezni az épülő stúdiótermet és megszerezni a mozi épületét, a városközpontban több szabadtéri kulturális rendezvényt kellene szervezni, és nagyobb hangsúlyt fektetni a városnapok és a március 15-i rendezvények kulturális ajánlatára.
Keresztély Irma főtanfelügyelő, a kulturális bizottság vezetője elmondta: hamarosan össze kell állítani egy csapatot, hogy kidolgozzák a kulturális stratégiát. A tanulmányt figyelembe veszik a színházi vezetők menedzseri szerződésének meghosszabbításakor is. A két színház igazgatója, Bocsárdi László és Horaţiu Mihaiu részt vettek a tanulmány bemutatásán, de egyelőre nem nyilatkoztak róla.
Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár)

Székely szimbólumok nyomában
Nemrég jutott el hozzám a fenti címet viselő, szépen illusztrált tanulmánykötet. Az ízléses, könnyen áttekinthető és melléklettel ellátott, kemény táblás kiadvány megjelenését Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Zetelakáért Alapítvány tette lehetővé.
A címlapon székely címer látható abban a formában, ahogy a 16. század elején a csíkcsobotfalvi szárnyas oltáron ábrázolták. A hátlapon a székelydályai templomfreskón található székely címer néz ránk. A kötetet Mihály János állította össze, a borítót Kolumbán Zsuzsanna tervezte. A Tipographic nyomdában készült kiadvány a maga nemében hiánypótló, úttörő jellegű, mivel a címertan mint önálló tudományág a kommunista parancsuralom idején háttérbe szorult. Tulajdonképpen négy tudományos kutató közös könyvéről van szó. A többszerzős tanulmánykötet szerves egységet alkot, mert a témakörök kiegészítik egymást. A könyv szükségletet elégít ki. Ezek egyike a székely nép azon igénye, hogy önmagát megjelenítse. Az elmúlt húsz évben szervezett nagyszámú ünnepi rendezvényen egyre inkább megszokottá vált a magyar zászló mellett a székely zászló is. Ugyanakkor "sajnálatosan kevés azoknak a településeknek a száma, amelyek a címertan követelményeinek megfelelő címerrel", zászlóval rendelkeznek. Egyre nyilvánvalóbb az, hogy alapos címertani ismeretek nélkül nem szabad címert tervezni, mert annak évszázados hagyományai, szabályai vannak. Eddig a szimbólum használatának kérdését inkább politikai síkon, mint szakmai szinten tárgyalták, a szakma véleményét nem nagyon kérték ki. Ilyen körülmények között alakult meg a Hargita Megye Tanácsának támogatásával működő Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport, amely olyan szakembereket tömörít, akik hosszú évek óta kutatják a székely jelképeket. A tanulmánykötet célkitűzéseit Mihály János így fogalmazta meg: "Tudatában vagyunk annak, hogy munkánk gyümölcse csak akkor érik be, ha a megmaradás útjára lépve sikerül az együtt megálmodott ― gazdaságilag erős ― Székelyföldet megteremteni. Egy olyan Székelyföldet, amely az utánunk jövő nemzedéknek biztos menedéke. Mert csak a jövőbe vetett hittel érdemes dolgozni, kutatni, bízva, hogy jelképeinket mindig lesz, aki magasba emelje." A munkacsoport a különböző vándorkiállítások alkalmával rendszeresen jelentet meg katalógusokat, népszerűsítik, és szakmai tájékozottsággal mutatják be a székely szimbólumokat. Ilyen katalógus a Székely történelmi zászlók, a Címer és pecsét Székelyföldön. Külön értéket jelentenek a gyönyörű illusztrációkkal bemutatott címerek és zászlók. Az elmúlt hónapokban nagy sikerű kiállításokra került sor Címer és pecsét a Székelyföldön címmel Csíkszeredában, a Megyeháza Galériájában és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Lovagtermében. Sorrendben az első tanulmány szerzője Pál-Antal Sándor akadémikus, tizennyolc önálló kötet és 230 tanulmány szerzője, aki az 1848 előtti székely helyhatósági címeres pecsétekről ír. Zepeczaner Jenő muzeológus, történész, a 17―19. századi Székelyföld kutatója, több kötet szerzője a heraldikus Orbán Balázst mutatja be. Mihály János történész, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont tudományos szakreferense, a már említett munkacsoport koordinátora a régi székely címer udvarhelyszéki emlékeit ismerteti. Végül a könyv törzsanyagát, a nyolc dolgozat felét Szekeres Attila István heraldikus, a címertudomány doktorandusza, a Román Akadémia Országos Címertani, Genealógiai és Pecséttani Bizottsága által akkreditált címergrafikus, újságíró, a Háromszék szerkesztője írta. E témakörben közreadott tanulmányai: A közigazgatási címerek fajtái székelyföldi példákkal, Sepsiszentgyörgy címere, Kézdivásárhely címere, valamint A címer útja a tervezéstől az elfogadtatásig. Ez utóbbi dolgozatában Szekeres Attila István arra keresi a választ, hogy milyen a jó címer. Szerinte "a jó címer egyszerű és nem túlzottan tarka. Minél kevesebb címerképet vigyünk fel a pajzsra, hisz a cél az, hogy könnyen felismerhető legyen a jelkép. Ugyanez a helyzet a mázak alkalmazásával. A szakma nem ismer szép címert, csak jó címert. A címer feladata az azonosítás és megkülönböztetés. A közigazgatási címer ugyanolyan fontos, mint a helységnév, sőt, fontosabb, mert egyben az önigazgatás jelképe." Sajnálatosnak tartom azt, hogy Szekeres Attila István szakmai munkásságát jobban ismerik, értékelik Nagyszebenben, illetve Jászvásáron, mint itthon. Szekeres írásai számunkra azért is fontosak, mert többségük Háromszékhez kötődik. Mindnyájan emlékszünk még azokra a vitákra, amelyek a sepsiszentgyörgyi tanácsban zajlottak. Az elmúlt két évtizedben az utcanevek, a megyetáblák, a település címerének tervezetei gyakran váltottak ki heves vitákat. Gondoljunk csak a Petőfi Sándor utcanévre, a Şaguna, a Horea, Cloşca és Crişan nevekre. Egyik tanácsülésen egyik képviselő nem restellte Sepsiszentgyörgy fél évezredes címerét gúnyolni, mondván, hogy a városi pecséten látható szakállas férfiarc a polgármestert, Albert Álmost ábrázolja. Mindezt akkor, amikor köztudott, hogy a hajdani, az 1509-ben kiadott városi pecsét férfiarca a település védőszentjét, Szent Györgyöt ábrázolja. Íme, miért kell alaposan ismernünk népünk történelmét, a címerkészítés csínját-bínját. Nem lehet Románia közepén egy székely embernek felkészületlenül címert tervezni, mert még egy olyan megnevezés is, mint Székelyföld neve, dührohamot válthat ki, mert a székely nép hiába élte évezredeken át külön népként életét, hiába vívta évezredes szabadságharcát, nem rendelkezhet az autonómia korlátozott szuverenitásának oltalmával sem. E 76 százalékarányban székely többségű történelmi régióban még az alaposan dokumentált szimbólumhasználat is vihart kavarhat. E könyv tartalma számunkra ezért is fontos. Nekünk, a "másodrangú" állampolgároknak csak alapos ismeretek birtokában lehet reményünk arra, hogy érvényesítsük hagyományos jelképeinket. Csak magas szintű szakmai ismeretek birtokában mondhatjuk ki és védhetjük meg igazunkat. Csak pontos, jól dokumentált címertervekkel rukkolhatunk a nyilvánosság elé. Ebben útmutató segítséget nyújtanak Szekeres Attila István dolgozatai, amelyek alapos objektivitással és érthetően vezetnek be a közigazgatási címerek elkészítésének, megtervezésének világába, mutatják meg a címerek elismertetésének hivatalos útját is. E kiadványt túlzás nélkül nevezhetjük a székely szimbólumok, címertan bibliájának, mely nélkül nem szabad Székelyföldön címerkészítéshez fogni.
Kádár Gyula

Elhunyt Medgyesfalvy Sándor színművész
Életének 51-ik évében, február 11-én, hajnalban elhunyt Medgyesfalvy Sándor színművész, a Szigligeti Társulat tagja.
1960. március 8-án született Marosvásárhelyen. A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végzett 1985-ben, szintén Marosvásárhelyen, majd még ebben az évben Nagyváradra került az Állami Színház magyar tagozatához. A váradi közönség Robert Thomas Egérfogó a nászágyban című bűnügyi vígjátékában láthatta őt először a színpadon. Az azóta eltelt évek, évtizedek alatt a váradi színjátszás kiemelkedő egyénisége lett. Csak néhányat említünk alakításai közül: Teleghin – A. P. Csehov: Ványa bácsi, r.: Varga Vilmos, 1986; Fülöp – Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő, r: Laurian Oniga, 1989; Péter – Kincses Elemér: Kinek nyár, kinek ősz, r: Kincses Elemér, 1989; Edward Damson – Peter Shaffer: A szörny ajándéka, r: Szabó József, 1993; A milliomos – Kornis Mihály: Körmagyar, r: Kovács Levente, 1995; Géza fejedelem – Szabó Magda: Az a szép, fényes nap, r: Barbinek Péter, 1996; Petruccio – W. Shakespeare: A makrancos hölgy, r: Magács László, 1997; Don Juan – Kopeczky László: Don Juan utolsó kalandja, r: Horányi László, 1997; Othello – William Shakespeare Othello, a velencei mór, r: Kincses Elemér, 2005; Lazarus Tucker, a pénzkölcsönző – Paul Foster: I. Erzsébet, r: Kovács Levente, 2007; Artyemij Filippovics Zemljanyika – Ny. V. Gogol A revizor r: Árkosi Árpád, 2008.
A színművésztisztelői, kollégái, a nagyváradi közönség február 14-én, hétfőn 11 és 12 óra között vehet tőle végső búcsút a színház előcsarnokában felállított ravatalánál. Temetésére február 15-én, kedden kerül sor Marosvásárhelyen. erdon.ro

„Remeték” utóélete
Huszonöt esztendő különbséggel ugyanazon a napon – február 24-én – hunyt el az újkori magyar irodalom két meghatározó egyénisége, a két „remete”: Bessenyei György (balra) 1811-ben Pusztakovácsiban, Berzsenyi Dániel (jobbra) 1836-ban Niklán. Mindketten a megújulás, a felvilágosodás eszméi, a nemzeti öntudatra ébredés jegyében igyekeztek változtatni a magyarság sorsán, mindketten néhány lépéssel kortársaik előtt jártak, és mindkettejük utóélete is sok hasonlóságot mutat. Leginkább abban, hogy a valamikori eszmei rokont, gyökereket-elődöket kereső legújabb kori alkotók rájuk bukkantak.
Vigyázzban vigyázni
Mária Terézia okos asszony volt: tudta, hogy bármennyire is rebellisek legyenek, a magyar nemesek mindenekelőtt udvarias-gáláns férfiak. Akik biztosan segíteni fognak annak a fiatal anyának, aki hozzájuk fordul elpanaszolni gondját-bánatát. Segítettek is, amikor 1741-ben Pozsonyban azt kellett hallaniuk, hogy az – amúgy sem szeretett – osztrák főurak hallani sem akarnak a leányági örökösödést biztosító Pragmatica sanctióról. Egyhangúlag kiáltották: damus vitam et sanguinem! Életünket és vérünket! – még manapság is ki-kiváltva ezzel az odaadó vállalással a dorgáló kritikát. A császárnő viszont nemhogy dorgált volna, épp ellenkezőleg: a magyarok föltétel nélküli odaadásával előbb megzsarolta a nőt trónon látni nem akaró osztrák nemességet, majd hálából a lovagias megvédelmezésért megalapította a testőrséget. Magyar kis- és középnemes ifjak számára. Szó sem volt a mai értelemben vett, gyilkos golyók elé vetődő, csípőből tüzelő izompacsirta-képezdéről, hanem olyan lehetőségről, amihez addig csak az amúgy is Bécsben telelő főnemesek jutottak: művelődve szórakozni, szórakozva tágítani agyat és látókört.
Bessenyei György tizennyolc évesen kerül a testőrséghez, s rövid, felhőtlen ifjonti időtöltés után döbben rá, hogy olyan esélyt kapott, amit nem szabad elszalasztania. Olvasni kezdi az angol és francia kortársak – „mellesleg” a felvilágosodás legkiemelkedőbb egyéniségeinek – műveit, majd maga is írni kezd. Hosszú időn át elmélkedő hangú, a drámai sodrást majdnem teljesen mellőző darabja, az Ágis tragédiája (1772) jelentette az újkori magyar irodalom kezdetét. Tulajdonképpen máig sem értem, miért a dögunalmas Ágist kiáltotta ki valamikor valaki mérföldkőnek, és nem a mesterének tekintett Voltaire szatirikus államregényeit követő, nagyon szellemes, ironikus Tariménes utazását, esetleg a természettudományos gondolkodás asszimilálásáról árulkodó Holmit, esetleg A természet világát. (Igaz, Voltaire-nek is van néhány tragédiája, amit talán ma már a Comédie Française is levett a műsoráról, lévén, hogy nagyon lemaradnak a Racine-tragédiákkal szemben.) Bessenyei Bécsben döbben rá az itthoni kultúra állapotának siralmas voltára, s írásainak nagy részével épp ezen próbál meg változtatni. „Olyan szánakozásra s egyszersmind köpedelemre való csekélységgel kicsinylik némelyek magokat, hogy magyarul nem lehet, mondják, jól írni, okoskodni, mivel sem ereje, sem elégsége nincsen a nyelvnek, melyekkel a tudományok szépségeket és mélységeket elő lehetne adni. Olybá venném, ha mondanád egy nagy hegynek, mely aranykővel tele volna, hogy semmit nem ér, mivel nincsen bánya s bányász benne. Mit tehet arról a drága hegy, ha kincseit belőle nem szedik, mit tehet róla a magyar nyelv is, ha fiai őtet sem ékesíteni, sem nagyítani, sem felemelni nem akarják. Egy nyelv sem származott a föld golyóbisán tökéletes erőbe, de azért mégis sok van már erős és mély közöttük. Ha az anglusok soha nem kezdettek volna nyelveken írni, azon okbul, hogy gyenge, nem volna most sem fényes, sem oly mély, melyhez egy nyelv sem hasonlíthat már e részbe, noha gyengébb volt sokkal, mint most a magyar. (…) Jegyezd meg e nagy igazságot, hogy soha a földnek golyóbisán egy nemzet sem tehette addig magáévá a bölcsességet, mélységet, valameddig a tudományokat a maga anyanyelvébe bé nem húzta. Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem…” – írja például a Magyarság című röpiratában, habár jól tudja, hogy bizonyos körülmények között az írott szó ugyanolyan visszhangtalan maradhat, mint a kimondott figyelmeztetés. „Vigyázzban álló költő is gondolkozik/néha./Szép ruhában s tompa karddal,/Hogy még gondolatban se sebesítsen. // (…)Vigyázzban hogy lehet vigyázni?/Rátok, kik azt sem értitek, hogy a kín/akkor kezdődik, amikor tudod,/hogy semmit sem ér az önfeláldozás.//(…)Életem és vérem mása úgy világít/e prémes, pástétomos Európára, hogy/még otthon sem értenek meg./Fáj.” Hogy annak idején Bécsben az író így gondolta, vagy nem így gondolta?! Szőcs Kálmán a Bessenyei Mária Terézia udvarában című versében így gondolt rá vissza.
Amit Bessenyei röpiratában leír, azt egy jó emberöltő múltán Széchenyi fogja majd felkarolni, s vele valamelyest kilendíteni a holtpontról a magyar nemességet, két emberöltő után pedig Vörösmarty mondja majd ki ismét – ma már szólássá vált gondolatát, hogy mi is a közéletnek élés igazi értelme. Bessenyei 1780-ban a következőket mondja Tudós társaság című írásában: „Én csak annyiban tartok valakit okosnak, amennyibe az hazájának s magának javára egyenlőül dolgozni nemcsak elégséges, de ezt minden tőle kitelhető módon megtenni sem mulasztja el, mert nincsen e világon kárhozatosabb bolondság, mint az olyan tudomány vagy okosság volna valakibe, melynek sem haza, sem különös emberek hasznát nem vehetnék. Az éppen úgy látszana, mintha egy orvos találtatna olyan, ki felette sok veszedelmes gyakran járvány nyavalyákat, kínlódó embereket tudna gyógyítani, de ő azért vagy restség, vagy makacsságból gyógyítani senkit sem akarna. Bolondházba kellene vinni, s minden pénteken verni, hogy emberi nemzetnek használjon, melynek, hogy tagja legyen, nem érdemli.” 1785-ben költözik a Bihar megyei kovácsi birtokára, 1804-től abbahagyja az írást, mivel a szigorú cenzúra miatt nem jelenhettek meg művei. A birtokával foglalkozik, egyre inkább rászolgálva az egyik röpiratának címével való azonosításra: ő lesz a bihari remete. Utolsó éveit Áprily Lajos Bessenyei című verse idézi fel: „Egy park a vágyak tündér-városából,/gáláns ünnep, bizalmas öblű páholy,/s egy gárda-bál, meleg hullámra ringó: // esték, amikor költő volt s király –/Künn megszólalt a mélabús tilinkó/s lassan beballagott az esti nyáj.”
„A szavak forrani kezdenek”
Berzsenyi már a következő nemzedék, ő már beleszületik a változásokba: a felvilágosodás, illetve a még gyerekkorában lezajlott francia forradalom eszméi megállíthatatlanul terjednek Nyugatról Kelet felé. Ahogy a nemzetek önmagukra találó dominóhada is sorra dől(ne) rá a nagy birodalmakra. Berzsenyinek csak rá kell(ene) lépnie az előtte járók – például a Bessenyei vezette testőrírók – kitaposta ösvényre?! Igen, ha a korabeli magyar valóság egyszerű fekete-fehér képlet volna. De nem az. Mert van már ugyan járható ösvény, de azon szembejön a „felszabadító” napóleoni sereg. Jelszavuk gyönyörű, szándékuk átlátszó. A magyar nemesség reménykedik, de hamar rá kell döbbennie, hogy hiába. Ilyen értelemben telitalálat Berzsenyi Napóleonhoz címzett 1814-es keltezésű verse: „Nem te valál győző, hanem a kor lelke: szabadság,/Melynek zászlóit hordta dicső sereged./A népek fényes csalatásba merülve imádtak,/S a szent emberiség sorsa kezedbe került. // Ámde te azt tündér kényednek alája vetetted,/S isteni pálmádat váltja töviskoszorú./Amely kéz felemelt, az ver most porba viszontag,/Benned az emberiség ügye boszulva vagyon.” Két szakasz: az igen és a nem, a fehér és a fekete tökéletes, romantikus ellentéte. Romantikust mondtam, holott Berzsenyi mindvégig Horatiust követő klasszicistaként határozza meg önmagát. De hát nem ő az egyetlen, akinél nem fedi egymást az elképzelt/vágyott, illetve a megteremtett/megélt attitűd. Berzsenyi verseinek erejét nem utolsósorban éppen a szigorúan szikár klasszicista formákba szorított hatalmas romantikus indulatok robbanótöltete adja. „Romlásnak indult hajdan erős magyar!/Nem látod, Árpád vére miként fajul?/Nem látod a bosszús egeknek/Ostorait nyomorult hazádon?” – indítja A magyarokhoz (II.) ódáját. Ez esetben is meg van győződve arról, hogy „csupán” mesterének, Horácnak a rómaiakkal szemben használt versformáját és hangvételét használja, nem tudja, hogy versével ő maga válik mesterré – a 19. század első felében divatos közéleti (politikai) líra mesterévé. Őt követi majd – részben – Kölcsey a Himnuszban, Vörösmarty és Petőfi pedig egyértelműen a Szózatban, illetve a Nemzeti dalban.
Egyszóval meglepődött volna Berzsenyi, ha mesternek titulálják – őt, aki falusi magányából olyan ritkán és olyan nehezen moccant ki. Már fiatalkorában hajlamos volt a bezárkózásra, a kontemplatív elvonulásra. Harminc év körüli, amikor két gyönyörű elégiáját írja. A Búcsúzás Kemenes-aljától címűben úgy vesz búcsút szülőhelyétől (valójában egy közeli másik birtokára költözve), mintha aggastyánként az élettől búcsúzna, A közelítő télben pedig az ősi külső-belső természet párhuzamára építi mondandóját. „Itt hágy, s vissza se tér majd gyönyörű korom./Nem hozhatja fel azt több kikelet soha!/Sem béhúnyt szememet fel nem igézheti/Lollim barna szemöldöke!” Közhely a „szárnyas idő” repülése, de Berzsenyi úgy írja meg ezt a közhelyet, hogy másfél száz év után Palocsay Zsigmond erre a záró szakaszra építi A játszótér című versét. Íme – mutatóban – az egyik szakasz: „Itt hágy s vissza se tér. Szép vala-é? Szentség?/Szó, szó. Mennyire ó? Mennyi hitelt ad rá/könyvkiadó? Mit is ér – ér valamit talán! –/Lollim barna szemöldöke.”
Berzsenyi gazdálkodik, s a napi teendők végeztével kerít időt a bosszankodásra, mérgelődésre, kevéske örömre vagy az elvont elmélkedésre. A „helyzetjelentést” a Levéltöredék barátnémhoz című versből tudjuk: „Leplembe burkolva könyökömre dűlök,/Kanócom pislogó lángjait szemlélem,/A képzelet égi álmába merülök,/S egy szebb lelki világ szent óráit élem.” A „szebb lelki világot” legrészletesebben talán A pesti magyar társasághoz címzett episztolájában festi meg: „Hol van tehát a józan értelem,/Hol a tudósok annyi izzadása?/Remélhetünk-e vajjon jobb világot?/Gyaníthatunk-e olly időt, mikor/Az ész világa minden népeket/Megjózanít és öszveegyesít,/S kiirt közülünk minden bűnt s gonoszt? // Reménylek. Amit század nem tehet,/Az ezredek majd megteendik azt.” Termett mára gyümölcse Berzsenyi reményének? Nézőpont, illetve a szemlélő természetének függvénye a válasz. Sütő István elégikusan nézi, így hát válasza is elégikus lesz a Könyökre dőlve című versben: „De nem!/Ott ülsz most is/A világ egyetlen diófája alatt,/Asztalodon/Telt, ihatatlan pohár,/Köves kenyér/– Az idő nem múlik, csak sűrűsödik –,/S mondod, mondod könyöködre dőlve:/Az ember a nyűgeit önmaga vállalja!” Igaza van? Biztosan. De igaza van Balla Zsófiának is, aki viszont Tél közelít című versében ódai emelkedettséggel emlékezik Berzsenyire: „Himnusz kellene, ám érdemesebb a mély/főhajtás. A szavak forrani kezdenek./Szégyenünk odalett, végre fölállhatunk/lelkünk s Isten elébe is.”
Molnár Judit, Krónika (Kolozsvár)

Marosvásárhely véres márciusa és a magyar—román megbékélés
1990. március tizenötödike hatalmas tömegeket utcákra szólító közös ünneplésének élménye a diktatúra éveinek kisebbségeket — és demokráciát — pusztító, több évtizedes politikai böjtje után revelációként hatott. Különösen itt, Háromszéken, de mindenhol a székelyföldi városokban, ahol a magyarság tömbökben élt. Önbizalmunkat fokozta az ezt megelőző közös fellépésünk eredményessége: az 1990. február 10-i gyertyás-könyves utcára vonulás.
Ez a közösségi élmény különösen meghatározó volt. Az akkor még jelentéktelen számú nacionalista beágyazottságú, magukat pártnak tituláló román csoportosulások nem sejtettek különösebb veszélyt a demokratikus rendszer kiépítésére, tulajdonképpen nem is érzékeltük a diktátor pár kivégzése után a demokrácia kibontakozására nézvést a hatalomátmentés országos szinten szervezett machinációit. Bennünket, akik szerepet vállaltunk az akkori események alakulásában, február 10. és március 15. sikere után megszédített az is, hogy a nagy sikerű ünnepséget követően a magyar és román megbékélés jegyében budapesti értelmiségi találkozóra invitáltak, s ennek a puszta ténye azt jelezte, hogy lesznek, lehetnek közös ünnepeink ezután, a "rendezni végre közös dolgainkat" József Attila-i vízió teljesülése valóra válik. A tanácskozás kezdőnapján kissé csodálkoztunk azon ugyan, hogy a magyarok sokan, de a román értelmiség köréből a nyugati emigráció képviselői közül senki sem jelent meg a magyar fővárosban. Rossz sejtéseinket visszaszorította viszont az, hogy a hazai románság akkori értelmiségi képviselői, Mircea Dinescu és társai tömegesen vesznek részt a történelmi jelentőségű román—magyar megbékélési összejövetelen. És erre a szándékra és hangulatra rontott rá a szó szoros értelmében is a Görgény-völgyi csőcselék Horea és társainak szörnyűségeire emlékeztető, a román—magyar megbékélés szándékát meghiúsító hutyurus városlerohanásnak a híre, annak a ténye, hogy sem Bukarest, sem a hadsereg az utolsó pillanatig nem "szólt" bele sem tankkal, sem kardlappal az események alakulásába. Marosvásárhely véres márciusának történetei nagyjából ismeretesek. Az események aprólékos és pártatlan kivizsgálása, a "megtorlások" egyoldalúságának feltárása viszont huszonegy éve várat magára. Sokunk arra is választ vár, hogy a budapesti magyar—román megbékélési találkozó meghiúsítása és a marosvásárhelyi szörnyűségek között volt-e valami összefüggés. Szerintem volt.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szórvány templomai (Őrzők könyve)
Magyari Hunor és Szántó Tünde könyve impozáns kivitelezésű. Egy olyan magyar egyházmegyét ismertet, amelyről a Székelyföldön élő nagyon keveset tud, épp ezért hiánypótló.
A huszonnegyedik órában felleltározott magyar múlt érték, még ha a lelkünk elszomorodik is, látva a magyarság sorvadását, fokozatos megszűnését abban a tájegységben, amelyben őshonos, amelyet egykor belakott, és ahonnan fokozatosan kiszorul.
A bevezetőben Ősz Sándor Előd lelkipásztor ismerteti az egyházmegye történetét. Az első írásos adatok a 13. századból maradtak ránk. Az egyházmegye virágkora a 17. század, amikor Erdélyt a református fejedelmek vezetik. Ekkor területén 38 egyházközség működik. E gyönyörű vidék turisztikai értékét emeli a magyar történelemhez és kultúrához kapcsolódó két csodálatos vár. Déva vára nemcsak Dávid Ferencet juttatja eszünkbe, hanem a gyönyörű régi magyar balladánkat, a Kőműves Kelement, míg Vajdahunyad vára az igazságosnak nevezett magyar király, Mátyás nevéhez kötődik. Persze, e térségben még más királyi és fejedelmi várak is sorakoznak. A református egyházakra itt is, mint Dél-Erdély más régióiban, a legnagyobb csapást az 1784-es, Horea vezette magyarirtó lázadás, valamint az 1788-as török katonai betörés mérte. A Horea által vezetett szabadcsapatok nyolc egyházi személyt gyilkoltak meg, a török katonai expedíció során három református templomot égettek el. Amikor e régió magyar népe kiheverte e pusztításokat, a történelem kemény vihara ismét átsöpört fölötte. Az 1848-as magyar forradalom idején kirobbantott ellenforradalmi lázadás idején a román felkelők tizedelik a békés civil népességet. Ettől kezdve a megcsappant magyar lakosság fogyása felgyorsul. Az 1920-as trianoni diktátum előtti és utáni évtizedekben a bányavidék gazdasági fellendülése ― Petrozsényben, Lupényben, Vulkánban és Lónyán ― a református közösségek megerősödéséhez vezetett. A kommunista parancsuralmi rendszerben még érkeznek reformátusok ide, de a hatalom gondoskodik arról, hogy a ,,tradicionális kompakt magyar közösségek (Lozsád, Rákosd)" szétzüllesztése révén a magyarság mindenütt kisebbséggé váljék. Az egyházmegyét 1964-ben megszüntetik, egyesítik a Gyulafehérvárival. Némi javulást, változást hozott az ateista diktatúra megdöntése. 1990-ben a Hunyadi Református Egyházmegyét újjászervezik a reformáció idején kialakult határai közt. Jelenleg tizenhat egyházközség működik, amelyben nyolc lelkész teljesít szolgálatot. A 17. századi egyházközségek számához mérve a csökkenés látványos. A népességarány azonban még ennél is rosszabb, mert a hajdan reformátusok által lakott magyar többségű települések túlnyomó része az évszázadok során elrománosodik. Az 1918-ban berendezkedő román uralom gyorsítja a magyarság beolvasztását, nyelvvesztését. Erre a legjobb példa az egykori magyar kisváros, Piski, ahol 1910-ben 2810 magyar és 133 román nemzetiségű élt, de a 2002-es népszámláláskor már 10 786 román és mindössze 395 magyar. A példákat lehetne még sorolni. Megdöbbentő a magyarság nyelvi térvesztésének aránya. A könyv összeállítása idején, 2010-ben már teljesen elnéptelenedett települések: Borbátvíz, Folt, Galac, Kitid filiái: Bacalár, Szentgyörgyválya, Marossolymos, Ribice, Tusnya. Az említett falvakról a könyvben ezt olvashatjuk: ,,már nem volt, amit megörökíteni". Az egykori magyar közösségekről a ,,mára teljesen elnéptelenedett gyülekezetek elpusztult templomai helyett" a ,,a hajdan ott szolgáló lelkipásztorok névsora tanúskodik".
A magyarság felszámolódása, elrománosodása e régióban több száz éves múltra tekint vissza. Zsoldos Márton esperes 1795-ben, amikor számba veszi a magyar eklézsiákat, már ,,szembe kellett néznie a nyelvvesztés problémájával". 215 évvel később a kötet egyik szerzője, Magyari Hunor, akinek sikerült több erdélyi református egyházmegyét bejárnia és fotóznia, a következőt állapítja meg: ,,Az eddig bejárt egyházmegyék közül itt találtam a legtöbb gyülekezet és lelkész nélküli egyházközséget." Az utóbbi évtizedekben a magyarság lélekszámának zuhanása felgyorsult, az etnikai arányok tovább romlottak. Nem lehet meghatódottság nélkül olvasni a könyv másik szerzője, Szántó Tünde sorait: ,,Mivel én is szórványban élek, ezért különösen érdeklődöm e vidék iránt. Minden református templom a maga nemében számomra ereklyeként jelent meg. A nagy létszámú híveket befogadó templomok mellett a romtemplomok is üzenettel szolgálnak számunkra." Ezt az üzenetet továbbítja a könyvben közzétett számos fotó, elkalauzolnak Dél-Erdély e zugába, amelynek egy részét ma is Hátszegnek nevezzük.
A kötet bemutatja a településeken fennmaradt kegyhelyeinket, mind az impozáns, a jó állapotban lévőket, mind a pusztulás útján haladókat, mert csak így ismerhető meg a régió még létező magyarsága és az eltűnés, felszámolódás szintjére csökkent közösségek is.
Amikor e könyvismertetőt írtam, azon is elgondolkodtam, hogy a tömbmagyar Székelyföldön élők, ahol a szülők rendelkezésére áll az anyanyelv megőrzésének lehetősége, tudnak-e arról, hogy Erdélyben a települések százaiban elnémult, illetve eltűnőben a magyar szó. Tudnak-e arról, hogy ez még ott is bekövetkezett, ahol a román uralom kezdetén magyar többségű városok, falvak álltak, olyanok, amelyeket 800―900 évvel korábban magyarok alapítottak és századok hosszú során oltalmaztak, védtek, és ha kellett, újraépítettek. A Székelyföldön kívüli magyar települések sokaságában a magyarság nemcsak kisebbségbe, hanem szórványlétre is kényszerült. Vajon azok, akik Sepsiszentgyörgyön és más magyar településeken senki által nem kényszerítve, önként-dalolva román óvodába, iskolába íratják gyerekeiket, hallottak-e arról, hogy sok száz, hajdanán magyar településen megszűnt a magyar óvoda és iskola.
E könyvet olvasva a ma még többségben élő székely magyarok — köztük a történelemtanárok, de más végzettségű pedagógusok is — vajon elgondolkodnak-e azon, ők maguk hogyan járulnak hozzá az új nemzedék neveléséhez. Megfelelőképp vértezik-e fel a magyar történelem és kultúra ismeretével? Vajon eszközemberként élnek-e? Ne feledjék, az elnémult magyar harangok, az omladozó templomok, a romokban heverő erődítmények, az udvarházak százai, mind-mind figyelmeztető jelek. Ne feledje az erdélyi, a székelyföldi magyar értelmiség: ott, ahol még van magyar közösség, magyar élet, az írástudók felelőssége óriási, tevékenységükkel megmaradásunkat kell szolgálniuk!
Magyari Hunor, Szántó Tünde: A Hunyadi Református Egyházmegye templomai. Székelyudvarhely, 2010. A kiadvány megjelenéséhez a Szülőföldalap támogatása mellett hozzájárult Hargita és Kovászna Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Kovászna Megyei Művelődési Központ.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jubileumra Jubileum
Nagyvárad – Két Csehov egyfelvonásossal és egy színházzenei koncerttel ünnepelte a Színház Világnapját a nagyváradi Szigligeti Társulat. A premier szombaton este volt a Bábszínházban.
Az előítéletek negatív hírük ellenére mégiscsak jók valamire. Én a szombaton bemutatott egyfelvonásosokat előzőleg nem ismertem, de azzal az előítélettel ültem be a váradi Bábszínház nézőterére, hogy Csehovban lehet bízni. És nem csalatkoztam: sem az előítéletemben, sem Csehovban. De a színészekben sem, akik kiaknázták a két remek bohózatban rejlő előadói lehetőségeket. Nekem az elsőként elővezetett Medve című gyöngyszem jobban tetszett, mint a poénokat gyakran ismételgető Jubileum, de ez utóbbi egyfelvonásos komikuma is utat talált a váradi közönséghez. Ifjú Kovács Levente az önelégült bankár, Hajdú Géza a sete-suta, de vérbeli orosz hivatalnok szerepében parádézott, Molnár Júliának már a megjelenése is nevetésre késztette a közönséget, és Mezei Gabriella is nagyon jó érezte magát a bankárfeleség kacagtató szerepében. Jó lenne, ha Mezei Gabriella következő váradi fellépésekor a plakátokon már nem szerepelne a neve mellett az m.v. rövidítés. A Medvében Kiss Csaba vitte a prímet, lehengerlő energiával játszotta a vehemens, bárdolatlan, nőgyűlölő Szmirnov földesúr szerepét, aki minden ellenkező értelmű megnyilatkozása ellenére mégis Popova (Firtos Edit) bájainak rabjává válik.
Szeplők
A jól sikerült előadások élvezetét néhány apróság zavarta csupán: a gyerekközönségre méretezett székek, és a teremben lévő meglehetősen nagy meleg képezték az objektív negatív körülményeket. Figyelmetlenség volt viszont az oka annak, hogy a mobiltelefonok kikapcsolására vonatkozó felhívás elhangzása, az előadás megkezdése után alig néhány perccel többször is megszólalt itt-ott egy-egy mobil, ami a bábszínház kis nézőtérén még az egyébkéntinél is zavaróbban hatott. Szerencse, hogy a színészek nem zökkentek ki (legálábbis láthatóan nem) a szerepükből.
Jubileumok
A szombati előadás után a játszó színészek mellett mások is vastapsban és ünneplésben részesültek. Dimény Levente társulatvezető a színpadra felmenve jelentette be azt, hogy századik nagyváradi fellépését ünnepli Pál Hunor színész, ötven éve van a pályán a két Csehov egyfelvonásost is rendező Kovács Levente, míg fia, ifj. Kovács Levente húsz éve tagja a nagyváradi társulatnak. Mindhárom jubiláló művész virágcsokrot és ajándékot kapott.
Színház után koncert
És ezzel még nem ért véget a színházi ünnep, hiszen az előadásra jegyet váltók átmehettek a Bihoreana vendéglőbe, ahol A színház zenéje elnevezésű független művészeti társaság adott koncertet. A műsorban Cári Tibor zeneszerző szerzeményei hangzottak el. A Cári Tibor – billentyűk, Boldizsár Szabolcs – fuvola, Radu Guti – harsona, Veress Albert – dobok felállású zenekar a különböző színházi előadásokra komponált Cári dalokból, szerzeményekből nyújtott ízelitőt. A dalokat Roxana Guti, Tóth Tünde, Balázs Attila és Pál Hunor énekeltek. A produkción helyenként érződött a begyakorolatlanság, de feledtette ezt a dalok hangulata, a muszikusok és az énekesek zenélőkedve, valamint a felszolgált finom falatok is.
Pap István
erdon.ro

„Nem minden múlandó”
Április 23-án, szombaton a Pro Érköbölkút Egyesület elnöke, Rákóczi Lajos tanár, volt parlamenti képviselő jóvoltából Vasvári Pálnak (1826-1849) állítottak szobrot a bihari Hegyközben, Mezőköbölkúton, az általános iskola előtti téren. A márciusi ifjak egyike, a forradalmár és szabadságharcos Vasvári 800 huszárt toborzott a környékről 1848-ban, az Érmellék legfontosabb toborzóhelyévé léptetve elő a falut. Az eseményem jelen volt Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja, valamint Papp Gyula, a Honvédelmi Minisztérium nyugalmazott ezredese, a huszárhagyományok ápolója is.
A 23 éves korában az Erdélyi Szigethegységben őrnagyként elesett Vasvári mellszobrát a monospetri Szabó István fafaragó készítette. Rákóczi Lajos portája előtt pedig egy, a magyar vitéz mindenkori hősi lovának dedikálva fa emlékjelet is lelepleztek, rajta a „Nem minden múlandó” Horatius-idézettel.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szekus módszerekkel a premontreiek ellen?
Két ismeretlen férfi támadta meg kedden a nagyvárad-hegyfoki premontrei prépostság levéltárosát, annak bukaresti lakásában, tudta meg a Reggeli Újság szerda délután Fejes Rudolf Anzelmtől, a szerzetesrend nagyváradi főapátjától. A levéltáros hölgyet ért inzultus feltételezhetően összefügg azzal a perrel, amelynek során a Szent István Vértanúról Nevezett Váradhegyfoki Prépostság visszaköveteli a román államtól, jelesül a nagyváradi önkormányzattól a premontreiek által alapított, tőlük elbitorolt, ma Mihai Eminescu költő nevét viselő gimnáziumot.
A hónapok óta folyó pereskedésben végül március 18-án született meg az elsőfokú döntés, amelyben a szerzetesrend igénylését elutasították. Mint ezt lapunk is többször megírta, a felperes és annak képviselője, Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd szerint a premontreiek érvényes dokumentációkkal, telekkönyvi kivonatokkal igazolták a bíróság előtt, hogy a szóban forgó ingatlanegyüttes – amelynek maga az iskolaépület csak egy része – a restitúciós törvények értelmében visszajár nekik. Ugyanis azt a román kommunista rezsim egy 198-48-as rablótörvény alapján kobozta el a római katolikus rendtől. Az alperes nagyváradi önkormányzat viszont semmilyen törvényes dokumentációval nem rendelkezik, egyedül Onisifor Ghibu professzor egykori levelezéseire hivatkoznak, aki a két világháború között éjt nappá téve azon ügyködött, hogy a kisebbségi egyházaktól és közületektől minél több vagyont elorozzon, „szerezzen” a román állam és közvetve a többségi intézmények, egyházak javára.
Csakhogy a 1930-as évek Romániája igazán nem egy mintajogállam volt, ráadásul az a bizonyos bírói ítélet nem is volt végleges. Az a sajtóban megjelent két érv is hamis, hogy a váradi prépostság nem rendelkezett jogi személyiséggel, illetve hogy az Úri utcai ingatlanokat a magyar állam tulajdonolta, így az impériumváltáskor jogszerűen kerültek át a román állam tulajdonába. Jogi személyiségét egy önkényes állami intézkedés nyomán valóban elveszítette átmenetileg a váradi prépostság a harmincas években, de 1940 tavaszán visszakapta, mivel Bukarest rákényszerült a Szentszékkel kötött konkordátum betartására, amit pár évvel korábban megsértett.
A premontreiek tulajdona pedig sosem volt magyar állami tulajdon, ezt a telekkönyvi bejegyzések egyértelműen igazolják. Tehát rengeteg hazugság és csúsztatás lát napvilágot a román médiában a rendről és annak tevékenységéről, helyzetéről, el egyenesen az egyház- és magyarellenes uszításig. Eklatáns példa az osztrák tulajdonú Jurnal bihorean – amelyet a helyi hatalom afféle félhivatalos szócsöveként kell kezelni – szerdai összeállítása, amely már címében is azt sugallja, hogy a papok a világi javakra és örömökre áhítoznak.
A márciusi ítélethozatalt követően múlt hét végén kapták meg a bírósági végzést a premontreiek, mondta el tegnap lapunknak Anzelm atya. A döntés indoklása a felperes és ügyvédje szerint több mint furcsa, ugyanis hat pontban jelenti ki, hogy az önkormányzat érvei nem állják meg a helyüket, illetve hogy a premontreiek által előterjesztett bizonyítékok valódiak, azonban furcsamód a váradi bíróság mégis arra az 1937-es rektifikációra hivatkozik ma is, amiről később egyértelműen bebizonyosodott, hogy közönséges okirat-hamisítás volt. Az ítélethozatal után pedig több inzultus érte már a váradi premontrei rendet, jelentette ki a prépost. Azon kívül, hogy kedden rátörtek a levéltáros hölgyre (aki feljelentést tett erről a rendőrségen) és megfenyegették, hogy megverik és megerőszakolják, ismeretlenek megrongálták a premontreiek Úri utca templomának gyóntatószékét és ajtóit. Az is furcsa, hogy a rend levéltárosát érthetetlen és törvénytelen módon nem engedték be a váradi várban működő levéltárba, hogy kikeressen onnan a rend tulajdonára vonatkozó dokumentumokat, azonban ezek mégis hozzáférhetők voltak mások számára. Nemrég ugyanis az állami levéltárban levő premontrei iratok másolata megjelent a tavaly októberben boldoggá avatott vértanú püspök, Bogdánffy Szilárd életét bemutató kötetben – mesélte a főapát. Az atyát már az sem lepi meg, hogy mindig a tárgyalási fordulók után látnak napvilágot a román nyelvű médiában mocskolódó, a közvéleményt félretájékoztató írások.
A prépost elmondta, már megfellebbezték az elsőfokú ítéletet, és kérik az ügy áthelyezését más megyébe. Mint megtudtuk, a váradi önkormányzat is fellebbezett, ugyanis Bolojanék is elégedetlenek a bírósági ítélettel, amely nem adott nekik egyértelműen igazat és nem jelentette ki, hogy az övék a gimnázium. Ráadásul még az iskola mögötti területek (az ún. Voinţa stadion) is visszajárnak a szerzetesrendnek, pedig oda a polgármesterék már mindenféléket terveznek, pl. parkolót. Nagyváradi magyarok egy csoportja nemrég aláírásgyűjtő akció kezdeményezését javasolta, így szeretnék jelezni támogatásukat a premontrei rend felé. Fejes Rudolf azt is elmondta, hogy sem a magyarság érdekvédelmi szervezetétől, az RMDSZ-től nem kapott eddig semmilyen támogatást, sem a váradi római katolikus püspökségtől. Mivel egy nagy múltú, egyházi hátterű magyar tanintézet sorsáról van szó – amely amúgy számos kiváló román, zsidó, szlovák és más nemzetiségű értelmiségit bocsátott útjára az évtizedek során –, Anzelm atya érthetetlennek véli, hogy mind a bihari RMDSZ, mind a püspökség inkább félrenéz, de valamiért nem foglal állást mellettük. Sőt, Markó Attila RMDSZ-es politikus, kisebbségügyi államtitkár, az Egyházi Ingatlanokat Visszaszolgáltató Különbizottság aligazgatója nemrég a Duna Televízió egyik műsorában határozottan úgy vélekedett, hogy a premontrei rendet nem illeti meg az egykori premontrei gimnázium (!). Fejes Rudolf Anzelm kijelentette, folytatja a harcot a gimnáziumért, még akkor is, ha megfélemlítéssel és egy demokratikus államban megengedhetetlen „szekus módszerekkel” akarják ettől eltántorítani.
Szőke Mária, Reggeli Újság
Erdély.ma

Szobrot kapott Leöwey Klára Máramarosszigeten
Születésének 190. évfordulója alkalmából szobrot avattak Leöwey Klára tiszteletére a híres pedagógusról, íróról elnevezett máramarosszigeti gimnázium udvarán.
Ez a szobor az első, amelyet Leöwey Klárának állítanak szülővárosában. A marosvásárhelyi Deák Attila szobrászművész alkotta mellszobrot Béres István parlamenti képviselő, Béres Ildikó igazgató, valamint Vicsay János Máramaros megyei főtanfelügyelő-helyettes leplezték le. A mellszobor talapzatán egy Leöwey Klára-idézet, valamint a gimnázium monogramja kapott helyet. Köszöntőbeszédében a főtanfelügyelő-helyettes hangsúlyozta a Leöwey Klára elméleti gimnázium eddig elért eredményeit. Ugyanakkor biztatott minden szülőt, hogy bátran merjék magyar iskolába íratni gyermekeiket.
„Sajnos ma is sokan vannak olyanok, akik a többségi iskolában nagyobb jövőt látnak, mint az anyanyelvű magyarban. Vannak olyan Máramaros megyei települések, ahol ma újra lehetne indítani a magyar tagozatot. Az lesz a miénk, amit ki tudunk harcolni magunknak” – figyelmeztetett Kós Károly szavaival Vicsay János főtanfelügyelő-helyettes. Leöwey Klára 1821. március 25-én született Máramarosszigeten. Életének alakulására a legnagyobb hatást a nők művelődési egyenjogúságáért küzdő Teleki Blanka gyakorolta, akinek nyomán Leöwey Klára is a magyar nőnevelés céljainak szentelte életét. Leöwey Klára életének egy tragikus baleset vetett véget. Budapesten 1897. április 8-án egy omnibusz elgázolta, s néhány óra múlva elhunyt. Búcsúztatására a magyar fővárosban került sor, végső nyughelye azonban Máramarosszigeten, a református temetőben van. A most avatott szobron kívül Máramarosszigeten Leöwey Klárára emlékeztet egy múlt század elején állított dombormű is, amely a református templomkertben található.
Máramarosszigeten 2002-ben nyílt meg a róla elnevezett magyar tannyelvű iskola. Ezzel közel hatvan év után indult újra a magyar tannyelvű oktatás a városban. Az első években az iskola épülete gondozatlan volt, teljes felújításra szorult. Mára a máramarosszigeti magyar iskola a város egyik legjobban fölszerelt és rendben tartott tanintézete. Az iskolában jelenleg közel 300 diák tanul óvodától érettségiig. A gimnázium jövőre ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját.
Zahoránszki Brigitta
Krónika (Kolozsvár)

Horea Uioreanu Kolozs megyei PNL-képviselő a Iorga-tábláról, a történelmi hűségről
Románia belügyeibe, Kolozsvár közigazgatási kérdéseibe való beavatkozásnak tekinti Horea Uioreanu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti képviselője, hogy a magyar Külügyminisztérium a Nicolae Iorgától származó idézettel ellátott tábla eltávolítását kéri a kolozsvári Mátyás-szoborról. A Krónikának adott interjúban a kolozsvári honatya arról is szót ejt, mit értett azon, hogy a Fadrusz-alkotáson nyílvesszőt kell elhelyezni a magyar király ülepébe.
Annak kapcsán, hogy a magyar Külügyminisztérium a Mátyás-szoborcsoport elé elhelyezett, Nicolae Iorga-idézettel ellátott tábla eltávolítását kérte, Ön azt szorgalmazta: Hunyadi Mátyást a hátsó felébe helyezett nyílvesszővel kellene ábrázolni a Fadrusz-alkotáson. Nem gondolja, hogy ez sértés a magyar királyra, akit történetesen Iorga is román származásúnak tartott?
– Én azt nyilatkoztam, hogy két feltétellel mondanánk le a Iorga-tábláról. Az egyik, hogy távolítsák el Moldva zászlaját a magyar király lovának lábai elől, mivel Corvin Mátyás nem győzte le Ştefan cel Mare fejedelmet, hanem éppen fordítva történt. A másik feltétel pedig, hogy ábrázolni kell a moldvabányai csata valósághű jelenetét, amikor is a magyar uralkodót az ülepén is megsebesítették egy nyílvesszővel, miközben menekült. Erről beszélnek a korabeli krónikások. Tehát ha ez a két feltétel teljesül, el lehet távolítani a feliratot.
– Nem jelentene veszélyes precedenst beavatkozni művészi alkotásokba teljesen ellentétes módon azzal, ahogyan a szobrász, a festő megalkotta azokat?
– Dehogy. Az a legveszélyesebb precedens, hogy a magyarországi hivatalos személyek beleütik az orrukat Románia belügyeibe, Kolozsvár közigazgatási kérdéseibe.
– De hát a magyar állam is hozzájárult a szoborcsoport restaurálásához.
– Az más kérdés, hogy a magyar állam részt kívánt vállalni a finanszírozásban. Az viszont a belügyekbe való beavatkozásnak számít, ha Magyarország diktálni próbál a tekintetben, milyen legyen a város arculata, a központja, mit helyezzünk el a szobor elé, és mit ne. De visszatérve a nyílvesszővel kapcsolatos nyilatkozatomra: mindezt képletesen értettem (este o parabolă – szerk. megj.), nem kell feltétlenül konkrétan érteni.
– Ennek ellenére sértő a magyarokra. De ha már a történelmi hűséget szeretné visszaadni a műemlékeken, ön szerint vajon miért nem ábrázolták Mihai Viteazul kolozsvári szobrát fej nélkül? Elvégre 1601-ben a fejedelmet lefejezték Aranyosgyéresnél.
– Na jó, ha nem akarja megérteni az én nyilatkozatom átvitt értelmét, az az ön baja. Sajnálom, hogy bronztáblákról polemizálunk, miközben Romániának és Kolozsvárnak is vannak sokkal fontosabb gondjai.
– De hát ön tartotta fontosnak, hogy véleményt mondjon a Iorga-tábláról, amelyet a műemlék alkotóelemének tart, ezért eltávolítását ellenzi. Holott az 1902-ben leleplezett szoborcsoporton eredetileg a Mátyás király felirat szerepelt. Miért nem kerülhet vissza például a király neve magyarul?
– Ezt a problémát a kolozsvári önkormányzatnak kellene felvetnie, nem nekem, én nem képviselem sem a polgármesteri hivatalt, sem a tanácsot. Ők döntöttek úgy, hogy más formában, a szobor elé helyezik el az eredetileg 1932-ben felkerült táblát. Amúgy pedig a restaurálás után felkerült egy magyar nyelvű tájékoztató szöveg is a szobor mellé. Valóban, eredetileg a Mátyás király felirat szerepelt az alkotáson, aztán az első világháború után a Matei Corvin, a negyvenes évek végén pedig a Mathias Rex elnevezés került fel. És én ezt nagyon helyesnek tartom, elvégre Mátyás idejében a latin volt a hivatalos nyelv a közigazgatásban.
– Csakhogy a Iorga-idézet Gheorghe Funar idején és most is törvénytelenül került a szoborra.
– Ezt ugyancsak a helyi önkormányzattól kell megkérdeznie, hogy milyen alapon helyezték el. Gyanítom, hogy megvolt rá a törvényes alapjuk, másképpen nem tették volna ki. Viszont ha mégis törvénytelenül történt, a polgármesteri hivatalt kell elmarasztalni, nem engem.
– Felvetette Moldva zászlajának eltávolítását is. Holott a lobogó azt ábrázolja, hogy a moldvabányai csata után Ştefan cel Mare mégis behódolt Mátyásnak, Moldva pedig Magyarország vazallusa lett.
– Még egyszer mondom, a nyílveszszőre és a zászlóra vonatkozó kijelentésemet átvitt értelemben kell érteni, ne tereljük más irányba a szót. Nyugodjon meg, régen eltűnt volna az a zászló onnan, ha a történelem során másként történt volna. Tisztában vagyok azzal, amit ön mond, hogy valóban úgy történt.
– Pártjával együtt miért háborodott fel azon, hogy a Székelyföld irodát nyitott Brüsszelben, ahol számos más romániai régió, megye – többek között Kolozs – is rendelkezik már kirendeltséggel?
– Mert a Székelyföld nem létezik közigazgatási egységként Romániában.
– És a Mócvidék vagy Olténia létezik történelmi-földrajzi-kulturális régióként?
– Hivatalos közigazgatási entitásként nem létezik sem Mócföld, sem Avasvidék, egyik sem képviselteti magát hivatalosan ebben a formában. Éppen ezért kérette be a román külügyminisztérium a magyar nagykövetet, és követelte, hogy az iroda megnyitásán ne vegyen részt egyetlen magyarországi hivatalosság sem.
– Ehhez képest részt vett az eseményen egy Kovászna megyei liberális tanácsos is.
– Nem áll módomban kommentálni egy megyei tanácsos részvételét. Ha jól értettem, az illető képviselő gesztusát megvitatja a PNL területi szervezete. (Továbbra sincs egyezség a Iorga-tábláról. Egyelőre nem egyezett meg a Mátyás-szoborcsoport elé törvénytelenül kihelyezett, Iorga-idézetet tartalmazó bronztábla eltávolításáról az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) Kolozs megyei szervezete. Máté András, a szövetség megyei vezetője a Krónikának elmondta: tegnapi megbeszélésükön abban maradtak Daniel Buda megyei PDL-elnökkel, hogy a héten folytatják a tárgyalást. Buda korábban azért kérte a megbeszélés elhalasztását, mert előbb beszélni akart Sorin Apostu kolozsvári polgármesterrel. Mint arról beszámoltunk: a koalíciós egyezmény értelmében, amennyiben az RMDSZ és a PDL helyi képviselőinek nem sikerül megegyezniük, az ügyben a két politikai alakulat csúcsvezetése hoz döntést. Eközben Németh Zsolt, Magyarország külügyi államtitkára a Mátyás-szoborcsoport kapcsán tegnap úgy nyilatkozott: „történelmileg a legjobb állapotban van a magyar–román kapcsolatrendszer, és a két ország elkötelezett ennek megőrzése mellett”. A fideszes politikus tegnap Budapesten megbeszélést folytatott Bogdan Aurescu román külügyi államtitkárral, aki arról biztosította, hogy a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport eddig is „sikertörténet” volt, és Bukarest elkötelezett amellett, hogy az új minőségű magyar–román kapcsolatrendszer sikertörténet legyen a jövőben is. Elmondta, egyetértettek abban, hogy történelmileg a legjobb állapotban van a magyar–román kapcsolatrendszer, „ezt százéves időtávban is nyugodtan állíthatjuk”. Ebben a szövegkörnyezetben értelmezhetők a felmerülő viták és nézetkülönbségek, „élő kapcsolatrendszerről van szó”, tette hozzá.)
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Toró: a Demokrácia Központok a magyar kormány nemzetpolitikai partnerei
A 2005 óta készülő, a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetről, a Demokráciaközpontok működéséről megjelent újságcikkekről, valamint a kolozsvári Mátyás-szoborral kapcsolatos legújabb fejleményekről számolt be, illetve fejtette ki álláspontját június 8-i sajtótájékoztatóján az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Toró T. Tibor, valamint közép-erdélyi régióelnöke, Gergely Balázs.
Javítani kell a kisebbségi törvénytervezetet
A kisebbségek jogállásáról szóló törvény tervezetéről Toró T. Tibor elmondta: a jogszabály elfogadása rendkívül fontos, mert megnyugtatóan rendezheti a többség-kisebbség viszonyt. „Úgy vélem, most van esély arra, hogy pontot lehessen tenni a történet végére, de a jelek szerint erre nincs tényleges politikai akarat” – mondta, majd felvázolta a készülő jogszabály néhány hiányosságát. Ezek közé sorolta, hogy a törvénytervezet nem fogalmazza meg tisztán a kulturális autonómiát, nem jeleníti meg egyértelműen a kollektív jogokat, nem rendelkezik a kisebbségi önkormányzatok állami finanszírozásáról, ugyanakkor komoly akadályokat gördít újabb kisebbségi szervezetek létrehozása elé.
Toró T. Tibor elmondta: évekkel ezelőtt az RMDSZ parlamenti frakciójának tagjaként benyújtotta a törvénytervezettel kapcsolatos módosító javaslatait, amelyeket nem veszik figyelembe. Hozzátette: mivel nagyon komoly közösségi érdekről van szó, a törvénytervezet ügyében levelet intéztek Kelemen Hunor RMDSZ-elnökhöz, arra kérve őt: tegyék félre a politikai nézeteltéréseket, és egyeztessenek. „Ilyen horderejű kérdésekben nem lehet kamarilla-egyezségekkel eredményre jutni, hiszen ez előbb-utóbb megbosszulja magát. Ha egy tízes skálán osztályoznánk a törvénytervezetet, ez nálunk 4-est érne, vagyis elbukna. Úgy vélem, a jelenlegi politikai konjunktúrában, amikor az RMDSZ-en múlik, hogy áll vagy bukik a kormány, romániai magyar-magyar konszenzussal és közel tíz cikkely módosításával ez a törvény legalább 8-as szintre feljavítható” – mondta Toró T. Tibor. Lejárató célú újságcikkek
Az EMNT vezetői kitértek az Evenimentul zilei, valamint az Új Magyar Szó című központi napilapokban az elmúlt napokban megjelent cikkekre is. Emlékeztetőül: a két bukaresti lap az EMNT által létrehozott Demokrácia Központok működését és finanszírozását taglalta, a civil intézmény munkatársai béréről is közölve adatokat. Toró T. Tibor és Gergely Balázs elmondták: alapos a gyanú, hogy az említett cikkekbe foglalt, „részben hiteles, részben eltorzított, de mindenképpen lejáratási szándékkal közölt” információk a pénzügyőrségtől szivárogtak ki, ugyanis e hivatal munkatársai négy héten át vizsgálódtak a Demokrácia Központokban. „A pénzügyőrségnek kötelessége vizsgálni a törvényességet, ez ellen nincs kifogásunk, de nincs joga kiadni az információkat. A pénzügyőrség jelenlegi vezetője az RMDSZ által javasolt személy (Ladányi Árpád – sz. m.), és kérjük tőle, hogy belső vizsgálat útján tisztázza, hogyan szivároghatnak ki ezek az adatok” – mondta Toró T. Tibor. Hozzátette: az EMNT és az Erdélyi Magyar Nemzeti Mozgalom Egyesület nem állami intézmények, hanem civil szervezetek, tehát belső pénzügyeik nem tekinthetők közérdekű információknak.
Toró T. Tibor elmondta: a Demokrácia Központok magyar állami és egyéb jó szándékú támogatók finanszírozásával működnek, de nem a Bethlen Gábor Alapban elkülönített forrásokból. A magyar kormány 500 ezer eurót (2,25 millió lejt) biztosított a Demokrácia Központok működésére, miután a magyar kormány nemzetpolitikai prioritásai és a Demokrácia Központok szándékai nagymértékben azonosak. A Romániában jelenleg működő 30 Demokrácia Központban összesen 110 munkaszerződéses alkalmazott dolgozik teljes vagy részmunkaidőben; az ügyintézők bére havi 870-1100 lej, az irodavezetőké, igazgatóké 1200-2000 lej, a hat központi koordinátoré egyenként 2000-2900 lej közé tehető. Az eltelt öt hónapban a Demokrácia Központok munkatársai 20 ezer könnyített honosítási iratcsomót állítottak össze, ami 42 ezer személyt jelent, egyben 118 ezer embernek nyújtottak tájékoztatást a magyar állampolgárság igénylése kapcsán.
Gergely Balázs megköszönte az Evenimentul Zilei napilapnak, hogy mintegy harminc százalékos fizetésemelésben részesítette, és bankszámla kivonattal támasztotta alá, hogy a hálózat egykori igazgatójaként havi nettó 2900 lejes jövedelme volt, és nem 4100 lej, amint az Evenimentul Zilei, illetve Új magyar szó című lapokban megjelent.
Toró T. Tibor elmondta: a lejárató szándékú cikkekben éppen azok a személyek szerepelnek, akik kezdeményezői az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozásának és jogi bejegyzésének, az Evenimentul zilei című lap annak a politikai vállalkozónak az érdekeltségébe tartózik, aki több román politikus mellett „állítólag Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tanácsadója”; az Új Magyar Szó pedig RMDSZ-közeli lap.
A Mátyás-szobor mindnyájunké, és nem eladó
„Nem vagyunk eladhatók, a szobrok sem adhatók el. Mátyás király szobra mindazoké, akik magukénak érzik” – szögezte Gergely Balázs arra a kérdésre válaszolva, hogy mit szól az EMNT Horia Uioreanu kolozsvári liberális párti politikus javaslatához, miszerint Kolozsvár fizesse vissza a magyar kormánynak a Mátyás-szobor restaurálására fordított 400 ezer eurót. Gergely Balázs elmondta: az ilyen javaslatok a zsidóknak és főleg a szászoknak a Ceauşescu-diktatúrában lezajlott kiárusítására emlékeztetnek. Nagyon téved Horea Uioreanu, ha azt hiszi, hogy az erdélyi magyarság és a magyar kulturális örökség biznisz tárgyát képezheti.
Hozzátette: eddig egyedül az EMNT tett jogi lépést a Mátyás-szobor talapzata elé törvénytelenül elhelyezett, a magyarokat sértő Iorga-idézetet tartalmazó bronztábla ügyében, amikor ismeretlen elkövető ellen feljelentést tett az ügyészségen. „Amennyiben a helyzet nem változik, a jövő héten széleskörű politikai konzultációt tartunk, és az utcai kivonulást sem tartjuk kizártnak a vitatott bronztábla ügyében” – mondta Gergely Balázs.
Kolozsvár, 2011. június 8.
EMNT-sajtóiroda 
Erdély.ma