Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Hatu, Cristian
3531 tétel
2015. április 30.
Botár István: „a szakma talált meg engem”
Ha a helyzet úgy hozza, beáll a munkások mellé, és ő maga is ás, de van, amikor spaklit, ecsetet, vésőt vesz a kezébe. És amikor az egyszerű halandó azt hiszi, hogy „csak” sétál és nézelődik, ő tulajdonképpen terepfelmérésen van. A csíkszeredai Botár István a Csíki Székely Múzeum régésze. Ő mesél a különböző szakmákat bemutató rovatunkban a régészetről.
Bár szerette a történelmet, sosem álmodta magát Indiana Jones szerepébe, aztán mégis régész lett miután tizenöt évvel ezelőtt sikeresen megpályázta a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem által a régész szakon meghirdetett ösztöndíjat. „Igazából a szakma talált meg engem, nem én a szakmát. Szerencsés véletlen volt, már első év végén rájöttem, hogy ez egy nagyon izgalmas dolog, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a tanulásba" – meséli Botár István.
Mint szavaiból kiderül, egy régész mindennapjai korántsem annyira kalandosak, mint azt talán elképzeljük, bár néha meglehetősen izgalmasak, olykor akár komikusak is. „Izgalmas, amikor az ember terepen, akár terepbejáráson van. A friss szántásban megyünk a traktor után, és próbálunk leletet találni. Így azonosítjuk a lelőhelyeket. Sokszor komikus a helyzet. Van, amikor a nénik elmondják, hogy édes lelkem, itt soha semmi nem volt, harminc éve kapáljuk ezt a földet, de nagy a sikerélmény, amikor meg tudom nekik mutatni, hogy egy bronzkori leletet találtunk a földjén. Aztán egy másik heuréka-élmény, amikor egy ásatás során egy adott korból az első leletet megtaláljuk. Például én és a kollégáim tártuk fel Csíkban az első Árpád-kori templomokat. Ez mindig nagy élmény, izgalom” – meséli lelkesen a Csíki Székely Múzeum fiatal régésze.
Munkájának vannak kevésbé látványos, de izgalmas részei is. „Az ember a saját nyers adataival kezd könyvtárazni, utánaolvasni, és akkor jön rá az összefüggésekre. Kevésbé látványos és érdekes az ásatások leszervezése, amikor győzködni kell a telektulajdonost, a polgármestert, a pap bácsit, a traktoristát, hogy a munkálatok elindulhassanak. Mivel helyi szinten nagyon kevés ember van, akit régésztechnikusként használhatunk, mindig nehézkes az első két-három nap, amíg a segítőtársakat betanítjuk, megértik, hogy nem feltétlenül köbmétereket kell kiásni, hanem rétegenkénti finom munkára van szükség” – fűzi hozzá.
Személy szerint sosem zárkózott el a szakmával járó fizikai munkától, maga is szívesen beáll lapátolni. Aztán ott van még a leletek megtisztítása, a cserépmosás, ragasztás, majd később a dokumentálás, az irodai munka, végül a lelőhelyről, a leletről, kutatásról összegző tanulmány publikálása. „Fontosnak tartom, hogy ezeket az értékeket, ismereteket minél hamarabb visszaadhassuk a helyi közösségnek. Ha mondjuk megjelenik szakkönyvekben, tanulmánykötetekben egy cikk, az a csíkszentmártoni bácsi vagy a csíkszentsimoni kislány életet nem befolyásolja, viszont ha egy helyi lapban, újságban, tévében az információ eljut hozzájuk, vagy nyílt órán beszélünk róla a gyerekeknek, akkor ez az ismeret visszacsordogál a közösségbe. Jó érzés, amikor a traktoristát a terepen meggyőzőm, hogy a friss szántásban van valami, amikor a pap bácsi megérti, hogy nem púp vagyunk a hátán, mert a templomában kutatunk, hanem a falu történelméhez, életéhez hozunk olyan ismereteket, amikről nincs tudomásuk. Egy marék, önmagában értéktelen koszos cserép, vagy egy árok, lakóház, amit feltárunk, az adott falunak a történetét évszázadokkal vetíti vissza. A helyi identitás szempontjából ezek fontos kicsi puzzle-darabok. Székelyföld ilyen szempontból nagyon szerencsés, mert sok még a kutatnivaló, gyakran van sikerélmény. Ezek az apró tudományos részeredmények azon túl, hogy helytörténetileg érdekesek, a Kárpát-medence történetére nézve is nagyon fontosak” – hangsúlyozza a régész.
E szakmának sajnos árnyoldalai is vannak, nem mindenhol örülnek az ásatásoknak, a kutatásoknak. „Vannak olyan falvak, lelőhelyek, amikor azt érzem, hogy ha nem is ellenségesek, minimum közömbösek. Van pap, aki örül, jön, beáll mellénk lapátolni, érdeklődik, de olyan is akad, aki alig várja, hogy elhagyjuk a helyszínt.” De nem szolgálja őket sem a törtvény, sem az intézményi háttér. Ha például egy építkezés lelőhelyet érint, a feltárás költségeit a befektetőnek, a tulajdonosnak kell állnia. A régész pedig ez esetben „pluszköltség”. „A törvény, a hatóság és a tulajdonos között pingpongoznak velünk, ez hálátlan szerep, nem nagyon szeretem. Mi vagyunk ilyenkor a fekete bárány” – jegyzi meg.
„Izgalmas, érdekes munka, tele kihívásokkal, javasolni tudom olyan embereknek, akik szeretnek tanulni, érdekli őket a kulturális örökségünk. Mivel Romániában kedvezőtlen a törvényi háttér, a fizetés, igazából nem javasolnám senkinek. Kicsit visszás dolog, de azt látom, hogy fiatal kollégák tömegei végeznek az egyetemen és mennek Németországba dolgozni. Imádom a munkámat, de a pedagógus és az orvos is szereti munkáját, és közben tele van keserűséggel, kételyei vannak, nem tud, nem mer tervezni” – mondja. Botár István munkája jelenleg több síkon zajlik, ásatási jelentést, tanulmányt ír, doktori címének a megvédésére és közben újabb megbízatásokra készül. Mert szereti munkáját.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro
2015. április 30.
Kisebbségvédelmi konferencia magyarok nélkül
Nem sikerült a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport aktivistáinak feltenniük a kérdéseiket a külügyminisztérium és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem által szervezett kisebbségvédelmi nemzetközi konferencián, a felszólalók beszédei pedig sokak szerint nevetségesek voltak.
A konferencia tárgya a húsz éve elfogadott kisebbségvédelmi keretegyezmény, és a kisebbségvédelem román modellje volt, ennek ellenére nem hívták meg az RMDSZ-t vagy más magyar szervezetet, és még csak a kolozsvári Kisebbségkutató Intézetet sem. A résztevőket is szelektálták: újságírókat csak úgy engedtek be, ha sajtóigazolványukat jól látható helyre kitűzték, kisebb szóváltás után lapunk munkatársa is csak így léphetett be. A diákok sem hallgathatták meg a felszólalásokat, ha nem bizonyították, hogy egyetemisták.
Bár a kétnyelvűségért küzdő kolozsvári Musai-Muszáj csoport képviseltette magát a teremben, arra nem találtak alkalmat, hogy felszólaljanak. A rendezvény kiemelt vendége a Velencei Bizottság elnöke, Gianni Buquicchio volt, aki beszéde után elhagyta a termet, így nem szembesült a Musai-Muszáj kérdéseivel. A közönség soraiban egyébként látni lehetett Toró T. Tibort, az EMNP stratégiai aelnökét és Izsák Balázs SZNT-elnököt.
„Tulajdonképpen itt most azt ünnepelik, hogy Románia húsz éve nem tartja tiszteletben a Kisebbségi Keretegyezményt, a közigazgatási átszervezéssel ismét a megszegésére készül, és tulajdonképpen erre senki nem figyel oda” – fogalmazott Izsák Balázs, a Székely Nemzeti tanács elnöke újságírói kérdésre. Hozzátette: a felszólalók nyilvánvalóan tisztában vannak azzal, hogy mi a valóság, de megpróbálták elkerülni annak a lehetőségét is, hogy kritika hangozzon el.
Külügyminiszter: az autonómia szegregál
Megnyitóbeszédében Ioan-Aurel Pop, a BBTE rektora több nyelven, köztük magyarul is üdvözölte a meghívottakat és résztvevőket, majd az ország kisebbségi jogokhoz való hozzáállásáról, az elmúlt huszonöt évről beszélt.
Gianni Buquicchio, a Velencei Bizottság elnöke egyebek mellett arról beszélt, örömmel csatlakozik egy ilyen eseményhez, "ünneplendő az együttélés és egyetértés elmúlt húsz évét". Úgy fogalmazott, reméli, lesz alkalom megvitatni az ország előtt álló kihívásokat. Azt is mondta, Kolozsvár megannyi vallási, nyelvi, kulturális kisebbségnek ad otthont, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem pedig egyike a legsikeresebb példáknak, amelyeket felmutathat az ország a multikulturalitás felvállalásában.
A Velencei Bizottság pozitív és építő jellegű megközelítést tapasztal Románia részéről a kisebbségvédelemben – fogalmazott Gianni Buquicchio. Kijelentette, a Velencei Bizottságnak nem feladata, hogy monitorozza az országok kisebbségvédelmét, de azt tapasztalja, hogy a román hatóságok kiemelten figyelnek a kisebbségvédelmi keretegyezmény és más alkalmazható normák betartására. Azt is megemlítette, hogy Románia kezdeményezően járult hozzá a Velencei Bizottság általános kisebbségvédelmi jelentéseinek az elkészítéséhez.  Bogdan Aurescu külügyminiszter többek között arról beszélt, hogy Románia nemzetállamból multikulturálissá vált, ugyanakkor szólt arról is, hogy az autonómia szegregációhoz vezet, a kisebbség izolációjához. "A magukat elszigetelő kultúrák nem képesek fejlődni, így az etnikai alapú területi autonómia sem lehet jó megoldás a kisebbségvédelemben" – jelentette ki.  Elmondta, hogy Románia kialakította saját kisebbségvédelmi modelljét, amelynek alapja a kisebbségek bevonása a politikai döntéshozatalba. A modell nem tökéletes, szükség van folyamatos fejlesztésére, de jobb megoldást nyújt a kisebbségi kérdésre, mint más modellek - közölte Bogdan Aurescu.
Kellemetlen kérdések
Bethlendi András, a Musai-Muszáj csoport aktivistája maszol.ro-nak elmondta, két kérdést szerettek volna feltenni a Velencei Bizottság elnökének. Első körben arra voltak kíváncsiak, nem tartja-e ironikusnak, hogy éppen Kolozsváron ünnepelik a keretegyezmény huszadik évfordulóját, miközben az egyezményen belüli harmadik paragrafust, a többnyelvű tábla kihelyezését figyelmen kívül hagyják. A másik kérdés az lett volna, tudtára fogja-e adni a helyi hatóságoknak, hogy ezek a vállalások nem opcionálisak, valójában egy nemzetközi szerződést sértenek meg az egyezmény ignorálásával.
Az aktivistát az elhangzott beszédekről is kérdeztük. „A keretegyezményről készült jelentések, amelyekből Gianni Buquicchio valószínűleg informálódik, nem feltétlenül állják meg a helyüket, sokkal pozitívabb képet adnak a romániai valóságról, mint amit a mindennapokban tapasztalhatunk. Romániában valóban sok törvény van, amit elfogadtak, de ezeket nem ültetik gyakorlatba” – fogalmazott.
Jó kérdések, rossz válaszok
Sajtótájékoztatóján Bogdan Aurescu külügyminiszter az RMDSZ hiányát firtató újságírói kérdésre úgy válaszolt, a magyar, a német, a török kisebbségnek számos képviselője megjelent, másokkal együtt. A kérdést többen megismételték, de a korábbinál bővebb választ végül nem kaptak – bár azt még hozzátette, a romániai kisebbségi modellt elismerik Európában.
A marosvásárhelyi utcanévtáblák ügye kapcsán azt mondta, minden egyes problémát külön kell megvizsgálni, és a húsz százalékos kisebbségi küszöbre hivatkozott, annak ellenére, hogy ez az említett város esetén nem releváns.
Kustán Magyari Attila 
maszol.ro
2015. május 5.
Talpig fehérben a cserefalvi református templom
Óriási összefogás, az épített örökséghez való ragaszkodás, a megmaradásba vetett hit, Soós Noémi lelkipásztor és a gyülekezet kitartó munkája eredményeként megújult a salétromosodás miatt pusztulásra ítélt 230 éves cserefalvi református templom. A felújított templomot vasárnap hálaadó istentisztelet keretében áldotta meg főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az ünnepségen jelen voltak a szomszédos falvak lelkészei, gondnokai, Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese, Osváth Csaba, Ákosfalva község polgármestere, a külföldi testvértelepülések képviselői, a gyülekezet tagjai és az elszármazottak.
A reménység csírája éla gyülekezetben
Lőrincz János liturgiai szolgálatát követően Kató Béla püspök személyes vallomással kezdte igehirdetését, melyben elmondta, hogy püspöki szolgálatának szinte minden vasárnapjára esik egy-egy ünnepi istentisztelet, melyre meghívást kap és részt is vesz rajta. Ezeket azért tartják, mert a gyülekezetek Isten segedelmével befejeztek egy építkezést, felújítást, amiért vele együtt szeretnének hálát adni az elvégzett munkáért. Bármennyire fárasztó az utazás, mégis nagy örömmel megy a gyülekezetekbe, mert ott minden alkalommal felfedezi a reménység csíráját. Fontos, hogy ne csak mondjuk, hanem bizonyítsuk is, hogy él bennünk a remény. Ha a cserefalviaknak nem lett volna reménységük, akkor ez a templom nem újult volna meg. A 230 éves templom jelzi, hogy ez a nép, amely évszázadok óta reménységgel él itt, jövőben is szeretne megmaradni. Ha nincs meg a reménység – ahogy a felolvasott igében, a Haggeus 2, 1-5. versében is olvasható – el is veszhet a nép. Lelkesítésre van szükség, hogy a lerombolt templom újraépüljön, s ismét megteljen élettel. Az a leborzasztóbb, ha az emberek hajléktalanná válnak. De nemcsak egyéneket, hanem közösségeket is veszélyeztet a hajléktalanság, s ezzel megmaradásuk kerül veszélybe, hiszen elveszítik múltjukat. Borzalmas képeket látunk a nepáli katasztrófáról, évezredes templomok váltak romhalmazzá. Az életben maradtak próbálják eltakarítani a romokat, mentik, amit lehet, mert vissza kell építeni, ami összedőlt. Olyan jelenségek, amelyek aggodalommal töltenek el bennünket, s feltesszük a kérdést: vajon mi meg tudjuk-e tartani, ami őseinktől ránk maradt? Nem ritka példa, hogy ahol egykor vár állt, most kőhalom van, ahol templom volt, most romok állnak, mert nincs már közösség körülötte. Az épületek nem választhatók el a közösségtől. Közösségi életünket évszázadokon át úgy szervezték, hogy őseink egy térben, a templomban lehetettek minden vasárnap. 230 év telt el azóta, hogy eleitek Cserefalván templomot emeltek, amit generációkon át tudatos hozzáállással ápoltak, óvtak, hogy a közösség megmaradjon. Ez hagyomány. Isten ügyét a "maradék" tartja meg, egy mag, amely vállalja, hogy bizonyságot tesz a folyamatosságról, ami a közösség életében a legfontosabb… Valószínű, ebben a faluban nem találunk egy 230 esztendős magánházat. Az ősi templomot viszont megőrizték, ahol minden átöröklődik, a közösségi lét, a remény, a szeretet és az értékrend, amiből táplálkozni lehet. A múlt dicsőségét jelző falak mellett fontos, ami benne történt, ami befolyásolta a gyülekezet tagjainak életét. Nem műemlék egyházat akarunk fenntartani, hanem megújult életeket. A hitnek a vakmerőségére van szükség van ahhoz, hogy ez megvalósuljon – mondta Kató Béla püspök.
Mennyei csodának köszönhető megújulás
A cserefalvi gyülekezetben 35 éve szolgáló Soós Noémi lelkipásztor a folyamatos építkezésről, a templom felújításáról szólva elmondta, hogy hatalmas dolgokat cselekedett az Úr ebben a gyülekezetben.
– 1784-85-ben 40 cserefalvi gazda épített templomot, ami 230 év múltán tűzvész, árvíz, két világháború, 40-évi kommunizmus, tévtanítók ostroma, demokráciának nevezett elvilágiasodás, az idők viharai ellenére ma megújulva áll. A templom hét nagyméretű javításon esett át, 1843-ban tűzvész rongálta meg 64 házzal együtt. 1910–1970 között kisebb javításokkal, meszeléssel tisztították a templom falait. Az 1970-es árvíz után megjelent a salétrom, és az utóbbi 30 évben három nagyjavítást végeztünk, minden általunk elérhető technológiával próbálkoztunk, de mostanig nem tudtunk megszabadulni a salétromtól, a falak felszívták a vizet. 1985-ben, 1992-ben és 2004-ben háromszor vertük le a vakolatot kívül-belül, sáncot ástunk köré, hogy elvezessük a vizet, lambériával eltakartuk a salétromot, aztán speciális vakolattal próbáltuk meggátolni a vizesedést, de hiába. A javítások alkalmával nemcsak a falakról gondoskodtunk, hanem a tetőzetről, toronyról, ajtókat, ablakokat cseréltünk, a cintermet felújítottuk, új portikust építettünk. A 2004-es javítást a holland testvérgyülekezet támogatta, amely 18 éven át sok segítséget nyújtott gyülekezetünknek.
2011–2015 között a 220 lelkes gyülekezet, 90%-ban önkéntes munkával, csodálatosan felújította templomát. Történt ez annak ellenére, hogy az angol testvérgyülekezetből egy építkezési vállalat tulajdonosa, Rodney Russell 15 évvel ezelőtt azt mondta, hogy zárják be a templomot, esetleg tartsuk meg múzeumnak, mert nem érdemes pénzt fektetni bele. Ha ezt megtesszük, egy termet épít, ahol istentiszteleteket tarthatunk. De nem akartuk feladni! A helyi önkéntesek megtanulták az aláfalazás technikáját, és maguktól jöttek az emberek. Amit építész vállalkozók nem mertek bevállalni, két gazdálkodó megtette. Három hónap alatt 28 cserefalvi egyháztag ingyen, önkéntes munkával olyan aláfalazási munkát végzett, amit nem tudtunk volna kifizetni. 2012-ben a toronytestet szigeteltük, 2013-ban is maguktól jöttek az emberek, és ki-ki végezte azt a munkát, amihez értett. Szigetelték, aztán lepadolták a templom aljazatát, a belső falakat mesteremberek festették, az ajtókat, ablakokat, karzatokat pedig lányok, asszonyok. Új padok készültek féláron, az asszonyok szőttes ülőpárnákat, énekeskönyv- borítókat varrtak, új csíkdánfalvi szőnyeget szőttettünk, aminek árát gyülekezetünk egyik nőtagja ajándékozta. 2014-ben elkészült a papi szék, gyülekezetünk faragóművészének ajándéka. Háromévi száradás után a templomot bevakolták, lefestették. 2015-ben kicseréltük a járdát. A templom külső-belső felújításán 61 egyháztagunk dolgozott önkéntesen, és voltak akik pénzadományt adtak. A templomfelújítás a javításhoz felhasznált anyagok árába, a padok és a templom külső vakolásának-festésének árába került, azaz 16.541 lejbe – mondta hálaadással Soós Noémi lelkész, aki 35 éves cserefalvi szolgálata alatt megtapasztalta, hogy Isten mindig kulcsot adott a kezébe, amivel megnyithatta az ajtókat.
Köszönet a sok munkáért
Soós Noémi röviden visszapillantott a három és fél évtizedes múltra, a közösségépítésre. A 35 évvel ezelőtti gyülekezetből, a 230 lélekből már csak 49-en élnek a faluban, 157-et eltemettek, 24-en elköltöztek, 168-at kereszteltek, 111-et konfirmáltak, 52 párt eskettek. A 111 konfirmált fiatalból 52 maradt Cserefalván, 14 máshol lakik, de adományaival rendszeresen támogatja a gyülekezetet. Az 52 otthon maradt konfirmáltból 33 jár rendszeresen templomba.
Az ünnepi istentisztelet után több köszöntés és köszönet hangzott el. Osváth Csaba polgármester, aki sokat segített a gyülekezetnek, köszöntötte az egybegyűlteket, énekelt a gyülekezet ifjúsága, a vegyes kar, verset mondott Agyagási Beáta. Felszólalt Caren Ross az angol testvérgyülekezetből, Farkas Domokos gondnok, majd Adorján István káposztásszentmiklósi lelkész. Végül bemutatkozott az a három fiatal lelkész, aki ebből a gyülekezetből indult el.
A püspöknek, a tiszteletes asszonynak, a vendégeknek ajándékokat, virágot adtak át.
A rendezvény végén a püspök és a vendégek ellátogattak a majdnem kész ravatalozóhoz, majd szeretetvendégségre, a cserefalvi asszonyok munkáját dicsérő közös ebéd elköltésére került sor, amelyre mindenkit meghívtak.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 5.
Tőkés: gyújtsunk lármafákat!
Tőkés László EP-képviselő messzemenőkig támogatja a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését, melynek keretében lármatüzek meggyújtásával igyekszenek felhívni a figyelmet az erdélyi magyarság, illetve a székelység súlyos jogsérelmeire.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács stratégiai partnerségben végzik munkájukat az autonómia kivívása érdekében. Ennek szellemében az EMNT vezetősége és tagsága messzemenőkig támogatja az SZNT azon kezdeményezését, mellyel – a Székelyek Nagy Meneteléséhez hasonlóan – újabb nagyszabású megmozdulásként igyekszik felhívni a romániai és nemzetközi közvélemény figyelmét az erdélyi magyarság, illetve a székelység súlyos jogsérelmeire.
Az SZNT október 25-re meghirdetett akciója, melyben lármafákkal tervezik kivilágítani Székelyföld történelmi határait, kiváló alkalom lehet arra, hogy felhívjuk a figyelmet a román államhatalom erőszakos régióátszervezési terveire. Minél többen, minél több településen csatlakozunk a kezdeményezéshez, annál nagyobb eséllyel szabhatunk gátat az őshonos magyar közösségek akaratát és érdekeit semmibe vevő átszervezéseknek.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetősége támogatásáról biztosítja a Székely Nemzeti Tanácsot, és igyekszünk minden segítséget megadni az őszi esemény megszervezéséhez. Ugyanakkor arra kérjük tagjainkat és szimpatizánsainkat, hogy csatlakozzanak a kiváló kezdeményezéshez, és közösen álljunk ki alapvető jogaink védelmében. Gyújtsunk mindnyájan lármafákat Erdély hegyein! Nagyvárad, 2015. május 5.
Tőkés László elnök
itthon.ma –
2015. május 7.
Lefordítjuk, miről szólt a magyar és a román külügyminiszter találkozója
Mindannyian tudjuk, hogy a diplomáciai találkozók kacifántos nyelvezete miatt szinte lehetetlen kihámozni, valójában miről tárgyaltak a felek. Mi azért megpróbáltuk.
Nagy nap volt a mai, Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, illetve Bogdan Aurescu román külügyér egy asztalhoz ültek, rendezni közös dolgai(n)kat. A találkozót megelőzte némi verbális keménykedés a román fél részéről, ami kellőképpen megalapozhatta a hangulatot.
Ami elhangzott a két külügyminiszter esemény utáni sajtótájékoztatóján, meglehetősen lapos volt, mint általában az efféle találkozók hivatalos tálalása. Élve a gyanúperrel, hogy a valóság kissé bonyolultabb a látszatnál, megpróbáljuk dekódolni, értelmezni az elhangzottakat.
Vigyázat: mindez spekuláció! Mi szóltunk.
„Ésszerű együttműködésre van szükség Magyarország és Románia között, a vitákat ésszerű mederben kell tartani, hogy meg lehessen oldani őket – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.”
Nagy vitáink vannak, amelyek néha túllépnek az ésszerű nézetkülönbségek határain, de sajnos nem beszélhetünk ezekről őszintén a nyilvánosság előtt, elvégre baráti és szövetséges államok vagyunk. A magyar–román kapcsolatok voltak már jobbak is, finoman fogalmazva.
„Magyarország elkötelezett amellett, hogy a kisebbségekkel kapcsolatos vitákat európai módon, az európai értékeknek megfelelően kell rendezni, európai megoldást kell találni rájuk.”
A kisebbségi problémák megoldása terén nem találtunk semmilyen közös nevezőt, az autonómiára, nyelvi jogokra és egyebekre vonatkozó álláspontunk maximálisan eltér. Ilyenkor azt kell mantrázni, hogy európai, európai, európai, abból nagy baj nem lehet.
„Nem szabad véka alá rejteni, hogy vannak nehéz kérdések a kétoldalú kapcsolatokban. Közép-Európában a szomszédos országok viszonya sok érzékeny kérdéssel párosul, de egymásra vannak utalva, a sikereik függnek egymás sikerétől.”
Ez történetesen igaz, mégpedig olyan igazság, amit még egy diplomáciai találkozó után is ki lehet mondani, mert elég általánosan hangzik.
„2011 óta nem ülésezett a magyar–román kisebbségügyi vegyes bizottság, de most megállapodtak abban, hogy a társelnökök folytatják az elkezdett munkát a legfontosabb kérdések egyeztetéséről, és mihamarabb összehívják a bizottság ülését.”
Valahogy oldani kell a kvázi-hidegháborús hangulatot, ilyenkor pedig mi a biztos teendő? Hívjunk össze egy bizottságot, aztán vagy lesz belőle valami, vagy nem.
„Magyarországnak fontos a határon túli magyar nemzeti közösség és a Magyarországon élő román közösség is – tette hozzá (Szijjártó).”
Finomutalásképpen jeleznénk a tisztelt egybegyűlt sajtóképviselőknek, hogy nem feledkeztünk ám meg a kisebbségi jogok kérdéséről, még ha a román kolléga szeretné is ezt a látszatot kelteni.
„Bogdan Aurescu kiemelte: a kétoldalú kapcsolatokban a legfontosabb a párbeszéd, pragmatikus módon kell megbeszélni a nézeteltéréseket. Az érzékeny kérdésekre megoldást kell találni, valamint újabb együttműködési lehetőségeket kell keresni. A kisebbségek ügyének rendezéséhez is nyitottság kell – mondta.”
Mi olyannyira nyitottak és érzékenyek vagyunk, hogy csuda. Lám, nemrég még a Velencei Bizottság elnökét is odaszédítettük Kolozsvárra, hogy a jelenlétével legitimálja a román állam kisebbségekkel kapcsolatos politikáját. Ezt csináljátok utánunk, pajtikáink!
„A kisebbségügyi vegyes bizottsággal kapcsolatban a román miniszter közölte: eddig nem sikerült véglegesíteni a jegyzőkönyv szövegét.”
Értsétek már meg, hogy ez a bizottságosdi csak alibi. Megállapodtunk, hogy tárgyalunk arról, hogy leszögezzük, miről fogunk tárgyalni, majd valamikor.
„A magyar miniszter kiemelte: a kormány feladata és felelőssége, hogy a határon túli magyar közösségeket támogassa céljaik elérése érdekében, és ezt teszi akkor is, amikor az ésszerűség alapján vitatja meg Romániával a kisebbség helyzetét célzó intézkedéseket.”
Kedves kolléga, nem tudom finomabban mondani, hogy az erdélyi magyarok ügye nem belügy. Ha izmozni akartok, hát izmozzunk.
„Bogdan Aurescu ezzel kapcsolatban kijelentette: Románia szerint az autonómia támogatása nem tekinthető az erre vonatkozó európai normák részének, ezért elfogadhatatlan.”
A magyarok bekaphatják.
„Bogdan Aurescu beszélt arról is, hogy szerdán Markó Attila ellen európai elfogatóparancsot adtak ki, és ő utasítást adott, hogy ezt továbbítsák az illetékes hatóságoknak. Ennek az ügynek nincs politikai vagy etnikai felhangja – közölte.”
Ez egy nagyon is politikai és etnikai ügy, és akként is kezeljük.
„Szijjártó Péter megjegyezte: az ügyben a magyar külügyminisztériumnak nincs hatásköre.”
Ebben az ügyben egyelőre kivárunk, mert nem tudjuk még, mit fogunk csinálni, különben is Orbán miniszterelnök úr mondja ki a végső szót.
„A romániai restitúciós folyamatot illetően a román külügyminiszter elmondta: átfogó jogszabálycsomag rendelkezik a kérdésről, amely nagyon összetett.”
Ismételjem meg, mit csináljanak a magyarok?
„Nyáron megteremtik a gyorsforgalmi összeköttetést a két ország között (…) Hamarosan összekötik a két ország villamosenergia-hálózatát. Nemsokára összekötik Magyarország és Románia gázvezetékeit is.”
Végre mondhatunk valami pozitívumot!
„Románia Magyarország harmadik legfontosabb exportpiaca.”
Úgyhogy akár tetszik, akár nem, muszáj lesz kiegyeznünk valahogy, mert a gazdasági érdekeink ezt diktálják.
foter.ro/cikk
2015. május 8.
Az ügyészség buktathatja meg
A parlamenti többség működik, a kormány három évnyi kormányzás után 90 százalékát teljesítette annak, amit ígért, az NLP pedig nem tudja megállítani – jelentette ki Victor Ponta kormányfő, az SZDP elnöke tegnap, aki beiktatásának harmadik évfordulóján fontosnak tartotta köszönetet mondani a koalíciós partnereknek (és egyúttal a pártvezetés jóváhagyását kérte ahhoz, hogy tárgyalásokat kezdjen a Románia Haladásáért Országos Szövetséggel annak érdekében, hogy a jövő évi választásokon közös listákon induljanak, mert a haladáspárt lojális partnernek bizonyult).
Az SZDP ügyvezető bizottságának ülésén kifejtette: a gazdasági fejlődés és új munkahelyek létrehozásának a megvalósításával érnek majd kormányzásuk végére, függetlenül attól, hogy az mikor lesz. „Kollégáink közül nagyon sokan szenvedtek az utóbbi időben, egyesek joggal, mert hibáztak, mások azonban igaztalanul, a fontos azonban az, hogy bármennyien is hiányoznak most már ettől az asztaltól, a pártnak továbbra is 40 százalékos a támogatottsága, és így is meg fogjuk nyerni a helyi és a parlamenti választásokat” – mondotta. Hozzátette: „az NLP nem tud minket megbuktatni a parlamentben. Ha a korrupcióellenes ügyészség megbuktat minket, ez van! Pártunk minden körülmények között ellenáll!” Victor Ponta ellenzi a mostanában mindennapos előzetes letartóztatásokat: szerinte erre csak veszélyes bűnözők, erőszakos tetteket elkövető személyek esetében van szükség, s bár „minden embernek fizetnie kell az elkövetett hibákért”, Cristian Adomniţei Iaşi megyei liberális tanácselnököt nem kellett volna feltétlenül letartóztatni. Adomniţeit tegnap délután Jászvásárban kapcsolta le a korrupcióellenes ügyészség, miközben gépkocsiját vezette.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 9.
Miről szólt a magyar és a román külügyminiszter találkozója
Mindannyian tudjuk, hogy a diplomáciai találkozók kacifántos nyelvezete miatt szinte lehetetlen kihámozni, valójában miről tárgyaltak a felek. Mi azért megpróbáltuk.
Nagy nap volt a mai (csütörtöki – szerk. megj.), Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, illetve Bogdan Aurescu román külügyér egy asztalhoz ült rendezni közös dolgai(n)kat. A találkozót megelőzte némi verbális keménykedés a román fél részéről, ami kellőképpen megalapozhatta a hangulatot.
Ami elhangzott a két külügyminiszter esemény utáni sajtótájékoztatóján, meglehetősen lapos volt, mint általában az efféle találkozók hivatalos tálalása. Élve a gyanúperrel, hogy a valóság kissé bonyolultabb a látszatnál, megpróbáljuk dekódolni, értelmezni az elhangzottakat. „Ésszerű együttműködésre van szükség Magyarország és Románia között, a vitákat ésszerű mederben kell tartani, hogy meg lehessen oldani őket – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.”
Nagy vitáink vannak, amelyek néha túllépnek az ésszerű nézetkülönbségek határain, de sajnos nem beszélhetünk ezekről őszintén a nyilvánosság előtt, elvégre baráti és szövetséges államok vagyunk. A magyar–román kapcsolatok voltak már jobbak is, finoman fogalmazva.
„Magyarország elkötelezett amellett, hogy a kisebbségekkel kapcsolatos vitákat európai módon, az európai értékeknek megfelelően kell rendezni, európai megoldást kell találni rájuk.” A kisebbségi problémák megoldása terén nem találtunk semmilyen közös nevezőt, az autonómiára, nyelvi jogokra és egyebekre vonatkozó álláspontunk maximálisan eltér. Ilyenkor azt kell mantrázni, hogy európai, európai, európai, abból nagy baj nem lehet.
„Nem szabad véka alá rejteni, hogy vannak nehéz kérdések a kétoldalú kapcsolatokban. Közép-Európában a szomszédos országok viszonya sok érzékeny kérdéssel párosul, de egymásra vannak utalva, a sikereik függnek egymás sikerétől.”
Ez történetesen igaz, mégpedig olyan igazság, amit még egy diplomáciai találkozó után is ki lehet mondani, mert elég általánosan hangzik.
„2011 óta nem ülésezett a magyar–román kisebbségügyi vegyes bizottság, de most megállapodtak abban, hogy a társelnökök folytatják az elkezdett munkát a legfontosabb kérdések egyeztetéséről, és mihamarabb összehívják a bizottság ülését.”
Valahogy oldani kell a kvázi hidegháborús hangulatot, ilyenkor pedig mi a biztos teendő? Hívjunk össze egy bizottságot, aztán vagy lesz belőle valami, vagy nem.
„Magyarországnak fontos a határon túli magyar nemzeti közösség és a Magyarországon élő román közösség is – tette hozzá (Szijjártó).”
Finom utalásképpen jeleznénk a tisztelt egybegyűlt sajtóképviselőknek, hogy nem feledkeztünk ám meg a kisebbségi jogok kérdéséről, még ha a román kolléga szeretné is ezt a látszatot kelteni. „Bogdan Aurescu kiemelte: a kétoldalú kapcsolatokban a legfontosabb a párbeszéd, pragmatikus módon kell megbeszélni a nézeteltéréseket. Az érzékeny kérdésekre megoldást kell találni, valamint újabb együttműködési lehetőségeket kell keresni. A kisebbségek ügyének rendezéséhez is nyitottság kell – mondta.”
Mi olyannyira nyitottak és érzékenyek vagyunk, hogy csuda. Lám, nemrég még a Velencei Bizottság elnökét is odaszédítettük Kolozsvárra, hogy jelenlétével legitimálja a román állam kisebbségekkel kapcsolatos politikáját. Ezt csináljátok utánunk, pajtikáink!
„A kisebbségügyi vegyes bizottsággal kapcsolatban a román miniszter közölte: eddig nem sikerült véglegesíteni a jegyzőkönyv szövegét.”
Értsétek már meg, hogy ez a bizottságosdi csak alibi. Megállapodtunk, hogy tárgyalunk arról, hogy leszögezzük, miről fogunk tárgyalni, majd valamikor.
„A magyar miniszter kiemelte: a kormány feladata és felelőssége, hogy a határon túli magyar közösségeket támogassa céljaik elérése érdekében, és ezt teszi akkor is, amikor az ésszerűség alapján vitatja meg Romániával a kisebbség helyzetét célzó intézkedéseket.”
Kedves kolléga, nem tudom finomabban mondani, hogy az erdélyi magyarok ügye nem belügy. Ha izmozni akartok, hát izmozzunk.
„Bogdan Aurescu ezzel kapcsolatban kijelentette: Románia szerint az autonómia támogatása nem tekinthető az erre vonatkozó európai normák részének, ezért elfogadhatatlan.” A magyarok bekaphatják.
„Bogdan Aurescu beszélt arról is, hogy szerdán Markó Attila ellen európai elfogatóparancsot adtak ki, és ő utasítást adott, hogy ezt továbbítsák az illetékes hatóságoknak. Ennek az ügynek nincs politikai vagy etnikai felhangja – közölte.”
Ez egy nagyon is politikai és etnikai ügy, és akként is kezeljük.
„Szijjártó Péter megjegyezte: az ügyben a magyar külügyminisztériumnak nincs hatásköre.” Ebben az ügyben egyelőre kivárunk, mert nem tudjuk még, mit fogunk csinálni, különben is Orbán miniszterelnök úr mondja ki a végső szót.
„A romániai restitúciós folyamatot illetően a román külügyminiszter elmondta: átfogó jogszabálycsomag rendelkezik a kérdésről, amely nagyon összetett.”
Ismételjem meg, mit csináljanak a magyarok?
„Nyáron megteremtik a gyorsforgalmi összeköttetést a két ország között. (…) Hamarosan összekötik a két ország villamosenergia-hálózatát. Nemsokára összekötik Magyarország és Románia gázvezetékeit is.”
Végre mondhatunk valami pozitívumot!
„Románia Magyarország harmadik legfontosabb exportpiaca.”
Úgyhogy akár tetszik, akár nem, muszáj lesz kiegyeznünk valahogy, mert a gazdasági érdekeink ezt diktálják.
Papp Attila Zsolt (Foter.ro)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 11.
Könyvet hagyományozni a jövőnek
A Varadinum keretében péntek délután a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központ múzeumtermében teltház előtt mutatták be Dukrét Géza: Siter, adalékok történetéhez és népismeretéhez című kötetét a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság szervezésében.
Veres Kovács Attila tiszteletes a házigazda egyházközség nevében üdvözölte a jelenlévőket, kifejtve örömét, hogy e helyszínen a szakralitás mellett a kultúrának is otthont adhatnak. Olyan otthont, ahová minden felekezet és mindenféle ideológia, amely az embereket érdekli, elfér egymás mellett. Az pedig, hogy könyvet hagyományoznak a jövőnek, előrevetíti azt a reményüket, hogy az internet elterjedése ellenére a jövőben is fontos lesz a könyv, az olvasás.
A Partiumi füzetek sorozatában 82.-ként megjelent helytörténeti kötetet, mely 300 oldala és gazdag illusztrációi miatt inkább könyv, mint „füzet”, Kupán Árpád történész ismertette. „A kötet nemcsak a siterieket érdeklő és érintő történéseket írja le, hanem felidézi gazdag közös múltunk emlékeit is, amelyből mindnyájan tanulhatunk, levonhatjuk a helyes következtetéseket” – fogalmazott Kupán Árpád, hozzátéve, hogy a történelem az élet tanítómestere. A külalakjában is megnyerő, tartalmas könyvben nem csupán a ma már sajnos községi rangját is elveszítő Árpád-kori település, Siter népi hagyományait, szokásait, foglalkozásait, életmódját ismerhetjük meg, hanem azokat a névtelen, ismeretlen személyeket is, akik mindennek alkotó részesei voltak. Dukrét Géza már évekkel ezelőtt közismertté tette a hegyköz-régió elnevezését, és annak újbóli használatát, amikor megírta és megjelentette a Partiumi füzetek 38. köteteként a Hegyköz című átfogó tartalmú monográfiáját. Új könyvében most még több adattal kibővítve ír e kisrégióról, természeti, földrajzi viszonyairól, gazdasági szerepéről, vallási, egyházi, néprajzi értékeiről. Arányosan és jól tagoltan mutatja be a település történetét alapításától napjainkig, kitérve demográfiai viszonyaira, a gazdasági, oktatási, egészségügyi területen végbement változásokra. Kupán azt kívánta, hogy minél több és értő, érdeklődő asztalára kerüljön ez a kötet.
Derzsi Ákos, a kötet kiadójának (Europrint) vezetője is felszólalt, hangsúlyozva, hogy méltó helyszínen mutathatták be ezt a tartalmas kötetet. „Amikor az ember forgatja ezt a könyvet, akkor az az érzése támad, hogy el kell jutnia a helyszínre”– fogalmazott.
Maga a szerző a kötet összeállításával kapcsolatos személyes élményeit osztotta meg a jelenlévőkkel, hangsúlyozva, hogy a Ceauşescu korszakban, sőt a ’90-es évek elején sem lehetett helytörténeti kutatással foglalkozni. „Ez a könyv csak egy töredéke annak az adathalmaznak, amit húsz év alatt összegyűjtöttem, többek között a debreceni levéltárból” – mondta.
Az eseményen, mely vetítettképes előadással és dedikálással zárult, közreműködött a Stadler Klarinét Kvartett.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. május 11.
Várad a személyiségei által lett naggyá
Vasárnap este a Szigligeti Színházban tartott, díjkiosztással egybekötött ünnepséggel ért véget a XXIV. Festum Varadinum. Értékelő beszédek hangzottak el, majd négy entitás részesült elismerésben a 2014-es, illetve a 2015-ös szervezői munkája miatt.
Koncsek Zita, a főszervező Varadinum Kulturális Alapítvány vezetője záróbeszédében azon reményének adott hangot: a Festum Varadinum eseményein részt vevők jól érezték magukat, és ismét bebizonyosodott, hogy a magyarság képes összefogni is. Kijelentette: bízik benne, hogy erősebbek lettünk, bátrabbak és összetartóbbak ugyanakkor, és a jövő évi jubileumi, vagyis huszonötödik ünnepségsorozat újból alkalmat nyújt majd arra, hogy találkozzunk egymással, és olyan rangos rendezvények részesei lehessünk, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy kölcsönösen megbecsüljük és tiszteljük egymást.
Biró Rozália szenátor, korábbi kuratóriumi elnök szerint annyira a miénk a Festum Varadinum, a váradi, a Bihar megyei és a partiumi magyar közösségé, hogy már szinte elválaszthatatlan tőlünk, minden egyes előadását, összejövetelét a magunkénak érezzük valamilyen módon. Megítélésében visszatekintve az elmúlt huszonnégy év festumjaira, kiemelkedő fontosságúnak bizonyult, hogy a saját értékeinket tudtuk és tudjuk felmutatni általa, és ezt bátran hangoztatnunk kell. Úgy fogalmazott: ha városunk történelmét nézzük, Várad nem attól lett Nagy-várad, mert úgy döntöttek, hogy annak fogják hívni, vagy hozzácsatoltak időnként innen-onnan valamit, hanem attól lett nagy, mert olyan nagyjai voltak, akik olyan közösségi életet folytattak, olyan értékrendet vállaltak fel, és olyan kezdeményezéseket, történéseket tudtak generálni, amelyek következtében Váradból Nagyvárad lett. „Biztos vagyok abban, hogy napjainkban is itt vannak közöttünk azok a nagyok, akikkel együtt írhatunk egy sort a városunk történelmében”- hangsúlyozta, hozzátéve: meggyőződése, hogy tudunk olyan maradandó értékeket teremteni ma is, melyek több évtized múlva is Váradon lényegesek lesznek. „Hiszem azt, hogy van kellő bölcsességünk és elhívatottságunk ahhoz, hogy a következő Festum Varadinumokat is e város magyar közösségéhez méltóan szervezzük és ünnepeljük meg, és töltődjünk fel azzal az erővel, mely szükséges ahhoz, hogy a szürke és dolgos, nehézségekkel teli hétköznapokon is érezzük az ünnepek örömét, szépségét és melegségét”- közölte.
Jövőre jubileumi
Szabó Ödön programkurátor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy gazdag és színes volt az idei Festum kínálata is, ahogy ígérték, méltó előkészülete a jövő évi, 25-ik ünnepségsorozatnak. Azt mondta: annak idején, 1992-ben mert az RMDSZ egy nagyot álmodni közösen a történelmi egyházakkal és a civil szervezetekkel, és ennek beérett a gyümölcse. Felidézte, hogy az 1989-es fordulat utáni első, Várad belvárosában található nagy emléktáblát akkor helyezték ki a Szent László-templom falára, mely azóta is hirdeti talán a Festum Varadinum kezdetét is. Megjegyezte: a jövő évi jubileumi fesztivál egy olyan keretet kell biztosítson, mely méltó kell legyen az elmúlt 25 évhez. „Legyünk büszkék, hiszen Nagyvárad volt az első, az anyaországon kívüli város, ahol a magyar közösség egységesen egy kulturális fesztivál megrendezése mellett döntött. Egyik más település sem indult el korábban azon az úton, hogy a magyar közösségnek egy ilyen jellegű kulturális teret kialakítson”- nyomatékosította.
Az idei esztendőben amellett, hogy a különböző programokról szóló képek, beszámolók nyomon követhetők voltak a Facebookon, újdonságnak számított az is, hogy nem csupán a tavalyi, hanem a 2015-ös rendezvényszervezői munkásságuk miatt is díjazták az intézményeket, entitásokat. Emiatt elismerésben részesült a Várad kulturális folyóirat, a Francisc Hubic Művészeti Iskola fúvószenekara, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD), valamint a Nagyváradi Magyar Ifjúsági Szervezet (NAMISZ).
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. május 11.
Újabb esély a magyaroknak?
A magyar pártok vezetői úgy vélik, kedvez a magyar közösségnek az új választási törvény, amely szerint egy fordulóban választják a polgármestereket. Elismerik, néhol együttműködés szükséges a sikerhez, de ennek módja továbbra is kérdéses.
Esélyt jelent a magyar közösségnek, hogy a parlament által múlt héten elfogadott, új helyi választási törvény szerint továbbra is egy fordulóban, egyszerű többséggel választják meg a polgármestereket, vélik az erdélyi magyar pártok vezetői. A magyar politikusok abban is egyetértenek, hogy vannak települések, ahol össze kell fogni, ám az együttműködés mikéntje még nem körvonalazódik.
Mint arról beszámoltunk, a képviselőház múlt héten fogadta el az új önkormányzati választási törvényt, amely akkor lép érvénybe, amikor azt az államfő kihirdeti. A jogszabály szerint a polgármestereket egy fordulóban, egyszerű többséggel választják meg, a megmérettetésen pedig az Unió bármely polgára indulhat, ha rendelkezik állandó romániai lakhellyel. A megyei tanácselnököket azonban az eddigi gyakorlattól eltérően a tanács választja, nem voksol rájuk közvetlenül a lakosság.
Borbély László képviselő, aki az RMDSZ áprilisi kongresszusáig a szövetség politikai alelnöke volt, a Krónikának kifejtette: ebben a helyzetben egyértelmű a szövetség felelőssége, hisz 90 százalékban ennek képviselői vannak az önkormányzatokban.
Borbély kifejtette, ez a törvény továbbra is lehetőséget nyújt az RMDSZ-nek, hiszen ha mások nem fognak össze a szövetség ellen, jó eséllyel győzhet a jelöltjük. „Például Marosvásárhelyen, ahol ha lenne két erős román jelölt, nagy eséllyel méretkezne meg a magyar közösség képviselője, de Szászrégenben, Szatmárnémetiben is vissza lehetne szerezni a polgármesteri tisztséget, valamint Nagyváradon és máshol is lenne esélye a magyarságnak” – mondta a politikus.
Meglátása szerint a magyar győzelem érdekében összefogásról is lehet szó, de szerinte kérdés, hogy a pártok olvasatában ez mit jelent. Marosvásárhelyen például sikerült olyan hangulatot kialakítani, hogy mindenki elfogadja a játékszabályokat, mutatott rá a Maros megyei honatya.
„Nem lehet az, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) soha semmit nem fogad el tőlünk, állandóan bírálnak, majd utána azt akarják, hogy fogjunk össze. A Magyar Polgári Párttal (MPP) az utóbbi időben kialakult egy normális kapcsolat, úgy néz ki, velük össze tudunk fogni. Ideje, hogy az EMNP is más módon viszonyuljon hozzánk, és akkor tárgyalhatunk” – szögezte le Borbély.
Biró Zsolt, az MPP elnöke szerint is valós esélyt jelent a magyarságnak az egyfordulós polgármester-választás, hiszen az olyan településeken, ahol a magyarság aránya 50 százalék alatti, két fordulóban általában etnikai alapon dől el a választás. Ebben a rendszerben sokkal nagyobb az esélye a magyar közösségnek, Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben, de számtalan olyan településen, ahol 30 százalék feletti a magyarság aránya, vélte.
Hangsúlyozta, a polgáriak arra az álláspontra helyezkedtek, hogy fontosnak tartják az együttműködést a 2016-os választásokon. Rámutatott, a helyhatósági választásokon is vannak települések, ahol célszerű összefogni, hiszen másként nincs esélye a magyar közösségnek.
„Meg kell vizsgálni minden várost, falut, és mindenütt, ahol ezen múlhat, hogy magyar polgármester legyen, kötelező érvényűnek tekintjük az összefogást. Csak a nemzeti érdeket szem előtt tartva lehet felelősen politizálni” – fogalmazott Biró Zsolt.
Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke ezzel szemben úgy véli, hogy ez egyszerre politikai és választástechnikai kérdés, szerinte olyan választási stratégiát kell találni, amely minél több magyar polgármestert juttat tisztségbe, illetve minél több magyar önkormányzati képviselőt eredményez.
Az EMNP-elnök leszögezte, részükről eddig sem volt akadálya annak, hogy leüljenek tárgyalni, de úgy vélte, egy évvel a választások előtt még korai lenne állást foglalni az ügyben. „Meg kell nézni, mi a legjobb a közösségnek, hiszen minden helyzet más. De ez még a jövő zenéje” – mondta el portálunknak Szilágyi Zsolt.
Számos buktatója van a jogszabálynak
Lehetnek buktatói az új választási rendszer technikai megoldásainak, hívta fel a figyelmet Márton Árpád. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi képviselője rámutatott, az új jogszabály szerint informatizálni kell a rendszert, a választói névjegyzéket adatbázisban hozzák létre, amit lebontanak településekre és szavazókörzetekre. Ezentúl már nem papíron, hanem interneten lehet megnézni, hogy ki melyik körzethez tartozik, az internet pedig még sokak számára nem hozzáférhető, mutatott rá. Mint mondta, szavazáskor minden választópolgár bemutatja személyi igazolványát, ezt a bizottság tagjai leolvasóval azonosítják, az adatok pedig bekerülnek a központi adatbázisba; ezzel kiszűrhető, hogy kétszer szavazzon valaki. „Azt sem nehéz előre látni, hogy a rendszer összeomlik, akárcsak az egészségügyi kártya esetében, az utóbbit másodpercenként 9 ezren próbálták használni, amikor lefagyott. A választások napján az országban 40 ezer szavazókörzetben ennél többen próbálják majd meg egy időben elérni az adatbázist” – mutatott rá a képviselő.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2015. május 13.
Megújult a marosludasi református templom
Hálaadó istentisztelet keretében köszönte meg a marosludasi református gyülekezet, hogy az elmúlt évek folyamán kívül-belül megújult temploma, illetve hogy mintegy 11 évi építkezés után sikerült befejezni a gyülekezeti otthont és a parókiát. Az ünnepi istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét.
Bővölködni és szűkölködni: mindenre van erőm a Krisztusban
Az istentiszteleten Lőrincz János, a Marosi Református Egyházmegye esperese végzett liturgiai szolgálatot, Kató Béla püspök prédikációjának elején felelevenítette azt az időt, amikor még legátusként szolgált a marosludasi templomban. Akkoriban nem volt gyülekezeti ház, vendégszobák, egy gyülekezeti tag adott neki szállást. Negyven évvel ezelőtt nem bővölködött a gyülekezet, ma viszont szebb, mint valaha, a templom környéke is megújult. "Ezek az egyházi terek azt szolgálják, hogy együtt legyünk, megőrizzük a hitünket és nyelvünket. Pál apostol egyszerre tapasztalta meg, mit jelent szűkölködni és bővölködni. Ezt fizikailag is nehéz feldolgozni, szellemileg azonban még nagyobb próbatétel. Gyülekezeti tagokként is szembe kell néznünk e kérdésekkel: mit jelent szűkölködni, mit jelent bővölködni?" – tette fel igehirdetésében a kérdést a püspök. Kató Béla szerint fontos, hogy mind a két érzést megtapasztaljuk. Súlypontozni kell a szükségletek és a kívánságok között. Amikor szükséget szenvedünk, nem engedhetjük meg, hogy ez az érzés szembefordítson Istennel és embertársainkkal. Ennek a fordítottja kell hogy megtörténjen: a szükségnek közelebb kell vinnie Istenhez.
Az ige második része is hangsúlyos, bővölködni is tudni kell. Ugyanis minden élethelyzetben létezik kísértés. Ha a máról holnapra történő meggazdagodásokat nézzük, rengeteg tragédiának lehetünk szemtanúi, hiszen az emberek nem tudják kezelni a hirtelen jött gazdagságot: gyakran családok hullnak szét, de olyan esetről is tudunk, amikor valaki öngyilkos lett. "Mit jelent bővölködni tudni? Hogy nem értékeljük túl az anyagi javakat. Jézus a gazdag embernek, aki új csűröket épített, hogy még többet tudjon eltenni, azt mondja: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet tetőled. A javaink sem ejthetnek rabul bennünket. Minél többet akarunk, annál többet kell az értékeinkből feláldoznunk. Aki tud bővölködni, nem lehet a birtokvágy rabja, nem engedheti meg magának, hogy szembeforduljon Istennel és embertársaival!" – hangsúlyozta a püspök. Kató Béla azt is elmondta, hogy ha a bőséggel jól tudunk sáfárkodni, akkor az segíthet, hogy közelebb kerüljünk Istenhez és embertársainkhoz, hiszen a javainkkal mások életén is segíthetünk. Mindnyájunknak van valamije, amire rámutathat, hogy azt Istentől kapta. A püspök szerint ahhoz, hogy se a szegénység, se a gazdagság ne ejtsen rabul, erőre van szükség. Ennek az erőnek a forrásáról beszél az apostol: mindenre van erőm a Krisztusban.
Jézus nem verseng a kegyeinkért
Lőrincz János esperes az igehirdetés után köszöntötte a gyülekezetet. Az esperes szerint szomorú, amikor mi akarjuk meghatározni, hogy hányszor szólunk Istenhez. Ő azt mondja, hogy szüntelen imádkozzunk. Azt kívánta, hogy az 1700 ludasi gyülekezeti tag naponta többször is örvendeztesse meg Istent az imádságával.
Czirmay Csaba Levente lelkipásztor a 11 éves felújítási folyamatról is beszámolt. A templom javítása az elmúlt két évben zajlott, mind kívül, mind belül megújult a 126 éves, Alpár Ignác által tervezett hajlék, amelyet utána bővíteni is kellett. A lelkipásztor azt is kiemelte, hogy a ludasiak szeretik a templomukat, hiszen amikor azt javítani kellett, vagy karbantartási munkálatokra volt szükség, mindig meg tudták tenni, a templom soha nem volt rossz állapotban.
Czirmay Csaba Levente a templomfelújítás részleteiről is beszámolt: az ablakokon és ajtókon kívül a villanyhálózatot, a fűtésrendszert is felújították, szigetelték a templom mennyezetét, javították a toronysisakot és az orgonát is. A templom mellett az elmúlt 11 évben épült fel a parókia, a régi parókiát pedig gyülekezeti otthonná alakították át. A lelkész szerint erre azért is volt szükség, mert a főút mellett nagy a zaj, a jövendőbeli lelkipásztoroknak is olyan lakást szeretnének, amely csendet is tud biztosítani. A gyülekezeti központot Kali Ellák tervei alapján alakították ki. Czirmay azt is elmondta, hogy a visszaszolgáltatások során a részvényben való kárpótlás mellett döntött az egyházközség, az ebből nyert összeggel sikerült befejezni a renoválást. Megjegyezte, nem a pénz fogja az egyházközséget megtartani, hanem az, ha részvényesei vagyunk Isten szeretetének. "Azzal, hogy mindez megtörtént, Jézus Krisztus fordult hozzánk, de ő nem akar senkit sem beerőszakolni, csupán hív kitartóan mindenkit. Ő nem verseng a kegyeinkért, csak egyszerűen lehetőséget ad számunkra, hogy hozzá jöjjünk."
A marosludasi egyházközség lelkipásztora az ablakokra is felhívta a figyelmet, amelyeken egy-egy keresztyén szimbólum található, hogy emlékeztesse a bejövőt az igére, a szolgálatra. "Amikor szerelni kezdték az ablakokat, észrevettük, hogy a felső, boltíves részben található Krisztus- monogram kívülről értelmetlen. Azonban később rájöttünk, hogy ez nem hiba, mert Jézus Krisztussal közösségben lenni csak akkor lehet, ha bent vagyunk. Kívülről nincs erre lehetőség, kívülről értelmetlennek tűnhet minden. Jézus is azt mondja, ti énbennem, én tibennetek vagyok" – mondta a lelkipásztor, aki beszéde zárásaként a pilismarót-dömösi testvérgyülekezet köszöntő levelét olvasta fel.
Otthon lelkészeknek és gyülekezeti tagoknak
Az ünnepség folytatásában Ballai Zoltán egyházkerületi gazdasági tanácsos köszöntötte a gyülekezetet a Marosludasról elszármazott lelkipásztorok nevében, megköszönte, hogy a gyülekezetben és a templomban otthonra találtak, helyük volt a padokban. Kelemen Árpád lelkipásztor az Alsó-Maros menti lelkipászto-rok nevében mondott köszöntőt, emlékeztetett, hogy a közösség áldozatot hozott, időt, anyagiakat, erőt áldozott, minden elkészült, amiért imádkoztak. Az ige azonban azt mondja, hogy további áldozatokra van szükség, Isten az embert akarja testestől-lelkestől.
Borsos Melinda, az Erdélyi Református Nőszövetség elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: nemcsak ezt a napot, hanem minden hétköznapot ünneppé lehet tenni egy jó szóval, egy jó cselekedettel.
Az ünnepség folytatásaként Kali Ellák özvegye, Kali Margit énekelt egy népdalt, majd Marosludas görög katolikus lelkésze szólt a gyülekezethez, hangsúlyozva, hogy a lelkész kötelessége az építés, miután a falak fel vannak építve, a lelkeket kell tovább építeni. Kiss István alpolgármester Reményik Sándor versét idézte: ne hagyjátok a templomot és az iskolát, hozzátéve, hogy ha ebben a templomban sok gyereket keresztelnek, akkor lesz aki konfirmáljon és lesz aki iskolába járjon Maros-ludason. Nagy János főgondnok köszönetet mondott a gyülekezeti tagoknak, hogy aktívan részt vettek a felújításban, valamint a lelkésznek és feleségének is megköszönte, hogy elindították az építkezést.
Cristian Moldovan polgármester felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy a többféleségben rejlik az egység. A polgármester szerint az ember legnagyobb erénye a jóság, ezen az ünnepen ezt tapasztalta meg.
A gyermekek ünnepi műsora után Kató Béla püspök megáldotta a templomot, majd a szalagátvágás után a gyülekezeti házat is, ahol kiállítást nyitottak meg, amelyen a Marosludasról elszármazott művészek alkotásait mutatták be.
Kiss Gábor
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 14.
Teljes a tanfelügyelőség vezetősége
Illés Ildikó továbbra is marad tisztségében, és Somesan Stefan főtanfelügyelő másik helyettese Muresan Lavinia kémia szakos tanfelügyelő lesz, a Pedagógusok Házát pedig Chira Cristiana fogja vezetni – jelentették be tegnap délben a megyei tanfelügyelőségen tartott sajtótájékoztatón. A versenyvizsgán résztvevők az éjjel érkeztek haza Bukarestből, s teljesítményüket értékelte a főtanfelügyelő, aki szerint mindhárman gazdag tapasztalattal rendelkeznek, s a vezetőségbe bekerült két új tisztségviselő nem tagja semmilyen politikai alakulatnak. Kinevezésüket az óvások, valamint az ország minden megyéjére kiterjedő vizsga végeztével kapják meg.
Muresan Lavinia élete legnehezebb megmérettetésének nevezte a versenyvizsgát, hasonlóképpen Illés Ildikó is. Kérdésünkre elmondta, hogy sokat gondolkozott, vágjon- e neki egy újabb mandátumnak, és végül kollégái kérésére vállalta, mert úgy érezte, hogy azt a csapatot, amellyel az elmúlt években sikerült eredményeket elérnie, nem hagyhatja cserben.
(b.)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 14.
Biró Rozália szenátor: mérlegen fél évszázad
Édesanya és politikus: a héten ünnepelte 50. születésnapját Biró Rozália, aki Várad alpolgármesternője, és a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke is volt, jelenleg pedig szenátor, illetve az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke.
- Ha elemzi és mérlegeli eddigi életét és munkásságát, mi az első gondolata?
- Isten gondviselő szeretetét érzem életem 50 évén. Gyermekkorom, kamaszkorom Marosvásárhelyen zajlott: gyermekkórus, balett és zeneiskola töltötte ki, mindentől óvott egyke voltam. 1984-1989 között egyetemi évek következtek Kolozsváron a Babeş-Bolyai Tudományegyetem közgazdasági szakán. 1990. május 14-én érkeztem Nagyváradra férjemmel együtt, vállalkozás indítási szándékkal, bízva Szent László városának nyitottságában, sokszínűségében és felpezsdülő életében. Itt születtek és vállnak lassan kamasszá gyermekeink, Barna és Bernadett.
- Milyen elképzelésekkel érkezett Nagyváradra?
- 1990-2000 között cégtársammal együtt vállalkozásaink felépítésén, fejlesztésén dolgoztunk. 2000-től RMDSZ-es városi tanácsosként, majd 2001 novemberétől 2012 májusáig Nagyvárad magyar alpolgármestereként tevékenykedtem. Megtiszteltetés volt számomra ez az időszak, amikor az emberek bizalmának köszönhetően tudásom, tehetségem és erőm javát nyújtva, tehettem a magyar közösségért. Óriási felelősségtudattal és alázattal kell azért a közösségért dolgozni, amelyik méltónak tart arra, hogy szavazata által lehetőséget teremtsen az érdek-képviseleti és érdek-megvalósítási feladatokra.
- Melyek azok az események amelyek meghatározták ezt az időszakot ?
- Sok-sok munkával teli hétköznapok közül kiemelkednek azok a történések, amelyeknek fénye világítja a további utat. Emlékezetes: a 100 éves a városháza-rendezvény 2004-ben, a vár felújítási összegének elnyerése és a munkálatok elindítása 2007-ben, József Attila-szobrának felállítása a Petőfi parkban, a Szent László-iskola épületének visszaszolgáltatása és átadása jogos tulajdonosának, a nyári színház megépítése, minden második osztályos gyerekek úszás oktatási programjának beindítása, az első és ötödikes gyerekek önkormányzat által finanszírozott egészségügyi szűrési programjának beindítása, emléktáblák felállítása, magyar közösségünk kiváló személyiségeivel való együttgondolkodás és cselekvés nagyszerűsége. Természetesen a mérleg másik felébe odakerültek a visszahúzó, próbára tevő nehézségek, különösképpen a közösségünk megosztására, belső feszültségek kialakítására vonatkozó szándékok és cselekedetek, alaptalan vádaskodások, építő, összetartó igyekezet helyett. A román politikai alakulatok szavatartást csak ritkán ismerő sajátossága miatt velük sem könnyű eredményes partnerséget kiépíteni. Az RMDSZ-frakció nagyszerű, lelkes csapatával, a civil élet aktív képviselőivel együtt azonban jelentős eredményeket sikerült elérni.
Parlamenti tevékenység
- 2012 decemberétől Románia Parlamentjében tevékenykedik, az RMDSZ szenátoraként, az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi szakbizottság elnökeként. Hogyan éli meg ezt a feladatkört?
- A családom számára és magam számára is új helyzet, új kihívások, új lehetőségek ideje következett. Az első fél évben, az akkor 10 éves lányom, vasárnap esténként becsomagolt saját bőröndjébe, mondva, hogy hétfő reggel jön velem Bukarestbe… Nekem pedig azzal a gondolattal kellett indulni, hogy több, mint 30 ezer ember bízta rám és két képviselő kollégámra azt a feladatot, hogy a Parlamentben érvényesítsük elvárásaikat, érdekeit. Ennek az elvárásnak csak sok munkával, kapcsolati hálózat kiépítésével, a parlamenti eszközök leleményes használatával lehet eleget tenni, miközben állandóan jelen kell lenni a döntéshozatalban és itthon is a közösségben. Igencsak nehezen megvalósítható e kettős, ellentmondásos feladat. Az eddigi parlamenti tevékenységem mintegy 33 országos konferencia és kerekasztal-beszélgetés szervezésében, 17 törvénymódosító javaslat kezdeményezésében, 30 politikai nyilatkozatban, 61 minisztereknek intézett írásos kérdésekben és interpellációkban konkretizálódik. S bár szívem szerint többet szerettem volna a Bihar megyei magyar közösség életében részt venni, a mintegy 290 rendezvényen való részvétel sem mondható kevésnek.
- Pályafutása, karrierje lépésről-lépésre előbbre vitte. Az RMDSZ Bihar megyei választmányának elnöke, szenátor, az RMDSZ Nőszervezetének elnöke, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke. Hogyan lehet párhuzamosan ellátni ezeket a feladatokat ?
- Meggyőződésem, hogy a siker sohasem egyetlen ember érdeme. Kell hozzá elkötelezettség, kemény munka, de kell hozzá támogató család, és itt a helye, hogy megköszönjem férjem önzetlen szeretetét, gyermekeim megértését, mely szerint „Anya más, mint a többi anyaˮ- ennek minden jó és rossz vetületével. Szükséges egy nagyszerű csapat, és az RMDSZ Bihar megyei szervezete a legfiatalabbtól a legidősebbig, a polgármesterektől az önkormányzati tanácsosokig része ennek a csapatnak. Kellenek azok a „nagy öregek”, akik a nagyváradi, Bihar megyei civil életben példaértékű munkásságukkal köteleznek a pontos, eredményes, következetes cselekedetre. Építeni és szilárdítani kell, együtt a magyar egyházaink lelkészeivel, a pedagógusainkkal. Köszönöm, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek.
Díjak
- Ön megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, az RMDSZ Ezüst fenyő és Ezüst tulipán díjat, Varadinum-díjat. A mintegy 15 évnyi közösségi vezetői munkásságából mit könyvel el igazi sikernek?
- A közösségünk sikere az én sikerem is, amennyiben részfeladatom volt a megvalósításában. A mának és a holnapnak a formálása, ha általam élhetőbb jelent és jövőt biztosíthatunk a szülőföldjükön élő magyaroknak közös siker, melynek jó részese lenni. Egy olyan országban, mely az Európai Unióban a „nemzeti kisebbségek jogainak példaértékű tiszteletben tartásávalˮ dicsekszik, mely állítás igen távol áll a valóságtól, összefogásra, felelősségteljes magatartásra, átgondolt stratégiára és annak következetes gyakorlatba ültetésére van szükség ahhoz, hogy megvédjük közösségünket, megőrizzük elért eredményeinket és újabbakat vívjunk ki magunknak.
- Mit üzen az olvasóknak?
- Arra bátorítok mindenkit, hogy tudásához és tehetségéhez mérten járuljon hozzá közösségi életünk gyarapításához, szőjük együtt azt a hálót, mely összetartja családjainkat, településeink közösségeit, romániai magyarságunk egészét.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. május 14.
„Európai fellépés szükséges a kisebbségi jogokért”
A romániai kisebbségpolitika változó eredményességű időszakait ismertette, ugyanakkor negyedszázad kisebbségi érdekvédelmének akadályairól, és jövőbe mutató kihívásairól is beszélt Kelemen Hunor szövetségi elnök csütörtökön az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) a görögországi Komotiniben megszervezett kongresszusán – számolt be az RMDSZ hírlevele. Az RMDSZ elnöke az eseményen való felszólalásában azt hangsúlyozta: az általa vezetett politikai szervezet aggodalommal tapasztalja, hogy egy európai uniós tagországban, a kommunizmus bukása után 25 évvel sem jelentenek biztosítékot a megszerzett, törvénybe foglalt közösségi jogok, együttes európai fellépés szükséges ahhoz, hogy a kisebbségek ügyeiben előrelépés történjen. –
A romániai magyar közösség a rendszerváltozás első pillanatától eldöntötte azt, hogy jogait a parlamentáris demokrácia eszközeivel, érvekkel és párbeszéddel próbálja megszerezni, partnereket keres a román társadalomban, Európában és nemzetközi szinten is ügyei támogatására – hangsúlyozta kongresszusi ismertetőjében Kelemen Hunor, aki azt is hozzátette: az általa képviselt közösség már akkor az euro-atlanti integráció és a demokratikus értékek híve volt, amikor az ország még nem tudta, hogy milyen irányba szeretne haladni.
„Homogén nemzetállam létrehozása volt a célja a romániai államhatalomnak akkor, amikor az országban bekövetkezett a rendszerváltás. Addigra már nagy számban kivándorolt a német és a zsidó kisebbség, a magyarságnak kulturális és oktatási intézmények nélkül, anyanyelvét kizárólag családi környezetben használva, identitásában halálraítélt közösségként kellett túlélnie, majd talpra állnia 1989 decemberében” – utalt Kelemen Hunor arra a történelmi fordulópontra, amelyre a romániai magyar érdekvédelem és érdekképviselet kezdete tehető.
A fekete márciustól a kisebbségi törvényig
Az RMDSZ elnöke felidézte azt is, hogy 1990 márciusában Marosvásárhelyen véres etnikai konfliktus tört ki egy kétnyelvű felirat miatt, és azért, mert százezer ember követelte a magyar nyelvű oktatást az óvodától az egyetemig, hogy identitását közösségként tudja megőrizni.
„Ez a mesterségesen kirobbantott etnikai feszültség, amelynek halálos áldozatai is voltak, sok mindenre rávilágított, sok mindent megmutatott, és sok mindenre megtanított bennünket. De ennek a konfliktusnak a legfontosabb tanulsága az volt, hogy a demokratikus eszközöket kell keresnünk ahhoz, hogy jogainkat érvényesíteni tudjuk. Ezzel együtt a magyarság 25 éve értéknek tekinti azt, hogy képviselői vannak a különböző intézményekben: a megyei és helyi önkormányzatokban, a parlamentben és az Európai Parlamentben, időszakonként pedig a kormányzatban is” – jelentette ki az RMDSZ elnöke, aki szerint a kisebbségi jogérvényesítés jelenleg leszállóágon van Romániában.
„A 2005-ben kidolgozott, a nemzeti kisebbségi közösségek jogállásáról szóló törvénytervezetnek, amely a kulturális autonómia intézményrendszerét is szabályozza, 2007 után, Romániának az Európai Unióhoz való csatlakozását követően már nem tudtunk parlamenti támogatást szerezni. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy amint megszűnik az európai nyomás a kisebbségi jogérvényesítésére vonatkozóan, teljesen leáll ez a folyamat” – mutatott rá Kelemen Hunor, aki hatályos törvények alkalmazásának elmulasztását is említette példaként: így a közigazgatási nyelvhasználatra vonatkozó jogszabályt, illetve a 2011-ben elfogadott tanügyi törvényt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar nyelvű oktatása esetében.
Kisebbségi konferencia kisebbségek nélkül
Kelemen Hunor tájékoztatta a FUEN-kongresszus résztvevőit arról az autonómia-statútumtervezetről is, amelyet az RMDSZ politikai partnerével, a Magyar Polgári Párttal közösen dolgozott ki, bocsátott közvitára, és amely az identitáserősítés mellett a társadalmi béke megteremtését is szolgálná. Ugyanakkor nehezményezte azt, hogy a hazai külügyminisztérium, a Velencei Bizottság részvételével, úgy szervezte meg nemrég a kisebbségi joggyakorlatra vonatkozó konferenciáját, hogy arra nem hívta meg a közvetlenül érintetteket, a romániai kisebbségeket képviselő politikai szervezeteket.
„Nem voltak kíváncsiak egyetlen hazai kisebbség véleményére sem, hanem maguk között eldöntötték, hogy megoldották ezt a kérdést az országban” – tette hozzá a szövetségi elnök, aki a jövőt illetően egy, a többség és kisebbség között létrejövő egyezményt tekint szükségesnek. Erre az államfőnek is javaslatot tett az RMDSZ, a dokumentum garanciákat tartalmazna arra vonatkozóan, hogy a már megszerzett jogokat nem csorbítják, nem vonják vissza, hogy a hatályos törvényeket minden esetben alkalmazzák, a kisebbségek ügyeiben történő továbblépéshez pedig a konszenzust keresi a hazai társadalom.
Sógor: a Bizottságot is meg kell győzni
Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője arra reagálva, hogy változott-e az Európai Bizottság és az Európai Parlament hozzáállása az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetéhez, úgy vélekedett: az európai uniós intézmények közül az EP továbbra is zászlóvivő ebben a kérdésben, korábban már a Bizottsághoz fordult egy felhívással, melyben egy átfogó EU-s kisebbségvédelmi rendszer felállítását szorgalmazza.
„Az Európai Bizottság részéről azonban nem tapasztalunk eddig jelentős változásokat, ennek ellenére bizakodásra ad okot, hogy Frans Timmermans, a Bizottság első alelnöke évek óta foglalkozik kisebbségi jogokkal, míg Jean-Claude Juncker, a Bizottság elnöke arra tett ígéretet, hogy határozottabban kiáll majd a saját kezdeményezésű jelentések megfelelő gyakorlati alkalmazásáért” – mondta a képviselő.
A kisebbségvédelem három útja
Sógor Csaba szerint a kisebbségvédelmi munkában három úton haladhatunk egyszerre: a vitával és/vagy határozatokkal járó szóbeli kérdések mellett, Juncker ígéretébe kapaszkodva az egyéni jelentések terén is rá kell erősíteni a kisebbségi jogok védelmének hangsúlyozására, de fő cél az is, hogy a Tanács ajánlásai bekerüljenek az Európai Unió jogrendjébe. „Erre a munkára a civil társadalom is ráerősíthet” – vélekedett Sógor Csaba az európai polgári kezdeményezés fontosságára utalva.
Az EP-képviselő arra is kitért, hogy az Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportja, az Európai Néppárt is egyre határozottabban fellép az őshonos kisebbségek védelmében. „Áprilisban néppárti kollégáimmal közösen egy olyan szakmai meghallgatást szerveztünk sikerrel, ahol szakemberek ismertették az európai kisebbségvédelmi problémákat és jó gyakorlatokat” – fogalmazott Sógor Csaba.
Véleménye szerint ez a közmeghallgatás mindenképpen előmozdíthatja az európai kisebbségvédelmet: az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság néppárti tagjaival közösen egy, az őshonos kisebbségek védelmét biztosító irányelv kidolgozását sürgetik, de egyéni jelentések alapját is képezhetik a szakmai meghallgatás következtetései. Sógor Csaba azt is hangsúlyozta: a kisebbségi közösségek egymás közötti szolidaritása mellett fontos, hogy a többséggel is kialakuljon a lojalitás és bizalom helyes egyensúlya, a többségnek meg kell értenie azt, hogy csupán nyerhet abból, ha a kisebbségi jogok a gyakorlatban is érvényesülnek.
A FUEN görögországi kongresszusán a Kelemen Hunor vezette RMDSZ-küldöttséget Korodi Attila és Molnár Zsolt parlamenti képviselő, Sógor Csaba európai parlamenti képviselő és Vincze Loránt külügyi titkár, a FUEN alelnöke alkotta.
maszol.ro
2015. május 15.
Politikusi erdőmaffia
Nagy erdővédő-harcosok lettek politikusaink, oly hevesen oltalmazzák a fákat, mintha nem lennének felelősek az elmúlt huszonöt esztendő pusztításaiért. Pártállástól függetlenül, igaz más érvekkel, de minden témában megszólaló politikus az irtások ellen ágál, bizonygatja, hogy amit ő akar, az az igazi, a másik tábor sunyi módon a további szabad prédát törvényesítené.
Victor Ponta hirtelen zöld aktivistává változott, a legdrasztikusabb megoldásoktól sem riad vissza, egyenesen betiltaná a rönkexportot. Három éve miniszterelnök, mostanáig eszébe sem jutott bármilyen lépést tenni, mi több, mentora, Adrian Năstase és apósa, Ilie Sârbu felelős a Holzindustrie Schweighofer romániai megtelepedéséért, pártja vezető politikusai kapcsolódnak így vagy úgy az erdőbizniszhez. A liberálisok az új törvény ellen szónokolnak, szerintük nem elég erős, nem biztosít elegendő védelmet, elnöküket, Klaus Johannist próbálják menteni, aki visszadobta a jogszabályt, de ártatlan báránynak ők sem mondhatóak, soraikban többen is belekeveredtek valamilyen módon erdeink végletekig történő kiszipolyozásába. Nehéz vétlennek és önzetlennek nevezni az RMDSZ-t is, hisz nagy hatalmú szenátorát, Verestóy Attilát ma is „Isten druzsbájaként” emlegetik, de az elmúlt évtizedekben több magyar környezetvédelmi miniszter regnált, s keveset hallottunk arról, hogy megálljt parancsoltak volna az erdők letarolásának, mi több, Háromszéken az RMDSZ aktív közbenjárásával vethette meg lábát az osztrák nagyvállalat, Olosz Gergely volt szenátor segítette megtelepedésüket, Tamás Sándor megyeitanács-elnök pedig nemcsak boldogan asszisztált bemutatkozó sajtótájékoztatójukon, de az engedélyeztetés elől is hárította az akadályokat. A legnagyszájúbb erdővédők tehát éppen azok, akik saját zsebüket vagy érdekcsoportokat kiszolgálva, tudatosan, esetleg nemtörődöm módon hozzájárultak a jelenlegi áldatlan helyzethez. Csontig kellett hatolnia a késnek, és beigazolódnia, telhetetlenségük határtalan, eszük ágában sincs az új törvénnyel megálljt parancsolni a pusztításnak, hogy mozgolódni kezdjen a civil társadalom, és ezrek vonuljanak utcára az erdők védelmében. Nem tökéletes a jelenleg napirenden lévő erdőtörvény, de az eddiginél sokkal jobb, mindent nem orvosol, de gátat vet a gátlástalan kitermelésnek, és jó alap, melyre megfelelő alkalmazási normákkal tovább lehet építkezni.
A politikusokra nem számíthatunk, mindig mindent jól meghatározott érdekeik szerint csűrnek-csavarnak, és csupán szerencse, ha ez egybeesik a közérdekkel. Rá kell őket kényszeríteni, hogy ne hátráljanak ki az erdőtörvény mögül, s a múlt szombati megmozdulás igazolta: a civil nyomás eredményes lehet.
A holnapi tüntetésen még többen kell lennünk, hogy lássák, érezzék, nincs visszaút, a szöveg már kevés, tettekre van szükség, ha még egyszer voksunkat szeretnék.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 15.
Transzszilvanista párt létrehozását tervezik
Erdélyi párt létrehozásának gondolata merült fel az Erdélyi Demokrata Liga (Liga Transilvania Democrată) Kolozsváron tartott rendkívüli közgyűlésén, mely során a szervezet új elnökséget választott, és meghatározta az elkövetkező időszak teendőit.
Tudor Duicát, az egyesület leköszönő elnökét új elnök váltja Lucian Constantin személyében, az igazgatótanács tagjai Cristian Lucaci, Tókos Levente, Vincze Zoltán és Bakk Miklós lettek. A közgyűlés elhatározta a transzszilvanista szervezetek hálózatának bővítését és konferencia megszervezését Gyulafehérváron. A párttörvény módosítása kapcsán felmerült egy transzszilvanista párt bejegyzésének lehetősége is, annál is inkább, hogy a nagy román pártok már tervezik erdélyi szatellit pártjaik bejegyzését, kihasználva a transzszilvanista mozgalmak által felépített ideológiai keretet. Mint ismert, az Erdélyi Demokrata Liga tavaly márciusban alakult, fő szerveződési elve, hogy „nemzetiségi hovatartozástól függetlenül fejezze ki az erdélyiek félelmeit, frusztrációit és közös kívánságait”. Megfogalmazásuk szerint a transzszilvanizmus az Erdélyben élő „őshonos románoknak, magyaroknak és németeknek, továbbá e történelmi térség más etnikai közösségeinek, kisebbségeinek a sajátos regionalizmusa, amelyet immár nem fojthatnak el a központosító törekvések, és amely elismeri és támogatja a különböző önazonosságok sokszínűségét, változatosságát”. Transzszilvanizmusuk elismeri Románia többi történelmi régiójának is az önazonossághoz való jogát, és a példaértékű európai modellekre való hivatkozással az egész ország számára mutat fel jogi, közigazgatási, gazdasági és közpolitikai megoldást.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 15.
Dalostalálkozó Bodosban
Kétszáz erdővidéki diák énekelt
Május 7-én tizenkettedik alkalommal rendezték meg az Erdővidéki Dalostalálkozót, melynek ezúttal a vitéz Egyed Gézáról elnevezett bodosi művelődési ház adott otthont.
A baróti Csala Kürtje fúvószenekar indulói által felvezetett találkozón a szervezők tervei szerint a tizenegy különböző erdővidéki iskolából érkező, székely ruhába öltözött diákoknak fel kellett volna vonulniuk a falu utcáin, de a kedvezőtlen időjárás miatt erről le kellett mondaniuk. Azonban a jókedvnek, a dalos hangulatnak az eső nem szabhatott határt: miután Sándor István bodosi lelkész köszöntötte a jelenlevőket, és a Zsoltárok könyvéből felolvasva áldását adta a rendezvényre, Benedek Erzsébet Andrea és Dávid Anna Gyöngyi helybéli tanítónők „bemelegítőképpen” közös éneklésre kérték fel a diákokat, a kultúrotthonban pedig kétszáz torokból csendült fel az ismert népdal: „Zavaros a Nyárád, nem akar megszállni…”
A bodosi iskola tanítónői elmondták, Gyulai-György Éva karnagy (a baróti Kájoni Consort régizene-együttes vezetője) kérésének eleget téve vállalták el a szervezést, a találkozót első alkalommal tartják Bodosban. A Gyulai-György tanárnő és a baróti művelődési ház egykori igazgatója, László Judit indította dalostalálkozók célja, hogy a gyermekeket a népdalok tanulására, továbbadására, hagyományaink ápolására ösztönözzék. A találkozónak eddig tíz alkalommal Barót, legutóbb pedig Nagyajta adott otthont.
A színpadon ezután sorban következtek a fellépők nép- és gyermekdalaink szebbnél szebb darabjait adva elő: a bodosi iskola furulya- és dalcsoportja (felkészítőjük Dávid Anna Gyöngyi tanítónő), a kisbaconi Benedek Elek elemi iskola dalcsoportja (Bogyor Katalin), a nagyajtai Magocska furulyacsoport (Bihari Katalin Noémi, Nagy Adél), a baróti Tanulók Klubja Hajnalcsillag dalcsoportja (Aczél Zsuzsanna), a baróti Gaál Mózes Gimnázium Csemete dalcsoportja (Tókos Gabriella), a székelyszáldobosi Benkő József-iskola dalcsoportja(Ferencz Réka), a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont kórusa (Aczél Zsuzsanna), az apácai Apáczai Csere János-iskola dalcsoportja (felkészítők Pál Szerénke, László Zsuzsanna és Jakab Ildikó), a bölöni iskola dalcsoportja (Szabó Enikő), a magyarhermányi Máthé János-iskola dalcsoportja (Dimény Mónika) és végül a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont Gyulai-György Éva tanárnő vezette Gyöngyharmat kórusa.
A szervezők a felkészítő tanítónőket, tanárokat emléklappal jutalmazták, de emléklapot kaptak azok a diákok is, akik egyénileg is felléptek a dalostalálkozón: Mátyás Adrienn, Sükei Katalin, Nagy Hanna Zsuzsanna, Cristian Eszter, Sebestyén Fruzsina, Csog Orsolya, Geréb Zsigmond, Szabó Tamara és Lakatos Ágnes. Távozáskor minden résztvevőt bodosi mézeskaláccsal ajándékoztak meg.
A szervezők köszönetet mondtak a találkozó létrejöttét segítő baróti polgármesteri hivatalnak (Lázár-Kiss Barna polgármesternek), a baróti Gaál Mózes Gimnáziumnak (Zajzon Csaba igazgatónak), a Baróti Szabó Dávid Iskolaközpontnak (Dimény János igazgatónak), a baróti Transloc Szállítási Vállalatnak (Benedek Csaba igazgatónak), valamint Gáspár Jenő bodosi falufelelősnek és a bodosi diákok szüleinek is, akik szintén készséggel támogatták a rendezvényt.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. május 16.
Szárhegy 40
Válogatás a szárhegyi művésztelep gyűjteményéből
Nagyszabású hazai kiállítás nyílik május 20-án 18 órakor a Csíki Székely Múzeumban, amely a gyergy-ószárhegyi művésztelep negyven esztendejébe nyújt betekintést – teszi közhírré a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ. A XI. Hargitai Megyenapok keretében szervezett, több mint 100 alkotást felsorakoztató tárlat a tábor emblematikus alakjainak munkái mellett számos hazai és külföldi, ismert és elismert művész műveiből válogat. A tálalás kronologikus, történetiségükben hagyja kirajzolódni a különböző Szárhegy- képeket, amelyek azonban nem külön-külön, hanem együttesen jelentik mindazt, amit szárhegyi művésztelepnek nevezünk. Egy Szárhegyre, kastélyra, negyven esztendőre hangolt kiállításnak lehetünk vendégei, ahol múlt és jelen, hagyomány és újítás kapcsolódik össze a nyitottság jegyében, a kortársiság igényével.
2014-ben 40. évfordulóját ünnepelte a gyergyószárhegyi művésztelep. Ennek öröme, bár ürömmel volt teli a kastély körüli állapotok miatt, hogy a telepet működtető kulturális intézmény táborok, kiállítások, ünnepi rendezvények sorával tisztelgett. Jelen kiállítás a művésztelep 40. évfordulójára szervezett eseménysorozat zárórendezvénye, amely új kezdetet is jelez. Csíkszeredát követően a tárlat vándorolni fog, jelentős hazai és külföldi helyszíneken is bemutatják majd.
A barátság jegyében életre hívott alkotómunkába kaphatunk betekintést, amelyet több mint negyven esztendeje álmodtak meg a ma már "nagy öregekként" emlegetett székelyföldi művészek, és amely mára az ország egyik legfontosabb művészeti centrumává avatta Gyergyó-szárhegyet, tevékenységük ugyanakkor szétválaszthatatlanul eggyé vált a kastély életével. Ez a fényes történet, kastély híján, most válságkorát éli, ugyanakkor a 40. évforduló mérföldkőnek is számít, hiszen a kastély nélküli állapotok miatt mind sürgetőbbé vált a művésztelep fontosságának, felbecsülhetetlen értékeinek prezentálása olyan kiállítások által, mint amilyennek a mostani csíkszeredai is ígérkezik, rálátást biztosítva a művésztelep karakteres vonásaira, a képviselt művészi irányvonalakra.
A művészetek hivatalos helyeiről, a galériákból, múzeumokból kivonuló művészet most néhány hétre újra visszakerül a kiállítóterekbe, hogy ily módon, sűrítve és tömörítve, egy térbe és időbe helyezve elérhetővé váljon, közelebb kerüljön a nagyközönséghez.
A kiállítás július 19-ig lesz látogatható.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 18.
A szórványkérdésről tárgyilagosan
Tények: a/. az elmúlt 25 évben számottevő az az anyagi-, szellemi munka és pénzráfordítás, amivel a szórványosodást megállítani próbálták
b/. ezen erőfeszítések nemhogy megállítani, hanem még lassítani sem tudták az elszórványosodást
c/. a 25 év alatt számos szórványunkról a magyarság kihalt
d/. az egyre gyorsuló elszórványosodás számos – 25 évvel ezelőtt még – tömbnek számító településen is érzékelhető
e/. ha nem történik gyökeres változás, könnyen kiszámítható: néhány évtized alatt eltűnik a csonka ország határain túli magyarság
f/. a határon túli magyarság eltűnése csak a nemzetben gondolkozó-érző magyaroknak fáj, mindenki másnak (Európai Unió, utódállamok, stb.) egy dicséretes, elősegítésre méltó folyamat
g/. szórványban élni nehezebb, mint tömbben
h/. azzal, hogy a szórványban élőtől a magyarság érdekében nagyobb áldozathozatalt várunk el, igazságtalanságot követünk el
i/. a szórványban élőknél – a rendkívüli esetektől eltekintve – nem lehet nemzetben gondolkozásról-érzésről beszélni
j/. a szórványban élőnél az, hogy „maradj szülőföldeden, szeresd szülőföldedet” éppen ellentétes a nemzetben gondolkozással-érzéssel, mert ő a nemzethez kapcsoló pozitív élményeit csak a szórványból kikerülve tudja megkapni, átélni
k/. nemcsak eredménytelen, hanem butaság is attól várni el a magyarságért hozandó nagyobb áldozatot, akinek épp a nemzetben gondolkozása-érzése hiányzik
l/. a beolvadás a nemzetben gondolkozás-érzés hiányának egyenes következménye
m/. szórványban, beolvadás nélkül megmaradni, sőt, gyarapodni, eddig még csak a zsidóságnak sikerült Megoldás? Másképpen folytatni, mint eddig! Hogyan?
Még az állat is, nemhogy az ember, ösztönösen keresi a könnyebbik utat. Ha akadályozzák is útkeresését, attól még tovább keresi, legfennebb energiájának jelentős részét nem a könnyebbik út megtalálására, hanem az akadályok leküzdésére fordítja. A jobbágyok elvándorlását nem igazán szüntette meg a röghöz kötésük törvénye, és a magyar diplomások Ceauşescu féle Kárpátokon túlra helyezése-letelepítése alól is kibújt a többség. Sem a tudatlanságban tartással, sem a könnyebb élet kipróbálásának megakadályozásával a szórványban élőknél ma már nem érhetjük el a helyben maradásukat, csak az életminőségük további romlását. Ha akarnak, úgy is elmennek, és az akadálygördítések miatt csak megutálják szülőföldjüket. És ha éppen a nemzettársaiktól tapasztalják az akadályoztatást, őket is megutálják, és még messzebb mennek. Reméljük ma már ilyen embertelen módszereket nem is lehet, nem is akarnak bevetni a szórványban élő magyarsággal szemben, bár folyamatosan találkozunk ezzel az elgondolással és tapasztalunk hasonló próbálkozásokat, mert ez – ha csak rövidtávra is – egy könnyen kihasználható megélhetési forrás néhány gátlástalannak.
A zsidók vagy zárt tömbben (gettó) vagy szórványban éltek, mindenütt szoros kapcsolatot tartva egymással. Miért nem olvadtak be? Mert nagyon nagy hangsúlyt fektettek a gyermekeik zsidó nevelésére. Gondoskodtak számukra jó iskolákról és megkövetelték, hogy a gyermekük komolyan vegye az iskolát. Nagyon sokszor hallottam, miként sajnálkoztak a lágyszívű gojok a hajnalban elő-iskolába (hájdel-be) menő kis zsidó gyermekeken, de alku nem volt, ha nem tudtak megfelelő színvonalú zsidó iskolát létrehozni, működtették ezeket az elő-iskolákat, ahova minden nap hajnalban elküldték gyermeküket arra a két-három zsidó szellemű órára. Amikor a szokványos reggeli 8 órakor a többi gyermek megkezdte a hivatalos iskolát, a velük együtt tanuló zsidó gyermek is megérkezett, de úgy, hogy neki már megvolt a napi zsidó nevelése. Így lehetett nemzetben gondolkozásra-érzésre nevelni őket és elkerülni a beolvadást a legvadabb szórvány körülmények között is.
A rossz iskola merénylet a gyermekeink és a jövőnk ellen. Ellenségeink elérték, hogy ma a világon csak elenyésző létszámú jó magyar iskola van, de elfogadható is csak kevés. És itt most nemcsak intézményekre, hanem egyes évfolyamokra és osztályokra kell gondolni.
A jó iskola nemcsak oktat, hanem főleg nevel. Nevelni elsősorban közösségi élményekkel lehet, amit leginkább a tanulmányutakkal, táborozásokkal adhatunk át. Ehhez megteremteni a feltételeket nagyon komoly és költséges feladat. Jó iskolát bárhol létre lehet hozni, ha van hozzá alkalmas személyzet, megfelelő létszámú diák és bőséges anyagi háttér. Mindezt szórványvidéken összehozni nagyon nehéz, de a tömbben élők között sem könnyű, még akkor sem, ha ott a magyar közösségi érzést nem laboratóriumi körülmények között, mesterségesen kell átadni. Létkérdésünk, hogy lesznek-e jó magyar iskoláink, mert a rosszak, már túl sokat pusztítottak nemzetünkön.
Ma az állami iskolákban előírt tanterv miatt nem lehet ott eredményes nevelést végezni. De az iskolai tevékenység után ez megoldható. Ezt kell komolyan kihasználni. Ma a szülőknek elenyésző beleszólási lehetőségük van az iskolák működésébe, de joguk és kötelességük a lehető legjobbat nyújtani gyermeküknek, ezért nem elítélendő, hanem pártfogásra méltó, ha tájékozódni, válogatni és saját döntést hozni akarnak az iskola kiválasztásakor. Jó lenne, ha a szülők a szórványosodás szempontját is figyelembe vennék az iskola kiválasztásakor, és a tömbmagyarság kötelessége gondoskodni arról, hogy ez ne jelentsen számukra plusz terhet.
Aki rendelkezik egyházi műveltséggel, gondolja végig a bibliai tékozló fiú példázatát: A kisebbik fiú elmegy, de hazatér és többé már biztos, hogy nem hagyja el otthonát. A nagyobbik, bár végig otthon van, mégsem otthona ahol él és ezért bármikor elindulhat a tékozló öccse útján.
Ha azt akarjuk, hogy a szórványbeli ne hagyja el végleg szülőföldjét és be se olvadjon, mutassuk meg neki a nagyvilág lehetőségeit, de a nemzethez tartozás örömét és a nemzetért munkálkodás nagyszerűségét is. Gondoskodjunk arról, hogy legyen számos, és sokszínű közvetlen kapcsolata a tömbmagyarsággal. Tegyünk róla, hogy ő is nemzetben gondolkozzék-érezzen, valamint arról is, hogy ne legyen erejét meghaladó feladat megélnie a szülőföldjén. Ha ezek megvannak, akkor, és csak akkor, aki elég erősnek érzi magát, küldetéstudattal a szülőföldjén marad, sőt, egyben védőbástyája is lesz a tömbmagyarságnak. A többit pedig mentsük ki onnan, vagy sirassuk el.
Dobai László
Erdély.ma
2015. május 19.
Egyház a sátorban
Tízéves a Keskeny Út fesztiválmissziós csoport
A Keskeny Út nevű ökumenikus csoport 2005-ben arra vállalkozott, hogy missziós munkát végez Erdélyben, különböző ifjúsági fesztiválokon. Tagjai az ország minden részéről becserkészett egyetemisták, valamint papok és lelkészek. A missziós munka elindulásának 10. évfordulóján Bardócz Csaba és Ruszka Sándor református lelkészekkel beszélgettünk.
A csoport célja történelmi egyházaink (katolikus, református, unitárius és evangélikus egyház) valódi értékeinek képviselete a diákok, egyetemisták, fiatalok által látogatott fesztiválokon. A krisztusi megváltás és szabadítás üzenetét hirdetik a fiatalok nyelvén, nyitott elfogadással a betérő fiatalok értékeire, különös hangsúlyt fektetve a személyes, lelkigondozói beszélgetésekre.
íz évvel ezelőtt a kolozsvári Református Teológián látták vendégül a Közös Pont Ifjúsági Missziót, amely hasonló tevékenységet folytat Magyarországon, előadásuk hatására született meg az ötlet a missziós munka elkezdésére Erdélyben. Hamarosan összeállt egy csapat, amelynek egy része korábban is végzett hasonló tevékenységet a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) keretében, nemsokára Tusványoson felállították az első Keskeny Út-sátrat, és elindult a missziós munka az önkéntesek, a magyarországi tapasztalatcserék és az egyházak összefogásának köszönhetően.
Újfajta párbeszéd
– Miért pont Keskeny Út?
– A magyarországi Közös pontosok azért kapták nevüket, mert nekik az a céljuk, hogy a fesztiválozókkal megtaláljanak egy közös pontot a keresztyének és a fiatalok értékeiben. Nálunk, Erdélyben más a helyzet, és azt gondoltam, bátran kimondhatjuk, hogy mit szeretnénk: a mi célunk ugyanis az, hogy azokat az értékeket képviseljük, amelyeket a Szentírásban keskeny útnak neveznek, tehát mi tudatosan felvállaljuk hitünket, az egyházakat, amelyeket képviselünk, és ezt próbáljuk a fesztiválokon megjeleníteni, közvetlen módon – meséli Bardócz Csaba.
Ruszka Sándor még teológusként került kapcsolatba a missziós csapattal. Elmondása szerint nem volt nehéz összehangolódni, hiszen akkor éppen tagja volt egy zenekarnak, amely abban az évben a Tusványos színpadán is fellépett megzenésített verseivel, a Keskeny Út programjain való részvételt pedig azonnal elvállalta, mert abszolút pozitívumnak tart minden olyan aktivitást, amely kicsit is eltér a hagyományos egyházi megszólítási módtól.
– Úgy gondolom, a tradicionális egyházi módszerek már nem elégségesek a fiatalok megszólítására, folyamatosan újabb kommunikációs csatornákat kell keresni, én pedig híve vagyok az alternatív tevékenységeknek, nem véletlenül dolgozom fiatalokkal ma is – fejtette ki Ruszka.
Nem csak Tusványoson
Mindannyiuk számára kellemes meglepetést okozott a kezdeti nagyszámú érdeklődés, hiszen már az első évtől kezdve a Tusványoson napi 50–60 látogató vett részt a programokon.
– Nem csak azok látogatták a sátrat, akik amúgy is egyházközeli életmódot folytattak, hanem kerültek érdeklődők, akik az egyházi, a keresztyén élet megismerését keresték – magyarázta Ruszka, aki azóta már lelkészként, családos emberként, két kisgyerekkel sátorozva rendszeres munkatársa, előadója lett a Keskeny Út-sátornak.
Mivel fesztiválmissziós csoportként határozták meg magukat, a szóba jöhető helyszínként Tusványos mellett a Félsziget fesztivál és az EMI-tábor kínálta magát. Adminisztratív szempontból a Félsziget bizonyult a legnehezebbnek, nehéz volt a Keskeny Út működését besorolni. Eleinte a Civil Faluban kaptak helyet, ahol nem sikerült minden programot lebonyolítani, később a sátortáborban volt a stabil helyszínük.
– Amellett, hogy a mező közepén nehéz akár egy hirdetőtáblát is elhelyezni, a fesztiválozókat is sokkal nehezebben sikerült megszólítani. A Láthatatlan színház programunk sikeresnek bizonyult, egyébként valódi marketingfogásokat vetettünk be a figyelem felkeltésére. Egy hirdetőtáblára kiírtuk, hogy drogról itt!, a -ról ragot azonban alig láthatóan tüntettük fel. Mondanom sem kell, hogy megnőtt a sátorba betérők száma, ami számunkra elég volt ahhoz, hogy szóba elegyedjünk az érdeklődőkkel – emlékszik vissza Csaba.
Sátánizmus és rockzene
Konkrét statisztikája nincs a Keskeny Út működésének, de már az első évben A sátánizmus és a rockzene című előadás több mint száz érdeklődőt vonzott. Több fesztiválon is előfordult az, hogy amikor más helyszíneken kevésbé népszerű programok zajlottak, a Keskeny Út zsúfolásig telt résztvevőkkel.
– Számunkra nem prioritás látogatottsági rekordokat megdönteni, sokkal fontosabb egy adott téma kivesézése, az érdeklődők figyelmének felkeltése. A Bonus Pastor Alapítvány tagjai például, akik az alkoholizmusból való kigyógyulásról készültek előadást tartani, a második mondatuk után nem folytathatták beszédüket, a közönség ugyanis rögtön kérdésekkel bombázta őket. A lényeg tehát nem az, hogy előadóink elmondják azt a szöveget, amellyel készültek, hanem az, hogy a résztvevők érdeklődését felkeltsék, a sokszor tabunak tartott témákat nyíltan megbeszéljék, és ezeken keresztül hirdessék a keresztyén értékeket – összegezte Csaba.
A közönség fesztiválon azonban nem mindig hajlandó egy áhítatot, egy előadást csendben végighallgatni, egy ilyen esetre emlékszik vissza Ruszka Sándor:
Keresztelnek is, ha kell!
– Egyik alkalommal a hitről készültem előadást tartani, amikor azonban kezdődött volna az áhítat, begyűlt egy tizenöt fős, félmeztelen, zajos csapat, sörrel a kezükben, hangoskodtak, zavarták az előadást, ami egy lelkész számára ismeretlen helyzet, hiszen a templomban senki nem szól vissza, a fiúk azonban már a harmadik mondatomnál kötekedni kezdtek. Odáig fajult a dolog, hogy egy adott ponton teljesen el kellett felejtsem, amivel készültem, és válaszolnom kellett a fiúk viselkedésére. A végére aztán rendkívül érdekes beszélgetés alakult ki, nagyon sok kérdéssel. Akkor értettem meg, hogy ezeknek a fiúknak igazából nagyon sérült az egyházzal való kapcsolatuk, ami indulásból negatív viszonyulást eredményezett az előadás iránt. A legérdekesebb a történetben az, hogy ez a csapat azóta a Keskeny Út stabil gyülekezetévé vált, minden évben rendszeres látogatói a programjainknak, sőt, egyikük – a fesztiválmisszió életében először – meg is keresztelkedett Tusványoson.
Az előadásokra jellemző, hogy általában nem hagyományos, teológiai vonatkozásúak, hanem az életből vett témákat vetnek fel, például a stresszről, a párkapcsolatokról, a félelemről, az internetről, amelyek egzisztenciálisan érintik az embereket. Azzal pedig, hogy az előadók keresztyén emberek, akaratuk ellenére is egy olyan értékrendet képviselnek, amelyet a Keskeny Út missziója is hirdet.
Tusványoson és az EMI-táborban idén is találkozhatunk a Keskeny Út missziós csoporttal, a szervezők reményei szerint, amíg fesztiválok vannak Erdélyben, addig az ők munkájuk sem ér véget.
Berszán Réka
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. május 19.
Erdélyi patt
Dokumentarista színház a román–magyar viszonyról Marosvásárhelyen román és magyar színészek közreműködésével? Ebből még jó kis verekedés lehet – gondoltam, amikor először olvastam Kincses Réka és Alina Nelega közös, Double Bind című készülő projektjéről.
Aztán arra gondoltam, hogy ennek valószínűleg csak akkor van értelme, ha kíméletlenül őszinte lesz, akkor viszont az előbbi félig-meddig vicces felvetés mégsem tűnik olyan lehetetlennek. Az immár kész produkciót vasárnap a Kolozsvári Rádió koncerttermében is bemutatták, és a verekedés valóban nem maradt el, jóllehet nem a közönség soraiban, hanem a színpadon, „in vitro" körülmények között – mégis meglepően hitelesen – zajlott le, a show részeként.
A Double Bind tényleg kíméletlenül őszinte, a szereplők mindent kimondanak egymásról – románokról és magyarokról egyaránt –, amit a való életben is hallani szoktunk, de érdekes módon a nézőnek nem szorul el a torka vagy ökölbe a keze a hallottaktól, ellenkezőleg. Nevet – olykor kínjában, olykor őszintén. Mert tényleg nevetségesek vagyunk.
Az előadás az előadásban felépítésű produkció rövid jeleneteket mutat be a projektben résztvevők saját történeteiből, illetve a másoktól hallott történetekből, olykor pedig betekintést enged a kulisszák mögé. Ilyenkor azt látjuk, hogyan oláhozzák és bozgorozzák egymást maguk a szereplők, mert szerintük „kizárólag a másik fél problémáival foglalkozik a készülő előadás".
Előjönnek persze a kötelező történetek arról, hogy a kommunizmusban hogyan nyomták el, és állították félre a magyarokat, akármilyen jó szakemberek is voltak, és előkerülnek az ezekből a tapasztalatokból mai napig táplálkozó frusztrációk. „Nincs hazám, elvettétek a városomat is, nem akarlak látni benneteket, zavar, hogy itt vagytok" – üvölti az egyik magyar szereplő egy ponton, de a románok is elnyomottként jelennek meg a fele magyar, fele román város kórtörténetében.
Két teljesen más kultúra feszül egymásnak, hiszen ahogy az előadásban is elhangzik: a román lakásoknak más a szaga. A magyaroknak is. Az ismeretlennel szembeni félelem szüli a gyűlölködést, így a szereplők megoldással nem is kecsegtető dilemma áldozatai. Double bind. Mexikói patt. Vagy mi...
Ha megtanuljuk a másik nyelvét, a lelkünk egy részét is odaadjuk neki – hangzik el az előadásban. De hiába akar a Bukarestből Marosvásárhelyre költözött lány – aki attól szenved, hogy a nagyképű magyarok koszos cigányként, műveletlen balkániként tekintenek rá – megtanulni magyarul, ha egyszerűen nem létezik olyan románok számára készült tankönyv, amely ezt lehetővé tenné. Miért akar megtanulni egy román Romániában magyarul? – teszi fel a kérdést a román könyvesbolt vezetője, arra hivatkozva, hogy az ország hivatalos nyelve az övék.
A magyar könyvesbolt üzletvezetője sem tud segíteni, és mivel annyira szokatlan a helyzet, akarva-akaratlanul ő is megbántja a fiatal román lányt. Persze előkerül a kisebbségi helyzetből komolyan profitáló, köpönyegforgató magyar politikus, a nacionalista román, aki nem is akarja ismerni a magyarokat, akik szerinte így is túl sok lehetőséget kapnak az országban, a dühtől és frusztrációtól elvakult székely jogharcos, aki elvakultságában egy kicsit sem jobb a román nacionalista figuránál, és még sorolhatnánk.
A végkövetkeztetés a szokásos: a románok szerint a magyarok nem léteznek Erdélyben, a magyarok pedig a románokat nem hajlandók észrevenni. Más-más kocsmákba, szórakozóhelyekre járnak, máshogy nevezik az utcákat, és mert nem ismerik egymást, marad a gyűlölet. És még valami közös bennük: ugyanolyan szánalmasan nevetségesek.
Double Bind – a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat és a Liviu Rebreanu Társulat közös előadása, 2014. Írta és rendezte: Kincses Réka és Alina Nelega. Szereplők: Claudiu Banciu, Barabási Tivadar, Bartha László Zsolt, Berekméri Katalin, Andrei Chiran, Csíki Szabolcs, Cristian Iorga, Laura Mihalache, Pál Emőke, Elena Purea, Monica Ristea.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 19.
Hiányzók miatt nem történt előrelépés Borbolyék perében
Már csak egy tárgyalási időpont maradt a nyári ítélkezési szünet előtt Borboly Csaba és tizenkét másik érintett személy büntetőperében a Hargita Megyei Törvényszéken. Kedden ismét halasztottak.
Nem tartott sokáig az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által korrupciós ügyben való részvétellel megvádolt Borboly Csaba és tizenkét társa ügyének keddi tárgyalása a Hargita Megyei Törvényszéken. Ahogy már többször, most sem jelent meg az egyik vádlott, a Iaşi-ban élő Daniel Cristian Mandache, aki ezúttal indoklást sem küldött távollétének okáról. Ugyanúgy hiányzott az elmúlt alkalommal a károkozásért felelősnek tekintett félként a perbe bevont cégek közül a Consunit Kft. képviselője is.
Mint kiderült, a cég képviselőjének távolmaradása eljárásjogi hiányossággal magyarázható. Ahogy ezt a jelen levő ügyvédek jelezték, a cég csődeljárás alatt áll, és az idézést a felszámoló cégnek kell küldeni. A hiányosság miatt a bíró elnapolta a tárgyalást, és június végére tűzött ki újabb időpontot. Erre a következő tárgyalási időpontra minden bizonnyal a rendőrség fogja előállítani Daniel Cristian Mandachet, mivel ezt az ügyész is külön kérte a tárgyalást vezető bírótól.
Borboly Csaba és az ügyben érintett személyek perét 2014 tavaszán helyezték Csíkszeredába, miután először Marosvásárhelyen, az ítélőtáblánál tárgyalták, de a büntetőjogi perrendtartási törvény módosítása miatt vissza kellett küldeni az előzetes bírói testülethez, majd a Hargita Megyei Törvényszékre. Mint ismert, a korrupcióellenes vádhatóság azért fogta perbe Borbolyt, mert szerintük Hargita Megye Tanácsának elnöke indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket egy cégnek. Ezzel állítólag ő és feltételezett bűntársai 1,1 millió eurós kárt okoztak a román államnak.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
2015. május 20.
Kiutat keresnek a zsákutcából
Nem elegendő mindössze egy-két alkalom a román–magyar kapcsolatokban felmerülő vitás kérdések megbeszélésére, hiú ábránd azt hinni, hogy itt gyors folyamatról van szó – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Altusz Kristóf, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. A román–magyar kisebbségi vegyes bizottság társelnöke lapunknak elmondta, az erdélyi magyar kisebbség helyzete olyan sarkalatos kérdéskör a magyar külpolitikában, amelyet Budapest mindig fel fog vetni a kétoldalú megbeszélések során. Az államtitkár szerint nem volt reális elképzelés Bukarest részéről, hogy Bogdan Aurescu román külügyminiszter nemrég tett budapesti látogatása során jegyzőkönyvet írjanak alá a kisebbségi ügyekről. Altusz Kristóf közölte, megindult a konszenzus keresése a problémás ügyekben, de a jelenlegi politikai szándék egyelőre nem ad lehetőséget arra, hogy a szakbizottság egységes álláspontot tudjon kialakítani.
– Három év után járt először nemrég román külügyminiszter Budapesten, ám Bogdan Aurescu május 7-ei látogatása sem enyhítette a meglehetősen fagyos kétoldalú viszonyt. Csak a közvélemény számára tűnt úgy, hogy a kapcsolatok ezúttal sem mozdultak ki a holtpontról, vagy a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium is így érzékeli?
– A kérdés eléggé összetett. A magyar–román kapcsolatrendszerben nyilvánvalóan vannak problémás ügyek, voltak az elmúlt huszonöt évben is, és valószínűleg egy ideig maradnak is. A minisztériumban ezt mi úgy értékeljük, hogy ezekről az ügyekről nagyon fontos beszélni.
A romániai magyar kisebbség helyzete – legyen szó Erdélyről vagy a Székelyföldről – olyan sarkalatos kérdéskör a magyar külpolitikában, amiről folyamatosan tárgyalni fogunk. Ha pedig e téren vannak általunk tapasztalt érdeksérelmek, továbbá a magyar közösségek ilyen irányú jelzéseket adnak nekünk, akkor azokat természetesen fel fogjuk vetni a kétoldalú megbeszélések során.
Ennek megfelelően az Aurescu-látogatásnak is volt egy olyan része, ahol a magyarság ügyeiről tárgyalt a két külügyminiszter, és természetesen volt egy jövőbemutató rész is, amely az együttműködés szilárdítását jelezte. Utóbbi esetre példa a határon átnyúló optikai hálózati infrastruktúra összekapcsolásáról kötött megállapodás, amely gyorsabb internetforgalmat feltételez, vagy akár az autópályák építésének ügye, ami szintén fontos és szükséges momentum. Harmadik elemként természetesen külpolitikai kérdések is terítékre kerültek, amelyeket uniós tagországokként vitattunk meg egymással.
– Milyen mértékben nyomta rá a bélyegét a megbeszélésre, hogy a találkozó előtt Bogdan Aurescu aggodalmát fejezte ki a magyarországi románok szerinte veszélyeztetett kulturális identitásáért? Budapest osztja-e ezeket az aggodalmakat?
– Nem volt elegáns lépés a román diplomácia részéről, hogy a budapesti látogatás előtti estén ilyen típusú nyilatkozatot tett a külügyminiszter. Erre mi odafigyeltünk. Nézze, mi itt arra a véleményre fektetünk hangsúlyt, amit a Magyarországon élő román kisebbségek az irányunkban közvetítenek. Márpedig mi nem kaptunk ilyen típusú jelzéseket, hogy veszélyben lenne a magyarországi román kisebbség. Itt az álláspontunk eléggé eltérő.
– A külügyminiszteri találkozó előtt úgy tűnt, hogy alá lehet írni egy kisebbségi jegyzőkönyvet, erre végül mégsem került sor. Miért hiúsult meg ennek a megállapodásnak a megkötése, milyen konkrét ügyekben vannak markáns nézeteltérések a román és a magyar fél között?
– A kisebbségi együttműködési szakbizottság testületi szinten utoljára 2011-ben ülésezett, azóta a kisebbségi ügyeket érintő bizottsági munka gyakorlatilag állt, zsákutcában volt. Nem volt reális elképzelés a román fél részéről, hogy két társelnöki találkozó alkalmával át tudjuk tekinteni az egész jegyzőkönyvet, és ez aláírásra is kerülhet Budapesten. Ilyen szempontból a magyar fél elképzelése nem esett egybe a románnal, hiszen teljesen tisztában voltunk azzal, hogy egy legutóbb 2009-ben aláírt jegyzőkönyvet, és az azóta görgetett ügyeket nem fogjuk tudni gyorsan lezárni.
Amint a kérdésében is rámutatott, természetesen vannak olyan gócpontok, problémás ügyek, amiben a konszenzus keresése megindult ugyan, de látni lehet, hogy a politikai szándék nem ad arra lehetőséget, hogy egységes, konszenzusos álláspontot alakítsunk ki a bizottsági munkában. Említenék egy olyan példát, amelyet mi rendszeresen megemlítünk. A bukaresti törvényhozás több mint tíz éve halogatja a beterjesztett kisebbségi törvénytervezet megtárgyalását, illetve elfogadását.
Ez olyan ügy, amely a kisebbségek védelmében jelent további garanciákat. Mi a magyar kisebbségről beszélünk ugyan, de Romániában nemcsak magyar kisebbség él, éppen ezért ez nem kifejezetten magyar kérés. Úgy gondolom, hogy a Romániában élő összes többi kisebbség számára fontos lenne, hogy legyen egy ilyen jogszabály.
De egyelőre úgy tűnik, hogy e téren nem várható komolyabb elmozdulás. Az ilyen típusú gócpontok beazonosítása történik a társelnöki találkozók során, és egyszer biztosan eljutunk odáig, hogy a jegyzőkönyvet átvizsgálva a bizottság elé terjesszük a komplett dokumentumot. Ez még mindig nem azt jelenti, hogy végleges aláírásra kerül sor, hanem a bizottság a két állam közötti kisebbségi együttműködésnek a legitim formája, amit egyébként az 1996-ban kötött magyar–román alapszerződés is rögzít.
– A magyar Külügyminisztérium kéri-e például az erdélyi magyar önrendelkezés kérdésének beemelését ebbe a jegyzőkönyvbe? Budapesten Bogdan Aurescu nem rejtette véka alá, miszerint Románia azzal sem ért egyet, hogy Magyarország támogatja ezeket az autonómiatörekvéseket.
– Újabb olyan pontot említ, amelyben nincs egyetértés. Konkrétan azért nem szeretnék belemenni részletesen az összes vitatott kérdésbe, mert egy folyamat közepén vagyunk. Ha én most minden egyes pontot elmondanék, amelyet társelnöki szinten megbeszéltünk, akkor ez valószínűleg gátolná az épp most zajló párbeszéd kimenetelét.
Ezzel kapcsolatban azt tudom elmondani, hogy a kisebbségi és együttműködési szakbizottságnak nagyon fontos szerepe van. Nyilván nem arról kell szóljon az egyeztetés, hogy társelnöki, illetve titkári szinten, zárt ajtók mögött beszélünk, hanem hogy a bizottságban – ahol az érintett kérdések minden szereplője jelen van – mindenki el tudja mondani az álláspontját.
Ha sikerül konszenzust találni, akkor előre tudunk haladni, ha pedig nem – például az ön által említett kérdésben –, akkor magasabb szintre kell utalni a kérdést. Tehát nyitva is hagyhatjuk a kérdést, és megállapodhatunk abban, hogy nem tudunk megállapodni erről, vagy olyan politikai szintre vihetjük, amely már túlmutat a bizottsági munkán.
– Megalapozottak-e azok a vélekedések, miszerint a jelenlegi magyar kormány nem ért egyet a Bajnai-kormány idején, 2009 júliusában Bukarestben aláírt román–magyar kisebbségi jegyzőkönyv bizonyos pontjaival? Amelyekhez a román fél viszont ragaszkodik.
– Ide vonatkozóan azt tudom mondani, hogy 2009-ben nem teljes bizottsági kör előtt került aláírásra az ominózus jegyzőkönyv. Nem szeretném túl sokszor önmagamat ismételni, de én nem kívánom azt, hogy társelnöki szinten, zárt ajtók mögött szülessen újabb megállapodás, hanem a nyilvánosság előtt. Annak a bizottságnak a tagjaival, akik egyébként legitim felhatalmazást kaptak arra, hogy az ügyben tárgyaljanak, tehát ott szülessen kompromisszumos megállapodás, ha erre mód van.
– Tehát értsük úgy, hogy hat évvel ezelőtt Gémesi Ferenc kisebbségekért és nemzetpolitikai ügyekért felelős államtitkár a vegyes bizottság akkori magyar társelnökeként úgymond a saját szakállára írta alá a jegyzőkönyvet?
– Nem kívánom minősíteni, hogy az akkori társelnök éppen mit és miért cselekedett. Én viszont a szakbizottság jelenlegi társelnökeként nem kívánok oly módon eljárni, mint 2009-ben az akkori társelnök tette.
– Az elmúlt hónapok során többször tárgyalt a szakbizottság román társelnökével, ami mindenképpen elmozdulás ahhoz képest, hogy négy éve semmi nem történt. Ön szerint felgyorsulhatnak a kétoldalú tágyalások a következő időszakban, van esély arra, hogy többször egyeztessenek a román–magyar kapcsolatokat hosszú ideje megakasztó vitás kérdésekről?
– Januártól, mióta a kormány kinevezett a román–magyar kisebbségi és együttműködési szakbizottság társelnöki pozíciójára, három titkári és három társelnöki találkozóra került sor. Az Aurescu külügyminiszter úr látogatása előtti napon elég hosszan tárgyaltunk a román társelnökkel, illetve a budapesti látogatást követő héten kerítettünk sort a harmadik társelnöki találkozóra.
Amint már említettem, elég komoly munka áll előttünk, nem lehet egy-két alkalommal megbeszélni a vitás kérdéseket, hiú ábránd azt hinni, hogy itt gyors folyamatról van szó. Fenn kell tartani a párbeszédet, fontosak a konzultációk, mi magát a kisebbségi szakbizottságot is fontos fórumnak tartjuk, és úgy veszem észre, hogy a román fél is.
De megmondom őszintén, most nem tudom önnek pontosan megmondani, hogy mikor jutunk el arra a pontra, amikor ténylegesen össze lehet hívni a bizottságot, és az eddig feldolgozott anyagot a testület elé lehet tárni. Ha arra gondol, hogy 2011 és 2015 között nem történt semmi – erre mondtam én, hogy zsákutcában vagyunk –, akkor ezzel a három-három találkozóval 2015 januárjától nyilván újabb lendületet vett az együttműködési szakbizottság munkája.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 23.
Grafikus a színek útján
Haller József nyolcvanéves
Jelentős esemény színhelye volt csütörtök délután a marosvásárhelyi Bernády Ház. Haller József, itthon és külföldön egyaránt ismert és elismert képzőművész nyolcvanadik éve alkalmából szervezett retrospektív kiállításnak adtak helyet a művészeti központ földszinti és emeleti galériái.
A tárlatnyitón házigazdaként a Bernády alapítvány elnöke, Borbély László szólalt fel, aki elmondta, a kiállítás napja nem csak Haller József, hanem egész Erdély magyar képzőművészetének ünnepe. – Amit letett az asztalra, feltett a falra, az referencia szerte a világon, ahol ismerik, tisztelik a nevét. Fontos dolog, hogy élnek közöttünk olyan személyiségek, akik folytonosan képesek a megújulásra. Haller József is ilyen, és ezért köszönettel tartozunk neki – mondta Borbély László, majd a kiállítás méltatója, Nagy Miklós Kund szólt a teljes telt házas közönséghez.
– Ha Haller József összes munkáját ki szerettük volna állítani, még legalább egy emeletet kellett volna húzzunk a Bernády Házra. E mostani tárlat gyűjteményes kiállítás, hetvenes évekbeli alkotásokat is megtekinthetünk, szinte lírai, költői jellegű az anyag, amit láthatunk. A művész ma is fiatalos, tele van energiával, ötletekkel, folyamatosan dolgozik. Évtizedeken keresztül rajzolt, festett képein sok-sok nő jelentette a mindenséget, sok-sok férfi a teremtést. Napjaink mítosztalan világáig minden megtalálható ebben az életműben, ezen a tárlaton. Haller József egyike azon, Marosvásárhelyt felfuttató, a képzőművészet terén ismertté tevő művészeknek, akik nem itt végeztek, de amióta ide kerültek, teljesen vásárhelyivé váltak. Ismerjük gazdag művészetét, gyakran kiállítja legújabb alkotásait. Mindazt, amit magunkba szívtunk vagy megálmodtunk, megtaláljuk a képein. Generációk sora által ismert bábszínházi díszleteit, jelmezeit nem tudjuk itt bemutatni, ahogy többezres saját sorozatát sem, azokat a bizonyos "grafikai festményeket". Ami itt van, két nagy tömbre bontható: grafika és festészet. Szobrászként kezdte, grafikusként vált ismertté. Csodát varázsol a papírra. Képei álomszerűek, olyanok, mint egy-egy csomósodott gondolat, érzelem, hangulat – a képzeletünket mozgatják meg. Ezért lírai az anyag, ezért olyanok a munkák, mint a versek. A mítoszainkról szólnak.
De egyik legnagyobb grafikusunkból egyszer kikövetelődzött a szín is. Azóta erőteljesen, expresszivitással, rendkívüli tudással festi képeit. A színek útján úgy haladt tovább, hogy alkotásai az alkotó sajátos módján mítoszaink ismerős történeteit idézik Ikarosztól a boldogság kék madaráig. Mindaz, amit magukkal hoznak a corpusok, régmúlt idők embereinek üzenetét hordozza, érzelmeket kelt a ma emberében. A nagyon gazdag életmű további részét képezik azok az illusztrációk, amelyeket nagy költők művei ihlettek. Haller József beszél körülöttük.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 23.
Szemelvények Déva 18. századi történetéből
Bulgár telepesek és sáskahad
Déva történetének 18. századi mozzanatiról folyt a beszélgetés a Bethlen Gábor Helytörténeti Kör májusi találkozóján. Alapként Issekutz Antal 1902-ben megjelent tanulmánya szolgált, melyet Barra Árpád nyugalmazott tanár ismertetett a Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulat 13. Évkönyvéből.
Déván a 18 század elején egész új városrész alakult: Görögváros néven. A feljegyzések szerint azonban az itt letelepedők jelentős hányadát a Balkánról felszivárgó bulgár telepesek adták, akik a Lipót császár biztatására szervezett bulgár szabadságharc kudarca nyomán kényszerültek menekülésre. Az osztrák birodalomban szívesen látták őket, Déván is évi 50 forint fejében telepedhetett le a népes közösség a Maros és a Cserna folyó közé. Ők építették meg a ma is álló ferences kolostort, illetve a köreikben élő örmény kereskedők a város főterén is kápolnát emeltek. Utóbbi azonban már a 19. században elpusztult. Szintén örmény kereskedő nevéhez fűződik a később nagyipari létesítménnyé fejlődött dévai rézbánya megnyitása is.
A bulgárok, görögök, örmények betelepedésével Déva gyakorlatilag új arculatot öltött: díszes lakóházak, üzlethelyiségek épültek a város főterén. Ezek nagy részét azonban az 1756-os tűzvész elpusztította. 24 évvel később egy óriási sáskahad érkezik a városba, és augusztustól októberig minden termést, növényt lelegel. A sáskahad ellen a lakosság „síppal, dobbal, kapával, lapáttal, hangos szóval” hadakozik, de a kártevőket csak az őszi hideg beállta tudta megfékezni. Issekutz cikkében az áll: „A hidegtől elgyengült és a nép által megölt sáskát, mintegy 80 ezer köbméter(!) mennyiségben összegyűjtötték, s az egészet elégették és elföldelték”. Az említett mennyiség minden bizonnyal jócskán el van túlozva, vagy sajtóhiba miatt olvashatunk a reális sáskamennyiség sokszorosáról, de tény, hogy a város lakossága igencsak megszenvedte az „Oláhországból érkezett iszonyú mennyiségű sáska” garázdálkodását.
Issekutz Antal tanulmányában említésre kerül II. József császár erdélyi körútja is, melynek során Dévát is érinti, illetve számos egyéb érdekes adat a város 18. századi történetéből, melyhez a helytörténeti kör tagjai további adatokkal szolgáltak.
A májusi találkozó résztvevőinek külön élményt jelentett Chirmiciu András dévai munkatársunk beszámolója az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Szövetsége (MIDAS) által szervezett tanácskozásról, melyen nemrégiben vett részt a horvátországi Abbázián (Opatija).
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2015. május 25.
Szoboravató a Sapientián Marosvásárhelyen
Ha csak egy délutánra is, a magyar szabadságharc jelképes alakja, Kossuth Lajos a Sapientia Egyetem magasából tekinthetett le arra a városra, ahonnan száműzték egykori egész alakos szobrát, s törölték a róla elnevezett utca nevét is. A kései jóvátétel gesztusa lett volna, ha mellszobra megingathatatlanul állhatna az egyetem előtt, de a tartásos, szép avatóünnepség után visszakerült az aulába, ahol Bolyai János „társaságában” várja, hogy márvány talapzatára visszakerülhessen egyszer s mindenkorra.
Pünkösd délutánján sokan gyűltek össze az erdélyi magyar műszaki oktatás fellegvárának számító Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Karának épülete előtt, hogy a szobor leleplezésén részt vegyenek.
Egy volt bolyais diáknak, Simon János Németországban élő mérnöknek jutott eszébe, hogy 2012-ben a megyei múzeum néprajzi részlegének felújítása közben talált gipszmintát, Kiss György neves szobrászművész alkotását meg kell menteni és méltó helyen fel kell állítani. A gondolatot tett követte, s a szobrot a marosvásárhelyi Vártemplom elé szánta. Három évig tartó hiábavaló küzdelem után derült ki, hogy a Sapientia egyetem előtt lesz a legjobb helyen – hangzott el Simon János beszédében. Elmondta, hogy addig utazott kül- és belföldön, amíg székely magyar barátaitól sikerült összegyűjtenie a pénzt, majd a híres budapesti Szabó-öntödében bronzba öntette a szobrot, Dóczy András csíkszeredai kőfaragó mesterrel pedig elkészíttette a márványtalapzatot.
Tette mindezt azért, mert nem tudta elfelejteni, hogy a nemzeti függetlenség, a társadalmi, gazdasági haladás híveként tisztelt államférfit, aki felismerte és tenni is akart a szomszédos népekkel való együttműködésért, a romániai igazságszolgáltatás képviselői tömeggyilkosnak nyilvánították, holott több mint száz szobra áll szerte a világban New Yorktól Torinóig, s 1923 óta helye van a Fehér Házban is.
Az ünnepségen részt vett dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, aki köszönetet mondott Simon Jánosnak azért a felajánlásért, hogy a csíkszeredai konzulátus előcsarnokában Kossuth szobra köszönthette a szavazókat, akik 104 év után újra részt vehettek a magyar államfőválasztáson, majd az esküterem előterében sok megható pillanatoknak volt részese. A főkonzul értékelte Simon János elszántságát.
A továbbiakban Kossuth tevékenységét méltatta, aki a nemzeti összetartozás meghatározó jelké-pévé vált, akiről számos városban állítottak szobrot, és alig van olyan magyar település, ahol ne viselné utca a nevét. Így volt ez Marosvásárhelyen is, amit már csak a régi képeslapok őriznek. Miközben a Kossuth által képviselt polgári, nemzeti eszméket minden európai állam a magáévá tette, Marosvásárhelyen nem kívánatos az emléke, holott ma is érvényesek az általa hangoztatott elképzelések, miszerint az általános emberi, polgári szabadságjogok nem válaszhatók el a nemzeti öntudattól, sőt, a nemzet boldogulásának feltételét jelentik. – Nem vállalhatunk európai értékeket úgy, hogy más népek önazonosságát, a nemzeti identitáshoz, az anyanyelvhez való jogát nem tartjuk tiszteletben – hangsúlyozta.
A szoborról, annak alkotójáról Bordi Géza művészettörténet-tanár szólt a jelenlevőkhöz. Kiss György kitűnően képzett és termékeny művész volt, akinek 137 szobra készült el az 1800-as évek végén. Károly Róbert alakja a Millenniumi emlékmű királygalériáján látható, szobrai megtekinthetők az Országházban, a pécsi dómban, az esztergomi bazilika homlokzatán. Ő mintázta meg először Kossuth Lajos arcképének két változatát Barabás Miklós, a Budapesten élő erdélyi festőművész rajza, valamint az erről készült litográfiák és néhány dagerrotípia alapján. Az 1892-ben befejezett portré felnagyított változatának gipszpéldánya bukkant fel Marosvásárhelyen – mondta Bordi Géza, aki Simon János kitartását hangsúlyozta.
A Sapientia Egyetem kettős szerepét jelképezi az előcsarnokában levő két szobor, Bolyai Jánosé a tudomány művelését, a tudás átadását, iskoláink újjáépítését, a Kossuthé a hagyományok ápolását, közösségünk emlékének továbbvitelét és fiatal tanítványaiknak e szellemben történő nevelését – mondta dr. Dávid László professzor, a Sapientia rektora. Jelképeinket be kell építeni hétköznapjainkba és ünnepeinkbe egyaránt.
– Legyen hallgatóink találkozóhelye, fiatalkori titkaik, emlékeik része, de legyen ünnepeink helyszíne is a szobor. Emlékeztessen arra, hogy Kossuth a műipar érdekében már akkor át akarta alakítani politechnikummá a Ludovikát, s hogy a kibékülési terve keretében a budapesti egyetemen külön román kart akart létrehozni – tette hozzá.
A beszédek elhangzása után az evangélikus, az unitárius, a katolikus és a református egyház képviselői mondtak áldást. A szobrot Dávid László rektor és Kelemen András dékán leplezte le, miközben Buta Árpád a Hazám, hazám, te mindenem áriát énekelte Erkel Ferenc Bán bán című operájából. A koszorúzást követően felhangzott a Himnusz, majd az egyetem aulájában ünnepi műsorral folytatódott a Szélyes Ferenc színművész vezette avatóünnepély. Györffy András és Bodolai Balázs színművészek mondtak verset, a Marosvásárhelyi Filharmónia kiváló zenészei, Bartha Lajos, Bartha Ilka, Barabás Boróka, Csíky Borka Boglárka és Makkai István Bartók-műveket játszottak.
Simon János Hunyadi János Kossuth-plakettjével mondott segítőtársainak köszönetet, köztük Pokorny Attila szobrászművész restaurátornak, aki megtisztította és előkészítette a gipszmintát, majd valamennyi adományozó egy emlékrészvényt vehetett át, köztük Simon János német barátja is, aki lelkes támogatóként jelen volt az ünnepségen, amely a székely himnusszal zárult.
Bodolai Gyöngyi
e-nepujsag.ro
Erdély.ma
2015. május 25.
Hazahozták Ugron Gábor és felesége hamvait
Pünkösd másodnapján szertartás keretében az ősi, székelyudvarhelyi kriptában helyezték el ábránfalvi dr. Ugron Gábor politikus (1880–1960) és felesége, kéméndi báró Szalay Lívia (1879–1961) hamvait a népes, kilencvenkét tagú Ugron család, rokonaik és nagyszámú tisztelőik zarándoklatzáró alkalmán.
A „szélesre tárt mennykapu előtt”, az újratemetési szertartás alkalmával, az egykor Erdélyért sokat tevő politikusra emlékezve nyilvánvaló volt: az embert nem lehet legyőzni.
Közel két évtizede pünkösdhétfőnként nem csak az Ugron-kápolna ajtaját tárják szélesre, de a kripta zárókövét is eltávolítják, az emlékfeszületre pedig újabb nevek kerülnek: az oltár jobb oldalán elhelyezett kereszten, kis névtáblákon rögzítik a kripta szarkofágjaiban, koporsóiban és urnáiban nyugvók nevét, földi és égi születésnapjuk dátumát. Hétfőtől Ugron Gáborét és feleségéét is. Értük kondította meg az ünnepet jelző csengőt unokájuk, Ugron Béla. Bár jelképesen, egy-egy marék, bakonybéli sírjukról hozott földdel 1995-ben „haza hozták” a Mál-hegyen levő Székely Kálvária végét is jelző családi kriptába, ezen a napon tényleges hazatérésükért mondott hálát az urnás újratemetés nagyszámú résztvevője, hiszen tevékenységével, életével tevőlegesen is Erdélyt szolgálta.
László Attila, a Szent György egyházközség plébánosa felelevenítette életútjának fontosabb állomásait. Az 1880-ban Marosvásárhelyen született Ugron Gábor a betűvetést már négy évesen megtanulta, első iskoláit Székelyudvarhelyen végezte. Budapesti, lipcsei, genfi, tanulmányai után jogi doktorátussal közigazgatási pályára lépett. Három vármegye főszolgabírája volt egyidőben. 1906. február 19-én feleségül vette kéméndi báró Szalay Lívia Karolina Augusztát. Két lányt és három fiút neveltek fel. Felesége szépsége neves képzőművészeket ihletett meg: Lotz Károly életnagyságú festményt készített róla, és Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrászművész a Kúria, a Legfelsőbb Bíróság előcsarnokában levő carrarai fehér márvány Justitia szobrot róla mintázta.
Az utódok és nép, amelyet Ugron Gábor politikusként szolgált hálával emlékezik, hogy közreműködésével jött létre a védőnői hálózat, sok helyen állítottak a világháborús hősöknek szobrot az ő kezdeményezésére, közte Székelyudvarhelyen a Vasszékelyt. Trianon után, Észak-Erdély visszacsatolásáig nem léphetett ősei földjére. Gazdasági tevékenységével támogatta honfitársait. 1951-től kitelepítették, a következő évben nyugdíját is megvonták. 1953-tól fia, István családjával élt Bakonybélben. Hét év múlva hunyt el, felesége néhány hónappal élte túl.
„Hazatérésükkel számukra a feltámadásra váró csendes várakozás ideje kezdődött” – hangzott el az újratemetésen. Majd a kriptába vezető létrán a család férfi tagjai kézről kézre adták az urnákat, elhelyezték e földi nyughelyen. A kis kápolna és erdő is visszahangozta himnuszunk kérelmét: ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk…
A családi liturgikus találkozó ünnepi szentmisével folytatódott az Ugron-zarándokhelyen. A főcelebráns, Botár Gábor plébános „egyháztapasztalatként” élte meg a somlyói zarándoklatot. Biztatva: ki kell lépni a megszokottból, hogy a a Via Sacrara érkezzünk. Erre buzdított Jakabos Barnabás jezsuita is. Zarándokként, az élet nagy kíséréseit: a személyes biztonságot, a büszkeséget és autonómiánkat elveszítjük ugyan, de megélhetjük Istennek a jelenlétét és azt: Rá hagyatkozhatunk. Ki-ki csendben megköszönte az életét, az ajándékokat, amelyekkel Őt szolgálhatjuk. Hálát mondtak az Ugron család és nagyjaink életéért. Végül azért is, hogy Ugron Istvánné Bánffy Mária néni, aki immár negyvennyolc dédunokának örülhet, idén is részt vehetett a történelmi család őrszem-kápolnájának kiemelt ünnepén.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro
2015. május 26.
A Magyarországra menekült romániai magyar államtitkár üldöztetése
A papok keze messzire ér. De az igazi vádak mégis a mohó és gátlástalan egyházi vezetők fejére kellene hulljanak, s a mindenáron a kisebbik rosszat választani akaró RMDSZ-re.
Romániában valami alapvetően megváltozott. Akár alulról szemléli valaki a társadalmi folyamatokat, akár felülről, egy új világgal szembesül; hol félelem tölti el, hol reménykedés. Furcsa módon, ma inkább azok félnek, akik fenn vannak, s azok bizakodnak – nagyon sokszor kárörvendőn szemlélve a politikai-gazdasági elit vergődését –, akik mindig is csak elszenvedői voltak az eseményeknek. A Caţavencu című szatirikus lapban olvastam nemrég, hogy Bukarestben fogadóiroda működik, ahol téteket lehet tenni arra: legközelebb melyik politikust viszi el a korrupcióellenes ügyészség. Lehet, hogy igaz a Caţavencuban leírt, igen szórakoztató történet, lehet, hogy csak élelmes ötlet, de ha valakinek lenne energiája megvalósítani, rövid úton biztosan milliomossá válna.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály – tulajdonképpen egyfajta ügyészség; rövidítése DNA (Direcția Națională Anticorupție) – rövid története a következő: 2002-ben, amerikai nyomásra és európai biztatás mellett, még Ion Iliescu elnöksége alatt jött létre, munkássága azonban elsősorban Traian Băsescu alatt teljesedett ki igazán, aki élt is az alkalommal, így az intézmény elsősorban az ő ellenzékének viselt dolgaira vetette rá magát. 2014-ben Băsescu távozott a hatalomból, s azóta a szövetségesei sem számítanak érinthetetlennek. A jelenlegi elnök, Klaus Johannis vagy nem tud (még), vagy nem akar közvetlen befolyást gyakorolni a DNA-ra, így az az utóbbi időben önálló életre kelt, s immáron nincs az a politikus, aki biztosra veheti: másnap nem épp az ő letartóztatása jön.
A DNA eléggé nagy hibaszázalékkal dolgozik
Úgy tudni, bizonyítottan egyetlen olyan bírósági ítélet született egy lefolytatott nyomozása során, mely teljesen alaptalannak bizonyult. Egy volt miniszter, történetesen magyar, immáron hónapok óta tölti négyévnyi büntetését. De számos más alkalommal állt már elő a DNA olyan abszurd vádakkal, melyeknek valóságtartalma utóbb többé-kevésbé kérdésessé vált. E nyomozások teljes tisztességét az is megkérdőjelezi, hogy az őrizetbe vételek után furcsa és persze alaptalan rágalmak szivárognak ki a legszélsőségesebb médiákhoz. Úgy tűnik, mintha a DNA egyre gyakrabban hagyná figyelmen kívül a rá vonatkozó jogszabályokat.
„Félő – nyilatkozta nemrég egy mérvadó politikus –, hogy a DNA a fürdővízzel együtt kiönti a gyereket is, s az a pozitív yamat, amelyet elindított, megreked, mert egyszer az ügyészségnek is el kell majd számolnia számos olyan tévedéssel – ha nem épp törvénysértéssel –, melyeket maga követett el.” Egy másik – szintén mérvadó és az elszámoltatásokban egyáltalán nem érintett politikus még élesebben fogalmazott, azt állítva: „A DNA egy sor valós korrupciós bűntettben járt már eddig is el, mégis sikerült úgy fellépnie, hogy azok kimerítsék a klasszikus koncepciós perek minden kritériumát. Minden eddigi eljárásban komoly korrupciós ügyek kerültek szóba, mégsem túlzás valamennyi eljárást koncepciósnak minősíteni.”
Az efféle érvelésekkel, ellenzéki és kormánypárti politikusok, románok és magyarok egyaránt a messzemenőkig egyetértenek.
Ugyanakkor egyelőre a DNA-nak nagy nemzetközi és belső, úgymond „köznépi” támogatottsága van, s ez mindaddig meg is marad, amíg a román kormányzat nem vetemedik arra, hogy magyar – azaz fideszes – módra teljesen átszabja a belső játékszabályokat, vagy amíg a társadalom belső fejlődése ki nem kényszeríti, hogy a DNA profibb munkát végezzen, módszereit pedig alárendelje a törvényeknek.
Nagy általánosságban megállapítható tehát: a DNA is a mai romániai rendszer része: a társadalommal szembeni elvárásai immáron egy demokratikus állam feltételeihez igazodnak, módszerei viszont pont olyanok, mint amilyenekkel az általa megvádoltak, eléggé el nem ítélhető módon, élnek. Ha sikerül még idejekorán ez utóbbi vonatkozásban is felzárkóznia a demokratikus normákhoz, úgy a DNA lesz a román demokratikus átalakulás egyik legnagyobb sikere. Ha nem, akkor a korrupcióellenes harc hiábavalónak bizonyul, s minden visszahull arra a balkáni szintre, ahonnan az országot kiemelni szándékozott az ügyosztályt valaha létrehívó politikai és közjogi szándék.
Markó Attila Magyarországon
Ha a DNA-ról beszélünk, nem hagyhatunk figyelmen kívül egy, Magyarországot is közelről érintő aktuális ügyet. Az RMDSZ egyik képviselője, volt államtitkára, Markó Attila jelenleg Magyarországon tartózkodik, s a hírek szerint nem akar eleget tenni a román hatóságok abbéli akaratának, hogy visszatérjen s feleljen a DNA által ellene megfogalmazott vádakra. Már az említett anomáliák miatt is Markó Attilának ezer oka van kételkednie abban, hogy a vele szemben majdan lefolytatandó eljárás minden vonatkozásban tisztességes lesz. Ám a legnagyobb hibát követné el, ha a nemzetközileg elszigetelt magyar kormányzat segítségét kérné.
Azért, mert:
a) e segítségnyújtás nemzetközileg (jogilag és politikailag) tarthatatlan;
b) súlyosbítja, sőt alátámasztja a vele szembeni vádakat, ha nem legális megoldást választ;
c) megtagadva a visszatérést, szerepet vállal egy olyan politikai játékban – Orbán-kormány versus unió és Románia –, amelyben ő nemcsak mellékszereplő, hanem eleve elrendelt áldozat.
A mai magyar nacionalizmusnak pont efféle konfliktusokra s e konfliktusokon rajtavesztő áldozatokra van szüksége, hogy itthon fokozni tudja a szélsőjobboldal felé tolódás, illetve a ki nem kényszerített, de politikailag jól felhasználható konfrontációk dinamikáját.
Egy efféle fordulat megfosztaná Markó Attilát attól a tisztességtől, amelyet eddig senki sem kérdőjelezett meg, leszámítva a – mint tudjuk – gyakran tévedő és olykor alaptalanul rosszhiszemű DNA-t.
A vele szemben megfogalmazott vádak az erdélyi magyar egyházak (katolikus, református, unitárius) egykori ingatlanainak visszaszármaztatásával állnak kapcsolatban. Egyrészt számos, történetileg is súlyos következményekkel terhes jogsértésről van szó, melyeket az egykori kommunista állam követett el, másrészt olyan eljárásbeli hibákról, melyek a visszaszolgáltatás során történtek, s amelyek alapján a DNA ma gátolni próbálja a történeti igazságtételt, egyben rács mögé kívánja juttatni az eljáró – és adminisztratív hibákat elkövető – köztisztviselőket. Ám, amikor ezekről az adminisztratív hibákról beszélünk, nem feledkezhetünk meg arról a politikai nyomásról sem, mely ezekre a köztisztviselőkre nehezedett. Az erdélyi magyar egyházakat érintő eljárásokban az RMDSZ Markó Attilát bízta meg az ügyintézői feladatokkal, aki – mint tudjuk – már csak ezért sem térhetett ki ezek elől az ügyek elől, még ha a lefolytatott eljárások olykor vitatható vagy eltérő módon értelmezhető jogalapra épültek is.
A vádak kereszttüzében
Mi is történt ezekben az ügyekben? Az adott egyház vezetői rátelefonáltak az RMDSZ-re, hogy „intézze el” nekik ennek vagy annak az ingatlannak a visszaszármaztatását. Ha a párt vonakodott, akkor emlékeztették rá: ne akadékoskodjanak túl sokat, mert papjaik keze messzire elér. Az RMDSZ tehát nem tehetett más, mint felszólította Markó Attilát: intézze el az adott ügyet. Minthogy Romániában a háttéralkuknak igen nagy hagyománya van, az államtitkár mind közösségének, mind pártjának, mind pedig az igazságosságnak tett szolgálatként értelmezve az eljárást, megkötötte ezeket az alkukat. Többnyire egy olyan múlt örökségét dolgozva le ezzel, melynek közel sem döglött aknái még ott maradtak szerteszét, amerre csak az államtitkár megfordulni kényszerült.
Már emiatt is az igazi vádak tulajdonképpen a mohó és gátlástalan egyházi vezetők fejére kellene hulljanak, nem kevésbé a mindenáron a kisebbik rosszat választani akaró politikai pártra, s természetesen a román politikai elitre, mely képtelen túllépni saját múltján. De nem ez történik. Helyettük ma Markó Attila áll e vádak kereszttüzében.
Ara-Kovács Attila
A szerző a DK elnökségi tagja.
Magyar Narancs (Budapest)
2015. május 28.
Tárgyalások a gyors siker illúziója nélkül
Egy-két alkalom korántsem elegendő a román–magyar kapcsolatokban felmerülő vitás kérdések megbeszélésére, hiú ábránd azt hinni, hogy itt gyors folyamatról van szó, szögezte le Altusz Kristóf. A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Krónikának adott interjút.
– Három év után járt először román külügyminiszter Budapesten, ám Bogdan Aurescu május 7-ei látogatása sem enyhítette a meglehetősen fagyos kétoldalú viszonyt. Csak a közvélemény számára tűnt úgy, hogy a kapcsolatok ezúttal sem mozdultak ki a holtpontról, vagy ön is így érzékeli?
– Meglehetősen összetett a kérdés. A magyar–román kapcsolatrendszerben nyilvánvalóan vannak problémás ügyek, voltak az elmúlt huszonöt évben is, és valószínűleg egy ideig maradnak is. A minisztériumban úgy értékeljük, hogy ezekről az ügyekről nagyon fontos beszélni. A romániai magyar kisebbség helyzete – legyen szó Erdélyről vagy Székelyföldről – olyan sarkalatos kérdéskör a magyar külpolitikában, amiről folyamatosan tárgyalni fogunk. Ha pedig e téren vannak általunk tapasztalt érdeksérelmek, továbbá a magyar közösségek ilyen irányú jelzéseket adnak nekünk, azokat természetesen felvetjük a kétoldalú megbeszélések során. Az Aurescu-látogatásnak is volt olyan része, amikor a magyarság ügyeiről tárgyalt a két külügyminiszter, és természetesen volt egy jövőbemutató rész is, amely az együttműködés szilárdítását jelezte. Utóbbi esetre példa a határon átnyúló optikai hálózati infrastruktúra összekapcsolásáról kötött megállapodás, amely gyorsabb internetforgalmat feltételez, vagy akár az autópályák építésének ügye, ami szintén fontos és szükséges momentum. Harmadik elemként természetesen külpolitikai kérdések is terítékre kerültek, amelyeket uniós tagországokként vitattunk meg egymással.
– Milyen mértékben nyomta rá a bélyegét a megbeszélésre, hogy a találkozó előtt Bogdan Aurescu aggodalmát fejezte ki a magyarországi románok szerinte veszélyeztetett kulturális identitásáért? Budapest osztja ezeket az aggodalmakat?
– Nem volt elegáns gesztus a román diplomácia részéről, hogy a budapesti látogatás előtti estén ilyen típusú nyilatkozatot tett a külügyminiszter. Erre természetesen odafigyelünk, de elsősorban arra a véleményre fektetünk hangsúlyt, amelyet a Magyarországon élő román kisebbségek közvetítenek felénk. Márpedig mi nem kaptunk olyan jelzéseket, miszerint veszélyben lenne a magyarországi román kisebbség. Itt a két álláspont eléggé eltérő.
– A külügyminiszteri találkozó előtt úgy tűnt, aláírható egy kisebbségi jegyzőkönyv, erre azonban mégsem került sor. Miért hiúsult ez meg, milyen konkrét ügyekben léteznek markáns nézeteltérések a román és a magyar fél között?
– A kisebbségi együttműködési szakbizottság testületi szinten utoljára 2011-ben ülésezett, a kisebbségi ügyeket érintő bizottsági munka gyakorlatilag zsákutcába jutott. Nem volt reális elképzelés a román fél részéről, hogy két társelnöki találkozó alkalmával át tudjuk tekinteni az egész jegyzőkönyvet, és ez aláírásra is kerülhet Budapesten. Ilyen szempontból a magyar fél elképzelése nem esett egybe a románnal, hiszen tisztában voltunk azzal, hogy egy legutóbb 2009-ben aláírt jegyzőkönyvet, és az azóta görgetett ügyeket nem fogjuk tudni gyorsan lezárni. Természetesen vannak olyan gócpontok, problémás ügyek, amiben a közeledés megindult ugyan, de látni lehet, hogy a politikai szándék nem ad lehetőséget arra, hogy egységes, konszenzusos álláspontot alakítsunk ki a bizottsági munkában. Ilyen például a kisebbségi törvénytervezet, amelynek beterjesztését és elfogadását a bukaresti törvényhozás több mint tíz éve halogatja. Olyan ügy ez, amely a kisebbségek védelmében jelentene további garanciákat. Mi a magyar kisebbségről beszélünk ugyan, de Romániában nemcsak magyar kisebbség él, ezért aztán ez nem kifejezetten magyar kérés. Úgy gondolom, a Romániában élő összes többi kisebbség számára fontos lenne egy ilyen jogszabály megszületése. Úgy tűnik azonban, hogy e téren nem várható jelentősebb elmozdulás. Az ilyen típusú gócpontok azonosítása zajlik a társelnöki találkozók során, és egyszer biztosan eljutunk odáig, hogy a jegyzőkönyvet átvizsgálva a bizottság elé terjesszük a komplett dokumentumot. Ez még mindig nem jelenti feltétlenül azt, hogy aláírásra kerül sor, a bizottság azonban a két állam közötti kisebbségi együttműködés legitim formája, amit egyébként az 1996-ban kötött magyar–román alapszerződés is rögzít.
– A magyar külügyminisztérium kéri-e például az erdélyi magyar önrendelkezés kérdésének beemelését a jegyzőkönyvbe? Budapesten Bogdan Aurescu nem rejtette véka alá, miszerint Románia azzal sem ért egyet, hogy Magyarország támogatja ezeket az autonómiatörekvéseket.
– Újabb olyan pontot említ, amelyben nincs egyetértés. Konkrétan azért nem szeretnék belemenni részletesen valamennyi vitatott kérdésbe, mert egy folyamat közepén vagyunk. Ha én most minden egyes pontot elmondanék, amelyet társelnöki szinten megbeszéltünk, az valószínűleg gátolná a párbeszéd kimenetelét. A kisebbségi és együttműködési szakbizottságnak nagyon fontos szerepe van, és az egyeztetésnek nyilván nem arról kell szólnia, hogy társelnöki, illetve titkári szinten, zárt ajtók mögött beszélünk, hanem hogy a bizottságban – ahol az érintett kérdések valamennyi szereplője jelen van – mindenki el tudja mondani az álláspontját. Ha sikerül konszenzusra jutni, előre tudunk lépni, ahol pedig nem – és az ön által említett kérdés ilyen –, magasabb szintre kell utalni a kérdést. Nyitva is hagyhatjuk a kérdést, illetve megállapodhatunk abban, hogy nem tudunk megegyezni ebben, vagy olyan politikai szintre vihetjük, amely már túlmutat a bizottsági munkán.
– Megalapozottak-e azok a vélekedések, miszerint a jelenlegi magyar kormány nem ért egyet a Bajnai-kormány idején, 2009 júliusában Bukarestben aláírt román–magyar kisebbségi jegyzőkönyv bizonyos pontjaival? Amelyekhez a román fél viszont ragaszkodik.
– 2009-ben nem a teljes bizottsági kör előtt írták alá az ominózus jegyzőkönyvet. Én viszont nem kívánom azt, hogy társelnöki szinten, zárt ajtók mögött szülessen újabb megállapodás, hanem a nyilvánosság előtt. Annak a bizottságnak a tagjaival, akik legitim felhatalmazást kaptak arra, hogy az ügyben tárgyaljanak, tehát ott szülessen kompromisszumos megállapodás, ha erre mód van.
– Értsük úgy, hogy hat évvel ezelőtt Gémesi Ferenc kisebbségekért és nemzetpolitikai ügyekért felelős államtitkár a vegyes bizottság akkori magyar társelnökeként, úgymond, saját szakállára írta alá a jegyzőkönyvet?
– Nem kívánom minősíteni az akkori társelnök cselekedeteit. A szakbizottság jelenlegi társelnökeként azonban nem kívánok oly módon eljárni, mint 2009-ben az akkori társelnök tette.
– Az elmúlt hónapok során többször tárgyalt a szakbizottság román társelnökével, ami mindenképpen elmozdulás ahhoz képest, hogy négy éve semmi nem történt. Felgyorsulhatnak a kétoldalú tárgyalások, van esély arra, hogy többször egyeztessenek a román–magyar kapcsolatokat hosszú ideje megakasztó vitás kérdésekről?
– Januártól, mióta a kormány kinevezett a román–magyar kisebbségi és együttműködési szakbizottság társelnöki pozíciójába, három titkári és három társelnöki találkozóra került sor. A Bogdan Aurescu külügyminiszter látogatása előtti napon hosszasan tárgyaltunk a román társelnökkel, illetve a budapesti látogatást követő héten kerítettünk sort a harmadik társelnöki találkozóra is. Komoly munka áll előttünk, nem lehet egy-két alkalommal megoldást találni a vitás kérdésekre, hiú ábránd azt hinni, hogy gyors folyamatról van szó. Fenn kell tartani a párbeszédet, fontosak a konzultációk, mi a kisebbségi szakbizottságot is fontos fórumnak tartjuk, és örülök, hogy a jelek szerint román fél is hasonlóan vélekedik. Ennek ellenére nem tudom önnek megmondani, mikor jutunk el arra a pontra, amikor ténylegesen össze lehet hívni a bizottságot, és az eddig feldolgozott anyagot a testület elé lehet tárni. Ha arra gondol, hogy 2011 és 2015 között nem történt semmi – erre mondtam én, hogy zsákutcában vagyunk –, akkor ezzel a három-három találkozóval 2015 januárjától kétségtelenül nyilván újabb lendületet vett az együttműködési szakbizottság munkája.
Rostás Szabolcs
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. május 29.
Főépítész kerestetik
Pákei Lajos levelei az Országos levéltárban – MNL-OL P1781. 9-10 tétel
Százharmincöt esztendeje 1880. május 29-én Kolozsvár városi tanácsa Pákei Lajost, a Theophil Hansen neves dán építész segédjeként Bécsben dolgozó, Kolozsvárról elszármaztott, 27 éves fiatal építészt megválasztja a város főmérnökévé. Pákei Lajos önéletrajzában így emlékezik vissza:
„...abba a helyzetbe juttatott a sors, hogy szakpályám és családi kötelesség között kellett választanom – mint a családom egyetlen férfi tagja ez hazajövetelemet tette elkerülhetetlenné. – Kolozsvár városnál megürült városi főmérnöki állásra a törv. hatósági bizottság bizalma folytán, megválasztottak Kolozsvár város főmérnökének. – Így kerültem haza szülővárosomba 1880-ban.”
A budapesti országos levéltárban külön jelzet alatt őrzik a Pákei család Pestre került hagyatékát. Itt találhatunk jó néhányat azokból a levelekből is, melyeket az ifjú Pákei Lajos családjától kapott az 1876–1893 közötti időszakban, levelek, melyek árnyalják a főmérnökké választás körülményeit.
GY. DÁVID GYULA
Szabadság (Kolozsvár)