Visszatérni a tiszta forrásokhoz
Megérkezett a lengyelországi Częstochowába a Fekete Madonna-zarándoklat, amelynek különlegessége, hogy a csíksomlyói kegyszobor másolatát is magával viszi.
A hitünkben megújulni, „felnőtté válni” úgy lehet, ha visszatérünk azokhoz a tiszta forrásokhoz, ahonnan az előttünk járó nemzedékek is táplálkoztak. Visszatérni azokhoz a szent helyekhez, ahol az imádsággal megszentelt környezet erre a megújulásra és hitünk „korszerűségének” megtalálásához reményt ad – ezekkel a szavakkal indították útjára Budapestről immár harmadszorra a Fekete Madonna zarándokvonatot. Különleges zarándoklat ez, hiszen általa jut el a csíksomlyói kegyszobor mérethű másolata a lengyelországi pálos kolostorba.
A világhírű czestochowai pálos kegyhelyre igyekvő szerelvénynek a száznál is több csíki és székelyföldi utasa mellett egy egyedi „vendége” is volt. Az egyik vonatkocsiban, „dobozolva” várta végállomását az immár Székelyföldet és Budapestet is megjárt csíksomlyói kegyszobor másolat. A történet még tavaly pünkösdkor kezdődött, amikor is a lengyelországi pálosok a Fekete Madonna kegykép hű másolatát adományoztak a csíksomlyói ferenceseknek. A szeretet és barátság ajándéka nem maradt viszonzatlanul: egy évre rá, ugyancsak pünkösdkor indult útjára Csíksomlyóról a marosszentannai Demeter József által készített Mária-szobor mérethű másolata, hogy elfoglalhassa méltó helyét a lengyelek lelki központjában.
Több mint hétszáz zarándok
Zsúfolásig telt szerelvények várták hétfő este az indulást a budapesti Nyugati-pályaudvaron. A harmadik alkalommal – a Misszió Tours Utazási Iroda által – szervezett Fekete Madonna zarándokvonatnak ezúttal egy különleges „utasa” is akad: a csíksomlyói kegyszobor fából készült hasonmása.
„Reméljük idén is lelkiekben gazdagít bennünket ez az út. Amely ezúttal kissé sajátosabb, hiszen a csíksomlyói Szűz Mária hasonmását visszük Lengyelországba” – fogalmazott az indulás előtti papi áldás során Tamás József csíkszeredai római katolikus segédpüspök. A vonatkocsikban több mint hétszáz zarándok várta már, hogy elkezdhesse a Felvidéken át vezető, sok száz kilométeres útját Częstochowába, köztük mintegy százötven csíki és székelyföldi zarándok is.
Budai: mindig volt valami különlegesség
„A tavalyi, általunk szervezett csíksomlyói Boldogasszony Zarándokvonat különlegessége az volt, hogy a Fekete Madonna képmásolatát szállítottuk Székelyföldre, amit ott óriási örömmel fogadtak” – jelentette ki az utazás közben adott interjúja során Budai László. A Misszió Tours Utazás Iroda vezetője kiemelte, ezúttal is tartogattak különlegességet, hiszen a kegyszobor hasonmását szállítják a lengyelek lelki központjába, a világ egyik legnagyobb zarándokhelyére.
„Ez számunkra egy különösen nagy kegyelem. Ha számunkra nem jelentene lelki többletet egy ilyen út, akkor nem is szerveznénk. Mi ezt azért tesszük, mert lelki megújulásra vágyunk mi magunk is, és ahhoz szeretnénk hozzá segíteni másokat is. És ahogy a jelmondatunk is kifejezi, mindezt a krisztusi, keresztényi tiszta forrásból gondoljuk megvalósítani” – nyomatékosított Budai.
Benne van a hit és a kultúra
Ugyanazt szolgálta Lengyelországnak a czestochowai kegyhely, mint a székelyeknek, illetve a világ magyarjainak Csíksomlyó: ott van benne a hit, ott van benne a kultúra és a nemzeti érzésben való elmélyülés – ezt már a zarándoklaton szintén részt vevő Urbán Erik ferences testvér fogalmazta. A csíksomlyói kegytemplom igazgatója kifejtette, örvend, hogy eljuthat a lengyelországi kegyhelyre. „Kettős érzés van bennem, hiszen egyrészt hivatalból vagyok itt, mint a kegyszobor átadója a ferences rend részéről, másfelől pedig mint egyszerű zarándok. A zarándoklat egyébként mindig a lelkiekkel van összekötve, célja a hitben való elmélyülés, megújulás” – magyarázta rövid beszélgetésünk során az egyházi méltóság.
Szintén a kegyszobor másolatának átadását méltatta Tamás József segédpüspök. „Nagy megtiszteltetés ez a gyulafehérvári főegyházmegye és a ferencesek számára. Persze már az megtiszteltetésnek számít, hogy a csíksomlyói kegyhelyen őrizhetjük a Fekete Madonna kegykép mását. A kegyszobor másolatának átadásával is rendhagyó eseménynek lehetünk majd szemtanúi. Általa Csíksomlyó a világ keresztényeinek a köztudatába is bele fog vésődni” – említette a segédpüspök.
Beer Miklós: újból reményt adhatunk Európának
„Örömmel kapcsolódom ehhez a zarándoklathoz. Lélekben ott voltam Csíksomlyón, amikor a pálosok adták át a Fekete Madonna hiteles képmásolatát. Hiszem azt, hogy ez a mostani találkozás a magyar és lengyel nép hitben megalapozott barátságát tovább fogja erősíteni, és reménységem az, hogy a hitében meggyengült Európának, itt az öreg kontinens közepén, újra tudunk bátorítást adni és reményt – mondta el kérdésünke Beer Miklós. A váci egyházmegye püspöke úgy fogalmazott, tulajdonképpen az egész életünk egy nagy zarándoklat. „És mi, hívő emberek így értelmezzük életünket, mintha az Isten felé vezető utunkat járnánk. Úgy akarunk megérkezni minden zarándokhelyre, azzal az örömmel és azzal az előrevételezett élménnyel, mintha már ott lennénk az Atyai házban. Éppen ennek az élményével akarunk aztán visszajönni a napi gondjainkhoz, feladatainkhoz, hogy ebből a reménységből kapjunk erőt” – osztotta meg az utazás alatt a zarándoklattal kapcsolatos gondolatait a váci püspök.
Bátor Botond: fájdalmas volt, amikor elvitték
„Általában amikor valakit megszeretünk, akkor tudjuk azt igazán, amikor elmegy. Nagyon fájdalmas volt amikor a budapesti pálos rendi Sziklatemplomból két hónap után elvitték a kegyszobor másolatát. Ez idő alatt ugyanis nagyon sokan fordultak meg templomunkban” – osztotta meg tapasztalatait Bátor Botond. A magyarországi pálos tartományfőnök szerint a Szűzanya különböző formában mutatkozik meg a világ különböző részein. Tulajdonképpen mindenhol ugyanaz, de valahogy minden nemzet a saját sorsának az alakítását csomagolja bele a Mária-tiszteletébe. „A csíksomlyói kegyszobor az elszakított magyarság egy nagyon fontos szimbóluma. Nehéz időkben kapaszkodtak a Szűzanya kezébe Csíksomlyón, ez adott erőt az ott lakóknak ahhoz, hogy kitartsanak hitükben, munkájukban” – fogalmazott a kegyszoborral kapcsolatban a pálos rendi elöljáró. A zarándokvonat pedig egyre csak szelte a kilométereket, közelítve végállomásához. A felvidéki határon, Párkányban megható, ünnepélyes fogadtatásban volt részük a zarándokoknak. Az utazás végül, egy felhőszakadás okozta árvíz miatt, a tervezettnél mintegy négy órával lett hosszabb. Ez azonban nem tágította el a zarándokokat attól, hogy zsúfolásig megtöltsék a Jasna Góra-i bazilikát az érkezés után tartott ünnepélyes szentmise alatt. A szerdai nap tartogatja egyébként az idei Fekete Madonna zarándoklat legfontosabb mozzanatát: a székelyföldi vendégek ünnepélyesen átadják a pálos szerzeteseknek a Csíksomlyóról érkező kegyszobor másolatát.
A Fényes Hegy
A Jasna Góra-i pálos kolostor – magyar jelentése Fényes Hegy – Lengyelország legnagyobb tisztelettől övezett zarándokhelye, Częstochowa városban, a Warta folyónál. Az épületegyüttes részben gótikus, részben barokk stílusú. A kolostor a lengyel vallási és nemzeti szabadság szimbóluma. Itt található Európa egyik legismertebb Szűz Mária ábrázolása, a częstochowai Fekete Madonna ikon, amely az 1382-es alapítás körül került a kolostorba. A Mária-kép csodáiról több hír kering. Az egyik szerint minden pénteken a vecsernye idején egy angyal keze a leplet levette róla, szombaton azonban ugyanazon időben újra letakarta. Teljes 24 óráig ragyogott a kép, nappal mint a nap, éjjel mint a hold. II. Gergely pápa Germán konstantinápolyi püspökhöz írt levelében pedig azt írja, hogy ahányszor a várost saracenusok vagy más hitetlenek ostromolták, a polgárok, bízva Mária védelmében, a képet az ájtatosok éneke és imája közben körülhordták, s mindig megmenekültek a veszedelemtől.
Rédai Botond
szekelyhon.ro

Kötelékek – kézfogások
Könyvek esőben, kánikulában
A könyv nem különösebben hőérzékeny tárgy. Na persze, nem a könyvégetésekre és nem is a könyv befagyasztására gondolok. Mert ugye mindkettőre volt nem csupán a távoli múltban, hanem a mai idősebbek életében példa.
Most szelídebb akadályokat kellett leküzdeniük a könyveknek, illetve szerzőiknek meg a könyvárusoknak. Ha ugyanis június, akkor könyvhét, azt is mondhatnám, minden mennyiségben. Egymásra szerveződött programokkal, könyvbemutatókkal. Ami az erdélyi magyar kiadványainkat és íróinkat-költőinket érintette, abból párhuzamosan Budapesten és Kolozsvárt lehetett (kellett volna) választani, követni az eseményeket, megfelelni a hívásoknak. Aztán a kolozsvári magyar könyvnapok immár harmadik, 2013-as szervezését követve, ezúttal nem az esős időjárást, hanem a hamisítatlan nyári kánikulát fogva ki, Erdély fővárosában erdélyi könyvnapok megrendezéséről döntöttek illetékesek, és erre meghívták a Romániai Magyar Könyves Céhet is, pontosabban általa a vállalkozó kedvű magyar kiadókat, hogy a Főtérre kirakodva, Mátyás király elé járulva, várják a vásárlóikat.
Könyvbemutató – grafikai kiállítással
Az újraszervezett kolozsvári magyar könyvnapok – nem utolsósorban az IDEA jóvoltából (amely a Mátyás-szülőház, azaz a Sapientia előtt állandósítja könyvstandját) – idén eredeti megnyitóval indultak. Kolozsvár egyik legtehetségesebb, kiemelkedő életművet ránk hagyott grafikusáról, Cseh Gusztávról írt példaadóan körültekintő, hatalmas anyagot feldolgozó, művelődéstörténetileg is számottevő monográfiát Csapody Miklós, a reprodukciókat és a terjedelmes szöveget pedig reprezentatív albumba foglalta az Exit Kiadó, illetve az IDEA könyvműhelye. Minthogy pedig Cseh Gusztáv (az ifjabbik, mert édesapjáról, a betűrajzolást tanító főiskolai tanárról sem szabad elfeledkezni) a kolozsvári könyvgrafikáért ugyancsak sokat tett, össze lehetett kapcsolni a könyvnapok nyitó ünnepségét a Cseh Gusztáv című kötet bemutatásával és a Cseh Gusztáv grafikáiból válogató (Hajdúszoboszlóról kölcsönbe érkezett) tárlat megnyitásával, a Quadro Galériában.
Szerényebb keretek között a Kolozsvár Társaság főtéri székhelyén is érvényesült ez a rendezői elv: a nemrég Szegeden elhunyt nagy könyvgrafikusunkra, Deák Ferencre emlékeztek barátai, tisztelői a kolozsvári magyar könyvnapok keretében – a tárlókon általa tervezett, illusztrált kiadványokkal, a pannókon néhány szép rajzával, többek közt a Dsida-versekhez készült sorozattal. (Augusztusban, a Kolozsvári Magyar Napokon folytatódhat ugyanitt a kezdeményezés, a két barát, Deák és Cseh Gusztáv munkáinak együttes jelenlétében, a kolozsvári grafikai iskola értékeinek megvitatásával.)
Erdély – Budapest
Mindkét helyszínen, mármint Kolozsvárt és a Vörösmarty téren egyaránt figyelmet érdemlő könyvről szólhatunk – már a címénél fogva is: A magyar kártya. Ezzel a kártyával ugyanis többféleképpen lehet játszani, és nem csak kártyaasztal mellett. A Nagyváradról indult költő, ma ismert kiadói ember, Kőrössi P. József mélyreható beszélgetéseket folytatott a költő és politikus Markó Bélával; olyan beszélgetéssorozatot, amelyben Markó kiteregeti kártyáit, és sikeresen belenéz, belelát azok kisded játékaiba is, akik a „magyar kártyát” saját politikai céljaikra ügyesen – a romániai magyarságra nézve korántsem pozitív értelemben – használják fel. Hogyan lesz a jó költőből jó politikus s a politikusból ismét költő? Hogyan politizálnak itt és ott? Kőrössi P. nem kerülgeti a forró kását, Markó Béla pedig higgadtan, körültekintően válaszol. Nem átlagos interjúkötetet vesz kezébe az, aki felfigyel erre A magyar kártyára…
Román kártya?
Könyvnapok közti rövid szünetben számomra eddig ismeretlen, ám egyből ismerőssé és rokonszenvessé váló könyvesboltban jártam, a Deák Ferenc utca közepe táján: a Librarium nevű Book Cornerben. Otthonos körülmények között hallgattuk, magyarok és románok – románul –, hogy mit mondanak a kritikusok Demény Péter románul megírt könyvéről. (A Ghidul ipocriţilor kiadója a bukaresti Cartea Românească.) Minden megszólaló egyértelműen dicsérte a könyvet, ám az csak Balázs Imre Józsefnek jutott eszébe, hogy feltegye a kérdést: miért románul kellett megírnia Deménynek ezeket a szellemes kisesszéket (jegyzeteket? szatírákat?) – merthogy nem fordításról van szó. BIJ magyarázata Caragialéhoz és a román nyelvben létező nemekhez jutott el. Talán az élményanyag is közrejátszott, vélem én, a „képmutatók” ilyen bemutatásában. A lényeg, hogy ezen a könyvbemutatón jól éreztük magunkat, Demény Péter pedig, gondolom, új híveket szerzett írásművészetének. A román olvasók körében is.
(Eszembe jut Ion Ianoşi, azaz Jánosi János – Látó Anna Bukarestben élő fia – közelmúltban megjelent, több szempontból figyelemre méltó, színvonalas önéletrajzi kötete: Internaţionala mea. Cronica unei vieţi. Abban pedig, sok egyéb közt Domokos Gézával, a Kriterion-igazgatóval történt, egy életre szóló konfliktusa. Nos, meggyőződésem, hogy a most román kötet szerzőjeként bemutatkozott Demény Péter egyikünkkel sem fog úgy járni, mint Ianoşi – Domokossal.)
Más kártyák
Vállalva a flaszterből áradó hőséget, déli órában kimentem szétnézni az erdélyinek nevezett (román) könyvnapokra. Ilyenkor a standokon az ember arra figyelhet fel, ami a könyvesboltokban, a nagy kínálatban elkerülte a figyelmet. (A mi magyar sátrunk érthetően nem kínált eddig nem látott újdonságokat.) Két könyvnél kötöttem ki – más-más okból. Augustin Buzurára azért voltam kíváncsi (pláne hogy politizáló publicisztikáját gyűjtötte kötetbe, a 2005 és 2008 közti évekből), mert ’89 előtt úgy éreztem, egy (ellenzéki) táborba tartozunk – aztán Marin Sorescuval és Eugen Simionnal együtt Iliescu táborába állt. (Mindegyikük magas funkcióhoz jutott, ilyen-olyan elnökséghez, kulturálisan, Akadémián vagy minisztérium élén. – Mellesleg: Eugen Simion 80 címmel vastag kötetet láttam az egyik standon.) Az Absenţii, a Feţele tăcerii regényíróját nem felejtettem el, és ma sem bánom, hogy Birtokon belül? című, Budapesten 1989-ben megjelent interjú-kötetembe őt is bevettem (Sütő, Kányádi, Szabó T. Attila, Balogh Edgár, Harag György, Horváth Imre, Lászlóffy Aladár, Markó Béla, Egyed Péter és Tompa Gábor mellé). Ma vajon bevenném? A Canonul periferei-be beleolvasva, nem tudnám eldönteni. Súlyos szavakat mond a kortárs román politikai életről – de melyik oldalról közelítve? (Tulajdonképpen szomorú, hogy egyre az „oldalakra” gondolunk…)
Lucian Boiával biztos szívesen készítenék beszélgetést (ha még ilyes műfajra adnám a fejem). Amit tőle eddig olvastam, azt erősíti meg a De ce este România altfel? második, bővített kiadásában. A Humanitas, a kiadó ugyan nem „kolozsvári termék” (Produsul Clujului – volt olvasható a legtöbb stand fölött), ám bárki – nyilván a jobbak közül – örömmel vállalhatná Kolozsváron az új Boia-kötetet. Az ő történészi-kritikai hangja üde színfolt a kiadványok rengetegében. (Milyen is az a „más”, „másként” Románia? Ha valamin, ezen nekünk igazán érdemes volna elgondolkodnunk.)
Performanszköltemények
Az ember azt gondolná, hogyha a Korunk Akadémia (évadzáró találkozásként) a Bulgakovba költözik, ráadásul olyan meghívottal, mint Szkárosi Endre, akinek „akciográfiája”, 1971 és 2012 közötti performansz-naptára oly gazdag – a söröző fiatalok egy része átül majd az előadáshoz választott térbe, azon nagyszámúak mellé-közé, akik egyenesen Szkárosit meghallgatni jöttek. A június végi kánikulában nem így történt. A hiányzók sajnálhatják, hogy lemaradtak az élményről. Mert itt élőben tudhatták volna meg, mi a térköltészet és transzpoézis (a totális költészeti koncertszínház), a hangköltészetzene, vagy hogy miként lehet például Kassák költői örökségét néhány ismert – esetleg többeknek nem ismert – szóval, főképpen pedig a hangok játékával transzponálni a Teleki térre, a Piazza Cavourra, a Place de la Concord-ra vagy a Trafalgar Square-re. Persze, akik a száz éve született Weöres Sándor zeneiségéhez szoktak, vagy a szintén centenáriumhoz érkezett Jékely Zoltán líráját érzik a magukénak – meglepődhetnek, hogy így is lehet, „egy másik ember” így keveri az effektusokat. Szkárosi Endre járja a világot (és a magyar pódiumokat) – és nem annyi ember hallgatja, mint legutóbb a Bulgakovban. Talán egy következő alkalommal a valóban fiatalok egymásnak küldik a hírt elektronikusan: itt van Szkárosi Endre, nem szabad kihagyni…
(Írom én, akihez még mindig közel áll Jékely és Weöres.)
Kántor Lajos
Szabadság (Kolozsvár)

Az űrlap alja
Egy kis Tündérkert az EP-ben
Tőkés László európai parlamenti képviselő brüsszeli irodájának szervezésében rendhagyó erdélyi kiállítás nyílt szerdán az Európai Parlament Antall Józsefről elnevezett épületében. Az Erdély – egy európai régió címmel megrendezett tárlaton egy hatvanfős erdélyi delegáció tagjaiként többek között érmelléki, széki és kalotaszegi néptáncosok, valamint a Csűrős zenekar tagjai is felléptek.
A kiállítás huszonkét gazdagon illusztrált mozgóplakáton mutatja be azokat a hagyományos történelmi tájegységeinket, valamint jellegzetes településeinket, amelyek alapján egy szülőhazánkkal ismerkedő idegen hiteles képet alkothat Erdélyről, ezen belül az erdélyi magyar kultúránk és hagyományaink gazdagságáról. A helyszínen az érdeklődők egy tájékoztató füzetet is kézhez kaptak, amelyet a Bálványosi Intézet adott ki Európa tündékertje: Erdély címmel.
Tőkés László a tárlatnyitón a többségében európai képviselőkből álló közönségnek Erdély sokszínűségéről beszélt, emlékeztetve arra, hogy természeti szépségei és kulturális, vallási-spirituális gazdagsága, valamint rendkívüli történelmi múltja miatt nagy magyar írónk, Móricz Zsigmond méltán nevezte ezt a régiót Tündérkertnek, ezzel együtt pedig találóan hívták a Kelet Svájcának. Az EP-képviselő Erdély történelmének vázlatos ismertetése kapcsán hangsúlyozta: „sajátos értékeink felmutatásával próbáljuk meghaladni a visszahúzó múltat, és szövetkezzünk Erdély érdekében – egy új jövendőre! A magyar–szerb megbékélés előremutató példájából is merítve, Trianon és a kommunista diktatúra ütötte sebek gyógyításával, építsük újra veszendőbe menő Tündérkertünket, Erdélyt!” Felhívta a figyelmet a Romániában esedékes regionalizációs tervek veszélyeire. Meggyőződése szerint, ha Erdély mesterséges határok mentén való újrafelosztását – Európa szeme láttára – megvalósítanák, ez Románia „afrikanizálódásával”, az erdélyi magyarságnak pedig a további diszkriminációjával volna egyenlő. Tőkés László azzal a gondolattal zárta beszédét, hogy mi, erdélyiek csak úgy és akkor maradhatunk meg Európában és európaiként ha integritásunkat és erdélyi identitásunkat híven megőrizzük. „Erdély számára Európa jelenti a megoldást” – hangzott el.
A kiállítás-megnyitón jelen volt Michael Gahler német néppárti képviselő is. Megtisztelőnek nevezte a felkérést, hogy megnyithatja a rendhagyó kiállítást. Hangsúlyozta: Közép-Kelet-Európában a különböző identitásoknak európai módon kell egymáshoz viszonyulniuk. A nacionalizmus egyik oldalon sem fogadható el; az egymást kirekesztő, és legyőzni akaró identitásoknak nincs helye Európában. A német képviselő kifejtette, reméli, hogy Erdély európai régió marad és több nemzet, kultúra, vallás regionális kerete lesz a továbbiakban is.
Ezt követően az érmelléki, széki és kalotaszegi táncoknak örvendhetett a népes közönség, akiket az erdélyi vendégek a mézeskalács-készítés és a gyékényfonás rejtelmeibe is beavattak. Mindemellett az érdeklődők megismerkedhettek az erdélyi ízvilággal: termelői mézet, szilva-, cseresznye- és barackpálinkát, valamint Hegedűs Attila saját termelésű érmelléki borait is megkóstolhatták – tudósított a rendezvényről Tőkés László sajtóirodája.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Felemás alkotmány félúton
Többféle jegyet viselt a román alkotmánymódosítás az elmúlt 23 év során, de mindig „testre szabták,” igazították a hatalmat gyakorlók igényeinek megfelelően. Egyes vélemények szerint a legutóbbi módosítási folyamat is ama állóháború részét képezi, amelynek egyik fontos szereplője Traian Băsescu államelnök, akinek elvileg semmi vesztenivalója se lenne, gyakorlatilag élete munkájának a jövőbeli szobrát faragják egyre kisebbre a készülő alkotmánnyal. Értsd: a román alkotmányt az utóbbi évtizedekben nem a nép javára módosítgatták, és ezen az sem változtat, hogy idén februárban megalakult az alkotmánymódosítás széleskörű társadalmi vitáját lebonyolító Alkotmányozó Fórum. A román parlamentnek ugyanakkor külön alkotmánymódosítási szakbizottsága van, az ott megalkotott alkotmánymódosítási tervezetet normakontrollnak és szakértői véleményezésnek vetik alá, és idén ősszel szavazhat róla a bukaresti parlament. A módosított alkotmány akkor lép hatályba, ha azt a román parlament kétharmados többséggel elfogadja, és népszavazás is megerősíti. Nem egyszerű történet ez a szakértői véleményezés egy kétharmados parlament szavazása és a népszavazás előtt, tehát bármiféle eredményről is számolt be valaki, érdekesnek ugyan nevezhető, de valódi eredménynek aligha.
Visszajáró kísértet
Azért sem, mert ahogyan azt Ovidiu Nahoi is megfogalmazta a Dilema Veche hasábjain, elnökünket nem abból a fából faragták, aki befejezetlenül hagyna akár egyetlen csatát is. Holott 2012-ben két rend választást is elveszített, no meg egy népszavazást, a mai parlamenti többség azt a győzelmét most az új alkotmányba szeretné írni lángoló betűkkel. Nahoi szerint valahogyan a román paraszt dühére emlékeztet ez a művelet, aki még egy kihegyezett karót is a halott szívébe döfött, nehogy kísértetként visszajárjon.
A jelenlegi román alkotmányt 1991. november 21-én fogadta el az alkotmányozó gyűléssé alakult román parlament, és az 1991. december 8-án tartott jóváhagyó népszavazás után lépett hatályba. 2003. évi 429-es törvény módosította, ezt a 2003. október 18–19-én tartott népszavazás hagyta jóvá.
Bakk Miklós 2003-ban, a Régió 4. számában így foglalta össze a román alkotmányozás történetének fontosabb jellegzetességeit:
a) a román alkotmányok elfogadása elsősorban a külpolitikai kontextus változását és egyfajta közjogi igazodási kényszert fejeztek ki
b) a területi egység biztosítása legfontosabb – mitizált – célok közé tartozott
c) szerves alkotmányfejlődésre nem került sor, tehát
d) az alkotmánybírósági értelmezésnek és a „láthatatlan alkotmány” hatalmának feltételei nem teremtődtek meg.
Sajnos, a készülő alkotmányról ugyanezt előlegezhetnénk meg, hiszen ami az elmúlt néhány hónap vitáiból a sajtóba kiszűrődött, abból kiviláglik az elnöki jogosultságok kíméletlen lefaragása, a régió definíciójának a többség szája íze szerinti leírása, a túlcentralizáltság és a nemzetállam bebetonozása.
A Cristian Pârvulescu vezette Alkotmányozó Fórumot egyes sajtójelentések szerint kirakatfórumnak készítették, hogy eljátszhassák a „széleskörű társadalmi konzultálást”. Ez a fórum, a nép fóruma nyújtotta be az értékes javaslatokat az alkotmánymódosítást előkészítő parlamenti különbizottságnak, amelynek szerepéről hadd idézzük annak elnökét, Crin Antonescut, aki úgy értékelte: a módosítás „nyertese” a parlament, amely megerősíti pozícióit a kormánnyal és az elnöki hivatallal szemben. „Szükséges volt az államfő, a parlament és a kormány hatásköreinek pontosítása, hogy megelőzzük az utóbbi évek megalázó tapasztalatainak megismétlődését” – mutatott rá Antonescu. Felidézte: Traian Băsescu államfő több ízben elutasította, hogy a parlamentben már kialakult többség jelöltjének adjon kormányalakítási megbízást – ilyesmit az új alkotmány már nem tesz lehetővé. Vagyis a módosítást előkészítő különbizottságnak ez volt a legfőbb gondja, pedig lett volna ott még néhány, bennünket, a népet is érdeklő tétel.
Időnyerés, vagy amit akartok
Legelső tételként ott van a kisebbségek államalkotó tényezőként való elismerése, ami egyelőre kapott egy „futottak még” lehetőséget. Láthatóan esélyt sem kaphatnak azonban a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának előírásai, pedig alkotmányos rangra emelésük által mindannyian másként lélegezhetnénk ebben az országban.
Ami a decentralizálást illeti: a román sajtó tele szájjal beszél arról, hogy melyik PSD-s báró hatalmi jogkörét hogyan beszélték meg a különböző régiókban Liviu Dragnea területfejlesztési miniszter és csapata portyázása során. Holott Románia aláírta a Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját, amelynek ötödik cikkelye világossá teszi, hogy egyetlen állam sem hozhat olyan intézkedést, amellyel megváltoztatja az etnikai arányokat.
Az EMNP elnöke, Toró T. Tibor június 14-én közleményben üdvözölte, hogy az alkotmánymódosító parlamenti bizottság elfogadta a kisebbségek szabad jelképhasználatára vonatkozó javaslatot, a kulturális autonómia lehetőségét is beiktatta az alaptörvénybe, de aggasztónak tartja, hogy nem a közösség, hanem „a nemzeti kisebbség törvényes képviselője” hatáskörébe utalják az autonómia-intézmények létrehozási jogát. Toró úgy tartja: az alkotmány vitatott cikkelye alapján az RMDSZ csúcsvezetése „lehetőséget kap arra, hogy – a közösség nevében fellépve, de annak demokratikus ellenőrzése alól kivonva magát – kisajátítsa a kulturális autonómia intézményeinek létrehozását és működtetését”.
A szereplők ismeretében érthető az EMNP-elnök aggodalma, hiszen Victor Ponta úton-útfélen elmondta: a romániai magyarságnak egyetlen választott, legitim képviselete van, akivel ők nagyon, de nagyon jó viszonyban vannak. És ez örvendetes dolog is lenne, ha dâmbovițai nyelven nem azt jelentené, hogy „ne gyűjtsük fölöslegesen a bajunkat, ezekkel valahogy megegyezünk, adjatok nekik jelképeket, valami izét, akármit, kulturális autonómiát, azzal is időt nyerünk.”
A parlamenti különbizottság június 19-én fejezte be a munkáját, a véglegesített szövegtervezetet 17 szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el a testület. A tervezet majd végigjárja a maga útját, normakontroll, parlamenti- és népszavazás is lesz, és színes közjátékként még egy, az elnök által megrendelt népszavazásra is számíthatunk. Ilyen körülmények között csak üdvözölni lehet, hogy az SZNT legfrissebb közleményében a Székelyföld területi autonómiájáért mozgalmi eszközökkel küzdő civil szervezetként definiálta önmagát.
Willmann Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Új Európát most!
Konferencia a kontinens jövőjéről Kolozsváron
"Az Európai Unió a kilátástalanságba süllyedt. (…) Az európai integráció előző szakaszainak alapvető hibáiból adódóan megrendült a világnak a mostani Európába és a jövő Európájába vetett bizalma. A kialakult megítélés megváltoztatása kizárólag az Európai Unió új alapokra helyezésével sikerülhet" – áll Frank Engel luxemburgi európai parlamenti képviselő azon tanulmányában, amely a Kós Károly Akadémia Alapítvány gondozásában nemrég napvilágot látott, Új Európát most című négynyelvű kiadványban jelent meg. A könyvet, amelynek társszerzője Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője, csütörtökön a kolozsvári Minerva házban, értelmiségiek, politikusok jelenlétében mutatták be.
A szerzők, valamint Markó Béla, a Kós Károly Akadémia elnöke az európai államszövetség jövőjéről szóló előadásaikban egyaránt úgy vélték, az Európai Unió válságára csupán egy valós és mélyreható közvita kibontakozása révén lehet megoldást találni, és ebben a közös gondolkodásban a közép- és kelet-európai tagországoknak az eddigieknél hangsúlyosabban részt kell venniük.
A konferencia moderátora, Kovács Péter, a Kós Károly Akadémia igazgatója kifejtette, a könyv felületes olvasása esetén akár arra a konklúzióra is juthatunk, hogy a szerzők euroszkeptikusok, hiszen helyenként éles bírálatokat fogalmaznak meg az államszövetség jelenlegi állapotát, működését illetően, ám mindez csak látszat: az EP-képviselők ugyanis nemcsak egy valós kórképet, hanem megoldásokat, egy lehetséges új európai modellt is vázolnak, amely alapja lehet az Európai Egyesült Államok megteremtésének a jövőben.
Előadásában a luxemburgi jogász-politikus kifejtette: az Európai Egyesült Államok koncepciója nem új keletű, mi több, az ötvenes években az Európai Unió megalapítóinak már eredetileg is ennek megteremtése volt a céljuk, ám a tagországok közötti konszenzus hiánya miatt ez a törekvés csupán a kereskedelmi közösség létrehozásáig jutott el.
Frank Engel szerint az Európai Egyesült Államok megteremtésének sarokköve a nemzetállamok és a szuverenitás kérdésének újraértelmezése Európában. Meg kell teremteni a közös európai szuverenitást, ami a jelenlegi nemzetállamok szuverenitásának behatárolását és részleges lebontását feltételezi. A nemzeti kormány hatásköreit ugyanakkor részben át kell adni a történelmi régióknak, részben az uniónak, e kettő között pedig az eddigi nemzetállami konstrukciók kiürülnek, ezért a jövőre nézve kötelezőnek tűnik a hagyományos nemzetállami koncepciók újragondolása. Frank Engel hozzátette: a folyamat jelenleg nem ebbe az irányba mutat, az Európát sújtó gazdasági-politikai és társadalmi válság miatt ugyanis nő az euroszkepticizmus a tagországokban.
"Számos mítosz terjeng az Unióban, amelyek mind azt erősítik, miszerint Európa alapvetően egy hibás program – ezekre a nézetekre egy kérdéssel lehet felelni: hol lennénk ma az Unió nélkül?" – mondta az EP-képviselő.
"Európa válságára nem a protekcionizmus, nem a bezárkózás, hanem éppenséggel az erőteljesebb integráció a megoldás. Több Európát: ez a helyes válasz a válságra" – szögezte le Winkler Gyula, aki a könyvben megjelent, Az egyesült Európa egy másfajta Európa című tanulmányának konklúzióit vázolta. Az EP- képviselő szerint a válság hatására kiújul a protekcionizmus, a nacionalizmus, egyre több a dilemma az unión belül akár a további bővítésről, akár a regionális nyelvek, az oktatás, a nemzetiségek és kultúrák kérdésköréről legyen szó, és egyre többször merül fel a kétsebességes Európa koncepciója is. Rámutatott: bár a problémák valósak, ez utóbbi megoldás súlyos visszalépés lenne az Európai Unión belüli demokrácia tekintetében, és amely Európa eddigi fontos vívmányait, köztük a szabad közlekedést, az állampolgárok szabad mozgását veszélyezteti, és ez különösen elfogadhatatlan a közép-kelet- európai tagországok számára. Winkler Gyula szerint a jövő Európája a régiók Európája kell legyen, még annak dacára is, ha látszólag az unió már "belefáradt" a bővítésbe. Brüsszelnek ugyanakkor az eddigieknél több hatáskört kell átvállalnia, ez azonban nem jelenti a tagországok szuverenitáscsökkenését: inkább arról van szó, hogy ezt a szuverenitást közösen gyakoroljuk – pontosított a politikus.
"Nekünk, a térség országainak hathatósabban hozzá kell szólnunk az Európa jövőjét érintő kérdésekhez. Nekünk történelmi megközelítésben is jelentős tapasztalatunk van a nemzetek együttéléséről, valamint a különböző államformák működéséről. Megtapasztaltuk, hogyan mondott csődöt az Osztrák-Magyar Monarchia, mert két nemzet nem tudott megfelelő viszonyt kialakítani egymással, de megtapasztaltunk egy másik kísérletet, a nemzetállamok kísérletét is. Ez szintén csődöt mondott, mert bár a térség országai nemzetállamként viselkednek, valóságos nemzetállamok nincsenek. Ki kell mondanunk: Európa nem a nemzetállamok szövetsége, hanem a nemzetek, az etnikumok, régiók közössége kell legyen, és hogy sem a nemzetállam, sem egy rosszul összerakott szövetség nem megoldás" – jelentette ki Markó Béla. Az alapítvány elnöke úgy vélte, a kelet-európai országoknak az elmúlt két évtizedben nem volt hathatós és fontos hozzájárulásuk a közös Európához, hiszen nem is volt módjuk erre: ezen államoknak ugyanis az volt a fontos, hogy mihamarabb integrálódjanak, és teljesítsék a csatlakozási kritériumokat. Ezen azonban változtatni kell, hiszen ma is erős érdekünk, hogy az unió erősödjön és "minél több Európa" legyen ebben a térségben – mutatott rá Markó Béla a rendezvényen.
Népújság (Marosvásárhely)

Séta Nagyvárad múltjában és jelenében
Kolozsvár, Marosvásárhely, Visegrád, Segesvár: ebbe a tekintélyes listába sorol be most Nagyvárad, azaz a Projectograph kiadó legújabb Kincses Képeskönyve*, amely ezúttal a Partium fővárosába kalauzol el. A kiadó kezdeményezése dicséretes, hiszen a gyerekek szintjén igyekszik emberközelbe hozni az kiválasztott városok történelmét, és teszi mindezt emészthető, szerethető módon, sok érdekes történettel, apró adalékkal fűszerezve. És persze, Jánosi Andrea remekbe szabott illusztrációt sem hagyhatjuk szó nélkül, hiszen ennek a sorozatnak a kezdetektől az a jellemzője, hogy kép és szöveg teljes egyenrangúságban szolgálja az olvasót.
Az összes, eddig megjelent Kincses Képeskönyv esetében jellegzetes a borító, úgy is fogalmazhatunk: felüti az alaphangot, hiszen igyekszik megragadni a városra leginkább jellemző helyet, ami a legtöbb esetben egy tér, rajta templommal. Nagyvárad esetében ez picit módosul, bár a tér stimmel, központi épülete azonban ezúttal nem az Isten, hanem inkább Thália papnőinek hajléka, azaz a színház. A Szigligeti Színház, amely az évek során mit sem veszített jelentőségéből, és ma is központi helyet foglal el a város életében. Ugyanakkor, ha Nagyváradról van szó, akkor semmiképp sem tekinthetünk el az alapítónak tartott Szent László királytól, akinek emlékét jelentős mértékben ápolják mind a mai napig. Nem véletlen, hiszen – amint arra a könyv szövege is rávilágít –, bár Várad egykori vára mellett már 900 esztendővel ezelőtt is szétszórtan ott állt néhány, apró kunyhókból álló falucska, a település felvirágoztatása valóban a szent királynak köszönhető, aki Bihar várából átköltöztette a püspökséget a kedvezőbb fekvésű és biztonságosabbnak ítélt Váradra, majd elrendelte egy pompás székesegyház megépítését. 1095-ben ide is temették el a nagy királyt, akinek ereklyéit még hosszú ideig őrizték Váradon, majd átkerültek a győri székesegyházba. 1390-ben pedig egyedülálló lovasszobrot is avattak (a Kolozsvári testvérek remekművét) a király emlékére, amely több száz évig őrködött éberen a város fölött, amíg végül a két világháború közötti zavaros időkben el nem távolították, az összes többi magyar szoborral együtt.
A könyv a város történetének többi jelentős mozzanatát is felidézi, pl. a kolostorok létrejöttét, a különféle szerzetesrendek megtelepedését és kultúraterjesztő szerepét, a gazdaság és kézművesség fejlődését, a reformáció terjedésével pedig az oktatás fellendülését. Arra is fény derül, honnan erednek a városnak és környékének olasz vonatkozású helynevei, és a jelenlegi városcímer előtörténetéről is értesülhet a kíváncsi olvasó.
Egy város történelme annyira komplex, hogy őrületes munka ebből egy kötetrevalót szűkíteni, ráadásul gyerekek számára is érthető formában, a könyv szerzői azonban minden szinten teljességre törekednek, így a végső kép, ha itt-ott hiányos is (mert nem is lehet másmilyen), mégis kikerekedik. Az olvasó úgy barangolhatja végig Nagyvárad izgalmas történetét, hogy számos apróságot megtud, pl. azt is, hogy a Szigligeti Színházat Jászai Mari egyik, zajos sikert aratott váradi fellépése után kezdték el építeni, a város színházszerető lakosságának határozott igényére, és 1900-ban már készen is lett az eklektikus épület, amely azóta is fontos meghatározója a település arculatának. A kultúra amúgy is fontos szerepet játszik itt, gondoljunk csak Adyra és a holnaposokra (akiknek újabb kori szobra már nem kerülhetett be a kötetbe, így ez a jövő feladata maradhat). A könyv ugyanis nagyjából a ’89-es változások utáni megújulással ér véget, kitérve a teljesen új képződményekre és a felújított állatkertre.
Zágoni Bálint (szövegben) és Jánosi Andrea (illusztrációban) ezúttal is igényes munkát végzett (eléggé rájuk jellemző módon), a könyv pedig minden bizonnyal azoknak is örömet fog okozni, akiknek nincs különösebb kötődésük a városhoz, de szeretnek tájékozódni a történelem és a helytörténet útvesztőiben. Vagy csak szeretnék kigyűjteni a sorozat darabjait, amelynek soron következő köteteit is érdeklődéssel várjuk.
SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES
*Kincses Képeskönyv Nagyvárad. Projectograph kiadó, Kolozsvár, 2013.
Szabadság (Kolozsvár)

Vitaindító tanulmánykötetet adott ki Winkler Gyula
Az elmúlt napokban több erdélyi városban, többek között Kolozsváron és Déván is bemutatták Winkler Gyula RMDSZ-es és Frank Engel luxemburgi európai parlamenti képviselő Új Európát most című tanulmánykötetét.
A szerzők szombaton a vajdahunyadi Magyar Házban ismertették a Kós Károly Akadémia Alapítvány gondozásában megjelent kötetüket. Véleményük szerint a globális versenyben Európa sikerét a politikai unió biztosítja, a gazdasági válság legyőzése érdekében ugyanakkor mélyreható változásokra van szükség.
„Sokunkat kiábrándít az, ahogyan ma az Unió működik, a jövő Európájának felépítése viszont közös feladatunk. Most, amikor a csatlakozás a hátunk mögött van, amikor az integrációt igyekszünk elmélyíteni, elérkezett az ideje, hogy mi is alakítsuk az EU-t, melynek tagjai vagyunk. Hozzá kell szokni ahhoz, hogy a mi véleményünk is számít. Részt kell vennünk az európai vitában, el kell mondanunk véleményünket az Unió jövőjével kapcsolatban" – fogalmazott Winkler Gyula.
Mint rámutatott: tanulmánykötete vitaindító szándékkal született, hiszen Nyugat-Európában egyre élénkebb vita folyik az EU jövőjével kapcsolatosan, ehhez a diskurzushoz pedig a közép- és kelet-európai polgároknak is csatlakozniuk kell. Úgy véli az európai nemzetállamok elavultak, nem képesek már választ adni a globális kihívásokra, ezért csakis a politikailag egyesült Európa képes talpon maradni a világszintű, globalizációs nyomás közepette.
Krónika (Kolozsvár)

Tíz éves a Partiumi ÍrótáborIdén immár tizedik alkalommal szervezik meg Nagyváradon a Partiumi Írótábort július 4–6. között. A tíz éves évfordulóról és az elmúlt évek írótáborairól Barabás Zoltánnal beszélgettünk.
A Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Partiumi Írótábor Egyesület közös szervezésében idén már a X. Partiumi Írótábort szervezik meg a nagyváradi Góbé Csárdában Hagyomány, haladás, megmaradás címmel. Az évforduló kapcsán Barabás Zoltán a Partiumi Írótábor Egyesület elnöke mesélt az elmúlt évekről, elért célokról, és a jövőbeni tervekről. „Tíz éve vetettük fel közösen barátaimmal az írótábor ötletét. Partiumban a kulturális intézményeknek (Ady-kör, Kortárs Színpad, Irodalmi Kerekasztal) még a múlt század 70-80-as éveiben is nagy hagyományai voltak, de írótábori hagyomány a régióban nemigen volt. Vettük magunknak a bátorságot, hogy minden előzmény nélkül, de komoly kulturális kapcsolattal nekivágjunk. Elkövetkezett 2004 júliusa, amikor az első Partiumi Írótábor debütált, melynek témája Város az irodalomban volt. A rá következő évben, 2005-ben a Magyar kulturális régiók a Kárpát-medencében címet kapta, míg a harmadik írótábor az „Ezerkilencszázötvenhat, te csillag” témakörben zajlott. Az elkövetkező években is igyekeztünk olyan eseményekhez, olyan történelmi tényekhez kapcsolódni, amelyek nagyon erősen körberajzolódtak a magyar irodalomban, jelesül az egyetemes magyar irodalomban. Mindig az a szándék vezérelt bennünket, hogy a nagy testvérrel, a Tokaji Írótáborral ne versengjünk, hanem egymást segítsük.”
Egyetemes magyar irodalom
Barabás Zoltán a célokról is beszélt: „Az elmúlt tíz évben célunk az volt, hogy egy olyan élő, értékteremtő fórumot hozzunk létre az írótáborral – reméljük ez sikerült is –, amiben újra azon munkálkodhatunk, hogy megteremtsük a magyar kultúra egységét, jelesül a magyar irodalom egységét. Túlságosan hozzászoktunk azokhoz a kifejezésekhez, hogy erdélyi magyar irodalom, felvidéki, kárpátaljai és délvidéki magyar irodalom, de vissza kell térni ahhoz, hogy egy magyar irodalom van, mégpedig az egyetemes magyar irodalom. Ezen cél elérése érdekében és megfelelően hívtuk meg az előadókat is. Másrészt, bár írótáborról beszélünk, a magas kultúrának részét alkotó zenét, színházat és képzőművészetet mindig beépítettük programjainkba, köszönhetően többek között nagyváradi művészbarátainknak. Úgy érezzük, hogy érdemes volt belevágni, hiszen létrehoztuk, és képesek vagyunk működtetni egy értékteremtő, értékőrző közösséget. Úgy gondolom, hogy az írótábor révén létrejött egy összmagyar közösségi tér.”
Idei rendezvény
1943-ban az összmagyarság, illetve a magyar irodalom szempontjából jelentős esemény zajlott Balatonszárszón, ez volt az első jelentős találkozó, amelynek témája az volt, hogy a történelmi mélypontján levő Magyarországot meg lehet-e menteni. „Ennek már hetven éve, de az elmúlt években volt még egy mérföldkő, 1993-ban a szárszói találkozó ötvenedik évfordulója, amelynek megnyitó beszédében Kanyar József így fogalmazott: „A haza és a nemzet féltése volt a 43-as szárszói konferencia lényege. Erről szólt a nemzet evangéliuma s minden tiltás ellenére a haza magasba emelése”. Hetven év után mi írók is feltesszük a kérdést, hogy mit lehet tenni a magyarság megmaradásáért, nekünk hány Szárszónk volt az elmúlt 70 esztendőben, és egyáltalán még érvényesek azok a próféciák, amelyek 43-ban elhangzottak? Szeretnénk egy számvetést készíteni, tudós embereket, politikusokat hívtunk ehhez segítségül. A programban látszik milyen változatos előadásokkal készültünk a szakmai írótáborra. Az előadók között szerepel Tüzes Bálint is, hiszen mikor elkezdtük a szervezést még köztünk volt. Az iránta való tiszteletből nem húztuk ki a programból, amelyen az ő emlékére is elhangozik több mű”- tette hozzá végezetül Barabás Zoltán.
Nagy Noémi
erdon.ro

Tíznapos népművészeti vásár a Főtéren
A Kolozs megyei népi értékeket népszerűsítő és megőrző központ égisze alatt nyílt vásár tegnap a Főtéren: a központ keretében működő népművészek egyesülete által szervezett népművészeti vásár az elkövetkező tíz napon várja az érdeklődőket, akik igen változatos felhozatalból választhatják ki a nekik tetsző portékát.
A részt vevő mesteremberek mindegyike ugyan még nem érkezett meg a tegnapi nyitónapra, de az arra járók már széles kínálatból válogathattak. A Kolozs Megyei Népművészek Egyesületének célja, hogy rendezvényeivel a mai zaklatott és egyre több értéktelen tárggyal elárasztott világunkban valódi népművészeti értékek oázisát alakítsa ki. Így, a népi kézműves termékek – szalmakalapok, ezüst- és gyöngyékszerek, evőeszközök, bundák, babák, népi viseletek és varrottasok – megvásárlásával magunk is hozzájárulhatunk a népművészeti értékek megőrzéséhez, a néphagyományok átörökítéséhez.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)

Tisztánlátás
Az utóbbi bő félesztendő helyi politikai és közéleti történéseiből ítélve, mintha megélénkült volna az élet Marosvásárhelyen. Számos olyan eseménynek, esetnek lehettünk tanúi, amelyek segíthetik a tisztánlátást. Természetesen azok részére, akikben van még ilyen irányú érdeklődés.
Az idei esztendő kétségtelenül legfontosabb dátuma március 10-e, az autonómiatüntetés napja. Ha szerencsésen alakulnak a dolgaink, akkor innentől számítható majd – az erdélyi, székelyföldi mellett – a vásárhelyi magyarság öntudatra ébredése, megtépázott önbizalmának megerősödése. Huszonhárom esztendő folyamatos kudarcélménye után, természetesen összefogással, most irányt válthatunk. Feltéve, ha feladjuk a „kislépések” politikáját, ami – legalábbis Vásárhely esetében – jól látható, hova vezetett: mindennapi meghátrálásainkban már a falig jutottunk. Innen már csak előre lehet lépni.
Március 10-én vált nyilvánvalóvá, hogy nem az RMDSZ az egyetlen szervezet, amely képes tömegeket megmozgatni. Meggyőződhettünk: jó cél érdekében még képes kiállni az erdélyi magyarság. Az RMDSZ hatalmas hibát követett el, amikor rosszul mérve fel a helyzetet, nem állt az autonómiatüntetés mellé. Igy jár az a politikai szervezet, amelyben nem működik a negativ visszacsatolás, amelyben nem tudják, nem akarják tudomásul venni, mit akar, mit vár el tőlük a tagság.
A vizsgált időszak másik üde foltja a Civil Elkötelezettségi Mozgalom és a szülők ama maroknyi csoportja, akik határozottan kiálltak amellett, hogy a 2-es iskola vegye fel a Bernády nevet, illetve nyilvánosan tiltakoztak az általános iskolákból hiányzó magyar nyelvű feliratok miatt. Ha minden területen ilyen karakánul viselkedő csoportok követelnék jogainkat, ma nem itt tartanánk. Ne feledkezzünk meg a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület-ről sem, amelynek folyamatos és kitartó tiltakozások által, sikerült napirenden és a figyelem középpontjában tartani a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés megoldatlan kérdéskörét.
Az egyértelműen pozitívumként elkönyvelt történések, események után most térjünk át a negatívumokra. Számomra vitathatatlan: az autonómiatüntetést elutasító RMDSZ-magatartás az esztendő eddigi legelhibázottabb lépése volt. Aztán következik, hogy a Maros megyei szervezet szinte-szinte beleegyezett abba – csak a közfelháborodás térítette el ettől a szándéktól –, hogy a Városháza és a Kultúrpalota nagytermei kettős nevet viseljenek. Amolyan nyelvbotlás, a tudatalatti által befolyásolt, de sok mindenről árulkodó elszólás lehetett a megyei elnök „gettózása” is az önálló magyar tannyelvű általános iskolák szükségessége kapcsán, de az tény, hogy szarvashibát követett el ezáltal. Szerintem a Digitális Város nevű projekttel kapcsolatosan is a rossz oldalra állta az RMDSZ-frakció. Mindenesetre, ha azt kérdeznék, a Sapientia rektorának vagy valamely városi képviselőnek a véleményét tartom hitelesnek, mérvadónak e kérdésben, én az előbbié mellett tenném le a garast.
A végére hagytam a legfrissebbet: itt járt – előbb Vásárhelyen, majd Kolozsváron – Bajnai Gordon. Igen, a libás. Az, akinek politikai tábora a nem-re – azaz a magyar állampolgárság könnyített felvétele ellen – szavazott a szégyenteljes 2004. december 5-ei referendumon. A globális tőke, a multinacionális vállalatok és Hillary Clinton kegyeltje „mintegy harminc vállalkozóval, gazdasági szakemberrel, illetve értelmiségivel – újságírókkal, egyetemi tanárokkal, művészekkel – találkozott”. Igen kíváncsi lennék, kik voltak jelen azon a találkozón? Megérdemelnék, hogy nyilvánosan „tiszteljük” nevüket. Nem egyébért, de tudják: madarat tolláról, embert barátjáról.
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma

EMI-tábor
A tavaly új helyszínre költöztetett EMI-tábor idén is a Gyergyószentmiklóstól 12 kilométerre található Borzonton, a Dorka Panzió területén kerül megrendezésre. Erdély legnagyobb nemzeti fesztiválja augusztus 7-11. között színes programkínálattal várja a fiatalokat és fiatal lelkületűeket, családokat és baráti társaságokat egyaránt.
Az EMI-tábor az elmúlt években sikeres nemzetpolitikai műhellyé nőtte ki magát, így idén sem hiányozhatnak a rendezvény programjából a fontos közéleti kérdések.
A tábor második napján, augusztus 8-án, az idén húsz éves Neptun-botrány kerül terítékre, amikor Bodó Barna politológus, az RMDSZ volt ügyvezető alelnöke, Borbély Imre volt parlamenti képviselő, Borbély Zsolt Attila politológus és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, volt parlamenti képviselő elemzi a két évtizede lezajlott találkozó közéletben betöltött szerepét. Augusztus 9-én (pénteken) az Európai Parlament kisebbségpolitikája és a 2014-es választás kapcsán Balczó Zoltán parlamenti képviselő és Szilágyi Zsolt, Tőkés László EP-képviselő irodavezetője tartanak előadást. Az EMI-tábor utolsó napján az autonómiáé lesz a főszerep, hiszen, a Székely Nemzeti Tanáccsal partnerségben, összeállított programban helyet kapott a katalán Marc Gafarot i Monjó, aki beszámol a katalán önrendelkezési harc jelenlegi állapotáról, valamint ezzel párhuzamosan elemzi a székely autonómia-törekvéseket. Délután Polgári kezdeményezések az autonómiáért címmel kerül megszervezésre egy kerekasztal-beszélgetés, melynek meghívottjai – többek között – Izsák Balázs, az SZNT elnöke, Miren Martiarena, a nemzeti régiók védelmére indított európai kezdeményezés polgári bizottságának baszk tagja, valamint az erdélyi magyar pártok képviselői.
Elmaradhatatlan történelmi előadások
Az EMI-tábor első napján, augusztus 7-én Balogh Gábor történész előadásából megtudhatjuk, hogy a két világháború között voltak-e a magyar kormányzatnak revíziós tervei. Pénteken, augusztus 9-én Raffay Ernő történész tart előadást Ady Endre és a szabadkőművesség kapcsolatáról. Szombaton És mégis élünk – Fejezetek az ezredéves magyargyűlölet történetéből címmel tart előadást Bakay Kornél történész, régész, majd Illésfalvi Péter hadtörténész Az erdélyi bevonulásról és a visszatért területeknek a honvédelem rendszerébe való integrálásáról beszél.
Gazdaság és környezetvédelem
Szerdán Dr. Lóránt Károly közgazdász tart előadást a Kárpát-medence gazdasági helyzetéről és perspektíváiról, pénteken pedig Erdély kincsei a multik kezében címmel kerekasztalbeszélgetésre kerül sor: a Schweighofer-ügy és a verespataki aranybányászat beindítása kapcsán beszélgetnek Kovács Csongor, a Zöld Erdély Egyesület elnöke, Csonta László, a Zöld Székelyföld Egyesület elnöke, az EMNP, az MPP és az RMDSZ képvielői.
A komoly témák mellett nem feledkezünk meg a szórakozásról sem, pénteken délután visszatérő vendégünk, Berecz András mesél az EMI-táborban.
Csép Sándor-sátor az EMI-táborban
Az idei évben az EMI-tábor szervezői úgy döntöttek, hogy a Szórványért és népesedés sátrat Csép Sándorról nevezik el. A sátor programjában olyan témákkal találkozhatunk, mint a gyermekvállalás kérdése, a szórványvidékek támogatása, a dél-erdélyi és a moldvai magyarság helyzete és kilátásai.
Tematikus sátrak idén is
A 9. EMI-táborban az Előadásósátor és a Csép Sándor-sátor mellett az Ifjúsági és művészsátor, a Kézműves sátor, a Keskeny út sátor és az Alfalu-sátor várja naponta változatos programokkal az érdeklődőket, a legkisebb táborozók pedig a Gyereksátorban tölthetik el hasznosan az idejüket. Nem maradnak el a délutáni borkóstolók sem, és a nap vége felé a Kisszínpadon is különleges produkciókkal találkozhatnak a táborozók.
Zenei nagyágyúk a színpadon
Esténként minőségi magyar élőzenére kapcsolódhatnak ki a látogatók, a nagyszínpad programjából idén sem hiányozhatnak a Kárpátia és az Ismerős Arcok zenekarok, de fellép az EDDA Művek, az Ossian, a Depresszió és a Dalriada is. Néhány év kihagyás után újra az EMI-tábor színpadás a Romantikus Erőszak zenekar, az erdélyi magyar zenét pedig a TransylMania és a Knock Out képviselik.
Jegyárak és kiadó szobák
Idén sem drágultak a belépők, a tavalyi évhez hasonlóan 21 RON-ba kerül a napijegy, míg 93 RON-ba az egész hétre (öt napra) szóló belépő.
2013-ban is lesz családi jegy, mely megvásárlásával kedvezményesen vehetnek részt a magyar családok: két felnőtt és egy gyerek belépőjének megváltásával a további gyerekjegyek megvásárlásától eltekintenek a szervezők. A Dorka Panzió terültének kiépítettsége megfelelő körülményeket biztosít a gyerekekkel érkező táborozóknak is. A Gyereksátor mellett a panzió játszótere is várja a játékos kedvű csemetéket.
Újdonság idén a csoportos kedvezmény, melyben azok részesülhetnek, akik 15-25 fős csoporttal érkeznek az EMI-táborba. A kedvezményes belépő így 73 RON-ba kerül. A csoportok előzetesen, július 31-ig kell jelentkezzenek a gy.szilard@yahoo.com e-mail címen egy listával, mely tartalmazza a résztvevők nevét és személyi számát.
Idén is különböző szálláslehetőségek közül válogatjatnak azok, akik nem szeretnének sátorozni az EMI-tábor öt napja alatt. A tábor környékén, illetve az EMI-tábor területén lévő kulcsos házakban és panziókban is lehet szállást foglalni, melyeknek ára 30 és 90 RON/fő/éjszaka között mozog. Érdeklődni Horváth Enikőnél lehet a +40 747 30 48 08 telefonszámon vagy a horvath.mitzi@yahoo.com e-mail címen.
Folyamatosan bővülő programkínálat
Az idő előrehaladtával a szervezők egyre inkább véglegesítik a programkínálatot és a táborral kapcsolatos egyéb információkat is, melyek megtalálhatók a www.emitabor.hu/erdely címen. Naprakész információkért érdemes az oldalt rendszeresen látogatni! Lassan már lehet az utat tervezgetni és készülődni, ugyanis alig több, mint egy hónap múlva kezdetét veszi az EMI-tábor, Erdély legnagyobb nemzeti fesztiválja.
erdon.ro

A magyar feliratok ellen is harcol a háromszéki prefektus
A hivatalok magyar felirata miatt is perel a háromszéki prefektus. Dumitru Marinescu több település polgármesterét perelte be amiatt, hogy a hivatalok homlokzatára magyarul írták ki, hogy községháza, városháza vagy megyeháza. Mint arról beszámoltunk, a kormánymegbízott emellett több pert indított a székely zászló kitűzése miatt is.
Dumitru Marinescu szerint Kézdivásárhelyen és Baróton az egynyelvű városháza feliratot, Csernátonban, Gidófalván , Málnáson, Kézdialmáson és Kézdiszentléleken pedig az egynyelvű községháza feliratot kifogásolta. A prefektus előzetes panasszal élt Kovászna Megye Tanácsa esetében is, amely székhelye homlokzatára magyarul írta ki, hogy megyeháza. A Brassói Táblabíróság egy korábban indított hasonló perben jogerős ítéletben marasztalta el Maksa község polgármesteri hivatalát.
Tamás Sándor, háromszéki tanácselnök rámutatott: a beperelt hivatalok mindegyikén ott van a hivatalos tábla, amely a törvény által leírt módon előbb románul, aztán magyarul tünteti fel a hivatal megnevezését. Voltak azonban polgármesterek, akik az épület homlokzatára is felíratták a hivatal nevét magyarul.
Gidófalván például műemléképületben működik a községháza, amelynek a homlokzatán hagyományosan szerepelt a felirat, és annak eltávolítása a műemlékvédelmi törvényt sértené. „A prefektus elvben korrekt ember, de egy politikai párt gombnyomására működik. Azok hergelik hátulról, akik nem akarják, hogy a Székelyföldön békesség legyen" – vélekedett Tamás Sándor.
A háromszéki polgármesterek értetlenül állnak a prefektúra újabb támadása előtt, hiszen a hivatalok homlokzatán általában már az építéskor felkerült a Községháza felirat, a több mint száz éves műemléképületek felújításakor a régi betűket újrafestették, a hivatalos román és magyar nyelvű szabvány-táblák pedig a bejáratnál vannak felszerelve.
Berde József Gidófalva polgármestere a Sláger Rádiónak elmondta, a XX. század elején építették a községházát, és a homlokzatára akkor került fel magyarul a felirat. Az önkormányzat hat évvel ezelőtt restauráltatta az épületet, lecsiszolták a falakat és előkerültek a betűk, ezeket visszafestették. Árkos polgármesterét a székely zászló miatt hívja a bíróság elé a prefektúra, a magyar felirat ezúttal nem került előtérbe. Máthé Árpád polgármester elmondta, a székely zászlót már korábbi mandátuma elején kitűzte, öt éve lobog a községházán, eddig nem zavart senkit. „Minden fellebbezési lehetőséggel élni fogunk, remélem, még a végleges ítélet előtt elfogadják az alkotmánymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy a nemzeti kisebbségek szabadon használhassák szimbólumaikat.”- szögezte le az árkosi polgármester.
Kovács Blanka
Erdély.ma

Az este, amire örökké emlékezni fogunk
Éppen tíz évvel ezelőtt, az Ezer Székely Leány Napja záró akkordjaként sokunk gyerekkori álma vált valóra a két Somlyó-hegy közötti nyeregben. Ott, ahol akkor már szintén mintegy évtizede gyökeret vert a pünkösdi búcsú, új mérföldkőként elhelyezte magát a történelemben az István, a király csíksomlyói bemutatója.
Tíz év s szinte egy korszak választ el bennünket már ettől az eseménytől. Ami a legtöbb „normális” országban egy egyszerű kulturális rendezvény lett volna, nálunk nem lehetett mindössze ennyi: katarzisszerű, nemzeti identitás-építő, nemzetegyesítő történelmi mérföldkő lett. Az a fajta történelmi esemény, ami referencia a legtöbb egyszerű ember életében: az a fajta hivatkozási pont, mint ami globális viszonylatban mondjuk a szeptember 11-ei terrortámadás: mindenki emlékszik arra, hogy mit csinált éppen akkor, amikor az történt. Csak miközben szeptember 11. a pusztításról, a gyűlöletről, a háborúról szólt, a csíksomlyói István, a király mindennek az ellenkezőjéről: az építkezésről, a szeretetről, a békéről. „Felel” ezért a mű és annak története, az előadás helyszíne, az aktuálpolitikai konjunktúra s nem utolsósorban az a több százezer ember, amelyik röpke két órára összekapaszkodott a rockopera üzenetében, félretéve minden hétköznapi bút, feledve a megpróbáltatásokat. Ma már csak csodálattal adózhatunk az akkori közhangulatnak: magyarok a határ két oldalán mennyire ki voltak éhezve erre az élményre, amelyet aztán mekkora intenzitással éltek, éltünk meg.
Alig tíz év telt el 2003. július 5. óta, s tudjuk: ma már meg sem tudnánk közelíteni az akkori István, a király hatását, sikerét. Ideális pillanat volt, előtte és utána megismételhetetlen. Előtte nem ért meg még rá az idő igazán, utána meg már keresztül is robogott rajta: nem sokkal utána, a 2004. december 5-ei magyarországi népszavazás újabb mérföldkő lett a nemzet történelmében, sajnos ellenkező előjellel.
Mégis: ezek azok az események, a kulturális-politikai referenciák, amelyek a jelenkorban a magyar nemzet identitását építik, ezektől vagyunk mi, magyarként olyanok, amilyenek. Röpke másfél év alatt megmutatta magát az érem mindkét oldala: a nemzeti eufória és a nemzetárulás. Ahogy a somlyói produkció jótékony hatása végigsugárzott a nemzet testén, rögtön volt, aki elrágja a méregkapszulát. Ennek ellenére az István, a király csíksomlyói bemutatója az én generációm meghatározó élménye marad, a december 5-ei keserűség ellenére. Visszagondolva alig néhány hónapunk volt utána arra, hogy megéljük az egységes magyarság illúzióját, amikor már és még nem voltunk felosztva „tápos” és „nem tápos” magyarokra. S a buli – ó, igen, a buli is fantasztikus volt.
Ahogy túltettük magunkat az időjárás szeszélyein, a zuhogó esőn, a viharon, ahogy összegyűlt a tömeg szinte pillanatokkal az előadás előtt, s amilyen fegyelmezetten le tudott vonulni utána a sötétben, a sáros úton, az maga a csoda volt. S amikor felcsendültek a kisgyerekkorunk óta ismerős dallamok, az sem számított, hogy a szervezők a közönség várható létszámát alábecsülve alátervezték a hangosítást: a dalfoszlányokat hiába fújta el a szél, mert a több százezer torok pótolta a hangszórók vézna erejét.
Minden bizonnyal mindenki más és más dolgokra emlékszik vissza arról az estéről, de egy dolog biztos: mindannyian életünk végéig emlékezni fogunk rá. Közös élményünk marad a lelki feltöltődés, a meghatottság, az összetartozás érzése is: bár nem jó kimondani, előfordulhat, hogy soha többé nem lesz, nem lehet épp ilyenben részünk.
Rédai Attila
Székelyhon.ro

Bástyákat építünk a következő 500 évre
Exkluzív interjú Kató Béla erdélyi református püspökkel
Az Erdélyi Református Egyházkerület a hét végén Szovátán tartotta közgyűlését, ahol főtiszteletű Kató Béla püspök úr mandátumának első hat hónapjáról tartott beszámolót. Ebben felvázolta az egyházkerület jelenlegi helyzetét, és szó esett arról, hogy válságban van az egyház. Elsőként a hívek fogyását említette, hiszen 1992 óta az Erdélyi Egyházkerület lélekszáma 490.000-ről 366.000 főre csökkent. Szó esett a gazdaság és a lelkészek erkölcsi válságáról is. Ennek kapcsán kérdeztük a püspök urat.
– A püspök úr kijelentette, hogy válságban van az egyház. Ami a nyugati egyházakban száz év alatt következett be, Erdélyben húsz év alatt történt meg. Mire gondolt pontosan, amikor ezt a kijelentést tette?
A kommunizmus idején az egyház az egyedüli alternatívát jelentette a felekezeti és nemzeti identitás megőrzésére. 1990 után kitágult a világ, sokkal nagyobb lett a cselekvési lehetőség, az emberek elé sokkal nagyobb választási lehetőségek tárultak, más perspektívák nyíltak, más pénzkeresési, szórakozási, útkeresési lehetőségek adódtak, s az emberek éltek a lehetőségekkel, ez vezetett az egyháztól való eltávolodáshoz.
– A püspöki jelentésből kiderül, hogy az egyházkerület lélekszáma húsz év alatt 124.000-rel csökkent. Ez óriási szám. Mi vezetett ide?
– Valóban óriási szám, de a népszámlálás frissen közzétett adatai is világosan tükrözik ezt. Az egyházkerület lélekszáma évente 5000-rel fogyott. Három dolog vezetett ide: a kilencvenes évek után elkezdődött a kivándorlás, adva volt a lehetőség, a fejlett országokban szükség volt a fiatal munkaerőre, s a képzett fiatalok elhagyták szülőföldjüket. A kivándorlás az uniós csatlakozás után még jobban felgyorsult. Egy fiatalnak megélhetés szempontjából nem mindegy, hogy 300 euróért vagy 1500 euróért dolgozik. Az elvándorlás következménye, hogy a fiatalok nem itthon alapítottak családot, gyermekeik nem itt születtek meg. Szinte minden településen több volt a temetés, mint a keresztelés. A harmadik dolog, ami a fogyáshoz vezetett, a gazdasági tényező. Ha nincs munkahely az adott településen, a fiatalnak máshol kell azt keresnie. Vannak olyan települések, ahol 50 százalékos volt a veszteség. Ha ezen nem változtatunk, saját magunkat számoljuk fel.
– A püspök úr az egyház pénzügyi válságáról is beszélt. Kijelentette, hogy a közegyházi fenntartásra érkezett 200.000 euró egyharmada perekre megy el. Milyen perekről van szó?
– Amikor közegyházi fenntartásról beszélünk, akkor a gyülekezetek hozzájárulásáról van szó, hiszen a külföldi támogatások a minimálisra zsugorodtak. Az egyházkerülethez befolyt pénz egyharmadát az ingatlanjainkért folytatott perekre költjük. A restitúciós törvényt úgy alkották meg, hogy az önkormányzatok ezeregy pert indíthatnak ellenünk annak érdekében, hogy az általuk eddig használt ingatlanok továbbra is a birtokukban maradjanak. A legkirívóbb példa erre a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium esete, és sorolhatnám. Ha adott esetben az egyik bíróság döntést hoz, egy másik bíróság ugyanabban az ügyben az ellenkezőjét mondja ki. Bárki bármit megtámadhat. Ilyen igazságszolgáltatás mellett keressük az igazunkat az ingatlanok visszaszerzése érdekében.
– Az egyházkerület lélekszámának csökkenése az egyházmegyék összevonásához vezethet. Mikor kerülhet erre sor?
– Ha a lélekszámcsökkenést vesszük figyelembe, akkor a 16 egyházmegyéből hat el kellett volna tűnjön. A Hunyadi Egyházmegyében például csak 5000 lelket számlálunk. Nyilvánvaló, hogy bizonyos infrastruktúrához bizonyos lélekszám kell, következésképpen ésszerű összevonásokra lesz szükség. A jelenlegi egyházmegyéket megtartjuk, amíg lehet. Nem hitetlen és feladó magatartásra van szükségünk. Gyönyörű örökségünk van, de örökséget csak örökösökkel lehet átvenni. A legfontosabb, amire most koncentrálnunk kell, hogy az örökösök megmaradjanak, nélkülük mit sem ér az örökségünk. Nem csapot-papot hagyva, szerszámot eldobálva, hanyatt-homlok menekülünk innen; pont arról van szó, hogy új struktúrákba szerveződve megyünk tovább. Nagyon reálisan szembenézünk a problémákkal, amelyeket meg kell oldani. A cél, hogy új struktúrákban új bástyákat építsünk a következő 500 évre. Most nekünk a gyermekeinkre kell koncentrálni, nélkülük nincs értelme az egésznek.
A beszámolóban elhangzott, hogy 69 lelkészről tudnak, akik beszervezett besúgók voltak, 43-ról nem közöltek választ, 11 esetében pedig kiderült, hogy súlyos besúgói tevékenységet folytattak. Mi történik azokkal, akiknek a tevékenységét súlyosnak találták?
A romániai átvilágítási törvény, a kollaboránstörvény arról szól, hogy senkit sem lehet elmozdítani a helyéről csak azért, mert együttműködött. Bizonyos szabályokat azért be kell tartani, le kell mondaniuk tisztségükről, vagy nem tölthetnek be bizonyos tisztséget. Eltávolítani, vagy csúnya szóval: kirúgni senkit sem lehet. Ezt a törvény sem engedi meg. Nem is szándékunk ezt tenni. Ha feltárta a közösség, és ehhez bűnbánat járul, akkor a keresztény közösség meg is tud bocsátani. Azt szeretnénk, ha azok, akik ilyen mélységben együttműködtek, belátnák, hogy az egyedüli út, ha, elismerve vétkeiket, nyilvánosan is bocsánatot kérnek. S ezt megpróbálják nemcsak az emberektől, hanem Istentől is megkapni. Isten megadja, az embereknek is meg kell adniuk. Nem könnyű így élni tovább, hogy fény derült arra, amire azt hitték, sohasem derül fény, a titkosszolgálatnak dolgoztak. Úgy vélem, elég komoly megpróbáltatás volt számukra. Igazságot kell szolgáltatni, a mostani fiataloknak tanulságokat kell levonni. Több eset van, egyesek karrierépítés miatt mentek bele, mások pedig szükséghelyzetben vagy kényszerhelyzetben, megfélemlítés alatt váltak besúgókká. Nem szeretnénk, ha ez az egész egyházra rányomná a bélyegét, ez lenne a legrosszabb, hiszen nem lehet általánosítani. Ezzel az átvilágítással láthatjuk, hogy a legtöbb kollaboráns valamilyen kényszerhelyzet folytán került a hálóba. Nem, mi nem személyeket akarunk megbélyegezni, hanem egy jelenséget szeretnénk feltárni.
– A püspök úr említette az egyesületi kereszténységet, amely egyre nagyobb teret hódít az egyházon belül. Pontosabban kikre gondolt?
– Kilencven után különböző ötletek támadtak, aztán ezekhez szereztek külföldi támogatót, létrehoztak jogi személyeket, alapítványok és egyesületek létesültek, mint például a CE szövetség. A tagok ott élik meg kereszténységüket. Ez egy veszélyes folyamat, hiszen ezzel az egyház megüresedhet, tevékenységét kivisszük az egyesületi tevékenységbe. Én arra buzdítok mindenkit, hogy az egyházon belül kell szövetkezni, ahol megélhetjük a hitünket és ahol akár kegyesebb életformát gyakorolhatunk. Nem kell ehhez kiválni, vagy külön kisebb közösségeket létrehozni, ez előbb-utóbb eltávolodáshoz vezet, ami veszélyes folyamat. Mindenkinek azt mondom, hogy az egyházat belül kell megújítani.
– Marosvásárhelyen kirobbant a Carit-San- botrány. A közgyűlés napirendjén is szerepelt az ügy. Született-e valamilyen döntés ezzel kapcsolatban?
– A Marosi Egyházmegye arra kért, hogy a közgyűlés foglaljon állást, és a vétkeseket keresse meg, továbbá vállaljon szolidaritást a károk enyhítésére. A közgyűlés hosszasan tárgyalta, és végül arra a következtetésre jutott, hogy a vétkesek feltárása a fegyelmi bizottság feladata. Meg kell állapítania, hogy mikor, hogyan és ki vétkezett abban, hogy ez az állapot előállhatott. Nagyon súlyos az eset és nagyon sok pénzbe kerül, ha kifizetésre kerül sor. Majd a bíróság dönt arról, hogy lehet-e ezt követelni. Az egyházmegye előző vezetősége felelős, nagyon felületesen kezelte a helyzetet, azok az orvosok, akik ezt megengedték maguknak, nem törődtek azzal, hogy az egyház nevén van a szerződés, súlyosan vétkeztek. Az egyházat nagyon súlyos helyzetbe hozták ezzel. Erről egyelőre ennyit.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Buktunk
A tavalyi hatalmas arányú bukás után idén szinte már fel sem hördültünk. Sőt, akadnak, akik haladásként, eredményként tálalják, hogy 2013-ban az érettségi vizsgára jelentkezők több mint fele sikeresen vette az akadályt. Kicsit mintha önmagunk előtt is szégyellnénk elismerni: a kudarc mindannyiunké.
Foghatjuk, persze, csak a diákokra, akik nem tanulnak. Vagy csak a tanárokra, akik alacsony fizetésért tessék-lássék dolgoznak. Okolhatjuk az oktatási rendszert, a tananyagot, mely megnyomorít mindenkit, politikai érdekképviseletünket, melynek máig nem sikerült elérnie, hogy teljes esélyegyenlőséggel induljon vizsgázni a magyar és a román diák. Mutogathatunk a kormányra, amely képtelen valós reformot kezdeményezni, hibáztathatjuk a szülőket, hogy nem törődnek gyermekeik nevelésével-oktatásával – bárkiben és bármiben kereshetünk és találhatunk bűnbakot, de előbb-utóbb mégiscsak fel kell tennünk a kérdést: a diákok bukása voltaképpen nem saját tehetetlenségünk tükre is egyben? Mert nem tudunk példát mutatni. Mert folyton megalkuszunk ahelyett, hogy csökönyösen ragaszkodnánk igazunkhoz, miszerint a tudás és a munka igenis, érték. Még akkor is, ha azt látjuk, ez most éppen nem így van, azt tapasztaljuk, pénzzel, ügyeskedéssel könnyebb érvényesülni, ha jól tudjuk, lassan lenézik azt, aki tisztességes munkából akar megélni. És túl könnyen feladjuk. Igen gyakran hunyunk szemet korrupció vagy csalás fölött, keserűen legyintve, ilyen az egész ország. Képtelenek vagyunk erőteljesen és egységesen fellépni, ha diszkrimináció ér, ha jogaink csorbulnak, minduntalan a kompromisszumot keressük, amikor a radikális követelésnek lenne az ideje, képtelenek vagyunk erőt és egységet felmutatni, amikor közösségünk egészét veszély fenyegeti. Mert nem igyekszünk Erdélyben, Székelyföldön élő magyarokként különbek lenni, mint ők, akik irányítják az országot, szó nélkül tűrjük, hogy kizsákmányoljanak, adólejeinkből saját és barátaik zsebét tömjék. Mi több, át is vesszük e magatartásformát, hogy immár saját vezetőink sem különböznek a bukarestiektől. Mert beletörődtünk, hogy a korrupció, a csalás átszövi életünket. Hagytuk, hogy gúnyt űzzenek a munkából, a tudásból – abból az értékből, melyet pedig nem vehetne el tőlünk semmilyen idegen hatalom. Buktunk. De talán még nem késő újrakezdeni...
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elindult a mesterképzés a Sapientián
Teljes értékű egyetem lettünk – mondta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora, Dávid László, utalva arra, hogy végre elindíthatták a mesterképzést az intézmény marosvásárhelyi és csíki karain. Nem is egy, egyszerre hét szakra várják a felvételizőket.
„Most nyílt lehetőségünk a mesterképzés elindítására, ugyanis egy évvel ezelőtt ilyenkor kaptuk meg az intézmény akkreditációját, s már késő volt a mesterképzések beindítására. De most nem is egy, hanem egyszerre hét szakon indítunk mesterképzést, ebből hatra már meg is kaptuk a végleges akkreditációt, egyet pedig valószínűleg az őszi pótfelvételin indíthatunk” – nyilatkozta a Székelyhonnak az intézmény rektora, Dávid László.
Marosvásárhelyen a fejlett mechatronikai rendszerek, a növényorvos, a számítógépes irányítási rendszerek, valamint a szoftverfejlesztés mesteri szakok indulnak, Csíkszeredában a fenntartható biotechnológiák mesteri szak indul, valamint a fordító és tolmács szak, amely mind Marosvásárhelyen, mind pedig Csíkban működni fog. Ezekre már megkapta az engedélyt az intézmény, így jövő héttől már lehet iratkozni a helyekre. Átlagban 15 ingyenes és 15 fizetéses helyet hirdetnek.
A kommunikáció, média és közkapcsolatok mesteri szak vizsgálatára későn érkezett a Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottság (ARACIS) értesítése, a véleményezésük azonban pozitív volt, így várhatóan az őszi pótfelvételire indulhat a kommunikáció mesteri is – tudtuk meg a rektortól.
„A bolognai folyamat most nálunk is befejeződött, azzal hogy mesterképzéseket indítottunk, így nem kell más egyetemeken mesterizniük a hallgatóinknak. Nemzetköziesített szakokról van szó, ami azt jelenti, hogy minden szakon egy-egy magyarországi egyetem közreműködésével tanítunk majd” – mondta Dávid. A Sapientia a Nyíregyházi Főiskolával, a Corvinus Egyetemmel, a Pannon Egyetemmel, az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, valamint a Debreceni Egyetemmel partnerségben szervezi a mesterképzéseket.
„Sikerült akkreditáltatnunk a pedagógusképzést is, így ha valaki ezt is elvégzi, akkor tanár is lehet a szakmáján belül. Ezt a pedamodult eddig más egyetemeken kellett elvégezniük a diákjainknak” – magyarázta a rektor.
A beiratkozási időszak amúgy július 13-án kezdődik a kolozsvári karon működő szakokra, hétfőn pedig megnyitja kapuit a marosvásárhelyi kar, egyszerre a csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományi Karral, valamint a Gazdaság- és Humántudományok Karral.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro

Legyünk mi bölcsebbek
Mert úgy tűnik, vezetőink nem nőttek fel a feladathoz. Mintha nem érzékelnék a veszélyt, hogy néhány év múlva a szórvány sorsára juthat Székelyföld is, ha a román hatalom megvalósítja régióátszervezési terveit.
S ha ma még egyik vágyunk az, hogy regionális hivatalos nyelvként ismerjék el a magyart, néhány évtized múlva talán már azért izgulhatunk, meglesz-e húszszázalékos arányunk, hogy bár szülővárosunk nevét magyarul is kiírják… Mindeközben képviseletünkre vállalkozó politikusaink csak pártérdekeikkel foglalatoskodnak. Nyugtatgatnak, hogy messzi még a veszély, fanyalogva nyilatkozgatnak, cinikusan üzengetnek egymásnak a sajtóban. Az RMDSZ elnöke nemrég kertipartiszerű összejövetelen látta megfelelőnek nyilvánosságra hozni, hogy szeptemberre szerveznek nagyszabású tüntetést. Csak remélhetjük: a helyszín és a bejelentés módja nem annak a fokmérője, hogy mennyire komolyan viszonyulnak az ügyhöz. Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői, vélhetően kiszorítva érezvén magukat a szervezésből, senkivel nem egyeztetve, július 20-ra hirdettek megmozdulásokat Erdély-szerte. Csak ennyi kellett, nem is késett a replika. Kovács Péter RMDSZ-főtitkár nekiesett az EMNP-nek, azzal vádolva őket, hogy vízipisztollyal indulnak háborúba. Mi több, ezúttal a márciusi marosvásárhelyi autonómiatüntetésen az RMDSZ központi vezetésével nyíltan szembeszegülő háromszéki RMDSZ-elnök is sietett Kovács nyomdokaiba lépni, maga is különutassággal vádolva a Néppártot. S ha mindez nem lett volna elég, megszólaltak az MPP képviselői is, akiknek meg az fáj, hogy központi szinten nem egyeztettek velük. És – a Hargita megyeiek közleménye szerint – az is, hogy nyár van, a melegben pedig, ugyebár, nehéz tiltakozni. Így állunk hát most, miközben a hatalom rendületlenül folytatja elképzelései gyakorlatba ültetését. Holnap Székelyföldre látogat Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes, Bálványoson szerveznek közvitát a közigazgatási átszervezésről. Országjáró körútján újabb helyszínt pipálhat majd ki, s amikor előáll majd a kormány terveivel, senki sem vádolhatja azzal, hogy nem kezdeményezett széles körű társadalmi egyeztetést. Ráadásul fű alatt szervezik át az államigazgatást is a tervezett új berendezkedésnek megfelelően, most éppen az adóhivatalok összevonása folyik a leendő régiók mentén. Történik pediglen mindez nyáron, amikor egyes vezetőink szerint úgysem fenyeget semmilyen azonnali veszély, mások meg a hőség miatt nem tartják időszerűnek felemelni szavukat. Hát ezért kellene nekünk bölcsebbnek lennünk. Hagyjuk a vádaskodást politikusainkra, míg végre eldöntik majd, kinek milyen messzi lő a vízipuskája – mi pedig fogjunk össze, mutassuk meg, hogy bírjuk a meleget, felelősségteljesen viszonyulunk jövőnkhöz, és legyünk ott minden tüntetésen, bármelyik magyar szervezet kezdeményezze azt. Júliusban is, szeptemberben is, valahányszor szükség van rá.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Miért harcolunk?
Pártállástól függően sorra hirdetik meg politikusaink a kisebb-nagyobb tiltakozásokat, tüntetéseket, a cél többnyire a magyar megyék nagy, román többségű régióba történő beolvasztásának megakadályozása. Időnként félszájjal elhangzik az is, hogy autonóm Székelyföldet akarunk, de továbbra is rendkívül ködös, hogy ha ez létrejöhetne, mettől meddig tartana: Kovászna és Hargita megyéből állna, vagy befogadná Maros megyét is?
Az autonóm Székelyföld megszületése még mindig távoli álom, s ezt tovább ködösíti, hogy a Székely Nemzeti Tanácson kívül senki nem próbálja körvonalazni határait. Az SZNT autonómiastatútuma a történelmi határokat veszi alapul, mindenki más, talán óvatosságból, a két vagy három magyar megyével számol. Nyilvánvaló, ebben a formában is nehéz eladni az elképzelést a román politikumnak, és újabb akadályokat jelentene, ha a megyéken belüli határokat is megpróbálnánk elmagyarázni. Csakhogy más megoldás nincs. A legfrissebb népszámlálási adatok szerint a három megyéből álló székelyföldi régióban alig 56,8 százalékos lenne a magyar többség, s ez bizony ingatag alap. Ha lemondunk Maros megyéről, szabad utat adunk a szórványosodásának, és fokozódhat az évtizedenkénti pár százalékos lemorzsolódás. Az elmúlt tíz esztendőben abban a térségben harmincezerrel lettünk kevesebben, ilyen iramban ötven-hatvan év múlva már csak elszórtan, itt-ott bukkanhatunk magyar szóra. Ha politikai kényelemből, taktikázásból belemegyünk, hogy az egész Maros megye Székelyföld részévé váljék, érdekérvényesítési képességünk csorbul, hisz alig pár százalékkal lépjük túl az 50 százalékos arányt. Egyetlen ésszerű lehetőség tehát a történelmi Székelyföld visszaállítása, autonóm státussal felruházva. És ezt ki kell mondani, hogy román, magyar egyértelműen megérthesse. Most az elsődleges cél, mely megmozdította a magyarság vezetőit: a regionális átszervezés megakadályozása. Tudatában kell lennünk azonban: az, hogy esetleg egy lehetséges rosszat meggátolunk, még messze nem elegendő, a pillanatnyi veszélyt elhárítjuk, de hosszabb távon megoldást semmiképpen nem jelent. Most a sok lehetséges rossz közül az tűnik a legkisebbnek, ha minden marad a régiben, a jelenlegi megyék fölé nem kanyarítanak egy nagyobb közigazgatási egységet – az elmúlt húsz év azonban azt igazolja: ez a felállás csak lassú, de biztos felmorzsolódásunkat szavatolhatja. Megerősödésünkhöz, s így megmaradásunkhoz ennél többre van szükség: autonómiára, mely belső erőket szabadíthatna fel, helyreállíthatná önbecsülésünket, élni, fejlődni akarásunkat. Ehhez azonban nemcsak harcolni, tüntetni kell, de pontosan megfogalmazni azt is, mit akarunk.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagy az érdeklődés a Teleki Téka iránt
Ha kezünkbe veszünk egy turisztikai szórólapot, vagy rákattintunk valamelyik utazási iroda honlapjára, és Marosvásárhelyről tájékozódunk, igen sok érdekességgel találkozhatunk. A városban található látnivalók közé tartozik többek közt a Középkori Vár, a Kultúrpalota, a Városháza, a Vártemplom, a Toldalagi-palota, a Teleki ház, a Református Kollégium a Bolyaiak szobrával, a hajdani Királyi Tábla stb. A Marosvásárhelyre látogatók nagy része ezeket mind meg is tekinti. Mai lapszámunkban a Teleki Tékába kalauzoljuk el olvasóinkat.
Teleki Sámuel korának egyik legképzettebb bibliofilje
A Teleki Téka alapítója, gróf széki Teleki Sámuel (1739–1822) korának egyik legképzettebb bibliofilje volt. Gyűjteményét kezdettől fogva közkönyvtárnak szánta, és egész életében dolgozott a bibliotéka gyarapításán – olvashatjuk a Téka honlapján. Az épület – ahol a könyvtár ma is működik – a XVII-XVIII. században épült barokk stílusban. A Wesselényi családtól örökölt házhoz Teleki Sámuel 1799-1802 között emeltette azt a szárnyat, ahol gyűjtött könyvei most is az eredeti elrendezésben tekinthetők meg.
Itt látható a Vizsolyi Biblia egy példánya
Az Állandó kiállítóterem kincseit felsorolni egy lapszám teljes terjedelme sem volna elég. Így nem is vállalkozhatunk egyébre, mint, hogy ízelítőül felsorolunk néhányat: Apáczai Csere János: Magyar Encyclopedia, Utrecht, 1653. Hipocrates: Opera, Basel, 1554. Pápai Páriz Ferenc: Pax Corporis, Kolozsvár, 1695. Körösi Csoma Sándor: Dictionary Tibetan and English, 1834. Károli, avagy Vizsolyi Biblia az első teljes magyar nyelvű Bibliafordítás, 1590. Az Amerikai Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatának rézmetszetes másolata, 1819.
Elsősorban külföldiek látogatják a Teleki Tékát
Petelei Klára könyvtárost, a Teleki Téka munkatársát arról kérdeztük, milyen az intézmény látogatottsága, és kikből állnak a nézelődők.
„Nagy az érdeklődés a Teleki Téka iránt, és igen széles a látogatók skálája. Elsősorban külföldi vendégeink vannak, főleg a magyar nyelvterületekről, de voltak látogatóink Japánból, Tajvanról, Ugandából és az Amerikai Egyesült Államokból is. Az érdeklődök nagy része a Kárpát-medencéből elszármazott magyar, de másokat is vonzanak a Téka kincsei, látnivalói. A magyarországi vendégeink túlnyomó többsége a turisztikai irodák által szervezett csoportok tagjaként jön el hozzánk, a gyermekek pedig az iskolák által szervezett határon túli vidékek látogatása program keretén belül” – mondta a könyvtáros.
Nagy a „hátizsákos turisták” száma
A vasfüggöny lehullása után megnőtt a nyugatiak érdeklődése Európa keletibb részei iránt. Az angol, holland és általában a nyugati turisták inkább egyéni látogatók. Ezek az úgynevezett „hátizsákos turisták”, akik 2–3–4-en indulnak útnak és járják végig a kiválasztott területek látnivalóit. A marosvásárhelyi Teleki Tékában is gyakran fordulnak meg az ilyen személyek. Az Amerikai Egyesült Államokból érkező látogatók már szervezett formában érkeznek és igen felkészültek. Előre tájékozódnak, utánaolvasnak a majdani látnivalóknak, nagy részük már a Tékába lépés előtt tisztában van azzal, hogy többek közt a Függetlenségi Nyilatkozat egy rézmetszetes másolatát is látni fogja.
Sok a műhelymunkára érkező egyetemi hallgató is
De nem csak a külföldiek körében nagy az érdeklődés a könyvtár iránt, hanem az erdélyiek, székelyföldiek között is. Igen gyakoriak az iskolák által szervezett látogatások, de sok a műhelymunkára érkező földrajz vagy könyvtárszakos egyetemi hallgató is.
Ugyanakkor az egyes szakmai konferenciákon (pl. történész), rendezvényeken, kongresszusokon (pl. orvosi) résztvevő szakemberek is szívesen iktatnak be a szabadidejükbe egy tékás látogatást. Sőt, sok esetben ez már a program része. Meg kell itt említenünk még a hivatalos látogatásokat, amelyeket más könyvtárak képviselői, vagy más országok nagykövetei tesznek a Teleki Tékába.
„Kedves látvány az, amikor egy családos látogatásnak vagyunk tanúi. Amikor a helyi szülők, nagyszülők, vagy akár a dédszülők hozzák el a gyermekeiket, unokáikat vagy dédunokáikat a Teleki Tékába. Így öröklődik a Téka, a város iránti érdeklődés, szeretet egyik generációról a másikra” – mondta el lapunknak Petelei Klára könyvtáros.
Nemes Gyula
kozpont.ro
Erdély.ma

Kastélysorsok Erdélyben: mi lesz a magyar örökséggel?
Az összmagyar örökségvédelem egyik legfontosabb rendszerváltás utáni kérdése a külhoni épített örökség védelme, különösen a nehézségekkel sújtott vidékeken. Az erdélyi kastélyok pusztulása és mentése talán a legizgalmasabb terület: ezt járta körbe a Korunk folyóirat júniusi lapszáma.
A Korunk című, kolozsvári központú, erdélyi folyóirat júniusi lapszáma az erdélyi kastélyok viszontagságos 20. századi történetét, azok romániai rendszerváltás utáni sorsát, hol borús, hol reménykeltő fejleményeit járta körbe cikkek, esszék és interjúk egész sorával. Tudták, hogy Trianon óta komplett középkori udvarházak és kora barokk rezidenciák pusztultak el Erdélyben, nem beszélve a török idők utáni barokk, klasszicista vagy eklektikus kastélyok egész sorának omladozásáról? A Korunkban számos ilyen történetet olvashatunk. A magyar örökség végleges elpusztulása miatti szívfájdalmunkat, ha csekély mértékben is, de azért enyhíti az a néhány pozitív történet, ami reményt kelt az erdélyi épített kincsek jövőjét illetően.
Kastély? Gépállomás, istálló, téeszközpont!
Kovács András kolozsvári művészettörténész, egyetemi tanár, az MTA külsős tagja már a folyóiratot nyitó, Hogyan pusztítsuk el a kastélyokat? című balatonfüredi előadása alapján született írásában megkondítja a vészharangot. „Az élet nem áll meg merengve visszanézni; épül Erdélyben út, vasút, gyár, állomás, kaszárnya, városi palota, templom, falusi ház és iskola, de kastély? – aligha többé. A kastély már maga a történelem” – idézi mottóként Biró József 1944-es szavait. És mennyire történelem most a kastély fogalma, hetven évvel később. Kovács András az, aki a fent már említett veszteséglistát sorolja: nyomtalanul eltűnt a Bánffyak bárói ágának bonchidai, középkori udvarháza; a Hallerek 1626 körül épült fehéregyházi rezidenciája; a szamosfalvi Mikola- és a magyarfenesi Jósika-kastély is.
A második világháború romániai kommunista hatalomátvétele után végleg megpecsételődött az úri lakosok sorsa, legtöbbjükből Erdélyben is gépállomás, istálló, téeszközpont vagy közösségi (értsd, senki által nem őrzött, védett, karbantartott) épület lett. Változást hozott azonban a román rendszerváltás és az utóbbi évek néhány fejleménye: a restitúciós törvények értelmében sokan visszakaphatták régi kastélyaikat, birtokaikat – már ami megmaradt belőlük a román kommunizmus évtizedei után. Ez a különös restitúciós rendszer egyrészt tényleg nagyvonalú volt, lehetőséget teremtett arra, hogy akiben van elég kalandvágy, kitartás és ideg, újra életre kelthesse ősei egykori birtokát. Másrészt viszont az országos és helyi szabályok, a bürokrácia és a lokális közélet szereplői számtalan akadályt gördítenek az egykori, jellemzően gyűlölt magyar urak visszatérő utódai elé. „Az ingatlanok fenntartását és helyreállítását a román állam meg a román örökségvédelmi törvény most szemforgatóan rájuk hárította, a továbbiakban őket téve felelőssé az épületek állapotáért” – írja Kovács András.
A szkeptikus erdélyi művészettörténész példákat hoz arra is, hogy nemcsak a szándékolt vagy hanyagságból eredő pusztulás, hanem még a félresikerült felújítási kísérletek is sokat rontottak egyes erdélyi műemlékeken. A fogarasi vár egyik szárnya például az eredeti vakolat leverése után álreneszánsz ablakkereteket kapott. A bonchidai, hatalmas Bánffy-kastélyt (Erdély legnagyobb reneszánsz-barokk kastélyát) vasbeton elemekkel próbálták megmenteni az enyészettől, miután előbb ’44-ben a németek gyújtották fel, majd a falusiak hordták el a maradványait és a park fáit, nem beszélve a barokk szobrok elpusztulását eredményező céltalan vandalizmusról. A gyergyószárhegyi Lázár-kastélyt pedig dilettáns, ámde nagyravágyó álhistorizáló elemekkel újították fel oly módon, hogy évszázadokkal ezelőtti tulajdonosai rá sem ismernének már.
Kálnokyak, Mikesek, Bánffyak, Ugronok, Hallerek és Bethlenek
Mit mentünk, miért és kinek? – teszi fel a kérdést Hegedüs Csilla örökségvédelmi szakember írása címében. Hegedüs leszögezi: térségünkben Romániában adták vissza a legtöbb műemléket a tulajdonosok leszármazottainak. „Sajnos az esetek döntő többségében romos állapotban, lelakva s minden gazdasági háttér nélkül, de visszaadták” – erősíti meg e tény jelentőségét. Az örökségvédő örül annak, hogy vannak olyanok, akik a „vakolókanállal együtt a kezükbe vették lepusztított épületeik gondozását”. Hegedüs is említi a bonchidai Bánffy-kastély történetét, de a pozitív fejleményeket kiemelve: zajlik egy nagyon lassú felújítási folyamat, így Bonchida ma már nemzetközi oktatási és kulturális központként működik, félkész állapotban is. A román kulturális tárca műemlék-helyreállítási alapja keretében csak 2012-ben egy sor kastély és vár kapott támogatást, Nagyvárad várától Vajdahunyadig. A legnagyobb teher azonban Hegedüs szerint a régi-új kastélytulajdonosokra hárul: „A Kálnokyak, Mikesek, Bánffyak, Ugronok, Hallerek, Bethlenek kemény munkával építik vissza mindazt, amit a kommunizmus elvett tőlük” – fogalmaz, s ez szerinte biztosítja: van magyar kastélyjövő Erdélyben.
A partiumi kastélysorsokról írt a Korunkba Emődi Tamás nagyváradi építész-művészettörténész. Partium úri lakjai Emődi szerint művészettörténeti értékükben elmaradnak Erdély, a Dunántúl és a Felvidék kastélyaitól – ennek történelmi okai vannak; de az elmúlt közel száz év őket is ugyanúgy sújtotta. A Telegdiek papmezői reneszánsz várkastélyából már csak falmaradvány látható; de Károlyi Sándor erdődi, Petőfi emlékezetéről híres kastélya is megsínylette az időszakot. Az aranyosmeggyesi Báthori–Lónyay–Teleki–kastély a 17. században nyerte el végső formáját, de ma már válságos állapotban van: nincs tetőzete, komoly statikai problémákkal küzd, és lehet, hogy rövidesen rommá fog válni. Emődi hosszan sorolja a partiumi kastélyokat és jelenlegi helyzetüket, és összegzése szerint rendkívül kevés olyan emlék van, amelyik építészeti vagy kultúrtörténeti értékének megfelelő kezelésben részesült.
Egy normálisan működő társadalmi rendszerben az úgynevezett felső tízezer garantálhatná a társadalom előmenetelét, Erdélyben és Romániában azonban hiányzik ez a réteg – szól a Guttmann Szabolcs műépítésszel, volt nagyszebeni főépítésszel készült interjú fő üzenete. Gutmann kiemeli a nagyszebeni óváros Brukenthal-palotáját, ami szerinte az egyik legszerencsésebb példája az elmúlt húsz évnek; sőt a korábbiaknak is, hiszen múzeumként vészelte át a legsötétebb időszakot. Nagyszeben európai kulturális fővárosként való újjászületése után pedig méltóbb fizikai és szellemi környezetben, az evangélikus egyház tulajdonában képviseli tovább Brukenthal Sámuel egykori erdélyi kormányzó humanizmusát. Guttmann hiányolja a stratégiát és az átfogó gondolkodást és cselekvést: ő és társai már korábban felmérték a Szeben és Fehér megyei kúriákat, kastélyokat, de a dokumentáció minisztériumi levéltárban porosodik. Ugyan sok erdélyi vidék küzd problémákkal, de a fejétől is bűzlik a hal: „Aki ma végigmegy Bukarest főutcáin, láthatja, hogy a 19. századi nagy bérházak többsége lakatlan. (…) Ha ennek a városnak kell felügyelnie az országot és annak épített örökségét, akkor egyetlen reményünk, ha komolyan vesszük a regionalizálást…” A volt szebeni főépítész a fiatal szakember nemzedékektől, az országos párbeszédtől és a civil szféra bevonásától remél szemléletváltást.
Amit visszaszolgáltattak, azt fenn kell tartani
A szakértők után a legközelebbi érintettek, a kastélyukat visszaszerző nemesi utódok, Mikes Zsigmond és a Bethlen-leszármazott Vályi Zsuzsanna vallanak családi és személyes élményeikről. Vályi nagyszüleit kitelepítették birtokukról, és kényszerlakhelyre hurcolták őket, a nagyszülők minden munkát elvállaltak a túlélésért, de az unokák már nem számítottak osztályellenségnek. A család 1988-ban költözött Magyarországra. Mikes Zsigmond felmenőit szintén kitelepítették. „Tízéves lehettem, amikor Papi kiterített egy hatalmas papírtekercset, rajta színesen megrajzolva a családfa. Mutatta, hogy ez a családunk, de hozzátette: „erről nem szabad senkinek beszélni” – mesél a hallgatás korszakáról Mikes. Az építész végzettségű Vályi Zsuzsanna szerint ma „izgalmas feladat, hogy a visszaszerzett örökségből ma mit lehet kihozni”. Mikes Zsigmond szerint „amit visszaszolgáltattak, azt fenn kell tartani”, és „a visszaszolgáltatás nem azt jelenti, hogy most hirtelen meggazdagodtak az egykori kisemmizettek, hanem azt, hogy olyan életvitelt választanak, amiben ezeknek a műemlékértékű épületeknek is szerepük lesz”.
Erre jó példa a Korunk másik cikkében bemutatott Kálnoky-modell: Kálnoky Tibor fiatalemberként tíz évig harcolt az elveszett örökségéért a román állammal. Miklósvári kastélyát hatalmas erőfeszítésekkel kezdte felújítani, saját kézbe véve a munkálatokat, hagyományos technikákat is felelevenítve. Innen-onnan, régiségvásárokból szedték össze a régi, korhű berendezési tárgyakat. Károly herceg, a brit trónörökös is többek között Miklósvár hatására szeretett bele Erdélybe, s évek óta járja tájait, vendégházakat létesítve, őstermelőkkel kapcsolatba lépve. Károly herceg saját bevallása szerint időutazásként éli meg Erdélyt, ahol a természet és a kultúra tökéletes összhangjára lelt, s ahol még van mit tanulni az ebben az összhangban élő emberektől.
Tudjuk, az idő kerekét nem lehet visszaforgatni, a régi világot már semmi sem hozhatja vissza, és az évtizedek során sok értékes magyar épített örökségünk pusztult el véglegesen Erdélyben (is). De ahogy a Korunk folyóirat számos írásából kiderül: a Károly herceg által is képviselt elkötelezettségből, a Mikesek, Kálnokyak és a többiek elszánt küzdelméből, az örökségvédők új nemzedékének munkásságából talán újra életre kelhet egy-egy erdélyi birtok. Az újraéledő kastélyok elveszett, halódó környékekre is kisugározhatják a szellemet, kultúrát és civilizációt – pont úgy, ahogy Erdély tette azt régi, „sötét” évszázadokban…
Rajcsányi Gellért
MNO

Kavarnak
Bár süketnek és vaknak tetteti magát a román hatalom a romániai magyarság autonómiaigényét, illetve önkormányzatisághoz való jogköveteléseit illetően, s megszállottan ismételgetik: az új közigazgatási átszervezés eurómilliókat hoz majd az országnak, gömbölyűre dagadnak a gazdagabb, jobban fejlett megyékkel egy területi egységbe sorolt szegényebbek, a magyarság, székelység ellenállását látva, a kormány propagandagépezete már „nehézfegyverek bevetésével” próbálkozik.
Azt megszoktuk, hogy politikusaik egy része megszállottan ismételgeti: „túl sok jogot” biztosítanak az itt élő kisebbségeknek, leginkább a magyaroknak, azt is, hogy nemzetállamként határozzák meg országukat, vagy hogy örömünnepet ülnek, ha végre az RMDSZ nélkül kormányozhatnak – azt ellenben, hogy vannak olyan újságírók, politikusok, akik szentül hiszik, a gyűlölet gyógyít, erőt ad, nehéz elfogadni. Az RTV (sok tekintetben a megvetett OTV utódja) vasárnap este főműsoridőben sugározta és fél napon át toborozta nézőit a nagy eseményre, amikor is Zokogva mesélik történeteiket a magyar enklávéból szabadult románok. Vajon mi történhetett ismét szűkebb pátriánkban? Kit és mivel fakasztottunk sírásra, hogy történetét elregélni készülnek a bukaresti – magyarokkal meglehetősen ritkán találkozó, de dolgainkról oly jól értesült – román televíziósok? S mert újabb vérfagyasztó történetet nem szolgáltatott térségünk, elővettek egy 1995-ben készített dokumentumfilmet az 1940 őszén Ördögkúton és Ippen történtekről. Akkor a második bécsi döntést követően visszakapott Észak-Erdélybe bevonuló magyar honvédek megöltek Ördögkúton 93 román és 6 zsidó embert, Ippen 157 román lakost. Sem magyarázat, sem mentség nem szolgál az akkor történtekre, főként mert máig homály fedi, ki lőtt először, de 2013-ban ezzel a szomorú háborús incidenssel gyalázni a magyarokat s szemére vetni a mindenkori anyaországi kormányoknak és a hazai magyarság képviselőinek, hogy nem kértek bocsánatot a román néptől e tragédiáért, azt sugallva, hogy ezek után sok jóra itt nem számíthatunk, túllépte a román média egy részében megszokott gyűlöletgerjesztést. A felhevült műsorvezető megfeledkezett arról, hogy a második bécsi döntés román kérésre történt, nem magyarok, hanem a németek és olaszok határoztak úgy, hogy Észak-Erdélyt békés úton, katonai eszközök nélkül át kellett adniuk Magyarországnak. Háborús idők voltak, Európa-szerte milliók haltak meg, az egymás torkának eső nemzeteknek, sajnos, az emberélet keveset számított. Ma ez már történelem, de a régiósítás, a Székelyföld, a Partium elsorvasztásának vágya élő jelen, s az erdélyi magyarság készsége az ellenállásra is az. Ezért kavarnak.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy hét és jön „a mi időnk” Tusványoson
Tusványos 24 – A mi időnk! – e címszó alatt rajtol egy hét múlva a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor 24. kiadása.
A szervezők szerint „a mi időnk" nem csak az egymásra találás, a közös gondolkodás, a visszatekintés, a tervezés és a tartalmas szórakozás ideje, hanem ezúttal a napirendre tűzött legfőbb témával, a regionalizációval kapcsolatos markáns vélemény megfogalmazásának az ideje is. Ennek jegyében a budapesti Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács a megszokottnál lényegesen több európai autonómia és kisebbségpolitika szakértőt hívott meg a július 23. és 28. között zajló tusnádfürdői rendezvénysorozatra.
A baszk, katalán és finnországi svéd képviselőkön kívül a házigazdák a román demokrácia és a központosított rendszer lebontásának híveire is számítanak. Ha Smaranda Enache, Valentin Stan, Ovidiu Pecican vagy Gabriel Andreescu, a demokrácia és a román–magyar párbeszéd elkötelezett híveiként tusványosi visszajárónak számítanak, idén első ízben fejtheti ki Erdéllyel és a Székelyfölddel kapcsolatos álláspontját az autonómiapárti Sabin Gherman, a szociál-demokrata alakulat egyik kulcsfigurája, Viorel Hrebenciuc vagy Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester. Nem szerepel a meghívottak között viszont a korábban visszajáró vendégként számon tartott Traian Băsesecu államfő.
Az anyaországot, többek között, Németh Zsolt külügyi államtitkár, Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, Semjén Zsolt kormányfő-helyettes, Tarlós István budapesti főpolgármester, Schöpflin György történész és politológus képviseli. Mint minden egyes évben a szabadegyetem szombati napján ezúttal is Orbán Viktor miniszterelnök tart előadást.
Sándor Krisztina, a szabadegyetem mellett az egykori alapítókból, főszervezőkből létrehozott szenátus tagja szerint, ha minden egyes meghívott, aki visszajelzett, valóban megtiszteli jelenlétével a rendezvényt, az elmúlt évekből ismert párbeszédek az idén valóságos kerekasztal-beszélgetésekké alakulnak. Újságírói kérdésre, miszerint miért ismét az autonómia kerül terítékre, Sándor Krisztina elmondta, egyszerűen azért, mert még mindig aktuális.
„Addig amíg bizonyos gondok meg nem oldódnak, mint amilyen az autonómia vagy az orvosi egyetem kérdése, addig nem mondhatunk le a napirendre tűzésükről és vitájukról" – fejtette ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke. Sándor Krisztina cáfolta azokat a felvetéseket, miszerint a Tusványos idei kiadása afféle Fidesz-kampányindító lenne. „Fontosnak tartjuk elmondani, hogy az Erdélyben élő kettős állampolgárok éljenek a szavazati jogukkal és vegyenek részt a 2014-es magyarországi választásokon. Ennyi és nem több" – szögezte le az EMNT ügyvezetője.
A keddi sajtótájékoztatón a szervezőcsapat részéről Jakab Attila és Vass Orsolya ugyanakkor arról beszélt, hogy idén is negyvenezer látogatót szeretnének az Olt-parti kempingbe vonzani. Fő céljuk a fesztiválozókat bekapcsolni a szabadegyetem előadásaiba, a szabadegyetemre érkezőket pedig az esti bulikba. A jó hangulatról az idén olyan fellépők gondoskodnak, mint a Magna Cum Laude, Semi Holsen, Budapest Bár, Csík Zenekar, A kutya vacsorája, Beatrice, Role, Demjén Ferenc, Magashegyi Underground, Balkan Fanatik vagy a Ghymes. A táborozók testi épségét a helyi vadőrök próbálják megóvni a tusnádi kempingbe időnként be-betoppanó medvéktől.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Marosvásárhelyen született az első magyar nyelvű, nyomtatásban is megjelent szakácskönyv
Tófői Zsófia 1692-ben Marosvásárhelyen szerkesztett szakácskönyve
Mai ismereteink szerint a Tótfalusi Kis Miklós kolozsvári műhelyében 1695-ben készült, 1698-ban újból kiadott Szakácsmesterégek könyvecskéje a legrégibb, nyomtatásban is megjelent magyarnyelvű szakácskönyv. Ugyanakkor, ahogyan Tótfalusi is jelzi 1695-ös könyvének címlapján, könyve egy régebbi szakácskönyv újabb, kibővített változata. Minden idők egyik legsikeresebb magyar szakácskönyve, változatlan szöveggel, tíz újabb kiadást is megért a XVIII. században (Nagyszombaton, Kolozsváron és Kassán). A szakácskönyv sikerének több oka is lehetett. Ahhoz a középosztályhoz szólt, amely megengedhetett magának egy gazdagabban terített asztalt, viszont nem állt módjában külön szakácsot tartani, sőt egy- egy drágább hozzávaló beszerzése is gondot jelenthetett. Ugyanakkor korának legnépszerűbb erdélyi receptjeit tartalmazta. A közölt ételek nevének nagy részét megtalálhatjuk Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae című művében "a régi magyar étkek" felsorolásnál.
A szakácskönyv kiadója jól ismert, viszont mindmáig tisztázatlan a könyvet összeállító szerkesztő személye. Harmadfél évszázadon keresztül Tófői Zsófia szakácskönyveként ismerték a Tótfalusi által kiadott művet. Szakácskönyvszerzőként jelenik meg a XIX. századi forrásokban is. "Tofaeus-Dobos Zsófia, a fennebbinek (Tofaeus, másképp Dobos Mihály püspök, J.A.) rokona vagy tán nővére, régibb írónőink egyike, élt a XVII. század alkonyán. Szakácskönyvet írt, melly Vásárhelyen, 1692-ben s másodszor 1693-ban jelent meg" – olvashatjuk Danielik József 1858-ban kiadott Magyar írók. Életrajz-gyűjtemény című munkájában, átvéve Nagy Iván Magyar írónők című dolgozatának adatait. Ugyanezt olvashatjuk Szinnyei József 1893- ban megjelent Magyar írók élete és munkái című életrajzi lexikonában.
Mivel Tófői Zsófia szakácskönyvének egyetlen példánya sem maradt fenn, az utóbbi évtizedekben megjelent tanulmányok szerzői erősen megkérdőjelezik a Nagy Iván által "felröppentett" adatot: "Ebből az állítólagos marosvásárhelyi szakácskönyvből eleddig nem került elő példány, sehol sem találhatni rá vonatkozó adatot, joggal hiszik tehát úgy a régi magyarországi nyomtatványok számontartói, hogy létezése több mint bizonytalan" – olvashatjuk Király Erzsébet és Kovács Sándor Iván Szakácsmesterségnek könyvecskéje című könyvében. "Ez az adat azonban több mint kétséges. Ebből az állítólagos szakácskönyvből ugyanis egyetlen példány sem maradt fenn, ráadásul a megjelenés éve is problematikus: az első marosvásárhelyi nyomdát ugyanis csak száz év múlva, 1785-ben alapították" – írja Varga András a Magyar könyvszemle 2008/3-as számában.
Régi magyar recepteket keresni tértünk be a marosvásárhelyi Teleki Tékába. Bányai Réka tudományos kutató hívta fel a figyelmünket Tótfalusi Kis Miklós kolozsvári szakácskönyve egy későbbi kiadásának a Tékában őrzött példányára (0-33496). Az újrakötött könyvritkaságnak hiányzik a címoldala. Deé Nagy Anikó ceruzával írt bejegyzése szerint a könyvet Nagyszombaton adták ki 1785-ben. A jeles kutató bejegyzése mellett egy régebbi, más kéztől származó, szintén ceruzával írt bejegyzést is olvashatunk:
"Szakácskönyv
közrendű konyhára
az 1700 as (?) év elejéról
Tóffeji Zsuzsánnának (?)
1692. évben megírt
Szakács könyve."
Tófeji Zsófia neve a Tótfalusi szakácskönyvében lévő bejegyzésen azonnal felkeltette az érdeklődésünket. Bányai Réka jelezte, hogy a könyvtárban őrzik Tófői Zsófia szakácskönyvének egy kézírásos másolatát is. Lázok Klárának, a neves könyvtár igazgatójának szíves segítségével sikerült kézbe is venni a páratlan értékű kéziratos másolatot (Thq – 104. MS. 353.). A 111 oldalas, kéziratos könyv szép, rajzzal is díszített címlapjának felirata szerint egyértelmű, hogy az eddig nem létezőnek vélt Tófői- szakácskönyv másolatát tartjuk a kezünkben:
"SzAKÁTS : KÖNYV
melly
1692 ben M : VÁSÁRHELyEN
Concinnált
TOFFEI: SOFIA
SzAKÁTS: KÖNYVÉBÖL
Irataott le
1772 dik ESZTENDÖBeN
G. Bethlen Susanna"
A concinnált szó összeállítást, szerkesztést jelent. Így már a címlapból is világosan kitűnik, hogy Tófői Zsófia szakácskönyvét Marosvásárhelyen szerkesztette. A könyv kiadására máshol kerülhetett sor. A címlap legalján iktári Bethlen Zsuzsannának, a könyvtáralapító Teleki Sámuel feleségének az aláírása látható. Érdekes módon a Tékában őrzött szakácskönyv mindmáig elkerülte a témával foglalkozó kutatók figyelmét, annak ellenére, hogy Deé Nagy Anikó több könyvében is ír az iktári Bethlen Zsuzsanna könyvtárában lévő kézírásos szakácskönyvről. "Némi tájékoztatásul szolgál Bethlen Zsuzsanna receptkönyve, melyet egy régi szakácskönyvből másoltat ki magának Sáromberkén 1772-ben" (A könyvtáralapító Teleki Sámuel, 1997); "Egy 111 oldalas kézirat ételrecepteket őriz, amelyet Toffei Sofia 1692-es szakácskönyvéből írat ki magának" (Gondolatok a marosvásárhelyi Teleki Tékából, 2007).
Utoljára maradt a legizgalmasabb kérdés eldöntése: valóban Tófői Zsófia a szerzője (összeállítója) a Tótfalusi által kiadott szakácskönyveknek? A Téka olvasótermében egymás mellé tettük a Tótfalusitól és a Tófőitől származó könyveket, majd kinyitottuk őket az első oldalakra. És úgy volt, ahogy háromszáz éve tudták Erdélyben! A két könyvben olvasható receptek, azok sorrendje, pár apró, jelentéktelen részletkülönbséget és természetesen az utolsó fejezetekben lévőket leszámítva, szinte szóról szóra megegyezett!
Mindkét szakácskönyv a kor legnépszerűbb étkeivel, a káposztás-húsos ételekkel kezdődik, mutatóban közünk is egy receptet.
Tófői Zsófia recepteskönyve: "Káposztát közönséges modon. Végy sos Káposztát, az ormoját metéld le azaz a’ torsátskát metéld le, és szép apron apritsd meg, avagy pediglen tsak ugy levelenként két vagy három darabokra metélvén ted fel a fazékban igen szép kövér szalonnával tehén vagy berbéts hussal, ezeket elsőben fel foralván abárold meg, ’s ugy ted a’ káposzta közébe, vagy pedig tsak szalonnával tedd fel, egy darabotska avast is tégy beléje, hogy jobb izt adgyon, bort beléje, és mikoron meg fő, ad fell, felyül egy kis törött borsal ha tetszik hintsd meg."
Tótfalusi Kis Miklós szakácskönyve: "Káposztát közönséges módon. Végy sós káposztát, az ormóját vedd-el, az az, a’ levelekről a’ torsátskát metéld-le, és szép aprón metéld-fel, vagy pediglen tsak úgy levelenként, két vagy három darabokra metélvén, tedd-fel a’ fazékba igen szép kövér szalonnával, Tehén vagy Berbécs hússal: ezeket elsőben fel-forralván, abárold-meg, és úgy tedd a’ káposzta kőzibe; vagy pedig tsak szalonnával tedd-fel; egy darabotska avast- is tegy belé hogy izt agyon: bort belé, és mikor meg fő, add-fel, fellyűl egy kevés törött borssal, ha tetszik hintsd-meg."
A szakácskönyvet összeállító Tófői Zsófia személyéről mindmáig igen keveset tudunk. Az életrajzi lexikonok két sorában több a téves adat, mint a valós információ. Mindezért fontosabb életrajzi adatainak és természetesen főművének, a szakácskönyvnek az ismertetésére későbbi írásainkban még visszatérünk.
Józsa András
Népújság (Marosvásárhely)

Magyarságot sértő tanulmányok (Figyelmeztet a diszkriminációellenes tanács)
Figyelmeztetésben részesítette a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács a Román Tudományos Akadémiát két tanulmány miatt, amely sértő megállapításokat tartalmaz a magyarságról.
Az egyik tanulmány a 2011-ben hatályba lépett román oktatási törvényt elemzi, a másik a Hargita és a Kovászna megyei románok helyzetével foglalkozik. Mindkét tanulmányt a Román Tudományos Akadémia égisze alatt működő Etnikai Kérdések Európai Tanulmányi Központja tette közzé 2010-ben és 2012-ben Radu Baltasiunak, a központ igazgatójának szakmai vezetésével. Cristian Gojinescu kutató fordult a diszkriminációellenes tanácshoz, mert szerinte a tanulmányokban használt terminológia nem felel meg a tudományos ismérveknek, és sérti a nemzeti kisebbségek jogait, így például az anyanyelv használatához való jogot. A testület kifogásolta egyebek között azon megállapításokat, amelyek szerint „a romániai magyar elitek megpróbálják befolyásolni és megszervezni a demográfiai folyamatokat a magyar etnikumúak reprodukciója érdekében”, illetve „a vegyes házasságokban élő magyar nők román gyereket szülnek, akik kiemelt figyelemben részesülnek”. A diszkriminációellenes tanács szerint ezek a megállapítások hátrányos megkülönböztetésnek minősülnek. A tanács azt ajánlotta az intézetnek, hogy tanulmányaiban ne használjon olyan megállapításokat, amelyek sértik a magyarok méltóságát.
Ionel Haiduc, a Román Tudományos Akadémia elnöke elmondta, a két írás nem tartozik az akadémia hivatalos dokumentumai közé, a hozzájuk tartozó valamennyi intézet maga felel azért, amit közöl.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A székelység nem kisebbség
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a székelyek nem alkotnak kisebbséget a maguk szülőföldjén.
Mivel a nemzetállamok mai európai rendszerében és a polgári demokrácia felemás állapotában teljes értékű, jogilag kellőképpen körülbástyázott életet leginkább többségi körülmények között lehet élni, érthető, hogy minden népcsoport a valódi jogi garanciát kínáló regionális különállásra törekszik, mely esetünkben a területi autonómiában lenne megvalósítható. Európai példára hivatkozhatunk, nem is egyre. S ehhez nincs semmiféle hókuszpókuszra szükség, a népcsoport saját szállásterületét ezer éve őrzi, azon a mai napig ő adja a lakosság négyötödét, mindössze e demográfiai valóság elismertetésére s a közigazgatási beosztás ehhez igazítására van szükség. Nem kell sem kis, sem nagyobb tömegeket átköltöztetni, nem űzünk el senkit otthonából, nem módosul senki nemzetiségi hovatartozása, egy haja szála sem görbül senkinek – mindössze egy népesedési helyzet elismerését és annak adminisztratív szentesítését kérjük. A változás révén a helyi román, számbelileg kisebb népcsoport sem kerülne nemzetkisebbségi helyzetbe. Tekintettel arra, hogy a Székelyföld Romániában marad, nemzete éppúgy akadálytalanul támogathatná gyakorlatilag minden intézményét, és jogát, életesélyét megtarthatná, élvezné a lakosságarányos forráselosztás biztonságát, azaz helyzete mit sem romlana, a reform az égvilágán semmi hátránnyal nem járna számára. A kormány által most meghirdetett regionalizációs tervezetek – melyek a Székelyföldet beolvasztanák egészében vagy két darabra tépve egy román többségű egységbe – tulajdonképpen a legnagyobb adminisztratív merényletté válhatnak, melyet e népcsoport jogállása ellen valaha is elkövettek. A történelmi Magyarországon kialakított megyerendszer ugyanis az ezeréves székely történelem folytonosságát nem számolta fel, noha az betagolódott az új megyerendszerbe, általa a székelység adminisztratív különállása átélte a modernizáció eme lépéseit. A királyi Romániába kerülve sem bontották ezeket meg, a Székelyföld még a kommunizmus idején is megőrizhette területei nagy részét, ámbátor Marosszéket és imitt-amott egy-egy, nem is kevés települést 1968 után leszakították róla. Most ezt folytatná a kormány a régiósítás ürügyén végrehajtott, ezúttal nem, vagy nem csak a szétszabdalás, hanem az előnytelen, nagyobb egységbe olvasztás módszerét követve. Amíg igazi egyenjogúsítást a polgári demokrácia főleg többségi körülmények közt tud nyújtani, s minden egyéb előnytelen helyzetbe taszítja e népcsoportokat, hiába reméli a román politikai elit, hogy e békát le fogja tudni nyeletni a székelységgel, s hogy e jogfosztó merényletbe szépen belenyugszik. Sőt, magának az erdélyi magyarságnak sincs ma nagyobb érdeke, mint e belső anyaország megerősödésének támogatása.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tusványos 24 – Nem érezzük sajátunknak Székelyföldet?
Mi az otthon? Milyen ez az otthon? Miért ilyen és milyen lehetne? Otthon érzem-e magam Székelyföldön? Mi köt ide, és miért választanak sokan más otthont maguknak? – tette fel a kérdést Benedek Erika az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke csütörtökön Tusványoson a Fejleszthető otthon – Székelyföld 2021 címmel szervezett kerekasztal-beszélgetésen.
Véleménye szerint az otthon a biztonsággal, bizalommal és a megélhetéssel van összefüggésben. Amennyiben úgy érezzük, hogy nem vagyunk biztonságban két stratégiát választhatunk: a menekülést vagy a harcot. A mai székely társadalom egy része a menekülést választja. Ez legfőképpen a fiatalokat érinti. Már alig van huszonéves társadalom, mert a fiatalok zöme elvándorol, vagy éppen a menekülés súlyosabb válfaját választja: az alkoholizmust, öngyilkosságot, társadalmi érdektelenséget. Ugyanakkor választhatjuk a harcot. A székely nép állandóan harcol. Harcolunk az asszimiláció ellen, a nemzeti jelképeinkért, oktatásért, anyanyelvünkért stb. Előadásában azt is kiemelte, hogy szerinte a székelyföldiek nem érzik biztonságosnak ezt az életteret, és akik az érdekeiket kellene képviseljék, gyakran cserben hagyják őket, és nem is hatékonyak. Elvész a bizalom az elöljárók iránt. Ezt bizonyítja a választásokon való távolmaradás magas szintje is. A bizalom és a biztonság csupán kampányszöveg. A gazdasági válság mellett óriási erkölcsi és társadalmi válság van. Az érdekalapú szemlélet helyett az értékalapú szemléletet kellene meghonosítanunk, és hatékony pénzlehívásra, társadalmi békére és fejlesztési akaratra lenne szükség – fejtette ki Benedek Erika.
Kádár Magor, a BBTE oktatója röviden felvázolta a 2021-es projektet, amelynek a lényege az a törekvés, amely eredményeként a Székelyföldi régió Európa kulturális fővárosává válna. Még mielőtt a székely identitásról és annak márkásításáról beszélt volna, sajnálattal említette meg az RMDSZ-es és a román politikusok távol maradásával kapcsolatosan, hogy mára már Tusványos a verbális agresszió színtere lett, annak ellenére, hogy 18 évvel ezelőtt a román-magyar párbeszéd színtereként indult, aztán magyar-magyar párbeszéddé alakult, mostanra pedig magyar monológ lett belőle. Újra kellene pozicionálja magát a rendezvény, hogy ismét a párbeszéd színtere lehessen – fejtette ki az előadó. Ezt követően Borboly Csaba, az RMDSZ csíki területi szervezete elnöke vette át a szót, aki egyetlen RMDSZ politikusként eleget téve a meghívásnak hangot adott azoknak a problémáknak, amelyek szerinte megnehezítik Székelyföld fejlődését. Véget kell vetni az iszapbirkózásnak, keresni kell a lehetőségeket, és ami nem működik azt nem kell erőltetni, vélte. „Arra kell építkeznünk, amink van: például a mezőgazdaság" – mondta. Szerinte minden nem Bukaresttől függ. Jelen pillanatban is vannak olyan tennivalók, amelyeket sokan az autonómiával kötnek össze, de ha jól belegondolunk közülük sok mindent az autonómia kiharcolása előtt is véghez lehet vinni. A bizalom, a biztonság kiépítése, és az érintettek, a polgárok bevonása a legfontosabb. Teret kell adni a fiataloknak, a politikai élvonal pedig előbb vagy utóbb hátrább kell álljon.
Borboly Csaba szavaira reagálva Sorbán Attila, Hargita megyei néppárti önkormányzati képviselő rámutatott: jelen pillanatban nagy a káosz a politikában. Sem a polgárok, sem a politikusok agyában nem tiszta, hogy miért nem vállalják a közpénzek lehívásában és kiosztásában az érintett személyek a felelősséget. Hozzátette, hogy nem mellébeszélésre, a tények kimagyarázására van szükség, hanem őszinteségre, felelős döntésekre, mert különben 2021-re nem lesz székely értelmiség.
György Erzsébet
Erdély.ma

Tusványos 24 – Nem érezzük sajátunknak Székelyföldet? –
Mi az otthon? Milyen ez az otthon? Miért ilyen és milyen lehetne? Otthon érzem-e magam Székelyföldön? Mi köt ide, és miért választanak sokan más otthont maguknak? – tette fel a kérdést Benedek Erika az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke csütörtökön Tusványoson a Fejleszthető otthon – Székelyföld 2021 címmel szervezett kerekasztal-beszélgetésen.
Véleménye szerint az otthon a biztonsággal, bizalommal és a megélhetéssel van összefüggésben. Amennyiben úgy érezzük, hogy nem vagyunk biztonságban két stratégiát választhatunk: a menekülést vagy a harcot. A mai székely társadalom egy része a menekülést választja. Ez legfőképpen a fiatalokat érinti. Már alig van huszonéves társadalom, mert a fiatalok zöme elvándorol, vagy éppen a menekülés súlyosabb válfaját választja: az alkoholizmust, öngyilkosságot, társadalmi érdektelenséget. Ugyanakkor választhatjuk a harcot. A székely nép állandóan harcol. Harcolunk az asszimiláció ellen, a nemzeti jelképeinkért, oktatásért, anyanyelvünkért stb.
Előadásában azt is kiemelte, hogy szerinte a székelyföldiek nem érzik biztonságosnak ezt az életteret, és akik az érdekeiket kellene képviseljék, gyakran cserben hagyják őket, és nem is hatékonyak. Elvész a bizalom az elöljárók iránt. Ezt bizonyítja a választásokon való távolmaradás magas szintje is. A bizalom és a biztonság csupán kampányszöveg. A gazdasági válság mellett óriási erkölcsi és társadalmi válság van. Az érdekalapú szemlélet helyett az értékalapú szemléletet kellene meghonosítanunk, és hatékony pénzlehívásra, társadalmi békére és fejlesztési akaratra lenne szükség – fejtette ki Benedek Erika.
Kádár Magor, a BBTE oktatója röviden felvázolta a 2021-es projektet, amelynek a lényege az a törekvés, amely eredményeként a Székelyföldi régió Európa kulturális fővárosává válna. Még mielőtt a székely identitásról és annak márkásításáról beszélt volna, sajnálattal említette meg az RMDSZ-es és a román politikusok távol maradásával kapcsolatosan, hogy mára már Tusványos a verbális agresszió színtere lett, annak ellenére, hogy 18 évvel ezelőtt a román-magyar párbeszéd színtereként indult, aztán magyar-magyar párbeszéddé alakult, mostanra pedig magyar monológ lett belőle. Újra kellene pozicionálja magát a rendezvény, hogy ismét a párbeszéd színtere lehessen – fejtette ki az előadó. Ezt követően Borboly Csaba, az RMDSZ csíki területi szervezete elnöke vette át a szót, aki egyetlen RMDSZ politikusként eleget téve a meghívásnak hangot adott azoknak a problémáknak, amelyek szerinte megnehezítik Székelyföld fejlődését. Véget kell vetni az iszapbirkózásnak, keresni kell a lehetőségeket, és ami nem működik azt nem kell erőltetni, vélte. „Arra kell építkeznünk, amink van: például a mezőgazdaság" – mondta. Szerinte minden nem Bukaresttől függ. Jelen pillanatban is vannak olyan tennivalók, amelyeket sokan az autonómiával kötnek össze, de ha jól belegondolunk közülük sok mindent az autonómia kiharcolása előtt is véghez lehet vinni. A bizalom, a biztonság kiépítése, és az érintettek, a polgárok bevonása a legfontosabb. Teret kell adni a fiataloknak, a politikai élvonal pedig előbb vagy utóbb hátrább kell álljon.
Borboly Csaba szavaira reagálva Sorbán Attila, Hargita megyei néppárti önkormányzati képviselő rámutatott: jelen pillanatban nagy a káosz a politikában. Sem a polgárok, sem a politikusok agyában nem tiszta, hogy miért nem vállalják a közpénzek lehívásában és kiosztásában az érintett személyek a felelősséget. Hozzátette, hogy nem mellébeszélésre, a tények kimagyarázására van szükség, hanem őszinteségre, felelős döntésekre, mert különben 2021-re nem lesz székely értelmiség.
György Erzsébet
Erdély.ma

Mindegy milyen, csak egyetemi diploma legyen?
A humánerőforrás szakemberek szerint a román munkaerőpiacon műszaki szakemberekből és informatikusokból van nagy hiány, ennek ellenére az erdélyi magyar felsőoktatásban a természet- és a társadalomtudományok viszik a prímet. Ennek okairól felsőoktatási szakembereket kérdeztünk.
Évi sokmillió euró veszítenek a hazai informatikai cégek, mivel rendszeresen megtörténik, hogy az elégtelen létszámú munkaerő miatt megbízásokat kell visszautasítaniuk – állítják az ágazatban dolgozó menedzserek. „Az informatikai szakemberképzést támogató kormányprogramra lenne szükség, több oktatóra és egyetemi épületre, hogy nőhessen a végzősök száma. Mindezek mellett adókönnyítéssel kellene ösztönözni a cégeket, hogy fektessenek az oktatásba, működjenek együtt az oktatási intézményekkel” – véli Andrei Pitiş, a szoftveripar szakmai érdekvédelmi testületének (ANIS) az elnöke, hozzátéve, hogy Romániában jelenleg 6 000-7 000 informatikus végez évente, ám ennél lényegesen többre lenne szükség.
Hasonlóan látja a helyzetet Călin Văduva, a kolozsvári Fortech informatikai cég vezetője: „Frusztráló azt látni, hogy egy menedzser asszisztensi álláshirdetésre 400-an jelentkeznek, akiknek több mint a fele filozófiát, pszichológiát, menedzsmentet vagy marketinget végzett, egyeseknek doktorátusuk is van. A fizetés, amit ajánlani tudok nekik lényegesen kevesebb, mint amit egy informatikusnak ki tudok fizetni. Sajnálatos, hogy intelligens emberek nem tudnak érvényesülni a szakterületükön, mert nincs rájuk igény a munkaerőpiacon.”
A 300 embert foglalkoztató Fortech is azon cégek közé tartozik, amelyek évről-évre jelentős összegű szerződéséktől esnek el, mert az informatikai szakemberhiány miatt nem tudnak minden megbízást elvállalni. „Nem vállalhatunk többet, mint amennyit teljesíteni tudunk” – sommázza Călin Văduva.
A számítástechnikai szakemberekből mutatkozó munkaerőpiaci hiány már csak azért is furcsa, mert a frissen diplomázottak kezdő fizetése, a Ziarul Financiar gazdasági napilap adatai szerint 500-600 euró között mozog, míg a tapasztalt szoftverfejlesztők 2000 eurót is megkereshetnek.
Olaj és mechatronika
A hazai munkaerőpiacon nem csak az informatika számít hiányszakmának, a végzősök számát lényegesen meghaladó a kereslet a felsőfokú végzettséggel rendelkező műszaki szakemberek, agrár-, gépész-, élelmiszeripari-, textil- és kőolajipari mérnökök, ipari logisztikában és mechatronikában jártas diplomások iránt is. „Nem népszerűek azok az egyetemek melyek a termelésben dolgozó szakembereket képeznek, főleg az élelmiszer-, a textil- és a gépgyártó ipar számára. Ez sajnálatos, mivel az iparban dolgozó szakemberek túlnyomó többsége közel van a nyugdíjkorhatárhoz, nagyon kevés a fiatal mérnök” – nyilatkozta Realitatea.Net hírportálnak Madi Rădulescu, az MMM Consulting tanácsadó cég munkatársa.
„Nagy igény van olaj- és gázipari szakemberekre, és a mechatronika szintén keresett, arról nem is beszélve, hogy 7-8 évvel a diplomázás után akár 3000 eurót is meg lehet keresni vele” – mondja Daniela Necefor, a Total Business Solutions képviselője, hozzátéve, hogy a vegyipari szakemberek is kapósak.
A Manpower Románia munkaerő-közvetítő cég felmérése szerint a legnagyobb hiány szakmunkásokból van, majd a mérnökök következnek. A hiányszakmák tízes listájának ötödik helyén a könyvelők és pénzügyi szakemberek, nyolcadik helyén pedig az informatikusok állnak. „A munkáltatók fele nehezen talál megfelelő alkalmazottakat, ami meglepő, figyelembe véve a 7,3 százalékos munkanélküliséget. Heveny szakemberhiány van, nagy az eltolódás az álláskeresők kompetenciája és a piac igényei között” – állítja Valentin Petrof, a Manpower vezérigazgatója.
Földrajz és szociológia
Az erdélyi, magyar nyelvű képzést nyújtó felsőoktatási intézmények illetékesei némiképpen másként látják a munkaerőpiaci igényeket, mint a humán erőforrás szakemberek. Ha a beiskolázási számokból indulunk ki, akkor úgy tűnhet, hogy a turizmusföldrajzban képzett szakemberekre van idehaza a legnagyobb kereslet, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) ugyanis nem kevesebb mint 200 helyet hirdetett meg erre a szakra, ennek felét a gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozaton. Magyar szakos filológusi helyből 180 lesz a 2013/2014-es tanévben, 125 a BBTE-en, 55 pedig a Sapentia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen.
Informatika alapszakra idén 150 hallgató iratkozhat be. Szociológusokra, úgy tűnik, szintén égető szükség van, ugyanis ez a szakképzés egyik erdélyi magyar egyetem kínálatából sem hiányzik, idén összesen 110 helyet hirdettek meg. A filozófia diplomások úgyszintén kapósak lehetnek a munkaerőpiacon, hiszen a BBTE és a Partiumi Keresztény Egyetem is meghirdetett 25-25 helyet.
Mivel az alapokat minden szakterületen le kell fektetni, az alapképzés tekintetében relatíve kicsi a mozgástér, ám a mesteri programok könnyen alakíthatóak és a munkaerőpiachoz igazodnak – mondja Soós Anna, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese. Az intézménynek azoktól a cégektől van visszajelzése a munkaerőpiac igényeiről, melyekkel a hallgatók szakmai gyakorlata kapcsán együttműködik. Az, hogy az egyetemek kínálata és a munkaerőpiac igényei között eltérések vannak, nem csak az oktatási intézményeknek tudható be. „A természettudományi szakoknak gyengébb a vonzerejük, mint a humán szakoknak és a társadalomtudománynak. Informatikából például hiába hirdetnénk meg több helyet, mert a jelenlegi 100 is elég nehezen telik be. Annak ellenére, hogy biztos munkahelyük lenne, sok fiatal nem meri felvállalni azt a plusz erőfeszítést, amit az informatika feltételez. A mérnöki szakokkal is hasonló a helyzet” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Soós Anna.
A rektorhelyettes elismeri, hogy mérnöki és agrárszakokból nagy a hiány, az intézményeknek ebben az irányban kellene bővíteniük a kínálatukat, ám, lévén tudományegyetem, a Babeş-Bolyai lehetőségei ezen a téren korlátozottak. A megoldás a magyar nyelvű képzést nyújtó intézmények oktatási stratégiájának összehangolása volna.
„Próbálunk egyeztetni, de elég nehezen megy. A párhuzamosságoknak nagy értelmük nincs, ha egy képzést államilag támogatott helyeken meg lehet valósítani, akkor azt ott kellene elérni. Az igazság az, hogy az intézmények előnyben részesítik azokat a szakokat, amelyeket infrastrukturálisan, logisztikailag könnyebb megvalósítani” – mondja a rektorhelyettes.
Fő az alkalmazkodóképesség
A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) folyamatosan egyeztet a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetségével azért, hogy kínálata összhangban legyen a munakerőpiaci kereslettel – állítja János Szabolcs rektor, a képzésbe igyekeznek minél több szakmai gyakorlatot belefoglalni, a tudást alkalmazhatóvá tenni. „A filozófia szakos diplomások többsége nem lesz egy új Heidegger, de lehet belőle egy jó újságíró vagy programszervező. A végzősök legnagyobb erénye az alkalmazkodóképesség, az, hogy képesek legyenek folyamatosan újra értelmezni önmagukat” – válaszolta a rektor arra az észrevételre reagálva, hogy vélhetően elenyésző számú bihari cég keres filozófiában vagy szociológiában jártas munkatársat.
„A számok minket igazolnak. Három éven belül a végzőseink 90 százaléka elhelyezkedik, 60-70 százalékuk a szakterületükön belül” – nyilatkozta János Szabolcs. A PKE-n az agrármérnöki kivételével gyakorlatilag csak olyan szakok vannak, amelyek a BBTE keretében is működnek. A Sapientia ezzel szemben egy sor olyan, hiányszakmának minősülő műszaki szakterületen is kínál képzést, mint mechatronika, élelmiszeripari mérnök, ipari biotechnológia, közélelmezési mérnök stb.
Pszichológusból pályázatíró
A munkaerőpiac és az egyetemek szerkezete között a viszony relatív – véli Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese.
A szakember szerint ma már az egyetemi szakok és az egyes munkahelyek között változó a viszony. Emlékeztetetett arra, hogy vannak szakok, amelyek elvégzése szükséges bizonyos állások betöltéséhez. Például főállású, címzetes tanító csak tanítóképző egyetemi szakot elvégző személy lehet, orvos pedig köztudottan csak orvosi egyetemet végzett személy. De jól kereső pályázatíró lehet szociológus, pszichológus, politológus, matematikus, fizikus vagy közgazdász. Ugyanakkor nőtt a diplomák szimbolikus értéke is, ami azt jelenti, hogy önmagában egyetemet végezni számíthat a munkaerőpiacon.
„Például egy állást kínáló cégben azt mondják, hogy szeretnének valami fontos munkára egyetemet végzett személyt alkalmazni. Jó, de milyen szakot végzett személyt? Azt mondják erre: majdnem mindegy, csak legyen diplomája, mert ha képes volt elvégezni egy egyetemet Kolozsváron, akkor biztos a szervező munkához, a logikus gondolkodáshoz, a dokumentálódáshoz szokott, ügyes személyről van szó” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Magyari, aki korábban a BBTE rektorhelyettese volt. Meglátása szerint az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények fizika- és kémiatanárból, filozófia, szociológia és történelem szakosokból képez kevesebbet annál, mint amennyit a piac be tudna fogadni.
maszol.ro

Felvidéki vendégek Várad-Őssiben
A révkomáromi gyülekezet közel ötven tagja volt a vendége a Nagyvárad-Őssi Református Egyházközségnek. Július 28-án közös istentiszteleten vettek részt.
Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökének vezetésével a komáromi gyülekezet tagjai egy erdélyi kirándulás keretében tértek be a Várad-Őssigyülekezethez. A látogatás részeként a felvidékiek részt vettek a vasárnapi istentiszteleten is, melyen Csűry István a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét a 85. Zsoltárból választott igerészek alapján. Prédikációjában kifejtette, hogy az emberek hajlamosak háttérbe szorítani Istent és az Ő tanításait, de mindenkinek el kell jutnia addig a pontig, mikor rájön, hogy az Úr és irányítása nélkül nem boldogulhatunk. „A 85. Zsoltár megrajzolja a reményteljes jövendőt, hogy Isten mellettünk áll és segítségünkre siet”- hirdette Csűry István, majd hozzátette, hogy az ember hajlamos panaszkodni és szemrehányást tenni Istennek egyes problémák, nehézségek miatt, viszont tudnunk kell, hogy az embernek is változtatnia kell, anélkül nem számíthat gyökeres változásokra. „Meg kell hallani Isten szavát, Ő szerinte kell élnünk, és mindig követnünk, hogy ne térjünk vissza az átkos állapotba, amelyből Isten segítségével sikerült megszabadulni” – tette hozzá végezetül a püspök.
Gyülekezeti hét
Az igehirdetést követően Fazekas László püspök ismertette a komáromi gyülekezet útját és célját. Mint elmondta, a gyülekezeti hét keretében a gyülekezeti tagok, szülők, nagyszülők, gyerekek elindultak egy kirándulásra, melynek célja, hogy hídszerűen kapcsolatot létesítsenek Erdély és Felvidék között. A gyülekezeti hét központi gondolata az Istennel való kapcsolat megerősítése, valamint közösség- és családépítés. A kirándulások délelőtti előadásokkal és beszélgetésekkel teltek, a délutánok során pedig meglátogatták többek között Parajdot, Szovátát, Korondot, a Medve tavat. A kirándulás keretében betértek a Várad-Őssi gyülekezethez is, ahol tárt karokkal fogadták a felvidéki testvéreket. Az istentiszteletet követően közös bográcsgulyás főzésre került sor.
Nagy Noémi

Bírálják Tőkés Lászlót a román sajtóban
Román jobb- és baloldali politikusok, valamint politikai elemzők egyaránt bírálták Tőkés László európai parlamenti képviselőt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét, amiért a 24. Bálványos Nyári Szabadegyetemen azt javasolta, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi státust" az erdélyiek felett, mint Ausztria Dél-Tirol felett.
A liberális kötődésű Adevarul című lap hétfői számában terjedelmes összeállításban foglalkozott az EP- képviselő kijelentésével, amelyet a szabadegyetem szombati fórumán tett, Orbán Viktor miniszterelnökhöz intézve szavait.
A lap által közölt összeállításban Stelian Tanase publicista kifejtette: Tőkés László "egy magára maradt dinoszaurusz, aki barlangjából beszél, és nem érti, mi történik Európában". Az elemző roppant veszélyes ötletnek minősítette Tőkés László kérését, amely szerinte az 1990-es évek Jugoszláviájának helyzetébe sodorná Romániát.
Manuel Stanescu történész szerint azért is súlyos az EP-képviselő kijelentése, mert azzal nemcsak autonómiát követel, hanem Erdélyt valamiképpen Magyarországhoz kötné. Kifejtette: a történelemben valóban léteztek "protektorátusok", mint a náci Németország által létrehozott cseh-morva, illetve lengyel protektorátus, de az Európai Unióban nincs rá példa.
Cristian Preda néppárti EP-képviselő úgy vélekedett: "egy régió idegen kormány védnöksége alá helyezése politikai képtelenség", de szerinte ezzel Tőkés László csak az RMDSZ elleni hadakozásával kapcsolatban hozakodott elő.
Sever Voinescu politikai elemző szerint a védhatalmi státus igénylése "szem-telenség" egy olyan politikus részéről, akire jellemzőek a kemény, de hatástalan nyilatkozatok.
Tőkés László felvetésére szombaton Mihai Razvan Ungureanu jobbközép ellenzéki szenátort is reagáltatták az újságírók. A volt miniszterelnök annyit mondott, hogy már hallotta az ötletet, de ez nem illeszkedik az ország alkotmányos keretei közé, amely oszthatatlan nemzetállamként határozza meg Romániát.
Catalin Ivan, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője "primitív" gondolatnak nevezte a felvetést.
"Ő egy másik korban él, a protektorátusok korában, nem érti a mai világot és az európai konstrukciót, azokat az értékeket, amelyekben mindannyian hiszünk. Az irónia csúcsa, hogy (Tőkés László) nemcsak EP-képviselő, hanem az EP alelnöke is volt" – mondta a francia közszolgálati rádiónak a PSD szóvivője.
Népújság (Marosvásárhely)