A Trianon című film erdélyi bemutató sorozata miatt indított hatósági vizsgálódással kapcsolatban interpellál Somogyi Ferenc külügyminiszternél az Országgyűlésben Németh Zsolt fideszes képviselő. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportja nevében beterjesztett, Van-e véleménynyilvánítási szabadság az EU-csatlakozás küszöbén álló Romániában? című levélben a honatya arra vár választ, hogy milyen intézkedéseket tett vagy tervez a magyar diplomácia a román hatóságok eljárása nyomán. „Ezek a hatósági megnyilvánulások egyértelműen az egész magyar közösség megfélemlítését szolgálják, a véleménynyilvánítási szabadság súlyos megsértését jelentik, és elfogadhatatlanok egy demokratikus, az Európai Unióba igyekvő ország hivatalos szervei részétől.” – tartalmazza a Somogyi Ferenc tárcavezetőhöz címzett levél. Eckstein-Kovács Péter szenátor szerint Mona Musca jobban tette volna, ha nem nyilatkozik a Trianon film kapcsán. Az RMDSZ-es honatya Kolozsváron megdöbbenéssel értesült arról, hogy a tárcavezető figyelmét a Ceausescu házaspár egykori kiszolgálója, Hajdu Győző hívta fel az alkotás levetítésének „törvénytelenségére”. Eckstein élesen bírálta Mihail Hardau Kolozs megyei prefektusnak a filmvetítést követő feljelentését is. /Eckstein-Kovács Péter: Mona Musca jobban tette volna, ha hallgat. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./

A Trianon-film bemutatása után a vélemények megoszlanak. Többek szerint a meghívott román „sajtóhiénák” miatt nem sikerült a vita, más vélemények szerint viszont a Raffay–Koltay-produkció alkalmatlan arra, hogy egy értelmes Trianon-vita alapját képezze. Bodó Barna politológus szerint az egész Trianon-botrány kapcsán elsősorban azt kellene tisztázni: ki is a partnere a mai hatalomnak? – A koalíció-tag RMDSZ, amelynek szövetségi elnöke államminiszteri minőségben épp azt a minisztériumot ügyeli fel, amelynek vezetője, Mona Musca a filmről szóló megjegyzésével ezt a lavinát elindította? Vagy Hajdú Győző, aki Mona Musca miniszter asszonynak a figyelmét „felhívta” a filmre? – tette fel a kérdést Bodó. Trianonról a megbeszélést a szakmának kellett volna elkezdenie. Vekov Károly történész szerint a románok meglepetéssel fogadták, hogy Trianon még mindig milyen fontos kérdés a magyarok számára. Ezekről a kérdésekről beszélni kell. Beszélni kell Romániában is, Magyarországon is. /Sz. K.: Visszhangok a show-ról: Nem most, nem itt, nem ezekkel Trianonról. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 11./

Parászka Boróka főszerkesztő vezércikkében kifejtette: „Az erdélyi magyar társadalom érzékenyen figyel minden olyan dokumentumot, döntést, ami az egykori pártállam állambiztonságával, hatalmi szerveivel való együttműködést illeti.” „Amint felmerül egy név, egy kényesebb ügy: fegyelmezett csend ereszkedik ránk. Mert mindannyian tudjuk, milyen nehéz ezekkel. Hogy a nemzeti megmaradásnak milyen ára volt. (Sőt: milyen ára van.)” „Besúgás, együttműködés, ha volt, azért volt, hogy túléljünk.” Ez akol-morál, állapította meg Parászka Boróka. „Az erdélyi magyar társadalom teljes intézményrendszere, a betölthető szerepek, a közélet teljes szereposztása évtizedekkel ezelőtt alakult ki.” „Ez az intézményes és személyes struktúra mit sem változott.” „ Azóta is vannak vezéreink, küldötteink, lázadóink, tárgyalóink és kollaboránsaink, akiket kiküldünk magunk közül valahova oda, ahol a román hatalmat képzeljük.” „Stefano Bottoni, a kívülről jött ember szembesít önmagunkkal: e heti lapszámunkban olvasható írása a Földes-ügyről. Hajdu Győző, Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Földes László érintett a (többé-kevésbé) feltárt történetben.” „Mert nem temetni jöttünk, hanem kibeszélni” – végződik a vezércikk. /Parászka Boróka: Fegyelmezett csend. = A Hét (Marosvásárhely) febr. 17./ Parászka Boróka úgy állította be, mintha a régi időkről, a pártállami együttműködésről még nem írtak volna, és most jön a „kibeszélés”. Valójában például Szabó Gyula író 2001-ben megjelent visszaemlékező könyvében /Képek a kutyaszorítóból (Pallas-Akadémia, Csíkszereda) részletesen írt erről a korszakról, írt Földes Lászlóról, a vitákról, a támadásokról, bőven idézett az akkori cikkekből.

Stefano Bottoni Olaszországban élő történész terjedelmes tanulmányában a magyar értelmiségiek Marosvásárhely és Kolozsvár közötti ellentétét hangsúlyozta. A román hatalom több intézményt Kolozsvárról Marosvásárhelyre telepített, emiatt volt ellentét, a kolozsváriak féltek attól, hogy elvesztik a város központi szerepét. Marosvásárhelyen 1953-tól jelent meg az Igaz Szó irodalmi folyóirat, főszerkesztője Hajdu Győző karrierista, törtető ember volt. A kolozsváriak közül Földes László került kulcspozícióba, a kiadó kolozsvári fiókjának élére. Földes az Igaz Szóban 1954-ben közölt A nemzeti hős jellege című tanulmányában a kuláktulajdonságokat a magyar népnek tulajdonította, amit azzal magyarázott, hogy a magyarok évszázadokig uralkodó nemzetként viselkedtek Erdélyben. Stefano Bottoni szerint az 1956-os forradalom leverése után „nemzetiségre való tekintet nélkül” történt a megtorlás. Erősödött a Hajdu-Földes ellentét. „Ahhoz azonban, hogy Hajdu elindíthassa a Földes elleni támadást, folyamatosan információra volt szüksége Kolozsvárról. Ezt biztosította Sütő, aki 1958 áprilisától, miközben továbbra is szerepelt az Igaz Szó szerkesztői között, az Utunk szerkesztőbizottságába is bekerült, bár ebben a lapban nem találkozunk írásaival” – írta Bottoni. Stefano Bottoni szerint Hajdu csapdába csalta Földest: egy ismerőse közölte Földessel, hogy az Igaz Szóban egy Földest támadó cikk fog megjelenni. Erre Földes László, az Utunk főszerkesztője lapjában Irodalmunk tisztaságáért (1958. augusztus 7., 14.) címmel támadást intézett főleg Sütő András, Gálfalvi Zsolt és Hajdu Győző ellen. Földes hangsúlyozta: „Hazai irodalmunk a Román Népköztársaság kultúrájának szerves része.” Földes támadása után Hajdu Győző, Sütő András és Gálfalvi Zsolt külön-külön, majd Kovács Györggyel együtt fordultak a párt Központi Bizottságához. A hosszú levélben Földes bűnösségét bizonygatták. Hajdu Győző volt az egész támadás mozgatórugója, aki 25 oldalas irodalompolitikai vádirattal járult hozzá Földes „leleplezéséhez”. Hajdu és a többiek levele után, 1958. szeptember 4-én Földest felmentették az Utunk főszerkesztői állásából, majd 1959. január 7-én párt alapszervezeti gyűlést tartottak az Utunk szerkesztőségében. A gyűlésen többen bírálták Földest, köztük Gáll Ernő, Bodor Pál, Kacsó Sándor. Nagy István, Tompa István és Márki Zoltán, majd a Földest feljelentő marosvásárhelyi írók. Az ülés nyomán Földest kizárták a pártból. Csak 1970-ben vállalhatott újra lapszerkesztést, az A Hét hetilapnál. Bottoni szerint a Földes-ügy után hatolt be a román titkosszolgálat véglegesen a kisebbségi közösség mindennapi életébe. 1956 után rohamosan növekedett a magyar nemzetiségű ügynökök száma. /Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely) febr. 17./

A tévécsatornán vetített Trianon film utáni beszélgetésen a rendező és a történész nem tűnt eléggé felkészültnek, írta Bara Béla, egyúttal visszautasította Szász Jenőnek, az MPSZ elnöknek kijelentését: a Trianon filmmel kapcsolatban. A bemutatott film kapóra jött a szélsőséges magyarellenes román erőknek, hogy újabb támadássorozatot indítsanak. Február 13-án az egyik kereskedelmi adó műsort sugárzott a diktátor egykori dalnoka vezetésével, nem hiányzott a résztvevők közül Raul Sorban, Hajdú Győző és egy bizonyos Horváth Dezideriu nevű férfiú sem. /Bara Béla: A Trianon Romániában. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 18./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmánya vitát váltott ki. A hetilap következő számában több reagálást közöltek: a/ Sütő András cáfolta Stefano Bottoni állításait. 1957-ben nem váltották le az Igaz Szóban viselt beosztásából, hozzátette: 1956-ban – „forradalom-pártiságért” – a letartóztatandó személyek listájára került, Fazekas János – akkori KB-titkár vállalt érte felelősséget. Sütő András visszautasította Bottoni állítását, hogy Hajdu Győzőt ő látta volna el folyamatosan információval Földes Lászlóról, Sütő ugyanis bekerült az Utunk szerkesztőbizottságába. Sütő ezt rágalmazásnak minősítette, mondván általános gyakorlat volt a tiszteletbeli szerkesztőbizottsági tagság. A hetilap testületében szerepelt, de gyakorlatilag semmi köze sem volt hozzájuk, mert 1956 elejétől kezdve már a Művészet című folyóirat főszerkesztőjeként dolgozott Marosvásárhelyt. „Így a kolozsvári Utunknál nem volt alkalmam Hajdu Győző „besúgójaként” működni Földes László ellenében” – írta. Sütő szerint Hajdu Győző véleményeket kért több, Földes által megtámadott írótól, ezt nevezte a tanulmány feljelentő levélnek. Sütő az emlékezetes gyűlésen védeni próbálta Földes Lászlót. /Sütő András: Traumát oldó emlék. Gálfalvi Zsoltnak. = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ b/ Gálfalvi Zsolt az akkor történteket csapdahelyzettel magyarázta: „Földes tehát egy szorongató csapda-helyzetből úgy próbált kiutat találni, hogy másokat taszított csapda helyzetbe. Nemcsak helyzetmegítélése, eljárása is téves volt.” Gálfalvi Földes László hitelét és megbízhatóságát vonta kétségbe, de utólag úgy látja, hogy saját csapdahelyzetéből téves módon próbált menekülni. Ami akkor történt, az csak a diktatúra ismeretében ítélhető meg. /Gálfalvi Zsolt: Megjegyzések egy esettanulmányhoz. = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ c/ Bodor Pál hozzászólásában a diktatúra akkori korszakát elevenítette fel. A románosítás 1956-ra már egyértelmű volt. 1956 szeptemberében Miron Constantinescu, a párt KB keménykezű titkára Kolozsváron magyar értelmiségi gyűlést hívott össze, ahol a felszólalók óriási többsége nyíltan kritikus volt a pártvezetéssel és a kormánnyal, a magyar érdekeket sértő jelenségek tekintetében. Ezt látva Miron Constantinescu elmondta, a párt vezetése jóváhagyta a régi kérést az 1940-ben megszüntetett Korunk újrakiadására, egy új gyereklapra (ez lett a Napsugár), nem állítják le a szakszervezetek magyar nyelvű hetilapját, (Szakszervezeti Élet, majd Munkásélet), a KISZ ifjúsági lapját sem szüntetik meg (Ifjúmunkás), visszaállítják a kolozsvári Agronómia magyar tagozatát, megvizsgáltatja az utcanév-változtatásokat stb. Bodor elismerte, hogy felszólalt Földes László ellen, de hozzátette: ezt a szövegét szinte Földes László diktálta és heteken át kérte Bodor Pált, hogy olvassa föl. /Bodor Pál Diurnus: Stefano Bottoni! = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ d/ Hozzászólt a hetilap munkatársa, Sipos Géza is, aki nekirontott Sütő Andrásnak és ítélkezett, Sütő nem jelentős író. „Egyszerre volt a működtetője, haszonélvezője és ugyanakkor eszköze a hatalomnak, másrészt nemzetiségi mivolta miatt sohasem válhatott annak szerves részévé” – minősítette Sütő Andrást Sipos Géza. Sőt, Sipos szerint az író „ellenzéki szerepben is megnyilvánult”, „átnyergelt”, „ellenzéki-nemzetvédő identitást épített ki magának”, „hatékonyan dolgozott önnön irodalmi kultuszán”. Sipos szerint Sütőnek 57 kötete jelent meg, „tézisdrámái 1975-től a szelep funkcióját töltötték be diktatúra és nemzetiség viszonyában”. Sipos Géza megvonta Sütő András írói mérlegét: egyetlen jó könyve van, az Anyám könnyű álmot ígér. /Sipos Géza: Az önfelmentő.= A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./ e/ Kuszálik Péter saját magára hivatkozott, ő már régebben sürgette a „kibeszélést”. Földes László már 1964 decemberétől közölhetett, igaz, kezdetben csak recenziókat, kisebb cikkeket. Kuszálik két könyvcímet hiányolt Bottoni bibliográfiájából: Huszár Sándor: Sorsom emlékezete. Vallomások egy bűntelen nemzedék elkárhozásáról /Kriterion, Bukarest, 1982/ és Földes László: Elvek és viták. Tanulmányok, kritikák /Kriterion, Bukarest, 1983/. Huszár könyvéből kiderült, hogy a pártból kizárt Földes haláláig a marxista esztétika egyetemi előadótanára maradhatott. /Kuszálik Péter: Eljött (?) a kibeszélés ideje? = A Hét (Marosvásárhely), febr. 24./

A Krónika napilapban Salamon Márton László összefoglalta a Földes-üggyel kapcsolatban az A Hét hetilapban közölteket /Parázs vitát gerjesztett az erdélyi magyar közéletben a Földes László-ügy/, emellett Stefano Bottoni reagált A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy című tanulmánya nyomán kibontakozott vitára. /A Krónikának ez a száma nem jelent meg az interneten/ Az eddigiekhez képest új megvilágítás ad a vitának egy kortársnak és a vita szemtanújának, a tavaly elhunyt Izsák József irodalomtörténésznek a vallomása, melyet 1985-ben írt. a/ Földes László polgári származású kritikus és esszéíró már diákkorában hangadója volt a kommunista ifjúsági mozgalomnak. Hűséggel szolgálta korát így került Gaál Gábor bukása után az Utunk irodalmi hetilap főszerkesztői tisztébe. Hajszálra sem tért el a hatalom, a diktatúra előírásaitól. Jócskán túlteljesítette az elvárásokat, karrierizmusában osztozott nemzedéktársaival – mindent a hatalomban való részvételért – ez volt az ő jelszava is. Ebbeli mohósága idézte elő meghurcoltatását. Az ügy körül sok a legenda meg a torzítás. Izsák József felidézte a történteket. 1958-ban a Román Munkáspárt határozatban elítélte a revizionizmust, célozva az 1956-os magyarországi eseményekre. Földes László az Utunkban sietett támogatni a határozatot, példákkal bizonyítva, hogy a revizionizmus a romániai magyar irodalomban is felütötte a fejét. A támadás az Igaz Szó folyóirat és főszerkesztője, Hajdu Győző ellen irányult. Mindketten kiszolgálták a hatalmat, csak más iskolát jártak végig. Hajdu Győző a református kollégiumból indult hagyománynak tekintette a népi mozgalmat. Nem szerették egymást. Hajdu Földest kozmopolitának tekintette, Földes Hajdut narodnyiknak, népinek, aki a magyar nemzeti hagyományokat többre tartja a szocialista realizmusnál. Földes Utunkban közölt cikksorozatára válaszként Hajdu Győző egy leleplező beadványt készített a Román Munkáspárt Központi Bizottsága részére, ebben leírta, hogy a Földes László Rákosi Mátyás menesztése után előtte és Sütő András előtt kijelentette, hogy Gheorghe Gheorghiu-Dejt is el kell mozdítani a párt éléről, mert ő is kiszolgálta a személyi kultuszt. Beadványát aláíratta Sütő Andrással is. Hajdu Győző behívatta Izsák Józsefet és elolvastatta vele beadványát, véleményét kérve. A szobában ott ült némán Sütő András is. Izsák József megpróbálta lebeszélni Hajdu Győzőt a beadvány elküldéséről, de hiába, nem hallgatott rá. A beadványt Kovács György író, központi bizottsági tag juttatta el az illetékesekhez. Ezután Kolozsváron pártgyűlést hívtak össze, ahol Földest leleplezték és kizárták a pártból. Marosvásárhelyen is összehívtak egy Földest leleplező gyűlést. A gyűlésen Hajdu Győző közölte, itt is van egy Földes-bérenc, mégpedig Izsák József. Izsák az ülésen nem válaszolt a vádaskodásra. Földes Lászlóval nagy tragédia nem történt, megmaradt főiskolai állásában, rövid ideig nem közölhetett. Utolérte a karrieristák végzete. Rehabilitálása után próbáltak mártírkoszorút vonni a feje köré. Valójában nem mártírja volt ő a hatalomnak, hanem pallosa. Nemsokára, Gheorghe Gheorghiu-Dej halála előtt újból közölhetett, visszavették a pártba, a bukaresti A Hét főszerkesztő-helyettese lett. A Földes-ügy minden ódiuma Kovács Györgyre hullott, valósággal kiközösítették az irodalomból. Izsák többször kérte őt, írja meg az utókor számára a történteket. Kovács György Izsák Józsefnek Sütő András szerepéről elmondta, hogy Sütő András 1956 őszén megtagadta a magyar forradalmat „ellenforradalomként” elítélni, több írótársával együtt. Végül bizonyos szervek nyomására aláírta, de ezt az ellenállást a felettes szervek nem bocsátották meg. Kolozsváron 1956-ban Földes László is „ingadozott”. Példát kellett statuálni, állította Kovács György, egy írót fel kellett áldozni. Ki legyen az? Sütő vagy Földes? 1958-ban úgy döntöttek, hogy Sütő a nagyobb író, őt kell menteni, és felvonultatják éppen Földes ellen. – Végülis Földest nem érte végzetes csapás. /Izsák József: Földes László meghurcolásának történetéhez. = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./ b/ Stefano Bottoni a Krónika napilap kérésére reflektált A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László ügy című tanulmánya nyomán kibontakozott vitára. A Földes-ügy szereplői mindannyian magyarok voltak, az akkori baloldal, a hatalmon levő értelmiség legismertebb alakjai. Bottoni a hozzászólások többségéből azt érzi, hogy az ügy résztvevőit még mindig összetartja egy képzeletbeli kötelék. Mai ködösítésre készteti őket. Bottoni döbbenettel olvasta, hogy Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője hozzászólását azzal zárta, „a múlt sokkal bonyolultabb, mint azt Sipos Géza véli” /A megszakított csendről, A Hét, márc. 3./ Bottoni megállapította, hogy K. Lengyel Zsolt, Bárdi Nándor és Vincze Gábor alapkutatásai nem épültek be az erdélyi értelmiség önismeretébe. A közelmúlt feltárásában Romániában óriási változások indultak el az utóbbi 8-10 évben. Van azonban egy terület, ahova a román történészek nemigen hatoltak be: az erdélyi magyar társadalom működési zónájába. Nem írtak arról, „hogy kik juttatták börtönbe magyar szekustiszteknek tett jelentéseikkel a Bolyai Tudományegyetem diákjait, tanárait 1956 után, vagy arról, miként hálózta be az állambiztonság szívélyes magyar emberekkel/ügynökökkel a magyar kulturális intézményeket.” /Stefano Bottoni: Akarják-e tudni? = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./ c/ Salamon Márton László összefoglalta a Földes-üggyel kapcsolatos vitát. Stefano Bottoni Olaszországban élő történész a magyarországi Korall társadalomtörténeti folyóirat 2004 decemberi számában közölte A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy című tanulmányát. Ennek akkor nem volt nagyobb visszhangja. Salamon Márton László összegzése kiegészíthető azzal, hogy az A Hét (Marosvásárhely) hetilap 2005. február 17-i száma újraközölte Bottoni tanulmányát azután indult meg a vita. A vitacikkek eddig az A Hét hasábjain láttak napvilágot, most adott hírt a vitáról a Krónika. Salamon Márton László szerint a vita két romániai magyar szereplőt hoz kínos helyzetbe, Gálfalvi Zsoltot, a Román Televízió igazgatótanácsának RMDSZ-es tagját, a Magyar Pen Klub elnökét és Sütő András írót. Sütő András „légből kapott és gyalázatosságában bíróságért kiáltó” állításnak nevezte Traumát oldó emlék címmel megjelent írásában Stefano Bottoni azon állítását, miszerint „Ahhoz azonban, hogy Hajdu elindíthassa Földes elleni támadást, folyamatosan információra volt szüksége Kolozsvárról. Ezt biztosította Sütő”. Sütő András a feljelentő levelek kapcsán azzal védekezett, hogy Hajdu csak véleményeket kért az Igaz Szó Földes által elmarasztalt szerkesztőiről. Gálfavi Zsolt ugyanebben a számban csapdahelyzetekre hivatkozott. /Salamon Márton László: Parázs vitát gerjesztett az erdélyi magyar közéletben a Földes László-ügy. „Tündérország sötét oldala” = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./

A Földes-ügy visszhangjával kapcsolatban Demény Péter megjegyezte: „Az ember csak kapkodja a fejét a Stefano Bottoni tanulmányára érkezett reakciókat olvasva.” Szabédi László és Hajdu Győző. Az erdélyi magyarság e két legenda mögé bújik.” Az egyik az Abszolút Pozitív, a másik az Abszolút Negatív, az erdélyi magyarság kettejük közé helyezte el magát. Demény szerint egy egész nemzet lapít és hallgat. Akik beszélnek, őszintén bevallják – mások bűneit. /Demény Péter: A lánc meg a szemek. = A Hét (Marosvásárhely), márc. 31./

A Trianon filmmel kapcsolatban az új kormány tagja, Mona Musca művelődési miniszter asszony intézkedett, járjanak el a filmmel kapcsolatban. A miniszter asszony elmondta, figyelmeztették. Hajdu Győző volt, aki a feljelentést tette, ő volt a figyelmeztető. Van-e olyan helyzet Európában, tette fel a kérdést Bodó Barna, mint ami itt történt, az egyik oldalon a kultúrát a miniszter asszony feletteseként, miniszterelnök-helyettesként magyar felügyeli /Markó Béla/, a másik oldalon az állami költségvetésből támogatást kap lapkiadásra Hajdu Győző. Ha ma Romániában a magyarok képviselői kormányon lehetnek, akkor kinek kell olyan lap, amelyet Hajdu Győző szerkeszt? Ő és lapja semmit sem tett a román-magyar kapcsolatok ügyéért. Kérdés: a román kormány részére ki a partner, a magyar miniszter vagy a Ceuasescut is kiszolgáló csatlós? /Bodó Barna: A kultúra csatlósai és csapdái. = Irodalmi Jelen (Arad), márc./

A Földes-ügyről eddig is sokan tudtak, legfeljebb hallgattak róla. Jött azonban egy Stefano Bottoni nevű polgár, és föllebbentette a fátylat az erdélyi közelmúltról. Lett erre nagy fejvakargatás. Pedig az ötvenes években csak annyi történt, hogy az egyik kommunista csoport leszámolt a másikkal. A román hatalom meg akarta szüntetni Kolozsvárnak az erdélyi magyar közművelődésben, irodalmi életben és tanügyben játszott központi szerepét. Erre jó volt első lépésként a marosvásárhelyi kártya. Marosvásárhelyre került a Bolyai Egyetem orvosi és gyógyszerészeti kara, a színművészeti egyetem, megalakult a Filharmónia, a Székely Színház, a Székely Népi Együttes, Bukarestbe vitték a Magyar Népi Szövetséget, a Falvak Népét, létrehozták a Művelődést, a rádió magyar szerkesztőségét, a Romániai Magyar Szót, majd az Előrét. Sütő András pályája ekkor kezdett felívelni, és kinevezték (1950-ben) a Falvak Népe főszerkesztőjének. Ugyanakkor, amikor szülei kuláklistára kerülnek, a lapban megjelennek a kulákellenes írások. Amíg Sütőt menti tehetsége és későbbi tettei, addig a Földest feljelentő másik kettő – Hajdu Győző és Gálfalvi Zsolt – ezt nem hozhatja fel mentségéül. Hajdu Győző három évtizedre lett az Igaz Szó főszerkesztője, hosszú évekig a kommunista párt központi bizottságának tagja, majd a diktátor főmagasztalója. Gálfalvi pedig az Igaz Szó főszerkesztő-helyettese, a marosvásárhelyi Állami Magyar Színház igazgatója, az Előre főszerkesztő-helyettese, a Szocialista Művelődési Tanács nemzeti igazgatóságának vezetője, a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa bürójának tagja, a Hét főszerkesztője, az Írószövetség, majd a Román Televízió vezetőtanácsának tagja. Az 1989-es változás után Gálfalvi Zsolt továbbra is a magas hatalmi szférákban maradhatott. Közben Kolozsvárnak mint az erdélyi magyarság központjának a leépítése folytatódott a fordulat után is. A román hatalom továbbra sem engedélyezte a Bolyai Tudományegyetem újraindítását. Az RMDSZ vezetését pedig kezdetben a bukarestiek ragadták magukhoz. Ma már a döntéshozó kétségen kívül a bukaresti elnökség és a szövetség vezetőségében túlnyomó többségben lévő marosvásárhelyi csoport – Markó Béla, Frunda György, Borbély László, Kelemen Atilla. Kolozsvári nincs benne. /Román Győző: Az ellopott Kolozsvár. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 5./

Stefano Bottoni A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma /A Hét, febr. 17./ című tanulmányával kapcsolatban újabb hozzászólások jelentek meg a hetilap új számában: a/ Nagy Pál 80 éves irodalomtörténész az akkori Földes-vita tanújaként azt írta, Bottoni valószínűleg a témában járatosnak vélt „informátorokat” is meghallgatott. Nagy Pál több pontosítást tett, például: Hajdu Győző, az Igaz Szó egykori főszerkesztője annak idején „származásának köszönhetően felvételi nélkül került be a Bolyai Egyetemre”, olvasható, valójában akkor nem volt felvételi a Bolyain, kolozsvári Móricz Zsigmond Kollégiumnak nem lehettek „tanulói”, mivel diákotthon volt. Nagy Pál akkor pártból kizárt, ember volt, tőle tehát nem kértek tájékoztatást. /Nagy Pál: A narratíva hézagai. = A Hét (Marosvásárhely), ápr. 7./ b/ Kuszálik Péter két írást idézett, hogy az olvasó árnyaltabb képet alakítson ki a Földes-ügyről. Az első írás Székely János: A bűntudat természetrajza (Árgus folyóirat, Székesfehérvár, 1994/1.), a második egy Fodor Sándor-interjú részlete /Tibori-Szabó Zoltán Az embernek előbb magába kell néznie avagy Hatan voltunk urak, plusz a páter, Szabadság, 2002. dec. 7., 11., 16./ Székely János kifejtette, kivételesen tehetséges írónak tartja Sütő Andrást, aki sokat segített rajta fontos ügyekben, de az is igaz, hogy Sütő az Igaz Szóban bírálatot, politikai leleplezést írt Székely Jánosról. Bizonyára szorultságában, kényszerűségből vállalta el Sütő a leleplező írást. Székely János úgy látja, hogy Sütő nem vallja be töredelmesen a múltban történteket, saját szerepét. Fodor Sándor hangsúlyozta, hogy Földes László jó barátja volt. De arra is emlékezik, hogy Földes László azok között volt, akik Venczel Józsefet börtönbe juttatták. Földesnek tehát megvoltak a maga bűnei is. Fodor elmondta, nem szerette Sütő András kompromisszumait, azt, ahogyan válaszolt a párt minden felhívására. De exponálta magát, Bözödi Györgyöt kihozta például a börtönből, s állítólag másokat is. Fodor hozzátette: Sütő az Anyám könnyű álmot ígér című munkája óta felmondta a szövetséget a párttal, elkezdett beadványokat írni az erdélyi magyarság ügyében. „Tehát Sütőt ilyen sommásan elítélni, buta, naiv és gyerekes dolog.” /Kuszálik Péter: Két adalék a Földes-ügyhöz. = A Hét, (Marosvásárhely), ápr. 7./

Stefano Bottoni A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma /A Hét, febr. 17./ című tanulmányával kapcsolatban újabb hozzászólás jelent meg a hetilapban: Dáné Tibor megírta: a kolozsvári írószövetségi fiók pártalapszervezetének 1958. december 24-én tartott közgyűlésén, amelyen Földes László ügyét tárgyalták, ő vezette a jegyzőkönyvet. Dáné hangsúlyozta: Földes tudta, hogy kizárásának nem Sütő volt a megrendezője. „Sütő csak – ki tudja, miért – elfogadta és eljátszotta a nagyon is sémák szerint megrendezett kizárási cécó egyik dicstelen szerepét.” A magyar nyelvű felszólalásokat Dénénak románul kellett összegeznie a jegyzőkönyvben. Másnap a központi bizottsági küldött, Tugui alaposan átírta a jegyzőkönyvet és átadta Dánénak azzal, hogy másolja le, ez lesz az ülés jegyzőkönyve. Földes ügyében 1959. január 7-én újabb gyűlést tartottak Kolozsváron, erre sok pártonkívüli helyi írószövetségi tagot is meghívtak, továbbá az ülésre mintegy tíz-tizenkét párttag író is „átlátogatott” Kolozsvárra Marosvásárhelyről. Ismét Dáné Tibornak kellett vezetnie a jegyzőkönyvet. A kolozsvári felszólalók a pártszerű bírálati blabla mellett szinte kivétel nélkül hangsúlyozták Földes kivételes tehetségét, és ideológiai felkészültségét is. A marosvásárhelyiek még véletlenül sem szóltak ilyesmiről. Hajdu Győző, de Sütő András is érezhető ellenséges indulatoktól fűtve bírálták Földest. Négyszemközti bizalmas beszélgetésekben, vagy szűk asztaltársaságban, alkalmi eszmecseréken hangoztatott véleményét idézték. Dáné úgy látta, hogy Sütő András némileg restelkedve „mondta fel a leckét”, de felmondta. Földes László visszautasította, hogy Gheorghiu-Dejről becsmérlőleg nyilatkozott volna. Végül a harmincnyolc jelenlévő párttag közül nyolcan nem szavazták meg a kizárási javaslatot /köztük volt Dáné Tibor/, a többség viszont megszavazta, így Földes Lászlót kizárták a pártból. Dáné emlékezésében kitért arra, hogy Földes László jó kommunista módra a kizárása előtti években feljelentgetett, fúrt-faragott. Az ülés után Dáné Tibornak meg kellett jelennie Tompa István akkor pártvezető előtt a jegyzőkönyvvel. A jegyzőkönyvet többször átírták, a Földesre nézve terhelő részek egy részét kihagyták, a bírálatokat tompították. Dánénak ennek megfelelően kellett javítania. Újabb átírás következett. A többszörösen átírt jegyzőkönyv lett a végleges. Dáné hangsúlyozta, emlékei felidézésével arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy a pártállami idők politikai dokumentumainak is mennyire viszonylagos a valóságértékük. Ezt figyelembe kell vennie Stefano Bottoninak és a korszakkal foglalkozó többi kutatónak is. /Dáné Tibor: A jegyzőkönyvvezető emlékei Földes László pártszankciójáról. = A Hét, (Marosvásárhely), ápr. 7., folyt.: ápr. 14./

Kuszálik Péter ismertette a Romániai Magyar Szóban a három hónap óta tartó vitát, mely az A Hét című hetilap hasábjain folyik. Stefano Bottoni történész néhány éve kutatja a Magyar Autonóm Tartomány történetét. Ennek eredményeképpen egy tanulmányt közölt az A Hét február 17-i számában. A vita lényege: Földes Lászlót 1958-ban eltávolították az Utunk főszerkesztői székéből, eltiltották a közléstől, majd a pártból is kizárták. A kizáráshoz szükséges terhelő adatok egy részét Földes kortársai (Hajdu Győző, Gálfalvi Zsolt, Sütő András) szolgáltatták. Írásbeli följelentésüket az a kutatócsoport találta meg a levéltárban, amelynek Bottoni is tagja, ő írta le az esetet és elemezte a történteket. Bottoni szeretné föltárni a dráma gyökereit és tisztázni az ügy homályos pontjait. Parászka Boróka a vezércikkben leszögezte: „nem temetni jöttünk, hanem kibeszélni”. Kuszálik Péter megjegyezte, a kommunizmus pere régóta tart, de még nincs vége. „Nem tisztázódott néhány hatalomközeli ember múltbeli szerepe és viselt dolgai.” A vitairat közzététele után Gálfalvi Zsolt vállalta a Földes-ügyben játszott szerepét, Sütő csak kerülgette a kását, írta Kuszálik, majd ítélkezett: Az nem lehet mentő körülmény egy 1958-as tettére, hogy 1970-ben megírta Az anyám könnyű álmot ígér című naplóját. Kuszálik szerint elvárható egy bocsánatkérés. /Kuszálik Péter: Mentség... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 23./

Az egyik román tévé, Dan Diaconesu OTV-je műsorában minden este megjelennek a román sovén-nacionalizmus élharcosai. Bérelt helye van a műsorban Gheorghe Funarnak, Gigi Becalinak, Adrian Paunescunak, Ion Cojának, levitézlett securitate-tiszteknek, kommunista főembereknek és dilettáns történészeknek. Az OTV teljes terjedelmében hozza Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt vezérének hosszú beszédeit. Hála fejében a párt Tricolor című lapjában mindennap megjelenik Dan Diaconescu fényképe. C.V.Tudor minden alkalommal támadja az RMDSZ-t, amelyet szerinte törvényen kívül kell helyezni, és vezetőit száműzni kell az országból. Ilyenkor mind a vendég, mind a házigazda siet közölni a nézőkkel: ez nem jelenti azt, hogy ők soviniszták, hiszen vannak magyar barátaik, és példának hozzák fel Hajdu Győzőt, aki valóban fel-feltűnik az OTV képernyőjén, hogy a magyar nemzet nevében felháborodva nyilatkozzék az RMDSZ irredentizmusáról, mélységesen elhibázott politizálásáról. Az OTV rendszeresen támadja Magyarország történészeit, a magyar történelmi egyházakat, a Pro Democratiát, a Helsinki Bizottságot, a Securitate Irattárát Felügyelő Bizottságot, általában a magyarokat és a zsidókat. Az OTV-t az Audiovizuális Tanács 2002. szeptember 11-én Corneliu Vadim Tudornak előző este elhangzott antiszemita, xenofób kirohanásai és július 31-i, hasonló szellemű interjúja miatt betiltotta. Emiatt Corneliu Vadim Tudor szenátor és Adrian Paunescu szenátor akkor a szenátus ülésén a sajtószabadság nevében tiltakoztak. Az Audiovizuális Tanács 2004. április 1-jei határozatával jóváhagyta az adó újraindítását. C.V. Tudor és Adrian Paunescu azóta újra állandó meghívottjai az esti műsoroknak. Barabás István újságíró mindezt elítélte és hozzátette, hogy Markó Béla leülhet-e tárgyalni azokkal, akik az RMDSZ-t nemzetárulónak, megalkuvónak bélyegzik meg? /Barabás István: Vendégnek lenni nem kötelező. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./

Amikor Kiss Kálmán előbújik marosvásárhelyi irodájából, mindig szolgál meglepetéssel. Egyszer, hogy kapcsolatot épített ki a magyarországi SZDSZ-szel, de kiderült, nem igaz. Azután, hogy formációja romániai Magyar Szabaddemokrata Pártból átalakult Romániai Székelyek Egyesületévé (RSZE). Annak ellenére, hogy dr. Csapó József irányításával már van Székely Nemzeti Tanács. Kiss Kálmán 2004-ben parlamenti képviseletre pályázott. Kijelentette: „Az egyesület függetleníteni szeretné a székelyeket a magyar kiskirályoktól.” Kiss Kálmán később átnyergelt a szélsőséges sovén-nacionalista Nagy-Románia Párt csatlósának. Corneliu Vadim Tudor vezér ölelő karokkal fogadta, kapóra jött, hogy Hajdu Győző mellett most már Kiss Kálmánnal is tudja bizonyítani, hogy ő nem soviniszta. Kiss Kálmán a parlamenti választások előtt két nappal, 2004. november 26-án a Romania Mare hetilapban Frunda György, a gyógyíthatatlan gazember címen nyílt levelet intézett a Nagy-Románia Párt elnökéhez, a következő tartalommal: Kiss Kálmán és a Magyar Polgári Szövetség (Szász Jenő) jelenléte a választási listákon csökkenti az RMDSZ esélyeit, hogy bejusson a parlamentbe, ezért Frunda György támadást intézett ellenük, ami összefüggésben áll az RDMSZ-nek azzal a törekvésével, hogy „elnemzetietlenítse” a székelyeket. Kiss Kálmán nem kapta meg a szükséges szavazatokat, a Nagy-Románia Párt is diszkréten megszabadult tőle. Most pedig május 31-én az Adevarul hasábjain tudósítás látott napvilágot: A székelyek a magyaroktól is független autonómiára törekednek. Kiss Kálmán és pártja a székely kaput választva címerének, autonóm formációvá kíván válni, a RSZE a kisebbségi törvény alapján részesedni akar az etnikai szervezeteknek kijáró pénzalapokból. Cserében Kiss Kálmán kilátásba helyezte, hogy létrehozza a Székelyföld Alapítványt és ennek könyvkiadóját a „székelyek nemzeti identitásának ápolására”. Tevékenységét kiterjeszti majd az Egyesület Államokban és Nyugat-Európában élő székelyekre is, hogy a kapcsolatok kiépítése után megalakuljon a Székelyek Világszövetsége. /Barabás István: Nagy-román székelyek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 16./

A Hét hetilapban Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy című tanulmányának február 17-én történt közlése után kibontakozott vitát összegezte Parászka Boróka, a lap főszerkesztője. Parászka Boróka mást várt, elemzést, értelmezést. Nem akarja a vitát lezárni. Szerinte nem egy pör zajlott és reméli, előkerülnek új szempontok. Parászka szerint a vitában hallgatott a hazai irodalom, hallgatott a kolozsvári irodalom tanszék, hallgattak az irodalmi lapok szerkesztői, sorolta elmarasztalóan. Elárulta, hogy őt az RMDSZ csúcsvezetéséhez tartozók kérték arra, hogy „ne bolygassuk” a Sütő-ügyet. Parászka szerint helyére kell tenni Sütő életművét, az „önmagába forduló, magyar nacionalizmussal terhes közösségi tudat megtisztításának programjaként”. – Nagy Pál javasolta, hogy Sütő András mellett a Hajdu Győző egykori, huszonöt oldalas feljelentését is közöljék, de Parászka szerint ez szükségtelen. /Parászka Boróka: Sikeres kudarc A Hét (Marosvásárhely), 2005. június 28./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. febr. 17./ című tanulmányához újabb hozzászólások érkeztek: a/ Bertha Zoltán irodalomtörténész szerint pontokba szedett bizonyítékok sorolásával tüsténkednek többen Sütő András írói-emberi teljesítményét (félévszázaddal ezelőtti megnyilvánulásait alapul véve) kisebbíteni vagy meghazudtolni. A posztmodern elméletek többé nemigen tulajdonítanak kitüntetett jelentőséget az olyan levéltári vagy egyéb adatbogarászásnak, amelynek módszereit bárki elég könnyen elsajátíthatja. Sütő már nem népszerű, hatása szűnőben van, életműve vegyes értékű, remekművet nem vagy alig írt – hangzanak a minősítések. Minden irodalomelméleti konferencia az imaginárius múltat konstituáló fikciókról szokott elmélkedni manapság, jegyzete meg Bertha Zoltán. Az irodalomtörténetben általában nem szokott sikerülni az idők során korszakos jelentőségűnek bizonyuló életművek életrajzi alapon történő devalválása – Villontól Adyig és tovább. Tény, hogy százezrek számára jelentettek és jelentenek ma is Sütő művei hiteles helyzettudósítást és helyzettudatosítást a magyarság nemzeti és kisebbségi sorsát illetően. Százezrek nemzeti öntudata és lélekjelenléte erősödött általuk, s a megmaradásba vethető reményt táplálták évtizedeken át, hangsúlyozta Bertha. Erőteljesebb érzelmi hatást keltenek a Sütő-művek még ma is, mint más, „posztmodern” sztár-szerzőkéi. A vita során valaki a Wass Albert-kultuszt megsokalló véleményét is kifejezte. Ezek szerint korlátozni kellene az olvasói szabadságot, s felfüggeszteni a nemes liberális eszmét, hogy mindenki azt olvas, amit akar és amit szeret? Mindig csak a sajátos, markáns nemzeti (nemzetféltő) tematika váltja ki az ellenérzést, egyfolytában csak az szúr szemet? A régi dokumentumok vizsgálatából miért kell Sütő András írói teljesítményére vonatkozó negatív ítéletekhez jutni? /Bertha Zoltán: Nem lehetnénk tényleg legalább posztmodernek (bokaharapdálás helyett). = A Hét (Marosvásárhely), júl. 14./ b/ A Hét június 30-i számában Parászka Boróka Sikeres kudarc című cikkében sajnálkozással állapította meg, hogy a lap hasábjain hónapok óta folyó vitában, mely szerinte a „Földes László–Sütő András ügy”-ről szól, „hallgatott a hazai irodalom”. Miért lett a vitából „Földes László–Sütő András ügy” Sütőt Andrást lejárató, rágalmazó célzattal? – kérdezte Nagy Pál hozzászólásában. Amolyan „megélhetési gyűlölködők” forgatják hévvel méregbe mártott tollukat egyik-másik vita-cikkben, állapította meg. Parászka Boróka azt írta, hogy vállaltak minden véleményt, cenzúra nélkül. Valójában az A Hét szerkesztősége durván megcenzúrázott hozzászólásokat: Sylvester Lajosnak Egy „Bírói” ítélkezés margójára című cikkét (június 9.-i sz.) jócskán meghúzva közölték, holott a szerző a szerkesztőségnek küldött levelében határozottan megmondta: csakis a teljes szöveg megjelentetésével érthet egyet. Róna Éva írásának ugyanez lett a sorsa. Mindkét esetben a Sütő Andrásra vonatkozó pozitív mondandó kigyomlálását látta szükségesnek a végrehajtó munkatárs... Nagy Pál június 10-én írt az A Hét-nek: fontos lenne Hajdu Győző terjedelmes feljelentésének közlése. Hajdu ugyanis leírta, illetékes pártfórumoknak jelentette mindazt, amit Földessel kapcsolatban észlelt, és később információs anyagát benyújtotta a helyi állambiztonsági szerveknek is. Hajdu Győző beismerte tehát, hogy nem csupán a pártot informálta, de a belügynél is feljelentette Földes Lászlót 1958 augusztusában. Ez mutatja, hogy ki is volt a Földes-ügy főszereplője. Miért csak az Sütő szövegének közlését tartotta fontosnak A Hét? A Hajdu-féle irat közlését nem vállalta. Parászka Boróka szerint Hajdu Győző ebben „a vitában (s általában) nem jelentős személy; nem „releváns”. Eszerint a hetilap csak olyan személyekkel kíván foglalkozni a lap, akik súllyal vannak jelen a közéletben, az irodalomban. Ez szelektív eljárás. Nem igaz, hogy Parászka Boróka felajánlotta volna: írásban „foglaljam össze álláspontomat Hajdu Győző szerepével kapcsolatban”. Ilyesmiről szó se volt. Ellenben tény, hogy telefonbeszélgetésüket a szerkesztőségben „rögzítették”. Így ellenőrizni lehet: semmiféle fenyegetésről nem volt szó. /Nagy Pál: Egyoldalú „helyzetértékelés” = A Hét (Marosvásárhely), júl. 14./ c/ Szerkesztőségi választ közöltek: „Nagy Pál sorozatosan csúsztat, és valótlanságokat állít.” Csúsztat, amikor azt állítja: durván megcenzúrázták a szövegeket. Két esetben tekintettek el a teljes szöveg közlésétől: amikor olvasói levelet közöltek (Róna Éváét). Ilyenkor éltek a rövidítés és szerkesztés lehetőségével. Sylvester Lajos lapzárta után visszavonta saját terjedelmes szövegváltozatát, ezért a rövidített változatban közölték. Szerintük Nagy Pál telefonálásánál elhangzottak sértések és fenyegetések. /A Szerk.: Válasz. = A Hét (Marosvásárhely), júl. 14./

A Kényszerből stratégia: a román állambiztonság válaszlépései a magyar forradalomra (1956–1958) című terjedelmes összegzésében (A Hét, okt. 6.) Stefano Bottoni egyebek között azt írta a marosvásárhelyi írók 1956 októberi nyilatkozatáról: „A hűséglevelet azok a helyi írók szerkesztették, akikben a párt egyedül és teljes mértékben megbízhatott. Hajdu Győző, az Igaz Szó című folyóirat főszerkesztője, és Kovács György író; a levél november 4-én jelent meg Lelkiismeretünk parancsszava. A Magyar Autonóm Tartományban élő írók és a marosvásárhelyi irodalmi intézmények dolgozóinak levele az RMP Központi Vezetőségéhez címmel a Vörös Zászlóban. A központi magyar napilap, az Előre főszerkesztője, Robotos Imre ugyanakkor megtagadta az előbbi cikket aláírók által néhány nappal később elküldött távirat megjelentetését, mivel közülük ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, hogy törölje nevüket az aláírók közül, mivel »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«.” Stefano Bottoni közlése pontatlan, ugyanis a szóban forgó nyilatkozat aláírói közül nem csak ketten – Sütő András és Gálfalvi Zsolt –, hanem négyen kérték nevük törlését, de a szerző Oláh Tibor és Nagy Pál nevét „kifelejtette” a szövegből. Holott közleményének jegyzeteiben hivatkozott Sütő András Szemet szóért című naplókötetére is. Ennek 89-90. oldalán ez olvasható: „Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal felhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk! A főszerkesztő ezt tudomásul vette. Közölte velem, hogy ilyenformán a szöveg kinyomtatását azonnal leállítja, de miért? Hiszen azt huszonvalahány személy írta alá! Négyünk kivételével a többi vállalja, amit aláírt. Robotos ennek ellenére a levelet nem merte, vagy nem akarta közölni.” Valóban: a nyilatkozat [vagy levél] soha nem jelent meg az Előre hasábjain. A hitelességre törekvő történésznek tiszteletben kell tartani a tényeket. /Nagy Pál: Nem csak ketten... = Népújság (Marosvásárhely), okt. 18./

Szemérmes, vitakerülő, lojális az erdélyi magyar sajtó, mondja egy médiaszakértő hírügynökségi interjújában. A szakmában beszédtémává lett kijelentésről maguk az érintettek, erdélyi magyar főszerkesztők mondanak véleményt az Erdélyi Riport által rendezett ankéton. Néhány napja az MTI-nek adott interjújában Gáspárik Attila, a román Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke többek között úgy fogalmazott, hogy miközben „a román média sokszor illetéktelenül beavatkozik a politikai folyamatokba, a romániai magyar sajtó éppen ellenkezőleg, nem elég bátor, pedig lehetősége lenne, hogy kedvezően hasson a közéletre”. Gáspárik szerint a romániai magyar sajtó legfőbb erénye, hogy egyáltalán létezik, azonban túlságosan szemérmes. Ez vonatkozik mind az RMDSZ-hű, mind az annak politikájával szemben álló lapokra. Gáspárik szerint a „lojalitás” ma érvényesülő formája nem tesz jót a közéletnek. „Hiányolom a romániai magyar sajtó egészséges kritikai szellemét” „Nem jó az állandó bólogatás” – vélte. Szerinte „a romániai magyar sajtó sem esett át a rendszerváltás utáni megtisztuláson” „Ha ez a sajtó pluralizálódott volna, a romániai magyar közélet is pluralistább lenne” – fogalmazott Gáspárik. A témával kapcsolatban főszerkesztők fejtették ki véleményüket. Makkai János főszerkesztő, Népújság: Gáspárik tájékozatlan az írott sajtó ügyeiben, ezért megállapításaival félrevezeti az olvasót. A Népújság olvasó táborhoz hű, ez a közszolgálatiság alfája és ómegája. A Népújság rendszeresen foglalkozik a közvéleményt érdeklő állapotokkal, a fűtésszámláktól az egészségügyig. Naponta teszik le a garast” vezércikkben a közvéleményt foglalkoztató fontos kérdésekben. Az erdélyi megyei laphálózat sokszínű. „Mi igazi piaci versenyben élünk, s nem jól védett és fizetett kuckókból tesszük” – vallja Makkai. A megyei lapok a maguk erejével teremtik meg talpon maradásuk anyagi és egyéb feltételeit. A különböző tulajdonosi formákban működő lapoknál a tulajdonosi kör választja a vezetőket. Az pedig, hogy a magántulajdonban lévő lapok egyes vezetői szúrják G. A. szemét, kizárólag a szóban forgók magánügye. Ami a „bebetonozást”, mint a romániai magyar közéletet jellemző állítólagos mozdulatlanságot illeti, van benne valami. G. A. mindjárt a választott és a kinevezett státusban lévő „bebetonozottak” párttársai körében léphetne fel kezdeményezően, mert egyes figurákat tartja az érdekszférák szövevénye. Makkai szerint „értékén” kezelik az RMDSZ-t, de a magyarság más szervezeteit is. Mellesleg az RMDSZ-szel szembeni kritikátlanságban elkényelmesedhet a szervezet. Ágoston Hugó főszerkesztő, Új Magyar Szó: Gáspárik szövegében a fogalmazás általános. Gáspárik cikkében egyes „vádak” (a sajtó „nem elég bátor, pedig lehetne” stb.) olyan vélemények, amelyek éppúgy bizonyíthatók, mint az ellenkezőjük. A legnagyobb bátorság a tények tisztelete. A megmondások és kibeszélések túlfűtött, nyugtalan hangulatában ez nem divat. Az Új Magyar Szó napilap igyekszik hűnek lenni önmagához. Az érdemi vitákat támogatja. A sajtónak csak a szakmaiatlanságtól kell megtisztulnia. A sajtónak nem feladata „jóindulattal körbejárni az RMDSZ döntéseit”. De nem is lehet megakadályozni ebben, hiszen sajtószabadság van. A látszatkritika opportunistább magatartás, mint az egyszerű tárgyilagosságra törekvés, vagy például a liberális irónia. A „bebetonozás” nem jellemző a romániai magyar közéletre, legfeljebb egyesek úgy érzik. Balló Áron főszerkesztő, Szabadság: Gáspárik Attila nem először fogalmaz túlzottan általánosító módon. A romániai magyar sajtó valóban lehetne bátrabb, a jelenleginél. A Szabadságban megannyi politikai irányzat megszólalt és megszólal. A Szabadság 1995 óta a véleménynyilvánító műfajokat tudatosan külön rovatban tálalja. A Szabadságnál a szerkesztőség minden évben tisztújítást rendez a teljes öttagú vezetőség esetében. Benedek Ildikó felelős szerkesztő, Szatmári Magyar Hírlap: Az olvasóhoz való hűséget tartják szem előtt. Közérdekű témában szükségszerű a vitaindítás, ha azt szakmai szempontok szerint lehet irányítani. Nem célravezető a hergelés. A jóindulatú, de éber körbejárás nem jelent sem veszélyt, sem hajbókolást. Valóban hiányzik a romániai magyar sajtóból az egészséges kritikai szellem, nem jó az állandó bólogatás. Dénes László főszerkesztő, Reggeli Újság: kétli, hogy G. A. teljes mélységében ismeri a romániai magyar sajtót. Dénes szerint a sajtó egy része elég bátor, egy része meg nem eléggé. Gerjesztenének érdemi vitákat, de nem elég fogékony a honi magyar értelmiség. A sajtó tisztulásának belülről kell jönnie. Talán arra célozhatott Gáspárik, hogy ha idejében megszabadult volna a sajtó a régi bértollnokoktól, akkor azoknak nem lett volna idejük kinevelni az utánpótlást, vagyis azt a fiatal bértollnokat. A vita kapcsán az Erdélyi Riport Gáspárik Attilát, az Országos Audiovizuális Tanács alelnökét is megkereste. Gáspárik elmondta, maga is megjárta, hogy felsőbb érdekek miatt, kivágták az egyik lapból a kommentárját. Megkérdezte: a múlt feldolgozása címén miért elégedtek meg Hajdú Győző egyedüli bűnösségével? Miért lehet pályázat nélkül közpénzeket elkölteni? Miért győzködik egyes egyháziak szószékről a híveket politikailag? Hová lett Réman Domokos? Gáspárik szerint amíg nem tudják, hogy a lapok hány példányban jelennek meg, nem ismerik a fenntartási forrásokat, úgy érzi, hogy a „tollat sok esetben más vezeti”. Például Hargita megyében a lap tulajdonosa a megyei önkormányzat, kétségbe vonható sok esetben a szókimondás. Van egy másik magyar lap, amelyet a Micula testvérek tartanak fenn. Az ő kötődésük bizonyos román pártokhoz evidens. Valóban üzleti alapon tartanak fenn egy újságot? A nagybányai önkormányzat egy vagon pénzt fizetett ki, különösen választási évben, egy magyar újságnak. Az újság nem is a városban jelenik meg. /Lapszemlesütve? = Erdélyi Riport (Nagyvárad), ápr. 27./

A Maros megyei RMDSZ volt elnöke, Kincses Előd ügyvéd szeptember 8-án tartott marosvásárhelyi sajtóértekezletén felszólította Markó Bélát, hogy mutassa be a magyarországi írókkal való találkozókról Hajdú Győző számára készített jelentéseit. Kincses azt állította, hogy az RMDSZ elnöke egyik interjújában kijelentette: a magyarországi írókkal való találkozásokról írt jelentéseit az Igaz Szó folyóirat főszerkesztőjének adta át. Kincses nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a Markó Béla által készített jelentések ártalmatlanok voltak. Markó Béla a múlt héten mutatta be Marosvásárhelyen azt az 1218 oldalas megfigyelési dossziét, amelyet róla a Szekuritáté készített. Ugyanakkor Kincses közölte: több alkalommal kérte saját iratcsomóját a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságtól (CNSAS), de azt a választ kapta, hogy nincs dossziéja. Szerinte papírjait azért nem adják ki, hogy ne leplezhesse le azokat a besúgókat, akik jelenleg RMDSZ-tisztségviselők. Hozzátette: egyébként Király Károlynak is azt válaszolták, hogy nincs dossziéja, ami nevetséges, hiszen Király, Doina Corneával együtt, Erdély első számú disszidense volt. A volt megyei RMDSZ-elnök azt is szemére vetette az RMDSZ-nek, hogy a korrupcióellenes harc kerékkötőjévé vált Romániában. /Kincses: Markó mutassa be a jelentéseit. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 9./

1956. október 24-én reggel óta minden rádiókészülékkel rendelkező család percről percre követhette a budapesti eseményeket. Aznap Marosvásárhelyen a tartományi pártbizottság égisze alatt „értelmiségi találkozót” tartottak. A gyűlés eredeti célja november 7-e megünneplésének előkészítése volt. A megbeszélést Ioan Badioc, a tartományi pártbizottság egyik titkára, valamint Vargancsik István, a városi néptanács elnöke vezette. A részt vevő írók heterogén álláspontot képviseltek. Ott voltak a „sztálinista” vonal (Hajdu Győző, Papp Ferenc, Kovács György) képviselői, a liberalizációt felkaroló fiatalok (Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Tompa László, Nagy Pál), valamint az idősebb nemzedék tagjai (Antallfy Endre, Molter Károly, Kemény János) is. Hajdu Győző a szovjet irodalomban és művészetben jelentkező új hullámról beszélt. Sütő András szerint „igen aggaszó közömbösség a tömegekben, ami a szovjet életet illeti, különösen akkor tapasztalható, amikor előadásokról és vizuális agitációról van szó”. Papp Ferenc a magyarországi reformtörekvésekhez való viszonyt boncolgatta: „Erősödött a mi körünkben a Budapest felé való eszmei tájékozódás, nevezetesen a Petőfi körből való eszmei befolyás”. Az ülésen szóba került: mi történt Magyarországon? Hajdu Győző kifejtette: „folyik a vér Pesten, statárium van, nem vonták vissza. Menekül a süllyedő hajóról a póc.” Leszögezte: „ha valaki párttag és kommunista, akkor meg kell választani a módszereket, amelyeket mi leninista harci módszernek mondunk, és amelyek nem az ellenforradalom harci eszközei”. Sütő András nem értett egyet főnökével, tartózkodó álláspontra helyezkedett, megtagadva a forradalom azonnali elítélését: „Nem értünk mindnyájan egyet Hajdu Győző elvtárssal. Teljes tisztelettel hallgattam a magyarországi eseményekkel kapcsolatos fejtegetését, amely a személyes véleménye. Én megvárom a Pártbizottság értékelését az eseményekről. (...) Megmondom a véleményemet a Politikai Bizottság értékelése után, és ha szükséges, revideálni fogom nézeteimet” – mondta. Sütő szavait Gálfalvi Zsolt és Nagy Pál is helyeselték. Utóbbi hozzátette, hogy személy szerint helyesli a békés tüntetést mint harci eszközt, mire Hajdu így válaszolt: „A békés tüntetés módszerét Lenin nem helyeselte, mert veszélyt jelent, hogy az ellenség csatlakozik hozzá”. A pártbizottság képviselője, Ioan Badioc „klasszikus” ellenforradalomnak bélyegezte a budapesti megmozdulásokat, ugyanúgy Kovács György. /Pál-Antal Sándor: Népfelkelés, forradalom vagy ellenforradalom? = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./

Románia elnökének az a törekvése, hogy feltárja a kommunizmus bűneit, korszakos jelentőségű és példamutató a magyarság számára is, hangsúlyozta Borbély Zsolt Attila. Az RMDSZ élén és középgárdájában felülreprezentáltak az egykori párttagok. Emellett a múlt rendszerrel nyíltan szembeszállókat Szőcs Gézától Borbély Ernőn keresztül Tőkés Lászlóig módszeresen kiszorították az RMDSZ-ből. Az RMDSZ első kongresszusán már egymásnak feszült a két irányzat. Az egyik oldalon a konfrontációt is vállaló csoport jelent meg, akik mellett az RMDSZ fiatal politikusai, az RMDSZ-en kívül szerveződött, de vele szoros szövetségben működő MISZSZ aktivistái elkötelezték magukat. Ez a politikai vonulat a nemzeti önrendelkezés érvényesítését, a nemzeti önkormányzat megteremtését tartotta legfőbb célnak. A másik oldalon a kompromisszumok megkötésében már némi gyakorlatot szerzett RMDSZ-es nómenklatúra állt. A két szemlélet ütközését jól példázza, amit a később érthetetlen balkanyart leíró Cs. Gyimesi Éva Szőcs Géza elnökké választásának érdekében fogalmazott meg röplapjában és felszólalásában: „Szőcs Géza következetesen ellenzéki életpályája most hidat jelent történelmi közelmúltunk és jövőnk között. Kolozsváron nem véletlenül az ifjúsági szervezetek állottak mellé a leghatározottabban. (…) Soha nem volt párttag, sohasem vállalt politikai kompromisszumokat a mi érdekeink rovására. Biztos, jól jövedelmező állást, családja létbiztonságát áldozza fel, hogy ezután itthon álljon a közös ügy szolgálatába. (…) Személyében – Tőkés László mellett – a legradikálisabb kisebbségpolitikai út testesül meg. Nem köti semmi múltbeli engedmény, nem kompromittálta magát ilyen tekintetben. A politikát profi szinten műveli. Személye fedezet arra, hogy a látszatát is elkerüljük annak, hogy az RMDSZ újkommunista stílusú szervezet. Elnökjelöltem az RMDSZ élén: Szőcs Géza. ” (In: A Romániai Magyar Demokrata Szövetség I. Kongresszusa, szerk. Varga Gábor, kiadó: RMDSZ Bihar megyei szervezete, 1990.) Mi lett volna, ha Hajdu Győző beiratkozik az RMDSZ-be? Egy idő múlva elfogadást nyert volna. Ez onnan is sejthető, hogy Makkay Botond (szekus kollaboráns a református egyház kebelében, aki Tőkés László helyére pályázott) első megjelenése a politikában felhördülést váltott ki, később Krassó-Szörény megyei RMDSZ-elnök lett. Szőcs Géza Domokos Géza elnöki jelölése és a jelöltnek a felkérés utáni elfogadó nyilatkozata nyomán bejelentette: nem kíván Domokos Géza ellenében indulni az elnökválasztáson. Végül Domokos Géza lett az elnök és Szőcs Géza a főtitkár. Borbély Zsolt Attila megjegyezte, talán ekkor kellett volna keményebbnek lenni. /Borbély Zsolt Attila: A múlt tükörcserepei. A kommunizmus kísértete. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 30./

Nagy Károly egyetemi tanár, Nagy István munkásíró és kommunista pártember fia a Szabadságban (Egy hitvallás margójára, június 13. és 15.) arról elmélkedett, miért nincs a romániai magyaroknak erős demokrata-baloldali pártja vagy legalábbis platformja (az RMDSZ-en belül). Bevezetőjében „szokatlan” eseményeket beszél el az illegális, majd törvényes kommunista mozgalom történetéből (Fóris István, Luka-Luca László-Vasile története), majd kifejtette, hogy a magyar baloldalnak Fazekas János (a Kommunista Párt központi vezetőségének tagja, miniszter, majd miniszterelnök-helyettes) köré kellett volna tömörülnie. Nagy V. László hozzászólásában leszögezte, nem lehet elfelejteni a kommunizmus 45 évét, a börtönöket, kényszer-munkatelepeket. A diktatórikus pártok ideológiája egyforma, a külön jobb- vagy baloldali diktatúra csak porhintés. Ne mondja senki, hogy a Szovjetunióban nem az orosz sovinizmus uralkodott. Hibázik Nagy Károly, ha túldicséri Luka Lászlót vagy épp Fazekas Jánost. Ők akkor csatlakoztak a kommunizmushoz, amikor már ismertek voltak a kommunista proletárdiktatúra szörnyűségei. Fazekas János pozitív oldalai ismert, de ettől még érzelmeiben kommunista maradt. Ára volt annak, hogy a fiatal Fazekasban megbízott Gherghiu-Dej vagy épp Ceausescu, hogy oly magasra emelkedhetett. Mint ahogy annak is ára volt, hogy Hajdú Győző úgy megbízott Markó Bélában, hogy helyettesének nevezték ki. Igazi, mérsékelt szociáldemokráciára Romániának és a romániai magyarságnak is szüksége van. /Nagy V. László: A romániai magyar szociáldemokrácia feléledése? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./

Október 17-én Sepsiszentgyörgyön a Holló Ernő Sajtóklubban a marosvásárhelyi Látó irodalmi folyóirat szerkesztői-munkatársai tartottak valóságos irodalomtörténeti előadást, s élő bemutatót a folyóiratról. A lapelőd az Igaz Szó volt, a diktatúra idején, Hajdú Győző volt a főszerkesztője. A Látó névválasztás az alapító főszerkesztő, Markó Béla ötlete volt. A folyóirat erőssége szerkesztői szerint az irodalomkritika. Később létrehozták a Látó Irodalmi Színpadot, a Látó-díjat. Vannak túlélési gondjai a Látónak is, jó lenne megoldani terjesztését Erdélyen túl, mondta az esten Kovács András Ferenc (KAF). /Váry O. Péter: Delikatesz (A Látó a sajtóklubban). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 18./

„Az ‘56 kapcsán Erdélyben folytatott kutatás inkább helyzetfelmérésnek nevezhető. Nem elégedhetünk meg a szubjektív visszaemlékezésekkel. Rekonstruálnunk kell a teljes belpolitikai helyzetet, de azt is a nemzetközi konjunktúrába ágyazva” – mondta Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi levéltáros a vele készült beszélgetésben. Az igazi kutatás és feldolgozás a jövő évek feladata. Várni kell, hogy megnyíljanak a katonai levéltárak, mert az anyagok nagy része nem a már tanulmányozható Szekuritáté irattárában, hanem a kolozsvári és brassói katonai törvényszék birtokában van. Sokan kemény ellenállásukról regélnek, mondván, hogy a vallatások során egy kukkot sem szóltak. Azonban a jegyzőkönyvek szerint a legtöbb esetben a vallatott előbb-utóbb megtört. A megtorló szervek a rendszerellenes elemek semlegesítésére használták a magyar forradalmat. Az ‘56-ig kiépített besúgóhálózat később egyre szerteágazóbbá és szervezettebbé vált. Feltűnő, hogy egyetlen költő, író vagy színész sem volt az ‘56-os megtorlás szenvedő alanyai között. Ez is pártpolitika volt. Gheorghe Gheorghiu-Dej 1956. december 15-én és 16-án Marosvásárhelyen tartott beszédeiben megjegyezte, hogy míg a magyarországi írók közül sokan az úgynevezett ellenforradalmárok mellé szegődtek, romániai magyar társaik a párt politikáját támogatva, egyenként sorakoztak fel a román hatalom mögött. Ennek az volt az előzménye, hogy közvetlenül az események után a Kolozsvárra kiküldött Miron Constantinescu és a Marosvásárhelyre látogató Fazekas János gyűlést hívatott össze, melynek során az íróknak, költőknek állást kellett foglalniuk, majd az ellenforradalmat elítélő nyilatkozatot kellett tenniük. Az írók viselkedése három csoportba sorolható. Hajdu Győző és a párt politikájához hű társai nyíltan elítélték a Budapesten történteket. A második kategóriába az óvatosak tartoztak, mint például Sütő András, akik elfogadták a párt irányelveit. A harmadik, legvékonyabb csoportot Nagy Pál és Oláh Tibor képviselte, akik kényszerből foglaltak állást, akkor is nagyon kurtán-furcsán. Fazekas János a gyűlés végén szemrehányóan megjegyezte, hogy „ha fegyvert kellene fogni, maguknak, kettőjüknek csak fapuskát adnék”. A hatalom az 1948 és ‘53 közötti politikai tisztogatás után a végső leszámolásra használta fel az ‘56-os forradalmat. Az egyházi vezetők szerepvállalása szinte az egész közösségre nagy befolyással bírt. A Szekuritáté ezért is tartóztatta le a hangadókat. Erdélyben nem volt olyan vidék, ahonnan ne hurcoltak volna le papokat. A gyergyóalfalusi plébánost például azért zárták be, mert úgymond arra utasította a kántort, hogy irredenta énekeket játsszon, holott csak zsoltárokról, egyházi énekekről volt szó. Az itthoni megmozdulások eleve kudarcra voltak ítélve. Hiányzott a politikai eszme, amelyért az emberek – úgy, mint Magyarországon – utcára vonuljanak. Voltak Erdélyben csoportosulások, amelyek szervezkedtek, de ezek naiv próbálkozásoknak számítottak. Pál-Antal Sándor /sz. Csíkkarcfalva, 1939/ levéltáros, a történelemtudományok doktora. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem elvégzése után a marosvásárhelyi levéltárba került, és azóta is ott dolgozik. Fő kutatási területe Székelyföld története, a levéltártan, pecséttan és heraldika. A magyar forradalom erdélyi utórezgéseiről számos tanulmányt közölt, tavaly megjelent az Áldozatok – 1956 (A forradalmat követő megtorlások a Magyar Autonóm Tartományban) című kötete. Munkásságáért A szabadság hőse emlékéremmel tüntették ki. /Szucher Ervin: Erdélyi ‘56: hiányzott a politikai eszme. = Krónika (Kolozsvár), okt. 19./

Aki dicsőítő verseket írt Ceausescuhoz, és most is a közéletben tevékenykedik, álljon elő. Erre „sarkall” leleplező-sorozatában a maszol.ro Előre című „könyöklőblogja”, mely eddig Oláh Istvánt és Barabás Zoltánt „vette elő” az Előre régi számai alapján. Mindketten ma is aktív személyek. Gáspárik Attila betársult Salamon Márton László mellé. „Virtuális Múzeumra gondoltam, ahol kiállítjuk régi dolgainkat” – fogalmazott Gáspárik Attila. Egyrészt okulásul a fiatalok számára, másrészt példamutatásként, hogy ne kövessék el ugyanazokat a hibákat. Salamon Márton László szerint a legérdekesebb a nyolcvanas évek második feléből a régi pártlap, az Előre számainak vizsgálata. Közéletileg ma is aktív személyeket találtak az elnyomó kommunista rezsimet kiszolgáló írások közlői között. Az Előre blog Nicolae Ceausescu elvtárs születésnapjára, illetve hozzá írt verseket tett közzé például a Székelyudvarhelyen élő, MTI-Press–díjas Oláh Istvántól, vagy Barabás Zoltántól, ki jelenleg a királyhágómelléki református püspökség Partiumi Közlöny című lapjának főszerkesztője. Azt várják, hogy a versek írói megszólaljanak. „Nem értek egyet azzal, hogy tizennyolc éve Hajdú Győző az egyetlen mumusunk, eközben töretlen karriereket látunk” – állítja Gáspárik. Szerinte az írástudóknak jóval nagyobb a felelőssége. Dicsérő verseket írni nem volt kötelező. Az RMDSZ-en belül is vannak ma tisztségben olyanok, akik írtak dicsérő verseket: Molnos Lajos tanácsos vagy Magyari Lajos. /Gergely Edit: Mumusok és pellengérek. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./

Az RMDSZ pár nap múlva befejezi a jelöltállítást a helyhatósági választásokra. A két nappal ezelőtti kolozsvári TEKT-ülésen is csak részben tárgyaltak a jelöltállításról, inkább a kampányról, az RMDSZ által megfogalmazandó üzenetről esett több szó, nyilatkozta Markó Béla RMDSZ-elnök. Elmondta, hogy kijelölték az országos kampánystábot: elnök Kelemen Hunor, helyettesek: Cseke Attila és Kovács Péter. Markó a március 15-i kolozsvári magyarverés kapcsán felhívta a figyelmet az ultranacionalizmus feléledésére, az utóbb megjelent antiszemita és magyarellenes feliratok erre a tendenciára utalnak. Markó kézhez kapta az Adrian Paunescu-Hajdu Győző páros által kiadott háromnyelvű brosúrát. A címe: „A semmirekellő politikus, Markó Béla újra támadja Romániát”. Arra a kérdésre: hogy mi az RMDSZ hivatalos álláspontja, mert Háromszéktől Nagyváradig hallani, hogy hol az RMDSZ tárgyal a Magyar Polgári Párttal, hol fordítva, Markó Béla azt válaszolta, hogy az RMDSZ széles körű szabadságot biztosít a helyi és a megyei szervezeteknek. Ezeknek van döntő szavuk a jelöltállítások módszerének tekintetében. Az Országos Állandó Tanács csak akkor szól bele, ha koalíciókról van szó. /Mózes Edith: Az RMDSZ pár nap múlva befejezi a jelöltállítást. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 29./ Markó Béla bemutatott egy könyvecskét, amely postán érkezett az RMDSZ székhelyére, és amelyet Adrian Paunescu és Hajdu Győző írt. Markó, a politikai tekergő ismét támadja Romániát című háromnyelvű ― román, magyar és angol ― könyvet az Együtt Kulturális Egyesület adta ki, és ingyen osztogatják. Markón kívül Frunda György szenátort és Sógor Csaba EP-képviselőt is támadja a kiadvány. Markó szerint elgondolkodtató, hogy Adrain Paunescu szenátornak szava van az SZDP kulturális terveiben. Fennáll a veszélye az ultranacionalizmus újbóli előretörésének. /Markó a szélsőséges nacionalizmusról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 29./

A novemberben megrendezett XIV. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár egyik legjelentősebb újdonsága volt Stefano Bottoninak Sztálin a székelyeknél című kötete. (Megjelent a csíkszeredai Pro Print Könyvkiadónál a Múltunk könyvek sorozatban; sorozatszekesztő: Bárdi Nándor.) A kötet eligazító alcíme: A Magyar Autonóm Tartomány története (1952–1960). A fiatal olasz történész, Stefano Bottoni, aki 1977-ben született Bolognában, s az ottani egyetemen szerzett diplomát 2001-ben, majd doktori fokozatot 2005-ben, szülővárosában tanított megbízott előadóként; jelenleg a Kelet-Piemont Egyetem kutatója és a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének külső munkatársa. Pályájának kezdete óta lankadatlan érdeklődést tanúsít az erdélyi magyarság huszadik századi sorsa, s ezen belül különösképpen a székelység iránt. Véleménye szerint a MAT hajdani létrehozásáról, szűk nyolcesztendős történetéről, megszüntetésének körülményeiről eleddig magyar nyelven is csak elvétve születtek érdemleges tanulmányok, szükséges volt összegzés elkészítése. Könyve születéséről Bottoni így vall az Előszóban: „A kötet alapját egy 2002–2004 között elkészített olasz nyelvű disszertációm képezi, melyet a bolognai Egyetemen védtem meg 2005 májusában. 2007 őszén olasz nyelven jelent meg ennek meglehetősen átdolgozott változata (Transilvania rossa. Il comunismo romeno e la questione nationale. 1944–1965. Roma. Carocci Editore.) Az eredeti kézirat magyar nyelvre való átültetése során azonban kiderült, hogy az olaszból való visszafordítás nem elégítheti ki az olvasóit: új, adatokban gazdagabb és a magyar autonómia történetére fókuszáló kötetre van szükség. Hosszú és bonyolult folyamat eredményeként született meg az itt olvasható kötet. ”Nagy Pál nem történész, Stefano Bottoni könyvét a szóban forgó történések egy részének közvetlen ismerőjeként vizsgálta. Az Igaz Szó szerkesztőjeként 1956-ban egyike volt a szellemi forrongások résztvevőinek, többek között annak a megalázó kihívásnak is, hogy a magyarországi forradalmat elítélő nyilatkozat aláírására kényszerítették őket. (Később ezt az aláírást négyen visszavonták – számot vetve a legsúlyosabb következményekkel.) Érzékelhető volt a kommunista párt, a kormányzat nacionalista, beolvasztó célzatú politikája a MAT létezésének éveiben is. A kegyes „sztálini ajándék”, ahogyan Bottoni találóan jelezte a Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének lényegét, sokak számára olyan illúziókat szült, hogy ilyenképpen megoldódott Erdély földjén az úgynevezett nemzetiségi kérdés. Bottoni éveken át kutatott a romániai levéltárakban, gyűjtögette, tanulmányozta a Magyar Autonóm Tartományra vonatkozó dokumentumokat, megnézte a korabeli sajtókiadványokat. (Előre, Igaz Szó, Igazság, Korunk, Scinteia, Utunk, Vörös Zászló stb.) Hatalmas forrásanyag birtokában kereste a választ arra, hogy mi volt a Magyar Autonóm Tartomány, és milyen emlékezet maradt róla ötven év távlatából? Bottoni leszögezte, a sztálini autonómiát kirakatnak, magyar gettónak lehet tekintetni. Szerinte a MAT létrehozása teljesítette egy városnak, Marosvásárhelynek a kulturális-gazdasági központ szerep iránti vágyát. Bottoni tehát elsősorban a levéltárakban fellelhető dokumentumokra épített. Nagy Pál némiképpen mellőzöttnek érezte a korabeli emberi vonatkozások bemutatását, a székelyföldi autonómia mindennapi életének meghatározó jegyeire való utalásokat. A korszak szellemi életét, kulturális arculatát illetően körültekintőbb, árnyaltabb megközelítést igényelt volna ez a bonyolult kérdéskör. A fennmaradt dokumentumok egy részét csakis kellő kritikával, megfelelő tárgyismerettel lenne célszerű kézbe vennie, használnia egy történésznek. Bottoni közölte például annak a jegyzőkönyvnek levéltárban őrzött szövegét, amelyet a marosvásárhelyi írókkal, szerkesztőkkel 1956. október 24-én tartott gyűlésről vettek fel. Ebben olvasható, hogy a gyűlésen jelen volt – többek mellett – Tompa László és Tomcsa Sándor is Székelyudvarhelyről. Valójában sem Tompa, sem Tomcsa egyetlen alkalommal sem volt jelen azokon a gyűléseken, amelyeket ezekben a napokban tartottak Marosvásárhelyen. Mégis: a nevük is szerepel a második, november 4-i gyűlés után született, Lelkiismeretünk parancsszava címet viselő levéltári nyilatkozatban is. Azonban a jegyzőkönyv levéltári példányának élén kézírással ez a feljegyzés olvasható: „A jegyzőkönyvvezető hiányzott. ”Mennyiben lehet hitelesnek tekintetni egy olyan jegyzőkönyvet, amelyet utólag „valakik” fabrikáltak? Továbbá: a Lelkiismeretünk parancsszava című levél-nyilatkozat köztudomásúlag nem jelent meg a központi magyar napilap, az Előre hasábjain, amelynek akkori főszerkesztője, Robotos Imre – írja Bottoni – „állítólag megtagadta a nyilatkozat közlését, mivel az aláírók közül ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, törölje nevüket, mert ők »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«. ”Ezzel szemben az az igazság, hogy a nyilatkozatról aláírásunkat négyen vonták vissza /köztük a cikkíró, Nagy Pál is/, s Robotos nem „állítólag”, hanem ténylegesen megtagadta a közlést. Ezt írta meg Sütő Andrást Szemet szóért című naplókötete Egy októberi éjszakának aknamezején című fejezetében: „Érthető, hogy ’56 októberének eseményei folytán a belügy megbízottai minden lépésemet figyelni kezdték. Ugyanúgy három barátomat is, akik közös szellemiségű politikai fellépésekben a következők voltak: Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor. (…) A mi levelünk pedig jogos sérelmekből támadt, ám ellenforradalomba torkolló katasztrófát emlegetett többek között. – Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal fölhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk… (…). ”Bottoni nem vette figyelembe Sütő András hiteles emlékezését. Kár, hogy Stefano Bottoni Sztálin a székelyeknél című kötetében az úgynevezett Földes-ügy kapcsán ezúttal sem fogalmazott kellő körültekintéssel. (2005-ben A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma című tanulmánya erről az „ügyről” heves vitát váltott ki a sajtóban. Nincs jele annak, hogy ezúttal lényegbevágóan hasznosította volna az akkori helyreigazító, kritikai véleményeket.) 1958 őszén Földes Lászlót eltávolították az Utunk főszerkesztői székéből. Előzőleg tanulmányt közölt lapjában Irodalomunk eszmei tisztaságáért címmel, s ebben súlyosan elmarasztalta – pártos érveléssel – nem csak az Utunkat, de különösképpen az Igaz Szót, túlzott „liberalizmussal” és „nacionalizmussal” vádolva ezeket a kiadványokat. Erre a Földes-tanulmányra többen reagáltak; az Igaz Szó főszerkesztője, Hajdu Győző terjedelmes (25 gépelt oldalas) feljelentést küldött Bukarestbe 1958. augusztus 20-án a Román Munkáspárt Központi Bizottságához. (Hajdu feljelentésének teljes szövege megtalálható a marosvásárhelyi Állami Levéltárban. Bottoni nem vette figyelembe ezt a perdöntő jelentőségű dokumentumot.) Feljelentésében Hajdu Győző utal arra is, hogy 1956 őszén Marosvásárhelyen „Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Oláh Tibor, akik akkoriban Földes László közvetlen baráti köréhez tartoznak és ők is szembehelyezkedtek a marosvásárhelyi kommunista írók magatartásával” – épp úgy, mint Kolozsváron például Marosi Péter, Bajor Andor, Fodor Sándor, Kányádi Sándor és mások. Ennek ellenére a Sztálin és a székelyek című könyvében Bottoni így fogalmazott: „A marosvásárhelyiek, Hajdu Győző és a körülötte csoportosulók (Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Nagy Pál, Papp Ferenc, valamint az idősebb Kovács György), úgy gondolták, ha Bukarest mellé állnak a kolozsvári magyar elit elleni harcban, nemcsak egyéni pályafutásukat alapozzák meg, hanem az autonóm tartomány számára is erős politikai pozíciót biztosítanak. ”Hajdu Győző feljelentését azonnal eljuttatta a belügyi szervekhez, a Földes elleni hadjáratban tehát Hajdu Győző volt a fővezér, nem pedig Sütő András, vagy valaki más, ahogyan a 2005-ös vita némely hangadói (élükön épp Stefano Bottonival) ezt állították. A Hét hetilap berkeiben 2005-ben Sütő András lejáratása, rágalmazása volt a legfőbb szerkesztői célkitűzés. Most azonban itt lett volna az alkalom a valóságnak, a tényeknek megfelelő helyreigazításra. /Nagy Pál: Egy „ajándék” története. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 12. / Emlékeztető: Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Parászka Boróka főszerkesztő: Fegyelmezett csend. = A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17. / Ezzel a két írással kezdődött az A Hétben zajló vita.

Sokan nem emlékeznek, ki hol volt az 1989-es változás előtt. Markó Béla a marosvásárhelyi Igaz Szó irodalmi folyóirat szerkesztője volt, itt érte őt a decemberi esemény. A lap akkori főszerkesztője Hajdu Győző, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, a rezsim kiszolgálója. Markó ma az RMDSZ elnöke és szenátora. Verestóy Attila szenátor 1989 decemberéig az Elena Ceausescu elvtársnő által irányított kutatóintézetben dolgozott, ma Románia egyik leggazdagabb magyarja, évek óta a parlamenti titkosszolgálatokat felügyelő bizottságának tagja. Frunda György RMDSZ-szenátor 1989 előtt: ügyvéd, a marosvásárhelyi Ügyvédi Munkaközösség tagja, megtagadta Tőkés László református lelkipásztor jogi védelmét. 1989-ben Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke egyetemista Brassóban, Antal István mérnök a székelyudvarhelyi Matrica gyárban, Márton Árpád színész Sepsiszentgyörgyön. /Balázs Árpád: Ki hol volt 1989 decemberében??? = Polgári Élet (Székelyudvarhely), dec. 24./

A Foaia Transilvana című román lap a magyar autonómia-törekvések veszélyességét jelezte, bírálva a román politikát, hogy ezt a veszélyt nem veszi komolyan. Selyem Zsuzsa most megjelent könyvében, az Erdei politikában pontos látleletet készített Hajdu Győzőről, a Ceausescu-korszak híres-hírhedett főszerkesztőjéről, irodalompolitikusáról. /Kántor Lajos: Kolozsvári néző – 2009. augusztus (3). = Szabadság (Kolozsvár), aug. 17./