Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. október 7.
Köllő Gábor, az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság /EMT/ elnöke egyhetes budapesti tartózkodása során szakmai megbeszélést folytatott a magyarországi tudományos élet meghatározó intézményeinek vezetőivel. Széles Gáborral, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének /MTESZ/ elnökével áttekintették az elmúlt évek során közösen lebonyolított tevékenységeket, valamint körvonalazták a további együttműködési elképzeléseket. A Vízi E. Szilveszternél, a Magyar Tudományos Akadémia elnökénél tett látogatás során az EMT elnöke bemutatta a társaság tevékenységét és terveit. Megegyezés született műszaki témájú könyvek közös kiadására, valamint együttműködésre a műszaki fejlesztés terén. Molnár Károly, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora további együttműködésről és támogatásról biztosította Köllő Gábort. Ez elsősorban a Kolozsvári Műszaki Egyetemen románul tanuló magyar anyanyelvű hallgatók számára tartott magyar nyelvű szakelőadások (terminológia előadások) vendégelőadóinak biztosítására, valamint közös kiadványok megjelentetésére vonatkozott. /Az EMT elnöke Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./
2004. október 7.
Pillich László bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemond az eddig betöltött RMDSZ megyei kulturális és oktatási alelnöki tisztségéről. Alapelve volt a közösségszolgálat és a polgári önszerveződés, a civil intézményépítés eszméjének minél szélesebb körű elfogadtatása. Jelenleg azonban a két alapelv egyikét sem áll módjában maradéktalanul érvényesíteni. Az RMDSZ jelenlegi hangadó és befolyással bíró rétege messze áll a polgári moralitástól, számukra inkább a politikai pozíciószerzés a meghatározó. Alelnökként a feladatteljesítésnek sem a politikai, sem az ügyvezetési, illetve anyagi háttere nem volt biztosított. A folyamatos kirekesztés, sőt megalázás, az információk visszatartása, a személyével kapcsolatos lejáratási törekvések lehetetlenné teszik munkáját. Pillich úgy látja, hogy az Erdélyi Magyar Szórványszervezetek Egyesületének nemrég megszületett kezdeményezése sok feladatot ró rá, ennek akar megfelelni. /Pillich László: Egy lemondás hátteréről. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./
2004. október 7.
Tűz pusztított a marosludasi Andrássy-telepi Petőfi Sándor iskolában. A közel százéves, nemrég felújított iskolaépülettel szemközti tornaterembe költöztették az elsősöket és másodikosokat. Máthé András igazgató elmondta, hogy egy-két héten belül sikerül helyreállítani az iskola leégett szárnyát, ugyanakkor fájlalta, hogy a tanfelügyelőségről senki nem volt kíváncsi a tönkrement épületszárnyra, és azt sem kérdezték meg: mire lenne szüksége az iskolának. Az Andrássy-telepi iskolában jelenleg 90 gyermek tanul, köztük 84-en magyar tagozaton. Az iskolát két évvel ezelőtt önkormányzati pénzből újították fel, és akkor nevezték el Petőfi Sándorról. Az intézmény anyagi gondokkal küzd, a bútordarabok egy része kopott, a könyvtár tíz éve egyetlen kötettel sem gyarapodott. /Szucher Ervin: A tanfelügyelőség közönyére panaszkodnak. = Krónika (Kolozsvár), okt. 7./
2004. október 7.
Kolozsváron az egyedüli négycsillagos szálloda a város szívében a volt Szentegyház, ma Iuliu Maniu utca 6. szám alatt van. Két évvel ezelőtt dr. Czirják Árpád érseki helynök ötlete alapján nyílt meg itt az Agapé. Közben először felszabadították a lakásokat, és azokat elkezdték átalakítani, nem kis költséggel, szállodai szobákká, lakosztályokká. Ma az Agapé szálloda 30 szobája várja a belföldi és külföldi vendégeket. A szálloda ünnepélyes megnyitóján többek között jelen volt: Czirják Árpád érseki helynök és Emil Boc, Kolozsvár polgármestere is. /Csomafáy Ferenc: Agapé – most már szálloda is. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 7./
2004. október 7.
Fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte szeptemberben a Torockói Néprajzi Múzeum. Ez alkalommal emlékeztek a múzeumalapító sepsiszentgyörgyi Győrbíró Pálra (Sepsiillyefalva, 1913– Sepsiszentgyörgy, 1987). Győrbíró Pál tanítót 1951-ben helyezték Torockóra. Ekkor kezdte gyűjtő és kutató-, múzeumszervezői munkáját. Öt éven át gyűjtött, tizenkilenc évig volt a múzeum hivatalosan kinevezett őre. Munkájának eredményéről maga számolt be Balassa Iván néprajzkutatónak: ,,2000 db régi kézirat, az egykori vasművesség sok-sok tárgyi emléke, festett bútorok, helyi népviselet, kerámiák, régészeti leletek.” 1956-ban háromezer tárgy szerepelt a leltárán. Győrbíró Pál a csíkszeredai tanítóképzőben végzett Domokos P. Péter tanítványaként. Tőle kapta az ösztönzést, mely meghatározta későbbi érdeklődési körét. /Torockó és Sepsiszentgyörgy. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 7./
2004. október 7.
Terényi Ede zeneszerző újabb monooperája hangzik el az idei Kolozsvári Zenei Ősz okt. 9-i hangversenyén. Terényi Ede hatodik monooperája a La Divina Commedia. A korábbi öt mű: Nomád éjszakák és nappalok, Kalevala, Mephisto Faust, Új Adam (Brancusi-aforizmákra), és a 2003-as Kolozsvári Zenei Őszön bemutatott Amor Sanctus misztériumdráma. A mostani hangversenyt kiállítás egészíti ki: Terényi Ede 25 színes grafikát tartalmazó Dante-illusztrációja. /Terényi – bemutató. La Divina Commedia. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 7./
2004. október 8.
Andrei Plesu és Mircea Dinescu bejelentették, hogy lemondanak a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) vezetőségében betöltött tisztségükről az ellen tiltakozva, hogy a bizottság úgy döntött Corneliu Vadim Tudor nem dolgozott a politikai rendőrségnek, noha a titkosszolgálatoktól kapott dokumentumok ennek az ellenkezőjét bizonyítják. A CNSAS vezetőségének ülésén nyolcan vettek részt és újra megvitatták a Nagy-Románia Párt elnökének ügyét. A résztvevők közül négyen, Mircea Dinescu, Andrei Plesu, Horia Roman Patapievici és Claudiu Secasiu arra szavaztak, hogy Vadim Tudor a politikai rendőrségnek dolgozott, amint az kiderül a Román Hírszerző Szolgálattól /SRI/ kapott dokumentumokból is. A vezetőség másik négy tagja, köztük Csendes László ez ellen szavazott. Gheorghe Onisoru, a bizottság elnöke, akinek a szavazata végül eldöntötte a Tudor-átvilágítás sorsát, arra szavazott, hogy Tudor nem volt tagja volt a politikai rendőrségnek. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta: az RMDSZ megvonja támogatását Csendestől, ha az átvilágító bizottság rendelkezésére álló dokumentumok alapján bebizonyosodik, hogy Vadim Tudor mégis a politikai rendőrség aktív tagja volt. /B.T.: CNSAS: C.V. Tudor nem volt besúgó. Plesu és Dinescu kiléptek az átvilágító testületből. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./
2004. október 8.
Az Európai Bizottság országjelentésének megállapításai összességükben pozitívak, de a jelentést nem szabad alulértékelni vagy túlbecsülni, jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke. /RMDSZ: Összességében pozitív jelentés. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./
2004. október 8.
Magyarországi születésű izraeli tudós, Avram Hershko a kémiai Nobel-díj három idei kitüntetettjének egyike. Hershko, továbbá izraeli honfitársa és kollégája Aaron Ciechanover, valamint az amerikai Irwin Rose a test fehérjéinek lebomlásával kapcsolatos kutatásokban elért kiemelkedő eredményeiért kapta a rangos kitüntetést. Avram Hershko Karcagon született 1937-ben, Herskó Ferenc néven. Herskó Ferenc nevében és nyelvében is őrzi magyarságát, lévén ő az immár 14. magyar Nobel-díjas. A Nobel-díjas tudós három fia közül az egyik Magyarországon tanul egyetemen. /Magyarországi születésű izraeli tudós a kémiai Nobel-díj három kitüntetettjének egyike. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 8./
2004. október 8.
Márton Árpád szenátor sajtótájékoztatóján ismertette a szenátusnál iktatott törvénymódosítási kezdeményezését. A székelyföldi autonómia kapcsán benyújtott népszavazási kezdeményezést nem tűzte napirendre a háromszéki önkormányzat, arra hivatkozva, hogy a törvényes rendelkezések szerint ilyen jellegű referendumot csak az államelnök írhat ki. Ezért a Kovászna megyei tanács RMDSZ-es frakciója kérésére a háromszéki honatyák /Puskás Bálint szenátor, Márton Árpád és Tamás Sándor képviselők/ törvénymódosítást terjesztettek be, amely lehetőséget nyújtana arra, hogy egy bizonyos tájegységre vonatkozó kérdésekben regionális szintű népszavazást szervezhessenek. /Törvénymódosítási kezdeményezések. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 8./
2004. október 8.
Adatbázis létrehozását kezdeményezi Varga József sepsiszentgyörgyi nyugalmazott mérnök annak érdekében, hogy az 1945 kora tavaszán kiadott, úgynevezett CASBI-rendelet alapján elkobzott javak visszaszolgáltatásáért további lépéseket lehessen tenni, a második világháború végnapjaiban ,,ellenségeknek” nyilvánított magyar és német családok elkobzott vagyonát vissza lehessen igényelni. A CASBI nevet viselő rendelettel a kollektív bűnösség elve alapján Háromszéken is több család vagyonát kobozták el, az ügyben azóta sem történt jóvátétel. Nemrég Puskás Bálint szenátor kijelentette, hogy törvénykezdeményezést nyújt be a károsultak kárpótlása érdekében. /(Ferencz): Adatbázist készítenek (CASBI-ügy) . = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 8./
2004. október 8.
Okt. 6-án Aradon megjelent a magyar kormány tagja, azonban a román hatalom még a kötelező diplomáciai udvariasság szabályainak sem tett eleget. Ez lenne a megbékélés, a kisebbségek egyenrangú elismerése, az európai szellem? – tette fel a kérdést a lap munkatársa. /Kilin Sándor: Remény. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 8./
2004. október 8.
Okt. 6-án Vajdahunyadon “Főhajtás a vértanúk előtt” címmel a helyi EMKE, RMDSZ, illetve pedagógus szövetség ünnepi megemlékezést szervezett a zsúfolásig megtelt magyar házban. Doboly Izabella tanárnő a 13 mártír példaértékű helytállására hívta fel az egybegyűltek figyelmét. /CH. A.: Főhajtás a vértanúk előtt. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 8./
2004. október 8.
Hazádnak rendületlenül légy híve, óh, magyar volt a mottója az aradi vértanúkról való megemlékezésnek a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Líceumi Szemináriumban. Történelmi visszatekintések, versek, esszék, énekek, forradalmi dalok tették ünnepélyessé az okt. 6-án történt emlékezést. /Mihálcz Márta: Hazádnak rendületlenül. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 8./
2004. október 8.
Az egységes magyar érdekképviselet megmaradása érdekében pozitív jelzés Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének meghívása és részvétele az aradi október 6-i ünnepségeken – jelentette ki Eckstein-Kovács Péter, az RMDSZ Kolozs megyei szenátora. Kifejtette: az RMDSZ nem engedheti meg azt a luxust, hogy az erdélyi magyarság egyik olyan kiemelkedő személyisége, mint Tőkés László teljesen ellentétes politikai érdekeket képviselő csoportot támogasson. A szenátor szerint célszerű lenne szétválasztani a politikával foglalkozó érdekképviseletet a társadalomépítő civil szférától. Hozzátette: a civil szférának nagyobb autonómiát biztosító szervezési formát kell kialakítani. /B. T.: Meg kell újulnia az RMDSZ-nek – véli Eckstein-Kovács Péter. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./
2004. október 8.
A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) Kovászna megyei helyi szervezeteinek vezetői úgy döntöttek, hogy az MPSZ jelöltjei egy olyan román párt listáin vesznek részt a választásokon, amely támogatja Székelyföld autonómiáját. Elhangzott: az MPSZ csak olyan párttal működik együtt, amely támogatja a Székelyföld autonómiáját, az pedig a Népi Cselekvés lehet. Az MPSZ helyi szervezetei ezzel kapcsolatos határozattervezetet terjesztenek a szövetség Országos Tanácsa elé. /Constantinescu pártjának listáin indul a Kovászna megyei MPSZ. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./
2004. október 8.
Eckstein-Kovács Péter Kolozs megyei RMDSZ-szenátor bejelentette, hogy kisebbségi törvényt kezdeményez, ha a parlamenti választásokon újabb mandátumot szerez. Elmondta, az 1996-2000-es kormányzati ciklusban, amikor ő volt a kisebbségügyi miniszter, nem volt elegendő "politikai szándék" egy ilyen jogszabály kezdeményezésére és elfogadására. Kifejtette, hogy tévedés ragaszkodni a jelenlegi regionális fejlesztési régiókhoz, "amelyeket a törvény ereje, nem a megyék akarata hozott létre". /Kisebbségi törvényt kezdeményez Eckstein-Kovács Péter. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 8./
2004. október 8.
Szabó Gábor /Kolozsvár/ tanfelügyelő tájékoztatott: a 10 osztályos tankötelezettség idejére az állam ingyenes tankönyvellátást biztosít minden tanulónak. A magyarra fordított tankönyvek a kiadóknak veszteségesek. A tanfelügyelőségen Szabó Gábort bízták meg a tankönyvrendelésekkel. Az első és második, illetve a kilencedik és tizedik osztályok esetében vadonatúj tankönyvekről van szó. Ezeket román tagozaton teljes egészében biztosították. A magyar tagozatokon rossz a helyzet: még csak most fordítják a matematika, környezetismeret, fizika, kémia stb. tankönyveket. /Szabó Csaba: Magyar nyelvű tankönyvekre várva. Az ábécéskönyvek mind megérkeztek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./
2004. október 8.
Az RMDSZ Szövetségi Elnöki Hivatalának munkatársai felkeresték a súlyosan bántalmazott Koncz Jenőt, az RMDSZ szászzsombori szervezetének elnökét. Koncz Jenőt, aki az RMDSZ elnökjelöltje számára gyűjtött támogató aláírásokat október 1-re virradó éjjelen otthonában három személy megtámadta és súlyosan bántalmazta. A hivatal munkatársai átadták Markó Bélának, az RMDSZ elnökének személyes üdvözletét és az RMDSZ teljes támogatásáról biztosították a férfit. Az RMDSZ felszólította a hatóságot, hogy Koncz Jenő és családja számára minden szükséges védelmet biztosítsanak, ugyanakkor az ügy kivizsgálását és a tettesek megbüntetését követelte. /A Szövetségi Elnöki Hivatal munkatársai Koncz Jenőnél. = RMDSZ Tájékoztató, okt. 8., 2830. sz./
2004. október 8.
Hagyományőrző találkozót tartottak a Brassó megyei Ürmösön, amelyet a közösség új önkormányzata és az unitárius egyházközség rendezett. A falu legrégebbi paraszti házában megnyitották a használati tárgyakat és népi textíliákat bemutató tájházat. Ezt tudományos ülés követte: Ürmös néprajzi értékeiről és hagyományairól beszélt Bódi Margit, a helybéli iskola igazgatónője, a környék és a vidék természeti értékeit Kisgyörgy Zoltán néprajzkutató mutatta be. /Tájház Ürmösön. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 8./
2004. október 8.
Okt. 16-24. között Nagybánya egy kicsit a világ magyar cserkészetének központjává válik, itt tartja ugyanis harmadik cserkésztiszti tanfolyamát, azaz legfelsőbb fokú vezetőképzését a Magyar Cserkészszövetségek Fóruma. A szervezet őszi ülése – amelyen minden magyar cserkészszövetség elnöksége jelen lesz Magyarország, Felvidék, Vajdaság, Kárpátalja és Erdély mellett Nyugat-Európából és a tengeren-túlról – ugyancsak Nagybányán zajlik. A változó helyszínekkel azt szeretnék elérni, hogy a jelöltek otthonosan mozogjanak a Kárpát-medencében és átfogó képet kapjanak a magyarságról, a magyar cserkészetről. A megelőző két cserkésztiszti tanfolyam helyszínei a Felvidék (2002) és a Vajdaság (2003) voltak. A tábor parancsnoka Szemerédi Tibor (Bécs) lesz, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség részéről, aki a korábbi két tanfolyamot is vezette. Okt. 21-24. között zajlik Nagybányán a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának őszi ülése. Ezen a világszerte működő összes magyar cserkészszövetség – a magyarországi, romániai, kárpátaljai, szlovákiai, vajdasági szervezetek, valamint a Magyar Cserkészlány Szövetség, a Horvátországi Magyarok Cserkészcsapata és a Külföldi Magyar Cserkészszövetség (Nyugat-Európa és a tengerentúl) – elnöksége jelen lesz. Hasonló Fórum-ülés kettő van egy évben. A tavaszit mindig Budapesten tartják. /(-helyi): Összmagyar cserkészfórum Nagybányán. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), okt. 8./
2004. október 8.
Szeptember utolsó napjaiban került sor Koltón a romániai református börtönlelkészek idei találkozójára. Ifj. Kabai Ferenc szamosújvári lelkipásztor a találkozók főszervezője, aki 1995 óta hirdeti az igét a szamosújvári börtönben, elmondta, hogy a börtönmissziót több lelkipásztor is végzi. A börtönből szabadulók istápolása is a börtönmisszió feladataihoz tartozik. /Tamási Attila: Börtönlelkészek találkozója. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), okt. 8./
2004. október 8.
Gyergyószentmiklóson, a Művelődési Központban dr. Garda Dezső parlamenti képviselő bemutatta Az erdővisszaadás kálváriája Székelyföldön /Scripta Kiadó/ című dokumentumkötetét. A könyv végigvezet a közbirtokossági törvénytől a parlamenti felszólalásokig, pártok közötti egyeztetésekig, miniszteri levélváltásokig és újságcikkekig, az erdészeti igazgatóság által kezdeményezett perekig a közbirtokosságok és földosztó bizottságok ellen. /(Gál Éva Emese): Az erdővisszaadás kálváriája. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 8./
2004. október 9.
Kolozsvárra látogatott Traian Basescu demokrata elnök, a Demokrata Pártból és a Nemzeti Liberális Pártból álló D.A. választási szövetség államfőjelöltje. Kijelentette, hogy támogatja a verespataki bányakitermelés ötletét. – Amennyiben én leszek az államelnök, szavatolni fogom az esélyegyenlőséget, az anyanyelvű oktatást magyarok számára. De nem fogadom el a komaságot egy Verestóy Attilával, akinek mindenféle faügylete van – mondta. Csupán bizonyos feltételek mellett hajlandó a szövetségkötésre az RMDSZ-szel. Szerinte ugyanannyi autonómiára van szükség Székelyudvarhelyen is, mint Kolozsváron. /Kiss Olivér: Egyforma autonómiát magyaroknak és románoknak. Basescu: Stolojanból még lehet miniszterelnök. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./
2004. október 9.
A megelőző években diszkriminálták Aradon, nem adtak szót, mondta el Tőkés László püspök vele készült beszélgetésben. A tavalyi megemlékezés pedig a politikáról szólt, ő nem volt hajlandó kompromisszumot kötni politikai téren. Idén viszont ő hívta fel a szervezőket és megkérdezte, hogy adnának-e szót a Vesztőhelyen. Néhány óra gondolkodás után visszajeleztek, hogy semmi akadálya sincsen, majd felhívta őt Markó Béla is, aki megerősítette fogadókészségüket. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak Aradon olyan jeles emberei vannak, mint Baracsi Levente lelkipásztor vagy Borbély Zsolt Attila. Aradon azonban a hivatalos RMDSZ-politika túlságosan uralja a közéletet és a politikai szerepvállalást.- A püspök szerint az RMDSZ-ben nagyon nagy a megalkuvás. Sokszor megalázták az RMDSZ-t. „Tulajdonképpen román versenypárttá degradálódott az RMDSZ, és sokszor nagyon kevésben különbözik az SZDP magyar tagozatától.” A püspök szerint az aradi Megbékélés parkja nem a megbékélést szimbolizálja, hanem a magyarság megaláztatását. A megoldás lehetősége: vagy a szobor elköltöztetése, vagy a diadalívet kell máshová tenni. /Irházi János: Tőkés László szerint román versenypárttá degradálódott az RMDSZ. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 9./
2004. október 9.
Kiss Kálmán, a Romániai Székelyek Szövetségének elnöke kilépett az Új Generáció Pártjából. Elmondta: a székely etnikum képviselőjeként kíván indulni a parlamenti választásokon, így politikailag nem tartozhat egyik alakulathoz sem. Kiss néhány nappal korábban már fenyegetőzött azzal, hogy kilép az Új Generáció Pártjából, ha a Gigi Becali vezette alakulat együttműködési megállapodást köt a Magyar Polgári Szövetséggel. “Az MPSZ radikális szervezet, amely nem a székelyeket, hanem a magyarokat képviseli” – mondta akkor. /Napzárta. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 9./
2004. október 9.
Ötven különböző egyetemi központban tanuló gyergyószentmiklósi fiatal aláírásával nyilatkozat jelent meg a Gyergyói Kisújság okt. 7-i számában, amelyben elhatárolják magukat a MIÉRT képviselőjelöltjétől, Melles Elődtől, arra hivatkozva, ha nem sikerül az erdőirtást megakadályozni, veszélybe kerül a medence, és a térség ifjúságának jövője, ugyanakkor az ifjak erkölcstelennek találják egy olyan személy képviseletét, aki az erdők visszaadása ellen tevékenykedett, s aki ellen bűnügyi dossziéban indult ügyészségi kivizsgálás. „Jelen nyilatkozatunkkal elhatároljuk magunkat az esetleges bűnpártolástól" – zárják nyilatkozatukat az ifjak. /Ötven fiatal nyilatkozata. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./
2004. október 9.
Okt. 7-én avatták fel a nagyváradi Caritas Catholica szentjobbi árvaházának főépületeit. Az épületek felszentelését Tempfli József, nagyváradi római katolikus püspök végezte. Novemberre megérkezhetnek az első rászoruló fiatalok. A Szivárvány Ifjúsági Otthonba főleg kamasz fiatalokat várnak, akik családalapításig maradhatnak Szentjobbon. Szakmát tanulhatnak és dolgozhatnak is az árvaház gazdasági részlegén. Saját gazdasága lesz az intézménynek. A gazdaság megtervezésében hollandok segítik az árvaházat. A 36 gyermek és fiatal befogadására alkalmas Szivárvány Ifjúsági Ház és a 40 férőhelyes Szent Domokos Tanulmányi Ház két év alatt épült fel Ronald Ehlersa berlini érsek segítségével. A családi gyermekotthon már majd egy esztendeje működik. Kozma Enikő, a tanulmányi ház igazgatója elmondta: tanítás, konferenciák, szemináriumok szervezése lesz az intézmény legfőbb funkciója. Az anyagi támogatást nyújtó négy ország egyetemei, főiskolái között is kapocs kívánnak lenni. /Balla Tünde: Gyermekotthont avattak Szentjobbon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./
2004. október 9.
Romániában a holokauszt borzalmaira október 8-án emlékeztek. Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnázium tanulói előbb a zsidó temetőben emelt emlékműnél emlékeztek, majd a helyi zsinagógában Csergő Tibor történelemtanár, a Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója és Geller Géza, a zsidó közösség vezetője beszélt a fiataloknak. /Hagyományteremtő megemlékezés Gyergyóban. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 9./
2004. október 9.
A két világháborúban elhunyt hősök tiszteletére emeltek emlékművet Csíkcsomortánban. A csomortániak emlékművét Boros Károly felcsíki főesperes megáldotta. /Emlékműavatás Csomortánban. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 9./