Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2003. június 26.
"A kolozsvári Korunk júniusi számának kiemelkedő anyaga Tófalvi Zoltán dolgozata: Fodor Pál és az erdélyi kérdés. A Magyar Népi Szövetség a trianoni határokat állíttatta volna vissza, az erdélyi értelmiségiek egy jelentős csoportja - Márton Áron római katolikus és Vásárhelyi János református püspökök, az erdélyi gazdasági egyesületek, szövetségek elnökeinek vezetésével - memorandumot készített, térképpel, melyen vázolták, hogy az észak-erdélyi román többségű megyéket csatolják Romániához, ugyanakkor a Székelyföldet egy Marosvásárhely- Dicsőszentmárton-Torda-Kolozsvár-Nagyvárad mentén húzódó "bővített korridorral" csatolnák Magyarországhoz, s ezzel 1.350.000 magyar és mintegy 850.000 román kerülne magyar fennhatóság alá. Tófalvi ismertette azt a programot is, melyet dr. Dobai István dolgozott ki a magyar-román viszony megoldására. Fodor Pál, csíkszeredai út-, vasút- és hídépítő mérnök Márton Áronhoz fűződő baráti viszonynak köszönhetően - két évtizedes adatgyűjtést követően - kidolgozta a román-magyar lakosságcserére vonatkozó részletes tervét, s készített hozzá térképvázlatot is, melynek alapján (elképzelése szerint) végre mindkét nép számára megnyugtatóan lehetne rendezni az erdélyi kérdést. Fodor Pált azért az elképzeléséért 1957. július 7-én társaival Csíksomlyón letartóztatták, vallatták, kínozták, s egy év múlva 25 évi kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélték. A vád: állam- és társadalomellenes szervezkedés. Az általános kegyelmi rendelet után, 1964. július 28-án helyezték szabadlábra. Vajdahunyadon telepedett le, ott tudta meg, hogy felesége már 1959-ben elhunyt. Újranősült, újrakezdte az életét. Véletlen baleset következtében hunyt el, 1966. augusztus 11-én. Sohasem rehabilitálták. Csíksomlyón nyugszik. Újabb jelentős részét olvashatjuk hát a sorozatnak, amely az erdélyi mártír szabadsághősök, bebörtönzöttek küzdelmét és kálváriáját tárja fel. Valójában a tanulmány könyvként olvastatja magát. "Ma, amikor az európai uniós kihívások törvényszerűen teszik szükségessé a föderalizmusra, a közép-európai fragmentumokra, régiókra vonatkozó, az ötvenes évek második felében született tervek, elképzelések alapos ismeretét. A levéltári dokumentumok, Szoboszlay Aladár föderalizmusa és a Keresztény Demokrata Párt létrehozására vonatkozó tervezete azt bizonyítják, hogy ezeket az elképzeléseket nem lehet a fantazmagóriák kategóriájába sorolni." Fodor Pál egyik gyermeke az Imre nevet viseli, és történetesen Marosvásárhely alpolgármestere. /B.D.: Fodor Pál és az erdélyi kérdés. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 26./"
2003. június 26.
"Magánzsebekbe vándoroltak azok a támogatások, amelyeket az Orbán-kormány utolsó időszakában fogadtattak el az Illyés Közalapítvány (IKA) előző kuratóriumával - állítja Pomogáts Béla, a jelenlegi kuratórium elnöke, aki a múlt hét végén, az erdélyi Zsobokon rendezett konferencián nyilatkozott. - A magyar igazságügyi szervek vagy nem fogják fel a határon túliak ügyeinek a jelentőségét, vagy a Medgyessy-kormány ellen akarták hangolni a határon túli magyarságot és le akarták rontani az IKA hitelét - jelentette ki Pomogáts, aki korábban is tagja volt az IKA kuratóriumának. Kifejtette: "Azt még meg tudtuk akadályozni, hogy egy felvidéki magánszálloda építésére valaki 50 millió forintot kapjon, de azt már nem, hogy 80 millió forintot utaljunk ki egy erdélyi sajtó- és könyvterjesztő-hálózatra, és nyilvánvaló, hogy ez a pénz magánzsebbe vándorolt." A Népszabadság kolozsvári tudósítója, Tibori Szabó Zoltán jelentése szerint az elnök arra a támogatásra utalt, amelyet Mátis Jenő, a Fideszhez közel álló Reform Tömörülés nevű RMDSZ-frakció egyik alelnöke által vezetett kolozsvári Easy Alapítvány útján juttattak a - Romániában bejegyzett, a Krónika című erdélyi napilapot kiadó - Krónika Rt. nevű vállalkozásnak. Az IKA-elnök által említett 80 millióból a Krónika 60 milliót kapott. A támogatás odaítélésekor a Krónika 82 százalékos arányban Veres Lajos budapesti lakos tulajdonát képezte, akiről egyes kisrészvényesek - tudósítónknak nyilatkozva - azt mondták: tudomásuk szerint Orbán Viktor akkori kormányfő egy jogász barátjáról van szó. A Medgyessy-kormány tavaly nyáron döntött Halzl Józsefnek, az IKA akkori kuratóriumi elnökének felmentéséről, és az október 1-jei átadás-átvétellel távoznia kellett Veress László irodavezetőnek is. Az új kuratóriumi elnök, Pomogáts akkor bejelentette, hogy az alapítóval, azaz a magyar kormánnyal egyetértésben kezdeményezi az IKA előző négy évének átvilágítását. - Szomorúnak tartom Pomogáts Béla mostani nyilatkozatát. Az ilyen kijelentések alkalmasak arra, hogy megrendítsék a közbizalmat, és elfordítsák a közvéleményt a határon túli magyarok ügyétől - így reagált Veress László volt irodavezető az elnök szavaira. Hozzátette: nem tudja, mire alapozhatja Pomogáts azt az állítását, hogy a pénzek "magánzsebekbe vándoroltak". Veress szerint "bárki, akinek tudomása van ilyen rendellenességről, tegye meg a megfelelő lépéseket". A volt irodavezető ugyanakkor tisztázottnak látja annak a 60 millió forintnak a sorsát, amely az Easy Alapítványon keresztül a Krónikához került. - Mi az Easy Alapítvánnyal voltunk kapcsolatban. Ők a Krónikával kívántak együttműködni. Ezt világossá tették abban a pályázatban is, amelyben kiadványterjesztő hálózatuk kiterjesztéséhez kértek támogatást. A felhasznált pénzről az alapítvány részletes beszámolót készített. Az elszámolás az IKA irodájában ma is rendelkezésre áll - mondja Veress László. Hadnagy Miklós jelenlegi irodavezető kérdésünkre megerősítette, hogy a dokumentum a kurátorok rendelkezésére áll az irodában. /IKA-pénzek magánzsebekben? Veress László visszautasítja Pomogáts Béla vádjait. = Népszabadság, jún. 26./ "
2003. június 27.
"Frunda György szenátort az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének jún. 25-én ülésén raportőrnek nevezték ki a nemzet, nép, nemzeti közösség, nemzeti kisebbség, állampolgárság kérdésekben. Az RMDSZ szenátorának Erik Jürgens ellenében többségi szavazattal ítélte oda a jelentés kidolgozását az ETPK jogi bizottsága. Az ETPK jún. 25-én elfogadta a Erik Jürgens jelentést a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényről. Frunda György kifejtette, hogy a jelentés elfogadott formája jobb ez eredeti változatánál, ugyanis ez pozitívumként értékeli az anyaország határon túli kisebbségeinek támogatását, viszont kitér az érintett államok kormányaival folytatott előzetes egyeztetések szükségességére. Mivel Erik Jürgens javasolta, hogy a Magyar Országgyűlés további módosításokat eszközöljön a törvényen, az RMDSZ szenátora a jelentés ellen szavazott. /(Szász Attila): Frunda György kisebbségi raportőr lett. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 27./"
2003. június 27.
"A magyar kormány jóváhagyta a Magyarország és Románia között a vízumkötelezettség kölcsönös megszüntetéséről létrejött megállapodást. A megállapodás szerint a két állam érvényes úti okmányokkal rendelkező állampolgárai a nemzetközi utasforgalom számára megnyitott határátkelőhelyeken vízum nélkül utazhatnak be a másik állam területére, és ott kilencven napig tartózkodhatnak Ennél hosszabb idejű tartózkodás munkavállalás, egyéb jövedelemszerző tevékenység, vagy letelepedés céljából továbbra is előzetesen beszerzett vízum birtokában lehetséges. /90 napra vízum nélkül a román-magyar határon lett. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 27./"
2003. június 27.
"A jún. 25-i alkotmánymódosító parlamenti vita során a prefektus hatáskörének kérdéséről is egyeztettek. Toró T. Tibor arra vonatkozó módosító indítványt nyújtott be, miszerint a prefektus által bírósági úton megóvott tanácsi döntéseket ne függeszthessék fel azonnal. A képviselő rámutatott arra, hogy indokolatlan a prefektus és bármely más állampolgár közötti megkülönböztetés, hiszen amennyiben egy állampolgár kíván közigazgatási bírósági úton elégtételt nyerni, a sérelmezett döntést csak a bíróság határozata nyomán függesztik fel. Ezzel ellentétben, a prefektusi óvás benyújtásának pillanatától kezdve érvényét veszti a határozat. Toró T. Tibor javaslatát a plénum 175 szavazattal 64 ellenében elutasította. /(simon): Nem szűkült a prefektusi hatáskör. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 27./"
2003. június 27.
"Kolozsváron a magyarság aránya nem éri el a húsz százalékot. Egyelőre titokban tartják a települések szintjére lebontott nemzetiségi adatokat, pontosabban Bukarestből még nem küldték le ezeket a regionális statisztikai hivatalokhoz. Jól tájékozott, bukaresti statisztikai hivatali források szerint: a néhány nap múlva nyilvánosságra hozandó adatok Kolozsvár vonatkozásában azt mutatják, hogy a magyarság aránya nem éri el a 20 százalékot, mindössze 18,86 százalék. Emiatt Kolozsváron nem élhetnek a kétnyelvű helységnévtábla kifüggesztésével, az anyanyelvhasználat jogával a közigazgatásban, illetve az igazságszolgáltatásban. A végleges népszámlálási adatok szerint Kolozs megyének összesen 702 755 lakosa van, ebből 557 891 román, illetve 122 301, azaz - a tíz évvel ezelőtt több mint 20 százalékhoz képest - csak 17,40 százalék magyar. Ugyanakkor a megyében több mint 570 ezer személy anyanyelve a román, 120 ezer viszont magyar anyanyelvűnek vallotta magát. Valamivel több mint 507 ezren ortodoxok, majdnem 26 ezren római katolikusok, 30 ezren görög katolikusok, több mint 86 ezren pedig reformátusnak vallották magukat. Közel 10%-kal csökkent a magyarság Szilágy megyében. A nemzetiségi adatok érdekessége, hogy míg a megyében 57 167 lélek vallotta magát magyar nemzetiségűnek, addig 57 246-an vallották magukat magyar anyanyelvűnek. Tíz év alatt 8,3%-kal csökkent a románok száma, míg 9,5%-kal csökkent a magyarok, 15,1%-kal a szlovákok száma. A roma lakosság aránya viszont 36%-kal emelkedett. A megye magyar lakossága mintegy 23,1%, a roma lakosság aránya 5,1%. /Kiss Olivér és J. L.: Kolozsváron húsz százalék alatt a magyarság aránya. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./"
2003. június 27.
"A Nyílt Társadalomért Alapítvány felmérése negatív közérzetre utal: a megkérdezettek 60 százaléka úgy véli, a román társadalomban egyre hangsúlyosabb az egyenlőtlenség, az alanyok 80 százaléka pedig azt gondolja, Romániában valamennyi szinten jelen van a korrupció. Ugyanakkor jelentősen csökkent a hadseregbe, az államelnöki hivatalba, a rendőrségbe, a kormányba, a Román Hírszerző Szolgálatba, az igazságszolgáltatásban, továbbá a bankokba, a parlamentbe, a szakszervezetekbe és a politikai pártokba vetett bizalom. Mi több, az alanyok több mint fele úgy véli, rossz irányba halad az ország. A megkérdezettek 80 százaléka úgy véli, a megvesztegetés a társadalom valamennyi szintjét átitatja. Szerintük a legkorruptabbak a képviselők és a szenátorok, az orvosok, a rendőrök és a bírók. A megkérdezettek 41 százaléka bízik a jelenlegi államelnökben, Iliescuban, a kormányfő bizalmi indexe 33 százalék, míg Corneliu Vadim Tudor 15 százalékos bizalomnak örvend. 2001 májusához képest a Markó Béla RMDSZ-elnökbe vetett bizalom a felére csökkent: 2001 májusában 12 százalék, idén viszont alig 6 százalék hisz a magyar érdekvédelmi szervezet vezetőjében. Amennyiben jövő vasárnap tartanák a parlamenti választásokat, az SZDP 47 százalékot, az NLP és az NRP 16-16%-ot, a Demokrata Párt (DP) 10%-ot, az RMDSZ 7%-ot, a Humanista Párt (HP) 2%-t, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (KDNPP) pedig alig 2 százalékot érne el. A határozatlanok aránya 39 százalék. /Kiss Olivér: Egyre kilátástalanabb a romániai helyzet. Bemutatták a Nyílt Társadalomért Alapítvány felmérését. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./"
2003. június 27.
"Jún. 26-án szegedi orvosok látogatták meg az Arad Megyei Kórházat. Nárai György szegedi kórházigazgató szerint havonta mintegy tizenöt román állampolgárt kezelnek rendelőikben. "Ez jórészt annak a jele, hogy a betegek jó orvost keresnek, és a szegedi kórházat Magyarország egyik legfejlettebb kórházaként tartják számon." - mondta. Kozma József, Szeged alpolgármestere, a magyar parlament tagja hozzátette: a jövőben főleg gazdasági téren szeretnének együtt dolgozni Araddal: "Fontosnak tartjuk a multikulturális régióban lakó nemzetiségek fejlődését és a Maros menti együttműködést" - közölte. /Sólya Emília: Tizenöt románt kezelnek havonta. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 27./"
2003. június 27.
"Gyulafehérvári látogatása során Steven L. Blaake, a bukaresti amerikai nagykövetség politikai tanácsosa találkozott Ioan Rus Hunyad megyei prefektussal is. Az amerikai diplomata részletes felvilágosítást kért az ortodox és a görög katolikus egyház közötti konfliktus kimeneteléről, valamint a Batthyaneum könyvtár jogi helyzetéről. A prefektus szerint ezek a problémák hosszas tárgyalások után, végre, megoldottaknak tekinthetők. A Batthyaneum esetében elhangzott, hogy tiszteletben tartják a volt tulajdonos végrendeletét, mely szerint a gyulafehérvári római katolikus egyházzal közreműködve, közösen viselik gondját. /N. T.: Amerikai érdeklődés a Batthyaneum iránt. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 27./"
2003. június 27.
"Az Aradi Magyar Színház és a Csepűrágó Alapítvány szervezésében jutott el romániai turnéja során Aradra is a norvégiai Stamsundból a Teater Nor együttese. Jún. 25-én a Jelen Ház udvarán felállított rögtönzött játszó- és nézőtéren fergeteges előadásban mutatták be Ima a rossz időkre című produkciójukat. Az előadás üzenete: egyre nagyobb szükség van a szeretetre, a humánumra. /Puskel Péter: Táncban, dalban a szeretetről és a megértésről. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 27./"
2003. június 27.
"Jún. 24-én a Tóth Árpád Irodalmi Kör /Arad/ Juhász Gyulára emlékezett a költő születésének 120. évfordulója alkalmából. Dr. Brauch Magda előadását Brittich Erzsébet illusztrálta versekkel, ezzel véget ért a 2002-2003-as évad. 2002 szeptemberétől az irodalomkedvelők tíz foglalkozáson vettek részt. Megemlékeztek Wass Albertről, Áprily Lajosról, Ady Endréről, Petőfi Sándorról. /Regéczy Szabina Perle: Véget ért a Tóth Árpád Irodalmi Kör évadja. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 27./"
2003. június 27.
"A jún. 27-én kezdődő hagyományos Régizene Fesztivál első alkalommal zajlik a Hargitai Megyenapok rendezvénysorozata keretében. Fellépnek többek között: Harmónia Kamarakórus (Csíkszereda), Collegium Együttes (Nagykároly), Musica Rediviva és Camerata Hungarica (Budapest), Codex Együttes (Brassó), Musica Humana Kamarakórus (Marosvásárhely); Bernády György Kamarakórus (Marosvásárhely) és a Kájoni Consort (Barót). /Régizene Fesztivál. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 27./"
2003. június 27.
"Második alkalommal szervezte meg immár Rezi Erika tanítónő, az alsóboldogfalvi Kultúrotthon igazgatója a gyermekszínjátszó fesztivált. Fellépett a székelykeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola Mákvirágok nevű színjátszó együttese, a helyi, Tündérek nevű I-IV. osztályosok színjátszói, a szenterzsébeti Pécsi Simon Iskola színjátszói, a fiatfalvi Benedek Elek Iskola színjátszói, a siménfalvi Havasi Gyopár nevű csoport, az újszékelyi Bem József Iskola Rezi Erika, a székelykeresztúri Napsugár nevű csoport és a kissolymosi iskolások színjátszói. /Gálfalvi Gábor: II. Gyermekszínjátszó Fesztivál Alsóboldogfalván. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 27./"
2003. június 27.
"Kiskadács a Nyikó mente kisebb települései közé tartozik, múlt évben 84-en lakták, tíz évvel ezelőtt is. Siménfalva községhez tartozik közigazgatásilag. A 4 osztályos iskola 12 éve szűnt meg. A hatvanas években könyvtáruk is volt. Voltak színjátszóik, dalárdájuk is. A fedeles hidat kultúrotthonnak is használták. /P. Buzogány Árpád: Kiskadácsi kultúrotthon a Nyikó fölött. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 27./"
2003. június 27.
"Beato Angelico nemzetközi díjjal tüntették ki Xantus Géza képzőművészt. A díjat 1985-ben, a Művészek Szent Évében alapította II. János Pál pápa. A Csíkszeredában és Budapesten élő-alkotó, kétlaki képzőművész az egyházi művészetben képezte tovább magát a római művészeti akadémián. Jelenleg államvizsgájára készül. A Beato Angelico pályázatot különböző kategóriákban hirdetik meg, Xantus Géza az európaiak számára felajánlott festészeti díjat nyerte el három pasztell pályamunkával. - A díjátadáskor elmondta Xantus Géza: a versenyen nem csak Magyarországot, hanem csíkszeredai lévén, az összmagyarságot képviselem. /Sarány István: Nemzetközi elismerés Xantus Gézának. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 27./"
2003. június 27.
"Szentkirályi Miklós Munkácsy-díjas festőművész, restaurátor-szakértő, a Magyar Restaurátorok Egyesületének elnöke nem először jár hivatalos minőségben Aradon. Kollégájával, Osgyányi Vilmos szobrászművész restaurátorral a Szabadság-szobor helyreállításának munkafázisaiban hasznos szakmai tanácsokkal látták el fiatalabb erdélyi kollégáikat. A restaurátorok jó munkát végeztek. /Budapesti szakértői vélemény. Jó kezekbe került a Szabadság-szobor restaurálása. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 27./"
2003. június 27.
"Vetró Artúr emlékkiállítás nyílt Temesváron, a szobrászművész szülővárosában. A kiállítás rendezésében közreműködött fia, Vetró András, maga is szobrász. /Vetró Artúr emlékkiállítás. = Heti Új Szó (Temesvár), jún.27./"
2003. június 28.
"Jún. 27-én a képviselőház megszavazta a nemzeti kisebbségek anyanyelv-használati jogát az igazságszolgáltatásban. Az NRP képviselői tiltakozásképpen kivonultak az ülésteremből. A jún. 26-i plenáris ülésen több olyan módosító indítvány vitájára került sor, amelyekkel a Nagy-Románia Párt (NRP), a Nemzeti Liberális Párt (NLP) és a Demokrata Párt (DP) a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatát kívánta korlátozni. Az RMDSZ álláspontját Varga Attila és Tokay György képviselők ismertették, akik elmondták: az új Büntető Perrendtartásban már biztosított jog az egyik jelentős oka annak, hogy Európa elismeréssel szól a nemzeti kisebbségek helyzetének romániai rendezéséről. Az alkotmány 127. cikkelyének új szövege (nem hivatalos fordításban) a következő: "Az anyanyelv és tolmács használata az igazságszolgáltatásban (1) Az igazságszolgáltatási eljárás román nyelven folyik. (2) A nemzeti kisebbségekhez tartozó román állampolgároknak jogukban áll a bíróságok előtt anyanyelvükön kifejezni magukat, a szerves törvény rendelkezései szerint. (3) A külföldi állampolgároknak és hontalanoknak, akik nem értik vagy nem beszélik a román nyelvet, jogukban áll megismerni a periratokat, a bíróság előtt felszólalni, záróbeszédeket tartani - tolmács útján. A büntető perekben ezt a jogot ingyenesen kell biztosítani." /Megszavazták a nemzeti kisebbségek anyanyelv-használatát. A többség elvetette a módosító ellenjavaslatokat. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./"
2003. június 28.
"Léteznek olyan össznemzeti ügyek, amelyekben előbb Magyarországon kell egységes véleményt kialakítani, mielőtt azok nemzetközi fórumok elé kerülnek; ez a legfontosabb tanulsága Kelemen András (MDF) szerint annak a határozatnak, amelyet az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése jún. 24-én fogadott el a magyar kedvezménytörvényről. Kelemen András kedvezőtlennek ítélte, hogy a határozatban a kétoldalú megegyezés hangsúlyosabbá vált, mint a velencei bizottság által meghatározott elvek. A képviselő furcsa helyzetnek nevezte azt, hogy a módosított kedvezménytörvény tartalmát a közgyűlés még nem ismerhette meg, ennek ellenére határozatában további módosítások szükségességét mondta ki. Megjegyezte, hogy ezt a közgyűlés több tagja is kifogásolta. Kelemen András szerint a magyar külpolitika kudarca, hogy a kormány ugyan a módosítás előtt tekintetbe vette az európai követelményeket, a szomszédos országok igényeit, "de ez sem volt elegendő". "Eszerint önmagában az önfeladás nem kiengeszteli a másik felet, hanem saját erejének felértékeléséhez vezet" - mondta a politikus. Úgy vélte, ezek után a jövőben nagyon nehéz lesz olyan intézkedéseket hozni a kedvezménytörvény alapján, amely megfelel a határon túli magyarok érdekeinek, és a szomszédos országok sem kifogásolják azokat. /Először Magyarországon kell kialakítani egységes véleményt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./"
2003. június 28.
"A Romániai Magyar Szó átvette a Népszabadságnak a státustörvényről szóló kommentárját. Ebből kiderül, hogy Magyarországon "az ellenzéknek is felesleges most nagyjeleneteket rendeznie a "határon túli véreink elárulása" tárgykörében." A Népszabadság azt állította, hogy a státustörvény eredeti szövegéről szinte elfogadásának pillanatától fogva tudni lehetett hogy tarthatatlan. A lap adós marad a magyarázattal, hogy akkor miért szavazta meg az MSZP? Ez "a státustörvény teljesen felesleges, sőt káros jogszabály; nélküle kevesebb bonyodalommal lehetne szétosztani az anyaország ilyen célokra elkülönített közpénzeit." - így a Népszabadság, továbbá: amit Orbán Viktorék a "státustörvény megmentése" örvén művelnek, valójában pártpolitikai kármentési kísérlet. /Kis Tibor: Önkorrekció, Népszabadság, jún. 25. - újraközölte: Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./"
2003. június 28.
"Az RMDSZ új összetételű vezető szervezete, az SZKT erős legitimitású testület lesz - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A tanács tagjainak nagyobb része az elmúlt hónapokban tartott belső választásokon nyerte el mandátumát. - Az utóbbi időben több, a romániai magyarságot megosztó kísérletnek voltunk szemtanúi, nekünk meg kell próbálnunk kialakítani a magyarok teljes szolidaritását a választásokra való felkészülésben - szögezte le. /Markó: Erős legitimitású SZKT lesz. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./"
2003. június 28.
"Funar, Kolozsvár polgármestere közleménye szerint júni. 5-én Tonk Sándor, a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) rektora és Tánczos Vilmos, a Sapientia Alapítvány Kutatási Programok Intézetének elnöke kérvényt juttatott el a városházára. A rektor és az elnök kétnyelvű tábla felhelyezése érdekében fordult a városvezetőhöz. Arra hivatkozva, hogy az Alkotmány értelmében Romániában a hivatalos nyelv a román, Gheorghe Funar arról tájékoztatja az újságírókat, hogy a városrendészeti bizonylatban feltételként szabták: a feliratok csak román nyelvűek lehetnek. Tonk Sándor, az EMTE rektora: A városvezetőnek tudnia kellene, hogy magánintézményről van szó, a húsz százalékos arány pedig a közintézményekre vonatkozik. Szándékosan keveri össze a kettőt. Ezenkívül az egyetemet magyar nyelven is bejegyezték a törvényszéken. Mi több, például a Protestáns Teológiai Intézeten vagy a püspökségen is háromnyelvű felirat található - mondta Tonk. Kilátásba helyezte, hogy ez ügyben az illetékes intézményekhez fordul, és az RMDSZ Szövetségi Egyeztető Tanácsában (SZET) is szóvá teszi a kérdést. /Kiss Olivér: Kétnyelvű névtábla nélkül az EMTE. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./"
2003. június 28.
"Harmadik alkalommal került sor Budakalászon a Kárpát-medencei magyarság civil szervezeteinek háromnapos tanácskozására (jún. 26-28), hogy hírt adjanak egymásról, kicseréljék tapasztalataikat. A szervezők - a Magyar Kollégium, a Magyar Művelődési Intézet, a Pest Megyei Információs Központ és nem utolsó sorban a házigazda budakalászi Faluház munkatársai - hetekkel korábban felkészültek, hogy fogadják a magyar közművelődési civil szervezetek képviselőit a moldvai Szerettől az ausztriai Lajtáig, anyaországi és határon túli résztvevőket. A tanácskozást Halász Péter, az MMI munkatársa nyitotta meg. Romhányi András a Magyar Kollégium elnöke, az MMI Határon Túli Magyarok Osztályának vezetője bemutatta a II. Budakalászi Találkozó munkálatait tartalmazó kiadványt, a civil szervezetek adatbázisát is magában foglaló CD-t, melyeket a tanácskozás résztvevői kézhez kaptak. /Kárpát-medencei Közművelődési Civil Szervezetek Fóruma. Együtt a szekértábor. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./"
2003. június 28.
"Aláírták a nagyváradi Barokk Palota visszaszolgáltatására vonatkozó egyezményt a római katolikus püspökség, a megyei tanács és a Művelődési és Vallásügyi Minisztérium illetékesei. A Kőrösvidéki Múzeumnak öt év áll rendelkezésére ahhoz, hogy új székhelyére költöztesse gyűjteményét. A megállapodás értelmében július elsejei hatállyal az egyház egy földszinti és három emeleti helyiséget vehet birtokba az ingatlanban, valamint a kápolnát és a pince egy részét.Október 1-jéig a múzeum még három földszinti termet ürít ki a palotában. Ennek fejében a püspökség engedélyezi a múzeum számára a palota további használatát, mindaddig, amíg az nem költözik új székhelyre - a türelmi időszak legföljebb öt évig húzódhat. - Mindenki megelégedésére kölcsönös jó szándékkal fogjuk rendezni az ügyet. Van türelmünk, nem fogjuk egyik napról a másikra kirakni a múzeumot - jelentette ki Tempfli József megyés püspök. Az egyezmény megkötése ellenére a Barokk Palota pere tovább folytatódik. /Pengő Zoltán: Megkötötték az egyezményt. = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./"
2003. június 28.
"A képviselőház vezetősége megtagadta Szilágyi Zsolt RMDSZ-es képviselő kérését, miszerint részben számolják el amerikai útjának költségeit: repülőjegye és napidíja egy részét. A honatya egy amerikai konferencián vett részt, ám a parlament vezetősége szerint előzetesen nem nyújtott be beadványt az ügyben. Tudor Mohora, a képviselőház háznagya elmondta, hogy az állandó bizottságnak semmi ellenvetése nem volt a kiszállás céljával kapcsolatban, ám úgy pontosított: annak érdekében, hogy egy képviselő "logisztikai támogatást" kaphasson, beadványt kell benyújtania. A képviselő által kért kiszállási költséget Mohora 700 dollárra becsülte. Kérésében Szilágyi Zsolt vázolta, hogy képviselői, valamint a German Marshall Fund volt ösztöndíjasának minőségében meghívták az Egyesült Államok és Európa kapcsolatainak prioritásai című nemzetközi konferenciára, amelyet Saint Paul városában, Minnesota államban rendeztek ez év május 2-4 között. Szilágyi indoklása szerint elutazása egybeesett a húsvéti ünnepekkel, és emiatt folyamodott csak most a képviselőház vezetőségéhez. /Megtagadták Szilágyi Zsolt képviselő amerikai útja költségeinek elszámolását. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./"
2003. június 28.
"A Bihari Önkormányzatok Szövetségén belül kistérségi fejlesztési társulást hoznak létre az érintett települések - közölte Szeifert Ferenc, a szervezet elnöke, 51 bihari település alkotná a fejlesztési társulást. Az elképzelések szerint a bihari térséget teljesen átfogó, Létavértestől Csökmőig, Komáditól Sárrétudvariig terjedő, s a határon is átnyúló fejlesztési társulás jönne létre. A társulás céljai között van az önkormányzatok érdekeinek képviselete, a közigazgatási reform előkészítése, valamint a térségi gazdasági fejlesztési stratégiával és programokkal kapcsolatos döntések meghozatala. A Berettyóújfaluban megrendezett tanácskozáson a romániai Bihar megyei településfejlesztési társulás elnöke csatlakozási szándékáról biztosította a résztvevőket. /Újabb határon átnyúló együttműködés. Bihari kistérségi fejlesztési társulása alakul. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./"
2003. június 28.
"Közel 130 hazai magyar vállalkozó jelent meg Székelyudvarhelyen, az RMDSZ ügyvezető elnöksége és az udvarhelyszéki szervezet által összehívott Erdélyi Magyar Üzletember-találkozón. Az előadók a kis- és középvállalkozások uniós csatlakozás előtti esélyeit, a turizmus és az információs csatornák lehetőségeit, illetve a régiófejlesztés és az infrastrukturális állapotok közötti összefüggéseket tárgyalták. Verestóy Attila szenátor, az udvarhelyszéki RMDSZ-szervezet elnöke hangsúlyozta, Romániában csak akkor alakulhat ki jól működő piacgazdaság, ha az állam nem érvényesíti a kezében lévő eszközöket a magánszféra ellehetetlenítésére. Vofkori László, a Sapientia - EMTE előadótanára Udvarhelyszék gazdaságföldrajzi viszonyait ismertette. Markó Béla szövetségi elnök szerint a gazdasággal kapcsolatos hazai szemlélet, a törvények és a gazdasági stratégiák egyaránt rosszak. Az elnök Erdély gazdasági fellendülésének egyik esélyét látja az autópályatervben. Birtalan József, a Román Kereskedelmi Bank igazgatótanácsának tagja szerint lassult az inflációs folyamat, és a dolláralapú árfolyamokról a gazdaság kezd áttérni az euró-alapúra. A felszólalók közül többen szigorúan bírálták az RMDSZ-t. /Zilahi Imre: Hűtőt az eszkimóknak. Erdélyi Magyar Üzletember-találkozót tartottak. = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./"
2003. június 28.
"Jún. 27-én ünnepelték meg Kézdivásárhelyen a főteret díszítő Gábor Áron szobor hatvanéves "születésnapját". Az ünnepséget a magyarországi Nagyváradi Magyar Királyi Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola Bajtársi Köre kezdeményezte, amely egyúttal román, magyar és angol nyelvű emléktáblát helyezett el a szobor talapzatán. Az emléktáblán a szobor létrejöttének körülményeit örökítették meg az utókor számára. A jelenlevőket Dimény Attila, a Céhtörténeti Múzeum vezetője köszöntötte, utána Ferencz Attila alpolgármester szólt a jelenlevőkhöz. "Míg más településeket a paprikájáról, a borvizéről, netán Drakuláról ismernek, a mi városunkat Gábor Áron "Lészen ágyú!" híres és sorsdöntő mondatáról ismerik a helybeli és az idelátogató magyarok. Napjainkban az ágyú nem fegyver, hanem a hit és a kitartás jelképévé lényegült át" - hangzott el Ferencz Attila beszédében. Incze László, nyugalmazott múzeumigazgató ismertette a szobor történetét. Az emléktáblát Csíki Iván nyugalmazott százados és Ferencz Attila alpolgármester leplezte le. A szobrot, melyet 1942-ben nagyvarjasi Oláh Sándor szobrászművész készített Nagyváradon a Magyar Királyi Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola megrendelésére, ezelőtt hatvan évvel leplezték le az iskola udvarán. Az iskola megszűnése után, 1945-ben az alkotást helyéről eltávolították, hosszas hányattatás után a céhes városba szállították. Itt 1971. szeptember 8-án helyezték közszemlére - a berecki ágyúöntő nevét viselő főtéren. /Bartos Lóránt: Emléktábla az ágyúöntőnek. = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./"
2003. június 28.
"Jún. 22-én évadzáró előadását tartotta a kolozsvári Magyar Opera. Átlagban havi nyolc előadást tartottak, de volt, amikor kevesebbet. Ez a kevés viszont kiváló színvonalat ért el. Volt szimfonikus koncert, opera-, operett- és balett-bemutató, azonban a nézettségi mutatók nem jók, félházzal játszottak. A közönséghiánynak több oka is van: a kolozsvári magyarság természetes fogyása, továbbá a közömbösség és fásultság, a szellemi igénytelenséget, amely a tévé csatornái elé köti az embereket. Simon Gábor igazgató tájékoztatott az évadról. Az évadot Kodály Zoltán: Székelyfonó című operájával kezdték, a Mátyás király-szoborcsoport leleplezésének századik évfordulója alkalmával Fadrusz-emlékműsort mutattak be, megemlékeztek Dohnányi Ernő zeneszerzőről is. A társulat egy része a Budapesti Őszi Fesztiválon szerepelt a Demény-kamaraoperákkal. Erkel Ferenc: Sarolta című vígoperájának kolozsvári bemutatója sikeres volt, februárban olaszországi vendégszereplés következett, volt még Kriza-emlékhangverseny, áprilisban volt az Orbán-kamaraopera bemutatója. Májusban Beethoven: Fidelióját, júniusban pedig Adam: Giselle című balettjét mutatták be. Gondot jelent a férfiénekesek hiánya. Sikeres volt a balettkar tavaszi görögországi vendégszereplése. Az igazgató elégedett a végzősök - Gombár Annamária, Borsos Edith, Vigh Ibolya, Haraszti Zsombor - vizsgaelőadásával, de hiányolta, hogy a Zeneakadémia egyetlen tanára sem jött el, még az előadásra sem. Roppant költséges műfaj az opera, egy új előadás színrevitelének költsége többszáz millió lejre tehető. Errea román állam nem ad pénzt. Évek óta a bemutatók sikeres anyaországi pályázatok révén valósulnak meg. Július elején újabb Erkel-opera - a Brankovics György - CD-felvételére készülnek. Aug. 20-án az énekkar Budapesten fog szerepelni egy nagyszabású koncerten, ahová több magyar nyelvű énekkar hivatalos, az esemény színhelye a Hősök tere lesz. /Hintós Diana: Évadzárás a kolozsvári magyar operában. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./"
2003. június 28.
"A Szülőfalum Alapítvány Ördöngösfüzesen felépítette az Egyházi és Szórványmúzeumot, amely lelki táplálékot nyújt az ördöngösfüzesi és a mezőségi magyarságnak. A mezőségi magyarság által egyes helyeken már alig-alig használt templomok fönntartásáért, a mezőségi népszokások megőrzéséért az alapítvány Jövőházat kíván építeni. E ház közösségi és kulturális központként a hagyományőrzők, a mezőségi falvakat járó diákcsoportok otthona kíván lenni. E cél megvalósításának első lépése a jún. 16-án a budapesti Vigadóban megrendezett gálaest jótékonysági rendezvény, amelyen Lapohos András, az alapítvány kuratóriumának elnöke is részt vett. E jótékonysági rendezvény szervezői között volt Lezsák Sándor, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának alelnöke, továbbá Tokay Ferenc író, az EUTOP Budapest Rt. vezérigazgatója. /Budapesti est Ördöngösfüzesért. Jövőházat építenének a szórványmúzeum után. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./"