Színfalak mögött zajlik a párbeszéd
Eltérően nyilatkoznak a romániai magyar politikai szereplők az amerikai közvetítéssel zajló román–magyar párbeszéd kapcsán. Bakk Miklós politológus szerint hasznos lenne az RMDSZ mellett a többi erdélyi magyar politikai erőt is bevonni a tárgyalásokba.
A romániai magyar politikai szervezetek vezetői egyetértenek abban, hogy a román többség és a magyar kisebbség közötti viszonyt új alapokra kell helyezni – különösképpen most, amikor a Székelyföld autonómiájának a kérdése a figyelem központjába került –, a tárgyalások kereteiről azonban eltérően nyilatkoznak lapunknak.
Mint arról beszámoltunk, az amerikai Project of Ethnic Relations (PER) nevű amerikai jogvédő szervezet 2005-ben visszavonult igazgatója, Allen Kassof egy hétfői sepsiszentgyörgyi fórumon elmondta, a PER felkérést kapott, hogy közvetítői szerepet vállaljon ebben a párbeszédben, akárcsak 1993-ban, a hírhedt neptuni találkozó esetében.
Kassof azt is elmondta, a hétvégén Brassópojánán már negyedik alkalommal találkoztak a román politikai pártok és az RMDSZ képviselői, a következő fordulóra februárban kerülhet sor. A PER volt igazgatója azt mondta, román részről nagy az ellenállás az önrendelkezési törekvésekkel kapcsolatban, de a többség is érzi, hogy szükség van az egyeztetésekre.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Krónika érdeklődésére elmondta, szerinte a magyar–román párbeszédnek bármikor helye van, függetlenül attól, hogy amerikai vagy európai szervezet próbál közvetíteni a felek között. „Minden olyan kezdeményezésnek örülünk, amely a párbeszédről szól. Ez hasznos alkalom elmagyarázni szemtől szemben aromán félnek, mit is akarunk mi az autonómiatervezetünkkel. De beszélhetünk a magyar nyelv regionális nyelvként való elfogadásáról is. Elvégre a román is regionális nyelv volt Ukrajna egy részében, amikor meg ezt az ukrán parlament eltörölte, nagy felháborodást keltett Romániában is” – mutatott rá Borbély.
A politikus emlékeztetni kívánt arra is, hogy 2010-ig számos, PER-kezdeményezte találkozó zajlott Romániában, ahol a felek számos tabutémát feszegettek. „Nemcsak magyar ügyek kerültek terítékre, hanem a roma közösség gondjai meg egyebek is. Úgy érzem, a párbeszéd mindig segíti a közeledési folyamatot” – tette hozzá Borbély László, aki szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a szövetség a civil társadalmat is bevonja a PER által kezdeményezett dialógusba.
Ebben a Magyar Polgári Párt (MPP) is részt szeretne venni – jelentette ki lapunknak Biró Zsolt. A párt elnöke viszont aggályainak is hangot adott a párbeszéd kereteivel kapcsolatban. „Komoly kérdőjeleket vet fel, hogy az Európai Unióban élő két nép között miért az amerikaiaknak kell közvetíteniük. Ettől függetlenül minden egyes olyan találkozóra szükség van, ahol párbeszédet tudunk folytatni a román társadalommal. Csak így lehet falakat bontani, s az alaptalan félelmeket eloszlatni” – vélekedett a polgári párt vezetője.
Biró hangsúlyozta, hogy az MPP-nek jól meghatározott véleménye van mind az autonómia, mind az etnikai kérdésről. „Ha egyáltalán lesz ilyen találkozó, akkor arról nekünk is kell tudnunk, nem úgy, mint az 1993-ban Neptunon szervezett PER-találkozóról, ami miatt már most is sokan farkast kiáltanak” – fogalmazott Biró, utalva arra, hogy a Fekete-tenger-parti üdülővárosban lezajlott tárgyaláson Frunda György, Tokay György és Borbély László RMDSZ-politikusok titokban, mandátum nélkül tárgyaltak az akkori román hatalommal.
Tőkés: nem kell új Neptun
A román–magyar párbeszéd szükségességét Tőkés László sem vonja kétségbe, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke viszont úgy véli, az új kezdeményezésre rendkívül rossz fényt vet a Neptun-botrány, amely az elmúlt évtizedekben megosztotta az erdélyi magyar politikát. „Tudnunk kéne, ki kezdeményezte, kinek áll érdekében, hogy az amerikai jogvédők ismét tárgyalóasztalhoz üljenek az RMDSZ-szel és a román politikai pártok képviselőivel. Arra is kíváncsiak vagyunk, kitől kaptak felhatalmazást azok, akik leültek a PER-rel előzetesen tárgyalni” – fogalmazta meg kérdéseit Tőkés.
A Krónika érdeklődésére elmondta, nem csoda, hogy ez a téma épp akkor kerül terítékre, amikor az ország államfőválasztásra készül, és az RMDSZ épp bemutatta az autonómiatervezetét.
„Látható, hogy a román politikum szabad utat adott Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek, államfőjelöltnek, hogy az autonómia kérdésével eljátszadozzon. Így Victor Ponta miniszterelnök-államfőjelölttel – akivel Kelemen együtt kampányol – megmozgatják a magyar és a román nemzeti érzéseket. Attól tartok, hogy egy neptuni forgatókönyv szerint az Amerikai Egyesült Államok a világ rendőrének szerepkörében olyan forgatókönyvet gondolt ki, amelyben a román érdekek érvényesülnek, és a magyar felet megint pacifikálják, az autonómiaügyet pedig valamilyen kompromisszum mentén leszerelik” – fogalmazott.
A Neptun-ügyre utalva Tőkés rámutatott, korábban is az amerikai és a román fél választotta ki a tárgyalópartnert. „Most pedig megint ugyanez történik, mindig a kényelmes magyarokat választják” – tette hozzá. Tőkés megjegyezte, az RMDSZ „önjelöltjei” sem 1993-ban, sem most nem kaptak mandátumot – még a szövetség illetékes testületeitől sem – arra, hogy a magyar ügyet képviselőjék ebben a párbeszédben.
Toró: magyar–magyar konszenzus kell
Előrelépés lenne, ha elindulna egy újabb magyar–román párbeszéd, de fontos, hogy ez ne a színfalak mögött történjen, és fedje le a romániai magyar társadalom minden szegmensét – szögezte le lapunknak Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is úgy értékeli, a neptuni tárgyalásokkal az volt a gond, hogy néhány RMDSZ-es csúcspolitikus felhatalmazás nélkül tárgyalt a PER közvetítésével, stratégiai célokat söpörtek a szőnyeg alá, „kiváltva azokat látványos, de a jövő szempontjából nem túl lényeges elemekkel”.
„Nekünk arra lenne szükségünk, hogy találjunk hosszú távú garanciákat az alaptörvényben, a jogszabályokban, hogy gyakorlatba tudjuk ültetni a céljainkat, hogy meg tudjuk valósítani az autonómiát” – szögezte le a politikus. Hozzátette, az RMDSZ már több ízben elveszítette a bizalmat, ezt mutatja a szavazatok számának alakulása is. Emlékeztetett, 25 év alatt egymillióról 350 ezerre csökkent a szövetségre voksolók száma.
„Ezt a bizalmat csak úgy lehet helyreállítani, ha elindul egy magyar–magyar egyeztetés, majd ez alapján létrejön egy etnikumközi megállapodás. Nem új gondolat, hogy a román és a magyar közösségnek egyezségre kell jutnia az ország és a nemzet jövőjével kapcsolatban. Nekünk minden állásfoglalásunkban benne van az igény egy őszinte párbeszédre. Ám ezt nem lehet parlamenti politikára vagy az RMDSZ által kedvelt és gyakorolt titkos paktumpolitikára alapozni, mert az nem vezet eredményre, de bizalmatlanságot szül, megosztja a közösséget” – mondta az EMNP elnöke.
Toró fontosnak tartja, hogy a nagyhatalmak kezdenek ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert eddig az volt a legnagyobb probléma, hogy nem sikerült a közömbösség falát lebontani. „Tudom, hogy Allen Kassof nem emberbaráti megközelítésből akar közvetíteni, megvannak a nagyhatalmi szempontjai, az ukrán válság is érzékenyebbé tette a stabilitás, az interetnikus kapcsolatok iránt, de mindenképp ki kell használni ezt a helyzetet” – szögezte le Toró T. Tibor.
Bakk: elmozdulás várható kisebbségpolitikai kérdésekben
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által megteremtett autonómiamozgalmi háttér és az Amerikai Egyesült Államok új biztonságpolitikai mérlege, azon belül pedig a Romániának juttatott szerep eredményezte, hogy a PER újra közvetítői szerepet vállalt a román–magyar párbeszédben – fogalmazott a Krónika megkeresésére Bakk Miklós politológus.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) politikatudományi tanszékének docense rámutatott, hogy ha Amerika a helyzet eredményesebb stabilizálására törekszik, fontos lenne figyelembe vennie, hogy az erdélyi magyar politikai tér pluralizálódott, tehát hasznos lenne az RMDSZ mellett a többi erdélyi magyar politikai erőt is bevonni a tárgyalásokba. „Ez nehezítené a megbeszéléseket, de biztosabban vetítené előre a stabilitás esélyét” – jegyezte meg.
A politológus úgy értékelte, nem biztos, hogy a tárgyalások eredményeképpen olyan megoldás születik, amelyet az erdélyi magyar közvélemény pozitívnak tekintene, de mindenképpen lehetőség nyílna arra, hogy a magyarok kisebbségi jogai tekintetében a korábbi kulturális, intézményi és egyéni jogokra összpontosító megoldások helyett áthelyeződjön a hangsúly a területi megoldásokra.
„A PER már 1993-ban vállalt közvetítői szerepet, de teljesen más helyzetben, mint a mostani. Akkor az RMDSZ brassói kongresszusa után éppen lezárult a szervezet intézményi konszolidációja, integrálódott a román pártrendszerbe, jóllehet a magyar választók ekkor még nem pártnak tekintették. Akkor alakult ki a szövetségen belül a később fősodorrá váló irányzat, amely a pártkoalíciós stratégiát tartotta elsődlegesnek, és a PER erre a lehetőségre játszott rá. Az amerikai szervezet által vezetett tárgyalások lényegében az akkor formálódó román kisebbségpolitikai rezsimet segítették elő: ennek is szerepe volt abban, hogy 1996-tól kezdve az RMDSZ majdnem a teljes román pártpaletta számára elfogadott koalíciós partnerré vált” – részletezte Bakk.
Szerinte ára is volt ennek: az RMDSZ-nek zárójelbe kellett tennie az autonómiaprogramját, amelynek helyét az egyedi intézkedések sorozata, illetve az azokkal kapcsolatos alkuk, a partnerekkel folytatott egyezkedések töltötték fel. „Ma azt látjuk, ez a stratégia kimerítette lehetőségeit, ami abból is látszik, hogy az RMDSZ folyamatosan szavazatokat veszít. Az autonómiamozgalom pedig az RMDSZ-en kívülre helyeződött, az ellenzéke vállalta fel nyomást gyakorolva a szövetségre. A mostani autonómiatervezet is jelzi, e nyomásgyakorlás nem volt teljesen sikertelen” – tette hozzá.
Bakk fontosnak nevezte, hogy az SZNT mozgalmi tevékenységének sikerült a külföld figyelmét is a Székelyföldre irányítania. „A skóciai népszavazás előtt, amikor a nemzetközi sajtóban arról értekeztek, hogy milyen dominóhatást válthat ki Skócia függetlenedése, akkor az autonómiára törekvő, etnoregionális mozgalmak és területi csoportok listáján megjelent a Székelyföld is. Tehát a Székelyföld felkerült erre a fontos európai térképre, amelyen az európai nemzetállamokat feszegető mozgalmak kaptak helyet” – mutatott rá.
Bakk szerint az Amerikai Egyesült Államok is azért figyelt fel erre, mert biztonságpolitikai és stratégiai szempontból Romániának kitüntetett szerepet szánt a NATO-n belül, ezért érdekelt abban, hogy az ország stabil legyen, ne mutatkozzon rajta olyan biztonságpolitikai rés, amelyen keresztül súlyos konfliktus esetén valamilyen beavatkozás lehetősége teremtődik meg.
„Amerika érdekelt abban tehát, hogy a Székelyföld-kérdésre megoldás szülessen, és a PER, bár nyilvánosan nem az amerikai kormányt képviselői, ennek az érdeknek a közvetítője” – mondta a politológus.
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyi bárka
Kedden délután mutatták be az érmihályfalvi Máté Imre Városi Könyvtárban az Erdélyből elszármazott Serdült Benke Éva Erdélyi bárka című kötetét. A könyv A 20. századi erdélyi „gályarab”-prédikátorok című fejezetében az 1956-os forradalom idején meghurcolt, illetve mártírhalált halt áldozatokkal is foglalkozik, név szerint Sass Kálmánnal, Csiha Kálmánnal, Balaskó Vilmossal, valamint Fülöp G. Dénessel.
Serdült Benke Éva jelenleg Magyarországon, pontosabban Pakson élő tanár, író. Írásai a ‘90-es évek eleje óta jelennek meg. Az Erdélyi bárka című könyve tizennyolc írást foglal magába, többnyire történelmi és művelődéstörténeti esszéket. A könyv a szekszárdi Babits kiadónál látott napvilágot. Serdült Benke Éva kötetének témája Erdély régmúltja és közelmúltja, célja a kulturális értékek összegyűjtése, a szülőföld történelmi eseményeinek egyfajta megközelítése.
Az Erdélyi bárka találó cím. Azt jelenti, hogy mindent, ami magyar érték, összegyűjtendő a közös bárkába, és mindenkinek kötelessége azt megőrizni az utókor számára, a történelem és az élet viharaiban is.
A mihályfalvi tékában az írónőt Gheri Judit könyvtáros köszöntötte, majd moderálta a beszélgetés fonalát. A szerző beszélt könyvének történetéről, bemutatóiról, amelyek Erdély- és Partium-szerte estek meg, illetve említést tett Életem, Erdély című legfrissebb kötetéről is, amely alig néhány hete jelent meg Marosvásárhelyen.
A könyvbemutatón közreműködött a Darabont Aliz dirigálta Veres László Zsolt Városi Kórus, valamint Szabó János, a helyi Móka színjátszó csoport vezetője, aki elmondta a kötet mottójaként szereplő Kányádi Sándor Nóé bárkája felé című versét, majd részleteket olvasott fel a bemutatott kötetből.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

A mesterség is lehet hivatás
Az egykori erdélyi református püspök, Szász Domokos nevét vette fel az Orbán Viktor által Kolozsváron felavatott új magyar nyelvű szakiskola. A mérföldkőnek számító eseményen a magyar miniszterelnök úgy fogalmazott: eljött az ideje az erdélyi magyar szakoktatási rendszer megújításának. 
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke avatta fel október 3-án Kolozsváron a Református Kollégium szeptemberben indított szakoktatásának új épületét. A tízéves jogvita után az Erdélyi Református Egyházkerülethez visszakerült épületet 1895-ben építtette az egyházkerület akkori püspöke, Szász Domokos. Az új református szakiskola a jeles egyházi vezető nevét viseli.
Orvos és gázszerelő: egyformán fontos
„A Magyarország határain kívülre irányuló támogatások többségét oktatásra és nevelésre fordítjuk. Ez így helyes, ha a cél a nemzet megmaradása és gyarapodása” – fogalmazott Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök a Kárpát-medencei magyar középiskolai, kollégiumi rendszer és a magyar nyelvű felsőoktatás megteremtése és megszilárdítása után fontosnak tartja a magyar nyelvű szakoktatás újjáélesztését. „Az egyházi intézményeknek mindig készen kell állniuk, hogy megfeleljenek az új idők kihívásainak. Ez a kihívás Erdélyben ma azt jelenti, hogy élesszük újra a magyar nyelvű szakoktatási rendszert.” A református egyháznak az erdélyi magyar oktatásban betöltött szerepét ecsetelve a miniszterelnök így fogalmazott: „Minden szakma becsülete két olyan pilléren áll, amely mélyen gyökerezik a protestáns hagyományokban: képzés és hivatás. Felszínre kell hoznunk a képzés és a hivatás eredeti értelmét. Ezekre pedig leginkább azok hivatottak, akik még ismerik e szavak valódi értelmét.”
Orbán Viktor hosszan beszélt a különböző szakmák és mesterségek becsületének visszaszerzéséről. „Hibát követünk el, amikor a hivatás fogalmát szakmákhoz, és nem emberekhez társítjuk. Valójában mindenki hivatást gyakorol, aki felelősségteljesen végzi munkáját, és lelkiismeretesen dolgozik. Olyan városban, ahol nem lelkiismeretes emberek gyűjtik össze a szemetet, vezetik a buszokat és nyírják a füvet, senki sem élne szívesen és hosszú ideig.” Az embernek nemcsak az orvosát kell nagy körültekintéssel megválasztania, hanem a gázszerelőjét is, ennek ellenére ma is gyakran értetlenséget szül, amikor egy foltozott nadrágú, olajos kezű ember saját munkájára hivatásként tekint. Pedig a protestáns értelmezés szerint a hivatás Istentől kapott elhivatás, amelyet mindenkinek a saját szakterületén kell betöltenie: fodrászként, vízszerelőként, politikusként, atomfizikusként. „Egy hazának sokféle mesterségre van szüksége” – summázta a magyar miniszterelnök.
Mentés végveszélyben
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szerint az erdélyi magyar közösség újra kezébe vette gyermekei taníttatását, miután felismerte a végveszélyt: lassan elfogynak az egy-egy szakmát mesteri fokon művelő emberek. Napjainkra érett be az a kommunista időszakbeli riogatás, hogyha a gyerek nem tanul, kollektivista vagy gyári munkás lesz. A rendszerváltás utáni egyetemi dömping rátett egy lapáttal a mesterségek gyors elértéktelenedésére, elhitetve a közvéleménnyel, hogy csak az számít megvalósításnak, ha valaki mérnök, tanár vagy orvos lesz. Ez oda vezetett, hogy fiataljaink több egyetemi diploma birtokában is kiszolgáltatottakká válnak, nem találnak munkát. Erdély szórványvidékein a helyzetet az is súlyosbította, hogy alig léteznek magyar nyelven oktató szakiskolák.
Ezen igyekezett változtatni a református egyház. A püspök kijelentette: az anyaország támogatása nélkül a református kollégium és az egyházkerület együttes akarata ellenére sem jött volna össze az új szakiskola. „Nem egészen tíz hónappal ezelőtt fordultam Orbán Viktor miniszterelnökhöz. Ő nem csak megértett, és hátba veregetett, hogy így tovább, püspök úr, hanem szavait tett is követte” – mondta a püspök. Az iskolaavatás ünnepi pillanataiban Kató Béla nem felejtett el szólni a szakoktatás körüli dilemmákról sem: „Az igazi kérdés: sikerül-e megváltoztatni itthon a szakoktatást övező negatív hozzáállást? Én hiszem, hogy igen! Egyetlen gyereket sem hagyunk elveszni.”
Csillagos tanműhelyek
A Székely Árpád igazgató által vezetett kolozsvári Református Kollégium szűk egy évvel ezelőtt úgy vállalta fel az új tanintézet létrehozását, hogy az alapozás idején tucatnyi kérdésre még nem ismerték a választ. A tanfelügyelőség, a magyar főkonzulátus, Kolozsvár magyar alpolgármestere, az RMDSZ oktatási főosztálya és az Erdélyi Református Egyházkerület informális találkozói után hosszú ideig nem mozdult semmi, hiszen egyetlen biztos pont volt a történetben: a visszakapott egykori szeretetotthon lelakott, tönkrement épülete. Felújítására és az iskola beindítására azonban a román állam nem adott pénzt. Az időközben korrupció vádjával letartóztatott magyar főtanfelügyelő-helyettes, Péter Tünde volt az iskolaindítás legfőbb világi támogatója, ő segédkezett a különböző tanügyi engedélyek beszerzésében.
Az iskola elindításához tehát nélkülözhetetlenné vált a magyar állami támogatás: információink szerint magyarországi költségvetési forrásokból 600 ezer euróval támogatták az iskolaépület teljes felújítását és berendezését. A Szász Domokos szakiskolát nemcsak külsőleg, hanem berendezésében is a kor követelményei szerint újították fel és rendezték be. A szakácsképzést szolgáló modern konyha a legelegánsabb étterem konyhája is lehetne, az elektronikus műszerekkel felszerelt tanműhelyek is jól képzett elektronistákat ígérnek. A szakmai és elméleti oktatást nagyszerűen felszerelt laborok is biztosítják. Kató Béla püspök szerint sikerült kedvező áron beszerezni a szükséges felszerelést, ilyen szempontból is sikertörténet az egykori szeretetotthon gyors ütemű felújítása és átadása.
A jó képzés cégérdek
Az eredeti elképzelés szerint a kolozsvári Református Kollégium lelkész-tanára, Kovács Tibor lett volna az új szakiskola igazgatója, a megyei tanfelügyelőség azonban a mindössze három osztályból álló új tanintézet élére nem hagyott jóvá külön vezetőt, így a fiatal lelkész a püspökség megbízottjaként felel a szakoktatási vonalért. A szeptemberben 79 gyerekkel, román tanfelügyelőségi és minisztériumi engedéllyel hivatalosan elindított három szakiskolai osztályban 30-an szakácsnak, 23-an fodrásznak tanulhatnak, 26-an pedig két szakmát is elsajátíthatnak: az elektronista képesítés mellett gáz-vízszerelői szakmunkásdiplomát kapnak.
Az elmúlt időszak egyik sok ismeretlenes feladványa volt a szaktanárok, mesterek alkalmazása. A kolozsvári magyar szakemberhiánnyal járó gondokat az is súlyosbította, hogy a kollégium három szakiskolai osztályra senkinek sem tudott főállást ajánlani. Ilyen körülmények között a püspökség kedvezményeket biztosított az ott tanító magyar szakembereknek. A szakácsosztály oktatását elvállaló szakember-vállalkozó, Kovács Zsolt mesterszakács, a Mikó étterem üzemeltetője például megkapta az iskola diákjainak étkeztetési jogát: az ő cége szállítja a bentlakóknak és az iskolában étkező kisebb osztályok diákjainak a napi menüt. A fodrászoktatásra is sikerült tanári diplomával rendelkező magyar vállalkozót találni Somkodi Noémi fodrászoktató tanár személyében, az elektronikai szakra pedig eddig román iskolában oktató magyar mérnök-tanár, Katona Kálmán jelentkezett, akinek régi álma magyar szakiskolában tanítani. Hozzájuk társul Béner István víz-gázszerelést oktató mérnök-tanár, doktorandusz is.
Kovács Tibor szerint ebben a tanévben véglegesítik azon kolozsvári cégek körét, ahol a diákok a szakmai gyakorlatot végzik. A hároméves szakiskolai képzésben ugyanis az első év inkább elméleti képzést jelent, és csak második évtől kötelező az állandó szakmai gyakorlat egy vállalati telephelyen. A kezdeti tartózkodások ellenére potenciális partnerekben nincs hiány. Az ünnepélyes avatón az Emerson multinacionális cég kolozsvári igazgatója, Hopka Balázs elmondta: ma már egyetlen nagy cég sem várhatja, hogy az iskolák futószalagon szállítsák neki a jobbnál jobb szakmunkásokat. Ehhez partneri viszonyt kell kiépíteniük az oktatási intézményekkel, s ebben a törekvésben az Emerson élen jár.
Kijárat a zsákutcából
A szakiskola természetesen nem jelenti a továbbtanulás zsákutcáját. A három éves képzés után a szakmunkásdiplomával rendelkezők beiratkozhatnak egy líceum 11. osztályába, esti vagy nappali tagozatra. Kovács Tibor örömmel nyugtázza, hogy sok fiatal eleve azért iratkozott a magyar szakiskolába, mert szakmát akar tanulni. Közülük többen is megállnák a helyüket a kollégium líceumi osztályaiban, sok a jó képességű gyerek, tehát eleve tévhitnek bizonyul, hogy szakmát tanulni csak a leggyengébbek jönnek. „Akinek jó a kézügyessége, de nem megy neki túl jól a matek, nem feltétlenül buta gyerek. Mindössze annyit jelent, hogy 5-8. osztályban mindenkit egyforma szempontrendszer szerint bírálnak el, nincs pályaalkalmassági előkészítés. Ez a rendszer alapos változtatásra szorul” – fogalmaz a kolozsvári magyar szakiskola új egyházi vezetője. A Szász Domokos szakiskola már ezen az úton jár.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Budapesti kilincselés
Orbán Viktor adja a pénzt – sarkosan így lehetne meghatározni az erdélyi magyar közösségi építkezések finanszírozásának fő forrását. Az erdélyi intézményépítés elkötelezettjei már az első Orbán-kormány idején magabiztosan mozogtak Budapesten, hiszen tudták: az erdélyi magyarság számára a magyar kormány jelenti a legbiztosabb pénzforrást. Ahonnan mindenféle mendemonda ellenére bőven kapott az RMDSZ, a történelmi magyar egyházak vagy a Tőkés László nevével fémjelzett ellenzéki kör, amely oktatási, kulturális vagy gazdasági intézményteremtés és -építés céljából kilincselt.
Mondhatnánk azt is, hogy így van ez rendjén. Ha az anyaország megengedheti, miért ne tenné, hiszen a határ mindkét oldalán egyformán magyarok élnek. Az aprócska különbség csak az, hogy az egyik magyar az adójából termeli meg költségvetési forrásként a pénzt, a másik pedig a rászorultság „jogán” elkölti. Talán ezzel sem lenne baj, ha a dolgok normális módon működnének: azaz az adófizető magyarországi ember pénzéből egészítenék ki az adófizető erdélyi magyar közösségi célokra fordítható pénzét. Ez lenne az élet természetes menete. De hát nem ez történik.
Valahogyan ritkán hallom újságíróként, hogy Kelemen Hunor, a román kormány miniszterelnök-helyettese adja a pénzt közösségi építkezésünkhöz. Pedig hát egy ilyen magas rangú állami beosztásnak hasonló lehetőségeket is tartogatnia kellene a romániai magyarság számára. Úgy tűnik, a rendszerváltás óta nem igazán volt divat Bukarestben közösségi építkezéseink ügyében kilincselni. Kormánypárti magyar politikusaink többnyire saját pecsenyéjüket sütögették az elmúlt két évtizednyi, rövid megszakításokkal tarkított kormányzati szerepvállalásuk idején. S ha most valaki hirtelen sorolni kezdené a magyar falvakban (is) leaszfaltozott középkori utakat, a közművesítésbe fektetett állami pénzeket, vagy a kínnal-bajjal kimeszelt magyar iskolákat, rögtön mondom: az erre érkező pénzek arányaiban sokkal kevesebbet jelentenek, mint amennyit Románia lakosságának mintegy 6 százalékát kitevő magyarság alkalmazottként vagy vállalkozóként befizet az államkasszába.
A 21. században normális európai országban nem kell kormányon lenni ahhoz, hogy egy nemzetiségi iskolát tanévkezdésre tatarozni lehessen, vagy egy kisebbségek által lakott településre ivóvizet vezessenek be. Ezzel indokolni a romániai magyarság sorsát negatívan befolyásoló, és folyamatosan megújuló kormányzati szerepvállalást, több, mint kishitűség. Olyan kishitűség, ami eleve kizárja például magyar nyelvű oktatási intézmények újraindítását vagy alapítását. Ezért nincs magyar nyelvű állami egyetem – de van helyette magyar költségvetési pénzekből immár sok milliárd forintból finanszírozott Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A román hatalom által olyan magánegyetemnek titulált magyar intézmény, amelynek bukaresti társfinanszírozása évről évre a jövő ködébe vész. Roppant kíváncsi lennék, hogy Kelemen Hunor kultúráért és oktatásért is felelős miniszterelnök-helyettes mikor vetette fel utoljára a magyar egyetem román finanszírozásának ötletét. Hogy az önálló állami magyar egyetem létrehozásáról ne is beszéljünk.
A minden út Budapestre vezet című történet immár nemcsak Erdélyben, hanem magyarországi kormánypárti politikusok körében is természetes jelenséggé vált. Ezt erdélyi magyar értelmiségiek olykor azzal teszik természetessé, hogy az utóbbi 40 évben ötezer magyar orvos, és ennél sokkal több tanár és műszaki értelmiségi telepedett át Magyarországra, tehát az anyaország adós az ingyen kapott értelmiségért. Ebben csak annyi hibádzik, hogy ilyen alapon kilincselnünk kellene a nyugat-európai vagy az Egyesült Államok kormányánál is, hiszen az elmúlt évtizedekben legalább akkora exodus irányult azokba az országba is.
Orbán Viktor Kolozsváron elegánsan fogalmazott: isteni ajándéknak nevezte, hogy éppen a mai magyarországi kormánytöbbség támogathatja az erdélyi magyar törekvéseket. Számunkra viszont legalább ekkora ajándék lehetne, ha végre olyan politikai elit venné át az erdélyi magyarság ügyének intézését, amely Budapest mellett Kolozsváron és Bukarestben is kilincselne. A köz érdekében.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Vérnyomok között, csatazajban
Hogyan lehet a szórványban hosszútávon megtartani a református lelkipásztori állásokat, fenntartani a gyülekezeteket? Szórványokat és missziós egyházközségeket gondozó lelkipásztorok tárgyaltak Algyógyon a témáról, amelyben az Erdélyi Református Egyházkerület vezetősége is program kidolgozására készül.
A szórványlelkész-találkozó hagyományai immár több mint húsz évre nyúlnak vissza: 1993-tól 2005-ig évente találkoztak a lelkipásztorok. Támogatás hiányában 2013-ig szünetelt a folyamat, a tavalyi találkozó sikerességén felbuzdulva viszont Erdélyből és Moldvából idén már több mint hatvan lelkipásztor gyűlt össze Algyógyon. Kiértékelték az elmúlt év eseményeit, munkáját, megosztották egymással a gondokat, megbeszélték az elvárásokat.
Az Erdélyi Református Egyházkerület vezetőinek beszámolójában Kató Béla püspök ismertette a kerület szórványlelkészeket is érintő döntéseit. „Fontos, hogy biztosítva legyen a lelkipásztorok anyagi biztonsága, különben hamar otthagyják a gyülekezetet. Ahol lehet, meg kell tartani a lelkészi állást, de tudni kell, hogy az egyházkerület nem a lelkipásztort akarja eltartani, hanem a gyülekezetet akarja megerősíteni, hogy képes legyen a lelkipásztorát eltartani” – fogalmazott a püspök.
Hogy mit jelent ez? Kató Béla szerint azt, hogy nem a lelkipásztornak kell segítséget nyújtani, az egyház nem a lelkész családját akarja eltartani, a lelkipásztorok ugyanis képzettségüknél fogva máshol is szerezhetnének állást. A gyülekezetet kell segíteni a megerősödésben, hogy képes legyen fenntartói járulékot fizetni, kigazdálkodni a lelkipásztori állás fenntarthatóságát biztosító pénzt. „Kiszámoltuk: ha egy közösség nem tud évente legalább 8000 eurónyi összeget befizetni, veszélybe kerül a lelkészi állás. Persze vannak olyan kicsi gyülekezetek is, ahol ingatlanok bérbeadásából, egyéb jövedelmi forrásokból sikerül előteremteni a szükséges pénzt” – magyarázza a püspök. Ha nincs meg az említett összeg, ki kell egészíteni. Úgy tűnik, a magyarországi kormánnyal sikerült megértetni: ha az utolsó magyar adminisztrátor is kivonul egy településről, a közösség menthetetlenül a pusztulásba tart. A püspök által vázolt tervek szerint a magyar állami támogatást pályázati formában osztják el, a támogatásnak ugyanis vannak teljesítendő kritériumai.
Más helyzet, ha egy gyülekezetből elfogynak az emberek. Ezért az egyházkerület vezetősége a gyülekezeti központokat szeretné megerősíteni – a parókia felújításával, szolgálati autó biztosításával –, ahonnan a lelkipásztor öt-hat, akár tíz kisebb szórványba is el tud járni.
Felvetésünkre, miszerint nem kínálkozik-e megoldásként hogy a nagyobb, tehetősebb gyülekezetek felvállalják a kisebbek gondjait, segítsék őket nemcsak imádságban, de anyagilag is, Kató Béla kijelentette: ahogy a társadalomban sem, úgy az egyházban sem működik a javak egyenlő elosztásának elve. Léteznek ugyan Erdélyben hasonló jellegű, esetenként példaértékű kezdeményezések, kényszeríteni azonban nem lehet senkit sem. És ez a fajta emberi szolidaritás egyre kevésbé működik.
 Zsúfolt imaház vagy üres templom?
Kétségbevonhatatlan tény, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület híveinek lélekszáma drasztikusan csökken. Míg Szász Domokos püspöksége idején, az 1800-as évek utolsó tizedében készült jelentések arról szóltak, hogy évente hatezerrel nőtt a lélekszám, addig az elmúlt években az erdélyi püspökök ennek az ellenkezőjéről számolhattak be a gyűléseken. „Hiába harcolunk sokszor az ingatlanjainkért, ha nem tudjuk élettel megtölteni azokat. A legutolsó kicsi imaház, amely megtelik, sokkal értékesebb számomra, mint az őraljaboldogfalvi templom, amely már régóta üresen áll. Őraljaboldogfalván már nincsenek magyarok. A lélekszámcsökkenés az egyház legnagyobb gondja. Ha nincs ember, nincs közösség sem” – állítja Kató Béla.
Márpedig ez elsősorban nem pénz kérdése. Ezért jó, hogy az átlaghoz képest Erdélyben a református lelkipásztoroknak van a legtöbb gyermekük. Így amikor a nagycsaládról beszélnek, saját életükkel állíthatnak példát. Ez azonban nem elegendő: rengeteget kell foglalkozni a fiatalokkal, beszélni, megértetni velük az élet értelmét, célját, megismertetni velük a keresztyén értékrendet, a nagycsalád boldogságának titkát. Mindezeket pedig nemcsak az igehirdetés révén, sokkal inkább a velük való állandó foglakozások, táborozások során.
 Ifjak: jönnek, mennek, maradnak
Az algyógyihoz hasonló találkozók során elsősorban egymás beszámolóit hallgatják meg a jelenlevők, eszme- és tapasztalatcsere folyik, újabb ás újabb ötletek bukkannak fel. Beszélgetések zajlanak, hogy melyik gyülekezetben mit kell tenni annak érdekében, hogy jobban menjen a munka. „Egész napot szántunk arra, hogy mindenki elmondhassa panaszát, amelyet az egyházkerületi vezetők természetesen meghallgattak. Az együttlétek alkalmával előadásokra is sor kerül. Nem dogmatikai jellegű fejtegetések, hanem a szolgálati munkával kapcsolatos előadások, ezekre a szórványban levők egyszerűen ki vannak éhezve” – magyarázza Vetési László szórványügyi előadó, a találkozók ötletgazdája. Úgy tartja, 15-20 évvel ezelőtt sokkal nehezebb volt a helyzet, mint most, a lakhatási és életkörülmények ugyanis ma már lényegesen jobbak, a szolgálati autókkal, az egyre modernebb kommunikációs technikával egyszerűbb a kapcsolattartás.
Pozitív diszkrimináció
„Korábban nyolc éven át a mezőségi Melegföldváron és Feketelakon szolgáltam, de csak most van lehetőségem részt venni az algyógyi találkozón” – meséli Barticel Kiss Krisztián, a maroshévízi gyülekezet lelkipásztora. Szerinte több szempontból is hasznos ez a találkozó, éjszakába nyúlóan beszélgettek a „hasonló cipőben járó szórványkollégákkal”, problémákra kerestek közös megoldásokat. Maroshévízhez tíz kisebb szórvány tartozik, egy részük ortodox tömbben, másik része katolikus vidéken él. A két legközelebbi kollégához, Ratosnyára és Gyergyószentmiklósra rengeteget kell utazni, a helyettesítés kérdése ugyanis nem volt megoldott. Az algyógyi beszélgetések során körvonalazódott, hogy az esperesi segédlelkész tudna bizonyos esetekben segíteni. „Most úgy érzem, nem vagyunk magunkra hagyva, pozitív hozzáállást tapasztaltam az egyház vezetősége részéről. Feltöltekezve jöttem el Algyógyról” – mondja Barticel Kiss Krisztián. „Mintha pozitív diszkriminációban részesültünk volna” – teszi hozzá mosolyogva.
Vetési szerint a szórványban nagy problémát okoz a lelkipásztor családtagjainak sorsa: a feleségnek nincs munkahelye, a gyerekeket nem lehet magyar iskolába íratni. Ezért aztán nagy volt a mozgás e területen, akadt rá példa, hogy fél év alatt három lelkipásztor is váltotta egymást egy missziós gyülekezetben. Uzdiszentpéteren 20 év alatt 32 lelkipásztor szolgált, Bákóban valamivel jobb a helyzet: ott az elmúlt 40 évben 17 pap fordult meg. A gyülekezetekben többnyire elvárják, hogy a papnak legyen tapasztalata, de a fiatalnak is örülnek, aki nagy lendülettel veti bele magát a munkába. Sok helyen tapasztalható, hogy ha egy fiatalabb lelkész több időt marad egy gyülekezetben, ott nagyobb a pezsgés: bibliaórákat tart, gyülekezeti találkozókat szervez, foglalkozik a fiatalokkal, kirándulni viszi őket, amire az idősebb korosztály már ritkábban vállalkozik. Elgondolkodtató viszont, hogy sok esetben olyanok kerülnek gyülekezetbe, akik a vegyes vidékeken nem tudnak vagy egyenesen nem akarnak elmondani néhány szót románul is – például temetés alkalmával.
A céltalanság magányossága
További problémát jelent a lelkipásztorok hiányos felkészültsége a szórványmunkára. Megszokott életterükből kiszakadva, speciális kihívások elé kerülve sokan kiégnek, leépülnek, elmagányosodnak. Az idősebbeknél ez sok esetben alkoholizmushoz vezetett, a fiataloknál inkább a számítógépfüggéshez. „Ez a lelkészi kategória nagyon leterhelt életformát folytat, hiszen a szórvány nagy csatatér, ahol vérnyomok látszanak, csatazaj hallatszik” – fogalmaz Vetési. A lelkipásztoroknak tisztában kell lenniük saját, illetve az intézményes távlati és közelebbi céljaikkal, saját mindennapi programjukkal. Úgy nem lehet szórványban szolgálni, mondja Vetési, hogy az ember sodródik az árral, és csak a holnapot nézi. „Nem csak szólam szintjén kell hinni és vallani, hogy azon a helyen Jézus Krisztus jó vitéze vagyok. Stratégiát kell kidolgozni minden területen, az a regenerálódásban is segít. Például az oktatás területén: van-e iskola, kell-e iskolabusz, hova mennek a gyerekek továbbtanulni, tudok-e segíteni a tanítónőnek pályázni az ingázásra, és hasonlók” – sorolja szórványügyi előadó.
Somogyi Botond
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Megmenekült a gyantai elemi iskola
Bihar megye- A szülők kitartásának hála, az RMDSZ és a reformátusok segítségével megmenekült a gyantai elemi iskola.
A tanévkezdéskor még úgy tűnt, hogy a hivatalos szervek gáncsoskodása miatt megszűnik a gyantai magyar elemi oktatás, de a szülők, a református gyülekezet és az RMDSZ összefogásával és segítségével sikerült ezt megakadályozni.
Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök szerint a történtek három dolgot hoztak előtérbe. Egyfelől nagyon fontos, hogy főleg a szórványban, ahol különösen veszélyeztetve van a magyar anyanyelvű oktatás, a szülők egymással is kommunikáljanak, s ne engedjék magukat félrevezetni vagy manipulálni. A másik nagy tanulság, hogy ilyen esetekben mennyire lényeges, hogy a közösségünk erőt tudjon felmutatni, harmadrészt pedig megmutatkozik az is, hogy miért kell jelen lenni a közintézményekben, önkormányzatokban.
Úgy fogalmazott: nagyon fontos az összefogás, és jó az, ha a történelmi egyházak, a helyi vezetők, a civilek és a különböző szervezetek együtt tudnak működni, de mindez csak akkor valósul meg az iskolai oktatás területén, ha a szülői akarat, egységes fellépés is létezik, megvalósul.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Láncra vert „istenmadara”
Tovább borzolódnak Köröstárkányban a kedélyek azok után, hogy az év elején a helyi Pro Tharkan Egyesület egy magyarországi alapítványtól pályázat útján egy majdnem kétmillió forintnak megfelelő értékű, bronzból öntött turulmadarat nyert. A szobor szárnyainak fesztávolsága valamivel több, mint egy méter. A nemzet madara annak az emlékműnek a további díszítőeleme lett volna, mely emlékmű a helyi református egyház tulajdonában lévő területre épült, és amely a román félkatonai alakulatok és civilek által rendezett 1919. április 19-ei vérfürdő emlékére emeltetett.
A helyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, Gábor Ferenc elmondása szerint a tartóoszlop és a madár kihelyezését illetően minden hivatalt és protokollt végigjárt, kezdve a helyi polgármesteri hivataltól – innen az engedélyeket meg is kapták – az egyházi jóváhagyás-kérésig, ám a magyarok „istenmadarát” azóta sem tudták felhelyezni az emlékműre, mert a helyi RMDSZ és a református egyház mindent elkövetett annak érdekében, hogy ez ne történhessen meg. Ennek valószínű oka – az MPP elnöke szerint –, hogy ők nyerték a pályázatot, és ez nem az úgynevezett másik oldal politikáját dicséri.
Mint mondtuk, az 1999-ben emelt emlékmű egyházi területen van, és köztulajdont képez. Legalábbis eddig úgy volt.
A napokban azonban újra megkereste szerkesztőségünket az MPP elnöke, aki elmondta, hogy ajánlott levelet kapott a helyi RMDSZ-től Mikló Ernő elnök aláírásával, a szervezet pecsétjével ellátva, mely iromány szerint a helyi RMDSZ-szervezet betelekkönyveztette az emlékművet a tulipános párt javára. A levélben többek között az is fel van tüntetve, hogy mivel az emlékmű az elmúlt években igencsak megosztotta a magyar közösséget, a szervezet azért döntött a telekkönyveztetés mellett, hogy ezt a jövőben elkerüljék (!). Ennek megfelelően kérik Gábor Ferencet és az általa képviselőt civil szervezetet, valamint a polgári pártot, hogy a 2015-ös esztendőben koszorúzzanak együtt. Továbbá ez is áll a levélben: „Ha valamilyen oknál fogva ön vagy az ön által képviselőt civil szervezet mégis úgy dönt, hogy nem április 19-én szeretne koszorúzni, akkor kérjük, jelezzék ezt írásban, hogy szervezetünk tudja azt jóváhagyni. Mellékelve átküldjük a tulajdonjogot bizonyító dokumentumot és a telekkönyvi kivonatot (…).”
Gábor Ferenc szerint ez még nem minden. A történések napról napra szaporodnak, és egyre furcsább fordulatokat vesznek.
Lakat és lánc
A tulajdonjogi átruházás és a figyelmeztető levél után az emlékmű bejáratát lakattal lezárt lánccal biztosították be, mivelhogy az emlékmű ezután az RMDSZ-szervezet magántulajdonát képezi. Riportunk készítésekor annak szerettünk volna utánajárni, hogyan kerülhetett egy egyházi területen fekvő, köztulajdonban lévő emlékmű egyik napról a másikra a helyi szövetség tulajdonába.
Az ügyben Szakács Zoltán lelkipásztort szerettük volna elsőnek megkérdezni, de a telefont a felesége vette fel, aki közölte, a tiszteletes és családja szeretne kimaradni az egészből, és kérték, tartsuk tiszteletben kívánságukat, amelyhez természetesen joguk van.
Utoljára márciusban beszéltünk Szakács Zoltánnal a kialakult helyzetről. Akkor arra hivatkozott, hogy ő az utolsó, aki ilyen ügyekben dönthet. Minden határozatot, köztük az emlékművel kapcsolatosakat is a presbitérium hozza meg. Akkor az egyházfik át is küldtek szerkesztőségünknek egy nyilatkozatot, amelyben ez állt: „A tárkányi református egyházközség presbitériuma sajnálattal vette tudomásul, hogy Gábor Ferenc és társai, akik ennek az egyházközségnek is tagjai, nem törekedtek arra, hogy az általuk elterveztetett és pályázati úton támogatott, az egyház területét is érintő akciójukban egyeztessenek az illetékes egyházi hatósággal. Mert minden jó ügy elsikkadhat, és tévútra térhet, ha annak képviselői nem tartják be mindenekelőtt a keresztyén emberség párbeszédének, majd pedig a törvényesség útjának menetét. Csak súlyosbítja a helyzetet az a tény, hogy a világi sajtó oldalain keresnek orvoslatot panaszukkal, mikor az egyház vezető testületének, a presbitériumnak a döntése kell, hogy mérvadó legyen ebben a helyzetben.”
Átfedések
Közben sikerült elérni és szót váltani a helyi RMDSZ-szervezet elnökével is, Mikló Ernővel. A helyi szövetség alapembere sajnálatát fejezte ki, hogy egyáltalán valaki is feltételezhette a szervezetről, hogy lezárták volna az emlékmű kerítésének kapuját. Mint mondta, amikor értesült róla, maga vonta be a rendőrséget az ügybe, mi több, le is vágatta a lakatot a kiskapuról. Sőt, feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen. Arra a kérdésünkre, hogy ki lehet az a negyedik „entitás”, aki lezárhatta a bejáratot, nem tudta megnevezni azt.
Ugyanis Gábor Ferenc, aki maga a reklamáló, már startból kiesik a gyanúsítottak közül, a helyi RMDSZ tótumfaktumai tagadják, az egyházi emberek úgyszintén.
Itt aztán megfeneklett a dolog.
Mikló megerősítette, hogy Szakács tiszteletes semmilyen döntést nem hozhat a presbitériumot megkerülve. Tehát az egyház területén lévő emlékművet a presbitérium jóváhagyásával tábláztatta be a szervezet. Ám a presbitérium zöme a helyi érdekképviselőeti vezetőkből tevődik össze, Miklóval az élen.
Hamisítvány!
Az ominózus levél tartalmára is kitértünk, amellyel kapcsolatban megkérdeztük, hogy lehet egy emlékművet kisajátítani egy politikai pártnak? Ugyanakkor a kívülálló szemével nézve itt már jóval többről van szó, mint az MPP-vel való konfrontációról.
A helyi Pro Tharkan civil szervezeten vagy MPP-n kívül magánszemélyeknek vagy bármilyen más csoportnak is lehetne olyan kezdeményezése, hogy elutazik Köröstárkányba koszorúzni. Mivel kérvényezni kell a hozzáférést, ez valahogy nagyon furcsán veszi ki magát: magyarul, nem tudni, a lóláb lóg-e ki, vagy az ördögpata?
Mikló határozottan tagadta a levél eredetét is, mi több, hamisítványnak nyilvánította, amiért, mint mondta, szintén rendőrségi eljárást fog kezdeményeztetni. Az aláírás és a pecsét felől is érdeklődtünk, de szerinte az is oda lett hamisítva. Digitálisan.
Azért is rendőrségi eljárást fog kezdeményeztetni, mert az MPP elnöke rágalomhadjáratot indított ellene a médiában és több internetes oldalon is.
„Mellékelve átküldjük…”
Ha nem olvastuk volna a levél végét, és nem láttuk volna a csatolt dokumentumot, talán el is hisszük, hogy van ilyen. Azaz hamisított levél, pecséttel, aláírással. De ott a mellékelt dokumentum, amelyet a tulajdonjogtól idegen személy nem kaphat meg a közjegyzőtől, csakis a betáblázott emlékmű jogos birtokosa.
Úgyhogy ez a történet nagyon sok sebből vérzik. Bármennyire is szerettük volna elhinni a helyi szervezet elnökének, illetve az általa képviselőt presbitériumnak a jóindulatát, a levélhez csatolt dokumentum halomra döntött minden magyarázatot.
Hogy meddig lehet még ragozni a tárkányi ügyet, nem tudjuk. Tény, hogy nem kell már ide a külső ellenség, felemészti, felőrli a magyar saját magát anélkül is.
Sütő Éva
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Băsescu felmentette kormányzati tisztségeiből Kelement
Traian Băsescu államfő elnöki rendelettel felmentette kormányzati tisztségeiből október 9-én, csütörtökön Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét.
A politikus augusztus elsején nyújtotta be lemondását a miniszterelnök-helyettesi és kulturális miniszteri tisztségről. Az államfő csütörtöki sajtóértekezletén azt mondta, három hónapig hiába várta, hogy Victor Ponta kormányfő másik tisztségviselőt jelöljön Kelemen Hunor helyére. Mivel nem nevezett ki ideiglenes minisztert a kormány tagjai közül, az államfő szerint a kulturális tárca miniszter nélkül maradt.
A koalíciós megállapodás értelmében a kulturális tárca élére az RMDSZ jelölhet minisztert, aki egyúttal miniszterelnök-helyettesi tisztséget kap a kabinetben. Az RMDSZ Biró Rozália szenátort, a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnökét javasolta a posztra, de az államfő bejelentette, hogy őt alkalmatlannak találja.
"Amióta benyújtottam a lemondásomat, folyamatosan fel vagyok készülve arra, hogy el kell hagynom a minisztériumot" - fogalmazott Kelemen a Transindex megkeresésére. Közölte, a tárca vezetésére Korodi Attila környezetvédelmi miniszter személyét javasolja., aki ezt a feladatot 45 napig láthatja el.
"Ha Ponta megnyeri a választást, úgyis új kormány lesz. Ha nem nyeri meg a választást, akkor is bizonyára születnek új döntések a kormány kapcsán, de a lényeg az, hogy a 45 nap az államelnöki választások második fordulója után jár le. Ha elfogadják a javaslatomat, hogy Korodi Attila vegye át a kulturális minisztérium vezetését, ő ezt a feladatot el tudja látni” – mondta az RDMDSZ elnöke. 
maszol.ro

SZNT: Magyarország képviselőinek is ott kell lenniük a román-magyar autonómiatárgyalásokon
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy egy esetleges román-magyar tárgyaláson, amelyik a magyar autonómiatörekvésekről szólna, Magyarország képviselőinek is helyet kellene biztosítani.
A román-magyar autonómiatárgyalások esetleges megkezdéséről azóta cikkezik az erdélyi magyar sajtó, hogy a hét elején kiderült, román politikusok megkeresték az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) szervezetet, hogy közvetítsen a román és a magyar közösség képviselői között.
1993-ban a PER közvetítésével ültek először tárgyalóasztalhoz a tengerparti Neptun üdülőhelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a kormányzó Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja (2001-től Szociáldemokrata Párt) egyes politikusai. Az RMDSZ-es tárgyalók nem rendelkeztek a szövetség meghatalmazásával. Az akkori tárgyalások erősen megosztották az erdélyi magyar társadalmat. Az RMDSZ vezető politikusai a román-magyar kiegyezés első lépésének, a szövetség belső ellenzéke pedig – mely azóta két pártot is alapított – a magyar érdek elárulásának tekintette a Neptunban kötött megállapodást.
Az SZNT pénteki közleményében a 2013 októberében tartott Székelyek nagy menetelése következményének tekintette a párbeszédre való hajlandóság megmutatkozását. Az Izsák Balázs elnök által jegyzett dokumentum szerint a tárgyaláson egyfelől minden olyan magyar szervezetnek képviselőtetnie kell magát, amely a Székelyek nagy menetelésén részt vett, másfelől pedig a magyar kormány képviselőinek is helyet kell biztosítani.
Utóbbit az SZNT azzal magyarázta, hogy az 1996. szeptember 16-án megkötött magyar-román alapszerződés az államközi együttműködés tárgyává emelte a magyarországi román, és romániai magyar kisebbség helyzetével való foglalkozást.
„Kijelentjük: a székelység érdekelt abban, hogy a Magyarország és Románia között megkötött államközi szerződésben foglaltak maradéktalanul érvényesüljenek, és elképzelhetetlenek tartjuk, hogy a romániai magyar közösség helyzetéről úgy folyjanak egyeztetések, hogy azokról az egyik érintett és érdekelt fél, Magyarország hiányzik" – fogalmazta meg az SZNT.
A tanács úgy ítélte meg, hogy ha az erdélyi magyarság, illetve a székelység, a román kormány és a magyar kormány képviselői háromoldalú tárgyaláson tudnának megállapodni az autonóm Székelyföld jogállásáról, és a háromszintű autonómia-koncepció gyakorlatba ültetéséről, akkor Románia és vele együtt Magyarország hosszú távon az európai béke és stabilitás legmegbízhatóbb térsége lehetne.
MTI
Erdély.ma

Az EMNP választmányi elnöke Kelemen Hunornak: a vita nem pofozkodás
Nyílt levélben kérte fel Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államfőjelöltjét Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) választmányi elnöke arra, hogy ne tekintse „pofozkodásnak" a Székelyföld területi autonómiájával kapcsolatos magyar-magyar vitát. A választmányi elnök szerint szükség van a nyilvános vitára, az érvek ütköztetésére.
Kelemen Hunor a kampány során többször is elmondta, nem Szilágyi Zsolttal, az EMNP elnökjelöltjével kíván vitázni a választási kampányban, hanem a román társadalmat próbálja meggyőzni a magyar autonómiatörekvések helyességéről. Kelemen Hunor azt is nyomatékosította, hogy nincs vitája a magyarsággal, és hibának tartaná, ha a magyar jelöltek „egymást pofoznák" a kampányban. Zakariás Zoltán sérelmezte, hogy Kelemen Hunor a nyilvános vitát, az érvek ütköztetését „pofozkodásnak" tekinti. Kijelentette, az RMDSZ jelöltje nem a megfelelő logikai sorrendben indította el a szövetség székelyföldi autonómiatervezetének a közvitáját. Ezt ugyanis a magyar közösségben kellett volna előbb lefolytatni. Zakariás úgy vélte, Kelemen Hunornak és az RMDSZ-nek mind a magyar mind a román közösség felé „hitelességi problémája van".
„Közösségünk kétségkívül erős, ezt legutóbb a Székelyek Nagy Menetelésén is megmutatta. Ön ennek a közösségnek az egyik hangja. Üljünk le és hangoljunk össze, hogy ... az együttes hang is erős legyen!" – szólította fel az RMDSZ elnökét Zakariás Zoltán, az EMNP választmányának az elnöke. Novemberben első alkalommal lesz magyar-magyar verseny a romániai elnökválasztáson. Az RMDSZ Kelemen Hunort a szövetség elnökét, az EMNP Szilágyi Zsoltot, a párt alelnökét indította el a versenyben.
MTI
Erdély.ma

A román-magyar szociológiai kapcsolatokról tartottak konferenciát Bukarestben
Román-magyar szociológiai kapcsolatokról tartottak konferenciát Bukarestben, amelynek célja erősíteni a két ország tudományos közössége közötti együttműködést.
Kósa András László, a konferenciát szervező Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója az MTI-nek elmondta: olyan tudományos programsorozatot indítottak, amelynek célja erősíteni a különböző tudományos területeken tevékenykedő magyar és román kutatók együttműködését.
Korábban az intézet román és magyar építészek számára szervezett rendezvényt, de a román és a magyar matematikusok közötti kapcsolatfelvételt is elősegítette. Jelenleg folyamatban van egy Erdély történelméről szóló előadássorozat, amelyen magyar történészek román nyelven, román közönségnek adnak elő, decemberben pedig fiatal magyar és román feltalálók sorozatát indítják el.
Ebbe a tudományos programsorozatba illeszkedik a román-magyar szociológiai kapcsolatokról szóló konferencia is, amelyen a román szociológia megalapítójának, Dimitrie Gustinak a két világháború közötti időszakban kiteljesedő iskoláját tekintették kiindulópontnak.
Rostás Zoltán romániai magyar szociológus, a konferencia ötletgazdája az MTI-nek elmondta: szükségesnek tartja a román-magyar szociológiai kapcsolatok elmélyítését, ugyanis az 1960-as évek után – amikor a kommunista hatalom rehabilitálta a szociológiát, mint tudományt – a kutatásokban csak röviden, utalásszerűen jelenik meg ez a kapcsolat.
Hozzátette: a két világháború között, amikor elsősorban a Gusti-féle szociológiai iskola mutatott modellt a magyar szociológiának, spontánul, de nagyon intenzíven alakultak a román és az erdélyi magyar, valamint a román és a magyarországi szociológusok közötti kapcsolatok. Ezt pozitív dolognak tartja, és a kölcsönös egymásra hatás erősségét mutatja, hogy akkoriban a román bibliográfiákban sokkal több magyar vonatkozású utalás van, mint csehszlovák, lengyel vagy bolgár. MTI
Erdély.ma

Támadás az iskolák kétnyelvűsége ellen – Újabb feszültség Sepsiszentgyörgyön
Váratlan bejelentést tett a sepsiszentgyörgyi tanács tegnapi, rendkívüli ülésén Antal Árpád polgármester: Rodica Pârvan SZDP-s tanácstag a prefektúrához és az önkormányzathoz intézett levelében kifogást emelt a városi alárendeltségben levő tanintézmények új feliratai ellen, és emiatt az iskolaigazgatókat perrel fenyegetik.
A polgármester elmondta: kétnyelvű táblákat készíttettek, amelyeken a kormányhatározattal jóváhagyott városcímer mellett kizárólag az iskola neve szerepel román és magyar nyelven, illetve néhány esetben – például a Mihai Viteazul Főgimnáziumnál – az iskola logója is, ha van neki ilyen. A táblák megrendelésekor szigorúan törvény szerint jártak el, ő maga nem is érti, miért nem lehet a Constantin Brâncuşi Szakközépiskolára (ennek igazgatója a magyarellenességéről híres Pârvan asszony, aki a tegnapi ülésen nem jelent meg) magyar szöveget kifüggeszteni, mikor a Székely Mikó kollégium falán van román felirat. Szerinte egy normális országban – tudjuk, hogy a miénk nem az – sem a prefektus, sem más nem akadályozhatja meg a kétnyelvű táblák elhelyezését.
A felvetésre elsőként Mădălin Guruianu liberális képviselő helyeselt: szerinte ez jóérzés és kölcsönös tisztelet dolga, hiszen magyar anyanyelvű gyermekek is tanulnak mindkét román középiskolában, ráadásul törvényes szabályozás is létezik az amúgy „természetes” kétnyelvű feliratozásra.
A törvény az iskolanévtáblákról azt írja, hogy ezeknek csak az iskola nevét vagy számát kell tartalmazniuk, semmi mást – közölte Sztakics Éva alpolgármester, majd felolvasta a prefektus válaszlevelét. Ezt a megyei tanfelügyelőség küldte szét az iskolaigazgatóknak, és az áll benne, hogy az új táblákról „eltávolították” a Románia feliratot, az ország címerét, és a (román) nemzeti színeket. Az utolsó bekezdésben felszólítják az iskolaigazgatókat, hogy függesszék fel a táblák kihelyezését az épületekre, mert így elejét vehetik az esetleges későbbi pereknek. Sztakics Éva leszögezte: a táblákra érvényes építkezési engedélye van a polgármesteri hivatalnak, ezeket fel fogják tenni, és elutasítják az iskolaigazgatók riogatását is.
– Sem a táblákat, sem a feljelentést nem láttam, csak a prefektus levelét, amely felszólítja a helyi tanácsot a táblák törvényességének felülvizsgálatára; bár azt is sérelmezik, hogy ezeket a helyi tanács jóváhagyása nélkül, mindössze egy építkezési engedéllyel, alpolgármesteri utasításra kezdték felszerelni, valószínűleg arról van szó, hogy a román felirat legyen felül – közölte megkeresésünkre Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő, aki a prefektusi figyelmeztetést továbbította az iskolákhoz. Hozzátette: tudomása szerint 1989 után egyetlen tanügyminiszter sem adott ki olyan rendeletet, amely az iskolanévtáblák tartalmát, méretét, formáját előírta vagy szabályozta volna, ezért ő maga a minisztérium jogi osztályától kér felvilágosítást ebben az ügyben. Ilyen szabályozás híján a főtanfelügyelő szerint a helyi közigazgatási törvényt kell alkalmazni.
A tanácsülésen a kedden már végleges bírósági ítélettel törvénytelennek minősített városzászlóról is szó volt, Antal Árpád polgármester beszámolt a (lapunkban már ismertetett) perről és arról az elhatározásáról, hogy Strasbourgban fellebbezik meg a magyar közösséget diszkrimináló döntést. Mădălin Guruianu emlékeztetett, hogy a zászlót ő maga is megszavazta, és sok helybeli román is az önkormányzat oldalán csatlakozott a perhez, Incze Sándor nyugalmazott református esperes pedig arra figyelmeztetett, hogy ebben az országban „szent kötelességünk” egymást megérteni, hiszen mindkét nemzet egyre fogy, és azoké a jövő, akik szaporodnak.
Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma

Emlékezés Szentjobb hőseire
Vasárnap délelőtt a szentjobbi római katolikus templomban megtartott ünnepi szentmise után a községközpont parkjába vonultak a település lakosai, ahol az első és második világháborúban elesett szentjobbi hősök tiszteletére emelt emlékművet avatták fel.
Elsőként Molnár József, Szentjobb község polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, megemlékezvén a két világégésben odaveszett szentjobbiakról, majd felolvasta azok neveit. Tizenhét falubeli neve került fel az első, míg harmincnégy név a második világháborúban harcoló hősök közül a Tatár Attila margittai kőfaragó által készített márványtáblára. Az emlékmű kopjafáját Szentjobb anyaországi testvértelepülésének, Sáp községnek az önkormányzata készíttette el, az Márton Árpád, Márton Mária és Engi Csaba munkáját dicséri.
Az avatáson beszédet mondott Cseke Attila parlamenti képviselő, Szentjobb község díszpolgára is, aki a közösség összetartó erejére, hőseink tiszteletére hívta fel a jelenlévők figyelmét. „Egy közösségnek, egy nemzetnek a hőseire kötelező emlékezni és erre emlékhelyet is kell készíteni, hiszen az emlékhelyek révén erősebb a kötődés a múltunkkal.”– mondta Cseke Attila képviselő.
Az emlékművet Cseke Attila és Molnár József leplezte le, majd Fábián Tibor református tiszteletes áldotta és Kurilla Gábor plébános szentelte meg. Az ünnepségen közreműködött a Szentjobbi Hagyományőrző Népdalkör és a Szentjobbi 9-es számú Szent István Király Cserkészcsapat is. A talapzatnál koszorúkat helyezett el Cseke Attila, Szentjobb illetve testvértelepülései, Sáp és Szentpéterszeg küldöttségének tagjai, az egyházak, ifjúsági és civil szervezetek képviselői.
Az ünnepség nemzeti imánk a Himnusz eléneklésével méltóképpen zárult.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kampányolás a hajdúvárosban
Teltház előtt tartotta választói kampánybeszédét Szilágyi Zsolt, aki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltjeként indul a november 2-ai megmérettetésen a romániai államelnöki székért. A rangos vendéget október 8-án, szerdán Balogh János, a helyi néppárt elnöke fogadta a nagyszalontai irodájában, ahol körülbelül 80 érdeklődőt köszöntött.
Szilágyi Zsolt kampánybeszédében ismertette a néppárt fő irányelveit, melyek szerint az önálló döntés jogát szeretnék elérni, létrehozva egy modernizált Romániában a föderalizmust, regionalizmust és az autonómiát. „Ezeknek az értékeknek, elveknek a mentén indítottuk az államelnöki kampányunkat”– mondta a politikus. Megelégedését fejezte ki a szépszámú nagyszalontai megjelenteknek, érdeklődőknek, akik hozzászólásaikkal is bizonyították, nem volt hiábavaló a 217 ezer aláírás összegyűjtés, amelyeket Bukarestben nyújtottak be. Mindez bizonyítja az erdélyi magyarok előtt, hogy ügyeiket képviselőik Bukarestben. Bíznak abban, hogy azzal a politikával, amit az EMNP képviselő, jobbá tehető az életük – hangsúlyozta Szilágyi. Újból felhívta vetélytársa, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök figyelmét: kihívta egy nyílt vitára; magyar a magyarral párbeszédet kell hogy folytasson azért, hogy a magyarok érezzék, a politika róluk, az ők érdekükért, értük szól. „Éppen ezért amennyiben lehetséges, összefogással vigyük Bukarestbe az elért eredményünket”– nyomatékosította javaslatát Szilágyi Zsolt.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke kérdésünkre elmondta, az a tét, hogy a választók az erdélyi vagy a bukaresti politikát részesítik-e előnyben, ez itt a tulajdonképpeni kérdés. A két politikai irányzatot két személy testesíti meg: az egyiket Szilágyi Zsolt, aki az önrendelkezésért, az autonómiáért száll síkra, míg a másikat, Kelemen Hunor, a bukaresti beolvadást testesíti meg. Hát ezen kell elgondolkodni, és helyesen dönteni, mert az erdélyi magyarság sorsa múlik ezen.
Zatykó Gyula, az EMNP alelnöke kérdésünkre elmondta: jó volt Nagyszalontára eljönni, látta az emberek szemében a csillogást, az érdeklődést. Ki kell mozdítani őket, abból a közönyből, amelyikben leledzenek, abból a negyed évszázados politikából, amely a 25 éves eredménytelenségbe taszította őket.
Sára Péter
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Codău Annamária: Egy írónő újjáélesztése
Kollarits Krisztina (szerk.): „nem csak a magam terhét hordom...”. Tormay Cécile és a Napkelet. Orpheusz, Budapest, 2013.
A Kollarits Krisztina szerkesztette tanulmánykötet címe azt az elvárást kelti, hogy a benne szereplő írások Tormay Cécile és a Napkelet című folyóirat viszonyára fektetik a hangsúlyt, ehelyett azonban a mottóként tágabban is értelmezhető idézet sugallata „győz”: az írónő egész munkásságát áttekintő, szintetizáló jellegű kiadványról van szó. A tanulmányszerzők érdeklődésének középpontjában Tormay szépirodalmi munkái (elsősorban az Emberek a kövek között, A régi ház és a Bujdosó könyv, amelyek sokak szerint világirodalmi rangúvá avatják munkásságát, de egyéb novellák, elbeszélések, útirajzok is) mellett az írónő családi és társadalmi háttere állnak, közéleti tevékenysége, a kortársaihoz fűződő viszonya, recepciója Magyarországon, a Trianon utáni Erdélyben és külföldön egyaránt. Közös célnak tűnik – legyen szó akár a nőirodalomban betöltött szerepéről, narrációs technikáiról, életképszerű leírásairól, műveinek esztétikai megformálásáról, akár az idegenségérzet, a tér–egyén, női identitástörténeti idő viszony tematizálásáról, akár arról az irodalmi, történelmi és politikai kontextusról, amelyben élt és alkotott –, hogy Tormay Cécile megítélése ne (csak) az évtizedek során nevéhez tapadt címkék alapján történjék, s ezt a szándékot a hátsó borítón szereplő ismertetés is sugallja.
A kötet tehát Tormay sokarcúságát hivatott megmutatni, egy koncepció létezését azonban könnyen felülírhatja a túlságosan szerteágazó tematika. Úgy tűnik, hogy a kötetcím inkább egy ernyőfogalom, amely alá odakerülhet bármilyen szakmunka, amely a legkevésbé is érinti Tormayt. A szerkesztő azonban igyekszik rendet teremteni a tanulmányok (előzőleg a Magyar Írószövetség 2012-es, az írónő életművének szentelt tudományos konferenciájának előadásai) között egy kronológiát, tematikát és kontextualizáló hajlamot ötvöző rendezőelv segítségével, amely szemléletesen követhetővé teszi Tormay Cécile pályájának ívelését a szépirodalomtól a közéleti szereplésen át a Napkelet főszerkesztői pozíciójáig.
A kötet alapos, megbízható és színvonalas körképet nyújt a XX. század eleji irodalom egyik jelentős női alakjának munkásságáról, s nemcsak további kutatások kiindulópontjaként, hanem Tormay Cécile népszerűsítéseként is szolgálhat. Hiánypótló és „újjáélesztő” könyv.
Helikon (Kolozsvár)

Pomogáts Béla
Búcsú Pusztai Jánostól*
Voltak békésebb idők, midőn a halotti búcsúztatóra készülődő barát engesztelő érzésekkel állhatott egy ravatal mellett. Ámbár, ha az Ady Endrét búcsúztató Babits Mihály, a Babitstól búcsút vevő Illyés Gyula egykori fájdalmas vallomástételeire gondolok, megállapíthatom, hogy a visszatekintést sohasem pusztán a személyes és közösségi veszteség fájdalma járta át, többnyire az a történelmi szorongás is, amely akár 1919 januárjában, akár 1941 augusztusában súlyos próbák elé állította a lelkeket. Pusztai Jánosnak is zaklatott történelmi sors jutott: szülővárosának, Szatmárnémetinek fémipari szakiskolájában tanult, volt a szatmári Unió gyár lakatosa, majd az ottani Dolgozó Nép című lap szerkesztőségi munkatársa, 1953-ban verseivel jelentkezett az irodalmi életben, éveken át a Bányavidéki Fáklya című lap riportereként, majd visszatérve tanult szakmájához, szerszámlakatosként dolgozott. 1965-ben jelent meg első, Ösvény a világban című elbeszéléskötete, ezt követve bontakozott ki gazdag életműve: regények, novelláskötetek, önéletrajzi művek, majd 2000 után Nagy álomkönyv című nagyszabású munkájának hat kötete. Ez utóbbiban az álmoké a főszerep, az igazi mondanivaló azonban a valóságról szól, mondhatnám a gazdag és szövevényes álomvilág szinte csak ürügy arra, hogy az író a mögöttünk álló évtizedek köznapi tapasztalatait és nem egyszer drámai tanulságait örökítse meg. Ahogy magam látom, Pusztai János életművének középpontjában két nagyszabású „regényfolyam” helyezkedik el. A hetvenes évek végén (még Erdélyben írott) három abszurdba hajló regény: A sereg, a Zsé birtoka és a Csapdában, bizonyára nem függetlenül az író személyes romániai tapasztalataitól, az önkényuralom mítoszát kínálta. A nyolcvanas években közreadott Futótűz, Hamu és Parázs című regénytrilógiája a tatárjárás országpusztító eseményeit örökítette meg. Az évezredfordulón az olvasó elé került ugyancsak háromrészes Önéletrajz az erdélyi önéletírások hagyományait követve adott képet arról, hogy a kisebbségi sors és különösen a romániai zsarnokság milyen, alig elviselhető súllyal nehezedett az egyszerű emberek életére. Ezt a munkáját az író a közeli években megjelentetett Öregség című ugyancsak önéletrajzi ihletésű munkájával zárta le. Ez utóbbi műve azonban nem csupán önéletrajz, inkább a köznapi tapasztalataival, olvasmányaival (és ismét: álmaival) számot vető író önvizsgálatának esszéisztikus és publicisztikus foglalata. Pusztai János írói pályája, gondolom ez az előbbiekből is kitetszett, igen gazdag eredményekkel járt. A pálya kezdetén a „munkásíró” hagyományos (az ötvenes években nagy megbecsülésnek örvendő) státusának adott újszerű értelmet, ugyanis a hivatalos várakozásokkal ellentétben a legkevésbé sem idealizálta ezt a státust, ellenkezőleg azokról a valóságos tapasztalatokról adott számot, amelyeket kétkezi dolgozóként vagy üzemi tudósítóként szerzett. Ezt követve igen gyorsan váltott át egy mindezzel merőben ellentétes témára és írásmódra, az önéletrajzi mozzanatokra épülő valóságábrázolást elhagyva az abszurd regénnyel tett sikeres kísérletet, majd a széles korfestő panorámát kínáló történelmi regényben, végül az önéletrajzi beszámolóban és a naplóműfajban találta meg a számára alkalmas tárgyat és kifejezést. Ezek a prózapoétikai szempontból nagyon is különböző írói stratégiák ugyanakkor nem bontották meg az életmű egységét, az út, amelyet megtett, egyenes vonalú maradt, minden új kezdeményezés mellett is, ezt a szellemi egységet részben a vallató történelmi, közösségi kérdések kifejezésre juttatása, részben az írásmód: műveinek egyéni nyelvezete alapozta meg. Irodalmunk igen értékes személyisége távozott el a már évek óta betegeskedő íróval, akihez engem nem csak a művei iránt érzett megbecsülés fűzött, hanem a személyes barátság is, jóllehet az utóbbi években már csak a posta és a telefon segítségével tudtunk eszmét cserélni egymással. Távozását nem csak az erdélyi magyar irodalom elkötelezett híveként és történetírójaként fájlalom, személyes barátként is. És végül még egy megjegyzés: ismét volt egy írónk, aki a már régen megérdemelt Kossuth-díj nélkül hagyott itt bennünket – ez figyelmeztetés lehet a kulturális kormányzat számára is. Nekünk azonban, akik most itt összegyűltünk János ravatala körül, a gyász fájdalma mellett éreznünk kell a hűség kötelezettségét is. Meg kell őriznünk és tisztán kell tartanunk barátunk emlékét, őriznünk írói alkotásait.
*A búcsúztató Pusztai János ravatalánál, szeptember 30-án, a Farkasréti temetőben hangzott el.
Helikon (Kolozsvár)

Kelemen Hunor nem lepődött meg Băsescu lépésén
A Székelyföldi Önkormányzati Tanács gyergyószéki ülésén vett részt Kelemen Hunor, ahol kulturális miniszteri tisztségéből való felmentéséről azt mondta: nem meglepő, hiszen a Minority SafePack kisebbségvédelmi csomaggal kapcsolatos hazai álláspont miatt lemondását már július végén benyújtotta, az államelnök pedig most, szinte három hónap után írta alá a dokumentumot.
„Véget ért egy éra egy és újabb időszak kezdődik most Romániában. Ezért sem mindegy a hazai társadalom, a magyar közösség számára, hogy milyen államelnök áll az ország élén, amikor ez az új korszak elkezdődik. Nekünk nem kell meglepődnünk azon, hogy a választásokon az etnikai falak, előítéletek megmutatkoznak. Az RMDSZ-nek ilyen körülmények között van leginkább szüksége a magyar közösség támogatására” – mondta a polgármestereknek Kelemen Hunor a Székelyföldi Önkormányzati Tanács ülésén, amelyen Borbély László, az RMDSZ politikai alelnökével, Korodi Attila környezetvédelmi miniszterrel és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnökével, az RMDSZ székelyföldi parlamenti képviselőivel együtt vett részt.
A Szövetség megőrzi kormányzati szerepét – jelentette ki Kelemen Hunor, aki kulturális miniszteri tisztségéből való felmentéséről azt mondta: nem meglepő, hiszen a Minority SafePack kisebbségvédelmi csomaggal kapcsolatos hazai álláspont miatt lemondását már július végén benyújtotta, az államelnök pedig most, szinte három hónap után írta alá a dokumentumot. A minisztériumokban, kormányzati intézményekben folytatódik a munka – tette hozzá a szövetségi elnök, majd arról tájékozatott, hogy a szeptember végi költségvetés-kiegészítéskor a megyék számára elkülönített összegek folyósítását a következő időszakban lebonyolítja a Régiófejlesztési és Közigazgatási Minisztérium.
Az autonómiatervezet vitájáról szóló ismertetőjében Kelemen Hunor pozitívumként emelte ki azt, hogy az RMDSZ-nek a hazai társadalomban immár megkerülhetetlen kezdeményezése mellett egyre több jelentős és megalapozott érv hangzott el a tervezet nyilvános bemutatása óta, a párbeszéd pedig a választások utáni időszakban is folytatódik.
„Fontos, hogy az új időszak elején milyen lesz a politikai helyzetünk. És az sem mindegy, hogy milyen elnökkel kezdi Románia ezt az új időszakot. Ha a közösséget magunk mellett tudjuk, és nem változik a támogatási arányunk, akkor a következőkben is legitim módon tervezhetjük további közéleti szerepvállalásunk. Politikai partnereinknek is érezniük kell a magyar közösség szolidaritását, hiszen ennek hiányában lehetünk zseniálisak külön-külön, de nem sikerül sok mindent elérnünk. A közösség támogatására a képviselőet minden szintjén szükség van, mert ez a választási időszak nem egy egyszemélyes kaland. Én úgy gondolom, hogy minden lehetőséget ki kell használnunk a kommunikációra és partnerek keresésére” – fogalmazott a Kelemen Hunor az önkormányzati ülésen.
A szövetségi elnök szerint a Székelyföldi Önkormányzati Tanács ülései fontos alkalmak az önkormányzati munka tekintetében, mert a helyi közigazgatás kérdéseit, problémáit beszélhetik meg a településvezetők, megoldásokat kereshetnek azokra a pénzügyi gondokra, amelyek a székelyföldi községekben felmerülnek. 
maszol/közlemény

Az MPP szerint felháborító, hogy Nyirőről beszélnek egy holokausztmegemlékezésen
A Magyar Polgári Párt (MPP) sajnálatosnak és felháborítónak tartja, hogy Titus Corlatean román külügyminiszter Nyirő József újratemetésének két évvel ezelőtti megakadályozásáról beszélt a bukaresti holokausztmegemlékezésen.
Az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében az MPP úgy értékelte, hogy Titus Corlatean szerdai kijelentése, "sokkal inkább minősíthető a magyar közösséget ért sértésnek, mintsem a holokauszt áldozataira való őszinte emlékezésnek".
A román diplomácia vezetője a romániai holokauszt kezdetének 73. évfordulója alkalmából a bukaresti parlament épületében rendezett emlékülésen beszélt a Nyirő-ügyről. Kijelentette: Románia nem fogja megengedni, hogy olyan eszméket, politikai nézeteket és jelképeket hozzanak be területére egy szomszédos országból, amelyek a múlthoz tartoznak.
"A román állam nem fogadja el mindazt, amit egy szélsőjobboldali, fasiszta, antiszemita és románellenes író romániai újratemetése jelképezne" - jelentette ki Corlatean.
Az MPP úgy vélte, az ilyen kijelentések megkérdőjelezik a román kormány európai értékek melletti elkötelezettségét. "Szánalmasnak tartjuk azt a próbálkozást, hogy a témával próbálja kendőzni (...) azt, amit a holokauszt romániai áldozatairól az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet vizsgálóbizottsága megállapít: csupán a Szovjetunió megtámadása után a román hadsereg által elfoglalt területek zsidó áldozatainak száma 280-380 ezer közöttire tehető".
Az MPP emlékeztetett arra, hogy a Székelyudvarhelyi Ügyészség az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet átiratára hivatkozva 2013-ban megállapította, hogy nincsenek olyan dokumentumok, amelyekből az derülne ki, hogy Nyirő Józsefet valamely romániai vagy külföldi bíróság elítélte volna fasizmus, rasszizmus, béke vagy emberiség ellenes bűntettek vagy háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekmények vádjával.
A párt azt a tényt is a román külügyminiszter figyelmébe ajánlotta, hogy Nyirő József halála után az író özvegye a Román Írószövetség által biztosított özvegyi nyugdíjból élt.
"Mindezeket figyelembe véve miniszter úrnak kijelentése után meg kellene követnie a magyar közösséget és közbenjárni kormányánál, hogy az író végakaratának érvényt szerezhessünk Székelyudvarhelyen" - áll az MPP közleményében.(MTI), Kolozsvár

Magyarország nélkül nem (Autonómiatárgyalás)
Elképzelhetetlennek tartja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hogy egy esetleges román–magyar tárgyaláson, amely a magyar autonómiatörekvésekről szólna – és amely szerves részét képezné a Project on Ethnic Relations (PER) által kezdeményezett, sajtónyilvánosságot is kapott párbeszédnek –, Magyarország képviselőinek ne legyen helyük. A szervezet szerint a háromoldalú egyeztetés vezethet valós eredményre, hiszen a Magyarország és Románia között megkötött államközi szerződésben foglaltak maradéktalan érvényesülése meghatározó ebben a kérdésben is.
Az SZNT tegnap közleményben hívta fel a figyelmet a magyar fél jelenlétének fontosságára ebben az esetleges párbeszédben. A román–magyar autonómiatárgyalások lehetséges megkezdése a hét eleje óta vált a közérdeklődés tárgyává, miután kiderült, román politikusok megkeresték az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) szervezetet, hogy közvetítsen a román és a magyar közösség képviselői között. Az SZNT a 2013 októberében tartott székelyek nagy menetelése következményének tekinti a párbeszédre való hajlandóság megmutatkozását. Az Izsák Balázs elnök által jegyzett dokumentum szerint a tárgyaláson egyfelől minden olyan magyar szervezetnek képviselőtetnie kell magát, amely a székelyek nagy menetelésén részt vett, másfelől pedig a magyar kormány képviselőinek is helyet kell biztosítani. Utóbbit azzal magyarázzák, hogy az 1996. szeptember 16-án megkötött magyar–román alapszerződés az államközi együttműködés tárgyává emelte a magyarországi román és romániai magyar kisebbség helyzetével való törődést. „Kijelentjük: a székelység érdekelt abban, hogy a Magyarország és Románia között megkötött államközi szerződésben foglaltak maradéktalanul érvényesüljenek, és elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a romániai magyar közösség helyzetéről úgy folyjanak egyeztetések, hogy azokról az egyik érintett és érdekelt fél, Magyarország hiányzik” – olvasható állásfoglalásukban. Az SZNT által megfogalmazott álláspont egyébként összecseng az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői által egy nappal korábban megfogalmazottal, amely szerint az anyaországiak jelenléte elengedhetetlen a tárgyalásokon. A tanács úgy ítéli meg, hogy ha az erdélyi magyarság, illetve a székelység, a román kormány és a magyar kormány képviselői háromoldalú tárgyaláson tudnának megállapodni az autonóm Székelyföld jogállásáról és a háromszintű autonómiakoncepció gyakorlatba ültetéséről, akkor Románia és vele együtt Magyarország hosszú távon az európai béke és stabilitás legmegbízhatóbb térsége lehetne. Mint ismeretes, a PER közvetítésével 1993-ban ültek először tárgyalóasztalhoz a tengerparti Neptun üdülőhelyen az RMDSZ és a kormányzó Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja – 2001-től Szociáldemokrata Párt – egyes politikusai. A szövetség tárgyalói – Borbély László, Frunda György és Tokaly György – nem rendelkeztek az alakulat meghatalmazásával. A szövetség vezető politikusai a román–magyar kiegyezés első lépésének, a szövetség belső ellenzéke pedig – mely azóta két pártot is alapított – a magyar érdek elárulásának tekintette a Neptunban kötött megállapodást.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarország és az első világháború (Szakály Sándor történész előadása)
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum adott otthont ezúttal is a Magyarország Kulturális Központja által szervezett előadás-sorozat újabb állomásának, délelőtt a Székely Mikó kollégiumban a diákok hallgathatták meg a neves történészt, délután inkább az idősebb generáció mutatott érdeklődést.
Az első világháború kitörésének századik évfordulója is ürügyül szolgálhatott, hogy A magyar nemzet története című előadás-sorozat tizedik fejezete a „nagy háború” eseményeit, magyarországi, erdélyi vonatkozásait taglalta. Szakály Sándor történész, a budapesti Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója (fotó) felidézte a kezdeteket, évekre bontva boncolgatta az erőviszonyok alakulását, a végkimenetel okait és néhány következtetést is levont előadása végén. Nem nyertük meg a második világháborút, ez az egyetlen biztos pont – kezdte előadását Szakály Sándor. Felidézte, 1914-re két jelentős hatalom alakult ki Európában: az antant és a központi hatalmak, ezek konfliktusa vezetett a háborúhoz. Ferenc Ferdinánd trónörökös szarajevói meggyilkolása után egy hónappal üzent hadat az Osztrák–Magyar Monarchia Szerbiának, abban bíztak, sikerül lokális és gyors háborút lebonyolítaniuk. Szakály Sándor vázolta a korabeli pró és kontra érveket, kik ellenezték és kik támogatták a hadba szállást, vetített térképen mutatta be az erőviszonyokat, a két táborhoz csatlakozó államokat, a frontvonalak alakulását. Beszélt arról is, hogy Románia kezdetben semleges volt, és a központi hatalmak arra alapoztak, hogy az is marad, ám 1916-ra sikerült megállapodnia az antanttal (Erdélyre tartottak igényt, és a határt a Tiszánál akarták meghúzni), és területszerzési igénnyel megtámadta Erdélyt, ahová, mivel nem tartottak veszélytől, nem csoportosítottak haderőt az osztrák–magyar vezetők. A román csapatok jelentős sikereket érnek el, nagyon sokan elmenekülnek Erdélyből, ám néhány hónap után az idevezényelt osztrák–magyar csapatok német segítséggel visszaverik őket, és Bukarestben megkötik a békét.
Szakály Sándor szerint az 1917-es esztendő két jelentős momentuma hozott fordulópontot a háború kimenetele szempontjából: az oroszországi forradalom miatti zűrzavar, illetve az Amerikai Egyesült Államok hadba lépése az antant oldalán. Felidézte az amerikai elnök, Wilson szavait, aki kifejtette: a békéhez vezető paktum esetében „a népek, nemzetek önrendelkezési joga legyen a döntő”. 1918-ra területi szempontból nem állnak rosszul a központi hatalmak, ám politikai és gazdasági szempontból annál inkább, sorra szenvedik a jelentős vesz­teségeket. Ekkorra már az is nyilvánvaló, hogy bekerített helyzetbe kerültek, így kénytelenek fegy­verszünetet és békekötést kérni. A háború utáni békekötés kapcsán Szakály Sándor kifejtette, az Osztrák–Magyar Monarchia részéről a harcok nem területszerzésről szóltak (véleménye szerint ezt bizonyította a bukaresti békeszerződés is, melyben bár nyertes helyzetben voltak, semmilyen területi igényt nem támasztottak), az antant részéről azonban igen, és minden igényt Magyarország területéből elégítettek ki.
A történész beszélt a románok újabb előretöréséről is, hogyan tologatták a kialakított demarkációs vonalat, és hogyan hunytak szemet efölött az antant államai, hogy nem volt jelentős magyar erő, amely szembeálljon velük. A székely hadosztály volt az egyetlen tényleges erő, amely megpróbálta megállítani a román csapatokat, voltak sikeres ütközetei, de valójában csak lassítani tudták az előretörést. Ez a különítmény körülbelül 10–12 ezer fős volt, és nem csak székelyekből, illetve erdélyiekből állt, nagyon sokan csatlakoztak hozzá más nemzetiségűek is, olyanok, akik úgy gondolták, meg kell védeni Erdélyt. A román csapatok nem voltak ugyan jól felszereltek, de nagyobb létszámmal bírtak, és a székely hadosztályt fokozatosan visszavonták, egy részüket Debrecenig, egy részüket pedig Szatmárnémetiig. Szakály Sándor egyébként úgy vélekedik, a székely különítmény létrehozása szép, de reménytelen vállalkozás volt, ugyanakkor példaértékű is, az önszerveződő ellenállás formáját mutatta meg.
A történész kifejtette, naivitás volt az akkori magyar vezetők részéről az antant segítségében bízni, de arra is kitért, hogy 1918 őszén, 1919 tavaszán a nyugati államok már döntöttek, jelentősen befolyásolni nem lehetett álláspontjukat, így meglátása szerint a Tanácsköztársaság kikiáltása sem volt hatással a majdani határok kialakítására.
Szakály Sándor részletesen elemezte, az antant államok miként bántak el Magyarországgal, tulajdonképpen nagylelkűek voltak minden igénylővel – „más vagyonából könnyű adakozni”–, és így Magyarország területének kétharmadát, népessége egyharmadát veszítette el, az ezeréves nagyhatalomból kis állammá zsugorodott. Kitért arra is, hová vezetett az Osztrák–Magyar Monarchia felszámolása: a nagy, soknemzetiségű állam helyett sok kis soknemzetiségű államhoz, és Európa tulajdonképpen nem nyert semmit. A XIX. században a Monarchia volt a nagy orosz hatalmat ellensúlyozó erő, megszüntetésével tulajdonképpen ez az egyensúly is felbomlott, mindez kihatott a kontinens XX. századi történelmének alakulására.
FARKAS RÉKA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékőrző Galícia
Ha a hangrögzítés technikájának bár töredékével rendelkeztünk volna ifjú korunkban, sok részletet menthettünk volna meg nagyapáink-apáink első világháborús emlékeiből – osztottuk meg véleményünket Balázs Antallal, akinek abban a szerencsében volt része, hogy magyarországi barátaink meghívták Galíciába meglátogatni a magyar katonai emlékeket őrző vidékeket, az első világégés véráztatta háborús színtereit. S mert egyre fogy az évfordulós esztendő, arra kértük, ossza meg olvasóinkkal is lengyelhoni élményeit.
– Bedécs Gyula régi barátomnak megígértem, hogy ha Galícia felé mennek, emlékkopját faragok a brassói huszonnégyes honvéd gyalogezred emlékére, és személyesen elviszem velük oda – kezdett a történetbe. – 2012-ben voltunk mi már együtt, ugyancsak a huszonnégyesek emlékeit keresve, Olaszországban, eljutottunk Doberdóig, az Isonzóig, viszontláthattuk a Pó-síkság magyar vér áztatta harci színtereit. Ebben az évben Galícia következett, ide szervezett emléktúrát a győri székhelyű Isonzó Baráti Kör. Ismerkedni mentünk a galíciai harcterekkel-emlékekkel, főt hajtani ott nyugvó hőseink sírhantjánál.
Itt közbevetem: mifelénk is élt egy hivatásos haditudósító, aki a huszonnégyesek nyomában bejárta Galícia és az olasz front színtereit, s megrázó eseményeit könyvben rögzítette. Ádám Éva író a lengyel származású Kamenitczky Etelka volt, aki bányafelőr lányaként született Köpecen. Könyvének hasonmás kiadása régi feladata a hazai magyar könyvkiadásnak. Síremléke a Fehér megyei Kulcs temetőjében áll, múlhatatlan érdemeiért nem emelt neki emléktáblát Köpecen az utókor.   – Én Rymanówban találkoztam barátaimmal – folytatja Balázs Antal. – Első megállónk Salis Soglio volt. Ott áll Galícia legnagyobb erődje, az akkor épített 15 közül! Ezeket bekerítették az oroszok. Kiéheztették az erődök katonáit, akik fűrészkorpával keverték a lisztet, hogy mindenkinek jusson egy darab kenyér, majd fogságba hurcolták a legyengülteket Oroszországba. Emlékezetes marad számomra, mert itt hajtottak főt a Harangozó dédunokák felmenőjük, Harangozó István síremléke előtt. Emlékbeszédet mondott Harangozó Bertalan, Vas megye jelenlegi kormánymegbízottja, imát Harangozó Vilmos kőszegi plébános, felhangzottak Kulcsár Béla harmonikaművész katonadalai. Megható volt. Másnap eljutottunk Galícia egyik legnagyobb hadtörténeti múzeumába, megtekinthettük annak nagyon gazdag gyűjteményét, ez a város volt Przemyśl. Magyar katonák-kiskatonák vére áztatta itt a földet, megrázó élmény volt látni, ahogy a sokat szenvedett és szabadságszerető lengyel nép mennyire őrzi-gondozza a magyar hősöket befogadó temetőket! Koszorúztunk. Az első világháborúban magyar katonák ezrei haltak hősi halált az itt álló romos erőd egykori orosz ostromakor. Nekik állított emléket a költő Gyóni Géza a Csak egy éjszakára című versében. Egyike volt az erőd védőinek, itt került orosz fogságba, ahonnan soha nem tért haza. Azt azonban már kevesebben tudhatják, hogy a Bodosban nyugvó Egyed Géza tanító a krasznojárszki fogolytáborban kötött barátságot Gyónival, aki felett halálakor lévita képzésű református kántortanítóként mondott emlékbeszédet – csavargatva az emlékezés gomolyáját, ezt is felelevenítjük Balázs Antallal. A magyar nép külön emlékművet szentelt a przemyśli vesztett csatának. A Margit híd budai hídfője mellett áll az oroszlános emlékmű, rajta ennyi: Przemyśl. És ha magunkat keressük, van még érdekes dolog, ami minket, sepsiszentgyörgyieket ehhez a galíciai városhoz köt: a megyeszékhely szívében, a Szent József-plébániatemplom tornyában naponta megszólal egy szép hangú harang, melyet ebben a városban, Lengyelország egyik nagyobb harangöntödéjében öntöttek! – Augusztus 6-án Luznára igyekeztünk, ahol bemutatták a Pustki-dombon fekvő hősi temető magyar részlegét – sorolja Balázs Antal. – Menet közben fejet hajtottunk a Gorlicei-domb előtt is, a második sorsfordító galíciai ütközet színhelyén. A Pustki-domb temetőjét nemzetiszín szalaggal vettük körül, és minden magyar katonasíron meggyújtottunk egy mécsest. Tábori misét tartottak a csoport magyar papjai, ministráltak a Harangozó fivérek, az Isonzó Kör bemutatta műsorát. Számunkra emlékezetes meglepetés volt, hogy a misén tiszteletét tette a luznai önkormányzat képviselőete. Tarnówba siettünk, Bem apó szülővárosába, és útközben igazi élmény volt megállni Limanówban. Itt van a Limanovai Magyar Hősi Temető. Felolvastuk Muhr Ottomár limanovai hős ezredes emlékművének megrázó feliratát, amelyen a 9. császári és királyi huszárezred magyar katonáinak neve sorakozik. A magyar nyelvű felirat így hangzik: „1914 december 11–12-én ezredes urunkkal együtt halt huszárok drága vérének, kemény öklének, szótlan magyar hűségének emlékére”. Fergeteges harc alakult ki itt annak idején, az ezred leszállt a lóról, és kézitusára került  sor. Az ezredes sortüzet és rohamot vezényelt, s ennek során hősi halált halt... Nincs olyan szó, amellyel ki lehetne fejezni, hogy mit éreztem én, a csehétfalvi székely ember, amikor Tarnówban megláttam annak a Bem tábornoknak a díszes és szép síremlékét, aki életét az utolsó percig veszélyeztette a magyar szabadságért, és örökre összekötötte a barátság fonalával a magyar és a lengyel nemzetet.
Azt már a nem Háromszéken és Erdélyben élő olvasóink kedvéért jegyezzük meg, hogy Bem tábornok Háromszék földjén is többször megfordult. Petőfivel egy moldvai útjáról hazatérőben nagyon letörten találkozott Bereckben, és elmondta a költőnek, hogy szívesen jönnének fegyverbe Háromszékre a moldvai csángó magyarok, de akkor oda vissza soha nem tudnának térni, hiszen mit mondanának az ott élő románok, hogy ők Erdélyben a románok ellen harcolnak! A Bem–Petőfi találkozó emlékműve Bereck főterén áll, szobra Kézdivásárhely szívében, nevét felvette a lemhényi iskola. A nemzetét elnyomó orosz cári hatalom ellen akart harcolni, úgy gondolta, a török–orosz viszályban szerepet kaphat még, így beállt a török seregbe. Ám ahhoz, hogy abban harcolhasson, fel kellett vennie a muzulmán hitet. Így lett Bem Józsefből Murad pasa, aki a szíriai Aleppo városát megmentette a pusztítástól. Ott szerzett sérüléseibe halt bele. 79 évig pihentek földi maradványai az aleppói temetőben, majd 1929-ben szülővárosa kezdeményezésére exhumálták hamvait és hazaszállították. A lengyel katolikus püspöki kar azonban nem engedélyezte keresztény földbe temetését, ezt igen leleményesen Szyszko Bohusz szobrász-építész úgy oldotta meg, hogy egy mesterséges tó közepén hat oszlopra helyezte Bem szarkofágját, a tábornok végső nyughelyét. Az égbe temették Bem József maradványait!
– Utunk utolsó emlékezetes állomása Tuchów volt, számomra a legfontosabb település, mert ennek a városkának hadi temetőjében nyugszanak a sokat szenvedett magyar királyi brassói 24-es honvéd gyalogezred hős katonái, a mi vidékünk férfiai. Ebben a temetőben a meghatódottságtól megszállva helyeztük el zuhogó esőben az általam faragott kopját azoknak az emlékére, akik soha nem láthatták meg székelyföldi szülőfalujukat. Amire bedöngöltük a kopjafát, megérkezett a városka polgármestere. Látni lehetett arcán a megilletődöttséget, pedig egy szót sem értett abból, ami ott elhangzott! Mire a kőszegi plébános megszentelte a kopjámat, kisütött és ránk mosolygott a Nap. Szerethette az Úristen a huszonnégyeseket – mondtam a plébánosnak, mert megsiratta őket. Végezetül pedig egy nagyon megható dolog történt: az a polgármester, aki szemtanúja volt az emlékállításnak, odajött, és megsimogatta a kopjafát! Hirtelen hazagondoltam, és azt mondtam magamban, hogy micsoda nemes gesztus lett volna, ha a mi megyénk prefektusa is megsimogatott volna legalább egy emlékkopját azok közül, amelyeket felszenteltünk Gábor Áron síremléke mellett az eresztevényi temetőben. Mennyire más érzéssel távozott volna onnan az a pár száz résztvevő, aki jelenlétével megtisztelte a szabadságharcos hős születésének bicentenáriumát! A lengyelek szeretetét felülírni nem lehet. Most hiszem, hogy mennyire igaz az a négysoros, miszerint „lengyel s magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát!” Azt is világgá kiálthatta volna Balázs Antal, hogy a lengyelek is megértsék, hogy a távoli Háromszéken, a Rétyi Nyír előterében szépen felújítva áll a huszonnégyes honvéd egész alakos szobra, amelynek újbóli avatóünnepségét jeles személyiségek jelenlétében tartottuk 2010. augusztus 20-án. Ezek a fiúk bámulatra méltó haditettekkel, hősi eseményekkel írták be nevüket az első világháború történetébe.
Kilencvenhat esztendeje annak, hogy Galíciában és az olasz fronton elnémultak a fegyverek, s már azok is hantok alatt pihennek, akik hazatérhettek a harcmezőkről. Galíciában estek át a tűzkeresztségen, védték a Kárpátokat, az Uzsoki-szorost. 1918 januárjának kemény telén parancsszóra átvitték őket az olasz frontra. Assiago alatt, a Piavé lankáján vívták lankadatlan küzdelmüket egészen az összeomlásig.
„Galícia véráztatta mezőin A szellő is csak susogva szálljon, Hősök nyugszanak ott, fiatal fiúk, Hősök álmát ne zavarja meg senki  a világon!” Bíró István fiatal önkéntes sorai ezek, amelyek a korabeli hírlapokban láttak napvilágot. 1914 októberében 285 halottat, 759 sebesültet jegyzett a statisztika, 853-an eltűntek! Ők voltak a muszka áradat fenntartói, a magyar bánat és hősiesség jelképei.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

"Arra várnak, hogy meghaljunk"
Az állam javára döntött a bíróság a grófi erdők ügyében
Tegnap a Maros Megyei Prefektúra közleményben értesítette a közvéleményt, hogy a Maros megyei tulajdonjog-visszaszolgáltató bizottság október 9-én a brailai törvényszéken visszavonhatatlanul megnyerte a pert a gróf Bethlen Anna által képviselőt Gödemesterháza Erdőuradalmi Rt.- vel szemben, így állami tulajdonban, a Romsilva Rt. közigazgatásában marad a Felső-Maros mentén – Déda, Ratosnya, Palotailva és Gödemesterháza területén levő – 25.377 ha erdő. Bethlen Anna Bánffy Dániel örököseként kérte vissza a tulajdonjogot, részvényesek voltak még Bánffy László, id. és ifj. Bánffy János.
Az üggyel sokáig Rózsa József ügyvéd foglalkozott, aki alapfokon igazolta, hogy az örökösöknek joguk van az említett erdőterületekre, mi több, a Maros megyei igazságügyi fórumokon elérték azt is, hogy kimérjék és gyakorlatba ültessék a tulajdon-visszaszol-gáltatást. A kataszteri adatok szerint a parcellákat az erdészeknek kellett volna kimérniük. Tudomásunkra jutott, hogy a ratosnyai polgármesteri hivatalban a tulajdonba helyezési jegyzőkönyvet alá is írták azon bizottsági tagok, akik valóban jogosnak tartották a visszaszolgáltatást, az erdőkerület képviselőinek kivételével. Majd nem sokkal ezután a Romsilva – a perre hivatkozva – hivatali visszaéléssel feljelentette a Korrupcióellenes ügyészségen (DNA) az aláírókat, akik ellen kivizsgálás indult. Közben leállították a folyamatot. Ennek az akciónak az eredménye az október 9-i határozat.
A per folytatásáról nem nyilatkozott az ügyvéd, mert amióta Marius Pascan szenátor, volt prefektus politikai színezetű beavatkozása miatt áthelyezték más megyebeli igazságügyi szervek hatáskörébe, a jogi képviselőetet egy bukaresti irodára bízták. Az ügyvéd elmondta, amennyiben a jogsértett romániai állampolgárok úgy érzik, hogy a hazai igazságszolgáltató szervek kedvezőtlen döntést hoztak, jogorvoslatért az Európai Emberjogi Bizottsághoz (CEDO) fordulhatnak, amely sok esetben évek után ugyan, de "kiigazíthatja" a korábbi határozatot. Hogy lépnek-e ebbe az irányba, az ügyvéd nem tudta megmondani, valószínű, hogy még mérlegelik ezt a lehetőséget.
Gróf Bethlen Anna lapunknak azt mondta: "arra várnak ezek, hogy haljunk meg, aztán az idő megold majd mindent", majd hozzátette, nem hagyják magukat, mert tudja, hogy igazuk van.
Azonkívül, hogy a döntés mögött gazdasági érdekek húzódnak, a pernek szimbolikus jelentősége is van, hiszen a Gödemesterháza Rt. tulajdonképpen azért alakult meg, hogy az 1918-as impériumváltást követően a tényleges román hatalom átvételéig olyan jogi-gazdasági szerveződés alakuljon, amely – habár az erdők bizonyítottan magántulajdonban voltak –, megerősítse ezt a részvénytársaság által is. Utána születtek meg az újonnan megalakult államban azok a törvények – 1921. július 30- án, majd az 1945 februári Ellenséges Javakat Kezelő és Felügyelő Pénztárra (CASBI) vonatkozó törvény – a háborús bűnösséggel vádolt magyar nemesi réteget sújtotta –, amelyek önkényesen kisajátították a nagybirtokokat, s amelyeket 1949. március 3-án sajátítottak ki végleg. Az erdő nem lehetett a román államé, mert amikor a szóban forgó nemesi családok tagjai, illetve felmenői a tulajdonjogot megszerezték, akkor még nem is létezett Románia a mai for-májában.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)

Kárpát-medencei értékmentés
Beszélgetés dr. Entz Géza művészettörténésszel
Az október 4-én, szombaton megtartott A város színeváltozása címet viselő művészettörténeti konferencia vendégelőadóját, dr. Entz Gézát, a magyarországi topográfiai programok koordinátorát, a Pro Professione Alapítvány kuratóriumi elnökét a konferencia eredményességéről és az elhangzott tudományos kutatómunkák gyakorlati vetületéről kérdeztük.
Amint a budapesti művészettörténész elmondta, a Népújságban közölt előzetesben alapos felvilágosítás keretében a nagyközönség számára is elérhető módon ismertetve volt a konferencia lényege. Mint kifejtette, az előadásokból levonható az a következtetés, miszerint a marosvásárhelyi részprojekt művészettörténész csapata rendkívül felkészült, a vállalt feladatot elmélyülten elvégezni képes munkacsoport. A topográfiai programok irányítója utalt arra, hogy ha sikerül a megfelelő finanszírozást is megkapni – a konferencia keretében elhangzott felajánlás jelzésértékűnek tűnt –, konkrét eredményekre lehet számítani. Amint a budapesti művészettörténész meggyőződésének is hangot adott, a helyi topográfiai projekt révén lehetőség lesz Marosvásárhelyen a műemléki értékállományt alapossággal és a korszerű tudományosság szintjén rögzíteni, leltárt készíteni megfelelő bevezetőkkel és magyarázatokkal. Másrészt lehetőség nyílik tanulmánykötetek megjelentetésére is, mely révén az egyes objektumokkal kapcsolatos mélyebb ismeretek is a szakma és a nyilvánosság számára elérhetővé válnak.
– A szkeptikusok egyelőre nem látják a topográfiai kutatások gyakorlati hasznosításának lényegét. Mivel lehetne elhessegetni azt a feltételezést, hogy "megeshet, csak az íróasztal fiókjának dolgoznak"?
– A tudományos kutatások gyakorlati haszna a felhasználók körétől függ, mely igencsak széles réteget feltételez. A hatóságoktól a város polgárain keresztül az idelátogató turistákkal bezárólag mindenki valós és megalapozott, ugyanakkor hozzáférhető ismeretekre számíthat. Ezeket az ismereteket azonban csak komoly és alapos kutatással lehet megszerezni. Ez előfeltétele annak, hogy azt a műemléki örökséget, amit Marosvásárhely mint egész és az egyes részletei is jelentenek, úgy építsék be a jelenlegi folyamatokba, hogy a jövőre való tekintettel minél kevesebb érték vesszen el. Ha azok mégis elkerülhetetlenek, tudatos döntés szülessen arról, hogy mit érdemes megtartani, és mitől lehet megválni. Mindezt az érdekeltek számára nyilvánvalóvá kell tenni, ami a jogállamiságnak és a demokratikus gondolkodásnak is előfeltétele. A marosvásárhelyi művészettörténeti munkacsoport a konferencia keretében olyan tudományos produkciót tárt a szakma és a legszélesebb nyilvánosság elé, mellyel lehetővé teszik a döntések megalapozását, természetesen a döntéshozók felelőssége kulcsfontosságú.
– A konferencián részt vevő műépítészek a személyes beszélgetések során nehezményezték, hogy őket nem vonták be a műemlék épületek felleltározásába, bár szerintük a hasonló vállalkozásokban karöltve kellene tevékenykedni.
– Nem hagytunk ki senkit sem ebből a projektből, de általában akiket bevonnak a kutatómunkákba, azoknak fizetni is kell, ezért ez mindenekelőtt anyagi források függvénye. A projekt alapgondolatához tartozik, hogy minden olyan szakembernek a bevonása szükséges, aki az adott tárgykörben értékes ismeretekkel rendelkezik. Természetesen szívesen vesszük azoknak az építészeknek a segítségét, akik az elmúlt évtizedekben itt tevékenykedtek és felajánlják a segítségüket.
– Ez a Kárpát-medencei program Erdélyen és az anyaországon kívül más partiumi településeket is megcéloz?
– Mindenekelőtt a tudományág nemzetköziségét emelném ki. Azonban ahhoz, hogy a mai Magyarország emlékanyagát úgy feldolgozzuk, ahogy a konferencia keretében Marosvásárhelyen láttuk, kétszázezer objekumot kell hasonló mélységben feldolgozni. Itt, Erdélyben ennél többet, Marosvásárhelyen hozzávetőleg hatszázról kellene leltárt készíteni. Ez a mostani projekt egyrészt a műemléki értékek iránti elkötelezettségből fakad, de ha az eredményeket le tudjuk tenni az érdekeltek asztalára, remélhetőleg sikerül megmozdítani az elkötelezettséget arra, hogy ezt a munkát, ami elsőrendű közérdek, támogatni kell.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Átadták az idei Székelyföld-díjakat
A tizenhét éve alapított Székelyföld folyóirat díjait október 9-én, csütörtökön adták át Csíkszeredában a Székelyföld Galériában. A rangos díjban idén Borcsa János irodalomkritikus és Gáll Erwin régész részesült.
Házigazdaként Lövétei Lázár László, a Székelyföld kulturális havilap főszerkesztője köszöntötte a díjazottakat. Beszédében köszönetét fejezte ki a fenntartó Hargita Megye Tanácsának az általa nyújtott támogatásért.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke gratulált a díjazottaknak, hogy alkotásaik révén hozzájárulnak Székelyföld hírnevének öregbítéséhez. Megítélése szerint megyénk és egész Székelyföld egyik büszkesége ez a díj, térségünk egyik legrangosabb kulturális díja.
– Székelyföld kulturális autonómiájáról többet kellene beszélni, jó lenne, ha tudnánk olyan jövőképben gondolkodni, amely az itt született alkotókat itthon maradásra, hazatelepülésre, itt alkotásra ösztönzi – mondotta.
Szarka Gábor, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja a díjazottak mellett a szerkesztőségnek is gratulált az elmúlt években kifejtett munkáért.
– A Székelyföld folyóirat nagymértékben hozzájárul a magyar nyelv és kultúra ápolásához. Az egész magyar nemzet számára érték a Székelyföld és a Székelyföld-díj – fogalmazott a konzul.
Elsőként Fekete Vince laudálta Borcsa János irodalomkritikust, majd Molnár Vilmos méltatta Gáll Erwin régész munkásságát. A Székelyföld-díj mellett a hagyományokhoz híven további két díjat adtak át: a Székely Bicskarend Díjat Ágh István Kossuth-díjas költő, míg a Szabó Gyula-díjat Dimény- Haszmann Árpád költő érdemelte ki – olvasható a Hargita Megyei Tanács közleményében.
Népújság (Marosvásárhely)

Máglya – egy kamaszlány hangján
Megjelent Dragomán György új regénye
"Az ember azt gondolná, hogy nem változhat át 13 éves lánnyá, pedig olyan ijesztően mélyen merültem el benne, hogy úgy éreztem, ő valahogy mégis én vagyok" – mondta az MTI-nek Dragomán György, akinek a napokban megjelenő legújabb regénye, a Máglya, a 13 éves Emma hangján szólal meg.
Az irodalmi életbe A pusztítás könyvével 2002-ben berobbant fiatal író, akinek második regényét, A fehér királyt harminc nyelvre fordították le és szó van a megfilmesítéséről, a Máglyában is a múlttal való szembenézésre vállalkozik.
Dragomán György 15 évesen hagyta el Marosvásárhelyet a nyolcvanas évek végén, családja Magyarországon telepedett le. Mikor íróvá érett, műveiben utat tört magának a diktatúrában eltöltött gyerekkor és a kivándorlás traumatikus élménye. A Máglyát tavasszal fejezte be Finnországban, ahol ösztöndíjjal dolgozott néhány hónapig. "Ha összeadom az időt, amit a könyvvel töltöttem, nem olyan sok, négy év. Párhuzamosan írtam még egy regényt és két kötet novellát is" – mondta.
A szeptember 30-án a Magvető kiadónál megjelent regény, amelyet feleségének, Szabó T. Annának ajánlott, egy családi történetet helyez a diktatúrát átélők számára ismerős történelmi kontextusba. "Nagyon vigyáztam, hogy ne legyen túlírva, ne legyen túl szép. Kíméletlenül kellett bánni ezzel az anyaggal, hogy pontos legyen. Mert egy nagyon érzelmes történetet kellett a lehető legkíméletlenebb pontossággal elmesélni úgy, hogy mégse legyen kegyetlen. Halálosan nehéz volt írni, de most, hogy készen van, tényleg boldog vagyok ezzel a könyvvel."
Emma szülei halála után egyedül marad, intézetbe kerül. Egy nap megjelenik egy idős asszony, és azt mondja, hogy ő a nagymamája, akiről nem is tudott, és magával viszi. A lebilincselő történet fiktív térben, egy titkokkal terhes kisvárosban, egy diktatúra elsöprése után pár hónappal játszódik.
"Nem terveztem lányhangon írni, egyszerűen elkezdtem hallani a hangját. A fehér király főszereplőjét, a 12 éves fiút jobban ismerem, közelebb volt hozzám, inkább voltam én. Ez a lány meglepően más ember, egy idő után mégis annyira a bőrében voltam, hogy az már szinte skizofrén állapot" – mesélte az író.
Emma a szüleivel 12 évet élt a diktatúrában, de nem tanult meg hazudni. "Én mindig szabad emberekről írok. Amikor 'megismerkedtem' Emmával, azt gondoltam, hogy ő is az. Az előző két könyvemben az érdekelt, hogy a diktatúrában hogyan lehet szabadnak lenni. Most pedig az, hogy ez a szabadság hogyan működik. Mert egy dolog megélni a szabadságot, de eljön az a pillanat, amikor meg kell érteni az egészet, hogy mi történt, mi ebben hogyan vettünk részt. Ez a könyv pont erről az elnyújtott pillanatról szól."
A fehér király múlt időben játszódik, a Máglyában viszont Emma és a nagymama végig jelen időben szólal meg. "A narráció mindig a legnagyobb kérdés" – mondta erről az író. "A korábbi könyveimnél fontosabbá vált most az idő és a múlt, valamint az, hogy mire, hogyan és miért kell emlékezni."
Emma, aki számos titokkal szembesül, a nagymama varázslatos világát, "hétköznapi" mágiáit magától értetődő természetességgel fogadja be. Dragomán György alapélményeként mesélt arról, hogy gyerekként maga is sok időt töltött egyedül nagymamája kertjében. "Elhittem azokat a rituálékat, amiket kitaláltam magamnak. És amikor annak idején írni kezdtem, nem is gondoltam, hogy ezek elő fognak jönni. A pusztítás könyvében és A fehér királyban is előfordulnak mágikus elemek, itt meg egyszerűen azt vettem észre, hogy minden mozdulat, minden tárgy, a nagymamával való viszony minden pillanata valahogy több önmagánál. Természetesen működő része lett minden pillanatnak, hogy ez egy varázslatos könyv, hogy ezek a nők akár boszorkányok is lehetnének."
Miközben a mágia valamiféle védőernyőt borít nagymama és unoka fölé, a képélességű leírások kézzelfogható közelségbe hozzák világukat. "Erősen realista írónak képzelem magam abban a tekintetben, hogy pontosan látom a dolgokat. A fehér király narrátora kisebb gyerek, máshogy lát, a részletek nem fontosak számára. Emma kicsit hidegebb szemmel néz és pontosabban lát tárgyakat. Amilyen tisztán látom, hogyan néz ki egy vasaló, olyan tisztán látom, miként lehet azzal kivasalni egy rossz álmot egy lepedőből. Amit ő valóságosnak lát, én is annak látom. A fizikai tárgyak valósága szinte átmenet nélkül csúszik át egy metafizikai valóságba, ahol tényleg bármi megtörténhet, ahol lehet repülni, lehet embert csinálni sárból, ahol úgy változik a világ, ahogy erőnkkel akarjuk."
Emma "leckéről leckére" tud meg egyre többet magáról, a múltról, a hozzá közel állókról. Tanul a nagymamájától, de ez nem feltétlenül racionális folyamat. Dragomán György a Máglyát tartja a legkevésbé racionális könyvének. "A megvilágosodás pillanata nem arról szól, hogy racionálisan megértünk valamit, hanem arról, hogy részünkké válik az igazság. Ebben a könyvben az a tét, hogy ez megtörténhet-e?" – fogalmazott.
Felidézte, hogy írói látomásában Emma egy forgószél közepén áll: egyszerre lát mindent, próbál megérteni mindent és tud meg mindent. A könyv végén meg is történik, hogy hirtelen fölülről látjuk az egészet. "Ebben a pillanatban egyszerre értjük meg a múltat, a jelent és a jövőt, ez egy vad transzcendens pillanat, amihez a kamaszság ereje kell" – mondta, és magyarázatul hozzáfűzte, hogy olyan ez, mint amikor az ember szerelmes. "Mikor rájössz, hogy szerelmes vagy, minden a helyére kerül, addig nem érted, hogy mi történt veled, de aztán mindent megértesz. Ennek a pillantanak az élménye miatt írtam az egész könyvet."
Népújság (Marosvásárhely)

Mosolygó kis pöttyös…
Bölöni Domokos új könyvéről
Az emlékezés-felejtés játékában emberi kiváltság fölmutatni valamit, bár egy összeeszkábált kutyaólat, egy lakóhelyet, egy gyermeket, egy verset, egy könyvet. El kell fogadnunk, és el is fogadjuk, hogy játékát űzze velünk az emlékezés-felejtés, mert hiszen az maga az idő, így illúzió lenne azt gondolni, hogy mi játszunk vele. Az idő fogsága tulajdonképpen sodrás: a szerelem sűrűje felé menetelve megritkítja a gyermekkor emlékezetét, aztán visszakopog, kifelé menet. Közben történik az élet. Sebaj, ha múlik, csak markold meg gyér sörényét! Láthatóan ezt teszi Bölöni Domokos, és teszi ezt, amióta ír. Láthatóan virágzó alkotókedvében van: ír, publikál, szerkeszt és szervez, hol Dicsőben, Nyárádszeredában, Erdőszentgyörgyön, Szovátán, Korondon, Farkaslakán tűnik fel irodalmi esteken, hol köteteket szerkeszt és igazítja útjukat a kiadó felé, hol az immáron irodalmi termék-referenciának számító Súrlott Grádics on-line szépirodalmi lapba visz be lelket, vagy éppen munkára, írásra, publikálásra biztat... és barátságokat ápol, emberi szavakkal szól, nem rejtőzik el Parnasszus fenséges kiváltságködében. Nem mindennapi irodalomszervező BD.
De mit ír? Elég egyetlen szélrebbenés a fenyők susogásában, elég egyetlen szarkavisítás a törökbúza zörgésében, elég a 180 centire méretezett kölpényi tájházam surgyéjának szemmel érintése, hogy észrevegyem, Bölöni Domokos világot láttat. Nem teremt, nem ítélkezik, csak megmosolyogtat, és szükség is van a jó kedélyre ebben az összeráncolt homlokú világban.
Új rövidprózakötetében, a Mosolygó kis pöttyös, szovátai pisztrángban a 180 oldalnyi karcolat és novellafüzér rövid emléknyomokat bányász ki a porosodó, futó időből és tesz időtlenné. Előjönnek a marosmenti és a küküllőmenti kisemberek történéseikkel, bajaikkal és humorukkal együtt, bekopognak az idő ajtóján hozzánk, felismerjük őket, és szívesen beengedjük. A mi régiónk a mi világunk, szereplői is mi magunk vagyunk.
A kötetindító Surgyé című karcolat messze időkig viszi el az embert, ameddig élményszerű emléke van önmagáról, és közeli tájakig, Marosvásárhely peremvidékére, amelynek realisztikus profilja leüti a hangszeren az alaphangot: szerző a helyi színt (couleur local) akarja-fogja irodalmi értékké szelídíteni a székely tájnyelvi allűr (nyelvhasználat), már-már rétegnyelv segédletével. Ki érti ma már az ilyen nyelvjárást tájaink emberén kívül, ha nem született bele, vagy nem járt errefelé, és főleg akkoriban, amikor még a hátizsákos és autóstoppos turizmust gyakorolták a kíváncsi, bátor és elkötelezett-elhivatott turisták, könyvekkel az iszákban, jó emberek vendégszeretetében.
A Surgyé hangleütése két irányt kínál az ezután fölsorjázó 52 rövidprózának: vagy a gyermekkor emlékfoszlányai kapaszkodnak egybe és építik föl az író zsenge gyermekvilágát, vagy az élet eseményei kérezkednek kötetbe. Bölöni ez utóbbit valósítja meg. Én mindenképpen értékmentésnek tekintem, egy letűnőfélben levő világ múzeumba helyezésének, hogy megmaradjon, őrt álljon, amint Móricz világa, amint Mikszáth világa. Mert féltenivalónk az van.
És megyünk tovább Bölöni karcolatainak, novelláinak mankójára támaszkodva, meg- megállunk egy-egy cúgosabb helyen (iskolakezdés legénykedő kamaszokkal, betonoszlopos büntetéses villanyhódolat, özvegy rádióval, lopásos parasztverés finánccal és főmérnökkel, a kockázatos Szabad Európa Rádió-hallgatás besúgóval a kopogtató forradalom előestéjén, "vérfavesszős" csúf szájú "nanyával", pincehomály pálinkás balladával, helyzetek nagymellényűekkel, szélhámosokkal, esetenként bikatempójú gyermekcsinálóval, író- olvasó találkozó félművelt emberekkel), közben észre sem vesszük a saját metamorfózisunkat, ahogy felgyorsul az idő, átalakul a globálfertőzött nyelv, és mi magunk is, cipcérré, nájlonlevesevővé, netfüggővé. Szereplői karikírozott, csúfondáros, beszélő neveket viselnek, úgy viselkednek, amint beszélnek, és kívülről tapasztalják meg a körülöttük tomboló hétköznapokat. Nincs beljebb lépés, lelkizés, lélekelemzés, csak szemlélődés és szemléltetés. A történetek ilyenek. Ilyen a kisemberek világa. A történések mindenhol megeshettek, ott is, ahol nehezen értik archaizáló nyelvezetét, mindenhol, ahol a falu találkozik a várossal, a hivatal a kiszolgáltatottal, a gyenge az erőssel, a generációk egymással, a hitványság a tisztességgel. Nem affektál, láthatóan utálja a piperkőc modernkedést, pillanatra sem engedi meg az olvasónak, hogy ne érezze: ez itt az író, akinek családja népe. Van saját népe, s lenne jó barátja a társnemzetben is. Nem rajta, nem rajtunk múlik. Kultúrák találkozásában ez így nincs rendjén. Ezt írja meg "maiul", amikor a kultúrák egymás mellé helyeztetnek kies városunkban. Nem inter, csak multi. Igen, Bölöni ezt sem rejti véka alá, olajat önt a tűzre. Illó olajat az olvasnivaló végére. Elillanunk, vagy elillan közülünk a napi fóbikus etnomítosz? Maradjon nyitva a kérdés.
(A kötet írásait válogatta, szerkesztette és a szöveget gondozta: a szerző. A borítót Siklodi Zsolt készítette.
Bölöni Domokos: Mosolygó kis pöttyös, szovátai pisztráng, KorkéP könyvek, 2014)
Albert-Lőrincz Márton
Népújság (Marosvásárhely)

Ponta vette át ideiglenesen a kulturális minisztérium vezetését
Victor Ponta kormányfőt bízta meg ideiglenesen a kulturális és örökségvédelmi minisztérium vezetésével is pénteken Traian Basescu államfő, miután előző nap felmentette kormányzati tisztségeiből Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét. Az RMDSZ vezetője augusztus elsején nyújtotta be lemondását a miniszterelnök-helyettesi és kulturális miniszteri tisztségről. A Mediafax hírügynökség kormányzati forrásokból úgy értesült, hogy a miniszterelnök Hegedüs Csillára, a kulturális tárca RMDSZ-es államtitkárára ruházza át a tárcavezetőt megillető aláírási jog gyakorlását.
Népújság (Marosvásárhely)

Lassan, de biztosan újul a magyar főgimnázium
Amint arról korábban már tájékoztattuk olvasóinkat, az aradi önkormányzat legutóbbi költségvetés-kiegészítésén a Csiky Gergely Főgimnáziumnak is kiutaltak egy bizonyos összeget különféle fejlesztési, korszerűsítési munkákra. A magyar tanácsosoknak sikerült kieszközölniük, hogy a magyar középiskolának is jusson valami, a munkálatokra 51 ezer lejt irányoztak elő, amiből, ha nem is mindent, de a hiányosságok egy részét sikerült pótolniuk. Péntek délelőtt Bognár Levente aradi alpolgármester (az RMDSZ megyei elnöke) Hadnagy Éva iskolaigazgató kíséretében szemügyre vette az épületen végzett felújításokat, mondhatni mérleget vontak, de arról is beszéltek, mire lenne még szükség az elkövetkezőkben.
Nagy megkönnyebbülés, hogy a városi büdzséből kiutalt támogatásból sikerült az iskolaépület Kálvin János utca, valamint az új épületszárny felöli homlokzatát lefesteni, illetve újakra cserélni a régi, több mint kilencvenéves ablakokat. Az új, barna nyílászárók színben és formában tökéletesen alkalmazkodnak az épület stílusához, és ami funkcionalitás szempontjából ennél talán még fontosabb, hogy hő- és hangszigetelésük messzemenően felülmúlja az elavult, elkorhadt régi ablakok paramétereit. Esős napokon ugyanis előfordult, hogy a régi ablakokon keresztül becsorgott a víz az osztálytermekbe, nem beszélve a forgalmas utcából beszűrődő zajokról. A homlokzat felújításával a csatornákat is kicserélték – magát a csatornázási hálózatot már tavaly sikerült korszerűsíteni szintén az alpolgármester közbenjárásával –, jövő tavasszal pedig reményeik szerint az épület hátsó részét is rendbe hozzák, illetve ott is kicserélik az ablakokat.    
Szintén a város pénzéből sikerült felújítani az emeleti informatikatermet, a diákok 30 új gépet „kaptak”, az internetes hálózat is kiépült, és hamarosan az iskola minden osztályából rá lehet majd csatlakozni. Négy osztályterem is új köntöst kapott, továbbá a tornaterem is megújult – a helyiségben állandó gondok voltak az elavult csatornázási rendszer okozta beázások miatt –, festettek, ablakokat cseréltek. Az év eleji fertőtlenítési munkákon kívül a bentlakásban is kifestették a termeket, hogy a diákok tiszta, megfelelő környezetben kezdhessék az új tanévet.
Hadnagy Éva elmondta, egy ilyen régi épületen mindig akad valami javítanivaló, így szinte mindennaposak a munkák.  Régi álmuk az iskolaudvar átrendezése, ugyanakkor szeretnék, ha a többi osztálytermet is felújíthatnák, beleértve az iskolai bútorzat kicserélését is. Megyei szinten az iskolákban általános probléma a kiegészítő személyzet hiánya, ezzel küszködik a Csiky is, ugyanakkor arra is gondolni kell, hogy az épület fűtési rendszere elavult, lassan újra lesz szükség.   
Bognár alpolgármester reméli, hogy, ha apró lépésekben is, de sikerül lassan minden problémát orvosolni ahhoz, hogy az épületben mind a diákok, mind pedig a pedagógusok megfelelő környezetben végezhessék tevékenységeiket.  
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Bemutatták Böszörményi Zoltán új verseskötetét
„Talán önmagamat kellene kitalálnom”
Böszörményi Zoltán legújabb verseskötetét mutatták be csütörtökön a Jelen Ház dísztermében, az Irodalmi Jelen és az Aradi Kölcsey Egyesület közös estjén.
A Kalligram Kiadó gondozásában megjelent Majorana a tér tenyerén címet viselő kötet hasábjain az olvasók újra találkozhatnak a szerző alteregójával, a titokzatos körülmények között eltűnt olasz fizikussal, Ettore Majoranával. Aki már olvasta a József Attila-díjas – bemutatásra már nem szoruló – szerző korábbi költeményeit, tudhatja, hogy gyakran az általa csodált és tisztelt olasz zseni bőrébe bújik, így próbálja saját énvilágát, gondolkodásmódját, vágyait és félelmeit az olvasók elé tárni.
A bemutatón Böszörményi költői életútját, szellemi tevékenységeinek állomásait (többek között emigrációs éveit) Jámbor Gyula összegezte, emlékeztetve az olvasókat, hogy a szerző immár 35 éve publikál, verseskötetei mellett több regényt is megjelentetett. Ez a tizedik verseskötete, az első, az Örvényszárnyon 1979-ben látott napvilágot.
A költő, aki a majd évszázaddal korábban élt Ettore Majorana figurájához nyúl, „tág teret kap, nagyszerű választás számára, hiszen a nevében, bőrébe bújva nagyon sok mindent elmondhat arról, amit a XXI. század elején érez” – mondta Jámbor.
A hat versciklusos, komoly filozófiai és kultúrtörténeti értékeket hordozó 58 költeményt magába foglaló kötet a költő gondolatvilágának, érzéseinek tükre. „Böszörményi Zoltán e kötetében az érett és bölcs, művelt férfiú, a világból némiképp kiábrándult, de a reményt mégsem végképp feladó költőként áll az olvasó elé”.
Böszörményi Zoltán bevallotta: úgy érzi, hogy a Majorana-ciklusnak, azaz a Majorana-verseknek ezzel a kötettel vége, valami mást, „talán önmagát kellene kitalálnia” az elkövetkezőkben.
A szerző verseiről hozzászólásában dr. Brauch Magda is véleményt mondott, szerinte nagy részük kiábrándultságot sugall, utalva itt például a Majorana létüres tere c. költeményre („Míg létüres térben kószál a lélek, / vajmi életet kell még hozzá élned”), melyet olvasván az embernek az az érzése támadhat, hogy a költő az előtte álló élet értelmét keresi.    
„Új kötetében Böszörményi Zoltán Majoranát, a nyomtalanul eltűnt atomfizikust jeleníti meg. Az ő nevében kutat költészete a ’hiányzó rész’ után. A Majorana a tér tenyerén ciklusai e keresés állomásait és metódusait írják le, az önvizsgálattól, a magában-magát-kereséstől a formák, a megragadható összefüggések analízisén át a még lakható mikrovilágok felé. Rezdülések, fénytörések, pillanatrajzok: az érzéki tapasztalás összekapcsolása az érteni akarással, egymásba hullámzó romantikus és racionális mentalitás. Reflexív költészet. Visszatükröz mindent, ami felé fordul. Elmélkedik, megszólít, felidéz, vitat: jelen van a kultúra szüntelenül táguló egészében, mindennapokban, történelemben, természet és ember alkotta terekben” – írja Mányoki Endre a kötet ajánlójában.
A könyvhöz egy DVD is jár, mely a Katedrális az örök télnek c. kötetének verseit tartalmazza. A verseket maga a szerző adja elő.
A könyvbemutató záróakkordjaként a szerző dedikált, majd a vendégeket baráti beszélgetésre, koccintásra invitálták.        
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Népveszteség és népvándorlás
A 20. század elején a trianoni határok létrejöttén kívül a belső migrációk is nagyban befolyásolták a társadalom átalakulását Magyarországon – mondte el szerda-esti előadásában Romsics Ignác professzor, aki az RMDSZ által létrehozott Szacsvay Akadémia keretében a két világháborúhoz kötődő területváltozások nyomán kialakult népvándorlásokról értekezett.
Mint elmondta, a békediktátumot követően az ország rengeteg lakost vesztett, de ugyanakkor sokan be is vándoroltak. Első ízben 400 ezer magyar érkezett a trianoni Magyarországra, s közülük a legtöbben (mintegy 200 ezren) Erdély különböző részeiről vándoroltak be. Évekbe telt, amíg az ország be tudta fogadni ezt a hatalmas tömeget, és ez idő alatt sokan vagonokban éltek családjukkal a mai ember számára elképzelhetetlen körülmények között. Nemcsak a lakhatásukat, de még az étkeztetésüket is alig tudta biztosítani a kormány, ami rengeteg feszültséget és frusztrációt szült. A menekülttáborok ennek következtében szélsőséges jobboldali és nacionalista mozgalmak melegágyaivá váltak.
A trianoni határokkal Magyarország lakossága azelőtt sosem látott mértékben homogenizálódott (a mintegy 9 milliós lakosság 92,1%-a magyar nemzetiségű volt) és vallásilag is egyszerűsödött – magyarázta az előadó. Mint hozzátette, ez a fajta átalakulás kifejezetten a vesztes államokra volt jellemző. Romsics Ignác beszélt még a két világháború között megalkotott revíziós tervezetekről, valamint azokról a nagyhatalmi feltételekről, amelyek végül lehetővé tették a határmódosítást.
Az előadó ugyanakkor számba vette azt a veszteséget, amelyet a II. világháborús részvétel okozott Magyarországon. A hatalmas tőkeveszteségen felül több mint kilencszázezer áldozatot követeltek a harcok – ebből 500 ezer civil halott és 360 ezer a meghalt, megsebesült vagy hadifogságba esett honvédek száma. Ezen felül további mintegy félmillió magyar illetőségű zsidó esett a gázkamrák, a munkaszolgálat és a nyilas vérengzés áldozatául.
Sz. G. T.
Reggeli Újság (Nagyvárad)