Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. július 5.
Csángó magyarok világtalálkozója
A reformáció 500. évfordulójára emlékeztek az elmúlt hét végén Brassóban és Hétfalu minden településén a csángó-magyarok világtalálkozóján. Ha figyelembe vesszük, hogy a kulturális rendezvényeken jelen volt Barcaújfalu, Krizba, Apáca képviselete is, elmondhatjuk: együtt ünnepelt Délkelet-Erdély evangélikus magyar hitközössége.
A Brassó-belvárosi evangélikus templomban a rendezvénysorozat egyház- és eseménytörténeti résszel, tudományos kerekasztallal vette kezdetét. Az előadókat, a világiakat, a megjelent hívek közösségét Zelenák József egyházmegyei esperes köszöntötte. Kolumbán Vilmos, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzora – földink – ecsetelte a királyföldi és barcasági reformáció történetét, kitért a barcasági vallásújítás úttörőjére, Johannes Honterusra is. A szervezők külön meghívottja, a Brassói Gernot Nussbacher történész, levéltáros és Honterus-kutató magyar nyelven pásztázta Honterus életpályáját, tevékenységének jelentőségét a protestantizmus ösvényének alakításában. A történelmi szász hegemóniáról esett ugyan szó, ennek kapcsán a Cenk alatti város és a szászság műveltség- és szellemalakító jelentőségéről is, több résztvevő azonban – miként azt jelezték – részleteiben szerette volna hallani, hogy milyen hatása volt ennek a folyamatnak és hogyan ment végbe Csángóföldön, gyanítva, hogy a reformáció közel sem volt mindenütt teljesen felhőtlen. Ezt az óhajt mintha alátámasztanák a csernátfalusi Bencze Mihály tanár, író, költő és ismert közéleti személyiség sorai, akinek a Barcasági csángók rövid története című írásában ez olvasható: „A reformáció idején a Brassói szászok Honterus vezetésével evangélikus hitre tértek. Hasonló sorsot erőltettek az addig zömében katolikus hétfalusi magyarokra. Egyik napról a másikra, akaratuk ellenére evangélikus vallásúak lettek. (...) Számtalan át nem aludt éjszakán töprengtem azon, hogy hol lehetnek azok az okmányok, dokumentum, írás, könyv, amelyből, ha már más minden dokumentum elveszett, a barcasági csángómagyarok igaz történelmét mégis meg lehetne írni. Hisz a természeti katasztrófákon és emberi butaságokon kívül történelmünk írásos dokumentumait hamisította és pusztította Róma, a frankok, az erdélyi szászok, a törökök, az osztrákok, a szerbek, a románok, a szlovákok, az oroszok, az izmusok, és hadd ne soroljam tovább.” A csángókérdéssel foglalkozó helyi tollforgatók igyekeztek ugyan az elmúlt 26 év alatt némi fényt deríteni erre a témakörre helyi kiadványokban, hangsúlyozva azt, hogy Brassó közelsége sok jót hozott, de ugyanannyi gondot is, meg kellett küzdenie a közelségében élő maréknyi magyar csángóságnak azért, hogy még ma is beszélhesse anyanyelvét, énekelhesse népdalainkat, megőrizze egykori népviseletét, borica-táncát.
Péntek délután Brassóban a Redutban tartottak megnyitó konferenciát lelkészek és egyházvezetők részére, köszöntőt mondott Adorjáni Dezső Zoltán püspök, előadást tartott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, a világtalálkozó meghívott résztvevője.
Türkösben, Bácsfaluban
A Brassói pénteki egyháztörténeti előadásokat gyerek- és ifjúsági istentisztelet előzte meg csütörtökön Türkös evangélikus templomában, amelyet Ifjúsági Nap követett a Zajzoni Rab István csángó költő nevét viselő elméleti líceumban. Az összes csángó falu iskolái képviseltették magukat. A tanulók számára fontos rendezvény tematikája a reformáció 500 esztendeje volt, a versenyző diákok felhasználhatták addigi magyar történelmi és irodalmi ismerteiket.
− Négy rövid történelmi előadást hallgattak meg a versenyt megelőzően a gyerekek, s az ott készített jegyzeteiket, a hallottakat is felhasználták a vetélkedőn. Feladatlapot készítettünk, és bizottság értékelte a feleleteket – tájékoztatott a szervezésben oroszlánrészt vállaló Kóródi Levente türkösi lelkipásztor. Bízunk abban, hogy a vetélkedő hozadéka mAradandó és hasznos lesz a csángó fiatalság aranytartaléka számára az elkövetkező évek során.
A bácsfalusi evangélikus templomban Kovács Lehel egyetemi tanár emlékest keretében értekezett a Bácsfaluban született nagy csángó szobrász, Istók János életművéről. Ezt követően a templomban elhelyezték Miklós István bácsfalusi kőfaragó Istóknak szentelt emlékplakettjét.
Tatrangban, Pürkerecen, Csernátfaluban
Tatrangban a krizbai gyerekek és fiatalok léptek színpadra. Szombaton a zarándoklatra indulók megkoszorúzták a költő Rab István zajzoni mellszobrát, majd hagyományos népviseletben, lovas bandériummal vonultak a pürkereci istentisztelet színhelyére.
Az ökumenikus istentiszteleten Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök hirdetett igét, a romániai Evangélikus-lutheránus Egyház legmagasabb kitüntetésében – Reményik Sándor-díjban – részesítették Kövér László országgyűlési elnököt és Riedl Rudolf egyházkerületi felügyelőt. Itt láthatta ismét a népes közönség a színpadon a háromfalusi boricásokat, a csángó leányok táncát, az apácai tánccsoportot.
Nem volt hiány vásári sokadalomban sem: lacikonyha, bogrács és hűsítők várták a vendégeket. Az eseményt ünnepi emlékest zárta a csernátfalusi evangélikus templomban, s a pürkereci nagyszínpadon szombat este a Cover Rock Band koncerttel rekesztette be a világtalálkozót.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A reformáció 500. évfordulójára emlékeztek az elmúlt hét végén Brassóban és Hétfalu minden településén a csángó-magyarok világtalálkozóján. Ha figyelembe vesszük, hogy a kulturális rendezvényeken jelen volt Barcaújfalu, Krizba, Apáca képviselete is, elmondhatjuk: együtt ünnepelt Délkelet-Erdély evangélikus magyar hitközössége.
A Brassó-belvárosi evangélikus templomban a rendezvénysorozat egyház- és eseménytörténeti résszel, tudományos kerekasztallal vette kezdetét. Az előadókat, a világiakat, a megjelent hívek közösségét Zelenák József egyházmegyei esperes köszöntötte. Kolumbán Vilmos, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzora – földink – ecsetelte a királyföldi és barcasági reformáció történetét, kitért a barcasági vallásújítás úttörőjére, Johannes Honterusra is. A szervezők külön meghívottja, a Brassói Gernot Nussbacher történész, levéltáros és Honterus-kutató magyar nyelven pásztázta Honterus életpályáját, tevékenységének jelentőségét a protestantizmus ösvényének alakításában. A történelmi szász hegemóniáról esett ugyan szó, ennek kapcsán a Cenk alatti város és a szászság műveltség- és szellemalakító jelentőségéről is, több résztvevő azonban – miként azt jelezték – részleteiben szerette volna hallani, hogy milyen hatása volt ennek a folyamatnak és hogyan ment végbe Csángóföldön, gyanítva, hogy a reformáció közel sem volt mindenütt teljesen felhőtlen. Ezt az óhajt mintha alátámasztanák a csernátfalusi Bencze Mihály tanár, író, költő és ismert közéleti személyiség sorai, akinek a Barcasági csángók rövid története című írásában ez olvasható: „A reformáció idején a Brassói szászok Honterus vezetésével evangélikus hitre tértek. Hasonló sorsot erőltettek az addig zömében katolikus hétfalusi magyarokra. Egyik napról a másikra, akaratuk ellenére evangélikus vallásúak lettek. (...) Számtalan át nem aludt éjszakán töprengtem azon, hogy hol lehetnek azok az okmányok, dokumentum, írás, könyv, amelyből, ha már más minden dokumentum elveszett, a barcasági csángómagyarok igaz történelmét mégis meg lehetne írni. Hisz a természeti katasztrófákon és emberi butaságokon kívül történelmünk írásos dokumentumait hamisította és pusztította Róma, a frankok, az erdélyi szászok, a törökök, az osztrákok, a szerbek, a románok, a szlovákok, az oroszok, az izmusok, és hadd ne soroljam tovább.” A csángókérdéssel foglalkozó helyi tollforgatók igyekeztek ugyan az elmúlt 26 év alatt némi fényt deríteni erre a témakörre helyi kiadványokban, hangsúlyozva azt, hogy Brassó közelsége sok jót hozott, de ugyanannyi gondot is, meg kellett küzdenie a közelségében élő maréknyi magyar csángóságnak azért, hogy még ma is beszélhesse anyanyelvét, énekelhesse népdalainkat, megőrizze egykori népviseletét, borica-táncát.
Péntek délután Brassóban a Redutban tartottak megnyitó konferenciát lelkészek és egyházvezetők részére, köszöntőt mondott Adorjáni Dezső Zoltán püspök, előadást tartott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, a világtalálkozó meghívott résztvevője.
Türkösben, Bácsfaluban
A Brassói pénteki egyháztörténeti előadásokat gyerek- és ifjúsági istentisztelet előzte meg csütörtökön Türkös evangélikus templomában, amelyet Ifjúsági Nap követett a Zajzoni Rab István csángó költő nevét viselő elméleti líceumban. Az összes csángó falu iskolái képviseltették magukat. A tanulók számára fontos rendezvény tematikája a reformáció 500 esztendeje volt, a versenyző diákok felhasználhatták addigi magyar történelmi és irodalmi ismerteiket.
− Négy rövid történelmi előadást hallgattak meg a versenyt megelőzően a gyerekek, s az ott készített jegyzeteiket, a hallottakat is felhasználták a vetélkedőn. Feladatlapot készítettünk, és bizottság értékelte a feleleteket – tájékoztatott a szervezésben oroszlánrészt vállaló Kóródi Levente türkösi lelkipásztor. Bízunk abban, hogy a vetélkedő hozadéka mAradandó és hasznos lesz a csángó fiatalság aranytartaléka számára az elkövetkező évek során.
A bácsfalusi evangélikus templomban Kovács Lehel egyetemi tanár emlékest keretében értekezett a Bácsfaluban született nagy csángó szobrász, Istók János életművéről. Ezt követően a templomban elhelyezték Miklós István bácsfalusi kőfaragó Istóknak szentelt emlékplakettjét.
Tatrangban, Pürkerecen, Csernátfaluban
Tatrangban a krizbai gyerekek és fiatalok léptek színpadra. Szombaton a zarándoklatra indulók megkoszorúzták a költő Rab István zajzoni mellszobrát, majd hagyományos népviseletben, lovas bandériummal vonultak a pürkereci istentisztelet színhelyére.
Az ökumenikus istentiszteleten Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök hirdetett igét, a romániai Evangélikus-lutheránus Egyház legmagasabb kitüntetésében – Reményik Sándor-díjban – részesítették Kövér László országgyűlési elnököt és Riedl Rudolf egyházkerületi felügyelőt. Itt láthatta ismét a népes közönség a színpadon a háromfalusi boricásokat, a csángó leányok táncát, az apácai tánccsoportot.
Nem volt hiány vásári sokadalomban sem: lacikonyha, bogrács és hűsítők várták a vendégeket. Az eseményt ünnepi emlékest zárta a csernátfalusi evangélikus templomban, s a pürkereci nagyszínpadon szombat este a Cover Rock Band koncerttel rekesztette be a világtalálkozót.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 22.
A tragikus tizennyolcastól Arany letört bajuszáig
Túl a kilencvenen, a mai napig Bihar megye egyik legtermékenyebb közírója, az Arany-irodalom búvárlója a Nagyszalontán élő tanár, irodalomtörténész, Dánielisz Endre, akit élő irodalmi múzeumra emlékeztető otthonában Szilágyi Aladár és Szűcs László keresett fel. A portré második részében sok egyéb mellett világháborús rémségekről s a Csonkatorony sorsáról esik szó.
Amikor másodízben csengetünk be a Kálvin János utcai portán, Dánielisz Endre még az udvaron átkeltünkben kijelenti: mielőtt folytatnók a beszélgetésünket, egy – riporterségemet személyesen érintő – dolgot óhajtana tisztázni, apám első, illetve utolsó szalontai éveit illetően. Hiába igyekszem kicselezni, elterelni a figyelmét, elújságolva, hogy „képzelje, Endre bátyám, mi ketten, együtt, »médiasztárok lettünk«, hiszen a beszélgetésünk első részét több mint négyszázan lájkolták a neten”. Házigazdánk csak néz, szemlátomást nem érti, miről beszélek, az ő régi, jó írógépes-nyomtatott sajtós, 20. századi világától igen távol áll a számítógépek, az Internet 21. századi világa… Nem, nem olvasta, (nem is olvashatta) az Erdélyi Riport online kiadásán sikert aratott portrénk első részét. Mondikálja, valaki említette, hogy mi, Szűcs kollégával feltettük a televízióra azt,hogy ittjártunkkor ő nem volt hajlandó ülve beszélgetni. Zavartsága múladozik, amikor átnyjútjuk őuraságának a szöveg jó nagy karakterekkel kiprintelt, „Gutenberg-féle” változatát. S leülünk.
Némi legendátlanítás
„Köszönöm, nagyon köszönöm, de engedelmével, Aladár, hadd említsek meg egy, magához, pontosabban: az édesapjához kötődő emlékemet, amit a múltkori beszélgetésünk alkalmával elfelejtettem felidézni. Amikor beírattak a szalontai román gimnáziumba, az első érdemjegyem, amit ott kaptam, egy tízes volt hittanból, s aki beírta: Szilágyi Sándor református segédlelkész – a maga édesapja volt… Nagyon megörültem neki, amikor megözvegyülése után, a 90-es években újraházasodva, ismét Nagyszalontára telepedett. A templomban – a párjával, Annával – előttünk volt a helyük, az első padban. Istentisztelet után, jókat beszélgettünk, volt miről! Felidéztük a 30-as évek Szalontáját, majd Aradi tanárkodásom 50-es éveit, amikor – még elítéltetése előtt – az ő segítségével toboroztam pankotai lányokat a tanítóképzőbe… Számunkra – régi nagyszalontai reformátusok számára – megkapó volt látni: lám, lám, Sándor bácsi és a »mi Patócs Nusink«, a hajdani »szerelmes pár«, hatvan esztendő után, immár galambőszen, ismét egymásra talált…”
Bármennyire megható számomra ez az Endre bátyám által felidézett „idill”, melyben jóapám révén érintett volnék, mítoszoszlató szándékkal, kíméletes udvariatlansággal megszakítom partnerem áradozását: „Elnézést, bátyámuram, ez csupán egy szalontai legenda!… Hiszen apám tizenvalahány évvel hamarabb látta meg a napvilágot, mint Anna néni. Itteni segédlelkészkedése idején 22-23 éves lehetett, a »szalontaiak kis Nusija« legfeljebb 8-9 éves lány. Erről ennyit. Inkább térjünk rá a mi mostani dolgunkra. Nagyon érdekelne: amikor Aradról hazatérve, 1955-ben az Arany János Emlékmúzeum igazgatója lett, milyen állapotokat talált a Csonkatoronyban?”
Nagyszalonta, frontváros
„Nem azonnal kerültem a múzeumba, előbb a városi pionírháznál lettem kultúrmindenes. Többek között az Arany János irodalmi kör vezetésével bíztak meg, amellett oroszt tanítottam óraadóként az iskolában.” „Az volt az állása, hogy az irodalmi kört vezesse?” – hitetlenkedem. „Lópikulát, nem volt abban pénz, csupán »kulturális aktivistaként« megbíztak a kör irányításával. Az Arany János kört két úgynevezett munkásíró: Bonczos István és Nagy Ilona alapította. Bonczos részt vett az illegális kommunista mozgalomban, politikai üldöztetés miatt a Szovjetunióba menekült. A második világháború alatt megfordult a Szovjetunió ázsiai területein is, megtanulta a karakalpak, az üzbég, a kazak és a türkmén nyelvet. Hazatérve a Magyar Népi Szövetség aktivistája, majd a Nagyváradi Új Élet újságírója, 1949-től 1951-ig az Utunk rovatvezetője volt. Felesége, Nagy Ilona – egykori cselédlány – első írását a Dolgozó Nő közölte 1949-ben. Rajtuk kívül, az általuk fölfedezett Gábor Ferenc parasztköltő – a Sinka István-i mélységből érkezett, hajdani kondás – volt alkotó tagja a körnek, a gyermekverseket író Sebesi Teréz, illetve a humoristaként jeleskedő Bagdi Sándor matematika tanár társaságában. Kezdetben kéthetente, majd havonta ülésezett a kör, kialakult egy húsz főnyi törzsgárda. Arra törekedtem, hogy minden alkalommal több műsorszám legyen. Azzal kezdtük, hogy valamelyik helybeli alkotó olvasott fel a legfrissebb írásaiból, a bírálatra mindig egy-egy helybeli tanár kollégát kértem fel, utána pedig egy-egy anyanyelvi, nyelvhelyességi, esztétikai kérdésről, avagy Nagyszalonta valamelyik jeles szülöttjéről hangzott el előadás.”
„Ne haragudjon, Tanár Úr, de ennél sokkal jobban érdekelnének bennünket az Arany múzeummal kapcsolatos dolgai” – lépek fel sürgetőleg. „Abba a valamibe beszélünk? – mutat a hangrögzítő ketyerére –, hát az nagyon messzire van tőlem!” „Az a suttogást is felveszi – oszlatom az aggályait –, a szekusoktól kaptuk…” Hosszas, felszabadult kacagás után folytatja: „Bár a front elvonulása után valamennyire rendet raktak, 1956-ben még mindig tragikus állapotokat találtam a Csonkatoronyban!”
*
Várnám a „csonkatoronybeli állapotok” felidézését, de Dánielisz Endre nem volna Dánielisz Endre, ha nem kapna az újabb időkacskaringó lehetőségén: „Az előzményekhez tartozik, hogy Nagyszalonta tíz napon át frontváros volt, a külváros háromszor cserélt gazdát, a belváros egyszer. Az oroszok bejöttek, lőtték a magyar katonák állásait, a magyarok újból és újból visszaszorították őket, majd megérkeztek a román katonák is. Szalontán körülbelül öt román esett el, ők inkább a tanyákat foglalták el. Az ellenséges hadak Tenke felől törtek be először a városba, de nem csak a harci cselekmények idején keletkeztek tetemes károk. Az oroszok, amikor tehették, raboltak, ittak, de a zűrzavart, pánikot kihasználva, bezúdultak a kültelki népek is – többnyire cigányok –, akik amit lehetett, kiraboltak, kifosztottak. Az üzleteknél leverték az ajtókról a lakatot, a kirakatok üvegeit bezúzták, feltörték a műhelyeket, a házakat, a pincéket. Az egyik túlélő mesélte, 14 éves volt akkoriban, és látta, amint egy hasonló korú kamasz vagy tíz doboz olajfestéket emelt el, mások vég vásznakat, drága szöveteket cipeltek. Akkor még egyszer, néhány napig a magyarok újra elfoglalták a várost, és 18 cigány fosztogatót helyben kivégeztek. Úgy tűnik, ez a tizennyolcas szám, vissza-visszatérő, mágikus számjeggyé kerekedett Nagyszalonta háborús históriájában: Amikor ismét visszajöttek az oroszok, még többet ittak, és a nemi erőszak terén is kitombolták magukat. Azokban a napokban 18 szalontai asszony és leány lett öngyilkos, a rajta esett gyalázat miatt. Egy bizonyos Borbély család három nőtagja, az anya és két lánya vetett véget emiatt a szörnyűség miatt az életének. Magam éppen akkoriban nem voltam idehaza, mert ifjú leventeként Budapestet védtem hősiesen a szovjet hadsereg ellen, de később sokat foglalkoztam az akkor történtekkel, számos szemtanút, túlélőt megszólaltattam. Így bukkantam rá a harmadik 18-as számra: napirenden voltak a vetkőztetések. Akinek a csizmája, ruhája, egyéb holmija megtetszett egy-egy ruszkinak, nyomban felszólította, hogy vegye le. Ha megtagadta, vagy habozni látszott, rögtön agyonlőtték. Jól ismertem a módos, büszke, szigorú Nagy Jóska bácsit, akit éppen a csizmájáért lőttek agyon. De ugyanígy járt a templom tornyában körbe járkáló tűzoltósági őr is, akinek a feladata volt a torony körerkélyét bejárva ügyelni, hogy nem tört-e ki tűzeset a város valamelyik pontján. Ő nem volt katona, de egyfajta egyenruhában járt, épphogy leereszkedett szolgálata lejártával a toronyból, agyonlőtték, és levetkőztették. Ezeknek az utcai vetkőztetéseknek is 18 halálos áldozata volt Szalontán.”
Mit érdemes innen elvinni?
„Hohó, végre beszéljünk a Csonkatoronyról is – elégeli meg a saját meséje vargabetűit Dánielisz tanár úr –. Amikor tombolt a szabad rablás, az Arany János gyűjteményt is többször kifosztották! Én magam két diáktársammal egymást váltogatva segéd-múzeumőrködtünk önkéntesen. Az intézménynek nem volt alkalmazottja, a Csonkatorony csak vasárnap, az istentisztelet után volt látogatható. A több száz gimnazista diákból csak hárman vállaltuk, hogy vigyázunk Arany János dolgaira. Én még dicsekszem is vele: szemtől szembe láthattam a költő fogait, megannyi személyes holmiját.”
„Végül is mit vittek el?” – fogom faggatóra Endre bátyámat. „Mondjuk, bejött Popescu Nicolae üres szekérrel a városba – él a képes beszéddel Dánielisz tanár úr –, eljut a Csonkatorony tövébe, és nézegeti: mit lehet, mit érdemes innen elvinni? Az a gyönyörű szőnyeg, amit Gyulai Pál ajándékozott Arany Jánosnak, megtetszett Popescunak, összetekerte, feltette a szekerére, és elhajtott vele. A költő fia, Arany László, az édesapja ruháit is a szalontai múzeumnak ajándékozta, amikor megnyílt, szinte a teljes ruhatárát elhozta. A várost felszabadító dél-erdélyi románok, no meg a külvárosiak mindet elvitték. A torony kifosztása nem ment egyszerűen, mert a bejárat masszív vaskapuját nem tudták se kinyitni, se feltörni. Létrán felmásztak az első emelet valamelyik ablakáig, betörték, ott hatoltak be az épületbe, majd bentről robbantották szét a vaskapu zárját, és aki kapta, hordta, minden mozdíthatót elvittek. De ez az »irodalomtörténet szerencséje«: hála istennek, Popescuékat nem érdekelték a kéziratok! Tehát megmAradt mindaz, amit özvegy Arany Lászlóné nekünk, szalontaiaknak átadott. A férje halála előtt intézkedett, hogy az édesapja kéziratai hová kerüljenek. Meghagyta, hogy az özvegye mit adjon Nagykőrösnek, mit Debrecennek és mit Nagyszalontának. A Murány ostroma például a mai napig megvan, szépen bekötve, eredeti Arany kézírással. Shakespeare-fordításai közül a Szentivánéji álom kézirata is megvan. És nem vitték el a leánya, a 24 évesen tüdőbajban elhunyt Juliska halálára írt versét sem, amit a vejére, Széll Kálmán református lekipásztorra hagyott. Nekem Debreczeni István tiszteletes, aki annak idején az Arany-vő utódja volt Nagyszalontán, mesélte el.”
„Tessék elárulni – veszem ismét faggatóra –, amikor átvette Endre bátyám a gyűjteményt, még akkor is ilyen feldúlt állapotban volt?” „Neeem” – mondja félszájjal, majd élénkülő mosollyal folytatja: „A háború végén nagyon sokan elmenekültek Szalontáról, sokan a Dunántúlig elvergődtek. Tordai Ferenc tanító bácsi elsőnek tért haza a menekülésből. Igyekezett rendbe tenni valahogy a Csonkatorony helyiségeit, hiszen a párnákat is felhasították a fosztogatók: nincsen-e bennük elrejtve valami. A terem padlója telis tele volt párnatollal, a kéziratok szanaszét voltak hajigálva. Tordainak köszönhetően rend lett és tisztaság, majd előkerült a kollégája, Mikó Pál is, aki annak idején vasárnapi templomozás után nyitva tartotta a múzeumot, diákként sok mindent tanultam tőle. Ők ketten beindították az iskolát is, tizenkét gyerekkel. A két tanítóbácsi összefogott néhány kisiparossal, igyekeztek eltüntetni a fosztogatók okozta rongálásokat. Rendbe tették az épület bejáratát, kicserélték a felrobbantott zárat. Egyébként a gyönyörű kaput és fölötte az Arany szobrot Kisfaludi Strobl Zsigmond tervezte, a kivitelezés más munkája. Ez a két pedagógus leltárt készített, megállapították, hogy 135 relikvia tűnt el a tárlókból. Mikó Pál őrködte-ápolgatta önkéntesen a gyűjteményt, amíg a kommunisták koholt vádak alapján börtönbe nem zárták. Hogy mégis legyen a múzeumnak „őre”, előbb a néptanács egyik alkamazottját, Bondor László kisbírót, majd a hithű kommunista kőművest, Cseke Ferencet nevezték ki az elvtársak a múzeum élére. Bondor igazgató elvtársnak négy elemije volt, lent üldögélt a földszinten, s engedte be a látogatókat. Tanító elődjének már nem volt ideje minden vitrint újraüvegeztetni, úgyhogy Bondor idejében is tüntek el dolgok. Egy év múlva leváltották, egy párttaggal, Cseke Ferenc volt vöröskatonával helyettesítették, aki világlátott ember volt, hiszen Szibériát is bejárta, neki a négy elemi mellett három év inasiskolája is volt. Ő lett az elődöm, neki több gondja volt a múzeumra, lakozott benne egy kis becsület és figyelmesség. Tőle vettem át a múzeumot 1956-ban.”
A hallottak után arról kezdek faggatózni, hogy Dánielisz Endrének, aki tíz évig vezette az Arany János Emlékmúzeumot, mennyire sikerült gyarapítania a gyűjteményt? „Nem, nem ott kezdem, előbb tovább idézem az Arany János irodalmi kör történetét. Gyanútlanul, kiváncsiságból beültem az első őszi ülésükre, ahol az elnöklő Bonczos István – az Utunktólvaló kirugása után is elvhű kommunista munkásíró – rám bökött, hogy Dánielisz tanár elvtársat javasolja az irodalmi kör titkárának. Mire én hazaérkeztem Aradról, már be voltak töltve a tanári állások, és a Pionírházba kerültem, ahol a könyvtárat és a bábszínházat bízták rám, s végül az irodalmi kört is. Cseke Ferenc múzeumőr, aki nem volt Arany-kutató, kapott a Magyar Tudományos Akadémiától egy levelet, miszerint már szerkesztik az Arany életmű kritikai kiadását, tudják, hogy a Murány ostroma című költemény eredeti kézirata itt van, azt ők le kell fényképezzék, mert a kritkai kiadásba minden, a költő által végzett kihúzást, általa bejegyzett javítást fel kell tüntetniük stb. stb. Cseke rohant hozzám a Pionírházba: »Tanár elvtárs, Budapestről kaptam ezt a levelet, erre én nem tudok, mit válaszolni…« Így szoktatott hozzá, hogy bejárjak a Csonkatoronyba, és a múzeum dolgaival is foglalkozzam. Még a Pionírház alkalamzottjaként elkészítettem egy vázlatot arról, hogy miként kellene átrendezni, rendszerezni a múzeumot. Hiszen abban az időben, ha beállított valaki azzal, hogy hozott valamit, elújságolta, hogy megtalálta Arany Jánosnak valamelyik harmadrendű tárgyát, vagy bármit, amihez akár egy ujjával is hozzáért – ahogy beérkezett, egymás mellé rakták, találomra, mindenféle rendszerezés nélkül. Mire kineveztek a múzeum élére, már kidolgoztam: a Csonkatorony négy szintjén, emeletről emeletre, melyik helyre, mi kerüljön. Elképzeléseimet megosztottam Antal Árpád barátommal – Arany és Petőfi levelezésének későbbi közreadójával –, aki hasznos észrevételekkel segítette a munkámat. Az első dolgom az volt, hogy a múzeum kifosztásakor felborogatott, széthajigált, megcsonkult szobrokat restauráltassam. Köztük a költő Izsó Miklós faragta mellszobrát, amelyen Arany János letört bajszát kellett kipótolni…”
(Folytatjuk)
erdelyiriport.ro,
Túl a kilencvenen, a mai napig Bihar megye egyik legtermékenyebb közírója, az Arany-irodalom búvárlója a Nagyszalontán élő tanár, irodalomtörténész, Dánielisz Endre, akit élő irodalmi múzeumra emlékeztető otthonában Szilágyi Aladár és Szűcs László keresett fel. A portré második részében sok egyéb mellett világháborús rémségekről s a Csonkatorony sorsáról esik szó.
Amikor másodízben csengetünk be a Kálvin János utcai portán, Dánielisz Endre még az udvaron átkeltünkben kijelenti: mielőtt folytatnók a beszélgetésünket, egy – riporterségemet személyesen érintő – dolgot óhajtana tisztázni, apám első, illetve utolsó szalontai éveit illetően. Hiába igyekszem kicselezni, elterelni a figyelmét, elújságolva, hogy „képzelje, Endre bátyám, mi ketten, együtt, »médiasztárok lettünk«, hiszen a beszélgetésünk első részét több mint négyszázan lájkolták a neten”. Házigazdánk csak néz, szemlátomást nem érti, miről beszélek, az ő régi, jó írógépes-nyomtatott sajtós, 20. századi világától igen távol áll a számítógépek, az Internet 21. századi világa… Nem, nem olvasta, (nem is olvashatta) az Erdélyi Riport online kiadásán sikert aratott portrénk első részét. Mondikálja, valaki említette, hogy mi, Szűcs kollégával feltettük a televízióra azt,hogy ittjártunkkor ő nem volt hajlandó ülve beszélgetni. Zavartsága múladozik, amikor átnyjútjuk őuraságának a szöveg jó nagy karakterekkel kiprintelt, „Gutenberg-féle” változatát. S leülünk.
Némi legendátlanítás
„Köszönöm, nagyon köszönöm, de engedelmével, Aladár, hadd említsek meg egy, magához, pontosabban: az édesapjához kötődő emlékemet, amit a múltkori beszélgetésünk alkalmával elfelejtettem felidézni. Amikor beírattak a szalontai román gimnáziumba, az első érdemjegyem, amit ott kaptam, egy tízes volt hittanból, s aki beírta: Szilágyi Sándor református segédlelkész – a maga édesapja volt… Nagyon megörültem neki, amikor megözvegyülése után, a 90-es években újraházasodva, ismét Nagyszalontára telepedett. A templomban – a párjával, Annával – előttünk volt a helyük, az első padban. Istentisztelet után, jókat beszélgettünk, volt miről! Felidéztük a 30-as évek Szalontáját, majd Aradi tanárkodásom 50-es éveit, amikor – még elítéltetése előtt – az ő segítségével toboroztam pankotai lányokat a tanítóképzőbe… Számunkra – régi nagyszalontai reformátusok számára – megkapó volt látni: lám, lám, Sándor bácsi és a »mi Patócs Nusink«, a hajdani »szerelmes pár«, hatvan esztendő után, immár galambőszen, ismét egymásra talált…”
Bármennyire megható számomra ez az Endre bátyám által felidézett „idill”, melyben jóapám révén érintett volnék, mítoszoszlató szándékkal, kíméletes udvariatlansággal megszakítom partnerem áradozását: „Elnézést, bátyámuram, ez csupán egy szalontai legenda!… Hiszen apám tizenvalahány évvel hamarabb látta meg a napvilágot, mint Anna néni. Itteni segédlelkészkedése idején 22-23 éves lehetett, a »szalontaiak kis Nusija« legfeljebb 8-9 éves lány. Erről ennyit. Inkább térjünk rá a mi mostani dolgunkra. Nagyon érdekelne: amikor Aradról hazatérve, 1955-ben az Arany János Emlékmúzeum igazgatója lett, milyen állapotokat talált a Csonkatoronyban?”
Nagyszalonta, frontváros
„Nem azonnal kerültem a múzeumba, előbb a városi pionírháznál lettem kultúrmindenes. Többek között az Arany János irodalmi kör vezetésével bíztak meg, amellett oroszt tanítottam óraadóként az iskolában.” „Az volt az állása, hogy az irodalmi kört vezesse?” – hitetlenkedem. „Lópikulát, nem volt abban pénz, csupán »kulturális aktivistaként« megbíztak a kör irányításával. Az Arany János kört két úgynevezett munkásíró: Bonczos István és Nagy Ilona alapította. Bonczos részt vett az illegális kommunista mozgalomban, politikai üldöztetés miatt a Szovjetunióba menekült. A második világháború alatt megfordult a Szovjetunió ázsiai területein is, megtanulta a karakalpak, az üzbég, a kazak és a türkmén nyelvet. Hazatérve a Magyar Népi Szövetség aktivistája, majd a Nagyváradi Új Élet újságírója, 1949-től 1951-ig az Utunk rovatvezetője volt. Felesége, Nagy Ilona – egykori cselédlány – első írását a Dolgozó Nő közölte 1949-ben. Rajtuk kívül, az általuk fölfedezett Gábor Ferenc parasztköltő – a Sinka István-i mélységből érkezett, hajdani kondás – volt alkotó tagja a körnek, a gyermekverseket író Sebesi Teréz, illetve a humoristaként jeleskedő Bagdi Sándor matematika tanár társaságában. Kezdetben kéthetente, majd havonta ülésezett a kör, kialakult egy húsz főnyi törzsgárda. Arra törekedtem, hogy minden alkalommal több műsorszám legyen. Azzal kezdtük, hogy valamelyik helybeli alkotó olvasott fel a legfrissebb írásaiból, a bírálatra mindig egy-egy helybeli tanár kollégát kértem fel, utána pedig egy-egy anyanyelvi, nyelvhelyességi, esztétikai kérdésről, avagy Nagyszalonta valamelyik jeles szülöttjéről hangzott el előadás.”
„Ne haragudjon, Tanár Úr, de ennél sokkal jobban érdekelnének bennünket az Arany múzeummal kapcsolatos dolgai” – lépek fel sürgetőleg. „Abba a valamibe beszélünk? – mutat a hangrögzítő ketyerére –, hát az nagyon messzire van tőlem!” „Az a suttogást is felveszi – oszlatom az aggályait –, a szekusoktól kaptuk…” Hosszas, felszabadult kacagás után folytatja: „Bár a front elvonulása után valamennyire rendet raktak, 1956-ben még mindig tragikus állapotokat találtam a Csonkatoronyban!”
*
Várnám a „csonkatoronybeli állapotok” felidézését, de Dánielisz Endre nem volna Dánielisz Endre, ha nem kapna az újabb időkacskaringó lehetőségén: „Az előzményekhez tartozik, hogy Nagyszalonta tíz napon át frontváros volt, a külváros háromszor cserélt gazdát, a belváros egyszer. Az oroszok bejöttek, lőtték a magyar katonák állásait, a magyarok újból és újból visszaszorították őket, majd megérkeztek a román katonák is. Szalontán körülbelül öt román esett el, ők inkább a tanyákat foglalták el. Az ellenséges hadak Tenke felől törtek be először a városba, de nem csak a harci cselekmények idején keletkeztek tetemes károk. Az oroszok, amikor tehették, raboltak, ittak, de a zűrzavart, pánikot kihasználva, bezúdultak a kültelki népek is – többnyire cigányok –, akik amit lehetett, kiraboltak, kifosztottak. Az üzleteknél leverték az ajtókról a lakatot, a kirakatok üvegeit bezúzták, feltörték a műhelyeket, a házakat, a pincéket. Az egyik túlélő mesélte, 14 éves volt akkoriban, és látta, amint egy hasonló korú kamasz vagy tíz doboz olajfestéket emelt el, mások vég vásznakat, drága szöveteket cipeltek. Akkor még egyszer, néhány napig a magyarok újra elfoglalták a várost, és 18 cigány fosztogatót helyben kivégeztek. Úgy tűnik, ez a tizennyolcas szám, vissza-visszatérő, mágikus számjeggyé kerekedett Nagyszalonta háborús históriájában: Amikor ismét visszajöttek az oroszok, még többet ittak, és a nemi erőszak terén is kitombolták magukat. Azokban a napokban 18 szalontai asszony és leány lett öngyilkos, a rajta esett gyalázat miatt. Egy bizonyos Borbély család három nőtagja, az anya és két lánya vetett véget emiatt a szörnyűség miatt az életének. Magam éppen akkoriban nem voltam idehaza, mert ifjú leventeként Budapestet védtem hősiesen a szovjet hadsereg ellen, de később sokat foglalkoztam az akkor történtekkel, számos szemtanút, túlélőt megszólaltattam. Így bukkantam rá a harmadik 18-as számra: napirenden voltak a vetkőztetések. Akinek a csizmája, ruhája, egyéb holmija megtetszett egy-egy ruszkinak, nyomban felszólította, hogy vegye le. Ha megtagadta, vagy habozni látszott, rögtön agyonlőtték. Jól ismertem a módos, büszke, szigorú Nagy Jóska bácsit, akit éppen a csizmájáért lőttek agyon. De ugyanígy járt a templom tornyában körbe járkáló tűzoltósági őr is, akinek a feladata volt a torony körerkélyét bejárva ügyelni, hogy nem tört-e ki tűzeset a város valamelyik pontján. Ő nem volt katona, de egyfajta egyenruhában járt, épphogy leereszkedett szolgálata lejártával a toronyból, agyonlőtték, és levetkőztették. Ezeknek az utcai vetkőztetéseknek is 18 halálos áldozata volt Szalontán.”
Mit érdemes innen elvinni?
„Hohó, végre beszéljünk a Csonkatoronyról is – elégeli meg a saját meséje vargabetűit Dánielisz tanár úr –. Amikor tombolt a szabad rablás, az Arany János gyűjteményt is többször kifosztották! Én magam két diáktársammal egymást váltogatva segéd-múzeumőrködtünk önkéntesen. Az intézménynek nem volt alkalmazottja, a Csonkatorony csak vasárnap, az istentisztelet után volt látogatható. A több száz gimnazista diákból csak hárman vállaltuk, hogy vigyázunk Arany János dolgaira. Én még dicsekszem is vele: szemtől szembe láthattam a költő fogait, megannyi személyes holmiját.”
„Végül is mit vittek el?” – fogom faggatóra Endre bátyámat. „Mondjuk, bejött Popescu Nicolae üres szekérrel a városba – él a képes beszéddel Dánielisz tanár úr –, eljut a Csonkatorony tövébe, és nézegeti: mit lehet, mit érdemes innen elvinni? Az a gyönyörű szőnyeg, amit Gyulai Pál ajándékozott Arany Jánosnak, megtetszett Popescunak, összetekerte, feltette a szekerére, és elhajtott vele. A költő fia, Arany László, az édesapja ruháit is a szalontai múzeumnak ajándékozta, amikor megnyílt, szinte a teljes ruhatárát elhozta. A várost felszabadító dél-erdélyi románok, no meg a külvárosiak mindet elvitték. A torony kifosztása nem ment egyszerűen, mert a bejárat masszív vaskapuját nem tudták se kinyitni, se feltörni. Létrán felmásztak az első emelet valamelyik ablakáig, betörték, ott hatoltak be az épületbe, majd bentről robbantották szét a vaskapu zárját, és aki kapta, hordta, minden mozdíthatót elvittek. De ez az »irodalomtörténet szerencséje«: hála istennek, Popescuékat nem érdekelték a kéziratok! Tehát megmAradt mindaz, amit özvegy Arany Lászlóné nekünk, szalontaiaknak átadott. A férje halála előtt intézkedett, hogy az édesapja kéziratai hová kerüljenek. Meghagyta, hogy az özvegye mit adjon Nagykőrösnek, mit Debrecennek és mit Nagyszalontának. A Murány ostroma például a mai napig megvan, szépen bekötve, eredeti Arany kézírással. Shakespeare-fordításai közül a Szentivánéji álom kézirata is megvan. És nem vitték el a leánya, a 24 évesen tüdőbajban elhunyt Juliska halálára írt versét sem, amit a vejére, Széll Kálmán református lekipásztorra hagyott. Nekem Debreczeni István tiszteletes, aki annak idején az Arany-vő utódja volt Nagyszalontán, mesélte el.”
„Tessék elárulni – veszem ismét faggatóra –, amikor átvette Endre bátyám a gyűjteményt, még akkor is ilyen feldúlt állapotban volt?” „Neeem” – mondja félszájjal, majd élénkülő mosollyal folytatja: „A háború végén nagyon sokan elmenekültek Szalontáról, sokan a Dunántúlig elvergődtek. Tordai Ferenc tanító bácsi elsőnek tért haza a menekülésből. Igyekezett rendbe tenni valahogy a Csonkatorony helyiségeit, hiszen a párnákat is felhasították a fosztogatók: nincsen-e bennük elrejtve valami. A terem padlója telis tele volt párnatollal, a kéziratok szanaszét voltak hajigálva. Tordainak köszönhetően rend lett és tisztaság, majd előkerült a kollégája, Mikó Pál is, aki annak idején vasárnapi templomozás után nyitva tartotta a múzeumot, diákként sok mindent tanultam tőle. Ők ketten beindították az iskolát is, tizenkét gyerekkel. A két tanítóbácsi összefogott néhány kisiparossal, igyekeztek eltüntetni a fosztogatók okozta rongálásokat. Rendbe tették az épület bejáratát, kicserélték a felrobbantott zárat. Egyébként a gyönyörű kaput és fölötte az Arany szobrot Kisfaludi Strobl Zsigmond tervezte, a kivitelezés más munkája. Ez a két pedagógus leltárt készített, megállapították, hogy 135 relikvia tűnt el a tárlókból. Mikó Pál őrködte-ápolgatta önkéntesen a gyűjteményt, amíg a kommunisták koholt vádak alapján börtönbe nem zárták. Hogy mégis legyen a múzeumnak „őre”, előbb a néptanács egyik alkamazottját, Bondor László kisbírót, majd a hithű kommunista kőművest, Cseke Ferencet nevezték ki az elvtársak a múzeum élére. Bondor igazgató elvtársnak négy elemije volt, lent üldögélt a földszinten, s engedte be a látogatókat. Tanító elődjének már nem volt ideje minden vitrint újraüvegeztetni, úgyhogy Bondor idejében is tüntek el dolgok. Egy év múlva leváltották, egy párttaggal, Cseke Ferenc volt vöröskatonával helyettesítették, aki világlátott ember volt, hiszen Szibériát is bejárta, neki a négy elemi mellett három év inasiskolája is volt. Ő lett az elődöm, neki több gondja volt a múzeumra, lakozott benne egy kis becsület és figyelmesség. Tőle vettem át a múzeumot 1956-ban.”
A hallottak után arról kezdek faggatózni, hogy Dánielisz Endrének, aki tíz évig vezette az Arany János Emlékmúzeumot, mennyire sikerült gyarapítania a gyűjteményt? „Nem, nem ott kezdem, előbb tovább idézem az Arany János irodalmi kör történetét. Gyanútlanul, kiváncsiságból beültem az első őszi ülésükre, ahol az elnöklő Bonczos István – az Utunktólvaló kirugása után is elvhű kommunista munkásíró – rám bökött, hogy Dánielisz tanár elvtársat javasolja az irodalmi kör titkárának. Mire én hazaérkeztem Aradról, már be voltak töltve a tanári állások, és a Pionírházba kerültem, ahol a könyvtárat és a bábszínházat bízták rám, s végül az irodalmi kört is. Cseke Ferenc múzeumőr, aki nem volt Arany-kutató, kapott a Magyar Tudományos Akadémiától egy levelet, miszerint már szerkesztik az Arany életmű kritikai kiadását, tudják, hogy a Murány ostroma című költemény eredeti kézirata itt van, azt ők le kell fényképezzék, mert a kritkai kiadásba minden, a költő által végzett kihúzást, általa bejegyzett javítást fel kell tüntetniük stb. stb. Cseke rohant hozzám a Pionírházba: »Tanár elvtárs, Budapestről kaptam ezt a levelet, erre én nem tudok, mit válaszolni…« Így szoktatott hozzá, hogy bejárjak a Csonkatoronyba, és a múzeum dolgaival is foglalkozzam. Még a Pionírház alkalamzottjaként elkészítettem egy vázlatot arról, hogy miként kellene átrendezni, rendszerezni a múzeumot. Hiszen abban az időben, ha beállított valaki azzal, hogy hozott valamit, elújságolta, hogy megtalálta Arany Jánosnak valamelyik harmadrendű tárgyát, vagy bármit, amihez akár egy ujjával is hozzáért – ahogy beérkezett, egymás mellé rakták, találomra, mindenféle rendszerezés nélkül. Mire kineveztek a múzeum élére, már kidolgoztam: a Csonkatorony négy szintjén, emeletről emeletre, melyik helyre, mi kerüljön. Elképzeléseimet megosztottam Antal Árpád barátommal – Arany és Petőfi levelezésének későbbi közreadójával –, aki hasznos észrevételekkel segítette a munkámat. Az első dolgom az volt, hogy a múzeum kifosztásakor felborogatott, széthajigált, megcsonkult szobrokat restauráltassam. Köztük a költő Izsó Miklós faragta mellszobrát, amelyen Arany János letört bajszát kellett kipótolni…”
(Folytatjuk)
erdelyiriport.ro,
2016. szeptember 24.
Erdélyi magyar dekatlon
Hiánypótló irodalomkritikai kötet
Félúton ég és föld között címmel, Identitásalakzatok a második világháború utáni erdélyi lírában alcímmel jelent meg nemrég dr. Szilveszter László Szilárd, a Babes-Bolyai Tudományegyetem irodalomtanárának negyedik kötete. A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Intézete és a L’ Harmattan kiadó gondozásában nemrég Budapesten megjelent könyv "szubjektív szempontok szerint" kiválasztott szerzők életművén keresztül a második világháború utáni erdélyi költészetet vizsgálja, feltérképezve azokat a fő motívumokat, amelyek a transzszilvanizmus eszmetörténeti horizontjától az 1950 és 1989 közötti kommunista diktatúra poétikai törekvésein át a kortárs erdélyi líra jellegzetességeihez vezettek. A kötetről a szerzővel beszélgettünk.
– Nem az első tanulmányköteted látta meg a napvilágot, hiszen a XX. századi, kortárs magyar líra kutatójaként, a 2008-ban megszerzett doktori címet követően, 2009-ben már kiadtál egy könyvet.
– Az első kötet a Mentor Kiadónál jelent meg 2009-ben Festett az arcom nékem is… – Irónia a modern és posztmodern költészetben címmel. Ebben azt vizsgáltam, hogy miként jelenik meg az irónia a 20. századi és a mai költészetben. Hasonló témával foglalkoztam Az irónia nyelve a két világháború közötti magyar lírában címmel 2012-ben kiadott második könyvemben is. A harmadik kötet, az Értékválság és értékváltás… Szemelvények az elmúlt száz év magyar költészetéből 2013-ban jelent meg, válogatás a különböző folyóiratokban, tudományos kiadványokban publikált írásaimból. A nemrég napvilágot látott kötet a ’40-es évek közepétől kezdődően napjainkig kizárólag az erdélyi lírával foglalkozik, és tíz szerző életművén keresztül vizsgálja a korszak költészetének alakulását. Úgy van felépítve, hogy minden nagyobb korszak költői alkotásainak elemzése előtt van egy társadalomtörténeti, irodalompolitikai ismertető, majd következik sorban Kányádi Sándor ’50-es, Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Király László, Farkas Árpád ’60-as években kiadott verseinek, Balla Zsófia és Szőcs Géza 1968-tól, illetve az 1970-es években kibontakozó lírájának, majd kiegészítve az 1980-as években jelentkező Kovács András Ferenc és a rendszerváltás utáni nemzedék képviselői közül Lövétei Lázár László és Demény Péter alkotásainak elemzése. Nyilván a korábban már bemutatott szerzők líráját is követem napjainkig.
– Az erdélyi magyar irodalomban a két világháború között jelentkezett a transzszilvanizmus, amely válasz volt arra, hogy Erdélyt elszakították Magyarországtól, és ebben az új helyzetben keresett identitást a többségből kisebbségi sorsba rekedt magyaroknak. A helikoni írók nagy része is ezt az irányzatot követte. Hogyan jelentkezik a transzszilvanizmus a második világháború utáni költészetben?
– Nyilvánvalóan az 1940-es, 1950-es években a kibontakozó szocialista-kommunista diktatúra megváltoztatja Közép-Kelet- Európa irodalmi életét. Az a Gaál Gábor, aki a második világháború után hazakerül a hadifogságból, ugyan meghívja a helikoni írókat, Kós Károlyt, Tompa Lászlót, Bánffy Miklóst például, hogy az általa létrehozott Utunkban közöljenek írásokat, de ezek a szerzők aztán egyre inkább háttérbe szorulnak. Megjelenik a proletkult, internacionalista attitűd, amely a népek közötti testvériséget, az imperialisták elleni közös harcot vállalta fel. Az irodalmi retorika egyre jobban az egyértelműségre, arra törekedett, hogy az irodalmi szöveg ideológiailag megfelelő, politikai üzenetként is dekódolható legyen.
A korabeli magyarországi kultúrpolitika pedig annyira vigyázott arra, hogy "ne sértse a testvérnépek érzékenységét", hogy például Szabolcsi Miklós Magyarországon, az Akadémiai Kiadónál megjelent irodalomtörténeti kötetében a ’60-as években Kolozsvár Clujként és Pozsony Bratislavaként van feltüntetve. A transzszilvanizmus azonban nagyon sok mindenben visszatér az ’50-es évek végén, a ’60-as évek elejétől Kányádi Sándor, Király László vagy Farkas Árpád költészetében. De nyilván van egyfajta kritikai szellem is ezzel szemben, akár ugyanazon szerzőknél, és új beszédmódok is kialakulnak, amelyek hagyományt teremtenek. A transzszilvanizmus eszmeiségét illetően – az erdélyi identitás sajátosságainak hangsúlyozása mellett – napjainkig egyre inkább a Magyarországhoz való viszonyra összpontosítanak a szerzők.
– El kell ismerjük így utólag is, hogy közvetlenül a második világháború után az 1950–1960-as években egyfajta emberarcú szocializmus volt, ami a világégést követően társadalmi biztonságot, szociális védelmet nyújtott. S ez a viszonylagos szabadság némiképpen a kultúrpolitikában is jelentkezett. Mennyire érződik a kötetben elemzett költők verseiben, hogy az új ideológiát azért vállalták fel, mert hittek benne, vagy már volt egyfajta kényszerhelyzet, amely arra irányította az alkotókat, hogy ne sértsék meg azokat a kulturális kánonokat, amelyeket megszabott az új rendszer politikája?
– Az 1950-es évek erdélyi irodalma bizonyos szempontból "szabadabb" volt, mint a magyarországi Rákosi-korszakbeli kultúrpolitikához alkalmazkodó irodalom. Ugyanakkor nem kell elfelejteni azt sem, hogy ebben az időszakban bizonyos szerzőket megpróbálnak kiszorítani a kánonból. Számos – ma már anekdotaszámba menő – történet született arról, hogy milyen viták voltak az ’50–’60-as években Arany János Toldija vagy akár Dsida Jenő posztumusz kötetének megjelentethetősége kapcsán. Gaál Gábor úgy tartotta, hogy "a régi polgári költőnek" el kell tűnnie a történelem süllyesztőjében. Ebben az időszakban nálunk is vannak koncepciós perek, és nagyon sok baloldali gondolkodású embert – mint Kurkó Gyárfás, Balogh Edgár vagy Jordáky Lajos, akik az 1945 utáni kultúrpolitikát irányították – bebörtönöznek. Az 1956-os magyarországi forradalom után újabb retorzió következik az erdélyi magyarsággal szemben. 1965-től megint van egyfajta nyitottság, és csak Ceausescu 1971-es észak-koreai látogatása után következik be a nagyon erős fordulat a személyi kultusz irányába. Tulajdonképpen nehéz kideríteni, hogy az 1950-es években ki az, aki őszintén ír politikai témájú verseket és ki az, aki nem. Az tény, hogy ebben az időszakban az írók, költők körében – akár Kányádi Sándor első kötetében vagy Szilágyi Domokos verseiben – van egyfajta töretlen hit arra vonatkozóan, hogy ez egy új világ, nagyon sok minden megváltozik, és a tökéletlenségek ellenére van jövője a szocialistakommunista ideológiának. A 1960-as évek közepéig nem jelenhetett meg olyan verseskönyv, amiben ne lett volna legalább egy olyan ciklus, amely a párthoz szól. Majd a ’60-as évek közepétől lassan újra teret kap a lírában az egyéni identitás, a szubjektív szféra. Király László vagy Farkas Árpád első kötetében nincsenek pártversek vagy nagyon határozott politikai irányultságú költemények. Kányádi Sándornál és Lászlóffy Aladárnál is teljesen háttérbe szorul ez a vonulat. Kétségtelen, hogy ebben az időszakban, ahhoz, hogy publikálni lehessen, kompromisszumokat kellett kötni. Azonban akkor a fiatalabb költőknél sokkal erőteljesebb a Székelyföldhöz, az erdélyiséghez való vonzódás, mindenféle cenzúra ellenére. Mert az ’50-es években is megjelentek ugyan bizonyos kötetek, de azokból a cenzúra miatt nagyon sok mindent kihúztak, vagy egyszerűen nem kerülhettek be bizonyos versek az akkori könyvekbe. Kányádi Sándor Sirálytánc című, második kötetét be is zúzatták és a költővel fizettették meg a kiadás költségeit.
– A diktátor ominózus észak-koreai látogatását követően bekeményített a rendszer. Ebben a szoruló helyzetben kialakult egyfajta belső disszidens irodalom, amely azt a kettős nyelvezetet vállalta fel, hogy a sorok között, hasonlatokba burkolva közöltek, üzentek az olvasóknak, a hatalomnak. Miként jelentkezett ez a retorika a kötetben elemzett költők verseiben?
– Valóban, az 1970-es évek közepétől történik egyfajta radikális fordulat, ekkor már egyre jobban odafigyeltek arra, hogy vannak- e a nemzeti történelemre, identitásra vonatkozó utalások, ezek nyilván megtalálhatók Kányádi Sándornál, vagy akár Király Lászlónak a Székelyföldről írt verssorozatában, de Farkas Árpád költészetében is. Az a vonulat, amely a korábbi irodalom, a Tamási Áron, Tompa László által kitaposott hagyományokra építkezett, megpróbálja fenntartani az identitáshoz való viszonyulást abban az időszakban, amikor nemcsak a kommunista ideológiai elnyomás erősödött, hanem a nacionalista politika is, amely erőteljesen háttérbe szorította az erdélyi magyarság történelmi múltjának, irodalmának a megjelenítését. És emiatt kialakult egy kettős beszéd, amelyik egy kicsit ironikusan, játékosan próbált asszociálni azokra a kérdésekre, illetve olvasói elvárásokra, amelyek keresték a fogódzókat a magyarságtudat erősítésének irányában. Tudjuk azt, hogy az 1980-as években megtiltják, hogy az újságokban vagy az irodalmi művekben magyarul jelenjenek meg a helységnevek. Király Lászlónak, de Lászlóffy Aladárnak is vannak olyan versei, ahol utalásokat találhatunk erre a helyzetre. Nem tragikus, patetikus ez az irányultság, inkább játékos-ironikus, kész arra, hogy válaszoljon a kommunista rendszer abszurdumaira. Persze ezeket az utalásokat csak azok az olvasók értik, akik bizonyos eseményeket vagy helyszíneket ismernek. Sokkal elvontabban jelennek meg bizonyos kérdések. Főként a szabadsághoz való viszony érdekli a kor költőjét, illetve az, hogy a költőnek érdemes-e alkotnia az adott körülmények között, és hogy milyen lehetőségek vannak az önkifejezésre.
– Nem volt könnyű felvenni a harcot a cenzúrával szemben. A lehetőségek között mégis mennyire jellemző a versekre a kombativitás, a hatalommal való szembenállás akár Szőcs Géza lírájában, aki egyik szerkesztője volt a diktatúrát bíráló Ellenpontoknak?
– Nemcsak Szőcs Gézának, hanem Kányádi Sándornak, Lászlóffy Aladárnak, Király Lászlónak is vannak olyan költeményei, amelyek a hatalommal való viszonyra utalnak. Balla Zsófiának a ’80-as évekbeli versei is egyén és hatalom kapcsolatát taglalják, azt, hogy mennyire lehet élni az alkotói szabadsággal. Szőcs Gézának az emigrálás utáni verseit (pl. Indián szavak a rádióban) a hatalommal való "párbeszéd" sajátos példáiként ismerjük, de ugyanez a fajta attitűd jelentkezik Kovács András Ferencnél is, a Tengerész Henrik intelmei kötet verseiben. Ebben a sajátos lírai közegben "üzenetként" ugyan jelen van a hatalommal való szembehelyezkedés, de ezeknek a szövegeknek nyilván teljesen más olvasata is lehet. És ez természetes a maga módján, mivel egy művészi szöveg többértelmű. Persze ehhez értőbb közönség is kellett, amelyik erre érzékeny, odafigyel a finom árnyalatokra.
– 1989 után radikálisan megváltozott ez a helyzet, nem kellett átvitt értelemben üzenni a hatalomnak. Hogyan érződik ez az ideológiai váltás azoknál a költőknél, akik a kommunista időszakban és utána is alkottak?
– Az 1989-es decemberi változások utáni euforikus hangulat érződik a társadalomban, és meghatározza az 1990-es évek elejének költészetét is. A korábbiakhoz képest más témák is megjelentek: Lövétei Lázár László Víkend, Saláta, Moszkva tér címmel lírai riportot ír a vendégmunkáslétről, az idősebb generáció verseiben, Kányádi Sándornál vagy Lászlóffy Aladárnál pedig tapasztalható a magyarországi értelmiségiekkel való viszony átrendeződése. Mint ismeretes, főleg a ’90-es évek elején az anyaországiakban kialakultak bizonyos sztereotípiák az erdélyiségre vonatkozóan, nevezetesen arról, hogy Magyarországról mit látnak erdélyinek, mit várnak el egy erdélyi írótól és költőtől. Ezekre a kérdésekre mutatnak rá játékosan, (ön)ironikusan bizonyos szerzők. De újabb témaként ott van a média egyre erősödő hatalmára való utalás is, amely többrétűen jelen van az erdélyi magyarság életében.
– A könyv címe Félúton ég és föld között – ez utalás arra, hogy a kötetben vizsgált időszakban az erdélyi magyarság a mennyország és a pokol közötti létállapotban lebegett, vagy más értelme van?
– Arra utal, hogy a nemzethez, a történelemhez, a hagyományokhoz, a közösséghez való viszony mellett a második világháború utáni erdélyi lírában jelen van az Istenhez való viszony is. Érdekes, hogy ez már az 1960-as évek költészetében is nagyon erősen visszaköszön, akár Király Lászlónál vagy Lászlóffy Aladárnál, de a mai generációnál is megjelenik. És azt tapasztaltam – olvasva a szakirodalmat –, hogy ez a korábbi irodalomtörténészek számára nem volt ugyan tabutéma, de nem sokat foglalkoztak vele. Király Lászlónál például az első kötetétől kezdődően, Kányádinál Sándornál pedig a ’80-as években jelenik meg a transzcendenciához való kapcsolódás. Paradox módon akkor, amikor a legkevésbé lehetett szólni ezekről a dolgokról. Balla Zsófia az 1968-ban megjelent könyvében egy egész olyan ciklust publikált, amelyben a saját létkérdései között veti fel az Istenhez fűződő kapcsolatát. Szilágyi Domokos sem tud szabadulni ettől, hiába materialista. Az ő metaforáiban negatív értelemben jelenik meg a vallás, a hit, de ebből is az tűnik ki, hogy ateistaként is foglalkoztatja a téma. A fiatalabb nemzedék képviselőinél, Lövétei Lázár Lászlónál és Demény Péternél pedig az identitás egyik elemeként jelenik meg az istenhit.
– Mennyire volt kihívás a kötet szerzőjének az, hogy olyan költők írásait is elemezte, akik még élnek, alkotnak?
– Bizonyos szempontból vitaindítónak szánom a kötetet, arra vagyok kíváncsi elsősorban, hogy van-e még valamiféle létjogosultsága az erdélyi irodalomról való beszédnek, a hagyományos irodalomtörténeti megközelítéseknek. Másrészről pedig úgy látom, hogy kevés a középiskolai tananyag a kortárs irodalomról, holott szükség lenne arra, hogy ez is hangsúlyozottabban jelenjen meg, fontos lenne, hogy a fiatalok jobban ismerjék és megértsék a mostani világ történéseit, akár a költők, írók szemszögéből is.
– Kiknek szól tulajdonképpen ez az átfogó kötet, amelybe fél évszázad lírájának szemelvényei kerültek be?
– Azon igyekeztem, hogy az általam mondottakat az az olvasó is megértse, aki nem irodalmár, de ajánlom az elmúlt bő fél évszázad költészete iránt érdeklődő fiataloknak is.
– Hol lehet megvásárolni a kötetet?
– Magyarországon minden jelentősebb könyvkereskedő-hálózat, könyvesbolt kínálatában megtalálható, Marosvásárhelyen a Gutenberg könyvesbolt forgalmazza, és meg lehet rendelni interneten a Bookline-on is.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
Hiánypótló irodalomkritikai kötet
Félúton ég és föld között címmel, Identitásalakzatok a második világháború utáni erdélyi lírában alcímmel jelent meg nemrég dr. Szilveszter László Szilárd, a Babes-Bolyai Tudományegyetem irodalomtanárának negyedik kötete. A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Intézete és a L’ Harmattan kiadó gondozásában nemrég Budapesten megjelent könyv "szubjektív szempontok szerint" kiválasztott szerzők életművén keresztül a második világháború utáni erdélyi költészetet vizsgálja, feltérképezve azokat a fő motívumokat, amelyek a transzszilvanizmus eszmetörténeti horizontjától az 1950 és 1989 közötti kommunista diktatúra poétikai törekvésein át a kortárs erdélyi líra jellegzetességeihez vezettek. A kötetről a szerzővel beszélgettünk.
– Nem az első tanulmányköteted látta meg a napvilágot, hiszen a XX. századi, kortárs magyar líra kutatójaként, a 2008-ban megszerzett doktori címet követően, 2009-ben már kiadtál egy könyvet.
– Az első kötet a Mentor Kiadónál jelent meg 2009-ben Festett az arcom nékem is… – Irónia a modern és posztmodern költészetben címmel. Ebben azt vizsgáltam, hogy miként jelenik meg az irónia a 20. századi és a mai költészetben. Hasonló témával foglalkoztam Az irónia nyelve a két világháború közötti magyar lírában címmel 2012-ben kiadott második könyvemben is. A harmadik kötet, az Értékválság és értékváltás… Szemelvények az elmúlt száz év magyar költészetéből 2013-ban jelent meg, válogatás a különböző folyóiratokban, tudományos kiadványokban publikált írásaimból. A nemrég napvilágot látott kötet a ’40-es évek közepétől kezdődően napjainkig kizárólag az erdélyi lírával foglalkozik, és tíz szerző életművén keresztül vizsgálja a korszak költészetének alakulását. Úgy van felépítve, hogy minden nagyobb korszak költői alkotásainak elemzése előtt van egy társadalomtörténeti, irodalompolitikai ismertető, majd következik sorban Kányádi Sándor ’50-es, Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Király László, Farkas Árpád ’60-as években kiadott verseinek, Balla Zsófia és Szőcs Géza 1968-tól, illetve az 1970-es években kibontakozó lírájának, majd kiegészítve az 1980-as években jelentkező Kovács András Ferenc és a rendszerváltás utáni nemzedék képviselői közül Lövétei Lázár László és Demény Péter alkotásainak elemzése. Nyilván a korábban már bemutatott szerzők líráját is követem napjainkig.
– Az erdélyi magyar irodalomban a két világháború között jelentkezett a transzszilvanizmus, amely válasz volt arra, hogy Erdélyt elszakították Magyarországtól, és ebben az új helyzetben keresett identitást a többségből kisebbségi sorsba rekedt magyaroknak. A helikoni írók nagy része is ezt az irányzatot követte. Hogyan jelentkezik a transzszilvanizmus a második világháború utáni költészetben?
– Nyilvánvalóan az 1940-es, 1950-es években a kibontakozó szocialista-kommunista diktatúra megváltoztatja Közép-Kelet- Európa irodalmi életét. Az a Gaál Gábor, aki a második világháború után hazakerül a hadifogságból, ugyan meghívja a helikoni írókat, Kós Károlyt, Tompa Lászlót, Bánffy Miklóst például, hogy az általa létrehozott Utunkban közöljenek írásokat, de ezek a szerzők aztán egyre inkább háttérbe szorulnak. Megjelenik a proletkult, internacionalista attitűd, amely a népek közötti testvériséget, az imperialisták elleni közös harcot vállalta fel. Az irodalmi retorika egyre jobban az egyértelműségre, arra törekedett, hogy az irodalmi szöveg ideológiailag megfelelő, politikai üzenetként is dekódolható legyen.
A korabeli magyarországi kultúrpolitika pedig annyira vigyázott arra, hogy "ne sértse a testvérnépek érzékenységét", hogy például Szabolcsi Miklós Magyarországon, az Akadémiai Kiadónál megjelent irodalomtörténeti kötetében a ’60-as években Kolozsvár Clujként és Pozsony Bratislavaként van feltüntetve. A transzszilvanizmus azonban nagyon sok mindenben visszatér az ’50-es évek végén, a ’60-as évek elejétől Kányádi Sándor, Király László vagy Farkas Árpád költészetében. De nyilván van egyfajta kritikai szellem is ezzel szemben, akár ugyanazon szerzőknél, és új beszédmódok is kialakulnak, amelyek hagyományt teremtenek. A transzszilvanizmus eszmeiségét illetően – az erdélyi identitás sajátosságainak hangsúlyozása mellett – napjainkig egyre inkább a Magyarországhoz való viszonyra összpontosítanak a szerzők.
– El kell ismerjük így utólag is, hogy közvetlenül a második világháború után az 1950–1960-as években egyfajta emberarcú szocializmus volt, ami a világégést követően társadalmi biztonságot, szociális védelmet nyújtott. S ez a viszonylagos szabadság némiképpen a kultúrpolitikában is jelentkezett. Mennyire érződik a kötetben elemzett költők verseiben, hogy az új ideológiát azért vállalták fel, mert hittek benne, vagy már volt egyfajta kényszerhelyzet, amely arra irányította az alkotókat, hogy ne sértsék meg azokat a kulturális kánonokat, amelyeket megszabott az új rendszer politikája?
– Az 1950-es évek erdélyi irodalma bizonyos szempontból "szabadabb" volt, mint a magyarországi Rákosi-korszakbeli kultúrpolitikához alkalmazkodó irodalom. Ugyanakkor nem kell elfelejteni azt sem, hogy ebben az időszakban bizonyos szerzőket megpróbálnak kiszorítani a kánonból. Számos – ma már anekdotaszámba menő – történet született arról, hogy milyen viták voltak az ’50–’60-as években Arany János Toldija vagy akár Dsida Jenő posztumusz kötetének megjelentethetősége kapcsán. Gaál Gábor úgy tartotta, hogy "a régi polgári költőnek" el kell tűnnie a történelem süllyesztőjében. Ebben az időszakban nálunk is vannak koncepciós perek, és nagyon sok baloldali gondolkodású embert – mint Kurkó Gyárfás, Balogh Edgár vagy Jordáky Lajos, akik az 1945 utáni kultúrpolitikát irányították – bebörtönöznek. Az 1956-os magyarországi forradalom után újabb retorzió következik az erdélyi magyarsággal szemben. 1965-től megint van egyfajta nyitottság, és csak Ceausescu 1971-es észak-koreai látogatása után következik be a nagyon erős fordulat a személyi kultusz irányába. Tulajdonképpen nehéz kideríteni, hogy az 1950-es években ki az, aki őszintén ír politikai témájú verseket és ki az, aki nem. Az tény, hogy ebben az időszakban az írók, költők körében – akár Kányádi Sándor első kötetében vagy Szilágyi Domokos verseiben – van egyfajta töretlen hit arra vonatkozóan, hogy ez egy új világ, nagyon sok minden megváltozik, és a tökéletlenségek ellenére van jövője a szocialistakommunista ideológiának. A 1960-as évek közepéig nem jelenhetett meg olyan verseskönyv, amiben ne lett volna legalább egy olyan ciklus, amely a párthoz szól. Majd a ’60-as évek közepétől lassan újra teret kap a lírában az egyéni identitás, a szubjektív szféra. Király László vagy Farkas Árpád első kötetében nincsenek pártversek vagy nagyon határozott politikai irányultságú költemények. Kányádi Sándornál és Lászlóffy Aladárnál is teljesen háttérbe szorul ez a vonulat. Kétségtelen, hogy ebben az időszakban, ahhoz, hogy publikálni lehessen, kompromisszumokat kellett kötni. Azonban akkor a fiatalabb költőknél sokkal erőteljesebb a Székelyföldhöz, az erdélyiséghez való vonzódás, mindenféle cenzúra ellenére. Mert az ’50-es években is megjelentek ugyan bizonyos kötetek, de azokból a cenzúra miatt nagyon sok mindent kihúztak, vagy egyszerűen nem kerülhettek be bizonyos versek az akkori könyvekbe. Kányádi Sándor Sirálytánc című, második kötetét be is zúzatták és a költővel fizettették meg a kiadás költségeit.
– A diktátor ominózus észak-koreai látogatását követően bekeményített a rendszer. Ebben a szoruló helyzetben kialakult egyfajta belső disszidens irodalom, amely azt a kettős nyelvezetet vállalta fel, hogy a sorok között, hasonlatokba burkolva közöltek, üzentek az olvasóknak, a hatalomnak. Miként jelentkezett ez a retorika a kötetben elemzett költők verseiben?
– Valóban, az 1970-es évek közepétől történik egyfajta radikális fordulat, ekkor már egyre jobban odafigyeltek arra, hogy vannak- e a nemzeti történelemre, identitásra vonatkozó utalások, ezek nyilván megtalálhatók Kányádi Sándornál, vagy akár Király Lászlónak a Székelyföldről írt verssorozatában, de Farkas Árpád költészetében is. Az a vonulat, amely a korábbi irodalom, a Tamási Áron, Tompa László által kitaposott hagyományokra építkezett, megpróbálja fenntartani az identitáshoz való viszonyulást abban az időszakban, amikor nemcsak a kommunista ideológiai elnyomás erősödött, hanem a nacionalista politika is, amely erőteljesen háttérbe szorította az erdélyi magyarság történelmi múltjának, irodalmának a megjelenítését. És emiatt kialakult egy kettős beszéd, amelyik egy kicsit ironikusan, játékosan próbált asszociálni azokra a kérdésekre, illetve olvasói elvárásokra, amelyek keresték a fogódzókat a magyarságtudat erősítésének irányában. Tudjuk azt, hogy az 1980-as években megtiltják, hogy az újságokban vagy az irodalmi művekben magyarul jelenjenek meg a helységnevek. Király Lászlónak, de Lászlóffy Aladárnak is vannak olyan versei, ahol utalásokat találhatunk erre a helyzetre. Nem tragikus, patetikus ez az irányultság, inkább játékos-ironikus, kész arra, hogy válaszoljon a kommunista rendszer abszurdumaira. Persze ezeket az utalásokat csak azok az olvasók értik, akik bizonyos eseményeket vagy helyszíneket ismernek. Sokkal elvontabban jelennek meg bizonyos kérdések. Főként a szabadsághoz való viszony érdekli a kor költőjét, illetve az, hogy a költőnek érdemes-e alkotnia az adott körülmények között, és hogy milyen lehetőségek vannak az önkifejezésre.
– Nem volt könnyű felvenni a harcot a cenzúrával szemben. A lehetőségek között mégis mennyire jellemző a versekre a kombativitás, a hatalommal való szembenállás akár Szőcs Géza lírájában, aki egyik szerkesztője volt a diktatúrát bíráló Ellenpontoknak?
– Nemcsak Szőcs Gézának, hanem Kányádi Sándornak, Lászlóffy Aladárnak, Király Lászlónak is vannak olyan költeményei, amelyek a hatalommal való viszonyra utalnak. Balla Zsófiának a ’80-as évekbeli versei is egyén és hatalom kapcsolatát taglalják, azt, hogy mennyire lehet élni az alkotói szabadsággal. Szőcs Gézának az emigrálás utáni verseit (pl. Indián szavak a rádióban) a hatalommal való "párbeszéd" sajátos példáiként ismerjük, de ugyanez a fajta attitűd jelentkezik Kovács András Ferencnél is, a Tengerész Henrik intelmei kötet verseiben. Ebben a sajátos lírai közegben "üzenetként" ugyan jelen van a hatalommal való szembehelyezkedés, de ezeknek a szövegeknek nyilván teljesen más olvasata is lehet. És ez természetes a maga módján, mivel egy művészi szöveg többértelmű. Persze ehhez értőbb közönség is kellett, amelyik erre érzékeny, odafigyel a finom árnyalatokra.
– 1989 után radikálisan megváltozott ez a helyzet, nem kellett átvitt értelemben üzenni a hatalomnak. Hogyan érződik ez az ideológiai váltás azoknál a költőknél, akik a kommunista időszakban és utána is alkottak?
– Az 1989-es decemberi változások utáni euforikus hangulat érződik a társadalomban, és meghatározza az 1990-es évek elejének költészetét is. A korábbiakhoz képest más témák is megjelentek: Lövétei Lázár László Víkend, Saláta, Moszkva tér címmel lírai riportot ír a vendégmunkáslétről, az idősebb generáció verseiben, Kányádi Sándornál vagy Lászlóffy Aladárnál pedig tapasztalható a magyarországi értelmiségiekkel való viszony átrendeződése. Mint ismeretes, főleg a ’90-es évek elején az anyaországiakban kialakultak bizonyos sztereotípiák az erdélyiségre vonatkozóan, nevezetesen arról, hogy Magyarországról mit látnak erdélyinek, mit várnak el egy erdélyi írótól és költőtől. Ezekre a kérdésekre mutatnak rá játékosan, (ön)ironikusan bizonyos szerzők. De újabb témaként ott van a média egyre erősödő hatalmára való utalás is, amely többrétűen jelen van az erdélyi magyarság életében.
– A könyv címe Félúton ég és föld között – ez utalás arra, hogy a kötetben vizsgált időszakban az erdélyi magyarság a mennyország és a pokol közötti létállapotban lebegett, vagy más értelme van?
– Arra utal, hogy a nemzethez, a történelemhez, a hagyományokhoz, a közösséghez való viszony mellett a második világháború utáni erdélyi lírában jelen van az Istenhez való viszony is. Érdekes, hogy ez már az 1960-as évek költészetében is nagyon erősen visszaköszön, akár Király Lászlónál vagy Lászlóffy Aladárnál, de a mai generációnál is megjelenik. És azt tapasztaltam – olvasva a szakirodalmat –, hogy ez a korábbi irodalomtörténészek számára nem volt ugyan tabutéma, de nem sokat foglalkoztak vele. Király Lászlónál például az első kötetétől kezdődően, Kányádinál Sándornál pedig a ’80-as években jelenik meg a transzcendenciához való kapcsolódás. Paradox módon akkor, amikor a legkevésbé lehetett szólni ezekről a dolgokról. Balla Zsófia az 1968-ban megjelent könyvében egy egész olyan ciklust publikált, amelyben a saját létkérdései között veti fel az Istenhez fűződő kapcsolatát. Szilágyi Domokos sem tud szabadulni ettől, hiába materialista. Az ő metaforáiban negatív értelemben jelenik meg a vallás, a hit, de ebből is az tűnik ki, hogy ateistaként is foglalkoztatja a téma. A fiatalabb nemzedék képviselőinél, Lövétei Lázár Lászlónál és Demény Péternél pedig az identitás egyik elemeként jelenik meg az istenhit.
– Mennyire volt kihívás a kötet szerzőjének az, hogy olyan költők írásait is elemezte, akik még élnek, alkotnak?
– Bizonyos szempontból vitaindítónak szánom a kötetet, arra vagyok kíváncsi elsősorban, hogy van-e még valamiféle létjogosultsága az erdélyi irodalomról való beszédnek, a hagyományos irodalomtörténeti megközelítéseknek. Másrészről pedig úgy látom, hogy kevés a középiskolai tananyag a kortárs irodalomról, holott szükség lenne arra, hogy ez is hangsúlyozottabban jelenjen meg, fontos lenne, hogy a fiatalok jobban ismerjék és megértsék a mostani világ történéseit, akár a költők, írók szemszögéből is.
– Kiknek szól tulajdonképpen ez az átfogó kötet, amelybe fél évszázad lírájának szemelvényei kerültek be?
– Azon igyekeztem, hogy az általam mondottakat az az olvasó is megértse, aki nem irodalmár, de ajánlom az elmúlt bő fél évszázad költészete iránt érdeklődő fiataloknak is.
– Hol lehet megvásárolni a kötetet?
– Magyarországon minden jelentősebb könyvkereskedő-hálózat, könyvesbolt kínálatában megtalálható, Marosvásárhelyen a Gutenberg könyvesbolt forgalmazza, és meg lehet rendelni interneten a Bookline-on is.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)
2016. október 19.
500 éves a reformáció
A Romániai Evangélikus – Lutheránus Egyház rövid története és jelene
A 16. század első felében a reformáció szele elérte Erdélyt is. A középkori egyházszervezetet egyre több hitújító mozgalom ostromolta. Kezdetben a szász közösség bizonyult leginkább fogékonynak az új eszmék iránt, később csatlakozott hozzá a vármegyék, illetve a székely székek többnyire magyar ajkú népessége.
A 16. századi erdélyi reformáció útja sajátos út, amelyben nem különíthető el szigorúan egyik vagy másik nagy európai reformátor eszmerendszere, hanem párhuzamosan és együttesen hat Luther, Melanchthon, Zwingli, Kálvin, Bullinger és mások teológiája, mindezt pedig kiváló helyi teológusok – Johannes Honterus, Dévai Bíró Mátyás, Kopácsi István, Melius Juhász Péter, Dávid Ferenc – igazították az erdélyi társadalmi valósághoz. Éppen ezért az 1560-as éveket megelőzően nem is beszélhetünk egyik vagy másik protestáns felekezet szigorúan konfesszionális jelenlétéről, csupán reformátori vagy reformált egyházakról abban az értelemben, hogy a felekezeti határok nem voltak élesen elválaszthatók, karakterük ekkor kezd kialakulni. Bizonyos azonban, hogy már az 1580-as években, Báthory István fejedelemsége alatt az erdélyi szászok a lutheranizmus mellett maradnak, a magyarok többsége ekkor az unitárius (Szentháromság-tagadó) hitet vallotta, kisebb hányaduk a helvét (kálvinista) felekezet mellett tette le voksát. Ez az arány a 17. század folyamán jelentősen változott, a református fejedelmeknek köszönhetően a helvét hitvallás uralkodóvá vált, gyakorlatilag államegyházi státust élvezett a fejedelemségben.
A szász székekben volt néhány jelentős magyar ajkú település is. A középkorban ezek a falvak földrajzi elhelyezkedésük következtében a szász többségű főesperességekhez tartoztak, így a reformáció után is a szász vezetés alatt álló lutheránus esperességek részei lettek. Ezek közül a jelentősebb gyülekezetek: Brassó, Csernátfalu, Türkös, Bácsfalu, Hosszúfalu, Tatrang, Pürkerec, Zajzon, Barcaújfalu, Krizba és Apáca a Barcaságon; Halmágy, Székelyzsombor, Kóbor, Ugra és Tyúkos Kőhalomszéken; Oltszakadát Szebenszékben, illetve Zselyk Beszterceszéken. Ezek a gyülekezetek képezik mai egyházkerületünk alapját. A hitvallási egység eredményeképpen ezek a közösségek a szász evangélikus püspök joghatósága alá tartoztak egészen a 19. századig, lelkészeiket a szászok zsinatán szentelték, fegyelmi székük, házassági törvényszékük közös volt a német ajkú lutheránusokéval. Csupán a Barcaság délkeleti részén fekvő úgynevezett hétfalusi magyar gyülekezetek között érhető tetten némi szervezeti egység.
A 17-18. században ezek a lutheránus karakterű gyülekezetek szoros kapcsolatokat ápolnak a partiumi és felső-magyarországi, szintén magyar ajkú lutheránusokkal és reformátusokkal. A 19. század folyamán elsősorban a nemzeti mozgalmak eredményeképpen egyre több ellentét alakul ki a magyar, illetve szász lutheránus gyülekezetek között. Ezt csak erősíti az, hogy 1848-ban a két etnikum külön táborban harcol; ennek az eredménye lesz, hogy hosszas küzdelem után 1886-ban a barcasági magyar gyülekezetekből megalakul a Brassói Magyar Evangélikus Egyházmegye, amely már nem az Erdélyi Szász, hanem a Tiszai Egyházkerülethez tartozott.
Az 1920-as trianoni békeszerződés új helyzet elé állította a Romániába szakadt magyar evangélikusokat. Az erdélyi egyházak közül talán mi voltunk a legnehezebb helyzetben, hiszen a Romániához csatolt országrészben nem voltak szervezett központi egyházi intézményeink, sem püspökségünk, sem teológiai intézetünk, sőt középfokú iskolai intézményekben sem bővelkedtünk. 1920-ban a Kolozsváron tartott zsinat kimondta az Erdély-Bánáti Evangélikus Egyházkerület megalakulását, de ezt az államhatalom nem hagyta jóvá. Végül több kényszerű próbálkozás után, 1926-ban sikerült elismertetni az új egyházi struktúrát. A megszülető egyházkerület meglehetősen heterogén, ott voltak benne a több évszázados hagyománnyal rendelkező királyföldi falusi eklézsiák, valamint más erdélyi, városi gyülekezetek (Nagybánya, Kolozsvár, Marosvásárhely) mellett a partiumi nagyvárosoknak (Temesvár, Arad, Nagyvárad, Nagykároly, Szatmárnémeti) a 19. század folyamán alakult közösségei, valamint több szlovák anyanyelvű gyülekezet. Ez utóbbiak külön egyházmegyét alkottak és alkotnak ma is.
Lelkészképzésünk 1920-tól 1948-ig a kolozsvári református teológián zajlott, ahol az evangélikus szaktárgyakat a két helyi lelkész, dr. Járosi Andor és dr. Kirchknopf Gusztáv tanította. 1948 óta az akkor megalakult Protestáns Teológiai Intézetben református és unitárius hallgatókkal együtt tanulnak egyházunk jövendőbeli lelkipásztorai.
Jelenleg hozzávetőlegesen 27 ezer hívő tartozik egyházunkhoz, 41 gyülekezet és 18 szórványközösség keretében. Erdélyi eredetünk következtében nagyfokú nyitottság jellemzi egyházunkat más egyházak, kultúrák és etnikai népcsoportok felé. Ez abban is megmutatkozik, hogy istentiszteleteinken és gyülekezeti alkalmainkon öt nyelven hirdetjük Istennek igéjét: magyarul, németül, szlovákul, románul és angolul.
Szolgálataink sokszínűek, az istentiszteletek mellett rendszeres alkalmakat tartunk a gyerekeknek és az ifjúságnak (hittanórát, baba-mama klubot, vasárnapi iskolát, konfirmációi oktatást, ifjúsági bibliaórát és istentiszteletet), valamint felnőtteknek szóló különböző alkalmakat (felnőtt-, családi, illetve presbiteri bibliaórát, nőszövetségi alkalmat stb.).
Az ifjúsági munkát az országosan működő EVIKE (Evangélikus Ifjúsági Keresztyén Egyesület) fogja össze, amely az ifjúsági táborokat, a vetélkedőket és az ifjúsági vezetőképzőket szervezi évente több alkalommal. Az egyetemi városokban – Kolozsvár, Brassó – működő CL (Collegium Lutheranicum) egyetemi ifjúsági szervezet, szakkollégium a felsőoktatásban tanuló diákokat és fiatal felnőtteket igyekszik összefogni, a szervezeten belül folyó ifjúsági munka így kifejezetten ezt a korosztályt szólítja meg.
Szeretetszolgálatunkat tekintve jelenleg az elsődleges feladat diakóniai intézményeink újraszervezése; így jött létre a Vocatio Diakóniai Egyesület. A szeretetszolgálatok összehangolt megszervezése egyházunk számára nagy kihívás a jövőben. Kolozsváron és Brassóban működő diakónia irodánk ezt a feladatot igyekszik betölteni azáltal, hogy a különböző gyülekezetekben történő szeretetszolgálat összehangolásán fáradozik.
Mindennemű szolgálatainkat missziói koncepciónk határozza meg, mely szerint igyekszünk a Krisztus iránt való hűség, engedelmesség, hivatás szellemében megfelelni a kor igényeinek és társadalmi elvárásainak, hogy az értékőrzés és megújulás által állandó evangelizációt folytassunk, mélyítsük a hitet, erősítsük a lelkiséget. Tudatosan veszünk részt a keresztyén kultúra művelésében, és vállalunk szerepet a közéletben: a Petrőczy Kata Szidónia Nőegylet, a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely és Reményik Sándor Galéria Kolozsváron, a Bartalis János Egyesület Brassóban, valamint az Irgalmas Samaritánus Keresztyén Egyesület Sepsiszentgyörgyön. Szorgalmazzuk a teológia mint tudomány minőségi, korszerű, integrált művelését. Az oktatási célra létrehozott Via Barcensis egyesület célja az evangélikus hitnek, öntudatnak a megerősítése a semper reformanda elv alapján. Kozma Zsolt teológiai professzor ezt mintaszerűen így fogalmazta meg: "Meg kell találni a hagyományőrzés és a semper reformanda közötti utat, meg kell fogalmazni az örök igazságot, és mai üzenetként le kell hozni a valóság talajára, s ebben nincs más kritérium, mint a Szentírás. Ha a teológia megalkuszik az örök igazsággal, Isten-idegenné válik, ha nem a ma emberéhez szól, akkor egyház- és világidegen lesz".
Püspökök
Frint Lajos: 1927–1940
Argay György: 1941–1974
Szedressy Pál: 1975–1991
Mózes Árpád: 1992–2004
Adorjáni Dezső Zoltán: 2004–
(Az oldalt szerkesztette Ötvös József lelkipásztor)
Adorjáni Dezső Zoltán püspök Népújság (Marosvásárhely)
A Romániai Evangélikus – Lutheránus Egyház rövid története és jelene
A 16. század első felében a reformáció szele elérte Erdélyt is. A középkori egyházszervezetet egyre több hitújító mozgalom ostromolta. Kezdetben a szász közösség bizonyult leginkább fogékonynak az új eszmék iránt, később csatlakozott hozzá a vármegyék, illetve a székely székek többnyire magyar ajkú népessége.
A 16. századi erdélyi reformáció útja sajátos út, amelyben nem különíthető el szigorúan egyik vagy másik nagy európai reformátor eszmerendszere, hanem párhuzamosan és együttesen hat Luther, Melanchthon, Zwingli, Kálvin, Bullinger és mások teológiája, mindezt pedig kiváló helyi teológusok – Johannes Honterus, Dévai Bíró Mátyás, Kopácsi István, Melius Juhász Péter, Dávid Ferenc – igazították az erdélyi társadalmi valósághoz. Éppen ezért az 1560-as éveket megelőzően nem is beszélhetünk egyik vagy másik protestáns felekezet szigorúan konfesszionális jelenlétéről, csupán reformátori vagy reformált egyházakról abban az értelemben, hogy a felekezeti határok nem voltak élesen elválaszthatók, karakterük ekkor kezd kialakulni. Bizonyos azonban, hogy már az 1580-as években, Báthory István fejedelemsége alatt az erdélyi szászok a lutheranizmus mellett maradnak, a magyarok többsége ekkor az unitárius (Szentháromság-tagadó) hitet vallotta, kisebb hányaduk a helvét (kálvinista) felekezet mellett tette le voksát. Ez az arány a 17. század folyamán jelentősen változott, a református fejedelmeknek köszönhetően a helvét hitvallás uralkodóvá vált, gyakorlatilag államegyházi státust élvezett a fejedelemségben.
A szász székekben volt néhány jelentős magyar ajkú település is. A középkorban ezek a falvak földrajzi elhelyezkedésük következtében a szász többségű főesperességekhez tartoztak, így a reformáció után is a szász vezetés alatt álló lutheránus esperességek részei lettek. Ezek közül a jelentősebb gyülekezetek: Brassó, Csernátfalu, Türkös, Bácsfalu, Hosszúfalu, Tatrang, Pürkerec, Zajzon, Barcaújfalu, Krizba és Apáca a Barcaságon; Halmágy, Székelyzsombor, Kóbor, Ugra és Tyúkos Kőhalomszéken; Oltszakadát Szebenszékben, illetve Zselyk Beszterceszéken. Ezek a gyülekezetek képezik mai egyházkerületünk alapját. A hitvallási egység eredményeképpen ezek a közösségek a szász evangélikus püspök joghatósága alá tartoztak egészen a 19. századig, lelkészeiket a szászok zsinatán szentelték, fegyelmi székük, házassági törvényszékük közös volt a német ajkú lutheránusokéval. Csupán a Barcaság délkeleti részén fekvő úgynevezett hétfalusi magyar gyülekezetek között érhető tetten némi szervezeti egység.
A 17-18. században ezek a lutheránus karakterű gyülekezetek szoros kapcsolatokat ápolnak a partiumi és felső-magyarországi, szintén magyar ajkú lutheránusokkal és reformátusokkal. A 19. század folyamán elsősorban a nemzeti mozgalmak eredményeképpen egyre több ellentét alakul ki a magyar, illetve szász lutheránus gyülekezetek között. Ezt csak erősíti az, hogy 1848-ban a két etnikum külön táborban harcol; ennek az eredménye lesz, hogy hosszas küzdelem után 1886-ban a barcasági magyar gyülekezetekből megalakul a Brassói Magyar Evangélikus Egyházmegye, amely már nem az Erdélyi Szász, hanem a Tiszai Egyházkerülethez tartozott.
Az 1920-as trianoni békeszerződés új helyzet elé állította a Romániába szakadt magyar evangélikusokat. Az erdélyi egyházak közül talán mi voltunk a legnehezebb helyzetben, hiszen a Romániához csatolt országrészben nem voltak szervezett központi egyházi intézményeink, sem püspökségünk, sem teológiai intézetünk, sőt középfokú iskolai intézményekben sem bővelkedtünk. 1920-ban a Kolozsváron tartott zsinat kimondta az Erdély-Bánáti Evangélikus Egyházkerület megalakulását, de ezt az államhatalom nem hagyta jóvá. Végül több kényszerű próbálkozás után, 1926-ban sikerült elismertetni az új egyházi struktúrát. A megszülető egyházkerület meglehetősen heterogén, ott voltak benne a több évszázados hagyománnyal rendelkező királyföldi falusi eklézsiák, valamint más erdélyi, városi gyülekezetek (Nagybánya, Kolozsvár, Marosvásárhely) mellett a partiumi nagyvárosoknak (Temesvár, Arad, Nagyvárad, Nagykároly, Szatmárnémeti) a 19. század folyamán alakult közösségei, valamint több szlovák anyanyelvű gyülekezet. Ez utóbbiak külön egyházmegyét alkottak és alkotnak ma is.
Lelkészképzésünk 1920-tól 1948-ig a kolozsvári református teológián zajlott, ahol az evangélikus szaktárgyakat a két helyi lelkész, dr. Járosi Andor és dr. Kirchknopf Gusztáv tanította. 1948 óta az akkor megalakult Protestáns Teológiai Intézetben református és unitárius hallgatókkal együtt tanulnak egyházunk jövendőbeli lelkipásztorai.
Jelenleg hozzávetőlegesen 27 ezer hívő tartozik egyházunkhoz, 41 gyülekezet és 18 szórványközösség keretében. Erdélyi eredetünk következtében nagyfokú nyitottság jellemzi egyházunkat más egyházak, kultúrák és etnikai népcsoportok felé. Ez abban is megmutatkozik, hogy istentiszteleteinken és gyülekezeti alkalmainkon öt nyelven hirdetjük Istennek igéjét: magyarul, németül, szlovákul, románul és angolul.
Szolgálataink sokszínűek, az istentiszteletek mellett rendszeres alkalmakat tartunk a gyerekeknek és az ifjúságnak (hittanórát, baba-mama klubot, vasárnapi iskolát, konfirmációi oktatást, ifjúsági bibliaórát és istentiszteletet), valamint felnőtteknek szóló különböző alkalmakat (felnőtt-, családi, illetve presbiteri bibliaórát, nőszövetségi alkalmat stb.).
Az ifjúsági munkát az országosan működő EVIKE (Evangélikus Ifjúsági Keresztyén Egyesület) fogja össze, amely az ifjúsági táborokat, a vetélkedőket és az ifjúsági vezetőképzőket szervezi évente több alkalommal. Az egyetemi városokban – Kolozsvár, Brassó – működő CL (Collegium Lutheranicum) egyetemi ifjúsági szervezet, szakkollégium a felsőoktatásban tanuló diákokat és fiatal felnőtteket igyekszik összefogni, a szervezeten belül folyó ifjúsági munka így kifejezetten ezt a korosztályt szólítja meg.
Szeretetszolgálatunkat tekintve jelenleg az elsődleges feladat diakóniai intézményeink újraszervezése; így jött létre a Vocatio Diakóniai Egyesület. A szeretetszolgálatok összehangolt megszervezése egyházunk számára nagy kihívás a jövőben. Kolozsváron és Brassóban működő diakónia irodánk ezt a feladatot igyekszik betölteni azáltal, hogy a különböző gyülekezetekben történő szeretetszolgálat összehangolásán fáradozik.
Mindennemű szolgálatainkat missziói koncepciónk határozza meg, mely szerint igyekszünk a Krisztus iránt való hűség, engedelmesség, hivatás szellemében megfelelni a kor igényeinek és társadalmi elvárásainak, hogy az értékőrzés és megújulás által állandó evangelizációt folytassunk, mélyítsük a hitet, erősítsük a lelkiséget. Tudatosan veszünk részt a keresztyén kultúra művelésében, és vállalunk szerepet a közéletben: a Petrőczy Kata Szidónia Nőegylet, a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely és Reményik Sándor Galéria Kolozsváron, a Bartalis János Egyesület Brassóban, valamint az Irgalmas Samaritánus Keresztyén Egyesület Sepsiszentgyörgyön. Szorgalmazzuk a teológia mint tudomány minőségi, korszerű, integrált művelését. Az oktatási célra létrehozott Via Barcensis egyesület célja az evangélikus hitnek, öntudatnak a megerősítése a semper reformanda elv alapján. Kozma Zsolt teológiai professzor ezt mintaszerűen így fogalmazta meg: "Meg kell találni a hagyományőrzés és a semper reformanda közötti utat, meg kell fogalmazni az örök igazságot, és mai üzenetként le kell hozni a valóság talajára, s ebben nincs más kritérium, mint a Szentírás. Ha a teológia megalkuszik az örök igazsággal, Isten-idegenné válik, ha nem a ma emberéhez szól, akkor egyház- és világidegen lesz".
Püspökök
Frint Lajos: 1927–1940
Argay György: 1941–1974
Szedressy Pál: 1975–1991
Mózes Árpád: 1992–2004
Adorjáni Dezső Zoltán: 2004–
(Az oldalt szerkesztette Ötvös József lelkipásztor)
Adorjáni Dezső Zoltán püspök Népújság (Marosvásárhely)
2017. január 11.
Ingyen fogas már van, tűzifa a Pataréten kevésbé
Beleillik a sokéves képletbe a kutya hideg
A Kolozsváron mért –20 Celsius-fokos, a hegyvidéken ennél is alacsonyabb hőmérsékleti értékek a vírusok kedvező táptalajául szolgálhatnak, de nemcsak az emberi szervezetet, hanem az állatokét is megterheli a szélsőséges időjárás – figyelmeztetnek a szakemberek. És bár Makkai Gergely meteorológus szerint a napokban mért alacsony hőmérséklet beleillik a sokéves időjárási képletbe, az elmúlt évek enyhe telei után a lakosságot felkészületlenül érhette a nagy hideg. Az igazi tél megérkeztével jó lesz néhány alapvető dologra jobban odafigyelni – tanácsolják az orvosok. Másfelől, ilyenkor a rászorulók, hajléktalanok segélyezése is előtérbe kerülhet, amire kitűnő példa a belvárosi unitárius egyházközség és a Gondviselés segélyszervezet ingyen fogas kezdeményezése, amelybe bárki bekapcsolódhat, ha hányódik szekrényében használaton kívüli meleg ruhadarab. A szervezők számítanak a lakosság szociális érzékenységére.
A rendkívül hideg időre való tekintettel tegnap a rászorulókat meleg ruhával, kabáttal ellátó ingyen fogas jótékonysági akciót kezdeményezett a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség és a Gondviselés segélyszervezet közössége. – A Nyugaton és magyarországi színházakban is egyre felkapottabb kabátadományozás jó ötletnek tűnt az egyre fagyosabb időjárásra való tekintettel, már csak egy forgalmasabb helyszínt kellett találnunk hozzá – mondta el kérdésünkre Rácz Mária unitárius lelkész. – Természetesen otthon néztem szét legelőször a már használaton kívüli ruhák között, de az egyházközség és a Gondviselés segélyszervezet ruhaadományai között is akadt néhány használható meleg darab. A kapu előtti részre rögtönöztünk volna valamilyen tartószerkezetet, amely betöltötte volna a ruhafogas szerepét, de rájöttünk, hogy a vaskapu is tökéletesen megfelel a célnak. Így végul oda aggatuk ki, vállfára téve, a meleg ruhadarabokat, amelyek rekordidő alatt gazdára leltek – mesélte. – Reményeink szerint a következő napokban az ingyen fogas önfenntartóvá válik, és minél többen bekapcsolódnak a segélyakcióba. A szekrényekben mindig akad egy-két kinőtt, kihízott kabát, vastagabb pulóver – tette hozzá a lelkész, aki szerint a kezdeményezés illeszkedik az általuk végzett szociális tevékenységbe. Elmondta: a napokban meleg ételosztást is terveznek a hajléktalanoknak az egyházközség tanácstermében.
Szokatlan hideg és mégsem
– Szokatlannak tűnik ez a hideg, de beleillik a sokéves időjárási képletbe. Az utóbbi években enyhébbek voltak a telek, és ez a globális felmelegedésnek tudható be. Ugyanakkor paradox módon az idei hideg is ennek a jelenségnek a következménye. Ezelőtt negyven-ötven évvel hosszú heteken át az évszaknak megfelelő volt az időjárás, most azonban a szélsőségesség a mindennapjaink részévé vált, és az évszakhoz képest más időjárás van. A mediterrán ciklon miatt alacsony légnyomású örvények alakulnak ki, amelyek az órajárással ellentétes irányból érkezve áthaladnak a Balkánon, továbbá Kelet-, Dél-Kelet-Európán. Azaz most keletről érkezett a hideg, és nyugat felé halad. Ez a nagyobb méretű ciklon egész Európát bejárta. Erdélyben a Kárpátok felfogták a viharos széllökéseket. A hét második felében enyhülés várható, de a jövő héten újabb lehűlésre számíthatunk – nyilatkozta lapunknak Makkai Gergely meteorológus.
Nincs már mivel fűteni a pataréti barakkokat
Elképzelni is nehéz, hogyan igyekeznek átvészelni a rendkívüli hideget az embertelen körülmények közt élő pataréti roma családok. A holland származású Looij Lambertus Johannes, a ProRroma Alapítvány vezetője, aki feleségével, Margarettel több, mint húsz éve a kolozsváriak szeméttelepén megélni kényszerülő roma közösség javára szervez különböző segélyakciókat, lapunknak arról beszélt, hogy az ott élők nyomorúságos helyzetét mennyire ellehetetleníti ez a zord időjárás: elsősorban a barakkok fűtése jelent nagyon nagy gondot. Elmondta, alig lehet már összekaparni a napi famennyiséget – ami még előkerül a hó alól, az többnyire nedves, gyakran használhatatlan. – Az éhezés, az élelem hiánya sajnos nem csak „téli gond”, most azonban az ivóvíz is probléma, hiszen minden jéggé fagyott – mondta. Egyre nagyobb veszélyt jelentenek a szeméttelepen kóborló kutyák is, ezek gyerekeket támadnak meg.
A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség közleménye szerint tegnap hat Kolozs megyei tanintézetben szünetelt a tanítás. Jósikafalván és a Járaivölgyben teljesen felfüggesztettét az oktatást, a fűtési rendszer meghibásodása miatt pedig az aranyoslónai, a szarvaskendi iskolában, a kolozsvári Mamaruta napközi 2-es részlegében és a kolozskarai általános iskolában részlegesen szünetelt a tanítás.
Fontos a vitaminpótlás és a réteges öltözködés
Fehér Gabriella családorvos a hideg idő okozta egészségügyi veszélyekre figyelmeztetet. – A hirtelen hőmérsékletcsökkenés megterheli a szervezetünket, leginkább az időseket, krónikus betegeket és újszülötteket viseli meg a szélsőséges időjárás, de nincs kedvező hatása az egészséges fiatalokra és gyermekekre sem – sorolta a szakember, aki szerint a hideg ellen megfelelő öltözködéssel, étrenddel ésfolyadékbevitellel védekezhetünk. – Ha mégis ki kell mozdulnunk, akkor mozogjunk a megszokottnál gyorsabban, mert ez fokozza a vérkeringésünket. De fontos a réteges öltözködés és a megfelelő méretű lábbeli is, hiszen a szűk cipő hátráltatja a végtagok és lábujjak mozgását, amely felgyorsítja a kihülés folyamatát. Gyermekek esetében arra is figyeljünk, hogy minél hamarabb lecseréljük az átnedvesedett ruhákat – figyelmeztetett a háziorvos, aki nem ajánlja, hogy kisgyermekeket –15 Celsius-fok alatti hőmérséklet alatt kivigyék a levegőre. – Ha mégis elkerülhetetlen a kinti séta, akkor öltöztessük fel rétegesen, a kisebbek bőrét pedig védjük vastag, zsíros krémmel – tanácsolta a családorvos. Hozzátette: a nagyobb, iskoláskorú gyermekek esetében nem ártalmas az alacsony hőmérséklet, hiszen többet mozognak, viszont a babakocsihoz kötött, mozdulatlan gyermekek estében tanácsosak a fokozottabb óvintézkedések. – Nyáron, magas hőmérséklet idején tartják indokoltnak a folyamatos folyadékpótlást, de ugyanilyen fontos a folyadékbevitel télen is. Természetesen ilyenkor a meleg italok kerülnek előtérbe – mondta Fehér Gabriella, aki szerint az étkezés változatossága is sokat számít ilyenkor. – A téli időszakban szervezetünk sokkal fogékonyabb a betegségekre, ezért is különösen fontos, hogy biztosítsuk számára a napi vitaminszükségletet – hangsúlyozta az orvos.
Szabadság (Kolozsvár)
Beleillik a sokéves képletbe a kutya hideg
A Kolozsváron mért –20 Celsius-fokos, a hegyvidéken ennél is alacsonyabb hőmérsékleti értékek a vírusok kedvező táptalajául szolgálhatnak, de nemcsak az emberi szervezetet, hanem az állatokét is megterheli a szélsőséges időjárás – figyelmeztetnek a szakemberek. És bár Makkai Gergely meteorológus szerint a napokban mért alacsony hőmérséklet beleillik a sokéves időjárási képletbe, az elmúlt évek enyhe telei után a lakosságot felkészületlenül érhette a nagy hideg. Az igazi tél megérkeztével jó lesz néhány alapvető dologra jobban odafigyelni – tanácsolják az orvosok. Másfelől, ilyenkor a rászorulók, hajléktalanok segélyezése is előtérbe kerülhet, amire kitűnő példa a belvárosi unitárius egyházközség és a Gondviselés segélyszervezet ingyen fogas kezdeményezése, amelybe bárki bekapcsolódhat, ha hányódik szekrényében használaton kívüli meleg ruhadarab. A szervezők számítanak a lakosság szociális érzékenységére.
A rendkívül hideg időre való tekintettel tegnap a rászorulókat meleg ruhával, kabáttal ellátó ingyen fogas jótékonysági akciót kezdeményezett a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség és a Gondviselés segélyszervezet közössége. – A Nyugaton és magyarországi színházakban is egyre felkapottabb kabátadományozás jó ötletnek tűnt az egyre fagyosabb időjárásra való tekintettel, már csak egy forgalmasabb helyszínt kellett találnunk hozzá – mondta el kérdésünkre Rácz Mária unitárius lelkész. – Természetesen otthon néztem szét legelőször a már használaton kívüli ruhák között, de az egyházközség és a Gondviselés segélyszervezet ruhaadományai között is akadt néhány használható meleg darab. A kapu előtti részre rögtönöztünk volna valamilyen tartószerkezetet, amely betöltötte volna a ruhafogas szerepét, de rájöttünk, hogy a vaskapu is tökéletesen megfelel a célnak. Így végul oda aggatuk ki, vállfára téve, a meleg ruhadarabokat, amelyek rekordidő alatt gazdára leltek – mesélte. – Reményeink szerint a következő napokban az ingyen fogas önfenntartóvá válik, és minél többen bekapcsolódnak a segélyakcióba. A szekrényekben mindig akad egy-két kinőtt, kihízott kabát, vastagabb pulóver – tette hozzá a lelkész, aki szerint a kezdeményezés illeszkedik az általuk végzett szociális tevékenységbe. Elmondta: a napokban meleg ételosztást is terveznek a hajléktalanoknak az egyházközség tanácstermében.
Szokatlan hideg és mégsem
– Szokatlannak tűnik ez a hideg, de beleillik a sokéves időjárási képletbe. Az utóbbi években enyhébbek voltak a telek, és ez a globális felmelegedésnek tudható be. Ugyanakkor paradox módon az idei hideg is ennek a jelenségnek a következménye. Ezelőtt negyven-ötven évvel hosszú heteken át az évszaknak megfelelő volt az időjárás, most azonban a szélsőségesség a mindennapjaink részévé vált, és az évszakhoz képest más időjárás van. A mediterrán ciklon miatt alacsony légnyomású örvények alakulnak ki, amelyek az órajárással ellentétes irányból érkezve áthaladnak a Balkánon, továbbá Kelet-, Dél-Kelet-Európán. Azaz most keletről érkezett a hideg, és nyugat felé halad. Ez a nagyobb méretű ciklon egész Európát bejárta. Erdélyben a Kárpátok felfogták a viharos széllökéseket. A hét második felében enyhülés várható, de a jövő héten újabb lehűlésre számíthatunk – nyilatkozta lapunknak Makkai Gergely meteorológus.
Nincs már mivel fűteni a pataréti barakkokat
Elképzelni is nehéz, hogyan igyekeznek átvészelni a rendkívüli hideget az embertelen körülmények közt élő pataréti roma családok. A holland származású Looij Lambertus Johannes, a ProRroma Alapítvány vezetője, aki feleségével, Margarettel több, mint húsz éve a kolozsváriak szeméttelepén megélni kényszerülő roma közösség javára szervez különböző segélyakciókat, lapunknak arról beszélt, hogy az ott élők nyomorúságos helyzetét mennyire ellehetetleníti ez a zord időjárás: elsősorban a barakkok fűtése jelent nagyon nagy gondot. Elmondta, alig lehet már összekaparni a napi famennyiséget – ami még előkerül a hó alól, az többnyire nedves, gyakran használhatatlan. – Az éhezés, az élelem hiánya sajnos nem csak „téli gond”, most azonban az ivóvíz is probléma, hiszen minden jéggé fagyott – mondta. Egyre nagyobb veszélyt jelentenek a szeméttelepen kóborló kutyák is, ezek gyerekeket támadnak meg.
A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség közleménye szerint tegnap hat Kolozs megyei tanintézetben szünetelt a tanítás. Jósikafalván és a Járaivölgyben teljesen felfüggesztettét az oktatást, a fűtési rendszer meghibásodása miatt pedig az aranyoslónai, a szarvaskendi iskolában, a kolozsvári Mamaruta napközi 2-es részlegében és a kolozskarai általános iskolában részlegesen szünetelt a tanítás.
Fontos a vitaminpótlás és a réteges öltözködés
Fehér Gabriella családorvos a hideg idő okozta egészségügyi veszélyekre figyelmeztetet. – A hirtelen hőmérsékletcsökkenés megterheli a szervezetünket, leginkább az időseket, krónikus betegeket és újszülötteket viseli meg a szélsőséges időjárás, de nincs kedvező hatása az egészséges fiatalokra és gyermekekre sem – sorolta a szakember, aki szerint a hideg ellen megfelelő öltözködéssel, étrenddel ésfolyadékbevitellel védekezhetünk. – Ha mégis ki kell mozdulnunk, akkor mozogjunk a megszokottnál gyorsabban, mert ez fokozza a vérkeringésünket. De fontos a réteges öltözködés és a megfelelő méretű lábbeli is, hiszen a szűk cipő hátráltatja a végtagok és lábujjak mozgását, amely felgyorsítja a kihülés folyamatát. Gyermekek esetében arra is figyeljünk, hogy minél hamarabb lecseréljük az átnedvesedett ruhákat – figyelmeztetett a háziorvos, aki nem ajánlja, hogy kisgyermekeket –15 Celsius-fok alatti hőmérséklet alatt kivigyék a levegőre. – Ha mégis elkerülhetetlen a kinti séta, akkor öltöztessük fel rétegesen, a kisebbek bőrét pedig védjük vastag, zsíros krémmel – tanácsolta a családorvos. Hozzátette: a nagyobb, iskoláskorú gyermekek esetében nem ártalmas az alacsony hőmérséklet, hiszen többet mozognak, viszont a babakocsihoz kötött, mozdulatlan gyermekek estében tanácsosak a fokozottabb óvintézkedések. – Nyáron, magas hőmérséklet idején tartják indokoltnak a folyamatos folyadékpótlást, de ugyanilyen fontos a folyadékbevitel télen is. Természetesen ilyenkor a meleg italok kerülnek előtérbe – mondta Fehér Gabriella, aki szerint az étkezés változatossága is sokat számít ilyenkor. – A téli időszakban szervezetünk sokkal fogékonyabb a betegségekre, ezért is különösen fontos, hogy biztosítsuk számára a napi vitaminszükségletet – hangsúlyozta az orvos.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. január 14.
A Koinónia Kiadó könyvajánlója Van-e élet az autonómia után?
A Székelyföldi autonómiáról már sokszor olvashattunk, de talán mindig csak egy-két megvilágításból. A Van-e élet az autonómia után? című interjúkötet kulcskérdése: milyen változásokat hozhat Székelyföld területi, valamint kulturális autonómiája a mindennapokra nézve. A szerző, Borbély Tamás tizenegy szakembert – közgazdászt, szociológust, antropológust, történészt, politológust, színházi rendezőt – kérdez a romániai magyarság autonómiájáról. A megkérdezettek román és magyar, pártfüggetlen közéleti személyiségek: Juhász Jácint, Szilágyi N. Sándor, Bakk Miklós, Stefano Bottoni, Csutak István, Gabriel Andreescu, Salat Levente, Bocsárdi László, Smaranda Enache, Bárdi Nándor, Biró A. Zoltán. A közéletben, de főként a választási kampányok idején gyakran felbukkanó – már-már varázsszóként működő – fogalom az autonómia, a társadalmi önszerveződés folyamata. A kötetben felszólalók – akik valamilyen formában érintettek a témában – saját szakterületük szemszögéből tárgyalják e politikai cél gazdasági életképességét, hatásait, veszélyeit. Az izgalmas beszélgetésekből összeálló kötet célja tisztázni, alaposan körbejárni az autonómia fogalmát olyan szakvélemények által, melyek nem tartoznak semmilyen politikai retorikához. A megkérdezettek olyan kérdésekre keresik a választ, mint például a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó tervek megalapozottsága, a régió önfenntartása jövedelemadókból, hatalommegosztás a román közösséggel, az autonómia esélyei a gazdasági válságban, vagy Székelyföld területi autonómiájának következménye a kultúrára nézve. A rendszerváltás után az előző mintegy huszonhárom esztendőben romániai magyar értelmiségiek kezdeményezésére több autonómiatervezet is született Romániában, ezek közül nem egy feledésbe merült. Bár a politikusok gyakran hivatkoznak egy-egy külföldi autonómiamodellre, egyelőre még elég homályos, hogy az autonómia fogalma mögött milyen tartalom áll. Az interjúkban történelmi példákkal, autonómiatervek forrásaival is találkozunk. A Koinónia Kiadó gondozásában megjelent Van-e élet az autonómia után? című könyv könyv megtalálható Marosvásárhelyen a Kobak és a Gutenberg könyvesboltban, vagy kedvezményesen megrendelhető a konyvter.ro honlapon.
Sajó Enikő
Népújság (Marosvásárhely)
A Székelyföldi autonómiáról már sokszor olvashattunk, de talán mindig csak egy-két megvilágításból. A Van-e élet az autonómia után? című interjúkötet kulcskérdése: milyen változásokat hozhat Székelyföld területi, valamint kulturális autonómiája a mindennapokra nézve. A szerző, Borbély Tamás tizenegy szakembert – közgazdászt, szociológust, antropológust, történészt, politológust, színházi rendezőt – kérdez a romániai magyarság autonómiájáról. A megkérdezettek román és magyar, pártfüggetlen közéleti személyiségek: Juhász Jácint, Szilágyi N. Sándor, Bakk Miklós, Stefano Bottoni, Csutak István, Gabriel Andreescu, Salat Levente, Bocsárdi László, Smaranda Enache, Bárdi Nándor, Biró A. Zoltán. A közéletben, de főként a választási kampányok idején gyakran felbukkanó – már-már varázsszóként működő – fogalom az autonómia, a társadalmi önszerveződés folyamata. A kötetben felszólalók – akik valamilyen formában érintettek a témában – saját szakterületük szemszögéből tárgyalják e politikai cél gazdasági életképességét, hatásait, veszélyeit. Az izgalmas beszélgetésekből összeálló kötet célja tisztázni, alaposan körbejárni az autonómia fogalmát olyan szakvélemények által, melyek nem tartoznak semmilyen politikai retorikához. A megkérdezettek olyan kérdésekre keresik a választ, mint például a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó tervek megalapozottsága, a régió önfenntartása jövedelemadókból, hatalommegosztás a román közösséggel, az autonómia esélyei a gazdasági válságban, vagy Székelyföld területi autonómiájának következménye a kultúrára nézve. A rendszerváltás után az előző mintegy huszonhárom esztendőben romániai magyar értelmiségiek kezdeményezésére több autonómiatervezet is született Romániában, ezek közül nem egy feledésbe merült. Bár a politikusok gyakran hivatkoznak egy-egy külföldi autonómiamodellre, egyelőre még elég homályos, hogy az autonómia fogalma mögött milyen tartalom áll. Az interjúkban történelmi példákkal, autonómiatervek forrásaival is találkozunk. A Koinónia Kiadó gondozásában megjelent Van-e élet az autonómia után? című könyv könyv megtalálható Marosvásárhelyen a Kobak és a Gutenberg könyvesboltban, vagy kedvezményesen megrendelhető a konyvter.ro honlapon.
Sajó Enikő
Népújság (Marosvásárhely)
2017. január 20.
Fiatal író rangos elismerése
Mészöly-díjas Szabó Róbert Csaba
Csütörtökön Szekszárdon kiosztották a Mészöly Miklós-díjat, melyet az idén Szabó Róbert Csaba író, a Látó szerkesztője kapott. A rangos elismeréssel egy magyar vagy közép-európai író munkásságát díjazzák. A Mészöly Miklós Egyesület által 2004-ben alapított díjat korábban olyan alkotók vehették át többek között, mint Márton László, Darvasi László, Péterfy Gergely, Borbély Szilárd vagy Szilasi László. Az idei díjazott, Szabó Róbert Csaba Marosvásárhelyen élő író nyilatkozott a Népújságnak.
– Gratulálunk! Mit jelent számodra ez a díj?
– Egyértelműen azt, hogy itt, a látszólagos peremvidéken, a budapesti irodalmi centrumhoz képest is lehet úgy alkotni, életművet létrehozni, hogy azt komoly elismerés övezze. Az általad fölsorolt nevek, az, hogy előttem kik részesültek a díjban, pontosan jelzik az elismerés mértékét és rangját, és persze ettől egyszerre fog el az öröm és a jó értelemben vett félelem, hiszen a magam 35 évével és 10-12 éves publikációs tapasztalatommal ez nagy kihívás elé állít. Óriási elismerés és megtiszteltetés, az ember ilyenkor felnéz a munkából, és megkönnyebbülten elmosolyodik. Mészöly Miklós nélkül nehéz volna elképzelni a kortárs magyar prózát, valahol mindenkinek a mestere, akik jelenleg számítanak. Az atléta halála vagy a Saulus, hogy csak Mészöly legismertebb regényeit említsem, gyakran voltak kiindulópontjaim az életem során, amikor az alkotói identitás keresésével foglalkoztam.
– Az Alakváltók című regényed a 2016-os könyvfesztiválra jelent meg. Fontos az író számára a visszajelzés?
– Természetesen. Főképp az olvasói jelzések a fontosak, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy a szakmai elismerések nem számítanának. Az alkotó ember alapvetően hiú, vagy ha nem is az, szüksége lehet a visszajelzésekre, amikből aztán építkezhet. Mondjuk a szöveg, a könyv az ultrahang, amit az író, akár a denevér, kibocsát, és az olvasóról visszaverődő hangimpulzusok segítségével tájékozódik néha. Szerencsésnek mondhatom magam, amellett, hogy az Alakváltókról írt kritikákkal és recenziókkal elkényeztetett a szakma, az olvasói vélemények is megtalálnak. Az elmúlt fél évben a legjelentősebb lapok írtak a regényemről, a Gutenberg könyvesboltban pedig rekordközeli példányszámban fogy az Alakváltók. Persze, fontos tudatában lenni, hogy ez veszélyekkel is jár, ami ellen az állandó munkával lehet harcolni. Szerencsére két-három éve folyamatosan tudok dolgozni, a regény mellett forgatókönyvet és rádiójátékot írok, szóval tényleg nem panaszkodom.
– Akkor a jövőbeli terveid is körvonalazódtak már?
– Egyelőre az látszik most, hogy a Márton Áron 1944. május 18-i híres kolozsvári beszédéről írok egy forgatókönyvet, már alaposan benne vagyunk a fejlesztési szakaszban a Magyar Filmalapnál, elkészült az ún. first draft, az első változat. A filmkészítés hosszadalmas folyamat, ráadásul én „csak” a könyv írója vagyok, persze, minden azon fog múlni, mennyire sikerül jó forgatókönyvvel előállni. Vannak színpadi ötleteim is, továbbá előkészületeket tettem egy erdélyi családregény megírására. Szóval tervekből és ötletekből nincs hiány. Szerencsére a családom mellettem áll, és ennél nagyobb segítséget nem is remélhetek.
(ZséKá)
Népújság (Marosvásárhely)
Mészöly-díjas Szabó Róbert Csaba
Csütörtökön Szekszárdon kiosztották a Mészöly Miklós-díjat, melyet az idén Szabó Róbert Csaba író, a Látó szerkesztője kapott. A rangos elismeréssel egy magyar vagy közép-európai író munkásságát díjazzák. A Mészöly Miklós Egyesület által 2004-ben alapított díjat korábban olyan alkotók vehették át többek között, mint Márton László, Darvasi László, Péterfy Gergely, Borbély Szilárd vagy Szilasi László. Az idei díjazott, Szabó Róbert Csaba Marosvásárhelyen élő író nyilatkozott a Népújságnak.
– Gratulálunk! Mit jelent számodra ez a díj?
– Egyértelműen azt, hogy itt, a látszólagos peremvidéken, a budapesti irodalmi centrumhoz képest is lehet úgy alkotni, életművet létrehozni, hogy azt komoly elismerés övezze. Az általad fölsorolt nevek, az, hogy előttem kik részesültek a díjban, pontosan jelzik az elismerés mértékét és rangját, és persze ettől egyszerre fog el az öröm és a jó értelemben vett félelem, hiszen a magam 35 évével és 10-12 éves publikációs tapasztalatommal ez nagy kihívás elé állít. Óriási elismerés és megtiszteltetés, az ember ilyenkor felnéz a munkából, és megkönnyebbülten elmosolyodik. Mészöly Miklós nélkül nehéz volna elképzelni a kortárs magyar prózát, valahol mindenkinek a mestere, akik jelenleg számítanak. Az atléta halála vagy a Saulus, hogy csak Mészöly legismertebb regényeit említsem, gyakran voltak kiindulópontjaim az életem során, amikor az alkotói identitás keresésével foglalkoztam.
– Az Alakváltók című regényed a 2016-os könyvfesztiválra jelent meg. Fontos az író számára a visszajelzés?
– Természetesen. Főképp az olvasói jelzések a fontosak, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy a szakmai elismerések nem számítanának. Az alkotó ember alapvetően hiú, vagy ha nem is az, szüksége lehet a visszajelzésekre, amikből aztán építkezhet. Mondjuk a szöveg, a könyv az ultrahang, amit az író, akár a denevér, kibocsát, és az olvasóról visszaverődő hangimpulzusok segítségével tájékozódik néha. Szerencsésnek mondhatom magam, amellett, hogy az Alakváltókról írt kritikákkal és recenziókkal elkényeztetett a szakma, az olvasói vélemények is megtalálnak. Az elmúlt fél évben a legjelentősebb lapok írtak a regényemről, a Gutenberg könyvesboltban pedig rekordközeli példányszámban fogy az Alakváltók. Persze, fontos tudatában lenni, hogy ez veszélyekkel is jár, ami ellen az állandó munkával lehet harcolni. Szerencsére két-három éve folyamatosan tudok dolgozni, a regény mellett forgatókönyvet és rádiójátékot írok, szóval tényleg nem panaszkodom.
– Akkor a jövőbeli terveid is körvonalazódtak már?
– Egyelőre az látszik most, hogy a Márton Áron 1944. május 18-i híres kolozsvári beszédéről írok egy forgatókönyvet, már alaposan benne vagyunk a fejlesztési szakaszban a Magyar Filmalapnál, elkészült az ún. first draft, az első változat. A filmkészítés hosszadalmas folyamat, ráadásul én „csak” a könyv írója vagyok, persze, minden azon fog múlni, mennyire sikerül jó forgatókönyvvel előállni. Vannak színpadi ötleteim is, továbbá előkészületeket tettem egy erdélyi családregény megírására. Szóval tervekből és ötletekből nincs hiány. Szerencsére a családom mellettem áll, és ennél nagyobb segítséget nem is remélhetek.
(ZséKá)
Népújság (Marosvásárhely)
2017. január 28.
Alkalmi Szélhárfa (– két új verseskönyv –)
Fekete Vince és Lövétei Lázár László legutóbbi verseskötete némiképp rendhagyó, mintha kitérők, megállók vagy épp az erőgyűjtés lenyomatai lennének. A megállapítás nem kisebbíti a felismerést: a Szélhárfa. 99+1 haiku (Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2016) és az Alkalmi (Sétatér Könyvek, Kolozsvár, 2016) izgalmas, a korábbiakhoz joggal mérhető könyvek.
Fekete Vincénél korábban, ilyen mértékben, bejáratlan terep a haiku, és nem meglepő, ismerve gazdag eszköztárát, kreativitását és találékonyságát, hogy helyenként sajátos csapáson haladva foglalkozik a műfajjal. Az eredeti, japán haiku egyik sajátossága, hogy nagy szimbolikus-metaforikus sűrítettségű lírai pillanatfelvétel, amely az értelmezés során kibontható, tágítható, formailag is meghatározott logikája mentén. Sokat hordoz a keleti világérzékelésből, szemléletmódból, az európai olvasó számára gyakran ugyanolyan mértékben érezhető, mint amennyire érthető. Az elmélyült szemlélődés verse, alkotói önpróba is, tömörségéhez képest sokkal többet közlő.
A Szélhárfa versei egyszerre épülnek be az eredeti és az idők során magyarrá vált haiku hagyományába, azzal helyenként párbeszédet folytatva, illetve gazdagítják azt – mondhatni – a székely mentalitás és kifejezésmód árnyalataival (a köznapi szófukar beszéd összhangban lehet a haiku fogalmazásmódjával), például az Érdem és a Magyar matek című versekben. Erős ráadást jelentenek a verscímek, sornyi gondolattöbbletet adva hozzá a háromsorosokhoz. Láng Orsolya illusztrációi telitalálatok: a fekete-fehér, minimalista vonalrajzok nem magyarázzák a verseket, hanem hangulatukat, hatásukat felerősítik.
„Székelyesen” megkomponált kötet a Lövétei Lázár Lászlóé: az alkalmi versek, amelyekből a könyv építkezik, műfajként laza kötődésmódot feltételeznek, egymáshoz is, az eddigi szerzői életműhöz is, itt mégis sajátos értelmezéshálót hoznak létre, reagálva egymásra, korábbi LLL-kötetekre (Két szék között, Zöld), elődökre és pályatársakra. Ezzel párhuzamosan és ebben az értelemben egymástól olykor távol eső földrajzi (és vers)terek (New York, Róma, Csíkszentdomokos), illetve szintén nagy íveket kirajzoló, az alkotói pálya különböző idősíkjait is jelentő időpontokat mér össze, önértelmezően is.
A nem egészen hatvan oldalon, az egyszerűen-nagyszerűen -nak/-nek, illetve -ról/-ről címmel ellátott két ciklusban sokféle írás sorjázik, gyermekversre, mondókára emlékeztetőtől balladaszerűig, eklogától szonettig, rondótól képversig (utóbbiak egészen meglepő visszatérést jeleznek ehhez a napjainkban szunnyadó formához – vagy formabontáshoz), ám többek között az fűzi a szövegeket élvezetes együttessé, hogy egyszerre képeznek műhelynaplót és olvasónaplót is. Egyrészt szerzői önreflexiókat (mintha az olvasáshoz útjelzőket) találunk az alcímekben („tájleíró költemény”, „zsörtölődő rigmus” stb.), másrészt az alkotó számára fontos, különböző kontextusokban lényeges idézeteket a mottókban, ajánlásokban (legtöbbet Adytól és Aranytól), valamint ezek továbbgondolását, -értelmezését a versekben.
SZONDA SZABOLCS
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Fekete Vince és Lövétei Lázár László legutóbbi verseskötete némiképp rendhagyó, mintha kitérők, megállók vagy épp az erőgyűjtés lenyomatai lennének. A megállapítás nem kisebbíti a felismerést: a Szélhárfa. 99+1 haiku (Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2016) és az Alkalmi (Sétatér Könyvek, Kolozsvár, 2016) izgalmas, a korábbiakhoz joggal mérhető könyvek.
Fekete Vincénél korábban, ilyen mértékben, bejáratlan terep a haiku, és nem meglepő, ismerve gazdag eszköztárát, kreativitását és találékonyságát, hogy helyenként sajátos csapáson haladva foglalkozik a műfajjal. Az eredeti, japán haiku egyik sajátossága, hogy nagy szimbolikus-metaforikus sűrítettségű lírai pillanatfelvétel, amely az értelmezés során kibontható, tágítható, formailag is meghatározott logikája mentén. Sokat hordoz a keleti világérzékelésből, szemléletmódból, az európai olvasó számára gyakran ugyanolyan mértékben érezhető, mint amennyire érthető. Az elmélyült szemlélődés verse, alkotói önpróba is, tömörségéhez képest sokkal többet közlő.
A Szélhárfa versei egyszerre épülnek be az eredeti és az idők során magyarrá vált haiku hagyományába, azzal helyenként párbeszédet folytatva, illetve gazdagítják azt – mondhatni – a székely mentalitás és kifejezésmód árnyalataival (a köznapi szófukar beszéd összhangban lehet a haiku fogalmazásmódjával), például az Érdem és a Magyar matek című versekben. Erős ráadást jelentenek a verscímek, sornyi gondolattöbbletet adva hozzá a háromsorosokhoz. Láng Orsolya illusztrációi telitalálatok: a fekete-fehér, minimalista vonalrajzok nem magyarázzák a verseket, hanem hangulatukat, hatásukat felerősítik.
„Székelyesen” megkomponált kötet a Lövétei Lázár Lászlóé: az alkalmi versek, amelyekből a könyv építkezik, műfajként laza kötődésmódot feltételeznek, egymáshoz is, az eddigi szerzői életműhöz is, itt mégis sajátos értelmezéshálót hoznak létre, reagálva egymásra, korábbi LLL-kötetekre (Két szék között, Zöld), elődökre és pályatársakra. Ezzel párhuzamosan és ebben az értelemben egymástól olykor távol eső földrajzi (és vers)terek (New York, Róma, Csíkszentdomokos), illetve szintén nagy íveket kirajzoló, az alkotói pálya különböző idősíkjait is jelentő időpontokat mér össze, önértelmezően is.
A nem egészen hatvan oldalon, az egyszerűen-nagyszerűen -nak/-nek, illetve -ról/-ről címmel ellátott két ciklusban sokféle írás sorjázik, gyermekversre, mondókára emlékeztetőtől balladaszerűig, eklogától szonettig, rondótól képversig (utóbbiak egészen meglepő visszatérést jeleznek ehhez a napjainkban szunnyadó formához – vagy formabontáshoz), ám többek között az fűzi a szövegeket élvezetes együttessé, hogy egyszerre képeznek műhelynaplót és olvasónaplót is. Egyrészt szerzői önreflexiókat (mintha az olvasáshoz útjelzőket) találunk az alcímekben („tájleíró költemény”, „zsörtölődő rigmus” stb.), másrészt az alkotó számára fontos, különböző kontextusokban lényeges idézeteket a mottókban, ajánlásokban (legtöbbet Adytól és Aranytól), valamint ezek továbbgondolását, -értelmezését a versekben.
SZONDA SZABOLCS
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 14.
Túl a Gutenberg-galaxison és a világhálón – felolvasó körúton az E-MIL
Farsangi felolvasás-sorozatot tart mától péntekig hat városban az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL). Karácsonyi Zsolt, az E-MIL elnöke a Krónikának elmondta, az irodalmi felolvasó körút keretében ezúttal Aradra, Temesvárra, Nagyváradra, Marosvásárhelyre, Brassóba, valamint a határon túlra, Szegedre is ellátogatnak az erdélyi írók-költők.
A rendezvénysorozat kedden az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban indul, ahol a város szülöttje, Karácsonyi Zsolt, valamint Serestély Zalán és Varga László Edgár lép fel. „Néhány éve sikeres sorozatunk volt az Irodalmat a vidéknek, amikor falvakban, olyan településeken találkoztunk az olvasókkal, ahová ritkábban jutnak el írók.
Tulajdonképpen ennek a folytatása a mostani farsangi felolvasássorozat, amelynek keretében hat városba érkezik az E-MIL íróinak egy-egy komolyabb különítménye" – mondta el az elnök. Kérdésünkre kitért arra is, hogy felolvasásaikon generációtól függetlenül részt vesznek az olvasók, a szerzők pedig mindenkit várnak az eseményekre – Aradon például diákoknak tartják az irodalmi estet a Csiky Gergely Főgimnáziumban. „Magyarországon, de Délvidéken, Felvidéken is felolvastak már az erdélyi írók, a mostani szegedi »kiszállással« is az a célunk, hogy ne csak mi hívjunk meg külföldi szerzőket, de az erdélyi írók, irodalom is bemutatkozzék a határon túl. Az E-MIL írótáborába, a Kolozsvári kikötőbe, valamint a Kolozsvári Magyar Napokra is rendszeresen hívunk külföldi szerzőket. A felolvasás, irodalmi est egyébként a legjobb módja a művek népszerűsítésének, hiszen a Gutenberg-galaxison és a világháló dominanciáján túl is van élet: fontosnak tartjuk a személyes jelenlétet, az olvasókkal történő élő találkozást" – mutatott rá Karácsonyi Zsolt.
Hozzátette, az E-MIL-rendezvények a jövőben is rendületlenül folytatódnak, az Álljunk meg egy szóra kolozsvári beszélgetősorozat következő állomásán, február 23-án Selyem Zsuzsa írót faggatja László Noémi. Márciusban az 5 éve elhunyt Fodor Sándorra emlékezik a liga: konferenciát tartanak az író munkásságáról. „Azért is fontosnak tartjuk a Fodor Sándorra való emlékezést, mert ő volt az E-MIL első elnöke, majd tiszteletbeli elnöke" – fogalmazott Karácsonyi Zsolt.
A felolvasó körút résztvevői kedden Aradon, a főgimnáziumban és Temesváron, az Új Ezredév Református Központban, szerdán Szegeden, a Millenniumi Kávéház és Klubban, csütörtökön Nagyváradon, a Posticum-házban, pénteken Brassóban, a Reménység Házában, szintén pénteken Marosvásárhelyen, a G. Caféban várják a közönséget. Műveiből olvas fel többek közt Balázs Imre József, Bálint Tamás, Dimény H. Árpád, Farkas Wellmann Éva, Fekete Vince, Király Farkas, Király Zoltán, László Noémi, Lövétei Lázár László, Szakács István Péter, Zsidó Ferenc.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
Farsangi felolvasás-sorozatot tart mától péntekig hat városban az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL). Karácsonyi Zsolt, az E-MIL elnöke a Krónikának elmondta, az irodalmi felolvasó körút keretében ezúttal Aradra, Temesvárra, Nagyváradra, Marosvásárhelyre, Brassóba, valamint a határon túlra, Szegedre is ellátogatnak az erdélyi írók-költők.
A rendezvénysorozat kedden az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban indul, ahol a város szülöttje, Karácsonyi Zsolt, valamint Serestély Zalán és Varga László Edgár lép fel. „Néhány éve sikeres sorozatunk volt az Irodalmat a vidéknek, amikor falvakban, olyan településeken találkoztunk az olvasókkal, ahová ritkábban jutnak el írók.
Tulajdonképpen ennek a folytatása a mostani farsangi felolvasássorozat, amelynek keretében hat városba érkezik az E-MIL íróinak egy-egy komolyabb különítménye" – mondta el az elnök. Kérdésünkre kitért arra is, hogy felolvasásaikon generációtól függetlenül részt vesznek az olvasók, a szerzők pedig mindenkit várnak az eseményekre – Aradon például diákoknak tartják az irodalmi estet a Csiky Gergely Főgimnáziumban. „Magyarországon, de Délvidéken, Felvidéken is felolvastak már az erdélyi írók, a mostani szegedi »kiszállással« is az a célunk, hogy ne csak mi hívjunk meg külföldi szerzőket, de az erdélyi írók, irodalom is bemutatkozzék a határon túl. Az E-MIL írótáborába, a Kolozsvári kikötőbe, valamint a Kolozsvári Magyar Napokra is rendszeresen hívunk külföldi szerzőket. A felolvasás, irodalmi est egyébként a legjobb módja a művek népszerűsítésének, hiszen a Gutenberg-galaxison és a világháló dominanciáján túl is van élet: fontosnak tartjuk a személyes jelenlétet, az olvasókkal történő élő találkozást" – mutatott rá Karácsonyi Zsolt.
Hozzátette, az E-MIL-rendezvények a jövőben is rendületlenül folytatódnak, az Álljunk meg egy szóra kolozsvári beszélgetősorozat következő állomásán, február 23-án Selyem Zsuzsa írót faggatja László Noémi. Márciusban az 5 éve elhunyt Fodor Sándorra emlékezik a liga: konferenciát tartanak az író munkásságáról. „Azért is fontosnak tartjuk a Fodor Sándorra való emlékezést, mert ő volt az E-MIL első elnöke, majd tiszteletbeli elnöke" – fogalmazott Karácsonyi Zsolt.
A felolvasó körút résztvevői kedden Aradon, a főgimnáziumban és Temesváron, az Új Ezredév Református Központban, szerdán Szegeden, a Millenniumi Kávéház és Klubban, csütörtökön Nagyváradon, a Posticum-házban, pénteken Brassóban, a Reménység Házában, szintén pénteken Marosvásárhelyen, a G. Caféban várják a közönséget. Műveiből olvas fel többek közt Balázs Imre József, Bálint Tamás, Dimény H. Árpád, Farkas Wellmann Éva, Fekete Vince, Király Farkas, Király Zoltán, László Noémi, Lövétei Lázár László, Szakács István Péter, Zsidó Ferenc.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 2.
Amiért érdemes megtekinteni a könyvtár állandó tárlatát
Hatvanhat ősnyomtatványt őriznek a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai könyvtárban, valamint a Hatodik magyar nyelvemléket, a Bolyaiak kéziratait, illetve az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat hiteles másolatát és sok más értékes kiadványt.
Kovács Bányai Réka könyvtáros olyan érdekességeket is megosztott a Kemény Zsigmond Társaság február végi rendezvényén, amelyeket a turistáknak nem szoktak elmondani. A Teleki-Bolyai Könyvtár munkatársa a könyvtár 1939–40-es állapotáról beszélt, illetve az 1942-es Teleki Sámuel Tudományos Intézet alapításának szándékáról, amelyet még gróf Teleki Pál miniszterelnök kezdeményezett, és Hóman Bálint kulturális miniszter irányításával vette kezdetét az intézmény kiépítése – amely aztán a háborús viszonyok és a hatalomváltás miatt abbamaradt. Az előadó röviden kitért a Téka tulajdonviszonyaira is, arra, hogy kié volt és kié lett a könyvtár, amely az államosítást követően a városi, majd a megyei néptanács fennhatósága alá került, és száműzött, vagy megtűrt értelmiségiek munkahelye lett.
A könyvtárban folyó kutatómunkáról szólva Farczádi Elek, Bustya Endre, Székely Margit, Fikk László, Deé Nagy Anikó és Balás Lajos érdemeit emelte ki. Például Farczádi nevéhez kötődik a Hatodik magyar nyelvemlék, a Marosvásárhelyi sorok újrafelfedezése és publikálása.
A 60-as évektől az intézmény könyvállománya vásárlások által kezdett gyarapodni, valamint a különböző jelentős könyvtárak beolvasztásával, mint a marosvásárhelyi református kollégiumé, vagy a székelyudvarhelyi unitárius kollégiumé. A munkatársak számára fontos volt az eredeti állományok megőrzése, össze nem keverése, az úgynevezett provinencia-elv alapján.
A Teleki Téka 1974-ben veszítette el önálló jellegét, amikor a megyei könyvtár részlegévé vált, és attól kezdve alig jutott pénz az állomány gyarapítására, majd a 80-as években ez teljesen elapadt. Ennek pótlására jött létre 1999-ben a Teleki Téka Alapítvány Bázelben, amelyben a Teleki család vállalt oroszlánszerepet, és amelynek jóvoltából sikerült modern kézikönyvekkel, szakirodalommal – elsősorban társadalomtudományi és történelmi kötetekkel – felszerelni a könyvtárat.
Az ősnyomtatványnak nevezett kiadványok a legkorábbi nyomtatott könyvek, amelyeket a Gutenberg-féle könyvnyomtatástól – 1455-től 1501 húsvétjáig befejezően nyomtattak. Az azután következő időszakot, a 16. századi kiadványokat szaknyelven antikváknak nevezik. A magyar könyvek esetében az első nagy magyar bibliográfus, a kolozsvári egyetem tanára, Szabó Károly 1711-t állapította meg felső határként, tehát az addig megjelent könyveket a könyvtárosi szakzsargon RMK-knak, vagyis Régi Magyar Könyveknek nevez.
Antal Erika
Székelyhon.ro
Hatvanhat ősnyomtatványt őriznek a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai könyvtárban, valamint a Hatodik magyar nyelvemléket, a Bolyaiak kéziratait, illetve az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat hiteles másolatát és sok más értékes kiadványt.
Kovács Bányai Réka könyvtáros olyan érdekességeket is megosztott a Kemény Zsigmond Társaság február végi rendezvényén, amelyeket a turistáknak nem szoktak elmondani. A Teleki-Bolyai Könyvtár munkatársa a könyvtár 1939–40-es állapotáról beszélt, illetve az 1942-es Teleki Sámuel Tudományos Intézet alapításának szándékáról, amelyet még gróf Teleki Pál miniszterelnök kezdeményezett, és Hóman Bálint kulturális miniszter irányításával vette kezdetét az intézmény kiépítése – amely aztán a háborús viszonyok és a hatalomváltás miatt abbamaradt. Az előadó röviden kitért a Téka tulajdonviszonyaira is, arra, hogy kié volt és kié lett a könyvtár, amely az államosítást követően a városi, majd a megyei néptanács fennhatósága alá került, és száműzött, vagy megtűrt értelmiségiek munkahelye lett.
A könyvtárban folyó kutatómunkáról szólva Farczádi Elek, Bustya Endre, Székely Margit, Fikk László, Deé Nagy Anikó és Balás Lajos érdemeit emelte ki. Például Farczádi nevéhez kötődik a Hatodik magyar nyelvemlék, a Marosvásárhelyi sorok újrafelfedezése és publikálása.
A 60-as évektől az intézmény könyvállománya vásárlások által kezdett gyarapodni, valamint a különböző jelentős könyvtárak beolvasztásával, mint a marosvásárhelyi református kollégiumé, vagy a székelyudvarhelyi unitárius kollégiumé. A munkatársak számára fontos volt az eredeti állományok megőrzése, össze nem keverése, az úgynevezett provinencia-elv alapján.
A Teleki Téka 1974-ben veszítette el önálló jellegét, amikor a megyei könyvtár részlegévé vált, és attól kezdve alig jutott pénz az állomány gyarapítására, majd a 80-as években ez teljesen elapadt. Ennek pótlására jött létre 1999-ben a Teleki Téka Alapítvány Bázelben, amelyben a Teleki család vállalt oroszlánszerepet, és amelynek jóvoltából sikerült modern kézikönyvekkel, szakirodalommal – elsősorban társadalomtudományi és történelmi kötetekkel – felszerelni a könyvtárat.
Az ősnyomtatványnak nevezett kiadványok a legkorábbi nyomtatott könyvek, amelyeket a Gutenberg-féle könyvnyomtatástól – 1455-től 1501 húsvétjáig befejezően nyomtattak. Az azután következő időszakot, a 16. századi kiadványokat szaknyelven antikváknak nevezik. A magyar könyvek esetében az első nagy magyar bibliográfus, a kolozsvári egyetem tanára, Szabó Károly 1711-t állapította meg felső határként, tehát az addig megjelent könyveket a könyvtárosi szakzsargon RMK-knak, vagyis Régi Magyar Könyveknek nevez.
Antal Erika
Székelyhon.ro
2017. március 2.
Barokk fogadalmi kaput tártak fel a Főtéren
Csók Zsolt és Emilian Bota, az Erdélyi Történeti Múzeum régészeinek felügyeletével három különböző helyszínen zajlanak régészeti ásatások a Főtér nyugati oldalán. A leglátványosabb és legkiterjedtebb feltárást a Szent Mihály-templom bejárata előtt végzik, ahol – Csók Zsolt beszámolója szerint – az egykori barokk kapu alapfalait találták meg. A Johannes König bajor építész által tervezett, a templom főbejáratával szemben felállított fogadalmi kaput 1747 után, a kolozsvári pestisjárványt követően építtette Bíró József akkori plébános. A kapu körül a 18–19. században számos kisebb épület, így többek között egy szíjgyártó műhely is épült. A műhely és az eredeti, majdnem hat méter magas kapu mellett kerítés húzódott. Az 1890-es években készült archív fotókon még látható az eredeti kapu is, amelyet 1898-ban a templomot körülvevő kis épületekkel együtt lebontottak.
A jelenleg a Szent Péter-templom előtt álló kapu az eredetinek csak sematizált másolata, sem annak méreteit, sem stílusát nem követi. Csupán az eredeti szobrok maradtak meg érintetlenül.
Az ásatás további két helyszínén – a Wass Ottília-ház előtt és a Rhédey-ház előtti átjárónál – római emlékek kerültek felszínre. A munkálatok az Erdélyi Történeti Múzeum munkatársai és kolozsvári egyetemi hallgatók közreműködésével történik és remélhetőleg újabb, jelentős adalékokkal szolgál majd Kolozsvár ókori és újkori történetének megismeréséhez.
A városban több helyszínen zajlanak jelenleg mentőásatások, így többek között az Egyetemi Központi Könyvtár melletti udvaron és a Jósika-ház hátsó udvarán is.
A régészeti ásatások egy hete zajlanak a Főtér nyugati oldalán, a tér nyugati oldala felújításának és sétálóutcává alakításának velejárójaként. Amint arról lapunk részletesen beszámolt, a nagyléptékű projekt részeként elindult csatornázási munkálatokat kötelező régészeti felügyelet nélkül kezdték el. T. Szabó Csaba történész, a Szabadság munkatársának felhívására az Erdélyi Történeti Múzeum régészei azonnal leállították a munkálatokat, amelyet a tegnap már a régészek jelenlétében folytattak tovább.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)
Csók Zsolt és Emilian Bota, az Erdélyi Történeti Múzeum régészeinek felügyeletével három különböző helyszínen zajlanak régészeti ásatások a Főtér nyugati oldalán. A leglátványosabb és legkiterjedtebb feltárást a Szent Mihály-templom bejárata előtt végzik, ahol – Csók Zsolt beszámolója szerint – az egykori barokk kapu alapfalait találták meg. A Johannes König bajor építész által tervezett, a templom főbejáratával szemben felállított fogadalmi kaput 1747 után, a kolozsvári pestisjárványt követően építtette Bíró József akkori plébános. A kapu körül a 18–19. században számos kisebb épület, így többek között egy szíjgyártó műhely is épült. A műhely és az eredeti, majdnem hat méter magas kapu mellett kerítés húzódott. Az 1890-es években készült archív fotókon még látható az eredeti kapu is, amelyet 1898-ban a templomot körülvevő kis épületekkel együtt lebontottak.
A jelenleg a Szent Péter-templom előtt álló kapu az eredetinek csak sematizált másolata, sem annak méreteit, sem stílusát nem követi. Csupán az eredeti szobrok maradtak meg érintetlenül.
Az ásatás további két helyszínén – a Wass Ottília-ház előtt és a Rhédey-ház előtti átjárónál – római emlékek kerültek felszínre. A munkálatok az Erdélyi Történeti Múzeum munkatársai és kolozsvári egyetemi hallgatók közreműködésével történik és remélhetőleg újabb, jelentős adalékokkal szolgál majd Kolozsvár ókori és újkori történetének megismeréséhez.
A városban több helyszínen zajlanak jelenleg mentőásatások, így többek között az Egyetemi Központi Könyvtár melletti udvaron és a Jósika-ház hátsó udvarán is.
A régészeti ásatások egy hete zajlanak a Főtér nyugati oldalán, a tér nyugati oldala felújításának és sétálóutcává alakításának velejárójaként. Amint arról lapunk részletesen beszámolt, a nagyléptékű projekt részeként elindult csatornázási munkálatokat kötelező régészeti felügyelet nélkül kezdték el. T. Szabó Csaba történész, a Szabadság munkatársának felhívására az Erdélyi Történeti Múzeum régészei azonnal leállították a munkálatokat, amelyet a tegnap már a régészek jelenlétében folytattak tovább.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 6.
Eltávolodás a Neumann-univerzumban
A digitális technológia térhódításával, azáltal, hogy a Gutenberg-galaxistól egyre inkább eltávolodunk a Neumann-univerzum felé, maga a költészet is megváltozik – mutattak rá a Helikon folyóirat legutóbbi estjének meghívottai.
A kincses városbeli Gaudeamus könyvesboltban László Noémi költő, a folyóirat versrovatának szerkesztője három fiatal szerző legújabb műveit, a kolozsvári Horváth Benji: Az amnézia útja; valamint a budapesti Nagy Kata: Inkognitóablak és a szintén budapesti Tolvaj Zoltán: Fantomiker című verseskötetét mutatta be pénteken a gyér közönségnek.
A József Attila Kör (JAK) és a Prae.hu gondozásában megjelent kötetek közös vonása, hogy a veszteségről, annak feldolgozásáról szólnak, néha a szerzők szerint is túl személyesen. László Noémi első, az Arany-év kapcsán felmerült kérdésére, hogy a mai kor költőjére a romantikus vagy a klasszikus költőideál jellemzőbb, a szerzők inkább a kettő közötti folytonos egyensúlyozásra mutattak rá. Bár a budapesti Telep Csoport példája alapján a magyarországi költészetre inkább az eltávolodás a jellemző, egyesek tudatosan is törekednek arra, hogy ne mutassák meg túlságosan magukat, de a költőknél mindig is megfigyelhető bipolaritás továbbra is jelen van – hangzott el.
Tolvaj Zoltán szerint, aki 9 év után publikált ismét, „nála ez a kettősség elég káros tud lenni”. Mint elmondta, a JAK szerkesztői több mint 500 oldalas kéziratból rakták össze az alig százoldalas kötetet. A kemény szerkesztői munka az egyéves szünet után újabb kötettel jelentkező Horváth Benji esetében is megmutatkozott. „Úgy küldtem el a kéziratot, hogy már utáltam kicsit” – vallotta be a kolozsvári költő, aki szerint nyolc év szerkesztett formában már sokkal szimpatikusabb anyaga található meg a kötetben.
„Három hónappal a megjelenés előtt szinte minden verset újradolgoztam” – tette hozzá, költőtársaival együtt elismerve, azáltal, hogy papír helyett számítógépen íródik, és legtöbbször online jelenik meg először, maga a vers, a versírás is átalakul, egyre nehezebben nyeri el végleges formáját, hiszen a szerzőnek lehetősége van folyamatosan alakítani rajta. A virtuális világ más módon is beférkőzik a költészetbe, Horváth Benji például az első magyarországi YouTube-sztártól, Szalacsi Sándortól származó idézettel ütötte fel kötete harmadik ciklusát.
A kötetek kapcsán a modern világ egyre meghatározóbb „kellékeinek” minősülő tudatmódosító szerek is szóba kerültek, és felmerült a kérdés, lehet-e ma egyáltalán józanul írni. Tolvaj Zoltán úgy vélte, a mai nagyvárosi ember rohanó világában egyre inkább alkohol vagy más tudatmódosító szer révén valósul meg „az idő megragadása, jön létre a tér”.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)
A digitális technológia térhódításával, azáltal, hogy a Gutenberg-galaxistól egyre inkább eltávolodunk a Neumann-univerzum felé, maga a költészet is megváltozik – mutattak rá a Helikon folyóirat legutóbbi estjének meghívottai.
A kincses városbeli Gaudeamus könyvesboltban László Noémi költő, a folyóirat versrovatának szerkesztője három fiatal szerző legújabb műveit, a kolozsvári Horváth Benji: Az amnézia útja; valamint a budapesti Nagy Kata: Inkognitóablak és a szintén budapesti Tolvaj Zoltán: Fantomiker című verseskötetét mutatta be pénteken a gyér közönségnek.
A József Attila Kör (JAK) és a Prae.hu gondozásában megjelent kötetek közös vonása, hogy a veszteségről, annak feldolgozásáról szólnak, néha a szerzők szerint is túl személyesen. László Noémi első, az Arany-év kapcsán felmerült kérdésére, hogy a mai kor költőjére a romantikus vagy a klasszikus költőideál jellemzőbb, a szerzők inkább a kettő közötti folytonos egyensúlyozásra mutattak rá. Bár a budapesti Telep Csoport példája alapján a magyarországi költészetre inkább az eltávolodás a jellemző, egyesek tudatosan is törekednek arra, hogy ne mutassák meg túlságosan magukat, de a költőknél mindig is megfigyelhető bipolaritás továbbra is jelen van – hangzott el.
Tolvaj Zoltán szerint, aki 9 év után publikált ismét, „nála ez a kettősség elég káros tud lenni”. Mint elmondta, a JAK szerkesztői több mint 500 oldalas kéziratból rakták össze az alig százoldalas kötetet. A kemény szerkesztői munka az egyéves szünet után újabb kötettel jelentkező Horváth Benji esetében is megmutatkozott. „Úgy küldtem el a kéziratot, hogy már utáltam kicsit” – vallotta be a kolozsvári költő, aki szerint nyolc év szerkesztett formában már sokkal szimpatikusabb anyaga található meg a kötetben.
„Három hónappal a megjelenés előtt szinte minden verset újradolgoztam” – tette hozzá, költőtársaival együtt elismerve, azáltal, hogy papír helyett számítógépen íródik, és legtöbbször online jelenik meg először, maga a vers, a versírás is átalakul, egyre nehezebben nyeri el végleges formáját, hiszen a szerzőnek lehetősége van folyamatosan alakítani rajta. A virtuális világ más módon is beférkőzik a költészetbe, Horváth Benji például az első magyarországi YouTube-sztártól, Szalacsi Sándortól származó idézettel ütötte fel kötete harmadik ciklusát.
A kötetek kapcsán a modern világ egyre meghatározóbb „kellékeinek” minősülő tudatmódosító szerek is szóba kerültek, és felmerült a kérdés, lehet-e ma egyáltalán józanul írni. Tolvaj Zoltán úgy vélte, a mai nagyvárosi ember rohanó világában egyre inkább alkohol vagy más tudatmódosító szer révén valósul meg „az idő megragadása, jön létre a tér”.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)
2017. május 7.
Ahol mindenki találhatott kedvére való könyvet
Csíkszeredának és környékének szüksége van egy ilyen rendezvényre – fogalmazódott meg a II. Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásáron a látogatók, kiadók és szervezők részéről. A vásárt csütörtöktől vasárnapig lehetett látogatni a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában.
Harminchat romániai és magyarországi kiadó és könyvterjesztő kínálta a könyveit az Expo-Har, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, Hargita megye tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ által második alkalommal megszervezett vásáron. Míg a tavaly a Szakszervezetek Művelődési Házában tartották, ebben az évben az Erőss Zsolt Arénába költöztették a rendezvényt. „A mai világban, amikor mindenki temeti a nyomtatott könyvet, és arról beszélnek, hogy az emberek nem olvasnak, határozottan állítom, hogy ez nem igaz. És ezt a régiót is fel kéne zárkóztatni ezen a téren, hiszen megvan az igény a vásárra. A gazdasági oldal sem mellőzendő, jó az időpont, következnek a kicsengetések, ajándékot lehet vásárolni, ugyanis egy ilyen vásáron fontos, hogy jelentős árengedmények vannak. Sikerült elérni, hogy nagyobb, világosabb helyen szervezzék meg, nagyszerű, ahogy a polgármester kezelte ezt a helyzetet. Ugyanakkor ilyen máshol nincs, hogy a kiadók ingyen kapják a vásár idejére a standokat. Fontos lépés, hogy iskolás csoportok jöttek el, a jövőben még jobban be kéne vonni az iskolákat – nyújtott egyfajta összefoglalót Hajdú Áron, a vásár egyik kezdeményezője, a Bookart Kiadó vezetője.
Gyerekek a fókuszban
A csíkszeredai Gutenberg Kiadó és Könyvesbolt több programot is szervezett a vásár idején, foglalkozásaikkal elsősorban a gyerekeket, fiatalokat szólították meg. Mesedélutánon, rendhagyó irodalomórákon, zenés könyvbemutatón, kézműves foglalkozáson lehetett részt venni. „Ebben a térben nagyon jól meg tudtuk szervezni a programjainkat. Igyekeztünk érdekes témákat felvetni a foglalkozásokon, fontos volt, hogy ne csak könyvekkel, hanem másfajta hozzáadott értékkel is jelentkezzünk. A Gutenberg Kiadó és a Pallas Akadémia Könyvkiadón kívül a Libri Kiadói Csoportot és a Pagony Kiadót is képviseltük. Örömmel vállaltuk el ezt a felkérést, hisz ezáltal tudtuk színesíteni a kínálatot a vásáron. Az az érdeklődő szám, amelyik a tavaly is eljött, az idén is megjelent” – fogalmazott Tőzsér László, a Gutenberg és a Pallas-Akadémia kiadók vezetője. A Gutenberg Könyvesbolt és a Libri Kiadói Csoport könyvbemutatót is szervezett: Szabó Róbert Csaba a Jelenkor kiadónál megjelent Alakváltók kötetét ismerhették meg az érdeklődők.
Elbeszélői síkok találkozása
A Gutenberg Könyvesbolt és a Libri Kiadói Csoport könyvbemutatót szervezett: Szabó Róbert Csaba a Jelenkor kiadónál megjelent Alakváltók című kötetét ismerhették meg az érdeklődők, a szerzővel Vida Gábor író, szerkesztő beszélgetett. „Olyan regényről van szó, amelyben nagyon sok elbeszélői, gondolati sík találkozik és épül össze. Brilliáns technikával kapcsol össze történeteket és helyzeteket, szereplőket, habitusokat, amire az ember, ha gonosz akar lenni, azt mondja, ezek nem tartoznak össze, és ez nem így volt. Ugyanakkor Szabó Csaba megoldja, hogy az olvasó a gondolatszövés és a történetszövés mentén elfogadja a történéseket. A regény intenzív jelenetei egy Csíkszereda nevű helyen zajlanak, ami, tudjuk, hogy a fikció tere” – magyarázta Vida Gábor. Szabó Róbert Csaba rámutatott, a regényírás kulcsa talán az, hogy a szerzőnek van egy rálátása az egészre, anélkül, hogy el tudná mondani az elejétől a végéig.
A jó versről
A Pallas-Akadémia Könykiadó Ferencz Imre Játékidő című kötetének szervezett bemutatót. „A rendszerváltás valamilyen fordulatot hozott az életkedvemben, akkor már úgy írtam a publicisztikáimat, hogy maradandóbbak legyenek (...). Ha a fű alatt is, de ahogy telnek az évek, az emberben is az idő dolgozik és megérik benne, és ő is megér. Valami történik. Talán úgy van ez, hogy az emberben levő élményanyag előbb-utóbb elévül. De hatvan, hetvenévesen jöttek elő a gyermekkorból emlékek, megértek ezek a témák és ugyanakkor aktuálissá váltak olyan értelemben, hogy a jelenkornak a problematikája összecseng a múlttal.” Arra a kérdésre, hogy milyen a jó vers, Ferencz Imre rámutatott, a jó vers megkerülhetetlen, átléphetetlen, mellőzhetetlen, sokáig rostálja az idő, de fennmarad. Az Ábel Kiadó Gergely Edó könyvét mutatta be, a Mentor Kiadó pedig Tamás Kincső A Csinált-patak állatkertje című kötetét.
Jelentős kedvezmények
Azok a kiadók, akik nem tudtak szerzőt hozni magukkal, jelentős árkedvezményekkel kínálták a könyveket, könyvajándékokat, könyvjelzőket adtak, egy szegedi tankönyvkiadó pedig interaktív táblát hozott a gyerekek nagy örömére. „Ahhoz képest, hogy ez a második alkalom, nekünk pozitív volt a pénteki és a szombati nap is. Érdeklődő és vásároló is volt. Gyerek- és ifjúsági könyveket adunk ki, hozzánk célzottan jönnek a vásárlók. Azt már a többi erdélyi helyszínen is megtapasztaltuk – és ami kicsit különböző a magyarországi piactól –, hogy itt főleg a tartalmas könyveket keresik.
Kisebb a kereslet az úgymond rövidebb, képes könyvekre, és inkább a tartalom érdekli a vevőket. Sok gyerekérdeklődő is volt, azt lehet látni, hogy olvasnak a gyerekek, és sokat olvasnak. Érdeklődők és nyitottak az újra – hangsúlyozta lapunknak Nyulas Ágnes, a magyarországi Cerkabella kiadó vezetője. A kiadók elmondása szerint nagy volt az érdeklődés a szépirodalmi kötetek, de ugyanúgy a tudományos kötetek iránt is, ugyanakkor a gyerekkönyvek is szép számmal fogytak. Volt, amelyik standnál 20-50 százalékos árkedvezménnyel lehetett könyvet vásárolni. Már másodszor térek vissza a vásárra. Jó alkalom arra, hogy bevásároljak könyvekből, nem csak a család számára, hanem ajándékba is. Főleg gyerekkönyveket vettem – osztotta meg velünk az egyik környező településről érkezett vásárló.
Péter Beáta / Székelyhon.ro
Csíkszeredának és környékének szüksége van egy ilyen rendezvényre – fogalmazódott meg a II. Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásáron a látogatók, kiadók és szervezők részéről. A vásárt csütörtöktől vasárnapig lehetett látogatni a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában.
Harminchat romániai és magyarországi kiadó és könyvterjesztő kínálta a könyveit az Expo-Har, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, Hargita megye tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ által második alkalommal megszervezett vásáron. Míg a tavaly a Szakszervezetek Művelődési Házában tartották, ebben az évben az Erőss Zsolt Arénába költöztették a rendezvényt. „A mai világban, amikor mindenki temeti a nyomtatott könyvet, és arról beszélnek, hogy az emberek nem olvasnak, határozottan állítom, hogy ez nem igaz. És ezt a régiót is fel kéne zárkóztatni ezen a téren, hiszen megvan az igény a vásárra. A gazdasági oldal sem mellőzendő, jó az időpont, következnek a kicsengetések, ajándékot lehet vásárolni, ugyanis egy ilyen vásáron fontos, hogy jelentős árengedmények vannak. Sikerült elérni, hogy nagyobb, világosabb helyen szervezzék meg, nagyszerű, ahogy a polgármester kezelte ezt a helyzetet. Ugyanakkor ilyen máshol nincs, hogy a kiadók ingyen kapják a vásár idejére a standokat. Fontos lépés, hogy iskolás csoportok jöttek el, a jövőben még jobban be kéne vonni az iskolákat – nyújtott egyfajta összefoglalót Hajdú Áron, a vásár egyik kezdeményezője, a Bookart Kiadó vezetője.
Gyerekek a fókuszban
A csíkszeredai Gutenberg Kiadó és Könyvesbolt több programot is szervezett a vásár idején, foglalkozásaikkal elsősorban a gyerekeket, fiatalokat szólították meg. Mesedélutánon, rendhagyó irodalomórákon, zenés könyvbemutatón, kézműves foglalkozáson lehetett részt venni. „Ebben a térben nagyon jól meg tudtuk szervezni a programjainkat. Igyekeztünk érdekes témákat felvetni a foglalkozásokon, fontos volt, hogy ne csak könyvekkel, hanem másfajta hozzáadott értékkel is jelentkezzünk. A Gutenberg Kiadó és a Pallas Akadémia Könyvkiadón kívül a Libri Kiadói Csoportot és a Pagony Kiadót is képviseltük. Örömmel vállaltuk el ezt a felkérést, hisz ezáltal tudtuk színesíteni a kínálatot a vásáron. Az az érdeklődő szám, amelyik a tavaly is eljött, az idén is megjelent” – fogalmazott Tőzsér László, a Gutenberg és a Pallas-Akadémia kiadók vezetője. A Gutenberg Könyvesbolt és a Libri Kiadói Csoport könyvbemutatót is szervezett: Szabó Róbert Csaba a Jelenkor kiadónál megjelent Alakváltók kötetét ismerhették meg az érdeklődők.
Elbeszélői síkok találkozása
A Gutenberg Könyvesbolt és a Libri Kiadói Csoport könyvbemutatót szervezett: Szabó Róbert Csaba a Jelenkor kiadónál megjelent Alakváltók című kötetét ismerhették meg az érdeklődők, a szerzővel Vida Gábor író, szerkesztő beszélgetett. „Olyan regényről van szó, amelyben nagyon sok elbeszélői, gondolati sík találkozik és épül össze. Brilliáns technikával kapcsol össze történeteket és helyzeteket, szereplőket, habitusokat, amire az ember, ha gonosz akar lenni, azt mondja, ezek nem tartoznak össze, és ez nem így volt. Ugyanakkor Szabó Csaba megoldja, hogy az olvasó a gondolatszövés és a történetszövés mentén elfogadja a történéseket. A regény intenzív jelenetei egy Csíkszereda nevű helyen zajlanak, ami, tudjuk, hogy a fikció tere” – magyarázta Vida Gábor. Szabó Róbert Csaba rámutatott, a regényírás kulcsa talán az, hogy a szerzőnek van egy rálátása az egészre, anélkül, hogy el tudná mondani az elejétől a végéig.
A jó versről
A Pallas-Akadémia Könykiadó Ferencz Imre Játékidő című kötetének szervezett bemutatót. „A rendszerváltás valamilyen fordulatot hozott az életkedvemben, akkor már úgy írtam a publicisztikáimat, hogy maradandóbbak legyenek (...). Ha a fű alatt is, de ahogy telnek az évek, az emberben is az idő dolgozik és megérik benne, és ő is megér. Valami történik. Talán úgy van ez, hogy az emberben levő élményanyag előbb-utóbb elévül. De hatvan, hetvenévesen jöttek elő a gyermekkorból emlékek, megértek ezek a témák és ugyanakkor aktuálissá váltak olyan értelemben, hogy a jelenkornak a problematikája összecseng a múlttal.” Arra a kérdésre, hogy milyen a jó vers, Ferencz Imre rámutatott, a jó vers megkerülhetetlen, átléphetetlen, mellőzhetetlen, sokáig rostálja az idő, de fennmarad. Az Ábel Kiadó Gergely Edó könyvét mutatta be, a Mentor Kiadó pedig Tamás Kincső A Csinált-patak állatkertje című kötetét.
Jelentős kedvezmények
Azok a kiadók, akik nem tudtak szerzőt hozni magukkal, jelentős árkedvezményekkel kínálták a könyveket, könyvajándékokat, könyvjelzőket adtak, egy szegedi tankönyvkiadó pedig interaktív táblát hozott a gyerekek nagy örömére. „Ahhoz képest, hogy ez a második alkalom, nekünk pozitív volt a pénteki és a szombati nap is. Érdeklődő és vásároló is volt. Gyerek- és ifjúsági könyveket adunk ki, hozzánk célzottan jönnek a vásárlók. Azt már a többi erdélyi helyszínen is megtapasztaltuk – és ami kicsit különböző a magyarországi piactól –, hogy itt főleg a tartalmas könyveket keresik.
Kisebb a kereslet az úgymond rövidebb, képes könyvekre, és inkább a tartalom érdekli a vevőket. Sok gyerekérdeklődő is volt, azt lehet látni, hogy olvasnak a gyerekek, és sokat olvasnak. Érdeklődők és nyitottak az újra – hangsúlyozta lapunknak Nyulas Ágnes, a magyarországi Cerkabella kiadó vezetője. A kiadók elmondása szerint nagy volt az érdeklődés a szépirodalmi kötetek, de ugyanúgy a tudományos kötetek iránt is, ugyanakkor a gyerekkönyvek is szép számmal fogytak. Volt, amelyik standnál 20-50 százalékos árkedvezménnyel lehetett könyvet vásárolni. Már másodszor térek vissza a vásárra. Jó alkalom arra, hogy bevásároljak könyvekből, nem csak a család számára, hanem ajándékba is. Főleg gyerekkönyveket vettem – osztotta meg velünk az egyik környező településről érkezett vásárló.
Péter Beáta / Székelyhon.ro
2017. május 8.
Nem kell temetni a nyomtatott könyvet
Csíkszeredának és környékének szüksége van nagyszabású könyves rendezvényre – fogalmazták meg a vasárnap zárult, négynapos II. Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásár résztvevői, a jelen lévő kiadók és szervezők.
Harminchat romániai és magyarországi kiadó és könyvterjesztő kínálta termékeit az Expo-Har, Csíkszereda polgármesteri hivatala, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa, a Hargita megyei tanács és a Hargita Megyei Kulturális Központ által második alkalommal szervezett Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásáron csütörtöktől vasárnapig. Míg a tavaly a Szakszervezetek Művelődési Házában tartották, a rendezvényt idén az Erőss Zsolt Arénába költöztették.
Fel kellene zárkóztatni a régiót
„Biztos vagyok benne, hogy ez a régió is megbír egy könyvvásárt. Ma, amikor mindenki temeti a nyomtatott könyvet, és arról beszélnek, hogy az emberek nem olvasnak, határozottan állítom, hogy ez nem igaz. Régiónkat is fel kéne zárkóztatni ezen a téren, hiszen megvan az igény a vásárra, és ha nem biztosítunk lehetőséget az embereknek, hogy könyvek közelébe kerüljenek, akkor semmi esély a fejlődésre. Elmaradunk, mert elfelejtünk kitekinteni, az pedig még nem elég, ha azzal áltatjuk magunkat, hogy jók vagyunk, székelyek vagyunk, erősek, zászlónk van” – mutatott rá Hajdú Áron, a vásár egyik kezdeményezője, a Bookart Kiadó vezetője.
A csíkszeredai Gutenberg Kiadó és Könyvesbolt több programot is szervezett a vásár idején, foglalkozásaikkal elsősorban a gyerekeket, fiatalokat szólították meg. Balázs Imre József költő, egyetemi docens rendhagyó irodalomórán ismertette Lackfi János műveit, és bemutatta a Ragyog a mindenség című gyermekvers-antológiát. „Mindenképp jó döntés volt az új helyszínre hozni a vásárt. Ebben a térben nagyon jól meg tudtuk szervezni a programjainkat, igyekeztünk érdekes témákat felvetni a foglalkozásokon, fontos volt, hogy ne csak könyvekkel, hanem másfajta hozzáadott értékkel is jelentkezzünk. A Gutenberg Kiadó és a Pallas Akadémia Könyvkiadón kívül a Libri kiadói csoportot és a Pagony kiadót is képviseltük” – fogalmazott Tőzsér László, a Gutenberg és a Pallas-Akadémia kiadó vezetője.
Elbeszélői síkok találkozása A Gutenberg Könyvesbolt és a Libri kiadói csoport könyvbemutatót szervezett: Szabó Róbert Csaba a Jelenkor kiadónál megjelent Alakváltók című kötetét ismerhették meg az érdeklődők, a szerzővel Vida Gábor író, szerkesztő beszélgetett. „Olyan regényről van szó, amelyben nagyon sok elbeszélői, gondolati sík találkozik és épül össze. Brilliáns technikával kapcsol össze történeteket és helyzeteket, szereplőket, habitusokat, amire az ember, ha gonosz akar lenni, azt mondja, ezek nem tartoznak össze, és ez nem így volt. Ugyanakkor Szabó Csaba megoldja, hogy az olvasó a gondolatszövés és a történetszövés mentén elfogadja a történéseket.
A regény intenzív jelenetei egy Csíkszereda nevű helyen zajlanak, ami, tudjuk, hogy a fikció tere” – magyarázta Vida Gábor. Szabó Róbert Csaba rámutatott, a regényírás kulcsa talán az, hogy a szerzőnek van egy rálátása az egészre anélkül, hogy el tudná mondani az elejétől a végéig. A Pallas-Akadémia Könykiadó Ferencz Imre Játékidő című verseskötetének szervezett bemutatót, a szerzővel Sarány István szerkesztő beszélgetett. A találkozón szó esett az alkotó és könyve külön útjairól, a szerző korábbi köteteiről, 1995-ben történt „újraindulásáról”.
„A rendszerváltás egyfajta fordulatot hozott az életkedvemben, akkor már úgy írtam a publicisztikáimat, hogy maradandóbbak legyenek. Ahogy telnek az évek, az emberben is dolgozik az idő. Az élményanyag talán előbb-utóbb elévül, hatvan-hetvenévesen jöttek elő a gyermekkori emlékek, ugyanakkor aktuálissá váltak olyan értelemben, hogy a jelenkor problematikája összecseng a múlttal” – fogalmazott Ferencz Imre. Az Ábel Kiadó Gergely Edó könyvét mutatta be, a Mentor Kiadó pedig Tamás Kincső A Csinált-patak állatkertje című kötetét.
Erdélyben kelendő a tartalmas könyv
Azok a kiadók, akik nem tudtak szerzőt hozni magukkal, jelentős árkedvezményekkel kínálták a könyveket, könyvajándékokat, adtak, egy szegedi tankönykiadó pedig interaktív táblát hozott a gyerekek nagy örömére. „ Mi gyerek- és ifjúsági könyveket adunk ki, hozzánk célzottan jönnek a vásárlók, és azt már megtapasztaltuk a többi erdélyi helyszínen is, ami kicsit különböző a magyarországi piactól, hogy itt főleg a tartalmas könyeket keresik. Azt lehet látni, hogy olvasnak a gyerekek, és azok, akik olvasnak, sokat olvasnak” – hangsúlyozta lapunknak Nyulas Ágnes, a magyarországi Cerkabella kiadó vezetője. A kiadók elmondása szerint nagy volt az érdeklődés a szépirodalmi, tudományos kiadványok iránt is, ugyanakkor a gyerekkönyvek is szép számmal fogytak. Iskolás csoportok is ellátogattak a vásárra, részt vettek foglalkozásokon. „A kiadók nyolcvan százaléka elégedett, közülük nyolc kiadó mondta, hogy könyvutánpótlást kellett hozniuk a vásárra. A helyszínt is dicsérték” – magyarázta Földi Zsuzsa, a főszervező Expo-Har igazgatója. A szervezők remélik, hogy a vásárnak lesz harmadik kiadása is.
Péter Beáta / Krónika (Kolozsvár)
Csíkszeredának és környékének szüksége van nagyszabású könyves rendezvényre – fogalmazták meg a vasárnap zárult, négynapos II. Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásár résztvevői, a jelen lévő kiadók és szervezők.
Harminchat romániai és magyarországi kiadó és könyvterjesztő kínálta termékeit az Expo-Har, Csíkszereda polgármesteri hivatala, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa, a Hargita megyei tanács és a Hargita Megyei Kulturális Központ által második alkalommal szervezett Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásáron csütörtöktől vasárnapig. Míg a tavaly a Szakszervezetek Művelődési Házában tartották, a rendezvényt idén az Erőss Zsolt Arénába költöztették.
Fel kellene zárkóztatni a régiót
„Biztos vagyok benne, hogy ez a régió is megbír egy könyvvásárt. Ma, amikor mindenki temeti a nyomtatott könyvet, és arról beszélnek, hogy az emberek nem olvasnak, határozottan állítom, hogy ez nem igaz. Régiónkat is fel kéne zárkóztatni ezen a téren, hiszen megvan az igény a vásárra, és ha nem biztosítunk lehetőséget az embereknek, hogy könyvek közelébe kerüljenek, akkor semmi esély a fejlődésre. Elmaradunk, mert elfelejtünk kitekinteni, az pedig még nem elég, ha azzal áltatjuk magunkat, hogy jók vagyunk, székelyek vagyunk, erősek, zászlónk van” – mutatott rá Hajdú Áron, a vásár egyik kezdeményezője, a Bookart Kiadó vezetője.
A csíkszeredai Gutenberg Kiadó és Könyvesbolt több programot is szervezett a vásár idején, foglalkozásaikkal elsősorban a gyerekeket, fiatalokat szólították meg. Balázs Imre József költő, egyetemi docens rendhagyó irodalomórán ismertette Lackfi János műveit, és bemutatta a Ragyog a mindenség című gyermekvers-antológiát. „Mindenképp jó döntés volt az új helyszínre hozni a vásárt. Ebben a térben nagyon jól meg tudtuk szervezni a programjainkat, igyekeztünk érdekes témákat felvetni a foglalkozásokon, fontos volt, hogy ne csak könyvekkel, hanem másfajta hozzáadott értékkel is jelentkezzünk. A Gutenberg Kiadó és a Pallas Akadémia Könyvkiadón kívül a Libri kiadói csoportot és a Pagony kiadót is képviseltük” – fogalmazott Tőzsér László, a Gutenberg és a Pallas-Akadémia kiadó vezetője.
Elbeszélői síkok találkozása A Gutenberg Könyvesbolt és a Libri kiadói csoport könyvbemutatót szervezett: Szabó Róbert Csaba a Jelenkor kiadónál megjelent Alakváltók című kötetét ismerhették meg az érdeklődők, a szerzővel Vida Gábor író, szerkesztő beszélgetett. „Olyan regényről van szó, amelyben nagyon sok elbeszélői, gondolati sík találkozik és épül össze. Brilliáns technikával kapcsol össze történeteket és helyzeteket, szereplőket, habitusokat, amire az ember, ha gonosz akar lenni, azt mondja, ezek nem tartoznak össze, és ez nem így volt. Ugyanakkor Szabó Csaba megoldja, hogy az olvasó a gondolatszövés és a történetszövés mentén elfogadja a történéseket.
A regény intenzív jelenetei egy Csíkszereda nevű helyen zajlanak, ami, tudjuk, hogy a fikció tere” – magyarázta Vida Gábor. Szabó Róbert Csaba rámutatott, a regényírás kulcsa talán az, hogy a szerzőnek van egy rálátása az egészre anélkül, hogy el tudná mondani az elejétől a végéig. A Pallas-Akadémia Könykiadó Ferencz Imre Játékidő című verseskötetének szervezett bemutatót, a szerzővel Sarány István szerkesztő beszélgetett. A találkozón szó esett az alkotó és könyve külön útjairól, a szerző korábbi köteteiről, 1995-ben történt „újraindulásáról”.
„A rendszerváltás egyfajta fordulatot hozott az életkedvemben, akkor már úgy írtam a publicisztikáimat, hogy maradandóbbak legyenek. Ahogy telnek az évek, az emberben is dolgozik az idő. Az élményanyag talán előbb-utóbb elévül, hatvan-hetvenévesen jöttek elő a gyermekkori emlékek, ugyanakkor aktuálissá váltak olyan értelemben, hogy a jelenkor problematikája összecseng a múlttal” – fogalmazott Ferencz Imre. Az Ábel Kiadó Gergely Edó könyvét mutatta be, a Mentor Kiadó pedig Tamás Kincső A Csinált-patak állatkertje című kötetét.
Erdélyben kelendő a tartalmas könyv
Azok a kiadók, akik nem tudtak szerzőt hozni magukkal, jelentős árkedvezményekkel kínálták a könyveket, könyvajándékokat, adtak, egy szegedi tankönykiadó pedig interaktív táblát hozott a gyerekek nagy örömére. „ Mi gyerek- és ifjúsági könyveket adunk ki, hozzánk célzottan jönnek a vásárlók, és azt már megtapasztaltuk a többi erdélyi helyszínen is, ami kicsit különböző a magyarországi piactól, hogy itt főleg a tartalmas könyeket keresik. Azt lehet látni, hogy olvasnak a gyerekek, és azok, akik olvasnak, sokat olvasnak” – hangsúlyozta lapunknak Nyulas Ágnes, a magyarországi Cerkabella kiadó vezetője. A kiadók elmondása szerint nagy volt az érdeklődés a szépirodalmi, tudományos kiadványok iránt is, ugyanakkor a gyerekkönyvek is szép számmal fogytak. Iskolás csoportok is ellátogattak a vásárra, részt vettek foglalkozásokon. „A kiadók nyolcvan százaléka elégedett, közülük nyolc kiadó mondta, hogy könyvutánpótlást kellett hozniuk a vásárra. A helyszínt is dicsérték” – magyarázta Földi Zsuzsa, a főszervező Expo-Har igazgatója. A szervezők remélik, hogy a vásárnak lesz harmadik kiadása is.
Péter Beáta / Krónika (Kolozsvár)
2017. május 12.
Szerzők és olvasók ünnepe – 7. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
H. Szabó Gyula kapta a Kolozsvár Társaság díját
Újra a könyvkiadók, könyvterjesztők sátrai foglalják el a Fogoly utcát, az RMDSZ, a Romániai Magyar Könyves Céh, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete szervezésében létrejött 7. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét kapuit tegnap délután nyitották meg. A szervezők vasárnap estig várják az irodalmi-, zenés- és gyermekprogramokra az érdeklődőket a várfalak árnyékában. A rendezvény hivatalos megnyitóján Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke átadta a Kolozsvár Díjat, amelyet idén, jelentős kiadói tevékenységéért H. Szabó Gyulának, a Kriterion Könyvkiadó igazgatójának ítélték oda. A kitüntetést eddig hat alkalommal kapták meg olyan személyek, akik sokat tettek a romániai magyar könyvkiadásért, a „könyvek születésétől, azok kézbevételéig”. H. Szabó Gyula elmondta: díját megosztja azokkal a csapatokkal, akik az évek során segítették őt a munkájában, és sokat tettek a romániai könyvkiadásért.
A könyvhét megnyitóján először H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke szólalt fel, kiemelve: folytatják, ápolják a könyvhét hagyományát, felajánlva a rendezvényt a mindenkori és mostani meghívottaknak, kiemelve közülük a Kassáról érkezett vendégeket.
Markó Béla, a Kós Károly Alapítvány elnöke párhuzamot vont a világháló terjedése, használata és Gutenberg illetve a könyvmásoló barátok között. A könyveket másoló barátok is jobban szerették volna, ha a mesterségük a kolostor falai között marad, nem akarták, hogy a könyv tömegtermék legyen. Ám ahogy Gutenberg sem a barátok ellen hozta létre másolóját, Markó Béla szerint a világháló forradalma sem a könyv ellen irányul.
– Az internetnek köszönhető, hogy mindenki ír, mindenki olvas naponta, az sms-írókból, sms-olvasókból könyvírók és könyvolvasók is válhatnak. Rövid az sms, de a haikukkal is meg lehet szerettetni a verseket – vélte az alapítvány elnöke.
Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere Müller Péter szavait idézve kezdte beszédét, majd kiemelte: az Ünnepi Könyvhét mindenki számára gazdagságot jelent, hiszen ez az esemény köti össze a budapesti Vörösmarty-teret a kolozsvári Fogoly utcával, a klasszikus műveket a kortárs alkotásokkal. Hozzáfűzte, a világ mindig a könyvek által ment előbbre, és jó lenne, ha mindenki hátizsákjában lapulna egy-egy kötet.
Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke ellentmondott Markó Bélának, szerinte az elektronika, informatika nem veheti át a könyvek helyét. Az írásbeliséget meg kell őrizni, hisz értékeinket csak a leírott szóval tudjuk megóvni.
Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja történettel készült a megnyitóra, amelyben kiemelte a szüleinktől tanult helyes olvasási testtartást nem szükségszerű betartani, a könyveket azonban nem cserélhetjük le eBook readerekre, a Könyvhetet laptophétre. A főkonzul szerint az eBook hasznos, csak idegen, gépies, egy könyvet nem lehet bekapcsolni, kikapcsolni.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
H. Szabó Gyula kapta a Kolozsvár Társaság díját
Újra a könyvkiadók, könyvterjesztők sátrai foglalják el a Fogoly utcát, az RMDSZ, a Romániai Magyar Könyves Céh, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete szervezésében létrejött 7. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét kapuit tegnap délután nyitották meg. A szervezők vasárnap estig várják az irodalmi-, zenés- és gyermekprogramokra az érdeklődőket a várfalak árnyékában. A rendezvény hivatalos megnyitóján Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke átadta a Kolozsvár Díjat, amelyet idén, jelentős kiadói tevékenységéért H. Szabó Gyulának, a Kriterion Könyvkiadó igazgatójának ítélték oda. A kitüntetést eddig hat alkalommal kapták meg olyan személyek, akik sokat tettek a romániai magyar könyvkiadásért, a „könyvek születésétől, azok kézbevételéig”. H. Szabó Gyula elmondta: díját megosztja azokkal a csapatokkal, akik az évek során segítették őt a munkájában, és sokat tettek a romániai könyvkiadásért.
A könyvhét megnyitóján először H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke szólalt fel, kiemelve: folytatják, ápolják a könyvhét hagyományát, felajánlva a rendezvényt a mindenkori és mostani meghívottaknak, kiemelve közülük a Kassáról érkezett vendégeket.
Markó Béla, a Kós Károly Alapítvány elnöke párhuzamot vont a világháló terjedése, használata és Gutenberg illetve a könyvmásoló barátok között. A könyveket másoló barátok is jobban szerették volna, ha a mesterségük a kolostor falai között marad, nem akarták, hogy a könyv tömegtermék legyen. Ám ahogy Gutenberg sem a barátok ellen hozta létre másolóját, Markó Béla szerint a világháló forradalma sem a könyv ellen irányul.
– Az internetnek köszönhető, hogy mindenki ír, mindenki olvas naponta, az sms-írókból, sms-olvasókból könyvírók és könyvolvasók is válhatnak. Rövid az sms, de a haikukkal is meg lehet szerettetni a verseket – vélte az alapítvány elnöke.
Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere Müller Péter szavait idézve kezdte beszédét, majd kiemelte: az Ünnepi Könyvhét mindenki számára gazdagságot jelent, hiszen ez az esemény köti össze a budapesti Vörösmarty-teret a kolozsvári Fogoly utcával, a klasszikus műveket a kortárs alkotásokkal. Hozzáfűzte, a világ mindig a könyvek által ment előbbre, és jó lenne, ha mindenki hátizsákjában lapulna egy-egy kötet.
Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke ellentmondott Markó Bélának, szerinte az elektronika, informatika nem veheti át a könyvek helyét. Az írásbeliséget meg kell őrizni, hisz értékeinket csak a leírott szóval tudjuk megóvni.
Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja történettel készült a megnyitóra, amelyben kiemelte a szüleinktől tanult helyes olvasási testtartást nem szükségszerű betartani, a könyveket azonban nem cserélhetjük le eBook readerekre, a Könyvhetet laptophétre. A főkonzul szerint az eBook hasznos, csak idegen, gépies, egy könyvet nem lehet bekapcsolni, kikapcsolni.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. május 23.
Uniós támogatásból újul meg a szászkézdi evangélikus erődtemplom
Európai uniós alapokból újítják fel az UNESCO-világörökség részét képező szászkézdi evangélikus erődtemplomot – tájékoztat a központi fejlesztési régió hétfőn kiadott közleményében.
Az Agerpres által idézett forrás szerint a 2,32 millió lej értékű (ebből 2,16 millió lej vissza nem térítendő) támogatásról szóló dokumentumot hétfőn írta alá Johannes Halmen, a Maros megyei Szászkézd evangélikus parókiájának képviselője és Simona Creţu, a fejlesztési régió igazgatója. A szászkézdi és a másik hat, a központi fejlesztési régió területén (Berethalmon, Nagybaromlakon, Prázsmáron, Szászfehéregyházán, Kelneken és Székelyderzsen) lévő templom, amelyeket a világörökség részének nyilvánítottak, több mint ötszáz éve épültek, és a régió épített örökségének legreprezentatívabb darabjait képezik.
„A munkálatokkal teljesen felújítják (a falakat, a tetőzetet, a lépcsőket, a padlózatot, az elektromos hálózatot) a templom harangtornyát, amely az egyik legszebb középkori építmény Erdélyben” – áll a közleményben. Miután 2019-ben a felújítási munkálatokat befejezik, a turisták nemcsak a templomot, hanem a tornyot is látogathatják majd. Krónika (Kolozsvár)
Európai uniós alapokból újítják fel az UNESCO-világörökség részét képező szászkézdi evangélikus erődtemplomot – tájékoztat a központi fejlesztési régió hétfőn kiadott közleményében.
Az Agerpres által idézett forrás szerint a 2,32 millió lej értékű (ebből 2,16 millió lej vissza nem térítendő) támogatásról szóló dokumentumot hétfőn írta alá Johannes Halmen, a Maros megyei Szászkézd evangélikus parókiájának képviselője és Simona Creţu, a fejlesztési régió igazgatója. A szászkézdi és a másik hat, a központi fejlesztési régió területén (Berethalmon, Nagybaromlakon, Prázsmáron, Szászfehéregyházán, Kelneken és Székelyderzsen) lévő templom, amelyeket a világörökség részének nyilvánítottak, több mint ötszáz éve épültek, és a régió épített örökségének legreprezentatívabb darabjait képezik.
„A munkálatokkal teljesen felújítják (a falakat, a tetőzetet, a lépcsőket, a padlózatot, az elektromos hálózatot) a templom harangtornyát, amely az egyik legszebb középkori építmény Erdélyben” – áll a közleményben. Miután 2019-ben a felújítási munkálatokat befejezik, a turisták nemcsak a templomot, hanem a tornyot is látogathatják majd. Krónika (Kolozsvár)
2017. június 10.
88. Ünnepi Könyvhét
Teljében a könyves események, a hét végén csúcsra jár a 88. Ünnepi Könyvhét és a 16. Gyermekkönyvnapok Budapesten és Magyarország több városában. Sőt még Kolozsvárt, Aradot is bevonta a rendezvények sorába a népszerű könyvünnep szervezője, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE). A csütörtök délután kezdődött forgatag közel 350 könyvújdonságot kínál az olvasóknak, szinte minden magyarországi és határon túli magyar kiadó időzített erre az alkalomra valamilyen friss kiadványt, a könyvfesztivál központi helyszínén, a Vörösmarty téren egymást érik a szerzők, akikkel pódiumbeszélgetések, kötetbemutatók, dedikálások és más rendezvényformák keretében találkozhatnak az érdeklődők, de van úgy is, hogy kötetlen formában is kialakulnak párbeszédek az írók és a könyvbarátok között. Az ünnepélyes megnyitón az idén Závada Pál Kossuth-díjas írót érte a megtiszteltetés, hogy méltassa a nagy hagyományú megnyilvánulást. A vidéki országos megnyitó Debrecenben zajlott.
A nyitónapon marosvásárhelyi szerző, Káli István állhatott először közönség elé. A 70 éves prózaíróval A szemfényvesztett című új regénye kapcsán beszélgetett Kőrösi P. József. A könyvhét további programja során még számos erdélyi tollforgató mutatkozott be és dialogizálhat olvasóival. Talán még soha nem volt egyszerre ennyi romániai magyar író a Vörösmarty téren, mint most. Mint az MKKE igazgatója, Péterfy Gergely nyilatkozta, a határon túli kiadók 57 új címmel jelentkeztek. Valószínűleg szombaton és vasárnap sokan megfordulnak majd az erdélyi kiadók pavilonjánál. Legfontosabb könyves műhelyeink képviseltetik ott magukat valamilyen különlegességgel. A Mentor Könyvek, a Lector Marosvásárhelyről, a Pallas-Akadémia, a Gutenberg, a Bookart Csíkszeredából, a Kriterion Kolozsvárról nevezett be a fesztiválra, és több más honi kiadónk kiadványai mellett számos szerzőnk jelentős anyaországi kiadással hívja fel magára a figyelmet. Jó hallani, hogy élénk az érdeklődés a vásárhelyi szerzők és kötetek iránt. Kovács András Ferenc új kötete ismét különlegességet sejtet, Markó Béla két új kötet kapcsán is közönség elé lép, Gálfalvi György, Szabó Róbert Csaba, Vida Gábor se hiányzik frissen megjelent könyveivel, a mind többet vállaló Lector Kiadó Egyed Emese Paian című verseskötetét, Demény Péter Vadkanragyogás című regényét és Bodó Márta Nőszirom című interjúkötetét vonultatja föl. Gáspárik Attila a Pont Kiadónál dedikál. És még hosszasan folytatódhatna a felsorolás a kolozsváriakkal, csíkiakkal és a többi erdélyi szerzővel, akik ugyancsak számíthatnak a vásárlátogatók figyelmére. Tompa Andrea, Fekete Vince, Selyem Zsuzsa,Tamás Kincső, Tamás Dénes és még jó néhányan példázzák az Erdélyben születő magyar irodalom és szakírás erejét, folyamatos megújulóképességét. A későbbiekben rendre igyekszünk mellékletünkben is ismertetni a kiadói termés színe-javát.
N.M.K. Népújság (Marosvásárhely)
Teljében a könyves események, a hét végén csúcsra jár a 88. Ünnepi Könyvhét és a 16. Gyermekkönyvnapok Budapesten és Magyarország több városában. Sőt még Kolozsvárt, Aradot is bevonta a rendezvények sorába a népszerű könyvünnep szervezője, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE). A csütörtök délután kezdődött forgatag közel 350 könyvújdonságot kínál az olvasóknak, szinte minden magyarországi és határon túli magyar kiadó időzített erre az alkalomra valamilyen friss kiadványt, a könyvfesztivál központi helyszínén, a Vörösmarty téren egymást érik a szerzők, akikkel pódiumbeszélgetések, kötetbemutatók, dedikálások és más rendezvényformák keretében találkozhatnak az érdeklődők, de van úgy is, hogy kötetlen formában is kialakulnak párbeszédek az írók és a könyvbarátok között. Az ünnepélyes megnyitón az idén Závada Pál Kossuth-díjas írót érte a megtiszteltetés, hogy méltassa a nagy hagyományú megnyilvánulást. A vidéki országos megnyitó Debrecenben zajlott.
A nyitónapon marosvásárhelyi szerző, Káli István állhatott először közönség elé. A 70 éves prózaíróval A szemfényvesztett című új regénye kapcsán beszélgetett Kőrösi P. József. A könyvhét további programja során még számos erdélyi tollforgató mutatkozott be és dialogizálhat olvasóival. Talán még soha nem volt egyszerre ennyi romániai magyar író a Vörösmarty téren, mint most. Mint az MKKE igazgatója, Péterfy Gergely nyilatkozta, a határon túli kiadók 57 új címmel jelentkeztek. Valószínűleg szombaton és vasárnap sokan megfordulnak majd az erdélyi kiadók pavilonjánál. Legfontosabb könyves műhelyeink képviseltetik ott magukat valamilyen különlegességgel. A Mentor Könyvek, a Lector Marosvásárhelyről, a Pallas-Akadémia, a Gutenberg, a Bookart Csíkszeredából, a Kriterion Kolozsvárról nevezett be a fesztiválra, és több más honi kiadónk kiadványai mellett számos szerzőnk jelentős anyaországi kiadással hívja fel magára a figyelmet. Jó hallani, hogy élénk az érdeklődés a vásárhelyi szerzők és kötetek iránt. Kovács András Ferenc új kötete ismét különlegességet sejtet, Markó Béla két új kötet kapcsán is közönség elé lép, Gálfalvi György, Szabó Róbert Csaba, Vida Gábor se hiányzik frissen megjelent könyveivel, a mind többet vállaló Lector Kiadó Egyed Emese Paian című verseskötetét, Demény Péter Vadkanragyogás című regényét és Bodó Márta Nőszirom című interjúkötetét vonultatja föl. Gáspárik Attila a Pont Kiadónál dedikál. És még hosszasan folytatódhatna a felsorolás a kolozsváriakkal, csíkiakkal és a többi erdélyi szerzővel, akik ugyancsak számíthatnak a vásárlátogatók figyelmére. Tompa Andrea, Fekete Vince, Selyem Zsuzsa,Tamás Kincső, Tamás Dénes és még jó néhányan példázzák az Erdélyben születő magyar irodalom és szakírás erejét, folyamatos megújulóképességét. A későbbiekben rendre igyekszünk mellékletünkben is ismertetni a kiadói termés színe-javát.
N.M.K. Népújság (Marosvásárhely)
2017. június 17.
Megoldáskeresés egy felforgatott világban?
Kovács Levente újabb regénye
Alig egy éve jelent meg Kovács Levente tanár, rendező „majdnem tényregénye”: És jött az aranykor. Június 20-án máris újabb – ezúttal napjainkban igen aktuális témákat felvető –, A megoldás című regényét helyezi az olvasók elé, amiben szó van egy magasan képzett zsoldosról, aki a Közel-Keletről tér haza, egy 14 éves lány elrablásáról, akit szexuális szolgáltatásra kényszerítenek, de feltűnik benne egy éjszaki bár táncosnője is, aki a maffia célkeresztjébe kerül, és végül kiderül, hogy egy idillikus hangulatú kisvárosban eluralkodik a káosz és a rettegés. Az új könyvről a szerzővel beszélgettünk.
Alig telt el egy év, és újabb regénye kerül az olvasók elé. Újabb „arcát” ismerhetjük meg a színházi szakembernek, vagy ez csak amolyan tévelygés a fantázia világában?
Visszatértem az irodalmi próbálkozásaimhoz, amelyek 1970 körül szakadtak meg. Az akkor született novellákat több mint 40 év után kötetbe foglalva jelentettem meg. A közbeeső évtizedek alatt a színháznak éltem. Mivel mindig nagy mesélő voltam, lappangott bennem a vágy, hogy ha lesz rá idő, kedv, türelem és ihlet, akkor visszatérek a szépirodalmi műfajhoz. Korábbi kötetem, az És jött az aranykor sok személyes fogantatású részt tartalmaz, majdhogynem felismerhető szereplők, helyszínek vannak benne. Most úgy gondoltam, hogy írok egy kimondottan fiktív regényt, amelynek a helyszíne ugyan szintén a mi kisvárosi közegünk, de a történet fikció. Egyfajta lehetőséget jártam végig a cselekmény során, ami bizarrnak, irreálisnak tűnik, de ahogy halad ma a világ, szűkebb és tágabb környezetünkben is előfordulhat. Például a ma egyre burjánzó terrorizmus is szülhet ilyen bizarr történeteket. Ez a regény arra is figyelmeztet, hogy miként lehet valaki hétköznapi körülmények között terrorista. Ehhez bizonyos adottságok, képességek kellenek, ugyanakkor emellett az egyén olyan helyzetbe kerülhet, amikor eldöntheti, hogy problémáinak megoldására nincs más út, mint lerombolni a világot. Döbbenten tapasztaljuk, hogy a híradókban ismertetett terrorista merénylők többségükben harmadik generációs bevándorlók, akik a befogadó országban nőttek fel. Nem hajléktalanok, országúti bolyongók között kell keresni a potenciális terroristát, hanem jól szituált, képzett emberek vetemednek ilyen tettekre. Ez az igazi veszély. A merényletek többségét felvállalja az Iszlám Állam, de az elkövetők nagy részét saját elégedetlenségük, frusztrációjuk hozza olyan helyzetbe, amelyre csak egy választ találnak, és ez a merénylet, a bombatámadás, a körülöttük levő világ lerombolása. A cselekmények mögött bonyolult lélektani összefüggések vannak. Ebben a regényben megpróbálok körüljárni egy ilyen lehetőséget.
Ez a regény inkább a fantázia szüleménye, mégis, ahogy hallom, nagyon sok tényszerű konkrétum is van benne, amelyről napról napra egye többet hallunk, látunk a televízióban. Végül akkor A megoldás milyen műfajba sorolható?
Sokat konzultáltam a szerkesztőmmel azért, hogy meghatározzuk, milyen műfajba sorolható az új regény, mely talán kriminek is tekinthető. De a kriminek az alapvető szerkezete, cselekménye az elkövetett bűntény nyomozásának története, s ezen belül az elkövető és a bűnüldöző harcáról szól. Bűntényről szó van ugyan, de a bűnüldöző hatóságok nem tudnak rákattanni az ügyekre, mert az elkövető(k) beazonosíthatatlanul háttérben maradnak, így klasszikus értelemben véve ebben a regényben nem beszélhetünk krimiről. Talán fantasztikus regénynek is meg lehetne határozni, de akár romantikusnak is titulálható (a történet főhősében erős empátia fogalmazódik meg mások nyomorúsága iránt, mely megváltó gesztusokra készteti, és így fonódik össze a regényben két sors, ezenkívül egy különösen romantikus szerelmi szál is követhető). A főhősre sajátos kettősség jellemző. Egyrészt jót akaró és jót tevő ember, másrészt súlyos tetteket is elkövet, melyeknek tragikusak a következményei. Azt próbálom kiemelni ezáltal, hogy az emberek nem egyarcúak, nem sorolhatók egyszínű kategóriákba. Tehát a romantikus elemek dacára a mű mégsem romantikus, hiszen e műfaj jellegzetessége, hogy sarkított jellemű szereplőket vonultat fel. Én úgy gondolom, hogy a hősök tulajdonságai sokkal burkoltabbak, időnként más derül ki róluk, mint ahogy az elején megismeri őket az olvasó. Mindez beágyazódik abba a közérzetbe, amelyet mi is megtapasztalhatunk mindennapi életünkben. A főhős hosszú idő után tér haza, és olyan ugrásszerű változásokkal szembesül, amelyeket azok, akik benne élnek, nem észlelnek ennyire mellbevágónak. Ez lélektani sokkot okoz. Gondoljuk csak el, azok között, akik elmentek a 90-es években, számosan vannak olyanok, akik sem az új, sem a régi hazában nem érzik igazán otthon magukat. Anyagilag jobban élhetnek, de az a közeg, ahova költöztek, érzelmileg nehezen tudja a „jövevényeket” befogadni. Az ebből származó otthontalanság érzésével is foglalkozom a regényben.
Elvonakoztatva a mindennapoktól, talán – kis túlzással – úgy is feltehetem a kérdést, hogy itt, Erdélyben is vannak olyan helyzetek – akár a kisebbségi létküzdelem terén –, amelyeket összehasonlítva a más országokban tapasztalt hasonló konfliktusokkal, akár terrorcselekményekké is fejlődhetnek? Ha ehhez hozzátesszük azt is, hogy az 1989-es – be nem teljesített – közösségi és egyéni elvárások miatti frusztráció egyre inkább nő, talán elmondható, hogy a felszín alatt parázslik az elégedetlenség.
A regény azt is taglalja, hogy miként tud időzített bomba lenni egy megnyomorított kisember, aki tűrte a „sors csapásait”, de előjöhet egy olyan helyzet, amikor kitör. Ezt nem lehet kiszámítani. A legjobb példa 1989 decembere. Ezt megelőzően sokszor elhangzott, hogy „a puliszka nem robban”. Mégis, egy délelőtti nagy népgyűlésen, ahol Ceauşescut kellett volna éltetni, jószerint percek alatt kitört a forradalom, és sikerült a diktátort elűzni. Erre azelőtt senki nem mert gondolni. S az igen érdekes kérdés, hogy mi hozhatja ki vagy juttatja az egyént olyan fordulóponthoz, amikor a felgyűlt feszültség miatt „kirobban”, mikor válnak az egyéni frusztrációk olyan társadalmi elégedetlenséggé, amely akár forradalmat válthat ki? A könyv felhívja erre is a figyelmet. Van benne egy háttércselekmény, amelyet végigkövet az olvasó, ami egy krimi, vagy inkább politikai fantáziatörténet, de amelynek talán a mondanivalója az is lehet, hogy a mi környezetünkben is történhetnek robbanásszerű események, amelyek felboríthatják megszokott életvitelünket. S ebben a legszomorúbb az, hogy az ide vezető utat manipulálni is lehet, ami veszélyes. A regény fő tengelyében jelen van a manipuláció sajátos lehetősége. Mindezeket egybevetve talán a kalandregény egy sajátos formájának tekinthető ez a munkám.
Valójában a manipuláció jelen van társadalmunkban az 1989-es forradalom óta. Gondoljunk csak az ezt követő bányászjárásokra, az 1990-es marosvásárhelyi eseményekre, a mai napig tartó, szándékosan szított etnikai (ál)konfliktusokra.
A manipulációban könnyen lehet olyan ellenségképeket kreálni, amivel egymás ellen uszíthatóak az emberek, ennek valóban napjainkban is tanúi vagyunk, és ez a jelenség a regényben hangsúlyosan benne van.
Olyan témák szerepelnek a regényben, mint a maffiotizmus, a terrorizmus. Mennyire dokumentálódott a szerző a regény megírása előtt vagy közben, hiszen nem kitalált jelenségről van szó…
Valóban, az írást megelőzően elég sokat „dokumentálódtam”, jegyzetelgettem a témák kapcsán. Beszélgettem egy ismerősömmel is, aki igen jól ismerte az ukrán maffia működését, mert hét évig kamionsofőrként sokszor tapasztalhatta, mire képes egy szervezett bűnbanda. A regényben egy olyan nemzetközi hálózatról van szó, amelynek a vezetése Ukrajnában van, és arra törekszik, hogy betörjön a közel-keleti szexpiacra. Ezért prostituáltakat futtat az égei- és a földközi-tengeri üdülőkben. A főhős fegyverszállítási ügyletekbe, csempészmanőverekbe, túszügyletekbe is belekeveredik. Ezek a bűncselekmények folyamatosan jelen vannak az említett térségben, de nem csak ott, hiszen az ún. feketegazdaság jelentős tényezői. Ez tehát a valós alapja a regényben lévő történetek egy részének. Az ukrán maffia tagjai a hármas határ egymáshoz közel eső területein (Magyarországon, Romániában és Ukrajnában) időnként új „árut” cserkésznek be, „amit” majd a Közel-Keleten „értékesítenek”. A regényem egyik szereplőjét 14 éves korában rabolják el. Az ő történetét is végigkövethetik az olvasók, a befogásától a megtörésen, a „kiképzésen”, a szabaduláson át a tragikus végkifejletig. Nagyon erősen összefonódik a főhős, a volt zsoldos katona és a lány sorsa, mert mind a kettő megpróbál kiszabadulni abból a helyzetből, amibe került. Annyit elárulok, hogy a zsoldos alakja fiktív ugyan, de valamikor élt Marosvásárhelyen valaki, akinek a fantáziálásaiban sok minden benne volt mindabból, amit beleszőttem a főhős történetébe.
A cselekményszál fűzése követ-e egyfajta drámai szerkezetet? Mennyire színházi szemmel írta Kovács Levente a regényt?
A regénynek állítólag – tanácsadóim szerint – filmszerű szerkezete van, ami abban nyilvánul meg, hogy különböző hangulatú, tempójú és cselekményű jeleneteket montázsszerűen, gyakran váratlan vágással helyeztem egymás mellé. Úgy tűnik, hogy nincs közük egymáshoz, végül pedig kiderül, mégis egybefűzhetőek. Ezt Peter Brooknak a történetszerkesztés diszkontinuitásos eljárási módszeréből tanultam, amellyel egyaránt fenntartható a történet feszültsége és a nézői figyelem. Sokat olvastam Agatha Christie, George Simenon, Raymond Chandler, Ed McBaine regényeit, vagy Robin Cook orvosi krimijeit, valamint a Columbo-filmeket is többször néztem-nézem, és tanulmányoztam módszereiket.
Ezek a szerzők inspirálták az alkotásban?
Egyiket sem tekintettem utánozható modellnek, inkább a gondolkodásmódjuk hatott rám. A színházi munkám tapasztalataiból következik az is, hogy az epizódszereplőknek igyekszem erős karaktert kialakítani. Egy-két ilyen szereplő is feltűnik a regényben.
Említette, hogy a korábbi regényt is négy ember olvasta el, akiknek a véleménye szerint finomított, alakított a cselekményen, és most is ezekre a szerkesztőkre bízta az új regényt. Elárulja, kikről van szó?
Nem titok, mert az előszóban van egy köszönetnyilvánítás, ahol megemlítem őket: Tomcsányi Jakab Mária volt televíziós szerkesztő, Salamon András sepsiszentgyörgyi tanár, az Osonó az egyik alapítója, Molnár Judit újságíró, tanárnő Nagyváradról és Koszta Gabriella, aki a könyv szerkesztője, és korábban a Jelenkor kiadónál a legnagyobb magyar írók közül igen sokkal dolgozott. Különböző szemszögből, nagy tapasztalattal olvasták végig, és vissza is jeleztek. Volt, amikor a cselekménybe is beépítettem javaslataikat, hogy jobban fenntartsam a feszültséget. Örülök, hogy vannak ilyen barátaim, akik önzetlenül segítették a munkámat. Ugyanakkor köszönettel tartozom a Gutenberg-Pallas Akadémia könyvkiadónak, melynek nyomdája fölvállalta a kiadás műszaki támogatását és kivitelezését, valamint a Bernády Háznak, ahol immár ötödik alkalommal tarthatok könyvbemutatót.
Elhangzott, hogy a regénynek filmszerű cselekményszerkezete van. Ez azt jelenti, hogy talán egyszer valaki könnyebben vászonra viszi?
Ez nem az írótól függ. Talán elolvassa és felfedezi benne a filmszerűséget. Nekem elsődlegesen nem célom, hogy a regényeimből film szülessen. Örömöt szerez, ha leírhatom a történetet, és elolvassák. Nem tartom magam profi írónak, mert nekik teljesen más a habitusuk, a világuk, az írás számukra hivatás és szakma. Én, amikor mesélő kedvem támad, és a történet tükrözi az életfilozófiámat, passzióból, hogy ne mondjam, hobbiból, leírom.
Készül-e egy következő regény?
Hozzáfogtam egy hasonlóképpen krimielemeket is tartalmazó regény megírásához, amelynek hátterében a korábbi könyvben írtakhoz hasonlóan személyes élmények is helyet kapnak, abban a reményben, hogy érdekességben és színvonalban talán meghaladhatom az eddigi két regényt.
VAJDA GYÖRGY Népújság (Marosvásárhely)
Kovács Levente újabb regénye
Alig egy éve jelent meg Kovács Levente tanár, rendező „majdnem tényregénye”: És jött az aranykor. Június 20-án máris újabb – ezúttal napjainkban igen aktuális témákat felvető –, A megoldás című regényét helyezi az olvasók elé, amiben szó van egy magasan képzett zsoldosról, aki a Közel-Keletről tér haza, egy 14 éves lány elrablásáról, akit szexuális szolgáltatásra kényszerítenek, de feltűnik benne egy éjszaki bár táncosnője is, aki a maffia célkeresztjébe kerül, és végül kiderül, hogy egy idillikus hangulatú kisvárosban eluralkodik a káosz és a rettegés. Az új könyvről a szerzővel beszélgettünk.
Alig telt el egy év, és újabb regénye kerül az olvasók elé. Újabb „arcát” ismerhetjük meg a színházi szakembernek, vagy ez csak amolyan tévelygés a fantázia világában?
Visszatértem az irodalmi próbálkozásaimhoz, amelyek 1970 körül szakadtak meg. Az akkor született novellákat több mint 40 év után kötetbe foglalva jelentettem meg. A közbeeső évtizedek alatt a színháznak éltem. Mivel mindig nagy mesélő voltam, lappangott bennem a vágy, hogy ha lesz rá idő, kedv, türelem és ihlet, akkor visszatérek a szépirodalmi műfajhoz. Korábbi kötetem, az És jött az aranykor sok személyes fogantatású részt tartalmaz, majdhogynem felismerhető szereplők, helyszínek vannak benne. Most úgy gondoltam, hogy írok egy kimondottan fiktív regényt, amelynek a helyszíne ugyan szintén a mi kisvárosi közegünk, de a történet fikció. Egyfajta lehetőséget jártam végig a cselekmény során, ami bizarrnak, irreálisnak tűnik, de ahogy halad ma a világ, szűkebb és tágabb környezetünkben is előfordulhat. Például a ma egyre burjánzó terrorizmus is szülhet ilyen bizarr történeteket. Ez a regény arra is figyelmeztet, hogy miként lehet valaki hétköznapi körülmények között terrorista. Ehhez bizonyos adottságok, képességek kellenek, ugyanakkor emellett az egyén olyan helyzetbe kerülhet, amikor eldöntheti, hogy problémáinak megoldására nincs más út, mint lerombolni a világot. Döbbenten tapasztaljuk, hogy a híradókban ismertetett terrorista merénylők többségükben harmadik generációs bevándorlók, akik a befogadó országban nőttek fel. Nem hajléktalanok, országúti bolyongók között kell keresni a potenciális terroristát, hanem jól szituált, képzett emberek vetemednek ilyen tettekre. Ez az igazi veszély. A merényletek többségét felvállalja az Iszlám Állam, de az elkövetők nagy részét saját elégedetlenségük, frusztrációjuk hozza olyan helyzetbe, amelyre csak egy választ találnak, és ez a merénylet, a bombatámadás, a körülöttük levő világ lerombolása. A cselekmények mögött bonyolult lélektani összefüggések vannak. Ebben a regényben megpróbálok körüljárni egy ilyen lehetőséget.
Ez a regény inkább a fantázia szüleménye, mégis, ahogy hallom, nagyon sok tényszerű konkrétum is van benne, amelyről napról napra egye többet hallunk, látunk a televízióban. Végül akkor A megoldás milyen műfajba sorolható?
Sokat konzultáltam a szerkesztőmmel azért, hogy meghatározzuk, milyen műfajba sorolható az új regény, mely talán kriminek is tekinthető. De a kriminek az alapvető szerkezete, cselekménye az elkövetett bűntény nyomozásának története, s ezen belül az elkövető és a bűnüldöző harcáról szól. Bűntényről szó van ugyan, de a bűnüldöző hatóságok nem tudnak rákattanni az ügyekre, mert az elkövető(k) beazonosíthatatlanul háttérben maradnak, így klasszikus értelemben véve ebben a regényben nem beszélhetünk krimiről. Talán fantasztikus regénynek is meg lehetne határozni, de akár romantikusnak is titulálható (a történet főhősében erős empátia fogalmazódik meg mások nyomorúsága iránt, mely megváltó gesztusokra készteti, és így fonódik össze a regényben két sors, ezenkívül egy különösen romantikus szerelmi szál is követhető). A főhősre sajátos kettősség jellemző. Egyrészt jót akaró és jót tevő ember, másrészt súlyos tetteket is elkövet, melyeknek tragikusak a következményei. Azt próbálom kiemelni ezáltal, hogy az emberek nem egyarcúak, nem sorolhatók egyszínű kategóriákba. Tehát a romantikus elemek dacára a mű mégsem romantikus, hiszen e műfaj jellegzetessége, hogy sarkított jellemű szereplőket vonultat fel. Én úgy gondolom, hogy a hősök tulajdonságai sokkal burkoltabbak, időnként más derül ki róluk, mint ahogy az elején megismeri őket az olvasó. Mindez beágyazódik abba a közérzetbe, amelyet mi is megtapasztalhatunk mindennapi életünkben. A főhős hosszú idő után tér haza, és olyan ugrásszerű változásokkal szembesül, amelyeket azok, akik benne élnek, nem észlelnek ennyire mellbevágónak. Ez lélektani sokkot okoz. Gondoljuk csak el, azok között, akik elmentek a 90-es években, számosan vannak olyanok, akik sem az új, sem a régi hazában nem érzik igazán otthon magukat. Anyagilag jobban élhetnek, de az a közeg, ahova költöztek, érzelmileg nehezen tudja a „jövevényeket” befogadni. Az ebből származó otthontalanság érzésével is foglalkozom a regényben.
Elvonakoztatva a mindennapoktól, talán – kis túlzással – úgy is feltehetem a kérdést, hogy itt, Erdélyben is vannak olyan helyzetek – akár a kisebbségi létküzdelem terén –, amelyeket összehasonlítva a más országokban tapasztalt hasonló konfliktusokkal, akár terrorcselekményekké is fejlődhetnek? Ha ehhez hozzátesszük azt is, hogy az 1989-es – be nem teljesített – közösségi és egyéni elvárások miatti frusztráció egyre inkább nő, talán elmondható, hogy a felszín alatt parázslik az elégedetlenség.
A regény azt is taglalja, hogy miként tud időzített bomba lenni egy megnyomorított kisember, aki tűrte a „sors csapásait”, de előjöhet egy olyan helyzet, amikor kitör. Ezt nem lehet kiszámítani. A legjobb példa 1989 decembere. Ezt megelőzően sokszor elhangzott, hogy „a puliszka nem robban”. Mégis, egy délelőtti nagy népgyűlésen, ahol Ceauşescut kellett volna éltetni, jószerint percek alatt kitört a forradalom, és sikerült a diktátort elűzni. Erre azelőtt senki nem mert gondolni. S az igen érdekes kérdés, hogy mi hozhatja ki vagy juttatja az egyént olyan fordulóponthoz, amikor a felgyűlt feszültség miatt „kirobban”, mikor válnak az egyéni frusztrációk olyan társadalmi elégedetlenséggé, amely akár forradalmat válthat ki? A könyv felhívja erre is a figyelmet. Van benne egy háttércselekmény, amelyet végigkövet az olvasó, ami egy krimi, vagy inkább politikai fantáziatörténet, de amelynek talán a mondanivalója az is lehet, hogy a mi környezetünkben is történhetnek robbanásszerű események, amelyek felboríthatják megszokott életvitelünket. S ebben a legszomorúbb az, hogy az ide vezető utat manipulálni is lehet, ami veszélyes. A regény fő tengelyében jelen van a manipuláció sajátos lehetősége. Mindezeket egybevetve talán a kalandregény egy sajátos formájának tekinthető ez a munkám.
Valójában a manipuláció jelen van társadalmunkban az 1989-es forradalom óta. Gondoljunk csak az ezt követő bányászjárásokra, az 1990-es marosvásárhelyi eseményekre, a mai napig tartó, szándékosan szított etnikai (ál)konfliktusokra.
A manipulációban könnyen lehet olyan ellenségképeket kreálni, amivel egymás ellen uszíthatóak az emberek, ennek valóban napjainkban is tanúi vagyunk, és ez a jelenség a regényben hangsúlyosan benne van.
Olyan témák szerepelnek a regényben, mint a maffiotizmus, a terrorizmus. Mennyire dokumentálódott a szerző a regény megírása előtt vagy közben, hiszen nem kitalált jelenségről van szó…
Valóban, az írást megelőzően elég sokat „dokumentálódtam”, jegyzetelgettem a témák kapcsán. Beszélgettem egy ismerősömmel is, aki igen jól ismerte az ukrán maffia működését, mert hét évig kamionsofőrként sokszor tapasztalhatta, mire képes egy szervezett bűnbanda. A regényben egy olyan nemzetközi hálózatról van szó, amelynek a vezetése Ukrajnában van, és arra törekszik, hogy betörjön a közel-keleti szexpiacra. Ezért prostituáltakat futtat az égei- és a földközi-tengeri üdülőkben. A főhős fegyverszállítási ügyletekbe, csempészmanőverekbe, túszügyletekbe is belekeveredik. Ezek a bűncselekmények folyamatosan jelen vannak az említett térségben, de nem csak ott, hiszen az ún. feketegazdaság jelentős tényezői. Ez tehát a valós alapja a regényben lévő történetek egy részének. Az ukrán maffia tagjai a hármas határ egymáshoz közel eső területein (Magyarországon, Romániában és Ukrajnában) időnként új „árut” cserkésznek be, „amit” majd a Közel-Keleten „értékesítenek”. A regényem egyik szereplőjét 14 éves korában rabolják el. Az ő történetét is végigkövethetik az olvasók, a befogásától a megtörésen, a „kiképzésen”, a szabaduláson át a tragikus végkifejletig. Nagyon erősen összefonódik a főhős, a volt zsoldos katona és a lány sorsa, mert mind a kettő megpróbál kiszabadulni abból a helyzetből, amibe került. Annyit elárulok, hogy a zsoldos alakja fiktív ugyan, de valamikor élt Marosvásárhelyen valaki, akinek a fantáziálásaiban sok minden benne volt mindabból, amit beleszőttem a főhős történetébe.
A cselekményszál fűzése követ-e egyfajta drámai szerkezetet? Mennyire színházi szemmel írta Kovács Levente a regényt?
A regénynek állítólag – tanácsadóim szerint – filmszerű szerkezete van, ami abban nyilvánul meg, hogy különböző hangulatú, tempójú és cselekményű jeleneteket montázsszerűen, gyakran váratlan vágással helyeztem egymás mellé. Úgy tűnik, hogy nincs közük egymáshoz, végül pedig kiderül, mégis egybefűzhetőek. Ezt Peter Brooknak a történetszerkesztés diszkontinuitásos eljárási módszeréből tanultam, amellyel egyaránt fenntartható a történet feszültsége és a nézői figyelem. Sokat olvastam Agatha Christie, George Simenon, Raymond Chandler, Ed McBaine regényeit, vagy Robin Cook orvosi krimijeit, valamint a Columbo-filmeket is többször néztem-nézem, és tanulmányoztam módszereiket.
Ezek a szerzők inspirálták az alkotásban?
Egyiket sem tekintettem utánozható modellnek, inkább a gondolkodásmódjuk hatott rám. A színházi munkám tapasztalataiból következik az is, hogy az epizódszereplőknek igyekszem erős karaktert kialakítani. Egy-két ilyen szereplő is feltűnik a regényben.
Említette, hogy a korábbi regényt is négy ember olvasta el, akiknek a véleménye szerint finomított, alakított a cselekményen, és most is ezekre a szerkesztőkre bízta az új regényt. Elárulja, kikről van szó?
Nem titok, mert az előszóban van egy köszönetnyilvánítás, ahol megemlítem őket: Tomcsányi Jakab Mária volt televíziós szerkesztő, Salamon András sepsiszentgyörgyi tanár, az Osonó az egyik alapítója, Molnár Judit újságíró, tanárnő Nagyváradról és Koszta Gabriella, aki a könyv szerkesztője, és korábban a Jelenkor kiadónál a legnagyobb magyar írók közül igen sokkal dolgozott. Különböző szemszögből, nagy tapasztalattal olvasták végig, és vissza is jeleztek. Volt, amikor a cselekménybe is beépítettem javaslataikat, hogy jobban fenntartsam a feszültséget. Örülök, hogy vannak ilyen barátaim, akik önzetlenül segítették a munkámat. Ugyanakkor köszönettel tartozom a Gutenberg-Pallas Akadémia könyvkiadónak, melynek nyomdája fölvállalta a kiadás műszaki támogatását és kivitelezését, valamint a Bernády Háznak, ahol immár ötödik alkalommal tarthatok könyvbemutatót.
Elhangzott, hogy a regénynek filmszerű cselekményszerkezete van. Ez azt jelenti, hogy talán egyszer valaki könnyebben vászonra viszi?
Ez nem az írótól függ. Talán elolvassa és felfedezi benne a filmszerűséget. Nekem elsődlegesen nem célom, hogy a regényeimből film szülessen. Örömöt szerez, ha leírhatom a történetet, és elolvassák. Nem tartom magam profi írónak, mert nekik teljesen más a habitusuk, a világuk, az írás számukra hivatás és szakma. Én, amikor mesélő kedvem támad, és a történet tükrözi az életfilozófiámat, passzióból, hogy ne mondjam, hobbiból, leírom.
Készül-e egy következő regény?
Hozzáfogtam egy hasonlóképpen krimielemeket is tartalmazó regény megírásához, amelynek hátterében a korábbi könyvben írtakhoz hasonlóan személyes élmények is helyet kapnak, abban a reményben, hogy érdekességben és színvonalban talán meghaladhatom az eddigi két regényt.
VAJDA GYÖRGY Népújság (Marosvásárhely)
2017. június 27.
Lezárult a gyerekeknek szóló bábszínházi műhely
A Puck Bábszínház és a Váróterem Projekt független színházi társulat június 21–22. között bábszínházi műhelyt tartott kolozsvári gyerekeknek, derül ki az intézmény közleményéből.
A műhely a két társulat által kiírt meseíró pályázat kapcsán valósult meg, amelyre III–VII. osztályos kolozsvári diákok meséit várták hősök és hősnők témában. A pályázatra tizennégy mese érkezett, ezek közül az egyik csoportmunka. A leginspirálóbb mesékből kiindulva a Puck Bábszínház és a Váróterem Projekt bábelőadást hoz létre, amelynek próbái már zajlanak, és amelynek munkabemutatója 2017 júliusában lesz, a nyilvános bemutató pedig szeptemberben.
Június 21–22-én a pályázó gyerekek mintegy fele látogatott el a Puck Bábszínházba. A Váróterem Projekt művészei (Imecs-Magdó Levente – a mesékből készülő bábelőadás rendezője, Bertóti Johanna – az előadás dramaturgja, Pál Emőke, Sebők Maya, Udvari Tímea – színészek), illetve a Bábszínház részéről László Réka bábszínész és Sarvadi Paul, a magyar tagozat vezetője fogadta őket.
A szervezők által sikeresként elkönyvelt, jó hangulatú műhely leghangsúlyosabb pontja az volt, amikor a beérkezett mesék közül az egyikhez síkbábokat készítettek a résztvevők, amelyek segítségével előbb a gyerekek, majd másnap a színészek bemutatták a mesét, illetve egy másik mese néhány szereplőit tárgyak segítségével jelenítették meg és mutatták be a jelenlévők. Emellett a programot ismerkedős- és színészjátékok, éneklés, rajzolás gazdagította. A műhely végén a szervezők emléklappal és a Koinónia Könyvkiadó, a Gutenberg Kiadó és a Napsugár gyermeklap jóvoltából könyvcsomaggal köszönték meg a gyerekek munkáját. Szabadság (Kolozsvár)
A Puck Bábszínház és a Váróterem Projekt független színházi társulat június 21–22. között bábszínházi műhelyt tartott kolozsvári gyerekeknek, derül ki az intézmény közleményéből.
A műhely a két társulat által kiírt meseíró pályázat kapcsán valósult meg, amelyre III–VII. osztályos kolozsvári diákok meséit várták hősök és hősnők témában. A pályázatra tizennégy mese érkezett, ezek közül az egyik csoportmunka. A leginspirálóbb mesékből kiindulva a Puck Bábszínház és a Váróterem Projekt bábelőadást hoz létre, amelynek próbái már zajlanak, és amelynek munkabemutatója 2017 júliusában lesz, a nyilvános bemutató pedig szeptemberben.
Június 21–22-én a pályázó gyerekek mintegy fele látogatott el a Puck Bábszínházba. A Váróterem Projekt művészei (Imecs-Magdó Levente – a mesékből készülő bábelőadás rendezője, Bertóti Johanna – az előadás dramaturgja, Pál Emőke, Sebők Maya, Udvari Tímea – színészek), illetve a Bábszínház részéről László Réka bábszínész és Sarvadi Paul, a magyar tagozat vezetője fogadta őket.
A szervezők által sikeresként elkönyvelt, jó hangulatú műhely leghangsúlyosabb pontja az volt, amikor a beérkezett mesék közül az egyikhez síkbábokat készítettek a résztvevők, amelyek segítségével előbb a gyerekek, majd másnap a színészek bemutatták a mesét, illetve egy másik mese néhány szereplőit tárgyak segítségével jelenítették meg és mutatták be a jelenlévők. Emellett a programot ismerkedős- és színészjátékok, éneklés, rajzolás gazdagította. A műhely végén a szervezők emléklappal és a Koinónia Könyvkiadó, a Gutenberg Kiadó és a Napsugár gyermeklap jóvoltából könyvcsomaggal köszönték meg a gyerekek munkáját. Szabadság (Kolozsvár)
2017. szeptember 17.
Hitből újjáépült gyülekezeti ház Vajdán
Szombat délben felavatták Biharvajdán a Dobozy Mihály egykori kurátor nevét viselő református gyülekezeti házat. Az ünnepi istentiszteleten Csűry István püspök volt az igehirdető, az eseményen számos németországi és hollandiai vendég is részt vett.
Egyházközség-történeti, de talán nem túlzás településtörténeti napként említeni az elmúlt szombatot, amikor Biharvajdán felavatták a reformátusok gyülekezeti házát. A már jólesően napsütéses időben a templomban kezdődött az ünnepség, ahol Csűry István királyhágómelléki püspök a Példabeszédek könyvéből idézett prédikációja elején: “Mennyivel jobb bölcsességet szerezni, mint aranyat, és értelmet szerezni, mint színezüstöt! A becsületes emberek útja kikerüli a veszélyt, életét tartja meg, aki útjára vigyáz.” Egyebek mellett kifejtette: manapság fényárban úszik a világ, de az aranynál és a csillogásnál többet ér az értelem és a bölcsesség. Szembe kell nézni azzal, hogy Isten életmegtartó erejét konkrét formában adja, ehhez kell az emberi “fogadókészség” – ezt az életmegtartó erőt ismerték fel Vajdán, ahol rendbe tették a gyülekezeti házat. A püspöki szavakat a falu korábbi lelkésze, Balogh Barnabás, ma a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkészigazgatója összegezte és fordította le a külföldi vendégek számára, hiszen igen számosan érkeztek a vajdaiak támogatóinak képviseletében Hollandiából és Németországból. Az egyházközség ifjainak verses-énekes műsora után Kondor Endre helyi lelkész köszönte meg a püspöki szolgálatot, köszöntötte a vendégeket, majd kitért arra, hogy az ünnepi nap megállás, visszatekintés és összegzés ideje is egyben, hat év munkáját tekintve.
Mi végre?
A legfontosabb szempont szerinte: hogyan és miből újult meg az épület? A válasz: hitből! Úgy, ahogyan annak idején az eredeti, Árpád-kori vajdai templom épült, mely őrzi a hitvalló ősök kezenyomát, illetve minden nemzedékét, mely valamit hozzátett. Felidézte, hogy a helyiek által csak “klub”-nak emlegetett, a község tulajdonában volt épület felújítása során többen és sokszor feltették a kérdést: mi végre és miért az egyháznak kell a munkálatot elvégeznie? (Tudomásunk szerint egy tulajdon-csere alapján került a községi ingatlan az egyházhoz – szerz. megj.) Ez a ház a falué volt és a falué marad, a tervezett feladatát pedig azért kell ellátnia, mert “Jézus ezt bízta ránk”, válaszolt ezúttal mindenki előtt Kondor Endre, utalva hogy a gyülekezeti házban szociális konyha működtetését tervezik. Eztán hosszan sorolta a kül- és belföldi támogatókat, köszönetet mondva nekik. Az istentiszteletet az énekkar szolgálata zárta, mely Völgyesi Rozália kántor vezetésével a “Jöjj, mondjunk hálaszót…” kezdetű” záróének első szakaszát a vendégek tiszteletére németül és hollandul is elénekelte.
Patrónus névadó
A sokadalom a templomból a gyülekezeti ház elé vonult, ahol az utcán állva Dénes István Lukács, a Bihari Egyházmegye esperese gratulált a helyeik munkájához, ismertetve, hogy az épület névadója, Dobozy Mihály 1744-ben szerzett birtokot Vajdán, családjával együtt az egyház patrónusa lett, 1750-ben választották a Tiszántúli Egyházkerület főkurátorává (főgondnokává), amit haláláig, 1774-ig ellátott, munkásságával példát adva a mai gondnokoknak. A névtáblát Kondor Endre, Garnai Sándor egyházmegyei főgondnok, illetve Jaap Doedens, az egyik támogató, a hollandiai Fundament alapítvány képviseletében leplezte le. A gyülekezeti ház udvarára vonultunk tovább, ahol az esseni (Németország) Wulf Carstensen idézte fel, hogy 12 esztendeje hallottak először a vajdai gyülekezetről, azóta számtalan kamion érkezett tőlük ide adományokkal, haza pedig ugyancsak “kamionnyi” emlékekkel tértek vissza. A gyülekezeti házat az összefogás eredményének nevezte, ehhez a gondolathoz csatlakozott Johannes Heun esseni lelkész is, majd Wout van de Water, a hollandiai Hulp Oost Europa alapítvány képviseletében arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen épületet fenntartani és működtetni egyben felelősség is. Jaap Doedens – magyarul elmondott – beszédében a tervezett szociális konyhára utalva az ige és a kenyér kapcsolatát emelte ki, kifejtve: az együtt étkezés során a szívek is megnyílnak.
Négy nemzeti avatószalag
Láthatóan be nem tervezett és kisebb derültséget keltő mozzanatként a Vajdán szintén otthonosan mozgó Truus van der Zee asszony javaslatára megtapsolták Kondor Erzsébet lelkész-feleséget, mint aki szintén sokat tett az eredményért. Kelemen Zoltán, Biharfélegyháza község polgármestere tréfásan-önkritikusan bevallotta: az elmúlt hat évben nagyon sokminden változott itt, ellentétben az ő szónoki kvalitásaival, így csak röviden gratulált a felújított ingatlanhoz, hozzáfűzve, hogy amikor egyik munka befejeződött, megkezdődik egy újabb. Máté József főgondnok a gyülekezet ajándékait adta át a lelkésznek és feleségének, majd újabb ünnepi momentum következett: a világi és egyházi elöljárók átvágták a négy nemzet (magyar, holland, német, román) nemzeti színeiből összeállított avatószalagot. Mindez jelképezze egyben az épület birtokbavételt, mert “ami a miénk volt, most is az”, mondta utolsó felszólalóként Balogh Barnabás, aki bevallása szerint továbbra is vajdainak tartja magát, és arra kérte falustársait, hogy “hangolódjanak az örömre”. Környékbeli lelkészek – Szabó Zsolt (Félegyháza), Pál László (Paptamási), Varga Botond (Szalárd), Jakó Sándor (Jankafalva), Zabán Bálint (Kisszántó) – mondtak ezután rövid köszöntőket, majd a püspöki áldással zárult az ünnepség. Nem maradt más hátra, mint a gyakorlati birtokbavétel, melynek során mindenkit ebédre vártak a Dobozy Mihály Gyülekezeti Házba.
Rencz Csaba / erdon.ro
Szombat délben felavatták Biharvajdán a Dobozy Mihály egykori kurátor nevét viselő református gyülekezeti házat. Az ünnepi istentiszteleten Csűry István püspök volt az igehirdető, az eseményen számos németországi és hollandiai vendég is részt vett.
Egyházközség-történeti, de talán nem túlzás településtörténeti napként említeni az elmúlt szombatot, amikor Biharvajdán felavatták a reformátusok gyülekezeti házát. A már jólesően napsütéses időben a templomban kezdődött az ünnepség, ahol Csűry István királyhágómelléki püspök a Példabeszédek könyvéből idézett prédikációja elején: “Mennyivel jobb bölcsességet szerezni, mint aranyat, és értelmet szerezni, mint színezüstöt! A becsületes emberek útja kikerüli a veszélyt, életét tartja meg, aki útjára vigyáz.” Egyebek mellett kifejtette: manapság fényárban úszik a világ, de az aranynál és a csillogásnál többet ér az értelem és a bölcsesség. Szembe kell nézni azzal, hogy Isten életmegtartó erejét konkrét formában adja, ehhez kell az emberi “fogadókészség” – ezt az életmegtartó erőt ismerték fel Vajdán, ahol rendbe tették a gyülekezeti házat. A püspöki szavakat a falu korábbi lelkésze, Balogh Barnabás, ma a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkészigazgatója összegezte és fordította le a külföldi vendégek számára, hiszen igen számosan érkeztek a vajdaiak támogatóinak képviseletében Hollandiából és Németországból. Az egyházközség ifjainak verses-énekes műsora után Kondor Endre helyi lelkész köszönte meg a püspöki szolgálatot, köszöntötte a vendégeket, majd kitért arra, hogy az ünnepi nap megállás, visszatekintés és összegzés ideje is egyben, hat év munkáját tekintve.
Mi végre?
A legfontosabb szempont szerinte: hogyan és miből újult meg az épület? A válasz: hitből! Úgy, ahogyan annak idején az eredeti, Árpád-kori vajdai templom épült, mely őrzi a hitvalló ősök kezenyomát, illetve minden nemzedékét, mely valamit hozzátett. Felidézte, hogy a helyiek által csak “klub”-nak emlegetett, a község tulajdonában volt épület felújítása során többen és sokszor feltették a kérdést: mi végre és miért az egyháznak kell a munkálatot elvégeznie? (Tudomásunk szerint egy tulajdon-csere alapján került a községi ingatlan az egyházhoz – szerz. megj.) Ez a ház a falué volt és a falué marad, a tervezett feladatát pedig azért kell ellátnia, mert “Jézus ezt bízta ránk”, válaszolt ezúttal mindenki előtt Kondor Endre, utalva hogy a gyülekezeti házban szociális konyha működtetését tervezik. Eztán hosszan sorolta a kül- és belföldi támogatókat, köszönetet mondva nekik. Az istentiszteletet az énekkar szolgálata zárta, mely Völgyesi Rozália kántor vezetésével a “Jöjj, mondjunk hálaszót…” kezdetű” záróének első szakaszát a vendégek tiszteletére németül és hollandul is elénekelte.
Patrónus névadó
A sokadalom a templomból a gyülekezeti ház elé vonult, ahol az utcán állva Dénes István Lukács, a Bihari Egyházmegye esperese gratulált a helyeik munkájához, ismertetve, hogy az épület névadója, Dobozy Mihály 1744-ben szerzett birtokot Vajdán, családjával együtt az egyház patrónusa lett, 1750-ben választották a Tiszántúli Egyházkerület főkurátorává (főgondnokává), amit haláláig, 1774-ig ellátott, munkásságával példát adva a mai gondnokoknak. A névtáblát Kondor Endre, Garnai Sándor egyházmegyei főgondnok, illetve Jaap Doedens, az egyik támogató, a hollandiai Fundament alapítvány képviseletében leplezte le. A gyülekezeti ház udvarára vonultunk tovább, ahol az esseni (Németország) Wulf Carstensen idézte fel, hogy 12 esztendeje hallottak először a vajdai gyülekezetről, azóta számtalan kamion érkezett tőlük ide adományokkal, haza pedig ugyancsak “kamionnyi” emlékekkel tértek vissza. A gyülekezeti házat az összefogás eredményének nevezte, ehhez a gondolathoz csatlakozott Johannes Heun esseni lelkész is, majd Wout van de Water, a hollandiai Hulp Oost Europa alapítvány képviseletében arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen épületet fenntartani és működtetni egyben felelősség is. Jaap Doedens – magyarul elmondott – beszédében a tervezett szociális konyhára utalva az ige és a kenyér kapcsolatát emelte ki, kifejtve: az együtt étkezés során a szívek is megnyílnak.
Négy nemzeti avatószalag
Láthatóan be nem tervezett és kisebb derültséget keltő mozzanatként a Vajdán szintén otthonosan mozgó Truus van der Zee asszony javaslatára megtapsolták Kondor Erzsébet lelkész-feleséget, mint aki szintén sokat tett az eredményért. Kelemen Zoltán, Biharfélegyháza község polgármestere tréfásan-önkritikusan bevallotta: az elmúlt hat évben nagyon sokminden változott itt, ellentétben az ő szónoki kvalitásaival, így csak röviden gratulált a felújított ingatlanhoz, hozzáfűzve, hogy amikor egyik munka befejeződött, megkezdődik egy újabb. Máté József főgondnok a gyülekezet ajándékait adta át a lelkésznek és feleségének, majd újabb ünnepi momentum következett: a világi és egyházi elöljárók átvágták a négy nemzet (magyar, holland, német, román) nemzeti színeiből összeállított avatószalagot. Mindez jelképezze egyben az épület birtokbavételt, mert “ami a miénk volt, most is az”, mondta utolsó felszólalóként Balogh Barnabás, aki bevallása szerint továbbra is vajdainak tartja magát, és arra kérte falustársait, hogy “hangolódjanak az örömre”. Környékbeli lelkészek – Szabó Zsolt (Félegyháza), Pál László (Paptamási), Varga Botond (Szalárd), Jakó Sándor (Jankafalva), Zabán Bálint (Kisszántó) – mondtak ezután rövid köszöntőket, majd a püspöki áldással zárult az ünnepség. Nem maradt más hátra, mint a gyakorlati birtokbavétel, melynek során mindenkit ebédre vártak a Dobozy Mihály Gyülekezeti Házba.
Rencz Csaba / erdon.ro
2017. szeptember 25.
Színvonalas rendezvények a kerek évfordulón
A reformáció 500 éve
Hétvégén Háromszék több településén szerveztek rendezvényeket, ünnepségeket a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódóan. Összeállításunkban igyekeztünk visszaadni az események hangulatát, tolmácsolni az ott elhangzottakat azok kedvéért, akik nem lehettek személyesen is jelen.
A reformáció és következményei
A reformációról és annak sepsiszentgyörgyi és háromszéki hatásáról, valamint Sütő András Csillag a máglyán című drámájának teológiai és világi vonatkozásairól hangzottak el előadások a hétvégén, Sepsiszentgyörgy belvárosi református templomában. A genfi zsoltárokat is megszólaltató, Századok élő öröksége nevet viselő kétnapos rendezvényre a reformáció 500. évfordulója alkalmából került sor.
Az eseménysorozat péntek délután indult istentisztelettel, amelyen a rendezvény egyik mozgatórugója, Pap Attila belvárosi lelkész az egyetemes egyház megújulásához vezető folyamatként értelmezte a Luther által 1517-ben elindított reformációt. Az ünnepi rendezvény mozzanatait annak társszervezője, Sánta Imre bikfalvi tiszteletes vázolta fel, majd felkérésére a jelenlévők néma főhajtással emlékeztek az akkor alig három órája utolsó útjára kísért Dezső András néhai vártemplomi lelkészre.
Dr. Kolumbán Vilmos József egyháztörténész, teológiai tanár előadásában rámutatott, hogy a reformációt tulajdonképpen a 15. és 16. század fordulója körül uralkodó pápáknak Krisztus tanításaira fittyet hányó viselkedése váltotta ki. Nem hallgatta el ugyanakkor a változás és változtatás nevében elkövetett visszaéléseket sem. Megtudhattuk továbbá, hogy Magyarországon a reformáció már Mohácsot megelőzően szárnyát bontogatta, terjesztői viszont az új tanokat részben vagyonszerzési vágyból elfogadó főnemesek voltak.
Csáki Árpád sepsiszentgyörgyi történész az új tanok sepsiszentgyörgyi és háromszéki terjedéséről beszélt, ami elsősorban a Brassóban Johannes Honterus által 1544-ben létrehozott középiskola működésének és az ott végzett székely diákoknak volt köszönhető.
Nyelvünk első reneszánsza a reformáció hatására ment végbe – jelentette ki többek között Szabolcs Attila magyar országgyűlési képviselő szombati felszólalásában. Ezt követően dr. Buzogány Dezső egyháztörténész figyelmeztetett Sütő András Csillag a máglyán című drámája teológiai és világi értelmezésének fontosságára, amellyel elkerülhetők a tájékozatlanságból születő félreértések.
Délután Kerezsi János nyugalmazott tanár a helyszínen mutatta be Bikfalva udvarházait, Sánta Imre lelkész pedig műemléknek számító református templomát. Ez utóbbi adott otthont az ünnepi rendezvényt záró hangversenynek is, amelyen a Codex régizene együttes a reformáció zenéjéből nyújtott ízelítőt, játékával nagy elismerést aratván a hallgatóság soraiban. A két nap alatt elhangzottakra egy későbbi lapszámunkban még visszatérünk.
Zenei hitvallások
A Reformáció 500. évfordulójára Zenei hitvallásaink – Zsoltárok a reformációban címmel rendezett koncertsorozat részeként a budapesti Psalterium Hungaricum és a Debreceni Kántus közös koncertjét hallhatták az érdeklődők a kézdivásárhelyi református templomban a Ruszka Sándor lelkész által celebrált, vasárnap délelőtti zenés istentiszteleten. A Berkesi Sándor és Arany János karnagyok vezette összevont kórusok által nyújtotta zenei élményt a zsoltárokat orgonán kísérő Pálúr János orgonaművész improvizációi tették teljessé.
A Debreceni Református Kollégium 1739-ben alapított Kántusa Magyarország leghosszabb ideje folyamatosan működő zenei együttese, míg a 2001-ben alakult és a Psalterium Hungaricum nevet 2003 óta viselő budapesti kórus az elmúlt tizennégy év alatt a fővárosi református zeneélet egyik vezető együttesévé vált. Pálúr János a Liszt Ferenc Akadémia orgona szakvezető- és improvizációtanára, emellett a Budapest-Fasori református gyülekezet orgonistája, akinek huszonnégy CD-je jelent meg.
Baróti reformátusok ünnepe
Zsúfolásig megtelt a tekintélyes befogadóképességű baróti református templom szombaton, amikor ünnepi istentiszteletet tartottak a reformáció kezdetének fél évezredes évfordulójára emlékezve. Az ünnepségen az eredeti szándék szerint Bethlen Gábor mellszobrát is le kellett volna leplezni a templom előtt, azonban ez az esemény egy későbbi dátumra halasztódott, lévén, hogy a szükséges engedélyek még nem érkeztek meg. A szobrot egyelőre a templomban helyezték el. A templomi ünnepség után felavatták az erdővidéki református egyházmegye új székházát is.
Igét az istentiszteleten ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett, figyelmeztetve az erdélyi reformátusokat arra, hogy bár ünnepi évforduló van, nem szabad csak a múlt dicséretének élniük – a református vallás megélt ugyan húsz generációt, ezzel bizonyítva létjogosultságát, – de fontosabb az egyház híveinek megvizsgálniuk ma azt, hogy mit kell a jelenben tenniük, hogy a református hitvallás megmaradjon és élet származzon belőle.
– Ne csak a külsőségeknek éljünk, mert jövőnket lelkületünk, hitbeli látásunk dönti el. Ne legyünk elfogultak, hiszen a küzdelemnek nincs vége. Ne ítélkezzünk egymás felett, hanem segítsük, bátorítsuk egymást – mondotta.
Berszán István, az Erdővidéki Református Egyházmegye esperese köszöntőbeszédében azt hangsúlyozta, hogy a reformáció egy örökös folyamat, és ebben a folyamatban nekünk itt és most, a magunk idejében van feladatunk, mely feladatoknak az örök értékekre kell rávilágítaniuk. Tordai Árpád baróti református lelkész úgy fogalmazott, a reformáció fél évezredes évfordulóján nem lezárni kell egy fejezetet, hanem ellenkezőleg, azt tovább kell írni, és tovább kell harcolni azért, hogy ez a hit, mint a reformátusok számára az egyetlen járható út, megmaradjon. Hasonlóképpen Bíró Béla Dávid, az Erdővidéki Egyházmegye főgondnoka is a reformációhoz kapcsolódó gondolatait osztotta meg az ünneplőkkel, hangoztatva, hogy a reformátusok méltán lehetnek büszkék egyházukra.
Miután a szószék mellett felállított Bethlen Gábor-mellszobrot a püspök megáldotta, a további felszólalók már a fejedelem tetteit, életét is méltatták. Bővebben az uralkodóról Kolumbán Vilmos József, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet egyháztörténeti tanszékének professzora és a szobrát bronzból elkészítő Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója beszélt. Hangsúlyozták, hogy Bethlen fejedelemként egy élhető Erdélyt hagyott maga után, ami köszönhető volt toleranciával, a kultúra szeretetével megáldott jellemének, de nem utolsósorban ügyes diplomáciai érzékének is. Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke úgy fogalmazott: Bethlen Gábor nagy érdeme, hogy Erdély akkori szétzilált társadalmát egységes célok mögé tudta felsorakoztatni. Lázár-Kiss Barna András, Barót polgármestere beszédében Bethlent a hitét rendszeresen gyakorló nagy államférfinak nevezte, és úgy vélte, a reformáció nem csak a vallásban, de az élet minden területén forradalmi változásokat eredményezett, vívmányai pedig kiteljesedtek, köszönhetően azoknak, akik számára mindig a Biblia mutatta a követendő utat.
A templomi ünnepség után, amelynek hangulatát a Kájoni Consort régizene együttes és a Refo 500 néven egyesített kórusok előadásai emelték, a jelenlevők a közeli Kossuth utcában található új esperesi székházhoz vonultak, amelyet ezennel használatba vett az egyházmegye. Avatóbeszédet Kató Béla püspök tartott, kiemelve, hogy az új hivatali épület csak erősítheti a régió helyzetét, a közösség, amelyet egy erős hivatal szolgál, pedig csak nyerhet azáltal.
A jövő gyülekezetét nevelik
Szombaton a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye szervezésében tartották meg az Őszi Ifjúsági Találkozót Orbaiteleken, ahol a fiatalok az előadások mellett különböző vetélkedőkön is részt vehettek. A rendezvény a helyi református templomban áhítattal rajtolt, majd Dezső László Levente ifjúsági előadó és egerpataki lelkipásztor tartott előadást „Mesét hallgatni jó” címmel, amiben azt mutatta be, hogy a népmesék világa miként reflektál a jelen korra. A nap további részében műhelymunka és csoportos játékok, valamint vetélkedők várták az ifjakat.
Kérdésünkre Dezső László Levente elmondta: az Őszi Ifjúsági Találkozó része annak az ifjúsági programsorozatnak, aminek a keretében többek közt színjátszó találkozót, bibliaismereti vetélkedőt, IKE tábort tartottak, és amit idén decemberben a Várom az Urat című előadással zárnak.
– Az Őszi Ifjúsági Találkozó célja, hogy a fiatalokat ránevelje az aktív gyülekezeti életre és a közösségben való munkára – részletezte Dezső, megjegyezve, hogy a táborban Kovászna, Telek, Dálnok, Ikafalva, Cófalva és Várhegy fiataljai vettek részt.
A reformáció elhozta Erdély aranykorát
Vasárnap hálaadó ünnepet tartottak a kökösi unitárius templomban is, felavatták a felújított XIX. századi harmóniumot és a frissen készült egyházközségi címert. A reformációról dr. Tăraș Silviu, az egyházközség keblitanácsosa tartott előadást. Bartha Alpár unitárius lelkész Lukács evangéliumából idézett, amikor Jézus meggyógyított tíz leprás férfit, de csak egy adott hálát a jótettért.
– Sportnyelven azt mondhatnám, hogy 9-1-re győzött a hálátlanság a hála ellen, mégis fontos, hogy helyesen döntsünk arról, melyik csapatban játszunk, és Isten szeretetéből nem lesz hiányunk – fogalmazott a fiatal lelkész.
A reformációról, annak előzményeiről és következményeiről, erdélyi és háromszéki elterjedéséről dr. Tăraş Silviu tartott izgalmas, érdekes, jól dokumentált szabadelőadást. A reformáció túlmutat a hiten, egy új világ kezdődik az emberi társadalomban a politika, a gazdaság, a jog, az irodalom és a zene terén egyaránt. A protestáns etika megváltoztatta az emberek életét, kimutatható, hogy a korabeli Európában a protestáns közösségek jobban éltek, gazdagabbak voltak, mint a katolikusok – mondta a történelemtanár.
– A reformáció nem csak reformátusokat jelent, hanem a többi protestáns egyházat is, amelyek – a lutheri alapelv szerint – kizárták Isten és ember közül a közvetítő papságot. A hit futótűzszerű terjedéséhez nagymértékben hozzájárult a Gutenberg által éppen abban az időben felfedezett nyomdagép, amely lehetővé tette az olvasottság terjedését – magyarázta Tăraş Silviu.
Ebből a szabadelvűségből nőtte ki magát Dávid Ferenc, aki az akkor gyakori, igen magas színvonalú hitvitákon folyamatosan az igazat és Istent kereste, és ezáltal természetes módon sodródott a katolicimusból, a lutheránus és református hiteken át az unitarizmus fele. Az új vallási irányzatot elfogadó erdélyi főurak tevékenységének eredményeként (is) következett be az az időszak, amit ma is büszkén nevezünk Erdély aranykorának – mondta el a történész.
Felújították a rétyi templomot
Az Árpádkori templom felújításának alkalmából vasárnap hálaadó Istentiszteletet tartottak Rétyen, majd a templomkertben felavatták a reformáció elindításának 500. évfordulója tiszteletére állított kopjafát. A liturgiai bevezetést Nt. Incze György, a Sepsi Református Egyházkerület esperese tartotta, majd Ft. Kató Béla, Erdély református püspöke emelkedett szóra, aki a hit megtartásának fontosságára és a templomba járás szükségességére figyelmeztette a szép számban jelenlévőket.
A szertartás végeztével Deák Botond helyi lelkipásztor számolt be Isten házának 6 éven keresztül tartó felújítási folyamatáról és az elvégzett munkáról. Ezután Péter Janka diáklány és Gazda Zoltán színművész szavalata következett, a Rétyi Református Egyházközség Dombora Anna zenetanárnő által vezetett dalárdája pedig egyházi énekeket adott elő.
A Balázs Antal tanító által Bukur Béla egyházi gondnok megrendelésére faragott kopjafát annak állíttatója és Ft. Kató Béla püspök leplezte le. A felemelő ünnepség a Rétyi Kováts András zenekar által Maksai József vezényletével eljátszott himnuszainkkal ért véget. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A reformáció 500 éve
Hétvégén Háromszék több településén szerveztek rendezvényeket, ünnepségeket a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódóan. Összeállításunkban igyekeztünk visszaadni az események hangulatát, tolmácsolni az ott elhangzottakat azok kedvéért, akik nem lehettek személyesen is jelen.
A reformáció és következményei
A reformációról és annak sepsiszentgyörgyi és háromszéki hatásáról, valamint Sütő András Csillag a máglyán című drámájának teológiai és világi vonatkozásairól hangzottak el előadások a hétvégén, Sepsiszentgyörgy belvárosi református templomában. A genfi zsoltárokat is megszólaltató, Századok élő öröksége nevet viselő kétnapos rendezvényre a reformáció 500. évfordulója alkalmából került sor.
Az eseménysorozat péntek délután indult istentisztelettel, amelyen a rendezvény egyik mozgatórugója, Pap Attila belvárosi lelkész az egyetemes egyház megújulásához vezető folyamatként értelmezte a Luther által 1517-ben elindított reformációt. Az ünnepi rendezvény mozzanatait annak társszervezője, Sánta Imre bikfalvi tiszteletes vázolta fel, majd felkérésére a jelenlévők néma főhajtással emlékeztek az akkor alig három órája utolsó útjára kísért Dezső András néhai vártemplomi lelkészre.
Dr. Kolumbán Vilmos József egyháztörténész, teológiai tanár előadásában rámutatott, hogy a reformációt tulajdonképpen a 15. és 16. század fordulója körül uralkodó pápáknak Krisztus tanításaira fittyet hányó viselkedése váltotta ki. Nem hallgatta el ugyanakkor a változás és változtatás nevében elkövetett visszaéléseket sem. Megtudhattuk továbbá, hogy Magyarországon a reformáció már Mohácsot megelőzően szárnyát bontogatta, terjesztői viszont az új tanokat részben vagyonszerzési vágyból elfogadó főnemesek voltak.
Csáki Árpád sepsiszentgyörgyi történész az új tanok sepsiszentgyörgyi és háromszéki terjedéséről beszélt, ami elsősorban a Brassóban Johannes Honterus által 1544-ben létrehozott középiskola működésének és az ott végzett székely diákoknak volt köszönhető.
Nyelvünk első reneszánsza a reformáció hatására ment végbe – jelentette ki többek között Szabolcs Attila magyar országgyűlési képviselő szombati felszólalásában. Ezt követően dr. Buzogány Dezső egyháztörténész figyelmeztetett Sütő András Csillag a máglyán című drámája teológiai és világi értelmezésének fontosságára, amellyel elkerülhetők a tájékozatlanságból születő félreértések.
Délután Kerezsi János nyugalmazott tanár a helyszínen mutatta be Bikfalva udvarházait, Sánta Imre lelkész pedig műemléknek számító református templomát. Ez utóbbi adott otthont az ünnepi rendezvényt záró hangversenynek is, amelyen a Codex régizene együttes a reformáció zenéjéből nyújtott ízelítőt, játékával nagy elismerést aratván a hallgatóság soraiban. A két nap alatt elhangzottakra egy későbbi lapszámunkban még visszatérünk.
Zenei hitvallások
A Reformáció 500. évfordulójára Zenei hitvallásaink – Zsoltárok a reformációban címmel rendezett koncertsorozat részeként a budapesti Psalterium Hungaricum és a Debreceni Kántus közös koncertjét hallhatták az érdeklődők a kézdivásárhelyi református templomban a Ruszka Sándor lelkész által celebrált, vasárnap délelőtti zenés istentiszteleten. A Berkesi Sándor és Arany János karnagyok vezette összevont kórusok által nyújtotta zenei élményt a zsoltárokat orgonán kísérő Pálúr János orgonaművész improvizációi tették teljessé.
A Debreceni Református Kollégium 1739-ben alapított Kántusa Magyarország leghosszabb ideje folyamatosan működő zenei együttese, míg a 2001-ben alakult és a Psalterium Hungaricum nevet 2003 óta viselő budapesti kórus az elmúlt tizennégy év alatt a fővárosi református zeneélet egyik vezető együttesévé vált. Pálúr János a Liszt Ferenc Akadémia orgona szakvezető- és improvizációtanára, emellett a Budapest-Fasori református gyülekezet orgonistája, akinek huszonnégy CD-je jelent meg.
Baróti reformátusok ünnepe
Zsúfolásig megtelt a tekintélyes befogadóképességű baróti református templom szombaton, amikor ünnepi istentiszteletet tartottak a reformáció kezdetének fél évezredes évfordulójára emlékezve. Az ünnepségen az eredeti szándék szerint Bethlen Gábor mellszobrát is le kellett volna leplezni a templom előtt, azonban ez az esemény egy későbbi dátumra halasztódott, lévén, hogy a szükséges engedélyek még nem érkeztek meg. A szobrot egyelőre a templomban helyezték el. A templomi ünnepség után felavatták az erdővidéki református egyházmegye új székházát is.
Igét az istentiszteleten ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett, figyelmeztetve az erdélyi reformátusokat arra, hogy bár ünnepi évforduló van, nem szabad csak a múlt dicséretének élniük – a református vallás megélt ugyan húsz generációt, ezzel bizonyítva létjogosultságát, – de fontosabb az egyház híveinek megvizsgálniuk ma azt, hogy mit kell a jelenben tenniük, hogy a református hitvallás megmaradjon és élet származzon belőle.
– Ne csak a külsőségeknek éljünk, mert jövőnket lelkületünk, hitbeli látásunk dönti el. Ne legyünk elfogultak, hiszen a küzdelemnek nincs vége. Ne ítélkezzünk egymás felett, hanem segítsük, bátorítsuk egymást – mondotta.
Berszán István, az Erdővidéki Református Egyházmegye esperese köszöntőbeszédében azt hangsúlyozta, hogy a reformáció egy örökös folyamat, és ebben a folyamatban nekünk itt és most, a magunk idejében van feladatunk, mely feladatoknak az örök értékekre kell rávilágítaniuk. Tordai Árpád baróti református lelkész úgy fogalmazott, a reformáció fél évezredes évfordulóján nem lezárni kell egy fejezetet, hanem ellenkezőleg, azt tovább kell írni, és tovább kell harcolni azért, hogy ez a hit, mint a reformátusok számára az egyetlen járható út, megmaradjon. Hasonlóképpen Bíró Béla Dávid, az Erdővidéki Egyházmegye főgondnoka is a reformációhoz kapcsolódó gondolatait osztotta meg az ünneplőkkel, hangoztatva, hogy a reformátusok méltán lehetnek büszkék egyházukra.
Miután a szószék mellett felállított Bethlen Gábor-mellszobrot a püspök megáldotta, a további felszólalók már a fejedelem tetteit, életét is méltatták. Bővebben az uralkodóról Kolumbán Vilmos József, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet egyháztörténeti tanszékének professzora és a szobrát bronzból elkészítő Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója beszélt. Hangsúlyozták, hogy Bethlen fejedelemként egy élhető Erdélyt hagyott maga után, ami köszönhető volt toleranciával, a kultúra szeretetével megáldott jellemének, de nem utolsósorban ügyes diplomáciai érzékének is. Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke úgy fogalmazott: Bethlen Gábor nagy érdeme, hogy Erdély akkori szétzilált társadalmát egységes célok mögé tudta felsorakoztatni. Lázár-Kiss Barna András, Barót polgármestere beszédében Bethlent a hitét rendszeresen gyakorló nagy államférfinak nevezte, és úgy vélte, a reformáció nem csak a vallásban, de az élet minden területén forradalmi változásokat eredményezett, vívmányai pedig kiteljesedtek, köszönhetően azoknak, akik számára mindig a Biblia mutatta a követendő utat.
A templomi ünnepség után, amelynek hangulatát a Kájoni Consort régizene együttes és a Refo 500 néven egyesített kórusok előadásai emelték, a jelenlevők a közeli Kossuth utcában található új esperesi székházhoz vonultak, amelyet ezennel használatba vett az egyházmegye. Avatóbeszédet Kató Béla püspök tartott, kiemelve, hogy az új hivatali épület csak erősítheti a régió helyzetét, a közösség, amelyet egy erős hivatal szolgál, pedig csak nyerhet azáltal.
A jövő gyülekezetét nevelik
Szombaton a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye szervezésében tartották meg az Őszi Ifjúsági Találkozót Orbaiteleken, ahol a fiatalok az előadások mellett különböző vetélkedőkön is részt vehettek. A rendezvény a helyi református templomban áhítattal rajtolt, majd Dezső László Levente ifjúsági előadó és egerpataki lelkipásztor tartott előadást „Mesét hallgatni jó” címmel, amiben azt mutatta be, hogy a népmesék világa miként reflektál a jelen korra. A nap további részében műhelymunka és csoportos játékok, valamint vetélkedők várták az ifjakat.
Kérdésünkre Dezső László Levente elmondta: az Őszi Ifjúsági Találkozó része annak az ifjúsági programsorozatnak, aminek a keretében többek közt színjátszó találkozót, bibliaismereti vetélkedőt, IKE tábort tartottak, és amit idén decemberben a Várom az Urat című előadással zárnak.
– Az Őszi Ifjúsági Találkozó célja, hogy a fiatalokat ránevelje az aktív gyülekezeti életre és a közösségben való munkára – részletezte Dezső, megjegyezve, hogy a táborban Kovászna, Telek, Dálnok, Ikafalva, Cófalva és Várhegy fiataljai vettek részt.
A reformáció elhozta Erdély aranykorát
Vasárnap hálaadó ünnepet tartottak a kökösi unitárius templomban is, felavatták a felújított XIX. századi harmóniumot és a frissen készült egyházközségi címert. A reformációról dr. Tăraș Silviu, az egyházközség keblitanácsosa tartott előadást. Bartha Alpár unitárius lelkész Lukács evangéliumából idézett, amikor Jézus meggyógyított tíz leprás férfit, de csak egy adott hálát a jótettért.
– Sportnyelven azt mondhatnám, hogy 9-1-re győzött a hálátlanság a hála ellen, mégis fontos, hogy helyesen döntsünk arról, melyik csapatban játszunk, és Isten szeretetéből nem lesz hiányunk – fogalmazott a fiatal lelkész.
A reformációról, annak előzményeiről és következményeiről, erdélyi és háromszéki elterjedéséről dr. Tăraş Silviu tartott izgalmas, érdekes, jól dokumentált szabadelőadást. A reformáció túlmutat a hiten, egy új világ kezdődik az emberi társadalomban a politika, a gazdaság, a jog, az irodalom és a zene terén egyaránt. A protestáns etika megváltoztatta az emberek életét, kimutatható, hogy a korabeli Európában a protestáns közösségek jobban éltek, gazdagabbak voltak, mint a katolikusok – mondta a történelemtanár.
– A reformáció nem csak reformátusokat jelent, hanem a többi protestáns egyházat is, amelyek – a lutheri alapelv szerint – kizárták Isten és ember közül a közvetítő papságot. A hit futótűzszerű terjedéséhez nagymértékben hozzájárult a Gutenberg által éppen abban az időben felfedezett nyomdagép, amely lehetővé tette az olvasottság terjedését – magyarázta Tăraş Silviu.
Ebből a szabadelvűségből nőtte ki magát Dávid Ferenc, aki az akkor gyakori, igen magas színvonalú hitvitákon folyamatosan az igazat és Istent kereste, és ezáltal természetes módon sodródott a katolicimusból, a lutheránus és református hiteken át az unitarizmus fele. Az új vallási irányzatot elfogadó erdélyi főurak tevékenységének eredményeként (is) következett be az az időszak, amit ma is büszkén nevezünk Erdély aranykorának – mondta el a történész.
Felújították a rétyi templomot
Az Árpádkori templom felújításának alkalmából vasárnap hálaadó Istentiszteletet tartottak Rétyen, majd a templomkertben felavatták a reformáció elindításának 500. évfordulója tiszteletére állított kopjafát. A liturgiai bevezetést Nt. Incze György, a Sepsi Református Egyházkerület esperese tartotta, majd Ft. Kató Béla, Erdély református püspöke emelkedett szóra, aki a hit megtartásának fontosságára és a templomba járás szükségességére figyelmeztette a szép számban jelenlévőket.
A szertartás végeztével Deák Botond helyi lelkipásztor számolt be Isten házának 6 éven keresztül tartó felújítási folyamatáról és az elvégzett munkáról. Ezután Péter Janka diáklány és Gazda Zoltán színművész szavalata következett, a Rétyi Református Egyházközség Dombora Anna zenetanárnő által vezetett dalárdája pedig egyházi énekeket adott elő.
A Balázs Antal tanító által Bukur Béla egyházi gondnok megrendelésére faragott kopjafát annak állíttatója és Ft. Kató Béla püspök leplezte le. A felemelő ünnepség a Rétyi Kováts András zenekar által Maksai József vezényletével eljátszott himnuszainkkal ért véget. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. szeptember 28.
Századok élő öröksége (Református Hírnök)
A reformáció 500. jubileumi évének tiszteletére Századok élő öröksége címmel szervezett konferenciát és tanulmányi napot a Sepsiszentgyörgyi Belvárosi és a Bikfalvi Református Egyházközség. A Reformáció Emlékbizottság által támogatott kétnapos rendezvény célja volt betekintést nyújtani egyházunk öt évszázados történetébe, valamint bemutatni a hitvalló elődök által ránk bízott épített örökséget és zeneművészeti értékeket.
A konferenciát a belvárosi templomban Pap Attila házigazda lelkész nyitotta meg, aki igehirdetésében hangsúlyozta, hogy 1517-ben a reformáció olyan folyamatot indított el, amely magával hozta az egyház életének megújulását, ezért az akkori történésekre való emlékezést ünnepként kell megélnie Isten népének. A múlt ma is kötelez, ezért annak megismerése kötelesség, és felelősségteljes feladat az örökség megőrzése. Az előadások sorát dr. Kolumbán Vilmos József egyháztörténész, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanára nyitotta meg, aki a reformáció tanainak erdélyi térhódításáról beszélt, kiemelve olyan nagyvárosok szerepét, mint Nagyszeben, Brassó, Kolozsvár, amelyek lakossága kedvezően viszonyult az új eszmék befogadásához. Különösen fontos tényezőként említette Heltai Gáspár kolozsvári tevékenységét, aki felismerte a könyvnyomtatásban rejlő lehetőségeket, és az általa vezetett munkacsoport bibliafordításainak magyar nyelven történő kiadására is nagy gondot fordított abból a célból, hogy Isten igéje magyar nyelven is hozzáférhetővé váljon a lelkészek és a hívek számára egyaránt. A vallásszabadságot szavatoló 1568-as tordai országgyűlési határozatról szólva kifejtette, hogy az nemcsak a bevett vallásokra (katolikus, református, evangélikus, unitárius) vonatkozó szabad vallásgyakorlás felől volt hivatott rendelkezni, hanem ugyanakkor le is zárta az erdélyi reformációt abból a szempontból, hogy gátat vetett újabb irányzatok elburjánzásának. Csáki Árpád történész Háromszék és Sepsiszentgyörgy reformációjának vonatkozásában több hullámról is beszélt, amely elérte a vidéket, de a legfontosabb szerepet Brassó közelségének tulajdonította, valamint a Johannes Honterus által alapított brassói iskola diákjainak, akik tanulmányaikat követően a reformáció szolgálatába álltak. A konferencia második napján Szabolcs Attila országgyűlési képviselő, a rendezvény védnöke szólt a résztvevőkhöz, kihangsúlyozva a reformáció nemzetmegtartó szerepét, hiszen Mohács után egy szétszakadt ország talált általa új reménységet. „Európa keresztyén reformációja teremtette meg a fundamentumot, hogy a magyar nyelv kivirágozzék” – fogalmazott a képviselő. Történelmi tények helyes értelmezésére hívta fel a figyelmet előadásában dr. Buzogány Dezső teológiai professzor, aki Sütő András Csillag a máglyán című drámájának elemzésében a helyes megvilágításba helyezte Kálvin Jánosnak, Genf reformátorának az antitrinitárius tanokat hirdető Szervét Mihály kivégzésében játszott szerepét. A teológiai oktató szerint Sütő nem történelmi drámát írt, így nem lehet abból tévesen arra következtetni, hogy Kálvin zsarnokként irányította volna a városállam életét. A dráma üzenete ugyanis akkor érthető igazán, ha hozzákapcsoljuk azt a kort, nevezetesen a kommunista diktatúra idejét, amelyben íródott, hiszen a párbeszédek áthallásai egyértelműek ebben a tekintetben. A rendezvénysorozat záró eseményeire Bikfalván került sor, ahol az autóbuszokkal érkező vendégek Kerezsi János tanár vezetésével tehettek egy tartalmas sétát, számba véve a településre jellemző építkezést, elsősorban azokat a kúriákat, amelyek sajátos arculatot adnak a falunak. Jól megérdemelt pihenő várta a résztvevőket a református templom padjaiban, ahol e sorok írója mutatta be a hajlék építésének történetét, valamint azokat az értékeket, amelyeket a templom önmagában, illetve berendezési tárgyai által is képvisel. A szó legszorosabb értelmében is záróakkordként szolgált a Codex régizene-együttes hangversenye, amely a reformáció zenei örökségéből nyújtott ízelítőt a szép számban jelen levő érdeklődőknek. A bikfalvi templom méltó helyéül szolgált annak, hogy felcsendüljenek a Szenci Molnár Albert által magyar nyelvre fordított genfi zsoltárok. A koncert végén pedig a résztvevők búcsúzóul együtt énekelték el a reformáció örökségét továbbvinni hivatottak hitvallásaként is értelmezhető, Tebenned bíztunk eleitől fogva… kezdetű zsoltárt.
Sánta Imre / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A reformáció 500. jubileumi évének tiszteletére Századok élő öröksége címmel szervezett konferenciát és tanulmányi napot a Sepsiszentgyörgyi Belvárosi és a Bikfalvi Református Egyházközség. A Reformáció Emlékbizottság által támogatott kétnapos rendezvény célja volt betekintést nyújtani egyházunk öt évszázados történetébe, valamint bemutatni a hitvalló elődök által ránk bízott épített örökséget és zeneművészeti értékeket.
A konferenciát a belvárosi templomban Pap Attila házigazda lelkész nyitotta meg, aki igehirdetésében hangsúlyozta, hogy 1517-ben a reformáció olyan folyamatot indított el, amely magával hozta az egyház életének megújulását, ezért az akkori történésekre való emlékezést ünnepként kell megélnie Isten népének. A múlt ma is kötelez, ezért annak megismerése kötelesség, és felelősségteljes feladat az örökség megőrzése. Az előadások sorát dr. Kolumbán Vilmos József egyháztörténész, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanára nyitotta meg, aki a reformáció tanainak erdélyi térhódításáról beszélt, kiemelve olyan nagyvárosok szerepét, mint Nagyszeben, Brassó, Kolozsvár, amelyek lakossága kedvezően viszonyult az új eszmék befogadásához. Különösen fontos tényezőként említette Heltai Gáspár kolozsvári tevékenységét, aki felismerte a könyvnyomtatásban rejlő lehetőségeket, és az általa vezetett munkacsoport bibliafordításainak magyar nyelven történő kiadására is nagy gondot fordított abból a célból, hogy Isten igéje magyar nyelven is hozzáférhetővé váljon a lelkészek és a hívek számára egyaránt. A vallásszabadságot szavatoló 1568-as tordai országgyűlési határozatról szólva kifejtette, hogy az nemcsak a bevett vallásokra (katolikus, református, evangélikus, unitárius) vonatkozó szabad vallásgyakorlás felől volt hivatott rendelkezni, hanem ugyanakkor le is zárta az erdélyi reformációt abból a szempontból, hogy gátat vetett újabb irányzatok elburjánzásának. Csáki Árpád történész Háromszék és Sepsiszentgyörgy reformációjának vonatkozásában több hullámról is beszélt, amely elérte a vidéket, de a legfontosabb szerepet Brassó közelségének tulajdonította, valamint a Johannes Honterus által alapított brassói iskola diákjainak, akik tanulmányaikat követően a reformáció szolgálatába álltak. A konferencia második napján Szabolcs Attila országgyűlési képviselő, a rendezvény védnöke szólt a résztvevőkhöz, kihangsúlyozva a reformáció nemzetmegtartó szerepét, hiszen Mohács után egy szétszakadt ország talált általa új reménységet. „Európa keresztyén reformációja teremtette meg a fundamentumot, hogy a magyar nyelv kivirágozzék” – fogalmazott a képviselő. Történelmi tények helyes értelmezésére hívta fel a figyelmet előadásában dr. Buzogány Dezső teológiai professzor, aki Sütő András Csillag a máglyán című drámájának elemzésében a helyes megvilágításba helyezte Kálvin Jánosnak, Genf reformátorának az antitrinitárius tanokat hirdető Szervét Mihály kivégzésében játszott szerepét. A teológiai oktató szerint Sütő nem történelmi drámát írt, így nem lehet abból tévesen arra következtetni, hogy Kálvin zsarnokként irányította volna a városállam életét. A dráma üzenete ugyanis akkor érthető igazán, ha hozzákapcsoljuk azt a kort, nevezetesen a kommunista diktatúra idejét, amelyben íródott, hiszen a párbeszédek áthallásai egyértelműek ebben a tekintetben. A rendezvénysorozat záró eseményeire Bikfalván került sor, ahol az autóbuszokkal érkező vendégek Kerezsi János tanár vezetésével tehettek egy tartalmas sétát, számba véve a településre jellemző építkezést, elsősorban azokat a kúriákat, amelyek sajátos arculatot adnak a falunak. Jól megérdemelt pihenő várta a résztvevőket a református templom padjaiban, ahol e sorok írója mutatta be a hajlék építésének történetét, valamint azokat az értékeket, amelyeket a templom önmagában, illetve berendezési tárgyai által is képvisel. A szó legszorosabb értelmében is záróakkordként szolgált a Codex régizene-együttes hangversenye, amely a reformáció zenei örökségéből nyújtott ízelítőt a szép számban jelen levő érdeklődőknek. A bikfalvi templom méltó helyéül szolgált annak, hogy felcsendüljenek a Szenci Molnár Albert által magyar nyelvre fordított genfi zsoltárok. A koncert végén pedig a résztvevők búcsúzóul együtt énekelték el a reformáció örökségét továbbvinni hivatottak hitvallásaként is értelmezhető, Tebenned bíztunk eleitől fogva… kezdetű zsoltárt.
Sánta Imre / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. október 2.
Marosnémetin folytatódott a reneszánsz kastélyfesztivál
Marosnémetin a Gyulay Ferenc kastélyban folytatódott szerda este a VIII. Reneszánsz kastélyfesztivál. A Dél-Erdélyért Kulturális Társaság képviselői tekintettel a szép számban megjelent többségi közönségre, román nyelven ismertették célkitűzéseiket, 10 éves tevékenységüket és felkérték a kastély tulajdonosait, Tholdy Horváth Pétert és Évát, hogy két nyelven mutassák be a különleges szépségű épület történetét.
A 17. század derekán Gyulay Ferenc dévai várkapitány által emelt reneszánsz kastélyt, két évszázaddal később gróf Gyulay Lajos építette át klasszicista stílusban. Az ő nevéhez fűződik a hatalmas kastélypark kialakítása is. A kastély oldalágon öröklődött gr. Kuun Géza orientalista tudósra, a Magyar Tudományos Akadémia alelnökére, az erdélyi Református Egyház főgondnokára, aki fantasztikus tudományos munkássága kapcsán számtalan neves tudóst látott vendégül Marosnémetin. Az öröklődés szintén oldalágon folytatódott és a múlt századforduló táján eladásra került a kastély. Ekkor vásárolta meg a Petricsevics-Horváth-Tholdy család, akiknek az államosítás nyomán kellett elhagyniuk birtokukat. A gyönyörű műemléképületben ezt követően termelőszövetkezeti irodák, kocsma, falusi bolt működött.
Az 1989-es fordulat nyomán történő restituciós folyamat idején a hajdani tulajdonos unokája, Tholdy Horváth Péter Ausztráliából jött haza visszaszerezni családja birtokát. Jelenleg az ő tulajdonát képezi a kastély és a hajdani birtok egy része. Az épületet apró lépésekkel igyekszik felújítani. A belső terek már nagyszerű helyszínként szolgálnak különböző kulturális rendezvényeknek, de szakmai konferenciák, családi, közösségi események szervezésére, sőt szálláshelyként is alkalmas az épület.
A kastélyismertetést követően a közel 30 esztendős múlttal bíró baróti Kájoni Consort Régizene-együttes lépett színpadra. Rövid bemutatkozásukból kiderült, az eredetileg kikapcsolódás végett zenélő társaság az évek folyamán komoly régizenei repertoárt dolgozott ki, játszott el számos kulturális, jótékonysági rendezvényen, fesztiválokon, történelmi megemlékezéseken, stb. 2011 óta rendszeres szervezői az olaszteleki Régizene találkozónak, melynek a nemrég rendbetett Daniel-kastély biztosít teret. Marosnémetin egyházi zenével indították műsorukat, majd a középkori Európa világi zenéjéből nyújtottak ízelítőt, a 13. századtól indulva, a 17. századig kalauzolták hallgatóságukat. Külön vastapsot kaptak Johannes Honterus brassói származású humanista polihisztor, reformátor, pedagógus művei, a baróti zenekar által előadott latin ódák, melyeket a szerző diákjai kedvéért zenésített meg.
A Kájoni Consort által megteremtett korabeli hangulatot a kolozsvári Amaryllis Zene- és Táncegyüttes előadása fokozta. Az elegáns virág nevétől ihletett Amaryllis 1993-ban alakult, aktív részesévé válva a kolozsvári művelődési életnek. Nevéhez fűződik a kolozsvári Mátyás Napok megszervezése is. Az évek folyamán köreiből nőtt ki a Passamezzo Táncegyüttes. Az alapító tagok tavaly élesztették fel az eredeti Amaryllist és fiatalok bevonásával újraindították a zenekart, valamint a táncegyüttest. Szabó Anikó táncoktató vezetésével korhű zenére és koreográfiákra építik előadásaikat. Marosnémetin a középkorban népszerű kontratáncokkal örvendeztették meg a közönséget.
A rendezvényen jelen voltak a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum nyolcadikos diákjai is, akik az Örökségőrző program keretében tavaly fogadták örökbe a marosnémeti Gyulay-kastélyt. E hét elején lelkesen segédkeztek a múlt heti viharok idején megrongált kastélykert kitakarításában, szerdán pedig süteménnyel kedveskedtek az est vendégeinek. Nyugati Jelen (Arad)
Marosnémetin a Gyulay Ferenc kastélyban folytatódott szerda este a VIII. Reneszánsz kastélyfesztivál. A Dél-Erdélyért Kulturális Társaság képviselői tekintettel a szép számban megjelent többségi közönségre, román nyelven ismertették célkitűzéseiket, 10 éves tevékenységüket és felkérték a kastély tulajdonosait, Tholdy Horváth Pétert és Évát, hogy két nyelven mutassák be a különleges szépségű épület történetét.
A 17. század derekán Gyulay Ferenc dévai várkapitány által emelt reneszánsz kastélyt, két évszázaddal később gróf Gyulay Lajos építette át klasszicista stílusban. Az ő nevéhez fűződik a hatalmas kastélypark kialakítása is. A kastély oldalágon öröklődött gr. Kuun Géza orientalista tudósra, a Magyar Tudományos Akadémia alelnökére, az erdélyi Református Egyház főgondnokára, aki fantasztikus tudományos munkássága kapcsán számtalan neves tudóst látott vendégül Marosnémetin. Az öröklődés szintén oldalágon folytatódott és a múlt századforduló táján eladásra került a kastély. Ekkor vásárolta meg a Petricsevics-Horváth-Tholdy család, akiknek az államosítás nyomán kellett elhagyniuk birtokukat. A gyönyörű műemléképületben ezt követően termelőszövetkezeti irodák, kocsma, falusi bolt működött.
Az 1989-es fordulat nyomán történő restituciós folyamat idején a hajdani tulajdonos unokája, Tholdy Horváth Péter Ausztráliából jött haza visszaszerezni családja birtokát. Jelenleg az ő tulajdonát képezi a kastély és a hajdani birtok egy része. Az épületet apró lépésekkel igyekszik felújítani. A belső terek már nagyszerű helyszínként szolgálnak különböző kulturális rendezvényeknek, de szakmai konferenciák, családi, közösségi események szervezésére, sőt szálláshelyként is alkalmas az épület.
A kastélyismertetést követően a közel 30 esztendős múlttal bíró baróti Kájoni Consort Régizene-együttes lépett színpadra. Rövid bemutatkozásukból kiderült, az eredetileg kikapcsolódás végett zenélő társaság az évek folyamán komoly régizenei repertoárt dolgozott ki, játszott el számos kulturális, jótékonysági rendezvényen, fesztiválokon, történelmi megemlékezéseken, stb. 2011 óta rendszeres szervezői az olaszteleki Régizene találkozónak, melynek a nemrég rendbetett Daniel-kastély biztosít teret. Marosnémetin egyházi zenével indították műsorukat, majd a középkori Európa világi zenéjéből nyújtottak ízelítőt, a 13. századtól indulva, a 17. századig kalauzolták hallgatóságukat. Külön vastapsot kaptak Johannes Honterus brassói származású humanista polihisztor, reformátor, pedagógus művei, a baróti zenekar által előadott latin ódák, melyeket a szerző diákjai kedvéért zenésített meg.
A Kájoni Consort által megteremtett korabeli hangulatot a kolozsvári Amaryllis Zene- és Táncegyüttes előadása fokozta. Az elegáns virág nevétől ihletett Amaryllis 1993-ban alakult, aktív részesévé válva a kolozsvári művelődési életnek. Nevéhez fűződik a kolozsvári Mátyás Napok megszervezése is. Az évek folyamán köreiből nőtt ki a Passamezzo Táncegyüttes. Az alapító tagok tavaly élesztették fel az eredeti Amaryllist és fiatalok bevonásával újraindították a zenekart, valamint a táncegyüttest. Szabó Anikó táncoktató vezetésével korhű zenére és koreográfiákra építik előadásaikat. Marosnémetin a középkorban népszerű kontratáncokkal örvendeztették meg a közönséget.
A rendezvényen jelen voltak a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum nyolcadikos diákjai is, akik az Örökségőrző program keretében tavaly fogadták örökbe a marosnémeti Gyulay-kastélyt. E hét elején lelkesen segédkeztek a múlt heti viharok idején megrongált kastélykert kitakarításában, szerdán pedig süteménnyel kedveskedtek az est vendégeinek. Nyugati Jelen (Arad)
2017. október 21.
Írásbeliség, tanulás és oktatás a magyaroknál
Csütörtök este folytatódott a Bihar Megyei RMDSZ által életre hívott Szacsvay Akadémia modulja. Romsics Ignác professzor, az egri Eszterházy Károly Egyetem oktatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott előadást, Tanítás, tanulás és iskolák címmel.
Az Ady Endre Középiskola egyik osztálytermében megjelent érdeklődőket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.
Expozéjában Romsics Ignác történészprofesszor több részre korszakolva követte nyomon a tanítás, a tanulás, az írás és az olvasás alakulását a magyar történelemben, egészen napjainkig. Arra hívta fel a figyelmet: a sztyeppéken élő (fél)nomád ősmagyarokról semmilyen megörökített információnk nincs arról, hogy miként kommunikáltak egymással, vagy a Fennvalóval. A honfoglalás korából a mai Magyarország területén egyetlen eddig ismert jel maradt fenn, a homoknégyhalomi rovásírás. Amikor aztán később az eleink a Nyugat felé orientálódtak, a rovásírásos kultúrát felváltotta a latin betűs kultúra elterjedése, melynek első nagy központja a pannonhalmi apátság volt, mely Géza fejedelem idejében kezdett el épülni. Néhány tucat szerzetes élt ott eleinte, majd világi értelmiségieket is képeztek, 100 év elteltével pedig körülbelül 80 kötetet tartalmazott a könyvtára. Az első írásos emlék 1055-ből, I. András korából datálódik, mely nem más, mint a tihanyi bencés apátság alapítólevele, ami azt bizonyítja, hogy már le tudták írni a beszélt magyar nyelvet latin betűkkel. A 12. század végén fontos mozzanat volt, hogy III. Béla kulturális központot, kancelláriát hozott létre Esztergomban, ahol Anonymus (P. mester) is dolgozott. Ebből a korból származik ugyanakkor az első összefüggő magyar nyelvemlék is, a 26 soros Halotti beszéd és könyörgés. Az első teljes magyar nyelvű lírai költemény, az Ómagyar Mária-siralom pedig a 13. század végén keletkezett.
Egyetemek
Miközben Nyugat-Európában már léteztek, Magyarországon hosszú időn keresztül nem voltak egyetemek. Az elsőt 1367-ben Nagy Lajos alapította Pécsen, majd Zsigmond király tette ugyanezt 1395-ben Óbudán, később Mátyás király 1476-ban Pozsonyban (ennek Vitéz János volt a rektora), de ezek nem tudni milyen okok miatt, de csak rövid ideig működtek. Ebből a korból feltétlenül említést érdemel Mátyás könyvtára, mely fénykorában több mint 2000 kötetet számlált, a Corvinákból azonban sajnos nagyon kevés maradt meg. 1473-ban Budán is megkezdte működését az első nyomda, Hess András vezetése alatt, és ekkor, vagyis a 15. század végén látott napvilágot az első nyomtatott kiadvány a magyarok addigi történelméről, a Budai krónika. A szabad királyi és a mezővárosokban körülbelül 150 iskola működött, ahol papok, igricek, az egyházból kilépett személyek tanítottak vallásos szemléletet, latint és elsősorban olvasást.
Az anyanyelvi kultúra elterjedésében a reformáció hozott nagy változást, az első magyar nyelvű könyvek a 16. század közepén, 1541-ben és 1559-ben jelentek meg, 1590-ben pedig eredetileg 700-800 példányban a Vizsolyi Biblia. Említeni kell Johannes Honterus brassói és a szintén német származású Heltai Gáspár kolozsvári nyomdáját. A protestáns felekezetek is közép- és felső intézményeket kezdtek el alapítani: református kollégiumok működtek Pápán, Sárospatakon, Debrecenben és Erdélyben, unitárius kollégium Kolozsváron, valamint lutheránus líceum Brassóban, Nagyszebenben és Pozsonyban. A királyi Magyarországon a katolikus oktatás a jezsuitáknak köszönhetően újult meg, akik az ellenreformáció élharcosai voltak. Báthory István támogatásával 1581-ben létrejön a negyedik egyetem, azonban ez is rövid időn belül megszűnt. Pompás volt Bethlen Gábor fejedelem könyvtára, de ebből sajnos egyetlenegy példány se maradt. Egyetempótlóként 1622-ben Gyulafehérváron kezd el működni egy kollégium. Az első olyan egyetem, amely azóta folyamatosan működik, Pázmány Péter nevéhez fűződik: 1635 – Nagyszombat, napjainkban Budapesten, mint ELTE.
Felvilágosodás
A következő nagy lépés a felvilágosodás volt. 1746-ban Mária Terézia Bécsben megalapította a ma is létező Thereziánumot, 1763-ban pedig létrehozta a selmecbányai bányászati és erdészeti akadémiát. Az oktatási reformokat 1777-ben a Ratio Educationis koronázta meg.
A 19. század első felében a magyar nyelv megújulása, fejlődése adott lendületet a közművelődésnek. Nemcsak a romantikus magyar irodalom teremtődött meg, de a népies művek első darabjai is megjelentek. Jellemző, hogy míg 1800-ban 115 művet adtak ki, addig 1848-ban már közel 800-at, és a latin nyelvi kultúrát a magyar és a német váltotta fel. A neoabszolutizmus korát negatív jelzőkkel szoktuk illetni, de valójában támogatta, fenntartotta a polgári átalakulás főbb vívmányait, Graf Leopold von Thun oktatási reformja 1945-ig hatott.
Egy újabb változást a dualizmus hozott, köszönhetően báró Eötvös József és Trefort Ágoston erőfeszítéseinek. Megnőtt a népiskolák száma, fejlődtek a középiskolák, hangsúlyt fektettek az elitképzésre. 1872-ben magyar nyelvű tudományegyetemet alapítottak Kolozsváron, 1871-72-ben a magyar fővárosban műszaki egyetem kezdte meg működését.
A 20. században
A Horthy-korszak kiemelkedő szakemberei Klebensberg Kunó és Hóman Bálint voltak, és Magyarországon oktatásra arányosan soha annyit nem költöttek, mint a két világháború közti békeidőben. A nemzeti, vallásos ideológiai tanítást 1945-ben az internacionalista szemlélet váltotta. Az egyházi iskolákat államosították, a latint és a németet szinte teljesen kiiktatták az orosz nyelv javára, és strukturálisan is módosult az oktatási rendszer. Újabb változást 1990 hozott, és jelenleg egy hibrid oktatási rendszer van érvényben, „ami hungarikum és a maga nemében páratlan”. Kormányoktól függetlenül, az utóbbi 25 év módszerei nem voltak hatékonyak, a felnövekvő generáció nyelvi tudása és problémamegoldó képessége romlott a nemzetközi felmérések alapján- magyarázta a meghívott. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
Csütörtök este folytatódott a Bihar Megyei RMDSZ által életre hívott Szacsvay Akadémia modulja. Romsics Ignác professzor, az egri Eszterházy Károly Egyetem oktatója, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tartott előadást, Tanítás, tanulás és iskolák címmel.
Az Ady Endre Középiskola egyik osztálytermében megjelent érdeklődőket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.
Expozéjában Romsics Ignác történészprofesszor több részre korszakolva követte nyomon a tanítás, a tanulás, az írás és az olvasás alakulását a magyar történelemben, egészen napjainkig. Arra hívta fel a figyelmet: a sztyeppéken élő (fél)nomád ősmagyarokról semmilyen megörökített információnk nincs arról, hogy miként kommunikáltak egymással, vagy a Fennvalóval. A honfoglalás korából a mai Magyarország területén egyetlen eddig ismert jel maradt fenn, a homoknégyhalomi rovásírás. Amikor aztán később az eleink a Nyugat felé orientálódtak, a rovásírásos kultúrát felváltotta a latin betűs kultúra elterjedése, melynek első nagy központja a pannonhalmi apátság volt, mely Géza fejedelem idejében kezdett el épülni. Néhány tucat szerzetes élt ott eleinte, majd világi értelmiségieket is képeztek, 100 év elteltével pedig körülbelül 80 kötetet tartalmazott a könyvtára. Az első írásos emlék 1055-ből, I. András korából datálódik, mely nem más, mint a tihanyi bencés apátság alapítólevele, ami azt bizonyítja, hogy már le tudták írni a beszélt magyar nyelvet latin betűkkel. A 12. század végén fontos mozzanat volt, hogy III. Béla kulturális központot, kancelláriát hozott létre Esztergomban, ahol Anonymus (P. mester) is dolgozott. Ebből a korból származik ugyanakkor az első összefüggő magyar nyelvemlék is, a 26 soros Halotti beszéd és könyörgés. Az első teljes magyar nyelvű lírai költemény, az Ómagyar Mária-siralom pedig a 13. század végén keletkezett.
Egyetemek
Miközben Nyugat-Európában már léteztek, Magyarországon hosszú időn keresztül nem voltak egyetemek. Az elsőt 1367-ben Nagy Lajos alapította Pécsen, majd Zsigmond király tette ugyanezt 1395-ben Óbudán, később Mátyás király 1476-ban Pozsonyban (ennek Vitéz János volt a rektora), de ezek nem tudni milyen okok miatt, de csak rövid ideig működtek. Ebből a korból feltétlenül említést érdemel Mátyás könyvtára, mely fénykorában több mint 2000 kötetet számlált, a Corvinákból azonban sajnos nagyon kevés maradt meg. 1473-ban Budán is megkezdte működését az első nyomda, Hess András vezetése alatt, és ekkor, vagyis a 15. század végén látott napvilágot az első nyomtatott kiadvány a magyarok addigi történelméről, a Budai krónika. A szabad királyi és a mezővárosokban körülbelül 150 iskola működött, ahol papok, igricek, az egyházból kilépett személyek tanítottak vallásos szemléletet, latint és elsősorban olvasást.
Az anyanyelvi kultúra elterjedésében a reformáció hozott nagy változást, az első magyar nyelvű könyvek a 16. század közepén, 1541-ben és 1559-ben jelentek meg, 1590-ben pedig eredetileg 700-800 példányban a Vizsolyi Biblia. Említeni kell Johannes Honterus brassói és a szintén német származású Heltai Gáspár kolozsvári nyomdáját. A protestáns felekezetek is közép- és felső intézményeket kezdtek el alapítani: református kollégiumok működtek Pápán, Sárospatakon, Debrecenben és Erdélyben, unitárius kollégium Kolozsváron, valamint lutheránus líceum Brassóban, Nagyszebenben és Pozsonyban. A királyi Magyarországon a katolikus oktatás a jezsuitáknak köszönhetően újult meg, akik az ellenreformáció élharcosai voltak. Báthory István támogatásával 1581-ben létrejön a negyedik egyetem, azonban ez is rövid időn belül megszűnt. Pompás volt Bethlen Gábor fejedelem könyvtára, de ebből sajnos egyetlenegy példány se maradt. Egyetempótlóként 1622-ben Gyulafehérváron kezd el működni egy kollégium. Az első olyan egyetem, amely azóta folyamatosan működik, Pázmány Péter nevéhez fűződik: 1635 – Nagyszombat, napjainkban Budapesten, mint ELTE.
Felvilágosodás
A következő nagy lépés a felvilágosodás volt. 1746-ban Mária Terézia Bécsben megalapította a ma is létező Thereziánumot, 1763-ban pedig létrehozta a selmecbányai bányászati és erdészeti akadémiát. Az oktatási reformokat 1777-ben a Ratio Educationis koronázta meg.
A 19. század első felében a magyar nyelv megújulása, fejlődése adott lendületet a közművelődésnek. Nemcsak a romantikus magyar irodalom teremtődött meg, de a népies művek első darabjai is megjelentek. Jellemző, hogy míg 1800-ban 115 művet adtak ki, addig 1848-ban már közel 800-at, és a latin nyelvi kultúrát a magyar és a német váltotta fel. A neoabszolutizmus korát negatív jelzőkkel szoktuk illetni, de valójában támogatta, fenntartotta a polgári átalakulás főbb vívmányait, Graf Leopold von Thun oktatási reformja 1945-ig hatott.
Egy újabb változást a dualizmus hozott, köszönhetően báró Eötvös József és Trefort Ágoston erőfeszítéseinek. Megnőtt a népiskolák száma, fejlődtek a középiskolák, hangsúlyt fektettek az elitképzésre. 1872-ben magyar nyelvű tudományegyetemet alapítottak Kolozsváron, 1871-72-ben a magyar fővárosban műszaki egyetem kezdte meg működését.
A 20. században
A Horthy-korszak kiemelkedő szakemberei Klebensberg Kunó és Hóman Bálint voltak, és Magyarországon oktatásra arányosan soha annyit nem költöttek, mint a két világháború közti békeidőben. A nemzeti, vallásos ideológiai tanítást 1945-ben az internacionalista szemlélet váltotta. Az egyházi iskolákat államosították, a latint és a németet szinte teljesen kiiktatták az orosz nyelv javára, és strukturálisan is módosult az oktatási rendszer. Újabb változást 1990 hozott, és jelenleg egy hibrid oktatási rendszer van érvényben, „ami hungarikum és a maga nemében páratlan”. Kormányoktól függetlenül, az utóbbi 25 év módszerei nem voltak hatékonyak, a felnövekvő generáció nyelvi tudása és problémamegoldó képessége romlott a nemzetközi felmérések alapján- magyarázta a meghívott. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
2017. október 27.
Tőkés László: Ukrajna ultranacionalista törvényhozatalba fogott
Geopolitikai fontosságának tudatában Ukrajna olyan ultranacionalista törvényhozatalba fogott, amelynek csak az első kirívó darabja az oktatási törvény – jelentette ki Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő Strasbourgban tegnap.
Tőkés László tájékoztatása szerint mások mellett Johannes Hahn európai szomszédságpolitikáért és a csatlakozási tárgyalásokért felelős biztossal folytatott megbeszélésén hangsúlyozta, hogy a nemzeti kisebbségeket – köztük a magyarokat, románokat, bolgárokat és lengyeleket – végletes módon diszkrimináló új ukrán oktatási törvényt más rendelkezések is követni fogják. A képviselő Magyarország és Románia nevében arra kérte a biztost, hogy az unió vesse latba minden befolyását a nacionalista irányba elhajló ország feltartóztatása érdekében.
Válaszában Johannes Hahn elmondta, hogy előzőleg az oktatási törvény életbe léptetésének elhalasztását tanácsolta Ukrajnának mindaddig, amíg a Velencei Bizottság véleményezése meg nem születik. Talán az uniós gazdasági támogatások feltételekhez való kapcsolásával lehetne eredményt elérni a keleti szomszédság országai esetében – tolmácsolta Johannes Hahn szavait a néppárti képviselő. Tőkés László arról is tájékoztatott, hogy Sandra Kalniete lettországi EP-képviselő a megbeszélésen bejelentette, hogy Ukrajna oktatási miniszterét rövidesen meghallgatja az EP Külügyi Bizottsága az oktatási törvényről.
Az ukrán Legfelsőbb Tanács szeptember elején szavazta meg az új oktatási törvényt, mely az óvodai és az általános iskolák szintjére korlátozza a nemzeti kisebbségek anyanyelvén történő oktatását, a középiskolai és felsőoktatás nyelvévé kizárólag az ukránt teszi. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Geopolitikai fontosságának tudatában Ukrajna olyan ultranacionalista törvényhozatalba fogott, amelynek csak az első kirívó darabja az oktatási törvény – jelentette ki Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő Strasbourgban tegnap.
Tőkés László tájékoztatása szerint mások mellett Johannes Hahn európai szomszédságpolitikáért és a csatlakozási tárgyalásokért felelős biztossal folytatott megbeszélésén hangsúlyozta, hogy a nemzeti kisebbségeket – köztük a magyarokat, románokat, bolgárokat és lengyeleket – végletes módon diszkrimináló új ukrán oktatási törvényt más rendelkezések is követni fogják. A képviselő Magyarország és Románia nevében arra kérte a biztost, hogy az unió vesse latba minden befolyását a nacionalista irányba elhajló ország feltartóztatása érdekében.
Válaszában Johannes Hahn elmondta, hogy előzőleg az oktatási törvény életbe léptetésének elhalasztását tanácsolta Ukrajnának mindaddig, amíg a Velencei Bizottság véleményezése meg nem születik. Talán az uniós gazdasági támogatások feltételekhez való kapcsolásával lehetne eredményt elérni a keleti szomszédság országai esetében – tolmácsolta Johannes Hahn szavait a néppárti képviselő. Tőkés László arról is tájékoztatott, hogy Sandra Kalniete lettországi EP-képviselő a megbeszélésen bejelentette, hogy Ukrajna oktatási miniszterét rövidesen meghallgatja az EP Külügyi Bizottsága az oktatási törvényről.
Az ukrán Legfelsőbb Tanács szeptember elején szavazta meg az új oktatási törvényt, mely az óvodai és az általános iskolák szintjére korlátozza a nemzeti kisebbségek anyanyelvén történő oktatását, a középiskolai és felsőoktatás nyelvévé kizárólag az ukránt teszi. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. november 10.
Az évfordulós szerzőkre összpontosít az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Ahol a múlt és a jövő a mottója a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárnak, amelyet november 16. és 19. között tartanak, és amely a szervezők ígérete szerint nagyon színes és színvonalas lesz. A rendezvénynek ez alkalommal is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ad otthont.
Az évfordulós szerzők közül a 120 éve született Tamási Áron és a 90 éve született Sütő András nevét viselik idén a színház előcsarnokában berendezett kisebb termek, de megemlékeznek Szőcs Kálmánról, Székely Jánosról és Aranka Györgyről is a vásárhelyiek közül, illetve a 132 éve született Kassák Lajosról, vagy Ady Endréről is, akinek 140 éves évfordulója van az idén.
Bár a hivatalos megnyitót november 16-án, csütörtök délelőtt 10 órakor tartják a Színház-téren, a könyvszemlének lesz egy úgynevezett nulladik napja is. November 15-én, szerda este 7 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében Király István rendezésében tartják a Lelkemben gyermekkórusok – Szőcs Kálmán emlékestet, Sebestyén Aba és Tóth Jess közreműködésével. Szőcs Kálmán 75 éve született Marosvásárhelyen, költőként az első Forrás-nemzedékhez tartozott, első versei 1962-ben jelentek meg az Utunkban. A magánytól való félelem, a világ rosszaságának, a közelállók elmúlásának elsiratása, az önvád, a boldogtalan szerelem, a sértett, meg nem értett ember verseinek témája.
Ahogy korábban már írtunk róla, a szervezők az „ahol a múlt és a jövő...” mottóval elsősorban arra utalnak, hogy Marosvásárhelyen számos jeles szerző élt és él, az idén több évfordulóra is emlékezhetünk, ezeket az írókat és költőket pedig szeretnék, ha a fiatal nemzedék is megismerné.
Tehát a múlt találkozik a jövővel, a könyvvásár résztvevői találkozhatnak a múlt nagyjai mellett a jelenlegiekkel is. A csütörtök délelőtti megnyitót követően fél 10-től a Dedikálósarokban Gálfalvi György: Beszélgetéseink című, az Antológia Kiadó gondozásában megjelent kötetével kezdődnek a dedikálások. Ugyanabban az időpontban a klubteremben Szabó Róbert Csaba: Vajon Nagyi és az aranyásók című, a Gutenberg Kiadónál megjelent könyve kapcsán a szerzővel és az illusztrátorral, Orosz Annabellával Burus János Botond szerkesztő és Makkai Kinga, a Gyermekklub házigazdája beszélget. A kisteremben a Jelenkor Kiadó szervezésében versmatiné kezdődik fél 10-kor – Kemény Zsófi, Peer Krisztián és Térey János olvas fel verseiből. Délelőtt 11-tól a Bolyai Farkas Gimnáziumban a Mentor Könyvek Kiadó író-olvasó találkozót szervez, ahol Soós István: Cincen Ficc – egy kisegér kalandos utazásai című kötetéről a szerzővel Pop Ágnes tanítónő beszélget. Demény Péter: Városi állatok című kötetét a színház klubtermében mutatja be Makkai Kinga, fél 2-től ugyanott Szőcs Margit: Az összecsukható nagymama című kötet szerzőjével és Kürti Andreával, a kötet illusztrátorával Burus János Botond szerkesztő beszélget. November 16-án, csütörtök délben fél 1-kor a színház irodalmi kávéházában kiállítás nyílik Szélcitera címmel. Kürti Andrea gyermekkönyv-illusztrációiból – Lackfi János: Kutyából szalonna, László Noémi: Bodzabél, Szőcs Margit: Az összecsukható nagymama – rendezett tárlatot Szabó Róbert Csaba nyitja meg.
A kiemelt programok között szerepel a csütörtök délután 5 órakor kezdődő Jelenkor Kiadó szerzőinek estje – A hely varázsa címmel, amelynek meghívottjai: Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Térey János. Az est házigazdája Nagy Boglárka, a Jelenkor Kiadó főszerkesztője. A helyszín a színház kisterme. Este 7 órától kezdődik a nagyteremben a Shakespeare’s Sonnets & Songs című, a WH együttes és Nádasdy Ádám koncertje a A K & KaArt produkciós iroda szervezésében.
November 17-én, péntek délután 5 órakor a kisteremben A mai magyar női próza címmel tartanak kerekasztal-beszélgetést Király Kinga Júlia, Márton Evelin, Selyem Zsuzsa, Szeifert Natália részvételével. Az est házigazdája Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője. Este 7 órától a nagyteremben a Kolozsvári Állami Magyar Színház vendégelőadása látható: W. Shakespeare: Julius Caesar, Silviu Purcărete rendezésében.
November 18-án, szombaton délután 5 órától a színház kistermében a Költők Kerekasztala: Arany János ma című rendezvény meghívottja: Demény Péter, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Lackfi János, László Noémi, Lövétei Lázár László, Markó Béla – akikkel Mészáros Sándor beszélget.
A Kaláka együttes és Lackfi János koncertje – Arany János-est szintén november 18-án, szombaton lesz, 19 órától a nagyteremben a K & KaArt produkciós iroda szervezésében. Antal Erika / Székelyhon.ro
Ahol a múlt és a jövő a mottója a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárnak, amelyet november 16. és 19. között tartanak, és amely a szervezők ígérete szerint nagyon színes és színvonalas lesz. A rendezvénynek ez alkalommal is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ad otthont.
Az évfordulós szerzők közül a 120 éve született Tamási Áron és a 90 éve született Sütő András nevét viselik idén a színház előcsarnokában berendezett kisebb termek, de megemlékeznek Szőcs Kálmánról, Székely Jánosról és Aranka Györgyről is a vásárhelyiek közül, illetve a 132 éve született Kassák Lajosról, vagy Ady Endréről is, akinek 140 éves évfordulója van az idén.
Bár a hivatalos megnyitót november 16-án, csütörtök délelőtt 10 órakor tartják a Színház-téren, a könyvszemlének lesz egy úgynevezett nulladik napja is. November 15-én, szerda este 7 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében Király István rendezésében tartják a Lelkemben gyermekkórusok – Szőcs Kálmán emlékestet, Sebestyén Aba és Tóth Jess közreműködésével. Szőcs Kálmán 75 éve született Marosvásárhelyen, költőként az első Forrás-nemzedékhez tartozott, első versei 1962-ben jelentek meg az Utunkban. A magánytól való félelem, a világ rosszaságának, a közelállók elmúlásának elsiratása, az önvád, a boldogtalan szerelem, a sértett, meg nem értett ember verseinek témája.
Ahogy korábban már írtunk róla, a szervezők az „ahol a múlt és a jövő...” mottóval elsősorban arra utalnak, hogy Marosvásárhelyen számos jeles szerző élt és él, az idén több évfordulóra is emlékezhetünk, ezeket az írókat és költőket pedig szeretnék, ha a fiatal nemzedék is megismerné.
Tehát a múlt találkozik a jövővel, a könyvvásár résztvevői találkozhatnak a múlt nagyjai mellett a jelenlegiekkel is. A csütörtök délelőtti megnyitót követően fél 10-től a Dedikálósarokban Gálfalvi György: Beszélgetéseink című, az Antológia Kiadó gondozásában megjelent kötetével kezdődnek a dedikálások. Ugyanabban az időpontban a klubteremben Szabó Róbert Csaba: Vajon Nagyi és az aranyásók című, a Gutenberg Kiadónál megjelent könyve kapcsán a szerzővel és az illusztrátorral, Orosz Annabellával Burus János Botond szerkesztő és Makkai Kinga, a Gyermekklub házigazdája beszélget. A kisteremben a Jelenkor Kiadó szervezésében versmatiné kezdődik fél 10-kor – Kemény Zsófi, Peer Krisztián és Térey János olvas fel verseiből. Délelőtt 11-tól a Bolyai Farkas Gimnáziumban a Mentor Könyvek Kiadó író-olvasó találkozót szervez, ahol Soós István: Cincen Ficc – egy kisegér kalandos utazásai című kötetéről a szerzővel Pop Ágnes tanítónő beszélget. Demény Péter: Városi állatok című kötetét a színház klubtermében mutatja be Makkai Kinga, fél 2-től ugyanott Szőcs Margit: Az összecsukható nagymama című kötet szerzőjével és Kürti Andreával, a kötet illusztrátorával Burus János Botond szerkesztő beszélget. November 16-án, csütörtök délben fél 1-kor a színház irodalmi kávéházában kiállítás nyílik Szélcitera címmel. Kürti Andrea gyermekkönyv-illusztrációiból – Lackfi János: Kutyából szalonna, László Noémi: Bodzabél, Szőcs Margit: Az összecsukható nagymama – rendezett tárlatot Szabó Róbert Csaba nyitja meg.
A kiemelt programok között szerepel a csütörtök délután 5 órakor kezdődő Jelenkor Kiadó szerzőinek estje – A hely varázsa címmel, amelynek meghívottjai: Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Térey János. Az est házigazdája Nagy Boglárka, a Jelenkor Kiadó főszerkesztője. A helyszín a színház kisterme. Este 7 órától kezdődik a nagyteremben a Shakespeare’s Sonnets & Songs című, a WH együttes és Nádasdy Ádám koncertje a A K & KaArt produkciós iroda szervezésében.
November 17-én, péntek délután 5 órakor a kisteremben A mai magyar női próza címmel tartanak kerekasztal-beszélgetést Király Kinga Júlia, Márton Evelin, Selyem Zsuzsa, Szeifert Natália részvételével. Az est házigazdája Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője. Este 7 órától a nagyteremben a Kolozsvári Állami Magyar Színház vendégelőadása látható: W. Shakespeare: Julius Caesar, Silviu Purcărete rendezésében.
November 18-án, szombaton délután 5 órától a színház kistermében a Költők Kerekasztala: Arany János ma című rendezvény meghívottja: Demény Péter, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Lackfi János, László Noémi, Lövétei Lázár László, Markó Béla – akikkel Mészáros Sándor beszélget.
A Kaláka együttes és Lackfi János koncertje – Arany János-est szintén november 18-án, szombaton lesz, 19 órától a nagyteremben a K & KaArt produkciós iroda szervezésében. Antal Erika / Székelyhon.ro
2017. november 17.
Nyílik a világ ajtaja
Megkezdődött a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Idén is fiatal hangok, ezúttal marosvásárhelyi slammerek nyitották meg a novemberi könyvünnepet. Csütörtök délelőtt az írott szó felnőtt pártfogói – alkotók és olvasók – gyülekeztek a Színház téren, a keresetlen szavak, szép és frappáns mai gondolatok rövid performance-ának vége felé viszont már az első diákcsapat is megérkezett.
– Ha senki más nem akarja, akkor megnyitom én a könyvvásárt – lépett pár perccel 10 óra után Szász Z. Zsolt, az első slampoéta a közönség elé, azzal pörögni is kezdett a különleges szöveg, amelynek első soraiban egy tegnapi álom fogalmazódott meg, majd egymás után villantak fel az évfordulós szerzők nevei, elsőként Sütő Andrásé, majd Tamásié – „nem helyes, hogy az Énekesmadár hangja hamis”–, később Áprily Lajosé „Áprilyban már nem virágoznak a fák”, hogy aztán az alkotó eljusson a végső felismerésekig: „a világ megy, a szöveg marad (…), a kultúrának, mint egy városnak, meg kell épülnie”.
Másodikként Farczádi Róbert kívánt a lakatlan szigeten kikötőnek költő útitársává szegődni és „Aranyos” lenni, végül Vass Mártoné volt a szó, aki alkotása végére az idei könyvvásár szlogenjét is „becsempészte”: „már nyílik a világ ajtaja a múltba, hogy mi, a jövő besétáljunk rajta”. A következő pillanatban Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh vezetője kimondta a varázsmondatot: szabad a vásár.
Az egyre növekvő tömeg a megszokott forgatókönyv szerint a klasszikus zene dallamaira vette birtokba a színház előcsarnokában készen várakozó könyvbirodalmat. Az érkezőket az idei vásár egyik újdonságával, a színes, tartalmas Vásárlappal ajándékozta meg a bejáratnál a szervezőcsapat. A részletes könyvvásári program mellett könyvajánlókat, szerzőkkel készült interjúkat és más, a gutenbergi világhoz kapcsolódó írásokat tartalmazó kiadvány elkészítését a szervezők jövőre is tervbe vették, hagyományt szándékoznak belőle teremteni – tudtuk meg Szepessy Elődtől, a társszervező Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetőjétől, aki a vásár megújult, a korábbinál áttekinthetőbb honlapjára is felhívta a figyelmünket.
Mitől Vajon a nagyi?
A vásári hangulat a megnyitó utáni percekben már átjárta a színház előcsarnokát. Egyre-másra érkeztek a kisiskolás osztályok, fiatal és idősebb könyvbarátok találkoztak egymással egy-egy standnál, néhol pedig a keresett olvasnivalók listái is előkerültek. Tudatos és a sodródás szabadságát választó látogatók kavarodtak a térben (előbbi kategóriából volt, aki zenélő meséskönyvet keresett, mások telefonon kérdeztek rá, hogy valóban a kért könyvet tartják-e a kezükben). Közben az első dedikálást is bejelentették, a Kisteremben a Jelenkor Kiadó versmatinéjára várták az érdeklődőket, a Klubteremben pedig elkezdődött az első közönségtalálkozó.
Szabó Róbert Csaba Vajon Nagyi és az aranyásók című meseregényéhez a Művészeti Líceum és a Dacia Általános Iskola egy-egy osztályának a szerző, illetve Orosz Annabella illusztrátor és a könyv szerkesztője, Burus János Botond hozta meg a kedvét. Orosz Annabella különleges rajztechnikájáról, a számítógép képernyőjén születő, de ecsettel készült alkotások benyomását keltő képekről mesélt a gyermekeknek, Szabó Róbert Csaba pedig azt is elárulta, hogy az alkotás időszakában rendszerint annyira benne van a történetben, hogy amikor éppen nem ír, akkor is gyakran arra gondol, hogy vajon mit csinálnak éppen a szereplői. Később az is kiderült, hogy miről szól a történet, és miért hívják a nagyit Vajonnak.
Csütörtök délelőtt huszonharmadjára kezdődött el a könyvek ünnepe. Vadonatúj kiadványok, irodalmi, színházi és zenei események között csapongunk majd mi, marosvásárhelyiek az elkövetkező napokban, egészen vasárnap kora délutánig. A vásár 41 standján 62 kiadó kínálata várja az olvasás szerelmeseit, akik körülbelül 9000 címből válogathatnak. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)
Megkezdődött a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Idén is fiatal hangok, ezúttal marosvásárhelyi slammerek nyitották meg a novemberi könyvünnepet. Csütörtök délelőtt az írott szó felnőtt pártfogói – alkotók és olvasók – gyülekeztek a Színház téren, a keresetlen szavak, szép és frappáns mai gondolatok rövid performance-ának vége felé viszont már az első diákcsapat is megérkezett.
– Ha senki más nem akarja, akkor megnyitom én a könyvvásárt – lépett pár perccel 10 óra után Szász Z. Zsolt, az első slampoéta a közönség elé, azzal pörögni is kezdett a különleges szöveg, amelynek első soraiban egy tegnapi álom fogalmazódott meg, majd egymás után villantak fel az évfordulós szerzők nevei, elsőként Sütő Andrásé, majd Tamásié – „nem helyes, hogy az Énekesmadár hangja hamis”–, később Áprily Lajosé „Áprilyban már nem virágoznak a fák”, hogy aztán az alkotó eljusson a végső felismerésekig: „a világ megy, a szöveg marad (…), a kultúrának, mint egy városnak, meg kell épülnie”.
Másodikként Farczádi Róbert kívánt a lakatlan szigeten kikötőnek költő útitársává szegődni és „Aranyos” lenni, végül Vass Mártoné volt a szó, aki alkotása végére az idei könyvvásár szlogenjét is „becsempészte”: „már nyílik a világ ajtaja a múltba, hogy mi, a jövő besétáljunk rajta”. A következő pillanatban Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh vezetője kimondta a varázsmondatot: szabad a vásár.
Az egyre növekvő tömeg a megszokott forgatókönyv szerint a klasszikus zene dallamaira vette birtokba a színház előcsarnokában készen várakozó könyvbirodalmat. Az érkezőket az idei vásár egyik újdonságával, a színes, tartalmas Vásárlappal ajándékozta meg a bejáratnál a szervezőcsapat. A részletes könyvvásári program mellett könyvajánlókat, szerzőkkel készült interjúkat és más, a gutenbergi világhoz kapcsolódó írásokat tartalmazó kiadvány elkészítését a szervezők jövőre is tervbe vették, hagyományt szándékoznak belőle teremteni – tudtuk meg Szepessy Elődtől, a társszervező Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetőjétől, aki a vásár megújult, a korábbinál áttekinthetőbb honlapjára is felhívta a figyelmünket.
Mitől Vajon a nagyi?
A vásári hangulat a megnyitó utáni percekben már átjárta a színház előcsarnokát. Egyre-másra érkeztek a kisiskolás osztályok, fiatal és idősebb könyvbarátok találkoztak egymással egy-egy standnál, néhol pedig a keresett olvasnivalók listái is előkerültek. Tudatos és a sodródás szabadságát választó látogatók kavarodtak a térben (előbbi kategóriából volt, aki zenélő meséskönyvet keresett, mások telefonon kérdeztek rá, hogy valóban a kért könyvet tartják-e a kezükben). Közben az első dedikálást is bejelentették, a Kisteremben a Jelenkor Kiadó versmatinéjára várták az érdeklődőket, a Klubteremben pedig elkezdődött az első közönségtalálkozó.
Szabó Róbert Csaba Vajon Nagyi és az aranyásók című meseregényéhez a Művészeti Líceum és a Dacia Általános Iskola egy-egy osztályának a szerző, illetve Orosz Annabella illusztrátor és a könyv szerkesztője, Burus János Botond hozta meg a kedvét. Orosz Annabella különleges rajztechnikájáról, a számítógép képernyőjén születő, de ecsettel készült alkotások benyomását keltő képekről mesélt a gyermekeknek, Szabó Róbert Csaba pedig azt is elárulta, hogy az alkotás időszakában rendszerint annyira benne van a történetben, hogy amikor éppen nem ír, akkor is gyakran arra gondol, hogy vajon mit csinálnak éppen a szereplői. Később az is kiderült, hogy miről szól a történet, és miért hívják a nagyit Vajonnak.
Csütörtök délelőtt huszonharmadjára kezdődött el a könyvek ünnepe. Vadonatúj kiadványok, irodalmi, színházi és zenei események között csapongunk majd mi, marosvásárhelyiek az elkövetkező napokban, egészen vasárnap kora délutánig. A vásár 41 standján 62 kiadó kínálata várja az olvasás szerelmeseit, akik körülbelül 9000 címből válogathatnak. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)
2017. november 18.
Györffi Kálmán: Válogatott novellák
Vajon a tizenévesek miért örülnek jobban azoknak az íróknak-költőknek, akiket „csak úgy”, mintegy mellékesen, a magyarórákat széles ívben elkerülve fedeznek fel maguknak? A választ nem tudom, de középiskolás koromban, az 1980-as évek végén nekem is volt legalább két ilyen olvasmányélményem: Sütő István én, Dániel című verseskötete, illetve Györffi Kálmán Johannes című hosszú novellája a Mézízű napjainkból. Sütő István verseiből tíz év múlva államvizsga-dolgozatot írtam a kolozsvári BBTE bölcsészkarán, Györffi Kálmán novelláiból pedig, íme, egy vékonyka kötetre valót válogattam a Székely Könyvtár sorozatba. A kör bezárult, mondhatnám elégedetten, csakhogy ifjúkorom nagy kedvence, a Johannes most hiányzik a válogatásból. Milyen szempontok szerint válogattam ki tehát mindössze 7 darab novellát a Györffi-írásokból?
Általában lenni szokott valami a levegőben, amit okos emberek, jobb szó híján, „korszellem”-nek neveznek, s amivel meg is magyarázzák, hogy egymástól távol alkotó, egymásról mit sem sejtő írók miért kerülnek egymás mellé egy-egy olvasó fejében. Itt és most mindössze három könyvcímet említek: 1973-ban jelent meg Györffi Kálmán első kötete, a Csendes hétköznapok, 1975-ben Hajnóczy Péter A fűtő című első kötete, illetve 1976-ban az amerikai Raymond Carver első igazi kötete, a Will You Please Be Quiet, Please? Ma már tudjuk, hogy azokban az években főleg a metafikciónak, a szövegirodalomnak volt „konjunktúrája” a világirodalomban, de azt is tudjuk, hogy minden csoda három napig tart, s a „történet”, az „elbeszélés” (legyen bármennyire minimális) előbb-utóbb megtalálja a maga olvasóját.
De a történeten kívül mi a közös ebben a három szerzőben? Nos, mintha ugyanaz az életszagúság, életközelség lenne jellemző mindegyikükre (legalábbis szerintem): csendes (vagy ironikusabban: mézízű) napokról, teljesen hétköznapi emberekről írnak, jóformán ugyanazon az objektív, szenvtelen, tárgyiasan leltározó nyelven. Aztán: nem tudom, miért, de az itt olvasható Györffi-novellákról (a már említett kortársakon kívül) nekem folyton Csehov semmi-történetei, nagy magányosai jutottak eszembe. Mert miről is ír Györffi Kálmán? Megszületünk, gyerekek vagyunk, néha szeretnénk megszökni egy másik, sokkal szebb világba (Integetsz majd a túlsó partról), majd lassan felnövünk, szerelmesek leszünk (Mézízű napjaink), családot alapítunk, aztán vagy szétesik a család (Elrohanásaim), vagy együtt maradunk (Csendes hétköznapok), de ebben sincs semmi köszönet, hiszen így is, úgy is egyedül vagyunk (Játékaim, Nagytakarítás).
„…reggel felkelek, veszem a cipőmet, hogy felhúzzam, kimászik belőle egy marokra való svábbogár, délben hazamegyek, az asztalon nyüzsögnek a svábbogarak, este bemegyek a fürdőszobába, és megengedem a csapot, hogy megfürödjek, hörög a csap, kövér svábbogarakat pottanyt ki magából, nézem, ahogy lassan telik a kád ezekkel a páncélos hátú, fekete bogarakkal, levetkőzöm és elzárom a csapot, benyúlok a kádba, felkavarom őket, és csendesen belefekszem. Hát ez a magány” – olvashatjuk Györffi Kálmán Az otromba férfiak magányossága című hosszú novellájában (amelyre amúgy maga a szerző hívta föl a figyelmemet, s amelyik most jelenik meg kötetben először!).
Vigasztalan világ-e Györffi Kálmán prózájának világa? Szívesen válaszolnám, hogy csak annyira, mint Csehov (vagy Carver, vagy Hajnóczy) világa, de ezzel nem mondanék semmit. Inkább arra kérem a T. Olvasót, hogy – miután elolvasta ezt a Györffi-kötetet – mutasson nekem egy... nem, nem egy igaz embert, hanem egy olyan világot, ahol nem vagyunk menthetetlenül egyedül, „egyedül, akár a sarki fény”… Lövétei Lázár László / Népújság (Marosvásárhely)
Vajon a tizenévesek miért örülnek jobban azoknak az íróknak-költőknek, akiket „csak úgy”, mintegy mellékesen, a magyarórákat széles ívben elkerülve fedeznek fel maguknak? A választ nem tudom, de középiskolás koromban, az 1980-as évek végén nekem is volt legalább két ilyen olvasmányélményem: Sütő István én, Dániel című verseskötete, illetve Györffi Kálmán Johannes című hosszú novellája a Mézízű napjainkból. Sütő István verseiből tíz év múlva államvizsga-dolgozatot írtam a kolozsvári BBTE bölcsészkarán, Györffi Kálmán novelláiból pedig, íme, egy vékonyka kötetre valót válogattam a Székely Könyvtár sorozatba. A kör bezárult, mondhatnám elégedetten, csakhogy ifjúkorom nagy kedvence, a Johannes most hiányzik a válogatásból. Milyen szempontok szerint válogattam ki tehát mindössze 7 darab novellát a Györffi-írásokból?
Általában lenni szokott valami a levegőben, amit okos emberek, jobb szó híján, „korszellem”-nek neveznek, s amivel meg is magyarázzák, hogy egymástól távol alkotó, egymásról mit sem sejtő írók miért kerülnek egymás mellé egy-egy olvasó fejében. Itt és most mindössze három könyvcímet említek: 1973-ban jelent meg Györffi Kálmán első kötete, a Csendes hétköznapok, 1975-ben Hajnóczy Péter A fűtő című első kötete, illetve 1976-ban az amerikai Raymond Carver első igazi kötete, a Will You Please Be Quiet, Please? Ma már tudjuk, hogy azokban az években főleg a metafikciónak, a szövegirodalomnak volt „konjunktúrája” a világirodalomban, de azt is tudjuk, hogy minden csoda három napig tart, s a „történet”, az „elbeszélés” (legyen bármennyire minimális) előbb-utóbb megtalálja a maga olvasóját.
De a történeten kívül mi a közös ebben a három szerzőben? Nos, mintha ugyanaz az életszagúság, életközelség lenne jellemző mindegyikükre (legalábbis szerintem): csendes (vagy ironikusabban: mézízű) napokról, teljesen hétköznapi emberekről írnak, jóformán ugyanazon az objektív, szenvtelen, tárgyiasan leltározó nyelven. Aztán: nem tudom, miért, de az itt olvasható Györffi-novellákról (a már említett kortársakon kívül) nekem folyton Csehov semmi-történetei, nagy magányosai jutottak eszembe. Mert miről is ír Györffi Kálmán? Megszületünk, gyerekek vagyunk, néha szeretnénk megszökni egy másik, sokkal szebb világba (Integetsz majd a túlsó partról), majd lassan felnövünk, szerelmesek leszünk (Mézízű napjaink), családot alapítunk, aztán vagy szétesik a család (Elrohanásaim), vagy együtt maradunk (Csendes hétköznapok), de ebben sincs semmi köszönet, hiszen így is, úgy is egyedül vagyunk (Játékaim, Nagytakarítás).
„…reggel felkelek, veszem a cipőmet, hogy felhúzzam, kimászik belőle egy marokra való svábbogár, délben hazamegyek, az asztalon nyüzsögnek a svábbogarak, este bemegyek a fürdőszobába, és megengedem a csapot, hogy megfürödjek, hörög a csap, kövér svábbogarakat pottanyt ki magából, nézem, ahogy lassan telik a kád ezekkel a páncélos hátú, fekete bogarakkal, levetkőzöm és elzárom a csapot, benyúlok a kádba, felkavarom őket, és csendesen belefekszem. Hát ez a magány” – olvashatjuk Györffi Kálmán Az otromba férfiak magányossága című hosszú novellájában (amelyre amúgy maga a szerző hívta föl a figyelmemet, s amelyik most jelenik meg kötetben először!).
Vigasztalan világ-e Györffi Kálmán prózájának világa? Szívesen válaszolnám, hogy csak annyira, mint Csehov (vagy Carver, vagy Hajnóczy) világa, de ezzel nem mondanék semmit. Inkább arra kérem a T. Olvasót, hogy – miután elolvasta ezt a Györffi-kötetet – mutasson nekem egy... nem, nem egy igaz embert, hanem egy olyan világot, ahol nem vagyunk menthetetlenül egyedül, „egyedül, akár a sarki fény”… Lövétei Lázár László / Népújság (Marosvásárhely)
2017. november 20.
Könyvek reneszánsza
Sikeres volt a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Igazi könyvmámor járta át a hét végén a Nemzeti Színház tereit. A 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár csütörtöktől vasárnapig százasával vonzotta a színház előcsarnokába az olvasni szeretőket. Kendőben alvó újszülöttel, egy-két éves látogatóval – akinek egyelőre a belső tér lépcsői, korlátai jelentették a nagy kalandot –, izgatott óvodásokkal, kisiskolásokkal, sok csapatnyi tizenévessel, ajándékot válogató kismamákkal és ősz hajú kultúrabarátokkal is találkoztunk ezekben a napokban az írott szó színekben, hangokban gazdag ünnepén.
Péntek délelőtt a könyves standok között papírlapokkal szaladgáló kamaszokra figyeltünk fel. Bár nagyon siettek, pár percre sikerült őket megállítani, hogy elmondhassák, a koronkai Tholdalagi Mihály Általános Iskolából jöttek, és éppen egy tízpontos feladatsort igyekeznek megoldani, többek között tíz állatos és ugyanennyi történelmi könyvet kell találniuk. Azt is elárulták, hogy a játékot a tanintézetük szervezte, és más felső tagozatosak is részt vesznek benne. Hasonló ötlettel tette izgalmassá ötödikes osztálya számára a vásárlátogatást Hints Andrea, egy marosvásárhelyi iskola pedagógusa.
– Egyebek mellett azt kellett a gyermekeknek eldönteni, hogy a kiállított könyvek közül melyiknek ítélnék oda a Szép Könyv díjat, és melyik a kedvenc könyvük, ugyanakkor meg kellett nevezniük hármat a vásáron standdal részt vevő kiadók közül. A diákjaim nagyon szeretnek olvasni, erre a rendezvényre is nagy lelkesedéssel jöttek, többen zsebpénzt is hoztak magukkal, amit jó ideje gyűjtögettek erre az alkalomra. Olyan gyerek is volt, aki a szüleinek is vásárolt könyvajándékot – mondta Hints Andrea, majd azt is elárulta, hogy osztályából két csapat is benevezett a vásár olvasójátékára.
Dél felé már nemcsak szervezetten, hanem kisebb baráti társaságokban is érkeztek gyermekek, fiatalok. Az angol könyvek asztalánál két tizenéves fiú várt a sorára, aztán románul próbálták elmondani a kiadó illetékesének, hogy egy új horrorfilm könyves változatát keresik. Később az emeleti részen találkoztunk újra velük. Úgy tűnt, ott szerencsével jártak, ha kézbe nem is kaphatták, az egyik kiadótól megtudták, hogyan rendelhetik meg a keresett könyvet. Az előcsarnok másik végén két lány éppen egy angol szerző sikerkönyvét kérte le a polcról, mások háziolvasmányos listát böngésztek.
Az idősebbek között olyan vásárlóval is találkoztunk, aki születendő unokájának keresett mondókás könyvet. A második gyermekét váró Kalith Katalin szintén a gyermekkiadványok között válogatott.
– Nem hagynám ki egy évben sem ezt a rendezvényt. Gazdag és színvonalas a kínálat, mindig megtalálom, amit keresek. Hároméves kisfiamnak saját listája is van, ő most főleg a Maszat-könyveket keresi, de foglalkoztató füzetet, ünnepi kifestőst is kap. Magamat egy szép naptárral ajándékozom meg – mondta az édesanya, aki fiával a gyermekkoncertre is jó időben befizetett.
A harmincas évei végén járó Erika először mindig egyedül jön el a vásárra, hogy kiélvezhesse a könyvsziget hangulatát, később pedig kamasz fiával is visszatér.
– Az első években nem hoztam sok pénzt, de mindig maradt bennem hiányérzet egy-két itt hagyott kiadvány miatt. Így most már egyre nagyobb összegeket teszek félre erre az alkalomra. Csak most érkeztem, és már öt pszichológai könyv lapul a nejlonszatyromban. Rendszerint a fél fizetésemnek megfelelő összeget hagyom itt, de nem bánom. Elsősorban magamnak vásárolok olvasmányokat, mert úgy gondolom, ha az én lelkem rendben van, a szeretteimnek is szép lesz majd a karácsonyi ajándék – nevette el magát beszélgetőtársunk.
Pár olyan vásárlátogatóval is találkoztunk, akik szerint a korábbi évekhez viszonyítva idén szegényesebb volt a vásár kínálata. Simon György magyar szakos tanár ezzel szemben nagyon változatosnak találta a felhozatalt, és külön kimelte a fiatal korosztálynak szóló programok gazdagságát.
– Így lehet a könyvet igazán eljuttatni a gyermekekhez – vonta le a következtetést a pedagógus.
Ezernyi kis olvasó
A marosvásárhelyi könyvvásárnak mindig elsődleges célja az új nemzedékek megszólítása, idén azonban az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kapott a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom. Ennek miértjéről Makkai Kingát, a gyermekprogramok szervezőjét kérdeztük.
– Ebben az évben sok szép gyermekeknek szóló kiadvány jelent meg az erdélyi könyvpiacon. Külön kiemelném a Gutenberg Kiadót, amely az idei budapesti Ünnepi Könyvhéten Lackfi János Kutyából szalonna című, Kürti Andrea illusztrálta verskötetével a Szép Magyar Könyv díjat is elnyerte. A Gutenberg öt könyvet mutatott be a marosvásárhelyi könyvvásáron, a Koinónia Kiadó három-négy könyvbemutatót tartott, és a Mentor Könyvek Kiadó, illetve a Kreatív Kiadó is gazdagította ilyen téren is a vásárprogramot.
– Mekkora gyermektömeget sikerült megmozgatni?
– Húsz közönségtalálkozót szerveztünk a fiatal olvasóknak, és minden alkalomra két-két osztályt hívtunk meg. Közel ezer gyermek vett tehát részt ezeken az együttléteken, és akkor még nem beszéltünk azokról, akik csak a vásártéren fordultak meg. Az olvasójátékra összesen 714-en neveztek be. Az V–VIII. osztályosok körében volt a legnagyobb az érdeklődés, ők 500-an jelentkeztek. A kisiskolás játékosok ajándékként a számukra kijelölt Fény Sebestyén című könyv szerzőjével, Kertész Erzsivel is találkozhattak. A közönségtalálkozó telt házas volt, és szombat délre az említett mű is kifogyott a vásári készletből. Szintén telt házzal zajlott a Papírrepülők című előadás, amelyet a középiskolás versenyzők kaptak jutalmul, és az V–VIII.-osoknak szervezett Kulcs is – összegzett Makkai Kinga, aki szerint a könyvünnepen és a mindennapokban is a középiskolás korosztályt a legnehezebb megszólítani.
Szemezni egy könyvvel
Szombat estére még mindig standtól standig ért a vásári embertenger. Az idei keresletről a kiadókat kérdeztük.
Kleindl László, a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó vezetője úgy vélte, a könyvvásár iránt évről évre nő az érdeklődés, és a vásárlók nem az árak, hanem személyes érdeklődésük, elvárásaik alapján döntenek.
– Idén is a gyermekeknek szóló kiadványok, a meséskönyvek, albumok, állatlexikonok mennek a legjobban. Egyértelműen érződik, hogy közeledik a karácsonyi ajándékozás időszaka. Ami viszont meglepő, hogy a kedvezőbb áron kapható antikváriumi könyvek iránt nincs nagy kereslet, legalábbis a mi standunknál ez volt a helyzet – tette hozzá a kiadó vezetője.
A magyarországi Jelenkor Kiadó az idei könyvvásár díszmeghívottja volt. A kiadó kínálatából azon szerzők művei bizonyultak a legnépszerűbbeknek, akikkel az irodalmi esteken is találkozhatott a publikum. Kemény Zsófi, Peer Krisztián könyveit nemcsak a fiatalok, hanem a középkorú és idősebb olvasók is megvásárolták – tudtuk meg a Jelenkor standjánál, ahol a kiadó illetékesei azt is elmondták, hogy az ár nem volt mérvadó, voltak, akik mérlegelés nélkül összekapkodták a keresett 3–4 négy könyvet, és olyan vevők is akadtak, akik többször visszatértek, szemeztek a kiszemelt kiadvánnyal, míg végül megvásárolták.
A sokismeretlenes egyenlet
A csíkszeredai Gutenberg és Pallas-Akadémia Kiadó illetékese, Tőzsér Kinga úgy érezte, szombaton valamivel gyengébb volt a forgalom a standjuknál, mint a korábbi években, a könyvbemutatókon ajánlott új kiadványaik közül azonban már a vásár második napján több is elfogyott. Szabó Róbert Csaba nyomdafriss meseregényéért, László Noémi új verskötetéért is „fordulniuk” kellett egyet, hogy a csíki raktárból pótolják a készletet. Tőzsér Kinga úgy vélte, a Kaláka-koncert is fokozta az érdeklődést bizonyos kiadványok iránt. Nemcsak a Kutyából szalonna című Lackfi János-verskötet kelt el, hanem a két évvel korábban kiadott Ragyog a mindenség is újra népszerűnek bizonyult. Sokan kerestek gyermekirodalmat, de a felnőtt széppróza, például Zsidó Ferenc Huszonnégy című új regénye is célba talált.
Ifj. Király István, a Mentor Könyvek Kiadó vezetője így fogalmazott, amikor az idei keresletről faggattuk:
– Ez olyan, mint amikor azt kérdezik tőlem, hogy hogy vagyok. Olyankor sosem panaszkodom, de nem is dicsekszem. Úgy gondolom, a könyvpiac egy olyan sokismeretlenes egyenlet, amelyről nem lehet egyértelmű felmérést készíteni. A korízlés folyamatosan változik, és ez jó. Az utóbbi idők statisztikái szerint nem az olcsó, gyenge minőségű könyvek keresettek, az olvasók valahonnan, abból a kevésből, amijük van, kiteremtik a drága és értékes irodalomra költendő pénzt. A magyarországi mellett mintha egy kicsit az erdélyi irodalom is fellendült volna. Az idei könyvvásáron az új szerzők nagy olvasottságra leltek, összességében nézve pedig minden, amit itt tapasztaltam, ellentmondott a könyvkiadás hanyatlására irányuló feltevéseknek. Mi több, úgy tűnik, reneszánszát éli a könyves világ. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)
Sikeres volt a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Igazi könyvmámor járta át a hét végén a Nemzeti Színház tereit. A 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár csütörtöktől vasárnapig százasával vonzotta a színház előcsarnokába az olvasni szeretőket. Kendőben alvó újszülöttel, egy-két éves látogatóval – akinek egyelőre a belső tér lépcsői, korlátai jelentették a nagy kalandot –, izgatott óvodásokkal, kisiskolásokkal, sok csapatnyi tizenévessel, ajándékot válogató kismamákkal és ősz hajú kultúrabarátokkal is találkoztunk ezekben a napokban az írott szó színekben, hangokban gazdag ünnepén.
Péntek délelőtt a könyves standok között papírlapokkal szaladgáló kamaszokra figyeltünk fel. Bár nagyon siettek, pár percre sikerült őket megállítani, hogy elmondhassák, a koronkai Tholdalagi Mihály Általános Iskolából jöttek, és éppen egy tízpontos feladatsort igyekeznek megoldani, többek között tíz állatos és ugyanennyi történelmi könyvet kell találniuk. Azt is elárulták, hogy a játékot a tanintézetük szervezte, és más felső tagozatosak is részt vesznek benne. Hasonló ötlettel tette izgalmassá ötödikes osztálya számára a vásárlátogatást Hints Andrea, egy marosvásárhelyi iskola pedagógusa.
– Egyebek mellett azt kellett a gyermekeknek eldönteni, hogy a kiállított könyvek közül melyiknek ítélnék oda a Szép Könyv díjat, és melyik a kedvenc könyvük, ugyanakkor meg kellett nevezniük hármat a vásáron standdal részt vevő kiadók közül. A diákjaim nagyon szeretnek olvasni, erre a rendezvényre is nagy lelkesedéssel jöttek, többen zsebpénzt is hoztak magukkal, amit jó ideje gyűjtögettek erre az alkalomra. Olyan gyerek is volt, aki a szüleinek is vásárolt könyvajándékot – mondta Hints Andrea, majd azt is elárulta, hogy osztályából két csapat is benevezett a vásár olvasójátékára.
Dél felé már nemcsak szervezetten, hanem kisebb baráti társaságokban is érkeztek gyermekek, fiatalok. Az angol könyvek asztalánál két tizenéves fiú várt a sorára, aztán románul próbálták elmondani a kiadó illetékesének, hogy egy új horrorfilm könyves változatát keresik. Később az emeleti részen találkoztunk újra velük. Úgy tűnt, ott szerencsével jártak, ha kézbe nem is kaphatták, az egyik kiadótól megtudták, hogyan rendelhetik meg a keresett könyvet. Az előcsarnok másik végén két lány éppen egy angol szerző sikerkönyvét kérte le a polcról, mások háziolvasmányos listát böngésztek.
Az idősebbek között olyan vásárlóval is találkoztunk, aki születendő unokájának keresett mondókás könyvet. A második gyermekét váró Kalith Katalin szintén a gyermekkiadványok között válogatott.
– Nem hagynám ki egy évben sem ezt a rendezvényt. Gazdag és színvonalas a kínálat, mindig megtalálom, amit keresek. Hároméves kisfiamnak saját listája is van, ő most főleg a Maszat-könyveket keresi, de foglalkoztató füzetet, ünnepi kifestőst is kap. Magamat egy szép naptárral ajándékozom meg – mondta az édesanya, aki fiával a gyermekkoncertre is jó időben befizetett.
A harmincas évei végén járó Erika először mindig egyedül jön el a vásárra, hogy kiélvezhesse a könyvsziget hangulatát, később pedig kamasz fiával is visszatér.
– Az első években nem hoztam sok pénzt, de mindig maradt bennem hiányérzet egy-két itt hagyott kiadvány miatt. Így most már egyre nagyobb összegeket teszek félre erre az alkalomra. Csak most érkeztem, és már öt pszichológai könyv lapul a nejlonszatyromban. Rendszerint a fél fizetésemnek megfelelő összeget hagyom itt, de nem bánom. Elsősorban magamnak vásárolok olvasmányokat, mert úgy gondolom, ha az én lelkem rendben van, a szeretteimnek is szép lesz majd a karácsonyi ajándék – nevette el magát beszélgetőtársunk.
Pár olyan vásárlátogatóval is találkoztunk, akik szerint a korábbi évekhez viszonyítva idén szegényesebb volt a vásár kínálata. Simon György magyar szakos tanár ezzel szemben nagyon változatosnak találta a felhozatalt, és külön kimelte a fiatal korosztálynak szóló programok gazdagságát.
– Így lehet a könyvet igazán eljuttatni a gyermekekhez – vonta le a következtetést a pedagógus.
Ezernyi kis olvasó
A marosvásárhelyi könyvvásárnak mindig elsődleges célja az új nemzedékek megszólítása, idén azonban az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kapott a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom. Ennek miértjéről Makkai Kingát, a gyermekprogramok szervezőjét kérdeztük.
– Ebben az évben sok szép gyermekeknek szóló kiadvány jelent meg az erdélyi könyvpiacon. Külön kiemelném a Gutenberg Kiadót, amely az idei budapesti Ünnepi Könyvhéten Lackfi János Kutyából szalonna című, Kürti Andrea illusztrálta verskötetével a Szép Magyar Könyv díjat is elnyerte. A Gutenberg öt könyvet mutatott be a marosvásárhelyi könyvvásáron, a Koinónia Kiadó három-négy könyvbemutatót tartott, és a Mentor Könyvek Kiadó, illetve a Kreatív Kiadó is gazdagította ilyen téren is a vásárprogramot.
– Mekkora gyermektömeget sikerült megmozgatni?
– Húsz közönségtalálkozót szerveztünk a fiatal olvasóknak, és minden alkalomra két-két osztályt hívtunk meg. Közel ezer gyermek vett tehát részt ezeken az együttléteken, és akkor még nem beszéltünk azokról, akik csak a vásártéren fordultak meg. Az olvasójátékra összesen 714-en neveztek be. Az V–VIII. osztályosok körében volt a legnagyobb az érdeklődés, ők 500-an jelentkeztek. A kisiskolás játékosok ajándékként a számukra kijelölt Fény Sebestyén című könyv szerzőjével, Kertész Erzsivel is találkozhattak. A közönségtalálkozó telt házas volt, és szombat délre az említett mű is kifogyott a vásári készletből. Szintén telt házzal zajlott a Papírrepülők című előadás, amelyet a középiskolás versenyzők kaptak jutalmul, és az V–VIII.-osoknak szervezett Kulcs is – összegzett Makkai Kinga, aki szerint a könyvünnepen és a mindennapokban is a középiskolás korosztályt a legnehezebb megszólítani.
Szemezni egy könyvvel
Szombat estére még mindig standtól standig ért a vásári embertenger. Az idei keresletről a kiadókat kérdeztük.
Kleindl László, a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó vezetője úgy vélte, a könyvvásár iránt évről évre nő az érdeklődés, és a vásárlók nem az árak, hanem személyes érdeklődésük, elvárásaik alapján döntenek.
– Idén is a gyermekeknek szóló kiadványok, a meséskönyvek, albumok, állatlexikonok mennek a legjobban. Egyértelműen érződik, hogy közeledik a karácsonyi ajándékozás időszaka. Ami viszont meglepő, hogy a kedvezőbb áron kapható antikváriumi könyvek iránt nincs nagy kereslet, legalábbis a mi standunknál ez volt a helyzet – tette hozzá a kiadó vezetője.
A magyarországi Jelenkor Kiadó az idei könyvvásár díszmeghívottja volt. A kiadó kínálatából azon szerzők művei bizonyultak a legnépszerűbbeknek, akikkel az irodalmi esteken is találkozhatott a publikum. Kemény Zsófi, Peer Krisztián könyveit nemcsak a fiatalok, hanem a középkorú és idősebb olvasók is megvásárolták – tudtuk meg a Jelenkor standjánál, ahol a kiadó illetékesei azt is elmondták, hogy az ár nem volt mérvadó, voltak, akik mérlegelés nélkül összekapkodták a keresett 3–4 négy könyvet, és olyan vevők is akadtak, akik többször visszatértek, szemeztek a kiszemelt kiadvánnyal, míg végül megvásárolták.
A sokismeretlenes egyenlet
A csíkszeredai Gutenberg és Pallas-Akadémia Kiadó illetékese, Tőzsér Kinga úgy érezte, szombaton valamivel gyengébb volt a forgalom a standjuknál, mint a korábbi években, a könyvbemutatókon ajánlott új kiadványaik közül azonban már a vásár második napján több is elfogyott. Szabó Róbert Csaba nyomdafriss meseregényéért, László Noémi új verskötetéért is „fordulniuk” kellett egyet, hogy a csíki raktárból pótolják a készletet. Tőzsér Kinga úgy vélte, a Kaláka-koncert is fokozta az érdeklődést bizonyos kiadványok iránt. Nemcsak a Kutyából szalonna című Lackfi János-verskötet kelt el, hanem a két évvel korábban kiadott Ragyog a mindenség is újra népszerűnek bizonyult. Sokan kerestek gyermekirodalmat, de a felnőtt széppróza, például Zsidó Ferenc Huszonnégy című új regénye is célba talált.
Ifj. Király István, a Mentor Könyvek Kiadó vezetője így fogalmazott, amikor az idei keresletről faggattuk:
– Ez olyan, mint amikor azt kérdezik tőlem, hogy hogy vagyok. Olyankor sosem panaszkodom, de nem is dicsekszem. Úgy gondolom, a könyvpiac egy olyan sokismeretlenes egyenlet, amelyről nem lehet egyértelmű felmérést készíteni. A korízlés folyamatosan változik, és ez jó. Az utóbbi idők statisztikái szerint nem az olcsó, gyenge minőségű könyvek keresettek, az olvasók valahonnan, abból a kevésből, amijük van, kiteremtik a drága és értékes irodalomra költendő pénzt. A magyarországi mellett mintha egy kicsit az erdélyi irodalom is fellendült volna. Az idei könyvvásáron az új szerzők nagy olvasottságra leltek, összességében nézve pedig minden, amit itt tapasztaltam, ellentmondott a könyvkiadás hanyatlására irányuló feltevéseknek. Mi több, úgy tűnik, reneszánszát éli a könyves világ. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely)
2017. december 12.
Reneszánszát éli a nyomtatott könyv: száz kiadó termékeit várják a kolozsvári adventi vásárra
Egyre kelendőbbek Erdélyben is a nyomtatott könyvek, nem kell a Gutenberg-galaxis végét vizionálni – mondta el a Krónika megkeresésére Nagy Péter, az Idea Könyvtér vezetője annak kapcsán, hogy csütörtökön kezdődik a könyvesbolt által szervezett négynapos adventi vásár Kolozsváron.
Ötödik alkalommal szervez adventi könyvvásárt a kincses városban az Idea Könyvtér a Sapientia EMTE kolozsvári karával közösen.
A csütörtöktől vasárnapig tartó szemlén rengeteg friss kiadvány várja a könyvbarátokat, ezenkívül könyvbemutatókat is tartanak a Tordai út 4. szám alatt, a Sapientia EMTE épületében.
Az Idea könyvtér, amelynek célja egy tető alá hozni a kortárs erdélyi magyar kiadványokat, több mint 100, javarészt erdélyi kiadó termékeit vonultatja fel az adventi vásáron – mondta el a Krónikának a könyvtér vezetője, Nagy Péter.
Egyre többen igényelnek olvasnivalót Biztató, hogy idén legalább 30 százalékkal több könyvcímet vonultat fel a vásár, mint a tavaly, ez annak is köszönhető, hogy ebben az évben jó volt az erdélyi magyar könyvtermés.
Kiadónknál, az Exitnél például kétszer annyi könyv látott napvilágot idén, mint a tavaly, de más erdélyi kiadók termésére is a növekedés jellemző. Bár két-három éve sokan jósolták a Gutenberg-galaxis végét, úgy tűnik, reneszánszát éli a nyomtatott könyv” – fogalmazott a könyvtér vezetője.
Kifejtette, pár éve Európában is vészharangot kongattak, hogy az elektronikus könyvek kiszorítják a nyomtatottakat a piacról, azonban úgy tűnik, ez nem igazolódott be: egy nagy-britanniai statisztika szerint
2016 volt az első év, amikor csökkent az elektronikus és növekedett a nyomtatott kiadványok száma. Az utóbbiak iránti érdeklődés élénkülése egész Európában, Erdélyben is érezhető – mondta Nagy Péter.
Arra is kitért, hogy az Idea Könyvtér forgalma 30 százalékkal növekedett idén, ebbe beleszámítanak a webáruházas értékesítések, valamint az is, hogy a bolt jelen volt és nagy érdeklődést keltett a különböző könyvvásárokon, rendezvényeken: a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron, a Kolozsvári Magyar Napokon, a nagyváradi Szent László Napokon, a nagybányai Főtér Fesztiválon.
„Reménykeltő, hogy egyre több könyvet igényelnek az erdélyi iskolák, közkönyvtárak, olvasók. Az Ideának nagyon változatos a kínálata, gyermekeknek szóló kiadványoktól ifjúsági irodalomig, szépirodalomig, tudományos, helytörténeti munkákig rengeteg mindent felvonultat.
„Bizakodásra ad okot, hogy gyors ütemben fogynak a gyermekeknek, fiataloknak szóló könyvek, ami azt jelzi, hogy nemcsak az idősebb generáció olvas” – fejtette ki Nagy Péter. Azt is elmondta, ennek jó bizonyítéka, hogy élénk érdeklődés mutatkozik az Idea kiadója, az Exit által megjelentetett Kalózlány. Végső kezdet című ifjúsági kalandregény iránt, amelynek szerzője Lupescu Kata kolozsvári diáklány. Öt-hat hónap alatt szinte teljesen elfogyott belőle az első ezer példány, amit nyomtattak, így újra kiadják. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)
Egyre kelendőbbek Erdélyben is a nyomtatott könyvek, nem kell a Gutenberg-galaxis végét vizionálni – mondta el a Krónika megkeresésére Nagy Péter, az Idea Könyvtér vezetője annak kapcsán, hogy csütörtökön kezdődik a könyvesbolt által szervezett négynapos adventi vásár Kolozsváron.
Ötödik alkalommal szervez adventi könyvvásárt a kincses városban az Idea Könyvtér a Sapientia EMTE kolozsvári karával közösen.
A csütörtöktől vasárnapig tartó szemlén rengeteg friss kiadvány várja a könyvbarátokat, ezenkívül könyvbemutatókat is tartanak a Tordai út 4. szám alatt, a Sapientia EMTE épületében.
Az Idea könyvtér, amelynek célja egy tető alá hozni a kortárs erdélyi magyar kiadványokat, több mint 100, javarészt erdélyi kiadó termékeit vonultatja fel az adventi vásáron – mondta el a Krónikának a könyvtér vezetője, Nagy Péter.
Egyre többen igényelnek olvasnivalót Biztató, hogy idén legalább 30 százalékkal több könyvcímet vonultat fel a vásár, mint a tavaly, ez annak is köszönhető, hogy ebben az évben jó volt az erdélyi magyar könyvtermés.
Kiadónknál, az Exitnél például kétszer annyi könyv látott napvilágot idén, mint a tavaly, de más erdélyi kiadók termésére is a növekedés jellemző. Bár két-három éve sokan jósolták a Gutenberg-galaxis végét, úgy tűnik, reneszánszát éli a nyomtatott könyv” – fogalmazott a könyvtér vezetője.
Kifejtette, pár éve Európában is vészharangot kongattak, hogy az elektronikus könyvek kiszorítják a nyomtatottakat a piacról, azonban úgy tűnik, ez nem igazolódott be: egy nagy-britanniai statisztika szerint
2016 volt az első év, amikor csökkent az elektronikus és növekedett a nyomtatott kiadványok száma. Az utóbbiak iránti érdeklődés élénkülése egész Európában, Erdélyben is érezhető – mondta Nagy Péter.
Arra is kitért, hogy az Idea Könyvtér forgalma 30 százalékkal növekedett idén, ebbe beleszámítanak a webáruházas értékesítések, valamint az is, hogy a bolt jelen volt és nagy érdeklődést keltett a különböző könyvvásárokon, rendezvényeken: a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron, a Kolozsvári Magyar Napokon, a nagyváradi Szent László Napokon, a nagybányai Főtér Fesztiválon.
„Reménykeltő, hogy egyre több könyvet igényelnek az erdélyi iskolák, közkönyvtárak, olvasók. Az Ideának nagyon változatos a kínálata, gyermekeknek szóló kiadványoktól ifjúsági irodalomig, szépirodalomig, tudományos, helytörténeti munkákig rengeteg mindent felvonultat.
„Bizakodásra ad okot, hogy gyors ütemben fogynak a gyermekeknek, fiataloknak szóló könyvek, ami azt jelzi, hogy nemcsak az idősebb generáció olvas” – fejtette ki Nagy Péter. Azt is elmondta, ennek jó bizonyítéka, hogy élénk érdeklődés mutatkozik az Idea kiadója, az Exit által megjelentetett Kalózlány. Végső kezdet című ifjúsági kalandregény iránt, amelynek szerzője Lupescu Kata kolozsvári diáklány. Öt-hat hónap alatt szinte teljesen elfogyott belőle az első ezer példány, amit nyomtattak, így újra kiadják. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)