Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gușă, Ana Maria
57182 tétel
2017. augusztus 24.
Arany-ballada ihlette képregény-sorozat is készült
Udvartér Alkotótábor – már nem utópia
Utópia címmel zajlott le a Kézdiszékért és Strázsa egyesületek szervezésében az első Udvartér Olvasó- és Alkotótábor július 31. és augusztus 12. között a Hargita megyei Sopárkút panzióban. A magyarországi példákból építkező, azokat megújító kéthetes eseményen 12 önkéntes táborvezető és 38 középiskolás táborozó vett részt Erdélyből, Moldvából és Magyarországról.
Amint azt a tábor neve is jelzi, a tevékenységek gerincét az udvarterek céhműhelyeinek mintájára kialakított műhelygyakorlatok alkották, az itt született alkotások képezték a táborzáró munkabemutató szabadtéri kiállítás és előadás alapját. Keresztes Ágnes és Léstyán Attila színművészek, valamint Balogh Attila rendező drámafoglalkozásokat tartott a táborozóknak, a zeneműhely meghívottjai Fazakas Etele sepsiszentgyörgyi zenész és Fazakas István műkedvelő zenész (civilben filozófus) voltak. Barabás Ágota a stúdióműhelyt irányította, a médiaműhelyt Németh Szabolcs Előd, az Erdély FM műsorszerkesztője és Antal Szabolcs, az M5 operatőre.
A „scriptórium” műhelyt Benedek Zsolt dramaturg, Deme Johanna egyetemi hallgató és Ferencz Éva tanár vezették. A tábor adminisztrációs teendőit Ferencz Attila, a Kézdiszékért Egyesület elnöke látta el. A műhelyvezetők mellett meghívott előadók is tartottak előadásokat. A tábor vendégei voltak Marosán Csaba színművész, T. Szabó Levente egyetemi docens, Kocsis István hatvani ny. könyvtárigazgató, a Fábián Zoltán Olvasótábor alapítója, Szabó Kriszta és Sárosi Mátyás, a Fantomatika képregény szerzőpárosa, Ruszka Sándor református lelkész, Petres László lujzikalagori magyartanár, Borcsa János kritikus, könyvkiadó, Borcsa Imola író, Kerekes Emőke fotográfus, Golicza Előd műépítész, díszlettervező, Gál Zoltán műépítész, Ürmösi-Incze Mária és Hunor néptáncosok és Ardeleanu Daniel, alias GRID, aki dj-partival szórakoztatta a táborozókat.
A tábor utolsó előtti napján mintegy 50 érdeklődő, szülő, barát jelenlétében összegezték a táborban tanultakat, tapasztaltakat. Az Arany János-emlékév jegyében esett a választás a Tengerihántás című balladát feldolgozó összműhely-bemutatóra.
A magyarországi Magyartanárok Egyesülete és a Balassi Intézet ajánlásával működő tábort a Nemzeti Kulturális Alap, a Pillangó Alapítvány, Hargita Megye Tanácsa, a Julius Meinl Románia, Kézdivásárhely önkormányzata és a Fuel Management Kft. támogatta.
F. É. / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. augusztus 24.

Centenárium: a PNL alelnöke is nekiment Kelemen Hunornak
Az RMDSZ elnöke polgári engedetlenségre és alkotmánysértésre bujtogat a centenáriummal kapcsolatos kijelentéseivel - véli a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke, Gigel Ştirbu, aki nyílt levélben kéri fel Kelemen Hunort, hogy tisztelje Romániát.
"Elnök úr, én mindig is tiszteltem önt, mint ahogy minden Romániában élő, magyar nemzetiségű állampolgárt és az ő értékeiket. Nem tudom azonban figyelmen kívül hagyni, hogy ön az országunk számára oly jelentős eseményhez közeledve állásfoglalásaival gyűlölködést és széthúzást szít, ugyanakkor a törvények, a kultúra és a nemzet történelmének megsértésére uszít" – idézte csütörtökön az Agerpres Gigel Ştirbu nyílt levelét.
A PNL alelnöke szerint Kelemen Hunornak az egyesülés centenáriumával kapcsolatos kijelentései "felháborítóak, és súlyosan sértik a román állam nemzeti identitását". Ştirbu ugyanakkor emlékezteti az RMDSZ elnökét az alkotmány első cikkelyére, amely kimondja, hogy Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam.
"Nyilvános állásfoglalásai alapján teljesen egyértelmű, hogy polgári engedetlenségre és az alkotmány előírásainak megszegésére való felbujtással állunk szemben. Ez esetben kérdem én: milyen álláspontot képviselne akkor, ha a párttörvényt kiegészítenék egy cikkellyel, amely előírná, hogy helyezzenek törvényen kívül bármely egyesületet vagy politikai pártot, amely megsérti az alkotmány első cikkelyének előírásait. Kérdem ezt öntől annak tudatában, hogy az alakulat, amelyet képvisel, és amely úgy véli, hogy 'az elmúlt 100 évben a román állam rendszeresen kísérletet tett a kisebbségek asszimilációjára, illetve arra, hogy megsemmisítsen mindent, ami nem román', ez az alakulat a rendszerváltást követően ahányszor csak alkalma adódott, nem habozott kormányra lépni, sőt mi több, sokszor döntő szerepe volt a többség kialakításában" - fogalmaz levelében a PNL-alelnök.
Gigel Ştirbu szerint Kelemen Hunornak mindezzel az a nyilvánvaló célja, hogy "konfliktuszónává alakítsa Erdélyt". "Kelemen Hunor, ne tévessze szem elől, hogy ön a román parlament tagja, nem a magyarországié, és legalább annyi illendőség legyen önben, hogy tisztelje az országot, amelynek költségvetéséből önt is fizetik" - olvasható a liberális alelnök nyílt levelében.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szabadság című kolozsvári napilapnak adott interjúban azt mondta, a magyaroknak nincs mit ünnepelniük 2018-ban, Erdély Romániához való csatolásának 100. évfordulója alkalmából. A szövetségi elnök ugyanakkor aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az elmúlt 100 évhez köthető jelentősebb megvalósítások hiányában a román politikusok a nacionalista retorikához folyamodnak majd.
Agerpres; maszol.ro
2017. augusztus 24.
A magyar kultúra ünnepe: hivatalosan is megkezdődött az 5. Vásárhelyi Forgatag
A magyar kultúra ünnepének nevezte köszöntőbeszédében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Vásárhelyi Forgatag szerda megnyitóján a marosvásárhelyi rendezvénysorozatot. A Kultúrpalota nagytermében úgy fogalmazott, hogy a Forgatag értékekről, értékteremtésről, értékmentésről, újról és régiről, azok szintéziséről szól. A megnyitó ünnepségen jelen voltak a meghívott testvértelepülési küldöttségek mellett a város és a megye előljárói, helyi és országos, romániai és magyarországi politikusok.
Elsőként a két főszervező, Portik Vilmos és Soós Zoltán lépett a színpadra, hogy köszöntse a Kultúrpalota nagytermét megtöltő közönséget. „A szervezőcsapat tagjai valamennyien hittel és meggyőződéssel dolgoztak, hogy ötödik alkalommal is megvalósuljon a Vásárhelyi Forgatag” – mondta köszöntőjében Portik, aki szerint az a legnagyobb értelme a Forgatagnak, hogy nagyon sok sokféle ember képes leülni egymás mellé és együtt ünnepelni.
Pirosbetűs napokról, vagyis pirosbetűs hétről beszélt Soós Zoltán, aki az 500 éve Mátyás király által Marosvásárhelynek adományozott vásárjogról beszélt, illetve arról is szólt, hogy milyen nagyszerű, hogy a Kárpát-Medence más-más vidékeiről érkező magyar küldöttségekkel együtt ünnepelhetnek a vásárhelyi magyarok. „Mert Marosvásárhelynek volt múltja, van jelene és van jövője is” – hangsúlyozta.
Vitorlát kell bontani
Portik Vilmosnak és Soós Zoltánnak, valamint szervezőtársaiknak gratulált Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, amiért immár ötödik alkalommal szervezik meg a Forgatagot, általában komoly ellenszélben. „Azok, akik hosszú ideje vitorláznak, pontosan tudják, hogy a szélcsendnél még az ellenszél is jobb. Nekünk pedig a történelem azt tanította, különösen az elmúlt száz esztendőben, hogy vitorlát kell bontani, mert szél vagy ellenszél, az mindig akad.
Azt kívánom, hogy még sokáig legyetek képesek vitorlázni itt, Marosvásárhelyen, és legyen hozzá jó szél, de néha legyen kedvező időjárás is. Azt gondolom, rég megérett az idő arra, hogy tudjunk és képesek legyünk haladni” – fogalmazott a politikus.
Az RMDSZ-elnök ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a Forgatag mindenek előtt a magyar kultúra ünnepe, és ez így van rendjén. Ünnep, mert értékekről, értékteremtésről, értékmentésről, újról és régiről, azok szintéziséről szól. Ugyanakkor számvetés is, felmutatása annak, amit a különböző műfajok és művészeti ágak alkotói „asztalra” tettek.
„Jó látni azt, hogy szellemiekben gazdagodunk, hogy évről-évre többek leszünk. Ezért is jöttem örömmel” – hangsúlyozta, köszönetet mondva az alkotóknak, akik lehetővé teszik az ünnepet. Mert nekünk ünnep, de az ő teljesítményük mögött – legyen az irodalom, színház, zene, tánc, vizuális művészetek, film vagy bármi más – rengeteg munka van, nappalok és éjszakák, keményen átdolgozott hónapok, gyakran esztendők. Elsősorban őket kell ünnepelnünk és megbecsülnünk.
Vásárhely centrum szerepe
Arról is beszélt Kelemen, hogy a nyolcvanas években, amikor Marosvásárhelyre érkezett, ahol aztán négy évet töltött, arról a helyről, ahonnan jött, a város sok szempontból centrumnak számított. De nemcsupán akkor, hanem évszázadokon át. Hogy mitől lesz valami centrum, mi kell ahhoz, hogy hosszabb vagy rövidebb ideig centrumnak számítson? – tette fel a kérdés a politikus, majd válaszolt is rá: mindenek előtt befolyás, vonzó erő, ami a tekintetet abba az irányba fordítja. Ami a helykereső embernek otthont ad, mert odavonzza valamilyen látható, de inkább láthatatlan erő által. Ahol élni nemcsak lehet, nem a túlélés helye, hanem egyszerűen jó, mert pluszminőséget biztosít, versenyképes és motivál.
„A mi 21. századunkban nem egyszerű kihívás ennek eleget tenni. Talán nem is lenne jó, ha csak egyetlen centrum lenne. Talán ez ma már lehetetlen elvárás. Ám úgy gondolom, hogy Vásárhelynek meg kell őriznie azt a helyét és szerepét ebben a régióban, Székelyföld szélén, de nem csak Székelyföld számára, amellyel rendelkezett. És ha vannak olyan területek, ahol elveszítette, ott vissza kell azt szereznie. Kultúrában, gazdaságban, társadalmi folyamatokban egyaránt. Ez pedig azokon múlik mindenek előtt, akik itt élnek. A vásárhelyi polgárok akaratán és döntésein” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy ezért nemcsak szurkol, hanem szerény lehetőségeivel és eszközeivel készen áll arra is, hogy segítsen.
Hogyan lesz holnap?
Kelemen továbbá arra is kitért, hogy a Forgatagot úgy emlegetik, mint a marosvásárhelyi magyar napokat. „Az itt élő magyar embereknek minden nap magyar nap. Az Erdélyben élő magyar emberek életében két ünnep között a magyar hétköznapok állnak. Persze, ezek kicsit mindig másabbak, mint a budapesti, ráckevei, nyitrai, újvidéki vagy munkácsi magyar napok. És mégis van valami közös bennük: a nyelv, a kultúra, a történelem, az identitásunk alapjai. A közös alapra pedig rendszeresen rá szoktunk kérdezni, mindenki a saját társadalmi környezetében a kihívásait látva és láttatva. Hogyan lesz holnap? És holnapután? Hát azután? Lesznek-e transzilván magyar hétköznapok és magyar ünnepek? Itt is bátran kell mondanunk és vállalnunk: ez is csak rajtunk múlik! A mi döntéseinken, a mi választásainkon” – szögezte le a politikus.
Arra is kitért ünnepi beszédében Kelemen Hunor, hogy az elmúlt hetekben találkozott olyan felvetéssel mind román, mind magyar oldalról, hogy ezt a kérdést feltenni ma színtiszta nacionalizmus. „Ugyanis román részről azt állítják, hogy nekünk még soha ilyen jól nem ment dolgunk. Példaértékű kisebbségpolitikáról beszélnek, s közben korlátozzák az anyanyelv használatát, és csakis a mi közösségi szimbólumaink sértik a szemüket, senkit és semmit nem kímélve, eszközökben nem válogatva próbálnak nyomni a megszűnés szélére egy magyar katolikus iskolát itt, Marosvásárhelyen” – emlékeztette hallgatóságát.
Nem akarunk összeveszni senkivel
Felidézte azt is, hogy több mint öt éve nem alkalmazzák a tanügyi törvényt a MOGYE esetében. „És közben kioktatnak, hogy hogyan kell éreznünk magunkat ebben az országban, és csodálkozva háborognak azon, hogy nem akarjuk, mert nem tudjuk ünnepelni velük együtt a centenáriumot. Kitessékelnek az országból, s azt a látszatot keltik, hogy minden bajnak mi vagyunk az okozói, és ha mi nem lennénk, akkor ez az ország lenne a mennyei haza” – fogalmazott.
Ugyanakkor magyar oldalról egyesek azért nyafognak, hogy „miért akarunk összeveszni a románokkal”. Holott Kelemen szerint „nem akarunk összeveszni senkivel, ám azt szeretnénk, hogy ezer év után Erdélyben és száz év után Romániában arra a kérdésre, hogy lesznek-e holnap, holnapután és azután magyar hétköznapok és magyar ünnepek Erdélyben, a válasz egyértelmű legyen: az állam, amelynek polgárai vagyunk, valóban mindent biztosít ahhoz, hogy ez csak és kizárólag a mi döntésünkön múljon. Ma ettől még távol vagyunk”.
Végül a két nemzet közötti párbeszédre, a kényes és kellemetlen, fájó dolgok megbeszélésére, a közös jövőhöz szükséges lépésekre is felhívta a figyelmet Kelemen.
Nehéz év áll előttünk
A Vásárhelyi Forgatag a marosvásárhelyi közösség legnagyobb rendezvénye, amely remélhetőleg ahhoz is hozzájárul, hogy a román és magyar közösség békében éljen egymás mellett – mondta Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke, aki a jövőre várható nehézségekre is figyelmeztetett, arra, hogy az 1918-as centenáriuma kapcsán már most mennyi támadás éri a magyarságot. „Holott mi itthon vagyunk, és nem mondunk le otthonunkról, ugyanakkor a román és a szász közösség is itthon van és ezt tiszteletben tartjuk” – jelentette ki.
Az ünnepi szónokok sorában továbbá Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, parlamenti képviselő lépett mikrofonhoz, őt követte Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, Seszták Miklós fejlesztési miniszter, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye országgyűlési képviselője, valamint Kovács Ferenc, a díszvendég Nyíregyháza polgármestere.
Zsedényi Adrienn, népszerű nevén Zséda koncertjével folytatódott az 5. Vásárhelyi Forgatag nyitóönnepsége.
Antal Erika / maszol.ro
2017. augusztus 24.
A székely zászlóról szakértői szemmel
Címertani és pecséttani szakember, zászlószakértő, újságíró és számos kitüntetés birtokosa. Londonban nagy érdeklődés övezte előadását a székely zászlóról. Dr. Szekeres Attila István heraldikussal, a Háromszék napilap szerkesztőjével beszélgettünk.
– Nemrég Londonban jártál a 27. Zászlótudományi Világkongresszuson. Kiket szólít meg egy ilyen nemzetközi tudományos fórum? – Száz résztvevővel zajlott augusztus 7–11-e között a Zászlótudományi Világkongresszus, amelyet kétévente szerveznek. 2015-ben Ausztráliában volt – oda is hívtak, de túl sokba került volna –, 2019-ben Texasban lesz, 2021-ben pedig Szlovéniában. A résztvevők zöme zászlókutató, kisebb hányada heraldikus vagy a címerek mellett zászlótörténettel is foglalkozó szakember. Voltak ott az egész világból, hogy csak a legtávolabbiakat említsem: Ausztráliából, Szingapúrból, Indiából, Kínából a Dél-Afrikai Köztársaságból, Brazíliából, az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából, s természetesen Európából. A résztvevők közül 43-an tartottunk előadást.
– Volt-e Romániából más szakember is?
– Rajtam kívül más nem volt Romániából, magam az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnökeként, erdélyiként jelentkeztem be, a kitűzőmön is ez állt: Transylvania. Megjegyzem, én voltam az egyetlen magyar. – A székely zászlóról tartott előadásodnak milyen volt a fogadtatása?
– Nagy siker volt ez a zárónapon, augusztus 11-én. A székely zászló alakulása az utóbbi négy évszázadban című előadásomat olyan figyelemmel kísérték, hogy még a légyzümmögés is hallatszott volna. Természetesen kérdések is akadtak, amelyekre válaszoltam. Történelmi háttérrel is szolgáltam, hogy a világ minden tájáról érkezett embereket képbe helyezzem Erdélyt, azon belül a Székelyföldet illetően. Ismertettem a székelyek régi és új címerét, majd felvázoltam a székelyek zászlóhasználatának utóbbi több mint négy évszázadát. Igyekeztem ismertetni a romániai magyarság helyzetét és a székelyföldi autonómiatörekvések gáncsolását, a jelképhasználat tiltását. Végezetül leszögeztem: kezdetben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által az önazonosság jeleként használni kezdett zászlóból annak tiltásaival a román hatalom – szándéka ellenére – egy széles körben elterjedt székely zászlót kreált, amely mára a romániai magyar nemzeti közösség autonómiaharcának szimbólumává vált.
– Mennyire hiteles a ma használatos székely zászló a heraldikusok számára?
– Amint azt Londonban is elmondtam, ezt a székely zászlót a népakarat szentesítette. Ugyanakkor a szakemberek előtt rá kellett mutatnom két hibájára. Az egyik apró, csupán szerkesztésbeli, de szembetűnő: a hold nincs egy szinten a másik égitesttel. A másik hiba viszont nagyobb. Az, hogy egy szervezet, jelesül az SZNT saját jelképeként ezt használja, az a saját joga. Ám ha Székelyföld jelképéről beszélünk, akkor mindenképpen be kellene tartani a címertani és pecséttani hagyományt! Ugyanis az erdélyi országgyűlés az 1659. június 15-én zárult, Szászsebesen tartott ülésén törvénybe foglalta, hogy a székelyeket a nap és félhold jelképezze, ezt a jelképpárost véssék pecsétjébe. A címertan (heraldika) a történelem segédtudománya. A segéd előtag nem valami másodrendűségre utal, hanem arra, hogy a maga tudományával segíti a történelmi kutatást. A zászlótan (vexillológia) a címertan alága volt, 1958-tól jegyzik külön segédtudományként. Tehát ez is tudomány. Londonban többen is megfogalmazták: sajnos a mai zászlók többsége azután kerül a szakemberek elé, miután már elfogadták azokat. A székely zászló is mai zászló, noha négyszáz éves előképei vannak. Visszatérve a kérdésre: szakmailag ha nyolcágú csillagot ábrázolunk, sugarainak a szélrózsa irányába kellene mutatniuk. Magyarázzák a politikusok, hogy két lábon biztosabb állni, mint egy lábon, így a csillag is biztosabban áll két sarkán. Az ám, csak a csillag nem áll, hiszen nincs alátámasztva, szakkifejezéssel élve lebeg. – Ezek szerint mégis hibás a mai székely zászló?
– A hagyományra támaszkodva a székely zászlóban napnak kellene lennie, nem csillagnak! Jeleztem, hogy jó lenne az ezután készítendő zászlókban észrevétlenül, fokozatosan, de tudatosan kicserélni a csillagot napra. Ezt valóban így gondolom, de nem indítottam hadjáratot a székely zászló ellen, mint ahogyan egyesek szemében én váltam a legnagyobb ellenséggé. Azáltal nem veszít értékéből, sőt, ha a szakszerűséget tekintjük, inkább nyer. Amúgy is aranysávval vágott kék téglalapként írják le a zászlót, néhol még hozzáteszik: székely jelképekkel. Akkor már a nap és a hold a legmegfelelőbb székely jelkép. Különben az SZNT úgy határozta meg, hogy a csillag nyolc sugara az SZNT mai széki szervezeteinek számát jelképezi. De hát Székelyföld ennél mégiscsak több! Londonban be is mutattam a székely zászló magammal vitt, helyes változatát, amelyet nagyra értékeltek, mintegy félszázan le is fényképeztek. Tehát tetszett a szakembereknek.
– Tudjuk, hogy a román és magyar történészek között mekkora nézeteltérések vannak bizonyos történelmi korszakok, illetve a történelmi kutatások értelmezése terén. A heraldika mennyire „békésebb” terület ennél?
– Sokkal békésebb. Heraldikusok között – nagyon kevesen vagyunk –, ha nézeteltérés akad, megtárgyalható. A címerek világában a politikusok meg a „nemzetvédők” okoznak galibát, amikor ahhoz szólnak hozzá, amihez nem értenek.
– Újságíróként kezdted a pályafutásod, de néhány éve heraldikusként egyre többet hallatsz magadról. Miként fér meg ez a két hivatás egymás mellett?
– Pontosítok: mérnökként kezdtem, mert a régi rendszerben nem végezhettem történelem szakot. 1993-ban szegődtem el újságírónak, szerkesztőnek. Előbb a kolozsvári Művelődés folyóiratnál, utóbb a Háromszék napilapnál. 1995-ben elvégeztem az Ady Endre Sajtókollégiumot. A címertan már 15 éves korom óta foglalkoztat, de szakirodalomhoz csak a rendszerváltás után jutottam hozzá. Öt könyv elolvasása után azt gondoltam, mindent tudok. Ötven-hatvan könyv után már tudom, hogy még mit nem tudok. Közben Kolozsváron elvégeztem a történelem szakot, természetesen címertanból írtam az államvizsga-dolgozatot, majd a Román Akadémia kolozsvári történelemtudományi intézetében doktoráltam, szintén címertanból. Jelzem, a heraldikát nem az iskolapadban lehet megtanulni. Ahhoz rengeteg szakirodalom, terepen szerzett tapasztalat szükséges, és jó, ha az ember ki is próbálja a címerrajzolást. Itthon főleg újságíróként ismernek, de más megyékben, Bukarestben, Jászvásárban, Budapesten, Kelet-Európában, Londonban, Kanadában, Ausztráliában heraldikusként tartanak számon… Néha zavar, amikor egy újságíró kolléga úgy tudósít, hogy Szekeres Attila újságíró címertani előadást tartott, hiszen azt heraldikusként tartottam. – Az újságírás mellett milyen mértékben foglalkoztat a heraldikai szakirodalom bővítése? – Hét önálló kötetem jelent meg, köztük a legjelentősebb a Kovászna megye címerkincsét feldolgozó könyvem, ami doktori tézisem is volt, ez egyelőre románul. Van egy nemesleveleket feldolgozó, magyar és román nyelven megjelent kötetem, a többi magyarul került ki a nyomdából, például Keöpeczi Sebebestyén József, a címerművész című. Még vagy tíz tanulmánykötet társszerzője vagyok, számos konferenciakötet társszerzője, tanulmányaim jelentek meg szakfolyóiratokban. Magyarul, románul és angolul is, hisz címerkincsünket nemcsak nekünk kell ismernünk, hanem meg kell ismertetni másokkal is. Tehát teljes mértékben foglalkoztat a heraldikai szakirodalom bővítése. Ki sem látszom az önként vállalt feladatokból, de ez nem panasz. – Hogyan látod az erdélyi magyar újságírás helyzetét, kiútkeresését, a nyomtatott sajtó folyamatos zsugorodását?
– A pénzhiány sajnos rányomja bélyegét a sajtó minőségére. Általában optimista vagyok, de a nyomtatott sajtó jövőjét realistaként igen sötétnek látom.
– Több évtizedes újságírói pályafutásodban mit tartasz fontos, kiemelendő részletnek? Milyen műfajokat kedvelsz igazából?
– A tényfeltáró riport a kedvencem. Lehet azért is, mert kedvelem a történelmet, a kutatást. Sajnos időigényessége miatt most már kevésbé művelem. Fontos elismerés volt, hogy elsőként kaptam meg a tényfeltáró riportokért járó Oltyán László-díjat. No meg úgy gondolom, igényes szerkesztéssel magam is hozzájárultam a Háromszék színvonalának fenntartásához.
– Kicsoda a magánember, Szekeres Attila?
– Tősgyökeres mezőmadarasi – habár Marosvásárhelyen születtem a kórházban –, református lelkipásztorok leszármazottja, nős, két gyerek apja. Rengeteget járok-kelek az országban, néha a világban is. Újságíróként riporttáborba, heraldikusként meg szakkonferenciákra. A magánéletben is címerekkel álmodom. Előadtam címertudományi világkongresszuson, európai címer- és zászlótudományi konferencián, nemzetközi pecséttani konferencián. Összesen hét országban tartottam előadást. Meghívás lenne, de ez mind költséggel jár. Valaki meg is kérdezte: mennyit keresek egy ilyen úton? Hát ez anyagilag mind veszteség, még az utolsó két világkongresszus is, amit pályázat útján támogattak. De hát ilyen a hivatástudat: belülről fűt, a gőzt ki kell ereszteni… Aztán tanulmányokat írok, címert, zászlót tervezek közigazgatási egységeknek, adományozok egyházaknak, iskoláknak. Egyszóval, nem unatkozom, sőt, utol se érem magam...
Dr. Szekeres Attila István
Heraldikus, a történelemtudomány doktora, szerkesztő. Marosvásárhelyen született 1965. augusztus 1-jén. A Bolyai Farkas Líceumban érettségizett, elvégezte a Kolozsvári Műegyetemet, az Ady Endre Sajtókollégiumot, a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen a történelem szakot, a Román Akadémia kolozsvári történelemtudományi intézetében doktorált. 1993-tól újságíró, előbb a Művelődés folyóirat, majd a Háromszék napilap szerkesztője. 2003 óta címertervező, 2005-től hiteles címergrafikus. 2006 óta heraldikusként számos nemzetközi, országos és regionális konferencián tartott előadást, több címertani kötet szerzője, több szakkönyv és konferenciakötet társszerzője. Újságíróként 2000-ben Méray-díjat, 2007-ben Oltyán László-díjat kapott, címertani munkássága elismeréseként 2011-ben a romániai Kulturális Érdemrend Lovagkeresztjével, 2014-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.
Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. augusztus 24.
Egykori stúdiósok második találkozója: színházat játszó örökifjak
Volt idő, amikor a művészetek és a művészemberek szabadok voltak. Aztán eljött az idő, amikor a művészetek nem voltak szabadok, a művészembereknek pedig nehéz ólomgolyót kötöttek a lábára, és betapasztották szájukat. De bármilyen nemű és beállítottságú hatalom is lett volna, mindig akadtak lelkes emberek, akik támogatták, előre vitték az olykor fájdalomból, máskor felhőtlen örömből született kultúrát, hogy maguknak és másoknak örömöt szerezzenek. Alig hűlt ki Sztálin helye a trónon, Erdély és benne Kolozsvár etnikai összetétele még nem billegett ide meg oda, az emberarcú kommunizmus megvalósítása egyesek számára egészen hihetőnek tűnt, amikor a múlt század hatvanas éveinek legelején lelkes műkedvelők úgy határoztak, színházat csinálnak. A kincses város két hivatásos társulata mellé egy harmadikat. A Stúdió Színpadot. Idővel rájuk is ragadt a „harmadik színház” elnevezés. Ami aztán az évek múlásával fogalommá vált. Így gazdagodott Kolozsvár kulturális élete a már meglévők mellett még egy szentéllyel. Az állami magyar színház kicsinyke testvért és egyben versenytársat kapott. A közönség már nemcsak a „sétatéri színházba” térhetett be, hanem a „Palotába” is. És a tapsok, a nevetések – amikor mindenről beszélhettünk, csak demokráciáról nem – egészen demokratikus módón mindkét helyen felhangzottak. Ahogyan akkor írták illedelmesen a kommunista főkolomposok beszédei alá: „hosszan tartóan”. Olykor még „ovációkat” is hallani lehetett. És nem szalagról, és nem kényszeredetten, mint a téren, ahol másfajta emberek tartottak beszédeket. Akiket kötelességből éljenzett és ünnepelt a tömeg azokban az időkben. Míg mások szocialista módon építgettek, itt teátrum született. A túlélésért. A megmaradásért. Az igaz szóért és a megmásíthatatlan igazságért. Igazából versengés soha nem volt, nem lehetett a két intézmény, a hivatásosok és műkedvelők között. Kiegészítették egymást. Negyed évszázadon át majdhogynem szimbiózisban éltek. Hiszen az amatőrök munkáját a hivatásosok segítették, de a műkedvelők is ott voltak az állami színházban, ha kellett. Büszkén viselték a statisztaszerepek nehéz gúnyáját, és náluk alázatosabb színészt nem hordott hátán a föld. Aztán visszatértek a „Palota” kicsiny színpadára, ahol már ők lehettek ideig-óráig az igazi csillagok. És járták Erdélyt fáradhatatlanul, hogy ott is hallassák a szép magyar beszédet, ahova máskülönben nem jutott el. Ez volt a hivatásuk, ezért álmodták azt, hogy Jókai simogatja homlokukat. Huszonöt év alatt kétszázötven műkedvelő színjátszó lépett a „Palota” varázslatos deszkáira, és sokan, nagyon sokan később „igazi” színészek lettek. És önfeladó munkájukért a közönség szeretetet és ragaszkodása volt a legnagyobb és mondhatni egyetlen jutalom. De ez életeket, jövőt meghatározó volt. Ők, stúdiósok tudták, hogy a színház nem más, mint játék – de azt illik halál komolyan venni. Kereken három évtizede, ugyanaz a hatalom, amelyik megengedte, majd elnézte azt, hogy magyar beszéd hallatszódjon egy kicsiny színpadról, majdnem pillanatok alatt betömte a szájakat. Akkor már zavaró volt, hogy megszólalunk. Hogy egyáltalán vagyunk. Hogy itt akarunk otthon lenni. A Stúdió Színpad megszűnt. De a stúdiósok ismeretlenül is itt vannak közöttünk. Ma már távol a reflektorok fényétől, pusztán látogatóként betévedve egy-egy színházi előadásra. Harminc évvel megszűnte után ismét összeültek a stúdiósok. Különböző korosztályok válogatott eminenciásai ők. Ha nem is lettek mindannyian hivatásos színészek, a játék lángja ma is ott ég a lelkükben. És velük ült az asztalhoz Az aranyember, Noémi, Volpone, Chirita meg a többiek. A játszó és az eljátszott személyek. Csak úgy száguldoztak a levegőben az emlékek, tisztes nagymamák és nagypapák ültek fel ismét Thália szekerére, és utaztak vissza csillagporral beszórt színészi múltjukba. Az egy perc néma csend pedig nem csak az eltávozott játszótársakért szólt. Főhajtás volt a megszűnt Stúdió előtt is. Egy korszak előtt. Amikor fiatalok voltunk, szépek és üdék, és fáradtan is boldogan színházat játszottunk.
Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. augusztus 24.
A magyar napok védőpajzsa
Sokat és sokszor írtak már a Kolozsvári Magyar Napokról. Többnyire szuperlatívuszokban, és ez így van rendjén. Akik megtapasztalták a Ceauşescu-rendszernek Kolozsvárra és Erdély többi magyar nagyvárosára szabadított magyarellenes, elrománosító politikáját, illetve az azt követő funari korszakot, azok számára a magyar napok egyféle mennyei ajándékként hatnak. Tizenvalahány évvel ezelőtt még egy közösségi depresszióban szenvedő magyar kisebbség élt itt, a Szamos partján, amelyet folyamatosan térdre kényszerített Kolozsvár román városvezetősége. Jó tudni azonban, hogy a mai polgármester, Emil Boc sem sokkal nyitottabb a magyarok irányába, mint elődje, Gheorghe Funar. Lapuló kétszínűségét és kétkulacsosságát – ami a háromnyelvű táblák körüli több éves huzavonában nyilvánult meg leginkább – azonban sikerült kijátszania és ellensúlyoznia egy fiatal, talpraesett magyar szervezőcsapatnak. A Kolozsvári Magyar Napok talán legnagyobb tanulsága az, hogy amelyik magyar közösség kezébe veszi sorsának irányítását, és képes bármilyen mélységekből talpra állni, annak ellenséges környezetben is nyert ügye van. Lehet azon siránkozni, hogy mennyire nehéz az életünk, hogy a román államhatalom milyen sokmindent nem enged meg nekünk, de ha ezzel a panaszáradattal kimerül jövőkereső tevékenységünk, akkor valóban vesztett ügyünk van. Anélkül, hogy túlértékelném az egyhetes kulturális és közéleti fesztivál hozományát, jó látni, hogy a magyar napokkal jelentősen megváltozott a kincses város közhangulata, ami több helybéli és Erdély más vidékeiről érkezett magyart késztet arra, hogy itt teremtsen jövőt magának. Számomra különösen örömteli látvány volt a rengeteg várandós magyar kismama. Örömteli esemény, mert erdélyi barangolásaimon ritkán látok ilyent, ami újabb bizonyosság arra, hogy a kolozsvári vagy kolozsvárivá vált magyar fiatalok hisznek a család megtartó erejében, tehát hisznek a jövőjükben. A ránk köszönt újabb magyarellenes éra, a nagy román egyesülést ünneplő 2018-as év előszele éppen az ilyen rendezvényekkel és az általuk teremtett lelkülettel védhető ki és kezelhető. Ha azt látjuk, hogy közösségi rendezvényeinken sok román ember is együtt tud velünk ünnepelni, ha a koncerteken, a kézműves sátrak közötti sétányokon vagy a boros, sörös esteken sok román szó is megüti a fülünket, akkor bízhatunk benne, hogy a Bukarestből ellenünk dolgozó politikusi-közéleti elitnek nem lesz nyert ügye. Ha egyre több erdélyi magyar közösség hisz saját erejében, akkor ezek az erők összeadódnak, és védőpajzsot hoznak létre az erdélyi magyarság védelmében. Ami nagyobb védelmet jelenthet, mint bármilyen más külső erő.
Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. augusztus 24.
Akit megérint a szellemisége, nem szabadul a feladattól
A csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és Egyesület immár hatodik alkalommal szervez Márton Áron püspök születésnapjához (augusztus 28.) időzítve megemlékezést és konferenciát azzal a céllal, hogy az újabb történeti kutatások segítségével jobban megértesse, megismertesse Márton Áron személyiségét. A szombaton, augusztus 26-án zajló rendezvényről, valamint a már javában zajló társadalomtudományi diáktáborról a főszervezőt, Lázár Csillát kérdeztük.
– Hogyan állt össze a konferencia előadóinak sora? Sok kutatónak van Márton Áronhoz kapcsolódó témája?
– Mivel Márton Áron egyetemi lelkészként, lapszerkesztőként, majd püspökként fontos közszereplő volt a huszadik század nagyobb részében, a jelenkori erdélyi történelemmel foglalkozó kutatók nem kerülhetik meg az ő szerepének értelmezését. Éppen ezért a nem szigorúan egyháztörténettel foglalkozó kutatásokból is sok érdekes információ kerül felszínre, ebből következően elég tág a konferencia lehetséges előadóinak köre. Állandó vendégünk Mons. Kovács Gergely posztulátor, hiszen tőle mindannyian türelmetlenül várjuk a boldoggá avatással kapcsolatos híreket, és vannak az előadók között, akik először, vannak, akik többedszer vesznek részt a konferenciánkon. Seres Attila, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Történettudományi Intézetének munkatársa például tavaly Márton Áron lengyel kapcsolatairól tartott előadást, de azóta Varsóban kutatván új és érdekes információkat talált, azokat hozza el idén.
– Számos érdekesnek ígérkező előadásra számíthatunk. Ön mit emelne ki leginkább?
– Benkő Levente a püspök elleni 1949-es sajtóhadjáratot veszi górcső alá, Oláh Sándor arról beszél, milyen szerepet szántak az egyháznak 1949 és 1952 között, Nagy Mihály Zoltán történész előadásának fókuszában a börtönből szabadult püspök áll. Virt László szociológus, hittanár, Márton Áron biográfusa ezúttal két Áronról – Tamási Áronról és Márton Áronról – beszél. Köztudott, hogy személyes, barátinak is nevezhető kapcsolatukról több anekdota maradt fel. Azt is tudjuk, hogy a betegágyán fekvő püspök azt kérte az őt ápoló nővértől, hogy – többek között – Tamási-novellákat olvasson fel neki. A múzeumban is van egy Tamási-kötet, amely a püspök hagyatékából került hozzánk, benne Márton Áron szignója. Ismerve Tamási – finoman szólva – nem szigorú katolikus erkölcs szerinti magánéletét, illetve egyes személyes választásait (pl. Magyarországra költözése) akár szokatlannak is nevezhetjük ezt a baráti egymásra hangolódást. Virt László előadása (amellyel Tamási születésének 120. évfordulójára is emlékezünk) azonban jól megvilágítja a kettejük közötti rokoneszmei vonásokat: igen hasonlóan viszonyultak az „erdélyiséghez”, hasonlóan látták a kisebbség és centrum viszonyát, szorgalmazták a „cselekvő fiatalság” felelősséggel való felruházását. Érdemes megfontolni e ma is aktuális dilemmákra adott válaszaikat. A konferencia záróeseménye egy régóta készülő dokumentumfilm tesztvetítése lesz. A püspök reggelije. Márton Áron első ötven éve című filmet Zágoni Balázs rendezte. A dokumentumfilm Márton Áron gyermek- és ifjúkoráról, első világháborús élményeiről, pályaválasztási küzdelmeiről, valamint belső, lelki vívódásairól mesél családtagok, szemtanúk, közeli munkatársak és történészek tolmácsolásában.
– A Márton Áron Társadalomtudományi Diáktábor tavalyi résztvevői levéltári kutatásba, drámapedagógiába, művészettörténetbe, kultúrdiplomáciába nyerhettek betekintést. Idén „népnevelési projekt zajlik”. Mit takar ez a megnevezés? Hány középiskolás vesz részt a táborban?
– A tábornak 16 résztvevője van, zömében ugyanazok, akik tavaly is itt voltak. Ez egy bensőséges, aktív részvételt és személyes kapcsolatok kiépítését célzó tábor. Két résztvevőnk van Felvidékről, kettő Magyarországról, ketten jöttek Kolozsvárról, tízen pedig a Székelyföld több városából, falujából. Tavaly több volt az elméleti előadás, idénre több gyakorlati programot szerveztünk. A Népnevelés és a Z generáció projektet például két, az egyetem padjaiból éppen kikerült csíkszentdomokosi fiatal, a teológiát végzett Bőjte Csongor és a néprajzos Bodó Andrea vezetik. Mindketten jó ismerői Venczel József falukutatási, népnevelési munkásságának, ennek „modelljére” szeretnék, ha a tábor résztvevői megismernék a domokosi fiatalság látásmódját, problémáit, és erre megpróbálnának kidolgozni egy „népnevelési” projektet, bevonva a modern kommunikációs csatornákat is. Természetesen ez egy kísérleti jellegű projekt, arra szolgál, hogy gondolkodási folyamatot indítson arról, hogy a „mai fiataloknak” milyen lehetőségei és milyen felelőssége van a kortársaik „nevelésében”, gondolkodásuk alakításában. Megjegyzem, hogy a résztvevők rendkívül komoly és tehetséges fiatalok.Tavaly úgy fogalmaztam, hogy a közeljövő Kárpát-medencei elit értelmiségének képviselőit látjuk vendégül, ma sem mondhatok mást. A visszatérők között van már olyan, aki elvégezte a középiskolát, és az egyetem választásánál – saját bevallása szerint – nagyban befolyásolta a tavalyi tábor tapasztalata. A népnevelési projekt mellett lesz vizuális antropológiai műhely (archív fényképek értelmezését segítendő), hadtörténeti „kutatómunka”, művészettörténeti szekértúra és persze egyeskői gyalogtúra is.
– A tavalyi Márton Áron-emlékévben jeles püspökünk alakja állt számos rendezvény központjában. Hogyan látja, átgyűrűzött az emlékév erre az évre is? Tart még a lelkesedés?
– Az emlékév jó alkalom volt földrajzilag kiterjeszteni a Márton Áront ismertető programokat, hálásak vagyunk érte a magyar kormánynak. Azonban a lelkesedés nem a központilag kijelölt hivatalos ünnepségekből származik, hanem a személyes találkozásokból. Azt látjuk, mind a történészek, mind a fiatalok esetében, hogy akit egyszer is munkája során megérintett Márton Áron eszmeisége, kivételes egyénisége, az „nem szabadul” a feladattól, hogy Márton Áron példáját másoknak is megmutassa.
A csíkszentdomokosi megemlékezés augusztus 26-án délelőtt 10 órakor szetmisével kezdődik, amelyet Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutat be. Ezt követi 11.45-től a konferencia a művelődési házban. Az előadások között bemutatják a Márton Áron püspökről az elmúlt évben megjelent újabb kiadványokat, köteteket is. A rendezvény támogatói a Bethlen Gábor Alap, Csíkszentdomokos Önkormányzata, a Hargita Megyei Kulturális Központ – Hargita Megye Tanácsa és a Felcsík Kistérségi Társulás.
Daczó Katalin / Hargita Népe (Csíkszereda)
2017. augusztus 24.
Egészségügyi jelentés: Európa „legbetegebb” országa Románia
A romániai lakosság egészségi állapota szinte kétségbeejtő. Az ország uniós szinten a rák, a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a tébécé és a sárgaság esetében a listavezetők közé tartozik. A tényt román lakosság egészségügyi állapotáról szóló, 2016-os országos jelentés is elismeri.
A jelentés szerint Romániában évtizedenként 43 százalékkal nő a táplálkozási és anyagcsere megbetegedések. A keringési zavaroknál a növekedés évtizedenként 29 százalék, a rákbetegségeknél úgyszintén 29 százalék, az elmebetegek száma pedig tíz évenként 24 százalékkal nő.
Az ország lakossága 40 százalékának magas a vérnyomása – a legtöbben azonban nem is tudnak erről. Hivatalos statisztikák szerint Romániában több mint 7,4 millió ember szenved ebben a betegségben. Az országban a halálesetek 60 százaléka keringési és szívbetegség miatt következik be.
Mindez érthetővé teszi azt is, hogy uniós szintén miért Romániában a legrövidebb az életremény. Ezen a téren egyébként Franciaország vezet, ahol a nők átlagosan 88, a férfiak 83 évig élnek. Romániában az életremény ennél 15 évvel rövidebb.
Szívbetegség: évi 150 ezer halott
A hipertóniás szívbetegségben szenvedők részaránya tizennyolcszor nagyobb, mint Hollandiában, tizenötször haladja túl a nagy-britanniai szintet, ötszörösen haladja túl a Lengyelországban és négyszeresen a Németországban jelzett szintet, de 75 százalékkal nagyobb a bulgáriainál is.
A román lakosság egészségügyi állapotáról szóló, 2016-os országos jelentés szerint évente 150 ezer ember hal meg az országban szívbetegségekben, ami az elhalálozások 60 százalékával egyenlő. Ezzel Románia világviszonylatban is a negyedik helyet foglalja el.
Az agyvérzés Romániában négyszer gyakrabban fordul elő, mint a nyugat-európai országokban, aránya harminc százalékkal magasabb a lengyelországinál – igaz, 60 százalékkal kisebb bulgáriai szintnél. A statisztikák szerint Romániában évente mintegy 65 ezer személy kap agyvérzést, 31 százalékuk pedig viszonylag fiatal, 20 és 50 év közötti.
Orvosi vélemények szerint a kórt jelentősen meg lehetne előzni azzal, ha az embereket megfelelően felkészítik a betegség elkerülésének módozataira, a megelőzésre. Ehhez viszont a családorvosok segítségére is nagy szükség lenne, akiknek tudatosítaniuk kellene pácienseikben, hogy 30-40 év évenként után akkor is orvoshoz kell fordulniuk, ha egyébként teljesen egészségesnek érzik magukat.
Kétmillió cukorbeteg
A cukorbetegségben szenvedők száma Romániában kétszer nagyobb, mint Nagy-Britanniában, és 40 százalékkal magasabb, mint Hollandiában. Az országban két millió ember szenved ebben a betegségben és mintegy 4 millióra teszik a cukorbetegségre hajlamosak számát.
Ráadásul a kór egyre gyakrabban jelentkezik a gyermekeknél is, az országban több mint 4000 kiskorúnál jelezték a betegséget, ami kétszerese a tíz évvel ezelőttinek. Világszerte egyébként hét másodpercenként hal meg valaki ebben a betegségben.
Méhnyakrák: Románia vezet
Európai viszonylatban Romániában hal meg a legtöbb nő méhnyakrákban, évente kétezren veszítik életüket ebben a betegségben. Ez a kór Romániában hatszor gyakoribb, mint Hollandiában, ötször magasabb, mint Nagy-Britanniában, négyszer nagyobb, mint Németországban, kétszer magasabb, mint Lengyelországban és 50 százalékkal haladja túl a bulgáriai szintet.
Orvosszakértők egyetértenek abban, hogy a megelőzésére kidolgozott program semmilyen eredményt nem hozott. Romániában kevés a sugárkezelést adó központ, sok esetben pedig, amikor orvoshoz kerülnek a betegek, már túl késő, a nők pszichológiai felkészítésére pedig senki sem gondolt.
A májgyulladás „népbetegség”?
Európai Uniós szinten Románia az elsők között van a csecsemőhalandóság fekete listáján is, amelyen csak Málta előzi meg.
Az országban a májgyulladás immár amolyan népbetegségnek számít. A C-típusú hepatitiszes megbetegedések esetében Románia uniós szinten az első helyen áll, az országban a legtöbb májgyulladásos beteget csak akkor fedezik fel, amikor valamilyen más betegség miatt jelentkezett az orvosnál.
Romániában évente mintegy 3000 ember hal meg a hepatitisz által kiváltott májzsugorban. A lakosság létszámát tekintve Romániában van a legtöbb fertőzött, és itt a legkisebb a remény a gyógyulásra. A megelőzéssel a hivatalos orvosi szervek nem foglalkoznak, ezt a feladatot nagyrészt egy-egy nem kormányzati szervezet vállalja fel.
Bogdán Tibor / maszol.ro
2017. augusztus 24.
A Szent Korona olyan, mint a foci, mindenki ért hozzá
Nem véletlen, hogy a leghajmeresztőbb elméleteket találják ki róla. A téma egyik legjobb szakértője tesz rendet a fejekben.
-es rendszerváltás után a Szent Korona kutatása elszabadult, egészen hajmeresztő elképzelések jelentek meg, főleg az eredetével kapcsolatban, és hatalma mértékben élénkült meg az érdeklődés a magyar államiság és szuverenitás legfőbb jelképe iránt. Így biztosra vettük, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Lendület Szent Korona kutatócsoportjának legújabb kutatási eredményeit bemutató film, A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című doksi iránt is óriási lesz az érdeklődés a Kolozsvári Magyar Napokon. A filmvetítéssel egybekötött beszélgetés a kutatókkal végül három órásra nyúlt, esetenként pedig igen-igen felkorbácsolta az érzelmeket is. Most az esemény legfontosabb koronára vonatkozó állításait foglaljuk össze, kezdve mindjárt a legvitatottabb témával.
De mit lehet biztosan tudni a Szent Korona korai történetéről?
"Az Árpád-korban már ezt használták a magyar király koronázásokon, és a 13. század közepétől nevezik szentnek. Csak akkor lehetett legitim egy uralkodó, ha ez a fejére került. Változhatott a helyszín (Öt koronázó város volt a magyar történelemben, és mindenikben legitim volt a koronázás: Székesfehérvár, Esztergom, Budapest, Pozsony, Sopron - szerk.) és a koronázó személye is, de a korona nem volt helyettesíthető" - magyarázta Pálffy Géza, a kutatócsoport vezetője, a film szakértője a magyar államiság legfontosabb szimbólumáról, ami már az Árpád-kortól Szent Istvánhoz kapcsolt nemzeti ereklyének számított, bár ez a korona biztosan nem jött Rómából.
"A tudományos szakértők 95 százaléka szerint két részből állították össze. Az a biztos, hogy latin és görög feliratos része is van, ami szerint latin és görög részre osztható. Ez nagyon indokolja a két részből való összeállítást. Ha egyszer biztosan kiderül, hogy egy vagy két részből készült, akkor mi leszünk a legboldogabbak" - reagált a történész arra az elméletre, ami szerint az iskolában tanított dolgok, miszerint két részből állították össze, nem igazak. Pálffy elmondta, hogy neki is minden vágya ismerni az eredettörténetét. A kutatócsoport munkáján alapuló film a Szent Korona 1526-1916 közötti történetét dolgozta fel. Pálffy szerint azért koncentráltak a koronázási jelvény mohácsi csata utáni történetére, mert olyan dolgokat akartak mondani, ami biztosnak tűnik. Állítása szerint szinte minden hónapra jut egy friss felfedezés, például így került most elő a legrégebbi koronás országzászló (1618), az első budai koronázás (1792) magyar királyi udvarmesteri pálcája vagy az utolsó pozsonyi szertartáson (1830) használt koronázási cipellő.
Még Kolozsváron is találtak egy dokumentumot a Kemény-család levéltárában, ami a legkorábbi olyan szöveg, amit magyar nyelven írtak egy koronázásról. Az erdélyi fejedelem követének kísérője írta, aki protestánsként "unta a katolikus szertartást", ezért a királynő koronázását még megnézte, de a királyét már nem.
De akkor nincs is esély arra, hogy valaha is többet tudunk majd a korai történetéről?
"Nagyon kevés az esélye, hogy a korábbi történetéről többet tudjunk meg, mert nincsen képi ábrázolása, nincsenek írott dokumentumok. II. Ulászló koronázásról van a legkorábbi részletes leírás, Bonfini írta le. Tehát a késő középkorból egy részletes leírás van, amire ugye nem nagyon lehet egy egész történetet építeni. A 15. századból még várhatók újabb előbukkanó dokumentumok, de a 12., 13. és 14. századból már kevés az esély, legfeljebb olyanra számíthatunk, amelyben megemlítik, hogy mikor viszik ki Magyarországról, mondjuk a tatárjárás idején hogyan menekítik. Egyes dátumokat lehet pontosítani, de a tárgyról konkrétabbat nem nagyon lehet már megtudni. A tárgy történetéhez tudunk hozzátenni, de a fizikai állapotához a középkorból nagyon minimális az esély" - mondta a Transindexnek a kutató.
Pálffy szerint ki kell mondani, hogy vannak olyan dolgok, amire nem tudjuk a választ, ilyen a keletkezéstörténet, és ezért lehet rengeteg elmélet arról, és ezért lehet ez az egyik legvitatottabb téma a koronával kapcsolatában. A másik örök vitatéma a Dukász-lemez cseréje, ami szintén a keletkezéstörténetével függ össze, mert ha II. József cseréltette ki, akkor a korona nem 11. századi, legalábbis a görög része, lehet akár sumer vagy mezopotámiai is. Szerinte mindenféle elméletek vannak ezen a téren, egészen elszálltak is, amiket el lehet mondani, de nem kell foglalkozni velük. Pálffy szerint a korai történetét magából a tárgyból kell kitalálni, ennek viszont sok a buktatója. A harmadik terület, ami kapcsán sok vita van a Szent Korona eszmeisége, mert mindenki másként viszonyul a koronához. Pálffy szerint ezt is mindenképp kutatni, vizsgálni és értelmezni érdemes.
A tudomány nem akarja cáfolni ezeket a mítoszokat?
"A tudománynak nem a mítoszcáfolás, hanem a kérdésekre való válaszolás a feladata. Azzal foglalkozik, hogy próbáljon problémákat rekonstruálni, jelenségeket megoldani, ha ez mítoszcáfolással jár, ha tudunk árnyalni mítoszokat vagy más megvilágításba helyezni, és annak örülünk. Azt ki merem jelenteni, hogy a Kheopsz-piramisnak nincs köze a Szent Koronához, még ha könyvet is írtak róla. Annyira sok a vadhajtás, hogy arra muszáj volt a magyar tudományosságnak válaszolni, mert az sérti a koronát, mint nemzeti ereklyét. A koronához köthető badarságok közlése méltatlan a koronához, a legfőbb nemzeti jelképünk históriájához, eszmeiségéhez" - érvelt a kutató amellett, hogy a kutatócsoportjuk miért nem foglalkozik egyértelműen mítoszcáfolással. "Ha bizonyítékok kerülnének elő, hogy II. József cseréltette ki, akkor én lennék a legboldogabb. Nekem ez nem létkérdés" - mondta a közönségből mindegyre felmerülő vitatott kérdésre, kiegészítve azzal is, hogy a kutatók jelenlegi álláspontja szerint a Dukász Mihály-kép cserélt, de nem II. József cseréltette ki, hanem valamikor valaki a középkorban. Megjegyezte, hogy Révay Péter koronaőr 1613-ban kiadott, a koronát részletesen leíró munkájához - amit a kérdéssel foglalkozók a leggyakrabban szoktak idézni - is érdemes kritikusan viszonyulni, mert sok esetben az sem egyértelmű, például a függők tekintetében mást ír a szöveg és mást mutat az illusztráció, és Révay is megváltoztatta a koronatörténetét a politikai viszonyoknak megfelelően. A módosított művének, amit először posztumusz 1659-ben adtak ki, a magyar és latin nyelvű újra kiadása pedig jövőre várható. Az 1613-as kiadásnak már 1979-ben megjelent a magyarítása, ez utóbbi eddig csak latinul jelent meg.
A kutató szerint azért is nehéz a korona kutatása, mert a bakikat nem hozzák nyilvánosságra. Azt nem írják le, amikor a koronázáshoz kinyitották a jelvényeket őrző ládat, így azt sem, amikor kivették, hogy a leendő király fejéhez készíthessenek megfelelő bélést. A kutató szerint arról is kevesen tudnak, hogy 2000-es parlamentbe történő átszállításakor is történt baki, nem akart kinyílni az azt szállító láda. Az is könnyen megeshet, hogy a kereszt is másik alkalommal ferdült el, mint gondoljuk, mert lehet, hogy még öt alkalommal feltörték a ládát, csak épp még nem tudunk róla.
A korona még mai is politikai kérdés?
"Az lenne furcsa, ha nem lenne az. Egy tárgy, ami a parlamentben van, minden magyar állampolgár személyigazolványán ott van, szerepel a magyar alkotmányban, hát hogyne lenne az. De ez a politikai elit feladata, a történész ezt csak megállapíthatja" - jelentette ki Pálffy a rendre felmerülő politikai vonatkozással kapcsolatban, a beszélgetésen pedig több példát is hozott. Ott van például I. Lipót 1655-ös koronázása, amikor négy korona - ez nem egyedi eset - is szerepelt a szertartáson, amelyről a Kolozsváron talált dokumentum is szólt. Erre kellett a Szent Korona, mert az kell az uralkodó fejére, de mivel Lipót akkor még csak trónörökös volt, az apjának, III. Ferdinánd fejére is kellett egy házi korona, emellett pedig megkoronázzák a királynőt a saját házi koronájával. De mivel a Magyar Királyság trónján a Német-római Birodalom császára ült, ezért a birodalmi felségjelek másolatait is kitették. Mint Pálffy mondta, ez olyan, mint manapság az Európai Unió zászlója, ami ott van a mi ceremóniáinkon is. Az ilyen szimbolikus politika is örök. De vannak személetesebb példák is például a koronázó személyével kapcsolatban. A hagyomány szerint akkor legitim a magyarok koronázása, ha az esztergomi érsek teszi a király fejére a Szent Koronát. De ez azért nem mindig volt így. 1527-ben esztergomi érsek hiányában a rangidős felszentelt püspök koronázta meg a királyt (mind Szapolyai Jánost, mind I. Ferdinándot), de Szapolyai esetében segített neki az ország nádora, Báthori István is, akinek az időtájt nagyon jelentős volt a befolyása. Még úgy is részt akart venni az eseményen, hogy hordszékből kellett koronázzon. Az, hogy ezt Báthori elérte, egyértelműen világi politikai elit ternyerését jelenti. Utána az esztergomi érsekek mindent megtettek, hogy ez ne fordulhasson még egyszer elő, de a világiak egyre több elemet követeltek a szertartáson. Az esztergomi érsek nem volt mellőzhető, de Esterházy Pál nádor 1687-ben elérte egy nála 30 évvel idősebb egyházi vezetőnél, hogy ő is koronázhasson. És ettől még törvényes volt a koronázás. De politikai kérdés az is, hogy hol őrzik a koronát, ahogyan II. Józsefnek is az volt, amikor betette egy vitrinbe, vagy Ferenc Józsefnek is, amikor a megtalálása után csak megnézte, majd visszavitte a magyar fővárosba, és nem koronáztatta meg magát egyből vele. Ahogyan manapság is politikai kérdés, hogy hol őrzik.
Pálffy kérdésre el is mondja, hogy szerinte nem az Országház a legjobb hely a kiállítására. "De azt is megmondom, hogy miért őrizhetjük ott. A Révay Pétertől származó gondolat szerint a korona a rendi nemzetet, a politikai elitet is jelképezi, így lehet a rendi nemzet utódjának, a parlamenti képviselők épületében. Annak ellenére, hogy a magyar parlament épületében soha nem őriztek. 1896-ban, a Millennium évében járt először az épületben, majd 2000-ben vitték ismét oda, utoljára. Ez egy politikai döntés" - mondta a kutató, majd azt is elmondta, hogy miért nem ért egyet a Szent Korona parlamenti őrzésével.
"A parlamentben szállítással a koronázási jelvényeket szétválasztották. Ugye a biztosan Szent Istvánhoz köthető jelvény, a palást nem került át, szerencsére, mert már nagyon rossz állapotban van, és nem élte volna túl. Csak egy filmben tudjuk virtuálisan egyben megmutatni. De a most talált koronázási cipellőnek is ott lenne a helye. És a parlamentbe nem olyan könnyű bejutni. Ha hozzáteszem, hogy az egyházi tárgyakat is látni szeretnénk, akkor el kell menni Esztergomba. Ha az egyéb koronázási kincseket, akkor például ide kell jönni Kolozsvárra, és megnézni az eddig ismert legkorábbi magyar királyné-koronázási érmét, amiből egy példány van. Ha egyszer lenne egy magyar koronázási jelvény kiállítóhely, akkor releváns lenne ott őrizni. Én ezt támogatnám. De a királyi vár azért is indokoltabb lenne, mert kisebb megszakításokkal 1790-től 1944-ig ott őrizték. De ez nem tudományos kérdés" - mondta a történész.
Erdélyi románok is érezhetik magukénak a koronát?
A beszélgetésen szó volt arról is, hogy a Szent Korona alapos művészettörténeti és modern természettudományos vizsgálata még várat magára, de jelenleg még komoly felvételek sincsenek róla. Csak a vetített film hatására készül nemsokára egy olyan részletes felvétel, amit mindenki megnézhet otthon, tanulmányozhatja akár a szegecseléseit is. A kutatással kapcsolatban elmondta azt a tapasztalatukat, hogy a szlovákok is magukénak érzik a koronát, Szlovákiában nagyon jelentős az érdeklődés mind a film (ezért szlovák felirat is készült hozzá), mind a koronakutatás iránt, ami azzal is összefügg, hogy Pozsony koronázóváros volt. Innen vetődött fel az előbbi kérdés, amire a Transindexnek így nyilatkozott az akadémikus.
"Az erdélyi románok felmenői a Magyar Királyság állampolgárai voltak, és így a Szent Korona tagjai is. Mint ahogyan Erdély is a szent Korona tagja volt. Szerintem egyértelmű, hogy aki a történeti Magyarországon élt, és magyar állampolgár volt, annak lehet a legfőbb történeti ereklyéje. Miért ne lehetne egy kolozsvári magyarnak vagy románnak, pláne, ha voltak magyar felmenői, akkor a dédapja vagy a nagyapja a magyar koronát viselő uralkodók alattvalója volt? De nyilván ez egy ambivalens érzés. Az Erdélyi Fejedelemség és a Magyar Királyság történetét egy mai romániai román állampolgár kevésbé fogja magénak érezni" - mondta el. A téma iránt érdeklődők például itt még egy videó, Pálffy Géza előadásával a koronáról, amiben többek között arra is keresi a választ, hogy mikor ferdülhetett el a kereszt a tetején, illetve biztosan nem azért ferde, hogy párhuzamos legyen a Föld tengelyével.
G. L. / Transindex.ro
2017. augusztus 24.
Civil szervezetek és pártok is bírálják az igazságszolgáltatást szabályozó törvények módosításait
Több civil szervezet és vezető politikus is bírálta szerdán az igazságügyi miniszternek az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények módosítására tett javaslatát. Az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint bizonyos intézkedések megfelelnek az európai gyakorlatnak. Tizenegy civil szervezet (az aradi Civic, a iaşi-i CIVICA , az (#Insist), a Craiova kezdeményezés, a Románia kezdeményezés, a Temesvár kezdeményezés, a közpolitikai intézet, a nagyváradi Civic, a Korrupció öl, a Geeks for Democracy és a #REZISTENŢA egyesületek) közös közleményben kérik, hogy az igazságügyi miniszter vonja vissza a főügyészek kinevezési procedúráját módosító javaslatát, mert ez "veszélybe sodorja a korrupcióellenes harcot és ellentmond azoknak a vállalásoknak, amiket Románia tett az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus keretében". A Románia 100 Platform arra hívja fel a figyelmet, hogy a módosítások "megbontják a hatalmi ágak egyensúlyát és veszélybe sodorják az igazságszolgáltatás függetlenségét". Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke azt nyilatkozta, hogy a PNL megfontolja, hogy az alkotmánybíróságon támadja meg a Tudorel Toader által bejelentett törvénymódosításokat, főleg azt, amelyik mellőzi az államfőt a főügyészek kinevezésének folyamatában. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) erőteljesen elítéli az igazságügyi miniszter javaslatait és bejelentette, hogy egyszerű bizalmatlansági indítványt nyújtanak be az igazságügyi miniszter ellen, mert - véleményük szerint - javaslatait követően "a főügyészek kinevezése Dragnea kezébe kerül" - írja az alakulat közleményében. A Népi Mozgalom Pártja (PMP) nevében nyilatkozó Eugen Tomac ügyvezető elnök azt mondta, hogy azzal a javaslattal, hogy az államelnököt kivonják a főügyészek kinevezési procedúrájából, a Szociáldemokrata Párt (PSD) azt szeretné elérni, hogy "az igazságszolgáltatást teljesen alárendelje a politikumnak". Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta: a szervezet nem alakította ki még a hivatalos álláspontját, de személyes véleménye szerint a főügyész kinevezésére vonatkozó javaslat "megfelel az európai gyakorlatnak, ahol az ügyész a végrehajtó hatalom része". Tudorel Toader igazságügyi miniszter szerdán jelentette be, hogy megváltoztatják a főügyészség vezetőinek kinevezési módszerét (ebből kimaradna az államelnök). Egy másik módosítás szerint az Igazságügyi Felügyeletet az igazságügyi minisztérium alárendeltségébe vonnák.
agerpres; Transindex.ro
2017. augusztus 25.
Borvíznagyhatalom?
Székelyföld borvíznagyhatalom – hangzott el A Kárpát-medence ásványvizei című, immár tizenharmadszor megszervezett, ezúttal Háromszéken tartott nemzetközi tudományos konferencia beharangozóján a megyeházán. A konferencia előadásai ma zajlanak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi központjában.
Amikor első ízben Székelyszáldoboson jártam, azzal reklámozták az ottani borvízforrást, hogy még Bethlen Gábor fejedelem is annak vizével gyógyította magát. Aztán az olaszteleki Daniel-kastély meglátogatásakor azzal is tarkították a bemutatót, hogy a hátsó udvarházban szállt meg Bethlen Gábor, amikor székelyszáldobosi borvízzel kúrálta baját. Utánanéztem, mikor is lehetett ez. Kiderült, a kezelés után egy hónappal a nagy fejedelem elhunyt. Minden bizonnyal nem a székelyszáldobosi borvíz okozta halálát, csak túl nagy lehetett a nyavalya, és megkésett a kezelés. Háromszék mint ásványvíz- és szén-dioxid-nagyhatalom a címe annak az előadásnak, melyet ma tart Kisgyörgy Zoltán geológus az említett konferencián. Kedves újságíró kollégám és barátom, Zoli bácsi sokat mesél és ír a borvizekről, 2013-ban könyve jelent meg a háromszéki ásványvízkincsről. Főleg a régi nagyságot emlegeti, azt az időszakot eleveníti fel, amikor Háromszéken virult a fürdőélet, palackozták a híres ásványvizeket.
De nézzük a jelent. A kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórháznak és főleg a szív-és érrendszeri betegségek kezelésének és az abban szenvedők rehabilitációjának módszerét kidolgozó névadónak köszönhetően működik a gyógyturizmus Háromszéken. Az eredményekről Tatár Márta szívszakorvos előadást tart. Beindult a népi feredők felújítását célzó mozgalom. A borvíz útja program sokaknak okozott bosszúságot, de mára működik, igaz, nem az eredeti elképzelés szerint. Főleg az előpataki és bölöni központot látogatják, leginkább brassóiak. Hatolykán is éldegél a gyógyturizmus. Gyógyvizeket palackoznak Sugásfürdőn, Málnásfürdőn és Előpatakon, asztali ásványvizet Szentkatolnán. Ezek elenyésző mennyiségek. De mi a helyzet a híres-neves borvizekkel, Bibarcfalván, Bodokon, Málnáson...?! A töltödék idegen kézbe kerültek, utóbbi kettő áll, előbbi éppen döcög, üveges borvizet szotyogtat a brassói piacra.
A jóindulat megvolna, az akarat is, és az is dicséretes, hogy az ásványvíz-konferenciával – de nem csak – Háromszékre igyekeznek terelni a figyelmet. Igen, az ásványvíziparban lenne keresnivaló. Mivel vannak itt kiaknázatlan lehetőségek, ott a potenciális borvíznagyhatalommá válás képe – csak ne délibábja legyen! –, minél szélesebb összefogással ki kellene ezt használni, úgy pezsegjen Háromszék, ahogyan egykoron, nehogy félezer borvízforrásával úgy járjon Kovászna megye, mint Bethlen Gábor fejedelmünk a székelyszáldobosi borvízzel. Túl későn kerüljön saját poharába.
Szekeres Attila / Háromszék; Erdély.ma
2017. augusztus 25.
Valami bűzlik Székelyföldön
Olvasom, hogy ölelés volt Sepsiszentgyörgyön. Ölelgetett boldog boldogtalant. Is. S amint a tudósítás tudtunkra adja: fiatal és idős is nyitott volt a dologra. Muszlimoknak, leszbikusoknak és skizofréneknek beöltözött fiatalokat ölelgettek (csak tudnám, hogy mibe öltözött a leszbikus és a skizofrén ... s hogy is kerül egy elmebetegség egy vallás és nemi elferdülés mellé ...).
Szép dolog a szeretet, kérem szépen, nagyon szép. Csak ne nyomnák le erőszakkal a torkunkon, hogy ez is az volt. S hogy ez a normális. De lenyomják. Igaz, akad, aki dalolva nyeli a galuskát, boldogan, hogy nyelheti. Acélból lehet a gyomra ... Mert józan ember ezt nem tudja megemészteni. Nem, nem vagyok idegengyűlölő. Nem, nem vagyok homofób (bár lassan azzá formálnak ...). Hiszem és vallom, hogy a család a legkisebb, de legerősebb közösség. A hagyományos apa, anya, gyerekek felállás az, ami előrébb viheti a társadalmat, jobban mondva, ami megmentheti a még menthetőt.
A gondom a Sepsiszentgyörgyön történtekkel a következő: diszkriminálnak engem és a hozzám hasonlóan gondolkodókat. El akarják hitetni velünk, hogy a hagyományos családmodell ideje lejárt. Immár snassz így gondolkodni, mert az „középkori". Kezdenek csodabogárként tekinteni arra, ami normális volt nemrég. Lehurrognak, ha nem akarjuk lenyelni a galuskát. Attól félek, nem is olyan sokára nem csupán lehurrognak, hanem egyenesen lekötöznek s erőszakkal nyomják majd le s vagy megemésszük vagy belehalunk. Mert a történések errefele mutatnak. Csak úgy megjegyezném, hogy a nagy római birodalom is ezért bukott meg. Ott sem volt már szent semmi, ott és akkor is a beteges viselkedést kezdték normálisnak beállítani, ott és akkor is növekedett a fertő. Csoda-e, hogy vége lett, elpusztult?! S csoda lesz, ha a mi szép új világunk is arra a sorsra jut? Nem, nem lesz csoda. Sajnos rohamléptekkel haladunk a szakadék felé. Az értékrendszer már teljesen felborult, álszeretetbe csomagolják a fertőt, szépen tálalják a bűzlő, romlott ideológiát, kicicomázva, rózsaszín cukorhabbal, hátha könnyebb lesz megetetni az istenadta néppel. Sajnos a nép jórésze bárgyún le is nyeli.
Hát itt tartunk. Immár Székelyföldre is begyűrűzött a szenny. Ez az, ami elkeserít. Hogy a székely híresen józan gondolkodást is fertőzik. Természetesen felkészültem arra, amit eme írásom megjelenése után a sok névtelen fotelhuszártól kapok. Őszintén mondom, nem érdekel. Az értékrendszerünk mellett ki kell állnunk, a bűzös mocsarat nagy ívben ki kell kerülnünk. Ez az egyetlen esélyünk.
Amíg még ki tudjuk kerülni. Amíg még nem löknek erőnek erejével bele ...
Lakó Péterfi Tünde / Erdély.ma
2017. augusztus 25.
Kelemen Hunor szerint Romániában egy láthatatlan „mély állam” hozza a magyarellenes intézkedéseket
Kelemen Hunor szerint Romániában egy láthatatlan és számonkérhetetlen „mély állam” hozza a magyarellenes intézkedéseket.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Zeteváralján tartott erről előadást pénteken, a szövetség és a vele együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) aktivistáinak az „edzőtáborában”.
A politikus a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés megakadályozására irányuló román törekvéseket és a kommunista rezsim által államosított ingatlanok visszaszolgáltatásának leállítását is e „mély állam” ténykedésének tulajdonította.
Mint felidézte, Románia annak idején az Európai Bizottság (EB) oldalán szállt be a kezdeményezők által indított perbe, hogy megakadályozza a polgári kezdeményezés bejegyzését. Miután elveszítette a pert, és az EB bejegyezte a kezdeményezést, most a bizottságot pereli. Megemlítette: az első pereskedés elindításakor tagja volt a bukaresti kormánynak, de nem tudta kideríteni, hogy milyen szervezet hozta meg a perbe lépésre vonatkozó döntést. Azt mondták, ez a román állam konszolidált álláspontja, és érzékeltették, hogy ezt valahol máshol döntötték el – idézte fel a politikus.
Létezik valahol egy olyan struktúra, amely képes az országot implikálni egy olyan döntésbe, amely nemcsak a romániai magyarok, hanem a FUEN-ben (Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója) részt vevő őshonos közösségek ellen irányul. Ezzel Románia azt üzeni, hogy nem barátja az őshonos nemzeti kisebbségeknek – állapította meg az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor szerint a „mély állam” állította le a kommunizmus idején elkobzott tulajdon visszaszolgáltatását is. Megjegyezte: Románia a NATO- és EU-csatlakozás előtt elfogadta, hogy természetben szolgáltatja vissza az elkobzott javakat, de ezeknek csak a felét adta vissza. A láthatatlan állam keze az igazságszolgáltatást használta fel arra, hogy a román állam által elindított folyamatot leállítsa. Megjegyezte: sokkal tisztességesebb lenne, ha az állam módosítaná a törvényt, és kijelentené, hogy leállítja a visszaszolgáltatást. A törvény azonban életben van, a restitúciós bizottság működik, de semmilyen visszaszolgáltatási döntést nem hoz.
Kelemen Hunor bajnak tartja, hogy a láthatatlan állam úgy szerez egyre nagyobb befolyást, hogy nem vonható felelősségre, és nem is váltható le, mert nincs megválasztva. Megjegyezte: a román alkotmány erősen köti az államfőt a láthatatlan állam képviseletéhez, hiszen az államfőnek a titkosszolgálatokhoz, az ügyészséghez, a nemzetbiztonsági tanácshoz, a hadsereghez és az erőszakszervekhez kapcsolódó hatáskörei is vannak.
Ne higgyétek, hogy lehet szabadság, jólét, stabilitás, ha nem a választott politikusok hozzák meg a politikai döntéseket minden területen. Ha szemet hunytok, akkor előbb-utóbb a láthatatlan állam, a mély állam olyan hatalomra tesz szert, amely előbb utóbb a szabadságot, a jólétet, a parlamenti demokráciát fogja kikezdeni. Ezért nem is szabad rá haragudni, mert ez a természete: minél több információ, minél több hatalom, minél több befolyás” – fogalmazott zeteváraljai előadásában az RMDSZ elnöke. Székelyhon.ro
2017. augusztus 25.
Péntektől hét napon át tüntetnek a szülők
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium szülői közössége megkapta a szükséges engedélyeket ahhoz a tüntetéssorozathoz, amelyet augusztus 25–31. között szerveznek a városháza előtt azért, hogy az illetékes intézmények és hivatalok vezetői szeptember elsejéig hozzanak döntést a felekezeti iskola ügyében.
Péntektől augusztus 31-ig minden nap 16–17 óra között a városháza előtti parkban, a Latinitás emlékműnél gyűlnek össze a szülők azzal a céllal, hogy civil eszközökkel nyomást gyakoroljanak a tanügyminisztériumra, a tanfelügyelőségre és a város önkormányzatára, hogy minél hamarabb döntsenek a tanintézet diákjainak sorsa felől. Ez azért is fontos, mert kicsivel több mint két hét múlva kezdődik az iskola, de a tanulók még mindig nem tudják, hogy hol és milyen tanintézetben kezdik el az új tanévet.
A szülők szeptember elsejét jelölték meg határidőnek, azaz elvárják, hogy addig az illetékes intézmények hozzanak döntést, hogy a szülőknek legyen idejük tudomásul venni, és megfelelően reagálni arra – nyilatkozta korábban lapunknak Csíky Csengele, a Civilek a katolikus iskoláért szülői közösség képviselője. Noha a tavaszinál nagyobb léptékű tüntetéssorozatra készültek a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumba járó diákok szülei, ezúttal is egy tíz-tizenöt fős csoport állhat kinn a főtéren, de ha kell, ötpercenként váltják egymást. A szervezők várnak mindenkit, aki támogatja az iskola ügyét.
A bizonytalanság elsősorban azért áll fenn, mert az oktatási minisztérium és a Maros megyei tanfelügyelőség halasztgatja az ügyben a döntéshozatalt. A bírósági döntések alapján visszaállhat a teológiai gimnázium megalapítása előtti állapot, azaz az osztályok egy része visszakerülhet – legalábbis papíron – az Unirea Főgimnáziumhoz, ezt a lehetőséget azonban a szülők határozottan elutasítják. A helyzetet bonyolítja, hogy az osztályok nagy része, amelyek az Unireából kerültek át, már végeztek, egy maradt még azok közül, a mostaniak pedig már kivétel nélkül a felekezeti tanintézetben kezdtek. Az illetékes intézményeknek így pontosítaniuk kellene, hogy melyik osztályokra, illetve kikre vonatkozna a visszasorolás.
Csíky Csengele korábban rámutatott, már késő lesz, ha csak szeptember 15-én közlik a szülőkkel a döntést, mert akkor jogilag már besorolták őket egy tanintézethez, és ezen már nem lehet változtatni. A szülői csoport képviselője leszögezte, ha szeptember elsejéig nem határoznak az ügyben, a szülők alkotmányos jogai sérülnek.
Hajnal Csilla / Székelyhon.ro
2017. augusztus 25.
Nagycsaládban élni jó (Tábor Csomakőrösön)
Első alkalommal szervezett tábort nagycsaládosok számára a Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete. Az egyhetes esemény helyszíne a csomakőrösi Debreczi Panzió, amely közel van Kovásznához, és a tér, a körülmények is megfelelnek a táborozáshoz. Nemcsak háromszékiek éltek a lehetőséggel, Hargita megyéből, sőt, Magyarországról is érkeztek a táborba, összesen ötven fő – tudtuk meg a szervező egyesület elnökétől, Fülöp Csabától.
Az egyesület az idén alakult, így első alkalommal szervezik meg a tábort, de a kezdeményezéssel mindenképpen hagyományt kívánnak teremteni, évente megismételnék az össze¬jövetelt. Az anyagiak előteremtését a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Kovászna város helyi tanácsa és a magyarországi Chemark Kft. támogatta. A táborban elsősorban nagycsaládosok – a meghatározás szerint legalább három gyereket nevelők – vesznek részt, de szívesen látott táborozók az egyesület pártoló tagságának kisebb családjai is. Nem feledkeztek meg a fiatalokról, részvételi lehetőséget biztosítottak számukra is, azzal a szándékkal, hogy betekintést nyerjenek a nagycsaládok életébe, felnőttként kedvet kapjanak eme életformához, és általuk is ellensúlyozni lehessen a nemzet fogyását – magyarázta Fülöp. A napi program igen változatosra sikerült. Történelmi délelőtt, kézműves tevékenység, festés, csillagnézés, horgászás, táncház, pónilovazás, íjászat, sportolás mellett kitűnő élménylehetőséget adott a panzió úszómedencéje – igaz, a gyerekek csak felnőtt felügyelete mellett pancsolhattak.
A táborban részt vett családjával a gyergyószárhegyi Ferencz Zoltán képzőművész is. Székelyföldön nem találkozott ilyen jellegű rendezvénnyel – habár Magyarországon egyre több tábort szerveznek kimondottan nagycsaládosoknak –, nagyon pozitív a kezdeményezés – értékelte. Szakmai tudásával kívánt hozzájárulni a táborhoz, a gyerekek számára festőműhelyt szervezett, ahol mindenki kedvére kiélhette művészhajlamát. Hegyeli Attila az egyesület tagjaként érkezett öttagú családjával Csomakőrösre. „Azt mondom, nagyon jó összegyűlni olyan családokkal, ahol három vagy több gyerek van. Közösek a gondjaink, az örömeink. Van olyan előítélet, mely szerint sok gyerekkel sok a baj, a mai világban nem is lehet gyereket vállalni. Mi azt látjuk, nem így van, sok egygyerekes családban több a probléma a gyerekkel, mint nálunk a hárommal. Azt tapasztaljuk: nagycsaládban élni jó” – mondta el érdeklődésünkre.
Konnáth Árpád fiatalként, diákként érkezett a táborba. Nagyon szereti általában a táborozást, a gyerekekkel való foglalkozást, minden nagyon tetszik neki. A programok között igen jó volt a zászlórajzolás, de leginkább az íjászatot várta – mondta el. A Tündérvár-egyesület legközelebb a kovásznai városnapokon mutatkozik be, ahol a gyerektevékenységek lebonyolítását vállalták
Bokor Gábor/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 25.
Helikopterek, rakéták, Schengen (Macron Romániában)
Semmivel sem tette biztonságosabbá a schengeni térséget az, hogy Románia és Bulgária nem csatlakozhatott a belső határellenőrzés nélküli övezethez – jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő tegnap Bukarestben, a Klaus Iohannis román államelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján.
Macron feleségével, népes küldöttség élén tett egynapos hivatalos látogatást Romániában; csütörtökön Ausztriában volt, ma Bulgáriában lesz. A két államfő előbb egyórás négyszemközti beszélgetést folytatott a két ország közötti stratégiai partnerség elmélyítéséről, aktuális európai és nemzetközi témákról, illetve biztonságpolitikai kérdésekről, aláírtak több megállapodást, közös sajtótájékoztatójuk után pedig Macron munkaebéden találkozott Mihai Tudose miniszterelnökkel, akivel gazdasági, energetikai, kutatási és kulturális kérdésekről cserélt eszmét. Este a Falumúzeumba látogattak. A nap végén Klaus Iohannis fogadást adott francia hivatali kollégája tiszteletére.
Emmanuel Macron villámlátogatása ugyancsak hatékony volt: a tegnap aláírt megállapodások között kiemelt fontosságú a közös európai érdekeket szolgáló román–francia együttműködésről szóló szándéknyilatkozat, az Airbus Helicopters és a vidombáki IAR közti szerződés meghosszabbítása, valamint a román hadsereg rakétákkal és helikopterekkel való felszerelésére vonatkozó egyezmény.
Az Airbus Helicopters és a vidombáki IAR társaság között ez év áprilisban kötött együttműködést öt évről 15 évre hosszabbítják meg; ezalatt ötven H215M helikoptert gyártanak, amelyek egy részét a román hadsereg vásárolja meg. Emellett rövid és nagyon rövid hatósugarú rakétákat is vásárol a francia MBDA társaságtól, amelyeket Romániában szerelnek majd össze.
Romániának és Franciaországnak együtt kell fejlődnie az egész Európa hasznára – jelentette ki Emmanuel Macron a Klaus Iohannis román államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón. A francia elnök az azonos értékeket valló Európai Unió kialakításának szükségességét hangsúlyozta. Kijelentette: nem lett biztonságosabb a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet azáltal, hogy Románia és Bulgária nem csatlakozhatott hozzá. Szerinte az EU egyes tagállamainak félelmei ahhoz kapcsolódtak, hogy Románia és Bulgária felvétele növeli az ellenőrizetlen bevándorlás kockázatát. „Románia és Bulgária Schengenen kívül van, de a migránsok mégis bejöttek” – állapította meg. Hozzátette azonban, hogy a határellenőrzésre, a menedékjogra és a bevándorlók befogadására vonatkozó valamennyi szabályt újra kell gondolni az EU-ban, ezek a szabályozások ugyanis csődöt vallottak. Azt is megjegyezte, hogy az ezekről folyó elodázhatatlan tárgyalásokba Romániát is bevonná. Úgy vélte, Bukarestnek minden joga megvan hozzá, hogy kérje integrációját a schengeni övezetbe, de a már megreformált rendszerhez kellene csatlakoznia.
Emmanuel Macron biztosnak mondta, hogy az év végéig sikerül megállapodni a kiküldött munkavállalókról szóló európai uniós jogszabály módosításáról. Kijelentette: a direktíva módosítása révén korlátozni kell a munkavállalók másik országba történő kiküldésének az időtartamát, és biztosítani kell, hogy egy-egy országban ugyanazért a munkáért ugyanazt a bért fizessék a kiküldött munkaerőnek, mint a hazainak. Gratulált a román elnöknek azért az igyekezetéért, hogy együtt dolgozzanak ezen, és úgy vélekedett: a román fuvarozók félreértették a törekvését, amikor ellenük irányuló lépésként értelmezték a kezdeményezést. Szerinte a javasolt szabályozás csupán azt a gyakorlatot iktatná ki, hogy francia szállítók román sofőröket alkalmazzanak, és romániai béreket fizessenek számukra, mert ez „szociális dömping”, és az Európai Unió elvei ellen szól.
A témával kapcsolatban Klaus Iohannis „méltányos megoldást” sürgetett mindenki számára. Nyomatékosította: tíz évvel az EU-csatlakozás után Románia az unió felnőtt államának számít, és „az EU újjáalapító állama akar lenni”. Hozzátette: szorosabb együttműködést szeretne a két ország között, különös tekintettel az európai projekt megszilárdítására, akár újbóli meghatározására. A francia államfő Mihai Tudose román kormányfővel munkaebéden találkozott, előtte azonban Macron kérésére négyszemközt is tárgyalt a két politikus. A hivatalos találkozó alatt a két ország közötti gazdasági, energetikai, kutatási és kulturális kapcsolatokról volt szó. Tudose ismertette Románia gazdasági adatait és rámutatott a beruházási lehetőségekre, de beszéltek a schengeni csatlakozásról is. Végül megbeszélték a román–francia kulturális évad kereteit is, amelyre 2018 decembere és 2019 júniusa között kerül sor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 25.
Néhai Incze Pál honvédről
Nem jelenthette az újság a halálhírét, épp aznap nem jelent meg a Háromszék, mert ünnep augusztus 15-e.
Ellenben Incze Pál családja számára e nap szomorú volt, mert akkor temették a 93 esztendőt megélt férjet, édesapát, nagyapát és mindenki által szeretett, 33 évig tanító bácsit, aki magát a nemzet napszámosának vallotta.
Egy olyan embernek az élete fejeződött be, aki a szeretet oltárán áldozott. Méltó róla megemlékezni, mert majdnem egy század elmúlásának tanúja volt. Milyen sok mindent hozott az eltelt XX. század, és egyben vitt magával az elmúlt száz év! Az első világháború gyászos emléke, majd egy kevés öröm 1940-ben, hogy azt kövesse a II. világháború fájdalma és nyomorúsága. Incze Pál 1924-től 2017-ig sok mindent átélt és hordozott, ám egy 2014-ben megjelent írása szerint ,,nincs gyűlölet, csak fájdalom”.
Nagyon sokan nem értesültek haláláról, mégis számosan megjelentek a temetésén annak bizonyságául, hogy mit jelent úgy élni, ahogy Incze Pál tanította azt a 650 gyermeket az iskolában, akik könnyes szemmel búcsúztak tőle. Boldogok a szelídek – hangzott el Szemerján. Milyen más lenne az egész élet a földön, ha nem volna acsarkodás, irigység, gyűlölet! Szárazajtán a szülőfaluba hazaérkező lelket az ,,Őrhelyemre állok...” ige fogadta. Incze Pál valóban az őrhelyén állt egész életében. Alig fejezte be a középiskolát a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumban, nem az egyetemre hívó szó hangzott felé, hanem ceruza helyett fegyvert kellett fognia és indulnia a frontra. Ott az Úz völgyében is derekasan helytállt, és egész Németországig, 1945. május 9-éig becsülettel szolgálta hazáját. 1945-ig tartott a küzdelme, és 1948 júniusában érkezett haza szomorú fogságából, a Szovjetunióból. Miután hazakerült, megfogta két kisfia kezét, és éveken keresztül együtt mentek az Úz völgyébe, hogy megmutassa gyermekeinek is azt a helyet, ahol 1944-ben kiömlött bajtársai, a magyar honvédek szép piros vére. Nem 1989 után, hanem 1960 után jártak oda, amikor veszélyes volt megállni és könnyet hullatni a régi őrhelyen... Hűséges volt esküjéhez haláláig. Szelídség, hűség, jóság, szeretet jellemezte életében. Hisszük, hogy így marad meg emléke mindannyiunk szívében.
,,Minden dolgotok szeretetben menjen véghez” – írta egykor Pál apostol. Hiszem, hogy ezt az üzenetet hagyta reánk néhai Incze Pál. Legyen vigasztalásunk, hogy ilyen elöljáróink voltak, és hitünk szerint kell hogy legyenek.
Mi pedig a tanító bácsitól, Szárazajta utolsó magyar honvédjétől búcsúzunk a tisztelet, szeretet, kegyelet jegyében.
Incze Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. augusztus 25.
Forgatag-megnyitó a Kultúrpalotában
Telt házas közönség énekelte állva a magyar és székely himnuszt szerdán délután a Kultúrpalota nagytermében, a Vásárhelyi Forgatag megnyitójának első perceiben.
Az egybegyűlteket – melyek között a tizenéves és a még fiatalabb korosztály is képviseltetett – Ritziu Ilka Krisztina Székely János, negyedszázada elhunyt költő, próza- és drámaíró Krokodilok és elefántok című, ma is érvényes üzenetű versével köszöntötte.
A továbbiakban a házigazda szerepét is betöltő színművésznő Kinda Szilárd színésszel együtt idézte fel a színes szélforgó 2013-as felbukkanását, emlékeztetve a hallgatóságot arra, hogy a Kolozsvári Magyar Napok mintájára született rendezvénysorozatot a tenni akarás vágya hívta életre. A továbbiakban a Forgatag két főszervezője, Portik Vilmos és Soós Zoltán szólt a marosvásárhelyiekhez és a határon túlról is érkezett vendégekhez.
Portik a hitből és meggyőződésből dolgozó szervezőcsapatnak – kiemelten a láthatatlan háttérmunkát végző tagoknak – mondott köszönetet, és azt is megemlítette, hogy a Forgatag első alkalommal élvezi nemcsak a megyei önkormányzat, hanem a város anyagi támogatását is. A főszervező az együttlét ünnepének nevezte a rendezvénysorozatot, amelynek lényege, hogy „egy asztalhoz tudunk kerülni sokan, sokfélék”.
Magyar ünnep- és hétköznapok
Soós Zoltán arra a történelmi pillanatra emlékeztette a hallgatóságot, amikor Mátyás király országos vásártartási jogot adományozott a városnak, és a fél évezredes kiváltság megéléseként, a hagyomány feltámadásaként értékelte a piros betűs Forgatag ünnepet.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint a Vásárhelyi Forgatag „számvetés is, felmutatása annak, hogy szellemiekben gazdagodunk, hogy évről évre többek leszünk”. Az RMDSZ-elnök kiemelte, bár a Forgatagot úgy emlegetik, mint a marosvásárhelyi magyar napokat, az itt élő magyar embereknek minden nap magyar nap, és a két ünnep között a magyar hétköznapok állnak. A magyar transzszilván hétköznapok megteremtéséért, a magyar jövő biztosításáért viszont még bőven van tennivaló. „Sokkal jobban kellene ismernünk egymás kultúráját, de túl azon meg kell próbálnunk az állam és kisebbség viszonyáról, az alapvető értékekről és szabadságjogokról, a közösnek tűnő jövőről, a közös problémákról őszinte, értelmes és néha fájó párbeszédet folytatni.” Kelemen Hunor szerint azért különösen fontos ez, mivel „eszközökben nem válogatva próbálnak a megszűnés szélére nyomni egy magyar katolikus iskolát itt, Marosvásárhelyen; több mint öt esztendeje nem alkalmazzák a tanügyi törvényt, és közben kioktatnak, hogy hogyan kell éreznünk magunkat ebben az országban”. Az RMDSZ elnöke úgy vélte, Marosvásárhelynek a kultú-rában, a gazdaságban és a társadalmi folyamatokban is vissza kell szereznie azt a központi szerepet, amellyel egykor rendelkezett.
– Az erdélyi városokban megrendezett kulturális napok arra ösztönöznek, hogy vitorláinkból kifogjuk a változás szelét – zárta beszédét az RMDSZ elnöke.
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke a Vásárhelyi Forgatag közösségépítő szerepét emelte ki, majd beszédében arra is kitért, hogy 2018 nehéz év lesz az erdélyi magyarság számára, hiszen az ország akkor ünnepli Erdély Romániához való csatolásának 100. évfordulóját. A megyei tanácselnök szerint ennek az időszaknak a feladata a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd mellett a magyar értékek felmutatása lesz.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke így értékelte a Forgatagot: „Kell ez a rendezvény, mint megerősítés abban a városban, ahol a magyar közösség tagjai gyakran érzik kiszorítva magukat, ahol másodrendűnek tekintik őket”.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Marosvásárhely mindig is az értékteremtő, értékmegtartó polgárok városa volt, ezt bizonyítja a Forgatag is. Az EMNP alelnöke ugyanakkor úgy vélte, annak érdekében, hogy Vásárhely újra az őt megillető helyre kerüljön, nemcsak ezekben a napokban, de a többi 51 hétben is szükség van a pörgésre, egy Bernády- vagy egy Bolyai-tervre, amelyben mindenkinek megvan a maga helye, szerepe.
Seszták Oszkár, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közgyűlésének elnöke a székely-magyar szellemiség fantasztikus lenyomatának nevezte a Kultúrpalotát, ahova mindig szívesen, megilletődve tér vissza. Dr. Kovács Ferenc, a Forgatagon díszvendégként jelen levő Nyíregyháza polgármestere a Ligetben mától zajló programjaikról szólt, majd minden marosvásárhelyi és Marosvásárhely környéki résztvevőt meghívott a számos nevezetessége miatt vonzó turisztikai helyszínnek számító városba.
Hazahívó erő
A felszólalók sorát dr. Mernyei Ákos, a magyar kormány Nemzeti Fejlesztési Minisztériuma európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára zárta. Mernyei a Forgatag hazahívó erejéről szólt, majd hangsúlyozta: „A magyar kormány számára a világ magyarsága egyetlen közösséget alkot, ennek megfelelően felelősségtudata az egész Kárpát-medencére kiterjed”. A helyettes államtitkár igazi sikertörténetnek nevezte a Forgatagot, amely jelentős szerepet tölt be a nemzeti öntudat, a lélekmagyarság erősítésében.
A köszöntők után Zsedényi Adrienn énekesnő és a Kvartett vette át a színpadot. Zséda sokszínű zenei utazásra hívta a marosvásárhelyieket, dzsesszdallamok, sanzonok, operaária és saját slágerek váltották egymást az egyórás produkció során. A legszemélyesebb üzenet mégis talán a La vie en rose (Egy rózsa élete) című Piaf-dal előtt hangzott el: „nem az a fontos, hogy hova vágyunk, hanem az, hogy honnan nem tudunk elszakadni”.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 25.
Megnőtt a migrációs nyomás a román–magyar határon
A román határrendészet nagyváradi regionális felügyelőségének a parancsnoka szerint az elmúlt hetekben rendkívüli módon megnőtt a migrációs nyomás a román–magyar határszakaszon.
Marin Bondar az Agerpres hírügynökségnek elmondta: míg az első fél-évben a román–magyar határszakaszon 947 határsértőt tartóztattak fel a román hatóságok, július elseje és augusztus 21. között már 661 határsértő esetében intézkedtek. Utóbbiak közül 567-en a zöld határon próbáltak Magyarországra jutni, 94-en pedig a határátkelőhelyeken próbálkoztak járművekben elbújva, vagy hamis iratokat felmutatva.
A parancsnok szerint azok közül, akik július elseje óta a zöld határon próbálkoztak, 305 személyt a magyar határrendészettel együttműködve tartóztattak fel, 260 személy esetében a román határrendészek önállóan jártak el, két személy pedig átjutott Magyarországra.
„Amikor a magyar fél veszi észre az éjjellátó felszereléssel, hogy román oldalon egy csoport közeledik a határhoz, akkor figyelmeztet bennünket. Az ilyen csoportokat úgy tekintjük, hogy közösen fogtuk el” – magyarázta a parancsnok. Hozzátette: a legnagyobb nyomás Temes és Arad megyére, a Temes megyei befogadóközpont közelébe eső határszakaszra nehezedik.
Marin Bondar elmondta: a határsértők 78 százaléka korábban menedékért folyamodott Romániában. Ezek legtöbbje (371 személy) Irakból származik, de sokan érkeztek Szíriából (107), Pakisztánból (26) és Afganisztánból (18) is.
A regionális parancsnok szerint a kivizsgáló szervek munkaerőhiánya, a határsértők élelemmel való ellátása és a tolmácsok biztosítása jelentik a legnagyobb kihívást a román határrendészet számára. Megjegyezte, a határsértők elfogása után 12 órát is eltarthat a kivizsgálás. Ebben az időszakban civil szervezetek segítenek a migránsok élelemmel, vízzel való ellátásában, hiszen a határrendészetnek nincsenek erre előirányzott pénzforrásai.
A román határrendészet regionális parancsnoka szerint egyszerűsödne a rendszer, ha a határsértést nem bűncselekménynek, hanem csak kihágásnak tekintenék. Azt is szükségesnek tartotta, hogy a belügyminisztérium tolmácsokat képezzen ki.
MTI; Népújság (Marosvásárhely)
2017. augusztus 25.
Nyári beszélgetés Kocsik József mezőgazdásszal
„Mindent szívből tettem. A magyarságomért!”
– Az én életem egészen más volt, mint egy átlagemberé. Így hozta a sors.
– Éppen ezért érdekel. S ha engem érdekel, akkor valószínűleg érdekli az olvasókat is.
– A háború után láttam azt a két katonát is – gyerekek voltak –, akik felrobbantották a Várhidat. És nem tudtak elmenekülni… Láttam kint, a tanyán, nem messze a várostól, ahogy kivégezték onnan azt a két embert; a gyerekek megmaradtak… Kuláklistára tettek bennünket, aztán el akartak vinni a Bărăganba. Attól megmentett Rangheț Jóska, az, akiről elnevezték a szerszámgépgyárat. Ő fazekasvarsándi volt, felesége, Éva temesvári. A húga szemben lakott velünk. Josif Ranghețnek volt egy velem egyidős fia. Elsőben ugyanabba az osztályba jártunk. Ezek illegalisták voltak. Elvitték őket. A gyereket is. A háború alatt anyámék bújtatták Évát.
– Milyen nemzetiségű volt Rangheț?
– Magyar. Éva is, meg ő is magyar iskolába jártak. Anyámék nem is tudták, hogy illegalisták. Csak azt, hogy magyarok, és Évát el kell rejteni.
– Hogy szabadultatok meg a Bărăgantól?
– Sógora, aki szomszédunk volt, felhívta telefonon Rangheț miniszter elvtársat. Lejött Aradra, a Mosóczy-telepi piactéren felállt egy ládára, magyarul szólt az emberekhez… És intézkedett. Megszabadultunk. „Egy padban ültem Csép Sanyival”
– Hányban születtél?
– Harminchétben. Betöltöttem a nyolcvanat.
– Hol láttad meg a napvilágot?
– Itt, Aradon, a Mosóczy-telepen. A Katolikus Gimnáziumban kezdtem az első osztályt. Utána különböző épületekbe fogadtak be minket, háború volt. Negyedik osztályban már a Vegyes Líceumba jártunk. Egy darabig Návrádi Ágoston, az igazgató is tanított. Aztán egy új törvény nyomán kihelyeztek a Mosóczy-telepi iskolába. Nyolcadikban újra bejöttünk. Czédly Károly volt az osztályfőnökünk. Szerettem iskolába járni, mert ott nem kellett dolgozni. Tíz osztály után érettségiztünk, 1954-ben… Egy padban ültem Csép Sanyival, aki később neves újságíró lett.
– Kire emlékszel középiskolai tanáraid közül?
– Legkellemesebb emlékeim Ficzay Dénessel kapcsolatosak.
– Ezt sokan állítják… Mi következett az érettségi után?
– Mivel kuláklistán voltunk, szó sem lehetett egyetemről. De hát én fociztam jó ideje. Betettek az AMTE első csapatába.
„Hatéves koromtól volt pónilovam”
– Mióta rúgtad?
– Először kilencéves koromban jelentkeztem az ITA mezítlábas törpecsapatába.
– Mitől volt mezítlábas az a csapat?
– Akkoriban minden törpecsapatban mezítlábasan játszottak a gyerekek. A háború után nem volt pénz, és a gyerekcsapatokban senkit sem engedtek cipőben pályára lépni, nehogy letapossa azt, akinek nincs csuka a lábán.
– Eszembe jut, hogy nemrég, amikor még működött a sportüzletem, egy ismerősöm elhozta tízéves focista fiát, hogy vásároljon neki egy pár jó futballcipőt. A 70 eurós Nike-cipők közül egyet sem választott ki magának a gyerek, mert elmúlt évi modellek voltak… Lehet, hogy azok a mezítlábas gyerekek jobban tudtak gólt rúgni, mint a maiak?!
– Az ITA-ban azt mondták, jöjjek vissza két év után. Felvettek viszont az AMTE törpecsapatába. Rá három napra balszélsőt játszottam. Tizenhét évesen bekerültem a nagycsapatba. ’54-ben, amikor érettségiztem, megnyertük a bajnokságot.
– Mi történt veled az érettségi után?
– Felfigyelt rám a kolozsvári egyetem. Felvettek az agronómiára. Az egyetem csapatába viszont nem kerültem be. Így aztán elkerültem Iași-ba. Onnan elküldtek Konstancára, a Dinamóhoz.
– Végül elvégezted az agronómiát?
– Hogyne, megkaptam a diplomát. És Konstancán kijártam egy elektromechanikai technikumot is. Hazajöttem Aradra. És elkezdtem dolgozni a Vagongyár szerszámműhelyében.
– Mezőgazdasággal nem foglalkoztál?
– A tanyán nőttem fel. Hatéves koromtól volt pónilovam. Gyakran az istállóban aludtam a béresekkel. Mindenem volt a tanya.
– Szüleid ott laktak?
– Szüleim egy percet sem töltöttek a tanyán.
– Ők mivel foglalkoztak?
– Édesapám nagyon intelligens ember volt. Rengeteg könyve sorakozott a polcokon. Kereskedelmi felsőiskolába járt, és mezőgazdasági akadémiát végzett Budapesten… Dédnagyapám szerezte a vagyont, pécskai parasztemberként. Tizenegy fia volt. Lócsiszárként is tevékenykedett; a Monarchiának hozta a lovakat abban az időben. Tizenegy fia közül mindössze három jött haza az első világháborúból. Így a föld egyben maradt.
– Jól érezted magad a szerszámműhelyben?
– Voltak nézeteltéréseim a főnökömmel… Aztán átkerültem a hegesztő-laboratóriumba. Közben elvégeztem az edzőiskolát. Nem jött be. Aztán kijártam a bírói iskolát. Az nagyon bevált. Tizenhárom évet bíráskodtam a megyében. A hegesztéstől mentem nyugdíjba.
„Több ezer tagunk van. Nem csak magyar, román gazdák is”
– Nem értem, mi a köze a hegesztésnek a mezőgazdasághoz! Hogy kerültél a Romániai Magyar Gazdák udvarába?
– A forradalom után hívtak az RMDSZ-hez. Azelőtt, amikor politikáról hallottam, elszaladtam. Akkor odamentem. Mindent elvállaltam. Én voltam az első ügyvezető titkár, a „kultúros” Kocsik József csicskása lettem; mindenhova küldött, tettem-vettem. Amikor március végén Cziszter Kálmán lett az elnök, megkért, hogy menjek el Kolozsvárra mint mezőgazdász. Ott feladatként kitűzték, hogy alapítsam meg Aradon a Romániai Magyar Gazdák Egyesületét. Találtam két nagyszerű társat Fazekas István, a barackai borgazdaság vezérigazgatója és a kisiratosi Almási Béla doktor személyében. Egy év után megválasztottak elnöknek.
– Gondolom, nem bántad meg, hogy elvállaltad.
– A mezőgazdaságban rengeteg csodálatos dolgot láttam: például azt, hogy egy hektáron több mint egy vagon búza terem, kukoricából több mint másfél vagon… Láttam egy gazdaságban 150 hektáros mákültetvényt, amit drónokkal tartanak megfigyelés alatt. Bármelyik magyarországi mezőgazdasági kutatóintézetbe nyílt utam van.
– Említenél valami különlegeset, amit elértél az Egyesület élén?
– Az országban nincs még egy olyan egyesület, mint a mienk. Több ezer tagunk van. Nemcsak magyar, hanem román gazdák is… Egyszer, amikor kiöntött a Körös, 2500 hektárra hoztunk kukorica-vetőmagot ingyen Magyarországról. S ezt még többször megismételtük.
„Nagy csoda történt… Isten keze biztosan benne volt!”
– Hiszel Istenben?
– Nem hiszek. Meg vagyok győződve létezéséről… A Katolikus Gimnáziumban, első osztályban, a Zárdában egy délután Grúber tisztelendő „bácsi” bejött az osztályba, és megkérdezte: „Hány Isten van, kisfiam?” Rávágtam: „Egy Isten, tisztelendő bácsi.” Olyan hatalmas frászt kaptam, hogy ma sem hallok jól az egyik fülemre. Állítólag azt kellett volna mondanom, hogy: „Csak egy Isten van.” Én azóta nem léptem be a templomba.
– Végül is, milyen a viszonyod Istennel?
– Egyáltalán nem hittem benne. Addig, míg nem találkoztam vele…
– Vannak ellenségeid?
– Inkább irigyeim. Pedig nincs semmim. Engem a környék összes polgármestere a tenyerén tart. Nem tudják, hogy hova tegyenek.
– Félnek a szádtól? Attól, hogy szókimondó vagy?
– Én sohasem bántok senkit. De ha helyzetbe kerülök, akár tíz év után is, megkapja.
– Egészséges vagy?
– 75 éves koromban olyan beteg lettem, hogy alig kaptam levegőt, két lépést sem tudtam szaladni. Elmentem az orvoshoz. Azt mondta, ha három héten belül nem operáltatom meg magam, nagy baj lesz. Egy nap kisétálok a kertbe. Egy tizedmásodperc alatt valami különösen titokzatos dolog történik velem. Ma sem tudom, mi. Attól a pillanattól kezdve úgy kapok levegőt, mint régen. Utána legalább tíz négyzetmétert felástam a kertben. Attól kezdve kilométereket tudok futni.
– Mit gondolsz, mi történhetett veled akkor?
– Nagy csoda történt… Isten keze biztosan benne volt.
„Életem legszebb időszakát élem”
– Értek nagy veszteségek életed során?
– Egyik legnagyobb veszteségem a fiam tragikus halála volt. A másik az, hogy elvesztettem azt a nőt, akit a legjobban szerettem. Halála előtt arra kért, vigyek be hozzá a kórházba három szál vörös rózsát.
– Nyolcvanévesen megfordulsz még néha egy-egy csinos nő után?
– A szép mindig tetszett. Azt hiszem, mai napig több barátnőm van, mint barátom.
– Félsz az öregségtől?
– Nem. Mert nincs öregkor… A betegségtől félek, de tudom, hogy nem leszek beteg. Naponta négyszer meditálok. És légzési gyakorlatokat végzek.
– Boldog vagy most?
– Igen, úgy érzem, hogy most vagyok a legboldogabb. Bár a munkám sosem volt megfelelően elismerve, olyat csináltam, ami egyáltalán nem volt ebben az országban. Semmit sem teszek tudatosan, de mostanában minden sikerül nekem. Életem legszebb időszakát élem. A jelenem nagyszerű. Büszke vagyok a múltamra… És elmondhatom, hogy az életemben még sohasem fordult elő, hogy leüljek valakivel egy asztalhoz – mint most veled –, és elmondjam intim dolgaimat.
– Semmiféle elismerést nem kaptál tevékenységedért?
– Nem éppen. Amikor Brüsszel felfigyelt ránk, kaptam az Aradi Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Ipari Kamarától egy oklevelet, amelyben elismerik az Agromalim Vásár megszervezéséért végzett munkámat, meg a román mezőgazdaság fejlesztéséért kifejtett tevékenységemet. Legértékesebbnek tartom az Ezüstfenyő-díjat, amit Markó Bélától kaptam 2005-ben. Megemlíteném, hogy Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgárává választottak. És még van néhány… „Nem ijedek meg semmitől”
– Szeretsz utazni?
– Szeretek.
– Merre jártál?
– Az országon kívül voltam Párizsban, Bécsben, Berlinben, Krakkóban, Magyarország mindegyik tanyáját ismerem, az egész Szovjetuniót bejártam… És nemrégen Brüsszelbe is meghívtak.
– Hivatalos úton jártál Brüsszelben?
– Igen. Az Egyesületnek van 4-5 ezer román tagja. Amikor meghívtak, azt kérdezték, hogy lehet az, hogy egy magyar egyesületnek ennyi román tagja van?
– Sok olyan embert ismersz, akit fontosnak tartasz?
– Fontosnak tartok sok nagyszerű embert, akik a kutatóintézetben dolgoznak Szegeden, akikben annyi emberség van, hogy az ritkaság. Következnek akadémikusok, politikusok, köztük Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége) elnöke, aki 20 éve segíti önzetlenül egyesületünk munkáját.
– Milyen politikai beállítottságú vagy?
– Rossz politika nincs, csak rosszul lehet csinálni.
– Hibáztál sokat az életben?
– Igen, hibáztam. Vannak dolgok, amelyeket egyáltalán nem csináltam meg. Magamért nem tettem semmit. Mindent megkaptam az élettől. Most rendkívül biztos vagyok magamban. Nem ijedek meg semmitől.
„Láttam a miniszterelnök házát”
– Hallottam, hogy idén Felcsúton is jártál.
– Láttam a miniszterelnök házát. Öt méterre van a stadiontól. Az a stadion egy műemlék.
– Makovecz Imre tervezte… Orbán Viktorral nem találkoztál ott?
– Többször találkoztam már vele. Remekül tud társalogni. Egyből letegezett. De most ott nem láttam… A Puskás Akadémia hoteljében szálltunk meg. Három napot töltöttünk ott. Minden komfortot biztosítottak. Amikor megérkeztünk, rögtön mindegyikünk mellett megjelent egy ember. Kettőnkkel ketten jártak. Minden lépésünket irányították.
– Milyen rendezvényen vettél részt?
– Háromnapos szimpóziumon voltunk, nyolc ország képviselői. Nagy Zsolttal, ifjú falugazdánkkal szerepeltünk az Egyeztető Fórum mezőgazdasági témájú gyűlésén.
– Tetszett Felcsút?
– Nagyon szép a terület. Takaros parasztházak. Az Orbáné is az.
– Hogy érezted magad ott?
– Azt láttam, hogy azok az emberek szeretnek engem.
„Brüsszelben naponta háromszor esett az eső”
– Kimaradt-e valami fontos kis csevegésünkből?
– A 2016 decemberi, brüsszeli látogatásom az Európai Parlamentben. És főleg az, hogy én ott szót kaptam. Egész Romániát képviseltem.
– Milyen nyelven szólaltál fel?
– Magyarul. Ott mindenki azon a nyelven hallgat meg, amelyiken akar.
– Miről beszéltél?
– Elmondtam, hogy Aradról érkeztem, kisebbségi csoporthoz tartozom, magyar vagyok, egy mezőgazdasággal foglalkozó egyesület tagja…
– Tetszett a város?
– Brüsszelben naponta háromszor esett az eső…
– Élvezted a látogatást?
– Nagyon emberségesen bántak velem. Én itthon nem szoktam az ilyesmihez. Már vártak, pedig nem is ismertek. Csak a reggelire felszolgált kagylókat és egyéb tengeri herkentyűket nem tudtam megkedvelni.
***
– Hozzátennél még valamit?
– Amikor megszerkeszted ezt az interjút, kérlek, arra ügyelj, hogy véletlenül se legyek benne istenítve. Add vissza azt, amit én tényleg végeztem ez alatt a 27 év alatt. Mindent szívből tettem. A magyarságomért! Annyi mindent lehetne csinálni, ha az ember EMBER lenne… – Az én életem egészen más volt, mint egy átlagemberé. Így hozta a sors.
Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)
2017. augusztus 25.
Ellenségkeresés
Reális megoldások keresése, problémák feltárása helyett sokkal inkább ellenségkeresésnek tűnik Mihai Tudose miniszterelnöknek a bankok ellen indított szóhadjárata. Mint ismert, a kormányfő kikelt azon bankok ellen, amelyek nem jelentenek nyereséget. A kormányfő ezt azzal magyarázta, hogy a pénzintézetek, akárcsak a nagy multik, kiviszik a Romániában megtermelt nyereségüket azokba az országokba, ahol az anyavállalatuk van bejegyezve. A miniszterelnök egyelőre csak fenyegetőzött, azt ígérte, hogy később adatokkal is előhozakodik, amelyek azt az állítását igazoltak alátámasztani, hogy a bankok mintegy fele csaknem két évtizede veszteségesen működik.
Nehéz nem eltekinteni attól a kontextustól, amelyben ez a kijelentés elhangzott. A kormány kénytelen növelni a bevételeket, és mindenre képes, csakhogy teljesíthesse a választási kampányban tett, sok esetben felelőtlen ígéreteket. Láthattuk, hogy az első finomhangolású megszorító intézkedéseket már meghozták. Tudose most a bankokra akar rámászni, és a fenyegetőzésben odáig elment, hogy kilátásba helyezte: felszólítják az embereket, hogy a veszteséges bankokból vegyék ki a megtakarításaikat, mert nincsenek biztonságban.
Borbély Tamás / Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 25.
Képkockákba kerülnek a legendák: újabb történetek a székely rajzfilmsorozatban
Újabb székely legendákat dolgoznak fel egy tizenkét részes rajzfilmsorozatban. Fazakas Szabolcs, a Legendárium ötletgazdája a Krónika megkeresésére számolt be a munkafolyamatról, tervekről.
Elkészült az új székely rajzfilmsorozat második részének, Az ördögmalom patkója című epizódnak a színészi szinkronja. „A napokban a színészek szinkronizálták az animált figurákat, ilyenkor gyakorlatilag nem változik a szövegek hossza, csak a hangulat. Például nagyon érződik egy ember hangján, hogy mosolyogva, szomorúan vagy épp türelmetlenül beszél” – mondta el lapunknak Fazakas Szabolcs, a Legendárium ötletgazdája, a rajzfilmsorozat forgatókönyvírója, operatőre, producere.
Hozzátette, az új figura, a Nagyapó hangja Sinka Nándor, a régi szereplők közül Rika szinkronhangja Albert Orsolya, Zete hangja Baricz Gergő, az Ördög pedig Kozma Attila. A művészek a Tomcsa Sándor Színház és a Csíki Játékszín munkatársai.
„Igyekszünk székelyföldi színészekkel dolgozni, a rajzfilmet Barabás Árpád rendezi, a hangmérnök pedig Szász M. Attila” – részletezte az ötletgazda. Mint kifejtette, a sorozat tizenkét részből áll majd, az első, tízperces részt már teljesen befejezték, ennek A Tejút és a csodapatkó lett a címe.
„Ez már olyan minőségben készült el, hogy ki tudjuk vinni a nemzetközi piacra. Előkészítjük nemzetközi hangsávokkal a rajzfilmet, ezt visszük bemutatókra, és átadjuk majd televízióknak a világ minden pontján, tehát bekerülünk mi is ebbe a nagy rendszerbe. Szerencsére nem telített a piac, ezért lesz igény erre a székely rajzfilmre” – fogalmazott a producer.
Fazakas Szabolcs lapunknak arról is beszámolt, hogy elég sok történetet, legendát feldolgoznak ezekben az alkotásokban, viszont most egy kicsit változott a felfogás, mert nemcsak egy legendáról szól a rajzfilm, hanem több monda jelenik meg egy filmben. Van hét alapszereplőnk: Zete, Rika, Szőrmanó, Nagyapó, Csetlik, Botlik és Ördög, ők kalandoznak Székelyföldön.
Az első, A Tejút és a csodapatkó című rész bevezető a történetbe, itt megtudjuk, hogy kik azok a székelyek, hol élnek, ezt egy kétperces képi animációs részben mutatjuk meg. A következő képkockákban megjelenik a csodapatkó, amely a történet szerint – ez fikció– Csaba királyfi lovának a patája, a királyfi megbotlik a csillagösvényen, és így jön létre a Tejút” – magyarázta a forgatókönyvíró.
Hozzátette, a Tejút legendája szerint Csaba királyfiék elmennek keletre, és az ő patájuk nyomán marad egy halvány, felhőszerű sáv, amely az egész éjszakai égbolton áthúzódik. A csapat ezt a történetet továbbfejlesztette, és beleszőtte az ördögmalom legendáját is, miszerint az ördög évszázadok óta őrli az Egyes–követ, míg eléri Csaba királyfi patkóját, ami kipattan, majd Zete és Rika találja meg. Itt alakul ki a konfliktus, mert az ördög meg akarja szerezni a patkót, ami átjárást biztosít a mondák, legendák világába, és ha ez az ördög kezébe kerül, akkor megszűnik a székely legendák világa.
Benedek Elek Nagyapó mesefáját is belevittük valamilyen szinten, de mi továbbfejlesztettük, és szerepel a filmben egy óriási öreg fa, és egy-egy odú vezet el a legendákhoz. Ez a tizenkét résznek a története, az utolsó epizódnál nyilván nem állunk le a munkával, mert ezt a végtelenségig lehet készíteni” – részletezte
Hozzátette, ebben a sorozatban inkább kincskeresős, sárkányos, ördögös, tündéres történetek jelennek meg, a tatárjárásos mondákat külön, egészestés rajzfilmben fogják feldolgozni, mint amilyen az Asterix és Obelix. Most készül a Kárpát-medencei magyar legendárium, tehát még az is megtörténhet, hogy amikor lejár ez a tizenkét rész, ezek a szereplők a Felvidéken vagy Kárpátalján jelennek meg. A csapat másfél éve tanul, fejlődik, a jövőben sokkal gyorsabb lesz a gyártási folyamat, mert elkészültek a modellek, a színterek, a színek, most már minden összeáll. Körülbelül két-három hónap alatt kell elkészüljön egy rajzfilm, ez a nemzetközi standard” – mondta a projekt ötletgazdája.
Fazakas Szabolcs arról is beszámolt, hogy a tervek szerint Székelyudvarhelyen lesz a főbemutatója az első résznek, majd Budapesten a magyar népmese napján.
A Székelyföldi Legendárium 2008-ban indult civil kezdeményezésként azzal a céllal, hogy összegyűjtse és a gyerekek számára szerethető módon adja át Székelyföld szellemi kulturális örökségét, ma is közszájon forgó mondáit és legendáit. Elsőként 156 székely mondát és legendát tartalmazó térképet készítettek. A kezdeményezés sikerét látva legendagyűjteményt, hangoskönyveket, színezőt és különféle játékokat terveztek, végül 2012-ben elindították az első székelyföldi rajzfilmstúdiót, amely mostanra 14 tagot számlál. Eddig négy rajzfilmjük jelent meg: A Likaskő (közönségdíj, kecskeméti KAFF Nemzetközi Animációs Fesztivál), a Rétyi - nyír mondája, a csíksomlyói kegyszobor legendája és a gyergyói táltos asszony is elnyerte a legfiatalabb, egyben legkritikusabb közönség tetszését.
A Legendárium csapata a rajzfilmekhez a valós helyszíneket bemutató, ismeretterjesztő kisfilmeket is készített, ezeket is bemutatják ingyenes vetítéseiken. A rajzfilmes csapat állandó mentora Ken Fountain amerikai animátor, a DreamWorks Animation produkciós világcég munkatársa, számos ismert hollywoodi alkotás partnere.
Fazakas Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 25.

Magyar báró a színromán faluban - dokumentumfilmsorozat az erdélyi arisztokráciáról
Erdély arisztokratáiról, restitúciós küzdelmeikről szól a Major Anita és Margittai Gábor által készített, Tiltott kastélyok című dokumentumfilmsorozat, amelynek első része a Fehér megyei Fugadon található Bánffy-birtokot mutatja be.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Neumann János-pályázatára elkészült 27 perces alkotás a Youtube videomegosztón is megtekinthető. Lovagteremben legelésző tehenek, feldúlt családi kripták, elpusztított birtokok - – másfelől jussukat visszakövetelő nemesek, akik nem fogadják el, hogy a történelem nem visszafordítható a Kárpát-medencében – erről szól a sorozat, amelynek első része Erdély veszélyeztetett etnikai és társadalmi rétegeihez kalauzol.
Főnemesi sarjnak lenni egy isten háta mögötti színromán falu szinte egyetlen magyarjaként – nem kis kihívást vállalt báró Bánffy Farkas, amikor úgy döntött: Magyarországról visszatelepszik az erdélyi szórványvilágba, méghozzá ősei kastélyába, Fugadra – írják a film alkotói a Magyaridők.hu-n.
Az erdélyi arisztokrácia megpróbáltatásait és jelenkori restitúciós küzdelmeit bemutató felfedezőutunkat itt, a dél-erdélyi szórványban kezdjük, ellátogatva többek között a Nagyenyed szomszédságában fekvő Csombordra is, ahol a Kemény bárók kriptáját nemrégiben kifosztották, falusi szemétlerakónak használták.
A fogyatkozó magyarságú településeken a magyar múlt fizikai és szellemi központjai, a kastélyok nagyobb veszélyben vannak, mint a tömbmagyarság „szállásterületein”, a Székelyföldön.
A Csombord szomszédságában fekvő Enyedszentkirály államilag kisajátított (újraállamosított), magyar múltjától szinte teljesen megfosztott kastélya környezetében megtapasztalható, milyen az, ha a közösség vezetői, rátermett lelkipásztorok képesek megvédeni egy alig százfős gyülekezetet az asszimilációtól” – fogalmaznak a sorozat alkotói.
Fugadon báró Bánffy Farkason kívül alig néhány – rohamosan elrománosodó – magyar él, így a főnemesnek szinte egymagában kell helytállnia. A múlt rendszerben községi iskolaként „üzemelő” kastélyt a család visszaperelte, ám az egykori Bánffy-birtokokért most is perek sokasága folyik. A román állam egyértelmű taktikája a „kivéreztetés”, és ehhez nem késlekedik bármilyen eszközt, akár a történelemhamisítást is bevetni. Krónika (Kolozsvár)
2017. augusztus 25.
Román-magyar-német helységnévtáblák kerültek ki Zilah bejárataihoz
Zilah város bejáratainál kihelyezték a háromnyelvű – román-magyar-német – helységnévtáblákat – közölte az MTI-hez eljuttatott közleményben a város magyar alpolgármestere, Fazakas Miklós.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott alpolgármester közölte: egyelőre a Kolozsvár és a Szatmár felőli bejáratánál kerültek ki a háromnyelvű helységnévtáblák és a hatnyelvű üdvözlőtáblák, de hamarosan Zilah minden bejáratánál megtörténik ez. Az üdvözlőtáblákon a román, magyar és német mellett angolul, franciául és olaszul is köszöntik a városba érkezőket.
Az alpolgármester történelminek nevezte a pillanatot, amelyért 27 évet kellett dolgozniuk a magyar közösség helyi képviselőinek.
A szilágysági megyeszékhely önkormányzata május 25-én egyöntetű szavazással fogadta el a többnyelvű helységnévtáblák és köszöntőtáblák kihelyezéséről szóló, az RMDSZ által beterjesztett határozatot.
A 2011-es népszámlálás adatai szerint az 56 ezer lakosú Zilahon közel kilencezer magyar él, aki a lakosság mintegy 16 százalékát teszi ki. A 21 tagú városi tanácsban a Szociáldemokrata Párt (PSD) 9, az RMDSZ 3 képviselővel rendelkezik. A várost Ionel Ciunt szociáldemokrata polgármester vezeti.
A román közigazgatási törvény egy kisebbség 20 százalék fölötti aránya esetén írja elő, hogy a kisebbség nyelvén is ki kell írni a település nevét. A parlament előtt van az RMDSZ törvénymódosítási tervezete, amely ezt a küszöböt 10 százalékra csökkentené.
MTI; erdon.ro
2017. augusztus 25.
Orvostalálkozó, könyvbemutató és sok sok zene - ez jellemezte a PMN csütörtöki napját
Ahogy közeledik a hétvége, úgy sűrűsödnek a programok is a 16. Partiumi Magyar Napokon. Csütörtökön is a szórakozásé volt a főszerep Szatmárnémetiben.
Ha délelőtt 11 óra, akkor gyerekprogramok a Tűzoltótorony melletti CBA színpadon - ezt már minden szatmári gyerek tudja, így nem csoda, hogy csütörtökön ismét megtelt a tér élettel és gyerekzsivajjal, hiszen a Kuttyomfitty Társulat humorral és tánccal bőven fűszerezett előadása kicsik és nagyok arcára egyaránt mosolyt varázsolt. A szlovákiai társulat Petőfi Sándor: János vitéz című elbeszélő költeményét dolgozta fel, a varázslatos történeten keresztül a nagyérdemű olyan érdekességeket láthatott, mint török hastánc vagy barokk menüett. Az előadás alatt pedig több nézőt is bevontak a történetbe, páratlan élménnyel gazdagodva ezáltal.
Délután a beszélgetéseké és a könyvbemutatóké volt a főszerep, hiszen sor került Lupescu Kata: A kalózlány című ifjúsági regényének bemutatójára. A könyvbemutatóval egybekötött közönségtalálkozó különlegessége, hogy Kata mindössze 15 éves, A kalózlány írásához pedig hatodikos korában, 11 évesen kezdett bele. Regénye pedig hosszú idő óta az első igazi ifjúsági regény az erdélyi magyar könyvpiacon. Kiadója szavaival élve, ha angol nyelvterületen kerülne kiadásra, a young adult fantasy kategóriába tartozna, ugyanis a serdülő olvasóréteget célozza meg, a történet pedig a felnőtté válásról szól. Lebilincselő sztorival, szikrázó párbeszédekkel és nem utolsósorban az írói fantázia olyan sziporkáival, mely oldalról oldalra egyik bámulatból a másikba ejti az olvasót.
Szintén a csütörtöki nap adott helyet a szatmári orvosok találkozójának, mely már évek óta a Partiumi Magyar Napok kiemelkedő eseménye. A szervező Szent-Györgyi Albert Társaság és a Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület hisz ugyanis abban, hogy ebben a megyében is vannak kiemelkedően jó orvosok és ők el tudják mondani a következő generációnak, akik még csak most gondolkodnak a pályaválasztáson vagy ha már tudják, hogy milyen szakirányon idulnak el, de bizonytalanok a várost illetően, hogy Szatmár megye jó hely lehet mind a kezdő orvosnak, mind a tapasztaltnak is. Dr. Vass Zoltán, a Szent-Györgyi Albert Társaság társelnöke elmondta, hogy az évek során inkább valamiféle generációk közötti beszélgetéssé lényegült át ez a találkozó, ahol orvosok és leendő orvosok mellett megjelennek már asszisztensek is, akik ugyebár az egészségügyi rendszer fontos és nélkülözhetetlen pillérei. Szatmár megye minden évben remek anyagot ad az orvosi egyetemeknek, éppen ezért lenne itt az ideje, hogy őket meg is lehessen tartani s egyetemi éveik után visszataláljanak ide. A legnagyobb hiány – főleg magyarul beszélő szakorvosokból – éppen a megyei kórházban van. Éppen ezért kapott meghívást az eseményre Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Nagy Szabolcs, megyemenedzser, aki kiemelten foglalkozik a megyei kórház helyzetével, valamint Marc Adrian, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere. Mivel fontos, hogy minden önkormányzat magáénak érezze az egészségügyi rendszer fejlesztését, így a meghívottak között szerepelt Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere is, hiszen ebben a városban működnek a rendszer döntő többségét alkotó intézmények.
A 16. Partiumi Magyar Napok programjában a sport is fontos szerepet tölt be, focitornát szerveztek Romász János emlékére, volt vívásbemutató, csütörtökön pedig a Ferencvárosi Tornaklub legendás focistáival, Telek Andrással és Szenes Sándorral találkozhattak a fradi-drukkerek és beszélgethettek velük a Fradiról, fociról, legendákról.
Csütörtök késő délután és este minden tekintetben a zenéé volt a főszerep: a Római Katolikus Püspökség Aranytermében Rappert Vencz Gábor színművész és a Consonantia trió Shakespeare és Handel műveket mutatott be, 19 órától teltház előtt koncertezett Gergely Róbert a Szécsi Pál emlékműsor keretén belül, míg 21 órától a fiatalok kedvence, a Children of Distance “robbantotta” fel a Farmacenter színpadot a Református Gimnázium udvarán. Az estét ezúttal is afterparty zárta a Yoda Yoga roncskocsmában, ahol az egyik legnevesebb magyarországi lemezlovas, Dj Budai pörgette a lemezeket. szatmar.ro
2017. augusztus 25.
Röviden
Kamionosok seregszemléje A hétvégén tartják Baróton a hetedik alkalommal megszervezett erdővidéki kamionos találkozót. A kamionosok szombaton 14 órától vonulnak fel a város utcáin, majd a városi sportpályán folytatódik a rendezvény. Ezúttal is lesz kamion szépségverseny, kamionhúzó-verseny, tombolahúzás. A napot retró buli és tűzijáték zárja.
Gábor Áron tiszteletére Eresztevény református temetőjében rengeteg kopjafát állítottak már az 1848–49-es szabadságharc legendás ágyúöntője, Gábor Áron tiszteletére. A székely főtiszt emlékjeleinek száma nemrégiben Szank kopjafájával gyarapodott, amit szanki polgárok állíttattak.
Konferencia ásványvizeinkről A Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjában ma kezdődő értekezlet elsődleges célja szakmai fórumot biztosítani mindazok számára, akik az ásványvizek feltárásával, kutatásával, tanulmányozásával, hasznosításával, népszerűsítésével és védelmével foglalkoznak a Kárpát-medencében. A konferenciát ma nyitják meg 9 órakor, és elsőként Kisgyörgy Zoltán nyugalmazott geológus tart előadást Háromszék mint ásványvíz és széndioxid nagyhatalom. Az egész napos konferencia 17 órától a Háromszék Vármegye Kiadó által idén megjelentetett, Székelyföldi mofettás könyv – Gyógygázok az egészség szolgálatában című könyv bemutatójával ér véget. Az előadások szekciókban zajlanak, és bárki meghallgathatja azokat. Többek között szó esik Bálványosfürdő gázömléseinek geokémiájáról (12 órától), mélyfúrású ásványvízből származó söripari vízről (14.15), a Kovászna megyei mofettákról (14.45), a torjai Büdös-barlang írott történetéről (15.45). Szombaton a résztvevők szakmai kiránduláson vesznek részt: Bálványosfürdő, Apor lányok feredője, torjai Büdös-barlang és környéke, Grand Hotel Bálványos (wellnes), a Szent Anna-tó és a Mohos-tőzegláp érintésével. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. augusztus 25.
Végvári vándorkomédiások
Bánsági Vándorszínház társulata negyedik éve indult útnak, hogy augusztus 19. és szeptember 2. között tizenöt bánsági és partiumi településen bemutassák legújabb produkciójukat. Nóti Károly Majd a Jegenye című jelenetéből Orbán Enikő dramaturg írt egyfelvonásos zenés vígjátékot, az előadást Aszalos Géza a temesvári Csiky Gergely Színház művésze rendezte. A díszleteket és jelmezeket Albert Alpár tervezte. Simon Judit az idén is ott volt Végváron, a bemutatón.
A nyár elején, Temesváron Aszalos Géza színművész és Orbán Enikő dramaturg azon izgultak, hogy idén nyáron hogyan fér bele a programjukba a Vándorszínház, hiszen a Csiky Gergely Színházban még júliusban is dolgoztak. Előadásaikat külföldi fesztiválokra, vendégszereplésre hívták. Persze büszkék rá, hogy munkájukat elismerik, s a temesvári magyar színházat a legrangosabbak között jegyzik itthon és külföldön, de a Vándorszínház is útnak kell induljon. Várják őket Végváron és a többi településen. Már kora tavasszal kérdezgetik, mikor és milyen előadással érkeznek. Igazi ünnepi esemény arrafelé a színház.
Tavaly óta a Tarisznyás Egyesület működteti a Bánsági Vándorszínházat, ez az egyesület főtevékenysége. A pénz egyre kevesebb, de mindig van annyi, hogy elkészüljön az előadás, mellyel Thália szekerén bejárják Arad és Temes megye szórványtelepüléseit. Aszalos Géza örömmel újságolja: idén Krassó-Szörény megyeszékhelyére, Resicabányára is meghívták a truppot. A tél végén telefonáltak, nehogy kimaradjanak. Hallottak a Vándorszínházról, és szeretnék, ha náluk is szerepelnének. Mennek boldogan, hiszen az a cél, hogy minél több szórványtelepülésre vigyenek színházat. A többi nem számít – mondja nevetve Aszalos.
Kettőjüknek idén sem lesz szabadságuk, már negyedik éve nem is gondolnak hagyományos értelemben nyaralásra. Nekünk ez a nyaralás – mondja a mindig mosolyogó Orbán Enci, aki szerint a szükségből is örömet kovácsolnak. Tavaly óta ugyanis lemondtak a catering szolgálatról, a panziókról. Maguk főznek, és ott töltik az éjszakát, ahol éppen helyet kapnak. Idén „befektettek” néhány felfújható matracba, mert korábban akadt olyan település is, ahol a puszta padlón aludtak a színpadon.
A befektetés kifejezésen elmosolyodok, mert a helyzet az, hogy az idén még a tavalyinál is kevesebb a pénz. Aszalos Géza mondja, nagy bajban lettek volna, ha a Temes Megyei Tanács nem siet a segítségükre. Olyan támogatást szavaztak meg a Vándorszínháznak, amellyel biztonságban elindulhatnak. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalától (DRI) már tavaly sem kaptak pénzt, idén a Bethlen Gábor Alaptól sem nyertek egy vasat sem. A magyarországi intézmény közölte, hogy forrás hiányában nem támogatja őket. Maradt tehát a megyei önkormányzat, és mint minden évben a Csiky Gergely Színház, valamint a települések, ahol várva várt vendégek.
„Mondjad, mire van szükséged, és vigyed” – ezt szokta mondani Balázs Attila a temesvári magyar színház igazgatója, amikor Aszalos bejelenti: indulnak Végvárra és onnan tovább. Nagybodófalva, Szapáryfalva, Lugos, Igazfalva, Újszentes, Újmosnica, Ótelek, Nagyszentmiklós, Pusztakeresztúr, Máriafölde az útirány, majd tovább Arad megyében Kisiratos, Kisjenő, Nagyzerind következik. Az utolsó állomás az új helyszín, Resicabánya. A Csiky Gergely Színháztól érkezik a mikrobusz, az utánfutó, a jelmezek, a díszlethez szükséges anyagok, a világosító és hangberendezések.
Csapatmunka a piactéren
Végváron első látásra szinte semmi sem változott tavaly óta. Aztán kiderül, hogy mégis: nagyobb lett a szeretet, több az adomány. A társulat az iskolaudvarban próbál, a bentlakásban rendezkedtek be. Ez itt még luxuskategóriának számít, külön háló- és fürdőszoba áll a lányok és fiúk rendelkezésére, ágyban alusznak, a tágas, immár jól felszerelt konyhában főznek maguknak. Amikor megérkezünk, még tombol a kánikula, az árnyékban is nehéz meglenni, nemhogy a tűző napon.
A konyhát a végváriak szerelték fel, a hűtőszekrénytől a tűzhelyig mindent ők hoztak, hogy a színészek semmiben sem szenvedjenek hiányt. Az épület ütött-kopott, a folyosón a tavalyi esőktől beázott a mennyezet, az idén viszont rendesen kiszáradt.
A bemutató napja van, előző este már tartottak egy előbemutatót, mert a szomszéd faluban lakodalom van, sokan mennek Végvárról is, de az előadást látni akarták. Így hát a társulat nyílt főpróbát tartott. Jó sokan voltak, mesélik.
A társulat éppen szusszan egyet, mielőtt elkezdik építeni a piactéren a díszletet. Pompás pillanat, hogy megismerkedjek az új tagokkal. Sosovicza Anna, Scurtu Dávid, Benczi Tekla színisek, Tekla korábban diákszínjátszóként vett részt a munkában. Zétényi Lina teatrológus hallgató, de úgy gondolta, színészként is kipróbálja magát. A régiek barátként üdvözölnek. Hodu Péter a szegedi színház művésze, harmadik éve vándorol Aszalosékkal. Mihály Csongor alapember, immár kolléga a Csiky Gergely színházban. Velük van a másik alapember, Albert Alpár a temesvári teátrum díszlet- és jelmeztervezője.
A tagok mindegyike pontosan tudja, mi a feladata, nemcsak a színpadon, de a színpadtér, a jelmezek előkészítésében. Még velük van Alpár, aki segít nekik, és figyeli, hogy mindenki pontosan tudja, mi a dolga. A díszlet is közös munka, Alpár és a társulat tagjai az iskola udvarán szabták, festették, varrták. A Majd a Jegenye díszlete olyan, mint a puzzle, apró darabokból kell minden előadás előtt összerakni. Merthogy minden bele kell férjen a nem túl nagy méretű utánfutóba. A fiúk és Aszalos a tűző napon szerelnek, a piacteret csak előadás előtt fél órával éri el az árnyék, konkrétan, amikor már esteledik. Lassan minden a helyére kerül, a lányok a jelmezekkel és kellékekkel foglalkoznak. A fény és hang kezdetektől a Csongor feladata. A fiúk fegyelmezetten, de jókedvűen végzik a munkájukat. Megérkezik Nándi és Béla is, ők a mindenkori helyi segítők. A piactéren szól a zene, mintegy másfél órával az előadás előtt minden kész van. Áll a szép és funkcionális díszlet, a jelmezek előkészítve, a színészek, valamint a rendező és dramaturg elmennek zuhanyozni és készülni az előadásra. Utóbbi kettő egyben világosító, hangosító, kellékes, szóval a színpad mindenesei.
Senki nem azzal kezdi a közel két hónapos megfeszített munkát, hogy mennyi a gázsi, hanem azzal, hogy mi a feladat.
Gondolatok szúnyogokról és szórványról
A barátnőimmel Mihály bá’ „bárjának” árnyékos teraszán ülünk, hideg üdítőt kortyolgatunk és nézzük, ahogy a Vándorszínház társulata dolgozik. Vacsora csak előadás után lesz, de az iskolaudvaron már készül a bográcsos. Pillanatra odajön hozzánk Enci, majd Géza. Boldogok és – bár nem vallják be – büszkék is magukra, mert befogadták, szeretik őket a szórványban.
Mesélik, hogy a végváriak szinte mindennel ellátják őket, hoznak zöldségeket, gyümölcsöt, az állatorvostól mennyei sajtot kaptak, a község asszonyai kalákában főzik a vacsorát, néha ebédet is. Befogadták őket.
Vándorkomédiás elődeikhez híven minimális igénnyel érkeznek a településekre: egy tér, ahol felállíthatják a színpadot, hely, ahol aludhatnak, vacsora, és egy 220 voltos áramforrás. A gázsi az előadás utáni kalapozásból kerül ki, azt osztják el egymás között. Örömmel újságolják, az idén már ebédet is ígértek nekik néhány településen, annyira várják őket.
Miközben az árnyékban pihegünk a melegtől, félünk, idén is megesznek majd a szúnyogok. Tavaly nagyon megszenvedtük a kis vérszívók jelenlétét. Arról az emberfeletti munkáról beszélgetünk, amit szinte ingyen végeznek a Vándorszínház tagjai. Ezek a fiatalok olyan helyekre visznek előadást, ahol generációk nőttek úgy fel, hogy nem tudták, mi az, hogy színház. Általuk ismerték meg ezt a varázslatot. A bánsági, aradi, krassó-szörényi településeken Aszalosék előtt évtizedekig nem lépett fel színtársulat, még amatőr sem. Mialatt erről beszélgetünk, eszembe jutnak az évente meghirdetett szórványprogramok, a magyarság és magyar közösségek megmaradásáról szóló ünnepi szónoklatok. A Vándorszínház ünnepi külsőségek és politikusok nélkül a magyar szót viszi olyan településekre, ahol ez hiánycikk. Magyar szerzők darabjait játsszák magyarul, magyar zenével. Közösséget fejlesztenek, nem csak azzal, hogy a települések magyarjainak a színház közös élményét nyújtják, hanem azzal is, hogy magyarok együtt várják őket, a falvak közössége teremti meg az előadáshoz szükséges minimális feltételeket, és az asszonyok közösen főzik a vacsorát. Közösségformálók az előadás utáni együttlétek, a beszélgetések is. A Bánsági Vándorszínház az élő magyar szót viszi a szórványtelepülésekre, nem csak őrzi, hanem teremti a hagyományt. A hagyományt, hogy évente, egy nyári estén színházba lehet menni. Igaz, őket nem lehet felavatni, szalagot elvágni, beszédet mondani.
Aszalosék nem az elöljárókkal tartják a kapcsolatot, hanem a közösségi munkát vállalókkal. Végváron az iskolaigazgató, máshol egy tanár, megint máshol a lelkész, másutt egy vállalkozó segít nekik. Kisbusszal, utánfutóval érkeznek, naphosszat dolgoznak az esti ünnepi pillanatokért. Semmit sem várnak el, csak teszik a dolgukat, mert úgy gondolják, ez a feladatuk.
Vissza! Vissza!
Amint a padok és székek a helyükre kerültek, az első sort megtöltik a gyerekek. Kicsik és nagyok jó másfél órát várnak, hogy kezdődjön az előadás. A felnőttek zöme is korán érkezik, hogy jó helyet kapjon. A szúnyogok úgy döntöttek, augusztus 19-én este, a Majd a Jegenye előadását nem nézik meg, úgyhogy mi is békében várjuk a kezdést, vakarózás nélkül nézzük a produkciót. Az idő is kegyes, enyhe szél fújdogál, csak annyi, hogy kissé lehűtse a levegőt, de ne tegyen kárt a díszletben.
Kigyúlnak a reflektorok, megszólal a zene, kezdődik az előadás. A nézők elcsendesülnek, gyerekek és felnőttek, idősek és fiatalok mosolyognak, örülnek a színháznak. Az előadás könnyed és pajkos, a dramaturg ügyesen rakta össze a Nóti jelenteket, és nem derül ki, melyik szövegrész született saját kútfőből. A fiatal színészek tehetségesek, táncolnak és énekelnek, ülnek a poénok. Mihály ismét megcsillogtatja a humorát, Hodu hódító, Scurtu remekül mozog, Sosovicza, Benczi és Zétényi bűbájosan komédiáznak. Minden énekszámot tapssal jutalmaz a közönség, a végén vastapssal köszönik meg az előadást. Vissza! Vissza! – kiabálják néhányan, a közönség még maradna, egy hölgy megjegyzi, túl rövid volt, még nézték volna. Mindenki tesz a kalapba és nehezen szánják rá magukat, hogy hazamenjenek.
Păştean Erika, iskolaigazgató megköszöni a társulatnak, hogy Végvár a főhadiszállásuk, hogy ott próbálnak. A község nevében kéri őket, jöjjenek jövőre is, mert ők már ide tartoznak, végváriaknak tekintik őket. Jónéhányan végignézik, ahogy leszerelik és összepakolják a díszletet.
Az iskolaudvaron elkészült a gulyás, az egyik szakács az igazgatónő férje.
A végvári asszonyok megterítik a hatalmas konyaasztalt, a birkagulyás finom, a savanyúság, a túrós sütemény mennyei. A társulat boldog, jól sikerült az előadás és a kalapba is elég szép summa gyűlt össze. Ezt csak később számolják meg és osztják el. Még átmegyünk Mihai bá’hoz, aki egy láda sörrel kedveskedik. Aszalos az asztalnál megköszöni a társulatnak a munkát és figyelmezteti őket: ne maradjanak fenn sokáig, mert másnap indulás!
A Vándorszínház szeptember 2-án Resicabányán tartja az idei utolsó előadást, 3-án visszatérnek Végvárra összepakolni és elbúcsúzni. A diákoknak még maradt pár nap vakáció, Aszalos, Orbán, Mihály és Hodu másnap a kőszínházban kezdi a munkát, hiszen indul az új évad. erport.ro
2017. augusztus 25.
Állítsuk meg az uszítást!
A környezetemben egyre többen adnak hangot félelmüknek, keserűségüknek, amiért jól érzékelhetően növekszik a feszültség magyar és magyar között. Erdélyiek, és csonkaországiak is aggódnak, mert azt látják, hogy valami nagyon kezd elromlani, amit hosszú évtizedek alatt sikerült helyrehozni.
Most, hogy már annyian nem románozzák le az erdélyit, nem szlovákozzák le a felvidékit stb., mint 25 éve, új „front” nyílik: ezt a frontot pedig a Fidesz nyitotta azáltal, hogy egész Kárpát-medencére kiterjedő médiája segítségével azt sulykolja, akik velük vannak, azok derék, jó magyar emberek, hazafiak, akik pedig más politikai nézeteket vallanak, hazaárulók.
Szomorú, de az igazság az, hogy az állampolgárság megadásával a történelmi igazságtételhez hozzájáruló Fidesz most saját politikai érdekből egymás ellen uszít magyart és magyart. Mindenáron győzni akarnak 2018-ban, és ezért a célért semmi sem drága nekik.
Nincs más lehetőség, mint a nagyobbik kormánypárt 1990-es kampányszlogenét kicsit kifordítva, kicsit aktualizálva azt mondani: „Hallgass a szívedre, ne dőlj be a Fidesznek!”.
És ezalatt még csak nem is arra bíztatok, hogy senki ne szavazzon a Fideszre, csak arra hívom fel a figyelmet, hogy az uszításnak ne dőljön be. Ha elégedett a gazdaságpolitikával, a családtámogatások rendszerével, a nemzetpolitikával, a külpolitikával, akkor hajrá, hallgasson a szívére, szavazzon, akire akar, ha a Fideszre, akkor a Fideszre.
Csak mérlegelje azt is mindenki, hogy végzetes, a magyarság számára tragikus fordulatot hozhat, ha egymásnak feszülnek a magyar emberek. Ezt nagyon tartsuk észben, mert szükségünk van egymásra itt, a Kárpát-medencében, hogy ne csak múltunk, de magyar jövőnk is legyen.
Csíki M. Zoltán / itthon.ma/szerintunk
2017. augusztus 25.
Dragoş Tîrnoveanu: „Ha nem építünk hidakat egymás felé, elveszett nemzedék vagyunk"
A Jobbik által életre hívott európai béruniós kezdeményezés román tagja, Dragoş Tîrnoveanu külpolitikai elemző, újságíró. A kezdeményezés kapcsán válaszolt az alfahir.hu kérdéseire, ahol a bérunióról, a világpolitikai helyzetről és a román-magyar együttélésről is kifejtette véleményét.
Bukaresti külpolitikai elemzőként milyennek látod a román külpolitikai szaksajtót?
- Külpolitikai elemzőként dolgozva az itteni újságírói szcénát vibrálónak és sokszínűnek látom. Az internet és a közösségi média felemelkedése sok teret biztosít kicsi, butikszerűen működő szervezeteknek, akik különböző kül- és geopolitikai elemzéseket, híreket akarnak eljuttatni a nagyközönséghez. Az EU és az orosz érdekszféra határán nagy igény mutatkozik az elemzésekre és tényekre, amelyek ezeknek a szakértőkből és hallgatókból szerveződő grassroot-műhelyeknek jó táptalajt biztosít. Ezt különösen egészségesnek tartom Románia és a térség szempontjából.
- Románia 10 éve tagja az EU-nak, ugyanakkor a legszegényebb uniós régiók még mindig Romániában, Magyarországon, Bulgáriában és Lengyelországban vannak. Ezzel párhuzamosan Románia makrogazdasági adatai kifejezetten jók: az EU-n belül a legnagyobb gazdasági növekedést Románia produkálja (igaz, alacsony bázisról). Mit jelent az EU a román gazdaságnak?
- Szerintem a „keretrendszer” a legjellemzőbb kifejezés. Az EU a román gazdaságnak egy olyan keretrendszert jelent, ahol Románia a meglévő előnyeit stabilan használhatja a gazdaság fejlesztésére. Az európai piac ereje katalizálja a román vállalkozói szférát, hogy egy ötszázmilliónál is nagyobb lélekszámú piacot érjenek el és invesztáljanak. Az EU szabályozási rendszere is jót tesz Romániának, mivel jó eszközöket ad a korrupció elleni küzdelemhez és a társadalom összekovácsolásához. Másrészt viszont úgy gondolom, hogy lehetne egyszerűsíteni is a bürokrácián, az apparátuson.
- Klaus Iohannis az egyike volt az első EU-s vezetőknek, akiket Donald Trump meghívott a Fehér Házba. A román és az amerikai vezetés újabb hadiipari megállapodásokat is aláírt. Általában véve is Románia az egyik legatlantistább ország az EU-n belül. Mi ennek az oka?
- Úgy gondolom, hogy ez abból fakad, hogy mit jelentett Amerika a román társadalomnak. A kommunista rezsim korai időszakából vannak dokumentumok belső disszidensekről, akik Nyugat-Románia hegyvidékein rejtőzködtek a rezsim elől, és várták, hogy az amerikai csapatok bevonuljanak az országba. Mint utólag tudjuk, feleslegesen, a remény azonban sokat jelentett, így a mai napig is a szovjetellenes, szabad világ szimbólumaként tekintenek sokan rá. A fiatalabb generáció számára az USA-hoz, illetve a nyugati kultúrához való kapcsolódás fontos. Triviálisnak tűnik, de nagyon konzekvens. A Nyugat igazi ereje abban a képességben rejlik, hogy más társadalmakban is adaptálja a hasonló kormányzati és szociális egyensúlyi rendszereket. Hosszú távon ez lesz a nyugati világ legfontosabb eszköze az előtte álló kihívásokkal szembeni küzdelemben.
- Milyennek találod a magyar-román együttélést Románián belül és államközi viszonylatban? Mennyire tudja betölteni az RMDSZ a két nemzet közötti híd szerepét?
- Őszintén hiszem, hogy a mindennapi életben a románok és a magyarok viszonya ugyanazokat a mintákat követi, mint a többi együtt élő egyéb nemzetiség és a tisztán románok által lakott területeken. Szerintem sok esetben ezt a békés együttélést a felelőtlen politikai diskurzus – amelyért a román és a magyar politikusok között egyaránt találni felelősöket – billenti ki az egyensúlyi állapotából. Szerintem nem kellene például a romániai és más határon túli magyar közösségeket csupán belpolitikai szavazásoknál használandó eszközökként használni. A romániai magyarok Romániában élnek, ugyanazokkal a problémákkal kell megküzdeniük, mint a romániai románoknak a gazdasági lehetőségek terén. Ezért olyan fontos a béruniós kezdeményezés, mivel egyértelműen nemet mond az etnikai vagy más diszkriminációs faktor alapján történő, differenciált jóléti redisztribúcióra. Anélkül, hogy az RMDSZ politikai elköteleződését részleteiben taglalnám, jónak tartom, hogy a magyarságnak volt és van állandó képviselete a román törvényhozásban, ugyanakkor úgy gondolom, hogy van még hová fejlődnie a pártnak. Ezt a többi, román és egyéb kelet-európai politikai szervezetre is értem.
- Kié a valódi politikai hatalom? Klaus Iohannis államfőé, vagy a hivatalosan csak az alsóház elnökeként és a nagyobbik kormánypárt elnökeként tevékenykedő, a gyakorlatban azonban kimagasló hatalommal bíró Liviu Dragnea a román politikai hatalom tényleges birtokosa?
- Nem szeretnék belemenni a belpolitikába, mivel a szakterületem a külpolitika, de szerintem Románia profitált abból a helyzetből, hogy a kommunizmus bukása után mindig volt politikai harc a különböző, egymással rivalizáló politikai frakciók és a hatalom különböző birtokosai között. Ez a harc a gazdasági és a szociális stabilitás szempontjából lehetett káros is, ugyanakkor megelőzte a hatalom olyan szintű koncentrációját, hogy egy nagyon szűk hatalmi kör határozhasson meg mindent.
- Hogyan pozícionálhatná magát jól az EU az Oroszország, USA és Kína közötti globális versenyben?
- Először is úgy gondolom, hogy az EU-nak magába kéne néznie és ki kéne gondolnia, hogy mik az azok az alapvető értékei, amelyeket EU-szerte becsülnek, tisztelnek, értékelnek. Másodszor egyeztetnie kell a különböző tagállamok különböző érdekeit, amikor az olyan nagyhatalmakról, mint Oroszország, Kína vagy az USA van szó. Ezt persze sokkal könnyebb mondani, mint megtenni, de létfontosságú ahhoz, hogy az EU képes legyen túlélni a következő időszakot, mint politikai és ideológiai konstrukció. Oroszország, Kína és az USA hatalmas előnyben van azáltal, hogy többé-kevésbé centralizált hatalmi-döntéshozatali struktúrával rendelkeznek. Ez lehetővé teszi az áramvonalas döntéseket és gyorsabb reakcióidőt gazdasági és katonai értelemben egyaránt. Szerintem az EU legnagyobb ereje az egységes piacból és annak hozadékaiból fakad, ami különösen geopolitikai szempontból felbecsülhetetlen. Ez látható a Közel-Keleten, Észak-Afrikában és a Távol-Keleten és alapot kellene adnia ahhoz, hogy az európaiak erőpozícióból kommunikálhassanak, hidat építve a többi globális szereplőhöz.
- Te vagy a felelőse a béruniós kezdeményezésnek Romániában. Mi motivál erre? Nem félsz, hogy az a tény, hogy (mások mellett) azzal a Jobbikkal működsz együtt, amelynek több korábbi és jelenlegi parlamenti képviselőjét kitiltották Romániából, lerombolhatja Romániában a reputációdat mint külpolitikai szakértő és újságíró?
- Az egyetlen félelmem, hogy a generációnk, amelyet a felelőtlen politikusok és szakpolitikák megosztottak, nem találja meg a kurázsit és az energiát ahhoz, hogy áthidalja a szakadékot. Több, mint eleget beszéltek arról a zárt médiavilágról, ami az USA-ban, Donald Trump megválasztása előtt kialakult. Alapvetően a közösségi oldalakon az emberek csak a saját oldaluknak megfelelő nézetekkel szembesültek. Ez az izoláció, ami igazából félelemmel tölt el. Természetesen vannak olyan álláspontjaim, amelyek különböznek a Jobbikéitól, de őszintén hiszem, hogy ha nem építünk hidakat egymás felé, hogy kommunikáljunk a közös problémáink lehetséges megoldásáról, akkor elveszett generáció vagyunk.
- Realisztikus elképzelés a bérunió, az európai szintű bérkiegyenlítődés? Hogyan valósítanád meg? Mit tennél a fennálló, EU-tagállamokon belüli adózási, természeti erőforrásbeli, stb. különbségekkel? Még Románián belül is nagy különbségek vannak. Hogyan nivellálnál Ausztria és Románia közt?
- Először is, ahogyan már korábbi interjúimban is kifejtettem, nem vennék részt a projektben, ha nem tartanám megvalósíthatónak. Másrészt, nem gondolom, hogy a világot a feje tetejére kéne állítani, hanem felfelé kellene építkezni, lépésről lépésre. Ez azt jelenti, hogy az EU-nak meg kell változnia egy jogos, számonkérhető, a polgáraitól jövő elvárás alapján, hogy szebb jövőnk legyen a jelenlegi konstrukción belül. Mielőtt azon gondolkoznánk, hogy hogyan lehetne az Ausztria és Románia közti gazdasági különbségeket kiegyensúlyozni, azon kell gondolkoznunk, hogy hogyan tudjuk javítani az állampolgáraink életkörülményeit a saját országainkban. Továbbá, szerintem a kezdeményezés lehetséges legnagyobb pozitív hozadéka az, hogy megerősíti a kelet-európai identitást, azon az alapon, hogy közösen kell hallatnunk a hangunkat az európai politikai színházban, mint szerves egész, sőt, akár az egész világban is. itthon.ma/erdelyorszag
2017. augusztus 25.
Negyven éve hunyt el Kós Károly
1977. augusztus 25-én fejezte be hosszú pályafutását Kós Károly, aki építészeti remekművei mellett irodalmi munkásságával, művelődésszervezői tevékenységével és politikusként is számos maradandó értéket alkotott.
A temesvári születésű építész egy nagy múltú, eredetileg Kosch nevű erdélyi família gyermeke volt, akit szülei előbb a helyi református gimnáziumban taníttattak, majd a pesti József Műegyetemre küldtek. Kós Károly gyermekkorától fogva vonzódott a művészetekhez – főleg az irodalomhoz és a festészethez –, érdeklődést mutatott a mérnöki szakma iránt, de – 1907-ben – végül mégis építészként szerzett diplomát. A tehetséges fiatal tervező a legnevesebb budapesti irodáknál kapott munkát, és hamar kialakította saját egyéni stílusát.
Kós már pályája elején beleszeretett Erdély népi építészetébe, és azt nem csupán épületeiben jelenítette meg, hanem tudományos igénnyel megírt tanulmányokban is dokumentálta. Időközben megjelent az építész első, Attila királyról szóló balladája, melyben irodalmi tehetségét is megcsillantotta. Kós az első világháború előtti időszakban olyan nagyszerű épületeket tervezett, mint például a Fővárosi Állatkert pavilonjai, a zebegényi katolikus templom, vagy az 1931-re felépített miskolci Kós-ház, emellett pedig ő álmodta meg IV. Károly (ur. 1916–1918) koronázási ünnepségének díszleteit is.
A tervező 1910-ben birtokot vásárolt magának a kalotaszegi Sztánán, és felépítette híres nyaralóját, mely később – a trianoni béke után – otthonául szolgált, mivel Kós az ország széthullását látva úgy döntött, hazatér, hogy segítse a sanyarú sorsra jutott erdélyi magyarságot. E célból szervezte meg 1919-ben a rövid életű Kalotaszegi Köztársaságot, de az impériumváltás után sem hátrált meg az önként vállalt feladat elől: egyike volt – Zágoni István és Paál Árpád mellett – azon értelmiségieknek, akik 1921-ben megfogalmazták a Kiáltó szó című röpiratot, mely autonómiát követelt a romániai magyarság számára. A háromrészes manifesztum (Kós: Kiáltó szó Erdély, Bánság, Körösvidék és Máramaros magyarságához!; Zágoni: A magyarság útja; Paál: A politikai aktivitás rendszere) a poszttrianoni kisebbségi önösszeszedés és önszerveződés kiáltványaként forrása lett mind a politikai, mind az irodalmi transzilvanizmus irányzatának.
Kós Károly a következő években jelentős művelődésszervező munkát végzett, rengeteg energiát fektetett az Erdélyi Szépmíves Céh és az ottani magyarok legszínvonalasabb kulturális folyóiratának, az Erdélyi Helikonnak a megalapításába. A két világháború közti időszakban az építész elsősorban mint szervező és író alkotott jelentőset, ekkor született például a 17. századi Erdély kisemberéről írt Varju-nemzetség (eredetileg: Varju nemzetség) című műve, vagy a Szent Istvánnak emléket állító Az országépítő című regény is. Kós utóbbi írásával Magyarországon később Baumgarten-díjat nyert.
Miután a második bécsi döntés révén Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, Kós is repatriált, és a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán szerzett katedrát. A „kis magyar világ” idején az építész a három erdélyi nemzet békés együttéléséért, az autonóm Erdély érdekében szállt síkra, így pozíciói nagy részét 1944 után is megtarthatta. Az 1940–44 közötti időszakban egyébként Kós részt vett Mátyás szülőházának restaurálásában, és tudományos igényű összefoglaló munkát adott ki a székelyek építészetéről. Miután Magyarország ismét elvesztette Észak-Erdélyt, Kós másodszor is vállalta a kisebbségi sorsot; képességeit mutatja, hogy tudására még a kommunista rendszerben is szükség volt, ahol az idős építészt – annyi nagyszerű alkotás után – egyszerű mezőgazdasági építmények tervezésével bízták meg.
A polihisztor tervező egy ilyen egyszerű munkát is kellő alázattal tudott elvégezni, sőt, a Mezőgazdasági Főiskola dékánjaként, a témában komoly szakmunkákat is írt. A művész fantáziájával és a mérnök gyakorlatiasságával egyaránt megáldott Kós Károly 94 esztendősen, 1977. augusztus 25-én fejezte be küzdelmekben és eredményekben gazdag életét. Sokrétű tehetségét, szorgalmát Magyarországon és Romániában egyaránt elismerték, munkáját Ferenc József lovagkeresztjétől a Corvin-koszorún át a román Augusztus 23-a-érdemrendig számos kitüntetéssel honorálták. Kós Károly tehetsége mellett józan ítélőképességével és tevékeny hazafiságával is igazi példaképnek számít, miután egész életében az erdélyi nemzetek békés együttélésének érdekében dolgozott.
Rubicon.hu; itthon.ma/kult