Találkoztam a boldogsággal én, kisebbségi volt és optimista
Brüsszelben konferenciázott május 3-4-én az európai őshonos kisebbségek ernyőszervezete, a FUEN. Mit konferenciázott, ünnepelt. Na jó, meg készült a munka folytatására.
Ennyi otimista kisebbségivel még soha sehol nem találkoztam, mint most Brüsszelben, komolyan. Se egyszerre, se eddig úgy összesen. És milyen jó ez így. A sztori röviden: az Európai Unió 2013 óta lehetővé teszi állampolgárai számára, hogy európai polgári kezdeményezéssel éljenek, azaz olyan javaslatokat fogalmazzanak meg, amelyekkel aztán foglalkoznia kell az Európai Bizottságnak. Ezzel a lehetőséggel élt az RMDSZ kezdeményezésére a FUEN is, amely 11 pontba csomagolta Minority SafePack (MSPI) néven azokat a javaslatait, amelyek uniós szinten garantálhatnák az őshonos kisebbségek és nyelvi közösségek jogvédelmét.
Csakhogy az EB nem volt hajlandó befogadni a csomagot, arra hivatkozva, hogy annak több pontja sem kompetenciája. A kezdeményezők (akik egyébként magánemberek, és nem az ernyőszervezet – elvégre POLGÁRI kezdeményezésről van szó) azonban nem hagyták ennyiben az ügyet, és az EU luxemburgi bíróságához fordultak. Eközben, mint a mesében, teltek-múltak az évek, de aztán idén egyszerre nagyon sok minden történt (lásd még: ünneplés): a luxemburgi bíróság az MSPI kezdeményezőinek adott igazat, aztán rá pár hétre, áprilisban az EB is beadta a derekát, tárgyalásra hívta a kezdeményezőket, amelynek az lett a vége, hogy az eredeti 11 pontból kilencet elfogadott (azoknak, akik azt szokták nézni, hogy a pohár félig üres: kettőt nem fogadott el).
Ha ez egy mese volna, akkor itt már a hetedhét országra szóló lakodalomnál és a boldogan éltek, míg meg nem haltaknál tartanánk, de a FUEN még nem ihat a medve bőrére, mert ez még csak a kezdet. Vagy egy mérföldkő, ahogy a konferencián mondták (pedig a kontinentális Európa méterben számol). Ugyanis ahhoz, hogy az EB érdemben is foglalkozzon a javaslatokkal, először össze kell gyűjteni egymillió aláírást, minimum hét uniós tagállamból, aztán, ha ez sikerült, még meg is kell győzni az EB-t, hogy ne csak foglalkozzon a javaslatcsomaggal, hanem szülessenek is jogszabályok belőle (lásd még: a munka folytatása).
Szóval kettős szerepe volt a brüsszeli találkozónak. Mivel a kezdeményezők, támogatók, jóakarók most találkozhattak először ekkora számban a MSPI befogadása óta, elkerülhetetlen volt az ünneplés, de bőven volt itt szó a munka folytatásáról is. Amely munka egyébként két hét múlva Kolozsváron folytatódik, a FUEN május 17-21. között tartó kongresszusán, és lesz benne ünneplés is, ugyanis szimbolikusan itt fog elkezdődni az egymillió aláírás összegyűjtése. Azért csak szimbolikusan, mert az uniós szintű aláírásgyűjtés szeptemberben indul, hogy lehessen rendesen előkészíteni, reklámkampánnyal, tudatosító akciókkal, helyi szervezetek bevonásával. Egyébként az aláíráshoz szükséges, országonként változó űrlapok elkészültek az EU 27 hivatalos nyelvén, és pár hét múlva az online aláírást lehetővé tevő rendszer is elindul.
De ezeknél a technikai részleteknél sokkal fontosabb dolgok is történtek Brüsszelben. A legeslegfontosabb, hogy az Európai Parlament nem is olyan régen megválasztott elnöke, Antonio Tajani elvállalta a konferencia védnökségét, és még jól meg is üzente, hogy teljes mellszélességgel támogatja a kezdeményezést, és bármikor kopogtassanak bátran az ajtaján. Azt hiszem, uniós szinten ennél komolyabb támogatót nem igazán lehet szerezni, és azért ez előrevetít egy-két dolgot, meg jó kis jelzés lehet az EB-nek is, hogy tessék már komolyan venni ezt a dolgot. A másik fontos dolog, ami történt, az a kezdeményezőkből, résztvevőkből áradó őszinte (ha nem lenne pejoratív egy politikusra nézve, azt mondanám, már-már naiv, gyermeki) lelkesedés, amely ellen nem igazán lehet védekezni, és amely, ha egy pillanatra is megérint, egyértelművé válik számodra, hogy az MSPI szlogenjéül szolgáló You are not alone nem egy Michael Jackson, Olive vagy ATB dal (attól függően, ki éppen mikor ért a popzenehallgatós korába), hanem egy teljesen igaz üzenet. Ezek az emberek, akiket talán csak annyi köt össze, hogy kisebbségiek, őszintén szeretik egymást, és hisznek a közös célban. A munkavacsorán mellém ült egy késve érkező szakállas, középkorú dániai német, és pár perc múlva már úgy csevegett velem, mintha évtizedek óta ismernénk egymást.
Furcsa lehet ez az áradó optimizmus egy kelet-európainak, aki leginkább ahhoz van szokva, hogy a kisebbségek csak akkor szólalnak meg, ha a többség bántja őket. Erre eljön Brüsszelbe, és rinyakórus helyett csupa ragyogóan optimista embert talál. És milyen szép az, amikor valaki nem feltétlenül azért optimista, mert esetleg neki jobb lesz ezután (a nyugat-európai kisebbségek elég szép aránya köszöni szépen, jól van), hanem azért, mert tudja, hogy egy uniós szabályozás segíthetne azokon a kisebbségeken, akik nála rosszabb helyzetben vannak. Ez tényleg szolidaritás.
No, de biztosan vannak olyanok, akik kíváncsiak arra is, mi hangzott el Brüsszelben, nekik bemásolom a közleményt, én sem írhattam volna meg szebben (ez most egy belső poén, úgysem értitek):
Támogatja a Minority Safepack kezdeményezést az Európai Parlament elnöke
Minden európai polgárnak egyenlő jogokat kell élveznie, ezért messzemenően támogatja az őshonos kisebbségek és nyelvi közösségek európai polgári kezdeményezését az Európai Parlament elnöke – derült ki a FUEN május 4-i brüsszeli konferenciáján. Az EP-elnök tanácsadója, Marcus Warasin tolmácsolta Antonio Tajani üzenetét, amelyben támogatásáról biztosította az MSPI kezdeményezőit. „Európa elsősorban az európai polgárokról, és nem a tagállamokról szól. Ezért fontos a polgári kezdeményezés intézménye. Európában nem lehetnek elsőrangú és másodrangú európai állampolgárok: minden uniós állampolgárnak joga van ahhoz, hogy képviselve legyen az EP-ben, és hogy azonos jogokat élvezzen” – üzente az Európai Parlament elnöke, hozzátéve: a sokszínűség elfogadása nélkül nem létezik egység sem. Ha segítségre van szükségük, ne tétovázzanak kopogtatni az ajtaján – üzente a kezdeményezőknek.
Öt éve ugyanitt, az Európai Parlamentben indult útjára a Minority Safepack európai polgári kezdeményezés, a Kisebbségi Intergroup és a FUEN megbeszélésén – nyitotta meg Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő a FUEN brüsszeli konferenciáját. Az esemény házigazdája szerint a Minority Safepack egy hosszú út után győztesként tér vissza az EP-be, miután az Európai Bizottság egy hosszadalmas jogi procedúrát követően idén áprilisban befogadta a kezdeményezést.
A csütörtöki, Hit the Road – a Minority Safepack és az Európai Parlament című konferenciát szerda este egy munkavacsora előzte meg, Winkler ennek egyik gondolatát is felidézte: „szolidaritásra van szükség, és ha folytatjuk a FUEN ernyője alatt elkezdett összefogást, nemcsak az aláírások lesznek meg, hanem széles körű támogatást tudunk szerezni kezdeményezésünknek.” Nils Torvalds EP-képviselő, a Kisebbségi Intergroup társelnöke szerint „ez egy nagyszerű pillanat, amelyre a gyerekeink és az unokáink is emlékezni fognak. Sok munka van még hátra, de minél többet dolgozunk, annál hosszabb távú lesz a hatás is” – fogalmazott, hozzátéve: a MSPI-re nem elég 7 országból gyűjteni aláírásokat, hanem 28 országból kell, hiszen minden tagállam polgárait meg kell szólítani. Vincze Loránt FUEN-elnök szerint az MSPI történelmet írt azzal, hogy az első olyan polgári kezdeményezéssé vált, amely pert tudott nyerni az EU bíróságán az Európai Bizottsággal szemben. Az MSPI körüli kisebbségi szolidaritás folyamatosan erősödött, és mára az Unió nemzeti kisebbségeinek és nyelvi csoportjainak közös céljává vált – mondta a FUEN elnöke a kezdeményezés történetét felelevenítő előadásában.
„Kezdeményezésünk nem árt senkinek, nem vesz el semmit a tagállamoktól és a többségtől. Ellenkezőleg: hozzájárul a többség és kisebbség közti jobb megértéshez. Ez az EU 60 milliónyi kisebbségének felajánlása, amely megoldásokat kínál, és amellyel párbeszédet kezdeményezünk” – üzente Vincze az MSPI ellenzőinek.
„Azt akarjuk, hogy a kisebbségi jogok váljanak az emberi jogok részévé, esélyegyenlőséget akarunk elsősorban anyanyelvünk használatában. Csak akkor fogadhatnánk el, hogy a kisebbségi jogok kizárólag a tagállamok hatáskörébe tartozzanak, ha nem tapasztalnánk nap mint nap a kisebbségi jogok megsértését, a közösségi szimbólumok használatának tiltását, egyes kisebbségek létezésének tagadását, közösségek számbeli csökkenését és az anyanyelv diszkriminálását több tagállamban. Ezek a történések megerősítenek bennünket abban a meggyőződésünkben, hogy az EU-nak kell a védelmezőnek és támogatónak lennie" – szögezte le. Hans Heinrich Hansen, a FUEN volt elnöke szerint az ernyőszervezet közel száz tagszervezete szolidáris közösséget alkot, amelyben senki nem érezheti magát kisebbségben. Az MSPI kapcsán a kezdeményező bizottság elnöke elmondta: a kisebbségben élőknek is ugyanazok a vágyai, mint a többségieknek. „Önbizalomra, megbecsülésre vágyunk, és arra, hogy jól érezzük magunkat otthonunkban. Ebben sokat segíthet a jogalkotás is, de arra is szükség van, hogy empatikusak és szolidárisak legyünk, és merjük felvállalni különbözőségünket. Az egységet a sokszínűségben kell keresni” – vélekedett.
„A FUEN tagszervezetei arról a szolidaritásról tettek és tesznek tanúbizonyságot, amely nélkül az európai őshonos kisebbségek közösségként nem lehetnek sikeresek az európai politika közterein” – mondta el a brüsszeli konferencián Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Az MSPI kezdeményező bizottságának alelnöke hozzátette: „a Minority SafePack nemcsak a mi ügyünk, hanem a többség ügye is. Mi, kezdeményezők valami pluszt szeretnénk hozzáadni a kontinens népeinek jövőjéhez, olyan értékeket kívánunk a középpontba helyezni, amelyek minden demokratikus és szabadságszerető közösség életét vezérlik: a jogállamiságot, a törvénytiszteletet és az emberi, közösségi jogokat. Párbeszédet javasoltunk, és ezt a párbeszédet, úgy érezzük, hogy elfogadta az Európai Bizottság, amikor regisztrálta kezdeményezésünket.”
Berényi József, az MKP volt elnöke szerint az MSPI arról szól, hogy az Európai Unió térjen vissza ahhoz a kilencvenes években alkalmazott logikához, amely fontosnak tartja a veszélyeztetett kisebbségek védelmét. Meglátásában ennek az ügynek az Európai Parlament kell a zászlóvivője legyen, mert az Európai Bizottság eddig nem a nyitottságáról tett tanúbizonyságot - utalt arra, hogy az EB első körben elutasította az MSPI bejegyzését. Daniel Alfreider, a dél-tiroli néppárt alelnöke, olaszországi parlamenti képviselő elmondta: „a különböző helyzetekből adódóan nem létezik egyetlen megoldás a kisebbségek problémáira, de most először van egy közös célunk, határok nélkül. A kezdeményezés lehetőséget nyújt az egyéni tapasztalataink megosztására és a jó gyakorlatok átemelésére” – vélekedett.
A polgári kezdeményezések jogi megközelítéséről szóló panelt követően a rendezvény másik házigazdája, Sógor Csaba foglalta össze zárszavában a konferencia tapasztalatait. „A Minority Safepack európai polgári kezdeményezés a civil társadalom szerepéről, annak erőteljes megjelenítéséről szól, hiszen a politika nem létezhet civil társadalom nélkül. Az út, amely előttünk áll, nem lesz sima, nehézségekre lehet számítani, de biztosak vagyunk abban, hogy ezeket a csatákat meg lehet és meg kell vívni, hiszen a mi felelősségünk és hivatásunk, hogy egyenlő jogokat biztosítsunk az EU minden polgára számára. Erős háttérországunk van: a FUEN ernyője alatt, Antonio Tajani elnök úr támogatásával, az EU-s intézmények segítségével ezt a célt el tudjuk érni” – mondta el az RMDSZ EP-képviselője. A konferencia zárásaként a házigazdák meghívták a résztvevőket a FUEN kongresszusára, amelyre május 17-21. között Kolozsváron kerül sor.
Balázsi-Pál Előd / Transindex.ro

Épületkutatási nyári gyakorlatot szerveznek a bonchidai Bánffy-kastélyban
A Transylvania Trust Alapítvány a Román Kulturális Alap támogatásával két hetes épületkutatási nyári gyakorlatot szervez a bonchidai Bánffy-kastélyban 2017. augusztus 14.– 20-a, illetve 2017. szeptember 25 – október 1. között. A kutatások két műhelyben zajlanak: régészet és falkutatás. Elsősorban régész és művészettörténész egyetemi- és mesterképzős hallgatókat várunk, de szívesen látunk építész-, történész-, restaurátor-, turisztika szakos vagy más szakokon tanuló diákot is. A két műhelyben 15-15 hely van, a régész csoportot dr. Csók Zsolt, a kolozsvári Erdély Történeti Múzeum régésze, a művészettörténész csoportot dr. Weisz Attila, a kolozsvári Művészeti és Design Egyetem adjunktusa irányítja. A nyári gyakorlat ingyenes, és kiegészül egy szakmai kirándulással, amelynek költségeit szintén a szervezők állják. A nyári gyakorlat idején a kastélyról, és annak művészettörténeti meg történeti kontextusáról szóló előadások is lesznek. A kutatási és dokumentálási munkák elsősorban a kastély főépületét érintik. A műemlék-régészet új irányzat, a műhelyek által ezt a trendet próbáljuk továbbfejleszteni, és beilleszteni az erdélyi kutatásba. A párhuzamos feltárásokkor olyan új információkkal gazdagodunk, melyeket követni, ellenőrizni lehet a másik műhely munkájában is. Minden felszínre hozott adat vagy lelet többletértéket képez a műemlék számára, ugyanakkor segíti a műemlék felújítási folyamatát, ezáltal munkaerő piacot is teremt a fiatal szakembereknek. A műhelyekben való részvételt a BBTE Művészettörténet szakán és a MDE Művészettörténet és Művészetelmélet szakán elismerik kötelező nyári gyakorlatként. A műhelyek a - falkutatás - épületdokumentálás - régészeti feltárás és -dokumentálás - kőtár-felmérés - előre megadott könyvészet alapján kidolgozott turisztikai vezetés terén nyújtanak szakmai tapasztalatot a résztvevő diákoknak. Jelentkezni az office@transylvaniatrust.ro címre 2017. május 30-ig lehet. Transindex.ro

Nagyot ünnepelt a Szentegyházi Gyermekfilharmónia
Egykori és jelenlegi tagjaival, vendégeivel, segítőivel ünnepli fennállásának 35-ik évét a Szentegyházi Gyermekfilharmónia. Pénteken este a régi tagokból verbuválódott Öregfilisek, valamint a híres formáció jelenlegi tagjai adtak felejthetetlen koncertet a teljesen megtelt szentegyházi Gábor Áron Művelődési Otthonban. A koncert alatt többen is köszöntötték a születésnapját ünneplő Szentegyházi Gyermekfilharmóniát. Molnár Tibor, Szentegyháza polgármestere és Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának megbízott vezetője mellett Nagy Eszter tanárnő és több, civil szervezet képviselője is méltatta Haáz Sándor karnagyot, a Gyerekfili vezetőjét és alapítóját és a száznegyven tagú egykori és mostani együttest, akik felejthetetlen koncerttel örvendeztették meg a közönséget. Többek között felcsendült a repertoár örökös részének számító Parasztkantáta, Händel: Győzelmi kórusa, de a kanadai, valamint a székely himnuszok is elhangzottak a Fili előadásában.
Tamás Attila / Székelyhon.ro

Kiállnak a hívek a felfüggesztett pap mellett
Felfüggesztettek tisztségéből Botoşani megyében egy ortodox papot, aki nem volt hajlandó engedelmeskedni feletteseinek, és nem foglalta miséibe Moldva és Bukovina metropolitáját, Teofant.
A Schit Orăşeni moldvai település műemlék fatemplomában szolgáló ortodox pap, Ioan Ungureanu idézést kapott az egyházi bíróság elé többek közt hitszakadás, engedetlenség, az egyház tanainak nyilvános megkérdőjelezése, sértegetés, rágalom és a szentségek szabályellenes kiszolgáltatása vádjával – tudósít az Agerpres hírügynökség. A Teofan metropolita által vezetett moldvai és bukovinai metropólia megvonta Ioan Ungureanutól parókusi tisztségét és misézési jogát, felszólítva, hogy adja át a templom kulcsait. A hívek azonban nem engedték be a metropólia képviselőit a település műemlék fatemplomába. Ioan Ungureanu azt mondta, valóban megtagadta, hogy miséibe foglalja Teofan nevét, mert a metropolita tavaly aláírta a krétai zsinat nyilatkozatát, amely szerinte „eretnek, ökumenista” dokumentum. A tisztségétől megfosztott pap szerint nem ő az egyetlen az egyházban, aki nem ért egyet az ökumenizmus tanaival. Mi tiszteljük a többi egyházat és vallást, de nem vegyülhetünk velük. Nem eskethetek össze egy ortodox lányt a falumból egy muzulmánnal, csak azért, mert a metropolita megengedi – jelentette ki Ungureanu. A moldvai és bukovinai metropólia vikáriusa, Marian Timofte szerint a Schit Orăşeni település ortodox hívei azért nem engedték be az egyházmegye képviselőit a templomba, mert papjuk „megmérgezi az agyukat” radikális eszméivel: például csak azoknak szolgáltatta ki a szentségeket, akik tűzbe dobták az egészségügyi kártyájukat. Székelyhon.ro

Andrei Luca Popescu: Oroszországot és Magyarországot fordított távcsővel nézik Bukarestből
A Román Akadémia létrehozta az „információs háborút” elemző boszorkánykonyháját. Sikerült kifőznie – többek között –, hogy hát persze, Erdély kell a magyaroknak.
A Román Akadémia szerdán indította útjára az Információs Hadviselést Elemző és Stratégiai Kommunikációs Laboratóriumot (LARICS), amelynek keretében egy Dan Dungaciu professzor által koordinált és a nemzetbiztonsági és kommunikációs területekhez közel álló több szakértőt is maguk között tudó kutatókból álló csoport fogja megvizsgálni azokat az üzeneteket és propagandastratégiákat, amelyeket Oroszország és – ahogy Ioan Aurel Pop akadémikus rámutatott – Magyarország is alkalmaz a román és az európai térségben. A Román Akadémián tartott bemutatón felszólaló akadémikusok és szakértők Moszkvát tartják az információs hadviselés fő mozgatójának, míg Budapestet olyan közvetítőnek, amely ugyanazokat a taktikákat használja Erdélyre vonatkozó céljai érvényesítésére. Rámutattak, hogy Románia mintha figyelmen kívül hagyná a tényt, hogy a propagandát egyre gyakrabban alkalmazzák háborús fegyverként, amely a legjobban olyan terepen működik, ahol a lakosság már nem bízik a vezetőkben és az intézményekben. A LARICS nem kíván szigorúan csak az álhírforrásokra (ami amúgy még túl homályos és nehezen meghatározható fogalom) vagy az agresszív propagandára összpontosítani, hanem a „bizalmatlanság geopolitikáját” elemezné – azokat a társadalmi környezeteket, ahol ezek a leginkább meggyökeresedhetnek, és ahol akut bizalmi és értékválság van – magyarázta Dan Dungaciu. Ezzel összefüggésben a Román Akadémia főtitkára, Victor Voicu akadémikus nyíltan a „putyini Oroszország” propagandájának agressziójáról beszélt, de az egészet összezagyválta, amikor nekiállt megvédeni az akadémikusok nagy vitát kiváltó nacionalista lépését, amelyet pont ő kezdeményezett az elmúlt télen lezajlott kormányellenes tüntetések idején, majd egy állítólagos „román–román háborúra” hivatkozott, amely az Oroszország által gyakorolt információs hadviseléshez hasonlóan a Román Ortodox Egyház, az akadémia, a hagyományos család, a román értékek vagy akár Eminescu ellen is irányul. De az akadémikus nem magyarázta el, hogy ki állhat e „belső hibrid háború” mögött, csak annyit sugallt, hogy ez Oroszországnak használna, és így beleillik a kontextusba. A Román Akadémia létrehozta tehát az Információs Hadviselést Elemző és Stratégiai Kommunikációs Laboratóriumot, amely az intézmény Dan Dungaciu professzor által vezetett Ion I. C. Brătianu Politikatudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének koordinálásával működik. A bevont kutatók és szakértők a Románia és az Európai Unió ellen elsősorban Oroszország és Magyarország által folytatott információs hadviselésben használt módszerek és stratégiák elemzésével foglalkoznak majd, azokra a térségekre és környezetekre összpontosítva, ahol ezek a Romániát destabilizálni képes propagandaüzenetek a leginkább gyökeret verhetnek, vagyis ahol a legalacsonyabb az intézményekbe és a vezetőkbe vetett bizalom – magyarázta Dan Dungaciu. Dungaciu arról beszélt a Román Akadémia aulájában, hogy a LARICS kezdetben nem a propagandacélokra felhasználható álhírekre összpontosít, ahogy azt már sok más szervezet teszi az egész világon, mégpedig azért nem, mert ez a fogalom egyelőre túlságosan ködös: „Két lépésben közelítenénk az információs hadviseléshez. Elsősorban nem az álhírekkel foglalkoznánk, főleg azért, mert egyelőre nem tudjuk, hogy mit is fed a fogalom. Ha szó szerint vesszük, akkor több millió ember – muzulmánok, zsidók és sokan mások – számára Jézus születése is álhír. Ez annyira bonyolult kérdés, hogy inkább bele sem megyünk. Majd oda is eljutunk, de nem ezzel kezdjük.” A LARICS kezdetben a társadalmi környezetek és az intézményekkel és vezetőkkel szembeni bizalmatlanság mechanizmusaira fog összpontosítani, amelyek alapján az információs hadviselés nemcsak Romániában, de az EU-ban is sikeres. „Amivel kezdeni akarunk, az a társadalmak – a nemzeti vagy az európai közösség – iránti bizalom. Thomas elmélete szerint egy valóságosnak tekintett hamis valóság a következményei révén valóságossá válik. És ezt egy híressé vált példával ábrázolta – ha egy közösség megtudja, hogy egy bank csődbe megy, és ez a hír hamis, de siet kivenni a megtakarításait a bankból, akkor a hír a következmények révén igazzá válik abban az értelemben, hogy a bank valóban csődbe megy. Az információs hadviselésben a társadalmon belül terjedő hamis információk következményekkel járnak. Ez a Thomas elméletében szereplő hír, ha egy szilárd bankrendszerre vonatkozóan jelenik meg, amelyben az emberek bíznak, akkor nem fogják másnap gyorsan kivenni a pénzüket a bankokból. Léteznie kell egy előzetes bizalmatlanságnak a pénzügyi rendszerrel szemben, hogy egy ilyen szóbeszédnek hatása legyen. És ezzel kapcsolatosan kétfajta elemzés létezik: egyeseket az érdekli, hogy ki indította útjára a pénzügyi rendszer válságáról szóló hírt, bennünket viszont az a társadalmi környezet, amely megbízik a bankokban, vagy nem. Két síkot kell lefednünk, a túlzásba esés pedig káros: ha szigorúan csak a hamis híreket elindítókkal foglalkozunk, de nem értjük meg azt a környezetet, amelyben elindítják a hírt, akkor lemaradunk a teljes kép legalább feléről, és valószínűleg a fontosabb feléről. Ezért az intézményekkel szemben a kérdéses közösség társadalmi szövetén belül kialakult bizalmatlanság érdekel bennünket. Az intézményi bizalmatlanság egyenesen arányos az információs hadviselés hatékonyságával” – magyarázta Dan Dungaciu. A Román Akadémia által a LARICS-ba bevont szakértők a nemzetbiztonsághoz, a kommunikációhoz közeli területekről származnak, de az akadémiai körökből és a sajtóból is. A bemutatkozó lap szerint a LARICS tagjai között van Cristian Diaconescu és Sergiu Celac volt külügyminiszter, Dan Dungaciu professzor, Iulian Chifu professzor (volt nemzetbiztonsági ügyekért felelős elnöki tanácsadó), Antonia Colibăşanu elemző (a Stratfor elemzőügynökség volt alkalmazottja), Dan Dima (volt nemzetbiztonsági ügyekért felelős elnöki tanácsadó), Mihaela Nicola (a The Group kommunikációs ügynökség alapítója, amely egy bizonyos arculatváltás folyamatában a Román Hírszerző Szolgálattal is együttműködött), Bogdan Ficeac, Ion M. Ioniţă, George Damian, Marcela Tuscă és Valentin Buda újságírók (az utóbbi kettő Moldova Köztársaságból), George Scarlat volt diplomata és újságíró, Petrişor Peiu tanácsadó, de Darie Cristea, Tatiana Cojocari és Lucian Dumitrescu kutató is. „Jónak tartom azt az elgondolást, hogy a Román Akadémián belül legyen egy ilyen laboratórium. Mert a világszinten tudatosult és egyértelművé tett információs hadviselést Romániában politikai szempontból nem tartom elfogadottnak. Az ilyenfajta információs hadviselés finanszírozása, az abban való részvétel a politikai vektorra tartozik. Romániában a politikum hallgat ezzel kapcsolatban. E passzivitásra két magyarázat van: vagy a romániai politikumban nem tudatosul a veszély és a hosszú távú sebezhetőség, vagy megvannak az okai a hallgatásának, ami rendkívül érdekes és bonyolult ügy lenne. Az egyik amerikai jégkorongozótól megkérdezték, miként tud folyamatosan formában maradni. A következőt válaszolta: a többi jégkorongozóval ellentétben, akik állandóan oda szaladnak, ahol a korong van, én oda szaladok, ahol lesz a korong. Az információs hadviselés nagyon is kidolgozott, rugalmas, egyszerű és olcsó eszközökkel folytatott agressziós forma, amelyhez a polgárok, az intézmények, a kormányok is hozzáférhetnek” – magyarázta Cristian Diaconescu volt külügyminiszter, LARICS-tag is. A Román Akadémia főtitkára: a putyini Oroszország információs hadviselésétől a Román Ortodox Egyház, az akadémia és Eminescu elleni „román–román” háborúig. Victor Voicu akadémikus, az akadémia főtitkára nyíltan beszélt arról a fenyegetésről, amit Oroszország jelent Romániára és az EU-ra nézve, amelyet az információs hadviselés fegyvereivel és az orosz titkosszolgálat által koordinált kremli „trollhadseregen” keresztül folytat, s amelybe Oroszország hétmillió dollárt fektetett be. „Egyes szomszédaink részéről megnyilvánuló agresszivitás potenciális veszélyt jelent mind Romániára, mind az EU nagylelkű projektjére. Naivak is lennénk – de nem vagyunk azok –, ha azt hinnénk, hogy ezek a szomszédaink nem az európai család szétesését akarják, hogy elérjék politikai és expanziós céljaikat – nem feltétlenül területi terjeszkedésről beszélünk. Még akkor is, ha ezeknek a szomszédoknak a primitívsége – itt Putyin Oroszországára utalok – a történelmi hagyománynak megfelelően még csak nem is álcázza diplomácia mögé fegyveres fenyegetését. Egy leplezett, jól szervezett, európai és globális terjesztésű és lefedettségű propagandáról van szó, amelynek keretében álhírekkel, rágalmazásokkal, Putyin nagyságáról szóló propagandával manipulálják polgárok nagy tömegeit, támogatnak egyes jelölteket” – magyarázta Victor Voicu akadémikus (az eredeti szöveg rendkívül rossz, értelmiségihez méltatlan fogalmazású, a fordítás ezt csak részben tudja kijavítani – a szerk.). Voicu arra is kitért, hogy miként ismertette, torzította el az orosz propaganda az elmúlt télen lezajlott romániai kormányellenes tüntetéseket: „Az orosz sajtó a Győzelem (Victoriei) téren zajlott tüntetésekkel kapcsolatosan, az orosz Külügyminisztérium rövid üzenetét átvéve kialakította azokat a célpontokat, amelyekkel illusztrálható, hogy mi történik abban az országban, amely arról álmodott, hogy egyesül a szomszédos Moldovával. Az orosz propaganda jól irányzott és célzott volt. A kialakított célpontok: e tüntetések erőszakossága (ami nem igaz), az ország megosztottsága (nem igaz), a román Majdan, a gazdasági helyzet, az oroszellenes érzelmek, az EU nem támogatja Romániát, az a veszély, amit Románia jelent Oroszországra nézve. Nyilvánvaló a különbség az események valósága és az orosz propaganda között.” Victor Voicu akadémikus nem szalasztotta el az alkalmat, hogy elítélje a Román Akadémia ellen a 2017 februárjában, a Grindeanu-kormány elleni nagyszabású tüntetések kellős közepén közzétett „kiáltvány” alkalmával indított támadást, amely kiáltványt nacionalistának és kormánypártinak értelmeztek, mert a tüntetéseket összefüggésbe hozta Románia és a jogállamiság destabilizálásának veszélyével. Különben utólag több aláíró és akadémikus elhatárolódott ettől a „kiáltványtól”. Voicu azonban szerdán egy „román–román háború” egyik epizódjának minősítette, amelynek állítólag a Román Ortodox Egyház vagy a hagyományos család a célpontja, de nem pontosította, hogy ki állhatna egy ilyenfajta „háború” mögött – ugyanis a fentiek általában nem tartoznak Oroszország kedvenc célpontjai közzé, éppen ellenkezőleg. „Figyelembe kellene vennünk a belső, román–román hibrid háborút is. Szeretnék szóba hozni néhány szempontot, amelyekre a média is ki szokott térni – a Román Ortodox Egyház, a Román Akadémia, a hagyományos család, a román értékek, a múltbéli vagy élő kultúremberek, például Eminescu, a román nemzeti identitás ellen irányuló kampányok a médiában és az interneten. A román akadémikusok felhívására is láttam nem megfelelő, agresszív reakciókat. Felmerül a kérdés: ezek az agresszív kampányok spontánok, vagy előzetes felkészülés alapján robbantják ki őket? Mi hajtja őket harcba? Ne feledkezzünk meg egyes pszeudo-véleményvezéreknek az akadémikusok üzenetére adott reakciójáról. Szerintük véleménybűnt követtünk el. (…) Kitartóan igyekeznek kikényszeríteni a kisebbségek dominanciáját, típusuktól vagy relevanciájuktól függetlenül, az etnikai kisebbségeket is beleértve – Székelyföld statútuma megjelent a Hivatalos Közlönyben. Nem egyenlőséget akarnak kikényszeríteni, hanem a kisebbségek dominanciáját” – vélekedett Victor Voicu akadémikus. Ioan Aurel Pop akadémikus arról beszélt, hogy Magyarország információs hadviselésben használt arzenáljával szemben az új nemzedékek tabula rasa agya áll. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora, Ioan Aurel Pop akadémikus rámutatott arra, hogy miközben a világokat „az igazság kritériumai mentén építik újra” – amely igazság ma attól függ, hogy mit gondol bárki jónak vagy rossznak –, fennáll annak a veszélye, hogy olyan nemzedékek jönnek, amelyeket ismerethiányuk miatt bármilyen információval lehet bombázni: „A mai befogadó több, mint ami hajdanán a tabula rasa volt. Emlékeznek a szlogenre, hogy »nem ismeretek felhalmozására van szükség, hanem know how-ra«. Óriási lehetőséget teremt, hogy ezen a világon minden kétélű: olyan nemzedékek jönnek, amelyeket – mivel nem halmoznak fel ismereteket a jelenleg létező legjobb számítógépben, az emberi agyban – bármivel bombázni lehet. Ha a kommunikátor tudja, hogyan tegye ezt intelligensen.” Pop példaként számos olyan diskurzust és „igazságot” említett, amelyeket Magyarország egy Románia ellen folytatott igazi „kommunikációs és tájékoztatási háborúban” alkalmaz. Miközben Románia a Nagy Egyesülés 2018-as centenáriumának megünneplésére készül, Magyarország létrehozott egy állami főosztályt (valójában az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoportjáról van szó – a szerk.) a mai Magyarország határait kijelölő trianoni szerződés centenáriumának 2020-as megszervezésére. „Magyarország olyan ország, ahol egy jobboldali kormány szélsőjobbos együttműködésekkel erősíti identitását, de nem az egyetlen a térségben, amely így jár el, ugyanezt csinálják a csehek, a szlovákok, a lengyelek is. Jelenleg olyan aspektusokat használnak fel, amelyek Erdély identitására vonatkoznak – az erdélyiséget és egy új ország történelmi alapokra történő felépítésének lehetőségét, Erdély autonóm fejedelemségének létezésére hivatkozva. Ezen gondolatok közül néhány megdöbbentett”, mutatott rá Ioan Aurel Pop, aki többet is felsorolt azok közül a fogalmak közül, amelyeket Budapest egyre kitartóbban használ fel Romániával szemben ebben az „információs hadviselésben”: • Az autonómiák történelmi alappal rendelkeznek, és ezeket a nemzetállamon túlmenően kell hirdetni, de Magyarországon kívül, a történelmi Magyarország ugyanis szent föld – a másik szlogen, amely megjelent, és amelyet politikailag fel kell éleszteni. • A románok történelme új történelem, a románok a történelem nélküli népek közé tartoznak, amelyek részben a Habsburg, majd az Osztrák–Magyar Monarchia részét képezték. • A vlach kifejezés nem a román szinonimája, s gyakorlati szükségletek miatt a szomszédos Szerbia is kölcsönvette. • Erdély nem Románia, mert kevesebb mint 100 éve Románia része, míg Magyarországnak egy egész történelmen keresztül a része volt, a történelmi kapcsolatok pedig erősebbek Magyarországgal, mint Romániával. • A történelmi Magyarországon 1990 után általam figyelemmel kísért történelemtankönyvekben szereplő címek (Bevezetés általános iskolás diákok számára): A történelmi Magyarország szent földje (előszó); A magyarok, a Kárpát-medence civilizátorai (egyik fejezet). • A Iancu de Hunedoara (Hunyadi János – a szerk.) helytelen, őt Ioannak kellene nevezni (románul – a szerk.), mert Ianoş volt. Ez teljesen hamis. • A román kulturális életből egyesek az állami himnusz megváltoztatását kérik. Ezt ők (értsd: a magyarok – a szerk.) is átveszik, és azt mondják, hogy a himnuszt meg kell változtatni, mert a kultúránktól idegen személyiségekre hivatkozik, például az a részlet, hogy „Mihai, Ştefan, Corvine”. A Corvinokat kellene kivenni a himnuszból, ők pedig azt állítják, hogy ezért kell megváltoztatni a szöveget. • Cluj-Napoca (Kolozsvár – a szerk.) neve: egy bukaresti kolléga (Lucian Boia – a szerk.) egyik állásfoglalása alapján Magyarországon megjelent az az elképzelés, hogy a Napoca egy ceauşescui, 1974-ben kitalált kifejezés, és el kellene távolítani. Valójában ez több mint 2000 éves kifejezés, már abból az időből is vannak forrásaink, amikor még dák falu volt, majd Napoca lett, a legrégebbi municípium Románia területén, Hadrianus uralkodásának elején alapították, és rendben vannak a papírjai. A mi információink arzenáljából vesznek át, megcsonkítva és jól irányítva. • Végül, hogy az erdélyiek 1918-ban nem akarták az egyesülést. Ezt azonnal átvették, és több idegen nyelvre is lefordították 2018-ra készülve, amikorra a németországi, franciaországi és az angol ajkú államok közvéleményét fel kell készíteni, hogy az egyesülés aktusa az erdélyi román lakosok akarata ellenére történt. A kolozsvári rektor azt magyarázta, hogy e propagandisztikus manipulálások kivédésére egyetlen megoldás van: „Mindezek a nyilvánvaló ismerethiány, a töredékes olvasottság nyomán nyernek körvonalat. Annak érdekében, hogy válaszolni tudjunk ezekre a kihívásokra, gondoznunk kell a legfontosabb dolgot, ami rendelkezésünkre áll, nevezetesen az emberi agyat. Ehhez komoly nevelésre, a nevelésre való odafigyelésre van szükség, amivel mi, úgy tűnik, már nem rendelkezünk”. A bizalmatlanság geopolitikája. Dan Dungaciu: Miért hatásos Európában az orosz propaganda, miközben Oroszországba képtelen behatolni a nyugati narratíva. Dan Dungaciu professzor azt magyarázta, hogy a LARICS kezdetben főleg a „bizalmatlanság geopolitikájára” fog összpontosítani, vagyis azokra a területekre, ahol kismértékű a társadalom bizalma: „Ha megnézzük ezeket a területeket, azt tapasztaljuk, hogy ott nagyon is lehetséges egy hatékony információs hadviselés. A közösségek, kiterjedt területek, mint például az EU, most egyfajta válságban vannak, amelyet például abban is megnyilvánulni látunk, hogy Franciaországban a szavazók fele a szélsőségességet választotta. (…) Ez olyan kisülés, amelyen keresztül valamiképpen kitörhet egy mélyreható válság. Az európaiak már nem bíznak a saját vezetőikben, innen fakad egyesek készsége, hogy elfogadjanak bizonyos üzeneteket. Nem azért szavaznak Le Pen asszonyra, mert az oroszok fizetik, hanem az oroszok azért fizetik Le Pen asszonyt, mert ők rá szavaznak. Európában a bizalom hiánya oda vezet, hogy ez a térség nyitottá válik az ilyenfajta behatolásokra.” Dungaciu részletesen elmagyarázta, hogy Oroszország miért olyan sikeres az információs hadviselés terén Európában, de Romániában kevésbé, és miért ne lehetne Oroszország is hasonló típusú válasz célpontja Európa részéről, holott, ahogy azt Cristian Diaconescu volt külügyminiszter állította, nagyon nagy erő lenne egy ilyenfajta háborúban. „Miért nem tudjuk megérteni, hogy egy gazdagabb, erősebb, tájékozottabb Nyugat nem működik az Orosz Föderáció számára? Oroszország ma pontosan ellentéte az 1989 előtti Romániának. Milyen volt akkor, miért hallgattuk mindnyájan szinte vallásos áhítattal a Szabad Európát, hogy Romániáról kapjunk információkat? Két alapvető feltétel létezett: nem bíztunk a saját vezetőinkben, nem szerettük őket, és bíztunk a forrásban, a Nyugatban. Ez rendkívül nyitottá tett minket. A mai Orosz Föderáció nem bízik a Nyugatban, és szereti a vezetőit. Nem bízik a Nyugatban, bármit is mondana neki. És még mindig szereti a vezetőit, következésképpen bármilyen Orosz Föderáció felé küldött propagandaakció jelenleg hatástalan. (…) Amikor meginog a Putyinba vetett bizalom, akkor a lakosság nyitottabb lesz arra, hogy elfogadjon bizonyos nyugati üzeneteket. Amikor felmerül majd, hogy Putyin hibázik, vagy ezeknek a nyugatiaknak van igazuk, akkor Oroszország áthatolhatóvá válik az ilyenfajta üzenetek számára” – magyarázta Dan Dungaciu. A LARICS koordinátora rámutatott arra, hogy Románia egyszerű ok miatt képes tartani magát ebben a háborúban, bár vannak kockázatok: „Az Orosz Föderációval és a nyíltan onnan érkező üzenetekkel szembeni bizalom hiánya a magyarázata annak, hogy az Orosz Föderáció inkább csak marginálisan képes behatolni a román sajtóba. De létezik a romániai társadalmi, politikai intézményekkel szembeni bizalmatlanság. Ez nem azt jelenti, hogy nincs vagy nem lesz konfrontáció Oroszországgal. Közvetítőkön keresztül lesz. A következő években szembesülni fogunk az ilyenfajta csatával, amelyben Budapestről és Moszkvából származó üzenetek is jelen lesznek.”
Gândul; Főtér; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Európa és a kisebbségek
Kevésbé hangzatos, mégis fontos: csütörtökön Brüsszelben az Európai Parlamentben két fronton is az őshonos kisebbségek jogairól, pontosabban jogsérelmeiről esett szó. Egyrészt a FUEN konferenciáján az öt éve útjára indított Minority SafePack nevű aláírásgyűjtő, polgári kezdeményezés kapcsán, másrészt egy közmeghallgatáson, amelyen az EU tagországaiban észlelhető, nemzeti közösségeket érintő diszkrimináció került terítékre.
Nem gyakori, hogy az erdélyi magyarság politikai és civil képviselői ugyanazon a napon szóljanak kisebbségi jogsérelmeinkről, a közösségi szimbólumok használatának tiltásáról, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumról és a marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumról. S bár igen bürokratikus az európai intézményrendszer, mégis érdemes alapelvként rögzíteni, hogy minden nehézség, akadályozás ellenére az erdélyi, székelyföldi magyarság Európához tartozva és Európa segítségével kíván megoldást találni régi és jól ismert problémáira. Hiszen, ha valaki figyeli a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek irányából érkező jelzéseket, s van füle a hallásra, tisztában lehet azokkal a nemzetiségi gondokkal, ha úgy tetszik, közösségi megalázásokkal, amelyek évek, évtizedek óta szinte változatlanok. Bár semmi konkrétumot nem ígér, figyelemre méltó Antonio Tajani EP-elnök üzenete, amelyet a FUEN konferenciája alkalmából tanácsadója révén tolmácsolt – erőteljesebb és jobban hangzó lett volna, ha ő maga mondja el –: támogatja a polgári kezdeményezés intézményét. „Európa elsősorban az európai polgárokról és nem a tagállamokról szól – hangsúlyozta a néppárti politikus; Európában nem lehetnek elsőrangú és másodrangú európai állampolgárok.” Ez persze egy szép körmondatnak is tekinthető, de idézhető és számon kérhető. Az uniós politikusok egy tekintélyes részét ugyanis a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek iránti érzéketlenség jellemzi, s hogy ez valamelyest változzék, a végtelenségig kell ismételni gondjainkat. Néppárti körökben jobb vagy alakíthatóbb a helyzet, s egyszer talán a szocialista, a zöld és a liberális képviselőkben is tudatosul majd: az őshonos és a betelepülő közösség nem azonos. És igen, az erdélyi magyarok szemszögéből előbbiek fontosabbak, mint utóbbiak. De az is elég lenne, ha tudatosulna bennük, hogy az erdélyi magyarokat saját országukban még mindig másodrangúnak tekintik, s ha ez a nézet elfogadottá válna, talán a brüsszeli bársonyszékekben üldögélők is értőbben, emberibben viszonyulnának a romániai nyelvi jogok, az egyházi vagyon visszaszolgáltatásának kérdéséhez. És ha már az egyetemek sorsa iránt is érdeklődnek, akkor – miként Sógor Csaba EP-képviselő minapi tömör felszólalásában is emlékeztetett – a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának tudatos elsorvasztásának ügye miatt is háboroghatnának. S mert Brüsszelben és Strasbourgban mindez hosszú, embert igénylő és fárasztó, majdhogynem reménytelennek tűnő küzdelem, szükséges minden halkan és hangosan kimondott szó.
Mózes László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A „szalonképtelenség” élő erdélyi klasszikusa (Beszélgetés Orbán János Dénes költő-irodalomszervezővel)
A kilencvenes évek kultuszköltője volt, egyetemi tananyag, egy időre mégis kiszállt a mindennapi irodalomból. A mai magyar irodalom legvisszhangosabb szervezője, Orbán János Dénes újra ifjonti tűzben ég, a partvonalon elfoglalt helyéről pedig előbb-utóbb regény születik.
– Soha nem számított tájba simuló típusnak, de azért aligha arról álmodott, hogy egyszer ön ellen tüntet a magyar irodalom egy része…
– Kis híján felröhögtem, amikor meghallottam az ellenem, illetve az általam irányított íróakadémia ellen készülő tüntetés hírét. Vajon mit mondott volna megboldogult édesapám, hogy fia akkora hatást gyakorolt a kortárs magyar irodalomra, hogy tüntetnek is ellene – futott végig bennem. Amikor belevágtam ebbe, tudtam, mi vár rám, biztos voltam benne, hogy lesznek, akik ekkora projektet, illetve a rá szánt pénzösszeget nem hagyják szó nélkül. A mai világ amúgy is arra tart, hogy ha valaki a teljes vagyonát egy árvaházra hagyná, a nyilvánosság tíz százaléka akkor is valami sanda szándékot vélne a háttérben. Számítottam a támadásokra, a karaktergyilkossági kísérletekre, a digitális gyűlölet megnyilvánulásaira.
– Fel lehet készülni egy ilyen harcra?
– Nem először vívok hasonló csatát. Akkor is heves ellenkezések voltak, amikor a kilencvenes évek második felében az Előretolt Helyőrség berobbant az erdélyi magyar irodalomba. Néhai Tempfli József püspök kiátkozott bennünket az egyházból Sántha Attilával együtt az ifjúság irodalom útján való megrontásáért. Ma is tartom: adná az Isten, hogy az ifjúság az irodalom által romoljon meg. Amikor 1995-ben ellentét alakult ki Markó Béla – akkor a Mentor Kiadóban és a Látó folyóiratban volt érdekelt – és az Erdélyi Híradó Kiadó vezetője, Szőcs Géza között, többedmagammal utóbbihoz csatlakoztam. Sokan politikai állásfoglalásként kezelték, holott arról volt szó, hogy Szőcs Géza kínált a fiatal íróknak rokonszenvesebb ajánlatot. Úgy, hogy kormánytámogatás sem volt.
– Mi volt a gond akkoriban?
– A nevünkhöz fűződő irodalmi paradigmaváltás része egyféle irodalmi-szexuális forradalom volt, ami az erdélyi közönség konzervatívabb részének nem tetszett, bár az ifjúság rajongott értünk. Ez aránylag hamar megváltozott, amint konszolidálódtunk, megkerülhetetlenné váltunk, kiderült, hogy nem csak a szájunk nagy, de műveket is leteszünk az asztalra. Épp az idősebb írók álltak a pártunkra Szilágyi Istvántól Kányádi Sándorig, ezt követően ritka hosszú irodalmi béke „tört ki” Erdélyben. A másik konfrontálódás az L. Simon László által kitalált Fiatal Írók Szövetsége 1998-as megalakulásához köthető. Tehetséges, de akkor még névtelen fiatal írók tömörültek köréje, ő megkeresett, hogy társuljak, mert az Előretolt Helyőrség akkor olyan befutott fiatal írókkal dicsekedhetett, mint Sántha Attila, László Noémi, Fekete Vince, Lövétei Lázár László, György Attila és Molnár Vilmos. Amúgy akkor is a József Attila Kör lobogtatta legfőképpen a politikai térnyerés és favorizálás veszélyét.
– A lázadó, polgárpukkasztó, pár évre kocsmárosba is átcsapó Orbán János Dénesen fogtak az idők, vagy elmentek mellette?
– Húsz év alatt változik az ember. Általában az szokott bekövetkezni, hogy az ifjonti tűz kihuny, az ember professzionálisabb, egyre kevésbé lelkes. Volt néhány évem, amikor csömört éreztem az irodalmi életben zajló dolgok iránt, ezért is vágtam bele a vendéglátásba. Talán azért is, mert addig túl könnyen pottyant az ölembe a siker, s bár nem akarom letagadni a tehetségemet, jó adag szerencse is kellett a kilencvenes évek díj- és elismerésözönéhez. Amit a kilencvenes évek első felében véghezvittünk, azt a bizonyos irodalmi-szexuális forradalmat, más is megcsinálta volna előttünk, csakhogy őket nem hagyta a cenzúra. Mi viszont leírhattunk bármit, és le is írtuk. Ehhez mind-mind szerencse is kellett. Most viszont újra azt az ifjúi tüzet érzem magamban, a polgárpukkasztó attitűd nem múlt el belőlem.
– A Swedenborg kávéház vagy a Janus Pannonius-apokrifek „szalonképtelensége” valóban ezt jelzi. Nem gondolt arra, hogy többnyire másként nyilvánul meg egy húszesztendős fiatal, és másként egy konszolidált negyvenéves?
– A huszonéves feladata, hogy lázadjon és végrehajtsa az irodalom legnagyobb forradalmait, lásd Janus Pannonius, Petőfi, Ady. Olyat kell tenniük, hogy utánuk már ne lehessen visszatérni a megelőző korok gyakorlatához. Sajnos, mi, a kilencvenes évek nemzedéke voltunk a legutóbbi paradigmaváltó generáció. Azóta megszelídült az irodalom, és ez nem jó, mert ha állóvízzé alakul, unalmassá válik.
– A legvadabb patak is megszelídül néha, s ha újabb akadály kerül az útjába, megint „megmérgelődik”… – Szőcs Géza kifejezésével élve: ezt a jelenséget figyeljék a hidrokurtizánok.
– Nem szembesült azzal a jó szándékú intelemmel, hogy negyvenévesen ideje megkomolyodni? – Nem, de ne feledjük, hogy én Faludy György tanítványának számítok, aki még kilencvenen túl is fenegyerekeskedett. Szívesen konszolidálódnék, csak lenne már kinek átadni a stafétabotot. Mert szomorú, de még mindig a mi nemzedékünknek kell időnként felháborodottan felbukkannia, hogy megmozduljanak az irodalom állóvizei. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek tehetséges és jó írók, de olyanok nem jelentkeztek, akiknek színre lépésekor azt érezzük: megváltoztatják a világot. Amióta a polkorrektség az irodalmi prérit is dominálni kezdte, a fiatalok nem mernek leírni bizonyos dolgokat, attól tartva, hogy az irodalomhatalmat birtokló – publikációk, díjak és ösztöndíjak fölött rendelkező – idősebbek az útjukba állnak. Ez az öncezúrára kényszerítés pedig gyilkos tud lenni. Bár én adott pillanatban kultuszköltőnek számítottam, és egyetemi tananyagnak, olvastam későbbi visszhangokat, miszerint szexista vagyok. Ez a polkorrekt terror oda vezetett, hogy ma nem nagyon találunk merész erotikus lírát felvonultató fiatalt, pedig a nemiség a mai fiatalok életének is központi témája. Ugyanez érvényes a közéleti, filozófiai, lélektani témákra is. Olyan fiatalok érzik máris, hogy veszíteni valójuk van, akiknek egyelőre még semmijük sincs.
– A harmadik, éppen aktuális csatája honnan eredeztethető?
– Már egészen fiatalon foglalkoztatott a tehetségkutatás, a kolozsvári egyetemisták Bretter György irodalmi körének elnökeként pedig feladatom volt keresni költészettel kacérkodó tehetséges fiatalokat. Az irodalmi jövőre érdemeseket pedig felkarolni, hozzásegíteni az első publikációkhoz, debütkötethez, „így járt” például az egyik legjegyzettebb költőnk, Szálinger Balázs. Ugyanakkor sok olyan írói, művészi sorsot láttam, amely az anyagiak hiánya miatt ment félre. Mindezt mélységesen igazságtalannak éreztem. Ezen helyzetek felszámolását célozza az a javaslatcsomag, amelyet a magyar miniszterelnök kulturális főtanácsadója – akinek munkaköri leírása, hogy előremutató tervezeteket közvetítsen a Miniszterelnöki Hivatal felé –, Szőcs Géza elé vittem. Közel másfél év után alakult meg a Kárpát-medencei Tehetséggondozó, annak első elemeként pedig az Előretolt Helyőrség Íróakadémia. Tényleges tevékenységünk 2016 júniusában kezdődött.
– Milyen megoldásokat kínál ez a csomag?
– Például a kárpátaljaiaknak szánt külön pályázati rendszert, amely a helyi jövedelmek többszörösét jelentő ösztöndíjak elérését teszi lehetővé. Figyelünk azokra az ismertté vált, de egzisztenciális értelemben támogatásra szoruló fiatalokra is, akik eddig ilyen-olyan munkahely mellett „félállásban” hozták létre alkotásaikat. Egy egyéves ösztöndíjért még nagyon kevesen adják fel állásukat, de egy hároméves ösztöndíj már elég lehet ahhoz, hogy ne kényszerüljenek újra visszahúzó állásokba. Ezeket a mentorokat azért is képezzük, hogy egy idő után a legjobbak átvegyék a helyünket, munkaszerződéses oktatóként illeszkedjenek a rendszerbe.
– Megpróbálták megismertetni célkitűzéseiket, netán érdekeltté tenni a projektben azokat is, akik ma hangosan kifogásolják a KMTG létét? Akár az „urambátyámozás” vádját is kivédendő... – Muszka Sándor barátom és írókollégám mondta: ezekkel vitatkozni olyan, mint ha a rádióval beszélnél. Mi mindenkit, mentort és pályakezdőt egyaránt pályázati úton vettünk fel, az első körös pályázati feltételeknek pedig a fiatal írószervezetek szinte valamennyi tagja megfelelt. Arról nem tehetek, hogy egyesek úgy érezték, feltétlenül bojkottálniuk kell a kezdeményezést.
– Van e tevékenységnek mérhető, számon kérhető dimenziója?
– A tavaly karácsony előtt megjelent Enumeráció című antológiában közel 700 oldalon már az íróakadémia valamennyi mentora és pályakezdője szöveggel jelentkezett. Ennyi idő alatt senki sem várhatta el, hogy debütkötetek sokaságával dobbantsunk, ahhoz esetenként három év tanulás sem elegendő. Ennek ellenére idén ősszel kettővel előrukkolunk, jövőre pedig további négy-öttel. Mentoraink és oktatóink írásra is szerződtek, így karácsonyig húsz körüli lesz a könyvtermésünk, ami tárgyszerűen is bizonyíthatja az íróakadémia létjogosultságát. Idei projektünk irodalmi-kulturális melléklet előállítása, amelyet azokhoz a napilapokhoz kívánunk csatolni hétvégi mellékletként, amelyek igényt tartanak rá. Igényes irodalmi portál létrehozása is szándékunkban áll.
– Mindezt egy szinte teljes egészében Erdélyből származó csapat irányítja. Találkozott már az „erdélyi maffia” bélyeggel?
– Csak félig szánom viccnek: nem tehetek róla, hogy rendkívül tehetséges emberekkel barátkozom. Az is diszkrimináció lenne, ha azért szorulna ki valaki egy kezdeményezésből, mert történetesen a projektvezető barátja. Ők nélkülem is megállnák a helyüket. Persze nem vitás, egy ilyen csatába csak akkor megy bele az ember, ha vannak harcostársai. Mi nyitottak voltunk, másokat is szerettünk volna bevonni az oktatásba, de visszautasítottak. Vagy mert kétségeik voltak, vagy ki akartak maradni egy esetleges politikai balhéból. Igyekszem egyfajta erdélyi felsőbbrendűséggel nézni a folyamatot, és időnként hüledezem, miként lehetséges ilyen mértékű megosztottság, hogy vérre menőnek kezelnek dolgokat, amelyek amúgy nem vérre mennek. Létünk, művészetünk lényegét ugyanis nem ezek határozzák meg, még ha a minőségét részben igen is. Nézelődöm, és időnként beszólok a partvonalról, ahonnan a legjobb a rálátás a terepre. Még az is lehet, hogy egyszer egy regény születik belőle.
Orbán János Dénes
Költő, prózaíró, irodalomszervező. Brassóban született 1973. július 4-én. Iskoláit szülővárosában járta, Kolozsváron szerzett magyar–angol szakos diplomát, majd bölcsésztanulmányait Szegeden és Bécsben egészítette ki. 1994–1998 között a Bretter György Irodalmi Kör elnöki tisztségét töltötte be. Egyetemi oktatói munkája mellett az Előretolt Helyőrség főszerkesztője (1995–2000), az Erdélyi Híradó Kiadó szerkesztője és ügyvezetője (1995–1998), 1998–2014 között igazgatója. 2006–2012 között az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke. A kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávézó alapítója (2002) és tulajdonosa 2014-ig. A Magyar Idők napilap kultúrrovatának vezetője. Több műfajban is publikál: vers, próza, paródia, kritika, esszé, tanulmány, szín- és bábdarab, műfordítás, publicisztika. Díjak, kitüntetések: a Romániai Írók Szövetségének debütdíja (1996), Faludy György-díj (1999) és Petőfi-díj (2000) a Hivatalnok-líra című kötetért (1999), Budapest Költőversenyének Fő- és közönségdíja (2000), Herder-ösztöndíj (Kertész Imre jelölésére, 2000), József Attila-díj (2002), a Romániai Írók Szövetségének Koós Károly-díja (2007), Magyarország Babérkoszorúja díja (2014).
Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A monumentális faszobrászat fővárosa (Bálványosfürdő)
Tegnap kezdődött és május 15-ig tart a Bálványos Resort szervezésében a Transylvania Monumentális Szobrászati Szimpózium a négycsillagos bálványosfürdői szállodában, melynek keretében alkotás közben megfigyelhetők a Kanári-szigetekről, Japánból, Oroszországból, Törökországból, Magyarországról, Lengyelországból, Ausztriából, Bulgáriából, Németországból és Belgiumból érkezett művészek.
Szarvadi-Téglás Loránd, a szálloda társtulajdonosa tegnap arról tájékoztatott, hogy a Bálványos Resortnál az utóbbi két évben lezajlott intenzív fejlesztés során, más művészeti és kulturális projektek mellett született meg egy magánforrásokból finanszírozott, de a nagyközönség részére nyitott monumentális szoborpark ötlete, amely kiegészíti és folytatja az idén 8. kiadásához érkező nyári művésztáborok hagyományát. A szálloda tulajdonosai pozitívan válaszoltak Cosmin Hiristea szobrász, az olaszországi székhelyű Monumentális Szobrászati Események Nemzetközi Egyesülete romániai vezetőjének javaslatára egy, a tölgyfa monumentális szobrászati megmunkálására szakosodott nemzetközi szimpózium megszervezésére vonatkozóan. A monumentális szobrászat iránti szenvedély mellett Cosmin Hiristea a hegyek szerelmese, 2007 óta Bálványos rendszeres vendége. 2017-ben a vidék hírneve és presztízse, a közelmúltbeli átalakítások, amelyek egy igazi üdülőhelyet eredményeztek, valamint a szervezők elhivatottsága több mint száz jelentkezést vonzottak a világ minden tájáról. Egy nehéz kiválasztási folyamat eredményeképpen, amely során a javaslatok kiválóságát, összetettségét, szakszerűségét és eredetiségét értékelték, tizenhárom mű terve nyerte el a lehetőséget, hogy a gyönyörű erdélyi tölgyfát felhasználva megalkossák. Ily módon a fa évszázados nemessége a művészek fantáziáján keresztül lényegül át és válik az örökkévalóság részévé. A nemzetközileg elismert művészeket szabadon ihlették a környék vadregényes tájai, a gyógyító vizek, az emberi test örök szépsége, valamint az emberiség a maga lenyűgöző sokszínűségében. A művészek mindegyike a monumentális szobrászat szakértője, a láncfűrész, a sarokcsiszoló, a véső és a kalapács virtuóza, a közvetlenül a fa rostjaiban tükröződő szépség vizuális kutatója. Tapasztalatuk a világ minden táján szervezett szimpóziumokon való részvétel során edződött, melyet a számos díj, kitüntetés és a szaksajtó kedvező kritikája, valamint az egészséges életmódot, a sportot és a természetbeni művészetet értékelő közönség szavazata bizonyít. A műveket folyamatosan kiállítják és elérhetőek lesznek a Bálványost látogató, szépet szerető közönség számára. Az üdülőhely ideális körülményeinek és a technikai személyzet elhivatott szerepvállalásának köszönhetően, de főleg a helyiek méltán híres emberségessége és vendégszeretete folytán a szimpózium erdélyi kiadása igazán különlegesnek ígérkezik, amely a művészetet a városi múzeumok kizárólagosságából az erdélyi természet közepébe emeli át. A kultúra a nagyközönség számára hozzáférhetővé válik. Így betekintés nyerhető a hely jellegzetes, gyógyító jótéteményeibe. A következő napokban a látogató közönségnek lehetősége lesz közvetlenül megfigyelni, amint egy farönkből monumentális mű születik, a helybeli művészeknek pedig alkalmuk lesz összebarátkozni a távoli tájakról érkezettt művészekkel, mint Vasilisa Chugunova (Oroszország), Simone Carole Levi (Németország), Kristina Yosifova (Bulgária), Martina Kretmeier (Németország), Cagdaș Ercelik (Törökország), Jóka Lukács (Magyarország), Piotr Zbrozek (Lengyelország), Robert Canev (Bulgária), Hermann Gschaider (Ausztria), Nakamura Kei (Japán), Daniel Perez (Spanyolország), Christian Deman (Belgium). Jövő szombaton 11 órától bográcsgulyásozással összekötött nyílt napot tartanak, amelyre meghívják a helyi művészeket és kritikusokat, valamint a kortárs szobrászat kedvelőit.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Fölösleges” az anyanyelvhasználat
A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma szerint „vaskos törvényhozási hiba” volt elfogadni az egészségügyi anyanyelvhasználatot elősegítő törvényt. A fórum azokkal a törvénymódosításokkal kapcsolatban fogalmazta meg álláspontját, amelyeket az RMDSZ beterjesztése nyomán április 11-én egyhangúan fogadott el a parlament. A 36 székelyföldi román civil szervezetet egyesítő fórum tegnapi közleményében kijelentette: a törvény alkotmányellenes, diszkriminatív, „haszontalan luxus”, amely fölösleges bürokráciával és indokolatlan költségekkel terheli az egészségügyet és a szociális ellátást. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„A hatalom nem szereti a közösséget”
Gálfalvi György 75 éves
A neves és közkedvelt marosvásárhelyi szerző, a Látó szépirodalmi folyóirat nyugalmazott főszerkesztője, József Attila-díjas író idén áprilisban ünnepelte életének hét és fél évtizedét, de nem egyedül – e hét szerda délutánján a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előcsarnokában teljes telt házas közönség tette tiszteletét a Látó és a Romániai Írók Szövetségének Marosvásárhelyi Fiókja által szervezett születésnapi ünnepségen: irodalmi találkozón, beszélgetésen és könyvbemutatón egyaránt.
Az eseményen Gálfalvi Györgyöt az évforduló és a frissen megjelent könyve, a Beszélgetéseink kapcsán Markó Béla és Kovács András Ferenc faggatta, a megjelenteket KAF üdvözölte, majd Markó Béla olvasta fel Húsvéti fény című köszöntőversét és mondta el méltatását.
– Gálfalvi György az utóbbi időben megjelent írásaiban többször is számot vet azzal, hogy hogyan éltük végig az életünket, és ezzel nekünk is alkalmat ad a számvetésre. A Beszélgetéseink. Emlékirat interjúkban elbeszélve című kötet első fele az általa, a második fele a vele készített beszélgetéseket tartalmazza. Bizonyos értelemben revideáltam a műfajjal kapcsolatos nézeteimet. Az interjúról, riportról szokás volt azt gondolnunk, hogy mulandóbb műfaj, mint a széppróza. Ez a gyűjtemény azért is rendkívül fontos, mert éppen az ellenkezőjét bizonyítja. Például a Marad a láz című interjúkönyve, amely rendkívül nagy visszhangot váltott ki annak idején, most újra olvasható e kötetben. Ugyanakkor e könyv cáfolata is annak, hogy ne lenne maradandó az interjú – mert ezek szépírói szövegek. Dokumentumprózát nagy izgalommal olvasok, és Gálfalvi György emlékiratai egyre jobban kezdenek élni. Idestova 50 esztendeje ismerjük egymást, száguldó és bátor riporterként kezdte írói pályáját. Igen nehéz és kényes kérdésekhez nyúlt hozzá. Engem, akkor tizenegyedik osztályos diákot, az Ifjúmunkás riportereként keresett meg, mert felfigyelt a leveleimre, verseimre, amelyeket a lapnak küldtem. Az a generáció tudatosan kereste azokat, akik utána jöhetnek. Te, aki annak idején elkötelezettje voltál a szociográfiának, a riportnak, ma hogy látod ennek a műfajnak a sorsát, értelmét? Hiszen egyik legfontosabb műfajunk lehetne – tette fel első kérdését Markó Béla.
– Köszönöm mindenki ittlétét, a kollégáimét is, akiket évtizedek óta ismerek, Markó Bélát tizenhét, Kovács András Ferencet már nyolcéves korától – mondta Gálfalvi György. – Nagyon fontos, hogy közöttük ülök itt: mert ez is igazolja, hogy nemzedékek, korosztályok összefoghattak és ugyanazokért a célokért, erkölcsi és irodalmi eszményekért dolgozhattak. Életem nagy szerencséjének tartom, hogy ez a kapcsolat megszületett, működött, megmaradt és a mai napig is vállalható. Ami a kérdést illeti, én az első pillanattól kezdve a valóságirodalom elkötelezettje voltam. Balázs Ferenc volt rám sorsdöntő hatással. A valóságirodalmat módszeresen integráltam magamba, mindent elolvastam, ami számomra elérhető volt. Ez az én pászmám, a szociográfia, forrófejű fiatalként bele akartam szólni a világ dolgaiba. Kiművelt fők az interjút az irodalmi élet perifériájára akarták szorítani, de a műfajokat nem lehet osztályozni. Mindig úgy éreztem, hogy ha egy írás jelenséget és lényeget markol egybe, akkor azt az esztétikum hatókörébe vonja, és ha az ember a maga mondataival meg tudja fogalmazni a világról való véleményét, akkor azt szépirodalmi mércével lehet mérni. Letesszük a magunk műveit az asztalra, és azt vagy elfogadják, vagy nem. Én jó írásokra próbáltam és próbálok törekedni.
– Nagyon szívesen jöttem az Igaz Szóhoz – tette hozzá KAF. – ‘77-ben találkoztuk először mindhárman, akik ennél az asztalnál ülünk. Verseket írtam akkoriban, gyengécskéket, még Szatmárnémetiben. Az én Marad a láz című kötetem nagyon sokat segített a ti nemzedéketek – Király László, Farkas Árpád és a többiek – megismerésében. Alapkönyv volt. A Találkozásaink című kötetben nem csak veled egyidős, hanem nálad idősebb emberekkel is beszélgetsz. Mennyire léteznek nemzedékek és különálló kezek, amelyek után lehet nyúlni? A nemzedék számomra nagyon sok jót és sok rosszat is jelenthet, én nem hiszek a generációkban. Hogy lehet mégis közöttük közlekedni?
– Abban az időben is volt egy ellenérzés a nemzedéki kérdés felvetésével kapcsolatosan, ugyanakkor megvan mindenkinek a szíve joga, hogy elmondja erről a véleményét – válaszolta Gálfalvi György. – Márai Sándor 1938-ban papírra vetett gondolata szerint az irodalom nemzedékekkel lép előre, ha egyáltalán lép. A hatvanas években mi is azt szerettük volna, hogy előre lépjen az irodalom, és úgy gondoltuk, mi leszünk az a nemzedék, amelynek sikerül ezt elérnie. Ugyanakkor folyamatosan azzal a felfogással állunk szemben, hogy mi vagyunk az egyetlen olyan generáció, amely az őszinteség híve. Minket annyi hamisság vett körül, hogy ezt mindig el akartam „izgágogni”. A Gaál Gábor-körben a szokásosnál jobban kötődtünk egymáshoz. Ahogyan mi bandáztunk, az egészen különleges volt. Órákon keresztül tudtunk beszélgetni a padon vagy a járdaszegélyen, nem tudtunk elszakadni egymástól. A ragaszkodásunk egymáshoz nagyon erős volt. Verseket mondtunk, prózai szövegeket is tudtunk kívülről, és ezek a szövegek belénk ivódtak, a vérünkké váltak. Ez nyilvánvaló ellenérzést keltett: kiderült, hogy mások másképpen értették az őszinteséget, meg is mondták, hogy a bőrünket és a bőrüket kockáztatjuk. De mi nem tartottuk egészségesnek a párttal való kapcsolatot. Szőcs István ,,sikerbandának” nevezte a nemzedékemet. Sok mindent tanultunk tőle, az indulatot szerencsére nem. Szőcs Kálmán barátomban a nemzedéki tudat még hamarabb kicsírázott. Idén ő is 75 éves lenne, kár, hogy méltatlanul elfeledték. Utánunk jött a Forrás harmadik nemzedéke, amelynek Markó Béla az egyik képviselője, ha tetszik neki, ha nem. Ha bárkit besoroltak egy nemzedékbe, visíthatott és kapálózhatott, úgyis ott maradt – ilyen az irodalom természete.
– Az alkotás magányos cselekvés, de ennek nem ellentéte, hogy nemzedékekbe verődnek a fiatal alkotók – fűzte hozzá Markó Béla. – A generációs összetartozás a hatalommal szembeni fellépés is volt: másfajta közösséget képezel a társadalmon belül, mint amit a hatalom akar. A második Forrás-nemzedék, a Gálfalvi Györgyék generációja sokszínű nemzedék volt, amely a közösségszervezés ezen üzenetét közvetítette. Az én harmadik Forrás-nemzedékem elképzelt dolog, az övéké valós, ők tényleg együtt voltak. Engem pedig megérintett annak a generációnak a közösségi ereje. Mi az irodalmi életet elsősorban intézményépítésként és közösségi szellemként fogtuk fel egy olyan rendszeren belül, amely minden mást, mint amit ő propagál, szét próbált verni. Megváltozott azóta az írói szerep, illetve az irodalmi intézmény szerepköre?
– Nyilvánvaló, hogy a hatalommal szemben fogalmaztuk meg magunkat és a politika is magunkkal szemben kötelezte el magát, de ő kezdte – árulta el az ünnepelt. – A hatalom nem szereti a közösséget, miközben folyton közösségépítésről papol. Nagyon fontos, hogy a nemzedékem valóban sokszínű volt, kívülről is igyekeztünk ezt megmutatni. A nagyságrendeket is tudtuk már akkor, azt, hogy közülünk kinek hol a helye. Az alkotók ezt külön is érezték, és akik gyengébben voltak eleresztve talentum dolgában, meghúzták magukat. Az irodalmi intézményekkel kapcsolatosan én mindvégig rendkívül csökönyös voltam abban, hogy a lapot meg kell tartani. Mindketten tanúi voltatok annak a ‘89 utáni ámokfutásnak, amikor pénzt kellett találni. Belecsöppentünk egy teljesen más világba, és szkeptikusakká váltunk. Nagyon sok mindent ki kellett védeni, és szerencsére megtaláltuk ennek a módját, elrendeződtek a dolgok. Markó Béla a kapcsolataival, Lezsák Sándor anyagiakkal nagyon sokat segített, és sikerült egy modus vivendit teremteni. A szemléletem annyiban változott, hogy néha felmerül bennem a kétely: az utánunk következőknek nem megy annyira vérre a játék, mint nekünk. Tudtam, ha valami egyszer nálunk megszűnik, azt újrateremteni nagyon nehéz. Az intézményeink szerencsére állnak, a Látó, a Helikon megjelenik, és úgy vélem, egy ideig ez működni fog – hallottuk Gálfalvi Györgytől a versfelolvasásokban, visszaemlékezésekben gazdag, jó hangulatú születésnapi találkozón.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely),

Ábrám Noémi zarándokútja Mariazelltől Csíksomlyóig
Mária köténye
Két évvel ezelőtt, 2015 nyarán Ábrám Noémi, az „erdélyi erős asszony” nagy „lépésre” szánta el magát. Nemcsak maga előtt bizonyítja be, hogy képes megtenni ezt a csaknem ezernégyszáz kilométert, hanem hitét is edzette, mélyítette. Nem annyira bűnbánatból fakadt ez az elhatározás, nem föltétlen istenkeresésből, talán nem is egyfajta teljesítménytúraként vállalkozott rá. Inkább egy nagy célként dédelgette maga előtt. Tapasztalataiból, lejegyzett élményeiből könyv született, amelyet a népes vásárhelyi közönség előtt többször be is mutatott (Mariazelltől Csíksomlyóig – Találkozás Istennel, embe-rekkel, Juventus Kiadó, Marosvásárhely, 2016).
Már 2011-től hajnali kocogásokkal kezdte edzeni testét, szervezetét. Aztán amikor eljött az ideje, nyakába vette a világot, és elindult. Gyalogszerrel, stoppal, ahogy adódott. A hatvannapos zarándokutat negyven nap alatt tette meg. Abból harmincat konkrétan gyalogolt. Előzményként Tóth János pap bácsi, Kuszálik Péter Camino-járása is inspirálta. Mezőbándi és székely felmenői pedig adtak elég tartalékot, kincset, útra bocsátó hamuban sült lepényt, amellyel megerősödve nekivágott. Ezzel a teljesítménnyel az ötgyermekes édesanya élete delén, közel az 5. X-hez, férfiakat meghazudtoló bátorságról, elszántságról tett tanúbizonyságot. A könyvben feltárul lassan az egész élete, értékrendje, mindaz, ami élteti és foglalkoztatja. Leplezetlenül ír mindarról, ami benne történik. Öntudatos, erős nő. Mer és képes kockáztatni. Nincs benne félelem. Vállalja önmagát. Formabontó ez a könyv abban az értelemben is, hogy szerzője nem szépít, nem sokat „lelkizik”, miközben mélyen hívő emberként járja a gyalogos zarándoklatot.
Református létére megszereti, megszeretteti a katolikusok által használt önmegtagadási gyakorlatot, „ingyenreklámot” biztosít a Mária-útnak. Ebben a jubileumi évben (500 éves a lutheri reformáció – szerk. megj.) akaratlanul is áldás ez a tanúságtétel. Még az ökuméniára nézve is. Ábrám Noémi akaratlanul is Nagyasszonyunk útjának jószolgálati követévé válik. Felvillanyozza az olvasót, kedvünk kerekedik azonnal nekivágni ennek a magyar Caminónak... A könyvben olvasható élmények a zarándoklat alatt naplószerűen íródtak, esténként, a fáradtság, az élmények levezetésére, rögzítésére. Ettől olyan szuggesztívek, ettől válnak még hitelesebbé. Aki végigmegy egy ilyen úton, aki ennyire „bevállalós”, annak el is hisszük.
Negyvennapos út, stílszerűen negyven fejezet. A negyvenes is szent szám a Bibliában. Szimbolikus (özönvíz, Mózes a hegyen, vándorlás az Ígéret földje felé, Jézus megkísértése, húsvét és a mennybemenetel közötti időszak, Ninive böjtje, Illés a pusztában stb...)
Ez az úti beszámoló egyfajta tanúságtétel, amit könnyed hangvétele még olvashatóbbá, olvasmányosabbá tesz. Szerzője apránként adagolja a „sztorikat”. Kendőzetlen őszinteséggel, finomkodások nélkül tárva fel pillanatnyi érzéseit, lelkiállapotát. Leírása alapján nem nehéz elképzelni, hol megy, mit lát. Érdekfeszítő módon felcsigázza a kíváncsiságot, együttérzéssel halad vele az olvasó, és alig várja, mi történik a következő lapon, napon. Egyszerre sok mindenre tud figyelni. A női érzékeny lélek és praktikus gondolkodás is jó néhányszor visszaköszön feljegyzéseiben. Érdeklik a prózai dolgok. Az ételek részletes leírása, a napi söradag is fontos szerephez jut – kelléke az energiaveszteség pótlásának... Plasztikus részletek válnak fontossá, olyan apróságokat nagyít fel, mint pl.: nem tudott hajat mosni, rendetlenség, mocskosság van a házban, nincs víz a konyhán stb. Nagyon jó megfigyelő, és véleményét nem is rejti véka alá. A történéseket azonnal lereagálja. A szálláshelyeket ugyan nagyjából indulás előtt kinézte, de csak utolsó percben csörög rá az elérhetőségre. Emiatt sok a meglepetés, az „újratervezés”, de mint kiderült: így a Jóisten megannyi csodája várt rá. A kalandok mindannyiszor a Gondviselés jelzőtáblái lettek. Ezért nem számít, ha elnéz, eltéveszt néha egy irányt, nem találja a festett jelzést, vagy ha nem jó irányból közelíti meg a következő vendégszállást. Mindig az a lényeg, hogy elérje a napi kitűzött célt (30-40 km).
Ábrám Noémi ritkán esik pánikba, viszonylag jól tűri a viszontagságokat. Békével, derűsen fogadja a hirtelen változásokat is. Külön élmény volt, ha alkalmi utasként felkérezkedhetett valakik mellé, ha a felajánlásokat elfogadta. Megrázó élettörténetek, drámák, sorsok bontakoztak ki, az emberek megnyíltak, életgyónást végeztek az idegen, törékeny, kiszolgáltatott, de nyílt szívű, az élményekre receptív asszony előtt. Mikor elbúcsúztak, mintha ő is megkönnyebbült volna. Érezte: alkalmi útitársai is jobbak lettek ettől a találkozástól. Folyton vitázik a szállásadó plébánosokkal, lelkészekkel, azok prédikációival, zsémbel magában, aztán lenyugszik, miközben rengeteg élményben részesül, és ezek a helyzetek mindig valamire tanítják. Plasztikusan, laza egyszerűséggel fogalmaz, nem túl misztikus, nem túl elvont. De azért mindig röpke pillantást enged vetni a lelkében zajló folyamatokra. Érezni, ahogy a megtett úttal párhuzamosan erősödik, mélyül hite. S a miénk úgyszintén.
Somlyóra már úgy érkezik, mintha hazaérne. Várják ott szerettei, várja a Szűzanya. Ezt pedig meghatódottság, örömkönnyek nélkül nem lehet átélni. Most döbben rá, jövet errefelé is mindvégig Mária kötényének biztonságában volt.
Férje, dr. Ábrám Zoltán mindvégig hű segítője, mecénása és bátorítója. A könyv végén teológiai és szociológiai mélységű eszmefuttatást is készített, zárszóként, amellyel egyszersmind rangot ad nemcsak a könyvnek, hanem a zarándoklatnak mint a huszonegyedik század modern lelkiségi formájának is. (pp) Népújság (Marosvásárhely)

Házi kedvencek a BBTE pszichológia karának előadásain
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Oktatástudományok Karán az elsőéves hallgatóknak megengedték, hogy az állatpszichológia előadásokra magukkal vihessék kutyusaikat és cicáikat, hogy ez által méginkább megismerjék az állatok viselkedését.
Alina Rusu egyetemi docens elmondta: az állatok jelenléte azért is kedvező, mert a hallgatók nem aggódnak amiatt, hogy házikedvenceik otthon várnak rájuk, így még jobban figyelnek tanáraikra. A diákok magukkal vihetik állataikat a pszichopedagógiai tanácsadás elnevezésű mesteri szak Állatterápiával a speciális igényű személyekért című előadásra is. Az egyetemi oktatók szerint a hallgatók nagyon figyelnek, senki sem unatkozik, és senkit sem zavar az állatok ottléte. A szaktanulmányok szerint az állatok eddig is hozzájárultak az egyén figyelmének növeléséhez és a jó közérzetéhez. Ugyanakkor az állatok is szocializálódnak, amikor idegen emberek és állatok között töltenek el néhány órát.
– Azt tapasztaltam, hogy a fentebbi előadásokon a hallgatók sokkal aktívabbak, és jobban teljesítenek. Továbbá nőtt azon hallgatók száma is, akik beiratkoztak a választható tantárgy előadásaira. Általában 150-200 hallgató vesz részt az órán, nemcsak a pszichológia karról, hanem a történelem-filozófia, a fizika karról is, de jönnek állatorvos hallgatók is – tette hozzá Rusu. Az egyetemi oktató szerint az egyetem adminisztrációs alkalmazottainak is tetszik az ötlet, gyakran érkeznek kutyusokat és a cicákat simogatni.
– Úgy vélem, hogy a BBTE vezetősége rájött arra, hogy ez az előadás és az a tény, hogy Kolozsváron egyre népszerűbb az állatterápia, hozzájárul a pozitív és vonzó oktatási környezet kialakításához – magyarázta az egyetemi oktató.
Egy elsőéves pszichológushallgató azt nyilatkozta: neki és öt hónapos kutyájának is hasznára vált, hogy magával viheti az egyetemre. A gazdi nem idegeskedik azért, hogy a kutyusa egyedül van otthon, a kutya pedig jól megvan a többi kutyával. Az előadásokat türelmesen végighallgatja, és csak egyszer ugatott, amikor az előadás során egy olyan filmet tekintettek meg a hallgatók, amelyben kutyák ugattak. Ugyanakkor sokkal könnyebb elsajátítani az állatok viselkedéséről szóló ismereteket, ha a gyakorlat is alátámasztja azt, amit az előadó mond.
Egy másik hallgató a kétéves macskáját és öregebb kutyáját hozta el az előadásra. Örömmel mondta el, hogy a Tomi névre hallgató cica engedi, hogy a hallgatók megsimogassák, ugyanakkor szabadon járkál a teremben, és a kutya is jól érzi magát. Szabadság (Kolozsvár)

Három tiszteletdíjat adományozott a KLMT
Három Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Díjat adományozott a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa: a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és más műemlék épületek felújításáért az Erdélyi Református Egyházkerületnek (EREK), a Farkas utcai református templom felújításáért Kolozsvár Belvárosi Református Egyházközségnek, a széki református templom felújításáért pedig a helyi egyházközségnek.
Gaal György, a KLMT elnöke kifejtette: a nevezettek az erdélyi magyar emblematikus épületek sikeres felújításáért kapták a díjakat. – Az értékek láthatóvá tétele mindannyiunkat gazdagít. Aki ezt rossz szemmel nézi, az szegény, és az is marad. De mi gazdagok vagyunk, sok feladat áll előttünk – közölte Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja.
Az Erdélyi Református Egyházkerületet laudálva a nagyenyedi Bethlen-kollégium és más műemlék épületek felújításáért, Brendus Réka a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezető-helyettese kifejtette: az EREK örökségépítő tevékenysége túlmutat a szakrális területen. Kató Béla, az EREK püspöke pedig azt hangsúlyozta: nem csak műemlék épületeket, hanem élő közösségek otthonait újították fel. Az EREK-nek adott diploma másolatát vette át Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatója is. A Kolozsvár-belvárosi és széki református egyházközségeket Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere laudálta.
– A két egyházközség egyedi, de most már összekötik őket a felújítás során átélt hasonlóságok. A lelkesedés diktálja az iramot, de csak a kitartás éri el a célt. Ebben a két esetben a kivitelezők kitartó lelkesedésére volt szükség – vélekedett Horváth Anna. A díjat Fazekas Zsolt lelkipásztor és Nagy Péter főgondnok (Kolozsvár-belvárosi egyházközség), illetve Sallai Márton lelkipásztor és Tamás János főgondnok vette át Gaal Györgytől és Maksay Ádámtól. A zenei kínálat is változatos volt: a Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara (karnagy: Gergely Zoltán) egyházi jellegű műveket adott elő, a Bethlen-kollégium diákjai (Sipos Zsuzsanna, Turzai Tamás és Fechită Cătălin) szavaltak és énekeltek, Antal Csanád és zenekara ízes széki népzenét játszott. A díj Kolozsi Tibor szobrász bronzplakettjéből és Ferenczy Botond grafikus által tervezett oklevélből áll.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

X. Magyarlapádi Tavaszi népi vigalom
A Maros és Kis-Küküllő mente szórványközpontjaként számon tartott Magyarlapád egyik legszebb, leghangulatosabb rendezvénye az Ethnika Kulturális Alapítvány által szervezett Tavaszi népi vigalom, amely sok érdeklődőt vonz a faluba Erdélyből és az anyaországból egyaránt. A rossz idő ellenére is nagy sikert aratott a rendezvény.
Különleges majális, ahol „Dezsőnek meg kell halnia!”
Idén április 29. és május 1. között rendezték meg az eseményt, immár tizedik alkalommal, amely ezúttal is feledhetetlen élményt biztosított mindenkinek. A tavaszi vigadalom mindig a megújulás, a jövőbe vetett remény, a magyar–magyar kapcsolatok ápolása, a természetszeretet és az egymásra való odafigyelés szellemében zajlik, ennélfogva Lapádon az Ígéret vagy Pünkösd havának jellegzetes tömegünnepe mindig több az egyszerű majálisozásnál. A tartalmas programnak köszönhetően a résztvevők száma évről évre nő: idén 100-nál is több helyi és környékbeli lakos, több erdélyi nagyváros fiatalja, valamint 75 magyarországi vendég vett részt. A rendezvényre minden évben ellátogat a Budapesti Kertészeti Egyetem Néptánccsoportja és muzsikusai, akikkel a falubeliek immáron 14 éve ápolnak kiváló kapcsolatot.
A szervezők elégedettek lehetnek, hiszen soha ennyi résztvevője nem volt a rendezvénynek. A tavaszi vigadalom egyik sikere abban rejlik, hogy az érdeklődők, akik közül sokan viszszajáró vendégek, pontosan tudják, mire számíthatnak, hiszen a programot évente a folytonosság jegyében állítják össze. Előre lehet például tudni, hogy a Pirospántlikás zenekar húzza a talpalávalót, a fugadi Bánffykastély is rendkívül vonzó célpont, de nagy népszerűségnek örvend a hagyományos disznóvá- gás is, ahol pár éve valaki egyszer csak kitalálta a rendezvény szállóigéjét: „Dezsőnek – mármint a disznónak – meg kell halnia!”. A jubileumi majálison új ötletekkel is sikerült gyarapítani a háromnapos programot. A szokásos néptánc- és népdaloktatás, táncház és egyéb hagyományőrző tevékenységek, kulturális programok, templomlátogatás, sajt- és borkóstolás mellett újabb„akciók” kerültek megrendezésre. A vendégek meglátogatták a helyi asztalosműhelyeket és rózsatermesztőket, ezáltal ötletekben gazdag tapasztalatcserére is sor kerülhetett. A helyszín is „színt váltott”, ugyanis az Ethnika Kulturális Alapítványnak sikerült fölépítenie a szórványkollégium udvarán egy új csűrt, mely autentikus környezetet biztosít a néptáncoktatáshoz, de az új létesítményt számtalan más alkalommal is kihasználhatják. Körülötte szép zöld övezetet alakí- tottak ki, erdélyi almafákkal ültették körbe, továbbá somot, szedret, málnát, mogyorót, egrest, ribizlit, diót, cseresznyét, körtét, hársfát ültettek. És persze a virágok sem hiányozhattak, a kerítés mellé orgona, az épület elé pedig piros és fehér színű rózsa került. Bárki, aki Magyarlapádon megfordul, érzé- kelheti, hogy itt – a legváltozatosabb eszközökkel és a legnagyobb szeretettel – a magyar jövőt építik.
Basa Emese / Szabadság (Kolozsvár)

Hűek maradtak erdélyi gyökereikhez a bukovinai székelyek
A bukovinai székelyeknek sikerült megőrizni az erdélyi székelyektől való elválásuk után kialakított identitásukat, és sokat adtak hozzá a magyar kultúrához – mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár szombaton Szekszárdon, egy székelyek visszaemlékezéseit tartalmazó könyv bemutatóján.
Potápi Árpád János a Babits Mihály Kulturális Központban rendezett esemény résztvevőit köszöntve hozzátette: a bukovinai székelyek az elmúlt 76 évben bizonyították, hogy nem rosszabbak az itt élőknél. „Becsületesen dolgoztunk, szorgalmasak voltunk, és megkapaszkodtunk ezen a tájon" – fogalmazott a bukovinai székely származású politikus. Ezt bizonyítja a Bukovinai Székelyek Szekszárdi Egyesülete is, amelynek már van közösségi háza, emlékparkja, rendezvényei – mondta az egyesület kiadásában napvilágot látott, Balladát éneklő című, a székelyek történetét harmincöt bukovinai székely visszaemlékezésein keresztül láttató kötet bemutatóján. Az államtitkár felidézte: a bukovinai székelység magyar népcsoport, de történetének közel két évszázada nem Magyarországhoz kötődik. „Közép-Európában több népnek van hasonló története; egy angolnak vagy amerikainak elég nehéz elmagyarázni, hogy Bukovina nem egy magyar tájegység, hanem Romániában van" – jegyezte meg. Beszélt arról is, hogy kevés olyan magyar népcsoport van, amely a bukovinai székelyekhez hasonló telepítéstörténettel bír. A székelység maguk is telepített népcsoport volt, akiket az Árpád-házi királyok Magyarország különböző részeiről telepítettek Erdély dél-keleti részére. „Amikor székelységről beszélünk, nem egy vérségi népcsoportról, hanem jogi kategóriáról beszélünk, amely később önálló magyar népcsoporttá vált" – mondta Potápi Árpád. A bukovinaiaknak 1941-es Bácskába telepítés után, 1944-ben ismét menekülniük kellett, és a Dél-Dunántúlon, illetve a Bácska északi részén találtak igazi otthonra. Az egyesület kiadásában, 500 példányban megjelent könyv szereplői 217 oldalon nagyrészt az elmúlt 76 év személyes emlékeit adják közre, köztük szólnak a magyarországi beilleszkedés nehézségeiről, és tolmácsolják szülők, nagyszülők emlékeit a Szucsáva folyó mellett fekvő bukovinai hazájukról is. A kötetet Bágyi Zsuzsanna, Szekszárdon élő festőművész állította össze, borítóján tíz éve egy székely asszonyról készült, Balladát éneklő című festménye szerepel. A szekszárdi kulturális központban az egyesület kiállítást is rendezett a tagjai által összegyűjtött dokumentumokból. A tíz tablón félszáz – köztük sok, még Bukovinában készült – családi fotó, keresztlevelek, hazatérési igazolványok, honosítási okiratok másolatai láthatók még két hétig.
MTI; Krónika (Kolozsvár)

Erdélyi magyar diákok a Harvardon: előadástechnikában kevésbé, de szaktudásban felvették a versenyt
Egyedüli európai csapatként vettek részt a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos hallgatói az április 22-én lezajlott Harvard International Consulting Competition című esettanulmány-versenyen. Bár a döntőbe jutás nem sikerült, Szász Levente felkészítő tanár és a csapat is úgy véli: a gazdasági szaktudás szempontjából a kolozsvári csapat felvette a versenyt a világ legjobb egyetemeivel. A harvardi verseny kihívásairól, a nemzetközi tapasztalat tanulságairól kérdeztük az egyetemi oktatót, valamint az ötfős csapat két tagját, Éltes Ritát és Géger Gyopárt.
Hogyan készültetek a harvardi esettanulmány-versenyre?
Szász Levente: Alapvetően arra építettünk, hogy az ötfős csapat minden tagja, Éltes Rita (Menedzsment, 2. év), Géger Gyopár (Marketing, 2. év), Kelemen Kincső (Gazdasági informatika, 1. év), Deák Péter (Gazdasági informatika, 2. év) és Szabó Norbert (Pénzügy és bank, 2. év) – szerk. megj.) egy vagy két éve már részt vesz a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos egyetemi képzésében, így az ehhez a versenyhez szükséges gazdasági alapok nagyrészt mindenkinek megvoltak. Emellett a csapattagok a Gazdasági Tanácsadó Klub (GTK) szakkollégistái is, ahol az egyetemen szerezett tudást még jobban elmélyíthetik, kipróbálhatják azt különböző gyakorlati helyzetekben. Ezzel a „csomaggal” indultak el a diákok versenyezni.
Az esettanulmány megoldására biztosított tíz nap igen kevés idő arra, hogy speciálisan tudjunk készülni a Harvard versenyére, nagyrészt arra a tudásra kellett építeni, amit az egyetemen és a GTK szakkollégiumban fel tudtak halmozni. Volt tíz intenzív nap, amelybe ráadásul a húsvéti időszak is beleesett, a diákok azalatt különböző városokban voltak, így ahogy lehetett – online kommunikációval vagy egy városba szervezett találkozókkal –, megoldották, hogy együtt dolgozzanak a megoldáson. Ami még kihívást jelentett, hogy mindezt angol nyelven kellett elkészíteni, és eddig azért többnyire magyar nyelvű versenyekre jártunk.
Györfy Lehellel és Rácz Béla-Gergellyel készítettétek fel a csapatot. Ezt a feladatkört úgy kell elképzelni, mint például egy szakdolgozat irányító tanárét?
Szász Levente: Kicsit igen. A felkészülés piramisának alapja az egyetemen szerzett tudás, és erre építjük a szakkollégiumi képzést. A GTK-t az egyetemről mi hárman, vállalati részről pedig egy képviselő, Kerezsi Miklós koordinálja. A kollégákkal folyamatosan képezzük a hallgatókat ezekre a versenyekre, tulajdonképpen olyan, mintha egy véget nem érő „szakdolgozatírásra” készítenénk fel őket. Gyakorlatorientált, valós gazdasági problémák, helyzetek megoldására tanítjuk őket.
Érdekes egyébként, hogy az esettanulmányt mint oktatási módszert a Harvard Egyetem vezette be. Az esettanulmány tulajdonképpen egy részletes leírás egy konkrét vállalat múltbeli és jelenlegi állapotáról, itt mindig adódik egy kérdés, probléma, helyzet, amit meg kell oldani. Ha nincs konkrét probléma, akkor is kérdés, hogy mit csináljon a vállalat a következő három évben ahhoz, hogy továbbra is versenyképes maradjon a piacon. Ha megvan az egyetemen szerzett megfelelő gazdasági szaktudás, akár egy első-, másodéves hallgató is jól meg tud birkózni egy ilyen esettel.
Nemcsak a szakkollégiumban, hanem a menedzsment-oktatásban is intenzíven használjuk az esettanulmányokat. Megtanuljuk az elméleti tananyagot, és szemináriumon rögtön kipróbáljuk egy konkrét vállalat esetében, hogy az adott koncepciót hogyan lehetne alkalmazni. A gyakorlatias képzés megvalósítása érdekében az egyetemen és a szakkollégiumon belül is igyekszünk szorosan együttműködni a vállalatokkal.
A közgáz magyar tagozatán például minden évben mi is megszervezzük a saját esettanulmány versenyünket, a Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Versenyt. Ennek keretében minden évben együttműködünk egy helyi érdekeltségű romániai céggel, amely megoldást szeretne találni egy valós vállalati problémára, kihívásra, abból elkészítünk egy esettanulmányt, és azt kiadjuk a kolozsvári hallgatóknak, akik kidolgozzák, majd egy vállalatvezetőkből álló zsűri előtt bemutatják. Ez az a pont, ahol a tanárok már háttérbe lépnek, mi csak szervezzük a versenyt, a diákok eredménye teljes mértékben attól függ, hogy a régió meghatározó vállalatvezetői, a gyakorló gazdasági szakemberek mit gondolnak a hallgatók ötleteiről.
Általában a nyertes ötletet használják fel a cégek, vagy minden csapattól csipegetnek részmegoldásokat?
Szász Levente: Jellemzően csipegetnek minden csapattól. Azt hiszem, hogy a diákoknak pontosan ez az egyik legnagyobb élmény, amikor javasolnak valamit, és a versenyen elért helyezéstől függetlenül fél év után olvashatják az újságban, hogy a vállalat megcsinálta azt, amit ők kiötlöttek. Az esettanulmányozásból így mindhárom érintett fél nyer. Mi egyetemként nyerünk azzal, hogy a képzésünkön valós, gyakorlatorientált kérdésekkel foglalkozunk, letesztelhetjük azt, hogy amit tanítunk, azt tudják-e a hallgatók valós helyzetben használni. Jó a hallgatónak is, mert még csak egyetemen tanul, de már olyan, mintha egy vállalatnál dolgozna, és valós kérdések megoldásán dolgozhat úgy, ha hibázik, annak nem lesz súlyos következménye. A vállalatok meg olyan ötleteket kaphatnak külső szemlélőktől, amelyekre lehet, hogy ők egyáltalán nem gondoltak. A vállalatok jellemzően felhasználják ezeket az ötleteket, sőt a kolozsvári versenyünkre sokszor már évekkel előre megvannak a vállalati jelentkezők, akik a következő esettanulmány témáját szeretnék szolgáltatni.
Térjünk vissza a beszélgetés apropójára, a Harvard Egyetemen szervezett versenyre. Számodra nem volt meglepő, hogy első- és másodéves diákok értek el ilyen szép eredményt? Vagy ez teljesen megszokott az egyetemen, szakkollégiumon belül?
Szász Levente: Az az örömteli, hogy tulajdonképpen lassan megszokottá válik, hogy a magyar tagozatos közgazdász hallgatók és a szakkollégisták minden évben szállítják a jó versenyeredményeket. A meglepő viszont most az volt, hogy pont a legmagasabban rangsorolt egyetem, a Harvard versenyére sikerült továbbjutni. Aztán amikor megérkeztünk a helyszínre, és élőben tapasztalhattuk meg, hogy ténylegesen milyen komoly a szakmai színvonal, igazából akkor tudatosult bennünk, hogy milyen komoly sikernek tekinthetjük ezt a továbbjutást. Nagyon erős mezőny volt, szoros versennyel, szuper prezentációkkal, nagyon jó előadókkal és tehetséges, alapos gazdasági szaktudással rendelkező egyetemi hallgatókkal.
Mit éreztetek, amikor kiderült, hogy kijutottatok a harvardi fordulóba?
Géger Gyopár: Az egész nagyon hihetetlen volt. Most először vettünk részt ilyen jellegű versenyen, így nem tudtuk, hogy pontosan mik az elvárások. Izgatottan vártuk az eredményt, aludni is alig tudtunk. Amikor kiderült, hogy továbbjutottunk, még kaotikus volt az egész. Csak igazán akkor tudatosult bennünk, amikor már kint versenyeztünk. Vártuk, hogy be tudjuk mutatni a megoldásunkat, kíváncsiak voltunk a zsűri véleményére.
Éltes Rita: Maga a várakozás egy érdekes helyzet volt, mivel három-négy napon át nem aludtam, folyton lestem éjjelente az e-maileket, soha nem érkezett semmi. Aztán utolsó nap, amikor kezdtük feladni az egészet, hajnali 5 óra körül megérkezett a meghívó. Hatalmas öröm volt, azonnal szétküldtem a hírt a családnak, barátoknak. Igazából nem is fogtuk fel, hogy attól a perctől fogva mi történik velünk. Azon kaptuk magunkat, hogy mindenki gratulál, interjúkat, TV-riportokat készítenek, mi meg nem tudtuk lereagálni. Lassan letisztult aztán nekünk is, és jött a nyomás, hogy dolgozni, teljesíteni kell. Maga a periódus sem volt a legjobb, tulajdonképpen húsvétunk sem volt, mert azalatt is dolgoztunk az eseten.
Az egészben a legnagyobb pozitívum az volt, hogy nemcsak egy sima versenyző csapattal utaztunk ki, hanem barátokként. Így az egész kaland jó hangulatban, konfliktusmentesen zajlott, pedig azért nagy volt a stressz. A verseny előtt is ezt éreztem, amikor utoljára elpróbáltuk, hogy nagyon együtt vagyunk. Jókedvűen léptünk be a terembe.
Milyennek éreztétek a mezőnyt és azon belül a ti teljesítményeteket?
Éltes Rita: Szerintem meg lehetünk elégedve a munkánkkal. Ugyanazokat a stratégiai vonalakat követtük, mint a döntős csapatok, sőt szerintünk néhány ötletünk talán kreatívabb is volt. Az angol nyelv jelentett hátrányt, mert a többiek mind anyanyelvi szinten beszélték, vagy úgy végezték az egyetemi tanulmányaikat. A prezentációs technika az, amiben fejlődnünk kell, hogy az ötleteinket élvezhető, érthető módon tudjuk átadni a zsűrinek. Ilyen szempontból nekünk a Stanford bemutatója tetszett a legjobban, nagyon profi prezentációt tartottak, rengeteg munka volt benne, és azokat az értékeket hozták, amelyekkel mi is mint csapat, vagy mint GTK azonosulni tudunk.
Géger Gyopár: Az első négy helyezett szerintem sok mindent elárul. Színvonalas verseny volt, nagyon szép megoldásokkal. Volt szerencsénk megnézni az első négy helyezett megoldását, amit a koordinátor tanárunkkal át is beszéltünk. Szerintem a mi megoldásunk tartalmilag megállta a helyét, a többi csapatéhoz hasonló ötleteink voltak, úgy éreztük, hogy jól fogtuk meg az esettanulmány lényeget. Persze van hová fejlődni, de szerintünk nincs nagy szakadék.
Hogyan zajlott konkrétan a harvardi forduló?
Szász Levente: A világ minden tájáról, de főleg Észak-Amerika vezető egyetemeiről érkezett 24 továbbjutó csapatot újabb négy csoportra osztották a selejtezők eredményei alapján. Mindegyik hatos csoportból egy-egy csapat jutott tovább a verseny nagydöntőjébe – ezek végül a New York Egyetem: Stern School of Business, a texasi Rice Egyetem, a Stanford Egyetem és a Columbiai Egyetem voltak. A házigazda Harvard egyébként nem jutott be a döntőbe, ez is jól mutatja, hogy milyen versengés lehetett a csapatok között. A feladat egy olyan növekedési stratégia kidolgozása volt egy japán multinacionális vállalat, a Shiseido számára, amellyel 2020-ra bekerülhet a világ öt legnagyobb kozmetikaipari vállalata közé.
Mind szakmailag, mind pedig a javaslatok gyakorlatorientáltságának szempontjából is kiváló prezentációkat láttunk. Azt jól lehetett látni, hogy amit javasolnak a versenyzők a vállalatnak, az akár holnaptól megvalósítható. És amiben főleg az amerikai egyetemek igazán erősek, az az, hogy mindezt hogyan adják elő és el a vállalatvezetőkből álló zsűrinek. Hogyan győzik meg őket arról, hogy amit ők mondanak, az a vállalat számára a legjobb választás.
Mi nem jutottunk be a döntőbe, de azt gondolom, óriási lehetőség volt, hogy ezekkel a csapatokkal versenyezhettünk. Egyedi lehetőség az első-, másodéves kolozsvári hallgatóknak, hogy tapasztalhatták, hogy a Harvardon és hasonló színvonalú egyetemeken milyen verseny van. Amit viszont öröm volt látni, hogy a gazdasági szaktudás – az, hogy mit javasoltunk, azt hogyan dolgoztuk ki, gazdaságilag hogyan támasztottuk alá – az egyike azon aspektusoknak, amelyben fel tudtuk venni a versenyt akár a legjobb egyetemek csapataival is. A kolozsvári csapat javaslatai sok mindenben hasonlítottak például a Stanford Egyetem csapatának megoldásához. A prezentációs anyag és a dizájn is rendben volt, viszont a magabiztos előadásmód, a meggyőződés és a zsűri meggyőzése tényleg más ezeken a nagy egyetemeken.
A meggyőződés alatt arra gondolsz, hogy hisznek abban, hogy az ő javaslatuk a legjobb?
Szász Levente: Igen, legalábbis ez látszik rajtuk. Van erre egy nagyon egyszerű példa. A bemutató után a zsűritagok kérdésekkel tesztelik le a csapatokat, mert a zsűrit tényleg az érdekli, hogy holnaptól vagy fél év múlva a gyakorlatban be tudják-e vezetni azt a megoldást, amit a csapat javasol. Tudjuk, hogy ez így zajlik, mi is alaposan készülünk erre, de mégis jobban látszott az amerikai csapatokon, hogy bárki válaszolhatna az öt csapattag közül, mert ugyanazt a választ, ugyanolyan meggyőző erővel tudná elmondani, mint bármelyik kollégája.
Gondolkodtatok azon, hogy ezt a fajta meggyőző előadástechnikát, amit az amerikai csapatokban megfigyeltetek, itthon is be kéne valahogyan vezetni, vagy ez inkább egy kulturális kérdés?
Szász Levente: Amióta hazajöttünk, én személy szerint folyamatosan azon gondolkodom, hogy látva a világ élvonalát képviselő egyetemek alapképzéses csapatainak teljesítményét, vajon mi az, amiben nekünk előre kell lépni ahhoz, hogy bármelyik évben továbbjuthassunk a Harvard versenyére. Azt mindenképpen jó volt látni, hogy a közgáz kar magyar tagozatán és a szakkollégiumban nyújtott gazdasági képzéssel már fel lehet venni a versenyt akár a legjobb egyetemekkel is.
Az előadás módja, a prezentációs készség, a színpadi előadás – mert ez egy kicsit színház is, csak nem szórakoztatni, hanem meggyőzni kell a közönséget és a zsűrit a stratégia helyességéről – részben kulturális dolog. Az amerikai diákok egy vitakörnyezetben nőnek fel, ahol mindenféle véleményeket, meglátásokat ütköztetnek. Folyamatosan úgy tanulnak, hogy meg kell védeniük a saját véleményüket, és meg kell hallgatniuk, figyelembe kell venniük a másikat is. Tulajdonképpen örültem is, hogy ebben volt nagyobb lemaradásunk az ottani csapatokhoz képest, mert ez egy olyan képesség, amit viszonylag könnyen lehet fejleszteni.
Emellett természetesen folyamatosan tisztában kell lenni a legújabb gazdasági fejleményekkel, ha holnap megjelenik egy új üzleti modell, egy új vállalkozás, egy innovatív módszer, egy másik szabályozás, akkor azt nekünk ismernünk kell. Nem lehet megállni a gazdasági szaktudás oktatásában sem, folyamatosan fejlődni kell, de azt hiszem, a feltételek adottak ahhoz, hogy tarthassuk a lépést.
Az extracurriculáris tevékenységek bizonyára rengeteg időt és energiát emésztenek fel a mindennapjaidban. Lehet azt mondani, hogy ezekért a sikeres pillanatokért megéri a befektetés?
Szász Levente: Részben igen. Felkészítő tanárként elkísérni egy csapatot egy Harvard Egyetem versenyére nyilván egy komoly visszaigazolása annak a munkának, amit az egyetemen és a GTK-ban végzünk. De általánosságban azt mondhatnám, hogy nem a versenyeken elért eredmény az egyetlen jó megerősítés. Ugyanígy elégtétel végigkövetni a hallgatóink fejlődését, hogy ki honnan indul, és milyen szintre jut el három év alapképzés és két év mesteri után, vagy visszaemlékezni arra, hogy még kisdiákként érkezett az egyetemre, és gyakorlatilag a gazdasági élet kihívásaira készen álló üzletemberként végez a mesterin. Minden egyes egyéni fejlődésnek mi oktatók is a részesei vagyunk, és ezért biztosan megéri ebben a szakmában dolgozni.
Mit tanultatok ebből az egész nemzetközi tapasztalatból?
Éltes Rita: Közhelyesen: a kemény munka meghozza a gyümölcsét. Az egész – számomra legalábbis – egy visszaigazolás volt, hogy amit mi itthon Kolozsváron csinálunk, az igenis megállja a helyét ilyen szinten is, és kevés választ el attól, hogy jövőre esetleg mi is döntősek legyünk.
Géger Gyopár: Teljesen más a verseny stílusa kint, mint amihez mi hozzá vagyunk szokva. Ha majd még kijutunk ilyen színvonalú versenyekre, akkor jobban tudunk majd alkalmazkodni. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy lehetőségünk volt részt venni, nagyon sokat tapasztaltunk. Megéreztük, hogy mik a hiányosságaink, amelyeken mindenképp javítani fogunk, hiszen szeretnénk még nemzetközi versenyeken részt venni.
Tasi Annabella / maszol.ro

Az elvándorlás képlékeny valósága
„Csak becsült adatok vannak a romániai kitelepülőkről, így a szakemberek számára is nehéz megfogni ezt a valóságot” – állítja Horváth István szociológus, egyetemi tanár. A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője szerint az elvándorlás társadalmi-gazdasági hatásai már most érzékelhetők, bizonyos falvaknak az elöregedése és az egyes szektorok munkaerőhiánya egyre látványosabb, de hosszú távon a nyugdíjrendszer is megsínyli az exodust. Mivel sokan magyar állampolgárként szerepelnek a kimutatásokban, az erdélyi magyarok esetében nehezebb nyomon követni a folyamatot.
– Vannak pontos adatok arról, hogy hány román állampolgár él külföldön? – Arról, hogy mennyi romániai él külföldön, nincs, csak arról, hányan vannak bejegyezve, hogy külföldön tartózkodhatnak. Különböző országokba belépve tartózkodási engedélyt kell szerezniük, be kell jelentkezniük a lakossági nyilvántartóba, ha három hónapnál hosszabb időre mennek akár munkavégzés, akár rokonlátogatás céljából. Arról vannak adatok, hogy hol hány román állampolgárt jegyeznek be egy évben, és ezt hányan újítják meg. De arról, hogy pontosan hányan mennek ki, és mennyit maradnak, nincs. Tehát hozzávetőleges adatok vannak, melyekkel a nagyságrendeket meg tudjuk becsülni. A becsült szám jelenleg 3,8 millió. – Ezek szerint azokat, akik pár hónapot dolgoznak külföldön, visszajönnek, majd újra kimennek, nem is tartják nyilván? – Az idénymunkát csak akkor lehet követni, ha szervezeten keresztül történik. Ezeket az európai statisztikai hivatal nem jegyzi, szerinte nem számítanak „bevándorlónak”. Az Eurostat szerint bevándorló az, aki egy évnél hosszabb ideig tartózkodik egy adott ország területén. Vannak országok, melyek jelzik, hány idénymunkás fordult meg náluk – aki 3–9 hónapot dolgozott –, de ez nem feltétlenül jelenik meg az Eurostat statisztikáiban. – Mi a helyzet a külföldön született gyerekekkel, róluk van pontos kimutatás? – Ezt jobban lehet követni, ugyanis a külföldön született gyereket, ha az egyik szülő nem az illető ország állampolgára, be kell jegyezni a román konzulátuson ahhoz, hogy utána haza lehessen hozni. És általában bejegyzik, mert ha elmulasztják, annak negatív következményei vannak. A külügyminisztériumnak naprakész adatai lehetnek erről. – Mivel magyarázható a román állam és az európai statisztikai hivatal, az Eurostat adatai közötti eltérés? – Nem egyértelmű, mit jelent az, hogy kivándorolt, ugyanis különbözik a román állam és az Eurostat meghatározása. A román állam szerint kivándorolt az a személy, aki az állandó lakhelyét külföldre helyezte. Az Eurostat szerint bevándorló az, aki egy évnél hosszabb ideig tartózkodik ott. A meghatározásbeli különbség okán nehéz megfogni ezt a valóságot. Minek tekinthető az, aki két éve él Angliában, és ott születik gyereke? Haza fog térni, nem fog? Az Eurostat szerint bevándorló Angliában, a román hatóságok szerint nem biztos, hogy kivándorló, hiszen nem biztos, hogy az állandó lakhelyét áthelyezte. Ha megteszi, az egy gesztus. Akkor olyan változások történtek az életében, melyek után már ottani lakosnak tekinti magát. Tehát egy képlékeny valósággal állunk szemben. Vannak számok, amelyekhez tudunk viszonyulni, de hogy azon belül mi van, nehéz megfogni. – Vannak elemzések arról, hogy az elvándorlás hatására demográfiailag hogyan változik a romániai társadalom? – Elemzések vannak. Tudjuk, hogy 2002-ben kezdődött, és 2007-ben nagyon megnőtt a termékeny korosztályok kivándorlása. Később beindult egy szekunder kivándorlás, hozzátartozók, szülők is kimentek, de ez a kategória demográfiailag nem termékeny. A 3,8 millió kivándorlónak a zöme a termékeny, fiatal korosztályhoz tartozik, így gyerekeik nem itthon születnek meg. Valamennyien közülük visszajönnek – ezt indirekt módon tudjuk követni, ha az iskolába beíratják, és problémák vannak, mert nem tud jól románul. De nagyon kis szeletet látunk ebből is, így nem tudunk következtetni. Nagyon nehéz megfogni ezt a jelenséget. Ami biztos, hogy a 3,8 millió kintlevőség zöme termékeny korú, fiatal, és ez jelentősen csökkenti az itthon született gyerekek számát.
– Mennyire lehet már látni ennek a jelenségnek a társadalmi-gazdasági hatásait? – Bizonyos értelemben lehet látni, de gyakorlatilag nincs amit kezdeni a számokkal. A legutóbbi népszámlálás ugyanis regisztrálta mindazokat, akik nem váltottak állandó lakhelyet, így ezek alapján nagyon nehéz bármilyen típusú számítást végezni. Nem tudjuk, hogy a népszámláláskor nyilvántartottak közül hányan vannak ténylegesen itthon jelen pillanatban, a regisztrált és a valós számok között van némi eltérés. Másodsorban a munkaerőpiacon is látni a hatást: elkezdődött egy olyan típusú munkaerőhiány, mely bizonyos szektorokban inkább megnyilvánul. A vendéglátó- és szállodaiparban jelentős, mivel ezekre a szakemberekre nagy a kereslet különböző célországokban. De problémák vannak az infrastrukturális beruházások, az autópálya-építés terén is. – Milyen hosszú távú társadalmi és gazdasági hatások várhatók? – A hatásait próbáltuk elemezni, én is részt vettem egy ilyen nemzetközi projektben. Ami látványos kezd lenni: bizonyos falvak elöregedése, elszegényedése. Egyre több az olyan település, ahol a középkorú népesség hiányzik, csak öregek vannak. Ehhez hozzátartozik az infrastrukturális elszegényedés is: megszűnnek a beszállító vállalatok, mert már nem kifizetődő, az egészségügyi ellátás, a gyerekszám csökkenése miatt az iskola fenntarthatósága is problémás. A nyugdíjrendszer fenntartása is gondot jelent, hiszen egyre kevesebb a befizető. Az 1967–68-ban születtek kiemelkedő számot jelentenek, így tíz év múlva ugrásszerűen meg fog nőni azok száma, akik nyugdíjba vonulnak, ami jelentős megterhelést jelent majd. Kérdéses, hogy a fakultatív magánnyugdíj rendszerével hogyan lehet majd a pótolni a kiesést. – A kormány intézkedései, például, hogy a közszférában növelik a béreket, mennyire jelenthetnek visszatartó erőt a jövőben? – Egyre inkább olyan fiatalok mennek el, akik itthon soha nem vállaltak munkát. A problémát lassan az jelenti, hogy a munkaerőpiacra beilleszkedő rétegek inkább kint keresnek állást. Mert a hazai munkaerőpiac nagyon gyenge minőségű munkát kínál, a magánszféra nem jelent hosszú távú stabilitást. Egyre többen félig feketén kapják a fizetést, a munkahelyek minősége romlik. Így egyre vonzóbbak a stabilitást, biztonságot nyújtó külföldi lehetőségek. A közszférában történő változások kevésbé mérvadóak, kevesen vannak, akik ide irányulnának, az emberek inkább kilépnek. De a közszféra megerősítése is számít, hiszen egy felmérésből tudom, hogy a tanítók elmennek külföldre dolgozni idénymunkásként. Ez jelentős probléma a tanügyi vagy az egészségügyi rendszer működtetésében. A közszférában történő változások is érintenek bizonyos réteget, de nem a tömeget. Azoknak, akik most lépnek be a munkaerőpiacra vagy van munkahelyük, de a helyzetük nem stabil, olyan intézkedések kellenének, mint a minimálbér növelése. Sokkal nagyobb stabilizáció és perspektivikus megerősítés szükséges, a jelenlegi intézkedések csak részben, nagyon kis mértékben támogatják az itthonmaradást. Ugyanakkor a szívóhatás is egyre inkább növekedni fog. A nyugati országokban lassan nyugdíjba mennek azok a generációk, melyek a II. világháború utáni bébibummot képviselték, így bizonyos szektorokban megnő a munkaerőigény. Akármennyire próbálták a migránsokkal pótolni, ez még nem perspektivikus, és kérdéses, hogy mennyire sikeres. Még mindig van egy munkaerőpiaci igény Nyugaton, és még mindig le vagyunk maradva nemcsak a bérezést, hanem a munkahelyek biztonsága és a perspektivikus alkalmazás jegyében történő tervezést illetően, így nagy valószínűséggel középtávon, 10–15 évig még fennmarad ez a jelenség.
– Lehet tudni, hogy a különböző régiókban hogyan alakul a kitelepülők aránya? – Vannak hozzávetőleges adatok. Vannak régiók, melyek viszonylagos stabilitásnak örvendenek. Bár onnan is jelentős az elvándorlás, a belső vándorlásból nyernek. Ilyen Bukarest és Kolozsvár, a Bánság, Dél-Erdélyben Nagyszeben és Brassó, illetve Konstanca. Kevésbé élik át az általános népességfogyást, eléggé stabil növekedést mutatnak. Vannak régiók, ahol mind a kivándorlás, mind az országon belüli elvándorlás nagyon nagy. Ilyen Moldova észak-keleti része, és a déli részből Teleorman, Ialomiţa. Erdélyben közepes szinten helyezkednek el a székely megyék. Veszteségek vannak, de nincsenek olyan rossz helyzetben, mint a felsoroltak. – Mennyire változnak ezek a tendenciák az erdélyi magyarság esetében? – Az erdélyi magyarság szempontjából van két érdekesség. Egyrészt az erdélyi, főleg a székelyföldi magyarság később kezdett el bekapcsolódni abba az elvándorlási hullámba, hogy hosszú és bizonytalan távú bevándorlónak számítson. 2002-ben még a Magyarország vagy Nyugat irányú alkalmi, időszakos munka jelentette a tipikus elvándorlást. Most már növekszik azok aránya, akik a romániai átlagnak megfelelően viselkednek. De még mindig picit le vagyunk maradva, mert sokkal később kezdődött a folyamat. Székelyföldön azonban intézményesült az időszakos munkavállalás, a visszatérő migránsok rendszere, akik évi 3–9 hónapot töltenek külföldön. Itt kisebb számban, de Dél-Erdélyben és Erdély más részein különböző román hálózatokhoz kapcsolódva a magyarok is ugyanolyan arányba vándorolnak ki, mint a többség. – Tekintve, hogy a folyamat később kezdődött, megtörténhet, hogy a jövőben tetőzni fog, és ugyanaz a tendencia fog érvényesülni, mint a többségnél? – Nem kizárható, hogy hosszú távon kiegyenlítődik. Mindenféle statisztikai spekulációk vannak arra, hogy ezt kövessük, ugyanis mivel az erdélyi magyarok többsége magyar állampolgár is, ekként szerepel különböző országok statisztikáiban, egyre nehezebb. Más módszerekkel, közvélemény-kutatásokkal, más típusú adatfelvétellel próbálkozunk. Készítettünk pár ilyen kutatást, a legutóbbi adatok fel sincsenek dolgozva. Ezek alapján mondtam az általános trendeket. Rákérdeztünk arra is, hogy a családból, a háztartásból vannak-e kint élők, de ez is egyre nehezebb. A háztartás már nem jó viszonyítási egység, ugyanis sokan vannak, akik nem tartoznak ilyen közösséghez. Például Németországban él és dolgozik, valamilyen itthoni lakcímen be van jelentve, de a házat már eladták, vagy bérbe adták.
– Az utóbbi időben főleg a székelyföldi önkormányzatok tettek kísérletet arra, hogy hazacsalogassák a külföldön dolgozókat, vagy legalább az itthoniakat rávegyék, hogy ne menjenek el. Mennyire sikeresek ezek a kezdeményezések? – Két ilyen kísérletet ismerek, mivel megkerestek, és adatokat, tanácsot kértek. Itt a célközönség egyértelmű volt: informatikai klasztereket felépíteni, és megpróbálni visszavonzani azokat, akiknek van hálózatteremtő kapacitásuk, vagy a tapasztalt munkaerőt megszólítani, visszavonzani. Ezeknek van realitása, kérdéses, hogy tömegek esetében mennyire lehetséges. Hiszen itt többről is szó van, például az első lakhelyteremtés. Nagyon jól tudjuk, hogy Romániában az ilyen típusú közpolitikák nem elég jók, és az önkormányzatoknak nincs elegendő forrása. Vannak kezdeményezések, amelyek rövid- vagy középtávon egy réteget vissza tudnak vonzani, de ez nem fog tömegeket jelenteni. – Európai szinten van követendő példa? – Vannak példák, Lengyelországban már jelentős, tömeges visszatérés jellemző, holott Románia után a legtöbb kivándorlót kibocsátó ország volt. Nálunk is elképzelhető ez, csak kérdés, hogy az elvándorlásra vonatkozóan lehet-e közpolitikákat csinálni, vagy ez teljesen a munkaerőpiaci kereslettől függ. Olyan európai országot, ahol az állami, önkormányzati közpolitikák hatására történt volna tömeges visszavándorlás, nem ismerek, olyat, ahol a munkaerőpiaci változások hatására történt viszont igen.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Winkler szerint mérföldkő a szórvány számára a zilahi kongresszus
Az RMDSZ zilahi kongresszusa mérföldkő a szórvány számára, ugyanis alapszabályzatban rögzítenének egy olyan alapelvet, amely az erdélyi magyar közösség belső szolidaritását erősíti, emelte ki politikai tájékoztatójában Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki pénteken a Vajdahunyadi RMDSZ tisztújító gyűlésén vett részt. "Szórványpolitikus először 2012-ben kapott bejutó helyet a székelyföldi parlamenti képviselőjelöltek listáján, majd 2016-ban a Szeben megyei képviselőjelölt indulhatott bejutó helyen Székelyföldön úgy, hogy a teljes szórványközösség ügyét felkarolja és képviseli a bukaresti törvényhozásban. Bízok abban, hogy a zilahi kongresszuson a résztvevő küldöttek támogatni fogják szavazataikkal azt a javaslatot, melyet az SZKT legutóbbi ülésén elfogadott: az RMDSZ parlamenti listáin rotációs alapon mindig biztos bejutó helyen szerepel egy olyan jelölt, aki szórványmegyéből származik és emiatt soha nem juthatna be megyei listán a parlamentbe" – magyarázta Winkler Gyula. Véleménye szerint ennek az alapelvnek az alapszabályzatba emelése az erdélyi magyarság demográfiai valóságát tükrözi. "Alapvetően három élethelyzet jellemző az erdélyi magyarságra: vannak, akik tömbben élnek Székelyföldön és a Partium egy részén, vannak, akik interetnikus környezetben és vannak, akik szórványvidéken, ahol alig pár százalékos a demográfiai arányunk és emiatt nemcsak a parlamenti képviselet elérhetetlen, de még az önkormányzati jelenlétet is nagy nehézségek árán tudjuk megtartani. A siker receptje a szolidaritás, a közösség összetartása. Mérföldkőnek tartom, hogy ez az elv bekerül az RMDSZ alapszabályzatába" – mondta az EP-képviselő. Mint fogalmazott, az RMDSZ iránymutató kongresszust tart Zilahon, a tét az alapszabályzat és a program módosítása mellett a következő két év prioritásainak meghatározása. "Ki kell jelölni azt az utat, amelyen haladni szeretnénk, figyelembe véve közösségünk célkitűzéseit, az országos és kárpát-medencei helyzetet. Tudatosítanunk kell, hogy egyre több az előttünk álló kihívás, erősödik a közösségünkre nehezedő nyomás, mindez összefügg azzal is, hogy Románia a százéves évfordulóra készül, és a nemzetállami reflexek minduntalan felszínre törnek. Ez pedig különösen a szórványban jelent nagy kihívást" – hangsúlyozta Winkler Gyula, kiemelve, hogy nemcsak a hazai, de az európai törekvések irányvonalát is megvitatja a kongresszus. "Legfontosabb tervünk az RMDSZ által öt évvel ezelőtt elindított kisebbségi polgári kezdeményezéshez kötődő aláírásgyűjtés megszervezése. Legkevesebb hét országban egy millió aláírást kell összegyűjtenünk, az RMDSZ célkitűzése, hogy Erdélyben legalább kétszázezren támogassák aláírásukkal a Minority Safe Pack-et. Ebből a kampányból a szórvány is kiveszi részét, sőt olyan feladat is van, amelyben épp nekünk kell az élen járni: a többségi nemzet megszólítása. Meg kell keresnünk azokat, akik a román közösségből egyetértenek az egyenjogúsággal, jogérvényesítési erőfeszítéseinkkel és fel kell kérnünk őket, hogy aláírásukkal járuljanak hozzá a kisebbségi polgári kezdeményezés sikeréhez" – vázolta Winkler Gyula. A vajdahunyadi RMDSZ tisztújító gyűlésén Kofity Zoltán elnök tartott tevékenységi beszámolót. A választáson két jelölt méretkezett meg, Kofity Zoltán és Ferenczi István vállalkozó, volt helyi tanácsos. A titkos szavazás eredményeként a következő két évben Ferenczi István látja el a Vajdahunyadi RMDSZ elnöki tisztségét. A tisztújító gyűlésen megszavazták a 15 tagú választmányt is. (közlemény) Transindex.ro

Ahol mindenki találhatott kedvére való könyvet
Csíkszeredának és környékének szüksége van egy ilyen rendezvényre – fogalmazódott meg a II. Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásáron a látogatók, kiadók és szervezők részéről. A vásárt csütörtöktől vasárnapig lehetett látogatni a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában.
Harminchat romániai és magyarországi kiadó és könyvterjesztő kínálta a könyveit az Expo-Har, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, Hargita megye tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ által második alkalommal megszervezett vásáron. Míg a tavaly a Szakszervezetek Művelődési Házában tartották, ebben az évben az Erőss Zsolt Arénába költöztették a rendezvényt. „A mai világban, amikor mindenki temeti a nyomtatott könyvet, és arról beszélnek, hogy az emberek nem olvasnak, határozottan állítom, hogy ez nem igaz. És ezt a régiót is fel kéne zárkóztatni ezen a téren, hiszen megvan az igény a vásárra. A gazdasági oldal sem mellőzendő, jó az időpont, következnek a kicsengetések, ajándékot lehet vásárolni, ugyanis egy ilyen vásáron fontos, hogy jelentős árengedmények vannak. Sikerült elérni, hogy nagyobb, világosabb helyen szervezzék meg, nagyszerű, ahogy a polgármester kezelte ezt a helyzetet. Ugyanakkor ilyen máshol nincs, hogy a kiadók ingyen kapják a vásár idejére a standokat. Fontos lépés, hogy iskolás csoportok jöttek el, a jövőben még jobban be kéne vonni az iskolákat – nyújtott egyfajta összefoglalót Hajdú Áron, a vásár egyik kezdeményezője, a Bookart Kiadó vezetője.
Gyerekek a fókuszban
A csíkszeredai Gutenberg Kiadó és Könyvesbolt több programot is szervezett a vásár idején, foglalkozásaikkal elsősorban a gyerekeket, fiatalokat szólították meg. Mesedélutánon, rendhagyó irodalomórákon, zenés könyvbemutatón, kézműves foglalkozáson lehetett részt venni. „Ebben a térben nagyon jól meg tudtuk szervezni a programjainkat. Igyekeztünk érdekes témákat felvetni a foglalkozásokon, fontos volt, hogy ne csak könyvekkel, hanem másfajta hozzáadott értékkel is jelentkezzünk. A Gutenberg Kiadó és a Pallas Akadémia Könyvkiadón kívül a Libri Kiadói Csoportot és a Pagony Kiadót is képviseltük. Örömmel vállaltuk el ezt a felkérést, hisz ezáltal tudtuk színesíteni a kínálatot a vásáron. Az az érdeklődő szám, amelyik a tavaly is eljött, az idén is megjelent” – fogalmazott Tőzsér László, a Gutenberg és a Pallas-Akadémia kiadók vezetője. A Gutenberg Könyvesbolt és a Libri Kiadói Csoport könyvbemutatót is szervezett: Szabó Róbert Csaba a Jelenkor kiadónál megjelent Alakváltók kötetét ismerhették meg az érdeklődők.
Elbeszélői síkok találkozása
A Gutenberg Könyvesbolt és a Libri Kiadói Csoport könyvbemutatót szervezett: Szabó Róbert Csaba a Jelenkor kiadónál megjelent Alakváltók című kötetét ismerhették meg az érdeklődők, a szerzővel Vida Gábor író, szerkesztő beszélgetett. „Olyan regényről van szó, amelyben nagyon sok elbeszélői, gondolati sík találkozik és épül össze. Brilliáns technikával kapcsol össze történeteket és helyzeteket, szereplőket, habitusokat, amire az ember, ha gonosz akar lenni, azt mondja, ezek nem tartoznak össze, és ez nem így volt. Ugyanakkor Szabó Csaba megoldja, hogy az olvasó a gondolatszövés és a történetszövés mentén elfogadja a történéseket. A regény intenzív jelenetei egy Csíkszereda nevű helyen zajlanak, ami, tudjuk, hogy a fikció tere” – magyarázta Vida Gábor. Szabó Róbert Csaba rámutatott, a regényírás kulcsa talán az, hogy a szerzőnek van egy rálátása az egészre, anélkül, hogy el tudná mondani az elejétől a végéig.
A jó versről
A Pallas-Akadémia Könykiadó Ferencz Imre Játékidő című kötetének szervezett bemutatót. „A rendszerváltás valamilyen fordulatot hozott az életkedvemben, akkor már úgy írtam a publicisztikáimat, hogy maradandóbbak legyenek (...). Ha a fű alatt is, de ahogy telnek az évek, az emberben is az idő dolgozik és megérik benne, és ő is megér. Valami történik. Talán úgy van ez, hogy az emberben levő élményanyag előbb-utóbb elévül. De hatvan, hetvenévesen jöttek elő a gyermekkorból emlékek, megértek ezek a témák és ugyanakkor aktuálissá váltak olyan értelemben, hogy a jelenkornak a problematikája összecseng a múlttal.” Arra a kérdésre, hogy milyen a jó vers, Ferencz Imre rámutatott, a jó vers megkerülhetetlen, átléphetetlen, mellőzhetetlen, sokáig rostálja az idő, de fennmarad. Az Ábel Kiadó Gergely Edó könyvét mutatta be, a Mentor Kiadó pedig Tamás Kincső A Csinált-patak állatkertje című kötetét.
Jelentős kedvezmények
Azok a kiadók, akik nem tudtak szerzőt hozni magukkal, jelentős árkedvezményekkel kínálták a könyveket, könyvajándékokat, könyvjelzőket adtak, egy szegedi tankönyvkiadó pedig interaktív táblát hozott a gyerekek nagy örömére. „Ahhoz képest, hogy ez a második alkalom, nekünk pozitív volt a pénteki és a szombati nap is. Érdeklődő és vásároló is volt. Gyerek- és ifjúsági könyveket adunk ki, hozzánk célzottan jönnek a vásárlók. Azt már a többi erdélyi helyszínen is megtapasztaltuk – és ami kicsit különböző a magyarországi piactól –, hogy itt főleg a tartalmas könyveket keresik.
Kisebb a kereslet az úgymond rövidebb, képes könyvekre, és inkább a tartalom érdekli a vevőket. Sok gyerekérdeklődő is volt, azt lehet látni, hogy olvasnak a gyerekek, és sokat olvasnak. Érdeklődők és nyitottak az újra – hangsúlyozta lapunknak Nyulas Ágnes, a magyarországi Cerkabella kiadó vezetője. A kiadók elmondása szerint nagy volt az érdeklődés a szépirodalmi kötetek, de ugyanúgy a tudományos kötetek iránt is, ugyanakkor a gyerekkönyvek is szép számmal fogytak. Volt, amelyik standnál 20-50 százalékos árkedvezménnyel lehetett könyvet vásárolni. Már másodszor térek vissza a vásárra. Jó alkalom arra, hogy bevásároljak könyvekből, nem csak a család számára, hanem ajándékba is. Főleg gyerekkönyveket vettem – osztotta meg velünk az egyik környező településről érkezett vásárló.
Péter Beáta / Székelyhon.ro

Átadták az idei Mózes-díjakat
Szombat délelőtt a Polgármesteri Hivatal dísztermében adták át az idei dr. Mózes Károly-díjakat, mely elismerést Cseke Attila szenátor, volt egészségügyi miniszter alapított 2011-ben.
A rendezvény szervezői az Egészségügyért Alapítvány, a Nagyváradi Önkormányzat és a Bihar Megyei Tanács voltak, partnerségben a Partium Alapítvánnyal, valamint az Ápolók, Bábák és Szülésznők romániai kamarájának Bihar megyei fiókjával. Cseke Attila RMDSZ-es szenátor 2011-ben, egészségügyi minisztersége idején alapította a dr. Mózes Károlyról elnevezett díjat, így tisztelegve azon, a romániai egészségügy közelmúltbeli történetében meghatározó szerepet játszó, egyébként magyar zsidó származású személyiség előtt, akinek köszönhető többek közt a váradi egészségügyi szakiskola létrejötte, valamint az ápolók Bibliájának tartott A beteggondozás módszerei című, több száz oldalas könyv.
A megjelenteket az ápolónői végzettséggel rendelkező Camelia Păşcui üdvözölte, majd dr. Földes Béla, a Partium Alapítvány elnöke beszélt arról, hogy amikor dr. Mózes Károly iskolát alapított Nagyváradon, egy érdekes időszak volt, gyakorlatilag akkor döbbentek rá annak szükségességére, hogy a betegápolást hivatásként, külön szakmaként kell kezelni. Ugyanakkor ebben a periódusban nem csupán Európa ezen térfelén, hanem mindenütt kezdett úgymond szekularizálódni az ágyban fekvő betegek ellátása. Ahogy teltek az évtizedek, és változott a világ, nem csupán egyes vonatkozó kifejezések tűntek el a mindennapi nyelvhasználatból, hanem az ápolók is egyre magasabb szinten képezték magukat, manapság már az sem ritka, hogy egy orvosi asszisztens eljut a doktorátusig. Elmondható tehát, hogy akik egészségügyi intézményekben beteggondozással foglalkoznak, a felső kategóriába tartozó értelmiségiek- vélekedett a nyugalmazott főorvos.
Dacian Palladi városmenedzser afelől biztosította a jelenlevőket, hogy tudatában a jelenben megmutatkozó felelősséggel és a jövőben jelentkező kihívásokkal, a Polgármesteri Hivatal számára fontos, hogy a megfelelő színvonalon valósuljanak meg az egészségügyi szolgáltatások Váradon.
Négy díjazott
A díjat alapító Cseke Attila, a dr. Mózes Károly által jegyzett A beteggondozás módszerei címére utalva, azon meggyőződésének adott hangot: ez azt üzeni számunkra, hogy mindannyiunk hagyhatunk valamilyen nyomot magunk után, és a rendelkezésünkre álló technikákat arra kell használjuk, hogy a tehetségünkre és élettapasztalatainkra hagyatkozva segítsünk másoknak, a jóra törekedjünk.
Dr. Florian Bodog egészségügyi miniszter megtisztelőnek nevezte, hogy meghívták az ünnepségre. Elismeréssel szólt a Mózes-iskola presztízséről, és amellett érvelt, hogy a betegek nem csupán gyógyultan, hanem elégedetten is kell távozzanak a kórházakból. A Kanadában élő Hertz Mózes Anna hangsúlyozta: édesapja nem csupán a számára személyes példakép, hanem a család őt követő többi generációja részére is, amit az bizonyít, hogy számos családtag gyakorolja az orvosi hivatást.
A továbbiakban köszöntötte még a megjelenteket dr. Aurel Mohan, az Egészségügyért Alapítvány vezetője is, valamint az Ápolók, Bábák és Szülésznők romániai kamarájának Bihar megyei fiókja részéről Lidia Bodrenciu. A zenei pillanatokról Szűcs Stefánia és Alex Sferle, a Művészeti Líceum diákjai gondoskodtak.
Díjat kapott három Bihar megyei asszisztensnő: Maria Ciurdar, Elena Tabără és a margittai Móricz Ildikó, valamint mint minden esztendőben, egy más megyebeli ápoló is részesült az elismerésben, ezúttal a szilágysomlói Sámi Erzsébetre esett a választás.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

A nyelvi jogokról tájékozódott Háromszéken az Európa Tanács raportőre
Letakart községháza felirat, kizárólag román nyelvű pályázati űrlap, csak románul kommunikáló szolgáltatók, ilyen és hasonló konkrét példákkal mutatták be Háromszéken a kisebbségi nyelvhasználat hiányosságait Magyar Annának az Európa Tanács raportőrének.
Magyar Anna az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa által készített Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt előírások megvalósításáról készít jelentést, a charta kiadásának 25 éves évfordulóján, és hétfőn Kovászna Megye Tanácsának meghívására érkezett Sepsiszentgyörgyre. Sajtótájékoztatón számolt be tapasztalatairól, elmondta, már reggel meglepetés erejével hatott rá, hogy Gidófalván jogerős bírósági döntés értelmében kénytelenek voltak letakarni a községháza feliratot.
Délelőtt civil szervezetek képviselőivel találkozott, akik elé tárták, hogy a megyei önkormányzat a prefektus fenyegetőzése miatt a korábbi évektől eltérően idén kénytelen volt csak román nyelven kiadni a pályázati űrlapját. Átadtak egy memorandumot, melyet 147 háromszéki civil szervezet képviselője írt alá, felhívják a figyelmet, hogy a prefektus nem biztosítja a Románia által is ratifikált, a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájában megfogalmazott elvárásokat, amikor azt követeli, hogy kizárólag román nyelvű pályázati űrlapot adjanak ki. Kérik az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusát, hogy küldjön jelentéstevőket a helyet kivizsgálására. A jelentéstevő megállapította, hogy Romániában nincs olyan veszélyben a magyar nyelv, mint például a számi Skandináviában, ám a magyar feliratok megjelenése reális probléma, hiszen például az egészségügyi szolgáltató sem várhatja el egy ötéves magyar nemzetiségű gyerektől, hogy beszéljen románul, ugyanakkor a különböző szolgáltatók sem szavatolják az anyanyelvi jogokat, riasztó egy hét- nyolc oldalas fenyegető- felszólító levél, különösen ha a címzett nem is érti pontosan, mit tartalmaz. Hozzátette, a jogértelmezés körüli bizonytalanság, az eltérő értelmezések nehézségeket okoznak. Európa-szerte gondot okoz, hogy a kétnyelvűség pénzügyi hátterét nem egységes módon biztosítják, erre egyértelmű normákat kellene elfogadni. A kiegyensúlyozottság jegyében a raportőr Sebastian Cucu prefektussal is találkozott, aki szerinte kiválóan védte a kormányzati álláspontot, minden konkrét eset mögé odatette a jogi érvelést.
Kiváló diplomata, mondta a prefektusról Magyar Anna. Egy román újságíró felvetette a sajtótájékoztatón, hogy miért nem hívták meg a román civil szervezeteket, és hogy ötévesen egy magyar gyerek már nem kellene-e ismerje az állam nyelvét. Tamás Sándor a háromszéki önkormányzat elnöke rámutatott, a Charta a kisebbségi nyelvekkel foglalkozik, ezért nem hívták meg a román civileket. Magyar Anna hangsúlyozta, az egymásnak ellentmondó szempontok között az egészségügyi ellátáshoz való jog élvez elsőbbséget.
A nyelvi jogokkal kapcsolatos problémákat az oldja meg, a magyar regionális hivatalos nyelv lesz Romániában, nem a román nyelv ellenében, hanem mellette – szögezte le Tamás Sándor. A jelentés októberben kerül az Európa Tanács plenáris ülése elé, majd ajánlásokat fogalmaznak meg, melyeket általában alkalmaznak a tagországok, bár szankció nincs hozzárendelve – mondta a raportőr.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro

Több mint ötven dolgozatot mutattak be a konferencián
Közel negyven éve hozták létre az első iskolai tanácsadó központokat Marosvásárhelyen. 1978 óta sokat fejlődött az iskolai tanácsadás, ma minden oktatási intézményben van szakember. A Maros Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrás Központ országos szintű konferenciát szervezett.
Nemzetközi résztvevője is volt a nagyszabású hétvégi rendezvénynek, s a szervezők nem is találhattak volna megfelelőbb helyszínt a Kultúrpalotánál. A szombat reggeli megnyitón pszichológusokkal, iskolai tanácsadókkal, pedagógusokkal, logopédusokkal telt meg a Tükörterem. Porkoláb Annamária, a Maros Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrás Központ igazgatója nyitotta meg a konferenciát, amelynek legfőbb célja a szakemberek közötti tapasztalatcsere, az oktatási és kulturális értékek támogatása volt. 1978-ban alapították meg az első iskolapszichológusi kabineteket Marosvásárhelyen, akkor három szakember próbálta lefedni az egész megyét. Ma már iskolai tanácsadóknak nevezik őket, és minden oktatási intézményben van szakember. Az oktatásban tevékenykedő pszichológusokat, logopédusokat és mediátorokat tömörítő intézményeket 2012-ben nevezték el Nevelési Tanácsadó- és Erőforrás Központoknak, akkor már 59 pszichológus, hét logopédus és két mediátor dolgozott a Maros megyei intézményben. Adriana Cerghedi, a Maros megyei központ aligazgatója az iskolai tanácsadás történetének ismertetését követően a pszichológusokra jellemző képi társítás módszerével jellemezte a Nevelési Tanácsadó- és Erőforrás Központot, amely szerinte olyan, mint egy fa, amelynek van gyökere, törzse, tehát él, és segít lélegezni. A rendezvényen jelen volt Vasile Mureșan festő, muzeográfus, aki úgy fogalmazott, a pedagógusok legfontosabb szerepe, hogy a diákok megismerhessék saját kulturális identitásukat. Bár a konferencia kétnyelvű volt, a megnyitó román nyelven zajlott, ezt követően a magyar tagozaton résztvevő szakemberek a Kórusteremben, a román kollégák pedig a Tükörteremben mutatták be dolgozataikat. Összesen több mint ötven dolgozatbemutatón vehetett részt a közönség.
Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

Gyűlöletkeltők fóruma
Normális körülmények között kár is lenne vesztegetni rájuk a szót. Pár tucatnál aligha több megélhetési román, volt vagy inkább ma is aktív szekusok, hivatásos gyűlöletkeltők, akiket olyan jól ismerünk, hogy előre tudjuk, mi lesz a reakciójuk, ha a magyarokkal szemben amúgy is ellenséges romániai közhangulatban és a meglehetősen kedvezőtlen politikai körülmények dacára is sikerül bár egy lépést tenni a normalitás irányába – a kórházi anyanyelvhasználatot biztosító törvényt ugyanis leginkább ennek tekinthetjük.
Nem valamiféle kegyről van tehát szó, amelyet úri nagylelkűségében biztosít a többségi nemzet a magyar anyanyelvűek számára, hanem egy olyan természetesnek számító helyzetről, amely során az ellátásra szoruló beteg anyanyelvén panaszolhatja el bajait az őt kezelő orvosnak. Hogy aztán a lehető legpontosabb diagnózist felállítva a létező legjobb kezelésben részesítsék – esetenként akár életét is megmentsék.
Éppen ezért, bármennyire jól ismerjük is a Kovászna, Maros és Hargita Megyei Románok Civil Fórumát, bármily jól tudjuk: számukra a túlélés egyetlen esélyét jelenti a nacionalizmus, ezen jogszabály ellen agitálni túlmutat a már megszokott nemzetféltő retorikán, alig leplezett magyarellenességükön: velejéig romlott figurákra valló, aljas, embertelen fogás, mert a legalapvetőbb emberi jog, az élethez való jog korlátozásáról van szó. Vagy talán az sem jelent számukra lelkiismereti kérdést, hogy adott helyzetben a beteg életébe kerülhet, ha nyelvi korlátozások miatt nem tudja pontosan elmagyarázni tüneteit? Az önmagát civil szervezetnek nevező soviniszták gyülekezete olyan határt lépett át az említett törvény elleni tiltakozásával, amelyet nem lehet szó nélkül hagyni. Minden lehetséges hazai, de főként nemzetközi fórumon el kell mondanunk: íme, az oly sokat dicsért romániai demokráciában, ahol a kisebbségi kérdést példaértékűen megoldották, a magyarellenesség olyan csúcsokat döntöget, hogy attól sem riadnak vissza, ha emberi életeket veszélyeztet. De nem csak – vagy nem is elsősorban – a mi felelősségünk ez. A fórum legutóbbi, gusztustalan és felháborító megnyilvánulása ellen fel kellene lépnie végre minden felelős román politikai vagy „igazi” civil szervezetnek, az ortodox egyház vezetőinek, a választott önkormányzati képviselőknek is – hacsak nem akarnak maguk is részeseivé válni annak a gyalázatnak, amelyet ez a pár tucat hivatásos gyűlöletkeltő elkövet.
Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jókedv Kuvaszóban (Bardoc községi napok)
Szombaton és vasárnap Erdőfüle határában, Kuvaszóban került sor Erdővidék idei első tömegrendezvényére. A hangsúly a koncerteken volt, de örvendeni és tapsolni lehetett a székely ruhában fellépő tehetséges gyermekek előadásának is.
Szombat délben a Csala kürtje fúvószenekar játéka nyitotta meg az eseményt, majd az olaszteleki Hajnalcsillag, az erdőfülei Dobó, valamint a bardoci Kormás néptánccsoport, valamint a középajtai mazsorettcsoport lépett fel. Az esti órákban előbb a székelyudvarhelyi Syntia zenélt, majd az egyik legsikeresebb erdélyi zenekar, a Bagossy Brothers Company koncertje következett, este pedig a szlovák és svéd tagokból álló ABBA Tribute Band zenéjére lehetett bulizni. Akik még bírták szusszal, a szabadtéri diszkóban Feca zenéjére rophatták. Vasárnap délelőtt minifoci-bajnokságot és motorversenyt rendeztek, a gyermekeket játszóház és kézműves-foglalkozások várták. Délután a baróti művelődési ház Syncron tánccsoportja és Kolumbán Sanyika bardoci gitáros lépett fel. Estére a székelyudvarhelyi Abodi-Nagy Blanka, a Black Velvet és a V-TECH koncertjét ütemezték be, majd tűzijáték zárta a községi napokat. Balázsi Dénes polgármester úgy nyilatkozott, az idei községi napok minden bizonnyal sokaknak emlékezetesek maradnak: jó időben, jó hangulatban, a tervezett program minden pontjának örvendve telt az esemény. „Szombaton és vasárnap is telt ház volt; biztosan mondhatom, Erdővidék mindegyik csücskéből volt itt valaki. A visszajelzések szerint a felnőttek örvendtek a zenének és az árusok kínálatának, a gyermekeket pedig lekötötte a kézműves-foglalkozás. Jó volt itt lenni” – mondotta a bardoci elöljáró
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hat Hargita megyei alkotó állított ki (Kézdivásárhelyi Gyűjtemények Háza)
Szombaton a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában a magánintézmény 52. kiállításaként nyílt meg Impressziók címmel hat Hargita megyei – öt csíkszeredai és egy székelyudvarhelyi – képzőművész válogatott munkáiból álló tárlat.
Az alkotók közül ötnek – Csata Jenő festő-grafikusnak, Miklós István (Indián) festőnek és tetoválóművésznek, Nagy István Gábor festőnek és díszműkovácsnak, Moldován Zsolt festőnek és a Székelyudvarhelyen élő Kovács Dénes üvegfúvónak – már volt a Gyűjtemények Házában egyéni vagy csoportos kiállítása, valamennyien alapítói, illetve tagjai voltak a gyimesfelsőloki Lépések Színekben és Formákban Művészetért Alapítványnak, amely Tímár Károly elnök korai halála miatt két évvel ezelőtt megszűnt, de egykori tagjai összetartanak, továbbra is közösen állítanak ki. Vitos Hajnal keramikus első alkalommal állított ki kisplasztikákat. Az alkotókat Beke Ernő, a Gyűjtemények Háza tulajdonosa mutatta be, ismertette dióhéjban művészi pályafutásukat, majd mindegyik alkotó mondott magáról pár mondatot. A megnyitón közreműködött Gáspár Anikó versmondó, aki Vörösmarty Mihály A merengőhöz című versét szavalta el. A kiállítás augusztus 20-ig naponta 8–18 óráig látogatható ingyenesen.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csapatépítés egy hivatalban (Barót)
Dombi Réka Hilda, a baróti polgármesteri hivatal jegyzője 2014–2016 között a Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiénés szakirányú továbbképzésén vett részt. A sepsiillyefalvi Keresztyén Ifjúsági és Konferencia Központban tartott képzés lezárásaként készített szakdolgozat az önkormányzat önként jelentkező dolgozóival végzett munka eredményeit foglalja össze. Kiderült, a hétköznapok munkájába belefáradt alkalmazottak igényelték a találkozókat, és lépésről lépésre nyíltak meg és váltak mind együttműködőbbé, majd maguk ismerték fel a hetente együtt töltött idő hasznosságát. Pedig az egész úgy indult: elmegyek, hogy segítsek Rékának...
– Miért a polgármesteri hivatal munkatársaival végezte ezt a munkát? – kérdeztük Dombi Réka Hildától – A tervezésnél figyelembe vettem a mentálhigiénés projektmunka kritériumait: a lelki egészség megőrzésére vagy fejlesztésére irányuljon, legyen a mindennapi szakmai tevékenységem része, legyen kellően elmélyült, újszerű és kihívást jelentő, ugyanakkor teljesíthető. A tanuláson, tapasztalatszerzésen legyen a hangsúly, és együttműködésben valósuljon meg, a résztvevők valós helyzetére, illetve szükségletére épüljön. Akárhogy tervezgettem, mindig a munkahelyemhez tértem vissza, éreztem, hogy ezen a téren van megoldandó feladatom. Szerettem volna valamit nekik is átadni az Illyefalván tapasztaltakból. – Miként sikerült meggyőzni őket, hogy részt vegyenek a munkában? – Igaz, a munkahelyi hierarchiában néhányuk felett álltam, de azért olyan a viszonyunk, hogy nem utasítanak el valamit csak azért, mert én kérem, kezdeményezem. Sőt, a visszajelzések azt mutatják, néhányan nem is azért tartották fontosnak a részvételt, mert maguk számára reméltek bármiféle hozadékot, hanem nekem akartak segíteni a dolgozatomnál. – Milyen szempontokat vett figyelembe a csoporttevékenység programjának összeállításában? – Kérdőívet készítettem, amit harminc irodai munkatársnak, vezetőnek és beosztottnak adtam oda, közülük tizenöten válaszoltak is rá. Jelezték, a hivatalon belüli emberi kapcsolatokat és az együttműködést lehetne fejleszteni, széthúzást és klikkesedést éreznek, zavarja őket az őszinteség és a szakmaiság hiánya, némileg frusztráltak amiatt, hogy a javadalmazásuk alapján nem érzik, hogy az állam megbecsülné a teljesítményüket. Ezeket figyelembe véve kértem fel Roth Levente bodoki református lelkészt és volt tanáromat, Sánta Edit pszichológust, mindketten mentálhigiénés szakemberek, hogy együtt állítsuk össze a foglalkozások rendjét. Fontosnak tartottuk, hogy hozzájáruljunk a feszültségek feldolgozásához, a résztvevők gyakorolhassák a hatékony kommunikációt, személyközi kapcsolataik erősödjenek, empátiás készségük fejlődjön, megtapasztalhassák a közös munka hatékonyságát, s nem utolsósorban: konfliktusmegoldási mintákat kapjanak.
– Mennyire sikerült minden úgy, ahogy előzetesen remélték? – Az első, február közepén tartott találkozásunk alkalmával főleg a sérelmek kibeszélése történt, már attól tartottam, az a hír jut ki a csoportból, hogy itt a panaszokat beszéljük meg. Néhányan már az első pillanatban arról beszéltek, mennyire zavarja őket, hogy széthúzás van, hogy jobb, méltányosabb fizetést tartanának elfogadhatónak. Akadt, aki a volt és jelenlegi vezetőséget okolta, és fájlalta, hogy nem tartják fontosnak az együttműködést, volt, akinek szavaiból keserűség áradt, miközben arról beszélt, szereti a munkáját, s csak azért bírja ki, mert fontos számára az ember és a közösség, amelyet szolgál. De olyan is akadt, főleg a frissebb munkatársak köréből, aki szereti a munkáját és a munkaközösséget, amelyben dolgozik. Innen indultunk el.
– És meddig sikerült eljutni? – Az egymásra figyelést segítő, egyirányú és kétirányú kommunikációs- és interaktív gyakorlatokkal, egyénileg és közösen levont hivatali munkára és magánéletünkre vonatkozó tanulságokkal sikerült elérnünk, hogy ráérezzenek a csoportos feladatmegoldás ízére, annak hasznára, és lassan problémamegoldó csapattá alakuljanak. Rádöbbentek, a csapatmunkában mennyire fontos a kommunikáció, a tervezés, a vélemények kinyilvánítása és meghallgatása, az egymásra figyelés, a dolgok külső szemmel történő vizsgálata, a nézőpontok figyelembe vétele, képességeink ismerete és a keretek betartása. Kemény munka volt, néha a játékok érzelmi hatást fejtettek ki, többször alakult ki vita és vádaskodás is. Arra is volt példa, hogy valaki azért sírta el magát, mert úgy érzékelte, társai azt jelzik feléje, túlságosan át akarta venni a vezetést, de akadt, akit a kudarc megélése gerjesztett sírásra. Nagy megelégedésünkre szolgált, hogy a negyedik-ötödik találkozáskor már azt javasolták, ne tartsunk szünetet, mert akkor kiesnek a varázsból. – Ennek a találkozósorozatnak lesz folytatása is?
– Meggyőződésem, hogy lesz folytatás. Erre kértek a munkában részt vevők, Roth Levente és Sánta Edit is bátorított, ne hagyjuk abba, hiszen az egy hivatalban dolgozók számára szinte létkérdésnek számítanak az ilyen lehetőségek. A csoportvezetők többször is hangsúlyozták, mennyire jó, mennyire fontos, hogy a szakmai kiégésnek sokszorosan kitett polgármesteri hivatali alkalmazottak igent mondtak a felkínált lehetőségre. Köszönet illeti volt tanáraimat, a konzulensemet, Papp Ágotát, akinek az irányításával végeztem munkámat, Lázár-Kiss Barna András polgármestert is, aki támogatott a projekt munkaidőben történő megvalósításában. Ez azért volt fontos, mert így mindenki érezte, nem csak ők, de a város vezetője is szeretné, ha kedvező irányú változás menne végbe a hivatal életében. Mivel a résztvevőket jóérzés töltötte el az elvégzett munka okán, biztos vagyok abban, néhány éven belül újra sort kerítünk hasonló csapatépítőre. Amúgy hírünk átlépte Erdővidék határát: egy megyei intézmény vezetője már érdeklődött is, tudnánk-e vállalni hasonló munkát. Mi azon leszünk, hogy az is megvalósuljon. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Virágba borult a Sapientia EMTE
Megalakult az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete
A változó időjárás ellenére a hét végén nagyon sokan kilátogattak Marosvásárhelyről a Sapientia egyetem campusába, ahol az épület előtti udvaron az idén először rendezték meg a Dísznövény 2017 – nemzetközi kertészeti kiállítást és vásárt. Ugyanakkor ebben az időszakban zajlott a IV. Erdélyi Kertész- és Tájépítész-konferencia is, és megalakult az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete.
Változatos programkínálat nem csak a szakembereknek
A szervezők először is arra törekedtek, hogy a rendezvény ne csak „szárazon” a szakembereknek szóljon, ezért olyan kiegészítő programok is voltak, ahol bárki közérthető információkhoz jutott. Ugyanakkor gondoltak a gyerekes családokra is. Egy sátorban animátorok segítségével ügyességi játékok voltak, és a kisebbek megtanulhatták azt is, hogyan kell helyesen egy virágot, növényt elültetni. A színpadon az ismeretterjesztő előadások szüneteiben kulturális műsor volt. A dísznövényeken, virágokon és cserjéken kívül különböző kézműves- és egyéb helyi termék közül is válogathattak az érdeklődők. A vásárlásban elfáradtakat pedig büfé várta, ahol falatozni is lehetett. S hogy mindez vonzóbb legyen, kérdőíves nyereményjátékon is szerencsét próbálhattak a résztvevők. S bár az eső egy kicsit feláztatta a helyszínt, jó ötletnek bizonyult, hogy a kiállítók sátrait nem sokkal a megnyitó előtt kiépített, lekövezett, hangulatos utcalámpákkal ellátott sétány mellé állítsák fel, amelyek körébe igen jól beilleszkedett az egyetem korábban elkészített dísztava. Húsz dísznövénytermesztő és forgalmazó hozta el termékeit, ezenkívül hat más (kézműves, helyi kisiparos) kiállító is jelen volt a háromnapos rendezvényen.
A szakma és a tudományos kutatás összekapcsolása
Az esemény megnyitója május 5-én, pénteken délelőtt az egyetem kertjében felállított színpadon volt. Házigazdaként először dr. Dávid László rektor szólalt fel. Többek között elmondta: az egyetem elkötelezte magát a közösség szolgálatára. A diákok és tanárok több tudományos jellegű rendezvényen, versenyen vettek részt, ahonnan jelentős eredményekkel tértek vissza. De felmerült a kérdés, hogy a közszolgálatiság csak ennyiben merül ki? A dísznövény-kiállítás adta meg a választ, – amely úttörő rendezvény –, és amelyen a tudományos munkát összeköthetik a gyakorlattal, és ezáltal is nyit az egyetem a helyi közösség felé.
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke örömét fejezte ki amiatt, hogy az önkormányzat részese, támogatója lehet ennek a rangos szakmai rendezvénynek, hiszen „mindannyiunk lelkéhez közel áll a kiállítás, mert szeretünk kertészkedni”. Maros megye erdélyi viszonylatban az első helyen áll a dísznövény- és virágtermesztés terén, így a rendezvény, ahol gyönyörű környezetben a szakma képviselői találkozhatnak az oktatókkal, termelőkkel, diákokkal és az érdeklődőkkel, még jobban buzdítja majd a fiatalokat arra, hogy ezen a területen dolgozzanak, tevékenykedjenek.
A magyarországi Földművelődésügyi Minisztériumot dr. Torda Márta, a Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztályának az osztályvezetője képviselte, aki tolmácsolta Tóth Katalin helyettes államtitkár üzenetét, majd elmondta: „A díszkert ágazat a Kárpát-medencében több száz éves múltra tekint vissza. A felgyorsult fejlődés, az életkörülmények változása egészen más tartalmat kölcsönöz a dísznövénytermesztés fogalmának, mint azt korábban tartottuk. Az elmúlt évtizedekben nemcsak az ipari termelés növekedett rohamos léptekkel, hanem a mezőgazdasági termelés is fellendült, vele párhuzamosan egyre gyorsabb üteművé vált a városiasodás. Ez a folyamat az emberre és a környezetére jelentős hatást gyakorolt. A természetes táj helyébe előtérbe került a termesztő- és az üdülőtáj, így a táj- és környezetrendezésben a dísznövény az egyik legfontosabb funkcionális elemmé válik, amelynek szociálhigiéniai, pszichológiai jelentősége mellett klimatikus, biológiai és esztétikai hatása is fontos. Ezért a közületi és a lakossági dísznövény- és virágellátás alapvető gazdasági feladattá vált. A díszkertészet az egyéb mezőgazdasági ágazatoknál fajlagosan sokkal nagyobb értéket állít elő” – mondta, majd hozzáfűzte, a szaktárcának évek óta jó kapcsolata van a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának kertészeti tanszékével, az ösztöndíj- és gyakornokprogramok támogatásával segítik az egyetemet. „Kívánom, hogy ez a rendezvény is járuljon hozzá a fiatalok pályaválasztásához, hogy az itt szerzett diplomával jövőjüket a szülőföldjükön tudják megteremteni, és olyan közösségbe kerüljenek, amire büszkék lehetnek életük folyamán.”
Dr. Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szövetségének elnöke betegsége miatt nem tudott jelen lenni a rendezvényen, helyette Lukács Zoltán okleveles kertészmérnök, a Magyar Faápolók Egyesületének elnöke, a díszkertészek szövetségének vezetőségi tagja a szervezet nevében szólt az egybegyűltekhez. A kertészmérnök elmondta: a szövetség 1990-ben alakult meg szakmai, érdekvédelmi szervezetként. 27 év alatt sok minden történt, az alapító tagok közül többen már nincsenek közöttünk. Voltak nehezebb időszakok is, de a szövetségnek mindeddig sikerült teljesítenie a küldetését. A szervezet legnagyobb érdeme, hogy a díszkertészeket „egy asztalhoz ültette”. Megerősítette, hogy támogatják az erdélyi, illetve más határon túli hasonló szakmai szervezet létrejöttét, mert a Kárpát-medencei kertészekkel is jó kapcsolatot szeretnének kiépíteni. Ennek első lépése ez a kiállítás, amely közelebb hozza egymáshoz az egy ágazatban dolgozókat.
Dr. Kentelky Endre adjunktus, a rendezvény szakmai főszervezője kiemelte, hogy az esemény nem jöhetett volna létre Krébecz József, az ASSA-Divi Kft. ügyvezetője nélkül, aki több éve hasonló kiállítást szervez Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen. Innen jött az ötlet, hogy a Sapientia EMTE, ahol a kertészmérnöki tanszéken belül kertészmérnöki, tájépítészeti, növényorvostani mesterkurzus, illetve Sepsiszentgyörgyön agrármérnöki oktatás van, alkalmas lenne a rendezvény megszervezésére. A kiállítás a gyakorlati oktatást is erősíti, hiszen ezáltal a hallgatók megfelelő kapcsolatokat alakíthatnak ki a termelőkkel, kereskedőkkel. „Akkor vagyok boldog, ha a 10 éves találkozón mosolygós embe-rekkel találkoznak, akik a szakmából meg tudnak élni – mondta a tanár, majd megköszönte a kiemelt támogatóknak, a megyei önkormányzatnak, a magyar Földművelődésügyi Minisztériumnak, illetve a Koronkai Polgármesteri Hivatalnak a segítségét is.
Színvonalas szakmai előadások
A kiállítás és vásár szakmai programja két irányból szólította meg az érdeklődőket. A kertben felállított színpadon felszólaló szakemberek azokhoz szóltak, akik hobbiszinten foglalkoznak kertészettel, netán a tömbházlakások erkélyein ápolnak virágot, dísznövényt, de gondoltak gyümölcsfa- és szőlőtermesztőkre is. Szó volt többek között a díszfák szakszerű metszéséről (Lukács Zoltán), a dísznövénytermesztés erdélyi helyzetéről (dr. Kentelky Endre), a vágott virágok kezeléséről (dr. Kentelky Endre). Ismertették a szőlőtermesztés jelenlegi helyzetét Erdélyben (dr. Moldován Csaba adjunktus, Sapientia egyetem), gyakorlati bemutató volt gyümölcsfák oltásáról (dr. Bandi Attila adjunktus), az orchidea ápolásáról Kovács Mariann tartott előadást. Majd dr. Fazakas Csaba bemutatta az egyetem kertészmérnöki tanszékének kínálatát és szőlősben végzendő munkákról is tájékoztatta az érdeklődőket.
A kiállítással egy időben tartották a IV. Erdélyi Kertész és Tájépítész- konferenciát, amelyen az egyetem a meghirdetett célnak megfelelően fórumot biztosított a magyarországi és hazai szakemberek ismerkedésére, kapcsolattartására és tapasztalatcseréjére. Ugyanakkor a tanárok mellett a diákok is bemutathattak szakdolgozatokat. A plenáris, illetve a szekcióüléseken olyan témákról tartottak előadásokat, mint tájépítészet szerepe a kortárs műépítészetben, a bánlaki Karátsony-kastély kertjének története, a természetben létrejött alkotások performativitása, az erdélyi táj rehabilitációjának lehetőségei, Nagybánya főterének arculatváltásai, a különböző növényfajok vizsgálatainak és a növényorvostani, valamint a szőlő-, gyümölcsfa-, illetve a paradicsomtermesztésben elért kutatások eredményeinek ismertetése.
Az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesületének alakuló ülése
Pénteken délben a Magyar Díszkertészek Szövetsége képviselőjének jelenlétében hazai dísznövénytermelő és -forgalmazó cégek, valamint és az oktatási intézmény képviselőinek jelenlétében megalakult az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete. A szervezet elnöke dr. Kentelky Endre lett, alelnök Tamás Attila kertészmérnök, főtitkár Rendi Amália, tagok Kluzsán Attila, Bán Lehel termelők lettek.
Dr. Kentelky Endre elmondta, az egyesület székhelye az egyetem központja, a dísznövény-laboratórium lesz, nem véletlenül, mivel a visszajelzésekből ítélve az oktatási intézménynek fontos szerepet kell vállalnia a szakma szervezésében, abban, hogy mind a termelőkhöz, mind a kereskedőkhöz minél több ismeretanyag jusson el. A cégek képviselői magánszemélyekként lettek alapító tagok, és elkötelezték magukat, hogy a saját szakterületükön mozgósítják majd társaikat, hogy csatlakozzanak az érdekvédelmi szervezethez. Az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete fontosnak tartja, hogy ismertesse és népszerűsítse a tagoknak mind a romániai, mind a magyarországi, illetve EU-s pályázati lehetőségeket. A magyar szövetséggel partnerkapcsolatot létesítenek, hogy minél erőteljesebben képviseljék a szakágat a hazai, külhoni és, ha kell, az európai fórumokon is. Az egyesületet hivatalosan Asociaţia Floricultorilor din Transilvania (Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete) néven jegyzik be, várhatóan egy hónapon belül. És ez jelzés arra, hogy nemcsak magyar, hanem román szaktársak is csatlakozhatnak díjmentesen. Hiszen azt is eldöntötték, hogy egyelőre nem lesz tagdíj. Mi több, várják, hogy minél több volt diák is jelentkezzen, hiszen ők viszik majd előre a szakmát. Már a kiállításon is több cég kérte, hogy az egyetem szervezzen állásbörzét a végzős hallgatók körében, mivel a termesztők és a forgalmazók körében egyaránt szükség van a képzett munkaerőre. Ebben pedig fontos szerepet vállal majd az egyesület.
Sikeres rendezvény
A várakozásokat felülmúló rendezvényt zárhattak vasárnap a szervezők, ugyanis több mint 6000 ember látogatott ki a hét végén a Sapientia EMTE campusába. A szakmai előadásokon, a kulturális műsorokon „minden hely elkelt”, és volt olyan időszak is, amikor a helyszínre érkezett gépkocsikkal várni kellett, ugyanis minden parkolóhely foglalt volt. A főszervező a visszajelzésekből úgy ítélte meg, hogy a siker titka az volt, hogy a látogatók nem csak növényeket, virágokat vásárolhattak és „száraz szakmai tanácsot kaptak”, hanem érdekfeszítő, gyakorlati tapasztalatokat nyerhettek virágkötésben, a vágott virágok kezelésében, fametszésben vagy a szőlőtőke gondozását illetően. A kulturális események, a gyerekeknek szánt mesekert is nagyon sok érdeklődőt vonzott. A forgalmazók és a termelők is jelezték, hogy eladás is volt bőven. Mi több, voltak olyan látogatók is, akik a szervezőkhöz címzett személyes leveleikben köszönték meg azt, hogy kellemes és hasznos hétvégét tölthettek az egyetem udvarán a „szép növények társaságában”. S ez megerősítette a szervezőket abban, hogy a marosvásárhelyi nemzetközi dísznövény-kiállításnak és -vásárnak hosszú távú jövője lehet.
VAJDA GYÖRGY / Népújság (Marosvásárhely)

A megbocsátás fegyverével A kommunizmus áldozataira emlékeztek
Maroknyi, harmincegynéhány fős csapat gyülekezett szombat délelőtt a kommunizmus áldozatainak marosvásárhelyi emlékművénél. A Volt Politikai Foglyok Szövetségének Maros megyei szervezete Gráma János szövetségi titkár kezdeményezésére 13 éve minden májusban megidézi itt a – sok esetben büntetlenül maradt – embertelenségek évtizedeit.
A túlnyomórészt nyugdíjas korosztályú hallgatóság számára Flavius Miheţ görögkatolikus plébános és Bustya Dezső református lelkipásztor tartott rövid egyházi szertartást.
Bustya Dezső a Pál apostol rómabeliekhez írt levele 12. fejezetéből vett idézettel szólt az egybegyűltekhez: „Azért, ha éhezik a te ellenséged, adj ennie, ha szomjúhozik, adj innia, mert ha ezt míveled, eleven szenet gyűjtesz az ő fejére”.
A lelkész, akit annak idején a kommunista hatalom számos sorstársával együtt börtönbüntetésre ítélt, kettős jelentőségűnek nevezte a találkozót.
– Egyrészt a fogság pincéiben, a kínzókamrákban átéltekre, a jogtalan büntetésekre, és – ami még ennél is fájdalmasabb volt – a családtagoktól való elszakításra emlékezünk. Másrészt, az emlékezésen túl, ez az alkalom hálaadás is a mindenható Jóistennek, aki a szenvedések poklából kimentett.
A lelkipásztor megjegyezte, hogy a kommunizmus bűneiről készült általános számadás a mai napig elmaradt, de a Krisztus tanítása szerint élőknek nem is ez a feladatuk.
– Az erőszaknál hatalmasabb fegyverünk van: a megbocsátás – mondta a lelkész, majd a börtönévek utáni időszak egyik történését idézte fel, amikor a civilben mutatkozó nyomozónak így tett bizonyságot hitéről: „Hiszem, hogy Isten kárpótolni fog a gyötrelmekért, és az Ő kegyelme önt is megtalálja”.
A megemlékezés végén a Volt Politikai Foglyok Szövetsége megyei szervezetének elnöke, Man Nistor osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Az elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2003-ban emelt emlékmű nemcsak az áldozatoké, hanem a kommunista diktatúrával szembeszálló harcosoké is, majd arra is emlékeztetett, hogy a sötét évtizedekben 62 fegyintézet működött az országban, ahol az osztálygyűlölet szellemében nap mint nap megcsúfolták a keresztény értékeket.
A háromnegyed órás rendezvény után Gráma János szövetségi titkárral beszélgettünk.
– Hány taggal indult a kilencvenes évek elején, és jelenleg hány fős a Volt Politikai Foglyok Szövetségének megyei szervezete?
– A rendszerváltás utáni időszakban 3000-en is voltunk, mára a létszám a felére csökkent. A megyei szervezetünk nyilvántartásában jelenleg 1500-an szerepelnek, közülük 500-an aktív tagok. Az ilyen jellegű megemlékezések során igyekszem összefogni őket. Van, aki csak beszélgetni jön hozzánk, és erre mindig van lehetőség.
– Tapasztalatai szerint mennyire tájékozottak a mai fiatalok a kommunista diktatúra történéseit illetően?
– A szászrégeni templomba, illetve a marosvásárhelyi Magányosok Klubjába is kaptunk már meghívást az évek során; fiatalok közé, például iskolákba azonban soha nem hívnak meg minket. Talán a forradalom utáni évek csalódásai, a jelenlegi politikai helyzet miatti elégedetlenség a magyarázata annak, hogy a rendszerváltás előtti időszakot teljes érdektelenség övezi. Pedig a felnövekvő nemzedéknek fontos lenne tudni a létezésünkről, arról, hogy valamit mi is tettünk az emberhez méltó élet védelmében.
A megemlékezést követően a szervezeti tagok közös ebédre indultak a közeli étterembe. Az egyik hölgy azonban jelezte a szervezőknek, hogy ételjegyét egy nélkülözőnek adja át.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)

XXV. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA
Legyen játék a tanulás!
Idén 25. alkalommal, a nyári vakációban szervezi meg a Bolyai Nyári Akadémiát a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, melynek átfogó témaköre Legyen játék a tanulás!
A továbbképzés-sorozat átfogó témájaaz oktatási és nevelési folyamat gyermekközpontúságának szükségességét hangsúlyozza, ahol a játék eszköz, módszer, jelképes „kulcs” a gyermekhez, és amelyet a tananyagcentrikus oktatási rendszer ellehetetlenít.
Az Erdély nagyobb városaiban és több szekcióban zajló akadémia témaválasztásával a pedagógusok nevelési gyakorlatát és a pedagógiai szemléletváltást kívánja segíteni. A tanulásról, tudásról és tudományról alkotott kép megváltozott, ezért a tanulók motivációi és attitűdje is más lett.
A modern, globalizált és egyre fokozottabban digitalizálódó világunkban fontos megtalálni azokat a módszereket, lehetőségeket, pedagógiai eszközöket, amelyek révén újra felfedezhetjük és erősíthetjük a játék klasszikus és hagyományos értelembe vett funkcióját, hasznosítva a digitális játék(os) pedagógia új prespektívákat és lehetőségeket ajánló eszközeit. A 25. BNYA-án lehetőségünk nyílik összekapcsolni a klasszikust a hagyományossal, a gyönyörűséget a hasznossággal, a szabadtéri játékot a gamifikációval.
Az évfordulós BNYA szerkezeti és szervezési felépítését a főtémából, vagyis a játék és játszás szabad jellegéből inspirálódva szervezik meg 2017. július 10–14. között. A játék hete keretében 4 játékpedagógiai tematikus napi foglalkozást hirdetnek 200 pedagógus részére. A játék hetét az akadémia jubileumi ünnepi megnyitója indítja, amelyet július 10-én, hétfőn, 10 órától tartanak a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában. Ez alkalommal szakmai-módszertani, plenáris előadásokat hallgathatnak a résztvevők. A következő négy témanap egy-egy játékalapú pedagógiai eljárás, módszer tematikájára lesz felépítve. Az előzetesen beiratkozott pedagógusok 8 csoportba szerveződve előbb a drámapedagógia, majd az élménypedagógia, ezt követőena digitális gamifikáció és végül a népi gyermekjátékok tematikus napitevékenységein vehet részt. Egész hét folyamán a résztvevők kiegészítő, kísérő rendezvényeken (játékbemutatók, filmestek, táncház stb.) vehetnek részt.
A Bolyai Nyári Akadémiaelőadói és foglalkozásvezetői idén is neves hazai és magyarországi alap- és továbbképző intézmények oktatói, kutatói lesznek. A július 9–29. között zajló képzésekre RMPSZ-tagsággal rendelkező pedagógusok online módon június 16-ig pályázhatnak. A 12 szekció 16 csoportjának jegyzéke, a pályázati felhívás és egyéb fontos információk a szövetség honlapján, a www.rmpsz.rooldalon érhetők el. Nyugati Jelen (Arad)

Fehér Megyei Magyar Napok – új fesztivál a szórványban
Új rendezvénysorozat kerül – először – megrendezésre idén, 2017 június 15. és 18. között, amely összefogni és erősíteni kívánja, minőségi együttlét útján, a Fehér megyei magyarságot – tájékoztattak közleményükben a szervezők.
A szervezés folyamatában eddig 40 változatos és sokszínű, teljes egészében díjmentes program várja 20 településen és 28 helyszínen a megye településeinek nemcsak magyar közösségeit, hanem minden érdeklődőt. Szórvány településeken elengedhetetlen a különböző közösségi mintaformálók és vezetők együttműködése, ezért a rendezvény hagyományt kíván teremteni azáltal is, hogy – bár a Dr. Brendus Gyula Egyesület a jogi lebonyolító – civil szervezetek, tanintézmények, egyházak, vállalkozók és a helyi társadalom tagjai közös erővel a Fehér Megyei RMDSZ infrastruktúráján keresztül együtt dolgoznak a rendezvény sikeréért.
Programok több, magyarlakta településen
A rendezvény központja idén ugyan Nagyenyed lesz, de emellett több magyarlakta településre is eljuttatják a programokat. Szórvány településeken nagyon fontos a közösségépítés és a magyar kulturális örökség megőrzése, ennek érdekében a programokat azokba a falvakba is eljuttatják, ahol nagyon alacsony a magyar lakosság létszáma, mert fontosnak tartják a magyar kultúra, a népművészeti hagyományok, a gazdag szellemi hagyaték és irodalmi értékek, változatos történelmünk és épített örökségünk népszerűsítését – olvasható a közleményben.
A természeti értékekre is ráirányítják a figyelmet
Van mire büszkének lenniük a Fehér megyeieknek, és ezt el is kívánják mondani: hiszen sokaknak ismerősek Fenichel Sámuel és Kőrösi Csoma Sándor utazásai, olvasta Áprily Lajos verseit, járt már a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, Torockón vagy a gyulafehérvári római katolikus székesegyházban. Fehér megye természeti adottságai nagyon különlegesek: a torockói Székelykő, a Remetei-sziklaszoros, a Detunátai bazalt oszlopok, a Romániában egyedülálló aranyosfői jégbarlang csak néhány a megye természeti értékei közül, ezért a környezetvédelem és környezettudatosság ugyanolyan fontos szerepet játszik a Fehér Megyei Magyar Napok programjain belül, mint az épített örökség.
Sztármeghívottak és Zöld Nap először
Sztármeghívott a REPUBLIC zenekar, amelynek koncertjére június 15 -én kerül sor a nagyenyedi Bethlen Gábor kollégium udvarán. Az eseménysorozat lehetőséget kínál egyaránt a befutott együttesek és a kisebb művészeti csoportok és fiatal művészek bemutatkozására, de reflektorfénybe helyezi a Fehér megyei művészeket, tánccsoportokat és tevékeny egyéneket is, hiszen ez a mindannyiuk fesztiválja. A gazdag programkínálatnak meghívottjai többek között a nagyenyedi Smici Blues Band, a Hajdina Néptáncegyüttes Marosludasról, és a Nagybaconi Néptáncegyüttes Kovászna megyéből. Az említett programok mellett nem maradhatnak el a kiállítások, kulturális rendezvények és tanácskozások, sporttevékenységek sem. A megyében számos olyan esemény van, amelyek évek vagy évtizedek óta hagyományt teremtettek, de amelyek ezúttal értékes részeivé válnak a Fehér Megyei Magyar Napoknak. Ilyen rendezvény a hagyományos tornabemutató a Bethlen Gábor Kollégium sportpályáján, és a véndiák találkozó. Ugyanakkor az eseménysorozat keretén belül indítják el a Zöld Napot, amely a környezet iránti szeretetről és tiszteletről szól: közös hulladékgyűjtési akciót szerveznek a megye különböző falvaiban, településein, illetve főbb turisztikai pontjain.
Kihagyhatatlan a híres nagyenyedi bor-kóstoló
További programkínálatukban szerepel a Lőrincz család fotókiállítása, illetve az Inter-Art Alapítvány magyar művészeket bemutató tárlatának megnyitása. A családi- és gyermekprogramokon egy lelkes csapat szórakoztatja a gyerekeket, szabadtéri játszóházzal és kézműves foglalkozásokkal. A kollégium udvarán kézműves házikók és sátrak csábítják majd az igényes kézimunkák, ékszerek, kerámiák, fajátékok és egyéb kiegészítők kedvelőit. Az ízek szerelmeseinek pedig ajánlják a hagyományos magyar ételeket a gasztronómiai sarokban, ha pedig megszomjaznának, akkor a legfinomabb kézműves sör, és természetesen a híres nagyenyedi borok várják, hogy végigkóstolják őket. A Fehér Megyei Magyar Napok alkalmat nyújtanak arra is, hogy az elszármazottak, akik ebben az időszakban szeretné- nek hazalátogatni, együtt lehessenek, és kivételesen gazdag, változatos meg színes tartalommal teljen az itthonlé tük. Ugyanakkor több száz év alatt magyar és román nemzetiségek csiszolódtak egymáshoz és éltek együtt a megyében, viszont kevés olyan fórum és csatorna létezik, amely elősegítené a kultúrák találkozását – írják a szervezők. Ezért arra törekszenek, hogy a magyar kultúrát olyan formában mutassák be, hogy az elérhető legyen más anyanyelvű érdeklődők számá- ra is. Rendezvényüket ebből a szempontból is hiánypótlónak tartják. A fesztivál részletes programja megtalálható a rendezvény Facebook-oldalán (www.facebook. com/fehermegyeimagyarnapok). Szabadság (Kolozsvár)