Vándorbölcső a szórványban
Vasárnap veheti birtokba első kis gazdája a bányavidéki vándorbölcsőt, melyet ebben a hónapban indított útjára a nagybányai Teleki Magyar Ház munkaközössége. Dávid Lajos, a ház vezetője szerint azt szeretnék, hogy minél több családhoz eljusson a Czotter András, a gyáli Ágymester Manufaktúra tulajdonosa által készített és felajánlott bölcső, amely szám szerint a 47. a Kárpát-medencében.
Közvetlen és tiszta ötlet
„Négy hónapot van egy családnál, majd folyamatos pályázat alapján továbbvándoroltatjuk” – mesélte a Krónikának Dávid Lajos, aki szerint a kis fehér bölcsőt március 15-én mutatták be a nagybányai közönségnek. „Kicsit párhuzamot vonva Gábor Áron „lesz ágyú” kijelentésével, úgy gondoljuk, hogy ma másmilyen jellegű forradalmi tettekre van szükség: gyermekek vállalására. Gyermekhiányról beszélünk folyamatosan, és az az érzésünk, hogy sokszor elakadunk a tudományos megközelítés mellett, holott sokkal közelebbről is megfogható. Ez az ötlet pont a közvetlenségével, a tisztaságával – mert fehér színű a bölcső –, szólítja, szólíthatja meg a családokat” – fogalmazott a Teleki Magyar Ház vezetője.
Elmondta, az ötletet pozitívan fogadták a bányaiak, konkrét visszajelzéseket kaptak családoktól, hogy a bölcsőt látva kedvet kaptak ahhoz, hogy újabb gyermeket vállaljanak. Szatmár és Szilágy megyéből is megkeresték őket, és segítségükkel felvették a kapcsolatot a mozgalom elindítójával, így már a szatmáriaknak is van saját bölcsőjük. „A következő lépés az lenne, hogy a mi asztalosmestereinket bátorítsuk, hogy munkához lássanak, és elkészítsék a család vándorbölcsőjét, mert remélhetőleg nem lesz elég egy” – jelentette ki Dávid Lajos.
Online pályázati űrlapot tettek közzé, melyre eddig hárman jelentkeztek. Olyan pályázókat várnak, akik már tudják, mikorra várható a baba. A bölcső első lakója múlt hétvégén született, vasárnap délután adják át a családnak az alvóhelyet az egyik katolikus templomban. „Ez is jelképes gesztus, hogy a közösség is a család mellé áll, és megpróbál segíteni” – fogalmazott a házvezető, aki szerint amint a baba kinőtte, megszületik a következő kis igénylő.
Átbillentenék a mérleg nyelvét
Dávid Lajos hangsúlyozta, mindent megtesznek, hogy népszerűvé váljon, folyamatos programként működjön a bölcső vándoroltatása, hiszen a gyereklétszám csökkenése az észak-erdélyi szórványban is egyre látványosabb. „Huszonöt éve élek Nagybányán, akkor 35 ezer magyar élt a városban, most 14 ezren vagyunk” – sorolta a beszédes adatokat, hozzátéve, hogy sokan külföldön vállaltak munkát, és nagy az elöregedés, kevesebb a gyerek, ami a magyar osztályok számára is kihat. A vándorbölcsővel azt szeretnék, hogy „valamiképp átbillentsék a mérleg nyelvét”. „Igyekszünk hasonló ötletekkel, kezdeményezésekkel arra biztatni a szülőket, hogy gyermeket vállaljanak, és örömmel látjuk, hogy egyre többen vannak, akik nem állnak meg kettőnél, hanem a harmadikat, negyediket is bevállalják” – mesélte Dávid Lajos. A házban számos programmal – kismamaklub, kézműves programok, táncház, nyári táborok – várják őket, arra törekszenek, hogy a nagybányai magyar közösséget a magyar kultúra közelében tartsák, közösségi élményt biztosítsanak számukra.
Az első vándorbölcsőt Czotter András, a gyáli Ágymester Manufaktúra tulajdonosa készítette 2009-ben, felajánlva a gyerekvállalást, nagycsalád-modellt népszerűsítő Három királyfi, három királylány mozgalomnak. Azóta számos bölcső készült és vándorol a Kárpát-medencében, Erdélyben Marosvásárhelyen, a vártemplombeli református gyülekezet működteti még a programot.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Dokumentumfilm-szemelvények Erdővidékről
„Hogy megmaradjon”
Vörös T. Balázs vizuális antropológus, dokumentumfilm-rendező tartott filmvetítésekkel egybekötött előadást kedd este Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termében, ahol az 1997 és 2009 között Erdővidéken készített filmjeiből láthatott részleteket a közönség.
A Sepsiszentgyörgyön született rendező 1991 óta foglalkozik dokumentumfilm-készítéssel, amelyben külön szerepet tölt be Erdővidék különböző részeinek bemutatása. Amellett, hogy gyermekkora egy részét itt tölthette, vidékünk szeretetét több helybélinek is köszönheti. Az igazi paraszti élet rejtelmeibe a magyarhermányi Hegyi Dániel vezette be – vallotta be az előadó –, amikor a falu hagyományos mesterségeiről, kádárságról, fazekasságról, kőfaragásról készített filmeket. Olaszteleken id. Barthalis Szabolcs volt az, aki beavatta a rendezőt az erdővidéki kultúrába, de Bardocz Lehel is nagy hatással volt rá, aki a három év alatt a kamerái előtt alapozta meg gazdaságát.
A Kétlakiak című néprajzi film a válság kultúráját mutatja be Erdővidéken, ahol a főhős az olaszteleki gazda, akinek életét a bányába való ingázás feladásától a falusi gazdálkodás teljes felvállalásáig végigkövették. Több ilyen történetet párhuzamosan láttatott a kamerán keresztül Olaszteleken, Magyarhermányban, Bardocon és Vargyason is.
Közben horogra akadtak újabb és újabb történetek, így készítettek filmet a Duna televízió számára a Daniel-kastélyok sorsáról Minden, ami romlandó címmel. A kilencvenes években ugyanis az olaszteleki kastélyban éppen gabonát tároltak, de a vargyasi kastélynak sem volt örvendetesebb sorsa. Továbbá 2002-ben filmet készítettek a Vargyas-szorosról is A maga szűziességében címmel. Itt a munka során nagy segítséget jelentett számukra néhai Dénes István geológus, barlangkutató, de ugyancsak a néhai, felsőrákosi Székely Anna néniről is forgattak Szerettem csinálni címmel, a szövés világába nyújtva betekintést.
Természetesen nem maradhatott ki a vargyasi Sütő család több nemzedékének bemutatása sem, amelynek életében ugyancsak megmutatkozott a kétlakiság, hiszen csak bútorfestésből és fafaragásból nem lehetett volna megélni, így ez a tevékenység másodállásra szorult. „Emellett a fotózás világa varázsolt el, a fényképek és fényképezés iránti szeretet az, ami közel áll hozzám” – mesélte id. Sütő Gábor A faragász becsülete című filmben, amely 2000-ben készült. A zalánpataki üvegcsűr és Karácsony Zoltán malommúzeumának történetét is megörökítették 2001-ben, Hogy megmaradjon címmel.
Az említett filmekből egy-egy másolatot a rendező átadott Erdővidék Múzeumának, hogy bármikor, bárki számára újranézhetők legyenek, s talán azért is, „hogy megmaradjanak”.
Lázár Szilárd
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Súlyos börtönbüntetést és a HVIM betiltását kérte az ügyész
MTI - A maximálishoz közelítő börtönbüntetés kiszabását és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) betiltását kérte az ügyész pénteken a bukaresti táblabíróságon Szőcs Zoltán és Beke István, a HVIM erdélyi, illetve kézdivásárhelyi szervezetének vezetője perében.
A két férfit azzal vádolják, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a román nemzeti ünnepre szervezett december elsejei katonai parádé közben. Az utolsó tárgyalási napon a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) képviselője vádbeszédében azt állította, hogy a lefoglalt nagy mennyiségű pirotechnikai anyag alkalmas volt a testi épség vagy akár emberélet veszélyeztetésére, a HVIM pedig szerinte fasiszta jellegű, idegengyűlölő, rasszista szervezet, amelyet be kell tiltani Romániában. A védelem a vádlottak felmentését kérte. Az utolsó szó jogán Szőcs és Beke is ártatlannak mondta magát, képtelenségnek nevezve a feltételezést, hogy saját közösségükben, egy magyar többségű kisvárosban akartak volna a románság ellen irányuló merényletet elkövetni robbantásra alkalmatlan petárdákkal. A táblabíróság április 7-én hirdet ítéletet első fokon. Az első fokú ítélet ellen a legfelsőbb bíróságnál lehet fellebbezni. A HVIM erdélyi aktivistáit 2015 decemberében előzetes letartóztatásba helyezték, a kényszerintézkedést tavaly júliusban házi őrizetre, novemberben pedig hatósági felügyeletre enyhítették. A DIICOT tavaly májusban emelt vádat ellenük. Beke Istvánt közösség elleni merényletkísérlettel, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének kísérletével, Szőcs Zoltánt közösség elleni merényletre való felbujtással, a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással vádolják. A közösség elleni merényletet életfogytiglani börtönbüntetéssel, vagy 15-től 25 évig terjedő börtönnel bünteti a román Btk., a kísérletet pedig a végrehajtott bűncselekményért kiszabható büntetés felével – életfogytiglani esetén 10-től 20 évig terjedő börtönnel – bünteti. A HVIM székelyföldi aktivistái ellen azonban a terrorizmusra vonatkozó, 2004-ben hatályba lépett 535-ös törvény alapján emeltek vádat, amely szerint a büntetés időtartamának harmadával kell súlyosbítani a Btk. által előírt szabadságvesztést, ha a bűncselekmény a közösség megfélemlítését célozta.
Székelyhon.ro

Lázár János a magyar kormány támogatásáról biztosította a Csíki Sör Manufaktúrát
Csíkszentsimonba látogatott pénteken Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a magyar kormány támogatásáról biztosítsa a Csíki Sör Manufaktúrát. Reményei szerint a közeljövőben megegyezés születhet a felek között, ellenkező esetben azonban a magyar kormány kész további eszközök bevetésére a multinacionális cég ellen.
A csíkszentsimoni látogatás kezdetén többek között Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Hódmezővásárhely önkormányzati képviselői, Lénárd András, a Csíki Sör Manufaktúra tulajdonosa, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, illetve Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere rövid megbeszélést tartottak a gyár székhelyén. A beszélgetést gyárlátogatás követte, amely során a miniszter megtekinthette a sör előállítási folyamatának egyes állomásait, végül pedig, noha az elmondása szerint nem fogyaszt alkoholt, megkóstolta az Igazi Tiltott Sör szűretlen változatát. A gyárlátogatás után ismét megbeszélést tartottak, ennek eredményeiről sajtótájékoztatón számoltak be.
Egy közösséghez tartozunk Bálint Gabriella hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő beszédének elején hangsúlyozta, február harmadikán született meg városukban az a határozat, amelyben szentesítették, hogy a csíki székelyek törekvései mellett állnak, és nem hagyják őket magukra a Heineken sörgyárral szemben vívott harcban. Tettük mindezt a székely-magyar összetartozás jegyében, és abban a hitben, hogy mindannyian egy közösséghez tartozunk, egy vérből valók vagyunk, és hisszük azt, hogy minden magyar felelős minden magyarért – hangsúlyozta Bálint Gabriella. Megtisztelőnek nevezte a magyar kormány hozzáállását Borboly Csaba és megköszönte, hogy felvállalták az Igazi Csíki Sör támogatását. „Ez a kiállás Székelyföld számára egy komoly üzenettel bír. Azt gondolom, hogy ott szövetségesek, ahol kell. Hargita Megye Tanácsát nem csak a becsület kötelezi, hanem a szerződés is, hiszen 2015 novemberétől az Igazi Csíki Sör a székely termék mozgalom tagja. Együttes erővel tudjuk megvédeni magunkat, még ha kevésnek is tűnünk, de nem vagyunk kevesen, hiszen ez a példa is jól mutatja, hogy az 1,3 milliós erdélyi magyarság mindig ki tud egészülni a 13 milliós Kárpát-medencei magyarsággal” – magyarázta Borboly.
Lénárd András megköszönte a hódmezővásárhelyi testület, valamint a magyar kormány teljes mellszélességű támogatását. „Köszönöm a miniszterelnök úrnak és az egész magyar kormánynak, hogy itt vannak velünk, amikor bajban vagyunk és segítő kezet nyújtanak. Ez nagyon jólesett, és már látunk abban lehetőséget, hogy a multinacionális céggel a következő napokban, hetekben tárgyalások által le tudjuk zárni ezt a vitát” – emelte ki Lénárd.
Minden magyar vállalkozás számít Lázár János beszéde elején humorosan leszögezte, hogy mivel sörivásra kényszerült, arra kéri a jelenlévőket, nézzék el, ha ez befolyásolja a mondanivalóját. „Ettől eltekintve mindenkit arra buzdítok, hogy igyon Igazi Csíki Sört, mert jó minőséget tapasztaltam, és jelentem, hogy rendben van. Orbán Viktor miniszterelnök úr megbízásából azért jöttem, hogy a magyar kormány segítségét Dávid és Góliát harcában felajánljam nemcsak az Igazi Csíki Sörnek, hanem minden hazai és határon túli magyar vállalkozásnak. A magyar kormány kötelessége, hogy minden vállalkozásnak az ország határain belül és kívül segítséget nyújtson, amennyiben azok bajban vannak vagy fejlődni akarnak. Meg kell védenünk minden nemzeti érdeket, magyar érdek nem sérülhet következmények nélkül. Védenünk kell a magyar vállalkozásokat abban az esetben, ha mások visszaélnek a hatalmukkal. Itt arról van szó, hogy egy nagyon nagy vállalat, a Heineken-csoport visszaélt a hatalmával, és kis híján térdre kényszerített egy magyar vállalkozást itt Csíkban. Azzal, hogy a miniszterelnök úr ideküldött és arra kért, hogy kérdezzem meg a tulajdonost, a cég dolgozóit, hogy miben tudunk segíteni, azt akarjuk üzenni, hogy minden magyar vállalkozás számít a kormánynak, minden magyar érdeket meg fogunk védeni – biztosított Lázár.
Élni és élni hagyni A miniszter továbbá hangsúlyozta, azt szeretnék, ha mindenki tudná Közép-Európában, hogy a magyar kormány célja egy erős nemzeti gazdaság felépítése, ebbe pedig a határon túli vállalkozások is beletartoznak. „Azt kérjük a Heineken-csoporttól, hogy az élni és élni hagyni elvet érvényesítsék. Reméljük, a Csíki Sör vezetősége és a Heineken-csoport között kialakul a párbeszéd, tárgyalások lesznek, és ezek eredménnyel végződnek. A magyar kormány azt tanácsolja az Igazi Csíki Sörnek, hogy folytasson tárgyalásokat, a Heinekentől pedig azt kérjük, hogy az élni és élni hagyni elv jegyében egy jó megállapodásra törekedjen. Reméljük, hogy a következő egy hónapban egy védjegyhasználati megállapodás születhet. Az az igazság, hogy ha a Heineken elutasítja az együttműködést és nem haladnak előre a tárgyalások, illetve nem lesz megegyezés, és továbbra is el akarják taposni az Igazi Csíki Sört, akkor a kormány kezében még számos olyan eszköz van, amelyet készen állunk a magyar nemzet érdekében bevetni. Magyarországon és az ország határain kívül szeretnénk erősíteni a sörmanufaktúrákat, ezért a miniszterelnök úr döntése alapján a kormány azt javasolja az országgyűlésnek, hogy a jövedéki adó kedvezményt még az idén emelje meg. Az Európai Unió irányelvei lehetővé teszik, hogy a manufakturális sörgyárak jövedéki adó kedvezményben részesüljenek. Ez az Igazi Csíki Sört is érinteni fogja, hiszen a magyarországi értékesítés kapcsán árusításkor a jövedéki adó felét kellene kifizetni” – tette hozzá a miniszter. Lázár János erdélyi látogatása során az Igazi Csíki Sör ügye mellett Borboly Csabával Hargita megye fejlesztési terveiről is tárgyalt, illetve a sörgyárnál tett látogatás után Sepsiszentgyörgyre utazott, hogy Antal Árpád polgármesterrel is egyeztessen.
-
A márkavitáról
A Heineken holland multinacionális társaság hazai leányvállalata szellemi tulajdon megsértésére hivatkozva perelte be a csíkszentsimoni Csíki Sör Manufaktúra üzemeltetőjét az Igazi Csíki Sör márkanév használata miatt. A Marosvásárhelyi Táblabíróság január végén kiközölt jogerős ítélete szerint tilos a jövőben a termék gyártása és forgalmazása, emellett a táblabíróság elrendelte az Igazi Csíki Sör gyártásánál használt, ezzel a márkanévvel ellátott eszközök megsemmisítését is. Ezért a csíkszentsimoni manufaktúra vezetősége úgy döntött, ideiglenesen Igazi Tiltott Sör néven folytatják a termék forgalmazását.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro

Könyvben bemutatva Szépvíz életének egy-egy szelete
Vasárnap délután nyitják meg Szépvízen a Szent László emlékévet. A 18 órától kezdődő szentmise után a Szent László római katolikus templomban az ünnepség keretében bemutatják Gál Hunor szépvízi születésű, Gyergyószentmiklóson szolgáló örmény katolikus plébános Múltba rejtett örökség című, a falu múltját felelevenítő kötetét.
Fejezetek Szépvíz történelmű örökségéből alcímmel jelent meg Gál Hunor kötete, amely gazdag képanyaggal kiegészítve tárja fel a település múltját. A szerző úgy véli, mindenkinek kötelessége megismerni a szülőföldjét, az örökségét, a múltját. Az egykori plébánosom azt mondta nekem diákkoromban, hogy a saját történelmünket írjuk meg mi, ne más – mondta Gál Gunor portálunknak, hozzátéve, amikor a gyulafehérvári szemináriumba került, minden negyedév végén dolgozatokat kellett készíteni. Betoppant az érseki levéltárba, ahol nap mint nap érdekes dokumentumokra akadt, és elkezdte ezeket gyűjteni. „Szenvedélyemmé is vált a gyűjtés, nem csak a szülőfalummal kapcsolatosan, hanem Márton Áron püspök úrnak a személyes fényképhagyatékát is sikerült feldolgoznom egy társammal. Szépvíz történetének a gyűjtése körülbelül kétéves munka volt. A gondviselésnek tudhatom be, hogy épp akkor voltam ott, és olyan dobozokból kerültek elő ezek a rejtett kincsek a falu történelméből – úgy a templomépítés, mint a hétköznapi sorsok – amelyeket meg kellett találnom. A másik tény, ami ennek a könyvnek a megírására sarkallt, hogy a szomszéd falukról – Csíkszentmiklós, Csíkszentmihály – nem egy kötet jelent már meg, és sajnos Szépvízről eddig nem született sorokba öntött történelmi visszatekintő” – magyarázta. A kötetben két nagy fejezet található, első része a falu polgári vonatkozású múltjával foglalkozik, a második pedig a szépvízi egyházközség története. A könyv a Szépvízhez kapcsolódó Szent László-legendával kezdődik, de megtalálható benne a templomépítés leírása, egy-egy kép érdekes története, számadatok az egyházközség anyakönyvi kivonatából, bemutatja a társulatok, kápolnák, iskolák, keresztfák történeteit, az iparosság történetét, az örmények és a görög katolikusok Szépvízen való jelenlétét. De olvasható írás a régi hagyományokról, keresztelési és temetési szokásokról is. A könyv egyben képes gyűjtemény is, hiszen a 350 oldalon közel 450 darab korabeli, illetve a közelmúltban készült fotó is található. És tudományos munka is, pontos lábjegyzetekkel ellátva, mivel a szerző úgy véli, a hitelesség kell alátámassza azt, amit elmond a könyvben. Megtalálható benne továbbá Antal Géza egykori egyházgondnok, valamint Sebestyén Péter szépvízi születésű marosvásárhelyi plébános visszaemlékezése is. „Amikor a plébánosom elküldött a faluban az elsőpéntekesekhez, miután elvégeztük a szentségi kiszolgáltatást, a szentáldozást, utána megkérdeztem, hogy van-e régi fotója. És a legtöbben ilyenkor elkezdtek mesélni, elővették a régi fotókat. Olyan megdöbbentő felvételek kerültek elő idős nénik imakönyvéből, hogy nem is hittem. Ezzel a könyvvel ennek a községnek a nagyon értékes és szép múltját szerettem volna felidézni. Próbáltam egy-egy szeletet kiemelni a község életéből. 2014-ben már megvolt a gerince, de tovább helyeztek a papi munkában, és most sikerült pontot tenni rá. A kötet kiadását a szépvízi közbirtokosság állta, nélkülük nem lenne kézzel fogható a borítók közé zárt történelem” – mutatott rá a szerző, aki hangsúlyozza, hogy hiteles történelmi összeállítást, falumonográfiát a gyulafehérvári érseki levéltár kutatása nélkül nem lehet végezni. Megnyitják az emlékévet A Szent László emlékévet Tamás József gyulafehérvári római katolikus segédpüspök nyitja meg a hat órától kezdődő ünnepi szentmisén. Előtte fél hattól Szépvíz múltjáról szóló videókat vetítenek. A szentmise után pedig Sebestyén Péter marosvásárhelyi plébános méltatja a könyvet. „A szülőfalum iránti tisztelet jelképeként szerettem volna magam után hagyni ezt a kötetet. Mert a szó elszáll, de az írás megmarad és múltunk megismerése kötelességünk” – összegzett Gál Hunor.
Péter Beáta
Székelyhon.ro,

Magyar alpolgármester nélkül maradt Négyfalu
Magyar alpolgármester nélkül maradt a Brassó megyei Négyfalu. A 19 tagú helyi tanács Szociáldemokrata és Liberális Párti képviselői összefogtak és leváltották Géczi Gellért RMDSZ-es alpolgármestert, helyette a Szociáldemokrata Párt által nevesített személyt választottak. A Brassó megyei városnak 17 éve először nincs magyar alpolgármestere.
A 35 ezer lakosú Négyfalu önkormányzatának egy alpolgármestere van, aki eddig hagyományosan RMDSZ-es volt, hiszen jelentős számú magyar él a városban, arányuk az összlakosság 20 százalékát teszi ki.
Az RMDSZ Brassó Megyei Szervezete megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a március 23-i tanácsülésen politikai üzérkedés mentén leváltották Géczi Gellértet – írják közleményükben. A helyi liberális tanácsosok felrúgták a megyei szinten kötött szövetségi-liberális együttműködést, ennek áldozata lett az RMDSZ négyfalusi alpolgármesteri tisztsége. A közlemény szerint liberálisok megyei vezetősége azt nyilatkozta, hogy megvonják a politikai bizalmat tanácsosaiktól.
Erdély.ma

Szabad Föld (Budapest)
Meddig leszünk magyarok?
KOSSUTH-NAGYDÍJAT KAPOTT minap Kallós Zoltán néprajzkutató, népzenegyűjtő. Példaértékű életútja során őseink hagyatékának, népi kultúránk legszebb kincseinek továbbörökítése mellett a szórványvidéken élő magyar gyermekek anyanyelvének és kultúrájának megőrzését is odaadóan szolgálta, valamint az erdélyi és az anyaországi táncházmozgalom elindításában is óriási szerepet vállalt.
– Győzi fogadni a gratulációkat?
– Sokan hívnak telefonon a határ mindkét oldaláról.
– Ez már a második Kossuth-díja…
– Igen, 2006-ban megkaptam a „rendeset”, most pedig a nagydíjat.
– A rendszerváltás után számos elismeréssel jutalmazták, hogy csak a Magyar Örökség-díjat, a Magyar Corvin-láncot és a Nemzet Művésze címet említsem.
– A néprajz iránti szeretet, a szenvedélyes gyűjtés a természetemből fakad. Soha nem tudtam nélküle meglenni. Eszembe sem jutott, hogy ezért bármiféle kitüntetést érdemelnék.
– Egyszer nemet is mondott. Miért utasította vissza 2005-ben a Csángó Kultúráért Díjat?
– Nyílt levélben fordultam Bozóki András akkori kulturális miniszterhez, hogy ne díjakat osztogassanak, hanem inkább támogassák a romániai szórványmagyar közösségek művelődési-oktatási rendszerét, amire azokban az időkben nemigen láttam megfelelő akaratot. Mivel késve, július végén hirdették meg a pályázatokat, a Kallós Alapítvány tizennégy esztendő után abban az évben nem tudott csángó gyerekeket táboroztatni. Ám hiába emeltem fel a szavam, semmi foganatja nem volt.
– Tavaly februárban a Hagyományok Háza átszervezése ellen tiltakozva Orbán Viktorhoz fordult. – Igen. Kértem, hogy gondolják át a dolgot.
– Tényleg pulikutyát kapott a miniszterelnöktől és feleségétől a 90. születésnapjára?
– Nem szeretek személyes dolgokról beszélni.
– Milyen a kapcsolata az anyaország folkloristáival?
– Sokan nincsenek már köztünk. Többekkel rendszeresen beszélek és találkozom. A Hagyományok Házával szinte napi kapcsolatban vagyok. Legutóbb Sebő Feri tartott előadást, Borbély Jolán etnográfus is járt nálunk. Sajnos az egészségi állapotom miatt én egyre kevesebbet tudok Magyarországra utazni.
– Sokan élő legendának, lélekmentőnek, korunk Bartókjának tartják önt. Mit szól ezekhez? – A papír mindent elbír.
– Még rekorder is: tizennégyezer népzenei alkotást gyűjtött, Bartóknál is többet, ezzel meghaladja a magyar néprajzkutatás eddigi összteljesítményét.
– És ehhez vegyük hozzá a néprajzi tárgyakat, melyekből a válaszúti múzeum tizenhat termében nyílik állandó kiállítás június 2-án. Többségük XIX. század végi, XX. század eleji mezőségi, kalotaszegi, moldvai magyar anyag. Felbecsülhetetlen értéket képviselnek. Eddig ládákban lapultak. Amikor Orbán Viktor Válaszúton járt, megígérte, hogy az alapítvány kap pénzt a múzeum bővítésére. Most ebből sikerült megduplázni a kiállítóteret.
– Úgy tudom, a csángó anyagot Pécsre vitte.
– A válaszúti múzeumot még a Ceauşescu-rendszerben kezdtem el szervezni a helyi lelkésszel, az üresen álló kántori lak épületét tartottuk megfelelőnek hozzá. Furcsa módon nem sokára kiszálltak a lakásomra a kolozsvári múzeumtól leltározni. Minden egyes néprajzi tárgyat nemzeti kincsnek tulajdonítottak, s erre hivatkozva közölték, hogy a gyűjtemény őket illeti. Nem adtam oda, azt mondtam nekik, inkább felgyújtom. Mivel a csángó anyagot előzőleg elrejtettem a padláson, Andrásfalvy Bertalan néprajztudós barátom javaslatára át tudtam menekíteni a pécsi múzeumba.
– Mára beteljesedett a küldetés, vagy lehetne még valahol néprajzi értékeket gyűjteni?
– Sok olyan hely van, ahol soha nem járt senki. Nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is. Az én generációm élő tagjai még tudnának mesélni. Amíg az 1970-es években öt kiadást megért Balladák könyvében 256, addig a 2014-es Balladás könyvben 550 tétel szerepel mintegy 250 adatközlő által. Talán húsz-huszonöten még élnek közülük.
– Mi történik, ha már ők sem lesznek?
– Könyvekben, hangfelvételeken élnek tovább.
– Érdeklik a mai fiatalokat az elődeik szokásai?
– Örömmel tapasztalom, hogy élénk az érdeklődés a népzene iránt, és egyre többen kapcsolódnak be a táncházmozgalomba is. Az egykor aktív szereplők hozzák a gyerekeiket, az unokáikat, akik továbbviszik a hagyományokat. Hogy mennyire nyitottak a fiatalok, azt a Fölszállott a páva sikersorozata bizonyítja. Határon túl is figyeltük az adásokat, magam is sok tehetséges énekest, táncost véltem felfedezni.
– Pályája során megannyi egyszerű ember tehetségét csodálhatta. Voltak emlékezetes találkozásai? – Életem legszebb pillanatait az adatközlők adták. Egyik legkedvesebb énekesem Moldvában, Klézsén élt, Miklós Gyurkáné Szájka Rózsa nem tudott írni-olvasni, még románul sem beszélt, életében csak egyszer mozdult ki a falujából. Viszont szívszorító balladákat és gyönyörű szerelmes dalokat énekelt magyarul, ami azokban az időkben nem kis bátorságra vallott. Repertoárját az Új guzsalyam mellett című könyvemben adtam közre. Kétszer találkoztam Kodály Zoltánnal. Kaptam tőle ajándékba egy magnót, amit vihettem magammal a gyűjtőútjaimra. Felhívta a figyelmemet arra, hogy táncfüzéreket és hangszeres zenét vegyek fel, melyeket addig felszerelés hiányában nem tudtam rögzíteni.
– Megvan még a magnó?
– Nincs. Egy házkutatás során szándékosan elrontották és elkobozták a szekusok.
– Sokat zaklatta a Securitate?
– Állandóan figyeltek. Egyik moldvai gyűjtésemen Lujzikalagorba utaztam, ahol a piacon szőtteseket árultak a csángó asszonyok. Amikor le akartam szállni a buszról, közölte a sofőr, hogy a hátsó ajtó nem nyílik. Elvitt a végállomásig, ahol már várt egy rendőr, és bekísért a Securitatére. Átkutatták a zsebeimet, felírták a nálam talált címeket, faggattak a kapcsolataimról. Végül megbüntették azokat, akiktől vásároltam.
– Börtönbe is került két évre...
– Megszenvedtem. Ne kérdezze, nem szeretek erről beszélni.
– Manapság nem kell gáncsoskodástól tartania a kutatás során?
Befejeztem a gyűjtést. Nem szívesen mozdulok ki itthonról. Válaszúton minden megtalál: például táborokat szervezünk gyerekeknek és felnőtteknek. A kézműves foglalkozások mellett népi játékokat, népdalokat és néptáncot is tanulnak a résztvevők. Alkotnak és szórakoznak egyszerre. – Régi álma vált valóra az oktatási központtal?
– A tízholdas családi birtokunkon álló épület a Bánffyak vadászháza volt, a szüleim 1933-ban vették meg. Az ingatlant 1950-ben elkobozták azzal a kreált indokkal, hogy apám többet vetett, mint ami a vetési tervben volt. Szabotázsért hat hónap elzárást is kapott. Egykori tulajdonunkat negyven évig bitorolták mások, az 1989-es változások után sem akarták visszaadni, mígnem 1992-ben sikerült visszaperelnem. Felajánlottam az erdélyi református egyházkerületnek. Csiha Kálmán püspök öregek otthonának szánta, de én ezt elutasítottam, mivel úgy gondoltam, a fiatalok nagyobb veszélyben vannak, mint az öregek.
– És az ön elképzelése győzött!
– Évekig nem történt semmi. Ez idő alatt három folyóvölgyben, húsz településen kerestünk fel magyar családokat, és kiderült, sehol sincs anyanyelvi oktatás. Ennek hatására indítottuk el 1999-ben a magyar óvodát és elemi iskolát bentlakásos rendszerben. Huszonöt év szünet után négy gyerekkel indultunk el! Ma már huszonkét eldugott faluból járnak ide. Később létrejött a kollégium, a mezőgazdasági szakiskola, a tangazdaság, a múzeum, a népművészeti központ, a zeneiskola. Intézményünket a magyar kormány nemzeti jelentőségűnek tartja, fenntartása javarészt pályázatokból történik.
– Sose gondolt arra, hogy Magyarországra költözzön?
– Meg sem fordult a fejemben. Erdélyben jobban meg tudom élni a magyarságomat. Magyarországon még mindig nem lehet kimondani, hogy magyar vagyok, mert azonnal nacionalistának bélyegeznek. Van egy társadalmi réteg, amelyik mindent megtesz azért, hogy ellehetetlenítse azokat, akik a magyarság ügyéért akarnak tenni.
– Addig leszünk magyarok, amíg magyarul táncolunk és magyarul énekelünk – mondta egyszer. – Ez nem vitás.
– A Kossuth-nagydíj átvételekor milyen népviseletben jelent meg?
– Nádasmenti cifrabujkában, melyet a kalotaszegi férfiak hordtak. A Türéből származó Bálint Tibor varrta, aki a Népművészet Mestere és a kolozsvári magyar színház szabója. Ezt viseltem az első Kossuth-díjam átvételekor is, direkt arra az alkalomra készült. Egyértelmű, hogy most sem vehettem fel mást.
– Március 26-án lesz 91 éves. Hogyan ünnepel?
– Szűk körben. Válaszúton, a rokonokkal.
– Milyen ajándéknak örülne?
– Ebben a korban már csak jó egészséget kívánhat magának az ember.
Borzák Tibor
szabadfold.hu

Újabb reformkísérlet
Az 1989. utáni huszonnegyedik oktatási miniszter eltökélt szándéka, hogy amit az előtte járók elbaltáztak, rendbe tegye. Ezzel egyetért a miniszterelnök is, aki úgy gondolja, itt az ideje, hogy egy asztalhoz üljenek az érdekelt felek, és egy átlátható, működőképes törvényt alkossanak, amely legalább 2030-ig érvényes.
Pavel Năstase tárcavezető és Sorin Grindeanu egyetértésben értekezett erről minap a fővárosi közgazdasági egyetemen a felsőoktatás egyes kérdéseiről szóló ülésen. Az oktatási miniszter közölte: őszig felmérik a hazai oktatás helyzetét, év végéig megállapítják az oktatás prioritásait, jövő év elején elkészítik az új törvénytervezetet, amit májusig közvitára bocsátanak, júniustól szeptemberig a törvényhozásban elemzik a jogszabályt. Mint mondta, a 2011. januártól érvényes oktatási törvény háromszázhatvanöt cikkelyéből eddig százötvenkettőt módosítottak. Úgy beszéltek arról, hogy működőképes törvényt kell alkotni, mintha ez újdonság lenne, mintha az 1989. december utolsó napjaiban kinevezett Mihai Şora tárcavezető és az őt követő huszonkét miniszter is mind nem ezt szajkózta volna, de amint látjuk, nem igazán sikerült.
A fordulat utáni első új törvény, a 84-es a Văcăroiu-kabinet idején lépett érvénybe 1995-ben, de Liviu Maior tárcavezető már korábban megváltoztatta az 1989. előtti tanterveket, és világbanki kölcsönből megkezdődtek az igazi nagy beruházások, egyeseket azóta sem fejeztek be. Két év múlva már más miniszterelnök és tárcavezető ült a bársonyszékekben, a Victor Ciorbea és Virgil Petrescu páros arról döntött, hogy bebiztosítja a pedagógusok jogállását, és megszületett a 128-as törvény. Még abban az esztendőben színre lépett Andrei Marga, bevezette a nyolcadikosok egységes felmérőjét, alternatív tankönyvek jelentek meg elemiben, az önkormányzatok alárendeltségébe utalták az óvodákat, iskolákat – azt hittük, a reform szele fújdogál. Azóta többször változtatták a záróvizsgákat, a tankönyvek közül még a kötelező kiadványokat sem kapják meg mind a gyermekek, az önkormányzatok többsége csak a túlélésre tud pénzt adni az iskoláknak, a régi törvény elavult, a 2011-es Funeriu-féle jogszabályból már alig maradt valami, és azt sem tartják be. A változtatásokhoz Ecaterina Andronescu is jócskán hozzájárult, három rendben ült a tárcavezetői székben, de sok jót nem hozott az oktatás számára.
Jó lenne végre állandóságot teremteni a jövő szempontjából legfontosabb ágazatban, ahol a fejetlen változtatások miatt mára az is eltűnt a rendszerből, ami valamikor jól működött. Nem prókátorokra, hanem felelős vezetőkre van szükség, akik nem azért lépnek tízet, mert a másik kilencet lépett, hanem azért, hogy haladjanak.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Deák házaspár életmű-kiállítása
Erdélyi művészeti központ
Deák M. Ria és Deák Barna képzőművészek közös tárlata nyílt meg tegnap délután a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMÜK). A kiállításon a művész házaspár egész életműve követhető, grafikák, festmények, drótlenyomatok, installációk, textilművészeti alkotások tekinthetők meg.
Otthon felforgattuk a házukat, mindent átnéztünk, életükben mindketten rengeteget dolgoztak, ebből született ez a kiállítás – köszöntötte a művészeket Vécsi Nagy Zoltán, az EMÜK vezetője, a kiállítás kurátora. Verset mondott Debreczi Kálmán színművész, a kiállítást Kányádi Iréne művészettörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem előadótanára nyitotta meg. Elhangzott: Deák Barna és Deák M. Ria már a rendszerváltás előtt a sepsiszentgyörgyi, háromszéki művészeti szcéna jeles képviselői, két olyan művész, akik következetesen folytatták saját munkájukat, de ki is egészítették egymást. Kányádi Iréne szerint Deák Barna munkásságát, életét nagyban meghatározta a kommunista meghurcoltatás, ez is magyarázza erőteljes, szimbolikus töltetű motívumvilágát. „Munkáin főként állatfigurák láthatóak: kutyák, vaddisznók, sárkányok, madarak. Ezeket a motívumokat átvitt értelemben használja, és főként a társadalomban, a politikai életben való erőszak és hatalom önkényességét, irracionalitását fejezi ki velük. Ebben az értelemben joggal mondhatjuk, hogy erős társadalomkritikai üzenetet hordoznak magukban. Nem törekszik figuratív kifejezésmódra, alkotásai inkább a szimbolikus-expresszív kategóriába illeszkednek bele.” Deák Barna lázadó, erőteljes hangvitelű munkáival organikus egységet alkotnak Deák Ria kiegyensúlyozott, melegséget sugárzó alkotásai – hangsúlyozta Kányádi Iréne. Régebbi, főként földszínű síktextil munkái igényesen kivitelezett alkotások, színösszetételükben és domborulatainak megformálásában erős plasztikai hatásokkal. „Drasztikus mozzanat Deák M. Ria életművében a műalkotások síkból való kilépése, ezáltal meghatározva a körülötte levő teret. A horgolás technikával készült és izgalmas formaelemeket felhasználó alkotások inkább hasonlítanak speciális szobrokra, mint a dekoratív értelemben vett textilmunkákra.” „A kiállítás anyaga Deák Barna és Deák Ria álmaiba, vágyaiba egyaránt bepillantást enged. Egy olyan művész házaspár világába, akik egy belső tűztől, kényszertől hajtva az élet bármilyen zord körülménye között is az élet igazi tartalma, az alkotás mellett tették le voksukat” – összegezett Kányádi Iréne.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sabin Gherman: Mióta tiltott Romániában Erdély zászlója?
A tényállás a következő: fejenként 500 lejre büntettek néhány fiatalt, mert egy engedélyezett rendezvényen Erdély történelmi zászlójával vonultak fel. A csendőr a jegyzőkönyvben azzal indokolta a bírságot, hogy „Erdély 1918 előtti zászlója volt náluk”. Az utcákon haladó menetoszlopokban jelen volt az Európai Unió, Románia és Magyarország zászlója – az esemény Kolozsváron zajlott, március 15-én, a magyarok napján. A megbírságolt fiatalok azt mondják, maguk a szervezők hívták oda a csendőröket, a szervezők megijedtek, és azt állítják, hogy nem egészen így történt: a csendőrség arra hívta fel a figyelmüket, hogy drasztikusan felelősségre vonják majd őket a hatóságok, ha a menetoszlopokban megjelenik az az erdélyi zászló – tehát mit tehettek volna?
Nézzük meg a dolgot alaposan. 2015. november 28-án, Gura Humorului-on leleplezik III. (Nagy) István (Ştefan cel Mare) szobrát, és azóta Bukovina történelmi zászlója is az árbócon lobog. 2014. május 19-én Victor Ponta kormányfő Moldva történelmi zászlaját kapja ajándékba az SZDP megyei szervezeteitől. 2008. május 29-én, az akkori kormányfő, Tăriceanu tiszteleg a Nagybányán felvont máramarosi zászlónak, méghozzá egy hivatalos ceremónián. 2012. október 4-én Gorj megye akkori kormánymegbízottja bejelenti, hogy a térségbeli idegenforgalom népszerűsítése érdekében Victor Ponta kormányfő jelenlétében felvonja a Păpuşa-csúcsra a megye zászlóját. Ez év március 21-étől kezdve megünneplik Olténia napját – talán a művelődési minisztérium így tudomást szerez majd az összeomlás határán lévő olténiai bástyákról.
Bukovinában „szabad”. Olténiában és Moldvában szintén – egyeseknél – lassan mondom, hogy értsék – még az „1918 előttieket” is.
Mi lehet Erdély zászlajában, ami ennyire megijeszti őket? A színek ugyanazok, mint a román zászlón, de sárga–piros–kék sorrendben. Az, hogy 1918 előtti? Vagyis Erdélyben 1918-ig nem volt élet? December 1-jén örökbe vettek minket, és muszáj befognunk a szánkat, amikor az örökbefogadó szülők egy tálnyival kevesebb híg levest adnak nekünk, mint a többieknek? Egyaránt kapunk a tarkónkra a magyar és a román zsandártól is? Hékások, térjetek észhez, mert a történelem néha olyan, mint egy ostoba tehén, amely nekiront a fejeteknek… Erdély zászlójának színei egy híres per, a nagyszebeni kokárdaper ürügyéül szolgáltak – 1894. május 27-én a memorandisták perében érintett román hazafiak egy csoportja visszatérőben volt a szülővárosába, a helybéliek pedig háromszínű kokárdát viselve fogadták őket. A nagyszebeni tudósítókkal rendelkező hegyen túli újságok arról számoltak be, hogy a vádlottak és főleg öt fiatal lány közül senki sem hátrált meg a bíró előtt, és kiállt identitásához való joga mellett. És az 1895. február 13–25-ei bukaresti Universul literarból megtudhatjuk a fiatal román lányok érvelését: „A bíró kérdésére, hogy ismerték-e azt a törvényi rendelkezést, amely tiltotta ezen színek viselését, azt válaszolja, tudomása volt arról, hogy a törvény tiltja idegen színek viselését, de a sárga-piros-kék trikolór nem idegen trikolór, hiszen ezek a színek a mieink, románoké, ennek az országnak az őshonos lakóié, azon kívül pedig Erdély színei is. (…) Nem tartja úgy, hogy tettével bármilyen, törvény által tiltott bűncselekményt követett volna el, mert ezen ünnepi alkalomból csak jó románi érzését akarta kifejezni.” A nagyszebeni románok védője Erdély egyik ragyogó ügyvédje, dr. Amos Frâncu volt, akit az Erdélyi Szigethegység Tribunusának is neveztek – arról az Amos Frâncuról van szó, aki dr. Ioan Raţiut, a Román Nemzeti Párt vezetőjét védte a memorandisták perében, akiket azért helyeztek vád alá, mert a külföldi sajtóban ítélték el az erdélyi románok elnyomását. „A sárga-piros-kék trikolór azonban nem idegen trikolór, mert ezek a mi színeink, a románoké.” Most, a XXI. században oda jutottunk, hogy identitásunk miatt bírságolnak meg minket, mint hajdanán, de ezúttal a román csendőrök? Bármit viselni lehet Erdélyben az olasz vendéglőre kitűzött zászlótól egy cég vagy egy labdarúgócsapat zászlajáig – csak az erdélyiek zászlóját nem? Újra visszatérünk Brătianu ostobaságához, az „Erdély kell nekem, de erdélyiek nélkül”-höz? Ha Románia egy nagy család, akkor Erdély miért az a gyermek, akit bezárnak a pincébe, miközben a rokonság lagzin mulatozik? Hogyhogy nem ismered el az identitásomat? A te félelmeidtől függ az én létezésem? Ha erdélyi vagyok, ha Ionnak, vagy Jánosnak, vagy Johannak neveznek, akkor nem vagyok román állampolgár, ugyanolyan jogokkal, mint a bukovinai vagy a moldvai? Talán méltányolnunk kellene, hogy János és Johann is elfogadta Ion jelképét, a sárga-piros-kék zászlót – a közös értékek közös jelképét. Sem a politikusoknak, sem a csendőrségnek nincs honnan tudniuk (sic!), hogy az erdélyi románok ezt a zászlót vitték 1918. december 1-jén Gyulafehérvárra is, és hogy aztán 1968-tól kezdődően a Magazin Istoricban és minden ezt követő tanulmányban a zászló színeit vörös-sárga-kék sorrendbe helyezték, hogy jól mutasson a nemzeti egységi termelési versenyben. (Egyes vélemények szerint a fekete-fehér képeken egy ortokromáziának nevezett jelenség okozza a látszólagos sorrendváltást, bár ez még nem magyarázza meg, hogy az 1918-as zászlók miért vízszintes sávozásúak és nem függőlegesek, mint a mai román zászló – a szerk.). A forradalom után tisztséggel jól kibélelt történészek egész hordája termett, azok a Vatra Românească-bérletesek, akik tovább vitték azt az ostobaságot, hogy a románok Erdélyben csak gyermekgyártó szolgák voltak. Egyrészről a nemzetség vitézségéről áradoznak, másrészről a falu nyomorúságáról beszélnek. Most egyes nacionalisták Petőfi-verseket tanulnak meg kívülről, hogy jól fésült előadásokon szavalják el őket, miközben annak a „sajtónak” adnak interjúkat, amely azért pánikol, mert a magyarok el akarják lopni tőlünk Erdélyt. De ők sohasem tesznek majd említést a mócokról szóló 1996/33-as törvényről, például, amely már 21 éve létezik, és szintén 21 éve nem alkalmazzák – a mócok csak választási kampányban jók, nem igaz? Akárcsak Erdély. Én, az erdélyi román, miközben azt látom, hogy Románia és Magyarország zászlója szabadon loboghat, míg Erdély zászlója (félig-meddig) be van tiltva, a következőt gondolom: Erdély még mindig rettegést okoz Romániának, ahogy a múltban Magyarországnak is, évszázadokon keresztül. Bukarest sem érti, mint ahogy Budapest sem értette, hogy ennek a térségnek az identitása a „bună ziua, jó napot, guten tag”-ból született, hogy minden kultúra egyenlő, és mindegyik beleadott és kapott is ezt-azt az erőforrásaiból. Bukarest és Budapest sem fogja fel, hogy Erdély legnagyobb kincsét az aranyon, ezüstön, földgázon túl az emberek jelentik, akik éjfélkor és éjjel egykor is bontanak szilveszteri pezsgőt, akik két húsvétnak örvendenek, akik nem szoktak hozzá olyanféle breaking news-okhoz, hogy itt a tél és üres a kamra – itt nem a csendőröknek s bakáknak kell kenyérrel, hússal és lapáttal érkezniük a saját portánk körüli hó eltakarításához. És talán meg kellene emészteniük – a politikusoknak, zsandároknak és más félősöknek –, hogy elvihetik az aranyat, az ezüstöt, a gázt, a szénát a jászolból és a kotlós tyúkot a fészekből, de nem vehetik el tőlünk „a jó románi érzelem kifejezésének szándékát”. Miért kellene ezt megemészteniük? Mert a történelem néha úgy viselkedik, mint egy tehén. (România Liberă)
A Háromszék megjegyzése:
Legalább a saját tehenünket ismerhetnénk
Megbízható történészek szerint a három színt a lobogón úgy összegabalyították az egyre groteszkebbé és nevetségesebbé váló zászló- s felségjelcsatákban, hogy hiába fogadja el román is, magyar is, ma már sem rendőr, sem finánc ne tudja, miért is szabjon ki bírságot, ha nagyúri kedvében éppen büntetni akar. Mert akar.
Nem az Erdély-zászló miatt büntették meg Soós Sándort
A kézhez kapott jegyzőkönyv szerint az EMNP Kolozs megyei elnökét azért bírságolták meg március 15-én, mert ellenszegült a szervezők felkérésének, és nem hagyta el az ünneplő menetet. A szervezők felszólítása ellenére sem hagyta el a március 15-ei kolozsvári felvonulás helyszínét, és ezzel megsértette az 1991/60-as törvény 26. cikkely első bekezdésének f. pontját – áll a Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei elnöke büntetésének jegyzőkönyvében.
A március 23-án kézbesített, 500 lejes bírság jegyzőkönyve úgy hivatkozik Czirmay Zoltánra, a kolozsvári RMDSZ ügyvezető elnökére, mint arra a szervezőre, aki kezdeményezte a megbüntetett, illetve figyelmeztetésben részesített személyek eltávolítását a menetből. A büntetés meg sem említi az Erdély-zászlót mint kifogásolt jelképet.
Az EMNP Kolozs megyei szervezete közleményében azt írja: nem kételkedik abban, hogy a csendőrség akarattal szított feszültséget a szervezők és a résztvevők között, ezért a jegyzőkönyvek elleni fellebbezést követően beperli a csendőrséget.
A helyzet tisztázása érekében azonban felszólítják az RMDSZ-t, hogy
mutassa be a március 14-én a csendőrséggel tartott egyeztető gyűlés jegyzőkönyvét, amelyben a csendőrség felszólítja az RMDSZ-t az Erdély-zászló használatának tiltására;
mutassa be a március 15-e után leadott tiltakozását a csendőrség felé, amelyben a csendőrséget hazugsággal vádolja;
adja törvényszékre a csendőrséget, amiért megsértette az ünneplők jogait;
kérjen nyilvánosan bocsánatot a kolozsvári magyarságtól, amiért szervezési mulasztások miatt nem megfelelő keretek között zajlott le a nemzeti ünnep. (Forrás: Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Példaértékű tájház-felújítás Kisiratoson
Amikor Kisiratoson nagy izgalmak közepette vártuk Borbás Marcsinak és csapatának a látogatását, elbeszélgettünk az igen ízlésesesen felújított, komoly anyagi ráfordítással tájházzá varázsolt parasztház tulajdonosának, Misik Endrének az édesapjával, Misik Józseffel. Ő a gang végébe épített kemencében, vacsorát készített a Szalbek vegyes kórus tagjainak. Amint elmondta, sertés-oldalast, -csülköt és -tarját sütött, főtt, majd ugyancsak kemencében meg is sütött burgonyakörítéssel, savanyú káposztával tálalják majd fel a kóruspróba után a tagoknak. Misik Józsefnek mindkét fia hivatásos szakács, de maga is ért a főzéshez, ugyanis nyaranta a battonyai strandon szokott dolgozni. A kemence villanyfűtéssel működik, a sülés közben keletkezett füstöt, ventillátor fújja ki hátul.
Ami a házat illeti, az 100 évesnél is öregebb, néhai Korpa Józsefé és családjáé volt. A felújítás során meghagyták az eredetileg 80 centi vastag, döngölt földből készült falakat, a nagyszobában a kuckóval ellátott, búbos kemencét, amit viszont villanyfűtésre állítottak át. Eredeti, faragott támlájú falusi székekkel, bútorokkal szerelték fel az egész házat, amelynek a középső szobájában korszerű, női, illetve férfi illemhelyt alakítottak ki. A konyha is szebb, mint valaha lehetett, hiszen lakkozott deszkából gőzelszívó, szépen faragott, régi divatú konyhabútorba építve, korszerű gáztűzhely áll a háziasszony rendelkezésére. Mivel a tájházat egyre többen igénylik családi rendezvények számára, amikor a helyszínen jártunk, a végéhez a kertbe, gyalult fából készülő, ugyancsak szemrevaló nyitott terasz épült.
Amint Misik Endre feleségétől, Tímeától megtudtuk, a házat romos állapotban, ingyen kapták. A férje nagyon sokat dolgozott rajta, illetve költött rá, de szerinte megérte a befektetést, mert nem csak maguk, hanem a vendégeik is nagyon élvezik az ódon épület hangulatát, a szépségeit. Bárcsak minden régi házat a szóban forgóhoz hasonló műgonddal, hozzáértéssel mentenének meg az utókor számára.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Visky Ferenc gyűjtő volt a könyvtár meghívottja
Szól a rádió, szól a rádió
Amint azt tegnapi lapszámunkban is olvashatták, az aradi rádiózás és a rádiógyártás múltjáról zajlott érdekes előadás csütörtökön délben, az Arad Megyei A. D. Xenopol Könyvtár Concordia Termében.
Florin Didilescu igazgató néhány évvel ezelőtt indította útnak az Aradi személyiségekcímen népszerűvé vált rendezvénysorozatot, melynek keretén belül havonta egy-egy olyan ismert aradit mutatnak be a nagyközönségnek, aki munkásságával, életútjával hozzájárult a város kultúrájának, szellemi örökségének a megőrzéséhez, ápolásához. Legutóbbi vendégként Visky Ferenc mérnök, szenvedélyes gyűjtő, rádióamatőr és lokálpatrióta mutatkozott be a közönség előtt. A régi, ún. nosztalgia rádiók, illetve általában a rádióelektronika iránt már kicsi kora óta nagy érdeklődést mutató mérnök az aradi rádiógyártás szinte egész történetét felölelte és szemléltető eszközökkel illusztrálta. A jelenlevőknek alkalmuk nyílt megtekinteni féltve őrzött gyűjteményének néhány becses darabját is, köztük az első, Aradon gyártott IRON rádió-készüléket vagy az Aradi Műszaki Üzemekben gyártott izzólámpákat.
A nagyszalontai születésű Visky Ferenc kalandos ifjúkori emlékeinek felelevenítésével kezdte vetítéssel egybekötött mondandóját – heten voltak testvérek –, diplomáját a temesvári Műszaki Egyetem Elektrotechnikai Fakultásán szerezte. Tanulmányainak befejezése után, kiváló eredményeire tekintettel 1974-ben került az Aradi Vagongyárba, ahol hosszú évekig kutatási-fejlesztési munkát végzett az elektronika területén.
1989-től vállalkozóként tevékenykedik, egy műanyag termékekkel dolgozó cég sorsát egyengeti. Elsőként alapította meg 2007-ben a „Pro Radio Antic” Egyesületet, melyet a romániai rádiógyűjtők számára hozott létre, és amellyel többek között az amatőr gyűjtőket igyekszik közelebb hozni a szakmához. Ezenkívül a Román Akadémiával is együttműködik, rendszeresen közöl műszaki cikkeket, továbbá az Admira Rádióklub Arad elnöke (fedőneve: YO2MHF).
Visky Ferenc nagy álma egy rádiómúzeum megnyitása Aradon. Ezt az ötletét annak idején egyébként az Arad Európa Kulturális Fővárosa – 2021 Egyesületnek is bemutatták, de mivel a kulturális főváros projekt csúfosan megbukott Aradon, a múzeum terve is feledésbe merült. A mérnök szerint azóta sem foglalkoztak a témával, javaslatát egyetlen városvezető sem karolta fel, és sok más örökségmegőrző kezdeményezéshez hasonlóan, ezt se veszi senki komolyan. A Concordia Teremben megtartott előadáson a jelenlevők megtudhatták többek között milyen híres rádió és elektrotechnikai eszközöket gyártó cég (Flesch, Geller, Hirschmann, Kalmár, Koch, Rosenfeld, Vértes stb.) működött Aradon 1924–1944 között. Az első volt az Atelier Flesch Arad (AFA), az egyetlen cég, mely az alkatrészeket szinte teljes egészében Aradon állította elő.
Visky Ferenc pontos címekkel támasztotta alá, hogy Arad mely utcáiban nyíltak meg ezek a vállalatok, és kiábrándultan jegyezte meg, hogy a város elöljárói nem voltak képesek legalább egy-egy emléktáblát kihelyezni az egykori forgalmazóknak helyet adó, ma még megtalálható épületeikre. Megtudtuk, például, hogy az AFA Admira készüléket Aradon szerelték össze, továbbá, hogy az első, rádió- és elektrotechnikai készülékeket gyártó vállalat, az IRON gyár 1936-ban létesült a Radnai úton. Ennek egyik készülékét ki is állították a könyvárban.
Visky Ferenc elmondta, abban az időben a rádió óriási népszerűségnek örvendett, az emberek ki voltak éhezve a friss hírekre, a készülékek pedig az egyetlen biztos összeköttetést jelentették a külvilággal.
Kár, hogy az előadást csak kevesen látták, azok is zömmel a vendég ismerősei, rádióamatőrök, az idősebb generáció képviselői. Florin Didilescu igazgató szerint azért választották a déli 1 órát az Aradi személyiségek rendezvénynek, mert úgy gondolták, ez egy alkalmas időpont az iskolákból hazatérő fiataloknak. Mert elsősorban őket szerették volna megérinteni. A visszajelzések alapján azonban ez nem sikerült. Néhány szervezett csoporton kívül ugyanis a déli rendezvényeket – melyek meghívottjaitól nagyon sokat tanulhatnának – fiatalok ritkán látogatják. A 30-40-50-es korosztály pedig abban az időpontban javában dolgozik. Nem ártana talán átgondolni a szervezést, hiszen nagy kár, hogy az ilyen és ehhez hasonló előadások tartalma, üzenete nem jut el azokhoz, akikért tulajdonképpen mindezt szervezik.
Visky Ferencről még sokat lehetne írni – talán majd egy másik cikkben –, addig is, írásait megtalálhatják többek között az általa kiadott Pro Radio Antic folyóiratban, továbbá a www.proradioantic.ro honlapon.
A könyvtárban megtartott előadás végén Didilescu igazgató a rendezvény hagyományaként egy oklevelet nyújtott át a meghívottnak.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Goțiu: Ionuț Țene „szabadidejében” folytatott gyalázkodásai Boc-ra és a tanácsra is rossz fényt vetnek
Újabb nyílt levél Kolozsvár polgármesteréhez
Emil Boc polgármesterhez intézett nyílt levelet tett közzé ma Mihai Goțiu, a Menstük meg Romániát (USR) Kolozs megye szenátora is, amelyben felszólítja a városvezetőt: álljon el attól a szándékától, hogy a polgármesteri hivatal alkalmazottját, a szélsőségesen nacionalista nézeteiről ismert Ionuț Goțiu t a hivatal művelődési, vallási, sport és társadalmi kérdésekkel foglalkozó igazgatóságának élére nevezze ki.
Hétfőn Kolozsváron aláírásgyűjtés indult ebben az ügyben, a kezdeményező Szakáts István, az AltART alapítvány elnöke. Ő hívta fel a figyelmet arra, hogy polgármesterünk egy hírhedt vasgárda-szimpatizánst akar a nemsokára megüresedő vezető tisztségébe helyezni, akinek gyűlöletkeltő, az etnikai, vallási és nemi kisebbségek irányába tanúsított sértő magatartása összeegyeztethetetlen közalkalmazotti státusával. Értesülések szerint a petíciót aláírók száma máris több száz.
Mihai Goțiu levelében kifejti: a történelem során, de az elmúlt évtizedekben is nagyon sok feszültség terhelte a helyi nemzeti és vallási közösségek viszonyát, amelyet a várost vezető elitek rendszerint mesterségesen gerjesztettek és tartottak fenn. „Úgy tűnt, hogy az utóbbi időszak a békét és nyugalmat hozta el városunkba, önnek megadatott az a történelmi lehetőség, hogy irányítása alatt létrejöjjön a különböző helyi közösségek közti megbékélés” – fogalmaz a szenátus alelnöke, aki szerint ez aligha valósulhat meg, ha olyan személyek kerülnek vezető pozícióba, Țene, aki mind Boc-ra, mind a városi tanácsra rossz fényt vet, még akkor is, ha úgymond magánemberként, szabadidejében fejti ki ilyen irányú tevékenységét. Goțiu emlékeztet: Țene cikkeiben kifejtett véleményét több civil szervezet, köztük az APADOR-CH is elítélte, amikor az Országos Diszkriminációellenes tanácsi tagságot megpályázta.
Kedden a Főtér arról tájékoztatott, hogy Hans Hedrich civil aktivista, a Neuer Weg Egyesület alelnöke panaszokat nyújtott be az egyesület nevében több intézménynél Ionuţ Ţene, a kolozsvári városháza oktatási, kulturális, egyházi és sportügyekkel foglalkozó szakosztályának felügyelője, valamint Emil Boc polgármester ellen. A Főtér által megszerzett öt panasztevés kiindulópontja az, ahogy az ultranacionalista napocanews.ro portál – amelynek Ţene alapító kiadója és vezető publicistája – egyértelműen gyűlöletkeltő és magyarellenes szándékkal tájékoztatott a 2016-os Kolozsvári Magyar Napok Beatrice-koncertjéről. A portál jóval az után is – szeptemberben – ferdítve írt a koncertről, hogy kiderült: a közszolgálati televízió (TVR) augusztusi manipulatív riportja előre eltervezett manipuláció – idézi a dokumentumot a kolozsvári hírportál.
Szabadság (Kolozsvár)

Közös panasz
Úgy tűnik, túlértékeltük az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) „összefogásának” jelentőségét. Múlt héten Csoma Botond és Soós Sándor bejelentették, nem hagyják, hogy a csendőrség összeugrassza a magyar szervezeteket, majd közösen kérték számon a belügyminiszteren, amiért a zsandárok megint keresztbe tettek az Erdély-zászlók felvonultatásának a kolozsvári március 15-i rendezvényeken. Voltak, akik reménykedve, mások viszont cinikusan jegyezték meg, hogy no lám, végre Kolozs megyében is sikerült összefogni a közös bánatban, megaláztatásban, de érdekes módon csak kevesen kételkedtek a gesztus őszinteségében.
Nekem hirtelen a drága jó Móricz Zsigmond megjegyzése ugrott be az Erdély-trilógiából, az a fejezet, ahol az író nagy ráérzéssel az erdélyi rendekről beszél, merthogy történelmi dolog ez az összefogás-dilemma. Az erdélyiek olyanok, hogy még panaszkodni is külön járnak az uralkodó elé! – írta. El is szórakoztattam magam egy pillanatig: nocsak, el kellett telnie néhány évszázadnak ahhoz, hogy legalább panaszkodni együtt járjunk Bukarestbe, ha már a közös céloknak, közös érdeknek az istenért se sikerül egy útra, közös útra terelni minket. A Kolozs megyei EMNP csütörtöki közleménye azonban szertefoszlatta ennek az örömteli pillanatnak az emlékét. Hiába a nagy közös bánat, megaláztatás, az EMNP stratégiát váltott. Hősiesen játszotta egy darabig a partnert a megpróbáltatásban, hogy így, meg úgy nem ugrik be a markában röhögő csendőrség diverziójának , de ennek vége. Csak vért akar, na! RMDSZ-vért, ha már talált rést a vértezetükön, nyilvános bocsánatkérést, „amiért szervezési mulasztások miatt nem megfelelő keretek között zajlott le nemzeti ünnepünk.”
Fenntartva álláspontomat, hogy a helyi RMDSZ-nek zászló-ügyben sokkal korábban kellett volna észbe kapnia az előrelátható botrány elkerülése érdekében, visszatetszőnek tartom, ahogy az itteni néppártosok most mégis megpróbálnak politikai tőkét kovácsolni ebből az egész szerencsétlen helyzetből. Arra lennék kíváncsi, hogy ők maguk vajon hány olyan rendezvényt kevertek le az évek során, ahol az Erdély-zászlónak zöld utat adott a kolozsvári csendőrség. Mert ha lenne ilyen, arra most precedensként hivatkozhatnánk. Naivan még olyan forgatókönyvet is el tudtam volna képzelni, hogy maga a néppárt megy a dolgok elébe – hiszen a tavalyi hasonló incidensből ők is levonhatták a következtetéseket – és még időben garanciákat kér, szerez, javasol arra vonatkozóan, hogy az Erdély-zászló felvonultatása nem ütközik akadályokba. Persze, ha elsősorban az lett volna a céljuk.
De nem az volt. Hol maradt volna az EMNP „inputja”, ha minden simán megy? Mondom ezt azzal a kockázattal, hogy megvádolnak: a szervezők felelősségét akarom a néppártiak nyakába varrni. Nem akarom. A bajom csupán az, hogy megint egymás gyilkolászásának van prioritása, miközben az igazi gond mégiscsak az, hogy bármelyik vastagnyakú csendőrparancsnok még mindig azt tehet itt, amit akar. Tudom, hogy a néppárt támogatottságát illetően bajban van Kolozs megyében, Kolozsváron, és kellenek a jó pontok, RMDSZ-skalpok az iroda falára. De csodálkoznék, hogy azok, akik az EMNP-t annak idején létrehozták, ilyen méltatlan balhék során képzelik el a párt népszerűségének növekedését. Arról is meg vagyok győződve, hogy valahol a lelkünk mélyén mindannyian tudják: „nem a muszka van a másik parton” – hogy stílusosan ismét Móricz-idézethez folyamodjak. Nem az RMDSZ, vagy az EMNP az igazi ellenség. Ez a zászlós-ügy most fix az a pillanat, amikor ehhez végre tartani is kellene magukat. Bármennyire is erős legyen az agressziós ösztön…
Székely Kriszta
Szabadság (Kolozsvár)

Időkapszulába zárták őrei a Státus-palotákat
Keressen meg – áll az egyik levélben, amelyet a Státus-paloták őrei helyeztek el ma a főtéri templom tornyában ideiglenes otthonra lelt időkapszulában.
2067-be üzennek így az Örökségünk Őrei vetélkedő keretében az Apáczai-líceum kilencedikeseiből álló csapat tagjai, akik mind személyes üzenetet is küldtek a jövőbe. A kulacson háromnyelvű – angol, magyar és román – felirat kéri, hogy csak ötven év múlva bontsák fel megtalálói az időkapszulát, a csapattagok aláírásukkal is ellátták, Státus-palota matricát ragasztottak rá, majd piros viasszal lezárták a kulacs dugóját. Az időkapszulában egy pendrive tartalmazza mindazt az anyagot, amit a paloták októberi örökbefogadása óta a csapat készített, felkutatott: videókat, a Facebook-oldaluk bejegyzéseinek szövegeit, fényképeket, videointerjút Mile Lajos főkonzullal arról, milyennek látná ötven év múlva Kolozsvárt.
A kapszulában levő pendriveon van egy magyar nyelvű Biblia, mintegy 20 perces videó arról, mi történt 2016-ban a világban, 5, 10, 50 banis, 1 lejes, egy gitárpengető, cserkészkitűző, macskaszem nyakék, Könczey Elemér Státus-palotákat ábrázoló rajzának egy harmadikos elemista által kifestett példánya, grafitceruza, egy szál cigaretta és gyufa. Továbbá egy levél, amely leírja és elmagyarázza az időkapszula tartalmát – hiszen, ahogy a diákok elmondták: lehet, hogy már írni sem fognak 2067-ben, csak diktálnak majd tabletjeiknek az emberek. A Státus-paloták őrei szerint a kétkarikás játékok egyik legjelentősebb hozadéka számukra az, hogy megismerhették egymást, csapattá kovácsolódtak egy új osztályközösségben. Bár némi kételyeink támadtak azt illetően, hogy 2067-ben mindannyian megbirkózhatunk a templomtorony számtalan lépcsőfokával, kívánjuk, hogy a csapatból minél többen ott legyenek az időkapszula kibontásánál!
Ilyés Zalán
Szabadság (Kolozsvár)

Nemzetépítő állam — nemzetállam
Szatmárnémetibe látogatott Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, aki a Szatmár-Németi Református Egyházközség gyülekezeti termében egyházi, politikai és közéleti személyiségekkel, valamint érdeklődőkkel találkozott.
A magas rangú vendéget Sipos Miklós házigazda lelkipásztor köszöntötte, az előadást és a beszélgetést pedig Kereskényi Sándor meghívó, a találkozó szervezője moderálta.
Németh Zsolt Magyarországnak az Európai Unióhoz való viszonyáról beszélt. Felsorolta azokat a vádakat, amelyek Magyarországot érték az elmúlt évek során és azt, hogy mi volt ezekre Magyarország válasza. Az egyik igazán kemény vád az, hogy Magyarország nem támogatja az Európai Unió közösségi hatáskörének a megerősítését, azt a gondolatot, hogy az Unió legyen egy erős intézménye a kontinensnek. A magyarok soha nem mondták azt, hogy az Európai Unió hatásköreit lebontanák és vissza akarnának építeni valamilyen kezdeti dolgokat, a magyarok mindig azt mondják, hogy a közösségi hatásköröket érdemes lenne bővíteni, különösen a biztonságpolitika területén kellene lépéseket tenni, magyarázta a politikus. Az Európai Unió minden évben felveti az európai hadsereg létrehozásának ötletét, erre sok a pró és kontra vélemény, mint ahogyan a digitális Európa létrehozására is. Egy másik vád Magyarország ellen, hogy nem támogatja a többsebességes Európa gondolatát. Amikor elkezdtek néhány hónapja arról tárgyalni, hogy merre kellene Európának haladnia, akkor Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöki minőségében megfogalmazta az ő javaslatát, bár erre neki nem volt felhatalmazása, ugyanis az EB a szerződéseknek az őre, nem pedig egy politikai testülete az Európai Uniónak. Utána viszont többen megfogalmazták, a visegrádi országok is, később Versailles-ban megfogalmazta a négy legnagyobb európai ország is (Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország), és ennek lett a végkonklúziója a többsebességes Európára vonatkozó javaslat. Az EU azzal vádolja Magyarországot, hogy ezt nem támogatja. Ez sem igaz. De mit jelent a sebesség gondolata? Az egy sebesség azt jelentené, hogy mindenki ugyanabban a keretben vesz részt egyenlő jogokkal, egyenlő kötelezettségekkel. A két sebesség az, ami igazán ravasz megfogalmazás, mert ez egy kicsit arra emlékeztet, mint ami régen a centrumnak és a perifériának volt a megkülönböztetése. Az elmúlt években erre vonatkozóan megfogalmazódott a „mag Európa” gondolata. Ez azt jelenti, hogy ha nem megy minden tagállamnak előre a szekere, akkor a magnak kell mennie, ezeknek az országoknak kell együttműködniük. Ez az, amit Magyarország nem támogat. Ezt lehet két sebességnek, de lehet „mag Európának” is hívni. Ha megerősödik a mag, de nem fejlődik a periféria, akkor az a végét jelenti annak az EU-nak, aminek egykor indult. Magyarország azokat a lépéseket támogatja, amelyek az európai integrációt nem gyengítik, hanem erősítik. Ha az Európai Unió vívmányait hangsúlyozni akarjuk, akkor a legfontosabb az egység, az európai egyenjogúság megteremtése. Ha ezt feladjuk, az egy kegyelemdöfés lehet az integráció számára. A franciák például a „mag Európa” gondolatot támogatják, véleményük szerint a lejtő ott indult el, amikor elkezdődött a bővítés, főként akkor, amikor Románia és Bulgária is csatlakozott. Magyarország számára azért volt fontos Románia csatlakozása, hogy a romániai magyarság jobb lehetőségekhez jusson, és Magyarország számára hasonló okok miatt az is fontos, hogy azok az országok, ahol magyarok élnek, csatlakozhassanak az Európai Unióhoz, hiszen a Kárpát-medencei magyarságnak mély európai gyökerei és hagyományai vannak. Ugyancsak sok bírálat éri Magyarországot, mert nem fogadja el a kvótákat a menekültek befogadására vonatkozóan. A magyaroknak az a véleményük, hogy a kvótarendszer bevezetése hosszú távon egész Európának ártana. Elindulna egy olyan folyamat — lásd a legutóbbi londoni merényletet —, aminek nagyon fontos kockázatai vannak.
Nagyon sok vita alakul ki az EU és Magyarország között a nemzet kontra Európa, nemzet kontra európai identitás, nemzeti szuverenitás-európai hatáskör, nemzeti identitás-európai identitás témakörökben. A magyarok azt gondolják, hogy az európai és a nemzeti kötődésnek az egymással való folyamatos ütköztetése és szembeállítása, alá- és fölérendelése egy hiba. Azt a benyomást kelti, hogy a nemzet alacsonyabb rendű, mint az európai identitás. Ha valaki nagyon fejlett, akkor meghaladja a nemzetéhez való kötődést, akkor ő már európai. Ez a nézet nagyon kártékony. A magyarok nem szeretnék lebecsülni az európai kulturális hagyományokat, hiszen abból táplálkoznak a magyarok is, de nem úgy vetődik fel a kérdés, hogy magyarok vagyunk vagy európaiak, hanem mellérendelő módon. A kettő nem jelent konfliktust, nem értékesebb egyik a másiknál, hanem egy szerves egységet alkot a magyar identitásban. A nemzeti identitás és a nemzetállam kérdése egy csónakban eveznek. A magyarságnak sajátos a helyzete, mert Magyarország a nemzetállam, de a nemzet szerteágazik. A magyar több állam területén élő nemzet. A nemzetépítő állam hatáskörének védelme ugyanolyan fontos, mint a nemzetállam hatáskörének a védelme — mutatott rá a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.
Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)

Nyelvromlás vagy romló nyelvhasználat Erdélyben – „nem még” tudunk magyarul?
Fülelve az utcát járva úgy tűnik, a szórványosodással párhuzamosan romlik a magyar köznyelv minősége, ám kutatást egyelőre nem szenteltek a jelenségnek. Valószínűleg igényesebben beszélnénk az anyanyelvünket, ha az elnyerné a regionális hivatalos nyelvi státust. Nyelvészeket is kérdeztünk.
„Nem még játszom” - hárította el focimeccsre való invitálásomat szilágysági szórványvidékről származó évfolyamtársam 1987-ben, amit nagyváradiként őszinte meglepetéssel hallgattam, lévén, hogy korábban nem találkoztam ezzel a románból, tükörfordítással átvett kifejezéssel. Ott, akkor büszkén állapítottam meg magamban, hogy mi, nagyváradi magyarok, szórványbeli honfitársainkhoz képest mennyire szabatosan beszéljük anyanyelvüket.
Azóta, sajnos, kénytelen voltam átértékelni a nagyváradi magyarok által használt köznyelvre vonatkozó, fölöttébb kedvező értékítéletemet. Napjainkban a Pece-parti Párizs magyar nyelvi viszonyait hűen érzékelteti a „Be kell menjek a primöriára, utána meg keresek kiriát” mondat, amit néhány évvel ezelőtt, félfüllel hallottam a váradhegyaljai buszon, egy dominánsan magyar szűkebb környezetben élő, magyar középiskolában érettségizett fiatalember szájából.
Emlékeim szerint még a 90-es évek elején is a lakással nem rendelkező váradi magyarok albérletben, esetleg kóvártélyban laktak, a rommagyarrá nyomorított kiria szót életemben először valamikor az évezred elején hallottam. Napjainkban hallom aztán nyakra-főre.
A kolozsvári autóbuszok szintén eszményi terepet kínálnak annak, aki rommagyar nyelvi szörnyszülöttekre vadászik. Nagyon elégedetlen volt az orvossal, akit felkeresett, mert „szkürbából tratálta”, közölte telefonon, fülem hallatára egy fiatal magyar nő, úton a monostori lakótelep felé. Pedagógus ismerősöm az egyik kolozsvári elitiskola leányöltözőjében kapta el az „Adtam magam autóbronzánttal” kijelentést. Másik kedvencem egy nagyváradi vállalatnál hangzott el, s így szól: „Ez az olaj azért piros, mert kiégett belőle a gröszime, ami aszigurálja az undzserét”.
Miért árdé a paprika?
Székelyföldi kiruccanásaim alkalmával meggyőződtem róla, hogy a román kölcsönszavak burjánzó használata nem feltételezi az államnyelv alapos ismeretét. „Sportbázis”, olvastam elképedve Udvarhely egyik külvárosában, egy sporttelep bejáratán, attól meg egyenesen leesett az állam, hogy kézdivásárhelyi ismerősöm töltött árdét keszített. Megrökönyödésemet látva magyarázattal is szolgált a szó meggyökeresedésére a székely köznyelvben: állítólag azért lett árdé a paprikából, mert helyben nem terem meg, a székely ember szinte kizárólag románoktól vásárolja. Az első látásra tetszetős elmélet nem győzött meg teljesen, ilyen alapon ugyanis a Székelyföldön szintén meg nem termő narancs portokál, a citrom lömüja, a görögdinnye pedig lubenyica lehetne.
Nyelvromlás vagy félnyelvűség?
Tudományosan nem bizonyított, hogy az Erdélyben jelenleg kevésbé szabatosan, szépen beszélnénk a magyar nyelvet, mint 25 vagy 50 évvel ezelőtt, mivel ilyen jellegű kutatásokat nem végeztek. Bár a szociolingvisztika kimondja, hogy egy kisebbség számarányának csökkenése, a szórványosodás negatívan hat a nyelvhasználatra, erodálja a köznyelvet, egyes szakemberek tagadják a nyelvromlás létezését.
„A témával foglalkozó nyelvészek többsége, így magam is, nem a nyelvromlás jelének tekintjük a román szavakat. Ezek következményei a beszélő alacsony szintű kétnyelvűségének (félnyelvűségének), velejárói magának a kétnyelvűségnek és kísérőjelenségei a nyelvcserének, az egyik nyelvből a másik nyelvbe való átmenetnek. Nem a nyelvvel vannak gondok, hanem a nyelvhasználattal, a nyelvhasználat körülményeivel” – nyilatkozta a Maszolnak Péntek János, a filológiai tudományok doktora, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke.
A legtöbb román jövevényszót a különböző szaknyelvekben használjuk, például a közigazgatásiban, ami érthető, mivel az adminisztráció nyelve a román, mondja Benő Attila, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsésztudományi karának tanszékvezetője. Az is fontos szempont, hogy az erdélyi magyarok jelentős hányada román nyelven végezte az iskolát, az egyetemet, s így nem volt módja elsajátítani egy sor szakkifejezést.
„Nem kérhetünk számon embereken olyasmit, amit nem tanultak. Létezik egy elitista, nyelvművelői hozzáállás, amely elvárja, hogy mindenki nagyon magas szinten beszélje a nyelvet, s ennek a nevében elítélik az erdélyi magyarok 90 százalékát” – nyilatkozta a Maszolnak a filológus szakember. Véleménye szerint elsősorban a hivatásos beszélőktől – tanároktól, újságíróktól, politikusoktól - lehet elvárni, hogy magas színvonalon beszéljék az anyanyelvüket.
Internet és szórványosodás
Bár személyes tapasztalatok alapján egyértelműnek tűnhet a jelenség megléte, a román jövevényszavak térnyerése az idehaza beszélt magyar nyelvben nem bizonyított, de kutatások hiányában cáfolni sem lehet a létezését, magyarázza Benő Attila. A szórványosodás erősítheti a román hatást, mivel a magyar nyelv háttérbe szorul, szűkül a használati színtere, s bár a kedvezőtlen demográfiai folyamatok tagadhatatlanok, ezekből nem következik feltétlenül a nyelvromlás.
Általánosságban beszélni nem szerencsés, véli interjúalanyunk, mert Erdélyen belül is számos nyelvváltozat van, s különböző közegekben ezek eltérően alakulnak: székely falvakban valószínűleg keveset változott a beszélt nyelv, az ellenben könnyen elképzelhető, hogy a kolozsmonostori magyar köznyelvben több a román jövevényszó most, mint 30 évvel ezelőtt.
A szórványosodás okozta esetleges nyelvi leépülést részben ellensúlyozza egy ellentétes folyamat, a Magyarországgal, az ottani köznyelvvel való, korábbinál sokkal intenzívebb kapcsolat, ami részben az internetnek tudható be. „Ha ez nem lenne, eléggé reménytelen volna a helyzet” - véli Benő Attila, de hangsúlyozza, nem lehet elvárni, hogy egy erdélyi ugyanúgy beszéljen, mint egy anyaországi.
A szociolingvisztika álláspontja szerint egy kisebbség nyelvhasználatának a színvonala függ az adott nyelv jogi státusától, a magasabb presztízs ugyanis az igényesség irányába hat a köznyelvre. A magyar jelenleg támogatott nyelvnek minősül Erdélyben, ha azonban sikerülne elérni, hogy regionális hivatalos nyelvvé váljon, az jótékonyan befolyásolná a mindennapi anyanyelvi kommunikáció filológiai minőségét.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Tiltakozik a Fidelitas a marosvásárhelyi katolikus líceum ellehetetlenítése ellen
MTI - Tiltakozik a Fidelitas a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Teológiai Líceum ellehetetlenítésére irányuló, a Securitate módszereit és a kommunista időket időző törekvések ellen - jelentette ki a Fidelitas országos elnöke pénteken, a Román Köztársaság budapesti nagykövetsége előtt tartott sajtótájékoztatón.
Böröcz László úgy vélekedett: a két ország közötti békülékeny hangulat ellenére Romániában egyre-másra érik atrocitások a magyar iskolákat, legutóbb a marosvásárhelyi katolikus líceum került célkeresztbe. Felidézte, hogy több magyar politikus, így Navracsics Tibor uniós biztos és Szijjártó Péter külügyminiszter is szóvá tette az iskola ügyét. A román korrupcióellenes ügyészség ugyanis a múlt év novemberében őrizetbe vette a Maros megyei főtanfelügyelőt és a líceum igazgatóját, azt állítva, hogy törvénytelenül hozták létre a magyar nyelven oktató egyházi iskolát.
Nem lehet nem arra gondolni - folytatta a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke -, hogy az akció a magyarság elleni nyomásgyakorlásra, a marosvásárhelyi magyarság megtörésére irányul. Ez annál is inkább hátrányos, mert amíg nem tisztázott az intézmény jogi státusza, a hatóságok nem engedélyezik, hogy a szülők beírassák a gyermekeiket az intézménybe a 2017/18-as tanévre - fűzte hozzá.
Böröcz László szerint sokan gondolják úgy, hogy az ügy nem csupán egy intézmény, hanem a magyarság elleni támadás, hiszen Marosvásárhely az 1970-es évek óta amolyan frontváros a magyar-román viszonyban.
Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági szervezetének elnöke úgy vélekedett, hogy az iskola elleni támadás tökéletesen illeszkedik abba az immár csaknem száz éve tartó román nemzetpolitikába, ami minden magyar intézmény elsorvasztására irányul. Mivel a román nacionalista pártoknak az utóbbi időben egyre kevesebb szavazatot hoz a magyarellenesség, ez a "tevékenység" átkerült a román titkosszolgálathoz, és minden jel szerint a korrupcióellenes ügyészséghez - mondta az erdélyi politikus, hozzátéve, hogy ebben a helyzetben az anyaország segítsége szükséges.
Varga-Bajusz Veronika, a Fidelitas budapesti elnöke arról szólt: követelik a "fekete március", vagyis az 1990. március 19-21. közötti marosvásárhelyi véres események újbóli kivizsgálását. Fontos lenne tudni, hogy a magyarok ellen felheccelt tömeget szándékosan ösztönözték-e a halálos áldozatokkal járó összecsapásra a hatóságok - fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy az események újbóli kivizsgálását kérte a hatóságoktól Bíró Zsolt, a román parlament képviselője, a Magyar Polgári Párt elnöke is. A Fidelitas ezúton csatlakozik ehhez a kezdeményezéshez - mondta a szervezet budapesti elnöke.
A nagykövetség előtt a Fidelitas mintegy ötven tagja gyűlt össze, petíciót kívántak átadni a román nagykövetnek. Az épületből többszöri csengetés után sem jött ki senki átvenni a levelet, ezért Böröcz László a nagykövetség levélszekrényébe dobta be a petíciót.
maszol.ro

Felbontja felesége cégével kötött szerződését az RMDSZ-alapítvány elnöke
Szerződést bont az RMDSZ Iskola Alapítványa azzal a kolozsvári kereskedelmi társasággal, amelynek társtulajdonosa a szervezet elnökének a felesége – adta hírül pénteken a Főtér portál.
A vitatható bérleti szerződést nemrég az Átlátszó Erdély hozta nyilvánosságra. Az oknyomozó portál feltárta, hogy Nagy Zoltán kuratóriumi elnök a felesége vállalkozását támogatta, amikor az általa vezetett Iskola Alapítvány bérbe vett, majd minimális nyereséggel továbbadott egy 200 négyzetméteres üzlethelyiséget a Kolozsvár főterén álló Jósika-palotában.
A Videbor kft. – amelynek társtulajdonosa Nagy Debreczeni Hajnal, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök korábbi sajtótanácsosa, Nagy Zoltán felesége – a tavalyi év végén nyitotta meg a L'Alchimiste éttermet a kincses város szívében található helyiségben, amelyet az Iskola Alapítvány 2015 októberében vett bérbe tíz évre, majd 2016 februárjában továbbadta albérletbe cégnek.
„Úgy érzem, hogy a feleségem jelenléte garantálja a cég működését és a szerződésben vállaltak teljesítését" – nyilatkozta az Átlátszó Erdély összeférhetetlenséget firtató kérdésére a Kelemen Hunor szövetségi elnök kabinetigazgatójaként, valamint az RMDSZ ügyvezető alelnökeként tevékenykedő Nagy Zoltán. Az Iskola Alapítvány kuratóriumi elnöke közölte, a szervezet 10 év alatt összesen 622 275 eurót fizet ki a főtéri helyiségért, miközben 642 ezer euró jövedelme származik annak bérbeadásából, így az alapítvány adózás után ebből az üzletből 16 569 euró nyereségre tesz szert.
A Főtér portál megkeresésére Nagy Zoltán közölte: az üzlethelyiség bérbeadása a törvényeknek és az alapítvány alapszabályzatának is megfelelt, minden szempontból szabályos volt. Hozzátette, nem közpénzt használtak, hanem az alapítvány 20 éves tevékenysége alatt képződött saját pénzügyi tőkéjének egy részét fektették be, az alapítványt kár nem érte, sőt szerinte a Videborral kötött szerződés anyagilag előnyös. „Az elmúlt hetek fejleményei azt mutatják, hogy jelen bérleti ügylet alkalmas arra, hogy olyan látszatot keltsen, mintha a tisztán üzleti szempontok mellett egyéb, személyi szempontok is közrejátszottak volna annak létrejöttében" – válaszolta a Főtérnek Nagy Zoltán, hozzátéve, kezdeményezte az azonnali hatályú szerződésbontást a bérlővel és a tulajdonossal egyaránt, amelyről tájékoztatta a kuratóriumot.
Nagy Zoltán szerint a Videbor kft. szerződésben vállalta, hogy még idén megtéríti az alapítvány befektetését. Utóbbi számos azonnali kiadást átvállalt a kft.-től, így a szerződés megkötésekor fizetendő, 30 ezer eurót kitevő első hat hónapnyi lakbért, illetve a 15 ezer eurós garanciát, sőt az épület meggyengült boltozatait is megerősíttette – 31 ezer euróért. Nagy-Debreczeni Hajnal cége ezeket a befektetéseket apránként térítette volna meg az alapítványnak úgy, hogy valamivel magasabb lakbért fizet neki, mint az Iskola Alapítvány a tulajdonosnak. Ennek megfelelően a Videbor kft.-nek 2017 végéig 76 ezer eurót kell visszafizetnie az alapítványnak.
Az Iskola Alapítványt 1996-ban hozta létre az RMDSZ, 2003. és 2010. között a szervezet bonyolította le a magyar kormány által folyósított oktatási-nevelési támogatás romániai pályáztatását és kifizetését. A szervezet 2009-ben avatta fel a kincses városban egyetemi oktatóknak szánt, 21 lakást tartalmazó oktatási központját, amely a magyar kormány 1,3 millió eurós támogatásából építtetett.
[Forrás: Krónika]
itthon.ma/erdelyorszag

Leváltották Négyfalu magyar alpolgármesterét
A PSD és a PNL összefogott és váratlanul leváltotta tisztségéből csütörtökön Négyfalu alpolgármesterét, Géczi Gellértet. A Brassó megyei városnak 17 éve először nincs magyar alpolgármestere: ugyanazon a tanácsülésen a PSD alpolgármester-jelöltet nevesített, akit meg is szavaztak.
A 35 ezer lakosú Négyfalu önkormányzatának egy alpolgármestere van, aki hagyományosan RMDSZ-es, hiszen jelentős számú magyar él a városban, arányuk az összlakosság 20%-át teszi ki.
A tavalyi helyhatósági választásokon az RMDSZ négy képviselőt juttatott be a 19 tagú tanácsba, amelynek 5 PSD-s, 5 PNL-s, 2 PMP-s, 2 Együtt Négyfaluért, és 1 ALDE-s tanácsos is tagja. Géczi Gellért, egyedüli jelöltként 16 szavazattal ismét elnyerte az alpolgármesteri tisztséget, amelyet a múlt mandátumban is betöltött. Mint a PSD-s, mind a PNL-s kollégái megszavazták, egyedül egy helyi koalíció két tanácsosa szavazott ellene.
Géczi Gellért elmondta, nem érthető, hogy miért váltották le a csütörtöki tanácsülésen a tisztségéből, ráadásul azzal indokolva a döntést, hogy nem végezte megfelelően a munkáját. Továbbá azt is felrótták neki, hogy a polgármester munkáját sokszor kritizálta, és ezzel ártott az önkormányzat hírnevének. Géczi szerint nem érthető, hogy miért hivatkoztak arra, hogy nem végzi megfelelően a tevékenységét, hiszen a múlt mandátumban is megbizonyosodhattak a képességeiről.
Egyelőre nem tudni, hogy mit lép az RMDSZ: A megyei tanácsban a PNL-vel alkotnak koalíciót, így nem tudni, hogy miért fordultak az RMDSZ-es alpolgármester ellen Négyfaluban.
[Forrás: Transindex]
itthon.ma/erdelyorszag

Apropó: Szent László-emlékév
A 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította a magyar kormányzat a lovagkirály” trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából. Az alábbi interjú is ehhez kapcsolódva jelent meg a Présház.eu portálon Szent László csodája címmel.
Ez év június 27-én, László napján a huszadik Szent László-vacsorát tartja egy budapesti értelmiségi kör. Idén az állam is felzárkózott a civilekhez: Szent László-évet hirdetett erre az esztendőre a Miniszterelnökség. Dénes László újságírónak, szerkesztőnek, a nagyváradi Szent László Egyesület korábbi sajtóreferensének tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
– Dénes úr, szó szerint csodálatos Szent László-legendák is dúsítják az erdélyi magyar kultúrkincset. A Tordai-hasadék isteni beavatkozással mentette meg királyunkat és seregét az ellenség túlerejétől. Hogyan kell elevenné tenni Erdélyben a nemes magyar mítoszokat?
– Tekintettel arra, hogy ezek a mítoszok többé-kevésbé elevenek, élnek és „működnek” manapság is, akár azt is mondhatnánk: nincs különösebb feladatunk ezen a téren. De ez persze némi önáltatás lenne, hiszen ma már talán köztudott: hatalmas erők munkálkodtak az elmúlt években, évtizedekben, sőt mondhatnék akár másfél évszázadot is, ha a szekularizáció, a liberális ateizmus, a magyarellenesség és egyéb „ciók”, „ségek” és „izmusok” lábra kapását és terjedését, reánk uszulását nézem, szóval hatalmas erők szövetkeztek és iparkodtak azon, hogy „nemes magyar mítoszok”-ról beszélni se lehessen Erdélyben. Ma már lehet, kell és igyekszünk is, a kérdés ma az, hogy tudunk-e, van-e, aki tudjon, no és hogy lesz-e kinek.
– A Szent László-vacsora a szakralitást ötvözi a historikussággal. Az európai kulturális fősodor mindkét értéket elmosni igyekszik. Hogyan védekezhetünk, sőt: hogyan indíthatunk ellentámadást a szélsőséggel, benne a hungarofóbiával szemben?
– Lehet, hogy nem jól érzékelem, de mintha az említett európai kulturális fősodor a szükséges, óhatatlan és elkerülhetetlen modernizáció jegyében igyekszik – ha elmosni tán nem is – háttérbe szorítani a mi felfogásunk szerint hagyományos és értékőrző, identitásképző és közösségmegtartó szakralitást és historikusságot. S ha belegondolunk, hogy a magyar történelem legnagyobbjai szinte mind a modernizáció emberei voltak az ő korukban, akkor ezt mi nem használhatjuk szitokszóként, ugyanakkor azt sem engedhetjük, hogy ennek örve alatt forgassák ki sarkaiból azt a világot, aminek mi magunk – egyen-egyenként és keresztény magyar nemzetként – sarokkövei, fundamentumai vagyunk. Védekezés, ellentámadás? E katonai fogalmakra hadd rímeltessek egy etikait: helytállás. Mindenkinek a maga helyén kell elvégeznie azt, amit a tehetsége és képességei szerint reá rótt a Sors. A mindent elrendelő isteni akarat. Ami pedig a hungarofóbiát illeti: az így érzőket mindig valamilyen kisebbrendűségi érzés motiválja, no meg a rossz lelkiismeret. Sztoikus nyugalommal és nagyon sok és alapos tudással kell felvérteznünk magunkat, de hinnünk is kell a magyarok Istenében, hiszen hozzá fohászkodunk, amikor azt kérjük és várjuk, hogy ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosakká minket.
– Fedezd föl saját kultúrádat – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Szent László a mai mércével mérve is európai formátumú politikus volt, aki – mint a montecasinói apátnak írt levele tanúsítja – ma is jellemző belső konfliktusokkal is küzdött. Önök a nagyváradi egyesülettel mit képesek tenni azért, hogy a szent király alakja a Lajtától a Berecki-havasokig, sőt az Atlanti-óceántól az Urálig felragyogjon?
– A nagyváradi Szent László Egyesület önmagában csak apró kavicsokat tud hozzátenni a városalapító szent király kultuszához, amely kultusz amúgy különösképpen Erdélyben virágzik a valós történelmi tényeknek és az említett csodálatos legendáriumnak betudhatóan. A 2011-ben bejegyzett egyesület rendszeresen szervez különböző kulturális és közösségformáló rendezvényeket, amelyek sorában fő helyen állnak a királyi születésnaphoz kötött minden évi Szent László Napok. Idén már ötödik alkalommal rendezik meg Váradon – jórészt a lovagkirály végső nyughelye fölött, a rekonstrukción átesett híres várban – a Partium fővárosának „magyar napjait”, a Szent László Emlékév keretei közé illesztve. Ezen egyhetes népünnepélynek ezúttal is lesz egy elmenyitogató-horizonttágító-bizalomgerjesztő célja a velünk élő, más nemzetiségű, kultúrájú, vallású és felfogású polgártársaink irányába. Ugyanakkor hadd jegyezzem meg: a Szent László Egyesület csak egyike azon szereplőknek, amelyek nagy királyunk alakjának felragyogtatásán munkálkodnak mifelénk ez évben, hiszen a történelmi magyar egyházak, más civil és kevésbé civil szervezetek is ezt ígérik tenni, néha egymástól függetlenül és egymással konkurálva. Ha az átkos viszálykodást sikerül a politikusi parádézással együtt háttérbe szorítani, akkor – kerülve a nagy szavakat – emlékezetes emlékévünk lesz, reményeink szerint.
itthon.ma

Fiatalokra építő, erős Kárpát-medencét remélnek a magyar ifjúsági szervezetek
KISVÁRDA. Közös nyilatkozatot adtak ki pénteki megbeszélésüket követően a Kárpát-medencei fiatalokat tömörítő ifjúsági szervezetek, a Via Nova ICs, a magyarországi Fidelitas és az IKSZ, az erdélyi MIÉRT és a kárpátaljai KMKSZ ISZ vezetői. „A közös jövőt egy fiatalokra épített, erős Kárpát-medencében képzeljük el. Felelősségünk van abban, hogy az anyaországban és a nemzetrészeken élő fiatalok lehetőséghez juthassanak” - fogalmaznak a nyilatkozatban, amelyet a továbbiakban változtatások nélkül közlünk.
Mi, kárpát-medencei fiatalokat tömörítő politikai szervezetek vezetői a mai napon, megbeszélésünk után a következő nyilatkozatot kívánjuk kiadni.
Politikai ifjúsági szervezetekként a jövőnkért és a generációnk jövőjéért szeretnénk dolgozni. Ezt a közös jövőt egy fiatalokra épített, erős Kárpát-medencében képzeljük el. Felelősségünk van abban, hogy az anyaországban és a nemzetrészeken élő fiatalok lehetőséghez juthassanak, hogy megfelelő gazdasági környezetben legyen bátorságuk vállalkozni, ötleteiket, álmaikat megvalósítani.
Olyan helyekért dolgozunk, ahová megéri hazajönni, ahol sok munkával és szorgalommal igenis lehet sikeresnek lenni. Készek vagyunk arra, hogy alakítói legyünk a közéletünknek és képviseljük a fiatalokat és igényeiket a döntéshozók felé. Minden kormányzati intézkedést a nemzeti parlamentekben és bármely fórumon támogatni fogunk, amely a fiatalok életét jobbá teszi, és nem rombolja nemzeti egységünket.
Elutasítjuk a nacionalista, magyarellenes megmozdulásokat, döntéseket, mi Közép-Európában erőt és egységet látunk, amely szilárdan tudja védeni értékeit és jövőjét, ez fontosabb, mint a széthúzás.
A mostani egyeztetésen átbeszélt aktuálpolitikai témákban a következőket szeretnénk leszögezni:
Ukrajnának biztosítania kell a nemzeti kisebbségek nyelvhasználati garanciáit, ezek szűkítése elfogadhatatlan!
A marosvásárhelyi katolikus gimnázium tanárainak, szülőinek és diákjainak vegzálását meg kell szüntetni és biztosítani kell a Líceum zavartalan és jogszerű működését!
Az anyanyelven megszerzett tudás a biztos jövő és a sikeres életpálya alapja. Ezért bátorítjuk a kisgyermekes felvidéki magyar családokat, hogy az áprilisban kezdődő beiratkozási időszakban döntsenek magyar iskola mellett.
Fontosnak tartjuk a Visegrád+ országok ifjúságpolitikai együttműködését, melyet idén is tovább erősítünk.
Üdvözöljük Magyarország Kormányának azon döntését, miszerint a határokon túl is létrehoznak közösségi tereket magyar fiataloknak anyaországi minta alapján.
Antal Lóránt (elnök) - MIÉRT
Böröcz László (elnök - Fidelitas
Dobsa István (elnök) - KMKSZ ISZ
Gubík László (elnök) - Via Nova ICS
Nacsa Lőrinc (elnök) - IKSZ
hirek.sk

Sikeres a korrupció elleni fellépés
Az elemi logika és a történelmi tények is azt mutatják: az olasz, és a többi hasonlóan korrupt „régi pártrendszert” a korrupció, és nem a korrupció-ellenes föllépés zilálta szét - írja egyebek között Magyari Nándor László az olasz történész, Stefano Bottoni Szép Szóban megjelent interjújára reagálva. A Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója szerint a romániai közéleti korrupció visszaszorítását célzó politikák és azok civil társadalmi, mozgalmi támogatása megalapozott, sőt hatékony és sikerrel kecsegtet.
Hosszú és szokatlanul ellentmondásos interjút adott Stefano Bottoni a korrupciókérdésköréről. Mivel Romániára fókuszál, illetve nem először nyilatkozik elítélő módon a román korrupcióellenes föllépésről, korrupció-kutatóként kihívásnak érzem szövegeit, ezért megpróbálok reflektálni arra, amit megérteni véltem kijelentéseiből.
Ezekben az interjúkban Stefano Bottoni mint jelenkor-történész van bemutatva, ő maga is történészként beszél, mégis problematikus, hogy a bevezetőként és egyféle összehasonlítási alapként használt olasz Mani Pulite-t (Tiszta Kezek), a 25 évvel ezelőtti korrupció-ellenes ügyészségi föllépést csupán személyes (a szerző akkor 15 éves volt) tapasztalat és élmény, valamint emlékei alapján írja le és értelmezi. Ezért sem szeretnék kitérni annak értékelésére, legfeljebb néhány apró megjegyzés kívánkozik ide. Bottoni a régi, korrupt olasz politikai pártrendszer összeomlását – mely fölött magánemberként fájdalmat érez – a korrupció-ellenes, véleménye szerint elhibázott föllépésnek tulajdonítja.
Fordított logika
Számomra viszont ez fordított logikának tűnik, hiszen az ok minden bizonnyal a korrupció és nem az ellene való föllépés volt, akárcsak az időben és térben beomló rendszerek, mint Ukrajna, Moldávia, vagy a távolabbról ismert dél-amerikai korrupt rendszerek esetében, ahol semmiféle összehangolt korrupció-ellenes föllépés nem történt. Azután meg az olyan erős és summás kijelentéseinek, mint „az igazságszolgáltatáson keresztül próbálták leváltani a politikai elitet”; és hogy az akkor megvádoltak kétharmadát „később felmentették” sincs analógiája Romániában. A román ügyészség zárójelentései szerint a fölmentettek aránya 2015-ben kevesebb mint 10, illetve 2016-ban csupán 13 százalék. Bottoni elmondja, hogy tucatnyi megvádolt politikus és menedzser öngyilkosságot követett el Olaszországban, de Romániában semmi ilyesmiről nem tudunk. ”Ezt a sokkot soha nem heverte ki Olaszország” állítja Bottoni, és az egészet oda csatornázza be, hogy Silvio Berlusconi az antikorrupciós harc farvizén nyert volna választásokat. Arra is érdemes felhívni a figyelmet, hogy akárhányszor az analógia romániai érvényességére tér ki, éppen a különbségeket sorolja és nem a hasonlóságokat, akár a geopolitikai „helyzet” felé viszi, akár az okkult titkosszolgálati összefonódást vizionálja, vagy a nagyszámú fölmentettet tekinti, egyik sem talál esetünkre.
Azt a nagyon sarkas kijelentést is, hogy a román DNA (Korrupcióellenes Ügyészség) tevékenysége a „társadalom immunrendszerét gyengíti” csupán a „deep state" (mély állam), a formális hatalom mögött láthatatlanul működő hatalom, Amerikában elterjedt konteójára alapozza. E mögött az a feltételezés áll, hogy a román állam „mélyén” az „intézményesített korrupció” és politika végzetes összefonódása áll, amit minden kutatás és szociológiai elemzés cáfol. Nem több ez egy megrögzött előítéletnél, és olykor egzotikumot hajszoló folklór-kutatások kiindulópontjánál. Az elemi logika és a történelmi tények is azt mutatják: az olasz, és a többi hasonlóan korrupt „régi pártrendszert”, a korrupció, és nem a korrupció-ellenes föllépés zilálta szét. Romániában a „régi pártrendszer” egyes nosztalgikus/anakronisztikus maradványai, amelyek megpróbáltak a második világháború előtti – amúgy is vitatható habitusú, nacionalista, és szélsőjobboldali – hagyományokhoz kapcsolódni, már egy évtizede kikoptak a politikai palettáról (a Parasztpárt eltűnt, a Nemzeti Liberális Párt csak nevében ugyanaz), tehát ezért is más a helyzet, mint Olaszországban. A különbségeken és lényegi eltéréseken azzal siklik át Bottoni, hogy „valami hasonlót látok most Romániában is”, holott maga is csak a különbségeket írja le, így az olasz példa nem releváns a román korrupció, illetve annak visszaszorítására indított politikák szempontjából.
Bottoni, valamilyen csak általa ismert okból, „antipolitikának” nevezi a korrupció visszaszorítására irányuló politikákat, és immár egész Európára kiterjesztve ítéli el azokat. Megjegyzi, hogy ő maga jobban szereti a strukturált pártokat, szakszervezeteket, mint a „civil” szervezeteteket, azzal együtt, hogy mint maga mondja: „azok a pártok loptak, de olyan tömegpártok voltak, amelyek adtak is cserébe a lakosságnak”. Mindezen túlmenően nem vitatom a történész interjúalany alternatív tények, illetve igazság utáni konzervatív ideológiához (alt-right) való ragaszkodásának jogát, okát, és motívumait, a paternalizmus és a pártpatronátusi rendszer amúgy is divatos manapság.
Olvasatomban az interjúalany gondolatmenete egy konzervatív ideológia, mégpedig a tények utáni konzervativizmus irányába mutat, amikor a paternalizmust (a régi, beágyazott, viszont korrupt pártok dicsérete), és a pártpatronátust (a pártok zsákmányszerzők, illetve közméltóságokat osztanak szét) tartja kívánatosnak, szemben az új civil mozgalmakkal, a tapasztalatlan politikusokkal. Viszont...
Az egyetlen koherens program
Viszont a romániai közéleti korrupció visszaszorítását célzó politikák és azok civil társadalmi, mozgalmi támogatása megítélésem és a rendelkezésre álló információk alapján megalapozott, sőt hatékony és sikerrel kecsegtet. Nem tévedés azt sem kijelenteni, hogy az egyetlen koherens és következetes politikai program, az ideológiák alapján strukturált politikai mezőny ellehetetlenülése után. Azok a nagyszabású békés utcai tüntetések, amelyek az elmúlt években spontán módon szerveződtek országszerte, főként Bukarestben és a nagyobb városokban, céljaikat tekintve is koherensek és egyáltalán nem a Bottoni által mintegy mellékágon fölvetett szélsőségesség és nacionalizmus, valamint illiberális demokrácia malmára hajtották a vizet. Ezek a mozgalmak a korrupció-ellenesség mellett, illetve annak zászlaja alatt a liberális demokrácia védelmére keltek. Egyfelől a) a román demokratikus „átmenet” fő sodrába helyezkedtek, annak „eredeti programját” igyekeztek fölvetni és kiteljesíteni, másfelől b) a „Rezist” („Ellenállok”) mozgalom illeszkedett abba a sorozatba, amelyek a „korrupció öl” jelszóval, közveszélyesen korrupt ügyekben jelentek meg, és voltak sikeresek.
A mostani, az 1989 decemberi forradalmat követő legnagyobb méretű romániai tüntetéseknek nem is egy, hanem két meghirdetett programja is ismert. Az első ilyen, a Románia 2017+ Kiáltvány a híres Temesvári Kiáltványt (1990) követi, s a közélet tisztaságának megteremtésére irányul. Ez már nem a régebbi szekusoktól és kommunistáktól akar megszabadulni, hanem az új korrupt politikusok felelősségre vonását követeli. Ez a kiáltvány 8 pontban aktualizálja a 27 évvel ezelőtt, Temesváron megfogalmazott követelményeket, foglalja össze az ezzel kapcsolatos álláspontokat, és ad követhető programot a mozgalomnak. Az újabb, „Rezist 2.0” címet viselő program, amely az első kiegészítéseként jelenik meg, és amelyet szakértők dolgoztak ki és bocsájtottak közvitára, a jó kormányzás és a demokratikus képviselet elveit rögzíti, nem csak a korrupció felszámolásával kapcsolatban, hanem a liberális demokrácia romániaikiteljesítésének igényével.
Ugyanakkor a mostani nagyszabású utcai mozgalmak mintegy – szociológiai értelemben – „természetes örökösei” a Colectiv-diszkóban 2015 október végén történt tűzeset kapcsán kirobbant, kormánybukáshoz vezető mozgalmaknak, amelyek megalapozottan tették a korrupciót az ott történt tragédia okának. De közvetlen előzményként kapcsolódnak a verespataki aranybánya megnyitása elleni környezetvédőmozgalmakhoz is.
A megmozdulásoknak régebbi hagyománya is van. „Szimbolikus hatékonyságukat” az adja, hogy az elmúlt lassan három évtizedben, a ’89-es, és főként az azt követő ’90-es évek eleji hasonló tüntetés-sorozatok, közülük is leginkább a bukaresti Egyetem téri "Golaniádaként" ismertté vált megmozdulás-sorozat (a golan huligánt jelent), időről-időre megerősítést nyernek. Bár a „Golaniádát” véresen elfojtották (Ion Iliescu volt államfőt és Petre Roman volt kormányfőt éppen ezekben a hetekben citálták ügyészségre és jelentették fel bíróságon akkor viselt dolgaikért), a modell, a forma fennmaradt és minden újabb alkalommal megerősödik, új kifejezőeszközökkel gazdagodik, de motivációit, hangulatát és érzelmi töltetét tekintve „ismétli magát”. A mozgósítás, a részvétel tapasztalata, a kreatívok és jelszavak, az „indulók” és kiáltványok, olyan kohéziót termelnek, mely azt sugallja, hogy a tüntetők a „jó, a progresszív” oldalon állnak. Ezt az érzést és magatartást nyugodtan nevezhetjük civil alapú társadalmi kohéziónak (vagy állampolgári nacionalizmusnak), mely túlmutat a szokványos „nemzeti kohézión”/nacionalizmuson. Fontos megfigyelni, hogy egy új generáció, megváltozott körülmények között, és megváltozott élettapasztalattal, no meg újfajta mozgósítási, kommunikációs eszközök segítségével stb., képes megismételni és ezzel kontinuitást biztosítani az eredeti, immár lassan történelmivé öregedő mozgalomnak, az akkor spontán módon kialakult paradigmának. Mi más lenne ez, mint egy alulról szerveződő „kitalált hagyomány”, sajátosan fölépített tradíció, amelyhez szívesen és önként kapcsolódnak fiatalok?
Minden magyar politikus ártatlan?
Nem mellékes, hogy a kisebbségek, mindenekelőtt a romániai magyar közösség fiataljai is szívesen megmártóznak a hangulatban, egyenlő partnerként, részvevőként érezték/érzik benne magukat. Igaz, hogy ez leginkább csak a nagyobb városokban - különösen Kolozsváron - volt jellemező, és kevésbé az elszigetelt, etnikailag homogén Székelyföldön, de azt hiszem az itteni állampolgári kohézió megtapasztalása mégis fontos társadalmi tapasztalat az egész romániai magyar közösség számára. Egy új nemzedék is megtapasztalhatta az eredeti mozgalmak nagyjából megőrzött hangulatát.
Ezzel kapcsolatban Bottoninak igaza van, amikor a romániai magyar sajtóban ez ügyben megnyilvánuló véleményvezér újságírásról, mint sajátos műfajról beszél, csak éppen maga ellen beszél. A romániai magyar politikai mainstream és a neki alárendelt média minden kritika nélkül megismétli azt a Bottoni által is sugallt, a tapasztalatnak és a tényeknek ellentmondó nézetet, hogy minden korrupciós ügyben meggyanúsított, megvádolt, sőt elítélt romániai magyar politikus ártatlan, és csupán a „román hatalom, titkosszolgálatok, stb.” nacionalista támadásainak az áldozata. Márpedig ez a politikai attitűd tarthatatlan és nem az esetlegesen, sőt valószínűsíthetően politikai okokból megvádolt romániai magyar elöljárók érdekeit szolgálja, hanem a valóban korruptakét, akiket összemosnak, egyként kezelnek az előbbiekkel. Ez a magatartás nemcsak a tényekkel ellenkezik, hanem megakadályozza a tisztánlátást, az ártatlanság vélelmének tévesen értelmezett elve alapján próbálja menteni az arra nem érdemeseket, miközben éppen a megmentendőket ássa alá.
Bottoni szerint a „befolyással való üzérkedés” mint büntetőjogi kategória „csak egy rossz vicc”, (erre a kijelentésére máshol is reflektáltam), viszont a rossz vicc büntetésének eltörlési kísérlete miatt több mint félmillióan vonultak utcára országszerte, és mozgalmuk egyáltalán nem a jó öreg korrupt pártokat, hanem a megújulást és a közélet tisztaságát szolgálta, és nagy valószínűséggel, fogja szolgálni. Bottoni fordított logikája szerint viszont a tüntetőket, a civil társadalmat, az ügyészséget, a román államfőt (akinek szavazói adják az utca hangjának sűrűjét), sőt az ifjabb és politikailag tapasztalatlanabb, viszont jól képzett, idegen nyelvet beszélő, a politikai nyugatot értő fiatalokból álló mozgalmakat kellene fölszámolni és visszaterelni a régi jó korrupt pártok akol-melegébe. Ilyesmit viszont a korrupcióellenes tüntetők elképzelni sem tudnak, mint azt egy frissen, a tüntetők körében végzett felmérés mutatja. Ez bizony nagyon is abszurdnak tűnik Románia esetében, ahol a korrupció-ellenes megmozdulások ellenében a hatalom megpróbálkozott ellentüntetések szervezésével, olyan nacionál-kommunista jelszavakkal és módszerekkel, melyek már többször elbuktak és amelyekre lasszóval sem lehet résztvevő polgárokat szerezni.
Magyari Nándor László
Magyari Nándor László 1960-ben született Csíkszeredán. 1984-ben diplomázott a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) filozófia-történelem szakán, ugyanott szerezte doktori fokozatát szociológiából. 1992 óta Kolozsváron él. - 1992 óta a Kolozsvári BBTE oktatója, szociológiaelméletet és kulturális-, valamint politikai antropológiát tanít, politikai elemző. - 2011-től a systemcritic.blogspot.ro blog szerzője, és a Bukaresti Rádió heti jegyzetének készítője
Kutatási területei: interetnikus kapcsolatok Erdélyben, a politika mint folyamat, a közéleti korrupció mintázatai, oktatáspolitikák
Népszava

25 éve tették le az alapkövet
Az ünnepen kicsinek bizonyult a szászfalusi Gyümölcsoltó Boldogasszony-kápolna, amely három évig épült, és amelyet 1995-ben Jakubinyi György érsek szentelt fel. A kápolna körül több mint kétszerannyian hallgatták a szentmisét – Tamás József püspök igehirdetését – mind ahányan befértek a kis templomba.
Huszonöt éve, Bakos Sándor plébános szolgálatának idején tették le Gyergyócsomafalván, Szászfaluban a Gyömölcsoltó Boldogasszony-kápolna alapkövét. Szombaton a búcsús szentmise keretében emlékeztek az alapkőletételre, imádkoztak Bakos Sándor pápai prelátusért, aki 2009 nyarán életének 86. és papságának 52. évében tért meg Teremtőjéhez. Ferencz Antal helyi plébános amint fogalmazott, hármas ünnep volt a szombati, negyed évszázaddal ezelőtt álmodta meg a kápolnát, majd vezette le az építését Bakos Sándor akkori plébános, aki 1980 júliusától 1998 áprilisáig szolgált Csomafalván, továbbá 450 évvel ezelőtti a legrégebbi írásos dokumentum, az a pápai regestrum, melyben említést tesznek a településről, és 20 éve tesz eleget a püspöki szolgálatnak Tamás József.
Arra kérte a híveket a szentmise elején Tamás József püspök, hogy imádkozzanak azért, hogy a kis templomot minél többen szeressék. A szentbeszédben hallhattuk, hogy az ünnepnek szereplője az Úrjézus, aki lejött közénk a földre, testet öltve magára, szereplője a Szentlélek Úristen, akinek megtermékenyítő erején keresztül öltött testet az Úrjézus, és szereplője a Boldogságos Szűzanya, aki annak ellenére, hogy nem tudta, mi vár rá, ki tudta mondani: legyen nékem a te szavaid szerint. Ezért az ünnepet mindhármuk ünnepének nevezhetjük. „Jézus megtestesülése által Isten tervének tett eleget, engedelmeskedve a mennyei atyának elfogadta azt a tervét, hogy az emberiség bűneiért engesztelő áldozat legyen. Akkor vagyunk igazán gyermekei Istennek, ha úgy élünk itt a földi életben, ahogyan azt a Jóisten elvárja tőlünk. Jézus megtestesülésének a ténye arra tanít és ösztönöz minket, amit Szent Pál apostol így fogalmazott meg: öltsétek magatokra Jézus Krisztust. Keresztény életünknek ez lenne az igazi lényege. Jézusnak az erényeit és erényes életét kellene mi magunk is megélnünk. Jézus Krisztust kellene hordozzuk a mi szívünkben, a mi szánkon és a mi gondolatainkban. Ha az ember önmagát, a bűnös emberi természetét hordozza, akkor boldogtalan. A megtestesült Jézus Krisztus üzenete az a mi számunkra: Jézus Krisztus lelkületét hordozzuk magunkban, az ő lelkületével éljük a mindennapi életünket” – hallhattuk a prédikációban.
A szentmise végén Ferencz Antal helyi plébános köszöntötte az erre az alkalomra hazalátogató elszármazott csomafalviakat. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítettek az ünnep megszervezésében, háláját fejezte ki a hívek szeretetéért, imáikért. A szentmisét követően a búcsúfiának is volt keletje, fogyott a mézeskalács, amit e napon ajándéknak szántak a búcsújárók azoknak, akik nem vehettek részt az ünnepen.
Tamás Gyopár
Székelyhon.ro

Emlékerdő Középajtán
Középajtai és nagyajtai iskolások ragadtak pénteken ültetőkapát és ásót, hogy Középajta határában, a Kicsifenyősben ötszáz facsemetét ültessenek el, ugyanakkor megtisztították az Ajta pataka martjának egy részét. Az eseményt a Kriza János Általános Iskola, a középajtai közbirtokosság és a helybeli református egyház szervezte. Az ötszáz csemete a reformáció óta eltelt öt évszázadra emlékeztet, a március végi dátum pedig az erdők nemzetközi napjának apropóján hívta fel a figyelmet természeti értékeinkre.
Az ötven diák reggel kilenckor az iskolából indult tanárai felügyelete mellett a falutól alig kőhajításnyira levő, szemet gyönyörködtető területhez. Kovács Katalin, a baróti magánerdészet erdőalap-felelőse és Balázsi Imre erdőmérnök előzetesen szólt az erdészeti munka jelentőségéről, az erdőgazdálkodás alapismereteiről és az erdőgondozásról. A segítő kezet nyújtóknak elmagyarázták azt is, mekkora fészket alakítsanak ki a csemeték számára, mennyi vízzel kevert földet tegyenek gyökereikre, és miként tapossák azt meg úgy, hogy levegő ne érje, s hogyan takarják be, hogy a szél ne szárítsa ki az apró fákat. A szakemberek arra kérték a fiatalokat, vigyázzák s tartsák tisztán a természetet, álljanak ki bátran, szólítsák meg a felnőtteket, ha szemetelni látják őket: az erdő több, mint fák összessége, élettér állatnak és növénynek, kiemelkedően fontos az embernek is. Gazdag Katalin úgy nyilatkozott, szívesen karolták fel az egyház emlékerdő létesítésére vonatkozó ötletét. „Szeretnénk, ha fiataljaink úgy nőnének fel, hogy tisztelik a természetet, óvják értékeit. Hasonlóképp támogatjuk azokat a kezdeményezéseket is, melyek történelmünkhöz, hagyományainkhoz és vallásunkhoz kötődnek – jöttünk tehát jó szívvel” – mondotta az általános iskola igazgatója.
A közbirtokosság a Kicsifenyős 1,9 hektáros területén saját embereivel további 5500 csemetét – többségben lesz a bükk és a tölgy, de kiegészítőként kőris és juhar is jut – ültet el. A baróti magánerdészet is csatlakozik ahhoz az országos kezdeményezéshez, melynek során 1,2 millió csemetét ültetnek el. Jelentős mennyiségű csemetét helyeznek el Bodosban, Alsórákoson és Ürmösön.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyermekkorunk bútorai
Asztalos Enikő Népi lakberendezés a Nyárádmentén a XIX. század végétől napjainkig című könyvének a bemutatóján újra szüleink, nagyanyáink, falun élő rokonaink házában, bútorai és használati tárgyai között érezhettük magunkat.
Sokan gyűltek össze a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében, a szerző neve és munkássága, valamint a feldolgozott téma ugyanis biztosíték volt arra, hogy a marosvásárhelyi közönség hasznos és érdekes könyvvel ismerkedhet meg. Nagy László unitárius lelkipásztor bevezető szavaiban a hajdani otthon, a falusi élet rendje, megfontoltsága, harmóniája iránti vágyakozás és ezen értékek megtartásának fontossága szólalt meg.
Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke mint szervező Asztalos Enikő gazdag munkásságát ismertette, amely a néprajz minden területét felöleli. Már gyermekkorában megismerkedett a falusi ember életével, a népművészet minden műfajával. Annak tudatában, hogy a népi kultúra, „a népiség a hagyománytartalék számon tartója, a népfaji örökségek biztosítója, őre és propagálója” (Horváth János), az irodalom és minden művészetek alapja, oktatói, pedagógusi hivatásának gyakorlása mellett állandóan gyűjtött. Gyűjtéseiben átfogó képet nyújt annak a falunak az életéről, ahol alapos néprajzi és népköltészeti kutatásokat végzett. Nemcsak a magyar, a román folklór, szokásvilág szakértő gyűjtője és továbbadója, hanem az együtt élő nemzetiségek, például a romák szokásait, az azokhoz fűződő népköltészeti alkotásokat is gyűjtötte és közreadta. Mint a Marosvásárhelyi Tudományos és Kulturális Egyetem (akkoriban Népi Egyetem) magyar néprajz és népművészet szakának oktatója, több mint hatszáz, egész Erdélyt átfogó hallgatót vezetett be a kutatás tudományába, és nyújtott szakmai igazolást a különböző intézmények szakmai véglegesítéséhez, népi iparművészek vállalkozásához. A Magyar Néprajzi Múzeum, a Magyar Néprajzi Társaság, a Kriza János Néprajzi Társaság számos díjjal és elismeréssel tüntette ki. Az EMKE Maros megyei szervezete 2014-ben Értékteremtő díjjal, Magyarország 2016-ban Arany Érdemkereszttel ismerte el munkásságát.
A könyvet, annak egyes fejezeteit Bodolai Gyöngyi újságíró mutatta be. A manapság oly divatos kínai lakberendezési elv, a feng shui – szabadon áramló energia – elvével párhuzamot vonva elmondta, hogy a rendtartó székely faluban, így nyárádmenti településeken is, a falusi ember nagyon egyszerűen és praktikusan rendezte be a házát. Minden bútornak megvolt a helye és szerepe, tájolásában, felosztásában és berendezésében pedig minden lakás hasonlított egymásra. Asztalos Enikőnek a nyárádmenti népi lakberendezésre vonatkozó gyűjtése, amelyet sorozatban a Népújság közölt, megismerteti velünk az erdélyi magyar ember „lakberendezési tudományát”, amelynek pontos szabályai voltak a ház elhelyezésétől kezdve egészen a helyiségek berendezéséig. Az egymást követő fejezetekben a szerző beszámol arról, hogy milyen kelengyebútort kapott a lány, kik voltak azok a marosvásárhelyi és nyárádmenti bútorasztalosok, akik a lakberendezési tárgyakat készítették, milyen volt a népbútor és a piaci bútor, milyen bútordarabok voltak az első és a hátsó házban, hogyan alakult a lakás berendezése. A falusi lakóhelyiségekben a berendezés az átjárhatóságot, az energia szabad áramlását biztosította, s a lakásbelsőt szőttes és varrottas kézimunkák díszítették, jelképek sokaságával véve körül a ház lakóit. Asztalos Enikő tizenharmadik megjelent könyvében összegyűjtve, rendszerezve olvasható mindaz, ami a hagyományőrző erdélyi ember térrendezési tudományának lényege. A kötetet tájszavak, adatközlők jegyzéke, helynévmutató is kiegészíti.
Különleges meghívottja volt az eseménynek Pál atya, aki ezúttal nem mint lelkipásztor, ferences barát, árvaházat működtető közéleti személyiség szólalt meg, hanem mint egy asztalosmester fia, aki gyermek- és ifjúkorában nagyapja műhelyében, édesapjától, Bakó Ferenctől tanulta meg az asztalosmesterség csínját-bínját. Pál atya előadása lenyűgöző volt. Annyi elkötelezettségről, szeretetről, hozzáértésről adott számot, hogy csak sajnálni lehetett, hogy vallomását, amely egyben a kétkezi munka, a mesterember dicsérete is volt, nem hallhatták pályaválasztás előtt álló ifjak is. Pál atya ismertette a népi bútorok elkészítésnek, pácolásának, festésének, díszítésének minden mozzanatát. Amikor a faanyag feldolgozásáról beszélt, és a nagy gyalu került szóba, egyszerre csak Nagy László lelkész eltűnt, és pár másodperc múlva egy „ropánttal”, azaz egyméternyi gyaluval tért vissza, ami minket is, de Pál atyát is jókedvre derítette. Megtudtuk, hogy a gipszelés, slájfolás (csiszolás) után például az első színező réteget, a grundot maguk készítették Sárpatak (hiszen ott élt Pál atya családja) környékén található, porig szárított és őrölt sárga agyag, valamint lenolaj keverékéből. Miután megszáradt barna olajfestékkel kenték le, ebbe még száradás előtt tengeri szivaccsal vagy egy gereblyeszerű ecsettel mintázatokat készítettek. Ez volt a fladerezés. Ha a megrendelő fényesebb bútort szeretett volna, és pénze is több volt, egy pikkelyszerű anyagot használtak, ami szeszben vagy rezes pálinkában feloldva lakkot adott. Ez volt a sellakk. A viaszos dörzsölés is szép és természetes fényt kölcsönzött a gyöngyléces kanapénak, a három filungos szekrénynek. Megtudtuk, hogy Pál atya hajdani vizsgamunkája egy kisszék volt.
Asztalos Enikő, mint a téma ismerője és kitűnő előadó, aki a nevelést mindig és mindenkor fontosnak tartja, előadása elején egy füzettáblára (flipchart) lerajzolta a nyárádmenti telkek beosztását. Hol állt és milyen tájolású volt a ház, az istálló, a csűr, a tyúk- és disznóól, a konyhakert. Elmagyarázta a ház beosztását, az egyes lakóhelyiségek helyét a ház egészében, illetve azok berendezését és azt, hogy ezek a szokások, törvényszerűségek nem véletlenül alakultak ki. Évszázadok tapasztalata, gyakorlata alakította ennyire észszerűre. Megosztotta velünk a gyűjtés és ennek nyomán születő könyv történetét, mely a következő: a Kriza János Társaság 1999-ben Bogdándon (Szatmár megye) tartotta vándorgyűlését, amelynek témája a tájházak berendezése volt. Akkor határozta el, hogy a berendezések közül azt a bútort mutatja be, amelyet a néprajz egy kissé mellőzött, de amit a magyar nép évszázadok óta használt. A népi bútor házilag is elkészíthető, a falu középrétege megvásárolta, a módosabbak megrendelték. Egyszerű, praktikus darabokból áll: asztal, szék, kanapé, kaszten, majd sifon, almárium, mosdó és persze a tűzhely, a csikókemence. A gyűjtésre az indította – mesélte –, hogy nagy csodálója a magyar nép leleményességének, tehetségének, kézügyességének, észjárásának, lakberendezési „stílusának”, amely az egyszerűség és hasznosság elvére alapul. A magyar nép rendkívül célszerűen rendezte be életterét, a bútorokat a falak mellett helyezve el, szabadon hagyva a helység közepét, ahol játszhattak a gyermekek, helye volt a gazdasszonynak a főzésre, a férfinak egyszerűbb munkák elvégzésére. Az egyes bútoroknak meghatározott helye van a szobában, és ez a hely az egész magyar nyelvterületen azonos. Ez a gyűjtés a Nyárádmentére vonatkozik, de Asztalos Enikő a Mezőséget és Kalotaszeget is jól ismeri, hiszen mindkét néprajzi területen élt, de ugyanez volt a berendezés Délvidék, Felvidék vagy Somogy falvaiban is.
A szerző szeretettel és csodálattal beszélt a magyar nép használati tárgyairól, sokszor szakrális jelképekkel teli varrottasairól, szőtteseiről, amelyekkel jellegzetessé, otthonossá, széppé, kellemessé varázsolták a lakásokat. Valamikor, ha egy Erdélyben élő városi ember vagy falusi értelmiségi házába belépett valaki, azonnal tudta, hogy kivel van dolga, mert a mi népünkre jellemző szőttesek és varrottasok díszítették a lakást. Érthetetlen, miért veszik át az emberek a jellegtelen, egyenlakás mintát. A tanárnő felhívta a figyelmünket értékeink megőrzésének fontosságára.
A könyv az Erdélyi Gondolat Könyvkiadónál jelent meg. A rajzokat Asztalos Enikő készítette és Báthory Katalin dolgozta át nyomtatásra.
Kiss Juliánna
Népújság (Marosvásárhely)

Rejtélyek nélkül
Élet a pszichiátrián
Lelkiismeretes munka, hivatás, újító ötletek, összeforrott csapat, odaadás, önzetlen támogatók… Talán már ennyi elegendő ahhoz, hogy azok arcára is mosolyt csaljanak, akiktől az emberek nagy része elhúzódik, közeledésüket ódzkodva fogadja, és legszívesebben a távolságtartást választja.
Kézimunka, tánc, sport, zene, ikonfestés, sütés-főzés, könyvtár, kisállatkert a betegek számára – a dicsőszentmártoni pszichiátrián mindaz megtalálható, amivel a kórházi élet egyhangúságából kizökkenthetik a beutaltakat. December elején adták át azt a központot, ahová belépve az otthon hangulatát idézhetik fel azok, akiknek emlékezetében él még a családi otthon. A városi kórház udvarán lévő pszichiátrián kezelt betegek számára ergoterápia-központot hoztak létre helyi vállalkozók támogatásával, nemrég nyolcvan új matracot is kaptak adományba külföldi támogatóktól, és ígéret van újabb adományokra, melyek a beruházások egyetlen biztos finanszírozási forrását jelentik. A pszichiátrián háromszázhúsz beteget kezelnek, közülük kétszáz krónikus és száz akut. „Ilyen intézmény nincs sok az országban, a beutaltak közül egyesek több mint ötven éve állandó lakói az intézetnek, mi etetjük, kezeljük, majd mi temetjük el őket, hisz sokuknak nincs vagy nem akar tudni róluk a családja” – mondta Megheşan Zsuzsanna, a városi kórház menedzsere, akinek szívügye a pszichiátriára beutaltak sorsa. Ezért tartotta fontosnak egy olyan központ létrehozását, ahol különböző tevékenységekkel kikapcsolódhatnak a betegek. A leromlott állagú pincehelyiséget önerőből felújították, és barátságos relaxációs központot alakítottak ki, ahol könyvtárat rendeztek be, ezenkívül konditermet, kézügyesség-fejlesztő tevékenységek számára különböző kellékekkel felszerelt helyiséget. Konyha is van, ahol felügyelet mellett süthetnek-főzhetnek a betegek, illetve relaxációs szoba plazmatévével, vadonatúj bútorzattal, pianínóval, de a kisállatkert sem hiányzik papagájjal, gyémántgerlicével, nyuszikkal, teknősökkel, amelyeket a betegek gondoznak.
Közös gulyásozás
A dicsőszentmártoni pszichiátria ergoterápia-központjában látogatásunkkor épp húsvétra hangoló tevékenységek zajlottak, de amint a betegek elmondták, tartottak már táncdélutánt is, a művészi előadóesten pedig könnyet csalt szemükbe a meghívott gyermek előadó zongorajátéka. „Gulyást főztünk és meghívtuk az igazgatónőt, aki leült és velünk evett, de zakuszkát és savanyúságot is tettünk el, a kórháztól kapunk hozzávalókat” – mondja egyik kézimunkázó, akiről nem is gondolná a kívülálló, hogy pszichiátriai kezelésre szorul. „Olyan jól érezzük itt magunk, mintha tizenegy csillagos szállodában lennénk, nem is kórházban, hanem üdülőhelyen. Naponta kétszer zuhanyozhatunk, ha kedvünk tartja, főzhetünk-süthetünk is a konyhában. Egészségügyi asszisztensként dolgoztam, így elmondhatom, hogy a higiénia szempontjából és az, ahogyan a betegekkel itt bánnak, példa nélküli. Jobb, mint otthon, ahol egy halomnyi házimunka várna” – mondta huncut nevetéssel, mintegy önmagát biztatva egyik beutalt, majd folytatta aprólékos munkáját, a papír virágszirmok készítését. „A legnagyobb meglepetés számomra a magyar pap látogatása volt és a zongoraest. Olyan szépen imádkozott, a lelkünkhöz beszélt, mindkét alkalommal sírtunk” – mondta asztaltársa, aki öt éve az intézmény lakója.
Emberibb bánásmód
Tavaly májusban az ENSZ emberjogi szervezete több romániai pszichiátriai intézetben is vizsgálódott, ezt az egészségügyi minisztérium próbálta titokban tartani, ennek ellenére sajtóforrásokból kiszivárogtak a hírek. Az országot az Európai Bizottság Emberjogi Szervezete azt követően ítélte el, hogy nyilvánosságra került, milyen embertelen körülmények között tartják a Dolj megyei Poiana Mare településen lévő intézetben kezelt betegeket, és az, hogy 2003-ban nyolcvan beutalt hunyt el gyanús körülmények között.
Emlékezetemből kitörölhetetlen marad a kényszerzubbonyban a „sárga ház” ablakaiból ordítozó elmebetegek látványa. Legtöbbször azért kiabáltak, hogy segítséget kérjenek a látogatóktól, ezért pedig verést kaptak az akkori ápolóktól, akiket sokszor a bámészkodók jelenléte sem zavart. Borsódzott a hátunk, ha gyerekként arra jártunk, mégis sokszor vitt arrafele a kíváncsiság, főleg vasárnaponként, amikor kórházi látogatás címén tárva volt a nagykapu.
– Nagyon sok negatív példáról hallani és olvasni az ország pszichiátriai intézményeiben uralkodó embertelen körülményekről. Mi a helyzet most a dicsői zárt osztályon? Tartanak-e ágyhoz kötözött beteget, aki önmagára, társaira vagy környezetére veszélyes? – tettem fel a kérdést az ergoterápiáról való távozásunk közben az intézmény vezetőjének.
– Hogy mit???! – kiáltott fel csodálkozva. – Most azonnal megyünk, megmutatom, hányan vannak megkötözve.
– Háát, nem is tudom, talán majd egy következő alkalommal – válaszoltam, és közben néztem a fotós kollégát, akinek hozzám hasonlóan nem akaródzott belépni.
Zárt osztály helyett megfigyelés
– Nem, nem, azonnal megmutatom, milyen a zárt osztály most. Valójában nem zárt osztálynak nevezzük, hanem megfigyelési, követési és kezelési részlegnek, így már a hangzása sem a régi – mondta, és határozott léptekkel vette arrafele az irányt.
És valóban, zárt ajtót vagy krízisszobában elkülönített, tomboló beteget legalábbis nem láttunk, nem hallottunk. Egy nagy teremben asztal körül ültek, beszélgettek, tévét néztek, vagy csak az ebédre vártak. Amint beléptünk, kíváncsian szemlélődő tömeg fogadott, egyesek az igazgatónőhöz siettek őt köszönteni és megkérdezni, hogy kik a kísérői? Meg kell-e védeniük tőlünk? Zsuzsanna az aggódókat megnyugtatta afelől, hogy nem vagyunk rossz emberek, hanem barátok, akik látogatóba érkeztek, így az a két-három „önkéntes testőr” is megnyugodott, egyesek kézfogással üdvözöltek, mások udvariasan be is mutatkoztak.
Az intézményvezetőtől megtudtuk, hogy káros hatásai miatt az elektrosokk-kezelést sem alkalmazzák már. „A betegek ha azt érzik, hogy emberszámba vesszük őket, a saját színvonalukra lehajolva megtaláljuk a megfelelő hangnemet, a személyzet pedig segíteni akar rajtuk és nem felsőbbrendűségét éreztetni a beutaltakkal, békésen tudnak élni. Nálunk megszűnt az ágyhoz láncolás vagy kikötözés, a kényszerzubbony, mindaz, amivel úgysem lehetett eredményt elérni, csupán kimerítették az emberkínzás tényét, amint azt egyes riportokban rejtett kamerával készített felvételeken bemutatták. Egyébként legtöbben olyanok, akár a gyerekek, a gondoskodó szeretetet, figyelmet hűséggel, ragaszkodással hálálják meg” – összegzett a kórház menedzsere.
SZER PÁLOSY PIROSKA
Népújság (Marosvásárhely)

Változatos programokkal készül idén az EMKISZ
Megtartotta első, tisztújító közgyűlését az Erdély Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) március 25-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület dísztermében. A szombati ülést Tamás Csilla, az EMKISZ megbízott elnöke nyitotta meg. Ezt Széman Péter EMKE elnök köszöntője követte, amelyben elmondta, manapság nem könnyű egy ilyen nagy múltra tekintő szervezetbe behozni a fiatalokat. Hozzátette, bár az országban több ifjúsági szervezet létezik, az EMKISZ az első, amely kifejezetten kulturális jellegű.
A köszöntőbeszédeket követően Tamás Csilla és Mák Arany megbízott elnökségi tagok beszámoltak a múlt évi rendezvényekről, többek között a Könyvturi | élőKönyvtárról, a Kultivál – Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztiválról, a Kolozsvári Magyar Napokon való részvételről, a Legszebb Erdélyi Magyar Dal pályázatról; valamint az eddig bejegyzett önkéntesekről. Tevékenységük ismertetése után a megbízott elnökség megköszönte az eddigi bizalmat és lemondott betöltött pozíciójáról.
A lemondás elfogadása után kezdetét vette a tisztújítás. Elnöknek Tamás Csillát, szervező alelnöknek Mák Aranyt, gazdasági alelnöknek Mikó Gergely, míg titkárnak Sándor Csillát szavazta meg a közgyűlés a következő három évre. Az új elnökség első intézkedéseként a közgyűlés jóváhagyását kérte három új felelős poszt létrehozására. Sajtófelelősként Bede Laurát, pályázati felelősként László Tímeát és marketingfelelősként Kolumbán Zengét fogadta el a közgyűlés.
Ezután sor került a 2017-es tervek részletezésére. A legközelebbi esemény a március 31.–április 1. között rendezendő Könyvturi | élőKönyvtárharmadik kiadása, amely ezúttal a munkahelyi sztereotípiákra fekteti a hangsúlyt. Elhangzott, hogy idén tovább terjeszkedik a Könyvturi, a kolozsvári és a szilágysomlyói helyszín mellett Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson is tervben van egy-egy könyvturis esemény. Tovább folytatódik a Legszebb Erdélyi Magyar Dal (LEMD) pályázat is, amely ettől az évtől a magyarországi Öröm a zene tehetségkutató- és gondozó program egyik erdélyi elődöntője lesz. Hagyományosnak számít a Kultivál – Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivál is, amelynek idén Dunaszerdahely ad otthont. Az idei fesztivál görbe tükröt kíván mutatni a mai fiatalokról, ezért eköré a téma köré épül fesztivál minden programja a fotókiállítástól a képzőművészeti alkotásokon át a színdarabig, amely ebben az évben csakis a Kultiválra íródik majd. Idén először kerül sor egy filmeseket megmozgató programra, a Kulturális Ifjúsági Filmnapokra. A kétnaposra tervezett rendezvényen fiatal alkotók rövidfilmjeit tekintheti majd meg a közönség. A Filmnapokra június 23-24. között kerül majd sor Kolozsváron, a monostori Dacia moziban. Az EMKISZ a VIII. Kolozsvári Magyar Napokra is készül, az EMKE-sátorban folytatott programok (kvízek, beszélgetések) mellett az egész hetet lefedő mini-képzéssorozat is tervben van. A képzés a 18-30 közötti korosztályt célozza meg, és olyan információkat, készségeket tervez bemutatni, amelyek szükségesek a felnőtt élet elkezdéséhez, de amelyekről nem sok szó esik a hagyományos oktatásban. Emellett a középiskolásokat is megszólítja majd a szervezet egy, a digitális világ veszélyeit bemutatni kívánó projekttel, melyet a magyarországi Kreatív Mozaik Alapítvánnyal partnerségben szerveznek meg. A rendezvények és projektek mellett folyamatosan zajlik az önkéntesek képzése, olyan alapvető szervezeti készségek elsajátítására, mint az időmenedzsment, konfliktuskezelés és a rendezvényszervezés különböző aspektusai.
A következő közgyűlésig terjedő tervek ismertetése után az újonnan megválasztott elnökség köszönetet mondott a közgyűlésnek és az érdeklődőknek a jelenlétért és a támogatásért, majd egy barátságos koccintásra és falatozásra invitálta a résztvevőket.
emkisz.ro

A Szoboszlai-per kettős olvasata
Múlt pénteken délután Aradon, az RMDSZ székházában dr. Vekov Károly ny. egyetemi docens történész, egykori romániai parlamenti képviselő igen érdekes előadását hallgathatta meg a termet megtöltő közönség. Az ún. Szoboszlai (Szoboszlay)-perről volt szó, amely az aradiak (Arad megyeiek) számára megkülönböztetett jelentőségű az egykori rendszer felmérése-értékelése tekintetében.
Minthogy az előadóhoz több évtizedes kapcsolatok fűznek (kollégák voltunk – ő alsóbb évfolyamon – a kolozsvári egyetemen), a beszélgetés tegező hangnemére ez a magyarázat.
– Mit jelent előadásod címe, A Szoboszlai-per kettős olvasata?
– Legalább kettős értelme van: az egyik az, ami szerepel a jegyzőkönyvekben és a köztudatban, a másik, ami valóban történt. Látszat és valóság, ez a kettősség a Szoboszlai-perben, ami a vádlott minősítésére is vonatkozik: egy a látszat, ami él róla, és más a valóság.
A per vonatkozásában a kettősség abban mutatkozott meg, hogy a jegyzőkönyveket manipulálták, a fő cél az volt, hogy bűnösnek hozzák ki. Lényegében egy koholt vádról van szó, legalábbis az államellenes szervezkedést illetően.
– Egyébként ez a korban nem újdonság vagy különlegesség.
– Nem feltétlenül, de másutt próbáltak ehhez támpontokat nyújtani. De itt, esetükben, minden kitaláció. Kitaláltak az írásai alapján egy forgatókönyvet, két államcsíny-tervet is fabrikáltak belőle, egyet még 1956 előtt, egyet pedig az ’56-os forradalom kapcsán.
– A nagyközönség (legalábbis Aradon) ismeri Szoboszlait – jól, rosszul –, de a műveit lényegében senki nem ismeri. Mi van ezekben tulajdonképpen?
– Kb. 270 oldalnyi rendszerellenes szövegről van szó, ami teljesen egyedülálló a Kárpát-medencében magyar nyelvterületen. Szoboszlai támadta a kommmunista (vagy szocialista, ahogy akarod) rendszert, ugyanakkor azt, ami szovjet rendszer és azt, ami annak irányításával történt Közép-Kelet-Európában, Romániában, Magyarországon. Már a saját bevallása szerint – de itt nagyon kell vigyázni, mert a jegyzőkönyvek manipuláltak, tehát átírták őket, pontosabban a vádlottak vallomásait írták át –, van, amiről egyértelműen állítható, hogy a valóság meghamisítása, van, amiről ezt nem tudjuk egyértelműen állítani. Az előadásomban erre próbáltam hagyakozni, ami egyértelműen bizonyítható. Az se tudható, hogy igaz-e, amit Szoboszlai szájába adnak, hogy ő már teológus korában elkezdte írni a műveit, vagy jegyzeteket, vázlatokat készített. A lényeg, hogy már ’51-ben körvonalazódik a fejében egy gondolat: pártot kell alakítani, aminek ő a Keresztény Dolgozók Pártja nevet adja, és ’54–55-ben meg is valósítja, amikor megfogalmazza ennek a pártnak a programját. A 270 oldalon végigtekint Közép- és Nyugat-Európa történetén, felfedezi: párhuzamosan azzal, hogy a szabadkőművesség irányítása alatt a katolicizmust próbálják félretolni mindennünnen, a társadalom helyzete, ezen belül is a dolgozók (munkások, parasztok) helyzete is romlott, s a kommunista rendszer a szabadkőművesség egyenes és logikus folytatása. Franciaország kapcsán ezt nagyon részletesen tálalja, utána nekifog elemezni a romániai és magyarországi helyzetet, illetve folyamatosan utal rájuk.
Az egyik legtájékozottabb embere volt a korszaknak, amit rádión hallani (magyar és román, valamint nyugati rádiók – SZER, Amerika Hangja, London) lehetett, azt mind tudta. Ezeknek az ismeretében elkezdi elemezni, a szabadkőművességen túl, hogy ez a társadalom miért olyan, amilyen, mitől működik úgy, ahogy, és miként kellene működnie. A végkövetkeztetés: a keresztény párt és programja létrehozásának szükségessége.
Szoboszlai egy rendkívül termékeny ember, hihetetlenül sokat írt, nagyon érdekes és olvasmányos stílusban, amelyik a beszélt nyelvhez hasonlít, vannak írásai, amelyekről az ember azt hihetné, hogy prédikáció vagy az lehetett volna. Sorra veszi a társadalom különböző szegmenseit, vagy nyolcvan szerzőt említ név szerint. Nemcsak történelmi műveket ismert, hanem filozófiaiakat, szociológiaikat, napra kész volt a technikai eredményekkel, az irodalomban otthonosan mozgott.
– A mai szempontok, megítélés szerint hogyan értékelhető a Szoboszlai által kidolgozott társadalomfilozófia? Életképes, megvalósítható elmélet lehetett volna?
– Az a tény, hogy szerinte vissza kell térni az előző rendszerhez, ami magántulajdonra támaszkodik, vissza kell adni mindenkinek, amije volt, a parasztságnak annyi földet, amennyit meg tud művelni – hogy ez mennyire járható út, egy közgazdász jobban meg tudná ítélni. Mindenesetre jogosan vetette fel a kérdést, hogy miért ne kaphatná meg a dolgozó nemcsak munkájának a bérét, hanem a nyereségnek is az őt megillető részét. Ebben hozott újat, azt mondta: a nyereséget úgy kell megosztani, hogy jusson még a további fejlesztésekre is. A munkások nyereségből való részesedését részvényesítésnek nevezi, amire voltak nyugati példák a korszakban.
– Előadásodban utaltál arra, hogy Szoboszlai munkáinak csak egy részét ismerjük, s arra is, hogy ezeket alapjában véve még senki sem dolgozta fel.
– Sokkal több műve volt, mint ami fennmaradt. Tudjuk, hogy a nagyanyja a nála tartott kéziratokat elkezdte elégetni, amikor megtudta, hogy unokáját letartóztatták. Kéziratokat helyezett el a különböző ismerőseinél is, nagyjából ezeket a politikai rendőrség megtalálta, beleértve az Óbében az oltár alá elrejtett dobozban lévőket is. Mindenesetre a megmaradtakból jól látszik, hogy nagyon jól ismeri mind a magyar, mind a román történelmet, és nagyon hangsúlyosan mondja: az évszázados egymás mellett élés jegyében ezt újra meg kell valósítani, úgy, hogy az országok egyenlő félként vegyenek részt egy román–magyar konföderációban.
Vannak írásai, amelyben azt hangsúlyozza, hogy nem szabad félni. Nagyon részletesen leírja, hogy kell viselkedni egy kihallgatás során, mitől kell tartózkodni, azt is, hogy a kihallgatók egy rendszer képviselői, és attól érzik magukat erősnek.
– Az utókor megítélése meglehetősen szórt Szoboszlai megítélésében, egyesek hősnek vélik, aki egy koncepciós perben vérzett el, mások szerint naiv elméletet alkotott a rendszer megdöntésére. Tulajdonképpen milyen volt?
– Ha van valami, amit kapásból visszautasítok írásai fényében, az az, hogy naiv lett volna. Hihetetlenül realisztikusan gondolkodott, meg tudta fogalmazni, mi egy tömegember és mi az egyén, mi a kettő közötti különbség, hogy lehet-e és hogyan ezeket manipulálni. A tömeget lehet diktatúrával elnyomni, de a diktatúrában is lehet, kellő lelki erővel, felkészültséggel ellene fellépni, sőt szervezkedni. Világos ésszel mérte fel, mi a helyzet a korabeli Romániában, illetve Magyarországon. Nem szépített, nem habzott a szája, de könyörtelenül rámutatott a rendszer hibáira, meg tudta fogni a mechanizmust, ami a rendszer sajátja volt, és azt kritizálta.
– Szoboszlai élete, szervezkedése többé-kevésbé ismert, megjelent róla néhány könyv, tanulmány. Te miért kutatod?
– Egyrészt mert aradi vagyok, másrészt mert tudom, hogy a mi nemzedékünk, a mai hatvanas-hetvenesek után a Szoboszlai iránti érdeklődés nagyon le fog csökkenni. Van egy bizonyos családi vonatkozás is, Szoboszlai temette például nagyapámat. Ugyanakkor kicsit elégedetlen voltam mindazzal, amit eddig írtak róla, ezeket a besorolásokat megalapozatlanoknak vagy csak egyoldalúaknak tartok. Szerettem volna mindezeket pontosítani, úgy jutottam oda, hogy műveit megnézzem és boncolgassam – ezért tartom Szoboszlait a korszak egyik kiemelkedő értelmiségének és az egyháza egyik kiemelkedő képviselőjének. Minden szempontból másrészt a pere volt az, ami rendkívül izgatott, mert éreztem, hogy valami nincs rendben ezzel az 57 kötet peranyaggal, amelyet ellentmondások feszegetnek. 2000 tájától foglalkozom Szoboszlaival, az utóbbi hónapokban folyamatosan. A teljes választ keresem.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Kelemen Hunor: A 60 millió őshonos kisebbségi állampolgár érdeke az, hogy a 60 éves EU a nemzetek és a nemzeti közösségek Európája legyen
Hatvan év távlatából valóban van, amiért büszkének lennünk arra az Európai Unióra, amely a béke, a szabadság, a demokrácia és a jogállamiság elvén alapuló közösségként tekint magára. Viszont amikor mérlegelünk, nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy Európában távol sincs mindenhol rendezve az őshonos nemzeti kisebbségek helyzete. Mi egy olyan Unióban hiszünk, amely nem a nemzetállamok Európája, hanem a nemzetek és a nemzeti közösségek Európája kíván lenni, amely hangsúlyosan fellép akkor, amikor a benne élő kisebbségek jogai csorbulnak – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök március 25-én, szombaton.
Kelemen Hunor a Római Szerződés aláírásának 60. évfordulóján elmondta: az RMDSZ érdeke egy erős Európai Unió, a jelenlegi konstrukció pedig korrekcióra szorul. A Szövetség célja továbbra is az, hogy a válaszút előtt álló Európai Unió végérvényesen megértse: a nemzeti közösségek nem különleges bánásmódot kérnek, csupán annak elismerését, hogy teljes értékű tagjai a társadalomnak – így az ellenük irányuló jogfosztás sem megengedhető. „Egy olyan időszakban, amikor az EU válaszút előtt áll, nekünk hangsúlyosan el kell mondanunk a véleményünket az európai politika alakulásáról, mi több: magunk is alakítói kell lennünk annak. A 60 millió, bármely őshonos kisebbséghez tartozó állampolgár sikeressége az Unió sikerességén is múlik. Azon, hogy mennyire tud az nyitott lenni, mennyire tudja meghallani az emberek hangját” – érvelt az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor szerint a jövő heti máltai európai néppárti (EPP) – amelynek az RMDSZ is tagja – kongresszus jó alkalom lesz arra, hogy partnereiket tájékoztassák azokról a jogsérelmekről, amelyek a romániai magyar közösség és a jogállamiság ellen irányultak az elmúlt időszakban. (RMDSZ)
Nyugati Jelen (Arad)