Ma van a magyar nyelv napja
November 13-át az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította a magyar nyelv napjává, lehetővé téve, hogy évente egyszer a közfigyelem a magyar nyelvre, kulturális örökségünk és nemzeti identitásunk alapjára irányuljon.
A Magyar Országgyűlés 2011. szeptember 26-án fogadta el a magyar nyelv napjára vonatkozó határozatot, annak emlékére, hogy 1844-ben V. Ferdinánd magyar király ezen a napon szentesítette a magyar nyelvet hivatalossá tevő törvényt. Az Országgyűlési határozat szerint: „Az Országgyűlés, felismerve azt, hogy a magyar nemzet összetartozását legfőbb szellemi kulturális örökségünk, nemzeti nyelvünk fejezi ki legjobban – tiszteletben tartva hazánk hagyományos nyelvi sokszínűségét, egyben felelősséget vállalva a kisebbségek nyelvhasználatának jogáért -, a nemzet fejlődését és hagyományainak őrzését egyaránt szolgáló magyar nyelv iránti megbecsülésének kifejezése érdekében, a magyar nyelvet hivatalossá tevő törvény, a magyar nyelv és nemzetiségről szóló 1844. évi II. törvénycikk elfogadásának napját, november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánítja." 1844-ben az Országgyűlés kimondta, hogy a törvénycikk értelmében minden törvényt magyar nyelven alkotnak, az országgyűlés nyelve magyar, az ország teljes területén a hivatalok magyar nyelven kötelesek az ügyintézést végezni, minden iskolában magyar nyelven történik a tanítás. A törvényhozással párhuzamosan megkezdődött a magyar nyelv átalakításának vitája is. A törvény megszületését joggal nevezhetjük a reformkor egyik legnagyobb győzelmének.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Anyanyelvápolók Szövetsége közös kezdeményezéséből született ünnepnap az egész Kárpát-medencében lehetőséget teremt arra, hogy a magyar nyelvet évente legalább egyszer középpontba állítsuk.
A magyar nyelv napja hazánkban évről évre alkalmat ad az oktatási, tudományos és kulturális intézményeknek, a médiának, az anyanyelvápolással foglalkozó civil szervezeteknek a magyar nyelv megünneplésére, a hagyományőrzéssel kapcsolatos rendezvények megtartására és újabb kezdeményezések, mozgalmak elindítására.
Hagyományosan több város részvételével tartják meg a romániai magyarok is az ünnepet. 2015. október 13-án a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi és szenátusi frakciójának kezdeményezésére a román képviselőház elfogadta azt a törvénytervezetet, amely Romániában is a magyar nyelv napjává nyilvánítja november 13-át. A jogszabály értelmében ezen a napon a magyarlakta településeken különböző kulturális programokat szervezhetnek, amelyekhez a helyi önkormányzatokon kívül a civil szervezetek is hozzájárulhatnak. A tervezet kitér arra, hogy a közmédia is sugározhat az ünnepre hangoló műsorokat. A törvény kihirdetése után a magyar tannyelvű iskolák ünnepélyes keretek között is megemlékezhetnek a magyar nyelv napjáról.
Az anyanyelv ünneplése 1999-ben lépett a nemzetközi ünnepek sorába, mert az ENSZ ebben az évben nyilvánította február 21-ét az anyanyelv nemzetközi napjává, amelyet 2000-ben ünnepeltek először. Nem minden nyelvnek van azonban saját napja, de létezik olyan nyelv is, amelyiknek kettő jutott. Az angol nyelv napját április 23-án ünneplik, William Shakespeare halálának napján. Az arab nyelv napja december 18., mert 1973-ban ezen a napon vált az ENSZ hivatalos nyelvévé. A francia nyelv napja március 20., mert 1970-ben ekkor hozták létre a Frankofónia Nemzetközi Szervezetét. A kínai nyelv napján, április 20-án Cang-csiere (Cangjie) emlékeznek, mert a legenda szerint ő alkotta meg a kínai írásjeleket. Június 6-a az orosz nyelv napja, mert ekkor született Puskin, akit az orosz irodalmi nyelv megteremtőjeként tartanak számon. A spanyol nyelv napja október 12-e, melyet Spanyolországban a nemzet napjaként ünnepelnek, hiszen ekkor lépett először Amerika földjére Kolumbusz Kristóf.
MTI
Erdély.ma

Potápi: központi helyen áll a szórványkérdés
A szórvány kérdése központi helyet foglal el a nemzetpolitikában – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a magyar szórvány napja alkalmából az MTI-nek.
A nemzetpolitika kiemelt jelentőséget tulajdonít a szórványban élőknek, hiszen a „nemzet határát" képező szórványban az asszimiláció folyamata gyorsabb, a nemzeti identitást reprodukáló intézmények hálózata kevésbé hatékony – mutatott rá az államtitkár, aki rögzítette: a szórvány kérdése központi helyet foglal el a nemzetpolitikában.
Kifejtette: a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a népességfogyás legnagyobb arányban a szórványban zajlik. A magyar iskolába történő beiratkozás, a nyelvhasználat, az egyházak tevékenysége, a választásokon való részvétel tekintetében is a szórványban ütköznek a magyar közösségek a legnagyobb akadályokba. Mind a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) Szórvány Szakbizottságában, mind a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Szórvány-diaszpóra munkacsoportjában folyik az erről való gondolkodás – jegyezte meg.
Potápi Árpád János a jelenség csökkentése érdekében a legfőbb feladatok között jelölte meg annak megállapítását, hogy hol, milyen mértékű szórványosodás zajlik és milyen tényezők váltják azt ki. Kitért arra is, hogy konkrét terveket és stratégiákat kell kidolgozni, s példaként említette a normatív támogatási programokat az olyan területeken, mint az oktatás, a művelődés, az egyház, a közösségépítés. Fontosnak nevezte a konszenzust a döntéshozatalban és a tervek megvalósításában, hiszen a szórványosodás folyamatát csak együttes erővel, összetartásban lehetünk képesek lassítani.
A konkrét anyagi támogatásokat ismertetve elmondta: a Bethlen Gábor Alap bizottsága a Máért iránymutatásai alapján jelölte ki az erdélyi nemzeti jelentőségű programokat, amelyek támogatása meghívásos pályázat keretében történt, többek közt a „Szórványkollégiumok támogatása, illetve iskolabusz program támogatása" alcímen. A támogatás célja romániai illetőségű, a magyar anyanyelvi és nemzeti önazonosság megőrzését elősegítő szórványkollégiumok működtetésének és/vagy programjainak, illetve iskolabusz program támogatása. A felhasználható keretösszeg 42,2 millió forint. A szórványközpontok támogatása tekintetében a legkiemelkedőbb az Erdélyben működő Téka Alapítvány, valamint a Kallós Zoltán Alapítvány, mindkettő nemzeti jelentőségű intézmény. Erdélyben támogatásban részesült még az Ethnika Kulturális Alapítvány (Magyarlapád), Dési Civil Műhely, Bástya Egyesület (Vice), a Szent Ferenc Alapítvány (Déva), a Bethlen Gábor Kollégium (Nagyenyed) összesen 650,7 millió forint összegben.
A vajdasági régióban 199 millió forint, a felvidéki régióban pedig 30 millió forint összegben nyújtottak támogatást a szórványközpontok, oktatási intézmények és kollégiumok támogatására. A Técsői Református Líceum 17 millió, a Felső-Tisza Vidéki római katolikus óvodák 50 milliós támogatásban részesültek idén. Az említett programok a szórványrégiókban is nagy népszerűségnek örvendenek, a meghirdetett projektek különösen nagy segítséget jelentenek a szórványban élő magyar közösség megmaradásában – jelezte.
Hozzátette: az anyagi támogatás mellett szükségesnek tartották, hogy személyes kapcsolat is kialakuljon a szórványban élő magyar közösséggel, ezért hívták életre a Petőfi Sándor-programot, amelyben a Kőrösi Csoma Sándor-program mintájára ösztöndíjasokat küldenek szórványterületekre. Céljuk, hogy segítsék értékőrző munkájukat és tájékoztatási, közösségépítő, támogató tevékenységükkel erősítsék a Magyarországhoz való kötődésüket; erősítsék a szórványközösségek magyar azonosság-tudatát – mondta Potápi Árpád János. Jelezte: minden helyszínt egyeztettek a külhoni magyar vezetőkkel, társadalmi szervezetekkel, politikai pártokkal, a történelmi egyházakkal ezt követően határozták meg azt is, hogy egy-egy területre hány ösztöndíjast küldjenek ki.
A program az egykori monarchia területére terjed ki, érintve Romániát, Ukrajnát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Ausztriát, Szlovákiát, Csehországot, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Dél-Lengyelországot. Utóbbi helyeken is élnek olyan magyar közösségek, amelyek tagjai családi kapcsolatok, munka miatt költöztek ki – jegyezte meg az államtitkár.
Potápi Árpád János felidézte: szeptember 28-án Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettessel, a KDNP elnökével; Németh Zsolttal, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökével és Pánczél Károllyal, a nemzeti összetartozás bizottságának elnökével terjesztették javaslatukat az Országgyűlés elé azzal a céllal, hogy a határon túli magyarság iránt viselt, az alaptörvényben rögzített felelősségnek megfelelve november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napját a magyar szórvány napjává nyilvánítsa. A parlament a javaslatot november 3-án fogadta el.
A magyar szórvány napján, vasárnap a közmédia tematikus műsorfolyammal jelentkezik a Duna, a Duna World és az M1 aktuális csatornán, emellett a Kossuth Rádió műsorai is foglalkoznak a témával. MTI
Erdély.ma

Tamási Áron-díjat kap Török Viola rendező
Tamási Áron nevével fémjelzett kitüntetést vehet át hétvégén Török Viola rendező, a Spectrum Színház művészeti vezetője. A díjat a Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriumának hagyományos éves díjátadóján veheti át Budapesten.
A Tamási Áron özvegye által alapított Tamási Áron-díjat 1990 óta adja a Bethlen Gábor Alapítvány. A külön erre a célra alakult kuratórium döntése nyomán Tamási írói örökségének ápolóit, a székely szellemiség hírvivőit tüntetik ki ezzel a díjjal Erdélyben és szerte a világon.
Elsőként Tompa Miklós rendező és Dávid Gyula író kapták meg 1990-ben, az évek során azonban számos színművész, irodalomtörténész, közíró megkapta, az idei évben pedig a Tamási Áron Kuratórium döntése alapján a marosvásárhelyi Spectrum Színház művészeti vezetője, Török Viola rendező veheti át. A marosvásárhelyi rendező munkája során, több ízben is foglalkozott Tamási Áron műveivel. Az utóbbi években színházi munkája során több népszerű előadást is készített Tamási műveiből, ilyen a Boldog nyárfalevél, Tündöklő Jeromos, a Hullámzó vőlegény vagy a Vitéz lélek. Az utóbbi kettőt a közönség a Duna Televízió műsorán is láthatta.
A Bethlen Gábor Alapítvány díjátadó ünnepségére november 14-én, szombaton kerül sor a Pesti Vigadóban, ott adják át a Bethlen Gábor-díjat és a Márton Áron emlékérmet is. Az alapítvány kitüntetései a világ magyarsága körében igen fontos politikai-közéleti jelentőségűek, a világ harminckét országából kikerült kitüntetettek zömét ugyanis a külhoni magyarok alkotják.
Antal Erika
Erdély.ma

Colectiv-tragédia: már 54 halott
A bukaresti tűzvész további négy áldozata halt bele sérüléseibe szerdán este, illetve csütörtökön reggel.
A tragédia időpontjában koncertező együttes, a Goodbye to Gravity basszusgitárosa, Alexandru Pascu szerdán este halt meg. Ezzel az öttagú rockbanda negyedik tagja hunyt el, már csak az énekes, Andrei Găluț van életben, akit súlyos sérülésekkel kezelnek Hollandiában. A csütörtökön reggel meghalt két fiatal között van az énekes barátnője is.
Mint ismert, a bukaresti Colectiv klubban október 30-án egy rockkoncerten használt tűzijáték pillanatok alatt lángra lobbantotta a terem gyúlékony anyagból készült hangszigetelését. A rendezvény több száz résztvevője közül sokan nem tudtak idejében kimenekülni az egyetlen használható kijáraton. A tragédia éjszakáján 26-an haltak meg a helyszínen, egy ember kórházba szállítás során hunyt el, ugyanakkor több mint 150 ember füstmérgezéssel és égési sérülésekkel került kórházba. Azóta folyamatosan nőtt a halálos áldozatok száma, amely csütörtökre elérte az 53-at.
FRISSÍTÉS
Egy 22 éves fiatalember szervezete adta fel csütörtökön délután a küzdelmet, ő a tragédia 54. áldozata. A klubtűzben súlyos égési sérüléseket és súlyos füstmérgezést szenvedett, az egyik fővárosi kórházban ápolták.
Székelyhon.ro

Tájházlátóban a Nyikó-mentén
A minap tájházlátogató körutat szervezett a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont. Egy olyan tapasztalatcseréről, vagy inkább helyszínbejárásról van szó – hiszen a mostani volt a kilencedik alkalom -, amikor a meglátogatott objektumok vezetői elmesélik az általuk létrehozott gyűjtemény történetét, bemutatják a mai állapotot és ejtenek pár szót a terveikről is.
Három állomása volt a tanulmányútnak: Székelyszentlélekre, Siménfalvára és Tordátfalvára jutottak el ezúttal a szakemberek. Balázsi Dénes nyugalmazott magyar szakos tanár röviden ismertette a kis szentléleki múzeum történetét, amely közvetlenül a műút mellett, a helyi római katolikus és az iskola szomszédságában, jól látható, könnyen megközelíthető helyen van. Az 1970-es években lezajlott gyűjtőmunka során sikerült megalapozni a gyűjteményt – az ünnepélyes megnyitóra 1977-ben került sor – a munkában részt vett az akkori tantestület és a tanulók jelentős része. Volt a pionírszövetségen belül a Kincskereső-mozgalom, amellyel felhívták a figyelmet a vidéken kallódó értékekre. Ebben az időszakban igen sok még fellelhető, olykor száz-kétszáz éves tárgyakat sikerült megmenteni, kiállítani és közkinccsé tenni. A tárgyak egy hármas osztatú, hagyományos parasztházban találhatók, többnyire a 19. századból valók, s nemcsak a község falvaiból, hanem szomszédos településekről, a Sóvidékről kerültek be a gyűjteménybe. A ház állaga megfelelő, Balázsi tanár úr családja nagy szeretettel gondozza; évente 250-300 turista és legalább ugyanennyi általános- és középiskolás tanuló látogatja meg. Korábban szerettek volna egy másik házat is a meglévő mellé. Kaptak adományként anyagot egy bogárfalvi házból, de az időközben annyira elkorhadt, hogy nem tudták használni. Nem kizárt azonban, hogy egy csűr, vagy legalább faragó-szín készüljön, mert lenne anyag a ház környéki hagyományos munkálatok, a népi mesterségek bemutatására. A múzeum gondnoka már olyan rutinra tett szert az évek során, hogy a belső megtekintése előtt kihozza azokat a tárgyakat, amelyekről bővebben kíván beszélni, hogy a látogatókat felkészítse a benti látnivalókra, hogy az illető eszközöket rendes előfordulások környezetében keressék. Ily módon élőnek tűnik a gyűjtemény, az embernek az az érzése támad, hogy egyik-másik szerszámot pár perce tette a helyére a gazdája, s bármikor újrakezdhető a hagyományos tevékenység, a szövés, fonás, a kályhában fellobbanhat a tűz, hogy étek készüljön a hazatérőknek…
Siménfalván is értékes, de jóval hányatottabb sorsú múzeum, pontosabban: muzeális anyag található. Valamikor a hetvenes években kezdtek itt is gyűjteni – tudtuk meg Sipos Irén kultúrigazgatótól. Létrejött a községhez tartozó Rugonfalván egy tájház a nyolcvanas évek elején, ott sok tárgyat ki lehetett állítani, de azt az épületet később vissza kellett adni a tulajdonosnak. Azt ott elhelyezett tárgyak visszakerültek a községközpontba, s hol a tanács, hol az iskola, hol pedig a kultúrház épületében kaptak helyet. Nem igazi tárlókban, hanem ládákban rejtőznek – most éppen a művelődési ház emeletén levő könyvtárban -, ahonnan csak egy-egy tematikus tárlat erejéig, bizonyos néprajzi és kulturális programok idejére kerülnek elő. A sok költöztetés megviselte a tárgyak egy részét, közülük jó pár megsemmisült, illetve megrongálódott, de főleg a textília-gyűjtemény ma is jelentős értéket képvisel.
Tordátfalván Pop Anna tanítónő ma már nyugdíjas, de egész életében gyűjtötte és őrizte azokat a tárgyakat, amelyek gyermekkora óta körülvették. Viszonylag egyszerű dolga volt, hiszen eladó volt a lakásukkal szomszédos bennvaló, amelyen két ház és egy csűr található. Anyagiakat nem sajnálva megvették ezt az ingatlant. A kisebb és régebbi ház tulajdonképpen egy igényesebb nyári lak – vagy zsellérház -, amely korábban egy kettős osztatú, pincével nem rendelkező lakóház lehetett, amelynek végében sütő is található. A nagyobb és újabb ház, amelynek pincéje is van, feltételezhetően később épült, abból a kényszerből, hogy két vagy három generáció élhetett egykor ezen a telken: fiatal házasok, szülők, még fel nem nőtt gyermekekkel, illetve egy vagy két nagyszülő. Ily módon az új tulajdonosnak lehetősége nyílott egy tisztaszoba, egy lakószoba és nyári-konyhaként is szolgáló sütő bemutatására. Mindhárom helyiséghez rendelkezésre állott a berendezés. A különböző gyűjtésekből, adományokból és vásárlásokból származó többi tárgy immár a csűrben kapott – ideiglenes – helyet. A pillanatnyilag üres, illetve modernebb berendezéssel rendelkező házban további szobákat lehet berendezni. Itt lehetőség van bizonyos népi mesterségek – szövés, fonás, varrás, hímzés – folyamatos bemutatására, kézműves táborok szervezésére. A tulajdonos él is ezzel a lehetőséggel, nyaranta kis létszámú csoportokat fogad, akik részben üdülésként, részben tanulmányútként felfogott itt tartózkodás során adja át az érdeklődőknek azt a tudást, amellyel rendelkezik.
Az a személyes tapasztalatunk, hogy ott működnek jól az ilyen helytörténeti gyűjtemények, ahol a kezdeményezők maguk képesek kézben tartani az általuk létrehozott intézményeket. A politikai községnek szükség lenne olykor a múlt bemutatására, hiszen ezt elvárják tőle időnként a külföldi látogatók, “felmerülnek” ilyen igények bizonyos alkalmakkor, de a gyűjteményt – főleg, ha elpusztult, vagy méltatlan körülmények közt tárgyalják – nem tudják egyik pillanatról a másikra előrántani. Ha a tulajdonosok tiszta telekkönyvvel rendelkező házat birtokolnak, amelyben gyűjteményt tartanak, ha ehhez jól működő egyesületet vagy valamilyen vállalkozást is üzemeltetnek, és – ráadásul – jók a kapcsolataik a helyi politikummal, az egyházakkal és a környéken fontos szerepet vállaló kulturális intézményekkel – múzeumok, szaktestületek, tanácsadó cégekkel, akkor magas színvonalon, biztonsággal működhetnek a tájházak. Ez a tapasztalatszerző kirándulás ennek tudatosítását is szolgálta.
Roppant fontos lenne, hogy a tájházak megőrzése mellett a helyi vezetők, a civil szervezetek és a tudatosan gondolkodó polgárok részt vállaljanak mindenütt a falukép megőrzésében, mert napról-napra pusztulnak az elődök által ránk hagyott építészeti emlékek.
Simó Márton
Székelyhon.ro

Boldogasszony ötvenöt arca
Kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban
Vagy a magyarok nagyasszonya témájának ötvenöt különféle értelmezése kortárs képzőművészek víziójában. A Székely Nemzeti Múzeumban tegnap megnyílt, Boldogasszony című rendkívüli tárlat a csíksomlyói Szűz Mária-szobor ötszáz éves évfordulója alkalmából meghirdetett Mária-év hozadéka, megálmodói, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) és a Kárpát-Haza Galéria a kiállítás céljaként a magyar nemzet megmaradásának zálogát jelentő keresztény hit és nemzeti értékrend felmutatását jelölték meg, a magyar összetartozást jelképező Mária-kultusz tudatosításával a nemzet határokon átívelő újraegyesítése szolgálatának jegyében.
Egy csúszó kiállításmegnyitó mentsége, hogy a látogatók bőven ráérnek böngészni a tárlat anyagát. És érdemes is a Boldogasszony tárlaton hosszabban elidőzni, hiszen – épp a felkért alkotók művészeti sokszínűsége, no meg „témaérzékenysége” okán – az első látásra eklektikusnak tűnő tárlat valójában nagyon is egységes, összképében döbbenetes akár. Talán ezért is nevezte bevezetőjében a múzeum igazgatója, Vargha Mihály – maga is kiállító szobrászművész – merésznek a kiállítást. Megnyitóbeszédében az NSKI vezetőjének, Szász Jenőnek a helyettese, Fráter Olivér alelnök kiemelte, Szent István országfelajánlása óta a magyarságnak, bármily nehéz sorsa lett légyen az elmúlt ezer év során, Szűz Máriához való hűsége töretlen, a mára utalva pedig megjegyezte, Máriát az iszlám is elfogadja, így a magyarok nagyasszonya kapocs a három nagy világvallás között. Tamás Sándor, a Székely Nemzeti Múzeumot fenntartó Kovászna Megye Tanácsának elnöke beszédében arra világított rá, hogy a kiállító művészek a Kárpát-medence megannyi szegletéből valók, de a témára való érzékenységük a szétszóratott magyarság gondolati összetartozását jelenti. Végezetül Hegedűs Enikő művészettörténész a tárlat igen alapos méltatásában kiemelte, a felkért művészek a magyar Mária-kultusz tágabb értelmezésére törekedtek, saját kifejezésmódjuk mellett környezetük kultúráját, népi világuk motívumvilágát is beépítve alkotásaikba. A kiállításmegnyitót mintegy keretbe foglalva Szabó Fruzsina Réka borzongatóan szép énekhangja nyitotta és zárta, ráadásként pedig, spontánul, a megnyitón szép számban részt vevők az alkalomhoz leginkább illő régi magyar himnuszt, a Boldogasszony, Anyánkat énekelték el.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Petru Filip: Miért nem lehet decentralizálni Romániát?
Ez a kérdés időről időre felmerül a fejünkben. A válasz is megvan. Csak éppen nem történik soha semmi. 1991 óta dolgozom a közigazgatásban. Az akkori közigazgatási törvény alapján neveztek ki nagyváradi polgármesternek. 2007-ig maradtam – négyéves kihagyással – ebben a tisztségben, különböző pozíciókat töltve be a romániai megyei jogú városok társulási struktúráiban, illetve egy sor, a decentralizálásról és újabban a szubszidiaritás elvéről szóló szemináriumon és kurzuson vettem részt.
Az a megtiszteltetés ért, hogy 1997 és 2000 között a washingtoni Urban Institute cég tanácsadója is lehettem a romániai közigazgatási reformmal kapcsolatosan, mely letette az igazi, valójában az első és törvényhozási téren egyetlen kézzelfogható romániai decentralizálási kezdeményezés alapjait. Ezenkívül megadatott számomra az esély, hogy első, 2008 és 2011 közötti szenátori mandátumom alatt a közigazgatási bizottság elnöke lehettem Románia szenátusában. Ezeket azért mondom el, hogy érhetővé váljon: mivel megszakítás nélkül részt vettem a romániai közigazgatási reformfolyamatban, és élőben, közvetlenül átéltem azt az utóbbi húsz évben, elég elméleti és gyakorlati tapasztalatra és érettségre tettem szert, hogy valós, politikai gúnyától megszabadított elemzést készíthessek arról, ami a dicsőséges forradalom utáni években nálunk történt. Először is, ha valaki azt kérdezné tőlem, miért nem történik valódi decentralizálás Romániában, határozottan kijelenteném: MERT NEM AKARJÁK! A második, ebből következő kérdés – nyilvánvalóan – az lenne, hogy miért nem akarják. És a hasonlóan határozott válaszom a következő lenne: MERT A HATALOM DECENTRALIZÁLÁSA A PÉNZHEZ VALÓ HOZZÁFÉRÉS DECENTRALIZÁLÁSÁT JELENTI.
Az esetek többségében a szolgáltatások vagy a felelősség áthelyezése a központból a helyi szintekre a polgármesteri hivatalok komfortját hosszabb időszakra biztosító pénzügyi források kiszámítható átadása nélkül történt és történik.
Más szóval, nem tervezhető és a helyi közigazgatások által idővel maximalizálható jövedelemforrást biztosítanak, hanem csak egyéves pénztranszfert az állami költségvetésről szóló törvény alapján, mely évente elfogadott jogszabály, és melynek kiszámíthatósága az országos politikai döntéshozóitól függ.
Vagyis ha helyi közigazgatásba ma átkerül a te felelősséged alá egy olyan kihelyezett szolgáltatás, melyet állami költségvetésből finanszíroznak, akkor semmi sem szavatolja, hogy jövőre ugyanakkora összeg áll majd a rendelkezésedre a kérdéses szolgáltatásra, így azt már saját forrásaidból kell fenntartanod.
Sőt, az államháztartásról szóló törvény egy rendkívül perverz kifejezést használ, ugyanis a központtól helyi szintre áthelyezett szolgáltatás finanszírozása „az állam költségvetéséből és a helyi költségvetésből történik”.
A perverzitás abban áll, hogy nem rögzítették, mennyit fizet az állam és mennyit a helyi közigazgatás, így ha az állam a következő évben nem tud vagy nem akar adni, a felelősség a helyi szintnél marad, mert a törvény a felelősséget áthárította rá, de a finanszírozás relatív. Képzeljék el, hogy Romániában a helyi közösségek 75 százaléka esetében a saját (közvetlenül a közösségtől függő) bevétel mértéke a fenntartási szint (bérek és közüzemi költségek) szintje alatt áll – hosszú távú közösségi fejlesztési politikákról már ne is beszéljünk –, és száz százalékban az állami költségvetéstől, a pótköltségvetésektől és a többségi politikai döntéstől függ. Itt nem a megyei tanácstól vagy a kormánytól függő infrastruktúra-projektekről beszélek, hanem a helyi közigazgatás – olyannyira hangoztatott – minimális autonómiájáról. Rendben, és mit kellene tenni?
Először is egy szolgáltatást csak kiszámítható költségvetéssel decentralizáljanak, vagyis ha holnaptól hozzád kerül egy szolgáltatás, és az 100 lejbe kerül, amire a pénz az állami költségvetésből érkezik, az áthelyezésről szóló törvénynek biztosítania kell, hogy a 100 lej átutalása hosszú távon megmaradjon, és a költségvetési törvény nem fogja módosítani a forrásáthelyezési szabályokat. Másodsorban az állami költségvetés forrásaiból származó költségvetési pénzügyi támogatásokat egyértelmű, tárgyilagos és a többségi politikai döntéshozótól független szabályok szerint kell biztosítaniuk a helyi közigazgatásoknak, a politikai döntéshozatali szinttől – helyi vagy országos – függetlenül. A helyi közigazgatások saját forrásainak fedezniük kell a közösségek saját folyó költségeit a szolidaritás elve és az államilag szavatolt minimális jövedelemszint elve szerint.
Harmadsorban a román jogrendnek meg kellene határoznia a romániai közösségek társulhatóságának elvét, nemcsak a Helyi Fejlesztési Társulások esetében, melyek a közösségek társulási kérdéskörének csak kis részét fedik le, hanem a község gazdasági fejlesztése, a területi szintű településfejlesztés, a közösségi agglomerációk vagy a közösségi társulások adópolitikái szempontjából, a közösségi társulások oktatási vagy közegészségügyi politikái szempontjából is, és így tovább.
Negyedsorban a decentralizálásra vonatkozó törvényhozási és alkalmazási politikai döntésnek túl kellene lépnie a jó szándék szintjén, és hagynia kellene, hogy a decentralizálás tényleg valós legyen, és ne csak nyilatkozatokban létező.
Már átéltem Cozmâncă, Blaga, Dragnea decentralizálását, és azt hiszem, hogy ha kíváncsiak lennénk egy polgármester véleményére, bárhonnan Romániából, akkor azt tapasztalnánk, hogy a valódi világban nagy különbség van a nyilatkozatok és a tettek között. Romániában többtonnányi elemzés és tanulmány készült a decentralizálásról és a szolgáltatások kihelyezéséről, de – sajnos – többségük megrekedt az elmélet szintjén.
Nagyon nehéz másoknak átengedni azt a hatalmat, amely a pénzek elosztásából származik. Az utóbbi időben a közigazgatási döntéshozatali decentralizálásról szóló vitát legtöbbször a regionalizálás gondolata váltotta fel, ahol a meglévő helyi hiúságok, valamint az a kérdés, hogy miként néz majd ki a székely övezet – de nem csak ez –, odavezettek, hogy a folyamat már az elindulása előtt elakadt. Persze, egy decentralizálásról, a pénzek elosztásáról, a kritériumokról és más hasonló dolgokról szóló vita túl technikainak és merevnek tűnik, és nem vonzó a közvélemény számára, de a gond valóban létezik, közvetlenül befolyásolja életünket. Legtöbbször azt tapasztaljuk: ahelyett, hogy reményeinkkel azokhoz fordulnánk, akiket – a helyzet tudatában – helyi szinten megválasztottunk, a fővárosra vetjük a tekintetünket, mert – nem igaz?! – szeretjük azt mondani, hogy Bukarestben határozzák meg a pontos időt!
(Forrás: Adevărul/Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Verskapun át a 21. marosvásárhelyi könyvszigetre
Négynaposra bővült a szemle
Ady-, József Attila-, Lászlóffy Aladár-, Zelk Zoltán-sorok, Cicero-, Paulo Coelho-, Cassandra Cler-idézetek, a Színház teret betöltő klasszikus zene és megannyi, tömött sorokban gyülekező és egyre újabb csoportokban érkező diák – így lehetne villanásokban rögzíteni a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megnyitója előtti fél órát.
Az idén négynaposra nőtt könyvünnep szervezői jelképes verskapu állítására hívták a fiatalokat, és szavuk meghallgatásra talált, több iskolából, többek között a Bolyai líceumból és a Pedagógiai Líceumból is jó pár osztály részt kívánt venni a rangos eseményen. A Nemzeti Színház előtt várakozó nagyobb diákok óriásköre mellett a megnyitó előtti percekben feltűntek a Művészeti Líceumból érkező legkisebbek is. – Könyvek, hol vagytok? – kiáltotta izgatottan egy előkészítő osztályos fiúcska, és aki hallotta a kérdést, az bizonyára újra hinni kezdett az írott szó, az olvasás jövőjében.
A megnyitó elején Barabási Tivadar színművész tolmácsolásában Kosztolányi, Márai, Babits, Petőfi, Szilágyi Domokos üzent az egybegyűlteknek. Ezt követően a rendezvénysorozat főtámogatói közé tartozó Maros Megyei Tanács alelnöke, Szabó Árpád tartott ünnepi beszédet. Szabó Árpád elmondta, hogy a megyei tanács idén több mint 230 kulturális rendezvényt támogatott pályázatok révén, a nagyobb kaliberű fesztiválokon pedig partnerként vett részt. A továbbiakban az alelnök a kultúra jelképévé és megőrzőjévé vált könyv jelentőségéről szólt.
Peti András, a 21. könyvvásár létrejöttét szintén főtámogatóként segítő Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal alpolgármestere Markó Béla Kő és könyv című verséből idézett – "a követ, mint a papírt, éppen/ úgy hajtja félre most az Úr,/ divatjamúlt, mert könyvet olvas,/ és ráadásul magyarul,…" –, majd örömét fejezte ki, hogy az idei könyvünnep egybeesik azzal, hogy november 13-át a magyar nyelv ünnepnapjává nyilvánították.
– Mindenki anyanyelvén tudja a leggazdagabban kifejezni magát, anyanyelvünkön álmodunk, udvarolunk és sajátítunk el idegen nyelveket – hangsúlyozta az alpolgármester, aztán jó felfedezéseket kívánt a könyves világban elmerülni készülőknek.
A továbbiakban Gulyás Gabriella, az idei könyvvásár szellemi védnökségére felkért budapesti Petőfi Sándor Irodalmi Múzeum operatív igazgatója szólt a jelenlevőkhöz.
– Nagy megtiszteltetésnek éreztük a felkérést, hogy szellemi védnökei legyünk Erdély legnagyobb könyves szemléjének. Marosvásárhelyen, egy olyan helyen, ahol a napi kapcsolattartás lehetetlen, kivételes öröm számunkra, hogy munkánkat megismerhetik és a távolból figyelemmel kísérhetik – mondta Gulyás Gabriella, majd az 1954-ben alapított múzeum történetét, céljait és megvalósításait ismertette.
Jövőre kibővítenék a helyszínt
A rendezvényt köszöntők között szólalt fel Claudiu Maior alpolgármester is, majd Gáspárik Attila, a könyvvásárnak évről évre otthont adó Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel. Gáspárik kissé borúlátó beszédében azt üzente, hogy a könyvvásár tulajdonképpen csak a találkozásokról és beszélgetésekről szól, a megnézett, megvásárolt könyvek ugyanis polcokra kerülnek, és ott is maradnak, mert aki olvasni, tájékozódni kíván, többnyire internetes forrásokhoz fordul.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója ezzel ellentétben arra hívta fel a figyelmet, hogy a könyv érintését, a nyomdából frissen kikerült termék illatát semmi nem pótolja. Aki nem hiszi, nézze meg a nagy európai, frankfurti, göteborgi vásárokat – tette hozzá a múzeumigazgató, majd azt is elárulta, hogy jövőre a színház épülete előtt felállítandó nagy, fűtött sátorral szeretnék kibővíteni a szemle helyszínét.
Több tízezer könyv, száznál több program…
A Romániai Magyar Könyves Céh negyedik alkalommal szervezte a könyvünnepet a Marosvásárhelyi Kulturális Központtal közösen. A Kulturális Központ nevében Szepessy Előd elnök üdvözölte a megnyitó publikumát.
– Úgy gondolom, az idei vásárra is sikerült kellőképpen felkészülni. Több mint 80 kiadó, 40-nél több stand, több tízezer könyv és száznál több program várja ezekben a napokban a közönséget. A célunk változatlanul az, hogy a könyvek révén erre a négy napra a város Erdély kulturális fővárosává váljon – mondta Szepessy Előd, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy az évek múlásával egyre fiatalodik a könyvvásár, ezt bizonyítja az is, hogy az olvasást népszerűsítő vetélkedőre 98 csapat, több mint 300 diák jelentkezett. A Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke a vásár partnereivé vált pedagógusoknak is köszönetet mondott, végül, az előtte felszólalókhoz hasonlóan egy idézettel, Esterházy Péter gondolataival zárta beszédét: "Változik az idő, változunk benne mi, a mű pedig végtelen. Akár egy élőlény: kimeríthetetlen".
A beszédek sorát Káli Király István, a könyvünnep főszervezője, a Romániai Magyar Könyves Céh igazgatója zárta. Káli Király István Claudiu Maior üzenetét tolmácsolta, miszerint a városi tanácsnak szándékában áll az elkövetkezőkben egy napot a magyar és a román könyv napjává nyilvánítani, majd egy Babits-üzenettel – "Óh, ne mondjátok, hogy a Könyv ma nem kell, / hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember; / mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember – / így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember" (Ritmus a könyvről) – nyitotta meg a kaput az írott szó szépségét szomjazó embertömeg előtt.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Több esély az egyházak műemlék épületeinek tatarozására
Lassan, de biztosan halad a Kétágú templom felújítása
A magyar történelmi egyházakkal folytatott egyeztetések nyomán nemrég egyházi tulajdonban levő műemlék épületeket is felvettek a Kolozsvár Városfejlesztési Stratégiája portfoliójába, így azok tulajdonosai megnövekedett eséllyel pályázhatnak meg európai pénzeket felújítási célokra – tájékoztatta lapunkat Horváth Anna alpolgármester.
Hogy EU-s pénzek nélkül milyen nehéz egy felújítás, azt jól mutatja az alsóvárosi református – közismert nevén a Kétágú – templom rehabilitációja, amely már több mint másfél évtizede zajlik kisebb-nagyobb lépésekben, a lehetőségekhez, a rendelkezésre álló támogatásokhoz mérten; a homlokzaton jelenleg is dolgoznak. Lapunk érdeklődésére Adorjáni László, a templom lelkipásztora részletesen beszámolt a véget nem érő, sziszifuszi munkának tűnő felújításról, amelyek befejezését illetően bizakodásra adhat okot, hogy az ingatlan is bekerült a fentebbi jegyzékbe.
KISS OLIVÉR, ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

Számunkra minden nap a magyar nyelv napja …
Nekünk, magyar anyanyelvűeknek minden nap a magyar nyelv napja, hiszen naponta beszélünk, olvasunk, írunk magyarul. Miközben használjuk nyelvünket, fölfigyelhetünk egy-egy szó vagy szólás, esetleg közmondás kifejező erejére, szemléletes képi jellegére. Minden nap rácsodálkozhatunk nyelvünk szépségeire, furcsaságaira. A nyelv mindennapi kenyerünk, szellemi örökségünk. Általa vagyunk közösségben egymással. Vagy úgy is mondhatnám: általa van közünk egymáshoz. Tudjuk és érezzük, hogy az anyanyelv nem külső valami, hanem lelkünkben van nagyon mélyen: gondolataink, érzelmeink hordozója és kifejezési lehetősége. Személyes és közösségi életünk tükre, nemzeti és szociális önazonosságunk meghatározója. Kosztolányi Dezső így ír a nyelvnek erről az intim, mélyen gyökerező jellegéről: „Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Mélyen bennem van, vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként.”
Benő Attila
a Román-magyar kulturális szótár szerkesztője
Szabadság (Kolozsvár)

Gazdaszülinap: tízéves a KMGE
Alapító tagok, önkormányzati képviselők, magyar vállalkozók és szimpatizánsok ünnepelték baráti hangulatban a Kolozs Megyei Magyar Gazdák Egyesülete fennállásának 10. évfordulóját a Kolozsvár–Hidelvi Kalandos Társulat székházában.
A mezőgazdasági termékbemutatóval egybekötött ünnepséget Bakó Alpár frissen megválasztott KMGE-elnök nyitotta meg, majd dr. Vákár István alapító elnök köszöntötte az egybegyűlteket. Farkas Zoltán, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének alapító tagja az erdélyi gazdatársadalom egyesületeinek a XIX. század közepéig visszanyúló történetéről tartott előadást. Farkas Zoltán elmondta: gróf Teleki Domokos 1844-ben alapította meg az Erdélyi Gazdasági Egyesületet (EGE), melyet az osztrák elnyomó hatalom a szabadságharc bukása után megszüntetett és amelyet gróf Mikó Imre 1854-ben újraindított. Az EGE képviselte az erdélyi gazdák érdekeit és hathatós támogatást nyújtott tagjainak a mezőgazdaság és állattenyésztés területén. 1948-ban a kommunista hatalom megszüntette a civil szerveződéseket, így az EGE-t is. 1990-ben az erdélyi magyar gazdák létrehozták a Romániai Magyar Gazdák Egyesületét. 2005-ben a Kolozs megyei magyar gazdák megalakították a Kolozs Megyei Magyar Gazdák Egyesületét, amely az RMGE tagjaként közelebbről tudott foglalkozni a Kolozs megyeiek problémáival.
Debreczeni Mária-Magdolna KMGE titkár
Szabadság (Kolozsvár)

Verssorok között, könyvek felé Marosvásárhelyen
Cetlikre írták kedvenc idézetüket a beszervezett diákok, illetve a látogatók, majd kiragasztották ezeket a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház bejáratánál felszerelt pannókra, közös „verskaput” építve a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár bejáratánál. A rangos seregszemle csütörtök reggel megnyitotta a „verskapuját”.
Rengeteg középiskolás diák és marosvásárhelyi könyvbarát töltötte meg a teátrum kétszintes előcsarnokát a könyvvásár délelőtt 10 órai hivatalos megnyitója után. A színház előtti téren Szabó Árpád, a Maros megyei önkormányzat alelnöke, Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, valamint Gulyás Gabriella, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket. A két helyi elöljáró az anyanyelv jelentőségéről beszélt, a négynapos rendezvény fontosságát méltatta.
Szellemi védnök a PIM
A könyvvásár szervezői 2012-től fontos személyiségeket, a kulturális élet kimagasló egyéniségeit kérték fel, hogy legyenek a könyves esemény szellemi védnökei. A Látó és a Székelyföld folyóirat szerkesztői után idén a Budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum vállalta e szerepet. Ahogy az intézmény alelnöke, Gulyás Gabriella fogalmazott, fontosnak tartották, hogy bemutatkozzanak Erdély legnagyobb könyves szemléjén, amely ugyanakkor kitűnő alkalom a találkozásra, ismerkedésre, a tevékenységük és a kiadványaik népszerűsítésére is.
Gulyás Gabriella a megnyitón ismertette az általa képviselt intézmény történetét, elmondta, hogy 1954-es megalakulásuk óta a magyar irodalom letéteményesei, az Országos Széchenyi Könyvtár és a Magyar Tudományos Akadémia mellett a legjelentősebb intézmény, amelynek célja a magyar irodalmi örökség gyűjtése, feldolgozása, bemutatása, népszerűsítése, a kulturális identitás erősítése, a magyar irodalom világirodalmi besorolásának támogatása.
Könyv Mikulásra és karácsonyra
A kissé hosszúra nyúlt megnyitót követően bent, a színház előcsarnokában nyüzsgött a tömeg, a standok előtt fiatalok és idősebbek egyaránt nézelődtek, lapozgattak, számolgatták, hogy mi az, amit megvennének, illetve mire futja a pénztárcából.
„Nagyszerű alkalom a mikulási és a karácsonyi ajándékok beszerzésére, hiszen itt szinte valamennyi kiadó kedvezményes áron kínálja a könyveit” – mondta a Vásárhelyi Hírlapnak egy vásárló. A könyvvásáron a könyvkiadók és könyvkereskedők 10–20 százalékos árkedvezménnyel forgalmazzák kiadványaikat, ami még vonzóbbá teszi a vásárt azok számára, akik a decemberi ünnepekre, ajándékozásra gondolnak. Sok fiatal szülő is megfordul a rendezvényen, akik kis- és kamasz gyerekeiknek keresgélnek olvasnivalót.
Írók testközelben
A vásár megnyitójával szinte egy időben a dedikálások is elkezdődtek. A kiadók standjai előtti asztaloknál várakoztak a szerzők, akik frissen megjelent kötetükbe írtak pár kedves szót az érdeklődőknek, és el is beszélgettek az olvasókkal. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők standjánál Tompa Andrea és Papp Sándor Zsigmond dedikált, a Lector Kiadó standjánál Nagy Attila, a PONT kiadó előtt Kádár Annamária és Szávai Ilona.
A könyvbemutatók sora a déli óráktól kezdődött a Székely János Teremben és a Jánosházy Györgyről elnevezett teremben. Sorra mutatkozott be legújabb kiadványaival a PONT, a Love 2 Translate, az Erdélyi Gondolat, a Koinónia és a L’Harmattan Könyvkiadó.
A Kultúrpalota kistermében a Magyar írók estje rendezvényen Györe Balázzsal, Krusovszky Dénessel, valamint az Erdélyből Budapestre települt Papp Sándor Zsigmonddal és Tompa Andreával az est házigazdája, Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese beszélgetett. A könyvvásár pénteken, szombaton és vasárnap délelőtt 11 órakor nyitja kapuit és várja látogatóit gazdag kínálatával.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)

Nagy adósság a partiumi egyetemen
Késéssel elszámolt pályázati pénzek, egy nagy összegű bankkölcsön törlesztése során felmerült nehézségek, a bevételeket túlszárnyaló kiadási költségek – lapunk értesülései szerint többek között ezek a tényezők vezettek a Partiumi Keresztény Egyetem működésében idén feltárt súlyos gazdasági-pénzügyi helyzethez.
A Krónika úgy tudja, a nagyváradi felsőoktatási intézmény adóssága mára meghaladja a 3,5 millió lejt, a pénzügyi gondokat pedig a jelenlegi vezetőség „megörökölte”. Az egyetem vezetői egyelőre nem nyilatkoznak.
Mintegy 3,5 millió lejes (közel 800 ezer euró) adósságot halmozott fel lapunk információi szerint az elmúlt hat évben a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE), amelynek rektora és gazdasági igazgatója nemrég felajánlotta lemondását. Nagy mértékben a tetemes hiány vezetett oda, hogy – mint arról beszámoltunk – ettől a tanévtől a Sapientia Alapítvány ellenőrzi a nagyváradi felsőoktatási intézmény pénzügyi tevékenységét, és a magyar államtól kapott támogatás kezelését.
A Sulyok István Református Főiskola jogutódjaként 1999-ben alakult, 2008-ban akkreditált, első romániai magyar egyetem gazdálkodásában tetten érhető hiányosságok már az év elején nyilvánvalóvá váltak az intézményben. Emiatt a stratégiai irányító- és ellenőrző testületeként működő alapítók tanácsa februárban külső könyvszakértői kivizsgálást rendelt el a pontos kép felvázolására, ugyanakkor a gazdasági bizottságtól is átfogó jelentést kért az egyetem gazdálkodásáról.
A Krónika birtokába került adatok szerint a pénzügyi gondok még a jelenlegi vezetőség előtti időszakból eredeztethetők, 2009 óta ugyanakkor folyamatosan gyarapodott a PKE adóssága, különösen 2012-ben és 2013-ban, amikor egyaránt több mint egymillió lejjel nőtt a költségvetési hiány. A tavaly foganatosított költségmegtakarítások nyomán a deficit az egy évvel korábbihoz képest közel felére csökkent.
Úgy tudjuk, az egyik legnagyobb „lyukat” az ütötte a felsőoktatási intézmény büdzséjében, hogy a PKE összesen tizennégy alkalommal pályázott a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program (HURO) keretében, ezek a projektek pedig pénzügyi szempontból ráfizetésnek bizonyultak.
A PKE egyebek mellett olyan HURO-projektekben vett részt, mint például a romák munkaerőpiaci integrációjának elősegítése a Bihar–Hajdú-Bihar Eurorégióban, határmenti pedagógusközösségek interkulturális kompetenciáinak erősítése, felnőtt- és szakképzési együttműködés, és a 14 pályázat keretében összesen mintegy 750 ezer eurót hívott le. Az ezeken a pályázatokon való részvétel ugyanakkor önrészt is feltételezett, ezeket a költségeket pedig az utólagos elszámolásig saját forrásból kellett fedezni.
Ezeknek a költségeknek a fedezésére az egyetem bankhitelt vett fel, amelynek összege információink szerint tavaly több mint 300 ezer euróra rúgott. Mivel csak késéssel számolta el a HURO-projekteket, az egyetem nem tudta tartani a kölcsön viszszafizetésére vállalt ütemtervet, emiatt a kamat és a hitelkeret évről évre növekedett. Ráadásul mivel a kölcsön kamatát a PKE nem számolhatta el költségtételként a Sapientia felé, kizárólag saját jövedelméből fedezhette volna, amiből viszont nem futotta.
De nemcsak a bankkölcsön törlesztése okozta a hiányt a tanintézet költségvetésében, hanem az is, hogy a kiadások meghaladták a bevételeket. Bár a PKE jövedelme – ahol a magyar állami finanszírozás jelenti a legnagyobb tételt – évről évre nőtt (hat évvel ezelőtt 5,1 millió, 2014-ben pedig 12,1 millió lejből gazdálkodhatott az egyetem), a működési költségek 2009 óta folyamatosan túllépték a hozzájuk rendelt bevételeket; a legnagyobb mértékben 2012-ben, 110 százalékkal.
Úgy tudjuk, a súlyos pénzügyi helyzetbe került egyetem 2013-ban késve tudta kifizetni közterheit a román államnak, emiatt a pénzügyi hatóság zárolta a számláit, és több mint 300 ezer lejes büntetőkamatot rótt rá. Tetézi a PKE hiányát, hogy a diákok számára előnyös lakhatási lehetőséget biztosító Arany János kollégium veszteséges, mintegy egymillió lejes fenntartása tavaly a bevétele közel kétszeresére rúgott. A Krónika úgy tudja, az idén végzett külső könyvszakértői vizsgálat arra tett javaslatot, hogy a gazdasági döntések a jövőben egyetlen döntéshozó kezében összpontosuljanak a PKE-nél, aki felel a költségvetés betartásáért.
Mint ismert, az alapítók tanácsa nemrég elrendelte a korábban elindított belső kivizsgálások folytatását, és meghagyta az egyetem szenátusának a súlyos helyzet rendezéséhez és megoldásához szükséges intézkedések megtételét. János Szabolcs rektor és Berei Annamária gazdasági igazgató az eddigi kivizsgálás, illetve az elkészített szakértői jelentés következtetései alapján, a testülettel egyetértésben ajánlotta fel lemondását.
Különben a történtek nyomán hasonló döntést hozott Horváth Gizella rektorhelyettes és Balogh Brigitta tudományos titkár is. Lapunk úgy tudja, lemondólevelében Berei Annamária felhívja a figyelmet, hogy bár számtalanszor, több vezetőségi testületben jelezte a komoly gazdasági nehézségeket, ezek megoldása érdekében évekig nem tettek lépéseket.
A gazdasági igazgató szerint a független pénzügyi és gazdálkodási átvilágítás szerkezeti problémákat állapított meg, a kialakult hiány mértéke pedig egy folyamat eredménye, ami már 2009 előtt elkezdődött. Berei egyébként kifogásolja, hogy az alapítók tanácsa által októberben megbízólevél alapján kijelölt, további ellenőrzésekkel megbízott bizottság tagjai – köztük a megbízó levélben nem szereplő Pajzos Csaba gazdasági bizottsági elnök, a közgazdaság-tudományi kar dékánja – azonnali lemondását követelték.
Lapunk szerette volna reagáltatni a kialakult helyzetre a PKE vezetőit. János Szabolcs rektortól, illetve az alapítók tanácsa alelnöki, valamint az egyetem igazgatótanácsa elnöki tisztségét betöltő Tolnay Istvántól azonban egyaránt azt a választ kaptuk, hogy közös megegyezés alapján csak a szenátus november 18-ai ülése után nyilatkoznak.
Belső forrásaink szerint az egyetem két vezető testületében betöltött tisztsége folytán Tolnay mindvégig részt vett a döntéshozatalban, és rálátása volt a gazdálkodási nehézségekre, az eladósodás mértékére. A felsőoktatási intézmény berkeiben sokan azt is furcsállják, hogy csak most robbant ki az ügy, és hogy a lehetséges felelősök közül mindössze két személyt nevesítettek. A szenátus ülésén várhatóan hangsúlyosan terítékre kerül a tanintézet gazdasági helyzete, valamint a PKE különböző testületeinek a felelőssége.
Krónika (Kolozsvár)

Tessék, kérem! Nagyváradon
Tessék, kérem! címmel debütál pénteken, a magyar nyelv napján az az ingyenes nagyváradi közösségi havilap, amely a kolozsvári Igen, tessék! projektből kiindulva a kétnyelvű, román–magyar ügyfélszolgálatot egyaránt biztosító helyi vállalatok számára akar pluszreklámfelületet biztosítani.
A tízezer példányszámban nyomtatott nulladik lapszám kiadását az RMDSZ kezdeményezésére a Varadinum Alapítvány vállalta fel, ezúttal kizárólag a Szacsvay-szobor felújítását támogató cégek kaptak benne reklámhelyet. A tartalmat önkéntesek ingyen állították össze.
Szabó Ödön, a szövetség Bihar megyei ügyvezető elnöke szerint a 24 oldalas, magazin jellegű kiadvány nem akar a helyi lapok konkurenciája lenni. Az újság mellett jövőre egy kisokos megjelentetését is tervezik, amelyben a magyar nyelvű ügyfélfogadást is biztosító kisiparosokat, szolgáltatókat, vállalkozókat gyűjtik össze. Ez utóbbiban való megjelenés várhatóan ingyenes lesz, miközben a lapban való hirdetési felület díjszabásait a későbbiekben határozzák meg.
„Nem szabad militáns pártlap legyen. Nem is úgy szerepel benne a szövetség. Arra a célra lesz kampánylapunk” – közölte Szabó. Ennek ellenére a Tessék, kérem! nulladik száma például Cseke Attila képviselőt mutatja be családapaként, és leközli a szövetség által kezdeményezett konzultációs kérdőívet is.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Bírálják az iskolák vezetőségébe delegált RMDSZ-es tanácsosokat
Az oktatási intézmények belső szabályzatában kellene rögzíteni az anyanyelvhasználatot, az iskolák vezetőtanácsába delegált RMDSZ-es tanácsosok azonban nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel a testületi gyűléseken – hívta fel a figyelmet a Civil Elkötelezettségi Mozgalom (Cemo) vezetője, Szigeti Enikő.
Emlékeztetett: a legutóbbi marosvásárhelyi tanácsülésen megszavazták, hogy a 2015/2016-os tanévben az önkormányzati képviselők mely oktatási intézmények vezetőtanácsában kapnak helyet.
Az előző évekhez viszonyítva egyébként a jegyzék nem sokat változott, csupán a lemondott tanácsosok kerültek ki belőle, s az újak foglalták el helyüket. „Pár évvel ezelőtt történelmi pillanatnak nevezte az RMDSZ azt a napot, amikor az új tanügyi törvény megszavazásával lehetővé vált, hogy az önkormányzati képviselők, közöttük a magyar tanácsosok is bekerüljenek az iskolák vezetőtanácsába. Nagy lehetőségként értékelték ezt, hiszen, mint mondták, a magyar tanácsosoknak így lehetőségük nyílt az anyanyelvi jogokat érvényesíteni s támogatni a magyar oktatókat, aligazgatókat” – mondta Szigeti Enikő.
A Cemo vezetője sajnálatosnak nevezte, hogy a magyar tanácsosok egy része nem jár el rendszeresen a vezetőségi ülésekre, és konfliktusos helyzetként értékelik azt, ha a magyar feliratok, a belső magyar kommunikáció ügyében kell felszólalniuk. Szigeti Enikő elmondta, hogy egyedül a Művészeti Gimnáziumban sikerült egy magyar szülő és Karácsony Erdei Etel tanácsos közbenjárására elérni, hogy a belső szabályzatba foglalják be az anyanyelvhasználat fontosságát, s minden téren próbálják meg alkalmazni azt.
„Sajnos ettől a normálisnak mondható helyzettől a legtöbb iskolában még nagyon távol állnak. A marosvásárhelyi magyar tanítók közül sokan az elemis kisdiákok ellenőrzőjébe kerülő minősítéseket is románul írják be, holott a törvény lehetőséget ad arra, hogy ezt magyarul is megtegyék. A magyar tanácsosoknak támogatniuk, képviselniük kellene a magyar oktatók, az aligazgatók érdekeit is. Figyelemmel kellene követniük a magyar ügyeket, támogatniuk azokat a szülőket, akik az anyanyelvhasználatért harcolnak. Az érdekérvényesítés terén nagy hiányosságok vannak” – nyilatkozta Szigeti Enikő. A civil aktivista szerint fontos lenne, hogy Peti András alpolgármester és Soós Zoltán, az RMDSZ-frakció új vezetője odafigyeljen arra, hogy a városháza kiket delegál.
Érdeklődésünkre Józsa Tibor önkormányzati képviselő – aki jelenleg is több oktatási intézmény vezetőtanácsának tagja – elmondta, amennyiben időben, három nappal korábban értesítik az ülésről, s valóban fontos témák kerülnek napirendre, mindig megpróbál részt venni a megbeszéléseken. Józsa rámutatott: fontosnak tartja az anyanyelvhasználatot, s valahányszor a magyar osztályok indításáról, esetleg megszüntetéséről van szó, odafigyel a kérdésre, s amennyiben lehet, nem engedi, hogy hátrányba kerüljenek a magyar diákok.
„Ha tudomásom van arról, hogy a lakótelepi iskolákban nem akarnak egy újabb osztályt indítani, mindig fellépek. A magyar nyelvű táblák kihelyezését is fontosnak tartom: ahol lehet, ott ki is tették, igaz, van olyan iskola, ahol csak azon a folyosón kerültek ki a táblák, ahol a magyar osztályok is működnek” – mondta Józsa Tibor.
Haller Béla tanácsost hat iskolai vezetőtanácsba delegálták. Mint mondta, megpróbál eljutni az ülésekre, de sok esetben ezeket déli 12 órakor tartják, s ilyenkor munkahelyi elfoglaltsága miatt kénytelen hiányozni. „Amit a Cemo szeretne – hogy minden, a hirdetőkön megjelenő szöveg is kétnyelvű legyen –, az egy ideális állapot. Úgy érzem, mégis sikerült kisebb-nagyobb eredményeket elérni” – fejtette ki a képviselő.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)

Visszatérnek a lazarista szerzetesek Váradra
Szerda este Vita Consecrata. Nyolc évszázad szerzetesrendi történelem és művészet a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében címmel konferenciával egybekötött rendtörténeti kiállításmegnyitót tartottak a Püspöki Palotában, mely tavaszig tekinthető meg.
Az egybegyűlteket Böcskei László megyés püspök köszöntötte. Felidézte, hogy a 2014. november 30. és 2016. február 2. között zajlott Megszentelt Élet Évében az elmúlt hónapokban számos olyan rendezvényt szerveztek, melyek a kolostorokban és rendházakban élőkre hívta fel a figyelmet, a mostani azonban több ennél, hiszen arról szól, mit tettek az elmúlt évszázadokban, illetve tesznek még napjainkban is a váradi egyházmegye területén élő szerzetesek és nővérek, hozzájárulva ezáltal a társadalmi, kulturális, szociális és intézményi fejlődéshez. Dr. Kovács F. Zsolt atya, a püspökség irodaigazgatója úgy vélte, talán a „rendben vagyok, földön járok, égre nézek” mondat lehetne a legtalálóbb mottója a szimpóziumnak.
A konferencia első előadója dr. Botár Gábor székelyudvarhelyi plébános volt, aki a mallersdorfi ferences nővérek erdélyi tevékenységéről beszélt. Többek közt megtudtuk tőle, hogy a Mallersdorfi Szegény Ferences Nővérek Szerzetesközössége 151 éve tevékenykedik Erdélyben. A rendet Paul Jozef Nardini atya alapította- akit sanyarú gyermekkora szociálisan érzékennyé tett- Pirmasensben, a székhelyet 1869-ben tették át Mallersdorfba. A kolostori élet alapja Szent Ferenc Harmadik Rendjének szabályzata, a nővérközösség pedig a Szent Család oltalma alatt áll. Erdélybe 1864. november 19-én érkezett az első hat nővér Nagyszebenbe, az intézmény fejlődése, koedukációs oktatási rendszer kialakítása céljából. Nagyváradon az egészségügy és az oktatás területén tevékenykedtek, 1895-ben Schlauch Lőrincz püspök kérvényezte, hogy a megyei kórházban vegyék át a betegek ellátását. 1897. január 1-től 15 nővér 250 beteget gondozott naponta, és a kórház kapacitása és a betegek száma évről évre nőtt. 1903. október 1-jétől a helyi gyermekkórházban is átvették a betegápolást, kezdetben 20 beteg mellett 5 nővér dolgozott, de számukra egyre gyarapodott. 25 év eredményes munka után az anyaház vissza akarta vonni a nővéreket, de néhányan még itt maradtak. Ezzel párhuzamosan közben Bognár István apátkanonok 3 nővért kért a szeminárium konyhájába, akik 1898. november 1-jétől elkezdték a munkát. Az I. világháború után Széchenyi Miklós püspök feloszlatta a papi szemináriumot, de utódja, Bjelik Imre újraindította, és szintén nővéreket kért a háztartás vezetésére. A II. világháború utáni 1948-as államosításkor a kongregáció intézményes befagyasztása is megtörtént, zaklatásokra került sor az iskoláikban, és kilakoltatták a nővéreket, akik annak ellenére, hogy le kellett tegyék a szerzetesi habitusukat, a külső formák hiányában is igyekeztek eleget tenni hivatásuknak. 1989 után az itt élő nővérek házukat a kongregációnak ajándékozták, melyet renováltak, és 1999 augusztusában felszenteltek. Jelenleg a Dózsa György utcai Kis Szent Teréz Házban 4 nővér gondoz 12 gyermeket, illetve 2012. október 11-én Böcskei László megáldotta a Brassói utcai Szent Ferenc Napközi Otthont.
Vincés nővérek
Barta Szabolcs lazarista szerzetes rendje és a vincés nővérek nagyváradi missziós munkáját mutatja be. Felvezetőjében arról beszélt, hogy lett az alapító, 19 évesen pappá szentelt Páli Szent Vince törtető, pénzéhes és karrierista fiatalemberből olyan személyiség, akit Franciaországban a szegények atyjaként, és a szeretet apostolaként tiszteltek. 1617-ben alapította a Szeretetegyesületet (mely a Caritas elődjének is nevezhető), 1625-ben a Missziós Társaságot (lazaristák), 1633-ban pedig a Szeretet Leányai Társulatot (vincés vagy irgalmas nővérek). Előbbiek működési területe a missziók, a papság képzése, valamint a szegényekkel, rászorulókkal való foglalkozás, utóbbiaké a betegápolás, az oktatás-nevelés és a karitatív szolgálat volt. 1878-ban Grazból indult egy nővércsoport Nagyváradra Nogáll János kanonok, későbbi püspök meghívására. Szolgálati helyük lett a Szent Vince Intézet, az Inmaculata Intézet, a velencei iskola, a Szent László Intézet, a Szent József kórház, a Katalin-telep, valamint Szentjobbon és Bélfenyéren is tevékenykedtek. A kommunizmus évtizedei után 1990-ben újrakezdték, 1996-ban költöztek be új tartományi házukba a Mioriţei utcában, ahol jelenleg 12-en élnek. A lazaristák 1940-ben érkeztek Váradra, a Katalin -telepre, ahol korábban a vincés nővérek végeztek lelkipásztori munkát. Népmisszióval, hittanoktatással foglalkoztak, pártfogolták a szegényeket és a munkásembereket. 1997-ben az utolsó lazarista atya is elhagyta Váradot, idén nyáron azonban a tartományi gyűlésen úgy döntöttek, jövőre visszatérnek a Katalin-telepre. Az amúgy váradi születésű Barta Szabolcs atya néhány napja már meg is érkezett, jelenleg a Szent László plébánián akkomodálódik.
Oklevelek
Az előadások végén Exc. Böcskei László megyés püspök oklevelekkel és az egyházmegye érdemérmének bronz kiadásával ismerte el a szerzetes és nővérközösségek tevékenységét. Ezt követően pedig megnyitották a Nyolc évszázad szerzetesrendi történelem és művészet a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében című kiállítást, melyhez Lakatos Attila kulturális referens fűzött néhány gondolatot.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Anyácskánk a magyar nyelv napján
Saját riadalmamon veszem észre, milyen óriási történelmi és szellemi távolságokat kell bejárnia annak, aki tanári katedráról vagy írói asztal mellől röpteti gondolatait az anyanyelvről. Igen, csak úgy általában az anyanyelvről és nemcsak a magyarokéról, hiszen az Egyesült Nemzetek Szervezete 1999. február 21-i ülésén is ünnepi hangon beszélt az anyanyelv világnapjáról.
A magyar nyelv tudatos védelme is az osztrák elnyomás, gyarmatosítás visszahatásaként jelentkezett már a kuruc, a Rákóczi-féle szabadságharc (1703–1711) idején és az azt követő megtorlás alatt. A hivatalos nyelv a latin meg a német volt. A felvilágosodás idején elindult az építkező nyelvújítás; az új képzők, ragok bevezetése, tervezése és sokuk elvetése nagy kohó volt a nyelvkonyhákban. Bessenyei György írta le 1778-ban: „minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, idegenen sosem.”
II. József Habsburg császár nemcsak hadsereggel akarta eltakarítani a magyar nyelvet, hanem betiltással is. E módszer ma is használatban... Kazinczy Ferenc a magyar nemzet megmentése érdekében a magyar nyelvet akarta közigazgatási, iskolai és egyetemi szintre emelni mint legfőbb mentőövet.
Igen érdekes idéznem néhány világhírű tudós nyilatkozatát magyar nyelvünkről. Sir Bowring John (1792–1872) több mint 100 nyelvet beszélt, magyarból is fordított. „Ez egy olyan nyelv, melynek logikája és matematikája a kifeszített húr erejével bír...” Giuseppe Mezzofanti (1774–1849) bíboros 103 nyelvet beszélt. „A magyarok, úgy látszik, maguk sem tudják, hogy nyelvük milyen kincset rejt magában.” Grimm Jakob (1785–1863): „a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet.” Emil Cioran (1911–1995) erdélyi román származású, francia gondolkodó igazán nem a magyarság szeretetéről volt híres. „Az ember vagy magyarul lehelje ki a lelkét, vagy meg se haljon.” Ove Berglund svéd műfordító mondotta 2003-ban: „a magyar nyelv az emberi logika csúcsteljesítménye.”
A magyar nyelv ünnepnapján csak ennyi szót. Arról, hogy soha nem volt ennyire szemetes ez a nyelv, majd kicsit később. A magyar egyetlen nyelv, amelyben becézik a kenyérkét, a vizecskét, anyácskát, Istenkét – sehol máshol... Hát segítsenek ők is óvni, védeni.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Az RMDSZ nem javasol minisztereket a Cioloș-kormányba
Határozottan cáfolta Kovács Péter ügyvezető elnök azt a sajtóértesülést, miszerint az RMDSZ Cseke Attila képviselőt javasolta egészségügyi miniszternek Dacian Cioloș kinevezett miniszterelnök kormányába.
Erről Mihai Gâdea beszélt csütörtök este az Antena3 Sinteza zilei című műsorában. A televíziós újságíró nem nevezte meg információi forrását. Ehelyett hosszasan ecsetelte, mekkora kárt okozott a volt RMDSZ-es egészségügyi miniszter a kórházak egy részének bezárásával.
Kovács Péter a Maszolnak elmondta, az RMDSZ álláspontja nem változott: Romániának olyan kormányra van szüksége, amelynek nem tagjai politikusok. „Korábban is elmondtuk nyilvánosság előtt, hogy Bogdan Aurescu kinevezését sem támogatjuk, mert korábban a külügyminiszter a PSD parlamenti jelöltje volt. Cseke Attila még inkább politikus, hiszen RMDSZ-es parlamenti képviselő, korábban RMDSZ-es egészségügyi miniszter volt” – fogalmazott az ügyvezető elnök. Hozzátette, a szövetségnek nem áll szándékában minisztereket javasolni Dacian Cioloș kinevezett miniszterelnök kormányába.
A Maszol megkeresésére Cseke Attila diverziónak nevezte az Antena3 híradását. Emlékeztetett arra, hogy amikor az RMDSZ legutóbb kormányra került, akkor "hírbe hozták" az egészségügyi minisztériummal. "Pedig akkor még csak nem is merült fel, hogy az RMDSZ megkapja az egészségügyi tárcát" – mondta a képviselő.
maszol.ro

Gondok és megoldások a szórványban – kerekasztal-beszélgetés Nagyenyeden
„Gondok és megoldások a szórványban” című kerekasztal-beszélgetés vendége és moderátora volt Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke, csütörtökön Nagyenyeden, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban.
A különböző szakterületek képviselői számára létrejött rétegtalálkozó meghívottai között szerepelt Hegedüs Csilla, az RMDSZ Kultúráért felelős ügyvezető alelnöke és Korsós Tamás, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának képviselője. Az esemény házigazdája Lőrincz Helga, kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő, a Fehér megyei RMDSZ elnöke volt.
A Fehér megyei RMDSZ szervezet és a Dr. Szász Pál Egyesület közös kezdeményezésére szervezett eseményen részt vettek a Fehér és Hunyad megyei magyar értelmiségiek, akik többségében román anyanyelvű közösségekben tevékenykednek és élik meg magyarságukat. A rendezvény a közeledő kettős ünnep –Magyar Nyelv Napja és a Magyar Szórvány Napja – égisze alatt került megszervezésre.
„Mint ismeretes, november 13. már hivatalosan is a Magyar Nyelv Napja Romániában, annak eredményeként, hogy az RMDSZ képviselői és szenátorai által előterjesztett törvénytervezetet Románia Parlamentje elfogadta és az államelnök kihirdette az erre vonatkozó határozatot. Ennek értelmében, idén első alkalommal, hivatalosan is megünnepeljük Magyarországgal és a Kárpát-medence magyarságságával a Magyar Nyelv Napját. A második ünnep, amelyre készülünk, a Magyar Szórvány Napja, november 15., Bethlen Gábor fejedelem születésének napja. Ennek központi rendezvénye idén Temesváron kerül megszervezésre, azonban Erdély számos településén is ünnepi műsorokkal készülnek a Magyar Szórvány Napra.” – tájékoztatott Winkler Gyula. A két ünnep jelentőségéről szólva, kiemelte: a szórvány közösségek esetében a fennmaradást biztosító út az összefogás útja. „Akkor tudjuk terveinket megvalósítani és a szórványban élő közösségeket megerősíteni, ha a közösségépítésben szerepet vállaló civil és szakmai szervezetek, értelmiségiek, az egyházak és az RMDSZ képviselői közösen terveznek és közösen valósítják meg elképzeléseiket.” – hangsúlyozta a Hunyad megyei szervezet elnöke.
A kerekasztal megbeszélésen Hegedüs Csilla, vázolta az RMDSZ szórvány cselekvési tervének megvalósítási szakaszait az elmúlt négy esztendőben, valamint ismertette azon konzultációsorozatot, amelynek eredményei vasárnap, a temesvári szórvány konferencián lesznek bemutatva. „A konzultáció során megszületett javaslatokat összefoglalva, az RMDSZ egy kibővített, új irányvonalakat tartalmazó szórvány cselekvési tervet fog bemutatni november 15-én, a Magyar Szórvány Napja alkalmával” – fogalmazott a Szövetség ügyvezető alelnöke, aki azt is hozzátette: az RMDSZ szórvány cselekvési terve azokra a területekre terjed ki, amelyek fontosak a jövő tervezésének szempontjából, hozzájárulva a szórványban élő magyar emberek jólétének megteremtéséhez. „A Fehér megyei értelmiségiek felvetései azt bizonyítják, hogy terveink életképesek és egy jól összehangolt munkamódszerrel van esélye a magyar jövőnek Fehér megyében és Erdély többi szórvány vidékein egyaránt” – zárta gondolatait az RMDSZ Kultúráért felelős ügyvezető alelnöke.
A kerekasztal megbeszélésen hozzászólók többsége gyakorlatias megközelítésben szemléltette a gondokat, amelyekkel az identitástudat megőrzéséért és megerősítéséért, valamint a közösségek megmaradásáért dolgoznak a szórványban. Sokan azokat a megoldásokat is megfogalmazták, amelyeknek aktív részesei nap, mint nap.
Összefoglalásként Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő ügy fogalmazott: „Az RMDSZ egykori választási jelszava – nem vagyunk egyformák, de összetartozunk – jellemzi legtalálóbban a nagyenyedi beszélgetést, hiszen sokféle élethelyzetben levő, különböző területen tevékenykedő magyar ember véleményét hallgathattuk meg. A közös üzenet: a szolidaritás az egyetlen járható út a megmaradás és sikeres közösségépítés érdekében.”
Cs. P. T.
maszol.ro

Zászlóügyben vizsgálódtak Csíkmadarason
Kihelyezett tárgyalást tartott pénteken a Hargita Megyei Törvényszék C10CAF számú bírói testülete abban az ügyben, amelyben Hargita megye prefektusa a zászlóügyben hozott végleges táblabírósági döntés be nem tartásáért jelentette fel Bíró László polgármestert még idén májusban – tájékoztat közleményben Csíkmadaras Község Polgármesteri Hivatala
A törvényszék, a prefektúra, a törvényszék melletti ügyészség összesen hattagú küldöttsége érkezett péntek délelőtt a csíkmadarasi községházára. Helyszínelésük tárgya a május 27-én iktatott prefektusi feljelentés, melynek révén azt kifogásolta Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa, hogy Bíró László polgármester nem hajtotta végre a Marosvásárhelyi Táblabíróság azon, 2014. június 17-én meghozott döntését, miszerint el kell távolítani a községháza homlokzatáról Magyarország zászlaját – olvasható a szerkesztőségünknek is elküldött dokumentumban.
Az alig félórás látogatás során a küldöttség helyszínelést is végzett, azaz lefényképezték a községháza homlokzatát, rajta a magyar nemzet lobogójával (nem Magyarország hivatalos zászlójával), majd jegyzőkönyvbe foglalták a tapasztaltakat. A bírói testület elnöke közölte, az első tárgyalás ebben a perben 2016. január 20-án lesz – tájékoztat Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala.
Bíró László polgármester közölte, hogy inkább lemond a polgármesteri tisztségéről, de akkor sem veszi le a zászlót a községházáról, hiszen az épületre nem Magyarország hivatalos lobogóját tűzte ki, hanem a magyarságét, és ezt semmilyen törvény nem tiltja.
„2006-ban, amikor kitűztem Magyarország zászlóját, azt gondoltam, az úgy korrekt és úgy helyes. Ez nem is zavart senkit 2012-ig” – fogalmazott a helyzettel kapcsolatban Bíró László polgármester. Kiemelte, ez a helyzet a 22-es csapdája számára. Hiszen ha fenyítésre beveszi a magyar nemzeti lobogót, az gyengeségének és gyávaságának lenne tanúbizonysága. „Meg vagyok győződve, hogy polgármesteri mandátum nélkül is lehet tenni a közösségért. Inkább azt választom, hogy kimegyek a községházáról, mintsem hogy levegyem a zászlót. Felháborít ugyanakkor ebben a helyzetben a polgármester-társak hűtlensége és gyávasága a magyar nemzettel szemben, persze tisztelet a kivételnek” – jelentette ki a községvezető. Hozzátette, a tárgyalás során be fogja bizonyítani, hogy a községháza homlokzatán nem Magyarország zászlója van kitűzve, hanem a magyar nemzet lobogója, így a prefektusi feljelentés tárgyát vesztette.
Bíró Lászlót egyébként több ízben is megbírságolta a kormány Hargita megyei képviselője. Az RMDSZ színeiben megválasztott polgármester egyszer le is vette a zászlót de – mint korábban nyilatkozta – „mosás és vasalás után” újra kitűzte.
Székelyhon.ro

Maros megye szórványtelepülésein is megülik a magyar szórvány napját
A magyar szórvány napját egyre több Maros megyei településen is megünneplik. A Vásárhelyi Hírlap arra kereste a választ, hogy a megye kisvárosai milyen rendezvényekkel készülnek a 2011 óta ünnepelt magyar szórvány napjára, illetve, hogy milyen méreteket öltött a települések szórványosodása.
Az RMDSZ 2011. február 27-én fogadta el azt a határozatot, amely révén november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapját a magyar szórvány napjává nyilvánította.
Segesváron csütörtökön este ünnepeltek. Tóth Tivadar, a Gaudeamus Ház – Oktatási és Művelődési Szórványközpont vezetője a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, a tervek szerint székhelyükön tartottak rendezvényt, ahol a Mircea Eliade Főgimnázium magyar tagozatának diákjai és a Kikerics Néptáncegyüttes lépett fel. Az ünnepséget Ferencz Orsolya, a Petőfi-program ösztöndíjasa szervezte, aki az est folyamán énekesként is fellépett. Továbbá egy fotóverseny díjazását is ezen rendezvényen tartották meg. Tóth Tivadar azt is elmondta, második évben ünneplik november 15-ét, majd hozzátette: a 26 ezer lelket számláló városban érezhetően csökken a magyarság létszáma: hivatalos adatok szerint 4600-an, a valóságban viszont ennél is kevesebben vannak. Ennek okai az elvándorlásban és a vegyes házasságokban lelhetők fel.
Marosludason még renitensek
A marosludasi Kiss István alpolgármester a napilap érdeklődésére elmondta: nem készülnek erre a napra. A következőképpen indokolta: „Lehet, hogy még nem akarjuk elismerni azt, hogy szórvány vagyunk”. A város 15 ezer lakójából mintegy 3800 magyar, és itt is vannak olyanok, akik a jobb megélhetés reményében külföldön vállalnak munkát. Az összességében elöregedő város demográfiai adatai a magyarságra vetítve a következőképpen néznek ki: évente 15-20 gyereket keresztelnek és 50 személyt temetnek.
Szerény ünnepség Sármáson
Sallai Imre, Nagysármás alpolgármestere elmondta, a Kallós Zoltán Alapítvány által működtetett szórványkollégium gyerekeivel vasárnap rövid kulturális ünnepélyt terveznek, amely után az anyagi lehetőségeikhez mérten szerény szeretetvendégséget tartanak. Az alpolgármester elmondta: a város magyarságának csökkenésének egyik oka a külföldre vagy nagyobb városokba való elvándorlás, bár a statisztikáik szerint az elvándorlási tendencia három-négy éve, ha elenyésző mértékben is, de csökken. „Nehéz, érezzük, és tudjuk” – mondta az alpolgármester, akitől azt is megtudta a lap, hogy a mintegy hétezer lelket számláló településen megközelítőleg 1300 magyar él. A magyar öntudat fenntartására már csak a városban nyílik lehetőség (diákszínjátszó csoporttal, mulatságok, bálok szervezésével), a környező kiöregedett települések fiataljai vagy elmennek, vagy vegyes házasságot kötnek. Az elöljáró elmondta: nagyon örvend, hogy egy francia befektetőnek köszönhetően közel kétszáz magyar embernek van munkahelye. Sallai Imre úgy véli, meg lehetett volna állítani a szórványosodási folyamatot, de szerinte még most sem késő külföldi vagy anyaországi programokon, pályázatokon, befektetőkön keresztül.
Előrehozott és eltolt rendezvények
A dicsőszentmártoni Fodor József a lap megkeresésére kifejtette: ők a hivatalos naptól eltértek, és november 7-én, a Kökényes Néptáncegyüttes fennállásának 10. évfordulóján ünnepelték a magyar szórvány napját. Az együttes vezetője, aki egyben önkormányzati képviselő és a Traian Általános Iskola aligazgatója elmondta: a szórványosodás egy le nem álló folyamat, és ezt azzal példázta, hogy a tavalyhoz viszonyítva idén 12-vel csökkent az általa is igazgatott iskolában a gyerekek létszáma. Úgy vélte, a folklórmozgalom meg tudja mozgatni a kisváros, de a környező települések magyar fiataljait is.
Szászrégenben minden évben megünneplik november 15-ét. Az Ady István magyarfülpösi lelkész által működtetett szászrégeni szórványkollégium megsegítésére tavaly is rendezvényt szerveztek. A szászrégeni RMDSZ elnöke elmondta: idén is kulturális műsorral ünnepelnek, melyet nem a hivatalos dátumon, hanem jövő hét közepén ülnek meg, és amelynek ismét a szórványkollégium megsegítése a célja.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Áskálódás, hitelrontás, hisztériázás a PKE nehézségei kapcsán
A romániai magyar sajtóban egyre-másra jelennek meg olyan írások, amelyek a nagyváradi székhelyű Partiumi Keresztény Egyetem „súlyos” helyzetét ecsetelik, miközben a felsőoktatási intézet illetékesei higgadtan nyilatkoznak. Magyarországon a balliberális oldal a kormány elleni támadásra használja fel az egyetem gazdasági nehézségeit.
Még a bulvártól és a kültelki hírlapírástól távolabb álló kolozsvári Krónika is olyan vészjósló beszámolókkal állt elő, amelyekben úgy röpködnek a számok, adatok, minősítések és konklúziók, hogy azok mögött nem állnak sem nevek, sem dokumentumok. Az „értesülés-publicisztika” eklatáns példája a Nagy adósság a partiumi egyetemen címmel frissen megjelent és széles körben átvett összefoglaló, amelynek leglényegesebb mondata ez: „Lapunk szerette volna reagáltatni a kialakult helyzetre a PKE vezetőit. János Szabolcs rektortól, illetve az alapítók tanácsa alelnöki, valamint az egyetem igazgatótanácsa elnöki tisztségét betöltő Tolnay Istvántól azonban egyaránt azt a választ kaptuk, hogy közös megegyezés alapján csak a szenátus november 18-ai ülése után nyilatkoznak.” A szerkesztőség ezzel gyakorlatilag beismeri, hogy semmit sem tudott meg, mégis mindent megírt…
A sajtóbeszámolók azt próbálják sugallani, hogy a magyar állam nem a megfelelő helyre adja évek óta azt a támogatást, amit az egyházi hátterű erdélyi egyetemnek ad. Merthogy arra sokan másoknak is fáj a foguk.
A PKE Alapítók Tanácsa pár órával ezelőtt kiadott közleményében sietett leszögezni: az egyetemen az oktatói, nevelői és tudományos munka, sőt az építkezés is rendben, fennakadások nélkül zajlik, és ez a jövőben is így lesz. A rövid tájékoztató kommüniké szó szerint így hangzik: „A Partiumi Keresztény Egyetem Alapítóinak Tanácsa ezúton hozza a nyilvánosság, a szülők és a hallgatók tudomására, hogy az egyetemen kialakult válságos helyzet kezelése folyamatban van. Az egyetem szenátusának november 18-ra kitűzött ülése várhatóan újabb lépést fog jelenteni a helyzet normalizálásának irányába. Eredeti küldetésének eleget téve, az Alapítók Tanácsa továbbra is azért munkálkodik, hogy az erdélyi magyar felsőoktatási hálózat első magánegyeteme a jövőben is stabil, megbízható és fejlődő intézménye legyen erdélyi közösségünknek. Amint azt az új épületszárny befejezésének közelgő időpontja is üzeni, az átmeneti válságos idők múltán sikeresen folytatódhat az oktatás, építkezés és a tudományos munka.” Az Alapítók Tanácsának nevében jegyzi Tolnay István alelnök.
R. B. M.
itthon.ma//erdelyorszag

Sajtótájékoztatót tartottak aktuális politikai kérdésekről
November 13-án magyar és román nyelvű sajtótájékoztatónak volt a helyszíne Tőkés László európai parlamenti képviselő nagyváradi központi irodája. Képviselőnk, aki egyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Csomortányi Istvánnal, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnökével együtt tájékoztatta a médiát az EMNT és az EMNP stratégiai együttműködésének irányelveiről és pászmáiról, a két szervezet legutóbbi országos küldöttgyűlésein elfogadott határozatok nyomán.
A civil és a politikai szféra partnerségének egyre hangsúlyosabbá kell válnia a nemzeti-polgári oldalon a lassan közeledő választások fényében, mind Erdélyben, mind Partiumban – fogalmazta meg Tőkés László, majd bemutatta az EMNT kézdivásárhelyi küldöttgyűlésén elfogadott cselekvési-intézkedési terv programpontjait. Ezek legtöbbje valamilyen módon az erdélyi magyar nemzeti közösség autonómiatörekvéseinek keretei közé illeszkedik, de olyan is van, amely a Nemzeti Együttműködési Rendszerbe.
A továbbiakban erdélyi EP-képviselőnk az aktuális romániai politikai helyzetet tekintette át, szerinte a kialakult válság legfontosabb üzenetét Klaus Johannis államelnök fogalmazta meg, amikor is egyértelműen fellépett a korrupcióellen, tisztulásra, sőt „nagytakarításra” szólítva fel a pártokat. Ezzel egyetértve Tőkés László felhívta a figyelmet: a korrumpálódott, lezüllött, utálatossá vált, a közbizalmat eljátszott politikai osztálynak sajnos része az az RMDSZ is, amely az erdélyi magyarság fölött inkább uralkodni akar, semmint azt szolgálni. A Csomortányi Istvánnal közösen kiadott Nyilatkozat jórészt azt az álságos helyzetet világítja meg, amelyben az RMDSZ megpróbálja kívül helyezni magát azon a belpolitikai válságon, amelynek ő maga is egyik okozója. Az EMNT elnöke, a Néppárt védnöke külön kiemelte: a jövő évi választásokra készülve mind a tanács, mind a párt harcot hirdet az általános korrupció ellen, de az erdélyi magyar közélet és politika megtisztulásáért is küzdeni fog. Partiumban, illetve Biharban ezen a téren különösképpen sok a tennivaló – húzta alá Tőkés László.
A Néppárt megyei elnöke több példával is illusztrálta, hogy az RMDSZ mind országos, mind helyi szinten többször kezdeményezett vagy támogatott olyan akciókat, amelyek a polgári demokratikus fejlődést gátolták és a jogállamiságot sértették, vagy olykor „csak” a jóérzést és tisztességet. Az EMNT elnökével egyetértve szólította fel maga is az RMDSZ-t, hogy a szervezet belső megtisztulása révén tegye lehetővé a választási összefogást ott, ahol a magyar érdek ezt megköveteli majd.
Az összefogás és szolidaritás szép példájaként idézték fel a sajtótájékoztatón az október 24-i őrtűzgyújtást, amely ugyan Székelyföld határainak kivilágítását célozta, de a partiumi és a határon túli helyszíneken azonos időpontban fellobbant őrtüzek a nemzeti együvé tartozást is sikeresen demonstrálták.
A migrációs válság várható eszkalációja kapcsán ismételten leszögezték: meg kell védeni Európát, országainkat és nemzeteinket azon veszélyektől, amelyek ezzel a jelenséggel együtt járnak. Románia számára is követendő példát mutat az intézkedések tekintetében Magyarország – mondta Csomortányi István, míg Tőkés László ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács irodahálózatában bárki aláírhatja azt a petíciót, melyben a Fidesz kezdeményezéséhez csatlakozva határozottan elutasítja az illegálisan bevándoroltaknak az uniós tagállamokra való ráerőltetését egy kvótarendszer alapján. Mind a magyar, mind a román állampolgársággal rendelkezők leadhatják kézjegyeiket a lakhelyükhöz legközelebb eső EMNT-irodában. A szervezők ugyanakkor remélik, hogy önkéntesek is segíteni fogják az aláírásgyűjtést.
tokeslaszlo.eu/cikk

A szórványban fogy leginkább a magyarság
A Kárpát-medence őshonos külhoni magyar közösségeit mindenütt érinti a szórványosodás jelensége, a magyarság ugyanakkor a szórványban fogy a legnagyobb arányban – mondta a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója az MTI-nek a vasárnapi magyar szórvány napja alkalmából.
Kántor Zoltán arra mutatott rá, hogy a szórvány nehezen definiálható fogalom, gyakorlatilag lehetetlen egy mindenki által elfogadott meghatározást találni, inkább nemzetpolitikai, mint tudományos kategória. A szórvány képezi a nemzet határait – fogalmazott, hozzátéve: ahol kevés kisebbségi él, ott kevesebb a kisebbségi identitást reprodukáló intézmény. Amikor szórványról beszélnek, a nemzeti kisebbség – nemzeti reprodukciós szempontból – legveszélyeztetettebb tagjaira, csoportjaira gondolnak. A szórvány a külhoni magyarságnak azon része, amely leginkább ki van téve az asszimilációnak.
A 2011-es népszámlálási adatok alapján a határon túli magyarok csupán 60 százaléka él magyar többségű településen, 40 százalékuk pedig kisebbségben. Ezen belül 20 százalékuk olyan településen él, amelyben a magyarok lélekszáma nem éri el a különböző kisebbségi jogokhoz általában szükséges 20 százalékot.
Kitért arra is, hogy Románia lakossága 2002 és 2011 között 12,2 százalékkal, a romániai magyarok lélekszáma pedig 13,6 százalékkal csökkent. 2002 és 2011 között a magyarság létszámának a csökkenése elérte vagy meghaladta a 25 százalékot. Azaz a külhoni magyarok körében megfigyelhető drasztikus népességfogyást nagyrészt a szórványközösségek egyre gyorsuló asszimilációs folyamata okozza – mutatott rá az igazgató.
Az asszimiláció folyamatának több tényezője van. Ezek között említette az általános, országos tényezőket, mint a társadalmi értékek, jogok és kötelezettségek, politikai kultúra, politikai intézmények, kormányzati politika, illetve a lokális tényezőket. Utóbbiak közé sorolta a demográfiai viszonyokat, a kulturális/oktatási intézmények helyi létét, a kisebbségi elitet és az etnikumközi hagyományokat. A szórványosodás folyamatában meghatározó a közvetlen környezet is: a család, baráti kör, iskola, munkahely – jegyezte meg Kántor Zoltán.
A lehetséges megoldásokról szólva kifejtette, hogy a szórványok fennmaradása, azaz az asszimiláció folyamatának lassítása az anyanyelvi oktatás, a közösségteremtés és a hitépítés erősítésével lehetséges. A nemzeti identitás ezen alappilléreinek hatékony támogatásához elsősorban szakpolitikai stratégiára, szakmailag alátámasztott döntésekre és a megfelelően kidolgozott szórványstratégia eredményeinek folyamatos kontrolljára van szükség. A szórványközösségek helyben maradása, azaz a külhoni magyarok demográfiai és társadalmi térvesztésének csökkentése érdekében elengedhetetlen továbbá a tömb és a szórvány közötti kapcsolat megerősítése – hangsúlyozta.
Kántor Zoltán ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a külhoni magyar társadalmak összetettebbek, mint hogy egyértelműen külön lehessen választani a tömbmagyarságot a szórványmagyarságtól. Éppen ezért ezeket a közösségeket célszerűbb a tágabb nemzetpolitikai stratégia keretdokumentumban lefektetett alapelvek keretében támogatni, a regionális és térszerkezeti jellegzetességeknek és helyi igényeknek megfelelően.
Az anyaországi támogatásokról szólva kitért a Kárpát-medencei szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor-programra, amelynek keretében a magyar állam ötven ösztöndíjast küld ki szórványterületekre, hogy a fogyásban lévő magyarság identitását megerősítse és segítse a közösségépítés folyamatait.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásainak egy jelentős része a szórványközösségekhez jut el – jelezte, hozzátéve: a nemzeti jelentőségű intézmények között is megtalálhatók a szórványkollégiumok, a szórványban működő intézmények. A nemzetpolitikai államtitkárság által meghirdetett tematikus évek külön figyelmet szentelnek a szórványközösségeknek, s a külhoni magyar közösségek, a magyar pártok kiemelten figyelnek a szórványra, és tömb-szórvány együttműködéseket támogatnak – közölte Kántor Zoltán.
Felidézte, hogy a Magyar Állandó Értekezlet szórvány szakbizottsága 2013 májusában határozatot hozott, mely szerint november 15. – Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapja – a magyar szórvány napja.
MTI
Erdély.ma

Ünnep mesével, balladával
Ennél szebb ünnepet a magyar nyelv napján el sem tudok képzelni, mint hogy a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében, Kossuth Lajos, Cserey Jánosné arcképe alatt összegyűlnek népviseletbe öltözött fiatalok, akik meséket, balladákat szólaltatnak meg – köszöntötte tegnap a Kriza János Országos Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny résztvevőit Tapodi Zsuzsa egyetemi tanár, a zsűri elnöke.
Bihartól Bákóig, Temesvártól Szatmárig, Kolozsvártól Bukarestig tizenöt megyéből érkezett száznyolcvan versenyző Sepsiszentgyörgyre, kicsik és nagyok, akik a mesék és balladák világában jól érzik magukat, bátrak és tehetségesek, szeretik a szépet, az igazságosat. Fúdd el, jó szél, fúdd el...; Szegedi Mariska; Eladott lány; Kerekes Izsák; Sárig mérges kígyó – megannyi jól ismert balladánk általános és középiskolás diákok előadásában és sok-sok mese kicsiktől és nagyoktól többek között a kis egérkéről, a rózsát nevető királykisasszonyról, Bolondos Gyurkáról, a kis gömböcről, a szegény ember igazságáról.
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége tizenöt esztendővel ezelőtt szervezett balladaversenyt, 2009-től a magyar nyelv napján tartják a mesemondók vetélkedőjét, amelyhez később a balladamondás és balladaéneklés is csatlakozott – elevenítette fel a verseny történetét Szekeres Jolán, az oktatási minisztérium tanácsosa. A verseny társszervezője a Napsugár gyermekirodalmi lap, a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség és a Kós Károly Szakközépiskola, fő támogató az oktatási szaktárca.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Igazság és hit első kézből (Idősebb Apor Csabával báróságról és mérnökségről)
A megsemmisítésre kárhoztatott erdélyi arisztokrácia élő mementója, akit emberi tartása és szakmai tudása segített át a kommunizmus legnehezebb évtizedein. A kilencvenötödik életévéhez közeledő altorjai báró Apor Csaba szerint, ha életünk legfőbb törvénye a tízparancsolat, nagy baj nem lehet.
– Évszázadokon át kiváltság volt erdélyi főnemesi család sarjának lenni, aztán a 20. század második felében igen kíméletlen böjtje következett ennek. Ön éppen ebbe a korba született bele. Szerencsésnek tartja magát a származásáért vagy sorsüldözöttnek?
– Otthon mindig azt hallottam, a báróság önmagában semmi, tanulni kell, mert csak az a tied, ami a fejedben van. Az Apor név kötelesség, de a bárói cím kevésbé, ezt is sokszor hallottam. Nekem amúgy mindig csak károm származott a bárói mivoltomból, még gyermekkoromban is. A csíkszeredai gimnázium nagyon jó iskola volt, magyarságra nevelő tanárokkal, a diákok viszont nem nagyon szerettek bennünket. Akkoriban ugyanis nagyon erősen tartotta magát a nézet, miszerint az arisztokrácia a bűnös Erdély felhígításáért, ők hozták be dolgozni a románokat. Az egyetem előtt összességében inkább hátrányt jelentett az arisztokrata származás.
– Volt akivel megosztania ezeket a gyermekkori traumákat?
– Mindig akadt, akinek odafigyelhettem a véleményére. Például nagybátyámra, Apor Vilmos győri püspökre, aki az 1940-es bécsi döntést követően nemcsak családi körben hangoztatta: nem szabadott volna elfogadni a döntést, mert az a magyaroknak és románoknak egyaránt rossz volt. Vilmos bácsi minden nyár végén, ősz elején hazalátogatott Torjára, olyankor hosszasan elbeszélgetett apámmal. Akkoriban még nem nagyon tudták az emberek, mi is történik igazából Németországban, Vilmos bácsi viszont már ’39-ben órákon át beszélt arról, hogy a hitlerizmus ugyanolyan veszélyes, mint a kommunizmus. Mondhatni, én már akkor szinte első kézből megkaptam az „igazságot”. Egy sereg további megdöbbentő dologról, mint például a zsidóüldözés, azonban csak később, az egyetemen értesültem. Felfoghatatlan volt, hiszen nálunk, a családban sosem a származásuk alapján soroltuk be az embereket, hanem aszerint, hogy jó munkás vagy nem az, jól gondolkodik vagy sem, becsületes vagy becstelen.
– A kommunista hatalom mégis az elsők között tüntette el önöket Torjáról, még a ’49 márciusi nagy kitelepítés előtt. Kinek álltak ennyire az útjában?
– Miután a családi birtok államosítási okiratát apám nem volt hajlandó aláírni, elvittek bennünket Sepsiszentgyörgyre, onnan pedig útépítéshez vezényeltek. Nem volt rossz dolgom, néhány napig a topográfiai felméréseken rontottam a levegőt, majd a maksai vasútállomáson amolyan raktárosként én vettem át az útépítésre szállított követ. A viszonylagos nyugalom azonban nem tartott sokáig, feljelentettek, hogy az Aporok még mindig túl közel vannak a községhez, továbbra is ártalmas befolyásuk alatt tartják az embereket, ezért késik például Torján a kollektív megalapítása. Aztán Sugásfürdőn kádfürdőre várva összetűzésbe keveredtem egy férfivel, két nap múlva pedig megjelent a Securitate, bevittek, egy hétig zárkában tartottak, többször kihallgattak, majd váratlanul hazaengedtek. Újabb hét elteltével viszont megint jöttek: Balázsfalvára, kényszerlakhelyre helyezték át a családot. Egyetlen napot kaptunk csomagolásra, a kitelepítési parancs a család valamennyi tagjára érvényes volt, még a szász házvezetőnőnkre is...
– Ahhoz képest, hogy a többi háromszéki „osztályellenséget” Dobrudzsába vagy a Bărăganra telepítették ki, még jól is jártak...
– Utólag magam is így éreztem. A felsőfokú agrárképzettségre az új világban is nagy szükség volt. Érkezésünk után néhány hónappal, 1950 februárjában alakult a településen egy zöldségkertészet, százhektárnyi zöldséges gondozását bízták rám. Küküllőszegen – ez volt Balázsfalva korábbi neve is – nagyon jó minőségű földek voltak, ősszel már a filmhíradóban is szerepelt a mintakertészet.
– Mondhatni, hogy a szakmája mentette meg az üldöztetésektől, ami a legtöbb itthon ragadt arisztokratának „kijárt”?
– Mindenképpen áldás volt, hogy végig a mesterségemben dolgozhattam. Persze sokat kellett vitáznom, a kommunisták ugyanis mindig spóroltak, abba is buktak bele. Valamennyi döntés politikai hátterű volt, nem törődtek a szakmával, nem is értettek hozzá. Egyszer például fajnemesítés céljából Svájcból 300 üszőt hoztak Sáromberkére. Elit farmot akartak csinálni, de túletették a teheneket, s a vége az lett, hogy nem fogantak borjút. Rosszul mentek a dolgok, engem vittek oda, hogy gatyába rázzam a gazdaságot. Akkoriban járt a farmon a minisztérium állattenyésztésért felelős főelvtársa, s kereste a bikákat. Kiderült, fogalma sem volt, hogy létezik mesterséges megtermékenyítés, s miután felvilágosítottuk, hogy Svájcból hozatjuk a spermát, rettenetesen felháborodott: a román bika ne lenne képes meghágni a román tehenet? A közvetlen főnököm csitítgatott a háttérből, nehogy még élesebben szembesítsem dilettantizmusával a minisztériumi nagy embert.
– Soha nem gondolt arra, hogy Nyugatra telepedjen, mint megannyi sorstársa?
– Nem tagadom, volt idő, amikor – már a kitelepítés után, mert ide-oda dobáltak, és elviselhetetlennek éreztem a nyomást – foglalkoztatott a kivándorlás gondolata. Haller Istvántól kértem tanácsot, aki azt üzente: itt kell maradni Erdélyben! Te légy a legjobb suszter vagy mérnök, de itt, Erdélyben. Így aztán amikor ’90 elején a család egykori hajdani kocsisa telefonált, hogy mikor jön már, Csaba báró, ezek itt mindent elszednek, ha sokáig késlekedik, nem sokat gondolkodtam. Persze már akkor is ugrásra készen figyeltem a fejleményeket, de mivel még nem létezett semmilyen visszaszolgáltatási törvény, kivártam, nem akartam provokálni senkit és semmit. 1990 márciusában érkeztem, a rendőrségen azt kérdezték: van-e, hol laknom? Mondtam, nincs, mert elvették. Akkor hozzak telekkönyvet. Hoztam, s arra már nem volt mit mondaniuk. Az első, nagyon hideg éjszakákat a hajdani kertészlak padlóján töltöttem. Úgy éreztem, nekem kötelességem van a családi birtokkal szemben.
– A falu hogyan fogadta?
– Jól, s ez tovább erősített. Két évbe telt, míg a termelőszövetkezet kihurcolkodott a birtokról, de nem türelmetlenkedtem, igyekeztem diplomatikusan kezelni a helyzetet. A birtokvisszaszerzésben elsősorban édesapám hajdani bölcs előrelátása segített, az 1921-es földreform tapasztalatai ugyanis olyannyira óvatossá tették, hogy „szétírta”, több névre osztotta a vagyont: a sajátjáéra, a nejére és a gyerekeire. Így sikerült az 1991-ben napvilágot látott 18-as földtörvény alapján – amely tíz hektárban maximálta az egy személynek visszaszolgáltatandó földterület mértékét – mindjárt négyszer tíz hektárt visszaszerezni.
Ezen az első 40 hektáron kezdtem gazdálkodni. Nem volt sok eszközöm, de rövidesen ajánlatot kaptam egy arab üzletembertől: ő megvásárolja a visszaszolgáltatott területen fekvő ingatlanokat, a kollektívépületeket, csináljuk együtt az egészet, a jövedelmen pedig osztozzunk. Három éven át működött a dolog, ám aztán egyre több minden kellett volna a partnernek. Végül peres úton váltunk el, nyertem, s több mint húsz éve magam vezetem a gazdaságot.
– Szakmai tudása sok mindenen átsegítette már. Az új korban is elegendőnek bizonyult?
– Azzal az elhatározással jöttem vissza, hogy megkapaszkodom. Sikerült megőrizni és szélesíteni az alapot, biztos lábakra állítani a családi vállalkozást, a 2013-as évet például már nyereséggel zártuk. Eddig sikerültek a terveim, de hogy ezentúl mi lesz… Sok múlik azon, sikerül-e mihamarabb tartalommal megtölteni az Erdélyi Magyar Gazdaegyesületet. Persze magyar állami segítség nélkül aligha fog ez menni, de fontos lenne, mert az unióból jószerint csak annyi hasznunk van, hogy nem kell útlevél az utazáshoz. A romániai területalapú támogatások pedig – bár jó dolog lenne – elsősorban román érdekeket szolgálnak. Szervezett rendszer híján a termékértékesítés terén én is csak úszom az árral, az Ókirályságban igyekszem piacot találni a terményekre. A képzés is roppant fontos lenne, minden faluba járatni kellene egy-két gazdasági lapot, ha máshová nem, hát a paphoz, hogy tanulhassanak az emberek. Mert a többség ma is úgy gazdálkodik, mint az apám, Apor Péter idejében.
– Két fia is külföldön él. Lesz, aki továbbvigye az életművét?
– Nagyon bízom benne, Csaba fiamnak gyakorlatilag már át is adtam a gazdaságot, visszavonultam. A Nyugaton élésről, az elvándorlásról úgy gondolom: oda nem érdemes menni, ahol semmi sincs az ember lába alatt. Itthon mindig volt szilárd talaj a talpunk alatt. De mindennek erkölcsi alapja kell hogy legyen. Számunkra ez a római katolikus anyaszentegyház tanítása, amely sehol sem mondja, hogy add fel a családot, a reményt. A katolikus egyház soha nem tévedett hit és erkölcs dolgában, egyaránt nemet mondott a hitlerizmusra, nácizmusra és kommunizmusra. A nemzetnek Bethlen István útját kellett volna követnie, a magyar államvezetésnek 1944. március 19-én ellenállást tanúsítania, a német megszállást puskalövés nélkül nem szabadott volna engedni. A székely tábornokok, Nagybaconi Nagy Vilmos, Dálnoki Veres Lajos, Dálnoki Miklós Béla tudták, mi a kötelességük. Hitem szerint a székelység ma is tudja, mi a helyes út.
– Például az autonómia kivívása?
– Nagyon keserves sors vár ránk, ha nem sikerül kiharcolni az autonómiát: végünk van, felfalnak etnikailag és gazdaságilag, mindenképpen. Elsősorban nem a globalizációtól kell félni, az keresztény erkölcsi alapokon kivédhető. Ahol konzervatív vagy középutas kormány van Nyugat-Európában, ott jobban kivédik ezeket a veszélyeket, mint ahol baloldali a hatalom. S ha az életben a tízparancsolat a legfőbb parancs, nagy baj nem lehet.
Altorjai báró Apor Csaba
A Maros megyei Dedrádszéplakon született 1921-ben. Iskoláit a család fészkének számító Altorján, majd Kolozsváron, Brassóban és Csíkszeredában végezte. A kolozsvári mezőgazdasági főiskolán diplomázott 1944-ben agrármérnökként. Az 1949-es kitelepítés után több helyszínen, de végig a szakmájában dolgozhatott 1985-ös nyugdíjazásáig, amikor Marosvásárhelyen telepedett le. Torjára mindjárt 1990 márciusában visszatért, visszaigényelte, és egészen kivételes módon vissza is szerezte a ’49-es kisajátításokkor elvett birtokok több mint 90 százalékát. Nős, két fia, Vilmos és Csaba Svédországban, illetve Magyarországon él, mindketten készülnek a hazatérésre. Neje, Veronika az egykori ismert csíkszeredai politikus, parlamenti képviselő és szenátor, Paál Gábor lánya
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sepsiszentgyörgyi koszorúzók (Ezerkilencszázötvenhat Erdélyben)
A magyar forradalmi események hatására alakult meg a sepsiszentgyörgyi Gyertyánosi Gáborék Libóc részi lakásában a Székely Ifjak Társasága. Alapító tagok: Szalay Attila, Jancsó Csaba, Bordás Attila, Jancsó Sándor, Gyertyánosi Gábor, Gyertyánosi Csaba, Sándor Csaba, Molnár Béla és Szabó Lajos. Valamennyien a helybéli Székely Mikó Kollégium diákjai voltak. Később csatlakozott a szervezethez három lány a textiliskolából.
A forradalmi harcok nagyon foglalkoztatták a kisdiákokat, „edzették” magukat az eljövendő „nagy harcokra”: kést dobáltak, fejszével célba dobtak, közös kirándulásokat szerveztek. Romantikus lelkesedésüket, gyerekes naivságukat mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az uzsonnát is a kriptában fogyasztották el, hogy ezzel is edzzék magukat. Ezután már csak vérszerződés következhetett. Szabó Lajos karján még ma is látszik a sebhely. A szervezet tagjai esküt tettek, majd megválasztották a vezetőséget. Az elnök Szabó Lajos lett, mert ő volt az idősebb. Ezért kapott 15 évi börtönbüntetést. A másodrendű vádlott Bordás Attila volt, mert kidolgozták az alapszabályzatot is. A szervezkedés modelljéül az Ifjú Gárdát választották.
A magyar forradalom leverése után a szervezkedés fokozatosan megszűnt. Még el-eljártak kirándulni – (az ott készült fényképek corpus delictinek számítottak) –, tartották a barátságot, de már nem gyűléseztek. 1957. március 15-én, majd 1958. március 15-én a csoport néhány tagja megkoszorúzta a Sepsiszentgyörgy központjában lévő 1848–49-es emlékművet.
A vádirat a gyerekes dolgot óriásira fújta fel: „A Mikó Kollégium meggondolatlan, felelőtlen diákjai közül egynéhányan a magyarországi ellenforradalmi agitáció hatására arra vetemedtek, hogy a népi demokratikus rendszer ellen fegyveres szervezetet alakítsanak, amelynek tagjai – a magyarországihoz hasonlóan – fegyveres terrortámadásokat hajtanának végre hazánkban. A banda tagjai soviniszta elfogultságukban nem átallottak 1957. március 15-én titokban koszorút elhelyezni az 1848-as emlékmű talapzatára, az 1956-os magyar ellenforradalmárok emlékére. A tettüket megismételni akaró banditák azonban 1958. március 15-én lebuktak, s megkapták méltó büntetésüket.”
A szervezet legidősebb tagja Szabó Lajos volt, ő akkor töltötte a 26. életévét, Szarkay Attila 18 éves volt, a többiek 15–16 éves gyerekek. Később az alapító tagokhoz csatlakozott Szász Farkas, Szász János és Demeter Szabolcs, de ők hamar lemorzsolódtak, így a súlyos börtönbüntetést elkerülték. A gyerekek úgy képzelték el, hogy a SZIT név már önmagában is jelképes, tehát szítást, lázítást is jelent. A nevet a securitatén és a bíróságon SZISZ-re változtatták (Székely Ifjak Szövetsége), hogy mindenáron rájuk foghassák a tudatos rendszerellenes fegyveres szervezkedést. Az első koszorúzásnál Jancsó Csaba, Jancsó Sándor, Bordás Attila és Gyertyánosi Csaba volt jelen. Sepsiszentgyörgyön hamar elterjedt a hír: megkoszorúzták a negyvennyolcas emlékművet! A hatóságokat és a securitatét is annyira meglepte, hogy csak március 15-én délután szedték le az emlékműre március 14-én éjjel elhelyezett koszorút. A diktatúra nyomasztó éveiben valóban felemelő és bátor tett volt a kisdiákok koszorúzása. Az egész város és környéke megmozdult, a diákság körében nagy volt az izgalom. A parázs alatt izzott az elégedetlenség.
1958. március 15-én is hasonló körülmények között próbálták megkoszorúzni az 1848-as emlékművet. Ekkor is az 1956-os forradalom áldozataira akartak emlékezni és emlékeztetni. Hárman voltak a csoportban: Bordás Attila, Jancsó Sándor és Gyertyánosi Csaba. Amikor Bordás Attila a koszorút az emlékmű talapzatán elhelyezte, megszólalt a szekus sípszó, minden irányból rohantak feléjük, Bordás Attilát elfogták, a másik kettő elmenekült, csak később kerítették kézre őket. Bordás Attilát rettenetesen megverték, véres lett az arca, ruhája. Alig múlt tizenhat éves!
Miközben a kiskorú gyerekeket a marosvásárhelyi securitatén vallatták, a Székely Mikó Kollégiumban sor került a nagy „színjátékra”: összecsődítették a kollégium diákjait, s kemény szavakkal bélyegezték meg a letartóztatottak „ellenforradalmi” magatartását, s figyelmeztették valamennyiüket: ha valaki hasonló bűnt követ el, azonnal börtönbe zárják. A tárgyalásra Marosvásárhelyen 1958. június 3-án került sor. Ezúttal is a szadista Macskási Pál volt az elnök. Cazan ügyész fasiszta, horthysta, ellenforradalmi bandának nevezte a SZIT kilenc letartóztatott tagját, és halálbüntetést kért a gyerekekre.
Valóban elrettentő ítéleteket hirdettek ki: Szalay Attila 18 év (meghalt a börtönben! – T. Z.), Szabó Lajos 15 év, Gyertyánosi Csaba és Bordás Attila 12–12 év, Gyertyánosi Gábor és Jancsó Csaba 10–10, Jancsó Sándor 8, Sándor Csaba 7, Molnár Béla 6 évi szigorított börtönbüntetést kapott. Mindez kényszermunkával is párosult, függetlenül attól, hogy az elítéltek, kettő kivételével, kiskorúak voltak. A börtönben, a duna-deltai megsemmisítő táborokban, a kiskorúak nagyaknai börtönében a legkegyetlenebbül bántak a koszorúzó gyerekekkel. Jancsó Csabával a zsilávai börtönben készítettem tévéinterjút: közel negyven év távlatából is borzalommal emlékezett az elszenvedett kínzásokra, verésekre. A koszorúzók tettéhez szorosan kapcsolódott a sepsiszentgyörgyi Kossuth Kör nevű szervezkedés. A budapesti Petőfi Körhöz hasonlóan vitákat szerveztek a nép körében jelentkező elégedetlenségek kapcsán. Mindannyian lebuktak, a résztvevőket 15–20 évi börtönbüntetésre ítélték: Nagy Lászlót 20, Erőss Jánost 15, Csákány Zsigmondot 12, Tompa Editet 7 évi börtönbüntetéssel sújtották. Mindannyian értelmiségiek voltak.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szisz mosolya (Emlékezés egy régi novemberre)
1958 őszén kezdtem a negyedévet a kolozsvári, akkor még magyar Bolyai Egyetemen. Az ötvenhatos ősz hallatlan feszültsége, diáktársaink elítélésének emléke már elhalványult, az ember valahogy akkor is feltételezi, hogy a rossz csak időszakos, csak tévedés, amikor ennek semmi alapja nincs, de valószínű, hogy ez a lelkiállapot segít a túlélésben.
Évfolyamtársammal, Szilágyi Domokossal már több mint két éve egy igen szerény albérletben laktunk, a Marianummal szemben, a Cloșca utca 1. szám alatt, Koles néninél. A fűtés a szobánk melletti konyhából szivárgott át, a fürdőszobát egy rozsdás lavór jelképezte, de a tizenkét személyes bentlakási hálónál mégis jobb volt. Nem sokkal a tanítás megkezdése után sikerült találnunk egy alig drágább, de sokkal jobb szállást a szomszédos Einstein utca 16. szám alatt, Váncsa néninél. Gázfűtés, kényelmes ágyak, fürdőszoba. Maga volt a paradicsom, és oda már a kedveseink is eljöhettek. Az egyetemen Szigeti József irodalomtörténet tanárunk tényszerű, adatszerű előadásai után már Jancsó Elemér óráit hallgattuk, aki a 18. századi magyar írókról úgy mesélt, mintha személyes ismerősei lettek volna, köréjük rajzolva az akkori politikai, társadalmi, sőt, társasági életet. Vámszer Mártától a finn nyelvet kezdtük tanulni. ‘Kala uiskele’ = a hal úszik. Ugye, milyen hasonlóan hangzik? Csehi Gyula óráin a szocialista realizmus esztétikai érdemeivel ismerkedtünk. Reggelenként besétáltunk az előadásokra, szünetben kiugrottunk egy szánát és egy brióst uzsonnázni a szembeni tejüzletbe, egy jogász barátommal meg vadásztuk a szombat esti bulikat, ahol ő dobon, én zongorán megkerestük a színházra, kantinpótlásra meg akár egy féldeci rumra is a rávalót. Szisz hallgatag volt, mint mindig, kivéve, mikor költészetről vitatkozhatott, főleg barátjával, a szintén költő képzőművész-hallgatóval, Páll Lajossal. Néha engem is toleráltak mint hallgatót. Emlékszem, hogy egy talponállóban, féldeci „állás rummal” mellett hosszan mesélte a Csodaszarvas című versének felépítését Lajinak, aki mindig felnézett rá, és (talán ezért is) elfogadott barátja volt a saját értékét, tehetségét jól ismerő Szisznek.
Az egyetemen volt valami lappangó feszültség. Ahogy beállt az október, ismét a két évvel korábbi események körül folyt a folyosói beszélgetés. Az ötvenhat őszi oldódás után, amikor az első és egyetlen szabad IMSZ-választáson éppen Szilágyi Domokost választottuk meg kari titkárnak, ötvennyolcra ismét formálissá és felülről diktálttá vált a szervezeti élet. Egyszer csak kihirdették, hogy filológia kari gyűlés lesz a sétatér elején levő egyetemi aulában. Az ott történtek tették emlékezetessé számomra a következő novembert. Diktatórikus gyűlésvezetés, előre kiszemelt diákokat hívtak a színpadra, és vallaniuk kellett: mit is gondolnak ötvenhatról? Forradalom volt vagy ellenforradalom? Mi lett volna, ha az oroszok nem vonulnak be? Péterfy Irén harmadéves magyar szakos diák hiába magyarázta, hogy tragikus esemény volt, sok fiatal vesztette életét stb., képtelen volt kimondani a kötelező minősítést: „ellenforradalom”. A húszéves lányt később tíz év börtönre ítélték ezért és egyéb „súlyos” bűneiért: 56-ban kint volt a temetőben halottak napján (mind ott voltunk), és gyertyát helyezett el magyar írók sírjára, többek között a betiltott Dsida Jenőére; lemásolta kézzel Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét; találtak nála becsempészett Irodalmi Újságot; beszélgetett arról diáktársaival, hogy fekete szalagot kellene viselni az elesett pesti fiatalok emlékére. A gyűlésvezető Farkas Zoltán ismétlődő provokáló kérdései miatt zajongani kezdett a diákság, füttyök is elhangzottak.
Aztán november 4-én a szintén az aulában megrendezett kari gyűlésen hetünket „exmatrikuláltak”, kizártak az egyetemről. A pontos névsor: Baranyi László, Csőgör Enikő, László Annamária, Lázár Erzsébet, Metz Katalin, Simon Mária és jómagam. Fontosnak tartom leírni ezt a névsort, mert még mindig sok a téves információ azokról az időkről.
A két gyűlés közötti időszak is gyakran jár az eszemben. Szisz, Váradi Emese, László Baby és én együtt élveztük a kontrollálatlan együttlétet Váncsa néninél. Folytak a kihallgatások, valami volt a levegőben, de Szisz arcán gyakran megjelent egy – nála ritkának számító – mosolyszerűség, amikor arról volt szó, hogy mi történhet velünk, hisz én például valóban be is kiabáltam néha az erkélyről, amikor a gyűlésvezető szövege sértően provokálóvá vált. Alig jártunk órákra, inkább az egyetemi könyvtárba. Ott olvastam egy verset, amit később sokszor mormoltam magamban a két szomorú novemberre emlékezve. „A végtelen vad réteken ... a vad novemberi szél ...„ Több évtized után jelent meg lelki szemeim előtt ismét Szisz mosolya. Feleségem, B. Nagy Veronika dokumentumfilmet akart készíteni Péterfy Irén volt elítélt diáklányról, és tanulmányozta az ötvenhatos-ötvennyolcas perek anyagait, szekusdossziéit. Péterfy Irén perében a legsúlyosabb vádakat egy Balogh Ferenc nevű ügynök jelentései alapján fogalmazták meg szinte szó szerint. Beleolvastam a vaskos dossziékba, és ismerősnek tűnt B. F. kézírása. Egy tartótiszt azt írta róla, hogy nagyon megbízható, és hogy ötvenhatban a filológián volt IMSZ-titkár. Egy világ omlott össze bennem. Ez indította el aztán Szisz ügynökmúltjáról a lavinát. Veronka végül is nem Péterfy Irénről, hanem Szilágyi Domokosról készített filmet Szemből, halál címmel, belefoglalva a döbbenetes felfedezést, amit kérésünkre Stefano Bottoni történész is ellenőrzött.
Péterfy Irén épp Szisz akkori legjobb barátjának, Páll Lajosnak volt a szerelme, akit szintén bezártak 58 őszén. A peranyagból az is kiderül, hogy Váradi Emese, Szisz kedvese is ugyanolyan kategóriában szerepelt vádlottként a kihallgatások idején, mint Irénke. Aztán később eltűnt a neve, elejtették a vádat. Vajon annak idején erre utalt Szisz mosolya? Valamit valamiért? Sosem fog kiderülni. Azóta Péterfy Irén, Páll Lajos és a többiek szenvedéseire, Szisz tragikus kettős életére gondolva a novemberek gyakran felidézik bennem Emil Verhaeren versének kissé romantikus, de bennem időt és eseményt idéző hangulatát. „A végtelen vad réteken Üvölt a tél, Süvölt a szél, A vad novemberi szél.”
Boros Zoltán
A Háromszék 2015. november 7-ei számában Tófalvi Zoltán A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban (4.) című írásában a kilencvenes években készült interjúm szövegében tévesen említettem Horváth Annát, és kihagytam Simon Máriát. A többi felsorolt név viszont nem tőlem származik. Az eseményről dokumentumfilmet készítettem A 7EK címmel, a hétből hatan találkoztunk, és összeillesztettük emlékeinket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kincs a birtokunkban
Meghatóan szép ünneppé tették a magyar nyelv napját a marosvásárhelyi Bolyai Farkas középiskolában. A könyvtárban reggeltől délig követték egymást a kihelyezett irodalomórák, a felolvasómaraton, ünneplőbe öltözött diákokkal, akik maguk választották ki és mutatták be az anyanyelvről szóló szövegeket. A közismert vagy kevésbé ismert versek, prózai írások mellett először hallott szövegek is megszólaltak, s a diákok az idei könyvvásárra megjelent legújabb köteteket is kimazsolázták. Ahányan voltak, annyifélét választottak, alig néhányan hozták ugyanazt. És ahogy felolvasták, kifejezően vagy kicsit botladozva kirajzolódott, hogy mi mindenre alkalmas a magyar nyelv, lehet a legfinomabb humor, a játékosság, a fennköltség, a súlyos gondolatok, a drámaiság, a legmélyebb érzelmek és gondolatok, a tudományos igazságok kifejezésének az eszköze.
Eddig is tisztában voltak a magyar nyelv szépségével és egyediségével, de a legjobban tetsző szöveg kiválasztása során még inkább meggyőződtek arról, hogy milyen kincs van a birtokukban – mondták a IX. C osztály diákjai, Gáspár Orsolya, Bajnoczki Zsuzsanna és Székely Ferenc. Tanáraik pedig, Sikó Olga és a következő kilencedik osztállyal a könyvtárba érkező Murvai Éva azt nyilatkozták, hogy örülnek ennek a lehetőségnek, amit a diákok komolyan vettek, s a válogatás során szembesülhettek az anyanyelv fontosságával és szerepével. A felkészülés érzelmi kötődésüket erősítette, s azzal, hogy gyakorolni kellett a hangos olvasást, fejlesztette előadókészségüket is.
A felolvasómaraton kisebbek és nagyobbak körében a könyvtár mellett az osztályokban is zajlott.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Visszatekintő Zagyváék utóbbi negyedszázadára
1990-ben települtek át Marosvásárhelyről az anyaországba, azóta Nyíregyházán élnek, dolgoznak. Érett, markáns alkotóként mentek el, de művészetük ott teljesedett ki igazán. Jártak ugyan haza időről időre, sikereikről is hallhattunk ezt-azt, munkásságuk utóbbi két és fél évtizedéről azonban mégiscsak keveset tudhattak az itteniek. Zagyva László és Z. Erdei Anna most egy marosvásárhelyi visszatekintő kiállításon teszi lehetővé, hogy átfogó képet nyerjünk mindarról, amivel elmenésük óta gazdagodott, színesedett életművük. Igen, életműben gondolkodhatunk, hiszen mindketten hetven éve születtek, a kerek évfordulók pedig többnyire számvetésre késztetik az embert. Idei nagy ölelésű nyíregyházi jubileumi tárlatuk szép visszhangja bizonyára rövidesen felerősödik Vásárhelyen, ahol kiállításukat a Kultúrpalota földszinti galériái látják vendégül.
Z. Erdei Anna teljes grafikusi fegyverzetben áll közönség elé. Fekete-fehér rajzai, digitális nyomatai, kollázsai, színeikben visszafogott pasztelljei az egyetemesség jegyében, a szülőföld sajátosságait is magukon viselve, balladás tömörséggel továbbítanak drámai üzeneteket az emberről. Versképei, költői ihletésű grafikái döbbenetes vallomások korunk sorskérdéseiről.
Zagyva László, akinek négy modern hangvételű bronz térszobra négy évtizede díszíti a Színház teret, a távozásuk után született méretes fa-, bronz- és kőplasztikáiból és kisméretű alkotásaiból, érmeiből is elhoz jó néhányat Marosvásárhelyre. Humor, irónia, játékosság, megannyi ötletsziporka ámítja majd el a nézőt a kiállítóteremben, s a szobrász jeles elődökkel, történelmi személyiségekkel is biztosítja a találkozást.
A tárlat november 17-én, kedden 18 órakor nyílik, megnyitóbeszédet Nagy Miklós Kund művészeti író tart.
Népújság (Marosvásárhely)