Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. augusztus 8.
Visky Árpád emlékét idézték (Drámatábor Kökösben)
A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely tegnap zárult ötödik kökösi drámatáborában harminc erdélyi és magyarországi résztvevő ismerkedett a színjátszás és a közös alkotás eszközeivel. A fiatalok a hatnapos együttlétet a tragikus sorsú egykori sepsiszentgyörgyi színművész, Visky Árpád emlékének szentelték.
A Fazakas Misi által irányított Osonó Színházműhely számára nem idegen Visky Árpád neve, életével és művészi alkotómunkájával néhány évvel korábban a társulat behatóbban foglalkozott, közbenjárásukkal a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozata termet nevezett el a kommunizmusban meghurcolt, máig tisztázatlan körülmények között elhunyt színművészről. Az emlékezők úgy tartják, szókimondásával, igazságérzetével, szenvedélyes munkaszeretetével, tenni akarásával és lázadó alkatával Visky Árpád ma is példaértékű lehet a fiatalok és a színházi alkotók számára.
A táborban a színházszakmai csoport tagjai Mucha Oszkár irányításával, míg a személyiségfejlesztő-önismereti csoportban részt vevők Fazakas Misi vezetésével ismerkedhettek önmagukkal és a színházzal. A napi két műhelyfoglalkozás mellett a tábor minden reggele kitartást erősítő tornával és a lelki-szellemi bemelegítőként szolgáló napindítóval kezdődött, este pedig színházi előadásokat vetítettek, amelyeket megbeszéltek. Az ötödik tábor támogatói és partnerei: a Tiszta Formák Alapítvány, a megyei sport- és ifjúsági igazgatóság, a kökösi polgármesteri hivatal és a helyi Gábor Áron Általános Iskola.
Az Osonó hétfőn indul a franciaországi Tézébe, ahol az ökumenikus ifjúsági táborban színházi műhelyfoglalkozásokat irányítanak, majd augusztus végén tizenegy ország érintésével kéthetes európai turnéra indulnak.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyűlölködés helyett: tanulni a magyaroktól! (Cella Dan)
Részt vettem az ország nemzeti himnuszának napján szervezett egyik hivatalos rendezvényen. Csalódott vagyok… Érzéseim, benyomásaim, óhajaim, elégedetlenségem környezetem szempontjából, természetesen, nem túl fontos. De nem értem, egyes románok miért fröcsögnek mindenfelé, amikor a magyarok különleges napjaikat ünneplik, miközben ők, a románok, nem képesek: 1. tisztességes időpontban megszervezni az ilyenfajta eseményeket, hogy minél többen részt vehessenek rajtuk; 2. megtenni mindent, hogy részt is vegyenek ezeken az eseményeken.
Fojtogat azok közömbössége, akik ujjal mutogatnak a magyarokra, mert „újra utcákra vonultak”, ők viszont képtelenek 20 percet arra szánni, hogy elénekeljék országuk himnuszát, melyet akkora „igyekezettel” „védelmeznek” a „gonoszoktól”.Igen, igaz, az ilyen eseményeket, akárcsak a minapit, általában délben tartják, amikor mindenki dolgozik, mintha a hatóság nem szeretné, hogy az emberek örömmel vehessenek részt rajtuk, mintha szégyellnének néhány lelket összegyűjteni Mihai Viteazul szobra elé, nehogy véletlenül „beszólogassanak”. A sepsiszentgyörgyiek többsége állami intézménynél dolgozik. Arról inkább nem is szólok, hány csinos hölgy lép ki 10–11 körül az adóhatóság kapuján és megy „terepre”, hogy aztán teli szatyorral térjen vissza a bevásárlásból. Ahányszor valamelyik intézménybe telefonálok, az ott dolgozók többsége vagy „gyűlésen”, vagy – szintén – „terepen” van – évente kétszer-háromszor... hol vagytok? Nemrég közzétettek egy Daniel David pszichológus által vezetett tanulmányt. Címe: A román nép pszichológiája. A románok pszichológiai profilja (Psihologia poporului român. Profilul psihologic al românilor). Ebből az derül ki, hogy a bizalmatlanság a románok fő jellemvonása. A másokkal való törődés nem terjed túl a családon. És szintén jellemző a románokra, hogy a társadalom erejét keresik, „de képmutató módon, egy olyan kollektivizmusnak megfelelően, melyben rossz néven veszik, ha kilógsz a sorból, és a szerénység és a másokért hozott áldozat álarca mögé rejtik (pl. »én nem szeretném a hatalmat, de az emberek ezt követelik tőlem…«)” – a HotNews szerint. Nem szívesen ismerünk magunkra ebben a leírásban… sőt, vitatjuk a tanulmány hitelességét, és azt mondjuk, olyan valaki készítette, aki rossz színben akar feltüntetni bennünket.
Nem, román testvérek! Ez az igazság, népként ilyenek vagyunk. Persze elképzelhető, egyénként nem érezzük, hogy „vaj van a fejünkön”, de nemzetként ilyenek vagyunk. Ennek bizonyítéka a „fejbevágó” himnusznapi esemény. Nem tudom, volt-e ott alig száz civil. Szomorú! Ahogy azt kollégám, Mirela Cara írta:
„A román a románok legnagyobb ellensége”
Ha mi nem küzdünk meg azért, amink még maradt, azt senki sem teszi meg helyettünk. Unalmasnak tartjuk népzenei előadásokra járni vagy a népviseletet népszerűsíteni. A gyermekek menekülnek mindentől, ami a nép múltjával kapcsolatos, és kinevetik társukat, aki valamilyen román népművészeti tárgyú műhelybe vagy tanfolyamra iratkozik be. Nem tudjuk, hogyan mutassuk meg nekik a szépet és inkább márkás ruhákba öltöztetjük, hogy ne nevessék ki őket az iskolában. Hamisak az értékeink
Hatévnyi együttélés után még mindig elcsodálkozom, a magyarok milyen szépen ötvözik nevelésükben az újat a régivel. A gyermekek már kiskorukban megtanulnak nemezelni, mert kultúrájuk része, büszkén hordják a népviseletet, népdalokat ismernek és így tovább. Csak azt vesszük észre, amit akarunk, vagyis mindig a negatív dolgokat, nem akarjuk átvenni a jó példákat, attól tartva, ezzel sérülne a „kisebbségi többségi” imázsunk.
A nemzeti himnusz napjára magyarok is eljöttek, de a románok nem értek rá. Meggyőződésem, megkapom a magamét ezért a bejegyzésért, de őszintén, nem érdekel. Amúgy is úgy tűnik, sokan csak áldozati szerepben tetszelegnének. Ki nem enged ünnepelni, ember?
Forrás: Corbiialbi.ro, Főtér

Ki volt Tudor Arghezi édesanyja?
Nem, nem a gazdag román családból származó Anastasia Petrescu, miként néhány román irodalomtörténész vélte. Hanem a szentkeresztbányai szolgálólány, Ergézi Rozália. Igazi bulvár bomba hírek kellenek ahhoz, hogy egy székelyföldi kulturális folyóirat elérje a bukaresti román sajtó ingerküszöbét. De még így is időbe telik.
A Székelyföld ez évi januári számában Ferenczes István nagylélegzetű nyomozati anyagot közöl Tudor Arghezi román költő (1880–1967) felmenőiről, különös tekintettel az anyai ágra. Nagy titok lappangott ugyanis jó ideig akörül, ki is a költő édesanyja. Sokáig ugyanis az a változat tartotta magát, hogy Arghezi apja Nae Theodorescu, anyja pedig Anastasia Petrescu, a költő felvett neve művésznév, s az Argeşből eredeztethető.
Nos, Ferenczes István szívós munkájának eredményeképpen kiderült, hogy mindez nem igaz. Az édesanya neve Ergézi Rozália, szentkeresztbányai születésű, római katolikus szolgálólány, aki az ismert székely sorsot követve Bukarestbe ment szolgálni, ahol találkozott Nae Theodorescu cukrászsegéddel, és a huszadik század Tudor Arghezi néven ismert egyik legnagyobb román költője a köztük kibontakozott szerelem gyümölcse. Szerelemgyermek. Ugyanis Theodorescu nem vette feleségül a szolgálólányt, inkább a gazdag családból származó Anastasia mellett döntött. Az Adevărul napilap 2015. augusztus 4-én terjedelmes cikket szentel Ferenczes kutatási eredményeinek. Ennyi idő kellett, amíg a kultúrák összeérnek, legalábbis a mainstream média szintjén. A cikk amúgy kiegyensúlyozottan számol be a gigászi kutatómunkáról. És ami fontos: fény derült arra, honnan tudott a nagy román költő idős korában is egész jól magyarul. Magyarán: helyükre kerültek a dolgok.
SZÁNTAI JÁNOS (Főtér)

Kosztándi Jenő 85. születésnapi kiállítása
Kosztándi Jenő alkotásaiban a modern egyetemesség és az erdélyi művészet emelt szintű szintézisét ismerhetjük fel. Képein, amelyek szigorú struktúrák, zárt kompozíciók és aranymetszések mérnöki tervezésével a veszendő egyszeriből örök érvényű szabályrendszert, megtartó rendet teremtenek, látjuk környezetünk, múltunk, életünk felismerhető jeleit.
A modernség jelrendszerének útkeresésében folyamatosan táguló koncentrikus köröket ír le. Az egyre táguló és erős határokat lágy hullámokkal oldó művészi pálya ma is újszerűségükben meglepő tartalmakat emel be saját képi világának zárt rendszerébe.
A közelmúltban a szentgyörgyi kiállítás (Erdélyi Művészeti Központ, rendezte Vécsi Nagy Zoltán) a teljesség igényére törekedve vázolta fel az életmű nagyobb állomásait. Kosztándi Jenő pályája az erdélyi képzőművészet kivonata is. Nagyon éberen őrzi volt mestereink emlékét, akiktől ugyan lényegesen különbözik művészete. Miklóssy Gábor egyetemi tanár a mester szigorával avatkozott bele az egyetemet záró diplomamunka végső változatának kialakulásába, amely a varsói világkiállítást és a nemzetközi elismerést jelentette. A brassói Mattis-Teutsch munkássága és barátsága a modern képiség szabadsága felé adott impulzusokat.
A Kosztándi házaspár Kézdivásárhelyen felnevelte műértő közönségét. A tanári pálya mellett folyamatosan építették művészi formanyelvüket. A szentgyörgyi kiállítás nagy ívet vázol művészetükről. Kosztándi Jenő neoimpresszionista életképei mozgásban és átrendeződésben lendületes pillanatokat emelnek ki. Absztrakt képein a modern életérzés teljességvágyát követi. A megörökített hétköznapokból vett jel az ünnepet, a fenségeset, az elragadtatott szépséget mutatja fel. A részelemek gyöngysorként ismétlődő szabályrendje tükröződő fényjátékokkal, op-artos törésvonalakkal az univerzum himnuszát képezik le. A kicsi, rész, veszendő magán hordja a nagy, teljes és örök ígéretét. Egy kipattanó rügy, a teljesség pillanatában kibontakozó virág, kirajzó méhek, elszálló buborékok pillanatképe a véletlenszerűt megállítva az egyetemes létezés rendjébe kapcsolja az élményt. A művészsors átlényegült, szent pillanatának megragadása többször visszatér a hangszer-nő képzettársítással. A zenébe simuló arctalanság helyét itt a kezek kifinomult idegzete képezi le. A Modiglianira jellemző megnyúlt női alakok a létezés felfokozott és intenzív észlelésének katarzisát keltik életre. A kép csendje mögött hallhatóvá teszik a belső zenét. Kubista aktjaival a nő végletekbe hajló modern mitológiája jelenik meg. Nemes életöröm, az élet szent lázadása tér vissza képein. Ennek ellenpólusaként gyakran látunk monokróm képeket. Kénsárga csendbe dermedt alakok szoborszerű némasága görög sorstragédiákat hív elő bennem. A sötét színek drámai feszültsége közösségi kortudatot sűrít. A zsindelytetős székely házak sorsközössége az erdélyi létezés változását és esendő magunkat a tradícióba helyezve mutatja fel. Ez a képsorozat – amelynek két változata van jelen a kiállításon – a székely épületegyütteseket több struktúrába mozdítja el, így a közösségi értékek átértékelésének folyamatát követi. A hegyek fölött gomolygó felhők katlanja és rejtőzködő, derengő ablakszemek irányába mutat. Kosztándi Jenő témaválasztásában jelentős helyet foglal el a közösségi értékrend és a történelmi emlékezet előhívása. Drámai feszültség és szigorú kompozíció tettvállalás értékű azonosulást jelöl forradalmárok és szabadságeszmék ábrázolásával. A forradalmak nagyjait megidézni nem illusztráció, hanem nemzeti és közösségi értékrendünk felmutatása. A megtervezett metszésvonalak és fénytörések szigorú hálójából építkező képek mellett a közelmúltban gyakran láthatunk kirobbanó, vitalitásában felkavaró expressziókat. Nyers erő árad az érzés egyszeriségéről, a létezés szenvedéllyel felfokozott intenzitásából. A Golgota olajfájának rögzítése a légüres térből kiinduló és a határoknak feszülő intenzív szellemi és földi létezés átmenetét tárja fel. Ágak sűrűjében bűvölt arcok villannak fel.
A kézdivásárhelyi kiállítás (Kosztándi Galéria, rendezte Hegedűs Ferenc) erőteljesen a közelmúlt alkotói korszakára fókuszál. Itt sűrítetten láthatjuk az elmúlt évek gyakran oldottabb kompozícióit, a részelemek szándékolt kihagyását, a minimalizált díszletet mint a néző jelentésteremtő szabadságát. A mértéktartás vagy az élmény levezetése előtti megszakított lezárás eredetiségében meglepő és frissességében élményszerű.
Kosztándi Jenő az éber tekintet, aki előtt a hétköznapok rutinjában, a sokszor látott dolgok mögött is ott az egyszeri és megismételhetetlen ötlet és életöröm. A nagy művész azonnal felismerhető jelképrendszerrel rendelkezik. Ötletei a gyerekkori repülés szabadságával viszik új kihívások felé. Kiváló anekdotizáló tehetségében érzékeny és magas intellektus él. Kívánunk neki egészségben gazdag, boldog életet!
DEÁK FERENC

"Asszonyok szőtték az idő köntösét"
Sipos Márta kiállítása Énlakán
Júliusban az énlaki unitárius egyházközség közösségi házában ötödik alkalommal állította ki erdélyi varrottasait Sipos Dénesné Szász Márta. A termet megtöltő helybeliek mellett a messziről érkezett vendégek között volt Áder János, Magyarország köztársasági elnöke és felesége, Herczegh Anita asszony. A vendégeket Nagy-Mátéfi Tímea helybéli unitárius lelkész köszöntötte, népdalokat Koronka Lilla énekelt. Akik először látták a kiállítást, valószínűleg sokan érezték azt, amit magam is, amikor a székelykeresztúri múzeumban először találkoztam a Kőhalmon élő agronómus munkáival. Különös megtiszteltetésnek tűnt, hogy beléphettem a tágas "parádés házba", a tisztaszobába, amit csak fontos vendégeknek nyitnak ki.
Az énlaki kiállításon újra együtt volt az anyag, a Sipos Mártától megszokott gondos elrendezésben, s aki jószándékkal érkezett, varázslatos, szent térben találta magát. A kiállított drapériákról, asztalterítőkről, rúdravalókról, párnahuzatokról ezernyi jelével, szimbólumával a régmúlt szólt hozzánk. Egy ősi hitvilágról, ősi tudásról, a természethez való szoros kötődésünkről, a megfejthetetlen titkokról és a nagy feladatról, hogy az évezredek során csiszolt, alakított tudást, ami sajátosan, összetéveszthetetlenül minket, magyarokat jellemez, menteni, őrizni kell, hogy tovább adhassuk. Elődeink világképe, életszemlélete, tehetsége, alkotókedve, öröme és szomorúsága üzen a jeleken át, s a kézimunkák jelrendszerét fejtegetve a közösséghez való tartozás élményét élhetjük át.
Az erdélyi ember lakását a legkeményebb diktatúra éveiben is a kalotaszegi, marosszéki, torockói, udvarhelyszéki kézimunkák díszítették, amelyek az önazonosságunk megőrzésére való törekvés mellett a csendes "piros-kék-fekete-fehér ellenállás" jelképei voltak.
"A múltat nem lehet tőlünk elvenni, de csak akkor a miénk, ha ismerjük". Nemeskürthy István gondolatai ma különösen időszerűek, hiszen egy olyan korban élünk, amikor nemzedékek nőnek fel úgy, hogy már nem érzik a hagyomány erejét, s lakásukban nincs helye a kézimunkáknak. Régies, porfogó, nem illik a modern lakások áramvonalas, leegyszerűsített eleganciájába. Ráadásul gond van vele, időnként mosni, vasalni kell – sorolják a kellemetlenségeket, s közben nem tudják, hogy mit is veszítenek. Ezért örvendek minden egyes alkalommal annak, amikor Sipos Márta alkotásait látom, beszélhetek róluk. És az alkotóról is, aki egy hagyományőrző székely faluból elindulva férjével együtt román-szász vidéken, agrármérnökként kereste évekig a kenyerét. Ennyi idő elég lett volna a környezethez való igazodáshoz, a beolvadáshoz is. De Sipos Mártát és férjét nem ilyen fából faragták. Tartását, elkötelezettségét a szülőhely, gyermekkorának benyomásai alakították. 1951-ben született az Énlakához közeli Firtosmartonosban, s ötéves korában édesanyja példáját követve kezdett el kézimunkázni.
Bár tanítónőnek készült, énekhallásának hiányossága miatt a román tannyelvű marosvásárhelyi mezőgazdasági iskolába és onnan a kolozsvári Agrártudományi Egyetemre sodorta a sors. Ott ismerkedett meg agrármérnök-hallgató férjével, Sipos Dénessel, s együtt helyezték őket a szász- homoródi és kacai téeszhez, ahonnan 1990-ben költöztek Kőhalomra. Immár agrármérnökként, a gyermekkori tudásra építve varrt, horgolt, hímezett, kötött, bogozott – minden műfajban kipróbálva tagadhatatlan tehetségét, pontos varrástechnikáját. És minden, amihez nekifogott, kifogástalanul pontos, tetszetős lett.
A kézimunkázás, amely egész eddigi életén végigkísérte, bevallása szerint olyan volt számára, mint másoknak a cigaretta, ha lazítani akart, ha megnyugvásra vágyott, elővette és varrt.
Fejlődésében sokat jelentettek az unitárius nőszövetség tanfolyamai, amelyek célja a hagyományőrzés mellett a népi varrottasok, az eredeti motívumok népszerűsítése, a hagyományos módon történő mintanyomtatás, a különböző vidékek öltéstechnikájának megismertetése, a munkadarabok eredeti befejezési módjának a bemutatása volt.
A kézimunkázás hobbiból szenvedéllyé vált, s az elmúlt évtizedekben kivételes energiával, akaraterővel, csak tiszta forrrásból alkotta meg azt a varázslatos világot, ami ebben a teremben különleges energiákkal vesz körül. Kézimunkáin ott van legszebb ősi motívumunk, a boldog szerelmet jelképező rózsa, a női érzékiséget, teremtőerőt megtestesítő tulipán, a férfiszimbólumnak tekintett fordított szív, az életörömöt sugárzó szegfű, a sorsjelképként számon tartott margaréta, a termékenységet hirdető gránátalma, az ártatlanságot jelentő bazsarózsa, az életerő forrásaként ábrázolt korsó, a lelket szimbolizáló galamb, az egymással szembeforduló madarak, a boldog szerelmet jelképezve, és az egymásnak háttal állók, a szakítás, a szomorúság jeleként. Láthatjuk a kalandra kész férfierőt jelképező szarvasokat, s a kozmikus erőket, az életet adó Nap jelét, valamint az éjszaka lámpását, a nőiességet jelképező Holdat, az egészségvédő szereppel felruházott házőrző kígyót és a legfontosabbat, az életfát, amely kapcsolatot teremt az alvilág, az élet és az öröklét között, tetején a lélek égre nyíló virágával; és sorolhatnánk tovább a tűvel varrt jelképeket, amelyek a kézimunkákról leolvashatók. A jelbeszédet, az ősi tartalmat, amelyet idővel elfelejtettünk, néprajzosok próbálják megfejteni. Már a honfoglalás előtt leírták rólunk, magyarokról, hogy pompakedvelő nép vagyunk, környezetünk és ruházatunk gazdagon díszített. Erről a hagyományról a modern világ egyszerűsítő törekvései ellenére sem kellene lemondanunk.
A kézimunkázás fáradságos gyönyörűségét megérezve Sipos Márta missziót vállalt. Három jellegzetes tájegység legeredetibb, legszebb, még élő és már elfelejtett, múzeumokból kikeresett mintáit varrta meg újra, s e kiállítás is azt bizonyítja, hogy mindhárom varrástechnikát, a kalotaszegit, a torockóit és az udvarhelyszékit is mesterfokon műveli. Végül székely asszonyként az utóbbi mellett kötelezte el magát, annak finoman stilizált, arányosan szerkesztett szabadrajzú mintáit varázsolja gondos, pontos öltésekkel háziszőttes anyagra, kézi csipkével szegélyezve. Gondja van arra is, hogy drapériái unokaöccse, a firtosmartonosi Szász Attila Ferenc által készített, tulipánokban végződő faragott rudakra kerüljenek.
A szépséget, szerelmet jelképező virágos, növényes, életfás, madaras és a kőhalmi születésű László Gyula történész által gyűjtött szarvasos falvédők kivarrásához óriási türelem, alázat, hűség, kitartás kellett. Ahogy Szász Márta legújabb alkotásához, az udvarhelyszéki vetett ágy elkészítéséhez is. Aki valaha befejezett egy darabot, csak az tudja felbecsülni azt az időigényes munkát, ami a kézi csipkével szegélyezett ágyterítő és az udvarhelyszéki falvak legszebb mintáit megörökítő kilenc párnavég, párnacsúp kivarrásához szükséges volt.
Mondják, hogy a kézimunkák, a hímzésminták lelki egészségünket védik, mert sugárzik belőlük az alkotó energiája, szeretete, amellyel varrta őket. S aki mesterfokon műveli a népművészetet, képes bevonzani, varázserővel ellátni a keze alól kikerülő tárgyakat.
Szász Márta nem eladásra varr. Udvarhelyszéki munkáival emléket állít édesanyjának, a székely asszonyoknak, akik ezt a boszorkányos öltést kitalálták, amely olyan takarékos, hogy a kézimunka hátulja szinte üresnek látszik. Munkáitól nem tud megválni, mert bevallása szerint a lelkét varrja mindenikbe, népi örökségünk szeretetét, s az értékmentő reményét, hogy van és kell legyen folytatás.
Bár a magyar népművészet mestere címet számunkra bonyolult, nehezen bejárható úton osztogatják, munkásságának s e területnek az ismerőjeként kijelenthetem, hogy az erdélyi kézimunkázás nagymestere ő hivatalos címek nélkül is, hisz az otthonában tokokba felcsavarva gondosan őrzött anyag egy néprajzi múzeumot megtöltene már.
Értékmentésnek tekinthetjük, ahogy ragaszkodik az eredetiséghez, hogy teljes szépségében varrja újra, amit hajdanán "az idő köntösét szövő asszonyok" megalkottak, s amit ma jobbára értelmiségiek mentenek és adnak tovább. Művészet ez a javából ez is, tűvel varrott, a kéz mozdulatai nyomán öröklődő anyanyelvünk mondatai a mágikus, mitologikus gondolkodásról, az életről, a halálról és az örökéletről, a szerelemről, a házasságról, a természetről, a bánatról és a boldogságról, amely virágaival, leveleivel, indiával ölel körül, ha hagyjuk, hogy a lélek és a kéz nyelvének mondatai díszítsék otthonunkat.
(Az Énlakán, Sipos Márta kézimunka- kiállításának megnyitóján elhangzott szöveg szerkesztett változata.)
Felhasznált irodalom:
Csörgő Zoltán: A népművészet szakrális jelentésrétegei
(www.inco.hu/inco0401/hagyo/ovocikk2.htm)
Kiszely István: Ősi magyar népművészeti stíluselemek (istvandr.kiszely.hu/ostortenet/029.html)
Asztalos Enikő: Az erdélyi magyar kézimunkák (e-nepujsag.ro, 2009)
Bodolai Göngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Lépj ki a komfortzónádból!
Gyermek és ifjúsági evangelizációs hét Feketegyarmaton
Gyermek- és ifjúsági evangelizációs hét zajlott Feketegyarmaton július 23–29. között írországi fiatalok vezetésével és brassói ifisek közreműködésével. A református gyülekezeti terembe napról napra több helybéli kisgyerek és fiatal jött el. Megpezsdült az élet Feketegyarmaton a hírre, hogy ezúttal negyedszer – érkeznek írországi fiatalok a faluba. A vendégszeretetet a brassói fiatalok a mezőgazdasági munkába való besegítéssel is igyekeztek meghálálni, az írországiak pedig délelőttönként gyermek-bibliaórát és kézműves foglalkozásokat, délutánonként angol nyelvórát, este ifjúsági bibliaórát tartottak.
A délelőtti foglalkozásokon a hat írországi fiatal vezetőjükkel, Ricky Lintonnal interaktív módon ismertették meg a gyerekekkel a bűn mibenlétét és Krisztus megváltó erejét, valamint hangsúlyozták Isten mindent és mindenkit körülölelő szeretetét. Nemcsak magyarul, hanem angolul is megtanulták a gyerekek a Biblia egyik legszebb és legjelentősebb aranymondását: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3,16).
Délben, miközben a gyerekek otthon pihenték ki az eseménydús, játékos délelőttöt, az írországi és brassói fiatalok a szorgos presbiterasszonyok finom főztjéből nyertek erőt a délutáni tevékenységekhez. Délután az angoltanulásé volt a főszerep. A délutáni hűsülésről a Fekete-Körös gondoskodott, kitűnő ismerkedési alkalom volt. Késő délután az ifjúsági bibliaórákon a fiatalokban tudatosodott, hogy mindannyian különlegesek és értékesek vagyunk Teremtőnk szemében, és nagy lehetőségek rejlenek bennünk, de ezeket csak Isten segítségével tudjuk teljes mértékben és méltón kiaknázni.
A gyermek- és ifjúsági evangelizációs hét fénypontja a vasárnapi istentisztelet volt, amelyen az írországi és brassói fiatalok dicsőítő énekekben mondtak köszönetet a gyülekezetnek a szívélyes fogadtatásért és vendéglátásért, valamint a feketegyarmati gyerekekkel és ifjakkal közösen is magasztalták Istent. Nemes Emil lelkipásztor prédikációjában elmondta, az írországi fiatalok nem pénzben dúskálva jöttek ide, sokáig gyűjtötték a zsebpénzüket, és más forrásokból is igyekeztek anyagi javakhoz jutni, például munkát vállaltak, csak azért, hogy eljuthassanak a feketegyarmati gyülekezetbe és szolgálhassanak a közösségnek és rajta keresztül Istennek. A brassói fiatalok sem kizárólag üdülni jöttek, a kétkezi, mezőgazdasági munkában és az evangelizációban is aktívan kivették a részüket. Lépj ki komfortzónádból és oszd szét magad szeretetben, ahogyan tette ezt Mózes és Jézus, mondta a lelkipásztor, mert ha így cselekszel, kincsed lesz a mennyben! Mert mindaz, amit magunknak próbálunk felhalmozni anyagiakból, az előbb vagy utóbb elvesz. Egyszer azt mondta valaki: „Csak az marad meg, amit másnak adtál”. Ez olyan nagy igazság! Az áldozathozatalunkból, a segítségnyújtásunkból mindig valami szép, valami jó, valami isteni, maradandó áldás fakad. Mert azt mondja a Példabeszédek könyvének írója a 11. rész 25. versében: „aki mást felüdít, maga is felüdül”.
Az áldásos gyermek- és ifjúsági evangelizációs hét testi és lelki szempontból egyaránt üdítő volt a nyári kánikula kellős közepén a kis és nagy résztvevők számára is, amiért hála legyen az írországi Exodus Szervezet Allinfor Jesus 2015., 17-es számú csapatának, a brassói fiataloknak, minden feketegyarmati gyereknek és fiatalnak, aki a tevékenységeken részt vett, a segítőkész gyülekezeti tagoknak, de mindenekelőtt a Jóistennek, akié egyedül a dicsőség!
Nemes Emil lelkipásztor
Nyugati Jelen (Arad)

Birtokba vette az egyház az egykori római katolikus elemit
A Bob iskola elemistái az Unió utcában kezdik a tanévet
Hatvanhét év után ténylegesen birtokba vehette az egykori római katolikus elemi iskolának a kommunizmusban államosított épületét a katolikus egyház.
A 2010-ben megtörtént hivatalos visszaszolgáltatás egyik feltétele az volt, hogy további öt évig használhassa az épületet az ott működő Ioan Bob iskola. Az önkormányzatnak időközben másik épületet kellett találnia a tanintézmény számára, ezt végül az Unió utcában azonosították, ahol a jelenleg még zajló átfogó tatarozási munkálatok után az iskola diákjai alkalmas környezetben kezdhetik szeptemberben a tanévet. Bár a XV. századi épület tényleges visszaszolgáltatása nem volt feszültségmentes, a helyi tanács egyes tagjai részéről az ott működő iskola sorsáért való aggódással vegyes méltatlankodás kísérte, a kolozsvári katolikus egyház előretekint: örülnek az eredménynek, és az épület rendeltetésének terveit szövögetik. Kovács Sándor főesperes levélben fordul a kolozsváriakhoz.
Szabadság (Kolozsvár)

A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve
A Mária-tisztelet sokszínűségét tárja fel a Csíki Székely Múzeumban megtekinthető A csíksomlyói Mária-szobor 500 éve − Mária-tisztelet Erdélyben című kiállítás. A csíksomlyói kegyszobor létrejöttének 500. évfordulója alkalmából összeállított kiállításon olyan tárgyi emlékek, levéltári dokumentumok is láthatók, amelyeket eddig még nem mutattak be a nagyközönségnek.
A csíksomlyói Mária-szobor története összeforr a ferences kolostor és Csíkszék történetével. Muckenhaupt Erzsébet történész-muzeológus szerint a kiállítás, mely tulajdonképpen két tárlatból tevődik össze, több kutatóterület határán áll: művészettörténet, történelem, helytörténet, egyháztörténet, vallástörténet, vallásos néprajz, irodalomtörténet, zenetörténet, nyomdatörténet stb.
A Mária-tisztelet Erdélyben című kiállítás célja időrendi sorrendben és témák szerint csoportosítva bemutatni a Mária-tiszteletet és feltárni a jellegzetesebb fennmaradt tárgyi emlékeket az erdélyi templomokból, vagy a közgyűjteményekben fennmaradt olyan szobrokat és oltárképeket, amelyek Máriát ábrázolják. Ehhez kapcsolódik a csíksomlyói Mária-szobor is, így a két kiállítás kiegészíti egymást.
„Igazi csapatmunka. Nagy alázattal és szeretettel hoztuk létre ezt a kiállítást Hegedűs Enikővel, Mihály Ferenccel és munkatársaival, valamint P. Urbán Erik ferences atyával. Segítettek restaurátor és fényképész munkatársaim, Benedek Éva, Nagy Gyöngyvér és Nagy István. Én mint történész dolgoztam a kiállítás somlyói részének a kialakításában, nekem a kutatási területem a csíksomlyói kolostor és a templom története, valamint a könyvtár, a nyomda és a könyvkötő műhely. Rendhagyó kiállítás, még soha nem volt együtt összegyűjtve ilyen jelentős anyag a Mária-tisztelet Erdélyben témakörben és a somlyói Mária-szoborról” – mutatott rá Muckenhaupt Erzsébet.
A kiállítás a csíksomlyói kegyszobor története kapcsán bemutatja a ferencesek által írt történeti munkákat, de levéltári anyagokat is meg lehet tekinteni. A források közül jelentős a még lappangó, 17. századi szerződés, amelyet 1664-ben kötöttek a ferencesek Nyerges János brassói oltárkészítő mesterrel, aki a szerződés szerint arra vállalkozott, hogy megaranyozza a szobrot, rádiuszba, azaz sugarakba foglalja. Ekkor került a főoltárra az addig a templomban mellékoltáron lévő Mária-szobor.
Tavaly júliusban találta meg Muckenhaupt Erzsébet a gyulafehérvári érseki levéltárban Bernád Rita egyházmegyei főlevéltáros segítségével azt az iratcsomót, amely tartalmazza annak a három egyházi vizsgálatnak a dokumentumait, amely során a szobor csodatételeit vizsgálták. 1746-ban, 1747-ben, 1779-ben, majd az európai műveltségű erdélyi püspök Batthyányi Ignác idején, 1784-ben tartottak vizsgálatot ez ügyben. A történész szerint a Mária-évnek egyik ajándéka volt mindannyiunk számára az, hogy rátaláltak ezekre a dokumentumokra. Ezek, valamint a Mária-szoborról készült nyomtatott anyagok is megtekinthetők a kiállításon.
Általános jelenség volt, hogy az évszázadok folyamán a kegyszobrokat öltöztették – mesélte a történész. A legkorábbi adatok a somlyói szobor öltöztetéséről a 17. századból valók. 1622-ben és 1624-ben készült két különböző leltár a somlyói kegytemplomban található értékekről és szobrokról. Az elsőben már említik, hogy öltöztették a Mária-szobrot. Az 1624-es leltárból – ez egy latin nyelvű kivonat – tudjuk, hogy ekkor nyolc oltára volt a templomnak, a főoltár, volt egy kisebb mellékoltár, majd a Boldogságos Szűzanya oltára karján a Kisjézussal, a Szent Ferenc, Szent Antal, az apácák oltára és még egy kisebb oltár. Az 1746-47-es tanúvallomásokat tartalmazó iratcsomó utal erre a leltárra is, és leírja, hogy 1622-ben mibe volt felöltöztetve a szobor. Később már csak Jézuskát öltöztették. A kiállításon három ruhát is bemutatnak, melyekbe Jézuskát öltöztették valamikor a Mária-szobornak fogadalomból felajánlott néhány tárggyal együtt. A szobrot az 1960-as évekig öltöztették.
A csíksomlyói templomban 1798. december 8-án hirdették ki a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, hogy a Mária-szobor csodatevő – ekkor olvasták fel Batthyány Ignác levelét, melyben elismerte, hogy a csíksomlyói Szűzanya csodatevő. Ennek a levélnek az egykori másolata is látható a kiállításon. Az akkori ünnepi szentmisén több mint háromezer ember vett részt. A szobor a Mater admirabilis et contra haereses auxiliatricis, azaz „Csodálatos Anya, az eretnekek ellen Segítő” feliratot kapta. Ezzel egy időben ezüst koronát és jogart adományozott a püspök a Máriának és a Jézuskának. Ezek is megtekinthetők.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

A székelységnek autonómia, és nem faexportengedély kell!
Merre visz az utunk az autonómia fele? címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki vezetője, valamint Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnöke részvétel az EMI-tábor negyedik napján, szombaton.
A közéleti fórum az erdélyi magyarság, valamint Székelyföld utóbbi 25 éves történéséinek áttekintésével kezdődött, amellyel kapcsolatban Izsák Balázs elmondta: a székelység évszázadokon keresztül a törvényes jogok követésének nemzete volt. A székelyföldi nemzetpolitika színterén 11 éve megalakult SZNT vezetője kifejtette: ezúttal akkor követnék ugyanezen elvet, amennyiben a régió autonómiájának közképviseleteként létrejönne egy testület, amely közvitákat követően állítana össze egy törvénytervezetet, majd a parlament elé terjesztené. Mint fogalmazott, a székelyföldi önrendelkezés csakis alkotmányos keretek között lenne működőképes, ennek pedig két pillérre kell építkeznie: egyrészt egy regionális intézményrendszer megalkotása szükséges, másrészt határai mindenképpen a történelmi Székelyföld határai kell, hogy legyenek.
Az elmúlt időszakban főképp az utóbbi kitét értékelődött fel, hiszen a bukaresti vezetés egy román többségű régióba olvasztaná be Székelyföldet – mondta Izsák Balázs, aki jogellenesként értékelte ezt a kezdeményezést. Hozzátette, Székelyföld határai nem csupán a vármegyék határai, hanem nyelvi és kulturális határok is.
Izsák Balázs a szeptemberben sorra kerülő, nagyszabású lármafagyújtásái akcióról is beszélt, amelyről úgy nyilatkozott: céljuk – azon túl, hogy a világ szemét Erdély irányába fordítsák – a gyülekezési pontokban a közösségi élmény megteremtése, s a kezdeményezést a román közigazgatási szabályozás ellenében is megtartják. „Lehetséges ezúttal is egy olyan társadalmi összefogást felmutatni, amely 2013-ban, a Székelyek Nagy Menetelése alkalmával sikerült már” – jelentette ki az SZNT vezetője, aki úgy véli: szükségessé vált egy erős autonómiamozgalom létrehozása az önrendelkezés megvalósítása érdekében. Az elmúlt időkben megindult a székelység demobilizálása, mivel négyévente eljárnak szavazni a helyiek, de az időszakos választások közti periódusban nem foglalkoznak közéleti témákkal, elfordulnak a politikai élettől. Ezen kell változtatni, s ezért van szükség a már említett erős autonomista mozgalomra a sikerek elérése érdekében.
Szilágyi Zsolt sajnálatát fejezte ki, hogy továbbra sem lehetséges egy, az összes magyar pártot megszólaltató, közös vitafórum megvalósítása. A pártelnök elmondta, reméli, hogy egyszer eljön az az idő, amikor a székelység jövőjét illetően személyesen is sikerül egy asztalhoz ültetni mind a négy erdélyi magyar politikai szervezet vezetőjét. „Erdélyben a magyar politikusok feladata, hogy támogassák és képviseljék a népet, valamint a szabadságeszmét” – mondta Szilágyi, aki kifejtette: a 21. század harcai nem véres szabadságharcok, más típusúak, de most is folyik a nemzetek közti háború, amelyben a magyarok – akik nem számítanak nagyhatalomnak, illetve sem katonailag, sem gazdaságilag nem olyan fejlettek, mint más kisnemzetek más földrészeken – csak saját tudásukra és hitükre támaszkodhatnak. „A jövőbe vetett hit nélkül sikeres autonómia-kezdeményezés sincs” – hangoztatta Szilágyi, aki úgy gondolja, szakítani kell a szavazathajhász politikával, és a magyarság érdekeit kell szolgálni. „Az elmúlt negyed század célja a mindenáron kormányra kerülés volt, ám a hivatalos magyar politikai képviselettel az RMDSZ egyetlen autonómia tervezetet sem nyújtott be” – fejtegette Szilágyi, aki gondolatát nem politikai vádként, hanem ténymegállapításként értékelte. A politikai pártok feladata nemcsak a hatalomszerzés, hanem erős morális dimenziót is szolgál, hogy megtartsa a magyarság elkötelezettségét és hitét. „Nekünk autonómia kell, nem faexport-engedély!” – mondta Szilágyi, majd hozzátette, a magyar politikának olyannak kéne végre lennie, hogy ha bemegyünk tárgyalni a székely autonómiáról, akkor nem jövünk ki a faexport-engedéllyel. „Sokszor elmondjuk ezt, mert sajnos a 25 év leltára azt mutatja, hogy egyik-másik szenátorunknak néhány millió euróval több a vagyona egyik mandátumról a másikra, míg az önrendelkezés nem jut előbbre” – jegyezte meg az EMNP országos elnöke, aki hozzátette: az sem mindegy, hogy mekkora az erdélyi magyar politikai elit szintjén a korrupció mértéke. Szilágyi úgy véli: mindenki érdeke, hogy egyetlen magyar politikust se hurcoljanak meg, amennyiben ártatlan.
A gondolatmenetet folytatva Kulcsár Terza József elmondta: „üldöznek minket az igazságért, mert nem hiszem, hogy Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere, vagy Ráduly Róbert korrupt lenne. Lehet, hogy a román hatalom ezt állítja róluk, de ez nem azt jelenti, hogy igaz is” – tette hozzá. Kulcsár Terza ugyanakkor elmondta: nem lehet Székelyföld jövőjéről beszélni, ha az erdélyi magyar politikai alakulatok nem ülnek le egy asztalhoz, és nem születik meg egy közös álláspont, ám véleménye szerint el kell felejteni az összefogás szót, s helyette az együttműködést kell szorgalmazni. „Az MPP szerepe a közvetítés, amelyet önként vállalt, hiszen azt szeretnénk, ha az SZNT, az EMNP, az RMDSZ és az MPP vezetői egy asztalhoz üljenek. Az EMNP és az MPP 2012-ben elvesztette az önkormányzati választásokat, mivel megtört a nemzeti oldal, az emberek pedig az RDMSZ-re szavaztak, és az elkövetkezőkben nemzetpolitikai szinten számolni kell a szövetséggel is – összegzett Kulcsár Terza József.
Az EMI-táborban hasonló témában, így Milyen lesz az autonómia? címmel vasárnap 14 órától interaktív beszélgetést tartanak Izsák Balázzsal, amelynek keretében a fiatalok nyelvén, könnyen érthető nyelvezetben tartanak előadást a székelyföldi önrendelkezés működéséről, az ezzel kapcsolatos elképzelésekről.
itthon.ma//erdelyorszag

2015. augusztus 9.
Döntött a román bíróság: nem szélsőséges az autonómia
Az autonómia nem revizionizmus és nem szélsőséges tevékenység, Európában több régióban is működik ez az önrendelkezési forma – állapította meg másodfokú, végleges döntésében a Szatmár megyei bíróság. A pert Krakkó Rudolf nyerte: a Híd Egyesület elnöke a civil küzdelem fontos lépcsőfokára jutott el.
A rendszerváltás óta először mondja ki egy végleges bírósági határozat azt, hogy semmilyen törvénytelenséget nem követ el, aki Romániában az autonómiát népszerűsíti. A jogerős döntés a szatmárnémeti bíróságon született meg a szatmárnémeti Híd Egyesület elnökének, Krakkó Rudolfnak a beadványa nyomán. A szatmári civil szervezet vezetője a megyeszékhely román napilapját, a Gazeta de Nord-Vest című újság szerkesztőségét perelte be, miután a lap a 2013. december 2–3. között megszervezett autonómiakonferenciáról úgy számolt be, hogy az egy szélsőséges rendezvény a szélsőséges eszméket valló Krakkó Rudolf szervezésében.
Krakkó által az első fokon elveszített, majd a másodfokon megnyert per bírói indoklása szerint nem szélsőséges az a személy, aki az önrendelkezést népszerűsíti. „Az autonómia gondolata nem hasonlítható össze a revizionizmussal, a nemzeti szocializmussal, illetve bármilyen más szélsőséggel. Az autonómiát Európa több régiójában alkalmazzák.” A bírói végzés arra is kitér, hogy a Híd Egyesület által szervezett autonómiakonferencián a Jobbik elnökének, illetve egyik európai parlamenti képviselőjének a szereplése nem bélyegezhető a szélsőségesség vádjával. Az inkriminált újságcikk szerzőjének védelmében felhozott bizonyítékot – miszerint a Szatmár megyei RMDSZ korábbi elnöke, Csehi Árpád mind a Híd Egyesületet, mind a Jobbikot szélsőséges szervezetnek, illetve pártnak bélyegezte – a bíróság nem fogadta el bizonyító erejűnek. A román lapot bocsánatkérésre kötelezte, mert „sorozatosan valótlanságot állított” az eseményről és a szervező személyéről, Krakkó Rudolfról.
A két évvel ezelőtti autonómiakonferenciának különben jeles nyugat-európai és hazai vendégei is voltak többek között Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője, Daniel Laspra katalán tartományi politikai szakértő, Szilágyi Ferenc, a Partiumi Autonómia Tanács alelnöke és Mircea Dăian újságíró, a Demokratikus Erdély Liga alapítója személyében. Gazdag egyesületi lajstrom
A 2003 októberében hivatalosan bejegyzett civil kezdeményezés négy évig húzódó szatmárnémeti tanügyi botrány végkifejleteként, egy magyar óvoda megmentésére szerveződött szülői összefogás révén jött létre. „Az 1999-ben elkezdődött történet azzal fejeződött be, hogy a bezárásra szánt magyar óvodát komoly szülői összefogással sikerült megmentenünk, bebútoroznunk és felszerelnünk egy budapesti támogató segítségével. Ez volt a szatmári Híd Egyesület első komoly eredménye, még mielőtt jogi személyiséggel rendelkezett volna” – idézi fel az indulás körülményeit az egyesület elnöke, Krakkó Rudolf. Már az elején kiderült, hogy az RMDSZ egyes helyi vezetőiben nem találnak partnerre. Ellenséget láttak a szatmári magyar oktatás támogatására szerveződő civil kezdeményezésben, és elmérgesedett a viszony a két szervezet között. „Már a bejegyzésünket megpróbálták megakadályozni, de miután ez nem sikerült, a későbbi rendezvényeink kapcsán igyekeztek ellenünk hangolni a közvéleményt. Ez abban nyilvánult meg, hogy egy-egy tisztségviselőjük ellenségesen nyilatkozott rólunk a román sajtónak” – fogalmaz Krakkó. A megmentett magyar óvoda szülői bizottságából összeálló egyesületi alapítók eleve pártfüggetlen, civil szerveződés létrehozásáról döntöttek, és célként a magyarságtudat erősítését tűzték ki. A Híd Egyesület szervezett először Szatmár megyében Wass Albert- és Nyírő József- emlékműsort – felolvasást, színházturnét és emlékesteket –, Trianon-emlékműsort, államalapítási ünnepet, a magyar honvédség Szatmárnémetibe való bevonulásának emlékünnepét, illetve őstörténeti előadásokat. Az egyesület szervezte meg a Partium első nemzeti táborát, az erős politikai ellenszél, illetve a helyi támogatók hiánya azonban keresztülhúzta a folytatást. A 12 éves múltra visszatekintő egyesület számos rendezvény mellett szoborállítással is dicsekedhet: a Dél-Amerikába emigrált Zolcsák István ötvenhatos forradalmár emlékművét szülőfalujában, Lázáriban leplezték le: ma is ez a megye egyetlen 1956-os emlékműve, közterületen felállítva.
Az autonómia volt a szikra
A „trianonozó” egyesületet még úgy ahogy elviselte a helyi román sajtó, azonban a 2013-ban megszervezett autonómiakonferencia – ahol a Partiumban először – románok is nyíltan kiálltak az erdélyi önrendelkezés mellett, úgy tűnik, túl nagy falatnak bizonyult. A Gazeta de Nord-Vest olyan vehemenciával és olyan alpári stílusban támadta mind a konferenciát, mind az előadókat, mind a főszervezőt, hogy Krakkó Rudolf úgy gondolta, a rázúduló mocskolódást nem hagyhatja szó nélkül. Ugyanis mind a román, mind a magyar média az egyesület rendezvényeiről általában pozitív hangvételű vagy legalábbis tényszerű beszámolókat, tudósításokat közölt – a román napilap messze kilógott a sorból, ezért is döntött az egyesület elnöke a bírósági eljárás mellett. A román nyelvű autonómiaellenes sajtótámadások nyomán az eddigi rendezvények néhány támogatója is visszalépett, így az utolsó jelentősebb rendezvényük a tavaly októberi, 1956-os emlékműsor volt. Krakkó Rudolf abban reménykedik, hogy az idénre betervezett és szervezés alatt álló három rendezvényük mégis tető alá kerül. Keserű szájízzel állapítja meg, hogy politikai nyomásra a Szatmárnémeti Református Gimnáziummal is – akikkel évekig jó partneri kapcsolatban voltak –, véget kellett vetniük az eddigi együttműködésnek.
A bírósági eljárásról szólva, Krakkó elmondta: nem volt könnyű az ügyhöz védőügyvédet találni, de végül is Giczei Tünde fiatal ügyvédnő vállalta. Az elején a Híd Egyesület elnökének nem voltak illúziói a szatmári bírósággal kapcsolatban, hiszen már egy másik polgári perben is megjárta a hadak útját. Válóperében a bíróság kimondta ugyan, hogy a válásért mindkét fél hibás, ennek ellenére a volt feleség egyik tanújának a vallomására hivatkozva a bíró azzal korlátozta az apa három gyerekének láthatási, látogathatósági jogát, hogy szélsőséges nézeteket vall. A „szélsőséges nézetek” alátámasztására a bíró azt hozta fel elmarasztalásként Krakkó Rudolf terhére, hogy szobája falán „egy Nagy-Magyarország-térkép található”. Ilyen előzmények után az egyesület vezetőit nem lepte meg, hogy a bíróság első fokon kimondta: a román lap „szélsőségezése” nem rágalom. A másodfokú per lefolyása más bírói testület előtt korrektül és elfogulatlanul zajlott.
Látszott, hogy az ügy olyan román bírák elé került, akik nemcsak a helyi román napilapból hallottak az európai önrendelkezési törekvésekről. A mintegy másfél évig húzódó táblabírósági eljárás május végi döntése után egy hónapig kellett várni az indoklásra, de Krakkó szerint megérte, mert romániai viszonylatban is precedensértékű bírói döntés született. A civil szervezet elnöke pozitív fejleménynek tartja, hogy románok és magyarok pártállástól függetlenül egyaránt segítettek a perben tanúként vagy írásos nyilatkozat formájában. Krakkó külön köszönetet mondott Giczei Tünde ügyvédnőnek, Szatmári Elemér református lelkipásztornak, Angela Tocilă nagyváradi újságírónak, Simon Levente kökényesdi polgármesternek, Décsei Miklósnak, a szatmári zsidó hitközség elnökének, Mircea Daiának, a Demokratikus Erdély Liga alapítójának és Jánosi Anna szatmári portréfestőnek.
Egy bírósági döntés utóélete
„A Székelyföldről és a Partiumból egyaránt többen is felhívtak, hogy hasonló ügyben szeretnének pert indítani, vagy a már folyó székelyföldi önkormányzatok elleni perekben jól jönne ez a jogerős döntés. Ehhez kérték a segítségemet és tanácsomat. Ebből egyértelműen megállapítható, hogy egy ilyen, precedensértékű bírósági határozatnak komoly súlya lehet az autonómiaharc terén, hiszen egy román bíróság jogerős ítéletben – közvetve ugyan – de rehabilitálja az autonómia gondolatát. Ezzel azt is jelzi, hogy semmiféle jogi következménye nem lehet annak, ha valaki kiáll az önrendelkezés ügye mellett. Ez semmilyen törvényt nem sért” – foglalja össze az erdélyi magyar autonómiatörekvések számára pozitív kicsengésű bírósági döntés eddigi utóéletét Krakkó Rudolf.
A precedensértékűnek nevezhető sajtóper kapcsán Kincses Előd ügyvéd a Krónikának elmondta, nem tud arról, hogy hasonló ügyben zajlott volna korábban bírósági eljárás. Emlékeztetett azonban, a székely zászló kitűzése kapcsán a bíróság korábban megállapította, hogy az reklámanyagnak minősül, nem székely szimbólum, ehhez képest Hargita és Kovászna megye nem használhatja hivatalos megyei szimbólumként a sárga-kék lobogót, mert ott románok is élnek.
Makkay József
erdelyinaplo.ro
Erdély.ma

Elkészült a roma holokauszt első romániai emlékműve
Bukarestben felavatták a roma holokauszt emlékművét. Ez az első ilyen jellegű alkotás, amely a Roma Kultúra Múzeumának udvarán kapott helyet.
Az emlékművet a második világháború idején történt, Dnyeszteren túlra-deportálás néhány túlélőjének jelenlétében avatták fel szombaton. mediatica.ro

MEGVÁLTJÁK-E SZÉKELYFÖLDET AZ ÖNKORMÁNYZATOK AUTONÓMIAHATÁROZATAI?
Ráduly Róbert Kálmán három tusványosi "nemzetpolitikai" kijelentéséről.
Az idei tusványosi autonómiafórumon távollétemben elhangzott néhány olyan nemzetpolitikai – vagy annak álcázott – felvetés, amely közvetlenül érinti a székelyföldi önkormányzatokat, és amely a hozzám érkezett visszajelzések alapján sok helyi önkormányzati vezetőt elbizonytalanítottak a saját „nemzetpolitikai” szerepüket illetően, ezért szeretném nyilvánossá tenni a saját álláspontomat ebben a kérdésben. Azt javaslom, ne essünk abba a csapdába, amibe az egyszeri székelyföldi téeszelnök, aki a merénylet áldozatává vált Reagan elnök iránti együttérzését úgy fejezte ki, hogy „ez a sorsunk nekünk, elnökökül”. Kabát-kabát s elnök-elnök vagy polgármester, de azért nem szerencsés a polgármesteri, megyeitanács-elnöki pozíciót összetéveszteni a Fehér Házzal, bármilyen nagy formátumú, utat soha nem tévesztő politikus üljön is benne.
Ezen a ponton bújnak elő, mint szög a zsákból, azok a tusványosi kijelentések, amelyeket számos önkormányzati vezető – köztük jómagam – nehezen tud értelmezni. A sajtó által közvetített diskurzusból Ráduly Róbert Kálmán három kijelentése emelkedik ki. Az egyik szerint „azt kell megértetni az Amerikai Egyesült Államokkal”, hogy Székelyföld autonómiájának ügye a térség egyetlen stabilizációs lehetősége. A másik szerint a székelyföldi önkormányzatok autonómiaügyben „gyengén muzsikálnak”, mert sokan közülük nem fogadták el az SZÉKELY NEMZETI TANÁCS által javasolt úgynevezett autonómiahatározatot. A harmadik a legkeményebb: „2016-ban ott, ahol nem fogadták el az önkormányzatok az autonómiahatározatot, söprünk” – állítja Ráduly. Azt gondolom, hogy egy ilyen súlyos kijelentést egy kicsit jobban meg kellene gondolni s indokolni. Ez a beszéd röviden összefoglalva ugyanis azt üzeni, hogy a Székelyföld területi autonómiájának megteremtését szolgáló jogszabályi keret megalkotásában a székelyföldi önkormányzatok rendelkeznek hatáskörrel (pedig nem rendelkeznek, mert bukaresti parlamenti hatáskör), hogy ennek legfőbb eszköze az SZNT-féle autonómiahatározat, amely olyan fontos mérföldkő, hogy aki ezt nem teljesíti, azt ki kell söpörni a helyi politikából.
A Székelyföld autonómiájával én magam úgy vagyok, mint az egyszeri székely ember a házastársi szerelemmel: egyszer megmondtam, hogy ezt tartom a legfontosabb stratégiai célnak, s nem fogom ezt ismételgetni mindennap. Majd ha változás lesz ezen a téren, szólok. Az autonómia iránt elkötelezett önkormányzati vezetőként az tehát a kérdésem: az SZNT-féle határozat tényleg az a próbakő, ahol elválik az ocsú a búzától? Valóban ez lenne az autonómiaküzdelem Szent Grálja? Hogyha igen, akkor pontosan hogyan is fog működni? Eddig azt láttuk, hogy 55 határozat született, ezeket a prefektusok mind megtámadták a bíróságon, és az önkormányzatok kivétel nélkül elveszítették a pereket első fokon. Tudtommal néhány esetében nyújtottak be fellebbezést az érintettek az elsőfokú bírói döntések ellen. Mások mellett Csíkszereda sem fellebbezett a mai napig.
Nemzetközi szinten az Európa Tanácsban az ügy a vitáig se jutott el, szakbizottsági szinten született döntés arról, hogy a kérdés tagállami kompetencia, nem foglalkoznak vele plenáris ülésen. Innen akkor hogyan tovább? Pontosan hogyan akarjuk „megértetni” Európával és az Egyesült Államokkal, hogy a Székelyföld autonómiája a stabilizáció sarokköve? És mennyiben segíti a „megértetést”, ha 55 helyett 99 elkaszált határozatunk van?
Félreértés ne essék: minden, az autonómia irányába mutató kezdeményezést szimpátiával kísérek. Lehet, hogy az SZNT-féle kezdeményezés is egy lépés az autonómia felé. Én nem ebben az útban hiszek, és nem vitatom el senkinek azon jogát, hogy abban higgyen, amiben jónak látja. Lássuk a jogi procedúra végét, és adja Isten, hogy ne legyen igazam: állapítsa meg valamilyen belföldi vagy nemzetközi instancia, hogy a prefektusok jogtalanul jártak el, amikor megvétózták a határozatokat. Csakhogy ehhez a jogi harchoz akár egyetlen határozat is elég lenne. Ha egy település kiharcolja a jogot, a többi automatikusan megkapja. Semmi szükség tehát arra, hogy egy ilyen kezdeményezés mentén „jó” és „rossz” székelyekre osztassanak az önkormányzatok vezetői, és utóbbiak „kisöpörtessenek”, mint a pénzváltók a templomból, és a nyári politikai uborkaszezonban a román sajtónak 55-ször legyen alkalma kárörvendően beszámolni e perekről.
Azt gondolom, hogyha valami, akkor a „kisöpréseket” követelő vagdalkozás biztosan nem visz közelebb az autonómiához. Egyetlen olyan magyar önkormányzati vezetőt sem ismerek Székelyföldön, aki ne támogatná az autonómia gondolatát (jelenleg éppen azon dolgozunk, hogy a román önkormányzati vezetők véleménye ilyen irányban változzon). A célok tekintetében tehát nincs vita, a cél elérésére azonban mindenki más eszközöket használ: van, aki a határozatokban hisz, és van, aki a Székely termékben, a székely történelemtankönyvben és a székelyföldi munkahelyekben, az Egyesült Államok geopolitikai döntéseinek befolyásolását pedig meghagyja a diplomaták és egyéb arra hivatottak számára. Ezek a kezdeményezések jól megférnek egymás mellett, mint ahogy a kezdeményezések kritikája is elfér a politika porondján.
Kicsit sem haragszom Ráduly Róbertre, amiért szerinte én „letértem” a helyes útról: közszereplőként tiszteletben tartom mindenki jogát arra, hogy véleményt alkosson a politikai tevékenységemről, és örülök neki, ha a véleményét el is mondja. A kritika hasznos. Ami nem hasznos, az a „kisöpréssel” való fenyegetés. Nem gondolom, hogy keményen dolgozó, a településüket fejlesztő, identitásőrző programokat kezdeményező, munkahelyeket teremtő vezetőket azért kellene pellengérre állítani, mert nem fogadtak el egy SZNT által javasolt határozatot. A sértő fenyegetőzés ráadásul fölösleges is, hiszen ilyenfajta „kisöprésre” a valóságban csak a választói közösségeknek lenne lehetőségük, ők pedig ennél összetettebb módon értékelik a vezetők teljesítményét. Eltekintve a politikai szinten vezényelt puccs lehetőségétől, nincs tehát mód a beígért „kisöprésre”; puccs pedig nem készül – nekem legalábbis nem szólt senki.
Az a javaslatom, hogy a véleménykülönbségek fenntartása mellett, ámde vagdalkozás helyett próbáljuk az energiákat az építkezés irányába csatornázni. Örömmel hallottam, hogy Ráduly Róbert a jövőben több energiát kíván az autonómiaküzdelemnek szentelni. Távol álljon tőlem, hogy feladatokat osztogassak másoknak, de jelzem, hogy személy szerint szívesen látnám Ráduly Róbertet az RMDSZ székelyföldi autonómiafelelőseként: ebben a minőségében lehetősége lenne egységes platformra hozni a különböző autonómiakoncepciókat, az egységesített elképzelés mögé felsorakoztatni valamennyi magyar politikai erőt, és ezzel új lendületet adna a küzdelemnek. Ki tudja, talán még engem is meg tud győzni az SZNT-féle határozat fontosságáról.
Egyvalamiben biztosan egyetértünk Ráduly Róberttel: szerintem is lesz autonómia. Hogy mikor és miként, az még nagy kérdés számomra, de ha kitartóak vagyunk, célhoz érünk.
A Castro-féle kubai forradalom győzelmét követően állítólag Che Guevara megkérdezte a főnökét: „Szerinted valaha visszaállítja velünk a diplomáciai kapcsolatot az USA?” Mire Fidel Castro viccesen azt felelte: „Persze, majd ha az elnök fekete lesz, a pápa meg argentin, mint te.” Ezen aztán mind a ketten jót derültek akkor.
A világ változik, és a legvalószínűtlenebbnek tűnő forgatókönyvek is megvalósulhatnak, ha a megfelelő lépéseket a megfelelő időben tesszük meg. A 90-es években a kétnyelvű feliratok, az anyanyelv használata a közigazgatásban elérhetetlennek tűnt, és mára a helyzet, bár nem tökéletes, lényegesen változott. Arra kell kérni a Jóistent, hogy segítsen javítani azon, amin javítani tudunk, elfogadni azt, amin nem tudunk változtatni, és világosítsa meg az elménket, hogy meg tudjuk különböztetni ezt a kettőt egymástól, mint az egyszeri tanácsadó a báránytól a pulikutyát.
Borboly Csaba
Transindex.ro

Rekordszámú gyerek a hittantáborban
Pénteken este zárult a nyolcadik alkalommal megrendezett deményházi hittantábor, amely idén több szempontból megújult, és kész a folytatásra.
Az idei tábor előtt kudarcra számítottak, de Istennek hálát adnak, amiért mégis rekordszámú gyerekkel foglalkozhattak négy napon át. Nemcsak deményházi, mikházi, nyárádköszvényesi és nyárádremetei gyerekeket gyűjtötték egybe, de voltak székelykáliak, marosvásárhelyiek és budapestiek is – derült ki Rózsa Gáspár deményházi plébános, főszervező szavaiból.
Idén is Fehérvári Lajos atya jött oktatni Esztergomból, és segítői nemcsak esztergomiak voltak, hanem Magyarország számos szegletéből érkeztek. A szándék és cél régi és új volt: régi, mert deményházi hittantábor, új, mert a magyarországi vezetői csapat is és a nyárádmenti gyermekanyag is szinte teljesen kicserélődött az idénre. A készülődés a régi volt, de az élmények újak.
„Nem tudunk rendkívüli eredményekről beszámolni, de ha az eddigi táborokhoz hasonlóan az idei találkozás mondanivalója csak egy kicsit is beágyazódott a szülők és gyerekek lelkébe, az már rendkívüli eredmény” – véli az atya, aki köszönettel tartozik minden segítőkész embernek és a nagylelkű támogatónak, akiknek köszönhetően napi négy étkezésre és fagylaltra is futotta a gyerekek számára.
Nem tétováznak, és már most kijelentették: jövőre is megszervezik. Az atya szerint azonban egy kis kudarca is van ezeknek a táboroknak: még mindig vannak olyan szülők és gyerekek, akik ritkán mennek el együtt a templomba imádkozni. Ezeknek a táboroknak akkor van értelme, ha arra indít mindenkit: szorítsuk jobban Isten kezét és mélyítsük el hitünket – mondta ki az igazságot a táborzáró szentmisén Rózsa atya, míg a táborvezető Fehérvári Lajos esztergomi-szentgyörgymezei plébános arra figyelmeztetett: Jézus elhívott minket az ő megtartó szent szövetségére.
Péntek este a szentmise után a megtelt kultúrotthonban mutatták be a gyerekek a szülőknek és érdeklődőknek, hogy mit tanultak itt, majd Rózsa Gáspár mondott szívből jövő köszönetet az anyaországiaknak, akik szabadidejüket feláldozva készültek a deményházi táborra, és eljöttek Erdélybe, hogy emberfeletti erővel hittanra és jó magaviseletre tanítsák az itteni gyerekeket. A szervezők emlékképeket és ajándéktárgyakat osztottak szét, majd vetített képes beszámolóval idézték fel az idei nevezetes pillanatokat, élményeket.
Gligor Róbert László

Otthon érezték magukat a kárpátaljaiak
Ötödik alkalommal tartottak községi napokat Balavásáron. Amint azt a szervezőktől megtudtuk: a rendezvénnyel minden nemzedéket szeretnének megszólítani, úgy, hogy közben olyan programokat is szerveznek, amelyekkel megpróbálnak túllépni az átlagos falunapok színvonalán.
A szombati főzőversenyen a fótiak finom tárkonyos ragulevesét is megkóstoltuk, és találkoztunk olyan kárpátaljaiakkal is, akik először jártak Erdélyben. Székely Ella önkormányzati képviselő, a rendezvény egyik főszervezője avatott be az eseményekbe. Csütörtökön a közigazgatásilag Balavásárhoz tartozó települések fogadták azokat a vendégeket, akik Fótról, Bátyúból, Kisbárapátiból, Somogyvárról, Alsódebrőről érkeztek.
A rendezvény pénteken a testvértelepülések közös találkozójával folytatódott, melynek témája az épített örökség, hagyományok ápolása, népszokások voltak. A szombatot lazábbra tervezték, főzőversennyel, majd a vasárnapi díszebéd után a Balavásárért Egyesület székházában megnyitották az egyelőre ideiglenesen berendezett tájházat, amelyről remélik, hogy hamarosan állandó múzeummá alakul.
Szombaton hét csapat főzött, és kétségtelen, hogy a legérdekesebbek a kárpátaljaiak voltak. Idén ugyanis meghívták Fót testvértelepülését, a kárpátaljai Bátyú képviselőit is. A hattagú csapat még sosem járt Erdélyben, és miközben készült a bográcsos, Szovgirjáné-Vakarova Katalin elmondta: nagyon örültek a meghívásnak. „Annyira egy húron pendülünk, annyira közös a múltunk, ugyanazokkal a nehézségekkel küzdünk, mint itt Erdélyben. Déjà vu érzés itt lenni a Kárpátok ölében. Mindig mondtam, hogy magyar ember nem halhat meg úgy, hogy ne járjon az ősi földeken” – mondta könnyezve.
Acél Sándor, a Fóti Ifjúsági Szabadidő Szakosztály vezetője elmondta, itthon érzi magát Balavásáron, és a községi napok lejártával, hétfőn tizenkét balavásári és fóti személy szinte ötszáz kilométeres biciklitúrára indul. A falunapokon alkalmunk volt megkóstolni a fóti biciklis csapat finom főztjét, a tárkonyos ragulevest, és megdőlt az a tévhitünk, hogy a tárkony erdélyi fűszer lenne.
Vass Gyopár

Lovas staféta két megyén át
A székelyföldi közösség összetartozásának jelképeként pattan nyeregbe számos lovas augusztus 14–16-án, bejárva Hargita és Kovászna megyét. Stafétájuk egy székely zászló és egy tarisznya, melybe minden településen egy marék föld kerül. Ezt is felhasználják a közösség fájának elültetésekor. Gyergyószéket 14-én reggel 8 és este 8 óra között járják be a lovasok. Hozzájuk csatlakozni, velük ünnepelni mindenkinek ajánlott.
A Székely lovasok Székelyföldért nevet viseli Lutz Levente és csapata, a Csodaszarvas Lovasíjász Egyesület kezdeményezése. Az ő elképzelésük válik valóra idén második alkalommal. Akárcsak tavaly, most is több mint 550 kilométernyi lovaglással járják be Székelyföldet 48 óra alatt a lovasok. A gyergyószéki rész programjának részleteit sajtótájékoztatón osztotta meg Bajkó Tibor, aki Domokos Árpáddal és még számos segítővel szervezi ezen szakaszon a stafétát közel harminc lovas bevonásával.
A Csíkcsicsóból kora hajnalban induló lovasok Csíkkarcfalvát érintve Marosfőn adják át reggel nyolc órakor a stafétát a gyergyóiaknak. Innen Gyergyószentmiklóson a Szent Miklós-templomhoz érkezik az első váltó. A stafétát átvevők érintik Szárhegyet, Ditrót, Remetét. Visszakanyarodva, Alfalut érintve és Csomafalván áthaladva jutnak Újfaluba, innen pedig Domokos Árpád tanyájára, a Somlyó völgyébe. Friss erőben lévő lovasok veszik át itt a stafétát, és indulnak Sikaszóba, hogy este 8 órakor ott az udvarhelyszékiekkel találkozzanak. Miután a váltók áthaladnak Udvarhelyszéken, Kovászna megyében folytatódik a lovaglás, majd vasárnap tartják a befejező ünnepséget ott, ahonnan elindultak, Csíkcsicsóban.
„Büszke vagyok, hogy tavaly is a Gyergyói-medence minden településének elöljárói fogadták a székely lovasokat, és ez reményeink szerint idén is így lesz. Biztatunk mindenkit, hogy csatlakozzanak a fogadókhoz” – mondta Bajkó Tibor, jelezve, a tervek szerint 11 órakor érnek Gyergyószentmiklósra és óránként egy-egy újabb településre. A lovasokat, lovas gazdákat is kérik, a településük határában fogadják, kísérjék a váltót akár egy kilométeren át, akár hosszabb szakaszon. Az autósoknak pedig felhívják a figyelmüket, hogy bár az útvonal kevés helyen vezet főúton, ha a lovasokat látják, hajtsanak lassabban, legyenek tekintettel lóra, lovasra és a képviselt ügyre egyaránt.
Balázs Katalin

2015. augusztus 10.
Együttműködés nélkül nincs autonómia (EMI-tábor)
Erős autonómiamozgalom, az erdélyi magyar pártok és szervezetek együttműködése nélkül nem lehet előrevinni a székelyföldi autonómia ügyét – hangsúlyozták a Merre visz az utunk az autonómia felé című szombati kerekasztal résztvevői. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke árnyalati különbséggel, de ugyanazt az utat látja az egyetlen járhatónak, és sajnálatukat fejezték ki, hogy az RMDSZ visszautasította az autonómiafórumon való részvételt. A Gyergyószentmiklós határában megszervezett 11. EMI-tábor tegnap ért véget.
Izsák Balázs szerint az autonómia a szabadság intézménye, amelyre a székely népnek történelmi jogalapja van, de ha ezt a román állam nem ismeri el, minden eszközzel küzdeni kell érte. Az intézményrendszer és Székelyföld határa rendkívül fontos az autonómiaküzdelemben, ez utóbbi pedig felértékelődött a bukaresti régiósítási törekvések nyomán, miszerint Székelyföldet egy román többségű óriásrégióba olvasztanák be, a fejlesztési középrégiónak közigazgatási hatásköröket adnának, miközben már az is jogellenes, hogy korábban ebbe a fejlesztési régióba tagolták be – hangsúlyozta az SZNT elnöke.
Ezért tartja fontosnak Izsák Balázs, hogy a székelyek 2013-as nagy meneteléséhez hasonló méretű, Székelyföld határát megjelenítő megmozdulást szervezzenek, amelyre már megkezdődött a mozgósítás. „Október 24-én arra készülünk, hogy lármafákkal, reflektorokkal kivilágítjuk Székelyföld határát, és a gyülekezési pontokban közösségi élménnyé tesszük azt, hogy hol van a határ. A székely határőr hagyományokat felélesztve tesszük nyilvánvalóvá, hogy Székelyföld határait meg kell védeni, ha kell, a román kormány közigazgatási tervei ellenében is.” Izsák hangsúlyozta, olyan össztársadalmi összefogást kívánnak felmutatni, amely 2013-ban sikerült. Az októberi megmozdulást mozgósítási gyakorlatnak tekintik, ami által „tanuljuk meg újra együtt, hogy nagyon nagy számú tömegben is szervezetten fel lehet lépni, ha kell, utcára lehet vonulni, és váljon ez gyakorlattá egészen az autonómia kivívásáig, mert csak ott lehet elérni az autonómia intézményrendszerét, ott jöttek létre sikeres autonómiák, ahol erőteljes autonómiamozgalmak voltak”. Politika és moralitás
Az erdélyi magyar politikus feladatának elemzésével indította felszólalását Szilágyi Zsolt. Hangsúlyozta, a többségi demokráciákban a politikusokat aszerint mérik, hogy mennyi szavazatot kapnak, kormányra kerülnek-e, vagy ellenzékben maradnak. „A politika számunkra úgy mérendő, hogy szolgálja-e a magyar megmaradást, az erdélyi magyarok és a székelység fejlődését. Ha a mindenáron való szavazatszerzés a kormányra kerülést és az autonómiapolitika megtagadását eredményezi, az rossz politika, ha viszont ellenzékből többet lehet tenni a székely autonómiáért, az erdélyi magyar megmaradásért, az jó politika, és azt az utat kell folytatni” – mondta. Megállapította, a hatalomért való harc az RMDSZ esetében azt eredményezte, hogy az elmúlt negyedszázad alatt még egyetlen autonómiatervezetet sem nyújtott be Székelyföld autonómiája érdekében. Az EMNP elnöke hangsúlyozta, a politikának Erdélyben nemcsak a hatalomszerzésből kellene állnia, hanem egy erős morális dimenziót is szolgálnia kellene, azt, hogy megtartsa a székelységben, a magyarságban a hitet, az elkötelezettséget, hogy érdemes megmaradni, nem kell beolvadni, nem kell elmenni, hogy érdemes megküzdeni azokkal az emberfeletti feladatokkal, amelyek visszaállítják az élet normális menetét. „A kisemmizettség, a kiszolgáltatottság és az a morális lelki, szervezeti szétzüllés, amiben bennünket 1990 talált, tulajdonképpen annak tudható be, hogy a kommunizmus szétzilálta a rendet, ami közösségeinket jellemezte, amely rend alapvetően a munka és a tulajdon tiszteletén alapult. Huszonöt év alatt a román hatalom ezért nem adta vissza történelmi egyházainknak, közösségeink tagjainak, Erdély nemesi családjainak teljes mértékben azt, amit elvett. Ez az egyik zsinórmértéke az erdélyi magyar politikának, hogy segít-e visszatérni Székelyföldön a hagyományos székely székek szerinti élet megszervezésében, vagy elfogadjuk, hogy Bukarest döntsön sorsunkról.” A Háromszéken megtelepedett Schweighofer-üzemre is utalva Szilágyi Zsolt azt mondta, „a magyar politikának olyannak kell lennie, ha bemegyünk Bukarestbe tárgyalni a székely autonómiáról vagy a Bolyai-egyetemről, akkor nem faexportengedéllyel jövünk ki, de sajnos, a huszonöt év leltára azt mutatja, hogy egyik-másik szenátornak néhány millió euróval több a vagyona egyik mandátumról a másikra, de az autonómia ügye nem jut előbbre”. A korrupció árt az autonómia ügyének, de az sem helyes, ha csak azért állunk ki valaki mellett, mert magyar; ha ellenben ártatlan, senkit ne hurcoljanak meg magyarságáért – tért ki Szilágyi az egész országban felerősödött jelenségre. Az MPP közvetít
Székelyföld autonómiájának kivívása fontos az EMNP-nek, ebben a törekvésben támogatják az SZNT-t és azt az autonómiatervezetet, amely a történelmi székely székekre alapozva szabályozza az önrendelkezést, amiről Izsák Balázs azt mondta, ez az autonómiaszemlélet semmilyen körülmények között nem képezi vita tárgyát. Szilágyi szerint az RMDSZ által dél-tiroli mintára összetákolt autonómiatervezet silány, tartalmilag vállalhatatlan, azzal, hogy benyújtását emlegetik, félrevezetik a magyar közösséget.
Kulcsár-Terza József, akinek pártja elfogadta az RMDSZ autonómiastatútumát, ehhez a vitához annyit fűzött hozzá: a legfontosabb a tervezet benyújtása a parlamentbe, amit utólag esetleg lehet módosítani. Az MPP háromszéki elnöke kimentette Bíró Zsoltot, a párt országos elnökét, aki egy korábbi felkérés miatt nem tett eleget az EMI meghívásának, és sajnálatát fejezte ki, hogy az RMDSZ nem képviselteti magát, „mert ha autonómiáról, Székelyföld jövőjéről beszélünk, akkor nekik is itt lenne a helyük”. Megköszönte az SZNT-nek eddigi munkáját, elismerve, „ha nincs az SZNT, akkor talán autonómia ügyében ma nem tartunk itt, az SZNT következetesen, sok munkával vitte elő az autonómiaküzdelmet. A Magyar Polgári Párt ebben partner volt, és partner lesz az SZNT minden olyan akciójában, amely előreviszi az autonómia ügyét.” A háromszéki politikus azt mondta, egyetlen út az együttműködés, és ebben az MPP szerepe, hogy közvetítsen, segítsen abban, hogy az SZNT, az RMDSZ, az EMNP üljön le egy asztalhoz.
A kerekasztal résztvevői azt is hangoztatták, olyan időszakot élünk, amikor egész Európában felértékelődnek, átértékelődnek a regionalista mozgalmak. Itthon az új választójogi törvény teszi lehetővé a regionalista pártok megjelenését, az unióban pedig a regionális intézményekben (mint amilyen a Régiók Bizottsága) rejlő lehetőségek kihasználása vezethet eredményre.

Székölykök az Ika váránál
Négy katrosai kiadás után idén új helyszínre, az Ika vára alá költözött a háromnapos Székölykök Gyermekfesztivál, Erdély legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye, melyen a hét végén rekordrészvételt jegyeztek. A programok színesek és változatosak voltak, ám sikerük ellenére tegnap a kezdeményezők bejelentették: jövőre már nem szervezik meg a rendezvényt.
Legtöbben, több mint kétezren szombaton voltak, amikor a kézdivásárhelyi New Fashion és Zarah Moden nadrággyárakból mintegy ötszáz alkalmazottat és azok gyermekeit tíz autóbusz szállította ki a fesztivál helyszínére. A kászonimpéri Szent Katalin Gyermekotthon kis lakóinak szállításáról szintén a két kézdivásárhelyi készruhagyár gondoskodott, ingyen belépőt és ebédet biztosítva több mint ötszáz személynek. A fesztivál teljes csapata – meghívottakkal, kézművesekkel, szervezőkkel és önkéntesekkel együtt – kétszáznegyven fős volt, ebből az önkéntesek száma százharminc – tudtuk meg Szabó Melinda és Gáspár Zoltán főszervezőktől. Erdély minden szögletéből jöttek családok, legtöbben a székely megyékből, de Kolozsvárról és Marosvásárhelyről is szép számban érkeztek, és a magyarországi táborlakók mellett Belgiumból is eljött egy család. Minden környékbeli szálláshely megtelt, egy kilométeres körzetben több száz sátort is felhúztak. Már tavaly érzékelhető volt, hogy a rendezvény kinőtte a katrosai helyszínt, ezért a fesztivál megálmodói új helyszínt kerestek, így esett a választásuk a festői környezetben található és nagyobb tömeg befogadására alkalmasabb Malom-feredőre és környékére. A péntektől vasárnapig zajló fesztivál mottója a Picirkusz Maximus, azaz a cirkusz került a középpontba. Negyven játék és negyven műhely volt – közel kétszer annyi, mint tavaly –, az Ika vára dombjáról tiroli kötélpályán lehetett leereszkedni. A vár körül is szerveztek játékokat, a toronyba is be lehetett menni. A budapesti artistaiskolából hat tanár, illetve hat bűvész, zsonglőr is eljött, akik foglalkozásokat és előadást is tartottak. A Tintaló társulat bábcirkusza is jelen volt, kis sátrukban megtartott előadásukra húsz gyerek fért be. Emellett a Mikropódium és a Guruló cirkusz is fellépett egy-egy előadással. A Malom-feredő medencéjében nem volt víz, helyette dizájnszékek álltak, itt működött az egyik felnőttmegőrző, a patak partján „rejtett szeparék” várták a felnőtteket. A résztvevők a közelben nemrég megnyílt Malomszállóban a molnármesterséggel és kenyérsütéssel kapcsolatos foglalkozásokon vehettek részt. A gazdag kínálatból a Vetró András által vezetett szobrászműhely, a csillagvizsgálás, a dobolás, az animációs műhely, a bábkészítés és árnyékszínház sem hiányzott. Gáspár Zoltán főszervező lapunk érdeklődésére elmondta: a csernátoni önkormányzat messzemenően melléjük állt, mindenben segítséget nyújtott, állandó szekérjárat volt a Haszmann Pál Múzeum, a kovácsműhely és a Malomszálló között. Első nap 1133 résztvevő volt, ők három napig maradtak, második nap kétezernél is többen vettek részt a fesztiválon. Idén újságokban egyáltalán nem hirdették meg a rendezvényt, és mégis rekordszámú résztvevőt jegyeztek, ha az egyik évben eljött egy család, a következő esztendőben még hozott magával két-három családot. A tegnap délután megtartott zárórendezvényen a főszervezők bejelentették: nem lesz folytatás, ez volt az ötödik és egyben az utolsó Székölykök Gyermekfesztivál.
Iochom István

Magyar egyetem (ál)riadó kánikulában
A romániai magyar sajtót hamar bejárta a hír, miszerint Florian Bodog, a Nagyváradi Egyetem Orvosi és Gyógyszerészeti Karának dékánja latolgatja annak lehetőségét, hogy magyar szak indításával bővítse és népszerűsítse az általa vezetett intézményt. Amúgy nem szenvednek hallgatóban hiányt, nyilatkozta, mivel a tíz hasonló profilú romániai egyetemhez képest akkor tartják a felvételi vizsgát, amikor az már mindenhol lejárt. Így biztosan megtelik a 195 tandíjmentes és a 485 tandíjköteles hely, és az angol nyelvű képzés is.
A dékán, aki egészségügyi asszisztensből lett sebészorvos, majd a politikával is kacérkodva államtitkári tisztséget töltött be az egészségügyi minisztériumban, a kormányzó szociáldemokrata párt szenátori székéért mondott le vezető funkciójáról. Bár sok vád érte tetemes vagyona, valamint egy svájci cég bőkezű támogatása s az ezzel járó Föld körüli utak miatt, jelenleg a rektori székért szeretne harcba szállni, s tervei közé tartozik az általa vezetett kar önállósítása is. Részben ennek tulajdonítható utóbbi kijelentése, miszerint a magyar szak beindításával a hasonló romániai felsőfokú intézetek között kicsinek számító váradi kar önálló egyetemmé nőhetné ki magát.
A nagyvonalúnak tűnő dékán látszólagos lezsersége azért meglepő, mert a magyarellenesség páncéljába szorultmarosvásárhelyi többségi vezetésnek és a szenátus tagjainak azonnal elborul a józan logikája, ha önálló magyarintézetekről esik szó. Számukra a tanárhiány is megoldhatatlan, amit a magyar oktatás végleges akkreditációjának az akadályozására használnak fel. Hiába érkezett a magyarországi egyetemekről a baráti kéznyújtás, azt pontosan az általuk be nem tartott törvényekre hivatkozva utasítják el. Ezzel szemben Florian Bodog könnyedén kijelenti, hogy Váradon jelenleg is ingyenesen oktatnak magyarországi tanárok, s a határon túli egyetemek segítségére továbbra is számíthat. Véleménye szerint a magyar oktatás beindítása érdekében a törvényt sem kell megváltoztatni, mindössze a felsőoktatás minőségét biztosító testületnek kell kedvező véleményt mondania. Mégsem kell készpénznek venni a kijelentéseit. Florian Bodog aggódik ugyanis, hogy a költséges akkreditációt megszervezve lesz-e magyar diák, aki a váradi egyetem bizonytalan 50-es csoportját választja? Továbbá azt is bevallotta: tart attól, hogy a megvalósult magyar szak önállóságáért nem kezdődnek-e Váradon is tüntetések. Ugyanakkor kétségei vannak afelől is, hogy kell-e magyarul tanuló orvos Romániában, amikor a kórházakban mindenki románul beszél (?) Majd a váradi portálnak adott interjúban pontosít: egy 15-ös magyar csoport lenne az igazán elfogadható. Egy olyan "igen is meg nem is", ami van, de alig látszik, tehát könnyen lehet irányítani és manipulálni. Ahogy végső soron szinte valamennyi "többségi" jószándékot ez az elképzelés vezérel. Egyetemekben, iskolákban csakis közösen tudják elképzelni az oktatást, mint a féltékeny házastárs, aki inkább megfojtja a feleségét, minthogy beleegyezzen a válásba.
Bodolai Gyöngyi

Zászlót szentelt a Hazajáró Honismereti és Turistaegylet
Várják az új tagokat
Bár a Duna TV Hazajáró című honismereti és turisztikai műsorának szerkesztői és a rajongók kezdeményezésére aHazajáró Honismereti és Turistaegylet idén április 3-án alakult meg Budapesten, az első Kárpát-medencét is átfogó eseményére július 31-e és augusztus 1-e között a Pilis hegységben levő Csobánkán került sor, amikor a Böjte Csaba testvér által támogatott Prohászka Ottokár Élet Házának udvarán tartott rendezvényen felszentelték az egylet zászlaját, és a kezdeményezők mellett jelen levő Kárpát- medencei tagok, érdeklődők arról döntöttek, hogy mozgalommá bővítik ki a tavaszi kezdeményezést.
Az alapítók, Erdélyi Rudolf, Farkas Zoltán, dr. Gyimesi Kende, Jakab Sándor, Kenyeres Oszkár, Molnár Roland, Moys Zoltán, Schödl Dávid, Thuma Róbert, dr. Tihanyi István és Vándor Attila közös meghívására július 31-én, pénteken a csobánkai gyerekotthonba érkeztek azok, akik a Hazajáró műsor szerkesztőit barangolásuk útján segítették, együttműködtek a stábbal annak érdekében, hogy sikeres legyen a Kárpát-medence szépségeit, kulturális örökségét és természetvédelmi értékeit népszerűsítő műsor. Az egybegyűltek pénteken ismerkedő szabad programon vettek részt, majd dr. Thuma Róbert elnök vezetésével vasárnap a település melletti Oszoly csúcsra kirándultak. A zászlószentelési ünnepség 10 órakor kezdődött. Többek között felszólalt Bartha József holtmarosi lelkipásztor, a Czegei Wass Alapítvány elnöke, aki az összefogás jelentőségéről beszélt. A Kárpát- medence magyarjainak egységét, a sokakat összefűző baráti köteléket említette beszédében Moys Zoltán, a turisztikai magazinműsor rendezője, forgatókönyvírója, az egylet egyik alapítója. Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor, a Hazajáró "túrázói", a Magyar Televízió Rt. műsorigazgatója a 127 adást megért műsorról beszélgettek. Jó hír, hogy az állami televízió képviselője azt ígérte, 260 adásig finanszírozzák a barangolást. A hivatalos felszólalásokat követően az otthon udvarán "spontán ötletbörze volt", ahol a jelenlevők elmondták véleményüket arról, hogyan lehet a mozgalmat fellendíteni. Többek között elhangzott az is (Székely László – Marosvásárhely), hogy évente az "elszakadt" régiókban is lehetne találkozókat szervezni, ahol alkalmat teremtenének arra, hogy a természetjárásban otthonosan mozgók kicseréljék tapasztalataikat, egymásnak ajánljanak barangolásra alkalmas helyeket.
Délután ökumenikus istentisztelet keretében a zászlót Böjte Csaba atya, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője szentelte meg, majd a jelenlevők az összetartozás jelképeként hársfákat ültettek.
Erdélyből nemcsak Marosszékről, hanem többek között Csíkszékről, Máramarosból, a Zsil völgyéből is voltak résztvevők. Megyénkből Bartha Józsefen kívül Suba Gyöngyvér Nyárádszeredából, Varga Sándor Szovátáról és Székely (Indián) László Marosvásárhelyről voltak jelen.
Székely László a Népújságnak elmondta: a Hazajáró Honismereti és Turistaegylet mozgalmának célja, többek között, hogy a tagok minél több, a műsorban látott helyeket bejárjanak, megismerjék a Kárpát-medence történelmi, természeti és kulturális értékeit, emlékhelyeit és az ott élő emberek mindennapjait. A www.hazajaroegylet.hu honlapon megtalálható az egyesület célkitűzése, alapszabályzata és az az elérhetőség, ahol online is lehet regisztrálni, beiratkozni. Nemcsak magánszemélyek, hanem intézmények, más egyesületek jelentkezését is várják. A tagsági díj magánszemélyeknek évi 3000 Ft, amelyet a bejegyzést követően a megadott számlaszámra kell átutalni. Eddig közel ezren csatlakoztak az egylethez, köztük az a mintegy 300 résztvevő is, aki elment Csobánkára. A Semsey Andor Mecénáskör felajánlotta azt is, hogy az általuk Székelyvéckén fenntartott kisebb házban legyen "hazajáró pont".
A honlapon a tagok által javasolt helyszínek leírását, térképét, fényképét lehet majd elérni, ugyanakkor 2015 őszétől indul a Hazajáró jelvényszerző mozgalom, amely arra ösztönzi majd a benevezőket, hogy a látogassák meg a Hazajáró című honismereti és turisztikai magazinműsorban bemutatott helyszíneket, s egy később kidolgozandó szabályzatnak megfelelően a "hű-séges" turistákat négy fokozatban – bronz, ezüst, arany és gyémánt – és két kategóriában – természeti és kulturális – tüntetik majd ki. Várják a mozgalomhoz csatlakozókat!
(vajda)

IV. Simonyifalvi Falunapok
Összefogásban a siker kulcsa
Péntektől vasárnapig XIV. alkalommal rendezték meg a Simonyafalvi Falunapokat, amelynek programjában pénteken 20 órától a helybeli művelődési otthonban, hagyományteremtő szándékkal, másodszor szervezték meg a nyugdíjas-találkozót, Nem csak a 20 éveseké a világ címmel. A nagyteremben egybegyűlt 120 nyugdíjast Haász Tibor polgármester Teodor Ciupe alpolgármester társaságában köszöntötte. Az egybegyűlteket az óteleki színjátszócsoport bohózatokkal, táncokkal szórakoztatta, majd kellemes, baráti hangulatban megvacsoráztak, elbeszélgettek. A nyugdíjasok második találkozóját éjjel két óráig tartott mulatság követte, ahol a Meteor zenekar kiváló zenéjére a nyugdíjasok nótáztak, táncoltak, bebizonyítva a közmondás megalapozottságát, miszerint valóban nemcsak a 20 éveseké, hanem az idősebbeké is a világ, ők is élvezhetik az életet.
A rendezvény szép gesztusa volt, hogy az est folyamán a húszévesek, azaz a simonyifalvi Leveles néptánccsoport tagjai szolgálták fel a vacsorát, kedvükbe jártak a nyugdíjasoknak, vagyis a nagyszüleiknek, a rokonaiknak.
Fogathajtás
Szombaton a vadászi futballpályán megszervezett, hagyományos fogathajtó versenyre 17 fogatos nevezett be, akiknek több mint a fele Magyarországról érkezett. Az akadályhajtásban az anyaországi Kesztyűs Gábor győzött a kondorosi Megyik Pál és Bántó Attila előtt. A vadászhajtásban a nagyszalontai Major Imre Zsolt győzött az anyaországi Szendrei Szilárd és Birtalan Szabolcs előtt. A hazaiak versenyzője, Gazsó Attila különdíjat kapott, minden induló részvételi díjjal mehetett haza. Mint minden évben, a fogathajtókat, az állataikkal együtt, a szervezők elszállásolták, vendégül látták.
Köszöntések, néptánc
Ugyancsak szombaton, 17 órától a szabadtéri színpadról a mindenkori műsorvezető, Szívós László a tőle megszokott fanyar humorral fűszerezve köszöntötte a gyülekező közönséget, majd a színpadra kérte Haász Tibor polgármestert és vendégeit. A polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, és ismertette az addig lezajlott, illetve a következő programot, mindenkinek kiváló szórakozást, kellemes együttlétet kívánt, majd köszöntötte a színpadon lévő a vendégeit, Faragó Péter RMDSZ megyei elnököt, Sipos György megyei tanácsost, Teodor Ciupe alpolgármestert, Nagy Sándor vadászi RMDSZ-elnököt, községi tanácsost, Péró Tamás RMDSZ megyei ügyvezető elnököt, valamint Szabó Attila simonyifalvi iskolaigazgatót.
Faragó Péter RMDSZ megyei elnök megköszönve a szó szerint is érvényes meleg fogadtatást és a meghívást, a szervezőknek gratulált a jó programhoz, köszönetet mondott a munkájukért, mindnyájuknak jó szórakozást kívánt. Haász Tibor polgármester külön köszönetet mondott a megyei elnöknek és az RMDSZ megyei tanácsosainak, amiért előmozdították az Arad Megyei Tanács Kulturális Központjától a falunapokra kiutalt hathatós anyagi támogatást. Ugyanakkor köszönetet mondott mindenkinek, akik segítettek a szervezési munkában, a vendégek ellátásában, továbbá a tőzmiskei tanácsnak, amiért jóváhagyta a falunapoknak a községi költségvetésből történt támogatását. Sipos György megyei tanácsos beszélt a különleges élményről, amivel rendszeresen érkezik Simonyifalvára, ahol a lakosok éreztetik vele: szívesen látják a szórványmagyarság e fontos rendezvényén. E rendezvényeken alapvető fontosságú megmutatnunk, hogy vagyunk és továbbra is lenni akarunk e tájakon. Miután átadta a majláthfalviak üdvözletét, mindnyájukat meghívta a jövő hét végén megszervezendő Majláthfalvi Napokra. A résztvevőket köszöntötte Teodor Ciupe alpolgármester, Nagy Sándor, valamint Szabó Attila iskolaigazgató is, aki felhívta a figyelmet az iskolások vasárnap délutáni előadására.
A továbbiakban a néptáncé volt a főszerep. Szívós László elsőként a házigazda Leveles néptánccsoport 9 párját kérte a színpadra, akik ifj. Szilágyi András betanításával, látványos vajdaszentiványi tánccal nyitották meg a kulturális programot. Utánuk a nagyzerindi Ibolya néptánccsoport, ugyancsak ifj. Szilágyi András koreográfiájára, szilágysági táncokat adott elő, méghozzá a fiúk vadonatúj, ez alkalomkor felavatott fekete bőrcsizmákban és hasonló színű nadrágokban, míg a lányok ugyancsak vadonatúj, fekete bőrcipőkben ropták a táncot. A minden kellékből elkészített 11 darab a Nagyzerindi Önkormányzat gondoskodását dicséri. Ezt követően a 10 párra gyarapodott majláthfalvi Százszorszép, Bagi Ferenc és Orbán László koreográfiájával előadott délalföldi és széki táncainak tapsolt a rekkenő hősében is szaporodó közönség. Utánuk újra simonyifalvi Leveles Farkas Tamás által betanított magyarpalatkai táncait ünnepelte a közönség. A nagyzerindi Ibolya újabb, ezúttal békési szlovák táncát követően a 2,5 párra fogyatkozott kisiratosi Gyöngyvirág kalotaszegi legényes és páros táncán bizonyították: ha kevesebben is, de tartják a magas színvonalat. A továbbiakban a tőzmiskei iskolások román táncai következtek, majd a majláthfalvi Százszorszép marosszéki táncaival bizonyította: komolyan felkészültek a jövő hétvégi falunapokra. Az ágyai Tőzike tánccsoport két párjának délalföldi táncai után a házigazdák, a Leveles 10 párjának a Farkas Tamás által betanított, lendületes szatmári táncai zárták a néptáncgálát, amit olykor a hangosítók bizonytalan zeneanyag-kezelése akadályozott. Minden fellépett tánccsoport részvételi oklevelet kapott.
Koncertek, szabadtéri bál
A néptáncot követően a Moustache Band leányzenekar koncertje, azt követően az Insect zenekar kiváló koncertje szórakoztatta az est beköszöntésével a sörsátrak alól kimerészkedett jókedvű közönséget. Hogy mennyire volt jókedvű, a legjobban bizonyítja, hogy a 22 óra után indult szabadtéri bálon a Meteor együttes olyan parázs hangulatot teremtett, hogy éjjel 3 órakor csak a rendfenntartóknak a kérésére ért véget, mivel addig tartott a megbízatásuk.
Vasárnapi levezető programok
A Simonyifalvi Falunapok vasárnapi programja a helybeli katolikus templomban 10 órakor kezdődött ökumenikus istentisztelettel indult, ahol ft. Hegedűs János plébános mondott szentbeszédet, amiben hallgatóit emlékeztette a Szovjetunióba elhurcolt falubeliek megpróbáltatásaira. A szertartást követően a résztvevők átvonultak a Simonyiak Házának udvarán álló Elhurcoltak Emlékművéhez, ahol a hozzátartozók nevében Brittich Erzsébet költő-képzőművész, míg a Simonyi Imre Általános Iskola nevében Péter Dalma tanítónő, a kultúrotthon igazgatója koszorúzott.
A futballpályán 12 órakor kezdődött a helybeli, a tőzmiskei, a két vadászi, illetve a gyoroki futballcsapatok részvételével lebonyolított villámtorna. A szabadtéri színpadon 17 órakor kezdődött az óvodások és az iskolások műsora, amit igen sok szülő és hozzátartozó nézett végig. 20 órától a Keleti Front zenekar koncertjén, 22 órától DJ Szatmári feat. Jucus szabadtéri bulin szórakozott a fiatalság.
A szabadtéri programok idején a helybeli vállalkozók biztosították az enni-, innivalót, a közönség a sörsátrak hűvösében fogyasztott, szórakozott, vidáman együtt volt helybeli és környékbeli egyaránt.
Köszönet
A szervezők nevében Haász Tibor polgármester ezúttal is köszönetet mond a főtámogatónak, Arad Megye Tanácsának, amiért a Megyei Kulturális Központ révén hathatósan támogatta a rendezvényt, de köszönet jár a Tőzmiskei Önkormányzatnak, az RMDSZ-nek, a Simonyi Társaságnak és annak a mintegy 50 személynek is, akik főztek, segédkeztek a vendéglátásban, a szervezésben. Mindazoknak, akik bármit is tettek a XIV. Simnonyifalvi Falunapok sikeréért.
Balta János
Nyugati Jelen(Arad)

Hálát adtak a megújult széki templomért
Templomának megújulásáért adott hálát tegnap délben a széki református közösség.
A tizenharmadik századi templomot az elmúlt két évben restaurálták; a nagymértékű beavatkozásra azért volt szükség, mert a templom állapota veszélyessé vált. A hálaadó istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szolgált, liturgiai szolgálatot Bányai Csaba, a Dési Református Egyházmegye esperese végzett. A püspök prédikációjában hangsúlyozta, hogy nem az anyagi javak a legértékesebbek Széken, hanem az ott lakó emberek. A beszédek sorában a felszólalók a közösség összetartására világítottak rá, amely az elmúlt nyolcszáz évben megtartotta a falu népét. Az istentiszteleten bemutatták azt az új időkapszulát is, amely a befejezett munkálatokat örökíti meg, és amelyet a templom belsejében fognak elhelyezni. A templom műszaki átadását június 19-én tartották.
(Kiss Gábor)

A kalotaszegi népzene és néptánc bölcsőjévé vált egy hétre Kalotaszentkirály
A kalotaszegi népi hagyományok varázslatos világában találhatták magukat mindazok, akik az elmúlt héten kilátogattak Kalotaszentkirály-Zentelkére, a huszonötödszörre megszervezett nemzetközi kalotaszegi népzene és néptánctáborba.
A technológiafüggőség, illetve a virtuális térben való kapcsolattartás világában a szentkirályi tábor „igazgyöngye” a népzene és táptánc, és aki ezeket egyszer felfedezi magának, az nem bír megválni tőlük, inkább évente visszatér, hogy egy hét alatt egész évre elegendőt raktározzon el belőlük. A tábor sikere is azt bizonyítja, hogy van igény a népi kultúra továbbörökítésére, a tábor lelkes résztvevői naponta többször is fáradhatatlanul ropják a táncot, fújják a népdalokat és tépik a hegedűhúrokat. – A táborban csakis kalotaszegi néptáncokat oktatnak, így egy hét alatt mindenki elsajátíthatja a tájegységre jellemző alaplépéseket – mesélte Szép Gyula az Archívum Kulturális Alapítvány elnöke és a tábor szervezője. Hozzátette: volt olyan év is, amikor többféle tájegység néptáncait is oktatták a táborban, de rájöttek, hogy nem túl célravezető ez a módszer, mert egy hét intenzív gyakorlás épphogy elég egyetlen tánctípus elsajátításához.
DÉZSI ILDIKÓ

A soknemzetiségű Erdély szolgálata
Kányádi Sándor nagygalambfalvi születésű, jelenleg Budapesten élő költő, közéleti személyiség veheti át augusztus 12-én, Csíkszeredában a Kriterion-koszorút.
A csíkszeredai székhelyű Kriterion Alapítvány 2007-ben elhunyt alapító elnökének, Domokos Gézának a kezdeményezésére 1995-től Kriterion-koszorúval jutalmazza az erdélyi magyarságnak azokat a kiemelkedő személyiségeit, akik értékteremtő munkájukkal Európa és a világ szellemi áramlataiba is bekapcsolják ezt a közösséget – áll az alapítvány közleményében. 2014 végén a kuratórium úgy döntött, hogy Kányádi Sándor sok évtizedes munkásságát jutalmazza az idei díjjal, egyben emlékeztetve arra is, hogy nagy hatású verseiből készített válogatások a Domokos Géza vezette Kriterion Könyvkiadónál jelentek meg először. „Kányádi Sándor több évtizedes irodalmi, szerkesztői, műfordítói munkássága nem csupán a romániai magyarsággal vállalt és vállal sorsközösséget, hanem a soknemzetiségű Erdély népeinek az együttműködését, az európai eszmeáramlatokba való bekapcsolását is szolgálja – áll az indoklásban. – Kányádi Sándor, a jelen kori magyar irodalom jeles személyisége ugyanakkor nem csupán alkotásaival, hanem közvetlen jelenlétével is következetesen részt vállalt és vállal az irodalom értékeinek az olvasóhoz való továbbvitelében, legyen szó bármilyen nemzedékről vagy akár a legkisebb faluközösségről. A Kriterion-koszorú a sok-sok díjjal már elismert életmű mellett ezt a fáradhatatlan közéleti magatartást is jutalmazza.” A kitüntetést jövő szerdán 18 órától a csíkszeredai Kriterion-házban adják át. Laudációt mond Székedi Ferenc, a kuratórium tagja.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Az örökség megtartása és felelős átadása az utódoknak
Ha három évvel ezelőtt bezárták volna a székelyfancsali iskolát, vasárnap nem tarthattak volna ott névadó ünnepséget. Udvarhelyszék egyik legkisebb, de talán legderűlátóbb faluja olyan monográfiát tudhat magáénak, amilyen nagy régióknak sincs.
A húszéves vékényi testvérkapcsolat köré szervezett kétnapos faluünnep egyik kiemelkedő pontja volt Oroszhegy község képviselő-testületének dísztanácsülése. Endrődi Tibor vékényi polgármester és a másik testvértelepülés, Bezedek korábbi polgármestere, Hoffman Antal könnyekig meghatódott a díszpolgáravató ceremónián. A Székelyfancsal érdekében kifejtett tevékenységükért kapott okmányt a szentmisére is magukkal vitték. Farcsali Árpád falufelelőstől megtudtuk: túl az évenkénti kölcsönös látogatásokon a két testvérközösség folyamatosan segíti a templomot, az iskolát és a közbirtokosságot. A fancsaliak pedig egy-egy nagy székely kaput állítottak Vékényben és Bezedeken. A falunapokon idén is részt vettek kárpátaljai testvértelepülésük, Asztély képviselői.
A szentmise végén áldást kértek a templom építőinek és támogatóinak fekete márványba vésett, leleplezett emléktáblájára. Az életképes, jól működő tanintézet udvarán Kovács Sándor helyi tanító mondott köszönetet a község tanácsának: három évvel ezelőtt anyagi alapok előteremtésével megmentették a bezárásra ítélt iskolát.
Kovács Árpád művészettörténész őszinte elismeréssel méltatta Mihály Tibornak a faluról írt vaskos történelmi munkáját, amely a találkozóra jelent meg. A 343 oldalas monográfia huszonhárom fejezetben taglalja a település múltját: a föld-, iskola-, templomügyektől a székely nemességen át a Nyúlád-havasi pereskedésekig. Szó esik benne viharos időkről, háborús dúlásokról, járványokról is, valamint napjaink soha nem tapasztalt fejlődéséről.
A 16. században élt Fancsali Balázs családjától származik a falu. A sok levéltári munka nyomán elkészült családfák leghosszabika közel hatméteres, de van olyan család is, amelynek terebélyes múltmutatóját a kezelhetőség miatt két részre kellett osztani. A közel kétszáz esztendővel ezelőtt élt egyháztörténész, okiratmentő, tanár, genealogus, igazgató és lelki vezető életútjának bemutatását követően megtudtuk: Fancsali Dániel „csak halála után kívánt tündökölni”. A kétnapos faluünnep óta immár nevét viseli a helyi iskola.
Bálint Elemér Imre polgármester örömének adott hangot, hogy a Kárpát-medence minden részéből jelen vannak. Az ünnep számára lelkünk tisztába tételét is jelenti. Görbe Péter főtanfelügyelő „sok szép gyermeket” látott a templomban, és felújított iskolát a központban, amely egyházi ember nevét veszi fel. Hiszi: „a tanító az iskola kulcsa”. Kívánva: legyen mindig gyermekáldás Fancsalban, üljenek be sokan – mint az elmúlt évszázadok során – az iskolapadba.
Molnár Melinda

Falutalálkozó a tiszteletadás jegyében
Falunap keretében első alkalommal találkoztak Székelyvajában a helyiek, elszármazottak és vendégek. Nemcsak a szórakozásra nyújtott alkalmat a vasárnapi ünneplés, hanem a tisztelet, elismerés kinyilvánítására is.
Vasárnap reggel autóra ülve ébresztette a falut a helyi fúvószenekar. Közben az iskolaudvaron a kukták szerepét felvállaló hölgyek és urak felállították bográcsaikat és előkészítették az ebéd hozzávalóit. A református templom harangjai pedig ünnepi istentiszteletre szólítottak mindenkit, ahol Pápai László tiszteletes prédikációja után Zöld György volt lelkész is szólt a vajaiakhoz.
Istentisztelet után ismét az iskolaudvara sereglett a tömeg, ahová a helyiek mellé már megérkeztek azok a pedagógusok is, akik az 1960-as évektől 1990-ig a faluban tanítottak, és akiket meghívtak a szervezők. Megható pillanat volt sokak számára látni az egykori iskolát, találkozni volt pedagógusoknak és volt diákjaiknak.
Ebéd után Szabó Emilia tanítónő mutatta be nemrég megjelent falumonográfiáját, amelynek gyűjtőmunkáját még főiskolás korában elkezdte. László-Fábián Júlia tanítónő pedig újonnan megjelent könyvét, a Vidám vajai villanásokat mutatta be, amelyben egy vándor szemével ismerhetjük meg Székelyvaját, de számos humoros, olvasmányos, könnyen „emészthető” történet, anekdota szól a falu lakóiról, megtörtént eseményeiről, továbbá kedves és kedvenc tanárának, Kajcsa Jenőnek mulatságos eseteiről sem feledkezett meg a szerző.
A délután folyamán a szervezők díszoklevelekkel köszönték meg mindazok munkáját, akik az elmúlt évtizedekben a falu felemelkedésén és nevének öregbítésén dolgoztak valamilyen területen. Így az 1958-ban létrejött fúvószenekar 14 alapító tagja közül négy élő személy kapott elismerő oklevelet, a többiek hozzátartozói post-mortem elismerést vehettek át, majd Orbán Rozália egy pannót adott át, amely 1958-tól máig idézi fel képekben és nevekkel a zenekar történetét és munkáját. Díjazták annak a helyi focicsapatnak egykori tagjait is, akik az 1970-es években megyei bajnokságig jutottak el ebben a sportágban, és nem feledkeztek meg a volt Pillangó ifjúsági táncegyüttes tagjairól sem, akik megyei versenyek díjazottjai voltak néhány évvel ezelőtt. Természetesen egykori pedagógusait sem felejtette el kitüntetni a falu, tizenhat jelenlevő tanárt, tanítót is köszöntöttek. A délután folyamán az elszármazott Orbán Irén kézimunkáit is megtekinthették az érdeklődők, de az iskola egyik termében megnyílt a falumúzeumnak nevezett gyűjtemény is, amely a Székelyvajáért Egyesület egyéves szorgos munkáját dicséri.
Délután a színpadon a helyi iskolások is felléptek furulyajátékkal, népdallal, nép- és modern tánccal, a helyi Csatlós Beáta és barátnője, Antal Andi könnyűzenével, a szentgericei fiatalok pedig néptánccal szórakoztatták a közönséget, a műsor fénypontja pedig a Bekecs Néptáncegyüttes fellépése volt. Este az ugyancsak helyi László Ferenc zenekara szórakoztatta a tömeget, majd Szabadi Nóra, Ördög Levente és Bokor Barna koncertezett, aztán hajnalba nyúló szabadtéri bulin táncolhatott-énekelhetett kedvére mindenki.

Útszéli keresztfát újítottak fel Szárhegyen
Az elkorhadt útszéli keresztfák felújítását két éve kezdték el Gyergyószárhegyen, ha a güdüci út sarkán lévőt is sikerül rendbe tenni, akkor a falu területén lévő harmincegy feszület egyikének állapotáért sem kell szégyenkeznie senkinek. Szombaton a Szármány hegy utcai felújított kereszt megszentelésére gyűltek össze szép számmal a helyiek.
Virágokat és mécseseket helyeztek a legutóbb felújított feszület köré azok, akik a keresztfa felújításának szentelésére érkeztek szombaton reggel a Szármány hegy utcába. Ez a kereszt kivételesen nem köztéren, hanem kapun belül, Oláh Margit néni portáján van, az utcára néző előkertben. A háziak így „örökölték”, nem tudják, hogy ki állíttatta és pontosan milyen alkalomból. A szomszédok közül sincs senki, aki biztosat tudna erről. Az idősek közül egyesek úgy emlékeznek, hogy gyermekkorukban már állt ez a feszület, és van, akinek úgy rémlik, a kollektivizálás utáni években állíttatta az akkor ott lakó Kovács Mariska. „Csak azért, mert ez volt az ő vágya” – így emlékszik a szomszédban lakó Gál Magdolna néni.
„Több volt, mint száz éves” – szögezi le a szóban forgó keresztfa felújítását végző id. Simon Árpád. Megállapítását a megmunkálás nyomaival magyarázza az asztalosmester. „Látszott a fán magán, hogy nagyon régi. Fenyőből volt a kereszt. Az alsó része, ahol elkorhadt, ki volt pótolva cserfával. Fejszével volt megdolgozva, ami arra utal, hogy régen készítették, amikor még nem használtak gyalut. Az összeácsolásnál is látszott, hogy »durva«, régi munka” – magyarázta portálunknak.
Az asztalosmester elmondta, ennél a keresztnél, akárcsak a többi felújításánál is, gondosan figyeltek arra, hogy a kicserélésre szoruló elemek helyett ugyanolyanokat tegyenek, mint az eredetin voltak. Akárcsak a régi, az új feszület is fenyőből készült, fedele csere- és tölgyfából. Mindössze annyiban különbözik az eredetitől, hogy a födél egyrétegű. „Ha megdupláztam volna, hamarabb korhadna. Kinútoltam, spanglit tettem minden két fedőelem közé, hogy a vizet levezesse. Ez a módszer kivédi a rothadást” – magyarázta Simon Árpád. Az asztalosmester mellett id. Rafi Lajos bádogosmester munkáját is dicséri a felújított keresztfa, ő készítette a födélen lévő bádogkeresztet.
A fafeszületen egy kisebb, öntvényből készült talpas kereszt van korpusszal. A felújítás során tulajdonképpen csak ezt nem kellett kicserélni. Munka viszont ezzel is volt. „Már magam előtt is szégyenkeztem, azt hittem, sosem érek a munka végére. Csak az öntvényfeszület megpucolása négy napot vett fel” – mondta az asztalosmester, csodálattal ecsetelve a régi öntvény igen aprólékos részleteit.
Hogy az utókornak ne kelljen majd találgatni, mikor is készültek az útszéli keresztek Szárhegyen, a felújítás dátumát mindegyiken feltüntetik, amelyik esetében ismert, eredetijének állítási dátuma is rákerül. Ez utóbbi évszám látható helyen, a felújítás éve rejtve van a keresztfákon. A Szármány hegy utcai feszület esetében például a tető alatti zárt részbe „időkapszulát” helyeztek el. Műanyag palackba zárva a jelenleg használatos román aprópénzek mellett a következő feljegyzés áll egy papíron: „A szárhegyi Téglai Szabó József indíttatására a szárhegyi útszéli keresztfák megújultak 2013 és 2015 évek között. Ezen keresztfa 2015 június hónapban készült. Készítette: id. Simon Árpád asztalosmester. Az anyagot hozzá Lőrincz József és családja adományozta.”
„A kereszt tiszteletekor emlékezünk arra, hogy Krisztus tanítványai vagyunk, és annak valljuk magunkat” – emlékeztette a keresztszentelésre egybegyűlteket György Balázs helyi plébános. Hangsúlyozta, a felnőtteknek kötelességük megtanítani gyermekeiket arra, hogy nagy tisztelettel köszöntsék Jézust valahányszor elmennek egy útszéli kereszt mellett. „Hisszük, nagy áldás fakad abból, hogy mi ilyen vallásos lelkülettel tiszteljük Jézus szent keresztjét, a megváltásunk fáját” – fogalmazott a plébános.
Az út menti keresztfák feljavítását a helybéli Szabó József kezdeményezte. Ő volt az, aki hozzálátott az első köztéri kereszt felújításához, a kolostor mellettit tette rendbe. Ezt követően vette számba a községben fellelhető többi keresztet, az általa készített fényképekből kiállítás nyílt és született ösztönzés az összefogásra.
„Volt, amit házilag újítottak fel, volt olyan, amire a szomszédok, utcabéliek pótoltak, az önkormányzat háromezer lejt adott erre a célra” – mondta el Szabó József. Hangsúlyozta, az új keresztfák mindegyike helyi mesteremberek keze alól került ki, mindenki díjmentesen végezte a munkát.
Ha már minden egyes felújításra szoruló útmenti keresztfát rendbe tesznek, egységesítik azt a szokást is, ami a helyiek szerint egyedi: a korpusz köré helyezett stólák cserélésének idejét. Ezeket ugyanis évente háromszor cserélik: húsvétkor lilát, pünkösdkor pirosat, az év többi napján fehér stólát terítenek a korpusz köré. „Kinyomtatom majd, és minden keresztfa-gondozónak eljuttatom, hogy pontosan melyik dátumon cseréljék a stólákat. Egyik helyen elfelejtik, vagy később cserélik más színűre, mint a többi helyen. Ezt kellene elkerülni” – szögezte le Szabó József.
Pethő Melánia

Forró László lett a KREK új főjegyzője
Lukács József nyugdíjazása után Forró László személyében július 4-én új főjegyzőt választott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) közgyűlése. Az új tisztségével kapcsolatos tudnivalókról nyilatkozott a Bihari Naplónak az egyházi elöljáró.
– Kérem mondja el, hogyan zajlott a főjegyző-választás?
– Mivel Lukács József főjegyző nyugdíjba ment, ezért volt szükség új főjegyző megválasztására. Ez tulajdonképpen időközi választás volt, mert mint minden egyházkerületi tisztség esetében, a főjegyzői mandátum is hat évre szól, és a választási ciklus jövőre ér véget. Gyakorlatilag a ciklus hátralevő idejét töltötte be a közgyűlés. Maga a választás két fordulós: első körben a gyülekezetek választanak, illetve jelölnek; minden gyülekezet presbitériuma egy jelöltet nevez meg. Ez megyénként összesítésre kerül, majd az egyházkerületi választóbizottság kerületi szinten összesíti mind a kilenc egyházmegyéből beérkező jelölteket. Természetesen a jelöltek száma ilyenkor elég magas, de a szabály az, hogy az első három legtöbb jelölést kapott kerül szavazócédulára, és az egyházkerület közgyűlése választ. A tisztújító közgyűlés július 4-én zajlott le.
– Készült egy előzetes programmal e tisztség megpályázásakor, vagy tekintettel volt arra, hogy ez egy ún. csonka mandátum lesz?
– A főjegyző az erdélyi szóhasználat szerint nem más, mint a püspökhelyettes, és az én véleményem szerint a püspökhelyettesnek nem lehet önálló programja, hiszen a püspököt helyettesíti, illetve azon kívül amit a kánon előír számára. Az a feladata, amennyit rábíznak. A választási bizottság kért ugyan programot, de én kikötöttem, hogy programról nem beszélhetünk, mert abban a pillanatban kétfejűvé válik az intézmény.
– Jövőre ismét megpályázza a főjegyzői tisztséget?
– Persze, természetesen.
– Az egyházkerületben betöltött új tisztsége befolyásolja a Bihar megyei tanácsban betöltött tanácsosi mandátumát?
– Az egyházkerület nyilván együttműködik a közéleti szereplőkkel, de elköteleződni egy pillanatig sem kíván, ezért tekintettel arra, hogy megválasztottak főjegyzőnek, leköszönök Bihar megyei tanácsosi mandátumomról. Egyházi törvény ugyan nincs erre, de a királyhágómelléki református egyházkerület felső vezetése részére erkölcsi követelmény kell legyen, hogy ne köteleződjön el egyik irányba sem.
– Azt lehet tudni, hogy ki kerül az ön helyére a tanácsba?
– A törvény értelmében a választási listán szereplő következő személy kerül be a testületbe. Ha az RMDSZ jövőre is fenntart egy helyet egyházkerületünk számára a megyei választási listán, akkor fogunk küldeni valakit, csak akkor már nem én fogok menni. Itt kell megemlíteni azt is, hogy Csűry István püspök meghirdette a pártoktól való egyenlő távolság elvét. Ezt követően az RMDSZ tett egy ajánlatot a püspökségnek, hogy javasoljon valakit az RMDSZ megyei választási listájára, és Csűry püspök engem javasolt. Ezt követően Csűry püspök éppen az egyenlő távolság elve mentén a Erdélyi Magyar Néppártnak is felajánlotta azt, hogy az egyházkerület javasolna valakit az EMNP megyei tanácsi választási listájára. Akkor azonban Toró T. Tibor, a párt elnöke azt válaszolta, hogy Csűry István püspök ne szóljon bele a párt dolgaiba. Innentől kezdve sérült az egyenlő távolság elve, mert az RMDSZ-ben ott vagyunk, és képviseljük a magunk érdekét, az EMNP-ben viszont nem vagyunk ott.
– Milyen célkitűzésekkel kezdi el új hivatalát?
– Igazán fontos, hogy az egyházmegyék között megteremtsük azt az egyensúlyt, aminek köszönhetően ezek a maguk sajátosságainál fogva fej-fej mellett tudjanak haladni, és ne történjen meg az egyházmegyék között egyfajta szétfejlődés.
– Most ez tapasztalható?
– Jelenleg éppen ez a tendencia kezd normalizálódni, korábban ugyanis volt egy olyan időszak, amikor egy erős bihari egyházmegye gyülekezetei teljesen másképpen fejlődtek, mint például egy aradi szórványgyülekezet.
– Hogyan tud az egyházkerület és a főjegyzői hivatal abban segíteni, hogy az egyházmegyék objektív adottságaiból származó különbségeket kiegyenlítse?
– Érdekes, hogy az állami programokra milyen szépen tudnak pályázni azok a gyülekezetek, amelyek egyébként az önkormányzati támogatástól elesnének. A bukaresti alapok lehívásához – nagyon helyesen egyébként – az egyházkerület ajánlása is szükséges, és így már lehet egyfajta egyensúlyt teremteni.
– Melyek a legfontosabb konkrét feladatok, amikkel foglalkozni fog ebben a mandátumban?
– A közeljövőben befejeződik az egyházkerület püspöki székháznak a megépítése. Ez első körben néhány embernek még a nemtetszését is kiváltotta, de egy ilyen, Trianon után leszakadt egyháztestből önállósult egyházkerületnek ennyi esztendő után illendő eljutnia oda, hogy ne bérben, hanem saját adminisztrációs központjában legyen. De most mindennél fontosabb kérdés számunkra a református kórház megvalósítása.
Pap István
erdon.ro

Térfigyelő
A múlt héten újra megrongálták a kolozsvári Mátyás szobrot. Erről szót ejteni a hivatalosságok előtt talán nem lesz hiábavaló. Erdély egyik legszebb és legtekintélyesebb köztéri szobra a vandálok játékszere. Nem először, és merem állítani, nem is utoljára.
A tettesek nyugodtan tehetik, mert eddig egyetlen egy elkövetőt sem tudtak, vagy nem is akartak a megfelelő rendfenntartó szervek előállítani. Pár évvel ezelőtt, a közvélemény- kutatás alkalmával a város lakossága Fadrusz János remekét, valamint a hajdani Hunyadi téri Színházat, amely ma Nemzeti Színház, választotta védjegyének, márkajegyének.
A bűnüldöző szervek ilyen esetekben, hihetetlen, de nem tudnak előrelépni. Mintha nem is lenne felszerelve a város Főterére 6 (hat) darab térfigyelő kamera, amely alapján a szakemberek megállapíthatják, kik is voltak a tettesek.
Egyszer csak szembe kellene nézni a valósággal, és a polgárok előtt vállalni azt, ami közös múltunk. Csak le kellene folytatni független bíróság előtt azt a pert, amit annak idején Javovics Jenő indított, melynek aktáit sikerült jó pár évtizeddel ezelőtt valahova elrejteni. A létező törvényeket szem előtt tartva, civilizáltan átbeszélni ezeket az állandóan felbukkanó atrocitásokat, tisztázván azokat a mélyben meghúzódó, nem éppen egészséges indulatokat, melyek még, minden térfigyelő ellenére, létre tudnak hozni kellemetlen eseménysorokat, melyek csak nagyon szűk csoportnak vagy egyénnek jelenthetnek bizonyos előnyöket, megelégedettséget. A XXI. század a közös tisztelet, a tolerancia, a megbecsülés és türelem százada kellene, legyen. A biztonságot kellene, érezzenek az emberek. A bizonytalanság a kedélyek felborzolására ad lehetőséget, melyet nagyon sok, önmagával kezdeni nem tudó politikus szívesen is vesz igénybe. Erre ma már bőven megvannak azok a média eszközök, melyek szakszerű felhasználásával tökéletesen elérik azokat az eredményeket, amiket sikeresen fel tudnak használni a maguk javára. Ennek is köszönhetőek azok a TV adások, melyek bizonyos gondolatsorokat a szó és kép erejével el tudnak hitetni hallgatóságukkal. Ahhoz, hogy egy gondolatsort a nézők befogadjanak, legalább 32.- szer kell ismételni. Ennek alapján nincs olyan gondolatsor, melyet ne lehetne bárkinek a fejébe „verni”. Érdemes megfigyelni, a média felkent urai milyen mesterien adják el azt az anyagot, amelyet a szubkultúrával rendelkező tömegeknek szánnak. Az már elgondolkoztatja a polgárokat is.
Csomafáy Ferenc

Folytatódott a vidámságsorozat
A Félrelépni tilos! című vígjátékot mutatták be pénteken este a váradi várszínházban a Nagyváradi Nyári Színházi Fesztivál keretében. Rekord számú néző volt kíváncsi az előadásra.
Az RMDSZ és a Nagyváradi Magyar Diákszövetség szervezésében, a Mandala Dalszínház produkciójában bemutatott vígjáték kezdése előtt Biró Rozália szenátor, Nagyvárad egykori alpolgármestere szólt az egybegyűltekhez, aki többek között elmondta: „Szűk tíz éve annak, hogy ha itt jártak a nagyváradi várban, akkor nem láttak mást, mint romhalmazt, felhalmozott szemetet és kilátástalanságot. És ma itt vagyunk akkora közönséggel, amely be sem fér. Ily módon kell, lehet, és lehet majd a jövőben is teret nyerni a magyar közösség számára; úgy hogy valamennyien ott, ahol vagyunk, megpróbáljuk maximálisan kihasználni a lehetőségeket, és tenni, építeni, alkotni valamit a közösségünk számára. Ma itt nyerjük ezt a teret, holnap máshol kell teret hódítanunk. És tehetjük ezt akkor, ha mint a láncszemek, egymásba kapcsolódunk, megbecsülve egymás másságát, elfogadva egymás különböző nézetét akár, de «nem félrelépve», hanem egyenesen menetelve előre annak tudatában, hogy nekünk itt múltunk után jelenünk van, és jövőnk kell legyen”.
Félre lépni veszélyes
A beszéd után kezdődött a várva várt, sztárokat felsorakoztató előadás, melynek alapkonfliktusa sokat ígérő volt: a házaspár mindkét tagja (Timkó Eszter és Harsányi Gábor) házasságtörésre készül abban a hiszemben, hogy a másik fél elutazik otthonról, miközben mindketten otthon tervezik megcsalni házastársukat. Ebben a helyzetben Anna, a házvezetőnő (Esztergályos Cecília) egyfajta megértő, noha erősen kapatos jó tündérként a helyes mederbe tereli a dolgokat, és a darab végére a házastársak visszatalálnak egymáshoz, és Anna a házasságtörési szándékban részt vevő másik két szereplőt (Nyertes Zsuzsa és Magyar Attila) is összeboronálja. A konfliktus kibontása azonban az ígéretes kezdés után elég gyakran szétcsúszik, nem egy jól átgondolt, a komikus szituációkat kellőképpen felépített történetet kapunk, hanem egy jelentekből álló halmazt, amelyben a félrelépésre készülő párok mondvacsinált ürügyek alapján lépnek a színre a szobájukból, hogy egymással (szinte) sose, csak a házvezetőnővel találkozzanak néhány poén erejéig. Szerencsére a színészek vannak annyira rutinosak, hogy elfeledtessék a közönséggel a darab hiányosságait, és kompenzálják a nagyérdeműt játékkedvükkel és nevettető készségükkel. Elmondható, hogy azok, akik kint voltak péntek este a nyári színházban, nagyon jól érezték magukat, hiszen sokat és hangosan nevettek, közkedvelt színészeket láthattak, és elfelejtették azt, hogy az előadás kezdete előtt majdhogynem meg kellett küzdeniük az ülőhelyükért. Péntek este ugyanis rekord számú, több mint kilencszáz néző volt kíváncsi az előadásra. A helyekért folyó vitáknál sokkal nagyobb gondot jelentett pénteken este az, hogy az előadás végeztével a nézőtérre nagyon kevés fény szűrődött a színpadi megvilágításból, ezért a tömeg a sötétben botorkált lefelé a lépcsőkön, ami – különösen az idősebbek esetében – meglehetősen balesetveszélyes volt.

Funar vesztett: a CNCD nem szegett törvényt, amikor megbüntette magyargyalázásért
Nem szegte meg a törvényt, így nem követett el bűncselekményt az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), amikor a magyar nyelv meggyalázásáért kétezer lejes bírság kifizetésére kötelezte Gheorghe Funart márciusban - döntötte el Bukarest első kerületének bírósági ügyészsége.
Kolozsvár volt polgármestere korábban a „lovak nyelvének” nevezte a magyart a közszolgálati televízióban. Miután emiatt megbüntette a CNCD, Gheorghe Funar bepanaszolta az intézményt az ügyészségen. A váhatóság azonban megállapította: megalapozatlan a volt polgármesternek az a vádja, miszerint a tanács mellett hivatali visszaélést és okirat-hamisítást követett el.
Mint arról már korábban beszámoltunk, márciusban a CNCD a pénzbüntetés mellett arra kötelezte a politikust, hogy egy országos napilapban, saját költségén jelentesse meg a megbírságolásáról szóló közleményt. A CNCD a büntetést azzal indokolta, hogy Gheorghe Funar kijelentése diszkriminatív, mert a magyar nyelvvel szembeni „ellenséges hangulatot” teremt. "Az ilyen kijelentések interetnikai intoleranciát szítanak, ezért büntetendők" – idézte akkor a HotNews a testület határozatát.
Kolozsvár volt polgármesterét Tánczos Barna szenátor panaszolta be 2014 októberében a diszkriminációellenes tanácsnál, miután Gheorghe Funar államfőjelölttel együtt vett részt a Román Televízió egyes csatornája választási vitaműsorában. A román politikus magyargyalázó kijelentései ebben a műsorban hangzottak el.
Tánczos a stúdióban két nyelven, magyarul és románul is köszöntötte a nézőket és a meghívottakat. Gheorghe Funar ezen bukott ki. Előbb felhívta az RMDSZ-es politikusának figyelmét arra, hogy Romániában él. „Arra kérem, hogy többet egy szót se ejtsen ki a lovak nyelvén, az ország hivatalos nyelve a román” – jelentette ki. Hozzátette, ha megnyeri az elnökválasztást, gondoskodik arról, hogy Romániában ne lehessen magyarul megszólalni, „köztelevízióban sem”.
Funar a Maszoltól tudta meg, hogy megbüntették
A CNCD döntését követő napon Gheorghe Funar a Maszoltól tudta meg, hogy megbüntették. Kérdésünkre már akkor közölte, hogy biztosan megfellebbezni a tanács határozatát.
Arra a felvetésünkre, nem gondolja, hogy a közszolgálati televízióban tett kijelentéseivel egy egész nemzetet megsértett, Gheorghe Funar kijelentette: nem érti a kérdést, hiszen az a személy (Tánczos Barna szenátor – szerk. megj) sem érezte magát megsértve, aki bepanaszolta őt a diszkriminációellenes tanácsnál.
Amikor szembesítettük azzal, hogy Tánczos Barna szerint is „felelőtlenül sértegetett egy egész nemzetet”, a román politikus visszakérdezett: „Az nem sértő, hogy a Romániában élő magyarok nem ünneplik december elsejét?” Hozzátette: az Egyesült Államokba kitelepedett magyarok például tiszteletben tartják az amerikai nemzeti ünnepet, Romániában azonban „a magyarok gyászszalagot tűznek ki a román nemzeti ünnepen”.
maszol.ro