Foghíjas erdélyi emlékművédelem
Az erdélyi és partiumi városok önkormányzatai kizárólag a térfigyelő kamerák kihelyezésével és a helyi rendőrség járőrszolgálata révén próbálják megakadályozni a köztéri szobrok meggyalázását, megrongálását.
Bár a módszerek a legtöbb helyen eddig sem bizonyultak hatékonynak, mint kiderült, arra nincs esély, hogy az önkormányzatok komolyabb védelmi stratégiát dolgozzanak ki.
Ezentúl jobban odafigyelnek
A kolozsvári önkormányzat sem dicsekedhet az emlékművek felügyeletének eredményességével, miután a múlt héten vízben oldódó barna festékkel öntötték le a főtéri Mátyás-szoborcsoport talapzatát. A világhírű alkotást egyébként nem első alkalommal rongálják meg. Horváth Anna, a kincses város alpolgármestere érdeklődésünkre elmondta, két hónapon belül két új térfigyelő kamera vigyáz majd a Mátyás-szoborcsoportra Kolozsváron. Az önkormányzatnak még csak azt kell eldöntenie, hogy a Főtér melyik épületeire helyezik ki a térfigyelőket. Hozzátette: ma délután vagy legkésőbb holnap reggel elkezdik a festékkel leöntött Fadrusz-alkotás megtisztítását. Kérdésünkre elmondta: a városháza azt tervezi, hogy egy speciális réteggel vonják be a közelmúltban felújított köztéri szobrok felületét. Köztük például a Farkas (Kogălniceanu) utcai Szent György-szobrot is. Az ehhez szükséges forrásokat az önkormányzat várhatóan a szeptemberi költségvetés-kiegészítéskor hagyja jóvá. Iulia Perşă, a városháza szóvivője ugyanakkor megkeresésünkre közölte: Kolozsváron a térfigyelő kamerák felszerelése mellett a helyi rendőrség járőrözésével igyekeznek elejét venni a műemlék- és szoborrongálásoknak. A módszer hatékonyságát firtató kérdésünkre elmondta: a rendőrök rendszeresen járőröznek, de képtelenség minden műemlék mellé állandó őrt állítani. A térfigyelő kamerák egyébként Aradon sem segítettek a Szabadság-szoborcsoportot meggyalázók azonosításában. A felvételek alapján három álarcos ember fényes nappal piros, sárga és kék színű festékszóróval befújta a vértanú tábornokok bronzplakettjeit, valamint magyargyalázó szöveget írt a talapzatra. A tetteseket azóta sem találták meg.
Nincs ellenszer, nincs válasz
A vandálokat Nagyváradon sem sikerült még elijesztenie a városvezetésnek. Idén például Iosif Vulcan és Mária román királynő szobrát rongálták meg, de korábban például Bethlen Gábor, Szacsvay Imre és Petőfi Sándor emlékművét is meggyalázták már. Tették ezt ismeretlen tettesek, mert a környéken elhelyezett térfigyelő kamerák felvételeit nem tudták eredményesen felhasználni. A helyi rendőrségtől lapzártánkig nem kaptunk írásban választ arra, hogy milyen módszerekkel próbálják megfékezni ezt a típusú vandalizmust, de információink szerint többnyire csak járőrözéssel bátortalanítják el a garázdálkodókat. Az is ismert, hogy a nagyváradi köztéri szobrok többségének tulajdonjogi viszonya rendezetlen, így azok karbantartási szabályzatának tisztázása is évek óta várat magára. Sepsiszentgyörgyön és Háromszéken is a térfigyelő kamerákkal és rendszeres ellenőrzésekkel próbálják elejét venni a különböző rongálásoknak. A megyei rendőrség idei félévi mérlegében is arról számolt be, hogy Kovászna megyében nem jellemző az emlékműrongálás. A legutóbbi eset 2011-ben történt, amikor két román fiatal videofelvételt tett közzé a világhálón arról, amint lehugyozzák a kökösi Gábor Áron-emlékművet. A kamerák kihelyezését és a rendszeres ellenőrzést a különböző magyar feliratok átfestése tette indokolttá. Évekkel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kézdiszászfaluban fújták le többször a kétnyelvű helységtábla magyar feliratát festékpermettel, de hasonló incidensre egy ideje nem volt példa a megyében. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester kezdeményezte korábban a fokozott felügyeletet és az ellenőrzést, abban bízva, hogy ha sikerül azonosítani, kik rongálják a táblákat, a villanyoszlopokat, a köztéri épületeket, akkor sikerül megakadályozni a hasonló jelenségeket.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Szoborvita Marosvásárhelyen
Újabb szoborvita körvonalazódik Marosvásárhelyen: az önkormányzat legutóbbi, csütörtöki ülésén arról döntött, hogy emlékművet állít a magyarellenes tevékenységéről híres Constantin Romanu Vivu 1848-as forradalmárnak. A Dorin Florea polgármester által előterjesztett határozattervezetet az RMDSZ-frakció is megszavazta.
A tervezetből egyébként nem derül ki, hogy milyen műalkotásról van szó, az azonban igen, hogy az alkotást a Constantin Romanu Vivu Kulturális Egyesület adományozná a városnak. Kérésükre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem főépületével szemben lévő parkban állítanák fel az emlékművet, amely közel van a román forradalmárról elnevezett utcához és ahhoz a helyhez is, ahol Vivut meggyilkolták. A tervezet szerint Vivunak már volt egy emlékhelye Marosszentgyörgy és Marosvásárhely határában, azt azonban 1940-ben tönkretették.
Bethlen-szobrot kértek „cserébe”
Soós Zoltán RMDSZ-es önkormányzati képviselő, a Maros Megyei Múzeum igazgatója munkatársunk érdeklődésére elmondta, a csütörtöki ülésen azt kérte, hogy Bethlen Gábornak is állítsanak szobrot, hiszen jövőre lesz a 400. évfordulója annak, hogy a fejedelem szabad királyi város rangot adományozott Marosvásárhelynek. Soós Zoltán úgy tudja, az ülésen nem szavazták meg, hanem elhalasztották a Constantin Romanu Vivu-szoborállításról szóló tervezetet. Peti András alpolgármester viszont arról számolt be, hogy elvi döntés született a szoborállításról, s remélhetőleg vissza fognak térni rá. „Szavaztunk a tervezetről, és elviekben elfogadtuk. Ez azt jelenti, hogy kiegészítéseket kértünk az emlékmű kinézetéről és felállításának pontos helyszínéről. Végleges döntés akkor születik, amikor ezekre a kérdésekre választ kapunk, legalábbis ha a törvényt betartják” – mondta Peti.
Az alpolgármester egyébként a költségvetési bizottság tagjaként azt kérte, hogy mindaddig ne állítsanak fel újabb szobrokat a városban, míg azok az emlékművek nem kerülnek a helyükre, melyekről korábban döntés született. Példaként a Sütő András-szobrot említette. „Tudjuk, hogy nélkülünk is meg tudták volna szavazni ennek a szobornak a felállítását, így próbáltuk a legtöbbet kihozni ebből a voksolásból. Vagyis kértünk kiegészítéseket, kértük a már megszavazott szobrok felállítását és azt, hogy cserébe Bethlen Gábor fejedelemnek is állítsanak emlékművet” – mondta az alpolgármester. Emlékeztetett ugyanakkor, az elmúlt években sikerült egy óriási Decebal-szobor felállítását megakadályozniuk, s a Mihai Eminescu Ifjúsági Ház elé ideiglenesen felállított moldvai írók-költők mellszobrai sem kerültek ki köztérre. Furcsa egybeesés egyébként, hogy pár nappal a tanácsülés előtt Valentin Bretfelean helyi rendőrfőnök egy Vivuról szóló tanulmánykötetet mutatott be, amelynek ő a társszerzője. A román lapok beszámolója szerint már akkor, július elején beharangozta, hogy szobrot vagy emlékművet fognak állítani, „méltó módon tisztelegve a nagy román forradalmár emléke előtt”.
Egyiknek gyilkos, másiknak hős
Barabás Miklós történelemtanár érdeklődésünkre elmondta, Constantin Romanu Vivu – csakúgy, mint Axente Sever, Avram Iancu és mások – az erdélyi román negyvennyolcas forradalmárok közé tartozik. A magyar és román történetírás különböző módon ítéli meg tevékenységüket. Míg a román történetírás szerint az erdélyi románok jogos követelései érdekében harcoltak, 1848 szellemében, addig a magyar történetírás szerint legjobb esetben ellenforradalmárok voltak, hiszen a Habsburgok oldalán léptek fel. A magyar történetírás már a 19. században részletesen feltárta és bemutatta ezen személyiségek részvételét és aktív szerepét az erdélyi polgárháborúban 1848 őszétől 1849 kora tavaszáig. Mint minden etnikai alapú polgárháborúban, sajnos ebben az időszakban is volt népirtás. Erdély történetében ez az időszak az, amikor a magyar lakosság szinte teljesen eltűnt egyes falvakból, városokból, vidékekről, például Magyarigenből, Fehér megyében, amelyik azóta is csak nevében magyar.
A legismertebb azonban Nagyenyed, Zalatna és Abrudbánya magyarságának a pusztulása. „Úgy tűnik, hogy a népirtás gondolata nemcsak Dél-Erdélyben fogalmazódott meg, hanem ezzel a Székelyföld perifériáján is próbálkoztak, értelemszerűen Marosvásárhely környékén. Ennek a történetnek a kulcsszereplője Constantin Romanu Vivu, aki 1848. december 15. után több környékbeli településen – Mezőpanitban, Nyárádselyében, Székelykövesden – lefegyvereztette a székely, magyar milíciákat. Sajnos nem tudtam kideríteni, hogy a lefegyverzésnek mennyi áldozata volt, de a párhuzam alapján sejthetjük, hogy ez is a pusztításról, népirtásról szólt – mondta Barabás Miklós –. Vivut 1849 januárjának végén a magyar hatóságok elfogták, majd nem sokkal később Marosszentgyörgy határában magyarok meglincselték, miközben a marosvásárhelyi hadbíróság döntése értelmében a foglyot Debrecen irányába szállították”. Barabás Miklós szerint mélyen felháborító, hogy Marosvásárhelyen Vivunak emlékművet, szobrot akarnak állítani, egy „karnyújtásnyira” a Székely vértanúk emlékművétől.
Mint ismeretes, Sütő András marosvásárhelyi szobrának a felállításáról 2009-ben határozott a városi tanács. Az akkori döntést az RMDSZ úgy tudta elfogadtatni, hogy a magyar képviselők is megszavazták Ştefan Guşă néhai tábornok köztéri szobrának a felállítását. Az utóbbi határozatot Tőkés László keresete nyomán érvénytelenítette a Maros megyei törvényszék. Tőkés arra hivatkozva támadta meg a határozatot, hogy a tábornok felelős volt az 1989-es forradalom idején elkövetett temesvári vérengzésért. A 2009-es határozat más helyszínt jelölt ki a szobornak, amelynek a kompozíciója is eltért a most javasolt változattól. Az emlékállítást kezdeményező Sütő András Baráti Társaság azonban a meghirdetett szoborpályázatra beérkezett egyik munkát sem fogadta el.
Gyergyai Csaba, Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)

Újratanulják a hagyományt
Nem lehet „befejezni” a gyergyói táncok tanítását, hiszen a fiatal táncoktatók az idősektől mindig tanulnak újat, és a táborba is mindig jönnek újak, egyre fiatalabb, mindössze pár éves gyergyóiak, akiknek a lépéseket szinte kötelező megtanulni – vallják a tegnap kezdődött és szombat estig tartó Gyergyói Tánc- és Zenetábor oktatói.
Ezúttal népesebb a táborozók csapata, a létszám megközelítheti a kétszázat. Számos néptáncos adatközlő érkezik Gyergyószék majd minden településéről, hogy bemutassa tudását. A „hazahozott” gyergyói táncok fogadására egyre többen jönnek a térségből, szeretnék elsajátítani nagyszüleik elfelejtett tudását.
A remetei születésű Ivácson László és párja, Tekeres Gizella mellett táncot oktat a negyedik táborban a szintén remetei Laczkó-Benedek Tünde és a csíkszentdomokosi Bara Szabolcs, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosai. Legjobban azonban a Békéscsabáról érkezett oktatók, Farkas Tamás és Gál Nóra részvételének örülnek a táborszervezők és a táborlakók. Farkas Tamás nevéhez fűződik ugyanis a gyergyói tánc hazahozatala.
„Egy műsorom kapcsán kezdtem el érdeklődni a Maros forrásvidékének tánchagyománya iránt. Így jutottam el 2008-ban a Magyar Tudományos Akadémiára, és onnan hoztam ki az első gyergyói gyűjtéseket. Akkor szembesültem azzal, hogy igenis, Gyergyó vidékének is van saját tánca” – elevenítette fel lapunknak a táncos.
A táncok így kerültek haza vándorútjukról, és egyre bővülnek, hiszen a gyűjtőmunka nem fejeződött be. Magyarországról és Erdélyből is számos fiatal érkezett idén, hogy megtanulják ezeket a táncokat. A gyergyószentmiklósi Hóvirág Néptáncegyüttes huszonöt táncosa például először vesz részt a táborban. Vezetőjük, Szász Ferenc szerint az eddigi években egyéb elfoglaltságaik miatt kimaradtak a táborból, most viszont prioritássá vált a részvétel, itt az ideje a gyergyói tánctudás elmélyítésének. Bár a táncoktatók közül idén hiányzik Sándor Csaba, ő állította össze testvérével, Erőssné Sándor Judittal a 39 gyergyói népdalból álló, kottával ellátott gyűjteményt egy kötetbe, melyhez hangzóanyag-melléklet is tartozik. Ebből fog népdalokat tanítani Erőssné Sándor Judit a tábor folyamán, és talán néhány dalt még hegedülni is megtanulnak a Vizeli Balázshoz beiratkozó növendékek. Jó hír az is, hogy a kiadvány bárki számára hozzáférhető, megvásárolható lesz Remetén a tábor végén.
Az augusztus 3–8. között zajló tábor programja nemcsak a táncot, zenét tanulóknak ad lehetőséget a részvételre. Számos előadás a nagyközönség számára is nyitott. Ilyen például az adatközlő táncosok bemutatkozása. A tábor első napjára a szárhegyi és güdüci táncosok érkeztek, ma este az újfalviak, holnap a csomafalviak és orotvaiak mutatják meg tudásukat. A csütörtöki programban szokásos módon 18 órától a remeteiek, pénteken a ditróiak adják át tudásukat.
Nagy József, a tábor egyik szervezője külön hangsúlyozta: minden új adatközlőt szeretettel látnak, különösképpen tekerőpataki és szentmiklósi idősek jelentkezését várják, e két településen ugyanis még nem bukkantak adatközlőkre. Szintén nyitott a néptánckedvelők számára a táncház, amely vacsora után, a közösségi házban 20.30-tól szerepel minden tábornap programjában. Nagy érdeklődésre tarthat számot Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész előadása pénteken 12 órától a művelődési házban, valamint a szombat délutáni program, melynek része 15 órától a népdal- és verbunkvetélkedő, 18 órától a táborzáró gála, 21 órától pedig táncház, de ezúttal a szokásostól eltérő helyszínen, a csutakfalvi közösségi házban.
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár)

Búcsú a Babeş–Bolyaitól (4.)
Gyermekeim a mai Báthory Gimnázium elődjébe jártak (akkor 3-as számú Matematika–Fizika Líceum). Valamikor az 1980-as évek végén beválasztottak az iskola szülői bizottságába. A testület elnöke Szakács Gusztáv volt, aki – ha jól emlékszem – 1989 tavaszán áttelepült Magyarországra, így új elnököt kellett választani. Addig győzködtek, míg el nem vállaltam, pedig úgy kellett ez nekem, mint az üveges tótnak a hanyatt esés. Következett a ballagás, ahol beszédet kellett mondanom. Még középiskolás koromból emlékeztem arra, hogy Papp Attila akkori egyetemista, Margittán szomszédom, később magyartanár és költő, lelkesen mesélt tanáráról, Szabó T. Attiláról, aki egyszer elmondta nekik biztatásul, hogy Angliában járva szerencséje volt látni Nelson admirális szobrát, amelyen az a híres mondata szerepel, hogy minden angol tegye meg a kötelességét. Úgy gondoltam, ez szép gondolat, és erre alapoztam a rövid beszédemet, amelyet megírtam magyarul és románul is. Akkoriban az iskola kétnyelvű volt, tehát mindkét nyelven kellett beszélni.
Két nappal a ballagás előtt szóltak, hogy csak románul szabad beszélni, annyi engedménnyel, hogy egy diák elszaval majd egy verset magyarul. Eldöntöttem magamban, de nem mondtam senkinek, csak a feleségemnek, hogy mindkét nyelven felolvasom a szövegemet. Elérkezett a ballagás napja, készülődtünk otthon, amikor csengett a telefon. Vincze Zoltán aligazgató hívott az iskolából, mondván, megegyeztek a román igazgatóval, hogy a hivatalos ballagás előtt a kisiskola (ún. szentjóska) udvarán lehet tartani külön egy kis ballagást a magyar osztályoknak. És mondta, hogy ott elmondhatom magyarul a beszédemet. Jó, mondtam, és amikor letettem a telefont, rájöttem, hogy ez áthúzza a számításomat, ha elmondom magyarul ezen a kis ballagáson, akkor a hivataloson már csak románul mondhatom, hisz kétszer elmondani ugyanazt, az nemcsak értelmetlen, de nevetséges is lenne. Gyors döntésemhez az is hozzájárult, hogy még csak akkor kezdtem borotválkozni, tehát nagyon kellett volna sietnem, hogy odaérjek a magyar ballagás kezdetére. Visszahívtam az iskolát, és megkértem a titkárnőt, mondja meg az aligazgató úrnak, hogy sajnálom, de nem tudok odaérni idejében, ezért csak a hivatalos ballagásra megyek. Gondoltam, meglesz a véleménye rólam! (Így is volt, amint azt később el is mondta egyszer.) Jól emlékszem, hogy a tanári szobában vártunk a kezdésre, amikor az igazgató, aki mellettem állt, megkérdezte, hogy szabadon beszélek-e, vagy van írott szövegem. Mikor megtudta, hogy írott szöveget olvasok fel, megkérdezte, hogy megmutatnám-e neki. Miért ne? – mondtam, s előhúztam a román nyelvű szöveget a belső zsebemből. Átfutotta, s csak annyit mondott, hogy kicsit kemény, de azért jó.
Amikor rám került a sor a beszédben, felolvastam a kézzel írott egyoldalnyi román szöveget, majd gyorsan elővettem az alatta levő magyar nyelvűt, és azt is felolvastam. Így csak a végén tudtak tapsolni. Amikor leültem, a mellettem ülő két tanár halkan gratulált. A feleségem a közönség soraiban volt, a mellette álló kolleganő halkan megkérdezte, hogy „szabad volt magyarul beszélni?”, mire ő csak annyit mondott, hogy nem. A dolognak nem lett semmilyen negatív következménye rám nézve, de lehet, hogy csak azért, mert túl közel voltunk a decemberi változásokhoz. Jóval később, már a változások után tudtam meg, hogy az iskoláért felelős szekus érdeklődött felőlem az iskola igazgatójától, megkérdezte, hogy ki és mi vagyok. Akkoriban az a hír járta, hogy Kányádi Sándor a Brassai Gimnázium ballagására ment el, és amikor belépett a kapun, megkérdezte: magyarok bejöhetnek? A rendszer éltetője: a félelem
Az 1950-es években olyan, félelemre alapuló rendszert építettek ki, amely aztán 1989-ig szolgált. Kezdetben nagyon brutálisan, börtönbezárással, veréssel, kivégzéssel érték el, hogy az emberekbe beleivódjon a félelem, hogy aztán az 1960-as évektől már börtön nélkül is működjön a rendszer, és már csak elvétve kellett drasztikusabb módszerhez folyamodniuk. Bennünket, gyermekeket óvtak a szüleink, ahogy csak tudtak, így csak elcsípett beszélgetésfoszlányokból értesültünk arról, hogy valakit elvittek, aki aztán évekkel később,vagy soha nem jött haza. Később aztán elmeséltek egyet s mást arról a korról. Szilágyborzáson, a szülőfalumban úgy vittek el egy gazdát, akitől féltek, mert tisztességes ember lévén a faluban adtak a szavára – és aki nyilván nem hódolt be a kommunistáknak –, hogy éjjel fegyvert rejtettek a szalmakazlába, és másnap a csendőrök feljelentésre hivatkozva házkutatást tartottak nála, és egyből az elrejtett fegyverhez mentek. Soha nem került haza, meghalt a börtönben. Ezek a módszerek általánosak voltak, és az emberek hiába sejtették, tudták, hogy kik voltak azok, akik közreműködtek az ilyen cselekedetekben, semmit sem tehettek, mert féltették a saját életüket. Persze a helyi vezetők között voltak tisztességesek is, akik próbáltak segíteni. Keresztanyám és két felnőtt lánya Szilágybagoson lakott, kulákoknak nyilvánították őket, és félő volt, hogy el is viszik. Az egyik helyi vezető azt ajánlotta nekik, hogy ha tehetik, próbáljanak eltűnni otthonról néhány hónapig, hátha addig lecsendesednek a dolgok, és nem viszik el őket. A tanácsot megfogadták, néhány üres bőrönddel látványosan elindultak estefele gyalog a szilágynagyfalusi vasútállomásra (akkor nem volt ritka eset, hogy a 6-7 kilométeres távolságot gyalog tették meg az emberek). Amikor besötétedett, a szomszéd falu, Szilágyborzás felé vették útjukat, és éjjel megérkeztek nagyanyámék házához, ahol elbújtak az egyik különálló kis házban, amelynek volt egy olyan előtere, ahol kemence volt, ahol a kenyeret sütötték, a házat pedig inkább csak gabonaraktárnak használtak. A raktárszoba egész nap zárva volt, az ablakok lesötétítve. Csak éjjel jártak ki a házból. Nagyon ügyesen csinálták, hisz mi, gyerekek egész nap az udvaron szaladgáltunk, még a kemencére is felmásztunk, de semmit sem sejtettünk, és a faluban senki sem. Persze az a szoba mindig zárva volt, úgy tudtuk, hogy ott limlomon kívül nincs semmi, és nem volt bejárásunk. Amikor vagy három-négy hónap után a rokonok megtudták, hogy elmúlt a veszély, keresztanyámék éjjel elindultak Nagyfalu felé ugyanazokkal a bőröndökkel, majd reggel visszaérkeztek, mintha az éjjeli vonattal jöttek volna. Elmesélték, hogy megjárták Vajdahunyadot, Resicabányát (akkor többen mentek oda a faluból dolgozni ideiglegesen, néhányan ott is ragadtak). Így sikerült megmenekülniük a börtöntől.
Megtanultunk együtt élni a félelemmel, óvatosak voltunk, nyíltan csak barátok között mertünk beszélni. (Aki 1990 után meg akarta tudni, hogy mit tartalmazott a megfigyelési dossziéja, az bizony sokszor csalódott, mert kiderült, hogy a legjobb barátja jelentett róla. Több ilyen esetről hallottam. Ezért okosan tette, aki nem kutakodott a múlt ilyenféle megismeréséért.)
1975–1981 között a Monostor negyedben laktunk. Ha nem volt reggel fél 8-tól órám (mert akkor az egyetemen ilyen korán kezdtünk), akkor csak délelőtt mentem be az egyetemre. Ilyenkor néhányszor találkoztam a buszmegállóban vagy a buszon Könczei Ádámmal, akivel elbeszélgettünk. Személyesen diákkoromban ismertem meg Kolozsváron, de előbb is tudtam róla, hisz felesége margittai volt. Nyíltan elmondta véleményét mindenről kertelés nélkül. Tőle hallottam először az anyaország kifejezést. Emlékszem egy találkozásunkra, amikor a buszon ülőhelyünk is akadt, hisz elmúlt már a reggeli csúcsforgalom. Olyan dolgokat mondott, hogy egy idő után akaratlanul is körülnéztem, kik hallgathatják, hogy miről beszélünk, és csak akkor nyugodtam meg, amikor úgy érzékeltem, hogy senki sem figyel ránk. Édesapám Margittán a terménybegyűjtő központban dolgozott könyvelőként. Az 1950-es években, amikor még nem sikerült a hatalomnak mindenkit meggyőznie a termelőszövetkezetek üdvözítő voltáról, a termelőknek kötelességük volt bizonyos mennyiségű gabonát beszolgáltatni. Félnapokat, de néha egész napot álltak sorban a szekerekkel, hogy egy-két zsáknyi (néha csak félzsáknyi) gabonájukat beadják a központba. Az átvétel rengeteg papírmunkával is járt, így nyáron sok embert kellett felvenniük idénymunkára. Így dolgozott itt Könczei Ádám és a felesége is (gondolom, a nyári vakációban diákként vagy éppen frissen kinevezett tanárként). A vállalatnál a dolgozók nagy része magyar volt, de a szakkifejezéseket csak románul használták. Így beszéltek: megcsináltad a báláncát?; add ide a szituáciét!; ennek a búzának mennyi a korp sztröinja? és az umiditátéja? Könczei Ádám szorgalmasan jegyezte ezeket a kifejezéseket, mondatokat. Nem tudom, hogy később felhasználta-e valamelyik dolgozatában.
Nekünk mindig járt az újság. Édesapámnak a helyi Fáklya, a központi Előre, a magyarországi Élet és Tudomány, édesanyámnak a Dolgozó Nő, nekünk, gyerekeknek a Napsugár, később a Pionír, majd az Ifjúmunkás, és középiskolában az Utunk. Emlékszem, egy időben járt a frissen újraindult Korunk is, gondolom, Könczei Ádám győzte meg édesapámat, hogy rendelje meg. Ez aztán elmaradt, édesapám rájött, hogy nem neki való. Abban az időben, az 1950-es években kevés embernek volt rádiója, nekünk volt egy Popular-típusú kisebb méretű rádiónk, amely egész nap be volt kapcsolva, nappal a Kossuth Rádió ment, este a Szabad Európa. 1956-ban, a forradalom idején este az emberek összegyűltek oda, ahol volt rádió, reménykedve hallgatva a híreket. Ezt a hatóság úgy próbálta megzavarni, hogy sorba kikapcsolták a villanyt, hol az egyik utcában, hol a másikban. Ilyenkor édesapám hóna alá vette a rádiót, és kereste, hogy melyik utcában van éppen villany. Ez azért nem volt kockázatos, mert akkor még Margittán egyáltalán nem volt közvilágítás, úgyhogy az esték koromsötétek voltak.
Az 1989-es változás
Marius Tabacu, ha jól emlékszem, 1989 nyarán szólt, hogy ha gondolom, aláírhatom Doina Cornea román ellenzéki legújabb nyilatkozatát, ő már aláírta. Hosszas töprengés után nem vállaltam. Feleségem szlovák állampolgárként évente kétszer utazhatott külföldre, én kétévente. A román hatóságok nem ismerték el, hogy a gyermekeink szlovák állampolgárok is, ezért minden évben meg kellett harcolni azért, hogy a nyári vakációra útlevelet kaphassanak. Kihallgatások az útlevélosztály főnökénél, ha ez nem vezetett eredményre, akkor a megyei pártbizottságnál. Sok energiába került, hogy 1979 és 1989 között minden évben kiutazhattak a nagyszülőkhöz. Ezt nem akartam kockáztatni, ezért nem írtam alá.
De 1989 őszén, amikor Cs. Gyimesi Éva néhány magyar értelmiségivel közösen kijuttatott a Szabad Európa Rádióhoz egy Tőkés László mellett kiálló nyilatkozatot, szóltam Mariusnak, hogy ezt én is aláírnám. Ma úgy gondolom, hogy akkor már jobban bíztam a változásban. Gyimesi Éva azt mondta, ha lesz 20 aláíró, akkor kijuttatja a neveket. Mai szemmel nézve nagyon naivak voltunk, emlékszem, amikor Mariusszal egyszer Évánál voltunk, ő hangosan mondta a neveket, kik hajlandók aláírni, de még tízen sem voltunk, tehát még várni kellett. A következő nevekre emlékszem: Csép Sándor, Demény Attila, Simon Gábor, talán Dávid Gyula, Marius és én. De volt még néhány név. Amikor eljöttünk Éváéktól, Marius észrevette, hogy az autóm mögött áll egy másik, amelyben két ember ül csendben. Megnézte a rendszámát (ő tapasztaltabb volt nálam ilyen ügyekben). Ahogy elindultunk, elindultak ők is, de nem követtek, csak az utca végéig. Én ott nem a központ felé, hanem a Tordai út felé fordultam. Senki nem jött mögöttünk. Amikor befordultunk a Hajnal negyedi Tátra utcába, szembe jött velünk egy autó. Marius megnézte a rendszámát, és ugyanaz az autó volt, amely a Györgyfalvi negyedben mögöttünk állt.
Néhány nap múlva hívattak a rektoriba, a rektor és az egyetemi párttitkár fogadott. Azt mondták, úgy tudják, hogy aláírtam egy nyilatkozatot Tőkés László mellett. Én azt válaszoltam, hogy nem írtam alá, de ha lenne rá alkalmam, aláírnám. Aztán nyugodt hangon próbáltak arról meggyőzni, hogy ez nem jó cselekedet, nem egyetemi oktatóhoz illik. Ekkor azt találtam mondani, hogy nekik pedig nem azzal kellene foglalkozniuk, hogy engem leckéztetnek, hanem azon ügyködni, hogy a tanársegédek (mint én is), akik már jó néhány éve megszerezték a doktori fokozatot, végre előléphessenek adjunktusi pozícióba. Ezt a karunk többször javasolta, de a minisztériumban soha sem hagyták jóvá. Ettől kezdve csak erről beszélgettünk. Nem emlékszem, hogy fejeződött be a beszélgetés, de gondolom, a végén még elláttak egy-két hazafias jótanáccsal. Utána tudtam meg, hogy Gyimesi Évát előttem másfél órával rendelték be. A többieket a városi pártbizottsághoz hívták be fejmosásra. Ezek után természetesen semmi sem lett az aláírásból.
December 15-én a Brassai Gimnáziumban voltunk a feleségemmel egy előadáson, utána tudtuk meg – már az autóban a Kossuth Rádióból, amely, ha gyengén is, de néha hallható volt –, hogy a hívek Temesváron körülvették a templomot és parókiát, ahol Tőkés László lakott. Ezután izgalommal vártuk a fejleményeket. Később a magyarországi híreket hallgatva nem akartuk elhinni, hogy mi történik Temesváron. Azt hittük, hogy túloznak, pontatlan információkkal rendelkeznek. Kedden vettem a bátorságot, és felhívtam Temesváron élő unokafivéremet, és megtudtam tőle, hogy tényleg igazak a hírek, és azt is mondta, el sem tudjuk elképzelni, hogy mi van ott. A szomszédunk, aki munkás volt Kolozsvár egyik gyárában, mondta hétfőn, hogy a munkások tüntetést szerveznek Kolozsváron kedd délutánra a Béke téren (a régi Szent György téren). Feleségemmel lementünk a térre a megadott időpontban, de nem volt tömeg, csak a szomszédunkkal találkoztunk. Miután várakoztunk egy félórányit, a Jókai utcán elindultunk a központ felé, dohogva magunkban, hogy az emberek milyen fásultak, nyugodtan sétálnak, intézik dolgaikat, miközben Temesváron ölik az embereket. December 21-ére a karon pártgyűlést hívtak össze kora délutánra. Mindenki tudta, hogy miért, hisz előtte való este beszélt a tévében Ceauşescu, és elítélte a temesvári „hazaárulókat”, és ha jól emlékszem, (csekély százlejnyi) fizetésemelést is ígért. Én nem szándékoztam elmenni, és pont jól jött, hogy az unokaöcsém arra kért, autóval vigyem haza a feleségét és újszülött gyermekét Egeresre. Én akkor már tudtam a rádióból vagy a magyar tévéből (a Hajnal negyedben óriási antennával jól-rosszul fogtuk a magyar televízió adását), hogy délután kettőkor Magyarországon egy percre megáll az élet, emlékeznek a temesvári áldozatokra. Vittem magammal egy gyertyát és gyufát, azzal a céllal, hogy két órakor megállok, és az út szélén meggyújtom. Nem emlékszem, hogy miért nem tettem meg, talán elfelejtettem, talán siettünk. Már csak visszafelé jutott eszembe, de akkor már régen elmúlt két óra. Valaki intett az út mentén, felvettem, mondta, hogy csak a szomszéd faluig megy, de még aznap bemenni szándékszik Kolozsvárra, mert úgy tudja, hogy tüntetés lesz. Én ezt már nem hittem, hiszen rossz tapasztalatom volt erről a hírről. De amikor beértem Kolozsvárra, és az állomás után befordultam a Főtér felé, meglepődve vettem észre, hogy állnak a villamosok az utcán. Először azt hittem, áramszünet van (ami nem volt ritka akkoriban, és a gyermekeim ma is nosztalgiával emlegetik, hogy milyen jókat játszottunk – kártyáztunk vagy más társasjátékot játszottunk – a konyhában petróleumlámpa mellett, mert mást nem letetett csinálni). Csak a Kőmálalja utcáig jutottam, ott már emberek torlaszolták el az utcát. Megálltam, és megkérdeztem, mi történik ott. A gyárból jöttek a munkások tüntetni – mondták. Utána lövéseket is hallottam az Astoria felől. Végigmentem a Kőmálalja utcán, majd a Napoca Szálló előtt átmentem a hídon, és jobbnak láttam a Monostor felé venni az utat. Egy nő és egy kislány integettek, felvettem őket, mivel ők is a Monostorra mentek. A nő elmesélte, hogy órák óta jönnek gyalog a Györgyfalvi negyedi korcsolyapályáról, mert nem járnak a trolibuszok, sokat kellett kerülni, mert a Főtér felé nem lehetett menni a tömeg miatt. Azt is elmondta, hogy a Főtéren lövöldöznek, és úgy hallotta, hogy már 20 embert megöltek. Amikor felértem a Hajnal negyedbe, és befordultam a házunkhoz, láttam, hogy a családom már az erkélyen volt, várta, hogy mikor érek haza. Már hallották ők is, hogy mi van a Főtéren, és izgultak miattam.
Amikor este felhívott telefonon Kassáról a feleségem unokahúga (nekünk akkor csak háromhavonta egyszer lehetett külföldre telefonálni), megkértük, ha tud, telefonáljon Pestre, a rádióhoz, és mondja el, hogy mi történt Kolozsváron. Féltünk, hogy elhallgatják, eltussolják a dolgokat. Kitettünk egy-egy meggyújtott gyertyát mindkét erkélyünkre. Néhány nap múlva mondta az egyik szomszédasszony, hogy amikor meglátta a gyertyát, nagyon megijedt, félt, hogy másnap elvisznek bennünket. Nagyon vártuk a Kossuth Rádió esti 11-es órás híreit. Beszámolt a kolozsvári eseményekről, de a szövegből rögtön tudtuk, hogy ez más forrás, nem a miénk volt.
Jegyzetek: 10 Könczei Ádám (1928–1983) néprajzkutató.
11 balanţă (mérleg), situaţie (itt: kimutatás), corp străin (idegen anyag), umiditate (nedvesség) 12 Marius Tabacu (1952) zenetanár, zongoraművész, filmrendező, riporter, műfordító, a kolozsvári filharmónia igazgatója.
Kása Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Tusványos után
A múlt héten kedvező időjárás mellett bonyolították le a 26. Bálványosi Szabadegyetemet és Diáktábort. Több mint egy negyed évszázad... Csak értékelni lehet a magyar kormánypártok és egyes ellenzéki politikusok, kulcspozíciót betöltő szakemberek erőfeszítését, amiért évről évre eljönnek Tusnádfürdőre, hogy az itteni magyarokkal és románokkal érdemi párbeszédet folytassanak.
Teszik ezt egy jobb, hatékonyabb együttműködés érdekében, a békés rendezés elvét tartván szem előtt. Ezt tükrözi a románsághoz való partneri viszonyulásuk is, melynek jegyében minden évben több román politikust, képviselőt meghívnak, ám az ő székeik többnyire üresek maradnak. Idén is ez történt. Ezzel kapcsolatban Cristian Pâr­vulescu politológusnak elmondtam, hogy ideje az értelmetlen ellenségeskedéseknek véget vetni. Válasza sokatmondó hallgatás volt. Mi más is lehetett volna? Hiszen ő is látja, érti a román realitást. Ahol nincsenek érvek és a párbeszédre való készség hiányzik, nem csoda, ha a reálpartnerség helyét a kettős mérce és az önkény veszi át.
Román reakciók
Orbán Viktor miniszterelnök üzenete idén is sokakat érdekelt. Európa maradjon az európaiaké – mondta a magyar kormányfő, aki beszédében az aktuális problémákra – pl. újkori népvándorlás, ideológiává vált Európa – koncentrált, kevésbé érintve a „kényes” dolgokat. Ezért a transzszilván változásoktól rettegő bukaresti elit muszáj-megnyilvánulásai csak pár napos késéssel jelentek meg. Némiképp komikus, hogy azok, akiknek száz esztendő kevés volt, hogy magyarfóbiájukból kinőjenek, most még a problémakereső nagyítójukkal sem találtak semmit, amibe beleköthettek. Jól jött hát egy kreált ok, amiben kiélhették nyűgeiket, s fontosakká válhattak egy estére. Teátrális buzgólkodásukban egy olyan fotót nyilvánítottak bűnbaknak, melyet Orbán Viktor osztott meg a Facebookon, több más, Tusnádfürdőn készült életképpel együtt. A fotón egy szuvenírárus pultja volt látható, melyen egy sor magyar szimbólumot ábrázoló kitűző (pl. székely zászló, Székelyföld, történelmi Magyarország) volt kirakva. A román külügy ezekért a – semmilyen önkényuralmi jelképeket nem tartalmazó – szimbólumokért támadta meg kemény hangon a magyar kormányfőt. A válasz elegáns, úriemberhez méltó volt. Hiába, más klasszis... Pedig még a román miniszterelnök is háborgott. A román megnyilvánulások oly távol álltak attól a békés hangulattól, ami Tusványost jellemezte! És akkor felmerül egy kérdés: a Moldovai Köztársaság? Szúnyog megszűrve, teve lenyelve. Gátlástalan kettős mérce. Amiről a Szabad Európa Rádiónak sem volt más véleménye. Ezen a szinten állunk, sajnos – évtizedek óta.
A bukaresti hivatalosságok után a román média borult lángba. Ez ugye megszokott, mikor magyarügyről van szó. Nincs benne semmi különös, mivel ebben az országban állítólag a titkosszolgálat embereivel vannak átitatva a politikai-gazdasági és médiastruktúrák. Erről beszélt nemrég Cornel Nistorescu újságíró (is), felhívva a figyelmet, hogy mikor 3-4 csatorna egy napon ugyanazt a lejárató üzenetet sugározza, akkor a háttérből irányítják a dolgokat. A „tusványosi” bélyegzések is ebbe a kategóriába tartoznak. Undorító volt látni azt a rosszindulatot és könnyedséget, mellyel Rareş Bogdan műsorvezető és meghívottai a Realitatea hírtelevízió hétfő esti műsorában teleokádták a háromszínű levegőt. A színvonaltalanságot, ahogyan verbális pancsolásukkal szórták a gyűlöletet a tévénézőkre, magyarellenes impulzusméreggel töltve meg az országot. Bogdan szerint a magyar gazdaság csődöt mondott (holott még a legkritikusabb külföldi elemzők értékelése is pozitív róla), a munkanélküliek száma pedig félelmetessé vált az anyaországban (jelenleg 6,9 százalék, tíz éve nem volt ilyen alacsony). A meghívottak – Valeriu Turcan politikai elemző, Cristian Diaconescu volt külügyminiszter és Claudiu Săftoiu egykori kémfőnök (SIE) – vele együtt versengtek, ki mond sötétebbet a magyar kormányfőről. Az „agresszív Putyin”-nal való társítások, xenofób és Európa-ellenes (sic!) jelzők csak úgy repkedtek az éterben. Valószínűleg erre kaptak parancsot. Akárcsak a román külügy, mely Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint Vlagyimir Putyint a magyar miniszterelnökkel és a székelyekkel igyekszik összemosni, s ezt bel- és külföldön promoválni, azt sugallva, hogy a magyarok Putyin emberei. Mit lehet ebből érteni? Hogy az amúgy is sokat szapult román intézmények a magyar adófizetők pénzét bármikor valótlanságok terjesztésére, magyarellenes propagandára használják, használhatják. Ami nem új, és rávilágít a hatalmi elit – és kollaboránsaik – megbízhatatlanságára, méltatlanságára a román címerhez és lobogóhoz. A kommunizmust is fölülíró soviniszta hagyományok folytatása ma már Románia számára igencsak káros. Az ország elemi érdeke lenne a történelmi struccpolitikájával való szakítás: a hipercentralizáltság feladása és a magyar/regionális problémával való szembenézés. Ideje nem Demszky-módra, döglött halként lógatott kézzel kezet fogni másokkal, hanem emberként viszonyulni a társnemzetekhez. És nem árt leszögezni: ezekért a kóros, agresszív kinövésekért nem a nemzetállami természetes keret a hibás (amint azt egyesek – köztük magyar politikusok is – tudni vélik), hanem az oly sokat hangoztatott egységes, homogén nemzetállam szelleme. A mindegymilyen lobogó alatt utazó önkény – a kettős mérce forrásából táplálkozó felületesség, önigazolás és hatalomittas vízió. Ez jelenti az igazi veszélyt Romániára és Európára nézve, nem a magyarok.
Tábori üzenetcseppek
És akkor most térjünk át néhány mondat erejéig a Tusnádfürdőn elhangzottakra. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke azzal kezdte a megnyitót, hogy 1989-hez hasonlóan korszakhatárhoz érkeztünk. Lezárult a naiv békeidőszak kora, a tapintható feszültségek és a körülöttünk zajló háborús események önmagukért beszélnek. Magyarország továbbra is a stabilitás híve, ennek szellemében politizál, s reménykedik a mély válságba került Európai Unió megújulóképességében. Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója az állam példamutató szerepének a fontosságát emelte ki, felhívva a figyelmet a minőségre, melyet időnként a mennyiség elve fölé szükséges emelni. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pedig a magyar mutatók biztató alakulásáról, a gazdaság pozitív teljesítéséről beszélt, elismerve ugyanakkor, hogy a bürokrácia leépítése az anyaországban is bürokratikusan halad. Az örökké elhúzódó észak-erdélyi autópálya kapcsán meg csak annyit mondott: „arra gondolni sem merek, hogy a kő elfogyott...” Martonyi János volt külügyminiszter Ukrajna kapcsán a megállapodás szükségességéről beszélt, kiemelve a több ezer halottal járó harcok teljes értelmetlenségét. Szapáry György volt washingtoni nagykövetet pedig az háborította fel, hogy az elmúlt öt évben a magyar baloldal a többi európai párttól eltérően – ahelyett, hogy otthon rendezte volna a vitáit – minduntalan külföldre megy, ahol abszolút túlzással mondja el a dolgokat1. Szapáry szerint ennek meg kell szűnnie. Ez a nemzetközi tapasztalatban párját ritkító viselkedés nagyon káros, negatív tulajdonság. Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke az autonómia térségstabilizáló szerepét méltatta. Majd hozzátette, hogy ha az Unió ezután is passzívan viszonyul az őshonos kisebbségek kérdéséhez, akkor mi sem viszonyulhatunk hozzá pozitívan. Martonyi Jánoshoz hasonlóan Gulyás Gergely, a Magyar Országgyűlés alelnöke is a nehéz helyzetbe jutott Ukrajna (nagyfokú rendszerbizonytalanság, egy év alatt 30 ezer forintról 8 ezer forintra csökkent a nyugdíjak reálértéke) stabilitása mellett tört lándzsát, emlékeztetve arra, hogy bár 2010-ben Magyarország egy kalapban volt Görögországgal, a magyaroknak sikerült teljesíteniük a házi feladatot, megbirkózván a gazdaságpolitikai nehézségekkel. Cristian Pârvulescu pedig egy nemzet feletti magyar–román összefogást szorgalmazott, Európa fő problémájaként a felvilágosodás előtti kereszténydemokráciák nemzetállamokká válását2 jelölve meg.
Következtetések Korszakhatárhoz érkeztünk. A kényelmes álmodozások ideje lejárt. Pörögnek az események, s amint látjuk, stabilnak vélt „örök rendszerek” és térségek válhatnak pillanatok alatt instabilakká. Aki a trendek, okok és értékek (gyökerek) tisztázása helyett ma megelégszik a „megszokottal”, jó eséllyel elveszíthet egy komoly lehetőséget. Csak remélni tudom, hogy jövőre, a 27. alkalommal megrendezendő Tusványoson a „hol van Kelemen Hunor?”-t kiáltó nézőnek nem kell majd még egyszer vállvonogatással válaszolni, ahogyan történt ez idén is. Mert addig sok minden megváltozik. A döglött halak ideje lejárt. Az erdélyi magyarok (és románok) előtt meg ott van a lehetőség a megújulásra. Fejet tudunk-e hajtani? Jegyzetek: 1 Ezek a demokrata, baloldali vagy liberális címet használó politikusok a 2002-ben régióéllovas Magyarországot 2010-re sereghajtóvá tették, 2004-ben az erdélyi magyarok befogadása ellen kampányoltak, most meg a külföldi bevándorlók befogadása mellett ágálnak. 2 Pontosabb a nacionalista nemzetállamokká válás kifejezés.
Lőrinczi Lóránd
Krónika (Kolozsvár)

Túrák erdélyi tájakon
Összesen 1245 személy vett részt a Kárpát-medence legnagyobb turistatalálkozójának számító EKE-vándortáborban a múlt hétvégén. AZ Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) tusnádfürdői bázisú táborát ezúttal a csíkszéki EKE-osztály szervezte, öszszesen 105-en vállaltak részt a táborszervezésben.
A táborlakók között 754 olyan személy is volt, aki nem az EKE tagja. A Magyarországi Kárpát-Egyesület tagjai közül hatvanan jöttek el a táborba. Az EKE osztályai közül a legtöbben, hatvanan a gyergyói szervezetet képviselték, őket követték a háromszékiek 33 résztvevővel.
Négy hónapos kislány is táborozott
Egy négyfős család egyenesen Angliából érkezett a túrázással, sátorozással egybekötött táborba, ők voltak a legtávolabbról érkezett résztvevők. A legidősebb táborlakó hölgy nagyváradi, és 1929-ben született, a legkorosabb férfi pedig sepsiszentgyörgyi, 1931-es születésű. A legifjabb legényke a csíkszeredai, 6 hónapos András Ádám, a legkisebb kislány pedig a kolozsvári, négy hónapos Böjthe Zsuzsanna volt. A legnépesebb család nevét is lejegyezték: Mandelék tizenegyen táboroztak a csíkszéki EKE-t képviselve.
A három napra kínált túralehetőségekből egy nap alatt legtöbben az Olti Kálmán által vezetett Szent Anna-tóhoz és a Mohos-tőzegláphoz vezető gyalogtúrát választották, itt első nap 126 résztvevő volt. A legnépszerűbb túra a Jánosi Csaba által vezetett borvíztúra volt, mely a három túranapon összesen 303 résztvevőt számlált. Igyekezni kellett a túrákra való bejelentkezéssel, hisz volt, ahol már délben beteltek a következő napra a helyek. Ilyen volt a Bucsecs-hegységbe induló magashegyi sziklatúra és az Úz völgyét felkereső buszos-gyalogos honismereti túra.
A vándortábor szokás szerint az EKE nyári küldöttgyűlésének is helyet adott. Kovács Lehel István országos EKE-elnök itt jelentette be, hogy az elnökség előterjesztésére, a közgyűlés egyöntetű jóváhagyásával, az Erdélyi Kárpát-Egyesület országos vezetősége országos tiszteletbeli elnök címmel tüntette ki Dezső Lászlót. A kitüntetett nemzetközileg elismert természetfotós, az EKE gyergyói osztályának tagja, 2008 és 2014 között ő volt az országos elnök. Nevéhez kötődik az EKE új alapszabályának kidolgozása, a várfalvi EKE-vár (közösségi ház) létrejötte, az egyesület 120 évét rögzítő kiadvány, az Erdélyi Gyopár folyóirat minőségének javítása. „Járjuk továbbra is együtt a kitaposott ösvényeket, a természetben és az Erdélyi Kárpát-Egyesület mindennapi életében egyaránt” – olvasható a díszoklevélen.
Készül Erdély nagy túrakönyve
Jövőre lesz 125 éves az Erdélyi Kárpát-Egyesület, és ugyancsak jövőre lesz 25 éve annak, hogy a rendszerváltás után újra életre keltették az egyesületet. A vándortábort augusztus 2–7. között Borszéken szervezi meg a gyergyói EKE-csapat. A jövő évi kerek évforduló megünneplésére könyvkiadással készül az EKE: készül Erdély nagy turistakönyve, amelyben Erdély minden szegletében ajánlanak túralehetőségeket az ekések. Minden osztály tíz-tíz túrát küld be a kiadványszerkesztőknek, fényképekkel, hogy az Erdélyt járók kedvükre válogathassanak majd a számos lehetőség közül úgy, hogy biztos irányadóval kezükben indulnak barangolni.
Balázs Katalin
Krónika (Kolozsvár)

Magyarként semmibe vesznek
Az itt élő románok nem érezhetik magukénak Háromszék zászlójának a tervezetét, mivel egyetlen, rajta fellelhető jelkép sem utal rájuk, így jelenlegi formájában ez számukra elfogadhatatlan. Mindezt Călinic Sabin, kormánypárti (SZDP) képviselő jelentette ki, Kovászna Megye Tanácsának legutóbbi ülésén, a felvetéséből kialakult vita során pedig az is kiderült, hogy ugyanakkor kizártnak tartja a Romániában élő 19 nemzetiség jelképeinek az országzászlón történő megjelenítését, mert véleménye szerint ez sértő lenne a többségi román nemzetre nézve.
Megdöbbentő és felháborító ez a kettős mérce, mely a tanácsos úr gondolkozásmódjára jellemző! Szavai ugyanakkor minket is helyzetelemzésre kell, hogy késztessenek, hiszen nem akárki, hanem egy képzett, jogászként elismerésnek örvendő, a politikai életben több mint két évtizede jelen lévő román értelmiségi fogalmazta meg őket. Márpedig, ha az ő tudatát annyira meg lehetett fertőzni, hogy másokat hátrányosan megkülönböztető módon érezzen, gondolkozzon, és cselekedjen, akkor tudnunk kell, hogy mit várhatunk el a könnyen befolyásolható és félrevezethető egyszerű emberektől.
Erre a keserű kérdésre, sajnos, csak egyetlen válasz adható: semmi jót a közösségi jogainkat illetően, hiszen az évtizedek óta rólunk terjesztett hazugságok mára meghozták a gyümölcsüket, másodrendű állampolgárnak tekintenek minket. Önáltatás helyett tehát jobb, ha tudatosítjuk ezt magunkban, mert a helyzetünkön is csak akkor javíthatunk, ha a tényekkel szembesülünk. Ezek pedig arra figyelmeztetnek, hogy mi Romániában egyénenként is épp, hogy megtűrt, közösségként viszont nemkívánatosak vagyunk.
Ez a szemlélet nem új keletű, ugyanis a bukaresti hatalom már Erdély megkaparintásának első pillanatától a tőlünk való megszabadulást tekintette legfontosabb stratégiai céljának. Azóta pedig hiába pergett le 95 esztendő, mert társadalmi berendezkedéstől és az egymást követő kormányok színezetétől függetlenül, ez a szándék mit sem változott, hiszen különböző módszerekkel ugyan, de mindvégig nemzeti létünkre törtek, és jelenleg is ezt teszik.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Véget ért a XII. Sebes-Körös menti Kézműves- és Néptánc-tábor
Több mint egy évtizede, 2003 szeptembere óta folyik töretlen lelkesedéssel és az ügy iránti buzgalommal, szeretettel és minden akadályt legyőző akarással az autentikus népi kultúra továbbadása, a hagyományok értékének megismertetése, népdalaink, néptáncaik visszatanítása az elmúlt közel száz esztendő alatt elpolgáriasodott, népi gyökerét vesztett, szórványosodó Sebes Körös-menti magyarság körében a Bihari Tulipán Etnográfiai és Néptáncoktatási Rendszer keretén belül, mezőtelegdi központtal. Ezen képzési rendszer keretében tartották meg a már említett Mezőtelegden a Bihar megyei tanács RMDSZ-frakciója, a Communitas Alapítvány, a hollandiai Pastoraal Fonds Alapítvány, a Mezőtelegdi Általános Iskola valamint a helyi és környékbeli szülők támogatásával, az idén már 12. alkalmát megérő Sebes Körös-menti Kézműves- és Néptánc-tábor július 20–24 között.
Természetesen az idei tábor sem csupán a mezőtelegdi táncosoknak szólt, hiszen örömmel vettek részt rajta, s a helybeliek ugyancsak nagy-nagy szeretettel és örömmel fogadták a már szinte visszatérő táborozóknak számító temesvári Eszterlánc Néptáncegyüttes táncosait illetve a Marosvásárhelyről érkező táncosokat is. Ami az elmúlt esztendei táborban elkezdődött, idén folyatódott: az utánpótlás csoport számára, a tábor keretein belül külön kézműves- és oktatási foglalkozásokat tartottak. Az oktatás keretében a kicsik és a nagyobbak együtt ismerkedtek, tanulgatták a csíkszentdomokosi népi (zsuka, csárdás, hejsza, kezes), polgáriasult (cepper, gólya) és gyermektáncok (Hatete, kicsike…, zsidós) lépéseit. A néptáncoktatás embert próbáló foglalkozásai közötti szünetekben pedig a felcsíki népdalok tanulása valamint a hímzés különböző technikáinak elsajátítása kötötte le a legkisebbek figyelmét. Külön öröme ennek a csoportnak, hogy a helyi, mezőtelegdi gyerekek mellett élesdi, örvéndi, pusztaújlaki és mezőtelki gyerekekből áll a csoport, és ilyettén elmondható, hogy szinte teljes Sebes Körös-mentét átölelő mivoltában képviseli szűkebb pátriánkat.
A nagyobb táncosok számára az idei tábor anyaga ismét igazi kihívást jelentett. A kisebbekkel együtt tanult csíkszentdomokosi táncok mellett a Maros felső folyásánál elterülő Marossárpatak táncai és dalai olyan többszörös kettősséget hordoznak magukban, amelynek elsajátítása bizony még a legügyesebb és legtechnikásabb táncosokat is igencsak próbára tette. Marossárpatakon együtt élnek a magyar és a cigány hagyományok, aminek következtében a sárpataki táncrendbe a verbunk, a csárdás, a sebes és a korcsos mellett a cigány csingerálás is beletartozik.
Köszönet Gombos Andrásnak, a Szeged Táncegyüttes művészeti vezetőjének, hogy elhozta hozzánk is ezt az anyagot és fáradtságot nem ismerő munkával megismertette fiataljainkkal, táncosainkkal. Ugyanakkor ugyanezen úton mondunk köszönetet minden táborozó nevében Kovács Boglárkának, aki Gombos András tanár úr felkérésére, mint aktív táncos segítette az oktatói munkát, mutatta a leányok lépéseit s esténként, vacsora után, miután a többi táborozó jól megérdemelt pihenésére készült, ő még órákat foglakozott azon táncos lányokkal, akik segítségét kérték, hogy technikájukat csiszolják vagy a nap közben megtanult lépéseket elmélyítsék, helyesen begyakorolják.
Természetesen a nagyobb táncosoknak is volt alkalmuk kézműveskedni az oktatások szünetében. A marossárpataki táncok természetes kiegészítője a lányok hímzett zsebkendője, melyet saját monogramjukkal díszítve, a táncos leányok maguk hímeztek, varrtak. Beszédes bizonyítéka volt ez a tény annak, hogy a népművészethez, a nép hétköznapi életéhez egyaránt természetes módon kapcsolódott a népdalok és néptáncok világa, melynek nyomai a kései utódok lelki világában is fellehetőek és – hála Istennek – ma is összefonódnak. Illesse köszönet Kovácsné Papp Ibolya nagytiszteletű asszonyt, a Temesvár-Vöröscsárdai Református Egyházközség lelkipásztorát, aki szívvel-lélekkel, és határtalan türelemmel tanítgatta-javítgatta olykor elképzelhetetlen ötletességgel a lányok hímzését. Munkája és odaadása nyomán kész remekművek kerültek ki a lányok kezei alól egyaránt.
Természetesen nem feledkezhetünk meg azokról sem, akik nap mint nap, kora reggeltől késő estig azért szorgoskodtak, hogy a táborozó gyerekek és fiatalok számára ízletesebbnél ízletesebb étkeket tegyenek az asztalra. Köszönjük a családok adakozó jókedvét, az anyukák és nagymamák valamint a két szakácsnő – Csalók Hajnalka és Károlyi Emese – fáradtságot nem ismerő munkáját, akik közösen minden gondot megoldottak és így az ételek mindig időben asztalra kerültek.
A péntek délutáni táborzáró előadást követően, melyen a kisebbek és a nagyobbak egyaránt bátran, a megszerzett biztos tudás bátorságával, léptek a szülőkből, nagyszülőkből, családtagokból, barátokból és ismerősökből álló közönség elé a közönség, a táborozók és a szakmai irányítás egybehangzó véleménye volt: ismét egy kiemelkedően sikeres, szakmai és emberi oldalát nézve is tartalmas, értékes tábor zárult Mezőtelegden. Ismételten köszönjük mindenkinek, aki ebben segítségünkre volt. Kísérje Isten gazdag áldása és az Ő örök gondviselése életünket és munkánkat a továbbiakban is!
Szoboszlai-Gáspár István, lelkipásztor
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Bővült kínálattal rajtol az EMI-tábor
Az idén Gyergyószentmiklós határába visszaköltözött 11. EMI-tábor szerdán kezdődik. A szervezők számos előadással, változatos programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket. Az idei tábor mottója: „Hidegben, nyári lángban, egyforma szó a szánkban” (Ratkó József).
A 3-as kilométernél zajlik öt napon át az Erdélyi Magyar Ifjak által 11. alkalommal megszervezett rendezvény. Az augusztus 5–9. közötti tábor programja végleges, az évről évre nagy népszerűségnek örvendő előadásokat befogadó Előadósátor és Csép Sándor sátor mellett idén is lesznek újdonságok: bemutatkozik például a Jogaink sátor, de lesz Hagyományőrző tér is.
Az előadások sorában fontos helyet foglal el idén is az autonómia témája, és terítékre kerül több aktuális politikai kérdés, valamint történészeket is meghallgathatnak a táborozók. Akár az előző években, a tábor igyekszik megszólítani a családokat is, sokféle foglalkozást tartanak majd gyermekeknek. Sportolási lehetőséget ugyancsak kínálnak, lovagló- és íjászpálya is lesz.
A koncertfelhozatal a rockzene különböző műfajainak kedvelőit szólítja meg, fellép többek között az Ossian, valamint az ugyancsak magyarországi Road és Depresszió zenekar, illetve több erdélyi együttes is zenél majd. A két színpadon zajló koncertek után gitárestek, táncházak is lesznek. Az idei táborra hetijegyet 110 lejért lehet vásárolni a helyszínen, a napijegy pedig 25 lejbe kerül. Idén is lehet elővételben jegyet váltani 95 lejért, ugyanakkor kedvezményesen vehetnek belépőt a családosok (250 lej/család) és az ifjúsági csoportok (90 lej/fő) is. Bővebben az emitabor.hu/erdelyhonlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro

Nem félnek az új politikai versenytárstól
Eltérően vélekednek a bejegyzés előtt álló, magyarok által alapított Demokratikus Erdélyért Párt megjelenéséről az erdélyi magyar politikai alakulatok vezetői. Az RMDSZ és az MPP szerint szó sincs egy új vetélytárs megjelenéséről, az EMNP akár együtt is működne.
Az erdélyi magyar politikai alakulatok vezetői nem tartanak attól, hogy hamarosan egy új, magyarok által alapított regionális párt is versenybe szállhat a voksokért. Míg az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) szerint a bejegyzés előtt álló, magát regionális szervezetként meghatározó Demokratikus Erdélyért Párt megjelenését nem kell túl komolyan venni, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint örvendeni lehet minden olyan szervezet megjelenésének, amely a regionális politikát hozzájuk hasonlóan komolyan gondolja.
Amint arról a Krónika is beszámolt, a terveik szerint ősszel bejegyzendő politikai alakulatot három marosvásárhelyi civil – Kovács István Dávid, Majla Csaba és Újvári András – alapította, akik legfontosabb céljukként Erdély gazdaságú autonómiájának a kivívását jelölték meg. Úgy vélik, az erdélyi önrendelkezést csak az Erdélyben élő többi nemzetiséggel együtt lehet megvalósítani, ezért nemzetiségtől függetlenül bárkit szívesen látnak a soraikban, akik számára fontosak a szervezet céljai.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke lapunknak elmondta, arra lehetett számítani, hogy az új választási törvény adta lehetőségeket kihasználva százával jegyeznek be pártokat a következő időszakban. Kovács szerint azonban ezeknek a szervezeteknek rövid életük lesz, nehezen tudnak majd labdába rúgni. „A mostani törvények megengedik, hogy gyakorlatilag egy háromfős asztaltársaság új pártot alapítson, ha ehhez van kedvük” – mondta a szövetség ügyvezető elnöke. Hozzáfűzte: az is kérdéses, hogy ezek a pártok egyáltalán képesek lesznek-e elindulni a választásokon. „Úgy vélem, a média túl nagy figyelmet fordít arra, ha három ember tart egy sajtótájékoztatót” – tette hozzá. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is az új választási törvény nyújtotta kedvező feltételekről beszélt, amikor az új pártról kérdeztük.
„Átestünk a ló másik oldalára, hiszen nagy a távolság aközött, hogy korábban 15 megyében kellett 25 ezer támogató aláírást összegyűjteni, most meg már három ember is alapíthat pártot” – mutatott rá. A polgári párti politikus úgy véli, bár nem érett még meg a helyzet arra, hogy a romániai magyarok számtalan pártot alapítsanak, az új alakulat várhatóan nem okoz túl nagy zűrzavart a jövő évi választásokon. „Programjukban nem hoznak semmi újat ahhoz képest, amit a már meglévő erdélyi magyar pártok megfogalmaztak: kereszténydemokrata, jobbközép párt, amely a gazdasági autonómiát tűzte zászlajára. Ennél többre lenne szükség, ha valaki be akar törni az erdélyi magyar politika piacára. Nem valószínű, hogy a közélettől elfordult, a politikából kiábrándult választópolgárok ettől az üzenettől lázba jönnének” – mondta Biró Zsolt, aki szerint regionális párt létrehozását elsősorban az erdélyi románoktól kell várni. „Egy ilyen kezdeményezést mi is támogatnánk” – szögezte le az MPP elnöke.
Az EMNP elnöke, Szilágyi Zsolt a Krónikának elmondta, az új párttörvény alapján várható volt, hogy a regionális érdekeket megjeleníteni próbáló erdélyiek magukat pártokba szervezik. „A néppárt készen áll az együttműködésre minden olyan alakulattal, amely a regionális politikát hozzánk hasonlóan komolyan gondolja. Az egypártrendszer ideje lejárt, ezt figyelembe véve kell minden politikai pártnak lépnie, ám sok esetben az érdekvédelem szempontjából az összefogás és a párbeszéd nem kerülhető meg” – szögezte le Szilágyi Zsolt. Mint ismeretes, a júniusban jóváhagyott új választási törvény a regionális pártok számára kedvező alternatív küszöböt is tartalmaz. A regionális pártok képviselethez jutását elősegítő cikkely épp az RMDSZ javaslata nyomán került be a jogszabályba. Ennek értelmében a legalább négy megyében húszszázalékos támogatottságot elérő politikai alakulatok akkor is bejutnak a törvényhozásba, ha egyébként országos szinten nem lépik át a pártok esetében előírt ötszázalékos küszöböt.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Kiss Előd-Gergely
Székelyhon.ro

Szépül Szacsvay Imre váradi szobra
Kolozsi Tibor kolozsvári szobrászművész (képünkön) hétfőn elkezdte munkatársaival Szacsvay Imre nagyváradi szobrának felújítását. Mint mondta, remélhetőleg a munka ezen szakaszával egy hét alatt elkészülnek. Az Országgyűlés mártír jegyzőjének szobrát 1907. március 15-én avatták fel Nagyváradon, majd 1937-ben lebontották, és 1942-ben állították vissza helyére.
Már tavaly július végén a szobor talapzatának felújítására hirdetett gyűjtést az RMDSZ Bihar megyei szervezete (téglajegyeket vásárolhattak a támogatók), végül magán a szobron is végeznek helyreállításokat. Mint megtudtuk az aradi Szabadság-szobor és a kolozsvári Mátyás-szobor felújításában is oroszlánrészt vállaló Kolozsi Tibortól, a gittelt repedéseket kitisztítják, ezekre ráhegesztenek, majd lecsiszolták ezeket a felületeket. Ezek nyomán látható lesz, milyen volt a szobor eredeti színe, az alkotást erre a színre patinázzák vissza, majd egy viaszréteggel konzerválják a patinázást.
Miután a szobor eredeti színében látható majd, azt beburkolják, és elkezdik a süttői mészkőből készült talapzat felújítását.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro

Újabb jogszabály, mely a magyarok ellen fordítható
Klaus Johannis államfő kihirdette a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek és jelképek tiltásáról szóló törvényt. Magyar szempontból még örvendhetnénk is, hogy ezentúl tilos lesz a vasgárda eszmeiségét terjeszteni és jelvényeit népszerűsíteni, de maradjunk inkább az azon alapelveknél, melyeket a liberalizmusnak egy boldogabb korszakában fogalmaztak meg, midőn eme eszmerendszer nem vált még a emberi jogi fundamentalisták, deviancia-pártoló megélhetési jogvédők martalékává. S ezen elvek között is tartsuk tiszteletben az egyik legfontosabbat, a szólásszabadságot.
Abban a jogi dilemmában, hogy meddig terjed a szólásszabadság határa, hogy mikor fontosabb mások szólásszabadság-gyakorlása által sértett embereket védeni, mint egy elvont liberális eszmének áldozni, a józan ész által leginkább támogatott, legelfogadhatóbb szabályozás ama bizonyos, az Egyesült Államoknak egy kevésbé farizeus és hazug korszakában elfogadott „világos és jelenvaló” veszély elve.
Az elvet első ízben 1919-ben fogalmazta meg Oliver Wendell Holmes, Jr. a Legfelsőbb Bíróság tagja a testület nevében. (Az elhíresült ügyben egyébként egy szocialista agitátort ítéltek volna el a kémkedési törvény alapján, aki a háborús sorozás ellen lázítónak mondott röplapokat terjesztett.) A híres megfogalmazás így hangzott: „A kérdés minden esetben az, hogy a használt szavak vajon olyan körülmények közepette kerültek-e nyilvánosságra, és olyan jellegűek-e, hogy jelentős károk világos és jelenvaló („clear and present”) veszélyét idézik elő.”
Ezt az elvet a holokauszt tagadásról szóló törvények súlyosan sértik, s ami még rosszabb, a legtöbb ilyen jellegű törvény kiragad egy eseménysort, a zsidók második világháborús üldöztetését és csak annak tagadását rendeli büntetni, ezzel a többi ember fölé emelve egy etnikumot. Ráadásul e jogszabályok sok esetben meg sem határozzák, hogy mi a holokauszt.
A szóban forgó román törvény legalább annyiban következetes, hogy definiálja holokauszt fogalmát, más kérdés, hogy ezt nem teszi kellő precizitással. Ugyanakkor beépítettek a román jogszabályba egy sor gumiparagrafust, ahhoz hogy lényegében bárkit be lehessen perelni, aki nem tetszik a rendszernek. Példának okáért bárki börtönbe zárható az, aki rasszista, fasiszta, legionárius vagy xenofób eszméket terjeszt. Xenofób azaz idegengyűlölő.
Ismerve a magyar balliberális sajtóorgánumok sajátos szóértelmezését, mely képes idegengyűlöletnek és uszításnak nevezni azt, ha a magyar kormány óriásplakátokon jelzi, hogy Magyarországon az idegen állampolgároknak tiszteletben kell tartani a magyar kultúrát és a törvényeket, nem csodálkozhatunk, ha például xenofób, még konkrétabban románellenes (hiszen a magyarhoz képest a román kétségkívül „idegen”) kijelentésnek veszi a rendőrség, az ügyészség vagy akár a bíróság, ha például román történelmi „hősök” (Horea, Avram Iancu, Axente Sever) népirtásáról ejtünk szót.
Az új jogszabály törvényi alapot adhat a magyar kultúra ápolóinak üldözésére is, hiszen egy apró csúsztatással példának okáért a törvény hatálya alá tartozóak ítélhetik az 1945 utáni, a bírósági eljárást megcsúfoló kommunista vendettának, a „népbírósági perek” özönének áldozataira – például Imrédy Bélára, Bárdossy Lászlóra, Jány Gusztávra - való emlékezést. Nem szólva Wass Albertről és Nyirő Józsefről. Wass Albertnek a fő bűne az volt, hogy egész életét annak szentelte, hogy leleplezze a román történelemhamisítást, hogy Erdély ügyét a nemzetközi közösség ügyévé tegye. Ezért zaklatják azokat, akik szobrot állítanak neki vagy az emlékét ápolják. Most eme justizmordok kaptak még egy hivatkozási alapot.
Ehhez képest a legionárius szimbólumok használatának tiltása csekély és egyébként elvszerűtlen öröm.
Semmiféle szimbólumot nem lenne szabad államilag betiltani.
Nem az állam kell sújtsa azt, aki vörös csillagot vagy horogkeresztet hord, hanem a közmegvetés. Mindenkinek emberi joga van olyan eszmerendszert vallani, amilyen akar és olyan jelvényeket hordani, ami hozzá közel áll mindaddig, amíg ezzel nem okoz közvetlen, jelenvaló veszélyt másokra nézve.
E következetes emberi jogi elvet tiporja lábbal a minap elfogadott és kihirdetett jogszabály.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma

Kemény támadások Románia ellen: gúnyt űztek az erdélyi templomokból!
A The Telegraph brit napilap újságírói azzal vádolják a román adminisztrációt, hogy az erdélyi templomok, kastélyok és várak eredeti építészeti stílusát tönkre tették az úgynevezett felújításokkal, amelyek az európai adófizetők 100 millió eurójába kerültek.
Az angol újságírók első példának a vasárnap részben átadott, lenyűgöző máriaradnai ferences rendházat és bazilikát hozzák fel, aminek a felújítási költségei több mint 10 millió euróra emelkednek, ami Romániában a legnagyobb egyházi beruházás. Luke Dale-Harris cikkíró szerint azzal együtt, hogy a restaurálás során meg kellett volna tartani a gyönyörű barokk stílust, a bazilika most úgy néz ki, mint egy rendezetlen területre épült Disney kastély. A kolostor körül törött kő- és cseréprakások hevernek, miközben más építőanyagokat vélhetően Németországban adtak el. Betontömbök helyettesítik az eredeti követ, miközben a kolostor tetején piros ipari cserepek csillognak, egy multinacionális német nagyvállalat névjegyével.
A máriaradnai ferences kolostort a Kegyelmek Anyja nevére szentelték fel, az írások szerint az első templomot 1520-ban emelték, de a török hódoltság idején kétszer lerombolták, egyszer leégett. A templomban van egy Szűz Mária szentkép, amit nem tettek tönkre sem a törökök, sem a tűzvész, ezért csodatevő ereklyének tartják. A jelenlegi templomot 1767-ben szentelték fel, 1992-ben Kegyelmek Anyja Pápai Bazilikának nyilvánították.
A brit lapban megjelent írás értelmében, a máriaradnai, egy azon több tíz középkori erdélyi templom, kastély, illetve vár közül, amelyeket az utóbbi öt évben „brutálisan” modernizáltak több mint 100 millió euró ráfordítással, ami az EU Regionális Fejlesztési Programjától származik. Szinte minden esetben megtartották a „modellt”: az eredeti építőanyagokat az emlékművekről egyszerűen letépték és helybeli ipari termékekkel helyettesítették.
Hasonlóképpen, a munkások mindenhol fiatalok, rosszul fizetettek, tapasztalatlanok. A 13. században épült Déva váránál a munkásokat egy börtönből hozták és restauráló munkára kényszerítették őket. Időközben a pénz a helyi adminisztráció képviselői, illetve a barátaik által vezetett vállalatok között közlekedik – tárják fel a The Telegraph újságírói. Eddig az EU pénzeket 18 templomba fektették, további 12 felújítás alatt áll.
„Az itt tapasztaltak rettenetes keverékét képezik a korrupciónak és e projektekre az Európai Uniótól való minél több pénzszerzési törekvésnek. Azt jelenti, senkit nem érdekel, hogyan néznek ki az emlékművek, és mit tesznek tönkre, csak az, hogy mennyi pénzt szerezhetnek maguknak és a barátaik cégeinek” – nyilatkozta Hans Hedrich, a Neuer Weg világörökség megőrzésére létrehozott civilszervezet táralapítója – olvasható a The Telegraph, brit lapban.
Egy nemrégiben tett üzenetében, maga Charles herceg is elégedetlenségének adott hangot a közép-erdélyi szász településeken egyre gyakrabban látható, rikító színű ipari kerámiacserepek miatt.
nyugatijelen.com / stiripesurse.ro
Erdély.ma

A székelyföldi önrendelkezés kiemelt témaköre az EMI-tábornak –
Az EMI-tábor szervezői évek óta kiemelt fontossággal kezelik a székelyföldi önrendelkezés témakörét, ugyanakkor szorgalmazzák az érdekérvényesítésben példaértékű eredményeket elért nemzetekből való tanulást, így idén az erdélyi és anyaországi előadók mellett baszk és katalán meghívottai is lesznek a rendezvénynek.
Az augusztus 5. és 9. között, a Gyergyószentmiklós melletti 3-as kilométernél zajló rendezvény nemzetközi meghívottai Marc Gafarot i Monjó katalán képviselő, továbbá Iker Merodio baszkföldi újságíró lesznek, ők a nemzeti régiók önrendelkezéséről beszélnek augusztus 7-én, pénteken.
A külföldi vendégek meghívása a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kiépített nemzetközi kapcsolatoknak köszönhető. Szombaton 12 órától Merre visz az utunk az autonómia felé? címmel kerül sor kerekasztal-beszélgetésre, amelynek meghívottai Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke és az MSZEF elnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, továbbá Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Izsák Balázs, az SZNT elnöke másodszorra is felszólal vasárnap 14 órától, ekkor a Milyen lesz az autonómia? címre keresztelt beszélgetés keretében.
Visszatérő vendégei az EMI-tábornak Raffay Ernő történész, aki Észak- és Kelet-Erdély 1940. augusztus 30-i visszatéréséről, illetve Vincze Gábor történész, aki A látszat-autonómiától a megtapasztalható román uralomig – Az erdélyi magyarság sorsa 1944 őszétől 1945 őszéig címmel tart előadást az EMI-táborban. Míg előbbi értekezését szombaton 14 órától, addig utóbbi előadását csütörtökön 12 órától hallgathatják meg az érdeklődők.
A magyar megmaradás esélyei és lehetőségei az átalakuló Európában témával kapcsolatban tart előadást Vona Gábor, a Jobbik elnöke, valamint Szávay István, a Jobbik alelnöke pénteken 14 órai kezdettel. A vitafórumot Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja önkormányzati és közigazgatási alelnöke előadása előzi meg ugyancsak szombaton 10 órától, amelynek címe: Felvidéki magyar önigazgatás – fikció vagy valós lehetőség? Kárpátaljai vendége is lesz a tábornak, Mester András, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség titkára az ottani magyarság helyzetéről és jövőképéről beszél csütörtökön 14 órától.
Mint minden évben, idén is valami újjal teszi színesebbé programkínálatát az EMI-tábor, így az első alkalommal működő Jogaink-sátor arra lesz hivatott, hogy megismertesse a táborlakókkal azokat a törvényeket, amelyekkel a mindennapi életünk során találkozhatunk. A sátor programjai naponta tematikusan változnak: szerdán a munkavállalás lesz a téma, csütörtökön a rendőrségi ügyek, pénteken a világhálón szörfölés és online identitás, szombaton a román törvénykezés lesz terítéken, míg vasárnap azt boncolgatják az előadók, hogy hogyan élhetünk jogainkkal magyarként Romániában. Ezen a helyszínen az értekezések, beszélgetések naponta 14 és 18 óra között zajlanak. A már megszokott tematikus sátrak is működnek: a Csép Sándor-sátorban a szórványlét problémái mellett erdélyi kastélykertekről, nemzeti jelképekről, magyar-roma együttéléstől is szó esik, a Művészsátorban műhelymunkák és kézműves foglalkozások zajlanak, a kisgyerekek számára pedig a Gyereksátor biztosít egész napos programot. A hagyományőrző tevékenységek idén először egészülnek ki lovasprogramokkal: lovasíjász-bemutató és lovaglási lehetőség is várja a táborozókat.
A napot borkóstolók, táncházak és koncertek zárják: neves magyarországi zenekarok – többek között Ossian, Kárpátia, Ismerős Arcok, Road – mellett erdélyi együttesek is bemutatkoznak a Nagy-, illetve a Kisszínpadon.
A részletes program a www.emitabor.hu honlapon érhető el.
itthon.ma
Erdély.ma

Visszakerült Kölcsey Ferenc szülőházára a kétnyelvű emléktábla Sződemeteren
Az augusztus 6-7-én zajló Kölcsey-megemlékezés megható nyitányának tekinthetjük az augusztus 4-én, kedden késő délután Sződemeteren történteket. Hosszú évek óhaja vált valóra.
Visszakerült a Kölcsey-szülőház, a helybeli görögkatolikus hívek jelenlegi parókiájának falára a 25 esztendővel előbb Románia és Magyarország művelődési minisztériumai, valamint a Kölcsey Társaság által elhelyezett, de néhány hét múlva eltüntetett kétnyelvű szöveg.
Az a tábla, amelyik 1992-ben az EMKE szorgalmazására újra elkészült, de elhelyezését követő héten ismeretlen kezek összetörtek, s a református templomkertbe hajítottak.
A most rozsdamentes keretben falra került összeragasztott táblát éveken keresztül a sződemeteri református templom szószéke alatt lehetett látni.
A helybeli görögkatolikusok egyháztanácsa hosszú tárgyalások végeredményeképp Florin Holhoş parókus és Gheorhge Marian polgármester, egyháztanácsi tag javaslatára úgy engedélyezte a 200. születési évfordulóról megemlékező és a szülőházat megjelölő kétnyelvű emléktábla újra elhelyezését, hogy az az épületnek a bal oldali bejárati kapu felé eső sarkán kapjon helyet a parókia „cégtáblája" közvetlen szomszédságában. Így jól látható és könnyen megtekinthető.
Kedden késő délután Muzsnay Árpád és Bendel József jelenlétében Kovács Albert lázári vállalkozó és munkatársai: Szász Győző és Valenszki Gyula tették fel (remélhetőleg: örök időkre) Kölcsey Ferenc anyai dédnagyanyja, Bideskúti Zsigmondné egykori kúriája falára a nemzeti imánk szerzőjének szülőházát román és magyar nyelven hirdető táblát.
szatmar.ro
Erdély.ma

Pénz- és szakemberhiány az egészségügyben
Feleannyi orvos és asszisztens dolgozik a hazai kórházakban, mint az EU többi országában, kiszámíthatatlan a gyógyszerellátás, a belügyminisztérium beleszól az egészségügy dolgaiba, hiányos a daganatos betegek kezelése, méltánytalan a kórházak finanszírozása – sorolták a legsúlyosabb gondokat tegnapi tájékoztatójukon a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezetői. Azt sem rejtették véka alá: házuk táján idén csökkent a betegforgalom, és még sok egyéb oka van annak, hogy előreláthatóan közel kétmillió lejes hiánnyal zárják a 2015-ös esztendőt.
A pozitív események közé sorolta András-Nagy Róbert kórházmenedzser, hogy az intézmény júliusban, a tavaly lezárult akkreditációs folyamat eredményeként megkapta a legmagasabb minősítést, a sürgősségi kórház kategóriában ez a legfelsőbb fokozat, amit öt év múlva újból meg kell szerezni ahhoz, hogy az egészségbiztosító pénztár továbbra is szerződést kössön a kórházzal. A menedzser sikernek tartja, hogy az utóbbi két orvosi versenyvizsgán majd minden helyre ketten-hárman jelentkeztek, hat orvost alkalmaztak, az ortopédia szakon őszre halasztották a versenyvizsgát. Új orvosok: dr. Bodó Erika gyermekgyógyász, dr. Robert Dobrescu neurológus, dr. Alina Bratu sürgősségi szakorvos, dr. Bajcsi Enikő belgyógyász, dr. Szente Lilla neonatológus és dr. György-Szakács Csa­ba sebész. András-Nagy Róbert elmondta, év közepéig közel ezer esettel kevesebbet láttak el, mint tavaly ebben az időszakban, ami egyrészt az építkezésnek és az osztályok folyamatos költöztetésének tudható be, a járóbeteg rendelőkben is csappant a forgalom, a sürgősséget ellenben továbbra is naponta több mint száz páciens kereste fel. A menedzser úgy véli, ha a sürgősségi kórháznak ügyeleti vonalakat kell működtetnie, a finanszírozásnak is tekintettel kellene lennie erre, és nem szabadna az ellátott esetek számához kötni a költségvetést. Gondként említette, hogy folyamatos az orvosok és asszisztensek elvándorlása a kórházból, sok az üres állás, tavaly a meghirdetett százkilenc munkahelyből csak ötvenötöt foglaltak el, idén a nyolcvankettőből ötvenhármat, 90 százalékban kisegítő személyzetet és asszisztenseket vettek fel.
Két éve a kormánytól nem kaptak egy lejt sem beruházásra, a prefektus tízes prioritási listáján nem szerepel a kórház, az egészségbiztosító pénztár törvénytelenül, egyszerű átiratokkal módosítja az elektronikus egészségügyi kártya kötelező használatának határidejét – sorolt fel néhányat a súlyos problémák közül dr. Antal Álmos orvosigazgató. Elmondta, egyes gyógyszerek árának központilag meghatározott csökkentése miatt a gyógyszergyártók abbahagyták ezek előállítását, elsősorban a leginkább használt készítményekről van szó, köztük alvadásgátlók, onkológiai szerek, amelyeket tavaly még be lehetett szerezni, de jelenleg már nincsenek forgalomban. Egyesek helyettesíthetőek, mások kevésbé. Említett okokból a kórház gyógyszerköltségei nem csökkentek, ellenkezőleg, nőttek. Eltűnnek a piacról egyes generikus gyógyszerek, és megjelennek a drágább innovatív készítmények, a kórháznak pedig kötelessége ellátni a beteget és beszerezni a számára leghatékonyabb szert – hangsúlyozta az igazgató.
Dr. Antal Álmos az onkológiai felszereltség hiányosságairól is beszélt, míg az EU országainak többségében háromszázezer lakosra jut egy radioterápiás készülék, addig Romániában egymillió emberre számítanak egyet, a közkórházak radioterápiás központjaiban a gépek régiek, gyakran meghibásodnak. A háromszéki rákos betegek még kiszolgáltatottabbak, mert itt nincs sugárterápia, Brassóba, más városokba vagy külföldre mennek, ha a kezelést még idejében el akarják végezni, mert a minisztérium által meghatározott, erre fordítható pénzkeret olyan kevés, hogy hónapokig kell várni az ingyenes kezelésre. A szakemberhiány a másik rákfenéje az onkológiai ellátásnak, kevés a radiológus és hematológus, az erre szakosodott asszisztensekkel együtt országos szinten ötszázharmincan vannak, akik félmillió daganatos beteget látnak el. Hiányzik a rákszűrés, a diagnosztizálás gyermekcipőben jár, a felszereltség hiányos, a gyógyszerellátás bizonytalan – összegezte a bajokat az igazgató.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Próbára tette” a nagy szárazság az idei termést
Kétmilliárd eurós kárt okozott eddig a szárazság idén a mezőgazdaságban, ami a következő időszakban éreztetni fogja hatását az árakon is – jelentette ki tegnap Laurenţiu Baciu, a Mezőgazdasági Termelőegyesületek Ligájának (LAPAR) elnöke.
A nagy hőség leginkább a kukoricatermést „tette próbára”, de sokat ártott a szójának, a búzának, a repcének, a napraforgónak és a zöldségeknek is. A legnagyobb károkat Moldvában, Konstanca megyében és a Bánságban jelezték. Egyes vidékeken a kukorica 30-50, de akár 100 százalékos termésveszteséget is elszenvedett. Moldvában például bizonyos helyeken április óta nem esett csapadék, és ott minden terményt súlyosan károsított a szárazság.
A mezőgazdasági minisztérium ez idáig nem készített felmérést az aszály okozta károkról. Baciu szerint a LAPAR-nak sincs pontos kimutatása erről, de becslések alapján a veszteség már most meghaladja a kétmilliárd eurót, és ha folytatódik a magas hőmérsékletű, vízszegény időjárás, akkor a helyzet súlyossága csak fokozódhat.
A nagy szárazságból kifolyólag várható, hogy drágulnak a gyümölcsök, zöldségek és gabonák, amit tetézni fognak a környezetvédelmi minisztérium által bevezetett új illetékek. A kétmilliárd eurós kár a már elvégzett, és soha vissza nem térő befektetések összegét jelenti.„Láncreakció indul be” – mondta az elnök.
Nyugati Jelen (Arad)

Újra teljes pompájában a Farkas utcai templom
Másfél év után, éppen a Kolozsvári Magyar Napok első napján lesz ismét látogatható a Farkas utcai református templom, Kolozsvár egyik legértékesebb gótikus temploma, amelynek megépítését Mátyás király rendelte el 1486-ban.
A 15 millió lejes uniós támogatással felújított templomot augusztus 16-án délelőtt 11.30 órakor szentelik fel, az ünnepi istentiszteleten Kató Béla püspök hirdeti az igét, majd a felújítási munkálatokról beszámol Maksay Ádám főtervező. Ezt követően újrakezdődnek a templomban tartott istentiszteletek, orgonakoncertek. A felújítás során kicserélték többek közt a tetőszerkezet korhadt faelemeit és a cserepeket, megerősítették a boltozatot, új fűtési és világítási rendszert szereltek be. Az egyházi levéltár kiköltözött az egykori rendháznak a templomhoz tapadó megmaradt szárnyából, helyébe kiállítóteret hoztak létre. Szintén felújították a templom orgonáját és padjait, illetve az erdélyi nemesi családok címereit is.
Szabadság (Kolozsvár)

Lehetne magyarul?
Méltó módon emlékeztek a hétvégén a Bihar megyei mezőbikácsiak a kommunista hatalom ellen 66 évvel ezelőtt fellázadt elődeikre, akik közül négyen – magyarok és románok vegyesen, köztük a falu katolikus plébánosa – életükkel fizettek kiállásukért.
Dicséretes, hogy a bukaresti parlament nemrég mártírtelepüléssé nyilvánította a mindössze 570 lelkes Mezőbikácsot, amely egyébként nemcsak az 1949-es atrocitás, hanem az öt évvel korábban a román hadsereg által elkövetett vérengzés okán is rászolgált a titulusra. És azt se hagyjuk szó nélkül, hogy az apró partiumi faluban felállított tábla magyarul is hirdeti a frissen kapott elismerést, holott a közösség számaránya jóval alatta marad a közigazgatási törvényben szereplő húsz százaléknak. Rögtön keserűvé válik azonban a szánk íze a magyar szöveg láttán, amelybe egyszerre két szarvashiba is becsúszott: „mártír telepűlés”. Mindenképpen hasznos lett volna, ha a megrendelők még a felfestése előtt átfésültetik a feliratot egy, a magyar nyelv helyesírási szabályait ismerő pedagógussal, nyelvésszel, és akkor nem járnak úgy, mint a bihari RMDSZ öt évvel ezelőtt a nagyváradi utcanevek gyalázatos átköltésével. Köztudott, hogy nagyon sokan képtelenek vagy hanyagok megtanulni helyesen írni anyanyelvükön, ami sokak szerint a műveletlenség jele. A szégyen viszont hatványozódik, ha nyelvi fogyatékosságunkkal egész közösségünket megbélyegezzük. Évekig tartott, amíg politikai lobbik és alkuk árán sikerült kiharcolni, hogy erdélyi településeink nevét magyarul is feltüntethessük, de az anyanyelvhasználatért folytatott küzdelem korántsem tekinthető befejezettnek. Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen még ma is közelharcot kell vívni a többségi pártokkal, hatóságokkal, önkormányzatokkal a magyar helység- és utcanévtáblákért, az anyanyelven történő hivatalos ügyintézésért. A románok túlnyomó többségének persze nem tűnik fel egy magyartalan felirat, az erdélyi magyar közösség igényességéről, önbecsüléséről azonban rendkívül rossz bizonyítványt nyújtanak a különböző intézmények homlokzatán, helységnévtáblákon, sőt hivatalos szövegekben éktelenkedő, bántó tévedések. Amiket aztán végképp nem kenhetünk másokra.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Több ezer érintett
Kárpótlás az özvegyeknek és árváknak
Anyagi támogatást kapnak azok a hadiözvegyek és hadiárvák, akiknek férje, édesapja 1938. november 2-a és 1945. május 9-e között a magyar királyi honvédség és csendőrség kötelékében szolgált és elesett – ismertette a hadigondozásról szóló törvény módosítását dr. Havasi János. A magyar televíziós szakember egy hadisírokról szóló film kapcsán beszélt a jogszabályról Tusványoson.
Havasi János elmondta: a törvény azokra is érvényes, akik 1947-ben elveszítették magyar állampolgárságukat. Megjegyezte, pár ezer embert érinthet a javaslat a határon túl. A juttatás független attól, hogy az elhunyt katona melyik egységben és milyen rangban szolgált. A támogatás mértéke a mindenkori magyar minimál nyugdíj 30 százaléka, jelenleg 8850 forint, amit a jogosult élete végig kap, visszamenőleg 2015. július elsejétől. A juttatás azoknak jár, akik férje, apja „elesett”, de Havasi János szerint ide értendők azok a besorozott személyek is, akiket eltűnteknek nyilvánítottak.
– Nagyon sokan csak „egyszerűen” eltűntek, nem jöttek vissza a háborúból. Ebben az esetben azt az iratot kell megkeresni, amivel ezt a tényt a hadügyminisztérium közölte a családdal. Ha nem kaptak ilyet, vagy nincs meg, akkor ezt ki kell kérni a honvédelmi minisztériumból, mert aki hadműveleti területen eltűnt, és utólag sem került elő, azt halottnak tekintik – magyarázza Havasi János.
A kérvényben minél több azonosításra alkalmas adatot be kell írni: pontos név, születési dátum, anyja neve, ha lehet, besorolásának helye, időpontja, utolsó tartózkodási helye stb.
A határon túli magyarok segítségre számíthatnak Magyarország külföldi konzulátusaitól – tudtuk meg a szakembertől.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mondd meg, kinek állítanál szobrot, megmondom, ki vagy!
Igencsak sokat elárul egy közösség szellemi, lelki, erkölcsi állapotáról, hogy kinek, kiknek állít vagy állítana szobrot. Ha körülnézünk Erdélyben, majd minden városban találunk – még ott is, ahol valójában semmi keresni valójuk nem lenne – egy-egy Mihály vitézt, Avram Iancut, meg egyéb 1848-as román „hőst”, vagy más, enyhén szólva ellentmondásos román történelmi figurát ábrázoló szobrot.
Távol álljon tőlem a gondolat, hogy netán valamiféle szemléletváltásra próbáljam rávenni a román történészeket, ennek elsősorban belső meggyőződésből kellene megtörténnie, de az biztos: előbb-utóbb ez is bekövetkezik. Vannak már előfutárai is e változásnak, hogy most csak Lucian Boia – korábban pedig Andrei Pippidi – munkásságára utaljak, könyveik közül egyesek magyar nyelvű fordításban is hozzáférhetők. Úgy tűnik, a román történetírás is egyre közelebb kerül ahhoz, hogy feladja a szovjetnek mondott szemléletet, amely a „mától kezdve minden másként történt” elv alapján működött.
Mindezt annak kapcsán írom, hogy a legutóbbi marosvásárhelyi önkormányzati képviselőtestületi ülésen határozat született arról, hogy szobrot állítanak Constantin Romanu Vivunak, a Románia enciklopédiája szerint „hős forradalmárnak”, akinek legfőbb érdeme, hogy a 12. légió parancsnokaként 1848-ban a magyarok ellen harcolt a Marosvásárhely környéki településeken. Mindenestre meglehetősen tiszteli a városvezetés a 48-as román hősöket, hisz Constantin Romanu Vivu mellett, Petru Dobra, Ion Buteanu, Alexandru Papiu Ilarian és természetesen Avram Iancu nevét is utca viseli.
Az még nem tisztázott ugyan, hogy hol is állítanák fel a szobrot, de gyaníthatóan nem a város szélén, inkább a központban. Ellentétben a magyar személyiségeket megörökítő szobrokkal, amelyek rendre a főtértől távolabb kaptak helyet. Beleértve a városépítő Bernády Györgyét is, akinek nem jutott hely az általa építtetett Városháza és Kultúrpalota közelében sem. Bezzeg a kormány által kinevezett Emil Dandeanak igen, holott az ő nevéhez – legalábbis a vásárhelyi legendárium szerint – csak a főtéri városi vécé építése fűződik.
Szentgyörgyi László
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A fejlesztés négy pillére
Azonosították Háromszék kitörési pontjait
A mezőgazdaság, a kultúra, a turizmus és az informatikai ágazatok jelentik Kovászna megye gazdasági kitörési pontjait, derült ki a háromszéki önkormányzat által rendelt Potsa József megyefejlesztési stratégiából. A volt háromszéki főispán nevét viselő stratégia a 2015 és 2020 közti periódusra határozza meg a fejlesztési irányvonalakat, a régió erősségeit és a kulcsfontosságú stratégiai faktorokat.
A múlt hónapban véglegesített stratégiának a kidolgozását Viorel Stănică, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi karának prodékánja koordinálta, aki rámutatott: Kovászna megye számos szektorban jól teljesít, azonban a további fejlődéshez szükség van a magasan képzett polgárok elvándorlásának megfékezésére és a szakoktatás támogatására.
A Potsa József megyefejlesztési stratégia azonosítja Háromszék erősségeit, amelyek között szerepel, hogy 2013 óta folyamatosan növekszik a térség kereskedelmi mérlege, ami elsősorban az export növekedésének tulajdonítható.
A háromszéki mezőgazdaság egyes ágazatai is versenyképesekké váltak, a Kovászna megyei gazdák főként a cukorrépa- és krumplitermesztés területén vannak jelen az országos piacon. A háromszéki vendéglátóipar – hotelek és panziók – az országos átlag felett teljesítenek, termelékenységük jónak mondható. Háromszéken a gyógyturizmus, a kulturális turizmus és a faluturizmusra egyaránt húzóágazattá válhat, egyelőre fékezőerő, hogy az érintettek nem aknázzák ki megfelelően az erősségeiket. Példaként említik, hogy Kovászna városa az ország első három gyógyfürdőhelye között szerepel, gond az, hogy a vendéglátók a forgalmukat az állam által támogatott ingyenes és kedvezményes gyógykezelő jegyekre alapozzák.
A Potsa József megyefejlesztési terv elkészítői szerint a számítástechnikai (IT) és telekommunikációs ágazatban is nagy potenciál rejtőzik, viszont a megfelelő szakoktatás hiánya hátráltatja ezt az ágazatot a kibontakozásban. A feldolgozóipar biztosítja ugyan Kovászna megye gazdaságának a stabilitást, ezért támogatni kell a megmaradásban, de alternatívaként más gazdasági ágazatok – például az informatikai és telekommunikációs szektor - megtelepedését kell elősegíteni. Viorel Stănică szerint a beazonosított négy fejlődési pillérre – mezőgazdaság, kultúra, turizmus és informatika – külön ágazati stratégiákat kell még kidolgozni. Problémaként azonosították azt, hogy Kovászna megye nem túl vonzó az itt lakók számára. Habár magasabb a születések száma mint az elhalálozásoké, mégis folyamatosan csökken a lakosság száma. Főként az elmúlt tíz évben figyelhető meg az elvándorlás, ami a magasan képzettek körében jellemző. Kovászna megyében a városok veszítettek el jelentős számú lakosságot, így 2009-től már magasabb lett a vidéki lakosság aránya mint a városiaké. Emellett megfigyelhető, hogy a lakosság 20 százaléka van kitéve az elszegényedés veszélyeinek és az országos átlagnál alacsonyabb a lakosság orvosi ellátáshoz való hozzáférése is. További gondot jelent, hogy a háromszéki lakosság mindössze 9,8 százalékának van felsőfokú végzettsége, ami akadályozza, hogy tudásalapú befektetések megtelepedjenek a térségben.
Kovács Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vásárhely nem nyugszik
Engedmény az egyezségek betartásáért
Újabb szoboravatásról döntött legutóbbi testületi ülésén a marosvásárhelyi önkormányzat, számol be a Mediatica.ro. Annak a Constantin Romanu Vivunak állítanak szobrot, akiről utcát is neveztek el az 1990-es években, és aki több történész szerint köztudottan az 1848-as forradalom ellen ügyködött, csapatokat szervezett a magyar lakosság ellen.
A tanácsi határozattal kapcsolatban az RMDSZ marosvásárhelyi frakciója közleményben tisztázta, hogy a szoborállításról szóló tanácshatározatot az RMDSZ-frakció javaslatára azzal a módosítással fogadták el, hogy csak akkor kerülhet kivitelezésre, ha már a többi, előzőleg elfogadott szobrok kikerülnek a közterekre, például Sütő András szobra.
„A szoborállításról szóló határozatnak ismét a tanács napirendjére kell kerülnie, hiszen ki kell egészíteni a dokumentációt, egy helyszínrajzzal, művészeti tervvel és a személy életrajzával. Amennyiben magyarellenes megnyilvánulásai voltak a szóban forgó történelmi személyiségnek, nem támogatjuk a szoborállítást” – olvasható a közleményben. A Mediatica.ro szerint román értelmiségiek is elítélték a döntést, mert szerintük a városháza kétkulacsos politikát folytat: miközben a harmónia városának nevezi Marosvásárhelyt, megosztó és a magyar közösségben ellenséges érzületeket keltő emlékművet készül felállítani.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magyarul reklámozza a Kolozsvári Magyar Napokat a BBTE rektora
Magyarul beszél az augusztus 16-23. között tartott Kolozsvári Magyar Napok reklámvideójában Ioan-Aurel Pop, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora.
Mint mondja, nem tud jól beszélni magyarul, de tud írni és olvasni – szótárral. A továbbiakban románul magyarázza, hogy a románoknak és magyaroknak egyaránt előnyük van, mert úgy tanulhatják meg a másik nyelvét, hogy hallják is azt a mindennapokban.
maszol.ro

A magyar szentek és vértanúk tiszteletére építenek kápolnát
A magyar szentek és vértanúk tiszteletére szentelik majd fel a Csíkszentkirályon épülő kápolnát. Az egyházközség által Poklondfalván építendő kápolna a helyiek reményei szerint jövő évre elkészül. A kápolna többek között a hívek adományaiból készül, a csíkszentkirályi közbirtokosság pedig a tetőszerkezethez szükséges faanyagot biztosítja.
Az áprilisban elkezdett munkálatok eredményeképpen már látszik a kápolna alapja, amely a hívek adományaiból épül, illetve a csíkszentkirályi közbirtokosság vállalta fel a tetőszerkezethez szükséges faanyag biztosítását – számol be a napilap. „Ezzel segítjük a kápolna megépülését. A fa beszállítását is felvállaltuk, már most augusztusban megpróbáljuk megoldani” – közölte Bors Ferenc, a közbirtokosság elnöke. Székely Ernő, a község polgármestere elmondta, az építkezéshez szükséges engedélyek, papírok megvannak, „minden rendben van”. A Hadnagy Judit tervezte épület több mint száz személy befogadására lesz alkalmas.
A Csíki Hírlap felkereste Csató Béla helyi plébánost is, aki szerényen csak annyit mondott, hogy jobban szeret csendben cselekedni, éppen ezért nem kívánt a tervezett kápolnáról beszélni. Annyit szívesen elmondott, hogy a kápolnát a magyar szentek és vértanúk tiszteletére szentelik majd fel.
A környékbeliek szerint szükség van egy kápolnára abban a falurészben, mert messze van a templom. „Nagyon örvendünk, hogy minden vasárnap lesz itt mise. Mindenki a környéken jól fogadta. Azért is jó, mert nem kell eljárni misére a falu másik felébe. Állítólag az idén még nem tud elkészülni, de reméljük, jövőre kész lesz, nagyon szeretnénk. Nagyon szépen köszönjük a plébános úrnak, hogy ezt megcsinálja a Felszeg utcában” – fogalmazott Vitos Barna, aki a készülő kápolna szomszédságában lakik.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Feladvány a múltból
A Székely Támadt-vár történetének szempontjából rengeteg különleges régészeti lelet került felszínre. Egy rovásírásos téglatöredéket is találtak a feltáráson, az írás megfejtésébe most bárki bekapcsolódhat.
A Székely Támadt-várban az elmúlt két hónapban végzet régészeti kutatások rengeteg új információval gazdagították ismereteinket, illetve számos olyan lelettel bővült a múzeum gyűjteménye, amely önmagában is páratlannak nevezhető. Ezek között kiemelt figyelmet szentelünk a XV–XVI. századi kultúrrétegekből előkerült, rovásjeleket tartalmazó töredékes téglának – számolt be a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum szerdán, az intézmény Facebook-oldalán. A múzeum vezetősége egy, a tégláról készült fényképet is közzétett, arra biztatva a legnagyobb közösségi háló felhasználóit, hogy kapcsolódjanak be az írás megfejtésébe.
„Köztudott, hogy a székely írás alfabetikus elveken jelöli a hangokat, s néha a több hangértékű jeleket vegyesen is használták (ilyen pl. a székelyderzsi rovásírásos tégla felirata is). Különleges tulajdonsága a ligatúrák (két vagy több betű egybeírásának, összekapcsolásának) kiterjedt használata, amely gyakorlat a helymegtakarításra vezethető vissza. Hasonló célt szolgált a hangugratás (a magánhangzók kihagyása) is bizonyos esetekben. A feliratok olvasata legtöbb esetben jobbról balra halad, s az irány váltakozása egyáltalán nem jellemző” – avat be a tájékoztató a rovásírás részleteibe.
Széchely István
Székelyhon.ro

Pluszmunkával elért országos siker
Első díjat érdemeltek ki az Udvarhelyszéket képviselő lányok a Nagyszebenben megrendezett népi mesterségek országos versenyén.
Mintegy százhatvan tanuló vett részt július 29. és augusztus 3. között Nagyszebenben, az Astra Múzeumban megtartott népi mesterségek országos olimpiáján. Udvarhelyszéket idén öt tanuló képviselte, akik a verseny megyei szakaszán, júniusban első helyezést értek el szakágaikban. Az országos megmérettetés korábbi kiadásain is az Udvarhelyszéket képviselő diákok érték el a legjobb eredményeket, ezúttal viszont mindenki első helyezett lett – adta tudtunkra Bán Erzsébet szakirányító. A szakmai zsűri a diákok elméleti és gyakorlati tudását értékelte, de figyelembe vették a versenyen készült alkotás nehézségi fokozatát, viseletük eredetiségét is.
A versenyen a székelyudvarhelyi Cimbora Gyerekek Klubjának tanulói, Kovács Anita és Antal Eszter népi hímzők (oktatójuk Bán Erzsébet), valamint László Noémi bútorfestő (oktatója Tifán Irén) bizonyítottak, de Székelyudvarhelyt képviselte Sîrbu Cristina bútorfestő (oktatója Sîrbu Andrea) is. Jelen volt Nagyszebenben László Kinga tibódi csipkeverő is, akit szentkirályi nagymamája, Berze Ibolya tanított a mesterségre. Bán Erzsébet elmondta, hogy a tehetséges lányok nem első alkalommal versenyeznek: László Kinga immár negyedszer, Sîrbu Cristina pedig harmadik alkalommal vetélkedik az országos versenyen.
László Noémi korábban kétszer kapott első díjat népi hímzés szakágban, most viszont bútorfestéssel bizonyított, amit egyébként tavaly október óta tanul a Cimbora Házban.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Perelnének a szakszervezetek
Az egészségügyben és a tanügyben sem a fizetéscsökkentést, sem az elbocsátást nem tartják elfogadhatónak a szakszervezetek. Az érdekvédelmi szervezetek képviselői szerint csak úgy érhetnek el eredményeket, ha a munkáltatókkal összefogva lépnek fel, méltányos finanszírozást követelve.
Amint arról beszámoltunk, a tanügyi kisegítő személyzet augusztustól 10 százalékos fizetésemelést kapott, ám szeptembertől elbocsátásokra számíthatnak, mert a minisztérium által leközölt sarokszámok alapján városon 14,5 diáknál kevesebbre nem hirdethetnek meg pedagógusi állást, 120 diák után lehet takarítót alkalmazni, így a tanügyi intézményeknek állásokat kell megszüntetniük.
Az egészségügyben megkapták a 100 lejes béremelést, de a kórházak bevétele ezt már nem fedezi: a sepsiszentgyörgyi kórház vezetősége például arról beszélt, egyeztetniük kell a szakszervezettel különböző pótlékok megszüntetéséről, hiszen az év végéig közel kétmillió lejes hiányra számítanak. Vasile Neagovici, a Sanitas szakszervezet Kovászna megyei elnöke lapunk megkeresésére kifejtette, ezekben az ágazatokban elbocsátásról szó sem lehet, hiszen az alkalmazottak így is túlterheltek. „A túl alacsony bérek így sem elég motiválóak, az egészségügyi intézmények pedig így is szakemberhiánnyal küzdenek, a tanintézetekben pedig nem elég a dada, a takarító” – ecsetelte a szakszervezeti bizalmi.
Hozzátette, az önkormányzatoktól sem várhatnak segítséget, hiszen azoknak sincs pénzük. Neagovici elmondta, kezükbe került a fizetésemelések tervezetének egy példánya, ezekben 40 százalékos béremeléseket lebegtetnek. „Honnan lesz egyik napról a másikra pénz ekkora béremelésre, amikor a jelenlegi fizetésekre sincs fedezet? Elegünk van az ígérgetésekből. Elvárjuk, hogy a valós helyzetről tárgyaljunk, és tartható fizetésemeléseket alkudjunk ki. Így csak hitegetik és ámítják az embereket” – fakadt ki a Sanitas Kovászna megyei elnöke. Szerinte akkor tudnak hatékonyak lenni, ha az alkalmazottak, a szakszervezetek, a munkáltatók, az önkormányzatok közösen lépnek fel, és ezeknek az ágazatoknak méltányos finanszírozást kérnek.
Kilátástalannak nevezte a helyzetet Csatlós Mihály Levente, a Felső-háromszéki Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke is. Hangsúlyozta, 47 éve tanít, de még soha nem volt ilyen mélyponton a tanügy, mint most. „Nem elég, hogy kevés a fizetés, és csökkent az alkalmazottak száma, még felesleges bürokratikus feladatokkal is terhelnek bennünket. A tanárnak nincs ideje az órára készülni, annyi papírt kell lefűznie. Ha további elbocsátások lesznek, egészen biztosan perelni fogunk” – szögezte le Csatlós.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Horváth Anna: a román tanácsosokból néha még előtör a magyarelleneség
kérdezett: Kertész Melinda
Az alpolgármester szerint a napi, közérdekű problémák a "magyar ügyeknél" is jobban foglalkoztatják a kolozsvári magyarokat.
Nemcsak magyarként kell sokszor politikai csatákat vívnia a román többségű, sokszor soviniszta tanácsosokkal, mandátuma alatt azzal is szembe kellett néznie, hogy a kolozsvári magyarok egy része elfordult az RMDSZ-től. Felismerte, hogy a választók bizalmának visszaszerzését azzal kell kezdeni, hogy meg kell hallgatnia igényeiket. Ezek az igények pedig nem feltétlenül esnek egybe a politikum által oly sokszor felvállalt "magyar ügyekkel". Horváth Annát a városházán folytatott munkájáról kérdeztük. Emil Boc polgármester mindent megtenne, csakhogy elkerülje a többnyelvű helységnévtábla témáját. Legutóbb azt mondta, hogy ő nem tehet mást, mint betartani a bírósági határozatot. Azt már nem említette, hogy ő döntött az alapfokon született pozitív bírósági határozat megtámadásáról. Szerinte a városkapuk felirata megoldaná az összes többnyelvű városnévtábla feliratot illető vitát. Ön pedig csatlakozott a várostáblák többnyelvűsítése miatt indult kezdeményezéshez, az Ezer per tavaszához. Ebből a helyzetből kiindulva ön szerint hogyan alakulhat a helységnévtábla sorsa?
- A törvény a polgármestert nem kötelezi semmire. Sem arra, hogy kitegye a táblát, de arra végképp nem, hogy ne tegye ki. A törvény 20%-on felüli kisebbségek esetében rendelkezik kötelező érvénnyel a kisebbségi nyelvi jogokat illetően. Ahol a nemzeti kisebbségek számaránya nem éri el a 20%-ot, ott lehetőség nyílik a többnyelvű várostábla kihelyezésére, ezt egyébként az alapfokon született ítélet indoklásában a bírónő is tételesen leírta: amit nem tilt a törvény, az megengedett. Tehát a törvény nem tiltja, hogy a polgármesteri hivatal kitegye a többnyelvű helységnévtáblát, és megadja a lehetőséget egy helyi közösségnek, hogy eldöntse, akar-e élni ezzel a lehetőséggel, vagy sem. Erre Brassótól Szászmedgyesig számos példa van országszerte, nem is érdemes őket sorolni.
Aranyosgyéres esetében azt mondta a bíró, hogy nem lehet a törvényhez hozzátenni, tehát ami nincs benne a törvényben, az még nem jelenti azt, hogy lehet.
- Aranyosgyéres esete tükrözi leginkább annak a következményét, amikor egy országban a bíró, vagy az ügyész a döntéséért nem tartozik semmilyen felelősséggel, hanem a saját meggyőződései, érzései és ellenérzései által befolyásolva leír valamit, amit később, 2015-ben saját bíró kollégája – gondolok itt a helységnévtábla-ügyben megszületett alapfokú döntésre - darabokra szed.
Más önkormányzatoknak, akik hivatalos helységnévtáblát tettek ki, nem kellett szembenézniük ezzel a jogértelmezési problémával, hiszen senki nem támadta meg a döntésüket. Ugyanakkor, sok esetben, az önkormányzatok a település bejáratokhoz több nyelven feliratozott „városkapuk”, obeliszkek kihelyezése mellett döntöttek, mert ezzel az adminisztratív döntéssel elkerülhették a pereskedést.
Egy ilyenszerű városkapuval próbálja Emil Boc polgármester áthidalni a problémát Kolozsváron is, mert ehhez nem szükségeltetik városi tanácshatározat. Ez egy adminisztratív döntés, de ennek az a hátulütője – és ide szeretnék kilyukadni a polgármester nyilatkozata kapcsán –, hogy nincs törvényes garancia: nem lévén egy tanácshatározat erről, egy következő városvezetés jóindulatának hiányában, neadjisten, rosszindulata esetén, a városkapukon szereplő többnyelvű felirat ugyanolyan könnyen levehető, ahogy azt kitették.
Hogy látja, miért maradt a pereskedés az utolsó lehetőség, mi az oka annak, hogy politikai eszközökkel nem sikerült elérni azt, hogy Kolozsvár bejáratainál magyarul is kikerüljön a város neve a helységnévtáblákra?
- Az elmúlt 25 évben igyekeztünk az ügy kapcsán partnert találni, ugyanis a román többség támogatása hiányában erről nem születhetett pozitív döntés. A román politikusok nagyon nehezen, és ritkán döntenek úgy, hogy véleményformálóként támogatnak egy kisebbségi ügyet, és a szavazótáboraik vélt vagy valós elvárásaiktól elvonatkoztatva, azt mondani: ez a normalitás része, ez egy európai opció.
Emil Boc retorikájában azonban jelen vannak azok az elemek, hogy európaiság, kisebbség elismerése, békés együttélés, mégis a tábla ügye nem látszik megoldódni.
- Én úgy egészíteném ki azt, amit ő mondott, hogy a városkapu többnyelvű feliratozása egy pozitív gesztus, egy lépés a normalitás és az európaiság irányába. Azért nem elég, és ezt neki valamilyen módon meg kell értenie, mert ez a vállalása nem foglal magába törvényes garanciákat. A kolozsvári magyar közösség – számát tekintve is, és a város fejlődéséhez, történelméhez való hozzájárulása okán is – kell legyen olyan értékű, hogy törvényes garanciákba is tudjuk foglalni a város többnyelvű helységnévtáblája ügyét. Azonban, amint azt az elmúlt évek tapasztalata is mutatja, ez nem fog menni anélkül, hogy a többségi román közösséget a mi oldalunkra állítanánk. Azért nem fog menni, mert a román politikusok arra koncentrálnak, hogy egy ilyen vállalás milyen hatást válthat ki az általuk képviselt közösségben.
Ezért mondtak csődöt a politikai eszközök is az elmúlt években. A törvényes előírásoknak és feltételeknek megfelelően az RMDSZ 2011-ben 13500 aláírást nyújtott be polgári kezdeményezésű tanácshatározatra. A törvény értelmében egy adott közigazgatási egységben polgárok is kezdeményezhetnek tanácsi határozatot, ha a szavazati joggal rendelkezők legalább 5%-a aláírásával támogatja azt. Ezzel együtt, azóta sem került napirendre a helységnévtábla-tervezet. Románok és magyarok egyaránt aláírták a határozat-tervezetet, ami megérdemelne annyi figyelmet, hogy napirendre tűzze a tanács, hiszen egy egyértelmű támogató vagy ellenző szavazat hiányában egy folyamatos játszma folyik ebben az ügyben: senki sem mondja azt ki nyíltan, hogy „nem”.
Februárban kiütötte a biztosítékot a PSD-frakcióban, hogy az Ezer per tavaszához való csatlakozásra buzdítottam az ügyet támogató kolozsvári román és magyarokat egyaránt. A tanácsülés másnapján kérték a lemondásomat. Ebben a kérdésben sajnos, a román politikusok kettős játszmát folytatnak: nem foglalnak állást a kérdésben, és nem hajlandóak támogatni, felvállalni azt, hogy ez egy olyan ügy, egy olyan pont, amin túl kell lépnünk. Ha nem oldjuk meg ezt a kérdést, akkor nem tudunk kulturális fővárosban gondolkodni. Például a Kolozsvári Állami Magyar Színház egy olyan intézmény, amely megoldotta a román feliratozás kérdését, úgy, hogy közben nem vár kölcsönösséget a román színháztól, mert úgy gondolja, hogy a román közönség felé is nyitnia kell. De amíg nem tudja a román többség is felmutatni ugyanezt a típusú hozzáállást, mentalitást, addig valóban csak üres szlogenekről beszélhetünk.
A mutlikulturalitásról Európa-szinten lemondtak a társadalomkutatók, a vezető politikusok, és helyette az interkulturalitást ajánlják, szerintük ezt a kifejezést kellene feltölteni tartalommal. Kolozsvár esetében nem is lenne olyan nagyon rossz ötlet, mert a multikulturalitás fogalma már nem hangzik hitelesen Boc részéről. Ön szerint el kellene mozdulni az interkulturalitás irányába?
– Jónak tartom azt, ha a szakemberek bizonyos fogalmakkal zsonglőrködnek, vagy játszanak, hiszen a fogalmakat időről időre – és ha a használati módozathoz, vagy a tartalmukhoz negatív konnotációk is kötődnek, akkor annál inkább – egy picit újra kell gondolni, de ezek még mindig csak szavak. Akár interkulturalitásnak, akár multikulturalitásnak nevezzük, mindkét esetben elsősorban a kultúrák egymáshoz viszonyított autonómiájáról kellene beszélnünk. Lucian Kovács Nastasă nagyon szépen fogalmazott, amikor azt mondta: ő abban hisz, hogy a különböző kultúrák legfennebb kölcsön tudnak kérni egymástól értékrendet, de nem kell egybefolyniuk, sem egybekapcsolódniuk. Én úgy fogalmaznék, hogy egymásból kellene építkezniük ezeknek a kultúráknak. Az egymás mellett élő közösségek megmaradása és a kulturális értékeinek újratermelése csak úgy valósulhat meg, ha egymástól függetlenek, létezik autonómiájuk, és ha intézményes keretek között is kapnak erre segítséget. Ilyen keret lehet például a Kolozsvári Magyar Napok, vagy a Kolozsvári Állami Színház és a Kolozsvári Magyar Opera.
A következő helyhatósági választásokig egy szűk év van hátra. Visszatekintve, milyennek értékeli a három éves tevékenységét, és még mit kellene elvégezni a következő mandátumig?
- A 2012-es választási kampányban azzal szembesültem, hogy a kolozsvári magyarok úgy érezték: az RMDSZ-frakció nem figyel eléggé rájuk, sokkal inkább a saját maga által felállított prioritások, célkitűzések, mint az emberek által megfogalmazott problémák, elvárások mentén tevékenykedik.
Talán az is fokozta ezt az érzést, hogy nem tájékoztattuk őket rendszeresen, naprakészen, ezért ábrándultak ki a politikából, fordultak el az RMDSZ-től. Ugyanis nem elég csak a kampányidőszakban ráerősíteni a választókkal való kommunikációra, hanem rendszeresen jelen kell lenni a közbeszédben, a köztudatban, konzultálni kell, beszélni a megvalósításokról, vagy éppen a kudarcokról, annak okairól. Másrészt, talán túl sokat foglalkoztunk a szervezeti gondokkal, és ez elvont energiát attól, hogy odafigyeljünk az emberek mindennapi gondjaira. Én akkor jöttem rá, hogy nagyon nagy személetváltásra van szükség, amikor kétheti rendszerességgel elindult a Paprika Rádióban az interaktív műsorom, talán elsőként a mindenkori városvezetés történetében. Azt tapasztaltam, hogy a kérdések 90%-a napi, közérdekű problémákról szól. Majdhogynem egyáltalán fel sem merültek kizárólag a magyar közösséget érintő kérdések, hiszen jellemzően a városgazdálkodás, parkolók, forgalomszabályozás problémakörben mozogtak a kérdések.
Ebből, persze, nem az következik, hogy a kolozsvári magyaroknak nem prioritás például az anyanyelvhasználat, a műemlékfeliratok, a magyar iskolák, egyházak, civil szervezetek támogatása, hanem, hogy úgy érezték, kiváltság és jó dolog az, ha van kihez rendszeresen forduljanak mindennapi gondjaikkal, javaslataikkal a polgármesteri hivatalban. Ettől kezdve részemről ez egy tudatos váltás volt, és az emberek egyértelműen pozitív változásként élik meg, hogy elérhető vagyok, a rendelkezésükre állok, feladatokat kapok és megoldásokat keresek ezekre.
Másrészt viszont, a magyar bölcsődei helyek kérdéséről tudtam, hogy egy olyan hiányosság, amely a magyar közösséget húsba vágóan érinti. Persze az is történhetett volna, hogy gyorsan beindítunk egy-két csoportot, hadd látsszon, hogy foglalkozunk az üggyel – a többi meg, ha összejön jó, ha nem, más prioritások veszik át a helyét. Ehelyett folyamatos odafigyeléssel, hosszútávú következetes építkezéssel próbáltam elérni, hogy minden évben sikerüljön a bölcsődei helyek számát növelni, újabb bölcsődei helyszíneken magyar csoportokat beindítani. A folyamat maga nagyon nehézkes, egy bölcsőde beindításának kifutási ideje legalább egy év: be kell azonosítani az intézménynek megfelelő ingatlant, a jogi, vagyoni kérdéseket rendbe kell tenni, az épületet fel kell újítani. A fél szemem mindig rajta kellett legyen ezen a projekten, de ebben a polgármester gyakorlatilag szabad kezet adott nekem. Persze az sem mellékes, hogy kezdetektől nagyon jó volt az együttműködésem a bölcsődéket igazgató kolléganőmmel, aki először talált olyan alpolgármester-partnerre, aki ezt az ügyet a sajátjának tekinti. Ilyen körülmények között az sem zavarta, hogy én a saját közösségem érdekeit akarom érvényesíteni, hiszen ebben a helyzetben mindenki nyert. 2012 óta évente indult a lakónegyedekben újabb magyar csoport, sőt az elkövetkező két évre is folynak az előkészületek: idén a Mărăști tér közelében a Karjala (Coastei) utcában, jövőre a Donát út végén, 2017-ben a Hajnal negyedben nyílik újabb bölcsőde és indulnak be újabb magyar csoportok. A polgármesteri hivatal egy olyan intézmény, ahol sokféle ember dolgozik. Csaknem 80%-uk 15 éve itt van, legtöbbjüket az akkori polgármester, Gheorghe Funar semmiképpen nem a hozzáértés, kompetenciák, szakmai tudás alapján hozta ide, tisztelet a ritka kivételnek.
A köztisztviselő egy nagyon alkalmazkodó fajta, legalábbis felszínesen, és a látszat erejéig nagyon képes az új retorikát elsajátítani, újszerűnek mutatkozni világnézeteiben és elképzeléseiben. Az egyetlen dolog, amiben nagyon nehéz ezt a váltást, változtatást eszközölni, az a szakmai hozzáértés, mert az vagy van, vagy nincs. S bár retorikailag mindenkinek könnyen megy az, hogy most nem divat gyűlölni, vagy nyíltan utálni a magyarokat, néha váratlan helyzetekben előtör belőlük, a tanácsosokból is a magyarellenesség.
Zsigeri ez a magyarellenesség?
- Nekem még mindig tudnak meglepetéseket okozni a városi tanácsban a kollégák. Az például, amikor egy liberális, nálam talán fiatalabb politikus azzal kezdi a mondatot, hogy a nagyapja magyar volt, és azzal folytatja, hogy őt „vérig sérti” az, hogy az Avram Iancu utca az számunkra Petőfi utca. Nem a magyar nagypapát, felmenőt nem tudom elhelyezni a képben, akit ő sűrűn emleget, hanem ezt a lelkiállapotát, hogy miért sérti, mitől tartja ő veszélyesnek, károsnak a magyar utcanév-használatot, arra hivatkozva, hogy mi a múltban élünk, és összezavarjuk a gyerekeinket a kettős utcanév-használattal. Hogy ez mennyire zsigeri, azt nem tudnám megmondani, de eléggé elkeserítő.
Ebből a szempontból Bocról mi mondható el?
- Úgy gondolom, hogy nekünk, magyaroknak, a jelenlegi helyi román politikusi kínálatból ő a legjobb és legelfogadhatóbb partner, és ide a politikai pártok teljes palettáját beleértem. Azt tapasztaltam, hogy benne nincs az a típusú ellenállás, ellenérzés, mint az említett kollégában. Októberben, a helységnévtábla-per kapcsán is elmondta: választási kampány van és ez egy olyan politikai kérdés, amit a pártja ebben a pillanatban nem vállalhat fel, mert ha ezt megtenné, szavazatokat veszíthet.
Azt nem tudhatom, hogy milyen adatokra támaszkodik, nem tudok olyan felmérésről, ami a kolozsvári lakosok körében szakmailag megalapozottan, mindenféle szempontból mérte volna a nacionalizmus alakulását, de ugyanígy reagált valamennyi helyi tanácsos, illetve az ellenzék, a PSD meg is mutatta, hogy milyen könnyedén lő csípőből, még akár a saját érdekei ellenében is, amikor adódik egy általa jónak vélt helyzet, amikor a magyar kérdésből ügyet lehet csinálni. Gondolok itt arra a februári esetre, amikor a lemondásomat kérték. Azzal próbálták a mézesmadzagot elhúzni a polgármesternél, hogy jelezték neki: hajlandóak lennének nagykoalíciót kialakítani a leváltásomra, és megszavaznák utólag a helyembe tett liberális kollégát, azonban a polgármester erre nem volt kapható. Ők sem gondolták végig, hogy mit nyernének abból, hogy a teljes magyar közösség haragját, ellenérzését magukra vonnák, hiszen precedens nélküli lenne, hogy 14 év után nincs magyar alpolgármestere a városnak, ráadásul nem azért, mert nem végzi a dolgát, vagy valamit mulasztott a hivatali teendői közül, hanem azért, mert kiáll a táblaügy mellett, ami a világ legtermészetesebb dolga. A PSD azt vágta a fejemhez, hogy hogyan támadhatom meg azt az intézményt, ahol dolgozom, és ahonnan a fizetésemet kapom, és hogyan buzdíthatok arra embereket, hogy perbe hívják a polgármesteri hivatalt. Azonban ebben a tényállásban semmi ellentmondás nincs, mert ez a per nem valaki, vagy egy intézmény ellen indult, hanem egy ügyért, és azért kell folytatódnia, mert nincs politikai akarat a többnyelvű helységnévtábla kihelyezésére. A román jogrendben bízva akarjuk a tanács döntésének hiányát egy bírósági döntéssel helyettesíteni. A magyar közösség képviselete számomra elsőrendű, hiszen ők küldtek ide szavazataikkal, az intézményi munkából fakadó kötelességek csak ezután következnek. Nagyon ritka, hogy ez a két érdek ütközik, de ha alpolgármesteri tisztségembe is kerül, nekem nincs más opcióm, mint az általam képviselt közösség érdekeit prioritásként kezelni.
Úgy gondolom, hogy ezt mára már megértették. A napokban azt kérdezték tőlem, hogy nem félek-e attól, hogy támadások érnek, amiért az Ezer per tavaszához csatlakoztam. Azt válaszoltam, hogy szerintem ezt a hibát senki nem fogja megismételni, azt gondolom, hogy mára a dolgok a helyükre kerültek a fejekben.
Ön szerint mekkora az esélye, hogy jövőre, a helyhatósági választások után az alpolgármesteri tisztségben folytassa a munkáját?
- Nagyon nehéz kimatekozni, hogy hány önkormányzati mandátummal válik megkerülhetetlenné az RMDSZ-frakció. Remélem, senki sem olyan naiv, vagy nem ringatja magát abban a hitben, hogy a mindenkori román polgármester úgy gondolja, hogy jár ez a tisztség a magyar közösségnek, mert ez nem igaz. Magyar alpolgármester akkor van, amikor a többséget velünk kialakítani tudó párt valamilyen politikai számításból úgy gondolja, hogy jó neki, ha köt egy ilyen alkut.
Persze, sokat lehet köbözgetni, de én azt gondolom, hogy ahhoz, hogy valamelyes bizonyossággal lehessen alpolgármesteri tisztségre számítani – függetlenül, hogy én vagyok az, vagy más – legalább hatszemélyes RMDSZ-frakcióra van szükség. Ha a tanácsra leképezzük a kolozsvári magyar közösség 16%-os számarányát, akkor az a 27 tanácsosból négy, jó esetben öt magyar tanácsost jelent. Ahhoz, hogy ebből hat legyen, vissza kell térni azokhoz a 90-es évek eleji állapotokhoz, hangulathoz, amikor a funari veszélyérzet, nyomás hatására, vagy más logikák mentén a kolozsvári magyar közösség példásan tudta mozgósítani magát a választásokkor. Akkoriban, azokon a településeken, ahol az elöljárói hitelesek tudtak lenni, a magyar közösség sokkal nagyobb arányban ment szavazni mint a román.
Nem értékelhető mégis pozitív fejleményként az, hogy ma már nem létezik az a félelem, ami ezt a nagy mozgósítást generálhatná, és, hogy az emberek nem gondolják azt, hogy nagy veszteséget jelentene vagy veszélyes lenne számukra, ha nem mennének el szavazni?
- Nagyon szomorú lenne, ha arra a következtetésre kellene jutni, hogy csak a félelemérzet az, ami ilyen példás, arányainkon felüli mozgósítást ki tud váltani. Én hiszek abban, hogy az elkötelezett munkavégzés és az őszinte odafordulás a választók felé, az elvárásaikra való figyelés meghozza a várt eredményét és az emberek megértik, hogy el kell menni szavazni. Megértik, hogy meg kell fogni egymás kezét, mertszükség van a hat tanácsosra ahhoz, hogy a román politikusok ne tudjanak játszani velünk, ahogy azt 2008 és 2012 között tették, amikor a PDL-nek egyedül is bőségesen megvolt a többsége, amikor az RMDSZ szavazatára majdhogynem csak kirakatból volt szükség. A magyar alpolgármestert pozitív gesztusként támogatták és szavazták meg, de az RMDSZ-frakció sokkal kisebb súllyal tudott fellépni bármilyen olyan ügyben, amit a politikai koalíciós partner kényelmetlennek tartott valamilyen oknál fogva. Úgyhogy nagyon nehéz volt ilyen körülmények között dolgozni, sokkal nehezebb volt eredményeket felmutatni.
Ebben a ciklusban – noha csak négyen vagyunk – egy nagyon szerencsés konjunktúra folytán lehet, hogy jobb a helyzetünk, mint az 5 tanácsosnak 2008 és 2012 között. Azonban nem hiszek a sorozatos és visszatérő szerencsében, azt gondolom, hogy egyfelől nekünk, önkormányzati képviselőknek kutyakötelességünk észrevenni, hogy mivel nem voltak megelégedve a magyar választópolgárok, és változtatni a viszonyulásunkon, a munkastílusunkon.
Áttérnék a Nőszervezet-beli tevékenységére, arra, hogy a nőket érintő kérdések mennyire vannak napirenden az önkormányzati munkájában. Például a háromszázezernél is több lakosú Kolozsváron nem működik menedékközpont a családon belüli erőszak áldozatainak. Fontosnak tartja pótolni ezt a hiányt? - Egy ilyen központ kétféle módon jelenhet meg és kellene megjelenjen egy településen, egy városban. Az egyik módja, hogy egy civil szervezet, amelyet az önkormányzat anyagilag támogat, felvállalja és működteti ezt a központot. A másik módja, hogy maga az önkormányzat találja meg annak a módját, hogy működtessen egy ilyen központot. Jelen pillanatban nincs döntés arról, hogy melyik irányba kellene elindulnunk, de jövőre, akár európai forrásokat is felhasználva meg kell találni a megoldást erre a kérdésre. Nemcsak az utcahálózati javításokra, és a közszállítási rendszer korszerűsítésére, hanem egy ilyen központ megnyitására is fel kell használni a pályázási lehetőséget. A 2008-ban bekövetkezett megszorító intézkedések, munkahely-befagyasztások miatt ezt a kérdést nem tudta az önkormányzat megoldani.
Az európai város szerepében tetszelgő Kolozsváron a kutya-kérdés még mindig nincs megoldva, noha egy közvitát is szervezett az ügyben a városháza. Egyik sarkalatos kérdés az volt, hogy a gazdák utazhatnak vagy sem ezentúl a buszon a kutyáikkal. Mi történt ezzel a tanácsi határozattervezettel?
- Néhány hónap megfeneklett vita után a polgármesternek sikerült döntést hoznia, így hamarosan a tanács elé kerül a szabályzat-tervezet. A közviták szakítópróbájának bizonyult, hogy a közszállítási eszközökön utazhassanak, vagy nem a kutyákkal közlekedők. Ebben a kérdésben rengeteg pró és kontra érv felsorakozott és végül a kutyatartók irányába billent el a mérleg, azaz megpróbáljuk, működőképes-e a közszállítási eszközökön kutyával utazni.
A kolozsváriak eléggé nehezen viselik, hogy a fesztiválszezon közepén, az ifjúsági főváros évében a város központja leginkább egy építőtelepre hasonlít. Bár soha nem jön jókor a közlekedés számára egy ekkora munkálat, a helyzetet súlyosbítja, hogy nagyon sok helyszínen dolgoznak. Miért időzítették ilyen szerencsétlen időpontra a munkálatokat?
- Tavaly az önkormányzat két opció közül választhatott: vagy elveszíti azt a nagyjából 20-30 millió eurónyi vissza nem térítendő támogatást, amelyet a megkésve jóváhagyott, ezért egymásra csúszott európai projektek jelentettek, vagy vállalja, hogy ezek a munkálatok egyszerre zajlanak és kellemetlenséget okoznak a város lakóinak.
A projektek kiterjednek a teljes villamosvonal mentén az utcahálózat, a járdarész és úttest feljavítására, emellett a Király utca, az Unió utca, a Mócok útja, illetve a Petőfi utca feljavítására is.
Akkor úgy döntöttünk, hogy vállaljuk a közfelháborodást, de nem mondunk le a finanszírozásról. Nagyon sok tényezős az, hogy kinek a hibája, hogy megcsúsztak a pályázatok és a munkálatokat most egyszerre kell elvégezni. A minisztériumokban késett éveket a jóváhagyás, illetve a finanszírozási szerződések megkötése. Emellett lassította az eljárást, hogy össze kellett hangolni a munkálatokat, például a gázvállalat munkálataival. Ezekkel a cégekkel nehéz volt együttműködni, mert nem alárendelt intézményekről van szó. Gyakorlatilag a tárgyalásokon és a jóindulatukon múlik az, hogy a németországi székhelyű E.ON Gaz hajlandó-e összehangolni velünk a munkálataikat.
A belváros legalább az ősz beálltáig így fog kinézni. Igyekszünk meggyőzni a kivitelező vállalatokat, hogy a lehető legjobban, leggyorsabban dolgozzanak, és próbáljuk minimálisra csökkenteni a kellemetlenségeket. Sokszor úgy tűnik, hogy senki nem dolgozik egy-egy útvonalon, de ez csak a látszat, mert vannak olyan munkaszakaszok, amikor az egyik a másikat be kell várja, vagy el kell telnie néhány napnak, mint például a Petőfi utcában, ahol a 80 centi mélyen kiásott, elhordott és helyére behozott új alapot ledöngölik, és az megroskad. Vannak olyan munkaszakaszok, amelyek betartásától függ az elvégzett munka tartóssága.
Transindex.ro

A Temesvári Római Katolikus Püspökség reakciója a Romániát ért támadásokra
Tisztelt hölgyek, tisztelt urak, a média tisztelt képviselői!
A Temesvári Római Katolikus Püspökség szomorúan vette tudomásul az angol nyelvű The Telegraph online változata, folyó év augusztus 3-i számában közölt írott anyagot, amely többek között, de elsősorban a Máriaradnai Pápai Bazilika és a ferences kolostor felújítására vonatkozott. Abban az ünnepi hangulatban, amelyben folyó év augusztus 2-án celebráltuk az említett kegyhely és kolostor felújításának a megáldását, keserű szájízt hagy bennünk. Éppen a hazai és külföldi sajtó által az ünnepség iránt tanúsított kiemelt érdeklődés miatt, az ünnepi eseményt az írott és internetes sajtó minden formája mellett a kereskedelmi és közszolgálati magán-, illetve állami tévéállomások is figyelemmel kísérték. Minden hazai és európai sajtótermék és tévéállomás az ünnepségről a Dale-Harris úrtól eltérő véleményt tükrözött. Az eseményen részt vett minden újságíró, aki akkreditálást igényelt, azt megkapta, de bőséges információkkal is szolgált az intézményünk, a közvélemény tárgyilagos tájékoztatása érdekében.
Nagyon szomorú a tény is, hogy a szöveget, amiről beszélünk, és amit Nagyszebenben közölt Luke Dale-Harris úr, átvette a hazai román nyelvű sajtó is. Ezzel együtt senki nem fordult hozzánk az ünnepségre, illetve a felújításra vonatkozó tájékoztatásért, hanem a közléssel gerjesztették azokat a téveszméket, amelyeknek semmi közük nincs a valósághoz. Ennél az oknál fogva kényszerítve érezzük magunkat a válaszadás jogát igényelni a hazai és a külföldi sajtótól, pontosítva a Máriaradnára vonatkozó építészeti és vallási tényeket.
A projekt kedvezményezettjeként határozottan visszautasítjuk az olyan vádakat, miszerint különféle kőalakzatok, a bazilika tetejéről, illetve a faláról származó, vagy a kolostorhoz tartozó, bármilyen tartósított állapotban lévő elemét Németországban adták volna el vagy bármilyen módon kisajátította volna a Püspökség vagy tudott volna efféléről. Amint az áldási ünnepségen, de nyilvánosan is hangoztattuk, a felújítási munkálatok még nincsenek befejezve. Augusztus 2. után folytatódnak a munkálatok, míg az épület felújítása során előkerült különböző kategóriájú és méretű köveket a projektben hasznosítjuk.
A projekt megalapozott tanulmánytervekre támaszkodik, szem előtt tartva, hogy a műemlék az elmúlt évszázadban több megpróbáltatáson esett át, példának okáért, az 1923-as tűzvész, a helyiségeknek 1948–2003 közötti önkényes, brutális használata, a felületes vakolások, a gyenge minőségű tető- és padlószigetelések miatt. Az állításokkal ellentétben, az épület szerkezetében lévő eredeti építőanyagokat használták fel restaurálva, rehabilitálva. A tetőszerkezetben csak a történelmi értéket nélkülöző elemeket cserélték ki (a múlt század elejéről származott fibrocement lapokat, és az utóbbi évtizedből származó hullámpalát. Pontosítjuk, hogy a bazilika tetőszerkezete 1997-ben lett felújítva, nem a jelenlegi projektben. A toronysüvegek az 1911-ben használt rézlemezekkel egyenértékű anyaggal vannak bevonva. A tornyonként 4-4 díszváza, amelyek megszépítik a tornyokat, az eredeti, 1911-ben készült, minimális restauráláson átesve. A tetőszerkezet elemeit a bazilikán és a ferences kolostoron különös figyelemmel óvták, restaurálták. Ahol szükséges volt, az eredetivel egyenértékű faanyaggal egészítették ki, betartva a műemlékekre vonatkozó építészeti előírásokat.
Szándékos félrevezetés és megalapozatlan az az állítás is, miszerint betontömbök helyettesítik az eredeti köveket, mivel a valóságban éppen fordítva történt. A XX. századból származó beton lépcsőket masszív, természetes kőlépcsőkkel helyettesítették, míg a cementes vakolatokat a restaurálási projektben előírt burkolatokkal helyettesítették.
A jelenlegi munkálatok alatt a ferences kolostor épülete nem esett át olyan korszerűsítésen, ami megváltoztatná az építészeti jellegét. A boltíveken kívül a ferences kolostor nem tartalmaz barokk építészeti elemeket, mivel a ferences felfogást a komorság jellemzi. Más tekintetben, a kolostor egyik szárnya 1826-ban épült, amikor a barokk stílus már nem volt divatban sem nálunk, sem Európában. A bazilika homlokzatának a barokk stílusa teljes egészében megmaradt, restaurálták. A kőből készült ajtó- és ablakkereteket megtisztították az időközben rákerült cementtől, illetve festéktől. Azokat manapság meg lehet csodálni, új életre keltek. Sajnos, azok a fotók, amelyekkel Luke Dale-Harris az írását illusztrálja, régi felvételek, nem felelnek meg a jelenlegi realitásoknak.
Más tekintetben Máriaradnán a vasbeton elemeket kísérleti jelleggel 1911-ben már alkalmazták, amikor is a tornyokat jelentősen megnövelték, a mai állapotra.
A bazilikának egy Disney kastéllyal történő összehasonlítása teljesen értelmetlen, nagyban árt a bazilika hírnevének, a ferencesek több évszázados történelmének, az építészeti remekműnek, az egész projektnek, mindazoknak akik e nehéz, komoly hozzáértést igénylő munkában részt vettek. Valószínűleg a bazilika és a kolostor homlokzatainak sárga színárnyalatai ismeretlenek a szerző számára. Pontosítjuk: az uralkodó sárga színárnyalat megfelel a bazilika eredeti színének, amit Kaisergelb (császári sárga) vagy Schrönbruner Gelb néven ismernek és alkalmaztak a Habsburg monarchia idején a XVIII. században minden középületen. Pontosítjuk: az EU alapokból finanszírozott máriaradnai munkálatok 26 075 301,16 lejt, illetve 5 795 000 eurót tesznek ki. A projekt befejezésekor leközlünk minden, a felújításra vonatkozó pontos adatot. Leszögezzük: Luke Dale-Harris 2015 áprilisában tájékoztató adatokat kért a projektről. 2015. április 7-én elküldtük neki a projektre vonatkozó összes adatot, amelyeket már akkor megismerhetett.
Nem ismerjük Luke Dale-Harris úrnak a munkások szakképesítésére, javadalmazására, korára, szociális helyzetükre vonatkozó hírforrásait, azt viszont leszögezzük: a projekten dolgozók között sem kiskorú, sem túl idős, sem fogvatartott vagy elítélt nincs. A javadalmazások az alkalmazó vállatokkal megkötött munkaszerződésekben vannak rögzítve.
Visszautasítjuk, teljes meg nem értésünknek adunk hangot a gyanúsítás okán, miszerint a pénzek a projekt kedvezményezettje és a munkálatokban érdekelt cégek között közlekednek. A munkálatokban közreműködő vállalatokat közbeszerzési eljárások alapján választottuk ki, olyanokkal dolgozunk, amelyek a történelmi emlékművek felújításában jártas szakemberekkel rendelkeznek, a munkálatok egész idején betartottuk a finanszírozó, az Európai Unió által megkövetelt előírásokat.
A projekt rendelkezik a Történelmi Műemlékek Országos Tanácsának, a Művelődési Minisztérium Történelmi Műemlékek Igazgatóságának az engedélyével, a projektet sokoldalú képzéssel rendelkező csapat készítette, a román és az európai uniós előírások értelmében.
A püspökség újra kifejezi teljes nyitottságát a sajtóval, illetve mindazokkal szemben, akik a hazai és a nemzetközi közvélemény tárgyilagos tájékoztatásában érdekeltek.
Temesvár, 2015. augusztus 4.
Nicolae Lauş
püspökségi kancelláriaigazgató
Erdély.ma