Égtek a vonalak adás után - Kitálalt az újságíró
A temesvári forradalom negyed százados évfordulójára
1989 november hetedikén, élő adásban, francia nyelven interjút adtam a genfi TV Híradónak Tőkés Lászlóról. Akkoriban a nemzetközi közvélemény még nagyon keveset hallhatott az üldözött temesvári lelkipásztor kivételesen bátor magatartásáról.
Király Károly vagy Szőcs Géza tiltakozásai alkalmanként már eljutottak Nyugatra, de az ő kálváriájának híre még nem.
Az elmondottakat eddig nem publikáltam, ám most, a temesvári forradalom negyed százados évfordulóján felidézem az interjú születésének ma már kor-dokumentumként értékelhető előzményeit, illetve magát a beszélgetést.
1989-ben Magyarországon fölgyorsultak a rendszerváltozáshoz vezető események, melyekben jelentős szerepet játszott az elnyomott erdélyi magyarok melletti kiállás. Akkoriban újságíróként dolgoztam egy hetilapnál, főképpen kisebbségi és emigrációs témákról írtam, amelyek a „tiltott” kategóriából már átkerültek a „tűrtbe”.
„Támogatásról” persze még nem lehetett szó: saját költségünkön utazva adtuk elő például, különböző református templomokban és művelődési házakban a Forrás Kör erdélyi irodalmi estjeit, melyeknek társ-szerkesztője és rendezője voltam.
Ugyanebben az esztendőben interjút készítettem az akkor már végletekig elkeseredett Sütő Andrással, színdarabjainak betiltásáról, továbbá az itáliai emigráns Illyés Elemérrel, akinek „Erdély változása” című munkája a romániai magyarok XX. századi történelmének egyik leghitelesebb feldolgozása. A Magyarországon hivatalosan még nem rehabilitált Fejtő Ferenccel is akkoriban publikáltam párizsi beszélgetést, melyben ő hangsúlyosan szólt a román emigráns-társával, Eugène Ionesco-val közösen szerkesztett, a Ceauşescu rezsimet keményen elítélő memorandumról.
Kész csoda, hogy nem kerültem rá a Romániából kitiltott „persona non grata”-k gyarapodó listájára. Igaz, amikor nagynéném halála miatt Nagyváradra utaztam, a vasútállomástól szállodai szobámig követtek. Sőt még éjszaka is utánam jöttek a sötét folyosón lévő illemhelyre, ami elég félelmetes volt. Eszembe is ötlöttek Szőcs Géza akasztófa-humoros verssorai a rettegett Securitate tisztről: „ki egész éjjel szállodád / ablaka alatt álldogá’t / s ki bármit megtehet veled, barátom”.
Ilyen előzmények után, az emigráció irodalmáról is publikáló újságíró-irodalmárként kaptam meghívást a SMIKK (Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör) lugano-i konferenciájára. A gyakran széthúzó nyugati magyar emigrációt főképpen két ügy tartotta össze: az 1956-os forradalom demokratikus eszméinek megőrzése, illetve az elnyomásban élő magyar kisebbségek sorsának figyelemmel kísérése.
1989 novemberének első napjait töltöttem Svájcban: találkoztam a négynyelvű ország – jellemző módon latin nyelvű – Pro Helvetia nevű kulturális alapítványának sajtófőnökével, Vevey-i otthonában fölkerestem Vajay Szabolcs történészt, Argentína UNESCO-diplomatáját, Genfben pedig Nemes Nagel Lajost, aki NAGEL néven akkoriban a világ legelismertebb útikönyv-kiadója volt, mellesleg Ciprus tiszteletbeli konzulja.
A SMIKK-konferencián elsősorban Magyarország jövője, az újra kialakulóban lévő többpárt-rendszer volt a téma, emlékeim szerint az előadók között szerepelt − mások mellett − itthonról Lengyel László, Gecsényi Lajos és Szigethy Gábor, az emigránsok közül Saáry Éva, Határ Győző, Sárközy Mátyás. A svájci emigráns Szőcs Gézával szintén találkoztam, a zürichi pályaudvaron.
A SMIKK egyik alapítója és lelke a Fribourg-ban élő Major-Zala Lajos író volt, aki váratlanul megkért, hogy a nagy nézettségű genfi Téléjournal-nak adjak interjút a romániai magyarság helyzetéről: „Kevés franciául beszélő, az erdélyi helyzetet ismerő anyaországi szószóló vetődik Svájcba” - buzdított, miközben megszervezte szereplésemet. Major-Zala akkoriban jelentette meg a sepsiszentgyörgyi grafikus, Plugor Sándor rajzaival illusztrált erotikus verseit, később pedig a nagybeteg erdélyi művésztárs svájci gyógykezelését is segítette.
Ellátogattam a reformáció nevezetes Genfi Emlékművéhez, remélve, hogy Bocskai István erdélyi fejedelem szobor-alakja bátorságot adhat, hiszen idegen környezetben, egyenes adásban kellett beszélnem egy kényes kérdésről, ráadásul nem az anyanyelvemen.  Fölvetődhet a kérdés: a svájci közszolgálati televíziót − tehát az ottani közvéleményt is − miért érdekelte egy „magyar ügy”?
A figyelem hátterében a négy hivatalos nyelvvel rendelkező államszövetség nyelvi pluralizmusa állhatott, amelyre már Kós Károlyék is hivatkoztak a transzilvanizmus eszmevilágának kialakításakor, és amelyről Major-Zala így vallott egyik versében:
„A fribourg-i költő / ki magyarul / svájci embert fogalmaz / e négynyelvű hazában / s Európát érzi ujjbegyében”.
Az érdeklődésnek azonban volt egy konkrét, aktuális motivációja is: a legnagyobb svájci médiabirodalom, a Ringier éppen akkoriban kezdte meg tárgyalásait magyarországi jelenlétéről, melyet később Romániára is kiterjesztett.  
Az előzményekhez tartozik még − ha csak közvetetten is −, hogy nem sokkal svájci utazásom előtt Zalatnay István református lelkész kérésére franciára fordítottam Tőkés László édesapjának, Tőkés István egykori genfi teológusnak az életrajzát, remélve, hogy ottani tervezett kitüntetése némi védettséget jelenthet fia számára.
1989-es genfi interjúmat eddig azért sem publikáltam, mert 1990-től nyugdíjba vonulásomig már nem újságíróként, hanem diplomataként dolgoztam.
***
Íme, a Svájcban − és vélhetően a román Securitate-nál − akkoriban komoly figyelmet kiváltó beszélgetés, szó szerinti magyar fordításban (eredetijét videofelvétel őrzi):
A Genfi TV-Híradó Jean-Francois Fournier által készített bevezetője:
„Erdély problémája sokat foglalkoztatja Magyarországot, mivel több, mint 2 millió magyar él ott. Külön világ ez Európa szívében, saját nyelvvel, amely ugyanahhoz a nyelvcsaládhoz tartozik, mint a finn, vagyis se nem szláv, se nem germán. Az egyre fogyó magyar népesség egyharmada él Magyarország határain kívül, főképpen a romániai Erdélyben. Saját szülőföldjükön szembesülniük kell Ceauşescu falurombolási terveivel és erőszakos asszimilációs politikájával. Ezért sokan Magyarországra menekülnek.
Vendégünk Balázs Ádám magyar újságíró:
Mindenekelőtt szögezzük le, hogy Ceauşescu despotikus és őrült diktatúrája nemcsak a magyarokat nyomja el, hanem saját nemzetét, a románt is. A zsidókat csak azért nem, mert őket már korábban, pénzért »eladta« Izraelnek. Ám a nemzeti kisebbségeket duplán elnyomja: a »maradék« németek mellett, főképpen Európa legnagyobb nemzeti kisebbségét, a magyart. Egyre kevesebb iskolájuk van, egyre nehezebben tudnak anyanyelvükön tanulni − ez a rendszer már-már majdnem olyan, mint a fasizmus. Eddig mintegy 30 ezer romániai magyar kért politikai menedékjogot Magyarországon. Néha életüket is kockáztatva szöknek át a határon, ahol még rájuk is lőhetnek. Jelenleg Magyarország minden politikai menekültet befogad a Genfi Konvenció értelmében. A magyarokat, de a románokat vagy a kelet-németeket is. Magyarország nemrégiben három menekülttábort hozott létre.
Végül engedje meg, hogy megemlítsek egy aktualitást. Romániában megkezdődött a szellemi ellenállás. Nemcsak a románok között, Doina Cornea-val az élen, akinek Ön bizonyára ismeri a nevét, de a magyar értelmiségiek körében is.  Egy magyar kálvinista lelkész, akit Tőkés Lászlónak hívnak, tiltakozó levelet szerkesztett, melyet eljuttatott a nemzetközi szervezeteknek. Nagyon bátor ember, hiszen ezzel saját életét is kockáztatja. Mit is akar ő tulajdonképpen? »Nemet« mond a diktatúrára és  »Igent«  a szabadságra, a demokratizálódásra: emberi jogokat követel Európa legnagyobb kisebbségének. Ennek a magyar papnak el kellett hagynia az otthonát, sőt, a despotikus hatalom azt akarja, hogy még a városát is hagyja el. Tőkés László jelenleg a templomban tartózkodik − mint a középkori üldözöttek −, a temesvári Isten Házát választotta menedékül. Remélem, hogy ennek a rettenetes diktatúrának az eltűnése után a magyar nemzetiségnek − és természetesen az egész országnak − demokratikus átalakulásban lesz része.”
 - Köszönöm Önnek, hogy itt volt és reméljük, hogy így lesz!”
***
Mint később megtudtam, az adás után égtek a vonalak: a diktátor svájci „fülei” felháborodottan tiltakoztak, sőt elérhetőségemet tudakolták. A TV-stúdióból egyenesen a vasútállomásra siettem, ahol felültem a hazafelé tartó vonatra.
Másfél hónap múlva Temesváron kitört a forradalom.  
Heti Válasz (Budapest)

Érdek és lelkiismeret
Alighanem az egyetlen ésszerű döntés volt az, amit tegnap elfogadott az RMDSZ vezető testülete: választói lelkiismeretére bízza, hogy kire szavaznak az elnökválasztás második fordulójában. Minden más lehetőség rosszabb lett volna: ha Victor Ponta mellett állnak ki, a magyar közösséggel kerültek volna szembe, ha pedig Klaus Johannis mellett foglalnak állást, jelenlegi koalíciós partnereik vethetik szemükre, hogy cserbenhagyták őket.
De lássuk, miről árulkodik még a Szövetségi Állandó Tanács tegnap született döntése, milyen taktikai megfontolások húzódnak mögötte – mert azért a politikában az érdek mindig előrébb áll, mint a lelkiismeret. A szövetség szempontjából hatalmas előnye a semleges pozíciónak, hogy nem kell Ponta szekerét tolniuk a helyi RMDSZ-es vezetőknek, polgármestereknek. Ez önmagában is nyereség, mert amilyen közhangulat uralkodik mostanság az erdélyi településeken, igen hálátlan feladat lett volna a korrupcióellenes harc akadályozására törekvő, a nagyromániásokkal is szövetkező, egyre nacionalistább szólamokat hangoztató szocialista jelölt érdekében mozgósítani a magyarságot. Ponta egyszerűen vállalhatatlan, ezt tudomásul vette az RMDSZ vezetése, és a korábbi tapasztalatok birtokában – 2004-ben Adrian Năstase, majd 2009-ben Mircea Geoană támogatására biztatták választóikat, eredménytelenül! – nem vállalták az újabb fiaskót. Johannis mellé állni óriási politikai kockázatot jelentett volna az RMDSZ számára, elvégre ők a Ponta irányította kormánykoalíció tagjai. Nyíltan nem fordulhattak szembe a szocialistákkal, a hatalomról viszont nem kívánnak lemondani. Marad tehát a semlegesség, illetve egy olyan burkolt üzenet, amelyből ért, akinek van füle a hallásra. Kelemen Hunor ugyanis megbízható partnernek nevezte tegnap Victor Pontát, Klaus Johannis irányában pedig meglehetősen elutasító volt – de talán még ennél is árulkodóbb az a megfogalmazás, amellyel üzenetét zárta az RMDSZ elnöke: „…az erdélyi magyar szavazók nehéz döntés előtt állnak az elnökválasztás második fordulójában. Aki mégis élni kíván állampolgári jogával, annak azt javasoljuk, hogy belátása szerint szavazzon november 16-án.” Feltűnő e nyilatkozatban a demobilizáló jelleg: nem biztatnak a részvételre, sőt, mintha azt sugallná az RMDSZ elnöke, hogy nincs is, amiért szavazni, nincs, akit választani. Márpedig az eléggé egyértelmű, hogy a távolmaradás Ponta, a nagyobb arányú részvétel Johannis érdekeit szolgálja. Lám, ilyen az, amikor a lelkiismeret hangja csak csitítja, de el nem nyomja a politikai érdeket. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékünnep a Székely Mikó Kollégiumban (155 éves a sepsiszentgyörgyi református oktatás)
Iskolatörténeti kiállítással és konferenciával, a nagy múltú alma materből indult színészekről és az iskola első néptánccsoportjáról összeállított kiadványokkal, gálaműsorral és jótékonysági bállal ünnepli fennállásának százötvenötödik évfordulóját a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium. A jövő heti kétnapos emlékünnep célja: megerősíteni a jelenlegi diákokban, tanárokban, a helyi közösségben, hogy összefogással, ahogy azt az iskola alapítói tették, nagy dolgokat lehet megvalósítani. Fontosnak tartjuk, hogy tanítványaink ismerjék meg az iskolaalapítás történetét, őrizzék meg és adják tovább az ősöktől örökölt szellemi és anyagi értékeket – hangsúlyozza Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója.
A csütörtöki ünnepélyes megnyitót követően a diákok koszorút helyeznek el gróf Mikó Imre és Csutak Vilmos szobránál, valamint az iskola udvarán lévő emléktáblánál, az iskola történetét kiállításon követhetik az érdeklődők, az alapításról az esti gálaműsor irodalmi összeállításában is megemlékeznek. Fellép a Székely Mikó Kollégium első testvériskolája, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium kórusa, a házigazdák középiskolás énekkara, a véndiákok és a je­lenlegiek néptánccsoportja. Pénteken a szellemi staféta részeként egykori mikós diákok és nyugdíjas tanárok állnak a katedra mellé és mesélnek régi történeteket, az iskolatörténeti konferencián előadások hangzanak el az indulásról, a szellemi építkezésről, az iskola több mint másfél évszázados létéről. Az alapításra emlékező iskola elkészítette az elhunyt pedagógusok sírtérképét, a nyughelyeket egy-egy osztály veszi örökbe és gondozza ezentúl.
Immár hagyomány, hogy az évfordulós ünnepségeken valamilyen kiadvány születik a Mikóról, könyvespolcnyi kötet látott napvilágot az elmúlt évtizedekben egykori diákok, tanárok, Mikó-kutatók tollából, 2007-től rendszeresen jelenik meg egy-egy évfolyam emlékkönyve. Idén sem hiányzik az írott emlékezet, a 155. évfordulón bemutatják József Álmos Mikós színészek című könyvét (az öt esztendővel ezelőtt kiadott Mikós képzőművészek folytatása), valamint Czegő Zoltán és József Álmos Este a fonóban című közös kiadványát az iskola első néptánccsoportjáról. „Szeretnénk a köztudatba visszahozni a mecenatúra jelentőségét, és tudatosítani, hogy milyen nagy áldozatok árán építette fel a székely közösség az iskolát, erre hívjuk fel a figyelmet a jótékonysági bállal is, amelyet a szülői bizottság szervez” – közölte az iskolaigazgató. A rendezvény az első lépés olyan pénzalap előteremtéséhez, amit tábor építésére szeretnének fordítani. Az iskolának mindig voltak mecénásai, az a dálnoki telek, ahová a tábort tervezik, adományból származik, akárcsak az erdők és a többi birtok.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kelemen Hunor: A magyarok szavazzanak belátásuk szerint!
"A magyarok részvétele a választásokon az elvárásoknak megfelelően alakult. Az eddigi választások tanulsága az, hogy a magyarok kevésbé aktívak az államelnök- választásokon, mint a román szavazók, főként 2009 után, amikor a parlamenti és államelnök-választásokat szétválasztották. Ezért az RMDSZ-re leadott szavazatszám is az előzetes várakozásoknak megfelelő. A magyar jelöltek közötti szavazatkülönbség, a szavazatok aránya az eddigi erőviszonyokat erősíti meg – a magyar jelöltekre leadott szavazatok közül az RMDSZ a voksok 86 százalékát, míg a versenypárt jelöltje a 14 százalékát kapta. A magyarok kétféleképpen szavaztak az első fordulóban: az egyik a közösség erejét kifejező szimbolikus szavazat, amely a magyar közösség súlyát, érdekérvényesítő képességét fejezi ki. De azt is látjuk, hogy enyhén emelkedett azok száma, akik már az első fordulóban a politikai ajánlatok között választottak, ha úgy tetszik, haszonelvű szavazattal" – ismertette Kelemen Hunor szövetségi elnök tegnap délután a Szövetségi Állandó Tanács ülését követően, Kolozsvárott, a testület elemzésének eredményeit az államelnök- választás első fordulójáról.
Kelemen Hunor szerint az elnökválasztás második fordulójában az erdélyi magyar közösség számára több tényező nehezíti a döntést. ,,Klaus Johannist nem tudjuk támogatni. Az első fordulót követően a román ellenzéki jelölt elzárkózott a tárgyalásoktól – és tette ezt kifejezetten arrogáns módon. A kampányban és az azt megelőző időszakban pedig folyamatosan negatívan nyilatkozott a magyarok törekvéseiről, az anyanyelvhasználatról és az autonómiáról. Nem támogathatunk egy olyan jelöltet, akinek csak a szavazatunk kell, de aki nem akarja meghallani hangunkat. Nem szolgálná a kisebbségi jogok érvényesülését egy olyan román jelölt, aki kifejezetten a román politika rossz szellemét idéző hangnemben beszél rólunk, magyarokról" – hangsúlyozta a szövetség elnöke, majd hozzátette: az RMDSZ, ahogy korábban, úgy most is a kormányzati stabilitás megőrzésén munkálkodik.
,,Az elmúlt két évben Victor Ponta korrekt és megbízható partnere volt az RMDSZ-nek. A 2012-es parlamenti választásokat követően ő volt az, aki kiállt a szövetség kormányzati részvétele mellett, és nem szabad azt sem elfelednünk, hogy ezt Johannis pártja, a Liberális Párt akadályozta meg. A közös kormányzásunk elmúlt nyolc hónapjában nem tudtunk minden kitűzött célt megvalósítani, sok még a tennivaló. Ezért tartjuk jó döntésnek Calin Popescu Tariceanu miniszterelnöki jelölését, hiszen szavatartó, komoly politikus, aki mindig tisztelettel viszonyult a magyar közösséghez. Tariceanu lehet a kiegyensúlyozott kormányzás és a gazdasági növekedés garanciája" – szögezte le a szövetségi elnök, aki kiemelte: a magyar szavazók döntését megnehezíti Vadim Tudor színre lépése, újraélesztése. Vadim Tudor támogatása és együttműködési megállapodása az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) párttal váratlan és indokolatlan. Ezt semmilyen koalíciós egyeztetés nem előzte meg.
Kelemen Hunor elmondta, az RMDSZ elfogadhatatlannak és vállalhatatlannak tartja, hogy Corneliu Vadim Tudorral ugyanazon az oldalon álljon, akár egyetlen percig, vagy néhány nap erejéig, mert ez a parlamentből kibukott politikus megtestesíti mindazt, ami ellen az RMDSZ az elmúlt 25 évben harcolt: a szélsőséges nacionalizmust, az intoleranciát és a magyargyűlöletet.
,,Mindezeket figyelembe véve a szövetség vezetése úgy látja, az erdélyi magyar szavazók számára nincs jó döntés az elnökválasztás második fordulójában. Aki mégis élni kíván állampolgári jogával, annak azt javasoljuk, hogy belátása szerint szavazzon november 16-án" – zárta a sajtótájékoztatót Kelemen Hunor. A Szövetségi Állandó Tanács egyetlen tartózkodás mellett egyhangúlag támogatta ezt a döntést.
Népújság (Marosvásárhely)

Húsz éve indult újra a református oktatás Marosvásárhelyen
1557-re visszatekintő múlt, a tudás fellegvára, színvonalas felekezeti és világi oktatás, folyamatos építkezés, államosítás, vagyonelkobzás és betiltás, majd 46 éves szünet után gáncsoskodásokkal tele újrakezdés – a marosvásárhelyi Református Kollégium dióhéjban felvázolt története. Az iskola a vallásos oktatás újraindításának huszadik évfordulóját ünnepli e hét végén. A kerek évforduló kapcsán nem árt visszapillantani, hogyan is történt az újrakezdés, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük azoknak, akik szívügyüknek tekintették, hogy a református iskola helyet kapjon a saját épületében. A rögös újrakezdésről, a kronológiai sorrendet követve, Horváth Gabriellával, az önálló intézmény első igazgatójával beszélgettünk.
– 46 éves kényszerszünet után az egykori Református Kollégiumban, amelyben a Bolyai Farkas Elméleti Líceum működött és működik mai napig, 1994-ben ismét beindult a református oktatás. Nehéz volt az indulás, a felvételi vizsgát Nyárádszeredában kellett megtartani. A diákok nem kaptak helyet a Bolyaiban, a Gecse utcai Kistemplomban és a Vártemplom Bernády téri tanácstermében tartottuk az órákat. Kémiatanárként felemelő és különleges érzés volt a kistemplomi úrasztalánál kémiaórát tartanom a 29 tanulónak. A következő években is indult egy-egy református osztály, továbbra is a Bolyai keretében. D. dr. Csiha Kálmánnak, az Erdélyi Református Egyházkerület akkori püspökének, Tőkés Eleknek, az egyházkerület tanügyi tanácsosának, Sárpataki János esperesnek és dr. Mártha Ivor, az egyházkerület főgondnokának fáradhatatlan küzdelme végül sikerre vezetett, a tagozatként működő teológiai osztályok kiváltak a Bolyaiból, és a Református Kollégium 2000 szeptemberétől önálló iskolává vált. Mindez nem valósulhatott volna meg, ha Donáth Árpád akkori főtanfelügyelő- helyettes messzemenően nem támogatja az ügyet. Az említett személyiségek közül, sajnos, egyik sincs életben, de elismerés és hála illesse őket az akkori kitartásért.
– Hogyan körvonalazódott az önálló intézmény újraindítása? Mikor bízták meg az intézmény vezetésével?
– 2000 augusztusára körvonalazódott a Református Kollégium újraalakulása, évfolyamonként egy-egy osztállyal. D. dr. Csiha Kálmán és Tőkés Elek felkértek, hogy vállaljam el az új iskola igazgatását, bár katolikus vagyok. Elfogadták a feltételemet, hogy nem mondok le a Bolyai-beli igazgatóhelyettesi tisztségemről, és párhuzamosan végzem mindkét megbízatást. Megalakult az intézmény, de a minisztériumi rendeletet nem adták át. Tantestületi, vezetőtanácsi gyűléseket, szülői értekezleteket tartottunk, a szülői bizottság elnöke Fúró Attila lett. Az osztályok betűjele továbbra is az R maradt. Létezésünkről a Népújság, a Krónika és az Antena 1 tudósított először.
– Hogyan alakult tovább a kollégium élete?
– Peregtek az események. A tanév kezdetén Tőkés Elek szervezésében Marosvásárhelyen került sor a református kollégiumok és lelkészi vezetői tanácskozására, ahol jelen volt a Vallásügyi Minisztérium két képviselője is. Közben D. dr. Csiha Kálmán püspök értesített, hogy Buenos Airesből a magyar emigráció 18.000 kötetes könyvadománya érkezik, a refisek sikeres gólyabált szerveztek a Víkendtelepen, a reformáció ünnepén Csíki Ágnes vezetésével a kollégium kórusa énekelt. A tantestületi gyűlésen született meg a döntés, hogy Csiha Kálmán nyugalomba vonult iskolaalapító püspököt a kollégium tiszteletbeli lelkész igazgatójává kérjük fel. A 2001–2002-es beiskolázási tervbe két osztály – egy teológiai és egy matematika-informatika osztály – beindítását kértük, ez utóbbit nem hagyták jóvá, ezért kérésünket két teológiai osztályra módosítottuk. Közben az akkori főntanfelügyelő figyelmeztetett: a kis diáklétszám miatt bizonytalan a kollégium sorsa! Ebben az időben avatták fel a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központot, az intézmény élére László Zoltán lelkész igazgatónkat nevezték ki. Helyét a kollégiumban Enyedi Csaba lelkész vette át. Közben a kollégium megszervezte az országos bibliaismereti Ki mit tud? vetélkedőt, a diákok Kolozsváron zenei versenyen vettek részt, ugyanakkor a bolyais diákokkal közösen is számos rendezvényünk volt. Hollandiai támogatással új bútorok kerültek a kollégium osztálytermeibe. 1998-tól megjelent a diáklapunk, az Agapé. 2001 májusában megtartottuk az egyházi érettségit. A tanfelügyelőségen megjelent állami érettségi és felvételi adatbázisában a kollégium nem szerepelt külön iskolaként, továbbra is a Bolyai tagozataként tüntették fel, ugyanakkor, kérésünkre a kollégiumban négy címzetes tanári állást hirdettek meg. A tanév során többször fordultam segítségért Donáth Árpádhoz, az RMDSZ-hez amiatt, hogy az iskola önálló létét még mindig megkérdőjelezték, különböző okokra hivatkozva nem akarták elismerni.
A Bolyaival közösen tartottuk a tanévzáró ünnepséget, az évzáró hálaadó istentiszteletet pedig a Kistemplomban, ahol Sárpataki János hirdette az igét.
– Az első kollégiumi tanév lezárult, de még mindig nem volt a vezetőség birtokában a létét szentesítő hivatalos irat. Ezt mikor kapták meg? Hogyan és miért kellett távoznia az intézmény éléről?
– A főtanfelügyelő aláírásával 2001 augusztusában Donáth Árpád adta át az átiratot. Ebben az is szerepelt, hogy a marosvásárhelyi Református Kollégium épülete a Bolyai utca 3. szám alatt található. Ezzel kezdődhetett az új tanév. Mivel a 2001–2002-es tanévben már két IX. teológiai osztályt indítottunk, az osztályokat alfa és beta jelzéssel illettük. Az elsőbe a humán tantárgyakat, a másodikba a reál tantárgyakat választó diákok kerültek. A hivatalos pecsét mellé belső használatra elkészült az "angyalos" pecsét is. Döntés született, hogy a tanítási hét áhítattal kezdődik és áhítattal fejeződik be. Röviddel a tanítás megkezdése után átirat érkezett a Bolyai líceumba, amelyben közölték, hogy visszavonták a Református Kollégium augusztusban átadott működési engedélyét, mert egy épületben nem működhet két állami iskola. Dónáth Árpád értesítette a minisztérium illetékeseit, az RMDSZ-t, mi pedig nem vettünk tudomást a visszavonásról, nem is hangoztattuk, de közölték velem, hogy a főtanfelügyelő nem írja alá ideiglenes igazgatói kinevezésemet csak úgy, ha lemondok a Bolyai líceumban betöltött aligazgatói tisztségemről. Erről két okból nem mondhattam le: egyrészt, mert versenyvizsgával nyertem el ezt a beosztást, másrészt pedig helyettem nem biztos, hogy magyar aligazgatót neveztek volna ki. Tőkés Elek tanügyi tanácsosnak, Ötvös József esperesnek és Csáky Károly főjegyzőnek három kollégát neveztem meg, akik átvehették tőlem a tisztséget. Ötvös József úgy döntött, Székely Emese angol szakos tanárnőt javasolja a kollégium igazgatói állásának betöltésére. Ezzel a püspök úr egyetértett, így 2001. október 24-től Székely Emese tanárnő megkapta az igazgatói kinevezését. A 2013–2014-es tanévtől Benedek Zsolt követi őt e tisztségben.
– Miközben folyt a tanítás, a köztudatba is beépült a Református Kollégium léte, fontos események történtek. Visszaszolgáltatták az iskola épületét a református egyháznak, címerét visszahelyezték a homlokzatra. Mikor történt mindez?
– A visszaszolgáltatás 2005-ben történt meg, a címert és a Református Kollégium feliratot pedig 2007-ben helyezték ki a homlokzatra – számolt be az újraindított intézmény első igazgatója.
Ünnepel a Református Kollégium. November 8-án, szombaton 17 órára a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházba ünnepi műsorral várják az öreg- és jelenkori diákokat, szülőket és érdeklődőket. Vasárnap 12 órakor a Vártemplomban hálaadó istentiszteletet tartanak.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Megváltozik Budapest és az EMNP viszonya?
A romániai elnökválasztás első fordulója után új fejezet nyílt az erdélyi magyar politikában, amihez a magyar kormánynak alkalmazkodnia kell, és előfordulhat, hogy egyetlen magyar párt, az RMDSZ marad talpon – ilyen értelmű nyilatkozatot tett Grezsa István, a magyar miniszterelnökség nemzeti identitást erősítő kezdeményezések koordinálásával és támogatásával megbízott miniszteri biztosa.
A kijelentést egyesek úgy értelmezték, hogy a magyar kormány „kihátrált” az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) mögül, amelynek jelöltje, Szilágyi Zsolt 53 ezer szavazattal 0,56 százalékos eredményt ért el, miközben az RMDSZ által indított Kelemen Hunor 329 ezer vokssal 3,47 százalékon végzett.
Mint ismeretes, az eredmény miatt az EMNP elnöke, Toró T. Tibor és Szilágyi is lemondott, azonban Toró a Krónikának nyilatkozva árnyalta a Grezsa által felvázolt képet.
Grezsa István az InfoRádiónak azt mondta: a magyar kormányzatnak is figyelembe kell vennie a választási eredményeket, és ennek alapján kialakítania a magyar szervezetekhez való viszonyt.
„Ennek a választásnak az egyik fő kérdése az volt, hogy a többpártrendszer jelenlegi erdélyi leképeződése a szavazatok megoszlásában mit jelent. Eléggé egyértelműnek tűnik, hogy a két jelöltre leadott szavazatok nominális értéke megegyezik a korábbi választáson Kelemen Hunorra, az RMDSZ jelöltjére leadott szavazattal, tehát a meglehetősen csekély arányban részt vevő, szavazó-politizáló magyarság döntő része az RMDSZ jelöltjét támogatta” – mondta Grezsa István.
Az egységesebb magyar társadalom kialakításáról a miniszterelnökség miniszteri biztosa úgy fogalmazott: „a nemzetépítés jelen szakaszában mindenképpen át kell tekinteni a magyar szervezetekhez fűződő viszonyunkat, és a tényeket figyelembe kell venni Erdélyben és Magyarországon”.
„Az elmúlt hónapok gesztusai abba az irányba mutatnak, hogy az RMDSZ és kormányzat, a Fidesz kapcsolatai tovább javulnak, nyilvánvalóan az erdélyi választók döntését nekünk figyelembe kell venni. Sajnálatos módon az első fordulóban a magyarok lakta megyékben körülbelül tíz százalékkal alacsonyabb volt a részvétel, ez annak is betudható, hogy az esélyes román elnökjelöltek túl biztató üzeneteket nem fogalmaztak meg a magyarság számára a kampányban” – hangsúlyozta Grezsa István.
„Ésszerűtlen” többes jelölések?
A miniszteri biztos hozzátette: „természetesen minden politikai szervezettel, így az RMDSZ-szel is élő és mindennapi kapcsolatban állunk, tehát az a fajta ellentét, ami az elmúlt években tapasztalható volt, az viszonylagosnak nevezhető, tehát nincs szükség új kapcsolatfelvételre, hiszen a miniszterelnök mindkét magyar jelöltnek személyesen és a távolból is támogatását és jókívánságait fejezte ki”.
„Volt létjogosultsága az RMDSZ mellett új politikai erőnek, hiszen a rá leadott szavazatok is fokozatosan csökkennek választásról választásra, ugyanakkor bizonyos esetekben néha ésszerűtlennek tűnt számomra az elmúlt időszakban a többes jelölés bizonyos helyeken és területeken, nyilván a magyar választókörzetekben más szempon­tok érvényesülnek, mint a kormányban” – mondta Grezsa István.
„Az Erdélyi Magyar Néppártnak van egy stabil, de szűk szavazóbázisa, a többpárti szerveződésnek Erdélyben teljesen világos és tisztességes okai és keretei voltak, ugyanakkor most már több választás tapasztalatait követően azt gondolom, új fejezet nyílik az erdélyi magyar politikában, nekünk ehhez alkalmazkodni kell. Vagy az, hogy egy marad talpon, és az az RMDSZ, vagy pedig egy konszolidáltabb kapcsolat alakul ki a politikai szervezetek között, és ezek együttműködése határozhatja meg a jövőt” – fogalmazott a miniszterelnökség nemzeti identitást erősítő kezdeményezések koordinálásával és támogatásával megbízott miniszteri biztosa.
Toró: elhamarkodott a nyilatkozat
Toró T. Tibor, az EMNP leköszönő elnöke lapunknak nyilatkozva csütörtökön árnyalta a Grezsa által mondottakat, leszögezve: nincs szó arról, hogy Budapest kihátrált volna pártja mögül. „Elhamarkodottnak tartom a nyilatkozatot. A nemzetpolitikai államtitkárságnak el kell végeznie egy elemzést, mielőtt a választási aritmetikát nézi meg.
A pártpolitika szempontjából egy párt erejét valóban a szavazatok adják, viszont nemzetpolitikai szempontból azt is meg kell nézni, hogy ki mit képviselő az erdélyi magyar politikai porondon, például az autonómia terén, illetve hogy melyik párt folytat Bukarest-központú és melyik Erdély-központú politikát. A magyar nemzetpolitikának támogatnia kell az Erdély-központú politikát” – szögezte le Toró, az EMNP politikai krédójára utalva.
Az EMNP-elnök kifejtette: természetes, hogy a magyar kormánynak normális kapcsolatot kell kialakítania minden erdélyi magyar politikai szereplővel, így az RMDSZ-szel is, amely parlamenti képviselőettel rendelkezik, és jelenleg a bukaresti kormánynak is tagja, „még ha ez nekünk nem is esik mindig jól”. „Meggondolandó ugyanakkor, hogy egyetlen politikai partnernek fogadja el azt a pártot, amely azzal a baloldallal szövetkezik, amely magyarellenes lépések sorát tette a MOGYE magyar főtanszékei elleni hadjárattól kezdve egészen addig, hogy a kisebbségjogi polgári kezdeményezés ellen lépett perbe” – mutatott rá Toró.
A Krónika kérdésére elmondta: a magyar kormány nem közölt vele olyan értelmű üzenetet, hogy kiállna mögüle. „A nyilatkozatban elhangzotthoz képest sokkal árnyaltabb a magyar kormány és a nemzetpolitika viszonyulása az erdélyi ügyekhez” – mondta a pártelnök. Hozzátette, legközelebb épp a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) e havi plenáris ülésén készül kifejteni a nemzetpolitikával kapcsolatos álláspontját.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Szükség van a folytatásra!
Az államelnök-választás első fordulója nem hozott meglepetést, minden az előzetes várakozások, a papírforma szerint alakult. A második fordulóba azok jutottak tovább – Ponta és Iohannis –, akik mögött a jelenleg legerősebb pártok, leghatékonyabb pártgépezetek állnak. A vasárnapi szavazás elsősorban a külföldön észlelt rendellenességek kapcsán hívta fel magára a világ figyelmét, a szavazókörök előtt kígyózó sorokban állók jelentős részének nem adatott meg a voksolás lehetősége. A helyzet értékelésekor nyilvánvaló ellentmondásba került a kormányfő és helyettese, amiből arra következtethetünk, hogy titkolnak valamit, hogy szerepük volt a dolgok ilyetén alakulásában. Ádázabb verseny csupán a harmadik helyért folyt, merthogy korábban általában a legerősebb kieső szavazótábora volt a királycsináló, döntötte el a győztes kilétét. Meglepetésre az álliberális Tăriceanu lett a bronzérmes, annak ellenére, hogy „lombikban” fogant pártja szinte csak a parlamentben létezik. A nagy vesztesnek az „elnöki párt” jelöltje, a Băsescu-kedvenc Elena Udrea számít, aki ellen minden eszközt bevetettek ellenfelei, beleértve az ex-férje korrupció-gyanús ügyleteit. Az igazságügyi reform „anyjának” tekintett Macovei eredményét sokak szerint nagyban befolyásolta a külföldi szavazás szándékolt akadályoztatása. Nyilvánvaló kudarcként, az erdélyi magyar politikai osztály bukásaként értékelhető az alacsony magyar részvétel. Az a tény, hogy mára durván számítva mindössze 400 ezren hajlandók magyar pártokra voksolni azt bizonyítja, hogy a magyarság több mint fele megcsömörlött, távol tartja magát a politikától, a közélettől. Amíg ennek okaira nem találják meg a megfelelő választ, a megoldást, komolyabb változás nem várható.
Az RMDSZ jelöltje – minden arra irányuló igyekezet ellenére, hogy sikerként állítsák be a vasárnapi eredményt – közel ötvenezerrel kevesebb voksot kapott, mint 2009-ben. 1996-hoz képest pedig, amikor először indított saját jelöltet az államelnök-választáson, a felére esett a voksokban kifejezett támogatottsága. Ha ennek ellenére az RMDSZ-ben úgy tesznek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, ha nem vonják le a megfelelő következtetéseket, ha nem korrigálják a nyilvánvaló hibákat, akkor előbb-utóbb visszafordíthatatlanná válhat a helyzet a „szövetségben”. Az általános szokás szerint a választások lezárultával minden vesztes párt vagy jelölt igyekszik relatív sikerként beállítani, kommunikálni saját eredményét. Ezzel a gyakorlattal szakítva az EMNP két legfőbb vezetője, Toró T. Tibor elnök, illetve Szilágyi Zsolt alelnök egyaránt kudarcként értékelték a választási eredményt, és bejelentették lemondásukat. A tájainkon eddig példa nélküli lépés sokakat meglepett, de sokan fogadták szimpátiával az önkritika, a felelősségvállalás eme szokatlan megnyilvánulását.
Bár értékelendő az említett vezetők karakán magatartása, talán mégsem kellene elsietni a dolgot, az illetékes grémiumnak legalábbis jól meg kellene gondolnia: elfogadja-e vagy sem a lemondásokat. Az erdélyi magyar jobboldali politizálás fordulóponthoz érkezett. A hangsúlyt most az önvizsgálatra, az elemzésre, s végül annak tisztázására kell fektetni, hogy merre, kivel és hogyan tovább. Mert szerintem nyilvánvaló: szükség van a folytatásra. Ha más nem, az RMDSZ naponta bizonyítja ezt.
Szentgyörgyi László
kozpont.ro

Megnyíltak a levéltár kapui
Milyen célt szolgál az adatvédelem?
A különféle okmányok hűen rögzítik egy adott korszak gondolkodásmódját, szokásrendjét és történéseit, éppen ezért az utókor számára történő megőrzésüknek kiemelkedő fontossága van. Ebbe a felbecsülhetetlen értékű írott anyagba, valamint konzerválásának és tárolásának mikéntjébe nyerhettek belepillantást mindazok, akik az október 31-én szervezett nyílt napok alkalmából a Kovászna Megyei Állami Levéltárba látogattak.
Az érdeklődőket fogadó Nagy Botond levéltáros az alkalomra létrehozott okmánybélyeg-kiállítás ismertetésével kezdte az intézmény „kincseinek” bemutatását. Az 1850 és 1950 között eltelt 100 év termését felölelő reprezentatív gyűjteményben a kiegyezés utáni Magyarország, valamint az egyesült román vajdaságok, de a Horthy-korszak, a kis magyar világ, valamint a Román Királyság vagy a kommunista Románia által kibocsátott sorozatok darabjai is fellelhetők. Érdekes módon külső megjelenítésük az éppen időszerű nemzeti törekvéseket is tükrözi. A dualizmus korában például az uralkodót egyiken sem ábrázolták, viszont az idő múlásával egyre erőteljesebben kezdtek megjelenni rajtuk a magyarság szent jelképei, köztük a Magyar Birodalom címere, a nemzettestet ábrázoló Hungária, továbbá Szent István és Szent László alakja, de a Szent Korona is. Ezekkel szemben a Moldva és Havasalföld összevonása útján létrejött román állam által kibocsátott bélyegeken, a történelmi román tartományok címere mellett Erdélyé is látható, melynek megjelenítése félreérthetetlenül utal a megszerzésére irányuló román szándékra. 
Kísérőnktől a továbbiakban azt is megtudhattuk, hogy a tárolt iratokat előzetes kérvényezés alapján, egy olvasóteremnek kialakított helységben bocsátják a kutatók rendelkezésére, mivel egyedi példányokról van szó, ezért megkárosításuk vagy eltulajdonításuk büntetőjogi eljárást von maga után. A személyi adatok védelmében bizonyos korlátozásokat is bevezettek, így az egyházi anyakönyvek vagy iskolai naplók például csak a képződésük után 100 évvel kutathatók szabadon. A tilalom alól a származást bizonyítani kívánó egyének kivételt képeznek ugyan, azonban ők is csak kérés alapján, és az ügyfélszolgálaton keresztül juthatnak hozzá a rokonságot igazoló okirathoz. Az ingatlan-visszaszolgáltatások terén létrejöhető visszaélések megakadályozása végett ez a korlátozás a tulajdonjogot igazoló közjegyzői okmányokra, köztük az adásvételi szerződésekre is érvényes. 
A közigazgatási vonatkozású iratok a keletkezésük után 30 évvel válnak hozzáférhetővé, ugyanis az érintett intézménytől ekkor kerülnek a levéltárba. Ez alól kivételt az 1989 decemberében megszűnt Román Kommunista Párt okmányai képeznek, melynek állománya jogutód hiányában az állami levéltárakban került elhelyezésre, és a káderek személyi adatait tartalmazó dossziék kivételével a megyei tanácsok engedélyével jelenleg is kutatható. 
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

PER-patvar újratöltve
Az autonómia ügyének elárulásával vádolta meg a kampányhajrában ellenzéke az RMDSZ-t, mert képviselői az időközben letartóztatott Viorel Hrebenciuc által bejegyzett egyesület közvetítésével ültek tárgyalóasztalhoz román politikusokkal. Cseke Péter Tamás annak járt utána, mi történt a zárt ajtók mögött Brassópojánán.
Újabb „Neptun-veszélyt” (lásd keretes írásunkat) kiáltott az RMDSZ ellenzéke amiatt, hogy a szövetség képviselői amerikai közvetítéssel idén kétszer is tárgyaltak román parlamenti pártok politikusaival a Székelyföld jövőjéről és a román-magyar párbeszéd lehetőségeiről. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMPN) eleinte főként azt kifogásolta, hogy őket nem hívták meg az eseménye, ám utóbb a „Neptun-gate” emlegetése durva vádaskodásba csapott át. Az autonómia ügyének elárulásával gyanúsították meg az RMDSZ-t, amikor kiderült, hogy a találkozók kezdeményezője még csak nem is a már a kilencvenes évekből ismert Project on Ethnic Relations (PER) amerikai szervezet, hanem a Bukarestben bejegyzett Friends of Project on Ethnic Relations (FPER) egyesület, amelynek hátterében az a Viorel Hrebenciuc PSD-s politikus áll, akit korrupció gyanújával nemrég őrizetbe vettek az ügyészek. Az EMNP és az államfőjelöltjének kampányoló Székely Nemzeti Tanács ezt az elnökválasztás első fordulója előtt úgy tálalta, hogy „bűnszövetség közvetít” az autonómia ügyében a román és a magyar politikusok között.
Tény az, hogy az FPER idén Brassópojánán júniusban és októberben is szervezett kerekasztal-beszélgetést, amelyen magyar és román politikusok mellett amerikai civil szervezetek és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének a képviselői vettek részt. Ezek a találkozók nem zajlottak ugyan a nyilvánosság előtt, de nem is voltak titkosak, a kerekasztal-megbeszéléseken pedig az RMDSZ felhatalmazásával vettek részt a szövetség politikusai. Céljukról – a román többség és a magyar kisebbség közötti viszony új alapokra helyezése – maga Allen Kassoff, a PER jogvédő szervezet 2005-ben visszavonult igazgatója számolt be október elején egy sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón. Nem árult el azonban részleteket arról, kik vettek részt és milyen kérdések kerültek terítékre ezen a találkozón.
Mit kértek Antal Árpádék?
A tárgyalásokról október végén az RMDSZ két székelyföldi politikusa, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor háromszéki tanácselnök rántotta le részben a leplet, amikor a kampány hajrájában a „Neptun-veszély” emlegetése egyre inkább sajtótéma lett. Úgy döntöttek, nyilvánosság elé állva ismertetik a sajtó képviselőivel is azokat a prezentációkat, amelyeket a FPER által szervezett két kerekasztal-megbeszélésen is bemutattak. Közölték, tudomásuk szerint a tárgyalásokra meghívott politikusokat „az amerikaiak választották ki”, neveket azonban ők sem említettek.
A prezentációban többek között a székelyek önrendelkezésének a hagyományait, és az erdélyi románok 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban tett vállalásait ismertették, tíz pontban foglalva össze a közösségi igényeket. Azt kérték, a magyar nyelv legyen regionális hivatalos nyelv Székelyföldön, a székely zászlót fogadják el Székelyföld regionális szimbólumaként, hozzák létre a Székelyföld fejlesztési régiót, kapjon területi és pénzügyi autonómiát Székelyföld, legyen teljes körű a decentralizáció, vezessék be az etnikai arányosság elvét az igazságszolgáltatás, a katonaság, a belügyminisztérium, a csendőrség és a rendőrség székelyföldi egységeiben, a régió maga gazdálkodhasson ásványkincseivel, jöjjön létre a régióban állami finanszírozású magyar egyetem, az állam támogassa a kétnyelvűséget, továbbá vezessen át autópálya Székelyföldön. A székelyföldi politikusok hangsúlyozták, a székelyek nem szakadárok, hanem autonómiapártiak. Antal Árpád arra figyelmeztetett, hogy a térségben megerősödött az orosz politikai befolyás, Moszkva fegyverként használja az Európai Unióban élő kisebbségek frusztrációját a saját expanziós törekvései érdekében.
„Mivel Románia az Egyesült Államok stratégiai partnere, Romániának és az Egyesült Államoknak egyaránt érdeke az, hogy Székelyföld helyzete megnyugtatóan rendeződjék, a tét ugyanis a térség stabilitása” – érvelt a polgármester.
Tamás: savanyú a szőlő az EMNP-nek
Amikor nyilvánosságra került, hogy a találkozókat nem a PER, hanem egy Romániában bejegyzett egyesület kezdeményezte, amelynek hátterében az időközben rács mögé került Viorel Hrebenciuc áll, Antal Árpád és Tamás Sándor ismét a sajtó elé állt. Közölték: számukra a legfontosabb, hogy minden fórumon az autonómiát képviselőjék. Tamás szerint elvesztették arányérzéküket azok, akik most bűnszövetkezetet, árulást kiáltanak. Emlékeztetett, a brassópojánai román-magyar tárgyalások első hírére egyesek még azért panaszkodtak, hogy őket nem hívták meg. Kijelentette: a meghívottak személye nem rajtuk múlott, s a mostani támadások annak tulajdoníthatóak, hogy egyesek számára „savanyú a szőlő”. Antal Árpád emlékeztetett: nem tartották titokban, hogy részt vettek a tárgyalásokon, és azt se, miről tárgyaltak. Rámutatott: őket Allen Kassof hívta meg a beszélgetésekre, aki elmondta, közvetíteni akar a magyarok és románok között. A polgármester szerint nem volt hiba részt venni a pojánai találkozókon, azt viszont nem áll módjukban ellenőrizni, hogy ki áll a tárgyalásokat szervezők mögött: „az amerikai titkosszolgálatok, a NATO, vagy amerikai külügy”.
A neptuni tárgyalások
993-ban az RMDSZ három politikusa (Borbély László, Frunda György és Tokay György) az amerikai Project on Ethnic Relations közvetítésével, a tengerparti Neptun üdülőhelyen, az akkori RMDSZ-vezetés felhatalmazása nélkül ült le tárgyalni a román kormánypárti képviselőkkel kisebbségvédelmi kérdésekről. A „Neptun-ügy" megosztotta az addig egységesen fellépő erdélyi magyar érdekképviselőetet. Az RMDSZ vezető politikusai a román-magyar kiegyezés első lépésének, a szövetség belső ellenzéke pedig – mely azóta két pártot is alapított – a magyar érdek elárulásának tekintette a Neptunban kötött megállapodást.
Vezető román politikusok vettek részt
 A két brassópojánai találkozón Ambrus Attila, a Brassói Lapok hetilap igazgatója is jelen volt. A találkozók visszhangjáról, Viorel Hrebenciuc „leleplezéséről” az Erdélyi Riportnak elmondta, megütközve tapasztalta, hogy sokan az erdélyi magyar újságírók közül is bűnszövetkezetnek titulálták a találkozókat megszervező személyeket. „Azért egy újságírónak illene tudnia, hogy valaki akkor lesz egy bűnszövetkezet tagja, ha a bűncselekményeket jogerős bírósági ítélet is megállapítja” – fogalmazott.
Megtudtuk: a tárgyalásokon a Dan Diaconescu Néppárt kivételével valamennyi parlamenti párt „legmagasabb szintű” képviselői voltak jelen, köztük a kezdeményező, Viorel Hrebenciuc volt képviselőházi frakcióvezető is. A többi résztvevő nevét azonban Ambrus nem árulta el. „A többiek is ismert, vezető politikusok, de nem szívesen mondok neveket. Arra kérték az újságírókat, ne írják le, ki és mit mondott ezeken a találkozókon. Kényes kérdések kerültek terítékre. A szervezők azt próbálják elérni, hogy a résztvevők bátran vállalják a véleményüket ezeken a találkozókon, ne tartsanak attól, hogy ha álláspontjuk kiszivárog, rossz pontokat szereznek a választók szemében” – magyarázta.
Nem titkolták, hogy ez nem a PER
Beszámolója szerint már a kezdetektől világos volt, hogy a román-magyar dialógust ezúttal nem a PER, hanem egy új szervezet, a FPER bonyolítja le. „Ez nem volt újdonság, már az első találkozón bejelentették” – magyarázta. Mint mondta, az első találkozó egyfajta „átvezetés” volt a régi egyesületről az újra. Ennek első felét a PER bemutatásának, eredményei és eredménytelenségei ismertetésének szentelték. „Elhangzott, hogy az annak idején beindított tárgyalási folyamat milyen konkrét eredményeket hozott, és mi az, amit nem sikerült elérni. A mai napig nem biztosított például az anyanyelv-használat az igazságszolgáltatásban, pedig annak idején a felek megegyeztek abban, hogy ez megvalósul” – részletezte a Brassói Lapok főszerkesztője. Tájékoztatása szerint az első találkozó második felében azt is megindokolták a szervezők, miért van szükség a dialógus folytatására: a román és a magyar politikusok pragmatikus kérdésekről már nem tárgyalnak, és annak ellenére, hogy az RMDSZ kormányon van, a valós problémákról és megoldásukról nem folynak egyeztetések. „Valahogy úgy tűnt, a magyar kérések nem jelennek elég nyilvánvalóan a román kormánypártok előtt, ezért ezeket nem is veszik figyelembe” – idézte fel az első találkozókon elhangzottakat.
Ambrus elmondta, arról sem az első, sem a második találkozón nem hangzottak el részletek, hol jegyezték be a román-magyar tárgyalásokat közvetítő új szervezetet. Allen Kassof, a PER volt elnöke közölte, nem ő fogja ezeket a tárgyalásokat vezetni, hanem Larry Watts biztonságpolitikai szakértő, aki a PER korábbi titkára volt.
Mit mondtak a román politikusok?
Arról, hogy miként viszonyultak a találkozókon részt vevő román politikusok az RMDSZ képviselői által felvetett kérdésekre, többek közt az autonómia-elképzelésekre, Ambrus elmondta: nagyjából mind egyetértettek azzal, hogy a romániai magyar közösség elvárásainak legnagyobb része nem túlzott. „De azt mondták: az RMDSZ-nek számolnia kell azzal, hogy nekik ezeket a saját választóiknak is be kell adagolniuk, és ez nem megy könnyen. Azt is kérték, hogy néhány elvárásán valamelyest csökkentsen a magyar közösség, mert akkor könnyebb lesz elfogadtatni a román közvéleménnyel” – mondta Ambrus. A székelyföldi autonómia-statútummal kapcsolatban azt mondták: egyszerűbb lenne, ha a jogszabályt nem autonómia-törvénytervezet néven fogadnák el, hanem tartalmát belefoglalnák több más törvénybe. „Egész konkrétan arról is beszéltek, hogy a decentralizációs törvény tartalmazza például a regionális nyelvhasználat szabályozását a különleges helyzetű régiókban. Tartalmazzon egy olyan kitételt, hogy a magyar nyelv Hargita és Kovászna megyben egyenrangú a románnal. Ennek megvalósításához ebben a törvényben pénzforrásokat is lehet csatolni, például tolmácsok biztosítására. Azt azonban a román parlament nem fogja megszavazni, hogy a magyar is hivatalos nyelv legyen az országban” – idézte fel az elhangzottakat.
A második találkozón felvetődött az a javaslat is, hogy a mindenkori romániai ellenzék ne támadja a hatalmat a magyar kártyával, ne legyen a romániai magyarok helyzete kampánytéma.
A javaslat alapja az volt, hogy emiatt nem lehet a kisebbségi kérdésben előrelépni: bárkivel is kormányoz az RMDSZ, az ellenzék előbb-utóbb emiatt támadja a kormányt. Az is elhangzott, hogy a romániai elnökválasztás után ismét létre kellene hozni egy román-magyar tárgyalóbizottságot. Ambrus emlékeztetett arra, hogy ehhez hasonló testület már működött 1993 és 2003 között, a PER kezdeményezésére. A bizottság annak idején rendszeresen áttekintette a megoldásra váró kérdéseket a kisebbségi jogok terén. Nem szimbolikus politizálással, ideológiákkal foglalkoztak, hanem konkrét problémákkal. Ambrus felidézte: a bizottságban az RMDSZ 2003-ban több ezer magyar hallgatói helyet kért a kolozsvári BBTE-n. „Erre akkor az volt a válasz, hogy több ezer helyet nem lehet, de kezdjük el 300-zal, és évről évre növeljük. Ma már tényleg több ezer egyetemista tanul magyarul Kolozsváron” – illusztrálta a tárgyalóbizottság létrehozásának hasznát Ambrus.
Hrebenciuc kulcsfigura volt
A második találkozó után abban állapodtak meg a felek, hogy februárban folytatják a párbeszédet, ennek a nyelvhasználat lenne a központi témája. Ambrus azonban attól tart, hogy a legutóbbi fejlemények – Hrebenciuc letartóztatása, a résztvevő RMDSZ-es politikusok leárulózása – miatt már nem lesz folytatás. Szerinte a román politikusok is érzik, hogy most már figyelnek rájuk, ezért óvatosabbak, visszafogottabbak lesznek.
Ambrus hangsúlyozta, hogy Hrebenciuc tekintélyének nagy szerepe volt a román-magyar dialógus ebben a formában történő újjáélesztésében. „Egy asztalhoz tudta ültetni az ellenzéki és a kormánypárti román politikusokat. Ha előzetesben marad, kell találni egy másik olyan személyiséget, akinek van akkora tárgyalói tapasztalata, hogy le tudja egy asztalhoz ültetni a román pártok képviselőit” – magyarázta kollégánk, aki szerint ebben a folyamatban nem is a román-magyar párbeszéd jelenti a nehézséget, hanem a hatalom-ellenzék dialógusának tető alá hozása.
Ambrus szerint ki fog derülni az, hogy áll-e erős amerikai akarat a FPER által kezdeményezett párbeszéd-sorozat mögött. „Ha igen, akkor megpróbálják Hrebenciuc utódját megkeresni a dialógus folytatásához.
Ha még júniusban sem folytatódnak a találkozók, azt jelenti, ez Hrebenciucnak volt a kezdeményezése, amelyhez megszerzett valami amerikai támogatást”.
(Kelemen Hunor spekulációt emleget
Kelemen Hunor spekulációnak tartja, hogy pénzmosással és szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsított személyek állnak a román–magyar párbeszédet szorgalmazó Friends of The Project on Ethnic Relations hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke újságírói kérdésre fontosnak nevezte, hogy a brassópojánai tárgyalásokon a szövetség képviselői kifejthették álláspontjukat, amely ez által az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének képviselőin keresztül a washingtoni adminisztrációhoz is eljut. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy hamarosan a pártelnökök szintjén is tárgyalási forduló következik. „A többi spekuláció, amiben én nem vagyok jó, ebben önök sokkal jobbak” – mondta az újságíróknak Kelemen Hunor.)
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Onogurok vagyunk, mi hoztuk a villát
Tudta Ön, hogy mi hoztuk Európába a gombot? És azt, hogy az egyik elmélet szerint csak részben van közünk a honfoglalókhoz, és a tíz nép keverékéből származó onogurok gyermekei lehetünk?
„Ne várják tőlem, hogy olyasmiket fejtegessek itt, hogy Szűz Mária magyar volt, hogy a magyar a kiválasztott nép, vagy hasonlók, én ugyanis csak szigorúan a tudományosság talaján állok, kijelentéseket teszek” – indított tegnap dr. Süli-Zakar István professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, aki Váradon a PKE-n tartott teltházas előadást a magyar nép kulturális, nyelvi és vérrokonságáról. Ezzel együtt figyelemreméltó megállapításokat is tett, amire hallgatósága is felkapta a fejét.
Honnan jövünk?
Azt tudhatjuk, hiszen látjuk, hogy az indoeurópai népek tengerében él a magyarság, távol a rokonaitól. De kik is ezek a rokonok? A professzor szerint a korai magyarokra onogur (bolgár-török) lakosság is hatással volt, sőt. Azt fejtegette, hogy a Hungária és Ungária, valamint az ungur megnevezések különféle eredetekre utalnak. Nevezetesen arra, hogy a hunoknak semmi kapcsolata a későbbi „Hungária” elnevezéssel, az „ungur” és sok más nyelvbeli változata viszont sokkal inkább utal eredetünkre. Ugyanis a magyar őshaza földrajzi környékén léteztek az onogurok, amelyeknek elnevezése azt jelenti: „tíz nyíl”, és tíz népcsoport szövetségéből alakult ki. A professzor szerint őseink is tagjai voltak e tíz népnek. Azaz tulajdonképpen mi vagyunk az onogurok. A népcsoportok persze az évezredek során sodródtak, így kerültek a Kárpát-medencébe. Ugyanakkor nem mutatható ki a honfoglalók és a mai magyarok között folyamatos kapcsolat – inkább a keveredés alkotta meg a mai magyart.
Őseinkről elmondta azt is: nem voltak nomádok soha, mezőgazdasági jelentésű szavaink is arra utalnak, hogy csak téli és nyári szálláshelyeik között vándorolnak. Szerinte közel álltunk az onogurokba való beolvadáshoz, de végül fordítva történt. Később, már István korában még inkább tudtunk más népeket asszimilálni, mert nem voltunk kevesen ahhoz, hogy mi olvadjunk be. Kifejtette azt is, hogy mi hoztuk Európába többek között a villát, a gombot, a fehérneműt, a rugós felfüggesztésű kocsit. Őseinknek két társadalmi rétege volt, a vezető és gazdag bők (innen jön a bőség), valamint a szegény ínek (ínség). A később finomuló magyar nyelvet „az ínek tartották meg, vagyis az ínség, azaz a szegény paraszt”. Kultúrrokonaink i. e. 2000-től i. sz. 500-ig a halász-vadász gyűjtögető népek voltak, a 10. század végétől máig viszont már a nyugati keresztény kultúrához tartozunk. Ami a vérrokonságot illeti, genetikai kutatások szerint a szlovákokhoz állunk közel (akikkel azért nem jó mégsem a viszony, mert nem vagyunk nyelvrokonok, így dolgozik a nyelvi alapú nacionalizmus), valamint a svábokhoz, bajorokhoz. Az előadó egyetértett azzal, hogy Nagy-Magyarország ott veszett el, amikor a történelmi viharok során az 1700-as években néhány évtized alatt térségünkben 80 százalékról hirtelen 30 százalékra esett vissza a magyarok aránya, és más ide érkezett csoportok kezdték átvenni a területeket.
Szeghalmi Örs
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
erdon.ro

Diszkriminált a kormány a kovásznai Fenyő szálló átadásával
Egyhangúlag diszkriminatívnak nyilvánította az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD)  a kormány azon sürgősségi rendeletét, mellyel a kovásznai Fenyő szállót a Kovászna és Hargita megyei ortodox püspökség tulajdonába utalta 2013 végén.
„Az Országos Diszkriminációellenes Tanács mintegy három hete hozott határozatot az ügyben, azonban az indoklás közzétételére pénteken került sor. Most közöljük ki a feleknek, a kormánynak és a huszonegy panaszosnak” – mondta el portálunknak Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CDND) elnöke. A döntés értelmében a kormány sürgősségi rendelete vallási alapon diszkriminált azáltal, hogy az ingatlant az ortodox egyház tulajdonába utalta, hiszen a vallástörvénynek és az alkotmánynak is az ellentmondva  hátrányos helyzetbe hozta a többi felekezetet. „Mi kértünk a kormánytól egy kimutatást arról, hogy adtak-e más egyházaknak is használatba ingatlanokat vagy más javakat, de ezt ők nem tudták bizonyítani. Ami érdekes ebben a döntésünkben az az, hogy egyhangúlag hoztuk meg” – emelte ki Asztalos.
„Mi nem tudunk megsemmisíteni sürgősségi kormányrendeleteket, mert erre nincs hatáskörünk, ezt csak az alkotmánybíróság tudja megtenni. Viszont véleményt mondhatunk. Álláspontunk szerint diszkriminatív a kormánynak az a gyakorlata, miszerint ingatlanokat ad át ingyenes használatra csak egy egyháznak. Diszkriminál a sürgősségi rendelet preambuluma is, hiszen indoklásában az áll, hogy a román ortodox egyház a román államnak egy alapvető intézménye, ez megszegi az állam semleges mivoltát a vallással és egyházakkal szemben. Orvosolnia kell a kormánynak az ügyet, de persze itt lesz alkotmánybírósági döntés is – fejtette ki Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke.
„Mi már akkor azt mondtuk, hogy nagyfokú diszkrimináció, hiszen a vallásügyi törvény és Románia alkotmánya is világosan kimondja, hogy megfelelő mértékben, de arányosan kell támogatni az ország különböző felekezeteket” – emlékeztetett Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke. Hozzátette: méltánytalanul aránytalan a magyarokkal szemben ami akkor történt, az egyházak arányosság elve alapján történő támogatásának figyelmen kívül hagyásának tekinthető ez a sürgősségi rendelet. Örvendünk annak, hogy végre van egy olyan hatóság, mely az igazat is kimondja - fejtette ki Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki területi szervezetének elnöke portálunknak.
A diszkrimináció tilalmának érvényt kell szerezni – áll a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sajtószolgálatának közleményében. Emlékeztetnek, hogy az akkor kiadott közleményében Izsák Balázs azt javasolta a hátrányos helyzetbe hozott magyar egyházaknak, illetve azok kovásznai híveinek, hogy indítsanak pert a kormány ellen. A megszólítottak – Sepsiszéki Székely Tanácsa elnökének aktív közbenjárásával – annak megfelelően jártak el és közigazgatási bíróságon támadták meg a 114/2013-as Sürgősségi Kormányrendeletet, illetve a Diszkriminációellenes Országos Tanácsnál is panaszt tettek.
Ez utóbbi testület elnökének a tájékoztatása szerint helyt adtak a panasznak és megállapították, hogy a kormányrendelet diszkriminatív. Az SZNT szerint azonban a döntés felemás, amennyiben Asztalos Csaba azt nyilatkozta, hogy csak álláspontot fogalmaztak meg, ami jogi szempontból nem kötelező érvényű. „A vonatkozó jogszabály értelmében az Országos Diszkriminációellenes Tanács az elébe terjesztett megkeresések ügyében határozatot hoz, ami kötelező érvényű, ha az érintettek nem támadják meg bíróságon. Ez utóbbi esetben azonban a bíróság fog kötelező érvényű ítéletet hozni, tehát nem fordulhat elő olyan eset, hogy bárki a saját kénye-kedve szerint tartson be, avagy hagyjon figyelmen kívül egy diszkriminációs ügyben született határozatot vagy ítéletet” – jegyzi meg. Az SZNT úgy véli: „a Diszkriminációellenes Országos Tanácsnak fel kell hagynia a homályos, félreérthető megfogalmazások gyakorlatával, és a vonatkozó jogszabállyal összhangban, határozatban kell kimondania, hogy a 114/2013-as Sürgősségi Kormányrendelet diszkriminatív, ezért a kormány köteles azt visszavonni”.
A kovásznai Tündérvölgyben álló 89 szobás, több mint 9 millió lejes leltári értékű, kétcsillagos kezelőközpont átadása egyébként nagy felháborodást keltett a háromszéki közvéleményben és az épületadományozás diszkriminatív politikája ellen a magyar történelmi egyházak is felemelték szavukat.
Székelyhon.ro

Aláírják a szerződést
Dűlőre jutottak a Szakszervezetek Művelődési Háza ügyében: az ingatlan a csíkszeredai önkormányzat tulajdonába kerülhet, az adásvételi szerződés formáját rendkívüli ülésen fogadta el csütörtökön az önkormányzati képviselő-testület.
Jó árat alkudott ki a város. Nemsokára tulajdonába veszi a művelődési házat
A dokumentumot pénteken írják alá a szerződő felek, a csíkszeredai önkormányzat, illetve a kultúrház átszervezéséért felelős felszámoló cég, a SMDA Mureş Insolvency Specialists SPRL.
Októberben elhalasztották
Legutóbb arról számoltunk be, hogy a csíkszeredai önkormányzati képviselők októberi ülésükön elhalasztották a Szakszervezetek Művelődési Házának adásvételi szerződéséről szóló határozattervezet szavazásra bocsátását, ugyanis nem tudtak megegyezni a szerződés feltételeinek minden részletében. Miután a tárgyalások lezárultak, a testület rendkívüli ülést tartott csütörtökön, és elfogadta az adásvételi szerződés formáját.
Az okiratot pénteken írják alá közjegyző jelenlétében, ezután következik a 3,5 millió lejes korábban kialkudott vételár első részletének, a 2,3 millió lejnek a kifizetése. A fennmaradó összeget két részletben fizeti ki az önkormányzat az elkövetkező két évben. A pénzt a felszámolócégnek utalják, amely hozzálát a felhalmozott adósság törlesztéséhez.
Az épületet több mint harminc éve építették, tulajdonosa a Csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Háza, amely tagja a Romániai Szakszervezeti Művelődési Házak Egyesületének (ANCCSR).
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Miről maradtunk le?
Megbízható partnernek tekinti az RMDSZ Victor Ponta kormányfőt – ezt nyilatkozta Kelemen Hunor szövetségi elnök, további szavaiból pedig azt lehetett érteni, hogy csak a szélsőséges Vadim Tudor felkarolása miatt nem támogatják a szociáldemokrata jelöltet az elnökválasztás második fordulójában. Nem tudjuk, felső szinten miért alakult ki ilyen jó vélemény a kormányfőről, lentről, a hétköznapok porából ugyanis egész másképp látszik a teljesítménye.
Kezdve azzal, hogy Victor Ponta annak a jobboldali kormányfőnek a megbuktatásával került hatalomra, aki a marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzést próbálta törvényes mederbe terelni; azóta eltelt két és fél év, és a pár évtizede még teljesen magyar egyetemen egyre jobban szorulnak ki, már kisebbségben vannak a magyar hallgatók. És ha Marosvásárhelyen járunk, jusson eszünkbe, hogy a megye magyar prefektusának kinevezését is addig halasztotta ez a megbízható partner, amíg az RMDSZ lemondott róla. Ezt a szószegést egy plágiummal szerzett és hatalmi visszaéléssel megtartott doktori cím fejeli meg, ami a tisztességes munka és a valódi tudományos tevékenység megvetéséről tanúskodik. Nem éppen államfői erények ezek, és a képen a megvalósítások sem szépítenek. Kétharmados parlamenti többséggel rajtolt a Ponta-kormány, ígértek is azonnali alkotmánymódosítást, közigazgatási átszervezést, a kommunizmusban elkobzott javak teljes visszaszolgáltatását, munkahelyeket, uniós pénzeket, autópályákat és kisebbségi törvényt is – ezt még a Năstase-kormánytól örökölték –, de mindebből nem lett semmi. Sőt, a visszaszolgáltatás teljesen leállt, utóbb pedig annyira félrecsúszott, hogy már az újraállamosítás irányába fordult, és ezt is a telhetetlenül harácsoló szociáldemokrata politikusoknak, köztük a fiatal kormányfő apósának köszönhetjük. A régiók maradtak olyanok, amilyenek voltak – a Székelyföldet, a volt szász megyéket és a Mócvidéket is magában foglaló központi az egész földrészen a legkevésbé hatékonyak közé tartozik –, az egészségügyi és oktatási reformból eddig csak az elektronikus kártyát, illetve a tankönyvbotrányt láttuk. A kisebbségi jogok érvényesítését Háromszéken épp az SZDP helyi emberei akadályozzák... Amit mindenek helyett kaptunk, az a vég nélküli civakodás: elsősorban Traian Băsescu államfővel, aztán a liberális szövetségesekkel. Előbbit nem tudták idő előtt meneszteni, utóbbiakat igen, de ettől nem javult a helyzet, a várva várt fellendülés elmaradt, előre mutató és fenntartható intézkedések továbbra sem születtek, és a jogállam sem erősödött. Van ellenben kóborkutya-törvényünk, bár ezt sem alkalmazzák. Legalábbis nem megbízhatóan...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vargyasi Levente nyerte a lakiteleki szemlét
Vargyasi Levente sepsiszentgyörgyi rendező Meszesek című alkotása nyerte a Közösségi Televíziók XIV. Filmszemléjének 700 ezer forintos fődíját Lakiteleken.
A november 4. és 7. között rendezett filmszemlének a Lakitelek Népfőiskola adott otthont. Krónika, kórkép, művelődés, portré és fikciós műsorok, valamint híradó tudósítás az internetre kategóriákban lehetett nevezni. A 61 alkotásból 22 jutott végül a döntőbe. A zsűri elnöke Sára Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, a Magyar Mozgókép Mestere a filmszemlét értékelve hangsúlyozta: az a cél, hogy segítsék a pályájuk elején álló alkotókat. A filmek utóéletét, forgalmazását sanyarúnak nevezte, amin segítene az, ha lenne egy olyan intézmény, amelyik a forgalmazást összefogja, mert szavai szerint, „a film akkor születik meg, ha megnézi az ember”. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola alapítója a díjkiosztón bejelentette: az érdeklődők megtekinthet­nek a filmekből egy válogatást a magyar kultúra napján a budapesti Uránia Filmszínházban.
A fődíjas film rendezője kapta a Herendi Porcelán Manufaktúra Zrt. különdíját is. A zsűri 250 ezer forintos nagydíját és a Duna Televízió 100 ezer forintos különdíját A kultúra napszámosa című alkotásnak ítélték, amelyet egy budapesti rendező, Zajti Gábor készített. A zsűri 250 ezer forintos nagydíját, valamint a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés különdíját a kárpátaljai rendező, Kovács Géza vehette át Az Árpád-vonal című alkotásáért. A zsűri 250 ezer forint összegű nagydíját, valamint a tiszakécskei Dél-alföldi Vitézi Rend és a Béke és Barátság Nyugdíjasklub által javasolt különdíjat a Mert hét életem van, ebből öt ment el… című alkotás nyerte, amelyet Hajnal Gergely budapesti rendező készített.
A Heti Válasz különdíját a film szereplője, Varga Géza kapta. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 300 ezer forintos különdí­ját a Kastély árnyékában és a Kós Károly című alkotás kapta, amelyeket Csibi László székelyudvarhelyi rendező készített. A Lakiteleki Népfőiskola, a Szent István Egyetem és a Duna­versitas Egyesület 14. alkalommal hirdette meg a filmszemlét, amely ebben az évben Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas magyar költő, esszéíró, prózaíró előtt is tisztelgett.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hat év egy el sem küldött levélért – A Bolyai Tudományegyetem pere (4.)
Páll Lajos, a két esztendeje elhunyt József Attila-díjas korondi költő és nagyvilágban számon tartott festőművész a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet hajdani első éves hallgatójaként 1956. október 23-án írta meg levelét Nyilka Róbert marosvásárhelyi festőművész barátjának. Páll Lajost a Bolyai Tudományegyetem pere harmadik csoportjában  hat év börtönbüntetésre ítélték. 
Az ítélet kihirdetésekor a katonai ügyész valósággal leseperte a védőügyvédek amúgy gyenge lábakon álló, többnyire a vádiratot erősítő „védekezését”, az ítélethirdetést 1959. február 16-ára halasztották. Az 1959. március 18-án kihirdetett, 1959/357-es számú végleges ítélet szerint a Bolyai Tudományegyetem harmadik csoportjának perében Varró Jánost – a csoport elsőrendű vádlottját – tizenhat év börtönbüntetésre, Lakó Elemér másodrendű vádlottat tizenöt, Péterfy Irén harmadrendű vádlottat tíz, Vastag Lajos negyedrendű vádlottat nyolc, Páll Lajos ötödrendű vádlottat hat év börtönbüntetéssel sújtották. Páll Lajos ellen a legfőbb vád a Nyilka Róbert marosvásárhelyi festőművésznek címzett levél volt, amelyet nem küldött el postán, hanem letartóztatásakor, a házkutatás során talált meg a Securitate különítménye! Jogtörténeti szempontból az úgynevezett román „igazságszolgáltatásról” állít ki soha el nem évülő elmarasztaló bizonyítványt! Egyértelműen bizonyítja, hogy a hírhedt, az 1956-os magyar forradalom napjaiban, majd a szabadságharc leverését követően újra „felmelegített” 1950/199-es törvényerejű rendelet előírásai alapján a gondolatot is ugyanolyan mértékben büntették, mint a valóban elkövetett bűncselekményt. A „levél” – az öt év börtönbüntetésre ítélt Nagy Benedek harmadéves történész manuscriptuma teljesen azonos hangvételű – egyöntetű jelzése 1956-ban a kolozsvári diákok körében kialakult hangulatnak! Éppen ezért Páll Lajos levelét teljes terjedelmében közöljük:
Kedves Nyilka Róbert!
Úgy látszik, mégis írok, tudod, a beszélni vágyás nagyobb a félelemnél a cinizmusoddal szemben. Itt nagy dolgok történnek a magyarországi és lengyelországi dolgok hatására. Hallottál az egyetemi autonómiáról. Hát erről van szó. Itt is el akarjuk érni ezt. Itt már megindult a szervezkedés (persze titokban), arról van szó, hogy a (maros)vásárhelyi diákoknak is velünk kell tartaniuk: ezért megkérlek, beszélj néhány orvostanhallgató barátoddal, egyelőre csak arról, mit jelentene az egyetemi önkormányzás (fakultatív orosz és marxizmus, szakképesítés). Szóval, minél több ember tudjon a dologról, és ne felejtsd el, mindez a „haladás” érdekében történik. Most beszélek magamról is. Néhány szerelmes verset írtam (nagyon József Attilásak), befejeztem egy elkezdett balladát.
Kádár (Tibor) (az atyamester) 4 napra Pestre utazott, úgyhogy nyugodtan dolgozhatom. Ismered, a vadalmafáról szól. Nagyon szeretném, ha látnád a kompozícióm színösszetételét. (Ajtai Évának tetszett!) Halott gyermek a témája, egy asszony van az ágyra borulva, háttal, és egy ember üldögél egy széken, előregörnyedve. A cselekmény is itt történik, falusi parasztházban. Van egy elég jó pásztorbot is hozzá, majd elküldöm, ha nem lesz szükségem rá.
Most pedig megkérlek, ne nagyon csúfolkodj az írásommal, és küldd el Tompa László két legszebb versének gépelt példányát (tudod, itt senki sem ismeri.) Üdvözöllek, és add át az üdvözletemet Kalinak is.
(Páll) Lajos, sk.
Kolozsvár, 1956. október 23.
A börtönből való szabadulása utáni óvatossága, személyiségének visszafogottsága, zárkózottsága ismeretében sokaknak meglepő lehet Páll Lajos levélindító forradalmi lendülete. Nem meglepő viszont, ha összehasonlítjuk Nagy Benedek, Szilágyi Árpád, Vastag Lajos diáktársai nagyjából hasonló tartalmú leveleivel.
Páll Lajos az 1956-os magyar forradalom hatására három verset írt Karácsonyfák, Döntés után, Elmentek címmel. A vádirat szerint „a nacionalista tartalmú” verseket terjesztette barátai, ismerősei körében. Ugyanakkor kihallgatása során azt is beismerte: a kolozsvári Gaál Gábor Irodalmi Kör egyik ülésén Garay Ákos egyetemi hallgatótól megkapta az Irodalmi Újság 1956. november 2-i számát Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versével. A lapszámot átadta Péterfy Irénnek, aki az „ellenforradalmi tartalmú” verseket, írásokat lemásolta és terjesztette évfolyamtársai között. A három Páll Lajos-vers sajátos utóélete révén válik igazán irodalomtörténeti jelentőségűvé: a börtönben elmondta rabtársainak is. A mérhetetlen szenvedés, nélkülözés, a tífuszbetegség nyomán a versek törlődtek az emlékezetéből. Varga László  református lelkész – a dr. Dobai István nevével fémjelzett perben életfogytiglani kényszermunkára ítélték – kivételes memóriája nemcsak Páll Lajos, hanem a későbbi Kossuth-díjas Páskándi Géza börtönben elmondott verseit is megőrizte. Sorozatunk számára onnan „halásztuk elő” az erdélyi forradalmi hangulatot híven tükröző három vers egyikét.
Páll Lajos: Döntés után
Hatalmas fenyők hulltak le döngve. Jajgatott a hegyhát. Kacagott a fejsze. Hatalmas fenyők hulltak le döngve. Mikor lehulltak mind, mind a nagyok, balga törpefenyők hazudták a nagyot mikor lehulltak mind, mind a nagyok. Ameddig látok, csupa törpeség. Hencegő gőgjüknek fű makogja: Fenség! Ameddig látok, csupa törpeség.
1956 októberében-novemberében a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen valóban olyan forradalmi hangulat uralkodott, amely riadóztatta az állambiztonsági szerveket: attól féltek, hogy a felülről, a legfelsőbb pártvezetés által irányított, nemzetközi nyomásra elindított diákszövetségi kezdeményezés kiszabadítja az egyetemi autonómia, önkormányzás szellemét a palackból. Bár sokan nem ismerték a fogalom lényegét, az egyetemi hallgatók az előadások, szemináriumok szünetében, a Szabad Kossuth Rádió adásait hallgatva az egyetemi autonómiáról mint egyik legfontosabb követelésről beszélgettek. Ebben fontos szerepe volt a Várhegyi István harmadéves történészhallgató által 1956. október 24-én véglegesített Határozati javaslatnak, amely a minél szélesebb körű romániai egyetemi és főiskolai reformot sürgette. Elméleti megalapozottságában, kidolgozottságában méltó párja a temesvári műegyetemi hallgatók – elsősorban Aurel Baghiu, Caius Muţiu – által kidolgozott, az 1956-os magyar forradalom eszmeiségével való azonosulást tudatosan felvállaló, 1956. október 29-én, 30-án ismertetett Tizenkét pontos követelésnek.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A vadász (Váradi B. Lászlóról)
Hogy ki is volt Váradi B. László, tudok válaszolni: egymásra futó nemzedékeink egyik legkülönösebb írója. Első könyve, A kölyökharcsa, melynek darabjai néhány év alatt egymást követték az Utunkban, általános feltűnést keltve 1972-ben jelent meg.
Még követte néhány, aztán 1974-ben távozott Romániából, Németországba emigrált, itt is természetközelben maradt, állattelepítésekkel foglalkozott a felnémet vadaskert munkatársaként, de írni már nem írt. Hogy miért nem, arra 1984-ben, amikor tíz év után újra találkoztunk (zuhogó esőben ment el a bukaresti repülőtérről, kikísérhettem, s zuhogó esőben jelent meg Sepsiszentgyörgyön, mintha minden ott folytatódott volna, ahol abbamaradt), nem válaszolt. Biztatóan nézve rám, annyit bevallott, hogy vannak tervei.  És itt fel kell tenni a kérdést, amely már tragikusan hirtelen halála előtt is foglalkoztatott: kim volt nekem ő, kije voltam neki én? A barátja voltam. A barátom volt. Egymás életének tanúi voltunk, noha időnként hosszú évekre szem elől tévesztettük egymást. Egymás beavatottjai voltunk? Asszisztáltunk egymás, időnként fárasztóan modoros sztereo-színjátékaihoz? A titkunkat, ha ugyan volt, magával vitte, nekem az emlékek maradtak, és az írásai, melyekben gondosan hallgat titkairól. Visszatérése után egyik mániájáról, a medvéről akart filmet forgatni, két évbe telt körülbelül, amíg megkapta az engedélyt a román hatóságoktól, s több évbe maga a forgatás a legsötétebb években, az aranykorszak fullasztó és sivár Romániájában. De – és azt újabb novellái bizonyítják – a „legjobbkor” került haza, s érzékeny membránként reagált a havasokra, Tusnádra, Bukarestre, Dobrudzsára, novellái egy cigány faluról vagy lepratelepről torokszorítóak. A film furcsa és bizarr kalandok közepette (melyekről egész ciklus olvasható új kötetében Lássuk a medvét! cím alatt) végül is elkészült, és nagy sikert aratott német nyelvterületen, nemcsak az NSZK-ban, de Ausztriában, Svájcban is. A Duna tévé is bemutatta. Utána újra visszatért a természetbe, az volt az élete, s Magyarországra telepedve vidratelepítésekbe kezdett Somogyban. A medve helyét mintha a vidra vette volna át, a kutyák egész életében elkísérték. Erről tanúskodik gyönyörű vidrás könyve is, amelynek részleteit a Cimbora is közölte.
Mert írni kezdett mégis, s az új évezred első éveiben kezdtek feltünedezni elbeszélései, állattörténetei különféle magyar folyóiratokban. Addig német szakfolyóiratokban közölt ökológiai esszéket. Ars poeticáját – noha érzelmességét írásaiban gondosan leplezte – már korán megfogalmazta első könyvének egyik darabjában, A gácsérban. Életeleme a természet, erdők, hegyek, a havas, a vadrét, a patak, a morotva volt. „Mi lenne, ha egyszer nem juthatnék el ide? – kérdezi korai írásában. – Nem bírnám ki! Minden az emberre tartozik: fa, víz, madár és virág. Ezek élnek az emberek háta mögött. Még ha nem is tudnak róluk. Ha az ember egyszer elpusztítja a ráeső részt, befellegzett! Olyanná válik, mint a pénz (…), amelynek nincsen aranyfedezete. Híg lesz, lebegni fog, mint a medúza, és elfelejti, honnan indult.” Ez a nézőpont érvényesül ökológiai, természetvédelmi tanulmányaiban is. Melyekhez világító adalékokat nyújtanak első könyvét negyven év után követő második novelláskötetének írásai.
Második indulása – ahogyan elmondta egyik utolsó találkozásunk alkalmával a zátonyra futott álmok városában, Bú-pesten két sör között az Aranybárány teraszán, miközben negyvenfokos melegben zajlott az Ünnepi Könyvhét – nem várt nehézségekbe ütközött. „Elfelejtettek – fintorgott –, erre azért nem számítottam.” A sors tragikus fintora, hogy miután több évtizedes kalandozások után végre visszatért az irodalomba, és megjelent egymás után három könyve*, hirtelen meghalt. Második írói indulását már nem követhette.
A három kötet közül az első tartalmazza újabb novelláit, van néhány remekmű is (már az első könyvében volt egy, a Borotva). A senki fia például. Döbbenetes erővel idézi fel a nyolcvanas évek Romániájának sivár hangulatát és a közember kiszolgáltatottságát. A hős egy elhajtott magzattal kódorog Tusnádon és környékén, hogy hogyan lesz az ő vagy a más (a szeretője őt nevezte meg apaként, neki kellett gondoskodnia a magzat eltüntetéséről) már soha meg nem születő fiából, a „senki fiából” a kutyák, eszméletlenül elvadult, mégis szánalomra méltó kóbor kutyák messiása, hajmeresztő és egyszerűen elmesélhetetlen. S mutatja, mit vesztettünk tragikusan hirtelen halálával. A Pont Kiadó újabb kötetei megjelenését ígéri, elképzelem, ahogyan egy felhőről nézeget bennünket, vagy a fényvilágból fényként visszajár és elmereng azon, hogy végül mégiscsak igaza volt egyik ellenségének, aki azt híresztelte róla még a balkáni metropolisban a hetvenes évek elején, hogy a szerencse fia, mert neki minden sikerül. Igen, neki, mondhatná az a hajdani kolléga, akivel legfeljebb a másik világon vitatkozhat tovább, ha találkoznak, másodszor is sikerült, ami másoknak egyszer sem. Sokra mentem vele, mondhatná ő.
Számtalan helyen találkozhattam vele a hatvanas évek vége óta, akkor ismerkedtünk meg valamelyik váradi vagy kolozsvári kocsmában, egyszer együtt mentünk el a nárciszrétre, néztük a fényben villódzó fehér mezőt, s váratlanul arról kezdett mesélni, hogy a virágok élnek. S ők is látnak minket, ahogyan mi őket, ha egyáltalán látjuk, mert vannak, akik nem látják, s ezért sem mindegy, hogy hogyan élünk.
* Váradi B. László: Emlős-viselkedéstani jegyzetek. Mentor, Marosvásárhely, 2013; Borotva – régi és új elbeszélések. Pont Kiadó, Budapest, 2014; Luca, a megmentett vidra (egy vidracsalád története), Pont Kiadó, Budapest, 2014.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újra kell értékelni az életművet
Két napon át 22 előadás hangzott el az október 29–30-án tartott (M)ILYEN GAZDAGOK VAGYUNK(?) Sütő András- műhelykonferencián. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szervezte rendezvénynek az volt a célja, hogy szakmai fórumot teremtsen az életmű jelentőségét méltató és az író munkásságával kapcsolatos eltérő véleményeknek is. A húszperces előadások és viták összegzését a nagyközönség előtt tartották a Bernády Házban. Lázok János irodalomtörténész, a Művészeti Egyetem docense, a konferencia főszervezője a tagozati elnököket kérte fel, hogy röviden ismertessék az előadások s az azok kapcsán kibontakozott vita lényegét, s esetenként szólaltassák meg az előadókat is.
"A látásunkat szabadította fel"
Szász László, a Károli Gáspár Református Egyetem docense értékelte, hogy Lázok János kiválóan válogatta össze a rokon témájú előadásokat, s közben egymástól távol álló szerzők kerültek egy csoportba. Példaként Soltész Mártont, a Magyar Tudományos Akadémia fiatal kutatóját említette, aki Veress Péter és Sütő András levelezését feltárva kimutatta, hogy a XXI. századi irodalomelmélet legnagyobb dilemmája – valóságábrázolás vagy fikcióteremtés – a két író leveleiben már az 1950-as évek elején megfogalmazódott.
A szakma már régen megegyezett abban, hogy 1970 tulajdonképpen fordulópont a sütői életműben, és korszakhatárt jelent a romániai magyar irodalom történetében is. Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, a Bárka című lap főszerkesztője (Korszakhatár az életműben: Anyám könnyű álmot ígért) dolgozatában szociográfikus vallomásregényként értelmezte a művet, amelyben fontos a szerző jelenléte, aki beszámol Pusztakamarás jelenéről, múltjáról, az ottani viszonyokról, a magyarság asszimilációjáról, s közben bizonyos mértékig számot vet korábbi cselekedeteivel, ami felszabadító hatással van rá, s elindítja nagy műveinek sorozatát.
"Nagy élményem volt az Anyám könnyű álmot ígér megjelenése… Sütő András a látásunkat szabadította fel" – mondta Cseke Péter, aki a kötet visszhangjáról is beszámolt. Irodalomtörténészként, szociográfusként a népi szociográfia szemléletmódjával, az otthonirodalom, a valóságirodalom, a tájirodalom fogalomhasználatával és szemléletével közelítette meg a művet (Új fejezet otthonirodalmunk történetében. Az anyám könnyű álmot ígér műfajtörténeti háttere).
Filep Tamás Gusztáv magyarországi kisebbségkutató és művelődéstörténész Sütő András és Szabó Gyula egymáshoz való viszonyát, illetve ugyanannak a valóságnak a bemutatását vizsgálta a két írónál, s nem mindig Sütő javára dőlt el az összehasonlítás esztétikai, politikai eredménye, amely a Gondos atyafiság című mű megjelenéséig tárgyalta a két író közötti párhuzamot.
Novák Csaba Zoltán történész, a Román Akadémia marosvásárhelyi kutatóintézetének tudományos munkatársa a politológia illetve a kortörténet felé terelte a beszélgetés fonalát (Válaszúton. A megfigyelt Sütő András közéleti szerepvállalásának alakulása). Dolgozatában azt részletezte, hogy az ismert ellenzéki jellegű népszolgálati szerep hogyan jelent meg a szekuritáté tudatában. Az író követési dossziéjából kiderül az is, hogy miképpen próbálták meg bizalmatlansági rémhírterjesztéssel megakadályozni, hogy Sütő András, Király Károly és Kányádi Sándor között egyfajta ellenzéki kapcsolatfelvétel történjen.
A Kálvin-értelmezés vitája
Filep Tamás Gusztáv a Sütő András színpadi világához, drámáihoz, színpadi előadásaihoz, drámai hőseihez kapcsolódó tagozaton elhangzottakat elemezte. Kovács Dezső színikritikus (Sütő András színpadi bemutatóinak magyarországi recepciója) és Jákfalvi Magdolna, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem professzora (A kettős beszéd hatalma. Az Advent a Hargitán premierje) a magyarországi színházi előadásokat és azok befogadását tárgyalta. Szász László ("Szerep-vivő emberré lettem", Sütő András Kálvin- portréja) a szövegben megjelenő Kálvint próbálta összevetni részben a teológiai irodalommal, részben a darabnak a református egyházon belüli fogadtatásával. Míg Magyarországon egyértelműnek látszott az egyház elutasítása, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben Juhász István professzor azt a szemléletet képviselőte, hogy egy egyházi személy irodalmi feldolgozását nem szabad az egyházi dogmatika megközelítési kategóriáiban és módszertanával elemezni, s erről vitaműsort szervezett a diákságnak, amely irodalom szakos hallgatóként fontos élmény volt számára – nyilatkozta Lázok János (A "kerek félalmák" dramaturgiája).
A Szúzai menyegzőt megelőző Perzsák című Sütő-esszé alapján Vida Gábor nemzedékének olvasatát fogalmazta meg. A sütői életműben egy leszűkített világbeli képet látnak, egy leegyszerűsített történetfilozófiát, egy csak magyar–román problematikán való kérődzést. A vállalt politikai, közművelődési és írói összetett szerephez bizonyos képességei megvoltak ugyan Sütőnek, mint például rendkívüli nyelvi ereje, de nem volt elegendő a háttértudása, műveltsége és talán a gondolkodásbeli következetessége is megkérdőjelezhető (Én és ők, perzsák) – idézte Vida Gábort az üléselnök.
Az elhangzottakat Lázok János előadása határozattan cáfolta. A Káin és Ábel című Sütő-darab alapján, amely lételméleti problémákat vet fel, Sütő magas színvonalú paradoxális gondolkodását, illetve gondolatainak a végsőkig való következetes végiggondolását és egymásra építését emelte ki.
Sürgős a kritikai kiadás elkezdése
A Mester Béla, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Filozófiai Intézetének filozófia-történész kutatója által vezetett tagozat a kiadásnak és az életmű további kezelésének módozatairól, valamint a hatástörténetekről és az összehasonlításokról szólt.
Sütő műveinek a kritikai kiadását minél hamarabb el kellene kezdeni – vetette fel Kuszálik Péter, a Sütő-bibliográfia szerzője (Beiträge zur… avagy az életmű kritikai kiadásával kapcsolatos kérdések). Figyelmeztetett arra, hogy Sütő András munkáinak a kiadása (SAM), ami 1989-ben indult a Szépirodalmi Könyvkiadónál Ablonczy László gondozásában, a negyedik kiadóhoz (egy szeszforgalmazó cég) került, s már az első kiadócsere után eltűntek a könyvekből a jegyzetek és tájékozató szövegek. Oda kell figyelni a hagyaték sorsára is, hisz bármely kritikai kiadás arra épül – hangsúlyozta.
G. Balla Ilona, a kolozsvári egyetemi könyvtár tudós könyvtárosa a hálózati (online) kritikai kiadás módszertani vonatkozásairól írt dolgozatot. A műfaj előnye, hogy az új adatok felmerülése nyomán a szöveg megváltoztatható, és nem kell újra kiadni.
Az írói munkásság tartalmi kérdéseit illetően Aradi Schreiner József a hagymametaforával utalt arra (Hogyan hántsuk a Sütő-életmű hagymáját?), hogy Sütő újraolvasása folytán a saját önismeretünket segítjük elő. Informatikusként elmondta, hogy az internet élő részében Sütő alig jelenik meg, ami baljós árnyakat vetít előre a továbbélés kérdésében.
Kritikai gettóban
Peczold Szilvia Sütő András és Paul Schuster regényében hasonlította össze az erdélyi viszonyok ábrázolását (Magunkról és másokról: erdélyi viszonyok Sütő András és Paul Schuster regényében), Cristian Réka, a Szegedi Tudományegyetem oktatója, az amerikanisztikai tanszék vezetője Sütő András műveinek az angol nyelvű recepcióját elemezte, amire az érdektelenség jellemző, s a népszerűsítés lehetőségeit latolgatta (S. A. műveinek recepciója angol nyelven és az angol-amerikai világban).
Ahelyett, hogy ablakot nyitott volna az íróknak, az erdélyi irodalommal való foglalkozás egyfajta kritikai gettóba szorult a hetvenes évek Magyarországán. Ezért nem a kritikusok hibáztathatók, hanem a világ, amelyben éltek – hangzott el a Sütő-művek magyarországi befogadásáról. Mester Béla a fikciónak és a történelem elbeszélhetőségének a kérdését vizsgálta Székely Jánosnál, Szilágyi Istvánnál és Sütő Andrásnál.
Dávid Gyula irodalomtörténész, a Kriterion Kiadó volt szerkesztője a kiadástörténetről szólva kijelentette (Sütő-pályaív – a Kriterion Kiadó felől nézve), hogy a kimondandó tartalmak a hetvenes évek végére torlódtak föl az erdélyi magyar irodalom több nemzedékében. Ekkor ismert történelmi körülmények hatására megalakult a Kriterion Kiadó, amelynek az Anyám könnyű álmot ígér a névjegye lett. Az új hangot az új kiadó Sütő András könyvével ütötte le. Ez lett a legsikeresebb könyve, hat év alatt négy kiadást ért meg 92.100 példányban. Megjelenése után Sütő életműve elválaszthatatlan volt a kiadó működésétől egészen a kései munkákig. Ezek magyarországi kiadóknál jelentek meg a ’80-as évektől, amikor a kényszerítő körülmények hatására megszakadt az írónak a Kriterionnal való kapcsolata. A ’80-as évek új közönségének már elégtelen volt Sütő eszmélete, s ehhez kapcsolódik a kritikában rosszul kezelt fordulat, Bíró Bélának a Tragikum tragikuma című kötete a Kriterionnál, amire az író érzékenyen reagált.
Tetemre hívás
Az utolsó nap előadásairól Dávid Gyula számolt be. A fő témát az író művének az életéhez s közéleti, politikai szerepléséhez való viszonyulása képezte. Markó Béla hosszú ideig gyakorló politikusként adta elő – Egy félbemaradt kultusz (Sütő András helye a romániai magyar kisebbségpolitikában) –, hogy Sütő András szenvedélyes közösségi elkötelezettsége, közéleti szerepvállalása, az általa felmutatott példa sajnálatosan marad ki a mai közbeszédből, nem tartják számon és nem építenek rá.
Molnár Gusztáv filozófus, politológus, a Partiumi Keresztény Egyetem docense egy 27 évvel ezelőtti problematikáját elevenítette fel (Értelmiségi állásfoglalások az erdélyi magyar irodalomban 1956-ban). Tetemre hívta azt a nemzedéket, amelyhez Sütő András és az erdélyi magyar írók túlnyomó része tartozott, akik az 1956-os forradalom idején a sajtóban megjelent nyilatkozatokban, versekben, cikkekben enyhén szólva szégyenletes szövegeket írtak alá vagy fogalmaztak meg. Molnár Gusztáv mellett Demény Péternek volt egy blogbejegyzése, s egy cikke, Kiáltvány apáink ellen, amelyben azt háborogta ki magából, hogy amikor az erdélyi magyarság sorskérdéseiről volt szó, az apák nemzedéke olyan állást foglalt, ami csődbe vezetett. Hittek a kommunista eszmében, a szocialista rendszer által kínált lehetőségekben, s amikor egyre inkább világossá vált, hogy nem ez a helyes út, nem tudtak szembenézni a saját múltjukkal (S. A. nemzedéke. Egy csalódás vizsgálata) – összegzett Dávid Gyula.
Elindul a lavina?
– Ami a konferencián elhangzott, Sütőtől függően vagy függetlenül elindít egy lavinát. Véleményem szerint nagyon személyre szólóan, nagyon időhöz és helyhez kötötten kell vizsgálódni, és sokkal több dokumentáció alapján, mint amennyit eddig tudunk. Emberek életpályájáról, vállalásáról van szó 1944 őszétől a halálukig. A nemzedék, amelyhez Sütő András is tartozott, megjárta a keserves utat a hittől az eszméletig. Felvállalt egy eszmét, amely megoldást ígért a fájdalmas magyar sorskérdésekre, a magyar társadalmat belülről is tagozó igazságtalanságokra, védelmet a kisebbségi helyzetben védtelen erdélyi magyarság számára. Hogy ez a hit milyen hamar megcsúfoltatott, és az eszmélet milyen nehezen következett be, annak folyamatát ma már világosan látjuk. A kérdés az, hogy ki mikor jutott el az eszméletig, és milyen motívumok alapján. Aki tenni akart, csak azt tehette, amit lehetett, a lehetőségeket feszítve a maximumig és afölött is, ez volt az egyetlen hasznos és járható út.
A ’80-as években felnőtt nemzedékben viszont az eszméhez való érzelmi viszonyulást felváltja az értelem józan kritikája. Úgy érzik, hogy Sütő drámáinak anakronisztikus dramaturgiaszemlélete alkalmatlan a valóság megragadására. Személy szerint a drámák 80-as évekbeli aktualitását nem tudnám megkérdőjelezni. Az akkor körvonalazódó és egyre agresszívabbá váló homogenizálás körülményei között a bennük foglalt dilemmák már nem az 50-es évek nagy dilemmái, hanem a jelenéi, s a tanulságok, a hősök sorsában negatív vagy pozitív kicsengéssel sugallt magatartásmodellek a jelen emberéhez szólnak – érvelt Dávid Gyula.
– A színházi illúzió, hogy e drámák révén a közönség estére szembeszállhat a hatalommal, a diktatúrával, abban az időben életmentő szerepet töltött be. A megváltozott politikai helyzetben, amikor már nem így tevődik fel az irodalom szerepe és a kisebbségi közösség érdekkifejeződése, ahelyett, hogy múzeumban helyeznénk el a sütői életművet, az én elképzelésem szerint újra kell értelmezni, ami új szellemiséggel tölti fel, és élővé teszi. Ezt próbáltam elmondani, ez volt a konferencia motivációja is – összegzett Lázok János.
Ezt hangsúlyozta zárszavában Balási András, a Művészeti Egyetem prorektora is, aki elmondta, hogy várja a konferencia előadásait tartalmazó kötet megjelenését.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely

Pecsétes könyv, avagy a szimbólumok ragyogása
Elsőéves korunkban derék tanáraink odafönn a kolozsvári egyetemen megpróbáltak becsalogatni a történelmi segédtudományok erdejébe. Az igazat megvallva, mi, gyarló kezdők eléggé csenevész erdőcskének véltük, hiszen arra számítottunk, hogy menten bevetnek bennünket az emberiség történetének óceánjába.
Lassan be kellett látnunk, ahhoz, hogy valamit is megismerhessünk ebből a múltból, ha valamit fel akarunk fedezni – mondjuk egy tájegység időbeliségét és annak lakóit látni-láttatni akarjuk, miként éltek, miként döntöttek emberpróbáló helyzetekben, s mit vittek véghez száz esztendővel annak előtte vagy öt századdal korábban, bizony szükség van a segédtudományokra. Ezek bizonyultak alkalmas kulcsoknak, amelyek (majdnem) minden ajtót nyitnak. Magunknak kellett rájönnünk arra, hogy egy-egy kutatás során melyek bizonyulnak a leghasználhatóbbnak.
Efféle aranykulcsok voltak a paleográfia, a régi írások kisilabizálásának tudománya és/vagy a középkori latin nyelv ismerete, a kronológia, az időrend, a heraldika, a címerek tana, a szfragisztika, azaz a pecséttan. Nos, itt helyben is vagyunk: Pál-Antal Sándor akadémikus, az örök és örökös levéltáros, a Székelyföld múltjának avatott ismerője, számos könyv, cikk, tanulmány szerzője meglepett bennünket egy újabb könyvvel, melynek címe Történelmi szimbólumaink. Székelyföldi pecsétek.
Rosszul mondom: nem, dehogyis lepett meg, hiszen az utóbbi évtizedben a közigazgatás történetét dolgozta fel több műben is, az intézmények működését elsősorban a székely székekben, azok iratkiadási gyakorlatát tárgyalta, új szempontok szerint világítva meg a hivatalok belső mechanizmusát. A történész számára természetes, hogy ehhez hatástanulmányokat is csatol, nem pusztán a döntéseket írja le és azok mozgatórugóit keresi meg, de a döntések utóéletéről, hatásáról, következményeiről, társadalmi fogadtatásáról, egyszóval a közösségi visszajelzésekről is tudósít. Így lesz kerek egész a múlt valamely választott szelete. Már ha egyáltalán lezárható megnyugtatóan az, ami elmúlt és rekonstruálható a teljesség igényével...
Pál-Antal Sándor ezúttal olyan oldaláról közelít a székelység kérdésköréhez, mint a közigazgatási alá- és mellérendeltségi viszony, a székely székek, székelyföldi városok és települések írásos dokumentumainak külső formai jegyei. Egy levéltáros számára, aki régi peres-poros iratokkal bíbelődik évtizedek óta, szinte természetes, hogy nem csupán a tartalmukat deríti fel, hasznosítja tanulmányokban vagy forrásközlésekben, hanem azt is megnézi, miként hitelesítették, miféle pecsétet vagy bélyegzőt használtak az intézmények, a fő- és középrendű hivatalnokok, iskolák, egyházi közületek, az igazságszolgáltatás és egyáltalán a közigazgatás szervei, fórumai.
Jelen kötete egy hatalmas adattár és album, olyan korpusz, amelyben 850 intézményi pecsét leírása található meg, a lenyomat és a pecsétnyomó képével, rajzával együtt. A teljesség igényével készült mű valamennyi székely széket beemeli a kutatásba, és a fellelhetőket be is mutatja. A királyi, fejedelmi kancelláriák gyakorlatától a kisközségek pecséthitelesítői mindennapjaiig hosszú út vezetett. A székely székekben lassan és viszonylag későn gyökerezett meg a szászokhoz vagy a vármegyei gyakorlathoz képest. De szokvánnyá, kötelezővé vált, kötelezővé tette a Gubernium, a császári közigazgatás, majd a budapesti kormányzatok. Ezt a pecsétszolgáltatást a szerző 1918-ig kíséri figyelemmel.
A szerző arra is sort kerít, hogy a pecséttani kutatások erdélyi múltján is átkalauzolja olvasóit, ugyanis ez a segédtudomány legalább 200 éves történetre tekint vissza, művelői szászok és magyarok, majd újabban a román tudomány is csatlakozott a kutatásokhoz, legyőzve idegenkedését, ami csak árthat a tudománynak, megszabadulva az előítéletektől, elismeri azt, hogy a pecsét- és címerhasználat a Kárpátokon túl viszonylag kései keletű. E tekintetben a kora újkorban Erdély úgymond legkeletibb állomása a nyugat-európai típusú címer- és pecséthasználatnak.
A pecsétek rajzolata rendszerint a címerektől kölcsönzött. És ebben rejlik az átjárhatóság a heraldikához, amaz (a szfragisztika) ugyanis szorosan kapcsolódik a címertanhoz. A pecséthasználati jog a felsőbbség engedelmével történik, olykor királyi kegy, fejedelmi adomány, de a közigazgatás bürokratizálódásával, az egyre sűrűbb ügyintézési teendők közepette az intézmények kötelességévé tétetik alkalmazása. Ezzel a címeres pecséttel hitelesíti a testület az általa kibocsátott iratokat, jegyzőkönyveket, hivatali levelezést. Tetten érhető a könyv lapjain a magánpecsét használatáról (ez ui. a hivatalos iratok hitelesítésének első formája) való áttérés az intézmények rendszeres és lassan kizárólagos saját címeres pecséthasználatára. (A magáncímerek és gyűrűs pecsétek használata jóval megelőzi a hatósági/intézményit, a királyi kancelláriák kivételével.)
A közhiedelemmel ellentétben tehát nem csupán a nemesemberek passziója, nem csupán a megszállott és bogaras családfakutatók játszótere a heraldika. Az intézményi címer és pecsét ad olykor választ a testület által képviselőt alakulatnak, akár eredetére nézve, akár arra, milyen jelképek használatával képezi le azt az ideológiai/mitológiai hátteret, amely az intézményt létrehívta, fenntartja.
Pál-Antal Sándor a székely nemzet címerétől és pecsétváltozataitól eljut a társadalom, a közösségi intézmények legkisebb sejtjéig, odáig, ahol még/már szükséges a hitelesítő pecséthasználat. Választ keres arra, miért éppen ezeket a szimbólumokat választották elődeink, mi okból különböztették meg magukat más közigazgatási egységektől, mettől meddig vannak/voltak használatban a felmutatott és meglelt, kisilabizált szimbólumok, hogyan változtak a jelképeknek választott ábrák, pecsétvésetek, mi indokolja a változást, miként tükrözik a megváltozott körülményeket, politikai változásokat, hatalmi váltásokat, átszervezéseket, pl. a politikai abszolutizmust, milyen fokú a hivatal működési szabadsága, láttatni engedi a viszonyrendszert, aminek keretei között kiépült a hatóság, vagy éppen azt a harcot, amit egyes fiúszékek a saját címer- és pecsétszerzés érdekében vívtak a felettes hatóságokkal.
A könyv talán meg sem születhetett volna, vagy jóval csonkább lenne, ha Pál-Antal Sándor a saját kutatásai és kutatói szerencséje mellett nem támaszkodott volna az utóbbi huszonöt esztendő történeti, címer- és pecséttani kutatásaira, amelyek a székelyföldi intézményekben (múzeum, levéltár, könyvtár, akadémiai kutatóintézet) vagy másutt (MNOL, Nemzeti Múzeum stb.) folynak. Új szakemberek léptek a pástra, egy-egy székelyföldi tájegység, település címeres emlékeinek kutatása közben a pecsétrajzokat is vizsgálódásaik körébe vonták. A pecsétkutatás, a szimbólumok felfejtése, használatának vizsgálata egyszerre intézmény- és helytörténet, közigazgatás- történet és művelődéstörténet, esztétika, tudathistória és nemes passió.
Másfelől, hogy a politikum se maradjon ki – miként erre a könyv előszava is utal –, a székelyföldi autonómia ügyét is előbbre viheti, hiszen az ellenérzések letörésében békés, tudományos eszközként, bizonyíték gyanánt, nem sértő szimbólumként mutatható fel, és arra tanít, hogy az erdélyi, székelyföldi magyar helynév- és szimbólumhasználat nem a tegnap született, nem valamely politikai csoport vagy szeparatizmus csíráztatta ki melegházi körülmények között, hanem hosszú és valóságos történelmi folyamat eredménye, tanúbizonysága, használatától a helyi kis közösségek otthon érzik magukat a belakott, a kezük által megművelt hazában.
Sebestyén Mihály
Népújság (Marosvásárhely

„A magyarok többsége nem megy el szavazni a 2. fordulóban?...”
Frunda György, Victor Ponta kormányfő jogi és kisebbségügyi tanácsadója úgy véli, hogy a magyarok többsége nem fog elmenni szavazni a második fordulóban, és az urnák elé járuló magyarok voksai meg fognak oszlani Ponta és Iohannis között. Frunda György tegnap kijelentette, „Sokkal jobb lett volna, ha az RMDSZ „határozott álláspontot fejtett volna ki: szavazz X-re, vagy Y-ra”, azonban a Victor Ponta támogatása érdekében az UNPR-nek a PRM-vel kötött szövetsége „megváltoztatta a helyzetet. „Ha nem lett volna ez a szövetség, az RMDSZ Ponta mellé állt volna. Ha elolvassák a közleményünket, abból kiderül, hogy a Szövetség semmi esetre sem támogatja Iohannist – mondta az RMDSZ politikusa, hangsúlyozva, hogy bármely politikai alakulatnak vállalnia kell az ilyenfajta döntéseket. „Azt hiszem, a magyarok többsége nem megy el szavazni. Ha nem mentek el az első fordulóban, amikor nem egy ilyen helyzet volt, mivel az RMDSZ-nek és az EMNP-nek is volt jelöltje, de a magyarság részvételi aránya elmaradt a románoké mögött, úgy gondolom, hogy a második fordulóban még nagyobb lesz a távollét. A mégis urnák elé járuló magyarok voksai megoszlanak Ponta és Iohannis között. Én arra biztatom a bennem bízókat, hogy szavazzanak Victor Pontára” – mondta Frunda. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtökön bejelentette, a Szövetségi Állandó Tanács úgy döntött, hogy a magyarok szavazzanak saját belátásuk szerint az államelnöki választások második fordulójában, és hangsúlyozta a döntést megnehezítette Corneliu Vadim Tudor visszatérése „a politikai egyenlőetbe”, ami az RMDSZ-t váratlanul érte.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

In memoriam Márkos Albert
Márkos Albert (1914−1981) születésének századik évfordulója alkalmából a Romániai ¬Magyar Dalosszövetség és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szervezésében november 5-én emlékhangversenyre került sor.
A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében népes közönség várta, hogy az emlékestet Benkő Judit ünnepélyesen megnyissa, aki „pozitív töltetű születésnapi emlékezést” ígért. Műsorvezetőként nehéz feladatra vállalkozott, mivel emlékmozaikokból kellett rekonstruálnia egy ember- és művészéletet, egy életművet, és mindezt csupán néhány percbe sűrítve. Emlékezőként és méltatóként Lakatos István zenetörténész, László Ferenc zenetudós, Angi István zeneesztéta írásaiból idézve kereste azokat a lényegbeli vonásokat – humorosság, barátságosság, kiegyensúlyozottság – amelyek Márkos Albertet, az embert és alkotót, a tanárt jellemezték. Az emlékportré felvázolását az ifjabb Márkos Albert hegedűművésztől szerzett fotók és szóbeli információk is segítették, valamint az a zenetörténeti jelentőségű rádiós beszélgetés, amelyben Balla Zsófia bírta szóra a zeneszerzőt, aki elmondta: nem komponál „kacifántosan”, és alkotás közben „az a homályos érzés” kívánkozik ki belőle, hogy valami olyat közvetítsen „ami megérint”.
KULCSÁR GABRIELLA
Szabadság (Kolozsvár)

„A csángó gyerekek tényleg tanulnak magyarul?”
Határozottan tagadta a maszol.ro-nak a Bákó megyei önkormányzat elnöke, Dragoș Benea, hogy a magyarnyelv-oktatás megszűntetésével fenyegette meg a csángó gyerekeket. A csángószövetség elnöke, Pogár László inkább a diákoknak hisz.
„Ha valaki bizonyítani tudja, hogy csángó gyermekeket fenyegettem meg a magyarnyelv-oktatás megszűntetésével, azonnal lemondok tisztségemből. Ez égbekiáltó hazugság” – jelentette ki a maszol.ro-nak a Bákó megyei önkormányzat elnöke.
Dragoș Beneát azért kerestük meg, mert a Krónika korábban arról cikkezett, hogy a Szociáldemokrata Párti (PSD) politikus a bákói Történelmi Múzeumba gyűjtötte a helyi Szent József Római Katolikus Főgimnázium számos diákját, és arról beszélt nekik, hogy a megyében megszüntetik a magyarnyelv-oktatást, elküldik a magyar pedagógusokat, ehelyett pedig bevezetik az olasz nyelv oktatását az iskolákban.
A politikus lapunknak elmondta, október 23-án valóban jelen volt a bákói Iulian Antonescu Történelmi Múzeumban, de „nem gyűjtött oda senkit”, hanem egy nyilvános eseményen, a „Román hadsereg a második világháborúban” című tárlat megnyitóján vett részt. Benea azt állítja, a rendezvényen még csak fel sem szólalt.
A magyaroktatásról sem tud?
„Ha valakinek van fotója arról, hogy a mikrofonnál állok vagy hangfelvétele a beszédemről, én azonnal önként távozok az hivatalomból. A szervezők meg is sértődtek, hogy nem tartottam beszédet” – mondta Benea. Határozottan cáfolta azt a felvetésünket is, hogy nem nyilvánosan hangzottak el a szavai, hanem odament a tárlaton részt vevő gyerekekhez, és fenyegetőzni kezdett. „Nem beszéltem egyetlen gyerekkel sem a rendezvényen” – nyomatékosította.
A megyei tanácselnök határozottan cáfolta, hogy megszűntetné a magyar oktatási programot Bákó megyében. Sőt azt állította: most hallja először, hogy a csángó gyerekeknek évek óta szervezett formában zajlik már a magyar nyelv oktatása. Cáfolta azt a neki tulajdonított állítást is, miszerint sérti a moldvai románok méltóságát a magyar állam által a magyar nyelvet is tanuló diákoknak nyújtott oktatási-nevelési támogatás. „Erről a támogatásról sem tudtam” – jelentette ki.
Pogár: én a gyerekeknek hiszek
A Krónika arról írt, hogy a Moldvában működő csángó civil szervezetek vezetői valamennyien értesültek Dragoș Benea fenyegetőzéseiről, de mivel a megbeszélésen csak gyerekek voltak jelen, csak közvetett forrásból tudják, hogy mi hangzott el a múzeumlátogatás idején.
Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke is hallotta a történteket. „Több diákkal és az MCSMSZ kulturális felelősével, a pusztinai Nyisztor Ilonával is beszéltem. Én nekik hiszek, nem a tanácselnöknek” – mondta a maszol.ro-nak Pogár. Emlékeztetett arra, hogy a bákói katolikus oktatási intézményt az ortodox egyház is rossz szemmel nézi. „Tehát el tudom képzelni, hogy Dragoș Benea kampányolt egyet az elnökválasztás első fordulója előtt” – magyarázta.
Az MCSMSZ elnöke megosztotta velünk azt a levelet, amelyben Nyisztor Ilona beszámolt a szövetségnek a történtekről. A pusztinai pedagógus úgy tudja, hogy a Norvég Alap és az UNICEF támogatásával 50 bákói faluban indul program hátrányos helyzetű gyermekek számára, ám ennek hátterében a moldvai csángó magyarok iskolai és fakultatív anyanyelvi oktatásának az ellehetetlenítésére irányuló hatósági törekvések állnak.
A moldvai Bákó megyében jelenleg huszonkilenc csángó településen több mint kétezer gyerek tanulja a magyar nyelvet és irodalmat iskolai, illetve délutáni foglalkozások keretében. A gyermekek a magyar állam részéről oktatási nevelési támogatásban részesülnek. Többen közülük a magyar állampolgárságot is igényelték.
Olasz nyelv a magyar helyett?
A Krónika ezzel szemben úgy tudja, hogy a helyi közösségek társadalmi felzárkóztatását célzó projekt keretében a moldvai megye 85 településén nyújtanak szociális, egészségügyi és oktatási szolgáltatást 54 ezer, hátrányos helyzetben élő gyermek számára. A Victor Ponta kormányfő és Tove Bruvik Westberg, Norvégia bukaresti nagykövete részvételével rendezett október 10-ei projektismertetőn kiderült, a Norvég Alap 3,3 millió euróval, az UNICEF pedig kétmillió euróval támogatja a Bákó megyei programot.
 A lap szerint a Bákó megyei önkormányzat néhány hónappal ezelőtt olyan programot is elindított csángó falvakban, amely bevallottan a magyar oktatást kívánja ellensúlyozni. A képviselő-testület és a csángók román eredete mellett kardoskodó Dumitru Martinas Katolikus Egyesület társulása nyomán tavasszal fiataloknak szánt képzési központokat létesítettek a csángók lakta Forrófalván, Lábnyikban, Magyarfaluban és Klézsén, ahol többek között fotó- és angol nyelvtanfolyamot biztosítanak mintegy 160 diák számára.
Gheorghe Bejan megyei tanácsos, a Martinas-egyesület elnöke a közgyűlés jegyzőkönyve szerint a program elindításáról döntő önkormányzati ülésen kijelentette: nem válik hasznukra a csángó diákoknak a magyar nyelv oktatása. A programot a megyei tanács 87 ezer lejjel támogatta.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Nem fogadták el Toró és Szilágyi lemondását
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége nem fogadta el Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt, az államelnök-választáson elért eredmények miatt benyújtott lemondását, mert szerintük a felelősség közös, nemcsak a kettőjüké. A hétvégén Marosvásárhelyen tartott elnökségi ülésen arról is döntöttek, hogy egy megújulási folyamatot kezdeményeznek, amelyet a februárban tartandó országos tisztújítás követ majd, hiszen szerintük fontos a Néppárt megújulása, hatékonyabbá tétele.
A sajtó számára egyedüli nyilvános, vasárnap délutáni sajtótájékoztatón Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke röviden beszámolt a kétnapos elnökségi ülésen született döntésekről. Kihangsúlyozta: a megyei szervezetek visszajelzései is megerősítették őket abban, hogy jó döntés volt részt venni az államelnök választáson, hiszen az általuk képviselőt értékeket népszerűsíteni tudták.
„A jelölt és a kampánycsapat jól dolgozott, megőriztük a 2012-es választási eredményeket, de nem tudtuk azokat növelni. Toró. T. Tibor, az néppárt elnöke és Szilágyi Zsolt a párt jelöltje benyújtotta lemondását, bizonyítva, hogy  vállalják a felelősséget azért, hogy a kitűzött célokat nem sikerült elérni. Lemondásukat az elnökség nem fogadta el, hiszen a felelősség közös. Elhatároztuk, hogy általános tisztújítást tartunk, alulról felfele kezdünk el újra építkezni. Az út, amelyen járunk, helyes, szükség van az újraszerveződésre, a megerősödésre, hogy új csapattal hatékonyan tudjunk készülni a 2016-os helyhatósági választásokra” – hangsúlyozta Zakariás Zoltán.
Toró: hatékonyabban kell dolgozni
Toró T. Tibor arról beszélt, hogy a választási eredmények azt bizonyítják számukra, hogy szervezettebben, hatékonyabban kell tovább dolgozni. „A néppárt él és élni akar, haladni fog azon az úton, amelyiken elindult. Többet kell dogozni, hatékonyabb eszközökkel kell eljuttatni üzeneteinket a választókhoz, mert ezen a választáson üzeneteink nem értek célba” – fogalmazott. Újságírói kérdésre válaszolva az elnök elmondta, hogy tudatában van annak, hogy a választásokon elért eredményekért a felelősség elsősorban a vezetőket terheli, de az elnökség figyelembe vette, hogy a karácsony előtti időszakban nem lehet tisztújító kongresszust összehívni, ezért a februári kongresszusig a „dolgok változatlanok maradnak”. Azt is kihangsúlyozta, hogy véleménye szerint van utánpótlás, a pártban vannak rátermett politikusok.
Szilágyi: az erdélyi jelöltet támogatjuk
Szilágyi Zsolt arra buzdította az erdélyi magyarokat, hogy az államelnökválasztás második fordulójában minél többen menjenek el szavazni, és az erdélyi értékeket képviselő jelöltre adják voksukat, ne a korrupciós és balkáni értékeket képviselő vörös jelöltre. „Az RMDSZ nyilatkozataival inkább otthonmaradásra buzdítja a magyarokat, üzenetei azt sugallják, hogy nem lenne fontos részt venni a második fordulón. Ez nem igaz, adófizetőkként nekünk nem mindegy, hogy ki lesz Románia államelnöke. Mi az erdélyi jelöltet választjuk” – mutatott rá a Néppárt államfőjelöltje.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Ingázó tanárok nehézségei
Más-más módon térítik meg a vidéki településekre ingázó tanárok utazási költségeit: van, ahol teljes egészében visszaadják a bérlet árát, máshol az iskolabusz szállítja munkahelyükre az ingázókat. Olyan település is akad, ahol törvényes lépéseket fontolgatnak a költségtérítés kiharcolása érdekében. Az elnökválasztási kampány végén a kormány ígéretet tett a probléma rendezésére.
Az előző évekhez viszonyítva gyakorlatilag változatlan a vidéki településekre ingázó pedagógusok költségtérítésének helyzete. 
Az iskolák az önkormányzatok által jóváhagyott költségvetésükből megtéríthetik a pedagógusok ingázási költségeit. Csukás Levente, a Hargita megyei tanfelügyelőség gazdasági igazgatója ismertette, az áfából visszaosztott összegekből bizonyos, távolságonként megszabott határig – ahogy a diákoknak is – vissza lehet fizetni a vonat- és autóbuszjegyek árát. A megszabott határon belül a teljes költség mintegy negyven százalékát tudják visszaadni a tanítóknak, tanároknak, ha van rá forrás, akkor az iskola vagy az önkormányzat kiegészítheti és felkerekítheti ezt az összeget.
Csukás úgy tudja, a megyebeli tanintézetek nagy részében kifizetik a minimum költségtérítést, azonban nem mindenhol pótolják fel ezt. Elmondta, ha az önkormányzat biztosítja a finanszírozást és belefoglalják ezt a jármű működtetésébe, akkor az iskolabuszokkal is lehet szállítani az ingázó pedagógusokat.
Iskolabusszal ingáznak
A csíkszentgyörgyi Gál Sándor Általános Iskola egyike azon tanintézeteknek, amelyekben az iskolabusszal szállítják munkahelyükre a más településről ingázó pedagógusokat. Tamás Sándor, az iskola igazgatója elmondta, eleve úgy terjesztették el jóváhagyásra az iskolabusz menetrendjét, hogy az vigye és hozza a több mint tíz ingázó pedagógust. Az iskolabusz fenntartási költségeit a helyi önkormányzat finanszírozza.
Teljes költségtérítés
A csíkkozmási Dr. Boga Alajos Általános Iskolába ingázó tanítók, tanárok költségeit teljes mértékben visszafizetik – mondta el Csillag Ottó igazgató. Az iskola vezetője közölte, a helyi önkormányzattól megkapják az ingázási költségekre szükséges teljes összeget. Van tanáruk, aki tömegközlekedési eszközzel ingázik, de olyan pedagógus is, aki autóval jár – is kap költségtérítést az erre vonatkozó, az üzemanyag-fogyasztást alapul vevő szabály szerint. A szükséges összegeket belefoglalják mindig a költségvetésükbe – tette hozzá az igazgató. Mivel a tanintézet nemrég iskolabuszt kapott, gondolkodnak k is azon, hogy meg tudnák-e ezzel oldani a pedagógusok szállítását.
Nem kapják vissza a pénzt
Már a második vagy a harmadik kérést teszik le az önkormányzathoz, de idén még egy lejt sem kaptak az ingázók költségtérítésére – nyilatkozta Bogos Tibor, a csíkszentmihályi Arany János Általános Iskola igazgatója, aki úgy tudja, pénzhiányra hivatkozik a helyi önkormányzat. Nehezményezte ugyanakkor, hogy kiszállási díjat sem tudnak fizetni a pedagógusoknak, van, aki saját pénzből vitte el versenyre a gyerekeket.
„Tavaly év végén az önkormányzat adott ötezer lejt, azt egyenlő módon elosztottuk az ingázók között, de közel sem fedezte a költségeket” – mondta. Úgy tudja, Csíkszeredából például havi 140 lej egy ingázó tanár költsége. Mivel beadványaikra az önkormányzattól eddig nem kaptak választ, most már azt fontolgatják, hogy a szakszervezethez fordulnak, vagy a törvény útjára terelik a kérdést – mondta az igazgató, hozzátéve, el vannak keseredve a kollégái. A tanintézetnek van iskolabusza, kérdés azonban, hogy a pedagógusok szállítására lenne-e finanszírozás, ugyanakkor a busz akkora területet kell bejárjon, hogy az órarendjébe nem férne bele ez is – véli az igazgató.
Jövő évtől fizethetnek
Nincs költségtérítés a csíkkarcfalvi Mártonffy György Általános Iskola ingázó pedagógusai számára sem – tudtuk meg Gábor János igazgatótól. Kifejtette, kérték, de erre az évre nem került be az önkormányzat által elfogadott költségvetésükbe a költségtérítés, ígéret van azonban arra, hogy a jövő évibe belefoglalják ezt. Eddig arra hivatkoztak, hogy nem jutott erre pénz, a többnyire a környez településekről ingázó pedagógusok pedig megértették a helyzetet – fejtette ki az igazgató, hozzátéve, remélik, jövőben lesz költségtérítés számukra. Iskolabusza a tanintézetnek nincs, kérték viszont és bíznak abban, hogy kapnak járművet.
Nincs panasz
Senki nem reklamált – mondta Póra Fülöp, a Tanügyi Szabad Szakszervezeti Szövetség csíkszéki szervezetének elnöke. Kifejtette, tavaly jelentkeztek egy felcsíki településről panasszal amiatt, hogy nem adnak költségtérítést az ingázóknak, idén viszont még nem érkezett ilyen jelzés egyetlen pedagógustól sem.
Tervezett intézkedés
A választási kampányban, október 27-én született az az egyezmény, amit a miniszterelnök, több miniszter és szakszervezeti szövetség vezetője írt alá, és amely számos kedvez intézkedés bevezetését rögzíti az oktatás terén a következő időszakra. Az egyezmény 12. pontja szerint évente belefoglalják ezentúl az állami költségvetésbe a helyi önkormányzatok azon kötelezettségét, hogy térítsék meg, prioritással, a pedagógusok ingázási költségeit. Az intézkedést az egyezmény szerint december 31-étl vagy a jövő évi költségvetési törvény elfogadásától kell érvénybe léptetni, további részletek ezzel kapcsolatosan nem ismertek.
R. Kiss Edit|
Székelyhon.ro

Előadás a 70 évvel ezelőtti rémtettekről
A Maniu-gárdisták által hetven évvel ezelőtt elkövetett gyilkosságokról, a szárazajtai és csíkszentdomosi mészárlásokról tartott eladást pénteken, november 8-én este Csíkszereda polgármesteri hivatalában Benkő Levente történész.
A Veress Dávid által kezdeményezett, Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig című eladássorozat meghívottja ezúttal Benkő Levente történész, újságíró volt, aki Maniu-gárda Szárazajtától Szentdomokosig címmel tartott eladást.
Hetven évvel ezelőtt, a második világháború végén, az 1944. augusztus 23-án történt román átállást követ közel három hónapban a Maniu-gárda néven létrejött önkéntes, félkatonai román szervezetek partizánvadászat és elrejtett fegyverek összegyűjtése címén sorozatos gyilkosságokat és rablásokat követtek el az erdélyi magyar lakosság körében. Székelyföldön a Gavrilă Olteanu szászrégeni ügyvéd vezette csapat garázdálkodott, a legtöbb gyilkosságot az erdővidéki Szárazajtán, illetve Csíkszentdomokoson követték el, ahol 13, illetve 11 helyi lakost végeztek ki.
Benkő Levente eladásában a 70 évvel ezelőtti embertelenségekről és emberségekről beszélt. Ismertette a Maniu-gárda megalakulásának előzményeit, kegyetlen akcióit, majd a novemberi feloszlatását, illetve az ezt követ, közel tíz évig tartott per történéseit, tanulságait. Az eladó hangsúlyozta: „az elhurcolásokért, az atrocitásokért soha nem egy nép felelős, hanem azok a személyek, akik a történtekről döntöttek, és akik pontosan megnevezhetők”.
Benkő egyféle párhuzamot állított az 1940 szén történt ippi és ördögkúti magyar atrocitások, illetve a négy évvel 7, románok által elkövetett szárazajtai és csíkszentdomokosi gyilkosságok között. Eladásában rámutatott, hogy a Szilágyságban is voltak olyan magyarok 1940-ben, akik megpróbálták védeni a velük együtt élt helyi románokat, és 1944 szén is voltak olyan székelyföldi románok, akik kiálltak a magyarok védelmére a Maniu-gárdistákkal szemben.
Az eladás résztvevői közül többen elmondták, hogy azokban a napokban Csíkszeredában is töltöttek pár napot Olteanu csapatai, a szakaszmérnökség épületében voltak megszállva. Az egyik felszólaló azt hallotta, hogy a magyarul kitűnően beszél, szilágysági származású Iuliu Maniunak nem volt tudomása Olteanu csapatának tetteiről, Benkő viszont cáfolta ezt, levéltári kutatásai során találkozott olyan dokumentumokkal, amelyek szerint a parasztpárt akkori vezetője pénzzel támogatta a nevét visel gárdát.
A legfájóbb az – mondta Kedves Imre, a megyei pénzügyi igazgatóság szentdomokosi származású vezetője az eladáson –, hogy 70 évvel a kegyetlenségek után Csíkszentdomokos lakosságának többsége még mindig fél, nem beszél a történtekről, kevesen mennek el a minden év október 8-án zajló Gábor-kerti megemlékezésekre.
Dobos László
Székelyhon.ro

Egy „százkezű miniszter” élete és munkássága
Nagyvárad – Hegedüs Sándor, a százkezű politikus a címe annak a több mint 600 oldalas kötetnek, melyet péntek délután, a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók-termében mutattak be szerkesztői és írói.
A Partiumi Magyar Művelődési Céh és a Partiumi Kersztény Egyetem által szervezett könyvbemutatón Pálfi József lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, majd Tőkéczki László történész, a kötet egyik szerzője szólalt fel. Elmondta: a kötet elsődleges szerzője Kovács László, aki – amint arról a későbbiekben ő maga is beszámolt – egy budai villa pincéjében fedezte fel a több mint fél évszázadon át lezártan álló utazóládákban rejlő családi hagyatékot, mely Hegedüs Sándortól származó, illetve rá vonatkozó dokumentumokat tartalmazott. Ennek alapján körvonalazódott a könyv kiadásának a gondolata, melyet Kövér László házelnök is bátorított, mivel, mint mondta, szándékában áll a magyar politikusok nagyjaival foglalkozni.
Krisztusi eszmék
A könyvben Hegedüs Sándornak a politikai és újságírói pályafutását egyaránt bemutatják és az olvasók dunántúli főgondnoki tevékenységét is megismerhetik. Amint a Kövér László által írt előszóban olvasható, bár képviselőtársai között fiatalnak számított, magas szintű képzettségének és munkabírásának köszönhetően közel negyed évszázadon keresztül a pénzügyi bizottság tagja, majd 1899-től kereskedelemügyi miniszter volt. „Hegedüs Sándor ráadásul úgy volt specialista az általa művelt területeken, hogy párhuzamosan végzett politikai, egyházi, tudományos, társadalmi és pénzintézeti tevékenységei nemhogy hátráltatták egymást, hanem kölcsönös kreatív motivációt jelentettek számára.” – áll az előszóban.
Tőkéczki László az akkori magyar liberalizmus sajátosságaira is kitért, s arra hogy Hegedüs Sándor krisztusi eszmekörben gondolkodott, „biblikus módon krisztusi szociálpolitikai elveket fogalmazott meg”. Magyarország abban az időszakban európai szellemiségű ország volt, Nagyvárad pedig Magyarország egyik élcsapatát jelentette, hangzott el. Hegedüs Sándor mértékadó politikusként volt ismert, a korszak „rossznyelvű” újságírói is becsülték tevékenységét, „százkezű miniszter” volt sajtóbeli jellemzője. Klasszikus házasságban élt, jómódú ember lett, de vagyonát nem úgy szerezte, hogy azért szégyenkeznie kellett volna.
Alkufolyamatok
Szász Zoltán történész, a könyv egyik szerkesztője ismertette a székely eredetű kolozsvári református család gyermekeként született Hegedüs Sándor pályafutását, kitérve arra is: Ausztria és Magyarország együttműködését kemény alkufolyamatok jellemezték, az akkori belpolitikai küzdelmek megismerése pedig napjainkban is tanulságul szolgálhat. Egyúttal bizonyíték arra, hogy szorongatott helyzetekben is keresni lehet a fejlesztés útjait – Hegedüs tevékenysége pedig „tanúság az elvhűség és a rugalmasság felelősséggel teli összeegyeztetzetőségéről.”– írja a bevezetőben a történész. A több mint hatszáz oldalas kötet, melyet 46 lejért lehetett megvásárolni a rendezvényen, a budapesti Argumentum kiadó gondozásában jelent meg, melynek tulajdonosa, Láng József szintén jelen volt. Mint megtudtuk, Nagyvárad után a kötetet Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Kolozsváron is bemutatják.
Neumann Andrea
Kiegészítés: Hegedüs Sándor /Kolozsvár, 1847. ápr. 22. - Budapest, 1906. dec. 28/ kereskedelemügyi miniszter 1899-től 1902-ig.
erdon.ro

Összefogás a vörös veszedelem ellen
Több tízezren, főleg fiatalok vonultak utcára Románia-szerte a hétvégén, a külföldön élők szavazásának megakadályozása volt az ürügy, de tulajdonképpen Victor Ponta ellen tüntettek, megválasztásának veszélyeire hívták fel a figyelmet. Mintha újra rendszerváltó hangulat alakulna ki, 1989 decemberét emlegetik sokan, a letűnt idők, az átkos kommunizmus visszatérésének lehetőségére figyelmeztet­nek. És – mint huszonöt éve – ismét a fiatalok a főszereplők.
A demokratikus erők régóta nem tapasztalt megmozdulásának lehetünk tanúi, nemcsak az utcán tüntetők tömege szembeötlő, de nyílt levélben foglalt állást 71 román író, művész, tudós, közéleti személyiség. A román értelmiség krémje elsősorban az otthon maradás, a passzivitás ellen emeli hangját. „Ne áltassátok magatokat, hogy ha otthon maradtok, nem fogtok szavazni. Távolmaradásotokkal egy veszélyes imposztorra voksoltok” – mondják, s kétség nem fér: Victor Ponta ama csaló, szélhámos, akire gondolnak. Kormánypénzekkel kampányol, ellehetetleníti az idegenbe szakadt román állampolgárok voksolását, hazudik, és elvtelen, lejárató kampányt folytat vetélytársával szemben – sorolja bűnlajstromát Mircea Cărtărescu, Andrei Pleşu, Gabriel Liiceanu, Horia-Roman Patapievici, Vladimir Tismăneanu, Dan Perjovschi, Ana Blandiana, Ioan Stanomir, Smaranda Enache és sokan mások.
Összezárnak tehát Johannis mellett a demokratikusan gondolkodó románok, s szavaikat mintha erősítené a baloldal válasza. Ponta tábora a nacionalista kártyával felel, Románia egységéért aggódik, meglovagolja a Temesváron, Kolozsváron feltűnt föderalizálást, autonómiát követel jelszavakat, és Johannis nyakába varrnák az ország szétdarabolásának szándékát. S bár a közvélemény-kutatások még mindig Ponta fölényét jelzik, nem lehetnek nyugodtak a szociáldemokraták, hisz egyre erőteljesebb és egyre hitelesebb az ellenük szólók hangja. Magyar térfélen a nemzeti oldal szavai csengnek egybe a román ellenzék, értelmiség, az utcán tiltakozó ifjak hangjával. Az RMDSZ a semlegességet választotta, azt sugallja, nem a mi ügyünk a választás, jobb, ha nem szólunk bele, inkább otthon ülünk. Csakhogy, mint a román szellemi elit levele is jelzi, a távolmaradás Pontának kedvez, tehát a szövetség áttételesen ugyan, célozgatások szintjén, de ismét a baloldal mellé sodródott. Mi azonban megtehetjük, hogy nem őket követjük, és 25 évvel a kommunizmus bukása után a demokráciára voksolunk. Két gyökeresen ellentétes oldal csatája ez, lehet mérlegelni, melyiket választjuk. Túl kell lépnünk a jogos elkeseredettségen, kiábrándultságon, és jövő vasárnap mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy ne térhessen vissza a vörös veszedelem. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Piciny szoknyáktól termetes csizmákig (XXVI. Népzene- és néptánctalálkozó)
Nem lesz utolsó óra! – legalábbis Háromszéken, Székelyföldön, Erdélyben biztosan nem mindaddig, amíg a fiatal nemzedékek és a gyermekek tanulják és viszik, adják tovább az öregek táncát, muzsikáját. Ezt bizonyítja évről évre a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes által szervezett népzene- és néptánctalálkozó, amelyen különböző tájegységek adatközlői mellett fellépnek a hagyományőrző falusi és városi tánccsoportok, kicsik és nagyok, akik őrzik és továbbítják eleink folklórkincsét. A hét végén tartott találkozó is hirdette: rajtunk múlik, hogy ne kerüljön lakat a népi kincsesládára.
Ádám Gyula néprajzi jellegű fotókiállításának pénteki megnyitója és a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes Hagyatékok című folklórműsora után szombaton Kelemen László, a budapesti Hagyományok Háza igazgatójának a gyergyói népzenéről és néptáncról szóló eladásával folytatódott a XXVI. Népzene- és néptánctalálkozó. A gyergyóditrói születésű zenész és népzenekutató többek között említést tett arról, hogy a Gyergyói-medence hagyományanyagának felgyűjtésében felbecsülhetetlen értékű Albert Ernő, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium egykori igazgató-tanárának gyűjtőmunkája, az általa és tanítványai által feljegyzett/rögzített énekelt balladák sajátos kincstárát képezik a vidék hagyományainak.
A szombat esti gálaműsorban fellép Gyergyó vidéki falvak adatközlői, a gyimesi ifjak és öreg táncosok a találkozó hagyományőrző jellegét erősítették, a házigazda Háromszék Táncegyüttes és a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes a rendezvény hagyományéltet és -továbbadó szerepét hangsúlyozta, a kosteleki Vaszi Levente dalcsokra pedig ötvözte mindazt, amit a Tamási Áron Színház zsúfolásig megtelt nagytermének közönsége elvárt a találkozótól. Zenészek, szólisták neve kívánkozna a tudósításba, többek között meg kell említeni Erőss Judit dalait, valamint a Tiszta forrás népdalvetélkedő idei díjazottjai közül Szabó Fruzsina, Ráduly-Baka Rebeka, Erőss Réka énekét, a Heveder és az Üver zenekart, a gyimesi és gyergyói zenészeket. Külön dicséret a Hevedernek és Erőss Juditnak az első világháborúra emlékez percekért. A hajnalig tartó táncház hangulata után a vasárnapi gyermekgála is azt igazolta: ennek a kultúrának a kincsei korhatár nélkül a sajátjaink. Nem „édesek, aranyosak” a négy-öt éves székely ruhás kislányok, nem „jaj, de ügyesek” a tíz-tizenkét éves harisnyás legények, nem kell elnéznek lennünk, ha a nyurga serdülők ide-oda kalimpálnak, mert olyan minőségi produkciókat látunk a színpadon, olyan kiállást, tartást, amit már bátran lehet a nagyokéhoz hasonlóan bírálni, értékelni. És ez az igazi érték, ebben van az igazi hagyományozódás titka. Az érdem mindazoké, akik Gelencén, Nagybaconban, Kézdiszentkereszten, Erdőfülében, Sepsiszentgyörgyön felismerték: ha értéket adunk a gyermek kezébe, bármilyen piciny, megérzi, hogyan kell bánni azzal. Zenészek, táncosok, énekesek, oktatók, szervezők munkája sűrűsödik egy ilyen találkozóba, az érintett családok számára is ünnepnapok ezek – mint például a zenei tehetségét, virtuozitását felcsillantó tizennégy éves Dezső Attila prímás és tizenkét éves testvére, a brácsás Dezső István esetében –, reméljük, Sepsiszentgyörgy is magáénak érzi, a szakma pedig örvendhet, hogy újból sikerült tágra nyitni a kincsesládákat.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új egyesület Kézdiszentléleken
A közelmúltban bejegyzett Székely Helyőrség Egyesület szombaton a kézdiszentléleki Petőfi Sándor Művelődési Házban tartotta első lakossági fórumát mintegy negyven érdeklődő jelenlétében. A három alapító – Tamás Róbert, Tamás Tibor és Ráduly Róbert – arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy az egyesületet az augusztusban a cigányszeren történt tragikus motorosbalesetben elhunyt Sebestyén Attila halálának körülményei miatt keltett felháborodásuk közepette hozták léte azzal a céllal, hogy megőrizzék és továbbadják a székely hagyományokat, védelmezzék a székely érdekeket. Civil, politikamentes szervezetként óhajtanak tevékenykedni, fegyverük a szó és az összefogás, a közösség ereje. Fiókszervezetek, hasonló független szervezetek létrehozását tervezik egész Székelyföldön. „Ha a hatóságok nem tudják megakadályozni a megélhetési bűnözést, megtesszük mi törvényes keretek között, élhet, biztonságos, békés településsé tesszük ismét községünket” – hangzott el. Szóvá tették: a határt az önkormányzat kézdivásárhelyi biztonsági céggel őrizteti, ami nem hatékony, mivel nem ismerik a terepet, lopás esetén nem tudják, hol fekszik a parcella. Ha viszont helyieket alkalmaznának a határ őrzésére, még munkahelyeket is teremtenének. A jelenlevők a helyi rendőrörs munkatársait is elmarasztalták:  sokszor nem a károsultakat vagy bántalmazottakat, hanem a tettese védték. A fórum végén többen csatlakoztak az egyesülethez.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ünnepelt a marosvásárhelyi Református Kollégium
A vallási oktatás újraindításának 20. évfordulójára emlékeztek kétnapos rendezvénysorozat keretében. Szombaton a Nemzeti Színházban ünnepi műsort szerveztek, ahol beszédek hangzottak el, visszatekintettek az ősi iskola múltjára, felelevenítették az újrakezdés nehézségeit, mindezt a gyermekek, növendékek eladásaival fűszerezve. Vasárnap a Vártemplomban tartottak ünnepi istentiszteletet.
MI vagyunk a kollégium, építjük, formáljuk az iskolát
Az ünnepséget Kovács Szabolcs egykori iskolalelkész áhítata kezdte, majd sorra következtek a díszbeszédek, amelyek közé a Református Kollégium jövőjét szavatoló kis óvodások, valamint az elkészít és első osztályos kisgyerekek műsorát ékelték, ezzel színessé és hangulatossá tették az estét.
– 457 éve indult el útjára Marosvásárhelyen a református felekezeti oktatás. Mégis a 20 éves refit ünnepeljük. Az iskola 391 éven keresztül volt a marosvásárhelyi magyar oktatás fellegvára. Annyi éven át állt a magyarság szolgálatában, és nevelt, oktatott. Tette ezt hittel, szeretettel, odaadással. Nemcsak neveket, hanem személyiségeket adott Marosvásárhelynek és a nagyvilágnak. Tette a dolgát mindenki: tanár és diák egyaránt. Tette a dolgát a két Bolyai, Bernády György, Köteles Sámuel, Molter Károly, Gecse Dániel, Vályi Gyula, Aranka György, Koós Ferenc, Borsos Tamás, Török János és még sokan mások. Értékeket kaptak és ugyanazt adták tovább a jövő nemzedékének. A közel négy évszázadon keresztül kivívta a tiszteletet és az elismerést.
1948-ben ezt a dics múltat az akkori rendszer egy tollvonással megszüntette, porba tiporta. Nehéz időket élt át a Református Kollégium, de előretekintett, s a múltban kivívott tiszteletet továbbadta az új iskolának. Ez lett később a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, amely méltón vállalta fel a jogutód szerepét az egykori kollégium épületében. Színvonalas oktatás, eredmények. Ez az iskola is tiszteletet vívott ki magának Marosvásárhelyen és nem csak. De ez az iskola már nem a kollégium volt… A kommunista rendszer is, mint bármelyik rendszer az idők folyamán, megbukott. Új szelek kezdtek fújdogálni az egykori Református Kollégium épületében. A régi iskola újraindításáról kezdtek suttogni, de csak nagyon halkan. Hiszen nagyon sokan voltak azok, akik hallani sem akartak erről. Még most is sokan vannak... 46 évi szünet után, egy lelkes csapatnak köszönhetően újraindult az oktatás. És most MI vagyunk a kollégium, mi építjük, formáljuk a régi iskolát. Tiszta lelkiismerettel és örömmel jelenthetem ki, hogy jól csináljuk. Diákok, szülők és tanárok egyaránt. A Református Kollégium ismét elismert iskola, az eredményeink vizsgákon és versenyeken magukról beszélnek. Az új kollégiumnak van azonosságtudata, van jelleme és szellemisége – mondta ünnepi beszédében Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik az iskola ügye mellé álltak, a szülőknek, akik bíztak az iskolában és gyermekeiket ebbe az iskolába íratták.
Kész a leltár
Székely Emese volt igazgatót, aki több mint egy éve köszönt le, hosszan megtapsolták. Elmondta, hogy a 12 évet – süti megfogalmazásban – a felelősségviselés jellemezte. Ahogy lehetett! Sokszor fogalmazódott meg benne, hogy két úr szolgája. Az egyház és az állam között kellett úgy lavírozni, hogy megmaradjanak, megerősödjenek, gyarapodjanak, és közben a köz megelégedésére tegyék a legfontosabb dolgukat: az oktatást és a nevelést.
– Az egyházkerülettel, a tanfelügyelőséggel és a tanügyminisztériummal való állandó egyeztetés, a szakok akkreditálása körüli bonyodalmak, a minőség biztosítása, pályázatok, ösztöndíjak, a szülőkkel való kapcsolattartás, a tanárok kiválasztása és alkalmazása, a városi tanáccsal való – többnyire kérések formájában történ – kommunikáció, az esti tagozat létrehozása, fegyelmi kérdések, elbocsátások, külföldi iskolákkal létrejött közös projektek, jelentések, csendes napok, versenyek, a holland támogatókkal való tervezgetés az iskola bővítéséről mind- mind olyan dolgok, amik miatt egy állandó készenléti működésre kellett beállítanom az életem. Nem mondom, hogy nehéz volt, és azt se mondom, hogy könnyű volt. Nem volt unalmas. Csodálatos embereket ismertem meg, csodálatos emberekkel dolgozhattam együtt. Sokan közülük már nem lehetnek közöttünk. Főtiszteletű Csiha Kálmán egykori püspök, Tőkés Elek tanügyi tanácsos, nagytiszteletű Sárpataki János esperes, László Zoltán lelkész igazgató, Csíki Ágnes zenetanár, Gáspár Mónika tanárnő… Emlékük legyen áldott! – mondta Székely Emese, majd köszöntötte az iskolát, amely már meg tudja határozni önmagát és helyét a vidék oktatási intézményei körében. – Van kivívott helye és van elismertsége, amelyikben úgy próbáltunk hatni diákjaink éntudatára, hogy ne kiszolgáltatottjai, hanem alakítói legyenek a jövőnek. Itt a köszönet ideje is. Köszönöm a Jóistennek, hogy adta nekem ezt a munkát, köszönöm azoknak, akik annak idején bíztak bennem és kiválasztottak erre a feladatra, köszönöm azoknak, akik szerettek és köszönöm azoknak, akik nem fogadtak el. Így lettem gazdagabb. Én iskolám, köszönöm most neked! Kész a leltár! – fejezte be beszédét Székely Emese volt igazgató.
A beszédek során Kirsch Attila, az Öregdiákok Baráti Körének elnöke, Illés Ildikó főtanfelügyel-helyettes, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke szólalt fel. Fellépett a Quintet együttes, az After 5, az István, a király rockoperából csendültek fel részletek, volt zongora- és szaxofonjáték, szavalatok hangzottak el Nagy Hajnalka Zsuzsanna és Vas Márton eladásában.
A rendezvényen részt vettek az Erdélyi Református Kollégium küldöttségei, a mezőcsáti küldöttség.
Tegnap a Vártemplomban Szegedi László generális direktor hirdetett igét, majd szavalatok hangzottak el, a kollégium kórusa énekelt.
Az ünnepi alkalomra egy emlékkönyvet adtak ki, amelyben igazgatók, tanárok, öreg- és jelenlegi diákok beszámolói, vallomásai láttak napvilágot.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Megnyílt a Kálvin idősotthon
Szombaton ünnepélyes keretek között nyitották meg Marosvásárhelyen a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézete által építtetett Kálvin idősotthont. A 3700 négyzetméter összfelületű ingatlan egyik szárnyában egy- és kétágyas, 72 személy befogadására alkalmas 48 lakrész, a másik szárnyában tíz, nyugdíjas lelkészeknek otthont adó lakás található. A rendezvényen jelen volt Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kántor Csaba püspökhelyettes, Lukács József, a Királyhágó- melléki Református Egyház püspökhelyettese, Tárkányi Márton, a nyugdíjintézet igazgatója, Jakab István, az otthon igazgatója, valamint több egyházi és világi meghívott.
– Ne vess el engem az én vénségemnek idején; mikor elfogy az én erőm, ne hagyj el engem! – ezzel a Zsoltárok könyvéből vett fohásszal – melyet Kántor Csaba püspökhelyettes is alapigéjének választott –, az időskort megér ember könyörgésével nyitotta meg kapuját az idősotthon. Mint mondta, szeretetteljes szolgálat indul el az otthonban, amely támaszt és vigaszt nyújt fogyatkozó erejű időseknek, odahajol az elesettekhez, betegekhez, reményt nyújt a hitevesztetteknek.
– Az elmúlt öt év a magyar református egyházban a kálvini jubileumi évek jegyében zajlott. Sepsiszentgyörgyön szobrot állítottunk a nagy reformátornak, most pedig átadjuk ezt a hajlékot, amelyet szintén róla neveztünk el. A Romániai Magyar Református Egyház munkásai, fizetett alkalmazottai egy nyugdíjintézetbe tömörülve dolgoznak, és megpróbálják a munkával megteremtett javakat úgy felhasználni, hogy ne csak a saját életüket tegyék öncélúan ezzel a vagyonnal biztonságossá, hanem úgy dolgoznak, hogy a tágabb közösséget is szolgálják – mondta Kató Béla püspök. A nyugdíjintézet abból a megfontolásból döntött az idősotthon létrehozása mellett, hogy a fiatalok által befizetett nyugdíjalapot ésszerűen használják fel. Közismert, ebben az országban egyre kevesebben dolgoznak, az átlagéletkor kitolódik, és arra kell számítani, hogy nem lesz aki befizessen a nyugdíjalapba. A pénzt olyan ingatlanokba fektetik, amelyek az idő teltével is megőrzik az értéküket. Amikor Marosvásárhelyen az Eminescu utcában, közel a Diakóniai Házhoz, eladó lett a telek, bár magas áron árulták, úgy döntöttek, hogy a város szívében ez a hely lesz a megfelel. Áll rajta egy 150 éves ház, ezt szerették volna átalakítani. Az építkezési engedélyeztetés során a városrendezési osztály arra szólította fel az új tulajdonost, hogy az épület utca felőli falát teljes hosszában két méterrel költöztesse bennebb. Pereskedni nem volt érdemes, ezért úgy döntöttek, hogy lebontják a régi házat, és újat építenek. A várossal sokat vitatkoztak, egyezkedtek, de végül három év után az egyház megkapta a 100.000 eurós kárpótlást.
– Ma egy csodálatosan szép, modern, a XXI. század igényeinek megfelelően berendezett idősotthont adhatunk át, amiből semmi sem hiányzik. Isten dicsségét szolgálja a mi munkánk, s a megteremtett javak felhasználási módjában rejlik ez. Egy ilyen háznak nemcsak az építése, de a fenntartása is nehéz és költséges. Olyan világot élünk, amikor a világ minden tája felé szétszélednek a fiatalok. Itthon maradnak a szülők, akik annak idején abban reménykedtek, hogy a gyermekeik gondoskodnak róluk. Az otthon nekik nyújt segítséget. Óriási dolog egy keresztyén központban biztonságban tudni az idős szülőket. Az egyház nem az anyagi haszon megszerzésére törekszik, a realitásokkal szembenézve próbál segíteni azokon is, akik önhibájukon kívül kerültek oda, hogy saját forrásaikból nem képesek önmaguk ellátására befizetni. Bízunk abban, hogy az otthon méltó lesz Kálvin nevéhez, s az itt dolgozó nővérek, gondozók Isten erejével tudnak szolgálni. Ha az intézménynek nem lesz ilyen kisugárzása, akkor csak egy lesz a többi között – mondta a püspök.
Jakab István, az otthon igazgatója azt hangsúlyozta, hogy ebben a házban a szeretetnek kell uralkodnia, amit bevisznek az itt lakók szobájába. Az ápolás és gondozás mellett vissza szeretnék adni azt a méltóságot, amit a társadalom egyre inkább megvon az emberektől.
Mit nyújt még az otthon? Mentálhigiénés szakemberek segítenek a beköltözők beilleszkedésében, ünnepségeket, rendezvényeket szerveznek, csoportos és egyéni gyógytornát tartanak azoknak, akiknek ezt a háziorvos elírja, gyógymasszázst biztosítanak. A társalgóban lehetőség nyílik különböző foglalkozásokra – kézimunka, társasjáték, színház, zene –, biztosított a tévé és az internetszolgáltatás. Minden vasárnap és ünnepnapokon istentiszteletet tartanak.
Tárkányi Márton, a nyugdíjpénztár igazgatója köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak az otthon felépítéséhez, majd a meghívottaknak bemutatták az épületet.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)