Diakónia Zágonban
Ünnepélyesen megnyitották tegnap Zágonban a Diakónia Alapítvány helyi kirendeltségét. Az idős- és beteggondozást nyújtó iroda az orvosi rendelő épületében, egyelőre egy alkalmazottal működik. Személygépkocsi is rendelkezésre áll, így nemcsak zágoni, hanem papolci rászorulókon is segíthetnek. Az előzetes becslések szerint a községben 40–50 személy szorul segítségre.
Megnyitóbeszédében Kis József polgármester azt mondta: Zágon mindig élen jár az új megvalósításokban, s bár a Diakónia szolgálatának honosításával kissé elmaradtak, de pótolják a hátrányt. Az elöljáró mindenkit biztosított: nem lesz gond az új intézmény finanszírozásával, akár helyi forrásokból is előteremtik a pénzt.
A Diakónia Keresztyén Alapítvány, az Erdélyi Református Egyházkerület Szeretetszolgálatának tevékenységét Tóth Anna, a megyei szervezet vezetője ismertette. 2002-ben indult a szolgálat, református szervezet koordinálja, de hovatartozástól függetlenül minden rászorulón segítenek. Kovászna megyében ma már 54 településen dolgoznak, ebből három város. Alapápolást nyújtanak olyan személyeknek, akik nem tudnak gondoskodni magukról, orvosi szolgáltatással, kezelésekkel segítenek egészségügyi asszisztensek együttműködésben a családorvosokkal. Közösségi szolgáltatást végeznek, vizet, fát hordanak be, recepteket, gyógyszert váltanak ki, kapcsolatot tartanak az önkormányzatokkal, orvosokkal, bevásárlásban segítenek, szükség esetén ágyneműt, pizsamát biztosítanak. Mosodát is működtetnek, segédeszközöket (mankókat, tolókocsit, speciális ágyat, járókeretet) kölcsönöznek.
A zágoni irodát a papolci Veres Jolán vezeti, napi nyolcórás alkalmazásban. Örvend, hogy elkezdheti a munkát, bízik a közösségi összefogás erejében – hangoztatta a megnyitón. Ördög-Gyárfás Lajos, az alapítvány kuratóriumának elnöke saját tapasztalatát osztotta meg: egyszer mindenki saját bőrén érezheti a szolgálat szükségességét. Márton Árpád képviselő szerint az egyházi vagyonok visszaszolgáltatása hozzájárult ahhoz, hogy a felekezetek szociális kérdések megoldásában is szerepet vállalhassanak. A jelen lévő lelkészek is méltatták a szolgálat beindulását, támogatásukról biztosították a működtetőket. Beszédében Hölgyesi Pál Zsolt plébános megfogalmazta a szeretetszolgálat lényegét: szabadon, örömmel, szeretettel fordulni a beteghez, rászorulóhoz. Tamás Sándor megyeitanács-elnök az összefogás fontosságát hangsúlyozta. Szeretetszolgálat, önzetlenség, felbecsülhetetlen munka, az erőfeszítés mellett szükséges az együttműködés. A megyeháza évi 300 ezer lejjel támogatja a hasonló szolgálatokat, jövőben 20 százalékkal növelik a keretet – jelentette be.
A létesítmény megáldása, az avatószalag elvágása után a jelenlévők szemrevehették a Diakónia új kirendeltségét. Az ünnepet szeretetvendégség zárta.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vári Attila mesél,
ahogyan tegnap, ahogyan negyvenöt éve, amikor nem lévén nála elbeszélése kézirata, egy találkozón személyazonosságiját tartva maga elé mondotta elbűvölő történetét, mintha olvasta volna, szerencsére kívülről tudta.
Most, a Székely Könyvtárban újra megjelenő, 1970 és 1978 között íródó regénye, a „beszélő” című Volt egyszer egy város ürügyén arról mesél, hogy amikor írni kezdte, boldogult úrfi korában, már sejtette, hogy igen, ez fog történni! Igen, városaink eltűnnek, áttűnnek valami másba, megváltozik hol volt, hol nem volt otthonos hangulatuk, etnikai összetételük, s a végén már csak a mi emlékezetünkben, homályos emlékeinkben élnek majd.
Feltette magának akkor a kikerülhetetlen kérdést: joga van-e megírni bénító vízióit? De igen hamar rájött, itt áll, és másként nem tehet – és megírta. A könyv története is megérne egy misét, szerepel az előhangban, bárki elolvashatja, mi történt a sokat próbált kézirattal, amíg megírása után majdnem kilenc évvel, 1986-ban a Szépirodalmi Könyvkiadónál végre megjelent. S akkor már a jóslat is beigazolódni látszott. Arról is mesélt Vári ezen az estén, eljő az emlékezés ideje, és mi emlékezünk, hogy 1989 decemberének vészterhes napjaiban jelent meg újra elhagyott hazájában, ami a honunk is volt, meg nem is! (Vö. bozgor, azaz hazátlan, ahogyan nem túlságosan dicsérően, a többségi nemzet időnként türelmüket elveszítő fiai és leányai neveztek.) Elment Bukarestbe. Nézte és filmezte a forradalom eseményeit s végül felült egy vonatra. Hálókocsi – adalék a levantei elmebajhoz – nem volt, ott elbújhattak volna a terroristák. Nézte az elúszó tájat, és akkor ötlött fel benne ama régi  terve, amely kilenc esztendőt rabolt el életéből, az Orbán Balázs nyomában című filmsorozata. El is készült, ha nem is olyan lett egészen, amilyennek szerette volna, de a hatszáz perces utazás végig a Székelyföldön, Orbán Balázs nyomában így is egészen páratlan dokumentum. Ezt már mi tesszük hozzá, Vári fásultan arról beszél, hogy a romlás, városaink és világunk átváltozása valami mássá – változatlanul tovább tart. Nincs megállás. Váratlanul feláll, kimegy cigarettázni, tévésként szól vissza, tudja, egy sorozat is negyven-negyvenöt percig tart, különben is beszélgethetünk tovább, baráti körben, önfeledten. Visszajön és dedikálja könyveit. Az önfeledt mesélés tovább tart, nem lehet soha vége.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Próbálok Csiki Lászlóra emlékezni
Aki a magyar folyóiratok rendszeres olvasója vagy csak forgatója, talán észrevette, hogy régóta hiányzik egy név. Egy szerző neve, aki költő, próza- és drámaíróként, forgatókönyvek szerzőjeként él a köztudatban, de aki recenziók, jegyzetek, riportok, kisesszék százait írta.
Próbálok a hetven éve született Csiki Lászlóra emlékezni, aki már hat esztendeje hiányzik közülünk, s eszembe jut, ha most azt mondhatnám neki, több mint négy évtizedet visszaugorva az időben, hogy éppen őt akarom felidézni, bizonyára azt kérdezné, hogy meg tudom-e határozni az emlékezést. Nem kötekedésből tenné, csak azért, mert örökkön kételkedő volt, az a vitázó fajta, aki nem érvel, hanem visszakérdez.
Hallom gyermekkora városából hozott székelyes kiejtését, s bár az idő múlásával kopott valamicskét beszédének összetéveszthetetlenül erős, Háromszéket feledni soha nem tudó zenéje, azért még így is hangmelléklete lehetne egy nyelvjárás-tudományi dolgozatnak. − Meg lehet idézni torzítás nélkül a valóságot? Egyáltalán, mi is az emlékezés? – kérdezné, s én összeszedve gondolataimat, s félve, hogy ne kérdezzen rá külön-külön is félmondataim részleteire, talán azt felelném: − Azt hiszem, az emlékező felidézést nem kell tudományosan meghatároznom. Sűrítve, képien jelennek meg a voltak. A holtak hangja talán megszelídül, talán csak foszlányaiban idézhető fel, de a hangsúly, a hangszín úgy tapad a képhez, mint zamathoz az illat... És okoskodnék, ahogy mifelénk, Erdélyben mondanák, bölcsködnék. (Lám-lám, olyan rég nem használtam ezt a szót, hogy ízlelgetnem kell. Be kell hatolnom értelmébe, megfejtve egyszersmind azt a titkot is, vajon az erdélyi ember miért használja a filozofálni – magyarul bölcselkedni – igét pejoratív értelemben?) De nincs Csiki Laci, hogy rákérdezzen kérdésemre, s eszembe jut, hogy kolozsvári egyetemistaéveink elején, ifjúságunk bandázó korában, aztán a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükörnél, Erdély akkori legjobb hetilapjánál újdondász korszakunkban már észre kellett volna vennem, hogy véleményre az ellenvélemény tromfját mindig mandzsettájában hordozó barátom nem humorizál, nem hamiskártyás.
Ezek örökös, talán örökölt magányának, társtalan életének trükkjei voltak. Magányos volt élete hatvannégy évében s halálában is. Olyan volt személyisége, mint a gerinc helyett vázát hordozó csiga házának gyöngyházfényű belseje. Ki kellett költöznie párhuzamos létünkből, hogy tisztán láthassam, nem jelzőtűzrakó volt. Amit fénynek véltem, az szivárványos jellemének ragyogása volt.
Nehéz róla írni. Szinte lehetetlenné teszi, hogy életünk színhelyváltozásai is párhuzamosan azonosak. Kolozsvár után mindketten Sepsiszentgyörgyre, aztán onnan még ugyanabban az évben Bukarestbe és ismét Kolozsvárra költöztünk, hogy néhány napos különbséggel Pesten folytassuk az életet. Kiről is írjak? A barátról, a pályatársról? Vagy esetleg arról, aki a Kriterion Könyvkiadónál verseim, novelláim szerkesztője volt? Nem is csak barátként viselkedett. A néhány hónapnyi korkülönbség miatt ő, az egyke, a nagyobb testvér, a báty szerepében próbált védeni. Amikor megtudta, hogy nősülni akarok (mert rossz véleménnyel volt a művészek közötti házasságokról), átutazott Sepsiszentgyörgyről Marosvásárhelyre, hogy figyelmeztesse ekkor már híres színésznő menyasszonyomat: – Velem gyűlik meg a bajod, ha Attilát bántani mered. (De ne intimpistáskodjak, intene le, ha beleolvashatna ezekbe a sorokba.) Csiki Lászlóról nem tudok úgy beszélni, mintha idegen lenne, felülemelkedve érzelmeken, hideg fejjel méricskélve a szavakat. Szeretném megfejteni a titkot, Őt, aki már nincs, de kevés mindaz, amit tudhattam róla. Úgy, ahogy térképész a Földet méretarányos térképként mutatja, nem tudnám leírni. Mert ha van valamilyen lépték, az csak 1/1 lehetne: Csiki László/Csiki Lacihoz mérve. Bele­írni gyermekkora vándoréveit, ahogy tanítónő édesanyja munkahelyeit követve belakja Csík és Háromszék falvait, hogy aztán felnőttként se lelje helyét a világban.
Család, barátok, pályatársak között élve, mintha csak a szavakban bízott volna. A leírt szavak hitelében. A magánya örökre megfejthetetlen. Személyes ügyek című verse talán kulcs lehetne életéhez, de az az érzésem, hogy van egy kulcsom, csak éppen nem tudom, hol van az a Csiki László nevű ajtó, amelyiket kinyitná: S magányodban vígságig vigasztal, / mint egy jól elénekelt panaszdal, / hogy bírtad mostanáig hanggal, / mindig újra, de sohase elölről, / és telik még lélekből, erőből. Olyan képtelenül nehéz beszélni róla, mintha fogalmazásórán azt a feladatot adná a tanító néni első elemista korunkban, hogy írjunk a zenéről, vagy mintha egy vak embernek kellene elmagyaráznom Munkácsy és Csontváry stílusának különbözőségét.
Talán versben könnyebben tudnék róla szólani, mint ahogy ő sem írt hosszú elemző önéletrajzokat magáról, s ha már versről van szó, álljon itt közel negyven éve írott, Balassi című versének néhány sora annak példázatára, amit mondtam: De költő nem voltam, én csak énekeltem, / volt, ki a beszédet jobban tudta nálam. / Semmim sem volt, hát szabadnak kellett lenni, / de ha kellett – és kellett −, a harcot álltam.
VÁRI ATTILA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Cserepes-tanyától Semmelweisig
Ezt a címet viseli a dr. Bocskay István fogorvosprofesszorral készült beszélgetőkönyv – amelynek bemutatója csütörtökön volt a marosvásárhelyi Bernády Házban. A könyvet Káli Király István, a Mentor Kiadó igazgatója rendhagyónak nevezte, arra utalva, hogy nem mindenkinek sikerül megjelentetnie egy olyan könyvet, amelyet nem ő írt. Mivel a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nyugalmazott professzorának volt komoly mondanivalója, talált egy olyan segítőtársat Nagy Székely Ildikó, lapunk szerkesztőjének személyében, akinek volt türelme kérdezni, meghallhatni, jóindulatúan kezelni a beszélő sorsát, életét, s jó íráskészsége ahhoz, hogy a hallottakat kronológiai sorrendbe igazítva megörökítse, s abból egy érdekes, olvasmányos könyvecske szülessen.
Mivel kevés a hiteles dokumentum a korszakról, amelyet az 1929- ben Máramarosszigeten született professzor megélt, a most megjelent könyvhöz hasonló életpályák, visszaemlékezések azért hasznosak, mert újabb adatokat szolgáltatnak a XX. század második felének történetéhez – hangzott el Káli Király István könyvajánlójában.
A kötetben kirajzolódik egy életút, amely a máramarosszigeti sómalom munkásainak épített Cserepes-tanyán töltött gyermekkortól elvezetett a magyar és a nemzetközi orvostudomány jelentős központjáig, a budapesti Semmelweis Egyetemig, ahol 2011-ben díszdoktori címmel tüntették ki Bocskay István fogorvosprofesszort. A két meghatározó helyszín közötti időről szól a könyv, amelyben a gyermekkor, az ifjúkor eseményei elevenednek meg, a kisebbségi létből fakadó nehézségekkel teli diákévek, amelyek során a zene jelentette a menekvést, a felszabadulást a több nyelven tanulni kényszerülő és többször iskolát váltó diák számára. A kisebbségi léthelyzetből adódó nehézségek kísérték tovább a szocializmus éveiben is, hiszen Marosvásárhelyen megszüntették a fogorvosi kart, ahol egyetemi tanulmányait elkezdte, s Kolozsváron román nyelven kellett befejeznie az egyetemet. A marosvásárhelyi egyetem fogorvosi karának dékánjaként pedig azért kellett kiállnia, hogy a fakultást ne minősítsék vissza hároméves technikummá, ami sikerült is, de a tisztségéből való leváltással végződött. A könyvben olvashatunk klinikai, tanszékvezetői és kutatólaboratóriumi munkájáról, külföldi útjairól, a keresztény gyógyítók élén kifejtett tevékenységéről, családjáról, a marosvásárhelyi orvosi zenekarban betöltött szerepéről. A kötet előszavát dr. Péter Mihály nyugalmazott egyetemi tanár jegyzi.
Régi gyermekkori félelmétől szabadult meg, amikor páciensként Bocskay professzor biztosította arról, hogy a fogorvoslásban a fájdalom műhibának számít – számolt be a könyv születésének kezdeteiről Nagy Székely Ildikó, aki megjegyezte, hogy kiváló mesélő történeteit hallgatta, aki színesen, megnyerő humorérzékkel vezette végig élete eseményein, s ezekből a történetekből ő maga is gazdagodott.
A szép fogalmazásért, valamint a türelemért, amellyel a korábban elfelejtett részletekkel kiegészítve újraírta a történeteket, Bocskay professzor köszönetet mondott Nagy Székely Ildikónak, majd Káli Király Istvánnak, a könyv szerkesztőjének, továbbá a Mentor Kiadónak, amely korábban szakkönyveit is szép kivitelezésben jelentette meg. Végül néhány humoros történettel oldotta fel a hangulatot.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Otthon – Erdélyben
Beszélgetés a 80 éves Pomogáts Béla irodalomtörténésszel
– Budapesten született a két világégés között, nehéz gazdasági időszakban. Milyen volt a gyermekkora?
– Gyermekkorom viszonylag békés volt, szüleim értelmiségi emberek voltak, apám építészmérnök, anyám orvos. Budapest egyik külső negyedében, Pestújhelyen laktunk, ezt annak idején anyai nagyapám, aki neves ügyvéd volt, alapította, róla nevezték el a főutcát. A Balatonra jártunk nyaralni, ezek ma is szép emlékeim. De a háború végén minden összeomlott, apámat katonának hívták be, majd orosz fogságba került, és csak 1945 őszén tért haza.
– Milyen emlékei vannak a második világháborúról és a háború utáni évekről, amikor a területileg és szellemileg megcsonkított magyar nemzet a talpra állás lehetőségét kereste?
– Jól emlékszem a második bécsi döntés idejére, ez adta vissza Magyarországnak Erdély északi és keleti részét. Az első mozifilm, amit életemben láttam, e visszacsatolás dokumentumfilmje volt. Nagy hatást tett rám, bizonyára szerepet játszott Erdély iránti érdeklődésemben. Katonaként apám részt vett a visszacsatolásban, Szatmárnémetibe és környékére került. A háború után nagy reménységekkel vártuk az új korszak eljövetelét, szüleim a kisgazdapárt hívei voltak, számos barátjuk, például idősebb Antall József játszott szerepet ennek a pártnak a vezetésében. 1945-től a piarista általános iskolában tanultam, 1948-ban az iskolát szétzilálta az államosítás, majd 1950-ben, midőn a rend visszakapta az iskolát, visszatértem a piaristákhoz. Ott is érettségiztem 1953-ban.
– Az '56-os forradalom idején bölcsészhallgató, s bár nem volt nagy szerepe az események alakulásában, később mégis lecsukták...
– Nem volt nagy szerepem a forradalom eseményeiben, mint az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság munkatársa bent tartózkodtam a bölcsészkaron, majd november 3-án a bizottság képviselőjeként Győrbe utaztam, ott ért a szovjet invázió. Nagyon sok barátom és évfolyamtársam menekült Nyugatra. A letartóztatások és az ítéletek a Kádár-rendszer hatalomra jutása után megkezdődtek, és folytatódtak az 1961-es amnesztiáig. 1959-ben tartóztattak le, miután nem voltam hajlandó engedni egy beszervezési kísérletnek. Hat hónapig voltam internálótáborban, majd egy évig rendőri felügyelet alatt, és csak a '60-as évek közepétől kaphattam értelmiségi állást.
– 1965-ben kerül az Akadémiához. Kikkel dolgozott, mi volt a megbízatása?
– Amikor az Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársai közé kerültem, már jelentek meg tudományos publikációim. Nagyon ösztönző baráti kör volt, olyan kollégákkal, mint Bodnár György, Czine Mihály és Rába György, valamennyien a magyar irodalomtörténet-írás független szellemet képviselő jeles egyéniségei. Részt vettem az akkoriban készülő, hatkötetes magyar irodalomtörténeti kézikönyv munkálataiban. 1968-ban megjelent első, Kuncz Aladár munkásságát feldolgozó könyvem, ez eredetileg egyetemi szakdolgozatnak készült. Meglehetősen sok tanulmányom, kritikám jelent meg ezekben az években Magyarországon, később már Erdélyben is.
– 1983-ban jelent meg A transzilvánizmus. Az Erdélyi Helikon ideológiája c. kötete, melyben a Helikon kisugárzását és – többek között – a román és magyar irodalom kölcsönhatását taglalta. Hogyan látja ezt 30 évvel a kötet megjelenése után?
– Ma is büszke vagyok arra, hogy ez a könyv elkészülhetett, és hálás vagyok Bodnár Györgynek, hogy az általa szerkesztett könyvsorozatban megjelent. Úgy gondolom, semmit sem kell visszavonnom a könyvben leírtak közül. Ez a könyv hívta fel először a figyelmet a két világháború közötti erdélyi irodalom transzszilván irányzatára, és ennek nagy hatása volt Erdélyben is. Midőn 1969 januárjában első alkalommal Erdélybe utazhattam, mindenki – Kós Károlytól Balogh Edgárig, Beke Györgytől Kántor Lajosig – baráti szövetségesként fogadott.
– 1997-ben ír egy másik Magyarországról. Milyennek képzelte el EZT a Magyarországot?
– Nagyon megragadott Erdélyi Jánosnak egy metaforája, amely a nemzetet mint egy "nagy családot" határozta meg. Szerettem volna, ha ennek a gondolatnak a közösségteremtő és szolidaritásra nevelő ereje érvényesül. Nem így történt, csalódnom kellett, ma a magyarság sokkal gyilkosabb belső viszályoknak van kiszolgáltatva, mint korábban. Ráadásul az irodalom nemzetnevelő, közösségteremtő szerepe radikálisan leértékelődött, így remény sincs arra, hogy a pártpolitikai küzdelmeket valamiképpen a szellem, a kultúra enyhíthetné.
– 1992-től az Anyanyelvi Konferencia elnöke, amelynek fő célja a magyar nyelv ápolása és a kortárs magyar irodalom támogatása volt. Ma már alig hallani AK-rendezvényekről...
– Az Anyanyelvi Konferencia Egyesületet még a hetvenes évek végén hozták létre olyan nyelvészprofesszorok, mint Bárczi Géza és Lőrincze Lajos. Én a kilencvenes évek elején lettem Lőrincze utóda, és egészen az idei év elejéig töltöttem be az elnöki szerepet. Mindig azon fáradoztam, hogy az anyanyelvi mozgalom a magyarság kulturális és lelki összefogásának, gazdagodásának a műhelye legyen. Szomorúan kellett szembesülnöm azzal, hogy az anyanyelvi mozgalom szinte teljesen elvesztette állami támogatását, és csak vezetőinek és néhány tagjának anyagi áldozaTőkészsége révén működhet tovább igen szerény körülmények között. Évente három-négy alkalommal tudunk valamilyen programot szervezni, a legnevezetesebb ezek közül a minden júniusban megrendezett sátoraljaújhelyi Kazinczy Napok.
– Hat évig vezette a Magyar Írószövetséget, olyan időkben, amikor a magyar könyvre mind kevesebb és kevesebb pénz jutott az államháztartásból. Mit szeretett volna megoldani még elnöksége idején?
– Ez a hat esztendő sok szép és talán ugyanannyi szomorú emléket hagyott hátra maga után. Három dologra törekedtem: hogy az irodalom nagyobb megbecsülést élvezzen, hogy minden akadály nélkül megjelenhessenek az arra érdemes irodalmi alkotások, és hogy fennmaradjon az írótársadalomnak az a szolidaritása, amely a korábbi évtizedekben érvényesült. Tulajdonképpen egyik törekvésemet sem tudtam maradéktalanul érvényesíteni, az irodalom társadalmi szerepe erősen csökkent, és az írótársadalom pártpolitikai érdekek nyomán szakadt darabokra. Mindazonáltal úgy érzem, hogy érdemes volt végigcsinálni ezeket a küzdelmes esztendőket.
– Nagy családi könyvtárral rendelkezik, sok dedikált kötettel.
– Valóban sok könyvet gyűjtöttem össze, nagyjából 34 ezer kötetet. Ezt szeretném majd valamelyik erdélyi könyvtárra hagyni. Nagyon sok dedikált kötet is található közöttük, hogy csak néhány magyarországi írót említsek meg, Illyés Gyula, Déry Tibor, Weöres Sándor, Vas István, Takáts Gyula, Nemes Nagy Ágnes, Kormos István, Juhász Ferenc, Nagy László, Csoóri Sándor és mások dedikációit őrzöm. Erdélyből pedig Szemlér Ferenc, Méliusz József, Sütő András, Kányádi Sándor, Székely János, Páskándi Géza, Lászlóffy Aladár, Bodor Ádám, Kántor Lajos és mások dedikálták számomra könyveiket. Ezek a dedikált példányok is egy kisebb könyvtárat tesznek ki.
– Manapság fölöttébb elszaporodtak a memoárirodalom, a valóságleírás kötetei. Jó az, ha ezen a téren is gazdagodik irodalmunk tárháza?
– A memoárirodalmat sokra tartom, hiszen ebből az irodalomból lehet életközeli és tárgyszerű ismereteket szerezni az elmúlt évtizedek valóban zaklatott történelméről. A memoárirodalom a magyar nemzeti kultúra régi hagyományát jelenti, talán elég, ha Mikes Kelemen leveleire, Rákóczi Ferenc emlékirataira hivatkozom, egyáltalán az erdélyi magyar irodalmi kultúra egyik legfontosabb területe a memoár, ezek nemcsak Erdély történetét világítják meg a mai olvasó előtt, hanem egyszersmind szépirodalmi értékekben is gazdagok.
– Alig van esemény Erdélyben – de másutt is –, ahol ne venne részt személyesen. Fontos az, ha az irodalom apostolai ott vannak az eseményeken, találkoznak az olvasókkal, megbeszélik a szakmai teendők részleteit?
– Számomra mindig rendkívül fontosak voltak a személyes kapcsolatok, nemrégiben némi elégtétellel állapíthattam meg azt, hogy a Kárpát-medencében talán én ismerem a legtöbb magyar írót személyesen. A személyes jelenlét fontosságát tanultam meg irodalmi mestereimtől: a Nyugat és a magyar népi mozgalom, vagy éppen az erdélyi irodalom klasszikus egyéniségeitől. Ma is az a véleményem, hogy az irodalmi élethez hozzátartozik a személyes jelenlét, a személyes kapcsolatok rendszere.
– Nyirővel többször foglalkozott élete folyamán.
– Nyirő József munkásságát mindig nagyra becsültem, egy egész könyvre való tanulmányt írtam róla, szeretném, ha egyszer ezekből valóban könyv lehetne. Kétségtelenül az erdélyi irodalom nagy értékei között van a helye, de talán Tamási Áron, Áprily Lajos és Kós Károly után. A búcsúszertartáson nem voltam jelen, különben is az a véleményem alakult ki, hogy ez a szertartás méltatlan volt Nyirő József egyéniségéhez és örökségéhez: napi politikai cirkuszt rendeztek egy méltó megemlékezés helyett.
– Kik voltak azok az erdélyi írók, akikkel már az iskola padjaiban "találkozott", s kik azok, akiket a későbbiekben ismert meg személyesen, jó, baráti kapcsolatot ápolva?
– Már a gimnáziumban igen sok erdélyi író munkásságával ismerkedtem meg, olyanokéval, mint Tamási Áron, Nyirő József, Áprily Lajos, Reményik Sándor, Dsida Jenő. Később sok erdélyi íróval kerültem baráti kapcsolatba, jó viszonyt ápoltam Kós Károllyal, Tamási Áronnal, Áprily Lajossal, Kacsó Sándorral, Jancsó Elemérrel, Bartalis Jánossal, Szemlér Ferenccel, Méliusz Józseffel, Jékely Zoltánnal, Kemény Jánossal, majd Sütő Andrással, Beke Györggyel, Kányádi Sándorral, Gálfalvi Györggyel, Gálfalvi Zsolttal, Kántor Lajossal, Gáll Ernővel, Deák Tamással, Bajor Andorral és másokkal. Jó barátom volt Pusztai János is, akit szeptember 30-án temettünk a Farkasréti temetőben.
– Ön szerint kinek kellett volna még Nobel-, illetve Herder-díjat kapnia a magyarok közül az elmúlt évtizedek során?
– Fájdalmas számomra, hogy olyan sok magyar író maradt ki a Nobel-díjasok közül. Gondolok Babits Mihályra, Móricz Zsigmondra, Illyés Gyulára, Németh Lászlóra, Weöres Sándorra, Nagy Lászlóra, Juhász Ferencre, és természetesen Sütő Andrásra. A Herder-díjat is számos erdélyi író érdemelné meg, így Benkő Samu, Dávid Gyula, Markó Béla, Kántor Lajos, Szilágyi István. A díjakat azonban nem "megérdemelni", hanem "kapni" szokták, így aztán a legérdemesebbek közül is sokan maradnak azok nélkül.
– Szeret utazni; merre járt a nagyvilágban?
– Természetesen szeretek utazni, és amióta világútlevéllel járhatok külföldre, sok helyen megfordultam, hozzávetőlegesen ötven országban jártam. Nemcsak Európában, ahol szinte mindenütt tehettem látogatást, hanem Ázsiában, Afrikában és Észak-Amerikában is. Ezek az utazások hatalmas szellemi élménnyel és tapasztalattal ajándékoztak meg. Legtöbbször mégis a szomszédos országok magyar közösségeinél szoktam látogatást tenni, otthon érzem magam Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján és a Délvidéken is.
– Díjak, elismerések.
– Hosszú életem során szinte egy ládára való díjat és oklevelet kaptam, ezek között a Széchenyi-díj volt a legfontosabb, de megkaptam a Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, a József Attila-díjat és számos más díjat is, illetve Erdélyben és a Felvidéken is kaptam irodalmi elismeréseket. Büszke vagyok rájuk, mégsem ezek számomra a legfontosabbak. Inkább a könyveim, az utazásaim, a barátaim – és a macskáim.
– Mi van a fiókban, mit szeretne letenni az olvasók asztalára a közeljövőben?
– Jó pár könyvem került az utóbbi egy- két évben kiadókhoz, várom ezeknek a megjelenését, az idén valószínűleg négy-öt könyvem is a közönség elé kerül. És szeretném befejezni az erdélyi irodalom történetéről írott művemet. Még egy kötet van hátra, ezt remélhetőleg a jövő év elején át tudom adni a kiadónak.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Málenkij Robot: folytatni kell a „fehér foltok” feltárását
Kolozsvár után Szolyván és Szerencsen emlékeznek az elhurcoltakra
Tudományos konferenciával folytatódott tegnap az 1944 októberében szovjet munkatáborokba elhurcoltak emlékére szervezett kolozsvári rendezvénysorozat.
A magyarországi, kárpátaljai, erdélyi és cseh kutatók részvételével zajló értekezletre ma is várják az érdeklődőket a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai út 4. szám alatti épületébe. Ezt megelőzően csütörtök este ugyanitt kiállítás nyílt a fogsággal kapcsolatos emléktárgyakból, valamint M. Lovász Noémi képzőművész festményeiből. A kerekasztal-beszélgetésen a szovjet lágereket túlélt Bitay László és Mile József számolt be a velük történtekről, de hozzátartozók is felidézték az eseményekkel kapcsolatos emlékeiket. A rendezvénysorozat kedden kezdődött: a Szovjet Elhurcolások Emlékbizottsága a 70. évforduló alkalmából emléktáblát helyezett el a Házsongárdi temető evangélikus-lutheránus részében lévő gondnoki épület falára a Kolozsvárról internált ötezer férfi tiszteletére.
Az emléktárgyakból nyílt tárlat felidézi a lágerek világát.
A Málenkij Robot emlékév keretében Szovjet deportálások a Kárpát-medencében 1944-1945-ben címmel tegnap kétnapos tudományos konferencia kezdődött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti 4. szám alatti épületében. Az értekezlet főszervezője a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Szerencs Város Német Nemzetiségi Önkormányzata és a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága társszervezőként kapcsolódott a rendezvénybe.
P. A. M.
Szabadság (Kolozsvár)

A vásárhelyi problémákról beszélgetett Markó és Kelemen
Romániában ma egyetlen jelöltnek van elképzelése az ország jövőjéről és benne a magyarság sorsáról: Kelemen Hunornak – hangsúlyozta Markó Béla szenátor, az RMDSZ egykori elnöke Marosvásárhelyen azon a pódiumbeszélgetésen, amelynek helyszíne a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kisterme volt pénteken.
A Marosvásárhelyi magyar hangok című eseményen Kelemen Hunor szövetségi elnök Markó Bélával, az RMDSZ egykori elnökével, Ágoston Hugó publicistával és Nagy Endre rádiós műsorvezetővel beszélgetett a közelgő választásokról és a szövetség 25 éves közéleti munkájáról.
Az egykori szövetségi elnök szerint a novemberi választások többi jelöltje kizárólag azzal foglalkozik, hogy minél több sarat dobáljon ellenlábasaira. Eközben az RMDSZ jelöltje következetesen képviselői azokat a célokat, amelyet 25 éve jelölt meg a magyarság érdekvédelmi szervezete feladataiként.
"Föl kell idéznem 1995. február 13-át, amikor ennek az országnak a szenátusa elfogadott egy határozatot, amelyben engem elítélt azért, mert Londonban az autonómia-elképzelésünkről beszéltem. Azóta sok minden megváltozott. Számos olyan jogszabályt sikerült elfogadtatnunk, amely ellentmond a nemzetállami jellegnek, még olyan körülmények között is, hogy az alkotmányból ezt a fogalmat nem törölték. Azt is be kell látnunk, hogy Románia ma sokkal kevésbé nemzetállam, mint előtte, és amint az jelenleg egy-egy politikus fejében még mindig él” – fogalmazott Markó Béla.
goston Hugó publicista feltette a kérdést: mi változott öt év alatt, az előző államelnök-jelöltség óta? "Az egyik fontos változás az, hogy van egy olyan jelölt is Traian Băsescu személyében, aki mindennap kampányol, bár nem indul az államelnök-választásokon. Az is jusson eszünkbe, hogy azóta rakétavédelmi rendszer is épül Romániában, jelezve azt, hogy mennyire felértékelődött az ország térségben betöltött szerepe. Az is nyilvánvaló, hogy Európában ma minden ország keresi a helyét, ami korábban nem volt ennyire éles. És folyamatosan felmerül a kérdés, hogy lesz-e Európai Egyesült Államok, amely felveszi a versenyt az Amerikai Egyesült Államokkal, Kínával és az Orosz Föderációval, vagy szétesik az Unió és mindenki úgy boldogul, ahogy tud, saját lábán. Nekünk minderről nagyon konkrét állásponttal kell rendelkeznünk” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint a fő európai dilemmákra még mindig nincsenek konkrét válaszok.
Marosvásárhely az államelnök-jelölés szempontjából fontos hely az RMDSZ történetében, hiszen 1996-ban - heves ellenkezések közepette - itt döntötték erről, az akkor újszerű lépésről – mondta a volt szövetségi elnök. "Marosvásárhelyen azért kellenek sajátos megoldások, mert két nagy közösség él egymás mellett, amelynek még nincsenek megnyugtató megoldásai az együttélés hétköznapjaira" – fogalmazott Markó.
Kelemen Hunor szerint a kiútkeresésnek és a feladatok leosztásának kell elsődlegesnek lennie a MOGYE estében. Az oktatási törvényt nem alkalmazzák, azt gondolják a felsőoktatási intézmény vezetői, hogy az egyetem efölött áll. „Számomra nagyon fontos volt a tanárokkal és diákokkal folytatott beszélgetés, mert hiszek abban, hogy nem mondhatunk le erről az intézményről” – jelentette ki az RMDSZ államelnök-jelöltje.
Kelemen a beszélgetésen azt is hangsúlyozta, hogy az RMDSZ politikai programja 25 éve a magyar emberek programja is, amely alapjaiban nem változott. A Szövetségnek az ország fontos útkereséseinek mindenikére van egy saját változata: törvénytervezet készült a régiók újrarajzolására vonatkozóan, az alkotmánymódosításra is van érdekvédelmi szervezeti elképzelés, a kulturális autonómia koncepcióját pedig a kisebbségek jogállására vonatkozó törvénytervezetbe foglalták bele, ugyanakkor Székelyföld regionális autonómiáját illetően is számos RMDSZ-tervezet született az elmúlt évtizedekben.  
„Az RMDSZ autonómia-statútuma a hatalommegosztásnak egy olyan modern változatát nyújtja, amely Európában bárhol működne. A regionális felosztásról rövidesen újabb vita lesz a törvényhozásban, és amikor ezt elkezdjük, akkor kell legyen erről egy pontos saját elképzelésünk. Románia 16 régióra való felosztásáról szóló tervezetünk már a parlamentben van, az autonómia-elképzelésünkkel pedig az intézményes garanciákat tesszük hozzá ehhez a koncepcióhoz” – hangsúlyozta a szövetségi elnök, aki a jövő jelentős kihívásának tekinti az autonómia intézményeinek működtetését.
A román politikai elit helyzetképe is szóba került a marosvásárhelyi beszélgetésen. Markó Béla ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy a ’90-es évek elején a hazai közélet szereplői szinte szolgaian próbáltak igazodni az európai integrációs követelményekhez. „Ugyanezek a politikusok most megpróbálják becsapni a választókat, megkerülni azokat az elveket, amelyekhez korábban igazodtak. Nem program-vitákat, hanem dosszié-vitákat folytatnak, az ellenjelöltek elleni fellépés a fontos. Még attól sem riadnak vissza, hogy tisztességtelen befolyásolást gyakoroljanak a választókra, hogy a nem megfelelő pillanatokban kívülről szólaltassanak meg valakit egy-egy politikai vitában” – értékelte az egykori szövetségi elnök a jelenlegi közéleti eseményeket.
maszol/közlemény

A MOGYE oktatóival és diákjaival egyeztettek RMDSZ-es politikusok
Az elmúlt egy év történéseiről, a szükséges szakmai, közigazgatási és politikai lépésekről egyeztettek az RMDSZ politikusai a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE ) oktatóival és diákjaival október 17-én.
A tanácskozáson Kelemen Hunor szövetségi elnök, Markó Béla szenátor, Borbély László politikai alelnök, Kelemen Márton, a Maros Megyei Tanács alelnöke és Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere vett részt, és arra ösztönözte az esemény résztvevőit, hogy jelöljék meg azokat az eszközöket, intézkedéseket, amelyek rövid és hosszú távon szükségesek ahhoz, hogy a MOGYE-én megerősödjön a magyar nyelvű oktatás.
„A törvény betartásának szükségessége mellett, melyek azok az eszközök, lépések, amelyekre – az egyetemi autonómia figyelembevételével – szükség van a magyar nyelvű oktatás megerősítése érdekében. A választások utáni új helyzetben tudnunk kell, hogy politikai szinten milyen lépéseket tekintenek fontosnak, ezeket kell közösen előkészítenünk” – mondta az egyetemi oktatóknak Kelemen Hunor szövetségi elnök, azt is hozzátéve, hogy az idei beiskolázáskor 15-15 állami helyet sikerült kieszközölni az oktatási minisztériumtól, ám a tűzoltás mellett a perspektívák meghatározása is elengedhetetlen.
Dr. Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője arra emlékeztetett, hogy 2014-ben a tanárok azért vonultak ki az egyetem vezetői struktúráiból, mert az oktatási törvény be nem tartása mellett azt a hétpontos megállapodást sem tartották tiszteletben, amely a magyar és a román tagozat közötti együttműködést szabályozta volna. Az orvosprofesszor azt is hozzátette: az egyetemen kialakultak azok az ellenszelek, amelyeknek központi politikai támogatottságuk is van, ugyanakkor az egyetem jelenlegi vezetése részéről nem várható az álláspont megváltoztatása. A helyzet romlása abban is tapasztalható, hogy fizetéses helyekre csak román diákok jutottak be, a tanári állások esetén még utólag is változtattak a szabályokon. „Intézményes garanciákat kell szereznünk, létre kell hoznunk egy önálló struktúrát, mert ez a mindennapos harc felőrli a magyar oktatást” – hangsúlyozta dr. Szabó Béla.
„Az utóbbi időben gyakran kétségbeesünk, elszomorodunk, és úgy érezzük, hogy végünk van. Nekünk ki kell lépnünk ebből a hangulatból és pontosan tudnunk kell, hogy kinek és mi a dolga ahhoz, hogy változtatni tudjunk a kialakult helyzeten. Ez az egyetem a miénk is. Nem vonulhatunk ki abból az intézményből, amely megteremtette Erdélyben a magyar orvosi szakoktatás hagyományát” – mondta Markó Béla az oktatókkal való találkozón.
Dr. Mártha Orsolya az utánpótlás kérdésére hívta fel a figyelmet. A tanároknak meg kell találniuk és támogatniuk kell azokat a diákokat, akiket az oktatásra érdemesnek találnak, ugyanakkor tájékoztatniuk kell őket a szakképzés lehetőségeiről és szabályairól, hogy ne fogjon ki rajtuk a rendszer. „Tudományos lépéseket kell tennünk ügyünk érdekében, vissza kell hoznunk az optimizmust és félre kell tennünk a sértődéseket” – fogalmazott dr. Mártha Orsolya.
„Az oktatási törvényt alkalmazni kell, amint azt a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen is tették. Nekünk meg közös nevezőre kell jutnunk ahhoz, hogy ezt az ügyet előre tudjuk mozdítani” – mondta a szövetségi elnök a MOGYE diáksága képviselőinek, Tubák Nimródnak, Dudás Csabának és Gáspár Szilveszternek.
„Fontosnak tartom az oktatói utánpótlás kérdésének megoldását, ki kell nevelni az új tanárnemzedéket és bátorítani kell az ehhez szükséges szakképesítés megszerzésére. Ugyanakkor a tanáraitokkal közösen meg kellene jelölnötök azokat a feladatokat, amelyekben a politikum részéről vártok támogatást. Arra is kérünk benneteket, hogy ha valahol úgy látjátok, hogy sérülnek a jogaitok, azonnal jelezzétek azt az RMDSZ helyi és országos vezetőinek, hogy tudjunk segíteni” – tette hozzá a találkozón Borbély László politikai alelnök.
Felfokozott hangulat uralkodott el az egyetemen, amelynek eredménye abban is megmutatkozik, hogy az elsőéves diákok száma csökkent. A helyzet orvoslására a magyar karon belüli szolidaritásra van szükség, az egyensúlyállapot visszaállítására és arra, hogy a magyar és román orvosi és gyógyszerész szakképzés visszanyerje egyenlő rangját, mert jelenleg súlyeltoldódás tapasztalható a román nyelvű szakképzés irányába. „Az elvándorlás problémája is jelentős a magyar diákok körében, és azt is érdemes kihangsúlyozni, hogy az önálló magyar kar amúgy is kétnyelvű lenne” – mondták a diákok a találkozón, hozzátéve azt, hogy az egyetemi hallgatóknak az intézménnyel kötött szerződésének szövegében is vannak olyan homályos megfogalmazások, amelyek miatt diáktársaik vonakodnak az aláírástól.
Markó Béla a diákok mondottaihoz hozzáfűzte: a megnyugtató megoldás az volna, ha az állami és fizetéses helyeket az egyetem egyenlő módon osztaná le a magyar és román tagozat között, a szakmai gyakorlat is külön zajlana, mert csak ebben az esetben biztosítható a kétnyelvű szakképzés, hiszen a magyar diákok mindkét nyelvet ismerik. (közlemény)
Transindex.ro

Újat hozó, igazi érték: a moldvai csángó magyarokról?;;;A moldvai csángómagyarokról készült átfogó kötetet, Oláh-Gál Elvira: A moldvai magyarokról című könyvét mutatták be Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán október 16-án. Az esemény házigazdája Zsigmond Barna Pál főkonzul volt, de a szerzőnőt köszöntötte Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is.
„Oláh-Gál Elvirát nem csak szerzőként, de a Kossuth Rádió tudósítójaként is ismerjük. Általában mi szoktunk izgulni, amikor kérdez, de most ez picit fordítva van. Ahogy a könyv előszavában Halász Péter néprajzkutató írja, egyre több könyv foglalkozik a moldvai csángómagyarokkal, de egyre kevesebb köztük az újat hozó, igazi érték. Oláh-Gál Elvira a lényegre, a valóságra kíváncsi, nem sajnálja a fáradságot, hogy közel hajoljon a témához. Ez a könyv is a lényegről szól, a valóságot kívánja bemutatni" – fogalmazott a főkonzul, majd gratulált az átfogó, a csángómagyarok szokásait, nyelvét, hagyományait, egész életét bemutató íráshoz.
Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy míg 2010 előtt a moldvai csángómagyarokat nem tekintették jogosultnak a magyar állampolgárságra, mára ez megváltozott, és rengeteg csángó településről érkezik honosítási kérelem, sokan tesznek állampolgársági esküt. „Én azt kívánom ne legyen apály, mindig csak dagály legyen, mindig legyen benne a gondolatainkban a csángó magyarság. Számtalan jó kezdeményezés volt és van, ami a csángómagyarokat illeti – ha csak a magyar oktatási programot említjük -, de sok még a tennivaló annak érdekében, hogy a moldvai magyar társadalom még koherensebb legyen" – hangsúlyozta.
A könyvben szereplő írások nagyrésze megjelent a Moldvai magyarság című folyóiratban, amelynek a főszerkesztője, Mirk Szidónia úgy vélekedett, habár mára az egyik legkutatottabb népcsoport a moldvai csángómagyar, és bár sokat tudunk a népköltészetükről, kultúrájukról, történelmükről, megértésükhöz tudnunk kell, hogy ők kimaradtak a nemzetépítésből, számukra nem az a fontos kérdés, hogy ki magyar vagy ki román, hanem az, hogy milyen vallású. „Fontos lenne megtalálni a megértésükhöz vezető utat az idealizálás és az elutasítás között" – mutatott rá.
A kötetet Halász Péter néprajzkutató méltatta, kiemelve, habár sok író foglalkozik a moldvai magyarokkal, ezek nagyrésze felszínes, nem ritkán rosszindulatú, ezért kell megbecsülni a tisztességes szándékú írásokat. „Elvira írásai úgy kiegyensúlyozottak, hogy felháborodik azon, ami felháborító, ám örülni is tud minden eredménynek, kedvező jelenségnek" – mondta.
A könyvben szereplő írások nagyrésze megjelent a Moldvai magyarság című folyóiratban, amelynek a főszerkesztője, Mirk Szidónia úgy vélekedett, habár mára az egyik legkutatottabb népcsoport a moldvai csángómagyar, és bár sokat tudunk a népköltészetükről, kultúrájukról, történelmükről, megértésükhöz tudnunk kell, hogy ők kimaradtak a nemzetépítésből, számukra nem az a fontos kérdés, hogy ki magyar vagy ki román, hanem az, hogy milyen vallású. „Fontos lenne megtalálni a megértésükhöz vezető utat az idealizálás és az elutasítás között" – mutatott rá.
csikszereda.gov.hu
Erdély.ma

Új adatbázisban a diákok adatai
Egy új, az oktatási rendszerben tanulók, dolgozók nyilvántartására szolgáló adatbázis létrehozása érdekében igényeltek az iskolák a szülőktől is hivatalos dokumentumokat, adatokat az elmúlt időszakban.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség legutóbbi sajtótájékoztatóján elhangzott, a korábbi, szintén elektronikus adatbázist váltja fel az új, országos, integrált informatikai nyilvántartó rendszer, amelynek jelenleg a feltöltése zajlik. Az európai uniós támogatással létrehozott elektronikus nyilvántartás az eddiginél pontosabb adatokat fog tartalmazni, kezelni is könnyebb lesz és pontosabb adatokat lehet majd kinyerni is belőle – mondta el Karda István rendszergazda. Kifejtette, a programban az oktatási struktúrákról, a diákokról, pedagógusokról, a különböző kormányzati programok – mint például a tej-kifli, vagy a középiskolás ösztöndíj – részt vevőiről vannak, illetve lesznek adatok, amelyekkel nemcsak a minisztérium, hanem a tanfelügyelőség is fog tudni dolgozni.
A szülőkről többek között a tartózkodásuk adatait rögzítik a rendszerben, így azt is tudják majd, melyik diáknak dolgoznak külföldön a szülei. A nyilvántartás zárt rendszer, csak az fér hozzá az adatokhoz, akinek jogosultságot adnak erre – hangzott még el.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Borboly sajtókampányt sejt a Krónika cikke mögött
Kampánymegfontolásból folytatott sajtóhadjáratnak tartja Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke múlt heti, a közte és az RMDSZ felső vezetősége között felmerült nézeteltérésekről szóló cikkünket.
A Krónika október 17-ei számában arról cikkeztünk, hogy elhidegült a szövetség központi vezetőségének és a csíki területi elnöki tisztséget is betöltő politikus viszonya, és hogy az alakulaton belül helytelenítik Borbolynak egy román–magyar együttélési kódex kidolgozását és elfogadtatását célzó kezdeményezését.
Írásunk burkoltan szóba került Kelemen Hunor szövetségi elnöknek, az alakulat államfőjelöltjének szombati, a csíkszeredai Mikó-várban rendezett pódiumbeszélgetésén is. Az RMDSZ hírleveléből kiderül, a rendezvényen Borboly közölte, nem járt sikerrel „az a sajtóhadjárat, amely különböző spekulációkkal, kampánymegfontolásból éket próbál verni az RMDSZ országos és területi vezetője közé”.
„Nincs helye a megosztásnak, a szétdaraboltságnak akkor, amikor a magyar közösség fontos választás előtt áll, és azt a jelöltet kell támogatnia, aki az erős közösség hangja a hazai államelnök-választásokon” – idézte a megyei tanácselnököt a hírlevél.
Különben Borboly Csaba pénteken a blogján is reagált a cikkünkre, felhívva a figyelmet, miszerint kampányban fokozottan kell vigyáznia minden újságírónak, politikusnak a „jól értesültekkel”. A politikus leszögezte: téves lapunk ama állítása, miszerint a Székelyföldi Önkormányzati Tanács (SZÖT) október 10-én Gyilkostón rendezett ülésén elutasították azt az indítványát, hogy a bukaresti Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala vállalja fel az együttélési kódex kísérleti jelleggel történő lebonyolítását a Székelyföld mindhárom megyéjében.
„Halkan jegyzem meg, hogy öt javaslatom volt ezen az ülésen, és mind az öt elfogadást nyert, persze a kollégáktól érkező pontosító, kiegészítési javaslatokkal, sőt egyhangúlag” – közölte Borboly Csaba, aki a továbbiakban – minden bizonnyal az RMDSZ elnöke iránti elkötelezettségét bizonyítandó – arra kéri a Hargita megyei választópolgárokat, szavazzanak Kelemen Hunorra az államfőválasztás első fordulójában.
Érdekes egyébként, hogy a SZÖT üléséről a Hargita Megyei Tanács által kibocsátott közlemény Borboly négy állásfoglalás-előterjesztéséről tesz említést, részletesen ismertetve ezek témáját is, az együttélési kódex megvitatására, elfogadására azonban semmilyen formában nem tér ki a beszámoló.
Rostás Szabolcs
Székelyhon.ro

Konferenciát tartottak Kolozsváron a 70 éve Szovjetunióba hurcolt civilek emlékére
A Házsongárdi temetőben kedden állított emléktábla megkoszorúzásával ért véget vasárnap az a több napos emlékkonferencia Kolozsváron, amellyel a hetven éve kezdődött szovjet deportálások emlékét idézték fel a Malenkij Robot emlékév keretében.
Az Erdélyből szovjet kényszermunkára hurcolt, mintegy húszezer magyar és több mint százezer német - évtizedekig elhallgatott - szenvedéseit felidéző rendezvény házigazdája és főszervezője a Sapientia Egyetem kolozsvári karának Jogtudományi és Európai Tanulmányok tanszéke volt. A képzőművészeti tárlattal, a lágerekből származó emléktárgyak kiállításával, filmvetítésekkel és könyvbemutatókkal kiegészült konferencia előkészítésében a - 2009-ben Miskolcon alakult - Gulágkutatók Nemzetközi Társasága és Szerencs város német nemzetiségi önkormányzata vállalt társszervezői szerepet.
"Az orosz fogságról több mint négy évtizedig egy árva hangot nem lehetett szólni, a társadalom emlékezetéből ez kitörlődött, és a túlélőket is annyira megfélemlítette a Securitate, hogy az elhurcolásukat felidéző interjúalanyaink még most, negyedszázaddal a rendszerváltás után sem merik vállalni a nevüket" - mondta az MTI-nek Murádin János Kristóf egyetemi adjunktus, a konferencia főszervezője. Csak Kolozsvárról több mint ötezer német és németes nevű magyar civilt hurcoltak el "hadifogolyként": a kutató szerint a szovjet katonai parancsnokság a hadifoglyok számát mesterségesen megnövelve próbálta igazolni az előretörés sebességével elégedetlen Sztálin előtt, hogy milyen nagy ellenállást kellett felszámolniuk.
A malenkij robotra ("kis munkára") hurcolt erdélyiek egyharmada elpusztult a szovjet táborokban, a hazatértek fele pedig néhány éven belül meghalt a fogságban elszenvedett betegségek - skorbut, tífusz, vérhas, malária - következtében.
"A román állam cinkos volt ebben: segített a Szovjetuniónak a deportálásokban. 1944 augusztus 23-án Románia átállt a szövetségesek oldalára: románokat ezért sem ejtettek foglyul, ők nem számítottak már ellenségnek. Októberben, amikor eljutottak ide (Kolozsvárra) a szovjet csapatok, magyarokat és németeket szedtek össze, majd 1945 januárjától a német polgári lakosságot vitték el a román hatóságok közreműködésével" - magyarázta a történész.
Elmondta: a konferencián részt vevő történészek legalább 25 ezerre teszik az Erdélyből és a Bánságból elhurcolt német, és legkevesebb hatezerre a magyar civil áldozatok számát, akik nem tértek már vissza a Szovjetunióból.
"Van még néhány túlélőnk, ők most 86-90 éves emberek. Ha erről a hetvenedik évfordulóról nem emlékezünk meg, és nem mutatjuk meg nekik, hogy őket a társadalom nem felejtette el, akkor kiábrándultan, magukra hagyottan mennek el közülünk. Hát ezt nem lehet hagyni" - mondta az MTI-nek Murádin János Kristóf, a kolozsvári gulág-konferencia főszervezője.
hirado.hu

Megújuló örökségünk: kiállítás a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban
Érdekes kiállítás nyílt meg a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban. A Teleki László Alapítvány és a Magyarság Háza (Budapest) által szervezett kiállítás címe sokat elárul az esemény lényegéről: Megújuló épített örökségünk – Értékmentés a Kárpát-medencében.
Az első Orbán-kormány egyik legnagyobb sikernek örvendő támogatási programja volt a Határainkon túli magyar vonatkozású kulturális örökség megóvása és felújítása című projekt, amelyet 1999 és 2006 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma finanszírozásával a Teleki László Alapítvány bonyolított le.
Az összesen kb. 1,3 milliárd forint állami támogatásból több mint 300 műemléknek nyilvánított épületen történtek állagmegóvási, restaurálási munkálatok, és húsz műemlék teljes körű felújítása fejeződött be.
Az örökség megőrzése, ápolása az utódok feladata
A programot bemutató első kiállítást 2013 tavaszán a Budai Várban található Magyarság Házában rendezték meg. A szervezők – a Bethlen Gábor Alap és a Teleki László Alapítvány munkatársai – már akkor úgy döntöttek, hogy a tárlatot elviszik azokra a helyekre is, amelyeken a tulajdonképpeni munkálatok folytak: Erdélybe, Felvidékre és Kárpátaljára is. Egyik célkitűzésük ezzel az volt, hogy a Magyarország határain kívül szakadt emberek is láthassák, milyen csodálatos kincsek birtokosai. A kiállítás ezeket az értékeket mutatja be, de arra is felhívja a figyelmet, hogy az örökség gondozása az utódok becsületbeli kötelessége és feladata.
A tárlat képein csak kevés látható abból a közel 400 műemlékből, amelyen az elmúlt években munkálatok folytak. A kiállítás létrehozói a tablók mellett igazi kuriózumokkal is készültek. Az eredeti mérettel megegyező fotómásolatban látható az éppen restaurálás alatt lévő székelydályai református templom festett famennyezetének néhány kazettája és karzatának mellvédje, a kárpátaljai Visk református templomának gyönyörűen kifestett barokk padjai. Továbbá megtekinthető a huszti református templom helyreállított toronysisakja egyik fiatornyával és a gyulafehérvári Szent Mihály Székesegyház falait díszítő kőből faragott domborművek másolata.
Erdélyben Nagyváradon, Kolozsváron és ma Marosvásárhelyen mutatkozik be a kiállítás
A kiállítás eddig már több helyszínen mutatkozott be: Kárpátalján Técsőben, Beregszászon, Munkácson és Ungváron; Felvidéken Kassán és Rimaszombaton; Erdélyben, Nagyvárad és Kolozsvár után, ma Marosvásárhelyen nyitja meg kapuit.
A tárlat összeállításában közreműködtek: S. Sebestyén József építész, fotós, a kiállítás művészeti vezetője, dr. Diószegi László igazgató, a kiállítás kreatív szerkesztője, Káldi Gyula szakmai tanácsadó, Jeszenszky Gyula grafikus, Mihály Ferenc restaurátor (Erdély), Stark István építőmérnök (Kárpátalja), Antal Árpád film- és média szakértő (Erdély), Mudrák Attila fotóművész.
„A marosvásárhelyi kiállítást Csibi Krisztina, a Magyarság Ház igazgatója és Márton Judit, a Gyulafehérvári Érsekség egyházművészeti és építészeti irodájának vezetője nyitja meg, majd dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója mutatja be. A tárlat megnyitóján megjelenő érdeklődőknek érdekes élményben lehet részük, hiszen betekintést nyerhetnek néhány ritka és szép mesterség rejtelmeibe is. Ezen a napon bemutatót tart Mihály Ferenc faanyag-restaurátor, Kiss Lóránd falkép-restaurátor, Varga Sándor zsindelykészítő, és Lovas Dániel kőrestaurátor. A kiállítás egy hónapig lesz látogatható” – tájékoztatta lapunkat Barabás Kisanna művészettörténész, a kiállítás egyik szervezője.
Nemes Gyula
Központ
Erdély.ma

Jövőkép helyett dosszié-viták a választásokra készülő Romániában
Romániában ma egyetlen jelöltnek van elképzelése az ország jövőjéről és benne a magyarság sorsáról: Kelemen Hunornak – hangsúlyozta Markó Béla szenátor, az RMDSZ egykori elnöke Marosvásárhelyen azon a pódiumbeszélgetésen, amelynek helyszíne a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kisterme volt október 17-én, pénteken. A Marosvásárhelyi magyar hangok című eseményen Kelemen Hunor szövetségi elnök Markó Bélával, az RMDSZ egykori elnökével, Ágoston Hugó publicistával és Nagy Endre rádiós műsorvezetővel beszélgetett a közelgő választásokról és a Szövetség 25 éves közéleti munkájáról.
Az egykori szövetségi elnök szerint a novemberi választások többi jelöltje kizárólag azzal foglalkozik, hogy minél több sarat dobáljon ellenlábasaira. Eközben az RMDSZ jelöltje következetesen képviselői azokat a célokat, amelyet 25 éve jelölt meg a magyarság érdekvédelmi szervezete feladataiként.„Föl kell idéznem 1995. február 13-át, amikor ennek az országnak a szenátusa elfogadott egy határozatot, amelyben engem elítélt azért, mert Londonban az autonómia-elképzelésünkről beszéltem. Azóta sok minden megváltozott. Számos olyan jogszabályt sikerült elfogadtatnunk, amely ellentmond a nemzetállami jellegnek, még olyan körülmények között is, hogy az alkotmányból ezt a fogalmat nem törölték. Azt is be kell látnunk, hogy Románia ma sokkal kevésbé nemzetállam, mint előtte, és amint az jelenleg egy-egy politikus fejében még mindig él” – fogalmazott Markó Béla, aki elrettentő példaként a szomszédos Ukrajnát említette, ahol nemzetállami koncepció ütközik egy másik nemzetállam erőszakos határmódosítási törekvéseivel, ezzel szemben Skócia azt példázza, hogy demokratikus eszközökkel a legnehezebb problémákat is meg lehet vitatni.
Ágoston Hugó publicista a beszélgetésen az öt évvel korábbi államelnök-jelöltségről szóló interjúját nyújtotta át Kelemen Hunornak és azt kérdezte tőle: mi változott ez idő alatt?
„Az egyik fontos változás az, hogy van egy olyan jelölt is Traian Băsescu személyében, aki mindennap kampányol, bár nem indul az államelnök-választásokon. Az is jusson eszünkbe, hogy azóta rakétavédelmi rendszer is épül Romániában, jelezve azt, hogy mennyire felértékelődött az ország térségben betöltött szerepe. Az is nyilvánvaló, hogy Európában ma minden ország keresi a helyét, ami korábban nem volt ennyire éles. És folyamatosan felmerül a kérdés, hogy lesz-e Európai Egyesült Államok, amely felveszi a versenyt az Amerikai Egyesült Államokkal, Kínával és az Orosz Föderációval, vagy szétesik az Unió és mindenki úgy boldogul, ahogy tud, saját lábán. Nekünk minderről nagyon konkrét állásponttal kell rendelkeznünk” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint a fő európai dilemmákra még mindig nincsenek konkrét válaszok.
Marosvásárhely az államelnök-jelölés szempontjából fontos hely az RMDSZ történetében, hiszen 1996-ban – heves ellenkezések közepette – itt döntötték erről, az akkor újszerű lépésről – mondta a volt szövetségi elnök „Már akkor el tudtam képzelni azt, amit most még inkább: hogy Romániának magyar államelnöke legyen” – tette hozzá Markó Béla. Ágoston Hugó publicista ehhez azt fűzte hozzá, hogy a jelöltfelhozatal olyan a jelenlegi Romániában, hogy az sem biztos, hogy az elnöki palotába, és nem börtönbe kerülnek a versenyben lévők. „Románia ügyész- és ügynökállam. Egyesek nem védekezhetnek, mások meg szabadon pókerezhetnek, és ez teljesen irreálissá teszi a versenyt, az emberekben felébred a gyanakvás” – fogalmazott a publicista.
„Marosvásárhelyen azért kellenek sajátos megoldások, mert két nagy közösség él egymás mellett, amelynek még nincsenek megnyugtató megoldásai az együttélés hétköznapjaira. Ennek ellenére vannak jó példák arra, hogy az önállóság működhet. A Bolyai Farkas és Papiu Ilarian két színvonalas iskola a magyar és román közösség nagy megelégedésére. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem esetében sem lenne ez másként, mert két ilyen nagy közösség csak akkor tud nyugodtan együtt élni, ha ennek a mindennapi szabályai tiszták és világosak” – méltatta Markó Béla az egyik legégetőbb helyi vonatkozású magyar ügyet, továbbá elmondta: az, hogy a MOGYE kérdésébe már belebukott egy kormány, nem jelenti azt, hogy itt vége. Újra kell értékelni azokat az eszközöket, amellyel a magyarság elérheti célját.
Kelemen Hunor szerint a kiútkeresésnek és a feladatok leosztásának kell elsődlegesnek lennie a MOGYE estében. Az oktatási törvényt nem alkalmazzák, azt gondolják a felsőoktatási intézmény vezetői, hogy az egyetem efölött áll. „Számomra nagyon fontos volt a tanárokkal és diákokkal folytatott beszélgetés, mert hiszek abban, hogy nem mondhatunk le erről az intézményről” – jelentette ki az RMDSZ államelnök-jelöltje.
Kelemen Hunor a beszélgetésen azt is hangsúlyozta, hogy az RMDSZ politikai programja 25 éve a magyar emberek programja is, amely alapjaiban nem változott. A Szövetségnek az ország fontos útkereséseinek mindenikére van egy saját változata: törvénytervezet készült a régiók újrarajzolására vonatkozóan, az alkotmánymódosításra is van érdekvédelmi szervezeti elképzelés, a kulturális autonómia koncepcióját pedig a kisebbségek jogállására vonatkozó törvénytervezetbe foglalták bele, ugyanakkor Székelyföld regionális autonómiáját illetően is számos RMDSZ-tervezet született az elmúlt évtizedekben.
„Az RMDSZ autonómia-statútuma a hatalommegosztásnak egy olyan modern változatát nyújtja, amely Európában bárhol működne. A regionális felosztásról rövidesen újabb vita lesz a törvényhozásban, és amikor ezt elkezdjük, akkor kell legyen erről egy pontos saját elképzelésünk. Románia 16 régióra való felosztásáról szóló tervezetünk már a parlamentben van, az autonómia-elképzelésünkkel pedig az intézményes garanciákat tesszük hozzá ehhez a koncepcióhoz” – hangsúlyozta a szövetségi elnök, aki a jövő jelentős kihívásának tekinti az autonómia intézményeinek működtetését.
A román politikai elit helyzetképe is szóba került a marosvásárhelyi beszélgetésen. Markó Béla ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy a ’90-es évek elején a hazai közélet szereplői szinte szolgaian próbáltak igazodni az európai integrációs követelményekhez. „Ugyanezek a politikusok most megpróbálják becsapni a választókat, megkerülni azokat az elveket, amelyekhez korábban igazodtak. Nem program-vitákat, hanem dosszié-vitákat folytatnak, az ellenjelöltek elleni fellépés a fontos. Még attól sem riadnak vissza, hogy tisztességtelen befolyásolást gyakoroljanak a választókra, hogy a nem megfelelő pillanatokban kívülről szólaltassanak meg valakit egy-egy politikai vitában” – értékelte az egykori szövetségi elnök a jelenlegi közéleti eseményeket.
Közlemény
Erdély.ma

Beperelte a rendőrséget a bántalmazott holland-magyar tolmács
Beperelte a marosvásárhelyi rendőrséget egy holland–magyar tolmács, akit állítása szerint múlt év decemberében azért bántalmaztak a rendőrség székházában, mert nyelvi jogait próbálta érvényesíteni. Amint arról Landman Gábor az MTI-t tájékoztatta, 2013. december 24-én hivatalos holland–magyar fordítóként egy holland újságíró számára próbált szerződéses megbízás alapján tolmácsolni az önkormányzatnak alárendelt marosvásárhelyi rendőrségen.
„Tartsák tiszteletben a román alkotmányt”
A városi rendőrség bejáratánál azt kérte, biztosítsanak számára magyar nyelvű ügyfélszolgálatot. Amikor kérését negyed óra múltán sem teljesítették, felszólította a rendőrséget, hogy tartsák tiszteletben a román alkotmány 120. cikkelyét, amely a kisebbségi anyanyelvhasználat önkormányzatokra vonatkozó kereteit rögzíti.
Állítása szerint kérését angol, német, francia és holland nyelven is megismételte, de válasz helyett a rendőrség rohamegysége megbilincselte és egy szobába tuszkolta, ahol azt tanácsolták neki, hogy ne robbantson ki forradalmat. A tolmács egy, a nyelvi jogokat összegző füzetből próbálta idézni jogait, de megpróbálták kitépni a kezéből a füzetet, majd elsötétítették a szobát, és az egyik rendőr hátba vágta.
Azért, mert holland állampolgár?
Landman Gábor szerint csak ezt követően igazoltatták. Miután a rendőrök szembesültek azzal, hogy Hollandiában született holland állampolgárral van dolguk, azt sérelmezték, hogy miért tud olyan jól magyarul. A tolmács Hollandia bukaresti nagykövetének javaslatára perelte be a marosvásárhelyi intézményt.
Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség igazgatója az MTI-nek hétfőn kijelentette, álláspontja szerint alkalmazottai szabályszerűen jártak el az ügyben. „Mi a magyar anyanyelvű román állampolgárok számára kell hogy biztosítsuk az anyanyelvhasználat jogát. Ő holland állampolgárként igazolta magát. Ha egy holland állampolgár kirgiz nyelven akar velünk beszélni, nem vagyunk kötelesek a kérését teljesíteni” – magyarázta a rendőrfőnök.
Szerintük provokáció volt
A rendőrparancsnok azt elismerte, hogy Landman Gábor esetében csak később derült ki, hogy nem román állampolgár, akit Marosvásárhelyen megillet a magyar nyelv használatának a joga. „Hogyan feltételezhettük volna, hogy román állampolgár?” – tette fel a kérdést.
A rendőrfőnök kijelentette, nem azért bilincselték meg Landmant, mert magyarul akart beszélni a rendőrségen, hanem azért, mert „agresszív, provokatív módon járt el”, és hosszú ideig nem volt hajlandó igazolni magát. „Egy előre kitervelt provokáció tervével jött hozzánk, hogy valaki számára bizonyítsa, milyen rosszul bánnak itt az emberekkel” – magyarázta Bretfelean.
Panaszt tett
A rendőrfőnök elmondta, Landman Gábor az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) is bepanaszolta a marosvásárhelyi rendőrséget, panaszát azonban elutasították. Landman pere pénteken kezdődik a városi bíróságon. Marosvásárhely lakosságának már csak 45 százaléka vallotta magyar nemzetiségűnek magát a legutóbbi romániai népszámláláson.
mno.hu/MTI
Erdély.ma

Kiszorítósdi
A jelek szerint meghatározó RMDSZ-körökben is mintha belátták volna, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség megmaradásának egyetlen biztosítéka az autonómia. Szerintem tudták ezt sokan korábban is, csak tenni nem igen akartak érte. Merthogy az éppen aktuális „helyzet” nem hatott kényszerítőleg. Márpedig a politikus általában olyan, hogy mindig a könnyebb utat választja, többnyire a status quo fenntartásában érdekelt, merthát ahhoz nem szükségeltetik különösebb erőfeszítés, munka. Ha pedig változik a helyzet, akkor – a demokrácia dicsőségére! – mindig az alacsonyabb közegellenállás mentén halad. Valahogy így történt ez az autonómiával is.
Az RMDSZ bő két évtizeden keresztül altatta az ügyet, néha-néha, különösen választási kampányok idején autonómiázott egy sort, aztán folyt minden a Neptunon meghatározott mederben. Csakhát időközben változtak az idők, azaz a geopolitikai helyzet, s változott maga az erdélyi magyar politikai élet is. Az RMDSZ mellett megjelentek azok a társadalmi és politikai erők – Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Székely Nemzeti Tanács, Erdélyi Magyar Néppárt –, amelyeknek elsőrendű célja a különböző autonómiaformák kiharcolása.
Az autonomista erők által szervezett legutóbbi látványos megmozdulások, a 2013-as székely menetelés, illetve a marosvásárhelyi márciusi tüntetések után lépéskényszerbe került RMDSZ azonnal reagált a megváltozott helyzetre. Úgy tűnik, felismerték, hogy nem tudják már az autonómia elszabadult szellemét a palackba visszazárni, ezért megpróbálják a mozgalom élére állva azt kisajátítani. Közben a már megszokott kiszorítósdit játsszák: államelnök-jelöltjük nem vállalja a vitát a néppárti vetélytársával, a PER közvetítésével kezdődött román-magyar tárgyalásokról meg – amelynek fő témája állítólag az autonómia – kizárják az autonomistákat.
Megszokott jelenség, szinte természetes, hogy egy helyzeti előnyben lévő párt, alakulat ragaszkodik az ezzel járó előnyökhöz, élni akar az ezzel járó előjogokkal. Való igaz, az RMDSZ az egyetlen magyar parlamenti erő Romániában, de erre hivatkozva megtagadni mások jogát arra, hogy részt vegyenek azon a tárgyaláson, amelyet az általuk képviselőt nemzeti közösség sorsáról folytatnak, teljességgel elfogadhatatlan. Talán azon is elgondolkodhatnának a kiszorítósdiban érdekeltek, hogy egyszer az RMDSZ is kiszorulhat a törvényhozásból…
Tagadhatatlan, az egyetlen parlamenti képviselőettel rendelkező alakulatként jelenleg az RMDSZ a legerősebb erdélyi magyar politikai párt. Ebből következően a felelőssége is óriási, hisz elsősorban rajta múlik, hogy megvalósul-e az az összefogás, ami nélkül olyan, a közösség szempontjából létfontosságú célért, mint az autonómia, képtelenség a siker esélyével kiállni. Meg kell barátkozni a gondolattal, hogy az érdekvédelemben mind a mérsékeltekre, mind a radikálisokra szükség van. Továbbá a közösségi jogokért folytatott küzdelemben a két harcmodor – mérsékelt és radikális – tudatos váltogatása által kerülhetünk közelebb a célhoz.
Az összefogáshoz pedig a partnerek elfogadásán, a korábbi sérelmeken való felülemelkedésen, horribile dictu: az önkorlátozáson, az okos kompromisszumon keresztül vezet az út. Az eldöntendő kérdés: képes-e, hajlandó-e erre az RMDSZ?
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma

Erdélyi Magyar Ifjak: nem ünnepeljük december elsejét
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) felháborodással fogadja a december 1. megünneplésére kötelező törvényt, és a múltidézés jegyében inkább a gyulafehérvári határozatokat ajánlja a román törvényhozásban részt vevők figyelmébe.
A ceaușescui nacionalizmust tovább éltető törvény célja nyilvánvalóan Erdély és a magyar közösség megalázása. A románok pedig az ünnepnek titulált napon, csakúgy, mint az év többi napján, rendre megfeledkeznek az egyesüléskor Gyulafehérváron hozott határozatokról, amelyek 3/1. pontjában az ország területén élő népek számára anyanyelven történő oktatást, kormányzási és törvénykezési szabadságot ígértek.
Az ünneplésre kötelező, valamint utcaelnevezéseket kikényszerítő törvény azért is elfogadhatatlan, mert ellent mond az önkormányzatok autonómiáját biztosító alkotmánycikkelynek, és a helyi döntéshozásnak az utcák elnevezésére vonatkozó, törvénybe foglalt kizárólagos jogát is csorbítja.
Felháborítónak és vérlázítónak tartjuk továbbá, hogy az RMDSZ olyan kormánykoalícióban vesz részt, amelynek tagjai nyíltan magyarellenesek, ráadásul a magát érdekképviselőeti szervezetként meghatározó párt képviselői tartózkodással, illetve igenlő szavazatokkal segítették a törvény elfogadását. Ezzel is nyilvánvalóvá vált, hogy parlamenti jelenlétük nemcsak fölösleges, hanem, mivel a magyarellenes pártokat erősítik, kártékony is az erdélyi magyar közösségre nézve.
Reményünket fejezzük ki, hogy a magyar közösségek és önkormányzatok nem tagadják meg identitásukat, és kényszerből sem fognak ünnepelni december 1-jén, hanem a törvény által előírt történelemidéző rendezvények révén a 96 éve tett, be nem tartott ígéretekre hívják fel a figyelmet.
Az Erdélyi Magyar Ifjak elnöksége nevében,
Sorbán Attila Örs
elnök
Erdély.ma

Potápi Árpád Lészpedre látogatott
Október 18-án, szombaton Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár és dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke nem hivatalos látogatás keretében ellátogattak a moldvai Lészpedre. A lészpedi elemi iskolában Márton Attila lészpedi Bilibók Jenő pusztinai tanítók fogadták a küldöttséget. A tanítók megmutatták a régi „magyar iskolát", ahonnan átmentek a „nagy” iskolába is, ahol a csupasz falakon egyelőre csak az aktuális tanév három rendezvényéről árulkodnak képek. A kellemes hangulatban zajló látogatás Rácsilában, a nemrégiben saját erőből kialakított kis magyar oktatási központban folytatódott.
Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár meggyőződése, hogy több ilyen és hasonló iskolát kell kialakítani Moldvában, hogy az oktatók még eredményesebben dolgozhassanak, és ebben a pedagógusok aktív segítségére is számít. Úgy gondolja, hogy az elképzelést és az oktatási programot magasabb szintre kell emelni, annak érdekében, hogy ne csak amolyan tűzoltás és szélmalomharc legyen, hanem egy olyan erős program, ami nem csak, hogy a jelenlegi nyelvi állapotokat képes megőrizni, hanem akár a kétnyelvű iskolázást is lehetővé teszi.
Távozáskor a tanítók egy olyan dossziét adtak át az államtitkárnak, amely tartalmazza az oktatási helyszínek listáját, az oktatók és hagyományőrzők elérhetőségeit, illetve a tervezett elvárásokat és feladataikat. A pedagógusok átnyújtották az AMMOA és KEMCSE hivatalos levelét is, amelyben egy hivatalos találkozóra invitálják Potápi Árpádot.
Márton Attila lészpedi tanító
AMMOA: Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány
KEMCSE: Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület
Erdély.ma

A hitnek az emberei voltak
Nagyvárad
Szombaton a Püspöki Palotában Kultúra és műpártoló főpapok Magyarországon a 19. században címmel új egyháztörténeti konferencia-sorozatot indított a váradi Római Katolikus Püspökség.
A tizennégy éven keresztül zajlott, a Sapientia Varadiensis Alapítvány által 1999-ben kezdeményezett Nagyvárad tudós püspökei, jeles személyiségei rendezvény hagyományaira építve az elmúlt szombaton Kultúra és műpártoló főpapok Magyarországon a 19. században címmel új egyháztörténeti konferencia-sorozatot indított útjára a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség azzal a céllal, hogy a helyi, országos és az egyetemes egyháztörténet megismerésének fontosságára hívja fel ismét a figyelmet. Az elmúlt közel másfél évtized szimpóziumaihoz képest ugyanakkor újdonságnak számít, hogy ezentúl az adott korszak szélesebb körű kontextusába helyezik egy-egy személyiség pályafutásának a bemutatását, így az érdeklődők arról is tudomást szerezhetnek, hogy miközben Váradon az adott időszakban a korabeli római katolikus főpásztor vezette az egyházmegyét, mi történt eközben Magyarországnak egy távolabb eső részében, vagy éppen Európa valamelyik, a történelem alakulásának szempontjából fontos szerepet játszó szegletében. Köszöntőjében Exc. Böcskei László megyés püspök úgy fogalmazott: az illető személyiségek közös jellemzője, hogy valamennyien a hit emberei voltak, a szépet és a jót szolgálták, művelték a tudományokat és védelmezték, őrizték azokat az igazi értékeket, melyekre mi is alapozhatjuk a jövőnket. Születésének 200. évfordulójára való tekintettel idén Lipovnoki Lipovniczky István megyés püspök élete és munkássága volt a téma. A rendezvény bevezetőjeként az érdeklődők a Székesegyház kriptájában imádkoztak az egyházmegye elhunyt főpapjaiért, majd átvonultak a Püspöki Palota dísztermébe, ahol Exc. Böcskei László megyés püspök köszöntött mindenkit. Arra hívta fel a figyelmet: azok a személyiségek, akikre emlékeznek fognak az elkövetkezendő években, vitathatatlan szerepet vállaltak egy keresztényebb, kulturáltabb és emberibb társadalom kialakításában, életükkel és munkásságukkal hozzájárultak nem csupán Magyarország, hanem Európa fejlődéséhez, dinamizálásához is. Dr. Fleisz János BINCISZ-elnök felidézte, hogy 1999-ben kezdeményezte a Sapientia Varadiensis Alapítvány a Nagyvárad tudós püspökei, jeles személyiségei rendezvényt, melynek hagyományaira épül a most indított eseményfüzér. Tizenöt év alatt 35 rangos meghívottjuk volt, 20 püspök életét és pályáját mutatták be, és két tanulmánykötetet is kiadtak. A rövid visszatekintés után az eddigi szervezőmunkát egy emlékéremmel köszönte meg Böcskei László. Felvezetőjében Lakatos- Balla Attila történész, a mostani esemény szervezője arra hívta fel a figyelmet: Lipovniczky István olyan püspök volt, akinek alkotásairól, szellemi és tárgyi hagyatékairól sokat beszélünk anélkül, hogy tisztában lennénk talán azzal, hogy ezek a nevéhez köthetőek. Kevesen tudják például azt, hogy a Püspöki Palota nagytermének díszíttetése a jelenlegi formában az ő megbízásából készült. Ezt Mons. Fodor József általános helynök is megerősítette, kiegészítve azzal, hogy a kupolát kivéve a Bazilika addig fehér falainak a kifestése is Lipovniczkynek köszönhető, akárcsak a tetőzet és a tornyok rézborítása. Úgy fogalmazott: a megyés püspöknek különös affinitása volt ahhoz, hogy kikkel vegye körül magát, ő hívta például Váradra a későbbi kanonokokat, Rómer Flórist, a „magyar régészet atyját”, Bunyitay Vincét, a nagyváradi egyházmegye monográfusát, valamint Fraknói Vilmos történetírót.
Kiállítás
A 200 éve született főpap életét, illetve tevékenységét nem csupán expozékban méltatták, hanem kiállítást is szerveztek a témában, illetve egy brosúrát jelentettek meg. Lakatos- Balla Attila azt emelte ki, hogy a tárlat két gerincre épül: egyrészt látható a püspökség festészeti gyűjteményének néhány kiemelkedő alkotása, másfelől pedig megtekinthető miseruha készletének egy része, többek közt a 19. századi európai textilművészet kiemelkedő alkotásai közé sorolható arany- és selyemszál hímzéses ornátusa. „Lipovniczky István tudatosan törekedett egy minél gazdagabb egyházmegyei portrétár elkészítésére, saját, valamint püspökelődei, a főegyházmegyék érsekei és két pápa portréin kívül kanonokjai és az egyházmegye jelesebb papjainak arcképeit is megfestette. E munkára olyan jelentős festőket is felkért, mint Jakobey Károly, a Munkácsy Mihályt felfedező és ifjúkorában tanító Szamossy Elek, és a világhírű késő viktoriánus portréfestő, László Fülöp Elek”, nyomatékosította. A püspökről szóló hiánypótló kiadványt ismertető Csorba Sándor elmondta, hogy három nagy fejezetre tagolható: életrajzi adatok; az egyházmegye gazdasági helyzete és tevékenysége, valamint a káptalan és a püspöki udvar papsága, és ennek kulturális és művészeti mecenatúrája, ugyanis Lipovniczky több mint másfél évtizedes főpásztori működésének kulturális és művészeti téren elért eredményei páratlanok voltak Patachich Ádám egy évszázaddal korábbi mecénási tevékenysége óta.
Eközben máshol
Bárány Zsófia, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának munkatársa a magyar politikai vitakultúra egyházi gyökereiről értekezett, dr. Zakar Péter, a szegedi Gál Ferenc Főiskola professzora Lipovniczky István komáromi apát-plébánosi tevékenységére tért ki az 1848-as forradalomban és szabadságharcban, Kontsek Ildikó, az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatónője Simor János érsek, hercegprímás életéről tartott előadást, Lakatos Andor, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár főlevéltárosa pedig Haynald Lajos főpap életéről beszélt.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Szilágyi: Erdély önálló parlamenttel
Az EMNP államfőjelöltjének választási programjával ismerkedhettek meg a csíkiak vasárnap este. A csíkszeredai városházán tartott lakossági fórum az elnökjelölt székelyföldi kampánykörútjának második állomása volt.
„Romániát a történelmi régiók szövetségévé szeretnénk átalakítani, három nagy régióval: Erdély, Moldva és Dél-Románia régiókkal. Erdélyen belül pedig öt kisebb régióval, az egyik az Autonóm Történelmi Székelyföld lenne” – osztotta meg elképzeléseiket Szilágyi Zsolt. A föderális Romániában a régiók adójuk egyharmadát juttatnák Bukarestnek, kétharmada pedig helyi, illetve regionális szinten maradna.
„Erdélynek önálló parlamentje lenne és a regionális tanácsok vezetnék a régiókat. Az általunk javasolt elképzelések szerint Bukarest foglalkozna a monetáris politikával, azaz a pénzkibocsátással, a külüggyel, hadüggyel, valamint a biztonságpolitikával, minden más pedig a történelmi régiók kompetenciájába tartozna: ilyen például a tanügy, a szociális ügyek, az egészségügy, az infrastruktúra-fejlesztés, az egyházakkal való viszony, illetve a kultúra” – sorolta az államfőjelölt.
A vasárnap esti rendezvényen Szilágyi Zsolt jelöléséről beszélt Toró T. Tibor, az EMNP elnöke is, az atuonómia-mozgalom helyzetét pedig Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke vázolta.
Székelyhon.ro

Kelemen Hunor Csíkszeredában
Úgynevezett pódiumbeszélgetést szervezett Csíkszeredában Kelemen Hunor RMDSZ-es államelnökjelölt kampánycsapata – adja hírül az RMDSZ sajtószolgálata.
A szombati, a Csíki Székely Múzeumban tartott eseményen a résztvevők többek között az autonómia kérdéskörét, valamint többség és kisebbség viszonyában a bizalom jelentőségét érintették.
„1918-ban Gyulafehérváron az erdélyi magyarság hatalmas ígéretet kapott, amelyet azóta sem váltottak be. A bizalom megrendülésének ez az egyik fő kiváltó oka, autonómiastatútumával pedig Románia jelenlegi útkeresésében működőképes megoldást javasolt az RMDSZ” – mondta a közlemény szerint Kelemen Hunor a hallgatóságának.
Az eseményen elhangzott, Székelyföld több figyelmet érdemel, mint amennyit az utóbbi időben kapott. „Mi ezt is jeleztük ezzel a konkrét elképzelésünkkel, amelynek bemutatása után fellángoltak az érzelmek, és azt tapasztalhattuk, hogy 25 év után is attól fél a románság, hogy a Székelyföldet ki akarjuk tépni az ország szívéből. Nagy félelmeinket és egymás iránti bizalmatlanságunkat kell kölcsönösen felszámolnunk” – jelentette ki az RMDSZ államelnökjelöltje.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Szijjártó és Corlățean jó utat kívánt Luxembourgban
A jövő év végéig megépül az autópálya a nagylaki román határig, valamint 2016 végéig az észak-erdélyi autópályához kapcsolódó magyarországi gyorsforgalmi út is elkészül – közölte hétfőn Luxembourgban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután találkozott román kollégájával, Titus Corlățeannal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy meg kell teremteni az ésszerű együttműködés feltételrendszerét Romániával, amely Magyarország második legjelentősebb exportpiaca. „Idén 7 milliárd euró fölött lehet a két ország közötti kereskedelmi forgalom” – mutatott rá a magyarországi tárcavezető.
A két politikus egyébként Magyarország és Románia energiahálózatának összekapcsolásáról is tárgyalt. A magyar külügyminiszter kiemelte, hogy a gázinterkonnektoron továbbra sem biztosított teljes mértékben a fordított szállítás lehetősége, valamint szeretné, ha az elektromos hálózat összekapcsolására is sor kerülne.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a találkozó előtt egyeztetetett Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével, hozzátéve: mindkettejüknek hosszú listája van arról, hogy milyen kérdéseket kellene tisztázni. A magyar külügyminiszter azt is közölte, megállapodtak román kollégájával arról, hogy az esetleges politikai döntések előkészítése érdekében „kirángatják tetszhalott állapotából" és újra működtetni kezdik a kisebbségügyi vegyesbizottságot.
Székelyhon.ro

Kiteljesítik az elődök munkáját
Harangzúgás fogadta a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium jubileumát ünneplők bevonulását szombaton a belvárosi református templomba: egyházi és világi méltóságok, az egyházmegye lelkészi közössége, egykori és mai diákok, cserkészek, a testvérkollégiumok küldöttei, valamint a szépszámú vendég együtt adott hálát a próféta szavaival: „Mindeddig megsegített minket az Úr”.
Az 1994-ben újjáindult kollégium kétnapos ünnepét záró istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke prédikációjában a 100. zsoltár szavait kibontva emlékezett meg Isten korszakokon átívelő kegyelméről, hálát adva az utóbbi húsz évért, az újraindulásért. A feladat nagyságáról és szépségéről beszélt, a hit és az értékek átadásának fontosságáról, melyeknek kiemelt helyei, „virágoskertjei” a kollégiumok. Köszönetet fogalmazott a mindenkori adományozók önfeláldozó segítségéért.
1670, 1994, 2014
Tőkés Zsolt igazgató, akinek lendületes munkája nyomán kibontakozhatott és jellegzetes arculatot nyert az újraindult iskola, köszöntőbeszédében kegyelettel emlékezett a kollégiumalapító Bethlen Jánosra, az iskolát korszerűsítő és a templomot építtető Baczkamadarasi Kis Gergelyre, az új kollégiumi szárnyat megépíttető Gönczi Lajosra. Végül a 18. század nagy imádkozójának, Szikszai Györgynek a tanítók számára írt gyönyörű imájából idézett.
Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára kiemelte: „önök értékőrzők és -átadók”. Együttgondolkodásnak, szövetségkötésnek minősítette a magyar reformátusság öt évvel ezelőtti egyetlen egyházba való tömörülését.
„Gyümölcsök”
Örömét fejezte ki, amiért a magyar kormány meghozhatta döntését, megítélve a kérelmezőknek a kettős állampolgárságot. Ennek köszönhetően az ünnepélyen jelen lévők többsége élhetett és élt a lehetősséggel, hogy újra jogilag is betagolódjon a nemzettestbe. „Erősítsen a tudat, hogy ez az iskola Benedek Eleket, Orbán Balázst, Ravasz Lászlót adott a hazának.” Reményét fejezte ki, hogy új nagyjaink már e padokban tanulnak.
Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium volt helyettes államtitkára a tálentum evangéliumi példázatát idézte, azzal a hittel, hogy a diákok felelősséggel kamatoztatják Istentől kapott tehetségüket és lehetőségeiket. Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő egymás elfogadásáról, az egymásra való odafigyelés fontosságáról egy szemléletes történettel szolgált. Az ünnepségen közreműködött a kollégium Zsoltár- és Népdaléneklő csoportja, a Szakács Annamária vezette, több mint hatvantagú kórus, valamint Kiss-Ferenczi Sára, aki Reményik Sándor Öröktűz című versét szavalta el.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

A világháborús Vásárhelyről
Az első világháború kitörésének évfordulójára emlékeztet a marosvásárhelyi Teleki Téka legújabb időszakos kiállítása. A tárlat anyaga igazi gyűjtőmunka alapján állt össze, s Marosvásárhely és környékének világháború kori arculatát igyekszik bemutatni könyvek, korabeli sajtótermékek, családoktól kapott fényképek segítségével.
Marosvásárhely és a háború írásban és képben, 1914-1918 – ezt a címet kapta a Teleki Téka legújabb kiállítása, amelyet pénteken délután nyitottak meg a nagyérdemű előtt. A Teleki Téka vezetője, Lázok Klára tartotta a megnyitót, majd a kiállítás kurátora, Kovács Bányai Réka ismertette a tárlók, hirdetőtáblák tartalmát, az esemény megszervezésének körülményeit.
Ízelítő a városi korabeli arculatából
„Az első világháború idején nem zajlottak harcok városunk területén, így az anyagi veszteség nem számottevő. A háborút az emberek, a katonák és családtagjaik szenvedték meg. Sokan haltak hősi halált, maradtak rokkantak, az itthon maradottakat a nélkülözés, a frontra távozottak miatti aggodalom emésztette. Kiállításunk célja a város és környékének akkori arculatát bemutatni könyvek, korabeli sajtótermékek, családoktól kapott fényképek segítségével. Eredetileg nem volt tervben a tárgyi emlékek bemutatása, de a gyűjtés során ilyenek is kerültek, ezért ezeket is közszemlére bocsátottuk” – mondta Kovács Bányai Réka könyvtáros. 
Tábori sapka, rohamsíp, kulacs
A Teleki Téka kiállítótermébe lépve szinte magával ragadja a látogatót a 20. század elejének hangulata. A falakra akasztott hirdetőtáblákról, a terem közepére helyezett hirdetőoszlopról korabeli újságkivágások, fotók, levelezőlapok, portrék néznek vissza a látogatókra. A szakirodalmi kiadványok mellett (A világháború képes krónikája, Tolnai: A világháború története, A nagyháború írásban és képben, Erdélyi ezredek a világháborúban, Maros-Vásárhely és a háború stb.) a világháborút leíró szépirodalmi műveket is láthatunk. Az oklevelek sokasága közt az érdeklődők tisztikereszt adományozási oklevelet, katonai igazolványt, hősi halált haltak gyászjelentéseit, harctéren használt vázlatfüzetet, nyírfakéregre írt tábori lapokat, frontról küldött leveleket fedezhetnek fel. A hadszíntereken használt tárgyak közt tábori sapka, térképtáska, kulacs, csajka, rohamsípok, kitüntetések láthatók. A hirdetőoszlopra marosvásárhelyi korabeli újságok másolatából ragasztottak a szervezők.
Sikerült a vásárhelyieket is bevonni
„A kiállításnak  – szakszerűsége mellett  – egyik legnagyobb megvalósítása az, hogy sikerült a vásárhelyieket is bevonni a szervezésbe. Az első háborúban résztvevők leszármazottai hónapok óta hozzák be a Tékába a képeslapokat, családi fényképeket, apró, nagyszülőktől megmaradt relikviákat. Úgy gondolom, hogy ezáltal vált igazán élővé ez a kiállítás, és szól mindenkihez. A falakra kihelyezett fotókon lévő emberek egykor a Téka előtt is elsétálhattak, vagy látogatói lehettek. Aki bejön a kiállításra, úgy érezheti, mintha otthon lenne, felfedezheti, megtalálhatja hozzátartozói, felmenői fényképét a terem falain” – mondta el portálunknak Lázok Klára.
Nemes Gyula
Székelyhon.ro

Szükség van újabb csodára
Egy évvel ezelőtt a székelyek nagy menetelése bizonyította: összefogással csodára vagyunk képesek. Maguk a kezdeményezők sem hitték, hogy ilyen tömeget sikerül mozgósítaniuk, hogy több mint százezer székely-magyar alkothatott élőláncot Kökös és Bereck között. Sikerült, mert felsorakozott az ügy mögé az összes magyar szervezet, létrejött az együttműködés, melyet oly sokan, oly régóta szorgalmazunk.
A sikeres megmozdulás mámora aztán gyorsan tovaillant, a folytatás elmaradt. Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásával ismét más útra sodródott, az utcai megmozdulások, erődemonstrációk, akaratfelmutatások nemcsak nem voltak immár fontosak, egyenesen kínossá váltak számára. Folytatódott minden, akár a nagy menetelés előtt: az RMDSZ arrogáns, lekezelő, mi tudjuk, mitől döglik a légy,  „mi képviselőjük a többséget” retorikájával s a kisebb szervezetek tehetetlen, sértődött, számon kérő nyilatkozataival. A tárgyalások, az együttműködés lehetősége újra megfeneklett.
Közben elkészült a szövetség autonómiastatútuma, az MPP hitelesítette a „közös munkát”, ám konszenzuskeresés ismét nem létezik. Kampánygyűléseken, RMDSZ-fórumokon zajlik a „közvita”, de a kívülről érkező kritikák, jobbító szándékú javaslatok leperegnek. A szövetség vezetői mondják a magukét, s politikai támadásként értelmezik, seprik félre az SZNT, az EMNP, az EMNT kifogásait. Nincs értelmes vita, esély sem mutatkozik a pró és kontra érvek ütköztetésére, újra a nagymonológok idejét éljük.
Előbb kiszivárgott, majd nyíltan felvállalták: román–magyar egyeztetések folynak a Neptun-paktumot kilobbizó amerikai PER közvetítésével. Ennél a tárgyalóasztalnál magyar részről megint csak az RMDSZ kapott helyet, és az eddigi jelek szerint nemhogy képviselőni, de meghallgatni sem óhajtja más magyar szervezetek javaslatait. Pedig éppen a tárgyalások sikere érdekében nagyon nagy szükség lenne egy mindenki által vállalható közös álláspontra, egységesen támogatott autonómiatervezetre, arra, hogy az amerikai közvetítők, de a román politikum képviselői is érezzék: ez a magyarság akarata, mindenki felsorakozik mögé, és ha kell, utcára vonulunk ismét százezren. Tőkés László az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását javasolta. Talán soha nem volt erre nagyobb szükség, mint most: egyetértést formálni arról, hogy mit akarunk, mily módon érhetjük el ezt. Bármennyire nem hajlandó tudomásul venni, az RMDSZ egymagában kevés ehhez. A magyarság több mint felének szavazatát rég nem birtokolja, „az egyetlen hiteles képviselőet” státus ugyancsak elkopott az évek során. Ha célja valóban a magyarság szolgálata, muszáj tárgyalóasztalhoz ülnie a többi magyar szervezettel is.
Egy évvel ezelőtt az összefogás csodája megtörtént. Nem hiba, bűn, történelmi esély elszalasztása kiengedni a kezünkből.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A példamutató Gábor Áron
Könyvbemutatóval egybekötött konferencián értekeztek helyi és magyarországi történészek, művészettörténészek Gábor Áron életéről, tetteiről, az ágyúöntés technikájáról, a székely hős emlékére emelt szobrokról, emlékművekről szombat délelőtt Sepsiszentgyörgyön. A megyei tanács által kezdeményezett Gábor Áron Emlékév részeként zajlott esemény helyszínéül nem véletlenül választották a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termét: emitt hangzott el, hogy lészen ágyú – hangsúlyozták többen is a konferencia nyitányában.
Köszöntőbeszédében Demeter László történész rámutatott: az 1848-as szabadságharc idején megvalósult a székely összefogás, erre most is szükség van, és ennek jegyében vesznek részt az eseményen mindhárom székely megye képviselői. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke emlékeztetett: sokadik rendezvénye a konferencia a Gábor Áron Emlékévnek, majd köszöntötte Kozma Pétert, a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kormánymegbízottját. Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke arra hívta fel a figyelmet: a székely összefogás szelleme perdöntő lehet a közösség jövője szempontjából, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke pedig azt hangsúlyozta: Gábor Áron a tettek embere volt, fontos, hogy a cselekvésbe vetett hit ma is éljen.
A megnyitót követően dr. Süli Attila őrnagy, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos kutatója nyitotta meg az előadások sorát, Erdővidék szerepét méltatva a szabadságharc hadiiparában. Következtetésként fogalmazta meg: 1848–49-ben a kistérség erején felül teljesített a hadiiparban. Dr. Prokai Gábor budapesti művészettörténész az ágyúöntés múltját, technikáit ismertette részletesen. Az ágyú történetéről szólva rámutatott: a fegyver előzményének számítottak például a hajítógépek, amelyekkel az ostromlott vár falain belülre lőttek be különféle „fegyvereket”: cserépedénybe tett kígyókat, viperákat, méhkast. A fából, vasból készített ágyúk történetének bemutatása után a bronzöntés technikájáról is szólt a művészettörténész. Bordi Zsigmond Loránd sepsiszentgyörgyi régész a Gábor Áron halálát okozó kökösi csata történetét ismertette, dr. Csikány Tamás ezredes, hadtörténész, a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára pedig a kor tábori tüzérségéről szólt, kitérve arra is, milyen műszaki, tudományos ismeretekkel kellett rendelkeznie egy tüzérnek a 19. század közepén. Dr. Szakács Lajos budapesti hadtörténész azt vette számba, mennyire változatos formákban él ma Gábor Áron emlékezete Magyarországon és a Kárpát-medencében: kezdve a kisgyermekek által is jól ismert népdaltól a tankönyveken, intézmény-, utcaneveken át a székely hősnek állított emlékművekig. Váry O. Péter, lapunk munkatársa, a Gábor Áron Ünnepet Rendező Bizottság elnöke az ágyúöntő háromszéki emlékezetéről beszélt, kitérve az eresztevényi emlékműre, a kézdivásárhelyi, csernátoni, berecki, sepsiszentgyörgyi szobrokra, majd dr. Jánó Mihály művészettörténész vette számba, miként ábrázolták Gábor Áront a képzőművészeti alkotásokban, kitérve Gyárfás Jenő befejezetlen kompozíciójára is.
Csikány Tamás ezt követően röviden bemutatta az Ágyúba öntött harangok című, az alkalomra megjelent tanulmánykötetet is. A konferencián elhangzott előadások közül több is része a kötetnek, de szólt a további szerzőkről, kiemelve a konferenciáról egészségügyi állapota miatt hiányzó Egyed Ákos akadémikust. Zárszóként Váry O. Péter jelentette be: novemberben Bereckben kerül sor a Gábor Áron Emlékév zárására, a tervek szerint ekkor mutatják be a meghirdetett irodalmi pályázatra beérkezett dráma felolvasószínházi változatát is.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés: Folytatni kell a rendszerváltoztatást
A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum egész napos műhelybeszélgetést rendezett október 17-én, pénteken Budapesten Magyarok a rendszerváltásban – határon innen és túl címmel – tájékoztatott Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája. A magyar Miniszterelnökség által tavaly létrehozott intézet feladatának tekinti, hogy átfogó képet adjon a szomszédos országokban végbement rendszerváltó folyamatról, az ott élő magyarság helyzetének hatásairól a hazai rendszerváltásra.
Lezsák Sándor országgyűlési alelnök az általa alapított Lakiteleki Népfőiskola határon túli kapcsolatrendszeréről szólt. „Színjáték a felgördült vasfüggöny mögött” – az egykori Szovjetunióban végbement átalakulásokat ekképpen jellemezte Milován Sándor, a Kárpátaljai Ma­gyar Kulturális Szövetség vezető politikusa az előre megkoreografált, forgatókönyvszerű változásokra utalva. Duray Miklós, az Együttélés Polgári Mozgalom egykori alapító elnöke úgy ítélte, hogy a Szovjetunióban bekövetkezett események – például Brezsnyev pártfőtitkár halála – kiindulópontját és előfeltételét képezték a szovjet csatlós államokban végbement folyamatoknak. Valamennyi előadó felidézte a huszonöt évvel ezelőtt saját nemzeti közösségében történteket, és többnyire szubjektív formában számba vette elért eredményeiket és – nem várt – kudarcaikat. Bodó Barna politológus a többségi nacionalizmusról szólva a román politikumhoz való alapvető viszonyunk átértékelését vélte szükségesnek, tekintettel arra, hogy az elmúlt negyedszázadban bebizonyosodott: mindhiába kerestük benne az „együttműködő partnert”, az jobbik esetben is csupán „konkurens vetélytársként”, de még inkább „nacionalista ellenségként” viszonyult hozzánk. Tőkés László európai képviselő, Temesvár egykori lelkipásztora a kelet-közép-európai rendszerváltoztató folyamatokba beágyazva elemezte a magyarországi demokratikus átalakulásokat, valamint az anyaországban és az utódállamokbeli magyarok közösségében történtek kölcsönhatásait. A valamennyi volt kommunista országra érvényes, általános jellemzőkön túlmenően arról a Magyarországon, illetve a szomszédos országokban végbement nemzetpolitikai és kisebbségpolitikai rendszerváltozásról is szólt, mely viszontagságos úton ugyan, de végül is a jelenlegi helyzethez: a határok feletti nemzetegyesítés, valamint a külhoni magyar önrendelkezés politikájához elvezetett. A berlini fallal együtt a „trianoni határfalak” is leomlottak, a nyugati határzárral együtt a nemzetrészeket egymástól elválasztó többi határ is kinyílt, Európa megosztottságának felszámolásával együtt a magyarság megosztottságának is a végére juthatunk – mondotta, meggyőződését fejezve ki, hogy a negyedszázada elkezdődött társadalmi és nemzeti rendszerváltoztatást programszerű céltudatossággal tovább kell folytatni. Az eltelt időszakban egymást követő hullámokban lezajlott kommunista visszarendeződés arra figyelmeztet, hogy a kommunizmus bukása nem egyszeri történelmi esemény, hanem hosszan tartó folyamat, melynek útján következetesen és kitartóan végig kell haladnunk – vélekedett.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Szovjetunióba elhurcoltak emlékére
A Házsongárdi temetőben kedden állított emléktábla megkoszorúzásával ért véget tegnap az a többnapos emlékkonferencia Kolozsváron, amellyel a hetven éve kezdődött szovjet deportálások emlékét idézték fel a Malenykij Robot Emlékév részeként. Az Erdélyből szovjet kényszermunkára hurcolt, mintegy húszezer magyar és több mint százezer német – évtizedekig elhallgatott – szenvedéseit felidéző rendezvény házigazdája és főszervezője a Sapientia Egyetem kolozsvári karának jogtudományi és európai tanulmányok tanszéke volt.
A képzőművészeti tárlattal, a lágerekből származó emléktárgyak kiállításával, filmvetítésekkel és könyvbemutatókkal kiegészült konferencia előkészítésében a 2009-ben Miskolcon alakult Gulágkutatók Nemzetközi Társasága és Szerencs város német nemzetiségi önkormányzata vállalt társszervezői szerepet. „Az orosz fogságról több mint négy évtizedig egy árva hangot nem lehetett szólni, a társadalom emlékezetéből ez kitörlődött, és a túlélőket is annyira megfélemlítette a Securitate, hogy az elhurcolásukat felidéző interjúalanyaink még most, negyedszázaddal a rendszerváltás után sem merik vállalni a nevüket” – mondta el Murádin János Kristóf egyetemi adjunktus, a konferencia főszervezője. Csak Kolozsvárról több mint ötezer német és németes nevű magyar civilt hurcoltak el „hadifogolyként”: a kutató szerint a szovjet katonai parancsnokság a hadifoglyok számát mesterségesen megnövelve próbálta igazolni az előretörés sebességével elégedetlen Sztálin előtt, hogy milyen nagy ellenállást kellett felszámolniuk. A malenykij robotra („kis munkára”) hurcolt erdélyiek egyharmada elpusztult a szovjet táborokban, a hazatértek fele pedig néhány éven belül meghalt a fogságban elszenvedett betegségek – skorbut, tífusz, vérhas, malária – következtében. „A román állam cinkos volt ebben: segített a Szovjetuniónak a deportálásokban. 1944. augusztus 23-án Románia átállt a szövetségesek oldalára: románokat ezért sem ejtettek foglyul, ők nem számítottak már ellenségnek. Októberben, amikor eljutottak ide (Kolozsvárra) a szovjet csapatok, magyarokat és németeket szedtek össze, majd 1945 januárjától a német polgári lakosságot vitték el a román hatóságok közreműködésével” – magyarázta a történész. Elmondta: a konferencián részt vevő történészek legalább 25 ezerre teszik az Erdélyből és a Bánságból elhurcolt német és legkevesebb hatezerre a magyar civil áldozatok számát, akik nem tértek már vissza a Szovjetunióból.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A jelenné tett múltból előre tekintve tervezhetjük jövőnket
Kastélylátogatás Erdőszentgyörgyön
– Ez a kastély és Erdőszentgyörgy fontos helyen áll az erdélyi magyar kultúrában. Sokan ellátogatnak majd ide, és ez a helyi közösség döntéseinek is köszönhető. Olyan magyar emberként jöttem ma ide, aki hisz abban, hogy csupán a jelenné tett múltból a jövő felé tekintve tervezhetjük jövőnket – mondta pénteken Erdőszentgyörgyön Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és államelnökjelöltje a Művelődésügyi Minisztérium alapjaiból tárcavezetői mandátuma idején helyreállított Rhédey-kastélyban, ahol a helyi közösséggel találkozott.
Az elnök szerint az erdőszentgyörgyiek jó polgármestert, erős tanácsot választottak, amihez hozzátették a rendelkezésükre álló eszköztárat megyei és országos szinten. Ezt és más hasonló terveiket azonban azért tudták megvalósítani, mert "mellettünk állt a közösség, ott voltak önök, erdélyi magyarok – székelyföldiek, bánságiak, partiumiak, közép- és dél-erdélyiek –, akik huszonöt esztendőn át kitartottak a mellett a szövetség mellett, amelyet a kommunizmus bukása után hoztunk létre" – mondta egyebek között Kelemen Hunor.
A továbbiakban arról beszélt, hogy kötelességünk meggyőzni a románokat, hogy az autonómiával "semmit sem akarunk elvenni Romániától; hozzá akarunk tenni, hogy legyen társadalmi stabilitás. Ahhoz, hogy tiszteljék Romániát, rendezni kell a román–magyar viszonyt úgy, hogy az erdélyi magyarok legyenek elégedettek, de egyetlen román ember se legyen vesztes". A legnagyobb problémának a bizalom hiányát nevezte, és kijelentette: amíg nincs bizalom a társadalmon belül, nem lehet az ország sikeres. Ezt üzeni a kampányban, mondta, hozzátéve, hogy nem csodát, tisztességes képviselőetet ígér.
Borbély László politikai alelnök szerint a tizennégy államelnökjelölt közül Kelemen Hunor lenne a leghatékonyabb, amit az is bizonyít, hogy ő az egyetlen, aki ellenjelöltjeit nem támadja, minden lehetőséget megragad, hogy elmondja, miként képzeli el az ország vezetését a következő években. Kijelentette: a romániai magyar közösség akkor tud erős lenni, ha felmutatja összefogása erejét, illetve azt, hogy itt egy több mint egymilliós közösség közös akaratáról van szó.
Kelemen Márton, a megyei tanács alelnöke elmondta, hogy a hétfői (sz.m. mai) rendkívüli tanácsülésen jóváhagynak egy összeget a bözödi út közbeszerzési munkálataira, így hamarosan el lehet kezdeni a felújítást.
"Nemcsak Erdőszentgyörgyben, a térségben gondolkozunk"
Csibi Attila polgármester a Népújság kérdésére elmondta, azért jött a szövetségi elnök Erdőszentgyörgyre, mert jelentős beruházást sikerült megvalósítaniuk, 14 utcának a teljes rehabilitációját, aszfaltréteggel, sáncokkal, járdákkal, ezt szerették volna átadni, de a rossz idő megakadályozta. Emellett azért is, mert művelődési miniszterként Kelemen Hunor nagyon sokat segített a Rhédey-kastély felújításában.
– Számunkra nagyon fontos, hogy érezzük, támogatnak, foglalkoznak a problémáinkkal, ha tudjuk, hogy egy politikus, aki Bukarestben van, eljön hozzánk is. A Rhédey-kastély még jelenleg is restaurálás alatt van, aminek lassan a vége felé járunk. Ami a kastély használatát illeti, főképp a turizmust célozzuk meg, lesz itt egy turisztikai információs iroda, amit remélhetőleg már az idén megnyitunk, szeretnénk kiállítótermeket is berendezni a kastélyban, konferenciákat, polgári esküvőket lehet itt tartani, gyönyörű pincénk van a kastély alatt, borpincét tervezünk, ami szintén turisztikai látványosság lesz majd. Ezenkívül a teljes kastélyparkot szeretnénk visszaállítani olyanná, amilyen volt a Rhédeyek idején.
Ez a legerősebb vonzereje Erdőszentgyörgynek, itt született Rhédey Claudia, akit közvetlen rokoni szálak fűztek a jelenlegi angol királyi családhoz, erre lehet építeni turizmust. Emellett ott van Bözöd, egyik bázisa a szalmafonásnak, amely egyre ritkább nálunk is, vagy Bözödújfalu, amelyről azt lehet mondani, hogy zarándokhellyé vált. Ezzel is elkezdtünk foglalkozni, úgy szeretnénk összerakni turisztikai programunkat, hogy ne csak átszaladjanak Erdőszentgyörgyön, szállást is tudjunk kínálni. Ebben nagyon sok környékbeli település bekapcsolódhatna. Például Székelyvécke, Kőrispatak, Makfalva, olyan települések, amelyekkel meg szeretnénk mutatni a turistáknak, hogy hogyan élnek az emberek itt nálunk. Nemcsak Erdőszentgyörgyben, hanem a térségben gondolkozunk, és a kistérségi társuláson keresztül tudjuk ezt a leginkább megvalósítani.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Egymillió csillag a szegényekért
A zuhogó eső ellenére is négy megyei településen 3700-an mentek el mécsest gyújtani a Gyulafehérvári Caritas Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű adománygyűjtő akciójára pénteken.
Marosvásárhelyen, a Színház téren sátrak álltak, alattuk a mécsesek és a persely. Idősek, fiatalok az ernyőt lehúzva léptek a sátor alá, egyenesen a perselyhez sietve. Volt, aki bedobta a pénzt, s ment is tovább. Volt, aki meggyújtotta a mécsesét, és pár percet időzött a sátor alatt. A gyertyagyújtás az eső miatt nem sikerült olyan látványosra és bensőségesre, mint az előző években, amikor mécsesek százai sorakoztak a téren, s minden mécses csillagként ragyogott a sötétben. A Caritas szolgálatosai a Színház térről a Deus Providebit Házba irányították az adakozókat, mondván, hogy ott teával, jó szóval, köszönettel várják azokat, akik úgy gondolták, hogy érdemes kimozdulni és mécsest gyújtani a szegényekért. Itt már egész más hangulat fogadott, gyerekekkel, fiatalokkal telt meg az előcsarnok, a Reménység együttes dalai csendültek fel. Közben a Caritas képviselői mikrofonhoz lépve köszönték meg a jelenlétet.
– Ismét megmutattuk, fontos számunkra a közösségünk, és érdekel bennünket a szegény emberek sorsa. Köszönjük, hogy eljöttek – mondta Molnár József, a Caritas sajtófelelőse.
– Köszönjük azoknak, akiket nem bátortalanított el az eső. Örvendek, hogy nagyon sok fiatalt látok, ez azt jelenti, hogy önkéntesként vagy az akcióba bekapcsolódóként vannak jelen. Azt jelenti, hogy van jövője ennek az akciónak. Egy egyházművészeti kiállítás kellős közepébe csöppentünk, s ahogy nézzük itt a különböző települések nagyon régi, impozáns templomait, freskóit, belegondolunk, hogy annak idején, amikor ezek épültek, mennyire szegény, mennyire minimális technikai és anyagi hátérrel rendelkező közösségek váltották valóra az álmukat, építették fel ezeket a csodálatos épületeket. Tulajdonképpen ez történik ma is. A szolidaritás és a segítségnyújtás ehhez hasonló, magasztos és nehéz munka, ugyanis azt tapasztaljuk, hogy az emberek egyre szegényebbek, egyre többen vannak olyanok, akik leszakadoznak, és egyre gyengébb anyagi lehetőséggel rendelkeznek. Mégis az emberek egy része segít a rosszabb körülmények között élőknek fordítják. Fel kell éleszteni az együttérzést, és hangsúlyozni kell ennek a fontosságát – mondta Ludescher László, a Caritas szociális ágazatának vezetője.
A nélkülözők, szegények és idősek számára eddig 24.720 lej gyűlt össze a Gyulafehérvári Egyházmegye 16 településén. Két településen a rossz időjárás miatt elhalasztották a gyűjtést. Ha az eső nem szól bele, sokkal többen mozdulnak ki otthonaikból, s az összeg is jelentősebb lett volna. Marosvásárhelyen 2804 lej, Marosszentgyörgyön 633, Szovátán 3188, míg Erdőszentgyörgyön 946 lej került a perselybe.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)