Lassan, de biztosan újul a magyar főgimnázium
Amint arról korábban már tájékoztattuk olvasóinkat, az aradi önkormányzat legutóbbi költségvetés-kiegészítésén a Csiky Gergely Főgimnáziumnak is kiutaltak egy bizonyos összeget különféle fejlesztési, korszerűsítési munkákra. A magyar tanácsosoknak sikerült kieszközölniük, hogy a magyar középiskolának is jusson valami, a munkálatokra 51 ezer lejt irányoztak elő, amiből, ha nem is mindent, de a hiányosságok egy részét sikerült pótolniuk. Péntek délelőtt Bognár Levente aradi alpolgármester (az RMDSZ megyei elnöke) Hadnagy Éva iskolaigazgató kíséretében szemügyre vette az épületen végzett felújításokat, mondhatni mérleget vontak, de arról is beszéltek, mire lenne még szükség az elkövetkezőkben.
Nagy megkönnyebbülés, hogy a városi büdzséből kiutalt támogatásból sikerült az iskolaépület Kálvin János utca, valamint az új épületszárny felöli homlokzatát lefesteni, illetve újakra cserélni a régi, több mint kilencvenéves ablakokat. Az új, barna nyílászárók színben és formában tökéletesen alkalmazkodnak az épület stílusához, és ami funkcionalitás szempontjából ennél talán még fontosabb, hogy hő- és hangszigetelésük messzemenően felülmúlja az elavult, elkorhadt régi ablakok paramétereit. Esős napokon ugyanis előfordult, hogy a régi ablakokon keresztül becsorgott a víz az osztálytermekbe, nem beszélve a forgalmas utcából beszűrődő zajokról. A homlokzat felújításával a csatornákat is kicserélték – magát a csatornázási hálózatot már tavaly sikerült korszerűsíteni szintén az alpolgármester közbenjárásával –, jövő tavasszal pedig reményeik szerint az épület hátsó részét is rendbe hozzák, illetve ott is kicserélik az ablakokat.    
Szintén a város pénzéből sikerült felújítani az emeleti informatikatermet, a diákok 30 új gépet „kaptak”, az internetes hálózat is kiépült, és hamarosan az iskola minden osztályából rá lehet majd csatlakozni. Négy osztályterem is új köntöst kapott, továbbá a tornaterem is megújult – a helyiségben állandó gondok voltak az elavult csatornázási rendszer okozta beázások miatt –, festettek, ablakokat cseréltek. Az év eleji fertőtlenítési munkákon kívül a bentlakásban is kifestették a termeket, hogy a diákok tiszta, megfelelő környezetben kezdhessék az új tanévet.
Hadnagy Éva elmondta, egy ilyen régi épületen mindig akad valami javítanivaló, így szinte mindennaposak a munkák.  Régi álmuk az iskolaudvar átrendezése, ugyanakkor szeretnék, ha a többi osztálytermet is felújíthatnák, beleértve az iskolai bútorzat kicserélését is. Megyei szinten az iskolákban általános probléma a kiegészítő személyzet hiánya, ezzel küszködik a Csiky is, ugyanakkor arra is gondolni kell, hogy az épület fűtési rendszere elavult, lassan újra lesz szükség.   
Bognár alpolgármester reméli, hogy, ha apró lépésekben is, de sikerül lassan minden problémát orvosolni ahhoz, hogy az épületben mind a diákok, mind pedig a pedagógusok megfelelő környezetben végezhessék tevékenységeiket.  
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Bemutatták Böszörményi Zoltán új verseskötetét
„Talán önmagamat kellene kitalálnom”
Böszörményi Zoltán legújabb verseskötetét mutatták be csütörtökön a Jelen Ház dísztermében, az Irodalmi Jelen és az Aradi Kölcsey Egyesület közös estjén.
A Kalligram Kiadó gondozásában megjelent Majorana a tér tenyerén címet viselő kötet hasábjain az olvasók újra találkozhatnak a szerző alteregójával, a titokzatos körülmények között eltűnt olasz fizikussal, Ettore Majoranával. Aki már olvasta a József Attila-díjas – bemutatásra már nem szoruló – szerző korábbi költeményeit, tudhatja, hogy gyakran az általa csodált és tisztelt olasz zseni bőrébe bújik, így próbálja saját énvilágát, gondolkodásmódját, vágyait és félelmeit az olvasók elé tárni.
A bemutatón Böszörményi költői életútját, szellemi tevékenységeinek állomásait (többek között emigrációs éveit) Jámbor Gyula összegezte, emlékeztetve az olvasókat, hogy a szerző immár 35 éve publikál, verseskötetei mellett több regényt is megjelentetett. Ez a tizedik verseskötete, az első, az Örvényszárnyon 1979-ben látott napvilágot.
A költő, aki a majd évszázaddal korábban élt Ettore Majorana figurájához nyúl, „tág teret kap, nagyszerű választás számára, hiszen a nevében, bőrébe bújva nagyon sok mindent elmondhat arról, amit a XXI. század elején érez” – mondta Jámbor.
A hat versciklusos, komoly filozófiai és kultúrtörténeti értékeket hordozó 58 költeményt magába foglaló kötet a költő gondolatvilágának, érzéseinek tükre. „Böszörményi Zoltán e kötetében az érett és bölcs, művelt férfiú, a világból némiképp kiábrándult, de a reményt mégsem végképp feladó költőként áll az olvasó elé”.
Böszörményi Zoltán bevallotta: úgy érzi, hogy a Majorana-ciklusnak, azaz a Majorana-verseknek ezzel a kötettel vége, valami mást, „talán önmagát kellene kitalálnia” az elkövetkezőkben.
A szerző verseiről hozzászólásában dr. Brauch Magda is véleményt mondott, szerinte nagy részük kiábrándultságot sugall, utalva itt például a Majorana létüres tere c. költeményre („Míg létüres térben kószál a lélek, / vajmi életet kell még hozzá élned”), melyet olvasván az embernek az az érzése támadhat, hogy a költő az előtte álló élet értelmét keresi.    
„Új kötetében Böszörményi Zoltán Majoranát, a nyomtalanul eltűnt atomfizikust jeleníti meg. Az ő nevében kutat költészete a ’hiányzó rész’ után. A Majorana a tér tenyerén ciklusai e keresés állomásait és metódusait írják le, az önvizsgálattól, a magában-magát-kereséstől a formák, a megragadható összefüggések analízisén át a még lakható mikrovilágok felé. Rezdülések, fénytörések, pillanatrajzok: az érzéki tapasztalás összekapcsolása az érteni akarással, egymásba hullámzó romantikus és racionális mentalitás. Reflexív költészet. Visszatükröz mindent, ami felé fordul. Elmélkedik, megszólít, felidéz, vitat: jelen van a kultúra szüntelenül táguló egészében, mindennapokban, történelemben, természet és ember alkotta terekben” – írja Mányoki Endre a kötet ajánlójában.
A könyvhöz egy DVD is jár, mely a Katedrális az örök télnek c. kötetének verseit tartalmazza. A verseket maga a szerző adja elő.
A könyvbemutató záróakkordjaként a szerző dedikált, majd a vendégeket baráti beszélgetésre, koccintásra invitálták.        
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Népveszteség és népvándorlás
A 20. század elején a trianoni határok létrejöttén kívül a belső migrációk is nagyban befolyásolták a társadalom átalakulását Magyarországon – mondte el szerda-esti előadásában Romsics Ignác professzor, aki az RMDSZ által létrehozott Szacsvay Akadémia keretében a két világháborúhoz kötődő területváltozások nyomán kialakult népvándorlásokról értekezett.
Mint elmondta, a békediktátumot követően az ország rengeteg lakost vesztett, de ugyanakkor sokan be is vándoroltak. Első ízben 400 ezer magyar érkezett a trianoni Magyarországra, s közülük a legtöbben (mintegy 200 ezren) Erdély különböző részeiről vándoroltak be. Évekbe telt, amíg az ország be tudta fogadni ezt a hatalmas tömeget, és ez idő alatt sokan vagonokban éltek családjukkal a mai ember számára elképzelhetetlen körülmények között. Nemcsak a lakhatásukat, de még az étkeztetésüket is alig tudta biztosítani a kormány, ami rengeteg feszültséget és frusztrációt szült. A menekülttáborok ennek következtében szélsőséges jobboldali és nacionalista mozgalmak melegágyaivá váltak.
A trianoni határokkal Magyarország lakossága azelőtt sosem látott mértékben homogenizálódott (a mintegy 9 milliós lakosság 92,1%-a magyar nemzetiségű volt) és vallásilag is egyszerűsödött – magyarázta az előadó. Mint hozzátette, ez a fajta átalakulás kifejezetten a vesztes államokra volt jellemző. Romsics Ignác beszélt még a két világháború között megalkotott revíziós tervezetekről, valamint azokról a nagyhatalmi feltételekről, amelyek végül lehetővé tették a határmódosítást.
Az előadó ugyanakkor számba vette azt a veszteséget, amelyet a II. világháborús részvétel okozott Magyarországon. A hatalmas tőkeveszteségen felül több mint kilencszázezer áldozatot követeltek a harcok – ebből 500 ezer civil halott és 360 ezer a meghalt, megsebesült vagy hadifogságba esett honvédek száma. Ezen felül további mintegy félmillió magyar illetőségű zsidó esett a gázkamrák, a munkaszolgálat és a nyilas vérengzés áldozatául.
Sz. G. T.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Újabb panaszáradat az Őrkőre
Lopnak, mérgeznek, „skalpolnának”
Mint arról már szeptemberben beszámoltunk, több tucat sepsiszentgyörgyi, az őrkői romateleppel szomszédos utcákban lakó polgár írt alá panaszlevelet, amelyet a városvezetéshez, a megyei rendőrséghez, a helyi rendőrséghez és csendőrséghez juttattak el, és amelyben a romák által elkövetett lopásokat, a tarthatatlan helyzetet kifogásolták. A panaszosok a nyilvánosság felé fordultak, hiszen elmondásuk szerint az illetékesekkel megbeszélt intézkedések továbbra is késnek.
Kiderült, hogy a Fenyves utcában a romák lopják, ami mozdítható: a több mint hétmázsás kazántól kezdve a rézből készült házszámig mindent elvisznek. Egy családi házat nemrég adtak el, új tulajdonosaik alig költöztek be, máris kirabolták őket. De az utcában ritka az az építmény, amelyiknek ne lenne részben meglovasítva a csatornarendszere.
Sok esetben az udvarokból a termést is elemelték, egy manzárdot szőrőstől-bőröstől kiürítettek, egy 90 éves háborús hősnek a rézből készült házszámát lelopták, és olyan is megtörtént, hogy a bebetonozott, szőlőkötözésre használt fémrudakat ásták ki, betonostól vitték el. A panaszosok elmondása szerint a hatóságok azt javasolták, érjék tetten a tolvajokat: egyszer sikerült is a pincébe bezárni egy lopni jött csemetét, ám percek alatt több mint 100 roma verődött össze a megmentésére, szinte megskalpolták a tettenérőt, betörték az ablakait. A rendőrség pedig, mivel kiskorú volt, elengedte a tolvajt.
Jelenleg közel harminc, idén megejtett lopást jeleztek az illetékeseknek a panaszosok (elmondásuk szerint ennél jóval több eset történt), ám az eredmény késik. A helyszínen három családi házat is mutattak, amelyeket évek óta árulnak, ám eladhatatlanok az ingatlanok az Őrkő közelsége, illetve a lopások miatt. Ugyanakkor az apácazárda előtt szoktak ingyen-élelmiszerért összeverődni a roma fiatalok, akik a járdára piszkítanak, üvöltöznek, de az utcán malacok, lovak is járnak: ott jártunkkor is azonosítószám nélküli szekeres vágtatott végig őrülten, fittyet hányva a nemrég felszerelt térfigyelő kamerákra. 
– Februárban jutottunk be a polgármesterhez, ám az ott elhangzott ígéretek váratnak magukra: a helyi rendőrség járőrözését nemhogy a romák, de mi sem észleltük eddig. Egyedül a megyei rendőrség mutatott némi határozottságot – háborogtak az összesereglettek.
Az utóbbi időben az is divatossá vált, hogy patkányméreggel teszik el láb alól a polgárok kutyáit, hogy könnyebben lehessen lopni. A Fenyves utcaiak nem értik, honnan gyűl a sok roma az Őrkőre, illetve miként építkezhetnek engedély nélkül, miért nincsenek ellenőrizve, felelősségre vonva.
– Nem azért dolgoztunk, hogy vénségünkre nem csak a terményt, hanem megélhetésünk eszközeit, a kapát, a köszörűt is kilopják a kezünkből. Csak annyit kérünk, védjenek meg az illetékesek, mert mi is adófizető polgárok vagyunk – összegeztek a károsítottak.
A hatóságok érdeklődésünkre kifejtették, eddig is felügyelet alatt tartották az utcát, és az elkövetkezőkben is járőröznek a környéken. 
Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Pontrablás a bukaresti pokolból
Magyarország megtörte bukaresti kudarcsorozatát: ha nyerni ugyan nem is tudott, de 1-1-es döntetlennel pontot rabolt Romániától a 2016-os labdarúgó-Európa-bajnoki csoportselejtező szombati mérkőzésén.
Kudarcot vallott a Román Labdarúgó-szövetség kampánya, legalábbis ami a xenofób megnyilvánulások megfékezésére irányult, hiszen gyakran lehetett hallani a „Ki a magyarokkal az országból!” rigmusokat, szitkozódást, a magyarok részéről pedig „cigányozást”.
A magyar himnuszt a románok petárdadurrogtatásokkal és görögtüzekkel megspékelt füttykoncertje nyomta el, a román himnusz alatt pedig a vendégszektorban ülők mutogatásokkal válaszoltak. Ekkor különben továbbra is petárdák hangjai adták meg az alaphangot, és a görögtüzek „hangulatvilágítása” közepette a hatalmas román lobogó is legördült a lelátókon, és a politikai „üzenet” sem maradt el.
„România este stat național suveran și independent, unitar și indivizibil”, azaz Románia szuverén, független, önálló és feloszthatatlan nemzetállam – olvashatta a stadion közönsége.
Szinte észre se lehetett venni, amint a skót játékvezető síppal jelezte a meccs kezdetét és a hazaiak letámadták a vendégek gyenge védelmét. Az iram nem volt rossz, de úgy tűnik, néhány szurkoló nem a mérkőzés miatt jött, és beigazolódott a lapunk által megszólaltatott drukkerek jóslata: bár a román rivális klubok szurkolóit megpróbálták szétültetni, a Kolozsvári U és a Dinamo ultrái között verekedés tört ki, így – akárcsak az egy évvel ezelőtti román–magyar vb-selejtező alkalmával – ezúttal is gyorsan átrendeződött a stadionbeosztás.
Eközben javában zajlott a játék a pályán, és bár a magyarok egy „Mindent bele!” felkiátással próbálták ösztönözni a nemzeti tizenegyet, sem Dzsudzsák Balázs szögletrúgásából, sem pedig az azt követő szabadrúgásából nem lett veszélyes helyzet, vagy akár gólhelyzet. Támadásban a románok voltak aktívabbak, ugyanakkor a kapura lövések terén nem izzasztották meg túlságosan Király Gábort.
Az első félidő közepén a „Vesszen Trianon!” is előkerült a tarsolyból, de ezután a hangulat is kezdett normalizálódni. Ekkor már a korábbi petárdázástól bedugult fülek is ismét „hallottak”, és egymás sértegetése helyett biztatással próbálkoztak a románok, és Victor Pițurcă legénységének helyzeteit tapssal jutalmazták.
Aztán talán mintha Dárdai Pál alakulata meghallotta volna, hogy Mindent bele!”, és egy pontrúgás talpra ugrasztotta a vendég szurkolókat. A 39. percben ugyanis Szalai Ádámnak – aki utána a földön maradt és ápolásra szorult – sikerült bevennie Ciprian Tătărușanu kapuját, csakhogy az öröm hamar elillant, mivel a magyar ék lesről indulva fejelte az érvénytelen találatot.
Miközben a lelátókról „Székelyföld, román föld!” rigmus csendült fel a román szektorból, a percek nagyon gyorsan peregtek, olyannyira, hogy a stadion arra eszmélt fel, hogy a 45. percben a csapatkapitány Răzvan Raț középreadását Raul Rusescu tolta be öt méterről a magyar hálóba – 1-0-s román előnnyel küldve így szünetre a csapatokat.
A román szövetségi kapitány kezdő tizenegye különben nem okozott meglepetést – bár Goiant már rögtön az ötödik percben Gardoșra kellett cserélnie, várható volt, hogy Luchin végül kispados lesz, és ha Keserű és Rusescu között kell választania, akkor utóbbit küldi előbb harcba. Ez jó megoldásnak tűnt, akárcsak Sânmărtean bevetése, aki a 67. percig – amíg Tănaséra cserélték –, hatékonyan tartotta a labdát.
A magyarok nem adták fel: hol Szalai próbált meg felszaladni a labdával, hol pedig kombinatív építkezésekkel próbálkoztak, de mindhiába. De amikor már úgy tűnt, hogy nyeretlenül távoznak a román fővárosból, a magyarok bebizonyították, hogy értenek a pontrúgáshoz: a csapatkapitány Dzsudzsák Balázs a 82. percben szabadrúgásból kiegyenlőített.
A hajrában bármi megtörténhetett volna, de a második félidőben irányító magyar válogatott pontot szerzett, így a Bölöni László által megtippelt döntetlen maradt a végeredmény. Ezt a magyar szurkolók énekléssel ünnepelték, miközben a hazaiak alig pár perc alatt elhagyták a lelátókat.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Székelyhon.ro |

AGYELSZÍVÁS Elszívták az agyunkat rendesen Európából
Az EU-s országok közül Romániából ment el szinte a legtöbb szakember hivatalosan.
Arról rendszeresen jönnek hírek, hogy tele van Európa romániai származású koldussal és kétkezi munkással, de arról már ritkábban szólnak, hogy képzett munkaerő szempontjából mennyit vesztett az ország. Nemrég közzétettek egy infografikát, ami az agyelszívás szempontjából legrosszabbul, illetve legjobban járó EU-s országokat összesíti. Ebből az derül ki, hogy az elmúlt tíz évben Romániában volt szinte a legnagyobb a diplomás elvándorlás.
A legnagyobb veszteségeik a lengyeleknek voltak, onnan a hivatalos adatok szerint 33 207 ember ment el, utánuk a németek következek 29 670 emberrel, majd a romániaiak 26 496 emberrel. És ezek csak a hivatalos adatok, amelyek szerint 276 124 EU-s állampolgár vállalt más országban állandó munkát. Az agyelszívás legnagyobb győztesei a britek, 76 956 szakember ment oda dolgozni, igaz, 21 519 ember el is hagyta az országot. Ami a legmeglepőbb, hogy ebből 5 233 személy Ciprusra ment.
Utánuk a németek következnek 38 343 emberrel, így nekik is sikerült kiegyenlőíteniük a saját veszteségeiket. Majd Belgium következik 22 835, Ciprus 22 834 és Ausztria 19 625 máshonnan jött szakemberrel. Romániában tíz év alatt 582 magasan képzett külföldi munkaerő vállalt munkát.
Az országból a legtöbben Nagy-Britanniába (7334) mentek, utána Olaszország (5434), Németország (4475) és Belgium (4380) következik. Magyarországra Romániából 662 szakember ment ki hivatalosan dolgozni.
A statisztikából az is kiderül, hogy összességében az egészségügyre a legjellemzőbb az agyelszívás, annak ellenére is, hogy a legtöbb szakképzett külföldi munkavállaló középiskolai tanár volt (54 040). Utánuk ugyanis az orvosok jönnek 47 998, a nővérek 39 773, gyógytornászok 12 529, illetve a fogorvosok 8907 személlyel.
Transdindex.ro

Sárándi Tamás
SZÉKELYFÖLD KÖZELLÁTÁSA 1940 ŐSZÉN
Amikor Székelyudvarhelyet csak ejtőernyővel lehetett megközelíteni Mi nehezítette Székelyföld közellátásának biztosítását 1940 őszén? Például az, hogy a kivonuló román hadsereg sok esetben minden mozdíthatót leszerelt és elszállított.
Az 1940. augusztus 30-án meghozott második bécsi döntés révén visszakerült Magyarországhoz Észak – Erdély, beleértve a Székelyföld is. a kezdeti nehézségek áthidalására a magyar kormány katonai közigazgatás bevezetése mellett döntött, ami 1940. november 26-ig igazgatta a területet. Ezen időszak alatt a különböző szintű parancsnokságok több nehézséggel is szembetalálták magukat, a Székelyföld esetében azonban a legsúlyosabbnak a közellátás biztosítása bizonyult.
Mindennek több oka és előzménye volt. Jelen írásunkban ezen okokat vesszük számba, illetve a konkrét megvalósulást igyekszünk nyomon kísérni. Elsősorban a Székelyföld esetében követjük nyomon a fejleményeket, de igyekszünk rövid áttekintést is adni az egész visszacsatolt terület közellátására vonatkozóan is.
Az 1940 őszi gazdasági és közellátási nehézségek több okra vezethetők vissza. Egyrészt a román hadsereg az európai általános politikai és katonai helyzet – első bécsi döntés, majd Kárpátalja 1939-es megszállása, 1940. júniusi szovjet ultimátum – miatt 1938-tól kezdődően mozgósítva volt, ami oda vezetett, hogy a második bécsi döntést megelőző hónapokban a román hadsereg kétharmada Erdélyben állomásozott. A helyszínen állomásozó román csapatok felélték a lakossági készletet – a korabeli beszámolók folyamatosan a román hadseregben uralkodó rossz élelmezési helyzetre panaszkodtak, ami miatt a hadsereg tagjai folyamatosan megdézsmálták a lakosság készleteit – másrészt a kivonuláskor rekvirálásokat hajtottak végre. A Székelyföld esetében ez a probléma két szinten jelentkezett, a lakosság lóállományának jelentős részét elrekvirálták, valamint egyes gyárakat leszereltek, ami fokozta a munkanélküliséget. Sok esetben a román hadsereg minden mozdíthatót leszerelt és elszállított,
pl. a későbbi közellátás szempontjából kulcsfontosságú vasúti szállítóeszközökből 800 mozdonyt, 700 személyvagont és 10 ezer tehervagont vittek el. A helyi lakosság szempontjából nagyobb gondot okozott, amikor egész gyárakat szereltek le. Pl. Désről a szeszgyárat, Sepsiszentgyörgyről pedig a dohánygyárat vitték el.
Az ezt követően meghozott második bécsi döntés negatív hatása – gazdasági értelemben – hogy addig szorosan összefüggő régiókat s vidékeket vágott el egymástól. A Székelyföld esetében ennek ugyancsak két súlyos aspektusa volt, egyrészt Brassó „elvesztése”, másrészt a térségben elhelyezkedő két cukorgyárat elvágta termőterületeitől. Pl. Brassó és Háromszék megye kölcsönösen kiegészítette egymást, a város innen kapta a nyersanyagok (elsősorban fa), az élelmiszer (70%) és a munkások jelentős részét, míg a megye a várostól kapta a kész ipari termékek (főleg vas), a közszükségleti cikkeket és a cukrot. A botfalusi (Brassó megye) cukorgyár Romániában maradt, míg a termeléshez szükséges termőterület Magyarországhoz került, a marosvásárhelyi cukorgyár esetében pedig fordítva történt ugyanez. A Székelyföld esetében a másik súlyos gazdasági gondot a fakereskedelem lecsökkenése jelentette.
A nagyobb üzemek regáti román tulajdonosok kezében voltak, akik leállították a termelést a bizonytalanság miatt és a meglévő fakészletet sem tudták elszállítani a területről. A székelyföldi és Naszód megyei fatelepek összesen 20–25 ezer munkást foglalkoztattak, azonban 1940 végén a leállások miatt csak mintegy 6–7 ezren dolgoztak. Korabeli jelentés szerint a Székelyföldön 250 ezer köbméter faáru volt, ami elszállításra várt. A gazdasági problémák harmadik csoportját a kőolajtermékek és földgáz használata jelentette, ugyanis ez jobban el volt terjedve Romániában, mint Magyarországon (a földgázmezők közelsége miatt ez hangsúlyosabban volt jelen a Székelyföld esetében).
Mielőtt rátérnénk a Székelyföld 1940 téli közellátásának biztosításához hangsúlyoznunk kell, hogy a visszacsatolt észak-erdélyi megyék mindegyikében gondok voltak a közellátással, másrészt a Székelyföld – más hegyes vidékhez hasonlóan, mint pl. Máramaros és Beszterce-Naszód – az alapélelmiszerek tekintetében mindig is behozatalra szorult. Ez elsősorban a búza- és kukorica behozatalt jelentett, míg árpából, zabból és szénából folyamatos többlettel rendelkezett. 1940-ben sem a behozatal jelentette a nagy problémát, hanem annak fizikai eljuttatása. Az ellátási gondokat nehezítette, hogy a román hadsereg kivonását a magyar hadsereg bejövetele váltotta fel, aminek ellátására ugyancsak tetemes mennyiségű élelmet kellett beszállítani. A katonai közigazgatás időszakában a Székelyföldön 10 ezer katona és 1500 ló állomásozott, akik elsősorban a határvonal megerődítésén munkálkodtak.
A katonai közigazgatás időszakában a Székelyföld legnagyobb gondját a vasúti összeköttetés hiánya okozta, ugyanis azt – Kolozsvárról Aranyosgyéresen és Marosludason át Marosvásárhelyre tartó vonal – az új országhatár kettévágta. A Kolozsvártól délre elterülő kiszögelés – az úgynevezett Göring-zsák – a belga tulajdonban lévő szamosújvári szódagyár igazgatójának közbelépésére alakult ki, s maradt a terület Romániánál (lásd a térképet). A helyzetet csak fokozta, hogy október 23-ától kezdődően a román hatóságok leállították a peage – átmenő – vasúti forgalmat, így a Székelyföld ezt követően vasúton átmenetileg megközelíthetetlenné vált. A helyzet súlyosságát érzékeltetve – kis túlzással élve – Teleki Pál ezt úgy fogalmazta meg, hogy Székelyudvarhelyre csak ejtőernyővel lehet eljutni.
Az elszigeteltséget azonban jól jelzi, hogy a katonai közigazgatás időszakában a postai küldeményeket a fontosabb székelyföldi városokba repülőgéppel jutatták el, illetve fölé érve ejtőernyővel dobták azokat le. A légi posta Székelyudvarhelyt, Csíkszeredát, Kézdivásárhelyt és Sepsiszentgyörgyöt érintette.
A tél közeledtével az ellátás megszervezése a katonai közigazgatás egyik legsürgősebb és egyben legnagyobb volumenű kihívása is volt. A problémával már szeptember végén a legmagasabb szinten – Legfelsőbb Honvédelmi Tanácsban – foglalkoztak, ahol csak azt állapították meg, hogy a terület nem képes az önellátásra, így azt az anyaországból fogják biztosítani, illetve elrendelték a meglévő készletek, illetve a bevitelre szükséges áruk mennyiségének összeírását, illetve döntöttek ennek fontossági sorendjéről. Ugyanakkor elhatároztak, hogy az ellátás megszervezését a helyi szövetkezetekre bízzák, s az anyaországi szövetkezetek tevékenységét egyelőre nem engedik meg a visszacsatolt területeken. Október 28-án ismét tanácskozást tartottak a kérdésről ekkor döntöttek, hogy a visszacsatolt területet két részre osztják, ellátásra szoruló térségekre – Székelyföld, Beszterce és Máramaros – illetve azon megyékre, amiket kereskedelmi tevékenység útján lehet ellátni. Ugyanitt döntöttek arról is, hogy míg a négy Székely megyét 100%-ban, addig a másik két – román többségű régiót – csak 50–60%-ban kívánják ellátni. A döntés értemében a Székelyföldre 16896 t, Máramarosba 748 t, Besztercére 3480 t élelmiszert terveztek szállítani. A két román többségű régió ellátása nem okozott gondot, így oda a szállítást a MÁV-ra bízták, a Székelyföld esetében azonban kombinált szállításra – vasúti és közúti – volt szükség. A térség ellátásához a leginkább használható közúti összeköttetés a Beszterce–Szászrégen út volt, így a Besztercéig vasúton érkező árút itt átpakolták tehergépkocsikra, majd Szászrégentől, illetve Marosvásárhelytől ismét a MÁV végezte a szállításokat
Nincsenek pontos kimutatásaink arra vonatkozóan, hogy miből mennyi készlet, illetve hiány volt a Székelyföld esetében, azonban – az eddig elmondottakból következően is – semmiképpen nem arról volt szó, hogy az ellátás biztosításához szükséges mennység 100%-át be kellett szállítani a területre. Több esetében előfordult, hogy olyan készleteket is beszállítottak, amikből elegendő volt a területen is. A helyzet inkább az volt, hogy míg egyes termékekből krónikus hiány volt, amit a katonai közigazgatás végéig sem siketül teljesen megoldani – pl. kőolajtermékek – addig másokból több ezer tonnányi felesleggel rendelkeztek. A helyzet illusztrálására bemutatjuk Háromszék megye terményeiről készült kimutatást, ami a bevonulás előtti állapotokat tükrözi (lásd a grafikont).
Ezen egyetlen eset tanulsága szerint is, még az élelmezésben kulcsfontosságú búza tekintetében is csak két járásban nem volt elégséges mennyiség, vagyis a kenyérellátást megoldható lett volna megyén belül, árpából pedig minden járás felesleggel rendelkezett. A kimutatásba nem vettük be a burgonyát, miből természetesen minden járásban több ezer tonna felesleg létezett. Kisebb hiány volt kukoricából és hüvelyesekből, amiből viszont semennyi készlettel nem rendelkeztek az a szalonna és petróleum volt, így ezen mennyiségeket 100%-ban az anyaországból kellett pótolni. A kukorica esetében számolni kellett azzal is, hogy ez ekkor még a lakosság táplálkozásában is jelentős szerepet játszott. A hadsereg lovainak az ellátására 60 vagonnyi kukorica volt előírva, azonban a Vezérkari Főnökség felvetette, hogy ezt inkább cseréljék ki zabra, ami a helyszínen is beszerezhető, s a kukoricát ajánlják fel a lakosság táplálkozásának biztosítására.
A közellátás nagy volumene révén jelentős üzletet is jelentett, így konfliktus alakult ki a szövetkezetek – erdélyrészi Hangya, illetve magyarországi Futura – illetve a különböző szállítási cégek – MÁVAUT és MATEOSZ – között. Mint láttuk első lépésként az a döntés született, hogy az ellátást a helyi szövetkezetek révén oldják meg, azonban ez alól kivételt jelentettek a partiumi járások, ahol az ellátást kezdetektől a Futura kapta meg. A Vezérkari Főnök erdélyi körútjának tapasztalataként azt a következtetést vonta le, hogy az erdélyrészi Hangya infrastruktúrája nem elég fejlett, így a közellátás zavartalansága érdekében vonják be a Futurát is. Mindez az erdélyrészi Hangya akarata ellenére történt, aki már ezt megelőzően is egyeztető tárgyalásokat folytatott a magyarországi szövetkezetekkel, így igyekezvén biztosítani pozícióit a visszacsatolt területeken. Ezt követően a beérkező árut a Hangya és a Futura együtt vette át és szállította a kijelölt raktárakba. A közúti szállítás lebonyolításába a Honvédség mellett bekapcsolódott a MÁVAUT és a MATEOSZ is. Az Erdélyrészi Gazdasági Tanács ülésén felmerült, hogy a MÁV elégedetlenségét fejezte ki, ha valaki nem az ő autóikkal – MÁVAUT – végzi a szállítást, holott a nagy forgalmat a vasúttársaság nem volt képes ellátni, ezért a minisztérium kérte a másik budapesti vállalatnak a MATEOSZ-nak a bekapcsolódását is. Nehézségek ezt követően is felmerültek, részben az anyagellátásban részben a fizetési kötelezettségek miatt. November végén a besztercei szállítási kirendeltség arra panaszkodott, hogy a hadsereg nem utalt ki motalkót, így a MÁVUT tehergépkocsik kénytelenek voltak ideiglenesen elállni. December végén a hadsereg teherutóin lévő gumiabroncsok kímélése miatt a szállítás csökkentéséről döntöttek. Folyamatos probléma volt a Beszterce–Szászrégen műút áteresztőképességével is, ami túl keskenynek bizonyult, illetve a túlzott terhelés miatt minősége hamar leromlott. Az út feljavítására a hadsereg zsidó munkaszázadokat rendelt ki, azonban ezeket sem tudták megfelelő felszereléssel ellátni. Ásót, csákányt és talicskát biztosítottak a számukra, de kővágót és kalapácsot már a helyszínen kellett beszerezniük. Mindezen nehézségek ellenére a Székelyföld közellátása egy sikertörténetnek tekinthető, s a katonai közigazgatás megoldotta a rá háruló feladatot. A közúti szállítás tehermentesítése érdekében 1940. december 20-áig elkészítették a Marosvásárhelyről kiinduló keskeny nyomtávú vasút Kolozsnagyida és Szászlekence közötti meghosszabbítását, ami napi 25 vagont volt képes átereszteni, majd ezt további bővítésekkel felvitték napi 50 vagonra (lásd a térképet). A vasútépítést a hadsereg végezte, 10 héten át hét vasútépítő század, két vasúti felépítmény század és hat vasúti építő munkásszázad vett részt. A közúti szállításban összesen 260 honvédségi, 100 MÁVAUT és 104 MATEOSZ tehergépkocsi segédkezett. A hadsereg emellett 16 vegyes munkaszázaddal is segítette a folyamatos átpakolásokat. Mindezen erőfeszítéseknek köszönhetően 4200 t búzát, 3000 t kukoricát, 31 t zsírt, 31 t szalonnát, 75 t tésztát, 75 t konzervet és 24 t étolajat jutattak el idejében a Székelyföldre. Ezen sikeres akciót követően is a katonai közigazgatás szerveinek – a visszacsatolt területek egészén – különböző technikákhoz kellett folyamodniuk a közellátás minimális szintjének biztosítása végett. Az ez irányba tett első lépések között volt az árak maximalizálása. Az árak maximalizálásának lényege, hogy a megszabott ártól drágábban elviekben nem lehetett árulni az illető cikket. Ezáltal az áremelkedést, illetve az inflációt akarták megakadályozni.
A közellátás biztosítása érdekében a katonai közigazgatás másik intézkedéssorozata a városokban található közellátási cikkek nyilvántartásba vétele, hiány esetén ezek zárolása volt. Emellett elrendelték a mezőgazdasági termények forgalmának a korlátozását is. Eszerint, ha valakinek a megadott mennyiség fölött volt terménye, azt be kellett jelentenie, illetve, ha el akarta azt adni, akkor azt csak a hadseregnek tehette meg. Később ezt a rendeletet is tovább szigorították és búza esetében már 50 kg feletti mennyiséget is be kellett jelenteni. Mivel egyes termékek esetében így sem rendelkeztek a lakosság ellátásához szükséges készletekkel, így a parancsnokok elrendelte ezek jegyrendszer alapján való adagolását. A heti fejadag az alábbiak szerint volt megállapítva: cukorból fejenként 12 dkg, kávéból 10 dkg családonként, teából 2 dkg családonként, rizsből 50 dkg családonként. Később ezt kiterjesztették a kenyérre és a zsírra is. A napi kenyéradag egy tisztviselő esetében 50 dkg, egy munkás esetében 1 kg volt, zsír esetében pedig egységesen 30 dkg. A későbbiekben tovább szigorították a kenyérre vonatkozó rendeltet, egyrészt korlátozták a malmok esetében a finomliszt őrlésének mennyiségét, illetve megtiltották fehér kenyér sütését, másrészt elrendelték, hogy burgonyát keverjenek a kenyérliszthez.
A húsfogyasztás korlátozása érdekében úgynevezett hústalan napokat vezettek be, amikor a piacon nem lehetett árulni, az éttermekben pedig felszolgálni olyan ételt, ami húst tartalmazott. Ez kezdetben heti két nap teljes, illetve két nap korlátozott húshoz való hozzáférést jelentett. Később ezen rendelkezést tovább szigorították és októbertől már három, teljesen hústalan nap volt. Ugyancsak a közellátás megkönnyítését, illetve a visszaélések megakadályozását szolgálta az az intézkedés, ami előírta, hogy minden családfő 48 órán belül jelentse be családját a hozzá legközelebb fekvő kereskedőnél, ahonnan a közszükségleti cikkeket be kívánta szerezni. A kereskedők ugyanis ezen lista alapján kaphattak árut. Ugyanakkor kikötötték, hogy azon családok, akik készletekkel rendelkeznek a zár alá vett közszükségleti cikkekből, csak az előírt fejadagoknak megfelelően fogyaszthatnak, illetve csak saját készleteik kimerülése után jelentkezhetnek a boltokban. Mindezen intézkedése ellenére egyes nyersanyagokból és ipari termékekből a katonai közigazgatás teljes időtartama alatt hiány volt (petróleum, benzin, gyufa, szappan, talpbőr). Ez azonban minden megyére jellemző volt, nemcsak a Székelyföldre. A terület nem piaci alapú ellátása azonban oda vezetett, hogy az árak tekintetében több esetben a Székelyföldön olcsóbban lehetett hozzájutni, mint Észak-Erdély más megyéiben.
Pl. a búza 1940 őszén Marosvásárhelyen 680 lej/q, addig Kolozsváron 840 lej/q, a zsír esetében Marosvásárhelyen 47 lej/kg, Kolozsváron pedig 88 lej/kg. Összegzésként elmondhatjuk, hogy az észak-erdélyi katonai közigazgatás egyik legnagyobb teljesítménye a négy székely megye ellátásának biztosítása tekinthető, amit minden nehézség ellenére sikeresen oldott meg. A nagy volumenű felvásárlások és szállítások felszínre hozták a regionális ellentéteket az erdélyi és anyaországi szövetkezetek közti különbséget. A közellátás nem piaci alapú megoldása következtében 1940 telén – habár folyamatosan voltak fennakadások – és mindenféle kényszerintézkedést kellett bevezetni, de nem a Székelyföldön volt a legrosszabb a közellátás színvonala.
Sárándi Tamás muzeológus-történész. Tanulmányait a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem szakán végezte 2005-ben, attól kezdve a Szatmár Megye Múzeum munkatársa. Jelenleg az ELTE doktori iskolájának hallgatója. Kutatási területe a nemzetiségpolitika Észak-Erdélyben 1940-1944 között.
• Észak- Erdély politikai közigazgatási helyzete 1944 augusztus 23 után, in. Székelyföld, 2005 július, 73- 91 p. • A kisebbségek és a magyarságpolitika a romániai sajtóban 1944-1945, in. Pro minoritate, 2005 ősz, 112-131 p. • A magyar lakosságot ért sérelmek és az MNSZ politikája, in. Magyar kisebbség, 2005/1-2, 369-393 p. • Észak- Erdély 1940-1944 közötti történte a román történetírásban, in. Limes 2006/2, 131-138 p. • Evoluţia membrilor Uniunii Populare Maghiară în judeţul Cluj în perioada 1945- 1948, in. Satu Mare Studii şi comunicări, 2005-2006, pp. 237-253. • Kísérletek a szatmári svábok visszanémetesítésére a két világháború között, in. Németek a Kárpát- medencében konferencia anyaga, Bonyhádi evangélikus füzetek 2, Bonyhád 2009, 295-319. • Historia domus, ca sursă istorică. Unirea subiectivă, (Diana Iegarrel közösen), in. Satu Mare Studii şi comunicări 2008, p. 119-126. • Consideraţii privind primul val de recrutare SS din 1942 în judeţul Satu Mare, in. Satu Mare Studii şi comunicări 2008, p. 223-246. • Kisebbségpolitika a közigazgatási gyakorlatban a katonai közigazgatás idején Észak-Erdélyben, in Limes, 2010/2, p. 75-96.
Transdindex.ro

PER, avagy kinek a hasznára közvetítenének az amcsik?
A hírek szerint az USA kormányához közel álló Project on Ethnic Relations (PER) nevű szervezet ismét közvetíteni próbál a román kormányzat és az erdélyi magyarok képviselői között. Eddig három találkozóra került sor, a következőt jövő év februárjára tervezik. Húsz évvel ezelőtt szintén a PER kezdeményezte és szervezte azt a fekete-tengerparti találkozót, amely a későbbiekben Neptun-ügyként vált ismertté.
1993. július 15–16-án az RMDSZ három politikusa – Frunda György szenátor, Tokay György és Borbély László képviselők – meghatalmazás nélkül, titokban részt vett a PER által szervezett neptuni találkozón, és „különalkut” kötött a román hatalom képviselőivel. Ezáltal gyakorlatilag lemondtak az erdélyi magyarság autonómiaigényéről, cserébe néhány, főleg nyelvhasználati jogért. Ami a legfontosabb: ezzel hitelesítették a külföld szemében a magyarellenes román hatalom kisebbségpolitikáját. „A Neptun-ügy nagyon sokat ártott, annak a politikának volt az origója, amely aztán 1996 óta egyeduralkodóvá vált az RMDSZ-ben. Egy olyan helyzetben, amikor Románia az ET-felvétel előtt bizonyítási kényszerben állt, ahelyett, hogy ezt növeltük, kihasználtuk volna, a neptuni tárgyalók alkalmat adtak, hogy az Iliescu-féle, nyíltan magyarellenes hatalom kisebbségbarát színben tetszelegjen, és mindezt egy nevetséges és be sem tartott ígéretcsomag fejében” – összegezte a történet lényegét Borbély Zsolt Attila politológus, aki Neptun-gate címmel írt könyvet a botrányos ügyről.
A paktummal kezdetét vette az a folyamat, amelynek részeként 1996-ban bevették az RMDSZ-t a kormányba – ezzel egyidőben a „szövetség” azonnal fel is adta a külpolitizálás minden lehetőségét –, s ami oda vezetett, hogy két amerikai elnök is azt nyilatkozhatta, hogy Romániában mintaszerűen megoldódott a magyar kérdés.
Nos, húsz esztendő után, most újra bejelentkezett a PER, hogy ismét eljátszaná a közvetítő szerepét. A kérdés: szükség van-e rájuk, illetve az általuk képviselőt, a kettős mérce alkalmazásán alapuló euro-atlanti, ha lehet, minden problémát a szőnyeg alá seprő szemléletre? Tévedés ne essék, román-magyar párbeszédre, különös tekintettel az autonómiatörekvésekre, igenis szükség van/lenne! A két évtizeddel korábbihoz képest azonban, mára jócskán megváltoztak a körülmények. Most elég, ha csak arra utalok, hogy már nem az RMDSZ az erdélyi magyarság érdekeinek egyetlen védelmezője, mellettük ott vannak a többiek – EMNT, SZNT, EMNP –, bár igaz, egyelőre nem parlamenti erőként. S ezt illene a PER-nek, bárkinek figyelembe vennie. Amiként a román hatalom párbeszédet szorgalmazó, arra hajlandó képviselőinek is.
Tekintve, hogy a háttérben ismét felsejlik a nagy kombinátor, Viorel Hrebenciuc alakja, s hogy a PER emberei ismét csak a nekik, illetve megbízóiknak tetsző magyar tárgyalópartnerekkel ülnének egy asztalhoz, nos, mindezekre való tekintettel jó lesz vigyázni! Könnyen meglehet, hogy a PER ezúttal is Románia külföldi megítélésének javításán, mintsem az erdélyi magyarság autonómia-követeléseinek célba juttatásán próbál ügyködni.
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma

A Gyilkos-tónál ülésezett a Székelyföldi Önkormányzati Tanács
Az RMDSZ székelyföldi önkormányzati tisztségviselői és parlamenti képviselői találkoztak október 10-én a Gyergyószentmiklóshoz tartozó Gyilkostó üdülőtelepen, ahol aktuális közéleti problémákat vitattak meg. A résztvevőket Bende Sándor, az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének elnöke köszöntötte házigazdaként, aki a helyszínválasztást nemcsak a Gyilkos-tó turisztikai fontosságával indokolta, hanem a Hargita és Neamț megye közti tisztázatlan közigazgatási határok helyzetével is, hiszen Gyilkostó ebből a szempontból is jelentős település.
Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettese elmondta, hogy fontosnak tartja a regionális önkormányzati tanácsok időszakos találkozóit, hiszen számos olyan együttműködési témakör és kapcsolódási pont van az RMDSZ önkormányzati és kormányzati tisztségviselői között, amelyek megvitathatók a találkozón. A megbeszélésen jelen volt Korodi Attila környezetvédelmi miniszter is, aki a tárca által finanszírozott aktuális székelyföldi beruházások helyzetéről tájékoztatta a résztvevőket. Felszólalt Borbély László politikai alelnök is, aki hozzászólásában hangsúlyozta: az RMDSZ büszke a teljesítményére, az elért eredményekre: a 2014-es év során is jelentős megvalósítások születtek a Szövetség közbenjárására: többek között a pénzügyi amnesztiáról szóló jogszabály, a zászlótörvény elfogadása vagy akár a Székelyföldön különös jelentőséggel bíró Gábor Áron-ágyú hazahozatala, iskolabuszok biztosítása. Kelemen Hunor szövetségi elnök az államelnöki kampány helyzetéről számolt be, és elmondta, meggyőződése, hogy a romániai magyar szavazatok ismét a mérleg nyelvét képezhetik a választásokon, ahogy az már sok esetben előfordult.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a fiatalok elvándorlása, a történelmi egyházakkal való együttműködés, a Sapientia egyetem finanszírozása és az RMDSZ jogszabály-alkotási konzultációs rendszere ügyében foglalt állást. Mint kifejtette, a jogszabályalkotás és -módosítás konzultációs rendszerében nagyobb feladatot kellene kapniuk és vállalniuk a helyi és megyei önkormányzati vezetőknek, tisztségviselőknek, ennek érdekében érdemes lenne az önkormányzati hírlevélhez hasonlóan egy bejáratott rendszert kialakítani, amelyhez a SZÖT tagjai is aktívan hozzájárulnak.
A SZÖT jelen levő tagjai állásfoglalásban összegezték a történelmi egyházakkal való együttműködés fontosságát: a résztvevők úgy látják, meg kell osztani a közösségszervezést, a politikum feladatait történelmi egyházainkkal, a civil szférával, szakmai és egyéb szervezetekkel, ezért az egyházak nagyobb szerepvállalására van szükség az oktatási, szociális, egészségügyi szférában, illetve ezt lehetővé tevő jogszabály-módosításokra, amelyek kidolgozásában az RMDSZ önkormányzati és kormányzati tisztségviselői egyaránt szerepet vállalnak.
Állásfoglalásban fogalmazták meg a résztvevők a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem román állami finanszírozásának szükségességét is. Az előterjesztő, Borboly Csaba megyeelnök szerint ez tipikusan olyan kérdés, amely egyfelől nagyon fontos nemzeti közösségünk megmaradása szempontjából, másfelől pedig fenntarthatatlan az az állapot, hogy felsőfokú képzésen részt vevő romániai magyar adófizetők gyerekei felének/harmadának oktatási költségeihez a román állam egy lej támogatást sem ad, és a magyar állam vállalja a száz százalékot. „Ha a jelenlegi magyarországi támogatás mellett a Sapientia megkaphatná a román költségvetési támogatást is mint közhasznú intézmény, akkor nem kétséges számunkra, hogy a Sapientia egyetem Románia egyik legütőképesebb, legnagyobb presztízzsel rendelkező egyetemévé válhatna” – fejtette ki Borboly Csaba, és azt javasolta, hogy már a 2014–2015-ös tanévben rendezzék a közös finanszírozás kérdését, mert az visszafordíthatatlan és nagy segítség lenne a közösség megmaradásának. „Elvárásunkat az idevonatkozó román–magyar államközi egyezmények is alátámasztják” – hangsúlyozta. Ennek kapcsán Bokor Sándor, Parajd polgármestere szintén fontosnak nevezte a Sapientia egyetem támogatását, amely a magyarságé, így közösségi ügy.
Egy másik fontos kérdéskör a fiatalok elvándorlása, erre vonatkozóan Borboly Csaba egy RMDSZ-programcsomag létrehozásának igényét fogalmazta meg, amelyhez az önkormányzatok és civilszervezetek is tudnak társulni, hogy amit nem engednek meg a jogszabályok, azt szövetségi szinten tudják kezelni. A megyeelnök ismertette a Hargita megyei kezdeményezéseket ezen a téren: gyakornokprogram, ösztöndíjprogramok, tehetséggondozás, pályaorientációs tevékenység támogatása, pályaválasztási börzék szervezése tapasztalattal rendelkező magyarországi testvérmegyékkel együttműködve, a megyei tanács ifjúsági pályázati kiírásai vagy akár a diákhitelprogramra vonatkozó előterjesztés. Közlemény
Erdély.ma

Csíkszeredában melegítettek a bukaresti meccsre
Rendőrök és csendőrök vonultak ki Csíkszeredában, hogy megfékezzék a bukaresti román-magyar focimeccsre tartó magyarországi szurkolókat péntek este. Végül nem szabadult el a pokol, konfliktuskezelőként a Székelyhon munkatársai is szerepet kaptak. Az éjszaka folyamán azonban agresszióba torkollt a „városnézés”, hajnalban pedig rendbontásért kilenc személyt megbírságoltak.
Ria, ria, Hungária-rigmust skandáló, a szombati Magyarország-Románia labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjére érkezett magyarországi szurkolócsoport miatt vonultak ki a rendfenntartók pénteken este Csíkszereda központjába. A harminc-negyven fős csoport éneklését félbeszakították a rendőrség és csendőrség járőregységei, illetve a helyszínre vonult a gyorsreagálású egység is.
„Furcsálltuk, hogy golyóálló mellényben, lőfegyverrel érkeznek, de korrektek voltak, először egy magyarul beszélő rendőr jött oda hozzánk. Nem erőszakoskodtak, büntetést sem adtak” – mesélte a történtek után az egyik szurkoló. Az ügyben megkerestük a csendőrség és a rendőrség illetékeseit is.
Gheorghe Suciu, a Hargita Megyei Csendőrfelügyelőség szóvivője érdeklődésünkre úgy nyilatkozott, riasztást nem kaptak, csak egy közelben járőröző egység vonult a Petőfi utcába. „Közbelépésre nem volt szükség, néhányan énekeltek, de ezt megtehetik egy bizonyos óráig, amíg nem minősül csendháborításnak” – közölte.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Gheorghe Filip arról tájékoztatott, hogy az egységeik megelőző céllal, a szurkolók figyelmeztetésére érkeztek, arra kérve a jelenlévőket, hogy viselkedjenek civilizáltan, kerüljék a rendbontást.
Sörös poharak az autón
A már csütörtök este Csíkszeredába érkezett kecskeméti, kispesti és székesfehérvári drukkerek a Petőfi utca alsó felében összegyűlve néhány percig énekeltek, elhangzott több románellenes rigmus is, majd a Gál Sándor utcában az úttest közepén indultak el a Szakszervezetek Művelődési Háza irányába. Ekkor úgy tűnt, problémák is adódhatnak a túlzottan ittas állapotban lévő szurkolók miatt, néhányan ugyanis egy arra közlekedő platós terepjáróhoz söröspoharakat dobtak, majd körülállták a járművet. Végül a csoport – a közelben lévő rendőrök felügyelete alatt – a Szabadság tér felé vette az irányt. A Szakszervezetek Művelődési Háza előtt több petárda robbant, előkerült egy foszforfáklya is, majd kisebb csoportokra szakadtak a drukkerek.
Néhányan újra a Petőfi utcát célozták meg, többen pedig a szálláshelyük felé vették az irányt. A városközpontban a társaság egy része tovább morzsolódott, egy csapat az egyik szórakozóhelyen kívánta tölteni az éjszakát, a többiek pedig a Gál Sándor-szobor melletti kávézóhoz távoztak.
Az eseményeket végig „testközelből” követte figyelemmel Fekete Kászoni Titusz, a csíkszeredai rendőrkapitányság parancsnoka. Rajta kívül néhány magyarul beszélő rendőr tartózkodott a közelben, akiktől a magyarországiak több alkalommal is útbaigazítást kértek.
„Önök a főnökök?”
A kérdést a városi parancsnok tette fel szerkesztőségünk munkatársainak a Gál Sándor-szobornál, miután a közeli vendéglátóipari egységben a fehérváriak verbális összetűzésbe kerültek egy helyi fiatalokból álló csoporttal. Tettlegességre nem került sor.
„Szórakozni jöttünk, nem balhézni. Szét akarunk nézni a városban, bulizni, megismerni a lányokat” – mondta a fehérváriak egyik tagja. Közvetlenségük a kiérkező őrző-védő szolgálat embereit is meggyőzte. Közben a közelben felsorakozott mintegy tucatnyi rendőr, és a kommandós egység is megérkezett.
Fekete Kászoni Titusz ekkor lépett oda hozzánk azzal a kérdéssel, hogy „önök itt a főnökök?”. Miután tisztáztuk, hogy a sajtótól vagyunk, nyomást gyakorolni pedig nem tudunk a drukkerekre, jeleztük, hogy lehetőségeinkhez képest igyekszünk hatni rájuk, legalább tanácsokkal. A parancsnok arra kért, segítsünk megértetni a szurkolókkal, hogy ebben a kisvárosban ebben az órában – ekkor már jóval 22 óra után járt – félelmet keltő a hasonló megnyilvánulás, és nem szeretne drasztikusabb lépésekhez folyamodni.
Üzenetét tolmácsoltuk a szurkolóknak, így a családosok szállodájukhoz mentek, a többiek pedig egy városszéli, felnőttek számára fenntartott lokálba távoztak, hogy a szombat reggeli indulás előtt kihasználják az utolsó éjszakájukat.
Agresszióba torkollt a hajnal
A szurkolóktól való különválásunk után néhány órával egy – akkor már magukat „ultrákként” prezentáló – társaság tagjai súlyosan bántalmaztak egy férfit, akit sérülései miatt kórházba kellett szállítani. Az elkövetők elmenekültek a helyszínről. „A szerencsétlen konfrontálódás éjjel két óra után néhány perccel történt” – közölte szombat este Gheorghe Filip, a rendőrség szóvivője.
Egy másik, erősen ittas állapotban lévő szurkolói bandát a hajnali órákban a rendőrségnek kellett megfékeznie. Kilencen – köztük hét magyarországi drukker – rendbontás miatt bírságot kapott – részletezte a szóvivő. „Nem csak a város lakóinak, hanem a szurkolók biztonsága érdekében is közbe kellett lépnünk, mert a mértéktelen alkoholfogyasztás következtében túlléptek egy határt. Voltak szurkolók és bajkeverők. Előbbiek nem okoztak problémát, utóbbiak viszont bizonyították, hogy nem a hazájuk válogatottjának biztatására érkeztek, hanem azért, hogy konfliktust gerjesszenek” – összegzett a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Pinti Attila
Székelyhon.ro

Csak az autonómia
Hogy Marosvásárhelyen csak kínkeservesen lehet érvényesíteni a magyar közösség anyanyelvhasználathoz való jogát, pénzbírsággal sújtják, ki a piacon kétnyelvű címkéket osztogat, a magyar utcanevekért pedig éveket kell küzdeni, ahhoz lassan hozzászoktunk.
S bár igencsak felháborító, azon sem lepődünk meg különösebben, ha az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó Kolozsvár vezetése nem engedélyezi a kétnyelvű várostáblát. De hogy a 75 százalékban magyarok lakta Sepsiszentgyörgyön is harcolnunk kelljen a kétnyelvűségért, az bizony több, mint égbekiáltó, egyúttal pedig igen hűen tükrözi, hol is tartunk a jogainkért folyó küzdelemben majd negyedszázaddal a rendszerváltozás után.
Persze, az nem újdonság, hogy Székelyföld egyik legjelentősebb városában mindig is létezett egy olyan társaság, amely feladatának tekinti, hogy konfliktusokat gerjesszen, megmételyezze a magyar–román kapcsolatot, gyűlöletet szítson. Ők azok, akik tűzzel-vassal akadályozzák például az utcanév-változtatásokat, különféle ürüggyel állandóan feljelentik az önkormányzatot, minden eszközzel gátolják szimbólumaink használatát – miért is nem lehet Sepsiszentgyörgynek hivatalos zászlaja, mint bármely romániai városnak? –, nyelvi jogaink érvényesítését – mint ismert, legutóbb a kétnyelvű iskolanévtáblák kihelyezését fúrták meg, és perrel fenyegetik az igazgatókat. Szerencsére, a jelek szerint a helyi román közösségen belül kisebbségbe kerültek eme csoportok, erre utal legalábbis, hogy a városi tanácsban jó ideje más hangok is vannak, és olyan román önkormányzati képviselők is felszólalnak, akik maguk is elítélik eme mindenki számára ártalmas machinációkat. De az már inkább aggasztó, hogy a konfliktust gerjesztők bandája továbbra is módfelett aktív, ténykedésük ma is rengeteget árt, tenni ellene alig tudunk, mi több, a törvény által előírt nyelvi jogaink érvényesítése során is akadályokba ütközünk. Mindez pedig egyúttal azt is jelzi: a különféle politikai alkuk során elért törvényi módosítások korántsem elegendőek jogaink érvényesítéséhez – új megegyezésre, átfogó rendezésre, olyan garanciákra van szükség, amit csak az autonómia biztosíthat.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzetközi fórumon az önrendelkezés
Egyre jobban figyel a világ a népek önrendelkezési törekvéseire, és a kérdéskör, aktualitása miatt, mind gyakoribb téma politikusi körökben, de konferenciákon, tudományos értekezleteken is. Az elmúlt hét végén a Berni Egyetem (Svájc) Földrajz Karának szervezésében tartottak háromnapos tudományos konferenciát, melynek címe: Önrendelkezés Európában – jelenkori kihívások a soknemzetiségű államok kisebbségi életében címmel.
A 90-es évek dél-kelet-európai és Kaukázus-vidéki erőszakos területi konfliktusaiból kiindulva a tudományos értekezlet azokat az egyre erősödő önrendelkezési törekvéseket is számba vette, melyek a kontinens szinte valamennyi részén, nevezetesen Spanyolországban (Katalónia), Nagy-Britanniában (Skócia), Belgiumban (Flandria) és Romániában (Székelyföld) nyilvánulnak meg erőteljes formában. Az egyes munkacsoportokban – egyebek mellett – kiemelt módon tették vizsgálat tárgyává a posztszovjet térséghez tartozó Moldova (Gagauzia és Transznisztria) és Ukrajna (Krím félsziget), valamint a nyugat-balkáni Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Koszovó népeinek és nemzetiségeinek válságos helyzetét és az annak rendezésére irányuló nemzetközi erőfeszítéseket. Egyik munkacsoport központi témáját a szecesszió képezte Pró és kontra a területi elszakadás kérdésében Európában címmel. Figyelemre méltó fejleménynek számít, hogy a nemzetközi politikai diskurzus napirendjén ma már Székelyföld területi autonómiájának kérdése is szerepel. A finnországi Åland-szigeti önkormányzatról és a koszovói szerbek autonómiajogairól szóló ülésszakon Benedek József és Bajtalan Hunor, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem kutatói a folyamatban lévő romániai regionalizációs tervekről tartottak előadást, különös tekintettel a székelyföldi régióra. A konferencia második nyilvános vitája a Nemzeti kisebbségek Európában és a nemzetközi/külső faktorok szerepe címet viselte. Rudolf Burger berni újságíró közreműködésével Tőkés László európai képviselő, Peter Burkhardt, a szerbiai EBESZ-misszió vezetője és Isabelle Schulte-Tenckhoff genfi egyetemi tanár vett részt az eszmecserén. Tőkés László bevezető előterjesztését követően a moderátor első kérdése az volt, hogy Erdély el akar-e szakadni Romániától, és ezen a téren „modellnek” tekinti-e a skóciai önállósági törekvéseket. Válaszában Tőkés László Martin Schulz EP-elnököt idézte, aki egyik legutóbbi nyilatkozatában maga mondotta, hogy Európában „teret kell nyitni az autonómiatörekvéseknek”, és hogy „a skót megoldás (az EU-n belül) a más régiókban felmerülő igények kielégítésére is modellként szolgálhat”. Kérdésekre válaszolva Tőkés ahhoz kérte a nemzetközi szervezetek – köztük az Európai Unió, az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet – támogatását, hogy a többszintű erdélyi magyar autonómia kiépítése által segítsék megmenteni a hajdan „Kelet Svájcának” nevezett soknemzetiségű régiónkat az asszimiláció és az etnikai homogenizáció pusztításaitól. A területi etnikai konfliktusok megoldása tekintetében az Európa Tanács 2003/1334. számú határozatát (Gross-jelentés) tartotta irányadónak, mely az egyes autonómiaformákat a leghatékonyabb konfliktuskezelő eszközként ajánlja a tagországok figyelmébe. Az autonómia kérdése Románia számára nem problémát, hanem megoldást jelent. Magyarságunk és a többségi románság közös érdekében ezért harcolunk következetesen és kitartóan érte – összegezte mondanivalóját európai képviselőnk.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A hétvége hírei
Moldovával való egyesülésért tüntettek
Háromezren vonultak fel tegnap Bukarestben, kérték Moldova Köztársaság egyesülését Romániával. A szervezők felszólították az államelnök-jelölteket, hogy ezt a kérdést is vegyék be célkitűzéseik közé.
A tüntetés résztvevői nemzetiszínű zászlókat lobogtattak és Nagyrománia újjászületésére célzó jelszavakat skandáltak, köztük olyanokat is, melyekkel Oroszországnak üzentek, például: „ne feledd, Besszarábia nem a tied”. A tüntetésen felolvastak egy kiáltványt is, melyet elküldenek az államelnöknek, a kormánynak és a parlamentnek, illetve a novemberi elnökválasztáson megméretkező 14 jelöltnek. A szervezők azt is kijelentették, hogy felkérik Moldova Köztársaság
Berényi: ne riogassanak az autonómiával
Nem kell állandóan riogatni az autonómiával, az ugyanis nem jelenti Szlovákia határainak megváltoztatását – idézte Berényi József, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnökének kijelentését a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szombaton. A felvidéki magyar párt elnöke erről a szlovák hírügynökség internetes portáljának, a teraz.sk-nak – a Szlovákiában novemberben tartandó helyhatósági választások kapcsán – adott videointerjúban beszélt. „Még egyszer megismétlem, és ha kell, még százszor is elmondom, hogy elismerjük Szlovákia területi egységét” – válaszolt Berényi József az MKP autonómiatörekvéseit firtató kérdésre. A politikus ezzel arra utalt, hogy Szlovákiában a közvélemény gyakran az ország egy területi egységének kiválásával azonosítja az autonómia létrehozásának fogalmát. Ennek megfigyelők szerint részben az az oka, hogy a szlovák politikai szóhasználatban gyakori a két fogalom szándékos vagy véletlen összemosása.
Visszavonják az orosz csapatokat
Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítására visszavonják az orosz katonai egységeket az Ukrajnával határos délnyugat-oroszországi Rosztovi területről – jelentette az Eho Moszkvi rádió vasárnap. Előzőleg, szombaton Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter arról tett jelentést az államfőnek, aki egyben az orosz fegyveres erők főparancsnoka is, hogy befejeződött a Déli Katonai Körzetben nyáron elkezdett hadgyakorlat. Az államfő utasítása nyomán mintegy 17 600 katona tér vissza állandó állomáshelyére. Az ukrajnai válság, valamint a délkelet-ukrajnai szakadárok és az ukrán hatalom fegyveres konfliktusának kiéleződése idején Moszkvában először április 24-én jelentették be, hogy a Délkelet-Ukrajnával határos orosz régiókban hadgyakorlat kezdődött. A NATO tisztségviselőinek becslése szerint Moszkva mintegy 40 ezer katonát vezényelt az ukrán határhoz. Alig egy hónap elteltével, május 20-án az orosz védelmi tárca arról tájékoztatott, hogy az orosz katonai egységek parancsot kaptak: térjenek vissza állandó állomáshelyükre az ukrán határ közeléből, mintegy 20 ezer katona azonban az Ukrajnával szomszédos délnyugat-oroszországi területen maradt. Kijev és a nyugati államok azzal vádolják Moszkvát, hogy fegyverekkel támogatja a délkelet-ukrajnai oroszbarát szakadárokat, és augusztusban katonákat is küldött segítségükre. A Kreml tagadta a vádakat.
Fél éven belül lesz ebola elleni oltóanyag?
Oroszországban fél éven belül lesz oltóanyag az ebo­lavírus ellen – jelentette a Lenta.ru orosz hírportál tegnap. Veronyika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter ezt a Rosszija 1 állami televízió szombat esti adásának nyilatkozta. Azt mondta, hogy vezető orosz virológusok három oltóanyagon is dolgoznak. Az egyiket, amely inaktivált vírustörzsből készült, már klinikai kipróbálásnak vetették alá. A másik kettő úgynevezett genetikailag módosított vakcina. Szkvorcova szerint azért kell körülbelül fél év az oltóanyag kidolgozására, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék annak esetleges káros hatását. Az orosz egészségügyi miniszter közölte, hogy Oroszország lakosságának nem kell tartania az ebolavírus elterjedésétől. Elmondta azt is, hogy a veszélyes fertőző betegségnek az országban való megjelenése ellen május óta tesznek lépéseket, július óta járványvédelmi intézkedéseket vezettek be.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A románságnak is van helye az autonómiában
A Székelyföldön élő román közösségnek járó garanciák biztosítása volt az egyik fontos kérdésköre annak a pódiumbeszélgetésnek, amelyen Kelemen Hunor szövetségi elnököt a Gyergyói- medencében élő magyarok kérdezték pénteken a gyergyószentmiklósi Korona teremben. Az RMDSZ államelnökjelöltjének beszélgetőpartnere Bende Sándor, az RMDSZ gyergyó területi szervezetének elnöke és Laczkó Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere volt.
Kelemen Hunor a beszélgetés felvezetőjében a kölcsönös bizalom jelentőségét emelte ki, amely nélkül nem működik sem barátság, sem házasság, sem a nagyobb közösségek közti viszony, és amely a pénznél is fontosabb. "Láthatjuk, hogy a jól teljesítő európai társadalmakban magas a bizalmi szint a közösségen belül és a közösségek között is. Amikor jövőnkről beszélünk, amelyet ebben az országban tervezünk, ezt a kérdést nem kerülhetjük meg. Mert a bizalom hiánya – ezt is tapasztalhatjuk – konfliktusokat termel újra, a folyamatos feszültségek pedig megterhelik a társadalmi viszonyokat" – jelentette ki az RMDSZ államelnökjelöltje, aki szerint Romániában az etnikai hovatartozás még mindig elsőrendű akkor, amikor az országos szintű ügyek terítékre kerülnek.
"25 év alatt rengetegszer elhangzott már az autonómia szó, de a hangoztatáson nem jutott tovább senki. Amikor egymás között beszéltünk, mindenki azt értett alatta, amit csak akart, és nem biztos, hogy ugyanazt. Most van egy tizenkilenc oldalas törvénytervezetünk, amelyről a kritikák hamarabb megjelentek, még azelőtt, hogy azt olvasták volna. Hosszú út elején állunk, és bízunk abban, hogy ennek az útnak a végén a törvényt elfogadják" – mondta Bende Sándor területi elnök, akinek mondandóihoz Laczkó Albert Elemér polgármester azzal csatlakozott, hogy a törvénytervezet kapcsán a legfontosabb az, hogy az ország megismerkedik ezzel a törekvéssel, a közvita során a Gyergyói-medencében élő románsághoz is eljut az üzenet.
"Jól választottunk, amikor a dél-tiroli modellt tekintettük alapként, hiszen úgy alakította ki az autonómia hatásköreit, hogy az ott élő közösségek nem tudnak egymás ellen cselekedni, ezen túl pedig biztosítja a valós kétnyelvűséget. A székelyföldi autonómiában élő románoknak is garanciákat kell biztosítanunk identitásuk megőrzésére, mert mi ugyanezt elvárjuk Romániától. Ezt a Székelyföld többi területén is támpontnak kell tekintenünk" – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint vannak olyan nyitott gondolkodású román vitapartnerek, akik megpróbálják megérteni a magyarok törekvéseit, de kételkednek is ezek helyénvalóságában. "Mi mindig azzal kezdjük a párbeszédet, hogy az ország területi integritását nem akarjuk megbontani, és ezzel meg is tettük a lépést a nyitottság felé, hiszen román partnereket keresünk, akik az előítéletek lebontásában segítenek. Csupán ezután fordulunk majd a politikumhoz, hiszen így nagyobb az esélyünk arra, hogy a törvényhozásban is érdemi vitára kerül sor" – fogalmazott az RMDSZ államelnökjelöltje, akinek hozzászólásához Bende Sándor azt fűzte hozzá, hogy Gyergyóban is beszélgetett már olyan román emberekkel, akik el szeretnék olvasni az RMDSZ autonómiastatútumát, mert érdekli őket, hogy miről szól ez a tervezet.
"Ne feledjük el, hogy ma annak a politikai közegnek tudunk üzenni, amely a kilencvenes években leülni sem akart velünk egy asztalhoz. Engem is állítottak meg román ismerősök, hogy megkérdezzék: mit is akartok ti? Az előítéletek lebontásában mindnyájan részt kell vennünk, minden magyar ember felelős ezek lebontásáért" – mondta a hallgatóság soraiból Dézsi Zoltán.
Az autonómia gazdasági felté-telei kapcsán Kelemen Hunor elmondta: nem tart attól, hogy ez a rendszer ilyen szempontból nem megalapozható. "Amennyiben a helyi adók jelentős része itthon maradna, és ebből tudnánk gazdálkodni, sokkal jobban boldogulnánk, mint eddig. Gazdasági szempontból sem szakadnánk el az országtól, de nem kellene Bukarestbe menni ahhoz, hogy jóváhagyást kérjünk különböző beruházásokra, hanem mindezt helyi szinten döntenénk el" – tette hozzá Kelemen Hunor, akinek mondandói kapcsán Gyergyóremete polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a térségben kevés a befektetés, sok az adminisztratív buktató, az intézmények pedig hatalmas összegek kifizetését várják el a vállalkozóktól. "Nagy befektetések nélkül ma nem tudjuk megállapítani, hogy igazán milyen munkavégzésre lennénk képesek, és ezért én az autonómia kérdése kapcsán a kitartó munkát húznám alá mint feladatot" – mondta Laczkó Albert Elemér.
A Magyar Polgári Párttal való együttműködést firtató kérdésre Kelemen Hunor elmondta: bár voltak viták a törvénytervezet kidolgozásakor, mégis sikerült egy olyan szöveget alkotni, amelyet az RMDSZ és az MPP is közvitára alkalmasnak tartott. "Az autonómia működtetése a közösség felelőssége, ezért együtt kell működnünk, a párbeszédet folyamatosan ébren kell tartanunk, és azt ajánlom, hogy soha olyat ne tegyün, és ne mondjunk, amiről nem szeretnénk, hogy a másik megtegye vagy elmondja ellenünk. Felelősen gondolkodó emberek vagyunk, akik felismerték, hogy vannak olyan kérdések, amelyekben az együttgondolkodást kell gyakorolnunk" – jelentette ki Kelemen Hunor és hozzátette: az RMDSZ az autonómiatervezetet kormányzati szereplőként mutatta be, ezért elutasítja azokat a vádakat, amelyek a megalkuvást emelik ki a törvénytervezet létrehozása kapcsán.
"Hogy kinek és mit hozott a Romániában most befejeződő éra, azt majd mindenki eldönti magának. Egy dolog azonban biztos: sok minden megváltozik a következő időszakban. Lezárulhat, de ki is tágulhat a mozgásterünk. Sok a dolgunk, sok mindent el kell magyaráznunk a körülöttünk élőknek, és közben azt is kell tudnunk, hogy mások is odafigyelnek arra, hogy mi, magyarok támogatjuk-e egymást" – jelentette ki végezetül a gyergyószentmiklósi beszélgetésen Kelemen Hunor.
Népújság (Marosvásárhely)

Értékelő Sebestyén Csaba RMGE elnökkel
Mire számíthat mezőgazdaságunk 2020-ig?
Sebestyén Csaba RMGE országos elnökkel az aradi Magyar–magyar Gazdatalálkozó alkalmával értékeltük az Agromalim kiállításon és vásáron szerzett tapasztalatait, illetve megvitattuk a mezőgazdasági érdekvédelem időszerű kérdéseit.
– Elnök úr, milyen benyomásokat szerzett az Agromalim kiállításon és vásáron?
– Azon az RMGE immár 15 éve szervezi meg a Magyar-magyar gazdatalálkozót, ami igen fontos az országhatár két oldalán élő, tevékenykedő magyar gazdák számára, de örömmel tapasztalható, hogy most már a Kárpát-medencei magyar gazdák is bekapcsolódtak az együtt gondolkodásba, a gondok közös megbeszélésébe. Köszönjük az Agromalim vezetőségének, amiért erre alkalmat biztosítanak. A megelőző évekhez hasonlóan idén is fontos üzenetet fogalmazott meg a Magyar–magyar Gazdatalálkozó, ahol vázolni próbáltuk: ahhoz, hogy a Kárpát-medencei mezőgazdaságnak jövője legyen, fontos az Európai Unió támogatási formáinak a megszerzése, az agrárpolitikának az erdélyi magyar gazdák érdekei szerinti alkalmazása. Ugyancsak fontos, hogy az oktatástól a szaktanácsadásig minden lehetőséget kihasználjunk az intézményszervezésben a pénzek megszerzése érdekében. Mindez a gazdák hatékony tevékenységének az előmozdítását szolgálja. Újra kihangsúlyoztuk: a mezőgazdasági hatékonyságot nem feltétlenül tonnákban és hektoliterekben mérjük, hanem fontos a tájfenntartás, a tájközeli gazdálkodás. Nem feltétlenül ipari létesítményeket, nagyparcellás gazdaságot akarunk, hanem mindenhol olyat, ami éppen megfelel az ottani gazdálkodóknak. Azt, hogy a gazda hány hektár földnek a megműveléséből éljen meg, nem másnak, hanem magának a gazdának kell eldöntenie, miközben a politikumnak, a kormányzatnak hozzá kell járulnia ahhoz, hogy ott tudjon dolgozni, meg is tudjon belőle élni, ne kelljen segélyért folyamodnia.
– Érdekes dolgot mondott ezzel kapcsolatban a délvidéki Nagy Miklós, aki szerint náluk 4,4 hektár a gazdánként átlagosan megművelt terület, aminek a hasznából meg is tudnak élni.
– Természetesen, még kevesebb hektár hasznából is megél egy család, ha megkapja hozzá a kellő segítséget. Ha viszont 10 hektárt képes megmunkálni, akkor ahhoz a területhez kell neki eszközöket, munkafeltételeket biztosítani.
Ugyanannyi pénzre számíthatunk
– A következő 7 évben az ország vidékfejlesztése 8,1 milliárd euró EU támogatásra számíthat. Véleménye szerint a jelzett összeg elég lesz-e, fellendítheti-e a gazdálkodást vagy több pénzre lenne szükség?
– Szerintem a mezőgazdaságban nincs annyi pénz, amit ne lehetne ésszerűen elkölteni. Ez a 8 milliárd annyi, amennyi az elmúlt 7 esztendőben volt, és azt nagyjából el is költöttük az adott időszakban. A mezőgazdaságban felhasznált EU-támogatásokat Romániában 70-80%-ban használtuk fel. Van, amire elég, máshova viszont kevés ez a pénz. A 8 milliárd csak a Nemzeti Vidékfejlesztési Tervnek a keretösszege, ami nem tartalmazza a területalapú, illetve az egyszeri kifizetések alapján működő támogatásokat. Ha viszont az összeget elosztjuk a 16 intézkedésre, amire a kormány, vagy a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv szánta, akkor kiderül, hogy vannak olyan intézkedések is, amelyekre szerintem több pénz kellett volna.
– Megemlítene közülük néhányat?
– Példának okáért a fiatal gazdák támogatására 400 millió eurót szántak, ami szerintem nagyon kevés, a kisgazdaságok támogatására 150 millió, ami nagyjából 10 ezer pályázatra elég, tehát nagyon kevés, mert legkevesebb 100 ezer kisgazda szorulna támogatásra. Éppen ezért, tízszer ekkora alapra lett volna szükség. Ugyanakkor vannak olyan intézkedések is, amelyekre véleményünk szerint túl sokat különítettek el. Ilyen az infrastruktúrafejlesztésre, vagyis a falvakon megépítendő víz- és gázvezetékekre elkülönített 1 milliárd euró, ami komoly összeg, de nem innen, hanem a regionális alapokból kellett volna finanszírozni, mivel a mezőgazdasághoz sok közük nincs. Mindent összevetve, a folyó költségvetési keretet picit jobbnak tartom a legutóbbinál. Biztos vagyok abban, hogy Dacian Cioloş jelentősen hozzájárult a kisgazdaságok elismertetéséhez. Ugyanakkor Romániában is komolyan kellene venni a szaktanácsadást, az innovációt, az együttműködést, amelyek benne vannak a Nemzeti Vidékfejlesztési Tervben. Reméljük, el is indítják őket, nem hanyagolják, mint az elmúlt 7 esztendőben.
– Sok jót hallottam az anyaországi falugazdászok működéséről, nálunk nem lehetne-e hasonló szakember gárda tevékenységét beindítani?
– Nagyon jó ötletnek tartom, de hát már elejétől hangoztattuk, hogy komoly gondok vannak a szaktanácsadással, ami a régi elképzelésben, de az új változatban sem működik. Ezzel a legnagyobb gond a politikai akaratnak a hiánya. Magyarországon viszont komoly alapokra helyezték az agrárgazdasági kamarákat, amelyek a falugazdász hálózatot is működtetik. Nálunk viszont a kormánynak két forgatókönyve volt az agrárkamara létrehozásakor: egyik, hogy alá legyen rendelve a politikumnak, akkor megkapja a működéséhez szükséges alapokat; második forgatókönyv szerint a gazdáknak maguknak kellene megszervezniük, mindennemű támogatás nélkül. A második változat állt be, miszerint a gazdák úgy gondolták, hogy nincs szükség a politikum beavatkozására. Aminek az lett a következménye, hogy néhány megyében bejegyezték ugyan, de alapok, tehát tevékenység nélkül, infrastruktúra hiányában. Ilyen feltételek között nem tudnak tevékenységet kifejteni. Nem tudom, mi lesz a sorsuk azoknak az EU-alapoknak, amelyek kizárólag az agrárkamarai tevékenységekre, a szaktanácsadásra, a továbbképzésekre vannak elkülönítve. Attól tartok, azok valamilyen magáncégekhez kerülhetnek, esetleg átmennek a mezőgazdasági igazgatóságokhoz.
– Én azt hittem, hogy az agrárkamarák létrehozásával a mezőgazdasági igazgatóságok kompetenciái is hozzájuk kerülnek, míg utóbbiakat felszámolják, csakhogy nem így lett. Mi erről a véleménye?
– Az a legnagyobb baj, hogy az agrárkamráknak nem adtak kompetenciákat sem. Ha adtak volna, példának okáért a mezőgazdasági területek kivonását a mezőgazdasági forgalomból, az hatalmas nagy pénz, ami az Agrárkamarákhoz jutva némi alapot szolgálhatna számukra. Ha azt mondanák, hogy az agrárkamarák jogosultak pályázatírásra vagy azok kezelésére, új anyagi forrást jelenthetne számukra. Tehát az agrárkamarák anyagi forrásait sem határozták meg, de az Agrárkamarák Törvényében az sincs benne, hogy ezek önkormányzati támogatást élvezhetnek. Mert ha egy tisztességes megyei tanács vagy annak az elnöke támogatni kívánná a helybeli agrárkamarát, nem teheti meg, mert nincs rá törvényes keret. Szerintem a valós kompetenciákkal, működési feltételekkel felruházott agrárkamarai rendszer politikai akarat nélkül nem jöhet létre. Amíg Magyarországon sem született meg az alaposan kidolgozott Agrárkamarai Törvény, meg lehet nézni, hány agrárkamara működött.
– De hát államelnöki tanácsosként nem lehet-e oda hatni, hogy nálunk is megszülessen egy hasonló törvény?
Követendő francia modell?
– Az államelnöki mezőgazdasági bizottság által készített stratégia fenn van a honlapon, abban az említett dogok benne vannak. A baj csak abban áll, hogy egyetlen stratégiában sincs benne, hogy a kormány kötelezettsége lenne a benne foglaltak végrehajtása. Szerintem a kormányon múlik, hogy a kidolgozott stratégiából átveszi-e a jó pontokat. A Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia szervezőbizottsági tagjaként abba jó néhány újítást sikerült bevinnünk. Példának okáért, hogy pályázati elbíráláskor elsőbbséget élvezzenek a családi gazdaságok és a közepes gazdaságok. Ez a mi jelenlétünknek köszönhető, remélhetőleg sok kis- és közepes gazdaság élvezi majd az előnyeit. Az érdekvédelem, sajnos, állandóan ki van téve a politikum szeszélyeinek. Éppen ezért nem tud annyira megerősödni, hogy politikai nyomást gyakorolhasson. Példának okáért Franciaországban az agrárkamarák nélkül nem lehet mezőgazdasági minisztert választani, akit az agrárkamarák bármikor leválthatnak. A román kormánynak minden kell, csak ez nem. A decentralizálást hirdetjük ugyan, de nem valósítjuk meg. Ehhez szerintem jönnie kell egy új hatalomnak, amelytől a választások előtt elvárják, hogy a minden téren történő decentralizálást ne csak hirdesse, hanem kötelezően végre is hajtsa.
– Azzal zárjuk az értékelőt, hogy megmagyarázzuk az RMGE közelgő 170. születésnapját. 1844-ben Románia török uralom alatt volt, akkor hogy alapulhatott meg a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete?
– Az RMGE jogelődjét, az Erdélyi Gazdasági Egyletet 1844-ben alapították, 1939-től Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet néven működött, de 1947-ben a kommunista hatalom a többi civilszervezettel együtt megszüntette. 1990 márciusában, amint lehetőség nyílt rá, megtörtént az újraalakítása. Akkor még nagyon sokan éltek az EMGE-tagok közül, akik újralapították a rendszerváltás után Romániai Magyar Gazdák Egyesülete néven, aminek az alapszabályzatában benne van, hogy az EGE és az EMGE jogutódja. Ezért vagyunk büszkék arra, hogy 170 évesnek nevezhetjük magunkat, és a jogelődjeinknek a képviselői vagyunk. Az évfordulóra november 8-án, Székelyudvarhelyen szeretnénk méltó módon megemlékezni.
– Köszönöm szépen, további sok sikert kívánok.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Jagamas-népdalverseny negyedszerre
Negyedik alkalommal szervezett a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) Mérában népdaléneklési versenyt Jagamas János (1913–1997) erdélyi népzenekutató emlékére. Az idei megmérettetésre valamivel kevesebb, mint húsz, 10–18 év közötti versenyző érkezett. A viszonylag kis létszám ellenére a zsűri (Tóth-Guttman Emese, a RMD elnöke, Bedő Ágnes, a RMD egyik alelnöke és Mann Gabriella nyugalmazott zenetanár) szebbnél szebb népdalokat hallgathatott, jó vagy akár kiváló előadásban. A verseny nagydíját tavaly és idén is Gorzó Boglárka, a János Zsigmond Kollégium VII. osztályos tanulójának ítélték, rendkívül szép hangjáért és minden igényt kielégítő előadásáért (felkészítő tanár: Bálint Annamária és Nagy Noémi Kriszta).
A Mérai Református Egyházközség termében október 11-én, szombat délelőtt megtartott népdaléneklési versenyen Mezei Csaba helybeli református lelkipásztor arra hívta fel a versenyzők figyelmét, hogy „aki énekel, kétszeresen imádkozik”; Tóth-Guttman Emese örömét fejezte ki, hogy a térségben zajló számos esemény ellenére a gyerekek és felkészítőik időt áldoztak a népdalok megtanulására, a szülők pedig ara, hogy elkísérhessék gyermekeiket a versenyre.
NAGY-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Zakariás üzenete Kelemennek: a vita nem pofozkodás
Nyílt levélben kérte fel Kelemen Hunort, az RMDSZ államfőjelöltjét Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) választmányi elnöke arra, hogy ne tekintse „pofozkodásnak” a Székelyföld területi autonómiájával kapcsolatos magyar–magyar vitát. A választmányi elnök szerint szükség van a nyilvános vitára, az érvek ütköztetésére.
Kelemen Hunor a kampány során többször is elmondta, nem Szilágyi Zsolttal, az EMNP elnökjelöltjével kíván vitázni a választási kampányban, hanem a román társadalmat próbálja meggyőzni a magyar autonómiatörekvések helyességéről. Kelemen Hunor azt is nyomatékosította, hogy nincs vitája a magyarsággal, és hibának tartaná, ha a magyar jelöltek „egymást pofoznák” a kampányban.
Zakariás Zoltán sérelmezte, hogy Kelemen Hunor a nyilvános vitát, az érvek ütköztetését „pofozkodásnak” tekinti. Kijelentette, az RMDSZ jelöltje nem a megfelelő logikai sorrendben indította el a szövetség székelyföldi autonómiatervezetének a közvitáját. Ezt ugyanis a magyar közösségben kellett volna előbb lefolytatni. Zakariás úgy vélte, Kelemen Hunornak és az RMDSZ-nek mind a magyar, mind a román közösség felé „hitelességi problémája van”.
„Közösségünk kétségkívül erős, ezt legutóbb a székelyek nagy menetelésén is megmutatta. Ön ennek a közösségnek az egyik hangja. Üljünk le és hangoljunk össze, hogy ... az együttes hang is erős legyen!” – szólította fel az RMDSZ elnökét Zakariás Zoltán, az EMNP választmányának az elnöke.
Novemberben első alkalommal lesz magyar–magyar verseny a romániai elnökválasztáson. Az RMDSZ Kelemen Hunort, a szövetség elnökét, az EMNP Szilágyi Zsoltot, a párt alelnökét indította el a versenyben.
Krónika (Kolozsvár)

Reflexió az RMDSZ autonómiastatútuma által felvetett néhány problémára
Az alábbiakban a Krónika Szempont mellékletében közölt, az RMDSZ által kidolgozott székelyföldi autonómia-statútumhoz, különösen a dokumentumnak az október 3–5-i lapszámban megjelent második részéhez szeretnék röviden hozzászólni.
Jogtörténeti és nemzetközi helyzet
Nem befolyásolhatja negatívan a Székelyföld autonómiaigényét, hogy a Skóciában kiírt népszavazáson nem fogadták el a függetlenség kinyilatkoztatását. Nézzük csak meg egy gondolat erejéig közelről: Skóciában nem az autonómiáról, hanem a függetlenségről szavaztak. Nem szavazták meg a függetlenséget, de a már meglévő autonómia (amely többek között azzal jár, hogy Skóciának saját parlamentje és saját kormánya van) megmaradt, sőt megerősődött. Pedig a másik oldalon a világ egyik nagyhatalma, Anglia áll, és nem a korrupt Balkán (bárcsak mi is ott tartanánk, hogy saját kormányunk és parlamentünk lenne, mint ahogy ez 1541-től több mint 150 esztendőn keresztül tulajdonképpen más név alatt megvolt.
Előrebocsátom, hogy én nagyon sajnálom, megértem és bánkódom amiatt a sok szenvedés miatt, amit az ukránok a volt szovjet birodalomban – valamennyire velünk együtt – megéltek. De ugyanakkor nem tudok nem tekintettel lenni arra, hogy – abból a szempontból, ami minket érdekel – jelenleg az Ukrajna területén levő orosz kisebbség harcol a nemzetiségi jogaiért, mint ahogy azelőtt az ukránok, sőt a románok is harcoltak a volt Szovjetunió ellen a nemzetiségi jogaikért.
Az Ukrajnában élő oroszok megvalósították kisebbségi jogaikat és függetlenségüket úgy, ahogy annak idején a Magyarországon élő, a lakosság 16 százalékát kitevő román kisebbség egyoldalúan kinyilvánította függetlenségét, és elszakította az ország egy részét az anyaországtól. Amikor ez az ő véleményük szerint 1918. december 1-jén megtörtént, a románok ünnepélyesen, törvényerejű határozattal arra kötelezték el magukat, hogy a létrejövő Romániában biztosítani fogják számunkra többek között azt, hogy saját kebelünkből választott egyének által, anyanyelvünkön leszünk igazgatva és kormányozva. (Én máshol már bebizonyítottam, hogy ezek a határozatok ma is törvényerővel bírnak, amelyet nem tartanak be.)
Mielőtt rátérnék tulajdonképpeni témánkra, érdemes meghallgatni, hogy az akkori Magyarország területén élő román kisebbség mit követelt a maga számára: „A népek önrendelkezési jogának értelmében, valamint nemzetünknek és a vele egy területen élő kisebbségek érdekében (...) már most át kell vennünk Magyarországnak és Erdélynek románok által lakott vidékei fölött a teljes kormányzó hatalmat.”
A magyar kormány „...rendelje hatalmunk alá az azon a területen található minden állami, politikai, közigazgatási, bírósági, iskolai, egyházi, pénzügyi, katonai és közlekedésügyi intézményt, hatóságot és szervet. Ugyanakkor ezen a területen minden más imperium megszüntetendő” (lásd Raffay Ernő Nem (csak) Erdély volt a tét, Csíkszereda, Budapest, 2010, 7. oldal). Hangsúlyozom, mindezt a Magyarországon élő román kisebbség 1918. november 9-én követelte, amikor ők Magyarország területén laktak, és magyar állampolgárok voltak. Vajon mit mondanának a román hatóságok, ha az egyetemesen elfogadott jogegyenlőség elve alapján mi most ugyanazt követelnénk számunkra, amit ők követeltek akkor a magyar államtól? Megjósolom: megpróbálnának bezárni, vagy legalábbis ellehetetleníteni.
A statútummal kapcsolatos néhány konkrét javaslat
Nem tartom szerencsésnek azt a megoldást, hogy megalakuljon számunkra egy kizárólag Marosvásárhelyen székelő táblabíróság, csak akkor, ha ennek a táblabíróságnak a marosvásárhelyivel azonos jogkörrel felruházott részlegei működnének Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is. Ebben a vonatkozásban emlékeztetnék arra, hogy a marosvásárhelyi igazságszolgáltatás a mai napig nem vonta felelősségre azokat, akik 1990 márciusában kiverték Sütő András szemét, Kincses Elődöt pedig elüldözték az országból.
Mondhatnék más példát is, de nem tudnám bizonyítani. De ez a megoldás nem szerencsés abból a szempontból sem, hogy a Hargita és Kovászna megyében élő lakosságot – ha a táblabíróságra fellebbezni akar – a jelenlegi rossz összeköttetések, útviszonyok közepette Marosvásárhelyre küldenék. Esetleg az elképzelhető, hogy az így létrejövő „autonóm” táblabíróság adminisztratív vezetőségének (mondjuk elnökének és alelnökének) Marosvásárhelyen legyen a székhelye, de konkrét igazságszolgáltatási tevékenységet kifejtő részlegek legyenek Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is.
A továbbiakban szükségesnek tartanám, hogy a legfelsőbb bíróságon és az alkotmánybíróságon is legyen egy-egy olyan bírói tanács, amelyben az autonóm területről származó, a magyar nyelvet írásban és szóban ismerő bírák többségben vagy legalább egyenlő arányban legyenek képviselőve a többségi nemzetből származó bírákkal. Ezeknek a bírói tanácsoknak biztosítaniuk kellene azt a lehetőséget is, hogy anyanyelven lehessen kérést beadni és perbeszédet folytatni.
Ez a rendelkezés első látásra nehézkesnek tűnhet, de kettős szerepe lenne. Egyrészt biztosítaná számunkra a kényes ügyekben (pl. a Székely Mikó kollégium és az egyéb magyar vonatkozású visszaszolgáltatási ügyekre gondolok) a jogszerű és jogegyenlőségen alapuló elbírálást. De ami még fontosabb, az az, hogy amennyiben az autonóm területekről induló ügyekben a fellebbezéseket a legfelsőbb törvényszéken csak románul lehet majd benyújtani, akkor fennáll a veszélye, hogy az iratokat már helyben is románul kell majd kiállítani, hogy a kizárólag román összetételű legfelsőbb törvényszék vagy alkotmánybíróság tagjai megértsék.
Azt sem tartom szerencsés megoldásnak, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsban (CSM) csak egy nemzetiségi bíró legyen. A magyar ügyek elbírálása számára egy ugyanolyan létszámú, magyar és román nemzetiségű bírókból álló speciális tanácsot kell létrehozni. Ez nem lenne diszkriminatív intézkedés, ellenkezőleg, nemzeti jogegyenlőóségünk egyik biztosítéka lenne, amely senkit sem sért (az, hogy melyek lesznek azok az ügyek, amelyek majd ezeknek a speciális tanácsoknak a hatáskörébe tartoznak, azt a statútumban vagy a statútum végrehajtására kiadandó, általunk megszerkesztett végrehajtási rendeletben kell majd biztosítani.)
A nép ügyvédje hivatala keretén belül egy tanácsot kellene biztosítani, amely magyar nyelven „beszél és ír”, és amely a magyar ügyeket anyanyelvünkön oldja meg. Erre azért lenne szükség, hogy az ellenünk elkövetett jogsértések ellen anyanyelvünkön tudjunk panaszt emelni, és hogy arra anyanyelvünkön kapjunk választ. Ha mindezeket számunkra nem biztosítják, akkor autonómiánk és nemzeti jogegyenlőségünk elve továbbra is csak formálisan fog létezni.
Nyelvhasználati kérdések az élet minden területén
Biztosítani kell számunkra azt, hogy ezekbe a funkciókba olyan egyének kerüljenek, akik írásban és szóban ismerik és használják anyanyelvünket. Az igazi jog- és törvény előtti egyenlőség csak akkor valósítható meg, ha a sorainkból kikerült egyének minden hivatalban úgy tudnak érvényesülni anyanyelvünkön, mint a románok az ők vidékein. Itt megjegyezném, hogy ha a memóriám nem csal, akkor az 1881-es erdélyi román pártprogramban az szerepelt, hogy a románok által lakott területekre a magyar állam ne nevezzen ki magyar tisztviselőt.
Amikor a Prúton túli Moldovai Köztársaságban élő románok körében felmerült a nyelvhasználat (és az autonómia) kérdése, akkor ők azt mondták és kérték, hogy biztosítsák számukra azt a jogot, hogy például az ők területén levő orvosokkal anyanyelvükön beszélhessenek, különben az életük és az egészségük is veszélybe kerül. Náluk meglett. Ha mi ugyanezt kérjük az általunk többségben lakott területeken, akkor még a szakemberek is rögtön ránk kiáltják, hogy alkotmányellenesek vagyunk.
(Ami nem igaz, mert az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat ezeket a jogokat biztosított számukra. Ismétlem: nem igaz, hogy az akkori határozatoknak nincs törvényi ereje. De még akkor is jogunk van követelni, hogy tartsák be, ha csak erkölcsi ígéret.)
Természetesen itt nagyon kényes kérdések is fel fognak merülni, például, hogy mi legyen a jelenleg Székelyföldön dolgozó románokkal. Ezeket a problémákat úgy kell megoldani, hogy az ő jogaik se szenvedjenek csorbát, mondom ezt még akkor is, ha a jelenleg erőszakosan kialakított helyzet jórészt a Ceauşescu és az előtte működő diktatúrák következménye. Például a Ion Antonescu által Dél-Erdélyben bevezetett diktatúra sem volt jobb a Ceauşescuénál.
Végül, de nem utolsósorban az előzményekből tanulva most csak egész röviden említem meg, hogy a román igazság­ügy-miniszter számomra küldött írásos válaszában elismerte: az 1945-ös nemzetiségi statútum egyes rendelkezései most is érvényben vannak. Azt már én mondom, hogy azokra már több mint fél évszázada sehol hivatkozni nem lehet, mert senki sem alkalmazza (mivel formai jellegénél fogva az csak kormányrendelet, amit a gyakorlatban bárki módosíthat.)
Véleményem szerint most közzétett autonómiastatútumnál vigyázni kell még a következő két dologra.
1.) Bele kell foglalni, hogy az új statútum a két nép egyezsége, és a mi akaratunk nélkül a többségi nemzet egyoldalúan nem változtathatja meg.
2.) Mivel olyan alapvető jogokat fog szabályozni, mint a nyelvhasználat és egyéb kisebbségi jogok, a statútum nem rendelet, hanem alkotmánykiegészítő dokumentum kell legyen. Nem szabad az életbeléptetését vagy hatályon kívül helyezését rendeletekre bízni, mert akkor hatályát fogja veszíteni, mielőtt érvénybe lépne.
Szeretném aláhúzni, hogy autonómiánk és kisebbségi jogaink megadása és biztosítása a román többségnek legalább akkora érdeke, mint nekünk, de az ide vonatkozó konkrét törvények érvényre juttatása (többségi megszavazása) már a románok felelőssége. Nekik a között lehet választani, hogy megadják a jogainkat – ami egyben a lehetőségeinket is jelenti – ahhoz, hogy együtt dolgozzunk Románia előrehaladásáért, vagy a jogok biztosítása nélkül közel másfél millió irredenta lesz ebben az országban, amelyik nem az ország javára fog dolgozni, hanem nemzetiségi jogaink érvényesítésével fog foglalkozni.
Már lejárt az az idő, amikor mindent ránk tudtak kényszeríteni, amit akartak. Ezzel kapcsolatban végezetül megemlíteném még, hogy a legnagyobb magyarnak tartott Széchenyi István már több mint 150 évvel ezelőtt megmondta: mi sem vagyunk alábbvalóak a világ semmilyen más nemzeténél. És ez így igaz.
Rozsnyai Sándor
A szerző ügyvéd, a Kovászna Megyei Ügyvédi Kamara volt dékánja
Krónika (Kolozsvár)

Felfokozott hangulatban
Székelyföld román föld!, Ki a magyarokkal az országból! – szóltak az ismerős rigmusok szombat este a bukaresti nemzeti stadion lelátóin, miközben egy molinóról azt is megtudhattuk, hogy Románia szuverén, független, önálló és feloszthatatlan nemzetállam. 
A labdarúgó-szövetségnek nem sikerült tehát szép szóval hatnia az ultrákra, amin valljuk be, nem lepődtünk meg.
Miért is csodálkoznánk a „futballhuligánok” viselkedésén, amikor a kormány sem szokta visszafogni magát, amikor a magyarokon lehet ütni egyet, a magukat hírcsatornának nevező tévéadók okádják az emberek arcába a nap minden órájában, hogy mennyi baj van a magyarokkal, már most elnyomják a Székelyföldön élő románokat, mi lenne itt, ha elérnék a céljukat, és autonómiát kapnának, ráadásul a nyomtatott sajtóban is rendszeresen találkozunk uszítással, provokációval?
Miért lepődnénk meg azon, hogy kifütyülik és átpetárdázzák himnuszunkat, amikor a kormány hadat üzent a kisebbségi jelképeink használatának? 
Pontáék az elmúlt napokban is mindent megtettek azért, hogy ne legyen baráti a hangulat. Orbán Viktor múlt heti kolozsvári látogatása után Dan Şova, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője egyenesen románellenesnek nevezte a magyar miniszterelnököt.
Mindezt azért, mert támogatni meri a Romániában élő magyarok autonómiatörekvéseit. Meg persze azért, hogy a kampány hevében egyet rúgjon örök politikai riválisukba, Traian Băsescu államfőbe, amiért szóba állt a magyar kormányfővel.
De most már tulajdonképpen nem is foghatjuk az államfőválasztás közeledtére azt, hogy előkerült a magyar kártya, az ugyanis a szociáldemokraták kormányra kerülése óta folyamatosan az asztalon van, és a nagyobbik kormánypártot az sem zavarja, hogy az RMDSZ-szel éppen koalíciós partnerek.
Ebben a hangulatban pedig nem lehetett arra számítani, hogy nem lesz bozgorozás a lelátókon. Jó lett volna viszont nem reagálni a provokációra. Hátha majd legközelebb. Hazai pályán.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)

Magyar történészsors Romániában
Tófalvi Zoltán író, történész kapta meg idén a Tőkés László Alapítvány által alapított Tőkés-díjat. Az alábbiakban közöljük M. Kiss Sándor történésznek, a budapesti Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgató-helyettesének a Kisvárdán múlt vasárnap rendezett ünnepségen elhangzott laudációját.
Tófalvi Zoltán. Elvarázsolt ember. Sajátos csodalény. A különösen egyedi kelet-közép-európai sors méltóságteljes hordozója. Másként szólva: nyugdíjas történész – egyáltalán létezik ilyen státus, hogy nyugdíjas történész?
Publicista, író, tévészerkesztő. Tegyem hozzá: elszabadult igazságkereső, a hűség szobra, húsból-vérből való, vagyis elkötelezett magyar értelmiségi. Különben hetvenéves. Ilyenkor az ember leül a kertjében – ha van diófája, akkor az alá –, és elmereng a múlton, vajon mi marad meg mindabból, amit eddig termelt? Tófalvi Zoltán e helyett – bár gereblyéznivalója lenne épp elég – jövőt tervez.
Huszonnégy évvel ezelőtt – 1990 elején – kezdett el foglalkozni a romániai magyarság 1956-tal kapcsolatos szervezkedéseivel, s az ezt követő politikai perekkel.
Viszont a szigorúan őrzött és titkosított levéltári dokumentációhoz a romániai lusztrációs törvény megjelenése után, csak 2002-től férhetett hozzá. Öt év múlva, 2007-ben indította útjára tíz kötetre tervezett sorozatát 1956 erdélyi mártírjai címmel, amelyből eddig öt kötet jelent meg, darabonként 750-800 oldalon.
Tehát a hiány további öt kötet, vagyis – kilóban számolva – körülbelül 4000 oldal. A napokban – magam is hetven körül téblábolok – különböző nyavalyáimat sorolva orvos barátom megnyugtatott, mondván, az emberi élet százhárom évre van kalibrálva, és az egyénen múlik, hogy ebből a százhárom évből mennyit képes realizálni. Másként szólva: hány éves koráig képes élni. Zoltán! Hét év alatt öt kötet, további hét év – s akkor még csak hetvenhét éves leszel –, további öt kötet. S az azt követő negyedszázad? Valóban ideje elkezdeni tervezni a jövőt!
Játék a számokkal? Nem egészen! Tessék csak figyelni! Tófalvi Zoltán 1944-ben született. A múlt század nyolcvanas éveinek végén – Temesvár Romániában, sajátos rendszerváltás Magyarországon, amit a múlt bajnokai rendszerkorrekciónak terveztek – felparázsoltatta a reményeket. Most majd megismerjük a múltunkat, s nemcsak a jövőnket tervezhetjük a magunk tehetségéből, a magunk erejéből.
Aztán eltelt Tófalvi Zoltán életéből további bő évtized, amíg végre megnyíltak azok az addig titokzatos levéltárak, amennyiben tényleg megnyíltak. Vagyis: megkésett nemzedék vagyunk. Tófalvi Zoltánt közel hatvanévesen illette meg a múlt megismerésének a joga.
A múlt! Fránya dolog ez a múlt. Más a múltképe annak, aki a szocialista államok belügyeinek karmai között élte meg – át és túl – ezt a múltat, s más azé, aki akkor már felnőtt ember volt, s emlékei később érlelődtek tudássá akár szakmai ártalomként is, mert történész lett. S más azoknak, akik könyvek oldalairól ismerkednek azzal a múlttal, azzal az ’56-tal, ami nekünk életre szóló élmény és tanulság maradt.
És más olyan ország polgárának, aki ennek a terrornak a szelét sem érezte, s csodálva tekintett a Molotov-koktélos pesti srácra, amint élet-halál harcot vív az orosz medvével, majd – ha még erre is volt irányultsága – döbbenve olvasta a sztorizástól már akkor sem tartózkodó nyugati lapok híradásait a magyarországi megtorlásról. S az erdélyi magyarok elleni megtorlásról? Arról nem! Ott jobban őrizték a titkot. Ott belső ügy maradt!
Az 1956-os forradalomról és szabadságharcról írni a magyarországi magyar történésznek sem könnyű feladat. Még ma sem. Nálunk is kérdés, hogy „kinek a forradalma”, vívjuk is csatáinkat, de ennek a csatának érthető az oka. És legfeljebb – hogy az egyik legdivatosabb ma használt fogalomnál maradjak – a narratívák különböznek egymástól.
De a tényeket legalább ismerjük. Mennyiben különbözik a magyarországi magyar történész helyzete a romániai magyar történész helyzetétől? 1991-ben – az Antall-kormány kormányfőtanácsosaként – félig magán-, félig hivatalos minőségben Erdélyben jártam információkat szerezni, hogy volt-e valami megmozdulás ’56-ban Erdélyben is? Kósza híreink voltak ugyan, de konkrét tudásunk nem. Voltak beszélgetéseim, voltak sokatmondó hunyorítások, de beszélgetőtársaim leginkább hallgatásba burkolóztak, s azt ajánlották, hogy keressem meg a „szibirákokat”. Érezni lehetett a félelmet még akkor is. Mindezt csak azért mondom el, hogy érzékeltessem Tófalvi Zoltán vállalkozásának nehézségeit.
Tófalvi Zoltán a magyar és a román történetírás történetében először publikálta az 1956-os magyar forradalommal és szabadságharccal való együttérzés ürügyén halálra ítélt tizenkét erdélyi magyar és két román politikai fogoly kivégzési jegyzőkönyveit – akkurátusan a kivégzőosztagok teljes névsorát feltüntetve, pontosan sejtve, hogy a még élő érintettek halálosan is megfenyegetik! –, a corpus delectiként emlegetett, az erdélyi kérdés megoldását sürgető, a magyar forradalom hatására született négy, korábban egyáltalán nem ismert tervet, tanulmányt. De eddig el kellett jutni, az utat végig kellett járni.
Lássuk ezt az utat! A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia szakán szerzett történelemtanári oklevelet. Pályáját a korondi gimnáziumban kezdte, aztán rádiószerkesztő lett, s mint ilyen, újságíró is, majd televíziós szerkesztő. Egyetemistaként a Sóvidék történetével foglalkozott. 1989-ig három kötete jelent meg, ezek közül A pogány fohászok faluja című szociográfiai kötete Nyugaton – jelesen az Amerikai Egyesült Államokban – is nagy sikert aratott. 1982 hozta meg számára a Szeku „kitüntetett figyelmét”.
A Temesváron élő atyhaiak közössége címet viselő szociológiai munkáját a Szabad Európa Rádió folytatásokban, teljes terjedelemben közölte. Külön „honoráriumként” 1982 októberében egy házkutatás során a román belbiztonsági szervek kéziratai s tanulmányai egy részét a „biztonság kedvéért” begyűjtötték. Gondoljuk el: közel egy évtizedet a román biztonsági szervek kitüntetett figyelmétől kísérve élni! A Kondukátor Romániájában.
A Sóvidék népi fazekassága éppúgy témája volt, mint a Skandináviában élő magyar értelmiség hídszerepének vizsgálata. Értekezett Bolyai Farkas szembetegségéről, összesen 15 önálló kötet és hozzávetőlegesen 5-600 tanulmány, esszé, újságcikk fűződik nevéhez.
Díjnyertes dokumentumfilmek jelzik útját, amelyeket a Román Televízió magyar adása, a Duna Televízió vagy a Magyar Televízió sugárzott. Megnyerte a Hitel folyóirat 1994-es pályázatát, a Civitas Humanitas Alapítvány filmpályázatának első díját, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete 1997-ben, a Székelyföld folyóirat 2002-ben ismerte el munkásságát egy-egy nívódíjjal. Kitüntette őt Petőfi Sándor-sajtószabadság díjjal a Magyar Újságírók Közössége, 2014. március 15-én Marosvásárhely városa tüntette ki őt a Könyv és Gyertya díjjal, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) egyfajta alternatív marosvásárhelyi díszpolgári címmel, idén október 4-én pedig az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány Székelyudvarhelyen EMIA-díjjal. Tófalvi Zoltán tehát termékeny, közfigyelmet kiváltó, szépen dekorált tudós ember, aki méltán szerzett megbecsült nevet magának.
2013 kora nyarán szól a telefonom. A vonal másik végén Izsák Lajos professzor, kedves barátom, az ELTE Történeti Intézetének vezetője, s arra kért, hogy vállaljam el az egyik tag szerepét Tófalvi Zoli doktori munkahelyi vitájában. A téma a magyar ’56 erdélyi vonatkozásai, az „erdélyi kérdés”. Elhűltem! A Zoli doktori vitája? Na ne.
Tragikomikus a történet, vagy emelkedettebben: egy erdélyi magyar történész sorsa Romániában. Miről is van szó? 1989-ig a román kommunista hatalom megakadályozta, hogy Tófalvi Zoltán bármely történeti doktori iskolába beiratkozzon. Az ember csak legyint. A magam kisdoktori disszertációjának beadását – a második világháború alatti polgári ellenállás volt a témám – is megakadályozta akkori munkahelyem. Nem volt kívánatos téma a kommunista Magyarországon a nem kommunista antihitlerista ellenállás történetének kutatása, de 1996-ban – húsz éves késéssel – ugyanebből a témából végül is kandidáltam.
1990 után Romániában Tófalvi Zoltánnak ez nem adatott meg. Kiderült ugyanis, hogy a tervezett történészi disszertációt csak román nyelven lehet leadni és megvédeni. Na erre mondják, hogy kisebbségi sors egy demokratikus országban, amely tagja az EU-nak, s tiszteli a kisebbségeket. Hát ezért iratkozott be Tófalvi Zoltán tizenöt kötetes szerző az ELTE történettudományi doktori iskolájába, ahol már megszerezte az abszolutóriumot, „(…) már csak a disszertáció megvédése van hátra” – írja a szerző szakmai önéletrajzában.
Hát én – s nemcsak én – Tófalvi Zoltán történésztől olvastam először az ’56-ot követő romániai megtorlásról. Csak sikerül az a védés, Zoltán! Azt azért már most bizton állíthatom, hogy többlettudással távozom majd a védésedről. Szomorú s egyben felemelő történet, s van benne valami „tófalvis”. Túl a hetvenen az ember egy címet már nem tudományos hírneve megerősítéséért akar megszerezni. Az már régen megvan. Tartozik ezzel – ha már a sors így akarta – önmagának, a múltnak, a kedves, szeretett társsal eltöltött közös múltnak. S a következő könyv fedlapján már ezt olvashatjuk majd: Dr. Tófalvi Zoltán: Írók, költők a Szekuritáté karmai között.
Számtalanszor elmondjuk, leírjuk: úttörő vállalkozás. Kodolányi János 1943-ban Szárszón nagyon is nagy súllyal beszélt a szóinflációról. Igaza volt. Ezért sem írom le, hogy Tófalvi Zoltán úttörő munkát végzett. Pontosabbnak érzem a megfogalmazást így: Tófalvi Zoltán páratlan munkát végzett.
Szász László írta az egyik recenziójában Tófalvi Zoltán munkájának leglényegéről: „(…) a Magyarországon olykor elsuttogott vélemény ellenében (miszerint Erdélyben nem történt semmi, ugyan sok embert, de csupán ártatlanokat börtönöztek be ’56 kapcsán) bizonyítható: tudatosan és valóságos akciókat készítettek elő Erdélyben, a magyar forradalmat megelőző időszakban és azzal párhuzamosan. Viszont sokkal nehezebb, veszélyesebb helyzetben nemcsak azért, mert a román társadalom eleve ellenséges tömegeinek közegében tették ezt, hanem mert az anyaország vezetése nagyvonalú gesztussal feláldozta az erdélyi magyarságot.
Kádár János és küldöttsége 1958 februárjában, nagyuras bukaresti fogadtatás után, a romániai magyar foglyokat egyszerűen kiszolgáltatta a megerősödött román nacionalista kurzusnak. Ezzel is magyarázható, hogy a perek tulajdonképpen napjainkig ismeretlenek a közvélemény előtt, a Tófalvi Zoltán által feltárt sok tízezer oldalnyi anyag közzététele alapvető szemléletváltozást is jelenthet a történetírásban is. Újra kell írni az 1950-es, 1960-as évek Romániájának egész történetét.”
Bizony ez így igaz. S főként igaz akkor, ha arra is emlékezünk, mit ajánlott Gheorghe Gheorghiu-Dej – Dés (!) György, „az utolsó romániai magyar miniszterelnök”, ahogy ezt a sajátosan keserű pesti humor akkor megfogalmazta – 1957-es látogatása során Kádárnak. Valami ilyesmit mondott: „Önök nem tudták 1945-ben megsemmisíteni a fasisztákat, most itt az alkalom”.
Tízezres nagyságrendben gondolkodott Dej, s Kádár is csak sajnálkozni tudott később: akkor, amikor körmenetbe kellett volna akasztani, nem volt hozzá elég erőnk. Vagy Horn Gyula 1989. áprilisi megnyilvánulása is fontos adalék ebben a kérdésben. Ő a Nagy Imre-ügy kapcsán fejtette ki, hogy még nem érett meg az idő, hogy minden dokumentumot közöljünk ’56-ról, mert ’56 nemzetközi összefüggései mellett még a Dubček-ügy is eltörpül hatását tekintve.
Tófalvi Zoltán – s ebben igaza van méltatóinak – tabukat döntöget, amikről jobb nem tudomást venni. Ha nem támadhatunk, akkor hallgassuk el, régi jól ismert recept. És a kérdések kérdése! Szólaljon meg Tófalvi Zoltán is: „1946-ban a magyar békeelőkészítő osztály olyan Székelyföld-autonómiatervezetet dolgozott ki, amely magában foglalta – falvanként feltüntetve – a barcasági, a volt vármegyei vonzáskörzeteket is.
Ezeknek a tervezeteknek a nyomát sem találjuk a román parlamentnek benyújtott autonómiatervezetekben. Olvasóknak, politikusoknak, a történész szakmának szeretnék olyan, 1000 oldalas kötetet átnyújtani, amelyben teljességre törekvőn megtaláljuk az „erdélyi kérdéssel” kapcsolatosan kidolgozott összes magyar, román, szász és nagyhatalmi tervezetet. Elkészítettem egy dokumentumfilm-tervezetet a Székelyföld autonómiatörekvéseinek alátámasztására. Abban a meggyőződésben, hogy az Európai Uniót, a nagyhatalmakat csak egy nagyon jól „megkomponált” filmmel lehet meggyőzni a követelés jogosságáról. Egyszer talán film is lesz a tervből…”
Drága jó Tófalvi Zoltán, elvarázsolt ember, sajátos csodalény, így kell hinni egy talpig értelmiséginek a tények perdöntő erejében! Enélkül sem élni, sem dolgozni nem érdemes. És túl minden kesernyés gondolaton, egyszer győzhet az igazság is. S az esélyt valóban meg kell teremteni. Köszönteni s ünnepelni jöttünk Tófalvi Zoltánt. Gratulálni a megérdemelt kitüntetéshez, a Tőkés-díjhoz. Éltessen Téged az idők végeztéig a mi Istenünk! Váltsa valóra álmodat: a szabadság rehabilitációja vezessen el a székely autonómiához! Írj és küzdj érte továbbra is!
Krónika (Kolozsvár)

Civil sétány negyedszer
A szervezetek fele sem működik
Közel húsz civilszervezettel ismerkedhettek meg Sepsiszentgyörgy lakói pénteken a megyeháza előtti Szabadság téren. Főként a szociális szférában tevékenykedő karitatív alapítványok képviselőtették magukat, de ifjúsági szervezetek is bemutatkoztak.
A Civilek Háromszékért Szövetség negyedik alkalommal rendezte meg az akciót a megyeszékhelyen, idén szeptemberben pedig Kézdivásárhelyen lehetett tájékozódni a szervezetek tevékenységeiről. Opra Szende programvezető kérdésünkre elmondta, fontosnak tartják felmutatni azokat az értékeket, amelyeket a civil szféra képviselő. Idén főként arra fektették a hangsúlyt, hogy a szervezetek a megvalósított eredményeiket mutassák be.
A Turulmadár Ifjúsági Irodánál az önkéntességet népszerűsítették, a Diakónia Keresztyén Alapítvány, a Caritas, a Vöröskereszt a szociális szolgáltatásokra helyezték a hangsúlyt, de vérnyomást és vércukorszintet is mértek a helyszínen. A Civilek Háromszékért Szövetség katalógusában mintegy 200 civil szervezet adatai találhatók meg, de Kovászna megyében megközelítőleg 600 civil szervezet van bejegyezve; ezeknek közel fele aktív. 
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Legalább negyven sérült
Ütöttek-vertek a román biztonságiak
A Románia–Magyarország Eb-selejtezőt biztosító BGS Security emberei nem válogattak az eszközökben, saját szurkolóikat is kíméletlenül megverték, de könnygázt is bevetettek a zsúfolt szektorba.
Helyszíni beszámolók szerint az indokolatlan brutalitás nagyjából a 15. percben szabadult el, mikor két kisebb, néhány főből álló román csoport összetűzésbe keveredett egymással a lelátón. Erre az eseményt biztosító BGS Security emberei lerohanták a lelátót, válogatás nélkül ütötték a drukkereket, és közvetlen közelről alkalmaztak könnygázt. Ebben a szektorban tartózkodott a román Prosport.ro fotósa, Alexander Hojda is, akit megütöttek, majd le is köptek a biztonságiak, és azzal fenyegették meg, hogy kivezetik a stadionból.
Hivatalos adatok szerint összesen negyvenhat személyt kellett orvosi ellátásban részesíteni a meccs alatt és után, közülük tizenkét személyt szállítottak kórházba. Volt, akit azért, mert cukorbeteg, de azért zömmel bordatörés, lábtörés és fejsérülés miatt kellett ellátni a szurkolókat. Egy kivételével mindannyian románok voltak – egy 23 éves magyar nőt szívritmuszavarok miatt kellett az orvosoknak ellátni. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az új Neptunra készülnek
SZNT: legyen ott Magyarország is!
Amióta kiderült, hogy egy második Neptunra kerül sor jövő februárban az amerikai Project on Ethnic Relations (PER) közvetítésével a román és a magyar közösség képviselői között, felbolydult a politikai élet, legutóbb a Székely Nemzeti Tanács szólalt meg.
Az 1993-as neptuni tárgyalások erősen megosztották az erdélyi magyar társadalmat. Az RMDSZ vezető politikusai a román-magyar kiegyezés első lépésének, az ellenzék pedig a magyar érdek elárulásának tekintette az ott kötött megállapodást. Az SZNT pénteki közleményében a 2013 októberében tartott Székelyek nagy menetelése következményének tekintette a párbeszédre való hajlandóság megmutatkozását. Az Izsák Balázs elnök által jegyzett dokumentum szerint a tárgyaláson egyfelől minden olyan magyar szervezetnek képviselőtetnie kell magát, amely a Székelyek nagy menetelésén részt vett, másfelől pedig a magyar kormány képviselőinek is helyet kell biztosítani.
Utóbbit az SZNT azzal magyarázta, hogy az 1996. szeptember 16-án megkötött magyar-román alapszerződés az államközi együttműködés tárgyává emelte a magyarországi román és romániai magyar kisebbség helyzetével való foglalkozást: „Kijelentjük: a székelység érdekelt abban, hogy a Magyarország és Románia között megkötött államközi szerződésben foglaltak maradéktalanul érvényesüljenek, és elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a romániai magyar közösség helyzetéről úgy folyjanak egyeztetések, hogy azokról az egyik érintett és érdekelt fél, Magyarország hiányzik”.
Az SZNT úgy véli, ha a székelység, a román kormány és a magyar kormány képviselői háromoldalú tárgyaláson tudnának megállapodni az autonóm Székelyföld jogállásáról, azzal mindenki nyerne. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Összekapcsolják a megye kórházait
Országos szinten is egyedülálló az a projekt, amelyben több mint hétmillió lejes európai uniós pályázati pénzalapból egységes informatikai rendszerben kapcsolják össze a Hargita megyében működő kórházakat, így sürgősségi esetben életmentő információkhoz férhetnek hozzá az orvosok.
Több mint hétmillió lejes európai uniós finanszírozást nyert el pályázati úton a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház egy olyan egységes informatikai rendszer kiépítésére, amely összekapcsolja a Hargita megyében működő kórházakat. A rendszerhez a háziorvosok is csatlakozhatnak majd. A beruházás eredményeképpen a jövőben bármelyik kórházban könnyedén hozzáférhetnek majd a betegek egészségügyi adataihoz.
„Ha például egy tölgyesi személyt behoznak, mert balesetet szenvedett, nincs nála semmilyen orvosi papír és a családorvosával sem tudjuk felvenni a kapcsolatot, a beteg kezelőorvosa akkor is tudni fogja például, ha páciense cukorbeteg és meg kell kapnia inzulinadagját, hogy műtét közben nehogy kómába essen” – magyarázta a rendszer előnyeiről dr. Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója. Hozzáfűzte, hogy az esetleges gyógyszerallergiára is hamar fény derülhet ily módon, így sürgősségi esetben életmentő információkat kaphatnak a kezelőorvosok az informatikai rendszernek köszönhetően, emellett pedig az információáramlást is nagyon felgyorsítja a rendszer.
A betegek adatai biztonságban maradnak
A betegek adatai azonban továbbra is biztonságban lesznek, hiszen csak az ő engedélyükkel férhetnek hozzá ezekhez az orvosok és az összekapcsolás dacára egyik kórház sem juthat majd hozzá engedély nélkül más kórház betegeinek adataihoz – magyarázta a megyei kórház igazgatója. A projektről azt mondta, országos szinten is egyedülálló, hogy egy megye összes kórházát egységes informatikai rendszerben kapcsolják össze, és ez a hálózat a további informatikai fejlesztéseknek is nagyon jó alapot ad. A rendszerbe történő belépéshez csak internetkapcsolatra van szükség, ha például az ortopéd szakorvos, akivel egy kórházban konzultálni akarnak, éppen az Alpokban sízik, akár mobiltelefonjáról is beléphet a rendszerbe, és megnézheti a kezelt beteg egészségügyi adatait – fejtette ki a rendszer további előnyeiről az igazgató.
Februárra teljesen elkészül
A pályázatot három éve készítették, nagyon nehéz volt elnyerni a finanszírozást, és a kivitelezésre jelentkező szakvállalkozások között is éles harc folyt az utolsó pillanatig – mondta el Demeter Ferenc, azt is hozzáfűzve, hogy a pályázati összeg kétszázalékos önrészének finanszírozását a megyei tanács biztosította. Az informatikai rendszer kiépítése már elkezdődött, a pályázati összeg nagyobbik részét a szoftverköltségek alkotják, de hardvereket, egyebek mellett majdnem száz számítógépet is vásároltak az elnyert pénzből, utóbbiakat arányosan szétosztották a kórházak között. Az informatikai hálózatot január közepén kell működésbe hoznia a kivitelezőnek, ezután egy hónapos tesztidőszak következik, és február közepétől kezdik el használni a kórházakban.
Huszonöt számítógép az udvarhelyi kórháznak
A székelyudvarhelyi kórház huszonöt számítógépet kapott a projekten belül, ezeket azokon a kórházi osztályokon, illetve kórházi szakrendelőkben helyezik el, ahol eddig nem volt számítógép – tájékoztatott Lukács Antal, a városi kórház igazgatója, hozzáfűzve, hogy azokba a helyiségekbe, ahol korábban nem volt internetkapcsolat, üvegszálas kábeleket vezettek.
Az igazgató elmondta, minden beruházásnak örülnek, de aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a kórháznak majdnem kilencven számítógépes munkapontja van, és esetleg számítógép-vásárlásokra kötelezhetik az intézményt, ha a meglévők teljesítménye nem lesz megfelelő a rendszer használatához.
Lukács Antal azt is elmondta, a kórházban már működik egy hasonló célú, internetalapú, kamerás rendszer: akárcsak a csíkszeredai kórházé, a székelyudvarhelyi kórház sürgősségi osztálya is több éve bekapcsolódott a telemedicina programba, és így közvetlen kapcsolatban állnak a marosvásárhelyi kórház sürgősségi osztályával. Ez a rendszer is számos esetben hasznosnak, akár életmentőnek is bizonyult, baleseti sérültek vagy marosvásárhelyi orvosi ellátást igénylő betegek esetében a helyi orvosok gyakran konzultálnak ezen marosvásárhelyi kollégáikkal – tudtuk meg Lukács Antaltól.
Széchely István
Székelyhon.ro

Orbán Balázs-díj a család és a munka jegyében
Ráduly-Baka Zsuzsanna erősdi református lelkész, Laczkó-Albert Elemér gyergyóremetei polgármester és Ludescher László, a gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője az idei Orbán Balázs-díj kitüntetettje.
A Székelyföld Napok keretében immár negyedik éve adták át a legnagyobb székelyről, a „szegény báróról” elnevezett Orbán Balázs-díjat, a rendezvénynek idén a marosvásárhelyi Kultúrpalota adott otthont hétfőn este. A kitüntetést azoknak adományozza a három székelyföldi megye, akik a térség érdekében folytatnak kimagasló tevékenységet.
Amint Orbán Balázs leszögezte: minden tagoltsága ellenére Székelyföld egységes egészet alkot, ennek jegyében 2011-ben Kovács Piroska, Váncsa György és Simon Judit, 2012-ben Beder Tibor, Haszmann Pál és Domokos Ilona, tavaly pedig a Kós Károly évben három egyesület munkatársai vehették át az elismerést – ismertette B. Szabó Zsolt műsorvezető. „A család az a biztos pont, ahol önzetlen szeretetet lehet kapni, a munka pedig a megélhetéshez szükséges” – e kettőnek, amely nem egymást kizáró, hanem kiegészítő, az összehangolásáért járt idén a 70 milliméter átmérőjű, 4 milliméter vastag, kör alakú díj.
A Maros megyei RMDSZ politikai alelnöke, Péter Ferenc szovátai polgármester a díj névadójáról elmondta, a néppel a népért cselekedett, nem siránkozó, hanem cselekvő ember volt, harmincéves közéleti munkásságát A Székelyföld leírása című hatkötetes enciklopédiában tette közzé, miután bejárta Székelyföld minden zegét-zugát. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a térség jövőjét illetően a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta, hiszen „mindenki a mindennapokban hozzáad az értékekhez”.
„Ismerjük Székelyföld múltját, vállaljuk örökségét, ezen a szülőföldön kell magyarnak megmaradni. Erős Székelyföld erősebbé teszi Romániát is. Székelyföld jelentős változások előtt áll, reméljük, hamarosan eljön az az idő, amikor Maros megye román nemzetiségű tanácselnökével közösen adhatjuk át az Orbán Balázs-díjakat, mert ő is Székelyföld része” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről Lukács Bence Ákos konzul elmondta,  a díj szimbolikus jelentőségén túl becsüljük meg a jövőnket, és Orbán Balázshoz hasonló kitartással, lelkesedéssel maradjunk szülőföldünk szerelmesei.
„Székelyföld és a székelyek léteznek, egyiket sem kell kitalálni. Marosvásárhelyen és Marosszéken erősíteni kell a székely öntudatot, mert az erdélyi magyarság számára Székelyföld amolyan belső anyaországként kell működjön. Területi autonómiára van szükség, amely nemcsak erős, hanem valós önkormányzatiságot eredményez, hogy Székelyföldön Székelyföld lakói döntsenek saját sorsukról. Meg kell állítani az elmúlt 25 év tendenciáját, miszerint naponta átlagosan 65 magyarral vagyunk kevesebben. A mostani díjátadó kis lépés, de a nagy menetelés során elmaradhatatlan” – mondta az MPP elnöke, Biró Zsolt.
Az Orbán Balázs-díjra mindhárom megye egy-egy személyt jelöl évente. Kovászna megye nevében a kitüntetést Tamás Sándor tanácselnök Ráduly-Baka Zsuzsanna erősdi református lelkésznek adta át, aki hatodik gyerekét várva a háromszéki szórványmagyarság mozgatórugója, 145 fős gyülekezetében élteti a magyarságtudatot.
Hargita megye nevében az elismerést Borboly Csaba tanácselnök Laczkó-Albert Elemérnek, Gyergyóremete negyedik mandátumát töltő polgármesterének, négygyerekes családapának adta át, aki a következőt vallja: „Életünket szervezzük az értékek mentén. Igyekezzünk az értékek mentén élni”.
„Székelyföld a székelyek mellett a románoké és a romáké is, és nemcsak gazdag és szép, hanem szociális gondjai is vannak, szegény is. Az egymásra figyelés az egyik legnagyobb kihívás, amellyel meg kell küzdenünk” – fogalmazott az RMDSZ Maros megyei elnöke, Brassai Zsombor, aki a nagykárolyi születésű Ludescher Lászlónak adta át a díjat. A gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője hat megyében folytatott tevékenységet koordinál, és úgy érzi, ez az elismerés nemcsak neki, hanem a mellette álló csapat 11 éves munkásságának szól.
A rendezvényen fellépett a Tiberius Quartet, Kilyén Ilka színművésznő, Buta Árpád bariton és a Dzseztán együttes.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Né te, ki beszél…
Titus Corlățean újra megszólalt. Ebben a kérdésben már másodszor. Kijelentette, amit egyszer már kijelentett, hogy Románia tesz az antiszemitizmus ellen, lásd nem engedte meg Nyírő József újratemetését.
„Románia nem fogja megengedni, hogy területére egy szomszédos országból olyan eszméket, politikai nézeteket és jelképeket hozzanak be, amelyek szerintünk a múlthoz tartoznak. A román állam nem fogadja el mindazt, amit egy szélsőjobboldali, fasiszta, antiszemita és románellenes író romániai újratemetése jelképezne.” Nos, azon túl, hogy számomra kimondottan tetszik, hogy Nyírő Józsefet általában azok nevezik antiszemitának, akik valószínűleg sem itt, sem Magyarországon nem olvastak soha semmit Nyírő Józseftől (az élete utolsó hónapjaiban történtekről nincsenek ismereteim), mindezt Titus Corlățean a romániai – és nem a magyarországi – holokauszt 73. évfordulóján mondta, a román parlamentben tartott ünnepi megemlékezésen. És tudni kell, hogy október 9-ét azért jelölték ki a holokauszt román emléknapjává, mert 1941-ben – jól olvassák, kedves olvasóim, 1941-ben, és nem 1944-ben – e napon kezdődött a bukovinai zsidók deportálása.
Nos, erről kellett volna beszélnie Titus Corlățeannak a román parlamentben. Erről, és nem másról. El kellett volna mondania, miért került sor a romániai zsidók 1941-es deportálására, ami még a gyengébbek számára is három évet jelent a magyarországi deportálások megkezdéséig, és nem német utasításra, hanem csak úgy szépen, ahogy a csillag megy az égen… önerőből. Önerőből, és még csak nem is német kezdeményezésre. Nem voltak megszálló német csapatok, nem kötelezte senki Romániát sem a bukaresti, sem a jászvárosi, sem az ogyesszai atrocitásokra. És ha már Magyarországot hozta fel példaként Titus Corlățean, az igazság kedvéért el kellett volna mondania, hogy 1944-ig kiirtották az európai zsidóság nagy részét. Esetleg már azzal is kellett volna kezdenie, hogy a két világháború közt egész Európában dúlt az antiszemitizmus, a kor irányadó eszmei áramlata volt, mint például ma a liberalizmus. És ha mindezt elmondta, persze azzal kellett volna folytatnia, hogy hol van ma a romániai zsidóság, mi történt velük a kommunizmus évtizedeiben, s persze ezek után folytathatta volna a bocsánatkéréssel, amiért mindezt elkövették. Ne értsenek félre, nem önmagunkat, nem a magyarságot mentem, ha ezt írom – egy ember halálát is megbocsáthatatlan bűnnek tekintem –, de egyébként is divat Magyarországot hibáztatni még a holokauszt kapcsán is, pedig azt meghagyhatnók a németeknek. És mindenki nézzen szembe a saját felelősségével, ismerje el, s ha kell, kérjen önmaga számára feloldozást.
De Titus Corlățean nem elégedett meg a fenti kijelentéssel, később így folytatta: „Romániát aggasztja, hogy az európai társadalom egy részében és közvetlen szomszédságában is újra megjelent az idegengyűlölet, rasszizmus és antiszemitizmus.” Hát nem szép? Micsoda logika, nem? És akkor ez mi? „Essünk nekik, essünk neki az anyjuknak!” „Győztök, vagy meghaltok!” Nos, az erdélyi magyarság nevében Titus Corlățeannak szeretném üzenni, hogy seperjen csak a saját háza előtt, és kérjen bocsánatot az erdélyi magyaroktól a román labdarúgó-válogatott újdonsült himnusza okán, mert ez is rasszizmus, nem kell a szomszédba menni.
S még valami. Dean Thompson, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti külképviselőetének megbízott vezetője a szerdai, Holokauszt Emlékműnél rendezett koszorúzáson rámutatott, s talán mindez Titus Corlățeannak is szólt: „A második világháború előtt még több mint 700 ezer zsidó élt Romániában, mára pedig kevesebb mint négyezren maradtak. Úgy vélem, el kell mondani az iskolákban a gyerekeknek a nyers igazságot az Antonescu-rezsim több mint negyedmillió áldozatot követelő népirtásáról, hogy az soha többé ne ismétlődhessen meg.”
Lőrincz György
Székelyhon.ro

In memoriam Rácz Károly László (1948–2014)
„Többé válni ennyit jelent: még jobban egyesülni” – ismételgette a rajongásig kedvelt Teilhard de Chardin gondolatát.
Amikor az ő elmenetelének híréről érkezett üzenet, nem tudtam elmúlásra, eltűnésre gondolni, csak a „többé” válásra. Rácz László atya szenvedélyesen vágyott erre az egyesülésre. Azok közül való volt, akik mélységesen meghajoltak a teremtett világ csodája előtt. Teológushallgatóként már hegyet mászott, tutajt épített, szeretett belebódulni a természet által is szólaló Teremtőbe. Látása egyre szélesebbre tágult, s ezzel belső szabadsága is nőtt, így nem volt könnyű számára az ember által kreált formákhoz igazodni. Gyönyörű világa volt, amelyikbe ajándék volt betekintést nyerni. Az egység tudatnövekedés általi nagyobbodásának lehetőségeiről, az analízis által elkábított modern gondolkodásról, a szintézis evolúciós szempontból teremtő szerepéről és persze az egyetemes fejlődés fizikai pólusán ragyogó krisztusi teljességről (is) folytatott hosszú eszmélődések többünk számára meghatározó látást adtak.
Mosolyogva mondogattuk, hogy Rácz László atya jelenlétében a tér és az idő „más jelentést kap”. Aztán rájöttünk, az igazi szeretet erőterében gyakori az ilyesmi… Utánozhatatlan humora felszabadítólag hatott másokra, de saját gondjain is segített felülemelkedni. A természeti környezetben bemutatott szentmisék, a jó hangulatú közös vacsorák, kirándulások, indiántalálkozók (mert azok is voltak) sokáig bennünk élnek.
Természetszeretete, belső szabadsága aztán mind jobban találkozott Szent Ferenc világával – a harmadrend tagjaként szeretettel öltötte magára a rendi ruhát. Akik igazán ismerték őt, megértették ennek a lelki kapcsolódásnak a külső megjelenülését. És akik igazán érezték nagyságát, szerették, segítették a – sportos szervezet ellenére – gyenge szívvel élő papot. Isten áldása kísérje őket minden időben! Úgy érzem, Rácz László atyától „nem illik” búcsúzni. Tanítványai, barátai nevében nem is ezt teszem, csupán hálás szeretettel „intek” a teremtő egyesülés Ómega Pontja felé, ahonnan egészen biztosan kedves mosoly érkezik vissza…
Ozsváth Judit
erdon.ro

4. Kolozsvári Nemzetközi Találkozások
2014. október 8. és 12. között a Kolozsvári Lucian Blaga Nemzeti Színház szervezésében zajlott a 4. Kolozsvári Nemzetközi Találkozások-című színházfesztivál. Gazdag programmal- előadások, kerekasztal-beszélgetések, könyv bemutatók várták a színházi szakembereket és a közönséget.
Lengyelországból, Magyarországról, Csehországból, Svájcból, Portugáliából, Olaszországból, az Egyesült Államokból, Franciaországból és Romániából érkeztek neves szakemberek, többek között Matei Vişniec, világhírű drámaíró, Alina Nelega író, drámaíró, Robert Cohen amerikai színházi szakember. A fesztivál programjában- a szabadság útjai témakörben- a Kolozsvári Nemzeti Színház 9 előadással szerepelt. Két bemutatót tartottak. Eli Simon rendezésében Földönkívüli bohócok és Alexandru Dabija rendezésében Tábori György: Mein Kampf című darabját tekinthette meg a közönség. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu Társulata Mihai Măniuţiu rendezésében, Cervantes műve nyomán készült, Don Quijote című előadással vendégszerepelt. Romantikus vígjáték A fesztivál nyitó előadása W. Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátéka, amelyet Uray Péter rendezett. Az előadás kezdő jelenetei a hatalomért folyó harcot mutatják be. Államcsínnyel megbuktatják a herceget, és az egész udvart deportálják. A rendező előtérbe helyezi a hatalom kérdését. Ilyen körülmények között bontakoznak ki a szerelmi történetek, melyeket a mozgás és a gesztus, azaz a mozgásszínház eszközeivel fejez ki. Új értékkel, a mozgásszínház eszközeivel gazdagodik az előadás. Az előadás rendezője, koreográfusa Uray Péter. A zenei válogatást is megvalósítja. Díszlet és jelmeztervező: Adriana Grand. Dramaturg: Sándor L. István. Főbb szereplők: Radu Lărgeanu (Frigyes, a száműzött herceg). Györgyjakab Enikő (Rosalinda), Miron Maxim (Orlando), Sânzania Tarţa (Célia), Matei Rotaru (Próbakő), Anca Hanu (Phoebe), Mihail Onaca (Silvius). A szöveget románra fordította Virgil Teodorescu.
Uray Péter rendező, koreográfus, színház- pedagógus, a Budapesti Boleró Színház és a Panboro Színház alapítója és művészeti igazgatója, valamint a Sepsiszentgyörgyi M Stúdió művészeti vezetője. Számtalan mozgásszínházi előadást rendezett. Mihail Măniuţiu, Kelemen József, Béres László, Csányi János, Bocsárdi László által rendezett előadások koreográfusa. Az előadást követően kerekasztal-beszélgetést szerveztek a táncszínház és a romániai közönség viszonyáról, melyen Uray Péter és Vava Ştefănescu vettek részt.
A mozgásszínház sajátosságai
A moderátor szerepét Dan C. Mihăilescu töltötte be.
Uray Péter mozgásszínháznak nevezi a műfajt, amelynek sajátossága, hogy bármilyen teret befoglal. A szöveggel ellentétben- mondta a rendező- a mozgás két dologra ad lehetőséget. Egyrészt megjeleníti a figurák (szereplők) közti viszonyt, másrészt a figurák belső állapotát és annak változását. A mozgás úgy működik, hogy lehetőség van megkeresni a szöveg mögötti tartalmat. A rendező elszakad a szövegtől, újraértelmezi a szöveg mögötti tartalmat. Nagyon fontos, hogy megtalálja a szereplők igazságát, mert mindeniknek saját története van. Amint a rendező elmondta, ez a 6. shakespeare-i előadás, melyet rendezett. Az előadások erős színész-táncos jelenettel bírnak. Térben való elhelyezésük stúdiószínpadot igényelnek. A legerősebb hatást akkor érik el, ha a nézők közelről látják a színészt, annak rezdüléseit. A kolozsvári előadás nagytermi produkció volt. Ebben az esetben a nézők távolabb ülnek a színészektől, ilyenkor másképp kell koreografálni. Keresi a kísérletezés lehetőségét. Itt érdekes a nagy térrel, a szöveggel való találkozása a mozgásnak. Nagy szerencse- mondta a rendező, hogy Györgyjakab Enikő (Kolozsvári Magyar Színház) kiváló színész és táncos. Nemcsak a nőt jeleníti meg, hanem magát az embert is. Rosalinda izgalmas kettősséget jelent, férfiként megjelenítő nő szerepét alakítja. Az előadás végén Rosalinda elmondja, hogyan zárul a történet. Akkor egy ideig nem tudja, hogy nővé válva szükség lesz rá a továbbiakban. Mikor nőként jelenik meg, akkor nincs játék, megérkeznek a jelen időbe. Az Orlandoval való találkozása a szabadságot, az újabb kihívást jelenti. Az eredeti szövegben csak utalás történik arra, hogy az igazi herceget elűzték, a testvére foglalta el a trónt. Amint a rendező hangsúlyozta, a műfaj miatt volt fontos, hogy megjelentse a deportálást, a száműzetést. Az előadás végén a szereplők egy pillanatra felveszik a bőröndjüket, elindulnak az új világba. Hirtelen döntés születik. „Megkeressük a mi utunkat”.
A kerekasztal-beszélgetés során felvetődött a Shakespeare- i vígjáték fordításának kérdése is. Uray Péter kifejtette, az előadásra a szövegnek a kortárs magyar nyelvre való fordítás alapján készült. A próba során kiderült, hogy a szövegnek román illetve magyar nyelvre való fordításában bizonyos különbségek vannak. A román fordítás romantikusabb, mint a magyar- mondta a rendező. Mihai Măniuţiu kifejtette, Romániában csak egyetlen táncszínház (mozgásszínház) van. A hazai színházak veszik át ezt a szerepet. A bukaresti Odeon, az aradi, a temesvári színház a kortárs táncművészetet jeleníti meg. Véleménye szerint 4-5 ilyen színházra lenne szükség. Dan C. Mihăilescu szerint nem értelmezzük helyesen a testiség kérdését. Úgy neveltek, hogy csak a gondolatnak van kifejező ereje, a gesztusnak, mozgásnak kevés. A vita végső következtetéseként megfogalmazták, a mozgásszínház közönségvonzó erővel rendelkezik.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

A város napja nem minden váradi ünnepe
A váradi önkormányzat nagy csinnadrattával ünnepli 1944. október 12-ét, mint Nagyvárad felszabadításának a napját, pedig sok váradi számára az egy gyászos nap volt. Két váradi magyar lakos emlékszik vissza, amelyek megmagyarázzák, miért nem tud minden váradi ünnepelni ezen a napon.
A hivatalos román történetírás dicsőséges napnak tekinti 1944. október 12-ét, azt a napot, amikor a szovjet és a román csapatok bevonultak Nagyváradra, és ezzel úgymond felszabadították a várost. Az önkormányzat a város hivatalos napjának is nyilvánította október 12-ét, nyilván nem gondolva azokra, akik 1944. október 12-e előtt is Nagyváradon éltek, sokkal inkább csak azok, számára kreálva ünnepet, akiknek nagy része ezt a dátumot követően érkezett a városba. Kutasi Sándor tősgyökeres váradi lakos lapunk számára felelevenítette, hogy 1944. október 12-én magyar katonáknak több olyan csoportját végezték ki, akik már letették a fegyvert. Hitelt érdemlő információk vannak a Szent László hídnál kivégzett katonákról (akiket a kutatások mai állása szerint a visszavonuló németek végeztek ki, amiért nem robbantották fel a központi hidat – szerk. megj.), az Uri utcán kivégzett kilenc honvédról, a Széles utcán meggyilkolt hét honvédról. „És ki tudja, hányan vannak a város területén, akiket akkor megöltek” – jegyzi meg Kutasi Sándor.
Tragédia
Az Uri utcában (ma Roman Ciorogariu utca – szerk. megj.) kivégzett kilenc magyar katona egyikének, Nagy Ferencnek a fia, az akkor négy éves ifjabb Nagy Ferenc így emlékszik vissza arra a bizonyos napra: „október 12-én ünnepel a város, ez a nap hivatalosan a felszabadulás, a győzelem ünnepe, de az én számomra sajnos kétszeres gyászünnep, mert ezen a napon a várossal együtt apám is elesett. A múlt században két nagy tragédia érte családunkat, az első világháborúban nagyapám esett el katonaként valamelyik külhoni fronton. Nagyanyám három gyerekkel maradt egyedül. Apám, aki 1907-ben született, mint legidősebb fiúgyermek szakmát tanult. Később, mivel családfenntartó volt, felmentették a hadkötelezettség alól, így a második világháborúban nem sorozták be, csak 1944-ben kapott behívót, amikor már közeledett a front. A Szent János utca 17 szám alatt voltak elszállásolva, ezt onnan tudom, hogy apám írt nagyanyámnak pár sort, és anyámmal mi is elmentünk néha hozzá, vittünk neki ebédet. Ezek a katonák, akik között ott volt apám is, hirtelen behívott, koros, családos emberek voltak, akik valamilyen okból nem teljesítettek tényleges katonaságot, és feladatuk csak a hídőrség volt. Azt nem tudom, hány hidat kellett őrizniük. Azon az ominózus napon, amikor az oroszok a városba értek, a német-magyar csapatok elmenekültek, így e kis csapat feladata is okafogyottá vált, tehát szétszéledtek. Apám az Uri utcán egy ismerős családhoz ment be, de egy idő után, a család marasztalása ellenére eljött. Akkor fogták el, és bekísérték az Uri utcán a premontrei templommal szembeni ház udvarára, ahol kilenced magával együtt agyonlőtték. Tehát már mint fegyvertelen hadifoglyokat, kivégezték őket. Ott talált rá anyám három nap múlva – a házban akkor már ideiglenes orosz parancsnokág működött –, onnan hozta el két nagybátyám egy kis tolókocsin az Olaszi temetőbe. Úgy lett eltemetve, ahogy volt, szétlőtt fejjel, katonaruhában. Megjegyzem, hogy a szemben levő emeletes házból szemtanú mondta el anyámnak, hogy könyörögtek az életükért, ökleiket összeütve jelezték, hogy ők munkásemberek, és mutatva, hogy gyerekes apák. Anyám tudott még ilyen csoportos kivégzésekről a Rulikowski úton és a valamikori kishídnál is. Állítólag az oroszok bejövetelekor lelőttek egy orosz tisztet, ezért nem kegyelmeztek a hadifoglyoknak.” Nagy Ferenc meg is mutatta édesapja halottvizsgálati bizonyítványát, melyen a kór neme rovatnál az áll: „fejlövés”, az észrevételeknél pedig ez a bejegyzés betűzhető ki: „édesanyja elmondása szerint oroszok lőtték fejbe. Erőszakos halál.”
Következtetés
A történelem nem számol az egyes ember tragédiájával, és a történelmi események szükségszerűnek tűnő lefolyása nem csak egyéneket, de egész közösségeket, népeket is elsodorhat, de ez nyilván nem szolgálhat mentségként egyetlen önkormányzat számra sem arra, hogy olyan napot válasszon a közösség ünnepnapjául, amelyen egyáltalán nem szükségszerű, sőt, elkerülhető kegyetlenségeket kellett elszenvednie a helyi közösség egy részének. Elszomorító, hogy éppen a rendkívül gazdag múlttal büszkélkedő Nagyvárad esetében nem sikerült egy olyan meghatározó jelentőségű dátumot kijelölni a város napjául, amelyet maradéktalanul és ellenérzések nélkül felvállalhatna a közösség bármelyik polgára, vallásra, nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül.
Pap István
erdon.ro

Magyari Tivadar
SZAKPOLITIKAI VITAINDÍTÓ
Vitaindító a közoktatásról
Közoktatással kapcsolatos tennivalók, különös tekintettel a demográfiai szempontból veszélyeztetett oktatási helyszínekre: Magyari Tivadar KAT-vitaindítója.
Az alábbiakban az évtized közepére megerősödő oktatásügyi kihívások és veszélyhelyzetek lehetséges, egységes kielemzésének és megválaszolásának a főbb pontjait fektetjük le.
A kulturális autonómia és az önkormányzati elv erősítése az oktatás terén
A politikai érdekképviselőet általános irányelvei, programja szerint is, a nemzeti közösség prioritása – a kulturális autonómia jegyében – közjogilag szavatolt rendszerbe foglalni az önkormányzatra épülő oktatási hálózatunk működtetését. Önkormányzatra épülő hálózatunk rendszerét a hárompillérűség (állami, felekezeti, magán) elvére építjük.
A teljes körű anyanyelvi oktatás elvének gyakorlatba ültetése érdekében továbbra is az a cél, hogy egyetlen magyar tanuló se kényszerüljön más tannyelvű iskolába járni. A helyzet megoldására a kistérségi iskolahálózatok kialakítása mellett a szórványkollégium-rendszer kiteljesítése, működésének megszilárdítása szükséges, különös figyelemmel a civil szervezetekkel és az egyházakkal való, eddigiekben is gyümölcsöző együttműködésre. Tennivalók: - román nyelvű oktatásban résztvevők beazonosítása - a román iskolákba íratott magyar tanulók számára magyar osztályok indítása - a román osztályokban tanulók bevonása a magyar nyelven folyó tehetségápolási programokba - a magyar nyelvű oktatás kereteinek további bővítése Csángóföldön b) Kiemelten kell kezelnünk állami iskolahálózatunk építésében a finanszírozási és infrastrukturális feltételek biztosítását szórványvidéken, jogi vonatkozásban pedig felügyelnünk kell a jogi személyiséggel rendelkező egységek, törvényesen előírt létszám alatti, a nemzeti kisebbségek nyelvén tanuló osztályok és csoportok engedélyezését a tanügyi törvény szabályozásának megfelelően. c) Alapvető feladat az önálló, anyanyelvű közoktatási intézmények alapítása a csángók lakta övezetekben. Saját iskoláik létrehozásáig a magyarul tanulni vágyó csángó gyermekek részére biztosítanunk kell anyanyelvünk, kultúránk elsajátításának lehetőségét a román nyelvű tanintézetekben, illetve alternatív oktatási formákban is.
d) Az érdekképviselőetnek el kell látnia érdekvédelmi feladatát az anyanyelven működő állami oktatási egységek vagy alegységek, intézmények létesítésével, megszüntetésével, működtetésével és az oktatási kínálat megállapításával kapcsolatban, valamint a megyei és intézményi szintű vezetőségekben való részarányos képviselőet biztosítása érdekében.
e) Az új közoktatási struktúrában nagy szerepet kap az iskola előtti nevelés. Bölcsődéinkben eddig nem alkalmaztak szakképzett pedagógusokat, meg kell oldanunk a kisdedóvóképzés feladatait.
f) Az oktatás másik fontos pillére a felekezeti oktatás, amelynek jelentős hagyományai vannak Erdélyben. Az új tanügyi törvény kodifikálja a felekezeti oktatást, és biztosítja az állam által elismert felekezetek jogát tanintézmények alapítására, valamint előírja a felekezeti oktatás rendszerében tanuló iskoláskorúak számára is érettségiig a fejkvóta megadását. A képzés szintén fontos pillére a magánoktatás. Erdélyi magyar közösségünk kiemelt értékei a különféle alapítványok által működtetett magánóvodák, magániskolák.
A demográfiai okokból és a román állam tartósan rossz oktatáspolitikája miatt veszélybe kerülő szórványbeli iskolák veszélyeztetettsége és tennivalók:
2013. november 23-án az RMDSZ felső döntéshozó testülete, a Szövetségi Képviselők tanácsa döntést hozott arról, hogy ki kell dolgozni a jelenlegi válságos, népességfogyásos helyzetben egy szerkezetváltási tervet, és első körben (de a továbbiakban is a lehető legnagyobb mértékben) helyi (regionális) cselekvési programok szükségesek, amit helyi szakmai körök kezdeményeznek.
Ennek a döntésnek az alapján a szakmai, értelmiségi közösség egyes felismerései álltak:
1. Eljött az ideje annak, hogy az oktatásunk differenciált, regionális megközelítése még nagyobb hangsúlyt kapjon, miután az országos oktatáspolitika (vagyis a keretfeltételek) alakításában a közösség immár messze eljutott azáltal, hogy:
- a viszonylag kedvező új tanügyi törvény született meg, illetve: - kevés kivétellel megalakulhattak a kívánt magyar iskolák, és ezzel egy 1989-től tartó folyamat a végéhez, de legalábbis új szakaszához közelített, valamint: - a nagy regionális rendszereket épített ki (vagy vett részt kiépítésükben) az oktatás szolgálatában (pl. szórványkollégiumok, országos segítő programok)
2. Az oktatást érintő gazdasági és demográfiai tényezők is, de a politikai kapacitás, befolyás is régióról régióra nagyon különböznek;
3. Helyi adatokon, tényeken alapuló elemzés szükséges, a helyiek önismerete megkerülhetetlen;
4. A helyi oktatási problémákra, kihívásokra a választ a helyieknek kell legelőször megfogalmazniuk, a megvalósítás is bizonyos részekben rajtuk múlik; 5. Az oktatás válsághelyzetei helyi jellegűek, egyes kényszerű változások áldozatokkal, terhekkel járhatnak, érdekcsoportokat érintenek, konfliktusokat is okozhatnak: a legbölcsebb ezek kezelését is elsődlegesen a helyeikre bízni. 6. Az új oktatási törvény csökkenti a központosítást, és a szubszidiaritás jegyében a tanintézetek működtetését a helyi közösségekre bízza.
Az elemzés első, nagyobbik szakasza befejeződött, a veszélyeztetett oktatási helyszínek katasztere 2014 nyarára összeállt, az egyes iskolákról szóló részletes adatlapok nagyrészt naprakészen használhatók. A Közpolitikai Elemző Központ által végrehajtott program eddigi részei a magyar állam, az RMDSZ főtitkársága, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Kvantum Research Kft támogatásával valósultak meg. Az elemzők feliratukban így indokolták a kataszter szükségességét, értelmét: „Erdélyben 2006 óta folyamatosan csökken a magyar gyermekek száma. 2010-ben először következett be az, hogy a magyar újszülöttek száma tízezer fő alá esett. Az elmúlt néhány év 15%-os gyermekszám-csökkenése Erdély szórványterületein és a Bánságban hatványozottan jelentkezett. Az erdélyi szórványmegyékben mintegy harmadával, a Bánságban 50%-kal esett vissza rövid időszak alatt a gyermekszám. Ennek hatására a 2014-es tanévtől kezdődően a magyar tannyelven beiskolázható gyermekek számának visszaesése miatt komoly kihívások érik majd az erdélyi magyar oktatási intézményhálózatot. Ha a romániai magyar közösség nem készül fel tudatosan ezekre a kihívásokra, a magyar nyelvű iskolák, oktatási helyszínek felszámolódása egy olyan folyamatot indíthat meg, amely rövid távon (akár 2020-ig) a szórvány oktatási hálózat szinte teljes ellehetetlenüléséhez vezethet.”
A veszélyeztetett oktatási helyszínek száma megyékre lebontva, az elkészített elemzés szerint a következőképpen alakul:
Arad - 11 Beszterce-Naszód - 14 Bihar - 23 Brassó - 13 Fehér - 15 Hargita - 6 Hunyad - 6 Kolozs - 35 Kovászna - 4 Krassó-Szörény - 1 Máramaros - 7 Maros - 42 Szatmár - 18 Szeben - 19 Temes - 12 Összesen 235 Az „Iskolák veszélyben” program első szakaszának keretében – több más összegző, elemző tanulmány mellett – teljes körűen feldolgozásra kerültek az erdélyi magyar oktatásról rendelkezésre álló statisztikai adatok, és terepmunka keretében összeírásra került erdélyi magyar oktatási hálózat mintegy 200 veszélyeztetett helyszíne. Ezek jellemzően olyan települések, illetve iskolák, amelyekben a magyar oktatást 2020 előtt komoly kihívások érik. A program keretében ugyanakkor az is egyértelműen kiderült, hogy ezeken a területeken (is) vannak olyan komoly oktatásszervezési és demográfiai tartalékok, amelyekkel nagymértékben lehet csökkenteni a fenntarthatósági kockázatokat. Ennek nyomán szakmai testületek megyei szinten közép és hosszabb távú együttműködési tervezeteket dolgoznak ki, együttműködve a helyi érdekképviselőettel, illetve annak önkormányzati tényezőivel, mely végső célja helyi megközelítésű, de országos szintéziseket és közpolitikai lépéseket megalapozó egységes, praktikus, operacionális oktatási terv elkészülése.
Sarkalatos elv: az anyanyelvi jogok érvényesülése az oktatásban
Közösségünknek minden magyar gyermek számára biztosítania kell a magyar oktatás lehetőségét, akkor is, ha a gyerekszám a lakóhelyen nem teszi lehetővé semmilyen kedvező jogszabály révén az iskola fenntartását. Ennek érdekében az ismert, kipróbált, egyes helyeken bevált módszerek közül az optimálist kell választani (tanulói ingázás, térítés vagy iskolabusz révén, tanári ingázás, szórványkollégiumi vagy a nagy iskolaközpontok kollégiumaiban történő elhelyezés). Egy éven belül el kell készíteni egy ezzel kapcsolatos világos, összerdélyi tervet a szórványkollégiumok hálózatának szükséges és elégséges elemeivel.
A szakoktatás megerősítése, a lemaradások felszámolása
Az érdekképviselőet programjában is kijelölt feladat kell legyen a szakiskolák létesítése; egyre több szaklíceumi profilú intézményt kell létrehoznunk, a versenyképességünk növelése érdekében pótolnunk kell a hiányzó vagy elsorvadt profilokat, mint például a mezőgazdasági és környezetvédelmi szakemberképzés terén. Ily módon jó lehetőségek nyílnak az állami és vállalkozói partnerségben, kettős nyereséget kínálva: bevonjuk a magántőkét, és azonnali elhelyezkedési lehetőséget nyújtva biztosítjuk a helyi szakemberek utánpótlását.
Stratégiai megoldások sürgős kidolgozása idültté vált közoktatási problémák kezelésére egy tanéven belül. Bár törvényalkotási vonalon előrelépés történt, az utóbbi években a gazdasági, illetve demográfiai természetű válsághelyzetekre rátevődik, sőt a kezelési módozatokat ellehetetleníti egy sor idült szerkezeti-szervezeti válság, amely nagyrészt az új oktatási törvény alkalmazásával járó átalakítások miatt van, de jórészt amiatt, hogy az új törvényt részlegesen, átértelmezve, késve alkalmazzák. Az orvosolandó helyzetek az alábbi pontokban foglalhatók össze:
1. A törvényes, jogszabályi helyzet:
- Az oktatási törvény elhúzódó és elodázott alkalmazása, illetve az alkalmazási módszerek révén való átértelmezése.
2. A gazdasági gondok, a pénzhiány:
- Pénzügyi megszorítások (maga az új törvény alkalmazása sokkal többe kerülne, mint a korábbi oktatási rendszer); fejkvóta rendszer rossz alkalmazása.
3. Centralizáció
- A minisztériumi, és azáltal a tanfelügyelőségi centralizmus és bürokrácia óriási növekedése; - Pedagógusok leterhelése korábbi terhelésükön túl, főleg központi eredetű feladatokkal, uniformizált, s ezért helyben bonyodalmasan alkalmazható tennivalókkal; uniformizált, ezért egységesen csak sok igazságtalansággal alkalmazott mércékkel - Iskolaigazgatói pozíciók versenyvizsgájának évek óta való halasztása
- Oktatói kinevezések centralizációjának fenntartása; iskolák kiszolgáltatottsága ennek.
4. Szakmai problémák
A közelmúltban a tanárképzés visszáságai miatt, a tanári státust (javadalmazás, presztízs, közmegbecsülés) hátrányosan érintő gazdasági és társadalmi tényezők miatt, sőt bizonyos nézetek szerint a kommunikációs és kulturális generációváltás folytán is, az oktatásunk szakmai tartalmi vesztességekkel, azaz rosszabbul felkészült, hiányos tudású tanulóval jár jelenleg.
Ezek miatt a következő évben a közoktatás ügyeiben tevékenykedő összes politikussal, képviselővel, civil vezetővel egyeztetve el kell készíteni a lehetséges jogszabály-kezdeményezések, rendelet-tervek, orvosolnivaló helyzetek konkrét, operatív listáját és előkészíteni azokat a megoldási stratégiákat, amelyeket az érdekképviselőetek kötelezően követnek. Ez a következő idült gondokat kell, hogy érintse:
1. új tantervek ügye:
Az új tantervek késve, lassan alakulnak ki. Első körben számba kell venni, hogy tantárgyanként hol tart a tanterv-készítés, mit kell erről kommunikálni az érdeklődő szakmának, és melyek a hátralevő sürgős teendők.
2. tankönyvkiadás ügye (ezen belül: a tankönyvlicitek ügyei): A tankönyvek késése, a licitek bonyolítása nyomán ki kell dolgozni egy rövidtávú tervet, mind a tankönyv-helyzet, mind pedig a segédanyagok kapcsán. Egy kimutatást kell készíteni a pillanatnyi helyzetről, ezeket kommunikálni kell a szakma felé, mert igény van rá. Ki kell dolgozni az érintett, potenciálisan licitáló kiadókkal való egyeztetés módjait.
3. iskolaigazgatók versenyvizsgájának ügye
Várhatóan, hosszú késés után 2015 őszére meghirdetik az iskolaigazgatói állásokat; ezekre fel kell készülni (formai megfelelések helyzetének feltérképezése).
4. szakiskolák ügye
A helyi (és ebből levezethető országos) tervekben el kell készülnie a tervezett, szükséges szakiskolák térképének (hálózatának), pontos, adatokban gazdag elképzelésekkel.
5. Iskolabusz-rendszer visszásságainak megoldása
A törvényi is bürokratikus okok elhárítása, az önkormányzatok pénzügyi mozgásterének (vagy az iskolaközpontok) növelése.
6. országos versenyek hátrányai kisebbségi oktatás terén; ezek orvoslása: Az országos vetélkedők túlzott központosításának révén megoldásokat kell találni, közösen az államtitkársággal a következő problémákra (amik az országos felmérők problémái is) - a fordítások problémája
- a kidolgozásra rendelkezésre álló idő ügye
- a pontozás, értékelés ügye
7. összevont (szimultán) falusi elemi iskolák ügye, különös tekintettel az előkészítő év problémáira: Az előkészítő év tanterve és eszköztára problémás; bürokrácia és a „külső vezérlésű” tanrendek jellemzik, a tanítókat megkötik a központi részletes tervek és előírások, munkájukat hátráltatják. Ha szükséges, alternatív jogszabály-tervezetet kell kidolgozni.
Transindex.ro