Belföldi hírek
Beperelték Pál Árpádot lánya alkalmazásáért
A legfelsőbb bíróság ügyészsége érdekellentét miatt pert indított Pál Árpád volt RMDSZ-es képviselő ellen, aki alkalmazta lányát parlamenti képviselői irodájába.
Pál Árpád, aki a 2008–2012-es parlamenti mandátumban Hargita megyei RMDSZ-es képviselő volt, javasolta lánya alkalmazását parlamenti képviselői irodájába, és jóvá is hagyta a 2008-ban, illetve 2009-ben aláírt munkaszerződéseket. A munkaszerződésekkel lánya 35 221 lejes jövedelemben részesült, melyet a képviselőház büdzséjéből fedeztek – áll az ügyészek vádiratában. Az ügy a Legfelső Semmítő- és Ítélőszékhez került.
Autonómianap az EMI-táborban
Idén is szerveztek autonómianapot a borzonti EMI-táborban. Árus Zsolt, a tematikus nap szervezője szerint kihívásnak számított, hogy ebben az évben is aktuális kérdések boncolgatására kerüljön sor. Az SZNT állandó bizottságának tagja kifejtette, az autonómia kérdése egyre népszerűbbé vált a rendszerváltás utáni időszakban, ennek eredményeként azonban gyakran különböző szervezetek, illetve politikai pártok saját céljaikra használják fel ezt a kérdéskört. Ennek tudatában szervezték a tábor idei autonómianapját: ma négy témában tartanak előadásokat, melyek főként az elmúlt egy év munkájáról, jövőbeli kilátásokról szólnak, továbbá a nemzetközi kapcsolat kiépítésének eredményeként Baszkföldről, valamint a bretonok által lakott területekről érkezett egy-egy politikus is képviselteti magát. Az EMI-tábor autonómianapjának szervezője úgy fogalmazott: Székelyföld autonómiájának megalakulásához csak idő kell, hiszen már nem az a kérdés, hogy lesz-e vagy nem lesz, hanem az, hogy mikor.
Nincs ebolaveszély
Kicsi a valószínűsége annak, hogy az ebolafertőzés megjelenjen Románia területén, de ha mégis, az egészségügyi hatóság képes azonnal közbelépni – áll a szakminisztérium tegnapi közleményében. Eszerint a minisztérium az Egészségügyi Világszervezet (EVSZ) és az Európai Bizottság ajánlásainak megfelelően megtette a szükséges óvintézkedéseket, miután az EVSZ tegnap elrendelte a világszintű egészségügyi szükségállapotot. Egyébként Tonio Borg, az EB egészségügyi biztosa is úgy nyilatkozott tegnap, hogy „elenyészően alacsony” a valószínűsége a vérláz e típusa elterjedésének Európában. Az ebolavírus az év eleje óta közel ezer ember halálát okozta, az utóbbi négy évtized legsúlyosabb járványaként kezelik. A vírus nem légi úton, hanem a fertőzött vérével, testnedveivel való érintkezés útján terjed, tünetei a láz, fejfájás, gyomormenés, hányinger. Jelenleg nem létezik hitelesített oltás az ebola ellen.
Menekítenek a Gázai övezetből
Tegnap egy ötven tagot számláló, többnyire gyerekekből álló románállampolgár-csoportot telepítettek haza kérésre a Gázai övezetből – jelentette be a külügyi tárca, hangsúlyozva, hogy a román állam hozzájárult nyolc magyar és öt moldovai állampolgár kimenekítéséhez is. A tárca szerint a külügyminisztériumban létrehozott válságstáb folytatta az eljárást a Gázai övezetben levő román állampolgárok támogatására. Ez volt immár a harmadik, a romániai hatóságok által megszervezett kimenekítési akció, mostanra 153-ra emelkedett a Gázai övezetből hazatelepített román állampolgárok száma.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tompa László: Válogatott versek (Székely könyvtár)
Egy biztos: Tompa László nem „a székelyharisnyás költő”. Soha nem is volt az, és – jöjjenek bármilyen újabb és újabb értelmezők – reméljük, már soha nem is lesz. Mai költő, ugyanolyan és ugyanúgy mai, mint amennyire az az ő igazi nemzedéke, a múlt század elején, Pesten iskolázott, a modern magyar irodalom hullámverésében, centrumában élő és alkotó több nyugatos kortársa: Kosztolányi, Babits és társaik.
(Jó pár héttel ezelőtt, kedves egykori tanárommal levelezvén, szóba került a sorsa, a költészete, jelentősége. És ez volt a Tanár úr levelének végkonklúziója is Róla. Meg a Tompa-versek önarcképjellege.) Modern magyar költőként indult (németül tudott, németből fordított), és modern magyar költő maradt. Csak sorsa, választott sorsa a peremre, a peremvidékre sodorta, és végig egy kisváros adatott meg neki élete helyszínéül. Vidéken élő, vidékre sodródott, de nem vidéki költő volt ő. Amikor a székely tájról, a székely emberről, a helytállásról, magányosságról, a megmaradásról írt, akkor is csak önmagáról írt, „ezek a versei önarcképek” csupán, és nem olyanszerű szócsövek, amilyeneknek tulajdonították őket a korabeli és későbbi kritikusai. Lapozgatom, olvasgatom a megfakult, kék vászonborítású, halála előtt egy évvel megjelent Versek című összegyűjtött költeményeit, és csak ámulok és bámulok, hogy milyen költemények szorultak a kötet két borítója közé. És nem a középiskolás éveim nagy megmaradás-verseire, helytállás-, emberség-darabjaira, az úgynevezett áthallásosakra gondolok, mint a Lófürösztés, Magányos fenyő, Erdélyi télben, Este egy székely festőnél, Diogenész lámpájával (a Lófürösztés egyébként ebből a válogatásból ki is maradt), amelyeket, mint a változások után a templomos és iskolás típusú verseket, annyit és olyan patetikus hevülettel, szinte kötelező módon mondták, szavalták, zengték ünnepségről ünnepségre. Holott ezekre is gondolhatnék, mert ezek sem rosszak, és semmiképp e kategóriába sorolhatóak. Hanem a nem épp ennyire közösségi témákat érintő, sokkalta finomabb hangzásúnak tűnő opusokra (csak pár darab közülük: Rejtett kincs tudója, Egy új Faust szerenádja, Alkonyat falun, A játékcsináló, Tavaszodás, Zenit, Vers egy téli sétáról, A sötétben jár az óra, Alkonyati eltűnődés, Ének három pogácsáról stb.), amelyek másik (több másik) oldaláról mutatják meg Tompát, az embert és költőt, és ezáltal csak gazdagítják ezt a csak egyoldalúan, mintegy billogként rásütött költőképet. Hogyaszongya: „a bizakodó dac”, „a sorssal való szembefordulás”, „a fájdalomban és a szenvedésben találta meg a…”, „költészete a tömegekben, a népben erjedő fájdalmakat dalolta ki” stb. Nem folytatom, mert értelmetlennek találom. Sok hasonlót lehet olvasni a róla szóló munkákban a megközelíthetetlen sziklavárában élő, magányos fenyőként soha meg nem törő, az időkkel ott is bátran, dacosan szembenéző, akkor is (mindig) helytálló, szinte szoborrá merevített költőről, akinek nehéz léptű, súlyos görgetésű költészete a kősziklák dübörgéséhez hasonlatos. Arról viszont kevesebbet, vagy alig, hogy fontos, ha úgy tetszik: európai rangú költő, egy kisváros nagy formátumú lírikusa (hangsúlyozom: lírikusa), aki a súlyos terhek alatt játékos is, könnyed is tud lenni, s akiről le kell hámoznunk mindazt a sallangot, ami az évtizedek alatt rárakódott, ha szeretni, élvezni szeretnők ezt a különleges, különlegesen jó, nem édeskés, hanem inkább karcosabb, súlyosabb léptű, de nagy költészetet. Érdemes is volna ezt a nyelvet, ezt a szóhasználatot (el egészen az általa használt különleges, ismeretlen szavakig), ezt a Tompa megénekelte embertípust, a peremvidéken élőét, s a mindenféle hozzá tartozó sajátosságokat külön tanulmányban is elemezni, ha divatos volna ez most errefelé egyáltalán. Talán ez is – ahogy mondani szokás újabban – megérne egy misét.
Fekete Vince, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Színházsátor Kolozsváron
Színházsátorral és előadásokkal készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Kolozsvári Magyar Napokra, amelyen először vesz részt ilyen gazdag programkínálattal.
Augusztus 21. és 24. között egyebek mellett gyermekprogramok és felolvasószínház várja az érdeklődőket a Farkas utcai Színházsátorban. A legkisebbek számára meseterasz, mesejáték-verseny, valamint az Óz, a nagy varázsló című mesemusical szereplőivel való találkozás is szerepel a programban. A felnőtteket a felolvasó-színházi alkalmak mellett batyus partival és szalontánctanulással várják a társulat tagjai. A Színházsátorban lehetőség nyílik a színészekkel való személyes találkozásra, de megtalálhatók a színház régi és új kiadványai is. A Kolozsvári Magyar Napok programkínálatában a színház több előadása is szerepel. Az Andrei Şerban által rendezett Ványa bácsi két alkalommal tekinthető meg, a Máté Angi Mamó című regénye alapján készült Csipke című előadás is látható. A június végén bemutatott Serena in X-tremis című koncertelőadást rendhagyó helyszínen, a Farkas utcai színpadon láthatja majd a közönség. A kolozsvári színház több előadást is vendégül lát a rendezvénysorozat ideje alatt, így a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Rekviem egy házért című előadását, valamint a Béres László által rendezett Lola Blau című produkciót nézheti meg a közönség. A színház előcsarnokában Fodor István csíkszeredai fotóművész Székelyföld madártávlatból című kiállítása lesz látható.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A román visszavonulás – Sepsiszentgyörgy az első világháború idején (6.)
A támadó román haderő kezdetben nagy erőfölényben volt – idézzük Pomogáts Béla hadtörténészekre hivatkozó idevágó tanulmányát. – Szeptemberben elfoglalták Brassót, a Székelyföld egy részét – a magyar lakosság fejvesztetten menekült –, továbbá a jelentékeny ipari központot, Petrozsényt, és csak több hónappal a támadás után sikerült az osztrák–magyar haderőnek a helyzetet konszolidálnia, majd ellentámadásba mennie. A hadtörténetírók szerint különösen a Nagyszebennél és Brassónál kibontakozó ütközeteknek volt katonai értelemben történelmi jelentőségük – mindkét ütközetben a magyar honvédségnek jutott a küzdelmet eldöntő feladat. Mindazonáltal több hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a Monarchia hadserege megfelelő ütőképességgel vegye fel a küzdelmet – végül is a beérkező német seregtesteknek kellett a románokat kiverniük.
Szentgyörgy visszafoglalása
A román csapatok visszavonulása 1916. október 5–8. között történt. Az elvonulás első felvonása október 5-re tehető, amikor a román zászlókat leszedték a középületekről, és eltávozott a rendőrkapitány. A következő nap ágyúlövések hallatszottak, miközben a katonai parancsnokok és Alemann polgármester sietősen távozott. Október 7-én nagyszámú ellenséges katona vonult át a városon. Egy nap múlva, október 8-án hét tagból álló német dragonyos járőr érkezett ide, s a szövetségesek zászlóit kitűzték. Nyomban ezután Solymosi százados vezetésével 46 huszár vonult be, ekkor azonban még Sepsiszentgyörgyön román csapatok is tartózkodtak. A kialakult utcai harc következtében egy honvéd életét vesztette, akit ideiglenesen a református temető egyik kriptájában helyeztek el, hogy majd a békekötés után ünnepélyes külsőségek mellett helyezzék örök nyugalomra. A huszárok a felső sétatéren a bokrok mellett sorakoztak fel. Ezalatt a városba észak felől csendőrök is érkeztek, utcai harc fejlődött ki. A románok gépfegyverrel lőtték a várost, majd déli irányba visszahúzódtak. Később a közös huszárezred másik félszázada is megérkezett Bánffy hadnagy vezetésével, de dolguk már nem akadt, a város több ellenséget már nem látott. Hat nappal a románok kivonulása után Bálint Dénes polgármester is hazaérkezett, nemsokára a tisztviselők jó része követte őt. Ezután elkezdődött a közigazgatás helyreállítása, melynek elsőrendű feladata továbbra is a háború kiszolgálása volt.
A menekültek hazatérnek
A belügyminiszter 1916. október 9-i rendeletével utasította az alispánt, járási főszolgabírákat, városi polgármestereket, hogy a hadi helyzet kedvező alakulása következtében megteremtődtek a hazatérés feltételei. Ennek értelmében Háromszék vármegyei elöljárók október 10-én vasútra ültek és 17-én Sepsiszentgyörgyre érkeztek. A végleg Békés megyében letelepedni kívánó, mintegy 30 ezernyi Háromszék megyei székelység ügyeinek intézését, érdekeik képviseletét dr. Béldi Pál főjegyző, egy-egy szolgabíró és megfelelő segélyszemélyzet látta el. Dr. Demeter Gyula másodfőjegyző a kormánybiztosságnál intézte a Békés megyében maradó székelyek ügyeit. Az alispán hazaérkezése után a magántulajdon sérthetetlenségének helyreállítása érdekében a rögtönítélő bíráskodás megszervezését szorgalmazta. A közjogi természetű bűncselekmények kiderítése céljából a brassói székhelyű hírszerző irodától egy különítmény kirendelését kérte. Az őszi mezőgazdasági munkálatok megszervezését elnapolhatatlan teendőjének tartotta, mert az ellenség nagy mennyiségű gabonát élt fel és vitt el, akárcsak a szövetséges német hadsereg. Az elmenekültek kenyér és vetőmag nélkül maradtak. Az állatállomány nagy része elpusztult. Meneküléskor a jószág betegségek miatt elhullott, vagy értékén alul szabadultak meg a takarmány nélkül maradt állatoktól. Az itthon maradt állományt az ellenség elvitte, elfogyasztotta, a csőcselék ellopta, vagy ami még megmaradt, azt a hadsereg állandóan rekvirálja.
A rögtönítélő bíráskodást október 18-án vezették be, és felhívták a figyelmet, hogy akinél idegen holmi maradt, azonnal szolgáltassa vissza a hatóságokhoz. Ennek alapján az elhordott tárgyak egy része visszakerült, de sokat a következményektől tartva megsemmisítettek a fosztogatók. A városban maradt gabonából az ellenség jelentős mennyiséget magával vitt. A kicsépeletlen gabonát nem pakolták fel, ez azonban a lakosság szükségleteinek fedezésére elégtelennek bizonyult. A cséplés lebonyolítására a városnak négy cséplőgép állt rendelkezésére, de fennakadást okozott az összekötőszíjak hiánya.
Az őszi vetésnél nagy volt az elmaradás, ami főként a fogatok hiányával magyarázható. Az idő is téliesre fordult, és kilátás sem mutatkozott a munkálatok elvégzésére. A város ló- és szarvasmarha-állománya a menekülés előtt 700 darabra volt tehető. Ebből a menekülők csordában vagy fogatokkal elvittek 650-et. Az itthon maradt jószágból az ellenség mintegy húszat vitt magával.
Szemrehányás a miniszterelnöknek
A háború utolsó két évében (1917–18) az addig is súlyos közellátási zavarok tovább fokozódtak. Évek óta elhúzódott a kárpótlás folyósítása, a nagyszámú katonaság miatt romlott a gazdasági helyzet, a nagytömegű hadifogoly ittléte feszültségeket okozott, a közegészségügyi és közbiztonsági hiányosságok pedig már csak tetőzték a bajokat.
A Független Székelység című sepsiszentgyörgyi ellenzéki lap 1917. július 22-i számában azon kesergett, hogy a román betörés után egy évvel még mindig nem kártalanították a tízezrekre szakadt nyomort és a megszállás okozta károkat.
Háromszék vármegye 1918 júniusában beadvánnyal fordult a miniszterelnökhöz, miszerint 1916-ban senki sem figyelmeztette a vármegye közönségét a közelgő veszélyre, sőt, ha valaki erről beszélt, azt rémhírterjesztéssel vádolták. Jellemző, hogy még a közvetlen támadás előtt is azt nyilatkozta Tisza István miniszterelnök a parlamentben: baráti a viszony Romániával. Ezért érte teljesen készületlenül a lakosságot a támadás, és kellett órákon belül menekülnie.
(folytatjuk)
Cserey Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Civil gondnokokat képez ki a Szórvány Alapítvány
A temesvári Szórvány Alapítvány, az Integratio Alapítvánnyal partnerségben, civil gondnokok képzését elősegítő programot indít, a soknemzetiségű vidéki közösségek fejlesztése érdekében. Az 54 000 euró értékű Civil gondnokpályázatot a Norvég Civil Támogatási Alap 45 000 euróval támogatja.
A projektindító sajtótájékoztatón dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke elmondta: a pályázat alapgondolata a sok helyen nem létező interetnikus kommunikáció elősegítése olyan településeken, ahol több nemzeti közösség él együtt. A pályázat 69 Temes és Arad megyei települést céloz meg, ahol legalább két nemzeti közösség él együtt, ezek közül az egyik a roma közösség. Ezek a közösségek kétszeresen hátrányos helyzetűek: falusi környezetben élnek és valamelyik kisebbséghez tartoznak. A 69 település közül végül kiválasztanak hatot, ahonnan 3 fős csapatok (összesen 18 személy) civil gondnok képzésen vesz részt. A civil gondnok és csapata feladata lesz a helyi közösségi igények, megoldásra váró problémák feltérképezése, közösségi és ezen belül gyermek- és ifjúsági programok megszervezése. „Az ideális az lenne, ha ezekbe a háromfős csapatokba több nemzeti közösséget képviselő személyek kerülnének be, de ez nem biztos, hogy így lesz, a fontos az, hogy a civil gondnokok felleltározzák a helyi problémákat és keressék a megoldásokat, közösségfejlesztő programokat szervezzenek” – mondta dr. Bodó Barna.
A projekt kezdeti szakaszában kiküldik a 69 település helyi hatóságainak a pályázatban való részvétel feltételeit tartalmazó felhívásokat. Valamennyi településről háromfős csapatok (egy településről akár több csapat) jelentkezését várják. A projekt iránt érdeklődő települések/csapatok közül kiválasztják ki azt a 6 települést, ahonnan összesen 18 személy vesz majd részt a képzésekben. A csapatvezetőknek egy évre szóló szerződéses munkaviszonyt biztosít a Szórvány Alapítvány. A pályázat iránt érdeklődő személyek az alábbi elérhetőségeken vehetik fel a kapcsolatot a Szórvány Alapítvánnyal: telefon/fax 0356 446516, e-mail: diasporatm@rdstm.ro.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)

Majláthfalvi Napok
Arad Megye Tanácsa, a Vingai Polgármesteri Hivatal, a Majláthfalvi Gazdák, a majláthfalvi RMDSZ és a Pro Majlát Egyesület augusztus 12–16. között újra megszervezi a Majláthfalvi napok rendezvénysorozatot.
A program augusztus 12-én, kedden 20 órakor a Tanyaszínház előadásával indul, a kultúrotthonban. Augusztus 14-én, csütörtökön 18 órától nagyboldogasszony-napi, ünnepélyes búcsúi szentmise a környékbeli papok részvételével. Utána a főutcán megkoszorúzzák az I. világháborúban elesett helybeli hősök emlékművét; 20 órától a Magyar Continental Singer koncertje a pünkösdista gyülekezet szervezésében, a kultúrotthonban. Augusztus 15-én, pénteken 10 órától hagyományos templombúcsúi szentmise a templomban.
Augusztus 16-án, szombaton 14.30 órától a népi együttesek fogadása közben térzene, majd népviseleti felvonulás a kultúrotthon udvarán lévő szabadtéri színpadhoz; 15.40 órától, a köszöntőket követően, kezdődik az ünnepi előadás, ahol az ágyai Tőzike, a kisiratosi Gyöngyvirág, a majláthfalvi Százszorszép és a Csipkebokor, az ugyancsak majláthfalvi nyugdíjasok vegyes kórusa, a nagyiratosi Rozmaring, a pécskai Búzavirág, a simonyifalvi Leveles, a nagyzerindi Ibolya, valamint a vingai Bălgărce bolgár és a Liliacul román néptánccsoportok lépnek fel. 19 órától a sepsiszentgyörgyi Insect együttes koncertje, majd a 4+2 Aszinkron zenekar közreműködésével szabadtéri bál zárja a Majláthfalvi Napok idei rendezvényeit.
A szervezők szeretettel várják a helybeli és a környékbeli érdeklődőket.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Tudásban és anyagiakban is gyarapodik a Sapientia vásárhelyi kara
A közelmúlt eredményeiről és a jövő terveiről számoltak be keddi sajtótájékoztatójukon a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karának vezetői.
Kelemen András dékán elsősorban a szakmai színvonalat, az elismertséget hangsúlyozta. Ismertette a statisztikai adatokat is, amely szerint idén a 11 alapképzés tíz szakán államvizsgáztak. A 198 végzősből 181-en, a korábbi végzettek közül haton iratkoztak be az államvizsgára, akik közül 182 diáknak sikerült a vizsgája. Azt is megtudtuk a dékántól, hogy idén 37 érdemoklevelelet szereztek a hallgatók, ezzel is az egyetem hírnevét öregbítve, önként vállalva nehéz és hosszú feladatot.
A bentlakás-építés októberben megkezdett folyamatáról egy rövid videót is bemutattak az újságíróknak. Az átadást szeptemberre tervezik, az elképzelések szerint az őszi tanévkezdésre 240 diák már szállást is talál az új épületben, ahol garzonlakások, illetve apartmanok várják a zömében Székelyföldről érkező hallgatókat. A campus nem csupán szállást nyújt a Sapientia diákjainak, de közösségi helyként is működik majd – hangsúlyozta Kelemen András. Az építkezés harmadik ütemében 2015-re egy 200 férőhelyes ebédlőt, konferenciatermet és tantermeket is építenek.
A 2014-15-ös tanévben 490 hely várja a diákokat alapképzésen és 105 mesterképzésen. Az alapképzés 11, mesteri négy szakon működik. „Szigorított érettségi eddig nem érintett negatívan, sőt jót tett nekünk, nagyon sok tehetséges diákunk van” – mondta a dékán.
Azoknak akiknek nem sikerült az érettségi vizsgájuk román nyelvből és irodalomból, valamint matematikából augusztus 4-15. között felkészítőt tartanak az egyetemen.
Antal Erika, maszol.ro

Kelemen Hunor: nincs realitása az elkészült autonómia-statútumnak
Kisebbségvédelemről és autonómiáról beszélt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a SIC Feszt Székelyföldi Szabadegyetemen, Csomakőrösön. Kelemen Hunor elmondta: „Úgy vagyunk tisztességesek, ha kimondjuk: ahhoz az autonómia-modellhez, amiről mi beszélünk, új alkotmányra van szükség.”
Csomakőrösön, az augusztus 7-10. között a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) által megszervezett SIC Feszten fiatal egyetemistáknak és középiskolás diákoknak beszélt Kelemen Hunor arról, hogy hallgatóságának kevés közvetlen tapasztalata van arról, amit kommunista diktatúrának nevezünk. „Mi egy olyan országban születtünk, amelyben létezett a törekvés arra, hogy felszámoljanak mindent, ami nem román. Ez vonatkozott minden nemzeti kisebbségre, amely Románia területén él és élt: eladták a szászokat pénzért Németországnak, a zsidókat Izraelnek, és erre a sorsra jutott volna a legnépesebb nemzeti kisebbség, a magyarság is. Éppen ezért állandó téma a kisebbségvédelem: mi azért maradtunk itt, mert a szülőföldünk számunkra a legfontosabb hely” – mondta felvezetőjében a miniszterelnök-helyettes.
Az elkészült autonómia-statútum kapcsán kifejtette, az RMDSZ-nek az volt az elképzelése, hogy a kulturális és a regionális autonómiával magasabb szintre emelje a kisebbségvédelmet, hogy megőrizhessék az erdélyi magyarok nemzeti identitását. Hangsúlyozta: számolni kell a román társadalom fenntartásaival és meg kell győzni arról, hogy „közösségünk törekvései nem ellenük irányulnak: nem olyat kérünk, amit valakitől el kell venni”. Leszögezte: az autonómia nem csodaszer, hanem egy olyan intézményrendszer, olyan eszköz, amellyel élni kell, és ami a magyarság számára többletfelelősséget jelent. Azt is kiemelte, hogy a mai alkotmányos keretek között nincs realitása az elkészült autonómia-statútumnak. „Úgy vagyunk tisztességesek, ha kimondjuk: ahhoz az autonómia-modellhez, amiről mi beszélünk, új alkotmányra van szükség” – fogalmazott a Szövetség elnöke.
Az államelnök-jelöltséggel kapcsolatos kérdésekre válaszolva rámutatott: a jelöltállítás önbecsülés kérdése a magyarok számára, Romániában nem változott meg olyan mértékben a mentalitás, hogy magyar embert válasszanak elnöknek. De fontos a jelöltállítás, mert ebben az időszakban egész Románia figyel, és szélesebb körben bemutathatók az erdélyi magyar közösség törekvései, érdekei, ráadásul a román politikusok, pártok között jelenleg egy sincs, amely az erdélyi magyarok specifikus kérdéseire megfelelő választ adna – mondta Kelemen Hunor.
Antal Árpád úgy véli: „Bárhová megyünk, bárhol keressünk is jobb életet, mindig lesz tíz másik ország, amelyben jobban élnek, mint ott, ahol éppen vagyunk. Fontos szempont a szülőföld iránti ragaszkodás. Tartsátok szem előtt, hogy olyan helyen éljetek, ahol van tiszta levegő, ahol egészséges ételeket lehet fogyasztani. Éljetek olyan helyen, ami a tietek, amelyet olyanná alakíthattok, amilyenné szeretnétek, ahol boldogok tudtok lenni és érvényesültök” – szögezte le.
Szabó Enikő, Székelyhon.ro

Felvételi
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara őszi felvételit hirdet a kolozsvári tagozat képzéseire
Alapképzés
A kar hittantanár és vallástudomány szakon nyújt egyetemi diplomát (12 ingyenes hely). Azok a hallgatók, akik ezek mellett más szakot is szeretnének végezni, magánösztöndíjat igényelhetnek. A szociális munka iránt érdeklődők választhatnak a két előbbi képzés közül, és magánösztöndíjjal elvégezhetik a teljes szociális munkás képzést.
Mesterképzés
Teológia– kultúra– társadalom, illetve Pasztorális tanácsadás (fizetéses helyek).
Iratkozás: szeptember 8–13., 9–14 óra között. További információk a kar honlapján: http://rocateo.ubbcluj.ro. Érdeklődni lehet telefonon: 0748-659284.
Miért tanuljunk vallástudományt?
v Mert a vallás olyan kérdésekre keres választ, amelyek minden kor emberét foglalkoztatják – az élet értelméről és céljáról, a boldogság eléréséről, a szenvedés miértjéről, végső soron arról, aki mindezeken túl rejtőzik.
v Mert ma a világban a vallás aktuális téma: a vallásos meggyőződések nevében az emberek másokat szolgálnak vagy megölnek, építenek vagy háborút indítanak, élnek vagy meghalnak.
v Mert a vallástudomány a vallásos jelenséget, a világ vallásait vizsgálat alá veszi, és megtanít gondolkodni.
v Mert a kereszténység, a zsidóság, az iszlám, a keleti vallások, az új vallási mozgalmak ismerete elengedhetetlen nagyon sok szakmában. A vallástudomány kiváló segítség (leendő) tanároknak, újságíróknak, szociológusoknak, jogászoknak, szociális munkásoknak, pszichológusoknak, politikusoknak és politológusoknak, irodalmároknak, művészettörténészeknek, a közigazgatásban dolgozóknak.
v Mert más szakot is elvégezhetsz magánösztöndíjjal.
v Mert a végzettek elhelyezkedhetnek az oktatásban, kulturális, szociális vagy közigazgatási intézményekben.
Várunk a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karára!
Vasárnap (Kolozsvár)

Szőcs István: Az irodalom emlékezete – és a történelemé (I.)
Ódor László (Élni idegenben… c.*) tanulmánya elején kiemelt figyelmeztetés: „A kétlaki ember számára a különbözőségek elsősorban nyelvben jelentkeznek, de alapjában kulturális elkülönülésről… van szó…, s egy emberben, egy szellemi térben óhatatlan konfrontálódásról…” „Hogy lehet ez ellen védekezni?” – kérdi Ódor. – „Kizárólag és folytonosan a tényleges és szellemi s ezzel nyelvi igényes kettősség vállalásával ezt a kétnyelvű, kétkultúrájú állapotot nevezzük »koordinált kétnyelvűségnek«… Ami persze nem lehet egyszerű vállalás… Svéd útjáról beszámolva Illyés Gyula említ meg egy ott élő magyart, aki mindkét nyelven a kultúrában – a magyarban és a svédben – jártas volt s e kettősséget vállalta. Ez a svédországi ötvenhatos magyar mondta neki, hogy a nyelveket meg lehet tanulni, de a csönd, egy-egy nyelv csöndje nem feledhető s meg sem tanulható igazából.”
Itt azonban két hatalmas gübbenőbe is beleesünk. Vegyük elébb a kisebbiket, az illyésgyulást. Aki csak egy kicsit is otthonos Kosztolányi versesköteteiben, most azonnal a Stockholm címűre kénytelen gondolni.
A Számadás (1935) c. kötet egy kis útirajz-sorozatot tartalmaz a vége felé, köztük több is svédországi városokról ihletődik. A Stockholm így szól:
Dalol a gőzfűtés, lángok lobognak, A porcukorban kis aranykanál van, s valami titkos gyermekkori emlék bujkál a barna és langyos homályban, Ott kinn sötét eső zuhog. Családi és idegen nekem e régi kép. Arany-ősz konttyal bólognak köröttem a bóbítás, kedves svéd nénikék. Az ingaóra lassan üt. Teázunk s amíg ropogtatom velük a kékszem, az őszi ködből, mint egy nyári égbolt, tekint reám sok nyájas-enyhe kék szem. Hallgatnak ők is, én is hallgatok, de csendjeink nem érnek össze végül, mivelhogy én magyarul hallgatok, s ők svédül.
Illyés Gyula már hivatalból is a legjobb Kosztolányi szakértők közé volna sorolható, hiszen legalább fél tucat kötetet rendezett sajtó alá Kosztolányi hátrahagyott írásaiból. Miért kell hát egy névtelen ötvenhatos svédországi emigránsnak ajándékozni a költemény ragyogó csattanóját? Sajátságos, ez is ahhoz a lelki jelenség-csoporthoz tartozik, amely meghatározza a nyelvcsere-jelenségét és a nyelv-váltók mentalitását: mindég látszani, a felszínen, a fennforgók körében nyüzsögni, a fontosak kórusában – tercelni! A társadalmi elismertség fontosabb, mint bármi más! És sajnos, éppen ezért az Ódor által áhított s ajánlott koordinált kétnyelvűség létrejöttének lehetősége többnyire illúzió!
A svédországi ötvenhatos (és későbbi) magyar emigráció tömegeiből mindössze két-három százaléknyi „folytatja” a „magyarnak-levést”, holott még sokáig élénk magyar nyelvű szellemi élet tenyészett egész Skandinávia földjén! Sokat és sok felszíneset írtak már arról, hogy a múlt század eleji magyar emigrációkban mért élt tovább a magyarsághoz tartozás tudata? Ám mindez nem magyarázható csak az ottani viszonyokkal.
A saját nyelvhez való viszonyulás egyes népeknél látványosan különbözik. A nyelvében él a nemzet elve, amely minket oly tragikusan sújt, több etnikumnál vagy népnél ismeretlen! Elég a keltákat felemlegetni: Írországtól, Nagy-Britániától Belgiumon át, a „gall” Franciaországon át, a Duna mentén Bajorország, északabbra Csehország (Boémia) – mind kelta! Az áramlat körülöleli a Kárpát-medencét Galicia, délen meg Moesia által; s valahol a Fekete-tenger partjai körül (északon? – délen?) elenyészik. Vagy talán éppen onnét indult? És ez a tengernyi nép, amely annyi régészeti-történelmi nyomot hagyott hátra, egy adott pillanatban egyszer csak másképpen kezd beszélni: angolul, franciául, németül, csehül, ukránul és így tovább! És csak néhány „kiöntés”, tócsa maradt nyelvükből, mint Wells, vagy Bretány. Ennek ellenére népi karakterüket, egyéniségüket szívósan őrizték; az ír, a skót megmaradt írnek, skótnak, a maga s a környezete szemében – évszázadokig! Érdekes, hogy nem is mindenütt lehetett szükséges a beolvadás: egyes folkloristák véleménye szerint az avasi románság pl. kelta eredetű, de senki és semmi nem kényszeríthette őket odafent Szatmárban, hogy éppen románokká és ne magyarokká vagy ukránokká váljanak… Másrészt a spanyolországi bászkok háromezerévnyi el- és kiszakítottságban is megőrizhették anyanyelvüket. (Érdekes, hogy a Kárpát-medencén belül nem alakult kelta állam, holott kívülről körülvették a kelta formációk. Esetleges behatolásukat egy-egy helynév őrzi, pl. a Galac, nem csak a moldvai, hanem a Beszterce-vidéki is; nyelvünkben talán csak a pitvar őrzi hatásukat. „Négy”-et jelent, a ház megtoldott ereszét tartó négy oszlopot; ugyanúgy, mint az iráni eredetű „csárda” szóban!)
Na és akkor vegyük a székelyeket: valaha, zárt közösségeikben szigorúan őrizték nyelvük épségét; idézhetnénk megint Székely Istvánt a XVI. századból, aki egyáltalán a szép magyar nyelv példájának, mintájának a székelyt tekinti! (Holott külön székely nyelvjárás nem is létezik, szék-ek szerint öt, (esetleg hat) más magyar tájnyelvre ismerhetünk egyenként rá benne. Van viszont külön, „saját” székely stílus, modor, mentalitás – erről legközelebb… Székely csoportok kirajzásai, vagy egyéni kitelepedések román vidékekre már a XIX. században megkezdődtek, de az első világháború után tömegessé váltak. Az ember feltételezte volna, hogy ezek erősítették az itt-ott már meglévő magyar szórványokat. Megdöbbentő módon azonban ennek – majdnemhogy az ellenkezője történt!
Néhány példa személyes tapasztalataimból: Bukarest egyik régi kertváros jellegű negyedében, ahol az ötvenes években több mint két évig tanyáztam, a harmadik emeleten lakott egy Şuteu nevű öregedő cipész. Amikor felkerestem egy javításra szoruló szandállal, közölte, hogy eredetileg Sütőnek hívták, de már több mint 30 éve Bukarestben él, és elfelejtett teljesen magyarul; arra kért, időnként keressem meg és szóljak hozzá magyarul, hadd lássa, mire emlékszik még! (30 év során magyar templomba nem járt, magyar könyv, újság sem járt a kezében.) A másodikon, velem egy lakásban, ugyancsak ötvenen felüli zsidó házaspár, a férfi tisztviselő, zsidó mivoltukat öntudatosan kultiválták, de a lakásban Nagy István, Szolnai, Ziffer festmények, és Pallas Nagy Lexikona, teljes sorozat, a férfi viszont dzsentri módjára öltözködött és viselkedett. (E típusból még több is dolgozott bukaresti magyar szerkesztőségekben, nemcsak szerkesztő, de korrektor vagy könyvelő minőségben is.) Az alagsorban lakó házmester, eredetileg vízszerelő, temesvári sváb, ő is, felesége is a román s a német mellett kitűnően beszéltek magyarul, sőt Bukarestben felnőtt fiúk is, aki pedig egy ottani luxus-iskolába járt! A mögöttünk lévő telekről nyári éjszakánként a dohányvirág költői-filozofikus illata lengte be a szomszédos kis utcákat; ott egy „hangsúlyozottan székely” cenzor lakott, lánya most Svájcban takarítónő. Aztán ahogy lassanként megismerkedtem a várossal, elhűlve tapasztaltam, hogy az ottani magyarok közül hétfalusi csángók, s váradiak, bánságiak, még kolozsváriak és brassóiak is, többnyire jobban állnak magyar nyelvismeret- és használat dolgában, mint a betelepült székelyek! Vajon miért?
* Ódor László, – Élni idegenben – ahogy egy nyelvész-diplomata látja. Oslo, Magyar Nagykövetség, 2014. április 13.
(Folytatása következő számunkban)
Helikon (Kolozsvár)

Szoborháború alakul ki Nagykárolyban?
Még az is megtörténhet, hogy szoborháború alakul ki Nagykárolyban. A helyi tanács foglalkozik az európai uniós támogatás révén megújuló Főutca egyik terével. Egész pontosan két különböző szoboralkotást is szívesen látnának a hajdani Deák-téren, a későbbi Ion C. Brătianu-téren: az egykori román politikusnak, illetőleg Szent Flóriánnak.
Már a legutóbbi tanácsülésen is heves szóváltás és veszekedés alakult ki annak kapcsán, hogy két új mellszobrot állítana fel Nagykárolyban a Nemzeti Liberális Párt helyi szervezete, mégpedig Ferdinánd román király mellszobrát a kastélykert egy kiemelt helyére képzelik el, míg vele szemben Ion C. Brătianu egykori miniszterelnököt az egykoron róla elnevezett téren látnák szívesen. A június tanácskozás alkalmával a városvezetőség jelezte, hogy a román katonai emlékmű melletti teret tartaná a királyi mellszobor számára megfelelőnek, illőnek.
Nemrégiben beszámoltunk arról is, hogy egy helyi vállalkozó nagylelkűségének köszönhetően ismét közterületre kerülhetne a Szent Flórián-szobor.
A tanácsban „legnagyobb szava" a Romániai Magyar Demokrata Szövetség frakciójának van, hiszen a 19 fős tagságból 11-en a tulipános listán szereztek mandátumot. Poósz Szabolcsot, a frakció vezetőjét, az RMDSZ nagykárolyi szervezetének alelnökét faggattuk mindezek kapcsán. Elmondta, hogy még nem dőlt el véglegesen, milyen álláspontot képvisel majd a csoport. Ő maga a tűzoltók védőszentjének köztéri alkotása mellett fog érvelni. Mint indoklás gyanánt kifejtette: Szent Flórián köztéri alkotása nagykárolyi sajátosság, ellenben a politikusembernek nem sok köze volt ehhez a városhoz. Hírportálunk felvetésére elmondta, hogy sajnos nem tartja kizártnak azt, hogy egyfajta szoborháború alakuljon ki önös pártérdekek mentén.
Sérelmezi ennek kapcsán azt, hogy egy bizonyos kör kizárólag olyan alkotásokat szorgalmaz, amelyek jelképességükben nem a város egészének a lakosságához szólnak. Mint mondta, mások is újraállíthatnának több köztéri alkotást. Meglátása szerint eleve szerencsésebb lenne, ha politikusok helyett például írók, művészemberek mellszobrai kerülnének ki a városba. Vagy például szenteké.
nagykaroly.szatmar.ro, Erdély.ma

Az RMDSZ megkezdte az aláírásgyűjtést az államelnök-választásokra
Az RMDSZ ma megkezdte az államelnöki választáson való induláshoz szükséges aláírások összegyűjtését. A Kelemen Hunor államelnök-jelölt támogatására leadott legkevesebb 200 ezer aláírást a Szövetség szeptember 23-ig iktatja és adja le – jelentette be ma délelőtt Kovács Péter főtitkár, az RMDSZ kampányfőnöke.
„Ebben a kampányban is meg kell mutatnunk, hogy erős közösség vagyunk, hogy minket nem lehet megkerülni, ha az ország jövőjéről döntenek” – hangsúlyozta az elkövetkező hónapok fontosságát a kampányfőnök, majd kiemelte: „a román politikusok nem vállalják fel a magyar közösség gondjainak megoldását. Kelemen Hunornak képviselnie kell a magyarok érdekeit, hangot kell adjon gondjainknak, elvárásainknak. A magyar államelnök-jelölt közösségünk hangja.”
A főtitkár elmondta, Kelemen Hunor komoly, kiegyensúlyozott vezető, aki jól ismeri közösségünk értékeit és problémáit is. „A magyarok ismerik és bíznak benne, a román politikusok pedig tisztelik és meghallgatják. A Szövetség jelöltje minden magyar embert képvisel” – mutatott rá Kovács Péter.
A kampányfőnök tájékoztatása szerint országszerte, minden megyei és területi RMDSZ-székházban, valamint a Szövetség színeiben tisztséget nyert polgármesterek hivatalában is gyűjtik az aláírásokat. Fontos tudnivaló, hogy csakis a 18. életévét betöltött, szavazati joggal rendelkező személyek gyűjthetnek aláírásokat és írhatnak alá, ugyanakkor egy személy csak egyetlen listát támogathat aláírásával.
Közlemény
Erdély.ma

Az EMNP Szilágyi Zsolt alelnököt indítja a romániai elnökválasztáson
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) saját jelöltjét, Szilágyi Zsoltot, a párt alelnökét indítja a novemberi romániai elnökválasztáson – jelentették be az EMNP vezetői vasárnap csíkszeredai sajtótájékoztatójukon.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke elmondta, a párt választmánya úgy értékelte, hogy a közelgő választási kampányban is meg kell jeleníteni azokat az értékeket, amelyek képviseletére a párt megalakult. Az egyik kiemelt témakörként jelölte meg, hogy az erdélyi magyarok mit várnak el a román államtól, a másikként pedig a román államszerkezeti reformot említette.
„Arra szeretnénk a kampányt felhasználni, hogy végre érdemi vita induljon el a többség és a kisebbség között” – jelentette ki Toró T. Tibor. A pártelnök hozzátette, „nem látja”, hogy ki képviselné a kampányban a magyarság számára fontos témákat, ha az EMNP nem vesz részt saját jelölttel a versenyben.
Toró úgy vélte, Szilágyi Zsolt pályája és személye garanciát jelent a cél elérésére. A jelöltről elmondta, 1990-ben a román parlament legfiatalabb képviselője volt. 14 évet töltött el a román törvényhozásban, ahol többnyire a külügyi bizottságban tevékenykedett. 2004-től három évig a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen tanított politológiát, 2007 óta Tőkés László európai parlamenti képviselő kabinetfőnöke. Szilágyi Zsolt egyik alapítója az Erdélyi Magyar Néppártnak, amelynek megalakulása óta az egyik alelnöki tisztségét tölti be. A választási részvétel előfeltétele, hogy a párt szeptember 23-ig 200 ezer támogató aláírást gyűjtsön össze.
Szilágyi Zsolt elmondta, örömmel tapasztalta, hogy a párt megyei szervezeteinek az elnöke és régióigazgatói értelmét látják a feladatnak, és dolgozni akarnak az aláírásgyűjtés során.
„Az EMNP azt tűzte ki célul, hogy az Európában már bevált autonómiaformák romániai megvalósítása által intézményes keretet biztosítson az erdélyi magyar önrendelkezésnek, a Székelyföld területi autonómiájának” – jelentette ki az elnökjelölt. Hozzátette, folyamatban van a kampánycsapat összeállítása, és rövidesen a nyilvánosság elé állnak az államelnök-jelölti programmal.
„Az a dolgunk, hogy mozgósítsuk az erdélyi magyarokat, érezzék, hogy a politika róluk is szól, és hogy a programunk megoldást kínál a gondjaikra” – hangoztatta az elnökjelölt.
Az erdélyi magyarság többségének a támogatását élvező Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábban bejelentette, Kelemen Hunort, a szövetség elnökét indítja el a választáson.
Székelyhon.ro

Halvány reménysugár
Új korkorszak következik, negyedszázad után végre megvalósulhat az igazi rendszerváltás – ünnepelték sokan Dan Voiculescu tíz évre ítélését, bebörtönzését. S valóban, a Ceauşescu-rendszerből kinőtt szekus maffia igen jelentős alappillére omlott össze.
Egyike volt a legerősebbeknek. 1989 után a Securitatétól lenyúlt pénzekből épített ki hatalmas gazdasági, politikai és médiabirodalmat, gátlás nélkül megszerzett mindent, amit akart. Kormánykoalíciókat alakított és bontott fel, zsarolt, életeket tett tönkre, ha érdekei azt kívánták. Most elbukott egy nagy értékű telekspekuláción, és úgy tűnik, vagyona jelentős részét is elkobozzák. S valóban, Voiculescu s a hozzá hasonlóak felelősek a Securitate tovább éléséért, azért, amiért Románia az ügyeskedők, a gazemberek paradicsomává vált, ahol huszonöt év telt el úgy, hogy a lopások, bizonyos érdekek érvényesítése meggátolta a valós életmagra kapást. A kommunizmusból kinőtt újkapitalisták, akik megvásárolták, szócsövükké tették a sajtó nagy részét, mely feledvén valós küldetését, szemrebbenés nélkül hazudik, manipulál, az atyuska érdekei szerint emel mennybe vagy tipor sárba bárkit és bármit. Nagymértékben nekik köszönhető az a torzszülemény, mellyé Románia alakult. S most lám, tündöklésük után elkezdődött bukásuk, sorra kerülnek börtönbe. Végre dolgozni kezdett az igazságszolgáltatás, egymás után születnek ítéletek nagy korrupciós ügyekben, rács mögött egykori miniszterelnökök, miniszterek, megyeitanács-elnökök, polgármesterek, dúsgazdag üzletemberek. Voiculescu elítélése azért is jelentős, mert bizonyítja, az elkövetett gazemberségek nem megúszhatóak a végtelenségig, hiába van vagyonod, hatalmad, halogathatod, de el nem kerülheted végzeted. Bizonyára sokan megrettentek a pénteki ítélet után. Ilyen szempontból valóban új korszak következhet, csakhogy a szekus maffia kinevelte utódait, ott nyomul az ifjú generáció, mely sem eszközeiben, sem módszereiben nem különb. Pénzt, hatalmat, befolyást akar. Egyedüli vigasztaló, hogy talán már nem merik mindezt olyan orcátlanul művelni, hisz lám, akinek ma még áll a zászló, holnap börtönben végezheti. Hosszú út előtt még Románia, a korrupció megfékezése, ha egyáltalán lehetséges, még csak a kezdeténél tart. A Voiculescuéhoz hasonló ítéletek azonban felvillantanak egy halovány reménysugarat: talán sikerülhet. Ha majd feleennyien feleennyit lopnak, esetleg egyszer mi is jobb, emberibb életet élhetünk.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mindenkinek tennie kell az autonómiáért (Tizedik EMI-tábor)
Harmadszor szenteltek egész napos előadás-sorozatot az autonómia témájának az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) Borzont mellett tartott nyári táborában. A szombati előadás-sorozat Székelyföld autonómiaküzdelmének néhány állomását tekintette át, majd breton és baszk meghívottak ismertették a régiók helyzetét.
A nemzeti gondolkodású ifjak táborában Az autonómiatörekvések állomásai 2014-ben című panelben nagyszámú érdeklődő hallgatta meg az előadók, Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke előadását, majd vitáját. Ferencz Csaba, lapunk munkatársa moderátorként három nagyobb témakört javasolt.
A felvetett témák: fordulópont volt-e a székelyek nagy menetelése az autonómiaküzdelemben, kiszabadítható-e, ki kell-e szabadítani a pártpolitikai logikából az autonómiatörekvéseket, és milyen lépéseket terveznek idén a szervezetek annak érdekében, hogy közelebb kerüljünk az autonómiához. Izsák Balázs röviden összefoglalta az SZNT megalakulása óta eltelt évtized eredményeit. Az SZNT elnöke szerint a küzdelem öt szinten zajlott, elsősorban az érintett közösségben kellett és kell tudatosítani fontosságát, megfogalmazni és felmutatni az önrendelkezés iránti igényt és akaratot, de a székely közösségek számára jelenleg legmagasabb hatalmi szintet jelentő önkormányzatok felelőssége és mozgástere is jelentős. Fontos továbbá, hogy a román közvélemény és politika, a magyarországi nemzetegyesítés rendszere, illetve az európai fórumok napirendjén is szerepeljen a székelyek ügye – szögezte le Izsák Balázs, aki szerint a különböző megmozdulások, akciók több szinten is éreztetik hatásukat. Az SZNT elnöke bejelentette: mindeddig huszonhét önkormányzat fogadott el autonómiapárti határozatot, a folyamat – Tulit Attila SZNT-alelnök megfogalmazása szerint – immár a székely önkormányzatok nagy menetelésének is nevezhető. Izsák ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a már elfogadott határozatokat sorra támadják meg a prefektusok, fel kell készülni arra, hogy a közösségek, ha kell, maguk álljanak ki a határozatot felvállaló vezetőik mellett. Bíró Zsolt hangsúlyozta, hogy a pártpolitika, annak eszközei nem elhanyagolhatóak az autonómiaküzdelemben, és ígérte, hogy ennek jegyében hamarosan Marosszéken is több településen a Magyar Polgári Párt önkormányzati képviselői kezdeményezik az autonómihatározatok elfogadását. Az MPP elnöke ugyanakkor bejelentette, az RMDSZ-szel közösen alakított autonómia-munkacsoport befejezte munkáját, hamarosan közvitára bocsátják a statútumtervezetet. Bíró úgy vélte, a székelyek nagy menetelése rendkívül fontos esemény volt, ám utólag nem sikerült teljes mértékben az abból fakadó lehetőséget kihasználni. Toró T. Tibor mérföldkőnek nevezte az októberi megmozdulást, amely nemcsak hatásos, a hazai és európai közvélemény és politika ingerküszöbét elérő esemény volt, hanem akcióegységet teremtett a politikai és civil szervezetek, az egyházak között, és ez alkalommal maga a közösség vált politikai tényezővé. Az EMNP elnöke szerint az erdélyi magyar politikában a törésvonal nem a különböző szervezetek között, hanem az autonomista és a kollaboránsok, a román hatalomba beépülők között húzódik, ezért minél hamarabb tiszta vizet kell önteni a pohárba. (Ebből vita is támadt, hiszen Bíró Zsolt reakciójában nem a törésvonalak kijelölését, hanem a minél hatékonyabb együttműködést nevezte prioritásnak.) Toró ugyanakkor felidézte a romániai magyarság háromszintű autonómiakoncepcióját, amely ma is az egységes autonómiaküzdelem elvi alapja lehet, s amelynek szerves része Székelyföld autonómiája. A rövid előadásokat követő kérdések során kiderült, egyetlen, Székelyföld autonómiájára vonatkozó elképzelés létezik, a Székely Nemzeti Tanácsé. Toró T. Tibor kijelentette, büszke arra, hogy egyike lehetett azoknak a képviselőknek, akik ezt a tervezetet benyújtották a román parlamentbe. Bíró Zsolt úgy fogalmazott, hogy az RMDSZ-szel alkotott munkacsoport szintén az SZNT koncepcióját vette alapul. A vitára egyébként a szervezők az RMDSZ-nek is küldtek meghívót, ám a szövetség képviselője nem jött el a táborba. Az autonómiaküzdelem nemzetközi színterének jellegzetes történéseiről számolt be egy másik beszélgetésben Magyar Anna, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke és Márton Zoltán, Makfalva MPP-s polgármestere, akik ismertették a Regionális és Helyi Önkormányzatok Európai Kongresszusa Monitoringbizottságának kisinyovi gyűlésén történteket, és beszéltek a várható fejleményekről és feladatokról. Magyar Anna, a monitoringbizottság tagjaként vett részt a kisinyovi ülésen, és segítette, hogy az autonómiapárti önkormányzati határozatok ügye napirenden maradjon. A magyar politikus leszögezte, Brüsszel nem fog autonómiát biztosítani Székelyföldnek, ennek ellenére arra biztatta az erdélyi szervezeteket, hogy használják ki az Európa Tanács, de más nemzetközi fórumok által nyújtott lehetőségeket is. Márton Zoltán hangsúlyozta, rendkívül fontos, hogy legalább száz önkormányzati határozatot még a monitoringbizottság őszi ülése előtt elfogadjanak, és a dokumentumokat továbbítsák is a bukaresti hatalomnak és a különböző európai fórumoknak. Márton arra biztatta polgármester kollégáit, hogy győzzék le a „két kilométer aszfalt”-szindrómát, s akár annak árán is, hogy kevesebb pénzt kapnak, nyíltan álljanak ki az autonómia mellett. A nap másik két előadásában Lainé Yves breton politikus beszélt a bretonok történelméről, jelenlegi helyzetéről, a franciaországi központosított igazgatásról, majd Jose Felix Merladet, a Baszk Nemzeti Párt külügyi kabinetjének tagja Baszkföld rendkívül dinamikus fejlődését mutatta be. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy mindezeket a gazdasági sikereket autonómia nélkül nem tudták volna megvalósítani. (Dánél)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad (Tizedik EMI-tábor)
Hinnünk kell a szeretet és a béke világformáló erejében, és vinnünk kell a békét oda, ahol békétlenség van – fogalmazott a Borzonton tartott 10. EMI-tábor előadásait záró szombati ökumenikus istentiszteleten Böjte Csaba ferences atya. Békefelhívása látszólag ellentmondott a tábor szellemiségének, miszerint nem ülhetünk békésen, karba tett kézzel, mert küzdenünk kell azért, hogy sorsunkat magunk alakíthassuk, anyanyelvünket megőrizhessük, de az ige által azt is hirdette, Jézus az ellenfelét nem legyőzte, hanem társává tette az ügy érdekében.
A 10. EMI-tábor kiemelt témái között szerepeltek: Székelyföld autonómiája, a szórványlét kérdései, a rendszerváltás után is fennmaradó titkosszolgálat tevékenysége, az anyanyelvhasználat jogi korlátozottsága, népesedés-népességfogyás, nemzeti jelképeink használata. Az előadásokban helyzetjelentés hangzott el említett témakörökben, s bár megoldási javaslatok nemigen születtek, az együtt gondolkodás, a vita, a párbeszéd előbbre viheti a közös ügyet – vélik a szervezők. Az Ismerős arcok zenekartól választott tábori jelmondat üzenetéről, az EMI-táborok elmúlt tíz esztendejének eredményéről Sorbán Attila Örs EMI-elnök érdeklődésünkre elmondta, a választott mottó, miszerint „amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad”, elsősorban az EMI-seknek szól, hogy ne mondjanak le a céljaikról és a táborról, bármilyen nehézségekbe ütköznek is, másodsorban a nemzeti jellegre hívják fel általa a figyelmet, és „a legfontosabb: ez a mottó tanulságul szolgálhat minden erdélyi magyarnak, hogy amíg nem mondunk le arról, hogy itthon maradjunk, nem mondunk le arról, hogy sorsunkat magunk igazgassuk, hanem folyamatosan építkezünk és dolgozunk érte, addig senki nem veheti el tőlünk népünk jövőjét”. Az EMI elnöke az elmúlt tíz év legfőbb eredményének tartja, hogy „míg korábban csodabogárnak tartották a nemzeti érzelmű fiatalokat, méltányolták, illetve elítélték kiállásukat, mára megszokottá vált, hogy fiatalok tömegesen vallják magukat nemzeti érzelműnek, fontos számukra az autonómia, a nemzet sorsa. Mi azt szeretnénk, ha azt az értékrendszert, amit az EMI-tábor képvisel, a résztvevők megismernék, és ha egyetértenek vele, tegyék magukévá. Az EMI-tábornak mindig az lesz a legfőbb célja, hogy az Erdélyben, a Kárpát-medencében élő, nemzeti érzelmű fiatalokat összegyűjtse, közösséget próbáljon kovácsolni ebből a rétegből, és természetesen szórakozást is nyújtson számukra.”
Sorbán Attila Örs állítását alátámasztotta a tábor programja, amelyben neves előadók értekeztek az említett témákról, a Keskeny út sátorban lelki feltöltődést kínáltak, de a szellemi táplálék mellett az immár kisgyermekeikkel visszatérő fiatalok és az újoncok számára bőven volt választék szórakoztató tevékenységekből is: rajzolás, pólófestés, közös művészeti alkotás, íjászat, tánc, közös éneklés. Az esti koncerteket olykor elverte az eső, de azért bőven akadt hallgatósága többek között a Beatrice, a Hot Jazz Band, az Ismerős arcok, a Leander Rising, az EMI-táborban először fellépő P. Mobil zenekarnak, na meg az évente visszatérő Kárpátiának, amelynek szombat esti fellépését hatalmas rajongótábor követte végig.
Közel hetven előadó, százhetven önkéntes, a fellépő zenekarok, az EMI szervezőcsapata, a táborlakók közösen tettek azért, hogy a 10. EMI-tábor tartalmas legyen, s bár az eredményét nem lehet lemérni az egyhetes együttlétnek, annyi bizonyos, a közösségi gondolkodás és cselekvés színterén az Erdélyi Magyar Ifjak évente megrendezett táborát immár nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mátyusföldiek a Székely-Mezőségen
Aki kihagyta, bánhatja, hiszen jó hangulatú, pörgős, vidám és színvonalas előadással rukkoltak elő a felvidéki naszvadiak Mezőbergenyében. Mint beharangoztuk, rendkívüli esemény volt, hiszen a fellépők több száz kilométert tettek meg azért, hogy a székely- mezőségi település lakóit megörvendeztessék, és bemutassák nekik mátyusföldi táncaikat, dalaikat, népviseletüket.
A fellépők erdélyi körútjuk során ejtették útba Mezőbergenyét, ahová a Kincsásó Egyesület hívta meg őket, hiszen ezzel viszonozni kívánták a naszvadiak, a Dobosi Róbert által vezetett Csemadok Alapszervezet vendégszeretetét. A vendégek pénteken Széken, vasárnap Bögözben mutatták be előadásukat.
A kultúrotthon udvara megtelt számunkra különleges népi öltözetű emberekkel, jöttek-mentek, forgolódtak, fotózgattak. Mire begyűlt a közönség, minden készen állt, a fellépők, a hangosítás, s főleg a lelkület.
Az egész estét betöltő vegyes műsorban minden korosztály képviseltette magát elemista tanulótól a középkorúig, vagy mondjuk ki, az idősebb korosztályig. Fellépett a Búzavirág női, férfi és vegyes énekcsoportja, a Sústya citerazenekar, a Viza citerazenekar, a Pettyem néptánccsoport, Szabó Julcsi népdalénekes és a História könnyűzene-együttes.
– Naszvadról jöttünk, Mátyusföldről. Az ottani néptáncokat hoztuk el Mezőbergenyébe, de bemutattuk Kismagyarország, Somogy, Kelet-Magyarország táncait, a szatmári verbunkot, a friss csárdást és dél-alföldi táncokat is. A Pettyem néptáncegyüttes 2008-ban alakult, a nevét egy régi naszvadi utcáról kapta. Akkor nyolc kislánnyal kezdtük a munkát, most három korcsoportban dolgozunk, 54 a csoportok létszáma. Egy óvodás, kisiskolás és egy felső tagozatos, illetve középiskolás csoport táncol. Ez nem iskolai szerveződés, hanem a naszvadi Csemadok Alapszervezet működteti a Viza és a Sústya citerazenekart és a Búzavirág éneklőcsoportot. A Csemadok közösségformáló civil szervezet, amely főleg kulturális téren tevékenykedik, fesztiválokat, kulturális eseményeket, koncerteket szervez, olyan eseményeket, amely a felvidéki magyarsághoz kötődik zenében, táncban, képzőművészetben. Nagyon híres a XVI. alkalommal megrendezésre kerülő Tűzvirág, tűzzománc nemzetközi fesztivál, amelynek fő témája a képzőművészet. A Búzavirág éneklőegyüttes Szlovákiában elnyerte a Bíborpiros minősítést. Ez olyan előkelő díj Szlovákiában, mint Magyarországon a Fölszállott a pávában az első hely – nyilatkozta dr. Malomsoki István, aki a Pettyem néptáncegyüttest vezeti és a magyarországi Nagyigmándról jár át Naszvadra, s akit annak idején azért kerestek fel, hogy a mátyusföldi település hagyományait élesszék újra, tudván, hogy Nagyigmándon már régebben működik néptánccsoport. A két település testvérkapcsolatban áll, ami azért is fontos, mert 1948-ban Naszvadról nagyon sok embert telepítettek át Nagyigmándra, a falu egyharmada volt naszvadi, és a családok tartják a kapcsolatot.
A naszvadiak nemcsak tánccal, énekkel örvendeztették meg a bergenyeieket, akikkel együtt nótáztak, hiszen sok népdalt mindkét vidéken énekelnek, hanem kofolával, felvidéki sörrel is megkínálták a helybelieket. Ez el is fogyott, hiszen a hőségben mindenki megszomjazott. A szünet alatt sem áll le az éneklés, a citerások a művelődési ház előtt muzsikálni kezdtek, az asszonyok pedig jókedvűen énekeltek. Igazán jó példával szolgáltak, hogyan kell közösségben szórakozni, mulatni, közvetlenül, barátságosan viszonyulni egymáshoz.
Közben az asszonyok fejkendőjét is szemügyre vettük, megkérdeztük, hogyan kötik olyan kacifántosra. Előbb ajánlkoztak, hogy megmutatják, majd azt mondták, túl nehéz, nem érdemes megtanulnunk, úgysem viselnénk így a keszkenőt.
Szóval ízes emberek kellemes, élményszámba menő előadását láthattuk, hallhattuk. Szünet után a História könnyűzenekar vette át a teret, szórakoztatta a közönséget.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Szentkirályok találkozója – az összetartozás ereje
Marosszentkirály a hét végén a Kárpát-medencei Szentkirályok gyűjtőpontjává vált, ugyanis itt tartották meg a Szent Király Szövetség XVIII. Találkozóját. A huszonegy Szentkirály nevet viselő szövetséges településből tizennyolc képviseltette magát a Felvidékről, Magyarországról és Erdélyből. A három nap során 454 vendéget fogadtak az önkormányzat, az egyház, a Kádár György Kulturális Egyesület valamint száz vendégfogadó család jóvoltából, s ezzel talán a legnépesebb vendégszámú és leggazdagabb műsorkínálatú rendezvényt bonyolították a nyár folyamán.
Legfontosabb: a találkozás
A vendégek pénteken érkeztek, akiket a művelődési házban fogadtak, elhangzottak az első köszöntőbeszédek, majd ezt követően felléptek az első táncosok, énekesek, többek között a Kis-Vadrózsa néptáncegyüttes és a Kéknefelejcs Nótatársulat.
Szombaton került sor a szövetségi közgyűlésre, amelyen a vendégtelepülések polgármesteri, képviselői vettek részt.
A szövetséget tizenegy magyarországi település – Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszentistván, Porrogszentkirály, Rinya- szentkirály, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja, Szabadszentkirály –, négy felvidéki település – Királyfiakarcsa, Vágkirályfa, Sajószentkirály, Sajókirályi –, továbbá hat erdélyi helység: Kalotaszentkirály, Marosszentkirály, Székelyszentistván, Csíkszentkirály, Sepsiszentkirály, Székelyszentkirály alkotja.
A küldöttségek vezetőit Sângeorzan Remus, 22 éve tisztségben lévő polgármester és Gál Sándor alpolgármester köszöntötte. Röviden ismertették a folyamatosan fejlődő település történetét, elmondva, hogy a 7274 lelket számláló község 38,5 százaléka magyar nemzetiségű, több cég működik itt, köztük textilfeldolgozó vállalatok, a Benta-cégcsoport vállalatai, valamint számos családi és egyéni vállalkozás. – Marosszentkirály, amihez közigazgatásilag Náznánfalva is tartozik, közepes gazdasági erejű községnek számít, amelyben két lakónegyed és két lakópark található. Az Ifjúsági negyedben száz lakóházat építettek, a 27 kilométeres községi út mentén 80 százalékban kiépítették a víz- és csatornahálózatot, két iskola, két óvoda, két művelődési ház, sportpályák, sporttermek, két új cinterem, négy orvosi rendelő, három gyógyszertár, állatorvosi rendelő működik a községben. Az itt élő felekezeteknek két ortodox, két református, két adventista templom és egy római katolikus kápolna áll a rendelkezésére. Peremtelepülés. A községben egyre többet építenek, volt olyan év, hogy 250 építkezési engedélyt adtak ki. Most a játszóterek kialakítására, a bölcsőde- és óvodaépítésre helyezzük a hangsúlyt, hiszen nagyon sok a fiatal házas, és a gyerekeknek szükségük van ezekre – mondta a polgármester.
Átadták a szövetségládát és a Szent István-szobrot
Ezt követően Iványi András, Szentkirály- szabadja polgármestere átadta a szövetségládát a szervezőknek, mondván, hogy töltsék fel az idei rendezvényt dokumentáló anyaggal, azaz DVD-kkel, fotókkal. Nagyon fontos momentum volt Szent István mellszobrának az átadása is, amelyet idén Csíkszentkirálynak adományozott a szövetség, hiszen idén ünneplik a községgé válás X. évfordulóját. A szobrot, akárcsak az előzőeket, Diénes Attila, marosvásárhelyi születésű, jelenleg Magyarországon élő szobrászművész készítette. A szobrot a falunapokon avatják fel.
A közgyűlésen szervezési kérdéseket vitattak meg, egyelőre kérdéses, ki lesz a következő szervező, hiszen a királyfiakarcsaiak, akik a sorban következnek, nem vettek részt az idei találkozón. Ha ők nem vállalják, a kalotaszentkirályiak örömmel megteszik – mondta a polgármester. A kis települések anyagiak hiányában nem vállalkozhatnak ilyen nagyszabású rendezvényre. A felszólalók az anyagiak előteremtésének módozatait latolgatták, hiszen egy ilyen találkozó sok pénzbe és sok munkába kerül, de ki-ki erejéhez mérten vállalja a kihívást, hiszen a legfontosabb a találkozás, egymás megismerése, családi kapcsolatok létrejötte, a nemzeti összetartozás erősítése – mondták a jelen levő polgármesterek.
– Kádár Györggyel, az akkori alpolgármesterrel felkerekedtünk, Csíkszentkirályon részt vettünk az alapító megbeszélésen, és elhatároztuk, hogy létrehozzuk a szövetséget, amelyet 1997. augusztus 10-én be is jegyeztek. Azóta minden esztendőben ehhez a dátumhoz igazodunk. Marosszentkirályon 2004-ben volt az első találkozó, ez a második. Óriási jelentősége van annak, hogy Marosszentkirály ezt fel tudja vállalni a román polgármesterrel és román tanácsosokkal együtt – mondta Csáky Károly nyugalmazott lelkipásztor, aki akkoriban a faluban szolgált.
Gál Sándor azt hangsúlyozta, hogy nagy összefogásra volt szükség az önkormányzat, az egyházak és a Kádár György Kulturális Egyesület között, hogy a vendégeket fogadhassák.
– Száz család kapcsolódott be, ők vállalták a vendégfogadást, az elszállásolást, a vendégszeretetüket személy szerint is megköszönöm nekik – mondta az alpolgármester, aki arra a kérdésünkre, hogy van-e gazdasági hozadékuk a találkozóknak, tájékoztatott, egyelőre nincs tudomása a rendezvények gazdasági hozadékáról, hiszen ezt a szövetséget nem is ezzel a céllal hozták létre.
Marosszentkirály kitett magáért
Szombat délután a hagyományőrző és művészeti csoportok léptek fel. Újból köszöntések hangzottak el, jelen volt Kelemen Atilla parlamenti képviselő és Markó Béla szenátor is. Az ünnepséget a marosszentkirályi Mugurelul és a Vadrózsa néptánccsoport kezdte. Valamennyi település együttese 10-15 perces műsorral jelentkezett, amelyben településük néptáncát, dalait mutatták be. Este 9 órától utcabálon szórakozhattak a résztvevők.
Vasárnap ünnepi istentiszteletet tartottak, amelyen Veress László református lelkipásztor hirdetett igét, énekelt a marosszentkirályi kórus, ezt követően szalagkötésre került sor a templomkertben található Szent István-szobornál. A vendégeket az Aranyhal vendéglőben búcsúztatták.
– Öröm volt itt lenni, öröm volt találkozni! – mondták a résztvevők. – Marosszentkirály kitett magáért.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Jubileumi Kaláka kézművestábor Zsombolyán
Sipos Ilona különdíjat ad át a legaktívabb legénynek
Augusztus első hetében a Kohézió Egyesület immár tizedik alkalommal szervezte meg Zsombolyán a hagyományos Kaláka kézműves tábort, amely ez alkalommal a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg. A zsombolyai Mihai Eminescu iskola diákotthonában megszervezett tábor célja a hagyományos kézműves tevékenységek – gyékényfonás, bútorfestés, batikolás, textíliafestés, nemezelés – valamint a magyar erkölcsi és szellemi értékek átadása annak a 35-40 bánsági fiatalnak, akik Zsombolyáról, Temesvárról és környékéről, valamint a vajdasági Magyarcsernyéről érkeztek a szerb határ menti városba. A jubileumi Kaláka kézműves tábor záróeseményét Bicók Tibor, Magyarcsernye község alelnöke is megtisztelte jelenlétével.
A tizedik jubileumi tábor záróeseményén egy hét kitartó munkájának gyümölcseit – gyékényből készült dísztárgyakat, népi motívumokkal díszített terítőket, fából és kerámiából készült, valamint a batikolás és a nemezelés technikájával készített dísz- és használati tárgyakat – bemutató, látványos és rendkívül színvonalas kiállítás fogadta a táborlakó gyerekek szüleit és a határon túlról érkezett magyarcsernyei vendégeket. A születésnapi rendezvény résztvevőit a Kohézió Egyesület nevében Sipos Ilona táborszervező köszöntötte.
A kézműves hagyományok ismertetése jegyében Papp Annamária meghívott előadó, a temesvári Művészeti Egyetem hallgatója a tojásfestési technikákról tartott érdekes előadást. Vetési Zoltán, a Kohézió Egyesület egyik alapítója a magyar értékrendről tartott izgalmas előadást, amelyet a magyar népmesékből vett példázatokkal illusztrált. Az egyhetes táborban működött kézműves műhelyek tevékenységét Lázár Éva gyékényfonó mester, népművész és Sipos Ilona, a Kaláka kézműves tábor vezetője értékelték. A tábor valamennyi résztvevője oklevelet és Kohézió pólót kapott, a kézműves tevékenységek során kiemelkedő teljesítményt nyújtó Nóra és Dániel különdíjban részesültek. A táborzáró esemény csattanója – a zsombolyai szülők jóvoltából – a Kaláka kézműves tábor 10. születésnapi gyümölcstortája volt, amelyet valamennyi jelenlevő, gyermek és szülő megkóstolhatott.
„A Kaláka kézműves tábor célja a hagyományok őrzése, a kézműves tevékenységek átadása a bánsági magyar fiatalságnak – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Sipos Ilona táborszervező. – Azért hívjuk meg rendszeresen a táborba Lázár Éva népművészt és férjét, Lázár Csabát, mert a Bánságban nem ismerik a gyékényfonás mesterségét, ez újdonság volt a számomra is. Én is megtanultam tőlük, hogyan kell a nádat gyűjteni, kiszárítani, feldolgozni, előkészíteni ahhoz, hogy a gyerekek tudjanak vele dolgozni. Augusztus végén, szeptember elején gyűjtik itt a nádat, le kell vágni, kévébe kötni, megszárítani. Lázár Éva néni egyszerre két-három gyerekkel tud foglalkozni, megtanítja nekik a gyékényfonás alapjait, Lázár Csaba a haladókat kosárfonásra tanítja, a többiekkel én foglalkozom. Minden nap egy fő tevékenység zajlik: a népi motívumokra alapozunk, a bútorfestéstől kezdve a batikoláson, textíliafestésen keresztül a nemezelésig mindenféle kézműves technikát elsajátítanak a gyerekek. Nemezből például takarókat, mobiltelefon-tartókat, szemüvegtartókat készítettünk a diákokkal. A kézműves táborban 30-40 gyerek vett részt, Temesvárról a Kohézió Egyesület támogatott gyerekei, a Bartók Béla Líceum és a Gerhardinum Katolikus Líceum diákjai, akik már visszajáró gyerekek, tudják az alapokat, gyönyörűen dolgoznak. Négy magyarcsernyei gyerekünk is volt, ők is visszajáró vendégeink. A táborban minden évben zsombolyai gyerekek is részt vesznek, a szüleik a Kohézió baráti köréhez tartoznak, és nagyon sokat segítenek a szervezésben, a tortát is ők sütötték!”
Sipos Ilona táborszervezőtől azt is megtudtuk: a Kaláka kézműves tábor anyagi hátterét a Kohézió Egyesület biztosítja, a farsangi és a szüreti jótékonysági bálok bevételéből. Ebből az alapból finanszírozzák a hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatását is, amit szintén Zsombolyán szerveznek meg a következő hetekben. A kézműves és egyéb tábori tevékenységekhez szükséges anyagi eszközök beszerzését a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Egyedi, határon átnyúló együttműködés
A Fekete-Körösön szállították a harangot
A XIII. Élővíz-csatorna Emléktúra rendezvényén tegnap a Fekete-Körösön, ár ellen úszva, motorcsónakkal hozták azt az 55 kilós harangot, amit a Békéscsaba közelében lévő Gerla közösségének szántak. A Feketegyarmat és Nagyzerind közötti partszakaszon, Nagyzerindhez valamivel közelebb, 11 óra tájban kötött ki a motorcsónak, amelyen Sós Imre, Gyula Város Önkormányzatának civil referense és két társa szállította a harangot. Sós Imre üdvözlő beszédében köszönetet mondott Simándi Sándor nagyzerindi polgármesternek, Komlósi Róbert alpolgármesternek és Bondár Henriette jegyzőnőnek, amiért messzemenően együttműködtek minden eddigi Gyula–Nagyzerind között szervezett programban, köztük az úszó Betlehem néven évek óta zajló közös rendezvényben is. Ezúttal egy rendkívüli esemény, a példa nélküli harangszállítás részesei lehetnek, amiben Csapó Géza, a 70-es évek „kajakkirálya” is közreműködik. Tekintve, hogy a gerlai hívek 10 éve szeretnének templomot építeni, az Art-Unió Alapítvány pályázati úton harangot szerzett, illetve segít a harangláb megépítésében is a közösségnek. Az Őrbottyánban öntött harangot azért juttatják vízi járművel, mintegy 40 kilométer megtétele árán a rendeltetési helyére, mert a vizek embereket, kultúrákat, településeket, országokat kötnek össze, amit a programmal is szimbolizálni kívánnak.
Miután köszönetet mondott nt. Dénes József lelkipásztornak, amiért áldást mond a harangra, illetve a mintegy 20-25 résztvevőnek, Simándi Sándor nagyzerindi polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Mint eddig minden rendezvényt, ezt is támogatják, mert minden határnyitás felmelegíti a nagyzerindiek szívét. Tréfásan megjegyezte: abban reménykednek, hogy a határőrök megunják a hivatalos nyitással járó hercehurcát, ezért egyszer azt mondják: mától menjetek, jöjjetek, amikor akartok! Mivel átérzik a harangnak egy közösség életében betöltött fontos szerepét, örömmel működtek, illetve a jövőben is készségesen működnek együtt az ehhez hasonló, nemes tettekben.
Nt. Dénes József lelkipásztor fohászában méltatta a harangnak a gyülekezetek életében betöltött elemi fontosságát. Éppen ezért, imádkoznak azokért a hívekért, akiknek a további élete e haranghoz fog kötődni. Miután a bibliából felolvasta az alkalomhoz illő igeverset, közösen imádkoztak, majd megáldotta a harangot, és az általa szolgálandó híveket, valamint a jelenlévőket. Ezt követően, a harangszállítók elindultak Feketegyarmat, Ant, illetve a magyarországi Városerdő, Szanazug és Békés felé, mindenhol megálltak egy-egy fohászra. Szombaton Békés-Dánfokról kenuval folytatták az útjukat Gerlára, ahol a falunapok ünnepségén adják át a harangot. A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával, az Art-Unió Alapítvány közreműködésével lezajlott program bizonyára nagy örömöt szerzett Gerla közösségének.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Kelemen Hunor: nem csodaszer az autonómia
Még augusztusban közvitára bocsátják az autonómiatervezetet – nyilatkozta Kelemen Hunor szombaton Csomakőrösön. Nem pontosította, hogy a vita mikor érheta véget, hiszen nagyon fontos pontosan megmagyarázni a tervezet tételeit. „Jól átgondolt és nagyon alapos tárgyalásokra van szükség úgy a román társadalom, mint a magyar közösség felé” – mondta az RMDSZ elnöke.
Az eredetileg román nyelven készült, most éppen a magyar nyelvre fordítás szakaszában lévő autonómia-statútum kapcsán kifejtette, az RMDSZ-nek az volt az elképzelése, hogy a kulturális és a regionális autonómiával magasabb szintre emelje a kisebbségvédelmet annak érdekében, hogy a jövőben is biztosítani lehessen az erdélyi magyarok nemzeti identitásának megőrzését.
A SIC Feszt Székelyföldi Szabadegyetemen fiatal egyetemistáknak és középiskolás diákoknak tartott előadásán Kelemen Hunor azt is kiemelte, hogy a mai alkotmányos keretek között nincs realitása az elkészült autonómia-statútumnak.
Szabadság (Kolozsvár)

Csomakőrösön jövőre is
SIC Feszt: közélet, autonómia, fiatalság, buli
Civilizáltan és jókedvűen, a tudástár bővítésére is alkalmas négy napot tölthetett el az a pár száz fiatal, akik részt vettek a Háromszéki Ifjúsági Tanács (Hárit) által Csomakőrösön első alkalommal megszervezett, SIC Feszt elnevezésű Székelyföldi Szabadegyetemen. Lévai Barna
A Háromszéki Szabadegyetemből kinőtt SIC Feszt már csütörtökön elkezdődött. Az esti órákban a hallgatóság Markó Attila parlamenti képviselőtől kaphatott ízelítőt abból, milyenek voltak a rendszerváltás előtti és utáni diáktáborok, miért volt jó azokon részt venni.
Új fejezet kezdődött
A pénteki hivatalos megnyitón Grüman Róbert, a Hárit korábbi elnöke felidézte a hat évvel ezelőtt Benedekmezőn megszervezett, 30–40 főt vonzó Háromszéki Szabadegyetemet.
– Szakértők azt mondják, hogy egy ifjúsági fesztiválnak legalább tíz év szükséges ahhoz, hogy kinője magát. Múlt évben volt az ötödik kiadása a rendezvénynek, ekkor húztunk egy vonalat, és közösen az RMDSZ-szel, több szervezettel eldöntöttük, hogy egy regionális ifjúsági fesztivált fogunk meghonosítani itt, Háromszéken – vázolta a SIC Feszt hátterét Grüman.
„Szeretem Székelyföldet”
Pénteken a három székely megye jövőjéről, területi autonómiájáról beszélt a fiataloknak Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, valamit Tamás Sándor háromszéki megyetanácselnök. Borboly elmondása szerint azért szereti Székelyföldet, mert itt olyan lehetőségek vannak, amelyek máshol nincsenek. Szerinte fontos, hogy a fiatalok beleszóljanak a döntéshozásba, hiszen ma a választásokon főként a 40 és 70 év közöttiek mennek el szavazni, így a politikusok ezen generációk által elvárt dolgokra összpontosítanak.
– Valahogy mi, politikusok nem foglalkozunk a ti dolgaitokkal, ti meg hagyjátok ezt, mert nem érdekel titeket az egész. Ha nem szervezitek meg saját magatokat, akkor nem is lesz rólatok szó, és akkor nem lesz, aki Székelyföldért dolgozzon – szögezte le Borboly.
Brassai Zsombor szerint ő akkor kezdi el igazán szeretni Székelyföldet, amikor Marosszék határaitól keletre indul.
– Azt a Székelyföldet szeretem, amelyik lesz, amelyet együtt hozunk létre, és amelyet egyformán szeretünk – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy az autonómia kulcskérdése többek között az lesz, miként sikerül a románsággal kommunikálni ennek érdekében.
Tamás Sándor közölte, ő egyetemi tanulmányait befejezvén azért tért vissza szülőföldjére, mert, ahogy fogalmazott: „ameddig a levegőt itthon el tudom szívni, addig én akarom elszívni, és azt ne más tegye meg”.
– A szakácsnőknek az autonómiát úgy szoktam megmagyarázni, hogy ki amit főz, azt megeszi. Romániában a többség nem fog megvilágosodni, de olyan helyzetet kell politikailag teremteni, hogy ne legyen más megoldásuk, üljenek le velünk tárgyalni, és ha fogcsikorgatva is, de fogadják el azt, amit szeretnénk – fogalmazott Tamás.
Szombaton többek között Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere beszélt arról, hogy miként lehet idehaza érvényesülni. A táborban tiszteletét tette a többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, Szabó Kati is, aki pályájáról, annak nehézségeiről és szépségeiről mesélt. A fiatalok figyelmét arra hívta fel, fordítsanak nagy gondot az egészségükre, „hiszen az a legfontosabb”.
Alkoholmentes délelőttök
A fiatalokat láthatóan érdekelték a szakmai témák: a tábort bejárva szinte minden sátor tele volt kék színű, SIC Feszt feliratú pólósokkal. Egy-két előadásra pár idősebb falubéli is ellátogatott. A déli órákban a legnépszerűbb foglalatosságot kétségtelenül az ebéd jelentette, kígyózó sorokban kapkodott mindenki a tányérok, evőeszközök után.
A Székelyföld több településéről, no meg Brassóból is öszeverődő mintegy háromszáz táborlakó számára végig civilizált szórakozási lehetőségeket biztosítottak. Oltean Csongor Hárit-elnök, főszervező érdeklődésünkre elmondta, a csapatjátékok célja is az volt, hogy a fiatalok új emberekkel is megismerkedhessenek. Ebéd előtt nem is szolgáltak ki senkit alkoholos italokkal. „Kellenek a szabályok, hogy minden program zökkenőmentesen folyjon le, nem is volt semmilyen gond a négy nap alatt” – nyilatkozta lapunknak.
A legnagyobb tömeget, több mint ezer érdeklődött, a magyarországi Zanzibár koncertje vonzotta. A szervezőcsapat jövőben is ugyanezen a helyszínen szeretné a SIC Feszt következő kiadását tető alá hozni, ígéretet kaptak, hogy egy év múlva újabb házikókkal bővül az ifjúsági szabadegyetem helyszíne.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A román nemzeti kifutópálya
És tart tovább az a magánháború, melyet még a királyi Románia indított az erdélyi, bánsági magyarság ellen, közvetlenül az után, hogy kapott ajándékba egy nagy darab országot a nyugati nagyhatalmak erőszakában, 1920-ban. Ezt a népüldözést ismerjük, középkori hagyaték, a 20. században népirtássá dagadt.
Románia a 19. század ballasztját is cipeli sok tekintetben. Ezt is. Ma már az Európai Unió védelmében.
És kapjuk a vádat sokfelől, itthon, hogy miért kell nekünk minden gondot és bajt nemzeti síkra terelnünk? Miért eredeztetünk nyomorúságot, hátraszorítást a nemzeti elnyomatásból? Nos, azért, mert úgy van, azért nem enged a román állami (számunkra felügyeleti, diktatórikus) politika semmit fölülvizsgálni a maga teremtette állapotban. És éppen ezért nem hajlandó beszélni sem, hallani sem Székelyföld autonómiájáról, semmiféle fajta autonómiáról. Gazdaságilag visszavetve az az Erdély, amellyel a mai napig sem tud mihez kezdeni a maga javára sem a román hatalom, noha utcahosszal elébb járt ez a rész iparilag, gazdaságilag egykor, mint a Regát, a Királyság. Elemezhetnénk mai tényezőket is, de most nem arról beszélünk.
Határozottan kijelentette a hatalom egyik vezéregyénisége, hogy mindenféle autonómia rebesgetése a magyarság részéről nemzetbiztonsági kockázatként van számon tartva, tehát elvetve. Még azt sem hallhatjuk ki ebből – lásd autonómia –, hogy süljünk meg a saját zsírunkban, mert hogy se zsír erre, se tér, gazdasági lehetőség a magunk fejlesztésére.
Ha a hatalom ellenséget lát 94 év óta és után a berekesztett magyar milliókban, akkor nem várhat sem erkölcsileg, sem érzelmileg hűséget maga iránt. Ezért fordul minden megoldásra váró kérdés a magyarság autonómiája felé. A román kormányoknak, politikusoknak szellemileg még annyira sem futja, hogy saját s az ország gazdasági érdekeit tartsa az elsőrangú fontosság kategóriában. Az innen elmenekülő, mert dolgozni, élni akaró milliók közé számítgatják az oktalanok a magyar százezreket is, kárörömmel. És eközben mélyül a be nem vallott válság. Ez hát a román nemzeti „kifutópálya.” Ez ama nemzetbiztonság, és annak kockáztatása!
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tanügyi tisztségeket kér az RMDSZ
Az oktatásügyi törvény alapján a tanfelügyelőségeknek konzultálniuk kell a kisebbségek parlamenti képviseletével a kisebbségi oktatást érintő döntések kapcsán, így az RMDSZ aktívan bele kíván szólni a szervezési kérdésekbe – jelentette ki Nagyváradon Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke.
A megyei tanfelügyelőség által a szakminisztériumhoz benyújtott javaslatok kapcsán hangsúlyozta, hogy az iskolaigazgatói és aligazgatói, illetve tanfelügyelői posztokra már legalább hat éve nem írtak ki versenyvizsgát, így négyéves mandátum helyett egy évre szóló ideiglenes kinevezések történnek. Szabó (képünkön) elmondta, amíg ezeket a vizsgákat nem írják ki, addig az RMDSZ beleszól a kinevezésekbe.
„Nyilván olyanokat fogunk javasolni, akik nem rombolják a rendszert. Annak a kinevezését viszont nem lehet elutasítani, aki megnyeri a versenyvizsgát” – szögezte le. A parlamenti képviselő érdeklődésünkre rámutatott, hogy az építő kritikát nem tekinti támadásnak, egy olyan személyt viszont már nem támogatna igazgatói posztra, aki például ellenzi az önálló magyar iskolák működését.
„Nem lehet igazgató valaki, aki nem erősíti a hálózatot, hanem gyengíti azt” – vallja. Meggyőződése, hogy a Bihar megyei magyar oktatásért sokat tett az RMDSZ az elmúlt évek során, most pedig országos szinten egyedüliként kérvényezték, hogy a magyar osztályokban román nyelvet oktató tanárok munkájáért felelős magyar tanfelügyelőt is kinevezzenek.
A tanügyi tárcához jóváhagyásra elküldött tervezetben a már jelenleg is meglévő magyar igazgatói és aligazgatói tisztségek száma bővülne, Belényesbe, Tenkére, Révre és a váradi művészeti gimnáziumba kértek magyar aligazgatót.
A már meglévő intézményvezetőket csak azok felmondása esetén cserélik le. A megyei tanfelügyelőségen a már meglévő posztok mellett igényeltek egy humán erőforrásért és a tantervért felelős magyar tanfelügyelői tisztséget, és kérték egy magyar informatikus kinevezését. A szaktárca várhatóan két héten belül dönt a Bihar megyei tanfelügyelőség által beküldött struktúráról.
Krónika (Kolozsvár)

Miért félnénk a győzelemtől?
Tusványos idén is hozta önmagát. Az Olt és a magas fenyők társaságában zajlott rendezvény a politikától a pénzkultúrán át a színészetig széles témaválasztékkal fogadta az érdeklődőket.
A nyári tábort szimbolizáló rövidnadrágos politika nagyszerű lehetőséget biztosított a kötetlen beszélgetésekre és a problematikus kérdések megvitatására. Persze ez nem mindig hozott áttörést, de akik megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt, kivétel nélkül élvezték a résztvevők bizalmát, megbecsülését. A hetedik alkalommal jelen lévő Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint a találkozó kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy „önmagunk előtt elszámoljunk”.
A Tusványosra jellemző baráti légkört méltatta Dinu Zamfirescu is, aki javasolta, hogy a helyszín ölelje fel a magyar–román, a magyar–magyar, és román–román párbeszédet egyaránt. A bukaresti Horea Rusu Alapítvány alelnökének konstruktív gondolata nem új, és a megvalósítása eddig sem a szervezőkön múlott.
A magyar–román párbeszéd vonatkozásában most is ott tartunk, hogy néhány kivételtől eltekintve a román politikum elzárkózik a párbeszédtől. A sovinizmus otthon van Romániában, ezért a hangadók számára eretnek a nyitott gondolat, és vörös posztó a magyar igény. A román vezetők és véleményformálók ma sem értik, hogy az általuk preferált és népszerűsített „magyargyűlölő, tehát jó román” hagyomány mérgező és ártalmas az országnak (ennek egyik áldozata az a tíz éve Tusnádra költözött vonatjegyárusnő, aki a magyar városka állomásán még csak nem is köszön magyarul).
Sabin Gherman kolozsvári újságíró a ’89 előtti időket idézve „egy magyarra” hivatkozva azt állította, hogy Ceauşescu-diktatúra idején a szegénység nem tett különbséget az etnikumok között. Ez a szemlélet is alapvetően téves, hiszen az etnikai alapú diszkrimináció a kommunista rendszer alatt is virult (persze lehettek kivételek, mondjuk a besúgók).
Erről szól a történelem és a személyes tapasztalatok, a napvilágra került szekus iratok és a téma nemzetközileg elismert kutatói egyaránt, akik Románia kapcsán nacionalista kommunizmusról beszélnek. Az igazságban érdekelt román honfitársainknak mindenképpen az volna az érdekük, hogy az önáltatást kerülendő, ne a számukra kedves értelmezésekkel írassák a történelmüket. Mint ahogy a megbélyegzett, többletterhet cipelő magyaroknak is, hogy a harag és megszokás csábításainak ellenállva felnőjenek elhivatásukhoz.
Vörös utca
A tusnádfürdői szabadegyetem sikerességét jelzi, hogy a résztvevők száma minden eddigi csúcsot megdöntött. Albert Tibor polgármester szerint amíg az első tábor programja két ívpapír volt, addig az idén ez hatvan oldalt és huszonöt előadósátrat tett ki. A nagy érdeklődés mutatja, hogy a magyar, román és külföldi politikusok vagy szakemberek – angol, katalán, olasz, finn – részvételével zajló találkozóra komoly igény van.
Az összképhez azonban a hiány is hozzátartozik. A bukaresti RMDSZ-vezetők szokásuk szerint idén is elkerülték a népi párbeszéd nyári központját. Nem szép gesztus. Hasonlóan jártak el magyarországi barátaik is, a Bajnai–Gyurcsány-vonal képviselői. Távolmaradásukat nem lehet ellenzékiséggel vagy „orbánozással” indokolni. Nonszensz. Az ellenzéki Schiffer András, a Lehet Más a Politika frakcióvezetője például a saját tapasztalatára hivatkozva mondta, hogy a balliberális sajtó állításaival ellentétben Tusványoson hihetetlenül nyitott volt a közönség minden gondolatra.
Hozzáteszem, akik nem értettek vele egyet, azok is barátilag tekintettek rá, amiért eljött, és magával hozta gondolatait, melyeket közvetlenül megosztott az erdélyiekkel. Jelzésértékű nyilatkozat egy olyan ellenzékitől, aki maga is elhatárolódott Gyurcsányéktól. Nem csoda, hogy őbenne is az elhivatását komolyan vevő személyt tisztelhetjük, akárcsak a szövetség néhány jelen lévő erdélyi képviselőjében – mint Antal Árpád, Tamás Sándor, Borboly Csaba vagy Ráduly Róbert.
Bízzunk benne, hogy a „minden a hatalom” filozófia mentén kormányzó bukaresti magyar vezetés ráébred, hogy hibás úton jár. És felismerik, hogy nemcsak a filozófiájuk súlytalan, hanem a kis lépésekről szóló stratégiájuk is. Az önkritika nagy lépésekkel való elkerülése oda vezetett, hogy már a román nacionalizmust kiszolgáló politikájukat méltató románok is nyíltan prostituáltaknak nevezik őket. Mi értelme hát a látszatok erőltetésének, a hasznos munkát is maga alá temető könnyelműség további promoválásának? Szégyent hoztak a magyarságra, ezért a párt radikális megújulásra szorul. Ezt várja el a felelősségérzet és a jóérzés.
Ha pedig Erdélyben még nem is, de Magyarországon már megtörtént a váltás. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a Nyugat-mímelő érdekkörök csődbe viszik a népet és az országot, a „minden a hatalom” előtt hódoló balliberális opportunizmus megbukott. Ezért kerültek 2014-ben ismét padlóra az RMDSZ – erdélyi magyarok ellen úszító – budapesti barátai. Ha nem így lett volna, akkor ma Magyarország romokban heverne. De hála Istennek a magyarok az utolsó utáni pillanatban felismerték a veszélyt. Az ország levetette a nyakára kötött hurkot, és megpróbálja behozni óriási veszteségeit.
A felelősök tükörbenézése azonban elmaradt. Ehelyett félrevezető trükkökkel ágálnak a csődvonatot nehéz küzdelmek árán megfordító kormány ellen. Sokak szerint ez oda vezethető vissza, hogy mindig is a posztkolonialisták helytartója tisztségre pályáztak. Ezért uralkodik rajtuk a frusztráltság és felettük a programszerű rettegésre, társadalmi feszültségkeltésre utasító ukáz.
De mi más várható azoktól, akik a szúnyogot megszűrik, és a tevét elnyelik? Akik éveken át komótosan elemezgettek, miközben az ország a szakadékba rohant, majd mikor a helyzet javulni kezdett, ortodox hozzáértőkként gyűltek vissza a Júdás-kupiba, hogy klienseik gyönyörűségére világriogató kórusba szerveződjenek. Nem csoda, ha az ilyenek – legyenek Budapesten, Kolozsváron vagy Bukarestben – elkerülik Tusványost. A maguk képe szerint sajátítják ki a demokrácia fogalmát, amit aztán erkölcsi fogalomként népszerűsítenek, a liberalizmust pedig fontosabbnak tartják a szabadságnál.
Ha nem az emberek megtévesztéséről volna szó, akkor szellemi tevékenységük kabarétéma is lehetne. Tudományuk ugyanis kimerül annak felismerésében, hogy a keresztény értékeket becsülő munkatársadalom nácizmushoz vezet, a magyar miniszterelnök pedig összemosható „Putyin cárral”. Elavult nemzetállamiságról papolnak, miközben ugyanúgy összekeverik a nemzet szolgálatát a nacionalizmussal, mint nyugati és bukaresti klienseik az erényt a prostitúcióval.
Ez a könnyelműség Szodoma és Gomora (egyik neve: a „nyitott” társadalom), a szabadosság őshazájának szellemét hivatott legitimizálni. Mert a szodomizmus egyik alappillére a szabadosságot szabadságként értelmező liberalizmus. Ebből csinálnak ma politikát az önjelölt világmegváltók. Nekünk, „2010 utáni” magyaroknak – akárcsak az európaiaknak – erre nincs szükségünk. Mert sudár fenyveserdőt szeretnénk a gyermekeinkre hagyni, nem álszent magyarázatokkal fedett kopasz dombot.
Közvetíteni az emberit
Ennél ezerszer több figyelmet érdemel David Campanale-nak, a BBC újságírójának üzenete. Campanale nagyra értékeli azt az „emberit”, ami a ’89-es rendszerváltás után az itteni magyarok közt fogadta. Állítása szerint Angliában ez már akkor eltűnőfélben volt. Ezért arra buzdít minket, Kelet-Közép-Európa polgárait, hogy az eddigieken változtatva közvetítsük mi az emberi, keresztény értékeket az értékvesztett Nyugatnak.
Szép üzenet. De az elhíváshoz fel kell nőni. És tudatosítani magunkban az ágyas-szellemiség feladásának imperatívuszát, a közösségeinket szodomizáló folyamat megfordításának szükségességét. Mert a portáinkat senki sem sepri ki helyettünk. Az igaz élet úgysem onnan érkezik, ahol a fenntarthatatlan mesterséges fenntartása zajlik, és a tolerancia jegyében megbélyegzik a másságot. Váltsunk hát, mert nincs miért féljünk. Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?
Lőrinczi Lóránd
Krónika (Kolozsvár)

Szenvedéllyel a színházért – Interjú Nemes Levente szentgyörgyi színművésszel
„Bármilyen szerepem volt, bármilyen verset mondtam, arra kényszerített a sorsom, hogy mindent az erdélyi magyarság sorsára mintázzak. Ez el is szegényítette, de gazdagította is az előadásmódomat, mert mélységet adott neki.”
– Legutóbb azzal lepett meg, hogy a sepsiszentgyörgyi színészek Tesztoszteron zenekarában a Tankcsapda Egyszerű dalát énekelte. Kinek volt az ötlete?
– Egy kollégám kért fel, nekem is meglepetés volt, nem azért, mert olyan nagy drámai színésznek tartom magam, hanem, mert soha nem tudtam idejében belépni, miközben szerettem énekelni. Nagy Alfréd kollégám valamit meglátott bennem, megígérte, hogy segít, eljött hozzám egy gitárral, és próbáltunk keményen, aztán én is egyedül, mert ez olyan kihívás volt, ami elől nem akartam kitérni. Szeretem a kihívásokat, az ütközéseket.
Nemes Levente
Színművész, előadóművész, színházigazgató, 1939-ben született Medgyesen. Marosvásárhelyen érettségizett, a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Színészi pályafutását 1962-ben kezdte. Tíz évig a marosvásárhelyi Székely Színház, majd 1973 óta a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, utóbbit 1992 és 2005 között igazgatta is. Több filmben és tévéjátékban szerepelt. Önálló előadóestjei a hetvenes–nyolcvanas évek emlékezetes művészi eseményeinek számítottak. Gyakran lép fel a bukaresti rádió magyar nyelvű adásaiban, de nemegyszer vállalja pódiumműsorok rendezési feladatát is. 1998-ban Kádár Imre-díjat, 2007-ben Jászai Mari-díjat, 2009-ben Kaszás Attila-díjat kapott. 2001-ben a Határon Túli Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján életműdíjban részesült.
Aztán nagyon kellemes élmény volt, a közönség megajándékozott a szeretetével, azért is, mert ilyen szerepben még nem nagyon láttak, de együtt is énekeltek velem. Aztán a szomszédban egyszer feltették az Egyszerű dalt, egy fiúcska elkezdte énekelni, én is bekapcsolódtam, és az unokám felkapta a fejét, hogy én ezt tudom.
Különben a humor nem idegen számomra, sokat foglalkoztam Bajor Andorral, 1985-ben összeállítottam egy önálló Bajor-estet, dal, vers és próza is volt benne, a bemutatóra a szerző is leutazott, de utolsó pillanatban letiltották, évek múltán még a műsorfüzetet is bezúzták. 1992-ben a harmadik Színházi kollokviumra felújítottam, de csak egyetlen előadást ért meg, mert éreztem, hogy sokkal több munka lenne vele, de én közben igazgató lettem. Karinthytól tanultam, hogy a humor nem ismer tréfát.
– Sokunknak Nemes Levente hangján szólal meg Székely János Dózsa című poémája, amit az Ön előadásában lemezen is rögzítettek. Mit jelentett Önnek ez a monodráma?
– Készültem arra, hogy most, az 500 éves Dózsa-évfordulón valakinek eszébe jut, hogy én ezt legalább 250 alkalommal játszottam, ezért újra elkezdtem önszorgalomból foglalkozni a szöveggel. A Dózsának országos turnét szervezett a marosvásárhelyi, majd később a sepsiszentgyörgyi színház is, Bukarestben, Temesváron, Zsombolyán és Dálnokon is bemutattam, 1970-ben az első tévéjáték a magyar adásban a Dózsa volt.
Most ötszáz éves Dózsa-évforduló van, és senkinek nem jutott eszébe ez a 250 előadás. Nekem iszonyatos munkába került volna felújítani, de arra gondolok, hogy valami hibádzik a kulturális életünkben: senki nem tartja számon, nem hangolja össze az ügyeket, a személyeket, a teljesítményeket. Senkinek nem jutott eszébe, hogy megszólaltassa Székely Jánost, aki egy remekművet írt.
A Dózsa akkor, ’64-ben robbant, az erdélyi magyarságról szólt, benne volt az is, hogy az uraink elherdálták az országot, nem gondolkodtak okosan és felelősségérzettel. Amikor először olvastam az Igaz Szóban, az erőszakos marosvásárhelyi elrománosítás miatt is sírva ömlött ki belőlem, szinte jobb volt ez az első olvasat, mint a bemutató. Akkor több színésztársammal írtunk Székely Jánosnak, hogy szeretjük a Dózsát, tiszteljük és becsüljük az íróját. Az átértékelés után félő, hogy már nem annyira húsbavágó.
– Most nincs akkora áthallás?
– Most is van egyfajta szolidaritás a közönséggel, azóta is erőteljesen figyelek saját problémáinkra. Nagy élmény volt például számomra a székelyek nagy menetelése. Nagyon drukkoltam, nagyon féltem, mert az aggodalmaskodók, a kritikák, a lenézések megpróbálják hitelteleníteni az autonómiamozgalmat. De számomra egyértelmű, ha nem lesz autonómia, a nyilvánvaló beolvadás a sorsunk.
– A rendszerváltás előtt fontosabb volt a sorok mögötti üzenet?
– Bármilyen szerepem volt, bármilyen verset mondtam, arra kényszerített a sorsom, hogy mindent az erdélyi magyarság sorsára mintázzak. Ez el is szegényítette, de gazdagította is az előadásmódomat, mert mélységet adott neki. Ezzel nagyon sok mindent lehetett hitelesíteni, mint ahogy a zsidóságnak a holokauszt borzalmas élménye minden műalkotásban ott van. Nem tudnak szabadulni tőle, de ez ad erőt.
– Sok egyéni előadása volt, például a Visky Árpáddal közös József Attila-est. Milyen a viszonyulása a versekhez?
– Visky minden ellenkező híresztelés ellenére jó barátom volt, fél mondatokból is értettük egymást, hasonlóképpen gondolkodtunk. Egyben különbözött a véleményünk: ő azt mondta rólam, hogy megalkuvó vagyok, én meg róla, hogy önpusztító. Én az ellenállás legjobb formájának azt tartottam, hogy mindenki elvégzi a feladatát. Abban viszont mélységesen egyetértettünk, hogy a költők a mi tanítómestereink. A költőknek sokkal tartozom az életben.
Ez olyan módon működik, mint a Biblia, úgy tűnik, hogy véletlenül teszem rá a kezem József Attilára, Petőfire, Székely Jánosra, de mégsem véletlen, hogy éppen az a vers kerül a kezem ügyébe, mert eligazítást kapok belőle az életre. A költőknek éppen ez a feladatuk, hogy olyan összefüggéseket és mélységeket találjanak meg, amelyekre a mi lelkünk nem kellőképpen nyitott.
– A versek révén jutott el a színészmesterséghez. Érezte valaha úgy, hogy beskatulyázták versmondónak, drámai színésznek?
– Nem. Mert ez igaz. Én nem vagyok igazi színészalkat. Nem rosszindulatúan, de azt mondták nekem, hogy olyan vagyok inkább, mint egy református pap. Azért voltam én paposabb, mert én úgy gondoltam magamra mint színészre, mint a régi görögök, Thália papjaként. Én 1948-ban a Csorgónál a székely vértanúk emlékművénél a magyar népszövetség felkérésére elszavaltam Petőfi 1848 című versét.
Éreztem a felém irányuló figyelmet, szeretetet, ez meghatározó volt egy kilencéves fiúcska számára. Nem bánt, hogy sokan versmondónak tartanak, bár sok szerepet játszottam, és egyik másikra szívesen is emlékszem. Nem, mert nagyszerű voltam, hanem mert úgy érzem, eljutottam a képességeim határára. Ez a legfontosabb, amit tehetünk az életben, hogy eljussunk a képességeink határára.
– Miért vállalta a színházigazgatást?
– Ennek előzménye volt. Néha arra gondolok, hogy tudat alatt mindig arra készültem, hogy színházigazgató leszek. Pedig ’89 előtt ez fel sem merült, hiszen akkor le kellett volna feküdjek a rendszernek, nekem pedig sokkal drágább volt a függetlenségem, eszembe sem jutott, hogy eladjam magam, és a véleményem szabadságát korlátozzam. Azt mondtam, cédulás vagyok, egy kicsit bolond, bármit mondhatok. 1962-ben megalakult a román társulat Marosvásárhelyen, és ezzel odakerült a bukaresti színházi szellemiség.
A bukaresti rendezők a Szovjetunióban tanultak Meierhold, Vahtangov égisze alatt, és hazatérve a rosszul értelmezett Sztaniszlavszkijhoz képest egy modernebb, korszerű színházat csináltak. A magyar színjátszás ötven évvel volt lemaradva tőlük. A román tagozat hozta az új szellemet, a színészek szervezkedni kezdtek, hogy Tompa Miklós már megcsontosodott, le kell váltani. Én akkor azt mondtam, ez igaz, de ki lesz az utódja. És hét évig hét igazgató állt a színház élén, miközben csúszott lefelé, míg a Csorba–Harag-páros helyrehozta.
Nekem Tompa Miklós – nem szeretem a szót, hogy példakép, inkább a lelki társam volt. Sokat tanultam tőle színházról, társadalomról, emberségről, nőkről. Kicsit én voltam a lelki szemetesládája, miután leváltották, én is kerestem a vele való találkozást, ő meg a fájdalmait mondta el nekem, általában rossz véleménye volt arról, ami a színházban történt.
De mégis meghatározó volt számomra a váltás: a későbbiekben sokat olvastam és jegyzeteltem a színházcsinálók, Meierhold, Vahtangov, Strehler könyveit, mintha valóban a színházigazgatásra készültem volna. 1989 után két hónapig a Színházi Megmentési Front elnökeként igazgattam az intézményt, de hamar visszaállt a régi status quo, akiket a közgyűlés elhajtott decemberben, februárban visszatértek. De épült le a színház, sokan elmentek, én is sikeresen versenyvizsgáztam Marosvásárhelyre, aztán újra megválasztottak igazgatónak és maradtam.
– Most miként értékeli azt a döntést, hogy 1995-ben a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház nyolc színészét és Bocsárdi László rendezőt Sepsiszentgyörgyre hívta?
– Máig csak az bizonyosodott be, érdemes arra törekedni, hogy értéket hozzunk létre. A színházi új törekvés egy kicsit mindenkit megmozgatott, az emberek vitatkozni kezdtek, kinyílt a szemük, kezdték kinőni a provinciális szemléletet. Kezdetektől provinciaellenes színház volt, ez volt a titka. Bocsárdival erre törekedtünk, és ebből nem engedtünk egy jottányit sem. Az elismerés azonban nem az lett, hogy idővel megnövekedett a nézők száma, mint ahogy én azt elvártam. Hogy meglátják, ez a színház érvényes, érdemes odafigyelni rá, megtanulják élvezni. Mert a művészetet meg kell tanulni, ha nem szereztem meg bizonyos alapokat, a szimfonikus zenét sem tudom értékelni.
Én a rendszerváltás előtt azt hirdettem, hogy falura kell menni, évente ötszáz előadás volt, gyakran napi három. Tehát nem a munkától féltem, hanem mivel lehetőség nyílt rá, szerettem volna igazi színházat csinálni. A nézők nem jöttek vissza csőstül, de a művelődési minisztérium három évvel ezelőtti felmérése szerint Sepsiszentgyörgyön pezseg a művelődési élet, a város fordít a legtöbbet kultúrára. Úgy érzem, ennek a folyamatnak az elindításában a színháznak nagy szerepe volt, és számomra ez jelent elégtételt.
– Akkor sok támadás érte. Megérte vállalni a kockázatot?
– A kollégáim sem értettek egyet, a közönség felháborodott leveleket írt, ez engem rettenetesen megkínzott, és közben meg kellett őriznem a hitemet. Az akkori városvezetésnek is mondtam, nem az a célunk, hogy ellenetekre rossz színházat csináljunk, hanem hogy meggyőzzünk az igazunkról. Volt olyan is, hogy az önkormányzat azzal akart közönségbarát előadásokra kényszeríteni, hogy nem adtak pénzt. Megvádoltak, hogy sikkasztottam az alapítványtól, de nem találtak semmit, így az ügyészség szinte bocsánatot kért. Életemben nem akartam egyebet, mint a színház ügyeit jól intézni, és jó színházat csinálni.
– És közben újra megtalálták a szerepek. Hogyan formálódtak meg Önben ezek a figurák?
– Korábban hagyományos színházi modorban játszottam. Lehettem volna korszerűbb, de ezt tanultam. Bocsárdi megpróbált rávenni, hogy az ő víziója, művészi elképzelése szerint játsszak. Nekem borzasztóan nehezen ment, hogy a korszerű színjátszást megtanuljam. Néztem a Pálffy Tibor és Bocsárdi Gabi gyönyörű kettősét a Kasimir és Karoline-ban, semmi köze nem volt a hagyományos színjátszáshoz, de láttam, hogy ez nagyszerű.
A velem egykorú kollégáim azt mondták, én vagyok a legjobb az előadásban, de én a lelkem mélyén éreztem, hogy az a jó, amit ők csinálnak, hogy érdemes lenne megpróbálni. De nem ment, megbuktam a Szeget szeggel főszerepében, az Agamemnonban, A nép ellenségében. A Szeget szeggel előadásban valójában sikerem volt, de én ereztem, hogy nem vagyok jó, ez tulajdonképpen bukás. És ennek az lett a következménye, hogy szövegzavaraim lettek, bizonytalan voltam, nem okozott örömet a játék, vagy ha mégis, elmentem valami deklamálás felé.
Míg a Romeó és Júliában, egy nyúlfarknyi szerepben megéreztem valamit, bátorságot kaptam, aztán jött az Othello, az Ilja próféta, A nyugati világ bajnoka, A csoda és mások, szép lassan araszolgatva. Nem azt mondom, hogy ugyanolyan jól játszom, mint Hobóék (Pálffy Tibor), de sikerült levetkőznöm bizonyos sallangokat. Persze vannak nézők, akik ugyanúgy, mint én, másfajta színjátszáson nevelkedtek, azt várnák el most is tőlem, de a posztmodernnel megváltozott a világunk, és én ezt megpróbáltam. Nem azért, hogy valahova besoroljam magam, hanem a megismerés vágya űzött, a kihívás: ez egy másfajta színjátszás, hadd lám, én tudom-e.
– Most hogy látja a színház szerepét és benne önmagát?
– Próbáltam utánajárni, tanulmányokat olvastam: úgy látom, most sok benne a divat, a kóklerkedés, lévén, hogy bármit szabad, teret ad olyan embereknek is, akiknek nincs igazi mondanivalójuk. De aztán ők lelepleződnek, és nézem például Radu Afrim előadásait, sok mindent megenged magának, dobál össze-vissza mindent bele a zsákba, de ez valahogy a keze alatt mégis értelmet nyer. Ő nem sajnálja a színháztól az idejét, az idegrendszerét.
Én szenvedélyesen csináltam a színházat, erre szerződtem az életben, ez volt számomra az átok és öröm, szerelem és gyalázat, és sorolhatnám az ellentétpárokat. Giorgio Strehlertől tanultam, hogy minden színházi ember munkája csak annyit ér, amennyit a mindenkori előadás érdekében tesz. Ez nem azt jelenti, hogy arrébb teszek egy széket, hanem önfeláldozást. Hogy szívemmel, lelkemmel, ösztöneimmel, idegrendszeremmel támogatom az előadást, ha kell, bármit megteszek, estétől reggelig, reggeltől estig, otthon kézállásban, szenvedélyesen dolgozom a színházért.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Megéri folytatni a Sic Fesztet
Vasárnap zárta kapuit a hatodik Székelyföldi Szabadegyetem, azaz az első Sic Feszt Háromszéken. A rendezvényen több ezer fiatal fordult meg a négy nap alatt, akik közel ötven programba kapcsolódtak be. A szervezők már a következő tábor időpontját is leszögezték.
Idén a székelyföldi fiatalok találkozásának központja Csomakőrös volt, a rendezvényen pedig több mint háromszáz állandó táborlakó ötven programon vett részt, az esti koncerteken ezer fölötti létszámban buliztak. A három nap alatt a táborban több, mint ötven előadó, közéleti személyiség, pedagógus, vállalkozó fordult meg. A szervező Hárit elnöke Oltean Csongor elmondta: az idei szabadegyetem volt eddig a legsikeresebb, és kiderült, hogy van igény az ilyen jellegű táborokra. „A továbbiakban az a cél, hogy a Sic Feszt egy olyan szabadegyetem legyen, amely viszi előre a térség hírnevét, ahol a székelyföldi fiatalok, a fiatal pedagógusok, gazdák, önkormányzati képviselők, népi mesterséget kedvelők kikapcsolódhatnak, tanulhatnak. Fontos, hogy legyen Székelyföldön egy olyan rendezvény, amelyik csak a miénk, saját erőnkből, saját elképzeléssel” – mondta az elnök.
A táborban különböző tematikájú sátrakat rendeztek be, így volt gazdasági, pedagógiai, szórakoztató és kvíz sátor is.
Túlélési praktikák táborozás idején
Ezzel a címmel tartott előadást Dali Csongor és tizenkét éves unokaöccse Dali Mátyás. A táborlakók megtanulhatták, hogyan készíthetnek csalánból kötelet, tamponból morzsolás során szikrát, miként használhatják tűzszállítónak a tőkegombát, hogyan használhatják a cigaretta filterét szűrőnek, valamint hogy készíthetnek faágakból menedéket éjszakára. A meghívottak ismertették azt a négy legfontosabb és elengedhetetlen dolgot is, amire a vadonban szükség van. Ezek a víz, az élelem, a menedék és a tűz, melynek rövidítése a V.É.M.T.
Csongor, előadása során többször felhívta a figyelmet a forrásvíz fogyasztására, mivel a szűretlen víz kiválthatja az egészségi állapot romlását. Tudatosította, hogy végszükség esetén élelemként szolgálhat a madarak tojása, a sáska, a gyík, vagy akár a kígyó. Mivel a medve emésztése rendkívül gyors, ürülékében is találhatunk számunkra életmentő táplálékot, energiaforrást. A diákok azt is megtanulhatták, hogy a menedék építésénél, az egyik legfontosabb dolog a többréteges szigetelés, ami hőszigetelő hiányában lehet akár a moha, vagy leveles ágak. Mindez, azért, mert a föld a víznél és a levegőnél háromszor gyorsabban vonja el a hőt a testtől. Előadásaikat túrázásai alatt készített képekkel, a tűzcsiholás legegyszerűbb technikájának bemutatásával színesítették.
Táborok a kommunizmus idején
A táborozáshoz szükséges különböző technikák elsajátítása mellett a fiatalok a régi idők táborozásaiba is betekinthettek Markó Attila parlamenti képviselő előadása során. A képviselő felelevenítette emlékeit a nyolcvanas évektől, a kommunizmuson át, egészen napjainkig. Mint mondta, akkor teljesen mást jelentett a táborozás, főleg a székelyföldi fiatalok számára, hiszen nem volt szabad „magyarkodni”, nem volt lehetőség közel kerülni a magyar kultúrához, de a fiatalok mégis suttogtak egymás között, míg hátuk mögött pedig mások „suttogtak” róluk. Markó azt is hozzátette, hogy a régi korok ifjúsága nem különbözött jelentősen a mai kor diákságától pusztán a mai kommunikációs eszközök hiánya kényszerítette őket arra, hogy a beszélgetések útján, és a személyes kapcsolatok által alakuljanak ki baráti körök vagy szélesebb társaságok. A parlamenti képviselő elmondta, hogy akkoriban a gitár elengedhetetlen kelléke volt minden tábornak.
Házi feladat a szükséges rossz?
Az iskolai házi feladatok fontosságáról is szó esett a pedagógus sátorban, a témát Bugyor Izabella, pedagógus, pszichológus dolgozta fel közösen a diákokkal. A fiatalok egy bemelegítő feladatot kaptak, melyben néhány szóval kellett jellemezzék az iskola és a házi feladat fogalmakat. Ezt követte egy összetettebb játék: a résztvevőket csoportokra osztották, majd a csoportok külön-külön össze kellett gyűjtsék a pro, kontra és a jó valamint az öncélú érveket, ami a házi feladat mellett és ellen szól.
A legfontosabb érvek között szerepelt, hogy a diák a házi feladatok által tudja rögzíteni a megszerzett ismereteket, valamint nem elhanyagolható, hogy így a képességeit is tudja fejleszteni a tanuló. A kontra csoport tagjai úgy vélték, hogy a házi feladat által fölösleges hatásoknak vannak kitéve a diákok, mint például a stressz, a „muszáj” érzés, emellett pedig a sok fölösleges feladat a gyerek szabadidejét is elveszi. Felhozták még azt is kontra érvnek, tapasztalatokra alapozva, hogy vannak olyan esetek, amikor a diák a nem tudásszintjének megfelelő házi feladatot kapja, így e miatt szorongás alakul ki vagy rosszabb esetben a szülőnek kell megoldania a feladatot.
A következő csoport feladata kicsivel összetettebb volt és már a személyes tapasztalatokra alapoztak a résztvevők. A tanárok és a diákok is külön-külön hoztak fel példákat és személyes tapasztalatokat is meséltek. Ők úgy vélték, hogy a jó házi feladat az, amely által a gyerek, a tanuló fejlődni tud, motiválja is a diákot. Bugyor Izabella elmondta: találkozott már olyan esettel is, mikor a tanárok azzal fenyegettek a diákokat, hogy ha nem ülnek csendben, akkor házi feladatot kapnak. Nagyon rossz büntetőnek tartja, hiszen ez által a diák csak még ellenszenvesebbnek tartja ezt a plusz feladatot, amivel akár fejlődni is tudna.
A sikeres fiatalok titkai
A gazdasági sátorban is zajlott az élet hétvégén, ugyanis a Junior Business Club elnöke, Karácsony Zsolt tartott előadást Titok címmel. Ennek során az érdeklődők a JBC tevékenységéről informálódhattak, továbbá személyes tapasztalatokat hallhattak arról, hogy milyen előnyei vannak annak, ha szervezetbe tömörülnek a fiatalok. Az előadó szerint a szervezetebe való tömörülésnek számos előnye van, hiszen ezáltal pályázati lehetőségek nyílnak és számos munkalehetőség is adódik. Karácsony Zsolt az önkéntességre és diákmunkára buzdította a fiatalokat, hiszen ezáltal is tapasztalatokat szerezhetnek. Kihangsúlyozta: fontos, hogy a fiatalok a kapcsolatok építésére fektessenek nagy hangsúlyt, amelynek első és talán legfontosabb írott és íratlan szabálya, a kezdeményezés. „Ha nem kezdeményezünk, nem lépünk, kapcsolataink nem lesznek.A kapcsolatépítés pedig ifjúsági, civil szervezetekben mozogva, tevékenykedve sokkal könnyebb, hatékonyabb”– mondta.
Az idei Sic Feszt vasárnap zárult, a szervezők pedig már decemberben elkezdik a következő szabadegyetem szervezését. A következő fesztivált több előadóval, színesebb programokkal tervezik 2015 augusztus 6 és 9 között. A helyszín egyelőre még titok – tették hozzá a szervezők.
Bús Ildikó
Székelyhon.ro

Meneszthetnek két iskolai aligazgatót
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség költségcsökkentő intézkedései révén két csíkszéki iskolában is megszűnhet szeptembertől az aligazgatói állás. Ugyanakkor ősztől öt százalékkal csökkentik a tanintézet-vezetői bérpótlékokat.
Azokban a Hargita megyei iskolákban szűnhetnek meg az aligazgatói állások, amelyekben kevesebb mint húsz osztály működik – tudtuk meg Waczel Ferenctől, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség humánerőforrásért felelős tanfelügyelőjétől. Csíkszéken két tanintézet lehet érintett: a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium, valamint a tusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskola.
Nehéz lenne aligazgató nélkül
Tamás Levente, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója a hírre reagálva elmondta, hivatalos értesítést nem kapott erről, de tekintettel arra, hogy az elemi, illetve a középiskolai oktatás mellett kollégium is működik az iskolában, nem tartja valószínűnek, hogy megszüntetnék az aligazgatói állást. A gimnáziumban egyébként 16 osztályban folyik tanítás.
A másik érintett tanintézet, a tusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskola is különleges helyzetben van. Mint Albert Gábor Árpád igazgató magyarázta, ugyan 20-nál kevesebb, azaz 19 osztállyal működnek, de öt különböző épületben zajlik az oktatás. „Nehéz egy embernek, szükség van ebben az iskolában aligazgatóra. Ez az intézkedés a tanítás rovására mehet” – fogalmazott az igazgató. Hozzátette: még hivatalosan nem erősítették meg, hogy megszűnne az igazgatóhelyettesi állás, de ha megkapják az értesítést, akkor az iskola vezetőtanácsa kérni fogja, hogy hagyják meg az aligazgatót állásában.
Címzetes tanárokká válnak
A 25 osztállyal vagy annál többel működő iskolák igazgatóinak heti 4-6 órát, az aligazgatóknak pedig 6-8 órát kell tanítaniuk. A kisebb tanintézetekben az igazgatóknak 6-8, az aligazgatóknak pedig 8-10 óra a kötelező heti óraszám. Waczel a téma kapcsán elmondta, azok az aligazgatók, akik elvesztik tisztségüket, címzetes tanárok lévén óraadó pedagógusként dolgozhatnak tovább. Az állások megszűnéséről véglegesen a Hargita Megyei Tanfelügyelőség vezetőtanácsa, illetve Bartolf Hedvig főtanfelügyelő dönt.
Költségcsökkentés a cél
Országos szinten Hargita megyében regisztrálták a legnagyobb bérköltség-túllépéseket, ez pedig többek között a megyében zajló kétnyelvű oktatással magyarázható. A kiadások lefaragásának érdekében költségcsökkentő intézkedéseket kellett kidolgoznia a Hargita Megyei Tanfelügyelőségnek. A kisebb iskolák aligazgatói állásának megszüntetése mellett minden igazgatónak és igazgatóhelyettesnek öt százalékkal csökkentik ősztől a tanintézet-vezetői bérpótlékát.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Nyergestetői beszédéért támadja Pontát egyik ellenjelöltje
A székelyföldi nyergestetői csata évfordulóján a minap mondott beszédéért támadta Victor Ponta miniszterelnököt kedden Cristian Diaconescu, az ellenzéki Népi Mozgalom Párt (PMP) államfőjelöltje. Diaconescu a határon túli román közösségek vezetői számára szervezett Marosfői Nyári Egyetemen tartott előadásában „egyes politikusok tudatlanságáról, hiányos műveltségéről" beszélt Victor Ponta nyergestetői beszédére utalva. Hiányolta a beszédből az 1848-49-es szabadságharcban „a földdel egyenlővé tett román templomok és falvak" említését.
A Traian Basescu leköszönő államfő bizalmát élvező elnökjelölt azt is kifogásolta, hogy a megemlékezésen rezesbanda játszotta a magyar himnuszt, és felvételről, hiányos változatban játszották le a román himnuszt. „Ha ezt a román állam képviselőjeként elfogadja valaki, annak vagy kulturális vagy még súlyosabb problémái vannak" – jelentette ki Diaconescu.
Úgy vélte, a székelyföldi Hargita és Kovászna megyében jelenleg is korlátozzák a románok munkához, kultúrához és nemzeti önkifejezéshez való jogát, s a térségben ugyanúgy sikeres „a román küldetés elleni manipuláció és propaganda", mint a határon túli román közösségekben. „Az itteni románok a saját hazájukban érzik kisebbséginek magukat, mint önök" – hangoztatta a határon túli románok képviselői előtt Cristian Diaconescu.
A Marosfői Nyári Egyetem második napján a székelyföldi településsel szomszédos hegyre 150 méteres román zászlót feszített ki egy civil szervezet annak a kifejezésére, hogy a román fiatalok Románia és Moldova egyesülését akarják.
Diaconescu kijelentette, semmi nem állhat Románia és Moldova egyesülése útjába. „Nem élhet hosszú ideig megosztottan egy nép, ez nem természetes egy nemzet fejlődése számára" – tette hozzá az elnökjelölt.
A nyergestetői csata évfordulóján augusztus 3-án tartott megemlékezésen Victor Ponta miniszterelnök, a kormánykoalíciót vezető Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje az önfeláldozó székely csapatok hősiességét méltatta. Elismerését fejezte ki amiatt, hogy Nyergestető hősei olyan ideálokért adták életüket, amelyek közösek minden nemzet és minden ország számára. Ezek sorában a szabadságot és az önrendelkezés jogát külön is megemlítette.
Romániában novemberben tartanak államfőválasztást, amelynek kampányában – a jelek szerint – a kisebbségi témák is szerepelnek.
MTI, Erdély.ma

Erdélyi magyar politikai vezetők az államfőválasztásról
Először fordulhat elő, hogy két magyar jelölt indul a romániai államfőválasztásokon, ugyanis Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) egyik alelnöke személyében kihívója akadt Kelemen Hunornak, az RMDSZ elnökének.
Amennyiben mindkét jelöltnek sikerül összegyűjteni az induláshoz szükséges 200 ezer aláírást, magyar-magyar viszonylatban újrarajzolódhatnak az erővonalak, vagy legalábbis reális kép alakulhat ki az erdélyi magyar pártok támogatottságáról. Ugyanakkor a két irányba leadott magyar szavazatok kevésnek bizonyulhatnak egy esetleges román-magyar alkuhelyzetben.
Szilágyi Szabolcs előbb Szilágyi Zsoltot, az EMNP alelnökét kérdezte. Szilágyi Zsolt szerint a két magyar jelölt ugyanazzal az eséllyel, illetve ugyanazzal az esélytelenséggel indul a választáson, hiszen nincs az 5 százalékos „görcs”, nincs olyan tét, amely megfoszthatná a magyarságot valamitől, ebből a kampányból az erdélyi magyarok csak nyerhetnek. Hozzátette: az a feladatunk, hogy lebontsuk az autonómia kapcsán létező gátakat, félelmeket.
Az EMNP alelnöke úgy véli elhibázott az elmúlt 25 év romániai magyar politikája, mert keményebben, és következetesebben kellett volna fellépni, az a tény pedig nagyon sokat elmond, hogy az autonómia tervezetét csak néhány képviselő adta be – 10 évvel ezelőtt – és a az elmúlt 25 évben a hivatalos magyar képviselet egyetlen autonómiatervezetet sem nyújtott be a bukaresti parlamentbe. Szilágyi Zsolt azt mondta: ők azt szeretnék, ha az erdélyi magyar közösségen belül meglenne a politikai sokszínűség mellett az összefogás esélye is, ez a választás pedig a nemes verseny lehetőségét adná.
A Kossuth Rádió munkatársa ezután Kovács Péterrel, az RMDSZ kampányfőnökével beszélgetett, aki szerint korai még két magyar jelölt indulásáról beszélni, mert szerinte kétséges, hogy az EMNP-nek sikerül összegyűjteni a Szilágy Zsolt indulásához szükséges 200 ezer támogató aláírását. A kampányfőnök azonban egészen biztos abban, hogy az RMDSZ a rutinjával, az országos struktúrájával, és szervezettségével 2-3 hét alatt sikerül összegyűjtse a Kelemen Hunor indulásához szükséges szavazatszámot.
Kovács azt is elmondta: ő nem tudja elképzelni, hogy Tőkés László asszisztense hitelesen felléphet ebben a kampányban, ez a próbálkozás azonban megossza az erdélyi magyar közösséget, felaprózza a közösség erejét.
Kelemen Hunor egy komoly, és kiegyensúlyozott vezető, aki jól ismeri a közösségünk értékeit és gondjait, a magyarok ismerik és bíznak benne, a román politikusok pedig tisztelik, és meghallgatják őt, ezért van szükség egy ilyen jelöltre – hangsúlyozta Kovács Péter.
Benkei Ildikóval beszélgetve, Toró T. Tibor, az EMNP elnöke azt mondta: még nem jött el ideje annak, hogy Romániának magyar államelnöke legyen, viszont a választási kampányban érdemes majd megnyitni a néppárt által 2012-ben elindított vitát a föderális államról, mert ebben minden benne van: az erdélyi magyarság sorsa, a jövőképe, és a tervei.
Ugyancsak Benkei Ildikónak, Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke így nyilatkozott: az MPP mindegyik államfőjelölttel párbeszédet kezdeményez, hogy megtudja, miként viszonyulnak a Székelyföld autonómiájának kérdéséhez, mindegyiknek elküldi az öt pontos alkotmánymódosító csomagját, ettől teszik függővé, melyik jelöltet fogják támogatni.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke Benkei Ildikónak azt mondta, hogy bár az elmúlt államfőválasztásokon is volt magyar jelölt, az semmit nem hozott az autonómiaküzdelemnek. Viszont most amennyiben lesz rá esély, hogy a magyar jelölt, vagy jelöltek megjelenítsék az autonómia ügyét, annak kifejezetten örülni fognak, mert ez egy jó lehetőség elmagyarázni a románoknak mi is az autonómia.
Kossuth Rádió, Erdély.ma