Magyarországon az Isten pénze
Dunaújvárosban vendégszerepel a Csíki Játékszín, amely háromszor adja elő az Isten pénze című musicalt.
A csíkszeredai teátrum közlése szerint a Charles Dickens kisregényéből írt, Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi által jegyzett musicalt szerdán, csütörtökön és pénteken láthatja a dunaújvárosi közönség a Bartók Kamaraszínházban.
A magyarországi intézmény 2007-ben kezdeményezett a Csíki Játékszínnel testvérintézményi kapcsolatot egymás munkájának megismerése és vendégjáték-cseremegvalósítása céljából. 2008-ban és 2009-ben a dunaújvárosiak bérletes nézőiknek kínálták a La Mancha lovagja és a Hamlet című csíkszeredai előadásokat, 2011-ben Martin McDonagh Vaknyugat című tragikomédiáját és a Mint a sót című gyerekelőadást láthatta a dunaújvárosi közönség az erdélyi színészek előadásában.
A Bartók Kamaraszínház is vendégjátékokkal viszonozta a csíkiak magyarországi előadásait, így került sor a Svejk, a Párizs ege alatt, a Lúdas Matyi, a Zöldboszorka, Anna (Karenyina) és A szolgálólány című produkciók csíkszeredai bemutatására. Legutóbb 2013 júniusában, a Lurkó Fesztiválon lépett fel a magyarországi társulat Erdős Virág Pimpáré és Vakvarjúcska című mesejátékával – közölte a Csíki Játékszín.
Krónika (Kolozsvár),

Vádalku
Nem kell kifizetnie Ráduly Istvánnak azt a 15 ezer lej körüli bírságot, amelyet a brassói táblabíróság rótt ki Uzon polgármesterére, aki első felszólításra nem távolíttatta el az általa vezetett intézmény homlokzatáról a székely zászlót. Másodikra levetette, jobb a békesség, s amúgy is: kinek van manapság 15 ezer lejnyi kidobni való pénze?
Aki azonban mindjárt Ráduly István jellemszilárdságán kezdené élezni a nyelvét, annak figyelmébe ajánlom Dumitru Marinescu okfejtését. Kovászna megye prefektusa ugyanis úgy fogalmazott, hogy ő nem üldözi a székely szimbólumokat, ezt az akciót is feljelentésre volt kénytelen kezdeményezni. És nem mulasztotta el hozzátenni, hogy a feljelentő egy uzoni magyar ember volt.
Állítását semmi okunk megkérdőjelezni, mint ahogy azt a változatot sem érdemes elvetni, hogy akadnak olyan magyarok, akiknek a feljelentés erejéig sérti a szemét a kék-arany színkombináció. Az érvelés sokkal inkább azt üzeni, hogy új stratégia mentén folytatja irtóhadjáratát a román államhatalom. Eddig a törvények – ha mégoly sokféleképpen értelmezhetők is – védelme, érvényük biztosítása volt a prefektus bibliája. Mostantól neki személy szerint semmi baja a zászlókkal, de mit tehet, ha mások nem ennyire toleránsak a székely szimbólumrendszerrel? Feljelentők pedig mindig teremnek, ha máshol nem, valamelyik intézményi irodában.
Kulcskérdés hát, mennyire lágyulunk el ilyetén empátiát tapasztalva. Az elsődleges veszély ugyanis abban áll: megőrizzük-e elvi szilárdságunkat, vagy hallgatólagosan belemegyünk a ki nem mondott alkuba? Képesek leszünk-e elkergetni a fejünkben óhatatlanul átsuhanó gondolatot – még jó, hogy nem rosszabb... –, vagy megriaszt a felismerés: tulajdonképpen egyfajta kényszeruralmi rendszert jellemez és legitimál egy ilyen önkéntelen reakció.
Az uzoni községháza előtti zászlós tüntetés e „vádalku" elutasítását jelenti. A helyzet azonban a módszerek esetenkénti finomítása ellenére is fokozódik. Egy friss rendőrségi állásfoglalás szerint a székely szabadság napjának idei megünneplése sem tűnik egyelőre automatizmusnak. Viszont elég lesz, ha „csak" a rendszeresség és törvényszerűség szintjére emeljük.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár),

Népfőiskola épülhet Szovátán
Szinte biztosra vehető, hogy a Lakiteleki Népfőiskola terjedő hálózatának egyik új állomása Szováta lesz, miután annak egyik fő eszmei képviselője, a Magyar Országgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor már látogatást tett a leendő helyszínen.
Czakó Gabriella és Nagy Éva Vera iskolanővérek 2005 óta oktatnak gyerekeket a Felső-Nyárádmente és Sóvidék hét településén. Mivel nincs saját ingatlanjuk és folyton be kell kérezkedniük valamelyik iskolába vagy kultúrotthonba, felvetődött egy saját otthon létesítésének gondolata. A Lakiteleki Népfőiskola nagyobb hálózatot szeretne kiépíteni a Kárpát-medencében, így Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján kulturális és lelkiségi központokat hozna létre. A szovátai központú iskolanővéri szolgálat és az általa létrehozott Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar is intézményesedni szeretne, így a Kodály Zoltán nevét viselő majdani szovátai intézmény ennek a hálózatnak egyik láncszeme lehetne. Ezekben a központokban meghatározó a keresztény alap és a nemzeti kultúra. A népfőiskolákhoz mindig valamilyen szakmai oktatás is kapcsolódik. A szovátai központban a szakmaiság a zenekultúra irányában teljesedne ki, a két nővér a zenepedagógusoknak, kántoroknak, karnagyoknak segítene közeledni a Kodály-módszerhez, de a vidék egyéb intenzív szakmai képzési szükségleteire is reagálna majd.
Mindenki összefogásával valósul meg
A népfőiskola Szovátán a helyiek által Pap dombjának nevezett helyen épülne meg, ezt Köllő Tibor plébános felajánlásával és a Gyulafehérvári Érsekség segítségével kapták meg az alapítók. A több mint egy hektáros területet egy szovátai útja alkalmával Lezsák Sándor is meglátogatta, és megfelelőnek találta a leendő intézmény helyszíneként. A politikus örömét fejezte ki, hogy itt is megfogalmazódott a népfőiskola ötlete, amelyet felkaroltak az iskolanővérek, az egyházak, egyesületek és az önkormányzat, így olyan központ jöhet létre, amelynek van hatókörnyezete és támogatási rendszert is tudnak biztosítani melléje. „Jó ritmusérzékkel készülődik ez a népfőiskola itt Szovátán, mert együtt gondolkodik ebben a politika, egyház, közösség, és minden adott ahhoz, hogy két-három év múlva hírneve legyen a Kodály Zoltán népfőiskolának” – fejtette ki a Magyar Országgyűlés alelnöke.
A pénz lesz a meghatározó tényező
A népfőiskola létrehozása többnyire magyarországi pályázati támogatások révén valósul majd meg, többek között a Bethlen Gábor Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is ott van a támogatók sorában, és az egyházak is hozzájárulnak a kivitelezéséhez. Az alapítóknak Böjte Csaba atya saját kapcsolati hálózatát ajánlotta fel, amely szintén nagy segítségnek számít. Az intézmény felépítésének üteme csupán az anyagi forrásokon múlik.
Megéri támogatni
Péter Ferenc polgármester csupa elismerő szavakkal nyilatkozott a Kodály Zoltán Marosszéki Gyermekkórusról és az iskolanővérek munkájáról. Egyrészt mert igen magas szintre jutottak el a gyerekekkel, másrészt mert a nővérek olyan gyerekekkel foglalkoznak, akiket falusi környezetükben soha senki nem fedezett volna fel, de ők olyan közegből hozták elő ezeket a tehetségeket, ahonnan különben sosem indulhattak volna el. És lehetőséget teremtettek ezeknek a gyermekeknek, hogy megmutassák képességeiket nemcsak itthon, hanem a nagyvilágnak is. Már most sok külföldi meghívásuk van, kinyílik előttük a világ – mondta el lapunknak Péter Ferenc, aki szerint ez olyan cél, amely megéri hogy támogassák.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro,

Hálószövögetés a tehetséggondozásért
Nem először járnak Gyergyószentmiklóson a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ kaposvári munkatársai, most is azért jöttek, hogy bemutassák programjaikat, hálót szőjenek erdélyi kollégáikkal. Ezúttal a tehetséggondozásban tapasztaltakat osztották meg a kétnapos találkozón.
A Fogarasy Mihály iskola adott otthont a módszertani központ munkatársai és a gyergyószéki pedagógusok találkozójának. A nyolc szakember harminc pedagógussal osztotta meg tapasztalatát, dolgozott együtt a tehetséggondozás érdekében.
„Az itt dolgozó pedagógus kollégákat, illetve tanácsadókat szólítottuk meg, a szervezésben nagy segítséget nyújtott a megyei tanfelügyelőség, Bartolf Hedvig főtanfelügyelő, illetve Kari Attila tanfelügyelő, aki a rendezvény megnyitóján elmondta, nagyon örül, hogy újra Hargita megyét, Gyergyószéket választottuk, és hogy nem egyszeri a programunk, hanem a folytatásban is gondolkodunk. Három alkalommal vettünk részt Szentmiklóson jótékonysági rendezvényen, nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki az itteni kollégákkal. Lényegesnek tartom és köszönöm, hogy segítik a munkánkat az elöljárók, illetve, hogy fontosnak tartják az itteni kollégák fejlődését a tehetséggondozás terén is” – mondta Benczéne Csorba Margit, a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ kaposvári főigazgatója. Beszélt az Európai Unió támogatásával létrejött projektről is, melynek célja az erdélyi pedagógusokkal megismertetni a tehetséggondozási programot, a „Csoda-pókháló” tehetséghálózatot.
Pedagógusok feladata
A Tehetséggondozás óvodától a középiskola befejezéséig című program részeként az előadások mellett műhelymunkákat is tartanak, hogy minél jobban átadhassák a tapasztalataikat. „A tehetséggondozás elsősorban a pedagógusok feladata, nekik kell felismerniük a tehetségeket. Már az óvodában is felismerhető a tehetséges gyerek, ezért örülök, hogy sok óvónő is részt vett az előadásokon. De ugyanolyan fontos az iskolában is figyelni a tehetséges gyerekekre” – hangsúlyozta a főigazgató.
„Nagyon reméljük, hogy a pedagógusok a gyakorlati munkájukban tudják hasznosítani a tapasztaltakat, melyek elsősorban a gyerekek érdekeit fogják szolgálni. A jelmondatunk: Minden gyerek tehetséges valamiben. Lehet, hogy gyengébb matematikából, de kiválóan zongorázik, vagy éppen képzőművészetben tehetséges. A felismerés a nagy felelősségük a kollégáknak, hogy megfigyeljék és a képzésnek köszönhetően tudják segíteni, hogy minél sikeresebbek legyenek a gyerekek” – mondta Kovács Attila, a módszertani központ főigazgató-helyettese.
Közösen a tehetséggondozásért
A program része a hálózat bővítése is. A tehetséggondozás egyik alapvető feladata, hogy minél több gyereket, szakembert, szülőt vonjon be a tevékenységbe. „Azért is jöttünk ide, hogy az erdélyi kollégákat is bevonjuk a hálóba, és a folytatásban gondolkodva majd közösen tudjunk pályázni különböző projektekre. Ha az itteni kollégák is jónak tartják, akár az intézmények is tehetségponttá minősülhetnek, kapcsolódva a magyarországi hálóhoz, a tehetséggondozás folyamatához” – mondta Táskai Erzsébet, az uniós projekt vezetője.
A kedden és szerdán tartott előadásokat műhelymunka követte, ahol a résztvevők gyakorlatban is megismerhették a tehetséggondozási folyamatot. „A kollégák nagy érdeklődéssel fogadták az előadásokat, és nagy örömmel tapasztaltam, hogy ők is közös munkában gondolkodnak. Kérésünk a pedagógusok felé, hogy azt a tapasztalatot, tudást, amit átadtunk nekik, adják tovább a saját intézményeikben, hogy Erdélynek ezen a részén is minél több tehetségpont alakuljon ki, elinduljon egy közös gondolkodás a tehetséggondozásban” – hangsúlyozta a főigazgató.
Baricz Tamás Imola |
Székelyhon.ro,

Ambrus Attila: Nagy hágó a küszöb
Sokan felkapták a fejüket a hír olvastán, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) indulna az Európai Parlamenti választásokon. Pedig nincs ebben semmi meglepő. Az lenne a furcsa, ha ezúttal sem mérettetné meg magát. A politikai párt létezésének értelme ugyanis a hatalom megszerzése a választók szavazatai révén a konkurens politikai alakulatokkal való versenyben. Ezt sem az EMNP nem tekintheti, sem az RMDSZ nem tarthatja kamikaze-akciónak. Politikai merényletnek is csak akkor, ha az EMNP titkolt vagy bevallott célja mindössze annyi lenne, hogy a riválisát kiüsse a nyeregből, azaz lenyomja a választási küszöb alá.
Az EMNP válaszút elé érkezett. Vagy végleg lemond a politikai küzdelemről, vagy szorítóba lép. Ha már sportnyelven szólunk, meg kell jegyeznünk, hogy a küzdés leginkább pankrációra hasonlít: szerepet kapnak az előre megírt forgatókönyvek, sok a kamu ütés, rúgás és hátraszaltó, a bírók sem pártatlanok, s a közönség egyre nagyobb része is fanatizált.
Elvileg a pankrációban az ellenfelek hirtelen összejátszhatnak. Az EMNP hétvégi torockói találkozóján éppen azt nehezményezték, hogy az RMDSZ a jelek szerint nem hajlandó koalícióra lépni velük. Az igazság ennél is kegyetlenebb. Az RMDSZ szóba sem akar állni az EMNP-vel. Egyrészt azért nem, mert a legutóbbi két választáson ugyancsak elverte az erdélyi magyar kispártokat. Másrészt mert a múlt EP-választáson RMDSZ színekben mandátumot szerzett Tőkés László mindent megtett azért, hogy rontsa az RMDSZ hitelét. Csak részben sikerült. Viszont magánéleti problémái az ő nimbuszát is kissé megtépázták.
Annyira, hogy a jelek szerint a magyarországi kormánykoalíció sem tartja szerencsésnek indítását Fidesz-listán. A keresztény erkölcsöt gyakran nemzetpolitikai szintre emelő jobboldali erők már nem vállalhatják, hogy a politikus lelkész újranősülése, feleségének korai gyerekvárása „senkineksemmiköze” magánügyből „jólelcsámcsogható” támadási felületté váljon. Így aztán szertefoszlani látszik az a jó megoldás, amit néhány politikai orákulum jósolgatott.
Tőkés László azonban nem maradhat EP-mandátum nélkül. Ezért az EMNP ismét alkalmasnak látta tematizálni az EGYSÉGET. Az egységnek a megvalósulása – az eddigi tapasztalatok alapján – kétséges. Az EGYSÉG nem jelent már hívószót sem. Az erdélyi magyar választót ugyanazzal a maszlaggal nem lehet kétszer megetetni.
Ráadásul rosszul taktikázik az EMNP, amikor ultimátummal akarja rávenni az RMDSZ-t a kiegyezésre. Induljunk együtt – mondja az erdélyi magyar szavazók 15 százalékának támogatását elnyert párt a 85 százalékos szavazói bázisú szövetségnek –, és a lista élén legyen a mi jelöltünk! (Aki aztán a mandátuma megszerzése után azonnal folytatja ellenzéki munkáját ellenünk – gondolja az RMDSZ ) Ha nem így lesz, akkor önállóan is indulunk – ijesztgeti az RMDSZ-t az EMNP. Ám a zsarolás nem a kompromisszumkötés katalizátora. Ellenkezőleg.
Alkudni kell annak, aki megegyezésre akar jutni. Például: legyen Tőkés László az összefogás listájának harmadik helyén. Fogadja el, hogy tévedett. Amikor az RMDSZ EP-képviselőjeként az RMDSZ ellen dolgozott. Aztán következzen a mozgósítás, legyünk legalább 419 094-en, mint 2009-ben, jöjjön össze a 8,65 százalék s a három mandátum.
Egy ilyen közös választási ajánlatra rá tudnék bólintani: korrekt!
De elfogadható ez tárgyalási alapnak? Az RMDSZ-nek? Tőkés Lászlónak?
Ha nem, két lehetősége marad az EMNP-nek. Az egyik, hogy saját jelöltlistát indít. Ehhez meg kell szereznie a kétszázezer támogatói aláírást. Ez nem egyszerű, ugyanis a legutóbbi választáson alig valamivel több mint ötvenezer szavazatot gyűjtött. Kétszázezernél is több szavazatra lesz szüksége az 5 százalékhoz.
Nagy hágó ez a küszöb! Egyszerűbb lenne, ha Tőkés László függetlenként indulna, így „mindössze” százezer támogatói aláírásra és mintegy százharmincezer szavazatra lenne szüksége. Alacsonyabb a hágó: 3 százalék. Ám józanul elemezve, ezt is rendkívül nehéz elérni. Egyszer sikerült ugyan, de már Tőkés László sem a régi…
Én arra kaptam fel a fejem, hogy az EMNP-hez közel álló politikai elemző csoport is úgy látja, hogy „az EMNP listájának el kellene érnie az öt százalékos támogatottságot, ami abban az esetben, ha az RMDSZ átlépi a parlamenti küszöböt, szinte teljes bizonyossággal kizárható.”
Nem irigylem az EMNP vezetőit, tanácsadóikat és stratégiai partnereiket! Törököt fogtak, s az most nem enged!
maszol.ro,

Vészhelyzet már hét megyében
Újabb piros jelzésű havazási és hóviharriadót adott ki tegnap az Országos Meteorológiai Intézet (ANM), ezúttal Brăila, Buzău, Ialomiţa, Călărași, Konstanca és Tulcea megyékre, a tegnap délutáni-esti havazások és viharok miatt.
Ion Sandu, az ANM igazgatója emlékeztetett: ahhoz, hogy piros jelzésű riadót adjanak ki, három feltételnek kell teljesülnie, éspedig a hóréteg vastagsága legalább 50 centiméter legyen, óránként több mint 10–15 centiméteres hóréteg rakódjon le, a szél sebessége pedig haladja meg a 80-90 kilométert óránként.
Ugyancsak tegnap a kormány székhelyén összeült téli parancsnokság úgy döntött, hogy vészhelyzetet hirdet Ialomiţa, Călărași, Konstanca és Tulcea megyékben is, miután hétfőn Buzău, Brăila és Vrancea megyékben „húzták meg a vészharangot”.
Remus Pricopie oktatási miniszter bejelentette: felkérte a bukaresti tanfelügyelőséget, mérje fel ismét az óvodák és iskolák helyzetét, ezt követően pedig végül úgy döntöttek, hogy csütörtökön is szünetelni fog a tanítás Bukarestben, valamint 13 megyében.
Szabadság (Kolozsvár),

Mozgósító székely projektek
Bár még nincs nagyon erős hatása, mindenképpen érződik a két székely megye közös projektjeinek identitáspolitikai szerepe, valamilyen szinten beindult az egységesítés – jelentette ki a Krónikának Horváth István szociológus.
A Hargita és Kovászna megyei önkormányzat immár évek óta különít el pénzalapot a székely identitást erősítő, közösségépítő projektekre, a szociológust ezek identitáspolitikai hasznáról kérdeztük.
„Az apró elemek megjelenítik a nyilvánosság előtt, ha kell, fogyaszthatóvá teszik a politikai identitást vagy egy ügyet. Van egy projektum, amit nevezhetünk székely identitásnak, vagy székelyföldi autonómiának, ennek az identitáspolitikai elemei kezdenek jól kialakulni, a sajátos szimbólumokat értelmezve azonosítják be a Székelyföldet” – magyarázta lapunknak az egyetemi tanár.
Példaként a Székelyföld autós matricát említette, és elmondta, hogy már kolozsvári románok autóin is látható hasonló, Erdélyre utaló jelzés. Az apró jel használata kommunikálhatóvá teszi, hogy valaki elkötelezett egy ügy mellett – lehet, hogy nem tud elmenni egy tüntetésre, de elkötelezettségét ilyen módon is jelezheti.
Hasonlóan mozgósító lehet a székely termékmarketingje is, amely arra buzdít: fogyasszunk helyi terméket – magyarázta a szociológus. Hozzátette: a sok típusú kezdeményezés néha rendezetlen állapotokat eredményez – a két megyei önkormányzat, az erős székelyföldi városok önkormányzatai nem biztos, hogy egyetértenének, ha székely fővárost kellene választani –, de ez idővel ki fog kristályosodni, véli Horváth István, aki szerint idővel kiderül, minek van inkább hívóereje.
Bár még vannak kompetitív elemek, az egységesítés valamilyen szinten beindult, hangsúlyozta a szociológus. Rámutatott, ez a székely zászló kapcsán tapasztalható, hiszen a 90-es évek elején még népszerű fekete-piros zászlók eltűntek, és a kék-arany vált egységes szimbólummá.
Egymillió lej közösségépítésre, infrastruktúrára
Bár Kovászna megye költségvetése idén kisebb lesz, és kevesebb állami támogatást remélnek, az identitáserősítésre elkülönített források nem fognak csökkeni – szögezte le Tamás Sándor. A megyei tanácselnök a Krónikának elmondta, ha a különböző ilyen jellegű projektekre fordított pénzbeli támogatást összeadják, komoly tételt jelent a költségvetésben, az egymillió lejt is meghaladja évente.
A háromszéki politikus szerint többek között idén is különítenek el pénzt a Székely Ruházati Alapra, melynek keretében egyesületek melle tt működő néptáncegyüttesek vagy hagyományőrző huszárok pályázhatnak támogatásra. Ugyanakkor idén ötödik alkalommal szervezik meg a Huszártoborzót, negyedjére a Székely Vágtát, de újabb, a Székelyföldhöz kapcsolódó kulturális programokat is kezdeményeznek.
Tamás Sándor szerint a művelődési, közösségerősítő, -fejlesztő programok mellett a helyi infrastruktúra korszerűsítését is fontosnak tartják, ezért idén is folytatják a vidéki művelődési házak felújítását célzó, négy éve zajló programjukat. Három év alatt több mint hatvanat sikerült korszerűsíteni a 120 falusi művelődési házból, helyenként újjáépíttették ezeket, volt, ahol az öltözőket, a színpadot vagy mosdót kellett felújítani.
A játszótérépítő programban is sok falu önkormányzata vesz részt, és kis pénzbeli ráfordítással látványos eredményeket értek el a vidéki sportlétesítmények felújítását célzó programmal is: a helyi sportegyesületekkel együttműködve két év alatt 30 létesítményt korszerűsítettek. Idéntől azokat az orvosi rendelőket is beveszik a programba, melyeket az évek során nem magánosítottak, így továbbra is az önkormányzatok tulajdonában vannak, mutatott rá az új elemre Tamás Sándor.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),

Románosított magyar iskolanévtáblák Vásárhelyen
A többszörös figyelmeztetés ellenére Marosvásárhelyen továbbra is hemzsegnek a helyesírási hibáktól az újdonságszámba menő magyar iskolanévtáblák feliratai.
A polgármesteri hivatal az Országos Diszkriminációellenes Tanács és a civil társadalom nyomására jelentős késéssel, tavaly novemberben kezdte el az addig csak román nyelvű táblákat két kisebb, román és magyar nyelvűre cserélni.
Horváth Kovács Ádám, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) vezetője elmondta, a magyar táblákon az intézmény neve a román helyesírási szabályok szerint, idézőjelben jelenik meg. Horváth már írásban és személyesen is jelezte, hogy a két nyelv helyesírási szabályai különböznek, és arra kérte a városházi illetékeseket, hogy ne rendeljenek több idézőjeles magyar táblát.
„Tavaly emiatt a Bernády Györgyről elnevezett iskola homlokzatán is ki kellett cserélni az első kétnyelvű táblát, de úgy látszik, sem a megrendelőt, sem a táblák készítőjét, aki mellesleg egy magyar nemzetiségű vállalkozó, ez nem érdekli. A Cemo egy listát is benyújtott a polgármesteri hivatalba arról, hogy melyik tanintézmény nevét miként kell lefordítani. Ennek alapján készült el a tanácsi határozat módosított melléklete is" – nyilatkozta a Krónikának Horváth Kovács Ádám.
A korábbi külső beavatkozásra azért volt szükség, mert tavaly ilyenkor egy RMDSZ-es határozattervezet alapján olyan – egyszerre siralmas és nevetséges – tükörfordítások jelentek meg, mint például „Electromureș" Technológiai Líceum, „Mihai Eminescu" Vokacionális Líceum vagy „Piţigoi" Rövid Programú Óvoda.
Miután lapunk is szóvá tette a mostani tévedéseket, Gabriela Oșan, a városháza iskolákért felelős igazgatója megígérte, hogy a táblákat hamarosan kicserélik. „Ezek szerint tényleg nem helyes idézőjelbe tenni a magyar neveket, mert másvalaki is szólt – reagált az igazgató, aki egyben meg is köszönte az észrevételünket. – A helyzet nem tragikus, az összes helyesírási hibát belátható időn belül kijavítjuk."
Kérdésünkre, hogy mikorra kétnyelvűsítik az összes marosvásárhelyi tanintézet homlokzati feliratait, Oșan elmondta, hogy legtöbb tíz nap, két héten belül be szeretnék fejezni a tavaly késő ősszel elkezdett akciót. Egy kis fennakadást okoz annak a négy, műemlék épületben működő gimnáziumnak az esete, melyek homlokzatára nem két egyszerű, de kirívónak számító kék színű táblát, hanem egy odaillő pannót szeretnének kihelyezni. Ennek mérete és alakja mind a négy iskolaépület esetében különbözik.
A megoldást szakemberekkel és a tanintézmények vezetőivel közösen keresik. A városházi igazgató azt is megígérte, hogy a közeljövőben a sportcsarnokokra is új, kétnyelvű feliratot helyeznek.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Székely szabadság napja: Bretfelean szerint Izsák hazudott
Etnikai feszültség szításával és a közvélemény félretájékoztatásával vádolja Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökét Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi rendőrség ügyvezető igazgatója, aki leszögezte: még egyáltalán nem biztos, hogy az SZNT idén is megszervezheti Marosvásárhelyen a székely szabadság napját.
Az önkormányzati alárendeltségű hatóság vezetője szerint Izsák hazudott, amikor azt állította, hogy a törvény értelmében a március 10-ei rendezvény lebonyolításához nem kell városházi engedélyt kiváltani.
Az SZNT elnöke a múlt héten azt nyilatkozta, hogy „az engedély szót el kell felejteni, hisz a gyülekezési jog nem kötött jóváhagyáshoz". „A törvény szerint még az előzetes bejelentés sem kötelező. Csúszunk vissza a diktatúrához, amikor a hatóságok önkényesen értelmezték a törvényeket. Az önkormányzat keretén belül működő bizottság kimondottan csak technikai dolgokba szólhat bele" – hangsúlyozta néhány nappal ezelőtt Izsák Balázs.
Valentin Bretfelean a Krónikának elmondta, az 1990/60-as törvény 8. cikkelye értelmében egy városházi bizottság vitatja meg a szervezők kérését, és a testület javaslatára a polgármester hozza meg a döntést. „Csak azt tudom javasolni Izsák úrnak, hogy egyelőre ne jelentsen be semmiféle marosvásárhelyi rendezvényt" – szögezte le Bretfelean.
Bár tavaly még azt nyilatkozta, hogy semmiféle incidens nem övezte a marosvásárhelyi autonómiatüntetést, és a szolgálatot teljesítő nyolcvan közösségi rendőrnek mindössze néhány alkalommal kellett közbelépnie, a rendőrfőnök most azt állítja, hogy a tömegből kisebb csoportosulások románellenes jelszavakat skandáltak. Példaként a „Ki a bocskorosokkal az országból!" rigmust hozta fel, amiről viszont a főszervező Izsák Balázs is csak utólag szerzett tudomást.
„A törvény világosan leszögezi, hogy a népgyűléseken szigorúan tilos a sovén magatartásra való buzdítás. Ez pont olyan sértő és büntetendő, mint a főként futballpályákról ismert »Afară cu ungurii din ţară!« (Ki a magyarokkal az országból!) skandálása" – vélekedett Valentin Bretfelean. Szerinte nem az a zavaró, hogy az egybegyűltek az önrendelkezésért tüntetnek, hanem az, hogy ezt úgy teszik, hogy közben a románokat sértegetik.
Izsák úgy véli: rendkívül sajnálatos, ha egyesek valóban így nyilvánultak meg a székely szabadság napján. Mint mondta, egyáltalán nem ez volt jellemző a békés tüntetésre. Arra is emlékeztetni kívánt, hogy néhány nappal a tavalyi rendezvény előtt Bretfelean azt ígérte, hogy egy ügyészt is kiküld a tüntetésre, hogy rendbontás esetén az nyomban intézkedhessék.
„Sem az a bizonyos ügyész, sem a vesztőhely és a főtér közötti menetoszlopban szinte mellettem lévő Pavel Dumitru megyei csendőrparancsnok semmiféle negatívumot nem tapasztalt. Ha az idén valaki olyasmit kezd kiabálni, ami ellentétes a rendezvény és a Székely Nemzeti Tanács célkitűzésivel, még a szólásszabadság jogának megsértése árán is mi leszünk azok, akik eltávolítjuk a tömegből" – fejtette ki Izsák Balázs.
Felvetésünkre, hogy Izsák szerint az SZNT 2013-ban nagyon jól együttműködött a helyi hatóságokkal, Bretfelean csak annyit mondott, a postaréti nagygyűlést megelőzően ez valóban így volt, hiszen szervezőként az SZNT vezetője megígérte, mindent megtesz a rend fenntartása érdekében. „Sajnos ez nem így történt" – vélekedett Bretfelean.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke lapunknak elmondta, a félreértések elkerülése érdekében a napokban megbeszélést szeretne folytatni Dorin Florea polgármesterrel, azonban leszögezte: tudatában van annak, hogy a gyülekezés joga nem köthető hatósági engedélyhez. „Nekünk mindössze technikai dolgokat kell egyeztetnünk a hatóságokkal, melyeknek szintén érdeke a korrekt együttműködés" – hangsúlyozta Izsák.
Kérdésünkre, hogy mi történik abban az esetben, ha a marosvásárhelyi városatya vagy a helyi rendőrfőnök valamilyen módon mégis megakadályozza a rendezvény lebonyolítását, Izsák Balázs annyit mondott: ez esetben nekik kell felelniük mindazért, ami március 10-én a városban történik.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Formatervezés
Magyarország innen nézve kicsit mindig más volt, mint amit visszatükröz a Duna az Országház előtt.
Más volt '89 előtt is, amikor csak keveseknek adatott meg, hogy bármikor átugorjon a szomszédba, de még a televízión keresztül is csak a határ mentén élők tanulhattak el egy-két új szófordulatot. A kilencvenes évek legelején a kilométeres gépkocsisorokban veszteglőknek végül csak-csak összejött, hogy lélegzet-visszafojtva beguruljanak a magyar világba, ahol a fű tényleg zöldebben virított. És lassacskán mindenkinek lehetősége nyílt arra, hogy személyes tapasztalatokból formázza meg magában a saját Magyarországját.
Ma megszámlálhatatlan Magyarország létezik a fejekben – de már nemcsak innen nézve, hanem itt megélve is. Az anyaország, a haza szívdobbantóan távoli, mély fogalma ezernyi színnel összepingált köntöst kapott. Ma már itt is ki-ki a maga krikszkrakszából olvassa ki, hogy számára mit is jelent Magyarország. Anyaország? Haza? Vagy inkább otthon, rokonok, munkahely, iskola, színház, koncert, meccs, piac, bevásárlás? Netalántán a valóvilágvilla?
Ma több százezer határon túli magyar mondhatja el magáról, hogy immár állampolgárság révén is kötődik Magyarországhoz. Kinek történelmi jóvátétel, kinek pedig eszköz a boldoguláshoz, a két véglet között pedig tágas a bejárható tér – ahány honosult, annyi történet. Egy dolog viszont közös bennük: mindegyik kapcsolódik valamilyen formában egy olyan magyar világhoz, amelyről csak a családi legendák ismerői vagy a történelemkönyvek regélnek.
A mai Magyarország abban különbözik a tegnapitól, hogy hoszszú idő után végre megpróbálja azt az arcát mutatni nekünk, amelyet látni szeretnénk. A kereskedőnek piacot, a diáknak iskolát, az orvosnak munkahelyet, a plázacicának valóvilágvillát, a hazafinak hazát ad – ha úgy tetszik. És mindemellett azt is felkínálja, hogy innen, itthonról is formálható legyen az a kép, amelyet visszatükröz a Duna az Országház előtt.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár),

Titkosszolgák a határon
Románia ismét bekeményít: miközben karnyújtásnyira vagyunk a schengeni határ feloldásától, az elfogadás előtt álló földtörvényben a titkosszolgálatokra bíznák a határ menti földek adásvételének felügyeletét. Szakemberekkel folytatott beszélgetésünkből kiderül: nincs új a Nap alatt, a hasonló román praktikák Trianon utánig nyúlnak vissza.
A törvénytervezetben semmiféle előírás nem szól arról, hogy a hazai vagy külföldi földvásárlónak milyen speciális feltételeknek kell megfelelnie ahhoz, hogy a titkosszolgálatok ne találják gyanúsnak. A nagyváradi képviselő szerint ilyen előírásokat a legsötétebb kommunista rendszerben sem foglaltak törvénybe, ez minden demokratikus országban alkotmányellenesnek minősülne. Az államelnök által újratárgyalásra visszaküldött törvényben a kitétel nem képezi felülvizsgálat tárgyát, a következő hetekben elfogadandó végleges változatban minden bizonnyal benne marad a titkosszolgálati megkötés.
A 2007-es EU-csatlakozáskor Románia hétéves felkészülési időt kapott arra, hogy 2014. január elsejétől megnyissa földpiacát az uniós állampolgárok előtt. Tavaly a román kormány újabb halasztást kért, amit Brüsszel elutasított, azzal a kiegészítéssel, hogy az új jogszabályba az unió többi országaiban működő feltételeket is belefoglalhatja. A leggyakoribb feltétel a megfelelő mezőgazdasági képesítés, azaz lehetőleg szakmai befektetőkhöz kerüljön a földtulajdon- és a földhasználati jog.
Cseke Attila szerint más lehetőségek is adódnak a földvásárlók megrostálására, Románia azonban senki más által nem alkalmazott megszorítást vezetett be. „Miközben immár a negyedik esztendeje harcolunk a brüsszeli törvénykezés szerint is jogtalan schengeni határ feloldásáért, az országhatárok mentén – a titkosszolgálatok vadászterületeként – 20 kilométeres szélességben belső határzárat hoznánk létre. Ez ellehetetlenítené az itteni földtulajdonosok életét” – állítja Cseke.
„Szent” elrománosítás
A Trianon utáni Románia Erdély-politikáját ismerő szakemberek számára a román kormány döntése nem véletlenszerű. Annak a sorozatnak a szerves része, amely a múlt század húszas-harmincas éveiben elsősorban a színromán falvaknak a magyar határ térségébe való betelepítésével kezdődött. Ugyanezt a politikát most modern köntösbe burkolva a titkosszolgálatok révén akarják tökélyre vinni. A rendelkezésnek hosszabb távon egyetlen célja lehet: kihúzni a még szép számban jelen levő határ menti magyar földtulajdonosok talpa alól a birtokokat, és azt román tulajdonosoknak játszani át.
A Partiumi Keresztény Egyetemen gazdasági és regionális földrajzot oktató Szilágyi Ferenc, az Erdélyi Magyar Néppárt érmihályfalvi önkormányzati képviselője szerint az elmúlt száz évben mind a határ menti zónák, mind pedig a beljebb fekvő erdélyi régiók az elrománosítás hosszú távú koncepciójának estek áldozatul. Trianon után azonnal nekiláttak a határ menti régiók nemzetiségi összetételének megváltoztatásához. E hullám első áldozata Szatmár megye. „Bukarest számára nagyon kedvezőtlen volt a régió nemzetiségi összetétele: nem voltak ortodox románok, csak görög katolikusok, a megye többségét pedig magyarok lakták. A harmincas években kezdődött el a masszív ortodox román lakosság betelepítése ahatársávba.”
A szakember térképen mutatja a tucatnyi új román települést: Scărișoara Nouă, Horea, Viișoara, Marna, Ianculești (Szentjánosmajor), Urziceni Pădure, Lucăceni, Dacia, Paulian, Traian, Decebal, Drăgușeni, Mesteacăn, Dumbrava. Többségüknek nincs sem magyar neve, sem magyar lakója. A betelepítés nem állt meg a határszélen, hanem a megye belső területeire is jutott néhány új ortodox telep, sőt magyar falvak kültelkein is létrehoztak román telepeket, például Mikolán. A „zöldmezős beruházásban” létrehozott román falvakban azonnal ortodox templomokat emeltek a határ menti sávban. A masszív betelepítést Bihar megye csak azért kerülhette el, mert ott jobb volt a románság aránya, miután az országhatár levágta róla a magyarok lakta alföldet. Ide is jutott azonban néhány román falu mutatóba, mint Avram Iancu vagy Mihai Bravu. A határ menti „egészséges” arányok kialakítását célozta az a harmincas évekbeli törvény is, amely kimondta, hogy népszámláláskor a görög katolikus és az izraelita vallású magyarok csakis románnak vallhatják magukat.
Elrabolt beruházások
A kommunizmus éveiben az elrománosítás más taktikát követett. Amíg a királyi Románia román falvak formájában fektetett be tetemes összegeket a régióba, az ország új kommunista urai a befektetéseket elvitték Erdély belső zónáiba, a határszélre évtizedeken át alig jutott pénz. Az új vidékfejlesztési anomáliákat példázandó Szilágyi Ferenc a határ menti Érmihályfalvát említi, amely a környék legjelentősebb településeként hosszú ideig városi rangot sem kaphatott. Helyette a fele annyi lakossággal rendelkező Margittát nevezték ki rajonközpontnak, ide építettek kórházat, bíróságot, adminisztratív központot. Ugyanez történt az ötvenezres lakosú Szatmárnémetivel: tartományi központnak az akkor 15 ezres lélekszámú Nagybányát jelölték ki, amelyet néhány évtized alatt felduzzasztottak 150 ezerre. Mindeközben Szatmárnémeti lakossága csupán megduplázódott az 1968-as megyeszékhellyé történő előléptetése utáni időszakban.
„A közhiedelemmel ellentétben Erdély partiumi határsávja az egyik legszegényebb vidék. A két-három nagyvárost leszámítva a környékre jelentősebb ipart nem telepítettek, az emberek a mezőgazdaságból éltek, ahogy tudtak.” Szilágyi szerint az elmúlt évtizedek hátrányos megkülönböztetésének következményei ma is érződnek a településeken. Az egyetlen adottság, a jó minőségű termőföld, a legtöbb helyen néhány család kezében összpontosul. A gyenge minőségű homok parlagon hever, a kiváló minőségű fekete földek kisebb-nagyobb agrárüzemek, mezőgazdasági társulások formájában kerültek szakemberek felügyelete alá. Jellemző módon színmagyar falvakban is a nagyobb parcellákba összegyűjtött termőföldeket fele-fele arányban dolgozzák magyar és román agrárvállalkozók, a román falvakban azonban elvétve sem találni magyar agrárvállalkozót. Jó minőségű földet szinte lehetetlen vásárolni a környéken, ma még senki nem adja el.
Élet Schengen után
„Ha sikerül feloldani a schengeni határzárat, az olyan hatással lesz a határ menti településekre, sőt, Belső-Erdélyre is, mint a 2007-es EU-s csatlakozás” – magyarázza Cseke Attila. A román-magyar határ szabad átjárhatósága óriási lendületet adhat a határ mindkét oldalán fekvő településeknek. Elképesztően demagóg vélemények is elhangzanak román kormánypárti politikusok részéről, hogy mi megvagyunk Schengen nélkül miközben megfeledkeznek arról: a határ szabad átjárhatósága esetén például bármilyen romlandó áru legalább fél nappal hamarabb eljuthatna az európai célállomásokra.
„A kistelepülés halála, ha zsáktelepülés. A román-magyar határ közelében több tucat ilyen falu létezik, amelyet Trianonban elvágtak az érvényesülés lehetőségétől” – magyarázza Szilágyi Ferenc. A szakember szerint a mintegy száz éves kényszerpihenő után a régi rendszer visszaállítása vélhetően nem megy majd egyik napról a másikra, főleg, ha a határ menti erdélyi városok nem válnak igazából kétnyelvűvé. Szatmárnémeti például képes lenne becsatornázni a határtól száz kilométerre levő Nyíregyháza és Szatmár közötti magyar települések jó részét, hiszen sok magyarországinak könnyebb lenne itt bevásárolni, és az itteni szolgáltatásokat igénybe venni. „Ha viszont ezekben a városokban leordítják a fejét, mert magyarul beszél, minden maradhat a régiben.” Az államnak csak úthálózatról, infrastruktúráról kellene gondoskodnia, a többit kialakítja magának az élet. Csak éppen engedjék!
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

MPP–RMDSZ paktum a láthatáron?
Az RMDSZ és az MPP közeledéséről értesülhettünk, stratégai együttműködésről, esetleges közös Európai Parlamenti listáról, amely persze csakis RMDSZ színekben valósulhat meg. Hiszen miként azt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, a szövetség nem kívánja feladni nevét, jelképét, arculatát. Nem is lenne ezzel semmi probléma, ha nem volna a napnál is világosabb, hogy az RMDSZ egyik autonomista erőt játssza ki a másik ellenében. Megeshet, hogy az MPP korifeusai úgy fogják fel a manővert, hogy most megfizetnek az EMNT-nek az RMDSZ-szel való 2009-es összefogásért.
Kettős stratégia
A négy évvel ezelőtti összefogás egyébként még hosszú ideig vita tárgya lesz az EMNT-n kívül és belül. Akkor Markó Béla lépéskényszerbe hozta Tőkés Lászlót azzal, hogy ország-világ előtt felajánlotta neki minden feltétel nélkül az első helyet a szövetség EP-listáján. Ilyen körülmények között a többségében egységhívő választóknak aligha lehetett volna megmagyarázni a különutasságot, a függetlenként való indulást célzó újabb kísérlet pedig valószínűleg kudarcot hozott volna. Másrészről pedig, amikor az RMDSZ épp hosszú, folyamatos kormányzás után kimaradt a bukaresti pikszisből, esély mutatkozott rá, hogy e szervezet bevonható legyen az autonómia körüli elvi konszenzusba. Ezt szolgálta az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum létrehozása és a Székely Önkormányzati Nagygyűlés.
Az EMNT meghatározó személyiségei két lábbal a földön állva adottságként kezelték, hogy az RMDSZ, ha választási vetélytárs is, és ha vezetői mégoly sokszor fordultak is szembe a távlati magyar érdekkel és saját programjukkal, az autonómiapolitikában megkerülhetetlen entitást képeznek mindaddig, míg maguk mögött tudhatják az erdélyi magyar választók többségét. Így az RMDSZ-szel szemben mindig kettős volt az EMNT stratégiája: az elvi bírálat mellett mindig ott volt a készség a célorientált, autonómiaelvű megegyezésre. A 2009-es politikai konstelláció erre nyújtott lehetőséget. S hogy az elvi bírálat az egyezség után sem szűnt meg, hogy az EMNT a társutasságot nem úgy fogta fel, mint a hallgatás megvásárlását, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az RMDSZ hallani sem akar az újabb koalícióról. Éppen azért, mert négy éven keresztül Tőkés László nem pártszíneket képviselt az európai testületben és itthon, Erdélyben, hanem a magyar szabadságprogramot, az autonómiát. S nem habozott erre ország-világ előtt rámutatni, amikor az RMDSZ etikátlanul cselekedett e vonatkozásban vagy csak egyszerűen partneri minőségben az egyeztetés ismételt elmulasztásával, a másik fél kész tények elé állításával.
Riogatás az RMDSZ-szel
Ugyanakkor ne feledjük, hogy a MPP-n belüli tisztogatásra adott apropót, hogy a korábbi pártvezető, Szász Jenő, a minden bokorban balliberális beépített ügynököt sejtő Csurka István módjára éveken keresztül az MPP RMDSZ-platformmá válásától óvott. Amikor vitathatatlan alapszabályzat-sértéssel – a döntéshozó szerv, a bővített elnökség nem rendelkezett a kizárás jogával a szervezet alapdokumentuma szerint – kizárták Csuzi Istvánt és Sárközy Zoltánt az MPP elődszervezetéből, az MPSZ-ből, a szájzsibbadásig ismételgetett, egyébiránt minden tényszerű alapot nélkülöző vád ellenük az volt, hogy RMDSZ-platformot akartak csinálni az MPP-ből. A tényleges ok persze a nagyváradi erőcentrum gyengítésének szándéka volt. Mert a volt elnök számára a politika nem a nemzeti érdek érvényesítésének terepe, hanem a személyes hatalmi ambíciók kiéléséé, s így a nagyváradi MPSZ-szervezet nem a legfőbb szövetséges, hanem a potenciális alternatíva képében jelenhetett meg számára a horizonton.
Az RMDSZ-szel való riogatás végigkísérte a szervezet életét az MPSZ/MPP metamorfózis után is, csúcsra azonban 2010-ben járatták, amikor a bíróság Szász Jenőt elmarasztaló ítélete után, a gyergyószentmiklósi, az RMDSZ alapszabályzat szegéseit megszégyenítő botrányos küldöttgyűlést követően törvényes állapotokat visszaállítani hivatott gyűlésen, sajátos módon az igazságkeresőket zárták ki a szervezetből. A korábbi elnök féktelen demagógiával képes volt azt állítani, hogy valójában a jogvita politikai vita, s hogy a nyilvánvaló szabálytalanság ellen fellépők az MPP önállóságát kívánnák megszüntetni. Egyértelmű, hogy az exelnök – nem először a történelemben – a párt önállóságát saját elnöki státusával keverte össze. Az RMDSZ-szel való 2009-es autonómiacentrikus kiegyezést és közös indulást „erkölcstelen különalkunak” nevezte, s képes volt azt állítani, hogy az EMNT az RMDSZ egyik platformjává vált.
Sajátos fordulat
Mindehhez képest sajátos fordulat volt, hogy mind a korábbi elnök, mind utódja, Biró Zsolt a legutóbbi választáson arra biztatta a választókat, hogy szavazzanak az RMDSZ-re. Innen már egy lépés az RMDSZ-szel való szövetségkötés. Biró Zsolt nyilatkozataiban pozitív színezetet kap az a tény, hogy az MPP nem indult a legutóbbi két parlamenti választáson, amivel egyébként a román törvények szerint a párt léte kerül veszélybe. (Az a párt, mely két ízben is mellőzi az országos megmérettetésen való részvétel lehetőségét, törvényen kívül helyezhető, ha az ügyészség ezt kéri a bíróságtól.) Mellesleg információink szerint az ügyészség a 2012-es választások után ki is kérte a választási bizottságtól az érintett pártok listáját, de eddig még nem történt semmi érdemleges az ügyben.
Az MPP tehát sajáthibájából abba a helyzetbe került, hogy puszta léte a román hatalom jóindulatán múlik. Könnyen lehet, hogy ez a tény igencsak releváns a RMDSZ-hez való közeledés kérdéskomplexumán belül. Annál is inkább, hogy igencsak kétséges, hogy az MPP be tudná-e újra jegyeztetni magát, miközben sokkal kedvezőbb politikai konjunktúrában 2004 és 2008 között oly lassan gyűltek össze a törvényben előírt aláírások. A választásoktól való kétszeri távolmaradás amúgy még pikánsabb, ha annak a nyilatkozatnak a fényében vizsgáljuk, amit az alapító elnök tett nem sokkal a pártbejegyzés után: nem az autonómia az MPP fő célja, hanem a választás szabadságának a biztosítása.
Az RMDSZ nem meglepő módon nyitottságot tanúsít a korábban következetesen elutasított párt iránt, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a tényleges ellenfél, az EMNP tárgyalóképtelenségét igazolja. Kérdés: miként viszonyul az az MPP-n belüli értékelvű mag a fejleményekhez, amely 2009 után a botrányos, törvényszegő küldöttgyűlésnek a bíróság döntése előtti „újrajátszásával” kereste meg a párt korábbi vezetőjét. És amelyik nagy létszámban nem szavazta meg a jelenleg hivatalban levő elnököt, s elvi korrekciót követelt a 2012-es önfeladó, RMDSZ-t támogató nyilatkozatok után.
Az EMNT, valamint az EMNP miután az RMDSZ ismételten elutasította a Tőkés László vezette koalíciós listára vonatkozó javaslatukat, a legutóbbi torockói ülésen áttekintette a további lehetőségeket, s fontolgatja az önálló indulás, valamint Tőkés László függetlenként indításának lehetőségét. S ami a legfontosabb: az EMNT elnöke, egyben az EMNP védnöke „ha más megoldás nincs”, készen áll bármelyik változatot támogatni.
Ily módon leszögezhető: az erdélyi magyar politikai palettatisztulna az MPP-nek az RMDSZ ernyője alá húzódásával, világos lenne, kik hova tartoznak, ki képviseli a autonómiát a politikai krédó részeként, és kik azok, akik csak jelszavak szintjén, konjunkturálisan, a saját választási érdek mentén.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Szegénység és slumosodás
Bár első pillantásra úgy tűnhet, a nagyvárosok homogén masszává olvasztják lakosságukat, ez távolról sincs így: különböző társadalmi rétegek lakják, mégpedig sokszor egymástól jelentősen elkülönülve. Pásztor Gyöngyi szociológussal Kolozsvár kapcsán beszélgettünk a szegények szegregációjáról.
Pásztor Gyöngyi, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munkásképző Intézetének oktatója kolozsvári születésű, így számára a városszociológia, azon belül szülővárosának vizsgálata különös jelentőségű. „A városi szegregáció, szegénység, slumosodás – egy városrész elszegényedésének, gettósodásának – kérdése már sokkal inkább szakmai típusú érdeklődés, mint személyes jellegű” – teszi hozzá a szociológus.
A szegregáció fogalma a társadalomtudományban értéksemleges, jelentése, hogy bizonyos társadalmi csoportok térben elkülönülnek egymástól. A szegregációvizsgálat kiindulópontja, hogy a település nem homogén, hanem különböző társadalmi kategóriák, csoportok osztják meg egymás között különböző mechanizmusok révén. Elsősorban azért, mert az emberek szeretnek magukhoz hasonlók között élni. Ugyanakkor nem tekinthető egy kétértekű – azaz van vagy nincs – állapotnak, sokkal inkább egy skála, amelynek mentén megállapítható, hogy egy közösség kisebb vagy nagyobb mértékben szegregált.
Az elkülönülés több változó mentén is megvalósulhat, választóvonal lehet az etnikai hovatartozás vagy az anyagi helyzet. Alapvetően két típusú szegregációs folyamatot ismerünk. Az első önkéntes jellegű, és általában a kedvező helyzetben lévő társadalmi csoportokat érinti, a második típusú szegregáció már kényszerű: ennek során a többségi társadalom teszi elérhetetlenné az integrációt. Pásztor Gyöngyi kutatásaiban Kolozsvárt vizsgálva keresi a választ arra, hol lokalizálhatók a hátrányos helyzetűeket érintő kényszerű szegregációs folyamatok, milyen mechanizmusok, milyen életmód-sajátosságok jellemzik azokat. Kérdéseit a rendszerváltást követő átmenet kontextusában tárgyalja.
Magyarok mindenütt
De ha már szegregációról és Kolozsvárról beszélünk, megkerülhetetlen a kérdés: mi a helyzet a város magyar ajkú lakosságával? Pásztor Gyöngyi szerint a magyar lakosság szegregációjának mértéke alacsony, nincsenek ugyanis olyan városrészek, ahol egyáltalán ne laknának magyarok, vagy ahol kizárólag magyarok élnének. Vannak ugyanakkor a városnak olyan részei, ahol az átlagosnál nagyobb arányban élnek magyarok, elsősorban történelmi okokból: ahol korábban is élt magyar népesség, továbbra is megtalálhatók, az újabb városrészekben ezekhez képest alulreprezentáltak.
Az 1930-as népszámlálás adatai még Kolozsvár magyar többségéről tanúskodtak. Az akkor is létező városrészek a kommunista átalakítások ellenére az átlagosnak számító 14 százaléknál ma is több magyarnak adnak otthont. Ilyen a Bulgária- és Írisztelep, valamint a Kővári-telep, ahol 30-40 százaléknyi a magyarság aránya, míg a tömbházas részeken az átlagnál alacsonyabb, csupán 10 százalék körüli. A városközpontban például a kilencvenes évek elején még magyar ajkú túlsúly volt érzékelhető, ám a rendszerváltást követő piaci folyamatok megváltoztatták az erőviszonyokat. A Főtér és környéke gazdaságilag felértékelt területté vált, sokan eladták központi fekvésű lakásukat, vagy elhunytak, a kolozsvári magyarság átlagéletkora ugyanis magasabb az összlakosságénál.
NATO és Dallas szomszédsága
Kolozsvár szegények lakta szegregátumai közül a Byron utca és „vidéke” az egyik legrégebbi. Létrejötte összetett társadalmi folyamatok eredménye: a korai iparosítás helyszíne – a régi téglagyár közvetlen környéke – szomszédságában szegényes cigánytelep alakult ki, amit Bufniþának (Bagoly) neveztek. A hatvanas években átépítették a gyárat, a „Bufniþa-negyed” nagy részét lebontották, helyére kétszintes társasházakat építettek. Így alakult ki a mai Byron utca első házsora. A környéken elég összetett az ott élők életmódja: nyugdíjas munkáscsaládok, fiatalok, sokgyerekes családok, roma közösség alkotott rendkívül népes közösséget a 2007–2008-as évekig, amikor is változás állt be az épp feltörekvő ingatlanpiac miatt. Befektetők lakásfelújításért cserébe manzárdot és újabb emeletet húztak az egyszintes épületekre, megváltoztatva a hely térszerkezetét, hiszen megszüntették például a földszinti lakások előtti kis udvarokat. Utóbbiak sokat számítottak az egyszoba-konyhás lakrészekben élőknek. A telkek elvesztésén túl további sajátos konfliktusok helyszíne lett a környék, hisz az újonnan épített lakásokba valamivel jobb társadalmi helyzetűek költöztek, ami sorozatos összetűzésekhez vezetett a korábbi és az új lakók közt. A konfliktusok következtében a rendőrségi razziák száma is növekedett, a szociális lakások esetében pedig az önkormányzat a szerződések ellenőrzése után kilakoltatott minden olyan lakót, akinek nem volt szerződése. „Innen a következő »állomás« a Patarét, vagyis a szemétdomb környéke” – vázolta Pásztor Gyöngyi.
A kommunista ipar fejlődésével további gyárak létesültek a városban, így azok számára munkásszállókat építettek szerte a városba és a Byron utcába is. A ma is működő Mucart tömbházának sorsa valamivel kedvezőbb, mint a hasonló épületeké, hisz az 1872-ben alapított, papírtermékeket készítő gyár ma is működik, a dolgozók meg tudták vásárolni lakásukat, olykor kettőt is, így akár már szoba-konyhás lakrészt is kialakíthattak. Sokkal rosszabb a NATO „becenevet” viselő egykori Clujana-munkásszálló lakóinak sorsa: a csődeljárás után a dolgozók közül csak kevesen voltak képesek megvásárolni lakásukat, mivel ez akkor vált aktuálissá, amikor épp munkanélkülivé váltak.
Bontatlan múlt
Pásztor Gyöngyi a kolozsvári Kétvízköz múltját és helyzetét tartja talán a legizgalmasabbnak és legsajátosabbnak. A Szamos jobb oldalán fekvő, a sportcsarnok és a stadion közötti, házakkal beépített, viszonylag eldugott rész hagyományos munkástelepnek számított, és furcsamód átvészelte a kommunista évtizedeket is. Maradt tehát egy szűk utcákkal, rossz állapotú és apró házakkal beépített kis telep, egy, esetleg kétszobás, de mindenképp kis alapterületű lakásokkal.
Az ottani apró házak a hetvenes évek végén nyertek különös jelentőséget, amikor is Kolozsvár zárt várossá való nyilvánítása következtében nehéz volt a városba költözni, a kiskaput pedig az ingatlantulajdonlás jelentette. Az elérhető tulajdonszerzés útja a Kétvízközbe vezetett, sokak elmondása szerint azzal is számolva, hogy hamarosan tömbházlakást kapnak majd helyette, hisz köztudott volt, hogy a környéket bontásra szánják. A Kétvízköz lakóinak sem csatornázás, sem víz nem jutott, ehhez az állapothoz képest a tömbházlakás összkomfortnak számított. A lakók viszont maradtak a kis és leromlott házaikban a rendszerváltás után is. Aki tehette, elköltözött, aki nem, még szegényebb lett, mások igyekeztek felújítani ingatlanjukat, így a környék jellemzően kettős társadalmi összetételt mutat. Élnek ott alsó-középosztálybeli, ma is kétkezi munkából élő emberek és nagyon szegény családok is, így a belső konfliktusok elkerülhetetlenek.
Minderre „rátesz egy lapáttal” a Kétvízköz szomszédságát jelentő tömbházak lakóival való ellentét is. Ide a hatvanas években értelmiségieket költöztetett az akkori rendszer, ez is bonyolítja a társadalmi kapcsolatok hálóját. „Az utcák eredetileg hosszabbak voltak, a sportcsarnok és a főút építése miatt az utcák Szamos felöli részét lebontották. Érdekes történeteket is őriz a közösség emlékezete. Amikor Ceaușescu Kolozsvárra látogatott az újonnan felépült sportcsarnok hivatalos megnyitójára, a tömbházak mögött húzódó, szegényes látványt nyújtó házakat elrejtették. Az erre a célra kitalált megoldás mai szemmel nézve döbbenetes: a tömbházak mögé magas falat húztak, elzárva ezzel az utcák látványát, és természetesen a kijáratát. Az utcakijáratokat a lakók tiltakozása nyomán lebontották, de a fal bizonyos részei ma is léteznek, garázsok falait képezik” – vázolta a bizarr „városrendezési” eljárást a szakember.
Szebb jövő reménye
Mit látunk ma a múlthoz viszonyítva? A szociológus szerint a korábban létező szegregátumok továbbra is léteznek, sőt, a szegregáció mértéke felerősödött, hisz a rendszerváltás utáni piaci folyamatok maguk is szegregáló hatásúak – ha ezeket nem ellensúlyozzák közpolitikákkal, intenzívebbé válnak. „Tudatos tervezés és politika kellene, a mindenkori kolozsvári városvezetést nézve sajnos az elkülönítést generáló politikát látjuk. A szegregációs jelenségek inkább felerősödtek, mintsem eltűntek volna: a periférián inkább, a központban kevésbé. A központtól nem túl távoli Kétvízközben például az utóbbi években próbálták a szegénység látható jeleit elfedni, bevezették a vizet és a csatornázást, utcákat aszfaltoztak. Az ott élők anyagi helyzete ugyan semmit sem változott, a szennylé azonban nem folyik már az utcán. A perifériákon, sajnos, még ennyire sem szerencsés a helyzet” – vázolta Pásztor Gyöngyi.
A szociológus szerint a város történelme során öröklött szegénynegyedek létezésén túl újfajta veszélyek is fenyegethetik Kolozsvárt. „Nagy kérdés, hogy mi történik, illetve milyen folyamatok elé nézünk. A város térszerkezetében a kétezres évek jelentős változást hoztak, óriási területek kerültek a város belterületébe, ennek következtében új negyedek jelentek meg. Ilyenek az Európa vagy a Jó napot (Bună ziua) nevűek, vagy a legnagyobb új lakónegyedek, amelyek a város határában vagy szomszédságában, Szászfenesen és Kisbácson épültek. A gazdasági válság kockázatossá teheti e negyedek helyzetét, az itt található lakások jelentős részét ugyanis banki kölcsönből vásárolták. Sok az üresen álló ingatlan is, a kölcsönpolitikák megváltozása miatt azokat nem sikerült eladni. Ezért elszegényedési folyamatok helyszínei lehetnek ezek a környékek, ami azért is sajátos és sajnálatos, mert elszegényedő középosztályról beszélhetünk” – összegzett Pásztor Gyöngyi.
Szegénynegyedek: hol és hogyan?
Szegénynegyedek a romániai városok különböző területein alakultak ki eltérő okok miatt. Úgynevezett hagyományos szegénynegyedek azok, amelyek már a kommunizmus előtti időkben is elmaradott területnek számítottak. A második típus is országszerte megtalálható: az ipari negyedek, amelyek lakói a nehézipar rendszerváltás utáni leépülése következtében elvesztették munkahelyüket. Tipikusnak számítanak továbbá a tömbháznegyedekben létrejövő szegénységszigetek is. Ezek általában garzonblokkok, vagy volt munkásszállások környékén létrejövő szegénynegyedek. A munkásszállók lakóit a lakásprivatizáció arra kényszerítette, hogy megvásárolják a hajdanán kiutalt lakrészüket. Ám a lakások közt óriásiak a különbségek: volt, aki négyszobás tömbház-lakásban „ragadt” a rendszerváltás után, és akadt, aki 16 négyzetméteren konyha nélkül, fürdőszobával a folyosó végén. A hagyományos és újfajta szegénynegyedeken, szegregátumokon túl léteznek az úgynevezett informális telepek, amelyek nem a város adminisztratív beosztását követik. Szomorú kolozsvári példa erre a pataréti szeméttelep környékén kialakult közösség.
Dénes Ida |
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Galuska és magyar mise
Neve elválaszthatatlanul összenőtt a csángók magyar miséért való küzdelmével. Pedig nemcsak ezért érdemel elismerést, hanem tudományos munkásságáért is. Nyisztor Tinkával nevekről, választott utakról és étkezési hagyományokról is beszélgettünk.
– Az újságolvasók, tévénézők számára bizonyára ismerős a neve. De azt tudja esetleg, hogy miért nevezték épp Tinkának?
– Az ötvenes években divat volt ez a név, azt hiszem román hatásra, mert például Ioan Creangă szerelmét hívták Tincának. Kutakodtam a nevem után, sokáig nem szerettem, mivel román névnek tartottam. De a papnál például Katalin vagyok: Szent Katalint tartom ősszel, miután Szent Tinka nem létezik. Akárhogy is, hozzám nőtt a név, nincs mit cserélgetni rajta. A vezetéknevemmel pedig az iskolában szembesültem először, addig engem Dani Péter lányaként tartottak számon. Régen előfordult, hogy Dani Katalin néven írtam cikket, de a Dani családnevet csak Pusztinában használom, ezért az idegen volt nekem. Otthon ugyanis mindenkinek két neve van: egy, amit használtunk a faluban – magyar és nincs leírva – és a román hivatalos név. Van olyan szerencsés család, amelyik Bálintból csak Balint lett, vagy Lászlóból Laslău, de olyan is van, aki Elekesből Ciobotaru lett. Mindez a menekültfalu Pusztinában, amelynek létrejötte a madéfalvi veszedelemhez kötődik. Nem vagyok meggyőződve, hogy az emberek románosították volna a neveiket, afelől viszont igen, hogy a román hivatalnok azt írt le, amit tudott vagy akart. Budapesten pedig megelégeltem, hogy „Nistor Tincának” szólítanak, ezért átírtam Nyisztor Tinkára. Szóval én ma hivatalosan Nyisztor Tinka vagyok. És boldog vagyok így.
– Ismerve későbbi tanulmányait, feltételezhetnénk, hogy Csíkszeredában járt középiskolába. Pedig nem.
– Nem bizony, én Moinești-en érettségiztem, románul végeztem a középiskolát. Egy évig helyettesítő tanárként franciát tanítottam, de aztán nem kaptam helyet, mert minden tanár román volt a faluban, én meg kilógtam a sorból. Ezért aztán Erdélybe mentem, onnan 1989-ben Budapestre. Nem tudtam belenyugodni, mindig tanulni szerettem volna. Erdélyben tizenkét évet töltöttem, darukezelőként kezdtem, a sepsiszentgyörgyi gépgyárban épp arra lehetett szakképesítést szerezni, otthon meg nem volt miből megélni. De aztán elvégeztem még egy csomó tanfolyamot a gyárban, úgyhogy amikor ’89-ben eljöttem, segédprogramozói állást ajánlottak, mert erre is szereztem Bukarestben képesítést. Életemben mindent becsületesen, szorgalmasan végeztem, még a takarítást is diákkoromban. Sepsiszentgyörgyön végig matematikát tanultam, mert közgazdász szerettem volna lenni, ugyanis számítóközpontban dolgoztam, és az passzolt volna nekem. De a saját kultúrám is érdekelt mindig, azért mentem később Magyarországra néprajzot tanulni. Harminchárom évesen kezdtem el az Eötvös Loránd Tudományegyetemet. Sokan mondták, ha tanulni akartam, miért nem mentem orvosira, az legalább pénzt is hozott volna a konyhára, de engem az nem érdekel. Előtte is volt azért közöm a népi kultúrához, hisz Sepsiszentgyörgyön végeztem hagyományápolással kapcsolatos tanfolyamot is.
– Nagy tudásszomj hajthatta végül Budapestre.
– Igen, ott aztán eléggé „megragadtam”, és addig tanultam, amíg csak jól esett. Külföldi tanulmányokkal, Svájccal és Bukaresttel együtt nagyjából tíz éven át. 2001-ben utaztam haza, mert édesanyám agyvérzést kapott, aztán 2008-ban mentem vissza Budapestre, hogy megvédjem a doktori disszertációmat.
– Sőt: summa cum laude minősítéssel. A kiemelkedő teljesítményen túl ön az első doktori címet szerzett csángó?
– Vannak olyan csángók, akik románul, tehát nem anyanyelvükön szereztek doktori címet, de rajtam kívül nincs más, aki előttem anyanyelvén doktorált volna. Egyébként volt már olyan, hogy azt mondták: biztos nagyon jó dolog, de injekciózni tudsz-e? Persze nem ez a jellemző.
– Rendszerint arról értesülünk, hogy minden követ megmozgat a magyar mise érdekében. Mi a helyzet ma Pusztinában, lesz-e magyar mise?
– Meghaladja az én jövendölésemet, hogy lesz-e. Most nincs. A probléma nagyon összetett. Azt érzem – bár nehéz ezt kimondani –, mintha kicsit lemondtak volna a csángókról, és itt a nagy testvérre, a magyarságra gondolok. Rögtön a rendszerváltás után elég naivan kértük a magyar misét, de az a mai napig nem lett meg. Nem vettem számításba, hogy Jászvásáron van egy román nyelvű római katolikus teológia, amelynek román nyelvű hívők kellenek. Amikor létrejött, még nagyon kevés románul beszelő római katolikus élt, ezért a papok szerepe az volt, hogy asszimilálják a hívőket. Soha nem gondoltam volna, hogy a papok csak magukra, a saját keresetükre és a lehetőleg románul beszélő fizető hívekre gondolnak. Már az elején megmondták nekem magas rangú papok, mit akarok én, megfordítani a történelem kerekét?! Kis csoport vagyunk, nekünk nagyon fontos a magyar mise, de a hatalmaknak nem. A Vatikánnak is csak az a fontos, hogy Romániában román hívők legyenek.
– Elég nagy csalódás lehetett...
– Sok hideg zuhany ért már, a legutóbbi egy magyarországi politikus részéről, aki szerint nem éri meg magyar papokat küldeni Moldvába, mert a moldvai püspökség sokkal több román papot tud küldeni Erdélybe. Mintha egyfajta feláldozás lenne: a csángók maradjanak meg románnak, mert úgysem lehet őket magyarrá tenni, de legalább Erdélybe ne jöjjenek románosítani a moldvai papok. Ha eltűnik, kihal a mostani papok generációja Moldvából, talán enyhül a magyarellenes oktatás Jászvásáron, az új papok esetleg nem lesznek ennnyire magyarellenesek.
– Ennyire távoli a változás?
– Bizonyos szempontból igen, bár most új helyzet adódott Pusztinában, sokan kértek magyar állampolgárságot, és ezzel Magyarországnak is szembe kell néznie. Néhány dolgot sikerült azért elérnünk az évek folyamán. Nincs ugyan magyar mise, de imádkozhatunk magyarul, ha előre egyeztetünk a pappal. Így már második éve minden pénteken háromtól négyig van imaóránk, ahol mindig részt veszek. Sokáig féltek, ma már nem. És nem óriási lépés ugyan, de van rendelkezés arra is, hogy ha magyarországi vagy magyarul beszélő csoport jön a faluba, és van magyarul beszélő papjuk, misét hallgathatnak magyarul a templomban. Nehéz bármit is elérni, mert a jászvásári püspökséggel nem lehet egy hullámhosszon beszélni, márpedig mi hozzájuk tartozunk. Mi imádkozunk házaknál is, kielégítjük a magyar imára vonatkozó szükségletünket. Ám mindig az jut eszembe, hogy II. János Pál pápa valamikor azt mondta, hogy a katolikus egyház jövője a kis közösségekben van. Jó kérdés, hogy ilyen hozzáállással mit lehet remélni.
– A doktori dolgozata a csángó étkezési szokásokról szól. Miért épp a táplálkozáskultúrát választotta témának? A csángó népi kultúra számos más alternatívát is szolgáltathatott volna.
– Azt hiszem, a témavezetőm, dr. Kisbán Eszter választott engem. Nekem ugyanis tényleg mindegy lett volna, hogy miben „utazom”. Úgy gondolom, hogy engem a tanáraim meg akartak óvni minden rázós témától, és ez szép lassan kezdett is belémivódni. De nem eléggé, mert mai napig nem hagyom nyugodni a vallási kérdéseket, amit felvállaltam Moldvában. Mások nem is nagyon mertek ebben a témában „labdába rúgni”: oktatással sokan foglalkoznak, de vallással senki. Azt hiszem, a táplálkozáskutatás nagyon semleges terület, nem fűződik az identitáshoz, ami például kényes téma lett volna, és nagyon hiányos a kutatása.
– Kötete Hétköznapok és ünnepnapok. A moldvai magyarok táplálkozásának etnográfiája címmel jelent meg. Mit fed ez az átfogó cím?
– A szokásokhoz hasonlóan a táplálkozáskultúrát legkönnyebb az ünnepek által megfogni. De az élet nem csak erről szól, ezért vizsgálom a heti étrendet. Van a kötetben olyan lakodalomleírás, ahol a változás is érezhető, mert arra az alkalomra a városból hoztak szakácsokat, és ez nagyon meg tudta bolygatni a helyi szokásokat. Mert ugye a szokás nagy pozitívuma, hogy nem kell gondolkodni, csak be kell állni a kitaposott sávba. Változtatni nagyon nehéz.
– Nagy általánosságban mi jellemzi a csángó ételeket és étkezéseket?
– Jellemző volt például a napi kétszeri étkezés: nálunk nem volt reggeli. A másik jellemző a savanyú ízvilág: a levesek 99 százaléka savanyú leves. És jellemző a levesek jelenléte. Svájcban például ma már alig van leves, eltűnt. Az európai kutatásban általában a szegények táplálékaként tartják számon a leveseket, de itt, Kelet-Európában ez nem egészen igaz, hisz gondoljunk csak az ünnepi ebédek alkalmával a húslevesre vagy gombóclevesre. Sütemények, tészták pedig nem nagyon vannak. Korábban ez Erdélyben is így volt.
– Mit jelent a galuska egy csángó asztalon?
– Nem egészen ugyanazt, mint Erdélyben, mert nálunk az a töltött káposzta „testvére”, egyfajta töltike. Van húsos és böjtös, azaz húsmentes is, de mindkettőben nagyon sok a zöldség.
– Pusztinán ma a helyi közösséget szervezi és vendégfogadással foglalkozik. Nem jelentett ez nagy életmódváltást?
– Életmódváltásban volt már részem, hisz első-generációs értelmiségiként kellett érvényesülnöm. Ez nagyon szépen hangzik, de nem könnyű járatlan úton haladni. Én nem könyvtárban nőttem fel, a könyvek használatát is meg kellett tanulnom. Nehéz volt elfogadnom, hogy az írás is hasznos, nem csak a kemény fizikai munka. Hogy európai összefüggésben is el tudjam helyezni a csángó étkezést, sokat kellett „mászkálnom”, utazásaim során pedig nemcsak térben, hanem időben is távolságokat tettem meg. Mikor vakációra hazajöttem, egy hétig minden bajom volt, s nem tudtam miért. Aztán rájöttem, nehezen fogadom el az otthoni körülményeket, hogy nem volt fürdőszobánk. Amióta van, nyugodtabban tudok tálban is mosakodni. Mostanában sok minden vagyok egyszerre, nem csak értelmiségi, de minden szerepemet szeretem, és odaadással végzem.
Nyisztor Tinka
Néprajzkutató, közösségszervező, 1957-ben született a mai Bákó megyéhez tartozó Pusztinában. 1976-ban Moinești-en érettségizett, majd éveken át Erdélyben élt. 1996-ban diplomázott a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajz szakán, de tanult Bukarestben és a svájci Neuchatelben is. 2001 óta újra a szülőfalujában él. 2008-ban védte meg a doktori disszertációját az ELTE-n. Kötetei: Pákozdi Judit, Nyisztor Tinka: Csángó galuska – Moldvai magyar étkezési hagyományok és receptek (2009) és önálló kötete Hétköznapok és ünnepnapok. A moldvai magyarok táplálkozásának etnográfiája címmel tavaly jelent meg.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Kertész Melinda
ESÉLYLATOLGATÁS Mit kell tudni az RMDSZ esélyes EP-jelöltjeiről?
Az RMDSZ EP-képviselőjelölti listája még várat magára, azonban az már egyre kevésbé titok, kik pályáznak eséllyel a befutó pozíciókra. Kit szeretnél a lista élére?
Február 15-ig fogadja el az RMDSZ jelöltek jelentkezését az Európai Parlamenti választásokra, majd a Szövetségi Állandó Tanács dönt az RMDSZ-lista sorrendjéről. Az Európai Néppárt március eleji dublini kongresszusán a szövetség már szeretné bemutatni a befutó helyen lévő jelöltjeit.
„Az RMDSZ a tulipán jele alatt indít jelölteket az európai parlamenti választásokon, mert azt a politikai brandet, amit 25 év alatt felépítettünk, és amelyet az erdélyi magyar emberek sorozatosan megerősítettek, nem fogjuk feladni. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2012-ben a parlamenti választásokon a magyar szavazatok 89 százalékát kapta, ezt a felelősséget nem lehet megosztani, és nem lehet feladni” - jelentette ki Kelemen Hunor. Így várhatóan csak az RMDSZ keretéből származó jelöltek lesznek a listán, amelyről az EMNP és az MPP jelöltjei a két párt tárgyalási próbálkozásai ellenére is le fognak maradni. Ezelőtt öt évvel még sikerült kiegyezni a közös listáról, amelyen Tőkés László első helyen szerepelt, azonban mára a szövetség hallani sem akar az expüspökről.
Bár még egyelőre nem tudni, hogy milyen sorrendben sorakoznak fel az EP-választási listán, a jelöltek kilétéről szóló becslések már több hónapja keringenek a közbeszédben. Winkler Gyula és Sógor Csaba már októberben megerősítette a Transindexnek, hogy indulna újabb EP-mandátumért, az RMDSZ Csík Területi Szervezete már tavaly biztosította mindkettőjüket támogatásáról. Azóta Vincze Loránt, az RMDSZ külügyi titkárának a neve is felmerült az EP-jelölt lista kapcsán, közben Eckstein-Kovács Péter is bejelentette indulási szándékát. Az RMDSZ Nőszervezete is támogat köreiből jelölteket, a hírek szerint Hegedüs Csilla pályázhat jó eséllyel. A lista két-három befutó helyet biztosít, de inkább kettőt – hiszen Románia egy helyet veszített az EP-létszám kilátásba helyezett karcsúsítását követően.
A jelöltek, akik eséllyel pályáznak a befutó helyekre:
Eckstein-Kovács Péter
1956-ban, Kolozsváron született. 1980-ban szerzett diplomát a Babeș–Bolyai Tudományegyetem jogtudományi karán. 1990-1992-ig az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselője volt, majd ezt követően, 1996-ig kolozsvári önkormányzati tanácsos. 1996-tól 12 éven át Kolozs megyei szenátor volt. 1994-től az RMDSZ Szabadelvű Kör nevű platformjának alapító tagja és elnöke. 1999 és 2000 között kisebbségügyi miniszterként dolgozott Mugur Isărescu kormányában. A 2008 november végi romániai parlamenti választásokon nem jutott szenátori mandátumhoz. 2009 januárjában Traian Băsescu román államfő kisebbségügyi államelnöki tanácsadója. 2010-ben indul az RMDSZ elnöki tisztségéért. 2011. szeptember 1-jén lemondott az elnöki tanácsadói posztjáról, mivel az államfő támogatja a verespataki aranybánya engedélyezését; Eckstein-Kovács Péter viszont több éve a bányászati ciántechnológiák betiltásáért emel szót. 2012-ben Kolozsvár RMDSZ-es polgármesterjelöltje volt. Előnyei: – karizmatikus
– az RMDSZ keretében továbbra is befolyásos személy – „régi motoros” a politikában – annak ellenére, hogy az utóbbi időben nem volt előretolt politikusa az RMDSZ-nek, nem kopott ki a köztudatból
Hátrányai: – több éve nem volt jelentős tisztsége sem országos, sem önkormányzati szinten – az utóbbi választásokon eleve vesztes pozícióból indult (lásd: parlamenti választások, RMDSZ-elnökválasztás, kolozsvári polgármester-választás) Hegedüs Csilla
1967-ben, Kolozsváron született. Egyetemi tanulmányait Kolozsváron és a Pécsi Tudományegyetem andragógia (a felnőttképzés tudománya) szakán végezte. 1997-ben közgazdász diplomát szerzett a Dimitrie Cantemir Egyetemen. 16 éve foglalkozik az erdélyi magyar műemlékek védelmével, 1997-től a Transylvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatója. 2010-2012 között Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter tanácsosaként dolgozott. 2011 óta az RMDSZ kulturális főtitkárhelyettese.
Előnyei: – a Nőszervezet jelöltjeként jó eséllyel pályázik az RMDSZ-lista első helyeinek egyikére – erős egyéniség
– jó szervezőképességgel rendelkezik
– inkább örökségvédelmi szakemberként, mint politikusként ismerik
Hátrányai: – országos szinten kevésbé számít ismertnek
– a sorrendet összeállítók tarthatnak a szavazók nőkkel szembeni előítéleteitől
Sógor Csaba
1964-ben Aradon született. 1983 és 1988 között végezte teológiai tanulmányait, 1988-1999 között a csíkcsicsói közösséget szolgálta lelkészként, majd 1999-től két évig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ökumenikus és külkapcsolati tanácsadójaként tevékenykedett. Az RMDSZ-nek már 1990-től tagja. 2000 és 2007 között az RMDSZ szenátora. Előnyei: – hétéves EP-képviselői mandátuma volt
– noha aradi születésű, sokat hangoztatott székelyföldi gyökerei miatt a székely szavazókat is megszólíthatja – jó kommunikációs készséggel rendelkezik
– népszerű projektekkel teszi látványossá az EP-ben való jelenlétét Hátrányai: – néha túlbarokkosítja mondanivalóját
– hajlamos a populizmus csapdájába esni
Vincze Loránt
Marosvásárhelyen született 1977. november 3-án. A Bolyai Farkas Főgimnáziumban érettségizett idegen nyelv szakon. Kolozsváron a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen újságírást, a Bukaresti Egyetemen közigazgatás és elektronikus kormányzás mesterszakot végzett. Tizenhat éven át rádiós újságíróként dolgozott a romániai közszolgálati rádió magyar nyelvű szerkesztőségeiben Marosvásárhelyen, Kolozsváron majd Bukarestben, 2004 és 2005 között projektmenedzserként a rádió stratégiai tervezését irányítja. 2005 és 2007 között a Scripta Kiadó marketingigazgatójaként tevékenykedett, majd 2009-ig az Új Magyar Szó napilap főszerkesztője és a kiadó vezérigazgatója. 2009 óta Brüsszelben dolgozik, Winkler Gyula RMDSZ-es európai parlamenti képviselő brüsszeli irodájának munkatársa. Ez idő alatt az RMDSZ szövetségi elnökének külpolitikai tanácsosa, majd 2011-től a Szövetség külügyi titkára. 2013 májusa óta az európai kisebbségek és nyelvi közösségek ernyőszervezete, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának alelnöke.
Előnyei: – az RMDSZ külügyi titkáraként betekintést nyert az európai szintű kisebbségügyi politikába
– jó külügyi kapcsolatokkal rendelkezik
– fiatal, friss arc
Hátrányai: – alig ismert politikusa az RMDSZ-nek
– nem befele, hanem kifele építkezett, ezért gyengébbek a szervezeten belüli, illetve a szavazópolgárokhoz kötődő kapcsolatai
Winkler Gyula
1964-ben született Vajdahunyadon. 1988-ban a temesvári Traian Vuia Műszaki Egyetem Elektrotechnikai Karának elektronika és távközlés szakán szerzett mérnöki oklevelet. 2001-ben a petrozsényi Tudományegyetem Közgazdasági Karának pénzügy és biztosítás szakán diplomázik. 2004 és 2007 között a kormány kereskedelemért felelős tárca nélküli minisztere volt, majd 2007 augusztusa és decembere között a távközlési és informatikai miniszteri tisztséget töltötte be. A 2007-es EP-választáson az RMDSZ két helyet szerzett meg, a pártlista harmadik helyezettje, Winkler Gyula így nem juthatott volna be. A listavezető Frunda György azonban lemondott a frissen szerzett mandátumáról, mivel alelnöki helyet szerzett az ET Ügyészségi Tanácsában, így Sógor az első helyre került, a második helyet pedig így Winkler tölthette be.
Előnyei: - hétéves EP-képviselői mandátum tapasztalatával rendelkezik
– felkészült politikus
– több komoly funkciót is ellátott már, két ízben is tagja volt a román kormánynak – tehetséges közösségépítő
Hátrányai: – az EP-ben kifejtett munkája a választópolgárok zöme számára nem eléggé látványos – nem a szavak embere.
Transindex.ro,

Forrong a tanügy, bojkottálnák a félévet
A tanfelügyelőket, iskolaigazgatókat és általános iskolai tanítókat egyaránt hátrányosan érintő intézkedések lépnek, illetve léphetnek életbe – ez egyesek számára több száz lejes bércsökkenést eredményez, mások számára több munkát. A tanfelügyelőség minisztériumi állásfoglalásra vár, az igazgatók petíciót nyújtanak be a szaktárcához, a szakszervezet pedig a tagok felhatalmazásával bojkottálná a tanév második félévét.
Elképzelhető, hogy nem kezdik el a pénteken induló egyhetes vakációt követően a tanév második félévét a Hargita megyei pedagógusok, ugyanis érdekvédelmi szervezetük tiltakozást tervez három intézkedés miatt, amely hátrányosan érint sok pedagógust. A tervezett bojkott okai között szerepel az iskolaigazgatók és aligazgatók kötelező óraszámának jelentős növelése, a tanfelügyelőktől történő pótlékmegvonás, valamint egy olyan törvényértelmezés, amely miatt több száz lejes bércsökkenést szenvedhetnek el a kisebbségi oktatásban dolgozó tanítók.
Ráadásul – szakszervezeti vélekedés szerint – az utóbbi intézkedést egyes iskolaigazgatók saját javukra ki is használhatják, így az a különösen zavaros helyzet állt elő, hogy még a tiltakozók táborán belül is lehetnek érdekellentétek. A területi szakszervezet az érdekvédelem fővárosi központjától kérte a tiltakozás egész országra történő kiterjesztését, a pedagógusok aláírásukkal támogatják a megmozdulást, a tanintézetek igazgatói petíciót nyújtanak be a szakminisztériumhoz és tömeges felmondásokat helyeztek kilátásba, a megyei tanfelügyelőség pedig hivatalos állásfoglalást kért az oktatási tárcától.
Kocs Ilona: ismét megalázták a pedagógusokat
Olyan intézkedéseket hoztak, amelyekkel még jobban megalázzák az oktatásban dolgozókat, ezért a szakszervezet arról döntött, hogy nem kezdik el a következő tanévet, hacsak az oktatási minisztérium ki nem vizsgálja a helyzetet – mondta el Kocs Ilona, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek területi képviselője a megyei oktatási rendszerben dolgozó pedagógusok többségének nevében. Azért, hogy a tanintézetek beleférjenek az éves költségkeretbe, az iskolaigazgatókat az eddiginél heti tízzel több tanóra megtartására kötelezi a szaktárca, ám emiatt lehet, hogy az iskolák egy részében pedagógusokat kell majd elbocsátani.
Egy új törvény értelmében a tanfelügyelők és igazgatók elveszítik bérpótlékuk tíz százalékát, ami több száz lejes bércsökkenést jelent – sorolta a tiltakozás okait a szakszervezeti vezető. Tovább folytatva elmondta, az országos szintű intézkedések mellett Hargita megye esetében csak ráadás, hogy Kovászna megyében lezajlott egy bírósági per, amelyen az az ítélet született, hogy a kisebbségi oktatásban dolgozó tanítóknak nem kell kifizetni az általuk megtartott heti három-négy plusz tanórát, és sok Hargita megyei magyar tannyelvű iskolában is hasonlóan kívánnak eljárni az igazgatók.
A kisebbségi oktatásban azért vannak többletórák, mert az anyanyelvet és az ország hivatalos nyelvét is heti három-négy órában oktatják. A precedens értékűnek vélt bírósági peren született ítélet azonban még jól is jöhet az iskolaigazgatóknak, ugyanis amennyiben arra hivatkozva megvonják a többletórák értékét a tanítóktól, akkor megtakaríthatnak annyi pénzt, hogy az igazgatóként rájuk kényszerített többletórákat valaki mással végeztessék el – figyelmeztetett az intézkedések közti lehetséges összefüggésekre Kocs Ilona.
Nyugtalanságot keltett a hír
Noha értelmezés kérdése, hogy a kisebbségi oktatásban a magyar- vagy a románórák számítanak többletórának, a bércsökkentés voltaképpen mégis azt jelentené, hogy a magyar tannyelvű iskolák magyar nemzetiségű igazgatói éppen az anyanyelvi oktatásért járó javadalmazást vonnák meg önként a magyar tanítóktól. A pedagógusok régiségétől függően ezek az összegek száztól akár négyszáz lejig terjedhetnek.
Mivel a tanintézetek vezetői ebben a kérdésben önállóan dönthetnek, és éppen most kell kidolgozniuk saját költségcsökkentési terveiket, Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő valószínűnek tartja, hogy vannak olyan igazgatók, akik így kívánnak majd takarékoskodni. A tanügyi törvényt mostanáig mindenütt úgy értelmezték, hogy a román tannyelvű iskolákban tanító pedagógusokhoz képest több tanórát megtartó magyar oktatásban ki kell fizetni a többletórákat a pedagógusoknak, ám az említett per során egy új, zavaros törvényértelmezés született, amelynek értelmében nem a román tanítók óraszámához kell viszonyítani a magyar tanítókét, hanem a kerettanterv alapján kell megállapítani az órabért – magyarázta Bartolf Hedvig, aki szerint a bírósági ítélet híre nyugtalanságot keltett a megyében dolgozó tanítók körében.
A tanfelügyelőség álláspontja az, hogy maradjon minden a régiben, kapják meg órabéreiket a tanítók, de az ügyben és a törvény értelmezésével kapcsolatban hivatalos állásfoglalást kért az oktatási minisztériumtól a tanfelügyelőség. Hargita megyében az általános iskolák elemi tagozatain – az előkészítő osztályoktól a negyedik osztályokig – dolgozó összes pedagógust, legalább 700–800 tanítót érinthet az intézkedés.
„Eltűntek” a szaktanfelügyelők
Bartolf Hedvig megerősítette a tanügyi szakszervezet tiltakozásának másik két okát is, azzal kiegészítve, hogy a költségvetési törvény azon tanintézetek igazgatói és aligazgatói esetében rendeli el februártól legalább heti tizennégy tanóra megtartását, amelyek túllépik éves költségkeretüket. Hargita megyében a tanintézetek nyolcvan százaléka hasonló helyzetben van. Ezzel az intézkedéssel kapcsolatban megerősítést és pontosítást vár a tanfelügyelőség a szaktárcától.
A tanfelügyelők bérpótlékcsökkentésének okaival kapcsolatban a főtanfelügyelő azt mondta, ennek az az oka, hogy az új tanügyi törvényből a jogszabály megalkotói kihagyták a „szaktanfelügyelő” meghatározást, ennek következtében a bérezés tekintetében minden szakos tanfelügyelőből egyszerű tanfelügyelő vált, így a régiségtől függően 200–300 lejjel csökkent a bérük.
Asztalos Ferenc: érthetetlen és minősíthetetlen
A kisebbségi oktatásban dolgozó tanítók többletórájának bérezését garantáló törvénykezdeményezést Asztalos Ferenc korábbi RMDSZ-es parlamenti képviselő dolgozta ki, és nyolc hónapnyi munkájába telt kiharcolni a tervezet elfogadását. Ez egyébként egyaránt része volt az ő képviselői és a szövetség 2004–2008-as választási programjának. A jogszabálytervezet a képviselőház oktatási bizottságán, a képviselőház plénumán, majd a szenátus munkaügyi, oktatási és emberjogi bizottságain keresztül került 2008-ban a szenátus elé, amely végül elfogadta azt – emlékezett vissza a törvény kidolgozója.
Azt is hozzátette, hogy a Trianon óta eltelt időszakban egészen 2007-ig senkinek, még az érintetteknek a fejében sem fordult meg az, hogy egy törvénytelenségről van szó, és nem természetes az, hogy a magyar tanítók ugyanakkora bérért heti négy órával többet dolgozzanak román kollégáiknál. A jogszabály azóta sem változott, így érthetetlennek és minősíthetetlennek tartja azt, hogy olyan bírósági ítélet születhet egy perben, ami teljesen ellentmond a törvény által garantált jogoknak – mondta az említett bírósági ítélettel kapcsolatban Asztalos Ferenc.
A minisztérium sincs különvéleményen
Király András oktatási államtitkárt sokan keresték már az utóbbi időben Hargita és Kovászna megyéből az említett ügy miatt. Érdeklődésünkre úgy fogalmazott, hogy a kérdés valójában nem is kérdés, hiszen a vonatkozó törvény nem változott, tehát továbbra is kimondja, hogy a kisebbségi nyelveken folyó oktatásban a román, illetve a kisebbségi tantervhez viszonyított többlet tanórákat ki kell fizetni a tanítóknak. „A törvény tehát továbbra is egyértelmű kellene legyen. Az más kérdés, hogy sok iskola túllépi költségkeretét, de nem hiszem, hogy ez volna az egyetlen lehetősége annak, hogy hiányukat csökkentsék” – fogalmazott az államtitkár. A minisztérium álláspontja továbbra is az, hogy ki kell fizetni a többletórákat, és a szaktárca erről fogja értesíteni válaszlevelében a Hargita Megyei Tanfelügyelőséget is – mondta el kérdésünkre Király András.
Miniszteri meghallgatást kérnek az iskolaigazgatók
Petíciót készülnek benyújtani a Hargita megyei tanintézetek vezetői az oktatási minisztériumhoz amiatt, hogy az új tanügyi törvényben a szaktárca a korábbi négyről tizennégyre emelte az igazgatók és aligazgatók által megtartandó kötelező tanórák számát. A tanintézet-vezetők amiatt is aláírásgyűjtéssel tiltakoznak, hogy a fejkvóta alapján kiutalt költségkeretek csak 85–86 százalékban fedezik kiadásaikat, így októberre valószínűleg kimerülnek béralapjaik – tudtuk meg Szakács-Paál Istvántól, a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Szakközépiskola vezetőjétől. Az igazgató azt mondta, a napokban benyújtják a petíciót, illetve miniszteri meghallgatást kérnek, és ha nem teljesítik kéréseiket, tömeges felmondásokkal tiltakoznak majd az intézkedések ellen.
Széchely István
Székelyhon.ro,

Sorbán Attila megunta
Önkormányzati képviselői mandátumáról való lemondását fontolgatja Sorbán Attila néppártos megyei tanácsos, aki úgy érzi, hogy a megyei önkormányzati képviselő-testületben kifejtett munkája „teljesen fölösleges, pótcselekvés”, mert a határozatokkal szemben felhozott észrevételeit a szőnyeg alá söprik.
Megválasztása, azaz 2012 nyara óta most először érezte úgy Sorbán Attila, hogy sajtótájékoztató keretében szólnia kell a Hargita megye önkormányzati képviselő-testületében zajló munkáról, illetve az őt ért sérelmekről.
„A tevékenységem pótcselekvés”
„Úgy érzem, hogy a megyei önkormányzatnál a tevékenységem teljesen fölösleges munka, pótcselekvés, mert a tanácshatározatokkal szemben felhozott észrevételeimet egyszerűen a szőnyeg alá söprik, nevetségessé teszik. Az utolsó cseppet a pohárban a minap tartott agyagfalvi megyei tanácsülésen történtek jelentették: a gyűlés előtt nem sokkal kaptam meg azt a listát, amely az általános forgalmi adóból és személyi jövedelemadóból a megyei településeknek visszaosztott pénzeket tartalmazta. A leosztás nagyon gyanús, átláthatatlan, úgynevezett belső pályázattal került a megyei tanács elnökének és a testületnek az asztalára, a tavalyi beruházásokról viszont nem készült elszámolás” – fakadt ki Sorbán. Szerinte a beruházások esetében a megyei tanácsnak szem előtt kell tartania a megye rövid, közép és hosszú távú céljait, és ennek függvényében kellene kiutalnia a pénzeket.
Sorbán Attila problémái
A megyei önkormányzati képviselő ezt követően tételesen felsorolta, hogy tulajdonképpen mivel nem ért egyet. „Hargita Megye Tanácsának nincsen pénze adott község iskoláinak fűtéshálózatára és az illemhelyek rendbetételére, de van pénze egy másik településen térfigyelő kamerákra. Nincs pénze, hogy befejezzék egy településen a vízhálózatot, de van pénze ravatalozó építésére. Nincs pénze elektromos hálózat kiépítésére vagy hidak építésére, de van pénze sportlétesítmények felújítására. Nincs pénze piac kiépítésére, de van pénze nagyon szép park feljavítására.”
Újságírói reakciók
Mivel több jelen lévő újságíró számára sem volt teljesen világos az önkormányzati képviselő kifakadásának oka, ezért rákérdeztünk: ha autonómiáról beszél több politikai alakulat – beleértve a Néppártot is –, akkor miért jelent gondot az, ha az adott települések vezetői maguk döntik el, hogy mire kérnek pénzt a megyei tanácstól. Sorbán erre a következőt válaszolta: „nem az a probléma, hogy aki térfigyelő kamerára kér pénzt, arra meg is kapja, hanem az, hogy ezt a megyei tanácsnak mérlegelnie kellene. Azt kellene megnéznie, hogy mire van szükség. A költségvetés egy eszköz, mert megvannak a céljaink, ehhez kell rendelni a pénzt. Az a problémám, hogy az egyik településen térkamerát szerelnek, a másik településen viszont a gyerekek fáznak.”
Csodálkozik, hogy működik a megye
A sajtóeseményen Sorbán kifejtette: csodálkozik, hogy egyáltalán működik ez a megye. „Értsék meg, hogy meguntam, és lehet, hogy be kell fejezzem (...) Oda jutottunk, hogy egy politikus, ha valamit csinál, rögtön sajtótájékoztatót hív össze a népszerűsége növeléséért. Ezen az alapon ha a kovács megpatkolja a lovat, vagy a tanár megtartja az órát, utána hívhatna össze sajtótájékoztatót. Tegyük végre helyükre a dolgokat.”
Kozán István
Székelyhon.ro,

Több területen is értéket teremt a Sóvidék
A Sóvidék meghatározó tényezőnek tartja meg magát Szováta közművelődési életében, mint a város és környéke egyetlen kulturális folyóirata. A kiadvány évi két számmal örvendezteti az olvasókat, egyre több szerző küld anyagokat, így válogatni tudnak az igényes tartalomhoz – tudtuk meg Szolláth Hunor főszerkesztőtől.
Az előző évektől eltérően az utolsó számokat nem helyi képzőművészek munkáinak fotóival illusztrálták, hanem helyi képeslapokkal vagy családi fotókkal. Ugyanis egyik projektje keretében a Sóvidék különös hangsúlyt fektet arra, hogy a vidéken ezt felgyűjtse és digitalizálja.
Tavaly elkezdték a sóvidéki temetők bebarangolását, a régi sírkövek fotózását, elemzését és egy tanulmány készítését is Nemes Gyula segítségével. Bandi Dezső hagyatéka után most a nemrég elhunyt Gub Jenő szovátai tanár hagyatékát szeretnék digitalizálni, meg is szerezték a család hozzájárulását a meg nem jelent írások, egy bibliográfia és életmű kiadásához.
Az ősz folyamán szervezték meg a második sóvidéki helytörténeti konferenciát. Ezen Szováta kutatásának távlatairól is tárgyaltak, amelyet a város monográfiájának újraírására hegyeztek ki. Ugyanis az 1998-ban kiadott anyagot újra kell gondolni, kiegészíteni és több kötetben kiadni. Első lépésben megkeresik a különböző szakterületek szerzőit, összeállítják a bibliográfiát, majd elindítják a munkát, amelynek irányításával Szolláthot bízták meg.
Ugyancsak Szolláth Hunor nevéhez fűződik a szovátai képeslapkutatás és -gyűjtés is. A fiatalember másfél éve kezdett el ezzel foglalkozni, s nagy anyagi ráfordítás árán már kétezer képes levelezőlap van a birtokában. Ezeket hazai és magyarországi kiállításokon, antikváriumokban, aukciós házakban vagy magángyűjtőknél kutatják fel és vásárolják meg, ehhez természetesen egy harminc fős gyűjtői körrel is rendelkezik. A gyűjteményből válogatva jelent meg az ősz folyamán az Üdvözlet Szovátáról című album, amelyet tulajdonképpen sorozatnak képzelt el Szolláth, de egyelőre még csak terv szintjén állnak, mert a minőségi kiadás költségei igencsak borsosak.
Gyűjteményében vannak képes levelezőlapok az első világháború előtti, a két világháború közötti időszakból, a „kis magyar világ” és a szocializmus éveiből. Nemcsak a Medve-tó képeit gyűjti, hiszen az lassan tömeglap, hanem szép számban vannak lapjai a település más részeiről: az egykori falu és a fürdőtelep épületeiről, értékeiről, közülük nem egy igen ritka darab is. A helytörténeti konferencia alkalmából megjelent negyven oldalas kiadvány csupán egy rápillantás az egykori Szováta kevésbé ismert arcára.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Szakmai vita: merre tart a magyar közoktatás?
„Amíg nem tudjuk közüggyé tenni az erdélyi magyar oktatást, hogy mindenki magáénak érezze a fontosságát, addig aligha lesz javulás a minőségben” – jelentette ki a maszol.ro-nak adott interjúban Király András. Az oktatási államtitkárt Péntek János nyílt levelére reagáltattuk.
Hogyan kommentálja Péntek János nyílt levelét, amelyben a kolozsvári professzor a romániai magyar közoktatás minőségét bírálja és az oktatásért felelős személyeket vonja felelősségre az erdélyi magyar közoktatás színvonalának, eredményességének és versenyképességének a folyamatos romlásáért?
Péntek János professzor elismert személyisége tudományos- és közéletünknek. Ha nem venném figyelembe ezt a tényt, akkor megkérdezném, hogy két év múlva kihez ír majd nyílt levelet? Két évvel ezelőtt ugyanis a szülőkhöz írt, most az oktatásért felelősökhöz. Semmiképp nem akarok vitába keveredni a levélíróval. Egyetértek a felvetett kérdésekkel, eredményes, színvonalas, versenyképes oktatásra van szükség, ami vonzóbbá tegye az anyanyelvi oktatást a szülők és a tanulók számára is.
Viszont nem tudjuk elkülöníteni a magyar oktatást a romántól, attól, hogy az erdélyi magyar oktatás része a romániai oktatásnak, így ugyanazok a törvények, szabályok és módszertanok érvényesek, ugyanazok irányítják ezt az oktatást is jól vagy rosszul. Ebben az adott keretben vagyunk mi is része a romániai oktatásnak.
A következő kérdéskör, amit felvet a levél, az alacsony színvonal és az egyenlőtlenségek – amelyek viszont nem abból következnek, hogy ennek a nagy oktatási egésznek vagyunk a részesei. A professzor úr is rámutat, hogy a pedagógus autonóm személy, aki ha becsukta maga mögött az osztályterem ajtaját, egyedül van, és a legjobb tudása szerint oktat és nevel. A magyar oktatás feltételezett gyenge színvonala nem annak a következménye, hogy a román oktatás része vagyunk. Hogy mégis miért kevésbé színvonalas a romániai magyar oktatás?
Ha ez egyáltalán így van, mert ilyen szerű méréseket nem tudom, hogy végzett-e valaki, azt csak a helyszínen tudhatjuk meg. A felvételi vagy az érettségi eredményeink nem rosszabbak, mint az országos átlag.
Mihez képest gyengült az oktatási szint?
Nem lehet a 30-40 évvel ezelőttihez viszonyítani, hiszen megváltozott a közeg, megváltozott a társadalom és hála istennek megváltozott a rendszer is. És még valami. Sajnos kevesebben vagyunk, mint abban az időben. Akkor más struktúrája volt az oktatáspolitikának: kötelező hét- illetve nyolc osztály, azt követte a szakiskola és a középiskola azoknak, akik képesek voltak a középiskolában helytállni. Szelektív oktatás folyt. Szigorú szűrők biztosították a minőséget.
Ma 10 osztály a kötelező, sőt, ha az előkészítő oktatást is ide számítjuk, 11 osztály, de a VIII. osztály elvégzése után egy hiátus létezik, amelyben sok tanulónk vész el. A középiskolai szakasz erősen felhígult. Aki elvégzi a 10. osztályt, az automatikusan arra gondol, máris jön a líceumi oktatás befejező két éve. Ne feledjük azt sem, hogy a középiskolai oktatás ma már a tömegoktatás része lett, márpedig tömegoktatásban jól tudjuk, a minőség gyengébb. Iskoláink számára ma az a legfontosabb, hogy teljesítsék a beiskolázási tervet, azaz megtartsák osztályaiknak a számát.
A következő lépcső a felsőoktatás, ami ugyancsak nyitottá vált Romániában bárki számára: csak az nem iratkozik be egyetemre, aki nem akar. Mindebből az következik: nincs folyamatos és korrekt minősége a bejutók tudásának, nincs komoly szűrő, tehát ebből ez a színvonal következik, ami van.
Ez tehát a jelenlegi oktatáspolitika eredménye?
Igen, így is nevezhetjük. Számunkra, akik más rendszerben jártunk iskolába, mint ahogy Péntek professzor úr és jómagam is, furcsa, hogy szűrés nélkül lehet továbbmenni a magasabb szintű képzésre. Amikor mi érettségiztünk, az elbukás aránya 10-15 százalékos volt. Ma ez az arány 50 százalékos. Itt adódnak azok a problémák, amelyek akkor következnek be, amikor a pedagógus becsukja maga mögött az osztályterem ajtaját. Tehát valahol ezek az ajtók mindig kicsit nyitva maradnak, és engedékenyebb lett a rendszer.
Ebben a szűrőrendszer nélküli helyzetben pedig az a legnagyobb baj, hogy a pedagógusok is engedékenyebbek lettek. Számunkra ma az a cél, hogy közüggyé tegyük oktatásunkat. Ebből adódott az is, hogy 2011-ben szigorított a minisztérium az érettségi vizsgákon, mint egy első lépésként a színvonal emelésére. Ebben a vonatkozásban kerültek felszínre a mi oktatásunk elégtelenségei is, hiszen vannak olyan iskoláink, amelyek 90% feletti átmenési eredményt mutattak fel, vannak olyanok is, amelyek 20-25%-ot vagy annál is kevesebbet. Mint általában, ezen a téren sem jó általánosítani.
Viszont amíg mi nem tudjuk közüggyé tenni az erdélyi magyar oktatást, hogy mindenki magáénak érezze ennek a fontosságát, addig aligha lesz javulás a minőségben. Lehet, hogy egyhelyben fogunk topogni, sőt talán egy kicsit visszafelé is haladunk. A klasszikus iskola három pillére a diák, a pedagógus és a szülő. Ha bármelyikük – akár a szülő vagy a diák - kivonja magát, vagy nem teljesít a maga maximális szintjén, felelősen, akkor a rendszer és a minőség romlik.
Ma az iskolázásban a három alap: a diák, a tanár és a szülő mellett ugyanekkora szerep jut a közösség valamennyi összetevőjének: az érdekvédelemnek, az egyháznak, a civil szervezeteknek, az önkormányzatoknak. A jól megszervezett oktatás és oktatáshálózat elengedhetetlen a hosszú távú fejlesztéshez. Péntek János levelének zárómondata, mely szerint Európa cselédpiacát gazdagítjuk, erős megfogalmazás, de igazság van benne.
Miért jutott ide az erdélyi magyar oktatás?
Kezdjük azzal, hogy az új tanügyi törvény nemzetiségi fejezetének kidolgozása illetve elfogadtatása rengeteg energiánkba került nekünk is és az RMDSZ csúcsvezetésének, parlamenti frakciójának, civil szervezeteinknek egyaránt. A törvény előírásainak alkalmazása körül viszont már akadozik a gépezet. Új helyzetek jöttek létre, új összefüggésekkel találkozunk nap, mint nap. Ezeket nem is olyan könnyű kezelni. Ha belülről veszem górcső alá a rendszert azt mondhatom, hogy az egyik ok az lehet, hogy elvesztettük a kapcsolatot a romániai oktatás egészével.
A ’90-es évek elején azt mondtuk, mi majd bebizonyítjuk és megmutatjuk, mire vagyunk képesek. Specifikus versenyeket szerveztünk, amelyeknek során lehetővé tettük, hogy különböző elzárt vidékek egymással találkozhassanak, a székelyföldiek a partiumiakkal, a szórványvidékeken élőkkel. Ez nagyon jó elgondolás volt. Viszont azt nem vettük észre, hogy ma már ezeket a versenyeket magunknak szervezzük és kimaradunk az országos tantárgyolimpiákból. Szép eredményeket érünk el ezeken a versenyeken, de csak egymás közt versenyeztetjük a magyar iskolák magyar tanulóit. Előttem vannak az adatok és szomorúan tapasztalom, hogy országos olimpián csak magyar nyelv és irodalomból vagyunk ott, illetve a művészeti olimpiákon szerepelnek szép számban és sikeresen magyar líceumok tanulói is, de máshol sehol: e két eseten kívül nincsenek magyar eredmények az országos tantárgyversenyeken, és úgy tűnik, ezzel megelégszünk.
A kisebbségi államtitkárságon belül létezik a minisztériumnak egy kisebbségi oktatással foglalkozó főosztálya, ami több mint 60 versenyt szervez minisztériumi szinten, állami pénzeken, a magyar gyerekek számára. Lassan nem értem és nem látom a színvonalát, hogy mire is adjuk ezeket a díjakat. Pedig a versenyek színes palettája biztosíthatná, példának okáért, a tehetséggondozást minden oktatási szinten.
Csak egy példát mondjak: ha valaki kiválóan teljesít a magyar tannyelvű iskola matematika versenyén, annak hasonló szinten kellene szerepelnie az országos, román megmérettetésen is. De ezek a gyerekek valószínűleg nem jelentkeznek a romániai gimnáziumok matematika versenyén, megelégszenek a magyar sikerrel, ám az országos megmérettetés elmarad. Ha tovább vizsgáljuk a helyzetet: ugyanez érhető tetten az egyetemi felvételin is, ahol a középiskolai ismeretek mutatkoznak meg: magyar nagyon ritkán szerepel az első tíz között. Ezek figyelmeztető jelek: valahol elmaradunk attól az elvtől, amit nekünk fiatal korunkban mondtak, hogy mindig többet kell teljesítenünk az érvényesüléshez. Megelégszünk azzal, amit teszünk, de az eredmények azt mutatják, hogy ez nem elég.
Ott van például a sokáig vitatott MOGYE-kérdés: nézze meg valaki az ottani felvételi eredményeket és hasonlítsa össze a románok eredményét a magyarokéval: gyengébb. Valahol tényleg úgy érzem, hogy bár vannak nagyon jó líceumaink és vannak nagyon jó diákjaink is, a minőség, egészét tekintve elmarad az elvárt szinttől.
Magára veszi-e Péntek Jánosnak azt a kijelentését, miszerint azok a magyar pedagógusok, akik az oktatási hatósági intézményekben kaptak megbízást, „gyakran elfeledkeznek arról, hogy ők a magyar oktatás érdekeinek képviselőiként kerültek oda, nem a központi utasítások egyszerű közvetítőiként, végrehajtóiként"?
Azt a részét a kérdésnek, hogy annyit teszek, amennyit engednek vagy amennyit lehet, vagy azt, hogy tájba simulok, kapásból visszautasítom, mert ennél én is és a kollégáim is sokkal többet teszünk. Azonban a minisztériumban dolgozni teljesen más terület. A kérdések másképp tevődnek föl. A minisztériumban nem csupán azt tesszük, amit a lehetőségek megengednek, nem csak végrehajtásról szól a munkánk. A megadott lehetőségeknél sokkal többet teszünk: kiállunk iskolákért, osztályokért, kiállunk helyzetekért, újra és újra érvényesítenünk kell azokat a jogokat, amiket a törvény szavatol, de néha elmulasztják az alkalmazását. Nemcsak a törvények végrehajtásával foglalkozunk, ennél sokkal többet teszünk, hogy a kisebbségi oktatás, ezen belül a magyar oktatás – ami a romániai oktatási rendszer 5 százalékát teszi ki - ne csorbuljon.
Ami a minisztérium irányítása alatt álló intézményeket, tanfelügyelőségeket, iskolaigazgatókat, pedagógusokat illeti, valós szükség van arra, hogy mindenki vegye komolyan a munkahelyi leírását és az általa vállalt felelősséget. A minisztérium nem fordít elég energiát arra, hogy a kihelyezett intézmények az oktatás minőségére tegyék a hangsúlyt. Sok esetben rosszul alkalmazott kollegialitás viszi el a minőséget, főleg ott, ahol egy igazgató kiáll egy olyan tanáráért, akire amúgy egész évben panasz van.
Visszatérve Péntek professzor úr levelére. Helyénvalóak a felvetések, bírálatok, ám sajnos a professzor úr sem lát megoldásokat, mert ő maga sem fogalmaz meg javaslatokat a színvonal emelésére, a felvetett kérdések megoldására.
Önnek vannak elképzelései erről?
Ami a létező lehetőségeket illeti, kidolgoztuk annak az intézménynek a tervét, amelyet a törvény biztosít, és amely háttérintézményként a szakmai minőségi fejlődést és az állandó minőségellenőrzést biztosítaná az oktatásban. A kormányhatározat tervezet benyújtása óta már három minisztercsere történt, ami eddig meggátolta annak elfogadását. Remélem, ez az intézmény hamarosan megalakul, és pluszt fog jelenteni, még akkor is, ha nem old meg minden problémát.
Jó megoldás lehetne ugyanakkor a magyar nyelvű magánoktatás megerősítése az erdélyi közösségben, ami jelenleg majdnem teljességgel hiányzik. A törvény erre lehetőséget ad, de hátulütője, hogy nagyfokú állami támogatást von ki a magániskoláktól. Ez azt jelenti, hogy az egy főre eső diákpénzt megadja a minisztérium valamennyi magániskolának, ebből a pedagógusok fizetését lehet fedezni. Ám minden további állami juttatástól elmarad a magániskola, ezt magának kell megteremtenie. Az oktatás létrehozója kell hogy fedezze az oktatás körülményeit, és a rendszerben kell maradnia. A rendszerben maradás az, hogy mindenben követni kell az aktuális oktatási terveket, törvényeket, módszertanokat – csak jóval szabadabban, mert szabadon tud alkalmazkodni a diákok és az oktatók igényeihez. Jó példa erre Törökország, ahol rendkívül nagy hangsúlyt fektetnek a magánoktatásra, és az ország ezáltal behozta nemzetközi szinten a lemaradásait, sőt élvonalba került.
Egyetért azzal, hogy az év elejétől szigorúan érvényesített kvótarendszer súlyosan diszkriminálja és korlátozza a magyar oktatást, veszélyezteti a magyar közösség jövőjét?
Nincs elég pénz az oktatásban és a kvótarendszer diáklétszámhoz köti az osztályokat. A tanügyre fordított pénz a többségi iskolák számára sem elég. A kisebbségi oktatás bizonyos szintű pozitív diszkriminációja a magyar oktatás javára így nehezen emészthető. Arról nem beszélek, hogy iskolaévenként legalább negyven osztályt menekítünk meg a felszámolás elől, különösen a szórványban. Nehezebb a helyzet a nagyvárosokban, mint például Kolozsváron, ahol valamikor 15 iskola volt, ma már nem tudunk 8-10-et fenntartani a csökkent diáklétszám miatt, legyen az akár tagozat is. Sajnos van egy beidegződés a szülők körében, ami nem teszi közüggyé az oktatást, és saját magunkat építjük le vele. A szülők jórésze a nagy múltú iskolákba akarja járatni a gyerekét, ami oda vezet, hogy a kerületi iskolákat sorvasztjuk el, hisz alig marad 8-10 gyerek egy osztályban. Márpedig nagyvárosban nem lehet 8 gyerekkel fenntartani egy osztályt, pedig lehetett volna több gyerek is, ha nem iratják őket „elit” iskolákba. A belvárosi iskolák akarva-akaratlan a kisebb iskoláink felszámolását segítik elő.
Az sem véletlen, hogy az érdekvédelem oktatási főtitkársága minden évben lefuttat egy olyan programot, amelynek az a célja, hogy minden magyar gyerek magyar iskolába kerüljön. Ezt én személy szerint is igen fontosnak tartom. Olyan intézkedés, amely iskoláink fenntartásában, és implicite azok minőségi munkájában segít. Így válik, válhat igazán közüggyé oktatásunk.
Pásztor Krisztina
maszol.ro,

A nemzeti kérdés nem jobb- vagy baloldali
Nem tartja szerencsés döntésnek a kettős állampolgárság összekapcsolását a szavazati joggal Markó Béla, mert nem tartja szerencsésnek, hogy bárki olyan kérdésekben szavazzon, amelyek következményeit nem viseli.
Az RMDSZ-t 18 éven át vezető politikus, jelenleg romániai szenátor a Hét Olajfa Egyesület mai rendezvényén kifejtette: akár káros is lehet a szavazati jog kiterjesztése, ugyanis azt az illúziót keltheti a határon túli magyarokban, hogy sorsuk, jövőjük nem lakhely szerinti országuk parlamentjében, hanem a magyar Országgyűlésben dől el. Markó kiemelte, a nemzeti kérdés nem lehet jobb vagy baloldali kérdés, és nem is az.
Az egyesület vendége volt Tóth Zoltán választási szakértő is, aki szerint egyelőre megmondhatatlan, hány mandátum sorsát dönthetik el a külhoni szavazatok. Számítások szerint ez a szám 2 és 8 között várható, a regisztrációtól és a külhoni kampány intenzitásától függően.
A választási szakértő szerint a külföldön élő állampolgároknak biztosított szavazati jog más országokban is létezik, ám teljesen más formában. A magyar választási törvény sajátossága, hogy a külhoniaknak csupán egy voksot biztosít, a listás szavazati jogot, ám ezeket a szavazatokat befolyatja a magyarországi szavazatok közé, nem pedig elkülönített mandátumokhoz rendeli, mint teszik azt más országok választójogi törvényei.
A Hét Olajfa Egyesület egyébként tiszteletbeli elnökének kérte fel Markó Bélát.
G.M
Népszava, 2014

Románoknak szánt magyar történelemkönyvet mutattak be Kolozsváron
- Kolozsváron csütörtökön mutatták be azt a magyar történelemkönyvet, amelyet román nyelven, kimondottan románok számára írt egy fiatal történészekből álló csoport.
Szabó Csaba kolozsvári televíziós újságíró, a könyv megírásának az ötletgazdája az MTI-nek a bemutató előtt elmondta, az O istorie a maghiarilor (A magyarság története) című 172 oldalas könyv olvasmányos stílusban próbálja a román olvasó számára összefoglalni a magyarok történetét a honfoglalás előtti kortól napjainkig.
"A könyv a magyar történelemszemlélet alapján született, vannak viszont olyan történelmi események amelyekben a román olvasó számára meg kellett jegyezni, hogy a román történelemszemlélet mást tart arról az illető eseményről. Az ilyen eseményeknél csak tájékoztatjuk az olvasót, és nem döntjük el, hogy melyik a jó változat" - jelentette ki Szabó Csaba, a kolozsvári Fehér Holló Újságíróklub vezetője.
"A román-magyar történelmi mérkőzést mindig lefújták, amikor az került szóba, hogy ki volt itt hamarabb. Arra tettünk most kísérletet, hogy végigjátsszuk ezt a meccset" - tette hozzá Szabó Csaba. Elmondta, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen doktorált, vagy jelenleg doktori képzésen részt vevő fiatal történészeket kért fel egy-egy fejezet megírására.
Az őstörténet és a honfoglalás korát Pál Szabó Ferenc, a középkori magyar királyság Mohácsig tartó történetét Váradi Éva, Mohácstól az 1700-as évekig Ciprian Rad, Erdélynek az osztrák birodalomba való betagolódásától 1914-ig Pócsai Sándor, 1914-től napjainkig Wellmann László írta meg a történelmi összefoglalót, Szabó Csaba pedig a Kárpát-medencében élő és a világban szétszóródott magyarság mai helyzetéről írt egy fejezetet. A könyv ötletgazdája megjegyezte, több román történészt is be szeretett volna vonni a munkába, de végül csak egy vállalkozott a feladatra.
A könyvet a kolozsvári Világhírnév kiadó jelentette meg. :
Gazda Árpád, (MTI)

A bukovinai székelyek tragikus útja
A bukovinai székelyek történetéről esett szó azon a hódmezővásárhelyi konferencián, melynek címe Délvidéki magyar golgota volt.
A bukovinai székelyek magyar népcsoport, mely egykor Bukovinában telepedett le. Őseiket Hadik András tábornok gyűjtötte össze a Moldvában szétszóródott székelyek közül. Öt falvat népesítettek be a 18. század végétől egészen 1941-ig, amikor az akkori magyar kormány Vajdaságba telepítette őket.
Amikor 1764-ben Mária Terézia újraszervezte a határőrséget, Székelyföldön az erőszakos sorozás a madéfalvi vérengzésbe torkollott: osztrák katonák lemészároltak több száz székelyt, mert azok megtagadták a hadseregbe való bevonulást. Ezek után több ezer székely menekült át a keleti határon Moldvába, és részben a csángók között telepedett le.
Miután a Habsburg Birodalom 1774-ben megszerezte Bukovinát, Hadik András tábornok összegyűjtötte a Moldvában szétszóródott székelyek egy részét, és letelepítette őket Bukovina öt falujában. Így alakult ki a bukovinai székelység.
Az alapított falvak: Istensegíts, Fogadjisten (1776), Hadikfalva, Józseffalva (1785), Andrásfalva (1786). 1883-ban az Al-Duna mellé Hertelendyfalva, Sándoregyháza és Székelykeve községekbe települt mintegy 4 000 ember. Ezt a népességmozgást szokásosan kirajzásnak nevezik. Ugyanebben az évben az Arad vármegyei Gyorokra, 1888–1892 között és 1910-ben Dévára, 1892-ben Vajdahunyadra, 1900-ban Babsára (Temes vármegye), Vicére (Szolnok-Doboka vármegye), Magyarnemegyére (Beszterce-Naszód vármegye), 1905-ben Marosludasra (Torda-Aranyos vármegye), 1910-ben a Hunyad vármegyei Sztrigyszentgyörgyre és Csernakeresztúrra még további 2500 – 3000 telepes költözött.
A második világháború hatása
A bukovinai székelyek maradékát a magyar kormány 1941-ben a Vajdaságba telepítette, Szabadka (Bácsjózseffalva), Újvidék és Topolya környékére, az 1920 után betelepített, és Bácska visszafoglalása után elmenekült dobrovoljácok helyére. (Nagyon kevesen Bukovinában maradtak, róluk a Dévára szakadt, és Bukovinában őseik sírját felkereső székely utódok a '90-es évek elején még hallottak.) 1944 őszén a Bácskába érkeztek Josip Broz Tito partizánjai, mögöttük a korábban elmenekült szerbek. A bukovinai székelyeknek megint menekülniük kellett, a háborús telet a Dunántúlon vészelték át (Fejér, Győr és Zala megyékben). Innen 1945-ben 13 000 bukovinai székelyt Tolna és Baranya megyékben helyeztek el, a kitelepített sváb családok házaiba és birtokaiba.
A hódmezővásárhelyi konferencia egyik előadója, Vincze Gábor történész ismertette a bukovinai székelyek tragikus útját, amely 250 éve kezdődött Bukovinába, majd Déva, Arad, és Belgrád környékére vezetett, végül pedig vissza Magyarországra.
Erdély.ma,

Elmarad az iskolák átszervezése
Egyelőre nem kerül sor a sepsiszentgyörgyi iskolák átszervezésére, a tanügyminisztérium – saját decemberi rendeletét megszegve – a jelenlegi állapot fenntartásához elégséges összeget utalt ki januárban.
A tanfelügyelőség jövő héten tárgyal a beiskolázási tervekről, ha ezeket jóváhagyják, a következő tanévben nem módosul a város oktatási hálózata. Ez nem azt jelenti, hogy minden úgy van jól, ahogy van, hanem azt, hogy lesz idő megfontolni azokat a döntéseket, amelyeket semmiképp sem lehet elkerülni.
A helyi tanács tegnapi ülésén erről a – napirendben nem is szereplő – kérdésről esett a legtöbb szó. Nem csoda, mert az elmúlt hetekben több száz család – szülő, tanár, gyermek, döntéshozó – szembesült azzal, mégpedig minden előkészítés nélkül, hogy ősztől új helyzetben, más iskolában vagy más közösségben, esetleg a levegőben találhatja magát, mert a kormány épp az oktatáson kíván takarékoskodni. A meghirdetett költségvetési szigor és a szoros határidő miatt nagy hirtelen tanintézmények bezárásáról, összevonásáról kezdtek beszélni, gyűlések, megbeszélések követték egymást – aztán adott még háromheti haladékot a minisztérium, és kicsit enyhült a nyomás. Most pedig átutalta a fizetések teljes összegét, és bár ez nem elég az év végéig, az előző évekhez hasonlóan valószínűleg lesz kiegészítés, tehát minden marad a régiben – jelentette be Sztakics Éva alpolgármester. A fejkvóta szerint számolt béralap Sepsiszentgyörgyön 29 millió lej lenne, a tárca decemberi rendelete szerint 27 millió lejre várt az önkormányzat, a napokban azonban 33 millió lej jött e célra Bukarestből, amire senki sem számított. Ez nagyon jellemző arra, ahogy Romániában működnek a dolgok: nem tudja a bal kéz, hogy mit csinál a jobb, a miniszter kiad egy rendeletet, utána pedig üzen, hogy nem kell komolyan venni – vélekedett Antal Árpád polgármester, megállapítva, hogy teljesen fölösleges, értelmetlen hisztériakeltésnek bizonyult az egész, amibe sajnálatos móon a sajtó és a politikum is belekeveredett. Ez a feszültség most már megszűnik, az önkormányzatnak azonban továbbra is felelősen kell gazdálkodnia, és előrelátó módon kell terveznie. Nem akar senki iskolákat bezárni, de nem méltányos és nem igazságos, hogy egy osztályba 30, a másikba pedig 6 gyermek járjon, nem azonosak az esélyeik. A fejkvóta alapú rendszer nagy hibája, hogy nem tesz különbséget a kezdő és az I. fokozatú vizsgával rendelkező pedagógus között, de a következő három-öt évben újra kell szervezni a sepsiszentgyörgyi iskolahálózatot a minőségi oktatás érdekében. Lehet, hogy népszerűtlen döntéseket is el kell fogadni, és biztos, hogy minden elképzelésnek vannak előnyei és hátrányai, de ha nem teszünk mi rendet a magunk háza táján, akkor újabb központi utasítások alapján kell majd cselekedni, és megint csak bajban leszünk – érvelt. A polgármester szerint elsősorban az iskolaigazgatóknak kell közös nevezőre jutniuk, ami nyilván nem lesz könnyű feladat, de elkerülhetetlen. Az SZDP-s Rodica Pîrvan, a Constantin Brîncuși-iskola igazgatója szerint az iskolák körzetesítése lenne jó megoldás, mert ezt jelenleg nem veszik komolyan, de újra lehetne osztani a város utcáit. A témát Palela Rădiţa SZDP-s tanácstag, megyei főtanfelügyelő-helyettes zárta le: elmondta, hogy az elmúlt hetekben több elemzést is végzett a tanfelügyelőség a szakma bevonásával, és abban mindenki egyetért, hogy a gyermekek érdeke az első, nekik kell a legjobb tanulási körülményeket és tanári kart biztosítani.
Demeter J. Ildikó Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

A magyarok története románoknak
Kolozsváron tegnap mutatták be azt a magyar történelemkönyvet, amelyet román nyelven, kimondottan románok számára írt egy fiatal történészekből álló csoport.
A magyarság története a magyar történelemszemlélet alapján született, vannak viszont olyan történelmi események, amelyekben a román olvasó számára meg kellett jegyezni, hogy a román történelemszemlélet mást tart arról az eseményről. Az ilyen eseményeknél csak tájékoztatjuk az olvasót, és nem döntjük el, hogy melyik a jó változat – ismertette Szabó Csaba kolozsvári televíziós újságíró, a könyv ötletgazdája. A román–magyar történelmi mérkőzést mindig lefújták, amikor az került szóba, hogy ki volt itt hamarabb. Arra tettünk most kísérletet, hogy végigjátsszuk ezt a meccset – tette hozzá Szabó Csaba. Elmondta, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen doktorált vagy jelenleg doktori képzésen részt vevő fiatal történészeket kért fel egy-egy fejezet megírására. Megjegyezte, több román történészt is be szeretett volna vonni a munkába, de végül csak egy vállalkozott a feladatra.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Születésnapi jókívánságok
Mai nap töltöm be 89. életévemet és lépek be a 90.-be. Ezelőtt egy évvel megjelent könyvemben sok mindent leírtam, nemcsak a múlt emlékeit, hanem a jelenhez is szóltam. Említettem, hogy a Kárpát-medencében nagy magyarellenesség dúl, Székelyföldön nem tudjuk elérni, hogy magyar nyelvünk legalább itt hivatalos legyen, nem lépünk fel határozottan jogainkért, emlékműveinkért, utcáink elnevezéséért, autonómiánkért, a bukaresti irányítás ellen.
Most, amikor pénzügyeinket és az elektromos áramot Brassóból, a telefont Bákóból, a gázszolgáltatást Bukarestből irányítják, kőbányánkat Ploiești-re, erdeink fáját ki tudja, hová viszik, zászlóinkat levetetik, reálbéreink alacsonyak, munkanélküliségünk magas, most, amikor egy tévútra terelődött, elüzletiesedett világban, elidegenített emberi környezetben, globalizált, képmutató, balliberális-szocialista, kommunizmust, nacionalizmust tápláló társadalomban élünk – félre kell tennem eddigi ars poeticámat: „politikai aktivizmus helyett intellektuális cselekvést gyakorolni!” Valóban mindent meg kell tennünk, hogy minden magyar szülő magyar iskolába járassa gyermekét. Minden magyar tanárnak és tanítónak erejét, tehetségét arra kell fordítania, hogy minél kevesebb diák bukjon meg a vizsgákon, és ne hagyják, hogy oktatási hálózatunk fokozatosan felszámolódjék. Sok értékes polgármesterünk van – például a sepsiszentgyörgyi, uzoni, mikóújfalusi –, de mindegyik városunkban és községünkben nekik kell kierőszakolniuk, hogy helységeink minden intézményében magyar feliratok is legyenek, magyarul is szolgáljanak ki, szabadon használhassuk köz- és magánterületen a nyelvi, etnikai, kulturális és felekezeti identitásunkat megjelenítő nemzeti szimbólumainkat. Fokozni kell a Székelyföld feldarabolása, a beolvasztás minden formája elleni és az erdélyi magyarság autonómiája melletti harcot.
Nem tűnik fel senkinek, hogy Kovászna város legfőbb útja, a több kilométer hosszú út Ștefan cel Mare és Mihai Eminescu nevét viseli? Sepsiszentgyörgyön a három leghosszabb, legforgalmasabb utca az 1 Decembrie 1918, Grigore Bălan és Nicolae Iorga – ugyanakkor Arany János egy zsákutcában, Orbán Balázs, Irinyi János, Márton Áron, Jókai Mór, Bolyai János valahol a város peremén található?
Figyelemmel kell lenni a sepsiszentgyörgyi hősök temetője rendezésével. Tudjuk, hogy egy Romániában felállított emlékművel nem lehet bármit tenni, csak azt, amit a törvény megenged. Azt is tudjuk, hogy az I. világháborús emlékmű nemcsak Sepsiszentgyörgy város magyar hőseinek emlékműve, hanem az I. világháborúban harcoló magyar, román, orosz, német, olasz és osztrák–magyar hadseregben harcoló elesettek emlékét őrzi. Azt is tudjuk, hogy akkor a város és a megye nagyobb része magyar volt, az itt élő azon családok is magyarnak vallották magukat, akiknek nevei nem magyar eredetűek: Opra, Lepedus, Nyáguly, Urszuly, Váncsa, Ráduly, Sztolyka, Krausz – mai leszármazottaik is becsületes jó magyar emberek! Látjuk azt is, hogy Kisből Chișu, Keresztesből Cheresteșiu, Szabóból Sabău, Lakatosból Lăcătușu stb. lett.
Az egykori írások szerint az első emlékművet 1921-ben a román hatóságok állították fel, egyszerűen, felírás nélkül állt (Szekeres Attila: Évtizedek viharaiban – Háromszék, 2014. január 23.). Ma a felújított mű is hasonló, sivár, hibás felirattal. Reméljük, lesz erő, mely ellentmond a bukaresti kegyeleti hivatal előírásainak. Kíváncsian várjuk, hogy fog „kinézni” a német, 1917-ben felállított emlékoszlop, az átszállított „szovjet emlékoszlop” (eredetijén vörös csillag állt), valamint a rendezésre kerülő sírkert. E sírkert rendezésében, vagyis a hősök temetőjének széppé alakításában ki kell kérni a város polgárainak véleményét is. Itt kell elhelyezni a belvárosi református templom kertjében a II. világháború történelmi hűséggel összeírt sepsiszentgyörgyi áldozatainak nevét feltüntető, 2008-ban felszentelt emlékművet. Szomszédságában lesz helye a II. világháború mikóújfalusi andezitsziklájának és a három székely kopjafának, melyeket a szőrösdombi, Úz-völgyi és görgényüvegcsűri harcokban elesett sepsiszentgyörgyi hősök emlékére állítottak. Bízom abban, hogy a sepsiszentgyörgyi hősök temetője az itt élők és idelátogatók kegyeleti helye lesz. A születésnapi jókívánságokat nem kell megköszönni – de elfogadni és megszívlelni igen.
Dr. Szőts Dániel
A Háromszék szerkesztősége egészséget, további tevékeny éveket kíván Szőts Dánielnek születésnapja alkalmából.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Kisperegi keserű Exodus
Életveszélyessé vált a templom
Vasárnap szívszorongató esemény történt Kisperegen: a református hívek könnyezve és keseregve voltak kénytelenek elhagyni impozáns templomukat a statikai szakértők írásbeli felszólítására, akik szerint a templomtető bármelyik pillanatban beomolhat a teljesen elkorhadt gerendázata miatt.
A hitük miatt elüldözött reformátusok 1787-ben érkeztek a peregi pusztára Egyek községből. Keserű lehetett a kivonulásuk Egyekről, nem olyan mint a bibliai korban, amikor a választott nép kivonult Egyiptomból. Mert akkor Izráel fiai örültek, hisz tudták: az Ígéret földjére vezeti őket Isten, Mózes által. Az egyeki reformátusok nem tudhatták, hogy az Úr őket is az Ígéret földjére vezeti. Az a termőföld ugyanis, mely Kispereg határaiban van, az egyik legjobb az országban. A letelepedést követő nagy nyomorúságok által megtizedelt hívek, minden erejüket összeszedve templomot építettek, az elhagyottnak mintájára – hatalmasnak sikerült: átmérője 16 méter, hossza 25 méter, belső magassága 10 méter, a mennyezet boltíves. 1833-ban fejezték be a munkálatokat.
A második világháború végén a templomot több találat érte, amelyek során a tetőszerkezet komolyan megsérült. A háború utáni válságos időben nem volt lehetőség a tetőszerkezet kijavítására, csak amolyan szükségmegoldást alkalmaztak: megerősítették a torony felőli 4 gerendát, azonban azok manapság alig tartanak. A tetőszerkezet megereszkedett, helyenként 40-60 centivel, és a templom boltíve is több helyen megrepedt.
2009-ben az egyházközség megvásárolta a szükséges faanyag egy részét, és 2013-ban megkezdtük a munkálatra szükséges anyagiak gyűjtését is, azonban a szükséges pénzösszeg messze meghaladja az idők során összezsugorodott közösség lehetőségeit. Időt próbálván nyerni, az elmúlt esztendő nyarán, középen 6 helyen aládúcoltuk a templomot, de a helyszínre kiszállt statikai bizottság elszörnyedve állapította meg, hogy a tetőszerkezet olyan mértékben károsodott, hogy akár hó, akár nagyobb szelek megmozdíthatják, ezért életveszélyesnek nyilvánították.
Vasárnap délután szem nem maradt szárazon, amikor a hívek bús harangzúgás közepette a presbitérium vezetésével elhagyták a templomot. A könnyező menetet a gyülekezet lelkipásztora, Tóbiás Tibor-György zárta, aki a kicsiny gyülekezeti terembe összezsúfolódott hívek szívébe Pál apostol Filippibeliekhez írott levele 4,13 alapján öntött reményt: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít”.
Ezzel együtt, segítségre van szükségünk. Remélem, hogy segítségkérésünk szavát lesz, ki meghallja. Itthon, Kisperegen erőnket megfeszítve gyűjtünk. Az anyagiak egyharmada már önerőből összegyűlt. A helyi polgármestertől is ígéretet nyertünk, hogy lehetőségeihez mérten a község is segít. Egyházkerületünk is igyekszik segítségünkre lenni, pályázati lehetőségeket keresni számunkra. Egy templomtetőt azonban nem lehet részletekben elkészíteni, az idő pedig szorít bennünket.
Istenbe vetett reménységgel bízunk abban, hogy amit az ősök erejük fölötti áldozathozatallal, sokak élete árán felépítettek, sikerül megmentenünk a jövendő számára. Addig is, Péter apostol szavait forgatjuk szívünkben, és bár a kőből-téglából épült hajlékot kénytelenek voltunk ideiglenesen elhagyni, igyekszünk lelkileg erősödni és építkezni: „Ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.” (1 Péter 2, 5)
Tóbiás Tibor-György református lelkipásztor
Nyugati Jelen (Arad),

Öt év letöltendő a volt közlekedési miniszternek
Jogerősen öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a legfelsőbb bíróság Relu Fenechiu volt közlekedési minisztert az ügynevezett transzformátor-ügyben, amelyben különösen nagy kárt okozó hivatali visszaélésben való bűnrészesség miatt indított ellene és több társa ellen eljárást az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA)
z öttagú bírói testület ezzel helybenhagyta az alapfokú ítéletet: a volt minisztert (képünkön) tavaly júliusban öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélték, ezt követően távozott a minisztérium éléről. Fenechiu este feladta magát a rendőrségen.
Adrian Năstase volt kormányfő másodszori bebörtönzése után idén ez már a második súlyos ítélet magas rangú politikus ellen.
A 2012-ben megfogalmazott vádak szerint a volt liberális tárcavezető két társával – testvérével, Lucian Fenechiuval és Mihai Bogdan Damiannal – több cég részvényeseként 2002 és 2005 között 1970 és 1980 között gyártott transzformátorokat adott el az Electrica Moldova áramszolgáltatónak olyan áron, mintha azok vadonatújak lettek volna.
Fenechiu mindvégig tagadta a vádakat, a keddi, utolsó tárgyalási napon könnyeivel küszködve kérlelte a bírákat az ügy „alapos” áttanulmányozására. Az ítéletet követően Cristina Pocora, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője közölte: Fenechiu elítélésével veszteség érte a pártot, amely következő ülésén dönthet a volt miniszter kizárásáról.
Az ügyészség vádat emelt az áramszolgáltató három egykori vezetője ellen is. A vádirat szerint az Electrica Moldova 2002 és 2005 között a közbeszerzési törvény előírásait figyelmen kívül hagyva, a Fenechiuék által irányított négy céget jogtalanul előnyben részesítve vásárolta meg a transzformátorokat. A berendezések zöme ezt követően a cég raktáraiban porosodott. A cég áfa nélkül összesen 6 406 976 lejt fizetett a berendezésekért, amelyekből csupán 79 ezer lej értékű eszközt használtak.
A vádirat szerint az áramszolgáltatónak okozott kár áfával együtt 7 529 594 lej, a perben károsultként az áramszolgáltató is részt vett. Az ügyészség 15 év letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérte Fenechiuékra.
A bíróság Fenechiu mellett testvérét és üzlettársukat, Mihai Bogdan Damiant is öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte, Ioan Turbatut, az áramszolgáltató 2002 és 2004 közötti vezérigazgatóját pedig hat év szabadságvesztésre, emellett öt évre a közügyektől is eltiltotta. Ugyanezt az ítéletet rótták ki a cég 2004 és 2005 közötti vezérigazgatójára, Ion Mărghidanra is. Petru Andronachét, a cég 2002 és 2005 közötti kereskedelmi igazgatóját hét év börtönnel és ugyancsak öt év közügyektől való eltiltással sújtották. Emellett a vádlottakat arra ítélték, hogy közösen fizessék meg az áramszolgáltatót ért 5,7 millió lejes kárt.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),

Megújult Csíkszereda
Két év után befejeződött a Csíkszereda köztereinek felújítását, valamint a városkép átalakítását célzó nagyszabású projekt, amelynek folyamatáról a megyeszékhely vezetői számoltak be sajtótájékoztatójukon.
Amint Ráduly Róbert Kálmán polgármester hangsúlyozta: a központi park, a Szabadság és a Majláth Gusztáv Károly tér, valamint a Petőfi Sándor sétálóutca korszerűsítése nyomán a város arculata felfrissült, ez pedig meghatározó lehet a következő évtizedekre nézve. Az elöljáró arról is beszámolt, hogy noha az átalakító munkálatok közben sokan kifogásolták a beruházást, az elmúlt időszakban egy-két ellenvéleményt leszámítva csak pozitív visszajelzéseket kaptak.
„A kifogásoknak persze pozitív hatásuk is volt, például korábban én is jeleztem a kivitelezőnek, hogy a városban túl kevés a fa, vagy a Szabadság tér nincs eléggé kivilágítva, de a szakemberek ennek ellenkezőjéről próbáltak meggyőzni. A lakosok visszajelzéseire azonban módosították a tervek egy részét, így a projekt a kivitelezés során csak javult" – magyarázta Ráduly. A kivágott fákkal kapcsolatban hozzátette: ezek jelentős része már ki volt öregedve.
Az önkormányzat egyébként a továbbiakban mamutfenyő ültetését tervezi, ennek helyét viszont még nem találták meg. Antal Attila alpolgármester azt is elmondta, hogy a városvezetés már tíz éve tervezi Csíkszereda korszerűsítését.
Szerinte a kivitelező teljes mértékben megfelelt az elvárásoknak, betartotta a határidőket annak ellenére, hogy előzmény nélküli projektet kellett megvalósítania. „Nemcsak a közterek arculata, hanem a hangulatuk is megváltozott. A legnagyobb kihívás most az, hogy hogyan tudjuk ezt megőrizni, megelőzni a rongálást" – fogalmazott Antal. Tövissi Zsolt műépítész, a beruházás tervezője szerint a legfőbb cél a „városgyógyítás" volt, elmondása szerint ugyanis egy megcsonkolt város szerethető helyszíneit kellett újra megteremteni.
A közterek felújítása jelentős forgalmi változásokkal is járt a városközpontban, számos utca egyirányúsítása miatt pedig sok ellenvélemény fogalmazódott meg. Ezzel kapcsolatban Ráduly Róbert Guttmann Szabolcs kolozsvári építészt idézte, aki a marosvásárhelyi parkolóház építése kapcsán korábban úgy nyilatkozott: a modern urbanisztika jellemzőjeként úgy tervezték a városokat, hogy autóval mindenhova el lehessen jutni, ez a trend azonban már lecsengett, a posztmodern stratégia pedig a gyalogosoknak, kerékpárosoknak is jelentős teret enged.
„Ebből a szempontból a legjobb irányba haladunk. Egyetlen helyszín maradt, ahol továbbra is zsúfolt a forgalom: a zöldségpiac környéke, amelyet azonban hamarosan elköltöztetünk a városközpontból, így ott is megoldódik a helyzet" – magyarázta a polgármester.
A két évig tartó beruházás során egyébként több mint 41 ezer négyzetméternyi közteret újítottak fel, emellett parkolókat építettek, utakat javítottak fel, és kerékpárutakat alakítottak ki. Elkészült több mint 170 parkolóhely, ebből tíz mozgássérültek számára, ugyanakkor több ezer négyzetméternyi zöldterületet is korszerűsítettek.
A városvezetés közel ezerméternyi ivóvíz- és csatornahálózatot is felújíttatott, és tizenegy, látássérültek számára kialakított gyalogos-átkelőhelyet is létesített. A nagyszabású projekt több mint 26,5 millió lejbe került, ebből a város önrésze 557 ezer lej volt, az összeg nagy részét pedig vissza nem térítendő európai uniós támogatás tette ki.
Krónika (Kolozsvár),

Hidvéghi a Krónikának: minden szavazat számít
A magyar állampolgárság iránt az elmúlt három évben tapasztalható átütő érdeklődés azt bizonyítja, helyes döntés, nemzetpolitikai szempontból mérföldkő volt a törvény megalkotása – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Hidvéghi Balázs, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke. A Fidesz külhoni magyarokért felelős stratégiai igazgatóhelyettese szerint a magyar nemzet összetartozása új megközelítésének köszönhetően az anyaországi közvélemény döntő többsége már elfogadja, hogy szavazatukkal a határon túliak is beleszólhatnak a magyarországi politikai folyamatokba.
– Három évvel ezelőtt lépett hatályba a második Orbán-kormány egyik emblematikus jogszabálya, a kedvezményes honosításról szóló törvény. Milyen szempontok alapján von mérleget ilyenkor a kormány: az állampolgárság kiterjesztésének nemzetpolitikai vetületét veszi figyelembe vagy a számokat?
– Viszonylag egyszerű dolgunk van, mert a számok önmagukért beszélnek. A magyar állampolgárság iránt az elmúlt három évben tapasztalható átütő érdeklődés – amelynek köszönhetően tavaly decemberben az 500 ezredik eskütételre került sor az Országgyűlésben a Szent Korona előtt – azt mutatja, hogy erre valós igény mutatkozott a magyar közösségek részéről, és ez meg is maradt. De mutatja azt is, hogy mindazok számára, akik megmaradtak magyarnak – és itt több millió emberről beszélünk szerte a Kárpát-medencében és a világon –, fontos, hogy ezt formálisan is meg tudják élni, hogy erről papírjuk is legyen. Mindez egyértelműen bizonyítja: helyes döntés, nemzetpolitikai szempontból mérföldkő volt ennek a törvénynek a megalkotása. Örvendetes, hogy ez a tendencia folyamatos, hiszen nagy érdeklődés tapasztalható a honosítás iránt.
– Ez az érdeklődés talán azt is bizonyítja, hogy a külhoni magyarok túltették magukat a 2004. december 5-i népszavazás sokakban traumát kiváltott eredményén. De történt-e szemléletváltás azoknak az anyaországiaknak az esetében, akik annak idején nemmel szavaztak az állampolgárság kiterjesztésére?
– Úgy érzékelem, hogy igen. A rosszul sikerült népszavazást övező negatív kampányt követő mélypont után új korszak kezdődött, ennek egyik emblematikus jele volt 2010-ben a Fidesz–KDNP-szövetség kétharmados győzelme. A Fidesz nemzetpolitikai hozzáállása a határon túli magyarokhoz mindig is kristálytiszta volt, senki számára nem kérdéses, hogy elkötelezettek vagyunk az ügy iránt. Az állampolgárság, a választásokon való részvétel ügyét a közvéleményben is érzékelhető támogatás jellemzi, valamennyi mérvadó politikai szereplő megszavazta 2010-ben az erről szóló törvényt.
Alapkérdésekben olyan nemzetpolitikai konszenzus alakult ki, amire korábban nem volt példa. Nagyon jó látni azt is, ma már milyen kiterjedt rendszere van a testvérvárosi kapcsolatoknak, ami azért fontos, mert a kistelepülések szintjén is működő, az emberek mindennapi életét érintő együttműködésekről van szó. Bárhová megyek a Kárpát-medence magyar lakta vidékein, azt hallom a polgármesterektől, hogy nagyon jól működő testvértelepülési kapcsolattal rendelkeznek, ami rendkívül fontos jelzése annak, hogy a magyar-magyar kapcsolatok mélyen beágyazódtak a társadalom, a mindennapi emberek szintjén.
– Mostani erdélyi körútja során milyen tapasztalatokat szerzett a honosítás, a regisztrációs folyamat terén?
– Szilágy megyében, Marosvásárhelyen és Kolozsváron járva mindenütt kiterjedt tárgyalásokat folytattam megyei, városi vezetőkkel, RMDSZ-es politikusokkal, egyházfőkkel, felkerestem demokráciaközpontokat. Örömmel tapasztalom, hogy mindenki felajánlja a segítségét, nyitottsággal, pozitív hozzáállással viszonyul az ügyhöz. Ugyanakkor mivel új intézményről, relatíve bonyolult folyamatról van szó – levélben szavazás, regisztráció –, nagy szükség van arra, hogy a helyi segítség aktívabb és átütőbb legyen. A határon túliak választási részvétele csak akkor lehet sikeres, ha ebben a helyi közösségi vezetők – politikai pártok, egyházak, civil szervezetek képviselői – aktív részt vállalnak. Mindenkitől azt kértem, fokozzák ez ügyben kifejtett tevékenységüket, még intenzívebben segítsenek a magyar állampolgároknak abban, hogy részt vehessenek a választáson.
– Szlovákián és Ukrajnán kívül ütközik-e bárhol politikai, közigazgatási, adminisztratív akadályba a honosítás, a regisztráció lebonyolítása?
– Szlovákiában a legnehezebb a helyzet, hiszen ott büntető törvény van hatályban, ami komoly vitát szült Magyarország és északi szomszédja között. A szlovák partnereknek meg kell érteniük, hogy az állampolgársági törvény nem ellenük irányul, és remélem, előbb-utóbb sikerül kétoldalú keretek között rendezni a kérdést. A másik problematikus hely Kárpátalja, ahol általános jogbizonytalanság van, és nem csak a mostani tüntetések miatt. Mivel nagy az emberekben a bizalmatlanság, a félelem, Ukrajnában diszkréten zajlik az állampolgárság felvétele és az eskütétel, ennek ellenére nagyszámú az érdeklődés. Erdélyben és a Vajdaságban nincs ilyen jellegű probléma, növekvő érdeklődést tapasztalunk az állampolgárság és a választáson való részvétel iránt.
– Tekintettel arra, hogy a regisztráció, a levélben szavazás nem egyszerű feladat, a külhoni magyarok kihez fordulhatnak, ha bármilyen akadályba ütköznek?
– Az internetfelhasználók számára legegyszerűbb, ha rákattintanak a Nemzeti Választási Iroda honlapjára (www.valasztas.hu), ahol minden szükséges információt megtalálnak. Aki számára ez nem lehetséges, az akár telefonon, akár személyesen felkeresheti a magyar külképviseleteket, Erdélyben a kolozsvári és csíkszeredai főkonzulátust, a demokráciaközpontokat, de segítségért lehet fordulni az RMDSZ-irodákhoz, helyi magyar vezetőkhöz, lelkészekhez. Mindazoknak, akik már felvették az állampolgárságot és regisztrálnak a választáson való részvétel érdekében, részletes tájékoztató anyagot küld majd a választási iroda. De ezt nem kell megvárni, már korábban érdemes tájékozódni a felsorolt módon.
– Mire kell különösen figyelni a levélben szavazás esetében? Ha jól tudom, tárgyalások folynak a román és a magyar posta között arról, hogy ingyenesen lehessen feladni a szavazóleveleket.
– Ez ügyben már folynak a tárgyalások, remélem, mihamarabb eredményre vezetnek. A jelenlegi szabályozás értelmében Romániából bélyegvásárlással lehet föladni postán a szavazatot, de bízom abban, hogy a tárgyalások nyomán lehetővé válik, hogy a költségek majd a címzettet terhelik, és ingyenesen fel lehet adni a szavazólapokat tartalmazó levelet. Lényeges dolog, hogy a választási procedúrára, a választási levélcsomag átvételére és visszaküldésére tizenöt nap áll rendelkezésre, de ha valaki a postát veszi igénybe – akár ingyenesen is –, számolnia kell azzal, hogy a postai út több napot vesz igénybe. Tehát úgy kell feladni a levelet, hogy az időben megérkezzen Romániából Budapestre.
Határidő az április 6-i választást megelőző nap, azaz szombat éjfél, ami tulajdonképpen az azt megelőző napot, pénteket jelenti, mert csak akkor dolgozik a posta. Ha viszont valaki biztosra akar menni, és nem akar kockáztatni a postai úttal, akkor szavazatát lezárt borítékban akár személyesen, akár megbízott útján eljuttathatja a magyar külképviseletekre, ahol postaládák állnak rendelkezésre a március 23-a és április 6-a közötti időszakban. Külképviseleten a szavazás napján is leadható a szavazat, mert amit a főkonzulátus átvett, az bizonyosan időben eljut a budapesti választási irodához.
– Magyar kormánypolitikusok többször hangoztatják, hogy az áprilisi országgyűlési választások sikere alapvetően befolyásolhatja a kettős állampolgárság népszerűségét és a kedvezményes honosítás jövőjét. A baloldali ellenzék hatalomra kerülése esetén veszélybe kerülnek ezek a jogok?
– Fontos fejlemény, hogy a 2014-es év Magyarországon úgy indult, ismét összeállt az egyszer már megbukott Gyurcsány-koalíció, amely a tönk szélére sodorta az országot. Ennek az összefogásnak a témáit az a Gyurcsány Ferenc diktálja, aki a politikusok közül egyedüliként nyíltan szorgalmazza a kettős állampolgárság és a szavazati jog elutasítását és visszavonását. Ennek ismeretében a baloldal visszatérése esetén reális annak a veszélye, hogy ez az ügy megkérdőjeleződik. A Fidesz politikusaként azt mondhatom, minden határon túli magyarnak az az evidens érdeke, hogy ez ne történhessen meg, vagyis arra biztatok minden külhoni magyar állampolgárt, hogy a Fidesz-KDNP listáját támogassa.
– Az akkor ellenzékben lévő román balliberálisok 2009-ben a határon túli román választópolgárokat okolták azért, hogy Traian Băsescu megnyerte második elnöki mandátumát. Magyar vonatkozásban tudjuk, hogy a külhoniak voksai két-három mandátumról dönthetnek, amelyek idén talán nem befolyásolhatják a választási eredményt. Kiélezett helyzetben azonban nem rója majd fel az anyaországi társadalom a határon túliaknak, hogy „királycsinálóvá" vált?
– Nem szabad lebecsülnünk egyetlen szavazatot sem. A Fidesz a saját bőrén tapasztalta meg az elmúlt egy-két évtizedben, hogy egy választást néhány ezer szavazattal is el lehet bukni. Vagyis minden szavazat számít, adott esetben egy parlamenti mandátum is eldönthet egy kormányzást. Ebből a szempontból nagyon is sokat számít, hogy a határon túli, erdélyi magyarok hogyan fognak szavazni.
Nem hiszem, hogy az anyaországi társadalom körében ez negatívan fog lecsapódni, hiszen a magyar nemzet összetartozásának új megközelítéséről beszélhetünk, ami a magyar nemzet helyzetéből indul ki. Abból, hogy a magyar nemzet őshonos területein több országban él, ettől függetlenül összetartozunk, egymásért felelősséget viselünk, és a legfontosabb ügyeinkben – például hogy merre menjen tovább Magyarország, milyen kormány alakuljon, milyen parlamentet válasszunk – közösen döntünk. Azt hiszem, ezt a tényt ma már a közvélemény döntő többsége elfogadja, megérti ennek a jelentőségét, ilyen értelemben nem jelent problémát.
– Milyen külhoni kampányt tervez a Fidesz? Befolyásolhatja-e hátrányosan a magyarországi pártok korteshadjárata a szomszédos országokban élő magyar kisebbség és a többségi társadalom viszonyát?
– A Fidesz alapvetően közvetlen elérésen alapuló kampányt tervez. Ahogy Magyarországon is egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk az állampolgárokkal való kommunikációra – levelekben, e-mailekben, személyes találkozások formájában –, úgy a határon túliak tekintetében is ezt látjuk a legcélravezetőbbnek. Emlékeztetnék, hogy Orbán Viktor miniszterelnök több alkalommal levelet intézett a külhoni magyarokhoz, ez a típusú kommunikáció szerintem folytatódni fog. Fontosnak tartjuk még a magyarországi sugárzású, illetve a határon túli magyar nyelvű médiumokban való megjelenést, a közéleti fórumokat.
Lényeges szempont, hogy a határokon túl folytatott választási kampány ne legyen irritáló a szomszédos népek, országok számára, hiszen senkinek sem érdeke, hogy ebből konfliktus legyen. Ilyen értelemben az ő érzékenységükre is figyelő, relatíve diszkrét kampányt kívánunk folytatni, egyébként a választópolgárok közvetlen megszólítása éppen ebbe illeszkedik.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

A politikai rendőrség célkeresztjében
Úgy vannak összeállítva a dokumentumok, hogy azok egy krimiszerű történetet mesélnek el, ebben rejlik a szöveg újdonsága – jellemezte Molnár János legújabb, A Securitate célkeresztjében – Tőkés László küzdelme a román politikai rendőrséggel című kötetét, a kolozsvári magyar főkonzulátus udvari rendezvénytermében megtartott könyvbemutatón.
Magdó János főkonzul, az esemény házigazdája úgy fogalmazott: jól dokumentált, könnyen olvasható, izgalmas „történelmi krimi" a Szekuritáté irattárában őrzött Tőkés-dossziét feldolgozó könyv, amely az 1970-es 80-as évek erdélyi magyar közéletébe enged betekintést. Hozzáfűzte, a kötet segíthet annak megértésében, hogy a református egyház embereit, lelkészeit hogyan tudta beszervezni a Szekuritáté, illetve hogyan működött a kommunista titkosrendőrség.
H. Szabó Gyula, a 250 oldalas könyvet kiadó Kriterion könyvkiadó igazgatója ugyanakkor elmondta: az erdélyi magyar közösség még mindig adós a néhány évtizeddel ezelőtti múltjának teljes feltárásával, ezért is jelent meg a kötet.
Molnár János kifejtette: akkoriban különböző magatartási formák jellemezték az erdélyi magyarság kommunizmushoz való viszonyát. Mint részletezte, míg a korabeli értelmiségi elit inkább óvatosan, a túlélést tartva szem előtt, a sorok között próbált olvasni, addig Tőkés László nem csak magatartásával szállt szemben nyíltan a diktatúrával, hanem az általa írt szövegekben is kendőzetlenül beszélt a valóságról, amint ez a politikai rendőrség dokumentumaiból is kiderül.
Molnár szerint ezt a magatartásformát nyugodtan lehet Tőkés-modellnek nevezni. A szerző ugyanakkor elmondta: Tőkés László olyan írásait is megtalálta az aktacsomókban, amelyeknek eredetije elveszett, így azokat román nyelvből kellett visszafordítani.
Kifejtette, a Tőkés-modell – a kommunista diktatúrával szembeni nyílt ellenállás – csak az 1980-as években kezdett elterjedni Erdélyben, amikor temesvári lelkészként prédikációiba beleszőtte üzenetét. Például elmondta azt, ha a Szekuritáté emberei megverték a szomszédot.
A szerző ugyanakkor hangsúlyozta: annak ellenére szükségesnek látta a könyv megírását, hogy sok mindenben nem ért egyet Tőkés Lászlóval. Mint kifejtette: ennek az elsősorban az oka, hogy nemtelen vádak érték Tőkést, ezekkel szemben kívánt rávilágítani, „hogy vannak olyan dolgok, amelyeket nem szabad elfelejteni".
Kiemelte: Tőkés politikai nézeteit, céljait tekintve következetes maradt a rendszerváltást követően is, miközben ugyanezt más politikusok nem feltétlenül mondhatják el magukról. „Az a harc, amit akkor ő vívott, a közösségre kivetítve a szabadságért, az autonómiáért vívott harc volt" – fogalmazott Molnár János.
Tőkés László úgy nyilatkozott: a könyv számára is izgalmas, mivel más perspektívából, a külső szemlélő megvilágításában mutatja meg azt a történetet, amit ő akkor az események részeseként, „a gödör fenekén" élt meg. „Nem csupán azt mutatja meg, hogy velem mi történt, hanem arról is szól, hogy mi történt mindazokkal, akiket a Szekuritáté célba vett, ezért lehet a könyvnek közösségi üzenete" – mutatott rá az Európai Parlamenti képviselő.
Tőkés arra figyelmeztetett, hogy nem lehet múlt időben beszélni az egykori román politikai rendőrségről. „Olyan Erdély titkosszolgálati szempontból, mintegy egy balkáni elaknásított terület" – utalt arra, hogy az egykori besúgók, tartó tisztek egy része továbbra is aktív. Szerinte nem kérdéses, hogy a Románia csillaga érdemrend visszavonása ügyében is a Szekuritáté „nyúlt utána". „Az információval való visszaélés háborúja zajlik ma is" – szögezte le a politikus.
Molnár János ugyanakkor kifejtette: annak ellenére, hogy Németország után a romániai szabályozás könnyíti meg a leginkább a volt politikai rendőrség iratainak kutatását, lényegesen megnehezíti a kutatók dolgát, hogy egészen napjainkig a politikai rendőrség dossziéinak csak mintegy 60 százalékát adták át az állami levéltárnak. Azoknak az ügynököknek az iratait pedig, akik a mai napig együttműködnek a titkosszolgálatokkal, semmi szín alatt nem adják ki a kutatóknak.
Hozzáfűzte: más kérdés, hogy időnként más aktacsomókból kiderül a besúgok kiléte, ugyanis korábban egy-egy jelentésből annyi másolat készült, ahány embert érintett, így történhet meg, hogy minden iratot a titkosszolgálatok sem tudnak eltüntetni.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),