Hadjárat Marosvásárhely szobraiért
A marosvásárhelyi – sok esetben megrongálódott, esetenként elkallódott – köztéri szobrok jövője érdekében indított figyelemfelkeltő kampányt a Marosvásárhelyi Kulturális Központ valamint a vásárhely.ro kulturális és közéleti portál. A részletekről a tegnap délelőtti sajtótájékoztatón a Bolyai Klubban számoltak be a kezdeményezés ötletgazdái.
– A Marosvásárhelyi Kulturális Központ megalakulása óta fontos célnak tekinti városunk kulturális örökségének felmérését, megőrzését, a lakosság figyelmének felhívását a műemlékeket érintő problémákra. A tavasszal elindított tűzcsapakciónk során sikerült megállítani azt, hogy a város még meglévő tűzcsapjai eltűnjenek, illetve az elmozdított tűzcsapok közül egyesek vissza is kerültek a helyükre. Ehhez az akcióhoz hasonlóan szeretnénk tudatosítani a város köztéri szobrainak az ügyét is. Az ügy tematizálása rendszerint abban merül ki, hogy milyen új szobrok épüljenek, illetve hogyan kell egy erre vonatkozó stratégiát, víziót kidolgozni. Természetesen ez is nagyon fontos, ugyanakkor a meglévő köztéri szobrokra is figyelmet kell szentelni, fel kell mérni azok állapotát, el kell végezni a szükséges javításokat – mondta Szepesy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője.
A kampány a Marosvásárhely műemléki topográfiája nevű projekt része, amelyet a kulturális központ számos szakmai partnerintézmény (Babes–Bolyai Tudományegyetem, Maros Megyei Múzeum, Alapítvány a Magyar Műemléki Topográfiáért) közreműködésével idén indított útjára. A részleteket Orbán János művészettörténész, a projekt vezetője ismertette.
– Első lépésként tavaly sor került egy műemlékvédelmi konferenciára Gyorsuló metamorfózis címmel, majd egyetemisták részvételével zajló műhelymunkán kidolgoztuk a szobrok felmérésére irányuló munka menetét. Idén augusztustól szeptember végéig sikerült valamennyi köztéri szobrot felleltároznunk, a szobrokról fotódokumentáció is készült, illetve bejártuk a körülöttük levő külső és belső tereket. A munka oroszlánrészét Vécsei Hunor művészettörténész, magiszteri hallgató vállalta magára – tette hozzá a projektvezető, majd az állapotrögzítés eredményeit mutatta be.
Tavasz, Napozó, Kagyló – eltűntnek nyilvánítva
A szobrokról készült jegyzékben 51 objektum – ezek között három eltűnt szobor – szerepel. Kolozsvári Puskás Sándor Tavasz című, hatvanas évekbeli alkotását, amely a Kárpátok sétányon állt, tíz év alatt hordták el, bontották le, úgy, hogy ma már semmi sem maradt belőle. Bálint Károlynak a hatvanas évek második felében született szobra, a Napozó, amely évtizedeken át várta az egykori Május 1. strand vendégeit, és amelynek holléte szintén ismeretlen, feltehetően a marosvásárhelyi vár udvarán hever. Gavril Sedran Kagyló című, korábban a Színház teret díszítő alkotása a tér felújítása után szintén nem került vissza a helyére. Ez utóbbi szobor indokolatlan eltüntetéséről tényfeltáró riport is készül – tudtuk meg Orbán Jánostól. A művészettörténész pozitív példaként Kulcsár Béla Íjásznő című, 1967-ben készült szobrát említette, amely, ha elrejtve, elhanyagolva is, de még áll a Kornisa negyedben.
A felleltározott objektumok között 39 szobor, illetve térplasztika, hét hősi emlékmű, egy emlékkereszt, illetve egy szökőkút – a főtéri – szerepel. Ami az időbeli eloszlást illeti, 19 alkotás 1989 után, egy a két világháború között, egy a tizenkilencedik században, 30 szobor pedig 1960-1981 között készült. A szobrok közül hat alkotás közintézmények, temetők, gyárak belső udvarán található – tájékoztatott a művészettörténész.
A projekt résztvevőinek feltett szándéka, hogy a jövőben valamennyi szobor történetét feltárják a nyilvánosság előtt. Az elkövetkezőkben Fantáziátlanság és művészet határán címmel nyilvános vita indul a vasarhely.ro portálon. A kezdeményezők arra keresik a választ, hogy ki felel a szobrok nyilvántartásáért, állapotuk folyamatos ellenőrzéséért, karbantartásukért, mi az az esztétikai minimum, amelynek egy köztéri szobornak meg kell felelnie Marosvásárhelyen, kik döntenek arról, hogy kit, illetve mit ábrázoljon egy szobor, és milyen szerepet játszik mindebben a politikum, valamint mikor kerül sor a 60-as, 70-es évek kulturális örökségének a feltérképezésére. A portálon egy vitaindító írást is közzétesznek, amelyhez közírók, marosvásárhelyi személyiségek és a köztéri emlékek ügyét fontosnak érző minden marosvásárhelyi hozzászólását várják. A portál Heti Kincs rovatában a kevésbé ismert marosvásárhelyi szobrokról olvashatnak az érdeklődők, ugyanakkor az elkövetkezőkben a Sapientia egyetem kommunikáció szakos diákjaival szobormegfigyelő akciót is terveznek, a vasarhely.ro honlapon pedig archív fotókat várnak a vásárhelyi szobrokról. A továbbiakban kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül szoborügyben. Az egy hónapig zajló kampány után pedig a szobrokról készült leltárt, illetve a felmerült problémák jegyzékét a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal illetékeseihez juttatják el.
– Ha valaki rossz helyen parkol, vagy engedély nélkül ragaszt ki plakátot, a hivatal azonnal reagál, büntet, a politikai üzenettől mentes, modern köztéri alkotásoknak – akár a nemesfémtolvajoktól való – védelmére viszont nem dolgoztak ki stratégiát. Ez megengedhetetlen a huszonegyedik században – összegzett Szepesy Előd.
– Fontos, hogy az emberek ne vasdarabként kezeljék, hanem az értéket lássák ezekben az alkotásokban, ehhez pedig a szobrok újraértékelésére van szükség – tette hozzá Orbán János. A művészettörténész kívánatosnak tartaná, ha Marosvásárhely közterein olyan, politikai üzenet nélküli, mindennapi embereket, helyzeteket ábrázoló új alkotások is helyet kapnának, amelyekhez hasonlókkal a világ nagyvárosaiban gyakran találkozhatunk.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Áll a Bethlen-szobor Kolozsváron: kicsit kint, kicsit bent
Böjte Csaba: ma is hinnünk kell a párbeszéd konfliktusmegoldó erejében
Ünnepélyes keretek között avatták fel tegnap délután a Kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség templomkertjében Bethlen Gábor szobrát, ezzel ünnepelve meg fejedelemmé választásának 400. évfordulóját. Az egész alakos bronzszobor nagyrészt közadakozásból született, alkotója Péterfy László székelyföldi származású, Magyarországon élő szobrászművész, aki maga is jelen volt az eseményen. A felszólaló politikusok, egyházi méltóságok Bethlen Gábor nagyságát méltatták, illetve elveinek időszerűségét hangsúlyozták, így elhangzottak a fejedelem ma is aktuális szavai, miszerint „nem mindig lehet megtenni azt, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet”. Többen is nyomatékosították a magyar nemzet összefogásának fontosságát, amiben történelmi nagyjaink is hittek. A leleplezés után több mint 40 koszorút helyeztek el a szobornál, amely ezentúl a Kétágú templom kertjében állva erősíti az itt élő magyarok öntudatát az idők végezetéig.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Szobor Bethlen Gábornak
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egészalakos szobrát avatták fel szerdán Kolozsváron, az alsóvárosi református templom kertjében, a fejedelem megválasztásának 400. évfordulóján. Bethlen Gábor üzenete: mégis lehet, érdemes tenni – hívta fel a figyelmet Balogh Zoltán, a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője szerdán Kolozsváron a fejedelem egészalakos szobrának kolozsvári avatóján. Péterfy László szobrászművész alkotását a Kétágú templom kertjében állították fel a nagy erdélyi államférfi trónralépésének 400. évfordulóján.
Az alkotást a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma nevében Lezsák Sándor országgyűlési alelnök adományozta az Erdélyi Református Egyházkerületnek, azt Kató Béla püspök vette át.
Ünnepség keretében leplezték le Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egészalakos bronzszobrát a kolozsvári Kétágú templom kertjében tegnap délután, a fejedelem trónralépésének 400-ik évfordulóján. Péterfy László székely származású szobrászművész alkotását a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma nevében Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke adományozta az Erdélyi Református Egyházkerületnek, az alapítvány ajándékát Kató Béla püspök vette át. Mint ismeretes, a Bethlen Gábor Alapítvány 2013-at Bethlen-évnek nyilvánította, fővédnököknek pedig Lezsák Sándort, Kató Bélát és Böjte Csaba ferences szerzetest kérték fel.
Az ünnepségen zsúfolásig megtelt a templomkert déli része, a szoboravatásra érkezőket házigazdaként Adorjáni László, az alsóvárosi református egyházközség lelkésze köszöntötte. Ezt követően Kató Béla püspök méltatta Bethlen Gábort, kiemelve, hogy a fejedelem már akkor is egységes magyar nemzetben gondolkodott. A kontinens politikai szereplőjévé emelte Erdélyt, államférfiúi mivoltát még legszigorúbb bírálói sem vitatják.
Böjte Csaba arról beszélt: azt tiszteli a legjobban Bethlen Gáborban, hogy nem keresett kifogásokat, mindig a megoldást kereste, a mohácsi vész után például még a szultánnal is képes volt tárgyalni. Ezen kívül a felekezetek közti feszültséget is oldotta, hiszen sokat levelezett a katolikus érsek, majd bíboros Pázmány Péterrel.
Balogh Zoltán, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy Bethlen Gábor üzenete: „mégis lehet”, érdemes tenni. Ezt üzeni a 1956. október 23-án kitört forradalom is, tette hozzá a tárcavezető. Elmondta, a szoborállítás költségeit elsősorban magánadományokból fedezték, több mint 4,5 millió forint gyűlt össze a célra. Lezsák Sándor a fejedelem intelmét idézte: „nem mindig lehet mindent megtenni, amit kell, de mindent meg kell tenni, amit lehet”. Az ünnepségen Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere és Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke is jelen volt.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Magyar név az alternatív pribéklistán
Saját, harmincöt nevet tartalmazó „pribéklistát” tett közzé a Lelki milícia (Miliţia Spirituală) nevű civil szervezet, amely elégedetlen amiatt, hogy a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) a saját, ugyancsak harmincötös listájáról eddig csupán két nevet tett közzé.
A lista szerzője az intézet egy korábbi munkatársa, Mihai Burcea, aki egy, az IICCMER vezetése és közötte kirobbant konfliktus miatt távozott. A lista bevezetőjében bírálják is az IICCMER-t, amiért az „elképesztő kijelentéseket tett a kommunista elnyomás történetéről”, valamint azért is, mert – a szerző szerint – az intézet fegyverként használja a közzé tett neveket és a volt politikai foglyok traumáit a Traian Băsescu államfővel, és az intézetet korábban vezeti Vladimir Tismăneanuval vívott harcban.
Megjegyzik azt is, hogy beadvánnyal fordultak az intézethez, hogy az kiadja a további 33 érintett nevét, azonban az megtagadta ezt. A lista – amelyen az eddig az IICCMER által nyilvánosságra hozott két név, az Alexandru Vişinescué és a Ion Ficiorué nem is szerepel – a bukaresti Országos Központi Történeti Archívum, a Büntetés-végrehajtás Országos Igazgatóságának Archívuma, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács archívuma, szakdolgozatok és a túlélők visszaemlékezései alapján készült. A dokumentum a szekuritáté, a milícia és a büntetés-végrehajtás egykori, ma is élő magas rangú alkalmazottjai mellett katonai ügyészek és bírák nevét is tartalmazza. Olyan személyekről van szó, akik közreműködtek politikai foglyok elítélésében, vagy a munkatáborok, politikai börtönök parancsnokaiként a megkínzásukban.
A listán számos hírhedt romániai büntetés-végrehajtási intézmény és kényszermunkatábor működtetői szerepelnek. Megtalálható rajta egy magyar hangzású név is: a Szatmár megyei Mikolán 1926-ban született Babicsák Antoné (valószínűleg Antal), aki alezredesi rangban vonult nyugállományba, és miután 1951-ben egy ideig a szatmárnémeti börtönben volt börtönőr, a jilavai büntetés-végrehajtási tisztképzőbe küldték. A Duna-Deltában működő kényszermunkatáborok irányításában játszott jelentős szerepet, ő volt a peripravai láger parancsnoka. 1977-ben vonult nyugállományba.
Mint arról beszámoltunk, az IICCMER augusztus elején jelentette be, hogy harmincöt fős listát állított össze aolyan egykori személyekről, akik a kommunista rendszer börtöneiben politikai foglyokat kínoztak vagy öltek meg. Eddig azonban csak két nevet hoztak nyilvánosságra, ellenük népirtás miatt tettek feljelentést.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Listát készítettek a székelyföldi prefektusok túlkapásairól
A prefektusok túlkapásairól tájékoztatták Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettest a háromszéki elöljárók. Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke a Krónikának elmondta, elküldtek egy listát, amely azt az ötven közigazgatási eljárást tartalmazza, amiket az elmúlt másfél év alatt az ottani prefektusok indítottak a székely szimbólumok és a magyar nyelv használata miatt.
„A listát Liviu Dragnea kormányfőhelyettes kérte, miután Kelemen Hunor Victor Ponta miniszterelnökkel beszélt arról, hogy ez már tarthatatlan állapot. Miközben az RMDSZ elnöke és a kormányfő megpróbálnak jó viszonyt kialakítani a kormányzó párt és a magyarok érdekvédelmi szervezete között, a prefektusok éket vernek Székelyföld és a román kormány közé” – szögezte le a háromszéki politikus. Mint ismeretes, a jelenlegi prefektus és elődje a Kovászna megyei önkormányzatot, Sepsiszentgyörgy, illetve más városok és községek közgyűlését is beperelte.
A két legkirívóbb eset, hogy Codrin Munteanu azóta leváltott kormánybiztos a bodoki erdei út felirata miatt indított közigazgatási eljárást, azt kifogásolva, hogy a román szöveg a magyar mellett van és nem felette, Dumitru Marinescu pedig a Kovászna megyei önkormányzat háromnyelvű – magyar, román és angol – fejléces papírja miatt perel. „A túlkapások sorozata sok esetben szinte nevetséges. Például amikor Munteanu mérőszalaggal vizsgálta Bodokon, hogy a román vagy a magyar betű nagyobb” – idézte fel Tamás Sándor, aki szerint egyértelmű, hogy Romániában kettős mércét alkalmaznak, nem ugyanazok a jogok érvényesülnek Hargita és Kovászna megyében, mint másutt.
„Kettéválasztották az országot, van a Székelyföld és a Székelyföldet körbevevő ország, ahol másként értelmezik a törvényeket. Ha a kormány nem akar további feszültséget, nem akarja, hogy a székelyeket tovább hergeljék, oldja meg a problémát, fogadjanak el jogszabályokat, tisztázzák a létezőket, utasítsák rendre a helyi kormánymegbízottakat, hogy foglalkozzanak az ország valós problémáival. Ebben az országban úgy tűnik, Tőkés László érdemrendje és háromnyelvű fejléc a gond ahelyett, hogy a munkanélküliséggel, a minimálbérrel vagy az egészségügy követeléseivel foglalkoznának” – szögezte le Tamás Sándor.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

A trianoni jóvátétel és az erdélyi Stockholm-szindróma
Az utóbbi évszázadok politikájának egyik kulcsfogalma a „nemzet”, amelynek eltérő felfogásából különböző politikai programok vezethetők le. Nem véletlen, hogy a harmadik évezred elejére lassan mondanivaló nélkül maradó, de még mindig tömegek megmozgatására képes „klasszikus ideológiák”, a liberalizmus, a konzervativizmus és szociáldemokrácia is kemény téziseket fogalmaz meg e kérdésben, ha nem is feltétlenül koherensen. Hiszen a liberalizmus és a szocializmus–szociáldemokrácia alapvető nemzetellenessége dacára létezik nemzeti liberalizmus és nemzeti érzéssel átitatott szocializmus, s a nemzeti eszmével többnyire rokonszenvező konzervativizmusnak vannak nacionalizmusellenes áramlatai.
Ha a gyökerekig hatolunk, politológiai egyszeregynek, tudományos közhelynek számít, hogy a baloldali ideológiák más-más okból, de alapvetően ellenségesek a nemzet kategóriájával szemben. A liberalizmus egyénelvű elvont módszertanát illetően (szerinte a társadalom alapegysége az egyén s nem a család) és értéktani szempontból (legfőbb érték az egyéni szabadság) egyaránt. De ez az egyénelvűség fellelhető a liberalizmus tudományelméletében, erkölcsfilozófiájában, történelemfilozófiájában is. A szocializmus számára a nemzet burzsoá csökevény, az uralkodó osztály eszköze, ideológiai kitalációja a proletariátus megtévesztésére, öntudatra ébredésének meggátolására és kizsigereltségének tartósítására.
A konzervativizmus elsősorban szkeptikus. Kételkedik a társadalmi intézmények vég nélküli javíthatóságában, az elvont eszméken alapuló „társadalommérnökségben”, a radikális változásokban, az emberi ész mindenhatóságában, az ember alapvető jóságában, elítéli a forradalmakat, a nemzeti forradalmakat is beleértve. A nemzet fogalma a hagyományon keresztül kerül be a világképébe, ugyanis hagyományban, évszázados szerves fejlődésben és szerves társadalomban gondolkodik. Így értelemszerűen a nemzeti hagyomány is védendő érték számára, a nemzet pedig a legtöbb konzervatív felfogásában a kulturális értékteremtés társadalmi kerete.
„Alternatív” szemlélet
Trianon, s mindaz ami mögötte van – a központi hatalmak hátbatámadása zsákmányszerzés céljával 1916-ban, az 1918-19-es román bevonulás, a tömegmészárlások a magyar civil lakosság körében, Magyarország szervezett kirablása, Trianon után a magyarság kifosztása, hátrányos megkülönböztetése, a központilag irányított magyarellenes politika – minden olyan ideológia számára elítélendő, amelyben a legcsekélyebb mértékben is jelen van az igazságosság és a humanizmus alapértéke. Márpedig minden „klasszikus ideológia”azt állítja magáról, hogy igazságosságra törekszik és az embert szolgálja.
Trianon „jóvátétele”, a határok feletti nemzetegyesítés eszméje, mint célkitűzés természetes, igazságosság központú, nem véletlen, hogy szólam szintjén még a 2004-es népszavazás idején a határon túli magyarság ellen uszító Gyurcsány Ferenc is elfogadja. Az is természetes, hogy e kérdés hangsúlyos szerepet kap az ideológiailag nehezen besorolható, a nemzetépítésben pragmatikus, dogmaellenes alapállásra helyezkedő, de egyértelműen nemzeti programot hirdető Orbán-kormány politikájában. Az ember azt hinné, lehet vitatkozni a módszereken, a megvalósítás hatékonyságán, korrektségén, de az eszmei alapvetést mindenki elfogadja.
Nos, nem így van. Mert akad, aki ezt a politikai célt és programot élből támadja, s ráadásul a politika iránt érdeklődők zöme által az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szellemi holdudvarába sorolt „nethuszár” oldalán. Szilárd István egy kétségkívül alternatív szemléletet körvonalaz, amely szerint „a jóvátétel létének kiindulópontja az a feltételezés, hogy valami nincs rendben, valami rosszul van, és azt ki kell igazítani.” (http://www.nethuszar.ro/a-trianon-jovatetel-perverz-logikaja) Eddig egyetértünk, hiszen nyilvánvalóan nincs rendben, hogy az erdélyi magyarság önrendelkezését lassan egy évszázada semmibe veszi a román államsovinizmus. Nincs rendben, hogy nemzetnyi erdélyi magyar nem használhatja korlátok nélkül ősei földjén a saját anyanyelvét, hogy korlátozzák saját közösségi életének berendezésében, saját intézményes kulturális-anyagi reprodukciójának megszervezésében.
Metafizikai hiba
A szerző azonban így folytatja: „A határon túli magyarokra alkalmazva a jóvátétel logikája nem tudja elfogadni az egyes erdélyi (felvidéki stb.) magyar, mint egyén létezését. A jóvátétel számára én, mint Romániában született, a többnyelvűség tapasztalatával bensőséges viszonyt ápoló, a magyar mellett a román kultúrában is viszonylagos könnyedséggel mozgó egyén egy metafizikai hiba vagyok. Nekem – abban a formában, amelyben most létezem – nem kellene léteznem, mert egy mitikus igazságtalanság, Trianon terméke vagyok, és mint olyan, nem vagyok rendben.”
Íme, miként lehet keverni a valóságot a valótlansággal, miképpen lehet a nemzetépítő szándék, s az igazságtalan, méltánytalan valóság megváltoztatásának nemes igyekezete mögé a valóság elfogadásának képtelenségét látni. Mert egy olyan egyén, aki a román állami etnokrácia nyelvi elnyomása miatt kényszerből tanulja meg a többség nyelvét, sajnos tényleg „metafizikai hiba”, a történelem vaskényszerének terméke. De milyen alapon állíthatja a szerző, hogy ez minden erdélyi magyar emberre érvényes? Temesváriként azt hallottam az öregektől, akik még megélték a Trianon előtti világot, hogy városunk legtöbb polgára a századfordulón három nyelvet beszélt, akár magyar volt, akár német, akár román, s nem kevesen tudtak szerbül is. Nem tudjuk, hogy ha nem következik be a szerző által némi gúnnyal „mitikus igazságtalanságnak” nevezett, de ténylegesen mitikusan és példátlanul igazságtalan trianoni békediktátum, akkor Erdélyben hányan lennének spontánul, román elnyomástól függetlenül többnyelvűek. A „trianoni jóvátétel logikája” legfeljebb e nagy valószínűséggel polgárpukkasztónak szánt képzelgésben áll – ellentétben a többnyelvűség tényként való elfogadásával.
Közéleti pszichopatológia
De itt jön a legjava: „a Trianon-jóvátétel logikája szerint minden egyes határon túli magyar egyén önmagában selejt, kijavítandó hibás termék.” Itt meg is állhatnánk, és besorolhatnánk az írást a közéleti pszichopatológia címszó alá. Ezt a mondatot nyugodtan fel lehet jegyezni, mint a beteges öngyűlölet, az SZDSZ-es kultúrexport, az erdélyi Stockholm-szindróma keveredésének illusztratív megnyilvánulását. (Stockholm szindrómának nevezik az emlékezetes túszdráma révén a köztudatba került, de vélhetőleg az emberi nemmel egyidős jelenséget, amikor a fogva tartott, megalázott, kiszolgáltatott ember egy idő után belső lelki kényszer hatására azonosul fogva tartójával. A filmművészetben emlékezetes megjelenítését láthattuk ennek a Brian életében, amikor a rómaiak által falhoz láncolt fogoly a rómaiak nagyszerűségéről áradozik és arról álmodozik, hogy fogva tartói „jól pofán köpjék”.)
De azért olvassunk tovább: „A mai nemzetpolitikai paradigma ezt ugyan még nem mondja ki az erdélyi magyarokra nézve, de ha végigolvassuk, hogyan reagál a magyar „nemzeti” oldal a felvidéki magyarok hibrid-identitásokat artikulálni és befogadni próbáló kezdeményezéseire, hogyan reagál pl. a Híd-Most párt létezésére, akkor egyértelművé válik az a megvetés és utálat, amely a „szlovmagyarok” iránt árad. A Trianon-jóvátétel logikája természetétől (sic) kifolyólag így viszonyul minden egyes határon túli magyar egyénhez.” Kell-e mondani, hogy a Híd-Most nevű szlovák-magyar párt legfőbb problémája, hogy a szlovák tévé nyilvánossága előtt egykor szlovák népzenére szlovák népi ruhában ugrabugráló vezetője, Bugár Béla nem lát problémát abban, ha magyar szülők szlovák iskolába íratják gyermekeiket, hogy a párt azzal kampányol, hogy nem akar autonómiát, hogy a megjósolható középtávú felmorzsoltatás árán is az etnosoviniszta szlovák hatalommal szembeni konfrontáció elkerülésére törekszik, s hogy lényegében segédkezik Trianon kiteljesítésében, a felvidéki magyarság teljes felszámolásában. „Megvetésről” és „utálatról” beszél Szilárd, amit szerinte a magyar nemzetpolitika képviselői éreznek a Híd-Most szavazói iránt. Holott vélhetőleg a szánalom dominál bennük, és a legtermészetesebb dolog, hogy a szerző által hibrid-identitásnak nevezett asszimiláltságot vissza szeretné(n)k fordítani.
Szilárd szerint „a magyar nemzetfogalom egyre kirekesztőbb lesz a hibriditással szemben.” Gondolkodásmódja fő problémája, hogy azt a hibát követi el, amit a másik fejére olvas: abszolutizálja a saját nemzetérzékelését. Ő magát hibának érzékeli a másik fél szemében, s ezt kiterjeszteni igyekszik valamennyi határon túli magyarra. Rögeszméjéhez próbálja igazítani a valóságot, érdemi meghatározás nélküli ideológiai konstrukció, a „hibriditás” jegyében utasítja el a magyar nemzetpolitikát. S legyünk elnézőek, és ne azzal foglalkozzunk, hogy a nemzetfogalom nem lehet egyre kirekesztőbb valamivel szemben, legfeljebb annak képviselői megfogalmazói vagy forgalmazói. Mert az állítás még így sem igaz. Nincs ilyen jellegű eszkaláció, az úgynevezett hibriditás terjedése, amely legalábbis a Felvidéken valójában a vészes asszimilációt, a magyar identitás tömeges feladását jelenti, egy megállítandó jelenség, de semmi esetre sem „gyűlölet”, „utálat” vagy „kirekesztés” tárgya.
Csipikei elrettentés
A fő mumus, a „homogén nemzetfogalom” a szerző ideológiai konstrukciója, nem is határozza meg közelebbről, csak érzékelteti, hogy a magyar kormány nemzetfelfogását érti alatta. Annak igazolásával azonban adós marad, hogy ez „a ma létező, elképesztően heterogén magyar nemzet tagadását” jelentené, ami ráadásul szerinte „mitikus világokba való menekülés”, és „végső soron az önfelszámolást jelenti.” Önfelszámolást az jelent, ha a magyar elit a lovak közé dobja a gyeplőt, és nem próbál meg irányt mutatni. A magyar értékvilág, a közös kulturális gyökerek hangsúlyozása és a közös magyar örökség ápolása nem jelenti a sokféleség tagadását. Jelenti azonban a nemzetellenesség elutasítását, az asszimiláció elleni harcot. Nem a határon túli magyarokkal van probléma, nem is a kétnyelvűséggel, kétkultúrájúsággal. A többkultúrájúság nem jelent feltétlenül többes identitást – Szabó Dezső sem vált franciává, a román értelmiség Budapesten kiképzett nagyjai sem váltak magyarrá.
Azzal a gondolkodásmóddal van probléma, amit Szilárd István megjelenít, amely alapjaiban, értéktételezéseiben, céljaiban próbálja – szerencsére önellentmondóan, zavarosan, ergo sikertelenül – kikezdeni a rendszerváltás óta első ízben meghirdetett koherens nemzeti programot, a határon átívelő magyar nemzetegyesítés gondolatát. Hála a Fennvalónak, ez a fajta gondolkodásmód csak egy szűk értelmiségi szubkultúra sajátja – olvashattunk-hallhattunk az elmúlt húsz évben hasonló eszmefuttatásokat Cs. Gyímesi Évától, Magyari Nándor Lászlótól, Parászka Borókától. E perverz gondolkodásmód (hogy a szerző egyik kedvelt jelzőjével éljek) nem vert gyökeret Erdélyben s remélhetőleg nem is fog. Csipikei „elrettentő példának” azonban kiválóan alkalmas, megmutatja, hogy merre ne keressünk válaszokat sorsproblémáinkra.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)|

A kézfogás forradalma
Ha a forradalom vagy ellenforradalom „dilemmán” túl is jutottunk, még mindig sok és meglepő kérdés bukkan fel 1956 kapcsán. Például az, hogy vajon milyen mértékű tudatosság vezette a pesti utcára azokat a tizenéves srácokat, akiket aztán halomra gyilkolt vagy ítélt hosszú börtönévekre a megtorló kommunista hatalom. A kérdésben az igazán veszélyes az, hogy jó adag, racionálisan aligha kétségbevonható igazság rejtőzködik benne. Mert a pesti vagy erdélyi srácok közül minden bizonnyal csak nagyon kevesen tudták volna szabatosan megfogalmazni azt a szabadság iránti szomjat, amely ott lappangott a sztálinista típusú elnyomást nyögő társadalmakban. Miközben biztosan jócskán akadtak olyan suhancok is, akiket a lőfegyverhasználat varázsa, az életkorra jellemző kalandvágy sodort egy alapvetően tiszta ügy mellé.
Kétségtelen: a nagy közösségi cselekvések előidézésében vagy befolyásolásában igencsak vegyülnek ösztönelemek, amelyek letisztulása jó irányba viheti az ügyet, illetve elértéktelenítheti a legnemesebb törekvést is. Ezért aztán a különböző tömegmozdulások szervezőit esetenként legalább akkora erőfeszítésre kényszeríti az események kézben tartása, mint az előzetes mozgósítás. Éppen ezért roppant fontos minél több tudatos elem bevitele a küszöbön álló nagy székely menetelésbe is. A politikai pártok és politika közeli civil szervezetek közös erőfeszítése eredményeként összeálló menetoszlop résztvevői között minden bizonnyal túlsúlyban lesznek az autonómiához érzelmi szempontból kötődők. Ami egyelőre rendjén lévő és természetes. A Kökös és Bereck közötti országútról ugyanis elsősorban nem politikatudományi értekezéseket kellene majd világgá kürtölniük – vagy agyonhallgatniuk – a román hírtelevízióknak és a Duna Tévének, hanem egy több mint egymilliós lélekszámú nemzet százezres léptékű képviseletének méltóságteljes, határozott üzenetét.
A székelyföldi menetelés arra is jó lehet, hogy legalább részleges választ adjon a lankadni nem akaró kérdésre: mit segítene a Partiumban, netán a szórványban élő magyaroknak Székelyföld autonómiája? A jelen lévő nem székelyföldiek elsősorban a közösségi élmény révén érezhetik meg az autonómiatörekvések ispiráló, mobilizáló erejét. A területi autonómiának ugyanis csak az egyik dimenziója szól a nemzeti identitásról, az autonómia elsősorban saját döntési jogot jelent az oktatás, a nyelvhasználat, a helyi adók ügyében.
A székelyföldi „forradalom” túl van a forrófejűség szakaszán, de még jóval innen az alapos tudatosodáson. Az 54 kilométeren átnyúló kézfogás viszont már ebbe az irányba mutat.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Vádat emeltek a volt kommunista munkatábor parancsnoka ellen
Az egykoron a Duna-deltában működtetett, hírhedt peripravai kommunista munkatábor volt vezetőjét népirtás miatt állítják bíróság elé. A most 85 éves Ion Ficiorral - aki 1958 és 1963 között vezette a munkatábort – csütörtökön ismertette a vádakat a főügyészség.
A táborban a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER), amely szerint a táborban mintegy száz politikai fogoly halt meg.
Az IICCMER szeptemberben tett feljelentést Ion Ficior ellen. Az intézet 50 egykori, még életben lévő politikai foglyot azonosított, és 21-től vallomást gyűjtött. Állítása szerint a peripravai munkatábort azzal a céllal működtették, hogy „megsemmisítsék” a fogva tartott személyeket, akiket a kommunista rendszer ellenségeinek tekintettek.
Az intézet összesen 35 olyan személyt azonosított, akik még életben vannak és a kommunista rendszer elnyomógépezetéhez tartoztak. Az intézet azt tervezi, hogy valamennyiüket feljelenti az ügyészségen. Ficior a második feljelentett személy, augusztusban Alexandru Vișinescu, a Râmnicu Sărat-i börtön parancsnoka ellen kértek nyomozást. A legfőbb ügyészség szeptember elején jelentette be, hogy bűnvádi eljárást indít Vișinescu ellen népirtás gyanújával.
Maszol.ro

Fejlemények Ráduly szekusügyében
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) munkatársának bántalmazásával gyanúsított Ráduly Róbert Kálmán polgármestertől kért információkat az incidenssel, a sértett sérüléseivel kapcsolatban a rendőrség. A nyomozók többek között az elöljárótól várnak választ arra, hogy Bogdan Constantin Holircă milyen belső szerveit érte károsodás az augusztusi összetűzés során.
Furcsa megfogalmazású levelet küldött a Csíkszeredai Városi Rendőr-kapitányság Ráduly Róbert Kálmánnak, arra kérvén Csíkszereda polgármesterét, mint a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyt, hogy ő válaszoljon a szigorúan a törvényszéki orvosszakértői hatáskörbe tartozó kérdésekre. Többek között azt kérdezik Rádulytól, hogy Holircă mely sérülései származhattak ütéstől és melyek eséstől. A levélből kiderül, hogy a csíkszeredai ügyészség rablás gyanúja miatt vizsgálatot kezdett Bogdan Constantin Holircă feljelentése nyomán. A városi rendőrség hozzálátott a nyomozáshoz, és – ugyancsak a levél értelmében – e hónap 30-áig észrevételeket, megjegyzéseket várnak Rádulytól bizonyos kérdésekre. Mint kiderül, a polgármesternek előre feltett kérdésekre kell faxon válaszolnia.
Ráduly reakciója
Az eset kapcsán Ráduly Róbertet is megkerestük. „Szeptember 30-án letettem a bűnügyi feljelentést, amelyben részletesen leírtam a történtek sorát, és kedden hivatalosan is tájékoztatást kaptam levélben a városi rendőrségtől azzal kapcsolatban, hogy rablás miatt Holircă feljelentett. Ebben a levélben azt is közlik, hogy törvényszéki orvosszakértői vizsgálatot fognak elrendelni. Utalás van arra is, hogy létezik egy törvényszéki orvosi jelentés 2013. augusztus 5-éről. Ez azért érdekes, mert köztudott, hogy a szolgálat emberei megjelentek szombaton, az incidens másnapján a kórházban, ahová berendelték a törvényszéki orvost és az azelőtti napon ügyeletben lévő szakorvost, anélkül, hogy hatáskörük lett volna, és gyakorlatilag arra kényszerítették őket, hogy Bogdan Constantin Holircăt a brassói katonai kórházba helyezzék át. Azóta eltelt szinte negyedév, és eddig semmilyen hivatalos értesítőt nem kaptam” – nyilatkozta a polgármester.
Személyi túlkapás?
Mivel Verestóy Attila a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság RMDSZ-es tagja, tőle arról érdeklődtünk, hogy a bizottság tárgyalta-e Ráduly szekusügyét. „Első lépésben az érintettnek egy hivatalos megkeresést kell tennie a bizottság felé, ilyen megkeresés nem volt” – mondta Verestóy, aki az eset kapcsán annyit még elmondott, meggyőződése, hogy személyi túlkapásról van szó az ügynökségnél dolgozó személy részéről, akit ő nem ismer. „Nem tudom, és módom sincs megtudni az illető hatáskörét, feladatait, munkáját. Erről a bizottság semmilyen módon nem kaphat információt. Az viszont természetes, hogy a bizottság feladata és hatásköre az ügynökség munkájában a törvényességet vizsgálni” – húzta alá az RMDSZ szenátora.
Az incidensről
Ráduly augusztus 2-án este Csíkszereda testvértelepülési küldötteivel beszélgetett a Fenyő szálloda halljában, amikor a számára ismerős „szekus” jelent meg, aki többször lefényképezte. A polgármester állítása szerint üldözőbe vette a férfit, aki rövid szaladás után elesett, így a polgármester utolérte, nem hagyta, hogy elszaladjon, és átadta a közelben járőröző rendőröknek. Az eset után a jobboldali România Liberă napilap Sorin Savát, a Román Hírszerző Szolgálat szóvivőjét szólaltatta meg, aki azt mondta, hogy az illető valóban az ő alkalmazottjuk, aki szabadidejében volt egy közterületen, ahol a saját mobiltelefonját használta fényképezésre, és nem teljesített semmilyen hivatali megbízatást
Kozán István
Székelyhon.ro

Böjte Csaba: én is ott leszek!
A magyar nép jogos kérelmeit az osztrák császár durván elutasította, és a céltudatos, higgadt párbeszéd helyett sajnos így a forradalom lángjai csaptak fel 1848. márciusában! A történelmi események ismertek, vér, könny, győztes és vesztes csaták, majd Segesvár, Világos, Arad! Senki nem nyert, mindenki vesztett, maga a császárság is végzetes sebet kapott elutasító, kegyetlen, arrogáns viselkedése miatt.
Ebben a történelmi rémálomban, 1857-ben, Scitovszky János Magyarország prímása szervezett egy tömegeket megmozgató zarándoklatot, nagy menetelést Mariazellbe! A hosszú úton, osztrák falvakon, városokon keresztül több tízezer mezítlábas zarándok élén, maga a hercegprímás haladt! Az imádkozó, éneklő, alázatos magyarok fogadására, az osztrák lakosság messzi falvakból is eljött! Még maguk a császári rendőrök is tisztelegve álltak sorfalat a kiengesztelődés, a szeretet útján járó zarándokok mellett!
Ferenc József a császár megértette az üzenetet, leváltotta a belügyminiszterét és elkezdődött a tárgyalás, melynek végén 1867-ben megszületett a kiegyezés! A kiegyezés értelmében, az 1848–49-es szabadságharc után tizenkilenc évvel, gyakorlatilag az áprilisi törvények mindegyike újra törvényi erőre emelkedhetett. Néhány ésszerű kompromisszummal, a forradalom alapvető céljai valóra váltak a tárgyaló asztalok mellett. A magyar nép jogos kérelmeit az osztrák császár durván eluta- sította, és a céltudatos, higgadt párbeszéd helyett sajnos így a forradalom lángjai csaptak fel 1848. márciusában!
A kiegyezéssel, az építő nyílt párbeszéddel mindenki jól járt, gazdagabb lett. Merték az akkori politikusok a fizető eszközre nagyvonalúan feltüntetni a német mellett magyarul, románul, szláv nyelveken azt, hogy az tíz vagy száz pengő! A nyomdagépet pillanatok alatt át lehetett állítani, és bölcsen megtették, csak azért, hogy így mindenki magáénak érezze és szabadon használja a császári címerrel díszített papírpénzt! Az emberek bátran használhatták jelképeiket, létrehozhatták intézményeiket és így a közhangulat megnyugodott, a fiatalok bizakodva már nem külföldön kerestek családjaiknak, gyermekeiknek nyugodt, biztos környezetet, hanem büszke örömmel szülőföldjük építésére, szépítésére fordíthatták Isten adta energiájukat. E nyugodt társadalomban hihetetlen sok szép épület, város született, az ipar felvirágzott, és ez mindenkinek jólétet jelentett. A békés együttműködésben komoly tanintézmények születtek, melyből olyan nagyszerű emberek nőttek ki, mint Kós Károly, Bartók Béla, Ady Endre, Márton Áron és e kor nagyjainak felsorolását nagyon hosszan lehetne emelt fővel folyatni! A párbeszédből született béke egy nemzedék alatt képes volt a véres forradalom sebeit begyógyítani, és az osztrák, magyar megbékélésből sok élő, igaz barátság született.
Minden család, minden nép arra vágyik, hogy békében, szabadon, szeretetben éljen! Székelyföld jogos autonómiáért folytatott küzdelme most a Háromszéki nagy meneteléssel folytatódik! Bízom benne, hogy ezt az utat lelkiismeretes, imádkozó emberek fogják hosszan járni, olyanok akik a reális reményektől vezetve, senkit nem bántva, másét el nem véve küzdenek azért, mi minden nemzetnek kijár! Ezért a szervezők meghívására én is alázattal igent mondok, és részt veszek október 27-én egy nagy menetelésen!
Kisebb testvéri bizalommal,
Csaba testvér
Erdély.ma

Szembeötlő egynyelvűség
A szájsebészeti klinikán beteget látogatva vettem észre, hogy az egészségügyi intézmény első emeletén levő orvosi szobáról, kezelőről, műtőről és más helyiségekről eltűntek a magyar feliratok. Mivel biztos akartam lenni, hogy nem káprázik a szemem, megnéztem a 2011-es avatóünnepségen készült fényképeket, amelyeken a szóban forgó kétnyelvű feliratok még jól látszanak. A Lokodi Edit elnök vezette megyei tanács és a szakminisztérium támogatásával felújított klinika avatóján láttam őszintén örülni dr. Kovács Dezső szájsebészprofesszort amiatt, hogy a gödörben levő régi épületből hosszú vajúdás után végre sikerült egy korszerűen berendezett, feliratozott klinikába átköltözni. Most, ha megkérdezném, valószínűleg nem örülne annak, ami nyugdíjazása után elkezdődött. A jelek szerint a megváltozott körülmények között a főasszisztensi iroda ajtaján is zavaróan hatott a magyar felirat, ezért eltávolították.
Miközben a szájsebészeti klinikán látottakon morfondírozom, eszembe jut, hogy a megyei sürgősségi kórházban, amelyhez a szóban forgó klinika tartozik, nemhogy leszedik, de fel sem tették a kétnyelvű feliratokat. A szabályt erősítő kivételt a dr. Benedek Imre professzor vezette Kardiológiai Klinika jelenti csupán. Azonkívül sem a főbejáraton, sem a járóbeteg-rendelőben, sem a klinikák bejáratánál, de a betegeknek szóló utasításokban sem vesznek tudomást arról, hogy a páciensek közel fele magyar nemzetiségű, s könnyebb lenne, legalábbis az idősebb korosztálynak, ha magyarul is látnák az elnevezéseket és az utasításokat. Annál is inkább, mivel erre a prefektus intézményének előírása szerint joguk lenne. A kormányhivatal vezetőjének ugyanis biztosítania kell az anyanyelv használatát a kormány alárendeltségébe tartozó megyei intézmények és az állampolgárok közötti kapcsolatban. Mindez egy kórház esetében joggal elvárható, de a hivatalban levő prefektusok nem vettek tudomást erről, az évek során egymást váltogató kórházigazgatók sem. Egy magát demokratikusnak nevező államban azt is figyelembe kellene venni, hogy egy magyarul is oktató egyetem klinikáiról van szó. Ha viszont arra gondolunk, hogy a Diszkriminációellenes Tanács is természetesnek tartja, hogy a kórházi gyakorlat során a magyar beteggel nem beszélhet anyanyelvén az orvos és az egyetemi hallgató, akkor nem kell meglepődnünk a sokat magasztalt megyei sürgősségi kórház szembeötlő egynyelvűségén sem.
Bezzeg a dr. Raed Arafat államtitkár irányításával felújított rohammentő-szolgálat bejáratánál négy nyelven, bent pedig magyar nyelven is olvasható minden felirat, amitől nem dől össze, csak sokkal emberibbnek, civilizáltabbnak hat a kórház épületében kialakított ügyeleti központ. Egyébként Brüsszelben azt tartják, hogy nem elsősorban a törvények, hanem a kultúra diktálta jóérzés kérdése a többnyelvűség. Ezért fordulhat elő, hogy olyan országokban, amelyek nem írták alá a regionális vagy kisebbségi nyelvek chartáját, kiteszik a kétnyelvű feliratokat. Romániában pedig, ahol 2008-tól életbe is lépett az egyezmény, nem teljesítik (minden területen) a vállalásokat.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Folyt a vér a pesti utcán
A marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templomban október 23-án rendhagyó estre, rendhagyó emlékezésre érkeztek az érdeklődők, ahol meghallgatták egymást az eseményeket átélt és ennek következményeit végigszenvedő személyiségek. Az est szervezője az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete, házigazdája Boros Zoltán volt. A forradalom emléke előtt fejet hajtó hallgatóságot Jakab István, az EMNT Maros megyei szervezetének alelnöke köszöntötte, majd Lukács Bence, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának képviselője a forradalom, a zsarnok hatalom elleni harc ma is aktuális üzenetét fogalmazta meg.
Boros Zoltán elmondta, hogy mindenkinek van egy személyes története 56 kapcsán, de ez alkalommal olyan személyiségek – magyarok és románok – vallanak, akiknek az ’56-os forradalom eseményeit követően szenvedniük kellett a megtorlások miatt. Nemcsak erdélyi magyarokat, hanem románokat is elítéltek amiatt, hogy rokonszenveztek a magyarokkal. Bukaresti román értelmiségiek mondták el, egyetemistaként hogyan élték meg a magyarországi eseményeket, hogyan próbáltak szervezkedni azért, hogy ne kelljen többé orosz nyelvet tanulni, s valamivel jobb körülményeket biztosítsanak az egyetemistáknak. S bár Bukarestben utcai megmozdulásokra nem került sor, november 2-án elkezdték a letartóztatásokat. Az is bűnnek számított, ha valaki az Amerika Hangját vagy a Szabad Európa rádiót hallgatta, amiért komoly börtönévek jártak. Míg Budapesten 1956-ban ostrom volt, a magyarok komoly harcokat vívtak a szabadságért, Bukarestben még 1989-ben sem volt forradalom. A román forradalmat ellopták! A hatalmat a volt szekusok, pártvezérek vették át – hangzottak a vallomások Boros Veronika bejátszott filmjében.
Az ’56-os forradalmat követően főként a diákságot, az értelmiséget vették üldözőbe, hiszen ők számítottak a legveszélyesebb ideológiai ellenfélnek. Ez alól nem volt kivétel a marosvásárhelyi orvostanhallgató diákság sem. Sokukat meghurcoltak, letartóztattak, eltávolították őket az egyetemről. Sokan nem is térhettek vissza. Élményeiről, meghurcoltatásáról, az egyetemen folyó kihallgatásokról, a talpig becsületes, nagy tudású professzorok megszégyenítéséről, az orvosiról való eltávolításáról, a kétévnyi borsabányai kényszermunkáról, majd az orvosira való visszatéréséről dr. Szász István Tas orvos, író számolt be. – A magyar történelem iróniája, hogy mindig voltak haszonélvezői a mi tragédiánknak, azok, akik "házigazdáknak" érzik magukat. 1956 lehetőség volt arra, hogy nagyobb sebességbe kapcsolják a homogenizációt, a MOGYE két szekciójának a megalakítása volt az első lépés. Majd kitért arra, hogy a forradalmat követően, 1958 februárjában a magyarság sorsdöntő pillanata következett be, amikor az anyaország Kádár János vezetésével lemondott az erdélyi magyarságról. Ezzel elszabadult a pokol, elindult az a folyamat, amely a Bolyai egyetemmel kezdődött – számolt be dr. Szász István Tas.
A megemlékezésen jelen volt Nagy Géza nyugalmazott református lelkész, aki teológusként Budapesten élte át az ’56-os eseményeket. A templom falára kivetítettek egy korabeli fényképet, amely tüntetők tömegét ábrázolta, s amelyen a fiatal teológus az első sorokban látható.
Nagy Géza nem jött üres kézzel, egy darabot hozott a Sztálin-szoborból, egy darabot az ÁVH-s autó olvadékából s egy eredeti kokárdát, amelyet fel is tűzött. – El kell jönnie annak az időnek, amikor félelem nélkül viseljük a kokárdát nemzeti ünnepeinken! – mondta. Elmesélte, hogy október 19-én ért Budapestre, ahol addig sohasem járt. Azért viselt szemüveget, mert sírt. A budapestiek nem érthették, hogy kolozsváriként miért könnyeznek menetelés közben, amikor Gábor Áron rézágyúját, az Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő-t éneklik a Margit hídon át a Bem tér felé haladva. Személyes élménye ma is élő, minden részletére, a Kossuth téri eseményekre, a 16 pontos kiáltványra, a József körúti lövöldözésekre, a tankok felgyújtására, társa elestére, mindenre pontosan emlékszik.
Az est koncepciójába illően újabb filmes bejátszás következett, egykori áldozatok szavaltak, majd a vers utolsó két sorát a hallgatóság is elismételte: …és így született a szabadság, hogy a pesti utcán folyt a vér!…
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

A Kultúrpalota centenáriuma
Kereken száz éve történt
Szántay Lajos építész remekműve a helyi cégek és az aradi iparosok jelentős hozzájárulásával alig több mint két év alatt készen állt a nagy eseményre.
Forgassuk vissza az idő homokóráját!
Idézzük fel, hogyan rendezték meg eleink a város legfontosabb művelődési intézményeit befogadó gyönyörű hajlék ünnepi átadását!
A házavatás napját 1913. október 26-ra tűzték ki.
A szervezők tulajdonképpen az előző napot is az eseményre szánták (egyes dokumentumokban ezért október 25-e szerepel megnyitóként), de a meghívott vendégek érkezése, fogadása és távozása miatt nem minden szigorúan az elképzelések szerint sikerült. Jászai Mari színművész, Jendrassik Jenő festőművész, Róna József szobrász a déli gyorsvonattal, Herczeg Ferenc író, országgyűlési képviselő, Ilosfalvy Lajos műegyetemi tanár, Rákosi Jenő író- főszerkesztő csak délutánra jelezte érkezését. Rajtuk kívül még a szellemi és az egyházi élet számos jeles helyi és országos személyisége meghívást kapott az eseményre. Közöttük volt Márki Sándor történész, Tömörkény István író, szegedi múzeumigazgató, Szabolcska Mihály költő, Szendy Árpád, a budapesti Zeneakadémia professzora.
Már a megnyitó ünnepség-sorozat első napján, 1913. október 25-én este 8 órakor a hangverseny a zsúfolásig megtelt nagyteremben ünnepélyes és emelkedett hangulatban zajlott le. „Magyarország kultúréletének kiváló tényezői ez idő szerint Arad város vendégei. Eljöttek ide, hogy a mi nagy ünnepünk fényét megjelenésükkel emeljék, másrészt pedig, hogy velünk örvendezzenek, amikor legimpozánsabb kultúrintézményünket avatjuk fel, s állítjuk azt a magyar közművelődés szolgálatába” – írta a Függetlenség napilap riportere az eseményről szóló tudósításában (1913. október 26.)
A Philharmonia Egyesület nevében Mandl Vilmos elnök üdvözölte a vendégeket, köszönetet mondott mindazoknak, akik valamit is tettek ezért a gyönyörű létesítményért. Külön méltatta a tervező, Szántay Lajos tehetségét és ízlését.
Az Aradi Nemzeti Színház és a katonai helyőrség (33. gyalogezred) zenészeivel kiegészített filharmonikusok gróf Zichy Géza Ünnepi hangok című kompozícióját mutatták be a szerző vezényletével. Ezután Zellner Sándor dirigált. Schubert h-moll szimfóniájának első tételét, Goldmark Falusi lakodalmak és Bizet L’Arlésienne kompozícióját szólaltatták meg. Végül stílszerűen Beethoven Házavatás nyitányával fejezték be az ünnepi hangversenyt.
Másnap délelőtt, a tulajdonképpeni házavatón a vendégek zsúfolásig megtöltötték a palota nagytermét.
A Himnusz elhangzása után, melyet a dalárdák együttes énekkara adott elő, Jászai Mari elszavalta Herczeg Ferenc erre az alkalomra írt Prológját.
Jankovich Béla kultuszminiszter jelenlétében, aki maga is rövid köszöntőt mondott, ünnepi házavató beszédet tartott Rákosi Jenő író, Varjassy Lajos polgármester, Varjassy Árpád, a Kölcsey Egyesület elnöke, akit a polgármester felkért Arad szellemi életének irányítására, valamint Ioan Ignatie Papp aradi ortodox püspök.
A helyi társadalmi szervezetek, és a meghívott városok képviselői is rövid köszöntő beszédben emelték ki az új intézmény jelentőségét Arad kulturális életében.
Végezetül a palota irányítását nyilvánosan is átadták a Kölcsey Egyesületet évek óta vezető Varjassy Árpádnak. Az ünnepség a Szózattal zárult.
A vendégek a délelőtti rendezvény után látogatás tettek az új művelődési intézmény helységeiben. Megtekintették a ’48-as ereklyemúzeumot, az őskori gyűjteményt, a képtárat, a könyvtárat, illetve Domán Sándor aradi nagykereskedő szőnyegkiállítását a kisteremben és a hódmezővásárhelyiek majolika kiállítását a Palota alagsorában.
Délben a vendégek banketten vettek részt a Fehér Kereszt szálloda télikertjében, délután fogadáson vettek részt a városházán, este pedig megtekintették a Nemzeti Színház előadásában A falu rossza című színművet.24) „Az ünnepi szónoklatok között különösen kiemelkedett Papp I. János román püspök méltányos hangú, okos beszéde, amely a különböző anyanyelvű polgárok közti békés együttműködés szükségességét hirdette. Beszédét nagy ováció fogadta”– kommentálta a házavató mozzanatait a Függetlenség napilap október 28-i száma.
A Românul c. aradi lap október 29-én számolt be az eseményről „Momente de mare sărbătoare ungurească” címmel. A Kölcsey mellett a múzeum, a Philharmonia Egyesület, és az alakuló városi könyvtár méltó otthonra talált. Következtek a dolgos hétköznapok.
Részlet a centenárium tiszteletére Lapok a Kultúrpalota történetéből 1913–1948 címmel, román és magyar nyelven megjelenő, gazdagon illusztrált könyvből.
Puskel Péter
Nyugati Jelen (Arad)

Józanul
Véget ért Ponta kormányfő háromnapos amerikai látogatása. Hogy milyen eredményekkel járt, az majd később derül ki, mert sok volt ugyan a szó, annál kevesebb a konkrét tett: látogatása során Ponta semmilyen szerződést vagy egyezményt nem írt alá, sem politikai, sem gazdasági jellegűt.
Az államelnök, például, 2011-es látogatása során két geopolitikailag korszakos megállapodást kötött Obamával, a stratégiai partnerségről és a rakétavédelmi pajzsról.
Ponta az amerikai üzleti élet képviselőivel találkozva szorgalmasan udvarolt nekik, hátha Romániában fektetnek be, teljes támogatásáról biztosította a nyersanyagok (aranyat és a palagázt is beleértve) kitermelésében érdekelteket. Kérdés azonban, hogy szavai mennyire voltak meggyőzőek, miután a Verespatak-ügyben Ponta kormányfő még Ponta képviselőt sem volt képes meggyőzni, ami pedig a palagázt illeti, tavaly az USL többek között emiatt buktatta meg az Ungureanu-kormányt. Vajon az amerikai üzleti szféra hogyan viszonyul a szavak és tettek közötti szakadékhoz?
Romániának nagy szüksége volna külföldi beruházásokra, miután a kormánynak „sikerült” 30%-os visszaesést elérnie tavalyhoz képest, amivel 15 éve nem látott negatív csúcsot „állított be”! Közben a privatizációk is egymás után vallanak kudarcot, az állam bevételei egyre csökkennek a számtalan adóemelés ellenére, a munkanélküliség pedig szintén csúcsokat dönt. Az államkassza megtöltésére Ponta jövőre újabb sarcok kivetését helyezné kilátásba, legutóbb a 16%-os jövedelemadó megemelését javasolta, amit sem az ellenzék, sem a szövetséges PNL nem fogad el.A kormányzás hibáit talán a külföldi látogatások sikerei pótolnák? Az eddigiek alapján nemigen: az energetikai ipar megmentőjének tekintett kínai tőke nem igazán tolakodik, a német tőke sem igazán áramlik.
Beruházásokhoz szükséges politikai hátszél helyett Ponta Washingtonban ugyanazzal szembesült, mint korábban Berlinben: Joe Biden alelnök nyomatékosan leszögezte, hogy a beruházások feltétele az igazságügy függetlensége.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Budapest és Szeged után, Kós Károly-dombormű Temesváron is
„Eljött az ideje, hogy Kós Károlyt a maga súlyával és jelentőségével tegyük mindennapi életünk részévé”
Október 23-a estéjén, a magyar nemzeti ünnep tiszteletére, ökumenikus igeliturgia keretében Kós Károly-emléktáblát avattak a temesvári evangélikus-lutheránus templomban, a 130 éve született építész, író és politikus keresztelésének a helyszínén.
Az avatóünnepségen részt vett, és beszédet mondott Markó Béla RMDSZ-szenátor, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, Szekernyés János helytörténész, valamint Szathmáry Gyöngyi szobrászművész, a Kós Károly-dombormű Munkácsy-díjas alkotója. A rendezvényen részt vett Molnár Zsolt parlamenti képviselő, Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök, a megyei RMDSZ-szervezet elnökségének tagjai, a Bartók Béla Elméleti Líceum és a Gerhardinum Katolikus Líceum tanárai és diákjai, egyházi és közéleti személyiségek, az evangélikus gyülekezet tagjai.
Az ünnepi rendezvény résztvevőit köszöntötte, és bevezető imádságot mondott Kovács Zsombor evangélikus lelkész, az ökumenikus igeliturgia során a Szentírásból felolvasott Szilvágyi Zsolt római katolikus plébános, Kovács Zsombor evangélikus lelkész és Boros Róbert baptista lelkipásztor.
Az avatóünnepséget Fazakas Csaba ref. esperes, az RMDSZ művelődési alelnökének köszöntője vezette be, aki Kós Károlyt idézve „kiáltó szó”-nak nevezte az emléktábla-avatást, az emlékjel állítást az utókor számára. „Örvendek, hogy ilyen sokan meghallották ezt a mai „kiáltó szót”!” – mondta az RMDSZ művelődési alelnöke.
A 130 esztendeje Temesváron született Kós Károly – az „egyik legkiemelkedőbb, legsokrétűbb és legegyetemesebb tehetség, közéleti és politikai személyiség, az építőművészet, a szépliteratúra és a képzőművészet kiváltságos alkotó egyénisége, az egyetemes és az erdélyi magyar művelődés szellemóriása” – életművét Szekernyés János helytörténész méltatta, aki részletesen felidézte Kós Károly Temesvárról szóló visszaemlékezéseit és tevékenységének bánsági vonatkozásait.
Következett a nagy pillanat: Gyarmathy Gyöngyi Munkácsy-díjas képzőművész Kós Károly-domborművét Halász Ferenc megyei RMDSZ-elnök és Molnár Zsolt parlamenti képviselő leplezték le, majd Molnos András Csaba temesvári színművész elszavalta Kányádi Sándor Kós Károly arcképe alá című versét.
A szatmárnémeti születésű, jelenleg Budapesten élő művésznőnek elsőként Markó Béla gratulált a „gyönyörű domborműhez”, amely méltó helyére került ebben a temesvári evangélikus-lutheránus templomban. „130 esztendő telt el Kós Károly születése óta – mondta Markó Béla –, azt kívánom, hogy újabb 130 év elteltével ugyanitt álljon ez a dombormű, és ugyanezen a nyelven emlékezzenek majd az akkoriak a Kós Károly születése óta eltelt 260 esztendőre.” Az emléktábla-avatással kapcsolatban, ünnepi beszédében két kérdésre kereste a választ a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke: miért Kós Károly és miért éppen október 23-án? „Miért éppen az idén gondoltuk úgy mindannyian Erdélyben, hogy ezt az évet Bethlen Gábor évének és Kós Károly évének tekintjük? Azért, mert akár Bethlen Gáborra, akár Kós Károlyra gondolok, itt az ideje, hogy azt az üzenetet, amelyet ők egész életművükkel megfogalmaztak és nekünk továbbítottak, megszívleljük. Itt az ideje, hogy Kós Károlyt a maga súlyával és jelentőségével tegyük mindennapi életünk részévé” – mondta Markó Béla.
„Van-e fontosabb üzenete a mélyen erdélyi, mélyen kalotaszegi, mélyen magyar Kós Károlynak, mint az az erdélyiség, amelynek szerves része Temesvár szelleme, Brassó vagy Szeben szelleme, és amely erdélyiség azt jelenti, hogy a különböző nyelveknek, a különböző kultúráknak itt egymás mellett helyük van, és olyan erdélyi életet kell teremteni, ahol ezek a nyelvek, kultúrák, nemzetek, etnikumok természetes módon és egyenlőséget élvezve munkálhatják ki egymás mellett a jövendőjüket.” A Kós Károlyi üzenet, hogy nekünk vállalnunk kell Erdélyt, ott van a Kiáltó Szóban, amit egy olyan történelmi pillanatba fogalmazott meg Kós, amikor az erdélyi magyar közösség teljes tanácstalanságban volt. „Elég a tétlenségből a csalódottságból – bár joggal vagyunk csalódottak –, elég a kiábrándultságból, a tétlen álmodozásból, talpra kell állni, tudomásul kell venni a valóságot, dolgozni kell, és küzdeni kell. Vállalni kell a helyzetünket, és úgy küzdeni a megváltoztatásáért, hogy ez a javunkra legyen. Fontos történelmi pillanatban olyan üzenetet fogalmazott meg Kós Károly, amely üzenet ma is érvényes minden Romániában, Erdélyben élő magyar számára!” – mondta Markó Béla, aki hangsúlyozta: Kós Károly nem csak megírta a Kiáltó Szót, hanem ennek értelmében cselekedett, a hírnév, a biztos budapesti építész egzisztencia helyett Erdélyt választotta. Sztánát, egy kis kalotaszegi falut választotta, és sanyarú körülmények között ott élt le több mint két évtizedet, és ott alkotott nagyot ilyen körülmények között. „Kós Károly látszólag a nehezebb utat választotta, de meggyőződésem hogy csak így lehetett megalkotni azt az életművet, amelyet ő mindannyiunk számára megalkotott és ennek a legfontosabb része továbbra is maga ez az élet, amely példa mindannyiunk számára. Nagyon nehéz történelmi pillanatban tette ezt Kós Károly, sokkal nehezebb történelmi pillanatban, mint amilyenben mi ma vagyunk, és akkor joggal mondom, hogy nincsen jogunk tétlenkedni, hogy elkeseredjünk, magunkba roskadjunk, kötelességünk azt az utat folytatni, amelyet Kós Károly és az ő kortársai mindannyiunk számára megmutattak, kijelöltek” – mondta Markó Béla. „Miért éppen ma, október 23-án avatjuk fel Kós Károly temesvári emléktábláját? Október 23-a a magyar szabadság ünnepe. A szabadságért sokféleképpen meg lehet harcolni, és ahogyan Kós Károly végigharcolta az életét, az is a mi szabadságunkért folytatott küzdelem volt” – zárta ünnepi gondolatait az RMDSZ szenátora.
Befejezésül rövid beszédet mondott Szathmáry Gyöngyi szobrászművész, aki meghatottan emlékezett vissza Kós Károllyal való személyes találkozására 1976-ban. „Életem egyik legszebb ajándéka volt ez a találkozás, amely megérintett és inspirált” – mondta a művész, akinek Kós Károly személyiségét és zsenialitását kifejező rendkívül sikeres domborművét 1983-1984-ben három helyen is elhelyezték: a budapesti Wekerletelepen, a jelenlegi Kós Károly téren, a Magyar Építőművészek Szövetsége Székházában és Szegeden, a Dóm téri Pantheonban. A temesvári dombormű ugyanennek az alkotásnak a negyedik példánya.
Az avató ünnepséggel egybekötött ökumenikus igeliturgia áldással és nemzeti imánk eléneklésével fejeződött be. Az ökumenikus rendezvény során W. A. Mozart-, J. S. Bach-, C. Frank-, M. Durufle-, G. Bizet- és J. Pechelbel-műveket orgonán játszott Szeidert Klaudia, szólókat énekelt Szlahotka Mónika, a Banatul Filharmónia énekese. A temesvári Kós Károly-emléktáblaállításra a Temes Megyei RMDSZ és a Bánsági Közösségért Egyesület kezdeményezésére, a Magyar Művészeti Akadémia és a Communitas Alapítvány támogatásával került sor.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Díszdoktorrá avatták Angi István zeneesztétát
Ünnepélyes keretek között, de ugyanakkor családias hangulatban avatták a Gheorghe Dima Zeneakadémia díszdoktorává Angi István nyugalmazott professzort, esztétát tegnap délben, az intézmény zsúfolásig megtelt stúdiótermében. Vasile Jucan rektor beszédében kifejtette: Angi István a zeneakadémia intellektuális tőkéje, szellemi vagyona, hiszen növeli az intézmény minőségét, szavahihetőségét. Laudációjában Pavel Puşcaş zeneakadémiai professzor, esztéta kiemelte: a napokban 80. életévét betöltött Angi professzor fiatalos energiával, teljes szellemi frissességben áll előttünk. Angi István 1933. október 16-án született a székelyföldi Ozsdolán, és éppen hatvan évvel ezelőtt, azaz 1953-ban iratkozott be a kolozsvári zeneakadémiára, ahol tanulmányainak befejezése után, 1958-ban kezdett el tanítani.
– Különleges alkalom a mostani, hiszen olyan kolozsvári személyiséget köszönthetünk, aki nem kevés időt, hatvan évet töltött el az intézmény falai között – hangsúlyozta Pavel Puşcaş a díszdoktorrá avatáson, majd Angi István zeneesztéta munkásságát ismertette. Rámutatott: édesapja a pedagógusi pályát választotta, lánytestvére és felesége is a konzervatóriumot végezte el, tehát szerettei életpályája a zenéhez és az oktatáshoz kötődött. Megtudtuk: Angi István három évig volt a kolozsvári agrártudományi egyetem hallgatója, majd 1953-ban átiratkozott a konzervatórium zenepedagógia szakára, amelyet 1958-ban végzett el. Több mint fél évszázados tanári pályája során nem csak a kolozsvári zeneakadémián, hanem a Babeş–Bolyai Tudományegyetem filozófia és bölcsészeti karán, a képzőművészeti egyetemen, valamint a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen is tanított.
Ez idő alatt rengeteg könyvet, tanulmányt, cikket írt. – Angi István legjellemzőbb tulajdonsága a türelem, a megértés és a reménykedés. Ugyanakkor minden tudomány és művészeti ág érdekli; az elmúlt húsz évben pedig mindent megtanult a számítógépen, amire szüksége volt. Erős istenhitének tulajdonítható a szakrális zene iránti fogékonysága. Két kötetbe foglalt esztétikai tanulmányai a legkiterjedtebb és tartalmasabb romániai tanulmányok, amelyek az elmúlt nyolcvan évben íródtak. Angi István országos hírű esztétikai iskolát hozott létre Kolozsváron, ami pedig emberi tulajdonságait illeti, rendkívüli szerénysége elvitathatatlan – összegezte Pavel Puşcaş. Hozzáfűzte: egykori diákjai Angi papának vagy Angelicusnak, azaz angyalnak hívták a professzort.
– Tanári kvalitásai emberi jellemzőiből eredeztethetők. Egész életét az oktatásnak és a kolozsvári zeneakadémiának szentelte, ezért tartozunk neki tisztelettel és csodálattal – zárta beszédét a zeneesztéta.
Gabriel Banciu professzor, a zeneakadémia szenátusának elnöke felolvasta az intézmény szenátusának szeptember 26-án kelt döntését, amely a díszdoktori cím odaítéléséről döntött, majd Puşcaş a latin nyelvű oklevél tartalmát ismertette.
Angi István megjegyezte: zenetudományi és esztétikai kutatásai kiterjedtek Bartók és Enescu műveire, Kodály Zoltán kórusművészetére, a két Bolyai zeneelméleti koncepciójára is. Mint mondta, az esztétikai kategóriák közül az igazság, a jó és a szépség lineáris rendszert alkot, ezek közül pedig a szépség a legfontosabb, hiszen egyensúlyt teremt. – Az esztétikai kategóriákat a zene által őrizhetjük meg – állapította meg Angi professzor. Az esztétikai kategóriákról szóló kiselőadását Enescu Vox Maris című szimfonikus költeményének részleteivel, Cl. J. Vernet és Tiziano festményeivel, valamint Lucian Blaga-verssorokkal illusztrálta. Angi István köszönetet mondott családjának, azaz lányának és feleségének, kollégáinak, volt diákjainak az ünnepségért. Zárszóként azt kívánta: ahogy ő érezte, hogy Isten mindig vele volt, ugyanúgy ez a jelen lévőknek is adassék meg.
(Nagy-Hintós Diana)
Szabadság (Kolozsvár)

Arról, hogy mi dolgunk a világon*
In laudem – Dávid Gyula
Amikor az Árapatakon 1928. augusztus 13-án született Dávid Gyula szerkesztő, irodalomtörténész csöndesen megérkezik és lelkesítő figyelemmel követi az eseményeket, s ha szól, célokat fogalmaz meg, ha nem szól, lelkifurdalásunk támad; járása-kelése valami egyértelmű úton levés benyomását kelti, mintha kicsit a föld felett is járna...
Pedig csak arról van szó, hogy eszmények útján jár, hogy meglelte szabadságát, amely szerint az élet sokféleségében önmaga számára folyamatosan értelmes feladatokat lát meg, fogalmaz meg és visz jó végre. De ha jobban megnézzük, ez az önmaga – noha szép családot is jelent – nagyon is az olvasni, tudni, érteni vágyó és bízzunk benne: a kincseit el nem herdáló közösség váteszi tagja is.
...Van és mindig is volt dolga a világon: amikor a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakát 1951-ben elvégezve szintén Kolozsvárt az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó szerkesztője volt; amikor ösztöndíjas aspiráns, majd 1956-ban tanársegéd lett a Bolyai Egyetemen. S aztán, szakképzetlen munkásként volt a kolozsvári Városgazdálkodási Vállalatnál, sőt, amikor öt éven keresztül munkanélküli volt, akkor is (1965–70). Vörösmarty szavaival mondom, hogy ereje „szerint és a legnemesbekért” dolgozott a Kriterion Könyvkiadó szerkesztőjeként is 1970-től nyugdíjazásáig (1992), a Kriterion Romániai Magyar Irók sorozata gondozójaként 22 éven keresztül, a Polis Könykiadó ügyvezetőjeként 1992 óta (többek között a Remekírók Diákkönyvtára sorozat révén), az Erdélyi Múzeum folyóirat, az Erdélyi Tudományos füzetek könyvsorozat, a Romániai Magyar Bibliográfiák, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztőjeként, sőt ennek a 3. kötettől kezdve főszerkesztőjeként, a EMKE elnökeként (1991–1999) és a felsorolás koránt sem teljes. ...A több mint 250 kötet szerkesztőjeként, tankönyvszerkesztőként (A romániai magyar irodalom története), a Reményik-, a Bánffy-életmű kiadójaként, a filológia magas szintű művelőjeként tekintünk ma Dávid Gyulára.
E pálya elején, amelyet a társadalmi szolidaritásban és közvetíthető tudásban összefoglalható eszmények következetes érvényesítése jellemez, az ember társadalmi-politikai kiszolgáltatottsága mint sorsfordító, de nem lélekcserélő próbatétel jelentkezett – akkor, amikor az 1956-os magyarországi forradalom romániai hatásának is nevezhető események bekövetkeztek; voltaképpen az ’56-os magyarországi forradalmat a politikai önkény tisztogatási programja jegyében ürügyként használó romániai államapparátus megtorló akciója révén. A szép irodalomtörténészi-felsőoktatási karrier elé néző, egyébként a közösségért való munkálkodásban mindig is értelmet látó fiatalt koholt vádakkal tartóztatták le 1957-ben és ítélték el hét évre.
Mert korábban egy kollégájával beszélgettek a magyarországi forradalomról és azt nem helytelenítették. Mert néhány diákkal halottak napján kivonult a Házsongárdi temetőbe, felkeresték Jósika Miklós, Brassai Sámuel, Bölöni Farkas Sándor, Dsida Jenő, Kriza János, Reményik Sándor sírját vagy emlékjelét: erre hivatkozva (és provokációkkal, vallatással, megtévesztéssel, zsarolással gyűjtve a politikai döntéshez hamis bizonyítékokat) távolították el munkahelyéről, egyfajta életútról, vetették alá lelki és testi tortúráknak.
Hogyan tudhatta megőrizni szellemi frissességét, az emberbe az értelmes életbe vetett hitét e hét szűk esztendőben (és az azt követőkben)? Állítása szerint szenvedőből megfigyelővé vált, kiszakította magát abból a kontextusból, amelyben élt: képes volt elvonatkoztatni a körülményektől. Több fogolytársával együtt (hogy csak néhányat említsünk: Páskándi Gézával, Várhegyi Istvánnal és László Dezsővel) a tanulás lehetséges formáit kereste.
Micsoda hét esztendő! Színhelyei a kolozsvári Szekuritáté, a szamosújvári börtön, ismét Kolozsvár, 1959: a Duna-deltai Periprava-Grind, Salcia, Luciu-Giurgeni, Grădina, Stoeneşti, majd újra Szamosújvár.
A könyveket mindig is értékelő családból származó Dávid Gyula maga is könyves ember: az általa írt vagy szerkesztett művek sorából politikai elítéltsége tapasztalatait is megjelenítő, de főleg a méltatlan feledés ellenében megtervezett és megvalósított jelentős munkát emelném itt ki. Az erdélyi 56-osok életrajzi adattárát 2004–2005-ben szerkesztette azokra figyelve, akiknek ügye közvetlenül vagy közvetve, de kapcsolódott a magyar forradalom romániai kihatásainak az ő szavával élve jelenségkomplexumához. Sorstársait is megszólította, az életrajz formát találta mértéktartó és a későbbi értelmezés számára is legmegbízhatóbb szövegtípusnak: a pályák emlékezete tömören és felszólító erővel kerül be az emberi szenvedéstörténet példázatai sorába.
Az emberi méltánytalanság sem cinikussá, sem embergyűlölővé nem tette, életerejét ma sem valamiféle bosszúvágy vagy a kivételesség tudata adja. „Igaz örökséggel új szövetségre lépni...” A hétköznapok egymásra torlódó tennivalóiban a köz fogalmát nem tartja értelmevesztettnek. Jogunk van a saját múltunkhoz, az átéltek megjelenítése is erőfeszítést, összpontosítást, sokféle döntést feltételez. Összehangolt munka, hosszú távú tervezés és a megbecsülés formái nélkül jelenünk és jövőnk bizonytalan, jelzi az eszménykövető, kultúrával politizáló kisebbségi.
Az értelmes feladatokat megfogalmazó, azokat bizakodva, szívós és módszeres következetességgel megvalósító élet: ez ama szabadság, amelyben igazi önmagát megteremtette Dávid Gyula, s amely által mégiscsak közelít eszményeihez az ember.
Adassék néki tisztelet.
*Elhangzott a díjátadó ünnepség alkalmával
Kolozsváron, az 1956-os magyar forradalom évfordulója alkalmából rendezett szerda esti ünnepségen Balog Zoltán, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője átadta Dávid Gyulának a Magyar Érdemrend Középkeresztjét. A magas állami kitüntetést Áder János magyar köztársasági elnök adományozta az író, irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő és könyvkiadó Dávid Gyulának a magyar irodalomban végzett kimagasló tevékenysége, irodalmi életútja elismeréseként Augusztus 20-a alkalmából, az átadásra azonban csak most került sor. Köszönő beszédében a kitüntetett örömét fejezte ki, hogy éppen erre az időpontra időzítették az eseményt. Dávid Gyula munkásságát Magdó János, magyar főkonzul és Egyed Emese irodalomtörténész méltatta. A magyar főkonzulátus által szervezett megemlékezésen magyar közéleti személyiségek, egyházvezetők és politikusok mellett Emil Boc polgármester is jelen volt, aki magyarul köszöntötte a jelenlevőket, valamint Mihnea Iuoras szociáldemokrata alprefektus is.
Szabadság (Kolozsvár)

Lehurrogták a magyarul beszélő tanácsosokat
Felemásra sikeredett a marosvásárhelyi magyar önkormányzati képviselőknek a magyar nyelv használatára vonatkozó csütörtöki igyekezete.
Miután, az előbbi testületi ülésen, első alkalommal szólalt fel minden képviselő anyanyelvén, ugyanezzel a szándékkal érkeztek a csütörtök délutáni ülésre. Csakhogy az első, magyar felszólalás után Ionela Ciotlaus alpolgármester, ülésvezető felszólította a magyar képviselőket, hogy minden esetben először román nyelven beszéljenek, és utána, ha akarnak, használhatják anyanyelvüket is. „Az állam hivatalos nyelve a román, így mindenki köteles ezt használni, különösen hivatalos helyeken” – jelentette ki az alpolgármester. Mintha ez nem lett volna elég, a városháza jegyzője, Maria Cioban arra hívta fel a képviselőtestület figyelmét, hogy az ülésekről hivatalos jegyzőkönyvek készülnek, és a magyar nyelv használata ellehetetleníti ezek megírását. A jegyző szerint a hivatalos jegyzőkönyvekbe csakis a tolmács által lefordított felszólalások kerülhetnek be, hiszen, mint fogalmazott: „honnan tudjuk mi, hogy a tanácsosok ugyanazt mondják-e el magyarul, mint románul?”.
Peti András alpolgármester városházi kollégái felszólítása ellenére magyarul szólalt fel és határozottan kijelentette, hogy a törvény szavatolja az anyanyelv használatot mindenhol, közintézményben és a testületi üléseken is, így az RMDSZ önkormányzati képviselői továbbra is magyarul fognak beszélni, a városházának pedig kötelessége fordítót alkalmazni.
Nemsokára előkerült a polgármesteri hivatal tolmácsa is, aki látszólag egyáltalán nem volt felkészülve arra, hogy fordítania kell a tanácsülésen, és alapvető szavakat, kifejezéseket nem tudott jól, helyesen tolmácsolni. Párszor a mellette ülő Soós Zoltán RMDSZ-es tanácsos súgott neki. Miután a magyar önkormányzati képviselők, a tolmács hibás és hiányos fordítása miatt kénytelenek voltak románul is megismételni észrevételeiket, jobbnak látták, hogy csak az állam hivatalos nyelvén szólalnak fel. Azonban mindenki reményét fejezte ki, hogy a városháza a következő ülésre egy jobban felkészült, megfelelően fordító tolmácsot küld majd.
A csütörtöki tanácsülésen egyébként viszonylag kevés téma került napirendre. A sürgősségi pontok között azonban elfogadták, hogy egy tanulmányt készíttetnek arról, hogy a marosvásárhelyi Színház térre hova lehetne egy szoborparkot elhelyezni. Mint arról beszámoltunk, ebben kapna helyett Sütő András ülő szobra is. A Decebál dák királyról szóló, adományként kapott szobor felállításáról ezúttal nem esett szó.
Mint ismeretes, a marosvásárhelyi RMDSZ-es tanácsosok a legutóbbi tanácsülésen magyarul szólaltak fel, így tiltakozva amiatt, hogy a helyi piacfelügyelőség megbírságolta a kétnyelvű feliratokat szorgalmazó Lakó Péterfi Tünde civil aktivistát.
Krónika (Kolozsvár)

Gábor Áron útján folytatódó szabadságharc
Interjú Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökével a Székelyek Nagy Meneteléséről.
– Melyek azok a legfontosabb technikai adatok, amelyeket a Székelyek Nagy Menetelésén résztvevőinek tudniuk kell?
– A vasárnapi esemény a Kökös és Bereck közötti, pontosan 53 és fél kilométeres szakaszon kialakított tizennégy gyülekezési helyen 11 órától rövid ökuménikus istentisztelet veszi kezdetét. A gyülekezési pontok zöme az útszakaszon elterülő falvak központjában van, a rétyit a Moldvába vezető út elágazásánál hozzuk létre. A déli harangszóra elindulnak a menetoszlopok; Bereckről és Kökösről értelemszerűen egy-egy, a többi pontról kettő, egyik jobbra, a másik balra, a szomszéd település irányában. Amikor az utolsó menetelők is két falu között, a határban találkoznak, ha elegen leszünk, összeáll egy 53 és fél kilométeres összefüggő oszlop. Egy olyan menetoszlop, amely Gábor Áron szülőfaluját a halálának a helyszínével köti össze. A rendőrséggel aláírt egyezség alapján csak az út egyik felét használjuk, a másik sáv fennmarad a gépkocsiforgalomnak. Mint minden megmozdulásnak, tüntetésnek, ennek is lesz üzenete. Ahhoz, hogy ezt az üzenetet úgy tudjuk megfogalmazni, hogy el is jusson a résztvevőkhöz, létrehozunk egy alkalmi rádióstúdiót, amely a hanganyagot az internet segítségével adja át annak a hat területi kereskedelmi rádióadónak, amely élőben sugározza a rendezvény. Ezért kérjük a menetelőket, hogy, aki csak teheti, vegye elő és hozza magával az ultrarövid hullámhosszal rendelkező táskarádióját. Rendkívül fontos, hogy mindenütt ugyanazok a beszédek, ugyanazok a dalok szólaljanak meg – azonos időpontban. Így amikor a rádióban felcsendül a Kossuth-nóta, a teljes menetoszlop azt hallgatja illetve énekeli. Amikor véget ér a rendezvény, szintén az élő közvetítésnek köszönhetően, együtt énekelhetjük el szinte 54 kilométeres távon a magyar, majd a székely himnuszt.
– Számít a menetoszlopok összeérésére? A közel 54 kilométeres táv „kitöltésére” rengeteg résztvevőre van szükség.
– Nagyon bízom benne. Habár mi nem egy élőlánc kialakítását tűztük célul, hanem huszonhat menetoszlop elindulását a Gábor Áron útján.
– E nemzeti jelképünk alapján választották ki az útvonalat?
– Igen, mert ez lényegében a szabadságharc legnagyobb székely hősének, Gábor Áronnak az útja. Más eszközökkel, de a székelység ma is egy olyan harcot folytat, melynek a szabadság megszerzése a végső célja. Gábor Áron Berecken született, Kökösön halt meg, a két település közötti Uzon községben hantolták el.
– Számolnak egyes türelmetlenkedő vagy éppenséggel nem magyarbarát gépkocsivezetők illetlen gesztusaira?
– Többre semmiként nem számítunk, mint amennyi március 10-én, Marosvásárhelyen, a Székely Szabadság Napján ért. Ott egyetlen egy említésre méltó verbális incidens sem volt. Meggyőződésem, hogy az 1990-es évek rég elmúltak, ma mégiscsak 2013-at írunk.
– Lehet, hogy az idők és az eszközök változtak, de az országos útügyi hatóság pénzkövetelési próbálkozása mégiscsak arra enged következtetni, hogy valakiket nagyon zavar a székely tömegrendezvény.
– Nem nevezném kimondottan magyarellenes gesztusnak azt, amit egy sor törvény felsorolásával néhány útügyis köztisztviselő elkövetett. Miután mi megválaszoltuk a levelüket, tisztán leírva, hogy az általuk említett paragrafusok egyike sem vonatkozik a Székely Nemzeti Tanács tüntetésére, korrekt módon beismerték tévedésüket és elvi beleegyezésüket adták az úttest használatára.
– Milyen szinten kapcsolódnak be a rendezvénybe az erdélyi egyházfők?
– Az istentiszteleteket többnyire helyi papok, lelkészek celebrálják, nyilván, azokban a falvakban, amelyekből hiányzik valamelyik felekezet, ott máshonnan érkező lelkipásztorok meghívásáról kellett gondoskodnunk. A rétyi útkereszteződésnél – ahol egyébként a szervezői főhadiszállást és a sajtóközpontot is fölállítjuk – Böjte Csaba testvér fog prédikálni. Azt, hogy püspökök, helyetteseik vagy esperesek személyesen bekapcsolódnak-e az akciónkba, most még nem tudom. Azt viszont tudom, hogy Kató Béla, Erdély református püspöke messzemenően támogatja a kezdeményezést és annak eszmei gondolatát, a korábban rögzített programja miatt viszont nem vehet részt. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, aki ugyan világosan tudtunkra adta, hogy az általa vezetett egyház nem politizál, nem tiltotta meg papjainak a részvételt.
– Annak tudatában, hogy az itt született vagy ide telepített románság is a Székelyföld szerves részét képezi, amitől az autonómia-küzdelemben nem lehet eltekinteni, valamilyen szintű kísérlet történt a térségben élő románok megszólítására? Vagy legalább próbálkoztak megértetni velük, hogy a vasárnapi menetelés nem ellenükben folyik?
– Tízéves fennállása óta a Székely Nemzeti Tanács folyamatosan szembesül azzal a kérdéssel, hogy miként szólítja meg a románságot. De a románság kifejezés meglehetősen tág fogalmat takar. Mit értsünk ez alatt, az első román embert, aki szembejön velünk az utcán? Vagy azt, aki hajlandó szóba állni velünk? Esetleg azt, aki pozitívan viszonyul hozzánk és törekvéseinkhez? Szerintem amikor a románság felé való közeledésről beszélünk, akkor a választott képviselők megszólítására kell gondolnunk. Közvetlenül megalakulása után az SZNT megkereste az összes hazai parlamenti párt frakcióvezetőjét és bemutatta terveit. Legutóbb pedig, idén március 10-én Románia kormányához folyamodtunk, arra kérve az ország vezető politikusait, hogy hallgassák meg a székelyek óhajait. Beadványunkra a mai napig nem kaptunk választ. Ennek ellenére mi nem mondunk le a párbeszédről. A másik kommunikációs csatornát a román nyelvű sajtó jelenti, amelynek képviselőit minden egyes rendezvényünkre szívesen láttunk és látunk. Ugyanakkor lehetőségeink szerint szinte az összes fontosabb dokumentumunkat lefordítottuk román nyelvre és eljuttattuk a románság képviselőihez. A Székelyek Nagy Menetelésére nem csak román újságírókat, hanem román politikai elemzőket is meghívtunk. Egyszóval: a labda nem a mi térfelünkön van.
– Mindezek után nem lehangoló, hogy míg a párszáz, legfeljebb ezer elégedetlenkedőt számláló tüntetések során bizonyos kormánytagok vagy éppenséggel a miniszterelnök rögtön a helyszínen terem, az SZNT március 10-i beadványát a Ponta-kabinet a mai napig válaszra sem méltatta?
– Ennek a sikertelen párbeszéd-kezdeményezésünknek nem mi vagyunk az erkölcsi vesztesei, hanem azok, akik úgy gondolták, hogy az akkor, Marosvásárhelyen összegyűlt több tízezres tömeg választ sem érdemel.
– Az erkölcsi győzelemből viszont még nem születik meg az autonómia.
– Nyilván, de az autonómiához nagyon sok minden szükségeltetik. Elsősorban az, hogy a közösség tisztában legyen és éljen a saját önszerveződő erejével. Erre Nyugat-Európában számtalan pozitív példa van, mások olyan lehetőségekkel élnek, amelyeket sajnos mi még nem használtunk ki. Persze, ha az emberek nem tudják, hogy mit lehet tenni, nem is tesznek. Azon túl, hogy a közösség részéről sokkal nagyobb céltudatosságra volna szükség, az önkormányzatoknak is fel kellene értékelniük saját hatáskörüket és szerepüket. Előszeretettel hajtogatjuk, hogy a központi hatalomnak át kell adnia a feladatköröket, de kérdem én, minden egyes székelyföldi önkormányzat készen áll azok átvételére? Más kérdés: mindenütt van olyan polgármesterünk, aki bizonyos kockázatokat vállalva, határozottan fellép az autonómiáért? Mert ne feledjük, óhajainkat, sérelmeinket előadhatjuk Brüsszelben vagy Strasbourgban, felsorolhatjuk őket Bukarestben is, de a politikai küzdőtér legfontosabb helyszíne a hazai porond.
– Véleménye szerint a vasárnapi esemény, függetlenül attól hogy húsz-, harminc- vagy éppenséggel százezer résztvevője lesz, párbeszédre kényszerítheti a Ponta-kormányt?
– Azt hiszem, hogy igen. Egy ilyen nagyszabású demonstrációt a román politikum nem tekinthet meg nem történtnek. Előbb-utóbb a románság előtt is ki kell alakulnia egy reális képnek arról, amit mi akarunk. A románok is rá fognak jönni arra, hogy ha a Székelyföld egy gazdagabb régióvá válik, abból az ország is nyer.
– Hogyan sikerült fölsorakoztatni a rendezvény és az eszme mögé az összes erdélyi magyar pártot?
– A tízesztendős küzdelmünk egyik sikere a politikai csatatértől való távolmaradásunk. Az SZNT soha nem törekedett a hatalom megszerzésére, nem engedett a pártokba való betagolási próbálkozásnak. Eljött az az idő, amikor ezt azok is belátják, akik néhány esztendővel ezelőtt egyfajta vetélytársat láttak bennünk. Ugyanakkor úgy vélem, hogy ráéreztek az egyszerű emberek sorában megnőtt tekintélyünkre is, amikor úgy döntöttek, hogy támogatják az október 27-i menetelést. Én azt szoktam mondani, hogy ha a székelyföldi autonómia létrejötte esetében a regionális parlamenti patkóban minden egyes erdélyi magyar pártnak helye van, akkor a Székely Nemzeti Tanácsra a patkó megépítésének feladata hárul. Ezzel a küldetéssel nem állhatunk egyik alakulat mellé sem, az arányokat majd a népnek, azaz a választóknak kell eldönteniük.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Király László kapta az Arany János-díjat
Király László költő, író kapta meg idén az Arany János-díjat a Magyar Írószövetség Arany János Alapítványától.
Ezt közölte a szervezet az MTI-vel. Az idén hetven esztendős Király László kolozsvári költői, írói munkásságának elismeréséért vehette át a díjat Budapesten az alapítvány kuratóriumi elnökétől, Oláh Jánostól. A díjazottat Szakolczay Lajos irodalomtörténész, kritikus méltatta. Király László mindmáig legnagyobb visszhangot kiváltó műve, az 1972-ben megjelent Kék farkasok című regény epikai formában megírt nemzedéki számvetés, a közelmúlt történelmének, az ötvenes-hatvanas évek erdélyi magyar falujának s a városnak leírása – emlékeztetett a közlemény. Az írónak idén jelent meg az Orpheusz Kiadó gondozásában a Készülődés Pazsgába című legújabb verseskötete, de hetvenedik születésnapja alkalmából a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó is készül egy átfogó versválogatással. Az Arany János-díjat korábban mások mellett Hornyik Miklós, Szörényi László, Jánosi Zoltán, Kiss Benedek, Vári Fábián László, Ferenczes István, Jámborné Balog Tünde, Oláh János és Szakolczay Lajos vehette át. A díjazottak egy Arany Jánosról mintázott kisplasztikát kapnak, Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész alkotását. A Magyar Írószövetség 1989-es közgyűlése döntött úgy, hogy alapítványt hoz létre a magyar irodalom értékeinek védelmére, gondozására. Az Arany János Alapítványt 1990 tavaszán jegyezték be. A szervezet 1995-ös közgyűlése határozott az Arany János-díj adományozásáról. A pénzjutalommal járó elismerést minden évben az 1956-os forradalom ünnepnapján, október 23-án adják át.
Krónika (Kolozsvár)

Teszári Zoltán a leggazdagabb romániai magyar üzletember
A nagyváradi Teszári Zoltán az egyedüli magyar nemzetiségű romániai üzletember a tíz leggazdagabb román toplistáján, amelyet a Forbes Románia magazin tett közzé pénteken.
Az ötszáz legvagyonosabb román üzletember rangsorát közzétevő folyóirat szerint a leggazdagabbak vagyona összesen csaknem 20 milliárd eurót tesz ki, ami 1,6 milliárd euróval kevesebb a tavalyinál. A rangsorban szereplők mintegy 200 ezer embert foglalkoztatnak cégeiknél.
Az első helyen Ioan Niculae, az Interagro cégcsoport tulajdonosa áll, akinek vagyonát 1,1 milliárd euróra becsülték. Niculaénak főként az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban vannak beruházásai, de a futballba is befektetett, ő az Astra Giurgiu román élvonalbeli csapat tulajdonosa.
A második helyen Dan Grigore Adamescu áll 950 millió eurós vagyonnal, ő a biztosítási piacon és a médiában van jelen. A harmadik helyen Frank Timis bányaipari beruházó osztozik Ion Tiriac volt román sportcsillaggal, vagyonukat 850 millió euróra becsülte a folyóirat.
A távközlés és média területén tevékenykedő Teszári Zoltán a kilencedik helyet foglalja el, az ő vagyonát 370 millió euróra becsülték.
A toplistán szereplő személyek vagyonának az átlaga 39 millió euró, a legkisebb vagyon, amellyel a rangsorba be lehetett kerülni, 5 millió euró. Az ötszáz leggazdagabb között 47 nő van. A legtöbb gazdag ember - csaknem kétszáz - Bukarestben él, a második helyen Kolozsvár áll, itt 34 toplistás üzletember székhelye található.
maszol.ro
MTI

Bereznay András
REPLY A romlott hús nem étel (Magyari Tivadar figyelmébe)
Bereznay András a magyar nyelvű történelmi atlaszról: olyan ez, mintha azzal kínálná mosolyogva fogyasztásra valaki az egyik oldalán megzöldült büdös húst, hogy jó lesz az, hiszen található olyan része, ami nem romlott.
Nem visszásságok nélküli, hogy az RMDSZ oktatásügyi főtitkárhelyettesének írása a Transidexen a saját ott közölt írásomra adott válaszként jelent meg. Bárhogyan is kapcsolódik a pártfunkcionárius írása ahhoz, amit szóvá tettem, e besorolása szerkezetileg kifogásolható, amennyiben, amint írásom megjelent, már ott is volt mellette az övé. A Transindex tehát az RMDSZ-nek elébe menve, a párt számára – alighanem szerzői jogaim megsértésével – mintegy „leadta a fülest”. Ezzel a portál elvette olvasóitól annak az esélyét, hogy észrevételeimről maguk által, befolyásolás mentesen, elfogulatlanul alkossanak önálló véleményt: manipulálni igyekezett őket. Mindenesetre ez nem a főtitkárhelyettes hibája. Az viszont, hogy mindent megtett, hogy elkerülje az érdembeli reagálást mondanivalóm lényegére, őt terheli. „Válasza” mellébeszélés.
Kétség nem fér hozzá, hogy – meghatározóan – a kérdéses történelmi atlasz az erdélyi magyarság egésze legalapvetőbb érdekének – a fönnmaradásának – a saját síkján brutális, és nem kevésbé fonák megtámadása. Ez nem takargatható. Olyanok számára, akik Erdélyben élnek és effélével törődnek – szomorú lenne, ha az RMDSZ főtitkárhelyettese nem tartozna közéjük –, axiomatikus, ezer szálon megélt valóság, hogy Románia részéről, bár a diktatúra korához képest más módszerekkel, de folytatódik az erőfeszítés a magyarság beolvasztására. Nincs szükség arra, hogy soroljam az asszimilációt célzó eszközöket, magyar falvakban épített görögkeleti templomok esetét, táblaügyeket, egyebet. Mindez közismert. Az is bizonyított, hogy a dákoromán „elmélet”, amelynek a magyar történelem tényeinek átköltésében kulcsfontosságú mozzanatát az RMDSZ az atlaszban magyarul, magyar párt létére igen fonákul propagálta, már régen nem jóhiszemű tudományos álláspont – ha valaha az volt –, hanem az Erdélyben exkluzivitásra törekvő román politika eszköze, mégpedig születése óta magyarellenes éllel. Akármi is a kérdéses atlasz készítésének háttere, egyértelmű, hogy ami megjelent, a maga eszközeivel elsősorban ezt a célt szolgálja. Írásom erről szólt, és annak érdekében tettem közzé – a témának közömbös, hogy hol élő szakembereként –, hogy megtudhassa az erdélyi magyarság, mit tesznek vele, illetve ellene, ebben az ügyben azok, akik képviseletét keresik, és szavakban legalábbis vállalják.
Furcsa Magyarinak a saját nézeteire csak többes számban, így az RMDSZ mögé bújva tett utalással a magyar közösséggel keresett összekacsintása, miközben ugyanabban az ügyben amiben kacsint, éppen ellenük dolgozik. Nem számít, hogy mik az ő „vastag”-ként utalt nézetei a román történelemszemléletről, ha nem vállalja föl, amit tud a magyarság érdekének védelmében. Érdektelen, hogy magában mit gondol, ha nézeteit félretéve a talán joggal föltett, de kényszer szinten már nem létező román elvárásnak gazsulálva magától elébe megy. Ezzel, ami a tényeket illeti, elutasítja, hogy képviselje az RMDSZ-nek szerinte pedig vallott nézeteit a választók érdekében, akik a pártot pozíciójába juttatva aligha kétséges, hogy tőle pontosan ezt várják. Ez különösen áll az oktatás területére.
Egy kisebbség érdekvédelmi szervezete pedig – ha demokratikus – soha, sehol nem járhat el úgy, hogy valamiképpen is az általa képviselt kisebbség céljai és érdeke ellenére tegyen. Az ilyen viselkedés semmilyen módon sem racionalizálható. A tárgyalt atlasz anyagi támogatásával és terjesztésével pedig az RMDSZ így járt el. Súlyos dolog, hogy az erdélyi magyarok saját legfőbb pártja – amellyel ettől eltekintve, sietek hozzátenni, a világon semmilyen problémám sincs, meg nem is foglakoztat az ilyesmi – ezúttal az asszimilációt célzó propaganda terjesztésével tett sokat azért, hogy aláássa a nemzeti öntudatát/önbecsülését azoknak, akiket elvben éppen nemzeti alapon képvisel. Ebben áll a botrány, amelyet a főtitkárhelyettes – válasza tanúsága szerint – nem orvosolni, hanem elkenni igyekszik.
Mondanivalóm elrejtésére irányuló igyekezete során Magyari különféle eszközökkel él. Lényegük a tagadás – az sem egyenesen. Szembenézés helyett mindenekelőtt a föltártak természetének átkódolására, súlyuk elbagatellizálására törekszik, de közben személyes lejáratásom keresésétől sem riad vissza. Áttematizálási kísérlete során a hangsúlyok áthelyezésével hol a mellékest emeli ki az elhallgatott lényeg rovására, hol úgy viselkedik, mintha műfajilag válaszcikkének része lehetne annak a kiadványnak a maga általi ismertetése, illetve deklaratív földicsérése, amiről éppen a megválaszolandó ismertetésben hangzott el megindokolt kritika. Ezt közben szégyentelenül tekintélyelvű, tartalmilag üres hivatkozások szövik át maga által annak nagyított, de erdélyi tudományos körök előtt ismeretlen, így bizonyára csak állítottan „szakértők”-re, mintha az elfogadhatatlannak térképre vitele elfogadhatóbbá válna attól, hogy valakik azt – ki tudja miért – jóváhagyták. Kérdés, miben állt ezeknek a szakértőknek egyáltalán a szerepe. Nem úgy tűnik, hogy sokban. Rejtély továbbá, hogy mivel töltötte remélhetőleg nem drága idejét az a hatékonynak nem tűnő társaság, melyet a főtitkárhelyettes így mutat be: „A hazai magyar történelemtanárokból álló munkacsoport megalakult, és a történészek közötti szakmai egyeztetések hónapokig tartottak.” Ez rendkívül érdekes annak fényében, amit csak kritikám közzététele után azonosítottam. Azt ugyanis, hogy a most magyarul kiadott atlasznak volt már két előzménye a Cartographia részéről, románul. A tárgyalt magyar atlasznak azokat a térképeit melyeket a Cartographia magyarországi atlaszaihoz képest „új”-nak neveztem – amelyek tartalmát leginkább elmarasztalom –, különösen a gimnáziumoknak szánt Atlas istoric şcolar-nak a térképeivel összevetve ébredtem rá, hogy azok sem újak. Apró – nem föltétlenül előnyükre történt – módosításoktól eltekintve megvoltak már ezek románul, egyetlen kivétellel, a 26. oldal egyszerű kis-térkép sorozatáéval. Sovány eredmény ez a hónapokig egyeztető munkacsoporttól, mégha a 17/a térkép román változatának két komolyabb esztelenségét is eltüntették (maradt éppen elég), és talán a magyarországi eredetű térképekkel is foglalkoztak. Úgy látszik, leginkább a névírás tekintetében, biztossá téve, hogy Bukarest neve ne szerepeljen magyarul, és a helységnevek írásmódjában minimális logika se érvényesüljön. Szakértők? Magyari a levegőbe beszél.
Bizonyára ennek ismeretében kereste a nagyobb nyomaték kedvéért személyemnek – ránézve méltatlan – hiteltelenítését. Föltűnő, ahogyan jobb híján mások alantas – xenofób – ösztöneire apellálva igyekezett hangulatot kelteni ellenem: a biztos hatás kedvéért ötször irányítva a figyelmet az atlasz minősége tekintetében érdektelen tényre, hogy Londonban élek, azt is az olvasó értésére adva – nehogy elfelejtse azonosítani –, hogy ez a hely „távoli”. Jó lenne megtudni mi a főtitkárhelyettes álláspontja arról, hogy lakhelyem hollétéből a témára nézve mi következik. Szintén tisztázandó, hogy pontosan milyen összefüggésben említi a tantervet, amire áthághatatlan akadályként utal a tisztességes történelmi atlasz készítés útjában. Jó lenne megtudni, annak mely pontjai írják elő konkrétan az általam szóvátett esetekre nézve kötelezően azt a fajta ábrázolást, illetve nyelvhasználatot, amelyet kifogásoltam. Ez az érdekes – nem, hogy merrefelé lakok és, hogy milyennek osztályozza a stílusomat – de erről mit sem tudunk meg tőle.
Amikor pedig nem meggyőzően büszkélkedik, hogy a szerinte érdemdús atlasz – amelynek ügyében, ahogyan inszinuálja, csak jómagam alkalmatlankodom – valamilyen akadályt tört volna át azzal, hogy a „magyar közösség” történelme kikerüljön, amint mondja „a szokásos ignorancia, a torzítás állapotából, amibe a román tantervek helyezték”, akkor talán jól hangzó, de az atlaszban láthatók fényében egészen üres szavakat használ. A kérdéses atlasz nem, hogy nem emeli ki a magyar közösség történetének bemutatását semmi ilyesmiből, hanem a maga eszközeivel – az ignorancia és torzítás hitelesítésével – nagyot taszít rajta, hogy még mélyebbre zuhanjon pontosan abba. Föltehetően arra utal, hogy azzal, hogy a magyarul először most közölt, a román nacionalizmus szellemétől fűtött új térképek az atlaszban a magyarországi eredetű, legalább lényegileg valósághűekkel keverednek, a kiadvány valamiféle eredményt ért el. Nincs így. Az összkép ellentmondó és zavaros, a zavar pedig sosem a megértés irányába visz, hanem rombol. Ez az atlasz arra alkalmas csak, hogy önmagát – és ezzel a magyar atlaszkészítést – hiteltelenítse a látható részleteket összevető diák fejében. Még arra is gondolhat, akit érdekel a téma és román atlaszt is megnéz, hogy a román legalább követhető szempontsorozatot közvetít, szemben az önmagának is sorozatosan ellentmondó magyarral, ami emiatt tudatlannak és hazugnak tűnhet. Arra következtethet a használó, hogy ha a zavaros magyar atlasz is azt hangsúlyozza legalább Románia területe vonatkozásában, amit a román, akkor a románnak igaza kell, hogy legyen, különben a magyar atlasz miért mondaná ugyanazt? Nincs „jut is, marad is”.
Olyan ez, mintha azzal kínálná mosolyogva fogyasztásra valaki az egyik oldalán megzöldült büdös húst, hogy jó lesz az, hiszen található olyan része, ami nem romlott.
Nem segíti az atlasz kiadásával keletkezett baj orvoslását a főtitkárhelyettesnek az az erőfeszítése sem, hogy írásom világos mondanivalóját és konkrétumait még megoldandónak maszkírozott szakmai részletek kategóriájába bizonytalanítsa majdani vita tárgyaként. Nem az, nem erről van szó. Hanem arról, hogy semmi kétség, hogy a jövőben erre az atlaszra sokszor fognak román részről hivatkozni, mint nacionalista mítoszaik helyességének magyar részről is belátásnak a bizonyítékára. Ezzel a kiadvány csak a saját hamis fölénytudatától eltelt román nacionalizmust izmosíthatja. Szerintem viszont együtt élő népek (vagy személyek) őszinte jó viszonya – ami rendkívül fontos, és remélem, hogy mást a főtitkárhelyettes sem kíván szolgálni – sem az egyik fél által fetisizált valótlanságok hajbókoló ál-elfogadására, behódoló propagálására, sem egyiküknek a másikkal szembeni bármilyen vonatkozásban is elfogadott alávetett voltára nem épülhet.
Nem értem, hogy amennyiben nem szándékosan árt az RMDSZ az erdélyi magyarságnak, miért nem siet, hogy elkövetett baklövését jóvátegye? Miért védi a védhetetlent? Éppen az ő érdekük lenne ezt az ügyet nem eltussolni próbálni, hanem mindent megtenni annak érdekében, hogy a Cartographia kolosszális és cinikus felelőtlenségét semlegesítsék, és a helyzetből, ami menthető, megmentsék. Nem gondolom azt, hogy ez a támadás az erdélyi magyar közösség kollektív önbecsülése ellen, amit az RMDSZ finanszírozott, ilyen értelemben szándékos volt a részéről. Csak az biztos, hogy megtörtént. Lehetett ez csak nemtörődömség, hozzá nem értés, rossz kommunikáció, a Cartographia képességeibe, vagy éppen a „szakértők”-ébe tévesen fektetett bizalom eredménye. Ha így van, nincs mit takargatni. Nem az a szempont, hogy a Cartographia jól járjon, hanem az, hogy a magyar diákokat ne csaphassa be senki saját történelmükről.
Transindex.ro

Székelyek Nagy Menetelése: már 200 ezer résztvevőre számítanak
Már 200 ezer résztvevőre számítanak a Székelyek nagy menetelésén, az eddigi 150 ezer felvonulóval szemben – jelentette ki a Székely Nemzeti Tanács elnöke tegnap Sepsiszentgyörgyön.
Izsák Balázs hozzátette, nem tulajdonít nagy jelentőséget a számoknak, ezeknél fontosabbnak tartja, hogy a résztvevők a közösségi összefogás élményében részesüljenek. Az SZNT elnöke közölte, hogy a menetelés egyik célja a román-magyar alapszerződés 15/9-es cikkelyének tudatosítása. Ebben a szerződő felek vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek megváltoztatják a kisebbségek által lakott régiók lakosságának arányait. Ha Románia a Székelyföldet egy nagyobb közigazgatási régióba olvasztaná be, azzal megsértené az alapszerződést. Azt várják el Magyarország kormányától, hogy kérje számon az alapszerződés betartását – jelentette ki az SZNT elnöke.
A Székelyek Nagy Menetelése kétségkívül a hétvége legjelentősebb közéleti-politikai eseménye. Holnap a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán 15 pontból indulnak el székely zászlós menetoszlopok a szomszédos települések felé, hogy több mint ötven kilométeres összefüggő oszlopot alakítsanak ki.
A felvonulók délelőtt 11 órakor gyülekeznek a számukra kijelölt pontokon, ahol ökumenikus istentiszteleteken vesznek részt, majd a déli harangszókor zászlókkal, transzparensekkel felszerelkezve indulnak el egymás felé. Találkozáskor felolvassák a tiltakozás petícióját, majd – a székely és a magyar himnusz eléneklése után – visszafordulnak a menetoszlopok. A nagy menetelésre már csütörtökön elindult a Maros megyei Makfalváról egy szekérkaraván, mely 36 települést érintve, mintegy 150 kilométert megtéve érkezik holnap a demonstráció egyik helyszínére.
A tervek szerint a felvonulók négy, egyenként 250 méter hosszú székely zászlót is kifeszítenek. A szervezők arra kérték a résztvevőket, ne vigyenek magukkal pártzászlókat, gyűlöletkeltő, mások személyiségi jogait sértő, a rendezvény méltóságával összeegyeztethetetlen feliratokat. A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését valamennyi erdélyi magyar politikai szervezet és valamennyi erdélyi történelmi magyar egyház felkarolta.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), valamint a Magyar Polgári Párt (MPP) is aktívan részt vett a szervezésben, a mozgósításban, a szükséges hatósági engedélyek beszerzésében. Valamennyi erdélyi magyar politikai szervezet vezetője ott lesz holnap a menetoszlopban, és beszédet is mond. A beszédeket és a petíció szövegét rádión keresztül hallhatják majd a felvonulók. A menetelés ideje alatt a térség valamennyi rádiója a felvonulást közvetíti, a szervezők azt kérték, mindenki vigyen magával táskarádiót.
Amint Izsák Balázs SZNT-elnök elmondta, a rádiós közvetítés adja meg az egységes élményt az 53 kilométeren felvonuló tiltakozóknak.Az SZNT székelyföldi demonstrációjával párhuzamosan Magyarország több településén, valamint Európa és Észak-Amerika megannyi nagyvárosában tartanak szolidaritási megmozdulásokat.
kolozsvariradio.ro/hirado.hu
Erdély.ma

Általános mozgósítás a Nagy Menetelésre – Radikálisabb módszerek következhetnek
Az RMDSZ egyeztetett a szervező Székely Nemzeti Tanáccsal, (SZNT) és mindenki tudja, hova kell mennie a Székelyek Nagy Menetelésén – hangzott el egy tegnapi sajtóértekezleten. Mozgósítanak a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Háromszéki Ifjúsági Tanács (Hárit) képviselői is.
Minden magyar többségű település képviselői, élükön a polgár- mesterekkel ott lesznek a nagy menetelésen – mondta a megyetanácselnök. Tamás Sándor beszámolt arról is, hogy az RMDSZ 3000 kis zászlót és négy darab két méter széles, 250 méter hosszú székely zászlót készíttetett, valamint 150 román és 50 angol nyelvű táblát, amelyek a legfontosabb üzeneteket hordozzák.
– Arra kérek mindenkit, jöjjön el családjával, gyerekeivel, barátaival, és vegyen részt a menetelésen – mondta Antal Árpád. Ott a helye mindenkinek, akinek egy kicsit is fontos gyerekei, unokái jövője, akik egy kicsit is tisztelik azokat a hősöket, akik életüket áldozták azért, hogy mi egyáltalán itt lehessünk – tette hozzá a sepsiszentgyörgyi polgármester.
– Csontig ért a kés, amit a hatalom bennünk forgat már évek óta. Nem akarunk egyebet, mint azt, hogy a román hatalom üljön le velünk tárgyalni, és vegye figyelembe jogos igényeinket – mondta Kulcsár-Terza József. – Ez egy történelmi pillanat, és ha ezt a román hatalom nem érti, akkor előfordulhat, hogy radikálisabb megoldást kell keresnünk – tette hozzá az MPP megyei elnöke.
Az Erzsébet parkban felállított székely zászló előtt a Hárit, valamint a Csík Terület Ifjúsági Tanácsa ismertette a vasárnapi menetelés ifjúsági részét.
– Megkeresésünkre több száz fiatal visszaigazolta részvételét, ezért fontosnak tartottunk létrehozni egy önálló ifjúsági menetoszlopot is. A fiatalok gyülekezőhelye az angyalosi letérő lesz, vasárnap 10 órára várunk mindenkit a helyszínen, onnan a rétyi útkereszteződéshez megyünk, és csatlakozunk a többi felvonulóhoz – jelentette ki Oltean Csongor Hárit-elnök.
Az önkormányzatokban dolgozó ifjak szombaton 21 órakor őrtüzet gyújtanak az autonómiáért az Óriáspince-tetőn. Lévai Barna, Erdély András
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Az autonómiaharc évtizede
Pont tíz évvel ezelőtt ezen a napon jött létre a Székely Nemzeti Tanács közképviseleti testületként egyetlen célkitűzéssel: a székelyföldi területi autonómia kivívásáért. Ez alatt az évtized alatt számos módon, eszközzel próbált eredményt elérni, ám kezdeményezései az egyre éleződő magyar–magyar politikai harcok miatt többnyire kudarcba fulladtak.
E tíz esztendő krónikáját állítottuk össze, a teljesség igénye nélkül, nem ejtvén szót a nemzetközi fórumokon tett népszerűsítési, figyelemfelkeltési próbálkozásokról és a román hatalomhoz több ízben intézett nyílt levelekről, perekről. E kronológia jól tükrözi, miként sikerült előbb közbeszéd tárgyává, majd az erdélyi magyar pártok programjának részévé emelniük az autonómiaküzdelmet.
Az SZNT végig próbált és többnyire sikerült felülemelkednie a pártpolitikán, tagjai, némely vezetői azonban csatlakoztak egyik vagy másik szervezethez (legtöbben az MPP-hez), így sok kezdeményezés az erdélyi magyarság belső politikai csatározásának áldozatául eset. Ez történt a helyi népszavazásokkal, a belső referendummal, több tüntetéssel, a székelyföldi önkormányzati nagygyűléssel. Az RMDSZ főként a politikai vetélytársat látta benne, túl radikálisnak találta kezdeményezéseiket, és nem volt hajlandó támogatni azokat. E számbavételben tisztán tetten érhetőek az RMDSZ válaszként megfogalmazott, soha be nem váltott ígéretei, de az is: 2012 után a szövetség székelyföldi képviselői végre nyitnak az SZNT irányába, és elkezdődhet a közös munka. Ennek köszönhetően jöhetett létre idén márciusban Marosvásárhelyen a minden eddiginél nagyobb autonómiatüntetés és az összefogásnak, együttműködésnek hála remélhetően sok tízezren, akár százezren vonulnak ki vasárnap a székelyek nagy menetelésére. Tanulságos ez az évtized, hűen tükrözi, mekkora szükség van arra, hogy politikum és civil kezdeményezés egyet akarjon, összehangoltan, egymást kiegészítve cselekedjék. Ha nekünk, erdélyi, székelyföldi magyarságnak sikerül saját hibánkból okulnunk, a következő tíz év sokkal eredményesebb lehet. Ez lenne az SZNT következetes kiállásának legnagyobb hozadéka.
2003. október 26. – Sepsiszentgyörgyön, a megyei könyvtár Gábor Áron Termében megalakul a Székely Nemzeti Tanács. Azért itt, mert mint megfogalmazták: „Ebben a teremben döntöttek másfél évszázada őseink az önvédelmi harc vállalásáról, a most megjelentek pedig ugyanezt vállalják”. A bejelentkezések alapján 211 személyt regisztrálnak, ám a nem hivatalos küldöttekkel, az érdeklődőkkel együtt közel négyszázan gyűlnek össze. Megválasztják a vezetőtestületet, melyben minden székely szék képviselője helyet kap, és az autonómiastatútum kidolgozóját, Csapó József lesz az SZNT elnöke. Négy határozatot és egy kiáltványt fogadnak el. A székely székek önigazgatásáról, a Székelyföld autonómiájáról hozott határozat leszögezi: „..a székely székek mai polgáraiként, Székelyföld lakóiként kinyilvánítjuk akaratunkat a székely székek önigazgatására, Székelyföld autonómiájára, Székelyföld autonómiastatútumának törvény általi jóváhagyására.” Ekkor döntenek arról, hogy véglegesítik az autonómiastatútumot és az SZNT jóváhagyása után Románia parlamentje elé terjesztik.
2003. december – összesítik a beérkezett módosító javaslatokat.
2004. január 17. – a testület szintén Sepsiszentgyörgyön ülésezik és egyöntetűen fogadja el a kiegészített statútumot. A 22 fejezetből és 131 szakaszból álló statútumtervezeten végrehajtott módosítások jelentős része formai, többnyire pontosító, lényeget kiemelő változtatások kerülnek a dokumentumba. A Székely Nemzeti Tanács Birtalan Ákos képviselőt kéri fel az autonómiastatútum törvénytervezetének román parlament elé terjesztésére, és Kovács Zoltán, Kónya Hamar Sándor, Szilágyi Zsolt, Vekov Károly, Pécsi Ferenc illetve Toró T. Tibor képviselőt bízza meg ennek támogatásával és fenntartásával.
2004. február 25. – a megbízott képviselők a román parlament elé terjesztik az autonómiastatútumot. 2004. március 30. – a képviselőház elsöprő többséggel elutasítja az SZNT által kezdeményezett és hat RMDSZ-es honatya által benyújtott törvénytervezetet. A közigazgatási szakbizottság egy általános vita után elutasító jelentést állított össze a tervezetről, ebben megismétlik a törvényhozási tanács korábban már megfogalmazott ellenérveket. A kormány is hasonló érveket sorakoztatott fel, az alkotmányos renddel összeegyeztethetetlennek minősítette a javaslatot. A képviselőházi vitában az autonómiával kapcsolatos általános kérdések kerültek napirendre. A kezdeményezők nevében Szilágyi Zsolt mutatta be a tervezetet, kiemelte, hogy a területi autonómia pozitív megoldás az unió több országában, kifejtette: a kisebbségek helyzetének rendezésére ezt szorgalmazta az Európa Tanács is tavalyi határozatában.
2004. június 29. – a szenátus is elutasítja a statútumot, a szavazáson a tizenkét RMDSZ-szenátoron kívül mindenki egyöntetűen a tervezet ellen voksolt.
2004. augusztus – a magyar többségű megyei tanácsokhoz fordulnak az SZNT széki elnökei, kérik, írjanak ki népszavazást az autonómiáról.
2004. szeptember 28. – többszöri egyeztetés után Kovászna megye tanácsa elutasítja az SZNT kérését, érvelésük szerint jogászaik törvénytelennek ítélték a referendum kiírását, ezért úgy határoztak, az erre vonatkozó törvény módosításának kezdeményezésére kérik fel az RMDSZ parlamenti képviselőit oly módon, hogy helyi ügyekről helyi szinten, regionálisakról pedig regionális szinten lehessen dönteni.
2004. október – a megyei tanácsok elutasítása után az SZNT a helyi önkormányzatokat kéri fel, hogy írjanak ki helyi népszavazást, amely során a szavazópolgárok igennel vagy nemmel válaszolhatnak arra a kérdésre, akarják-e, hogy Székelyföld autonóm adminisztratív régióvá váljék, és hogy településük ehhez tartozzon.
2004. október 20. – az illyefalvi tanács megszavazza a népszavazás kiírását, ugyanezt teszik Nagybaconban és következő év elején Vargyason is, a prefektúra minden esetben közigazgatási bíróságon támadja meg a döntéseket
2005. február 12. – Gyergyószentmiklóson ülésezik az SZNT, ismét szorgalmazzák, a helyi önkormányzatok tűzzék ki az autonómia népszavazást. A testület határozatban kezdeményezett tárgyalásokat Románia kormányával, miniszterelnökével, illetve elnökével Székelyföld területi autonómiájáról. Döntés születik arról is, hogy a frissen megválasztott parlament elé is beterjeszti statútumtervezetét. 2005. február 14. – az RMDSZ bejelenti, nem támogatja az SZNT autonómiastatútumának újbóli parlamenti előterjesztését, azt ígérik, az RMDSZ elkészíti saját törvénytervezetét, és azt terjeszti elő. 2005. május 13. – Csapó József az SZNT elnöke bejelenti, változatlan formában újra parlament elé terjesztik az autonómiastatútumot, és kezdeményezik, hogy az Európai Parlamentben nyílt meghallgatásra kerüljön sor a székelyföldi autonómia ügyében.
2005. június – Csapó nyílt levélben kéri az RMDSZ segítségét a statútum parlamenti beterjesztéséhez, a szövetség ezt visszautasítja, arra hivatkoznak, amíg a kisebbségi törvényt nem sikerül elfogadtatni, az RMDSZ nem foglalkozik más törvénytervezetek beterjesztésével.
2005. június 30.– Sógor Csaba szenátor és Garda Becsek Dezső képviselő az RMDSZ elutasítása dacára vállalja az SZNT statútumának beterjesztését.
2005. szeptember 23. – a képviselőház közigazgatási bizottsága vita nélkül elutasítja az autonómiastatútumot. 2005. szeptember 29. – jogerős, végleges döntéssel utasította el a brassói táblabíróság a vargyasi helyi tanács autonómiáról szóló népszavazásra vonatkozó határozatát.
2005. október 12. – a képviselőház plénuma is nemet mondott az autonómia-törvénytervezetre
2005. december – elutasító választ ad Csapó József levelére Traian Băsescu államelnök, újságírók kérdésére alkotmányellenesnek nevezi a székelyföldi területi autonómiát.
2005. december 11. – Sepsiszentgyörgyön ülésezik az SZNT. A közakarat határozott kinyilvánítására szólítanak mindenkit, tüntetések megszervezésével kívánnak közösségi nyomást gyakorolni választottaikra. Döntöttek arról, hogy 2006. március 15-én Székelyudvarhelyen Székely Nagygyűlést tartanak.
2006. március 15. – húszezren gyűlnek össze Székelyudvarhelyen a Székely Nagygyűlésen. „Autonómiát a Székelyföldnek – Szabadságot a székelységnek” – hangzott több ezer torokból azt követően, hogy Csapó József, az SZNT elnöke felolvasta a Székely Nagygyűlés kiáltványát.
2006. április – az SZNT Állandó Bizottsága felszólítja tagjait: válasszanak valamely pártban betöltött politikai tisztségük, illetve a közképviseletben vállalt vezetőszerepük között. Többen eleget tesznek a felkérésének, Szász Jenő azonban nem hajlandó erre.
2006. június 18. – Gyergyóditróban megtartják a Székely Nemzetgyűlést. A székelyföldi települések 4000–5000 küldötte kézfelemeléssel és háromszori „akarjuk” felkiáltással fogadják el a Csapó József által felolvasott határozatot, a széki elnökök az ezeréves, legendás, titkos helyen őrzött székely kehelyből kortyolt borral szentesítik fogadalmukat. Itt hangsúlyozta Csapó József, hogy a székely nép a történelem során mindig akkor hívta össze a Székely Nemzetgyűlést, amikor megelégelte a jogfosztottságot.
2006. október 7. – Sepsiszentgyörgyön ülésezik az SZNT, kezdeményezik, hogy még év vége előtt, Románia EU-csatlakozását megelőzően szervezzenek népszavazást Székelyföld autonómiájáról. Itt hangzik el, hogy mivel a hivatalos népszavazás kiírását megakadályozta a román hatalom – beperelték az erről határozatot elfogadó önkormányzatokat – belső, nem hivatalos népszavazással lehetne felmutatni az autonómiaigényt.
2006. október 15. – az SZNT is részt vesz az RMDSZ által szervezett agyagfalvi nagygyűlésen. Csapó ezt követően kezdeményez találkozót Markó Bélával, az RMDSZ elnökével, kéri, a szövetség támogassa az SZNT autonómia-népszavazását. Markó kijelentette: ezzel egyetértene, ha lenne rá törvényes lehetőség. De nincs, és ezt azok is tudják, akik ezt a népszavazást követelik – tette hozzá.
2006. október 23. – Csapó József váratlanul lemond az SZNT elnöki tisztségéről.
2006. november 4. – az SZNT Fodor Imrét választja ideiglenes elnökéül.
2006. november 22. – a gidófalvi tanács is elfogadja az autonómia-népszavazásról szóló határozatot. 2006. december 16. – a székely székek közül elsőként Bardoc-Miklósvárszéken (Erdővidéken) kezdik el a belső népszavazást. Önkéntesek járnak mozgóurnával házról házra.
2007. február – számos székely széken megkezdődött a belső népszavazás.
2007. március 30. – az SZNT ÁB a belső népszavazás határidejének meghosszabbításáról dönt, június végéig összesíthetik a támogatókat azokon a településeken, ahol objektív okok miatt akadozott a szervezés. Addig az időpontig 150 ezer igen választ gyűjtöttek az önkéntesek.
2007. szeptember 19. – Árpád fejedelem -díjat kap az SZNT.
2008. február 20. – az SZNT kezdeményezésére Sepsiszentgyörgyön szolidarizáló tüntetést tartanak a néhány nappal korábban függetlenné vált Koszovóval. A jelenlevők kinyilvánítják autonómiaigényüket. 2008. február 23. – Izsák Balázst választja elnökévé az SZNT sepsiszentgyörgyi ülésén. Határozatokat fogadnak el, amelyek elsősorban az autonómiaigény nemzetközi tudatosítását, hitelesítését célozzák. Ekkor hozzák nyilvánosságra a belső népszavazás eredményét: 209 304 szavazatot sikerült összesíteniük. Az SZNT adatai szerint az elérhető szavazók 52,98 százaléka nyilatkozott, és 99,31 százalékuk igennel válaszolt arra a kérdésre, akarja-e Székelyföld területi autonómiáját. 2008. június 18. – Sólyom László magyar államfő fogadja az SZNT küldöttségét. Átadják neki az autonómia-népszavazás eredményét tartalmazó iratcsomókat. Sólyom László megerősítette korábbi kijelentéseit, miszerint a székelyföldi autonómiaigény jogos, fontos és európai.
2008. július 5. – az SZNT ÁB ülésén döntenek arról, hogy megpróbálják felvenni a kapcsolatot a frissen megválasztott megyei és helyi önkormányzatokkal, elsősorban a hivatalos autonómia-népszavazás kiírásáról, a székely jelképek használatáról, a székelyföldi autonómiastatútum támogatásáról kívánnak egyeztetni.
2008. augusztus – az SZNT vezetősége tárgyalásokat kezdeményez a székelyföldi megyék tanácselnökeivel, polgármestereivel, önkormányzati képviselőivel az autonómia kérdésében. A megbeszélések egyik pontja a hivatalos autonómia-népszavazások kiírása.
2008. augusztus 30. – az SZNT felkéri a székelyföldi önkormányzatokat, november 30-ra tűzzék ki a referendumot, amely során arról kérnék ki a régió lakóinak véleményét, akarják-e a megyehatárok megváltoztatását oly módon, hogy létrejöhessen az autonómiastatútumban szereplő régió.
2008. szeptember 11. – nyílt levélben kéri az SZNT Markó Béla RMDSZ- és Szász Jenő MPP-elnöktől, hogy támogassák az autonómia-népszavazás kiírására vonatkozó kezdeményezésüket. Az MPP már másnap igennel válaszol. Markó Bélával október elején találkozik Izsák Balázs, az RMDSZ elnöke akkor azt ígéri, szakértőikkel elemzik a kezdeményezés jogi és politikai vonatkozásait, később azonban az RMDSZ kihátrál, és arra hivatkozva, hogy nincs jogi lehetőség a népszavazások megszervezésére, nem támogatja az SZNT kezdeményezését. Több tanács mégis napirendjére tűzi a népszavazást, és számos helyen el is fogadják az erről szóló határozatot.
2008. október 25. – ötödik születésnapját ünnepli az SZNT, úgy döntenek, hogy állampolgári kezdeményezésként – 100 000 aláírás összegyűjtésével – vagy a parlamenti képviselők révén harmadszor is a román parlament elé terjesztik Székelyföld autonómiastatútumát. Napirendre kerül a népszavazások ügye, hogy minél több polgármestert, önkormányzati képviselőt meg kell nyerni ennek támogatására, kiderül, az ülés napjáig alig néhány településen született döntés, de a következő hetekben várhatóan megsokszorozódik ezek száma. A népszavazás kiírását elfogadták már Gyergyóditróban és Gyergyóalfaluban, Kézdivásárhelyen, Kőröspatakon, Újszékelyen elutasította az RMDSZ-es többségű tanács, Marosvásárhelyen, Kovásznán és Zágonban a polgármesterek nem hajlandóak napirendre tűzni; – az SZNT vezetői Sepsiszentgyörgyön találkoznak a hivatalos romániai látogatáson lévő Sólyom László magyar köztársasági elnökkel, aki megerősíti korábbi álláspontját: jogosnak, európainak tartja a magyar közösség autonómiatörekvéseit.
2008. december 15. – Izsák Balázs közleményben szólítja fel az RMDSZ-t, hogy vállaljon aktív szerepet a székelyföldi népszavazások kiírásában, Székelyföld autonómiastatútumának parlamenti elfogadtatásában, a nemzetközi támogatás megszerzésében.
2008. december – a sepsiszentgyörgyi városházára is kikerül a székely zászló, amely az SZNT jelképe, és amelyet a tanács egyik alapítója, sepsiszéki elnöke, a néhai Kónya Ádám tervezett. Egyre több községházán tűzik ki a székely lobogót.
2008 vége – 2009 eleje – a prefektúrák megtámadják a helyi tanácsok autonómia-népszavazás kiírásáról szóló határozatait, a közigazgatási bíróságok érvénytelenítik az önkormányzati döntéseket. 2009. január 28. – Izsák Balázs kezdeményezi a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását. 2009. március 3. – Izsák Balázs ismét az autonómia támogatására kéri az RMDSZ-t, nyílt levélben fordul Markó Béla szövetségi elnökhöz és az autonómia-népszavazások, illetve a statútum parlamenti beterjesztésének támogatása mellett azt kéri, pártok fölötti összefogással kezdeményezzék a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását.
2009. április 3. – az RMDSZ és az EMNT megállapodásának köszönhetően megalakul az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF), amelynek feladata egyezségre jutni és megoldásokat találni az erdélyi magyar közösség jövőjét érintő stratégiai, politikai kérdésekben. Elhangzik, várhatóan már őszig közös törvénytervezeteket fogadnak el az autonómiáról. Az SZNT nem fogadja el a felkérést, nem delegál képviselőt az EMEF-be, mert politikai és kampánycéllal létrehozott testületnek tartja azt. Szerintük nincs szükség újabb tervezetek kidolgozására, az RMDSZ-szel közösen kellene képviselniük az EMNT által kidolgozott személyi elvű autonómiastatútumot, illetve az SZNT Székelyföld autonómiastatútumát.
2009. május 13.– az EP-választási kampányban levő RMDSZ és EMNT úgy dönt, felkarolja az SZNT által kezdeményezett székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását. Bejelentik, május 23-án Székelyudvarhelyen tartják meg a székely parlament előfutárak

„Tiszta” Romániát! (14.) – Megtorlások Észak-Erdélyben: Szárazajta
Olteanu hívásra megy?
A Maniu-gárdák első csoportja feltűnés nélkül a mészárlás előtti este, szeptember 25-én ér Szárazajtára. Olteanu állítása szerint ő egy század fegyveres élén – a szárazajtai románok hívására – megy a faluba, hogy a helyszínen megbüntesse a románellenes bűncselekmények elkövetőit.
Az önkéntesek számát eltúlozza, mert Ion Ţârlea őrmester – a mészárlás napján írt jelentésében – 70 önkéntest említ. Az azonban, hogy valóban hívásra mennek, igazolható. A sepsisbükszádi Vaszi Albert, bár nem járt Szárazajtán, emlékszik rá, hogy amikor a gárda Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégiumban székelt, Szárazajtáról valaki „hívta őköt”. Olteanu örömmel megy a hívásra, mert a gárda szentgyörgyi tartózkodása céltalanná vált.
A tömegmészárlás előkészítése
Olteanuék Szárazajtára érve azonnal hozzáfognak a kivégzések akciótervének elkészítéséhez. Meglepetésszerű eljárásra törekednek, hogy senki se tudjon elmenekülni. Reggelre már előkészítik a kivégzés helyszínét. Kora hajnalban, négy-öt óra körül a gárdisták a helybeli román fiatalok segítségével összeszedik a gyanúsítottak többségét. Németh Ákos elhurcolásukról elmondja, hajnalban öt fegyveres megy hozzájuk, a kaput beütik, és édesapját, őt, valamint öccsét elhurcolják az iskolába. A nagyteremben már 22-en vannak, mindenüket elveszik, majd hátraviszik őket az óvoda épületébe, ahol levetkőznek „ingre s gatyára”. Hasra kell feküdniük, „aztán csúfolkodtak velünk, hogy így Horthy, s úgy Horthy”. Közben hallják az utcán, hogy dobolnak. A dob helyett a „polgár” – Berszán Sándor, a kisbíró – egy rossz edényt, fazekat ver össze, és úgy hirdeti ki, hogy minden 15 és 60 év közötti korban lévő magyarnak kihallgatásra kell jelentkeznie. Aki ezt nem teszi, azt főbe lövik.
Az iskolaudvar golyószórókkal és fegyveresekkel van körülvéve, még az iskolaépület udvar felőli ablakában is fegyveres áll. Szép András elmondja, hogy a géppuskásoknak készített állványok úgy voltak elhelyezve, hogy azok szembe legyenek „a néppel, hogy ha esetleg úgy alakul a helyzet, támadni tudjanak”. A fegyveresek egy része ellátva robbanótölténnyel is. Hátul az istállóban „három kötél lóg, mindegyikre hurok van vetve, s mindegyik alatt egy-egy kicsi szék áll. Balról, a pince előtt, az iskolakapuval szemben áll egy tőke, egy fatuskó, mellette egy fejsze.” A csutak mellett egy vizescseber, benne beáztatva egy háromszorosra csavart szekérkötél.
Halállista A tömegmészárlás előkészítésének fontos mozzanata a feketelista összeállítása. Elképzelhető, hogy azt már a szeptember 4-i német–román csata előtt elkészítik. Egyed Vilma ezt meggyőzően állítja. Benkő Levente forrásfeltárásai lehetővé teszik, hogy egyre hitelesebb képet nyerjünk a szárazajtai eseményekről. Levéltári kutatásai során rábukkant egy olyan adatra, amely szerint a névsort a hadi események után gépelik le. Eszerint „Rozalia Bogdan és a helyi csendőrőrs akkori parancsnoka – vagy munkatársa –, bizonyos Goţa csendőrőrmester szeptember 16-án vagy 17-én, tehát a szeptember 4-i hadi események után gépelték le azt a névjegyzéket, amelynek alapján szeptember 26-án a magyarokat kivégezték”. E sorok írója ennek alapján úgy véli, a rendőrség is tud arról, mire készül a helyi románok egy csoportja, és hogy kapcsolatban állnak Olteanuval. Hogy hány név szerepel a listán, pontosan nem lehet tudni. Van, aki 150 nevet emleget, de Egyed Vilma látta a listát, és azt állítja, hogy „az árkuspapírnak az egyik fele tele volt írva, s a másik fele félig”, ez mintegy 30–40 nevet jelent.
Nincs törvényesség
A lefejezéshez előkészített tuskó mellett – Nagy Gyula emlékezete szerint – „két-három méterre lehetett az asztal, ahol Olteanu a papírokkal, doszárokkal állt”. A bűnösség megállapításának eszköze a megfélemlítés és a rövidre szabott gondolkodási idő. Az iskolaudvarra terelt szárazajtaiaknak három perc alatt kell megmondaniuk, hogy ki tehető felelőssé egy román tiszt életéért. A tét nem kicsi. Ha nevet nem mondanak, akkor azonnal 150 embert végeznek ki. A félelemből, hallomásra hivatkozással kimondott név elég arra, hogy a megnevezettet azonnal kivégezzék. Az ítélethozás egyoldalú, nem hallgatják ki az elítélteket, nem adnak lehetőséget a védekezésre sem. Minden törvényességnek ellentmond, hogy a bűnjeleket a kivégzés után gyűjtik össze. Olteanu erre is csupán harminc percet ad. A parancs szerint azonnal fejbe lövik azt, aki a birtokában lévő katonai ruhát, jelvényt, fegyvert és lőszert nem szolgáltatja be.
Nincs irgalom!
A vallomások többsége arra utal, hogy a szárazajtai tragédiát a falustársak közti torzsalkodások, sérelmek idézik elő. Ezt tükrözi a 2013. szeptember derekán készült beszámoló is. A szemtanú, a 87 éves Szép Imre határozottan állítja, hogy keresztapjának, Szép Bélának a halálát egy borozda föld feletti vita okozza. A hasba lőtt Szép Béla súlyos sérüléseibe október 7-én hal bele. Elekes Lajos egy lúdért veszti életét, mert évekkel korábban egy alkalommal a kapujával szemben lévő kaszálóján tartózkodó idegen ludak közé csap. A hivatalos vád szerint a templom tornyából lövi a román katonákat, mit számít, hogy ő még a frontról sem ért haza. Németh Gyula halálának oka, hogy évekkel korábban egy alkalommal, kuglizás közben rászól egyik román falustársára, hogy mondjon igazat. Mivel azt találja mondani, hogy „a szemedet kéne kiütni, hát mondd azt, ami igaz”, e pár szóért életével fizet, letartóztatásakor a szuronnyal még a szemét is ki akarják szúrni. Gecse Bélát otthonában hajnalban, fél öt táján menekülés közben lövik agyon. Németh Izsák, aki jó gazdálkodó, még a harmincas években a földjén, a sarjújában juhokat legeltető falustársához üt, ezért érdemli ki a sortüzet. Málnási Józsefet reggel fél ötkor lövik meg, amikor az iskolaudvarról próbál menekülni. A sebesült Málnásit meg lehetne menteni, ehelyett a tehetetlen embert Olteanu fejbe rúgja, nem engedi bekötözni, még vizet sem kaphat, ezért vérzik el szörnyű kínok közt. A legszörnyűbb kivégzést a Nagy testvéreknek szánják. Ellenük az a hamis vád, hogy a szeptemberi csata után „ásóval és kapával román katonákat vágtak össze”. A kivégzésük valódi oka azonban egy elszántott földdarab miatti nézeteltérés. Először Sándort végzik ki. Két kezét összekötve kerül a hóhér elé, aki egy keménykötésű gárdista. Mivel az vonakodik lefejezni, bár a fejszét kétszer is felemeli, Olteanu ráförmed: „Mi van? Elvállaltátok?! Elvállaltátok, s most nem meritek megtenni?!” Végül egy kis termetű ember ugrik elő, és a faragófejszével lecsapja Nagy Sándor fejét. A következő áldozat testvére, András. Mivel a tőke csupa vér, kétségbeesetten mondogatja, hogy: „Jaj, Istenem, hogy tegyem [a fejemet – K. Gy. megj.] oda?!... A testvérem vérébe… Én sem vagyok hibás.” Mivel a nyakcsigolyája valamilyen okból ferde, nem tudja nyakát megfelelőn a tőkére tenni, ezért a fejsze fokával nyakon csapják, majd több elvétett csapás után rálőnek, míg végül a második golyó végez vele. Hasonlóan kegyetlen kivégzés áldozata a Szép házaspár. Szép Albertné Málnási Regina volt az egyetlen nő, akit kivégeznek. Ő sem kap lehetőséget arra, hogy elmondja, miért alaptalan a vád. Miután átadja azt a gyűrűt, amit hálából Ioan N. Ionescu hadnagytól kapott, amiért sebesülése idején ápolta, Olteanu felpofozza, majd meggyanúsítja azzal, hogy „levágta egy román tiszt ujját”. Miután beállítják a „bűnösök” közé, férje, Szép Albert szót kér, hogy felesége ártatlanságát megmagyarázza. El akarja mondani, hogy a román tiszt hamarosan eljön, hogy megköszönje az ápolását. Azonban be sem fejezheti a mondatot, rálőnek. A golyó gyomron találja, egyúttal feleségére is tüzelnek, hátba lövik, majd még egy golyót a hasába, így az a férje holttestére zuhan.
A 62 éves Szabó Béniámot is beállítják a kivégzőhelyre, a sarokba, a faistálló mellé, és agyonlövik, még vád sem hangzik el. De nem kegyelmeznek Nagy D. Józsefnek sem. Kiállítják a tömegből, összekötik a kezét, miután ő is bemegy a sarokba, sortüzet vezényelnek. Mivel nem találják el, megint rálőnek. A 12. golyó az alsó fogsorát éri, hasra esik, és hallottnak tetteti magát. Szerencséjére életben marad, de 1955-ben, alig 50 évesen szívgyengeségben meghal. A 38 éves Tamás László, aki cigány nemzetiségű, egyszerű munkásember, és ortodox vallású, azért hal meg, mert egy katonaruhás a kivégzés idején a rémült tömegbe lő.
Az arcátlan embertelenséget, aljasságot a kivégzésen jelen lévő Németh Béniám élethűen ismerteti: „kacagták ezek a fegyveresek, amikor lőtték meg az embereket… Röhögtek, mintha színházban lettek volna.” Olteanu izzó magyargyűlöletét mutatja a következő parancsának szövege is: „Takarítsátok el a dögöket! Mindenki vigye, s haladéktalanul temesse el az övét!” A kivégzést azért szakítják meg, mert a temető felől lövéseket hallanak. Nem kizárt, hogy orosz katonák lövései állítják le a további vérfürdőt. A mészárlás után minden magyart arra köteleznek, hogy „egy-egy téli ruhát, illetve kabátot és egy-egy pár cipőt”szolgáltasson be.
Magyar–román konfliktus?
A vallomások alapján állítható, hogy 1944. szeptember 26-án ártatlan szárazajtaikat mészároltak le. Nagy Mihály Zoltán és Vincze Gábor történész szavai szerint ezek az emberek a nem létező bűneik miatt lakolnak. Az egyik szárazajtai visszaemlékező egyértelműen rámutat arra, hogy a személyes ellentétek, a bosszú borítja fel a faluközösség szokásos életét, és vezet a szörnyű tragédiákhoz. Olteanu az ártatlan szárazajtai áldozatokat románellenes bűnözőknek mutatja be. Ezzel akkor sem mindenki ért egyet. Sajnos, a múlt máig kísért, mert a 2013. szeptemberi megemlékezés előtti napokban is egy román párt képviselői arról győzködik Szárazajta lakosságát, hogy ne vegyen részt mártírjai meggyilkolásának 69. megemlékezésén. Amíg akadnak olyanok, akik a sötét középkort idéző mészárlás áldozatairól való megemlékezés ellen agitálnak, jelzi, hogy még ma is élnek az Olteanuék eszmeiségéhez közel állók. Nemrég egy bukaresti román–magyar futballmérkőzésen tízezrek üvöltötték: Ki a magyarokkal az országból! Újabban a december elsejei ünnepléseken, felvonulásokon a székely városok utcáin gyakran hallható nemcsak az Ázsiába küldözés, de annak ordítozása is, hogy Székelyföld román föld! Akadnak, akik üldözik a székelység nyelvét, szimbólumait. Nem csoda, ha a székely nép – a történelmi és az etnikai jog alapján is – követeli a történelmi Székelyföld Románián belüli önkormányzatát, autonómiáját. Népünk e követelése jogos, mert a székelységet megilleti a hazához való jog! Ez nem lehet más, mint a szülőföldje. A hazához való jog a székelység jövőjének, megmaradásának alapja. E haza akadályozhatja meg a szárazajtaihoz hasonló bestiális gyilkosságokat, a magyarságunk miatti arcátlan büntetéseket. A székely hazában, a történelmi Székelyföldön, mint önálló fejlesztési régióban, akárcsak Dél-Tirolban, nemcsak magasabb életszínvonalat lehetne teremteni, de példamutatóan meg lehet valósítani a székely–román együttélést, a két nyelv egyenlőségét, az arányos részvételt a területi autonómia vezetésében. Ezért is van szükség arra, hogy október 27-én a székelyek nagy menetelésén minél többen legyünk!
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ami jó Hargita és Kovászna megyében, Marosvásárhelyen nem jó?
Az RMDSZ-frakció rendkívüli megyei tanácsülést kér november 14-re
– Arcátlanság lenne a politikusok részéről, ha nem vennék figyelembe több tízezer Maros megyei és marosvásárhelyi állampolgár akaratát – jelentette ki tegnap Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke, Kelemen Mártonnal, a megyei tanács RMDSZ-frakciója vezetőjével tartott közös sajtótájékoztatón annak kapcsán, hogy egy nappal korábban a megyei tanács jegyzője negatívan véleményezte az RMDSZ által benyújtott, a helyi referendum kiírását kezdeményező több mint negyvenezer aláírást.
"Nem a marosvásárhelyi társadalommal, a politikusokkal vannak gondok"
A megyei elnök emlékeztetett a pár nappal korábban az 1956-os forradalom emlékére tartott megemlékezésen tett kijelentésére, amely szerint nem Marosvásárhellyel, a marosvásárhelyi társadalommal vannak gondok, hanem azzal a politikai elittel, amely időről időre, alkalomról alkalomra mesterséges etnikai konfliktust gerjeszt. Annak kapcsán mondta ezt, hogy miután az RMDSZ polgári akciót, aláírásgyűjtést kezdeményezett, amely Maros megye és különösképpen Marosvásárhely lakóinak az érdekeit tartja szem előtt, és arról kérdezné meg a megye és a város lakóit, hogy mit gondolnak a térség jövőjéről, a PDL és az USL politikusainak nyilatkozatai eltorzították ezt a véleménye szerint nemes szándékot, és olyan köntösbe próbálják öltöztetni, amelyik etnikai feszültségekhez vezethet, és kockára teszi mind a megye, mind a térség jövőjét.
Az RMDSZ arra törekszik, hogy meggyőzze a kormányt, az illetékes döntéshozó hatóságokat, hogy ennek a térségnek az szavatol fejlődést, ha a jelenlegi nagy régiót kisebbre osztják. Ez szüntetné meg azokat a különbségeket a megyék között, amelyekről az utóbbi tizenöt évben bebizonyosodott, hogy ebben a képletben nem a térség javát szolgálják.
– Mi a gond a felvetéssel, kit zavar az, hogy Marosvásárhely számára, amely az elmúlt évtizedekben beszűkült, régióközpontként keresse a jövőt? – tette fel a kérdést. A választ meg is adta: a PDL- és USL-vezetők, akik nem fogalmaztak meg egyetlen logikus ellenérvet sem, a kérdést etnikai természetűvé torzították, elutasítva a párbeszéd gondolatát is. – Egyre gyakrabban hallunk mind sértőbb és bántóbb, az idegengyűlölet határát súroló megnyilatkozásokat, amelyek rendkívül egészségtelenek és károsak a helyi társadalomra nézve – mondta.
Sajnálattal vette tudomásul, hogy ez a hangulat begyűrűzött a társadalomba is. Véleménye szerint ha tovább fokozódik ez a fajta feszültség, a felelősség azokra a PDL-s és USL-s politikusokra hárul, akik nem képesek túltenni magukat bizonyos hiúsági kérdéseken, bizonyos politikai ambíciókon, nem tudnak összefogni Marosvásárhely és a megye érdekében. – Sajnálattal veszem tudomásul, hogy már-már versenyszerűen vetélkednek az USL és PDL politikusai abban, hogy ki a nagyobb román, ki a nagyobb nacionalista. Úgy gondolom, ezt a folyamatot meg kell állítani, és ezért a felelősséget az USL és a PDL politikusainak vállalniuk kell – jelentette ki.
"A megye jegyzője több mint 50 ezer emberrel csúfolkodik "
Kelemen Márton szerint csupán formai hibákra hivatkozva utasította vissza Paul Cosma a kezdeményezést, amelyet szeptember 26-án nyújtottak be, és választ a 29. napon kaptak, amelyben a megyei tanács titkára elutasította azt a formanyomtatványt, amelyekre az aláírásokat gyűjtötték.
A Népújság kérdésére elmondta, hogy a táblázattal kapcsolatban fogalmazott meg teljes mértékben formai kifogásokat, amelyek nem érintik a kérdés lényegét, nem változtatják meg, nem helyesbítik, nem pontosítják a kérdést.
Mint mondta, alapjában nem lepte meg őket ez a fordulat, számítottak arra, hogy politikai meggondolásból akadályozni fogják. Ezért egy másik törvény adta lehetőséggel éltek, és a megyei tanácsosok egyharmadának aláírásával benyújtottak egy másik kezdeményezést referendum kiírásáról ugyanazzal a kérdéssel. Véleménye szerint ennek a kérdésnek a megvitatását a megyei tanácsban politikai eszközökkel már nem lehet megakadályozni. A rendkívüli tanácsülést november 14-re kérik, amelyen az RMDSZ-tanácsosok a több tízezer aláírásra hivatkozva kérik a kérdés megvitatását.
Az RMDSZ politikusai szerint a három székelyföldi megyét érintő kezdeményezést a román politikum folyamatosan eltorzítja, holott csupán gazdasági fejlesztési régióról van szó, amelynek nincs etnikai vetülete, csupán arról szól, hogy az európai uniós alapokat hogyan osztják le.
Az aláírásgyűjtést folytatják, eddig ötvenötezer támogató aláírás gyűlt össze, magyarok és románok részéről egyaránt. Kijelentették: a megye titkára technikai okokra hivatkozva lesöpörheti ugyan az asztalról a negyvenezer aláírást, de a megyei tanács elnöke, a tanácsosok, akik a lakosság szavazatainak köszönhetően jutottak tisztséghez, nem tekinthetnek el attól, hogy a megye egy nagyon jelentős része mit szeretne.
A kérdések során kiderült, hogy az azonos fejléccel ellátott listákat mind Hargita, mind Kovászna megyében elfogadták, egyetlen nap alatt megkapták a választ.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Izsák Balázs: senki ne hiányozzon a vasárnapi menetelésről!
A székelyek nagy meneteléséről "csak az maradjon otthon, akinek a nevére kiállított hivatalos halotti bizonyítványa van. Más igazoló iratot nem fogadunk el" – jelentette ki Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke egy pénteki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón.
Mint pontosította, a teljes körű részvételt célzó elvárása elsősorban az SZNT vasárnapra meghirdetett nagy menetelés által érintett települések lakosságára vonatkozik. Arra a kérdésre, hogy még mindig 150 ezer felvonulóra számít-e, kijelentette: csütörtökön módosította a számításait, most már 200 ezer résztvevővel számol.
Izsák Balázs hozzátette, nem tulajdonít nagy jelentőséget a számoknak, ezeknél fontosabbnak tartja, hogy a résztvevők a közösségi összefogás élményében részesüljenek.
Az SZNT elnöke elmondta, hogy a menetelésnek egyebek között a román-magyar alapszerződés 15/9-es cikkelyét kell tudatosítania. Ebben a szerződő felek azt vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek megváltoztatják a kisebbségek által lakott régiók lakosságának arányait. Ha Románia a Székelyföldet egy nagyobb közigazgatási régióba olvasztaná be, azzal megsértené az alapszerződést. "Azt kérjük Magyarország kormányától, hogy kérje számon az alapszerződés betartását" – jelentette ki Izsák Balázs.
Az elnök ironikus hangnemben mondott köszönetet a székelyföldi prefektusoknak, amiért a székely szimbólumok ellen indított pereikkel megerősítették a székely közösségi tudatot. "Üzenem Codrin Munteanunak (Kovászna megye korábbi, magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült prefektusának – a tud.), hogy számítok rá a jövőben is" – jelentette ki.
Úgy vélte, a székelyek nagy menetelése meg fogja értetni Bukaresttel, hogy a közösségi akarat semmibe vevése tovább erősíti a székelység hangját, és a követeléseknek újabb és újabb hullámaival kell szembenéznie. Hozzátette, hogy a Székelyföld autonómiájáról szóló konstruktív párbeszéd elkezdését szeretnék elérni.
Öt magyarországi városban is demonstrálnak a Székelyföld autonómiájáért
Budapesten, további négy magyarországi városban és a világ számos pontján is tartanak szimpátiatüntetéseket a székelyek nagy menetelésével egy időben, vasárnap. A háromszéki Bereck és Kökös közötti 55 kilométeren százezres menetoszlop hívja majd fel a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére. A magyar közmédia több műsorban is foglalkozik a demonstrációval.
László Lajos, a Székelyföldért Társaság (SZT) titkára csütörtökön elmondta, hogy a budapesti Hősök terén lesz a gyülekező vasárnap délelőtt 10 és 11 óra között. Onnan vonulnak át a román nagykövetséghez, ahol 12 órakor kezdődik a rendezvény, összehangolva a háromszéki demonstrációval.
A vidéki rendezvényeket Szolnokon, Debrecenben, Keszthelyen és Sárospatakon szervezik. A székelyföldi autonómiáért a világ több mint húsz váro-sában, számos kontinensen tartanak szimpátiatüntetést.
Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága múlt heti, egyhangúlag elfogadott állásfoglalásában támogatta a vasárnapi demonstrációt.
A közmédia többször, több műsorban is foglalkozik a Székelyföld területi autonómiájának megvalósításáért indított demonstrációval. A Székelyek nagy menetelését pedig a Dunán és a Kossuth Rádióban is élőben közvetítik – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája korábban az MTI-t.
A menetelést az MTVA az eseményt megnyitó egyik ökumenikus istentisztelettel együtt élőben közvetíti. A műsorban megszólalnak az erdélyi magyarság politikai vezetői, ismert közéleti szereplői is.
A FUEN támogatja a romániai magyarság autonómiatörekvéseit
Teljes szolidaritásáról és támogatásáról biztosította a romániai magyar nemzeti közösség autonómiatörekvéseit az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) a székelyek vasárnapi nagy menetelése alkalmából – derült ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség pénteki hírleveléből.
A FUEN állásfoglalását Hans Heinrich Hansen, a nemzeti kisebbségek európai ernyőszervezetének elnöke és Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára írta alá.
"A FUEN minden fórumon támogatja tagszervezeteinek jogkövetelő törekvéseit, a Székelyföld területi autonómiáját is. Az RMDSZ a FUEN erős partnere, közösen lépünk fel Európában a kisebbségi keretszabályozás megteremtése érdekében" – olvasható az állásfoglalásban.
A FUEN vezetői rámutattak: Európa minden őshonos nemzeti kisebbségét megilleti az önrendelkezés joga, és a romániai magyarság – Európa legnagyobb, egy országban élő nemzeti kisebbsége – hosszú ideje kinyilvánította igényét Székelyföld területi autonómiája és a kulturális autonómia iránt.
Hozzátették: az autonómia a legtöbb esetben súlyos történelmi örökséget rendezett, és kivívása több évtizedbe telt, de azóta bebizonyosodott, hogy az autonómia erősítette a közösségeket, valamint a régiók és autonóm területek kohézióját.
"Arra buzdítjuk a romániai magyarokat, soha ne adják fel a közösség önrendelkezésébe, ügyeik autonóm rendezésébe vetett hitüket. Használják ki a politikai érdekképviselet lehetőségeit, támogassák a közösséget képviselő RMDSZ-t, éljenek a polgári nyomásgyakorlás eszközével, őrizzék meg az erőt adó egységes fellépést" – fogalmaz a FUEN állásfoglalása.
Népújság (Marosvásárhely)

Szegedi diákok Kolozsváron – egy áthallgatás szűk 10 napja
Felfordult a világ! Nem kolozsváriak mentek odaát, hanem néhány szögedi diák jött megélni a kincses várost - már annyit, amennyi tíz napba belefért.
A házigazda
Általában egy diákcsereprogram után a vendégek írják beszámolójukat. Én a másik, szintén napos oldalát írnám meg, egy rövid Szeged-Kolozsvár testvéri(es)ség néhány napját a házigazda szemszögéből. Alább majd „vallanak” a szögediek...
Az előkészületek, program-összeállítás és kapcsolatfelvétel a kezdeti szakasznak akár unalmasabbnak is mondható részei, ezeket kihagyom. A lényeg az első négy lánnyal és egyetlen fiúval kezdődött. Közös ebéd, kezdeti nyelvi nehézségek (mármint a szegedi vendégdiákoknak, mi meg tolmácskodtunk), majd egy kis ismerkedés egymással, a KMDSZ-szel, Karrierirodával, Kolozsvárral. Az oldott hangulatra nem sokat kellett várni, már az esti sörözés a Krajczárban jól sikerült, hiszen éjjel 1-ig kint maradt az összeszokásban levő kis társaság. Igazi összerázódást meg mi mástól is várhatnánk egy egyetemlátogatós nap után, mint a Janistől? Másnap nehéz is volt az ébredés…
Ahogy teltek a napok, annál inkább megismertük egymást. Nem csak azt tudtuk már, kit hogy hívnak, milyen egyetemre jár, hanem kiderült, ha valaki szeretett néptáncolni, lassan megtudtuk, kinek ízlik jobban a bor, mint a sör. Az is világossá vált, több helyről gyűltünk össze mi, magyarok. Nem volt olyan nagy kulturális különbség, de szervezőkként a maximumot ki akartuk hozni városunkból, környezetünkből. Megmutatni, hogy Kolozsvárt miért és hogyan lehet szeretni. Hogy miért pont olyan jók az őszi sétatéri bolyongások, mint egy opera, vagy épp este a fellegvárról a kilátás ér-e annyit, mint a toronylátogatás (ahová, sajnos, nem mindenki jutott fel).
Néha megkérdezték a külföldi egyetemistáink: honnan a sok energia? Ők adták azt a löketet, ami pörgetett és vonzott a városba azon a körülbelül 10 napon. A mosolyok és kérdések, az érdeklődés szedett ki hosszú éjszakák után reggel az ágyból, még így is vigyorogva. Ez vett rá, hogy szabad órámban süssek gyorsan, vagy hogy bulira készülés helyett egy utolsó sörözésre szaladjak. Nem volt így sem elég ez a néhány nap, remélem, hogy jövőre kapunk még ugyanennyit. Vagy többet is akár!
(G. Cs.)
Kolozsvár két hétben – új hangulat, életérzés
Kolozsvár… A szó, a város új hangulattá, életérzéssé nőtte ki magát gondolataimban.
Nekem, Szegedről érkező hallgatónak elsőre furcsának és idegennek tűnt a kép, amit Kolozsvár nyújthatott. Szeged széles utcái, járdái után az első napokban meglepő és lehangoló volt Kolozsvár sikátoros elrendezése. Hirtelen azonban valami (minden!) megváltozott bennem, egyik napról a másikra!
Vendéglátóink remek programokat szerveztek, elég volt egy városnézés Andris kínálta történeti áttekintéssel, egy fellegvári séta Ingriddel és Mándellel ahhoz, hogy átértékeljem mindazt, amit Kolozsvár adhat nekem. Pozitív élményeimet csak fokozták a közös sörözések, a tordai sóbánya-látogatás, valamint a gyönyörű napsütéses időjárás. Akkor szerettem bele végleg a városba, amikor a Sétatérre mentem fotózni. Az ősz hihetetlen színei, a park szépsége megtették hatásukat. Tamás, Csilla, Réka a második héten is jobbnál jobb programokkal kedveskedtek. Nem feledem az operettet, a Heltait, a Klausent... A Feketetón tapasztaltakról, annak sokszínűségéről, Hunorral (illetve nélküle ) átélt kalandokról külön elbeszélést írhatnék. Kolozsvár látképe a Szent Mihály templom tornyáról szintén örökre az elmémbe égett.
Mindent összevetve azt gondolom, csodás két hetünk volt a városban, megismerve annak sokszínűségét, de talán két hét mégis kevés volt, hogy felfedezzük minden árnyalatát. Tudok még olyan helyekről, terekről, kocsmákról, amelyek arra várnak, hogy megismerjem őket. Érzem, tudom, hogy a város visszavár! És ha visszatérek, felkeresem kedves vendéglátóinkat, akik Kolozsvár rejtelmeit elérhetővé tették számomra!
Istovics Krisztina
Bentlakás és kintlakás, megkapni
Esti utazással vette kezdetét erdélyi, kolozsvári kalandunk. Sikeres megérkezés és szobafoglalás után készültünk a következő napok izgalmaira: egymás, a KMDSZ-tagok és Kolozsvár megismerésére.
Néha gondot okoztak a nyelvi korlátok, de úgy hiszem, barkochbában és activityben mindenki fejlődött az ott töltött pár napban. Születtek komikus szituációk, többek között a konyhás nénikkel folytatott „beszélgetések” (melyik rántott sajtot szeretnénk enni), vagy a mosodás nénivel – hogy mosni szeretnénk –, a portás bácsival – de mi ebben a koliban (bentlakásban) lakunk, mi vagyunk a magyar csoport, tessék felengedni –, vagy ha éppen a termet kerestük, ahol az óránk volt.
Kintlétünk alatt vendéglátóink bevezettek minket az egyetemi életbe, azaz 2 hétig mi is beleélhettük magunkat az ízig-vérig kolozsvári egyetemista létbe és minden velejárójába. Megismertük az egyetemet, az egyetemi órákat és tanárokat. Bejártuk Kolozsvár nevezetességeit és legjobb vendéglátóipari egységeit, ahol magyarul is értenek, és még társasozni is lehet. Átmulattunk egy-két éjszakát a Janisben, a magyar bulikban, ahol a román és magyar fiatal megfér egymás mellett, a magyarországi közhiedelemmel ellentétben. Megtapasztaltuk, hogy az ottani közlekedéskultúra merőben eltér a mienktől, vagyis ha ott élsz, vedd fel az ottani ritmust (nem baj, ha piros van vagy nincs zebra, menj át nyugodtan az úton), és hogy az összes buszsofőr Michael Schumachernek képzeli magát, legyen szó helyi vagy távolsági buszjáratról. Kiderült, hogy a feketetói vásár tényleg nagyon nagy és tényleg mindent lehet ott kapni, hogy a bentlakásnak (kollégium) kintlakás (albérlet) az ellentétje, nem csak viccelni akartak velünk a srácok. Valamint az utolsó napon felvilágosítottuk vendéglátóinkat, hogy a ’megkapni’ szót mi nem használjuk olyan szövegkörnyezetben, mint ők (nálunk a ’megtalál’-t szokás mondani, a megkapni az más jelent…), azért mosolyogtunk mindig rajtuk, ha ezt mondták. Számunkra elég viccesen hangzik az, hogy „Kint megkaptok.” vagy „Majd ott megkapjátok XY-t.”.
Remek embereket ismertünk meg egy gyönyörű városban, akik szuper programokat szerveztek nekünk, és szerintem nem hazudok, ha azt írom, hogy vissza fogunk még térni, készüljetek fel!
Szabadság (Kolozsvár)

Színházaink mennyiségi mutatói
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának volt a legtöbb nézője a tavalyi évadban az erdélyi magyar színházak közül. A társulat előadásait összesen 40 ezer néző tekintette meg. Lakosságarányosan a látogatottság szempontjából a csíkszeredai színház áll a legjobban. A művészi teljesítményük alapján Romániában és nemzetközi színtéren egyaránt a legnagyobb elismertségnek örvendő kolozsvári és sepsiszentgyörgyi színház a rangsorban az ötödik és a hatodik helyet foglalja el. A Transindex hírportál és a Játéktér folyóirat által készített infografika szerint a 2012–2013-as évadban a szatmárnémeti és a marosvásárhelyi teátrumnak volt a legtöbb bemutatója, a partiumi 11 premiert jegyzett, a Maros-parti városban 9 új művet tekinthetett meg a közönség. A legnépesebb művészi személyzettel a kolozsvári színház dolgozik, itt a művészek száma eléri a 62-t.
Az erdélyi magyar színházak sajtóirodáitól származó adatok szerint a 2012–2013-as évadban a szatmári társulat előadásait 40 ezer néző tekintette meg. A második leglátogatottabb színház a Csíki Játékszín volt, amelynek előadásait 39 ezren látták. A szatmárnémeti és a csíkszeredai színház lakosságarányosan is a legjobb eredményt érte el. A szatmári színháznak a 35 ezer magyar lakost számláló városban 114 százalékos mutatója volt, a csíkszeredainak ennél is jobb, 130 százalék, hiszen a székelyföldi városban 30 ezer magyar él.
Harmadik helyen a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata végzett 36 ezer nézővel, a negyedik helyet a nagyváradi Szigligeti Színház foglalja el 30 ezer nézővel.
Továbbá a Kolozsvári Állami Magyar Színház következik 26 ezer nézővel, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásait 19 ezer néző tekintette meg. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház produkcióit 15 ezren látogatták, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházét pedig 14 ezer 500 néző.
A sorrendben következik az Aradi Kamaraszínház (12 500), a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (12 ezer), a kézdivásárhelyi Városi Színház (9 500), valamint a független teátrumként működő, a mozgásszínházat népszerűsítő sepsiszentgyörgyi M Stúdió (1 600 néző).
Az előadások számát tekintve a 2011–2012-es és a 2012–2013-as évadban egyaránt a szatmári színház színészei léptek legtöbbször színpadra. A partiumi társulat tavaly 212 alkalommal játszott, a marosvásárhelyi színészek 193-szor léptek deszkára, a kolozsvári színháznak pedig 187 előadása volt. A kolozsvári társulat e mennyiségi mutató szerint az első három erdélyi színház között végzett. A meglehetősen nagy látogatottságnak örvendő Csíki Játékszínnek 154 előadása volt tavaly.
A bemutatók számát tekintve a legtöbb színházban nőtt vagy stagnált az új előadások száma az előző évadhoz képest. Leglátványosabban a 2007-ben alapított Aradi Kamaraszínház növelte bemutatóinak számát: a tavalyelőtti kettő helyett tavaly már 6 új előadást vitt színre. Kolozsvár nem rontott a statisztikán, és tavaly is 7 bemutatót játszott a társulat, akárcsak az azelőtti évadban.
A személyzet tekintetében első helyen a kolozsvári színház áll, amely 62 színészt, rendezőt, dramaturgot és egyéb alkotót foglalkoztat. A második helyen osztozik a székelyudvarhelyi és a temesvári színház, amelyek egyaránt 47–47 művészt foglalkoztatnak. A szatmári és a nagyváradi színháznak 43–43 művésze van.
Szabadság (Kolozsvár)