Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozója - Interjú Csiszér Albert főszervezővel -
CSISZÉR ALBERT főszervezőt, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság Ifjúsági Frakciójának (röviden RIF) elnökét kérdeztem a májusban megtartandó EFIKOT-ról, Erdély legnagyobb magyar nyelvű fiatal közgazdász találkozójáról. A fiatal elnök elárulta, hogy a találkozó központi témája egy új gazdasági irányzat és gondolkodásmód lesz, mely a „Kék Gazdaság – Blue Economy” nevet viseli.
Mi is valójában az EFIKOT?
Az EFIKOT az Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozója, mely idén immár 12. alkalommal kerül megrendezésre az RMKT Ifjúsági Frakciója, vagyis a RIF által. Az EFIKOT hagyományosan minden évben megrendezésre kerül, mindig más-más városban, ahova egész Erdélyből összegyűlnek a fiatal közgazdászok, vállalkozók, gazdasági témák iránt érdeklődők. A résztvevők szakmai előadásokat hallgathatnak meg, megismerkedhetnek neves gazdasági szakemberekkel, ugyanakkor kapcsolatokat építhetnek. Mint ezen a téren egyedülálló rendezvény megerősíti az erdélyi magyarságot, bővítve annak gazdasági ismereteit, kapcsolatait, tapasztalatait.
Mikor és hol lesz megtartva? Honnan vártok résztvevőket?
Az XII. EFIKOT Marosvásárhelyen lesz megtartva, a Continental Hotelben 2013. május 3-5. között. Résztvevőket várunk az egész Kárpát-medencéből, de határon túlról legfőképp Magyarországról, míg Erdélyből Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Nagyváradról, Csíkszeredából, Sepsiszentgyörgyről, Székelyudvarhelyről, de minden bizonnyal lesznek bukaresti résztvevők is.
Mit jelent a Kék Gazdaság?
A Kék Gazdaság egy új gazdasági alternatívát kínál a társadalmak számára a gazdasági és ökológiai válságra. Az elmélet mellett a gyakorlatban is már létező módszereket mutat be, amelyeket a természet inspirált. Günter Pauli koncepciója olyan innovációkat használ fel, melyeket a természet ihletett s melyek által teljesen ki lehetne küszöbölni a fölösleges és pazarló szemétképződést, ugyanakkor megélhetést biztosíthatna a helyi kisközösségek számára is.
Miért pont a Kék Gazdaságot választottátok témaként?
Úgy gondoljuk, hogy a fiatalok azok, akik legfogékonyabbak az újra és ők azok, akik a változást hozzák. Mert váltásra, változásra szükség van a mai világban és ez az újfajta gazdaság-elmélet egy jó alapja lehet ennek. Ezért szeretnénk megismertetni neves előadóink által ezt a gazdaság-szemléletet a fiatalokkal, hiszen a mi kezünkben van a jövő kulcsa.
El tudnál mondani egy pár szót az előadókról?
Összesen 15 előadónk lesz a konferencián, melyek 3 szekcióban fognak előadni. A konferencia fő meghívottja Charles van der Haagen, aki Günter Pauli, a Kék Gazdaság elmélet kidolgozójának munkatársa és egyben legjobb barátja, valamint dr. Kiss Tibor, aki lefordította a Kék Gazdaság című könyvet magyarra. Neves előadóink még dr. Hetesi Zsolt fizikus és matematikus, a fenntartható fejlődés kutatója, dr. Törőcsik Mária marketingszakember, a fogyasztói magatartás kutatója, egyetemi tanár, dr. Svéhlik Csaba kétszeres Európa-díjas autókonstruktőr, valamint Csibi Magor, a WWF Románia programigazgatója.
Miért éri meg eljönni a konferenciára?
A szakmai része a konferenciának és a téma önmagáért beszél. Ez egy olyan új terület, amelyről jó ha minden fiatal közgazdász tud. Egy kis izelítőt adtunk az előbbi kérdésnél előadóinkból is, akikért szintén megéri eljönni. Viszont ezen kívül a konferenciának van egy hatalmas hozzáadott értéke, mégpedig az hogy a szűk két nap során összekovácsolódik egy remek fiatal közösség és egy olyan közeg alakul ki, amely megfelelő teret nyújt az ismerkedésre, kapcsolatépítésre. Ezt fűszerezi a kitűnő hangulat és a fiatalos alternatív programok.
Mit is csináltok valójában ti, RIF-esek?
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) Ifjúsági Frakciójaként (RIF) a fiatal közgazdászok országos szervezete vagyunk. Célunk összefogjni, találkozási felületet biztosítani, illetve szakmai ismereteket, programokat nyújtani a gazdaság iránt érdeklődök számára. Ami a rendezvényeinket illeti márciusban már szerveztünk egy branding témakörű konferenciát, illetve tervben van a XII. EFIKOT után ősszel egy újabb konferencia megrendezése, hogy csak a fontosabb programokat említsen. Ezen kívül még rengeteg nem konferencia jellegű rendezvényünk van, mint pl. klubtevékenységek, képzések, csapatösszerázó programok. Azon személyek pedig, akik szeretnének többet tudni ezekről követhetik eseménynaptárunk a RIF honlapján: www.rif.ro
Akinek felkeltettük a figyelmét és jelentkezne a konferenciára, hol teheti meg és mit kell még tudnia ezzel kapcsolatosan?
A konferencia Marosvásárhelyen lesz megszervezve a Continental Hotelben*** május 3-5 között. A teljes programról, előadókról, részvételi díjakról és jelentkezési lehetőségekről a rendezvény honlapján lehet olvasni: http://efikot.rif.ro/.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Hasznos idióták és kártékony bölcsek
Gazda József a Székelyföld emblematikus személyisége, aki sokat tett életében az erdélyi magyar identitáshatárok fenntartása és ezeknek a határoknak a színvonalas szellemi tartalommal való feltöltése érdekében.
Amikor egy ilyen ember szólal meg valamilyen kérdés kapcsán, akkor a hozzászólásnak alappal van súlya, és ha az állásfoglalás ferdít, az okozott sebek nem indokolatlanul fájnak. A Hasznos idióták... című írást (Háromszék, 2013. április 17.) Gazda József feltehetően az előtt írta, mielőtt megjelent volna a kérdéssel kapcsolatos véleményemet részletesebb formában tükröző interjú, amelyet Cseke Péter Tamás készített, és a Magyar Szó Online, illetve az Erdélyi Riport kiadványokban tett közzé. Álláspontja ugyanis kizárólag egyetlen megállapításra reflektál, amelyet egy MTI-hír alapján a hazai magyar nyilvánosság több fóruma a kontextusból kiragadott formában, többnyire pontatlanul közvetített a hazai magyar olvasóközönség felé. Noha Gazda József reflexiója súlyosan megbélyegző és igazságtalanul torzít, mégis hálásnak kell lennem neki, hogy ürügyet szolgáltatott a következő pontosításokra. Az MTI híranyaga e kritikus részlet tekintetében precíz ugyan, a hazai sajtóanyagok többségének figyelme mégis elsiklik afölött, hogy az inkriminált kijelentésem az etnikai alapú területi autonómiára vonatkozott. Gazda József is nemes egyszerűséggel foglalja össze a dolog szerinte való lényegét: „Salat Levente tett egy bölcs nyilatkozatot, miszerint tizenkét éven belül nem lesz autonómiánk”. Ez a kijelentés egyszerűen nem felel meg a valóságnak, több okra visszavezethetően. Egyfelől úgy gondolom ugyanis, hogy az autonómia számos olyan formájával rendelkezünk már ez idő szerint is, amelyeket vagy nem tudatosítunk, vagy nem tulajdonítunk azoknak kellő jelentőséget: a nyelvi szempontból önálló iskolarendszerünket funkcionális autonómiaként szokták emlegetni a szakirodalomban; az egyházi autonómiák rendszere a személyi elvű autonómiákra példa; a közel 3000 tanácsos és választott vezető, akik az erdélyi magyarságot képviselik a helyi adminisztráció intézményeiben a közigazgatási autonómia fontos letéteményesei; kulturális intézményeink egész sora a kulturális autonómia kis köreiként volna megbecsülhető, de az autonómia sajátos alakzatai a közbirtokosságok is. Többször foglaltam állást nyilvánosan azzal kapcsolatosan is, hogy a romániai törvényes keretek elvileg lehetővé teszik a személyi elvű kulturális autonómia magánjogi változatának a működtetését az egyesületi törvény alapján, és az a tény, hogy ezzel az erdélyi magyarság nem kíván élni, fontos jelzés azt illetően, valójában mekkora az igény az autonómia iránt köreinkben. Az MTI-interjúban azt is mondtam, nem kizárt, hogy a regionalizáció napirenden szereplő kérdése a székelységre nézve valamilyen elfogadható területi-adminisztratív alakzat létrejöttét eredményezze. 2011-ben egy kötetet jelentettem meg a Kolozsvári Egyetemi Kiadónál, amelyben a politikatudomány autonómiát alátámasztó érveit vettem számba, kimutatva, hogy az etnikai vagy nyelvi alapon megosztott társadalmakban az autonómia szükségessége közvetlenül adódik a demokrácia politikai projektként való fölvállalásából. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy az általunk sokat emlegetett, létező autonómiaalakzatokhoz rendszerint göröngyös út vezetett el. Létrejöttük történetében sok múlott a nemzetközi kontextuson, a szereplők bölcsességén és kitartásán, és egyértelmű, hogy nincs recept, ami alapján biztosra vehetően el lehetne jutni az autonómiához. Számolni kell azzal is, hogy a létező autonómiaalakzatok jelentős részét elhúzódó konfliktusokat lezáró megállapodások hozták létre (ezzel a részlettel kapcsolatban többen emlegetik a nemzetközi rezsim „perverz következményeit”, arra utalva, hogy a békés eszközöket alkalmazó kisebbségekre nem figyel oda a nemzetközi közvélemény), illetve azzal, hogy a viszonylag hosszú időn át stabil berendezkedésnek számító katalán autonómia vagy skót devolúció radikalizálódása és elindulása az elszakadás útján nem tesz jó szolgálatot a jelenlegi autonómia-törekvéseknek. Többek között ezekre gondolva állítottam, hogy tájékozatlanságot tükröző, megalapozatlan optimizmusra vall az a vélekedés, miszerint belátható időn belül elképzelhető lenne Erdélyben az etnikai alapú területi autonómia. A Cseke Péter Tamás által készített interjúban azt is kifejtettem: a jelenlegi világhelyzetben elképzelhetetlen, hogy Romániában a román többség akaratától függetlenül vagy annak ellenében jöjjön létre az autonómia bármilyen formája. Az autonómia lényege a hatalommegosztás, amihez politikai akaratra van szükség, az ehhez szükséges feltételek pedig jelenleg nem adottak Romániában, különösen ami a területi alapú etnikai autonómiát illeti. Ez az én véleményem ebben a kérdésben, amely mögött sok munka és szerteágazó tapasztalat van, de álláspontom – természetesen – nem több, mint egyike a lehetséges álláspontoknak. Nagyon hálás lennék, ha valakinek – például Gazda Józsefnek – sikerülne érvekkel bebizonyítania, hogy tévedek, akár abban a formában, hogy premisszáim helytelenek, akár abban az értelemben, hogy a következtetéseim elhibázottak. Sajnálatos adottsága erdélyi magyar közgondolkodásunknak, hogy a sorskérdéseinkkel kapcsolatos vitákban az érvek helyét egyre inkább az olyan minősítgetések veszik át, mint például a „hasznos idióta”. Gazda József csúsztatásának van egy további, a kérdés lényegét kiforgató eleme: álláspontomat, ha közvetve is, az RMDSZ érdekeit kiszolgáló nézetként állítja be. Az autonómia kérdésével kapcsolatos nyilvános állásfoglalásaimban többször próbáltam arra felhívni a figyelmet, hogy a román közgondolkodás főáramára jellemző, az autonómia kérdését zsigerből elutasító magatartás történelmi okok mellett arra is visszavezethető, ahogy az erdélyi magyarság nevében fellépők az elmúlt bő húsz év során az autonómiáért folytatott küzdelmet felfogták, illetve kivitelezték. A történet lényege röviden az, hogy az autonómia kérdését visszatérően rövid távú politikai céloknak rendelték alá, az autonómiaigényt megjelenítő kommunikációt pedig felkészületlen, a kérdéshez alapvetően nem értő szóvivőkre bízták. Többek között ennek is köszönhető, hogy az erdélyi magyarság által követelt autonómia lényegét illetően egymásnak ellentmondó üzenetek jutottak el a román közvéleményhez, amelyek azt eredményezték, hogy a fogalomhoz társított képzetek igen széles szemantikai skálán mozognak, a decentralizációtól kezdve az önkormányzaton át a nemzeti önrendelkezésig. Ahelyett, hogy a kérdést sikerült volna bevinni a közpolitikai viták napirendjébe, azt értük el, hogy a román társadalom egészében egy igen hatékony immunrendszer jött létre, amely rendkívül eredményesen mozgósítja az ellentestjeit valahányszor az autonómia kérdése felbukkan a nyilvánosságban. Ennek az adottságnak a kialakításában az RMDSZ-nek természetesen igen komoly felelősségrésze van, de egyáltalán nem válik az esélyeink javára az sem, hogy egy ideje három politikai szervezet licitálja túl egymást az autonómia kérdésében. És van végül Gazda József állásfoglalásának egy szomorú összetevője is. Mívesen szerkesztett mondataival azt sugallja olvasóinak, hogy a Székelyföld érdekeit árulja el az, aki az erdélyi magyar közgondolkodást jelenleg kényszerpályán tartó illúziókkal próbál leszámolni. A jól felfogott közösségi érdek kétségkívül olyan dolog, aminek tekintetében a kompromisszum nem jöhet szóba. De az adottságokkal nem számoló rögeszmék és a tájékozatlanságra alapozott előítélet fölöttébb kártékony csatlósai a kisebbségi jogharcnak. Gazda Józseftől elvárható volna, hogy felismerje: az újra és újra kivitelezhetetlennek bizonyuló célért folyó küzdelem azt eredményezi: egyre többen látják ma már értelmetlennek az autonómiakérdés feszegetését, az erdélyi magyar közgondolkodás egészére pedig rátelepszik a kollektív kudarcérzet. Az elhibázott, teljesíthetetlennek bizonyuló jövőkép demoralizál, és elveszi az emberek kedvét attól, hogy itt és most elvégezhető feladatokra összpontosítsanak. Magyarán: hogy a csodavárás helyett méltó tartalmat adjanak az autonómia létező vagy rövid távon elérhető formáinak. Nem tudom, valóban vannak-e hasznos idióták, akik a Gazda József által oly találóan megbélyegzett szerepet játsszák el ma a magyar–román relációban, de attól tartok, minden kétséget kizáróan vannak kártékony bölcsek, akik minden erejükkel azon vannak, hogy az erdélyi magyarságot megtartsák az előítéletekkel terhelt jövőképek fogságában. Salat Levente
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A székely zászlóról is megkérdezte Victor Pontát Korodi Attila Strasbourgban
Victor Ponta miniszterelnökhöz intézett kérdéseket Korodi Attila parlamenti képviselő az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ülésének utolsó felszólalójaként április 24-én Strasbourgban.
Korodi Attila első kérdése arra vonatkozott, milyen döntéseket támogat a miniszterelnök – az Európa Tanács ajánlásainak, keretegyezményeinek és chartainak szellemében – annak érdekében, hogy a helyi közösségek szabadon használhassák jelképeiket és szimbólumaikat Románia egész területén. Hangsúlyozta, hogy a székely zászló használatának megtiltása, amely a székelyföldiek jelképe, diszkrimináció, hiszen más megyék, helyi közösségek továbbra is használhatják az őket jelképező zászlókat. A képviselő kitért arra, hogy értesülései szerint a kormány tervez olyan jogalkotási lépéseket, amelyek normális mederbe terelik a kérdést.
A továbbiakban Korodi arra kérdezett rá, a román miniszterelnök hogyan képzeli el a szubszidiaritás elvének gyakorlatba ültetését az alkotmánymódosítás után a nemzeti kisebbségek szemszögéből.
Az első kérdésre reagálva Ponta elmondta, hogy mivel fontos számára a nemzeti közösségek együttműködése, ezért javasolni fogja a romániai pártoknak és a civil szervezeteknek, hogy közösen találjanak jogi megoldást arra, hogy a román és az európai uniós zászló mellett helyi közösségek szimbólumait is ki lehessen tűzni a helyi közigazgatási intézményekre, hacsak ezek nem rasszista vagy fasiszta jellegűek. A második kérdésre a miniszterelnök azt válaszolta, Romániában a szubszidiaritást csak a helyi közigazgatáson keresztül képzeli el.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése április 22 és 26 között ülésezik Strasbourgban. Korodi Attila parlamenti képviselő az RMDSZ javaslatára Frunda György utódja a Tanács Parlamenti Közgyűlésében. A Közgyűlés Politikai és Demokrácia Szakbizottságában, illetve az Európai Néppárt Közgyűlési frakciójában dolgozik.
Erdély.ma

Magyar konzuli iroda nyílik Marosvásárhelyen és Nagyváradon
Hat új külképviseletet nyit a magyar kormány: Eszéken, Krakkóban és Torontóban főkonzulátus, Melbourne-ben, Marosvásárhelyen és Nagyváradon konzuli iroda nyílik – áll a keddi Magyar Közlönyben. A kormányhatározat értelmében az eszéki és krakkói főkonzulátusok felállításához szükséges helyi alkalmazotti létszám, továbbá az egyszeri beruházási és működési kiadások a Külügyminisztérium idei költségvetésében már rendelkezésre állnak, míg a marosvásárhelyi és nagyváradi konzuli irodákhoz szükséges kiküldötti és helyi alkalmazotti létszámot, valamint a kiadásokat szintén a tárca idei költségvetése tartalmazza.
A torontói főkonzulátus és a melbourne-i konzuli iroda megnyitásához szükséges kiadások fedezetét a tárca idei költségvetése, továbbá a Miniszterelnökség és a Külügyminisztérium közötti előirányzat-átcsoportosítás adja.
A közlönyben az olvasható, hogy az eszéki főkonzulátus kerülete Eszék-Baranya, Vukovár-Szerémség, Brod-Szávamenti, Pozsega-Szlavón, Verőce-Drávamente, Belovár-Bilogora, Kapronca-Körös és Muraköz megyékre terjed ki.
A torontói külképviselet kerülete Ontario (kivéve Ottawa közigazgatási területe), Manitoba és Saskatchewan tartomány. A krakkói főkonzulátus kerülete pedig az alsó-sziléziai, az opolei, a sziléziai, a szentkereszti, a kis-lengyelországi és a kárpátaljai vajdaságokból áll.
A konzuli irodák közül a melbourne-i a canberrai magyar nagykövetséghez tartozik, és Victoria, Dél-Ausztrália és Tasmania tartományokra terjed ki a kerülete.
A marosvásárhelyi külképviselet a csíkszeredai főkonzulátushoz tartozik, kerülete Maros és Szeben megyékből áll. A nagyváradi konzuli iroda a kolozsvári főkonzulátushoz tartozik, és Bihar, valamint Arad megyékre terjed ki a kerülete.
A kormány a határozat alapján továbbá felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy gondoskodjon arról: a Külügyminisztériumnak a külképviselet-igazgatásra mindenkori engedélyezett létszámát hárommal növeljék.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára március közepén Ausztráliában és Új-Zélandon járt, látogatása alkalmával úgy nyilatkozott, hogy 2008-ban az előző kormány több magyar külképviseletet bezárt, közöttük a főkonzulátust Sydneyben, Torontóban és Sao Paulóban, pedig ezek a helyek fontos központjai a magyar diaszpórának.
Az államtitkár hangsúlyozta, tárcája javaslatot tett a kormánynak egyes képviseletek újranyitására, így a közeljövőben várhatóan konzuli iroda nyílik Melbourne-ben is.
hirado.hu
Erdély.ma

Gurmai Zita letérdelt Ion Iliescu előtt
Az egyik legnézettebb videó lett magyarországi portálokon a Szociáldemokrata Párt (PSD) múlt hétvégi kongresszusán készült felvétel, amelyen Gurmai Zita MSZP-s európai parlamenti képviselő letérdel a PSD tiszteletbeli elnöke, Ion Iliescu volt államfő előtt.
A magyarországi politikus angolul tartott köszöntőbeszéde után egy virágcsokrot készült átadni a párt alapítójának. Gurmait azonban szoknyája nem engedte, hogy lelépjen a pódiumról, letérdelni kényszerült, hogy átadhassa Iliescunak a virágokat. Mielőtt ezt megtette, kijelentette: „This flower is the funding president” („Ez a virág az alapító elnök").
Gurmai gesztusát nagy tapssal jutalmazták a PSD küldöttei. A párt elnöke, Victor Ponta szintén virágokkal lepte meg a szocialista politikust.
Maszol.ro.

Az erdélyi magyarok csak kevéssel élnek rosszabbul a magyarországiaknál
Az erdélyi magyarok csak kevéssel élnek rosszabbul, mint a magyarországiak, és az anyagi helyzetük megítélésében elégedettebbek, mint a magyarországiak – jelentette ki Veres Valér szociológus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem előadó tanára szerda este egy tudományos előadáson Kolozsváron.
A szociológus egy összehasonlító kutatás következtetéseit ismertette az erdélyi magyar akadémia szerepét betöltő Erdélyi Múzeum-Egyesület fórumán. A felmérés adatait Magyarországon 11 ezer fős, Erdélyben 4000 fős mintából gyűjtötték 2008-ban. Hozzátette, a gazdasági válság bizonyos mértékig módosította a helyzetet, de a kutatás által leírt folyamatok ma is érvényesek.
A kutatás során vásárlóerő-paritáson és ekvivalens (egy fogyasztási egységre jutó) átlagjövedelem szerint is összehasonlították a Magyarországon lakók és az erdélyi magyarok anyagi helyzetét. Az adatokból az derült ki, hogy az erdélyi jövedelmek vásárlóereje a magyarországiak 68 százalékát, a vidéki magyarországi jövedelmek vásárlóerejének pedig a 72 százalékát teszi ki. A számsorok azt is mutatták, hogy a különbség évről évre csökken.
A fogyasztási egységre számolt úgynevezett ekvivalens átlagjövedelem esetében még kisebb különbséget mértek. Az erdélyi magyarok jövedelmei a magyarországiak 77,7 százalékát, a vidéki (Budapest nélküli) magyarországi jövedelmeknek pedig 81,9 százalékát tették ki. Veres Valér azért tartotta indokoltnak a vidéki Magyarországgal való összehasonlítást, mert a főváros Magyarországon és Romániában is kilóg a sorból, és a romániai magyaroknak elenyésző része él a román fővárosban.
A vizsgálat kimutatta, hogy Erdélyben több szempontból is élesebb az ellentétek, mint Magyarországon. Nagyobbak a különbségek a szegény és a gazdagabb rétegek, a falusi és a városi jövedelmek, életkörülmények között. A legszegényebbek sokkal szegényebbek Erdélyben, mint Magyarországon, a gazdagabbak között viszont nem olyan nagyok a különbségek. „Az erdélyi inaktívak helyzete sokkal rosszabb mint a magyarországiaké, ám ha Erdélyben valakinek van munkája, nem él sokkal rosszabbul, mint a magyarországi hasonló helyzetben lévő" – fogalmazott Veres Valér. A lakhatási körülmények és a háztartások ellátottsága tekintetében jelentős erdélyi lemaradás látszik, de ezt némiképp ellensúlyozza hogy az erdélyiek nagyobb arányban mennek el nyaralni, mint a magyarországiak.
A felmérés ugyanakkor azt is kimutatta, hogy az erdélyiek elégedettebbek az anyagi helyzetükkel, mint a magyarországiak.
MTI
Erdély.ma

Az RMDSZ-kerületek összefogásával fejezik be a segesvári Petőfi-szobrot
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének 18 kerülete összefogással támogatja a segesvári Petőfi- szobor felavatását. Erről a tegnap döntöttek a Kerületi Elnökök Konzultatív Tanácsának ülésén. Az RMDSZ-kerületek kiemelt rendezvényként anyagilag is támogatják a segesvári szervezetet az öt éve elkezdett projekt megvalósításában. Gáll Ernő, Segesvár kerület elnöke elmondta, a szórványban élő segesvári magyar közösség lehetőségeit meghaladja a kihívás.
Az RMDSZ, a minisztériumok és önkormányzat hathatós támogatásával sikerült a várban rehabilitálni a parkot, előteremteni a szobortalapzat költségeit, tulajdonképpen már csak az avatóünnepség van hátra. "A kerületi elnökök úgy döntöttek, hogy kiemelt projektként kezelik a segesváriak ügyét, anyagi szolidaritást vállalva egy méltó avatóünnepség szervezésében. Rendkívül pozitívan értékelem ezt a gesztust, lévén jelzésértékű, egymásrautaltságunk tudatát erősíti, ami voltaképpen a Maros megyei magyarság és az RMDSZ ereje. Mi valóban együtt lehetünk erősek, szórványban és tömbmagyar vidéken élő magyarok, Palotailvától Szovátáig, Nyárádszeredától Szederjesig, Marosvásárhelytől Hadrévig. Az idén a segesvári Petőfi-szobor mellett még két településen, Marosludason és Marosszentgyörgyön állítanak emléket a nemzet költőjének. Ez is jelzi, hogy a demográfiailag különböző helyzetben élő magyar közösségeknek azonos az identitástudata. Meggyőződésem, hogy Maros megyében a szórvány- és tömbmagyarság összefogására kell és lehet erős érdekvédelmi politikát építeni" – mondta Brassai Zsombor megyei elnök.
Népújság (Marosvásárhely)

Kötelékek – kézfogások
(A)hol élünk…
Hol élünk? Kérdezhetjük ezt elégedetlenül, furcsállva vagy éppen felháborodottan, attól függően, hogy épp milyen kellemetlenség ért, bosszantó vagy erkölcsi érzékünket, hitünket-meggyőződésünket sértő hír érkezik hozzánk, a közelből. Pártok által vagy tőlük függetlenül. Végül is hol élünk? Ez már megbocsátóbban hangzik, akár beletörődést sugallva („Szegény ember vízzel főz” értelemben). A legrealistább – kevésbé érzelmi felhangokkal telített – forma talán az egybeírás volna, így: ahol élünk. Azt gondolom, a normalitásra törekvés követeli meg tőlünk az „ahol” előtérbe állítását. Kolozsváron fogalmazva, sok minden fér bele ebbe az „ahol”-ba, például hogy nem Norvégia, nem Boston (a közelmúlt szörnyűségeire gondolva és persze arra is, hogy milyen messze vagyunk az ottaniak életszínvonalától). A környező házak, utcák, terek és korántsem utolsósorban a minket körülvevő emberek férnek be elsősorban az „ahol”-unkba, mindennapjainkkal és az ünnepekkel – azokkal a dolgainkkal, amelyek valamiképpen próbálják előkészíteni a nevezetesebb napok méltóságát, sikerét.
Szerkesztőségben
Pályázatok idejét éljük – mondhatjuk, jó ideje folyamatosan. Már készülünk a Kolozsvári Magyar Napokra, a 2013. augusztusi kiadásra, sőt a 2015-ös Európa Ifjúsági Fővárosának előkészítése is napirenden van, sőt-sőt mindezt a majdani Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésének reményében (is) tesszük. A kezdeményezők, a szervezők teszik a maguk dolgát, a siker előkészítésében azonban a médiának nyilván szerepe van. Kinek-kinek profilja, lehetőségei szerint. Az újság naponta hozza a friss híreket, interjúkat, nyilatkozatokat – természetesen addig, amíg ereje futja (nem a soros nyilatkozónak), amíg legalább a minimális pénz rendelkezésre áll, hogy a lap rendszeres megjelenését biztosítsa. Tanácskozásokon nem először kerül szóba, milyen fenyegetések közt élnek az újságírók. Nálunk nem annyira a sértett politikusok, az ellenérdekelt gazdasági és politikai csoportok (pártok) a fő fenyegetők, hanem (olykor az általuk is befolyásolt) anyagi ellehetetlenülés jelenti a fő veszélyt. Az internet mindent visz, ez persze világjelenség, a nyomtatott sajtó feladása azonban – egyelőre legalábbis – egy kisebb (tíz- és százezrekben számolt) közösség számára öngyilkos magatartás.
A folyóiratok ezt a (világ)helyzetet némileg másképp élik meg. Nem mintha pénzügyi lehetőségeik jobbak volnának, de az ő kommunikációjuk (a mi kommunikációnk) más kérdéseket vet fel, és talán más próbálkozások megjátszását kínálja. Jellegüknél fogva mélységben közelítve a problémákat, a kultúra, a tudomány, az irodalom és a művészetek művelőinek és fogyasztóinak olyasmit nyújthat, amit az internet csak a felület szintjén ad. És nyithat a könyvkiadás felé is (bár az e-könyvek nyomulása ugyancsak fenyegetően figyelmeztető).
Mindezt Korunk-tapasztalattal írom, mondom, továbbgondolva belső vitáinkat. Éppen három könyv szerkesztése közben, változatlan bizakodással, hogy sikerül (érdemi mennyiségben!) fölkelteni a közönség figyelmét készülő kiadványainkra. (Amikor érdemi mennyiséget emlegetek, természetesen nem a „régi szép időkre” gondolok, egy-egy hajdani Kriterion-könyv, akár verseskötet negyvenezres példányszámára. Arra viszont igen, hogy például a 2012-es szép könyvek versenyében Budapesten és Marosvásárhelyen is díjat nyert Könyv, grafika, könyvművészet Erdélyben az itthoni médiában és a még könyvet vásárlók közt távolról sem kapta meg azt a figyelmet, amelyet a szakértők és a „jobb olvasók” szerint megérdemelt volna.) Most hátha sikerül jobban felhívni a figyelmet, például Csiki László máig kiadatlan, kitűnő regényére, amelyet negyven évvel ezelőtt a Ceauşescu-diktatúra cenzúrája tiltott el a megjelenéstől, ám csak most került elő, padlásról, zsákból a Hazugok szigete egy gépiratos példánya. És persze reménykedünk abban is, hogy a Kolozsvári Magyar Napokra elkészülő, az eddigi Kolozsvár-könyvektől koncepciójában eltérő könyvecskénk kedvére lesz az itt élőknek, itt tanuló fiataloknak és az idelátogatóknak.
Legtöbbet a harmadik könyvről kellene – kell majd – beszélnünk, hiszen szinte egyebet sem lehet hallani a médiában, mint a nemzeti érdekek s a nemzetek fölötti intézmények folyamatos konfliktusát. Frusztráció, globalizáció és más ilyen furcsa-új fogalmak fordulnak sűrűn elő a vitákban (idegen szavak és „idegenszívűség”? – kérdezhetnénk rá cinikusan). Normalitást emlegetek ebben az április végi „Kötelékek”-ben. Nos, itt aztán, nemzeti önismeretről szólva, igazán szükség volna a normalitásra, politikai konjunktúrákon túlnéző és túllátó véleményekre, érvelésre. Érdemi párbeszédre. Ha Komp-Press tervünk beválik, különböző alapállású szakemberek, történészek, politológusok, írók, publicisták megszólításával elkészül ez a gondjainkba bevilágító kiadvány 2013 végéig.
Díjazottak között
Az EMKE idei közgyűlésén, az azt követő díjkiosztáson, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében jó volt jelen lehetni, hallgatni a 2013-as kitüntetettek érdemeit, tapsolni a díjak átvevőinek. Általában minden évben találtunk olyanokat, akiket örömmel, valós elismeréssel köszönthettünk, de az idei különösen szerencsés választásnak sikerült. Színészeink, szám szerint négyen (Panek Kati, a sepsiszentgyörgyi Pálffy Tibor, valamint a most előadóművészként méltatott Rekita Rozália és Jancsó Miklós), méltóképpen előtérbe kerültek, s a színházi kötődések szintén elhangzottak a főként tévésként ismert és elismert Csép Sándor post mortem életműdíja kapcsán. Az EMKE ugyanakkor – nevében benne van – a közművelődésben szerepet vállalókra, általában kevésbé a média figyelmének középpontjában állókra „hivatalból” gondol; és ahogy ezúttal hallhattuk, jól gondolt. A kórusművészetben járatosabbak a megmondhatói, mit köszönhet Kolozsvár és vidéke a Guttman családnak (Tóth Guttman Emese a 2013-as díjazott); a képzőművészeti élet szervezésében, a fiatalokkal való foglalkozásban pedig grafikusként is szépen teljesítő Székely Géza kapta a megérdemelt elismerést. (Az Apáczai Galéria iskolai tárlatai szinte hihetetlen sűrűséggel, sok jó művészt is mozgósítva követik egymást.) És Kolozsvárról indult valamikor (pontosan abból a Kajántóból, amely a nemzetközi hírre jutott feltaláló mérnököt, Kelemen Árpád professzort is adta nekünk) a ma Temesvárt élő, nem csupán a helytörténeti kutatásban, de a kortárs képzőművészetért is hatásosan tevékenykedő Szekernyés Jánost. (Ne felejtsük: mind Kelemen, mind Szekernyés a Református Kollégiumból lett egykori 2. számú Állami Magyar Fiúlíceum diákja volt.)
Ha már iskola
Az „ahol élünk” mindenütt, Kolozsvárt pedig hangsúlyosan az iskolákat is jelentette, jelenti. Érdemes visszatérni Herédi Zsoltnak a Szabadságban közölt eszmefuttatására (Sznobizmus versus gyakorlatiasság. 2013. április 17–18.). A már nem is olyan ifjú Herédi saját tapasztalatainak felidézésével érdemleges dolgokat mond az iskolaválasztás jelenkori problémáiról, a külvárosi magyar tagozatok helyzetéről, ezeknek az iskoláknak a fontosságáról. Főként arról, hogy mit jelenthet a gyerekek gondolkodásmódjának, magatartásának az alakulásában a „vegyes” környezet, adott esetben a román nyelv korai megismerése. Biztos lesznek, akik vitatni fogják Herédi Zsolt állításait, ellenérveket sorolnak, például a központi iskoláink kiemelt szerepe mellett (és nem alaptalanul). Egy mondatot, egy meggondolkoztató érvet átmásolok ide H. Zs. fejtegetéséből: „Tapasztalatom szerint abban, hogy az erdélyi vagy a felvidéki magyarok jobban alkalmazkodnak, boldogulnak Nyugaton (és többen jönnek haza az összegyűjtött tőkével, illetve tapasztalattal), nagy szerepet játszik az, hogy nem egy olyan zárt kultúrában nőttek fel, mint a magyarországiak.”
Dilemmáink
Egy hosszabb fejtegetés és egy apró hír a bukaresti Dilema veche hasábjairól, április második feléből. Andrei Pleşu az írás hatalmáról elmélkedik – ami tulajdonképpen nem is létezik. Ő csak látleletet tud adni, a „kezelés” már a hatalom dolga. (1989 decembere után Pleşu kétszer volt kormányban, egyszer művelődési, majd külügyminiszterként.) Jelenleg annyit tehet, hogy ír – és ezt tényként, tettként könyveli el.
Sokkal meglepőbb a kis hír, a hetilap utolsó oldalán: az Országos Audiovizuális tanács (CNA) futóversenyt szervez gyermekeknek, és ezt így reklámozza: „Fugi de la TV, participă la Crosul CNA”. Vagyis fussanak a tévétől – ami ugye furcsa felhívás éppen a televíziózást felügyelő román hatóságtól.
Egyre gyakrabban gondolom, hogy hasonló felhívást lehetne intézni román és magyar (magyarországi) televíziók felnőtt nézői felé is.
Kántor Lajos
Szabadság (Kolozsvár)

Adok-kapok a Tamási felújítása kapcsán
Valótlanságokat állít a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium felújítása érdekében pénzgyűjtést kezdeményező Tamási Áron Véndiák-egyesület – hívta fel a figyelmet tegnapi, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a város polgármesteri hivatala.
A gyűjtést bejelentő csoport azzal vádolta az önkormányzatot, hogy nem tud pénzt szánni az épület felújítására, mivel ezt a katolikus egyháztól várja el.
Az önkormányzat közleménye szerint az elmúlt öt évben „fontos lépéseket tett a felújítás elvégzésére": hosszú távú bérleti szerződést kötött a katolikus egyházzal, valamint közpénzből több mint 120 ezer lejt költött pályázati tervek elkészítésére.
Mint kiderült, a polgármesteri hivatal idén már kifizette az éves bérlet teljes összegét annak érdekében, hogy a felújítást folytatni tudják – ezek az intézkedések mind a munkavégzés feltételeiként szerepeltek.
„A márciusi önkormányzati ülésen határozattervezetként szerepelt 300 ezer lej bérleti díj előlegként való kifizetése a 2014–2015-ös évre vonatkozóan a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség részére. Röviddel az ülés megkezdése előtt azonban az egyház jelezte, hogy számukra nem elfogadható, hogy a felújítással járó kiadást ebből a bérből kell levonniuk, ezért a határozatot vissza kellett vonni" – tájékoztatott az önkormányzat. A közlemény szerint a bérleti díj megemelésével és az előleg kifizetésével az önkormányzat a törvényes megoldást kereste, hogy az egyházi tulajdonban lévő intézményépület felújítási munkálatai zavartalanul folyatódjanak.
Amint arról beszámoltunk, a tanintézet egykori diákjai felhívták a figyelmet, hogy a város egyik legimpozánsabb épületének állapota fokozatosan romlik, a falról hull a vakolat, és már a díszelemek egy része is tönkrement, a felújítási munkálatokra pedig egyelőre nem sikerült előteremteni a finanszírozást.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Magyarellenes „alkotmányozók”
Demokrácia- és kisebbségellenesre sikeredett az az alkotmányozó fórum, amelyet a fővárosi Pro Democraţia Egyesület (APD) szervezett szerdán a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Míg a szervezők megfeledkeztek a civil társadalom magyar képviselőit meghívni a nyilvános vitára, a nacionalista hangnemről a helyi Petru Maior Egyetem mintegy húsz tanára és diákja gondoskodott.
Az európai szemléletéről ismert Cristian Pîrvulescu, a Pro Democraţia Egyesület elnöke főszervezőként ugyan hasznosnak és termékenynek nevezte az elhangzottakat, azonban ő sem gondolhatta komolyan, hogy a Petru Maior Egyetem képviselőinek javaslatai maradéktalanul bekerülhetnek egy 21. századi európai állam alaptörvényébe. A felsőoktatási intézet tanárai és joghallgatói a román nyelvtudás kötelezővé tételétől a kettős állampolgárok választhatósági jogának megvonásáig számos olyan tételt fogalmaztak meg, amelyet viszont szeretnének látni a készülő alkotmányban.
Ioan Sabău-Pop ügyvéd, az egyetem tanára, aki a '90-es évek elején a Vatra Românească alapító tagjaként szerzett magának hírnevet, kijelentette: Románia nem Dél-Tirol és nem Katalónia, az országban nem szabad semmiféle régiósítási tervet véghezvinni, hisz az az általa szomorú emlékűnek nevezett Magyar Autónom Tartományra vagy éppenséggel a Szovjetunióra emlékeztetne. Sabău-Pop megítélése szerint ugyanakkor csak azok lehetnek államalkotók, akik mindig is itt éltek, ez pedig csakis a román nemzet. „Hogy legyenek az új alkotmány szerint államalkotó közösség az, amely tagadja Trianont, és nem ismeri el a gyulafehérvári egyesülést?" – tette fel a költői kérdést az egyetemi tanár, mintegy zárójelben említve meg, hogy 1920-ban Magyarország mintegy 200 ezer, az ország területén élő románt nemzettelenített. A szélsőséges nézetei miatt hírhedt jogász-pedagógus ugyanakkor Ciprian Dobre megyei tanácselnöknek, a konferencia házigazdájának sűrű bólogatásai közepette azt is javasolta, hogy csakis olyan személy legyen választható az alkotmány szerint, aki egyetlen állampolgársággal rendelkezik.
Börtön az 1. cikkely vitatóinak
Sabău-Pop javaslatait a felszólaló diákok közül párnak sikerült fölülmúlnia. Egy másodéves hallgató azt javasolta a konzultatív jelleggel létrehozott testületnek, hogy foglaltassa alkotmányba, hogy a román nyelvtudás minden egyes állampolgár számára kötelező. „Természetesen a nemzeti kisebbségek is használhatnák a saját anyanyelvüket, de csak magánbeszélgetések alkalmával" – kerekítette ki saját ötletét a lány. Egy fiatalember köntörfalazás nélkül kijelentette: Romániában senki ne találjon ki regionális nyelveket, mert azok nem léteznek. Ugyanakkor börtönbüntetést szorgalmazott mindazok számára, akik „egyáltalán szóba hozzák az alkotmány 1. cikkelyét". „Nem érthetünk egyet azzal, hogy egy öt százalékon aluli kisebbség diktáljon az országban, és keltse a feszültséget!" – érvelt a hozzászóló. Az egyetemisták között olyan is volt, aki a kisebbségi jogok korlátozása helyett az eutanázia bevezetését, a NATO-tagság eltörlését, a monarchia visszaállítását tartja fontosnak. Évfolyamvezetőjük, Lucian Chireac ügyvéd az alkotmánybíróság felszámolását javasolta.
152. cikkely: bezárt doboz lenyelt kulccsal
A rendezvényen a fórumról az utolsó pillanatban teljesen véletlenül értesülő Smaranda Enache emberjogi harcos volt az egyetlen, aki kiállt a regionális nyelvek, illetve a történelmi kisebbségek államalkotói státuszának elismerése mellett. Szokoly Elek, a Provincia Csoport tagja – aki szintén nem meghívó útján szerzett tudomást a fórumról, az alkotmány 1-es cikkelyének sérthetetlenségét leszögező paragrafus eltörlése mellett emelt szót. „Túlhaladott és kellemetlen ez a bizonyos 152. cikkely. Olyan, mint, amikor valaki egy dobozba szeretne zárni valamit, és lenyeli a kulcsot" – fogalmazott Szokoly.
A szervezési gondok miatt restelkedő Cristian Pîrvulescu – aki minden egyes észrevételt szorgalmasan jegyzetelt, majd írásban is kikérte a jelenlévők véleményét – azt üzente mindazoknak, akik nem tudtak az eseményről, de javaslataikkal hozzá szeretnének járulni az új alkotmány megszövegezéséhez, hogy megszerkesztett kezdeményezéseiket elküldhetik a Pro Democraţia címére. „Az már a politikai osztály vizsgája lesz, hogy milyen mértékben veszi figyelembe a civil társadalom javaslatait" – fogalmazta meg fenntartásszerű álláspontját Koreck Mária, a Divers Egyesület képviselője.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés visszautasítja Kelemen vádjait
Tőkés László sértő szándékú támadásnak tekinti Kelemen Hunor RMDSZ-elnök napokban tett nyilatkozatát, amelyben „aberrációknak” minősítette az EP-képviselő kijelentéseit, és amelyben közölte: számára az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem létezik.
Kelemen Hunor az EMNP szombati kongresszusán elhangzottakra reagálva a hét végén a Mediafax hírügynökségnek elmondta, nem igaz, hogy a Néppárt kényelmetlen alakulat lenne az RMDSZ számára. „Ezek csak Tőkés aberrációi, hiszen az EMNP nem létezik, nem nyerte el a magyar közösség bizalmát, és szerintem nem is fogja soha. Két polgármesterrel a párt nem fogja megoldani a romániai magyarok problémáit” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Kelemennél valószínűleg Tőkés ama, kongresszusi kijelentése „verte ki a biztosítékot”, miszerint nem véletlenül köttetett a tavalyi parlamenti választások előtt titkos paktum az RMDSZ és a Szociálliberális Unió (USL) között. Az EMNP védnöke úgy véli, a szövetséget és azokat, akik a román kormány magyar hangjaként szoktak működni, román szavazatokkal, hatalmi segédlettel tartják bent a bukaresti parlamentben. „A román posztkommunista hatalomnak azért kényelmetlen az autonomista nemzeti oldal, mert minket nem tudnak megvásárolni, nem vagyunk hajlamosak a megalkuvásra. A román hatalom mindenkor talált magának komprádorokat, olyan magyarokat, akiknek fontosabb az önérdek, mint a köz java: a Bukarestben átnevelődött magyarjainkról van szó” – fogalmazott Tőkés.
Kelemen nyilatkozatára az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kedden úgy válaszolt: nem csupán az EMNP-re a törvényhozási választáson leadott hetvenezer szavazat mögött álló választópolgár arculcsapása ilyeneket mondani, de egy olyan magyar párt elnökeként is, „amelyik legutóbb a Kárpát-kanyaron túlról származó román szavazatok segítségével éppen csak becsúszott a parlamenti küszöb fölött”.
„Mikor érti meg végre az RMDSZ elnöke, hogy az erdélyi magyarok stratégiai céljait – a többszintű autonómiát, az önálló magyar oktatást, a magyarlakta területek kiemelt és összehangolt fejlesztését, a magyar nyelv hivatalossá tételét stb. – románokkal „szövetségben” soha nem fogja elérni?” – teszi fel a kérdést Tőkés, felszólítva Kelement, gondolja újra „a Román Kommunista Párt sikerpropagandájára hajazó állásfoglalásait”. Az EP-képviselő hozzátette, továbbra is bármikor hajlandó az erdélyi magyarok problémáira adandó közös megoldásokról érdemben tárgyalni az RMDSZ vezetőivel, de személyeskedő és terméketlen vitában többé nem kíván részes lenni.
Krónika (Kolozsvár)

Támad a háttérhatalom
Végleg bebizonyosodott: a globális háttérhatalom létezik, és vészesen közel áll már ahhoz, hogy uralmát az egész bolygóra kiterjessze.
Az, amit az évszázados agymosás alól magukat kivonni képes kevesek régóta sejtenek, maga a tömény valóság. Igenis létezik egy olyan, legfennebb pár száz emberből álló elit, mely mind gazdaságilag, mind pszichésen egyre szorosabb függésben tartja az emberiséget, igába hajtja teremtő energiáinkat, saját sötét céljaira használva fel istenadta – ám tudatlanságunk miatt ki nem használt – képességeinket.
Hogy a végső idők közelednek, mi sem bizonyítja fényesebben, mint az, hogy a globális háttérhatalom már rejtőzködni sem igyekszik, öntelten pöffeszkedve, nyíltan fel meri fedni magát a médiában.
Itt van például az Angol Nemzeti Örökség Hivatalának a neves The Daily Telegraph című brit lapban a napokban közzétett hirdetése, melyben vezérigazgatót keresnek a Stonehenge-hez. A kétségtelenül a globális elithez tartozó angol királyi család által felügyelt hivatal nem is titkolja elvárásait: a munkaköri leírásban világosan megszabják, hogy a jelentkezőnek a közönségen kívül a druidákkal is tudnia kell tartani a kapcsolatot. Azzal az ősi kelta papi renddel, mely évezredek óta manipulálja pszichésen, szertartásai révén az emberiséget. Mely régen a Stonehenge-et használta eszközül fekete mágiájának fenntartásához, ma azonban már az általuk alapított Hollywoodból irányítják a világot.
Hogy Stonehenge és Hollywood lényegében egy és ugyanaz, azt mi, kevesek, jól tudjuk, hisz mindig hagynak megfejthető jelet maguk után. A legvilágosabb utalás az összefüggésre maga a Hollywood elnevezés, mely megegyezik a druidák varázspálcájának nevével, ami a kelták szent fájából, a magyaltölgy (Holly Oak – Quercus ilex) ágából készült.
Lassan felfedi magát az egész rendszer, mely az új, sátáni világrend kiépítésén fáradozik az idők kezdete óta. Mely a druidáktól, az ufótól a szabadkőműves páholyokig, az egyiptomi, piramisépítő papságig, a rózsakeresztes lovagrendtől az azték és maja ezoterikusokig és a szufi szerzetesekig, a Facebookig és a modern médiáig mindent átsző, és mindig ugyanazt akarja.
Mindent tudok már! Csak azt az egyet nem, hogy az este az éjjeliszekrényről merre gurult a gyógyszerem?
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Ponta: együttműködünk a magyar kisebbséggel
Románia és kormánya elkötelezett, hogy maradéktalanul tiszteletben tartsa az Európa Tanács értékeit - jelentette ki április 24-én, szerdán Victor Ponta miniszterelnök a páneurópai szervezet Parlamenti Közgyűlésének strasbourgi ülésén.
"Elkötelezettek vagyunk, hogy tanuljunk a múltban elkövetett hibákból" - hangoztatta a román kormányfő, aki elmondta, hogy országa tiszteletben tartja a demokráciát, a jogállamiságot és az emberi jogokat.
Úgy vélekedett, hogy 2012 Románia számára nagyon nehéz év volt, amelyet gazdasági, társadalmi és politikai válság jellemzett, de - mutatott rá - párbeszéddel és együttműködéssel minden nehézség leküzdhető. Emlékeztetett, hogy a románok decemberben "nagyon is demokratikus" választáson fejezhették ki akaratukat, amiből kifolyólag "politikai kohabitáció" alakult ki az államfő és a kormány között, a törvényhozásban pedig legitim és világos többség jött létre.
"Az alkotmánybíróság minden döntését tiszteletben tartjuk és végrehajtjuk, az igazságszolgáltatás pedig független" - szögezte le.
Az ET segítségét kérte
A miniszterelnök négy pontban ismertette mondandóját, és kérte az Európa Tanács segítségét. Egyrészt a közelmúlt politikai válságáról szólva kifejtette, hogy szerinte a hasonló helyzetek elkerülésének érdekében változtatni kellene az ország alkotmányos berendezkedésén. Mint mondta, nem alapvető változtatásokat szeretne, csak a rendszer "finomhangolására" törekszik. Leszögezte ugyanakkor, hogy minden változtatásról kikérik a Velencei Bizottság állásfoglalását és csak annak birtokában és annak figyelembevételével hajtanak majd végre módosításokat.
Megemlítette, hogy a román állam ellen mintegy 3500 ügyben folyik eljárás az Emberi Jogok Európai Bíróságán a kommunista rendszerben elkobzott vagyonok visszaszolgáltatása érdekében. Beszámolt arról, hogy ezzel kapcsolatban a közelmúltban fogadott el új jogszabályt a román parlament, amely reményei szerint világos jogi helyzetet teremt, és rendezi ezt a kérdést.
Harmadsorban a arról beszélt, hogy Románia és a kormány elkötelezett a magyar kisebbség legitim képviselőivel való együttműködés mellett, és úgy vélekedett, hogy Románia mindig is igyekezett a kisebbségek védelmét és jogait a legmagasabb mérce szerint biztosítani.
"Teljes mértékben elkötelezett vagyok, hogy a magyar kisebbség legitim képviselőivel a továbbiakban is együtt dolgozzunk, és abszolút biztos vagyok abban, hogy együtt mindig megtaláljuk majd a legjobb megoldást, hogy együtt éljünk és dolgozzunk az országért, amely a miénk" - fogalmazott.
Negyedik pontként Ponta a romák integrációját jelölte meg, amelyet az elkövetkező román kormányok előtt álló legnagyobb kihívásnak nevezett. Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy Romániában is elkészült az integrációs stratégia.
"Az eredményekhez ugyanakkor türelem kell, elkötelezettség kell, és el kell jutnunk a probléma gyökeréig" - hangsúlyozta a miniszterelnök, aki egyúttal leszögezte, hogy Románia felelősséggel tartozik a román állampolgársággal rendelkező cigányokért, hogy társadalmi beilleszkedésük érdekében oktatásban részesülhessenek, munkát találhassanak, otthon és biztonságban érezhessék magukat Romániában.
Végül a bukaresti kormány vezetője arról beszélt, hogy egy évvel ezelőtt Romániára még úgy tekintettek, mint ahol veszélyben a stabilitás, ma szerinte az ország nagyon is stabil és kiszámítható.
Kérdéseket is kapott
Beszédét követően Victor Ponta több kérdés is kapott a képviselőktől. Gaudi Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője azt kérdezte, nem volna-e időszerű, hogy Románia biztosítsa a területi autonómiát Székelyföld számára. Victor Ponta válaszában rámutatott, hogy a decemberi választásokon a magyar kisebbség legitim képviselőket választott a törvényhozásba az RMDSZ képviselőinek személyében, és velük igyekszik majd megtalálni a megoldást, hogy a magyarok jobban képviseltethessék magukat és minden joguk az európai normáknak megfelelően érvényesülhessen.
"Megismétlem: úgy gondolom, hogy a párbeszéd és az együttműködés a megoldás, a szélsőségesség pedig sem Önön, sem rajtunk nem segít" - válaszolta a szociáldemokrata miniszterelnök Gaudi Nagy Tamásnak. Az RMDSZ-es Korodi Attila kérdésére pedig a román miniszterelnök egyértelművé tette: kész a párbeszédre a kisebbségi, helyi jelképeket szabályozó jogszabályról.
Szabó Vilmos (MSZP) a marosvásárhelyi orvosi egyetem önálló magyar karáról érdeklődött. Victor Ponta elmondta, hogy kormánya egyik legnagyobb eredményének tekinti, hogy három hosszú éjszaka után az egyetemen sikerült megállapodásra jutni, és így mind a magyar, mind a román tanárok képviseltetik magukat az egyetem irányító testületében, a magyar és a román diákok pedig saját anyanyelvükön tanulhatnak. Victor Ponta szerint ez is annak a bizonyítéka, hogy párbeszéddel korábban megoldhatatlannak tűnő nézetkülönbségek is áthidalhatók.
Maszol.ro,

Milyennek látszik Washingtonból Románia?
Romániában komoly gondokat okoz a minden szintet átfogó korrupció, az igazságszolgáltatás pedig még mindig politikai befolyás alatt áll – állapítja meg az amerikai külügyminiszter Romániával foglalkozó emberjogi jelentésében.
Politikai nyomás
Romániában a korrupció az intézmények valamennyi szintjén érvényesül, és érinti a román társadalom minden egyes struktúráját. A korrupció tekintetében a jelentés szerzői nem látnak jelentősebb elmozdulást Romániában.
Komoly bírálatok érik a romániai igazságszolgáltatást is, amely még mindig nem nyerte el teljes függetlenségét és jelentős mértékben függ a politikai nyomásgyakorlástól. Emiatt a romániai igazságügy nem egyszer részrehajló. A jelentés szerzői tudomásul vették, hogy az igazságszolgáltatásnak köszönhetően börtönbüntetésre ítélték Románia egyik volt miniszterelnökét – Adrian Năstasét – korrupciós ügyei miatt. Ennek ellenére, komoly fenntartásaik vannak az igazságügyet illetően.
A jelentés kifogásolja a romániai börtönkörülményeket is. A börtönviszonyok rendkívül kemények, nem egy alkalommal nem állnak összhangban a nemzetközi követelményekkel és standardokkal. A rendőrség és a csendőrség több ízben is visszaél hatalmával, erőszakosan lép fel a bebörtönzöttekkel szemben. A rendőri erőszak és túlkapások ellen a hatóságok késleltették az intézkedések meghozatalát, több, ilyen jellegű dosszié esetében pedig felmentették a vádlottakat.
Az erőszakos akcióik sok esetben kiterjednek a roma származású lakosságra is. A szerzők több olyan esetre is kitérnek, amelynek romák voltak az áldozatai, és három esetet is felhoznak arra, hogy a rendőrségi erőszak alkalmazása három roma származású lakos életét követelte.
A dokumentum külön kitér egyébként a romákat hátrányosan érintő megkülönböztetésekre, és szót ejt a szexuális kisebbségeket sújtó hátrányos intézkedésekről is. Az illetékes hatóságok és tényezők legjobb esetben is csak habozó intézkedéseket hoztak mindezeknek a visszaéléseknek a büntetésére.
„Általában” szabad sajtó
A romániai írott és sugárzott sajtót a szerzők „általában szabadnak” ismerik el. Hozzáteszik viszont azt, hogy bár viszonylag független intézményként a sajtó aktív szerepet játszhat az ország életében, nyilvánvaló korlátozások nélkül szabadon véleményt nyilváníthat különféle kérdésekben, számos román médiaterméket politikusok, illetve a politikusokkal szoros kapcsolatot fenntartó személyek tulajdonukban, vagy szigorú ellenőrzés alatt tartanak, ideértve akár helyi, akár az országos szintű írott vagy sugárzott sajtót is.
Azt is hangsúlyozzák, hogy az újságírók bírálatokat fogalmazhatnak meg a kormányhatóságokkal szemben, beleértve a magas rangú tisztségviselőket is. A tájékoztató anyagok, valamint a vezércikkek hangneme azonban gyakorta igen jól tükrözi a tulajdonosok véleményét.
Ugyanakkor kitérnek arra is, hogy a sajtósoknak – akárcsak bizonyos nem kormányzati szervezetek munkatársainak – nem egyszer fenyegetés alatt kell dolgozniuk. A román államfő tisztségéből történt felfüggesztéséről szóló tavaly nyári népszavazás alkalmával például az újságírók több alkalommal is halálos fenyegetést kaptak azonosítatlan forrásoktól. Ezek a fenyegetések mindenképpen aláaknázzák a sajtó függetlenségét – olvasható az amerikai Külügyminisztérium Romániáról szóló jelentésében.
Visszaszolgáltatás, antiszemitizmus
A dokumentum szerzői különös hangsúlyt helyeznek a kommunizmus alatt elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának ügyére. Mint hangsúlyozzák, a visszaszolgáltatások üteme továbbra is „rendkívül lassú”, ráadásul a kormány most további egy évvel hosszabbította meg a térítések határidejét. egyszersmind a román kormánynak nem sikerült megfelelő intézkedéseket elfogadnia a görög-katolikus elkobzott javak visszaadásának tekintetében sem.
A jelentés felrója Romániának azt is, hogy csak igen keveset tett a családi erőszak visszaszorítására, általában a nők elleni erőszak ellen. A jelentés kevesli a gyermekkel szembeni visszaélés megfékezésére, a fogyatékkal élők támogatására tett kormányintézkedéseket is.
Nem hiányoznak az antiszemita, rasszista, idegengyűlölő és nacionalista megnyilvánulásokra, akciókra, a sajtóban megjelent ilyen hangvételű anyagokra utaló bíráló megjegyzések sem. Mindezt súlyosbítja az a körülmény, hogy az ilyenfajta anyagok mind gyakrabban látnak napvilágot az interneten is.
Román tárcavezető: nem jellemző
Mircea Dușa védelmi miniszter szerint a washingtoni jelentésben a rendőrséggel és a csendőrséggel szemben felhozott vádak „csupán elszigetelt esetnek” számítanak. Véleményének megfelelően hasonló esetekben az illetékes szervek minden esetben meghozták a törvényben előírt intézkedéseket.
A tárcavezető szerint a romániai intézmények minden erőfeszítést megtettek azért, hogy megfeleljenek az európai intézmények előtt támasztott követelményeknek. Annyit azonban elismert, hogy az állami intézmények „egyes alkalmazottai” elkövetnek hibákat is, ám véleménye szerint az ilyesfajta bírálatok egyáltalán nem jellemzik a romániai intézmények tevékenységét.
Maszol.ro

Megegyezés a honosítottak adatainak kiadása ügyében
Megszűnt a hvg.hu kontra Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) per Budapesten, miután a felek megegyeztek a kiadandó közérdekű adatok köréről. A lap újságírója a kedvezményesen honosított állampolgárok statisztikai adatait kérte a tárcától.
A hvg.hu januárban fordult a KIM-hez azzal, hogy a kedvezményes honosítás lehetőségének 2011-es bevezetése óta mely országokból hányan kérték és kapták meg a magyar állampolgárságot, illetve hány kérelmezőt és milyen okból utasítottak el. A tárca azzal utasította el a közérdekű adatkérést, hogy a kért adatok előkészítés alatt álló kormánydöntés megalapozását szolgálják, ezért nem nyilvánosak. A hvg.hu szerkesztősége azonban úgy ítélte meg, hogy a kért statisztika nem döntés megalapozását szolgáló adat, hanem egy közhatalmi döntés végrehajtásáról szóló információ, személyes adatokat nem tartalmaz, ezért közérdekűnek minősül. A hírportál újságírója ezután fordult a Fővárosi Törvényszékhez. Ott a szerdai első tárgyaláson megegyezés született a felek között, e szerint a tárca átadja országonkénti bontásban a kedvezményesen honosítottak, illetve az elutasított kérelmek számát. Ugyanakkor a felperes elfogadta, hogy az elutasítások indokáról a tárcától nem kap tájékoztatást, miután az állampolgársági kérelmekről a köztársasági elnök dönt, indoklás nélkül.
Márciusban a parlament előtt volt Potápi Árpád fideszes képviselő utóbb visszavont törvénymódosító javaslata. Az előterjesztés szerint meg lehetett volna tagadni a kérelmezők állampolgárság szerinti megoszlására, illetve a kérelmek benyújtásának helyére vonatkozó adatkéréseket, ha annak teljesítése nemzetbiztonsági érdeket, illetve a zavartalan külügyi kapcsolatok fenntartásához fűződő külpolitikai érdeket sértette vagy veszélyeztette volna. A javaslat indoklása szerint a kérelmezők biztonsága és a diplomáciai kapcsolatok védelme adott volna lehetőséget az adatok eltitkolására. 2011 januárja óta az egyszerűsített szabályok alapján több százezer külhoni magyar nyújtott be honosítási kérelmet és tett állampolgársági esküt.
Az ellenzéki pártok azért bírálták az ezzel kapcsolatos statisztikai adatok titkosítását, mert úgy vélték, hogy ennek következtében a jövő évi választásokon egy olyan állampolgári csoport is szavazhat, amelyiknek méretéről, eloszlásáról semmit sem lehet tudni, és így kétségessé válhat a választás tisztasága.
Székelyhon.ro

Rabló kiált tolvajt
Történelemhamisítástól félve, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva úgy döntött a román parlament, hogy a magyar történelmi egyházak levéltárait nem szolgáltatják vissza jogos tulajdonosaiknak. A kétharmad nagy erő, s ha megspékelik nemzetféltő retorikával, úgy összekapja magát a román parlament, mint vihar előtt a juhnyáj. Tavaly, amikor még napirendre került e törvénytervezet, a demokrata liberálisok támogatták az RMDSZ ama módosító javaslatát, hogy azon egyházak, melyek megfelelő feltételeket tudnak biztosítani a régi és sérülékeny irattáraknak, a kommunista elkobzás után ismét tulajdonukba vehessék azokat.
A gyulafehérvári érsekség korszerű raktárakat is építtetett, s lám, hiába. A román államérdek úgy kívánja, hogy ezek továbbra is tulajdonukban maradjanak, s okát már a tavalyi vita alkalmával a szocdemek egyik hevességéről közismert képviselője, Mircea Duşa (jelenleg hadügyminiszter) elég kendőzetlenül meg is fogalmazta: félti az egységes román nemzetállamot a magyar egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatásától, mert ha azok „magánszervek” kezébe kerülnek, meghamisíthatnák például az 1918-as egyesülésre vonatkozó olyan dokumentumokat, anyakönyveket, melyek Románia egységes nemzetállam voltát bizonyítják.” S ahogyan az rossz lelkiismeretű politikusokkal gyakorta megesik, azonnal rosszindulatú feltételezésekbe is bocsátkozott: „tulajdonosaik valószínű, eltüntetnék azokat.”
Az alkotmánybíróság bizonyos formai hibák miatt tavaly visszaküldte a törvénytervezetet, benne az RMDSZ ama módosító javaslatával, hogy az egyházaknak visszaszolgáltatandó iratokról készítsenek mikrofilmmásolatot, s az maradjon az Állami Levéltárak tulajdonában, az eredetieket meg adják vissza egykori tulajdonosaiknak. A demokrata liberálisok akkor még támogatták eme módosítást, s talán mert az RMDSZ ugyancsak restitúciós ügyben nem bizonyult hűséges ellenzéki partnernek, most ők is felzárkóztak a kormánykoalíció mellé, a magyarok és más kisebbségek meg kevésnek bizonyultak voksoláskor.
A hatalmas mennyiségű dokumentum az eltelt évtizedek során meglehetősen szétszóródott, sokat ismeretlen helyen tároltak vagy megsemmisítettek, s ha az új levéltári törvény értelmében ismét átcsoportosítják, megeshet, a jövőben még nehezebb lesz kutatási célokra kikérni.
Pikáns részletkérdés: a román levéltárosok egyesülete például azért tiltakozott a visszaszolgáltatás ellen, mert elveszítenék a levéltárakban őrzött iratok felét! Merthogy többnyire csak Erdélyben és Bukovinában léteznek, azt tudjuk. Mégis, mi történhetett a „kereszténynek született” ortodox nép egyházi irataival, hogy most szavukat sem hallani? Túl alacsony ez az Úr színe előtt.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

A kisebbségi jogokról az RMDSZ-szel tárgyal (Victor Ponta Strasbourgban)
A kisebbségi jogokról és a marosvásárhelyi orvosi egyetemről is beszélt Victor Ponta kormányfő tegnap Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ülésén. Biztosította hallgatóságát arról, hogy Románia maradéktalanul elkötelezett az európai értékek iránt, és válaszolt a magyar képviselők kérdéseire is.
„Elkötelezettek vagyunk, hogy tanuljunk a múltban elkövetett hibákból” – hangoztatta –, Románia tiszteletben tartja a demokráciát, a jogállamiságot és az emberi jogokat. 2012 nagyon nehéz év volt, amelyet gazdasági, társadalmi és politikai válság jellemzett, de párbeszéddel és együttműködéssel minden nehézség leküzdhető. Emlékeztetett, hogy a románok decemberben „nagyon is demokratikus” választáson fejezhették ki akaratukat, amiből kifolyólag „politikai kohabitáció” alakult ki az államfő és a kormány között, a törvényhozásban pedig legitim és világos többség jött létre. „Az alkotmánybíróság minden döntését tiszteletben tartjuk és végrehajtjuk, az igazságszolgáltatás pedig független” – mondotta. A kormányfő négy pontban ismertette mondandóját az Európa Tanács segítségét kérve. Egyrészt a közelmúlt politikai válságáról szólva kifejtette, hogy szerinte a hasonló helyzetek elkerülésének érdekében változtatni kellene az ország alkotmányos berendezkedésén. Mint mondta, nem alapvető változtatásokat szeretne, csak a rendszer „finomhangolására” törekszik. Leszögezte ugyanakkor, hogy minden változtatásról kikérik a Velencei Bizottság állásfoglalását, és csak annak birtokában és annak figyelembevételével hajtanak majd végre módosításokat. Megemlítette, hogy a román állam ellen mintegy 3500 ügyben folyik eljárás az Emberi Jogok Európai Bíróságán a kommunista rendszerben elkobzott vagyonok visszaszolgáltatása érdekében. Beszámolt arról, hogy ezzel kapcsolatban a közelmúltban fogadott el új jogszabályt a román parlament, amely reményei szerint világos jogi helyzetet teremt, és rendezi ezt a kérdést. Harmadsorban arról beszélt, hogy Románia és a kormány elkötelezett a magyar kisebbség legitim képviselőivel való együttműködés mellett, és úgy vélekedett, hogy Románia mindig is igyekezett a kisebbségek védelmét és jogait a legmagasabb mérce szerint biztosítani. „Abszolút biztos vagyok abban, hogy együtt mindig megtaláljuk majd a legjobb megoldást, hogy együtt éljünk és dolgozzunk az országért, amely a miénk” – fogalmazott. Negyedik pontként a romák integrációját jelölte meg, amelyet az elkövetkező kormányok előtt álló legnagyobb kihívásnak nevezett. Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy Romániában is elkészült az integrációs stratégia. „Az eredményekhez ugyanakkor türelem kell, elkötelezettség kell, és el kell jutnunk a probléma gyökeréig”. Románia felelősséggel tartozik a román állampolgársággal rendelkező cigányokért, hogy társadalmi beilleszkedésük érdekében oktatásban részesülhessenek, munkát találhassanak, otthon és biztonságban érezhessék magukat Romániában – fejtegette. Végül elmondta, hogy egy évvel ezelőtt Romániára még úgy tekintettek, mint ahol veszélyben a stabilitás, ma szerinte az ország nagyon is stabil és kiszámítható. Victor Ponta kérdésekre is válaszolt. Gaudi Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője azt kérdezte, nem volna-e időszerű, hogy Románia biztosítsa a területi autonómiát Székelyföld számára – Ponta rámutatott, hogy a decemberi választásokon a magyar kisebbség legitim képviselőket választott a román törvényhozásba az RMDSZ képviselői személyében, és velük igyekszik majd megtalálni a megoldást, hogy a magyarok jobban képviseltethessék magukat, és minden joguk az európai normáknak megfelelően érvényesülhessen. „Megismétlem: úgy gondolom, hogy a párbeszéd és az együttműködés a megoldás, a szélsőségesség pedig sem Önön, sem rajtunk nem segít” – válaszolta. Az RMDSZ-es Korodi Attila kérdésére pedig egyértelművé tette: kész a párbeszédre a kisebbségi, helyi jelképeket szabályozó jogszabályról. Szabó Vilmos (MSZP) a marosvásárhelyi orvosi egyetem önálló magyar karáról érdeklődött. Ponta elmondta: kormánya egyik legnagyobb eredményének tekinti, hogy három hosszú éjszaka után az egyetemen sikerült megállapodásra jutni, és így mind a magyar, mind a román tanárok képviseltetik magukat az egyetem irányító testületében, a magyar és a román diákok pedig saját anyanyelvükön tanulhatnak – ez is annak a bizonyítéka, hogy párbeszéddel korábban megoldhatatlannak tűnő nézetkülönbségek is áthidalhatók.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Etnikai szavazás
A megyei névadó bizottság három román tagja nem értett egyet azzal, hogy a marosvásárhelyi 2-es számú iskola felvegye dr. Bernády György nevét. Az etnikai szavazás az április 25-i zárt ülésen született, amelyről kizárták a névadásért alakult szülői munkacsoport tagjait, akik a márciusi ülés után kifogást emeltek a törvényes előírások be nem tartása miatt. A véleményezést követően, amely a városi tanács részére nem kötelező, csak tájékoztató jellegű, Iulian Boldea, a Petru Maior Egyetem bölcsészkarának dékánja, a bizottság elnöke nyilatkozott lapunknak.
Amint elmondta, egy fehéregyházi utca átnevezéséről döntöttek, és újra megvitatták azt a javaslatot, hogy a marosvásárhelyi 2-es iskola felvegye-e dr. Bernády György nevét.
– Megkértem bizottságbeli kollégáimat, hogy mondják el, indokolják, magyarázzák meg a véleményüket, s ezt követően szavazás alá bocsátottuk a javaslatokat. A kedvezőtlen arány nem azért született, mintha nem értékelnénk dr. Bernády György volt polgármester személyiségének jelentőségét, inkább történelmi vonatkozású érvről van szó. Ez az iskola a két világháború közötti időszakban történelmi elnevezést, I. Ferdinánd nevét viselte. A bizottsági tagok egy része úgy vélekedett, hogy 1990-től már vissza kellett volna vegye a régi nevet. A történelmi mellett társadalmi szempontból is figyelembe vettük, hogy az iskola részéről nem egységes a Bernády elnevezés iránti óhaj, s a vezetőtanács korábban másképpen döntött, ami az akkori összetételét tükrözte.
– A történelmi érvnél maradva, a többségi bizottsági tagoknak nem mond semmit, hogy az iskola dr. Bernády György polgármestersége idején épült?
– De igen, én csak arra utaltam, hogy ennek az iskolának volt egy neve a két világháború között, s ebben az időszakban nagyon ismert, hírneves tanintézménnyé vált.
– Az önök érvelése szerint minden marosvásárhelyi iskola esetében a régi elnevezéshez kellett volna visszatérni… A történelmi megindoklás pedig attól függ, hogy honnan kezdjük a történelmet, az elejétől vagy a közepétől.
– Pontosítani szeretném, hogy a mi szavazatunk tájékoztató jellegű, s az iskolát a véleményezésünk figyelembevétele nélkül is elnevezhetik a városi tanácsosok – tette hozzá a bizottság elnöke.
Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója a két magyar nemzetiségű bizottsági tag véleményét tolmácsolta, akik szerint Bernády György mint az iskola építtetője mindenképpen megérdemli, hogy róla nevezzék el az intézményt, annál is inkább, hogy jelenleg a városban nincs olyan iskola, amelyik az ő nevét viselné. Lévén egy olyan tanintézmény, amely nem kapott más elnevezést, indokolt lett volna a kedvező véleményezés, amivel a bizottság többsége nem értett egyet. Ezentúl a városi tanácsra hárul a feladat, hogy elhatározza, lesz-e Bernády iskola vagy sem.
Dimitrie Poptamas nyugalmazott könyvtárigazgató is arra hivatkozott, hogy a két világháború között az iskola az I. Ferdinánd nevet viselte. Elit gimnázium volt, ahova a város környékéről, a Mezőségről jöttek azok a gyermekek, akik 1918-ig nem folytathatták tanulmányaikat csak Naszódon vagy Balázsfalván. Az iskola a két diktatúra között veszítette el a nevét, amit nem lehet elvenni az intézménytől, ezért 1990 után vissza kellett volna azt vennie… Nem kellene ebből politikai kérdést csinálni…, nem lenne szabad felkorbácsolni az iskola tanárainak és diákjainak a lelkiállapotát. Én a múlt alkalommal is a halasztásra szavaztam, mivel megjelentek a forrófejűek, és a gyűlést a két szülő hatása alatt tartottuk, akik azért jöttek, hogy befolyásolják a döntésünket. Ezért szavaztam a Bernády György megnevezés ellen, annak ellenére, hogy nemcsak tiszteltem, írtam is erről a jelentős polgármesterről, és sokszor idéztem is a Vásárhelyről szóló történelmi munkáimban.
– Ha valóban annyira tiszteli, akkor elvárható lett volna, hogy mellette szavazzon.
– Úgy gondolom, hogy a jövőben valószínű viselheti majd egy intézmény az ő nevét is.
– Már nincs több olyan iskola, amely a Bernády György polgármestersége idején épült volna és ne lenne egy román személyiségről elnevezve.
– Az iskolákat újraszervezik, az új negyedekben új iskolák létesülnek.
– Nem a városnegyedi iskolákat, az ő időszakában emelt tanintézményeket illene róla elnevezni – zártuk a beszélgetést,
A névadó bizottságban Iulian Boldea, Poptamas Dimitrie, Corina Teodor, Csortán Ferenc és Soós Zoltán vett részt, s szavazott 3-2 arányban.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Gyarapodott a dévai cserkészcsapat
Cserkészfogadalom Tündérországban
Öt cserkésszel és öt kiscserkésszel gyarapodott a napokban az 55-ös számú dévai Kőműves Kelemen Cserkészcsapat. – Két év kihagyás után szerveztük meg az idei próbáztatást, illetve ígéret- és fogadalomtételt.
A legtöbb jelölt több éve próbaidős volt már, igyekeztünk megszűrni a próbáztatásra jelentkezőket, hiszen azt szeretnénk, ha a cserkésznyakkendő nem csupán dísz vagy egyszeri kitüntetés jele lenne, hanem a cserkészélet iránti elkötelezettség szimbólumaként kerülne a jelöltek nyakába – fogalmazott Daradics János, csapatparancsnok. Megelégedéssel számolt be arról, hogy ezúttal a próbáztatást teljességében a képzett őrs- és segédőrsvezetők, illetve a segédtiszti képzésen részt vevő csapattársuk szervezte meg.
A keretmese ezúttal is nagyon ötletesnek bizonyult. A jelöltek János vitéz világába csöppentek, ahol számos játékos próbatételen kellett bizonyítaniuk elméleti és gyakorlati tudásukat, tájékozódó-képességüket, leleményességüket, és segítőkészségüket. A keretmese hatállomásos akadálypályán vezetett végig. Az első állomásnál János vitéz történetét elevenítették fel és jó tanácsokkal feltarisznyálva indították útra a jelölteket. Juliskát népdalénekléssel győzhették meg afelől, hogy tovább engedheti őket. A zsiványok csapdájából viszont csak úgy menekülhettek, ha bajba jutott társukat is kiszabadították és ellátták a sebeit. Jótettük helyébe ajánlólevelet kaptak kiszabadított társuktól, amivel felkereshették a királyt. Itt fel kellett olvasniuk a rovásírással írt ajánlólevelüket, melynek meghallgatása után a király egy huszár kíséretében engedte tovább őket egy szegény emberhez. Utóbbi épp házépítéssel volt elfoglalva, és a jelölteknek segíteniük kellett a fából és kötélből épülő lakhely felállításában. Sőt a tüzet is meg kellett rakniuk. Innen az óriások birodalmába vezetett útjuk. Mivel a terep nem engedte meg a cserkész-útjelek elhelyezését, e szakaszt Juliska szellemét kergetve kellett megtenniük a jelölteknek. Így érkeztek meg az óriások birodalmába, ahol találós kérdés-párbajban kellett legyőzniük a hatalmas ellenfelet. Ha sikerült, ajándékot is kaptak, mellyel tovább mehettek Tündérország felé. A keretmese lebonyolításába a tisztáson gyönyörűen virágoztak az áfonyabokrok, úgyhogy igazi mesebeli hangulat várta a beérkező jelölteket. No, meg Tündérország lovászmestere, aki meg is lovagoltatta őket. Ezután került sor a kiscserkészek ígérettételére, illetve a cserkészjelöltek fogadalmára. – A szokásos kiértékelésre és élménybeszámolóra sajnos már nem maradt idő. De a ragyogó szemekből úgy ítéltük, hogy az újdonsült csapattagok számára életre szóló élmény marad ez a nap – fogalmazott a csapatparancsnok.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Milyen hát magyarnak lenni?
Csendesen dörmögő
Úgy vélem én is, minden divatos „közhiedelemmel” ellentétben: aki jónak bizonyult magyarként, az jónak bizonyult embernek is. S ez fordítva is igaz volt, s lesz: aki embernek hitvány, az magyarnak is ocsú.
Egy ideje, azóta, hogy jobboldali – régebbi szóhasználattal élve: népnemzeti – kormánya van Magyarországnak, mindenfelől oly sok támadás, kifogás, elmarasztalás, intés és „kilátásba helyezés” éri Anyaországunkat és általában a magyarságot, annyi mindenféle „leminősítő” s nemcsak sértő, de gusztustalan, a minimális jóérzést is mellőző, útszéli jelzővel illetik a magyart, hogy az ember fia, ki magyar, csak kapkodja a fejét – s nem igazán érti (netán mégis?), miféle Isten és ember ellen való vétket követ el azzal a magyar, hogy érzelmeiben, tudatában magyar akar lenni, maradni, miként, mondjuk, a német német, a hollandus holland, a francia francia, vagy a román román? Miért bűnös, veszélyes, demokrácia- és jogsértő az a törekvésünk, amely más népek, nemzetek esetében fel sem tűnik senkinek, bevett, természetes igyekvés? Talán azért tűnik égrekiáltónak, merthogy nem volt ez mindig (rengeteg ideig!), úgymond, bevett, folyamatosan „gyakorolt” igyekvésünk, másmilyen „szokásaink” voltak? Ezért nem természetes, nem magától értetődő mindez? Nehéz elfogadni, tudomásul venni.
Ilyen ellenünk-bolydulásban milyen hát magyarnak lenni, itt és most is?
Úgy vélem, Európában továbbra is pont „olyan” magyarnak lenni, mint – mondjuk – németnek, franciának, angolnak, orosznak, csak valamicskével nehezebb. Romániában is magyarnak lenni pont „olyan” továbbra is, mint románnak lenni Romániában – csak sokkal nehezebb. Magyarországon is nehéz. Még most is.
Azt jelentené-e ez, vajon, tűnődöm, hogy Európában nem kell, mert nem jó magyarnak lenni? Hogy Európában csak németnek, angolnak, franciának, orosznak, finnek stb. jó lenni? Azt jelentené-e, hogy Romániában sem kell, mert itt sem jó, továbbra sem jó magyarnak lenni, csak románnak, miként Szlovákiában csak szlováknak, Ukrajnában csak ukránnak, Szerbiában csak szerbnek? Ha Magyarországon is még mindig nehéz magyarnak lenni, akkor talán Amerikában, Kanadában, Ausztráliában vagy Angliában jó magyarnak lenni, lévén, hogy ott már úgy sem akar senki feltétlenül magyar (is) lenni, mert Amerikában mindenki amerikai, Kanadában kanadai, Ausztráliában ausztrál, Angliában pedig angol akar lenni – tudatosan vagy észrevétlenül?
A mostanból visszanézve a régmúlt időkbe, úgy tetszik, egy idő után az ősi szálláshelyen (Ázsiában?) sem lehetett nagyon jó magyarnak lenni – különben miért vették volna nyakukba eleink a világot, megkockáztatva ezzel a végleges és végzetes szétszóródást, eltűnést is? Netán valamiféle ösztön sarkallta az útra kelést, valamiféle „tudatalattiság”, abbéli akarás, hogy mégiscsak meg kellene, meg kell valahol, bárhol – ha már az addigi szálláshelyen nem lehet – magyarnak maradniuk, ha már megteremtette, s magyarnak teremtette őket a Fennvaló, a Hadak Bölcs Ura? Lehet, hogy oka volt ez is az Európa felé való kirajzásnak, s nemcsak a legelők, a táplálék után bőgő jószág késztette őket a kockázatos útra?...
Nos, bárhogy is volt, bármi okból és indíttatásból is történt, ami megtörtént, a lényeg mégiscsak az, hogy az új szálláshelyen, az új hazában is, az idegen néptengerben, a történelmi viharok, kihívások és sorscsapások, az oly gyakorta előadódó „mohácsok”, „világosok” és „trianonok” közepette, dacára is valahogy megmaradtak, megmaradtunk magyarnak – is! Ami nem volt könnyű soha, s nem könnyű ma sem – sőt, olykor még sokkalta nehezebb volt, s alighanem lesz ezután is, mint egyszerűen „csak” embernek lenni, megmaradni.
A tények emezen oldaláról nézvén magyarságunkat, magyar mivoltunkat, úgy hiszem én is: bármennyire nehéz is, adott helyeken és körülményekben éppenséggel gyötrelmes is – magyarnak lenni, mégiscsak jó és megnyugtató. Mi sem lehet hát természetesebb, magától értetődőbb annál, hogy mi is vállaljuk magyarságunkat, magyar milyenségünket mindig, mindenhol, minden körülmények közepette. Még akkor is, ha ez a magyar sors – s különösen a kisebbségi magyar sors-milyenség – fárasztó is, próbára tevő is, s éppúgy kókadozó reményű is, miként „csakazértis!”, ökölszorító, talprakényszerülő sors is.
Ez a sorsvállalás lehet kötelességből való vállalás, lehetünk „muszáj-Herkulesek” is – de leginkább olyan kell legyen ez a vállalás, mint fának a növés, a gyümölcsöt termés, s mint az, hogy reggelente felkél a Nap.
Van egy tetszetős neoliberális szemlélet, amely szerint nemzet, nemzeti közösség nincs is, csak egyén van, individuum, tehát igazából nem is lehetünk se jó, se rossz magyarok, románok, svédek stb., csak jó vagy rossz szakemberek, példának okáért. Hallottam is fiataloktól nemegyszer, hogy ők nem akarnak se ilyen, se olyan nemzetűek lenni, hanem csakis és kimondottan jó szakemberek. Tetszetős ez a tétel, szemenszedett européer a gondolat – csak azt nem értem ma sem, miért a kizárólagosságra alapoz (hogy a fajtánkkal szembeni kötelesség, a felelősségvállalás mellőzéséről ne is szóljak). Úgy tetszik ki ezen elméletből, hogyha, teszem azt, valaki, úgymond, „jó” magyar, svéd, román stb., az eleve nem lehet egyszersmind jó szakember is. Ez aligha így igaz. Közösségbomlasztó szándékában viszont meglehetősen veszélyes. (Az ego-nak csak enmagával szemben vannak kötelezettségei, senki máshoz semmi köze.)
Hogy mit hoz a globalizálódó jövendő? – pontosan nem tudni. Amit ma még tudunk, bizton állíthatunk: mi, magyarok is még vagyunk, nemzetként is. Milyen hát nekünk magyarnak lenni Európában, s ezen belül Magyarországon és a határain túl is? Az látszik: most sem, még mindig nem könnyű. De, és mégis magyarnak is kell lennünk, azzal együtt, hogy emberek is maradunk. Ez több mint ezerszáz esztendőn át sikerült. Sikerült ez is. Úgy vélem én is, minden divatos „közhiedelemmel” ellentétben: aki jónak bizonyult magyarként, az jónak bizonyult embernek is.
S ez fordítva is igaz volt, s lesz: aki embernek hitvány, az magyarnak is ocsú. Nos, maradjunk egyelőre ennyiben.
Molnos Lajos
Szabadság (Kolozsvár)

Nem okoztak meglepetést a magyar tételek
A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség által e héten lebonyolított próbaérettségi utolsó napján anyanyelvből (a mi esetünkben magyar nyelv és irodalomból) vizsgáztak a tizenkettedikesek. Ömböli Irma szakfelügyelő szerint sem a tételek szerkezete, sem tartalma nem okozhatott meglepetést a vizsgázóknak. – Az első tételsor követelménye Kosztolányi Dezső: Áprilisi ezüst eső című versének elemzése volt négy megadott szempont szerint, összefüggő szöveg keretében. Elbírálásban részesül a logikus gondolatmenet, a helyes fogalom- és nyelvhasználat. A második tételben egy nem irodalmi szöveg a nyelvi szegényedésről és a szép kifejezés elvesztéséről szólt. Itt is négy kérdésre kellett válaszolni, továbbá 10-15 sorban kellett érvelni a választékos beszéd szükségessége mellett. A harmadik, szintézis jellegű tételsorban a főhős és a mellékszereplők viszonyát kellett bemutatni bizonyos szempontok szerint egy XX. századi klasszikus és modern regényben, úgy mint Móricz: Sárarany vagy Az Isten háta mögött; Kosztolányi Édes Anna vagy Pacsirta című regényében, vagy bármilyen más, XX. századi magyar regény alapján.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)

Feldühítette az EPP-t Reding Magyarország elleni hadjárata
Címlapján hozza az uniós ügyekkel foglalkozó European Voice című hetilap, hogy Viviane Reding alapjogi, igazságügyi és állampolgárságért felelős uniós biztos a jelenlegi magyar kormánnyal szemben tanúsított „agresszív” hozzáállása miatt vitába keveredett az Európai Néppárttal, amelynek maga is tagja.
A lap úgy értékeli, a párt EP-képviselőcsoportjának vezetője, Joseph Daul ellentámadást indított, mert úgy véli, Reding stábja „titkos tájékoztatást” folytat Orbán Viktor kormánya ellen. Dault az internetes Új Magyar Szó két cikke dühítette fel, amelyekben a kolozsvári portál Redinghez közel álló forrásokra hivatkozva arról cikkezett, hogy az Európai Néppárt a Fidesz kizárását fontolgatja, valamint, hogy José Manuel Barroso, a bizottság elnöke már eldöntötte, hogy a magyar alaptörvény módosítása „nem elfogadható”, és ebben Angela Merkel német kancellár támogatását is bírja.
A lap emlékeztet, hogy a kolozsvári portálnak címzett levelében Daul tagadta a cikkek állításait. Daul irodája utánajárt, hogy a maszol.ro által idézett vacsorán, amelyen állítólag a Fidesz sorsáról esett szó, Reding stábjából csak maga a biztos és kabinetfőnöke, Martin Selmayr vett részt. A lap Reding hivatalánál is érdeklődött, hogy ők állnak-e a tájékoztatás hátterében, de ott nem óhajtottak kommentárt fűzni a történtekhez. A cikk ismerteti, hogy a maszol.ro állításait Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke is tagadta.
A European Voice írása szerint az incidens megerősítette „némelyek aggodalmát a bizottságban”, miszerint Reding elferdíti vagy legalábbis nem megfelelően tükrözi a biztosi kollégiumon belül Magyarországról kialakult „véleményegyensúlyt”.
Az írás idézi Schöpflin György fideszes EP-képviselőt, aki szerint Reding célja az, hogy alapot teremtsen a bizottság számára egy olyan eszköz létrehozására, amellyel a brüsszeli testület „megfegyelmezheti” a tagállamokat, ehhez viszont Schöpflin szerint Redingnek el kellene szigetelnie a Fideszt az Európai Néppártban, ami viszont a szélsőjobb malmára hajthatja a vizet.
Az írás arra is kitér, hogy Reding a francia jobboldalt is feldühítette, amikor 2010-ben kifogásolta, hogy a jobboldali Nicolas Sarkozy vezette Franciaország romákat toloncol haza, majd a szocialista François Hollande győzelmekor azt írta a Twitteren, hogy Franciaországba végre visszatért az igazság.
Szabadság (Kolozsvár)

Eckstein: sértő számunkra a nemzetállam fogalma
– Senki sem kényszerítheti Romániát arra, hogy megváltoztassa alkotmányának első cikkelyét, amelyben kimondja, hogy Románia nemzeti, szuverén, független, egységes és oszthatatlan állam.
A valóságban azonban az alkotmánynak ez az előírása nincs összhangban a Románia által ratifikált nemzetközi dokumentumokkal – nyilatkozott a Szabadságnak Eckstein-Kovács Péter jogász. A szenátus jogi bizottságának egykori elnöke kérdésünkre Vasile Parvulescu nyilatkozatára reagált. Az alkotmánymódosítás előkészítésével megbízott szakmai bizottság elnöke szerdán Marosvásárhelyen kifejtette: amennyiben az unióban kidolgoznak egy új európai alapszerződést, amelynek értelmében a tagállamoknak nagyobb mértékben kell feladni a szuverenitást, előfordulhat, hogy Romániának módosítania kell az Alkotmány első cikkelyét.
Eckstein elmondta, miként 2003-ban, az RMDSZ most is alkotmánymódosító javaslatokat nyújt be az 1. cikkelyre vonatkozóan. A szövetség azt is szorgalmazza, hogy a romániai magyarságot államalkotó tényezőként ismerjék el, a magyar nyelvet pedig regionális szintű hivatalos nyelvként.
– A romániai magyarok számára az a tény, hogy Románia nemzetállamként határozza meg magát, egyenesen sértő, mert ez azt jelenti, hogy létezik egy domináns nemzet, és minket, romániai magyarokat, akik örök időktől fogva itt élünk, másodrangú állampolgároknak tekintenek. Ami az ország szuverenitását illeti, Románia saját akaratából már átruházta szuverenitásának egy részét az uniós intézményekre. Most, amikor az ország közigazgatási átszervezés előtt áll, az oszthatatlanság is megkérdőjeleződik. Egyszóval: a centralizált nemzetállam fogalma nem talál a mostani valósághoz. De hogy mikor valósul meg az alkotmány első cikkelyének módosítása, az elkövetkezendő hat hónapban vagy hat évben, senki sem tudja megmondani – magyarázta az ismert ügyvéd, politikus.
Szabadság (Kolozsvár)

Madárnyelven – csángó délután
A moldvai csángók körében nem nyelvi asszimiláció, hanem nyelvcsere történik, amit csak az tudna lelassítani, netán megfékezni, ha a csángók büszkék lennének a nyelvükre, ha a román részről érkező megbélyegzést nem erősítené a belülről jövő önstigmatizálás – hangsúlyozta Tánczos Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár tegnap délután Sepsiszentgyörgyön a városnapok programjaként tartott, Madárnyelven című előadáson.
A csángók eredetéről szóló rövid felvezetés után az előadó elmondta, a nemzet előtti (prenacionális) identitás – amelynek elemei a katolikus vallás, az államhoz való lojalitás, a helyi és rendi hovatartozás – következményeként a moldvai csángók körében nem annyira fontosak a nemzeti szimbólumok, nincs szerepe a nyelvi eszményeknek, emiatt könnyen elhiszik, ha román részről azt hallják, hogy nyelvük barbár, nevetséges, madárnyelv, olykor pedig maguk tartják úgy, hogy a román az intelligens nyelv, a magyar a parasztnyelv. Az egyik legelismertebb hazai csángókutató a 2011-es népszámláláskor megfigyelt jelenségekről is beszámolt. Többek között elmondta, a moldvai magyar katolikusok nem tesznek különbséget az általuk beszélt nyelv és az identitás között, de anyanyelvként nem jelölhették meg népszámláláskor a csángó nyelvet, mert ilyen nem szerepelt a kérdőíven, magyarnak pedig csak nagyon kevesen vallották magukat, inkább mondják azt, hogy ők olyan románok, akik csángóul beszélnek. Ráadásul a vallásukról többen úgy tartják, román (nem római) katolikus (romano catolic). Jelenleg száznyolcvanötezer katolikus él Moldvában, de negyvenezernél is kevesebben beszélik, illetve értik a magyar nyelvet. Az előadó beszélt arról is, hogy a megélhetés, a munkahely miatt is a román a presztízsnyelv számukra, magyar intézményrendszer és magyar értelmiség hiányában úgy érzik – és jelenleg úgy is van –, a román nyelvvel tudnak érvényesülni, mert „aki Romániában él, az román”.
Tánczos Vilmos a magyar integráció problémás kérdéseit is említette, ami a kulturális, gazdasági, társadalmi különbségek miatt gyakran ütközik akadályokba. Az önálló csángó út is felmerülhet mint a megmaradás alternatív eszköze, ellenben ez esetben megszűnhetnek a támogatások, főként a magyarországiak – véli a szakember, aki a magyar oktatási programra is kitért, amelynek eredménye szerinte nincs arányban a befektetett pénzzel és munkával, de hangsúlyozta, amíg egyetlen gyermek is meg akar tanulni magyarul, ezt a jogot nem szabad megtagadni tőle. A Tipe-Tupa Egyesület által szervezett csángó délután a Százlábacskák Néptáncegyüttes előadásával, valamint Nyisztor Ilona és a pusztinai gyermekek fellépésével folytatódott, este csángó táncházban mulathattak kicsik és nagyok a Fabatka zenekar kíséretében.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Versek szavak és kvantumok között
„Ahogy gyalogoltam hazafelé a búzatáblában, vagy ahogy a konyhaablakból néztem a fénycsóvát kilövellő, meredeken felszálló gépeket, a különálló sorok kezdtek összeállni versekké. Már akkor tudatosult, hogy a kozmoszról szeretnék egy versciklust írni, ami csak húsz év elteltével valósult meg.” Beszélgetés Lipcsei Márta nagyváradi költővel.
Melyik az a legkorábbi emléke, amikor tudatosult a költészet iránti vágya?
– Ötéves voltam, amikor az egyik unokatestvérem olvasta nekem Arany János V. László című balladáját. Nagyon tetszett, és a mai napig pontosan fel tudom idézni a bennem elindított fantáziafolyamatot. Vagyis nem azt akarom mondani, hogy a ballada nyelvezete fogott meg elsősorban, hanem a történet: elképzeltem, ahogy felriad a király a tomboló vihar zajában, illetve ahogy a vár tövében lopakodik a szökevények kis csapata. A gyermeki fantázia konkrét képeket teremtett. Egyébként rajzolgattam is, elsősorban dekoratív rajzokat, tizennégy éves koromban rajztanárom, az elismert művész, Mottl Román biztatott is a folytatásra, de akkor mintha már a zene fogott volna meg inkább, hegedülni tanultam. Őszintén szólva nem sikerült muzsikussá válnom, később viszont, a költészetben, eleinte tudat alatt, majd egyre tudatosabban köszönt vissza a zeneiség megérzése. Tehát az Arany-balladához kötődik a fantáziám „beindulása”, de az irodalommal már korábban szembesültem. Édesapám matematikatanár volt, de református pap felmenőitől örökölhette az énektudását, édesanyám pedig óvónő lévén, a szakmájához tartozott az éneklés. Egészen kicsi koromból emlékszem, milyen sok népdalt énekeltek a szüleim, esténként pedig a papa olvasott fel nekünk. Nem meséket, de például az Egri csillagokat és ugyanazt a fogást alkalmazta, amit a folytatásos regényeknél szoktak: mindig a legérdekesebb résznél hagyta abba, hogy várjuk a folytatást. Mondanom sem kell, hogy a Gárdonyi-regény is nagyon jó fantáziagyakorlat volt: mintegy újrajátszottam a jeleneteket, meg-megismételve mindazt, ami különösen megragadott. Amikor már nagyobbacskák lettünk, Nyírőről, Németh Lászlóról, Szabó Dezsőről beszélt nekünk sokat a papa és matematikusként természetesen nagyon sokat a Bolyaiakról.
Lipcsei Márta 1943. május 3-án született Nagyváradon, régi értelmiségi családban, a jelenlegi Ady Endre Gimnáziumban érettségizett 1960-ban, 1965-ben szerzett oklevelet a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem fizika–kémia szakán. Harminc éven át oktatott fizikatanárként: tíz-tíz évig Feteşti-en, illetve Csíkszeredában, végül nyugdíjazásig a szülővárosában. Hét verskötete jelent meg, hamarosan megjelenik a nyolcadik, és előkészületben van a kilencedik – gyűjteményes – kötet is. Tagja a Magyar és a Román Írószövetségnek, valamint az Erdélyi Magyar Írók Ligájának.
– Verset mikor kezdett írni?
– Viszonyom a versíráshoz határozottan rendhagyónak mondható. Vagyis nem a szokásos serdülőkori rímfaragással kezdődött, hanem felnőtt fejjel és akkor sem egyszeriből kiforrott költemények papírra vetésével. A férjem, aki osztálytársam volt, szuperszonikus gépen lett pilóta, és házasságunk első tíz évében a Bărăgan közepén éltünk. Én Feteşti-en tanítottam, illetve ingáztam: négy kilométert gyalogoltam a buszmegállóig. Nagyon inspirált a beláthatatlan búza- és kukoricatenger szépsége, és tulajdonképpen gyaloglás közben éreztem át, mennyire igaza volt Petőfi feltétel nélküli alföldrajongásának. Egy-egy szókapcsolat, mondat, verssor jutott eszembe, ezeket leírtam ugyan, de még nem álltak össze verssé. Bevallom, a pilóták telepén, ahol laktunk, eléggé magányosnak éreztem magam, és úgy kezdtem – nagyon tudatosan – József Attilát olvasni. Gyakran megesett, hogy a magaméval azonosnak éreztem az ő túlérzékenységét és magányát, miután pedig megtanultam annyira románul, hogy éreztem is a nyelvet, akkor a kortárs román költészetet is kezdtem megérteni. Labişt, Sorescut, Nichita Stănescut olvastam és érdekes módon Iorgát, nem a történelmi, hanem a filozófia felé hajló írásait. Nálam ugyanis a fizika a filozófia felé mozdult el, ebben is rokonságot éreztem József Attilával. Tudom például, milyen büszke volt arra, hogy naprakész korának nagy, atomfizikai felfedezéseivel. Én pedig, amikor a kvantummechanikát tanítottam, a filozófia felől igyekeztem megközelíteni. Ösztönös volt ez a megközelítésem és később igazi szellemi elégtételnek számított olvasnom Nemes Nagy Ágnesnek a vers kvantumelméletéről írt véleményét, vagyis hogy a vers nem egyszerre jelenik meg, hanem kis kvantumokban, adagokban, s akárcsak a részecskéknek, a verseknek is van hullámtermészete. Az ő megfogalmazását próbálva továbbgondolni, eljutottam oda, hogy már a szavaknak van részecske- és hullámtermészete, ez utóbbit pedig a zeneiséggel hoztam összefüggésbe. Ez kétségtelenül az én fizikusságomnak tudható be. De visszatérve a fizika és a filozófia közelségéhez, nemrég volt részem egy igazán élvezetes szellemi utazásban: a kisebbik unokám országos fizikaversenyen ért el szép eredményt, és jutalomként Michael Brooks Fizika című könyvét kapta. A tudós az eddig felhalmozódott tudást fogja egybe, öszszegzi – filozófiai szempontból. Nagy élmény volt olvasni! De Weöres Sándortól sem idegen, hogy fizikai képekből induljon el, és a tőle megszokott zseniális játékossággal érje el a poétikai eredményt. Változás-variációk című versemben az ő gyakorlatával próbálkoztam: az interferenciaképben a fénycsíkok intenzitása változik, az első három fénycsíkot ragadom meg, a szakaszok ezért is háromsorosak. A szavak permutációjával a gondolati és érzelmi intenzitások kifejezésére törekedtem. De most látom, hogy előreszaladtam az időben, a máról beszélek, holott nem is mondtam, tulajdonképpen mikor kezdtem el írni: harmincéves koromban, akkor már három gyermek anyjaként. Ahogy gyalogoltam hazafelé a búzatáblában, vagy ahogy a konyhaablakból néztem a fénycsóvát kilövellő, meredeken felszálló gépeket, a különálló sorok kezdtek összeállni versekké. Már akkor tudatosult, hogy a kozmoszról szeretnék egy versciklust írni, ami csak húsz év elteltével valósult meg. A férjem hirtelen halt meg, és úgy éreztem, talán eljött az ideje a kozmoszciklusnak. A folyamatos versírást a tanítványaim váltották ki belőlem: egy maturandusünnepségen azt a „feladatot” kaptuk egy kollégámmal, hogy egyikünk írjon verset, a másik mondja el. És akkor nekem beugrott néhány régebbi verssor, leírtam, a kollégám pedig felolvasta. A szerelemről szólt a vers, és nagyon nagy sikert aratott a gyerekek körében. Előbb el sem akarták hinni, hogy én írtam, aztán viszont elkezdtek biztatni. Én pedig olvasni kezdtem a kozmoszciklushoz, szavakat gyűjtöttem és sikerült vennem a „kiugrott”, felfénylett szavak üzenetét, melyekből aztán összeálltak a versek.
– A megjelenésre mennyit kellett várnia?
– Körülbelül három évet: első kötetem, a Csillagközi utazás 1996-ban jelent meg a csíkszeredai Pallas–Akadémia kiadásában. A szerkesztésben sokat segített Kozma Mária. A következő két kötetem, a Vertikális álomterek és a Virtuális világ is a Pallasnál jelent meg, a harmadik kötet megjelenése után mentem nyugdíjba, és ahogy mondani szokás, azóta csak az irodalomnak élek. Bevallom, sok pótolnivalóm akadt, mert egész életemben olvastam ugyan, de tudatosan nem tanulmányoztam a kortárs költészetet. Vagyis egy kicsit autodidaktának tartom magam ilyen szempontból, de ezt egyáltalán nem szégyellem. Húsz év telt el az írás kezdete óta, és a lendületem alig csökkent. Igaz, nem érzem már azt a remegtető íráskényszert, de amikor harmóniában vagyok magammal, vagyis jó a belső energiaszintem, még mindig nagyon jól működik az alkotási és – miért is ne?! – a továbblépési vágy.
– Ha Lipcsei Mártát álmából felköltik és rákérdeznek, hogyan határozza meg önmagát, milyen gyorsan tudna válaszolni, és mi volna a felelet?
– Szinte azonnal és az, hogy költő. Nem azért, mert húsz éve írok verseket és a nyolcadik, illetve egy gyűjteményes kilencedik kötetem készül megjelenni, hanem mert visszatekintve tulajdonképpen mindig is költői alkat voltam. Nagyon erősen átéltem az élet mélységeit és magasságait, a szavak mindig nagyon erősen hatottak rám, ki tudott néhány szó billenteni az egyensúlyomból, bánatot, örömöt okoztak. És bizony voltak az életemben olyan pillanatok, amikor eléggé meg kellett küzdenem ahhoz, hogy egyensúlyban tartsam magam. Nagyon sokat segített ebben az úszás is: diákkoromban versenyúszó voltam, de ha belül valami baj van, ma is elmegyek úszni. Óvónő édesanyámtól tanultam, hogy a versek is sokban segítik a belső egyensúlyt. Nagyon idős volt már, amikor gyakran kiültünk ide, a tömbházak közötti padra, és a mama ugyanúgy, könyv nélkül mondta Reményik, Eminescu, Tompa Mihály, Dsida Jenő verseit, mint gyermekkorunkban.
– Visszatérnék az álomból felriasztó kérdéshez: költőnek vagy költőnőnek vallaná magát. Egyáltalán: fizikusként mi a véleménye a nők szellemi egyenjogúságáról? Hisz női filozófus, zeneszerző, nagy matematikus vagy fizikus egy-két kivételtől eltekintve nincs. Költő viszont van szép számmal.
– Fizikusként egyetértek azzal a véleménynyel, hogy a férfiak a zseniálisak. Illetve zseniálisabbak, mert bár a környezet sokban meghatározza a kiteljesedést, a kreatív elmék kiharcolják maguknak a megfelelő környezetet. A nők mást vesznek észre az életből, mint a férfiak, a figyelmük is másmilyen. Én költőnek tartom magam, férfias lelkialkat vagyok, de persze nem tagadom meg a nőiségemet. Mint Nemes Nagy Ágnes. Feltehetőleg emiatt nem véletlen az elvont tudományok iránti érdeklődésem sem: a tudományos ismereteket tudatosan építem be a költészetbe. A férfi kutatótársakkal körülvett Marie Curie-n kívül nincs más Nobel-díjas tudósnő, költőnő viszont hirtelen nem is tudnám megmondani, hogy mennyi. De meggyőződésem, hogy minden alkotó elmében ott vannak a zsenialitás szikrái.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Az ezerarcú Pacepa
Bukarestben ismét, az elmúlt harmincöt év során immár sokadszor próbálkoznak Ion Mihai Pacepa tábornok, a kommunista titkosszolgálat egykori kémfőnöke szerepének átértékelésével.
átértékelésével.
„Aki szereti Pacepát, az demokrata, aki nem, az posztkommunista” – állított fel diagnózist még évekkel ezelőtt a Pacepa „kiugrásához” való romániai viszonyulásról Dan Pavel. A bukaresti politológus arra a következtetésre jutott, hogy az 1989-es rendszerváltással hatalomra került politikai elit, Ion Iliescu volt államfő és hívei, a volt szekusok, katonatisztek, pártaktivisták és köreik számára Pacepa hazaáruló, akinek nem lehet megbocsátani. A másik oldalon pedig ott vannak azok a demokrata antikommunisták, akiknek a szemében nemzeti hős, hiszen volt mersze hátat fordítani a Kárpátok géniuszának.
Nicolae Ceauşescu nemzetbiztonsági tanácsadója szinte az őrületbe kergette a diktátort, amikor ötvenévesen, 1978-ban váratlanul az Egyesült Államokba szökött, és emiatt teljesen át kellett szervezni a rezsimet kiszolgáló elnyomó gépezet, a Szekuritáte külföldi hírszerző részlegét (DIE). De még csak nem is a Bukarestnek szolgáló több tucat kém és titkosügynök leleplezése bizonyult a legnagyobb bajnak, hanem hogy 1987-ben megjelent, Vörös horizontok című könyvében az amerikai kormánytól menedékjogot kapott Pacepa feltárja a Ceauşescu-diktatúra rémtetteit, a személyi kultuszra épülő rezsim korrupt, népnyúzó rendszerét. (A könyv címe Ceauşescu tervére utal, amellyel egy „újfajta román kommunizmus” látszatát villantja fel a Nyugat előtt, hogy az ország nemzetközi megítélése jobb legyen, és ezáltal gazdasági előnyökhöz juthasson a rendszer.) Az egykori kémfőnöknek oroszlánrésze volt abban, hogy a Nyugat még „tündöklése” idején megismerhette a román kommunizmus és a Kondukátor igazi arcát. Emiatt a rezsimnek alárendelt igazságszolgáltatás hazaárulás miatt kétszeresen is halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte, ugyanakkor lefokozta Pacepát, akinek fejére Ceauşescu kétmillió dolláros vérdíjat tűzött ki. A Szekuritáte állítólag egymillió dollárt ajánlott a Carlos néven elhíresült terroristának, a venezuelai Ilich Ramírez Sáncheznek a tábornok meggyilkolásáért, de a Sakál nem tudta felkutatni az amerikai hatóságok által a mai napig szigorúan őrzött egykori kémfőnököt. Aki továbbra is megváltoztatott külsővel és személyazonossággal él a tengerentúl; a hetvenes évekből származó portréján kívül mindössze néhány éve látott napvilágot róla friss, az American Spectator című lapban megjelent publicisztikájához mellékelt fénykép.
A hidegháborús korszak egyik legnagyobb leleplezőjét a rendszerváltás után is rengetegen megpróbálták árulóként, imposztorként feltüntetni. Közéjük tartozik a Bukarestben a nyolcvanas években ösztöndíjjal megtelepedett amerikai történész, Larry Watts, aki a napokban megjelent, A szovjet blokk titkos háborúja Románia ellen című könyvében KGB-ügynökként állítja be a dezertőr Pacepát. Watts szerint a szekus tábornok hazája ellen folytatott aknamunkája nem más, mint szovjet típusú félretájékoztatás, Moszkva ugyanis a román–amerikai kapcsolatok romlásában, Bukarest nemzetközi kompromittálásában volt érdekelt. A közép-kelet-európai államok biztonsági szakértőjeként is ismert Watts azt állítja, többek között Ceauşescu egykori jobbkezén múlt az is, hogy Washington csak évekkel a ’89-es rendszerváltás után helyezte vissza Romániát a legnagyobb kedvezményt elnyerő államok sorába. Hasonlóképpen ítéli meg a 85 évesen is inkognitóban élő Pacepa szerepvállalását a rendszerváltás utáni egyik, a külügyi hírszerzést 1992 és a 1997 között irányító utódja, Ioan Talpeş, aki szerint „félretájékoztatásaival” az exkémfőnök megnehezítette Románia 2004-ben bekövetkezett NATO-csatlakozását. Cristian Troncotă bukaresti történész állítja, rengeteg adat bizonyítja, hogy Pacepát az ötvenes években maga Alekszandr Szaharovszkij, a szovjet Állambiztonsági Bizottság (KGB) későbbi vezetője szervezte be hálából amiatt, hogy „tanítványának” apja korábban rejtegetett egy NKVD-kémet. n folytatás a 15. oldalon folytatás a 14. oldalról – Stelian Tănase történész, publicista szerint a volt kémfőnök állítólagos korrupciós ügyei miatt volt kénytelen elmenekülni hazájából, ahol felelősségre vonták volna amiatt, hogy a németeknek például megígérte: Bukarest bevásárol Fokker gépekből. Liviu Tofan, a Szabad Európa Rádió román szerkesztőségének egykori igazgatóhelyettese egyenesen úgy fogalmaz: ma már egyáltalán nem biztos abban, hogy 1988-ban a csatorna helyesen cselekedett, amikor folytatásban beolvasta az általa fantazmagóriáknak nevezett Vörös horizontokat.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni azonban, hogy kik is pontosan Pacepa „leleplezői”. Az exkémfőnök állítólagos KGB-múltjáról író Larry Watts például évekig Ion Iliescu volt államfőnek a tanácsadójaként tevékenykedett, aki sohasem rejtette véka alá: árulónak tartja a tábornokot. Talán nem mellékes, hogy Watts sokáig annak a Project on Ethnic Relations (PER) nevű amerikai szervezetnek a bukaresti munkatársaként, majd igazgatójaként tevékenykedett, amely 1993-ban a tengerparti üdülőtelepen megrendezte a később Neptun-gate-nek elnevezett titkos találkozót az RMDSZ három vezető politikusa és az Iliescu-rezsim képviselői között. Másrészt közismert, hogy Watts Talpeş baráti köréhez tartozik, és az sem mellékes, hogy a volt SIE-főnök korábban azzal fenyegetőzött: visszaadja tábornoki rangját, ha Pacepát „tisztára mossa” a román állam. A sors iróniája, hogy 2004-ben, utolsó elnöki mandátuma végén maga Iliescu szolgáltatta vissza a román igazságszolgáltatás által 1999-ben rehabilitált Pacepa katonai rangját. Borítékolható, hogy nem jószántából, sokkal inkább washingtoni nyomásra tette, hiszen a tengerentúl ma is úgy vélik: Pacepa tevékenysége fontos és egyedülálló Amerika számára.
Rostás Szabolcs |
Krónika (Kolozsvár)

Húsz évvel az RMDSZ brassói kongresszusa után 4.
Az erdélyi magyarság sorskérdései megoldásának alfája és omegája a külpolitika. Az elmúlt száz évben, tetszik ez vagy sem, Erdély és az erdélyiek sorsáról mindig mások döntöttek: Trianonban a nagyhatalmak, Trianon után Bukarest, Bécsben a német-olasz döntőbíróság (nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy e döntést mind megszületése előtt, mind azután a román fél elfogadta, az tehát nem diktátum, hanem kifogástalan nemzetközi döntőbíráskodás volt), 1944/45-ben a román majd a szovjet hadvezetés, Párizsban ismét a nagyhatalmak, majd megint csak Bukarest. Bukarest pedig ragaszkodik státuszához, olyannyira, hogy még az elvi lehetőségét is meg akarja szüntetni annak, hogy az erdélyiek maguk dönthessenek sorsukról, mi más oka lett volna, hogy külön szabályozás született a regionális pártok ellehetetlenítéséről.
A bukaresti politikát pedig Trianon óta a homogén nemzetállam megteremtésének igyekezete vezérli, s tesz is ezért minden történelmi korszakban olyan eszközökkel, amelyek az adott helyzetben bevethetőek. Statárium, népirtás, etnikai diszkrimináció, pszichológiai hadviselés, erőszakos ortodox terjeszkedés, jogi példastatuálás etnikai konfliktusok esetén (milyen kemény üzenete van annak hogy a román titkosrendőrség által szervezett marosvásárhelyi magyarellenes pogrom után a védekező magyarokat és a segítségükre siető cigányokat ítélték csak el!), ideológiai hadviselés (dákoromán elmélet, a román történelem túlhősiesítése, a magyar teljesítmények elhallgatása) mind bevetésre került az elmúlt évszázadban. Ilyen helyzetben aligha remélhető, hogy a sovinizmus mákonyával átitatott román hatalom meggyőzhető arról józan érvekkel, hogy a magyarság eltüntetése helyett közjogi kompetenciákat adjon e közösségnek, hogy maga döntsön saját problémáiról.
Az RMDSZ vezetői előszeretettel hivatkoznak arra, hogy a nemzetközi s ezen belül az európai fórumok nem mutatnak nagy érzékenységet irányunkban. E helyzetet viszont épp ők alakították ki azzal, hogy nem fordítottak kellő energiát arra, hogy az erdélyi magyarságot érő többszintű diszkrimináció tényét s a helyzet megoldásának autonomista modelljét megfelelőképpen népszerűsítsék. Sőt. És itt érkeztünk el tulajdonképpeni témánkhoz. A sokat emlegetett Neptun-ügy éppen arról szólt, miképpen lehet egy történelmi helyzet által felkínált lehetőséget módszeresen, tudatosan elpuskázni, sőt visszájára fordítani. 1993-ban Románia bizonyítási kényszer alatt volt az Európa Tanácsi felvétel előtt emberi jogi s azon belül kisebbségpolitikai szempontból. Józan paraszti ésszel is könnyen belátható, hogy ebben a helyzetben a magyar érdek az lett volna, hogy minden lehetséges nemzetközi fórumon, de leginkább az Európa Tanács irányában egymás mellett mutassuk be jogsérelmeinket s azok hosszú távú orvoslási lehetőségét, az Európa több részén is kiválóan működő többszintű autonómia modellje által. Ennek elvi lehetősége már megvolt, hiszen az RMDSZ élén fél éve már nem a végsőkig autonómia-ellenes Domokos Géza állt, hanem a magát mindmáig autonomistának valló Markó Béla, az autonómia célkitűzését illetően pedig konszenzus volt a politikum, a civil szféra, az egyházak s a sajtó berkeiben.
Mi történik ehelyett? Az RMDSZ három élvonalbeli politikusa, Frunda György szenátor, Tokay György képviselőházi frakcióvezető és Borbély László képviselőházi frakcióvezetőhelyettes szövetségi mandátum nélkül részt vesz a Project On Ethnic Relations (PER) által szervezett, a román hatalommal való 1993. június 15-és 16-án Neptunfürdőn zajló tárgyaláson. A három élvonalbeli RMDSZ-es politikus az autonómiaprogram képviselete helyett néhány, sorsunkon alapvetően nem javító engedmény ígéretének fejében alkalmat ad arra, hogy a román hatalom kisebbségbarát színben tetszelegjen. Az eseményről tudósító David Binder 1993. július 20-án egy pontatlanságoktól hemzsegő az erdélyi magyarság irányában igazságtalan s a román hatalom kisebbség-barátságát kiemelő cikket jelentetett meg. Nem rójuk fel Frundáéknak David Binder minden ferdítését, de annál inkább azt, hogy lehetőséget adtak a nyílt, magyarellenes és korrupt, kriptokommunista román hatalomnak arra, hogy magyarbarát színben tetszelegjen a Nyugat előtt, az ET felvételt közvetlenül megelőzően. Márpedig tagadhatatlan, hogy a román hatalom kozmetikázását célzó propaganda-cikkek születtek meg a neptuni tárgyalóknak köszönhetően. Már a címek is beszédesek: „Románok és magyarok valamelyest erősítik az egymás közti bizalmat” (szóban forgó NYT cikk), „Románia bővíti a magyar kisebbségi jogokat” (International Herald Tribune, 1993. július 21.)
A neptuni tárgyalásról az első híradás Erdélyben „Csend vagy béke” címmel jelent meg egy interjú formájában, melynek keretében Gyarmath János, a Romániai Magyar Szó főszerkesztője kérdezte a magyar részvevőket a neptuni tárgyalásról. A szövegből kiderül, hogy Neptunban a tárgyalássorozatnak immár negyedik fordulójára került sor. Az RMDSZ hivatalos fórumainak háta mögött „magánemberként” tárgyalók hangsúlyozzák, a pragmatikus szemlélet életképességét, a „kiegyensúlyozott reálpolitika” fontosságát.
Az autonómia célkitűzését komolyan vevő nemzeti tábor oldaláról elsőként a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) szólalt meg 1993. augusztus 7-én egy hivatalos nyilatkozat formájában. A Toró T. Tibor által elnöki minőségben szignált dokumentum kérdések formájában világít rá a Neptun-gate lényegére, melyekből a keret szorításában csak szemezgetni tudunk: „hasznos-e politikailag és erkölcsileg egyaránt tárgyalni akár magánszemélyként is egy szándékaiban és tetteiben bizonyítottan az általunk vallott értékek és érdekek körétől olyan távol álló, politikailag és erkölcsileg válságban levő hatalom legkorruptabbnak tartott képviselőjével?” „kihez lojális inkább az a vezérpolitikus, aki ilyen fontos és már két éve zajló tárgyalásról nem tájékoztatja szervezetének legmagasabb szintű döntéshozó szerveit se?” A MISZSZ nyilatkozat azt is megemlíti többek között, hogy a tárgyalók igen alacsonyra engedték a mércét s ezzel veszélyeztették alapvető célkitűzéseink megvalósulását.
Egy nappal később lát napvilágot a Romániai Magyar Szóban Tőkés László „A Hatalom uszályában” című írása, mely az ügyet pontos hivatkozásokkal és idézetekkel, a lehető legdokumentáltabban elemzi. Azt is megtudjuk Tőkés László írásából, hogy a tiszteletbeli elnök már 1993. április 12.-én, majd 1993. május 30.-án magyarázatot kért a tárgyalás korábbi fordulójáról beszámoló Washinton Post cikk kapcsán az illetékesektől, akik a megkeresést figyelmen kívül hagyták. Tőkés László nagyívű írását a Washington Post újságírójának egy gondolatával zárja, mely szerint „ha minden az egyezmény szerint történik, akkor ezek a lépesek példaként szolgálhatnak majd más keleteurópai kormányoknak is” „Íme Románia, mint példa!” – fűzi hozzá Tőkés László, majd így folytatja: „Iliescu elnök is mindegyre azt hajtogatja, hogy Románia példásan megoldotta a kisebbségi kérdést, annál jobban, mint Európa akármelyik országa. Ezek után van-e még egyáltalán szükség az RMDSZ-re és autonómiára?” Húsz esztendővel ezelőtt a legrosszabb álmunkban sem gondoltunk arra, hogy három évvel később a kormányzati szerepvállalással az egész RMDSZ-t neptuni pályára állítják s hogy a szervezet aktív partner lesz abban, hogy Romániát 1999-re már több meghatározó politikus Bill Clintonnal az élen példaként emlegesse, miközben az erdélyi magyarságot érő jogfosztó, asszimilációs politika zavartalanul folytatódik, immár az RMDSZ által hitelesítve.
A rendszerváltás után Erdélyben a Neptun-ügyig nem volt példa arra, hogy bármilyen közösségi sorskérdés mentén a nézetellentét szabályos sajtóviharrá emelkedjen. A Neptun-gate kapcsán kialakult polémiában rész vett az eddig említetteken kívül a szövetségi elnök, az ügyvezető elnökség, az SZKT frakciók, újságírók, közírók, a közélet iránt érdeklődő írók és tudósok, a középgárda nem kevés tagja, de még az „egyszerű” újságolvasók százai is. Nem meglepő, hogy az írások szépen kirajzolták az 1990 óta egymással szemben álló két tábor eszmei-ideológiai és stratégiai arculatát.
Markó Béla és Takács Csaba ekkor még az autonomista oldalt látszanak erősíteni. Hallgassuk csak a Szövetség elnökét: „a neptuni találkozót a közvélemény előtt az különbözteti meg más rendezvényektől, hogy itt a résztvevők nyilatkozatai szerint a kormány és az elnöki hivatal képviselői nem hivatalosan ugyan, de ígéretet tettek bizonyos problémák megoldására, és ezek az ígéretek máris a jelenlegi román hatalom melletti pozitív propagandát szolgálják külföldön (kiemelés tőlem, BZSA), például a New York Times-ban megjelent, kiszámíthatóan nagy hatású újságcikkben, amely egyébként számos, véletlennek aligha nevezhető tényhamisítást is tartalmaz.” („Markó Béla közleménye az RMDSZ tisztségviselők figyelmébe ajánlva”, megjelent az RMDSZ Közlöny 1993/6-os számában.)
De érdemes Takács Csabát is idézni: „Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségéhez a MISZSZ frakció, Tőkés László tiszteletbeli elnök, valamint az EMK által intézett kérdéseket jogosaknak tekintjük, szövetségünk helyzetéért és egységéért való aggódás jelének érezzük.
Az Ügyvezető Elnökség a szóban forgó megbeszélések folytatására megbízatást senkinek nem adott, az ezeken való részvételt olyan politikai hibának könyveli el, amely valószínűleg lehetővé tette, hogy a hatalom a jelenlegi politikai helyzetben elkerülje a szövetségünk legitim képviseletével való tárgyalásokat, ily módon kibúvót találva az átfogó rendezések kényszere alól.
Az Ügyvezető Elnökség az RMSZ-ből és a New York Times-ból értesült a neptuni találkozóról. A New York-i tudósítás nyomán szövetségünket súlyos külpolitikai presztízs-veszteség érte, a vád cáfolatát – az ügy fontosságára való tekintettel – a fent említett újsághoz eljuttattuk. (…)
Érthetetlen, hogy a neptuni találkozón résztvevő 3 politikus sem az átfogó rendezés szükségességét, sem az eredmények kisajátításának veszélyeit nem érzékelte. (1993. augusztus 12., megjelent az RMDSZ közlöny 1993/6-os számában)
A Neptun ügyet végül az Szövetségi Képviselők Tanácsa zárta le hosszú vita után egy határozott hangú nyilatkozattal: „az amerikai PER által szervezett és támogatott (…) megbeszéléseken az RMDSZ három közismert politikusa (…) mandátum nélkül, személyre szóló meghívás alapján vettek részt és tárgyaltak a hatalom képviselőivel, ami következményeivel jelentős politikai károkat okozott a szervezetnek. (…)
A PER-folyamat lehetőséget teremtett a hatalomnak arra, hogy belső RMDSZ-irányzatok preferálásával kísérletet tegyen szervezetünk megosztására. Olyan politizálási stílus állandósulásának veszélye jelent meg az RMDSZ-ben, amely eltekint a legitim képviselet szabályaitól, a belső döntéshozói illetékességektől.”
Az SZKT állásfoglalása nem akadályozta meg a két parlamenti frakciót abban, hogy a neptuni tárgyalókat továbbra is fontos tisztségekkel ruházzák fel s az érintettek politikai vonalvezetésében sem okozott változást. (Sőt, Frunda György nem kevesebbet engedett meg magának 1996-os elnökválasztási kampányában, mint azt, hogy szemrebbenés nélkül kijelentse: az 1995-ös, nagy sajtóérdeklődés mellett zajló, az RMDSZ minden irányzatát felvonultató, legitim szövetségi tárgyalódelegáció által lefolytatott Atlantai tanácskozás „legitimálta” Neptunt. Akkor még Markó Béla nagyon helyesen leszögezte, hogy „Atlanta nem legitimálta, hanem korrigálta Neptunt”).
Barométerértéke viszont volt: azt igazolta, hogy a többség egyelőre elfogadja az autonómiaprogramot s elutasítja az attól való stratégiai eltérést. Ez így is maradt az RMDSZ következő, 1995. május 26 és 28. között megrendezett IV. kolozsvári kongresszusáig, amit az is jelez, hogy a Szövetség következő, Nagy Benedek Tőkés László elleni minősíthetetlen támadása által indukált belső viharát is az SZKT megnyugtató módon, az etikátlanul eljáró képviselő kizárásával oldotta meg.
De erről már a következő, s egyben záró részben fogunk szólni.
Borbély Zsolt Attila
(folytatjuk)
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Cinkosságban a hatalommal
Erkölcsi szempontból elfogadhatatlannak és elítélendőnek tartja Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő, hogy utódja, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Csűry István az RMDSZ-t nevezte ki egyháza természetes szövetségesének. „Azokat az embereket, akik bizonyíthatóan meglopták az egyházat” – nyomatékosít Tőkés.
– Újabb kanyarokhoz érkezett az egyház, a papok politikai-közéleti szerepvállalásának örökösen vitatott kérdése. Míg az Erdélyi Református Egyházkerület a lelkészi szolgálati keretekből való időleges kilépés feltétele mellett engedélyezi papjainak a nyílt szerepvállalást, addig a Királyhágómellék egyértelműen az RMDSZ-t nevezte meg természetes szövetségeseként. A hazai protestáns egyházak legismertebb politikusaként ön hogyan kezeli ezt a kérdést?
– Teljes mértékben egyetértek az erdélyi egyházkerület nemrég megválasztott püspöke, Kató Béla által szorgalmazott előbbi állásponttal. Vele együtt vallom, hogy lelkészeknek nem csak a lelki szolgálatot kell biztosítaniuk, hanem a gyülekezeti tagok teljes lelki-fizikai „szervizelését". Úgy érzem, a probléma leginkább a népegyház és a hitvalló egyház közötti különbségben ragadható meg. A népegyház keretében az egész közösségre kiterjed Istennek igénye, bölcsőtől a koporsóig, míg az úgynevezett hitvalló egyház megelégszik egy bizonyos „célközönséggel", az üdvözülők seregével. Ezzel korlátozza az egyház mozgásterét, mintegy kivonja a társadalomból ezt a célközönséget. A kommunizmusnak tulajdoníthatóan támadottságunkban, kiszolgáltatottságunkban Erdélyben az egyházi közösség gyakorlatilag egybeesett a polgári közösséggel – csodálkoznak is ezért rajtunk az egész magyar világban.
– Ez ugyanakkor egybeesni látszik az egyházi szolgák közéleti szerepvállasának logikájával is...
– Nekem egyenesen meggyőződésem, hogy egybe kell esnie. Ha van diakóniai támogatás, szeretetszolgálat, gyógyszersegély, akkor miért ne működtethetne politikai segélyszolgálatot is az egyház? Ezt én kezdetben talán ösztönösen műveltem, hiszen már Désen ezért függesztettek fel a lelkészi szolgálatból. Temesvár is többnyire a gondviselés munkája volt, hogy a kicsi Dávid egy egész országért jótállott, de aztán elérkezett a tudatos szerepvállalás korszaka is, amit, úgy érzem, az általam vezetett királyhágómelléki püspökség jól csinált. Most viszont hajlok arra, hogy az erdélyi egyházkerület által megfogalmazott álláspontnak adjak igazat. Mert, amíg jól megy a politikai szerepvállalás, addig nincs baj, de ha szélesre tárjuk az ajtót, veszélyek leselkednek.
– De ki tudná előrelátni, megjelölni, hogy hol húzódik e tekintetben a határ?
– Ne felejtsük el: a kiindulópont annak idején az volt, hogy az államstruktúra pluralista megjelenítője az RMDSZ, amely magában foglalja a teljes demokratikus politikai spektrumot, megtestesíti a romániai magyarságot. Rövid őskorszak után azonban bekövetkezett a pártosodás, képtelenek voltunk megfelelően kezelni az emberek politikai különbözőségeit. Mentségünkre szolgáljon, hogy kezdetben abból a később tévesnek bizonyuló feltételezésből indultunk ki, hogy a nemzeti érdek mindenkit összekapcsol. A valóság azonban meghaladta az eszményi politikai előfeltevésünket: megjelentek a különböző belső-külső hatások, a titkosszolgálati múlt feszítő ereje.
– De miért éppen az ön „felségterületén", a Partiumban a legnagyobbak ezek a feszültségek?
– Ennek ábrázolásához talán nem mellékes egy kis történelmi összefoglaló. Kezdetben a négy katolikus és négy protestáns püspökség részvételével összehoztuk a magyar történelmi egyházak állandó értekezletét. Felsorakoztunk az ingatlanügyekben, iskolaügyekben, politikai jellegű állásfoglalásokat tettünk közzé, az egyházi vezetők RMDSZ-üléseken vettek részt. Az RMDSZ pártosodásával együtt értékét vesztette ez az együttműködés, s egyszer csak azon vettem észre magam, hogy egyre megosztottabbak vagyunk, egyre inkább magamra maradok a nyolcas társaságban. Ebben a „huzatos" politikai közegben mind gyengébb lett az RMDSZ–egyházak együttműködés, a szövetség 1996-os kormányra lépése után pedig az egyházak már nem érezhették hivatásuknak, hogy megnyilatkozzanak szorosan vett pártpolitikai – és nem nemzetpolitikai – kérdésekben. De volt egy kevésbé természetes jellegű változás is: megmutatkoztak a püspökök és az egyházak felfogása közötti különbségek. A kevésbé politikai alkatúaknak egyszerűen elegük lett, mások pedig az RMDSZ uszályába kerültek. A szövetség egyházi térhódítása megnyilvánult például abban, hogy egyre inkább nyomták be az embereiket a presbitériumokba. Legutóbb például Varga Attilát ejtőernyőzték be a királyhágómelléki egyházkerületbe főgondnokként, Kovács Zoltán érmihályfalvi polgármester pedig kegyvesztett lett az egyházban és a Bihar megyei RMDSZ-ben egyaránt.
– Mi magyarázza az egyre könnyebb befolyásolhatóságot? A lelkészek gyenge közéleti felkészültsége? A személyes, illetve gyülekezeti egzisztenciális problémák?
– Elsősorban az a nemzet- és népszolgálati hagyomány gyengült meg, amely különösképpen Trianon után jellemezte az erdélyi egyházakat. Ugyanakkor nem múltak el nyom nélkül a kommunizmus évtizedei, sőt, mint egy sárkányfogvetemény, annak a pusztító hatása később „ért be". Erre nem számítottunk, sőt, idealista módon nem vettük figyelembe, hogy annak idején, az egyiptomi fogságból való szabadulás után még negyven évnek kellett eltelnie, míg eljutottak az ígéret földjére. Fájdalmas politikai alulkulturáltságot örököltünk, amit súlyosbított a titkosszolgálati múlt öröksége. Amikor leköszöntem a püspökségről, a kilenc esperesem közül öten voltak érintettek a titkosszolgálati múlt ügyében. Ennyire fertőzött volt a közeg. És ez csak a jéghegy csúcsa. Márpedig a titkosszolgálati múlt visszahúzó öröksége határozza meg nagyon gyakran a román hatalomhoz való viszonyunkat, az egymással szembeni bizalmatlanságunkat és az egyházpolitikánkat. És itt kell keresni a királyhágómelléki egyházkerület gyökeres irányváltoztatásának legfőbb magyarázatát is.
– A folyamat ismeretében mégis mi „verte ki a biztosítékot" önnél éppen most, amikor Csűry István püspök tárgyalásra hívta az RMDSZ helyi és országos képviselőit?
– Már a 2007-es címzetes püspöki időszakomtól érzékelnem kellett az RMDSZ-es befolyás erősödését, végleges leköszönésem után pedig egyre egyértelműbbé vált a pályaváltás. Olyan megosztó ügyek merültek fel, mint a Seres-féle Szilágy megyei RMDSZ és a püspökség közötti botrányos szembenállás a zilahi református Wesselényi kollégium ügyében. Hasonló volt az érmindszenti Ady-központ létrehozására elnyert 320 millió forint eltérítése vagy a szatmárnémeti református kollégium visszaszolgáltatása körüli vita. Ezek után szinte anakronisztikussá vált, hogy a királyhágómelléki püspök olyanokkal tárgyaljon, akik bizonyítottan meglopták az egyházat. Utódom azt a bihari RMDSZ-t nevezi természetes szövetségesnek, amely az egyházat csak szavazatgyűjtésre használta, egy évtizede folyamatos ellen-kampányban él, s amellyel több ügyben is élet-halál harcot kényszerültünk vívni. Ezekkel az emberekkel szűri össze a levet, vállal cinkos szövetséget Csűry István, és ez elemi erkölcsi – nemcsak lelkészi, nemcsak egyházi! – alapon is elfogadhatatlan és elítélendő.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az élő történelem varázsa a megújult Károlyi-kastélyban
Aligha beszélhetnénk ma a Szatmár-megyei Nagykárolyról, ha a Kaplon-nemzetségből származó, honfoglalás-kori Károlyi család történetesen nem ezen a vidéken nyer el birtokot, és épít erődöt magának. Az egyszerű házat idővel kastéllyá varázsolták a Károlyiak, a több átalakításon is átesett épület ma ismét turistacsalogató látványt nyújt.
Látogatásunkkor Nagykároly első ránézésre úgy nézett ki, mintha nemrégiben kisebb atomtámadás érte volna. A felásott utcák, gerendákkal kitámasztott házfalak, gödrök és sáncok azonban csalóka látványt nyújtanak: a tavasz beköszöntével ugyanis kezdetét vette a város útjainak, épületeinek és parkjainak felújítása, a műemlékek tatarozása.
Átugorva néhány árkot-bokrot, kikerülve a Károlyi-park kapujában szorgoskodó munkásokat, eljutunk az egykori lovagkastély bejáratához. Ezelőtt néhány évvel még lelakatolva találta az amúgy korhadó deszkájú ajtót az erre járó turista, arra kellett nagyon vigyázni, hogy a málladozó falakról nehogy a fejünkbe pottyanjon a vakolat.
A diktatúra éveiben kultúrháznak adott otthont az épület: ekkor hordtak el belőle szinte mindent, ami mozdítható volt, a százéves márványkandallóban a parkettel tüzeltek, megrongálták a lépcsőket, a karzatokat, levakarták a festést a falakról. A kastély egykor patinás bálterme diszkózenétől volt hangos, régi lovardájában pedig mozi működött, majd szórakozóhelynek használták. Végül az 1990-es évek végén szó szerint összedőlt a megroggyant épület.
Néhány esztendővel ezelőtt az elhanyagolt kastély még igencsak lehangoló látványt nyújtott. 2004-ben a nagykárolyi önkormányzat úgy döntött, hogy adminisztrálását átveszi a megyei múzeumtól, ám ezzel még nem történt csoda. A felújításhoz szükséges pályázati projekt és az ehhez szolgáló előtanulmány idejében elkészült, de az aktacsomót hiába terjesztették jóváhagyásra a helyi tanács elé, a 19 tagú testület 7 liberális tagja leszavazta, így a pályázati projekt benyújtására idejében nem kerülhetett sor.
A román kormány 2008-ban kiírt egy pályázatot, amellyel középkori várak felújítására fordítható pénzhez lehetett jutni. Nagykároly és Erdőd – utóbbi településen, ha nem is egész középkori vár, de várrom található – közös pályázat benyújtása mellett döntött. Ez a közös pályázat bizonyult 2009-ben nyertesnek. Erdőd esetében csak a romok konzerválására nyílt lehetőség, így Nagykároly a pályázati összeg 85,5 százalékát, míg Erdőd a 14,5 százalékát kapta. Nagykárolynak négy és fél millió euró jutott, a felújítási munkálatokat a négy Szatmár-megyei cég alkotta Kastély Egyesület nyerte el, amely – láss csodát Romániában! – határidőre be is fejezte a munkát.
A kastély története
A nagykárolyi kastély története Mátyás királlyal, egy engedéllyel és egy kőházzal kezdődik a 17. század utolsó harmadában. Történt ugyanis, hogy Károlyi Láncz Lászlónak nagyon megtetszett a vidék, így hát az Úr 1482-ik esztendejében a királyhoz fordult engedélyért, hogy az akkor még szinte lakatlan vidéken házat építhessen magának. Mátyás csak örvendeni tudott az ötletnek, azonnal úgy gondolkodott, hogy ott még erődöt is kialakíthatnak idővel a Károlyi grófok. Ez jó egy évszázad múlva történt meg, amikor Károlyi Mihály 1592-ben az addigi négyszögletes kőépületet – amely amolyan északi végvár szerepét is betöltötte – bástyákkal, belső udvarral látta el, falakkal vette körbe, lőréseket készíttetett, és vizesárkot is ásatott a vár köré. Volt is nagy szükség egy komolyan megerősített várra, hiszen a törökök állandó veszélyt jelentettek. Ne feledjük, erre az időszakra esett a dunai Habsburg dinasztia és az Oszmán Birodalom 15 éves háborúja a Magyar Királyság területén, amely 1606-ban a zsitvatoroki békével ért véget.
1699-ben újabb átalakításon esett át a kastély, amikor báró Károlyi Sándor – aki Szatmár vármegye főispáni feladatait is ellátta, és kuruc hadvezérként is jeleskedett – némileg díszesebb formát adott neki. Igaz, akkor még az épületegyüttes nem kényszerült nagyobb javításokra, de a szabadságharc itt-ott sérüléseket okozott rajta. Száz évig változatlan alakjában lakták a Károlyiak, mígnem 1794-ben gróf Károlyi József lebontotta a régi várat, és helyébe egy barokk stílusú kastélyt építtetett Joseph Bitthauser német építész tervei alapján. Ekkor már úgy vélték, fölösleges a sok erődítmény, így lemondtak a várfalakról, a tornyokról, az épületet pedig „emberbarátibbá" alakították. A négyszintes épületet háromszög alapú, dísztornyokkal, fedett belső udvarral és boltozatos pincével látták el, a nagyméretű fogadótermet festmények és szobrok díszítették.
A 19. század közepén Ybl Miklóst kérték fel, hogy változtatásokat eszközöljön a kastélyon. Az ő munkájából kevés maradt fenn, hiszen 1893-ban újabb, ezúttal nagyméretű átépítés következett. Károlyi István, a birtok akkori ura kívánságára középkori lovagi kastélyokat idéző neogótikus alakot nyert az épületegyüttes. A munkálatok 1896-ban fejeződtek be, a négyszögletű épület által körbevett belső várudvart befedték. Az 1896-ig tartó átalakítás lovagkastély jelleget adott az épületnek, a faburkolat és a lakatosmunka korabeli helybéli mestereket dícséri.
Mintha a sors rendelte volna úgy, hogy évszázadonként megújuljon a kastély.
Sörház helyén víztorony
A parkot már 1754-ben említették a leírásokban, „mint szép és híres" udvari kertet, és a leírások említik a park „teknősbéka-tavát" is. A kertben ekkor velencei kőpadok, hatalmas virágtartók, a kastély egyik sarkánál pedig egy régies hangulatú velencei kút is állt.
Szirmay Antal írta a kastély parkjáról: „az épületek nyugati oldalán anglius izlésre épített gyönyörűséges kert vagyon". A 12 hektáros parkban több növényritkaság található.
Fái közül egy 1810-ben ültetett platán a legidősebbnek tartott, melyet még gróf Károlyi György ültetett el 7 éves korában. A park szélén 33 m magas, 1888-ban épült romantikus stílusú víztorony áll, melynek helyén egykor híres sörház volt.
Sajnos, a Nagykárolyban elkezdett városszépítés miatt a park felújítására már nem jutott pénz. Így történhet meg, hogy a vadonatúj köntösben pompázó épület mellett az arborétum és a lovarda még mindig lepusztult állapotban gondolkodik jövőjén.
Séta a barokk korban
A kastélyon végzett átalakítások rögtön a belépéskor szemet szúrnak. A hatalmas előcsarnok, amely egykor udvar gyanánt várta az érkezőket, márvánnyal kirakott, felújították a hatalmas kandallót is, és vadonatúj korlátokat építettek az emeletre vezető lépcsőkre. A kastély földszintjének néhány helyiségében működik a városi múzeum, az emeleten könyvtár és kiállítóterem kapott helyet. A kastély fő attrakciója mégis a korabeli bútorokkal, tárgyakkal berendezett néhány szoba.
A látogatónak védőzsákot kell húznia a cipőjére, hogy ne piszkolja össze az igen értékes szőnyegeket. Bár az eredeti berendezési tárgyak rég az enyészetté váltak, a felújítás alkalmával igyekeztek olyan korabeli bútorokkal ellátni a szobákat, termeket, melyek nagyban emlékeztetnek a 18-19. századi állapotokra.
Ma már csak elképzelni lehet, milyen hangulat uralkodhatott bálok alkalmával a kastély tükörtermében, vagy hol lapozhatta kedvenc olvasmányát a ház ura, és fésülte ki hajából a hullámokat az úrnő. A képzelgést megkönnyíti, ha saját szemünkkel láthatjuk a bálterem bordó kárpittal bevont falait, a korabeli fésülködő asztalkát vagy a kényelmes, barokk stílusú karosszékeket. Egyébként a berendezés jelentős része a barokkot idézi, ezeket régiségkereskedőktől, múzeumokból szerezték be. A Károlyi-családtól mindössze két festmény reprodukciója maradt az utókorra.
A jó képzelőerővel megáldott látogató ideig-óráig a történelem részesének érezheti magát a Károlyi-kastélyban, szinte besétálhat a 19. század hangulatába, amikor még vonósnégyes szolgáltatta a talpalávalót a bálozó úrfiknak és kisasszonyoknak, és a kastély ura hatalmas márványkandalló előtt, pipázva várta konflison érkező vendégeit birodalmába...
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Autonómiaértekezlet az EMNP kongresszuson
Az autonómia melletti elkötelezettség jegyében rendezte II. Országos Küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A rendezvényen az erdélyi magyarság önrendelkezése mellett álltak ki a magyarországi és a Kárpát-medencei magyar pártok képviselői. A néppárt új, héttagú országos elnöksége a gyors ütemű pártépítést tartja legfontosabb feladatának.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)