Akik szívükön viselik Torockót...
Igazi kultúrtörténeti csemegét mutattak be szeptember 5-én délután a Minerva-házban: A Székelykő alatt – Torockó és környéke a képzőművészetben című, szemet gyönyörködtető kötet a Murádin Jenő–Murádi Katalin szerzőpáros munkáját és elkötelezettségét dicséri.
A kiadvány szándéka, hogy ezúttal – némiképp eltekintve a környék építészeti-néprajzi jellegzetességeitől – azokat a képzőművészeti alkotásokat vegye számba, amelyeket ez a páratlan szépségű táj ihletett. Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke méltatásában felhívta a figyelmet a felsorakoztatott munkák sokféleségére. A bemutató stílusos meglepetéssel zárult (a házigazda Köllő Katalin ötlete nyomán): a kötet borítóján szereplő ház tulajdonosának leszármazottja (szépunokája), a torockói Duló Renáta mutatta be a pompás fiatallány-viseletet.
(S. B. Á.)
Szabadság (Kolozsvár)

Elejét venni egy precedensnek
A rendszerváltás hajnala óta nem látott egységben állt ki múlt szombaton a négy erdélyi magyar történelmi egyház, a civil szféra, a civilben politizáló „szürkezóna”, valamint a politikum a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében, azaz a buzãui bíróság által meghozott, minden jogállami normát lábbal tipró döntés ellen. Szükség is volt az egységes és kemény fellépésre, hiszen az első fokú ítélet veszélyes precedenst hozott létre, s ha e döntést másodfokon nem korrigálják, akkor – minden túlzás nélkül – megszűntnek lehet nyilvánítani a jogállamot és a demokráciát Romániában.
Nem mintha ezek hibátlanul működtek volna az elmúlt huszonkét évben. Hiszen volt itt marosvásárhelyi pogrom, ami után nem a pogrom szervezőit, hanem a baltákkal, kaszákkal támadó, feltüzelt görgényhodákiak ellen védekező magyarokat és cigányokat ítélték el; az oroszhegyi, zetelaki és kézdivásárhelyi – egyértelműen forradalmi jellegű – rendőrlincselés etnikai dimenzióba való betagolása, illetve bírósági üggyé alakítása az általános amnesztia dacára ugyancsak nem a jogállamot és a feszültségmentes román–magyar egymás mellett élést segítette. Illetve folytathatnánk a részleteiben mindmáig nem tisztázott bányászjárásokkal, de akár a december 22-e utáni forradalmi színjáték szervezőinek az elmaradt felelősségre vonásával vagy a magyar gyermekek táskájában magyarországi tankönyvek után vizslató hadjáratokkal, valamint a szabadidejükben magyarul tanuló csángók zaklatásával. Eddig azonban olyasmi nem történhetett meg, hogy a jog alapján eljáró, az adott ügyben semmiféle hibát el nem követő, jogilag kifogástalan döntést hozó állami bizottság tagjait többéves letöltendő börtönbüntetésre ítéljék, az ingatlant pedig visszajuttassák az államnak, a Trianon óta eltelt 92 esztendő alatt többszörösen kifosztott, megalázott és megtiport református egyházat pedig gigantikus kártérítésre kötelezzék egy olyan ügyben, melyben az egyháznak mindvégig a szenvedő alany szerepe jutott. Ez éppen olyan világbotrány a jogbiztonság, illetve az emberi jogok sérülése szempontjából, mint az azeri baltás gyilkos elnöki kegyelemben való részesítése, talán annyi különbséggel, hogy esetünk egyelőre nem éri el Obama elnök ingerküszöbéit. De talán besegít ebbe Ponta miniszterelnök, aki a Legfőbb Ügyészséget küldi a tüntetőkre. Nem véletlenül nevezte a buzãui bírósági döntést Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke „titkosszolgálati irányítással politikai megrendelésre született ítéletnek”. Magát magyarnak valló ember ebben az ügyben csak egyet tehet: kiáll az igazságosság alapértékei mellett az „etnokratikus” állami önkénnyel szemben. Jellemző, hogy a kérdésben még Gyurcsányék sem fogták a kisantant pártját. Azért is fontos az egységes magyar fellépés, mert az utóbbi években az RMDSZ által is megtámogatott hivatalos román propaganda állításaival szemben az erdélyi magyarság sorsának alakulása korántsem modellértékű, az egyházi javak visszaszolgáltatásának – gyakran sikertörténetként aposztrofált – ügye pedig egyáltalán nem rendezett: jogtalanul elorzott ingatlanok százai vannak még állami tulajdonban, s a buzãui bíróság döntése – jogorvoslás hiányában – a visszaszolgáltatási folyamatot nemhogy lassítaná, de lényegében be is fagyasztaná. Hiszen – amint azt több szónok is hangsúlyozta a szombati tüntetésen – hol találunk ezek után olyan állami hivatalnokot, aki – jóllehet a törvény betűjének eleget téve – a börtönt kockáztatná, hogy a magyar egyházak javára döntsön? Aligha lehet tagadni azt az összefüggést, mely a buzãui justizmord és Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester legújabb ötlete között mutatkozik, miszerint a református egyháztól megvásárolná a két visszaszolgáltatott jelentős értékű ingatlant, a magyar tannyelvű Bolyai Farkas Gimnázium, illetve az Unirea vegyes tannyelvű gimnázium épületeit. Amint azt Tőkés László elmondta, ha sikert akarunk elérni, nem elég az új magyar egység megteremtése, az igazság napja után sem ácsoroghatunk ölbe tett kézzel, fel kell lépnünk a többi elkobzott és még vissza nem szolgáltatott ingatlan ügyében, tüntetnünk kell Nagyváradon, Kolozsváron és Marosvásárhelyen is! Fel kell lassan fognia a 85 százalékos támogatottságú érdekképviselet vezetőinek is, hogy nem a román áldemokrácia imázsának ápolása a feladata az erdélyi magyar politikumnak, hanem éppen fordítva: a minél nagyobb fokú külpolitikai nyomásgyakorlás. Nem a nyugati hatalmak megnyugtatása, hanem az erdélyi kérdés nemzetközi szintre emelése. Nem a valóságot leplező mosolypolitika, hanem a kőkemény kiállás minden szinten jogsérelmeink ügyében.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Mikó-ügy: sokan, de elegen?
Az Igazság Napja Sepsiszentgyörgyön
Újabb méltóság- és összefogásleckét adott a mindenkori román hatalom képviselőinek és az ország többségi lakosságának a „nem létező” Székelyföld, illetve Erdély magyar ajkú népének tízezres nagyságrendű tömege, amely szeptember elsején Sepsiszentgyörgyre vonult tiltakozni. A békés tüntetés résztvevői a Székely Mikó Kollégium egyházi tulajdonlását megkérdőjelező határozatot, illetve az egykori restitúciós bizottság tagjai – Markó Attila, Marosán Tamás és Silviu Clim – elleni bírói döntést kifogásolták.
Húsz évvel a rendszerváltás és az 1990-es marosvásárhelyi események után az erdélyi magyarság újra bizonyított: képes jogos tulajdonáért, jövőjéért politikai érdekeken felülemelkedve egységesen fellépni, háromszoros igennel tiltakozni az igazságtalanság ellen. A lelkesedés mellett ugyanakkor a kétely árnyéka is ott lebegett a székely, magyar és árpádsávos lobogók mellett. Már kora délelőtt szívmelengető látványt nyújtott, amint az Erdély különböző helyeiről – köztük számos szórványtelepülésről –, illetve az anyaországból érkezők tömött sorokban, fegyelmezetten közeledtek Sepsiszentgyörgy központja felé. Az érkező tömeg igazolta, hogy mindenhová eljutott az üzenet. Csak fokozta a rendezvény ünnepélyességét, hogy tíz órakor mintegy száz személy zsoltárokat énekelve vonult az Erzsébet parkban lévő Mikó Imre-szobor mellé, és hatalmas transzparenst emeltek magasba, melyen az állt: „Köszönjük, Sánta Imre!”. A bikfalvi református lelkész és társai az elmúlt 57 napban kitartóan tüntettek a Mikó épülete előtt. A transzparensek közül nem hiányzott a Székelyföld autonómiáját hirdető sem, amelyet a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt képviselői közül többen körülálltak. A város templomai felől fél tizenkettőkor felszálló harangszóra már szinte mindenki „a helyén volt”, így délre tekintélyes tömeg lepte el az Erzsébet parkot és a kollégium körüli utcákat. Megérkezésekor majdnem mindenki a Székely Mikó Kollégium homlokzatáról legördített hatalmas transzparenseket fürkészte, amelyek a református egyház tulajdonjogának legfőbb bizonyítékainak kivonatait jelenítették meg: egy 1928-ban kiadott tanügyminisztériumi működési engedélyt, illetve egy, az 1948-as államosításkor a Hivatalos Közlönyben megjelent dokumentumot, mely szerint az iskola az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona. Aztán fegyelmezetten fordultak a színpad felé, ahol a szónokok mögött a kollégium volt és jelenlegi diákjai foglaltak helyet, a pódium előtt pedig lelkészek serege sorakozott fel.
Az igazság hangjai
„Igenis erről beszélni kell, ki kell mondani, különben azt tesznek velünk, amit akarnak” – hangzott el több résztvevő részéről is Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester egymást váltó, a beszédek sorát indító, közös felszólalása alatt. Az első érzelemkitörésre sem kellett sokat várni, a városvezető zárószavai – „Nem csak a Mikóról van szó, hiszen az egész erdélyi magyar közösséget ítélték három év börtönre, de legyen világos, másfél millió magyar embert nem lehet börtönbe hurcolni!” – kirobbantották az első hangos megnyilvánulásokat. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke sem fogalmazott óvatosabban: „1948-ban egyetlen nap alatt államosítottak mindent. Egy bizottság jegyzőkönyvbe vette az egyház vagyonát, amely az államhoz került. Akkor nem volt szükség semmilyen iratra, elvették, és kész. Ez közönséges lopás volt. Most viszont nekünk igazolnunk kell a tulajdonjogot! Húsz év alatt a visszaszolgáltatások feléhez sem jutottunk el, és a folyamat teljesen leállt. Hideg zuhany volt a buzãui bíróság ítélete, amely azt mondja, hogy mi vagyunk a tolvajok.” A tűző napon kitartóan álldogálók válasza ekkor már hangos tiltakozás volt, amely csak lassan hagyott alább. Fellobbantotta az indulatokat Csűry Istvánnak, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének átütő erejű felszólalása is: „Mielőtt elhitetnék országgal-világgal, hogy Románia tekintélyét sértették volna Mikó Imréék a sepsiszentgyörgyi oktatás bástyájának megépítésével, hadd mondjuk ki, hogy akkor még nem is létezett az Erdélyt bekebelező román állam!” Az egyházi elöljáró szavai a Székely Légió és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szép számban megjelent tagjaiból a jól ismert „Vesszen Trianon!” rigmust csalta elő, ami viszont különösebb „támogatás” híján aránylag hamar elhalt. Általános helyeslésre talált viszont Tőkés László EP-képviselőnek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének mondata: „A Sepsiszentgyörgyön összegyűlt tömeg cáfolata Victor Ponta miniszterelnök korábbi kijelentésének, miszerint Székelyföld nem létezik”. Zárószavait – „Hagyjatok békében élni, ne bántsátok a múltunkat, és ne raboljátok el a jövőnket!” – hosszas vastaps követte, akárcsak Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnökének hasonló tartalmú üzenetét. A tiltakozás tetőfokát jelentette az a határozott, a helyszín majdnem minden szegletéből érkező kérés, mely Sánta Imre bikfalvi lelkészt követelte a mikrofon elé. A záró momentumként bejelentett kiáltvány-felolvasást majdnem elnyomta a „Halljuk Sántát!” rigmus. A július 6-a óta a kollégium előtt csendesen tiltakozó lelkész – engedve a nép „nyomásának” – végül felszólalt, azt üzenve, hogy nem dőlhetünk hátra nyugodtan, a harcot folytatni kell!
A hatalom diszkrét jelei
„Ha százezren vagyunk, akkor talán észrevesznek”; „Szentgyörgyről többen is részt vehettek volna”; „Kevesebben vagyunk, mint vártam, lehet, hogy figyelembe sem veszik, pár nap, és elfelejtik az egészet” – íme néhány kételyeit megfogalmazó hang a tiltakozó tömegből. Többen viszont elismerték, hogy szükség esetén Nagyváradra vagy Zilahra is elmennek, ha ott hasonló történik az egyházi tulajdonban lévő iskolákkal. Mások felháborodásuknak adtak hangot, hogy hat EMI-s fiatalt bekísértek a rendőrségre, mert fegyvernek minősített tárgyakat – állítólag a zászlórudakat kategorizálták ily módon – találtak náluk.
Nem tudni, hogy a szónokok által megfogalmazott vádakat akarták-e igazolni, vagy más céljuk volt, a román hatalom képviselőinek azonban ezúttal is sikerült bebizonyítaniuk, hogy rászolgálnak a kritikákra. Ide tartozik a résztvevők számának hatósági megítélése – megközelítőleg nyolcezer –, illetve az a videokamera, amelyet jó páran „kiszúrtak”. A rögzítő berendezés az esemény teljes ideje alatt látszólag gazdátlanul – egy kéz ugyanis néhányszor megjelent a felszerelés mellett –, de a színpad felé fordítva „szemlélte” az eseményeket a kollégiummal szembeni tömbház tetejéről, majd nyomtalanul eltűnt.
Vizsgálódik a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) alelnöke azt kérte az intézmény vizsgálati részlegétől, hogy ellenőrizze, nem sértik-e a román igazságszolgáltatás függetlenségét a Székely Mikó Kollégium ügyében tartott sepsiszentgyörgyi tüntetésen elhangzott kijelentések. A CSM erről közleményt adott ki. Az Oana Schmidt Hãinealã CSM-alelnök által aláírt kereset emlékeztet, hogy a tüntetés felszólalói bírálták a buzãui bíróság döntését, amely első fokon börtönbüntetésre ítélte a romániai restitúciós bizottság három tagját, az iskola épületét a város tulajdonába helyezte át, és az Erdélyi Református Egyházkerületet jelentős kártérítés kifizetésére kötelezte. A szombati kormányülésen Victor Ponta miniszterelnök azon reményének adott hangot, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács kivizsgálást kezdeményez a tüntetés ügyében, akárcsak néhány hónapja a kormány ellen. Ezzel arra utalt, hogy a CSM bírálta a kormányt, amikor az Traian Bãsescu leváltása érdekében leváltással fenyegette meg az alkotmánybírákat, illetve az államfő embereinek titulálta őket.
A Mikó-ügy kapcsán egyébként Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján úgy vélte: a magyar közösség nem használta ki a nemzetközi kisebbségvédelmi jogi lehetőségeket a visszaszolgáltatások előmozdítására. Ezért Markó Bélát és az RMDSZ-t tette felelőssé, mondván: Markó 1998-ban úgy nyilatkozott, nem fognak panaszt tenni egy olyan kormány ellen, amelynek ők is tagjai. Izsák a visszaszolgáltatási ügyekre az autonómiában látja a megoldást.
Nagy Demeter István
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az RMDSZ erős embere
Borbély Lászlót már hosszú évek óta úgy emlegetik, mint az RMDSZ erős emberét. Hogy mitől és mennyire erős, azt nem tudjuk, de az tagadhatatlan: manapság ő a szervezet egyik legbefolyásosabb politikusa. És ő ezzel a befolyásával, hatalmával rendszerint él is. Olykor pedig visszaél. Talán még emlékeznek arra, amikor az RMDSZ legutóbbi tisztújító kongresszusán „üzent” a magyarországi kormánynak és kormánypártnak, pökhendi módon kioktatva a Fideszt, s felszólítva, ne próbáljon tanácsot adni a hogyan s mikéntre, mert a legjobban az RMDSZ tudja, mi kell az erdélyi magyarságnak... Ezek szerint nem kell sem autonómia, sem önálló állami magyar egyetem, sem magyar tanszék a MOGYE-n, sem Kossuth utca Vásárhelyen, de még egy magyar vonatkozású köztéri szobor sem a főtéren... Ha rajtuk múlik, a magyar állampolgárság felvételére sem lenne lehetőségük a történelem szeszélye folytán a határon kívül rekedteknek.
Az ügy, amelynek kapcsán Borbély mentelmi jogának megvonását kérik a Képviselőháztól, jelentéktelennek tűnik. Maga a felmerült pénzösszeg, 20 ezer eurócska – az mi egy nagyhatalmú kormánytag számára? – sem tűnik nagynak, legalábbis nagyságrenddel kisebb, mint amekkora pénzekről általában szó van a hasonló korrupciós történetekben.
Ha jól belegondolunk, az egészet csak figyelmeztetésként szellőztették meg, talán csak jelzésként, hogy van még más is a sifonérban, jó lesz tehát „konformálódni”, az elvárások szerint nyilatkozgatni, s főleg tenni a magas minisztériumban. Hogy miben zavarhatta az akkor még hivatalban lévő miniszter úr a magasabb érdekeket? Hát, ha csak Verespatakot említjük, akkor máris helyben vagyunk, hisz akkoriban PDL-s kormánykörök igen szerették volna már sínen látni a bányaprojektet, csak az RMDSZ egyes politikusai tiltakoztak, tiltakozgattak, egyesek nagyhangon, mások kizárólag a látszat kedvéért, úgy fél szájjal...
Erdély.ma

Elnökké választotta Ungureanut a Polgári Erő
Mihai Razvan Ungureanu volt román miniszterelnököt választotta elnökévé pénteken a Polgári Erő (FC) elnevezésű, 2008-ban bejegyzett párt, amely az egységesülő román jobboldal részeként kíván jelen lenni a decemberi parlamenti választásokon.
A román jobboldal az Igaz Románia Szövetség (Alianta Romania Dreapta – ARD) létrehozásával szándékszik egységes politikai alternatívát teremteni a kormányzó Szociál-Liberális Szövetséggel (USL) szemben. Ebben a 2008-as választásokon győztes Demokrata Liberális Párt (PDL) is részt vesz. Ungureanu először egy civil mozgalmat indított Jobbközép Polgári Kezdeményezés néven, de a választásokon való részvételhez – mint mondta – „járműre" volt szüksége. A jobboldal lehetséges államfőjelöltjének tartott politikus azonban nem a – kormánypártként népszerűtlen intézkedéseket hozó – PDL színeiben, hanem egy tiszta lappal induló, fiatal párt nevében kíván politikai szerepet vállalni, és a hamarosan megalakuló ARD jobboldali pártszövetséghez csatlakozni.
A volt kormányfő egyedüli jelöltként pályázta meg az FC elnökségét, és 944 kongresszusi küldött szavazatával, hét ellenében választották meg a párt élére.
A Polgári Erőt Adrian Iurascu mérnök, vállalkozó, több jobboldali sajtókiadvány tulajdonosa alapította 2008-ban. A magát keresztény-demokrata irányultságúként meghatározó párt célkitűzései között szerepel az 1989-es népfelkelés és az 1990-91-es bányászjárás áldozataiért felelős személyek bíróság elé állítása, a nagyprivatizációs szerződések titkosításának feloldása, a volt kommunista politikai rendőrség, a Securitate ügynök-listáinak közzététele. A párt jelöltjei 19 ezer szavazatot szereztek a 2009-es európai parlamenti választásokon és 12 ezret az idei önkormányzati választásokon. Romániában egy új párt bejegyzéséhez 25 ezer támogató szükséges.
Iurascut a párt pénteki kongresszusa elnökhelyettessé választotta.
Ungureanut a román politikai élet több ismert figurája – köztük Ion Bazac volt egészségügyi, illetve Marian Saniuta volt belügyminiszter – követte az FC-be. A kongresszusi küldöttek pénteken új alapszabályt is elfogadtak. A pártnak három új testülete is alakult: ezek a nemzeti kisebbségek, a vállalkozók, illetve a fogyatékkal élők érdekeit képviselik majd.
Ungureanu jelenleg a jobboldal legnépszerűbb politikusának számít, és a PDL-ben sokan tőle remélik a jobboldal hitelének visszaszerzését. Ungureanu élvezi Traian Basescu államfő támogatatását is, és jelenleg neki van a legnagyobb esélye arra, hogy a következő elnökválasztáson a jobboldal jelöltje legyen.
Az államfő felfüggesztése körüli politikai csatározások idején Ungureanu népszerűsége (a Money Channel Institute felmérése szerint) 23-ról 27 százalékra emelkedett, míg az USL államfőjelöltjének, Crin Antonescunak a népszerűsége 39-ről 32 százalékra csökkent.
MTI;Erdély.ma

Önállóan indul az RMDSZ
Az RMDSZ önállóan indul a decemberi parlamenti választásokon – közölte Borbély László politikai alelnök csütörtöki marosvásárhelyi sajtóértekezletén, arra reagálva, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) közös magyar jelöltlisták állítását szorgalmazza. Előző nap Toró T. Tibor, az EMNP elnöke bejelentette: pártja mindenképpen részt vesz a parlamenti választásokon, lehetőleg egy minél szélesebb magyar összefogás részeként, a közösen kialakítandó erdélyi magyar nemzeti minimum képviseletében. Az EMNP elnöke megismételte felhívását a 2009-ben létrehozott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) megújítására.
„Az RMDSZ megnyerte az önkormányzati választásokat, bebizonyította, hogy a magyarság bizalmát élvezi. Készülünk a parlamenti választásokra, nem fogunk közös listán indulni senkivel: mi a magyarsággal kötünk szövetséget” – mondta az RMDSZ politikai alelnöke.
Borbély László hozzátette: a magyar pártok nem köthetnek választási szövetséget, mert nem tudnák elérni a koalíciókra érvényes 8 százalékos parlamenti küszöböt, saját listáin pedig az RMDSZ nem kíván EMNP-s vagy MPP-s jelölteket indítani. Mint mondta, nincs szükségük olyanokra, akik a választások után rögtön hátat fordítanak az RMDSZ-nek.
„Bebizonyította ez a két kis párt, hogy nem képesek partneri kapcsolatra. Hogy nézne ki ez a magyar válogatott a román parlamentben, ha másnap két vagy három ember venné a kalapját, és azt mondaná, hogy semmi közöm a válogatotthoz? Ez történt Tőkés Lászlóval 2009-ben, mikor jóhiszeműen feltettük őt első helyre a szövetség listájára, RMDSZ-politikusként került be az Európai Parlamentbe, és azóta megtett mindent annak érdekében, hogy ne csak kritizálja az RMDSZ-t, hanem egy új pártot hozzon létre” – fejtette ki a szövetség politikai alelnöke.
Hozzátette: tárgyalhatnak egyéb témákról, de nem a választásokról, hiszen az RMDSZ már megkezdte a felkészülést, és szeptember végén lezárja a jelöléseket. A politikus ugyanakkor kihívásnak nevezte az ötszázalékos parlamenti küszöb teljesítését is, mert szerinte minden jel arra vall, hogy magas lesz a román részvétel.
„Kötelességünk megértetni a magyarsággal, milyen fontos a részvétel, milyen fontos, hogy legyen egy hiteles érdekvédelmi szövetség a román parlamentben, amely képviseli az érdekeiket” – mondta Borbély László.
Szabadság (Kolozsvár)

Románia, a gyengélkedő jogállam
Románia és Bulgária öt évvel ezelőtti EU-felvételét sokan elhamarkodottnak nevezték, arra hivatkozva, hogy a két balkáni ország sem politikai, sem gazdasági téren nem volt érett az uniós tagságra. Az azóta összegyűlt tapasztalatok csakugyan kijózanítóak: a csatlakozás előtti reformlendület alábbhagyott, mihelyst a két ország „birtokon belül” volt.
A részleges haladáshoz sokszor erőteljes külső nyomásra volt szükség, és azt is viszonylagossá tette a más területeken roszszabbodó helyzet – írta a Neue Zürcher Zeitungban közölt elemzésében Daniel Ursprung, a Zürichi Egyetem Kelet-Európával foglalkozó munkatársa. Terjedelmes írásában rámutat: a közelmúltban kirobbant román belpolitikai válság megmutatta, milyen gyengék a jogállamiság és a demokrácia elvei, amelyeket sok esetben pusztán a hatalom eszközének tekintenek.
Amikor a bukaresti alkotmánybíróság érvénytelennek nyilvánította a Traian Băsescu elnök leváltásáról kiírt népszavazást, Victor Ponta kormányfő „törvénytelennek és igazságtalannak” nevezte a döntést. Crin Antonescu ideiglenes államfő pedig azzal szidalmazta az alkotmánybírákat, hogy ők Băsescu „politikai tisztjei”. A hatalmi ágak szétválasztásának tiszteletéről alig esett szó.
A demokratikus játékszabályoknak a tiszta hatalmi politika érdekében történő hasonló lebecsülése tapasztalható 2010 óta Magyarországon is az elemző szerint. A baloldali kormány rossz gazdálkodása miatti felháborodás, valamint egy kedvező választási törvény kétharmados többséghez juttatta Orbán Viktor nemzeti-jobboldali Fidesz pártját. Választási győzelmét a Fidesz „fülkeforradalomként” értelmezte, és hozzálátott ideológiai elképzelések szerint átalakítani az államot.
A demokratikus és jogállami értékek hiányzó tiszteletének alapját mind Magyarországon, mind Romániában az a politikai kultúra képezi, amelynek eszménye nem a közmegegyezés, hanem a saját érdekek kíméletlen érvényesítése, s amely a másik oldal felé kinyújtott kezet gyöngeségként értelmezi – fogalmazott Daniel Ursprung.
Történelmi okok
Ennek a magatartásnak szerinte különböző történelmi okai vannak. A szocializmus táptalaja volt a paternalista magatartásnak az állammal szemben, amelytől a lakosság gazdasági stabilitást várhatott, politikai jogokat viszont nem. A volt szocialista államok egyike sem tekinthetett vissza demokratikus hagyományokra. A kommunista pártok uralma előtt tekintélyelvű vagy áldemokratikus rezsimek voltak hatalmon. Az 1989 utáni reformok túlságosan a gazdaságra összpontosultak, míg a demokratikus elvek előmozdítására túl kevés figyelmet fordítottak. Romániával ellentétben Magyarországon a politika porondját meghaladó, mély társadalmi szakadék húzódik jobboldal és baloldal között.
Az ideológiai megosztottság részben a 20. század politikai fordulatainak a következménye: a rövid életű 1919-es tanácskormány, az 1956-os népfelkelés szovjet csapatok által történt vérbe fojtása és a társadalom azt követő depolitizálása, de az 1920. évi trianoni békeszerződés is kiemelkedő szerepet játszik a kollektív emlékezet szempontjából – fogalmazott az elemző. Ursprung szerint nemzeti-jobboldali szemszögből nézve a magyar nemzetet külső és belső ellenségek fenyegetik, ami antikommunista és antiliberális védekező magatartást eredményez. Romániában viszont a politikai táborok kuszák és instabilak, ami nemigen tesz lehetővé egyértelmű ideológiai besorolást. A törésvonalak főleg pillanatnyi érdekekből és a politikai vezetők narcisztikus jelleméből adódnak.
Aggasztó román és bolgár helyzet
A jogállami-demokratikus fejlődés szempontjából Bulgária is aggodalomra ad okot. A Mediana intézet friss fölmérése szerint a lakosság bő harmada elutasítja a demokráciát, miközben széles körben helyeslésre találnak a tekintélyelvű tendenciák. A súlyos problémák láttán a tömegek kisebbik rossznak tekintik az erőskezű vezetőt. A kommunizmus bukása után viharos idők következtek Bulgáriában. Az állami struktúrákat részben tudatosan meggyengítették: a kommunistaellenes erők így akarták megtisztítani az államapparátust és a titkosszolgálatokat a régi rezsim funkcionáriusaitól. A biztonsági erők holdudvarából elbocsátott káderek összefogtak, és az általános káoszban bűnözői csoportokat hoztak létre. A szervezett bűnözés kedvelt műfajává vált „védelmi pénzek” zsarolása, amelytől a lakosság széles rétegei szenvedtek az 1990-es években. Románia ezt jobbára megúszta.
Az itteni kommunista funkcionáriusok átmentették hatalmi pozícióikat. A hírhedt titkosszolgálatot, a Szekuritátét három hónappal Ceauşescu bukása után új néven reaktiválták. A nomenklatúrával összefonódott erők arra használják politikai és gazdasági hatalmukat, hogy az állam segítségével megtömjék a zsebüket. A jelenlegi kormányszövetség (USL) stratégiájának az a célja, hogy módszeresen aláássa a jogállamot és a hatalmi ágak szétválasztásának rendszerét, így akarva megszerezni az ellenőrzést az eddig független intézmények fölött.
Jelentős szerep jut ebben a személyes bosszúnak is az elemző szerint. Băsescu ugyanis a maga megosztó stílusával számos politikust megsértett, kinevezési gyakorlata során pedig nemigen volt tekintettel az erős politikai befolyással rendelkező hálózatokra. Így a válságnak sajátos nemzeti okai is vannak, még ha annak alapját az alapvető politikai értékek csekély elfogadottsága képezi is. A romániai konfrontáció egy korrupt politikai osztály felhorgadásaként értelmezhető, amely berzenkedik az ellen, hogy bűntetteiért felelősségre vonják, vagy elveszítse kiváltságait.
A biztonsági erők vezetőinek busás javadalmazása eddig megóvta Romániát attól, hogy Bulgáriához hasonlóan a bűnözés ingoványába süllyedjen. Ugyanakkor befolyásos klikkek jöttek létre az államapparátuson belül. A rendszer reformja elleni harc eddig erőszakmentes volt, ám a politikai porondon annál hevesebben zajlik – írta a Neue Zürcher Zeitung.
Krónika (Kolozsvár)

„Tudták, hogy itt élnek csángók?” – felkutattuk a dobrudzsai csángó közösséget
Amikor bejelentettük, hogy a Dobrudzsában élő csángó közösséget készülünk felkutatni, a kisebbségi kérdésekben igencsak jártas személyek is kijavítottak: „Moldvában élő csángókat, nem? Vagy esetleg Dobrudzsában élő törököket, görögöket, tatárokat, lipovánokat!” Hát nem. Mert nemcsak messze az anyaországtól, távol az elszakított Erdélytől, de csaknem félezer kilométerre a moldvai szülőföldjüktől, egy, Konstancától 22 kilométerre fekvő faluban a környék ortodox románságától elszigetelve ma is él egy csángó közösség.
Nem sokkal az első világháborút követően, 1923-ban az agrárreform címén Luca Ionescu és Voicu Voievod helyi uraságoktól elkobzott földeken, Károly király adományának köszönhetően, megtelepedett néhány lujzikalagori család. A tengerparti síkságot az után az Ojtoz után nevezték el, amelynek szorosában román oldalon a magyarok ellen voltak kénytelenek harcolni.
„Tudták, hogy itt élnek csángók?”
A Konstancától északra, mintegy 22 kilométerre, a főúttól kissé félreeső faluba nem egyedül érkezünk. Velünk tart az RMDSZ megyei elnöke, Ughy Jakab István is. Megvallja őszintén: nagyon kíváncsi erre a bizonyos Oituzra vagy Ojtozra, mert a település nevéről ugyan hallott, de arról, hogy azt magyarok vagy csángók laknák, még soha. „Ha nem zavarja, magukkal tartok, mert nem jön, hogy higgyem, hogy itt, Konstanca megyében csángó falu létezne!” – mondja. A Mangalián élő vállalkozó-politikus arcán csak akkor látni a kételyek részleges feloszlását, amikor a Tulcea felé vezető főútról, valahol baloldalt, a messze távolban megpillantjuk a délvidékre egyáltalán nem jellemző templomtornyot.
A Lumina községhez tartozó faluba érve elsőként az istenházát vesszük szemügyre. Római katolikus templomból a településen kettő is van egymás mellett. Az elsőt 1957-ben szentelték, de mivel alig néhány évtizeden belül kicsinek kezdett bizonyulni, a helyiek úgy döntöttek: újat, sokkal impozánsabbat építenek. Egyetlen gondjuk van, de az hatalmas: az állam hallani sem akar az építkezés anyagi támogatásáról. Utoljára a 2008-as választások előtt kaptak valamicske, mintegy ötezer eurónak megfelelő összeget.
A 2003-ban elkezdett új templom a régi udvarán tornyosul. Mellette a régi teljesen eltörpül; ma már inkább anyagraktárként használják. Az oltár és padsorok között cementes- és meszeszsákok sorakoznak, az úrasztalán pedig néhány szép szentkép és román nyelvű biblia mellett az építőanyagok vásárlását igazoló számlák hányódnak. A munkások és a nekik segédkező hívek készségesen hívnak át a kívül-belül állványokkal teleszőtt, épülő templomba, melynek rendkívül tágas pincéje elmondásuk szerint vasárnaponként zsúfolásig megtelik.
Amikor meg nem a katolikusok gyűlnek be, a faluba benősült vagy férjhez jött néhány ortodox számára tart szluzsbát a közelből érkező pópa. Az elképzelések szerint a templom befejeztével itt egy közösségi termet alakítanának ki, a régi épületet meg lebontanák – magyarázza a Sascău Carmelként bemutatkozó férfi, akinek őseit valamikor még Szászkőnek, Szászkának vagy Szászkainak hívhatták.
A tud-e magyarul kérdésre „beszél kicsit” választ ad, de, hogy jobban megértesse magát, rögtön áttér az állam nyelvére. Mint mondja, ha többet szeretnénk megtudni a félkész állapotban lévő templomról, lépjünk be a helyi plébánoshoz, Mihăică Petruhoz. A római katolikus parókia udvara nyitva áll, de sem a papot, sem a házvezetőnőjét nem találjuk otthon.
„A tisztelendő úr bement építőanyagért Konstancára” – szól át a szomszédból egy románul beszélő hölgy, majd kíváncsian tudakolózik, mi dolgunk a pappal? Amikor tudtára adjuk, hogy riportkészítés céljából érkeztünk a dobrudzsai csángókhoz, még hitetlenebbül kezd szemlélni. „Maguk honnan tudták, hogy itt élnek csángók?” – szögezi nekünk a kérdést, aminek a válaszát már meg sem várva, rögtön mondja, ő ugyan nem tud magyarul, de a régi templomot építő szülei meg a velük egykorú idősek „még beszélik a csángó nyelvet”.
Mindennek ellenére Butăcel Gabriela nem szégyelli eredetét, de, mint mondja, ha csángóul tudó személlyel akarunk találkozni, akkor az utca túlsó végébe, „bizonyos Ferenţ Rozaliához” kell bekopognunk.
Falualapítás – királyi rendeletre
Amikor betoppanunk a beajánlott alany szépen rendezett udvarára, és elmondjuk, miről szeretnénk kérdezni, a házban éppen mesterembereket irányítgató Ferencz Rozália kissé megtorpan, és teendőire hivatkozva megpróbál kihátrálni a kérdések elől. Úgy tűnik, ő is azon sok elrománosodott csángó közé tartózik, akik nem szívesen beszélnek eredetükről.
„Miről beszéljünk? Mi itt vagyunk, jól vagyunk, békében élünk románokkal, németekkel, törökökkel, mindenkivel” – igyekszik rövidre zárni a találkozást. Aztán valami csoda folytán csak meggondolja magát, átvált magyar nyelvre, és leültet egy hárompercesre szabott beszélgetésre. Ő is elcsodálkozik azon, hogy hatszáz kilométerre, Erdélyben valaki tud az itteni csángókról. Valahol érthető is, hisz, mint mondja, eddig senki fel nem kereste őket, meg nem kérdezte, hogy vannak, mit csinálnak. Szavaiból kiderül, hogy az egyeseknek Rózsika néni, másoknak tanti Roza annak a Palcău Iosifnak a lánya, aki az első világháború után harmadmagával alapította a falut. Ferencz Rozália 1895-ben Lujzikalagoron Palkó József néven született apja azok után jutott Dobrudzsába, miután moldvai csángóként a románok oldalán a magyarok ellen harcolt az Ojtozi-szorosban, Mărăşti-en és Mărăşeşti-en.
„Ahogy apám mesélte: muszáj volt fegyvert fognia. A király földet ígért azoknak, akik román oldalon küzdenek, és neki a föld kellett. Ő a földért harcolt, aztán sokáig úgy tűnt, csak az ígérettel marad. Aztán 1923-ban vagy ’24-ben a lujzikalagoriak, szám szerint vagy hatvanan, mégiscsak megkapták a földjüket, de nem Moldvában, hanem Dobrudzsában. De akkoriban itt sztyeppe volt, ezért sokan vissza is fordultak a szülőfalujukba. De az apám azt mondta: ha kell, a földből főz puliszkát, akkor is itt marad” – meséli Ferencz Rozália.
A szárazságot egy jó, esős év követte, amelynek hírére ismét szekérre ült a többi lujzikalagori, és nekivágott a távoli Dobrudzsának. Ekkorra viszont már némileg változott a politikai széljárás, és a konstancai elöljárók bőkezűsége is alábbhagyott. „Jöttek a csángók, de nem elegen. Nem voltak annyian, hogy egy falut benépesítsenek, az apám terve márpedig az volt, hogy egy teljes falut hoz létre. Kiment az állatvásárba, és összegyűjtött egy jó pár olyan gazdát, aki nem román, hanem valamilyen más népviseletbe érkezett. Lefizette őket, és meggyőzte, hogy jöjjenek vele a prefektus elé, majd a csángók névsorolvasásánál egyenként emeljék a kezüket, és jelentkezzenek” – emlékszik vissza az apja által elmondottakra a középkorú asszony.
Látván a magas létszámot, a helyi hatóságok kénytelenek voltak kötélnek állni, és életbe ültetni a királyi rendeletet. Aztán ahogy teltek az évek-évtizedek, egyre több lujzikalagori család vállalta az újabb, szinte félezer kilométerre való elcsángálást. „Amikor én születtem, 1956-ban már több mint ötven család élt a faluban, aminek a nevét az apámék adták, az ojtozi ütközet emlékére” – mondja Ferencz Rozália, hozzátéve, hogy az itteni embereket mindenki a környék legszorgalmasabb lakóiként tartja számon. Ez mind az utcák, mind a házak és gazdaságok arculatán meglátszik. Az ojtoziak munkásságát a leginkább viszont a kilométerekről jól látszó katolikus templom tornya tükrözi, mely nemcsak magasságával, de a hagymakupoláktól teljesen eltérő sudár alakjával is jelzi: itt egy teljesen más, egyedi közösség él, és építi az isten házát.
Prédikáltak-e valaha magyarul a régi templomban? – kérdezzük Rózsika nénit. „Nem, pedig a nép is tudott csángóul, a papok is. A negyvenen felüliek most is tudnak csángóul, de otthon, a családban inkább románul beszélnek. A fiaim is értenek, de Konstancára költöztek, ott nincs kivel gyakorolják a nyelvet. Mi, az idősebbek még visszaváltunk csángóra, de az ifjúság könnyebben boldogul a román nyelvvel” – mondja az 56 esztendős asszony.
A búcsúzás előtt nem állhatjuk meg, hogy ne tegyük fel a „keresztkérdést”, hogy az elmondottak tudatában milyen nemzetiségűnek tartja magát? „Mik románok vagyunk!” – vágja rá büszkén, amin talán nincs is miért csodálkozni, hisz sem neki, sem a többi, Dobrudzsába született csángónak soha egyetlen pap, tanító vagy helyi elöljáró nem mondta el az eredetükről szóló igazságot. A Konstanca melletti Ojtozon több olyan csángó nemzedék nőtt fel, amelybe a mindenhatók kizárólag a Dumitru Mărtinaş-féle fantazmagórikus elméletet szajkózták.
A tengerparti csángók legutóbb Nagyboldogasszony napján a saját templomuk alagsorában voltak kénytelenek végighallgatni azokat a Konstancáról és Bákóból érkezett hivatalosságokat, akik a csángó nyelv román eredetéről értekeztek. Egyetemi tanár, politikus, pap egyaránt hangoztatta: a lujzikalagoriak nyelve semmiként nem magyar, hanem egy sajátos, román eredetű dialektus.
„Ez tényleg nem magyar nyelv!” – próbálja bizonygatni a Konstancáról visszaérkezett Mihăică atya is. Ön egyáltalán tud magyarul? – szögezzük neki a kérdést, mire egy határozott nemmel válaszol. A Neamţ megyei Románvásár melletti Dzsidafalváról származó pap szerint annak a dialektusnak, amit a falu öregei néha-néha beszélnek, semmi köze a magyar nyelvhez. Ezért nincs is szükség a magyar misézés bevezetésére. „A faluból egyetlen egy női személy tudott magyarul, de az is csak imádkozni. Mivel öt éve távozott az élők sorából, így már tényleg senki nem tud magyarul, csángóul is csak a nagyon öregek értenek” – állítja Mihăică Petru.
Régi puskával a tolvajok ellen
A másik falualapító, az Anton Pallá lett Antal Pál lánya mégis jó és főleg bőbeszédűnek bizonyul. Amint meghallja, hogy magyarok vagyunk, hellyel kínál, és rögtön átvált anyanyelvére. A korát meghazudtoló, 77 éves Tampó Veronika, az ifjak által tanti Veronának szólított Ţâmpu Veronica nem győzi kérni az elnézést, hogy ő nem tud magyarul. Észre sem veszi, és nem is tudatosul benne, hogy az általa beszélt ízletes archaikus nyelv minden egyes szava érthető az erdélyi és anyaországi fülek számára.
Amikor egy pohár vizet kérünk, egy udvarias, szívből jövő és magyarul oly szépen csengő „igen édesanyám, hogyne!” választ ad. Akárcsak Ferencz Rozália, Vera néni is itt született. Nem emlékszik arra, hogy hét évtizeddel ezelőtt a magyar nyelven kívül másként is beszélt volna valaki a faluban. „Mi csak az iskolában beszéltünk oláhul, mert muszáj volt. De amikor azt akartuk, hogy a tanító ne értse, amit mondunk, átváltottunk. A templomban dákul kellett mondani a Tatăl nostrut, de édesanyám megtanított a miatyánkra. Nekem is öt gyerekem van, mindenik tud és beszél magyarul” – mondja az idős hölgy, belátván, hogy „az unokák nem éppeg tudják a nyelvet”.
Azt is bánja, hogy neki nem adatott meg megtanulni írni-olvasni magyarul. Mint ahogy az sem, hogy bár egyetlenegy magyar nyelvű népdal- vagy néptáncestet lásson élőben szülőfaluja színpadán. Saját népviseletét is elajándékozta. Moldvához már semmi nem köti, hisz mint mondja, a Lujzikalagorban maradt rokonok ma már a temetőben nyugszanak. Amikor a nemzetiségéről próbáljuk faggatni, jóval naivabban vagy éppen ellenkezőleg, megfontoltabban közelít a kérdéshez, mint fiatalabb falustársa. „Édesanyám, én már öreg vagyok, nem is tudom, minek írtak be a népszámláláson” – vonja meg a vállát. Szerinte teljesen mindegy, hogy milyen nemzetiségű valaki, csak ember legyen. „Mi jól voltunk itt a környéken mindenkivel.
A szomszédban van egy szász falu, Kogălniceanu, az ottaniakkal különösképpen jól egyeztünk. Ők is kolonisták voltak, mi is” – mondja. Ma már a több évtizede Kogălniceanura keresztelt egykori Karamurat tízezer lakója közül alig tízen vallják magukat németnek. „Sajnos onnan sokan jöttek át lopni a mezőről, udvarokból, házakból. Persze, nem a németek!” – mondja, majd egy régi történet mesélésébe kezd.
Még a kommunizmus beállta előtt, amikor a falualapító apja megelégelte a környékbeli románok tolvajlásait, elővette a világháborúban használt fegyverét, és lábon lőtte az első horogra akadt gaztevőt. Még a bukaresti római katolikus érsekség honlapja szerint is a két világháború között számos csángó „a szomszéd falvak lakói miatt” tért haza Moldvába.
Beszédes keresztek
„Nos, elnök úr?” – fordulunk Ughy Jakab Istvánhoz. „Ezt én sem hittem volna – látja be az, aki „felségterületén” eddig szinte minden egyes magyart név szerint ismert. – Majd a Szövetségi Képviselők Tanácsának legközelebbi ülésén felvetem a helyzetet. Én is kíváncsi vagyok, hogy az elnökségi tagok mit fognak szólni”. Mielőtt búcsút intenénk a falunak, belépünk a temetőbe, és szemlélni kezdjük a kereszteken lévő neveket.
Egyetlen Ionescu, egyetlen Popescu nincs közöttük, csupán a dákoromán kontinuitási elméletet a csángókba máig is sulykoló hatalom által románnak tartott Sabăuk, Chiricheşek, Adamok, Işvancak, Butăcelek, Tacariciok, Sascăuk, Coceangăk alusszák szülőföldjüktől távol a többé-kevésbé nyugodt álmukat. Még egy-két évtized, és leszármazottjaikkal együtt a teljes identitástudat kihal a dobrudzsai csángókból?
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

ÚJ IGAZGATÓ A BUKARESTI KULTURÁLIS INTÉZET ÉLÉN. Kósa András László a Balassi Intézet Bukaresti Kulturális Központjának az új igazgatója. A marosvásárhelyi származású szociológus – aki a Pro Minoritate folyóirat főszerkesztője volt – szeptember 1-jétől irányítja Bukarestben a magyar kulturális központ tevékenységét. Mint mondta, célja megérteni a bukaresti kulturális világot, és ezzel párhuzamosan megértetni a román társadalommal a magyar kultúra sokszínűségét, dinamikusságát és világra való nyitottságát. (Bukaresti Rádió);
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ne magyarul!
Olyan nagy dolgokért, amelyek nem éppen tőlünk függnek – mint például az autonómia, anyanyelvű oktatás az óvodától az egyetemig –, nagyon tudunk harcolni, de olyan lehetőségekkel, amelyek megvalósítása közösségünk tagjaitól függ, már nem törődünk, és a legtöbb esetben meg sem próbálunk élni velük. De ha mégis, akkor erről nemzettársaink beszélnek le, vagy megmagyarázzák, miért nem lehet.
Történt pedig, hogy az RCS/RDS részvénytársaság Digi TV Extra Complet szolgáltatásáról le akartunk mondani. Mivel a műsorszolgáltatást előre egy hónapra kifizettük, a Nicolae Iorga úti irodában azt mondták, hogy vigyük vissza a digitális dekódert, távirányítót és a nyugtát, amivel fizettünk, és akkor visszakapjuk az ötven lej körüli összeget. Az irodában dolgozók mindegyike magyar lehetett, de legalábbis magyarul beszélt. Ott, helyben kaptunk egy román nyelvű űrlapot, ami a szerződés érvénytelenítéséhez kellett. Az előre kifizetett díj visszaadásáért egy kérést kell írni, mondta az egyik kedves tisztviselő, magyarul. Neki is veselkedtem, és ékes magyar nyelven kezdtem írni, hogy: Alulírott stb., stb. Mikor ezt észrevette a már említett hölgy, figyelmeztetett, illetve megkért, hogy írjam románul a kérést, mert úgy kell. Erre azt mondtam, hogy nem értem, miért kellene románul írnom, mire ő azt válaszolta, hogy egy „doszárt kell csináljon” (dossziét kell készítenie), és azt fel kell küldenie Bukarestbe. Ekkor kissé ideges lettem, mert eléggé fura, hogy egy magyar tulajdonos cégénél egy magyar alkalmazott egy kérést románul követeljen. Ha jól tudom, telefonos reklamáció esetén a kommunikácó nyelvének a magyart is lehet választani... Ezek után közöltem, hogy a cég tulajdonosához, Tészári Zoltánhoz lenne egy-két keresetlen szavam. Mellesleg őt Románia leggazdagabb magyar nemzetiségű emberének tartják. A kérés megírása öt percet sem vett igénybe. Lefordításához sem kellene több, és ehhez nem lenne szükség nagy anyagi ráfordításra. Talán a cég anyagilag még ennyit megbírna. De talán le sem kellene fordítani, hanem legalább itt (és a Szentgyörgyhöz hasonló településeken) fel lehetne hatalmazni valakit, aki ráírjon az én magyar nyelvű kérésem sarkára annyit románul, hogy ez a polgár jogosan kéri vissza az ötven lejét. Ez alapján a fő döntéshozó Bukarestben eldönthetné, hogy megérdemlem vagy sem, hogy visszakapjam pénzem. Bevallom, a kérés végére csak a nevemet írtam, és semmi egyéb, ilyenkor szokott fordulatot, hogy „Tisztelettel”, vagy netán „Harcolunk a békéért!”, miként régen kötelező volt.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tűnjetek már el!
Emlékeztetőül: egy olyan országban élünk, ahol a lakosság fele nem rendelkezik vezetékes vízellátással, sem szennyvízhálózattal. Ez egy olyan ország, amely lejárt élettartamú, lépten-nyomon poros vagy sáros földutakkal keresztezett aszfaltúton döcög Európa felé. Ebben az országban az érettségiző diákok több mint fele „elégtelennel” vagy nem vizsgázott, a sikeresen diplomázottak jelentős hányada pedig a munkanélküliek sorát gyarapítja.
Ez az az ország, ahol éhbérért dolgozik a lakosság aktív negyede, ráadásul ők azok, akik a fizetéseikből visszatartott adókból fizetik a többiek bérét; ahol a választópolgárok több mint fele már el sem megy szavazni, mert réges-rég elvesztette a hitét azokban, akik csak a választási kampányban fordulnak nyájasan, nyálasan feléje, mert réges-rég tele lett a hócipője avval, hogy mindig valaki ellenében kell a legkisebb rosszat választani. Ennek az országnak – nevezzük Romániának – a vezetői karba tett kézzel nézték végig, ahogy közel három és fél millió ember, többnyire fiatalok, kilátástalan élethelyzetéből, egy jobb élet és egy szebb jövő reményében, elmenekült. Egy ország, jórészt ingoványos alapokon álló történelemmel, mely hamis identitást kölcsönzött népének. Egy nép, amely még hallásból sem ismeri a tolerancia, az empátia, a megértés vagy az együttérzés luxusát. Ez egy olyan ország, ahol az elfogadás halvány jele még kibontakozóban sincs, ahol az egyedüli jogi kiskapuk nélküli törvény az ősi szabály: aki nincs velünk, az ellenünk. Ennek az országnak a vezetői saját érdekeik szerint és javukra aknázzák ki a különböző, egymásnak frontálisan ütköző politikai szimpátiákat – nézetekről nem beszélhetünk – valló polgárok gyűlöletét. Egyik kutya, másik eb, a harmadik virág. Liliom. Részükről már semmiféle logikus, felelős és tiszteletteljes magatartásra nem számíthatunk. Tűnj el, Traian Băsescu! Te vagy a gyűlölet helytartója, a gyűlöletszimfónia karmestere. Csak sértegetni és bujtogatni tudsz. Egyebet nem. Azt ígérted, hogy a szabályokat szigorúan betartó „játékos-elnök” leszel, de te szöges kesztyűvel szálltál a ringbe. Játékvezetőként kényedre-kedvedre, össze-vissza fütyültél, részrehajló voltál: lesből ítéltél gólt saját csapatodnak, míg az ellenfél játékosait folyton provokáltad, próbáltad egymás ellen uszítani. Hibáidból sosem tanultál. Miféle hibák? Hisz te makulátlan vagy. Mégis vétkesnek talált hét és félmillió ember. Demokrata-liberális karikatúra-pártoddal az öledben a román politikai latrina aljára süllyedtél. Ki tudja? Talán neked ad igazat majd a történelem, nekünk viszont nincs gazdasági időnk arra, hogy ezt kivárjuk... Tűnj el te is, Dottore Ponta! Gyenge vagy még, elfúj minden szél! Miniszterelnöki tevékenységed minősíthetetlen. Nem vagy több egy puskázáson ért diáknál, akinek Moszkvában iskolázott nagymamája még nem adta le az egész tananyagot, aki improvizál, és aki átszervezéssel felszámolja az őt tetten érő és fölötte ítélkezni próbáló intézményeket. Határozatlan, kapkodó politikus, a kommunista párt harmadrangú aktivistáiból verbuválódott párt elnöke, akit a háttérből sötét árnyak, a minden hájjal megkent, személyes és a politikai klientúra érdekeit képviselő bárók irányítanak. Akarva-akaratlan a Cotroceni-i Szeszkazán kezedbe adta a tisztességes kormányzás, a megújulás, a jobbulás történelmi esélyét, de te nem éltél vele. Eszeveszett politikai dzsihádot indítottál, amiből végül vesztesként kerültél ki. Sajnos, nem csak te, az országod is. Mi is, azok, akik akaratunkon kívül választottuk ezt a földet, és józan eszünk figyelmeztetése ellenére itt maradtunk... És te, Crin Antonescu, te légy az első, aki elpucolsz innen! Amilyen gyorsan és amilyen távolra csak tudsz! Szemeink előtt hervadtál el. Te vagy a legnagyobb csalódás. A hőn áhított hatalom, az elnöki bársonyszék megszerzéséért történelmi elődeid köldökzsinórját tőből tépted ki. Milyen liberális az, aki szocialistákkal kéjenckedik? Miféle liberális az, akinek dagályosan nacionalista-hazafias retorikája előtt még „vécé tudor” is fejet hajt? Az ideiglenes államfői tisztség magaslatáról veszett kutyaként, habzó szájjal köpködted világgá konjunkturális nyugat- és magyarellenességed. Rémisztő demagógiával uszítottad híveidet arra, hogy egy számodra kedvezőtlen alkotmánybírósági döntés ellen utcára vonuljanak. Történelmi lehetőséget szalasztottál el te is: egy erős és hiteles jobboldal építését puskáztad el. Tűnj el, látni sem akarunk! Menjetek mindhárman, és vigyétek magatokkal talpnyalóitokat is. Ha maradt még annyi emberi méltóságotok, mint amennyi kakaó van a fehér csokiban, és nemcsak szavakban, hanem tettekben is az ország javát akarjátok, mondjatok le, vonuljatok vissza a politikai életből. Adjatok még egy esélyt ennek az istenverte országnak, nyomorú népének, és magatoknak is. Így elnézőbb lesz veletek szemben a történelem. Egymás ellen győzni úgysem tudtok. A harag csak haragot, a gyűlölet gyűlöletet szül. Az ördögi kört csak a ráció, a politikai kiegyensúlyozottság, az egészséges hazaszeretet, az empátia, a tolerancia, a szeretet és a hit képes megtörni. Ti hárman erre képtelenek vagytok. Menjetek, míg ezeket az értékeket belőlünk is végleg ki nem irtjátok.
Kerekes Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarok aránya = budik aránya?
A 2011-es népszámlálás első részletes adatai Székelyudvarhelyről is árulkodnak. Majdnem annyi a budi, mint a magyar.
Még dolgoznak a legutóbbi népszámlálás eredményein, de időnként kiszivárog ez-az, megjelenik néhány részleges adat. Előzetes számokat már tavaly novemberben és decemberben is közölt a statisztikai hivatal, de nagyon keveset az egyes települések szintjén. Most néhány számsor kiderült, így például az is, hogy
Székelyudvarhely lakossága 33 265 fő.
Ez minimális eltérést mutat a decemberi adathoz képest – a feldolgozás előrehaladtával még változhat a szám. Azt is tudni lehet, hogy Székelyudvarhelyen 15 940 férfi és 17 325 nő él, egy lakásban pedig átlagosan 2,64 személy.
A vallások szerinti megoszlást is közzétették, e szerint 17 016 római katolikus, 9632 református, 809 ortodox, 79 baptista, 51 görög katolikus, 22 pünkösdista, 19 adventista és 18 ateista él a városban. (Országszerte alig 21 ezren vallották magukat ateistának: hitbuzgó nép vagyunk.) Nyolcvanketten felekezeten kívülinek vallották magukat, 54-en nem válaszoltak a kérdésre, 5483-an pedig valamelyik más vallási felekezethez tartoznak.
Ez utóbbiak nagy része valószínűleg unitárius: a felekezethez tartozókat idén nem számolták külön, de 2002-ben igen, akkor 5438-an voltak. Észrevehető egyébként a római katolikusok számottevő fogyása: ők 1992-ben több mint húszezren voltak, számuk 2002-re 18 494-re csökkent. Az ortodoxok némileg fogytak: egyházuk 763 lelket számolt 1992-ben, míg tíz évvel ezelőtt 941-et.
A reformátusok két és fél ezerrel lettek kevesebben 1992 óta – akkor 12 227-en voltak, 2002-ben 11 138-an. A kisebb egyházhoz tartozók száma nem változott jelentősen az évek során.
Székelyudvarhely lakosságának etnikai összetételét
egyelőre nehézkes a korábbi évekkel összehasonlítani. Ennek oka, hogy a statisztikai intézet még nem tette közzé a 2011-es adatokat etnikai lebontásban, mindössze a beszélt nyelvek szerint.
Ez ideiglenesen használható összehasonlítási alapként, hiszen a legtöbb, magát magyarnak valló személy anyanyelveként is a magyart jelöli meg – ugyanígy a román nemzetiségűek is jellemzően román anyanyelvűek.
A romák esetében más a helyzet, hiszen nagyon sok, magát cigánynak valló lakos nem beszéli anyanyelveként (vagy egyáltalán) a romani nyelvet, így csak akkor lehet megbízható kimutatást készíteni a számarányukról, amikor elérhetővé válnak az etnikai összetételre vonatkozó adatok a települések szintjén is.
Ez a végleges adatokban minden bizonnyal benne lesz, ám ezek, a statisztikai hivatal becslése szerint, csak 2013 második felében lesznek nyilvánosak. Éppen ezért a mostani összehasonlításhoz a 2011-es népszámlálás anyanyelvi megoszlás szerinti adatait, míg a két korábbi népszámlálás esetén már az etnikai arányokat vettük figyelembe.
Nőtt a magyarság aránya?
A 2011-es adatok azt mutatják, Székelyudvarhelyen 32 056 magyar és 1 137 román ajkú ember él, vagyis a város lakosságának 96,37 százalékát a magyarul, míg 3,42 százalékát a románul beszélők teszik ki. 2002-ben a 36 948 fős népességnek csak 95,69 százaléka volt magyar nemzetiségű (35 357 személy), ekkor a románok aránya 2,91 százalék volt, ami 1 077 lakost jelentett.
1992-ben volt a népességi csúcs: ekkor 39 959-en éltünk a városban, így bátran nevezhettük negyven ezres városnak Udvarhelyt. Ekkor a magyarság aránya még magasabb, 97,44 százalékos volt (38937 fő), a románok a népesség 2,09 százalékát tették ki (837 fő).
Húsz éve mindössze 87 cigányt számoltak össze, míg tíz évvel később már 429-en vallották romának magukat. Hogy 2011-ben hányan tették ezt, még nem tudni, csupán a roma nyelvet beszélők számát – ők 29-en vannak.
Az egyéb kisebbségek rohamosan fogytak az elmúlt két évtizedben: a rendszerváltás utáni első népszámláláskor 39 német élt városunkban, számuk 25-re apadt 2002-re, míg idén hat olyan személy akadt, aki anyanyelveként jelölte meg a németet. Természetesen itt is fennáll a lehetősége annak, hogy több német nemzetiségű illető van, akinek nem német az anyanyelve.
Sok a kazán, nem elég a vécé
A 2011-es népszámlálás lakásfelmérés is volt egyben. Székelyudvarhelyen 13 705 lakást írtak össze, ezek nagy részébe (pontosabban 97,3 százalékában) be van vezetve a vezetékes víz, 96,9 százalékuk rendelkezik csatornázással és 98 százalékukban villanyárammal.
A megye többi városához képest igencsak magas (88,7 százalék) az egyéni hőközponttal rendelkező lakások száma: 12 154. Csak Csíkszereda előz meg a maga 90,9 százalékával, utánunk Tusnádfürdő következik, eléggé leszakadva, 66,6 százalékos lefedettséggel.
A civilizáció egyik jeleként tartják számon, ha a lakásban konyha és fürdőszoba is van. Előbbivel jól állunk, hiszen a lakások 96,9 százalékában van konyha, ám a mellékhelyiségeknél szereplő 93,9 százalék már nem annyira pozitív. Bár maga az arány nagy, érdemes hozzá számolni, hogy Székelyudvarhelyen 833 lakásban nincs angolvécé.
Persze nem állítjuk, hogy sok budi = sok magyar, de érdemes dolgozni mindkét szám növelésén.
(A cikk melletti fotó: A Székely Főváros című újságot tartja valaki a kezében)
Szász Attila,uh.ro;Manna.ro

In memoriam Vetro Artur
Vetro Artur (1919–1992) emlékkiállítás nyílik szeptember 10-én, hétfőn délután 5 órakor a Minerva Művelődési Egyesület Cs. Gyimesi Éva termében. A közülünk húsz esztendővel ezelőtt, 1992-ben elköltözött kolozsvári szobrászművész hagyatékából életművének jelentős alkotásait láthatja a közönség: klasszikus ízlésű portrészobrokat, domborműveket, ezek mellett pedig modern felfogású szénrajzokat és pasztelleket. Vetro Artur annak a művészgenerációnak a tagja, amely a második világháború után szerepet vállalt Kolozsváron a Magyar Művészeti Intézet létrehozásában, s amely később a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán is sok fiatal művészt avatott be a mesterség titkaiba, hogy aztán művésszé válásukat is szakavatottan írányítsa.
Emlékeztető: Vetro Artur (Temesvár, 1919. augusztus 30.–Kolozsvár, 1992. február 25.) szobrászművész 1938-1944 között végezte el a Magyar Képzőművészeti Főiskolát. 1948-1982 között Kolozsváron a Magyar Művészeti Intézet, illetve a Képzőművészeti Főiskola szobrászati tanszékének tanára volt.
Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyi református egyházközségek sérelmei a két világháború között
Mindenfajta egyéb összejövetel megtartása továbbra is tiltásba, hivatalos engedélyezésbe ütközött. Így pl. a marosdécsei földművesek nevében Bíró Lajos esperes intéz hivatalos kérést annak érdekében, hogy a helybeli gazdák az EMGE égisze alatt működő és tevékenykedő gazdakört hozzanak létre, s az ótordai egyház is csak prefektúrai engedéllyel tarthatja meg presbiteri ülését. Íme, a hatósági engedély magyar fordítása: „Torda megyei Prefektúra. Szám: 3689/1938. február 20. 14 lej okmánybélyeg. 2 lej légierők bélyege. P.H. ENGEDÉLY. Mi, Torda megye Prefekturája hivatkozással az Ótordai ref. egyház kérésére, mely által engedélyt kér 1938. február 28-án Tordán sorra kerülő presbiteriumi gyűlés megtartására, a VI. Katonai Hadtest 1 sz. Rendelete alapján engedélyezzük, hogy az Ótordai ref. egyház presbiteriumi gyűlést tarthasson Tordán a dr. Ion Raţiu utcai református elemi iskolában 1938. február 28-án 9-13 óra között. Jelen engedély közöltetik igénylővel valamint a helybeli rendőrséggel, mely hivatva van intézkedéseket foganatosítani a rend és csend biztosítására. Prefektus. Aláírása. P.H., Alprefektus. Aláírása. Az Ó-tordai ref. egyháznak.”
Közben a marosújvári csendőrség nyújtott be feljelentést a helybeli református egyház ellen, mivel a nemzeti zászló a papilak fedélzetén lett kitűzve, és „kopott” állapotban van. A gyulafehérvári törvényszéki tárgyaláson hiába bizonygatta Bucsi Endre lelkész, valamint Szabó András védőügyvédje, hogy a rendőrhatóság tűzette a ház födélzetére, s hiába vitte magával bemutatás végett a még teljesen megfelelő zászlót, a bíróság 500 lej büntetéssel sújtotta az egyházat.
Mindezeknél tragikusabb helyzetről számolt be 1939. április 23-án Sükösd Sándor magyarózdi ref. lelkipásztor, kinek panaszlevelét engedtessék meg a maga teljességében leközölnöm:
„Nagytiszteletű Esperes Úr!
Különös ügyben és jelentéssel keresem fel Nagytiszteletű Esperes Urat, mely csak egy „»azt mondják«-on alapszik, de mégis jelentenem kell, mert komoly és brutális valóságon alapszik.
Arról van szó tudniillik, hogy a csekelaki és a m. bükkösi jegyzők, igen bizalmasan, mint magánemberek és barátaim figyelmeztettek, hogy Czintoson keresztül óvakodjak menni, mert kiszemelt vagyok én is a megverésre az ottani románok részéről! Kiszemelt áldozat Balogh Jenő istvánházi lelkész és a három Szász testvér, Ferenc, József és Dezső! A legelső volt, aki még figyelmeztetés előtt részesült a legbrutálisabb verésben: Benkő Zoltán csekelaki lelkész. Ő f. hó 18-án reggel, szekérrel Czintoson át igyekezve Ludasra, legalább ötven (50) nagy botütést kapott egy reá leső román embertől. De azt hiszem ő már jelentette is Nagytiszteletű Esperes Úrnak a vele történteket.
Nem tudom, volt-é fent nevezettnek valami nem helyeselhető ügye czintosi emberekkel, de azt tudom, hogy nekem nem volt. A legnagyobb tisztelettel köszöntem embereknek, valahányszor a községen átutaztam, több személyes jó emberem, ismerősöm van közöttük, akik nagy örömmel köszöntöttek minden találkozás alkalmával. Két templomuk újonnan építésére híveink között gyűjtést engedélyeztem, sőt híveim adakozásra buzdítottam, úgyhogy gyűjtőik nagy örömmel beszélték: román községben sehol sem kaptak oly nagy összeget, mint a mi református magyar községünkben.
És lám mégis feketelistára kerültem. Tartja magát a szó: papjaikat, vezetőiket kell lehetetleníteni, eltenni láb alól. Papjaikat legelsősorban!
És most nem utazhatom be egy hetipiacra, vasútállomásra, egy hivatalos megjelenésre, nem mozdulhatok ki községemből életveszedelem nélkül.
Van-é valaki, aki ez ellen védelmet tud nyújtani, aki ezt feljegyezze, meghallgassa? Keresztyén papokat agyonveréssel fenyegetnek, mert véletlenül magyar emberek azok a keresztyén papok?!
A mozgósítás óta egyszerű híveink közül többet inzultáltak, sőt vertek meg Czintoson. Most már fennebb vannak. Papjaikat akarják elvégezni.
Nem kicsiny jelentőségű ez az ügy. Fel akarnám hívni reá Főhatóságunk figyelmét. Bírjanak tudással arról, milyen nehéz helyzetben él papságunk s mily sötét jövő vár itt-ott reájuk, ha Főhatóságunk nem tesz lépéseket kellő helyen és eréllyel lelkészeinek személyes biztonsága érdekében.
Magyarózd, 1939. április 23-án. Alázatos szolgája, Sükösd Sándor ref. lelkész.”
A következő napon, április 24-én Balogh Jenő istvánházai ref. lelkész hitelesíti a fenti panaszok áradatát, amikor ezeket közli: „A mozgósítás óta a Czintoson való átmenetel veszedelemmel jár. Több fenyegető izenetet kaptam, de nem tulajdonítottam ezeknek komoly alapot. Húsvét másodnapján az úrvacsora osztásról hazajövet kövekkel fenyegettek meg, egy másik alkalommal a fejem elütésével, de ezek mind nem riasztottak meg. Miután azonban az elmúlt kedden Benkő Zoltán csekelaki kollégámat megverték s miután több czintosi hívem figyelmeztetett a komoly veszedelemre, kénytelen vagyok N. tiszteletednek jelenteni, hogy Czintosra egyelőre istentiszteletet tartani nem mehetek.”
Az alsó-felsődetrehemi református lelkészi hivataltól Jakab György lelkész veti papírra terjedelmes sérelmeit, s igényel jogorvoslást, vagy legalábbis tanácsot súlyos helyzete megoldása céljából. Az ortodox vallásra áttért helybeli állami iskola tanítója sorozatos, de alaptalan feljelentgetései alapján a helyi csendőrőrmester a lelkészt, gondnokot, híveket heteken keresztül zaklatta, magához hívatta, majd a lelkészt letartóztatta, Tordára vitte, de miután fogvatartása nem volt törvényes, a felsőbb parancsnokság szabadon bocsátotta. Ezekután bizonyos helybeli magyar személyeknél hazaárulás, izgatás, rémhírterjesztés címén házkutatást tartottak, természetesen eredménytelenül. Mindezek után folytatásként hadd idézzem a lelkész szavait: „Az istentiszteleteken kívül már a híveimmel érintkezni, őket látogatni sem szabad, mert az már izgatás. Feleségem miért járt szabályszerű útlevéllel Magyarországon, testvére Magyarországról miért járt nálam ugyancsak szabályszerű útlevéllel az 1937 évben, miért látogatott meg az 1938 évben egy németországi ev. lelkész? Ezek a tanító feljelentése alapján főbenjáró bűnök. Ma még súlyosabb kellemetlenség nélkül élünk, de ha, mitől Isten őrizzen, súlyosabb idők következnek, ki fog megvédeni a súlyosabb inzultusok ellen, az állami tanító izgatásai után. Eddig csak a telepesek ablakait törték be s inzultálták, megdobálták, a lelkész lovait verték meg úgy, hogy az egyik megvetett, a másiknak a fejét hasították el kapával…”
GYŐRFI DÉNES
FOLYTATÁS LAPUNK AUGUSZTUS 25-I SZÁMÁBÓL
Szabadság (Kolozsvár)

Nemzeti kisebbségek, nemzeti közösségek az EU-ban
A Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezésében tartották meg az immár hagyományosnak mondható szemináriumot a fenti címmel. Az alapítvány elnöke, Borbély László időszerűnek és aktuálisnak nevezte a rendezvényt, különösen most, a Mikó Kollégium vagy a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügye kapcsán, amikor egyfelől azért ítéltek el ártatlan embereket, mert visszaszolgáltattak épületeket a magyar egyházaknak, másfelől pedig nem lehet beindítani egy magyar vonalat.
A rendezvényen, amelyen jelen voltak a német, a zsidó, a horvát, örmény, roma kisebbség képviselői, dr. Kelemen Attila, az RMDSZ megyei elnöke megnyitóbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy hatalmas vákuum van az Európai Unió politikájában a kisebbségi kérdésekben. Bár több mint 100 millióan élnek kisebbségiként az EU-ban, az unió mégis egyre halogatja a kisebbségek kérdésének tárgyalását, nincs koherens stratégiája a kisebbségi problematikában. A politikusok maguk előtt görgetik a problémát, anélkül hogy megoldást találnának a problémákra. Véleménye szerint évről évre, tégláról téglára kell építeni a kisebbségi jogokat. Ezért is gratulált a szeminárium szervezőinek, és reményét fejezte ki, hogy lesz folytatás.
Lokodi Edit, a megyei tanács alelnöke fontosnak és aktuálisnak nevezte a konferenciát. Elmondta, hogy amikor a Régióbizottságban dolgozott, alkalma volt az Európai Unióban is felvetni a problémát. Véleménye szerint egységes szabályzóra lenne szükség bizonyos elvek alapján. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a nők részvétele a politikában, illetve a közéletben elenyésző, a 7%-kal Törökország szintjén állunk.
Jan Diedrichsen igazgató a FUEN képviseletében a megújult mozgósítás szükségességét vetette fel az európai kisebbségek esetében. A FUEN ernyőszervezet égisze alatt, amely 94 tagszervezetet foglal magába a frízektől a magyarokig és a tatárokig, szükség van a kisebbségek együttműködésére. Sok jó ötlet létezik, de sikerekről még nem igazán lehet beszélni, jelentette ki.
Borbély László szerint Romániában ’90 óta a kisebbségek helyzete mindig a politikai akarattól függött, holott a parlamentben a magyar közösség, illetve a többi 18 nemzeti kisebbség képviselője a mérleg nyelve volt. A kisebbségi jogok biztosítása viszont mindig a politikai akarattól, a kormányok érdekeitől függött. Emlékeztetett, hogy bár volt előrelépés a kisebbségi jogok terén, a kisebbségi törvény hét éve a parlamentben porosodik, a marosvásárhelyi orvosi egyetem helyzete rosszabb most, mint korábban volt, mivel az egyetem vezetősége nem volt képes a parttalan viták fölé emelkedni, holott minden lehetőség megvolna, hogy akár holnaptól beindulhasson az önálló magyar tagozat.
Vincze Lóránt, az RMDSZ külügyekért felelős titkára az uniós polgári kezdeményezés lényegét ismertette, Markó Attila kisebbségügyi államtitkár a Mikó-ügyről, valamint az ügyben történt társadalmi összefogásról beszélt.
Frunda György szenátor azt emelte ki, hogy Európában ma már nem léteznek nemzetállamok. Portugália és Izland kivételével nincs egyetlen olyan európai ország, amelynek területén ne élnének kisebbségi közösségek. Ezért az elmúlt 20 évben az Európa Tanács többször is ajánlásokat fogadott el a kisebbségi kérdésekről, és megpróbálta a jogi keretek felé terelni a kisebbségi jogok kérdését. Pár éve tervezetet készített a nemzeti közösségek jogainak szabályozásáról, ezt a közgyűlés elfogadta, és elküldte a miniszteri bizottságnak. Ha a bizottság elfogadja, ez a javaslat kötelező jogi normává válna, és az Európai Bizottság alkalmazná.
– Most, amikor olyan súlyos kérdésekről tárgyalunk, mint az, hogy az orvosi egyetemen nem lehet beindítani egy magyar vonalat, bár a törvény megengedi, amikor arról tárgyalunk, hogy ártatlan magyar embereket börtönbe küldenek csak azért, mert visszaszolgáltattak épületeket a magyar egyházaknak, akkor nyilvánvaló, fel kell tennünk a kérdést: milyen jogállamban élünk. Mivel Románia EU- tagország, februárban az RMDSZ indítványozta, hogy a FUEN-nel együtt előkészíti azt a polgári kezdeményezést, amely értelmében, ha az EU legalább hét tagországából legalább 1 millió ember aláírja, akkor az uniónak kötelessége tárgyalni erről a problematikáról, hiszen több mint 100 millió uniós polgár valamilyen kisebbséget képvisel. Ezért remélik, hogy jövő évben véglegesítik és leteszik az unió asztalára, mert akár Romániában, akár máshol történnek hasonló dolgok, akkor az EU semleges választ ad, próbál a probléma elől kitérni. – Ha csak egy fél mondatban is bekerül a Lisszaboni szerződésbe, hogy a kisebbségi jogokat biztosítani kell uniós szinten, az is sokat jelent. Ezért indítja el az RMDSZ és a FUEN ezt a folyamatot, nyilatkozta Borbély László, hozzátéve, hogy a FUEN szolidaritási nyilatkozatot ad ki a Mikó Kollégium és Markó Attila ügyében, mert ők is egyetértenek azzal, hogy az igazságszolgáltatás független, de az igazságszolgáltatás nem hozhat igazságtalan döntést, mert egy közösség létéről van szó, és azt is jelentheti, hogy holnap-holnapután a Bolyai líceumot is visszakérhetik. Ez nemcsak magyar ügy, ez a jogállam ügye.
A szeminárium végén a meghívottak Mikházára utaztak.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

„Ezt übereljétek”
Aradi könyvek Nagyváradon
„Szemtelenség Nagyváradra jönni két aradi témájú könyvvel” – kezdte bemutatóját csütörtökön délután Nagyváradon, a Szent László gimnázium patinás épületének dísztermében Réhon József ny. tanár, de aztán, magyarázatként, rögtön hozzátette: „mindkét könyv váradi indíttatású”. (A másik könyv, amelyet „szellemi atyja” csak éppen felmutatott a közönségnek, az Iskola a Kálvin utcában című, az aradi magyar középiskola történetéről szóló munka volt.)
De hogy is került a Humorból elégtelen Nagyváradra?
Történt, hogy egykori iskolatársa a váradi premontrei gimnáziumban évekkel ezelőtt nagysikerű könyvet, a Röhög a vesém c., iskolai anekdotákat tartalmazó kötetet mutatott meg a volt kollégának – a történetet maga az összejövetelt megnyitó (és szervező) Pásztai Ottó vegyész mesélte a szép számú, főleg egykori premontrei diákokból, hozzátartozóikból, leszármazottaikból álló közönségnek –, ezzel a szöveggel: „Ezt übereljétek!” „És überelték”, hangzott a folytatás tegnapelőtt. Hogy a vendégnek kijáró udvariassági gesztus volt-e csupán, nehezen megmondható – a váradi anekdotakötet, sajnos, nem jutott el hozzánk. Ami tény: a közönség érdeklődéssel és rokonszenvvel fogadta Réhon Józsefnek az egykori tanárokra, diáktársakra való visszaemlékezéssel indult bemutatóját, majd az Aradon is jól ismert színészházaspár, Kis Törék Ildikó és Varga Vilmos a Humorból elégtelen! című, az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban idén megjelent kötetből ízelítőként felolvasott mintegy tucatnyi írást. A házigazdák, a nagyváradi líceum vezetői kislányok által bemutatott moderntánccal kedveskedtek a közönségnek, majd Pásztai Ottó különleges meglepetéssel szolgált: az aradi középiskola volt tanára, Urbán József egykori premontrei diák fiatalkori versére szerzett kedves diákdalt mutatott be, s a kivetítőn megjelenített szöveg segítségével a közönséggel és elénekeltette. Az egykori aradi diák, a kitűnő újságíró-riporter Szilágyi Aladár egyebek közt arról beszélt, hogy ő egykori aradiként nagyváradi, Réhon József, az egykori nagyváradi lelkes aradi lokálpatrióta lett…
A jó hangulatú összejövetel befejezéseként Jámbor Gyula a fennállásának 11. évébe érkezett, Aradon szerkesztett Irodalmi Jelen folyóiratról, megjelenési formáiról, szerzőiről, az Aradon működő magyar könyvkiadóról beszélt, kiemelve, hogy mindezek nem jöhettek volna létre egy aradi származású mecénás, a József Attila-díjas költő, író Böszörményi Zoltán nélkül.
Nyugati Jelen (Arad)

Szólaljanak meg az európai kisebbségek (Mikó-ügy)
A Nemzeti Kisebbségek Európai Szövetségéhez (FUEN) fordult Borbély László, azt kérve, hogy a szervezet az általa képviselt 94 kisebbségi közösség nevében adjon ki nyilatkozatot a Mikó-ügyben született igazságtalan döntésről – ezt az RMDSZ politikai alelnöke jelentette be tegnap a Nemzeti kisebbségek és kisebbségi közösségek az EU-ban címmel Marosvásárhelyen tartott tanácskozáson. Borbély ugyanakkor kijelentette, a Legfelsőbb Bírói Tanács által a Mikó-ügyben indított vizsgálat rendkívül súlyos fejlemény, hiszen az a magyar közösség ellen irányul. A Borbély László vezette Bernády György Alapítvány által szervezett szemináriumon az RMDSZ politikai alelnöke úgy vélekedett, a Legfelsőbb Bírói Tanácsnak (LBT) tisztáznia kell, ki ellen folytat vizsgálatot: az Igazság napján szervezett tömegtüntetésen részt vett több mint 25 ezer ember ellen, a magyar történelmi egyházak ellen, a szónokok ellen? „Azt hiszem, az LBT a romániai magyar közösség ellen indított vizsgálatot, ez pedig rendkívül súlyos dolog” – állapította meg Borbély László, aki kijelentette, az igazságszolgáltatásnak valóban függetlennek kell maradnia, ám a felháborító döntések ellen tiltakozni kell – épp ezért ellenzi az Európai Bizottság egy korábbi kérését, mely szerint a romániai politikusoknak nem kellene megjegyzéseket fűzniük az igazságszolgáltatás döntéseihez. „Hogyan beszélhetünk európai értékekről, amikor két embernek azért kell három évre börtönbe vonulnia, mert elvégezték munkájukat? Most talán az LBT ellenem is vizsgálatot indít, mert világosan kifejtettem álláspontomat egy buzăui bíróság döntésével kapcsolatban. És valószínűleg minden magyar nemzetiségű román állampolgár ellen indíthatnának vizsgálatot, mert nem hiszem, hogy – kivéve a két magyar feljelentőt – bárki másnak eltérne az enyémtől az álláspontja. Be kell bizonyítanunk, hogy a jogállam azt jelenti, a bíróknak, az ügyészeknek, mindenkinek van felelőssége, és ha téves döntéseket hoznak, vállalniuk kell a felelősséget azokért” – mondta Borbély. Az RMDSZ politikai alelnöke bejelentette, a FUEN-től azt kérte, foglaljon állást a Mikó-ügyben született igazságtalan döntés ellen, hozzátéve: az RMDSZ európai szintű polgári kezdeményezést indít a nemzeti kisebbségi jogok standardjainak kidolgozására, hogy a kisebbségi problémák rendezése többé ne a kormányok vagy parlamentek politikai akaratától függjön. Ezzel egyetértett a tanácskozáson részt vevő Jan Diedrichsen FUEN-igazgató is, aki elmondta, az unióban kettős mércét alkalmaznak a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítésében, ugyanis a nemrég csatlakozott országoktól megkövetelik bizonyos elvek tiszteletben tartását, míg a régi tagállamoktól nem. „A nemzeti kisebbségi jogoknak általánosan érvényeseknek kellene lenniük minden tagállamban” – szögezte le a FUEN vezetője.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Áll a munka az új templomnál (Adományokat vár a református gyülekezet)
Leáll az építkezés a sepsiszentgyörgyi, Gyönygvirág utcai új, épülő templomnál, a munkálatokat anyagiak hiányában nem tudják folytatni. A református gyülekezet majdani hajlékának falai már állnak, pénz hiányában azonban félő, hogy a befektetett munka kárba vész, s a tél károsíthatja az eddigi eredményeket. Ha megépül, a Zakariás Attila tervezte templom 23 méter magas tornyával meghatározó épülete lesz a városrésznek, s otthona egy fejlődő közösségnek. Bancea Gábor, az ezernyolcszáz fős gyülekezet lelkésze az épülő református templom majdani szószéke kijelölt helyén állva sorolja elképzeléseit, hogyan hasznosítanák a négyszáz férőhelyes közösségi teret az istentiszteleteken kívül is. Elszántságát jól jelzi: olyan körülmények közt is tervez, hogy jelenleg nemcsak pénze nincs a gyülekezetnek, de csaknem 350 ezer lejjel tartozik az építőnek, aki meghitelezte a munkálatokkal őket. „Ebből a stádiumból nincs visszaút, egy év alatt óriásit haladtunk, ennek a templomnak meg kell épülnie” – mondta, emlékeztetvén: tavaly augusztusban szép ünnepség során helyezték el az alapkövet. A 2005-ben alakult gyülekezetnek nagy szüksége van saját templomra – mely az Erdélyi Református Egyházkerület által használatba adott telken épül –, hisz jelenleg az istentiszteleteket és a közösségi tevékenységeket a Gyöngyvirág utcai ifjúsági központ épületében, igencsak szűk tetőtéri térben tartják, s ez nem megfelelő hasonló célokra. Az első kapavágást közel egy éve, szeptember 12-én ejtették meg, azóta annyit haladtunk, hogy elkészült (pirosban) az alsó gyülekezeti terem, gyülekezeti konyha, irodahelyiségek, az új parókia épülete pirosban áll – vázolta a lelkész, aki szerint a legnagyobb támogatást a több mint félmillió eurós beruházás megvalósításához az önkormányzattól kapták. Megjegyezte: idén a politikai helyzet annyiszor változott, hogy a lobbival kieszközölt ígéretekből alig lett valami – tavasszal például kormánypénzekre számítottak támogatás címén. Ezekre az ígéretekre is alapozva szánták el magukat az építésre. Az alap az előző év novemberéig készült el 500 ezer lejből, a falakra és az épület befedésére további 950 ezer lejre lenne szükség. Bancea Gábor szerint az önkormányzat többszöri segítsége nélkül nem tudtak volna haladni, s ha csak kevés, de támogatás érkezett a kultuszminisztérium részéről is. „A kormányváltás után minden hasonló támogatás megállt, sőt, úgy gondolom, hogy senkinek nem érdeke, hogy többnyire magyar városban újabb magyar református templom épüljön” – szögezte le. Anyaországi és külföldi egyházakhoz, helyi vállalkozói csoportokhoz intéztek számtalan esetben felhívást – utóbbiak részéről közömbösséget tapasztaltak, a kiküldött háromszáz felhívásból mindössze néhány visszajelzés érkezett –, s a gyülekezet támogatását is kérték téglajegyek árusításával. Bár jelentős magán-hozzájárulásokat is jegyeztek, a hívek folyamatos adakozása nem elegendő, a tervek megvalósítása meghaladja a közösség anyagi lehetőségeit – ennek ellenére abban reménykednek, hogy idén legalább az adminisztratív épületrész befedését sikerül megoldani. Becslések szerint a 150 négyzetméter alapterületű parókia-iroda rész befedésének költsége több mint százezer lej, az épület teljes tetőszerkezetének elkészítéséhez pedig 75–80 köbméter gerendára is szükség lenne (ezt közbirtokosságok támogatásával próbálják beszerezni). Anyagiak hiányában a gyülekezet azonban arra kényszerül, hogy leállítsa a templom építését. Ne hagyjuk!
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ünnepi konferencia Kovásznán
A városiasodás útján 60. évébe lépő Kovásznán tudományos konferenciával kezdődött tegnap a Kovásznai Napok idei kiadása. Az eseményen jelen voltak Nagykanizsa, Pápa, Csenger és Gyula testvérvárosok küldöttei is. A szervezők 175 Kovásznán élő, 1952-ben született – tehát a várossal egy idős – polgárnak címeztek meghívót.
Lőrincz Zsigmond polgármester köszöntötte a meghívottakat, és kiemelte: megtiszteltetésnek érzi a feladatot, mely rá hárul eme jubileum kapcsán. Codrin Munteanu kormánymegbízott hangsúlyozta: büszke arra, hogy kovásznai, és Kovászna városiasodása tekintetében az elmúlt 22 évről beszélt. Simon István, a rendezvény elnöke-moderátora dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanárt kérte fel a bevezető tanulmány ismertetésére. Vetített képes előadásában Pozsony Ferenc arról beszélt, hogy mi okból késett a városiasodás Kovásznán.
Dr. Károlyi Attila nagykanizsai történész a székelyek és magyarok „apokaliptikus” különválását elemezte, dr. Szőcsné Gazda Enikő, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa vetített képes kovásznai fürdőtörténetével folytatódott a konferencia, majd dr. Enea Nicolae főorvos, a fürdőgyógyászok egyesületének elnöke ismertette a helyi gyógyászati adottságokat. Félperces néma tiszteletadással adóztak a résztvevők azon kovásznaiak emlékének, akik nem lehettek jelen az évfordulón, majd a hatvanéves meghívottak díszoklevelet és egy-egy szál szegfűt kaptak. Kádár Kata és Ambrus Ádám helyi diák szolgáltatta a zenei aláfestést, majd a szünet után folytatódott a tudományos előadás-sorozat. Adrian Căşunean archeológus az általunk Tündér Ilona Váraként ismert, több ezer éves erődítménynél végzett ásatások eredményeit ismertette, ezt követően Gyila Sándor a fürdőhelyi kutatások dilemmás vetületeiről beszélt, majd Beke Ernő bemutatta háromszéki képeslapgyűjteményeinek régebbi és újabb köteteit. Molnár János a kovásznai diákszínjátszás, Cseh Béla a helyi kórusmozgalom, Gazda István a kovásznai sportélet, majd Orbán Sándor ny. kultúrotthonigazgató a helyi kultúrélet történetét ismertette. Az előadások sorozatát Kádár Gyula villamosmérnök jövőbe mutató helyzetelemzése zárta. Gazda István javasolta a konferencia anyagának kötetben történő kiadását, erre a polgármester ígéretet is tett.(vox)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Finn exminiszter a csángókról
A csángókról írt könyvet Finnország volt kulturális minisztere, Tytti Isohookana-Asunmaa Csángó körkép című művét a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára mutatta be a Finnugor Népek VI. Világkongresszusán tegnap Siófokon.
Németh Zsolt szerint a csángó magyarok nem csupán a múlt értékes maradványai, hanem európai polgártársaink, akiknek az a kiváltság és nem könnyű feladat jutott, hogy sajátságos, semmivel össze nem hasonlítható kultúrájukat és nyelvüket őrizzék, az utókorra örökítsék. Úgy vélte, a finn után most magyar és angol nyelven megjelent kötet legnagyobb értéke, hogy a szerző nem hűvös távolságtartással írt a csángókról egy távoli strasbourgi iroda íróasztala mellől, hanem személyesen bejárta a csángó vidékeket, megismerkedett az ott élő emberek mindennapjaival, egyedi kultúrájukkal, történetükkel és a fennmaradásért folytatott küzdelmeikkel. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével is kitüntetett Tytti Isohookana-Asunmaa hangsúlyozta: 150 évvel ezelőtt a finn népnek saját nyelvét szégyellnie kellett hazájában, ezért át tudta érezni a moldvai csángók helyzetét, akik a templomban nem énekelhetnek saját nyelven, az iskolában nem tanulhatják saját kultúrájukat. Kiemelte, csodálattal tekintett a csángókra, mert a boldogságot, az örömöt be tudják vinni hétköznapjaikba, és együtt tudják megélni azokat. Németh Zsolt elmondta továbbá: a szerző kívülállóként tudta megmutatni mindazt, amit a magyarok elfogultan közelítenek meg. „Sokkal hitelesebb mindaz, amit szeretnénk a csángók számára elfogadtatni, ha ezt egy külső fogalmazza meg” – fűzte hozzá. Hangsúlyozta: a szerzőnek politikusként igen fontos szerepe volt abban, hogy 2001-ben az Európa Tanáccsal elfogadtasson egy jelentést, amely a csángó magyarság jogainak biztosításáról szólt. Ő indította el azt a folyamatot, amelynek eredményeként megindult a csángó gyerekek magyar nyelvű oktatása, a magyar nyelvű misézésről elindult a párbeszéd, és a csángók helyzete a tabutémák közül kikerülve, a nemzetközi és a kétoldalú párbeszéd része lett. „A jelentés óta felgyorsult a folyamat, de a csángóság helyzete az elkövetkező időszakban ismét kritikus lehet. Romániában olyan fordulat előszelét érzékeljük, amely összefüggésben van a kormányváltással, és amely a marosvásárhelyi orvosi egyetem vagy a Székely Mikó Kollégium ügyével már-már aggasztóvá kezd válni. Mindezektől a csángók ügye sem függetleníthető. Bízom benne, hogy a decemberi parlamenti választások után a csángók esetében elindult jogkiterjesztési gyakorlat folytatódhat és kiteljesedhet” – fogalmazott az államtitkár. A Finnugor Népek VI. Világkongresszusa egyébként tegnap ért véget. L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az eseményt záró beszédében hangsúlyozta: a finnugor mozgalom kiállta az idők próbáját, hiszen a húsz év alatt egyre több népet, azok intézményeit és polgári szervezeteit foglalja magában. Az államtitkár elmondta: Magyarországnak különösen fontos, hogy testvéreink vannak, „nem vagyunk egyedül a világban”. Kiemelte, hogy a kongresszuson a három államalkotó nép mellett több olyan is részt vett, amelyek kisebbségben élik mindennapjaikat. „Az első világháború után több részre szakított országunk révén pontosan átérezzük azon nyelvrokonaink helyzetét, akik nem rendelkeznek saját országgal. Közös törekvésünk, hogy segítsük egymást nem csak a nyelv, hanem a kultúra és a környezet megóvásában is” – fogalmazott.(MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csángó falu Dobrudzsában (Regáti magyarok között, 2.)
A folteşti-i csoda után – mert mi másnak lehet nevezni hetven katolikus megmaradását színtiszta ortodox környezetben, valamint azt, hogy egy elszánt csángó asszony erős hite elég ahhoz, hogy ez a kis közösség templomot építsen? –, a Prut vonalát követve értük el a dunai kompot. A Bákó megyei Esztufujból a Galac megyei Folteşti-re telepedett csángók történetéből fel sem ocsúdtunk, mire a Duna túlsó oldalán folytatva utunkat a Konstanca megyei Ojtozba (Oituz) értünk, ahol hatszáznál több lelket számláló, Lujzikalagorból származó csángó közösség készült a harmadnapi Nagyboldogasszony búcsúra.
Dobrudzsában, ahol tizenöt plébános gondozza a közel hétezer katolikus lelket, a konstancai katolikusok élnek legtöbben egy tömbben, két templomhoz háromezer hívő tartozik. A legnagyobb Fekete-tengeri kikötő óvárosában, ahol a több száz éves gyönyörű épületek jelenleg omladoznak, a Konstancát szimbolizáló, a XX. század első évtizedében épített tiszti kaszinó romokban áll, egykor gyönyörű termei a hőségben még inkább bűzlő galambürülékkel vannak tele. „A városvezetés inkább költ a fesztiválokra, mint az egykori Konstanca megmentésére” – jegyzi meg Ieronem Iacob páter, a Szent Antal római katolikus templom plébánosa, dobrudzsai püspöki helynök. A legismertebb északi csángó falu, Szabófalva szomszédságából, Dumafalváról származó páter, amikor megtudta, hogy utunk célja az ojtozi csángókkal együtt részt venni a Nagyboldogasszony-napi búcsúban, szívesen említette meg: bár az ő szülőfalujában nem beszéltek magyarul, jól ismeri a csángókat és a moldvai katolikusokat, „akiknek elődei Szabófalva környékén már az 1400-as esztendőkben építettek kőtemplomot, később, az erdélyi telepesek misszionáriusokkal, ferences szerzetesekkel érkeztek, akik beszéltek magyarul, ismerték a tanokat, és nekik is köszönhető, hogy fennmaradt a magyar nyelv Moldvában”. Ieronem Iacob kétezer lelkes katolikus közössége főként Erdélyből származik, „dolgozni érkeztek erre a vidékre az 1950–60-as években, Moldvából kevesebben jöttek városi szolgálatra, de a két világháború között sok olasz és német katolikus élt Konstancán. Az idetelepedett magyarok ma már románul beszélnek, amikor jönnek az irodába, a nevükről tudom, hogy ki milyen származású, vagy amikor megyünk házat szentelni januárban, akkor találkozom ezekkel a családokkal közelebbről.”
Magyar katolikusok Ojtozban
Ojtoz tizenkét km-re fekszik Konstancától Năvodari irányában, ezen a vidéken kilencven évvel ezelőtt olyan pusztaság volt, „mintha mindig es az akart vóna maradni”. Vasárnap későn este érkeztünk. Azt hittük, minket várnak a kocsmánál összegyűlt emberek, de kiderült, augusztusban megtelik a falu, ilyenkor jönnek haza a külföldön dolgozók, a búcsú miatt az is szabadságot vesz ki, akinek akadna még nyári munka Olaszországban, Spanyolországban, Magyarországon, de hét végén már a lujzikalagori rokonság is útnak indult, hogy a szerdai Nagyboldogasszonykor együtt imádkozzanak elszármazott szeretteikkel. Míg Sascu Iosifra (Szászkó János) várakozunk – aki az említett okokból ez idő alatt telt családi házak ellenére mégis megszervezte, hogy mindenkinek legyen szállása –, Consferenţ Tereza (a helybélieknek néni Teri) kérdésemre elmondott egyet s mást az életükről.
„1970-ben eljöttem dologra, s akkor férjhez is mentem. Az ember akkor jött Frumószából, mikor kicsike volt, aztán itt más faluban ültek, Bălcescuban, ott is vannak magyarok, onnét idemutálódtak. Nekem voltak itt nyámjaim, matusáim, s lejöttem dologra, s itt is maradtam. Az emberrel megtalálkoztunk, s esszeházasodtunk. Itt vannak oláhok is, kicsidén voltak, most megszaporodtak.” Teri néninek hat gyermeke van, hárman itthon laknak, három Olaszországban dolgozik, unokái ott tanulnak olasz iskolában. Rövid idő alatt kiderül, ez a csángó asszony három nyelvet tud: az öregasszonyokkal magyarul beszél, a középkorúakkal keveréknyelven, a fiatalokkal oláhul.
Tátámék csánták a falut
A Ferenţ Ion (Ferencz János) házába idegenként is ismerősként kopogtam be: a családfő testvére annak a Ferenţ Valentinnak, aki családjával együtt két napig volt szállásadóm Lujzikalagorban, felesége, Mária pedig a falut alapítók egyikének, Palcău Iosifnak (Palkó József) a leánya. Mária asszony a Rózsa névre is hallgat, de „Szűz Mária olyan közel van”, inkább szereti, ha így szólítják. A kalagori Palkó József kétszáz falusfelével együtt vett részt az első világháborúban, közel százan közülük oda is vesztek, és „amikor visszajöttek a verekedésből Lujzikalugarába, nem volt semmi, csak a szegénység. S akkor összegyűltek vaj negyven familie, mondták nekik, itt adnak földet, jöjjenek ide. Itt olyan pusztaság volt, nem volt semmi, templom es nem volt, csak Kogalniceanban, mi mondjuk neki Murat, Caramurat.”
Mária asszony hosszan meséli a falualapítás 1923-as történetét. Első esztendőben szárazság volt, nem termett jól a búza, és a lujzikalagoriak, kivéve Palkó Józsefet, Cociangă Mihályt és Pál Antalt visszamentek a falujukba. „Ez volt huszonkettőben, s adott az Isten nagy esőköt, s csánódott nagy gabona, s akkor tátám írt vissza ezeknek, hájtok vissza, olyan szép gabona csánódott ide, s jertek vissza, s csánjunk falut. Jöttek a karucákkal, ökrökkel, jöttek vaj két hétig. Tátám elment a prefekthez, s mondotta, kell jöjjön még tíz familie, s akkor csánjuk a falut. Szent Györgybe kellett érkezzenek, de nem értek ide az emberek, s meg kellett vóna mutitni őket a prefektnek.” Palkó József nem riadt vissza, elment a vásárba, és népviseletbe öltözött árusokat győzött meg arról, vegyenek részt a névsorolvasáson, hadd higgye a prefektus, hogy megérkeztek a kalagoriak. Később valóban megjöttek a falusfelei, „s még vaj három familie ortodox, s megcsánták a falut.” Arra nem derült fény, hogy kik voltak azok a népviseletbe öltözött magyarok, akik lujzikalagoriaknak álcázva magukat részt vettek a névsormustrán, csak találgatni lehet, hogy erdélyi vásárosokat győzött meg a falualapító. Azt ellenben Ferencz Mária biztosra állítja, 1950-ben, amikor ő megszületett, Ojtozban „vaj ötven család ült.”
A születéstől a templomépítésig
Palkó József nem érte meg az 1989-es fordulatot, kilenc hónappal korábban, márciusban elhunyt, s bár naplót vezetett a falualapítás történetéről, az utókor ezt már nem olvashatja. Saját elmondása szerint leánya tépte szét egy alkalommal, amikor megunta, hogy az iskolaigazgató folyton hozzájuk jár és faggatózik, ezért attól való félelmében semmisítette meg édesapja füzetét, hogy abból bajuk eshet. Mária béranyától született, mivel édesapja felesége, akit Palkó József hadiözvegyként vett magához két gyermekkel, többé már nem szülhetett. A szintén lujzikalagori, tizennyolc éves Ghenţea Caterina annak fejében vállalta, hogy gyermeket szül az ötvenöt éves falualapítónak, hogy házat épít neki, ami meg is történt, majd amikor férjhez ment egy vele egyidős emberhez, és három gyermeke született attól, leánya, az időközben felcseperedett Mária, aki édesapjánál és nevelőanyjánál maradt, segített neki a gyermeknevelésben. A történet önmagában is rendkívüli, az pedig még inkább, ahogy főszereplője elmesélte; ellenben visszatérve az ojtozi csángó közösség életéhez, érdemes elidőzni a templomépítésnél.
„1957-ben csánták a régi templomot. Sokan lejöttek Kalugarból, s innen is sokan odaálltak. Éjjel csánták a templomot, hogy ne lássák a kommunisztok. Aztán mégsem bántották őket, béhunyták a szemüket, mit volt mit csánjanak.” A kicsi Szűz Mária-templomot az ojtozi katolikusság kinőtte, 2003-ban megkezdték az új, sokkal nagyobb templom építését, amelynek munkálatai jelenleg is folynak. Amint azt felszentelik, a régi templomot lebontják, plébániát építenek helyette. És miközben a katolikus templom befejezése lassan halad, tavaly Ojtoz csupán száz ortodox hívője számára templomot szenteltek.
Azok magyarok, mi csángók vagyunk
Mária asszonynak két fia van, egyikük sem tud magyarul, mindkettő ortodox román asszonyt vett feleségül. „Mi az emberemmel mind csak románul beszélünk, amikor szidom, még mondom így es.” Második napja kérdezgettem Ferencz Máriát a falu, a közösség és természetesen családja történetéről, úgy gondoltam, eléggé bemelegedtünk a beszélgetésbe ahhoz, hogy megtudjam, fontos-e számára, hogy a csángó ember, így ő is, éppen olyan magyar, mint mi, székelyek, erdélyiek, magyarországiak, a világon bárhol élő, magyar anyanyelvűek, csakhogy hozzájuk a sors mostoha volt, és kihagyta őket a nemzetté válás folyamatából. „Az öregek mondták, Ştefan cel Marétól vagyunk, s citiltam egy cartet, Dumitru Mărtinaşt, abban nem írtak arról, hogy apáink a magyaroktól származtak.” Ha először hallottam volna, biztosan lefordulok a székről, de számomra nem volt ismeretlen eme gondolatmenet, a moldvai csángók közül sokan ezt válaszolnák. Tudni kell, hogy Ştefan cel Mare és I. István, az „ungurok királya” sokuk számára egy és ugyanaz, Ardeal pedig szerintük Romániában van, Transilvania Magyarországon. Dumitru Mărtinaşnak a csángók eredetéről szóló könyvét (Originea ceangăilor din Moldova), amely szerint a csángók elmagyarosított románok, a papok előszeretettel terjesztik körükben, s mert magyarul nem tudnak olvasni (honnan is tudnának, hisz román iskolába jártak, járnak), „ha azt citiltuk, akkor úgy van.” És még akkor sem vesz fordulatot beszélgetésünk, amikor azt kérdem, nem gondolkodtatja el az a tény, hogy ugyanazon a nyelven beszélünk, mint ők, megértjük egymást, és a magyarországiakkal is lám, milyen jól beszélgetnek. Ugyan elismeri, hogy „egy kicsit megértjük vala egymást, de azok magyarok és mi csángók vagyunk”.
A hitnek erejével
A sors úgy hozta, a magyarul egy szót sem tudó Celina és Dan Stefanov volt három napig Ojtozban a szállásadóm, akiknek nemcsak a családias fogadtatást köszönhetem, hanem azt is: leginkább az ő életük által értettem meg, az 1923-as falualapítástól mostanig milyen átalakuláson ment át a Lujzikalagorból a Fekete-tenger partjára telepedett csángó közösség.
Mindkettőjüket ortodox román asszony szülte, a családfő édesapja orosz, felesége, két gyönyörű nagy lányuk édesanyja kalagori csángó apától származik. A szülői házban egyikük sem hallotta az apák nyelvét, mindkét vegyes házasságban románul nevelték a gyermekeket, természetes, hogy Celina és Dan is ezt a példát követi. Katolikus szertartás szerint házasodtak, ez Celinának nagyon fontos volt, lányaival együtt ma is aktívan kiveszi részét a templom körüli közösségi teendőkben. Ennek tanúja is voltam, asszonytestvéreivel több mint ezerötszáz galuskát (szőlőlevélbe csavart töltike) készítettek a búcsús vendégeknek.
Az épülő templom alagsorában tartott búcsús szentmise után újabb találkozás hozott számomra végső magyarázatot mindarra, amit Ojtozban láttam és halottam. Cojocaru Cristina félárva unokájához jött Lujzikalagorból, hogy vele együtt vegyen részt a búcsúban, és amikor egy helybéli férfi odajött hozzám, hogy megkérdezze, értjük-e egymást magyarok és csángók, az idős kalagori asszony csak annyit mondott: „Aki keveset tud, Isten előtt az is érdemesül.”
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Katolikus sziget ortodox vidéken – Regáti magyarok között 3.
A brăilai, galaci, konstancai katolikusok magyar eredetét majd minden csángókutató megemlíti, így nem csoda, hogy a Moldvát járók közül sokan felkeresik ezeket a közösségeket, személyesen győződve meg arról, a tömbrománságban is miként őrzik meg szokásaikat, csángó hagyományaikat, miközben szinte teljesen elveszítik apáik, anyáik nyelvét.
A Brăilán szolgáló Budó Kázmér atya magyarul jól tudó, csángó származású plébános, Galacon szintén csángó pap misézik, a konstancai Ieronem Iacob a Szabófalva melletti Dumafalváról származik. Minket mégsem ez a három, tömbben élő katolikus közösség foglalkoztatott, utunk célja találkozni a folteşti-i templomépítő csángó asszonnyal, és részt venni a dobrudzsai Ojtoz csángó lakosságával együtt az augusztus 15-i Nagyboldogasszony-búcsúban. Esztufuj és Lujzikalagor után a Szeret mentén folytattuk utunkat a regáti magyarok felé.
A csángók által legsűrűbben lakott Szeret mentén több mint húsz faluban élnek magyarul jelenleg is beszélő csángók, köztük Lészpeden, Lujzikalagorban, Rácsilában, Somoskán, Klézsén, Külsőrekecsinben, Lábnikban, Magyarfaluban 90 százalék fölötti a magyarnyelv-ismeret. Forrófalván, ahol a katolikus temetőben még mindig áll a XV. században épített, magyar feliratú fatemplom, ma már csak a helyiek alig háromnegyede tud vagy beszél magyarul. Bulai András, a templom jelenlegi egyetlen gondozója elmondása szerint „1435-ben volt állítva, úgy tudjuk, hogy a Vajda István idejében, így hallottuk az öregektől. A Vajda sokat harcolt a törökökkel, és úgy mondják, minden harc után, amit megnyert a törökökvel, csinált egy templomot. Onnan a dombról elhúzta a nyilat, és azt mondta, ahova a nyíl ér, ott csináljanak templomot. Volt egy nagy csereerdő, innen vágták a fát az építéshez. A templomot 1848-ban javították, meg van változtatva a deszkapadló és a fedél, és akkor elváltoztatták Szent Márton püspök nevére, addig volt Szűz Mária nevére szentelve. Mondanak misét Szent Mártonban november 11-én, akkor összegyűl a népség, mise után szolgálnak a síroknál és imádkoznak. Még mondanak misét november kettedikén, halottak napján, pünkösdkor itt kint, az udvaron, és még mikor meg talál halni egy ember, azt behozzák ide, mondanak misét és eltemetik.” Ebben a templomban volt kántor Petrás Ferenc, a kommunizmus idején Klézsén szolgált és a rendszer áldozatává vált Petrás Incze János édesapja. Emlékét egy fakereszt őrzi a templomban, melynek felirata szerint: „Petrás Ferenc megpihen, míg trombita szavára a nagy napon felserken. Elhunyt életének 68-dik esztendejében Forrófalván, kántorságának 50-dik esztendejében 1843-ban.”
A Szerettől a Prutig
Enyedfalvától Galacig csapós esőben tettük meg az utat, az égi áldás – az idei szárazságot tekintve az elnevezés ugyanvalóst igaz – elkísért egészen Folteşti-ig. Az utazás két szervezője, a székesfehérvári Posch Dániel, akivel korábban Moldva-járásaim során ismerkedtem meg, és barátja, a szintén székesfehérvári Hanyi Zsolt májusban már bejárta ezt az utat. Lelkesen magyarázzák, mi vonzotta őket erre a vidékre. Olvasmányaikból tudták, hogy a fekete-tengeri kijárat, a Duna-delta és a jó minőségű termőföld sok székely és erdélyi magyar kereskedőt vonzott az idők során a környékre, látni akarták ennek jelenlegi nyomait. A Galaccal mára egybenőtt Magyarréven ugyan nem élnek már magyarul beszélő emberek, de a városban mindenki tudja, hogy az a rész a Vadu Ungur, Magyarrév falu volt egykor. A galaci katolikus plébános mondta a májusi búcsúzáskor a Szent István városából érkező két fiatalembernek, hogy Folteşti-re kijár misézni, így kerültek ennek az ortodox nagy falunak katolikus szigetére, mi pedig ugyanezt az utat bejárva ismerkedtünk meg a hetvenhat éves, templomépítő Fergyes Borbálával.
A folteşti-i szent asszony
Utazás előtt néhány román nyelvű leírást olvastam erről a közel háromezer lakosú nagyközségről, amely Tîrgu Bujortól 12 km-re, Galactól 31 km-re fekszik, keleten a Moldovai Köztársasággal határos. Az első írásos feljegyzés 1448-ból származik, amikor Petru vajda földet adott a parasztoknak, hogy itt építsenek házakat. A Prut menti nagyközséghez, Folteşti-hez tartozik Stoicani falu is. A 2011-es népszámlálás szerint Folteşti községnek 2976 lakosa van, a helyi ortodox közösség több mint hatszázötven családból áll, a katolikusoké huszonhétből. A folteşti-i Szent Kereszt római katolikus templom építését 1993-ban kezdték meg és 1998-ban fejezték be, a templom búcsúját szeptember 14-én, Szent Kereszt Felemelkedésekor tartják. Ezekből a román nyelvű leírásokból ellenben nem derül ki, hogy a folteşti-i katolikusok honnan származnak és milyen nyelvet beszélnek.
Az ország keleti részén, a Szeret és a Prut alsó folyása, valamint a Duna között elterülő Galac megyében a tavalyi népszámláláskor 252-en vallották magukat magyarnak, ebből 225-en a megyeközpontban (ahol közel ezerötszáz katolikus él), tizenegyen Tecuci-on és tizenhatan a falvakban. A számok mögötti valóság ellenben az: aki ezen a vidéken katolikus, az mind Erdélyből, illetve Moldvából származó magyar ember.
„Amikor ide jöttünk, szektánkoknak tartottak, nem tudták, hogy miféle hitet tartunk. Úgy kínlódtunk húsz esztendeig. S mikor eljött a revolúció, s megmutitották Krisztust pe ecran, akkor kinyitotta az Isten az utat. S adott egy jelt, hogy csánjunk egy kicsike templomot. S aztán megmariltuk (megnöveltük – szerk. megj.), még tojébb, s még tojébb, meddig kijött nagyocskának” – vág bele találkozásunk első öt perce után Fergyes Borbála a templomépítés történetébe. Kértem, előbb kanyarodjunk vissza a kezdetekhez, az 1971-es esztufuji árvízhez, amikor hetven család indult útnak a Bákó megyei faluból, mert negyvennapi esőzés után sokuknak a víz elvitte a házát, mások a földcsuszamlás elől menekültek.
Nem hagyták el a hitüket
Bori néni a Livezi községi Rossz patakról származik, Esztufujba ment férjhez, amikor Folteşti-re telepedtek, már megvolt mind a négy gyermeke: Mária, Virginia, István és András. Úgy emlékszik erre az időre, hogy mindenük megvolt, csak éppen az nem, ahol imádkozzanak. Mentek az ortodox templomba, ahol „mondta a páter, csánjatok keresztet, mint münk, de nem szerettük, kergettek ki a templomból, de akkor sem hagytuk el a hitünket”. A testvére ministráns volt gyermekkorában, majd Folteşti-en ő vállalta fel, hogy nála tartsák a miséket. „Volt nekem egy testvérem, az mind csak úgy szerette a jó Istent, s húsz esztendeig mentünk hezza a házba. Kikerítettek onnét is a kommunisztok. Jött a páter Galacról egyszer egy hónapban. Münk mulţumitok voltunk. Onnét is el akartak keríteni, s írt a testvérem Bukurestbe la ministrul cultelor, s akkor onnét jött két-három masina a primariához. Kérdik, itt vannak magyar katolikok? S mondja a primar, vagyon. S akkor kérdik, miért kergetitek el? Lássuk csak, hol imádkoznak. S akkor elmentek oda, s azt mondták, mától nem még mondtok nekik semmit. Ezek krestinok. Aztán így volt pînă la revoluţie. A verekedés után elmentem az én falumba, és meggyóntam, azt mondtam, én itt lettem, itt vagyok megkeresztelve, s innét adjatok nekem nagy imádságot, hogy bírjunk progreszálni. Ott még van egy kicsi templom, ez a templom azután van csánva. Én észbe tartottam, hogy csánják, s akkor én kikonturáltam a templomot és az emberem csánta utánam. S kijött exact, ahogy az én falumban van.”
Adtunk, ami volt
Nem hiszek a fülemnek, Bori néni azt mondja, tudott szabni, varrni, a gyermekeinek, másik négy nevelt gyermekének, tizenhét keresztgyermekének is ő varrt, miért ne rajzolhatna templomot.
„Mi akartunk csánni házat, de az Isten adott más gondot. S akkor azt mondtam, adjuk oda ezt a házat, odaadtuk a téglát, cementet, addig fel a tető alá mi csántuk az emberemmel, s onnantól nem bírtuk, mert nem volt fánk. Elmentem, keressek, s nem adtak, azt mondták, én csánok afacereát, s akkor elmentem a páterhez, ő azt mondta, ne búsulj, hozok én szponzort. Elhozta Galacról a két inginert, s azok mérték meg, mi kell a tetőnek. Azelőtt nem akartak adni helyet. Kaptam egy öreg oláhot, immár már kész volt, hogy haljon meg, s elmentem hezza, s mondtam, gyere ki, kérjelek meg valamire. Kijött, s kérdezte, mi kell neked. Mondom, kié az a hely, itt üres volt. Azt mondta, mikor azok az öregek onnan meghaltak, eltemette a primaria, s most azé. S úgy volt. Eljött a primar, s kimérte, s még egy darabocskát nyújtottuk a helyet.”
Ki segített, honnan van a harang, hogy tartják fenn a templomot? – felsorolni is képtelenség, mennyi kérdés merül fel egy ilyen történet hallatán. Azt kis kerülővel tudom meg, hogy a galaci katolikus egyházközség filiájává vált, rendezték a telekkönyvet, és Bori néni már azt is eldöntötte, haláluk után jelenlegi házukat is az egyházra hagyják, hogy használják közösségi házként búcsúkor, vagy mindig, amikor szükség van. Házuk jelenleg is így fungál, az egyházi ünnepek alkalmával itt gyűl össze a hetvenfőnyi katolikusság. Ahogy mondják, „lehet, legyünk többen, de lányainkat elvitték az oláhok”, év közben csak negyvenen vannak, a fiatalok külföldön dolgoznak, de Szent Keresztkor és a többi nagy ünnepen megtelik a templom. Kedvünkért Bori néni meghúzza a harangot, majd elmeséli a harang történetét is.
„A harangot vettük, siratkoztam, meddig hoztak. Az emberem csánt régebb egy ezerkilós kádat, adtuk a kádat, s egy putinát, melyikbe teszik a bort, s abból csánták, s még mit adott a világ. A galaci kombinátban lett meg, levélben írták, huszonkétmillió para (pénz – szerk. megj.) a harang. A pap mondta, nem bírjuk. Mondtam, lehet bírunk, lesz, s ne, itt van. Hazajöttem, s az egész, melyik bírt, kontribuilt, s mi adtunk, ami volt. Még leengedtek az árából. Eröst akartam, halljam a harangszót.” Keresztelnek és temetnek
Bori néni négy gyermeke is beszél magyarul, de mint minden családban, náluk is a vegyes házasságban született gyermekek már nem tudják nagyanyáik nyelvét. Ha a fiatalok katolikus templomban házasodnak, a gyermekeket is katolikusoknak keresztelik, ez ellenben nem jár együtt az etnikai identitás felvállalásával – illetve csak annyiban, amennyiben az a katolikus identitást jelenti –, és nem jelenti a nyelv megtartását.
A folteşti-i katolikus templomhoz vasárnap érkeztünk, néhány órával a délelőtti mise után, amikor a padok tele voltak Esztufujból származó csángókkal. A közösség délutánra már szétszéledt, de Fergyes Borbála, Bori néni népes családja addig nem engedte Ojtoz felé tartó útjára csoportunkat, amíg a házi készítésű meggypálinkát, a házi szőlőbort meg nem kóstoltuk, a savanyú levesből, a saramurából (hagyományos helyi halétel), csirkesültből jól be nem lakmároztunk. Adjon a jó Mária! – búcsúztunk, és Bori nénit még egyszer „lepózáltam” (lefényképeztem) a templom előtt azzal a két cinkával, akiket sokadiknak vett óvó szárnyai alá, és neveli őket. Legyen áldott az élete – mondtam utoljára, amire ő azt válaszolta, úgy legyen.
Fekete Réka
3szek.ro
Erdély.ma

Írótábor Szárhegyen: nemzedékek találkozója
Az írótáborok sorában sarokkőnek nevezte az idei, nyolcadik írótalálkozót Egyed Péter szervező, nagy erényének tartva, hogy Erdély tollforgatóinak két nagy nemzedéke találkozhatott. A szombati rendezvényzáró adott alkalmat, hogy nyilvánosságra hozzák az idei Csiki László-díjas nevét: Szabó Róbert Csaba a Hargita Megyei Tanács jóvoltából az elismerés mellé 1000 eurót kapott.
Az idei tábor egy felfelé ívelő folyamatnak, ha nem is a csúcsa, de minden bizonnyal egyik fontos állomása volt. A találkozó rangja és presztízse jól alakul, megtalálta helyét az írótársadalomban – értettek egyet az írótalálkozó részvevői, akik mintegy hatvanan töltöttek el együtt egy hétvégét Szárhegyen.
„Két nagy nemzedék találkozója lett ez a tábor: az egyik az a nemzedék, amelyik az erdélyi irodalomtörténetet írja, annak legjelesebbjei, a másik pedig az erdélyi legfiatalabb írók, akik most kezdik a pályát. Felemelő élmény volt a két generációt ugyanazon asztalnál látni" – fogalmazta meg a szombaton zárult szárhegyi írótalálkozó eredményét Egyed Péter költő, író, filozófus, egyetemi tanár..
A nyolcadik alkalommal megszervezett találkozón terítékre került a Pomogáts Béla által írt erdélyi magyar irodalomtörténet legfrissebb kötetével, amely az 1945 utáni időszakot öleli fel, de szó esett a készülő utolsó rész, az 1989-cel kezdődött „jelenkort" taglaló kötetről is. „A megjelent kétkötetes harmadik részben már mi is benne vagyunk, érdekes látni az értékelést" – nyilatkozta Egyed, a szakmai beszélgetések hasznát emelve ki, külön méltatva a tíz fiatal író, költő (Adorjáni Panna, Győrfi Kata, Horváth Előd Benjámin, Láng Orsolya, Papp Zakor Ilka, Potozky László, Serestély Zalán, Székely Örs, Varga László Edgár, Vass Ákos) bemutatkozására alkalmat adó délelőttöt. Rajzás 2012 nevet kapta az ifjú tollforgatók csapata, akiket kortársuk, Gondos Mária Magdolna mutatott be. Egyed szerint írásaik zöme „a félelmek tükre, az önkeresések krónikája", de többek szerint inkább kifejezésmódjuk újszerű, semmint a gondolatviláguk.
Díjátadás, ösztönzés
Idén sem maradt el a Csiki László-díj kiosztása, amelyet hagyományosan egy 35 év alatti alkotó vehet át. A Temetés este tízkor című novelláskötettel és a Fekete Dacia – Erdélyi rémtörténetek című könyvével került Szabó Róbert Csaba a díj várományosai közé. Tizenegy kötet tíz szerzőjének alkotásairól kilenctagú zsűri pontozással döntött. Szabó két évvel ezelőtt is a legesélyesebbek között volt, akkor Karácsonyi Zsolt előzte meg, most viszont nem akadt olyan, aki több pontot szerzett volna. A Látó főszerkesztő-helyettese a díj átvételekor elmondta: „Ez a díj a Látó folyóiratnak is szól, amely bajban van, a Maros Megyei Tanács kísérleteket tett arra, hogy önállóságát megszüntesse. A Látó számomra olyan hely, ahol nyugodtan lehet dolgozni, a 2006-tól megjelent négy könyvemet enélkül nem tudtam volna megírni. Köszönöm az elismerést, jókor jött a Látónak is, megérdemli a figyelmet." A szombat esti díjátadásra a Lázár-kastély lovagtermében került sor, ahol táborzáróként Boros Zoltán vetített le archív tévés dzsesszfelvételeket, majd pedig zongorázott is a jelenlévők örömére.
Jövőtervezés
Még egy írótalálkozó megszervezésére vállalkozik Egyed Péter és Fekete Vince, aztán átadják a marsallbotot – tudtuk meg. A két év múlva sorra kerülő újabb találkozó témáját is megszülte az idei tábor: az Erdélyből elment és Magyarországon alkotó írókról fog szólni, arról, hogyan fogadta őket a magyar társadalom. Felmerülnek majd az egzisztencia kérdései, de ez teremt alkalmat a magyar szembenézésre is – ígérik a szervezők.
Balázs Katalin, Székelyhon.ro

Betöltetlen egyetemi helyek tömkelege
Kezdődik az egyetemi hajrá másodjára is. A sikertelenül felvételizőknek, vagy épp azoknak, akik csak a pótérettségin mentek át, most újabb lehetőségük nyílik továbbtanulni. Maros megyében a pótérettségin 569 diák ment át, csak a Petru Maior Tudományegyetemen ennél több hely maradt az őszi felvételire.
Több ezer helyet hirdettek már a nyári felvételin Marosvásárhely egyetemei, az intézmények jó részében pedig jócskán maradtak betöltetlen helyek az őszi felvételire is, ugyanis idén sem büszkélkedhetnek érettségi eredményeikkel a végzősök. A nyári érettségi fordulón 2241 diák ment át, míg a pótérettségije 569-nek sikerült. Ennél a számnál csak a Petru Maior Tudományegyetemen is több helyet hirdetnek, ott ugyanis összesen 747 helyre lehet felvételizni, ennyi maradt meg a nyáron hirdetett 1587-ből, ami azt jelenti, hogy a helyek 47 százalékát nem töltötték be. A Petru Maioron szeptember 10-én kezdődik az iratkozás a pótfelvételire, tandíjmentes hely azonban már alig akad.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karán már csütörtökön, azaz szeptember 6-án elkezdődik az iratkozás, az őszi felvételin összesen 223 helyet hirdetnek, ennyi maradt meg a nyáron meghirdetett 470-ből, ami azt jelenti, hogy a Sapientián is a helyek 47 százaléka maradt meg őszire. Legkevesebb hely a kommunikáció szakon maradt, ott kilenc diákot tudnak fogadni még, legtöbb hely – összesen 33 – a Számítógépes művelettervezés és gyártásirányítás szakon maradt.
Jobb eredményekkel büszkélkedhet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, ahol csupán 79 fizetéses hely maradt szabadon a júliusi felvételi után. Akkor 960 helyet hirdettek, amelynek 92 százalékát el is foglalták, hiszen 1325 jelentkező volt, de persze nem mindenkinek sikerült a felvételije. Az őszi felvételire 29 fizetéses hely maradt a Testnevelés és Sport Karon, 30 a Gyógyszerészeti és 20 a Gyógyszerészeti asszisztens szakon. Itt is szeptember 10-én kezdődik az iratkozás, ami 14-éig tart.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem pótfelvételijére is szeptember 10-étől lehet iratkozni, a júliusban meghirdetett 84 helyből 21 maradt szabadon a magyar tagozaton, ami azt jelenti, hogy a meghirdetett helyek egynegyede maradt betöltetlen. Az orvosihoz hasonlóan a színire is felvételizni kell, de már csak elvétve akad egy-egy hely a szakokon, színművészet szakon három hely van még, ugyanúgy a rendezői szakon is, a teatrológiára 8 jelentkezőt várnak még, a látványtervezői szakra négyet, míg a zenetanárira hármat.
Szász Cs. Emese, Székelyhon.ro

A nemzeti kisebbségek helyzetéről ne mások, hanem az illető közösség döntsön!
Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány Kuratóriumának elnöke nyitotta meg szeptember 7-én Marosvásárhelyen, a Bernády Házban a Nemzeti kisebbségek, nemzeti közösségek az EU-ban címmel megszervezett szemináriumot.
A szeminárium egyik fő témája az az európai szintű polgári kezdeményezés volt, amelynek célja a kisebbségi kérdések európai szintű megoldásának a parlament és a kormányok politikai akaratától függetlenné tétele, olyan standardok kidolgozása által, amelyek az Európai Unió országaira egyaránt érvényesek. Borbély László elmondta, a kezdeményezés az RMDSZ februárban megtartott Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén fogalmazódott meg és alapját azok az Európai Uniós szabályok képezik, amelyek kimondják, hogy ha egy polgári kezdeményezést hét tagország, összesen 1 millió aláírással támogat, akkor az Európai Uniónak foglalkoznia kell az üggyel. “Sikerült megnyernünk az Európai Nemzetiségek Szövetségi Uniójának (FUEN) támogatását, így együtt dolgozunk a kezdeményezés beindításán, amely jövő év elején lesz esedékes.”- mondta a politikus.
Jan Diedrichsen, a FUEN igazgatója elmondta, azért van szükség a nemzeti kisebbségek jogainak a szabályozására, mert amíg a most csatlakozó országoktól bizonyos elvek tiszteletben tartását követelik meg, addíg más tagországokban ezek betartását nem ellenőrzik, így egyes közösségek helyzete egyre rosszabb lesz és a kisebbségek védelme nem biztosított az Európai Unióban.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke „rendkívül súlyos” fejleménynek tartja, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács egy nemzeti közösség ellen indított vizsgálatot a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása és a visszaszolgáltató bizottság tagjainak elítélése ellen megszervezett Igazság Napja tüntetésen elhangzottak miatt: „A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ezelőtt két nappal vizsgálatot indított a Sepsiszentgyörgyön megtartott Igazság Napja tüntetésen elhangzottak miatt. El kell dönteniük, hogy ki ellen indították a vizsgálatot: az erdélyi magyar egyházak ellen, a beszédet mondó püspökök ellen, a felszólaló politikusok ellen vagy a több mint 25.000 magyar ember ellen, akik az üggyel való szolidaritásukat fejezték ki? Az én véleményem az, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács egy nemzeti közösség ellen indított vizsgálatot, amely egy rendkívül súlyos fejlemény. ”- mondta a politikus.
A politikai alelnök kijelentette, hogy tiszteletben tartja az igazságszolgáltatás függetlenségét, de nem maradhat szótlan akkor, amikor igazságtalan ítéletek születnek és nem tartja helyénvalónak ebben az esetben az Európai Bizottság azon kérését miszerint a politikusok ne nyilvánítsanak véleményt a bírói határozatokról. “Ne mondja azt senki, hogy maradjunk szótlanok és ne mondjuk el a véleményünket akkor, amikor igazságtalan, megalapozatlan ítéletek születnek. Az Európai Bizottság 11 pontja közül, amelyek azokra a szabályokra vonatkoznak amelyet Romániának be kell tartania, az egyik azt mondja ki, hogy Romániában a politikusok ne nyilvánítsák ki véleményüket a bírói döntésekről. Véleményem szerint ez nem helyénvaló.” – mondta a politikus. Ugyanakkor feltette a kérdést, hogy amikor Környezetvédelmi Miniszter volt és berontottak az irodájába a Green Peace aktivistái majd a fűtőtestekhez láncolva magukat órákon át tüntettek a Verespataki bányanyitást engedélyező bírói döntés ellen, akkor a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács miért nem avatkozott bele?
A politikus az Európai Nemzetiségek Szövetségi Uniójának támogatását kérte ebben az ügyben: “Jan Diedrichsen, az Európai Nemzetiségek Szövetségi Uniója (FUEN) igazgatója támogatását kérem, hogy az általa és a szövetség által képviselt 94 kisebbség nevében támogassák ezt az ügyet és mondják ki velünk együtt azt, hogy a Mikó perben igazságtalan ítélet született.” Ugyanakkor kijelentette, hogy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács nyugodtan vizsgálatot indíthat ellene és akár az egész romániai magyar közösség ellen, mert nem hiszi, hogy a feljelentőkön kívül valaki más véleménnyel lenne a 2 ártatlan embert börtönbüntetésre ítélő döntést illetően. „A jogállam azt jelenti, hogy felelősséggel tartoznak nem csak az közemberek, hanem az ügyészek és a bírák is. Felelőséggel tartoznak, ha téves döntéseket hoznak.”- mondta a politikus.
A Nemzeti kisebbségek, nemzeti közösségek az EU-ban című szemináriumon részt vettek Jan Diedrichsen, az Európai Nemzetiségek Szövetségi Uniója (FUEN) igazgatója, Frunda György RMDSZ szenátor, Dr. Kelemen Atilla, RMDSZ képviselő, a Maros Megyei RMDSZ szervezet elnöke, Lokodi Edit Emőke a Maros Megyei Tanács alelnöke, Markó Attila a Román kormány Etnikumközi Hivatalának államtitkára, Vincze Lóránd az RMDSZ nemzetközi kapcsolatokért felelős titkára valamint a romániai német, horvát, örmény, zsidó és roma kisebbségek képviselői.
rmdsz.ro

Semmiképp sem akarunk kicsik lenni
Kerekasztal. Sarat dobálnak a magyarságra, mondván, békétlen, pedig nem tesz egyebet, csak végre-valahára össze akarja fogni saját nemzetét
Beszélgetés a nemzetpolitikáról s az Orbán-kormány nemzetpolitikáját érő hazai és külföldi támadásokról, vádakról Répás Zsuzsannával, a KIM helyettes államtitkár asszonyával és Kántor Zoltánnal, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetőjével.
Sinkovics Ferenc: Gyakorta vádolják azzal az Orbán-kormányt, hogy túlságosan is erőszakosan, nyomulósan igyekszik gondoskodni a határainkon túli magyar közösségekről, beleavatkozik a szomszédos országok belügyeibe, s megsérti a nemzetközi, illetve az uniós normákat. Mi lehet igaz ebből?
Répás Zsuzsanna: A kisebbségi kérdés, mint minden más alapvető emberjogi kérdés, nem tartozik az egyes országok belügyeibe. A beavatkozás vádjának tehát semmilyen nemzetközi jogi alapja nincs. Sőt a nemzetközi normarendszer nagyon is fontosnak tekinti a kisebbségek és anyaországuk kapcsolattartását. Bizonyos vádak persze mindig újra előjönnek. Amikor 2001-ben megszületett a magyar státustörvény, némi turbulencia keletkezett körülötte nemzetközi szinten. Ám a Velencei Bizottság elemezte a jogszabályt, s megerősítette, hogy az anyaországoknak joguk van a hozzájuk tartozó határon túli kisebbségekkel foglalkozni, támogatást nyújtani nekik.
Kántor Zoltán: Éppen hogy a kapcsolattartás, a gondoskodás lett a norma. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2006-os, a nemzetről szóló jelentése megerősítette ugyanezt, és a 2008-as bozeni ajánlások ugyancsak ebből indultak ki. Mindez épp a magyar státustörvény nyomán történt. S. F.: Elképzelhető-e, hogy a trianoni szétdaraboltsága s a határain túl élő nagyszámú kisebbsége miatt Magyarország – ha nem is előnyösebb elbánásban, de – több nemzetközi megértésben és figyelemben részesüljön kisebbségi ügyekben?
R. Zs.: Ennek semmi esélye. Sőt talán épp fordítva van mindez. A nyugati féltekén ugyanis még mindig erősen tartja magát az a szemlélet, amely komoly veszélyforrást lát a kisebbségi kérdésekben, s destabilizáló tényezőnek tekinti azokat. Ezt a nyugati félelmet különösen a rendszerváltozás idején lehetett érzékelni.
K. Z.: Igen, és erre ráerősítettek a balkáni háborúk. Kelet-Európában más erőszakos etnikai konfliktus nem volt, mégis az említett félelem alapján közelít a Nyugat a kisebbségvédelem kérdéséhez. Nem a kisebbségek jogait és sorsát, hanem a térségi stabilitást helyezi előtérbe. A politikai filozófus Will Kymlicka is felhívta erre a figyelmet, aki Igazságosság és biztonság címmel közölt tanulmányt a kérdésről, s épp azt kérte számon az európai kisebbségvédelmen, hogy háttérbe szorítja az igazságosságot a stabilitással szemben.
S. F.: Miért van az, hogy ha bárhol is a magyar kisebbségek kerülnek szóba, valahogy mindig a kelleténél magasabb hőfokra hág a vita?
K. Z.: Egyrészt azért, mert Európában nekünk van a legnagyobb, határainkon túl élő nemzeti kisebbségünk. A másik, hogy ezek a kisebbségek szervezettek, tegyük hozzá: nem erőszakosak. Ez így eleve fenyegető a Nyugat számára. És itthon is nagy az ellentét a külhoni magyarokkal kapcsolatosan. A legtöbb ország például parlamenti konszenzussal hozta meg a maga státus-, illetve állampolgársági törvényét. Nálunk azonban ezen a téren is heves belpolitikai viták zajlottak, veszekedősnek, konfliktuskeresőnek látnak bennünket, ez is növeli a Nyugat gyanakvását. Így a legapróbb elemre is felfigyel. Annak ellenére is, hogy a legtöbb európai ország hasonló politikát folytat a határain túl élő kisebbségeivel kapcsolatosan, mint mi.
R. Zs.: Látni kell, hogy egy ország csak akkor lehet sikeres, ha külpolitikai, de belpolitikai téren is konszenzusra tudnak jutni a meghatározó politikai erői bizonyos alapvető kérdésekben. Magyarországon viszont sok minden más mellett nemzetpolitikai kérdésekben sem tudtuk ezt a konszenzust kialakítani. Még ha észlelni is némi elmozdulást ezen a téren a legutóbbi időkben.
K. Z.: Igen, például az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló 2010-es törvény ügyében lehetett konszenzust tapasztalni, vagy a Külhoni magyar óvodák éve című programban, valamint a külhoniak jogsegélyének kérdésében.
S. F.: Lehet, de azt már nem akarja elfogadni a balliberális oldal, hogy az Orbán-kormány választójogot ad a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyaroknak. Mert nemzeti beállítottságúnak ismeri őket, s biztos benne, hogy ha szavaznak, akkor nemzeti pártra voksolnak majd. R. Zs: Nem lehet különbséget tenni állampolgár és állampolgár között. A külhoni magyarok is szavazhatnak, mint ahogy az a magyar állampolgár is szavazhat, aki már ötödik éve él kint Londonban, mert ott dolgozik. Ez a lehetőség mindenben megfelel a nemzetközi gyakorlatnak, Nyugat-Európában, de a mi térségünkben is. Szlovákia, amellyel egyébként a legtöbbet vitázunk állampolgársági kérdésekben, ugyanúgy megadta az állampolgárságot a határain kívül élő szlovákoknak. Sőt direkt felhívja őket, hogy vegyenek részt a szlovákiai választásokon. Amúgy pedig semmi sem akadályozza meg az MSZP-t abban, hogy nemzeti politikát folytasson, amely támogatja a határainkon túli magyar közösségeket, s akkor a hazai szocialisták is joggal számíthatnak szavazatokra.
K. Zs: Érthető, hogy a külhoni kisebbségben élő magyarok nemzeti beállítottságúak. Egy kisebbség per definitionem az. S arra a magyarországi pártra voksolnak majd, amelyik leginkább képviseli az ő érdekeiket, s amely eleve olyan általános politikát folytat, hogy elnyeri vele a határainkon túliak bizalmát. S. F.: No de hogyan is tudna nemzeti politikát folytatni az a párt, amelynek külügyminiszter asszonya, Göncz Kinga bejelentette szerbiai látogatásán, hogy semmi szükségük a vajdasági magyaroknak az autonómiára.
R. Zs.: Ezt a problémát az MSZP-nek kell megoldania.
S. F.: Ha már itt tartunk, a hazai balliberális ellenzék azt sulykolja a magyar közvéleménybe, hogy a határainkon túli magyarok autonómiatörekvései eleve irritálják a szomszédos államokat, s ennél már csak az veszélyesebb, hogy az Orbán-kormány támogatja ezeket a törekvéseket. Ezzel a balliberális oldal azt az érzetet igyekszik kelteni, mintha a Fidesz kalandor politikája háborúba akarná sodorni az országot, hisz végső soron mindez egyfajta Trianon-revízió lenne. És a balliberális oldal reméli, hogy ha Trianon s revízió, akkor erre ugrik a Nyugat is, amely a balos logika szerint nem is tehet mást, mint hogy elsöpri az Orbán-kormányt. Kétharmad ide vagy oda.
R. Zs.: Márpedig elismerten is az a tapasztalat Nyugaton, hogy ott alakult ki mind a két fél számára megnyugtató és biztonságot adó együttélés a többség és a kisebbség között, ahol autonómiát kapott az adott kisebbség. Példaként hadd hozzam elő Dél-Tirol problémáját. Igen kiélezett konfliktus keletkezett, de amint megkapták az autonómiát az ott élő németek, Dél-Tirol lett Olaszország legprosperálóbb régiója. Spanyolországban pedig Katalónia a legvirágzóbb tartomány. Hosszan lehetne sorolni a példákat. Szerbiában történetesen törvény biztosítja már a kulturális autonómiát a magyaroknak. Nincs ez még így azonban a régió többi országában. A szerbek nyilván azt a tapasztalatot vonták le a balkáni háborúkból, hogy előbb-utóbb rendezni kell a kisebbségek helyzetét. Arra hivatkozni tehát, hogy az autonómiakövetelés irritálja az adott államokat, a lehető legrosszabb megközelítés.
S. F.: A mindenkori román kormány mégiscsak burkolt terület-visszafoglalásnak tekinti a magyarok autonómiatörekvését. R. Zs.: Pedig épp az autonómiával vehetnék elejét annak, hogy területi kérdések kerüljenek szóba.
K. Z.: Talán tényleg irritálva érzik magukat egyes szomszédos államok. De ha az ottani magyar kisebbség elfogadná az elutasító válaszaikat, az saját önfeladásával lenne egyenlő.
S. F.: Rendben, de mit akarnak egyáltalán a magyar kisebbségek s általában is a magyarok, amikor Kovács László mint szocialista külügyminiszter mindannyiunkat felszólított, hogy merjünk kicsik lenni! Az a Kovács László, aki 2002. december 1-jén Medgyessy Péterrel együtt Adrian Nastase akkori román miniszterelnökkel koccintott Erdély elcsatolásának 84. évfordulójára itt Budapesten, a Kempinski Hotelben.
R. Zs.: Ha abban a szellemben próbálunk meg politizálni, amit Kovács László ajánlott a magyarságnak, akkor ez a nép sohasem lehet sikeres. Csak az az ország tudja kiharcolni az őt megillető helyet a nemzetek sorában, amelyik határozottan kiáll az érdekei mellett. Az Európai Unió is erről szól. Ha valaki feltartott kézzel megy oda, és nem áll ki az érdekeiért, akkor az garantáltan leghátulra szorul.
S. F.: Kovács László arra céloz, hogy egy viszonylag kis ország akarnoksága eleve irritálja a nagyobb és erősebb államokat.
R. Zs.: Én viszont azt mondom, hogy ha tudják egy országról, hogy kiáll, s mindig is ki fog állni a nemzeti érdekei mellett, akkor arra eleve másként tekintenek. Igen, számos támadást kaptunk 2010 óta, mert megsértettünk bizonyos érdekeket. Mindenekelőtt a bankok, a nemzetközi cégek érdekeit. Erre azért volt szükség, mert csak így tudtuk megvédeni saját érdekeinket. De az, hogy szilárdan kiálltunk vállalt politikánk mellett, tekintélyt adott az országnak. Ráadásul a magyar kormány által kezdett unortodox gazdaságpolitikát sokan követik, s nem csak itt a régiónkban.
S. F.: Létezik egy olyan balliberális állásfoglalás, mely szerint az anyaország semmiképpen se avatkozzon bele a határainkon túli magyarok életébe, belső ügyeibe, mert ezt ők nem kérik.
R. Zs.: A határon túli magyar közösségek népesek, és a demokrácia és a pluralizmus alapja, hogy nem várhatjuk el például, hogy a másfél millió erdélyi magyar ember nem ugyanúgy gondolkodik. Más és más érdekeket, értékeket tart szem előtt, s ezek a véleménykülönbségek politikai síkon is megjelennek. Így tehát egymással szembenálló politikai pártok alakulnak a magyarság körében is. A lényeg azonban, hogy minél erősebb képviselete legyen az adott országban a magyaroknak. Ehhez az kell, hogy a különböző beállítottságú magyar pártok képesek legyenek összefogni. Az Orbán-kormány ezt támogatja. Ezt tette a legutóbbi, erdélyi önkormányzati választásokon is, ahol szerettük volna, ha az erdélyi magyar pártok megtalálják a közös hangot.
S. F.: De nem találták meg.
R. Zs.: Szomorú, de nem. Fontos látni azonban a különbséget: a magyar többségű Székelyföldön nem gond, ha a magyar erők az önkormányzati választáson versenyeznek. Egy országos, azaz parlamenti választáson viszont már az.
K. Z.: A többpártiság nem tragédia. Sőt természetes állapot. Például több baszk, több katalán vagy éppenséggel több dél-tiroli német párt is létezik. A másik pedig: biztos, hogy egyetlen külhoni magyar sem akar lemondani önállósági gondolatok kapcsán az anyaország törődéséről. A támogatás mikéntjét illetően persze már lehetnek eltérő vélemények.
S. F.: Egyre több fiatal vándorol ki az országból. A Fidesz-kormány azonban vissza akarja szerezni őket, ahogy azt be is jelentette. Csakhogy ha jól keresnek odakint a fiatalok, akkor ugyan mivel lehet visszacsalogatni őket?
R. Zs.: Ha meg tudjuk erősíteni az országot, s ha a magyar állam kiáll polgárai és nemzeti érdekei mellett, akkor megáll az elvándorlás, s akik kint vannak, azok közül sokan visszatérnek. Persze egy olyan ország, amely meg akar tanulni kicsinek lenni, az nem lesz vonzó senkinek sem. Egyébként sok konkrét, használható példa van a visszacsalogatásra. Vegyük Sepsiszentgyörgyöt, ahol a város ingyen telket biztosít a visszatérő fiatalok számára. Én egyébként nem azt tartom alapvető kérdésnek, hogy elmennek-e Nyugatra a fiataljaink, hanem azt, hogy ha már kipróbálták ott magukat, akkor jöjjenek vissza.
Sinkovics Ferenc
magyarhirlap.hu; Erdély.ma

Parlamenti pályázók Háromszéken – Képviselő lehet Markó Attila
Az RMDSZ háromszéki szervezetéhez ma 14 óráig tehetik le pályázataikat mindazok, akik képviselő- és szenátorjelöltekként szeretnének megméretkezni a december 9-i parlamenti választáson. A kézdivásárhelyi szervezet már eldöntötte, kinek az indulását támogatja.
Az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének pénteki választmányi ülésén döntés született arról, hogy Olosz Gergely jelenlegi parlamenti képviselőt a szenátori, Fejér László Ödön megyei tanácsost pedig a képviselői tisztség megszerzésében támogatják.
Információink szerint ezzel a párosítással a péntek reggelre Kézdialmásba összehívott felsőháromszéki polgármesterek is egyetértenek. Korábban Hegedűs Ferenc neve is felmerült mint képviselőjelölt, de ő végül úgy döntött, helyi szintű tervei megvalósításán dolgozik.
Tamás SÁndor megyei elnök kizárta annak lehetőségét, hogy az RMDSZ bárkivel is választási szövetségre lépne, és esélyt lát mind a hat (négy képviselői, két szenátori) háromszéki mandátum elnyerésére. Az eddigi jelentkezőkről nem kívánt nyilatkozni, a kérdésben a végső szó a szeptemberi 25-re időzített széki küldöttgyűléseket illeti meg, akkor áll össze az RMDSZ megyei jelöltlistája.
Mi úgy tudjuk, az orbaiszékiek Thiesz János kovásznai alpolgármestert látnák szívesen a képviselőházban, Márton Árpád minden bizonnyal újabb mandátumra pályázik, míg a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöki székét nemrég elfoglaló Édler András jelenlegi parlamenti képviselő „helyére” Markó Attila, a Mikó-ügyben börtönbüntetésre ítélt korábbi államtitkár indulhat. A másik szenátori hely sorsa feltehetőleg Albert Álmos jelenlegi szenátor és Demeter János, a megyei tanács alelnöke között dől el.
Székely Hírmondó

José Manuel Barroso: megelőztük a romániai „demokráciaellenes változásokat”
A tisztségét nemrég „visszafoglaló” Traian Băsescu államfővel és Victor Ponta miniszterelnökkel is tárgyal a héten José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. Az Unió végrehajtó szerve vezetőjének a hétvégén közzétett programjából kiderül, hogy Barroso szeptember 14-én, pénteken fogadja a román elnököt, nem sokkal később pedig a kormányfővel egyeztet.
Barroso egyértelműsítette, hogy Băsescut támogatja
Băsescunak ez lesz az első külföldi útja azóta, hogy július elején a bukaresti parlament felfüggesztette tisztségéből, majd augusztus végén az alkotmánybíróság érvénytelenítette a leváltásáról rendezett népszavazást.
José Manuel Barroso különben azt mondta az Európai Néppárt (EPP) frakciójának a hétvégén rendezett firenzei vezetőségi ülésén, hogy büszke az Európai Uniónak és az Európai Bizottságnak a romániai jogállamiság „helyreállításában” játszott szerepére. „Nemcsak több Európára, hanem jobb Európára, értékekre alapozott Európára van szükség. Ezért döntő fontosságú, hogy az EU-ban minden tagállam fenntartsa a jogállamiságot, tiszteletben tartsa a szabad és plurális társadalom demokratikus értékeit.
Épp ezért büszke vagyok arra a szerepre, amelyet a Romániában felmerült problémák kapcsán játszott az Európai Unió és az Európai Bizottság” – mondta beszédének Romániára utaló részében az EB elnöke. Barroso rámutatott: az európai intézmények fellépése nyomán Romániában lehetővé vált a „demokráciaellenes változások” megelőzése. „Büszkéknek kell lennünk erre, mert képesek voltunk helyreállítani a jogállamot az unió egyik tagországában” – tette hozzá az EB elnöke. Barroso a néppárti frakció vezetőségének firenzei tanácskozásán az Európai projekt válsága és az EPP-család szerepe címmel tartott előadást.
Barroso szavai újfent súlyos, a bukaresti balliberális hatalom intézkedéseivel szemben megfogalmazott kritikának számítanak. De a tervezett brüsszeli találkozón vélhetően nemcsak a Szociálliberális Unió (USL) hatalomgyakorlása, hanem Victor Ponta alkotmányreformterve is terítékre kerül. A miniszterelnök ugyanis az osztrák Die Pressének tegnap úgy nyilatkozott, választási győzelme esetén alkotmánymódosítással csökkentené a mindenkori államfő belpolitikai szerepét.
Krónika (Kolozsvár)

A 8. Gyergyószárhegyi Írótalálkozó állásfoglalása
A marosvásárhelyi Látó és Vatra folyóiratok ügyében
Mi, a 8. Gyergyószárhegyi Írótalálkozó résztvevői megdöbbenéssel értesültünk a marosvásárhelyi Vatra és Látó szépirodalmi folyóiratok létét fenyegető önkényes határozattervezetről, amelyet a Maros Megyei Tanács elnöke jegyzett. A még érvényben lévő határozattervezet értelmében fölszámolódna a két nagy múltú kulturális folyóirat önálló, jogi státusa, autonómiája, ami tulajdonképpen a két lap ellehetetlenítését és végső soron megszüntetését jelentené. Jelen nyilatkozattal kiállunk a Vatra és a Látó folyóiratok autonómiájának és önálló, jelenlegi jogi státusának megtartása mellett, és tiltakozunk a Maros Megyei Tanács bármilyen hasonló, bármikor elrendelhető, jövőbeli intézkedése és a lapok bármilyen jellegű, gazdasági vagy adminisztratív érvekkel álcázott, ám hatalmilag diktált beolvasztása ellen.
Gyergyószárhegy, 2012. szeptember 7.
A 8. Gyergyószárhegyi Írótalálkozó résztvevői:
Ács Margit, B. Nagy Veronika, Balázs K. Attila, Balla Zsófia, Báthori Csaba, Bogdán László, Borsodi L. László, Dénes László, Dézsi Zoltán, Egyed Péter, Elek Tibor, Farkas Wellmann Éva, Fekete Vince, Füzi László, Füzi Péter, Gálfalvi György, Gálfalvi Zsolt, Karácsonyi Zsolt, Kántor Lajos, Kozma Mária, Láng Gusztáv, Lövétei Lázár László, Lőrincz György, Molnár Vilmos, Nagy Attila, Papp-Zakor Ilka, Pomogáts Béla, Pomogáts Béláné, Potozky László, Sántha Attila, Szakács István Péter, Tőzsér József, Vofkori Mária, Zsidó Ferenc
Népújság (Marosvásárhely)

Napló helyett dal és játék az előkészítő osztályokban
Vidéken százával vonják össze a „nulladikosokat” a nagyobb osztályokkal
Véget ért azoknak a pedagógusoknak a továbbképzése, akik a tanügyi törvény által kötelezővé tett előkészítő osztályokban fognak oktatni. Kolozs megyében például 46 magyar tanító számára zajlottak ezek a képzések, amelyek résztvevői lapunknak elmondták: valóban hasznos volt a felkészítő, hisz sok új, gyakorlati ismerettel gazdagodtak. Azt is megtudtuk: ellenőrző és napló nem lesz, dal, játék és játékos tanulás viszont annál több. A módszertan azonban nem ad mindenre pontos útmutatást, így sok függ a tanító ötletességén és tapasztalatán például akkor, ha gyermekhiány miatt az előkészítő osztályt össze kell vonni az elemi osztályokkal. Ez a gond főleg vidékre jellemző, és különösen a környező megyékre: Beszterce–Naszód megyében a 179 előkészítő osztály közül 104-et vonnak össze, többnyire első osztállyal. Szilágy megyében 35, Fehér megyében mindössze két önálló magyar előkészítő osztály indul.
N.-H.D., S. B. Á.
Szabadság (Kolozsvár)