Plágiummal gyanúsítják a MOGYE vezetőit
FRISSÍTETT] Plágiummal gyanúsítja a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektorát és egyik rektorhelyettesét Hantz Péter. A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) képviselője az Oktatási Minisztérium fellépésre számít Constantin Copotoiu rektor és Klara Brânzaniuc rektorhelyettes plágium-ügyében, a menesztésüket kérve. A plágium tényét az eredeti szerzők is megerősítették.
Időhúzásra játszik? Constantin Copotoiu rektor (középen) továbbra sem hajlandó betartani az új törvény előírásait
Hantz Péter beszámolója szerint a MOGYE rektorának és helyettesének 2011-ben az  Acta Medica Marisiensis szaklapban publikált dolgozata teljes egészében egy hollandiai professzor 2008-ban publikált doktori disszertációja egyik fejezetének másolata.
Emellett ugyanabban a szaklapban Brânzaniuc egy másik cikke javarészt 2006-ban és 2010-ben külföldön publikált tudományos munkákból másol, melyeket azonban nem említ a források között – állítja Hantz. A jelenleg Svájcban dolgozó tudományos kutató állítása szerint a plágium gyanúját a másolt tanulmányok eredeti szerzői levélben megerősítették, azt írva, hogy írásaikat helyenként módosítások nélkül lemásolták.
„A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szabályzata szerint a tanulmányok tudományos vezetői – jelen esetben Copotoiu és Brânzaniuc professzorok – a felelősek az irányításuk alatt publikált cikkek minőségéért” – állítja Hantz, aki szerint az egyetem két vezetőjének emiatt távoznia kell az intézmény éléről. Hantz a Román Felsőfokú Oktatás Minőségét Biztosító Ügynökséget (ARACIS) értesítette erről, az intézmény vezetője azonban azt válaszolta, hogy nem illetékes az ügyben. Ezt követően az Egyetemi Okleveleket, Bizonyítványokat és Címeket Elismerő Országos Tanácshoz (CNATDCU) és az oktatási miniszterhez fordult, azonnali intézkedéseket kérve a plágiumügyben.
Copotoiu elutasítja a vádakat
Constantin Copotoiu az MTI-nek pénteken elmondta: a Gröningeni Egyetemen készült tanulmányhoz kapcsolható romániai dolgozatnak a szerzője az ő egyik doktorandusa, aki úgy tüntette fel az ő és a rektorhelyettes nevét a dolgozaton, hogy nem szólt nekik. Copotoiu szerint csak a folyóirat közlése nyomán szereztek tudomást a dolgozatról. Hozzátette: a rektorhelyettessel együtt tavaly augusztusban az egyetem etikai bizottságához fordultak, amely kivizsgálta az esetet, és megállapította a plágiumot. A doktorandus egy nyilatkozatban elismerte – mondta Copotoiu –, hogy a rektorral és a rektorhelyettessel nem egyeztetett a társszerzőségről. A rektor szerint az egyetem folyóiratának következő számában közlik az etikai bizottság döntését, amely semmissé nyilvánította a tavaly megjelent cikket.
MOGYE-szenátus: nincs döntés
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ugyancsak pénteken megtartott egyetemi szenátusi ülésén továbbra sem született döntés a magyar intézetek létrehozásáról, amelyek hiánya miatt az intézmény hónapok óta érvénytelen egyetemi chartával működik. Az egyetem szenátusa pénteken ülésezett, de nem szerepelt napirenden a magyar intézetek/főtanszékek létrehozása. Constantin Copotoiu rektor az MTI-nek elmondta: már válaszoltak korábban az oktatási minisztériumnak a magyar intézetek létrehozását sürgető két átiratára, most pedig várják, hogy a szaktárca elfogadja-e vagy pedig ismét elutasítja az egyetemi chartát. 
Amint arról korábban beszámoltunk, az oktatási minisztérium tavaly október és december elején küldött az egyetemnek egy-egy átiratot, hogy tartsa tiszteletben az új román felsőoktatási törvény multikulturális egyetemekre vonatkozó előírásait. A rektor megismételte azt az álláspontot, miszerint magyar intézeteket azért nem lehet létrehozni, mert a magyar nyelvű oktatás nincs külön akkreditálva, és nincsenek is meg az ehhez szükséges feltételek. A szenátusi ülésen az egyetemi választás előkészítése szerepelt napirenden, hiszen a közeljövőben választásokra kerül sor a felsőoktatási intézményben, így többek között új rektort is választanak.
Király András: nyilvánvaló az időhúzás
Király András oktatási államtitkár az MTI-nek elmondta: nyilvánvaló az egyetem időhúzási szándéka, és leszögezte, hogy az egyetemen sorra kerülő választás sem lehet érvényes, amíg az egyetem nem rendelkezik a minisztérium által jóváhagyott, érvényes egyetemi chartával. Az új román oktatási törvény értelmében kellett új chartát elfogadnia valamennyi romániai egyetemnek. A jogszabály magyar intézetek alapítását írja elő az olyan multikulturális egyetemek számára, mint a marosvásárhelyi.
Ezek létrehozását azonban elutasítja a MOGYE román többségű szenátusa annak ellenére, hogy több magyarországi egyetem oktatói jelezték hajlandóságukat: kisegítik ideiglenesen az egyetem magyar nyelvű képzését. Korábban Markó Béla miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy a kormánynak úgynevezett B terve is van: amennyiben az egyetem nem hajlandó eleget tenni az oktatási minisztérium kérésének, kormányhatározattal hozzák létre a magyar intézeteket.
Krónika (Kolozsvár)

A könnyűlovasság és a páncélosok – beszélgetés Király Lászlóval
Költő, író. Sóváradon született 1943. november 19-én. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem orosz–magyar szakán diplomázott. 1967-ben a Lászlóffy Aladár által szerkesztett Vitorlaének című antológiában is szerepel, ugyanebben az évben jelenik meg első kötete Vadásztánc címmel. Az úgynevezett második Forrás-nemzedék egyik hangadó egyénisége. Előbb az Előre kolozsvári tudósítója, majd 1968-tól az Utunk szerkesztője, 1990-től pedig a Helikon főszerkesztő-helyettese volt nyugdíjazásáig. Költőként és íróként is ismert és elismert: több mint tíz verseskötete, két novelláskötete és egy regénye, a Kék farkasok jelent meg. Számos díj tulajdonosa, többek között József Attila-, Déry Tibor-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
– Versben és prózában is igen elismert alkotó. Szétválasztja ezt a két alkotói „címet”?
– Nem választom szét. Úgy gondolom, minden, amit papírra vetek – eltekintve a kisebb munkáktól, amelyek távolabb állnak a fikciós szépirodalomtól –, fontos számomra, és nem teszek különbséget vers és próza között. Vannak írók, akik kirándulnak a költészet mezejére, és írnak néhány verset is, néha igen jókat, a magyar irodalomban sok példa van erre. Nálam fordítva volt: a próza területére tettem kirándulást, de a kirándulás tulajdonképpen rossz szó, mert nagy késztetést éreztem, hogy bizonyos dolgokat prózában mondjak el, éppen ezért nem teszek különbséget.
– Több mint tíz verseskötete és mindössze három prózakötete jelent meg, mégis sokszor hallani, hogy a Kék farkasok című regényt tartják egyik fő művének. Mit szól ehhez Király László, a költő?
– A Kék farkasoknak igen fura története van. A legnagyobb meglepetésemre a regény megjelenése után talán 35 évvel, a szovátai zöldségpiacon valaki meghallotta a nevemet, és egyből rákérdezett, hogy „a Kék farkasok?”. Egy fiatalember volt, engem nem ismerhetett arról a helyről, amelyet a Kék farkasok megidéz. Kiderült, hogy a Nyárád mentéről származik, és az édesapja adta a kezébe a regényemet azzal, hogy olvassa el, mert róluk szól. Ez igen jóleső dolog. Nem tudom, meg lehet-e mondani, hogy egy írónak mi a fő műve addig, amíg él, és tervei vannak elkövetkező munkákat is tető alá hozni. Kétségtelen, hogy regény lévén más az olvasóközönsége, és olyan témáról szól – szerénytelenül mondom, de nem én mondtam először –, amelyet így még nem közelítettek meg az erdélyi magyar irodalomban.
Hozzávéve azt, hogy egy fiatal költő első jelentősebb prózai művéről van szó, az ezzel járó „tökéletlenségekkel” együtt, úgy gondolom, hogy az őszinte beszéd az, ami ezt a könyvet az emberek számára érdekessé tette.
– Mit gondol, miért olvasnak ma sokkal kevesebben verset, mint mondjuk 50 éve?
– A hatvanas években, amikor indultam, a verseknek azért volt erősebb a hatása, mert a költők munkáiban, az akkor jelentkező fiatal nemzedékek munkáiban lehetett fölfedezni egy olyan hangot, látásmódot, szándékot, ami a nyíltabb, őszintébb beszédet tette meg céljául, holott olyan kor volt az, amelyben az őszinteség nem volt túlságosan célravezető, kifizetődő meg egyáltalán nem.
Minden korban létezik ez a probléma, de akkor kifejezetten így volt. Úgy gondolom, hogy az előttünk járó nemzedék és már a mienk is olyan úton indult el, amelyre odafigyeltek. Hozzá kell venni ehhez, hogy abban az időben a sajtóviszonyok, a médiaviszonyok milyenek voltak: magyar nyelvű televízió nem volt, rádió is alig, írott sajtó pedig majdnem semmi a mostanihoz képest, így érthető, hogy például egy Utunk című lapot habzsolva olvasott az ember, mert abban vélt fölfedezni néhol, a sorok között, netán teljesen eldugva, de a bennfentesek, a vájtfülűek számára mégis érzékelhetően olyan dolgokat, amelyre vágyott tulajdonképpen.
Úgy gondolom, hogy a vers a régi harcmodort tekintve a könnyűlovasság, amely először jelenik meg, és becserkészi a terepet, és először válik láthatóvá mindenki számára. A próza később érkezik, az a nehéztüzérség, meg a páncélosok, nehezebben mozognak. És hát a költők alkatilag is nyugtalanabbak, feltűnőbbek, mint a prózaírók. Abban az időben volt nekünk a híres-nevezetes Gaál Gábor Irodalmi Körünk, ahol hetente hangzottak el ezek az új lírai próbálkozások, amelyek az akkori hatalom szemében vadabbnál vadabb megnyilatkozások voltak. Híre is szaladt a dolognak – a versnek ilyen szempontból nagyobb volt a hatása. A próza később jön, a nagypróza megállapodott időkben születik, csata közben harci dalt rikoltoznak az emberek, és nem novellákat olvasnak, meg regényeket.
Hogy manapság olvasnak-e verset, vagy sem, azt nem tudom. Nyilvánvalóan nagyobb a dömping is, hiszen szűrés gyakorlatilag nincs, mindenki maga szűri meg a mondandóját. Ilyen értelemben eltűnt a verseket körüllengő kis titok, hiszen akkoriban az én kedvenc elméletem szerint minden jó erdélyi magyar versben – azért mondom ezt, mert ezt a költészetet ismerem a legjobban – két vers volt tulajdonképpen: egy vers a sorokban és egy vers a verssorok között.
Nemrégiben a Székelyföldben Ferencz Imre igen jó verset írt arról, hogy a verssorok közötti verset nem találja manapság sehol, illetve nem magáról írja, hanem a kétségbeesett nyugdíjas cenzorokról, akiknek már nincs mit kutatni (A sorok között című vers). Lehetséges, hogy e titokzatosság – ami nem árt a művészetben, hogyha van – miatt volt népszerűbb a vers. Egy régi kedves ismerősöm, egy egyetemről eltávolított irodalomtanár, aki okítgatott bennünket az induláskor, azt mondta: ne légy hülye, és nehogy mindent beleírj a munkádba, meg kell hagyni az egyharmadot vagy az egynegyedet az olvasónak, hogy ő írja tovább magának.
Egy tapasztalatom azért van, és ez egészen friss: ha a verset a hallgatóhoz viszi az ember, akkor igen nagy hatása van mind a mai napig, mindenki felvillanyozódik a versek hatására, és olyankor derül ki, hogy tulajdonképpen mennyire hiányzik nekik. Lehetséges, hogy egyik útja ez lenne a versek ezutáni terjesztésének.
– Esterházy egy televíziós műsorban mondott véleménye jut eszembe, miszerint a „beszélő író” szerep nem természetes állapot, hiszen az írónak arra van jogosítványa, hogy a műveit létrehozza, nem arra, hogy beszéljen azokról vagy bármilyen közéleti problémáról. Ön visszahúzódó alkotó, ritkán szerepel, mit gondol a „beszélő író” szerepkörről?
– Nem abból indulok ki, hogy ki mit mondott erről, én valóban nem szeretek szerepelni. Nagyon szerettem szerepelni diákkoromban, mint amatőr színész, ma már nem. Kiülni egy asztalhoz a közönség elé kifejezetten nem szeretek, elkerülöm az ilyen alkalmakat, amennyiben lehet. Valóban úgy gondolom, hogy az irodalmi mű önmagáért beszél, még interpretáló művészekre, színészekre, előadóművészekre sem igen lenne szüksége.
Igen ám, de amennyiben olyan világot élünk, amelyben nincs idő arra, hogy az előadóművészeink a mi verseinkkel utazzák körbe a Földet, azonfelül a könyvterjesztés olyan állapotban van, amilyenben, vagyis a könyv nem jut el arra a helyre, ahol tulajdonképpen várnák, az ember nem tud ellenállni egy-egy meghívásnak, és bár megválogatom, hogy hova megyek el, évente négy-öt meghívásnak eleget teszek. Nem az a célom, hogy magamat helyezzem előtérbe és mutogassam, hanem az, hogy a közönséget próbáljam bevonni a mindnyájunk által most írt irodalom szeretetébe, fölpártolásába. Ilyen értelemben úgymond „hazafias lelkesedésből” teszem ezt, mert én magam nem jelentkeznék soha.
– Visszatérve a sorok közötti versekhez, ön szerint a kommunizmus kimondottan a művészet számára rossz volt, vagy éppenséggel jó volt?
– Az én és a hozzám közelebb álló alkotók egybehangzó véleménye szerint nem tehető fel így a kérdés, hogy rossz volt-e, vagy jó volt. Rossz volt abból a szempontból, hogy nem lehetett egyenesen beszélni, éleslövészet nem létezett, de a művészet egyébként sem éleslövészet. A művészetnek minden hatalom jót tesz, az igazi művészetnek, ha a kezét, lábát lekaszabolják, és a nyelvét kivágják, az is jót tesz, az igazi művészetet egy dolog teheti tönkre: ha az alkotót sikerül a hatalomnak megvásárolnia vagy megijesztenie.
Egyébiránt a művészetre hatványozottan igaz a mondás, hogy ami nem öl meg, az erősít. Tisztességes művész számára a kommunizmus éveiben nem volt kétséges az, hogy hol a helye, a hatalomhoz viszonyítva milyen állást foglal el. A legjelentősebb munkák azok, amelyek túl tudják élni a hullámvölgyeket – az olvasói hullámvölgyeket, és ezek mind válaszként születtek erre az elnyomásra. Könyvekkel igazolható, hogy abban az időben igen-igen jelentős művek születtek, úgyhogy szerintem helytállt a művésztársadalom.
– Jó viszonyban volt Lászlóffy Aladárral, akit élete végén sok más művésszel együtt szintén meghurcoltak ügynökmúltja miatt, holott pozíciójánál fogva nem kerülhette el a titkosszolgálattal való kapcsolattartást. Mit gondol az ügynökmúltak mostani erőltetett feltárásáról?
– A leszámolásnak semmilyen körülmények között nem vagyok híve, hiszen mögötte mindig ott a gyanú, hogy pillanatnyi meggondolások alapján történik, és nem biztos, hogy erkölcsileg vagy akár az igazság szempontjából jó cselekedet. Az kétségtelen, hogy a tisztánlátás érdekében szükség van, hogy megtudjuk, ki mit, hogyan ítélt meg annak idején, főleg az erkölcsi hozzáállása mit engedett meg, milyen fajta kapcsolatot a hatalommal. Van egy küszöb, mégpedig, hogy valaki önszántából informálta-e a hatalom soros szerveit, vagy sem, és persze még rosszabb, ha ebből előnye is származott.
Azt, hogy Lászlóffy Aladár milyen viszonyban volt a belügyi szervekkel, nem tudom. Jó viszonyban voltam vele, generációm indulásakor a Vitorlaének című, fiatal költők műveit tömörítő antológiát ő gyűjtötte, ő szerkesztette és intézte el a kiadását, így mi hálásak voltunk ezért. Aladár írószövetségi párttitkárként hivatalból kapcsolatban állt ezekkel a szervekkel, köteles volt véleményt nyilvánítani időnként arról, hogy mi történik az írószervezetben. Ha azon kívül, magánszorgalomból dolgozott nekik – amit én nem hiszek –, akkor igen súlyos lenne a helyzet. Mivel azonban a részleteket nem ismerem, nem is vagyok hajlandó változtatni visszamenőleg azon az emlékeimben élő Lászlóffy Aladár-képen, amit megszoktam.
– Korábban azt nyilatkozta, hogy a Gaál Gábor-kört a szabadság levegője járta körül. A hatalom hogyan viszonyult hozzá?
– A kör spontán nőtte ki magát egy olyan heti fórummá, ahová úgy érezték az emberek, hogy érdemes elmenni, és odafigyelni arra, amit az ifjú titánok fölolvasnak és megvitatnak. Állítom, hogy az én nemzedékem jóindulattal és teljesen naivan ment bele ebbe a dologba, föl sem merült, hogy előre leszögezett szempontok alapján vitatkozzunk, így spontánok, kissé talán színvonaltalanok, de annál vehemensebbek voltak a vitáink.
A hatalom természetesen gyanakodva figyelte ezt a sok tagot számláló kört, de annak idején a Szovjetunióban – amelytől nagyban függtek a kelet-európai országok – a művészetekben, különösen az irodalomban volt egy nagy nyitás, szabadabb légáramlás volt érzékelhető, ezért úgy gondoltuk, hogy itt is lehet. Szándéka sem volt senkinek rendszerellenes műveket alkotni vagy fölolvasni, de természetesen voltak beépített emberek. Itt mindig a jelentőkkel volt a baj, hiszen sokan nem pontosan azt jelentették, ami elhangzott, hanem igyekeztek jó pontot szerezni a hatalom szemében. Akkoriban született és mindig érvényes a vélekedés, hogy békében megvolnánk a besúgóinkkal, csak annyit várnánk el, hogy pontosan azt jelentsék, amit hallottak.
– Mennyire volt meghatározó a kör a pályakezdők számára, illetve az egykori kör hagyományait tovább éltető Bretter György Irodalmi Kör által nyújtott lehetőségek mennyiben mások a mostani pályakezdők számára?
– Nem ismerem a Bretter-kör tevékenységét, csak annyiban, amennyi ifjú barátaim révén eljut hozzám. Gondolom, lényeges különbség az, hogy a mi időnkben az egyetemi tankönyvekben sem szerepelt semmi, ami nyitást jelentett volna számunkra, így a körnek önképző, egymást képző szerepe is volt, művészképzésnek számított. Voltak idősebb kollégák, akik szívesen eljártak a körre, és szóba álltak velünk, ami kezdő tollforgatóknak sokat jelentett. Rang volt részt venni a körön, nemcsak a szerzőknek, hiszen volt, hogy 80–100 ember is megjelent, akik közül sokan nem irodalmárok voltak. A mai nemzedék elképesztő előnnyel indul, hiszen a tájékozódásukat tekintve nyitott kapuk előtt állnak, egyedül rajtuk múlik, hogy milyen művészeti élményeket építenek be a saját művészi világukba. Ez nehezebb is, hiszen a mi időnkben más út nem volt, most annyi út van, ahány ember. De a szabadság sem könnyű műfaj.
– Mi a véleménye a fiatalabb nemzedékről?
– Ha szívesen olvasok manapság irodalmi alkotásokat, akkor legszívesebben a fiatalokat olvasom, annál is inkább, mert tőlük várom az újítást, az általam eddig nem ismert szempontok fölfedezését és a dolgok megközelítésének egy más módját. Természetes, hogy a világot a fiatalok viszik előbbre, és nem az öregek, az öregeknél csak az lehet érdekes, ha szellemükben fiatalosak maradnak. Igen derűlátó vagyok az erdélyi magyar irodalmat illetően, érdekesnek tartom az új alkotásokat, nagy szeretettel olvasom őket, és egyáltalán nem vagyok kétségbeesve, hogy válságban lenne az irodalom, a költészet meg különösképpen nem. Nagyon szeretem a fiatalokat, és nagyon büszke vagyok rájuk, ezt olyan helyen is szoktam hangoztatni, ahol szinte nem is veszik jó néven.
– Min dolgozik mostanában?
– El nem készült munkákról nem szívesen beszélek. Természetesen írok verseket, készül egy új verseskönyv, szándékom szerint ebben az évben elkészülök vele, talán meg is jelenik. Ami a prózát illeti, ott egy kissé csehül állok, legalább három hosszabb prózai munkám áll félbehagyva, és nem tudom biztosan megmondani, hogy tovább írom, befejezem-e őket, vagy sem. Ahhoz még mindig túl mozgékony vagyok, hogy teljes erőmet erre tudjam koncentrálni. Nem azok közé a szerzők közé tartozom, akik évekkel előre megtervezik, hogy mit fognak írni, nálam még mindig igen nagy a szerepe annak a látogatónak, aki időnként arra biztat, hogy fogjak neki valaminek.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Pápai nyomás Băsescura
Segítséget kértek az államfőtől a katolikus egyházi vezetők a levéltári törvény ügyében
Vatikáni nyomásgyakorlásnak is minősíthető nyílt levél érkezett a napokban a román államelnöki hivatalhoz, amelyben a romániai katolikus egyházi főméltóságok arra kérik Traian Băsescut: járjon közbe annak érdekében, hogy mielőbb lépjen életbe az egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatását lehetővé tevő törvény.
A múlt év decemberében tartott katolikus püspökkari konferencia résztvevői nyílt levélben fordultak Traian Băsescuhoz, a lapunk birtokában lévő dokumentumot múlt héten iktatta az államelnöki hivatal. Ismeretes, hogy az egyházak által kért törvényt tavaly elfogadta a parlament, ám elakadt az Alkotmánybíróságon, így a kommunista hatalom által „átvett” levéltári anyagok nem kerülhettek vissza jogos tulajdonosaikhoz.
Bíborosi tekintély
Nagy Mihály Zoltán, az Állami Levéltár aligazgatója úgy véli, a nyílt levél – annak ellenére, hogy késve kerül az államfő elé, mert alkotmányellenesnek nyilvánított jogszabályt nem írhat alá az államfő – azért jelentős, mert így az érintett felek is megszólalhattak. „Az egyházak eddig nem igazán hallatták hangjukat a szakma és a közvélemény előtt” – magyarázta. Kérdésünkre, mekkora súlya van egy ilyen nyílt levélnek, Nagy hangsúlyozta: a hónap elején bíborossá kreált Lucian Mureşan, a balázsfalvi székhelyű Fogaras–Gyulafehérvári Görög Katolikus Főegyházmegye nagyérseke is a levél aláírói között szerepel, így mindenképp sokat nyom a latban, még akkor is, ha a keltezésekor még nem volt bíboros. „Amikor a püspökkari konferenciák megszólalnak, ott van mögöttük a Szentszék is” – hangsúlyozta Nagy, aki szerint egy ilyen lépés a nyomásgyakorlás egyik eszközeként is felfogható.
Az egyház nem adja fel
„Függetlenül az Alkotmánybíróság döntésétől és a törvény alakulásától, továbbra sem mondunk le az egyházi levéltári anyagainkról, és továbbra is harcolni fogunk azért, hogy visszakapjuk a dokumentumainkat” – fogalmazott lapunk megkeresésére Potyó Ferenc, a gyulafehérvári érsekség általános helynöke. A pápai káplán hozzátette, különösen nagy anyag nem illeti egyébként a római katolikus egyházat, az „igazi várományosok” a görög katolikusok, akiknek iratai az egyház 1948. évi felszámolása alkalmával vagy megsemmisültek, vagy az ortodox egyházhoz, onnan pedig az állami levéltárba kerültek.
Az egyházak kérését kommentálva Nagy Mihály Zoltán úgy vélekedett: el kell fogadni és tiszteletben kell tartani a tulajdonjogi kérdéseket, amelyek az ügy kapcsán felmerülnek. Emlékeztetett: első szakaszban, 1950-ben az egyházak belső igazgatása szempontjából is fontos  iratokat, az anyakönyveket kellett átadni  az állami hatóságoknak, később az 1971-es  – 1974-ben módosított – levéltári törvény  iratanyagaik állami levéltárnak történő beszolgáltatására kötelezte az egyházakat. „Ha az egyházak betartják az irattárolás szabályait, biztosítják az iratokhoz való hozzáférést és a dokumentumokról pedig mikrofilm készül, amely az állami levéltárakba kerülnek megorzésre, szakmailag nincs semmi, a visszaszolgáltatás ellen felhozható érv” – hangsúlyozta az Új Magyar Szónak az Állami Levéltár aligazgatója.
Hogyan tovább?
Amint arról lapunkban már beszámoltunk, a taláros testület nem tartalmi, hanem csupán formai okokra hivatkozva nyilvánította alkotmányellenesnek a törvényt, azzal érvelve, hogy a jogszabályban a képviselőház által elfogadott jelentős módosításokat a szenátus már nem véleményezhette, ezzel pedig sérült a parlament kétkamarás törvényhozási jogalkotási elve. A törvényt az ellenzék támadta meg az Alkotmánybíróságon.
Kerekes Károly RMDSZ-es képviselő, a tervezet egyik előterjesztője lapunknak elmondta: a február 1-jén kezdődő parlamenti ülésszakban a törvény a szenátus szakbizottsága elé kerül, utána a szenátus plénumának kell megszavaznia. Ezt követően a képviselőház kulturális és művelődési szakbizottsága, illetve plénuma kell hogy jóváhagyja. „Ez a procedúra akár másfél hónapig is eltarthat, nagy valószínűséggel ismét jogi huzavona lesz belőle” – nyilatkozta lapunknak a képviselő. A politikus tart attól, hogy a Demokrata Liberális Párt ezúttal nem fogja egykönnyen megszavazni a szociáldemokrata párt által „magyarbarátnak” tartott törvényt, de – mint mondta – „a kedvező döntés elmaradása esetén koalíciós vitákra kell számítani, ugyanis az RMDSZ számára prioritás ez az ügy”.
Farkas István
Új Magyar Szó (Bukarest)

Kötelez a hely szelleme”
Hely szelleme igenis van, és úgy a többségnek, mint a kisebbségnek nagyon kellene vigyáznia rá, háborúsdi helyett – hangzott el a Pro Minoritate folyóirat téli számának kolozsvári bemutatóján, amelynek címe Etnikai térformáló tendenciák – Kisebbségi építészet.
A kiadvány szerzői – építészek és szociológusok – ezúttal azt a kérdéskört járták körül, miképpen igyekszik egy kisebbség a köztereket szimbolikusan birtokolni, visszaszerezni, számára otthonossá tenni. „Kisebbségi téralkotás igazából nem létezik, mert teret mindig a többség hoz létre. A kisebbség esetleg bebútorozza” – vélekedett Guttmann Szabolcs városépítész a Bulgakov Irodalmi Kávéházban. A szakember (aki az Európa Kulturális Fővárosa címet viselő Nagyszeben főépítésze volt), elsősorban a kolozsvári Főtér körül zajló szimbolikus térhódítási akciókat emelte ki: „Még egyetlen városban sem hallottam ennyi vitát, beszédet arról, hogy kié a Főtér, mint Kolozsváron” – jegyezte meg. Hozzátette: nagyszebeni munkásságának óriási tanulsága, hogy a közteret, akármelyik nemzet is hozta létre, a hatalmat birtokló többség is magáénak kell hogy érezze ahhoz, hogy a kisebbség jól érezze magát benne.
Kocsmacégér Sepsiszentgyörgyön. Nem kérdés, hogy kié
„Székelyföldön a legnehezebb az olvasás. Azt írja az állomáson, hogy Izvoru Olt, és úgy kell olvasni, hogy Csíkszentdomokos” – anekdotázott Horváth István szociológus azokra a stratégiákra utalva, ahogy a kisebbségek igyekeznek átalakítani a fizikai teret, amelyet a többség dominál a maga eszközeivel. Térszervezésként, egyfajta honfoglalásként értelmezhető az utcanév-adás, az emléktáblák, szobrok, emlékművek kihelyezése. Ezért tárgya annyi politikai és etnikumközi vitának, és ezért jelent hálás témát a politikusok számára, akik ezekkel az ügyekkel a közösséget látványosan képviselhetik. A tér ugyanis a társadalmi folyamatokat is meghatározza – tudtuk meg a szociológusok és építészek beszélgetéséből.
A Pro Minoritate folyóirat téli számában a kolozsvári Főtér „színeváltozásai” mellett a marosvásárhelyi Bernády-kultuszról, a székelyföldi települések Ceauşescu-féle, erőszakos urbanizációjáról lehet olvasni tudományos igényességgel megírt tanulmányokat. A térformálás és térbirtoklás kérdése, mint a beszélgetésen elhangzott, folyamatosan aktuális. „Ez a vita nem fog elülni” – mondta Péter László szociológus – „szükség van rá”.
T. Koós Imola
Új Magyar Szó (Bukarest)

Magyarságmentés a Kárpátokon túl
A 20. század első két évtizedében vezetett ún. romániai akcióval a magyar kormányzat a székely kivándorlás veszélyes nemzetpolitikai következményeit igyekezett elhárítani. A segélypolitika távlati célja az volt, hogy a „szétszéledőket” – templommal és iskolával – nemzeti önazonosságukban megtartva a bukovinaiak példájára idővel hazatelepítsék. A romániai magyar kolóniák támogatásával az erdélyi román elszakadási törekvéseket is fékezni próbálták, egyszersmind óvni és gyarapítani a nemzet fizikai és mentális erejét.
Székely kivándorlásról akár az Árpád-kortól beszélhetünk, hiszen e szívós népcsoport gyepűvédő katonai feladatokkal huzamosabb időre megtelepedett a Kárpátok vonalán túl. Később a feudális terhektől való szabadulás vágya, hitének védelme vagy a megélhetés kényszere űzte rajait a hágókon át.
A bujdosó kurucok és Rákóczi generálisának emléke a „Berceni” városrész nevében őrződött meg Bukarestben. Egy évszázad múltán, 1815-ben itt szerveződött meg a református gyülekezet, amelynek fatemplomán az idegenellenesség figyelmeztető jeleként csillagdísz helyett keresztet állítottak. A kivándorlók vidéki közösségei ekkoriban szerveződnek meg Pitesti-en, Brailán, a moldvai Galacon stb. A főváros magyarságát jó ideig a ’48-as huszár, Koós Ferenc tiszteletes vezette, aki iskolát, olvasókört, iparosegyletet alapított, s kiadta az első magyar újságot is, míg nyughatatlan munkatársa, Czelder Márton számos református misszióegyház alapját vetette meg Turnu-Severintől Jászvásárig és Szilisztráig.
Kenyérharc és beolvasztás
A 19. század utolsó évtizedeiben nemcsak a missziói munka torpant meg, de a román gazdaság fejlődése is, ennek folytán egyre több magyar szorult a társadalom perifériájára, s vesztette el nemzeti azonosságát a nacionalizmus kohójában.
A román idegenellenesség a fanarióta görögök, oroszok és zsidók mellett immár „az erdélyi románság rabtartóit” is sújtotta, noha a magyarhoni jövevények szakértelmére jó ideig még szüksége volt a fiatal balkáni államnak. A hétfalusi csángó perecárusok, a székely cipészek, ácsok, kádárok, személyszállító fogatosok, valamint a dolgos és megbízható cselédek megbecsült – ha nem is egyenrangú – tagjai lettek a román társadalomnak. A századfordulós ipartörvények már korlátozták az idegenek alkalmazását. A kiéleződő kenyérharc etnikai feszültségeket gerjesztett. Ráadásul a „bozgorok” (jöttmentek) közül sokak állampolgársága elévült, s mint a hadkötelezettség mulasztóira itthon törvényi retorziók vártak.
Románia beolvasztó törekvéseit az önerős kulturális és egyházi szervezetek csak ideig-óráig tartóztathatták fel. Ezért fontos az a felelősségvállalás, amely a Széll-kormány idején, 1901-ben átfogó segélyakció formáját öltötte. Az újszerű nemzetpolitikai programban Klebelsberg Kunó miniszterelnökségi titkár – szakítva a meddő asszimilációs törekvésekkel – a nemzetiségi perifériák „megemésztése” helyett a magyarság kivándorlásának megfékezését s az idegenbe elszármazottak hazatelepítését szorgalmazta. S e visszavándorlási többlet révén tervbe vette a magyar szórványok tömbökbe kovácsolását, majd nyelvhatárokhoz kapcsolását.
Külföldről lévén szó, diplomáciai támogatásra is szükség volt, ám az erdélyi román és szász követségi tisztviselők ridegsége állandó feszültség forrása maradt…
A Romániával 1883 óta fennálló kényes szövetségi viszonyra tekintettel, illetve a Szentszék passzív ellenzése miatt kénytelenek voltak lemondani a román honos csángók támogatásáról is. Az akció kivitelezője – egyúttal a magyar kormány fedőszerve – a katolikus Szent László Társaság lett. Budapest újra kapcsolatba lépett a belső jogrendet és szokásokat jól ismerő romániai katolikus egyházzal: Hornstein Xavér bukaresti érsek magas életjáradék és a katolikus intézmények segélyezése fejében támogatta magyarul tudó papok és tanítók alkalmazását.
Iskolák a határon túl
A segélyezés döntően egyházi mederben zajlott. Az anyanyelvű hitélet teret adott a nemzeti kötődések ápolásának, de jól szolgált a kisiklott életű kivándoroltak (ld. a székely cselédlányok tömeges kálváriáját) erkölcsi-intézményes felügyeletére is.
Idegen főség alatt a katolikusság kevésbé lehetett kezdeményező, az alulról építkező „magyar egyház”, a reformátusság viszont a kezdetektől aktív közösségi életet élt, a századvégtől külön egyházmegyét formálva.
Az érseki székhelyül is szolgáló katolikus bázisintézményben, a ferences alapítású Barácián egyetlen magyar pap, s vegyes nemzetiségű iskolájában néhány magyar(ul is tudó) „iskolatestvér” működött. A román kormányzat katolikusság elleni kampánya miatt egy ideig késett a fővárosi magyar eklézsia megalakulása, de aztán az akció pénzügyi forrásaira támaszkodva iskolák, kulturális és karitatív szervezetek egész sora jött létre országszerte. Közülük kiemelkedik a Szent István Király Egyesület, amely azonban 1902-ben, a felekezeti ellentétek tetőzésekor szakadt ki a Bukaresti Magyar Társulatból.
Az összefogásra igencsak szükség volt, hiszen a súlyos analfabétizmus ellenére (a lakosságnak legfeljebb negyede volt írástudó) a hatóságok mindent megtettek az idegenek által fenntartott iskolák ellehetetlenítésére: a külhoni fenntartókat költséges komfortnövelő beruházásokra szorították, miközben települések százain iskola sem volt. A magyar tanodák elsorvasztását célozta, hogy a tanulóktól útlevelet, anyakönyvi kivonatot követeltek. Aki nem tudta igazolni külföldi voltát, azt román iskolába kényszerítették. A román nyelv kötelező tanítását – a fenntartó költségére – 2 óráról 6-ra emelték. A magyar tankönyvek jó részét s a hazai tantervet a román tanfelügyelet nem engedélyezte, és zaklató jelleggel előírta átdolgoztatásukat. A tanítási idő rovására bevezették a román ünnepek megtartatását s a kötelező románének-tanulást. Egy 1904-es liberális párti törvényjavaslat a külföldi iskolákban román nyelvismeretet kért számon az igazgatóktól, „állami felügyeleti díjat” helyezett kilátásba, s tiltotta volna eltérő vallású tanulók felvételét.
Mindezek ellenére a százezres romániai magyarságnak az utolsó békeévben 17 katolikus oktatási intézménye volt (közülük három óvoda, két varró- és egy inasiskola) 1839 tanulóval, míg a reformátusoknak 8 (ebből két óvoda, egy varrótanfolyam), 443 beiratkozott gyermekkel. Akik pedig a szórványban magyar iskola nélkül maradtak, azok számára (az aknavásári vagy szászkúti református missziói állomás tervének elvetése után) bentlakásos iskolákat szerveztek a határon innen, Predeálon és Berecken. A mezőgazdasági és házicselédek, ipari munkások és kisiparosok társadalmát értelmiséggel megerősíteni csak ösztöndíjas képzéssel volt lehetséges. A regáti magyarság öntudatos kisebbséggé szervezését Budapest általuk látta megvalósíthatónak.
A kivándoroltak ugyan számos nő- és legényegyletet, olvasókört, dalárdát, önsegélyző, karitatív és vigalmi egyesületet tartottak fenn, ezek java részében azonban iskolázatlan emberek voltak a hangadók, akikre az akció kevéssé építhetett. Ezért a magyar állam a kivándoroltak kulturális és erkölcsi szintjét közművelődési eszközökkel (diavetítős felolvasóestekkel, vallási fórumokkal, az EMKE által is támogatott fiókkönyvtári hálózattal) kívánta emelni. Az identitásápolás hatékony eszköze volt a Romániai Magyarok Nagy Képes Naptára.
Magyar túszok Romániában
A regáti magyarság tudatállapotára komoly befolyással bíró, ámde magyarellenes romániai sajtó ellensúlyozására Budapest a regáti magyar újságokat is támogatta (amelyek a csángók falvaiba is eljutottak). Ezek a lapok (Bukaresti Magyar Újság, Romániai Magyar Újság, Romániai Hírlap, Bukaresti Magyar Hírlap) az anyaországgal való kapcsolattartás és a kivándoroltak hazafias összefogása jegyében születtek, de feladatuknak tekintették a befogadó nép és az anyanemzet történelmi ellentéteinek enyhítését is.
A Balkán-háborúk idején azonban a regáti magyar sajtó egyre sűrűbben tudósított a román irredenta kampányról és idegenellenes inzultusokról. S a világháború éveiben a kenyéradó új hazával szemben önáltatóan lojális olvasóit a magyarellenes rekvirálások és internálások tényével szembesítette. Az akcióban programszerűen támogatott visszavándorlás 1914 nyarára széles rendet vágott a magyar iskolák padsoraiban. Dél-Erdély 1916. augusztusi román lerohanása pedig csaknem derékba törte a romániai akciót. A lefoglalt magyar intézmények egy részét a hadsereg tönkretette, a lelkészeket és tanítókat összefogdosták vagy kiutasították. Ploiesti-en a magyarság fizikai jelenlétét dokumentáló református anyakönyveknek is nyoma veszett. A bevonultatott vagy fogságban lévő férfiak helyébe áldozatos munkájú tanítónők álltak, akiket 1919-ben diplomáciai különvonat menekített az időközben harmadára csonkított hazába.
Trianont követően a budapesti kormányzat még kevésbé mondhatott le a homogén nemzetállamot akaró Nagy-Románia túszává lett mintegy kétmilliónyi magyarról. A nemzeti kultúrjavak biztosítását célzó önvédelmi jellegű támogatást megcsappant „munícióval” 1920 után is folytatta.
Csakhogy a történelem szeszélye a nemzetmentő programoknak a korábbiaknál jóval szűkebb dimenziókat szabott! Mára oly sok egykori magyar tömb helyén legfeljebb sorvadó szórványok gondozása maradt a tét.
Makkai Béla
Magyar Hírlap 
Erdély.ma

Autóbuszokat indít az EMNT a január 21-i budapesti Békemenetre
A magyar kormányt támogató és az elfogult nemzetközi híradásokat elutasító budapesti Békemenetre szervez szimpatizánsokat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).
A magyar kormánnyal szolidaritást vállaló civil-politikai szervezet a január 21-i, szombati békés demonstrációra a partiumi, a közép-erdélyi és a székelyföldi régióból is indít egy-egy autóbuszt. A jelentkezőket a területi EMNT központokban várják szeretettel a szervezők, akik egyben arra kérik a résztvevőket, hogy mécsest vagy gyertyát, valamint nemzeti színű zászlót és helyégnévtáblákat vigyenek magukkal. A felvonulás 16 órakor kezdődik, a Hősök terétől az Országházig tart. Az út részvételi díja 50 lej.
A Békemenetet a Magyar Hírlap és Demokrata című hetilapok hirdették meg, a felhívás szerint: „Mi, magyar demokraták, akik hiszünk egy erkölcsös polgári demokráciában, hiszünk a nemzet függetlenségében, hiszünk hazánk jelenében és jövőjében, akik saját akaratunkból választottunk magunknak kormányt, amelytől hazánk felvirágoztatását várjuk és reméljük a kommunizmus és posztkommunizmus lélekölő évtizedei után, egyre növekvő aggodalommal látjuk, hogy a nemzetközi nyilvánosságban megjelenő hazug és elfogult híradások miképpen erősítenek föl egy olyan közhangulatot, amely méltatlan és igazságtalan színben tünteti fel országunkat, s amely egyre nagyobb károkat okoz hazánk gazdaságának és a magyar embereknek.”
A rendezvény egyben válasz a január 2-i ellenzéki tüntetésre, amikor Orbán Viktor és kormánya ellen demonstrálva több tízezres tömeg vonult fel. A Magyarországot bíráló nemzetközi hangok az új Alaptörvény életbe lépése óta erősödtek fel. Az Európai Bizottság szerdán három törvény visszavonását is kérte, és az Unió történetében egyedülálló módon a kohéziós alapokhoz való hozzáférés befagyasztását is kilátásba helyezte.
Erdély.ma

Magyar Kulturális Intézet Kolozsváron?
A magyar kulturális politika két fontos intézményének a vezetője, L. Simon László fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, 2011. októberétől a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, valamint Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója látogatott Kolozsvárra. Hatos Pál csütörtök délutáni kijelentése szerint indokolt lenne Magyar Kulturális Intézet nyitása Erdély fővárosában, Kolozsváron.
A két meghívott L. Simon László Személyes történelem című esszékötetének bemutatójára, és az azt követő kötetlen esti beszélgetésre érkezett a Bulgakov irodalmi kávévázba. A hallgatóság részéről elhangzott kérdésre, miszerint mikor lesz Kolozsváron is magyar kulturális intézet, Hatos Pál elmondta: Kolozsváron, Erdély fővárosában is létre kellene hozni egy kulturális intézetet a létező bukaresti és a sepsiszentgyörgyi központok mellett, de ehhez a román fél pozitív hozzáállása is szükséges. Magyarország nyitott minden ilyen jellegű kezdeményezésre – tette hozzá a Balassi Intézet főigazgatója. Az Erdélyi Magyar Néppárt örvendetesnek tartja és üdvözli a magyar kulturális kormányzat álláspontját és ezúton fordul Kelemen Hunorhoz, hogy a romániai Kulturális és Örökségvédelmi minisztérium vezetőjeként indítsa el ezt az erdélyi magyar kulturális élet szempontjából fontos lépést, amely ugyanakkor pozitívan befolyásolja a román-magyar kapcsolatokat is. A leendő kulturális intézet egyedi értéket képviselne, ugyanakkor az alkalom is kedvező: a magyar intézet létrehozása pozitívan befolyásolná a kincses város esélyeit az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséhez. Az Erdélyi Magyar Néppárt bizakodással várja a román kulturális tárca és személyesen Kelemen Hunor miniszter helyzetteremtő válaszát.
A könyvbemutató előtt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) küldöttsége – Sándor Krisztina ügyvezető elnök, Mátis Jenő gazdasági alelnök, Csigi Levente, Kolozs megyei elnök, Szabó Lilla, közép-erdélyi ügyvezető, valamint Sánta Levente, a Kolozsvári Magyar Napok fesztiváligazgatója – találkozott a vendégekkel a szervezet közép-erdélyi regionális irodájában. A Nemzeti Kulturális Alap és a Balassi Intézet elöljárói az általuk vezetett intézmények pályázati lehetőségeiről, a strukturális változásokról, valamint az újonnan alakult szakmai kuratóriumokról tájékoztatták az EMNT képviselőit, akik viszont bemutatták a szervezet országos jelentőségű kulturális rendezvényeit és jövőbeni terveit.
Erdély.ma

Hantz Péter plágiummal vádolja a MOGYE két vezetőjét
Constantin Copotoiu rektor: “Nem tudtam a cikkről”
Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) ügyvivő alelnöke és szóvivője tegnapi rendhagyó elektronikus sajtótájékoztatóján két tudományos dolgozat kapcsán plágiummal vádolta meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektorát, dr. Constantin Copotoiut és dr. Brînzaniuc Klára rektorhelyettest. A magánszemélyként nyilatkozó Hantz Péter a két MOGYE-vezető lemondását kérte, etikai indokra hivatkozva. A MOGYE rektora és rektorhelyettese lapunknak nyilatkozva elutasították a vádakat, az egyik dolgozat társszerzője, dr. Sorlea Sorin azonban megkeresésünkre beismerte, hogy ő követett el etikai vétséget.
Hantz Péter sajtótájékoztatóján elmondta, saját nevében nyilatkozik a plágiumügyről, a legsúlyosabbnak az első esetet tartja, amikor is az Acta Medica Marisiensis tudományos kiadványban Immunohisto-chemical Evaluation of Sentinel Lymph Nodes in Colon Cancer címmel tavaly megjelentetett szakcikkről kiderült, egy része egyezik a holland Wendy Kelder által 2008-ban kiadott doktori disszertáció IV. fejezetével, amelynek szakmai irányítója Theodoor Wiggers professzor volt. A cikknek több szerzője van, köztük utolsóként, azaz a tudományos dolgozat szakmai irányítójaként szerepel Constantin Copotoiu rektor, a társszerzők közt ott van azonban dr. Brînzaniuc Klára rektorhelyettes is. Hantz Péter szerint a holland szerző doktori disszertációját 72-98 százalékban “vették át”, anélkül, hogy a forrást megnevezték volna. A második esetben ugyanabban a publikációban jelent meg a Transchondral Drilling and Osteochondral Autografting (Mosaicplasty) in Knee Articular Cartilage Defects című dolgozat, amelyben két, egy francia és egy angol orvos által írt cikkekből “másoltak” át szövegrészeket, a társszerzők sorában utolsóként, azaz szakmai irányítóként Brînzaniuc Klára neve szerepel. “Felvettem a kapcsolatot az eredeti cikkek több szerzőjével, akiknek első reakciója a döbbenet volt. Wiggers professzor, dr. Kelder és dr. Hayan nyilatkozataikban plágiumnak nevezik a Copotoiu professzor és a dr. Brînzaniuc Klára által elkövetett cselekedeteket” – jelentette ki Hantz. Dr. Hayan Rammal például nyilatkozatában kijelenti, a Dril-ling and Osteochondral Autograft (Mosaicoplasty) in Knee Articular Cartilage Defects című cikkben, amelynek szerzői Ivanescu A., Melinte R., Solyom A., Moraru L., Petrisor M., Brînzaniuc Klára, részleteket másoltak ki (“copy-pasted”) az általa készített dolgozatból, anélkül, hogy a forrásokban megemlítették volna nevét, ami “etikátlan, elfogadhatatlan és egyértelműen plágiumnak tekinthető”, ugyanakkor kéri a felsőfokú oktatásért felelős romániai bizottságot, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a hasonló esetek elkerüléséérr. Dr. Wendy Kelder és Wiggers professzor hasonlóképpen azt nyilatkozták, hogy az említett munkában (Evaluation of Sentinel Lymph Nodes in Colon Cancer), a disszertációjának IV. fejezetéből “szóról szóra” kimásoltak részleteket.
Újságírói kérdésre válaszolva Hantz Péter elmondta, a MOGYE egy román nemzetiségű professzora hívta fel figyelmét az esetre, aki azonban nem vállalta nevét. A BKB ügyvivő alelnöke levélben fordult a Romániai Felsőfokú Oktatás Minőségbiztosítási Ügynökségéhez (ARACIS), jelezve az esetet és továbbítva a dokumentumokat, hangsúlyozva, hogy a MOGYE doktori iskolájának szabályzata értelmében a dolgozatok tudományos vezetői, jelen esetben Copotoiu professzor és dr. BrînzaniucKlára felelősek az irányításuk alatt megjelenő cikkek tartalmának minőségéért. “Emlékeztetem önöket, hogy általában több kutató által írt tudományos cikkeknél az utolsóként megjelenő szerzőt tekintik a csoport vezetőjének. Mint tudományos kutató, álláspontom szerint a két szóban forgó személy nem maradhat egy Európai Unióban működő egyetem élén, és kérem az ARACIS-t, hogy sürgősen tegyen lépéseket, amelyeknek eredménye a plágiumon ért rektor és a rektorhelyettes lemondása legyen” – írta az ARACIS-nak Hanz Péter.
Megkeresésünkre Copotoiu Constantin rektor és dr. Brînzaniuc Klára elmondták, az első dolgozat esetében nem volt tudomásuk arról, hogy dr. Sorlea Sorin doktorandus cikket írt, amelyben bizonyos szövegrészeket átvett a holland szerzőtől. A MOGYE rektora kijelentette, még tavaly augusztusban, amikor értesült az esetről, jelezte azt az egyetem etikai bizottságának, ugyanakkor dr. Sorlea Sorin beismerő nyilatkozatot adott. Lapunk megkeresésére dr. Sorlea Sorin megerősítette a történteket, sajnálatát fejezte ki és hozzátette: biztos abban, hogy szankció lesz az ügy vége. A második dolgozat kapcsán, ahol a szakmai irányító Brînzaniuc Klára volt, rektorhelyettes lapunknak elmondta, doktorandusa egy olyan sebészeti eljárást írt le, amelyet a magyarországi Hangodi professzor alkalmazott először. A rektorhelyettes szerint az eljárás leírása egyezik a külföldi szerzők munkáiban szereplő szövegrésszel, márpedig egy sebészeti eljárást csak egyféleképpen lehet leírni, doktorandusa pedig forrásként megjelölte Hangodi professzort. “Valószínűleg a külföldi szerzők is Hangodi professzor sebészeti beavatkozását írták le dolgozatukban” – tette hozzá.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Nyilatkozat
A Magyar Polgári Párt Maros megyei és marosvásárhelyi szervezete megdöbbenéssel és megrendült lélekkel követi a nyugati világ vezető politikusai által Magyarország, a magyar kormány és személyesen Orbán Viktor miniszterelnök ellen indított politikai-gazdasági-pénzügyi köntösbe bújtatott lejárató, megbélyegző ármánykodást.
Hosszú ideje szemléljük mi, kisebbségi sorsba kényszerített magyarok, hogyan képesek a nagy nyugati demokráciák leminősíteni, megalázni a 2010-es szabad és demokratikus választással, kétharmados népakarattal hatalomra emelt jobbközép, egységes magyar nemzetben gondolkodó és cselekvő Orbán-kormányt. Már-már úgy érezzük, hogy a Kárpát-medence magyar nemzeti közösségére zúdul ez a szűnni nem akaró pergőtűz.
Újból a kollektív bűnösség bélyegét akarják ránk sütni, annak okán, hogy az új magyar Alkotmány tartalmazza Isten nevét, a hűség fogalmát és az egész magyar nemzethez szól, valamint szabályozza az államadósság kérdését. Ezért a nagy és bölcs Nyugat demokráciacsőszei demokráciadeficitről papolnak az alaptörvényt és az új jogrendszer megalkotását illetően.
Hol voltak önök, amikor a Gyurcsány-kormány verőlegényei nyomorékra verték az 1956-os forradalmat békésen ünneplő magyar embereket?
Tisztelettel figyelmeztetjük Nyugat hatalmasságait Brüsszeltől Washingtonig, hogy a magyar emberek a szabadságot fontosabbnak tartják, többre értékelik, mint magát az életet. Ezért nem engedünk senki részéről beleszólást sorsunk és jövőnk alakításába.
Fegyelmezett, munkaszerető és igazságszerető, keresztény nemzeti közösség vagyunk és maradunk, és kiközösítjük az ügyeskedőket, a csalókat, a haza- és nemzetárulókat. Ebben a küzdelemben minden erőnkkel és tudásunkkal támogatjuk anyaországunkat, Magyarországot, a magyar kormányt és miniszter-elnökét.
Tudjuk, mert megtanultuk, hogy mi, magyarok csak önmagunkra számíthatunk. Ebből merítjük hitünket és erőnket.
Marosvásárhely
2012.01.11.
Kelemen Ferenc,
Magyar Polgári Párt, marosvásárhelyi elnök
Népújság (Marosvásárhely)

Rohamosan fogy a Hunyad megyei magyarság
Megállíthatatlan mélyrepülés
Minden bizonnyal lehangoló eredményeket hoz a tavaly őszi népszámlálás a Hunyad megyei magyarság számát illetően. A megye teljes népessége is közel 16%-kal csökkent 2002-höz és 25%-kal 1992-höz képest, a magyarság körében azonban a visszaesés jóval nagyobb méretű, akár a megyei átlag duplája.
Hány magyar él még Hunyad megyében?
Az 1992-es népszámlálás szerint olyan 32 000-ren voltunk, a 2002-es összeírás viszont már csak 25 000 körüli számot mutatott ki. A népszámlálás nem hivatalos előzetes adatai szerint 16-17 000-re csökkent, vagyis a húsz évvel ezelőtti szám felére, jócskán a korábban becsült 20 000-es szint alá.
A fogyás, sajnos, nem a statisztikai manipulációból adódik, a magyar egyházak adatai ugyanis évről évre megerősítik a drasztikus fogyatkozást. Míg az előző években itt-ott előfordult pozitív mérleg, 2011-ben valamennyi egyházközségben több volt a temetés, mint a keresztelő. Sőt, az sem ritkaság, hogy a keresztelők és az esküvők száma együttesen sem éri el a temetésekét. Különösképpen a városokban.
Központi problémák
Déván, Vajdahunyadon és a környékükön lévő településen, néhány magyar faluban él a Hunyad megyei magyarság legjelentősebb része. Mit mondanak az éves adatok, mire utalnak a puszta tények?
A dévai belvárosi római katolikus egyházközösségben 4 esküvő, 23 keresztelő, 36 temetés volt a nemrég lezárult évben, és 12 ifjú volt elsőáldozó.
A dévai csángótelepi római katolikus egyházközösségben 10 esküvőt, 15 keresztelőt és 27 temetést regisztráltak, s 11 fiatal volt elsőáldozó.
A dévai református gyülekezetben 3 pár kötött házasságot, keresztelő csupán 1 volt, temetés viszont 19! Tavaly 4 fiatal konfirmált.
A dévai unitárius egyházközségben 1 keresztelő és 1 temetés volt, esküvő és konfirmálás viszont egy se.
A megyeszékhelyen csökken a magyarság. Lehangoló, főleg ha figyelembe vesszük, hogy itt van a legmagasabb életszínvonal a megyében. A katolikusoknál a keresztelők és az esküvők száma még együttvéve sem éri el a temetésekét, a reformátusoknál pedig majdnem ötször kisebb! Roppant egyensúlytalan arány, ami jelentős apadásra utal.
Hasonló a helyzet a szomszédos kohászvárosban: a temetések száma ott is majdnem duplája volt a keresztelőkének.
A vajdahunyadi római katolikusok 14 keresztelőt, 8 esküvőt és 36 temetést tartanak nyilván 2011-ben, s 14 fiatal volt elsőáldozó.
A vajdahunyadi református egyházközösségben 15 keresztelőre, 2 esküvőre és 28 temetésre került sor tavaly. Ráadásul úgy, hogy konfirmálás nem is volt.
Sajnos, a megye központjában lévő kisebb településeken sem jobb a helyzet, a temetések száma itt is duplája a keresztelőkének.
A csernakeresztúri római katolikus egyházközségben 7 keresztelő, 3 esküvő és 114 temetés volt tavaly, 12 fiatal volt elsőáldozó. Az egyházközséghez tartozó Piskin 5 keresztelő, 2 esküvő és 10 temetés volt, elsőáldozó egy se.
A piskii református egyházközségben kivételesen aránylag kiegyensúlyozott a helyzet, hiszen 1 keresztelőre és 2 esküvőre csak 2 temetés jutott, konfirmálás pedig nem volt. Az idetartozó Haró faluban viszont 1 esküvőt és 3 temetést regisztráltak, keresztelő és konfirmáció viszont nem.
A rákosdi református egyházközségben is drámai a helyzet: 2 keresztelő, 1 esküvő és 9 temetés volt tavaly, konfirmálás viszont nem.
A szászvárosi református egyházközségben 1 esküvő, 1 keresztelő és 3 temetés volt tavaly, konfirmáló egy se.
Siralom völgye?
Menjünk tovább, talán az egykor még szapora Zsil-völgyében jobb a helyzet. Az adatok, sajnos, az ellenkezőjére utalnak.
A petrozsényi római katolikus egyházközösségben 16 keresztelőt, 11 esküvőt, és 46 (!) temetést regisztráltak a tavalyi év során. 32 fiatal volt elsőáldozó.
A petrozsényi reformátusoknál még rosszabb az arány: 3 esküvőre és 3 keresztelőre nem kevesebb, mint 20 temetés jut a tavalyi év során! 4 fiatal konfirmált.
A petrozsényi unitárius egyházközösségben talán a legtragikusabb az éves mérleg: keresztelő, esküvő és konfirmálás egyáltalán nem volt, temetés viszont 9!
A vulkáni reformátusoknál hasonló a helyzet: keresztelés nem volt, esküvő sem, viszont volt 6 temetés volt. 3 fiatal konfirmált.
A lupényi római katolikus egyházközösség is azon kevesek közé tartozik, ahol aránylag kiegyensúlyozott az éves mérleg, noha még mindig negatív: 30 keresztelő, 8 esküvő, és 36 temetés történt tavaly, illetve 12-en voltak elsőáldozók.
A lupényi református gyülekezetben viszont már lényegesen aggasztóbb az arány: 4 keresztelőre 16 temetés jutott. Esküvő egyáltalán nem volt, ami egyedi eset az egyházközség 100 éves létezésében! 5 fiatal konfirmált, ami viszont az utóbbi évek legnagyobb száma.
A lupényi unitárius egyházközségben 1 keresztelő, 1 esküvő, 1 konfirmálás és 2 temetés volt.
A petrillai református egyházközségben 4 keresztelőt, 2 esküvőt és 7 temetést jegyeztek be, s 2 fiatal konfirmált.
Összességben véve, a Zsil völgyében is rohamosan csökken a magyarság, habár nem olyan mértékben, mint másutt. Komoly csökkenésről van szó, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a házasságok jelentős hányada vegyes, sőt, az egyetemes jellegű római katolikus egyházban gyakori, hogy egyik fél sem magyar. A magyar nemzeti egyházaknak számító reformátusoknál és unitáriusoknál az ilyesmi még mindig ritkaság, viszont ott is jóval kevesebb a tiszta magyar házasság, mint a vegyes magyar–román egybekelés. Mivel évek óta tartó folyamatról van szó, aligha meglepő, hogy a megkeresztelt gyermekek nem mind magyarok. Ellenben az elhunytak – ritka kivételtől eltekintve – szinte mind magyarok, valamennyi felekezetnél.
Lehet még fokozni? Sajnos, lehet. A keresztelők és esküvők egy része ugyanis nem az állandó gyülekezetet erősítik, sok esetben olyan külföldön dolgozó párokról van szó, amelyek csak megesküdni, vagy gyermekük keresztelésére jönnek haza, de nem élnek Hunyad megyében. Ez különösen a Zsil-völgyére jellemző.
A megyei adatok nem engednek túl sok derűlátást a Hunyad megyei magyarság jövőjét illetően. Immár a falvakban sem kiegyensúlyozott a mérleg, a városokban pedig roppant egyoldalú. A temetések száma jócskán meghaladta a keresztelőkét, még kivételesen sincs olyan egyházközség, ahol fordítva lett volna! A népszámlálás minden bizonnyal megerősíti az egyházak évről évre romló adatait, s a Hunyad megyei szórványmagyarság további drasztikus fogyatkozását mutatja ki.
Aligha bánnánk, ha megtörténne a csoda, s 2012-ben a szórványban is jelentkezne az, amit a kolozsvári demográfusok jeleznek, s amelyet az előzetes népszámlálási adatok megerősíteni látszanak. De ennek, sajnos, kicsi a valószínűsége.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Az élhető város: interneten is mehetsz a könyvtárba
Új szerver, új program, nyílt rendszer: ha minden a terv szerint halad, február elsejétől a városi könyvtár egy teljesen új, számítógépes, olvasóbarát rendszerre áll át. Nem mintha eddig nem lettek volna barátságosak az ott dolgozók, de az új program elindulása után nekik is könnyebb lesz, de neked is. Amennyiben látogatod a könyvtárat.
Székelyudvarhely városi könyvtárában már több mint tíz éve használnak egy számítógépes programot, de ez csak a könyvtárosoknak nyújt segítséget. Hiányzik belőle az olvasók felé mutató rész, ezt szerették volna létrehozni: habár a program gyártóját megkeresték, a bővítésért olyan összeget kellett volna fizetni, amit a könyvtár képtelen lett volna előteremteni.
Szabó Károly igazgató szerint ezután esett a választás a HunTéka könyvtári rendszerére. Az udvarhelyi könyvtár Erdélyben a hatodik lesz, amely csatlakozik a rendszerhez, eddig a Sapientia Tudományegyetem karai, illetve a Partiumi Keresztény Egyetem és a Gyulafehérvári katolikus papnevelő intézet használja ezt a megoldást.
Nézzünk bele!
A könyvtárak listáját böngészve találunk néhány ismerős intézményt. Vegyük például a csíkszeredai Sapientiát, s keressünk egy szakkönyvet. A baloldalt található gyorskeresőbe, a szerzőhöz Balázs Lajos nevét begépelve pillanatok alatt megkapjuk a listát a neves néprajztudós munkáiról – mármint azokról, amik megvannak az egyetem könyvtárában. Hat találatunk van, ebből válasszunk ki egyet, tegyük fel, hogy ki szeretnénk kölcsönözni.
A Menj ki én lelkem a testből... cíművel próbálkozunk, amiben a csíkszentdomokosi temetkezési szokásokról olvashat a hallgató. A kiadvány adatai között azt láthatjuk, hogy a kötetből egy példány van, ami kölcsönözhető és hozzáférhető, így már indulhatunk is utána.
Ez természetesen csak egy kis ízelítő, az udvarhelyi könyvtárban azonban, a rendszer élesítése után, ugyanilyen könnyedséggel tudjuk böngészni a katalógust.
Zárás az átállás idejére
A kölcsönzés ezután vonalkód-leolvasóval történik, ezért az elmúlt hónapokban a könyvtár teljes állományát vonalkóddal látták el, s februártól az olvasók kártyái is vonalkódosak lesznek – a folyamat egyszerű, de előbb a könyvtárosoknak is el kell sajátítaniuk a tudnivalókat.
A képzés rövid kieséssel is jár, így január 23-24-én biztosan zárva lesz az intézmény az olvasóközönség előtt, ugyanis ezeken a dátumokon a munkaközösség, szakirányítók segítségével, megtanulja kezelni az új rendszert. Hasonló okokból számíthatunk arra, hogy február elején is zárva lesz néhány napig az épület.
A könyvek útja
Az újdonságok közül Szabó Károly megemlítette azt is, hogy a rendszer nemcsak a kölcsönzés folyamatát segíti, de a kölcsönzési idő lejárta után, a késedelemnél automatikusan e-mailt, majd SMS-t küld az olvasónak, akárcsak a bankok, tévé- és internetszolgáltatók, vagy a telefontársaságok. Ezáltal könnyebben követhető lesz a könyvek útja a polcról az olvasóig, majd vissza.
Arra a kérdésünkre, hogy mi lesz az eddigi, klasszikus kartoték-rendszerrel, Szabó azt válaszolta, hogy egyelőre nem tűnik el. „Érzelmi okokból egyelőre megtartjuk, mert például az elektronikus rendszer is leállhat. De idővel eltűnik a régi rendszer”.
Az új számítógépes program tehát megkönnyíti a könyv útját az olvasóhoz, illetve fordítva – a város művelődési életének részeként a könyvtár is élhetőbb lesz.
Pályázatból készül
Az új rendszer összesen 1,8 millió forintba kerül. Ebből 1,2 milliót kifizetett a könyvtár, amit a Bethlen Gábor Alapból pályázott, illetve a polgármesteri hivatal vásárolta a hardvereket, a szervert, kódolvasót, nyomtatót. A fennmaradó összeget szintén pályázatokból teremtik elő.
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

L. Balogh Béni
CSAPDAHELYZETBEN Romániai magyar érdekképviselet 1940-1944 között
Történelmi üresjáratnak bizonyult a Romániai Magyar Népközösség, mely ellenséges környezetben, személyes ellentétektől terhelve működött négy évig.
Előzmények
A két világháború közötti romániai magyarság politikai érdekképviseleti szerve 1922-től 1938-ig az Országos Magyar Párt (OMP) volt, amelynek élén 1926-től a konzervatív beállítottságú gróf Bethlen György állt.
A királyi diktatúra bevezetését követően, az 1938 decemberében, korporatív alapon létrehozott Nemzeti Újjászületési Front (Frontul Renaşterii Naţionale) lett az egyetlen engedélyezett politikai szervezet. Gyárfás Elemér, Kis–Küküllő vármegye egykori főispánja, a Katolikus Státus világi elnöke, volt bukaresti szenátor, Bethlen György nevében felajánlotta Miron Cristea miniszterelnöknek a magyar kisebbség együttműködését. A román kormány a Nemzeti Újjászületési Frontba való belépést javasolta. Ugyanakkor csak az egykori OMP-vezetés ellenzékével, a liberálisabb Bánffy Miklós gróffal és bizalmasával, Szász Pállal volt hajlandó tárgyalásokat folytatni. Az új magyar érdekvédelmi szervezet, az 1939. február 11-én megalakult Romániai Magyar Népközösség vezetőjét végül Bukarest jelölte ki Bánffy személyében.
A román kormány beavatkozása nem csak a Bethlen-Bánffy ellentétet mélyítette el, de az erdélyi magyarság jelentős részét is elidegenítette a „fölülről lefelé” alakult szervezettől. Ami ráadásul a Nemzeti Újjászületési Front magyar tagozataként működött, emiatt pedig sokan a magyar érdekek „kiárusításaként” értékelték a történteket.
„Születési hibái” ellenére, a Bánffy Miklós vezetése alatt alig másfél évig működött Népközösség társadalomszervező munkája kiemelkedő volt. Főleg gazdasági és szociális téren ért el eredményeket, tehát olyan területeken, amelyek korábban az OMP figyelmén kívül estek.
Mikó Imre összegzése szerint a gazdakörök útján, továbbá a szomszédságok, tehát az ún. tízes szervezetek kiépítésével, a munkásság csatlakoztatásával és az iparosok összefogásával olyan magyar szervező munka indult meg Erdélyben, amilyenre azelőtt sohasem volt példa.
Újrakezdés Dél-Erdélyben
A második bécsi döntés nyomán a Romániában rekedt közel félmilliónyi magyarságra a kisebbségi lét gyökeresen új szakasza várt. Számaránya és területi elhelyezkedése megváltozott, demográfiai, szellemi potenciálja jelentősen összezsugorodott, és ezzel egyidejűleg módosult az ország politikai berendezkedése is. A kisebbségi életforma felépítését majdhogynem az alapoktól kellett újrakezdeni egy meglehetősen ellenséges társadalmi-politikai közegben. A dél-erdélyi magyar közvélemény jelentős része a bécsi döntés után is a székhelyén maradt gyulafehérvári római katolikus püspököt, Márton Áront látta volna szívesen vezetőjeként.
A magyar kormány azonban Gyárfás Elemért bízta meg ezzel a feladattal. Jakabffy Elemér emlékiratai szerint Gyárfás beleegyezett abba, hogy ő „csak” a politikai vezetést fogja gyakorolni, „nemzetvezetőül” pedig Márton Áront ismeri el. A püspök valóban mindvégig a dél-erdélyi magyarság nem hivatalos, erkölcsi-szellemi vezetőjének számított, szavának súlya volt Budapesten és Bukarestben is.
A Romániai Magyar Népközösség 1940. november 4-én, Nagyenyeden tartotta újjáalakuló értekezletét. Betöltötték a bécsi döntés nyomán megüresedett vezetői tisztségeket. Elnökké Gyárfás Elemért, alelnökké Szász Pált, gr. Bethlen Bálintot és Jakabffy Elemért választották.
Elfogadtak egy határozatot, amely egyebek mellett megállapította: a magyarországi románokat sújtó intézkedések a dél-erdélyi magyarság helyzetét is rendkívül megnehezítették.
Az ügy előzménye az volt, hogy Gyárfás korábban előzetes meghallgatási jogot kért a magyar kormánytól az észak-erdélyi románságot érintő intézkedésekre nézve. 1940. szeptember 19-én Budapest erről írásban is biztosította.
A megállapodást azonban a magyar kormány a több száz észak-erdélyi román család 1940. októberi, meggondolatlan kiutasításával megszegte, ez pedig súlyos következményekkel járt a dél-erdélyi magyarság számára. Mindkét oldalon kezdetét vette a kölcsönösségen alapuló nemzetiségi politika, amely több-kevesebb intenzitással 1944 őszéig tartott.
Az 1940. november 4-én módosított alapszabály szerint Kolozsvár helyett Nagyenyed lett a Népközösség új székhelye. Idővel azonban a tényleges központtá Bukarest vált, s mellette a szervezet aradi és brassói tagozata tett szert nagyobb jelentőségre, elsősorban az ott létesült magyar királyi konzulátusok miatt.
A román kormány elismerte ugyan a Magyar Népközösségnek, mint a romániai magyarok átfogó képviseleti szervének létjogosultságát, de az országos és helyi politikai ügyekbe semmiféle beleszólási jogot nem biztosított számára. Tevékenységét amúgy is szinte mindvégig megbénította a gyülekezési tilalom, az utazási korlátozások és az igen szigorú levél- és sajtócenzúra. 1941 januárjában a hatóságok egy időre bezárták a Népközösség nagyenyedi és dévai irodáját, az utóbbi esetben az irattárat is elkobozták.
Erre azért került sor, mert a Népközösség jelentéseket készített a magyarellenes intézkedésekről, amit a román hatóságok „hamis hírek terjesztésének” minősítettek. 1941 júliusában a petrozsényi irodát zárták be. Letartóztatták a helyi elnököt, Veress Béla unitárius lelkészt, akit később kétévi börtönre ítéltek.
A Népközösség működése
A Népközösség főleg a jogvédelem terén fejtett ki aktivitást, központi és helyi irodái révén állandó jogsegélyt nyújtott. A leghatékonyabban működő brassói iroda például hivatalos beadványok megszerkesztésében segédkezett, eljárt a hatóságoknál a magyar panaszok orvoslása ügyében, munkaközvetítést vállalt, ezenkívül kőnyomatos körlevelekben rendszeresen ismertette a legújabb hatósági rendelkezéseket.
Rendszeresen informálta a már említett magyar konzulátusokat a dél-erdélyi magyarság helyzetének alakulásáról, és segítette ezek működését. Az egyházakkal együtt részt vállalt a Magyarországról érkezett, elsősorban szociális célokat szolgáló titkos segélyek szétosztásában a rászorultak között. A Népközösségnek a magyar kormánnyal és a magyar külképviseleti szervekkel fenntartott kapcsolatait a román hírszerző szervek úgy értelmezték, hogy idegen érdekeket követ, és irredenta, revizionista propagandát folytat.
Napilapja a Temesváron megjelenő, Vuchetich Endre által szerkesztett Déli Hírlap volt. Papírhiányra hivatkozva a hatóságok folyamatosan korlátozták a lap terjedelmét és példányszámát. 1942 decemberében az újság már csak 10 ezer példányban és mindössze négy oldalon jelenhetett meg. A Népközösség helyi tagozatai a körülményektől függően egészségügyi, szociális és kulturális feladatokat is elláttak.
A brassói tagozat például az itteni, viszonylag kedvezőbb körülmények közepette sikerrel karolta föl a szegényügyet és népkonyhákat, gyermekotthonokat állított föl, a rászorulóknak ingyenes orvosi vizsgálatot és gyógyszerellátást biztosított.
A jóval kedvezőtlenebb helyi viszonyok dacára a bánsági tagozat 1940 szeptemberében egy ötezer kötetes népkönyvtárat nyitott Temesváron, 1941-ben egészségügyi szolgálatot szervezett.
Karácsonyi segélyakciói során több száz pár cipőt és ruhaneműt osztott szét, ezenkívül az egyházakkal együttműködve rendszeres napi ebédet biztosított kb. ötszáz iskoláskorú gyermeknek. A Magyar Nő- és Leányegylet támogatásával napközi otthonokat tartott fönn.
Az aradi tagozat főleg jogvédő és szociális tevékenységével tűnt ki, míg a Hunyad vármegyei és a dél-bihari népközösség munkáját szinte teljesen megbénították a román hatóságok.
A Népközösség keretei között a magyar gazdák érdekeit védő önálló szervezetként működött az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) Dél-Erdélyben maradt része. Szász Pál elnök Nagyenyeden állította föl az új központot, egyben hat kerületet szervezett, melyek élére gazdasági felügyelőket nevezett ki.
Az EMGE tevékenysége eredményesnek bizonyult. Az ún. gépakciók során több száz mezőgazdasági géphez juttatta ingyen vagy kedvezményes áron a magyar kisbirtokosokat. Viszonylag nagy mennyiségű gabonát, vetőmagot, tenyészállatot és műtrágyát osztott ki, a rászorulóknak kölcsönöket és gyorssegélyt is nyújtott.
A helyszíni oktató- és szervezőmunkát, valamint a gazdakörök életét azonban ellehetetlenítették a különböző csendőrségi tilalmak. Ráadásul az EMGE vezetői a hatóságok állandó zaklatásának voltak kitéve. Az egyesület központi irodáját a katonaság többször lefoglalta, és lapját, az Erdélyi Gazda című folyóiratot ismételten betiltották.
Személyi ellentétek
A Népközösség szűkebb vezetésen belül kezdettől fogva ellentétek voltak. Többen egyszemélyes vezetési stílussal vádolták Gyárfást, és szemére vetették, hogy keveset törődik a Népközösség belső ügyeinek intézésével.
A lappangó viszály 1942 szeptemberében került felszínre, amikor is Szász Pál levélben közölte Gyárfással, hogy lemond alelnöki tisztségéről. Ezt azzal indokolta, hogy Gyárfás nem hívja össze a Népközösség elnöki tanácsülését, és nem egyeztet a többi vezetővel, mielőtt a dél-erdélyi magyarságot érintő fontos kérdésekről nyilatkozik.
A Gyárfás-Szász viszály mögött részben személyes, részben elvi ellentétek álltak. Jakabffy visszaemlékezései szerint a Gyárfást támogató bánsági, aradi, brassói magyar vezetők véleménye az volt, hogy Szász megsértődött, amiért Budapest választása 1940 szeptemberében nem rá, hanem Gyárfásra esett.
Ezért később éppen olyan aknamunkát folytatott, mint 1940 előtt Bethlen György ellen. A baloldali Kacsó Sándor viszont elvi különbségekről írt. Szerinte a bankár Gyárfás csak választót és nyírni való nyájat látott a népben, míg Szász − Gyárfással ellentétben − nem a magyar kormány megbízottja volt, hanem a népet képviselte, és azt szervezte. Magyarország német megszállását követően a Gyárfás Elemér és Márton Áron közötti feszültség is kiéleződött. Míg a püspök 1944. május 18-án, a kolozsvári Szent Mihály templomban elmondott szózatában nyíltan felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, addig Gyárfás az „árral úszott”, és a németbarát Sztójay-kormánnyal igyekezett jó viszonyt ápolni.
A Népközösség „közép-erdélyi” vezetői: Márton Áron, Szász Pál, gróf Haller István, Nagy Ferenc református püspökhelyettes és Gál Miklós unitárius főgondnok május elején azt kérték Gyárfástól, hogy hívja össze az elnöki tanácsot a „súlyosbodó hadi és politikai helyzet” megbeszélése érdekében. A május 25-én, Gáldtőn tartott értekezleten, amelyen csak Gyárfás és az elégedetlenkedők jelentek meg, Márton Áron élesen bírálta az elnök egyszemélyes vezetési stílusát, és tiltakozásképpen elhárított magától a „Népközösség munkájában való mindennemű kollaborációt”.
Néhány hét múlva Gál Miklós, Szász Pál és gr. Haller István bejelentették, hogy teljes szolidaritást vállalnak a püspökkel. Júliusban, mivel Gyárfás nem volt hajlandó összehívni az elnöki tanácsülést, lemondtak elnöki tanácsi tagságukról. Ez azonban az 1944. augusztus 23-án bekövetkezett fordulat miatt már nem került nyilvánosságra. A román átállás és az ezt követő események
a Romániai Magyar Népközösséget nyomtalanul elsodorták.
Helyét a baloldali irányultságú MADOSZ, majd a Magyar Népi Szövetség vette át.
Összegzésként elmondható, hogy 1940-1944 között a Romániai Magyar Népközösségnek igen mostoha körülmények között kellett képviselnie a Dél-Erdélyben maradt magyarság érdekeit.
A szigorú utazási korlátozások, a levél- és sajtócenzúra, a gyülekezési tilalom, valamint a központi és helyi román hatóságok gyakran ellenséges magatartása szinte megbénította tevékenységét. Leginkább a jogvédelem terén fejtett ki aktivitást, de a helyi tagozatok egészségügyi, szociális és kulturális feladatokat is elláttak.
Különösen a Népközösség keretein belül működő EMGE végzett eredményes szervezőmunkát. 1942 szeptemberében felszínre kerültek a Népközösség vezetésen belüli személyes ellentétek.
1944 tavaszán ezek kiéleződtek, és egyre markánsabb ideológiai jelleget öltöttek. Mindez azonban − Kacsó Sándor szavaival − „történelmi üresjáratnak” bizonyult. A Népközösség rövidesen megszűnt, legtöbb vezetője pedig (az 1945 előtti román politikai elit számos képviselőjéhez hasonlóan) személyes üldöztetésnek lett kitéve.
Transindex.ro

Istennek engedelmeskedjünk, ne a diktátoroknak! – Nagyváradon járt George Pataki
Második alkalommal látogatott vasárnap Nagyváradra George Pataki, New York állam volt republikánus kormányzója. A magyar származású amerikai politikust mindkét alkalommal Tőkés László volt királyhágómelléki református püspök, az Európai Parlament alelnöke hívta meg. Első alkalommal 2006-ban járt Váradon az amerikai politikus, amikor részt vett egy olyan tiltakozó megmozduláson, amivel a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumtól elorzott sportpálya ügyében léptek fel a váradiak. Mostani látogatásának fő célja, hogy felmérje az erdélyi magyarság aktuális problémáit, így a romániai magyar nyelvű felsőoktatásban tapasztalat etnikai diszkriminációkat. A kormányzót elkísérte útjára lánya, Allison Pataki Levy.
A vasárnapi látogatás a váradolaszi református templomban megtartott istentisztelettel kezdődött, az igét Tőkés László hirdette. A történelmi magyar egyházak és civil szervezetek képviselőin kívül több román politikust is láttunk a templomi padokban, így például Radu Ţîrlét, a Bihar Megyei Tanács elnökét is. Tegnap kezdődött el az egyetemes ökumenikus imahét, ennek egyik nyitó rendezvénye volt a váradolaszi istentisztelet. Az igehirdető Máté evangéliumának 20. részét idézte, abból is a 28. verset: „Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.” Prédikációjában rámutatott arra, hogy „Európában egységet a sokféleségben!” jelmondatot leginkább az egyházak közti párbeszéd, együttműködés megteremtésével lehet érvényesíteni. A mai zűrzavaros politikai csatározások idején a jézusi tanok azok, amelyek segítségével az emberek rádöbbenhetnek arra, valódi, megélhető demokrácia és szabadság csak akkor jöhet létre, ha a vezető politikusok belátják, hogy aki a népet akarja szolgálni, az nem viselkedhet uralkodóként, ugyanis a szavazótábor nem alattvalókból, hanem öntudatos polgárokból kell álljon. Istent szolgáljuk, ne a diktátorokat, és akkor a bibliai útmutatás nyomán életformánkká válhat a szabadság és az emberi jogok tiszteletben tartása egész Európában. Tőkés az igehirdetést követően régi kedves barátjaként köszöntötte George Patakit, megköszönve neki, hogy ismét Váradra jött és erkölcsi, illetve politikai támogatásáról biztosította az erdélyi magyarságot, többek között a magyar egyetemek háza táján észlelt jogtalanságok kapcsán. Felszólalt a kormányzó is, aki magyarul köszöntötte a jelenlevőket, elmondva, nagyon örül annak, hogy a lánya is megismeri a váradiakat, s hozzáfűzte, hogy figyelemmel kívánja kísérni a Marosvásárhelyi Orvos és Gyógyszerészeti Egyetem magyar szakain, illetve a Sapientián történt magyarellenes intézkedéseket. Tőkés László mai napig a bátorság és a szabadság jelképes személyisége az Egyesült Államokban, jelentette ki Pataki, ezért ő mint magyar származású amerikai kötelességének érzi, hogy segítse az 1989-es romániai forradalom szikrájaként ismert lelkész-politikust abban, hogy az erdélyi magyaroknak legyen megfelelő anyanyelvi oktatásuk, autonómiájuk. Az istentiszteletet követően a kormányzó szóba elegyedett a váradi polgárokkal, majd a templom melletti Lorántffy-központban az erdélyi magyar akadémiai szféra vezetőivel folytatott zártkörű tárgyalást az erdélyi felsőoktatás helyzetéről.
Ezt követően Tőkés és Pataki közös sajtótájékoztatót tartott. Pataki elmondta tájékoztatni fogja az amerikai és a nemzetközi közvéleményt a romániai magyar felsőfokú oktatásban tapasztaltakról s azon lesz, hogy világszerte minél többen megértsék, az erdélyi magyaroknak valóban joguk van az anyanyelvi oktatáshoz és az autonómiához is.
Szőke Mária
Reggeli Újság 
Erdély.ma

Népfőiskolai képzés csángóknak
Hasznosnak ítélte a hétvégén zárult csángóföldi felnőttképzést a Magyar Népfőiskolai Collegium (MNC) vezetője; Kis Boáz az MTI-nek hétfőn elmondta: a következő ilyen képzést márciusban szeretnék megtartani.
Kis Boáz a MNC ügyvezető elnöke tájékoztatása szerint január 9-15. között tartották a felnőttképzést. A program keretében Klézsén, Külsőrekecsinben és Forrófalván zajlottak az előadások egyebek mellett a mezőgazdaság, az egészségügy, a társadalomtudományok témakörében. A felnőttképzés hetén 12 előadó szólalt fel a mintegy 50 fős hallgatóság előtt.
Kis Boáz hangsúlyozta, hogy a képzéssel a Csángóföldön, elsősorban a mezőgazdaságból élőket szeretnék segíteni, hogy ott helyben meg tudjanak erősödni.
A magyarul jól beszélő, de olvasni magyar nyelven nem tudóknak román-magyar nyelvű könyveket is vittek, hogy a szakirodalomból tájékozódni tudjanak – tette hozzá.
Az ügyvezető elnök közlése szerint a Magyar Népfőiskolai Collegium immár ötödik alkalommal látogatott el Csángóföldre, s terveik szerint, a jövőben rendszeressé teszik a népfőiskolai képzést. A következő oktatási programot márciusban szeretnék megtartani.
Kis Boáz közölte azt is, hogy a képzéssel egy időben, az egyszerűsített honosítási eljárás keretében a hétvégén kilenc ott élő tette le a magyar állampolgársági esküt.
MTI 
Erdély.ma

K Ö Z L E M É N Y
Az erdélyi magyar felsőoktatás állami finanszírozása, Székelyföld területi autonómiája és általában véve a romániai magyar őshonos kisebbség szabadságának és egyenjogúságának biztosítása érdekében szólalt fel George Elmer Pataki, New York állam volt kormányzója 2012. január 15-én, Nagyváradon. Lánya, Allison Pataki kíséretében Romániába látogató republikánus politikust Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke fogadta.
Az amerikai vendégek első útja a Nagyvárad-Olaszi Református Templomba vezetett, ahol a keresztények egységéért meghirdetett ökumenikus imahét keretében Tőkés László a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke, a gyülekezet lelkipásztora hirdetett igét. Prédikációjában a hatalomra és dicsőségre törekvő embert állította szembe Krisztus példájával, aki nem azért jött el közénk, hogy uralkodjon, hanem azért, hogy szolgáljon bennünket. „Az emberek inkább trónra változtatnák a keresztet, dicsőségre a szolgálatot. De Jézus hatalma nem a diadalívek, nem a trónok és nem a háborúk által megszerzett győzelmek világa. Aki ezért jön Jézushoz, annak csalódnia kell. Ő nem meghódoltatni, nem térdre kényszeríteni, hanem felemelni akar bennünket.” – mondotta az igehirdető. A 1989-es rendszerváltás szellemiségét felidézve a volt temesvári lelkipásztor hozzáfűzte, hogy mindazok, akik a Ceaușescu-diktatúra bukásának napjaiban nemzeti vagy felekezeti hovatartozástól függetlenül összefogtak, Istennek engedelmeskedtek és nem a diktatúrának; az isteni szeretet jézusi útját követték és nem a népek közötti gyűlöletét.
George Pataki istentisztelet utáni felszólalásában magyarul köszöntötte a gyülekezet tagjait, majd angol nyelvre átváltva elmondta: megtiszteltetés számára, hogy Tőkés László vendége lehet, akit Amerikában is nagyra becsülnek a romániai rendszerváltásban játszott szerepéért, illetve az emberi és kisebbségi jogok védelmében vívott fáradhatatlan küzdelméért. A magyar származását büszkén vállaló amerikai politikus visszaemlékezett arra, hogy 1973-ban, amikor feleségül vette Allison lányának anyját, hazautazott Magyarországra, hogy megtekintse az egykori szülői otthont. Az egyhetesre tervezett látogatásból végül csak egy nap lett, mert látván a magyar nép elnyomását, megfogadta, hogy csak akkor tér vissza ősei szülőföldjére, ha az ismét szabad föld lesz. „Hála Tőkés Lászlónak és a hozzá hasonló bátor embereknek, az a hatalom megdőlt és most újra szabadságban élhetünk” – fogalmazott az egykori kormányzó. Hozzáfűzte, hogy a magyar nép igazi szabadsága csak akkor teljesedik ki, ha a kisebbségi sorsba került nemzettársak számára is biztosítják az őket megillető jogokat, mint például az anyanyelv használatához vagy az oktatáshoz való jogot. Azzal az ígérettel zárta beszédét, hogy időről időre el fog jönni Nagyváradra, illetve Erdélybe egészen addig, ameddig az igazi szabadság el nem jön számunkra is.
George Pataki ezt követően a magyar és román történelmi egyházak helyi vezetőivel találkozott a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ gyülekezeti termében. Igei köszöntőt mondott Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, majd Radu Țîrle, a Bihar Megyei Tanács elnöke a megyei önkormányzat nevében is köszöntötte az illusztris vendéget.
Délben a volt kormányzó az erdélyi magyar akadémiai szféra képviselőivel tanácskozott az önálló magyar felsőoktatás lehetőségeiről. A zárt ülésen részt vett többek között Dávid László, a Sapientia-EMTE rektora, János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, Ábrám Zoltán, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem oktatója, Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének nemrég leköszönt elnöke, Kötő József RMDSZ-es képviselő, oktatáspolitikus, valamint Kincses Előd ügyvéd is, aki a MOGYE magyar karának jogi képviseletét látja el.
A romániai magyar felsőoktatás helyzete volt a fő témája annak a sajtótájékoztatónak is, amit Tőkés László és George Pataki közösen tartott az egyházi központ múzeumtermében. Az Európai Parlament alelnöke bevezetésképpen felidézte a volt kormányzó 2006-os látogatását, amelynek alkalmával két fontos váradi oktatási intézményt keresett fel: a Partiumi Keresztény Egyetemet és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumot. Többek között a republikánus politikus akkori vizitjének köszönhető az, hogy a református iskola sportpályájának elhúzódó ügye rendeződött, emlékezett vissza Tőkés László. A magyarok jogai melletti kiállás egy másik példája a felvidéki Selye János Egyetemen tartott előadás, melynek keretében George Pataki a demokráciaellenes szlovák nyelvtörvény ellen is felemelte szavát. Az erdélyi EP-képviselő köszönetet mondott a volt kormányzónak az eddigi segítségért, ugyanakkor támogatását kérte a magyar nyelvű felsőoktatás és az autonómia ügyében is. Viszonzásképpen felajánlotta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács segítségét az Amerikai Egyesült Államokban élő magyar származású személyek összekapcsolását szolgáló, Reconnect Hungary elnevezésű programban.
Tőkés László kifejtette, hogy a délben megtartott tanácskozás keretében az akadémiai szféra jeles képviselőivel egy problématérképet vázoltak fel az erdélyi magyar felsőoktatás helyzetére vonatkozóan. Ennek két kiemelkedő pontja a Marosvásárhelyi Orvosi Gyógyszerészeti Egyetem és a Sapientia Egyetem ügye. Előbbi esetében a hatályos törvények tiszteletben tartását, míg utóbbiéban az akkreditáció halogatásának beszüntetését követelik a kormánytól.
George Pataki a sajtótájékoztatón elmondta, hogy két okból jött el Nagyváradra: egyrészt azért, hogy köszönetet mondjon Tőkés Lászlónak, a totalitarizmus elleni küzdelem szimbólumának az igazságtalanság ellen vívott bátor küzdelméért, másrészt pedig azért, hogy felmérje az emberi és kisebbségi jogok betartását Romániában, és tágabb értelemben, a kelet-európai régióban. „Nagyon jó látni, hogy eddigi munkánk nem volt hiábavaló és sikerült visszaszerezni a Lorántffy Gimnázium sportpályáját. Bőven van még mit tenni az anyanyelvhasználati jogok és más kisebbségi jogok érvényesítésének területén” – mondotta New York állam volt kormányzója. Úgy véli, hogy a román államnak támogatnia kellene a kisebbségi felsőoktatást, hiszen a magyar anyanyelvű diákoknak nincs elég lehetőségük megszerezni a felsőfokú képesítéseket, hangzott el a sajtótájékoztatón. Tőkés László mindehhez hozzáfűzte: „adófizető polgárai vagyunk Romániának, jogunk van ahhoz, hogy költségvetési forrásokból támogassák egyetemeinket”
Román újságírók Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó kérdése kapcsán George Pataki kifejtette: „Székelyföld egyedi. Egyedi kultúrával, értékekkel, sajátos nyelvezettel, történelemmel rendelkező régió, ezért remélem, hogy a román kormány ezt észre és figyelembe veszi. Aki ismeri New York állam térképét az pontosan tudja, hogy azon belül számos autonóm régió működik, saját kultúrákkal, etnikumokkal és mindez az állam törvényeivel harmóniában áll” – fogalmazott George Pataki.
Tőkés László végezetül elmondta, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, amiképpen az Erdélyi Magyar Néppárt is egy európai normáknak megfelelő önrendelkezési rendszerben gondolkodik, melynek nemcsak Székelyföld, hanem a Partium is része lenne.
A látogatás zárásaképpen Tőkés László otthonában fogadta amerikai vendégét egy rövid négyszemközti beszélgetésre.
2012. január 15., Nagyvárad
Tőkés László
EP-alelnök
Sajtóirodája

Forrong Románia (Több ezren vonultak utcára országszerte)
Románia huszonnégy nagyvárosában tüntettek az elmúlt napokban, a főként közösségi oldalakon toborzott megmozdulások a Raed Arafat melletti szolidarizálásból államelnök- és kormányellenes gyűlésekké alakultak.
Általában pár száz, a fővárosban néhány ezer tiltakozó gyűlt össze péntek óta estéről estére, a hatalom igen jelentős számú rendfenntartót vonultatott fel. Szombat, majd vasárnap este Bukarestben a rohamrendőrséget is mozgósították, a tüntetők és a rendfenntartók összeverekedtek, könnygázt is bevetettek. Több tüntető és rendőr is megsérült. Az ellenzék rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását követeli, Emil Boc miniszterelnök tegnap délután bejelentette, a koalíció ma egyeztet az egészségügy reformjáról. Traian Băsescu államelnök a péntek délutáni, az egészségügyi törvény visszavonását kérő bejelentés után többet nem nyilatkozott, tegnap egy szűkszavú jelentésben köszöntötte a Román Kultúra Napját. Nem szólalt meg az RMDSZ és egészségügy minisztere, Ritli László sem. Az összes romániai nagyvárosban, köztük Kolozsváron, Temesváron, Nagyváradon, Marosvásárhelyen volt tüntetés szombaton és vasárnap, az összesereglett tiltakozók Traian Băsescu államfő lemondását, a kormány menesztését követelték, előrehozott választásokat, azt, hogy ne vonják össze az önkormányzati és parlamenti voksolást, méltányos és a polgárok javát szolgáló egészségügyi rendszer kiépítését, nagyobb költségvetést a tanügynek, a nyugdíjak emelését.
Összecsapások Bukarestben
A legnagyobb és leghangosabb tömeg Bukarestben gyűlt össze, nem hiányoztak a provokátorok, a futballhuligánok sem. A rendfenntartók könnygázt használtak, a tüntetők kövekkel dobálták a csendőröket, a mentők és a SMURD adatai szerint 29 civil és csendőr szorult sürgősségi ellátásra az Egyetem téren zajlott tiltakozás során, hatot közülük kórházba kellett szállítaniuk. Volt, aki gázmérgezés miatt szorult orvosi kezelésre, 11-en elájultak, egy esetben lázat észleltek, két személynek mellkasi fájdalmai voltak. Három személy koponyasérülést szenvedett.
Megszólaltak a politikusok
Vasárnap, akárcsak szombaton, a tüntetők többnyire délután, estefelé kezdtek gyülekezni, nem késlekedtek a politikusok sem, már szombaton beindult a nyilatkozatháború. A liberális párt elnöke, Crin Antonescu bejelentette: az NLP arra kéri a jelenlegi hatalmat, mielőbb készítsék elő az előrehozott választásokat, hiszen ez az “egyetlen megoldás” arra, hogy 2012-ben “a közelégedetlenségből fakadó megnyilvánulások ne mélyüljenek el”. Antonescu kifejtette azt is, ma arra kéri az alakulat politikai bizottságát és USL-s szövetségeseit, hagyják jóvá az aláírásgyűjtést és a közvitát az államfő tisztségből való felfüggesztéséért. Elmondta, az NLP “teljes mértékben szolidáris” mindazokkal, akik az elmúlt napokban utcára vonultak tiltakozni, jóllehet “az NLP semmilyen módon nem vett részt” a bukaresti és más városokban tartott tüntetések szervezésében. A kormánypárt részéről a DLP szóvivője, Sever Voinescu nyilatkozott: pártja felvállalja az egészségügyi törvény teljes kidolgozási folyamatának újrakezdését, és nem ragaszkodik mindenáron ahhoz, hogy a visszavont tervezet legyen a kiindulópont. “Teljes mértékben jogos a lakosság elégedetlensége az ország egészségügyi rendszerével szemben, és az annál frusztrálóbb, minél tovább halogatják a reformot a politikai döntéshozók” – nyilatkozta Voinescu. Victor Ponta, az SZDP elnöke tegnap üdvözölte a tiltakozásokat, de elutasította az erőszakot, és a déli órákban az Szociál-Liberális Szövetség (USL) kiadott egy közleményt, amelyben rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kéri, amelyen megvitatnák “a jelenlegi politikai helyzetet és az előzmény nélküli szociális feszültségeket, és olyan politikai megoldást találjanak, amellyel elejét vehetnék a feszültségek fokozódásának”.
Új törvényt ígér Boc
Emil Boc kormányfő tegnap azt követően nyilatkozott, hogy a Floreasca Kórházban meglátogatta azt a csendőrt, aki szombat este az Egyetem téren megsérült a csendőrök és a tüntetők közötti összecsapásban. A miniszterelnök nagyon röviden annyit közölt: a koalícióban ma tárgyalnak egy új egészségügyi rendszerről szóló törvény kidolgozásáról, amely nem írja majd elő a rohammentő-szolgálat (SMURD) felszámolását vagy a sürgősségi ellátás magánosítását. Mint mondta, az új tervezetet a politikai erőkkel és a civil társadalommal partnerségben dolgozzák ki. Vasárnap délután, este a szombatihoz hasonló módon folytatódtak a tüntetések. A közösségi hálón, főként a Facebookon történő mozgósításnak köszönhetően majd mindenütt nőtt az utcára vonulók száma, megjelentek a szakszervezeti vezetők, politikusok is. Vasárnap este a bukaresti Egyetem térre több száz diák is kivonul, itt azonban elszabadultak az indulatok, erőszakba torkollott a tiltakozás. A tömeg üvegekkel, kövekkel dobálta a rendfenntartókat, azok könnygázzal válaszoltak, egy férfi a Molotov-koktéltól lángolni kezdett, a körülötte állók oltották el. Lapzártakor tartott a macska-egér játék az Egyetem téren, a tüntetők többször átszakították a csendőrök védőláncát, és megpróbálták elfoglalni a teret, a rendfenntartók azonban rövid időn belül visszaállították a kordont. Több fiatalt őrizetbe vettek.
Erdély.ma

Kultúrát nem lehet örökölni
Nagyvárad – Szombaton az Ady Endre Középiskolában tartották A magyar kultúra ünnepe rendezvénysorozat nyitóünnepségét. A két főszervező, dr. Fleisz János és Porkoláb Lajos köszöntöttek mindenkit.
Az immár tizenkettedik alkalommal megrendezett A magyar kultúra ünnepe rendezvénysorozat fő szervezői a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége, valamint a debreceni székhelyű Megyei Népfőiskolai Egyesület. A hivatalos megnyitóra szombat délután került sor az Ady Endre Középiskola dísztermében. A megjelenteket dr. Fleisz János történész, BINCISZ-elnök köszöntötte, aki arra hívta fel a figyelmüket: az elmúlt években a térségünkben megszokottá vált, hogy a Himnusz keletkezésének napját, vagyis január 22-ét megelőzően számos kulturális eseményt rendezzenek. Az idén tizennyolc ilyen alkalom lesz, melynek körülbelül egynegyede Váradon fog zajlani. Megjegyezte: örül, hogy a csökmőiket, illetve az ottani ifjúsági fúvószenekar fellépését is sikerült beilleszteni a programokba, mert a fiatalok a jövőt jelentik. Hozzátette: ez is bizonyítja, hogy a magyar kultúra élő és közösséget teremtő, de ugyanakkor a közösség is kultúrát teremt, tehát szoros a kettő közti összefüggés. A BINCISZ elnöke ugyanakkor kiemelte azt, hogy a rendezvények egy társadalmi összefogás eredményei, erősítik a bihari és a nemzeti összetartozást, azt, hogy egy közös kulturális térségben élünk. „Minden biharországi magyart szeretettel várunk, próbáljuk meg, hogy itthon érezzük magunkat otthon”, fogalmazott. 
A megmaradás záloga 
Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület elnöke, a 11 évvel ezelőtti első programra emlékezett vissza, melynek helyszíne a még múzeumként működő római katolikus püspöki palota díszterme volt. Akkor egy iskolaigazgató azt mondta, hogy a váradiak talán nincsenek tisztában azzal, hogy milyen felelősség hárul rájuk, mivel tartoznak a Csonka-Biharországban élő magyar testvéreiknek ami a szellemi kultúra népszerűsítését, megmaradását illeti. Szerencsére azóta ez a széles körű együttműködés megvalósulni látszik, hiszen a bihartordaiak, a csökmőiek, a földesiek, a derecskeiek, a biharkeresztesiek és a berettyóújfaluiak is bekapcsolódtak a programokba. Az egyesületi elnök Kodály Zoltánt idézve („Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának”) kijelentette: a kultúra nemzeti megmaradásunk legfontosabb záloga, még a nyelvnél is fontosabb. Mindezt egy mansi pásztor véleményével is alátámasztotta, aki szerint népe nem maradhat fenn, ha a szülők nem tudják megtanítani gyermekeiket a mesékre és énekekre.
Az üdvözlő beszédek után a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar koncertje következett. 
Ciucur Losonczi Antonius
Erdon.ro

Arafattól a napi politikáig: felszínen a társadalmi feszültségek
Vasárnapra futótűzszerűen terjedtek az országban az egyre nagyobb tömegeket megmozgató tüntetések, amelyek a múlt héten lemondott Raed Arafat egészségügyi államtitkár-helyettes iránti szolidaritás kifejezéseként kezdődtek, majd az aktuális társadalmi, gazdasági helyzettel és a politikai hatalommal szembeni nagyfokú tiltakozásba torkolltak. A dominóeffektus-szerű megmozdulások hangsúlyos hulláma pénteken este indult: az egészségügyi törvénytervezet visszavonását követően Bukarestben többszázan a Cotroceni-palota elé vonultak, kormány- és államfőellenes rigmusokat skandálva. A tiltakozások szombaton is országszerte folytatódtak. Bukarestben könnygázt is bevetettek a tüntetők ellen, többen megsérültek. Vasárnap estére Kolozsváron mintegy ötszázan vonultak fel a város utcáin, a fővárosban pedig ismét erőteljes összetűzések történtek a demonstrálók és a rendfenntartó erők között, lapzártáig a sérültek számáról nem érkezett hír.
Kolozsvár Főterén szombaton kezdődtek a tiltakozások: mintegy félszázan fejezték ki általános elégedetlenségüket az országban uralkodó állapotok miatt. A megmozdulás eredetileg a Raed Arafat volt egészségügyi államtitkár-helyettes melletti szimpátia-demonstrációként indult – akárcsak az ország többi városában –, de rövidesen szélesebb skálájú sérelmekre is kiterjedt.
A Mátyás-szobor tövében ilyen feliratokat lehetett látni: „Ne bilincseljék meg a demokráciát!”, „Ne ítéljenek bennünket halálra!”, „Az egészségnek nem kell luxuscikké válnia!”, „Hiszek Raed Arafatban”. Vasárnap délben a metsző hidegben ismét összegyűltek a Boc- és Băsescu-ellenes rigmusokat skandáló polgárok, akiknek száma az esti órákra már ötszázra emelkedett.
A kolozsvári vasárnapi tüntetésre kivonult csendőrség szóvivője a sajtónak elmondta: utasítást kaptak arra, hogy csakis incidensek esetén avatkozzanak be. Arra a kérdésre, hogy pontosan mit értenek incidens alatt, nem érkezett válasz. A tüntetők ma átadják követeléseik listáját Florin Stamatiannak, Kolozs megye prefektusának. Igényléseik között szerepel egyebek között Traian Băsescu államfő és a kormány lemondása, az állampolgárok javát szolgáló méltányos egészségügyi rendszer létrehozása, a bérek és nyugdíjak emelése, a tanügy költségvetésének kiegészítése, a verespataki aranykitermelésre irányuló szerződés felbontása, valamint az állami televízió politikától való mentesítése is.
Mint ismeretes, Raed Arafat múlt kedden mondott le egészségügyi államtitkár-helyettesi tisztségéről, miután Traian Băsescu államfő élő adásban bírálta amiatt, hogy nem ért egyet az új egészségügyi kerettörvénynek a sürgősségi ellátásra vonatkozó előírásaival.
Az államelnök pénteken az egészségügyi törvénytervezet visszavonását kérte Emil Boc kormányfőtől a Cotroceni-palotában elhangzott nyilatkozatában. Döntését azzal indokolta, hogy meglátása szerint sem az adófizetők, sem pedig az egészségügyben dolgozók többsége nem óhajtja a rendszer reformját. „Hazugságoknak” minősítette azokat a felvetéseket, hogy a javasolt jogszabály a SMURD magánosításához, felbomlásához vagy előnytelen átalakításához vezetne, a közegészségügyi sürgősségi ellátás színvonala pedig romlana.
Pénteken este Emil Boc kormányfő felkérésére Ritli László egészségügyi miniszter vissza is vonta a közvitáról a törvénytervezetet.
Ugyanaznap este már többszázan vonultak a bukaresti Egyetem térről a Cotroceni-palota elé, kormány- és államfő-ellenes rigmusokat skandálva, illetve Arafat melletti szimpátiatüntetések zajlottak Brassóban, Temesváron és Nagyszebenben is. Marosvásárhelyen már csütörtökön mintegy 1500 személy gyűlt össze a rohammentő-szolgálat és megalapítója iránti támogatásuk kinyilvánítása céljából. Raed Arafat nyilvános felkérést intézett a polgárokhoz, ne vonuljanak az utcákra, és ne engedjék magukat politikai szempontból befolyásolni az interneten vagy az elektronikus médiában terjedő felszólítások vagy egyéb eszközök által.
Mindemellett szombaton az ország több nagyvárosában, így Kolozsváron, Jászvásáron, Ploieşti-en, sőt Galacon is szimpátiatüntetések zajlottak Raed Arafat, a romániai rohammentő-szolgálat megalapítója mellett, az események azonban többnyire Băsescu-, illetve kormányellenes megnyilvánulásokba torkolltak. Bukarestben a rendőrség szombaton már könnygázt vetett be, és letartóztatásokat eszközölt a tüntetők ellen, akik a kormány és Băsescu távozását követelték, a hatalom megszorító intézkedései miatt hangsúlyosan lecsökkent lakossági életszínvonalra hivatkozva. Az AFP, az Associated Press és a Reuters hírügynökség megállapítása szerint 2004-től kezdődően az utóbbi napok eseményei minősíthetők a legjelentősebb romániai tüntetéseknek. Beszámolnak arról is, hogy kilenc személy megsérült a tüntetők és a rendfenntartó szervek közötti összetűzések során, köztük egy televíziós újságíró, illetve néhány csendőr is. Megjegyzik, hogy a rendőrség által feltartóztatott 29 demonstráló között erőszakos megnyilvánulásaikról híres futball-rajongók is voltak. A Mediafax hírügynökség tájékoztatása szerint a Bukarest – Ilfov megyei mentőszolgálat és a SMURD szombaton déli két óra és éjfél között 29 civilt és csendőrt látott el, hat személyt kórházba szállítottak.
Aurel Moise, a román csendőrség közrendészeti és közbiztonsági osztályának vezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján közölte: az országban szombaton szervezett tüntetéseken 3–4 ezer ember vett részt, és mintegy ezer csendőr vigyázott a rendre. Mint mondta, Bákó volt az egyetlen város, ahol a tiltakozók engedélyt kértek és kaptak a megmozdulásra.
Aurel Moise szerint január 14-én országos szinten ötven figyelmeztetést vagy bírságot róttak ki, főként súlyos csendháborítás és engedély nélküli gyülekezésekben való részvétel miatt.
Bukarestben az Egyetem téren tegnap is több száz ember tüntetett, a Boc-kormány távozását kérve. A dominóeffektus-szerűen terjedő megmozdulásokból Szatmárnémeti, Brassó, Déva, Vajdahunyad, Resicabánya és Krajova városa sem maradt ki. Kolozsváron vasárnap estére már mintegy ötszáz főre emelkedett a város utcáin demonstráló, a Főtér és az Bocskai (Avram Iancu) tér között felvonuló polgárok száma. A hatósági engedéllyel nem rendelkező tüntetők között a csendőrök röplapokat osztogattak, amelyek arról tájékoztatták őket, hogy bírságot kockáztatnak.
Lapzártakor: Bukarest belvárosát feldúlták, gyújtogattak a tüntetők. Több demonstráló Molotov-koktéllal, kövekkel dobálózott, a csendőrség könnygáz bombákat vetett be.
Emil Boc kormányfő vasárnap bejelentette, hogy a hétfői koalíciós egyeztetésen egy újabb egészségügyi törvénytervezetről tárgyalnak majd, amely nem írja elő a közegészségügyi sürgősségi ellátás magánosítását, sem a SMURD megszüntetését. Az új javaslatot a politikai szereplőkkel és a civil társadalom képviselőivel dolgozzák majd ki – hangsúlyozta. Mint kifejtette, az egészségügyi rendszer reformjára szükség van, a megoldás pedig nem az erőszakos megnyilvánulásokban rejlik. Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: a kormány sorsát a törvényhozásnak kell eldöntenie, a politikai állandóság pedig kiemelten fontos válság idején.
A Szociál-liberális Szövetség (USL) közleményben jelezte, hogy rendkívüli parlamenti ülés összehívását kérik a „jelenlegi politikai helyzet és az előzmény nélküli társadalmi feszültségek” megtárgyalása és a megfelelő megoldás kidolgozása érdekében. Mindemellett internetes aláírásgyűjtő kampányt indítanak az államfő lemondatására. Az űrlapot a http://uslonline.ro/petitie/ honlapon tölthetik ki a szándékukkal egyetértő polgárok. Az USL szerint csak az államfő leváltásával, és előrehozott parlamenti választásokkal lehet kilépni a válságból.
Szabadság (Kolozsvár)

Tüntetések országszerte, utcai harcok Bukarestben
Tiltakozó megmozdulások zajlottak a hétvégén az ország nagyvárosaiban az egészségügyi törvénytervezet, a Boc-kormány és Traian Băsescu államfő ellen, illetve Raed Arafat, a szaktárca napokban lemondott államtitkár-helyettese mellett. A szombat és vasárnap esti bukaresti tüntetések erőszakba torkolltak, a résztvevők – futballszurkolók, valamint a szélsőségesen nacionalista Noua Dreaptă szimpatizánsai – összecsaptak a csendőrökkel, utóbbiak közül többen súlyosan megsérültek, mintegy harminc tüntetőt előállítottak. Băsescu utasítására Ritli László egészségügyi miniszter visszavonta a közvitára bocsátott jogszabályt.
Bukarestben a csendőrséget is utcára vezényelték az incidensekkel tarkított tüntetés idejére
Erőszakba torkolltak az egészségügy részleges magánosítása ellen, valamint Raed Arafat, a SMURD rohammentő-szolgálat megalapítója iránti szolidaritásból Bukarestben rendezett tüntetések. A nemrég közvitára bocsátott egészségügyi törvénytervezettel szembeni elégedetlenség miatt több nagyvárosban – elsősorban Marosvásárhelyen és Kolozsváron – már csütörtök este utcai megmozdulást rendeztek, az akciók az ország más régióira is átterjedtek. Nem csillapította a kedélyeket az sem, hogy péntek este Traian Băsescu államfő utasítására Ritli László egészségügyi miniszter visszavonta az egészségügyi jogszabályt: szombaton még nagyobbra duzzadt a rohammentő-szolgálat és az egészségbiztosítás privatizációját is lehetővé tévő elképzelések ellen tiltakozók száma.
Erőszakba torkollt a tüntetés
Miközben vidéken mindenütt békésen zajlottak a megmozdulások, a fővárosban a tüntetők szombaton és vasárnap este összecsaptak a kezdetben kis létszámban kivezényelt csendőrökkel, majd a rohamrendőrökkel is. Engedély nélküli demonstrációjuk során a bukaresti tüntetők – a rendvédelmi szervek becslése szerint több mint ezren – előbb az 1990 tavaszán a posztkommunista Iliescu-rezsim ellen tartott megmozdulások helyszínén, az Egyetem téren gyülekeztek.
Itt azonban már nemcsak az egészségügyi tárca államtitkár-helyettesi posztjáról a múlt héten távozó Raed Arafatot éltették, hanem bírálták a 2010-ben foganatosított megszorító intézkedéseket, ugyanakkor távozásra szólították az Emil Boc vezette kormányt és Traian Băsescu államfőt. A tüntetők a nap folyamán elvonultak az államelnöki hivatalnak otthont adó Cotroceni-palota elé is, majd visszatértek az Egyetem térre, ahol a kora este folyamán torkollt erőszakba a demonstráció. A résztvevők először megpróbálták áttörni a rendfenntartó erők által létesített kordont, később többen kövekkel, üvegekkel dobálták a csendőröket, akik könnygázzal válaszoltak. Három csendőr súlyos sérüléseket szenvedett, valamennyiüket kórházban ápolják.
Törtek, zúztak a „demonstrálók”
Többen megsérültek a tiltakozók közül is, őket a helyszínen a SMURD rohammentő-szolgálat munkatársai látták el, akiket a tömeg nagy ovációval fogadott. A hatóságok a demonstrálók között azonosították a bukaresti Steaua és Dinamo klubcsapat szurkolótáborának tucatnyi tagját és vezetőjét is, Aurel Moise, a csendőrség rendvédelmi szervének parancsnoka szerint ők tehetők felelőssé az összecsapások kiprovokálásáért. Georgian Enache, a csendőrség szóvivője közölte, a szombati incidensek során harminc személyt állítottak elő és bírságoltak meg engedély nélküli tüntetésen való részvétel, közrendháborítás, valamint különböző erőszakos cselekedetek, például a rendfenntartók dobálása miatt.
A bukaresti demonstráción nagy számban vettek részt a szélsőségesen nacionalista Noua Dreaptă (Új Jobboldal) szimpatizánsai is. Az utcai harcok vasárnap este megismétlődtek: az Egyetem teret elfoglalni kívánó tüntetők egy része kövekkel, üvegekkel, sőt Molotov-koktélokkal dobálta a csendőröket, akik ismét könnygázt vetettek be.
A tüntetők törtek, zúztak, több üzlethelyiség ablakait betörték, hirdetőtáblákat tettek tönkre, kerítéseket döntöttek ki. Egy mobiltelefon-boltot teljesen kifosztottak, újságosbódékat vertek szét, szemeteskukákat gyújtottak fel.
A csendőrség mintegy 40 tüntetőt állított elő és kísért be.
Arafat felhívása a tüntetőkhöz
Raed Arafat egyébként felhívást intézett a tüntetőkhöz, amelyben a demonstrációk berekesztésére szólított, és arra kérte az egészségügyi törvénytervezet ellenzőit, ne engedjék magukat „politikailag manipulálni”. Az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) vezetői szolidaritásukról biztosították a tüntetőket, túlzottnak nevezték a rendvédelmi szervek beavatkozását, egyúttal a parlament rendkívüli ülésszakának összehívását követelték az „ország politikai helyzetének megvitatása és a társadalmi feszültségek enyhítése” érdekében.
Az államelnöki hivatal hallgat
Egyébként az államelnöki hivatal nem foglalt állást a tüntetések ügyében azóta, hogy Traian Băsescu viszszavonatta a sokat vitatott egészségügyi törvénytervezetet. Az államfő péntek este szólította fel Emil Boc miniszterelnököt az államelnöki hivatal egészségügyi szakbizottsága által kidolgozott jogszabály társadalmi vitájának leállítására, amit Ritli László miniszter aznap este végre is hajtott. Băsescu csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a szakma és a lakosság egy része is ellenzi az egészségügy reformját, holott szerinte a jelenlegi rendszer rosszul működik, „virágzik a korrupció”.
„A fiatal orvosokon kívül sem a kórházak, sem a háziorvosok, sem a rohammentő-szolgálat nem támogatja az ágazatban tervezett változásokat, és ahogy az elmúlt napokban tapasztaltam, a nyilvánosság egy része is elégedett a jelenlegi egészségügyi rendszerrel” – állapította meg az államfő, aki egy héttel ezelőtt „kiprovokálta” a mentőszolgálat magánosítását hevesen ellenző Arafat lemondását egy televíziós vita során. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök helyesnek nevezte a törvény visszahívását, szerinte ugyanis „erőszakkal nem lehet változást kieszközölni”.
Emil Boc: új egészségügyi törvény jön
Emil Boc – miután a Floreasca kórházban meglátogatta a szombati tüntetés során megsérült Virgil Coroboianu csendőr őrmestert – tegnap bejelentette: a koalíció már ma egyeztetni fog egy új egészségügyi jogszabály kidolgozásáról, amelyben nem lesz szó a SMURD megszüntetéséről vagy a sürgősségi mentőszolgálat magánosításáról. A kormányfő egyúttal nyugalomra és párbeszédre intett az ágazati reformról szóló közvita kapcsán, szerinte ugyanis az erőszak, a „téglák jobbra-balra hajigálása” nem jelent megoldást.
(Békés demonstrációk az ország több városában. A hétvége folyamán az ország számos városában – Kolozsváron, Nagyszebenben, Gyulafehérváron és Jászvásáron – zajlottak hasonló szimpátiatüntetések, incidenseket azonban Bukaresttel ellentétben sehol sem jegyeztek. Ezek valamennyi esetben a Traian Băsescuval és a kormánnyal szembeni megmozdulássá fajultak: Kolozsváron például a tüntetők vasárnap követeléslistát állítottak össze, amelyben az államfő és a Boc-kabinet lemondásán kívül szorgalmazták többek között a bérek és nyugdíjak 25 százalékos emelését, a Verespatakra tervezett aranybánya elutasítását, a helyhatósági és parlamenti választások összevonásáról szóló törvény visszavonását.)
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

A magyar kultúra közösséegt teremt
Szombaton volt „A magyar kultúra ünnepe” elnevezésű rendezvénysorozat nyitóeseménye a váradi Ady Endre Líceum dísztermében. A részvevőket a rendezvénysorozat két alapítója, főszervező köszöntötte. Először Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke mondott üdvözlőbeszédet. Mint mondta: ez a tizenkettedik rendezvénysorozat a magyar kultúra ünnepének jegyében. A BINCISZ mindig a berettyóújfalui civil szférával szervezi közösen az egyhetessé terebélyesedett ünnepélyt. A idén több hajdú-bihari település civil szférája is csatlakozott hozzájuk: így például a csökmőiek, a derecskeiek, a földesiek, a biharkeresztesiek. A január 25-ig tartó ünnepségsorozat keretében 18 rendezvény lesz, ezek egynegyede Váradon zajlik majd. A fiatalokat is igyekszenek bevonni az ünneplésbe. Fleisz hangsúlyozta: „A magyar kultúra élő kultúra. Közösséget teremt, és a közösség teremti a kultúrát.” Ezután Porkoláb Lajos, a Hajdú-Bihar Megyei Népfőiskolai Egyesület elnöke vette át a szót. Kifejtette: fontos, hogy a váradi magyar közösség elvigye kultúráját a kisebbik testvérnek, „kis Biharnak”. A magyar kultúra nemzeti megmaradásunk legfontosabb záloga.
A köszöntők után a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar koncertezett Döge Csaba karmester vezényletével. Szép muzsikával örvendeztették meg a közönséget. A csökmői Faluház, Könyvtár és Alapfokú Művészeti Iskola 1996-ban alakult fúvósegyüttese szép sikereket ért el az utóbbi években mind a hazájukban, mind pedig külföldön. A hangverseny Erkel Ferenc Hunyadi-indulójával kezdődött. Aztán elhangzott többek között Müller József Fehérvári indulója, Jacob de Haan Variációk hangulatra című alkotása, Alfred Bösendorfer Kis magyar rapszódiája. A koncert Máté Péter-dalok feldolgozásaiból összeállított egyveleggel zárult.
Tóth Hajnal
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az időt húzza a MOGYE?
Továbbra sem hajlandó eleget tenni a tanügyi törvény előírásainak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE): a korábbi minisztériumi felszólítások ellenére a hétvégi szenátusi ülésén sem módosítottak a chartán úgy, hogy lehetővé tegyék a magyar intézetek létrehozását a felsőoktatási intézményben.
A charta módosítása nem is szerepelt az ülés napirendjén.
Copotoiu: nem a magyar főtanszékekre
Amint arról lapunkban már beszámoltunk, az új tanügyi törvény szerint magyar intézeteket kell létrehozni a multikulturális egyetemeken. A jogszabály három ilyen hazai felsőoktatási intézményt nevez meg, a MOGYE-n kívül a BBTE-t és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemet. A MOGYE román többségű szenátusa már kétszer utasította el a magyar intézetek megalapítását az egyetemi autonómiára hivatkozva. Az oktatási minisztérium emiatt visszadobta az egyetem chartáját.
A MOGYE magyar tanszékeinek megalapítása mellett tavaly több tüntetést is szerveztek Marosvásárhelyen
A magyar oktatók döntő többsége a múlt év végén nem jelöltette magát az orvosi egyetem belső választásain, így tiltakozva a magyar intézetekkel kapcsolatos elutasító döntés ellen. A MOGYE rektora, Constantin Copotoiu elmondása szerint az intézmény már válaszolt az oktatási minisztérium magyar intézetek létrehozását sürgető két átiratára, most pedig várják, hogy a szaktárca elfogadja-e vagy pedig ismét elutasítja az egyetemi chartát. Állítása szerint a magyar intézeteket azért nem lehet létrehozni, mert a magyar nyelvű oktatás nincs külön akkreditálva, és nincsenek is meg az ehhez szükséges feltételek.
Király: ketyeg az óra
„Hiába okoskodik a MOGYE szenátusa, az általános orvosi kar akkreditálva van, ott minden további nélkül létre lehet hozni a magyar főtanszéket. A fogorvosin és a gyógyszerészetin valóban nincs magyar nyelvű előadás, de a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóságtól lehet kérni a jóváhagyást” – mondott ellent Copotoiu kijelentésének Király András. Az Új Magyar Szónak nyilatkozó oktatási államtitkár szerint egyértelmű Copotoiu időhúzási szándéka, ugyanis az egész szenátus arra játszik, hogy lejárjon a mandátuma. „Copotoiu úr pontosan tudja azt, hogy az egyetemi autonómiára hivatkozva úgy játszhat, ahogy a rétestésztát nyújtják. Nincsenek határidők, módosítanak egy-két mondatot, mi újra visszaküldjük a levelet, majd arrébb tesznek két vesszőt és így tovább” – magyarázta az ÚMSZ-nek Király. Hozzátette, ennek ellenére „ketyeg az a bizonyos óra, és legfeljebb hat hónap alatt lefut ez a történet”. Magyar kar kormányhatározattal?
Amint arról lapunkban már beszámoltunk, Markó Béla miniszterelnök-helyettes az ETV Többszemközt című műsorában egy héttel ezelőtt kijelentette: a kormány még megvárja az egyetem szenátusának következő ülését, és amennyiben akkor sem tesz eleget a magyar kar létrehozására vonatkozó minisztériumi felszólításnak, akkor életbe lép a B-terv. „A kabinet szankciókat alkalmazhat, és akár arra is sor kerülhet, hogy valamilyen módon, kormányhatározattal hozzuk létre a magyar intézeteket, vagy az önálló magyar kart” – mondta akkor Markó. A miniszterelnök-helyettes leszögezte: fontos az egyetemi autonómia, és mindeddig a kormány nem is szólt bele ebbe, de az elfogadhatatlan, hogy az egyetem vezetősége ne tartsa tiszteletben az alkotmány és törvény által garantált magyar oktatási jogokat.
Hantz Péter: plágium a MOGYE-n
Lemondásra szólította fel pénteken tartott internetes sajtótájékoztatóján Hantz Péter dr. Constantin Copotoiut, a MOGYE rektorát és dr. Klara Brînzaniucot, az intézmény rektorhelyettesét, mivel nyugat-európai egyetemek professzorainak munkáját másolták le azokban a tanulmányokban, amelyeket a két oktató doktoranduszai publikáltak. „A tudományos dolgozatok szakmai irányítói felelősek a dolgozatban leírtakért” – hangsúlyozta a romániai magyar felsőfokú oktatás önállóságáért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottság ügyvivő alelnöke. Constantin Copotoiu az MTI-nek elmondta: a Wendy Kelder Phd-dolgozatához kapcsolható romániai tanulmánynak a szerzője az ő egyik doktorandusza, aki úgy tüntette fel az ő és a rektorhelyettes nevét a dolgozaton, hogy nem szólt nekik. Copotoiu szerint csak a folyóirat közlése nyomán szereztek tudomást a dolgozatról. Hozzátette: a rektorhelyettessel együtt tavaly augusztusban az egyetem etikai bizottságához fordultak, amely kivizsgálta az esetet.
Farkas István
Új Magyar Szó (Bukarest)

Közösségteremtő életek
A Mentor könyvkiadó legújabb kötetét mutatták be a hétvégén Marosvásárhelyen a Bernády Házban
A teremtő életek című kiadvány tizenkilenc szerző munkáját közli olyan, Marosvásárhely életében meghatározó személyiségekről, akik tevékenységükkel a várost szolgálták, a közösségért cselekedtek. Pál-Antal Sándor és Simon Zsolt történészek, a könyv szerkesztői arról beszéltek, hogy 1990 után lehetőség adódott a történészek csoportjának fiatalodására, a kutatásokra, a múlt olyan szeleteinek feltárására, amelyekkel korábban nehézkes volt foglalkozni. „Amikor 1997-ben megalakult az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókja és elnökének választott, arra gondoltam, számunkra a legmegfelelőbb, ha tanulmányköteteket adunk ki” – idézte a közelmúltat Pál-Antal, akinek célja, hogy tanulmánykötetben jelentessék meg a tudományos konferenciákon elhangzottakat. Ez részben sikerült is, hiszen többen is hozzájárultak munkájuk közléséhez, de mások, nem marosvásárhelyiek is éltek a lehetőséggel és nyilvánossá tették Marosvásárhelyre vonatkozó kutatásaik eredményeit.
A most megjelent kötetben egykori marosvásárhelyi orvosok, tanárok, lelkészek,  tudósok, politikusok életpályájáról vagy tevékenységének egy-egy momentumáról olvashatunk. „Egyszer összeszámoltam, kik azok az emberek, akik az utóbbi 200–300 évben Marosvásárhely szellemi, kulturális életét gyarapították. Több mint kétszáz ilyen személyiség nevét írtam össze. A mostani kötet csak a kezdet, a munkát folytatni kell” – mondta Pál-Antal Sándor.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)

Negyedmillió a Reflexre
Idén Sepsiszentgyörgy lesz Székelyföld Ifjúsági és Kulturális Fővárosa, erre a célra 500 ezer lejt különítene el az önkormányzat, jelentette be Antal Árpád
Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint 250 ezer lejjel támogatják a Reflex színházi fesztivált, illetve hasonló összeggel finanszírozzák annak az ifjúsági rendezvénysorozatnak a megszervezését, amellyel Sepsiszentgyörgy pályázott az Európa Ifjúsági Fővárosa címre, amelyet végül nem nyert meg, de érdemesnek tartják, hogy a tervezett programok egy része megvalósuljon. Emellett idén szeretnék befejezni és átadni az új színházi stúdiótermet is, illetve tavasszal elkezdik a városközpont belső magjának átalakítását, és a sétálóutcák kialakítását, de felújítanák a színház homlokzatát is, mondta Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy költségvetés-tervezete tanulmányozható a www.sepsi.ro honlapon, javaslatokat január 25-ig lehet megfogalmazni.
Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)

Kelemen: az RMDSZ elítéli az erőszakos cselekedeteket
A békés tüntetés normális jelenség egy demokratikus államban, az erőszakos cselekedeteket viszont elítéljük – jelentette ki Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke hétfő délben nyugalomra és megfontoltságra szólította fel a romániai társadalmat bukaresti sajtótájékoztatóján, kiemelve, hogy az állampolgárok biztonsága a legfontosabb tényező, amire a hatóságoknak figyelniük kell. „Egy demokratikus államban teljesen normális dolognak számít a békés, szervezett vagy spontán tüntetés. Az állampolgárok ilyen módon fejezhetik ki elégedetlenségüket bármi iránt. Ám az erőszakos, vandál megnyilvánulásokat elítéljük, a rendfenntartó erőknek pedig közbe kell lépniük annak érdekében, hogy a lakosság biztonságban érezze magát” – jelentette ki Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke hozzátette, függetlenül attól, hogy éppen ki kormányoz, és ki van ellenzékben, a rendfenntartó erőknek elsősorban az állampolgárok biztonságát kell szem előtt tartaniuk. A hétvégén lezajlott tiltakozó akciókat nagyon alaposan elemezni kell, majd levonni a megfelelő következtetéseket. A kiindulópontot egyértelműen az egészségügyi rendszerben készülő változások jelentették a tüntetések kirobbanásakor, ám ezek nagyon gyorsan egy általános, az egész állami rendszer ellen forduló tiltakozássá alakultak át. Romániában az elmúlt két évben számos megszorító intézkedésre került sor, és minden állampolgár közös erőfeszítésének köszönhető, hogy az ország megőrizte gazdasági egyensúlyát, hogy nincsen veszélyben senkinek a nyugdíja és a fizetése – magyarázta a szövetség elnöke. Traian Băsescu államelnök múlt heti bejelentését, mely szerint az egészségügyi törvénytervezet visszavonását kérte a kormányfőtől, az RMDSZ üdvözölte és helyes lépésnek tartotta. Azonban a szövetség továbbra is azon a véleményen van, hogy ez a tény nem oldja meg az egészségügyi ellátás kérdését. Reformra szükség van, ezért a mai koalíciós egyeztetésen Ritli László minisztert egy alapos elemzésre kérték fel – nyilatkozta Kelemen. Hozzátette, Raed Arafat egy olyan szakember, akinek a tudására és tapasztalatára szükség van akkor, amikor a romániai egészségügyi rendszer reformjáról van szó, de ugyanígy további szakemberek véleményét és álláspontját is meg kell hallgatniuk a szaktárca vezetőinek. Az RMDSZ elnöke leszögezte, egyetért az ellenzék azon javaslatával, hogy rendkívüli ülésszakra összehívják a Parlamentet. „Amennyiben az alkotmány és a házszabály előírásai teljesülnek a rendkívüli ülésszak összehívására, az RMDSZ ezt támogatni fogja” – ismertette Kelemen Hunor. A rendkívüli ülésszak összehívásához a honatyák egyharmadának az aláírására van szükség, továbbá pontosan le kell szögezni az ülésszak napirendjét és időtartamát. Az előrehozott választásokkal kapcsolatosan, amely szintén az ellenzéki politikusok javaslata, az RMDSZ elnöke úgy véli, az ország számára egy politikai válság és instabilitás most rendkívül káros lenne, 2012 egyébként is választási év. „Ebben a pillanatban párbeszédre és egyensúlykeresésre van szükség” – összegezte Kelemen Hunor.(hírszerk.)
Transindex.ro

Böjte Csaba iránytűje
Farsangi hangulatban mutatta be tegnap a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet székházában Böjte Csaba ferences szerzetes Iránytű a Végtelenhez című legújabb könyvét, ugyanis a csíkszeredai Role zenekar megzenésített Ady-verseket és vallásos dalokat kínált „zenei aláfestésként”.
Az idei év első kulturális rendezvénye kettős bemutatkozó volt, a Böjte Csabáé mellett a Fazekas Mártáé is, aki az intézet új vezetőjeként lépett a bukaresti magyar közönség elé. Amint arról lapunkban már beszámoltunk, Bretter Zoltánnak, a kulturális intézet igazgatójának politikai indíttatású visszahívása után az új igazgató kinevezéséig Fazekas művészeti titkárként irányítja az intézményt. A nemrégiben Európai Polgár díjjal kitüntetett Böjte Csaba Iránytű a Végtelenhez című könyve egy trilógia (Ablak a Végtelenre, Út a Végtelenbe) harmadik része, amely a tízparancsolatról és annak a mindennapjainkban betöltött szerepéről szól. „Isten azt akarja, hogy az általa teremtett világban mindenki jól érezze magát, amihez utat mutat a Tízparancsolat” – fogalmazott a könyvbemutatón a ferences szerzetes, aki elmondása szerint a létezés örömére próbál rávilágítani könyveiben. „Nemcsak létezni, alkotni is jó. Arra születtünk, hogy szeressük azt, amit csinálunk” – magyarázta Böjte Csaba.
Hozzátette: a mai embernek minél előbb vissza kellene adni az alkotás örömét. A szerzetes könyvében a tőle megszokott módon, úgy közelíti meg az isteni parancsokat, hogy azokkal mindennapi problémákra ad közérthető választ. Olyan aktuális kérdésekre válaszol, mint: időszerűek-e még a mózesi időben kőtáblára vésett intelmek? Mit kezdjen a ma embere a szigorú tiltásokkal? „Egyszerű könyveimet elsősorban felnövekvő szép fiaimnak és a hittel ismerkedő, az igazságra szomjas embereknek írom, és az a célom, hogy a titkokat ők is megértsék, a végtelenhez tartó vándorútjukra könnyedén magukkal is vigyék” – fogalmazza meg ars poeticáját Böjte Csaba.
F.I. maszol.ro
Erdély.ma

Méltatlanul elfeledett csíki mesemondók emlékezete
Talán nincsen olyan magyar ember szerte a világon, aki ne ismerné el a székelység meghatározó szerepét a magyar folklór, ezen belül is a magyar népmesekutatás területén. Ha „magyar népmesét hallunk, elsőre biztosan Benedek Elek jut eszünkbe, vagy éppen Arany László, akit szintén a Székelyföldön gyűjtött meséi tettek ismertté. De tévedünk, ha azt hisszük, hogy már minden titkát felfedte a székely mesevilág. Amint nemrég egy, a Székelyföld folyóiratban megjelent írásból megtudtuk, egy hihetetlenül értékes és gazdag mesekincs lapul még kiadatlanul Budapesten az ELTE néprajzi archívumában.
Ez az „eltemetett archívum”, melyet a szűk szakmán kívül senki sem ismert eddig, Belatini Braun Olga csíkszentdomokosi gyűjtése a múlt század negyvenes éveiből. A gyűjtésben 17 csíkszentdomokosi mesemondótól mintegy 100 mese szerepel, ezek felét egy Albert András nevű parasztember mesélt el a gyűjtőnek. Hogy Albert András nem csak gazdag, de páratlanul értékes mesekincset hagyott ránk, arról egy szakmai kiadvány (Ortutay Gyula szerkesztésében 1960-ban megjelent Magyar népmesék) a következőképpen vall: „Albert András egyike a legkiválóbb (...) mesemondóinknak. Mesekincse úgyszólván kifogyhatatlan. Figyelemre méltó gazdag teremtő fantáziája, mellyel új meseelemeket alkot (...), valamint fordulatos költői nyelve.
De ki is ez az Albert András, és hogy lehet, hogy kiválósága ellenére sem a szülőfalujában, sem a szakmában nem vált mindmáig széles körben ismertté? Ennek a kérdésnek a megválaszolására és egyúttal a domokosi népi mesemondók ismertetésére indított projektet a Csíkszentdomokosi Községi Könyvtár az IREX könyvtári alapítvány támogatásával.
A tavaly ősszel elkezdett, idén márciusig tartó program során Sándor Edit községi könyvtáros és Gáll Ida tanítónő az interneten közzétették a jelenleg fellelhető domokosi népmeséket (www.meselofalu.eoldal.hu), mesemondó és meseillusztráló versenyt szerveztek iskolásoknak, nagyobb diákok bevonásával pedig gyűjtőmunkába kezdtek, hogy felkutassák a mesemondók ma még fellelhető nyomait a faluban. Ugyanakkor helyi tanítónők készülnek néhány mese dramatizálásával, Gáll Ida pedig kiadásra előkészíti Albert András kéziratban fennmaradt regényes önéletírását.
Ennek a programnak a keretében 2012. január 24-én Csíkszentdomokos vendégül látja Hermann Zoltán budapesti irodalomtörténészt, mesekutatót, aki néprajzkutatókkal együttműködve kiadni készül a Balassi Kiadónál a teljes csíkszentdomokosi meseanyagot. A déli egy órától a Márton Áron Általános Iskolában sorra kerülő beszélgetésen a kutató érdekes részleteket árul el a helyi hallgatóságnak erről a rejtett mesekincsről, a helyiek pedig elmondják neki, amit megtudtak a jósként, feltalálóként, lakodalmi gazdaként és naiv festőként is tevékenykedő, fiatalon elhunyt Albert Andrásról. A program iránt érdeklődőknek készséggel szolgál további tájékoztatással Sándor Edit községi könyvtáros. (E-mail cím: editsandor68@gmail.com; a Községi Könyvtár hétköznap délutánonként elérhető telefonszáma: 0266336758)
Erdély.ma

Erdélyi szolidaritás Magyarországgal
Magyarországgal, a magyar kormánnyal szolidarizáló megmozdulásokat tervez a hét végére az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt. A Tőkés László által irányított nemzeti tanács autóbuszokat indít, így segíti az érdekelteket, hogy eljussanak a szombaton Budapestre tervezett Békemenetre, a Szász Jenő vezette párt székelyföldi városokban tart a magyar fővárosival párhuzamos, azt támogató nagygyűléseket.
Az EMNT az az erdélyi magyar politikai-civil szervezet, amely már egy héttel ezelőtt kifejezte szolidaritását a magyar kormánnyal. Úgy döntöttek, a január 21-i, szombati békés demonstrációra a partiumi, a közép-erdélyi és a székelyföldi régióból is indítanak egy-egy autóbuszt. A jelentkezőket a területi EMNT-központokban várják, és arra kérik a résztvevőket, hogy mécsest vagy gyertyát, valamint nemzetiszínű zászlót és helységnévtáblákat vigyenek magukkal. A felvonulás magyarországi idő szerint 16 órakor kezdődik, a Hősök terétől az Országházig tart. Az út részvételi díja 50 lej. Szász Jenő, az MPP elnöke múlt héten jelentette be, hogy a budapesti rendezvénnyel párhuzamosan székelyföldi városokban szerveznek támogató nagygyűléseket. Háromszéken mind a négy magyar város csatlakozott a kezdeményezéshez, szombaton romániai idő szerint 17 órakor Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán, Kézdivásárhelyen és Baróton várják mindazokat, akik egyetértenek a Magyarországgal szolidarizáló megmozdulással. A budapesti Békemenetet a Magyar Hírlap és Demokrata hetilapok hirdették meg, a felhívás szerint: “Mi, magyar demokraták, akik hiszünk egy erkölcsös polgári demokráciában, hiszünk a nemzet függetlenségében, hiszünk hazánk jelenében és jövőjében, akik saját akaratunkból választottunk magunknak kormányt, amelytől hazánk felvirágoztatását várjuk és reméljük a kommunizmus és posztkommunizmus lélekölő évtizedei után, egyre növekvő aggodalommal látjuk, hogy a nemzetközi nyilvánosságban megjelenő hazug és elfogult híradások miképpen erősítenek föl egy olyan közhangulatot, amely méltatlan és igazságtalan színben tünteti fel országunkat, s amely egyre nagyobb károkat okoz hazánk gazdaságának és a magyar embereknek.” A rendezvény egyben válasz a január 2-i ellenzéki tüntetésre, amikor Orbán Viktor és kormánya ellen demonstrálva több tízezres tömeg vonult fel. A Magyarországot bíráló nemzetközi hangok az új alaptörvény életbelépése óta erősödtek fel. Az Európai Bizottság szerdán három törvény visszavonását is kérte, és az unió történetében egyedülálló módon a kohéziós alapokhoz való hozzáférés befagyasztását helyezte kilátásba.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem külön kórházakat, csak a törvény betartását
Január 13-i ülésükön a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar oktatói nyílt levelet intéztek román kollégáikhoz.
Ebben emlékeztetnek a 2011. évi 1-es számú tanügyi törvény 363-as cikkelyére, amely előírja, hogy mindazok a felsőoktatási intézmények, amelyekben a törvény életbe lépésekor a kisebbségek nyelvén is folyt oktatás, multikulturális egyetemi státust nyernek; a kolozsvári Babes–Bolyai és a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem mellett a MOGYE is.
A nemzeti kisebbségekre vonatkozó 135-ös cikkely szerint a multikulturális egyetemeken szakok, tanítási vonalak alakulnak a kisebbségek nyelvén folyó oktatás céljából. A tanítási vonal a többnyelvű multikulturális egyetemeken főtanszékekbe szerveződik. Az oktatási vonal keretében dolgozó egyetemi oktatók hat hónapon belül saját működési szabályzatot dolgoznak ki és fogadnak el, amely meghatározza a választások lebonyolítását és az oktatási vonal egyéb sajátos aspektusait is az egyetemi chartának megfelelően.
Az említett (135-ös) cikkely 3. bekezdése szerint a tagozat olyan kisebbségi nyelven működő oktatási forma, amely mind az egyetem, mind pedig egy fakultás keretén belül önálló intézményt alkothat az adott szak főtanszékére alapozva, amely önálló tantervet és szervezési kereteket dolgoz ki. A szakokon folyó oktatási tevékenységet az egyetemi autonómia szellemében kell megszervezzék.
A 4. bekezdés szerint a kisebbségek nyelvén történő oktatást minden szinten biztosítani kell: az első ciklusban, a mesteri, a doktori képzésben és az egyetem utáni oktatásban is.
A főtanszékeket az egyetemi karok javaslatára a szenátus döntése alapján lehet megszervezni, felosztani, összevonni vagy felszámolni (133/3).
A jogszabály 121-es cikkelye szerint az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium az a közhatóság, amely a felsőoktatás területére érvényes törvényes előírások végrehajtását és betartását hivatott követni, ellenőrizni és indokolt esetben büntetni, ha nem tartják be azokat. Hasonlóképpen a szóban forgó minisztérium ellenőrzi az egyetemi autonómia érvényre juttatását, gyakorolja általános és sajátos feladatát és a közügyekért vállalt felelősséget is.
A magyar oktatók kérik a törvény által előírt szerkezetek létrehozását (a román tagozaton megalakult főtanszékekkel egyenlő jogállású főtanszékeket, amelyek a tanügyi törvény 135/b pontja értelmében lehetővé teszik az anyanyelvű oktatást. Véleményük szerint ezt a jogot a törvény biztosítja és nem a rosszul értelmezett egyetemi autonómia függvénye, ahogy azt a MOGYE szenátusa a 133/3. törvénycikkelyre hivatkozva állítja. A szenátus összetételétől függenek a főtanszékek megalapításának részletkérdései is.
Nyílt levelükben a magyar oktatók kérik a magyar nyelv bevezetését a gyakorlati oktatásba, anélkül, hogy az a román nyelvű szakmai felkészítés elhanyagolását jelentené. A klinikai munkában a román páciensekkel román nyelven történik a párbeszéd, román nyelven íródnak a hivatalos dokumentumok és román nyelven folyik a párbeszéd a román kollégákkal is. A román szaknyelv elsajátítása kötelező marad, ahogy azt a tanügyi törvény megfogalmazza (46/11).
”Határozottan visszautasítjuk egyes politikusok vagy a MOGYE Diákligája által a sajtóban közzétett vádakat. Pontosítjuk, hogy nem akarunk külön kórházakat, külön laboratóriumokat, külön kutatóközpontot, nem akarjuk, hogy a magyar diákok kizárólag csak magyar nyelven tanulják az orvostudományt, nem akarjuk, hogy román nyelvismeret hiányában képtelenek legyenek Romániában gyakorolni a mesterségüket. Visszautasítunk az egyetemi életre gyakorolt bármilyen politikai befolyást. Azt kérjük csupán, hogy a tanügyi törvény előírásait tartsák be. A törvény 121-es cikkelye alapján az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium az egyetlen felhatalmazott szerv, hogy a felsőoktatásban a vonatkozó törvényes előírások gyakorlatba ültetését és betartását, illetve az egyetemi autonómiának a felsőoktatási intézmények általi gyakorlását ellenőrizze. Kérjük a minisztériumot, hogy teljesítse ezt a feladatát.
Egyetemünk chartáját a szaktárca arra hivatkozva utasította el, hogy az nem tesz eleget a törvény előírásainak. A magyar tagozat főtanszékei a mai napig sem alakultak meg, holott az egyetem szerkezete a charta szerves részét képezi, tehát nem tekinthetjük törvényesnek a jelenlegi szerkezetet. Emiatt nem veszünk részt az egyetem vezetőségének megválasztásában addig, amíg a MOGYE nem az érvényes törvény alapján működik” – olvasható a január 13-án írt nyílt levélben.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Valaki hajt a forgalommal szemben”
Mire jó a magyar kultúra címmel került sor arra a múlt heti rendezvényre, amelynek vendégei – L. Simon László író, magyarországi fideszes országgyűlési képviselő, a magyar parlament kulturális- és sajtóbizottságának elnöke, a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke és Hatos Pál történész, a Balassi Intézet főigazgatója – „történelemről, kultúráról, borról és politikáról” beszélgettek a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban. Az est moderátora Lakatos Mihály, a Sepsiszentgyörgyön működő, Magyar Kulturális és Koordinációs Központ igazgatója volt. L. Simon László Személyes történelem című esszékötetét Király Zoltán költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának ügyvezetője mutatta be.
A kötet bemutatása előtt Király Zoltán arra kérte a szerzőt, hogy olvassa fel a Mire jó a magyar kultúra című írását, majd ezt követően méltatásában – Valaki hajt a forgalommal szemben címmel – kifejtette: az egykori „avantgárd költő, borász és parlamenti képviselő, képzőművész és tanár, néhai civil harcos és szervező az X-faktorizált magyar trenddel, az »ahol élek az a hazám« világpolgár szindrómával” hajt szembe, s közben olyanokról ír, „mint haza és hazaszeretet, barátság, libává változott dédapa és nagyanyák, szülőföld, szőlő és bor, nemzet, és a városi ember gyomrát felfordító, törköllyel bőven öntözött disznóvágás”. Mindeközben pedig a szerzőt „hol vígan zsidózzák, mert megnézett, sőt, horribile dictu, végigült egy Alföldi Róbert-előadást a Nemzetiben, más fórumokon meg médiadiktátor-fasisztaként emlegetik a magyar országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága elnökeként”. Az esszékötetet olvasva kezdjük nem érteni a diskurzust, fejtette ki Király Zoltán, ugyanis a szerző – a forgalommal szembehajtva, „pozitív jövőképet ábrázol, teszi mindezt a múlt tanulságaiból táplálkozva. Az író-politikus L. Simon megengedi magának és olvasóinak, amit gyakorló Kárpát-medencei magyar politikus nem, mégpedig azt, hogy nem akar meggyőzni igazmondása felől. Újra mondom tehát, valaki jó irányban hajt a forgalommal szemben”, fejezte be méltatását Király.
A moderátor kérdésére, hogy hogyan állt össze a 2011-ben megjelent könyv, L. Simon László kifejtette: körülbelül kétkötetnyi írása hever kiadatlanul, ebbe a mostaniba kifejezetten azokat az írásokat válogatta össze, amelyek valamilyen identitáskeresést vagy identitásproblémát tükröznek vissza. Hozzáfűzte: úgy tűnik, nemsokára megjelennek majd a képzőművészeti tárgyú esszéi. Az országgyűlési képviselő elmondta: „Nagyon sok hülyeséget csináltam életemben, a politikai riválisaim most keresik és kutatják, és szeretik a régi verseimet is előszedni, azokból idézgetni, amelyekre azt mondhatják, hogy értelmetlen zagyvaság”. Hozzáfűzte azonban: soha semmiért nem szégyellte igazán magát, a hülyeségeiért sem, de 2004. december 5-én, és azután egy jó darabig nagyon szégyellte magát. Úgy érzi, talán ezért is kezdte el írni azokat az esszéket, amelyek bekerültek a kötetbe. „Nem képverseket készítettem már, meg nem obszcén verseket írtam, amelyekkel most utólag támadnak – nem voltak obszcének azok a versek, csak vannak benne olyan szövegek, amelyeket nem értenek a művelt vagy a félművelt olvasók –, és teljesen más irányba haladt az érdeklődésem irodalmi szempontból is. Hát ennek a lenyomatai ezek az írások”.
Lakatos Mihály felvetésére, hogy személy szerint jó ideig úgy érezte, minthogyha szégyen lenne a szülőföldről, a hazafiságról beszélni, de mintha ez a trend mostanság kezdene megfordulni, L. Simon válaszában kifejtette: „Egyáltalán nem látszik megfordulni ez a trend, csak most mi kormányzunk, és ez egy kicsit más színt ad a dolgoknak, különben ugyanannyian fenik a késüket, és ugyanannyian gondolják ezeket, mint eddig”. A képviselő úgy vélte továbbá, hogy „óriási bajban vagyunk, mert ez a nemzet egyáltalán nem tud dolgok mellé úgy fölállni, mint ahogy a lengyelek képesek például. Vannak közös ügyek, értékek, amelyeket senki nem kérdőjelez meg náluk, a kommunista ugyanúgy büszke rá, mint a kereszténydemokrata. A magyarnak pedig az a speciális betegsége, hogy mindig mindent tagadni akar”. Az, amit Lakatos Mihály trendként érzékel, „csak és kizárólag a mi pillanatnyi politikai előretörésünknek köszönhető jelenség. Ahhoz, hogy ebben változás legyen, arra van szükség, hogy legalább három évtizedig konzervatív politika irányítsa Magyarországot, és hogy okos ösztöndíjprogramokkal, megfelelő felsőoktatás-politikával, remek kultúratámogatással – ezek most mind hiányoznak – segítsük hozzá az utánunk jövő nemzedékek sorát ahhoz, hogy ne szégyelljék azt, hogy magyarok, hogy olyan értékekhez ragaszkodnak, amelyeknek a vállalása ma ciki.”
Milyen elképzelések léteznek a magyar kultúrpolitika terén, tette fel a kérdést a moderátor, tekintve, hogy L. Simon László három hónappal ezelőtt vette át a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) irányítását, ezen kívül pedig ő a parlament kulturális bizottságának az elnöke. Az író-politikus kifejtette: Minőség a kultúrában címmel két évvel a választások előtt dolgozták ki azt a kultúrpolitikai koncepciót, amellyel – egyebek mellett – a Fidesz-KDNP kétharmados többséggel megnyerte a választást. Ez a koncepció – amelyet egyébként nem sokan olvastak el, mondta, de letölthető pdf-formátumban –, most is vállalható. Amikor feladatként megkapta az NKA irányítását, hogy tegye rendbe a kultúra legközvetlenebb finanszírozását, másfél hónap alatt a 17 kuratóriumot lecsökkentették kilencre, a 152 kurátor helyett 72 végzi a munkát, mindemellett pedig körülbelül 2 milliárd forinttal növelték a forrásaikat, ami óriási mozgásteret jelent a jelenlegi, igen szűkös gazdasági helyzetben, fűzte hozzá. „Az, hogy én lettem az NKA elnöke, garancia arra, hogy a határon túli magyar művészek, írók, a határon túli magyar kulturális élet szereplői még nagyobb eséllyel pályázhatnak az NKA-nál”, hangsúlyozta a politikus.
Ezt követően a moderátor Hatos Pált, a Balassi Intézet főigazgatóját (2010 augusztusában vette át az intézet vezetését) arra kérte, beszéljen az elképzelésekről, stratégiai célkitűzésekről. A főigazgató úgy vélte, mindenütt a világon csökken a kultúrafinanszírozás, és sok helyütt csak az a lényeges, ami eladható. „2010-ben úgy határoztuk meg, az intézet célja eljuttatni a nemzetek közösségébe a magyarság jó hírnevét. Ez nagyon patetikus mondat, de szándékos. Mi magyarok igenis nagyon érzékenyek vagyunk arra, hogy hogyan vélekednek rólunk a nagyvilágban. Paradox módon, nem teszünk meg mindent azért, hogy meghalljuk a híreket. Az idegennyelv-tudásunk az utolsó előtti az Európai Unióban – az utolsó Nagy-Britannia, de ők ezt valahogy megengedhetik maguknak. Tehát a jó hírnév nekünk nagyon fontos, és mivel nincsen kőolajunk, leginkább a kulturális teljesítményben van az erőnk. Mi azért elég régóta hozunk létre kulturális teljesítményt, régi kultúra vagyunk, ezt nem árt nem elfeledni. A Balassi Intézet feladata tehát, hogy a magyarság jó hírnevét ne terjessze, hanem fenntartsa, működtesse”, magyarázta Hatos Pál. Hozzátette: ha azonban vendégségbe megyünk, akkor alkalmazkodni kell, „tehát, ha Németországba, Franciaországba, az Egyesült Államokba visszük a kultúránkat, történelmünket, nem kezdhetjük rögtön a trianoni katasztrófával. Nem azért, mert a magyar nemzet nem szenvedett volna annyit, hanem azért, mert igenis azt kell bemutatnunk, hogy ezer év írott kultúra áll mögöttünk, nem kell rögtön panaszkodni, és nem kell az áldozati szerepet hangsúlyozni. Ezért a Balassi Intézetnek a filozófiája a magyar kulturális örökségnek vagy általában véve a magyar identitásnak pozitív viszonyulási pontok mentén történő végiggondolása”. Mint mondta, 19 magyar kulturális intézet van a világon, a magyar kulturális diplomácia egyik feladata pedig még mindig az: kimenni külföldre, ahogy kimentek Apáczaiék, Misztótfalusiék okosodni, és onnan hazahozni valamit. Persze ennek megvan a veszélye, hogy sokan kint is maradnak, és ott gazdagítják az illető országokat mindazzal, amit tanultak, „de ettől függetlenül nem adhatjuk fel”. Véleménye szerint a Balassi Intézet hivatása nem az, hogy kirakatként megmutassa magát egy estére, nem bemutatni, hanem teremteni kell. Felhívta a figyelmet arra, hogy „ha a nagy nemzeteket önmagában nem érdekli a magyarok világa, akkor be kell mutatni Közép-Európa világát, és be kell mutatni azt a fajta Közép-Európát, amelyben Kolozsvár az egyik középpont, vagy Eperjes, Budapest, Prága, és mindig azt kell mutatni, hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz”.
A beszélgetés eme részénél Király Zoltán felvetette: látnak-e a meghívottak esélyt arra, hogy Kolozsváron is nyíljon magyar kulturális központ. Hatos Pál elmondta: az említett 19 intézetből 16 Európában működik – ebből kettő Románia területén, Bukarestben és Sepsiszentgyörgyön. Európán kívül New Yorkban, Kairóban és Delhiben létezik magyar kulturális központ. „Van igény a bővítésre, nagyon jó lenne, ha lehetne intézeteket nyitni Zágrábban, Belgrádban, ezek előkészület alatt is vannak, de létezik egy miniszterelnöki megállapodás Kína és Magyarország között is. A munka tehát zajlik, kicsit azonban közbeszólt a világgazdasági válság. Ám az is feladat, hogy fenntartsuk azt, ami megvan. Akkor jó, ha élettel tudjuk ezeket megtölteni. Ez ugyanúgy vonatkozik a bukaresti magyar intézetre is, ahol nemrégen változás történt, de ennek csupán az volt az oka, hogy azt gondoltuk, intenzívebb életet kell oda varázsolni, ugyanis ezek épületek, de épületekből hellyé kell lenniük”. A főigazgató úgy vélte, a magyar kulturális diplomácia, a magyar kulturális export – nem a politika jóvoltából, hanem az igen erős és folyamatos kortárs magyar kultúratermelés miatt – továbbra is élénk, erőteljes és számontartott. „Persze nem kerülöm meg a kérdést, de kénytelen vagyok egy diplomáciailag értelmezhető választ adni, mégpedig azt, hogy egy kulturális intézethez két szereplő kell: az egyik fél az Románia, és Romániában a kulturális tárca. Tehát, ha a román kulturális tárca, illetve az azt képviselő miniszter, úgy döntenek, hogy Kolozsváron legyen ilyen intézet, akkor mi teljesen nyitottak vagyunk. De attól is boldogok vagyunk, hogy Erdélyben megszülethetett egy. Természetesen mindenki tisztában van azzal, hogy nagyon sok fontos szellemi központ van Erdélyben, de kincses Kolozsvár mégiscsak Erdély fővárosa”.
A témához L. Simon László hozzáfűzte: ő politikus, neki nem kell annyira árnyaltan fogalmazni, ennek megfelelően tehát azt gondolja: „Magyarországnak nagyon jó lenne, ha Kolozsváron lenne kulturális központja, lenne bázisa. A kulturális intézetek a magyar államnak az intézményei. Pekingben is erről tárgyaltunk, mert ma Magyarország számára minden szempontból fontosak a kínai–magyar kulturális és gazdasági kapcsolatok erősítése. De hogyha nemzetstratégiai célokat fogalmazunk meg, akkor valóban fontos, hogy Kolozsváron legyen a magyar államnak, a konzulátuson túl, kulturális intézményi formában is egy erőteljes alapja, ezért mindent meg kell tenni. Szerintem a romániai magyar politikai erőknek ez óriási felelősségük, hogy emellé állnak-e, ezt a maguk országában kezdeményezik-e, a maguk kormányzati pozícióit fölhasználva erősítik-e”, hangsúlyozta a politikus.
A beszélgetés végén lehetőség nyílt kérdések felvetésére a közönség részéről is. Mindenki egyenlő eséllyel pályázhat-e, és kizárólag szakmai szempontból hoznak-e döntést a pályázatok elbírálásakor, kérdeztem L. Simon Lászlótól, mivel a beszélgetés alatt hangsúlyozta, hogy személye „garancia arra, hogy a határon túli magyar művészek, írók, a határon túli magyar kulturális élet szereplői még nagyobb eséllyel pályázhatnak az NKA-nál”. „Nem is értem a kérdését”, hangzott a válasz. „Elfogadhatatlan, hogy egy olyan szerv, amely a magyar állam legnagyobb kulturális mecenatúra szerve, amely több mint 11 milliárd forintos költségvetési összeggel gazdálkodik; amely 2012-ben több mint ötmilliárd forintot fog szétosztani a magyar kulturális szereplők között, és még további többmilliárd forintos tartalékkal rendelkezik; amelynek a 72 fős kuratóriumi testületét ötven százalékban a szakmai szervezetek delegálták, a szakma kiválóságai közül, ötven százalékban pedig, az ő javaslataikat figyelembe véve, a miniszter; amely kuratóriumokban a magyar tudományos és szellemi élet kiválóságai ülnek, hogy ne szakmai alapon döntenének, hogy ne lenne esélyegyenlőség. Nem is értem tehát a kérdést”, fogalmazott válaszában L. Simon László.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)

Nemzeti színű ferdítések
Gabriel Catalan
A szerző két, 1990 után kiadott történelemkönyvet elemez, amelyben hemzsegnek a bizonyítékok arra, hogy a tankönyvírók továbbra is a nemzeti-kommunista szemlélet szerint tálalják a románok történetét, és tovább folytatják a történelemhamisító manipulációkat, kárt okozva vele a végre lehetővé váló román–magyar megbékélésnek.
Azokat a hűbéri szerződéseket, amelyeket az erdélyi fejedelem Ştefan Răzvannal, valamint a  Mihai által küldött munténiai bojárok küldöttségével kötött, a tankönyvírók „Báthori Zsigmond által készítettek”-nek minősítik, és  „megalázó kikötéseket” tartalmaznak. Mi több, Havasalföld esetében „a bojárok összeesküvéséről” van szó, azokéról, akik az szerették volna elérni, hogy a Mihai hatalma csökkenjen, és hogy újabb „jogokat és kiváltságokat” szerezzenek (helyeket az országgyűlésben, egyházi gyarapodást az Ungrovalahiai [Havasalföldi] Érsekségnek, gazdasági és politikai előjogokat), és e tekintetben Mihai szavaira hivatkoznak, arra, amit egyik lengyelországi vendégének mondott: „Orcátlanul becsaptak”, a bojárok „saját akaratuk szerint cselekedtek”. Tekintetbe véve Mihai vendégének kilétét, valamint azt, hogy híre sincs a megtorlásnak Eftimie érsekkel, a püspökökkel, illetve „az áruló” bojárokkal szemben, vagy annak, hogy a sértett uralkodó felmondta volna az említett szerződést, mindössze arra következtethetünk, hogy Mihai amolyan diplomáciai nyilatkozatott tett azért, hogy Lengyelország gyanakvását csökkentse, a lengyelek ugyanis időközben, 1995 augusztusában, Moldvában Ştefan Răzvan helyett Ieremia Movilát ültették trónra, a törökellenes politika ellenzőjét és a lengyel érdekek hűséges kiszolgálóját.
A létrehozott hűbéri viszony működőképességének legfőbb bizonyítéka az, hogy a szerződő felek 1594 és 1599 között kölcsönös katonai támogatásban részesítették egymást a törökök elleni harcban. A tankönyvek részletesen foglalkoznak vele, bár nem minősítik ezt a tényt valóságos értékének és jelentőségének megfelelően. Így Báthori Zsigmond már a Mihai törökellenes fellépésének kezdetén (1594. november 13-án Bukarestben) „2000 katonát küldött”, segítségként. Velük találkozhatunk – „Király Albert parancsnoksága alatt” – az 1595-ös harcokról, beleértve a călugăreni-i csatáról (1595. aug. 23.) szóló leírásokban is. Azt viszont a szerzők nem tisztázzák kétséget kizáróan, hogy Mihai (akárcsak számos elődje) magyar hűbérura segítségével szerzi vissza a törökök által elvett országát és trónját, annak ellenére, hogy megemlítik: „Mihai 1595. szeptember 12-én Bran mellett, a Dâmboviţa menti Stoeneşti-en várta a segítség érkezését szövetségeseitől”, valamint azt, hogy „Zsigmond átkelt a hegyeken mintegy 23 000 katonával, közöttük 13 000 zsoldossal, a székely csapatokkal, Ştefan Răzvan kis hadával és a toscanai segédcsapattal (a Silvio Piccolomini vezénylete alatt álló 300 katonával)”. A katonai együttműködés további példái: Mihai és Zsigmond 1596-ban és 1598-ban összehangolta a támadó és a védelmi hadműveleteket [jóllehet a havasalföldi vajda időközben, 1598 márciusában békét kötött a törökökkel], vagy „a Habsburg Rudolffal (1598-ban a Dealu kolostorban) megkötött barátsági és katonai szövetségi szerződés, amely által, miközben Zsigmond első ízben lemondott a trónról, Mihai egykori hűbérura hűbérurának a vazallusa lett, vagyis II. Rudolf német császáré, aki egyben a magyar királyi címet is birtokolta. Erről az alárendeltségi viszonyról hallgat a tankönyv, csupán azt említi, hogy a Báthori Zsigmonddal szembeni „kierőszakolt vazallusság ettől kezdve végképp megszűnt”.
Ezután Mihai „személyes kezdeményezésének” eszméjét bizonygatják, amely már az 1596–1597 közötti időszakkal kapcsolatban is felmerült, miszerint Mihai „a hegyeken túli hadjárat mellett döntött, amelynek tökéletes megszervezése arra vall, hogy e hadjárat gondolata őt régóta foglalkoztatta”. Csakis azért, veszi fel Mihai „a császári tanácsos és helytartó címet (…) valamint a császári hadak főparancsnoka” címet, hogy a II. Rudolf császár gyanúját eloszlassa.
Ugyanezt a nézetet vallják Moldva meghódítása esetében is, amely ugyancsak alkalmat adott Mihainak, hogy a függetlenségét éreztesse: „Egyrészt az, hogy állandóan megtagadta azoknak a területeknek az átadását, amelyeket a császár kardjával szerzett, valamint az, hogy Erdélyben teljesen független politikát folytatott, újabb merész lépésre kötelezte őt.”
Annak ellenére, hogy Mihai Târgoviştébe és Iaşi-ba helytartókat iktatott be (fejedelmi helytartókat; uralkodót nevezett ki Moldvába, akárcsak korábban Havasalföldre), váltig bizonygatják, hogy „1600-ban politikai egyesülés történt” (ami mindössze öt hónapig, májustól szeptemberig tatott). A szerzők szerint a politikai egyesülést bizonyítja  Mihai rangcíme (amelyet az 1600. május 27-én kibocsátott okirat szerint használt) és a „jól ismert pecsét, amelyen megjelenik a három román testvérállam”. „Hosszas tárgyalások nyomán sikerült kicsikarnia azt, hogy a Habsburg Birodalom elismerje őt Havasalföld és Moldva uralkodójának, valamint Erdély fejedelem rangú kormányzójának.”
Ennél súlyosabb ferdítés az, hogy Mihai tetteihez nemzeti célokat társítanak, a nemzeti egység és öntudat eszméjének meglétét mind a fejedelem, mind pedig a román népesség esetében. Néhány kivételt (A.D. Xenopolt, P.P. Panaitescut) leszámítva, a nemzeti motiváció állandó jellemzőként jelenik meg a román történetírásban. A tankönyvek lemondanak az egyik hamis beállításról, miszerint „Havasalföld, Moldva és Erdély – együtt, amire úgy vágytunk”, de kitartanak a másik, a „dák eszme” mellett: „A dák terv – minden román egyesítése egy energikus hatalom révén – az egyetlen út számunkra a függetlenség felé a minket leigázni kívánó hatalmi érdekekkel szemben, az Ottomán Birodalomtól kezdve Lengyelországig és a Habsburg Birodalomig”, más szóval „a Román Országok egyesítésének a szükségszerűsége”. „Tudva azt, hogy az ottománellenes koalíció széthullik, Mihai rájött arra, hogy ilyen veszedelmes politikai körülmények között csakis a Román Országok egyetlen vezetés alatt történő egyesülése mentheti meg az olyan nagy áldozatok árán elnyert függetlenséget.”
A szerzők e felfogásnak megfelelően eltúlozzák azokat a proromán intézkedéseket, amelyeket Mihai Viteazul vezetett be Erdély kormányzása idején: havasalföldi bojárokat ültetett be a fejedelmi tanácsba (a munténiai főurak nagyrésze nem is volt román származású, hanem görög vagy levantei); az erdélyi várakba bizalmi emberei közül nevezett ki várkapitányokat (akik közül sokan balkáni származásúak voltak); bevezette a román nyelv használatát egyes kancelláriai iratok készítésekor (kevés ilyen irat készült, s azok is cirill betűs írással); adományokat nyújtott román nemeseknek (amellett hogy e nemesek etnikai hovatartozása meglehetősen vitatható, a szerzők megfeledkeznek arról, hogy Mihai Viteazul adományban részesített magyar és székely nemeseket is); a jobbágy parasztoknak kisebb engedményeket kaptak tőle: legeltetési jogot, megtiltotta a kínzásukat, felmentetette őket az ortodox papok javára való robot végzésétől (az erdélyi parasztmegmozdulások miatt volt kénytelen ilyen engedményeket tenni; ezzel szemben Havasalföldön egészen más intézkedéseket hozott: törvényerőre emelte például a parasztok földhöz kötését, 1595-ben és 1596-ban megtiltotta a munténiai jobbágyok számára a költözködést).
A tankönyvírók különösképpen eltúlozták Mihai Viteazul vallási politikáját. Mihai, ortodox lévén, görögkeleti templomot alapított Gyulafehérváron. De ne feledjük, hogy a tismanai rendházfőnöknek, Serghiének a  kinevezését máramarosi püspökké, vagy a Neagoslav papét Brassóban a bolgárszegi ortodox templom élére, akárcsak egyes Kárpátokon túli szerzetesek áttelepítését a gyulafehérvári kolostorba Eftimie érsek határozta el, az egyházi hatóságokkal együtt – ők a fejedelemmel szemben autonómiával rendelkeztek minden egyházi kérdésben. Különben Eftimie érsek 1595 óta rendelkezett a fent említett jogokkal, attól kezdve, hogy május 20-án Gyulafehérváron a havasalföldi küldöttség vezetőjeként aláírta a Báthori Zsigmonddal, az akkori erdélyi fejedelemmel szembeni vazallusi szerződést (lehetséges, hogy Báthori András uralkodása alatt visszavont egyet-mást e szerződés előírásaiból).
Alaptalan az az állítás, miszerint Erdélyben: „az ortodox vallás hivatalosan elfogadott vallássá vált, és [Mihai]  Gyulafehérváron megalapította  az Erdélyi Ortodox Érsekséget”, ugyanis ő nem alapított ilyen érsekséget, hanem abban az időben Eftimie havasalföldi érsek ellátta az erdélyi ortodox püspök szerepét is (ami különben a tankönyvből is kiderül, amikor a gyulafehérvári püspöki székről ír, amely a Mihai Viteazul által 1597-ben alapított templomban található).
Tehát egyáltalán nem nyilvánvaló Mihai Viteazul politikájának „a központosító és egyesítő jellege” sem általános külpolitikai aspektusát tekintve, sem pedig annak alapján, ahogyan Erdélyt kormányozta, jóllehet mindkét tankönyvben azt állítják, hogy „Mihai Viteazul megpróbált uralkodásához társadalmi alapot, különösképpen román társadalmi alapot teremteni. Mihai Viteazulnak az a próbálkozása, hogy román közigazgatást vezessen be, akárcsak általában az ő politikája, elégedetlenséget váltott ki a nemesek körében, s megrontotta a császárral való kapcsolatot”; „Bár szándékainak véghezviteléhez nem volt elég idő, Mihai Viteazul az egyesülés legfőbb szavatolójaként tevékenykedett, ő volt a legfontosabb politikai és katonai döntéseket hozó tényező a Kárpátok, a Duna és a Fekete-tenger közötti egész térségben.”
Ezzel szemben viszont a tankönyvek elismerik: „Mihai Viteazul kötelezettséget vállalt arra, hogy érintetlenül hagyja az erdélyi kiváltságosok érdekeit”;  „megerősítette a székelyek régi szabadságjogait, mint olyanokét, »akik a keresztény közösség javáért harcoltak«, vagyis a törökök ellen”. Továbbá tényként állapítják meg, hogy 1600 szeptemberében a tordai országgyűlésen „az erdélyi kiváltságos rendek (...) fellázadtak Mihai ellen »a rájuk rótt szokatlan terhek«, valamint »az erejüket gyengítő« kötelezettségek miatt”, nem pedig etnikai megfontolásokból (Székely Mózes székelyei kitartottak Mihai Viteazul mellett, hálából a régi kiváltságaik visszaállításáért), illetve a románok feltételezett előnyben részesítése miatti elégedetlenségből.
(Folytatjuk)
Új Magyar Szó (Bukarest)