Műterem és Élet-Jelek a Székelyföldről
Kiállítással egybekötött könyvbemutató a Györkös Mányi Albert Emlékházban
„Ment-e a könyvek által a világ elébb?” – kérdezhetjük Vörösmartyval együtt, születésének közelgő, 210. évfordulóján, s akár el is morfondírozhatunk a témán, de bármennyire pesszimistán és kritikusan viszonyulnánk is korunk visszásságaihoz, a még véletlenül sem paradicsomi állapotokhoz, az igenlő választ nem kerülhetjük meg.
Az én korosztályom, de a nálam tíz-húsz évvel fiatalabbak is emlékezhetnek még arra, mit jelentett a diktatúra legsötétebb, hetvenes nyolcvanas éveiben az írott szó, a könyvbe foglalt gondolat. Mekkora segítséget, milyen erős erkölcsi támaszt nyújtottak a Domokos Géza igazgatta Kriterion minőségi könyvei, a magyar és a világirodalom remekeit megjelentető kötetek. És emlékezhetnek arra a bizonyos Tőzsér postára is – az elnevezés nem kisebb személyiségtől, mint a mi „száguldó riporterünktől”, a felejthetetlen emlékű Beke Györgytől származik, – amely a legeldugottabb kistelepülésre is eljuttatta a nemritkán levegővel is felérő olvasnivalót, a megmaradást szolgáló magyar szót.
S hogy miért e múltba kalandozás egy kiállítás megnyitón? Mert minden mindennel összefügg. Mert talán ez a szemet gyönyörködtető, lelket kiteljesítő tárlat is ott hordozza csírájában Tőzsér József Székelyföldről irányított könyvpostáját, azt az egyszemélyes intézményt, amely 2011 januárjában ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját. S amely 1993-tól immár könyvkiadóvá teljesedve, Kozma Mária főszerkesztésével vált a hazai „könyvtermelés” egyik legmarkánsabb képviselőjévé, az irodalom és a művészet terjesztőjévé, sőt gerjesztőjévé is. Amint azt a Műterem és az Élet-Jelek sorozatok itt látható kötetei is igazolják: a képzőművészek és méltatóik szószólójává.
A sorozatok értékes darabjai közül a legfrissebbek kerülnek most bemutatásra, és elevenednek meg a művészek jóvoltából, akik néhány munka erejéig eredetiben is ízelítőt nyújtanak tevékenységükből. Az eredeti alkotásokkal való találkozás élménye pedig összehasonlíthatatlanul többet jelent a legjobb reprodukciónál is, mondhatni hitelesíti a könyvben foglaltakat.
Némi túlzással az erdélyi képzőművészet keresztmetszete elevenedik meg előttünk. A műfaji és stiláris változatosság révén ugyanis betekintést nyerhetünk a kortárs hazai vizuális művészet főbb vonulataiba.
A festészetet Márton Árpád, a Hargita műhely oszlopos tagja és megteremtője képviseli, aki expresszív, varázslatos realizmusával alkotóművészetében mindvégig hű maradt ahhoz a tájhoz és emberéhez, amely elindította a pályán. A robusztus formák elemi erejével ható, mélységesen emberközpontú, erdélyi hagyományokból táplálkozó művészete a legkorszerűbb festői nyelvezeten szól a befogadóhoz. Sajátos színvilágú, balladai tömörségű, sorsképszerű alkotásai a drámaiság és a líraiság egyedi ötvözetei. Művészi munkásságát Banner Zoltán mutatja be gazdagon illusztrált kötetben. A jelenlegi tárlatra a művész három, sejtelmesen könnyed, rendkívül kifejező, a szokásosnál líraibb, megejtő szépségű pasztelljét küldte el.
Zsigmond Márton ugyancsak a régióbeli művészgárda prominens tagja. Képzőművész a szó legnemesebb értelmében, hiszen a monumentális művészet – gondoljunk csak a csíkszeredai mozi homlokzatát díszítő mozaikjára – legalább olyan közel áll hozzá mint a festészet és a mindezek alapját képező rajz. Az emberi test anatómiájának kiváló ismerője és művészi átlényegítője. Biztos kézről, nem mindennapi rajztudásról, lényeglátásról és művészi fantáziáról árulkodó akt sorozatából a Házsongárd Alapítvány kolozsvári aukciós tárlatán is kaphattunk ízelítőt. A róla szóló kismonográfia bevezető tanulmányát Turós Eszter jegyzi. A tárlaton két, folthatásokkal építkező, a figuralitást éppen csak hogy sejtető színvillanásával szerepel.
A régió másik jellegzetes művész képviselője a Kézdivásárhelyen élő Sárosi Csaba. Munkásságát kötetben Jánó Mihály méltatja. Sajátos színvilág, a legkülönfélébb anyagok és tematikák kombinációja, humor, sőt a szarkasztikus megfogalmazások iránti fogékonyság is jellemzi a környezetét és önmagát sajátosan egyedi művészi szemüvegen keresztül szemlélő alkotó művészi világát. A motívumok játékos sokszínűsége és a szigorúan pontos szerkesztés sikerrel egészíti ki egymást a Feszt László-tanítvány Sárosinál.
Fazakas Tibor sajátos színt képvisel erdélyi képzőművészetünkben. Op-artos konstrukciói egyfajta lírai geometria rejtelmeibe nyújtanak betekintést. A művész biztos kézzel, mérnöki pontossággal szerkesztett, festett képi vallomásai dacolni látszanak a számítógépes technika mindenek felettiségével. Alkotásait kötetben Banner Zoltán elemzi.
Leegyszerűsített, tiszta formáival a szobrász Vargha Mihály a művészi absztrakció legmagasabb fokára jut el. Florális, zoomorf és antropomorf fogantatású, geometrikus alakzataival életet, költőiséget lehel a hideg formákba. A művész a mikró- és makrovilág ellesett formáiban véli felfedezni azt a harmóniát, amely a formai megjelenítés katartikus látványát teremti meg. Egyfajta érzelmesen konceptuális szobrászatnak adva ezáltal teret. Munkásságát kötetben Szücs György mutatja be.
Köllő Margit művészi munkásságáról Gazda Árpád ír. A kitűnő rajzkészséggel megáldott textilművész munkái sikerrel ötvözik a látványt és a látvány mögötti gondolati szférát. Természeti motívumokkal gazdagon átszőtt alkotásai ilyenformán a figurativitás következetes vállalásával jutnak el a conceptual art lehetőségeinek kiaknázásáig is. Éppen visszafogottságukban megkapó, különleges eleganciájú munkáit egyfajta sajátos puritánság, önként vállalt aszketizmus jellemzi. Alkotásai úgy korszerűek és úgy jövőbe mutatók, hogy magukon viselik annak a közösségnek a jegyeit, kulturális örökségét, amelyből vétettek.
És hatványozottan jellemző ez a szintén textilművész és divattervező Bandi Kati munkásságára. Nem véletlenül, hiszen a gyökerek tiszteletét és szeretetét a családból hozta. Édesapja, a népművészet igazi apostolaként oktatta a fiatalokat az eredeti népi motívumok sajátosságainak ismeretére, a bennük rejlő lehetőségek kiaknázásának fontosságára. Ezekből ihletődik Bandi Kati is. Az óriáslány ruhájával pedig valósággal brillírozik, korlátlan alkotó fantáziáról és művészi érzékről téve tanúbizonyságot. A munkásságát bemutató tanulmányt Nagy Miklós Kund írta.
A kiállító művészek tagjai annak a Barabás Miklós Céhnek, amely nemrég nyerte el az egyik legmagasabb anyaországi kitüntetést, a Magyar Örökség Díjat. Az elismerés nekik is köszönhető.
Elhangzott 2010. november 24-én, a Györkös Mányi Albert Emlékházban (szerkesztett változat)
Németh Júlia, Szabadság (Kolozsvár)

Ingázás és emigrálás között – Élettér az Érmelléken
Választási kampányok idején szebbnél szebb jövőképet festenek a négyévenként a „pórnép” közé leereszkedő, megnyájasodott politikusaink. Az elmúlt húsz esztendőben ha csak a töredéke is megvalósult volna azoknak, amiket a választások előtt hangoztattak személyesen, vagy autókra szerelt hangszórókból, hangosbemondókból szórtak felénk, ma nem sereghajtója lennénk a jó öreg Európa országainak.
Az Érmellék mindig szürkébb, elhanyagoltabb része volt a Partiumnak, pedig mindig szorgalmas népség lakta e tájat, annál is inkább, mivel mindig nehéz volt a viszonylag elfogadható életkörülmények megteremtése ezen a vidéken. Mindezek ellenére a rendszerváltást követően igen gyéren jöttek a befektetők, s ha jöttek is, hamar odébbálltak, mintha nem lett volna nekik kifizetődő a felajánlott éhbérért cserében megkapott tisztességes munka. Miután a mezőgazdaságot pártunknak és kormányunknak sikerült teljesen tönkretennie, sőt kivette részét abból, hogy egyes falvakban kisemmizzék a kisgazdákat és visszaállítsanak egy fajta hűbéri függőséget a 100-150 hektárokon gazdálkodó kisistenektől, elindították a végleges el- és kivándorlási hullámot ezen a vidéken is. Az itt élők ezen drámai döntését általában az ingázás „intézménye” előzi meg. Azok, akik felvállalják ezt a viszontagságos életformát – viszontagságos, mert mind a vasúti, mind a közúti személyszállítás már csak történelem ezen a tájon – többnyire már idősek a külföldön való újrakezdéshez. A még maradó fiatalabbak ideig-óráig azért vállalják, mert nincs elég lelki erejük elszakadni a rögtől, de ha belefásulnak, előbb-utóbb nyakukba veszik a nagyvilágot.
Az elmúlt időszakban ezekről a jelenségekről beszélgettünk több érmelléki polgármesterrel is. Legutóbb Béres Csabát, Székelyhíd polgármesterét kérdeztük, milyen lehetőségei vannak az ottani embereknek a túlélésre. Béres nem sok jót tudott mondani, ami motiválhatná a székelyhídi embert az otthonmaradásra. Ezzel szemben beszélt egy közelmúltban csődbe ment bútorgyárról, ami több száz embernek adott kenyeret a városban. A cipőgyár is hasonló sorsra jutott. Székelyhíd legnagyobb átka, hogy nincs olyan területek birtokába, amelyeket befektetőknek lehetne kiadni. Így nagyon nehéz egy-egy kenyéradót idecsalogatni. Nem beszélve a politikai viszonyokról. A befektetők nem bíznak a román kormány politikájában, így még a körvonalazódó hajlandóságot is elvetik. Sok megegyezés borult már a politikai instabilitás miatt. Az idén az Amerikai Egyesült Államokban is járt hasonló ügyben. Az ottani befektetők is a hazai áldatlan állapotokra hivatkozva odázták el, hogy Székelyhídon dolgoztassanak. Így marad a szakemberek Biharpüspökibe való ingázása, vagy a külföldi munkavállalás.
Érkörtvélyesen Kovács Zoltán polgármestertől afelől érdeklődtünk, mikor indul az alumíniumváz-hegesztő telep, amelyről a kora tavaszon írtunk. Ezt a vállalkozást egy német cég indítaná be a megye legészakibb csücskében. Meg is vette a szükséges területet hozzá, de az év eleje óta csak a dokumentáció összeállítására futotta, valószínűleg anyagi meggondolásból halogatják ők is a kivitelezést. Szalacson jelenleg egy magyarországi cég által működtetett disznóhizlalda működik negyven-hatvan embernek biztosítva munkahelyet, ám a helybéliek szerint ingatag az anyagi alap és így a jövő is. Ami biztosabb, az egyik margittai cipőgyár leányvállalata – az mintegy száz munkást foglalkoztat. A fentiekhez képest Érmihályfalva áll a legjobban, bár messze nem kielégítően, hisz az elmúlt évtizedekben több nagyvállalat is megszűnt – vagy csak félgőzzel működik – (konzervgyár, dohánygyár, vágóhíd, állami gazdaság stb.), mint amennyi létrejött. A nagykárolyi úton terjeszkedő német és olasz vegyes vállalkozású cipőgyár sok faluról ingázónak ad kenyeret, igaz minimálbérért kénytelenek az emberek itt robotolni és túlórázni évek óta.
A szerényebbek beérik ennyivel is. Ha tisztességes megélhetést nem is, legalább rendszert biztosít az életükben. Elterjedt szóbeszéd, hogy egyes helyeken a minimálbér mesterségesen (korrupcióval) tartják fenn, a konkurenciát kizárandó. Ugyanis sok befektető azért volt kénytelen elmenni egyes érmelléki településekről, mert a meglévő vállalkozások irányítói ügyeltek arra, ne legyen az embereknek választási lehetőségük, viszonyítási alapjuk.
Akinek nem tetszik, nagy a világ!
Sütő Éva, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Elfelejtett erdélyi klasszikusok
Erdély a magyar irodalomban címmel tartott vasárnap előadást ifj. Tompó László irodalomtörténész, a budapesti Attila Király Népfőiskola tanára a Lorántffy-központban a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében. A mintegy kéttucatnyi érdeklődő előtt olyan elhallgatott vagy elfelejtett, értékőrző erdélyi klasszikusokat idézett meg, mint Baróti Szabó Dávid, Kuthy Lajos, Szabó Dezső vagy Makkai Sándor. Előadását Szabó Dezső gondolataival kezdte: nemzeti megmaradásunkat elsősorban nem politikusainknak, hanem irodalmunknak köszönhetjük, amely pajzs, kereszt és fegyver is egyben. „Minden magyar felelős minden magyarért” – idézte a két világháború között igen-igen népszerű kolozsvári születésű írót, majd Hamvas Béla gondolataival folytatta, miszerint az erdélyi irodalom olyan gazdag értékmegőrző szereppel bír a magyar irodalomban, hogy a történelmi Magyarországból kiragadva, akár különállóan, önmagában is megállja a helyét.
Majd a háromszéki jezsuita költőről, Baróti Szabó Dávidról beszélt, aki a 18. század második felében a magyar nemzet megmaradását a magyar nyelv művelésében látta. Ebben az időben a magyar nem csak a törvényhozásnak, de az oktatásnak sem volt a hivatalos nyelve, ugyanis 1844-ig ezeket a szerepeket a latin töltötte be Magyarországon. Az erdővidéki születésű költő rengeteget támadta a nemességet, a főurakat, amiért nem művelik kellőképpen a magyar nyelvet. Majd a magyar ifjúsághoz fordult, magyar szóra, írásra, anyanyelvük ápolására, művelésére buzdította őket, a nyelv elsorvadásában ugyanis a nemzet kihalását látta: „Mint pusztúl Árpád hajdani nyelve, neme! / Serkenj fel mély álmodból, és szánd meg hazádnak / Nyelvét, mely ha kihal, tudd meg, örökre kihalsz”.
Ezekután az 1940-es évek egyik legnépszerűbb prózaírójáról, a mára már teljesen feledésbe merült érmelléki születésű Kuthy Lajosról beszélt, aki páratlan éleslátásról tanúbizonyságot téve már a reformkorban megjövendölte Hazai rejtelmek című művében Magyarország kamat- és a nemzet lélekrabszolgaságba hajtását: „A nemzeti ifjúság ivadékról ivadékra felnövend, nyomor közt, kilátás nélkül. Először láz és undor kapja meg s bőszen kérdezi: hát haza ez, mely kevés lakóinak tápot nem tud adni? Haza ez, mely szorgalmam, képzettségem után nem tart el? Haza ez, melyben a bennszülött ősvér minden útról, minden alkalmazásból, minden érdemlési módból ki van zárva, hogy idegen csavargóknak legyen mit falniok? … De ezt csak az első kiábránduláskor fogja mondani, aztán megtöri a nyomor s az uralgó erő igájába térnek”.
A továbbiakban ismét Szabó Dezsőről, a huszadik századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakjáról beszélt. A kimagasló műveltséggel, tájékozottsággal és nyolc nyelv ismeretével megáldott Szabó már ötévesen folyékonyan olvasta Petőfi, Vörösmarty, Arany, Jókai, Verne, Hugo műveit. Nemzetnevelő munkásságában azt hangsúlyozta leginkább, hogy minden nevelési elmélet annyit ér, amennyit belőle a magyar öntudat kialakítására és erősítésére lehet használni. Gyakran ostorozta kora irodalomtörténészeit, mert azt tartották lényegesnek, hogy a világi irányzatok s alkotók miként hatnak, illetve hatottak a magyar kultúrára, nemzeti értékeinkre. „Kölcsey zsebkendője netán azért nedves, mert Goethe beleprüszkölt?” – tette fel ironikusan a kérdést az író, aki a lényeget kortársaival ellentétben abban látta, hogy a magyar nemzet tudósaival, művészeivel miként járulhat hozzá Európa szellemi arculatához. „Szabó Dezső nyelve egy óriási kincs, egy hatalmas hangszer” – folytatta Tompó. Az elsodort falu szerzője névszóigésítéseivel, kép- és szóleleményekben gazdag alkotásaival nagyban hozzájárult a 20. század első harmadában a modern magyar próza fejlődéséhez. „Idegen a világ mindenhol, csak itt vagyunk otthon, sehol máshol” – idézte székely meseregényének, a Csodálatos életnek a legutolsó sorait.
Végül Makkai Sándor nagyenyedi születésű református püspökről, íróról, s annak 1939-ben megjelent Tudománnyal és fegyverrel című munkájáról is beszélt az irodalomtörténész, melyet méltán tekinthetünk ma is nemzeti alaptantervnek, szemben az elmúlt években született tervezetekkel.
Balla Sándor, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Három kevesebb, mint egy?
A történet pártbejegyzésről szól
A Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa szombati ülésén Kelemen Hunor művelődési miniszter egyebek mellett kijelentette: december 11-én, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén jelenti be, indul-e vagy sem a szövetségi elnöki tisztségért. Jónak találja azt is, hogy többen is pályáznak a tisztségre, azonban úgy gondolja, a szövetségnek kell megtalálnia az elnököt, nem az elnöknek a széket.
– Mindenkinek, aki teljesíti a feltételeket, joga van indulni. Jó, ha több jelölt van, de a szövetségnek kell megtalálni az elnököt, nem az elnöknek a széket. Véleményem szerint a megyei területi szervezetek, platformok, társult szervezetek bölcsen arra fogják bízni a következő időszakban az RMDSZ vezetését, akiben látják azokat a garanciákat, amelyek nélkül 2012-ben nem lesz lehetséges a magyar képviselet megőrzése. Olyan embert, akinek van elképzelése a közösség jövőjéről, arról, hogy hogyan kívánja vezetni az RMDSZ-t ebben a nagyon bonyolult politikai magyar-magyar, román-magyar viszonyrendszerben, és akit a kongresszus megválaszt. Eddig Eckstein Kovács Péter jelentette be a szándékát. RMDSZ-tag, gondolom, hogy a feltételeket teljesíti.
Működtetni kívánjuk az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot
A kérdésre, hogy hogyan viszonyul az RMDSZ ahhoz, hogy a magyar kormány az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal kötött együttműködési megállapodást úgynevezett demokráciaközpontok létrehozásáról, működtetéséről, amelyeket az EMNT felügyel, rámutatott: – Létezik egy hálózat, amelyet az RMDSZ működtet, ez teljes mértékben megfelelt volna/megfelel a célnak, és amennyiben hozzánk fordulnak, és sokan fordulnak hozzánk, mi is tájékoztatunk a magyar állampolgárság könnyített megadásáról. Nem tudom nem meglátni azt, ami az EMNT – magyar kormány közötti megállapodás mögött fölsejlik: mégpedig a pártbejegyzés. Erről szól a történet. Ezt egyszerűen nem szabad elkenni. Tőkés Lászlóék, Toró Tiborék egy új pártot akarnak elindítani, azt gondolják, hogy a magyar egységet úgy lehet képviselni, ha több politikai szervezet, politikai párt van, Ez az a történet, amikor a három sokkal kevesebb, mint az egy, a kettő is kevesebb, mint az egy. És nem lehet ezt szaporodással erősíteni.
Mi az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot, az EMEF-et működtetni kívánjuk, én a megállapodásnak vagyok a híve, ezt, azt hiszem, 2009-ben az európai parlamenti választások előtt be is bizonyítottam, hisz a tárgyalások nagy részét én vezettem, és úgy gondolom, a későbbiekben is az kell a szempontunk legyen, hogy akkor, amikor parlamenti vagy európai parlamenti képviseletről, amikor szórványról van szó, egy pillanatig se kockáztassuk a képviseletet. Én ennek leszek a zászlóvivője, bármilyen pozícióban fogok dolgozni a következő időszakban.
Amikor a magyar kormány egy feladatot egy olyan szervezetre bíz, amely – ha szabad így fogalmazni – össznemzeti kérdés, akkor azt kívánja üzenni, hogy nincs ebben a trendben másnak helye, nincs szerepe. Ennek ellenére a tájékoztatást mi biztosítani fogjuk, és nem is kérünk ezért a magyar kormánytól semmit.
"Magyarságomat soha nem kötöttem állampolgársághoz, és nem is fogom ahhoz kötni"
Frunda György szenátor véleményéről, miszerint a könnyített kettős állampolgárság megadása oda vezethet, hogy az erdélyi vagy a határon túli magyarság kivándorol az anyaországba, Kelemen Hunor kijelentette: azt gondolom, hogy a magyar állampolgárságnak a könnyített megszerzése nem segíti feltétlenül az elvándorlást, a kettő ilyen formában nincs összefüggésben. Szimbolikus gesztusnak tartom, és kevesebb más, politikai, gazdasági, demográfiai következménye van ennek, mint a szimbolikus jóvátétele annak, ami 1918-ban vagy később velünk történt önhibánkon kívül.
Ezért nem félek attól, hogy elvándorlást gerjeszt. Aki akart, eddig is el tudott menni, vagy elment, s voltak olyanok is, akik elmentek és visszajöttek. A kérdés az, hogy mit akarunk mindannyian kezdeni, a magyar kormány, az erdélyi magyar képviselet, mit akarunk kezdeni egy ilyen helyzettel, hogyan kommunikáljunk. Azt nem mondhatom, hogy Magyarországon, főleg a gazdasági szférában nincsenek olyan hangok, olyan elképzelések, hogy a demográfiai utánpótlást főleg a határon túlról kell pótolni. Ilyent én magam is többször hallottam az elmúlt esztendőkben konferenciákon, sajtóban. Azt hiszem, hogy az erdélyi magyarok nagy többségében megvan a határozott szándék a szülőföldön maradni, a szülőföldön boldogulni, még olyan körülmények között is, mint a mostani gazdasági válság, vagy amikor hosszabb vagy rövidebb ideig külföldön dolgoznak. Azt látom, hogy akik külföldre mentek dolgozni, a kapcsolataikat nem számolták fel, nem adták föl az erdélyi létüket, és sokan visszajönnek.
A kérdésre, hogy ő maga igényli-e a kettős állampolgárságot, azt válaszolta, hogy ha eljön az ideje, valószínűleg kérni fogja, de nem ez a prioritás számára, "a magyarságomat soha nem állampolgársághoz kötöttem, és nem is fogom ahhoz kötni".
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)

Boldog, amiért hazahozhatta a Duna Gálát
Hivatása a magyarság összetartása
Aradon, a szombaton megszervezett Duna Gála előadást követően a házigazda-énekessel, Tamás Gáborral a közönség egyes tagjai részéről igényelt közös fotóztatás, autogramadás után sikerült röviden elbeszélgetnünk.
– Mit jelent az Ön számára újra itthon, a szülőföldjén énekelni?
– Nagyos sokat. Most a koncert után nagyon nehéz az érzéseimről beszélnem. Miután erdélyi fiúként bejártam a fél világot, megadatott nekem a nagy megtiszteltetés, hogy ilyen kaliberű sztárokat barátokként meghívjak a szülőföldemen szervezett turnéra. A Nagyszebenbe és Aradra szóló meghívást a sztárok örömmel fogadták. Külön boldogság számomra, hogy miután ilyen fergeteges sikert arattak, ők köszönték meg nekem a meghívásukat. Ez számomra nagy megtiszteltetés.
– Miért éppen két szórványtelepülésen óhajtott a sztárokkal koncertezni?
– Ha valakinek szüksége van a magyar szóra és muzsikára, a dalra, az biztosan a szórványmagyarság. Olyasmi vezérelt ide, ami tulajdonképpen egész életemet és pályámat meghatározta, az összetartozásunknak az erősítése. Az, hogy így, szétszaggatva is egyetlen lelki haza gyermekei, egymástól függő és egymásért felelős magyarok vagyunk. Szerintem Aradon úgy volt együtt ma a magyarság, hogy innen mindenki boldogan ment el. Itt egy rossz gondolat nem hagyta el senkinek a szívét, a lelkét, mindenki jól érezte magát. Arra kértem a ma este egybegyűlt magyarokat, hogy tartsanak össze, mert csak így tudunk megmaradni. Szeressük egymást és vigyük magunkkal ezt a csodálatos hangulatot, amelyik a mi családias együttlétünkről tett tanúbizonyságot…
– Remélem, tudja: adós maradt nekünk a Donáth úti orgonákkal…
– Majd egy másik alkalommal, hiszen mindenre nem kerülhet sor. Most vendégeim voltak, akik nagyon fontosak számomra. Házigazdaként elsősorban az ő dalaik elhangzását kellett szorgalmaznom. Arra kérem, írja meg, mit jelentett az erdélyi magyarok számára a Tamás Gábor által szervezett felejthetetlen koncert…
– Valóban az volt. De mit jelent magyar szívvel élni Nyugaton?
– Tulajdonképpen soha nem vágtam el a szülőfölddel összekötő köldökzsinórt. Mióta az állampolgárságot megkaptam, évente legalább egyszer hazajöttem, az utóbbi időben azonban szinte havonta itthon vagyok. Hála Istennek, ma már nem érződik a távolság. Stockholmban repülőre ülök, két óra alatt Budapesten vagyok, ahonnan néhány órás autózás után hazaérek, Erdélybe. Ausztráliától Amerikáig, Skandináviától Erdélyig járom a világot. Úgy érzem, nekem ez a feladatom, hogy a magyarságot összetartsam, s e felemelő hivatásnak sikerrel teszek eleget.
– Mikor számíthatunk a Duna Gála következő erdélyi sorozatára?
– Azt most nem tudom, de a Duna Gála minden hónap utolsó szombatján a Duna Televízió képernyőjén, erdélyi idő szerint 20 órától megtekinthető. Jelenlegi körutunk célja bejárni a Kárpát-medence magyarlakta településeit. A dél-erdélyi előadásokat követően az anyaországban folytatjuk, majd következnek az elszakított területek települései. Az volt a vágyam, hogy a Duna Gálát Erdélybe is elhozhassam, ami megvalósult, ezért végtelenül boldog vagyok.
– Köszönöm a beszélgetést.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)

RMDSZ – Továbbra is elmarad a rendszerváltás?
A „Hunor for president” feliratú pólók még nem az utódlási harc kellékei, ezeket még tavaly készítette az RMDSZ kampánystábja, amikor a szövetség Kelemen Hunort indította az államelnök-választáson.
Mind ügyvezető elnöki kinevezését, mind pedig a román elnökválasztási kampányban való részvételét úgy értelmezte a sajtó, hogy Markó Béla őt szeretné utódjául. Senki sem feltételezi, hogy Kelemen Hunor megpályázná az RMDSZ elnökségét, ha Markó Béla újabb mandátumért indulna. Így sokan a 18 éve tisztségben lévő RMDSZ elnök visszavonulási szándékát sejtik a mögött, hogy Kelemen Hunor támogatást keres a területi szervezeteknél.
- A december 11-én tartandó szövetségi képviselőtanácsi ülésen döntünk bizonyos hátralévő szervezési ügyekben, ott nyilatkozom erről. Azt gondolom, hogy akkor kell tudniuk a szövetségi képviselőtanácsi tagoknak is, hogy az RMDSZ elnöke akarja-e tovább jelöltetni magát, vagy nem – fejtette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes az RMDSZ elnöke.
Egyelőre csak Eckstein-Kovács Péter indulása vehető biztosra. Mint mondta, azért akart első lenni, mert elhatározása nem attól függ, kik lesznek az ellenfelek. Jelöléséhez a Kolozs megyei RMDSZ szervezete is hozzájárult – de arról még nem döntött, neki adja-e szavazatait. Az RMDSZ-ben zajló tisztújítás ügyében ellenkező előjellel is tisztult már kép. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke – akit a sajtó a lehetséges jelöltek között tartott számon kijelentette: nem indul az elnökségért.
Feltehetően Markó Béla szándékainak tisztására vár Frunda György és Borbély László is, akik nem zárták ki, de nem is erősítették meg, hogy megpályáznák az RMDSZ elnöki székét. Kelemen Hunor is csak Markó Béla után akar indulásáról nyilatkozni.
- Az a jó, ha több jelölt van és a szövetségnek kell megtalálnia az elnököt, nem az elnöknek kell megtalálni a széket. A megyei, területi szervezetek, platformok, társult szervezetek azok bölcsen arra fogják bízni a következő időszakban az RMDSZ-nek a vezetését, akiben látják azokat a garanciákat, amelyek nélkül 2012-ben nem lehetséges a magyar képviseletnek a megőrzése – mondta Kelemen Hunor Kulturális És Örökségvédelmi miniszter.
Markó Bélának a legutóbbi két tisztújításon nem volt kihívója. Az RMDSZ 10-edik, kongresszusát Nagyváradon rendezik február 26-27-én. A jelek szerint itt több jelölt is verseng majd a szövetség elnöki tisztségéért. Erdély.ma

December 1. arcai
December 1. a legnagyobb román állami ünnep. A történelemmel valamennyire is tisztában levő magyaroknak gyásznap, Erdély elcsatolásának napja, mely számunkra legfeljebb a gyulafehérvári ígéretek be nem tartását, a román szószegéseket idézi, hogy finoman fogalmazzunk, mert ha az akkori ígéreteknek 92 év alatt érvényt lehetett volna szerezni, akkor a romániai magyarság ma minden szintű autonómiával rendelkezne.
1918. december 1-je indította el azt a folyamatot, amely az első és a második világháború után a Magyarországra kényszerített békediktátumok révén nemcsak Székelyföldet kebelezte be, hanem etnikailag homogén határ menti országdarabokat is elcsatolt az ott élő lakosság beleegyezése és megkérdezése nélkül. A december elsejei ünnep a magyarság többsége számára provokáció, jelenlegi tartalmával és formájával a két nemzet közti jó viszony megrontója, s ezen a tényen nem változtatnak sem az esetleges politikusi nyilatkozatok vagy a nemzeti érzelmeiket elfojtó érdekemberek alkalmi megnyilvánulásai, a Kempinski szállóbeli, illetve a Cotroceni-palotában megesett pezsgős koccintások sem. Ezek legfeljebb a magyarság ellenszenvét és rosszallását váltják ki. A december elsejei ünnep románokat és magyarokat egyaránt provokáló tényére két friss példa: Alföldi Róbert szállásadási kísérlete a román nemzeti ünnepnek a budapesti Nemzeti Színházban, ami az egész magyar szellemi térben visszatetszést szült, és a szélsőségességet indukáló másik példa az erdélyi magyarság fekete vasárnapjának városában, Marosvásárhelyen a szélsőségesen magyarellenes Noua Dreaptă kivonulása a magyar "irredentizmus" és "sovinizmus" ellen. Az ünnep eme negatív hozadékaival szemben érzelmeinkhez szóló és rokonszenves Mădălin Guruianu háromszéki román liberális politikus állásfoglalása a december elsejei ünnepség kérdésében, aki ezt a napot a román nemzet ünnepének tartja, bárhol is éljenek tagjai, Moldovában, Bukovinában vagy a nagyvilágban; országos ünneplés számára azért véli alkalmatlannak, mert minden állampolgár bensőséges ünnepének is kellene lennie, márpedig december 1., különösen a magyarság számára, nem az. Ne legyünk naivak, a román alkotmányt nem fogják megváltoztatni egy ellenzéki politikus nemzeteket egymáshoz közelítő véleménye folytán, de számunkra jóleső érzés ezt tudomásul venni, hisz érzékeli, a magyarokat a törökök sem kötelezték arra, hogy a mohácsi katasztrófát ünnepüknek tekintsék, s a románság körében sem váltana ki rokonszenvet, ha Bukarest 1916-os, németek általi elfoglalásának évfordulóin kellene hallelujázniuk
Sylvester Lajos, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagygyűlés és nemzeti ünnep
Miként is van ez az 1918. december 1-jétől származtatott román nemzeti ünnep? És magyarországi ünneplése? Magyarországi személyiségek: Medgyessy, Kovács, Alföldi sutasága? Kicsit szinte valamennyien meghajolunk az ügy egyfajta csúsztatása előtt.
Persze, azért komor hazafisággal, fejcsóválással emlegetjük, hogy magyaroktól hogyan is lenne elvárható Erdély elcsatolásának ünneplése. Valóban elfogadhatatlan. Ámde álljunk itt meg egy percre! Mint annyiszor elmondtuk és elmondjuk, Erdélyt és a Szent Korona országainak annyi más részét a trianoni diktátumban csatolták el Magyarországtól, és a nemzetközi jog szerint e szerződés későbbi ratifikációjával lépett hatályba a hajdani Nagyfejedelemség Romániához kapcsolása is. Évekkel az 1918. december 1-jei Gyulafehérvári Nagygyűlés után. Semmiféle magyarországi tömegdemonstráció nem volt, nem lehetett jogosult 1918-ban ilyen aktusra, az ország egy részének valamiféle ,,elbocsátására". Maga a trianoni okmány sem a nagygyűlést nevezi meg az államterületek változásaival kapcsolatban. Még a hírhedt trianoni dokumentum sem megy el odáig, hogy az említett gyűléstől datálná Erdély magyar elvesztését.
Gyulafehérvár az említett napon és utána még hosszan a nemzetközi jog szerint is Magyarország része volt, a megszálló seregeknek — akkor ott éppen a román haderőnek — nem csupán illett volna, de kötelező is a polgári életbe egyfelől be nem avatkozni, másfelől a közrendet, a törvényességet fenntartatni. A törvények pedig a megszállt ország alkotmányán alapulnak. A megszálló seregek jogairól és kötelességeiről szólva fel kell vetni, hogy Románia a nemzetközi hadijog értelmében egyáltalán jogosított volt-e 1918 végén a magyarországi invázióra. Az idő tájt — szemben több antanthatalommal — Románia már nem volt hadviselő állam, az 1916-ban kezdett háborúját többek között hazánkkal és az akkori központi hatalmakkal szemben elveszítette; 1918 elején békét kért, és a bukaresti békeszerződésben mint háborús vesztes gyorsan békét nyert és kötött — a szóban forgó gyulafehérvári aktus előtt már majdnem egy éve kikerült a hadviselők köréből. Naivitás ugyanakkor abban reménykedni, hogy a hajdani gyűlés kisebbségek felé tett ígéretei jó hivatkozási alapot jelenthetnek akár a mai emancipációs igények számára is. Az idő rácáfolt az ilyen várakozásokra. A trianoni békére sem szokás hivatkozni gyermeteg hiszékenységgel, holott az leszögezte például — hibák esetén — területi döntéseinek felülvizsgálhatóságát, a revízió lehetőségét. Éppen e konstrukció felvetette lehetőségekből táplálkoztak a revíziós igények; ezért sem hivatkozott e hajdani diktátumra az azt a magyarság irányában túlságosan engedékenynek tartó második Trianon, az 1947-es párizsi diktátum. Méltóbb, nem megcsúfolt elvekkel, ígéretekkel kell a magyar autonómiaigényeket alátámasztani.
Románia — és vele valamelyest Magyarország is — a modern Európában már mindenképpen nehéz helyzetbe került éppen a törvényellenes aktust végrehajtó gyűlés emlékének nemzeti ünnepként való megülésével. Nem szokás egy másik (ma EU-s) ország területén elkövetett alkotmány- és törvényellenes aktust választani nemzeti ünnepnek, mi több, az illető országtól egy számára nem csupán sebet ejtő, de szembeötlően törvényszegő aktus akár csak tisztelgő, protokolláris megünneplését el is várni. Ha ez utóbbi országban megünnepelnének egy ilyen, a saját területén elkövetett súlyos alkotmány- és törvényszegést, az egyenesen bűnpártolás lenne az ország polgárai és vezetői részéről. Nem a közösségi vágy, szándék, akarat kinyilvánítása a gyűlésen, de az országrész úgymond átadása volt az alkotmány- és törvényszegő.
Egyébként nehéz dilemma ez. Tiszteljük a román nemzetet, államot, nemzeti méltóságot. Tudjuk, valamennyi országnak szüksége van mélyen megélt nemzeti ünnepekre. A románság részéről erős azonosulás alakult ki ezzel a nappal kapcsolatban, a kommunizmus erőltetett másik ,,ünnepnapjától" mintegy visszavették ezt a napot. Bizonyos mértékű kölcsönös megértés szükséges így az ügy kezeléséhez. Ennek azonban, mint említettük, kölcsönösnek kell lennie; nem lehet ez egyoldalú, nem várhatja pusztán a románság a magyarságtól az említett tapintatot, türelmet, a kérdés empatikus kezelését. Megértve a szimbolikus ügyek jelentőségét, utalni kell arra, hogy háborúkban is ,,működtetett" vagy azokból származtatott szimbólumok, adott esetben mai európai barátokkal szembeni konfliktusokban is alkalmazott jelképes történések vagy akár himnuszok ünnepi jelképiségének felülvizsgálata folyik ma szerte a civilizált világban.
Kolozsi Béla, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Régi fényében a Mátyás-szobor
Tizenhat hónapig tartó munka után, négy hónapos késéssel fejeződött be a Mátyás-szoborcsoport restaurálása Kolozsváron: Fadrusz János 1902-ben leleplezett, most felújított alkotásának műszaki átadására tegnap került sor. A járókelők már tegnap a déli órákban megcsodálhatták a szoborcsoportot és a Mátyás királyt ábrázoló lovas alakot, fején az aranyozott babérkoszorúval. A restaurált alkotás talapzatáról eltávolították a Gheorghe Funar korábbi polgármester utasítására elhelyezett táblát, a Mathias Rex felirat viszont a helyén maradt. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere közölte: az önkormányzat teljes mértékben elégedett a munkálatok minőségével, és gratulált a restaurálást végző nagyszebeni Concefa Rt. képviselőinek.
Úgy látszik, valaki fönt szereti a kivitelezőket, hogy ilyen szép hosszú őszt adott. Bízom abban, hogy néhány nap alatt az önkormányzat elkészül a térrendezéssel is” – mondta a munkálatok átvétele alkalmával az elöljáró. Hozzáfűzte: reméli, hogy a román és a magyar kormány mielőbb megállapodik a hivatalos átadás időpontjáról. Megtudtuk: eddig január 22. – a Magyar Kultúra Napja –, illetve február 23. – Mátyás király születésnapja – került szóba.
László Attila a Krónikának elmondta: a szoborcsoport restaurálása végül áfa nélkül 49 százalékkal került többe, mint amennyi a Concefa pályázati ajánlatában szerepelt. Mint ismeretes, a közbeszerzési eljáráson nyertes, főként az építőiparban jártas nagyszebeni cég az önkormányzattal megkötött szerződés szerint 1,6 millió lejért, azaz 380 ezer euróért (plusz áfa) vállalta a kivitelezést.
Az alpolgármester szolgáltatta adatok alapján kiszámoltuk: a restaurálás végösszege 2 956 160 lejre rúg. Az alpolgármester elmondta, az önkormányzat jelenleg ellenőrzi, hogy valóban indokoltak-e az egyes kiadási tételek. „Éppen hogy befértünk a törvényes keretekbe, a vonatkozó jogszabály szerint ugyanis műemlék-restaurálás esetén legfeljebb az eredeti ár másfélszeresét lehet a munkálatokra költeni” – ecsetelte.
László Attilától megtudtuk, hogy a többletköltségek részben a kivitelező céget terhelték, ugyanis ez volt a feltétele annak, hogy az önkormányzat elengedte a késedelmi büntetőkamatot a nagyszebeni vállalatnak. Mint ismeretes, a felújítást a román és a magyar kormány fele-fele részben, azaz 400-400 ezer euróval támogatta. A román kormány, mint kiderült, ebben a hónapban utalta át az önkormányzatnak a rá háruló összeget.
Benedek Zakariás, a Concefa Rt. műszaki igazgatója megerősítette, nem végleges a felújítás költségvetése, erről a napokban állapodnak meg az önkormányzattal. Közölte továbbá: többletköltség és a munkálatok négy hónapos csúszása azért következett be, mert az eredeti hatástanulmány és tervrajz szerint a talapzatból 38 követ kellett volna kicserélniük, ehhez képest teljes egészében le kellett bontaniuk és újra kellett építeniük a talapzatot.
Korábban a Krónikának több hazai és magyarországi restaurátor úgy nyilatkozott, lehetetlen annyi pénzért és olyan rövid idő alatt restaurálni a szoborcsoportot, mint amennyiért a Concefa végül elvállalta. Szabó Bálint építőmérnök, az Utilitas Kft. igazgatója, aki a Kolozsi Tibor szobrászművész vezette Part of Art Alapítvánnyal dolgozta ki a Fadrusz-alkotás restaurálási tervét, tavaly augusztusban kockázatosnak nevezte, hogy a Concefa féláron, hiányos szakmai felkészültséggel vállalta el a munkát. A felmérést elvégző Utilitas Kft. a munkálatok kezdete előtt úgy ítélte meg, a szoborcsoport restaurálása legalább 16 hónapot és 800 ezer eurót vesz igénybe, azaz pontosan annyit, amennyit a két ország kormánya elkülönített erre a célra.
Kiss-Előd Gergely, Krónika (Kolozsvár)

Egyesület a magyar kutlúráért
Szatmár megye – Megalakult a Bartók Béla Hagyományőrző Kulturális Egyesület, melynek célja többek között a hagyományok ápolása és népszerűsítése.
Nemrégiben alakult meg Szatmárnémetiben a Bartók Béla Hagyományőrző Kulturális Egyesület, melynek célja többek között a hagyományok ápolása, népszerűsítése. Az egyesület elindítói/alapítói és egyben szervezői: Bertók Béla (hegedűtanár), Fejér Kálmán (zenetanár), valamint M. Tamás Tibor (népzenész). „Úgy döntöttünk, hogy mivel elég sok szakember van közöttünk, hiszen zenetanárok, színművészek között táncmesterünk is van, hogy többféle kurzust szeretnénk indítani minden korosztály számára” — magyarázta Bartók Béla. Emellett a nyugdíjasokat is be akarják vonni a különböző tevékenységekbe, de klubok kialakításának tervei is körvonalazódnak. Az egyesület tervei szerint kézműves tevékenységeket — gyöngyfűzés, fazekasság stb. —, valamint különböző kurzusokat — népdal– és néptánc, citera, népzenei hegedű tanítás, táncházak, énekkar, furulya csoportok és más tevékenységek — szerveznének. Reméljük lesz igény társas táncra is, tette hozzá Bertók, aki elmondta, hogy a közös foglalkozások szervezése mellett egészségügyi tornát és masszázs lehetőséget is szeretnének kínálni az érdeklődők számára. Bertók hozzátette, amennyiben az egyesület foglalkozásai sikeresek lesznek, tavasztól a további igényeknek megfelelően bővítik a tevékenységek kínálatát.
Fontos kérdés volt a hely, ahol tevékenykedhet az egyesület. A szatmárnémeti Láncos–templom közössége felajánlotta erre a célra a pirostéglás épület néven ismert ingatlan néhány termét, az egyesület ingyen kapja meg a termeket, mindössze a költségeket kell állniuk (áram, fűtés, víz). Az egyesület támogatást kér az RMDSZ–től, valamint felvették a kapcsolatot az Alkotók Házával is. December 7–én, kedden 17 órai kezdettel a pirostéglás épület dísztermében tartják meg a Bartók Béla Hagyományőrző Kulturális Egyesület hivatalos alakuló gyűlését, amit bemutatkozó előadás követ. erdon.ro

Románia a privatizált kommunizmus országa
Romániában a kommunizmus nem ért véget, hanem privatizálódott – jelentette ki hétfőn Nagyváradon Marius Oprea történész, a Romániai Kommunista Bűnöket Vizsgáló Központ igazgatója.
Az Acdemia Civica és a nagyváradi önkormányzat által szervezett konferenciasorozatkeretében látogatott hétfőn Nagyváradra Marius Oprea történész, a Romániai Kommunista Bűnöket Vizsgáló Központ igazgatója, aki A kommunizmus nem történelem címmel tartott előadást.A közelmúlt arheológusának is nevezett Oprea a városzháza nagytermének teltházas közönsége előtt elmondta, hogy ő és munkatársai többezer halottat ástak már ki Románia számos pontján, akikről sikerült bebizonyítani, hogy a kommunista rendszer áldozatai voltak. Azonban ez csak félsikernek számít, mert ahogy Oprea keserűen megjegyzte: „Szekusvadásznak neveznek, holott egyetlen szekust sem tudtam rács mögé juttatni.” Ezzel hívta fel a figyelmet arra a paradox helyzetre, hogy Románia hivatalosan elítélte a komunizmust, de egyetlen kommunistát sem ítéltek el.
Nincs befejezve
A rendzevényen egy Oprearól szóló dokumentumfilmet is levetítettek, ezt követően pedig a történész elmondta, hogy 1989 után Ceausescuékon kívül egyetlen kommunista bűnöst sem találtak, a volt szekustisztek beszivárogtak a magánszektorba, az igazságszolgáltatásba a közigazgatásba, aminek egyik következménye az, hogy a kommunista és a mai romániai intézmények között folytonosság fedezhető fel. A kommunizmus borzalmas bűnei ellenére ebben az orzágban senki sem bűnös – írta le a helyzetet Oprea, aki hozzátette, hogy nagyon könnyen elsiklunk történelmünk fölött, megelégszünk a kommunizmus ideológiájának hivatalos elítélésével. „Éppen ezért elleneztem a Tismaneanu jelentés elkészítését, noha annak munkálataiban magam is részt vettem. Az a jelentés egy komédia volt, mert annak elkészültével a hatalom befejezettnek tekintette a kommunizmussal való leszámolást. De ennyi nem elég! A történelmi folyamat tudományos feltárása után meg kell kezdődjön maga a per, a bűnösök kézre kerítése és elítélése, ahogy azt Izrael tette a náci bűnösökkel” – fogalmazott Oprea. A történész kifejtette, hogy a per lefolytatására többek között azért van szükség, mert a kommunizmus nem történelem, ugyanis nem ért véget, hanem privatizálódott. A szekusok kézre kerítésének egyik legfőbb akadálya az, hogy az ő dossziéik még mindig nem hozzáférhetőek – jelezte a történész.
Siralmas jelen
Oprea kiemelte, hogy a romániai arab maffia tagjai mind a szekuritate emberei voltak, akik 1989 után nagymennyiségű árut, főként alkoholt és cigarettát csempésztek az országba, vagy az országon át, amiből hatalmas vagyonra tettek szert ők is és a volt szekusok is. Marius Oprea kijelentette, hogy Románia az embargó ideje alatt adott el fegyvereket Iraknak, és elmondta azt is, hogy Sorin Ovidiu Vantu hírhedt FNI befektetési alapjának negyvenegy kirendeltségének szinte mindegyikét volt szekustisztek irányították. De nemcsak a törvényes rend, hanem a szociális rendszer is szekuritátéval fertőzött, erre a nyugdíjrendszert említette példaként Oprea, aki jelezte: a nyugdíjreform kapcsán a szekusok nyugdíjáról nem esik szó; így megtörténhet, hogy a volt szekusparancsnok több mint hétezer lej nyugdíjat kap, míg a politikai fogoly ötszázat. „A kommunizmust elítélő jelentés tulajdonképpen az antikommunizmust ítéli el, mert továbbra is az áldozatokon és nem a bűnösökön ütnek. Én négyszáz szekustiszt ellen tettem feljelentést, akiket a bíróság még csak ki sem hallgatott” – zárta helyzetelemzését a történész.
Pap István
erdon.ro

Konferencia Bihar vármegye történetéről
Nagyvárad – Bihar vármegye története a 16-20. században címmel kedden szakkonferenciát szervezett a váradi Posticumban a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés, a HBM Levéltár és a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal.
A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében Nagyvárad és Debrecen közös európai uniós projektben vesz részt, melynek célja a Hajdú-Bihar- Bihar Eurorégió történelmi és kulturális múltjának, illetve kapcsolatainak feltárása.
A tizenkét hónapos (2010.05.01.- 2011.04.30. között zajló) program összköltségvetése 379.675 euró, melyből a váradi önkormányzat büdzséje 73.091,67 euró, amiből 71.556,74 euró (97,90%) vissza nem térítendő támogatás, 1.534,93 euró (2,10%) pedig önrész. A támogatásból 42.000 eurót korszerű berendezések beszerzésére, 6.000 eurót eseményszervezésre, 3700 eurót pedig szélessávú internethozzáférésre költenek. A cél, hogy fogékonnyá tegyék a régió lakosságát a térség múltja iránt, annak érdekében, hogy erősödjenek a határon átívelő kulturális kapcsolatok, valamint a valódi együttműködésen alapuló közös fejlesztési program által előnyöket élvezzenek a határ mindkét oldalán élő közösségek. Két digitális műhelyt is létesítenek Debrecenben, illetve Nagyváradon, az állami levéltárak keretében, hogy korszerűen feldolgozhassanak körülbelül 45-50 ezer, az 1700-1850 közötti időszakra vonatkozó kordokumentumot (térképek, jegyzőkönyvek, oklevelek, pergamenek, településfejlesztési iratok stb.).
Érdekes előadások
Ennek részeként kedden Bihar vármegye története a 16-20. században címmel kétnyelvű konferenciát rendeztek a váradi Posticum Ifjúsági Központban. Az egybegyűlteket köszöntő Lakatos-Balla Attila régész arra hívta fel a figyelmet: ha nem is egyedi, de ritka eseményről van szó, hiszen kevés alkalommal fordul az elő, hogy a határ két oldalán élő, különböző irányzatokat képviselő történészek találkozzanak egymással, az álláspontjaik közelítése, illetve a kutatási eredményeik megvitatása érdekében. Bernáth László fideszes önkormányzati képviselő, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés fejlesztési szakbizottságának elnöke azt emelte ki: a közös uniós tagság lehetőséget kinál arra, hogy együtt dolgozva bemutathassuk közös szellemi értékeinket. Biró Rozália váradi alpolgármester úgy vélte: megtisztelő Exc. Böcskei László római katolikus megyés püspök jelenléte, azt bizonyítja, hogy megvan a kellő lelkesedés ahhoz, hogy eredményes legyen a közös munka.
A bevezető szavak után felolvasásra kerültek a szakdolgozatok, dr. Nyakas Miklós, dr. Bujor Dulgău, dr. Szabadi István, dr. Radu Milian, dr. Szálkai Tamás, drd. Cristian Apati, dr. Ioan Goman, dr. Vajda Mária, drd. Georgiţă Mihai, dr. Aurel Chiriac, dr. Bakó Endre, Sándor Mária és Török Péter történészek, muzeológusok, levéltári kutatók tollából. Egyes szakemberek személyesen is megjelentek, míg mások tanulmányait a kollegáik olvasták fel. Szó esett többek közt a bihari hajdúkról, a debreceni és a váradi református kollégiumok 1660. évi egyesüléséről, az armalista nemesség demográfiai és gazdasági viszonyairól, valamint II. József váradi látogatásairól.
Kiállítás a vármegyéről
Az előadások közti szünetben Bihar vármegye gazdasági- és társadalomtörténete, építészeti öröksége a 16-20. században címmel nyílt vándorkiállítás. Dr. Radics Kálmán, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár igazgatója kifejtette: igyekeztek új technológiákat is felhasználni a rendezvény előkészítésekor. Több blokkban (történelmi, ipari-gazdasági, népművészeti, építészeti és művelődéstörténeti) mutatják be azokat a tárgyi eszközöket, eseményeket melyek valamiképpen kötödnek a témához, a teljesség igénye nélkül. Az ingyenes tárlatot december 13-ig lehet megtekinteni, a Posticum dísztermében.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro

Emlék, költővel
Tudunk majd vigyázni arra, nehogy mi magunk romboljuk szét az alapokat, amelyekre építhetünk majd a jövőben?
1993. február 5-én a néhány héttel azelőtt RMDSZ-elnöknek megválasztott Markó Béla Csíkszeredában tartotta első nyilvános szereplését a zsúfolásig telt Szakszervezeti Művelődési Házban. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy én vezettem a több órás találkozót. Nemrég a kezembe került az a szöveg, amellyel akkor Markó Bélát köszöntöttem. Íme néhány mondata:
1993. február 5-én a néhány héttel azelőtt RMDSZ-elnöknek megválasztott Markó Béla Csíkszeredában tartotta első nyilvános szereplését a zsúfolásig telt Szakszervezeti Művelődési Házban. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy én vezettem a több órás találkozót. Nemrég a kezembe került az a szöveg, amellyel akkor Markó Bélát köszöntöttem. Íme néhány mondata:
„Nagyon egyszerű lenne Markó Bélát költőként köszönteni, verseiből idézni. Hasonlóképpen üdvözölhetnénk politikai hitvallásának részleteivel a szenátort, a frissen megválasztott RMDSZ-elnököt. És mégis azt gondolom, hogy nekünk Markó Bélában azt az embert kell köszöntenünk, akinek volt bátorsága elfogadni ezt a hallatlanul felelősségteljes, fáradságos és vesződséges, egyértelmű közösségszolgálatot jelentő megbízatást, és meggyőződésem, hogy semmiképpen nem hatalmat és egyéni érvényesülést.
Az elmúlt három esztendő a maga tekervényes útjaival, kis győzelmeivel és nagy ingadozásaival megmutatta, hogy rövid távon felemelkedést és gyors stabilitást várni – puszta álom. Az élet ebben a diktatúra köpönyegéből úgy-ahogy kibújt országban lassú változás, és nem más ez a demokrácia gyermekbetegségeivel küszködő RMDSZ-ben sem. Éppen ezért érzem úgy, hogy Markó Béla szövetségi elnököt mi azzal tudjuk a leginkább köszönteni, ha elmondjuk, hogy bízunk benne.
Bízunk megfontoltságában, egyensúlyteremtő erejében, bízunk abban, hogy a szervezet elveit fel nem adva és tagjainak mindennapi életére fordított figyelmét fokozva küzd az egész ország demokratikus változásaiért, hiszen enélkül esélyeink alaposan megcsappannának. És nem utolsó sorban bízunk abban, hogy olyan vezetőkkel veszi magát körül, akik nem valamiféle meggazdagodó új elitként válnak az ügyszolgálat haszonélvezőivé, valahol magasan a tagság feje fölött alakítva ki zártkörű RMDSZ-klubokat, hanem legfontosabb ismérvük közösségeik gyakorlati és tényszerű szolgálata lesz.
Költőből valaki politikus lesz: nem ritka ez a megrázkódtatásokkal teli, alig-alig eszmélő Kelet- és Közép-Európában. De ha majd el tudjuk hozni azt az időt, hogy politikusból legyen és lehessen valaki újra költő, csak akkor mondhatjuk el, hogy a társadalomalakítás valóban jó mulatság és sikeres férfimunka volt. Ilyen időt kívánok Markó Bélának – és ilyen időt kívánok mindannyiunknak!” Azóta eltelt tizenhét esztendő. De vajon eljött már az az idő, amiről akkor beszéltem? Abból a politikusból, aki közel két évtizeden át mégiscsak képes volt egyben tartani a romániai magyarságot, lehet újra kizárólag csak költő? 2010. december 11-én Marosvásárhelyen összeül a Szövetségi Képviselők Tanácsa. Olyan időkben, amikor belülről is, kívülről is, szavakkal és szavak nélkül is egyre többen támadják az RMDSZ-t és vele együtt azt az oly nehezen, de mégiscsak bizonyított elvet, miszerint itthon, parlamenti úton lehet működő és érvényesíthető nemzetiségi garanciákat beépíteni a romániai jog- és intézményrendszerbe.
Tudunk majd vigyázni arra, nehogy mi magunk romboljuk szét az alapokat, amelyekre romániai kormányoktól és pártoktól függetlenül építhetünk majd a jövőben? Megengedheti magának az erdélyi magyarság azt a fényűzést, hogy ne a saját fejével gondolkodjon, hanem bábként tegye azt, amit mások mondanak, a politikai kötelek és a nemzeti mézesmadzagok között forgatva a fejét, amíg teljesen el nem szédül? Szüksége van három pártra, a parlamenti képviselet és a kormányzati részvétel biztos felszámolásával, vagy mégiscsak az együtthaladás, a saját magunk összeszedése az egyetlen biztos fogódzó?
2010-ben 1993-hoz képest sok szempontból más világ van. Veszítettünk naivitásunkból, rájöttünk, hogy az európai integráció nem mindent egyik napról a másikra gyógyító csodaszer, a társadalom szétmorzsolódik és fiatalok egész sora nőtt fel, akik számára a szabadság természetes, mindaz pedig, ami velünk, szüleinkkel vagy nagyszüleinkkel történt – süllyedő emlék az időben. A romániai magyarság azonban még mindig a saját földjén él. És internetes korunkban, ebben a mondatban a „saját” a kulcsszó. És mindaz, ami hozzá rendeltetik.
Székedi Ferenc, Új Magyar Szó (Bukarest)

Berszán Lajos: merjünk nagyobbat ugrani!
Mindenki csak papbácsinak szólítja – de ő ennél sokkal több: sok ezer diák lelki-szellemi atyja. Ő az, aki 16 évvel ezelőtt Erdély legkeletibb részén, a Gyimes völgyében létrehozott egy iskolát, ahol ennek a hátrányos helyzetű vidéknek a sokszorosan hátrányos helyzetű gyermekei helyben tanulhattak. Berszán Lajos atya azt mondja, a régi rendszerben hozzászoktunk ahhoz, hogy ne legyenek vágyaink. Olyanok voltunk, akár a befőttesüveg alá szorított bolha, amely csak akkorát ugrik, amekkorát az üveg enged.
Volt egy cserkésztiszt barátom, s mikor írtunk egy pályázatot, azt mondja, te, nem lehetne ott egy iskolát működtetni? Akkor jöttem rá, hogy levették a befőttesüveget, próbáljunk nagyobbat ugrani, és úgy nyílt ki az én szemem is, hogy jóakaratú emberek mellém álltak, s mondták, hogy hú de jó ez az ötlet, s lassan kinyílt, mint a bimbó, s virágba szökkent – mondja Berszán Lajos atya.
Ma már büszkén újságolja, hogy két tanítványa is a nyomdokaiba lépett, sőt egyik Rómában tanult.
Egykor Berszán atya is a plébánosát tekintette szellemi vezetőjének. Gyerekként Zágonban élt, édesapját öt évesen elveszítette, így édesanyja és a helyi plébános egyengette életútját.
„Ha visszagondolok a gyermekkoromra, édesanyám adott nekem identitástudatot. Első-második osztályos koromban tudtam a magyar himnuszt, a szózatot, ő tanította meg, és azt, hogy magyar vagyok. Aztán megadta a másik identitástudatot: a hitet, a vallást.”
A román papok elleni gyűlöletet, a csángó-magyar, de románul miséző papok janicsárpapozását félre kellene tenni, és abban kell igyekezni, hogy a csángó gyerekek minél több imát és éneket megismerjenek magyarul, különben nem értékelik, sőt, nem is hiányolják a magyar nyelvű misét – véli az atya.
„Ha tanítanám valamelyik faluban a magyar nyelvet, nem mulasztanám el, hogy elvigyem őket vasárnap a szentmisére. Hogy milyen nyelven végzik a szentmisét, olyan nyelven, vigye azt a gyermeket. Ha ilyen pontosan megjelennek a templomban a pedagógus vezetésével, nem tudok elképzelni olyan papot, hogy ne engedje meg, hogy a Miatyánkot elmondják magyarul, vagy egy éneket elénekelnének magyar nyelven.”
Berszán atyának vannak még tervei: mindenekelőtt visszakéri 1943-ban, születésekor megszerzett magyar állampolgárságát, és el szeretné érni, hogy a Árpádházi Szent Erzsébet Gimnáziumot felekezeti iskolaként működtethesse. De élete fő művét már megalkotta: végvári iskolájával segít megőrizni a nemzettudatot és a keresztény hitet.
Száva Enikő, Demeter Levente, Fancsali Levente
Duna Televízió, Erdély.ma

December elseje Romániában
Kifütyülték a bukaresti Diadalívnél Emil Bocot a december elsejei ünnepségen, amire a miniszterelnök így reagált: ,,Ez Románia húszéves demokráciájának hozadéka, a parádén való képviseletre pedig engem jelöltek ki az illetékes hatóságok". Bocnak a lakosság felé intézett december elsejei üzenete: legyenek büszkék arra, hogy románok, mert a nép az idők során minden birodalom uralmát túlélte: a törökét, a Habsburgét, az Osztrák—Magyar Monarchiáét, a cárit egyaránt. Boc körülbelül egy órán keresztül volt jelen a Román Nemzeti Ünnepen szervezett parádén, ahol tisztelgett előtte a katonai díszőrség. Marosvásárhelyen ugyanakkor felvonultak a Noua Dreaptă (Új Jobboldal) és a Vatra Românească nevű szervezet tagjai, szimpatizánsai, akik tüntetésüket annak ellenére is megtarthatták, hogy a helyi polgármesteri hivatal visszavonta a korábban kibocsátott engedélyt. A Noua Dreaptă vezetői internetes honlapjukon közzétett felhívásukban azt írták, hogy ,,a magyar szeparatizmus" ellen fognak utcára vonulni. Adrian Ionescu, a Noua Dreaptă elnöke az MTI-nek kijelentette: törvénytelenül járt el a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, hiszen 24 órával a rendezvény előtt nem vonhatták volna vissza a két héttel előbb kiadott engedélyt, ezt legalább 48 órával korábban kellett volna megtenniük. A járdán haladó mintegy 150 tüntetőt végig népes csendőrkordon kísérte, a szervezet tagjai pedig a főtéri hivatalos december elsejei ünnepségen is részt vettek, ahol elhelyezhették koszorújukat. A felvonulás alatt a zömében fiatal résztvevők egyebek közt azt skandálták, hogy ,,Hargita és Kovászna román föld!", valamint ,,Nagy-Románia újból a régi határok közé!", és a román nyelv ,,egyeduralmát" szorgalmazták. Senki nem jelent meg viszont az Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert Zászlóaljának Székely Szakasza által meghirdetett megemlékező felvonuláson Kolozsvár központjában. A Szent Mihály-templom bejárata közelében három csendőrautó, illetve 15 rendőr és csendőr várakozott, majd a 17 órára hirdetett felvonulás tervezett kezdete után 10 perccel egy részük távozott. Csiszér Lóránt, a székely gárda sajtófelelőse a Transindexnek elmondta: fél órával a meghirdetett kezdés előtt nyolcfős társaságuk az Agapé vendéglőből távozott, amikor feltartóztatták, és bekísérték őket a rendőrségre. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kevesen, de zajosan
Hargita és Kovászna román föld!, Nagy- Románia, régi határok!, Románia a románoké!, Egységes nemzetállam!, A román nyelv az uralkodó!, A Noua Dreapta a nemzet büszkesége!, Mi vagyunk Avram Iancu!, csak néhány a jelszavak közül, amelyeket tegnap reggel Marosvásárhelyen máshonnan érkezett maroknyi, zászlókkal "felfegyverkezett" szélsőjobboldali fiatal kiabált végigvonulva a városon a Hősök parkjától a főtérig. Ugyanilyen lelkesen kiabált mellettük a Vatra Româneasca elnöke, Florin Oproiescu.
A zajos felvonulás ellenére, Tudor Ionescu, az Új Jobboldal elnöke azt nyilatkozta, nem valaki vagy valami ellen tüntettek tegnap, csupán együtt akarták ünnepelni a marosvásárhelyiekkel a nemzeti ünnepet, úgy, ahogy tavaly a székelyföldi városokban tették.
Lapunk felvetésére, hogy a honlapjukon megjelent felhívásban nem ez áll, hanem az, hogy "a magyar szeparatizmus ellen" vonulnak fel, azt válaszolta, hogy ők csak azt akarják, hogy mindenki tartsa tiszteletben az alkotmány 1. cikkelyét.
Florin Oproiescu örömének adott hangot, hogy az ország nemzeti ünnepén együtt lehetett az Új Jobboldallal, s kijelentette: reméli, mindenki látja, hogy nem valaki ellen irányul a tüntetésük, csupán "együtt akarnak ünnepelni minden vásárhelyivel, nemzetiségre való tekintet nélkül. Mert végül is, mind román állampolgárok vagyunk". Véleménye szerint csak a helyhatóság csinált "filozófiát" a dologból. A kérdésre, hogy miért vannak olyan kevesen, azt válaszolta, hogy tényleg nincsenek sokan, de igazából nem is a szám a fontos, hanem a lelkesedés.
A zászlós felvonulás után az Új Jobboldal is koszorúzott, majd a Kultúrpalota kistermében tanácskozást tartott.
Az Új Jobboldal tüntetése ellen több szervezet tiltakozott, felemlegetve, hogy az 1990 márciusi véres etnikai konfliktus tanulság kellene legyen, és nem lenne szabad helyet adni feszültségkeltő, szélsőséges megnyilvánulásoknak. Ennek ellenére megkapták a polgármesteri hivatal engedélyét. Ám miután engedélyt adott a tüntetésre, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala november 30-án visszavonta azt.
A Claudiu Maior alpolgármester által aláírt közleményben az áll, hogy a nemzeti ünnep nem bátorít semmiféle megmozdulást, amely megzavarhatná a nemzeti ünnepet. Ilyen meggondolásból, illetve mert a Noua Dreapta a kérésben leadott rendezvények mellett olyan "uszító jellegű megmozdulást" is tervezett, amelyre nem kapott engedélyt, és amely "bizonytalanságot keltett volna a város polgáraiban, tekintve, azt, ami nem is olyan régen ebben a városban történt", vonták vissza a tüntetés engedélyezését.
Arra, hogy a hangoskodók az engedély bevonása ellenére is végigvonultak a városon jelszavakat kiabálva azt mondta, ennek elbírálása az illetékes hatóságok dolga.
(mózes) Népújság (Marosvásárhely)

Tiltakozás maszkokban
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) különféle politikai alakokat ábrázoló maszkokat felöltve bontottak pezsgőt, illetve koccintottak tegnap délelőtt a nagyváradi Fekete Sas-palota passzázsában.
Csomortányi István, az EMI nagyváradi szervezetének elnöke tájékoztatta lapunkat a szabadtéri figyelemfelkeltő akcióról. „Emlékeztetni szeretnénk mindenkit arra, hogy 2002. december 1-jén milyen hazaáruló módon koccintottak az úgynevezett választott RMDSZ-es képviselőink, vezetőink az akkori bolsevik-liberál magyar kormány tagjaival” – emelte ki. Majd arra is kitért, hogy ez a társaság, amelyik ma azt állítja magáról, hogy az erdélyi magyarságot képviseli, nyolc éven keresztül kiszolgálta azt az ámokfutást, amely Magyarországot gyakorlatilag a csőd szélére juttatta, amely ország akkori kormánya az erdélyi és magyar kultúrára szánt támogatások javarészét eltulajdonította. „Akkori képviselőink zokszó nélkül, teljes alázattal szolgálták ki ezt a társaságot, ideimportálva a 20., 21. századi magyar történelem legsötétebb figuráit, Gyurcsány Ferencet, Kuncze Gábort, Demszky Gábort, Eörsi Mátyást, és lehetne folytatni hosszasan azoknak a köztörvényes gazembereknek a sorát, akiket akár Nagyváradra, akár Erdélybe idehurcoltak nekünk” – folytatta.
Majd arra a jelenségre hívta fel a figyelmet, amelyet az utóbbi hat-nyolc hónapban a kormányváltás, illetve a kormányváltó hangulat óta tapasztalhatunk szerte Erdélyben, de főleg Bihar megyében. „Az eddigi MSZP- és bolsevikbarát RMDSZ egyszerre irányt váltott, és elkezdett nemzeti színekben tündökölni. Trianoni megemlékezést rendeznek, míg ezt néhány hónappal azelőtt szélsőséges dolognak tartották, újabban pedig agitálnak, kampányolnak a magyar állampolgárság megszerzése mellett” – mondta a váradi EMI-elnök, aki elítélte a tulipánosok képmutató dörgölőzését az új budapesti hatalomhoz. Példának hozta fel, hogy a Magyar Köztársaság hivatalos lapjának, a Magyar Közlönynek azt a tiszteletpéldányát, amelyben kihirdették a magyar állampolgárság kiterjesztését a határon túli magyarokra, RMDSZ-es képviselők, többek között Lakatos Péter vették át. „Nem mehetünk el emellett szó nélkül. Mindenképpen fontosnak tartjuk ismét felhívni arra a figyelmet, hogy milyen emberek képviselnek minket. Tiltakozunk, egyenesen vérlázítónak tartjuk azt, hogy Lakatos Péter, azaz Lăcătuş Petru minket képviselve a magyar összetartozásról szóló dokumentumot átveszi, miközben jól tudjuk, hogy 90’ előtt a környezetében egyenesen tiltotta a magyar szót. Ilyen kétszínű emberekkel nem tudunk közösséget vállalni” – hangoztatta.
Ennek apropóján az EMI-sek elkészítették a „Magyar Népköztársaság közlönyének” díszkiadását, illetve ennek ama a tiszteletpéldányát, amelyben Gyurcsány Ferenc öszödi tirádája, úgynevezett „igazságbeszéde” található, s azt egyenesen Lakatos Péternek címezve fognak eljuttatni a politikus képviselői irodájába. „Lakatos ékes szavakkal dicsérte annak idején a nemzetgyalázó, a szocialisták hazudozását beismerő öszödi beszédet. Azt is nyilatkozta, hogy nem talál benne semmi kivetnivalót. Át szeretnénk neki adni ezt a díszpéldányt, hogy nézze meg, ennyi év után sem talál-e semmi kivetnivalót egy olyan szövegben, amelyben Gyurcsány Ferenc ocsmány szavakkal illeti hazánkat, illetve nyíltan bevallja azt, hogy reggel, délben és este csaltak, hazudtak” – mondta el végezetül Csomortányi.
B. S. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Elfuserált iskoláinkról
Csak azt mondjuk ki, amit mindenki tud, mert nyilvánvaló: az évek-évtizedek óta tartó demográfiai krízis nem kedvez az anyanyelvű oktatási hálózat fejlődésének. A magyar tannyelvű iskolák és osztályok önmagukat sem képesek újratermelni, azaz csak ott és úgy alakulhat új iskola vagy indulhat új osztály, ha másutt mások megszűnnek vagy osztódnak. (Nincs ugyan hiteles felmérés arról, hogy hány bihari magyar ajkú gyermek és ifjú jár román tannyelvű óvodába, elemibe, gimnáziumba, szak- és középiskolába, de egyes becslések szerint legalább egyharmaduk, ami megfelel az országos átlagnak, és ez az arány nemigen csökkent az elmúlt két évtizedben. Ráadásul most már százakra, ha nem ezrekre tehető azok száma, akik Magyarországon vesznek részt a közoktatásban, részben a jobb körülmények és magasabb színvonal vonzása, részben a teljes körű anyanyelvi oktatás itteni hiánya okán.)
A bihari iskolahálózat 1989 után átalakult, ám a pozitív jelenségek (pl. többé-kevésbé önálló magyar iskolák létrejötte) mellett észre kell venni a negatívakat is: egyes városrészi vagy falusi tanintézetek elsorvadtak vagy az utolsókat rúgják. Számos egykor kéttagozatos iskolában megszűnt a magyar nyelvű oktatás vagy épp most van megszűnőben, hiszen az iskola-összevonások – gazdaságossági megfontolásból elodázhatatlan – kora begyűrűzött hozzánk, Romániába is. A Bihar megyei magyar oktatáspolitika irányítói, felelősei, illetékesei vagy akár maguk a pedagógusok – akiknek egyúttal a kenyeréről is szó van – a népmozgalmi trendeket aligha befolyásolhatják, a többségi románság felől érkező asszimilációs nyomásra sem találnak ellenszert, ráadásul a politikai közképviselet és érdekvédelem vajmi keveset tudott elérni ezen a téren az 1989-es forradalmi változásokhoz képest.
A fenti látlelet annak kimondását vezeti be, hogy a verseny és konkurenciaharc létjogosultságot nyert az anyanyelvi oktatás terén is. A kisebbségi szülő első dilemmája az, hogy taníttassa-e anyanyelvi óvodában-iskolában a gyermekét, ha egyáltalán van választási lehetősége – pl. egyes falvakban vagy a szórványokban –, a második pedig, hogy melyik tanintézetet preferálja. Ha a magyar szülő magyar tannyelvű iskolát keres, akkor vagy talál a lakhelyén, illetve ahhoz közel, vagy be kell érnie a magyar tagozattal rendelkező vegyes tanintézettel is, amelyben sokszor összevont osztályok működnek. Több változat lehetséges, a szülő és a tanuló elvárásai és igényei és képességei szerint, ez utóbbi az anyagiakra is vonatkozik. A „meg tudjuk-e engedni magunknak” kérdés igenlő megválaszolása után következhet a nem kevésbé problematikus döntés: melyik tanintézetet preferáljuk akkor, amikor többes a kínálat. Mert ekkor kezdődik a versengés a tanulóért, az oktatási „iparág” alanyáért: ha van elég diák, lesz osztály, tagozat, iskola, lesz tanári és igazgatói állás, lesz fejkvóta, lesz pénz, befolyás, támogatás, pályázat, adomány, igénybe vehető dísz- és tornaterem, mozgósítható diákhad, szavazóbázis stb., kinek-kinek érdeke és megfontolása szerint. S a „fejvadászok” bizony minden eszközt bevetnek céljaik elérése érdekében, akár még az alattomosabbakat is. A szülő és gyermeke alig fogja fel, hogy kemény kenyérharc is ez, nem is beszélve a háttérben mindig-mindig megbúvó politikai érdekről (amely nálunk csak ritkán találkozik a nemzeti érdekkel, hanem inkább a magán- és klikkérdekkel).
Jutott mindez eszünkbe annak kapcsán, hogy olvastuk a bulvársajtóban: diákokat toboroznak a váradrogériuszi Roman Ciorogariu Ortodox Líceum magyar nyelvű (!) első és ötödik osztályába, fórumot is rendeztek ennek érdekében „pártunk és kormányunk” helyi képviselői, de nem volt valami nagy érdeklődés a polgárok részéről. Nyilván sokuknak az motoszkált a fejében, hogy a váradőssi magyar nyelvű oktatás (ön)felszámolása után következik a rogériuszié, mert ezt a hatalom berkeiben már eldöntötték. A ma Avram Iancu, Octavian Goga, Dacia neveket viselő, egykori kéttagozatos iskolákban már nincs magyar oktatás, a volt 17-esben is sorvadóban van, amióta Andrei Mureşanu nevét viseli, pláne, hogy egyik napról a másikra arra ébredtek a szülők és gyerekeik, hogy ezt már nem is így hívják, mert lenyelte a görögkeleti gimnázium, amely nem a 48-as román költő-forradalmár nevét, hanem Várad első ortodox püspökéét viseli. Hogy a kavarás teljes legyen, még az is felmerült, hogy az oda járó magyar iskolásokat majd átrakosgatják máshová, vagy ha de facto nem, akkor legalább „jogilag” vagy „névlegesen”. Két hét sincs már hátra, és el kell döntenie a rogériuszi magyar szülőnek: az ortodoxok által önkormányzati segédlettel megszerzett iskolában taníttatja-e jövőre elsőbe vagy ötödikbe menő gyermekét. Jóhiszemű feltételezésünk, hogy ott is nívós anyanyelvű oktatásban lesz része a nebulónak, csak épp furcsán fog hangzani: Enikő elsős az ortodox líceumban, Hunor meg ötödikes ugyanott…
Dénes László, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Főhajtás a nagyenyedi református sírkertben
2010. november 21-én emlékező istentisztelet után került sor a 215 éve az enyedi református temetőben nyugvó zabolai I. Kováts József (1732—1795) filozófia- és matematikaprofesszor, valamint Herepei Ádám (1756—1814) históriaprofesszor és jeles szónok felújított síremlékének avatójára.
A ködfátyol lepte legendás sírkertben, a ,,súlyos nevű professzorok" nyugvóhelyénél számos, múltunkat tisztelő enyedi, kolozsvári, dévai ünneplő jelenlétében zajlott le az egyszerűségében is megható megemlékezés, amelyen Rácz Levente, a Dr. Szász Pál Egyesület elnöke ismertette a két professzor termékeny életét és munkásságát, majd Szőcs Ildikó, a Bethlen Kollégium igazgatója mondott köszöntőt. A két szakszerűen felújított síremléknél a kegyelet koszorúját helyezte el Szücs Zoltán kolozsvári magyar konzul, az enyedi református és unitárius egyház, a Bethlen Kollégium, a Fehér Megyei RMDSZ és a Dr. Szász Pál Egyesület képviselője. A rendezvényen részt vett Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi előadója, Herepei Ádám oldalági rokona is. Herepei Ádámnak magas, az ég felé törő, felül egykor fej alakú gömbben végződő sírköve még áll a temető nyugati részén, eldugott helyen, de az alsó, hasáb alakú része már málladozik... A ,,sírkő" déli, völgy felé néző oldalára sugaras nap van bevésve, amely az örök életet és annak a sötétség fölötti diadalát jelképezi. Vagy talán napkeletet, ahová híres tanítványa elindult az őshaza felkutatására — írja Vita Zsigmond a nyolcvanas évek elején megjelent tanulmányában. Kertész József volt enyedi diák 1929-ben kiadott, Hazajáró lelkek — nagyenyedi képek című, művelődéstörténeti szempontból is értékes könyvében közli Herepei Ádám sírkövének veretes feliratát. Az évtizedek folyamán nagyon megkopott, nehezen olvasható, ékes magyar sírfelirat most, közel két évszázad múlva így szól hozzánk: Maradéki, betsüld emlékezetit, tanitása az eltölt idöt esmertette, a jelen való állása okait magyarázta. Ékesen szollása beszédét foganatossá, a papi cathedrát kedvessé tette, a n. enyedi fő iskolában XXIV esztendők alatt nevelvén fiakat a hazának. Az élet LVIII-ikába elnyugodott MDCCCXIV-ben. Emlékezetit baráti, tanítványi tisztelik. Herepei Ádám 1790-től haláláig az enyedi kollégium történelem-, költészettan-, classica literatura-, politika- és retorikaprofesszora. Feltételezhetően jelen volt Kőrösi Csoma Sándor felvételénél, ő ismerhette fel a tizenöt éves székely legényke kiváló szellemi adottságait. Rendkívüli népszerűségére és nagy hatására utal Hegedűs Sámuel, Herepei tanítványának és utódjának megállapítása: Kőrösi serdülő ifjúságában az enyedi kollégiumban a históriai tudományok különös kedvességben voltak, mit a derék professor Herepei Ádámnak lehetett tulajdonítani. Váró Ferenc iskolatörténetében így jellemzi nagy elődjét: Valószínűleg az ő leckéi ébresztették Kőrösi Csoma Sándorban az ábrándos elhatározást, hogy az ős magyar haza fölkeresésére induljon. Kőrösi Csoma Sándor egész őstörténeti felfogásának kialakulásában és ujgurokra vonatkozó ismereteiben neki lehetett döntő szerepe, hiszen diákoskodása idején Herepei tanította történelemre. Kortársai egyöntetűen kiemelik — állapítja meg Csetri Elek —, hogy Herepei nem a történelem eseményeit tanította, hanem a történelem lelkét ragadta meg, elbűvölően érdekes és színes előadásokat tartott. Sajnos, kéziratban maradt művei az 1849-es vérengzés alkalmával megsemmisültek. Herepei Ádám 1814 szeptemberében halt meg Nagyenyeden. Sírja fölé Baczkamadarasi Kis József, a hálás tanítvány emelt szép emléket, amelyet sok évtizedes fogságából szabadított ki ez év áprilisában a múltjára büszke enyedi polgárok és diákok egy kis csoportja. A súlyosan megrongált sírköveket a Dr. Szász Pál Egyesület újíttatta fel a Szülőföld Alap támogatásával. JÓZSA MIKLÓS, Nagyenyed, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pénzbírságot róttak ki a kolozsvári megemlékezést szervező gárdistákra
Pénzbírságot rótt ki a kolozsvári rendőrség arra a nyolc magyar fiatalra, akik szerda este a Székely Hadosztály megalakulásáról akartak megemlékezni. A magukat az Új Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Mozgalom Győri Wass Albert zászlóalja Székely Szakasza tagjainak valló erdélyi és magyarországi és felvidéki fiatalokat még a megemlékezést megelőzően az utcáról kísérték be a rendőrségre.
Ilie Milici csendőrségi szóvivő szerda este még úgy nyilatkozott, hogy a fekete egyenruhába öltözött fiatalokat azért kísérték be, mivel a Magyar Gárda, illetve Magyarország zászlaját bontották ki, miközben a városközpont fele tartottak. A hatóságok végül két személyt engedély nélküli köztéri gyülekezés miatt, a többieket pedig az ezen való részvétel miatt bírságolták meg.
Csiszér Lóránt, az egyik megbírságolt tájékoztatása szerint két személyre ezer-ezer lejes bírságot róttak, egy kolozsvári társuk, valamint a négy magyar és egy szlovák állampolgárságú személyt pedig 500 és 800 lej közötti összeggel büntettek. "Lefényképeztek, újlenyomatot vettek tőlünk, úgy érzem emberi méltóságomban sértettek meg" - magyarázta Csiszér. Mint mondta: kihallgatásuk után visszavitték őket az Agape étterem elé - ahonnan bekísérték -, a rendőrök itt feldúlták külföldi társaik autóját. "Nemzeti jelképeink dobálták a földre majd elkoboztak egy az Új Magyar Gárda ismertetőjeleit hordozó pólót" - mondta.
A gárdisták korábban kérték ugyan a polgármesteri hivatal engedélyét a felvonulásukhoz, az intézmény azonban ezt a román nemzeti ünnep alkalmával szervezett rendezvényekre hivatkozva visszautasította. Ezért úgy döntöttek, hogy a Szent Mihály templomtól a Farkas utcai Szent György szoborhoz „sétálnak”, ahol verses megemlékezést tartanak az egykori Székely Hadosztály tiszteletére, amely 1918. december 1. után harcolt még a román csapatok ellen. Krónika (Kolozsvár)

Interjú Ars HUNGARICA 2010-ről
A Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda 2006. március 11-én alakult romániai és magyarországi intézmények támogatásával. Az iroda munkatársainak célja, hogy a szórványmagyarság számára színvonalas kulturális, közösségépítő rendezvényeket szervezzen a sokszínűség és a megmaradás jegyében. A HID-Szebeni Magyarok Egyesülete által évente lebonyolított Ars HUNGARICA fesztivál kapcsán Serfőző Levente elnökkel, a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda vezetőjével beszélgettünk.
– Milyen következtetéseket lehet levonni a 2010-es Ars Hungarica fesztivál kapcsán? Beváltotta-e a rendezvény a hozzá fűzött reményeket?
– Kettős célunk van az Ars Hungarica fesztivállal Nagyszebenben. Egyik, hogy az itt élő magyarok számára olyan eseményt szervezzünk, amelynek köszönhetően még több Kárpát-medencei magyar kulturális értéket megismernek, büszkén fogadják magukévá, miközben kulturált kikapcsolódási lehetőséget is biztosítunk a számukra. Másik célunk pedig, hogy minél tágabb körben népszerűsítsük magyar kulturális értékeinket egy multikulturális, és bátran merem kijelenteni toleráns városban. Itt a helyi más nemzetiségűekre, de turistákra egyaránt gondolok. Úgy érzem mindkét kitűzött célunkat elértük: eseményeinken több mint 2000 látogatót számlálhattunk, akik között akadt sok vegyes házasságból származó is, de voltak eseményeink, ahol a közönség létszámának fele teljesen más nemzetiséghez tartozott. Bevallom őszintén nagyobb látogatottságra számítottam a meghívott művészek hírnevére is alapozva elvárásaimat, de a válság miatt sok helyi magyar lakos nem tudta megengedni magának, hogy kifizesse a belépők árát. Ezzel kapcsolatban megjegyezném: az ilyen jellegű rendezvények esetében véteknek tekinteném az ingyenességet. A visszajelzések szerint a közönség nagyon pozitívan fogadta műsorainkat, továbbítják az üzenetet, és az elkövetkező években remélhetőleg még többen vesznek részt fesztiválunk eseményein.
– Hogyan értékelné az idei rendezvényt a többi évekbeli Ars Hungaricakhoz képest?
– Szögezzük le azt, hogy a 2007-ben szervezett fesztiválhoz nem hasonlíthatunk sem nagyságrendben, sem műsorszámban, sem pedig látogatók száma szempontjából egyetlen Ars Hungaricat sem. Nagyszeben számára különlegesen jó év volt 2007, amikor a megyeközpont az Európai Kulturális Főváros címet viselte. Üzenetünket szerettük volna – főszervező kiscsapatommal együtt – idén is olyan hangosan „szétkürtölni” mint 2007-ben. Emellett fesztiválunkat helyi és Kárpát-medencei szinten is ismertebbé szeretnénk tenni és úgy vélem, ilyen szempontból jelentős eredményeket értünk el. Az előző évek tapasztalataira és az elért eredményekre alapozva úgy értékelem, hogy a térség egyik legfontosabb magyar fesztiváljaként tartják számon az Ars Hungarica fesztivált. Ezt tartottuk fontosnak az első fesztivál megszervezésekor, ehhez tartjuk magunkat továbbra is, mindamellett, hogy évről évre a folyamatos fejlődésre törekszünk.
– Milyen szervezési nehézségekbe ütköztek?
– Szeretném hangsúlyozni, hogy mindent önkéntes, lelkes fiatalokkal szervezek meg. Jómagam is munkahelyem mellett, egyelőre hobbyként űzöm a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda ügyintézését. Mielőtt a nehézségekről beszélnék, szeretném megköszönni mindazoknak a munkáját, akik támogatnak, velem együtt dolgoznak, értékelem a közös pályázatírásokat és az együtt haladást. Sokak számára különleges módon, de működő intézményt létesítettünk Nagyszebenben, olyannyira, hogy senki – a mai interjúig – nem is tudja, hogy egyetlen alkalmazottal sem rendelkezünk. És most hadd soroljam fel a nehézségeinket is. Természetesen vannak olyan pillanatok, amikor az önkéntesség miatt nincs aki elvégezze az adott feladatot. Ritka ugyan, de előfordul. Ugyanakkor nagyon hiányzik az a szakember is, akinek munkája az lenne, hogy a dokumentációt, saját irattárunkat, pályázatokat, hivatalos leveleinket, stb. rendezettebben kezelje. Emiatt néha előfordul a késés, és megtörténik, hogy nem tudunk pályázatokkal sem idejében elszámolni. Vannak olyan helyzetek is, amikor egyszerűen nem tudunk időben eleget tenni bizonyos követelményeknek. Ezt mind egyetlen, teljes körű beosztással és normálbérrel fizetett személytől ki tudnám kérni. Ha megtanulnánk együttműködni, sokkal szervezettebben és naprakészen, minden követelménynek megfelelően helyt tudnánk állni. További nehézségnek bizonyul az is, hogy több támogató még nem tudja reálisan felmérni azt, hogy mit is jelent mostohavidéken magyar fesztivált megszervezni. Arra gondolok itt, hogy majdnem mindenért fizetnünk kell, hiszen nincs olyan lehetőség, hogy elmegyünk egy-egy másik magyar intézményhez és termet, felszerelést, esetleg szállást, ellátást, vagy akár más szükséges támogatást kérünk, illetve partnerségben megoldjuk. Bármennyire is igyekszünk jó kapcsolatot ápolni más helyi intézményekkel a költségek legalább 90 százalékát készpénzben, átutalással kell kifizetni. Ugyanakkor az is eléggé kényes helyzet, hogy a legtöbb idelátogató művésznek, szervezési költségek szempontjából útiköltséget kell visszatéríteni, illetve szállást, ellátást kell biztosítani. Ez utóbbival kapcsolatosan kitaláltuk azt, hogy megpróbáljuk „kihasználni” a művészvendégeinket és a kulturális irodába csalogatjuk őket, ahol igazi after party-k, vagy jamm-session-ok alakulnak, ezzel közelebb hozva a művészt rajongóihoz és a munkatársaknak is nagy élményt a közös együttlét. Egyfajta érték ez, amellyel egy kulturális intézmény „fizetni” tud önkénteseinek. Nem utolsósorban emelném ki azt, hogy Nagyszebenben még szokatlannak számít hangsúlyosabb magyar kulturális értéket teremteni, a kulturális sokszínűséget népszerűsítő feladatokat felvállalni. Egyrészt, mert távol esik a magyar kulturális utaktól, másrészt pedig azért mert kevés itt a magyar lélek. Ennek ellenére mindig kihangsúlyozom, hogy pontosan itt kell hatni a megmaradt magyarjainkra, itt kell jelen lennie a magyar értéknek, mint Kárpát-medencei meghatározó elem, pontosan ez az a hely ahol más nemzetiségűek is befogadóbb képességgel rendelkeznek mifelénk.
Természetesen sok nehézséget sorolhatnék fel, de a lényeg az, hogy minden akadály ellenére a fesztivál létezik, minden évben megszervezzük és úgy értékelem sikerrel vagyunk jelen a helyi, Dél-erdélyi és Kárpát-medencei magyar kulturális fesztiválpalettán.
– Nem volt nehéz három párhuzamosan futó rendezvényt összehangolni: az Ars Hungaricát, a Duna Gálát, és a 3+2 együttes erdélyi turnéját?
– Nem gondoltam volna soha azt, hogy mi, önkéntes magyar intézményként ilyesmit fogunk átélni. Hogy nehéz volt-e az nem kérdés. Igen, nagyon nehéz, de örülök, hogy vállaltuk ezt a kockázatot és ezt a munkát. Nagyon szépen volt nehéz ez a tapasztalattal tele időszak és eseménysor. Ez esetben is azt kell mondjam: köszönet mindenkinek aki bőven részt vállalt a 3+2 Turné és DunaGála megszervezésben is. Együtt sokkal egyszerűbb volt a párhuzamos rendezvényeket lebonyolítani.
– A megnyitón elmondta, hogy többnyire a Nagyszebeni Magyar Központ vállalja fel a kulturális rendezvények megszervezését. Milyen kulturális rendezvényeket szerveznek a Szebenben élő szórványmagyarság számára?
– A megnyitón inkább azt hangsúlyoztam ki, hogy nincs egy kinevezett civil/kulturális intézmény, amely a magyar kultúra képviseletével lenne megbízva. Gondolok itt arra is, hogy nem létezett és jelen pillanatban sincs állandó jelleggel támogatott, saját és elkülönített/megszabott anyagi és ingatlani keretekkel rendelkező entitás, amely helyileg, megyeileg, országosan vagy kirendeltségi státusban ezzel lenne megbízva. E körülmények között minden civilként működő szervezet a saját belátása szerint működik és fejti ki tevékenységét. Az elmúlt öt évben a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda számos eseményt, rendezvényt, fesztivált szervezett. Minden évben megszervezésre kerül a már eléggé jó hírnévnek örvendő Ars Hungarica fesztivál, mint legfontosabb magyar kulturális eseményünk, de nem felejteném el a hagyományos szüreti és farsangi bálokat, a havonta megszervezett irodalmi műsorokat, konferenciákat, kiállításokat, gyermekműsorokat. Működési palettánk eléggé komplex és számos olyan eseményt is felvállalunk, amelyek nem kimondottan kulturális jellegűek. Célközönségünk az újszülött gyerekektől kezdve az idős generációig terjed, viszont sokkal nagyobb fontosságot tulajdonítunk a gyerek- és ifjúsági tevékenységeknek, hiszen jövőt kell építenünk és minden eszközünket erre a célra szeretnénk felhasználni.
– Milyen igényeik vannak a Szeben térségében élő magyar közösségeknek kulturális téren? Hogyan tudják ezt felmérni és mennyire tudják lefedezni?
– Örülök, hogy megjelent a kérdések között a térség fogalom, mert egész régióban gondolkodunk tevékenységeink betervezésekor. Az igények felmérésével kapcsolatosan a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda állandó jellegű, élő felmérést készít a közösségek tagjainak bevonásával. Úgy vélem ez tükrözi a legjobban azt, hogy mennyire értékelik vagy nem a különféle irodánk által ajánlott műsorokat. Vannak kísérleti programjaink is, volt olyan eset, hogy beindítottunk valamit majd leállítottuk, mert nem volt rá igény. Vagy jelenlegi tapasztalatokról is beszélhetek, akár a turnéval kapcsolatosan például. Sokak véleménye, hogy szórványban élő magyar közösségek esetében csökkent az igényesség mértéke és beletörődnek a megváltozhatatlan „sorsba”, a fenyegető beolvadásveszély miatti fásultságba.
Nem akarom ezt az álláspontot elfogadni, hisz véleményem szerint akár az igényt is lehet formálni. A kulturális szervezők, az intézmények, természetesen a közvetítőkkel, a művészekkel együtt hivatottak arra, hogy napról napra, egyik előadástól a következő műsorig és a fesztiválok esetében évről évre magasabbra tegyék a mércét igényesség tekintetében úgy a műsorkoncepció kialakításkor, mint a szervezésben. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor értelmet és létjogosultságot nyer az érintett kulturális intézmény, máskülönben komolyan és alaposabban át kell gondolnia működését. Ez ösztönöz engem, és erre próbálom rávezetni a körülöttem és velem együtt tevékenykedő személyeket is.
– Kiktől kapott támogatást (mind anyagi, mind szervezési téren) az idei rendezvényhez. A helyi közigazgatás mennyire támogatja az iroda ilyen jellegű kezdeményezéseit?
– Hosszú a lajstroma a támogatóknak, éppen ezért nem szeretnék most neveket felsorolni, mert valaki biztos lemaradna a listáról. Rendezvényeink szervezésekor számos támogatót sikerült mozgósítani helyi, országos és nemzetközi szinten is. Már a különböző partnerkapcsolatok is értékes támogatást jelentenek számunkra, hiszen egy kulturális műsor megszervezése – lehet az koncert, vagy kiállítás, de akár irodalmi vagy gasztronómiai jellegű – nagyon sok olyan tényezőből áll össze, amit gyakran nem lehet anyagiakban mérni. Számos ilyen jellegű kapcsolatot sikerült kialakítanunk és ezeknek köszönhető, hogy műsoraink majdnem fele együttműködésre épül, ami örvendetes a számomra, és ezúton is köszönöm mindazoknak, akik támogatnak. Természetesen anyagiakban számíthatunk néhány pozitívan elbírált pályázat pénzalapjára. Idén mind a helyi mind pedig az országos és határokon túli hatóságok támogatására sikeresen pályáztunk. A helyi közigazgatás, annak ellenére, hogy nincs magyar képviselet a testületben, örömmel veszi tudomásul, hogy a magyar kulturális jelenlét hangsúlyosabbá vált a térségben és az Ars Hungarica fesztivált olyan hivatalos események közé sorolják, mint a nagyszebeni nemzetközi jazz-, színház-, komolyzenei fesztiválok, ami sokat jelent nekünk és egyben kötelez is.
Dézsi Ildikó, szeben.ro

Sikeres volt a párhuzamos képzés
Kedden délután tartották a turisztikai szakemberek képzéseinek záró konferenciáját a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen. Az egyéves EU-s pályázati projekt (Best practice gyakorlatokra alapozó panziós-falusi vendéglátó és idegenvezető képzések előkészítése és lebonyolítása a határtérség turizmusáért) keretében a szegedi partner, a Katedra Alapítványi Szakképző Iskola dolgozta ki a két képzés tananyagát, azokat átültette a romániai viszonyokra is, valamint mindkét intézményben indult egy-egy osztály. Nagyváradon a nyár végén hirdették meg a felvételit az első ilyen jellegű felnőttképzésre, és három hónapos intenzív kurzuson vettek részt a hallgatók.
Pajzos Csaba, a projekt vezetője nyitotta meg az eseményt; a program ismertetése után Tolnay István, a PKE vezetőtanácsának megbízott elnöke vette át a szót, aki tolmácsolta a vezetőtanács elnökének, az EU-parlament alelnökének, Tőkés Lászlónak az üzenetét is. Tolnay felidézte a húsz évvel ezelőtti iskolaalapítást, a tanintézmény fejlődését, valamint az egyetem határon átnyúló pályázati lehetőségeit is említette. Majd János Szatmári Szabolcs, a PKE rektora köszöntötte az egybegyűlteket, aki a pályázatot, aminek számos pozitív vonzata volt, mindenképp jó tapasztalatként értékelte. A köszöntések sorát Bíró András Csaba, a közgazdaságtudományi kar dékánja zárta, aki kiemelte: idővel tudják majd felmérni a hallgatók, mit is nyertek ezzel a képzéssel.
Pajzos számolt be magáról a projektről, köszönetét fejezve ki mindenkinek, aki a pályázat megvalósításában segített. Kiemelte Szakáli István Loránd segítségét, aki egy ideig projektvezető is volt, és a pályázati dokumentációt állította össze a szegedi Kabódi Istvánnéval, aki a tananyagokat dolgozta ki. Pajzos elmondta, a projekt fő célja az itteni szakemberek, trénerek kiképzése volt, akik majd tovább tudják adni a tanultakat; máris érkeztek ilyen irányú megkeresések a Fekete-Körös völgyéből és az Érmellékről is.
Végül Habina Péter, a szegedi iskola vezetője részletezte a képzés fő ismérveit. A két szakirányon összesen tizennégy (kétezer oldalnyi) tananyag és tizenkét oktató CD készült el, melyeket több nyelvre is lefordítottak, illetve az egyetem rendelkezésére bocsátottak. Minden nehézség, akadály ellenére is úgy érzi, sikeres volt a kurzus, Szegeden több mint húsz fő vizsgázott, Nagyváradon pedig majdnem hatvan.
A beszámolókat követően átadták az okleveleket, majd az egyetem előcsarnokában ma és holnap még megtekinthető kiállítást nyitottak meg. A tárlat anyaga Érmihályfalváról érkezett: falusi tájházakat és kiállítóhelyeket mutat be a Bihar–Hajdú-Bihar Eurorégióból.
Freund Emese, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Keresik a felelősöket
A városvezetés tudta nélkül kapott engedélyt az Új Jobboldal
Törvénytelen engedélyezés? Törvénytelen engedély-visszavonás? Törvénytelen felvonulás? Kik a felelősök mindezért? – ezek azok a kérdések, amelyekre választ vár Marosvásárhely magyar lakossága. Dr. Benedek István, az RMDSZ városi szervezetének elnöke tegnap sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy az Új Jobboldal román nacionalista szervezet felvonulási engedélyét a polgármester és a két alpolgármester tudta nélkül bocsátotta ki a polgármesteri hivatal engedélyezésekkel foglalkozó bizottsága, ennek pedig következményei lesznek.
Románia nemzeti ünnepét beárnyékolta az Új Jobboldal marosvásárhelyi felvonulása – jelentette ki Benedek István. A zászlólengetés és a magyarellenes jelszavak kiabálása ezúttal sem maradt el, és annak ellenére, hogy a városháza által kibocsátott engedélyt az ünnep előtti napon visszavonták, a rendőrség semmit sem tett, hogy megakadályozza a törvénytelen tüntetést. "A kórházban dolgoztam tegnap délelőtt, amikor meglepetésemre hallottam, hogy elvonul az úton a magyarellenes szövegeket ordítozó csapat. Elfogadhatatlan, hogy akkor, amikor végre Marosvásárhelyen 20 év után eljutottunk oda, hogy a pártokkal kulturált párbeszédet tudunk folytatni, egyes zavart elméjű egyének ilyen szélsőséges megnyilvánulásokkal veszélybe sodorják az itt élő nemzetiségek közötti békés együttélést. Mint ahogy azt sem érthetjük, hogy Florin Oproiescu volt önkormányzati képviselő hogyan vált ennyire szélsőséges, jobboldali érzelmű emberré, hogy szervezőként fogadta a más megyékből érkezett mintegy 150 felvonulót" – nyilatkozta az elnök. Hozzátette: Románia nemzeti napja a magyarság számára nem alkalom az ünneplésre, ennek ellenére tiszteli az ország ünnepét és tiltakozik az ellen, hogy ezen a napon egyesek az itt élő magyarság és más nemzetiségek ellen uszítsanak. "Nem vagyunk másodrangú állampolgárok" – jelentette ki.
Csegzi Sándor alpolgármester szerint semmi szükség olyan szélsőséges megnyilvánulásokra, amelyek az 1990. márciusi eseményekhez hasonlóan évekkel visszavetik a város gazdasági, kulturális fellendülését, és nemcsak Marosvásárhely, hanem Románia hírnevének is ártanak. Csegzi szerint úgy sikerült a felvonulási engedélyt "átvinni" a polgármesteri hivatalban, hogy sem a polgármester, sem a két alpolgármester nem tudott róla. "Az Új Jobboldal idejében letette a kérést, az engedélyezési bizottság meghozta a maga döntését, amit az Új Jobboldal és a Vatra Româneasca felé közöltek, viszont mi erről nem értesültünk. A polgármesteri hivatalon belül kell rendezzük ezt a dolgot, valakiknek felelniük kell, hiszen ennek a gesztusnak politikai súlya is van, amit az engedélyezők figyelmen kívül hagytak. Azt is elemezzük már, hogy azok a hatóságok, amelyeknek fel kellett volna lépniük az illegális tüntetők ellen – mint pl. a rendőrség, prefektúra – miért nem tettek semmit" – nyilatkozta. Hozzátette, az RMDSZ már korábban felhívta a figyelmet egy ilyen akció veszélyeire, politikai következményeire és az engedély visszavonása is az RMDSZ kezdeményezésére történt. A Népújság kérdésére, hogy erre a sajtótájékoztatóra miért nem az események bekövetkezte előtt kerített sort az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete, miért nem korábban próbálták elérni, hogy ne adjanak engedélyt a radikális jobboldali szervezet felvonulására, Benedek István kijelentette, tárgyaltak erről a polgármesterrel, alpolgármesterekkel, akik úgy tájékoztatták, hogy nem kerül sor az engedély kibocsátására. "Arra számítottunk, hogy nem lesz felvonulás. Nem kell mindig mindent rögtön dobra verni" – mondta.
A sajtótájékoztatón Mózes Levente városi tanácsos sajnálatosnak nevezte a szerdai eseményeket. "Egyetlen pozitívuma a történteknek az, hogy a város magyarsága gyakorlatilag semmilyen módon nem reagált a provokációkra. Marosvásárhely magyarsága átesett a tűzpróbán, ami jelzi, hogy az elmúlt húsz év alatt a város lakossága felnőtt Európához".
Antalfi Imola, Népújság (Marosvásárhely)

Tompa Miklós-centenárium
Előadásokban és más programpontokban gazdag, többnapos rendezvénysorozattal ünnepli névadójának 100. születésnapját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel közösen szervezett, december 17-én kezdődő ünnepségről, annak programpontjairól csütörtök délben tartottak sajtótájékoztatót a színház előcsarnokában.
A számos jelenlevő közül elsőként Kiss Éva Evelyn irodalmi titkár üdvözölte a megjelenteket, majd Kövesdy István művészeti vezető, ötletgazda vette át a szót, aki a közelgő rendezvénysorozatról beszélt, vázlatosan annak műsorát ismertette.
– Igyekszünk méltóképpen ünnepelni névadónk századik születésnapját, minőségi eseménysorozattal emlékezni rá, az igen sokoldalú színházi emberre. A művészeti egyetemmel való együttműködésünk teljesen egyértelmű, az egykori Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola Tompa Miklós tevékenységének nyomát viseli. Ez alkalomból nem csak rá, hanem azon pályatársaira is emlékezni kívánunk, akik a magyar színház és színjátszás kiemelkedő egyéniségei voltak: a 100 éve született Kovács Györgyre, a 85 esztendeje született Harag Györgyre, de Csorba Andrásra, Illyés Kingára, Hunyadi Andrásra is. A programot eredetileg három napra terveztük, de úgy tűnik, kibővül. Számos vásárhelyi és vendégelőadást tekinthet meg a közönség, lesz konferencia, tárlatnyitó, vetítések sorozata. Ami a vendégjátékokat illeti, két társulatot hívtunk meg: a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csehov Három nővérével, Tompa Gábornak – Tompa Miklós fiának – rendezésével érkezik Vásárhelyre, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A csoda című produkcióval, Bocsárdi László rendezésével. Ez utóbbit egyrészt az elmúlt évek legjobb Tamási-előadásának tartom, másrészt Tompa Miklós pályáját végigkísérte Tamási életműve, rendezőként szinte az összes színművét színpadra vitte. A Tompa Miklós Társulat több előadását is játssza: a rendezvénysorozat részeként újra láthatják Kiss Csaba A dög című lányregényét, a nemrég bemutatott Svejket, Hatházi András Világrengetők című művét (felolvasó-színházi keretek között), Székely János Caligula helytartója című drámáját, illetve Goldoni Legyezőjét. Ugyanakkor, a centenárium előestéjén a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelye a hét végén bemutatandó, Guppi című komédiát is játssza. Az előadások mellett kiállításra is sor kerül a színház előcsarnokában: a Székely Színház Egyesület által felkért képzőművészeknek Tompa Miklósról és pályatársairól készített portréit mutatják be az egybegyűlteknek. E tárlat megnyitójával kezdődik a rendezvénysorozat, 17- én délelőtt, utána archív dokumentumokat vetítenek, illetve játszanak le a Kisteremben: interjúkból, beszélgetésekből, vallomásokból áll az anyag, amelynek egy részét a magyarországi Országos Színművészeti Intézet állította össze. A Bolyai téri b5 stúdióban egy további kiállítás is nyílik Képszínház címmel Barabás Zsolt fotóiból. Ezt követően vetítéssel összekötött beszélgetésre kerül sor az említett művészek egykori pálya- és munkatársaival, a moderátor szerepét Nánay István színikritikus vállalta el. A zárónapon a Nemzeti előcsarnokában pedig kerekasztal-beszélgetést szervezünk a marosvásárhelyi Nemzeti jelenéről és jövőjéről.
A második napon színháztudományi konferencia veszi kezdetét a Pálffy Házban, erről Gáspárik Attila, az intézmény rektora mesélt: – A színház 1989 előtt címmel szervezünk szakmai konferenciát, amely bárki előtt nyitva áll, szabadon látogatható. Számos külföldi és hazai színházi szakember tart előadást az értekezés során, ugyanakkor felavatunk egy újabb emléktáblát is, ezúttal Tompa Miklós emléke előtt adózunk – mondta a rektor, aki megemlítette, hogy az egyetem Symbolon című folyóirata nemzetközi B+ minősítést kapott, ami az országban a legmagasabb, és jelzi azt is, hogy a lap anyaga ezentúl nemzetközi adatbázisokban is olvasható, majd a hamarosan esedékes bemutatóról, a Guppi című előadásról beszélt Harsányi Zsolt rendezővel egyetemben. A premierre hamarosan visszatérünk.
Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely)

Toró T. Tibor: „Olyan párt szükséges, amely valóban képviseli az autonómiát”
Évi küldöttgyűlését tartja szombaton, Székelyudvarhelyen az EMNT
Az esetleges új erdélyi magyar párt létrehozására vonatkozó szándék kinyilvánítása is napirenden szerepel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szombati, székelyudvarhelyi évi küldöttgyűlésén. Toró T. Tibor a Szabadság kérdésére elmondta: a szervezet éves tevékenységének kiértékelése és a Demokrácia Központok létrehozása mellett tisztújításra is sor kerül. A pártalapítási szándékról az EMNT ügyvezető elnöke kifejtette: olyan politikai alakulat létrehozása szükséges, amely nem csak retorikai szinten és szavazatgyűjtés céljából használja az autonómia „címkéjét”, hanem valóban képviseli az autonómia törekvéseket; ezeknek az elvárásoknak az elmúlt időszakban sem az RMDSZ, sem az MPP nem tett eleget, ezért van szükség egy autonomista párta. Nem a harmadik erdélyi magyar párt akarnak lenni, hanem az első helyen szereplő politikai alakulat, a stratégiai célkitűzések tekintetében pedig nemzeti minimumot szeretnének kialakítani a többi politikai erővel.
– Székelyudvarhelyen tartja szombaton az EMNT évi küldöttgyűlését, amelyen várhatóan döntés születik az új magyar párt létrehozására vonatkozó szándék kinyilvánításáról is.
– Már néhány hónapja uralja a közbeszédet, hogy harmadik magyar párt van születőben. Ez sajnálatos módon vagy úgy ment be a köztudatba, hogy Tőkés László pártot alapít, vagy pedig az EMNT párttá alakul. Ezek közül egyik sem igaz. Az EMNT nem akar párttá alakulni, legalábbis sehol nem hangzott el ilyen javaslat, s az elnökség és a választmány elé sem került ilyen indítvány. Konszenzus van abban, hogy az EMNT-nek civil mozgalomként kell folytatnia a tevékenységét, és ezt meg fogja erősíteni a szombati évi küldöttgyűlés. A választmányban valóban felvetődött egy új párt létrehozásának a szükségessége, amely az autonómia kérdését pártpolitikai eszközökkel is képviseli. Érvényes még mindig az a megállapításunk, hogy a létező pártok ezt nem teszik meg úgy, ahogyan mi azt szeretnénk. Sem az RMDSZ, sem az MPP nem felelnek meg ennek az elvárásnak. Ezért olyan politikai alakulat létrehozására van szükség, amely nem csak retorikai szinten és szavazatgyűjtés céljából használja az autonómia címkéjét, hanem valóban képviseli az autonómia törekvéseket. Egyelőre még nem kristályosodott ki, milyen formában szülessen meg az új párt, illetve az EMNT milyen szervezethez adja erkölcsi és logisztikai támogatását. Tisztában vagyunk azzal, hogy a pártalapítás nagy feladat, Romániában a párttörvény nagyon szigorú, leginkább ezt az MPP tagjai tudják, akik már végigmentek ezen. Ugyanakkor nyilván azzal is szembesülnünk kell, hogy Erdély-szerte a politika ázsiója nagyon alacsony. Az emberek igazából azt várják a politikától, hogy oldja meg a problémáikat. Mivel már elég régóta azt látják, hogy a bukaresti politizálás nem megold, hanem teremt problémákat, egyre szkeptikusabbá válnak. Ennek mi tudatában vagyunk, illetve azt is érezzük, hogy nagyon sokan tartanak az erők szétforgácsolásától. Mindezeket a szempontokat nyilván figyelembe kell vennünk, amikor bármilyen döntést hozunk. Az is kétségtelen viszont, ha nincs olyan politikai közszereplő, amely képes pártpolitikai eszközökkel az autonómiáért harcolni, akkor azt létre kell hozni. Nyilván nem hanyagolható el a másik két pártnak a helyzete és álláspontja sem. Az RMDSZ kongresszus előtt áll, beindult egy forrongás, mozgások zajlanak a szervezeten belül. Nem feltétlenül jó irányba, de valami történik. Másrészt az MPP-ben régóta eléggé jelentős az elégedetlenség a vezetőséggel szemben. Amennyiben sikerülne valamilyen érdemi párbeszédet elindítani ezekkel a politikai szereplőkkel, és látnánk, hogy valami megmozdul, akkor gondolkodhatnánk más megoldásokban is, de igazából erre most garanciát nem látunk. Azért fogalmazok óvatosan, mert nem akarom befolyásolni a sajtón keresztül a szombati küldöttgyűlés szuverén döntését. Az elnökség többször is foglalkozott az elmúlt hetekben ezzel a kérdéssel, minden alternatívát a testület elé tárunk, és várhatóan kialakul majd egy végleges álláspont.
– Megalakult-e már az a kezdeményező bizottság, amely a küldöttgyűlés elé terjeszti a pártalapításra vonatkozó szándékot?
– Ami biztos, hogy az EMNT választmánya nemrég megfogalmazott egy álláspontot. Ezt fogja az elnökség kiegészíteni az alternatívákkal, s a szombati küldöttgyűlés elé tárni. Amennyiben a döntés pozitív lesz, megalakul az a kezdeményező bizottság, amely a nevét is adja az egészhez. Nyilván mi tudjuk, hogy kik ezek az emberek, de nem akarjuk a küldöttgyűlés előtt ezt megelőlegezni.
– Kikből állna az új párt tagsága, kiknek a támogatására számítanak? Milyen bázisra épülne fel az új politikai alakulat?
– Nyilván az autonomistákra számítunk. Mindazokra, akik az autonómiát fontosnak tartják. Naivitás azt gondolni, hogy az erdélyi magyar politikai elit egyöntetűen csak az autonómiában látja a megoldást. Az RMDSZ-ben többségben van az az álláspont, hogy nem autonómiára, hanem egyféle bukaresti politikára van szükség. Az EMNT hathatós tevékenységének köszönhetően közösségünk tagjainak nagy része azonban az autonómiában látja a megoldást. Igazából itt nem a nyilatkozatok számítanak, hanem a politikai cselekvések, a döntések. Ha hozzáértő ember megvizsgálja ezeket, akkor arra a következtésre jut, hogy igazából nem az autonómiáért harcolnak Bukarestben, hanem a jelenlegi rendszer fenntartásáért. Az autonómia kérdése kicsit olyan, mint a kollektív munkaszerződés, amely rögzíti a munkavállalók jogait a mindenkori munkaadókkal szemben. A magyarságnak is szüksége van egy ilyen kollektív munkaszerződésre, amely nem más, mint az autonómia közjogi rendszere. Ebben rögzítve lennének az alapvető jogok függetlenül attól, hogy éppen ki a „főnök” Bukarestben, azaz ki van kormányon, vagy milyen többség uralkodik a parlamentben. Az RMDSZ nem törekszik egy kollektív munkaszerződés megkötésére, hanem a mindenkori „főnökkel” próbál meg jóban lenni, ott lenni mellette, és amikor valami döntés születik, akkor megpróbál valamilyen morzsákat magának lecsípni, amiket aztán hazavisz, s eredményként mutat fel. Amennyiben létezne kollektív munkaszerződés, akkor erre nem lenne szükség, hanem arra kellene ügyelnie a mindenkori politikai képviseletnek, hogyan tartsa be azt, és az ebben rögzített jogokat miként érvényesítse. Amíg ezen a téren nem alakul ki konszenzus, vagy legalábbis nem szerez többséget ez a szemléletmód, addig nem lesz áttörés az autonómia kérdésében. Egyébként a Markó Béla vezette csapat mindig tökélyre vitte azt, hogy a „főnökkel” mindig jóban van, és akkor részesedik valamelyest, minimálisan, ebből a státusból kifolyólag. Mi ezen változtatni szeretnénk, ehhez azonban meg kell szerezni a társadalom támogatását. Jelenleg ezen dolgozunk, a pártalapítás gondolata is ennek a szellemiségnek van alárendelve. Szövetségeseket szeretnénk találni, akár a többi párt – RMDSZ és MPP –keretében egyaránt, de az egyházak és a civil társadalom körében is. Közöttük keressük a leendő autonomista párt bázisát, függetlenül attól, hogy az RMDSZ-ből vagy az MPP-ből kerülnek majd ki ezek a személyek, illetve nincsenek sehol, a kettő között, a senki földjén tengődnek.
– Egy újabb magyar párt létrehozása nem veszélyezteti-e a közösség egységét, nem vezethet-e annak további megosztásához?
– Tudatában vagyunk annak, hogy a magyar közösség azt szeretné, ha vezetői megegyeznének, s konszenzus alakulna ki közöttük. Mi is ezt a konszenzust keressük. Nem azért hozunk létre esetleg egy újabb magyar pártot, hogy feltétlenül civakodjunk, és a többiekkel versenyezzünk. Azt szeretnénk, hogy a stratégiai célkitűzésekben nemzeti minimum alakuljon ki. Amikor pártalapításról beszélünk, a többiek felé egy ajánlattal jövünk, hogy gyertek, jöjjetek ide. Nem egy harmadik párt akarunk lenni, hanem az első párt, amely végre a kollektív munkaszerződésért harcol. Ehhez szeretnénk megnyerni szövetségesnek a többieket is, illetve a többi pártnak azt a részét, akik ebben hisznek. Azt hiszem, ha ezt sikerül összerakni, konszenzust tudunk teremteni, és képesek leszünk a közösségnek az autonómián keresztül mondani valamit – akkor nem merül fel a kérdés, hogy lesz-e ennek a pártnak támogatottsága? Tudatában vagyunk annak, hogy minden ilyen dolog megosztásként csapódhat le. Azoknak, akik jelenleg úgymond birtokon belül vannak az RMDSZ-ben vagy MPP-ben, érdekük lehet, hogy ezt az érzést tovább gerjesszék. Azt hiszem azonban, ha hitelesen mondjuk a magunkét, akkor a választópolgár meg tudja majd különböztetni a propagandát a hiteles szövegtől, és ennek alapján dönteni tud.
– Hogyan képzelik el az RMDSZ-szel és az MPP-vel való együttműködést választások esetén?
– Az erdélyi magyarság különböző élethelyzetekben él Erdélyben. Ahány település, annyiféle élethelyzet van, s annyiféle megoldást kell találni. Soha nem voltunk hívei az egységes, sablonos megoldásnak. Az EMNT is három régió – Partium, Közép-Erdély és Székelyföld – szerint szerveződik, és ehhez próbáljuk igazítani a politikai döntéseket. Azt is el tudom képzelni, hogy Székelyföldön vagy az Érmelléki tömbkörnyezetben a közösség természetesnek vesz majd egy versenyt a helyhatósági választásokon. Valószínű lesznek olyan régiók, ahol a különböző politikai szereplők eleve együttműködve jelennek meg a választópolgárok előtt. Azt is el tudom fogadni, hogy országos szinten olyan típusú keretegyezményt kötünk a többi politikai szereplővel, amely megengedni ezeket az alternatívákat, és a helyi szereplőkre bízza, melyiket választják ezek közül. Azt hiszem, teljes mértékben rugalmasnak kell lennünk. Ha valaki csak a saját kicsi szemétdombjáról és alacsony perspektívából közelíti meg a helyzetet, s megpróbál ráerőltetni a többiekre megoldásokat, egészen biztosan vesztes lesz. Értem ezt az RMDSZ és az MPP egyes vezetői esetében, akik mindig saját kicsi környezetükből indulnak ki, s megpróbálják álláspontjukat rákényszeríteni a többiekre. Az EMNT soha nem volt ilyen, ezért van nekünk három régióelnökünk, és jöttek létre a regionális struktúrák.
– Konkrétan meddig kellene megalakulnia az új politikai alakulatnak, ha szombaton meglesz az elvi döntés?
– Azt szeretnénk, hogy a következő fél évben mindképpen pontot tegyünk erre a kérdésre. Valamikor a 2011-es esztendő nyaráig tiszta képet kell alkotni, hiszen 2012-ben önkormányzati választások lesznek. Úgy érzem, Tusványosnak kell lennie annak az időpontnak, amikor ezzel a kérdéssel el kell számolnunk, hiszen általában ez az alkalom, amikor mérleget vonunk.
– Milyen reményekkel néz a jövő februári RMDSZ-kongresszus elé?
– Egy fecske nem csinál tavaszt, vagyis egy személy nem elegendő a változásokhoz. Bárki lehet az RMDSZ elnöke, ha a szemléletmód nem változik meg, akkor kudarcra van ítélve. Még akkor is, ha az illető jó szándékú. Különben több olyan személy van az RMDSZ-ben, akik az autonómiában hisznek, de ezek markáns kisebbségben vannak. Információim nem annyira mélyek, mint amikor parlamenti képviselőként belülről láthattam a történéseket. De azt hiszem, hogy az RMDSZ-nek jelenleg nincs esélye megújulni. Még akkor sem, ha Markó Béla visszavonul. Nem látom azt a szándékot, hogy radikálisan megváltozzon a jelenlegi szemléletmód. Nem Bukarestben kell intézni feltétlenül a dolgokat, és nem az egyedi esetekre kell helyezni a hangsúlyt, hanem azon a bizonyos kollektív munkaszerződésen kell dolgozni. Nem látom, hogy ezt ki tudná felvállalni. Székelyföldön vannak olyan politikusok, akik erre képesek lennének, de a jelenlegi rendszerben nem látom, hogyan tudnának többséget szerezni. Annyira be van csontosodva az RMDSZ retorikájába a szemlélet, miszerint azért megyünk Bukarestbe, hogy ott kijárjunk dolgokat. Aki egyszerűen más látásmóddal jelenik meg, eleve kisebbségi sorsra van ítélve. Ezért nem is merem venni a bátorságot, hogy bármilyen nevet kiejtsek a számon az esetleges RMDSZ-elnök személyét illetően.
PAPP ANNAMÁRIA, Szabadság (Kolozsvár)

Határon túli magyar EP-képviselőkkel tanácskozott a magyar Országgyűlés külügyi bizottsága
Az Európai Parlament (EP) határon túli magyar képviselőivel egyeztetett pénteki ülésén a magyar Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottsága.
Winkler Gyula, az RMDSZ képviselője a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökség kapcsán hangsúlyozta: keményen kell dolgozniuk a nyugat-balkáni térség integrációjáért, hiszen ez a magyar nemzetpolitika szempontjából is nagyon fontos cél. A spanyol-belga-magyar elnökségi trió első két tagja eddig nemigen jeleskedett „az új lisszaboni lehetőségek” kihasználásában, Magyarország azonban remélhetőleg hatékonyan ragadja majd meg ezeket, és szorosan együttműködik az EP-vel - mondta.
A politikus üdvözölte a Magyar Állandó Értekezlet újbóli összehívását, egyúttal kijelentette: a magyar-román együttes kormányülések is rendkívül fontosak, mivel igen eredményesek lehetnek. A hamarosan esedékes romániai népszámlálás kulcsfontosságú a magyar kisebbség szempontjából - hívta fel a figyelmet a képviselő.
Sógor Csaba (RMDSZ) szerint azt kell elérniük, hogy az EU-ban a magyar kisebbséget ne egy folyton panaszkodó közösségnek lássák, hanem olyannak, amelyért „érdemes tenni”. A 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződés stabilabb jogi keretet adott az uniónak, de ezt csak szoros összefogással lehet hatékonyan kihasználni - vélekedett.
A politikus úgy látta, az uniós szakbizottságokban folyó munka eredményessége és az ezzel járó szakmai tekintély komolyan elősegítheti, hogy megnyerjék a frakciókat és a tagállamokat a kisebbségi ügyeknek is.
Mészáros Alajos (MKP) kiemelte: a felvidéki magyarok „nagyon megbecsülik”, hogy a jelenlegi magyar kormány jobban a „szívén viseli” az ügyüket, mint az előző kormány. Emlékeztetett: az MKP a legutóbbi szlovákiai választásokon nem jutott be a parlamentbe, és bár a párt korábban hatékonyan működött, a szakadás a szlovákiai magyar képviseletben egy idő után szinte törvényszerű volt a felgyűlt belső feszültségek miatt.
A kudarc egyik fő oka az lehetett, hogy hiányzott az „igazán profi” médiapolitika - vélekedett a politikus, hozzátéve: elsősorban egy elkötelezett magyar nyelvű napilapra lenne szükségük, amely közölné a magyar politikusok véleményét, és e cél eléréséhez bármilyen segítséget elfogadnak. Ugyanakkor egy szlovákiai magyar televíziócsatorna is igen hasznos lenne, mivel jelenleg nagyon kevés műsoridő jut a magyar kisebbségnek a szlovák televízióban - jegyezte meg.
Mint kifejtette: a szlovákiai nyelvtörvényt ugyan több pontban is elmarasztalta a Velencei Bizottság, de nem látja a szándékot, hogy Pozsony változtatni kívánna a jogszabályon. Bár a szlovákiai kormány labilisnak tűnik, de nem lenne előnyös, ha felbomlana a koalíció - tette hozzá a képviselő.
Szabó Vilmos (MSZP) felidézte: a bizottság nevében 2006 óta szerepel a "határon túli magyarok" kifejezés, és hozzátette, elengedhetetlen a rendszeres kapcsolattartás a határon túli magyarok képviseleteivel.
Kovács László (MSZP), a bizottság alelnöke arra emlékeztetett, hogy Románia uniós csatlakozása előtt komoly vita folyt arról, hogy a mielőbbi integrációt sürgessék, vagy inkább igyekezzenek minél több engedményt kicsikarni az országból a csatlakozás támogatása fejében. Bebizonyosodott, hogy a mielőbbi csatlakozás volt a jó megoldás, hiszen így a romániai magyaroknak is lett képviseletük az EP-ben, ami által egy "újabb ajtó" nyílt ki - fogalmazott. Mészáros Alajos egyetértett abban, hogy a magyarság szempontjából kifejezetten előnyös, hogy Szlovákia és Románia uniós tagállamok, ugyanakkor Sógor Csaba úgy látta, bár valóban kedvező az integráció, a csatlakozás után nem fejlődött a kisebbségpolitika ezekben az országokban.
Balla Mihály (Fidesz), a bizottság elnöke ugyancsak felhívta a figyelmet a népszámlálások jelentőségére a kisebbségek szempontjából, és hangsúlyozta: minél többet kell beszélni a kisebbségek helyzetéről az unióban.
Ágoston András, a VMDP elnöke azt mondta, bár gyakran beszélnek az autonómiáról, nincs egyetértés abban, hogy azt milyen formában kellene megvalósítani. A magyar uniós elnökség óriási lehetőség, hogy Magyarország előálljon egy jó elképzeléssel ezzel kapcsolatban - fűzte hozzá. Sógor Csaba szerint azonban még mindig nem foglalkoznak eleget az autonómia kérdésével, és sosem találnak majd olyan egységes modellt, amelyet mindenki elfogadna. Az EP-képviselő hozzátette: sok kisebbséghez képest nekik megvan az az előnyük, hogy az anyanyelvük hivatalos nyelv az unióban. Krónika (Kolozsvár)

Csík már „betelt”
A csíkszeredai magyar konzulátus kénytelen elutasítani azokat, akik időpontot kérnek a jövő évre állampolgársági kérvényük benyújtására. Eddig több mint hétezer időpontot pipáltak ki az előjegyzési naptárban, és június 30-a az utolsó dátum, amikor fogadni tudják a kérvényezőket – tudta meg lapunk a diplomáciai képviselet ügyfélszolgálatától.
A csíkszeredai magyar konzulátus kénytelen elutasítani azokat, akik időpontot kérnek a jövő évre állampolgársági kérvényük benyújtására. Eddig több mint hétezer időpontot pipáltak ki az előjegyzési naptárban, és június 30-a az utolsó dátum, amikor fogadni tudják a kérvényezőket – tudta meg lapunk a diplomáciai képviselet ügyfélszolgálatától. Az érdeklődőket egyelőre a kolozsvári és bukaresti konzulátusra, illetve Magyarországra irányítják.
„Nem tudjuk, mi történik majd június 30-a után, jelenleg Budapest utasításaira várunk” – magyarázta érdeklődésünkre a konzulátusi alkalmazott. A csíkszeredai diplomáciai képviselet külföldön tartózkodó ügyvivőjét, Balogh György konzult lapunk tegnap nem tudta elérni az ügyben.
A kolozsvári és a bukaresti konzulátus előrejegyzési naptárában még bőven van hely. Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzultól megtudtuk, eddig több mint négyezren jelezték, hogy jövőre kérvényezni kívánják az állampolgárságot. „Akik most fordulnak hozzánk, azokat márciusban várjuk a kérvényükkel” – mondta a diplomata. Drávucz Herbert bukaresti főkonzul tájékoztatása szerint eddig több mint háromszázan keresték meg ügyfélszolgálatukat, a legutóbbi jelentkezőt március 4-re hívták be a diplomáciai képviseletre.
Wetzel Tamás miniszteri biztos tegnap igyekezett megnyugtatni az állampolgársághoz folyamodókat: december közepére minden készen áll az egyszerűsített honosítási eljárás januári bevezetéséhez. Az MTI-nek elmondta: minden személyügyi, infrastrukturális és informatikai fejlesztés ütemtervszerűen halad, sőt, a legtöbb fejlesztés jobban is áll, mint ahogyan azt eredetileg tervezték. Így semmi akadálya nincs annak, hogy december közepére minden készen álljon az egyszerűsített honosítási eljárás január 1-jei indulásához.
Tájékoztatása szerint a kormány 830 millió forintot biztosított az idei fejlesztésekre. A várhatóan nagyszámú kérelmek gyors elbírálása miatt pedig 170 embert vettek fel különböző szervezetekhez, akiknek természetesen a munkavégzéshez szükséges feltételeket is biztosítani kellett. Emellett az egyes külképviseletek bővítése is szükségessé vált. Ráadásul a gyors adattovábbítás és elbírálás érdekében a jelenlegi informatikai rendszereket is fejleszteni, illetve bővíteni kellett.
Jelenleg a „finomhangolásnál” tartanak, az egyes képzések ugyanis a napokban fejeződnek be, az informatikai rendszerek már a tesztelési folyamatban vannak, illetve a nagy érdeklődésre való tekintettel újabb ingatlanok átalakítása is szükséges három külképviselet (Csíkszereda, Kolozsvár, Szabadka) esetében.
A miniszteri biztos kitért arra is, hogy jövőre összesen, a három érintett tárcánál (Külügyminisztérium, Belügyminisztérium, illetve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) mintegy 2,4 milliárd forint áll rendelkezésre az egyszerűsített honosítási eljárásra. Hozzátette: minden fejlesztés ideiglenes jellegű, hiszen az első évben várható a legtöbb kérelem. Az igények függvényében pedig megtakarítások is elképzelhetők.
Wetzel Tamás elmondta, hogy december 8-10 között Erdélyben három tájékoztatót tart az Erdélyi Demokrácia Központok Hálózatának, amelyek helyben segítik az egyszerűsített honosítást.
Cs. P. T. Új Magyar Szó (Bukarest)

Felnőnek a gyerekek
Alkotmány és sajtó – a rémálom kezdete
Megyesi Gusztáv, Élet és Irodalom
Jó hír az alkotmányozás kedvelőinek: elkapták végre azt a hivatali dolgozót, aki 34 oldalas, egész estét betöltő alkotmányjavaslatot tett fel a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy szellemileg megsemmisítse Schmitt Pált.
Neve egyelőre ismeretlen, csak annyit tudni róla, hogy a kommunisták beépített embere volt, ám most elnyerte méltó büntetését: forró szurokba mártották, tollban hempergették, majd kidobták a Sándor-palota ablakán; ez se fog többé alkotmányozni.
Ezzel egyszersmind az is kiderült, hogy nem Kontrát Károly lánya írta a dolgozatot. Tudni kell, hogy a sajtó napokon át olyan hírt terjesztett, miszerint a belügyi államtitkár lánya készítette a javaslatot az elnöki hivatal munkatársaként. Az opusról két héttel ezelőtt Kovács kollegának már volt szerencséje értekezni ezen a hasábon, a magunk részéről legfeljebb annyit tennénk hozzá, hogy egyedül a kaposvári püspököt sajnáljuk, aki heteken át könyörgött térden állva az elnöki hivatalnak, hogy feltétlenül vegyenek fel egy írni-olvasni tudó embert a hivatalba nyelvi szöveggondozásra, továbbá, ha lehet, ne a jóistentől eredeztessék az alkotmányozás jogát.
Ennek ellenére csak-csak bekerült a szövegbe, hogy maga az Úr fog alkotmányozni tavasszal, úgy is, mint a létezőt önmagában megtestesítő örök, tökéletes és változatlan szubjektumnak, az abszolutóriumnak (!) az ura, amit egyedül Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár appercipiált kellőképpen, azt véve ki az Úr üzenetéből, hogy ezután jobban a körmére kell nézni a végzős egyetemistáknak. Azon egyébként, hogy a köztársasági elnök elhatárolódott a tanulmánytól, sőt letagadta még azt is, hogy hallott valaha is alkotmányozásról, egyáltalán nem lepődött meg a közvélemény, ugyanis Schmitt Pál még soha semmiért nem vállalta a felelősséget, ezért is rajonganak érte a magyar sportvezetők és olimpiai mozgalmárok: a saját megtestesülésüket látják benne.
Ettől függetlenül megjegyezzük, hogy az elnök nem akkor határolódott el, nem akkor kezdett nem hallani soha a tanulmányról, amikor az fölkerült a világhálóra, és a hivatalban már élénken vitáztak róla, hanem amikor kiderült, hogy galaktikus méretű marhaságok vannak benne; ha a sajtó nem robbantja ki a botrányt, ma már az egész textúra úgy, ahogy van, minden közhivatalban ki van lógatva a Nenyi mellé.
Kontrát államtitkár mindenesetre bejelentette, hogy sajtópert fontolgat mindazon orgánumok ellen, amelyek hírül adták, hogy az ő lánya írta a tanulmányt. Mármost ez igen érdekes. Azt ugyebár tudjuk, hogy Kontrát államtitkár lánya 25 éves, tehát nem karon ülő kisgyermek, sőt már nem is fiatalkorú, ráadásul friss diplomás jogászként lett Schmitt Pál beosztottja, hogy van az tehát, hogy az apja akar perelni helyette.
Mi magunk ugyan elég régen voltunk huszonévesek, ám így is rémlik, mintha társaink ebben a korban már bírtak annyi önállósággal, hogy nem az apjukhoz vagy a nagybácsihoz szaladtak, amikor bármi sérelem érte őket, hanem önkezűleg kezdtek el pofozkodni, végső esetekben keresetet írni, különben hülyegyereknek nézték volna őket. Ráadásul itt egészen téves helyzetértékelésről van szó.
Nem az a kérdés ugyanis, hogy ki írta a dolgozatot, mert bárki írta is, autentikus képet festett az elnöki hivatalban uralkodó mentalitásról és színvonalról, a hely szelleméről, amely az egy és oszthatatlan schmittpálságot közvetíti a világ négy tája felé. Ellenben hogy van az, kérdezhetnénk nagy naivan, hogy Kontrát államtitkár lánya friss diplomásként azonnal a Köztársasági Elnöki Hivatal munkatársa, sőt osztályvezetője lett, mégpedig a panaszos és kegyelmi ügyek felelőseként.
Kontrát államtitkár lányának tündöklő tehetsége és rátermettsége felől nincs kétségünk már csak a papa képességei okán sem, a kérdés csak az, hogy a diploma átvétele és a hivatali munkakezdés közötti pár hétben miféle jellegű alkalmi munkán szerezte meg az ifjú jogásznő azt a tapasztalatot és emberismeretet, melynek birtokában súlyos kérdésekben, netán tragédiákban fog majd javaslatokat tenni, sőt dönteni.
Jó, mondhatja erre bárki, Petykó Adrienn, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökének, Petykó Zoltánnak a lánya meg egyenesen főosztályvezető lett az agrárminisztériumban. Igen, de ő nem 25, hanem már 27 éves. Vagy Vitézy Dávid, akit ugyancsak 25 évesen neveztek ki a komplett fővárosi közlekedés teljhatalmú vezetőjének. Ami szintén igaz, csakhogy neki az apja és az anyja is fideszes potentát, hogy úgy mondjam, duplán kádergyerek, igazság szerint neki már 16 évesen vezérigazgatónak kellett volna lennie, és ne felejtsük el, ez az előőrs, még csak ezután jön majd a Fidesz-gyerekek áradata.
A Kontrát család mindenesetre példát vehetne Schmitt Pál Péterről, aki Schmitt Pál unokaöccse, és épp a napokban nevezte ki őt Varga Mihály államtitkár a miniszterelnökség állományába személyesen Szijjártó Péter keze alá. Ő már megmutatta, hogy egymaga is megáll a lábán. A nyáron ugyanis az egyik honlap azt jelentette, hogy az akkor még házelnök Schmitt Pál unokaöccse, Schmitt Pál Péter lesz a Magyar Posta vezérigazgatója, ám kiderült, hogy az egy másik ember, aki ráadásul Schmidtnek írja a nevét.
Ekkor az igazi Schmitt Pál Péter közleményt bocsátott ki, miszerint „a személyemet érintő hamis beszámoló nemcsak légből kapott, hanem azt a hamis látszatot kelti, hogy a Fidesz is olyan párt, mint az MSZP, vagyis a rokoni kapcsolatok és nem a szakmai hozzáértés alapján kerülnek felelős vezetői posztokra az emberek. Ezen kívül – a rokoni szálak emlegetésével – Nagybátyámat is belekeverik ebbe az olcsó, átlátszó, hamis játékba, nyilvánvalóan a felelős beosztásban lévő politikus lejáratásának szándékával”.
Ami a mostani beosztását illeti, mélységes a csend, nincs szó rokoni szálakról, a Schmitt Pál nevének olcsó, átlátszó és hamis lejáratásáról, már csak azért sem, mert hiszen egyáltalán nem érdemtelen kinevezésről van szó. Sajtóinformációk szerint ugyanis Schmitt Pál Péter „2008-ban és 2009-ben több sajtóközleményt jegyzett a Polgári Fiatalok Egyesülete elnökeként”, aminél jobb ajánlólevelet elképzelni se tudunk miniszterelnökségi álláshoz, mindamellett szakmai előéletnek sem utolsó. Szerintünk a fiatalember alkotmányozásra érett. Új Magyar Szó (Bukarest)

Szamizdatok új kora
Válaszféle Kuszálik Péter interjújára
A szamizdatok új kora jön? címmel az ÚMSZ 2010. október 29-i számának Színkép mellékletében beszélgetés jelent meg Kuszálik Péter „szamizdat” munkája – A forradalom szikrája, Marosvásárhely, 2010. – kapcsán. Most felelek az interjú címében feltett kérdésre: erdélyi református vonatkozásban már rég beköszöntött a szamizdatok új kora – nem sokkal 1989 decembere után.
A cenzúra megszűnt, de mivel érdekes erővonalak alakultak ki a társadalomban és az egyházban, ajánlatos volt az ember fiának óvatosnak lenni. Emiatt megjelenésük alkalmával a szerzők eltekintettek a könyvbemutatótól, a sajtótájékoztatótól, egyéb nyilvános szerepléstől. Húsz év múltán elmondhatjuk: a történelem hozta és a körülmények vitte hatalmakat sorra kiszolgáló, egyházon belüli egyéni törekvések miatt igazolódni látszik az óvatosság.
Mindjárt a decemberi fordulat után azzal kellett szembesülnie fiatal nemzedékünknek, hogy olyan valaki akart hiteles képet festeni és eladni a romániai református egyházról, aki kolozsvári hivataljai révén 1945 után huszonhét éven át volt az állammal való kapcsolattartás bizalmi embere! Majd további tíz évig volt a rendszer alkatrésze: Tőkés István professzor. Aki éveken át annyira kezében tartotta a református egyházi sajtót, mintha az saját „birodalma” lett volna (egy tudós lelkipásztor kollégánk megítélése szerint).
Az effajta jelenség íratja most, 2010-ben (!) egy másik, politikai elítélést szenvedett lelkipásztor társammal: „… a börtönviselt rabok életrajza ma is kínos többek számára. Sőt a magas rangú állami vagy éppen egyházi tisztségben élő gyermekeiket feszélyezi a szülőket kompromittáló, vádló adattár.” (Meg kell jegyeznem: e tényállás miatt kíséri zenebona a Tőkés & Co. által megrendelt, illetve megjelentetett „dokumentum-jellegű” munkákat, mint amilyen az udvari történész, Molnár János tollából származó Szigorúan ellenőrzött evangélium.)
Így érthető, hogy már 1991-ben összeállt egy, a dolgok rendjére vigyázó, rendhagyó írás: valódi szamizdat – egyházi kottára. (Péntek Árpád: Megjegyzések dr. Tőkés István „A romániai magyar református egyház élete 1944-1989” című könyvéhez, Kolozsvár, 1991.
Péntek Árpád kolozsvári református teológiai professzor röpiratát joggal tekinthetjük az új idők első szamizdatjának. Esetében nyomdai eljárással (!) készült anyagról van szó. Péntek Árpád röpirata mögött ugyancsak hiába keresünk támogatót, netán kiadót, akárcsak Kuszálik Péter publicista mostani munkája mögött. (Röpiratának terjedelme is csupán tíz oldal, kapoccsal összefűzve, 14,5 x 9,5 cm méretben.)
A neve meghurcolását visszautasító Péntek professzor így vall írása születéséről: „Mivel az én hátam mögött nincsen három szponzor, aki a költségeket fedezze, csupán szerény nyugdíjamra vagyok utalva, igyekszem mondanivalómat minél rövidebbre fogni. A könyv [értsd: Tőkés István egykori egyházkerületi káderfőnök, majd főjegyző 1990-ben megjelent, jelzett kötete] elolvasása során meg kell állapítanunk először, hogy ez a könyv korántsem a romániai református egyház életét ismerteti, mivel az sokkal gazdagabb és sokrétűbb ennél, abban rajta kívül sok száz becsületes lelkipásztor szolgált alázattal és áldozatkészen, vállalva azt, hogy egyesek karrierjének elhordozó és szenvedő alanya legyen.
Ez a könyv tulajdonképpen nem más, mint egy ügyesen eldíszletezett színpad, amely háttérül szolgál a püspökségre törő író szerepének, és aki aszerint bocsát fényt vagy árnyékot, dicséretet vagy elmarasztalást mindenkire, hogy ki mennyire pártolta, illetve akadályozta a püspöki szék elérésében.” A Péntek Árpád nevével fémjelzett kezdetet új közlések követték a műfajban: érdemes lenne egy katalógust készíteni róluk. El egészen a 2009-ben interneten közreadott Temesvár „hőse” című röpiratig. A megszólalók mellett „tekintélyes” tábort alkotnak a hallgatást választó egykori egyházi szolgák, a nyugdíjas lelkipásztorok. Visszafogottságukban az is közrejátszhat, hogy a hatóságok által célirányosan és megrostáltan közreadott CNSAS-irattári anyag az elsötétítést szolgálja, nem a kivilágítást. Mintha csak az állam/egyház összefonódások személyi vetületei még ma is, 2010-ben tabuk volnának.
„December-utáni” lelki Bach-korszak lenne a mostani? Annak vélhető. Egy, az idei év nyarán kinyomtatódott szamizdat füzet is ezt a nézetet erősíti meg: Kálváriám a kommunizmusban. A könyvecskének se impresszuma, se kolofonja! Lelkipásztor szerzőjének neve hadd maradjon titokban. Közlékenységét ne szenvedje meg se a kibocsátó személy, se családja. Legyen elég, ha arra utalok, hogy az egyházi apparátus által elszenvedett üldözést, majd a rá nézve szerencsés kibontakozást örökíti meg.
Befejezésül: a felvetett kérdés, amely szerint a szamizdatok új kora jött-e el, eképpen kerekedik ki előttem: a szamizdatok órája már régen ketyeg! Nézetem szerint A forradalom szikrája kibocsátásával ezt a ketyegő „óraszerkezetet” Kuszálik Péter felvitte a toronyba. Kívánatos, hogy minél többen lássák a Tőkés-kultusz mögé-fölé pillantva, „hány az óra”!
Balogh Béla lelkipásztor, Kolozsvár
Emlékeztető: a/ Kolozsváron a Protestáns Teológiai Intézet 1990. január 22-i ifjúsági gyűlésén dr. Péntek Árpád rektor lemondását követelő határozatot fogadtak el. Azzal indokolták a követelést, hogy a rektor tétlenül szemlélte az egyház és az intézet rohamos romlását, nem állt ki a jogtalanul meghurcolt lelkipásztorok mellett. Dr. Péntek Árpád légből kapottaknak nevezte a vádakat. /Protestáns Teológiai Intézet hallgatói. = Szabadság (Kolozsvár), 1990. febr. 11./
b/ Balogh Béla /Kolozsvár/, a Farkas utcai templom lelkésze böjtöt hirdetett meg a frissen újraválasztott Tőkés László püspök ellen, a püspököt főbéresnek nevezve és azzal vádolva, hogy elhagyta a törvényesség korlátait. /Böjt Tőkés László ellen. = Szabadság (Kolozsvár), 1998. nov. 2./ Új Magyar Szó (Bukarest)

Nem részrehajló a Szülőföld Alap?
Elutasította tegnap a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkársága a Szülőföld Alap pályázati elbírálásait kifogásoló kijelentéseket. Az államtitkárság közleményében Dorosz Dávid országgyűlési képviselő (LMP) a témában a héten tett kijelentéseire válaszolt.
Dorosz Dávid hétfőn arról beszélt: a Szülőföld Alap kollégiuma részrehajlóan döntött, és a napi túlélést jelentő támogatás megvonásával olyan jelentős lapokat hozott kilátástalan helyzetbe, mint az Új Magyar Szó, a Transindex, a Látó vagy a Korunk. Az államtitkárság közleményében kiemelte: a felsorolt sajtótermékek nagy részét a Szülőföld Alap támogatta. Így a Látó című folyóirat az Aranka György Alapítványon keresztül 1 millió forintot, a Korunk című folyóirat összesen 2 millió forint értékű támogatást kapott, a transindex.ro pedig a kolozsvári Media Index Egyesületen keresztül jutott 700 ezer forintos támogatáshoz.
A közlemény azonban nem tér ki arra, miért nem kapott egyetlen forintot sem a Románia egész területére eljutó magyar lap, az Új Magyar Szó. Az államtitkárság hangsúlyozta: az elmúlt évek támogatásából kiindulva most azokat részesítették előnyben, akik régóta nem jutottak forráshoz. Új Magyar Szó (Bukarest)