Pert veszített a maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesület a román szervezetekkel szemben
Feloszlathatják a maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesületet, miután a helyi bíróság helyt adott a Miron Cristea, a Radio Ardealul és a Glasul Călimanilor alapítványok keresetének.
magyar szervezet alapító tagjai kifejtették: élni fognak a fellebbezési lehetőségekkel, ha szükséges, az európai emberi jogi fórumokhoz fordulnak. Eközben a rendőrség szervezettbűnözés-ellenes osztálya is vizsgálatot indított a magyar egyesület alapítói ellen, kilencet közülük péntekre idéztek be kihallgatásra a Hargita megyei rendőrségre.
Önszerveződés: a vörös posztó
Mint arról beszámoltunk, a Miron Cristea, a Radio Ardealul és a Glasul Călimanilor alapítványok Ilie Şandru nyugdíjas történelemtanár, egykori pártaktivista kezdeményezésére április 19-i beadványukban a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület tevékenységének a beszüntetését kérték. Folyamodványukban egyebek között azt állították, hogy az egyesület alkotmányellenes tevékenységet folytat, amellyel Románia területi integritását és függetlenségét veszélyezteti. Állításukat az egyesület alapszabályzatába foglalt autonómiatörekvések támogatásával indokolták, illetve azzal, hogy szerintük dr. Urmánczy Nándor 1918 után Horthy Miklós kormányának tagja volt, sőt idéztek is egy 1935-ös parlamenti felszólalásából, amely szerintük a románság ellen irányult. Mindezt hiába cáfolta előbb Czirják Károly, az egyesület elnöke, majd Kincses Előd, az alperes ügyvédje, a maroshévízi bíró nem vette figyelembe.
Az Urmánczy-egyesület alapítói szerkesztőségünkbe eljuttatott nyilatkozatukban kifejtik: a 2009. június 10-én bejegyzett szervezet alapszabályzatában a székelység önszerveződésének és önkormányzásának támogatása az ugyanazon a bíróságon, 670/326-os számmal iktatott kérelmükben is benne volt, akkor mégsem élt senki a fellebbezési lehetőséggel. Mellesleg Czirják szerint Şandrut mindig zavarta a magyar egyesület léte, ezt a különböző újságokban megjelent cikkei is bizonyítják.
„Számítottunk rá, mégis meglep a bíróság határozata, ugyanis Kincses Előd ügyvéd beszéde után Şandru visszavonta az Urmánczy személyére vonatkozó kifogásait, kijelentve: nem kéri az egyesület feloszlatását, csak az önrendelkezés szót vegyük ki a statútumból” – magyarázta a Krónika kérdésére Czirják.
Ortodox templomot is építtetett
Mint kiderült, báró Urmánczy Nándor 1902–1918 között volt az akkori magyar országgyűlés képviselője. A zömében románok lakta szászrégeni térség képviselőjeként tevékenykedett, az ő nevéhez fűződik többek között a Déda–Gyergyószentmiklós-vasútvonal kiépítése, a maroshévízi ortodox templom, az állami iskola és a bíróság székhelyének felépítése. Mindezek ellenére a maroshévízi bíróság a június elsejei, 545/326-os számú ítéletében kimondta a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület feloszlatását. Ugyanezen a napon az egyesület közgyűlésén az alapító tagok írásban is rögzítették azon döntésüket miszerint: az egyesület „a feltételezések és légből kapott vádak alapján hozott, politikailag befolyásolt ítéletet nem fogadja el, kitart a statútum eredeti tartalma mellett, és igazát az igazságszolgáltatás hazai és ha szükséges, európai fellebbviteli fórumain keresi.”
„Mondvacsinált koncepciós perről van szó, rendőrségi kihallgatásokkal fűszerezve” – jelentette ki a Krónikának Ambrus Árpád alapító tag, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke, nehezményezve, hogy épp június 4-ére, a trianoni békediktátum 90 éves évfordulójára hívatta be nyolc társával együtt a rendőrség szervezettbűnözés-ellenes osztálya kihallgatásra Csíkszeredába.
Jánossy Alíz
Krónika (Kolozsvár)

Büszkék legyünk vagy magyarok?
Amikor kicsi voltam, azt tanultam, hogy Erdély valamikor a magyaroké volt, de a románok elvették. Apámék nem részletezték a történteket, mit is mondhattak volna nekünk, elemista csemetéknek? Mit taglalták volna, hogy volt egyszer egy első világháború, Trianon, aztán újra magyar világ, majd megint Romániához csatoltak? S hogy miért és hogyan történt, ami történt?
A lényeg, hogy Erdély a miénk, a magyaroké volt, de a románok elvették. Ők, akik a mi idejövetelünk után jóval később szivárogtak be Erdélybe. Az iskolában viszont azt tanították, hogy Erdély az övék volt, mármint a románoké, mert ők voltak itt előbb. Mivelhogy ők a dákoktól és a rómaiaktól származnak; mi, magyarok pedig sokkal később jöttünk, amikor barbárokként elözönlöttük a Kárpát-medencét.
Szerencsére Stella Lopaci tanító néni, akinek a férje, a nenea Hruscsov becenévre hallgató Vladimir bácsi besszarábiai volt, de akit a történelem a szüleitől és a testvéreitől örökre elszakított és Pókhé Misi tanító bácsi nem evvel tömték a fejünket, hanem írni és olvasni és számolni tanítottak minket. Jaj, elfelejtettem mondani, hogy: románul, mert abban az Olt menti kicsiny faluban akkoriban a hozzánk hasonlóan ideiglenesen megtelepedő Szabó Gyuri bácsiékon és Árpi bácsiékon kívül fia magyar sem volt. Amúgy a Vassok ide számítottak volna, de ott a fiúk már bozgoroztak, és nem akartak megszólalni magyarul. S nem telt el úgy hét, hogy legalább egyszer valamelyik ne bántson minket, mert bozgorok vagyunk, s főleg Dani öcsémet, mert kicsike volt és lehetett cibálni. Mert otthon azt tanulták. S nem volt olyan hét, hogy ne keltem volna a segítségére. Kujakkal. Mert otthon én is ezt tanultam: ne hagyjam magam megalázni.
A katonaságnál lincshangulat lett, amikor a bukaresti Augusztus 23. Stadionban nyolcvanezer néző végighurrogta és fütyülte a magyar himnuszt. S a barakkba összezsúfolt vagy kétszáz baka szintúgy. S főleg a végén lett forró a helyzet, amikor Nyilasi, Törőcsik és társaik elvitték az egyik pontot a világbajnoki selejtezőn. A románok nagy bosszúságára, természetesen, mert a végén mi utazhattunk a spanyolországi vébére. Valaki székkel verte ki az ablakot, megint volt éktelen füttykoncert és hurrogás, a román rádió pedig elkövette azt a végzetes hibát, hogy a meccsközvetítés befejezését követően rögtön bedobott valami Status Quot. Öcsémmel a katonabarakk egyik üres szobájában könnyes örömet táncoltunk a vérpezsdítő dallamra, mire Gaidi Gheorghe, akinek a nagyapja, legidősebb Gajdi György még Fehér megyei magyar volt, az apja már félmagyar-félromán, benyitott, s mivel magyarul nem tudott, románul mondta s mosolyogva: A ti helyetekben én is ünnepelnék…
Jaj, azt is elfelejtettem mondani, hogy amikor gimnazisták voltunk, magyar csajokkal leveleztünk. Mariann albertirsai volt, Klári budaörsi, s mindketten azt írták a hozzájuk intézett legelső levelünkre válaszolva, hogy: „Hol tanultatok meg ilyen jól magyarul?” Érdekes, Nagy Katinak, aki pozsonyi volt, és a fényképét ma is őrzöm, neki nem kellett megmagyarázni, hogy „Nézd, Erdély valamikor Magyarországhoz tartozott, de itt akkor is éltek magyarok, amikor nem oda tartozott. Ma is vagyunk itt vagy kétmilliónyian…” S ilyesmik. Mert Kati nem kérdezett olyant, hogy hol tanultunk meg ilyen jól magyarul.
Na. Aztán egyszer a püspökladányi vasútállomáson a magyar határőr azt mondta a valamelyik irodában a gyanúsan új meggypiros útleveleket ellenőrző társának a távbeszélőn, hogy: „Román férfi, Benkő Levente”. Hiába mondtam a marhának, hogy de nem, mert magyar vagyok, ő feszt azt mondta, hogy „De nem, mert román, mert román az útlevele”. És büszke voltam erdélyi mivoltomra. Azóta elröhögök az egyik dákoromán leszármazott barátom étrendjén, amikor aszongya, hogy egyek nála eredeti dák ételt. Vagyis puliszkát. Mondom neki: öcsém, hol voltak a dákok s a rómaiak Krisztus után vagy másfél évezreddel, amikor Kolumbusz Kristófék behozták Európába az első kukoricaszemet? He? S avval piszkálom, hogy látod, a mi, nyereg alatt puhított hús magyar elméletünk legalább áll a lábán, mert emberünk, lovunk, nyergünk és húsunk Ázsiában is volt, s a Kárpát-medencében is. Na? És büszke vagyok erdélyi mivoltomra. De való igaz: nem hiszek sem a kebelre borulásban, sem a vegyes házasságokban. Mostanában pedig magyar állampolgár lehetek. Gyorsított eljárással, saját kérésemre, csak be kell bizonyítanom, hogy valamelyik ősöm magyar állampolgár volt, esetleg tudok magyarul. Csakugyan? Nem viccelnek?
Benkő Levente
Krónika (Kolozsvár)

Folytatódnak a tiltakozó megmozdulások
A jövő héten is folytatódnak a szakszervezeti tiltakozások, hétfőn mintegy 3000 személy részvételével szerveznek tüntetést Bukarestben, a parlament előtt, mikor a kormány felelősséget vállal a bér- és nyugdíjmegvonásokról szóló törvényekért, míg a jogszabályok megvitatásának napján 20 ezer személy vonul utcára – döntöttek csütörtökön az öt szakszervezeti tömörülés vezetői. A közszférában dolgozók ezen a napon általános sztrájkba lépnek, de egész héten több ezren tüntetnek a fővárosban. Amikor Emil Boc kormányfő a parlamentbe érkezik, a tüntetők elzárják a törvényhozás székhelyének öt bejáratát. Emellett minden megyében plakátokat ragasztanak ki a honatyák képével, arra buzdítva őket, hogy a lakosság érdekében szavazzanak.
Hiányolt szolidaritás
A tüntetések csütörtökön is folytatódtak, országszerte több ezer személy vonult utcára, így tiltakozva a kormány által tervezett megszorító intézkedések ellen. A szakszervezeti vezetők a prefektúrák elöljáróival tárgyaltak, továbbítva a tüntetők kifogásait. Szatmárnémetiben, az új főtéren a szakadó eső ellenére mintegy ezer ember követelte a Boc-kabinet lemondását. A négy szakszervezeti szövetség által megszervezett tüntetéshez a nyugdíjasok is csatlakoztak. Az öszszegyűlt tömeg a Le a kormánnyal!, Tolvajok!, Szolidaritás! jelszavakat skandálták, és transzparenseket, zászlókat lengettek. Mint Vasile Dârle, az Alfa Kartell szakszervezeti tömörülés helyi elnöke elmondta, azt szeretnék elérni, hogy a kormány ne léptesse életbe a megszorító intézkedéseket, hisz a bérek és nyugdíjak megvonása nem lesz elégséges ahhoz, hogy kilábaljon az ország a válságból, s ősszel a kormány az adókat is növelheti. „Innen egyenes út vezet a lakosság fizetésképtelenné válásához, és az emberek fokozatosan elveszíthetik a fejük felől a tetőt” – mondta Dârle. Kifejtette, az intézkedés egyetlen pozitív hozadéka, hogy most először sikerült összefogni az összes szakszervezetet a kormány ellen, és ezek végre megmutathatják, mire képesek. Azonban pontosan a szakszervezeti tagok közötti széthúzást tette szóvá az egyik tüntető, Barkoczi Éva történelemtanár. A pedagógus szerint a tanárokra nem jellemző az összefogás, az érettségi bojkottja is elmaradt, pedig az összetartozás érzése nagyobb erőt adott volna számukra a sztrájkhoz.
Krónika-19. labdarúgó-világbajnokság, Dél-Afrika 2010
„Megégették” az államfőt
Csíkszeredában is mintegy ezer személy vonult utcára a kormány és az államfő lemondását kérve, a csütörtöki volt az elmúlt húsz év legnagyobb tüntetése. A tanárok feketébe öltöztek, mint mondták „a tanügy és az emberi jogok temetésére” jöttek. Dakó Éva, a CNSRL Frăţia megyei elnöke az államtitkárok számának csökkentését, és „a politikai klientúra megtisztítását” kérte. Kifejtette, figyelemmel követik majd, hogyan szavaznak az RMDSZ képviselői, hogy a következő választásokon „megfizettessék” ezt velük, hisz a szövetség „karöltve lopott a többiekkel”.
Brassóban több tüntető átvágta magát a csendőrségi kordonon, amikor a szakszervezeti vezetők bevonultak a prefektúrára, hogy Ion Gonţea kormánymegbízottal tárgyaljanak, de az érdekvédelmi elöljárók nyugalomra intették a mintegy kétezer sztrájkolót. Gheorghe Apostu szakszervezeti vezető azt kérte a prefektustól, hogy a megszorító intézkedésekről való szavazás előtt találkozhassanak a megye honatyáival. Nagyszebenben több mint 1300-an vettek részt a tüntetésen, de több mint ezren tiltakoztak a dévai prefektúra előtt is, ahol elégették Traian Băsescu államfő egyik választási molinóját, és pelenkákat dobáltak az épület elé. A tüntetésen a Zsil-völgyi bányászok mintegy száztagú delegációja is részt vett.
Pénteken sincs tanítás a marosvásárhelyi Bolyaiban
Órákon át tanácskozott a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium, valamint a vele egy épületben levő Református Kollégium mintegy 110 pedagógusa csütörtökön, akik a közoktatásban dolgozók szakszervezete (SLIP) megyei fiókjának elnökét, Cornel Cruceanut „számoltatták el”, aki szerintük a fejük fölött döntött, amikor lefújta a sztrájkot. „Szerdán délben a szakszervezet országos vezetőségétől írásos értesítést kaptam, miszerint a sztrájk véget ért. Ezt közöltem a tanárokkal is, akik délután megtudták, hogy sok helyütt folytatódik a munkabeszüntetés. Erre gyűlést tartottunk, ahol egyöntetűen megszavaztuk, hogy nálunk továbbra sem lesznek megtartva az órák” – mondta lapunknak Molnár Zoltán tanár, a gimnázium szakszervezetének vezetője. „Amelyik tanári közösség abbahagyta a sztrájkot, az magára vessen. Majd elégedjen meg azzal a bérrel, amit a kormány megad nekik. Mi nem hagyjuk abba a tiltakozást, hiszen nem értünk el semmit” – véli Haller Béla tanár. „A szakszervezet, amely lefújta a tiltakozó akciót, majd megadja nekünk azt a 25 százaléknyi bért, amit elvon a Boc-kormány?” – tette fel a költői kérdést Antal Gyöngyvér tanárnő. A Református Kollégium igazgatónője, Székely Emese a Krónikának elmondta: itt most már nemcsak a kormány, de a szakszervet is becsapja a tanárokat. „Semmi ok nem volt arra, hogy lefújják a sztrájkot. Nem értünk el semmit. Ha bekövetkezik a 25 százalékos bérelvonás, akkor 600 lej lesz a kezdő tanárok fizetése. Ez felháborító. Ezzel együtt jövő szerdán a ballagást mindenképpen megtartjuk.” – mondta az igazgatónő. Miután a megyei szakszervezeti elnök távozott az iskolából – akivel végül semmit nem sikerült tisztázni –, a tanárok úgy döntöttek, hogy a gimnáziumban és a kollégiumban pénteken sem lesz tanítás.
Gozner Gertrud, Máthé Éva, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Pesszimisták a székelyek
Elhúzódó gazdasági válságra számítanak a Hargita és Kovászna megyei vállalkozók, mivel forgalmuk csaknem 11 százalékkal csökkent 2009-ben az előző évhez képest, ugyanakkor elégedetlenek a székelyföldi munkaerő nyelvtudásával és számítógépes ismereteivel – derült ki többek között a Kvantum Research közvélemény- és piackutató cég csütörtökön Kolozsváron bemutatott felméréséből.
A kutatást az Iskola Alapítvány a Szülőföld Alap Iroda és az Oktatási és Szakképzési Kollégium Munkaerő-piaci kereslet Hargita és Kovászna megyében elnevezésű projektjének keretében Barna Gergő, Kiss Tamás és Kozák Gyula szociológusok irányításával végezte el a piackutató cég. A felmérés során 119, legalább öt alkalmazottat foglalkoztató – Hargita és Kovászna megyei – cégtulajdonost kérdeztek meg május 3. és 12. között. Statisztikai adatok szerint a két székely megyében 2008-ban 13 319 cég működött, ami az országosan aktív cégek mindössze 2,4 százalékát teszi ki. A legtöbb cég – 36 százalék – kereskedelemmel foglalkozik, a vállalatok 19 százaléka a feldolgozóiparban fejti ki tevékenységét, 14 százalékuk ingatlanügyletekkel foglalkozik, míg egytizedük az építőiparban igyekszik boldogulni. „A foglalkoztatottságot tekintve az tapasztalható, hogy Hargita és Kovászna megyében továbbra is az országos átlag fölötti a munkanélküliség, viszont a gazdasági válságnak tulajdonítható visszaesés épp ennek következtében kisebb arányú volt, mint az országos átlag, illetve jóval alacsonyabb, mint Erdély más magyarlakta régióinak átlaga” – olvasható a tanulmányban. A megkérdezett cégvezetők túlnyomó többsége állítja, a megterhelő adórendszer, a könyvelési szabályok gyakori változása és a kereslet csökkenése a legfőbb gondjuk. Érdekesség, hogy a különböző lehetséges problémák közül a korrupciót a székelyföldi cégvezetők az utolsó helyre sorolták. Ugyanakkor úgy vélik: a turizmus fejlesztése lehet a térség gazdasági fellendülésének a kulcsa, emellett infrastrukturális fejlesztésektől, a vállalkozók támogatásától és a külföldi befektetésektől várnak javulást. Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Trianoni krokodilkönnyek
Olvasom a Reggeli Újságban, hogy a trianoni diktátum 90. évfordulóján több megemlékezés is lesz Nagyváradon. Az EMI-sektől ez már megszokott, akkor haragudnánk meg rájuk, he nem tennének semmit. Az EMNT nemrégen szerveződött meg Bihar megyében, de azóta minden rendezvényével mutatja az utat, amelyen járni kíván, ennek szellemében szervezik meg a június 4-i megemlékezést is.
És akkor olvasom, hogy az RMDSZ is megemlékezik a diktátumról. Nézem, jól látok-e? És ki a beharangozója rendezvényeiknek? Többes számban. Mert ők már csak ilyenek, állandó rendezvényszervezők, példának okáért magyar kultúra napjait, sőt hetét (nem napját!) szervezik. Minden alkalommal megmutatják, hogy mindenhez értenek, sőt, mindenhez többször is értenek. Most például felkérik az egyházakat, hogy a trianoni évfordulón harangozzanak román idő szerint. Javaslom az egyházaknak, hogy az RMDSZ-nek vagy néhány képviselőjének ítéljék oda az ökumenikus egyházszervező nagydíjat, persze csakis román idő szerint...
Aztán rajzversenyt szerveznek a gyerekeknek. Pontosabban a gyerekeket meg tanítóikat is beszervezik politikai játszmáikba. A kettő között azért van különbség.
És felmérést is készíttetnek arról, hogy mit tudnak a nagyváradi magyarok Trianonról, milyen hatásait érzik ma. Meg kell a szívnek szakadni az őszinte érdeklődésüktől…
Felháborító és undorító, hogy azok kezdenek „sírni” Trianon miatt, akiknek soha nem jutott eddig eszébe Trianon, akik soha nem szólaltak meg e napon. Nem vitatjuk el, hogy Trianon minden magyarnak fájhat, hogy lehetnek megtérők, lehetnek magyarok, akik csak most ébrednek rá, hova is tartoznak. De amikor azt látjuk, hogy csakis az anyaországi politikai fordulat, a magyar nemzeti kormányhoz való dörgölőzés, a megfelelés kényszere késztet embereket arra, hogy most nemzeti ügyekkel foglalkozzanak, hogy trianonozni kezdjenek, azt a leghatározottabban el kell ítélnünk. Lehet-e őszinte az olyan kezdeményezés a Trianoni évfordulón, amely mögött olyan emberek állnak, akik eddig nem is tudtak erről a napról, vagy nem is akartak róla tudni? Lehet-e őszinte azok aggódása a nemzeti ügyekért, akik idehozták Nagyváradra Medgyessyt, Horn Gyulát, Gyurcsányt, Demszkyt, Kunczét, Újhelyit, Nyakót és még folytathatnám a sort sokáig. Ez a díszes társaság még ma is, az anyaországi jobboldali, pontosabban nemzeti győzelem után is úgy akadályozza a nemzeti gondolat, a nemzeti összetartozás kialakulását, ahogy tudja. Nem akarták és nem akarják a kettős állampolgárságot, nem szavazták meg a június 4-i Nemzeti Összetartozás napját sem. De legalább következetesek, ma is éppolyan nemzetrontók, mint amilyenek voltak éveken keresztül.
A mi nagyváradi, bihari Gyurcsányaink azonban hamar elkezdték a dörgölőzést, hamar felvették nemzetünkért aggódó álarcukat. Nyilván van még a tarsolyukban hamuba sült pogácsa, amit megosztanának az anyaországi nemzeti politikusokkal és akár velünk is, megmutatva, hogy ők aztán nagyobb magyarok, mint akárki ebben a városban.
És azt is el kell itt ítélnünk, hogy Nagyváradon azok kezdjenek krokodilkönnyeket hullatni Trianon miatt, azok tolakodjanak előtérbe, akik nem is oly régen átvették és a nagyváradi polgárok, tehát a nagyváradi magyarok nevében is megköszönték azt a szobrot, amelyik a tót, mai nevén szlovák nacionalizmus egyik alapítóját ábrázolja. Ez a nacionalizmus vezetett oda, hogy a felvidéki magyar területeken, a trianoni rablódiktátum nyomán országot alapító tótok, mai elnevezéssel szlovákok, fenyegessék, állampolgárságuk elvesztésével félemlítsék meg felvidéki magyar testvéreinket.
Köszönetet rebegni a szlovák nacionalizmus szobra előtt, részt venni a magyarok százezreit nyomorba döntő romániai kormányzásban, nagy üzleteket kötni köztisztviselőként, mindenféle zavaros telekügyletekben részt venni, ezeket már jól megtanulták. Jól tudják képviselni saját cégeiket, üzleteiket is, de vajon ennyi elfoglaltság mellett, mikor szánnak egy kis időt, a magyar érdekek őszinte képviseletére is?!
A Kozacek-szobrot megköszönő hölgy sajtótájékoztatója végén leütötte az aduászt: nem hívtak meg egyetlen magyarországi politikust sem ökumenikus imájukra. Hát mi történt, régi barátaik – Gyurcsány, Kuncze, Demszky, Újhelyi, Nyakó stb. – közül senki nem ér rá?
Az RMDSZ most kénytelen magyarországi politikusok nélkül emlékezni, de emlékezik, mert őszinték, mert gerincesek, mert fontos nekik a nemzeti gondolat. Ugye, hihető?
Nagy József Barna
Nagyvárad
Reggeli Újság (Nagyvárad)

„A szomszédos népekkel együtt kell feldolgozni a trianoni traumát”
Kilencven éve írták alá az első világháborút lezáró magyar békeszerződést
Ma kilencven éve annak, hogy 1920. június 4-én az I. világháború győztes hatalmai aláírták Magyarország képviselőivel a háborút lezáró magyar békeszerződést a versailles-i Nagy Trianon kastélyban. Ez kimondta, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, ezzel a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát, lakosságát 7,6 millióra csökkentették. A szerződés az etnikai helyzetet sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság egyharmada az új határokon túlra került. A Trianonban aláírt döntés sokkolta a magyar társadalmat, amit azóta sem tudott igazán feldogozni. Ebben a tekintetben pozitív jelzés, hogy a magyar Országgyűlés a napokban a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. Összeállításunkban arra kerestük a választ, hogyan kellene kilencven év távlatából Trianonhoz viszonyulni, és értelmezni az egykori történéseket.
Hunyadi Attila Gábor történész, a BBTE egyetemi adjunktusa: A trianoni békeszerződés államközi szintű elemzését Ablonczy Balázs (2005), Ádám Magda, Bárdi Nándor (2008), Ormos Mária (1983), Raffay Ernő (1987), Romsics Ignác (2005), Szarka László (2008), Zeidler Miklós (2003) levéltári forrásokon alapuló tanulmányai tartalmazzák. A román történetírásban Lucian Leuştean két könyve (2002, 2003) a legújabb és legalaposabb, tárgyilagos munka e kérdésben. Amit viszont gyakran mellőzünk, elfelejtünk a Trianon-kérdés tárgyalásakor, az a nemzetközi kisebbségvédelem kérdésének vizsgálata, melynek kodifikációját már a versaillesi békerendszerben megtalálhatjuk.
A szerződésekbe foglalt kisebbségvédelmi jogszabályok nemzetközi hatályával és garanciáival Eiler Ferenc Kisebbségvédelem és revízió (2007), valamint a Salat Levente által szerkesztett tanulmánykötet (2008) foglalkozik. Románia nevében Constantin Coandă tábornok írta alá Párizsban, 1919. december 9-én az Ausztriával kötött békeszerződést kiegészítő Kisebbségvédelmi szerződést. A szerződés első részének, a romániai állampolgárok születési, nemzetiségi, nyelvi, faji és vallási különbségre való tekintet nélküli egyenjogúságát előíró 7 paragrafusát (2-8.§.) alaptörvényként ismerte el a román fél. A kisebbségvédelmi szerződés első fejezetének további paragrafusai (9-12.§) egyéb jogokat biztosítottak az „etnikai, vallási, nyelvi kisebbségekhez tartozó román alattvalóknak (értsd állampolgároknak)” – nyelvhasználat, vallásgyakorlás, saját és költségvetési forrásból fenntartható intézmények, iskolák alapításának jogát – a 12 §. pedig az említett jogszabályokat nemzetközi érdekeltségű kötelezettségekké nyilvánította és a Népszövetség garanciája alá helyezte. A kötelezettség megszabások viszont nem voltak elég kategorikusak és végrehajtásukat nem kötötték határidőhöz, amit a kormányok ki is használtak: a jogszabályok gyakorlatba ültetését elhalasztották vagy egyenesen elszabotálták, a Népszövetség garanciaeljárása pedig erélytelennek bizonyult végig a két világháború közötti időszakban.
Miközben tehát, amint arra az említett történészek rámutattak az államközi viszonyokat mint az I. világháború előtt, mind a két világháború közötti időszakban az erőpolitika határozta meg, Magyarország pedig 1918 előtt nem rendelkezett nemzeti önállósággal a külügy, hadügy és pénzügy terén, 1918–1920 után pedig elszigetelődött az utódállamok („Kisantant”) gyűrűjében, a kisebbségi közösségeknek Erdélyben, Felvidéken meg kellett tanulniuk állami támogatás nélkül, önszerveződő módon működni, továbbélni az utódállamok kedvezőtlenebb feltételei közepette.
2010-ben, 90 évvel a szerződés aláíratása után, számomra történészként ez az üzenete a „Trianon” utáni időszak magyar kisebbségtörténetének: az önsegélyezés és önszerveződés olyan alapértékek, amelyek bármely kisebbségi közösséget képesek voltak összetartani és megtartani. A történetírásnak pedig az államközi viszonyok és egyetemes-globális elemzési szinteken túl a társadalmi-állami-közösségi szinten is vizsgálnia kell a kormányok/államok kisebbségpolitikáját, anyaországok nemzetpolitikáit, ezek kölcsönhatásait és ideológiai mozgatórugóit, és nem utolsósorban – mint pl. a Kisebbségi magyar közösségek a 20. században című könyv is – a nemzeti közösség intézményeinek, családjainak, csoportjainak politikai, jogi, gazdasági, kulturális, szociális aspektusait, minőségét, életét.
Nagy Mihály Zoltán történész, a Román Országos Levéltár aligazgatója: A történészek akár kitűntetve is érezhetik magukat, hogy június 4. körül a média rájuk szegezi a tekintetet, interjúkat készítenek velük, vagy éppenséggel eleget kell tenniük a több oldaláról érkező megkeresésnek. Erdélyben aligha találunk olyan civil szervezetet, pártot, amely ne készülne valamilyen rendezvénnyel, ahol a történészek újra kitüntetett szerepet kapnak. De vajon mivel magyarázható a történészekbe vetett magas fokú bizalom, vajon mitől olyan hitelesek az erdélyi magyar ember szemében? Tőluk „az igazat, a szín tiszta igazat” hallhatják, netalán csak ők azok, akik felfedhetik a titkokat, megnevezhetik a bűnösöket, szenvedőkre és elnyomókra osztva népeket, nemzeteket? Közben szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy a levéltárak kutató termei néha konganak az ürességtől, és azt is el kell ismernünk, hogy az elmúlt húsz évben kevés olyan tanulmány született, amely az erdélyi imperiumváltást dolgozta volna fel. Vagyis a feladat adott: fel kell dolgozni a levéltárakban meglévő iratokat, mert ma már hamis az az állítás, hogy zárva vannak előttünk a levéltárak. A szónoklás közepette mi, történészek ne felejtsük el, hogy a kutatótermekben van a helyünk, mert ez a mi hivatásunk.
Mihai Alexandrescu történész, a BBTE Történelem és Filozófia Kar, Jelenkortörténeti Tanszék tanársegéde: Trianon egy olyan időszakban érkezett, amikor Kelet-Közép Európa két nagyhatalom között széttagolódott és fokozatosan újraértelmeződött. A jelenség legfőbb problémája a kontextus volt, amelyben és ahogyan jelentkezett. 1919 és 1920 között a nagyhatalmak erőviszonyai átalakultak, így elkerülhetetlenné vált, hogy a békekonferencia elosztó feltételei az egyik fél számára elégedetlenségként és sebként jelentkezzen. Úgy gondolom, hogy ma azonban nem a múlt felől kell jelenünket értelmeznünk és egy kilencven éves eseményt frusztrációként megéljünk, hanem sokkal inkább jelenünkből kell szemlélnünk múltunkat. Csak az elmúlt húsz évben a térség többet közeledett egymáshoz, mint kilencven év alatt bármikor. Gondoljunk csak a NATO és az Európai Uniós tagságunkra. Közép-Európának van annyi közös erőforrása és kulturális öröksége, hogy esetleg múltját a ma lehetőségeiben lássa más szemmel, frusztrációk és szindrómák nélkül.
Neményi Ágnes szociológus, a BBTE szociológiai tanszékének docense: Sok idő telt el azóta, de az akkori politikai események hatásai mind a mai napig érezhetők. Véleményem szerint mi, magyarok még mindig nem vagyunk egyenlő polgárai a román társadalomnak, továbbra is másodrangúnak érezzük magunkat, ami nyilván a következő nemzedékekre is kihat valamilyen módon. A kérdés tehát, sajnos, nem oldódott meg, viszont új helyzet állt elő, hiszen az európai integráció más irányba mozdította el azt. A korábbiaktól eltérően Európában már nem annyira az etnikai hovatartozás számít: rengeteg uniós programra van lehetőség, amelyek megvalósítását/megvalósulását nem akadályozhatja meg a román hatalom. Természetesen nem szabad elfeledkezni arról, hogy mi történt kilencven évvel ezelőtt: az eseményről meg kell emlékezni, fel kell említeni az akkor történteket, ebben pedig a médiának hatalmas szerepe van. Ugyanakkor a véleményformáló személyeknek minél gyakrabban kell elmondaniuk álláspontjaikat a nagyközönség előtt, hogy ezáltal pozitív elmozdulás valósuljon meg. Azok a struktúrák, amelyek az elmúlt években képződtek és újraképződnek, valójában nem tűntek el teljesen, ezért nem lehet könnyen elsiklani a kérdés fölött.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus–lutheránus püspök: A trianoni békeszerződés egy olyan történelmi esemény, amelynek szomorú következményei tagadhatatlan tények. A tragikus utóhatásokat viszont pozitív módon kell feldolgozni, és felmérni azt, hogy napjainkban milyen körülmények között, és hogyan erősíthető a nemzeti szolidaritás érzése. Mindenképpen helytálló ezekkel a kérdésekkel szembenézni, és egyértelműen pozitív jelzésnek minősíthető, hogy a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét, a békeszerződés aláírásának napját. Továbbá, a kettős állampolgárság egyéni megszerzését lehetővé tevő törvény nem csak egy szimbolikus gesztus, hiszen politikai, gazdasági és egyéb következményei is vannak.
Különösen fontos, hogy traumánkat azokkal a szomszédos népekkel együtt dolgozzuk fel, akikkel közös történelmünk folyamán a legnagyobb érdekkonfliktusaink voltak. Buta és primitív hisztéria a szlovákiai ellenreakció, hiszen náluk is vannak kettős állampolgársággal rendelkező polgárok. Ilyen értelemben Románia reakciója egészen pozitívnak tekinthető. Előrelépni csak úgy lehet, ha erről a témáról nyíltan, őszintén beszélgethetünk ezekkel a közösségekkel. Ha a nemzeti összetartozás nem valósulhatott meg a dicsőséges monarchia idején, talán pontosan a történelem fintora révén valósulhat meg napjainkban. Mindemellett, a gyakorlatban is alkalmazni kellene a határok feletti, kulturális és nyelvi újraegyesítés gondolatát. Ami a legfontosabb: az anyaországbeli és a határon túli magyarokat képviselő felelős politikusoknak a történelmi tanulságok függvényében kellene kormányozniuk és döntéseket hozniuk.
Az Európai Unió nem fogja visszaállítani a történelmi Magyarországot – de a közös európai hazában gyógyírt lehet találni a nemzeti identitás megőrzésének kérdésére. Nem mindegy az sem, hogy az ember a történelmet hívő emberként dolgozza-e fel, vagy sem. Hiszem azt, hogy Istennek meghatározott célja van minden népcsoporttal és nemzettel. Az elmúlt évtizedekben az elszakadt részeken a mesterségesen fejlesztett felejtés, az amnézia gyakorlata volt jellemző. Fontos, hogy minden generáció élje meg a saját Trianonját, azaz gyermekeinket tanítsuk meg arra, hogy miről szól történelmünk.
Papp Annamária, Zay Éva, Ferencz Zsolt, T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)

Trianon-konferencia
– A trianoni békeszerződés mellett a közép-európai egységtörekvésekről és a nacionalizmusról is beszéltek az előadók szerdán a magyar, francia, osztrák, román és szlovák történészek részvételével tartott budapesti konferencia első napján.
Az 1920 utáni Kárpát-medencei államkoncepciókról szóló rendezvényen Francois Laquieze, a budapesti francia nagykövetség tanácsosa kifejtette: tudja, hogy a trianoni békeszerződés 90 év elteltével is fájdalmas a magyarok számára. Hozzátette, minél szélesebb körben kell megvitatni minden történelmi eseményt, így az igazságtalannak ítélteket is, mert ez segíthet a konfliktusok feloldásában.
Ormos Mária történész az első világháborút követő integrációs törekvésekről és elhalásukról beszélt, felidézve, hogy ekkor jelent meg újra a közgondolkodásban az egységes Közép- Európa. A térségben élő nemzetek céljai azonban összeegyeztethetetlennek bizonyultak, a nagyhatalmak – Németország és Oroszország – befolyását erősíteni szándékozó elképzelések pedig ellenállást váltottak ki.
Emlékeztetett, hogy 1918-ban Berlin az Ausztriával és Magyarországgal kötendő vámszövetséget, valamint közös hadsereg felállítását fontolgatta. Németország azonban elveszítette a háborút, "és miután a két nagy rivális elvérzett, Közép-Európa senki földje lett, kiürült" – folytatta.
A történész arra is kitért, hogy – miközben az átalakulásnak nagy vesztesei is voltak – több kis nemzet lehetőséget kapott az államszervezésre. Az etnikai ellentétek azonban nem szűntek meg.
A békeszerződés után Magyarország szinte minden szomszédjával szembekerült, s a politikai élet összes szereplője a trianoni békeszerződés revíziójára törekedett – fejtette ki Ormos Mária, hangsúlyozva, hogy a baloldali és liberális politikusok az etnikai alapú, míg a kormány az optimális – vagyis az elérhető legszélesebb – revíziót szorgalmazta, a szélsőjobb pedig a "mindent vissza" követelésével élt.
Az eltérő elképzelések és a gazdasági válság hatására azonban az egységtörekvések elhaltak. A végső csapást az adta meg, hogy Németország új vezetője, Adolf Hitler csupán nyersanyag- és élelmiszerszállítóként tekintett Közép-Európára, valamint "fel-vonulási területet" látott a régióban. A föderatív tervek így csak az újabb világháborút követően kerültek ismét elő – mutatott rá Ormos Mária.
Horst Haselsteiner, az MTA tiszteletbeli tagja, a Bécsi Egyetem oktatója előadásában azt mondta: az első világháborút lezáró békeszerződések megkötésekor gyakran nem a józanság, a méltányosság, hanem a revansvágy, a "jaj a legyőzöttöknek" szemlélet érvényesült. Azonban, mint mondta, a francia, a brit, az olasz és a legtöbb közép- európai nemzet más megoldást nem fogadott volna el. Ezért a történész a trianoni békeszerződést a győztesek elkerülhetetlen tévedésének nevezte.
Dusan Kovac, a Szlovák Tudományos Akadémia tagja kifejtette, hogy a soknemzetiségű Magyar Királyság nemzetállammá alakításának XIX. századi terve konfliktust okozott a többségi nemzet és a kisebbségek között. Mint mondta, ez hozzájárult ahhoz, hogy a szlovákok a magyarok helyett egyre inkább a csehekkel kerestek együttműködést.
A Koncepciók államról és nemzetről a Kárpát-medencében Trianon óta című kétnapos konferenciát a Budapesti Francia Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szervezte, a Budapesti Szlovák Intézet részvételével.
MTI

Meghiúsított 40 órás imakísérlet
Ádám Valerián, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem volt hallgatója 40 órán át folyamatosan szeretett volna imádkozni az orvosi egyetemet ért sérelmek miatt. Szándéka szerint, Jézus Krisztus pusztában eltöltött 40 napos böjtjére emlékezve, június 3-án és 4-én az orvosi egyetem előtt, a központban levő Virágóránál, a Keresztelő Szent János-plébánián, a Deus Providebit kápolnájában imádkozott volna.
A szervező arra számított, hogy békés kezdeményezéséhez többen csatlakoznak majd, azonban a helyhatóságok meghiúsították kísérletét, ugyanis a szerkesztőségünkbe juttatott jegyzőkönyv szerint az engedélyeztető bizottság közölte Ádám Valeriánnal, hogy ebben az időben, ugyanazokon a helyszíneken korábban mások kértek engedélyt tüntetésre, így az 1991-ben kibocsátott 60-as törvény 2. fejezete 8. cikkelye értelmében a bizottság elutasította a kérvényt. S tette mindezt annak ellenére, hogy Románia Alkotmánya garantálja a szabad vallásgyakorlást, igaz, azt tanácsolták, hogy az imával vonuljanak be a templomba.
v.gy.
Népújság (Marosvásárhely)

„Ne féljetek, nem megyünk haza!” – Hová jutottunk Trianon óta?
A magyar megosztottság és egymásra találás 90 esztendeje
A trianoni diktátum legfontosabb következménye, hogy a történelmi Magyarország megszűnte, az ország kétharmadának elcsatolása következtében létrejönnek azok a kényszerközösségek, melyekre ma azt mondjuk, „külhoni magyarok” – fogalmaz Bárdi Nándor történész. Az ő segítségével próbáltuk áttekinteni a békediktátum óta eltelt időszakot mind a határon túli magyarság, mind az anyaország szemszögéből.
Trianon értelmezése, szemlélete már a létrejöttének pillanatától eltér határon túli és magyarországi nézőpontból: Brassóból vizsgálva ezt a helyzetet más a történtek értelmezése, mintha Budapestről állapítjuk meg, mi történt – szögezi le Bárdi Nándor, az MTA Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
Kisebbségben Magyarországról nézve Trianon alapvetően az ország területi vesztesége, míg kisebbségi szempontból a közösség létrejötte kapcsolódik ehhez az eseményhez – folytatja a kutató, aki Kolozsváron is rendszeresen tanít. – Ezek ugyanis egy politikai döntés, nem pedig valamilyen társadalomtörténeti folyamat során létrejött közösségek. E kényszerközösségek mint sorsközösségek 90 év alatt vállalt, regionális közösségekké váltak, s ez a magyar nemzetfelfogást is meghatározza.
A külhoni magyar látószög némiképp eltér a hazaitól. A kisebbségi magyar közösségeket az anyanyelv és a kultúra szervezi, így sokkal „nemzetesítettebb” közösségek, a nemzeti kultúrának fontosabb szerepe van, mint Magyarországon.
Míg a magyarországi népesség jelentős részének az ország a haza, s az állampolgársághoz köti ezt a fogalmat (bár folyamatosan nő azok száma, akik a határon túli magyarokat is a nemzet részének tartják), s a haza és az ország fogalma az anyaországban összekapcsolódik, a határon túliak a szülőföldből, a „kis tájból” indulnak ki, ehhez kötődik a magyar kultúra. Ez a virtuálishaza-felfogás a magyar médiatér használatán keresztül lesz valóságossá, integrálódik Magyarországhoz. Külön kérdés az, hogy a külhoni magyar világok termelte kultúra, ismeretek mennyire épülnek be ebbe a közös médiatérbe.
Bárdi rámutat: a 2004. decemberi népszavazás azért volt nagy hatással a külhoni magyar közvéleményre, mert az a hazafelfogásból elvárt emancipáció, hogy ők a létező magyar kultúra részesei, és az anyaországban sem idegenek, elutasításra talált. Legalábbis így élhették meg a szomszédországi magyarok.
Az adófizető és az áldozat konfliktusa
Az egyenlőtlen helyzetből adódnak a magyar–magyar konfliktusok. Vannak, akik magyar állampolgársággal bírnak, Magyarországon élnek, magyar kulturális állami intézményrendszert használhatnak, s van egy 2 millió 400 ezres csoport, melynek tagjai kisebbségi léthelyzetben maguknak teremtik meg ezt az intézményrendszert, s nem rendelkeznek azzal a kulturális esélyegyenlőséggel, mint a magyarországiak.
Előáll az adófizető és az áldozat konfliktusa: Magyarországról jön a támogatás, a hazai intézmények próbálnak élni a kompetenciával, hogy ők döntenek ezekről a helyzetekről. Vita alakul ki, hogy az adott közösség nem tudja-e jobban eldönteni a támogatás sorsát.
Ki a „magyarabb magyar”?
Némi kompenzálás is előfordul: amikor a határon túliak próbálják nemzetesítettségben, hitelességben, kulturális örökséghez való viszonyukban felülmúlni a magyarországiakat. Ennek egyik jellemző kifejezése a „tápos” – azaz művi, mesterkélt, nyámnyila – kritikus megnevezés, ahogy Kárpátalján vagy Erdélyben nevezik az anyaországi magyarokat.
A Balázs Ferenc Intézet korábbi kutatásai szerint, hogy miképpen látják a határon túliak az anyaországi magyarokat, két fontos sztereotípia alakult ki. Az egyik, hogy a magyarországiak „gőgösek, ridegek, számítóak”. A másik egyfajta mintakövetést jelez, eszerint a hazaiak civilizáltak, kulturáltak. A felvidékiek a legelfogadóbbak, a kárpátaljaiak a legelutasítóbbak Magyarországgal kapcsolatban, míg az erdélyieknél és a vajdaságiaknál fele-fele arányban oszlik meg a fent megadott két nagyobb megítéléstípus.
A revíziós politika
Korszakonként markánsan különböző az érem másik oldala, hogy miképpen reagál a megcsonkított, a magyar államiságot jogfolytonosságában továbbvivő ország a békediktátumra és következményeire – derül ki a kutató válaszaiból.
A két világháború között egyértelmű volt a revíziós jövőkép: ez egyrészt külpolitikai stratégia volt, másrészt az egész Horthy-korszak legfontosabb legitimációs ideológiája. Eszerint mindent, a társadalmi programokat, a belső ellentéteket, az ország gazdaságpolitikáját a revízió érdekeinek kellett alárendelni. A revízió célját végig nem tisztázták: lebegtették, hogy a történelmi Magyarország visszaállítása vagy az etnikai határok szerinti új határvonalak meghúzása a cél. A legfontosabb kérdés az volt, amit Jancsó Benedek fogalmazott meg: ha el is vesztette a magyarság területi integritását, kulturális integritását meg kell tartania annak érdekében, hogy egy későbbi békeszerződés során érvelni lehessen a magyar demográfiai, gazdasági pozíciókkal. A korabeli magyar külpolitika egyik alapelve pedig az volt, hogy a szomszédsági kapcsolatok csak akkor rendezhetők, ha a kisebbségi kérdésben is van előrelépés.
Más helyzetet teremtett az 1938–1944-es időszak, a visszacsatolások korszaka. Maradtak magyar kisebbségek a vissza nem tért területeken, s Magyarországra is nagy számban kerültek más nációbeli népcsoportok. Szlovákia vonatkozásában a reciprocitás elve működött: a magyar kisebbségeknek adott intézményi jogokért cserébe a szlovákiai magyarok is hasonló elbírálásban részesültek.
Ez Romániával kapcsolatban nem igazán működött, ott sokkal inkább túszhelyzet alakult ki a két közösség között. Észak-Erdélybe egymillió román került vissza, Dél-Erdélyben pedig ott maradt mintegy 100-150 ezer magyar. A visszacsatolt területeken mindenütt a magyarországi közigazgatást vezették be, de Észak-Erdélyben továbbra is fenntartották a kisebbségi korszakban létrehozott regionális és a nemzeti alapon szervezett intézményeket – ilyen volt az EME, az EMKE, az EGE vagy a szövetkezeti központok. Az erdélyi elit egyfajta mintaterületnek tartotta a régiót.
Létrehozták az Erdélyi Pártot, próbálták nem beengedni a magyar pártokat, s az észak-erdélyi románsággal szemben igyekeztek egységes tömbként megjelenni. A nemzetiségi kérdés megoldása tekintetében alapvetően nem nemzetiségi autonómiában gondolkodtak, mint 1940 előtt, hanem az 1868-as nemzetiségi törvény továbbfejlesztésében, tehát a nyelvi jogokban és az egyházi autonómiában, például magyarok vezette, román nyelvű helyi közigazgatásban és oktatásban. Ezzel együtt Dél-Erdély megszerzéséről sem mondtak le. A háború utáni rendezéssel kapcsolatban pedig mind román, mind magyar részről készültek lakosságcseretervek. Ez akkoriban a kérdés egyik rendezési módjának tűnt.
Eszköztelenül A következő, 1944–1948 közötti időszakban a magyar kormányzat eszköztelen volt ezekben a kérdésekben. Még csak kisebbségvédelmi garanciákat sem tudott elérni a béketárgyalásokon. Az, hogy nem telepítettek ki nagyobb magyar tömböket a felvidékieken kívül, többek között annak köszönhető, hogy Magyarországon ez komoly belpolitikai gondokat jelenthetett volna. Másrészt Romániában a szovjetek egyik legfontosabb ütőkártyája volt, hogy lebegtették Észak-Erdély hovatartozását. Így sikerült elérniük, hogy 1945-ben Petru Groza vezetésével baloldali kormányt nevezzenek ki, amely 1948-ra fölszalámizta a polgári erőket. Egy ideig még küldözgetett az anyaország pénzt a kolozsvári egyetem fenntartására, a kisgazdapárt is próbálta a szövetkezeti mozgalmat segíteni Erdélyben. Ezek azonban már nem tudták befolyásolni a folyamatokat.
Az internacionalista zsákutca
Az ötvenes évektől a hatvanas évek közepéig tartott az automatizmus kora. A magyar kormányzat úgy gondolkodott, hogy egy adott ország belügye a nemzetiségi kérdés. Arra számítottak, hogy a szocializmus automatikusan meg fogja oldani ezeket a problémákat az osztályharc lezárultával. Csakhogy leereszkedett a vasfüggöny nemcsak nyugatra, de a környező szocialista országok felé is. A nyilvánosságra nem kerülő pártvezetői tárgyalásokon állandóan napirenden volt a kérdés, elsősorban Románia esetében. A kommunista párt vezetésében ebben az időszakban egyébként felülreprezentáltak, Rákosit is beleértve, a határon túlról származó politikusok.
A hatvanas évek közepétől kezdődő, Kádár által fémjelzett korszakban a keleti blokkban jellemző, hogy elfogy a szocialista országok legitimációs tartaléka Sztálin halála és a XX. kongresszus után. Szinte minden országban megjelenik a nemzeti érdek, a nemzeti függetlenség fokozott hangoztatása mint politikai legitimációs ideológia. Ezalól két ország kivétel. Egyrészt az NDK, ahol a függetlenség kérdéséhez az NSZK árnyékában elég nehéz lett volna hozzányúlni, másrészt Magyarország, ahol 1963-ig ültek az ’56-osok, illetve Kádár rendszerének ideológiája más típusú nemzeti érdeket hordozott magában. Kádáréknak egyfajta plebejus nemzetfogalma volt: a nemzeti érdekek helyett az életszínvonal biztosítására került a hangsúly.
Románia a Varsói Szerződés esetében ellenállt a tömbben való politizálásnak, a KGST vonatkozásában pedig annak a nemzetközi munkamegosztásnak, amely mezőgazdasági és nyersanyagtermelő szerepben konzerválhatná. Ebből adódott, hogy amikor a Szovjetunió és Románia kapcsolataiban fölmerült a hatvanas évek második felétől Besszarábia kérdése, Magyarországon bátrabban fogalmaztak a határon túli magyarok ügyében. S ezek a problémák 1968 után Csehszlovákiában, a hetvenes évek első felétől Romániában egyre súlyosabbakká váltak. Magyarországon pedig a párt és az elitcsoportok alkurendszerében nyomásgyakorló csoportosulások alakultak ki, így például aktivizálódott az Írószövetség, a népi írók sora.
A határon túli magyarok kérdésével 1966–1968-tól rendszeresen foglalkozott az MSZMP KB agitációs és propagandabizottsága. Különböző jelentések készültek a szomszédos szocialista országokkal működő kulturális kapcsolatokról, az ott élő magyarok helyzetéről, intézményi viszonyairól. 1976-ban MSZMP politikai bizottsági határozat születik, amely a lenini nemzetiségpolitikai normák szerint értékeli az egyes országok magyarságpolitikáját. Úgy ítélik meg, hogy Kárpátalján a legjobb a helyzet, ezenkívül Jugoszláviában jó a helyzet. (Itt fogadták el egyedül a Magyarországról kezdeményezett „kettős kötődés” és a nemzetiségek „híd” szerepére vonatkozó retorikát.) Csehszlovákiát az oktatási kérdések és a történeti viták miatt problematikusnak tartották. Romániában pedig kifejezetten úgy értékelték, hogy ott eltérnek a marxista–leninista nemzetiségpolitika normáitól.
A kulturális nemzetfogalom
Különböző próbálkozások történtek a romániai kapcsolatok rendezésére, de 1977-ben a nagyváradi találkozó nyomán kiderült, hogy ez a magas szintű találkozókra építő politika sem működik. Nyílt konfliktussá vált a Románia és Magyarország közti viszony, mikor a nyolcvanas évek elején nyilvánvalóvá vált a romániai gazdasági válság. A társadalmi homogenizációra épülő romániai politika külső-belső ellenségként konstruálta a magyarságot és Magyarországot. Magyarország óhatatlanul belekerült ebbe a konfliktusba, hiszen a nyolcvanas évek közepén tömegessé vált a romániai magyarok áttelepülése és a tiltott határátlépés. A 80-as években Szűrös Mátyás, Tabajdi Csaba, Szokai Imre, Őszi István vezetésével megjelent egy olyan, az MSZMP KB külügyi apparátusában dolgozó csoport – Moszkvából visszatért diplomaták –, akik a magyar kisebbségi kérdés nemzetközi felvetése irányába, a kulturális nemzetfogalom felé mozdultak el. A határon túli magyarokkal való kapcsolattartást pedig a magyar külpolitika egyik legfontosabb feladatának tartották.
A dologban közrejátszott, hogy míg a népi írók, akik szintén kiemelt fontosságúnak látták e kérdést, kulturális, demográfiai problémának látták a határon túli magyarok ügyét, addig a harmadik, a határon túliakkal foglalkozó csoport, a demokratikus ellenzék elsősorban emberi jogi kérdésként kezelte, s egyik legfontosabb témájává vált a magyarországi szegénység mellett a határon túliak ügye.
Magyarságpolitika A Kádár-rendszer bukásával, 1988–1989-ben bekövetkezett a magyarságpolitika intézményesülésének időszaka. A Németh-kormány alatt létrejött a Nemzetiségi Kollégium, majd az Antall-kormányzat időszakában megalakult a Határon Túli Magyarok Hivatala. Ez a hivatal különböző felügyeleti szervek mellett 2006-ig működött, amikor létrehozták a Miniszterelnöki Hivatalon belül a kisebbségi és nemzetpolitikai szakállamtitkárságot.
Az 1990 utáni időszakban az alapvető jövőkép a társnemzeti státus megszerzése volt a határon túli magyarok számára. Erről viszont a 90-es évek közepére kiderült, hogy nem működik, sem az európai nyomásgyakorlás, sem a szomszédos országokkal való megegyezés nem hozza létre a különböző szintű magyar nemzeti autonómiaintézményeket. Egy másik kísérlet volt a kisebbségi magyar pártok részvétele az adott országok kormányzati politikájában a kilencvenes évek közepétől. Ez nagyon sok eredménnyel járt, de sehol sem jutott el külön kisebbségi törvény létrehozásáig. Ellenben a volt Jugoszlávia utódállamaiban felülről létrehozták a kisebbségi magyar nemzeti tanácsokat.
Mikor 1996 környékén kiderült, hogy Magyarországnak egyfajta geopolitikai előnye van a térségben, és valamiféle megoldást kell találni a schengeni határ-ellenőrzési rendszer bevezetése utáni kapcsolattartási problémákra, akkor jelenik meg a státustörvény elképzelése. Ez a koncepció azt célozta meg, hogy a határon túli magyarok jogilag és egyénileg is megragadhatóvá váljanak. A státustörvénnyel járó kedvezményeket úgy képzelték el, mint egy olyan katasztert, amely révén pontosan lehet tudni a kedvezményezettek körét, a kedvezményeket pedig tovább lehet fejleszteni.
Ennek a kedvezménytörvénynek a zsákutcájaként jelent meg, a működésképtelenségét jelezve, a kettős állampolgárság igénye – összegzi a jelenleg kialakult helyzetet Bárdi.
Ürügy a kisebbségek problémáinak felvetése
A 90-es évek elejétől kezdve a határon túli magyarok kérdése bizonyos értelemben virtualizálódott, mintegy ürügyként jelenik meg – jelzi kérdéseinkre a kutató. Már az MDF szétszakadásakor a kirobbanó Csurka–Antall-konfliktus látszólagos ürügye az ukrán–magyar alapszerződés volt. Gyurcsány Ferenc számára a népszavazás lehetőség volt arra, hogy megmutassa, Orbán Viktor legyőzhető. 1996-ban Orbán a jobboldal egységét, az MDF, a kisgazdapárt és a Fidesz koherenciáját az alapszerződés vitájában tudta megteremteni, amikor történeti távlatba emelte, hogy vajon az alapszerződés megoldja-e a kisebbségek problémáit és Trianon kérdését.
A magyar politikában, s ez akár a jelenlegi, a határon túliak állampolgárságának elnyerését könnyítő és kiterjesztő jogszabályra is vonatkozik, általában valamilyen más politikai folyamatnak van alárendelve, valamilyen pártpolitikai érdekharc áll a magyar kisebbségek adott ügyének, problémájának a felvetése mögött – summázza a kérdés aktuálpolitikai jelentéseit Bárdi Nándor.
Udvardy Zoltán
MNO.hu

Megemlékezés Marosvásárhelyen
Mintegy félszáz fiatal vett részt tegnap délután a marosvásárhelyi református temetőben a két világháború áldozatainak emlékművénél a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és az Erdélyi Magyar Ifjak marosvásárhelyi szervezete által a trianoni békediktátum 90. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen.
Fontos a múlt alapján építkezni, a jelenben kell tenni a jövő ügyéért. A megemlékezés időutazás, ilyenkor emlékszik a múlt dolgaira – mondotta az egybegyűlteknek Szigeti Szenner Szilárd. Gondolatait Osváth Attila, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagja egészítette ki, hangsúlyozva, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy 90 évvel ezelőtt történt velünk egy rettenetes tragédia: elszakadt magyartól a magyar, mert hazánkat hétfelé tépték! Beszélnünk kell róla, meg kell emlékeznünk róla. Tisztázott múlt nélkül nem építhetünk stabil jövőt, mert megfosztjuk magunkat azoktól a tapasztalatoktól, következtetésektől, amelyek segítenek bennünket a meghozandó fontos döntésekben. Meg kell emlékeznünk Trianonról azért is, mert a közös megemlékezések közös dolgainkról az együvé tartozás érzését és a nemzeti öntudatot erősítik. Trianon szétszakította a nemzetet, de a trianoni megemlékezések összefogják, erősítik! Elvárásunk az anyaország részéről, az igazság föltárása, tudatosítása és hirdetése, a magyar nemzettudat és történelmi tudat megszilárdítása" – mondotta Osváth Attila. A percekig tartó harangszó alatt némán emlékező fiatalokhoz Ádám Valérián szólt, majd Bodnár Tünde szavalata zárta a rendezvényt.
(antalfi)
Népújság (Marosvásárhely)

Túlléphető, mint a boszorkányüldözés
Egyetemi hallgatók véleménye a trianoni békeszerződésről
A magyarságra mért súlyos csapásnak tartják a kolozsvári magyar egyetemi hallgatók a trianoni békeszerződést, de a múltba nézés helyett a tények elfogadását és az élhető jövő építését előbbre valónak tekintik. Lapunk több Kolozsváron tanuló másod- és harmadéves egyetemi hallgatónak tette fel a kérdést: mit jelent számára Trianon. A válaszokból készült az alábbi összeállításunk.
László (székelyföldi):Többnemzetiségű államot képtelenség egyben tartani Európában, különösen, ha a vezető etnikum intézményesen elnyomja, vagy tudomást sem vesz a számos és népes kisebbségről. Pofon, gyomorba rúgás volt ez a magyarságnak. A térképen ceruzával játszadozó, határt húzó kezek, bármennyire is azt állították, nem tisztán etnikai szempontok szerint húzták a határokat. Trianon elsősorban nem a területeket követelő államok, netán a nagyhatalmak bűne, inkább a magyar külpolitika legszégyenletesebb és legmaradandóbb kudarca. Számomra felfoghatatlan, hogyan mondhattak le küldötteink különösebb ellenállás nélkül tisztán magyarlakta területekről, amikor a feldarabolás elsősorban a népesség etnikai hovatartozása alapján történt. El kellene feledni, besöpörni a szőnyeg alá? Lehetetlen. A revízió szóval haboztatni a szánkat? Badarság. Legyen elég annyi, hogy nagyon fáj.
Csaba (mezőségi):Trianon legfőképpen a megosztást, az anyaországtól való elszakadást jelenti. De a fájdalmas területi elszakadás pozitívumként is felfogható. Trianon után mindenki attól félt, hogy a megcsonkított Magyarországon kívül eső terültetekről eltűnnek a magyarok. Ez a félelem adott erőt a határon túli magyarok számára a fönnmaradáshoz a viszontagságos körülmények között, s ahhoz, hogy a magyar kultúrát és a magyar nyelvet jobban megőrizték, mint az anyaországiak. Ha nincs Trianon, a történelmi Nagy-Magyarországhoz tartozó területeken, így Erdélyben is, sokkal nagyobb lett volna az asszimiláció, és meglehet, hogy Trianon nélkül a magyar nyelv lenne a hivatalos Erdélyben, de azt sokkal kevesebben beszélnék, mint manapság.
Tünde (közép-erdélyi):Trianon erőszakkal való elszakítást jelent az anyaországtól. Általa megpróbálták szétszaggatni a nemzetet, és idegenek kezére adták a szülőföldünket. Ha ez nem következett volna be, teljesen másképp fejlődött volna Erdély és az itt élők viszonya. Valószínűleg nem lenne meg az a nemzeti öntudat, ami ma itt egyes helyeken még mindig él.
Szilárd (székelyföldi):Trianonról komplex kép él bennem. Nem szeretem a Nagy-Magyarországos matricákat, a csak piros-fehér-zöld színekben látó embereket, s végképp nem tudok azokkal egyetérteni, akik a Trianon előtti „dicső” állapotot sírják vissza. Az első világháború előtti Magyarországról közel sem mondható el, hogy az „a magyar nemzet országa” lett volna. A soknemzetiségű Magyarországnak közel fele nem is volt magyar anyanyelvű. Mégis elismerem a birodalom létjogosultságát, mert akkor nem a nemzeti összetartozás volt az első, ami egybefogta az országokat. A Trianon-búsulók inkább nacionalista alapokon állnak. Én azonban nem találnám igazságosnak, ha most visszaállítanák a Trianon előtti állapotot. Ugyanakkor igazságtalannak tartom az ország feldarabolásának módját. Tudom, hogy a nagyhatalmak „büntetni” akarták Magyarországot, viszont Európára nézve ezt okosabban is tehették volna. A különböző etnikumok akkor is nagy tömböket alkottak, ezek határmezsgyéire kellett volna jobban odafigyelniük. Azzal, hogy az etnikai tömbökből nagyon pontatlanul lehasítottak, nehéz helyzetbe hozták nemcsak a későbbi Magyarországot és a kisebbségi létsorsba kerülteket, de sokszor magukat a befogadó államokat is, amelyek szintén nem tudtak mit kezdeni az új helyzetükkel. Ma már nem látom „visszacsinálhatónak” Trianont. A régiók Európája talán hozhat az eddiginél jobb megoldást.
Imre (sóvidéki):Trianont akkora csapásnak érzem, amelynek a súlyát az is könnyen megértheti, aki nem magyar. Átgondolatlan, felelőtlen politikai döntésnek tartom, amely Közép-Kelet-Európát mindenestől felforgatta. Magyarként érzékenyen érint, mert 90 év távlatából is úgy érzem, hogy személyesen is sokat vesztettem általa, de a legnagyobb átka a demográfiai torzulás volt. Igen, „kisebbség” volt a magyar már akkor is a saját Nagy-Magyarországában, de ezt nem így kellett volna megoldani. A kedvezményezettek is szembesülnek vele, hogy mit jelent nagyarányú kisebbséggel együtt élni. S nem valószínű, hogy örülnének, ha az országukat feldarabolnák. Trianon a 20. század Mohácsát jelenti szerintem: hatalmas csapás, századok kellenek, amíg magunkhoz térünk. Csak lesz-e akkor valaki, aki még magához térhet? Tulajdonképpen a kezünkbe nyomtak egy kötelet és szabadon engedtek egy végtelen erdőben: élj meg valahogy!
Boglárka (székelyföldi):Trianon jelentése számomra az évek során sokat változott. Először a családomban hallottam róla, még kisgyermekként. Akkor valami múltban történt nagy tragédiaként élt a fejemben. Úgy értettem, Trianon az oka, annak, hogy románul kell tanulni, és annak is, hogy „szegénységben” élünk, miközben Magyarország valamilyen tejben-vajban fürdő elérhetetlen ígéretföldje volt. Amikor tanultam is Trianonról, és jártam már Magyarországon, nem volt ennyire szélsőséges bennem a viszonyulás a témához. Ma már, ha ezt a szót hallom, eszembe jut a régi Magyarország-térkép, amit a régi filmhíradókban lehetett látni, ahogy széthullik darabjaira. Ugyanakkor a valahová tartozni problematikája kikerülhetetlenül él bennem. Ott van az emberben, már-már genetikailag kódolva a keserűség. Van azonban jó oldala is Trianonnak: szerencsésnek tartom magam, hogy erdélyiként egy kulturálisan sokkal ingergazdagabb környezetben nőhettem fel, és székelyként – magyarságom mellett – van egy plusz identitásom, ami attól értékesebb, hogy küzdenünk kell a megőrzéséért.
Gábor (közép-erdélyi):Trianon számomra csak történelem. Mivel multikulturális környezetben éltem, nem érzem olyan súlyosnak Trianont, mint ahogy azt mások esetében látom-hallom. Tudomásul veszem azt, hogy ez egy tragédia a magyar nemzet számára, azonban nem élem meg tragédiaként.
Noémi (közép-erdélyi):Számomra Trianon ugyanúgy a történelem sötét, de feldolgozható, túlléphető pillanata, mint például a boszorkányüldözés. Készen kapott és megváltoztathatatlan örökségemnek tekintem, és fontosnak tartom, hogy minden magyar – de román, osztrák, szlovák stb. – iskolás idejekorán megtudja és megjegyezze, mi történt Trianonban 1918-ban, és milyen hatással van ez az ő életére. De túlzásnak tartom a békeszerződés nemzeti tragédiaként történő besorolását, ugyanúgy, ahogy értelmetlennek tartom puszta megfogalmazását is annak, hogy Trianont vissza kellene vagy lehetne fordítani. Amikor a Föld bármelyik pontja néhány órás repülőúttal elérhető, vagy amikor egy alkalmazott akár több földrésszel arrébb bejegyzett cégnek is dolgozhat, azon morfondírozni, ha a történelem másképp alakul, ma esetleg egy országhatárral odébb élhetnénk, számomra egyszerűen idejét múltnak tűnik.
Tímea (északkelet-erdélyi):Trianon, mai szemekkel nézve is Magyarországnak, saját hazánknak a feldarabolása. Azt is el lehetne mondani, hogy az országnak a mohácsi vész után ez volt a legnagyobb érvágása. Mindenképp igazságtalan megoldás volt, mert nem vették számba az emberek véleményét. A nagyhatalmak döntötték el, hogy mi legyen, mi jó a népnek vagy mi nem. Emiatt rengeteg magyart kiszorítottak az anyaországból. Ma, olyan országok, mint például Románia, Szlovákia, Szerbia olyan területekkel büszkélkednek, amik nem is az övék, de ugyanakkor félnek is attól, hogy netán Magyarország visszakövetelje azokat.
Zsuzsa (székelyföldi):Mivel beleszülettem a Trianon utáni állapotba, nehéz elképzelnem milyen is lenne az életem, ha meg sem történt volna. Magyarságom miatt természetesen negatívan és szomorúan tekintek Trianonra. Egy olyan „csapásra”, amely megváltoztatta Erdély arculatát, jövőjét. Röviden, számomra Trianon egy szakadást, törést jelent. Elszakadást az anyaországtól, a teljes jogú magyar identitástól és talán egy élhetőbb jövőtől is. De lehetőséget is jelenthet, amelyet ha megtanulunk, a hasznunkra fordítani, akár jó dolgok is kisülhetnek belőle. Mert Trianon által egy nyelvvel és egy kultúrával lettem gazdagabb, tudom mit jelent az, ha valakit származása miatt néznek le. Meg tanultam jobban küzdeni, s igyekezni annak érdekében, hogy bebizonyítsam: igenis képes vagyok rá. Úgy érzem, tágabb a látóköröm, és nyitottabb a világ fele. Fontosnak tartom, hogy a jelenünket a javunkra fordítva igyekezzünk jobb jövőt felépíteni, és ennek egyetlen megoldása az, ha elfogadjuk a múltban történteket, mivel változtatni úgysem tudunk rajta, és a jövőbe tekintünk, nem pedig hátra.
Zsolt (székelyföldi): Számtalanszor elgondoltam már, hogy milyen lehetett anno „a magyarvilág”, s magam előtt láttam már többször is egy jelenkori magyar világot. Egy olyan időt, amikor magyarul szólhatunk az üzletekben a kiszolgálólányokhoz, ügyeink elintézésekor bátran használjuk az anyanyelvünket stb.. Amikor nem mi vagyunk a kisebbség, nem minket próbálnak felőrölni, hanem a mi kultúránkhoz igazodnak a társaságunkban élő népek. Trianon hallatán mindig felébredek ebből az álmomból, egyszóval ezt jelenti nekem Trianon, a realitást.
Noémi (partiumi): Számomra Trianon azt jelenti, hogy az anyaország helyett egy másik országban élünk. Ez nem feltétlenül csak negatívumokat hordoz magában, így egy nyelvvel többet tudunk, két ország történelmében vagyunk érintettek, és két nemzet szokásait ismerjük közelről. Ráadásul Nagyváradon nem érzékelhető olyan magyarellenesség, mint azokon a helyeken, ahol a magyar lakosság nagyon kis százalékban él. Negatívum persze több van, hiszen így kisebbségben élünk, tűrnünk kell az esetleges magyarellenes megnyilvánulásokat és az arra irányuló kísérleteket, hogy asszimilálják az erdélyi magyarokat. A legfőbb hátrány, úgy gondolom, mégis az, hogy egy nemzet ketté lett szakítva. Vagyunk mi, erdélyi magyarok – és a magyarországi magyarok. Legalábbis így véli az utóbb említettek nagy része. Lásd a 2004-es népszavazást, amikor megtagadták, hogy a kisebbségben élő magyarok megkaphassák a magyar állampolgárságot is. Így a románok szemében hazátlanok vagyunk, magyarországi társaink szemében pedig románok. Most, hogy megkapjuk a magyar állampolgárságot, főleg az idősebb nemzedék és a kommunizmusra még élénken emlékezők fogják ezt igényelni, a fiatalabb korosztálynak már nem biztos, hogy olyan nagy jelentőséggel bír.
(folytatjuk)
A magyarságra mért súlyos csapásnak tartják a kolozsvári magyar egyetemi hallgatók a trianoni békeszerződést, de a múltba nézés helyett a tények elfogadását és az élhető jövő építését előbbre valónak tekintik. Lapunk több Kolozsváron tanuló másod- és harmadéves egyetemi hallgatónak tette fel a kérdést: mit jelent számára Trianon. A válaszokból készült az alábbi összeállításunk.
Anna (közép-erdélyi):Hogy nemzeti tragédia-e Trianon? Bizonyára. De kilencven évvel a történtek után már nem tudom a súlyát igazán átérezni. Itt születtem, ilyen körülmények között ismertem meg Erdélyt és Magyarországot. Történelmi tényként fájó érzés Nagy-Magyarország térképét darabokban látni, ennek ellenére nem tudok úgy gondolni rá, mint ami valamikor újra egy nagy egész lesz. A területi elcsatolások következményeként nemzeti kisebbségben születtem, román többségű környezetben élek, és ez sokat segített abban, hogy másokat toleráljak, tudjam, milyen fontos az, hogy anyanyelvemen tanulhatok. Azzal, hogy egymás mellett élünk, és mi vagyunk kisebbségben, ránk erőszakolták a román történelem, a román nyelv tanulását. Eleinte talán én is lázadtam, de most már úgy gondolom, hogy egy nyelvvel többet tudok, a dolgokra való rálátásom is fejlődött, és sokkal érzékenyebb vagyok más kisebbségek nehézségeire is. Ezek mellett pedig kihívásnak érzem azt, hogy a kisebbségre ható nyomások ellenére is ápoljam és tovább adjam a magyar nyelvet, a magyar szokásokat. Mindezeket úgy, hogy azt is megtanítsam: a másik kultúrát is tiszteletben kell tartani, meg kell ismerni, és el kell fogadni.
Anita (székelyföldi): Trianon következményeit a mai napig magunkon viseljük, örökre megváltoztatta a magyar nemzet képét. Viszont nem látom túl sok értelmét azoknak a vitáknak, amelyek egy 90 évvel ezelőtti döntés igazságtalanságán rágódnak. Ami volt, elmúlt, az időt sajnos nem tudjuk visszaforgatni. Ahelyett, hogy a múlt igazságtalanságain búslakodunk, inkább a jelenre kellene összpontosítani. Persze, ez nem jelenti azt, hogy felejtsük el. Ismernünk kell a történelmet, hogy tanulhassunk belőle és emlékezzünk. Mert emlékeznünk kell arra, hogy valamikor egyazon ország lakói voltunk, és nem lenne szabad lenézni azokat, akik Trianon után egy másik országhoz kerültek. A múlton nem tudunk változtatni, de azon igen, hogy most hogyan élünk, hogyan gondolkodunk. Trianon mindenképpen szomorú esemény a magyar nemzet számára, ugyanakkor rengeteg körülötte a mítosz, nem is szeretnék nekikezdeni fejtegetni, hogy mi volt. Ennyi év távlatából nehéz megállapítani, hogy mi az igazság, ezért inkább a jelenünkre összpontosítsunk, mert azon még változtathatunk, és próbáljuk meg a legtöbbet kihozni belőle.
Eliza (dél-erdélyi):A vérem sem kezd pezsegni, és nem leszek ideges sem, ha a Trianon szót hallom. Tudom, hogy a magyarság megalázását jelentette, de nem érzem szükségét, hogy ezt folyamatosan hangoztassam. Meggyőződésem, hogy Erdély előnyösebb helyzetben lenne ma, ha nem csatolják Romániához – mondjuk gazdasági és építészeti örökségének megtartásának szempontjából. Magyarországnak ez volt a büntetése, hogy a háborúban a rossz oldalt választotta. Trianonra nagyon jól talál a híres dalszöveg: „The winner takes it all”. Ez nem azt jelenti, hogy tetszik, ami akkor történt, hanem azt, hogy ez mindig így volt: aki nyer, az nyer, és aki veszít, el kell hogy tűrje a veszteséget, és meg kell hogy békéljen vele. Én meg vagyok békélve a helyzettel, és nem tudom megérteni, hogy mások, sokan, képtelenek erre. Ugyanakkor felháborít, hogy sok ember Trianont kifogásnak és oknak tartja arra, hogy a románokat megszólja, utálja. És persze Trianon még mindig hatékony eszköz a politikai befolyás és népszerűség növelésére. Nekem mindig Sophia Coppola Marie Antoinette című filmje jut eszembe Trianon hallatán, mert abból tudtam meg, hogy a trianoni kastély volt egyike a sok ajándéknak, amit Antoinette férjétől kapott. És én nagyon szeretem ezt a filmet.
Henrietta (székelyföldi):Trianon sokaknak az, amire Juhász Gyula azt mondta: „Nem kell beszélni róla sohasem/De mindig, mindig gondoljunk reá”. Pedig Trianon az, amiről beszélni kell. Trianon miatt nekünk, magyaroknak nincs okunk lehajtott fővel járni – ez nem a mi szégyenünk! De azt hiszem, Európa szégyene a máig elodázott bocsánatkérés. Mégis Trianon az, amiért soha nem lehet bocsánatot kérni. Azért, hogy egy tollvonással 2 millió magyar jutott Romániának, 1 millió Csehszlovákiának, félmillió Jugoszláviának. Mint ahogy soha nem lehet megmagyarázni, hogy egyik napról a másikra miként lesz minden harmadik magyar idegen állam polgárává. Mint ahogy nem létezik felmentés egy ország gazdasági ütőerének elvágásáért, a közigazgatási és magántulajdon-határok önkényes, botrányos átrajzolásáért. Mert nincsen bocsánat arra, hogy egy ország testébe belevágva magyarok tömegét választották le örökre, visszafordíthatatlanul róla. Ez mind Trianon: egy aljas és ostoba béke, amely így kimondva is szörnyű. Ugyanakkor Trianon az az érzés, amiről a világon alig tudnak, amiből nem éreznek át semmit, amit lehetetlen megértetni bárkivel is. Trianon az, amikor én egy amerikainak, japánnak magyarázom, hogy magyar nemzetiségű román állampolgár vagyok. Vagy amikor Budapesten megkérdik, hogy én hol tanultam ilyen jól meg magyarul. És az is Trianon, amikor magyar igazolvány szükséges ahhoz, hogy magyarnak ismerjenek el. Trianon még ma is tart. Nem lezárult, nem túlléphető történelem. Az is lehet, hogy 90 év távlatából az igazán megmagyarázhatatlan tragédia nem az, ami akkor történt, hanem ami, azóta. Ha már a világ nem akar tudni róla, akkor szerintem nem árthat, ha mi tisztában vagyunk múltunkkal. Ne csak azt tudjuk, hogy volt egy március 15. és egy augusztus 20. Mert ha ezek történelmünk ünnepnapjai, és számon tartjuk őket, akkor június 4. egy keserves hétköznapja ennek a történelemnek, de attól még létezik. Ha igaz az, hogy a történelem megismétli önmagát, akkor Trianon tanulsága: jobb, ha a tragédiákat nem utólag siratjuk, hanem megelőzzük.
Zsolt (székelyföldi):Trianon, amikor ez a szó egy asztaltársaságnál elhangzik, engem mindig kiver a víz. Ezt az eseményt mindenki a saját javára próbálja fordítani, így a Jobbik, de ugyan úgy a Fidesz is. Hallottam, hogy június 4-ét emléknappá nyilvánították. Az ilyen populista húzások miatt megy el a kedvem attól, hogy az évfordulóra emlékezzem. Pedig emlékeznem, elgondolkoznom kellene azon, hogy milyen is lenne az életünk, ha akkor nem a nagyhatalmak döntik el a sorsunkat.
Attila (székelyföldi):Érdekes ez a Trianon-téma, mifelénk sok fiatal rocker hajtogatta, hogy vesszen Trianon, s ez több helyen is fel volt firkálva a falakra. Még ma is fel vannak háborodva az emberek, ha meghallják ezt a szót. Számomra nem annyira felháborító. Természetesen, nem értek vele egyet, de nem viselkedek szélsőséges nacionalista módra. Ami megtörtént, az megtörtént. Csak egy dolog piszkálja a csőröm: hogy a „négy nagy”, az olasz, az angol, az amerikai és a francia miért szabta meg a békefeltételeket anélkül, hogy a magyar érveket figyelembe vették volna? Apropó francia: egyik ismerősöm egyszer azt mondta, hogy magyar ember soha nem vesz francia autót. Gondolom, ezért mondta... Mindenesetre a Magyar Királyság megcsonkítása nem tett jót az embereknek, de ez már a múlté, lehet lenyugodni, beszüntetni a provokatív weblapokat. Ma már ott tartunk, hogy elfogadták a kettős állampolgárságot, mindenki mehet a dolgára, idáig is megtehették az unión belül. Legfeljebb nem fogják az embert lecigányozni, oláhozni – vagy hasonlók.
T. Sz. Z.
Szabadság (Kolozsvár)

Markó: fontos a kisebbségi pártok részvétele a parlamentben vagy a kormányban
Markó Béla szerint a magyar nemzeti kisebbségek pártjai képviselőinek részvétele a román vagy (korábban) a szlovák kormányban kedvező hatású nemcsak a többség és a kisebbség, hanem az illető ország és Magyarország viszonyára is.
"Fontos, hogy a kisebbségi pártok bekapcsolódjanak országuk politikai életébe, hogy jelen legyenek a parlamentben vagy a kormányban" - jelentette ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Románia kormányának miniszterelnök-helyettese vasárnap Pozsonyban azt követően, hogy tárgyalásokat folytatott vendéglátójával Csáky Pállal, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökével.
"Amennyiben ezek a pártok a kormány részét képezik, a nemzetek közötti kapcsolatok jobbak. Ha nincsenek a kormányban, vagy nem kerülnek be a parlamentbe, a viszony romolhat" - fejtette ki Markó.
Csáky szerint Románia és Szerbia kisebbségi politikája példa lehetne Szlovákia számára. "Románia, de Szerbia üzenete is a következő lehetne: ne szorítsátok ki a kisebbségeket a soknemzetiségű társadalomból" - szögezte le az MKP elnöke. "Azt az energiát, amelyet Szlovákiában a nem egészen helyesen a szlovák-magyar politikai küzdelemre fordítanak, pozitív célokra kellene kihasználni" - húzta alá a politikus.
Markó szerint a magyar állampolgársági törvény módosítása, amely megkönnyítette a határon túli magyarok kettős állampolgárságát, Romániában nem okozott semmiféle problémát, mert Bukarest is hasonlóan jár el a moldovai románok esetében.
Az MKP és az RMDSZ viszonyát és együttműködését mindkét politikus jónak és természetesnek minősítette. Egybehangzóan azt állították, hogy a magyar nemzeti kisebbségek pártjainak a választási kampányban is támogatniuk kell egymást.
Kokes János
MTI

Árvíz: segíteni mentek Biharból
Bihar megye – Mint azt már tudattuk, a rendkívül súlyos magyarországi árvízre való tekintettel az RMDSZ Bihar megyei szervezete önkéntes segítőket küldött a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területekre.
Péntek délután indult el a segítő csapat, és a kora esti órákra érkezett meg a miskolci katasztrófavédelem központjába, ahonnan a közeli Felsőzsolca városába irányították őket. Múlt hét közepén Edelény mellett átszakadt a gát, így az alacsonyabban fekvő területek folyamatosan víz alá kerültek. Már pénteken számos főutat lezártak, hiszen ebben a térségben a Bódva, a Sajó, illetve a Hernád patakok rendre elárasztották a területet.
Lakhatatlan házak
Mint az a mellékelt fotókból is kiderül, Felsőzsolca alacsonyabban fekvő utcáin gyorsfolyású folyóként hömpölygött a víz, csupán csónakkal és markológépekkel lehetett közlekedni. A homokzsákokból épített torlaszok mellett rendre szivárgások jelentek meg, és a talajvíz is folyamatosan megnehezítette az önkéntesek munkáját. A Bihar megyéből érkezett önkéntesek ottlétük ideje alatt tonnányi homokzsákot mozgattak meg, több esetben is a saját maguk által vitt szivattyúkkal próbálták az épületeket óvni. Egy pincében tárolt, 800 kilogrammnyi karbit tartalék miatt még a robbanásveszély lehetősége is fennállt, több órás szivattyúzást követően sikerült átmenteni a veszélyes készletet.
A vasárnapi hírek már a címlapokon arról számoltak be, hogy a 7500 lélekszámú településről már ezernél is több lakost telepített ki a honvédség, hiszen az alacsonyabban fekvő házak többsége lakhatatlanná vált.
„Az RMDSZ Bihar megyei szervezete megköszöni a hegyközcsatári, hegyközpályi, kiskereki, köröstárkányi, érszőlősi, tóti, szalárdi és margittai RMDSZ-szervezetek, a HawksMotor Klub, valamint a nagyváradi székhelyű vízügyi igazgatóság segítségét, akik időt, energiát és felszereléseket nem kímélve próbáltak segíteni a bajbajutottakon” – nyilatkozta lapunknak Szabó József nagyváradi tanácsos, az RMDSZ ügyvezető alelnöke.
erdon.ro

Megoldás a kulturális autonómia?
Beszélni lehet, előre lépni már nehezebb
Vajon megoldás-e a kulturális autonómia? Az egyrészt bizonytalanságot sugalló, s talán ráerősítést váró címmel erre a kérdésre próbált választ keresni az a kisebbségi konferencia, amelyet a múlt hét végén szervezett a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány. A rendezvényen dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei elnöke és a házigazda Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke köszöntötte a megjelenteket.
A nemzeti kisebbségek a korábbi évekhez képest kevesebben vettek részt a szemináriumon, amelyen Frunda György szenátor a kulturális autonómiáról mint a nemzeti identitás megtartásának eszközéről tartott előadást. Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, A nemzeti kisebbségek kulturális autonómiája az európai kulturális sokféleség megőrzésének eszköze című eszmefuttatásában tovább szélesítette a témát, végül Varga Attila képviselő a kulturális autonómiáról mint az állam korszerűsítésének lehetséges eszközéről beszélt.
Románia nem rózsakert
Frunda György szerint az államnak, a szubszidiaritás elve alapján a kisebbségeknek kell delegálnia a jogot, hogy maguk döntsenek saját kulturális problémáikban. Elismerte, hogy a rendszerváltás óta történtek pozitív lépések ebbe az irányba az anyanyelvhasználatban, illetve a kétnyelvű feliratok ügyében vagy az anyanyelvű oktatás terén.
Egy állam annál gazdagabb, minél több nemzeti kisebbség él a területén, ilyen szempontból Románia "nem rózsakert, hanem virágos rét, amelyben 20 nemzeti kisebbség él, s ezek közül 19-nek képviselete van a parlamentben, jelentette ki a szenátor, hozzátéve, hogy "egyre jobban kezdjük magunkat érezni egymás mellett, hiszen lassan nem csupán a kisebbségek ismerik a többség kultúráját, hanem a többség is egyre negyobb érdeklődést tanúsít a kisebbségek kultúrája iránt. Itt az ideje, hogy megírjuk a román többség és a nemzeti kisebbségek valós történetét, le kell bontani azokat a sorompókat, amelyek elválasztanak, és hidakat kell építeni, amelyek összekötnek bennünket, jelentette ki Frunda.
A demokratizálódás leállt 2007. január 1-jén
Smaranda Enache szomorúan állapította meg, hogy a rendszerváltás után húsz évvel is erősen centralizált államban élünk, ma sem hajlandó egyetlen kormány vagy koalíció sem elismerni a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiáját. Erre esélyt sem lát mindaddig, amíg az alkotmány szelleme nem lesz európai, s amíg maga az állam nem lesz lojális saját kisebbségeivel szemben, nem csupán egyoldalú lojalitást vár el azoktól. Véleménye szerint a demokratizálódás folyamata 2007. január elsején leállt, s egy teljesen európaiatlan tárasadalmat építettek ki a kormányok, amelyeknek, sajnos, az RMDSZ is tagja volt és az ma is. Hangsúlyozta: Románia ma már jogi szempontból is Európa része, így bármely kisebbség elvesztése Európa számára is veszteség. Abszurdumnak nevezte, hogy ennyi évvel a diktatúra bukása után is lobbizni kell egy, a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiáját biztosító törvénytervezet elfogadásáért.
Szemantikai szempontból az új tanügyi törvényt "teljesen kompatibilisnek" nevezte a Ceausescu-féle törvénnyel, s kijelentette: ha például Belgiumban vezetnének be kulturális vagy nyelvi megszorításokat, maguk a szülők perelnék be az iskolákat jogcsorbítás címén.
Az egyén ne alattvaló legyen, hanem partner
Varga Attila szerint a kulturális autonómia megoldás, de nem egyedüli, mert nem azt jelenti, hogy ha ez megvan, le lehet mondani a területi autonómiáról. Arról beszélt, hogy szükség van az állam modernizálására, és az autonómia része lehet ennek. Az autonómia, mondta, elv, minőség, morális érték, s elvárásként mind az egyén, mind a közösség szintjén megjelenik, tehát mindkét szempontból fontos. Egyrészt tehát elvként, másrészt az államhatalom megszervezésének alapelveként kell megfogalmazzuk olyan értelemben, hogy az autonómia képességet jelent, azt, hogy egy közösség tud önállóan dönteni, ennek szükségét érzi, másfelől meg hatásköröket is jelent a különböző autonómia-intézmények szintjén.
Ha ez működik, korszerűsíti az államot, és hatékonyabbá teszi az állam működését. Nem az az állam erős, amely teljes körű döntési jogkörrel rendelkezik, hanem az, amely képes kölcsönös bizalmi légkört teremteni, lemondani bizonyos hatáskörök gyakorlásáról a közösségek javára. Ha ez megtörténik, új alapokra lehet helyezni egy államot.
Véleménye szerint most vagyunk talán a legtávolabb ettől a helyzettől. Arra kellene törekedni, hogy az egyén ne alattvaló, hanem partner legyen.
Moca Rudolf, a roma kisebbség képviselője, de az ukránok képviselője, illetve egy szucsávai magyar is arról beszélt, hogy komoly problémák vannak ebben az országban a kisebbségi jogok terén, és – utalva a népszámlálások adataira, amelyeket egyes vélemények szerint nem hivatalosnak, hanem inkább opcionálisnak kellene nevezni – kijelentették: sokan azért nem vallják be nemzetiségüket, mert "nem mutat jól" és esetleg hátrányukra válhat abban a közösségben, ahol élnek.
Általános véleményként fogalmazódott meg, hogy nem a kisebbségek problémája a kisebbségi kérdés, hanem a kormányoké, és bár sokat beszéltek ezekről a kérdésekről, nagyon nehezen lehet előrelépni a törvényhozásban, illetve a gyakorlatban.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Feltarisznyáló a Sapientián
"Sapis" jó szokáshoz illően idén is három felvonásban köszöntek el egyetemüktől az EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának végzősei. A ballagók csütörtök délutáni szimbolikus stafétafutását – a tanintézet régi, központbeli otthona és az ötéves új épület közötti kilométerek "lekocogását" – péntek délután diplomaosztással egybekötött ünnepség követte a Kultúrpalotában, majd szombat délelőtt az egyetem előcsarnokában hagyományosan – de nem feltétlenül véglegesen – búcsúzott a koronkai dombtetőn megismert szellemi közösségtől a 165, alapképzésének végéhez ért diák. A Szózatot éneklő tömeghez elsőként dr. Székely Gyula, a Sapientia-EMTE marosvásárhelyi karának dékánja szólt az egyetem rektorának, dr. Dávid Lászlónak a diplomaosztás alkalmával elhangzott üzenetéből emelve ki néhány gondolatot, különös hangsúllyal azt, hogy a kilenc éve született Sapientia minden bizonnyal rövid időn belül megkapja a Felsőoktatás Minőségét Felügyelő Ügynökség részéről a végleges működési engedélyt és az új tanévben megindíthatja mesterképzőit. Ezt követően a tanszékvezetők adták át útravalóikat a diákoknak.
– Vegyétek le a reménytelenség és tehetetlenség ruháját és öltsétek fel a cselekvés és a szeretet díszruháját" – kérte dr. Horváth Zsófia a humán tanszék részéről, míg dr. Márton László a villamosmérnökin tanult fiatalokat intette arra, hogy "ebben a nagy indoeurópai tengerben" ne felejtsék el nyelvüket és gyakran mormoljanak magukban olyan szavakat, mint Isten, boldogság. Az útnak indulók üzenetét Sándor Eszter, kommunikáció szakot végzett diák tolmácsolta, majd Csatári Zsuzsa, a Hallgatói Önkormányzat elnöke osztotta meg évfolyambúcsúztató gondolatait az egybegyűltekkel. A továbbiakban a végzős diákok képviselői átadták az utánuk következőknek a szimbolikus búzakalászt, majd Baricz Lajos katolikus plébános, Szabó László református és Pál János unitárius tiszteletes áldását adta a ballagókra.
– Gyakran hallhatjuk azt, hogy a kutyának sem kellünk. A campus két négylábúja itt volt az előbb. Bizonyára elbúcsúzni jöttek – jegyezte meg kedves, meleghangú köszöntőjében Baricz Lajos, aki arra kérte a fiatalokat, vigyék a sokszínű világba a jóságot és a szeretetet. Utolsóként a tanári minőségében búcsúzó dr. Hollanda Dénes, a marosvásárhelyi Sapientia "örök dékánja" állt mikrofon elé.
– Sokszor kaptunk bírálatot, amiért túl nagyot álmodtunk, mikor ezt az épületet elterveztük, most azonban bebizonyosodott, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz – mondta dr. Hollanda az előcsarnokot zsúfolásig betöltő egybegyűltek üdvözlésekor.
– Büszke vagyok a diákjainkra, mert magukénak érzik ezt az egyetemet. Ilyent soha, egyetlen tanintézetben sem tapasztaltam – hangsúlyozta az egykori dékán, akinek szavait állva, percekig tartó tapssal köszönték meg az ünneplők. A ballagás utolsó, legemelkedettebb mozzanatában nemzeti imánkat, majd a székely himnuszt énekelte a tömeg, végül a kicsengetettek még egyszer bejárták értelmiségivé válásuk színtereit.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

„Közös a múltunk és a jövőnk is”
Az egység fontosságát hangsúlyozta Markó Béla a Felvidéken
– Bár a magyar nemzetet politikailag, jogilag szétszakította a történelem, a lelkünket, a szellemünket, magyar önazonosságunkat, együttlétünket sohasem tudták szétszakítani: mert közös bennünk a lélek, közös az érzelem, és ami ennél is fontosabb, közös a jövőnk is – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes szombaton, a szlovákiai Dunaszerdahelyen, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) választási kampányrendezvényén. Az RMDSZ elnöke Csáky Pálnak, az MKP elnökének meghívására látogatott a Felvidékre, ahol két nap alatt több, magyarok lakta településen, köztük Szencen, Galántán, Deákin és Gereden vett részt a mérvadó szlovákiai magyar szervezet választási rendezvényein. A látogatás keretében az RMDSZ elnöke Pozsonyban megbeszélést folytatott az MKP elnökségével. Az eseményeken jelen volt Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója is.
A szövetségi elnök szerint a kisebbségben élő magyar közösségek, így az erdélyi és felvidéki magyarok számára is alapvető fontosságú, hogy az őket képviselő érdekvédelmi szervezetek jelen legyenek a döntéshozatalban, a parlamentben, valamint a kormányban, mert csak így képesek befolyással lenni az adott ország politikájára.
"Az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy mit jelent, ha nem tudunk befolyással lenni sorsunk alakulására. Az RMDSZ ott van a román kormányban, és többek között ennek köszönhető az is, hogy Romániában a kettős állampolgárság kérdése nem váltott ki feszültséget. Higgadtan, józanul fogadták ezt a magyarországi döntést, hiszen Románia tulajdonképpen hasonló módszert alkalmaz a moldáviai románokkal szemben. Azt gondolom, hogy Szlovákiában is van esély, lehetőség a két nép közötti együttműködésre, együttmunkálkodásra, de ehhez a közösségen belül szolidaritásra, egységre van szükség – szögezte le Markó Béla, aki hozzátette: Erdélyben is időről időre felmerül a megosztottság kérdése, az, hogy milyen jó lenne külön-külön vélemények szerint csoportosulni. "Nem lehet, ezt nekünk a történelem nem engedte meg. Hiába vitatkozunk azon, kinek van nagyobb igaza, ha megoszlunk, egyikünknek sem lesz igaza. Sokan vannak, akik arra várnak, hogy megoszoljunk, mert külön-külön sokkal könnyebb minket legyűrni, meggyengíteni. Nekünk egyetlen esélyük van: az egység, és ezt az egységet a Magyar Koalíció Pártja képviselni tudja – hangsúlyozta.
Az RMDSZ elnöke úgy vélte, többeknek akár nem tetszhet az, ha egy másik határon túli magyar közösség vezetőjeként beleszól a szlovákiai kampányba. "A válaszom egyértelmű: nem mások dolgába avatkozunk bele, hiszen ez a mi közös dolgunk. Ami itt, Szlovákiában a magyarokkal történik, az nekünk is fontos, és tudom nagyon jól, hogy a szlovákiai magyarok számára is fontos, hogy mi van Erdéllyel. Mi egyek vagyunk, egyek leszünk ezután is, és együtt kell alakítanunk a sorsunkat – mondta a rendezvényen Markó Béla.
Népújság (Marosvásárhely)

Képviselők vagy pártkatonák?
Amint az várható volt, a kormány hajthatatlannak bizonyult, semmilyen módosítást nem fogadott el a megszorításokat tartalmazó törvénytervezetekhez. Szombaton még felröppent a hír, hogy a nyugdíjcsökkentésről csak-csak lemondanak, a remény azonban hamar szertefoszlott, estére már hivatalosan is bejelentették: marad minden a régiben, a jól ismert intézkedéseket tartalmazó dokumentumokért vállal ma felelősséget a kabinet a parlamentben.
Miután az államfő már korábban is ismertette álláspontját ez ügyben, gyakorlatilag a törvényhozó testület maradt a drasztikus lefaragások által érintett rétegek, a közalkalmazottak, a nyugdíjasok, a kismamák, a munkanélküliek egyetlen reményforrása. Az a parlament, amelynek megítélése olyannyira megromlott az elmúlt években, hogy az államfő például három évvel korábban — a menesztéséről szóló népszavazáskor, amikor szinte minden parlamenti párt szövetkezett ellene — egymagában aratott diadalt fölötte, és amelynek „felét” fölöslegesnek tartja a lakosság, mint az a legutóbbi, államfőválasztással egy időben tartott referendumkor kiderült, hiszen a választópolgárok elsöprő többsége egykamarás, legtöbb hármszáz fős testület mellett foglalt állást. Fontos, felelősségteljes feladat hárul tehát a honatyákra, a bizalmatlansági indítványról szóló szavazás egyben a demokrácia alapintézményének számító törvényhozásba vetett, válság idején különösen fontos bizalom újjáteremtésére kínál lehetőséget. Nem véletlen hát, hogy a hatalom berkeiben is egyre több képviselő és szenátor bírálja a tervezett kiadáscsökkentő intézkedéseket, és a bérek, illetve nyugdíjak csökkentése ellen emeli fel halkabban vagy erőteljesebben szavát. A törvényhozó testület egyik kiemelt szerepe ugyanis éppen az, hogy ellenőrzést gyakoroljon a kormány fölött, a honatyák az általuk képviselt polgárok érdekeit szem előtt tartva döntsenek, ne szűk pártvezetői körökben dőljön el milliók sorsa, amelyhez a szenátorok és képviselők bólogatójánosként asszisztálnak.
A bizalmatlansági indítványról szóló szavazás kimenetelét nehéz megjósolni, még ha látszólag kényelmes többséggel rendelkezik is a kormányoldal. Minden csak azon múlik, hűséges pártkatonákként vagy igazi képviselőkként viselkednek választottjaink. A tét nem csak a bérek és nyugdíjak mértéke, hanem a demokrácia intézményeinek további sorsa. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elkezdődött Trianon sebeinek gyógyítása
Kárpát-medence-szerte megemlékezéseket, emlékműavatásokat szerveztek a hétvégén a trianoni békediktátum aláírásának kilencvenedik évfordulóján. A rendezvényeket első ízben szervezték meg hivatalosan is a nemzet egységének jegyében, azt követően, hogy a magyar Országgyűlés az elmúlt héten a Magyar Összetartozás Napjává nyilvánította a szerződés aláírásának napját, június 4-ét.
Erdély-szerte megemlékeztek a hétvégén a trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulójáról. Tegnap mintegy ezer, Nagyváradról, Kolozsvárról és a Székelyföld különböző szegletéből érkezett személy válaszolt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívására, és „zarándokolt” el Gyimesbükkbe. Az eseményen Tőkés László EP-képviselőn kívül jelen volt Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete is.
„A lelki határokat nem lehet felülírni”
A megemlékezés a katolikus templomban kezdődött, ahol Salamon József helyi plébános prédikációját hallgathatták végig a hívek és meghívottak. Az ünnepi szentmisét követően a résztvevők jelentős része a csíkszeredai huszárok vezetésével átvonult a tavaly felújított Kontumáci-kápolnához. Itt Deáky András nyugalmazott pedagógus, a határ „őrzője” ismertette a hely jellegzetességeit, beleértve a Rákóczi György építtette vár romjait, az egykori utolsó magyar vasúti őrházat, valamint a Mária Terézia támogatásával felépült kápolnát.
Füzes Oszkár felszólalásában a csíksomlyói búcsú példájából kiindulva, amikor „piros-fehér-zöld takaró borította dombokat”, rámutatott: az országhatárokat bármikor felülírhatja a nemzetközi jog, pontosabban a nemzetközi jogtalanság. A lelki határokat azonban az ellenfél nem tudja megváltoztatni, a nemzet határai ott húzódnak, ahol mi azokat meghúzzuk, mutatott rá. „Minden magyar gyereknek, anyának, férfinak és szónak megvan a maga helye ezeken a határokon belül, és én csak megköszönni tudom, hogy ez így van” – hangsúlyozta a nagykövet.
Tőkés László elsősorban lelkészként, egykori püspökként szólt a hallgatósághoz, hangsúlyozva: elérkezett az idő a trianoni korszak lezárására. Nincs már helye az önsajnálatnak, annak, hogy mindig másban keressük a kudarcok okát – figyelmeztette hallgatóságát az EP-képviselő. „Egy gyógyuló Magyarországból, gyógyító anyaország lesz lassanként” – mutatott rá Tőkés László, aki szerint ennek tudatában ideje felszámolnunk belső Trianonunkat.
A beszédeket a zágoni Mikes Kelemen vegyes kórus és a csíkszeredai Árvácska együttes előadásai tették színesebbé, a megemlékezés szeretetünnepséggel zárult.
Trianon-emlékművet avattak Farkaslakán
A trianoni szerződés aláírására emlékeztek tegnap a Székelyudvarhely melletti Farkaslakán is, ahol felavatták Erdély első Trianon-emlékművét. A Millenniumi emlékparkban tartott eseményen Albert Mátyás polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd leleplezték az Apostoli kettős kereszt nevű emlékművet. A Magyar Polgári Párt (MPP), a farkaslaki önkormányzat, valamint a Tamási Áron Kulturális Egyesület által szervezett ünnepségen jelen volt Kövér László fideszes országgyűlési képviselő is, aki beszédében a Trianon óta eltelt 90 év történéseit idézte fel.
„90 évvel ezelőtt a harangszó a darabokra tépett Magyarországon szólalt meg, ideje szembenézni a trianoni örökséggel, ideje észrevenni, hogy senki nem emel fel, és senki nem véd meg minket, ha mi nem becsüljük meg önmagunkat” – fejtette ki Kövér László, aki szerint a történelem nemcsak rombol, hanem időnként esélyt ad, így új reményekkel léphetünk tovább.
„Az emlékmű nemcsak a múlt, hanem a jövőbeli felemelkedés szimbóluma is” –mutatott rá az öt méter magas emlékmű avatóján Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke. Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke kérdéssel fordult a hallgatósághoz: van-e küldetése annak az embernek, aki június 4-én, a magyar nemzet gyásznapján született.
„Az ember elvi és erkölcsi küldetését nem a születés dátuma határozza meg, azonban tennünk kell érte, hogy a mostani magyarországi változások mindenkinek új esélyt adjanak” – adta meg a választ a politikus. Az emlékművet – amely nemzeti összetartozásunkat szimbolizálja – a különböző egyházak képviselői áldották meg, a több mint kétórás rendezvényt a farkaslaki iskolások szereplése tette színesebbé, a rendezvény a magyar és székely himnusz eléneklésével zárult.
Nagy Demeter István, Dénes Emese
Pályázat Trianonról Szatmárnémetiben
A trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmából az RMDSZ szatmárnémeti szervezete pályázatot hirdet a helyi iskolák diákjai számára Egy a nemzet címmel – jelentette be Kereskényi Gábor elnök. A fiatalabb generáció körében nincs kibeszélve, feldolgozva a téma, mert sok helyen még mindig tabunak számít, mutatott rá. Kereskényi szerint sokszor a nyugati vendégek sincsenek tisztában azzal, hogy nem homogén a lakosság összetétele, hanem itt 40 százalékos magyar közösség él.
Tíz évvel ezelőtt az RMDSZ egy könyvet jelentetett meg. 2010-ben már nem a múlttal szeretnének foglalkozni, hanem előretekinteni, ezért írnak ki pályázatot diákok számára. Két kategóriában lehet nevezni, az elsőben 1-12. osztályos tanulók számára hirdetnek rajz- és plakátversenyt, a másodikban az 5–12-esek esszéit fogadják. A verseny fődíja kategóriaként 300 lej, a második és harmadik helyezett 200, illetve 100 lejt vihet haza. A pályázat leadási határideje június 18., a beérkezett anyagokból novemberben kiállítást szerveznek, illetve egy kiadványt is megjelentetnek.
Gozner Gertrud
Krónika (Kolozsvár)

Szórványkonferenciát tartottak Hunyad megyében
A szórványra figyelés jegyében zajlott a hétvégén, Déván és Vajdahunyadon megtartott médiakonferencia. Winkler Gyula RMDSZ-es EP-képviselő meghívására közel 30 újságíró pillanthatott bele a dél-erdélyi szórványközösség hétköznapjaiba.
1992-ben még 35 ezer magyar élt Hunyad megyében a népszámlálási adatok szerint, tíz évvel később már csak 24 ezren vallották magukat magyarnak, ma húszezres lehet a magyar közösség – ismertette a demográfiai adatokat Winkler, aki a sikerekről is beszélt. Ilyen a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont, ahol 650 Hunyad megyei magyar diák tanul anyanyelven.
Az EP-képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy az egyház- és iskolapillér mellett a közösségi és politikai összetevőt is be kell illeszteni. „A szórványközösségek kis szavazati arányuk miatt nem tudnak bekerülni az önkormányzatokba, viszont a közképviseletet kormányzati részvétellel ki lehet egyensúlyozni” – mutatott rá Winkler Gyula.
Krónika (Kolozsvár)

Szórványkonferencia Hunyad megyében - Megismerni egymást
Omladozó templomok, etnikai leépülés, vagy építkezés is életkedv: mi jellemzi jobban az erdélyi szórványmagyarságot?
A hétvégén szervezett háromnapos Hunyad megyei konferencián a különböző szórványvidékekről és a tömbvidékről érkezett újságírók, közösségszervezők erről szereztek helyszíni tapasztalatot.
Noha ellentmondásosnak hangzik, Hunyad megyében a leépülés és az építkezés párhuzamosan zajlik, hangsúlyozta Winkler Gyula EP-képviselő, a szórványkonferencia házigazdája. 1992-ben még 35.000 magyar élt a megyében, mára olyan 20.000 körül lehetnek. A drasztikus fogyás ellenére 20 év alatt Déván megépült a Téglás Gábor iskola, Vajdahunyadon a magyar ház, a Böjte Csaba atya által működtetett Szent Ferenc alapítvány keretében több száz gyerek részesül magyar nevelésbe, számos civil szervezet alakult, magyar napilap jelenik meg, s a magyarság politikai súlya (EP-képviselet és magyar prefektus) is jelentős. Egyszóval az évszázadok óta szórvány Hunyad megyei magyarság megmaradásának sosem voltak ilyen szilárd alapjai az utóbbi évtizedekben. 20 év alatt komoly eredmények születtek, hangsúlyozta pénteki dévai nyitóbeszélgetésen az EP-képviselő.
A helyzetet megerősítette Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője: Brassó környékén olyan 50.000 magyar él, még sincs iskolaközpont, sem magyar ház, mint Déván, illetve Vajdahunyadon. A sajtó azonban a Barcaságban is fontos szerepet játszik a magyarság megmaradásában, tulajdonképpen átvette a szépirodalomtól a nyelv tisztasága fölötti őrködés és a nemzeti öntudat megerősítésének szerepét, ismertette tapasztalatát a nagy múltú brassói újság főszerkesztője.
A tömbvidék szemében a szórvány jóformán ismeretlen, az ottani sajtóban inkább kuriózumként szerepel, ha egyáltalán szerepel, mondta Karácsonyi Zsigmond, a MURE elnöke. A szórványközösségek sajtója ismeretlen, noha az internet terjedésével remélhetőleg e téren is javul a helyzet. Mindenesetre a szórványban megjelenő magyar újságok helyzete sokkal mostohább, mint a tömbvidékieké, mindenekelőtt az anyagi nehézségek és az emberi erőforrás korlátozottsága miatt.
Szabó Csaba, aki kolozsvári létére évek óta a szórvánnyal foglalkozik viszont a lehetőségek kihasználása mellett foglalt állást. Sok helyütt nincs közösség-szervező, emiatt például Fogarason (Brassó megye) megszűnt a magyar oktatás, noha 76 gyerek volt. Szerinte ezt a szerepet az RMDSZ kellene fölvállalja, s a magyar államtól is hatékonyabb szórványápolást várna el. A Szeben megyei példával támasztotta alá álláspontját, ahol erőteljes német támogatásnak köszönhetően a német oktatás virágzik, közel 10-szer több gyerek jár német iskolába, mint magyarba, noha a magyarság 2,3-szor népesebb.
Jogos-e ölbe tett kézzel várni, amint az RMDSZ, vagy Budapest megoldja a szórvány gondjait, vagy inkább alulról kell építkezni? A szamosújvári (Kolozs megye) példa egyértelműen az utóbbira utal. 20 év alatt Bécsi-Balázs Attila, a TÉKA alapítvány elnöke felvirágoztatta a mezőségi magyarságot, gyakran a válaszúti Kallós Zoltán alapítvánnyal karöltve. Összeszedtek a szórványfalvak gyermekeit, s magyar oktatást biztosítanak számukra, bentlakást és étkezést, állandó jellegű kulturális programokat szerveznek, kirándulásokat, táncházat, sőt még felnőttképzést is. Több, mint 650 gyereknek és felnőttnek, derült ki Bécsi-Balázs Attila szombati vajdahunyadi előadásából. Amely távolról a legnagyobb elismerésnek örvendett a kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyváradi, zilahi, brassói, temesvári, székelyudvarhelyi és Erdély más tájairól összegyűlt vendégek körében. A szamosújvári TÉKA alapítvány ugyanis ugyanazt végzi, mint Böjte Csaba atya Szent Ferenc alapítványa, csakhogy kizárólag civil alapon. Hogy miből teremti össze a havi félmilliárd régi lejt, amennyibe csupán a gyerekek oktatása és ellátása kerül? Bécsi-Balázs Attila leszögezte, hogy nemcsak a Communitas alapítvány és Budapest létezik, számos külföldi pályázati lehetőség is van. A TÉKA például Norvégiából is kapott pénzt, pályázatok révén. Jelenlegi fő tervük egy önálló magyar iskolaközpont felépítése Szamosújváron, amely 3 millió euróba kerül, s amely a dévai Téglás Gábor iskola példájából inspirálódott, hangsúlyozta Vajdahunyadon Bécsi-Balázs Attila. A pénteki dévai megnyitó után ugyanis a szórványkonferencia Vajdahunyadon, a magyar házban folytatódott.
Noha a szamosújváriak előadása volt a legfelemelőbb, a kölcsönös megismerkedés mellett a fő cél a Hunyad megyei magyarság bemutatása volt. Az egész Erdélyből jött vendégek meglátogatták a vajdahunyadi kastélyt, a dévai várat, a Téglás Gábor iskolát, a Szent Ferenc alapítványt, majd szombaton délután Dézsi Attila prefektus fogadta őket a vármegyeházán. Amelynek impozáns dísztermében csak zengett a magyar szó: ilyesmi se fordult elő már régóta. Az ottani kötetlen szabad beszélgetésen az egyre meghatottabb vendégek újabb belátást kaptak a Hunyad megyei magyarság életébe, 20 év alatt elért eredményeibe.
A három napos rendezvény bizonyára rövid volt a Hunyad megyei magyarság alapos megismeréséhez. Mindenesetre hasznos volt, mivel az előadások, a látogatások és a szabad beszélgetések nyomán a szórvány mellőzésére hajlamos kolozsvári, marosvásárhelyi és székelyföldi újságírók és közösségszervezők számára a Hunyad megyei – és általában a szórvány – ügye immár nem közömbös. Sőt, a háromnapos tapasztalat révén sokan szívükön viselik.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Néprajzi, iskola, és egyháztörténeti múzeum nyílt Kökényesden
A község gazdag kulturális értékeit bemutató múzeum anyagát Fazekas Lóránd, Kökényesd nyugalmazott tanára gyűjtötte össze a falubeliek segítségével. A gyűjtemény szemléletes képet nyújt a kökényesdi fiatalok, a településre látogatók számára a közösség múltjáról, gazdag kulturális értékeiről.
Vasárnap került sor Kökényesden a Néprajzi, iskola, és egyháztörténeti múzeumhivatalos megnyitójára, ahová meghívást kaptak a község volt tanárai, elszármazottai, egyházi képviselők, a Szatmár Megyei Múzeum képviselői, és a helyi lakosok mellett mindazok, akik hozzájárultak a múzeum létrehozásához, jelen volt Erdei D. István parlamenti képviselő is. Sabadus Mária, a múzeumot működtető Rokka Kulturális Egyesület nevében mondott köszönetet Fazekas Lóránd tanárúrnak, hiszen az ő kezdeményezésére jött létre a tárlat. Fazekas Lóránd 40 évig tanított biológiát és földrajzot Kökényesden. Az 1970-es években kezdte összegyűjteni a már csak a padlásokon őrzött, vagy a falubeliek mindennapi életében még mindig használt tárgyakat, amelyek arról mesélnek, „hogyan teremtették meg a helyi emberek a környezet adta lehetőségekből a mindennapi megélhetést”. A tanárúr diákjai, falubeliek segítségével „sok padlásjárás révén” hagyományos használati tárgyakat gyűjtött össze, amelyeket először a helyi kultúrotthonban állítottak ki, majd a polgármesteri hivatalba kerültek. Most a néprajzi gyűjtemény végre méltó helyet kapott a kökényesdi Római Katolikus Egyházközség által felajánlott épületben, melynek egyik termében néprajzi, a másikban egyház-, és iskolatörténeti kiállítás kapott állandó helyet.
A régi iskoláról
A múzeum iskolatörténeti részlege a megyében egyedülálló, a múlt század iskoláját mutatja be, létrehozásához hozzájárultak a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból, Túrterebesről, a megye régi iskoláiból kapott tárgyak is. Ugyanabban a teremben látható a községet ábrázoló 1865-ös legrégibb térkép és egyéb történelmi emlékek is. „Jövőt építeni csak a múltra lehet”, kezdte beszédét Simon Levente polgármester, köszönetet mondva Fazekas Lóránd tanárúrnak, a község egyik díszpolgárának önzetlen munkájáért, amellyel hozzájárult ezen értékes tárlat létrehozásához, melynek segítségével a községbe látogató turisták megismerhetik a Túr menti település kultúráját, értékeit. Dr. Enyedi István muzeológus Szatmár megye egyik legkiválóbb néprajzkutatójának nevezte Fazekas Lórándot, aki tanári pályája alatt több értékes tanulmányt is írt a község kulturális, vallási szokásairól, kutatásai helyet kaptak a múzeum egyháztörténeti részlegén, ahol egy helyen tekinthetők meg a görög katolikus, római katolikus, református és zsidó vallási emlékek.
A hivatalos köszöntők elhangzása után Nt. Harangozó Sándor, kökényesdi görög katolikus címzetes esperes áldotta meg a község múltját bemutató múzeumot.
erdon.ro

Trianoni Emlékév
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2010-et Trianoni Emlékévnek nyilvánította.
Célként azt tűzték ki, hogy nemzetünk szétszakításának 90. évfordulóján – végre – vessünk véget az önmagában meddő önsajnálatnak, és az elkövetkezendőkben – Trianongyógyításaképpen – a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesülésének programadó eszménye hassa át cselekedeteinket.
A Nemzeti Összetartozás Napja
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a fenti gondolat jegyében 2010 június 4-én részt vett a Magyar Országgyűlés emlékülésén. A Trianon-emlékülés délután fél ötkor, a szerződés kilencven évvel ezelőtti aláírásának pontos időpontjában, a nemzeti zászló és a történelmi zászlók bevonulásával, harangzúgással, majd a Himnusszal vette kezdetét. Az ünnepségen részt vettek a diplomáciai testületek, a határon túli magyarok és a történelmi egyházak képviselői, Mádl Ferenc korábbi államfő és felesége, Antall József néhai miniszterelnök özvegye, Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Boross Péter és Medgyessy Péter korábbi kormányfők. Szili Katalin a szocialista frakció részéről egymagában vett részt az emlékülésén.
Sólyom László köztársasági elnök az emlékülésen úgy fogalmazott: ha Magyarország empátiával viseltet partnerei iránt, nyugodtan nézhetünk szemükbe, ragaszkodhatunk jogainkhoz, de a szomszéd népek magyarokkal kapcsolatos értékrendjének megváltozása nélkül nincs végleges megoldás. Az államfő szerint nélkülözhetetlen az anyaország segítsége a kisebbségi nemzetrészek számára, Magyarországnak is használnia kell a nemzetközi jog minden eszközét kisebbségeink védelmében. Az államfő hangsúlyozta: a nemzetpolitika csak akkor lehet hatékony, ha szakpolitikává válik. A köztársasági elnök kitért arra, hogy az emléknap akkor tölti be feladatát, ha valóban új korszakot nyit a nemzet egészéről való gondolkodásnak és cselekvésnek, és pozitív fordulatnak tartja, hogy a nemzeti összetartozásról szóló törvény nem a történelmi magyar államról szól, hanem a nemzet egységére helyezi a hangsúlyt.
Méltóképpen kell emlékezni a kilencven évvel ezelőtt történtekre és erőt kell meríteni a nemzet példamutató akaraterejéből – mondta Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke a Trianon-emlékülésen a parlamentben. Schmitt ünnepi beszédében kiemelte: nem revíziót, hanem békét és gyümölcsöt hozó együttműködést kínálunk szomszédainknak és Európának.
Az ünnepségen felolvasták a június 4-ét a nemzeti összetartozás napjává nyilvánító a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt, amelyet a parlament hétfőn fogadott el.
Tőkés László EP-képviselő az emlékülés után a fővárosi Március 15. téren mondott ünnepi beszédet. Itt több száz ember részvételével tartott megemlékezést a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) és a Civil Összefogás Fórum (CÖF) a trianoni szerződés aláírása 90. évfordulójának napján. Osztie Zoltán, a KÉSZ elnöke külön köszöntve a 90 évvel ezelőtt elcsatolt részekről érkezett több tucatnyi, népviseletbe öltözött magyart, beszédében úgy fogalmazott: Trianonra emlékezni nemzeti ügy, mert ez a történelmi tény mindenki szívébe markol, de amíg Európa nem dolgozza fel ezt a gyalázatos eseményt, addig nem teremtődhet meg a kontinensi béke sem.
Erdélyi képviselőnk üdvözölte, hogy a kommunizmus évtizedei után végre nyíltan lehet megemlékezni az akkori eseményekről. A református püspök ugyanakkor nehezményezte, hogy míg a holokauszt tagadását lehet büntetni hazánkban, addig Trianon, valamint a békediktátum következményeinek tagadását nem. Tőkés László szerint erre szükség van, a nemzettagadás miatti eljárást pedig azokkal a parlamenti képviselőkkel, akik nemmel szavaztak a kettős állampolgárság megadásáról szóló törvényre. Véget ért a Kun Béla-, Rákosi-, Kádár- és Gyurcsány-korszak, az elhallgatás, a hazaárulás korszaka – jelentette ki az EMNT elnöke. „Szembe kell néznünk a 20. század két csapásával, Trianonnal és a kommunizmussal, de ez nem elég, szakítani kell ezek átkos örökségével is. Be kell fejezni a 20. századot, új történelmet kell írnunk, ez a mai nap üzenete.” Tőkés szerint már nem lehetünk revizionisták, de a területért kollektív és egyéni jogokat, ezzel együtt pedig autonómiát követelünk. A református püspök figyelmeztetett: a felszín alatt tovább folyik a határon túli magyarság pusztulása.
A Nemzeti Összetartozás Napján Budakalászon felavatták a Kárpátok őre trianoni emlékművet. Az esemény díszvendégei Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő, Tőkés László EP-képviselő, valamint Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fórum elnöke voltak. A Kárpátok őrét Budakalász város önkormányzata állította, a polgárok adakozásából a békediktátum 90. évfordulóján. A szobor a magyar népfelkelőt formázza, aki ezer éven át védte Magyarországot. Az eredeti alkotást Kolozsváron állították 1915-ben, ezt a bevonuló románok 1918-ban elpusztították. A most felavatott emlékművet Szcuka Attila tervei alapján Horváth-Béres János faszobrász készítette, a követ a budakalászi mészkőbánya ajándékozta.
Az estet a Theatrum Hungaricum művészei és a Kamp János Kapelle fúvószenekar lélekemelő műsorszámai színesítették. Tőkés László a budakalásziaknak Erdély és Partium üdvözletét tolmácsolta. A püspök kolozsvári születésűként megidézte az elszakított nemzetrészek szenvedéseit, ugyanakkor hangsúlyozta: véget kell végre vetni a „fájdalom és önsajnálat-retorikának”, a Nemzeti Összetartozás Napja Trianon gyógyítását jelenti. Ezzel együtt az elszakított területeken élő magyarságra fokozottan oda kell figyelni, hiszen – a látszat ellenére – a huszonnegyedik órában vagyunk, az elszórványosodás és az asszimiláció reális veszélyek – fogalmazott. Az elszakított nemzetrészek is szeretnének tevőleges módon hozzájárulni az Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett nemzeti együttműködés rendszerének éltetéséhez, mondotta az EMNT elnöke. Az erős Anyaország és az elszakított nemzetrészek különböző formájú autonómiáinak rendszere az egyesülő Európában a 20. század trianoni és kommunista örökségének lezárását, és a 21. századi egységes magyar nemzet újjászületését eredményezi – zárta beszédét az erdélyi képviselő.
Nemzeti Zarándoklat
Június 5-én, szombaton Tőkés László a hagyományos Trianoni zarándoklaton vett részt Zebegényben. A trianoni gyász 90. évfordulójára a Trianon Társaság által szervezett nemzeti zarándoklaton tiszteletüket tették: Dr. Beer Miklós római katolikus püspök, Csuka Tamás református püspök, Lakner Pál evangélikus püspök, Balázsi László unitárius püspökhelyettes, Kapás László és Forgách Alajos római katolikus kanonokok, Szeverényi János és Smidelius Zoltán evangélikus lelkészek, a Templomos Lovagok, a Szent György Lovagrend, a Szent Korona Társaság, a Horthy Miklós Társaság, a Vitézi Rendek, a Történelmi Családok, a Magyar Tengerészek Egyesülete, a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány, a Nemzeti Érzelmű Motorosok Egyesület, a 832. Havas Boldogasszony Cserkészcsapat, az elszakított országrészek képviselői, valamint az emigráció képviselői.
A zarándoklat résztvevőit Pálmai Béla, a Nemzeti Emlékezés Harangja Alapítvány elnöke köszöntötte, az egyházi köszöntőt Kapás László, Zebegény plébánosa mondotta, a házigazdák részéről Sinkó Vilmosné, Zebegény polgármestere üdvözölte a résztvevőket, majd az elszakított nemzetrészek képviselői tolmácsolták az összetartozás üzenetét. Erdély és Partium életérzését és élni akarását Pálffy József lelkipásztor, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója fejtette ki – Kós Károly Kiáltó szó című röpiratát megidézve – a szépen kimunkált beszédében.
Tőkés László az ökumenikus istentisztelet után elmondott rövid beszédének elején az árvízkárosultak, illetve a most is gátakon lévők iránti szolidaritásra és együttérzésre kérte a jelenlévőket. A püspök kijelentette: az önsajnálat, a hibakeresés és az önviktimizálás ideje lejárt. „Fogjuk meg az eke szarvát”, fogalmazott képletesen a képviselő, a beszédek ideje lejárt. Trianon gyógyítása az igazság kimondásából is ered. Ezért vigyáznunk kell arra is, jelezte Tőkés László, hogy az „Erdély-romantika” ne fedje el valós problémáinkat. Nézzünk szembe őszintén múltunkkal, ugyanakkor vessünk véget a sérelmi politizálásnak.
Itt az ideje a gyógyulásnak
Trianon gyógyítása címmel szervezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megemlékezést Gyimesbükkön vasárnap, június 6-án. Jobb helyszínt keresve sem találhattak volna a szervezők, hiszen a többségében ma is magyarok lakta Gyimesbükk mindkét világégés alatt heves honvédő harcok tanúja volt, s mai napig kettősen szenvedi meg Trianon átkát: nemcsak az anyaországtól csatolták el, de az 1968-as megyésítéskor a zömében románok lakta Bákó megyéhez kapcsolták az addig Csík vármegyéhez tartozó települést.
Az EMNT központi rendezvénye szentmisével kezdődött, melyet Salamon József helyi plébános celebrált. A szentmise után a résztvevők az Ezeréves Határhoz, a kontumáci kápolnához vonultak. Itt, ahol a XVIII. századi kápolna mellett egy, Bethlen Gábor által a 17. században építtetett erődítmény romjai állnak, emlékparkot alakítottak ki, s az itt emelt színpadon Szilágyi Zsolt sepsiszentgyörgyi énekes hangja köszöntötte a résztvevőket, akiket a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület huszárai vezettek fel a helyszínre.
A huszárok sorfala előtt Deáky András, az „ezeréves határ őre” szólalt fel, aki több mint harminc esztendeje végez közösségépítő munkát Gyimesbükkön, és jórészt neki köszönhető, hogy az ezeréves határ tárgyi emlékei megmaradtak, és Gyimesbükk a turisták egyik kedvenc úticélja lett. Rövid köszöntő beszédében Deáky hangsúlyozta: „Jöhet ide bárki, ez mindig a mi földünk marad…” A zágoni Mikes Kelemen Vegyeskar „Magyar igazság” című összeállításának meghallgatása után Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete lépett a mikrofonhoz s az anyaország nevében arra kérte az itt lakókat, hogy „tartsanak ki sokáig, mindörökké.”
Tőkés László európai parlamenti képviselő új megközelítésben beszélt a trianoni traumáról. Itt az ideje a gyógyulásnak, véget kell vetni annak, hogy másokban keressük a szenvedés, a kudarcok okát – mondta az EMNT elnöke. „Fordulat állott be a trianoni szemléletünkben, a poszt-trianoni szindróma véget ért. Érjen véget a 20. századdal egyetemben Trianon és minden következménye, és kezdődjön egy új korszak. Ez a megbékélés korszaka, ahol nem a határok revíziója a járható út, hanem a nemzeti összefogás” – fogalmazott Tőkés László, aki az anyaországi politikai változásokról, annak erdélyi kihatásairól is szólt, hangsúlyozva: „A rendszerváltozás új fejezete kezdődött el, beérett ’89 decemberének gyümölcse”. Tőkés László figyelmeztette a jelenlevőket: „csak akkor vagyunk kisebbségben, ha kicsinynek érezzük magunkat”, és intő példaként említette Makfalva esetét, ahol a színmagyar falu magyar polgármestere levetette a székely zászlót a szintén magyar alpolgármesterrel…
Az EMNT elnöke kitért Gyimesbükk helyzetére is, nagy tapsot aratott kijelentése: a kormányon levő RMDSZ-nek „ezzel kell kezdenie, Gyimesbükköt visszahozni oda, ahova tartozik.”
Beszéde végén Tőkés László a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére is kérte az embereket. A rendezvény a régi székely himnusz eléneklésével zárult.
erdon.ro

Mi volt – mi lesz?
Trianonról méltóképpen és méltóságban emlékezett meg a magyar nemzet, a környező országokból érkező egyes reagálások pedig azt bizonyítják ismételten, hogy a vesztes – ha a traumát kellően nem tudta is feldolgozni – tisztább lélekkel állhat a történelem színe előtt, mint a nyolcvan évvel ezelőtti döntés haszonélvezői.
Nemzeteknek is van, lehet jellemereje – és a magyar politikai és egyházi elit erről tett tanúbizonyságot, amikor mind a parlamenti emlékülés, mind az emlékmise a Szent István-bazilikában a megbékélés emelkedett üzenetét küldte a népnek és a világnak.
A történelmi megbékélésnél is nehezebb azonban megbékélni az aktuális magyarországi helyzettel. Amerikáig visszhangzó és európai nemzeti valutákat is megingató kétes nyilatkozatok nyomán mélyrepülésben a forint, ami akkor is gond, ha államcsőd éppen nem fenyeget. A győztes választások után a Fidesz erőteljesen nyomta meg a „nehéz örökség” önigazoló szólamát, ám kompetencia és valóságérzék hiányában szavazóinak túlbiztosított hűsége sem (lenne) elég a helyzet megmentésére.
Az Európai Néppárt segítségében reménykednék az Orbán-kormány, amely Romániában is az ismert hatékonysággal támogatja a Băsescu–Boc tragikomikus párost?! Egyelőre a mindinkább talpra álló USA-ból jön az elismerés, igaz, kissé másfelé irányozva: a világ első embere, Barack Obama levélben gratulált Bajnai Gordon volt kormányfőnek a magyarországi válság sikeres kezelése miatt, amely „példaértékű lehet hasonló gondokkal küszködő több állam számára”.
Példaértékű lehetett volna még Románia számára is, ha az elnöki párt nem áldoz fel mindent spiritusz rektora újraválasztásának oltárán, ő pedig nem ragaszkodik minden idők leginkompetensebb miniszterelnökéhez. Személy szerint őket terheli elsősorban a felelősség, és nekik kell politikailag fizetniük. (A magunk köreiben pedig nem ártana, ha azok a választók, akik Traian Băsescura szavaztak, és azok a politikusok, akik a most – még – létező kormányszövetséget erőltették, visszafogottabbak lennének.)
Ennek a hétnek az eseményei meghatározóak lehetnek nem csupán a megszorító intézkedések tekintetében, hanem főleg abból a szempontból, hogy az elnöki hatalomkoncentráció mennyire képes feszíteni a húrt. (Hogy ne fogalmazzunk másképp: mikor „ejtik” a titkosszolgálatok a politikailag kiöregedett „univerzális játékost”?)
Amúgy nem nehéz megjósolni, hogy már a közeli jövőben mire lehet számítani: szelídebb változatban adóemelésre, kormányátalakításra, de a szakszervezeti és egyéb tiltakozó aktivitás lanyhulására; keményebb változatban tovább tartó tömegelégedetlenségre, politikai megrázkódtatásokra, előre hozott választások kiírására és végül kormányváltásra.
Vagyis mindenre, csak rendeződésre és nyugalomra nem.
Ágoston Hugó
Új Magyar Szó (Bukarest)

Vita az autonómiáról
Nemzeti kisebbségi konferenciát szervezett – immár tizenkettedik alkalommal – a marosvásárhelyi Bernády Alapítvány, melyen a kulturális autonómia kérdésköre került terítékre. A romániai magyarságot érintő problémák mellett szó esett a cigányok, szlovákok, bolgárok, oroszok, ukránok, németek, lipovánok, görögök, törökök kisebbségi ügyeiről is.
„Romániában ma nem jó nemzeti kisebbségnek lenni, mert ez irritálja a többséget” – fogalmazott élesen Vladimir Hapenciuc ukrán képviselő, aki arra figyelmeztetett, hogy ma már nincsenek ukrán tannyelvű osztályok, csupán olyanok, ahol az ukránt mint idegen nyelvet oktatják.
Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy a kulturális autonómia a nemzeti kisebbségek védelmét és biztonságát jelentené, és bár nem egyenlő a területi autonómiával, lehetőséget adna arra, hogy a közösség dönthessen a saját kérdéseiben. Varga Attila parlamenti képviselő az autonómiáról mint az állam korszerűsítésének lehetséges eszközéről beszélt.
Ellentmondásnak nevezte azt, hogy az állam elismeri a nemzeti kisebbségek létét, ugyanakkor ellenzi az autonómiát. Gabriel Andreescut idézve a képviselő kitért arra is, hogy két típusú autonómiáról beszélhetünk Romániában: az elfogadott, vagyis a közigazgatási, az egyházi és az egyetemi autonómiáról, illetve a tiltott: a kulturális, regionális és területi autonómiáról.
Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke úgy vélte, hogy a romániai nemzeti kisebbségek csak akkor fogják biztonságban érezni magukat, amikor megváltozik a többségi mentalitás és a románok nem ellenségként tekintenek a magyarokra, zsidókra, ukránokra, oroszokra. Enache szerint elfogadhatatlan, hogy egy magyar tannyelvű iskolában egyes tantárgyakat még mindig románul tanulnak a gyerekek, véleménye szerint ezért a szülőknek be kellene perelniük az iskolát.
A. E.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Nem szűnik meg az Urmánczy Egyesület
Közölte döntését és indoklását a maroshévízi bíróság: nem kell megszüntetni a Dr. Urmánczy Nándor Egyesületet. A döntésben viszont az is szerepel, hogy az egyesület statútumának azt a cikkelyét, amely a székely önrendelkezési törekvések támogatásáról szól, törölni kell. A kedden kézbesített perdokumentációból derül ki, hogy a hírek ellenére nem szüntetik meg a maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesületet. Az indoklásban cikkelyenként elemzik az egyesület célját, tevékenységét, alapszabályzatát, rávilágítva, hogy nem tekinthető törvényellenesnek a névadó szellemi hagyatékának ápolása, az emlékház létrehozása, könyvek, oklevelek megjelentetése, és mivel az egyesület tagja román nemzetiségű személy is lehet, diszkriminálásról sincs szó.
Önrendelkezés: hol maradhat, hol meg nem
„A népi kultúra ápolása, a székelység önszerveződési és önrendelkezési hagyományának megtartása, a székelység kutatása, mint tevékenységi terület semmiképp sem törvényellenes, a szerveződés lehetősége pedig alkotmány adta jog, mint ahogy a kisebbség kulturális hagyományainak őrzése sem tiltott. Ebben a kontextusban az önszerveződés és önrendelkezés sem veszélyezteti az ország egységét, függetlenségét” – olvasható az indoklásban. A statútumban szereplő, a székely önszerveződési és önrendelkezési törekvések támogatása viszont alkotmányellenes. A szövegkörnyezet nem teszi egyértelművé, hogy ez milyen területre vonatkozik, többféle magyarázatra ad lehetőséget, a félreértések pedig előidézhetik a közrend megbontását. Ennek érdekében a bíróság elrendeli az alapszabályzat ezen cikkelyének törlését. Nem lesz statútum-módosítás
„A bejegyzéskor a bíróság törvényesnek találta az egyesület alapszabályzatát. A bejegyzést az ügyészség sem fellebbezte meg, senki sem tett le óvást a törvény által biztosított öt nap alatt. Az egyesület bejegyzését követően csak akkor lehet módosítani az alapszabályzaton, ha a szervezet működése Alkotmányba ütköző. Ezt a vádpontot nem fogalmazta meg senki sem, ezért a törvény által biztosított keretek között nem lehet elrendelni az alapszabály módosítását” – közölte lapunkkal Kincses Előd, az egyesület ügyvédje. A további lépésekről az egyesület ma esti, rendkívüli közgyűlésén születik döntés.
Előzmények, következmények
Amint arról korábban többször beszámoltunk, az Urmánczy egyesület megszüntetését három Hévízen bejegyzett civil szervezet kérte, arra hivatkozva, hogy az egyesület által felvállalt önrendelkezési törekvések támogatása alkotmányellenes, a szervezet névadója pedig horthysta képviselőként nyílt románellenességről tett tanúságot. Utóbbi kijelentést a bíróság előtt vonták vissza a feljelentők, akik a magyar történelem hiányos ismeretére hivatkozva bocsánatot kértek. Czirják Károly, az egyesület elnöke elmondta: a per kezdetétől számos tagfelvételi kérést kaptak, a Magyar Élet Alapítvány pedig jelezte a tervezett 40-50 ezer forint helyett 100 000-rel támogatja a szeptember második szombatjára tervezett Urmánczy-napokat. Közölte azt is, hogy ma Borszéken Urmánczy-versenyt tartanak, amely a névadó tevékenységének jobb megismerését célozza. Balázs Katalin
www.honline.ro

Szórványbiztosok kellenek
A szórványbiztosi intézmény létrehozását szorgalmazta a hét végén Déván és Vajdahunyadon zajlott háromnapos konferencián Szabó Csaba, a közszolgálati televízió (TVR) kolozsvári munkatársa.
A Hétköznapok a szórványban című rendezvényen újságírók, lelkészek, önkormányzati vezetők és politikusok találkoztak, megoldást keresve az asszimiláció megfékezésére. Szabó Csaba, aki egyben a Szórványtengely alapítója, a szórványfelelősök kinevezésében látja a kérdés nyitját.
Az intézmény nem új keletű; hatvan évvel ezelőtt hasonló megbízást kapott a magyar államtól Kövesdi Kiss Ferenc is, akit hosszú és kitartó munkájának köszönhetően sokan a Mezőség apostolaként emlegettek. A jelenlegi elképzelés szerint a szórványbiztos több lenne a falufelelősnél: a tisztség viselőjére a kisebb vagy nagyobb, elszórványosodott régióban élő magyarság gondjainak megoldása hárulna.
Fizetett szórványfelelősök
Az ötlet a rendezvény házigazdájának, Winkler Gyula EP-képviselőnek is tetszett. Az RMDSZ vajdahunyadi politikusa belátta, hogy az elvándorlás és a beolvadás nemcsak mennyiségi, hanem minőségi romlást is okoz az adott közösségben. Ez annak tudható be, hogy általában az értelmiségiek hagyják el a kilátástalanságra ítélt településeket, régiókat.
„Egy fizetett alkalmazottról lenne szó, aki a környék valamennyi magyarjának az ügyét-baját intézné. Nem muszáj ennek feltétlenül az idős RMDSZ-elnöknek vagy hozzátartozójának lennie, lehet akár egy talpraesett, jóérzésű román ember is” – vázolta elképzeléseit Szabó Csaba. Megítélésében azonban nagyon fontos lenne, hogy a kiválasztott személy ne önkéntes alapon végezze munkáját, így tevékenységéért elszámoltathatóvá válna.
A tévés szakember szerint az erdélyi magyarság sokat tanulhatna az itt maradt szászoktól. Míg Szeben megyében már csak feleannyi német él, mint magyar, a szász közösség csendes, de kitartó munkájának köszönhetően 76 óvodai csoportot indított be. Ezzel szemben a magyar csoportok száma mindössze nyolcra tehető.
A szórványban is vannak sikertörténetek
A háromnapos rendezvényen kiderült: a szórványban is vannak sikertörténetek. Egyike ezeknek a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport létrehozása és működtetése. Ezt a környék magyarsága a semmiből álmodta meg és hozta létre, a román és a magyar állam mindössze a végső fázisban segédkezett. A tanintézetben ma már több mint 600 helyi és környékbeli diák tanul – óvodától érettségiig. A szűkölködő szülők gyerekein pedig a szintén dévai székhelyű Szent Ferenc Alapítvány segít, melynek munkáját messze földön értékelik és támogatják.
Ehhez viszont Böjte Csaba atyának évi 120 ezer kilométert kell utaznia, míg igazgató kollégájának, Karda Róbertnek 75–85 ezret. Utóbbit a Székelyföldről „importálta” a dél-erdélyi város. Szintén a szórványért hagyta ott a Gyergyói-medencét Balázs Bécsi Attila is, aki a szamosújvári Téka Alapítványt irányítja. „Táncházszervezéssel kezdődött: egy szovjet lemezjátszóval és egy magyar bakelitkoronggal vágtam neki. A táncház viszont csak eszköz volt, nem cél. Ma már öt intézményünk van, művelődési és oktatási központot működtetünk” – mutatta be a mezőségi megvalósításokat Balázs Bécsi.
Megítélésében a szórvány kérdésein akkor lehet hatékonyan segíteni, ha az adott közösséget is meghallgatják. „A lényeg, hogy ne fentről erőltessék ránk a szórványstratégiát. Már csak azért sem, mert a szórványban felvetődő kérdéseket nem lehet egy kaptafára húzni, minden közösségben más” – hangsúlyozta a Szamosújváron tevékenykedő pedagógus.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Felújították a 8 lelkes kackói református gyülekezet templomát
Az 50 ezer lejt adományokból és pályázatokból sikerült összegyűjteni
Tavaly március végén, a Berde Mária írónő születésének 120. és halálának 60. évfordulója alkalmával szülőfalujában, Kackón megrendezett eseményen vetődött fel konkrétan a nyolc református lelket számláló gyülekezet leromlott állapotban levő temploma felújításának szükségessége. Nyeste László Csaba református lelkipásztor adománykérő felhívása nem maradt megválaszolatlanul, így tavaly szeptemberben elkezdődtek a felújítási munkálatok. Az „újjászületett” templom átadására vasárnap került sor. Az ünnepi eseményen Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, Berde Mária testvérének leszármazottai is jelen voltak az eseményen. Az 50 ezer lej összértékű befektetés főleg gyülekezetek és magánszemélyek adományaiból valósult meg, de a Kackói Polgármesteri Hivatal, magánszemélyek, továbbá Berde Mária leszármazottai is segítették templommentő törekvésében a kis szórványközösséget.
Feljegyzések szerint a több mint hatszáz éves településen a XIX. század elején már pénzgyűjtés folyt templomépítésre. A mintegy kétszáz éves templom megérett a javításra, első hallásra egy ilyen terv önmagában is igen merésznek számít, annál inkább álomszerűnek hatott a 2009-ben elhangzott templomrestaurálási kezdeményezés az alig nyolc lelket számláló szórványgyülekezetben. A valóság egyenesen csodával határos: alig egy évvel a kezdeményezés elhangzását követően ragyogó fehérséggel fogadta híveit és vendégeit a felújított kackói templom. A templom ezúttal szűknek bizonyult: a hozzávetőlegesen száz ülőhelyes templombelsőt megtöltötték a környékbeliek, de vendégek jöttek Marosvásárhelyről, Nagyenyedről, Székelyudvarhelyről, Debrecenből stb.
Gudor Lajos dési esperes bibliaolvasása után Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, Dániel próféciás könyve 9. részének Jeruzsálem újjáépítésére vonatkozó verssorai alapján. „Újra megépíttetnek az utcák és a kerítések, mégpedig viszontagságos időkben” hangzott az ószövetségi igerészlet. „Amikor a kackói gyülekezet tagjaiban felvetődött a gondolat, hogy meg kell javíttatni a templomot, sokan gondolhatták: nyolc lélek képes lesz erre? Ám Isten ígéretei igazak és beteljesednek, mert Isten azt akarja, hogy népe számára legyen hajlék. Isten felkínálja népének a vele való közösséget. Ám a megújult templom megújult életet igényel. Nem elégséges megjavítani a templomot, engedni kell, hogy Isten új életet kezdjen el bennünk” hirdette a püspök.
Isten rátekintett a nyolc-lelkes gyülekezetre
Nyeste László Csaba helyi református lelkipásztor beszédében emlékeztetett a tavaly márciusi Berde Mária-emlékünnepélyre, amikor először hangzott el: a közösség fogjon össze, és mentsék meg a templomot. „Ma hálát adunk, mert Isten rátekintett a nyolclelkes gyülekezetre, és megmutatta: nála semmi sem lehetetlen” vélekedett a fiatal lelkipásztor, majd felolvasta az adományozó személyek és gyülekezetek nevét, nem hallgatva el azt sem, hogy a dési egyházmegye – amelyhez Kackó is tartozik – nagy gyülekezetei nem válaszoltak a pap adománykérő levelére. A kackói és a szelecskei ortodox egyház kisebb összeget ajánlott fel a református templom helyrehozatalára. A Kackói Polgármesteri Hivatal 5000 lejjel támogatta a munkálatokat. A művelődés- és vallásügyi minisztériumnál megnyertek egy 8000 lej értékű pályázatot, így sikerült összegyűjteni az 50 ezer lej összértékű befektetéshez a pénzt. Végezetül Nyeste lelkipásztor románul mondott köszönetet a helybeli román lakosoknak és az ortodox papnak a munkálatok lebonyolítása során nyújtott segítségért.
Szilágyi Mátyás: élő közösség a kackói
Berde László székelyudvarhelyi lelkész Isten csodálatos működéséről értekezett. Berde Mária lánytestvérének, Amálnak Debrecenben élő leszármazottai szép régi terítőt és három szál rózsát hoztak, a Kackón megkeresztelt három Berde-gyermek – Sándor, Mária és Amál – emlékére. Ioan Mărginean kackói ortodox pap beszédében kifejtette: Nyeste lelkipásztorral együtt ezután is közösen, békében szolgálják Istent a településen. Szilágyi Mátyás, magyar főkonzul élő közösségnek nevezte a kackóit, amelynek van jövője, majd megköszönte a magyarországi árvízkárosultaknak eddig nyújtott erdélyi segítséget. Adamovits Éva, a marosvásárhelyi Lórántffy Zsuzsanna Egyesülettől a tagok által készített terítőket adott át. A nagyenyedi küldöttség tagjai Berde Mária szüleinek emlékét elevenítették fel. Nyeste Csaba egy linómetszetet adományozott a püspöknek, majd a kozárvári gyermekek énekeltek. Jancsó Miklós és Rekita Rozália színművészek szavalata után a marosvásárhelyi tiszteletes asszony is verset mondott, népdalt énekelt Boros Erzsébet. Az esemény zárásaként Maneszes Márton, a Kolozsvári Magyar Opera tagja és Szilágyi Róbert szentmargitai lelkipásztor vallásos énekeket adtak elő. A Kackón vasárnap begyűlt perselypénz – mintegy 900 lej –, a közeli Szentmargitához tartozó szórványgyülekezethez kerül, amely templomépítésbe kezdett. A főkonzul 600 lejes adománnyal támogatta a kackói gyülekezetet, ennek felét átadják a templomépítésbe kezdő lonkaiaknak.
Szabadság (Kolozsvár)

Elkerülhetetlen válságintézkedések
– Románia drámai helyzetben van: ha nincs következetes politikai akarat a kormány által bejelentett intézkedések elfogadásához és alkalmazásához, akkor a gazdasági és szociális helyzet tovább romlik – jelentette ki Winkler Gyula hétfői, dévai sajtótájékoztatóján.
Az RMDSZ EP-képviselője szerint a jelenlegi drámai helyzet a 2009-es nagykoalíciós kormány gyenge teljesítményének következménye.
„Az Eurostat adatai szerint az Európai Unióban az idei első negyedévben a nemzeti bruttó össztermék 0,5 százalékkal növekedett 2009 első negyedévéhez viszonyítva. Ez szerény mértékű növekedés, de mindenképpen pozitív tendenciát mutat. Románia GDP-je az idei első negyedévben 3,2 százalékkal csökkent az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest – az Eurostat adatai szerint. Ne feledjük azt sem, hogy a tavalyi év jelentette Románia gazdaságának összeomlását, amely a bruttó nemzeti össztermék 7,9 százalékos visszaesésével járt. A mostani adat is drámai helyzetet vetít előre” – fejtette ki Winkler Gyula. Az EP-képviselő úgy vélte, tavaly a nagykoalíciós kormány a választási év ellenére is meg kellett volna hozzon olyan intézkedéseket, amelyek a gazdasági válságot visszaszoríthatták volna, még akkor is, ha ezek nem lettek volna népszerű döntések. Winkler Magyarország példáját hozta fel, amelynek akkori kormánya – ahogy a Nemzetközi Valutaalappal megkötötte a megállapodást – azonnal életbe léptette a megszorító intézkedéseket, amely részben hozzájárult ahhoz, hogy a volt kormánypárt elvesztette a parlamenti választásokat. „Magyarországon 2010 első negyedévében 0,9 százalékkal nőtt a GDP a tavalyi értékekhez képest. Mi, egy évvel a Valutaalappal megkötött egyezmény után, 3,2 százalékos mínuszt regisztrálunk a GDP-ben, mert a 2009-es nagykoalíciós kormány halogatta az intézkedések bevezetését a választások miatt” – mutatott rá Winkler Gyula.
Nemcsak az új tagállamok küzdenek a gazdasági válsággal – világított rá az EP-képviselő az európai helyzetre, ahol Görögország mellett Spanyolország, Portugália, Franciaország, Olaszország vezetett be megszorító intézkedéseket, legutóbb pedig Nagy-Britannia kormánya jelentette be, hogy adókat növel, befagyasztja a közalkalmazottak jövedelmét, csökkenti a szociális juttatásokat. Winkler ugyanakkor hozzátette, véleménye szerint Romániában a gazdasági és szociális válság mellett morális válság is kialakult, a társadalom különböző rétegei elvesztették hitelességüket, az elhiteltelenedés ezen folyamata mélyen érinti a hazai társadalmat.
RMDSZ-sajtóiroda
Nyugati Jelen (Arad)

Harag nélkül
Most lenne nyolcvanöt éves, de már huszonöt éve nincs közöttünk. Rendező volt, színész, pedagógus és értelmiségi. Öröksége képzeletbeli dobozokban várja a színház számára kedvezőbb időket.
Bihar megyében, Margittán született 1925. június 4-én. 1944-ben családjával együtt Auschwitzba deportálták. Szüleit és két öccsét veszítette el, családjából még egy fénykép sem maradt. 1945-ben visszatért Nagyváradra, és a következő esztendőben a kolozsvári Színművészeti Akadémia hallgatója lett. Az első végzős évfolyamon végzett, többek között Lohinszky Loránddal, László Gerővel. Játszott Kolozsváron, majd rendezői diplomát szerzett, mert, mint mondta, a színpadon állva is szívesebben figyelte a többiek játékát. 1953- ban egy végzős színészévfolyammal Nagybányára ment, ahol létrehozták a magyar színházat. Hét év színházigazgatás után keresőútra indult, mely Ploiesti-től Újvidékig, negyedszázadon át tartott. Rendezőként a realizmusból indult ki, és folyamatos munka, keresés, kísérletezés nyomán jutott el oda, amit ma a színháztörténet meghatározó mérföldköveként a "Harag- féle színházként" emlegetünk. Reménytelen kísérlet pár szóban elemezni, hogy mit is rejt a megnevezés. Tény, hogy kitörés volt a megfeneklett realizmusból, autonómiát biztosított a díszletnek, a zenének, a koreográfiának, a színészi játéknak. Az irodalmi szöveget a színpad szolgálójának tekintette. Ugyanakkor számos erdélyi magyar szerző művét segítette a színpadra: Páskándi, Csiki, Székely, Sütő, Nagy, Bajor… Sütő András írta egy helyen: ,,Harag a gondolat és látvány egységét keresi. Csodálatos egyensúlyérzékkel vezeti át szerzőjét a magasban kifeszített kötélen, biztonsági háló – az olcsóbb színpadi engedmények hálója – nélkül. Elindulni ezen a kötélen sosem félek vele."
1971-ben Marosvásárhelyen rendezte meg Nagy István Özönvíz előtt című drámáját. Ezzel az előadással talált rá, sok kísérlet után, arra a hangra, stílusra, színházi formanyelvre, amely immár a saját formanyelve lett. Életművét a kitűnő román rendező, Lucian Pintilie a legnagyobbak, Strehler, Brook közé sorolta. Ám a színházi művész alkotásai, a legnagyobbaké is, a függöny legördültével elmúlnak, megsemmisülnek. Európai szintű életművéről két könyv született, Nánay István Budapestről vette a fáradságot, hogy az elenyészőt mégis megpróbálja kötetbe fogni. Hogy ma, amikor diákjaink a "Harag-féle színházról" hallanak, a puszta név mögött felidéződjön a Szerelem főszereplőinek, a Szalay lányoknak a kétségbeesett keringése a Kölönte Zsolt tervezte kongóan üres szobában, vagy Firsz, amint a Harag- életművet 1985-ben kényszerűen lezáró Cseresznyéskert záróképében fogyó erővel veri a színpaddeszkát.
Immár huszonöt év telt el Harag nélkül. Emlékét ma is, és hiszem, hogy még nagyon sokáig, mélységes tisztelettel őrizzük.
Dr. Gáspárik Attila
Népújság (Marosvásárhely)

Évadzáró a Stúdió Színházban
A Stúdió Színházban idén is tartanak évadzáró napokat: június 11-13. között a mesteris évfolyamok előadásait tűzik műsorra, közülük néhányat utoljára.
A korábbi években kialakult szokáshoz híven a miniévad jellegű sorozat teremt alkalmat a végzősöknek elbúcsúzni a Köteles utcai közönségtől és az egymás utáni három estén, különböző szerepekben a lehető legtöbb oldalukról megmutatkozni színészként. Dr. Farkas Ibolya és dr. Kovács Levente végzős, másodéves magiszteris színészhallgatói – az első olyan színészévfolyam, amely három év alap- és két év magiszteri képzésben vett részt – Balikó Tamás rendezésében utolsó alkalommal játssza Molnár Ferenc Az ördög című darabját június 11- én, pénteken 19 órától. Másnap este a két magiszteri évfolyam közös előadása, Kovács Levente rendezése, az Egy asszonygyilkos vallomása című Békeffy-darab kerül műsorra, szintén utoljára. 13-án, vasárnap 11 órától dr. Killár-Kovács Katalin elsőéves magiszteri színészosztálya az Én és a kisöcsémcímű operettet adja elő. Parászka Miklós rendezése jövőre is repertoáron lesz. Vasárnap este a magiszteri másodév Körtánccímű előadása zárja a hétvégét. Kovács Levente Schnitzler- rendezése képviseli a Művészeti Egyetemet június végén a Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiválján.
Az évadzáró előadások alkalmával beszélgetésre hívják az erdélyi színházigazgatókat, akik a "színész- piacon" jelentkező kereslet felmérésében az egyetem legfontosabb tanácsadói, egyszersmind saját majdani társulatuk építésének szempontjából is érdekeltek a színészdiákok képzésében. A tanácskozás célja a színészképző iskola és a színészeket foglalkoztató intézmények közti szorosabb együttműködés, a színjátszás változó esztétikai irányvonalait, intézményi működését, gazdasági helyzetét, a bolognai típusú többlépcsős oktatást illetően felmerülő kérdések közös megválaszolása, áll a Művészeti Egyetem sajtóközleményében.
Népújság (Marosvásárhely)