Nagyvárad és Berettyóújfalu sikeres közös pályázatának eredményeként találkozhattak május 15-16-án Nagyváradon, Bihar megye székhelyén az említett két város könyvtárosai. A tanácskozásnak helytörténeti gyűjtemények kialakítása volt a központi témája. Tavaszi Hajnal, a Nagyváradi Ady Társaság ügyvezetője, a rendezvény egyik szervezője azt hangsúlyozta, hogy napjainkban a helytörténethez kapcsolódó kötetek, kéziratok a legkeresettebbek a tékákban, jóllehet épp ezeknek a kiadványoknak a feldolgozása akadozik leginkább. A marosvásárhelyi Teleki Tékából érkezett Spielmann Mihály beszámolt arról, hogy a Teleki Téka Alapítvány jóvoltából megújult az erdélyi intézményt befogadó ingatlan, bővült a könyvtár számítógép-állománya és hogy a Borsos Tamás Egyesület fiatal és jól képzett történészekből álló tagsága záloga a jövőbeli szakszerű munkának. /Gurzó K. Enikő: Könyvtárosok a történetírásról. = Reggeli Újság (Nagyvárad), máj. 16./ Emlékeztető: készült ilyen útmutató, Veres Péter székelyudvarhelyi muzeológus a szerzője: Segédlet falumonográfia írásához. /Oláh István: Csűrkapuk nyikorgásának fölöttébb hasznos voltáról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1999. dec. 15./

Ágoston Vilmos neves kritikus, szerkesztő mutatta be május 19-én a Nagyváradi Ady Társaság Magyarok a román parlamentben című kiadványát. Ágoston nem csupán a két világháború közti időszakról, valamint a Váradon született, ékesszólásáról híressé vált Hegedüs Nándor egykori romániai parlamenti képviselő eredményes munkásságáról beszélt, hanem párhuzamot vont a 20. század első felének és napjaink politikai vitakultúrája között. „Megdöbbentem, hogy a mai parlamentben ugyanaz hangzik el, mint jó pár évtizeddel ezelőtt. Ez külön elemzés tárgya lehetne” – mondta az író, majd az RMDSZ-es politikusok interpellációira, valamint az azokkal szinte azonos előzményekre utalt. /Gurzó K. Enikő: Hegedüs Nándor és a romániai vitakultúra. = Reggeli Újság (Nagyvárad), máj. 22./

Néhány évvel ezelőtt a román és a magyar állam egyezményt kötött a hadisírok gondozásáról, a megállapodásnak azonban Románia területén máig nincsenek látható nyomai – közölte Szilágyi Zsolt, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) országos választmányának elnöke. Úgy vélte, ha a felszámolt sírok vissza már nem is állíthatók, egykori helyüket legalább egy-egy emlékművel kellene jelezni. Magyar katonasírok a nagyváradi Rulikowszky temetőben is voltak, de a hetvenes években a kommunista hatóságok ezeket megsemmisítették. Péter I. Zoltán helytörténésztől elmondta: az első világháborúban elesett katonák sírjainak a helyén jelenleg román katonák hantjai magasodnak, a második világháborúban meghalt magyar és német bakák holttesteit pedig a városi ravatalozó mellett földelték el a negyvenes években. A nagyváradi köztemetőben már egyetlen magyar honvédsír sincs, van viszont több román hősnek síremléke, a legérdekesebb közülük az, amit egy 1950-ben született (!?) háborús veteránnak emeltek. /Gurzó K. Enikő: Emlékművet a volt hadisírok helyére! = Reggeli Újság (Nagyvárad), jún. 23./

Konzulként van egy nagy álmom. Azt szeretném, ha erősödne a román jelenlét Kelet-Magyarországon. Ugyanis nagyon sok magyar befektető érkezett a Bánságba, és én szeretném, ha néhány sikeres román üzletember Magyarországon fektetne be. Ez erősítené a bizalmat, és ha a kölcsönös bizalom erősödik, annak nagyon gyors és kézzelfogható gazdasági hatásai lehetnek – nyilatkozta néhány héttel korábban Pánczél Zoltán, Magyarország temesvári tiszteletbeli konzulja. Helybeli polgárként elsősorban azt várnám el a csonka anyaország eme pozíciójába került embertől, hogy mindenekelőtt az én érdekeimet, a mi érdekeinket képviselje, ne a másét, másokét, írta Gurzó K. Enikő, a lap munkatársa. És hogy hol bujkál az a bizonyos 25 ezer magyar temesvári? Nem lehet tudni. Az újságírót figyelmeztették, ne merje megmenteni a sunyi maffiózóktól Klapka György temesvári szülőházát, mert baja lehet belőle. Sőt, ötleteket se osztogasson ezen a téren. Ha még egyszer rátelefonálnak bizonyos funkcionáriusok, és jelzik, ne dugja bele az orrát olyan ügyekbe, amelyekhez nem ért, ismételten el fogja mondani: márpedig Klapka, Kós és a többi példakép még létező szülőházát, tárgyi, szellemi emlékét nem szabad hagyni elveszni. /Gurzó K. Enikő: A profit profilja. = Reggeli Újság (Nagyvárad), okt. 28./

Személyes történelem
Hősi ereklyék a kastélyban
Az 1848—1849-es forradalom és szabadságharc hősei, eseményei elevenednek meg azon októberben nyíló időszaki kiállításon, melynek több mint 60 darabból álló anyagát az aradi Ereklyemúzeum bocsátja a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont rendelkezésére. Az egészben, majdnem sértetlenül megmaradt címeres tábori dob, Damjanich János összecsukható karosszéke és mankója, Kiss Ernő kivégzéskor viselt ingének ujja, pisztolypárja, Kossuth Lajos házi sapkája és sétabotja, Petőfi Sándor tubáktartó szütyője, vagy éppen Leiningen-Westerburg Károly szívurnája révén szívbe markolóan valóságossá válik a magyar történelem egyik legfontosabb eseménysora.
Az aradi múzeumi komplexum igazgatójának látogatását viszonzandó gyulai múzeumi delegáció utazott június 10-én Aradra. A kiruccanásnak az udvariassági gesztusokon túl gyakorlati, történeti és kulturális jelentősége is van. Talán a testvérvárosi kapcsolat is hozta a közös kezdeményezést, hogy az 1849. október 6-án kivégzett hősök személyes tárgyaiból összeállított tárlat nyíljon az Almásy-kastély időszaki kiállítóterében.
Peter Hügel igazgató és a kiállítás szervezésében közreműködő munkatársai barátsággal fogadták a Gyuláról érkezett vendégeket, Gurzó Klára Enikőt, Liska Andrást és dr. Németh Csabát. A múzeumi komplexum első embere kifejtette, szívesen működik közre, hiszen a kastélyban megvalósított koncepció iránymutató, mivel egy-egy tárlatnak ma már nem csupán a televízióval, hanem az internet adta lehetőségekkel is fel kell vennie a versenyt.
Az együttműködést szolgáló megbeszélés egyik hangsúlyos célja volt, hogy a kiállítandó tárgyak számbavétele, kijelölése megtörténjen. Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseinek, mártírjainak tárgyi hagyatéka mintegy 6000 darabra tehető, ebből azonban mindössze 150 az, melyet valamilyen formában ki lehet állítani. A személyes tárgyakból válogatott tárlat más-más összeállításban eddig Szegeden és Pécsett volt látható.
Az Aradon található Ereklyemúzeum történeti hátteréről tudható, hogy még az I. világháború kitörése előtt, 1912–1913 tájékán nyitotta meg kapuit. Az alapítók a megnyitót megelőzően országos felhívást tettek közzé, a rendkívül gazdag kiállítási anyag tehát a monarchia minden részéből, a lakosság köréből gyűlt össze. A forradalom és szabadságharc hőseihez köthető ereklyéket rejtegetni kellett, a forradalom lángját, emlékét azonban sokan őrizték.
A kollekcióban megtalálható például Petőfi Sándor tubáktartó szütyője, s annak a szekérnek az épen maradt részei is, mellyel Damjanich Jánost szállították a vesztőhelyre. Damjanich törött lába miatt nagyon nehezen mozgott, ezért volt szükség erre az alkotmányra. Az általa használt mankó és összecsukható, hordozható karosszék is a kiállított tárgyak között van.
Kossuth Lajos házi sapkája, pipája és az a fegyvert rejtő sétabot is a kollekció részét képezi, amit amerikai körútján kapott ajándékba. A szabadságharc és forradalom jellemzői fegyverei, tárgyai közül puskák, pisztolyok, ágyúgolyók, szablyák, kardok, kézigránátok és egyéb harci alkalmatosságok is fellelhetőek a tárlatban.
A legmeghatóbb momentum az, hogy ezek a tárgyiasult emlékek majdnem mind kivétel nélkül a forradalom egy-egy kiemelkedő alakjához köthetőek. A börtönben, a kivégzésre, ítéletre várva készített dísztárgyak, festmények és egyéb relikviák mellett Leiningen-Westerburg Károly szívurnája is szerepel a gyűjteményben.
Az októberben nyíló tárlat alkalmával a helyi kötődés, a tetten érhető, kézzel fogható történelem tovább erősítheti a személyes tárgyak kisugárzását, hiszen a kivégzettek közül többeket Gyulán szállásoltak el, tartottak fogva, útban az aradi vesztőhely felé. A június 10-i látogatás során az Erkel Ferenc Múzeum munkatársai több mint 60 tárgyat, ereklyét választottak ki, ezek alkotják majd a vélhetően október 6-án nyíló kiállítást. Minderről természetesen a továbbiakban is beszámolunk majd!

Nyugati Jelen (Arad)