Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. november 18.
Benyújtották a bizalmatlansági indítványt
Bizalmatlansági indítványt terjesztett be az ellenzék tegnap a kormánykoalíció ellen, válaszul arra, hogy a kabinet elfogadta az adótörvény átfogó módosítását. A miniszterelnök szerint az indítvány vitája jó alkalom lesz arra, hogy bemutassák a kormány megvalósításait.
A kormány egyebek mellett az alkalmazottakra hárította a társadalombiztosítási járulék fizetésének kötelezettségét, így ahhoz, hogy nettó bérük ne csökkenjen, a munkáltatóknak emelniük kell mintegy 20 százalékkal a dolgozók bruttó bérét, ami a versenyszférában nem biztos, hogy megtörténik. Az ellenzék fő erejét képviselő Nemzeti Liberális Párt (NLP) másik két kisebb ellenzéki párttal, a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (MRSZ) és a Népi Mozgalom Párttal (NMP) együtt terjesztette be az indítványt. Raluca Turcan, az NLP képviselőházi frakcióvezetője tegnap kijelentette: a kormány hazudott a választóknak, nem nőttek a bérek, a vállalkozásokra pedig nagyobb adóterhet róttak. Mint mondta, azért kell leváltani a kormányt, hogy elkerüljék a későbbi drasztikus gazdasági és szociális intézkedéseket. „1989 óta még nem haragított magára a kormány ennyiféle román állampolgárt: hivatalnokokat, állami alkalmazottakat, a versenyszféra alkalmazottjait, nyugdíjasokat, üzletembereket, civil szervezeteket, a civil társadalmat. Volt egy szappanbuborék, amely szétfoszlott, és Románia összes állampolgára az áldozatává vált. A kormányprogram bérnövekedéseket ígért, de sajnos bércsökkenésekhez vezetett, legjobb esetben is nagyon kis mértékű növekedésekhez. A nyugdíjasokat becsapták a nyugdíjtörvény halogatásával. A vállalkozói szférának ígért támogatás átváltozott pluszteherré minden becsületes üzletember számára. A közigazgatási struktúráknak súlyos érvágást jelent a kormány által bevezetett teher, de főleg az, hogy nincs pénz befektetésekre” – mondta Raluca Turcan. A liberálisok képviselőházi frakcióvezetője hozzátette: indítványuk egy inkompetens kormány ellen irányul, a román állampolgárok összes kategóriájának érdekeit képviseli. Az indítványt 148 törvényhozó írta alá, akiknek zöme az ellenzék padsoraiban foglal helyet. Legkevesebb 233 szavazatra lenne szükség a kabinet megbuktatásához. A kormányoldalról egyelőre senki nem jelezte, hogy támogatná az indítványt. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök két nappal ezelőtt elmondta: a szövetség és az NLP viszonya feszült amiatt, hogy Ludovic Orban pártelnök az elmúlt időszakban több nacionalista, magyarellenes kijelentést tett. Cristian Seidler, az MRSZ képviselőházi frakcióvezetője azt nyilatkozta tegnap, hogy semmi okát nem látják annak, amiért az RMDSZ-nek támogatnia kellene ezt a kormányt. „Azokban a megyékben, ahol zömmel az RMDSZ-re szavaztak, semmit nem költöttek sem az infrastruktúrára, sem az oktatásra, az átlagfizetés pedig a legalacsonyabbak között van az országban. Semmi okát nem látjuk, amiért az RMDSZ-nek támogatnia kellene ezt a kormányt, leszámítva esetleg az igazságszolgáltatás terén fennállható cinkosságot” – mondta Seidler. Legutóbb júniusban szavazott a parlament bizalmatlansági indítványról, akkor saját pártja, az SZDP buktatta meg Sorin Grindeanu miniszterelnököt.
Mihai Tudose miniszterelnök tegnap azt nyilatkozta a párt végrehajtó bizottságának herkulesfürdői tanácskozása után: a bizalmatlansági indítvány vitája jó alkalom lesz arra, hogy bemutassák a kormány megvalósításait. Romániában az idei első kilenc hónapban 7 százalékkal nőtt a gazdaság, a harmadik negyedévben pedig 8,8 százalékkal a tavalyi azonos időszakhoz képest. Mivel a növekedés fő hajtóereje a fogyasztás, Klaus Iohannis államelnök és elemzők többször aggodalmuknak adtak hangot, hogy hosszú távon nem tartható fenn, és figyelmeztettek, felborulhat a makrogazdasági egyensúly. Az elnök tegnap is bírálta a kormányt, hogy elhanyagolja a közberuházásokat, ugyanis a béremelések és adócsökkentések következtében csak a beruházási költségek lefaragásával tudja tartani a GDP-arányos 3 százalékos államháztartási hiányt. Erdély.ma

2017. december 4.
Vállalhatatlan szövetségek
Akárcsak az emberi kapcsolatokban, a politikai szövetségek terén is elérkezhet a pillanat, amikor jobb megszakítani, mint folytatni a fennálló érdekházasságot. Az 1989-es rendszerváltás óta számtalan példa volt már erre Romániában is, az RMDSZ például három évvel ezelőtt döntött úgy, hogy kilép a Victor Ponta vezette kormányból, miután az erdélyi magyarok túlnyomó többsége Klaus Johannisra és nem a szövetség által támogatott miniszterelnökre szavazott az akkori államfőválasztáson.
Nem is olyan régen, idén júliusban olyannyira elmérgesedett a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) viszonya Sorin Grindeanu akkori kormányfővel, hogy az alakulat arra a következtetésre jutott: annak árán is meg kell szabadulnia saját miniszterelnökétől, hogy vele együtt a kabinetet is meg kell buktatnia. Ami a parlamentben annak rendje és módja szerint be is következett, holott erre korábban még nem volt precedens a demokratikus Romániában.
Nos, a PSD-n belül a bukaresti karácsonyi vásár tervezett helyszíne kapcsán kialakult nézeteltérés nyomán déjà vu érzése támadhat az embernek, mert a nyári kormánybuktatás is hasonló forgatókönyv alapján zajlott. A konfliktus akkor is onnan indult, hogy Gabriela Firea szociáldemokrata főpolgármester megvádolta Grindeanut, miszerint nem támogatja a Bukarest fejlesztését célzó terveket, és a „kormánypárton kívüli erők” támogatását keresi, ami Firea olvasatában a titkosszolgálatokat jelentette.
A televíziós műsorvezetőből politikussá avanzsált, Liviu Dragnea PSD-elnök bizalmasának számító főpolgármester – aki nagy eséllyel a PSD államfőjelöltje lehet a 2019-es megmérettetésen – a jelek szerint ismét miniszterelnök-buktató kedvében van, ami újfent annak a jele, hogy hatalmon lévő alakulaton belül intenzív harcok dúlnak a „post Dragnea-korszakra” való felkészülésre. Egészen pontosan arra, hogy ki veszi át az irányítást a PSD-ben, miután a jelenlegi pártelnököt teljesen félreállítja a szociáldemokrata felfogásban a párhuzamos állam egyik alappillérének számító nyomozó hatóság.
Az elmúlt időszak nyilatkozatai arra utalnak, hogy Tudose kevésbé osztja a PSD jelenlegi kemény magjának téziseit, miszerint minden rossz mögött a mély állam ármánykodása lapul. A PSD – és vele együtt az ország – jövője szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy az alakulatban a Firea-féle korlátolt demagógia kerekedik-e felül, vagy esetleg (Tudoséval vagy anélkül) esély nyílik egy normális baloldali párt kiépítésére.
Ami pedig az RMDSZ-t illeti: miközben a jelenlegi jobbközép román ellenzékkel tényleg nem sok értelme van az együttműködésnek, a szövetségnek igazán el kellene gondolkodnia azon, hogy van-e ráció abban, hogy asszisztáljanak a parlamentben a PSD egyre vállalhatatlanabb intézkedéseihez. Mert ugye, aki korpa közé keveredik. Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

2017. december 29.
MTI-évértékelő: az erdélyi magyarság megtapasztalta a politikai alkuk kockázatait, a magyar–román viszony sérülékenységét
Az RMDSZ és a román kormánykoalíció pártjai politikai alkudozásának a kockázatait, a román–magyar viszony sérülékenységét mutatta meg az erdélyi magyarság 2017-es éve.
Az RMDSZ a 2016 decemberében hatalomra jutott baloldali-liberális kormánykoalíció parlamenti támogatásáról írt alá megállapodást, mert a hatalomtól remélte a kisebbségi jogok bővítését. Miközben a jogok bővítésében csak parányi lépést sikerült tennie, a szövetség presztízsveszteséget szenvedett el amiatt, hogy támogatta a koalíció erősen vitatott döntéseit. Az együttműködés nem kezdődött rosszul. Májusban olyan törvénymódosítást sikerült elfogadtatni, mely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi azokat a kórházakat és szociális intézményeket, amelyek a kisebbségek által lakott területeken működnek. A kisebbségi jogokkal való érdemi politikai cserekereskedelemre azonban júniusban nyílott lehetőség, amikor amiatt alakult ki kormányválság Romániában, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) bizalmatlansági indítvánnyal próbált szabadulni a saját soraiból származó Sorin Grindeanu miniszterelnöktől és kormányától. A baloldali-liberális koalíció nem tudta pontosan felmérni, hogy soraiból hányan állnak Grindeanu mellé, és az RMDSZ-szavazataival szerette volna biztosítani a kormánybuktatás sikerét. A szövetség kisebbségi jogok parlamenti elfogadásában kérte meg a támogatás árát. Kérésére a parlamentben letörölték a port a kulturális autonómia alapjait is rögzítő, 12 éve benyújtott kisebbségi törvény tervezetéről, a parlamenti bizottságok tárgyalni kezdték a közigazgatási törvény módosítását, a kisebbségi nyelvhasználati küszöb csökkentését, és azt a törvénytervezetet, amely a magyar közösség tagjai számára munkaszüneti nappá nyilvánítja március 15-ét, a magyar nemzeti ünnepet. Az ajánlat azonban magyarellenes indulatokat váltott ki a román társadalomban. Nemcsak a parlamenti ellenzék, hanem a kormánypártok soraiban ülő képviselők egy része is úgy találta: a koalíció a román nemzeti érdeket áldozza fel a vezető kormánypárt belső ügyeinek a rendezése érdekében. Az alku bukott, a koalíció saját erőből is le tudta váltani miniszterelnökét, a kisebbségi jogok nem bővültek, az RMDSZ nem vett részt a szavazáson. Az év végén az RMDSZ az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló törvénycsomag elfogadtatásához nyújtott kockázatos segítséget a kormánykoalíciónak, cserébe pedig az őszi tanévkezdéskor megszüntetett marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium újraalapításához várt támogatást a parlamenti többségtől.
Ezúttal is csak részeredményeket könyvelhetett el. A parlament ugyan elfogadta az iskolaalapításhoz szükséges törvénymódosítást, de Klaus Johannis államfő a törvénymódosítás alkotmánybírósági felülvizsgálatát kérte, így kérdéses, hogy a 2018-2019-es tanévtől újraalakulhat-e a Római Katolikus Gimnázium.
Azért volt kockázatos a koalíciónak nyújtott politikai támogatás, mert a kérdés a romániai társadalmat, és az erdélyi magyar társadalmat is megosztja. Míg az RMDSZ a romániai ügyészállam lebontásának a szükségességét emlegette, a törvénycsomagra a romániai társadalom meghatározó része a korrupt politikusoknak a bűnüldözést ellehetetlenítő kísérleteként tekint. Ráadásul az Európai Unió meghatározó tagállamai, valamint az Egyesült Államok és az Európai Néppárt is az igazságszolgáltatás függetlenségét gyengítő kísérletnek tekintette a törvénymódosításokat. Így az RMDSZ éppen azokkal az erőkkel találta szemben magát, amelyektől segítséget remél a kisebbségi jogok bővítéséhez. A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumért folytatott küzdelem végigkísérte az évet. A Maros megyei tanfelügyelőség négy nappal a tanévkezdés előtt jelentette be, hogy a katolikus iskola a 2017-2018-as tanévtől megszűnik önálló intézményként működni. Válaszként a magyar kormány közölte: a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emel Románia OECD-csatlakozása ellen. Később, amikor Liviu Dragnea PSD-elnök biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt az iskola újraalapításáról, Magyarország visszavonta a vétóját. A román–magyar viszony sérülékenységét a politikától független epizódok is megmutatták. Szeptember elején egy videóblogger gerjesztett erős magyarellenes indulatokat, amikor olyan telefonnal készített kisfilmet mutatott be, amely látszólag azt bizonyította, hogy egy nagy áruházlánc székelyudvarhelyi üzletének a kültéri grill részlegén az elárusító nem szolgálja ki a hozzá román nyelven folyamodó vásárlót. Később térfigyelő kamerák felvételeivel sikerült tisztázni, hogy a bloggert azért nem szolgálták ki, mert a nyitás előtt akart vásárolni, és a kisfilm a harmadik vásárlási próbálkozását mutatja be. Erős indulatokat váltott ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek az a kijelentése is, hogy az erdélyi magyaroknak nincs mit ünnepelniük december elsején, az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kimondó 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés évfordulóján. A kijelentés ritka egységbe kovácsolta az erdélyi magyarságot, de alig akadt román támogatója. Egy bukaresti civil szervezet előbb Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását, majd a magyar politikusnak 2000-ben adományozott Románia Csillaga érdemrend visszavonását kezdeményezte. Az RMDSZ és a kormánykoalíció viszonyáról árulkodik, hogy a kezdeményezést az érdemrend becsületbírósága is támogatta, a testületet pedig többnyire a kormánypártok korábbi vagy jelenlegi politikusai alkotják. MTI Krónika (Kolozsvár)

2017. december 30.
A hatalom árnyékában
Az RMDSZ és a kormánykoalíció pártjai politikai alkudozásának a kockázatait, a román–magyar viszony sérülékenységét mutatta meg az erdélyi magyarság 2017-es éve: a szövetség a hatalomtól remélve a kisebbségi jogok bővítését, a koalíció parlamenti támogatásáról írt alá megállapodást, de a jogok bővítésében csak parányi lépést sikerült tennie, ellenben presztízsveszteséget szenvedett el amiatt, hogy támogatta a koalíció erősen vitatott döntéseit – foglalja össze évértékelőjében az MTI.
Az RMDSZ és a kormánykoalíció együttműködése nem kezdődött rosszul: májusban olyan törvénymódosítást sikerült elfogadtatni, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi azokat a kórházakat és szociális intézményeket, amelyek a kisebbségek által lakott területeken működnek – ennek azonban végrehajtási utasításait egyik érintett minisztérium sem dolgozta ki.
A kisebbségi jogokkal való érdemi politikai cserekereskedelemre júniusban nyílott lehetőség, amikor amiatt alakult ki kormányválság, hogy a Szociáldemokrata Párt (SZDP) bizalmatlansági indítvánnyal próbált szabadulni a saját soraiból származó Sorin Grindeanu miniszterelnöktől és kormányától. A koalíció nem tudta pontosan felmérni, hogy soraiból hányan állnak Grindeanu mellé, és az RMDSZ szavazataival szerette volna biztosítani a kormánybuktatás sikerét. A szövetség a kisebbségi jogok parlamenti elfogadásában kérte meg a támogatás árát. Kérésére a parlamentben letörölték a port a kulturális autonómia alapjait is rögzítő, tizenkét éve benyújtott kisebbségi törvény tervezetéről, a parlamenti bizottságok tárgyalni kezdték a közigazgatási törvény módosítását, a kisebbségi nyelvhasználati küszöb csökkentését és azt a törvénytervezetet, amely a magyar közösség tagjai számára munkaszüneti nappá nyilvánítja március 15-ét. Az ajánlat azonban magyarellenes indulatokat váltott ki a román társadalomban. Nemcsak a parlamenti ellenzék, hanem a kormánypártok soraiban ülő képviselők egy része is úgy találta: a koalíció a román nemzeti érdeket áldozza fel a vezető kormánypárt belső ügyeinek rendezése érdekében. Az alku bukott, a koalíció saját erőből is le tudta váltani miniszterelnökét, a kisebbségi jogok nem bővültek, az RMDSZ nem vett részt a szavazáson. Az év végén az RMDSZ az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló törvénycsomag elfogadtatásához nyújtott kockázatos segítséget a kormánykoalíciónak, cserébe pedig az őszi tanévkezdéskor megszüntetett marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium újraalapításához várt támogatást a parlamenti többségtől. Ezúttal is csak részeredményeket könyvelhetett el. A parlament ugyan elfogadta az iskolaalapításhoz szükséges törvénymódosítást, de Klaus Iohannis államfő a törvénymódosítás alkotmánybírósági felülvizsgálatát kérte, így kérdéses, hogy a 2018–2019-es tanévtől újraalakulhat-e a Római Katolikus Gimnázium. Azért volt kockázatos a koalíciónak nyújtott politikai támogatás, mert a kérdés a romániai társadalmat és az erdélyi magyar társadalmat is megosztja. Míg az RMDSZ az ügyészállam lebontásának a szükségességét emlegette, a törvénycsomagra a romániai társadalom meghatározó része a korrupt politikusoknak a bűnüldözést ellehetetlenítő kísérleteként tekint. Ráadásul az Európai Unió meghatározó tagállamai, valamint az Egyesült Államok és az Európai Néppárt is az igazságszolgáltatás függetlenségét gyengítő kísérletnek vélte a törvénymódosításokat. Így az RMDSZ éppen azokkal az erőkkel találta szemben magát, amelyektől segítséget remél a kisebbségi jogok bővítéséhez. A román–magyar viszony sérülékenységét a politikától független epizódok is megmutatták. Szeptember elején egy videóblogger gerjesztett erős magyarellenes indulatokat, amikor olyan telefonnal készített kisfilmet mutatott be, amely látszólag azt bizonyította, hogy a Kaufland áruházlánc székelyudvarhelyi üzletének a kültéri grillrészlegén az elárusító nem szolgálja ki a hozzá román nyelven folyamodó vásárlót. Később térfigyelő kamerák felvételeivel sikerült tisztázni, hogy a bloggert azért nem szolgálták ki, mert a nyitás előtt akart vásárolni, és a kisfilm a harmadik vásárlási próbálkozását mutatja be. Erős indulatokat váltott ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek az a kijelentése is, hogy az erdélyi magyaroknak nincs mit ünnepelniük december 1-jén, az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés évfordulóján. A kijelentés ritka egységbe kovácsolta az erdélyi magyarságot, de alig akadt román támogatója. Egy bukaresti civil szervezet előbb Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását, majd a politikusnak 2000-ben adományozott Románia Csillaga Érdemrend visszavonását kezdeményezte. Az RMDSZ és a kormánykoalíció viszonyáról árulkodik, hogy a kezdeményezést az érdemrend becsületbírósága is támogatta, a testületet pedig többnyire a kormánypártok korábbi vagy jelenlegi politikusai alkotják. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)