Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Greu, Sorin
778 tétel
2001. november 15.
"A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) képviselői - Hámos László elnök, Latkóczy Emese igazgató és Józsa Péter munkatárs - és az Magyar Amerikai Koalíció (HAC) ügyvezető elnöke, Lauer Edit nov. 12-én találkoztak Mircea Geoana román külügyminiszterrel és Sorin Ducaruval, Románia amerikai nagykövetével a New York-i román konzulátuson. Hámos László hangsúlyozta: minden érintett közösség alapvető érdeke, hogy Románia minél előbb teljesítse azokat, az ország demokratizálódásához kötődő alapvető feltételeket, amik elengedhetetlenül szükségesek a NATO-csatlakozáshoz. Számos, a romániai magyar közösséget érintő probléma még mindig megoldásra vár. A romániai magyarság legégetőbb kérdéseit a HHRF egy memorandumban foglalta össze, amelyet a hónap elején juttatott el Adrian Nastase miniszterelnöknek. Ezek közül Hámos László konkrétan rákérdezett a román kormány várható intézkedéseire az egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatásával, a kétnyelvűség alkalmazásával, valamint az 1959-ben megszüntetett állami magyar egyetem helyreállításával kapcsolatban. Lauer Edit hangsúlyozta, hogy a Koalíció tagjai fokozott figyelemmel követik a visszaszolgáltatandó közösségi ingatlanok helyzetét, mivel rendszeresen segítik a romániai magyarokat, támogatást nyújtva a kormány mulasztása miatt hátrányosan érintett intézményeknek. Az ügyvezető elnök rámutatott a román kormánytisztviselők gyakori magyarellenes retorikájának negatív hatására is, amely visszaigazolást nyújt a nacionalista indulatok számára. Hámos László ugyanakkor leszögezte, hogy a romániai magyarság helyzetének megítélésében kizárólagos forrás az érintett közösségnek a helyi sajtóban tükrözött, vagy választott képviselői révén kifejtett véleménye. Válaszában Mircea Geoana tolmácsolta a miniszterelnök sajnálatát amiatt, hogy amerikai látogatása során elmaradt a helyi magyarság képviselőivel való találkozó. Közölte, hogy a román kormány tudatában van a fenti hiányosságoknak és rámutatott, hogy ezeket nem csak Románia csatlakozási törekvésének függvényében kell tárgyalni, mivel megvalósítandó célként egy jóval tágabb kontextusnak, az ország demokratizálódási folyamatának részei. Az alapítvány memorandumában felsorolt ügyeket illetően a külügyminiszter "megfelelő adatok hiányában" nem tudott választ adni, viszont ígéretet tett arra, hogy az RMDSZ vezetőivel való mihamarabbi egyeztetés után a kormány majd érdemben reagál a felvetett kérdésekre. Egyetlen részeredményről számolt be: a kommunizmus alatt elkobzott ingatlanok visszaigénylési határidejét 2002. febr. 14-ére halasztja el a román törvényhozás. /(HHRF): Amerikai magyar közösségi vezetők találkozója Románia külügyminiszterével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./"
2002. március 22.
Vasile Soporan prefektus márc. 22-i sajtóértekezletén bejelentette: a rendőrség közhivatalnok által elkövetett közokirat-hamisítással vádolja Sorin Oltean számlálóbiztost, mert az érintett megszegte a népszámlálásra vonatkozó törvényes előírásokat. Mint ismeretes, Sorin Oltean több írásos figyelmeztetést állított ki azoknak, akik állítólag nem voltak hajlandók együttműködni a számlálóbiztosokkal. A rendőrség helyszíni vizsgálatot folytatott, és azt tapasztalta, az Oltean által írtak nem fedik a valóságot. /Közokirathamisítással vádolt számlálóbiztos. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./
2002. június 20.
Boros Zoltán, a Román Televízió magyar adásának vezetője levélben fordult az RMDSZ képviselőházi frakciójához. Ebben a szövetség támogatását kérte ahhoz, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) hozza nyilvánosságra azokat az adatokat, amelyek alapján kijelentette, hogy szükség van a sajtó képviselőinek lehallgatására, illetve a lehallgatás milyen konkluziókhoz vezetett, továbbá bebizonyosodtak-e a rendkívül súlyos vádak, és mikor szerelték le (ha leszerelték) a lehallgató berendezéseket. Mint ismeretes, jún. 6-án napvilágot látott egy dokumentum, amely szerint az SRI adatokkal és jelzésekkel rendelkezik arról, hogy tizenhárom személy, köztük Boros Zoltán, a Román Televízió Magyar Adásának a vezetője is, 1991. szept. 25. és 28. között az egyik fő kezdeményezője és résztvevője volt olyan rendkívül erőszakos, nagyméretű akcióknak, amelyek célja az ország demokratikus intézményeinek megdöntése volt, és ezért Gheorghe Donose RHSZ-ezredes (jelenleg az Igazságügyi Minisztérium alkalmazottja) a Katonai Ügyészség jóváhagyását kéri megfelelő technikai eszközök beszerelésére és (nemcsak telefon) beszélgetéseik lehallgatására. A lehallgatottak között szerepeltek többek között Stelian Tanase és Sorin Rosca Stanescu főszerkesztők is. Kelemen Attila, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője elmondta: az RMDSZ kezdeményezni fogja az SRI-t felügyelő parlamenti bizottságánál annak kivizsgálását. /A lehallgatási botrány kivizsgálását kérik. Boros Zoltán ügyét támogatja az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./ Boros Zoltán kijelentette: "szeretném, ha az RMDSZ-frakció érintettként engem is meghallgatna, hiszen tudomásom szerint a testület legutóbbi ülésén távollétemben személyem ellen olyan kijelentések hangzottak el, amelyek szakmai hitelemet és becsületemet érintik". Boros Zoltántól elmondta, hogy Cristian Hadji-Culea, a Román Televízió elnök-vezérigazgatója írásban hozta tudomására, hogy július elsejei hatállyal felmentették főszerkesztői tisztségéből, és elrendelték nyugdíjazását. A parlament titkosszolgálatokat felügyelő bizottsága jún. 19-én többórás meghallgatás után elismerte, hogy a Román Hírszerző Szolgálat 1991-ben valóban engedélyt kért a katonai ügyészségtől a 13 értelmiségi hat hónapos lehallgatására. A lehallgatásokból származó jelentéseket a SRI két központi egységéhez továbbították, míg később a megfigyelési adatait tartalmazó okmányokat megsemmisítették. Rostás Szabolcs: Júliustól nyugdíjazzák Borost. = Krónika (Kolozsvár), jún. 20./
2002. június 27.
Boros Zoltán, a Román Televízió bukaresti magyar adásának vezetője arról tájékoztatott, hogy Verestóy Attila szenátor a szenátusi és Kelemen Attila a képviselőházi frakció nevében udvarias hangnemben visszautasította meghallgatási kérését. Boros Zoltán levélben fordult az RMDSZ parlamenti frakcióihoz, amelyben a szövetség támogatását kérte a sajtó egyes képviselőinek (többek között Stelian Tanase, Sorin Rosca Stanescu és jómaga) a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) általi lehallgatása kapcsán. /Elutasították Boros meghallgatását. Elmarad az RMDSZ támogatása? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./
2002. október 15.
"A vajdasági Temerin mellett található Csurogon (Curug) sírkövet állítottak a titói partizánosztagok által 1944-45-ben kivégzett ártatlan magyar áldozatok emlékére. Délvidéken ez az első síremlék, amelyet a magyar áldozatok emlékére állítottak. A márványlapra egyetlen mondat került: Akikért nem szólt a harang. A csurogi vesztőhely színhelyén jelenleg szeméttelep van. Az áldozatok tetemét annak idején sintérgödörbe dobálták, illetve a szeméttelepen szórták szanaszét. Az elmúlt években a kivégzettek hozzátartozói a szeméttelepen fakeresztet állítottak, amelyet a rákövetkező napokban ismeretlenek eltüntettek. A sírkövet, mely Teleki Júlia csurogi önkormányzati képviselő kezdeményezésére került a vesztőhelyre, halottak napján szentelik fel. Teleki Júlia évek óta állhatatosan küzd azért, hogy fény derüljön az 1944-ben és 1945-ben elkövetett gazságokra, s mentsék fel a magyarokat a kollektív bűnösség terhe alól. Az 1942-es "hideg napok" után két és fél évvel jött a titói partizánok megtorlása. Mindmáig nem tudni pontosan, hogy hány áldozata volt a bosszúhadjáratnak. Matuska Márton vajdasági történelemkutató szerint Délvidéken az elesettek száma elérheti a 40 ezret. Csurog és Temerin környékén közel háromezren vesztették életüket. Csurogon a falu magyar férfi lakosságát majdnem teljesen kiirtották, s aki megmaradt, azt a tiszaistvánfalvai (Backi Jarak) haláltáborba vitték. Ugyanez történt a magyar lakossággal a közelben fekvő Zsablyán (Zabalj) és Mozsoron (Mosorin). A titói partizánosztagok házról-házra járva szedték össze az embereket, megkínozták, majd nyilvánosan kivégezték őket. Az 1944-45-ös titói megtorlásról 1990-ig egy szót sem lehetett kiejteni Jugoszláviában. A hatvan évvel ezelőtt történt vérengzéseket csak az elmúlt években kezdték feltárni. /Első emlék a délvidéki vérengzések magyar áldozatainak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./ A délvidéki vérengzésről több könyv látott napvilágot, például Matuska Márton: A megtorlás napjai /Forum Kiadó és a Magyar Szó közös kiadása, Újvidék, 1991/, Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában /Magvető, Budapest, 1991/, Teleki Júlia: Visszatekintés a múltba (Napló, Szabadka, 1996), Dr. Mészáros Sándor: Holttá nyilvánítva /Hatodik Síp, Budapest, 1995/, Szloboda János: Zentán történt '44-ben (Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság , Újvidék, 1997/, Matuska Márton: Temerini razzia /2001/"
2002. november 7.
"A Capital című gazdasági folyóirat becslés alapján közzétette Románia száz leggazdagabb emberének nevét. Bukaresti lapértesülések szerint a lista részben azért hiányos, mert több érintett visszautasította azt, hogy neve ebben az összeállításban megjelenjen. Elsősorban a politikusok tartották távol magukat a nyilvánosságtól, hogy vagyonukat ne lengje körül a korrupció gyanúja. A százas listán két romániai magyar szerepel. A 27. helyen megjelenő 32 éves nagyváradi Teszáry Zoltán vállalkozó vagyona 60-70 millió amerikai dollárra tehető, a 82. helyen pedig az RMDSZ Hargita megyei szenátora, Verestóy Attila szerepel, aki 15-20 millió dolláros vagyonát a lap szerint a faiparhoz kapcsolódó vállalkozásaival szerezte. A sportolók különlistáján felbukkan a harmadik magyar is, Szabó Gabriella személyében. Románia első húsz leggazdagabb embere: Iosif Constantin Dragan 700-900 millió USD, Ion Tiriac 600-700 millió, Ioan és Viorel Micula testvérek 500-600 millió, George, Valentin, Viorel Paunescu 500-600 millió, Sorin Ovidiu Vantu 400-500 millió, Ioan Niculae 250-300 millió, Camelia és Corina Voiculescu 250-300 millió, Frank Timis 200-250 millió, Dinu Patriciu 150-200 millió, George Copos 100-150 millió, Nicolae Badea 100-150 millió, Dimitrie Sturzda 100-150 millió, Gigi Becali 100-150 millió, Fathi Taher 100-150 millió, Joseph Seroussi 100-150 millió, Viorel Catarama 80-100 millió, Marius és Emil Cristescu 80-100 millió, Ovidiu Lucian Tender 80-100 millió, Gelu Tofan 80-100 millió. - A lap közzétette a világ száz leggazdagabb emberének névsorát is. A listán egyetlen magyar származású üzletember szerepel: Soros György, vagyona 6,9 milliárd dollár. /Románia száz leggazdagabb embere. Két romániai magyar szerepel a listán. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./"
2002. december 3.
"Minden jel arra mutat, hogy még magát a népnyomorító politikai rendőrség múltját átvilágítani hivatott testületet is a régi Securitate mai utódai ellenőrzik. Csakis az kerülhet napvilágra, amit a régi és az új rezsim titkosszolgálatai akarnak. A valahai szekusok (fizetett kémek, verőlegények, ügynökök, besúgók stb.) mindenütt jelen vannak. Van, akiből nagyhatalmú politikus lett, mások újgazdag vállalkozókká váltak, de közülük sokan a mostani a kormányberkekben, állami intézmények vezetőségeiben ténykednek. Sok volt szekus üzletet nyitott, vállalkozást, bankot, export-import céget alapított. Mint Hristea Priboi szekustiszt, aki a brassói munkások 1987-es kommunistaellenes felkelésének leverésekor vallató volt, most a képviselőház és a kormánypárt oszlopos tagja. Vagy Dumitru Jude, akinek az Amerikába menekült kémfőnök Ion Mihai Pacepát kellett volna eltennie láb alól, jelenleg pedig ismert cégvezető. Volt úgy, hogy a román főváros üzleti negyedében szinte csak kvietált tisztek voltak a cégtulajdonosok. Ők tudták, hogy milyen számlákon vannak a fegyverkereskedelemből származó valutaösszegek, hol vannak elrejtve a különböző titkos vagyonok, párt- és állami pénzek: el is osztogatták szépen egymás közt. Mind a mai napig nem tudja senki, hogy mennyi volt és hova lett az RKP, a KISZ, a szakszervezetek vagyona meg a különböző titkos és féltitkos számlákról a pénz. Romániában nem számolnak el az újsütetű multimilliárdosok. A Securitatéhoz valaha igencsak közel álltak a Paunescu-fivérek. Kétséges Sorin Ovidiu Vantu vagy Viorel Catarama vagyona is. Sokan állítják, hogy a kormánypárttal összefonódva haladó Román Humanista Párt nevű szervezet vezére, Dan Voiculescu sem keresztényi módon hozta össze a vagyonát. Végig kell futni a száz leggazdagabb romániai közkézen forgó listáján. Az első Iosif Constantin Dragan, a valahai vasgárdista. Ilie Ilascu szenátor, akit egy köztörvényes bűnözőknek fenntartott transznisztriai börtönből importált Románia a honatyai székbe, azért nem kaphat vízumot az Egyesült Államokba, mert a szovjet Vörös Hadsereg tisztjeként a robbanóanyagok gyártására és bevetésére szakosodott. A román közigazgatás kiskirálya, Octav Cozmanca valamikor a Ceausescu családot szolgálta. A kilencvenes évek elején Petre Roman miniszterelnök megkérdezte: ki ez a fickó? Cozmanca, Nicu Ceusescu volt fullajtára - jött a válasz. Azonnal menesszék! - zengte a kormányfő. Nem lehet, replikáztak a tanácsadói, ő ismeri a kódokat, telefonszámokat és irodakulcsokat. Hát akkor maradjon, de semmi tisztsége ne legyen - egyezett bele a miniszterelnök. És Cozmanca maradt. Annyira, hogy Petre Roman mára nincs sehol, Cozmanca viszont teljhatalmú miniszterként uralkodik. Romániát meghívták a NATO-ba. Egy olyan országot, amelyben virágzik a korrupció, a kulcspozíciókban pedig a diktatúra második vonalából jövő "pártkáderek" és egykori szekusok ülnek. /Román Győző: Szekusék a NATO-ban. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 3./"
2003. február 26.
"Ködös magyarázatokat adtak a kormány tagjai a sajtó feltételezéseire, hogy Törökország elutasító magatartása esetén Romániából indulhat az észak-iraki offenzíva. A védelmi miniszter úgy nyilatkozott: "Az itt állomásozó amerikai katonák vagy egyenesen a hadszíntérre mennek, vagy megállnak Törökországban." Mark Wenig, az USA nagykövetségének sajtóattaséja szerint Ankara elutasító magatartása esetén "Romániát egyéb jellegű katonai együttműködésre kérik fel." Adrian Nastase az újságírói kérdésre kitérő választ adott. "Nem bocsátkozom találgatásokba arra vonatkozóan, hogy mit kérhetne tőlünk a NATO vagy az Amerikai Egyesült Államok." Ioan Mircea Pascu védelmi miniszter kijelentette: "Nincsen semmi probléma. Az itt állomásozó amerikai katonák vagy egyenesen a hadszíntérre mennek, vagy megállnak Törökországban." Sorin Encutescu védelmi államtitkár úgy vélte, nem szükséges újabb parlamenti jóváhagyásra ahhoz, hogy Romániából Irak elleni offenzíva induljon. A bukaresti sajtónak nem sikerült megtudnia, hogy miért hívta fel telefonon febr. 24-én George W. Bush amerikai elnök Ion Iliescu román államfőt. /Gazda Árpád: Romániából indulhat Irak-elleni támadás. = Krónika (Kolozsvár), febr. 26./"
2003. április 12.
"Közel tizenöt százalékkal csökkentik a kórházi ágyak számát Hargita megyében, közölték a Egészségügyi Minisztérium ellenőrző bizottságának tagjai ápr. 10-én tartott terepszemléjük után. Sorin Simion egészségügy-minisztériumi államtitkár és Cristian Celea, az Országos Egészségbiztosító Pénztár igazgatója úgy jelentette be a kórházi ágyak meglehetősen drasztikus csökkentését, mintha az átszervezés során Hargita megyével kivételt tettek volna. Verestóy Attila szenátor és Mircea Dusa prefektus szintén arról próbálta meggyőzni az egybegyűlteket, hogy az átszervezésnek lehetnének ennél sokkal rosszabb eredményei is. A kormánybiztos megrótta Bardocz Ferenc gyergyóditrói polgármestert, amiért a községében működő kihelyezett kórházrészleg bezárása ellen aláírásgyűjtést és tiltakozó tüntetést szervezett. A prefektus szerint a polgármesternek nem állt jogában tiltakozni. Az államtitkár közölte, hogy bármikor életbe ültethetik a radikálisabb megoldást is, ha a helyi közösségnek nem felelne meg ez az "enyhébb" lépés. A szaktárca és a biztosítópénztár képviselői közölték, hogy 323-mal csökkentik a kórházi ágyak számát, 2226-ról 1903-ra. A legnagyobb leépítés a csíkszeredai Megyei Kórházat érinti, itt 127 ágyat szüntetnek meg, Székelyudvarhelyen 61-gyel, Maroshévízen 30-cal, Gyergyószentmiklóson 18-cal lesz kevesebb a kórházi ágyak száma. A szentegyházi városi kórházat a megyei kórházhoz tartozó egészségügyi és szociális központtá alakítják át, ugyanez érvényes a székelykeresztúri intézményre is, azzal a különbséggel, hogy utóbbit a székelyudvarhelyi kórházhoz csatolják. A gyergyószentmiklósi kórház kihelyezett, Gyergyóditróban 25 ággyal működő részlegét egyelőre nem zárják be. /Rédai Attila Több száz kórházi ágyat ... = Krónika (Kolozsvár), ápr. 12./"
2003. augusztus 5.
"Temesváron Jecza Péter szobrászművész és felesége, Sorina Jecza-Ianovici saját házukban alakították ki a két évvel ezelőtt életre hívott Triáde Interart Alapítvány és Galéria székhelyét. Ezalatt a galéria jelentős helyet vívott ki magának a város képzőművészeti életében. Programjaiban elfelejtett értékeket hoz az érdeklődés előterébe, neves kortársművészeket mutat be, és fiatal alkotókat támogat. Jó szervezőmunkára és menedzseri adottságokra van szükség, hogy egy-egy szimpózium, kiállítás ,,tető alá kerüljön", s hozzá, illő grafikai kiállításban, katalógus, leporelló, album, a szimpóziumon elhangzó előadásokból pedig könyv készüljön. A Ház menedzsere Sorina asszony, szerkesztésében jelent meg a Jecza Péter életművét bemutató album és CD-ROM is, amelyért fél évvel ezelőtt Multimédia-díjjal tüntettek ki. A két év alatt több mint húsz kiállítást szervezett, és ugyannyi kiadványt jelentetett meg a Triáde Interart Alapítvány. Az évfordulót kiállítással és hangversennyel ünnepelték a Triáde Házban. A kiállító, Csuka Tibor reklámgrafikus 1999-ben fejezte be tanulmányait a temesvári Tibiscus Egyetem Ipari Formatervezés Karán, azóta több hazai és magyarországi cégnél dolgozott reklámgrafikusként. Két éve készíti a Triáde Ház rendezvényeinek meghívóit. A két év megvalósításaihoz tartozik az is, hogy - a Polgármesteri Hivatallal együttműködve - szoborparkot képeztek ki a ház előtti téren. /Szekernyés Irén: Kétéves a Triáde Alapítvány és Galéria. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 5./"
2003. augusztus 20.
"A washingtoni külügyminisztérium ismételten elítéli a román kormányt a Román Ortodox Egyházzal (BOR) szemben alkalmazott kivételező politikája miatt - jelentette a BBC. A Nastase-kabinet tavaly hat és félmillió dollárt folyósított az ortodox egyháznak, miközben például a katolikus egyház - amelynek hívei közé a lakosság öt százaléka tartozik - 50 ezer dollárt kapott az állami költségvetésből. A washingtoni külügyminisztérium szeptember elején hozza nyilvánosságra százkilencvenöt országot érintő éves jelentését a vallásszabadság tiszteletben tartásáról. A dokumentum tartalmazza a külföldön is elismert hazai civil szervezetek tanulmányait. Ezek egyikét a Pro-Europa Liga készíti. A Liga jelentése felhívja a figyelmet az ortodox egyház erdélyi "hittérítő offenzívájára". A BOR hadjárata különösen azokon a területeken érhető tetten, ahol többségben katolikusok vagy protestánsok élnek. Egy másik készülő tanulmány szerzője, Sorin Dan Sandor, a Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa rámutat, hogy a hadsereg harminchét ortodox papot alkalmazott, katolikus vagy protestáns lelkipásztort viszont egyet sem. A tanulmány emlékeztet arra is, hogy a 2003-as költségvetési törvény 643 millió lejt utalt ki az egyházak világi alkalmazottainak bérezésére, az összeg legnagyobb részét azonban az ortodoxok kapták. Hasonló a helyzet az idei büdzsében az egyházak támogatására előírt 143 milliárd lejjel, noha a román állam 15 hivatalosan bejegyzett egyházat tart nyilván. Több közösséget azért nem lehet bejegyezni, mert Romániában a vallásszabadságot a mai napig a Nagy Nemzetgyűlés 1948-ban keltezett 177-es számú határozata biztosítja. /Szőcs Levente: Washington figyelmeztet. Előnyben részesítik az ortodox egyházat. = Krónika (Kolozsvár), aug. 20./"
2003. október 25.
"Okt. 24-én tartotta évadnyitó, nagyszínpadi előadását a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. Csehov Sirály című művét alkalmazta színpadra a társulat. A társulat négy új színésze - Szász Kriszta, Szalma Hajnalka, Ráduly Csaba és Szűcs Gellért - ez alkalommal debütált az udvarhelyi színpadon. A darabot a fiatal bukaresti rendező, Sorin Militaru rendezte. Díszlet- és jelmeztervezője Lőrincz Melinda, koreográfusa Lőrincz József, dramaturgja pedig Dunkler Réka. /Szász Emese: Évadnyitó Székelyudvarhelyen. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 25./"
2003. november 12.
"A háromszáz leggazdagabb romániai személy vagyona összesen 12 milliárd dollár, azonban egyetlen vagyon sem éri egy az egymilliárd dollárt, derül ki a Capital című hetilap összeállításából. A leggazdagabb román állampolgár az idén is a vasgárdista, szélsőséges Iosif Constantin Dragan, akinek vagyonát 800-850 millió dollárra becsülik. Dragan a ButanGas társaság alapítója. A rangsor második helyén Victor és Ioan Micula, az European Drinks csoport tulajdonosai állnak mintegy 650 millió dollárral. Szintén a második helyen áll Ion Tiriac volt teniszjátékos 650-700 millió dolláros vagyonnal. A toplistán következik a Paunescu család 640-650 millió dollárral, Sorin Ovidiu Vintu 460 millió dollárral, Ioan Nicolae, az INteragro főrészvényese 330-350 millió dollárral, Dinu Patriciu, a Rompetrol többségi tulajdonosa 300 millió dollárral, a Voiculescu család, a Grivco csoport és az Intact sajtótröszt tulajdonosa 250-260 millió dollárral. A leggazdagabb sportolók a Capital szerint Gheorghe Hagi 35-40 millió dollárral, Mircea Lucescu 28-30 millió dollárral, Gheorghe Popescu 25 millió dolláros vagyonnal, Adrian Ilie 13-15 millió dollárral, Anghel Iordanescu 13-15 millió dollárral, Dan Petrescu 10-12 millió dollárral, Ilie Dumitrescu 9-10 millió dollárral. Viorel Moldovan 9-10 millió dolláros, Adrian Mutu 6-7 millió dolláros vagyonnal rendelkezik, Cristian Chivunak 5 millió dollárja van. /Dúsgazdagok toplistája. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 12./ A leggazdagabb romániai magyarok toplistája 1. Teszári Zoltán /Nagyvárad/- RCS&RDS csoport - Romania Cable Systems kábeltelevíziós társaság - 80 millió dollár.2. Prosszer Zoltán és Gabriella /Marosvásárhely/ - Paneuro csoport - 55-60 millió dollár.3. Verestóy Attila - 25 millió. 4. Mudura Sándor - Lotus Market Nagyvárad - 25 millió. 5. Bába György - Cosmo üzletlánc - 22-24 millió. 6. Szarvadi Loránd - Domo üzletlánc - 21-23 millió. 7. Hegedűs Ferenc - Domo üzletlánc - 15-17 millió. 8. Kurkó János György - idegenforgalmi és ingatlanbefektetések -13-15 millió. 9. Fodor Zsolt és Szilvia - EuroGSM - 12-14 millió. 10. Hristea Erika - SecpralPro - 8 millió. /Incze Ferenc: Vagyonosok toplistája. = Krónika (Kolozsvár), nov. 12./"
2003. november 12.
"Örömmel fogadta a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata a Marosvásárhelyen megrendezett IX. Látványszínházi Fesztivál megosztott rendezői díját. A Sorin Militaru által rendezett Csehov-művet, a Sirályt legközelebb nov. 14-én játsszák Székelyudvarhelyen, a jegyek már elkeltek. Az udvarhelyi színház egy bukaresti rendezőt, Sorin Militarut kérte fel az évadnyitó előadás megvalósítására. Tavaly a Tomcsa Sándor Színház társulata a Szabó K. István által rendezett Wyspianski-művel, a Menyegzővel vívta ki a zsűri elismerését. /Zilahi Imre: Sirály Militaru módra. = Krónika (Kolozsvár), nov. 12./"
2004. február 11.
A képviselőház február 10-én hosszadalmas viták után elhalasztotta a döntést a román kormány és a Bechtel International társaság közötti szerződésről szóló sürgősségi rendelet ügyében, mivel az ellenzék több ellenvetést fogalmazott meg. Az SZDP és az RMDSZ képviselői, valamint Sorin Bota közlekedésügyi államtitkár a sürgősségi rendelet védelmében szólaltak fel. A kormány dokumentumai szerint a Bors–Nagyvárad–Kolozsvár–Marosvásárhely–Brassó autópálya megépítése 3,433 milliárd dollárba kerül. A 415 km hosszú autópálya a tervek szerint 9 év alatt készülne el. /Elhalasztott döntés autópálya-ügyben. Vita a Bechtellel kötött szerződés felfüggesztéséről. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 11./
2004. április 22.
A Ziua c. napilap főszerkesztője, Sorin Rosca Stanescu, akit magyarpártisággal vádoltak, most azt írta, hogy a Szabadság szobor felállításánál nagyobb arculcsapás aligha érheti a román népet, mai hivatalosságai asszisztálnak az 1848-as „népirtás" 13 véreskezű gyilkosának rehabilitálásánál. Mérhetetlen pofátlanságnak titulálta az RMDSZ-nek tett gesztust az ún. megbékélési szoborparkkal. A főszerkesztő arra buzdította a honpolgárokat, Arad és Temesvár népét, hogy élő láncot álljanak a szobor körül, az aradi szörnyűség megakadályozására. A lapszám belsejében egészen mást olvashat az ember: Dan Berindei akadémikus, dr. Adrian Niculescu professzor, dr. Dinu Giurescu egyetemi tanár és Dinu Zamfirescu – szinte egybehangzóan leszögezték: a szobor visszaállítása teljesen normális dolog. /Cseke Gábor: Szobrok és gyilkosok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./
2004. május 31.
Máj. 30-án a Deportált Mártírok Templomában a Kolozsvári Zsidó Hitközség megemlékezést tartott a kolozsvári zsidóknak náci kivégző táborokba történt deportálása 60. évfordulója alkalmából. Többek között beszédet mondott Menahem Hakohen főrabbi, Iulian Sorin a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének főtitkára, Kallós Miklós egyetemi tanár, valamint Goldner Gábor, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke. /Emlékezés a deportált mártírokra. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./
2004. június 4.
Sikeresen szerepelt a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház az első alkalommal megrendezett marosvásárhelyi TOPFEST (Thalia Open Festival) színházi seregszemlén. A május 20–30. között sorra került fesztiválon a társulat Forgách András Vásott kölykök című stúdió-előadását vitte színre, melyet a legjobb rendezésért járó díjjal jutalmazott a zsűri. Szabó K. István rendező, az udvarhelyi társulat megbízott igazgatója vette át a díjat. A 2003/2004-es évadban ezennel harmadik alkalommal díjazták a székelyudvarhelyi színház munkáját. A XI. Nemzetközi Látványszínház Fesztiválon, Marosvásárhelyen Csehov Sirály című drámája rendezéséért kapott díjat Sorin Militaru rendező; a társulat fiatal színművészét, Szalma Hajnalkát pedig UNITER-díjjal jutalmazták Bukarestben – szintén a Sirályban nyújtott alakításáért. /Szász Emese: Díjazták az udvarhelyi színházat. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 4./
2005. február 17.
A Pro Európa Liga felháborodását fejezte ki amiatt, ahogyan a romániai gyógyászat jelentős személyiségéhez, dr. Raed Arafat doktorhoz, a Rohammentő Szolgálat vezetőjéhez viszonyult dr. Sorin Oprescu SZDP-szenátor, a Bukaresti Egyetemi Kórház vezetője a tévében. Fajgyűlölő megbélyegzést használva az SZDP-szenátor kigúnyolta dr. Raed Arafat nemzetiségi hovatartozását. A Pro Európa Liga kérni fogja a Megkülönböztetés Elleni Országos Tanácsot, hogy azonnal indítson hivatalból eljárást ebben az ügyben. /A Pro Európa Liga sajtóközleménye. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 17./
2005. április 23.
A három román újságíró iraki elrablói négy napot adtak, hogy Románia kivonja csapatait a közel-keleti országból, s ezzel megmentse a túszok életét – közölte április 22-én az al Dzsazíra katari hírtelevízió. A Prima TV magánkézben lévő televízió 32 éves újságírónőjét, Marie-Jeanne Iont és 30 éves operatőrét, Sorin Miscocit, valamint a 37 éves Ovidiu Ohanesiant, a Romania Libera napilap munkatársát március 28-án rabolták el, amikor Traian Basescu elnök látogatást tett Irakban és Afganisztánban. /Túszdráma. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 23./
2005. október 29.
Marosvásárhelyen egy 73 éves nőnek a fájdalmai annyira fokozódtak, hogy férje kénytelen volt a sürgősségi ügyelet segítségét kérni. A mentők a hívás után egy fél órával érkeztek, s a súlyos beteg nőt az urológiai klinikára vitték. Az ügyeletes orvos román nyelven feltett kérdésre a fájdalmaktól elkínzott beteg nő nem tudott válaszolni, Sorin Cinca orvos kijelentette: ha nem tud románul, vigyék Budapestre! Ezt követően kioktatta az idős házaspárt, hogy Romániában élnek és beszélniük kell az ország nyelvét, majd a beteget injekciózás után haza akart küldeni. Az idős férj könyörgésére végül is beutalta a kórházba, s a beteg asszonyt később megműtötték. /(bodolai): Menjen Budapestre! = Népújság (Marosvásárhely), okt. 29./
2005. november 16.
Nicolae Manolescu, a Román Írószövetség elnöke bejelentette, hogy az idei Opera Omnia nagydíjat Octavian Paler kapta. 1990 márciusában a Romania Literara szerkesztősége egyhangúlag szavazta meg az előző rendszerből örökölt igazgató, Octavian Paler leváltását, és helyébe Nicolae Manolescu irodalomtörténészt választotta meg. Ugyanez a Manolesu most ünnepélyes keretek között adta át Palernak a legmagasabb írószövetségi díjat. Annak idején a néhai Fapta című lap 1990. március-májusi számaiban közölte Octavian Paler életrajzát: a kommunista diktatúra évtizedeiben a Rádió-Televízió elnöke, a Romania Libera, majd a Romania Literara főszerkesztője, a Scanteia római tudósítója, az Újságírószövetség elnöke, a párt központi bizottságának póttagja és nagynemzetgyűlési képviselő volt, s a lap szerint mindvégig együttműködött a Securitatéval. Ezt bizonyítja, hogy Olaszországból kiutasították. Palernek a Romania Libera hasábjain 1997 őszén közölt cikkeire válaszként Sorin Rosca Stanescu a Ziua 1997. november 27-i számában figyelmeztette Palert: ne riogassa olvasóit a magyar veszéllyel, mert ilyen nincs; ne minősítse az egész magyarságot szélsőséges nacionalistának. Paler sovinizmusa azonban változatlan maradt. A mostani díj előzményeihez tartozik: a Gheorghiu-Dejtől és Ceausescutól kapott számtalan kitüntetés után, 2003-ban Ion Iliescu elnök lovagi címet adományozott Palernek ugyanúgy, ahogy C. V. Tudornak és Adrian Paunescunak is. /Barabás István: Írószövetségi nagydíj – árnyékosan. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./
2005. december 8.
Két titkosszolgálat vezetőségének leváltásáról döntött a Legfelsőbb Védelmi Tanács /CSAT/ december 7-i ülésén. Menesztették Gabriel Naghit, a kormányőrség (SPP) igazgatóját, akinek megüresedő helyét Lucian Pahontu tábornok veszi át. Naghi-ot a CSAT tábornokká léptette elő és tartalékállományba küldte. Helyettesének szintén mennie kell; helyét Cretu Ioan Gabriel veszi át. Vezetőváltás történik a Különleges Távközlési Szolgálatnál (STS) is: Tudor Tanase igazgató helyére Marcel Opris kerül. Helyettese Vasilica Ionel Sorinel ezredes lesz. A Védelmi Tanács döntött a katonai hírszerzés vezetőjének kinevezéséről is. Az új igazgató Constantin Croitoru, a katonai elhárításé pedig Francisc Radis lesz. A katonai hírszerzés korábbi vezetőjét, Sergiu Medar tábornokot nemzetbiztonsági tanácsadóvá nevezte ki az államfő. Akkor mindenki azt gondolta, hogy Medar vezeti majd a Hírszerzési Közösséget. Traian Basescu elnök azonban közölte: a közösség élére mást nevez ki, mégpedig Daniel Andrei Moldoveanut. Két helyettese Aurel Sorin Zugravu és Ioan Vasile Cranganu lesz, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), illetve a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) részéről. Basescu elnök reagált az orosz kormány azon bejelentésére is, amely szerint Oroszország kiléphet az európai hagyományos erőket korlátozó, úgynevezett CFE-szerződésből. „Tiszteletben tartjuk és tudomásul vesszük mindegyik kormány bejelentését, de Romániában nem létesülnek állandó NATO-bázisok, hanem csak katonai létesítmények a román-amerikai kapcsolatok alapján. A keddi egyezmény nem NATO-bázisok létesítésére vonatkozik” – mondta. A CSAT engedélyezte a Külügyminisztériumnál, a Védelmi Minisztériumnál, illetve a Gazdasági Minisztériumnál levő, a Varsói Szerződés és a KGST összes dokumentumának átküldését az Állami Irattárba. /Gujdár Gabriella, Szőcs Levente: Új vezetők a titkosszolgálatok élén. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 8./
2006. február 8.
Vesztegetés miatt vád alá helyezte az Országos Korrupcióellenes Hatóság (OKH) ügyészei Adrian Nastase volt kormányfőt /2000–2004 között volt miniszterelnök/, a képviselőház jelenlegi elnökét a bukaresti Zambaccian utcai gyanús ingatlanügylet miatt. A feljelentés szerint Nastase tényleges piaci értékénél 25-ször olcsóbban vásárolt meg egy 700 négyzetméteres telket. Adrian Nastase szerint az egész ügy valójában ellene és a legerősebb ellenzéki párt ellen irányított politikai leszámolás, amelyet Traian Basescu államelnök irányít. Szintén az államelnököt sejti Sorin Rosca Stanescu, a Ziua című országos napilap igazgatója is a Rompetrol-dossziéban folytatott vizsgálatok mögött. Az újságírót gyanúsítottként idézték be. A Legfőbb Ügyészség szervezett bűnözési ügyekkel foglalkozó ügyosztálya kérte 60 személy bankszámláinak ellenőrzését, az érintettek között szerepel Verestóy Attila RMDSZ-szenátor és Teodor Melescanu liberális szenátor, volt külügyminiszter is. /Vád alá helyezték a volt miniszterelnököt. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 8./
2006. február 14.
Temesváron kiállítás keretében és grafikájú album bemutatásával készített számvetést Jecza Péter szobrászművész és Sorina Jecza művészeti menedzser, a Triade Alapítvány igazgatója az elmúlt három év egyik legjelentősebb művészeti projektjéről, a házuk előtt alapított szoborkertről. 2003 nyarán karolta fel Temesváron a Városháza Jeczáék tervét, hogy az akkor még üres területet zöld övezetté alakítsák át, s oda szobrokat helyezzenek el. Az elmúlt években sokasodtak a szobrok. A kortárs szobrászat kiemelkedő alkotói és fiatal ígéretei kő-, márvány-, fa- és fém- (bronz, krómacél és hajóacél) szobrai “népesítik” be a kertet. A Triade kert albuma (Triade Interart Alapítvány Könyvkiadó, 2005) tartalmazza a téren álló tizenöt szobor alkotóinak munkáit. /Szekernyés Irén: A Triade Ház szoborkertje. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 14./
2006. február 20.
A bukaresti Ziua napilap Sorin Rosca Stanescu irányítása alatt magyarellenes kampányba kezdett. Február 15-én az Erdélyben évekkel ezelőtt felállított Wass Albert-emlékműveket tüntette ki figyelmével. Nehezményezte, hogy amíg Ion Antonescu marsallnak tilos szobrot emelni, ez nem vonatkozik Wass Albertre is, noha 1946-ban mint háborús bűnöst halálra ítélték. A lap szerint Frunda György RMDSZ-szenátor 2002-ben kezdeményezte az író rehabilitálását. Február 18-án a Ziua hasábjain Göncz Árpád, és Orbán Viktor mellett tűnt fel Frunda György és az RMDSZ réme. Az öles cím önmagáért beszél: Budapest nem mond le Nagy-Magyarország álmáról: a Kárpát-medence magyar hegemóniájának visszaszerzését tervezi. Az olvasó megtudhatja, milyen messzire nyúlnak a gyökerek: 1992. június 13-án Horvát Attila diplomata Ulmban felvázolta Magyarország politikai stratégiáját, utalva arra, hogy Trianon területrablást szentesített. Mindaz, amit a diplomata akkor elmondott, ma is érvényes Magyarország külpolitikájára, csak ezzel magyarázható az RMDSZ-nek az utóbbi időben tanúsított, rendkívüli agresszivitása. Nagy-Magyarország visszaállításának stratégiájába illeszkedik két közismert politikus megnyilatkozása is. Göncz Árpád volt államelnök kijelentette (a Ziua természetesen nem jelzi, mikor, hol, kinek): „A magyar nemzet ragaszkodik jogához, hogy Erdély az övé legyen, ezért bármely pillanatban készen áll, hogy akár fegyvert is ragadjon”. Orbán Viktor volt kormányfő 1999. június 18-án utasította Kövér Lászlót, a titkosszolgálatok főnökét, hogy indítsa be a Duna fedőnevű akciót azzal a céllal, hogy az Egyesült Államok mintájára megalakuljon a Dél-keleti Magyar Régió, vagyis az új Nagy-Magyarország, benne Erdéllyel, majd Kárpátalja és a Felvidék bekebelezésével, de a román kémelhárítás idejében értesült a tervről, és sikerült ellenlépéseket tennie. Ugyanebben a lapszámban a Ziua betekintést nyújtott a magyar sovinizmus előzményeibe. Hivatkozott Petőfi Sándor 1848-as verseire és Dücső Csabára, aki Erdély minden románjának kiirtására buzdított. A történelemhamisításokat leleplezték olyan kiváló román hazafiak, mint Raoul Sorban és Petre Turlea. – Evenimentul Zilei című lap, február 16.: Sorin Rosca Stanescut a főügyészség vád alá helyezte a Rompetrol-ügyben. Miután az ügyészek beidézték kihallgatásra, a nyomozati anyag alapján közölték vele a vádat: szövetkezés szervezett bűnözői csoporttal. Erdélyi Riport /Nagyvárad/, február 16.: A kérdésre, hogy miben látja okát a személye ellen indított támadásoknak, Frunda György szenátor többek között így válaszolt: „El akarták terelni az emberek figyelmét a látványos korrupcióellenes harc sajtóvisszhangjáról. Nem véletlen, hogy ellenem a Ziua napilapban indult meg a támadás, abban az újságban, amelynek igazgatóját, Sorin Rosca Stanescut másnapra idézték be a korrupcióellenes igazgatóságra, pénzmosás és megvesztegetés vádjával.” /Barabás István: Magyar rémek Bukarestben. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 20./
2006. április 21.
Romániában a 2004-es kormányváltást követően váltak tevékenyebbekké a kommunizmus elítélését sürgető mozgalmak, elsősorban a még a választások előtt megalakult Koalíció Egy Tiszta Parlamentért nevű ernyőszervezet. Ezek élén a civil társadalom hangadó személyiségei álltak, többek között Sorin Iliesu, a Társadalmi Dialógus Csoport tagja, aki 2005 áprilisában Kiáltvány Romániáért címmel felhívást tett közzé, amelyben a kommunizmus perét szorgalmazta. Többek között ennek hatására hozta létre – kormányhatározat révén – a Tariceanu-kabinet 2005. december 21-én a Romániai Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézetet, amelynek élén Marius Oprea történész, a miniszterelnök tanácsadója áll. Romániában ez volt az első jelentős intézményes lépés a kommunizmus elítélése felé. Idén márciusban Sorin Iliesu és csoportja közvetlenül Traian Basescuhoz fordult azzal a kéréssel, hogy az államelnöki hivatal nevében, ünnepélyes keretek között, a parlament együttes ülésén felszólalva ítélje el a kommunizmust. Az elnök többször is elhárította a felkérést, mondván: mindaddig ezt a lépést nem teszi meg, amíg szakemberekből álló testület össze nem állítja a kommunizmus bűneinek „dokumentációját”. /Cs. P. T.: A „civil nyomás” tette meg hatását? = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./
2006. április 27.
A hét végén a sepsiszentgyörgyi városnapok keretében Pro Urbe-díjat kap Albert Ernő néprajzkutató, Sylvester Lajos publicista, a Háromszék napilap főmunkatársa, Sorin Rafiroiu, valamint Török Áron. A díjazottak kiválasztása, az elmúlt évekhez hasonlóan, ismét szenvedélyes vitákat kavart a sepsiszentgyörgyi önkormányzat ülésén. /Domokos Péter: Pro Urbe-díj körüli kontrák. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 27./
2006. május 20.
Traian Basescu államfő arra kérte Radu Timoftét, a Román Hírszerző Szolgálat igazgatóját, hogy ellenőrizze, miért „sétáltatták” egyik kórházból a másikba, mielőtt elment volna Bécsbe, hogy megoperálják. Radu Timofte szerint az, ami az államfő Bécsbe távozása előtt történt, „összevisszaság”. Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter és Sorin Oprescu igazgató üdvözölte a döntését, hogy kivizsgálást végeznek az elnök „sétáltatása” ügyében. /Basescu arra kérte Timoftét, hogy tudja meg, miért „sétáltatták” a kórházak között. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 20./
2006. május 30.
Egy éve az önkormányzat szakszervezete letette a kollektív munkaszerződésre vonatkozó javaslatát a Ráduly Róbert polgármester asztalára, ezt a mai napig nem fogadták el. Emiatt hivatali visszaélés gyanújával feljelentést tesznek a törvényszéken Csíkszereda polgármestere ellen, jelentette ki Sorin Badea, az Alfa Szakszervezet Hargita megyei elnöke. A szakszervezeti elnök bírálta Ráduly Róbert polgármestert, aki szerinte a hivatal alkalmazottaival nem viselkedik megfelelően. „Kiabál és sértegeti az alkalmazottakat” – jelentette ki Badea. Antal Ildikó, a csíkszeredai Polgármesteri Hivatal szakszervezeti vezetője szerint a városházi alkalmazottak „ki vannak készülve pszichikailag, ugyanakkor terror alatt tartja őket Szőke Domokos alpolgármester”. Antal Attila alpolgármester a megfogalmazott kijelentések kapcsán elmondta: mindkét oldalon vannak feszültségek, de ez elsősorban a feszes munkaritmus miatt van. /Daczó Dénes: Feljelentik Ráduly Róbertet. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 30./