Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Greu, Sorin
778 tétel
1998. november 10.
Rendkívül szoros eredménnyel, szűk egy százaléknyi különbséggel nyerte meg a bukaresti főpolgármesteri választást Viorel Lis, a Demokratikus Konvenció jelöltje az ellenzéki színeket képviselő Sorin Oprescuval szemben. A nov. 9-én közzétett végeredmény szerint a harmadik fordulóban Lis a szavazatok 50,5 százalékával győzött. /A bukaresti főpolgármester-választás végeredménye. Viorel Lis megőrizte székét. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 10./
1999. február 4.
A Ziua napilap feljelentést tett Dumitru Badescu tábornok, az SRI Gazdasági Információs Elhárító Osztályának vezetője ellen, aki információkat akart szerezni a Ziua szerkesztőségéről és a lap vezérigazgatójáról, Sorin Rosca Stanescuról. Stanescu a feljelentésében rögzítette, hogy Badescu párhuzamos ügynökhálózatot, saját titkosszolgálatot hozott létre, ugyanis ez az akciója Costin Georgescu, az SRI igazgatója és Mircea Gheordunescu aligazgató jóváhagyása nélkül történt. /Badescu tábornok saját titkosszolgálatot hozott létre. = A Nap - A Ziua magyar nyelvű hetilapja (Bukarest), febr. 4./
1999. február 26.
"Február 23-ára beidézték az Alsócsernátoni Fórum főbb résztvevőit kihallgatásra a Brassó megyei ügyészségre. Tőkés László királyhágómelléki református püspök, Kónya-Hamar Sándor képviselő, Kolozs megyei RMDSZ-elnök, Toró T. Tibor Temes megyei RMDSZ-elnök, Kolcsár Sándor Maros megyei tiszteletbeli RMDSZ-elnök, Csapó I. József szenátor, Patrubány Miklós, az MVSZ elnökhelyettese, Király Károly, Katona Ádám, az EMK RMDSZ-platform vezetője, Molnos Lajos, Vekov Károly és másokról van szó, azonban az idézésen nincs feltüntetve, hogy milyen ügyben kell tanúskodniuk. Tőkés László korábban már értesítette az ügyészséget: emiatt nem kíván megjelenni a kihallgatáson, és koncepciós per beindítását gyanítja az ügy mögött.- Meg nem erősített értesülések szerint Gheorghe Funar polgármester volt a feljelentő. Gheorghe Funar kolozsvári polgármester nem cáfolta, de nem is erősítette meg azt a hírt, miszerint ő tett volna feljelentést. Dan Brudascu, a polgármesteri hivatal igazgatója viszont elmondta, röviddel az alsócsernátoni RMDSZ-fórum után az "egységes román nemzetállam polgára minőségben", Gheorghe Funar valóban feljelentést tett a főügyészségen, és kérte, vizsgálják ki a Tőkés László királyhágómelléki református püspök által szervezett rendezvény törvényességét. /Kiss Olivér: Kolozsvár polgármestere kérte az Alsócsernátoni Fórum törvényességének kivizsgálását. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./ Febr. 23-án a beidézettek hárman /Kónya-Hamar Sándor képviselő, Kolozs megyei RMDSZ-elnök, Csapó I. József szenátor és Szilágyi Zsolt képviselő/ jelentek meg a brassói ügyészségen. Kónya-Hamar Sándortól elmondta, hogy alkotmányellenes tevékenységgel, az állam biztonságának aláaknázásával vádolta a feljelentő a fórum résztvevőit. "Tisztáztuk, hogy szó sincs ilyesmiről", jelentette ki a képviselő. Az "érintettek közül hárman megjelentünk az ügyészségen, azt bizonyítja, hogy igenis, tiszteletben tartjuk a jogállam intézményeit." - nyilatkozta. /Székely Kriszta: Ügyészségi vizsgálat tárgya Alsócsernáton. Államellenes tevékenység a vád. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 24./ Az ügyészség lopás ügyében tanúként idézte meg az alsócsernátoni fórum résztvevőit, ezt Benga Sorin megyei főügyész megerősítette. Miután a beidézettek közül hárman megjelentek az ügyészségen, azután Benga főügyész kijelentette: nincs szó lopási ügyről. /Balázs János: Zaklatás. = Brassói Lapok (Brassó), febr. 26./"
1999. október 23.
Emil Constantinescu államfő okt. 22-én egynapos látogatásra Kolozsvárra érkezett, a 80 éves román felsőoktatás ünnepi rendezvényeire. Az államfő az Egyetemi Könyvtárba látogatott, ahol felsőfokú intézmények képviselőivel folytatott zárt ajtók mögött megbeszélést. Ezt követően Constantinescu a Babes-Bolyai Tudományegyetemen részt vett a rendezvényen. Ennek keretében Andrei Marga tanügyminiszter, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektora, Oliviu Pascu, a Iuliu Hatieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora, Leon Sorin Muntean, a Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem rektora, valamint Alexandru Farcas, a Gheorghe Dima Zeneakadémia rektora a román nyelvű felsőoktatás múltjáról és jelenéről tartott előadást. Emil Constantinescu kifejtette: az erdélyi kultúra feladata a tolerancia szellemének a megteremtése, amely nagymértékben hozzájárulhat Románia európai integrációjához. Délután az államfő meglátogatta a IV. Erdélyi Hadsereget, valamint a válaszúti fogyatékos iskolát kereste fel. Távozása előtt Constantinescu sajtóértekezletet tartott. A közvélemény-kutatásokat kommentálva elmondta: népszerűségének csökkenése nagyrészt a reformfolyamat során bekövetkezett változásoknak tulajdonítható. Szükség van változásra, még ha ez pillanatnyilag nehézségekkel jár is. Az államfő leszögezte: nincs válsághelyzet, a parlament, a kormány, az állam intézményei működőképesek. Az ellenzék nem állt elő olyan javaslatokkal, amelyek alternatívát jelentenének. /Papp Annamária: Constantinescu: az erdélyi kultúra feladata a tolerancia szellemének a megteremtése Szakszervezeti ultimátum az elnöknek: ők már nem érik be üres szavakkal. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./
1999. december 10.
"A Polirom kiadónál megjelent Problema transilvana című tanulmánykötet azokat az esszéket foglalja magába, amelyeket magyar és neves román értelmiségiek (Gabriel Andreescu, Sorin Mitu, Liviu Andreescu, Antonela Capelle-Pogacean, Liviu Antonesei) írtak a közelmúltban, válaszképpen Molnár Gusztáv politológus Az erdélyi kérdés (Problema transilvana) című vitaindító szaktanulmányára. Molnár Gusztáv és Gabriel között zajló civilizált érvpárbaj adja a tanulmánykötet gerincét. Molnár Gusztáv szerint az erdélyiek nagy része lényegében nem a két alternatíva (a Román Demokratikus Konvenció és a nacionalista ellenzék) között akar választani, hanem egy harmadik politikai tömb felbukkanását várja: a regionális érdekeket képviselő politikai alakulatét. Gabriel Andreescu is eljutott a regionális párt gondolatköréhez. Számára viszont nem mérvadó Sabin Gherman politikai látásmódja. - Jelentős eredmény, hogy az "autonómia-fóbiában" szenvedő Romániában sikerült megjelentetni ezt a román nyelven megjelent kötetet. /Szabó Csaba: Román értelmiségiek Erdély jövőjéről. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./"
2000. március 14.
A miniszterelnökkel lezajlott egyórás megbeszélés után Emil Constantinescu államfő márc. 13-án bejelentette, hogy megoldódott a Victor Babiuc védelmi miniszter Demokrata Pártból való távozását követően, négy héttel ezelőtt kirobbant kormányválság. Az államfő felkérte Mugur Isarescu miniszterelnököt, hogy hivatalosan terjessze elő Victor Babiuc lemondását, és javasoljon új minisztert helyette. Ez megtörtént, az államelnök kikérte a szenátus és a képviselőház véleményét is, és azonnal aláírta a Demokrata Párt által jelölt Sorin Frunzaverde védelmi miniszterré történő kinevezését, aki márc. 13-án letette a miniszteri esküt. - Constantinescu bejelentette: várja a koalíciós pártok vezetőinek azonnali megegyezését a törvényhozási prioritásokról. /Megoldódott a kormányválság. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 14./
2000. március 14.
Az elmúlt héten a kari tudományos tanácsok megválasztották a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem különböző fakultásainak vezetőségét. Az Általános Orvosi Kar dékáni tisztségébe dr. Gliga Virgil egyetemi előadótanár került, helyettese pedig dr. Egyed Zs. Imre egyetemi előadótanár lett. A Fogorvosi Karon dr. Popsor Sorin egyetemi előadótanárt választották dékánnak, a kari tudományos titkár pedig dr. Kovács Dezső egyetemi előadótanár lett. A Gyógyszerészeti Karon dr. Dogaru Titică Maria egyetemi tanár került a dékáni funkcióba, a kari tudományos titkári tisztséget dr. Tőkés Béla egyetemi tanár tölti be. A dékánok megválasztása nyomán fogják az OGYE rektorát kijelölésni. /Tisztújítás az OGYE fakultásain. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 14./
2000. március 25.
Hargita megye sikerrel mutatkozott be azon a kiállításon, amelyet először szerveztek meg Kaposváron, a Kaposvári Tavaszi Fesztivál keretében. A kiállítás alkalmából megbeszélésekre is sor került a testvérmegye, Somogy vezetőivel. Hargita megyét Minier Gábor, a megyei tanács alelnöke, Péter Zoltán, a tanács urbanisztikai és területrendezési igazgatóságának igazgatója és Bodor István tanácsos képviselte Kaposváron. A kiállításon bemutatkozott Szilágy megye is. A Hargita megyeiek a leírások mellett borvizet, korondi és dánfalvi kerámiát is vittek magukkal. /Kovács Attila: Kaposvári kiállításon szerepelt Hargita megye. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 25./ Szilágy megye is hivatalos volt Kaposvári Tavaszi Fesztiválra, amelyen Ioan Sorin Cosma megyei tanácselnökön és Fekete András alprefektuson kívül a zilahi múzeum két román néprajzos munkatársa is részt vett. A szilágyságiak öt pannón mutatták be Szilágy megye történelmét, néprajzát, iparát, közigazgatását és idegenforgalmát. Szilágy megye küldöttei megbeszélést tartottak a kaposvári vezetőkkel a kapcsolatok fejlesztéséről, szeretnék a kapcsolatot kiépíteni a két megye levéltárai, múzeumai és a megyei könyvtárak között. A kaposvári kereskedelmi kamara munkatársai felajánlották, hogy a román cégeket ismertetik havonta megjelenő kiadványukban. Áprilisban a Magyar-Román Baráti Társaság részéről Kaposvárra várják Vaslui, Dés, Vajdahunyad, Zilah baráti társaságainak képviselőit. /Szilágyságiak Somogyban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 30./
2000. április 11.
A Rompres közlése szerint ápr. 10-ig az áradások hét halálos áldozatot követeltek, mintegy 309 települést, 8231 gazdaságot borítva el vízzel. 59 272 hektár termőföld került víz alá, az ár 365 hidat, 86 gazdasági egységet, 158 km közutat, telefon- és vízellátó hálózatot, valamint vasutat rongált meg. /Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 11./ A kármérleg adatai: kilenc halott, 309 árvíz sújtotta település, csaknem 60 ezer hektárnyi elöntött mezőgazdasági terület. Az anyagi kárt több mint 1500 milliárd lejre becsülik. Az áradás a legnagyobb pusztítást Arad, Hunyad, Bihar, Krassó-Szörény és Temes megyében végezte. Az árvízvédelemre mozgósított katonai alakulatok eddig mintegy hatszáz embert mentettek ki. Sorin Frunzaverde védelmi miniszter, aki a kormány megbízásából az országos katasztrófa-elhárítási bizottság munkáját irányítja, Hunyad megyében úgy nyilatkozott, hogy a kormány a költségvetési tartalékokból segítséget nyújt az elemi csapás által érintett lakosoknak. Azonban az idei költségvetés nagyon szűkös, külföldi pénzforrások után kell nézni. Frunzaverde elmondta, hogy ilyen értelmű kérést küldött a brüsszeli NATO-parancsnoksághoz. /Áradnak a vizek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 11./ A Hargita Népe hét, a Háromszék kilenc halottról tud, rendkívül súlyos a helyzet.
2000. április 14.
Korom Ferenc őrnagy személyében ápr. 13-ától magyar parancsnoka van a magyar-román vegyes békefenntartó zászlóaljnak. Az ünnepélyes parancsnokváltásra Aradon került sor az ötnapos Opening Windows 2000 elnevezésű parancsnoki és törzsvezetési gyakorlat utolsó napján. A gyakorlat befejező napjára, ápr. 13-ára Aradra utazott Szabó János honvédelmi miniszter és Urbán Lajos altábornagy, a vezérkari főnök helyettese, akiket elkísért Lányi Zsolt, a magyar országgyűlés honvédelmi bizottságának kisgazda elnöke. A magyar delegáció Sorin Frunzaverde nemzetvédelmi miniszterrel és Petre Botezatu dandártábornokkal, a román vezérkar hadműveleti csoportfőnökével találkozott, hogy tárgyalásokat folytasson a kétoldalú együttműködés további lehetőségeiről, valamint a várhatóan májusban megalakuló magyar-román-ukrán-szlovák úgynevezett Tisza Zászlóalj felállításának aktuális feladatairól. Korom Ferenc, aki a következő egy évben lesz az alakulat parancsnoka, elmondta: a magyar-román közös zászlóalj a NATO-normáknak megfelelően humanitárius, béketámogató és békefenntartó feladatokra készül fel. Az összesen 416 katonából álló alakulat az Opening Windows gyakorlaton elsősorban humanitárius tevékenységet gyakorol, de felkészültek aknakutatási feladatokra, valamint forgalomáteresztő ellenőrző pontok működtetésére is. A következő közös gyakorlat novemberben lesz a magyarországi Táborfalván. Szabó János egyébként biztosította tárgyalópartnereit, hogy Magyarország átadja a NATO-csatlakozás során szerzett tapasztalatait Romániának. /Szabó János magyar honvédelmi miniszter Romániában. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 14./
2000. június 12.
A lakosság 75,5 százaléka támogatja Románia belépését a NATO-ba - derült ki a közzétett felmérés eredményéből. A védelmi minisztérium kérésére végzett közvélemény-kutatás eredményeit maga Sorin Frunzaverde hadügyminiszter hozta nyilvánosságra. A megkérdezettek 55 százaléka nem ért egyet azzal, hogy Románia területén NATO-csapatok állomásozzanak. /A lakosság 75%-a támogatja a NATO-integrációt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 12./
2000. június 12.
Bukarest regionális politikája fontos mozzanatának nevezte az elmúlt napokban tett szlovákiai és horvátországi látogatását Emil Constantinescu. A román államfő jún. 9-én hazatérése után nyilatkozott látogatásának eredményeiről. Tárgyalásain szó volt a regionális együttműködés kérdéseiről. A Duna Bizottság keretében együttműködik Románia, Szlovákia és Horvátország. Sorin Frunzeverde védelmi miniszter pedig Brüsszelben vett részt a NATO-partnerség országainak idei első összejövetelén. A miniszter kifejtette, hogy a hadsereg továbbra is részt vesz a koszovói és a boszniai békefenntartó akciókban. /Román vezetők a regionális együttműködésről. = Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 12./
2000. június 28.
Jún. 27-én kétnapos látogatásra Bukarestbe érkezett Joseph W. Ralston tábornok, a NATO európai erőinek főparancsnoka, akit fogadott Emil Constantinescu elnök is. Látogatásának fő célja áttekinteni a román hadsereg szerkezetét. Megérkezése után a Ralston megbeszélést folytatott a követően Sorin Frunzaverde védelmi miniszterrel. /Ralston Bukarestben. = Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 28./
2000. július 17.
Elégedetlenkednek, lázonganak a román hadsereg tisztjei és altisztjei, mert a szűkös költségvetési körülmények miatt nem kapták meg a nekik járó és felére csökkentett élelmezési pótlékot. A IV. Transilvania (erdélyi) hadsereg szászfenesi és szamosfalvi egységeiben a lázongó tisztek tiltakozásuk jeléül letépték parolijukat, és megtagadták a felére csökkentett élelmezési pótlék felvételét. - Dorin Gheorghiu hadtesttábornok, a IV. hadsereg parancsnoka kifejtette: a zsold- és élelmezésipótlék-járandóságok biztosítása folyamatban van. Szerinte az elégedetlenségek nem öltöttek olyan méreteket, amelyek összeegyezhetetlenek lennének a katonai káderek tisztességével és méltóságával. A parancsnok egyszersmind afelől biztosította az ország állampolgárait, hogy a IV. Transilvania hadsereg katonái tudatában vannak felelősségüknek. A törökországi látogatáson tartózkodó Sorin Frunzaverde védelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy elsődlegesen a személyzeti és anyagi kiadásokra fordítják az anyagi alapokat a késedelmes költségvetési kifizetések megszüntetése végett. Sajtótudósítások szerint az elégedetlenség különböző jelei mutatkoznak bukaresti és moldvai katonai egységekben is. /Elégedetlenség a hadseregben. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./
2000. július 27.
Ötödére kívánja csökkenteni a hadiiparban dolgozók számát a védelmi minisztérium. Decebal Ilina tábornok, a tárca helyettes államtitkára elmondta: a javaslatuk szerint a jelenlegi 78 ezerről 12-15 ezer főre csökkentenék a hadi parban dolgozók számát. A túlméretezett és megrendelések hiányában évek óta pangó hadiiparban az alkalmazottai többnyire nem dolgoznak, ennek ellenére megkapják alapfizetésük 75 százalékát. Ez óriási költségvetési teher. Sorin Frunzaverde védelmi miniszter kilátásba helyezte számos katonai célú ingatlan kiárusítását. Mircea Chelaru tábornok, vezérkari főnök bejelentette: szervezeti szempontból befejeződött a védelmi erő szerkezeti átalakítása, s augusztus elsejétől megkezdik a hadsereg új struktúráinak fegyvernemenkénti fokozatos kialakítását. A szakszervezeti vezetők attól tartanak, hogy az ún. polgári termelésre történő átállás a gyárak bezárását és 60-65 ezer dolgozó elbocsátásának álcázását célozza. /Átszervezik a védelmi ipart. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./
2000. július 29.
Sorin Frunzaverde védelmi miniszter Désre látogatott. Kíséretében volt Mircea Chelaru tábornok, vezérkari főnök, Gheorghe Bucse tábornok, a légierő vezérkari főnöke, Mihail Popescu tábornok, a gyalogság vezérkari főnöke. Frunzaverde elmondta: két nap alatt meglátogatta a kolozsvári, szamosfalvi és dési egységeket. Megállapította, hogy a fizetések idejében való folyósításával gondok vannak, ezek a gondok országos jellegűek. A miniszter bejelentette, hogy megkezdődött a hadsereg átszervezése. Megváltoztatják az elnevezéseket. Aug. 1-jétől például a IV. Erdélyi Hadsereg hivatalosan IV. Hadtest lesz. Hamarosan felszámolnak az országban 19 egységet, 23-at pedig átszerveznek. A IV: Hadtest keretében kevés lesz az elbocsátás, itt a létszám megmarad. /Folytatódik a hadsereg gyökeres átalakítása. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./
2000. szeptember 14.
"Szept. 13-án megkezdődött a Kolozs megye területén zajló "Cooperative Best Effort" elnevezésű NATO-hadgyakorlat. A mostani hadgyakorlatnak három fontos része van: háromnapos ismerkedés, beilleszkedés; gyakorlatozás kisebb csoportokban; gyakorlatozás a lőtereken, az összes jelen levő egység bevetésével. Tizennyolc országból 300 katona van jelen. A kisegítő személyzet 800 főből áll, akik a román IV. hadtest alkalmazottai. A hadgyakorlat 100 milliárd lejbe kerül. Ebből a pénzből felújították a szamosfalvi és a bogátpusztai kaszárnyákat és lőtereket, modern felszereléshez jutatták a hadgyakorlaton résztvevő román katonákat. A következő hasonló hadgyakorlatra novemberben kerül sor Magyarországon, ahol Romániát az aradi román-magyar közös egység képviseli. Szept. 13-án Kolozsváron a díszszemlén részt vett Sorin Frunzaverde védelmi miniszter, és dr. Mircea Chelaru dandártábornok, a hadsereg vezérkari főnöke is. Jelen volt Bogdan Cerghizan prefektus, Ioan Rus megyei tanácselnök, Gheorghe Funar polgármester, Ioan Cioara tábornok, a IV. hadtest parancsnoka, egyházi személyiségek, tábornokok, a külföldi hadseregek képviselői. Beszédet mondott dr. Mircea Chelaru vezérkari főnök, Ioan Cioara tábornok, Juan Esteban, a haderő társparancsnoka, és Sorin Frunzaverde védelmi miniszter. /Nánó Csaba: Megkezdődött a NATO-hadgyakorlat. Tapasztalatszerzési lehetőség a román hadseregnek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./"
2000. szeptember 22.
A román hadsereg tervezett reformja során egyetlen alakulatot sem számolnak föl Hargita és Kovászna megyében, sőt növelni fogják a katonák számát - derült ki Sorin Frunzaverde védelmi miniszter és Mircea Chelaru vezérkari főnök székelyföldi látogatása során. A védelmi miniszter ígéretet tett arra is, hogy orvosolják az itt szolgáló román katonák panaszait. A pótköltségvetés elfogadását követően külön alapot hoznak létre a hargitai és kovásznai gondok orvoslására. Ebből a külön alapból sok új lakást vesznek a tisztek számára és kifizetik az elmaradt pénzbeni juttatásokat, Sepsiszentgyörgyön bevezetik a katonai egységekhez a gázt, Székelyudvarhelyen megoldják a laktanyák fűtését, kijavítják a katonai létesítményekhez vezető utakat. /Militarizálják a Székelyföldet. = Brassói Lapok (Brassó), szept. 22./
2000. október 9.
A nyugati és közép-európai egyetemstratégiáknak szentelte szeptemberi számát a Korunk (Kolozsvár). "Ha az a célunk, hogy - tudásban és műveltségben - ott tartsunk, ahol mások tartanak, ha hozzájuk hasonlóan kívánunk foglalkozni jövőnk tervezésével, akkor számolnunk kell azzal, ahogyan ők a jelenleg működtetett - általunk áhított - eszközök birtokában elégedetlenek és nyugtalanok" - írta Horváth Andor a lapszám bevezetőjében. Ezekről az elégedetlenségekről, nyugtalanságról írnak a folyóiratban Jacques Derrida, Claude Karnoouh, Sorin Antohi, Szabó Mátyás, Selinger Sándor és mások. A lapszámban olvasható még Füzi László Németh Lászlóról írott esszéje, illetve Stefan Borbély és Kallós Miklós elemzései a holokausztról és következményeiről. /Egyetemstratégiák, egyetemkritikák. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 9./
2000. november 2.
"Okt. 31-én benyújtotta lemondását Mircea Chelaru hadtesttábornok, a hadsereg vezérkari főnöke. A lemondást Emil Constantinescu államfő elfogadta, és Chelaru utódává a szárazföldi erők eddigi vezérkari főnökét, Mihai Popescu hadtesttábornokot nevezte ki, egyúttal hadseregtábornokká léptette elő. Chelaru lemondása időben gyakorlatilag egybeesett azzal, hogy Bukarestben megalakult a Romániai Katonák Nemzeti Szövetsége. A szövetség létrehozását a hadsereg, a belügyminisztérium, a titkosszolgálatok és a nemzetbiztonság kérdéseivel foglalkozó szervezetek 28 aktív, illetve nyugállományú tábornoka kezdeményezte. Az alapítók között volt Mircea Chelaru tábornok is. A Romániai Katonák Nemzeti Szövetsége többek között a társadalom és a nemzet elleni támadások megelőzését tűzte ki céljaként. A katonák "nem nézhetik tétlenül a nemzeti értékek megalázását" - hangsúlyozta a szövetség alapító okirata. Mircea Chelaru tábornok a bolgár hadsereg vezérkari főnökével tartott találkozó után nyilatkozott a sajtónak arról, hogy maffia típusú szervezetek fenyegetik Románia védelmi képességét, ezért a hadseregnek speciális alakulatokat kell létrehoznia ennek elhárítására. Chelaru kijelentette: egyre többet beszélnek "az autonomizálásról és helyi kormányzatokról Dobrudzsában és Olténia déli részén, ahol állítólag már egy enklávé létrehozását is emlegetik". Hozzátette, hogy erről szó volt az ország legfelsőbb védelmi tanácsában, Chelaru beszélt róluk az államfővel és a védelmi miniszterrel. - Az államfői hivatal közleményében tagadta, hogy a román állam egységét és biztonságát veszély fenyegetné, és cáfolta azt is, hogy az ország legfelsőbb védelmi tanácsa az idén foglalkozott volna a nem szokásos típusú fenyegetésekkel, illetve az enklávék létrehozására, valamint a román állam tekintélyének lejáratására irányuló törekvésekkel. /Lemondott a hadsereg vezérkari főnöke. Chelaru Románia külső fenyegetettségével rémítgetett. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./ Mircea Chelaru hadtesttábornok az 1990-es marosvásárhelyi események idején főszerepet vállalt az összetűzésekben. Közvetlenül azután az új hírszerző szolgálat megalakításával bízták meg, ő hozta létre az úgynevezett antiirredenta csoportot, aminek feladata a magyarveszélyre való figyelmeztetés, az ország föderalizálása elleni védelem. 1990 végétől 1993-ig Jordániában katonai attasé volt. Visszatérése után végigjárt több katonai rendfokozatot, míg Victor Babiuc leváltását követően, idén vezérkari főnökké nevezték ki. Az esemény hátteréről Rákóczi Lajos képviselőt, az alsóház védelmi bizottságának RMDSZ-es tagja adott tájékoztatást. Amikor kinevezték vezérkari főnöknek, a képviselőház védelmi bizottsága meghallgatta Chelaru tábornokot, aki már akkor is keményen nyilatkozott a politikusok ellen, az RMDSZ-ről pedig egyszerűen elmondta: nincs keresnivalója a román politikai életben. Rákóczi Lajos ekkor tiltakozott, majd elhagyta a termet. Chelaru állította: a katonaságnak át kell alakítania a parlamentet úgy, hogy a szenátus katonatisztekből és papi méltóságokból álljon, a képviselőház pedig választott képviselőkből. Ez sokkolta a bizottság egyes tagjait, de voltak az ellenzék soraiból olyanok, akik támogatták elképzeléseit. - Chelar Sepsiszentgyörgyön járt, ahol helytelenítette, hogy Hargitában és Kovásznában a helyi tanácsok, úgymond, megakadályozzák a tiszti lakások, illetve csendőrlaktanyák és más védelmi objektumok létesítését. Ennek kapcsán mondta el, hogy információi vannak, miszerint Olténia déli részén és Dobrudzsában enklávék létesítése képzelhető el. - Mindehhez hozzá kell tenni, hogy a Romániai Katonák Nemzeti Szövetsége megnyitó ülésére hivatalos volt Mircea Chelaru és Sorin Frunzaverde védelmi miniszter is. Mindketten bejelentették részvételüket, de mégsem mentek el. Ezen az alakuló ülésen aktív tisztek is megjelentek. Iliescu pártja,az RTDP benne van ebben a szerveződésben, ezt mutatja, hogy megjelent Adrian Constantin nyugalmazott, a képviselőház ipari bizottságának szakértője. /Salamon Márton László: Az RTDP áll a katonatisztek politikai szervezkedése mögött. Interjú Rákóczi Lajos képviselővel, a védelmi bizottság tagjával. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 2./"
2000. november 3.
Nov. 2-án több politikus sajtótájékoztatón fejtette ki véleményét a hadseregben kirobbant, és a politikai életet alaposan felkavaró tábornokok ügyében. Sorin Frunzaverde honvédelmi miniszter az eseményeket kommentálva kijelentette: Ion Mircea Plingu államtitkár írta alá a Romániai Katonák Nemzeti Szövetségének (RKNSZ, ANMR) létrehozásáról szóló engedélyt. A 28 tábornok szervezetének megalakulását kedden jelentették be. Frunzaverde kifejtette: a honvédelmi minisztérium jelenleg elemzi az RKNSZ létrehozásának körülményeit, és ígéretet tett arra, hogy az ügyet mielőbb tisztázza. Szerinte mindenekelőtt Victor Babiuc volt honvédelmi minisztert terheli a felelősség a történtekért. Nicolae Pastinica tábornok bejelentette: a honvédelmi minisztérium felügyelősége azzal a kéréssel fordult Sorin Frunzaverdehez, hogy rendeletben tiltsa meg a hadsereg aktív tagjainak a részvételét az RKNSZ-ben. Hasonló rendelkezés kiadását tervezi Constantin Dudu Ionescu belügyminiszter is. A belügyminiszter elmondta, hogy elrendeli a Rendőrakadémia vezetőjének, Costica Voicu tábornoknak a felelősségre vonását, mivel beleegyezése nélkül egy televíziós műsorban vett részt. Dudu Ionescu azt is felrója Voicunak, hogy az említett adásban a Rendőrök Nemzetközi Egyesületének nemrég megalakult romániai fiókszervezetét a tábornokok szövetségéhez hasonlította. /Veszélyesnek tekintik a tábornokok szövetségét. Visszalép az RKNSZ egyik alapító tagja. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./ A nov. 2-i román sajtó egy része a katonai hatalomátvétel veszélyét engedte sejtetni, míg volt olyan lap, amely üdvözölte azt a szándékot, hogy a hadsereg teremtsen rendet Romániában. Teljes politikai támogatásáról és egyetértéséről biztosította a szövetség létrehozását Valeriu Tabara, a Román Nemzeti Egységpárt és Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke. A hadseregnek igaza van - írta hatalmas betűkkel nov. 2-i számának címoldalán az Azi című napilap. /Katonai diktatúra felé tartanánk? Tábornokok összeesküvéséről beszél a román sajtó. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./
2000. november 25.
Két hónappal ezelőtt meglátogatta Sorin Frunzaverde védelmi miniszter Székelyudvarhelyen a Cserehátat. Most érkezett a hír: november 9-én együttműködési szerződést kötött a Marin Preda líceum egy moldvai katonai szakközépiskolával. Amióta a katonaság a Madarasi Hargitát a menedékházzal együtt le akarat foglalni a csaknem színmagyar város fölött, azóta minden hasonló manőverre nagy gyanakvással figyelnek a városiak. Constantin Costea főtanfelügyelő-helyettes állítólag úgy írta alá az együttműködési szerződést, hogy arról mit sem tudott a felettese. Beder Tibor megyei főtanfelügyelő szerint bármelyik iskolának jogában áll egy másik tanintézménnyel együttműködési egyezséget kötni, helyettesének viszont nem lett volna szabad dönteni a tanfelügyelőség nevében. A dokumentumon több tábornok aláírása látható, meg a szárazföldi erők főparancsnokáé, ezért is feltételezhető, hogy nem egy mindennapos szerződésről van szó a két iskola között./(Oláh István): Civilben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 25./
2000. december 6.
Dec. 4-én Bukarestben a román kulturális központ román-magyar értelmiségi csúcsot rendezett, melyen olyan személyiségek vettek részt, mint Andrei Plesu, Sorin Antohi, Horia Radu Patapievici és Mircea Cartarescu (román részről), illetve Göncz Árpád, Konrád György, Hankiss Elemér és Molnár Gusztáv (magyar részről). Az Értelmiségi elitek Kelet és Nyugat között című vitát Sorin Antohi vezette. Jelen volt Petru Cordos, Románia budapesti nagykövete is. A vita befejeztével bemutatták Andrei Plesu magyar nyelven nemrég megjelent könyveit: a Madarak nyelve (Limba pasarilor, ford. Horváth Andor - Jelenkor, Pécs, 2000) és a Tescáni napló (Jurnalul de la Tescani - Koinónia, Kolozsvár, 2000) címűeket, amelyekből Mircea Cartarescu és Esterházy Péter írók olvastak föl egy-egy részletet. A rendezvény támogatói a bukaresti művelődési, illetve külügyi tárcák voltak. /(Anamaria Pop, Budapest): Értelmiségi csúcs Románia bukaresti Kulturális Központjában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 6./
2000. december 8.
Székelyudvarhelyen dec. 8-án lesz a helyi román tannyelvű Marin Preda Gimnázium és a Campulung Moldovenesc-i Stefan cel Mare katonai szakközépiskola közötti együttműködés keretében az első közös tevékenységre. A két iskola nemrégiben együttműködési szerződést írt alá, ami vitát, ellenérzést váltott ki Székelyudvarhelyen. A tanfelügyelőség részéről Beder Tibor főtanfelügyelő tudta nélkül írták alá a dokumentumot. A protokollumot ellenjegyezte Sorin Frunzaverde védelmi és Andrei Marga közoktatási miniszter. ″A tanfelügyelőség aláírását semmisnek tekintjük azon egyszerű oknál fogva, hogy nem a mi illetékességünk az iskolák közötti együttműködés kialakítása″ - jelentette ki Beder főtanfelügyelő, hozzáfűzve: minden iskola maga dönti el, hogy kivel akar együttműködni. Beder Tibor felhívta a székelyudvarhelyi iskola vezetőségének figyelmét, hogy tevékenységükkel ne keltsenek feszültséget. - A mostani közös programon katonai és civil személyiségek vesznek részt - írja a közlemény. /Együttműködés román iskolák között. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 8./
2000. december 14.
Dec. 13-án folytatódott a vita a parlamenti pártok képviselői között a képviselőház és szenátus vezető pozícióinak szétosztásáról. A képviselőház állandó bizottságában is a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának képviselői lesznek többségben. Az elnöke a tervek szerint Valer Dorneanu lesz, a Nagy-Románia Pártnak egy alelnöki, egy titkári és egy háznagyi tisztség jutott. Az első ülésszak alatt az RMDSZ jelöltje, Borbély László Maros megyei képviselő tölti be a háznagyi tisztséget. Az RMDSZ is pályázott az oktatási bizottság elnöki funkciójára, ez azonban a Nemzeti Liberális Pártnak jutott. A megegyezés értelmében az RTDP a védelmi, a külügyi, a művelődési, a mezőgazdasági, a jogi, a költségvetési-pénzügyi és a gazdasági szakbizottságokat vezeti. Az NRP-nek jutott az egészségügy és a privatizációs bizottság. A Demokrata Pártnak a munkaügyi és társadalomvédelmi, az NLP-nek a tanügyi. Az RMDSZ alelnöki tisztséget kapott a helyi közigazgatási szakbizottságban és az emberi jogi bizottságban, az ipari és szolgáltatási bizottságban pedig megkapta az elnöki tisztséget. A szenátus elnöki tisztsége az RTDP-é, ezt a jelek szerint Nicolae Vacaroiu tölti majd be. Az RTDP két alelnöke Doru Ioan Taracila és Alexandru Athanasiu lesz. Az NRP a neki jutó alelnöki tisztségre Corneliu Vadim Tudort kéri fel. A Demokrata Pártnak és a Nemzeti Liberális Pártnak egy-egy titkári tisztség jutott (Sorin Vornicu, illetve Paul Pacuraru). Az RMDSZ dec. 18-án nevezi meg jelöltjét arra az egyik alelnöki tisztségre, amelyen a demokratákkal és a liberálisokkal osztozik. Az RMDSZ 2001 első, és 2004 második szemeszterében számíthat az alelnöki tisztségre. A szakbizottságok elnöki funkcióit a következőképpen osztották el: az RTDP-nek jutottak a gazdasági, pénzügyi, külügyi, védelmi, mezőgazdasági, művelődési és jogi bizottság vezető tisztségei, az NRP szenátorai a privatizációs, az egészségügyi és a visszaéléseket vizsgáló bizottságokat vezetik, az NLP-é a tanügy, a Demokrata Párté a munkaügy és társadalomvédelem, az RMDSZ-é pedig az emberjogi és a helyi közigazgatási bizottságok elnöki tisztségei. A szövetség képviselőházi és szenátusi frakciói arról fognak tanácskozni, hogy az említett tisztségekre kiket kérjenek fel. /Sz. K. [Székely Kriszta]: : RTDP többség a parlament állandó bizottságaiban. RMDSZ-es szenátor az emberi jogi és a helyi közigazgatási bizottságok élén. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 14./
2001. január 9.
" Ritkaságszámban menő könyv látott napvilágot 2000 legvégén a temesvári Triade Interart Alapítvány kiadásában s a kolozsvári IDEA Design & Print cég gondozásában: Jecza Péter szobrászművész reprezentatív, román és német nyelvű életmű-albuma, a 62 éves képzőművész több mint négy évtizedes alkotópályájának summázata, körültekintően dokumentált és gazdagon illusztrált leltára. Az album 256 oldalán fellelhető a kivételesen termékeny temesvári szobrászművész szinte valamennyi alkotásának eltérő méretű és változatos technikával készült reprodukciója. A könyv szerkesztője, Sorina Ianovici-Jecza a Sepsiszentgyörgyön született és nevelkedett művész 660 alkotását katalogizálta időrendi sorrendben, pontosan feltüntetve minden egyes szobor méretét, anyagát, az öntött példányok számát s azok jelenlegi lelőhelyét. Az összegezéskor kiderült, hogy világ különböző égtájain a köz- és magángyűjteményekben 1700 olyan szobrot őriznek, amelyek Jecza Péter kezéből és műhelyéből kerültek ki. Jecza Péter Temesvárott a Nyugati Egyetem képzőművészeti karának professzora. Monumentális alkotásai, mell- és épületszobrai, arcmásai és domborművei Temesvár, Orsova, Sepsiszentgyörgy, Karánsebes, Lugos, Nagyszentmiklós, Kovászna, Bölön, Újszentes, Dálnok, Nagyajta, Pécska stb. köztereit, templomait, parkjait, emlékhelyeit ékesítik. Jecza Péter munkája többek között Kőrösi Csoma Sándor, Bartók Béla, Bolyai János, Bölöni Farkas Sándor, Kriza János, Franyó Zoltán, Klebelsberg Kunó, Trefort Ágoston szobra. /Szekernyés János: Jecza Péter szobrászművész életmű-albuma. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 9./"
2001. március 3.
"Márc. 2-i sajtóértekezletén Sorin Bota, a közmunkaügyi, szállítási és lakásügyi minisztérium államtitkára több, Kolozsvárt érintő projektről számolt be. Elmondta: a lakásépítés felgyorsítására az Országos Lakásépítő Ügynökség (ANL) irodát nyithat Kolozsváron. Elmondta: jövő héten a minisztérium felügyelői vizsgálatot folytatnak a Kolozsvár-Bánffyhunyad útvonalon. Bota úgy tudja, a korszerűsítési munkálatokat még a múlt év végén be kellett volna fejezni. Azt is elmondta, hogy az új lakónegyedek a Hója erdő közelében, Apahidán és Szászfenesen épülhetnek. Az államtitkár prioritásnak tekinti a Kolozsvár-Nagyvárad vasútvonal villamosítását. Adatai szerint a korszerűsítés több mint fél órával lerövidítheti a két város közötti útszakasz megtételét. Az államtitkár kijelentette: a Budapestet Bukaresttel összekötő autópálya nem Kolozsváron halad majd át, hanem Nagylakon, Aradon és Nagyszebenen. Németh Zsoltnak magyar külügyi államtitkárának azon kijelentésére, amely szerint a magyar állam hajlandó támogatni a Nagyvárad-Kolozsvár-Brassó autópálya felépítését, Bota elmondta: - Ez csak afféle politikai nyilatkozat, kétlem, hogy a szándék komoly. Hozzátette: a román félnek semmi ellenvetése nincs, hogy Magyarország támogassa a Kolozsváron áthaladó autópálya felépítését. /Kiss Olivér: Nem hisznek Magyarország autópálya-terveiben Bota: a magyar fél nem érdekelt a Budapest-Kolozsvár-Bukarest útvonalban. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./"
2001. június 25.
"A román parlament 17 törvényhozója közös nyilatkozatban szólította fel a román illetékeseket, hogy a Nagylak és Konstanca között tervezett autópálya ne Erdély kikerülésével, hanem ennek a térségnek a bekapcsolásával épüljön fel. Az erdélyi autópálya építését szorgalmazó képviselők jún. 23-án Nagyváradon tanácskozást tartottak, amelyen az érintett megyék vezetői és parlamenti képviselői mellett román és magyar szakemberek, valamint több magyarországi megye képviselői vitatták meg a közös fellépés lehetőségét. A tanácskozáson elvi egyetértés született az erdélyi autópálya tervének támogatásáról, és ezt közös nyilatkozatban rögzítették. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség hét, a Nemzeti Liberális Párt hat, a kormányzó Szociáldemokrata Párt két és a Demokrata Párt, illetve a Nagy-Románia Párt egy-egy törvényhozója írta alá az erdélyi autópályát szorgalmazó képviselők nagyváradi nyilatkozatát. A közlekedési minisztérium már a nagyváradi találkozó előestéjén leszögezte, hogy elutasítja a kezdeményezést. /Tanácskozás Nagyváradon. Erdélyen haladjon át a Nagylak-Konstanca autópálya. Marius Sorin Bota: semmi esély. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./"
2001. augusztus 9.
"Na, mi újság címmel jelentette meg időszakos kiadványát - a Humán Reform Alapítvány támogatásával - a Székelyudvarhelyi Újságíró Iskola első évfolyama. Júliusi szakmai gyakorlatuk kézzelfogható bizonyítéka ez kiadvány. Vajda Emese interjút készített a rókavárosi cigányokkal. Golosoiu Sorin azt vizsgálta, hogyan vélekednek a városlakók Udvarhely két politikai tömörüléséről, az UPE-ről és az RMDSZ-ről. "Egyik kutya, másik eb" - derül ki. /ZSIDÓ FERENC: Na, mi újság. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 9./"
2001. november 8.
"Négy és fél ezerrel csökken a vezérkari tisztek száma, akár négy-öt, de legalább kilenc hónapra csökken a kötelező katonai szolgálat ideje - közölte Sorin Encutescu védelmi államtitkár. A sorkatonai szolgálat tartamának megállapítása elsősorban a demográfiai mutatók alakulásától függ. A hadsereg átszervezése fontos kritériuma Románia NATO-csatlakozásának. A hadseregben csökkenteni kell a sorkatonák létszámát, ezzel párhuzamosan pedig növelni a hivatásos állományt. A jelenlegi 22 500 tiszt közül közel nyolcezer a rangfokozatánál magasabb tisztséget lát el. Jelenleg mintegy 140 tábornoki szintű beosztás létezik a hadseregben, ezek közül viszont csupán kilencvenet töltenek be. A generálisok számának növeléséről azonban kizárólag a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) dönthet, amelynek elnöke a hadsereg vezetőjeként az államelnök. - A csendőrségnél nem lesznek elbocsátások. Tudor Cerapin tábornok, a Román Csendőrség vezetője nov. 7-én felvázolta az intézmény átszervezésének módját. Cerapin szerint a csendőrség felszereltsége gondot jelent, ezért kérte az a költségvetés növelését. Ugyancsak a felszereltséget hiányolta nov. 7-én a határrendőrség parancsnoka, Aurel Neagu tábornok, a képviselőház védelmi bizottsága előtti meghallgatáson. /Rövidül a katonai szolgálat. = Krónika (Kolozsvár), nov. 8./"