Négy éve vizsgálják, hogyan került a magyarokat sértő tábla a kolozsvári Mátyás-szobor elé
Négy éve vizsgálja eredménytelenül a román ügyészség, hogyan került a magyarokat sértő bronztábla a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport elé – írta keddi számában a Szabadság című napilap.
A Kolozs megyei ügyészség szóvivője azt közölte a napilappal, hogy az ügyben a megyei rendőrkapitányság nyomoz egy ügyész irányítása alatt. Hozzátette: a nyomozóknak több bizonyítékot is sikerült begyűjteniük, de a nyomozás érdekeire hivatkozva elutasította a részletesebb tájékoztatást. A kolozsvári Mátyás-szoborcsoportot 2011 áprilisában avatták fel újra a román és a magyar kormány közös támogatásával végzett restaurálás után. Egy hónappal később a szobor talapzatánál ismeretlen tettesek bronztáblát helyeztek el egy Nicolae Iorga román történésztől származó, Mátyás román eredetére utaló idézettel. A tábla elhelyezését Sorin Apostu akkori kolozsvári polgármester történelmi jóvátételnek nevezte.
Amint a Szabadság emlékeztetett rá, a műemléken történt engedély nélküli beavatkozás miatt Kelemen Hunor akkori művelődési miniszter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, és Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) volt alelnöke is feljelentést tett. Gergely Balázst 2012 szeptemberében kihallgatta az ügyészség, Kelemen Hunort azóta sem idézték be meghallgatásra.
A Nicolae Iorga román történésznek tulajdonított “A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a legyőzhetetlen Moldva ellen indult” idézetet először 1932-ben helyezték el a szobor talapzatára. A feliratot 1940-ben, Észak-Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása után eltávolították, de Gheorghe Funar, Kolozsvár szélsőségesen nacionalista polgármestere 1992-ben ismét feltetette. A restaurálás során a talapzatra Fadrusz János által tervezett eredeti Mathias Rex felirat került.
A Iorga-idézetet tartalmazó feliratot ismeretlenek a szoborcsoport előtti gyepszőnyegre tették ki.
erdon.ro

Börtönből ideiglenesen házi őrizetbe kerül Sorin Oprescu
A börtönből ideiglenesen házi őrizetbe kerül a korrupcióval gyanúsított Sorin Oprescu, Bukarest felfüggesztett főpolgármestere – döntött csütörtökön a Bukaresti Ítélőtábla.
A szeptember eleje óta előzetes letartóztatásban lévő volt elöljáró fellebbezésének adott helyet az ítélőtábla, így Oprescu 30 napra elhagyhatja a börtönt. A cukorbetegségben szenvedő Oprescu több egészségügyi problémával küszködött fogva tartása idején, kórházi kezelésre is beutalták.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) megvesztegetés elfogadásával gyanúsítja, miután a vádhatóság szerint 25 ezer euró kenőpénzt vett át egy közvetítőtől, majd megtalálták nála a megjelölt bankjegyek egy részét.
MTI
Erdély.ma

Havi ötvenlejes támogatás a hátrányos helyzetű óvodások családjának
Mintegy 111 ezer hátrányos helyzetű családban felnövő gyerek részesülhet havi ötven lej értékű szociális utalványban, az egyetlen feltétel, hogy járjon óvodába – jelentette be az oktatási minisztérium.
Az ezt előíró programot október 28-án hirdette ki Klaus Johannis államfő. A jogszabály módszertanában átveszi a Minden gyerek járjon óvodába programot, ami az elmúlt öt évben kísérleti projektként futott 43 romániai közösségben.
A munka- és családügyi minisztérium korábbi felmérése szerint 111 000 hátrányos helyzetű családban felnövő gyerek lesz az óvodába járáshoz kötött szociális utalványok haszonélvezője. A szaktárca számításai szerint az állami költségvetésből finanszírozott program éves büdzséje 39 millió lej lesz.
Maria Gheorghiu, a programban civil félként részt vállaló OvidiuRo Egyesület egyik alapítója azt mondja, azt szeretnék elérni, hogy valamennyi romániai szegény gyerek részesülhessen minőségi oktatásban iskola előtt. „Örvendek annak, hogy közelebb vagyunk, mint valaha ahhoz a pillanathoz, amikor az óvodák ajtaja nyitva fog állni valamennyi romániai gyerek előtt. A következő szakaszban tisztázni kell a projekt gyakorlatba ültetésének szabályait – a módszertan alapját a Minden gyerek járjon óvodába program jelenti majd. Ezt tesszük jobbá az elmúlt öt év tapasztalataival, és reméljük, hogy hatékonynak bizonyul majd valamennyi romániai közösségben” – mondta Maria Gheorghiu.
A törvény kezdeményezője, Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter úgy nyilatkozott, hogy az utalványok szabályokhoz kötött biztosítása megkülönbözteti ezt a szociális juttatást a többitől – ez a tény nyerte el az oktatási minisztérium támogatását és a kormány pozitív véleményezését.
„A szaktanulmányok szerint a befektetés a korai oktatásba a leginkább megtérülő tanügyi beruházás, mivel javítja a későbbi tanulási lehetőségeket. A korai hozzászokás és az elsajátított ismeretanyag a későbbiekben hozzájárul a készségek fejlődéséhez, és növeli az iskolai sikeresség, a munkaerő-piaci és a társadalmi integráció esélyeit. Ez a törvényi kezdeményezés egy újabb lépés, amit a partnereinkkel közösen teszünk meg a romániai gyerekek jövőjének támogatása érdekében” – hangsúlyozta Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.
A Minden gyerek járjon óvodába program keretében az idei tanévben 11 megye 2400 gyerekét támogatják, hogy járjanak óvodába. A szigorúan megfigyelt óvodába járáshoz kötött szociális utalványok mellett a program biztosítja a gyerekek számára az alap tanfelszerelést, évente kétszer ruhát és lábbelit adnak nekik, továbbá gyümölcsöt, higiéniai termékeket kapnak, valamint biztosítják az oktatók képzését, egészségügyi nevelési programokat szerveznek.
Krónika (Kolozsvár)

Johannis az utcai megmozdulások hangadóival is tanácskozik
Kormányalakítás: a pártok nem neveztek meg miniszterelnök-jelöltet
Újdonságként jelentette be tegnap Klaus Johannis, hogy a korábbiakhoz képest pénteken a civil társadalom, vagyis az elmúlt napok utcai megmozdulásainak hangadóival is tanácskozni fog, mielőtt meghozná döntését az új miniszterelnök-jelölt személyéről.
Az államfő ígéretéhez híven csütörtökre és péntekre konzultációra hívta a parlamenti pártokat az új kormány megalakítása érdekében. Ugyanakkor Johannis közölte, Sorin Cîmpeanu oktatásügyi minisztert nevezi ki ideiglenes kormányfőnek azt követően, hogy Victor Ponta szerdán benyújtotta lemondását. A múlt pénteki súlyos bukaresti tűzvész miatt bekövetkezett spontán tüntetések tegnap is folytatódtak Bukarestben és az ország több nagyvárosában. Az elemzők szerint a tömeg azért vonult utcára, hogy kifejezze bizalmatlanságát az egész politikusgarnitúrával szemben és az államfőre gyakorolt nyomással egy gyökeres társadalmi, politikai változást harcoljanak ki.
Szabadság (Kolozsvár)

Tovább emelkedett az áldozatok száma, sok sebesültet külföldre visznek
Negyvenötre emelkedett vasárnap estig az október 30-i bukaresti tűzvész áldozatainak száma, közben a sebesültek egy részét külföldi kórházakba szállítják a román légierő és a NATO speciális kórházgépei. A vasárnap este elhunyt 45. áldozat annak a Goodbye to Gravity nevű rockegyüttesnek a tagja volt, amelyiknek a koncertjén a múlt pénteki tragédia történt. Bogdan Enachét, a csapat dobosát egy svájci klinikába próbálták átszállítani, de útközben életét vesztette, ezért az őt szállító repülőgép visszafordult Bukarestbe. Az öttagú együttes két gitárosa már az első napokban meghalt, a még életben lévő énekes és basszusgitáros is kritikus állapotban fekszik egy rotterdami, illetve egy bukaresti kórházban.
Eddig 21 súlyos sérültet vettek át belgiumi, hollandiai, ausztriai, izraeli és németországi kórházak. A bukaresti kórházakban ápolt életveszélyes sérültek száma az egészségügyi miniszter szerint meghaladja a harmincat.
Vasárnap este a román védelmi minisztérium kérésére Bukarestbe érkezett a NATO egy – repülő intenzív osztállyá alakított – C17-es lökhajtásos kórházgépe, amely az éjszaka folyamán Nagy-Britanniába, illetve Norvégiába szállítja a tűzvész tíz súlyos, de szállítható állapotban lévő sérültjét.
A román hatóságok egyelőre letettek arról, hogy Magyarországra szállítsák a múlt heti bukaresti tűzvész egyes sebesült áldozatait. A magyar segítség felajánlásáról az ideiglenes román kormányfő, Sorin Cimpeanu számolt be szombaton, amikor elkezdődött a súlyos sérültek egy részének külföldre szállítása.
Az MTI úgy értesült, hogy a magyar felajánlás kevésbé súlyos sérültek kezelésére vonatkozott. Az ebbe a kategóriába eső sérültek állítólag nem kívántak élni a külföldi gyógykezelés lehetőségével, amely megnehezítette volna, hogy családjuk mellettük maradjon.
A bukaresti Colectiv klubban október 30-án egy rockkoncerten használt tűzijáték pillanatok alatt lángra lobbantotta a terem gyúlékony anyagból készült hangszigetelését. A helyiségnek nem voltak vészkijáratai. A rendezvény több száz résztvevője közül sokan nem tudtak idejében kimenekülni az egyetlen használható kijáraton: 26-an a helyszínen meghaltak, több mint 150 ember pedig füstmérgezéssel és égési sérülésekkel került kórházba.
MTI
Erdély.ma

Távozott Oprea
Lemondott kormánytagságáról Gabriel Oprea, a kormányfőhelyettesi tisztséget is viselő belügyminiszter, akit visszaéléssel gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség. A tábornok döntéséről a szenátus házbizottsága számolt be. Az államfő, illetve a megbízott kormányfő már gondoskodott Oprea pótlásáról.
Oprea lemondását már hetek óta követelték a közélet megtisztulásáért utcára vonult tüntetők, felelőssé téve őt egy, a konvoját felvezető motoros rendőr haláláért, ám ő ártatlanságát hangoztatva megtagadta ezt. Miután Victor Ponta miniszterelnök múlt szerdán benyújtotta lemondását, a kormány többi tagja már csak ügyvivőként maradt tisztségben az új kabinet megalakulásáig, tehát Oprea mindenképpen elvesztette volna tisztségét. Lemondása azzal áll összefüggésben, hogy az ellenzék egy leváltását célzó indítványt terjesztett a szenátus elé, amelynek tegnapra tervezett megvitatása így okafogyottá vált. A legfőbb ügyészség pénteken közölte, hogy átadta a korrupcióellenes ügyészségnek a kormányfőhelyettes konvojában történt halálos baleset kivizsgálását, mert felmerült a hivatali visszaélés gyanúja. Több sajtóorgánum azt állította, Oprea egy állami intézmény székhelyéről tartott hazafelé, amikor a baleset történt.
A közlekedési törvény szerint csak az államfőnek, miniszterelnöknek és a parlamenti házelnöknek jár konvoj, miniszterek csak sürgős esetekben közlekedhetnek rendőri felvezetéssel. A Mediafax hírügynökség szerint viszont Oprea többször használt konvojt, mint az államfő és miniszterelnök együttvéve. Klaus Johannis államfő tegnap hivatalosan is felmentette tisztségeiből Opreát, és Sorin Cîmpeanu ügyvivő miniszterelnököt bízta meg a belügyi tárca vezetésével. Oprea ezt megelőzően Ilie Botoş belügyi államtitkárnak utalta át a tárcavezetői hatásköröket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tízéves a Kökényes Néptáncegyüttes
Ünnepelt Dicsőszentmárton magyar közössége
November első szombatján Dicsőszentmártonban a Kökényes Néptáncegyüttes megalakulásának tizedik évfordulóját ünnepelték. A stafétaváltás megható pillanatait, a felnőttkorba lépett első generáció búcsúját a népi együttes tagjai a város közösségével ünnepelték, a rendkívüli eseményben jeles anyaországi vendégek és megyei elöljárók is osztoztak.
A művelődési otthon előterében a Halmen Wilhelm által vezetett, fiatalokból álló Harmónia fúvószenekar akkordjai fogadták a születésnapra érkezőket. A szórvány jelzőt ezúttal megcáfolva, a hétköznapi létezéséből kilépő magyarság zsúfolásig töltötte a város művelődési otthonát. Az együttes-tagok hozzátartozói, barátai mellett az egykor Kis- Küküllő vármegye székhelyeként szolgáló Árpád-kori települést megtisztelte jelenlétével az anyaországból érkezett dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, a hajdúszoboszlói testvértelepülés küldöttsége, Szabó Árpád, a megyei tanács alelnöke, a megyei RMDSZ elöljárói Brassai Zsombor vezetésével, Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, de a helyi polgármester, Meghesan Sorin is a magyar közösséggel ünnepelt, akárcsak a Dicsőszentmárton környékbeli települések elöljárói.
Az együttes tízévi munkájából vetített képes összefoglalóval nyújtottak ízelítőt, majd kalotaszegi táncrenddel indítottak az együttes legidősebb tagjai, amit az évek során nyújtott támogatások iránti köszönetnyilvánítások, oklevelek átadása követett.
Amint Fodor Sándor József, a Kökényes Néptáncegyüttes vezetője felidézte, a 2005-ben alakult tánccsoport létrejötte és fennmaradása Varró Huba oktatónak, a Maros Művészegyüttes volt táncosának és Vásárhelyi Mónika társoktató munkájának, az együttestagok szüleinek és a támogatóknak köszönhető. Az elmúlt évek során a néptánctanulás mozgalommá fejlődött, ugyanis nemcsak dicsőszentmártoni, hanem környékbeli gyerekek és fiatalok is megízlelték a népi kultúra világát. 2005–2008 között a Kis- Küküllő Alapítvány, 2008–2015 között az Alsó-Kis-Küküllő menti Ifjúsági Szövetség vállalta fel a gazdasági menedzselést Kakassy Sándor, illetve Gagyi Zoltán irányításával. Idén júniustól az együttes jogi személyi státussal bír. Amint az egyesület elnöke elmondta, a külföldön és belföldön egyaránt sikeresen szereplő együttes különböző korcsoportokból álló tánckara tíz év alatt huszonnégy tájegység néptánc- és népdalörökségét tudta hitelesen megjeleníteni a színpadon, ugyanakkor mesefeldolgozásokat és táncszínházi produkciókat is rendszeresen műsorukra tűztek. A kezdetektől hozzávetőleg háromszáz gyerek és fiatal fordult meg az együttesben. Évente átlag húsz fellépésük volt, az eltelt évtizedben ez kétszáz előadást jelent. Az együttesvezető sikerként könyveli el, hogy a néptánc-együttes tagjai nem az utcán, illetve a tévé és számítógép előtt töltötték szabadidejüket, hanem testi-lelki épülésükön dolgozva, általános műveltségüket fejlesztve megtanulták népük kultúrájának jellegzetességét, mindeközben olyan egyedi tudásra tettek szert, amit más gyerekek esetleg elmulasztottak. Ezek a fiatalok mások lettek viselkedésben, életfelfogásban egyaránt, életstílusuk, egyéniségük megváltozott, és ami a legfontosabb, kialakult az identitástudatuk. A gyermekeik lépteit erkölcsileg és anyagilag támogató szülői közösség számára is összekovácsoló erővel bír a néptánc-együttes, mivel az együttes fejlődését, megmaradását segítő szülők között is barátságok születtek – hangsúlyozta az együttes vezetője.
A megmaradás záloga – szálfaegyenes gerinc
Dr. Szili Katalin köszöntőjét Márai Sándor-idézettel kezdte: "…Ha ünnepelsz, ünnepelj egészen, a lelked is öltöztesd ünneplőbe…" Szívből jövő köszöntője a Márton-nap, illetve a hét végén a szórványban élő magyarságot ünneplő nap közelségét is idézte, amit igencsak fontos eseménynek tart, mert a dicsőszentmártoni, illetve a hozzá hasonló közösségek meg tudták őrizni nyelvüket, kultúrájukat. Értékelte az együttes megálmodóinak, alapítóinak, fenntartóinak munkáját, amely révén elsőrendűvé vált a népi táncunk, zenénk megtartása és átadása a következő generációknak. A szórványban élő magyarság, illetve a tömbben élő erdélyi magyarság táncában egyaránt a szálfaegyenes gerincet idéző testtartásra tett utalást, mely a mindenkori megmaradás záloga. Befejezésként Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár üdvözletét tolmácsolta a jelenlévőknek.
A kalotaszegi, mezőségi, Kis-Küküllő menti táncrendhez az Üver zenekar szolgáltatta a talpalávalót, miközben a Kökényes mindhárom korcsoportja felvonult, a leköszönő felnőtt ifjak, a nagyok, illetve a kicsik, pár percig szűknek is bizonyult a színpad befogadóképessége. Az elköszönő generáció tagjai mellényüket és egyéni végrendeleteiket adták át az ifjabb generációnak, közülük egyik gondolatai imígyen hangzottak: "A tánc kikapcsolódás, szenvedély, mely összeköt, új barátságokat szül, egyszerűen szeretjük. Őrizzétek örökké a szívetekben és jusson eszetekbe mindannyiszor… Ha a táncunkat nézed, szívünk szavait hallod."
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Bemutatta minisztereinek listáját Dacian Cioloş
Brüsszelben dolgozó szakember, nagykövet, volt szociáldemokrata miniszter és a magánszférában tevékenykedő menedzser is lehet az új, szakértői román kormányban, amelynek névsorát vasárnap délután ismertette Dacian Cioloş kijelölt kormányfő.
A korábban uniós mezőgazdasági biztosként tevékenykedő kijelölt miniszterelnök közölte: a kabinetben a magánszférában, a romániai vagy az európai közigazgatásban dolgozó szakemberek, illetve különböző civil szervezetekben tevékenykedő, menedzseri tapasztalatokkal rendelkező személyek is helyet kapnak. Felhívta a figyelmet: a nemi egyensúlyra is odafigyelt, így a kabinet egyharmada nő. „Számos fiatalt, és jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező személyt is beválogattam, akik nyitottak a párbeszédre” – jegyezte meg Cioloş, hozzátéve: fontos szempont volt a feddhetetlenség is.
A kabinetben nem kaptak helyet a leköszönő ügyvivő kormány tagjai, kizárólag a kijelölt kormányfő által kiválasztott, politikai szerepet nem vállaló személyekről van szó.
A névsor ismertetését követően Cioloş előbb a Szociáldemokrata Párt (PSD), majd a Nemzeti Liberális párt (PNL) vezetőivel egyeztetett, hétfőn pedig a többi párttal találkozik.
A kormány hivatalba lépéséhez az szükséges, hogy a ma és várhatóan hétfőn esedékes parlamenti szakbizottsági meghallgatásokat követően a parlament két háza együttes ülésén bizalmat szavazzon az új kabinetnek. Ez várhatóan nem okoz problémát, mivel gyakorlatilag mindegyik párt elfogadhatónak nevezte Cioloş személyét és a szakértői kormány gondolatát, még a Szociáldemokrata Párt (PSD) is, amely ugyanakkor azt akarja, hogy a kabinet minden projektről külön egyeztessen a pártokkal.
Egyébként a kormánynévsor bejelentését megelőzően, még szombaton – útban a törökországi g20-as csúcs felé – rövid bukaresti kitérőt tett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság, és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, akik a kijelölt miniszterelnökkel találkoztak. A megbeszélésekről Cioloş elmondta: a romániai politikai helyzetről, valamint az új kormány programjáról tárgyaltak, különös tekintettel a költségvetésre, mivel Bukarest ennek kapcsán alkut szeretne Brüsszellel.
Mint ismeretes, a szakértői kormány annak nyomán vált szükségessé, hogy Victor Ponta miniszterelnök lemondott a bukaresti Colectiv nevű szórakozóhelyen kitört tűzvész miatt kitört kormányellenes tüntetések után, és a parlamenti pártok úgy döntöttek: a jelenlegi közhangulatban nem vállalják a politikai kormányzás felelősségét. Ponta eddigi kormánya Sorin Cîmpeanu ügyvivő kormányfő, oktatási miniszter irányításával a Cioloş-kormány hivatalba lépéséig marad a helyén.
A Cioloş-kormány névsora:
Costin Grigore Borc – miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter – jelentős menedzseri tapasztalattal bír, jelenleg a a CRH – a volt Lafarge – vezérigazgatója;
Vasile Dâncu – miniszterelnök-helyettes, fejlesztési miniszter – szociológus, volt szociáldemokrata szenátor, egykori távközlési miniszter;
Lazăr Comănescu – külügy, jelenleg államfői tanácsadó, 2008-ban már volt külügyminiszter;
Mihnea Motoc – védelem – jelenleg londoni nagykövet, korábban Románia ENSZ-, illetve európai bizottási nagykövete volt;
Petre Tobă – belügy – rendőri karriert futott be, jelenleg országos rendőrfőkapitány, volt belügyi államtitkár;
Anca Dragu Paliu – pénzügy – pénzügyi elemző az Európai Bizottság mellett, tíz évig az IMF romániai irodájában tevékenykedett;
Marian Popescu – közlekedés – a Román Vasúttársaság (CFR) ügyvezető menedzsere, jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik;
Cristina Guseth – igazságügy – a Freedom house jogvédő szervezet munkatársa, a jogállamiság megerősjtését célzó projektek fűződnek a nevéhez, a korrupcióellenes küzdelem egyik élharcosa;
Adrian Curaj – oktatás – szakterülete az oktatás menedzsmentje, a a Világbank, az UNESCO és az Európai Bizottság tanácsadója volt;
Claudia Ana Moarcăş – munkaügy – több mint 25 éves tapasztalat a témában
Andrei Baciu – egészségügy – fiatal sebész, külföldi, kórházmenedzseri tapasztalattal;
Achim Irimescu – mezőgazdaság – Románia európai bizottsági képviseletén dolgozik, afrármérnök, volt mezőgazdasági államtitkár;
Victor Vlad Grigorescu – energia – 39 éves, az Electrica igazgatótanácsi tagja, szintén Románia EB-képviseletén tevékenykedett;
Aura Răducu – európai uniós alapok – az EB REGIO-osztályán dolgozott, ma az EBRD szakértője;
Cristina Paşca Palmer – környezetvédelem – az Európai Bizottságnál tevékenykedik;
Marius Bostan – távközlés – szakirányú tapasztalat;
Vlad Alexandrescu – művelődés – a Bukaresti Tudományegyetem tanára, volt luxemburgi nagykövet;
Elisabeta Lipă – sport és ifjúság – evezős olimpiai bajnok, az evezős szövetség és a Dinamo sportklub elnöke;
Violeta Alexandru – szociális párbeszédért felelős tárca nélküli miniszter – a Közpolitikai Intézet igazgatója
Ioan Dragoş Tudorache – a miniszterelnöki kancellária vezetője – jogász, az ENSZ munkatársa volt Koszovóban, jelenleg az Európai Bizottság mellett tevékenykedik;
Dan Stoenescu – határon túli románokért felelős tárca nélküli miniszter – diplomata, jelenleg a madridi nagykövetség munkatársa;
Cristian Ciprian Bucur – parlamenti kapcsolatokért felelős tárca nélküli miniszter – jelenleg is a parlamenti adminisztráció tagja.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

Románia, ahol nem értik az idők szavát
„A román mezőgazdaságban nehéz talpon maradni, mert az élelmiszerforgalmazás zömét bonyolító multinacionális üzletláncok nagy tételekben hozzák be külföldről az olcsó árut” – beszélgetés Neményi József Nándor agrárközgazdásszal, a Versenytanács egykori tagjával.
– Van annak üzenete, hogy a volt ügyvezető kormányfő, Sorin Cîmpeanu, illetve az új miniszterelnök, Dacian Cioloş mezőgazdasági szakemberek?
– Sok évtizedes tapasztalat mondatja velem, hogy a leggyengébb agrárszakember is többet ér, mint sok értelmiségi szakma képviselője. Ez még akkor is igaz, ha sokan nem értenek velem egyet. A román és a romániai magyar politikában sok politikusnak semmiféle szakmája nincs, semmihez nem ért, mégis úgy gondolja, hogy a politika az ő felségterülete. Hogy két kiváló agronómus váltja egymást a román kormány élén, ez egyféle normalitást jelez: eljött az ideje a szakértőknek, akik szakmájukban már letettek valamit az asztalra.
– Pedig ma sok babér nem terem a mezőgazdasági szakembereknek...
– A frissen végzett mezőgazdászok valóban nehezen tudnak elhelyezkedni Romániában. Rendszertől függetlenül mezőgazdasági szakemberre azonban mindig szükség volt, és ha azt akarjuk, hogy a termőföldeknek ne csak a fele legyen megdolgozva, akkor szaktudásukra szükség lesz. Agronómus nagyapám évtizedekig volt gazdatiszt Hadréven: kora tavasztól késő őszig éves szerződéssel szegődött el farmvezetőnek, és a teljesítménye alapján mindig megújították azt. Ilyen felelősségvállalásra lenne szükség, hogy az önellátás zsákutcájában vergődő román mezőgazdaság piacra is termeljen.
– A rendszerváltás után is a Kolozs megyei mezőgazdasági üzemek hitelezésével foglalkozott, mígnem rendre mind felszámolódtak. Hogyan került ebbe az állapotába a mezőgazdaság?
– Összesen 27 évet dolgoztam a kolozsvári agrárbankban, ebből a rendszerváltás után mintegy ötöt. Átéltem a mezőgazdaság leépülésének a legsúlyosabb időszakát. A földtulajdonosok nemcsak a gyereket öntötték ki a fürdővízzel, hanem a kádat is kidobták. Nem értették a szövetkezés előnyeit, nem bíztak egymásban. 1990 első hónapjaiban a megyei mezőgazdasági szakbizottság alelnökeként több faluban is megpróbáltam elmagyarázni, hogy hagyják meg a szövetkezeteket. Volt, ahonnan menekülnöm kellett, nehogy megverjenek. Az emberek önhatalmúlag széthordták a termelőszövetkezetek vagyonát, a közprédát senki nem akadályozta meg. Sem a gazdák, sem a hatóságok nem értették, hogy igazságtalanságot nem lehet megoldani egy másik igazságtalansággal.
– De azokat a mezőgazdasági nagyüzemeket sem lehetett megmenteni, amelyeket nem hordtak szét. Ha ezek eredményesen működnek, az emberek nem jöttek volna rá, hogy érdemes nagyobb területen gazdálkodni?
– Az eredendő bűn az, hogy Romániában nem volt előkészítve a gazdasági rendszerváltás. A gazdák azt hitték, hogy pár hektáros területeken képesek kifizetődően termelni. Amikor láttuk, hogy a termelőszövetkezetek menthetetlenek, az állami mezőgazdasági vállalatokat próbáltuk támogatni. De ez a törekvés is vakvágányra futott. Amikor 1996-ban a Versenytanácsnál dolgoztam, az állami nagyüzemek számára még mindig bukaresti minisztériumok határozták meg a mezőgazdasági termények árát. Ion Iliescu nem akart árfelszabadítást az élelmiszerpiacon, a nagyüzemek pedig nem lehettek a maguk urai.
– Az elmúlt 25 évben hiányzott az átgondolt agrárhitelezés. Mi ennek az oka?
– A mezőgazdaság jó profitrátája évi 5-6 százalék. A kilencvenes évek száz százalék fölötti kamatszintjét mezőgazdasági termelők nem tudták megfizetni. A Văcăroiu-kormány bevezetett ugyan kedvezményes agrárhitelt, az agrárbank azonban a csődbe ment nagyüzemektől nem tudta behajtani a tartozásokat. A működő agrárhitelezéshez agrárbiztosítás és közraktározás is kell. A piaccentrikus mezőgazdaság sok induló tőkét igényel.
Az elmúlt évekig a kedvezőtlen gazdasági körülmények nem tették lehetővé magánkézben levő nagyobb farmok létrejöttét, az uniós csatlakozás után pedig az EU-n belüli hatalmas túltermelés lett a román mezőgazdaság kerékkötője, amit az orosz embargó súlyosbít. Ma ugyanaz a helyzet Romániában, mint a harmincas évekbeli gazdasági válság után Amerikában: csak a legjobb minőségű földeket érdemes megdolgozni, ott, ahol a búza hektárhozama legalább 5-6 ezer és a kukoricáé 8-9 ezer kg. A román mezőgazdaságban nehéz talpon maradni, mert az élelmiszerforgalmazás zömét bonyolító multinacionális üzletláncok nagy tételekben hozzák be külföldről az olcsó árut.
– Tizenhat évig dolgozott a Versenytanácsban, Bukarestben. Ennek a hivatalnak szabták feladatként a piacgazdaság alapvető szabályainak lefektetését és ellenőrzését. Miért alakult ez ennyire nehézkesen?
– Amikor 17 hónap parlamenti képviselői mandátum után bekerültem a 10 tagú Versenytanácsba, szakmailag kiváló csapat fogadott. Kollégáim többsége bukaresti egyetemeken tanított, de volt közöttünk az energetikai kérdések szakértőjeként a Közel-Keletről hazahívott kőolajszakember is. Hiába dolgoztam 27 évet banki hitelezésben, mert nem juthattam ki külföldre, nem volt rálátásom a nagyvilág gazdaságára.
Ezt a hátrányt sok munkával kellett behoznom. Az, hogy Romániában megkésve indult a piacgazdaság, nem egy-két hivatal hozzáállásán múlott. Amikor bő egyéves munkánkat követően a norvég–francia kombináció alapján kidolgozott versenytörvényt 1996 májusában megszavazta a parlament, kiderült, hogy nem lehet alkalmazni.
– Miért?
– A piacgazdasághoz a legalapvetőbb feltétel, a verseny hiányzott. És a további járulékos törvények, valamint a mintegy 25 állami szabályozó hatóság az energetika, a turizmus, a távközlés és számos más területen. A versenytörvénynek a piacgazdaságot szabályozó működéséhez még évekre volt szükség, miközben néhány multinacionális nagycég – elsősorban a mobilszolgáltatók – a szabályozatlan piaci körülményeket kihasználva, degeszre keresték magukat. Beengedték a piacra a multinacionális nagycégeket, de a működésüket felügyelő állami szabályozást csak 5-6 év múlva léptették életbe. A kilencvenes években két dolog ütközött egymással: a piac- és a tervgazdálkodás.
– Mikortól lehetett csomagban alkalmazni az új piacszabályozó törvényeket?
– A versenytörvény makrogazdasági törvény, amely a piaci viselkedésmódot szabályozza, ami viszont nem működhet csődtörvény nélkül: aki nem bírja a versenyt, annak le kell lépnie a piacról. A legtöbbet kormányzó Szociáldemokrata Párt félt a csődtörvény bevezetésétől. Úgy gondolták, jobban megéri életképtelen vállalatokat fenntartani, mint a csődeljárás okozta szociális robbanást kezelni. A csődtörvény csak a kétezres évek derekára lett működőképes.
– Ez együtt járt a szocialista nagyipar még megmaradt nagyvállalatainak a felszámolásával. Törvényszerű volt ennek az iparnak a leradírozása a térképről?
– Az igazi bajok a rendszerváltás utáni években gyökereznek. A hatalmon lévő politikai elit nem mérte fel a privatizáció előtti román ipar pontos látleletét. Petre Roman miniszterelnök azt mondta, a román ipar egy ócskavashalmaz. Ez nyilván így nem volt igaz, mert bizonyos részeit jó stratégiával meg lehetett volna menteni. Az viszont nem vitás, hogy a román ipart túlzott energiafogyasztó technológiákra építették, a modernizációhoz pedig hiányzott a hazai erőforrás, illetve ennek szerepét alábecsülték. A multinacionális cégek egyoldalú színrelépésével az volt a legnagyobb baj, hogy az általuk diktált modernizációból és technikai haladásból a román gazdaság és a román fogyasztó alig részesült.
– A nagyprivatizáció tehát kényszermegoldás volt?
– A román nagyprivatizációban igazából nagyon kevés a sikertörténet. Most hirtelen a Dacia gyárra gondolok, de erről is azt kell tudni, hogy a Renault aprópénzért vásárolta meg, miközben a román állam a francia céget hosszú évekig hatalmas állami támogatáshoz juttatta. Ugyanez a forgatókönyv ismétlődött számos állami nagyvállalat esetében.
A kommunista hőskorban mintegy negyvenezer embert foglalkoztató galaci Sidex kombinátot az indiai angol befektető – bevallása szerint – olcsóbban vette meg, mint amennyiért lányának villát vásárolt London egyik külvárosában. Igaz, a Sidex hatalmas adósságállományát is átvállalta. Az új tulajdonos a vasércet és a szenet Oroszországból importálta vámmentesen, de sok egyéb állami kedvezményt is kapott. Ha végignézzük a nagyprivatizációs tranzakciókat, gyakorlatilag mindenhol ugyanaz történt: minimális vételár és évekig tartó hatalmas állami támogatás volt a magánosítás ára.
– Említette a kilencvenes évek nehéz gazdasági helyzetét: ahhoz képest ma nagy az árubőség. Ha az embernek egy jobb munkahelye van, akár élhető ország is lehet Románia. Ma már működik a piacgazdaság?
– Azt hiszem, Bukarestben mérhető le leginkább a fejlődés mértéke. Óriási a felhozatal: normális minőségű árut lehet vásárolni normális áron. De nem ez az egyedüli arca Romániának. Van egy bukaresti, kolozsvári és temesvári Románia, és van egy vaslui-i és botoşani-i is, ahol a nyomor és a mélyszegénység jellemző. Az ország többi részei a két véglet között mozognak. Miközben hivatalosan 7-8 százalékos a munkanélküliség, legalább hárommillió ember dolgozik külföldön. A viszonylagos gazdasági fellendülést hozó multinacionális nagycégek azonban csak addig maradnak a román piacon, amíg éves profitjuk legalább ötven százalék. A mezőgazdaság jó része ma sem termel piacra, csak önellátásra.
Kulcskérdés, hogy az új kormány mit kezd ezzel. Habár az Európai Unió nem támogatja, a román agrárágazat fennmaradásához okosan kigondolt protekcionizmusra van szükség. Romániát összességében a befejezetlen múlt traumája kísérti. Az 1990-ben történt négy-öt bányászjárás hosszú időre megpecsételte az ország jövőjét, amivel napjainkban megint lehetne mit kezdeni, ha nem egy olyan fiatal nemzedék lenne a munkaerőpiacon, amelyet az elmúlt 25 évben jórészt azok a tanárok neveltek, akik maguk sem értették az idők szavát.
Makkay József
Krónika (Kolozsvár)

Ünnepi ülés a Városházán
Megnyílt az MNKH aradi irodája
Kedden délután az aradi December 1. utca 4. szám alatt a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) Közép-európai Kereskedésfejlesztési Hálózat irodájának a felavatásán Skapinyecz Péter, a Hálózat igazgatója és Kranowszky Nagy Andrea irodavezető vágták át a magyar–román trikolórokkal ékesített avatószalagokat. Ezt követően a Városháza Ferdinánd Termében került sor az ünnepi ülésre, ahol a száznál több megjelentet Kranowszky Nagy Andrea irodavezető köszöntötte két nyelven, név szerint megemlítve a prezídiumban helyet foglaló 10 embert, valamint Korsós Tamás kolozsvári konzult.
Miután ismertette az ünnepi ülés célját, vagyis az MKH Közép-Európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat aradi irodája megnyitásának az értékelését, a mikrofonhoz kérte Zákonyi Botondot, Magyarország Bukaresti Nagykövetségének rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki Pálfi Kinga román nyelvű tolmácsolásában köszöntötte az egybegyűlteket. Megtisztelő örömének adott hangot, amiért erre az ünnepi alkalomra jöhetett Aradra. Ismertette Magyarország kormányának azt a törekvését, miszerint a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. közreműködésével elősegítse a magas hozzáadott értékű, nemzetközileg is versenyképes termékeket és szolgáltatásokat előállító magyar kis- és középvállalkozások exporttevékenységének a bővítését. A Magyar Állam és Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közösen alapította az MNKH Zrt.-t, amelynek tevékenysége két fő pillérre épül: felkutatni azokat a magyarországi vállalkozásokat, amelyek a külpiacon sikeresek lehetnek, másrészt, a célországokban létrehozott helyi kereskedőházak segítségével felmérni az adott piac igényeit. Az MNKH Zrt. az elmúlt két évben 4 földrész, csaknem 30 országában nyitott kereskedelmi képviseletet. Romániában a meglévő kolozsvári, nagyváradi, székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi irodák mellett, mostantól a vállalkozók rendelkezésére áll az aradi kirendeltség is, amelynek a munkájához sok sikert kívánt.
A befogadó város nevében Bognár Levente aradi alpolgármester két nyelven üdvözölte az egybegyűlteket, majd Aradnak a magyarországi önkormányzatokkal kiépített jó kapcsolatairól beszélt. Közöttük, a gyulaival 21 éve ápolt Kézfogások kapcsolatot a közeljövőben ünnepelik meg. Mától el lehet mondani, hogy Arad egyik központja lesz a regionális gazdasági kapcsolatoknak, amelyeknek a kiépítéséhez minden támogatást megad, sok sikert kívánva hozzá.
Arad Megye Tanácsának a nevében Gheorghe Stoian, megyei főügyintéző üdvözölte a regionális kereskedelmi központ megnyitását. Beszédét abban a reményben zárta, hogy az iroda megnyitásával új távlatok nyílnak a román–magyar kereskedelmi kapcsolatokban.
Marossy Zoltán Temes megyei alprefektus miután magyarul is üdvözölte az egybegyűlteket, románul, tolmács közreműködésével adott hangot örömének, amiért részt vehet a Partium déli részében, illetve a Bánságban lévő vállalatok felemelkedését szolgáló üzletkötő központ felavatásán. Hogy mennyire szükség van a hasonló üzletkötő központokra, a Temes megyei kimutatások is bizonyítják: idén több mint 250 ezer lej tőkebefektetést 3 luxemburgi, 2-2 olaszországi és németországi, továbbá 1-1 dán, holland, svájci, de szerbiai cég is tett, ezért várják az első, 250 ezer lej fölött befektető magyarországi vállalatot is. A rendszerváltás óta történt Temes megyei befektetések tekintetében a magyarországiak a 4. helyen állnak, több mint 20 millió lej beruházással. Beszédét magyarul fejezte be, kiemelve: ha a Bánságban magyarul beszélő partnerre van szükség, ott mindenben segítenek azzal együtt, hogy az utóbbi 26 évben a megye magyarsága a felére csökkent.
Joó István, a Duna Régió Stratégiáért felelős miniszteri biztos elégedetten nyilatkozott a két ország közötti kereskedelem fejlődéséről, hiszen idén a külkereskedelmi mérleg 3,2%-kal bővült tavalyhoz viszonyítva. Az országhatár két oldalán lévő 8 nagyváros, illetve mintegy 4 millió lakos komoly lehetőségekkel kecsegtet. Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma számára rendkívüli fontossággal bír a határ menti régióknak a fejlesztése, a határokon átnyúló kereskedelmi együttműködések kiszélesítése, amiben nagyon sokat tehet a most felavatott iroda.
Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke két nyelven elmondott üdvözlő szavait követően kifejtette: az iroda felavatása fontos lépés az országhatár két oldalán található megyék lakossága közötti együttműködésben. A rendszerváltás óta eltelt időszakban nagyon sok közös kulturális rendezvényt tudhatunk magunk mögött, sok hidat épült, ezért eljött az ideje a gazdasági téren történő együttműködések tovább bővítésére.
Tiberiu Ciul, az Arad Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezető igazgatója kézzelfogható adatokra támaszkodva méltatta a két ország között az utóbbi időben megnőtt kereskedelmi kapcsolatokat, amelyeket a megnyílt iroda tovább fokozhat.
Petru Buzzi, a Karassó-Szörény Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kiválónak minősítette a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat, amelyekben azonban a magyarországi fél pozitívuma érzékelhető, míg a román fél fejlesztései messze elmaradtak az elvárásoktól. Reméli, az iroda működése tovább serkentheti az együttműködést.
Sorin Maxim, a Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója megtiszteltetésnek érezte, amiért közebbről is megismerheti az MNKH működését, amiben reményei szerint fokozott szerep jut majd a határon átnyúló együttműködéseknek.
Skapinyecz Péter, az MNKH Közép-Európai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Kft. igazgatója részt vett minden hasonló iroda beindításában, mindnek a munkáját jól ismeri. Kranowszky Nagy Andreát több mint 10 éve ismeri, eddig minden felvetődött kérdést meg tudtak oldani, ezért biztos benne, hogy az aradi iroda is zökkenőmentesen fog működni. Meggyőződése, hogy a tervezett 22 irodát feltételező kereskedelmi hálózat meghozza a hozzá fűzött reményeket. Az aradi iroda munkájához sok sikert kívánt. Végszavában megköszönte a hozzászólásokat, a jókívánságokat, majd minden jelenlévőt a helyszínen feltálalt állófogadásra, további beszélgetésre invitált.
Miután pezsgővel koccintottak az iroda hatékony működésére, sikerére, kellemes, baráti hangulatban beszélgetve falatoztak, tervezték a közös jövőt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Titoktól a vallomásig – nemzetközi színháztudományi konferencia Marosvásárhelyen
A színházban a vallomás a napló jellemzőivel rendelkezik, amennyiben, mint Maurice Blanchot mondja, „az őszinteség az a követelmény, amelyet el kellene érnie, de nem meghaladnia” – olvasható a 16. Nemzetközi Színháztudományi Konferencia beharangozójában, amelyet december 11–12. között tartanak Marosvásárhelyen a Plaza Hotel konferenciatermében.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szervezésében sorra kerülő konferencián, amelynek címe a Titoktól a vallomásig, az előadók arra keresik a választ, hogy milyen mértékben hatja át a titok és a vallomás az alkotófolyamatot, a színrevitelt, újrarendezve színpadi eseményeket, azok értelmét és jelentését? Milyen dramatikus formákat rendel magához a titok, a feltárulkozás? Helyreállítja-e a néző a megfigyelő státusát, végső soron voyeurré alakítva azt? Vajon a színész munkája hozzáidomul a szereplő titkaihoz?
A konferencia előadói közt szerepel Daniel Dinkgräfe, az angliai Lincoln University professzora és Liviu Dospinescu, az Université Laval oktatója Kanadából. Az érdeklődők olyan magyarországi, Marosvásárhelyen tanító nevekkel is találkozhatnak, mint Kékesi Kun Árpád, Jákfalvi Magdolna vagy Kricsfalusi Beatrix.
A ma délelőtti előadók között Sorin Crișan, Filippo Bruschi, Maria-Rosa Lehman, Galina Subbotina, Ungvári-Zrínyi Ildikó, Albert Mária, Liviu Dospinescu, David Yvon értekezett.
Antal Erika
maszol.ro

PNL: Florea nem indulhat újabb mandátumért az alakulat színeiben
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) által frissen elfogadott feddhetetlenségi feltételek értelmében az ellene foganatosított vádemelés miatt Dorin Florea nem indulhat újabb polgármesteri mandátumért alakulatunk színeiben – jelentette ki a Krónikának Marian Petrache, a PNL első alelnöke szerdán azt követően, hogy az ügyészség hivatali visszaélés miatt bíróság elé állította a marosvásárhelyi elöljárót. Ha Florea függetlenként sem indul, az megnöveli a magyar jelölt esélyét a 2016-os helyhatósági választáson.
Megtörténhet, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) kaparja ki a gesztenyét a marosvásárhelyi magyarok számára a jövő évi helyhatósági választáson. A nyomozó hatóság szerdán hivatali visszaélés miatt vádat emelt a megyeszékhely élén negyedik mandátumát taposó Dorin Florea polgármester ellen, akinek a helyi futballklub önkormányzati finanszírozását róják fel.
Az 59 éves, első mandátumát 2000-ben Fodor Imrével szemben megnyerő politikus első alelnöki tisztséget tölt be a Nemzeti Liberális Pártban (PNL), amely éppen hat nappal ezelőtt szigorította a helyhatósági, parlamenti és európai parlamenti választásokra vonatkozó jelölési szabályzatát.
Az alakulat által elfogadott feddhetetlenségi kritériumok értelmében nem indulhat a 2016-os önkormányzati megmérettetésen a PNL színeiben az a politikus, akit jogerősen elítéltek korrupciós, erőszakos vagy szándékosan elkövetett bűncselekmény miatt. Hasonlóképpen nem lehet a liberális alakulat jelöltje, aki ellen csúszópénz elfogadása vagy adása miatt bűnvádi eljárás indult, illetve aki ellen szándékosan elkövetett bűncselekmények miatt vádat emeltek.
Szigorítottak jelölési szabályzatukon a liberálisok
A PNL-ben Floreához hasonlóan első alelnöki tisztséget betöltő Marian Petrache szerdán a Krónika megkeresésére elmondta, az új jelölési szabályzat értelmében az ellene foganatosított vádemelés miatt Marosvásárhely jelenlegi polgármestere nem indulhat az alakulat jelöltjeként újabb mandátumért. „Nem kívánok a Dorin Florea konkrét esetéről, a terhére rótt vádakról nyilatkozni. Viszont a párt országos tanácsa által december 11-én elfogadott feddhetetlenségi kritériumok alapján nem pályázhat a PNL színeiben a polgármesteri tisztségre. Nagyon sajnálom a helyzetet, hiszen egy kiváló kollégánkról van szó” – jelentette ki a Krónikának Petrache.
Az Ilfov Megyei Tanács elnöki tisztségét betöltő liberális politikus ugyanakkor reményének adott hangot, miszerint a jövő nyáron esedékes önkormányzati választásokig Florea perében bírósági ítélet születik, a polgármesternek pedig sikerül tisztáznia magát, és mégis indulhat újabb mandátumért a PNL színeiben.
Közbevetésünkre, miszerint a romániai igazságszolgáltatás lassú törvénykezését figyelembe véve kicsi az esélye, hogy fél év alatt jogerős ítéletet hozzanak az ügyben, Petrache úgy vélekedett: hasonló esetekben indokolt lenne felgyorsítani a bírósági ügymenetet. „Már csak azért is, mivel a vádemelési szakaszban még senkiről sem lehet megállapítani, hogy bűnös vagy ártatlan, viszont ha éppen a vádak miatt nem indulhat a választáson, azzal őt is, de az egész várost megfosztják attól, hogy folytathassa a Marosvásárhelyen folytatott munkáját” – állapította meg a PNL első alelnöke.
Marian Petrache elismerte, a feddhetetlenségi feltételek rögzítésével alakulata nagy felelősséget, de nagy kockázatot is vállalt, szerinte azonban erre mindenképpen szükség van ahhoz, hogy végbemenjen a társadalom által a politikai pártok körében szorgalmazott megtisztulási folyamat. Lapunk megpróbálta Dorin Florea álláspontját is kikérni az ügyben, de nem sikerült elérnünk telefonon.
Felértékelődik a magyar összefogás
A polgármester kedden, a vádemelés bejelentése előtt egyébként úgy nyilatkozott: jelenleg nem tudja, megpályázza-e jövőre is az elöljárói széket; ebben az ügyben lakossági konzultációt folytat a következő időszakban, és csak azután hozza meg a döntését.
Hozzá hasonló helyzetbe került egyébként a megyeszékhely szintén liberális alpolgármestere, Claudiu Maior is, akit ugyancsak hivatali visszaélés miatt állított bíróság elé a DNA, tehát rá ugyanúgy vonatkoznak a PNL szabályai. Maior – aki az alakulatok egyesülése nyomán Floreával együtt a Demokrata-Liberális Pártból (PDL) került a PNL-be – hosszú ideje a marosvásárhelyi polgármester bizalmasának számít, akit már a PDL-ben is alkalmasnak találtak arra, hogy egyszer átvegye a stafétát Floreától a városháza élén.
Amennyiben a két politikus jövőre valóban nem indul önkormányzati tisztségért, abban az esetben alaposan felértékelődik a három magyar párt marosvásárhelyi összefogása. Ennek nyomán az októberi előválasztáson Soós Zoltán városi tanácsos lett a marosvásárhelyi magyarok közös polgármesterjelöltje.
Megtörhet Dorin Florea pályafutása
Illyés Gergely politológus a Krónika érdeklődésére elmondta, nem kizárt, hogy a korrupcióellenes ügyészség eljárása megtöri Dorin Florea politikai pályafutását, hiszen, mint mondta, erre számos példa volt már korábban.
„Véleményem szerint az új helyzet jelentősen tudja befolyásolni a jövő évi polgármester-választás kimenetelét. Amennyiben a Nemzeti Liberális Párt nem változtatja meg időközben a jelöltekre vonatkozó, épp a múlt héten elfogadott belső rendszabályzatát, Florea csak függetlenként vagy más politikai alakulat színeiben indulhat ötödik mandátumáért. Ha pedig nem tud indulni, akkor több hasonló erejű román jelölt fog feliratkozni a megmérettetésre, ami jelentősen növeli a magyar közösség jelöltjének, Soós Zoltánnak az esélyeit, amennyiben a magyar politikai alakulatok valóban elhiszik, hogy reális esélyük van a győzelemre – fogalmazott a politológus. – A DNA-s ügyek kimenetelét egyébként sosem lehet előre megjósolni, az azonban biztosra vehető, hogy a választásokig nem fog lezárulni ez az eljárás.”
Illyés Gergely szerint fontos részlete a történetnek, hogy Florea „jobb keze”, Claudiu Maior alpolgármester ellen is vádat emelt az ügyészség.
DNA-vád: elfocizott közpénzek
A vádirat szerint Florea törvénytelenül kötött az önkormányzat nevében társulási szerződést a Marosvásárhelyi FCM futballcsapattal. A szerződés alapján az önkormányzat anyagi támogatásban részesítette a csapatot működtető sportegyesületet, amelynek az állammal szemben adóssága volt. Az ügyészség szerint az állammal szembeni tartozás miatt a futballklub nem lett volna jogosult állami támogatásra. A marosvásárhelyi önkormányzat 2013 júliusában 7,5 millió lejt szavazott meg a klubnak, amiből a város 7 millió lejt át is utalt. A klub adósságai akkoriban 3,5 millió lejre rúgtak. Az ügyészség szerint a vádlottak ezáltal 7 millió lej kárt okoztak a város költségvetésének.
Dorin Florea polgármestert és Kiss Imola gazdasági igazgatót hivatali visszaéléssel, Maria Ciobant, a városháza volt jegyzőjét, Claudiu Maior alpolgármestert, Benedek István és Ioan Fărcaş tanácsosokat – a futballklub vezetőtanácsának tagjait –, Bakó László Attila és Virgil Măceşanu jogászokat hivatali visszaélésben való bűnrészességgel vádolják. Nucu Ioan Mant, a klub elnökét pénzmosás és sikkasztás miatt állítják bíróság elé. Az ügyet a Hargita megyei törvényszék fogja tárgyalni.
Dorin Florea az Agerpresnek azt nyilatkozta, nem kívánja kommentálni a döntést, azonban hozzátette, megpróbálja bebizonyítani ártatlanságát. „Félreértés történt: én nem írtam alá semmit, csak lepecsételtem a határozattervezetet, amely a támogatásokról szólt. Ha a tanácsosok nem fogadták volna el a határozatot, akkor senki nem lenne hibás, így most a polgármester a felelős. Várom, hogy megkezdődjék a tárgyalás, megpróbálom bebizonyítani, hogy ártatlan vagyok. A pénz megvan, nem vette el senki, szó sincs sikkasztásról” – fogalmazott Dorin Florea.
A DNA egyébként más erdélyi városokban is nyomoz a sportklubok önkormányzati támogatásának törvényességét firtatva: Temesváron a Poli futballklubjának közpénzből történő finanszírozását vizsgálják, Nagybányán pedig a város kézilabdacsapatainak nyújtott önkormányzati támogatás kapcsán nyomoztak.
A polgármester „kampánycsapata”
A jelenleg a román labdarúgó-élvonalban szereplő, az elmúlt szezonban bajnoki ezüstérmet szerző klubot 2008-ban alapították még Marosvásárhelyi FCM néven hathatós önkormányzati támogatással.
Az egyesek által Dorin Florea polgármester „kampánycsapatának” nevezett együttes létrejötte évében – az akkori, megengedő sportszabályozásoknak köszönhetően – helyet vásárolt magának a másodosztályban a Nagyszentmiklósi Unireától, majd második Liga 2-es idényének végén, 2010-ben feljutott az élvonalba, két év múlva azonban kiesett az első osztályból.
2013-ban átszervezték a klub működését, és ez névváltoztatással is járt: felvette az egykori nagy múltú előd, az ASA nevét. Azonban jogilag nem örökölte meg a katonacsapat dicsőséglistáját, új nevét az Asociaţia Sportivă Ardealul (Erdély Sportegyesület) kezdőbetűi adják. A csapat 2014-ben ismét feljutott a Liga 1-be, ahol újoncként idén egy hajszállal maradt le a bajnoki címről. Ezüstérmének köszönhetően a nemzetközi porondra is kijutott, ám elbukta az Európa Liga utolsó selejtezőkörét. A román Szuperkupát ugyanakkor megnyerte a bajnok Steaua ellenében.
Nem ez az első eset egyébként, hogy a marosvásárhelyi futballklub korrupciós botrányba keveredik. Vasile Avramot, a játékvezetői testület korábbi vezetőjét idén áprilisban három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a legfelsőbb bíróság, mert – az időközben elhunyt – Sorin Ţerbea marosvásárhelyi üzletember 2011-ben 19 ezer euróval és ingyenes helikopteres utaztatással megvesztegette azért, hogy az ASA jogelődje, az FCM meccsein a klub által „kedvelt” bírók fújják a sípot. A pénzt a 2011-ben lejátszott FCM–Kolozsvári U találkozó alkalmával vette át Avram, aki az összecsapás hivatalos megfigyelője volt.
Az ítélet tudatában az idén nyáron az élvonalból kiesett Szamos-parti egyetemistacsapat az ASA kizárását követelte az élvonalból, ám ez nem történt meg.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

1989 decemberére emlékeztek Kolozsváron
1989. december 21-én Kolozsvár főterén 15.45–15.55 között 12 személyt gyilkoltak meg: Szabó Attila, Merca Aurel, Matis Lucian, Jurja Sorinel Dorinel, Pedestru Horia, Marin Vergica, Tamás Burgya József, Cristurean Rodica, Egyedy Imre, Borbély István, Cioara Viorel és Ticlete Mihai Cãlin.
Az Astoriánál hárman, Ciortea Emil, Inclezan Ioan és Pop Teodor vesztették életüket. A Monostorról induló tüntetőket a sörgyárnál igyekeztek feltartóztatni, itt 9 személyt lőttek le (Bors Grigore, Szabó István, Misan Luminita Corina, Vãlean Ioan, Nasc Gheorghe Adrian, Pop Alexandru, Chira Ioan, Ballai Zoltán Csaba, Smical Dinu Adrian), a Mărăşti negyedben Rusu Ioant, a CUG egyik munkását főbe lőtték.
A kolozsvári megtorlások kivizsgálását követően öt személyt ítéltek el: Ilie Dicu alezredest, a szamosfalvi katonai egység parancsnokát 15 év börtönre, Iulian Topliceanu vezérezredest, a IV. Erdékti Hadtest parancsnokát 10 év börtönre, Ioachim Mogát, az RKP Kolozs megyei első titkárát 8 évre, Valeriu Burtea ezredest, a szászfenesi katonai egység parancsnokát 9 évre, Laurenţiu Cocan alezredest szintén 9 évre.
Szabadság (Kolozsvár)

Adonyi Nagy Mária, 1951–2015: Elorzott román forradalom
Bukarestben éltem 1989-ben, és egyedüli magyar újságíróként vettem részt az ottani „forradalomban”. (Rögtön utána is csak idézőjelben tudtam emlegetni, azóta is viszolygok, valahányszor forradalomnak nevezik.) Legalábbis rajtam kívül senki más nem írta le, hogy a „forró” pontokon járt, amikor napokig lövöldöztek.
De a román újságírók közül is mindössze kettőtől olvastam később olyan utalásokat, amelyekből kiderült, hogy szerzőjük ott volt valamelyik fontosabb helyszínen: egyikük (Sorin Roşca-Stănescu) a România liberă napilapnál dolgozott, a másik (Ioan Itu) 1989 decemberében még nem volt újságíró. Ezért gondoltam, hogy nem árt papírra vetnem, amit láttam, tapasztaltam. Ezek pedig arra a megtévesztő hadműveletre világítottak rá, amelyet egy szűk kör agyalhatott ki feltehetőleg 1989. december 22-én délután, pár óra leforgása alatt. (Amint nem sokkal később megtudtam, a Securitaténak többek között diverziós osztálya is volt, amely, ha akart, polgárháborút robbanthatott ki, ha mást akart, lecsillapította a kedélyeket.) A vezetést jogos örökségüknek tekintő kommunisták újabb hullámának célja csakis a hatalom megszerzése és a diktatórikus rendszer átmentése lehetett. Ezért varázsolták elő gyorsan a nyulat a kalapból, vagyis „találták fel” a hol szekusoknak, hol antiterroristáknak, hol terroristáknak, hol arab zsoldosoknak nevezett lövöldözőket. Aki elfelejtette, de érdeklik az alábbiak, annak emlékeztetőül: Ceauşescut december 22-én délben menekítették el helikopterrel a Központi Bizottság épületének tetejéről; az önjelölt új vezetők nagygyűlést hívtak össze a KB előtti térre 17 órára; 18 óra után ott kezdődött az általuk „terrorizmusnak” elnevezett, vagyis napokig tartó eszeveszett, értelmetlen lövöldözés. Mindez azt követően, hogy Nagyszeben kivételével egész délután egyetlen puskalövés sem dördült az országban, mindenki euforikus hangulatban ünnepelt.
Azt a magyarázatot adták, hogy az ismeretlen, „fanatikus” lövöldözők a forradalmat akarják leverni s az elkergetett Ceauşescut visszahozni. Így elérték, hogy pánikba essék az ország, majd „a terrorizmus ellen folytatott hősies harc” levezénylőit tekintse megmentőinek.
Erre az eseménysorra még igazabb a közhely, mint a többi forradalomra: felfalta gyermekeit. A Temesváron kezdődött népfelkelésre rátette a kezét Ion Iliescu másodvonalbeli dörzsölt bukaresti pártaktivista. A történtek világosan két részre oszthatók, a vízválasztó december 22-e estéje, amikor lőni kezdtek.
Ami addig lezajlott, az forradalom volt – ebből Bukarestnek mindössze másfél napnyi jutott –, az azután kezdődött lövöldözés csak abszurd színjáték, amely a palotaforradalmat álcázta. Nevezhetjük ellenforradalomnak is, amely észrevétlenül ráépült a ki nem teljesedett revolúcióra, és eltérítette, megakasztotta, pusztán Ceauşescu-ellenes bosszúvá fokozta le az eredetileg kommunizmusellenes népharagot. A „terrorizmusnak” tulajdoníthatóan a Ceauşescu házaspár kivégzése árán érintetlenül megmaradt csaknem az egész nómenklatúra, összezárt a bűnösök hada. Csakhogy ennek az agyafúrt manővernek hivatalos adatok szerint majdnem 1300 halottja (közülük legkevesebb kilenc külföldi) és több mint 3350 sebesültje volt. (A bukaresti 1989. December 21. Egyesület 1600 halottat és 4000 sebesültet tart nyilván, 85 százalékuk nem Ceauşescu, hanem Iliescuék áldozata.) Csupán a hadsereg 13 millió puskagolyót lőtt ki, ami elég lett volna a teljes romániai lakosság több mint felének a kiirtására. És hol vannak még a „terroristák”, az egyéb szervezetek, a fegyverhez jutott civilek? És a többi lőszer a pisztolytölténytől az ágyúgolyóig? Bizonyára azok is tudták, hogy ez így lesz, akik odaállították lőni a „terroristákat”, s egy pillanatig sem átallották saját népük vérét ontani a hatalom kedvéért. Meg is ragadták, akik meg akarták ragadni, a „terroristák” később az utolsó szálig köddé váltak, a szekusok pedig, akik lőttek, köszönik, jól vannak. Bizonyítékok a mai napig sincsenek a valódi forradalmat elorzó gyilkosok ellen. Alig néhány magas rangú katonai vezető, pártaktivista, szekus főtiszt került a vádlottak padjára, szinte véletlenszerűen, ők is rég kiszabadultak, és jobban megy soruk, mint valaha. A ’89-es események befejezetlen ügyiratai pedig műanyag zsákokban porosodnak az ügyészségen.
Tudósításom a Valóságban jelent meg 1990-ben Terrorizmus címmel. (A Bukarestben kiadott hetilap 1992-ben megszűnt.) Akkori következtetéseim ma is megállják helyüket, az azóta eltelt idő alatt ügyészek, újságírók, történészek, politikusok hadának sem sikerült sokkal több lényegbevágó részletet megvilágítaniuk a román „forradalom” rejtelmeiből, nemhogy új szempont merült volna fel. A kép teljesebbé tétele érdekében szögletes zárójelbe téve itt-ott kiegészítettem az akkor megjelent szöveget néhány utóbb kiderült érdekes adalékkal.
2013. január
1990. június 8.
Rég túl vagyunk már december 22-én, mégis rögeszmésen vissza-visszatérek rá, mert meggyőződésem, ha az akkor történteket nem értjük, semmit sem értünk. Mármint a későbbiekből. Én a lényeget aznap éjjel megértettem, de amint hamarosan kiderült, túl jóhiszeműen. Ez talán nem fordult volna elő, ha egész nap az utcán maradok. Azonban a Központi Bizottság közeléből (Palota tér), amikor a tömeg egy része elindult a televízió felé, hazasiettem tévét nézni, és csak este, a televízió védőtoborzó felhívásai után vonultam ki ismét – „terrorizmust” látni. Úgy tudtuk: a katonaság átállt, a szekusok megértették, vesztett ügyet nem érdemes védeni. Csupán utóbb jöttem rá, mekkorát tévedtem. A televízióban, amely akkor a hatalmi központok egyikévé lépett elő, alig néhány óra múlva többszörösen hamis történelem született. Nem csak arra utalok, hogy miközben háborús filmeket túlszárnyaló képeket közvetített az esti Palota téri nagygyűlés közben leadott géppisztolysorozatokról, közvetítőkocsijának, valamint a KB erkélyén álló új vezetőségnek a haja szála sem görbült, hogy a hátborzongató lövöldözés után – amelyet elhűlve néztem előbb a képernyőn, majd, miután elkapcsoltak a Palota térről, tömbházunk tetejéről, és csak arra tudtam gondolni, hány száz vagy hány ezer halott lehet abban a százezres tömegben, amelyre így lőnek –, szóval mindezek után a televízió ismét visszakapcsolt Palota téri közvetítőkocsijához, ahonnan jelentették, hogy egyetlen áldozat sincs. E bejelentés nyomán jutottam arra, hogy akkor pedig itt óriási történelmi színjáték zajlik, elmegyek, megnézem magamnak. Láttam. De még mindig nem arról akarok beszélni. A halottak, sebesültek nélküli félelmetes lövöldözés, a tűzijátékhoz fogható látványosság mellett szöget ütött a fejembe a váratlanul kitört esti „terrorizmus”, már csak ezért is: ha N. C. „elvtárs” ügye érdekében lövöldöznek, hogyhogy nem délelőtt tették? Ha meg nem az ő uralmát kívánják meghosszabbítani, akkor azok, akiknek eszükbe jutott e páratlan tünemény megrendezése, bizonyára a nép becsületét próbálják menteni. Mert hát egy világ röhögne rajtunk, ha kiderülne, hogy huszonöt évig nyögtük egy olyan diktatúra igáját, amely kártyavárként dőlt össze pusztán attól, hogy a nép kivonult az utcára. Eleget csodálkoztam rajta én is délben, hogy ilyen egyszerű volt elkergetnünk „a kegyetlen diktátort és gonosz feleségét”. Tehát: a nép önérzetének visszaadása, a diktatúra fanatikus támogatói létezésének bizonyítása főleg a külföld számára, nem utolsósorban pedig az onnan várható segélyek – így fejtettem meg a hirtelen támadt lövöldözés rejtélyét. Megrendezett voltáról további tapasztalatokat szereztem éjszaka és másnap délelőtt folyamán a televízió székházánál.
Minderről hónapokig mélyen hallgattam abból a meggondolásból, hogy sértő lehet, tehát nem magyartól, nem magyar körökből kell kiszivárognia. Döntsék el a román kollégák, mit vettek észre, bántja-e nemzeti hiúságukat, ha kiderül, hogy operettforradalomban hitték magukat hősöknek. Groteszk komédiában, mert halottak mégiscsak bőven maradtak a sok fegyverropogás nyomán. Nos, ha hallgattam, igen bölcsen tettem, mert a román kollégák csak úgy áprilistól kezdik feszegetni a „forradalom” és a „terrorizmus” dolgát, s mint most bevallják, mélységesen felháborította őket, hogy néhány külföldi újságíró korábban műforradalomra célozgatott, majd államcsínyről beszélt. Vártam tehát, hogy megszólaljanak a „terrorizmus” román szemtanúi. Megtörtént. Most viszont már azon csodálkozom, miért hallgatták el ilyen sokáig, amit tudtak, hiszen egyetlen percig sem a román nép becsületének mentéséről volt szó.
Egyáltalán nem. És ezt december 22. estéje óta tudják a bukarestiek, akik ott voltak a Palota téri nagygyűlésen. Akkor hát mi volt végül is a „terrorizmus”, és mire szolgált? Csak a România liberă 1990. június 2-ai számában írja le Sorin Roşca-Stănescu: a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának a KB erkélyéről felolvasott listájáról a tömeg kihúzatta a kompromittált politikusok nevét, sőt, azokét is, akiknek ellenzéki tevékenységéről korábban nem hallott a Szabad Európa Rádióban. Így például Ion Iliescu nem az elsőre, a tanács listájára, hanem csak a másodikra került. Nekünk, szájtáti tévénézőknek nem sokkal később egy más listát olvasott fel a televízióban, végére szerényen odabiggyesztve saját nevét is. De ekkor már dúlt a „terrorizmus”! [Arról nem is beszélve, miről tanúskodik egy 2009-ben a világhálóra feltett videó: december 22-én délután, miközben Iliescu és szűk köre látszólag azon tanakodik, mi legyen az új vezető szerv neve, Nicolae Militaru tábornok elszólja magát: „De hiszen a Nemzeti Megmentési Front hat hónapja létezik!” Nem tudta, hogy filmezik? Ez bizonyítja, hogy egy klikk hónapok óta lesben állva várta az alkalmat, amikor magához ragadhatja a hatalmat. De csak lesett, semmit sem tett azért, hogy siettesse. Az alkalom itt volt, de most a vetélytársak, illetve főleg a nép kezéből kellett kitépni a karmesteri pálcát, megszerezni legalább utólag – a „terrorizmus” legyőzésével – valamiféle „érdemeket” – 2013.]
Később az Egyetem téren vetített filmek között szerepelt egy rövid képsor ugyanerről a nagygyűlésről, amelyre az akkori tévéműsorból nem emlékszem, bizonyára nem is közvetítette a kocsi: a tömeg szünet nélkül skandálja: Fără comunişti! (Azaz: kommunisták nélkül). Ugyancsak az Egyetem téren mondta el nemrég egy ismerősöm, aki részt vett a Palota téri nagygyűlésen: amikor a népnek már túl sok név (az addigi kormányfő Dăscălescué, a KB-tag Verdeţé és Mizilé, az Iliescué stb.) és a második vagy harmadik felolvasott lista sem tetszett (lásd a fenti jelszót!) – nos, akkor kezdtek lőni a „terroristák”.
Ugye, világos?
Ha ott lettem volna a Palota téren, egy percig sem éltem volna abban a hamis tudatban, hogy (még hogy!) a „terroristák” a nép becsületét mentették!
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ami ismét elmaradt (Kármentő)
Esztendőfordulón még akkor is érdemes visszapillantani, hogy mi valósult meg és mi nem egy év alatt az oktatás háza táján, ha az a tanévnek csupán a félideje, és az optimisták könnyen azt mondanák, várjuk meg a végét. Kies hazánkban ellenben nem divat a szeptemberi becsengetéskor leszögezett szabályokat tanévzárásig betartani, így mindegy, mikor vesszük számba annak a rendszernek a helyzetét, amely így vagy úgy minden családot érint, hiszen ki tanít, ki tanul, szülőként, nagyszülőként részese, elszenvedője az eseményeknek, csupán a hatalom arcránca mozdulatlan, ha számonkérik, mi történik a kréta körül.
Hosszú a lista, hogy 2015-ben mi az, ami elmaradt, csak a legfájóbbakat igyekszünk csokorba szedni. Év közben is többször szóvá tettük, hogy a Boc-kormány által parlamenti vita nélkül, felelősségvállalással elfogadott, 2011 januárjától érvényes oktatási törvény már nem is hasonlít az eredeti jogszabályhoz, 365 cikkelyének közel felét módosították. Emiatt követhetetlen, hogy mely sebtében hozott intézkedés jogszerű és melyik törvényellenes. Arról is több ízben morfondíroztunk, hogy ami még megmaradt a törvényből, azt sem tartják be. Nem a kitűzött ritmusban készültek el az új tantervek és a hozzájuk rendelt új tankönyvek, a román nyelvet nem tanítják idegen nyelvként a kisebbségi oktatásban, nem igazították európai elvárásokhoz a vizsgarendszert, nem tették átláthatóvá a  közbeszerzési eljárásokat, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a nyelvi jogokat jelenleg is lábbal tiporják, s habár köztudott, hogy a fejkvótaalapú finanszírozás sok óvoda, iskola esetében a túlélésre sem elég, nem akadályozták meg a leépítéseket, a pénzügyi központok összevonását, a pedagógusok elvándorlását a rendszerből. Hogy baj van, azt az oktatási tárca is tudta, Sorin Cîmpeanu volt miniszternek 2015-ben mégis az volt az egyetlen ötlete, hogy ne toldozzák-foldozzák tovább az oktatási törvényt, alkossanak új jogszabályt. A kormánypártok nem haraptak rá az ötletre, egyedül az RMDSZ jelentette ki, ha a magyarság érdekeinek megfelelő változatot sikerül kidolgozni, akkor kész részt venni a munkában. Fura megnyilvánulás, hisz huszonöt éve folyamatosan az lenne a dolguk, hogy olyan törvényeket kezdeményezzenek és fogadjanak el, ami jogainkat szavatolja, az ilyen kijelentéssel csak azt ismerik el, hogy eddig nem tettek meg mindent ennek érdekében. Elmaradt a VIII. osztályosok záróvizsgájának, az érettségizőknek és a versenyvizsgázó pedagógusok eredményeinek jobbulása, a legtöbb megyében csak háromszori nekirugaszkodás után nevezték ki a megyei főtanfelügyelőket, és helyetteseik, valamint az iskolaigazgatók versenyvizsgáját még meg sem hirdették, nem biztosították az oktatás zökkenőmentes működésének gazdasági-pénzügyi feltételeit. A  pedagógusok bérét csak sztrájkkal fenyegető nyomásra emelték, a megnyert perek utáni tartozásokat pedig a magas kamatok miatt kezdték kifizetni.  Szó sincs arról, hogy csupán ennyi lenne az elmaradások sora, mindez csak szerény emlékeztető, hogy milyen adóssággal lépi át a hazai oktatásügy az új esztendő küszöbét. Félő ellenben, hogy amit évek, évtizedek óta görget maga előtt a rendszer, azt ezúttal sem tudja egyik napról a másikra megváltoztatni, főként nem olyan időkben, amikor választások elé nézünk, és a hatalmi harc felülír minden józan ítéletet.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Precedens nélküli ítélet – vége a közpénzekkel zsarolásnak?
Befolyással való üzérkedésért marasztalta el pénteken Krassó-Szörény megye törvényszéke a megyei önkormányzat vezetőit, amiért a 2014-es elnökválasztáson a pártjuk jelöltje számára „hozott” szavazatszámtól tették függővé a költségvetési források elosztását az alakulat polgármesterei között.
Sorin Frunzăverdét, a megyei tanács elnökét két év felfüggesztett, helyettesét, Ionesie Ghiorghionit pedig három év és négy hónap letöltendő büntetésre ítélték, amiért a költségvetési források megvonásával fenyegették meg azokat a liberális polgármestereket, akik nem „gyűjtenek” elegendő voksot a párt államfőjelöltje, Klaus Johannis számára. Az elsőfokú ítélet ellen tíz napon belül lehet fellebbezni. Szabadság (Kolozsvár)

Orvos nélkül maradunk?
Sepsiszentgyörgyi orvosigazgatónk, dr. Antal Álmos igen-igen sötét képet festett Románia és városunk orvosellátásáról, említvén, hogy megkondul a vészharang, mikor kiderül, hogy egy városból távozik tizenkét sebész... Az utóbbi idők eseményeit látván talán mégis reménykedhetünk, hogy nem marad teljesen orvosok és főleg sebészek nélkül ez az ország.
A bukaresti főpolgármestert, az orvos Sorin Oprescut még tavaly letartóztatták, gyanúsítván, hogy 25 ezer euró csúszópénzt fogadott el. Aztán házi őrizetbe került, és miután azon siránkozott, hogy nincs munkája, és nincs miből megélnie, hát visszahelyezték régi munkahelyére, a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórházba. Rájött, hogy egy kis hálapénz elfogadása korántsem olyan veszélyes, mint a nagy kenőpénzeké. 
A másik híres sebészorvos, Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere azon vacillál, hogy induljon vagy ne induljon újabb mandátumért. Ha nem indul, azzal nemcsak marosvásárhelyi választóink, de az orvostársadalom is csak nyerhet.
De leginkább olyan orvosok kellenének, mint Constantin Ploscaru, a Râmnicu Vâlceai Megyei Sürgősségi Kórház sebésze, aki még a saját kollégáját is meg akarta műteni egy orvosi szikével, önkéntesen és ingyen. Történt pediglen, hogy a nagy Konstantin egy kis műtétet végzett a nagy műtőben, amiért kollégája felelősségre vonta, mondván, hogy azt akár a járóbeteg-gondozás keretében is el lehetett volna végezni. Erre Constantin doktor nekiugrott orvostársának, és meg akarta műteni nyaki ütőerét, ami kissé veszélyes vállalkozás, gyilkossági kísérletnek is minősíthetik. Miután elvégezte kollégáján a „műtétet”, a szikét kihajította az ablakon, bekötözte a másik, korábbi betegét, kihívta a helyi televíziót, és előadta, hogy ő az áldozat, mert kollégája többször hasba rúgta, azért kellett védekeznie a kezében levő vágószerszámmal. A hadakozó orvost végül is kihallgatták, letartóztatták 24 órára, és ha bűnösnek találják, lehetséges, hogy felfüggesztik állásából is. Pedig nem lenne szabad, mert ez az ember igen-igen ragaszkodik  hivatásához, amit már régebb is bebizonyított. 15 évvel ezelőtt, mikor le akarták váltani kórházigazgatói beosztásából, orvosi kabinetjének ajtajához láncolta magát.
Még egy orvosi műhiba is szerepel érdemeként. 2004-ben megtagadta az orvosi segítséget egy húszéves fiatalembertől, amibe az rendesen bele is halt. Tévedni  emberi, de orvosi hiba is lehet. Biztos vannak még, akik emlékeznek arra az esetre, mikor dr. Ciomu nevű sebészorvos háromba vágta egyik páciensének szerszámát. Nagy skandalum lett belőle, felesége is el akarta hagyni a megnyomorított embert. De minden jó, ha a vége jó. A végtaghiányos illető nyert 500 ezer euró kártérítést, amiből vett egy villát Bukarestben, és kapott egy újjáépített szervet is. Így a korábban válni akaró felsége teljesen megbékélt vele és a helyzettel. Ciomu doktor nem műthet ugyan, de a Carol Davila orvosi fakultáson tanít. Ő igazán meg tudja magyarázni hallgatóinak, hogy mit ne vágjanak le műtét közben, mert az sokba kerülhet a sebésznek. 
De térjünk vissza a vâlceai orvos esetére. Ha már ilyen nagy az orvoshiány, akkor őt mindenképp vissza kellene helyezni jogaiba, mert igazi harcos, dolgos orvos.  Még a Nagy-Románia Pártba is be akart állni, ahol szintén műteni szándékozott. Azt mondta: élő húsba, a korrupcióba és a hazugságba vágja szikéjét.
Vigasztaló, hogy egyikük sem fenyegetőzött külföldre távozással. Akik meg mégis itt hagynak, azokat tekintsük úgy, hogy elmentek a külföldön dolgozó több millió  romániai vendégmunkásunkat gyógyítani.
Kuti János. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Díszpolgári cím Ligeti Györgynek szülővárosában
Post mortem díszpolgári címet adományoz Dicsőszentmárton városa Ligeti György zeneszerzőnek, aki a Maros megyei településen született 1923-ban.
Az önkormányzat döntését Sorin Megheşan, a város polgármestere jelentette be. A tervek szerint május végén lesz a díszpolgári cím átadása, az ünnepségen a kolozsvári filharmónia is közreműködik. Az elöljáró reményét fejezte ki, hogy a zeneszerző özvegye részt tud venni az eseményen. Közölte, hogy ebből az alkalomból a helyi zsinagógán emléktáblát is avatnak a zeneszerző emlékére, akinek szülőháza néhány méterre van a zsinagógától. Megheşan bejelentette, hogy ezentúl minden évben megemlékeznek Ligetiről és munkásságáról szülővárosában. Szabadság (Kolozsvár)

Magyartudás megköveteléséért bírságolták meg Csíkszereda polgármesteri hivatalát
Kétezer lejre bírságolta a Diszkriminációellenes Tanács Csíkszereda polgármesteri hivatalát amiatt, hogy a meghirdetett állások betöltéséhez megkövetelték a magyar nyelv ismeretét - írja blogjában Dan Tanasă. A polgármesteri hivatalt az ő szervezete, az ADEC jelentette fel a CNCD-nél több, 2014 novemberében meghirdetett állás miatt. 
A CNCD döntése megfellebbezhető. A határozat szövege szerint Asztalos Csaba és Claudia Sorina Popa CNCD-tagok ellenezték a bírság kiszabását, csupán figyelmeztetést javasoltak. (hírszerk.) Transindex.ro

Magyartudás = bírság
Kétezer lejre bírságolta az Országos Diszkriminációellenes Tanács Csíkszereda polgármesteri hivatalát amiatt, hogy a meghirdetett állások betöltéséhez megkövetelték a magyar nyelv ismeretét. A bírságolásra azt követően került sor, hogy Dan Tanasă feljelentette a polgármesteri hivatalt, amiért az több, 2014 novemberében meghirdetett állás esetében a magyar nyelv ismeretét feltételként szabta meg. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács döntése megfellebbezhető. A határozat szövege szerint Asztalos Csaba és Claudia Sorina Popa ellenezte a bírság kiszabását, csupán figyelmeztetést javasolt. (Transindex)
A LEGFŐBB ÜGYÉSZ SEM KISPÁLYÁS. Tiberiu Niţu legfőbb ügyész 2014 áprilisa és 2015 októbere között nagyjából hétszáz alkalommal – vagyis átlagosan naponta kétszer – száguldott végig szirénázó rendőrkonvojjal Bukarestben törvénytelenül. Tiberiu Niţu Gabriel Oprea ügyével kapcsolatban került a korrupcióellenes ügyészség látókörébe, a volt miniszterelnök-helyettest, belügyminisztert azzal vádolják, csak tavaly 1607 alkalommal vett igénybe rendőri kíséretet, holott az hivatalból csak az államfőt és a miniszterelnököt illeti meg, a minisztereket csak kivételes esetben. Oprea emellett törvénytelenül írt alá megállapodást a legfőbb ügyészséggel, hogy az is igénybe vehessen rendőri felvezetést. (Főtér)
ÚJABB BÉKEMENET SZÉKELYUDVARHELYEN. Betelt a pohár Székelyudvarhelyen, miután az Udvarhelyi Híradó főszerkesztőjét, Szőke Lászlót szombaton hajnalban ismét megtámadták. A gumilövedékes fegyverrel védekező Szőke az elmúlt években többször írt blogján és újságcikkeiben a székelyudvarhelyi alvilágról, a támadó feltehetően ezt akarta megtorolni. Egy Facebook-felhívásból kiderül, hogy az udvarhelyiek a közbiztonságért és Szőkéért menetelnek 31-én, vasárnap 16 órától. „Azt hittük, hogy a Lőrincz Andor és társa megverése kapcsán szervezett menetelésnek (tavaly novemberben – szerk. megj.) pozitív hozadékai lesznek és az illetékes intézmények, hatóságok levonják majd a következtetéseket. Nem így történt, újabb erőszakos bűncselekmény történt városunkban. Elegünk van a tehetetlen, korrupt rendőrökből, elegünk van a tehetetlen városvezetésből, elegünk van a Verszikből, Cincirikből, Szígyártókból és az őket futtató fehérgalléros bűnözőkből. Ha te is így gondolod, csatlakozz hozzánk” – fogalmaznak a szervezők. (Transindex) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Velejéig romlott rendszer
Bűnvádi eljárás indult Nicolae Gheorghe, a belügyminisztérium titkosszolgálatának korábbi, államtitkári rangú vezetője ellen. A korrupcióellenes ügyészek szerint összesen több mint 600 ezer lejes kárt okoztak a költségvetésnek – jelentették tegnap a hírügynökségek.
Sokan talán most hallanak először Nicolae Gheorghe nevéről, és valószínűleg nincsenek kevesen azok sem, akik a hír kapcsán szembesülnek azzal, hogy a belügyminisztériumnak is van külön titkosszolgálata. Pedig bizony: az országos hírszerző szolgálat, a külügyi kémelhárítás mellett több minisztériumi titkosszolgálat is működik – természetesen mindet a mi adólejeinkből tartják fenn és működtetik. Nicolae Gheorghét amúgy már múlt héten menesztette Dacian Cioloş kormányfő, az intézkedés okait azonban nem ismertette, sőt, az országos rendőrfőkapitány is csak olyasmiket mondott, hogy új lendületre volna szükség az intézmény élén. A bűnvádi eljárás beindításáról szóló szikár hírügynökségi tudósítás utolsó, háttérként szolgáló mondatai azonban a közéleti eseményeket közelebbről követők számára is megdöbbentőek lehetnek. A hírben ugyanis felidézik: a belügyminisztériumi titkosszolgálat előtt több más állami intézmény vezetőjének szintén az Országos Korrupcióellenes Ügyészség által megfogalmazott korrupciógyanú miatt kellett idő előtt távoznia hivatalából. Míg a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség főügyészét, a legfőbb ügyészt és az adóhatóság elnökét a korrupciógyanú nyilvános bejelentése után mondatták vagy váltották le, a belügyi titkosszolgálat esetében a román média csak feltételezni tudja, hogy a szolgálat múlt heti „lefejezése” ugyancsak a korrupcióellenes ügyészségnek tulajdonítható – áll a hírben. A tisztességes adófizető pedig csak újra és újra rácsodálkozik: ahhoz már lassan hozzászokott, hogy a jelenleg uralmon levő politikusi gárda eléggé nagy részéről derül ki: korrupciós ügyekbe keveredett. Azt is elégtétellel vette tudomásul, hogy több úgynevezett üzletembert, valójában kétes háttérrel rendelkező mogult jogerősen elítéltek, bebörtönöztek – így került rácsok mögé a nem is oly régen még megingathatatlannak tűnő Dan Voiculescu szekus besúgó vagy Sorin Ovidiu Vântu. Mi több, a hozzánk közelebb álló, Háromszéken számos privatizált turisztikai egységet felvásároló, majd pusztulni hagyó Ioan Neculaie brassói vállalkozó is az ügyészek kereszttüzébe került. De mégis: mennyire lehet romlott az a rendszer, amelyben éppen a visszaéléseket felfedni hivatott intézmények, az ügyészség, az adóhatóság, a titkosszolgálatok vezetői járnak élen a hatalmi visszaélésben, sikkasztásban, lopásban?! 
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

SRI-lehallgatások: nemzetbiztonsági pánik
Rendkívüli ülésre hívta össze péntekre a Legfelsőbb Védelmi tanácsot (CSAT) Klaus Johannis államfő annak nyomán, hogy az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette, hogy a bűnügyi nyomozások során a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) végezze a lehallgatásokat.
Az ülésen megpróbálnak megoldást találni a problémára. A SRI igazgatója, Eduard Hellvig csütörtökön úgy vélekedett: a döntés egyértelműen negatívan érinti a nemzetbiztonságot, mivel szerinte a továbbiakban nem folytathatnak nyomozást az olyan ügyekben, amelyekben terrorizmus, kémkedés, hazaárulás, határokon átívelő bűnözés, kiberbűnözés vagy a nemzetbiztonságot fenyegető nagykorrupciós ügyek gyanúja merül föl.
Ugyanakkor Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke üdvözölte a döntést, szerinte ugyanis a szolgálatok kikerültek a nyilvánosság ellenőrzése alól, mivel a hírszerzés felügyeletével megbízott parlamenti bizottságok sem teszik a dolgukat.
Egyébként Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyésze a döntés kapcsán elmondta: az jelentős problémát okoz a DNA számára. A főügyész szerdán este a Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva rámutatott: a döntés az infrastruktúra és az emberi erőforrások szempontjából is negatívan érinti az intézményt, hiszen rendelkezik ugyan egy 24 fős apparátussal az érintett területen, ez azonban távolról sem elegendő a feladat ellátására a vizsgált ügyek nagy száma miatt.
Mint kifejtette, az alkotmánybíróság ítélete értelmében a továbbiakban a SRI személyzetét nem, infrastruktúráját viszont továbbra is használhatják. Mindazonáltal – mutatott rá az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban – a taláros testület döntése nyomán a DNA-nak nagyobb személyzetre és az infrastruktúra fejlesztésére van szüksége.
Elmondta, elsősorban a DNA keretében tevékenykedő rendőri személyzet létszámát kell növelni, de szükséges a számítástechnikai rendszer bővítése, a szükséges szoftverek beszerzése és a rendőri személyzet képzése is, ami mintegy tízmillió eurós költséget jelent. Hozzátette: ez csupán arra az esetre érvényes, ha igénybe vehetik a SRI infrastruktúráját – amennyiben nem, jóval nagyobb költségvetés-kiegészítésre lesz szükség.
Mint elmondta, a DNA jelenleg 7300 ügyön dolgozik, vagyis az ügyészség 120 ügyészének mindegyikére több mint száz dosszié jut, így azt követően, hogy a lehallgatásokkal is nekik kell foglalkozniuk, lassulhat az ügymenet. A DNA vezetője szerint 130 rendőr és 10 millió euró szükséges. A terrorellenes ügyészség (DIICOT) 200 rendőrt és 25 millió eurót kér, és a rendőrség is jelezte, hogy ezer fős állománybővítést, valamint 30 millió eurós költségvetés-kiegészítést szeretne.
Az alkotmánybíróság döntése egyébként számos nagykorrupciós ügyben ellehetetlenítheti a vádhatóság munkáját. Ugyan az indoklásban az szerepel, hogy visszamenőleges hatálya nincs, vagyis a lezárt ügyekre már nem érvényes, jelenleg is számos olyan, ismert politikusokat érintő üggyel foglalkozik a DNA, amelyekre vonazkozóan a taláros testület döntése nyomán használhatatlanná válnak a lehallgatás útján szerzett bizonyítékok.
Ilyen ügy Elena Udrea volt idegenforgalmi és fejlesztési miniszter állítólagos közbenjárása annak érdekében, hogy a távközlési minisztérium a Microsofttal kössön közbeszerzési szerződést, de a Viorel Hrebenciuc volt befolyásos szociáldemokrata politikus törvénytelen erdőrestitúciós ügyét és a Sorin Oprescu volt bukaresti főpolgármester elleni korrupciós eljárást is érintheti.
Sőt magyar vonatkozása is van, hiszen a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőit, Szőcs Zoltánt és Beke Istvánt is lehallgatott beszélgetések alapján gyanúsították meg azzal, hogy terrorcselekmény elkövetésére készültek Kézdivásárhelyen tavaly december elsején. Eddig amúgy összesen 11 ügyben hivatkoztak alkotmányellenes lehallgatásra az alkotmánybíróság februári ítélete óta.
Az alkotmánybíróság februárban nyilvánította az alaptörvénnyel ellentétesnek a büntetőjogi perrendtartás azon cikkelyét, amely arra vonatkozik, milyen szervek folytathatnak lehallgatási tevékenységet. Az ítélet értelmében a büntetőjogi perrendtartás 142. cikkelyének első bekezdése nem felel meg az alkotmánynak. Ez úgy szól: „a megfigyelésre az ügyész ad utasítást vagy elrendelheti, hogy azt a nyomozó hatóság, vagy a rendőrség szakemberei, vagy más állami szakszervek hajtsák végre". A taláros testület szerint a „más állami szervek" kitétel nem alkotmányos, mivel nem elég világos, nem pontosítja egyértelműen ugyanis, hogy mely állami szervről van szó.
A taláros testület rámutatott: a SRI nem nyomozóhatóság, így a nemzetbiztonságot nem érintő ügyekben nem folytathat lehallgatásokat. Augustin Zegrean, a taláros testület elnöke csütörtökön úgy vélekedett: nem történt katasztrófa, hiszen a bűnösök ezek után is elnyerik a büntetésüket. Közölte, az alkotmánybíróság is csak utólag szembesült azzal, hogy a SRI a lehallgatásokat folytató állami szerv.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Siratni a lehallgatókat?
Élénk visszhangot váltott ki az alkotmánybíróság határozata, amely hatályon kívül helyezte a titkosszolgálati megfigyelések és lehallgatások jogalapjául szolgáló törvénycikkelyt. Indoklásában a testület azt is pontosította, döntése nem visszamenőleges hatályú, azaz korrupció vádjával jogerősen elítéltek nem szabadulhatnak e módosítást követően, a változtatás viszont érint folyamatban lévő peres ügyeket, Sorin Oprescu és társai például máris élni kívánnak a lehetőséggel.
A taláros testület korábban, február 16-án hozott határozatának lényege, hogy sérti a jogállamiságra és a polgárok jogbiztonságára vonatkozó alkotmányos előírást a büntetőeljárás azon rendelkezése, mely szerint lehallgatásokat a bűnüldöző szerveken és a rendőrségen kívül „más, erre szakosodott állami szervek” is végezhetnek. Az érintett intézmény esetünkben maga a Román Hírszerző Szolgálat, mely a korrupcióellenes ügyészség, illetve a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni igazgatóság megbízásából bűnvádi eljárások során eddig lehallgatta, illetve titkosszolgálati eszközökkel megfigyelte a gyanúsítottakat. Ezentúl ezt nem teheti, a megfigyelést a vizsgálódó intézménynek kell végeznie – egyelőre nem tisztázott,  miként.
A hírszerző szolgálat érzékenyen reagált a történtekre, úgy érzik, munka nélkül maradnak. Elhangzott olyan álláspont is, miszerint az intézkedés veszélyeztetné a korrupció, az adócsalás elleni harcot, mi több, érintené az ország biztonságát. Ezt az alkotmánybíróság elnöke cáfolta. Az ügy odáig dagadt, hogy tegnap estére rendkívüli ülésre hívta össze a külföldről hazaérkező Klaus Iohannis a Legfelső Biztonsági Tanácsot, illetve a megbeszélés után még kilátásba helyeztek egy kormányülést is. Miközben az alkotmánybírósági döntés egy hagyományosan demokratikus országban szükségszerűnek, az emberi jogokat szolgálónak tűnne, nálunk annyi titkosszolgálatot sirató vélekedés hangzik el, hogy azokat követve szinte sajnáljuk, hogy ezentúl nem hallgathatnak le a hírszerzők. Bűnvádi eljárásokban legalábbis. De még mielőtt emiatt szomorkodnánk, érdemes szem előtt tartani, hogy jogi szempontból jóval összetettebb, árnyaltabb kérdéskörrel állunk szemben, mintsem hogy indulatokkal, felszínesen ítélkezhessünk. Van olyan nézet, miszerint bűnvádi eljárásokból demokratikus körülmények között szerencsés kiiktatni a katonai jellegű testületeket – márpedig a hírszerző szolgálat ilyen. Szintén fontos elv lenne az átláthatóság, miként az is, hogy csupán a lehallgatási jegyzőkönyv nem tekinthető bizonyítéknak. Ez utóbbiak firtatása időszerű az úgynevezett székelyföldi terrorvád esetében is, hiszen mai napig sincs a gyanút megerősítő, hiteles információ. Egy szó mint száz: államszerkezetét, berendezkedését évtizedeken át besúgásra és megfigyelésre alapozó ország esetében vélhetően nem akkora baj, miként harsogják, hogy negyed századdal a rendszerváltás után nem a hírszerzők kenyere a lehallgatás.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sorin Mitu: Románok és magyarok: rémálomba illő páros?
A költő és újságíró Corneliu Vadim Tudor 1985-ben a következőképpen vélekedett egyik versében a románok és magyarok közötti történelmi kapcsolatokról:
„Noi n-o să ne-nţelegem niciodată / şi casă bună n-am făcut prin ani / căci mâna voastră veşnic e pătată / de sângele românilor sărmani. / Trufaşi şi cruzi, şi fără de măsură / nici fiarele pădurii nu-s ca voi / cu ochii tulburi, injectaţi de ură / visând la un mileniu de noroi.” („Sohasem fogjuk egymást megérteni / és az idők folyamán nem tudtunk együtt sem élni, / hisz kezetekre örökre rátapadt / a szegény románok vére. / Dölyfösek és kegyetlenek és mértéktelenek vagytok, / még az erdő vadállatai sem hasonlítanak rátok / zavaros, gyűlölettel átitatott szemekkel / álmodoztok egy évezrednyi mocsokról.”) Elképzelhető, hogy e sorok olvasói közül sokan, különböző okokból, nem szimpatizálnak az idézett szerzővel. Ennek ellenére számos román – talán éppenséggel nemzettársaink többsége – azt mondhatná, hogy a versszak által közvetített kép, néhány költői túlzástól eltekintve, általánosságban mégiscsak helyes. A románok sohasem tudnak majd egyetértésre jutni a magyarokkal, mert utóbbiak a történelem folyamán elnyomták őket, ma pedig folyamatosan jogtalan követeléseket hangoztatnak, melyek mintha egyfajta velük született gonoszságból fakadnának.
Mi az igazság ez ügyben? A magyarok vajon tényleg annyira gonoszok, ahogy azt a románok gondolják? Vagy e témával kapcsolatosan vannak más, árnyaltabb román vélemények is? De vajon a magyarok miként vélekednek a románokról? És, végül, mit jelentenek ezek a kérdések a magas politikában vagy a Romániában és Magyarországon élők mindennapi életében? A történelem és az imagológia néhány válasszal tud szolgálni.
Minden a történelemből fakad… De melyik történelemből?
A románok és a magyarok nagyjából ezer éve szomszédok és élnek együtt Erdélyben. Ha komolyan vetjük fel azt a kérdést, hogy miként boldogult ebben az időszakban egymással a két etnikum, hogy megértsük, milyen kölcsönös érzéseik vannak egymással szemben manapság, akkor két választ fogalmazhatunk meg. Egyrészt a románok és magyarok közötti kapcsolatok története csaták megszakítás nélküli sorozatából állt. Gyaluval és Ménmaróttal kezdve, akik megküzdöttek a térségbe érkezett első Árpád-kori lovasokkal, a középkori parasztlázadásokkal és a román fejedelmekkel folytatva, akiknek – ahogy azt az iskolában tanultuk – szokásuk volt, minden további nélkül, „kicsinálni” Magyarország királyait és az utóbbi két évszázad forradalmaival, világháborúival és politikai konfliktusaival befejezve – az egész mintha egy véget nem érő harcias krónikába illeszkedne. De van egy másik álláspont is, melynek talán nincs akkora hatása, de amelyet többek között az egyszerű emberek, főleg az erdélyiek, magukénak vallanak: hogy mégiscsak sikerült ennyi évszázadon át együtt élniük egy többetnikumú Erdélyben az őket szétválasztó megannyi konfliktus és ellentétes érdek ellenére, azt jelenti, hogy a románok és a magyarok nagy teljesítményt tudnak felmutatni a Másikkal való együttélésben. Végül is a két nemzet mégsem irtotta ki vagy kergette el kölcsönösen egymást, ahogy azt oly sok etnikai csoport tette Európában és az egész világon. Azon emlékezetes pillanatok jelentése pedig, amikor mégis fejbe kólintottuk egymást (mint például az 1848-as forradalom vagy a második világháború idején), attól függ, miként értelmezzük ezek gyakoriságát és jelentőségét. Drámai kivételeknek tekintjük őket az elfogadható ezredéves együttélés során, vagy ellenkezőleg, két egymással kijönni sohasem tudó közösség elkerülhetetlen és mindig újra megismétlődő összecsapásaiként?
A fent említett két elképzelést, bár a belőlük leszűrhető tanulság szempontjából tökéletesen ellentétesek, ugyanazon elfogadott történelmi tények segítségével építették fel. Ez mutatja, hogy a múlt elmesélése, tehát a történelem miként manipulálható egy bizonyos álláspont alátámasztása érdekében. A románok és a magyarok történelmét „keményen” ki is használták ilyenfajta indokló célokra, bizonyos (ellenséges vagy ellenkezőleg, jóindulatú) szubjektív és mélységesen eltorzított imázsok gyártására. A széles világból származó más hasonló helyzetekkel való összehasonlítás megmutatja, mennyire tévesek lehetnek ezek az értelmezések. Függetlenül attól, hogy az áldozatok, a fegyveres konfliktusok napjainak számát vesszük alapul vagy az egy főre eső sovén gyalázkodásokat, nem tudunk nagyobb eredményre jutni, mint amilyen a németek és a franciák, az angolok és az írek, az oroszok és a lengyelek, a törökök és az örmények között tapasztalható…
Ellenkezőleg! A középkorban például, a túlzó módon „etnikainak” vagy „román–magyarnak” tekintett konfliktusok főszereplői valójában a parasztjaikat röghöz kötő nemesek (ahogy Mihai Viteazul is tette a „rumánjaival”) vagy a feudális uralkodók voltak, akik a hatalomért harcoltak. (A munténiai és moldvai vajdák legalább olyan gyakran hadakoztak egymással, mint a magyar királyokkal vagy az erdélyi fejedelmekkel.) Az említett küzdők elsősorban nem román és magyar minőségükben harcoltak, hanem nemesekként, parasztokként, fejedelmekként vagy a hit védelmezőiként. Az a körülmény pedig, hogy eltérő nyelvet beszéltek, csak a közöttük meglévő, alapvető társadalmi, politikai vagy felekezeti rivalizálások újabb, de nem legfontosabb oka volt. Az már más kérdés, hogy ezeket a konfliktusokat – később – a román–magyar ezredéves konfliktus tagadhatatlan bizonyítékainak tartották, de ennek nem az emberek által megélt, hanem a történészek által megírt történelemhez van köze.
A román–magyar százéves háború
Egy sajátos román–magyar konfliktus valójában történelmi léptékben hozzánk sokkal közelebb, a modern korszakban kezdődött el. A két nemzet politikai és értelmiségi elitjei a XIX. században, mint Európában mindenhol, elindították a maguk nemzeti projektjét, mely az emancipálást, a haladást és a modernizálást foglalta magában. De Erdély földrajzi térségében mindkét nemzeti projekt megjelent. A magyarok részéről elsősorban politikai és történelmi okokból (hiszen része volt a középkori királyi Magyarországnak), a románok részéről pedig szintén politikai (a hajdanán a rómaiak által meghódított Dacia részeként), de demográfiai okokból is, tekintettel arra, hogy ők voltak a tartomány legnagyobb számú lakói.
Így kezdődött el egy hangsúlyos konfliktus, mely nagyjából száz évig tartott, az 1848-as forradalomtól az erdélyi román közigazgatás 1945. márciusi visszaállításáig. Zárójelben legyen mondva, ez nagyjából ugyanakkor zajlott, amikor a franciák és a németek, hasonló okokból, három megsemmisítő háborúban csaptak össze (1870–1871, 1914–1918 és 1939–1945) az úgynevezett „európai polgárháború” folyamán. A százéves román–magyar konfliktus a legnagyobb részében csak „hidegháború” volt, melyet három nyílt, erőszakos intervallum szakított meg. Az 1848 októbere és 1849 augusztusa közötti erdélyi polgárháború, amelynek során a Magyarország függetlenségét akaró kossuthista magyarok összecsaptak a Habsburg-párti erdélyi románokkal. Az 1916–1918-as katonai konfliktus Románia és Ausztria-Magyarország között az első világháború közepette, mely aztán a magyarországi bolsevik rezsim elleni 1919-es román beavatkozással folytatódott. És az 1940 és 1944 közötti északnyugat-erdélyi horthysta magyar megszállás, aminek a szovjet és a román csapatok 1944. augusztus 23-a utáni offenzívája vetett véget.
És nagyjából ennyi… Sok, kevés?
A második világháború után Románia és Magyarország bekényszerítése a „testvéri” kommunista országok karámjába, hogy ezzel „jegeljék” az európai államok határait és megakadályozzák a destabilizáló területi követeléseket, a két állam közötti nyílt politikai konfliktusnak is véget vetett. Néhány feszültebb, robbanásveszélyes epizód képez kivételt az 1989–1990-es rezsimváltások cseppfolyós időszakában, mint amilyen az 1990. márciusi marosvásárhelyi, etnikumok közötti erőszakos tettek esete, vagy a Magyarország által a Ceauşescu-rezsim 1989. decemberi megdöntésében a titkosszolgálatai és a dezinformációs műveletei segítségével játszott (biztos történelmi bizonyítékokkal egyelőre meg nem erősített) esetleges szerep. A kommunizmus bukása után Magyarország és Románia bekerülése a NATO-ba és az Európai Unióba újra megakadályoz bármilyen valódi konfliktust a két állam között. Következésképpen a viták továbbra is csak szimbolikusan, szavak és magyarázkodások háborújaként folytatódnak majd, különösen a romániai magyar kisebbség státusza témájában.
Román etnikai imagológia…
Ha a dolgok annyira rózsásak, ahogy az a fenti történelmi összefoglalóból leszűrhető, a román–magyar rémálom pedig ugyanezen értelmezés szerint csak egy kicsit nyugtalanabb álom, akkor mégis mi magyarázza a román–magyar ellenségesség akut érzését, mely sokunkban benne van, és melyet oly jól kifejeznek Corneliu Vadim Tudor sorai?
Függetlenül attól, hogy „igazi” vagy „manipulált”, régebbi vagy újabb történelemből fakad, a románok magyarokról alkotott képe számos kritikus aspektust tartalmaz. A románok által a magyaroknak tulajdonított legnagyobb hiba a gonoszság, mely dölyfösséggel párosul. A főleg történelmi előzmények által „bizonyított” kegyetlenség, a románok meglátásban, Árpád utódainak primitivizmusával és vérmérsékleti jellemével társul, és ezt a magyarok ázsiai eredete magyarázza, akiknek ősei „nyereg alatt puhított húst ettek”. A románok a magyarok negatív jellemvonásait gyakran a sajátjaikkal szembeállítva határozzák meg: a magyarok gonoszok, kegyetlenek és intoleránsak, mi szelídek (sőt túl szelídek, hiszen a románok is elismerik, hogy a „puliszka nem robban”), toleránsak és vendégszeretők vagyunk; a magyarok Ázsiából érkezett „nomád barbárok”, míg a románok „európaiak”, per defitionem őshonosak és egy ősi letelepedett civilizáció örökösei. Mivel a románok önképe számos öndicsérő aspektus mellett jelentős adag önbírálatot is tartalmaz, a magyarokkal szembeni román klisék is ezen az ambivalens önképen alapulnak. „Isten őrizzen a gonosz magyartól és az ostoba romántól”, így szól egy erdélyi román közmondás. A magyar gonosz, vagyis agresszív, míg a románnak, aki szintén nem tökéletes, nincs esze, ami egybecseng a románoknak tulajdonított passzivitással. A románok sokszor negatívan értékelik magukat, a magyarokat pedig – a románok – felsőbbrendűségi pozícióba helyezik. A magyar gonoszsága kétségtelenül ellenszenvesebb a román ostobaságánál, ez a jellemvonás pedig jól kiemeli az ellenség jellegét. Ezzel szemben a románnak tulajdonított ostobaság egyértelműen a magyarnál alsóbbrendű helyzetbe hozza.
A románok magyarokkal szembeni viselkedését statisztikai módszerekkel mérő szociológiai felmérések az etnikai imagológia által hangoztatott negatív képeknél és gyalázásoknál általában sokkal jóindulatúbb aspektusokról árulkodnak. Az idegengyűlölő beütésű vicceket félretéve, magas azoknak a románoknak az aránya, akik a felmérésekben azt állítják, hogy elfogadnának egy magyar szomszédot, munkatársat, barátot vagy akár élettársat is. A leginkább bírált aspektusok a történelmi kapcsolatok, melyeket a válaszolók többsége rossznak minősít, valamint mindkét etnikum politikusainak a teljesítménye, akik választási célokból generálják vagy fokozzák a feszültségeket, míg a felelősség ezen elosztásával némiképp felmentik az egyszerű magyarok tömegét. Ezzel szemben, ha az interneten például az érzékeny aspektusokra vonatkozó sajtócikkek kapcsán megjelenő kommentárokat nézzük, rendkívül erőszakos véleményekkel találkozunk. Szexuális jellegű gyalázkodásokkal, főleg a nőkkel szemben, a „román kenyeret evő” hálátlanok Magyarországra toloncolására vonatkozó felhívásokkal vagy ilyenfajta viccekkel: „– Hogyan szedsz le a fáról egy magyart? – Levágod a kötélről!” Persze, a hasonló, sok más téma környékén fellelhető megnyilvánulásokat egy bizonyos pontig akár marginálisaknak is lehet tekinteni. De ugyanakkor csak a jéghegy csúcsát jelentik. Az emberek szemtől szemben képmutatóbbak, de a névtelenség védelmében könnyebben kimondják azokat a dolgokat, amikben hisznek és amelyek részei a kollektív elképzelésünknek.
…és a magyar
Talán ez „csalódást” okoz a románoknak, de a velük szembeni gyalázkodások és negatív képek magyar repertoárja szegényesebb a román megfelelőjénél. Ezt történelmileg az magyarázza, hogy a magyarok sokáig sokkal fontosabbak voltak a románoknak, mint a románok a magyaroknak. A XVIII–XIX. században, amikor a két nemzet közötti politikai konfliktus elkezdődött, a magyarok fő történelmi riválisa a bécsi császár volt, külpolitikai téren az orosz veszélytől féltek (az oroszok aztán 1849-ben és 1945-ben is ellátták a bajukat), belpolitikai téren pedig az egy kalap alá vett magyarországi nemzetiségek követeléseibe ütköztek. Következésképpen a románok csak egy többfejű nemzeti ellenség egyik megnyilvánulási formája voltak, melyek közül a román nem volt annyira rémisztő. Ezért a magyarok románokhoz való viszonyát gyakran az érdektelenség vagy éppenséggel a közömbösség jellemezte.
A magyarok románokhoz való viszonyulásának a határozott felsőbbrendűségi érzés volt a domináns jellemzője, primitív parasztokból és civilizálatlan pásztorokból álló népnek tartották őket. A románok másságát kiegészítette még az ortodoxizmushoz vagy görög katolicizmushoz való tartozásuk, mely geopolitikai szempontból egy keleti, eltérő, ellenséges és kimondottan alacsonyabb rendű világba helyezte őket. Az erdélyi románokat a városi magyarok gyakran „jó vadaknak”, eléggé elmaradott, de jóindulatú lelki tulajdonságokkal rendelkező pikareszk parasztoknak tartották, akik nevelhetők és a magyarok oldalára állíthatók.
A dolgok azonban 1920., a magyar nemzeti projekt keresztre feszítésének éve után radikálisan megváltoztak. A trianoni tragédiát követően, amikor a magyarok arra ébredtek, hogy elveszítették annak a hazának a kétharmadát, melyet örökre a magukénak hittek, nyomasztó a legyőzöttségi, frusztrációs és aztán a revánsérzéssel töltötték el. Ilyen körülmények között az addig nem igazán fontos románok nemzeti drámájuk legnagyobb haszonélvezőjévé váltak a magyarok szemében. Ők kapták meg Erdélyt, mely a legfájdalmasabb vereség volt, mind területileg (102 000 km2, ami több mint a Magyarországnak maradt 93 000 km2!), az elvesztett nemzettársaik számát illetően (1 700 000 lélek), mind pedig szimbolikus jelentősége miatt. A magyarok számára Erdély mindig is a magyar haza része marad, még ha „elidegenített” formában is, magyar katedrálisaival, kastélyaival, temetőivel és harcmezőivel.
Ma is, minden alkalommal, amikor a Kolozsvári Magyar Operában előadják a Marica grófnőt, a kórus pedig a Szamos menti városról szóló vidám refrént énekli, ahol minden piros-fehér-zöld, a közönség frenetikusan tapsol, a végtelenségig. Ezek a dolgok feltételezhetően csak akkor fognak megváltozni, ha a globalizáció végleg elsöpri az összes jelenlegi identitást, vagy ha az erdélyi magyarokat az Urálok nyugati lejtőire telepítik vissza, ahogy azt a másik trikolór radikális hordozói követelik az interneten. Ilyen körülmények között a legerősebb negatív sztereotípia, mely a románokat meghatározza a magyarok szemében (főleg, ha FIDESZ-szavazók vagy észak-amerikai állampolgárok), az a visszaélő román, aki semmibe veszi és elnyomja a magyarokat, aki semmibe veszi a magyar kisebbség nemzeti jogait, eltorzítja történelmüket és csak azért sem hajlandó beszélni a nyelvüket, holott Erdélyben mindenkinek tudnia kellene magyarul. És ezt annak ellenére, hogy – az Erdélyt is megfojtó – balkáni státuszuk elég gyanús és szervezetlen.
És mit tegyünk mi, erdélyiek?
Az erdélyi magyarok számára, a budapestiekkel ellentétben, a románok mindig egyértelműbb jelenlétet képviseltek. Olyan honfitársaknak, szomszédoknak tekintették őket, akiket, hibáiktól függetlenül, figyelembe kell venni, mert együtt élsz velük. Ugyanez a helyzet az erdélyi románokkal is, akiknek a felmérések szerint jobb véleményük van a magyarokról, mint a regátiaknak. Paradox módon még a székely zászlót is, mely azokat kellene jobban idegesítenie (bár nem értem, miért), akiknek az orra előtt lobogtatják, Erdélyben több román kész elfogadni, mint Giurgiuban, ahol a bozgorbajszot soha életükben nem látott Mitikák képtelenek eltűrni a magyar ellenszegülés ilyen elítélendő megnyilvánulásait.
Az erdélyi románok és magyarok rendelkeznek néhány közös, tartományuk történelmi-kulturális jellegzetességéből származó viselkedéssel és értékkel, melyeket nem tudnak megosztani bukaresti vagy budapesti nemzettársaikkal. A közösen birtokolt szimbolikus javak egyike épp az „ellenséghez” való hozzászokás. Ez az együttélés realista tudománya, mely azon az érzésen alapul, hogy csakis együtt élhetünk, még akkor is, ha elég okunk lenne birokra kelni. Végső soron hozzászoktunk mindezekhez a dolgokhoz, sőt, regionális identitásunk összetéveszthetetlen részének tartjuk őket. Ha nem lennének, hiányoznának! Nagyapámnak, aki legionárius és nagy erdélyi román nacionalista volt, és akit a szükség átkényszerített a Regátba, mindig könnybe lábadt a szeme, amikor a vonat Brassóba érkezett és magyar szót hallott. Végre otthon érezte magát! Zárójelben legyen mondva, ugyanez a helyzet számos Romániában letelepedett fiatal besszarábiaival is, akiknek egy része nagyon is románul érez, de akik extázisba esnek, amikor a Zdob şi Zdub Bukarestben vagy Kolozsváron oroszul kezd énekelni. Eszükbe jut a Moldovájuk!
Az ilyenfajta közös javak alapot nyújthatnak az erdélyi identitás felépítéséhez, amit sokan hangoztatnak, de nagyon eltérő értelmezéssel. Lokálpatriotizmusból, nosztalgiából és ideológiai-kulturális bovarizmusból, dartstáblaként a román radikális nacionalizmus számára és ennek tükörképeként átmeneti szakaszként a magyar irredenta elképzelések számára, erdélyieket mozgósító választási eszközként cinikus és pragmatikus politikusok számára, vagy forrásként egy egészséges regionalizmus felépítéséhez az idealisták számára (itt említem meg Vasile Dâncu kollégát, ha már az ő folyóiratába írok).
De ez nagyon nehéz projekt, mert a románok és a magyarok jelenleg párhuzamos szimbolikus univerzumban élnek. A románoknak is van egy Erdélyük, a magyaroknak is (valamikor volt egy szász is), mindenki a saját elképzelésével a történelemről, a saját utcaneveivel, a saját jelképtárával és ünnepeivel, ha lehet, akkor a másik teljes távolmaradásával. Ha Gyulafehérváron járnak, a romániai vagy magyarországi magyar turisták csak a római katolikus katedrálisba mennek be, Hunyadi János sírjához, akit a „saját hősüknek” tartanak és teljesen figyelmen kívül hagyják a román katedrálist, vagy – horribile dictu – az Egyesülés Termét. A román turisták, miután mindenekelőtt felkeresik az Újraegyesítés Katedrálisát és az Egyesülés Múzeumát, bemennek a római katedrálisba is, úgy vélve, hogy Romániában minden az övék és a saját történelmüket tükrözi, de – természetesen – Hunyadit nem a magyar történelem szereplőjének fogják tekinteni, hanem a románok hősének. A sors iróniája, hogy mindezekre egy osztrák vár szűk falai között kerül sor, mely mégsem képes igazán összehozni a császár volt alattvalóit.
A románok és a magyarok nemcsak nem vesznek részt a másik nyilvános ünnepein, de ha netán mégis, akkor ezt erőszakosan teszik. Az Új Jobboldalos ifjak a Gheorghe Funar által kezdeményezett hagyományt követve, március 15-én, a magyarok nemzeti ünnepére válaszul megszervezik a maguk román rendezvényeit, amit a magyarok provokációnak tartanak. A székely magyarok sem adják alább, és a gyász jelképeit tűzik ki december 1-jén (ha éppen nem egy Avram Iancut ábrázoló bábut akasztanak fel, mint tette azt Csibi Barna polgártársunk). Ennek következtében pedig a román diákok román trikolórjelképeket tűznek ki március 15-én, ami kiváltja a tanárok reakcióját, s ezt követi a hatóságok reakciója… Vajon mi lenne, ha a saját nemzeti jelképek esetleges mindennapos kitűzése mellett a magyar fiatalok december 1-jén a román zászlót lobogtatnák, a románok pedig a magyart március 15-én? Akkor valószínűleg egy másik bolygón élnénk, nem Erdélyben, mert itt, akárcsak Mekkában, a hitetlenek nem léphetnek be a többiek szentélyébe, melyet azonban csak a saját gátlásaik és előítéleteik jelölnek ki.
Útmutatások a nacionalizmusok (megfelelő) használatára
Minden bizonnyal sokan vannak mindkét oldalon, akik elhatárolódnak a radikális elemektől. Könnyű azt mondani, hogy a románok és a magyarok többsége nem szavaz sem a Nagy-Romániára, sem a Jobbikra. Sokszor azonban elég kicsinek tűnik a különbség köztük és a kormánybeli „mérsékeltek” között. Elég Orbán Viktort megemlíteni, hogy ezúttal csak a szomszéd szemében lévő szálkát (vagy gerendát?) emeljük ki. Az a gond, hogy a szélsőségesek olyan nemzeti jelképeket, történelmi emlékeket és etnikai képeket használnak fel nyersanyagként, melyek egy egész nemzet kulturális örökségét képezik. Mindnyájan értjük őket és rezonálunk az üzenetükre, akár elragadtatnak, akár megijesztenek vagy feldühítenek. Ez a kollektív identitárius készlet nagyon értékes forrás bárkinek, aki a saját személyére akarja irányítani a figyelmet. A politikusok tudják vagy legalábbis sejtik a legjobban ezt, néha egyes profi szociológusok vagy politológusok segítségével. Ilyen körülmények között a kölcsönös román–magyar képek áruvá válnak, a piaci kereslet szerint kereskednek ezekkel politikusok, újságírók, kommunikátorok, imázsközvetítők, néha pedig éppenséggel hamisítványkereskedők, akik történészek vagy publicisták társaságában árulnak Avram Iancu-s mellszobrokat, trikolór zászlócskákat vagy Nagy-Magyarországos képeslapokat. Ezt az árut, akárcsak a dinamitot, a használói akár fel is robbanthatják, véletlenül vagy szándékosan. Tőlünk alig néhány száz kilométerre kevesebb mint két évtizede a szerbek, a horvátok, a bosnyákok vagy a koszovóiak a saját bőrükön tapasztalták meg az ellenséges képek és etnikai viszonyok romboló hatását. Ehhez a nagyon kézenfekvő példához képest azt az együttélést, amire a történelem az erdélyi románokat és magyarokat kényszerítette, semmiképpen sem lehet Európa rémálmának tekinteni, sokkal inkább sikertörténetnek. Közös történelmünk zaklatott adatait figyelembe véve, eddig főleg azért gratulálhatunk egymásnak, mert sikerült túltennünk magunkat vagy elkerülnünk a rosszabbat. Szép lenne, ha ezentúl építenénk is valamit közösen, valamit, ami jobbat jelenthetne. Nem hiszem, hogy a két közösség elfelejtené a – jó vagy rossz – múltat. Már csak a jövőt kell megálmodni és felépíteni…
Forrás: Főtér.ro, revistasinteza.ro
Szerző a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Modernkori Történelem Tanszékének tanára és igazgatója, az erdélyi történelem, összehasonlító imagológia és nacionalizmus-tanulmányozás szakértője.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Ványa bácsit mutatja be a Csíki Játékszín
Sorin Militaru rendezésében mutatja be a Csíki Játékszín társulata Anton Pavlovics Csehov Ványa bácsi című drámáját. A 2015/16-os évad utolsó nagyszínpadi bemutatóját április 15-én 19 órától láthatja a közönség. A csíki társulat Makai Imre fordításában játssza Csehov klasszikusát.
„A Ványa bácsi a hiányérzet filozófiája, az emberi lét abszurditása. Egy olyan léthelyzet, ahol hiányoznak a jövő távlatai, a beteljesülés perspektívái, ahol a kisszerűség szab határokat, ahol a trivialitás felőrli és kiüresíti az eszményeket. És mindez megváltozhatatlanságra van ítélve” – osztotta meg a darabról gondolatait Parászka Miklós, a színház igazgatója szerdán.
Szerebrjakov, a nyugalmazott egyetemi tanár, fiatal feleségével visszakötözik elhunyt hitvese birtokára élete hátralevő részére. Első feleségének testvére, Vojnyickij, akit a professzor lánya Ványa bácsinak szólít, beleszeret a fiatal feleségbe, és egész elrontott életéért az öreget hibáztatja – foglalták össze az alkotók röviden a történetet. „Nagyon mély, nagyon erős, lelkileg és fizikailag igénybe vevő munkáról van szó, ahol nekem a legnagyobb problémám az, hogy lelassuljak és legyen magamhoz türelmem. Az ember egy idő után megszokik egy egyfajta játékstílust, ahol sikere van, és visszajelzéseket kap. De ez egy másfajta munka, ahol meg kellett találjam azokat a szinteket, ahol dolgozni kell. És ezek nem a felhőtlen vidámság jegyében telnek el” – mondta el a munkafolyamat kapcsán Kozma Attila, aki a darabban Vojnyickijt (Ványa bácsit) alakítja.
Sorin Militaru nem először dolgozik a csíki teátrumnál, három évvel ezelőtt Caragiale-Parti Nagy: Karnebál című komédiáját vitte színre itt. Mint mondta, szívesen jön ide dolgozni. Hangsúlyozta, különleges kapcsolata van Csehovval, nagyon szereti mint szerzőt, és mindig, amikor egy darabját színre viszi, meglepődik azon, ahogyan az orosz drámaíró az emberi kapcsolatokat megrajzolja, megmutatja. Az előadás jelmezeit és díszleteit Cristian Marin készítette. Militaru még elárulta, hogy a klasszikus darabot egy modernebb formában állították színpadra.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro

Az elveszett levél
Április 17.-én, vasárnap a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának magyar tagozata lép fel Nagykárolyban, a Városi Színházban.
A társulat I. L. Caragiale Az elveszett levél című darabját mutatja be, 18:00 órai kezdettel. Sorin Militaru, elismert román rendező, a Szatmárnémeti Északi Színház vendégeként arra vállalkozott, hogy I. L. Caragiale Az elveszett levél című vígjátékát mindkét társulattal színre vigye. A Harag György Társulat előadása erdélyi magyar közegbe helyezi a történetet, a mába, ezáltal a szöveg és a benne fellelhető problémák általánosságára és jelenidejűségére mutat rá. Így lesz Tipătescuból Paliczki, Trahanacheból Tarhonyai, a regáti kisvárosból pedig egy átlagos erdélyi magyar kispolgári közeg. A román és magyar előadás egymásra felelget, egymás görbe tükreként és egymással párbeszédben világít rá a politikai becsvágy, az emberi kisszerűség (és nagyravágyás) általánosan jellemző, tehát valójában kultúrafüggetlen jelenségeire - nem utolsósorban pedig arra, hogy bármily kínos igyekezettel is próbáljuk elérni önző céljainkat, a játszma legvégén így is, úgy is a fejünk fölött döntenek a sorsunkról.
szatmar.ro

Hetvenéves a színművészeti egyetem
A művészetek igazi otthona
Tegnap délelőtt rövid, tartalmas rendezvényen ünnepelték meg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 70.évfordulóját. Az ünnepi felszólalások és az egyetem diákjai által bemutatott művészi műsor mellett az esemény fénypontja az első évfolyam végzőseinek a kitüntetése volt.
Rövid kortárs táncelőadás után dr. Sorin Crisan professzor, az egyetem rektora szólalt fel. Köszöntötte a meghívott egyetemvezetőket: dr. Dávid Lászlót, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának rektorát, dr. Kelemen András dékánt és dr. Tatiana Danescut, a Petru Maior Egyetem rektorhelyettesét.
A Művészeti Egyetem rektora elmondta, I. Mihály román király 1946. április 9-én írta alá a 276-os törvényt, amellyel létrehozta a kolozsvári magyar művészeti konzervatóriumot, amelyet a későbbiekben Marosvásárhelyre költöztetett intézet elődjének tekintenek. Az évtizedek során sikerült tisztességgel és becsülettel képviselni és véghezvinni a felvállaltakat mind a magyar, mind a később megjelent román karokon, megfelelő versenyhelyzetet teremthettek a diákok között az oktatási folyamat minőségének megőrzése érdekében. Majd megköszönte Mihály királynak, hogy aláírta a dekrétumot, és büszkén jelentette ki, hogy ez a megemlékezés is méltó ahhoz az eseménysorozathoz, amelyet majd Marosvásárhely szabad királyi városi rangja elnyerésének 400. évfordulója alkalmából szerveznek.
A felszólalók sorában Lucian Goga prefektus következett, aki biztosította a megjelenteket, hogy intézménye továbbra is támogatja az egyetemet, amely "megvalósította a multikulturalitást".
Az ünnepi beszédeket megszakította az egyetem média szakos hallgatóinak az ünnepi alkalomra készített filmje, amely kiválóan tükrözte azt a hangulatot, amely az egyetemre jellemző. Ebben a "légkörben" lépett mikrofonhoz dr. Balási András rektorhelyettes, aki a rá jellemző humoros köszöntőben többek között kifejtette, nem kell a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemet más, több száz éves, hasonló oktatási intézményekhez hasonlítani, hiszen 70 év alatt is lehet sikereket, eredményeket elérni. Sok hullámvölgy volt az intézet történetében, de mindig sikerült túlélnie és igazi otthont teremtenie a művészeteknek.
A román zeneszakos kar másodéves hallgatói egy spirituálét adtak elő, majd dr. Oana Leahu professzor, a román művészeti kar dékánja üdvözölte a korábbi rektorokat, dr. Béres Andrást, dr. Gáspárik Attilát, volt tanárokat, kollégáit, többek között Rókay Vilmost, Dana Frentet, Oana Panat és külön Kovács Leventét, megköszönve, hogy jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt, és megerősítették azt a gondolatot, hogy az egyetem igazi alkotó családként működik.
Orbán Beáta és George Pop másodéves táncművészeti hallgatók lírai etűdje következett, majd Illés Alexa és Kilitti Krisztián mesterképzős színművészetis hallgatók dr. Strausz Imre tanár zongorakíséretében Andrew Lloyd Webber Az operaház fantomja című musicaljéből adtak elő dalokat.
Felszólalt dr. Kós Anna, a magyar művészeti kar dékánja, aki többek között kifejtette, nehéz lenne számvetést készíteni a 70 éves múltról, hiszen a színpadi művészet a pillanat művészete. Nehéz úgy oktatni, hogy mindig a trendet kövessék, mutassák meg a diákoknak. De az biztos, hogy a 70 év igazolja, olyan tanárok oktattak itt, akik nemcsak tudásuk legjavát adták át, hanem szakmájuknak fanatikusai voltak és most is azok. Azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az egyetem mindig is befogadó intézmény volt, a szó szoros értelmében, nyitott a fejlődés, a művészeti ágak, az új, a kísérletek irányába. Az említettek az oktatási intézmény erősségei – mondta.
Meglepetés mozzanata is volt az eseménynek. Dr. Sorin Crisan rektor érdemoklevelet adott át az intézet két "háttérmunkásának", akik nélkülözhetetlenek a közös munkában. Az elismerés Sipos Leventének, az intézmény gazdasági igazgatójának és Szász Imre világosítónak járt.
Végül, de nem utolsósorban Kovács Levente rendező-tanárnak jutott az a megtiszteltetés, hogy bemutassa az eseményen megjelent, 1965/66-ban végzett hajdani diákokat, akiket színpadra hívtak, és a mester külön-külön, személyes élményeit megosztva, humorosan is bemutatott. Név szerint Dobos Imrének, Miske Lászlónak, Székely M. Évának, Szélyes Imrének és Szőke Istvánnak tapsolhattak az intézmény jelenlegi tanárai, diákjai. Egészségi állapota miatt nem jöhetett el, de üdvözletét küldte a Budapesten élő – szintén ezen az évfolyamon végzős – Rajhona Imre. Mindannyian arany oklevelet vehettek át a rektortól.
Végül az 50 évvel ezelőtt végzettek a mostani diákokkal együtt énekelték a Stúdió Színház színpadán a Gaudemus igiturt. Azok, aki pezsgőzés után visszatértek a nézőtérre, Apostolache Zénó együttesének tangóműsorát láthatták, hallgathatták meg.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Évfordulót ünnepeltek a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem elődjének, a hetven évvel ezelőtt Kolozsváron megalakult magyar zene- és színművészeti konzervatórium születési évfordulóját ünnepelték Marosvásárhelyen. A rendezvényen a hallgatók kisebb produkciókkal mutatkoztak be, az egyetem két, nem művészeti munkatársa díjat vehetett át, illetve aranydiplomát kaptak az ötven éve végzett évfolyam jelen levő tagjai.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, Kelemen András, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának dékánja, Tatiana Dănescu, a Petru Maior Egyetem rektorhelyettese, Lucian Goga, Maros megye prefektusa, illetve a Művészeti Egyetem, és az egykori Színművészeti Főiskola volt rektorai, dékánjai, oktatói.
A hetven éve létrejött egyetem történetét Sorin Crișan rektor ismertette: 1946. április 9-én I. Mihály román király aláírta azt a 276-os számú törvényt, amely által Kolozsváron megalakult a magyar zene- és színművészeti konzervatórium, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem elődje. Az ünnepi esemény két műsorvezetője: Dana Lemnaru és Sebestyén Aba sorra szólította színpadra azokat a zene-, koreográfia- és színművészeti szakos hallgatókat, akik kisebb produkciókkal készültek a rendezvényre, illetve levetítették a média szakos diákok kisfilmjét is, amelyben a megkérdezettek – többek közt Gáspárik Attila, Béres András, Bogdán Zsolt, Sebesi Karen Attila vall arról, hogy mit jelentett számára az egyetemen eltöltött időszak.
Balási András rektorhelyettes szerint az, hogy a színészképzés mellett rendezőket, teatrológusokat, bábszínészeket, koreográfusokat, zenepedagógusokat, díszlettervezőket, médiaszakembereket is képeznek, már önmagában is nagy teljesítmény. Oana Leahu dékán azoknak mondott köszönetet, akik értelmet adtak az egyetemnek – tanároknak, rendezőknek és hallgatóknak. Kós Anna, a magyar művészeti kar dékánja a hét évtizedes fennállás fontosságát hangsúlyozta, azt, hogy művészetet oktatni, mindig megfelelni az éppen aktuális trendeknek, nem könnyű feladat, mégis olyan tanárai voltak az egyetemnek, akik hivatástudattal, elkötelezettséggel végezték a feladatukat, példát mutatva az utánuk következő generációknak.
Meglepetést jelentett az egyetem két munkatársának a kitüntetése: Sipos Levente gazdasági igazgatónak és Szász Endre fénytechnikusnak adott át díjat Sorin Crișan rektor, majd Kovács Levente rendező, az egyetem professzora szólította színpadra az ötven évvel ezelőtti végzősöket. Közülük Dobos Imre, Miske László, Székely M. Éva, Szélyes Imre és Szőke István vett részt az eseményen. Rajhona Ádám üdvözletét küldte Magyarországról, egészségi okok miatt ugyanis nem lehetett jelen. A fél évszázada végzett színészeket aranyoklevéllel jutalmazták.
Antal Erika |
Székelyhon.ro

Óvatos kétnyelvűségügyben Boc legfőbb kihívója
Kolozsvár lakosságának véleményétől tenné függővé Octavian Buzoianu független polgármesterjelölt a kétnyelvű helységnévtáblákkal kapcsolatos álláspontját.
Mindezt csütörtöki sajtótájékoztatóján válaszolta a Krónika kérdésére a kincses város elöljárói székére függetlenként, ugyanakkor több párt támogatásával pályázó üzletember. Buzoianu közölte: „kényszerítő intézkedések" nem vezetnek eredményre ebben a kérdésben, polgármesterként a megyeszékhely lakosságára bízná a döntést a kétnyelvű helységnévtáblák ügyében.
Az üzletember mindemellett fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy jelenlg Budapesten élő magyar gyerekekkel nevelkedett a kincses városban, ugyanakkor szerinte ki kellene aknázni a kolozsvári, erdélyi multikulturalizmusban rejlő lehetőségeket. Ezt a történelmi együttélésen alapuló multikulturalizmust szerinte nem szabad összetéveszteni a nyugat-európai országokban tetten érhető multikulturalizmussal.
Mint ismeretes, Kolozsvár rendszerváltás utáni polgármesterei – Gheorghe Funartól kezdve Sorin Apostun keresztül Emil Bocig – folyamatosan elzárkóztak attól, hogy magyar nyelven is feltüntessék a település nevét a város bejáratainál.
Az ingatlan- és szállodaiparban, valamint a mezőgazdaságban érdekelt 61 éves Octavian Buzoianu a polgármesteri posztot négyéves kormányfői „kitérővel" 2004 óta betöltő Emil Boc legjelentősebb kihívójának számít. Miután két héttel ezelőtt bejelentette indulását, öt alakulat – köztük a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Parasztpárt – sorakozott fel mögé, visszaléptetve saját jelöltjét.
A becslések szerint 7-8 millió eurós vagyonnal rendelkező üzletembernek a következő negyven évre szóló „helyi kormányzási" programja azt célozza, hogy Kolozsvár a régió stabilitási és fejlesztési központjává váljék. Máris sokat vitatott, Az egymillió ember Kolozsvárja kampányszlogene kapcsán elmondta: nem azt állítja, hogy hamarosan ennyi lakosa lesz, hanem hogy ennyien fognak megfordulni a városban, amire szerinte nincs felkészülve az önkormányzat.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Kezdődik a Nemzetközi Irodalmi Fesztivál
Mától titkos megbeszélés határon túli írókkal
Harmadik kiadásához érkezett a Titkos megbeszélés nevet viselő Nemzetközi Irodalmi Fesztivál, melyre az Aradi Kulturális Központ szervezésében kerül sor június 9–12. között.
A ma kezdődő rendezvénysorozatra a hazai neves írók mellett érkeznek meghívottak az Egyesült Államokból, Moldovából, Írországból és újból Aradra látogat Bartis Attila erdélyi származású, jelenleg Magyarországon élő író is.
Az irodalomkedvelők június 9-én, csütörtökön a Joy’s Irodalmi Kávézóban találkozhatnak az alábbi írókkal, költőkkel: Ionelia Cristea, Andrei Mocuța, Victor Țvetov, Andrei Dósa, Ioan Matiuț, Dan Sociu, Thomas Graves, David Berman és Ben Mazer.
Június 10-én, pénteken szintén a Joy’s ad otthont a rendezvénynek, ezúttal 18 órától. Itt találkozhatnak többek között Bartis Attilával, de jelen lesz még Bogdan Perdivară, Sorin Gherguț, Alex Cosmescu, Vasile Dan, Ștefan Manasia, M. Duțescu, Ionuț Chiva, Bogdan Coşa és Cezar Paul-Bădescu.
Június 11-én, szombaton 14.30 órakor az Eminescu utcai Corina könyvesboltban a fordítás hasznosságáról, a fordítás romániai piacáról, a fordítói szakmáról indítanak nyilvános vitát, amelybe bárki bekapcsolódhat. A moderátor Ciprian Șiulea, a Romániai Műfordítók Egyesületének (ARTLIT) elnöke lesz.
Ugyancsak szombaton este 7 órakor a Teba volt textilgyár csarnokába vándorol az irodalom, ahol találkozhatnak olyan szerzőkkel, mint Romulus Bucur, Vlad Drăgoi, Gheorghe Mocuța, Andrei Doboș, Veronica D. Niculescu, Silviu Gherman, Gheorghe Schwartz, Philip O Ceallaigh és Greg Baxter.
A tömény irodalom után a Mes Quins brassói formáció koncertjén ki lehet engedni a gőzt, program szerint 23 órától.
Az idei Nemzetközi Irodalmi Fesztivál június 12-én, vasárnap zárja kapuit, a délelőtt 11 órakor kezdődő záróünnepség a Port Arthurban lesz, itt kerül sor a díjátadásra is.
A belépés a rendezvényekre ingyenes.
Takáts D. Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)