Klasszikusok és kortársak Szatmáron az új évadban
Kicsiknek és nagyoknak egyaránt kínál új bemutatókat a most kezdődő évadban a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Az első az Antigoné lesz szeptember 12-én, melynek próbáit már az előző évadban megkezdte a társulat.
A görög drámát Balog Attila rendezésében mutatják be. Az előadás a Benedek Zsolt dramaturg, fordító által átdolgozott Szophoklész-szöveg színpadi adaptációja. Az Antigoné próbáival párhuzamosan egyébként Hatházi András kolozsvári színművész, egyetemi tanár műhelymunkát tartott a társulat tagjainak.
A Kossuth-díjas Babarczy Lászlót – aki az elmúlt évadban a Rokonokat rendezte Szatmáron – idén is meghívta a teátrum: ezúttal Brecht és Weill hallhatatlan művét, a Koldusoperát viszi színre, amelynek bemutatóját novemberre tervezik, zenekari kísérettel. Szilveszterkor Bessenyei István rendezésében az Én és a kisöcsém című operettel várja közönségét a társulat, melyet azt követően bérlet előadásban is játszanak.
Tavasszal I. L. Caragiale Az elveszett levél című darabját a neves román rendező, Sorin Militaru irányításával adják elő, a dolog érdekessége pedig az lesz, hogy a szatmári román társulat is színre viszi a magyarral párhuzamosan a közismert művet ugyanazzal a rendezővel, ugyanazzal a díszlettel és ugyanazokban a jelmezekben.
Három bérletcserés előadást is megtekinthet a szatmári közönség: a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadásában Bulgakovtól A Mester és Margaritát Rusznyák Gábor rendezésében, valamint Nancy Huston Iokasté királyné című darabját, melyet Gemza Péter állít színre. Ezen kívül a Nagyváradi Szigligeti Színház a Nagy Dániel és Bodolay Géza szövege alapján színpadra vitt A világcirkusz című előadással érkezik Szatmárra – a produkció rendezője Juronics Tamás.
Ősbemutatóra is sor kerül: Lendvay Zoltán rendezésében első alkalommal viszik színpadra Spiró György Helló, doktor Mengele! című darabját. Stúdióelőadásokból sem lesz hiány, hiszen Bessenyei István rendezésében színre kerül Csikós Attila Két összeillő ember című műve, amely Szécsi Pál és Domján Edit viharos szerelmének történetét meséli el.
Balog Attila Doug Wright A magam asszonya vagyok című monodrámáját rendezi meg az Ács Alajos Játékszínben, Gajai Ágnes egyéni műsoraként pedig az Edith Piaf et Ágnes című előadást láthatja a közönség a nagyváradi színház vendégjátékaként. A gyerekeknek Buzogány Béla, a mátészalkai Talán Teátrum vezetője saját, Ha Zsófi nénit ellopják című művét rendezi meg, míg Nagy Orbán színész A szeretet malma címmel magyar népmese-adaptációkat visz színre.
A legkisebbeknek az Iciri-piciri bérlet keretében három bábelőadást kínál a társulat Brighella Bábtagozata: Szabó Magda és Szász Ilona Bárány Boldizsár című szövegéből készített bábelőadást Sramó Gábor, a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatója, a Cseresznyevirág című, japán népmesék alapján készült produkciót Rumi László viszi színre, Bandura Emese, a bábtagozat megbízott vezetője pedig Kincsvadászat címmel rendez zenés mesejátékot. Emellett Ciróka címmel a 0–3 éves korosztály számára is készül egy előadás.
Babos Krisztina, Krónika (Kolozsvár)

Elhunyt Dehel Gábor
A kolozsvári színész-rendezőt íróként is ismerhettük, Székelyudvarhelyen is sokat rendezett, illetve játszott.
Az ismert színész-rendezőt 74 éves korában érte a halál hétfőn. Dehel Gábor 1940. április 29-én született Szatmárnémetiben, 1962-ben végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. A Kolozsvári Állami Magyar Színház színész volt, de a nyolcvanas években rendezői szakot is végzett Bukarestben.
A kilencvenes években kezdett rendezni a Kolozsvári Magyar Operában, többek között Huszka Jenő Mária főhadnagyát, illetve Kacsóh Pongrác János vitézét vitte színre, ugyanakkor Erkel Ferenc összes operáját színpadra állította.
A színészet és a rendezés mellett Dehel író is volt, hiszen több novelláskötete is megjelent, de készített színészportrékat is (például Bisztrai Máriával, Petru Groza színész-lányával is készített egy interjúkötetet, és Márton Melindával is), illetve riportokat, színházi cikkeket és drámákat is írt.
Két regénye, a Kulisszatitok (1974) és az Öngól (1980) is megjelent. Munkásságáról, pályafutásáról ebből a Szabadság napilapnak adott, néhány évvel ezelőtt interjújából is sokat meg lehet tudni.
Dehel Gábor a kétezres évek elején több évig játszott és rendezett a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Szanházban is. Színészként a Komámasszony, hol a stukker? című előadásban a Méltóságos urat, a Don Juanban a címszereplő apját, a Sorin Militaru által rendezett Sirályban pedig az öreg Szorin Pjotr Nyikolajfevicset alakította.
Ő rendezte a Viktória (2001), a Mágnás Miska (2002), a Csárdás (2003) operetteket, illetve A szabin nők elrablása (2004) című zenés bohózatot is.
KATONA ZOLTÁN
Dehel Gábor /Szatmárnémeti, 1940. ápr. 29. – Kolozsvár
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Bukarest – 555, magyarokkal, sztereotípiákkal
Bukarest pénteken ünnepelte „fennállásának”, voltaképpen első hivatalos, írásos említésének 555. évfordulóját. Negyvennégy éve a román fővárosban élő (és több sorstársához hasonlóan magát „átmeneti bukarestinek” tartó) magyarként érdemesnek tartottam eltöprengeni e több mint hatodfél évszázados várostörténet magyar vonatkozásain.
Részben megtettem a budapesti Heti Világgazdaság felkérésére egy – Londont, Berlint és Bécset is magába foglaló – rövid összeállításban, de a hazai olvasó számára nyilván bővebb megközelítés szükséges.
Bucur pásztor és a csángáló nyája
A legenda szerint a várost egy Bucur nevű, juhait a környéken legeltető pásztor alapította, s innen jön a neve is. Történészek valószínűbbnek tartják, hogy a 14. század végén tette le az alapkövét Mircea cel Bătrân havasalföldi uralkodó. Tény, hogy első írásos említése 1459-ben történik, nevének eredetére pedig több magyarázat született. Egy 17.századi török utazó szerint egy itteni török törzs fejének Ebu-Karis nevű fia lett volna a „névadó”. A 18. század végén egy svájci történész a „bucura, bucuros”, tehát az öröm szót tartja eredeténél. Ezt alátámasztani látszik, hogy a város nevét a fanarióta (vagyis Konstantinápoly, Isztambul Fanar nevű negyedéből származó) görög uralkodók Hilariopolisnak fordították, ami a Vidámság Városát jelenti. Tény, hogy Bukarest ma is, az Európai Unió tizedik legnagyobb városaként (közel kétmillió stabil, bizonyos napokon hárommillió lakossal, nem is számítva a város körüli, nemsokára Metropolis Övezetté nyilvánítandó helységek félmillió lakosát) meglehetősen vidám hely.
Hány magyar él Bukarestben?
Csak azt a tévhitet kellene leszoknunk, hogy Bukarest „Budapest után a legnagyobb magyar város”! Sosem volt az, most pedig alkalmasint a tizedik sem. Persze a bukaresti magyarok számát soha senki nem tudta pontosan megmondani. A legutóbbi, 2012-es népszámlálás Romániában 1 millió 238 ezer magyart (az ország összlakosságának 6,5 százaléka), a fővárosban nem egészen három és félezer magyart mutatott ki.
Az utóbbi érték nem lehet reális, hiszen csupán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) bukaresti szervezetének nyilvántartásában közel hatezer fő szerepel. Adatokkal szolgálhat a három egyházközösség (két református és egy katolikus), az Ady Endre Elméleti Líceum, a Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság (amely a Petőfi Házat, a magyarok kulturális központját működteti), ám az összesítést nehezítik a nyilvántartás nehézségei, az átfedések és a demográfia bonyolult dinamikája. A derűlátó becslés sem teheti ma több, mint tízezerre a bukaresti magyarok számát. Már azokét, akik nem asszimilálódtak teljesen, magyarnak vallják magukat. Ezen fölül vannak az „átmeneti magyarok”: itt dolgozó, de Erdélybe visszavágyó és adandó alkalommal visszatérő köztisztségviselők, politikusok, újságírók, orvosok – no meg magyarországi diplomaták, üzletemberek.
A kurucok telepedtek meg leghamarabb
Egy rövid történeti áttekintés érdekes lehet. Bár már előbb, akár a 15. században letelepedhettek itt erdélyiek (a legkorábbi magyar feljegyzések Bukarestről a városon átutazó Borsos Tamástól, a 17. századból származnak), az első népesebb csoport a menekülő kurucokkal érkezett Bukarestbe. A város egyik negyede, Berceni szinte bizonyosan a menekülő kuruc főgenerális, gróf Bercsényi Miklós nevét őrzi, II. Rákóczi Ferenc harcostársa a török-osztrák háború idején, 1717-ben vonulhatott át itt. Mikes Kelemen két ízben is megfordult Bukarestben, biztosan tudjuk, hogy 1739-1740 telét itt töltötte.
Különben a városnak mindig is volt – többé-kevésbé történelmi kényszerből is – némi kozmopolita jellege. Az első olyan népszámlálást, amely az etnikai hovatartozásra is kiterjedt, 1810-ben az orosz megszállók készítették Bukarestben, ez összesen 70 ezer lakost mutatott ki, amiből 1226 volt az “osztrák” (ami főleg magyart jelenthetett), a bukaresti magyarság akkori létszáma három-négyezer főre tehető. Az 1838-as összeírásban utalás történik a magyar iparosok, munkások, segédek foglalkozására: ács, kőműves, asztalos, szűcs, csizmadia, borbély, pék, gombkötő.
Tömegesen érkeztek a magyar menekültek Havaselvére a világosi fegyverletétel után és a Bach-korszak éveiben. 1856-ban a református egyházközösség körülbelül négyezer hivőt számlált, a katolikusok száma nagyjából ugyanennyi lehetett. 1899 decemberében a 282 ezer bukaresti lakos közül hozzávetőlegesen 20 ezer magyar volt – ez már az 1877-es függetlenségi háború utáni gazdasági fellendülésnek is eredménye. Az 1930-as népszámlálás 24.052 magyar lakost talált Bukarestben, az Országos Magyar Párt azonban megóvta a cenzust, a fővárosi magyarság lélekszámát 35-36 ezerre becsülve. Ez lehet a csúcsérték, ennek alapján és ekkor nevezhették Bukarestet a legnagyobb magyar városnak Budapest után.
A két világháború közötti felvirágzása idején kapta a város (voltaképpen a központi része, amit ma Óvárosnak neveznek!) a “kis Párizs” kissé gúnyos felhangú, de elismerő becenevet. Az 1940-es bécsi döntés után sok magyar elhagyta Bukarestet, a háború után a csökkenés folyamatos: 1956 február – 11.687 fő, 1966 március – 9.287 fő, 1977 január – 8453 fő. A rendszerváltó fordulat után, 1991-ben hivatalosan 8355 ember vallotta magát Bukarestben magyar nemzetiségűnek.
A templom és az iskola
A lemorzsolódás tehát egyértelmű – és belátható a folyamat végeredménye is. Ilyen körülmények között pedig, reálisan tekintve, a megmaradt intézményi háttér és az olykor önfeláldozó szervezőmunka ellenére nehéz egységes és tagolt, specifikusan „bukaresti magyar” kultúráról, gazdasági-társadalmi tevékenységről beszélni. Az oktatás és a vallásgyakorlás a kivétel. A magyar tannyelvű Ady Endre Elméleti Líceum, vagyis a középiskolai szintű oktatás mellett a Bukaresti Tudományegyetemen hungarológiai tanszék is működik. A román közszolgálati televízió heti öt órában sugároz magyar műsort, a Bukaresti Rádió napi egy órában.
A már említett Petőfi Házzal együtt a Magyar Kulturális Intézet nem csupán a művelődés rangos központja, hanem a bukaresti magyarok közösségápoló találkozóhelye is. A Barátok római katolikus templomában hetente kétszer magyarul miséznek. A Calvineum és a Szőlőskerti református templomokban hetente többször tartanak magyar nyelvű istentiszteletet, s az unitáriusoknak is van istentiszteletük.
Budapest névadásakor Bukarest volt a minta
És maradnak a „léggyökereken” táplálkozó kapcsolatok Erdéllyel és Magyarországgal. Például akik manapság derülnek vagy füstölögnek azon, hogy messziről jött turisták, művészek a két főváros nevét összetévesztik, gondolhatnának arra (alkalmasint még jobban bosszankodva), hogy bizony a Budapest név létrejöttekor mintegy Bukarest volt a minta. Amikor ugyanis Széchenyi István 1831-ben felvetette, hogy a magyar főváros neve legyen Budapest, egyik érve az volt, hogy ez a név „kevés év, sőt hónap múlva olyan megszokottan s könnyen hangoznék, mint Bukarest”.
Széchenyinek egyébként közismerten jók voltak a kapcsolatai a havasalföldi politikai és gazdasági elittel – alkalmasint az 1834 őszén az Al-Dunán és Bukarestben tett látogatása volt az, amikor egyik jótanácsával nem csak a román főváros fejlődéséhez járult hozzá, hanem a nyelvet is gazdagította. Síksági városként – aminek turisztikai és nem kevésbé gazdasági előnye, hogy egyaránt viszonylag közel van a Fekete-tengerhez és a Déli-Kárpátok vonulatához – Bukarest mind a mai napig meglehetősen védtelen az időjárás viszontagságaival szemben.
Híresek a kánikulák és a gyakori szélfúvások. Miután többször leégett, Széchenyi javaslatára építették fel a bukaresti elöljárók azt a tűzoltótornyot (a bukaresti magyarok tűzvigyázó toronynak hívják), amelyet a körfolyosója miatt, a ’folyosó’ szavunk alapján a mai napig „foişor”-nak neveznek: Foişorul de Foc. (A román nyelvben több száz magyar jövevényszó van, a szókincs mintegy másfél százaléka.)
Koós Ferenc, az intézményalapító
Néhány szót a bukaresti magyar intézményépítőkről. Úttörőként Sükei Imre (1780 – 1848) református lelkészt tartjuk számon, aki 1815-ben a lakásán kezdte tanítani írni-olvasni a magyar gyermekeket, négy év múlva pedig közadakozásból felépítette az első bukaresti református templomot és az „iskolaházat". A bukaresti magyarság első igazi nagy szervezője Koós Ferenc (1828 – 1905) volt.
1855-től 1869-ig tevékenykedett református lelkészként és tanítóként Bukarestben, hathatósan támogatta az 1848-as magyar emigránsokat.
Koós 1856-ban új, tágasabb iskolát építtetett, a magyarságot felekezeti különbség nélkül tömörítette a református egyház és iskola köré. Társaskört, könyvtárat alapított, a szegényebb tanulók támogatására alapítványt létesített. Bukarestről szóló emlékirata (Életem és emlékeim) az első jelentős irodalmi mű, amely belülről ábrázolja Bukarest és az itt élő magyarság világát. Koós indította meg, Oroszhegyi Józsával együtt, 1860-ban az első bukaresti magyar újságot, a Bukaresti Magyar Közlönyt. Egyszemélyes intézményként tartjuk számon a pezsgő életű 19. századból Barabás Miklós (1810 – 1898) festőművészt, aki másfél évig lakott Bukarestben, és itt telepedett le és dolgozott mint udvari festő és fotográfus a kolozsvári születésű Szathmáry Pap Károly (1812 – 1887).
A '70-es évek „nyitása”
Nagyot ugorva, 1970 körül történt meg Romániában a magyar kulturális intézményeknek az a központosítása, ami – nyilván propagandisztikus indítékkal, a „nyitás” bizonyítására – egyszersmind új intézmények létrehozását is jelentette. A Domokos Géza vezette Kriterion Könyvkiadó, a Huszár Sándor főszerkesztette A Hét, valamint a Bodor Pál igazgatta, már említett magyar tévéadás egy ideig a romániai magyar könyvkiadás, az írott és sugárzott sajtó központjává tette Bukarestet. A kiadó és a lap elköltöztével a bukaresti magyar kulturális elit sokat veszített. Jegyezzük azért meg itt, hogy 2013. novemberétől ismét van periodikus kiadványa: a Brassói Lapok havi mellékleteként megjelenő Bukaresti Magyar Élet. (Közvetlen elődje a 2004 és 2007 között szintén havonta megjelenő Bukaresti Magyar Közlöny volt.)
A bukarestiek „szívesen ütköznek”
Mivel szembesül a Bukarestbe érkező, költöző magyar ember? Néhány alapélményről szólni kell. A legfeltűnőbb a pergő, hangos beszéd, az emberek összehasonlíthatatlanul barátságosabbak és közlékenyebbek, mint például Budapesten. Proxemikai sajátosság, hogy a közlekedési eszközökön, bevásárlóhelyeken a bukarestiek keresik a közelséget, a testi érintkezést, „szívesen ütköznek”.
„Nagyon meglepő volt és nagyon pozitív ez a délies nyüzsgés, ez a mediterrán pezsgése a városnak. A mindennapi életben azért vannak bosszantó apróságok. Például, amikor az ember bevásárolni megy, ritkán esik meg, hogy ne lökjék fel legalább tízszer vásárlás közben. Nem elítélem, ez a helyi kultúra, nem rossz, ez itt így van, az én személyes ízlésem ennél visszafogottabb, nyugodtabb” – vallotta be egyszer Diósi László, a bukaresti OTP Bank elnök-vezérigazgatója.
Ha a viselkedés olykor keleties is, ma már nem kevésbé tapasztalható a nyugati tempó. Egy évtizedes pangás után, különösen az utóbbi években, a második mandátumánál tartó főpolgármester, Sorin Oprescu sebészprofesszor érdemeként is, a román főváros elképesztő változáson ment át.
Drávucz Herbert nagykövetségi tanácsos: „Négy év ittlét után elmondhatom, hogy igazán látványos fejlődés tapasztalható minden téren. Sorra nyílnak a plázák és bevásárlóközpontok, amelyekben minden Európában létező vagy szokásos árut meg lehet vásárolni. Év végén, de különösen ünnepek előtt nagy vásárló tömeget látunk, és bár tudom, hogy nagy a szegénység Romániában, mégis az az érzésem, hogy az emberek jól élnek, sok mindent meg tudnak engedni maguknak.”
Ki nem használt lehetőségek
„Közös dolgaink”, a két nép kapcsolata természetesen fontos a szórványnak számító, hovatartozása tekintetében bizonytalan bukaresti magyarság számára is. Annak ellenére, hogy a bukaresti magyarok nem csupán az anyaország, de még az RMDSZ által is elhanyagoltnak érzik magukat, s valahogy tényleg nincs meg az az összekötőkapocs-szerepük, ami kialakulhatott volna. Ehhez hozzájárult a magyar, de akár az erdélyi jobboldal lenézése, olykor kifejezetten kiközösítő magatartása a bukaresti magyarokkal szemben. Kár, mert sok a lehetőség.
Füzes Oszkár, volt magyar nagykövet: „Úgy gondolom, hogy Románia hatalmas utat tett meg az elmúlt tizenkilenc évben, nagyon jelentős a szellemi-, civilizációs- és értékrendi fejlődés, nagyon fontosnak tartom, hogy Románia végül is a nyugati értékrend mellett döntött. Azt hiszem, hogy 1992-93-ig ez nem volt ennyire biztos és világos, azóta egyértelmű, hogy Románia velünk együtt közös nyugati értékrendhez tartozik. Azt hiszem, ez olyan történelmi horderejű dolog az itt élő magyarság és Magyarország szempontjából, amit nem hangsúlyozok, mert túl általánosnak hangzik, valójában mindent befolyásol és mindent meghatároz.”
A bukaresti románok magyarokhoz való viszonya érezhetően javult. Bukarest egyre inkább kozmopolita város. Szomorú összehasonlítás: a romániai, bukaresti fiatalok sokkal nagyobb arányban beszélnek idegen nyelveket, jelesen az angol nyelvet, mint a magyarországiak, a budapestiek. Persze élnek még sztereotípiák, de – az olykor a politika miatt felkavart nacionalizmus ellenére – lecsengőben vannak.
Garzó Ferenc, az MTI volt tudósítója: „Úgy vettem észre, hogy az erdélyi románokban még ott van a magyarokhoz való viszonyulásnak egyfajta fóbiája. Bár a szó egy kicsit erős, azt mondhatjuk, hogy az erdélyi nem tud nem gondolni a fehér elefántra, nem tud nem gondolni arra, hogy magyarok vannak a környezetében, és hogyan élte meg ezt az apja, a nagyapja. Van, akiben megmaradt az indulat, van, aki éppen ellenkezőleg túlkompenzálva próbál kedves és udvarias lenni a magyarokkal, még inkább hangsúlyozni, hogy neki semmi baja a magyarokkal, hogy nehogy az legyen, hogy az őseinek a fóbiája él benne tovább. Érzem mindig, hogy valahol számukra ott van a kisagyukban a magyarokhoz való viszonyulás problémája. Bukarestben ilyent nem látok, itt nem is nagyon értik sokszor, hogy mi a baj a magyarokkal, alig-alig lehet érezni magyarellenes megnyilvánulást. Egy kicsit emberarcú, jó értelemben vett naivitás van a nacionalista kérdésben. Valaki viccesen elmondta nekem, hogy mit kívánnak Erdélyben a románok egymásnak, és mit kívánnak Bukarestben: Erdélyben azt mondják „Spor la treabă!” (Jó munkát!), itt meg "Servici uşor!" (Könnyű szolgálatot!) kívánnak egymásnak. Ők maguk is egy kicsit ironikusan látják a különbséget az erdélyi és a bukaresti románok között.”
Mint látható, fentebb magyarországi bukarestiek szövegeiből idéztem. Pontosabban rádióinterjúiból, amelyek Vincze Loránt Életeink című negyvenöt részes sorozatában hangzottak el a bukaresti rádió magyar adásában, könyvként pedig a Bukaresti magyarok című, a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadó által tavaly megjelentetett kötetben jelentek meg. (Az interjúk a 2007 és 2008 között készültek. A nyilatkozók akkori tisztségeit tüntettem fel, ahogy a kötetben szerepelnek.) Fontos könyv még a bukaresti magyarokról Nagy Sándor (1896 – 1954) volt bukaresti református lelkész korai munkája (A regáti magyarság, Kalota Kiadó, Kolozsvár – Zé Kiadó, Sopron, 2000), a jelenből Bányai Éva Sikertörténet kudarcokkal (Bukaresti életutak. Beszélgetések bukaresti magyar értelmiségiekkel) című kötete (Kolozsvár, 2006, Komp-Press – Korunk Baráti Társaság), és talán elolvasható e sorok írójának szubjektív Bukarest-rajza is (Bukaresti élet, képek, Scripta Kiadó, Nagyvárad, 2000).
Román nyelven a legfontosabb könyvek: Demény Lajos (1926 – 2010) történészprofesszor összefoglaló munkája (Maghiarii din Bucuresti, Editura Kriterion, Cluj, 2002) és Hentz Hilda részletes leírása (Bucureştiul maghiar: scurtă istorie a maghiarilor din Bucureşti de la începuturi până în prezent, Biblioteca Bucureştilor, 2011; amelynek egyetlen elírását kell kiigazítanom: Varga Katalin nem a férjével, Dankanits Ádámmal együtt halt meg a földrengésben, hanem sorstragédiába illően néhány hónap múlva, autóbalesetben.)
Több „alapélményről” nincs terünk írni: a monumentális-megalomániás Nép Házáról (amelyben a Parlament működik és amely az 555. évforduló alkalmából ma nagyszabású, hipermodern látvány- és előadó művészeti rendezvény színhelye); a híres kóbor kutyákról (martak meg halálosan japán diplomatát is, két éve pedig egy parkban egy kisgyereket marcangoltak szét – ezzel telt be a pohár, s a népharag hatására a hatóságok számukat idén hatvannégyezerről húszezerre csökkentették); a földrengéstől való félelemről (1977. március 4-én este a Richter-skálán 7,2-es fokozatú volt a katasztrófa, a lapokban rendszeresen jelennek meg rémhírek a közelgő újabb nagy földrengésről, Bukarestben sok a roskatag épület); a város tavak-övezte parkjairól (a leglátogatottabb a Herăstrău, de a magyaroknak kedvesebb a városközpontban, a Petőfi Ház tőszomszédságában fekvő Cişmigiu, amelynek taván tavasztól őszig csónakázni, télen korcsolyázni lehet); az ingatlanpiac pangásáról (az idén állítólag megmoccant, de alulírott még mindig képtelen eladni jó negyedben levő lakását); az eklektikus építészetről, a csodálatos természettudományi múzeumról, az egykor káprázatos és még mindig eleven színházi életről, a kulináris szokásokról és lehetőségekről, a legnagyobb kelet-európai sörözőről, amelyet a Herăstrău parkban tervek szerint jövő nyáron avatnak fel ...
Mentségünk, hogy Bukarestről a kevés is sok.
Ágoston Hugó, maszol.ro

Politikai nyomásgyakorlásra panaszkodik a román köztelevízió elnöke
Politikai nyomásgyakorlásra panaszkodik Stelian Tanase, a román köztelevízió elnök-vezérigaztgatója, aki szerint az intézmény azért nem rendelkezik életképes stratégiával, mert “ki van szolgáltatva a politikusok kénye-kedvének”.
A Román Televízió (TVR) elnök-vezérigazgatóját szerdán a képviselőház kulturális bizottságában hallgatták meg, miután a nyilvánosság előtt politikai nyomásgyakorlással vádolta meg a kormányt, mindenekelőtt Victor Ponta miniszterelnök kabinetjének szóvivőjét. A parlamenti bizottság előtt fenntartotta korábbi állításait.
Stelian Tanase szerint a román köztelevízió sürgősen belső szerkezeti átalakításra szorul, amit 2014-ben azért halasztottak el, mert választási év. Romániában novemberben tartják az államfő-választást. Tanasét 2013 decemberében választották meg a köztelevízió élére. A liberálisok javasolták a tisztségre, akik akkor még kormányon voltak. Az idén februárban felbomlott a liberálisok és a szociáldemokraták alkotta, kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL), Tanase szerint azóta politikai támogatás nélkül maradt reformterve.
Kifejtette, az elmúlt hetekben erősödött a politikai nyomásgyakorlás, amikor Corneliu Calota kormányszóvivő – aki a televízió igazgatótanácsának is tagja volt – arra kérte Tanaset, vegye le műsorról két újságíró, Cornel Nistorescu és Sorin Avram adását. Tanase ezt megtagadta, de a nyilvánosságra hozta a nyomásgyakorlási kísérletet.
Victor Ponta miniszterelnök a botrány kitörése után jelentette be, hogy az ő kérésére Calota lemondott a televízió igazgatótanácsából, és a kormányt egy másik személy fogja képviselni a köztelevízió vezető testületében. Ponta elhárította a nyomásgyakorlási szándékot, mint mondta, azért kérte Calota lemondását, hogy ne vetüljön a gyanú árnyéka a kormányra. A román köztelevízió meglehetősen nehéz anyagi helyzetben van. Adósságai elérik a 800,6 millió lejt (55,2 milliárd forint). Tavaly 619 embert bocsátottak el, s az alkalmazottak száma 2535-re csökkent, de ez nem elegendő az intézmény pénzügyi helyzetének stabilizálásához. Tanase javaslatára májusban megkísérelték csökkenteni 20 százalékkal valamennyi alkalmazott bérét, de ez tüntetést váltott ki a dolgozók körében, és a parlamenti pártok sem értettek egyet ezzel a lépéssel, így elmaradt a megszorító intézkedés alkalmazása.
erdon.ro

Megkezdődött az oktatás a Művészeti Egyetemen
Köszöntötték a "plutónium évfolyamot"
Tegnap délelőtt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió termében hivatalosan is megnyitották a 2014/2015-ös tanévet. Ahogy ez már hagyományossá vált, a hivatalos felszólalásokat az intézmény tanárainak és diákjainak rövid produkciói tették színesebbé. A tanárok mellett nemcsak a gólyák és a véndiákok voltak jelen az ünnepségen, hanem a nagy visszatérők is: a magyar szakon 1994-ben végzett színészosztály akkori hallgatói, akik 20 éves találkozójukra gyűltek össze a szélrózsa minden irányából.
Strausz Imre tanársegéd orgonaakkordjai vezették fel az ünnepélyes megnyitót. Elsőként Sorin Crisan rektor szólalt fel, aki az elsőéveseket bátorította szavaival. A kezdet fontosságára hívta fel a figyelmet, mint mondta, az életben minden kezdet egy ajtót nyit meg, ami meghatározhatja a további sorsunkat. Az egyetem kapuján belépőknek az oktatók értéket, munkaszeretetet, elkötelezettséget adnak majd át. A szakmai oktatáson túl viszont életre szóló kapcsolatok alakulhatnak ki, amelyek igen fontos fogódzók lehetnek a továbbiakban – összegezhetnénk a rektor gondolatait.
A magyar kar nevében Koós Anna dékán az új nemzedék elvárásairól beszélt, Szent-Györgyi Albertet idézve pedig az oktatás módszerére reflektált, hangsúlyozva, hogy bár Romániában a rendszerváltást követően nem sokat változott a helyzet, a Művészeti Egyetem egyike azon felsőoktatási intézményeknek, ahol a művészi teljesítményre helyezik a hangsúlyt, az "otthonról hozott tehetségre" építik a szaktudást, a kitartó munkaszeretetet, amely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy ezen a területen a végzősök élen maradjanak. Elmondta, az idén két új mesterképzés indult: korszerű zenei koncepciók és alkalmazott bábművészet.
Dana Lemnaru docens a román kar nevében köszöntötte a tanárokat és a hallgatókat, akiknek azt tanácsolta, hogy használják ki azokat a lehetőségeket, esélyeket, amelyeket az egyetem majd felkínál számukra, mert egy elit intézménybe kerülnek, ahonnan a végzősöknek sikerül elhelyezkedniük.
Végül pedig Kovács Levente rendező, egyetemi tanár köszöntötte az 1989-es változások utáni első évfolyam végzőseit, a "plutónium nemzedéket" – ahogy mondta. Hiszen ők voltak azok, akikkel tulajdonképpen majdhogynem a nulláról kezdett mindent újra az intézmény, mivel – mint ismeretes – addig mindössze három diákot vehettek fel egy évfolyamra. A ’94-es évfolyam volt az, amely négy év alatt a tanárokkal együtt (Kovács Levente, Tarr László, Farkas Ibolya – csoportvezető tanárok) letette azokat az új alapokat, amelyekre szolidan építkezhetett az egyetem, s amelynek köszönhetően nemcsak színészképzés folyik, hanem több más művészeti ágban is képeznek diákokat. Nemcsak azokat a díjazott előadásokat emelte ki, amelyeket Tompa Gábor vagy Victor Ioan Frunza rendezett, hanem azokat a gyakorlatokat, közös kezdeményezéseket, amelyek "forradalmasították a színészképzést" Marosvásárhelyen, s amelyeknek köszönhetően "atombombaként robbantak be" a színház világába a volt diákok. Eddig mindenki kivívta a szakmai elismerést életpályája során.
A méltató szavak után Kovács Levente volt osztályvezető tanárként bemutatta az évfolyamot (Balázs Attila, Bandi András Zsolt, Bogdán Zsolt, Csiszér Lajos, Csutak Réka, Fodor Piroska, Fülöp Erzsébet, Gajzágó Zsuzsa, Kardos Máriusz Róbert, Mátyás Zsolt Imre, Sajnár György, Sólyom Katalin, Szikszai Rémusz, Tordai Tekla), majd a tízéves találkozóról készült filmet vetítették le – amelyet az RTV magyar adása készített –, "elrettentésül az új nemzedéknek".
A rendezvény után a jelenlegi diákok birtokba vették a tantermeket, beindult a mókuskerék!…
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)

Startolt a Puck bábfesztivál
Öt külföldi és tíz hazai társulat vesz részt az idei Puck – Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválján, amely ezen a héten zajlik Kolozsváron.
A szervezők már vasárnap, a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztivál utolsó napján elkezdték ráhangolni a közönséget a rendezvénysorozatra – a Dănilă Prepeleac című bábjáték mellett felolvasással és jelmezparádéval kedveskedtek a Főtéren megforduló kicsiknek és nagyoknak –, hétfőn reggel pedig a Tündérléptefű (debreceni Vojtina Bábszínház) és a Tengerszem tündére (Puck Bábszínház, magyar társulat) című produkciókkal indult a program.
Emanuel Petran, a szervező-házigazda Puck Bábszínház igazgatója reményét fejezte ki a tegnap délelőtti sajtótájékoztatón, hogy a tavalyi hatezer látogatónál is többen vesznek részt az idei seregszemlén, Sorin Crişan zsűrielnök, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora pedig a változatos kínálatra utalt. Reményét fejezte ki, hogy ezúttal is kellemes meglepetésekben lesz részük a bábszínház világa iránt érdeklődőknek.
Szabadság (Kolozsvár)

Előzetes letartóztatásba helyeznék a sepsiszentgyörgyi bírákat
A törvénytelen visszaszolgáltatások ügyében az Országos Korrupcióellenes Ügyészség hat személy harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezését kérte tegnap a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéktől. Köztük van a Kovászna megyei törvényszék két bírója is,  Ördög Loránd András és Gabriel Uţă, akiknek előzetes letartóztatását, illetve házi őrizetbe helyezését szerdán a Legfelsőbb Bírói Tanács már jóváhagyta.
A két háromszéki bírót különösen súlyos következménnyel járó hivatali visszaéléssel gyanúsítják abban a visszaszolgáltatási perben, amelynek során az állami erdőgondnokságot megrövidítve erdőket és mezőgazdasági területeket ítéltek oda egy magánszemélynek, anélkül, hogy szakértői véleményezést kértek, vagy a volt tulajdonossal való kapcsolatot megállapították volna – tudatja az ügyészség tegnapi közleménye, amely szerint az okozott kár meghaladja a 300 millió eurót, egészen pontosan 303 888 615 euró.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, arról a bűnvádi eljárásról van szó, amelyben több szociáldemokrata politikus, köztük Viorel Hrebenciuc és Ioan Adam brassói ügyvéd és parlamenti képviselő is érintett. A két háromszéki bíró mellett négy további vádlott – Sorin Ion Iacob, Dan Costin Bengescu, Iosif Kadas és Jănică Poenaru – őrizetbe vételét a korrupcióellenes ügyészség brassói területi szolgálata rendelte el, öt másik személyt pedig gyanúsítottként vizsgálnak. Egyikük Paltin Gheorghe Sturdza, aki a „Ghica-doméniumok” örököseként lépett fel, és ebben a minőségében különösen súlyos hivatali visszaélésre való felbujtás, szervezett bűnözői csoport létrehozása és háromszori befolyásvásárlás bűntettek elkövetésével gyanúsítják. A korrupcióellenes ügyészség közleménye szerint 2012. április 17-én a Kovászna megyei törvényszék két nevezett bírója a Ioan Adam ügyvéddel kötött előzetes megegyezés szerint helyt adott annak a fellebbezésnek, amelyet Sturdza nyújtott be bizonyos Bákó megyei területek visszaszolgáltatásáért; a feltételezhetően csalárd ítélet után Adam, Sturdza, Hrebenciuc és két másik személy arra szövetkezett, hogy minél hamarabb kiállítsák a birtokleveleket, és eladják a sepsiszentgyörgyi ítélettel szerzett 43 227 hektáros erdőt. Az eljárás felgyorsítása folyamán több befolyásos hivatalnokot próbáltak megvásárolni Bákó és Suceava megyében, ezért politikusokat és másokat is bevontak, és Suceava, Călăraşi, Maros megyében, illetve Bukarestben is jogosulatlanul próbáltak visszaszolgáltatott ingatlanokat megszerezni. Az ügyben nem csupán a felsorolt személyek ellen folyik nyomozás, de a közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy jelenleg mindegyikük esetében érvényes az ártatlanság vélelme.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Korodi tagadja, hogy érintett lenne az erdőmutyiban
Felmerült Korodi Attila környezetvédelmi miniszter neve az erdőmutyiban: a DNA ügyészségi referátumában, amelyet a Viorel Hrebenciuc és mások letartóztatási kérelméhez mellékeltek, az szerepel, hogy három gyanúsított is azt mondta, felvették vele a kapcsolatot, hogy nyomást gyakoroljon a Romsilva vezetőjére, Adam Crăciunescura, és tárgyaltak is vele "a kívánt témában".
Korodi Attila péntek este a Mediafaxnak azt mondta, senki sem kereste meg őt ilyen kéréssel, és az ügyészek valószínűleg az ügyben érintettek közötti tárgyalásra gondolnak. Azt is kijelentette, hogy Iosif Kadason kívül egyik érintettet (Iacob Sorin Ioanról és Mătăşel Ioanról van szó) sem ismeri, ezen kívül folyamatosan határozott álláspontot képviselő az erdők kontrolljával kapcsolatban. Megjegyezte, hogy az általa vezetett tárcának kevés köze van az erdőkhöz.
A miniszter azt is elmondta, az ügyészség sem vette fel vele a kapcsolatot, de ha megteszik, szívesen áll a rendelkezésükre. (mediafax)
Transindex.ro

(M)ilyen gazdagok vagyunk (?)
A Sütő András- műhelykonferencia előadásainak programja
Mint arról korábban hírt adtunk, ma reggeltől kezdődően Sütő András- műhelykonferenciát szervez a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Művészeti Kara. A konferencia célja egy olyan közös beszédtér kialakítása, amelyben az életművel kapcsolatos teljesen eltérő vélemények is nyitott – és remélhetőleg termékeny – szakmai vitában szembesülhetnek, egyrészt a húszperces előadások megbeszélésein, másrészt a konferenciát lezáró, közönség előtt tartott összegezés formájában. A konferencia előadásainak részletes programját Lázok János, a rendezvénysorozat szervezője bocsátotta a rendelkezésünkre, az alábbiakban mi is közöljük. Az értekezésekre az Erdő utcai Bod Péter Diakóniai Központban kerül sor.
Október 29, első nap. 9.00 óra: regisztráció. 10.00: A konferencia résztvevőit köszönti Sorin-Ion Crisan, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora és Kós Anna, a Magyar Művészeti Kar dékánja. Délelőtti szekció: 10.00 – 13.00 óra, elnök: Szász László. 10.00 – Soltész Márton: "Magunkat írjuk tehát". Sütő András valóságértelmezésének eszmei-poétikai vonatkozásai. 10.20: Cseke Péter: Új fejezet otthonirodalmunk történetében. Az Anyám könnyű álmot ígér műfajtörténeti háttere. 10.40 – Elek Tibor: Korszakhatár az életműben: Anyám könnyű álmot ígér. 11.00: az előadások vitája. 11.20: kávészünet. 11.40 – Filep Tamás Gusztáv: "ami hazugsággal indul és hazugsággal folytatódik, bajosan végződik igazsággal" – Egy párhuzam és egy eltérés Szabó Gyula és Sütő András pályaképében. 12.00 – Novák Csaba Zoltán: Válaszúton. A megfigyelt Sütő András közéleti szerepvállalásának alakulása. 12.20 – Vincze Gábor: Sütő András a magyar diplomáciai iratokban az 1970–80-as években. 12.40 – Kántor Lajos: Önreflexiók – avagy Sütő-levelek kommentárja. 13.00: az előadások vitája. 13.20: kávészünet. Déltáni szekció: 15.00 – 17.30 óra, elnök: Filep Tamás Gusztáv. 15.00 – Kovács Dezső: Sütő András színpadi bemutatóinak magyarországi recepciója. 15.20 – Szász László: "Szerepvivő emberré lettem". Sütő András Kálvin-portréja. 15.40 – Jákfalvi Magdolna: A kettős beszéd hatalma. Az Advent a Hargitán premierje. 16.00: az előadások vitája. 16.20: kávészünet. 16.40 – Vida Gábor: Én és ők, perzsák. 17.00 – Lázok János: A kerek félalmák dramaturgiája. 17.20 – 17.40: az előadások vitája, majd kávészünet nélküli helyszínváltás mikrobusszal a Stúdió Színházban felállított kiállításra.
Október 30. Délelőtti szekció: 9.00 – 12.00 óra, elnök: Mester Béla. 9.00 – Cristian Réka: Sütő András műveinek recepciója angol nyelven és az angol–amerikai világban. 9.20 – Petzoldt Silvia: Magunkról és másokról: erdélyi viszonyok Sütő András és Paul Schuster regényeiben. 9.40 – Mester Béla: Történelem és elbeszélés a hetvenes években és azután az erdélyi magyar irodalomban. 10.00 – Aradi Schreiner József: Hogyan hántsuk a Sütő-életmű hagymáját? 10.20: az előadások vitája. 10.40: kávészünet. 11.00 – Kuszálik Péter: Beiträge zur… avagy az életmű kritikai kiadásával kapcsolatos kérdések. 11.20 – G. Balla Ilona: Előfeltevések Sütő András hálózati kritikai kiadásának módszertani vonatkozásairól. 11.40 – Dávid Gyula: Sütő- pályaív – a Kriterion felől nézve. 12.00: az előadások vitája. 12.20: kávészünet. Kora délutáni szekció: 12.40 – 15.00 óra, elnök: Dávid Gyula. 12.40 – Markó Béla: Egy félbemaradt kultusz (Sütő András helye a romániai magyar kisebbségpolitikában). 13.00 – Láng Gusztáv: Csipkerózsikával kezdődött. Egy irodalmi vita mint kanonizáció. 13.20 – Molnár Gusztáv: Értelmiségi állásfoglalások az erdélyi magyar irodalomban 1956-ban. 13.40 – Demény Péter: Sütő András nemzedéke. Egy csalódás vizsgálata. 14.00 – Lőrincz József: Az igazmondó Sütő András. 14.20 – 14.40: az előadások vitája. 15.00 – 16.30: kávészünet, ebéd. 16.30 – 16.45: helyszínváltás, mikrobusszal a Bernády Házba. 17.00 – 19.00 óra: esti zárószekció a Bernády Házban: a tagozati elnökök összegező beszámolója meghívott közönség előtt. A résztvevők és a közönség hozzászólása biztosított mindegyik előadás után. Záróbeszéd: Balási András, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem prorektora.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Középpontban Sütő András életműve
Kós Anna dékán bevezető szavaival és Sorin Crisan rektor tanulmányának bemutatásával kezdődött meg tegnap a (M)ilyen gazdagok vagyunk (?) című Sütő András-műhelykonferencia, amelynek helyszíne a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai Központ. Szervezője a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara. A Magyarországról érkezett, illetve a helybeli vendégeket a szervezők nevében Lázok János irodalomtörténész, a Művészeti Egyetem docense köszöntötte. A közönség számára is nyitott rendezvény első délelőttjén népes hallgatóság vett részt.
Kós Anna dékán az életmű hátterét is figyelembe vevő szakszerű értékelés fontosságára hívta fel a figyelmet, Sorin Crisan rektor Az epikai készenlét állandósága című tanulmányában az életmű fontosságára, továbbá a román közönség körében is népszerűvé vált Anyám könnyű álmot ígér című kötet és a Sütő- drámák erényeire hívta fel a figyelmet.
A nyitónap első előadásainak összefoglalására az ülést vezető Szász László irodalomtörténészt, a Károli Gáspár Református Egyetem docensét kértük meg.
– Bár nem minden előadó jött el, véleményem szerint a szervezők célja az volt, hogy olyan előadások kerüljenek egymás mellé, amelyek izgalmassá teszik a sütői recepciót. Ha a konferenciának lesz végeredménye, akkor el kell indítani egyrészt a sütői recepció tudományos értelmezését, az életmű szakszerű, igényes, irodalomtörténeti és irodalom-prózapoétikai szempontok alapján történő feldolgozását. Ha egy életművet az alkotó életében mítoszok vesznek körbe, a szerző halála után ezt a szerepet az irodalomtudománynak kell átvennie.
Irodalomtörténészként általában az a tapasztalatom, hogy a szerző halála után elkövetkező 15-20 évben dől el, hogy az életmű bekerül-e az irodalmi értékrendbe, vagy valamikor újra fel kell fedezni. Sütő András munkássága azt bizonyítja, hogy folyamatosan megmarad, és folyamatosan viták vannak körülötte, ami nem baj, hisz élteti az életművet. Arra kell nagyon odafigyelnünk, hogy le kell hántani a túlságosan heroizált, mítosszá avatott gondolatokat, amelyek az irodalmon túl a politika felé mutatnak. Ezért volt meggyőző a fiatal és nagyon tehetséges irodalomtörténész, Soltész Márton tanulmánya, aki először jár Marosvásárhelyen, és az egyetemen tanult Sütő Andrásról. Kutatásai nyomán objektíven a mai legfiatalabb korosztály szemével vizsgálja az életművet, ami azt bizonyítja, hogy az író él, és korosztályának továbbra is jeles képviselője marad. Cseke Péter egyetemi tanár az ismert irodalomtörténeti irányvonalat képviselői, Sütőnek a népi irodalomhoz való kötődését egyfajta történészi és szociográfusi megközelítéssel. A legizgalmasabb előadás az Elek Tiboré volt, aki tudatosan megfogalmazta a maga vitakérdéseit, és szinte a lehetetlent kísérelte meg, amikor egyesíteni tudta az Anyám könnyű álmot ígér alapvetően kétféle értelmezését, a szociográfiai valóság vonatkozásút és a prózapoétikait. Igaznak kell tartanunk az előadó azon provokatív állítását, miszerint Sütő művét a posztmodernitás előfutárának is lehet tekinteni. Az Anyám könnyű álmot ígérben annyiféle hangnemváltás ismerszik fel, amit később, a XX. század legvégén az Esterházy-típusú irodalmárok hoznak be a szépprózába. Az irodalom nagy dilemmája, hogy a valóságot kell közvetítenie, de úgy, hogy esztétikai érték, élmény legyen. Amint Soltész Márton előadásából kiderült, Az anyám könnyű álmot ígér azért is maradandó, mert olyan korosztály tagjainak is közvetíteni képes a mi nemzedékünk iszonyatosan keserű tapasztalatait, akik a posztmodern korban felnőve nem is tudják, hogy a szocializmus valósága mit jelent – nyilatkozta Szász László.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

(M)ilyen gazdagok vagyunk (?)
Jegyzetek a Sütő András-műhelykonferenciáról
I. rész
Október 29-én reggel vette kezdetét az a háromnapos rendezvénysorozat Marosvásárhelyen, melynek központi témája Sütő András életműve volt. Két napon keresztül, négy szekcióban adtak elő az erre felkért irodalomtörténészek, kutatók; utolsó nap pedig az író személye került fókuszba: szülőházát és sírhelyét is meglátogatták az emlékezők.
A konferencia a szervezők szándéka szerint „olyan közös beszédtér kialakítását tűzte ki célul, amelyben az életművel kapcsolatos, teljesen eltérő vélemények is nyitott – és remélhetően termékeny – szakmai vitában szembesülhetnek”. Pontok és ellenpontok – utólag úgy tűnik – meglehetősen kiegyensúlyozottan ütköztek, alakultak az előadások, viták során.
Főszervezőként először Lázok János köszöntötte a résztvevőket, majd átadta a szót a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem dékánjának, Kós Annának, majd Sorin Crişan-nak, az intézmény rektorának. Mindkét vezető fontosnak tartotta a sütői életműről folytatott diskurzust. Kós Anna kiemelte azt a szempontot is, hogy gyakran úgy esik szó különböző szerzők műveiről, hogy igazán nem is ismerik azokat a róluk beszélők.
Sorin Crişan nagyon átgondolt, elemző igényű előadással is készült az alkalomra, melyből érződött Sütő életművének alapos ismerete. Összegző jellegű előadásában elmondta: egy ilyen konferencia csak első lépés lehet a teljes rehabilitáció útján. Sütő azok közé az alkotók közé tartozik, akik az elmúlt korszaknak egy jellegzetes úját járták végig, amely során a hatalommal való együttélést kezdetben hittel, később iróniával próbálták megvalósítani. Román szemszögből nézve mintha méltatlanul árnyékba került alakja lenne a magyar irodalomnak, pedig azokat az alkotókat, akik a magyar kultúra értékeinek számítanak, nem szabadna engedni, hogy feledésbe merüljenek, s az életműnek is meg kellene kapnia a megfelelő kritikai megvilágítást. Crişan szerint a román közösség számára az Anyám könnyű álmot ígér a legnépszerűbb műve Sütőnek – mely sem túl lírai, sem túl drámai; mégis, a legváltozatosabb stíluseszközökkel eljut a poézis határáig. A drámai és lírai elemek összekapcsolódnak itt, hogy az emberi természet valóságát megjelenítsék – egy nagyon összetett és állandóan változó lényeget. Szóba hozta az író más műveit is (például a Káin és Ábelt, az Engedjétek hozzám jönni a szavakat), különböző aspektusokból vizsgálva azokat. Fontosnak tartotta, hogy Sütő állandóan a szavak elsődleges, legtisztább értelmeit keresi, s arra hívja fel a figyelmet, hogy a szavaknak mély, megkereshető, valódi értelme van.
Soltész Márton, az MTA fiatal főkönyvtárosa indította a magyar irodalomtörténészek dialógusát a témában, Magunkat írjuk tehát című előadásával. Saját Sütő-kutatásait ismertette, melyek azért is különösen frissek és előítélet-mentesek, mert Soltész kívülről ismerkedett meg a Sütő-jelenséggel: anyaországiként az egyetemen tanult róla először. Főként Sütő irodalomszemléletére volt kíváncsi; Veres Péterrel való levelezését elemezte hosszan, felidézte az idősebb pályatárs már 1954-ben megelőlegezett bizalmát, s azt a pillanatot is, mikor Sütő tudatta Veressel: eddig írt, most már dolgozik – munkának kell tekintenie az írást. (Egyébként Tamási Áron is útjának egyengetőihez tartozott.) Sütő egy nagyenyedi előadásáról is értekezett, melyben Kőrösi Csoma és Misztótfalusi példáit idézte, s melyben jelentős, újraértelmezésre is érdemes gondolatokat fogalmazott meg az író. Zárásként Soltész hangsúlyozta, hogy továbbra sem szabadna ideológiai alapon olvasnunk Sütő Andrást.
Cseke Péter a vérbeli szociográfia feltámadásának nevezte az Anyám könnyű álmot ígér című könyvet, mely egyben az író alkotói fénykorának első lépése is. Egy önmagát túlélt korszak emblematikus alkotásának tartja, mely úgy tölti be a szociográfia törvényét, hogy egyben meg is újítja azt. Mozaikszerű szerkesztésmódjára hívta fel a figyelmet, az újszerű írói látásmódra – s hogy nem a statisztika érdekli, hanem a szórványlét igazságai, és a romlás külső és belső okaira is választ keres. Csoórit idézte, aki Tamási Szülőföldem, illetve Illyés Gyula Puszták népe című műveivel tartja egyenrangúnak, s nem hallgatta el azt, a témájához nagyon is kapcsolódó tényt, hogy Sütőnek azt is meg kellett érnie, hogy nem csak Pusztakamarás szórványosodott tovább, hanem egész tömbök is (neki magának legalább 30 olyan rokona volt, aki nem beszélt magyarul).
Elek Tibor az Anyám könnyű álmot ígért mint életműbeli korszakhatárt értékelte. A személyesség, a személyes érdekeltség irányából kereste a mű termékeny újraolvasásának lehetőségeit. A Sütőt ért vádakra reflektálva arról beszélt, hogy Sütő András nem az egyetlen a korban, különösen az alsóbb néprétegekből induló művészek, írók közül, aki a népboldogító baloldali eszmék bűvkörébe esett, s aki sokáig maga sem vette észre, hogy „a bölcsőhely parancsai” valójában mit is diktálnak. Írói és közéleti kijózanodása, önmagára találása viszonylag korán kezdődött, de objektív akadályok következtében is megtorpanásokkal, kitérőkkel tarkítottan, hosszú évekig elhúzódott. Ezen önvizsgálati folyamat nagy hatású szépirodalmi kifejezéseként, s egyúttal tetőpontjaként, összegezéseként emelte ki az Anyám könnyű álmot ígér című könyvet. Ugyanakkor az író szembesülése Pusztakamarás igazságával s benne önmagával, saját múltjával, olyan alkotói energiákat szabadított fel, amelyek az azt követő évtizedben a jól ismert további remekművek, drámák, esszék sorozatához vezetett. Előadása során Elek többször vitázott Parászka Boróka egy, a budapesti Holmi című folyóiratban megjelent Sütő-tanulmányának kitételeivel, azzal például, hogy a 60-as évek végén „nyoma sincs annak, hogy Sütő nagyobb volumenű munkában le kívánná reagálni ezt a folyamatot, élni kívánna a nyitás lehetőségével, vagy önálló ellenzéki pozíciót akarna építeni.” Megkérdőjelezte György Péter legutóbbi könyvének az Anyám könnyű álmot ígérrel kapcsolatosan tett állításait is. Mivel Parászka Boróka jelen volt a tanácskozáson, lehetőség adódott arra, hogy az előadások vitái során valódi véleményütköztetés, párbeszéd is kialakuljon ezekről a témákról.
Filep Tamás Gusztáv a Sütő-témát a kortárs Szabó Gyulával állította párhuzamba, s nem csupán az életműveket vizsgálta egymás összefüggéseiben, hanem életrajzi adalékokkal is szolgált. Felvetette a kérdést: vajon Szabó Gyula hátrébb sorolása összefüggésben volt-e Sütő Andrással? Majd tulajdonképpen meg is válaszolta: Szabó Gyulát valóban leértékelték, de nem biztos, hogy ez csak Sütőnek „köszönhető”, hiszen amikor lehetőség adódott, egyszerűen nem volt, aki a Kossuth-díjra jelölését támogatni tudta volna. Az összehasonlító elemzés nagyon sok új szempontot is felvetett; egy megkerülhetetlen tanulsága pedig: a Szabó Gyula-életmű is megérdemelné az újraolvasást, a termékeny vitát.
Novák Csaba Zoltán politikatörténeti előadásában Sütő közéleti szerepvállalását tárgyalta, a szekuritátés jelentések tükrében. Előzőleg áttekintette a párt magyarságpolitikájának fontosabb mozzanatait is, így még egyértelműbbé vált Sütő András helyzetének kényessége. 1965-től Sütőnél egy erőteljesebb politikai reaktiválódást észlel: közvetítő szerepet felvállaló magyar értelmiségivé válik, aki számos bizottságban tölt be fontos szerepet. Ez kétségtelenül egy másik típusú karrier: központi bizottsági póttag, az Írószövetség alelnöke – nemrégiben elő is került néhány dosszié, ami Sütő megfigyelését tartalmazza. Az iratokból kapcsolathálózata is kiderül, de elemző írásokat is találni köztük különböző tevékenységeiről. Az is onnan derül ki, hogy 1984-ben részleges önvizsgálatot tartott, több magánbeszélgetésben elismerte, hogy tévedett (lehallgatások alapján). A hivatalos keretet, pozícióit használva gondolta, hogy lehet változtatni, kettős beszédmóddal (ezt viszont a Securitate is érzékelte, a dokumentumok alapján). A megfigyelő szerv módszerei is nyomon követhetőek, Novák fel is vázolta ezeket: megfigyelés, elemzés, értelmező értelmiség használata, pozitív befolyásolás, zsarolás (magánügyekkel), cenzúra, tiltás…
Vincze Gábor nem tudott jelen lenni a konferencián, tanulmányát sem küldhette el, Kántor Lajos előadását viszont felolvasta Soltész Márton. Kántor írásában személyes kapcsolatát, levelezését is feldolgozta, értékes adalékokat szolgáltatva Sütő irodalomtörténeti képéhez és a korabeli irodalmi vitákhoz.
A Szász László összegzése utáni vitába többen is bekapcsolódtak; felvetődött az is, hogy nagy szükség lenne a kritikai kiadásra, valamint a hagyaték megnyugtató rendezésére. Az Elek Tibor által felvetett problémákra ekkor reagált Parászka Boróka: elmondta, hogy számára az a kihívás, hogy ezt az életművet ne csak a magyar irodalom kontextusában nézzük, hanem a román irodalom és az akkori sajtó közegében is. Valamint, hogy a korabeli román ellenzéki irodalom sokkal aktívabb volt, azokkal vetette össze Sütőt – ez olyan referencia, amit nem lehet megkerülni. Elek Tibor ezt helyben is hagyta, viszont megjegyezte, hogy véleménye szerint Parászka Boróka ideologikusan olvassa Sütőt, és ha a művekről alkotunk véleményt, ezt meg kell tudni különböztetni a szerző életétől.
A délutáni szekciót Filep Tamás Gusztáv elnökölte – az öt előadásnak négy szerzője volt jelen a tanácskozáson.
Kovács Dezső Sütő András színpadi bemutatóinak magyarországi recepciója címmel színház és a politika 70-es, 80-as évekbeli viszonyáról is beszélt az Egy lócsiszár virágvasárnapja, a Csillag a máglyán kaposvári és az Álomkommandó gyulai előadásai kapcsán. Abban az időszakban, amikor a színházat furcsa Janus-arcúság jellemezte. Végül méltatta Az álomkommandó Szász János rendezte, elmúlt évadbeli vígszínházi előadását.
Szász László Sütő András Kálvin-portréja kapcsán megállapította, hogy Kálvin alakja régóta foglalkoztatta Sütőt és a Kálvin–Szervét ellentét egy önmagából kivetített vitaként is értelmezhető. Sokat beszélt előadásában a Csillag a máglyán egyházi recepciójáról, s megállapította, hogy miként a román kommunista hatalom a maga tükörképét ismerhette fel a darabban, úgy a református egyház Kálvin személyiségének markánsan torzult rajza miatt ugyanazt. Sütő megítélése egyházi vonalon nem volt problémamentes, de végül megkapta az elismerést teológiai tekintetben is.
Jákfalvi Magdolna A kettős beszéd hatalma. Az Advent a Hargitán premierje című előadása szintén a 80-as évek színházi világával foglalkozott, azzal, hogy a színpad és a nézőközönség világa hogyan találkozott össze a kettős beszédben akkoriban. Mivel a szerző nem volt jelen, sajnos csak a szöveg egyes részleteit hallhattuk. Sütő magyarországi bemutatóit a kulturális nemzeti identitás létrejöttének alkalmaiként tárgyalta, s még a Csárdáskirálynő 1954-es előadásával is párhuzamba állította.
A délutáni szekció nagy véleménykülönbségeket felszínre hozó előadása volt a Vida Gáboré, Én és ők, perzsák címmel. Vida Sütőhöz való személyes viszonyulását elemezte, nem titkolva véleményét, hogy generációja nem tudott mit kezdeni Sütő András írói világával: az olvashatatlan magyar irodalom kategóriájába sorolták, és nem akartak megadott kulcsok szerint olvasni (utalt itt főképp a Perzsák című esszé virágnyelvére). Hogy mit tekintettek értékesnek a korabeli erdélyi irodalomból? Szilágyi Domokost, Hervay Gizellát, Székely Jánost. Ő maga élete egy fontos momentumában igen közel került mégis a témához: az egyetemi felvételi tétele volt ez a cím 1988 júliusában: Az újrakezdés hősei Sütő András drámáiban. Magas érdemjegyet kapott a dolgozatára, de továbbra is fenntartotta idegenkedő véleményét az íróval kapcsolatosan. Rendkívüli nyelvi képességekkel megáldott írónak tartja ma is Sütőt, aki azonban „sokkal többet mondott, mint amiért intellektusként helyt tudott állni”.
Lázok János A „kerek félalmák” dramaturgiája című előadását a Sütő-drámák elemzésére szánta. Ismertette azt a sajátságos helyzetet – Bíró Béla egy 2003-as tanulmányát is megidézve –, melyben ezek a drámák születtek, egy olyan korban, amikor „a kisebbségnek úgy kellett tennie, mintha harcot vívna a hatalommal”. A romániai magyar dráma ebben a kontextusban a főhős igazságáról akarja meggyőzni a nézőt – ideológiailag tehát egyoldalú. Az író pedig olyan drámát ír, amit az adott problémakészlet lehetővé tesz. Sütő drámái is a hatalom elleni lázadás mintái lettek – a kritika csak ritkán vette észre az abszurd végleteket, amelyek pedig éppen jelentős üzenettel bírtak. A Káin és Ábel végjátékában kiemelte azt a szükségszerű ambivalenciát, ami a hatalommal szemben létrejöhet: engedelmes azonosulás a hatalommal, amíg mindez a fennmaradást szolgálja, s ez egyúttal állandó készséget jelent az ellenállásra, lázadásra. De általánosabb értelemben, ez a darab az első bűn mítoszának átértelmezése is.
A hozzászólások sorában hallgathattuk meg Ötvös József református lelkészt, aki Sütő egyházhoz való viszonyáról beszélt, és arról, hogy a Sütő-drámák milyen hatással voltak a maguk korában a teológiai intézeten belül (még unitáriusokat és reformátusokat is egymásnak ugrasztott egyik-másik dráma). Sütőnek a rendszerváltás után is csak formális kapcsolata volt az egyházzal – mikor felajánlották, hogy vállaljon aktív szerepet az egyházban, visszautasította.
Ugyancsak hozzászólóként Tófalvy Zoltán intézett Vida Gáborhoz választ, hangsúlyozva, hogy Sütő András nem csupán mélységeiben ismerte a magyar nyelvet (is), hanem rendkívül művelt ember volt, és ez ki is derül, ha olvassuk az életművét.
Erdélyi Lajos fotóművész Sütő András-portréi címmel nyílt kiállítás Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen ezen az estén. A fényképek készítőjének – mint szerkesztőségi munkatársnak – lehetősége volt hosszú időn keresztül megfigyelni alanyát, és rögzíteni életének pillanatait a legváltozatosabb helyzetekben és helyszíneken. Vannak a fotók között a fiatal, sármos szerkesztőről készült kockák, megjelenik a Pusztakamarásra hazalátogató író, családi körben látjuk, vagy az Új Élet szerkesztőségében, egy figyelmeztető betörés romjait szemlélve tehetetlenül. A legutolsó felvétel – noha nem is utolsó éveiben készült – egy sokat tapasztalt, talán némiképp megkeseredett ember megkeményedett vonásaival képezett ellentétet a kora ifjúságából származó felvételekkel.
(folytatjuk)
Farkas Wellmann Éva
(M)ilyen gazdagok vagyunk (?)
Jegyzetek a Sütő András-műhelykonferenciáról
II. rész
Az október 30-ai délelőtti szekción Mester Béla elnökölt.
Elsőként Cristian Réka Sütő András műveinek recepciója angol nyelven és az angol-amerikai világban című előadását halhattuk. Az író helyét az angol nyelven megjelent, különböző típusú írásokban megkeresni különösen fontos, hiszen ezek az említések visszajelzést jelentenek számunkra arról, hogy milyen helyet/szerepet tölt be jelenleg a nagyvilágban az életmű. A kutatást elsősorban hírforrások keresésével kezdte Cristian Réka; ezek között legtöbb Sütő gyászhírével, illetve a róla szóló konferenciával foglalkozott. Igaz, ezekkel olyan orgánumok is, mint a The Times, The Independent vagy a Washington Post. Nagyon sok angol találat a különböző magyar weboldalak angol fordításaiban volt fellelhető. Ami a repozitóriumokat, intézeteket, alapítványokat illeti, egy biográfiai összefoglaló található a Balassi Intézet és a Magyar Könyv Alapítvány honlapján, és a Petőfi Irodalmi Múzeum, Digitális Irodalmi Akadémia honlapján, Sütő András digitalizált művei mellett megtalálhatjuk Simon Endre Sütő András portréját. Hat-hét fontosabb, angol nyelvű enciklopédiában szerepel Sütő András neve külön címszó vagy magyar irodalom címszó alatt, többek közt a The Oxford Encyclopedia of Theatre and Performance-ben. A sütői életmű angol nyelvű kritikai visszhangja siralmasnak tekinthető: mindössze egy, Bertha Csillától származó szöveg foglalkozik az író munkásságával. Körülbelül öt drámagyűjteményben viszont találunk Sütő-fordításokat, és drámáinak három bemutatójáról is lehet tudni, melyeket New Yorkban tartottak. Ennek a helyzetnek a javítására néhány lehetőséget vázolt is az előadó: összehasonlító elemzésekkel visszahozni a nemzetközi párbeszédbe a Sütő-témát, más műveit is lefordítani, a lefordított darabokat népszerűsíteni, bemutatni, hungarológiai tanulmányokon beépíteni egy-két Sütő-művet, kurzusokat létrehozni, a Sütő-monográfiát lefordítani, átdolgozni, és egyáltalán: kihasználni a digitális világ előnyeit.
Történelem és elbeszélés a hetvenes években és azután az erdélyi magyar irodalomban címmel tartott előadást Mester Béla. A Sütő-művek magyarországi recepciójáról szólva azt hangsúlyozta, hogy segítenie kellene az erdélyi művek népszerűsítését. A Sütő-drámák világát elemezve, a helyszínek esetében kitért például az egyre távolabbi vidékekre, az egyre inkább meghatározatlan helyekre – mely tendencia Székely Jánosnál is előfordult például. Összevetette Szilágyi István munkamódszerével is a Sütőét, akinek írói világa nagyon sokáig közel volt olvasói világához, majd történelmi jellegű művek írásába kezdett. Felvetette az esszék fontosságának kérdését is, s kiemelte, hogy a drámatrilógiájában a látszólagos távolodás a mától az absztrakció szintjének emelkedésével jár, valamint azt is, hogy a példázatok mindig a hatalmi viszonyokról szólnak.
Aradi Schreiner József szintén a nagyvilágbeli versenyképesség szempontja felől közelítette meg a témát, Günther Grass elhíresült hagymahántás-példázatán keresztül. Az informatika szemszögéből láttatta az írásos megjelenések sorsát, egy olyan korban, amikor a világ nyelveinek csak 5 %-át használják online, s ugyanakkor mi már a digitális olvasás nemzedékét képviseljük. A magyar nyelv éppen a veszélyeztetettség határán van a fent jelzett értelemben, de ezen belül is sok szerző a digitális halál szélén áll. Értékelte Szőcs Géza egykori fellépését (mikor a digitalizáció biztosa volt), aki azt vallotta: minden kánonnak helyet kell biztosítani. Ennek ellenére is – ismételte meg a Cristian Réka által már említett tényt – Sütő András műveivel a DIA-n kívül nem lehet találkozni az interneten. Márpedig az a helyzet, hogy az író ma úgy él tovább, hogy facebookolják; létezik egy hatalmas idézetfolyam, amelyben megjelenik egy adott író vagy sem... Ha sarkítani akarunk, akár úgy is feltehetjük a kérdést: lehet-e Sütő Andrást slam-elni vagy sem? Mert emlékeink, írásaink nagyon könnyen elszállnak, befoghatatlanul, mint Sütő András méhraj-képe az Anyám könnyű álmot ígérben.
Kuszálik Péter mint biográfus kívánt hozzászólni a Sütőről szóló párbeszédhez. Joggal, hiszen ő készítette el (3 és fél év alatt) Sütő bibliográfiáját. Ismertette, hogy nagy aránytalanságok vannak Sütő életművének feldolgozottságában: míg Erdélyt a Mentor kiadó és Lázok János képviseli ebben a folyamatban, addig Magyarországon tíz komoly munka jelent már meg vele kapcsolatosan. Az, hogy angol nyelvterületen nem ismerik, azzal is összefüggésben lehet, hogy számtalan olyan részlete van a Sütő-életműnek, ami lefordítva a nagyvilágnak nem sokat jelent. A kritikai kiadást sürgette ő is, annál is inkább, hogy sokan élnek még azok közül, akik segíthetnének ennek munkálataiban. A hagyaték kérdése is a mihamarabb rendezendő problémák közé tartozik.
Dávid Gyula a Sütő-pályaívet a Kriterion kiadó felől nézve idézte meg. Nem véletlenül, hiszen a kiadó névjegye lett Sütő – az új hangot az ő nevével ütötte le a Kriterion. Dávid Gyula 22 évig dolgozott az intézménynél, így rálátása nyílt az egyes írói pályákra (például az első Forrás-nemzedékére), a példányszámokra, és a fokozatosan visszaszoruló megjelenési lehetőségekre is. Hiába volt olyan Sütő-kötet, amely 92.100 példányban jelent meg, egy idő után teljesen lezárult a tőle közölhető művek sora, s a rendszer bukásáig nem is jelenhetett meg semmilyen írás Sütőtől. Ezt sérelmezte is Sütő akkoriban, de végül mégsem emiatt szűnt meg a munkakapcsolat író és kiadó között: később már nem volt olyan helyzetben a Kriterion, hogy versenyre tudott volna kelni a Sütő-életművet megjelentető magyarországi kiadókkal.
Dávid Gyula elnökölte a koradélutáni szekciót, amely Markó Béla lendületes előadásával kezdődött. Markó jónéhány kérdést felvetett Sütő kapcsán: hogy beszélni kellene a skatulyákról, hogy vajon jót tett-e a bármikori besorolása Sütőnek, hogy szót érdemel Sütő mint kisebbségpolitikus vagy éppen mint kultuszoknak esetleges tárgya. Személyes emlékek felidézésével folytatta, olyanokkal, amelyek immár történelmi jelentőséggel bírnak. 1989. december 22-ikének Marosvásárhelye a helyszín, a szereplők pedig – Gálfalvi György és Markó Béla –, miután dél körül kiderült, hogy biztosan összeomlik a rendszer, azon tanakodnak, hogy nekik most mi is a teendőjük. Az első ötletet elvetve, miszerint a sajtót kellene átvenni, az érvényes megoldás az: menjenek Sütő Andráshoz, hogy figyelmeztessék: hamarosan szerepet kell vállalnia. De délután, tőlük függetlenül, fiatalok tömege is levonul Sütő lakásához, és kérik, hogy menjen velük, és ő megy is, és beszédet is mond abban a rendkívül zaklatott helyzetben (halottak, sebesültek a háttérben), melynek lényege: tartsunk ki egymás mellett, őrizzük meg a testvéri egységet – hisz a forradalmat nem huligánok csinálták. Sokak számára egyértelmű volt tehát, hogy Sütő az a közéleti személyiség, akinek szerepet kell kapnia a változásban – hiteles személyiség volt mindannyiuk számára.
Markó szerint összetartoznak az élet(mű) különböző aspektusai, mert az író hozott anyagból dolgozik. Az ő generációja sem feltétlenül a Sütő-féle irodalmi vonalra támaszkodott, sőt, egyesek számára irritáló lehetett, de: ő még a korai novellisztikáját sem söpörné le olyan könnyen az asztalról. Sütőt peremre nyomni valami olyasmi lenne, mintha Tamásival próbálnánk meg ugyanezt. Külön kitért arra, a Ion Lăncrănjan által indított propagandaháborúra, amely 1982-ben/-től borzolta a romániai magyarság és románság kedélyeit. A magyarellenes kampány indítószövegére Sütő azonnal reagált, s éppen Markóék voltak azok, akik enyhítettek kicsit a szövegén. S noha sokan nem álltak egy platformon vele, Sütő kezdeményezése maga mellé tudott állítani embereket – így előzménytelen szolidaritást sikerült kialakítani a román írószövetségi társakkal. Összesen 36-an írták alá a beadványt, amelyet Nicolae Ceauşescu-nak címeztek. Összességében – zárta Markó Sütővel a közéleti, politizáló emberrel kapcsolatos gondolatait – céljaiban radikális volt („normális radikális”), de megpróbálta az átjárást a megosztott táborok között – s most ennek köszönhetően senki sem vállalja, miközben a kisebbségpolitikusi magatartása minta kellene hogy legyen.
Molnár Gusztáv Értelmiségi állásfoglalások  az erdélyi magyar irodalomban 1956-ban című előadásában különböző kategóriákat állított fel a korszakkal való együttélés stratégiáiból. Szóba kerültek itt azok, akik kivetkőztek magukból (pl. Majtényi Erik), a taktikát stratégiaként használók (főpapjuk: Balogh Edgár), az inkvizítorok (pl. Méliusz József) vagy a nemzetféltők: Szabédi és Kacsó. Összefoglalta azt a kálváriát is, amely egy, az 1956-os erdélyi állásfoglalásokról írott cikke miatt alakult ki, még a rendszerváltás előtt, s amelyet – noha több folyóiratban is majdhogynem megjelent – végül mégsem sikerült a megfelelő időben a nyilvánosság elé tárni. Sütő maga visszautasította, rágalmazásnak vette a benne foglaltakat (azazhogy: lett volna mivel elszámolni 56-tal kapcsolatban).
Azon előadók dolgozataiból, akik nem voltak jelen (Demény Péter, Lőrincz D. József), is hangzottak el részfelolvasások, összefoglalók, de mivel ezek nem közvetítették a teljesség igényével azok tartalmát, itt sem térünk ki rájuk részletesebben – majd elolvashatóak lesznek a tavasszal megjelenő konferencia-kötetben.
A napot – és a konferenciát – a Bernády házban zárták a műhely tagjai, közönség előtt is összefoglalva az előadások, viták eredményeit, Lázok János házigazdával és a négy szekcióvezetővel.
A harmadik nap az ünnepé és az emlékezésé volt. A konferencia résztvevői és a Sütő András Baráti Társaság tagjai az író szülőfalujába, Pusztakamarásra látogattak, ahol részt vettek a reformáció emléknapja alkalmából tartott ünnepi istentiszteleten. A boldogságokról szóló prédikációt Demeter József lelkész mondta – és helyet talált benne Sütő András boldogsága kérdésének is. Oroszhegyi Attila-Zsolt, Pusztakamarás szórványközösségének lelkészi beszéde fokozott felelősséggel szólt az egyre fogyatkozó helyi magyar közösséghez, s e két szép szónoklat után új értelmet nyert a közösen elénekelt zsoltár, a Tebenned bíztunk.
Az emlékezők meglátogatták Sütő András emlékházát is, melynek még mindig folynak a helyreállítási munkálatai. A háznál Széman Péter, Horváth Arany, Szász Ferenc nyugalmazott lelkész is felszólaltak, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másod-  és harmadéves színészhallgatókból álló lánykórusa  felolvasott az Anyám könnyű álmot ígér kezdő fejezetéből.
Este Marosvásárhelyen, az író sírjánál még összegyűltek egyszer Sütő tisztelői fejet hajtani, gyertyát gyújtani az emlékére.
Farkas Wellmann Éva
barkaonline.hu/helyszini-tudositasok

Sütő, a megkerülhetetlen
(M)ilyen gazdagok vagyunk? címmel tartottak kétnapos konferenciát Sütő András életművéről Marosvásárhelyen. A hamarosan könyv formájában is megjelenő előadásokat Parászka Boróka összegezte.
Aligha van fontosabb és nehezebb kulturális vállalkozás ma Marosvásárhelyen, mint a Művészeti Egyetem munkatársai által szervezett, október utolsó hetén zajló Sütő András „műhelykonferencia”. A kétnapos beszélgetéssorozat célja a programismertető szerint  „olyan közös beszédtér kialakítása, amelyben az életművel kapcsolatos teljesen eltérő vélemények is nyitott  –  és remélhetően termékeny – szakmai vitában szembesülhetnek”. Az óvatos és diplomatikus felhívószöveg sejteni engedi, mi is a tétje egy ilyen egyeztetésnek. A Sütő-életmű a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kulcsa a társadalmi emlékezet és a kulturális helyzetértékelés szempontjából Erdélyben. Arra azonban, hogy hogyan lehet érvényesen és korszerűen kezelni ezt a hagyatékot, nincs egyértelmű és konszenzusos alapon elfogadott válasza sem az irodalom- sem a társadalomtudományoknak. A Sütő-életmű újraértelmezésére volt néhány kísérlet az elmúlt években, de ezek lezáratlan vitákba, esetenként botrányba fulladtak. Azon a területen, amely az erdélyi közösségi emlékezetben és tudásban Sütőhöz köthető, egyre nagyobb fehér folt tátong, egyre kisebb az esély arra, hogy a hiányosságokat, anakronizmusokat korrigálni lehessen.
Megnyitott kérdések
A marosvásárhelyi műhelymunka kockázata tehát nagyon nagy volt. Nem is indult zökkenőmentesen ez az eszmecsere: a meghívott előadók közül különböző személyes, vagy más okok miatt többen visszaléptek, lemondták részvételüket. Sajnos nélkülözni kellett például a Debreceni Egyetem munkatársait (Cs. Nagy Ibolyát, Márkus Bélát), és nem volt jelen Stefano Bottoni sem, akinek kutatásai alapjaiban érintették mindazt, amit Sütő András rendszerváltás előtti politikai-közéleti szerepéről tudható. Bár a vita a résztvevők távolmaradása miatt nem érintett minden problémát, ennek ellenére elérte célját: kérdések sorát nyitotta meg, körvonalazódott, miért és hogyan érdemes gondozni a jövőben a Sütő-hagyatékot. A megnyitón a Művészeti Egyetem dékánja, Kós Anna azzal ösztönözte a beszélgetést, hogy elengedhetetlen „szakszerű nyomot hagyni nagyjainknak.”  Hogy mit jelent a „szakszerűség”, arra különböző válaszokat adott a két napos eszmecsere.
Román párhuzamok
Valószínűleg a legnagyobb meglepetést Sorin Criţan, a Művészeti Egyetem rektora okozta, aki román nyelven adott elő Sütő Andrásról, és az életmű román irodalmi párhuzamait kereste, illetve mutatta ki. Az Anyám könnyű álmot ígér és az Engedjétek hozzám jönni a szavakat bizonyultak a legfontosabbnak ebben a motívumokat-alaptémákat rendszerező értelmezésben, amelyen átütött az érzelmi érintettség, a rácsodálkozás, a filozófiailag megalapozott és megtámogatott lelkesedés. Sorin Crişan megértette, hogy mi a fontossága Sütő Andrásnak, azt is megértette, amivel a magyar irodalomtörténet máig adós:
ez nem csak egy erdélyi magyar életmű, hanem egy romániai magyar hagyaték is, amely sok, máig nem azonosított szállal kötődik a román kultúrához.
És megértette azt is, milyen tétje van annak, hogy román kutató emlékezzen az 1990-es atrocitások magyar író-áldozatára. „Nem is gondoltam volna azt, hogy Sütő András kötődik a román irodalomhoz is” – reagált a rektor felszólalására Szász László irodalomtörténész, író, aki szerint a konferenciának azt a kánont kell megtalálnia, amibe „beléphet Sütő András”, mert „nem az életmű és a műalkotás értéke változik, hanem a kánon”. Ugyancsak Szász László mondta, Sorin Crişan szavaira reagálva, hogy a Sütő életmű „meghitt mítoszait” nem leépíteni kell, hanem  át- és újraépíteni. Ezt a célt igyekezett követni Elek Tibor irodalomtörténész, aki az Anyám könnyű álmot ígér értelmezését vissza kívánta venni az általa ideológiainak nevezett megközelítésektől, a mű esztétikai értékeire, például személyességére hívta fel a figyelmet. Ő volt az egyetlen, aki érintette az elmúlt évtizedben zajló Sütő-vitákat, illetve a Sütő életművel kapcsolatban megfogalmazott negatív kritikákat. Igaz ezeket felszínesnek és cáfolhatónak ítélte. Azzal a kritikával kapcsolatban például, hogy Sütő a hetvenes években nem élt az ellenzéki irodalom eszközeivel és lehetőségeivel, megjegyezte, erre a következtetésre csak az jut, aki nem érti, vagy szándékosan félreérti az Anyám könnyű álmot ígér szövegét.  Hozzátette ugyanakkor, hogy Sütő András „inkább lantosa, mint kritikusa” volt korának. Az Elek Tibor által megfogalmazott „kritika kritikája” tulajdonképpen megválaszolatlan maradt, mivel azok, akik a kifogásolt értelmezéseket közreadták, nem voltak a konferencia résztvevői.
Az egyértelművé vált, hogy az ezredfordulón elhalt viták rendezése nem elodázható, mint ahogy az is, hogy Sütő András viszonya a korabeli irodalmi áramlatokhoz, a kulturális, illetve politikai ellenzékiséghez csak akkor értékelhető objektíven, ha a teljes romániai kontextust figyelembe veszi az értelmezés.
Ez pedig akkor lehetséges – hangzott el a sokszor, több okból ismételt mondat – ha a hagyatéka kutathatóvá válik, így az is követhető: mi az, amit például a román irodalomból a szerző ismert, véleményezett. Ez a dimenzió teljességgel feltáratlan. Sütő András, ha csak a róla írt monográfiák, elemzések számát vesszük alapul, sokkal inkább „magyarországi” író, mint erdélyi. Magyarországon ugyanis sokkal intenzívebb figyelem fordult felé az elmúlt évtizedekben, mint Erdélyben. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne lett volna kulcsfigurája az erdélyi köz- és kulturális életnek. Sokkal inkább a munkásságát érintő reflexiók intenzitását jelzi. Hogy miért vált Magyarországon fontossá Sütő András a hetvenes-nyolcvanas években, azt szemléletesen megvilágította  Kovács Dezső és Jákfalvi Magdolna. A két színházi szakmeber Sütő András magyarországi bemutatóinak kontextusát ismertette. „Puha, inkább slampos” diktatúrában kerültek színpadra Sütő művei – fogalmazott Kovács Dezső – aki arra mutatott rá, a politika támogatta bizonyos értelemben ezt a színházi rendszerkritikát, „fényezte magát” ezzel a nyitottságával. Az a különös fordulat, hogy az Erdélyről író, erdélyi Sütő András mégiscsak Magyarországon válik jelentős mértékben értelmezetté, nem egyszeri ebben az életműben. Mit kezdjünk például azzal a ténnyel, hogy a protestantizmus nagy drámáiról, karaktereiről író Sütő András kifejezetten távol tartotta magát az egyháztól? Valóban távolságról van-e szó, vagy valamiképp mégiscsak, búvópatakként, kódként – hasonlóan a kisebbségi közösség kódjaihoz – nagyon is jelen van, új tartalmat nyer a protestantizmus? És ha Sütő újraírta a reformáció nagy témáit-alakjait, hogyan reagált erre az egyház?
Tartható-e az állítás, hogy a rendszerváltás előtti rezsim ugyanúgy járt el Sütővel, mint ahogyan a református egyház?
Szász László részletes, dokumentált előadását nehéz néhány mondatban visszaadni, de ezen a jelzett nyomvonalon is több szempontból újra értelmezhetőek Sütő legfontosabb drámái.
 Feledés várja?  
Ha azonban a Szász után következő felszólaló alapján döntünk arról, hogyan kezeljük a hagyatékot, rövidre zárhatjuk a hasonló dilemmákat. Vida Gábor ugyanis arról olvasott fel tömör, nagyon gondosan felépített szöveget: miért érezte egyetemista  felvételizőként, a nyolcvanas évek végén, reménybeli Magyar szakosként Sütő András prózáját olvashatatlannak, és nem folytathatónak? Vida nem viaskodott azzal, hogy megfejtse a Sütő-kódokat, sem a kisebbségit, sem a protestánst. Elutasította a „bővítmények mögötti bravúrkodást”, amely mögött „eltűnik a szerző”. Sütőt a „feledés várja” – mondta a legfrisebb, és méltán sikeres Erdély-regény szerzője – radikális jelzőit rosszallóan fogadta a közönség. „Ennek elment az esze” – hallatszott a közönség soraiból: ez az írói el- és leszámolás volt a Sütő-konferencia legdrámaibb pillanata, amelynek megvolt a maga paradoxona. A Sütő-ellenes, metaforákat, jelzős szerkezeteket elutasító szöveg ugyanis metaforákkal, jelzős szerkezetekkel volt tele, úgy működött, mint egy Sütő-mű. Hogy lehet ugyanúgy teljesen mást állítani? Hogyan fedhetik el egymást a jelentések? Hogyan lehet szembefordítani saját írói eszközeit a szerzővel? Erre a kérdésre a konferencia második napján Aradi József adott választ, aki a Sütő életmű digitális jelen (nem) létéről, valamint a metafórákból való kilépés lehetetlenségéről tartott előadást. Az eszmecsere során az elméleti és praktikus kérdések kiegészítették egymást, bizonyos értelemben össze is kapcsolódtak. Az Aradi által felvetett digitalizálási problémák-lehetőségek  érintették a kérdést, hogy mennyire hozzáférhető ma Sütő András magyar nyelven. Szó esett arról is, hogy a magyar kultúrán kívül mennyire van vagy lehetne jelen ez az életmű. Kuszálik Péter bibliográfusként pedig azzal szembesített: ma még olyasmi is problémát jelent, hogy mi egy-egy Sütő mű pontos címe, hányféle szövegváltozata van a munkáinak. A Sütő-bibliográfia összeállítója  összegezte, melyek lennének egy teljes életműkiadás feltételei, és milyen haszna lehetne egy ilyen vállalkozásnak. A praktikus megfontolásokat újra és újra fölülírták az indulatok, vagy a megoldatlan kérdések. Molnár Gusztáv hosszú és szövevényes ismertetőt tartott Sütő már sokat vitatott 1956-os szerepéről. A dolgozat legalább annyira szólt Sütőről, mint amennyire arról: miért nem közölhette ezt a tanulmányt a szerző, melyik szerkesztőség, milyen indokkal utasította el. Sütő sokakat érint, sokaknak jelent eszközt ez az életmű, illetve az azzal való foglalkozás az önértelmezéshez, saját helyzetük, múltjuk, jelenük értékeléséhez. Ez derült ki Molnár Gusztáv előadásábol csakúgy, mint az előadásokon kívül felszólaló résztvevők mondanivalójából. Ötvös József református esperes személyes emlékeit mondta el arról, miféle vitákat váltottak ki a protestantizmust érintő művek. Bodolai Gyöngyi újságíró, egykori magyarszakos tanár arra emlékeztetett: ezek a művek nem csak irodalomértőkhöz jutottak el, és nem csak irodalomértőkre- és fogyasztókra hatottak. A hetvenes-nyolcvanas években falun idézték, adták kézről-kézre könyveit, vagy éppen tanulták meg, adták elő Sütő András szövegeit.
Összességében kezelhető
Nosztalgia, kritika és szakszerűségre törekvő irodalomértés ért össze a konferencia ideje alatt. Számtalan kutatási téma, megoldatlan feladat merült fel. Körvonalazódott az is, hogy ha a szakszerű filológiai munka feltételei nem lesznek adottak, hogyan tűnhet el a köztudatból, vagy sérülhet a rosszul szerkesztet kiadványokban újra megjelenő Sütő-életmű. Felvillant néhány ellentétes szempont is, de a korábbi viták rendezéséig nem jutott el ez az eszmecsere. Mint ahogy az sem dőlt el, pontosan milyen szemlélet, milyen módszertan mentén haladjon a Sütő hagyaték gondozása. Erre a kérdésre részben Markó Béla adott választ, aki Sütő András közéleti szerepvállalásáról tartott előadást. Személyes emlékek, és nagyon szakszerű, helyenként távolságtartó, kritikus esztétikai, helyenként elismerő közéleti értékelés ért össze. Mert a Sütő-életmű így, összességében kezelhető. A közéleti és az irodalmi pálya nem válaszható el a politikaitól, – hangsúlyozta Markó. A Sütő-kultusz nem érinthetetlen, tette hozzá, lehet kritizálni, vagy elutasítani az életmű néhány elemét. Fel kell azonban ismerni ennek a pályának azon részeit, amelyek ma is mintát jelenthetnek, amelyek érvényesek maradtak, vagy amelyek ma is meghatározzák a közösségi önismeretet. Ilyen minta a „normális radikalizmusa”, amely határozott célokhoz is a tárgyalás lehetőségét kereste. És ilyen, mint az a makacsság, amellyel Erdélyhez ragaszkodott.
*
A konferencián elhangzott előadások szövegét a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hamarosan kötetben jelenteti meg. A műhelymunka valódi sikere az lehet, ha döntés születik a Sütő-hagyaték kutathatóságáról (az is felmerült, olyan irodalmi központ létrehozására van szükség, amilyen a kolozsvári Szabédi-ház), ha csökkennek a társadalmi önismeret fehér foltjai, ha sikerül konszenzusra jutni a Sütő-életmű értelmezésével kapcsolatban, vagy legalább sikerül közelíteni az álláspontokat. Mindehhez most van némi akarat, és némi érdeklődés (a konferencia előadóin kívül kisszámú, de kitartó közönség követte az előadásokat), és adott egy  életmű, amelyet – akár elfogadjuk, akár elutasítjuk – nem lehet megkerülni. Ott van mindabban, ahogyan magunkról gondolkodunk, és amit magunkról gondolunk Erdélyben.
Megjegyzés: Parászka Boróka évek óta harcol Sütő András munkásságának elismerése ellen.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Itt a negyedik Ponta-kormány minisztereinek listája
Nem tölti be többé a kormányfő-helyettesi tisztséget Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöke, aki helyett Gabriel Oprea (UNPR) lesz a kormány második embere – derül ki az átalakított kormány névsorából, amelyet vasárnap délután mutatott be a PSD ügyvezető elnökségének Victor Ponta miniszterelnök.
E szerint a Pénzügyminisztérium élére Darius Vâlcov eddigi költségvetésért felelős tárca nélküli minisztert jelölte ki Victor Ponta. A Környezetvédelmi Minisztréium élén Korodi Attila utódja Graţiela Gavrilescu (PLR) lesz. A Călin Popescu Tăriceanu vezette liberális párt e mellett megkapta az Energetikai Minisztériumot, amelynek élére Andrei Gerea kerül.
A gazdasági tárcát egy PSD-s képviselő, Mihai Tudose irányítja majd, az oktatási miniszter pedig a konzervatív párti (PC) Sorin Câmpeanu lesz a negyedik Ponta-kormányban. A Távközlési Minisztérium élére Sorin Grindeanut (PSD), a Kulturális Minisztériuméra pedig Ionuţ Vulpescut (PSD) nevezné ki a miniszterelnök.
Adrian Anghel (PSD) szenátor a határon kívül élő románok hivatalát, Liviu Pop (PSD) szenátor a Társadalmi Párbeszéd Minisztériumát vezeti ezentúl. A kabinet többi tagja ugyanaz maradt, mint a harmadik Ponta-kormányban.
maszol/mediafax

Újabb Ponta-kormány
Egyórás késéssel kezdődött tegnap délután a parlament két házának egyesített ülése, melyen Victor Ponta legújabb, az RMDSZ kormányból való kilépése után alakított kabinetjét, illetve annak programját mutatta be. Az RMDSZ és Dan Diaconescu Néppártja már előzőleg bejelentette, bizalmat szavaz a 4. Ponta-kormánynak, késő este a parlament 377 igen, 134 nem szavazattal elfogadta a legújabb kormányösszetételt.
A parlament két házának egyesített ülése előtt a házbizottságokban zajlott az új miniszterek meghallgatása, a késést az okozta, hogy a szórványban élő románokért felelős miniszteri tisztségre az eredetileg javasolt Adrian Anghel kinevezését a parlamenti bizottságok elutasították, ezért a kormányfőnek Angel Tîlvăr személyében új javaslatot kellett tennie. A 4. Ponta-kormányban miniszteri tisztséget kapott a Călin Popescu Tăriceanu alapította Liberális Reformpárt, támogatásáért cserében a Dan Diaconescu Néppárt államtitkárai tisztségükben maradhattak. A plénum előtt mondott beszédében Victor Ponta azt kérte a képviselőktől, javítsanak a parlament és a kormány közti kapcsolaton. Kormányprogramja ismertetése során semmi újjal nem rukkolt elő, csupán az élelmiszertermékek áfájának csökkentéséről beszélt részletesebben, kijelentve, legkésőbb 2016 januárjától csökkenthető a pékipari termékek mellett más élelmiszerek adója is, de ehhez a mezőgazdasági területek jobb mértékű szubvenciójának megszervezése szükséges. Előzőleg, házbizottsági meghallgatásán a pénzügyminiszternek javasolt Darius Vâlcov kijelentette, a költségvetési többlet és a meg nem valósított kiadások függvényében szándékszik majd csökkenteni az áfát.
A 4. Ponta-kormány összetétele: Liviu Dragnea, regionális fejlesztés; Gabriel Oprea, belügy; Daniel Constantin, mezőgazdaság; Rovana Plumb, munkaügy; Nicolae Bănicioiu, egészségügy; Mihai Tudose, gazdaság; Darius Vâlcov, pénzügy; Robert Cazanciuc, igazságügy; Eugen Teodorovici, európai alapok; Ioan Rus, szállítás; Ionuţ Vulpescu, kultúra; Bogdan Aurescu, külügy; Mircea Duşa, védelem; Szabó Gabriella, sport és ifjúság; Sorin Grindeanu, távközlés; Angel Tîlvăr, diaszpóra; Eugen Nicolicea, parlamenti kapcsolat; Sorin Cîmpeanu, oktatás; Andrei Gerea, energetika, kis- és közepes vállalkozások; Graţiela Gavrilescu, környezet és Liviu Pop, társadalmi párbeszéd.
Bizalom látatlanban
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap, még a két ház együttes ülése előtt bejelentette, a szövetség parlamenti képviselői többségi vokssal úgy döntöttek, hogy megszavazzák a 4. Ponta-kormányt a parlamentben, és megemlítette, hogy a pozitív voksot részben a kormányprogram kapja, amely változatlan. „Megállapítottuk, hogy az SZDP-n kívül senki nem akar kormányozni – az országot azonban kormányozni kell. Láttuk, hogy a kormányprogram, amelyhez mi márciusban csatlakoztunk, nem változott, megmaradt a kisebbségekre vonatkozó fejezet is, és figyelembe véve, hogy nem tettek ki minket a kormányból, hanem jószántunkból távoztunk, illetve a kormányfővel ma folytatott megbeszélésemet, a kollégák nagy többségével úgy döntöttünk, hogy látatlanba bizalmat szavazunk a kormányfőnek, elsősorban Victor Ponta kormányfőnek, de általában véve a kormánynak” – mondta Kelemen.
Az RMDSZ elnöke hozzáfűzte, meg van győződve arról, hogy Victor Ponta kormányfő „megfelelő” megoldást fog találni a Kovászna megyei feszült helyzetre, amelyet a prefektus idézett elő. Kelemen korábban beszélt Pontával a Kovászna megyei helyzetről, és rámutatott, ez a dolog változtatott az RMDSZ eredeti álláspontján, hogy a 4. Ponta-kormányt megszavazza. „Beszámoltam neki a Kovászna megyei gondokról, mivel mi úgy gondoljuk, hogy az interetnikus viszonyoknak nem kell kárt szenvedniük, és nem kell még jobban rontani azokon, mint amennyit a Kovászna megyei prefektus rontott rajtuk, csak azért, mert mi távoztunk a kormányból” – mondta Kelemen, miután beszélt Pontával a parlamentben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kormányalakító nagyüzem Bukarestben
Meghallgatták a parlamenti bizottságok hétfőn Victor Ponta negyedik, az RMDSZ kilépése nyomán megalakuló kormányának tagjait. A várhatóan este véget érő együttes ülésen a parlament két háza minden bizonnyal szavaz is az új kabinetről.
Az eredményt előrevetítette, hogy a miniszterjelöltek a szakbizottsági meghallgatásokat követően Adrian Anghel határon túli románokért felelős tárcavezető-jelölt kivételével kedvező elbírálást kaptak.
A kormányból kilépett RMDSZ is úgy döntött, támogatja a kormányt. A szövetség elnöke, Kelemen Hunor korábban még azt mondta: a Kovászna megyei konfliktusok miatt a szövetség a délután folyamán készült eldönteni, hogy megszavazza-e a kabinetet. Kelemen közölte: tájékoztatta a kormányfőt arról, hogy egyetlen ember – a Kovászna megyei prefektus miatt – vált feszültté a helyzet a megyében, és a kormányfő feladata a helyzet megoldása.
Meg nem erősített sajtóértesülések szerint a kabinet támogatásának egyik feltétele az volt, hogy ne kerüljön be a büntető törvénykönyvbe a román nemzeti jelképek megsértése, amit Marius Popică Kovászna megyei prefektus javasolt.
Az RMDSZ frakcióival folytatott egyeztetést követően Kelemen közölte: mivel ugyanarról a kormányról van szó, amelynek ők is tagjai voltak, és önszántukból távoztak, a kormányfővel folytatott egyeztetés nyomán úgy döntöttek: „biankó csekket” adnak Pontának, mivel a kormánynak elő kell még állnia a költségvetés tervezetével.
A kilenc új minisztert soraiban tudó kabinet annak nyomán állhatott bizalmi szavazásra a parlament elé, hogy Ponta Ponta vasárnap este megegyezett a kormányát támogató kisebb koalíciós pártokkal a kabinet struktúrájának és személyi összetételének átalakításáról.
Ponta bejelentette: mind az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD), mind a kisebb koalíciós pártok – Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR), Konzervatív Párt (PC), valamint a kormányba most belépő Liberális Reform Párt (PLR) – választmánya megszavazta az eddiginél karcsúbb új kabinet névsorát.
Az RMDSZ a Szövetségi Állandó Tanács korábbi javaslatát szombaton jóváhagyó Szövetségi Képviselők Tanácsa döntése értelmében nem vesz részt az új kormányban.
A kormánynak az eddigi négy helyett egy miniszterelnök-helyettese marad Gabriel Oprea belügyminiszter, az UNPR elnöke személyében, ami azt jelenti, hogy Liviu Dragnea eddigi közigazgatásért felelős kormányfő-helyettes is elveszíti posztját, csupán régiófejlesztési és közigazgatási miniszter marad. A külügyi és a védelmi tárca élén nem lesz változás, vagyis Bogdan Aurescu, illetve Mircea Duşa marad a helyén.
A kormánytagok száma a tervek szerint 25-ről 21-re csökken. Több olyan területet, amelyet tárca nélküli miniszter felügyelt, politikusok által vezetett, nagyobb minisztériumoknak rendelnek alá. Megszűnik többek között két párton kívüli technokrata – az ország energetikai stratégiáját kidolgozó Răzvan Nicolescu energiaügyi, illetve Florin-Nicolae Jianu kis- és középvállalkozásokért felelős tárca nélküli miniszter – posztja, hogy egy új tárcát hozzanak létre Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök vezette PLR számára, amelyet Andrei Gerea korábbi gazdasági miniszter tölt majd be.
Szintén a PLR-hez kerül a környezetvédelmi tárca, amelyet eddig Korodi Attila, az RMDSZ politikusa vezetett. A vízügyekkel kiegészülő minisztérium élére Grațiela Gavrilescu képviselőt jelölik. A PC elnöke, Daniel Constantin megmarad a mezőgazdasági tárca élén, de nem lesz már kormányfő-helyettes.
Pártja politikai súlyát azzal növeli a kormányban, hogy a PC jelöli az új oktatási minisztert, Sorin Câmpeanu, a Bukaresti Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem rektora személyében. A kulturális tárca irányítását Ionuț Vulpescu, a PSD politikusa veszi át az RMDSZ-es Hegedüs Csillától.
Ioana Petrescu helyét a pénzügyi tárca élén Darius Vâlcov eddigi költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter veszi át. A határon túli románokért felelős minisztériumot Adrian Anghel, a társadalmi párbeszédért felelős minisztériumot pedig Liviu Pop vezeti majd.
Mint ismeretes, 2016 végén jár le a 2012 decemberében kezdődött parlamenti ciklus. Victor Ponta novemberben megpályázta az államfői tisztséget, és alulmaradt a küzdelemben a jobbközép jelöltjével, Klaus Johannisszal szemben. Ezt sokan úgy értelmezték, hogy a választók megvonták a bizalmat Pontától, de a szociáldemokrata politikus bejelentette: folytatni akarja a 2012-ben elfogadott kormányprogram gyakorlatba ültetését.
A politikai elemzők szerint Ponta legitimitását szeretné demonstrálni: ezért eszközölt annyi változást a kormányban, amelyhez már a törvényhozás jóváhagyására is szükség van. A negyedik Ponta-kormány hétfőn járul bizalmi szavazásra a parlament elé.
Ponta még vasárnap este úgy nyilatkozott: az új kabinet előnyös helyzetben van, mivel a 2015-ös nem választási év, ezért folytathatók a megkésett reformok, és könnyebben meghozhatók a radikálisabb, kevésbé népszerű intézkedések.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Letette hivatali esküjét az új Ponta-kormány
Letette hivatali esküjét december 17-én, szerdán a Victor Ponta miniszterelnök által vezetett új kormány.
A parlament bizalmát hétfő este kényelmes többséggel megszerző, immár negyedik Ponta-kabinet tagjai az elnöki hivatalban tették le esküjüket. Traian Basescu államelnök a ceremónia előtt kijelentette: két miniszter személyével ugyan nem ért egyet, de kénytelen elfogadni őket, ugyanis az alkotmány szerint nem tehet semmit.
Az elnök Sorin Cîmpeanu oktatási és kutatási minisztert, valamint Liviu Pop társadalmi párbeszédért felelős tárca nélküli minisztert kifogásolta, akik tagjai voltak korábban annak a minisztériumi bizottságnak, amely két évvel ezelőtt felmentette a kormányfőt a plágiumvád alól. Ponta kedden jelentette be, hogy lemond doktori címéről. A Nature című brit tudományos hetilap 2012 júniusában internetes oldalán arról adott hírt, hogy Ponta 2003-ban a Nemzetközi Büntetőbíróságról írt román nyelvű doktori disszertációjának több mint fele plágium.
Cîmpeanu a Gandul.info portálnak elmondta, hogy a parlamenti szakbizottsági meghallgatáson kérdezték őt a kormányfőt ért plágiumvádról, amelyről úgy nyilatkozott, hogy nem volt köze hozzá. 2012 áprilisától ugyanis egyszerű bizottsági tag volt – magyarázta –, a testület elnöki tisztségét csak szeptembertől töltötte be, amikor már nem tárgyalták a kormányfő plágiumügyét.
A miniszter azt mondta Pontát tájékoztatta a bizottsági meghallgatás tartalmáról, aki akkor közölte vele, hogy lemond a doktori címről, mert nem akarja, hogy újabb mandátuma elején továbbra is a gyanú árnyéka vetüljön rá és kabinetjére.
A média emlékeztet arra, hogy Liviu Pop 2012-ben ideiglenes oktatási miniszterként feloszlatta és újjászervezte a szóban forgó Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanácsot, egy nappal azelőtt, hogy a testület hivatalból akart vizsgálatot indítani az ügyben. Pop volt az egyedüli miniszter, akivel az eskütétel után Basescu nem fogott kezet.
A kormány fő erejét továbbra is a Szociáldemokrata Párt (PSD) alkotja, amely két kisebb koalíciós partnerével, a Konzervatív Párttal (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR) kormányoz. Miután az RMDSZ úgy döntött, hogy kilép a kormányból, Ponta a szenátus liberális házelnöke, Calin Popescu Tariceanu által vezetett Liberális Reform Pártot (PLR) hívta meg a koalícióba.
Népújság (Marosvásárhely)

Módosították az oktatási törvényt Ponta miatt
A kormány hétfői ülésén rendeleti úton módosította az oktatási törvényt, hogy a jogszabály lehetővé tegye a diplomákról, tudományos fokozatokról való lemondást.
Sorin Campeanu oktatási miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón elmondta, mindeddig csupán Victor Ponta miniszterelnök jelezte, hogy lemond a vitatott jogi doktorátusáról. A tárcavezető közölte, a módosított jogszabály szerint a tudományos fokozatáról lemondó személynek nem kell megindokolnia döntését. Ha azonban újból meg szeretné szerezni a tudományos címet, saját költségén kell elölről kezdenie a cím megszerzésének a teljes folyamatát.
A Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottsága korábban plágiumnak minősítette azt a dolgozatot, amely alapján Victor Pontának 2003-ban megítélte a jogtudományok doktora címet, de megállapította, hogy nem áll módjában megvonni a tudományos címet. Victor Ponta két héttel ezelőtt jelezte az egyetemnek, hogy lemond doktori címéről.
A kormányfő akkor arra kérte a rektort, hogy vegye tudomásul döntését. Kifejtette: ezt a lépést már korábban, a vádak megjelenése pillanatában meg kellett volna lépnie, de nem tette, mert jóhiszeműnek tartotta érvelését, és nem akarta összekeverni a szakmai dolgokat a politikával. Ponta azt is közölte, hogy a politikából való visszavonulása után újból meg akarja szerezni a jogtudományok doktora címet, betartva valamennyi tudományos kritériumot.
A Nature című brit tudományos hetilap 2012 júniusában adott hírt arról, hogy Ponta 2003-ban a Nemzetközi Büntetőbíróságról írt román nyelvű doktori disszertációjának több mint fele plágium. A kifogásolt szövegrészeket két román szerző munkáiból másolta anélkül, hogy forrásait megnevezte volna. Ponta akkor azzal védekezett, hogy az akkori tudományos szabványoknak megfelelően írta doktori disszertációját, és politikai ellenfele, a jobboldali Traian Basescu államfő lejárató kampányának minősítette a plágiumvádat.
A plágiumot az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács is megállapította 2012-ben, de a testületet az akkori oktatásügyi miniszter feloszlatta, még mielőtt a döntését közzétehette volna. Az oktatási tárca szerint mind a tudományos fokozatot kiadó egyetem, mind pedig az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács illetéktelenül vizsgálódott a plágiumügyben: csak a tárca alárendeltségébe tartozó Országos Etikai Tanács (CNE) hivatott a magas rangú közhivatalnokok feddhetetlenségével kapcsolatos kételyeket vizsgálni. A CNE állásfoglalása szerint Victor Ponta nem plagizált. Ugyanerre a végkövetkeztetésre jutott 2014 márciusában a Legfelsőbb Bíróság is, egy feljelentés alapján vizsgálva az ügyet.
MTI
Erdély.ma

Jobban megfigyelnek
Románia a telefonos és számítógépes kommunikáció megfigyelését szabályozó újabb törvények elfogadására készül – erősítette meg tegnap Sorin Grindeanu informatikai miniszter. A szerdai párizsi terrortámadás után Bukarestben sürgős tanácskozásra ült össze a titkosszolgálatok képviselőit is magában foglaló munkacsoport, amely új szabályozást készít elő az alkotmánybíróság által elutasított korábbi megfigyelési jogszabályok helyett.
„A joghézagot oly módon kell felszámolni, hogy a magánélet védelme mellett a nemzetbiztonsági szempontok is érvényesüljenek” – mutatott rá Grindeanu. Hozzátette: a törvénycsomag a tavaszi ülésszakban kerül a parlament elé.
Mint ismeretes, az elmúlt időszakban két, a telefonos és internetes kommunikációra vonatkozó jogszabályt is alaptörvénybe ütközőnek minősített az alkotmánybíróság, ugyanakkor a parlament által decemberben elfogadott információbiztonsági törvény ellen is normakontrollt kért az ellenzék, így ez sem lépett hatályba.
Romániában továbbra is személyi adatok nélkül lehet telefonos feltöltőkártyákat vásárolni a mobiltelefon-szolgáltatóknál, mivel az alkotmánybíróság tavaly szeptemberben alaptörvénybe ütközőnek minősítette a kártyás díjcsomagok névtelenségét eltörlő törvényt. A szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség rámutatott, hogy az országban használatban lévő mobilszámok kétharmada felöltőkártyás, és nem lehet tudni, ki használja őket. A nyomozók munkáját az Európai Unió időközben eltörölt adatmegőrzési irányelvét életbe léptető jogszabály alkotmányellenesnek nyilvánítása is nehezíti. Ez arra kötelezte a telefon- és internetszolgáltatókat, hogy fél évig tárolják, és szükség esetén a bűnüldöző szervek rendelkezésére bocsássák előfizetőik hívásainak és levelezéseinek minden adatát, a tartalom kivételével. A jogszabályt a taláros testület tavaly júliusi határozatával érvénytelenítette. A liberális ellenzék a decemberben megszavazott információbiztonsági törvény ellen is óvást emelt az alkotmánybíróságon. Egyes civil szervezetek úgy értelmezték a törvényt, hogy bírói felhatalmazás nélkül is jogalapot teremt a titkosszolgálatok számára bármely jogi személy számítógépes adatainak ellenőrzésére.
Tegnap Tiberiu Niţu, Románia legfőbb ügyésze is szót emelt az új megfigyelési jogszabályok mielőbbi elfogadása érdekében, amelyek nagy segítséget jelentenének a bűnüldözés és terrorelhárítás számára. Niţu kifejezte reményét, hogy a párizsi terrortámadás után a döntéshozók is másképpen viszonyulnak a sajtó által „Nagy Testvér-törvényekként” megbélyegzett jogszabályokhoz.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kommunikáció megfigyelését szabályozó újabb törvények elfogadására készülnek
Románia a telefonos és számítógépes kommunikáció megfigyelését szabályozó újabb törvények elfogadására készül - erősítette meg ma Sorin Grindeanu informatikai miniszter.
Az előző napi párizsi terrortámadás után Bukarestben sürgős tanácskozásra ült össze az a - titkosszolgálatok képviselőit is magába foglaló - munkacsoport, amely új szabályozást készít elő az alkotmánybíróság által elutasított korábbi megfigyelési jogszabályok helyett.
"A joghézagot oly módon kell felszámolni, hogy a magánélet védelme mellett a nemzetbiztonsági szempontok is érvényesüljenek" - mutatott rá Grindeanu. Hozzátette: a törvénycsomag a tavaszi ülésszakban kerül a parlament elé.
Romániában két, a telefonos és internetes kommunikációra vonatkozó jogszabályt is alaptörvénybe ütközőnek minősített tavaly az alkotmánybíróság, ugyanakkor a parlament által decemberben elfogadott információbiztonsági törvény ellen is normakontrollt kért az ellenzék, így ez sem lépett hatályba.
Romániában továbbra is személyi adatok nélkül lehet telefonos feltöltőkártyákat vásárolni a romániai mobiltelefon-szolgáltatóknál, mivel az alkotmánybíróság tavaly szeptemberben az alaptörvénybe ütközőnek minősítette a kártyás díjcsomagok névtelenségét eltörlő törvényt. A szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség rámutatott: a Romániában használatban lévő mobilszámok kétharmada felöltőkártyás és nem lehet tudni, ki használja őket.
A hazai nyomozók munkáját az Európai Unió - időközben eltörölt - adatmegőrzési irányelvét életbe léptető jogszabály alkotmányellenesnek nyilvánítása is nehezíti. Ez arra kötelezte a telefon- és internetszolgáltatókat, hogy fél évig tárolják és szükség esetén a bűnüldöző szervek rendelkezésére bocsássák előfizetőik hívásainak és levelezésének minden adatát, a tartalom kivételével. A jogszabályt a taláros testület tavaly júliusi határozatával érvénytelenítette.
A liberális ellenzék a decemberben megszavazott információbiztonsági törvény ellen is óvást emelt az alkotmánybíróságon. Egyes civil szervezetek úgy értelmezték a törvényt, hogy az bírói felhatalmazás nélkül is jogalapot teremt a titkosszolgálatok számára bármely jogi személy számítógépes adatainak ellenőrzésére.
Ma Tiberiu Niţu, Románia legfőbb ügyésze is szót emelt az új megfigyelési jogszabályok mielőbbi elfogadása érdekében, amelyek nagy segítséget jelentenének a bűnüldözés és terrorelhárítás számára. Nitu kifejezte reményét, hogy a párizsi terrortámadás után a román döntéshozók is másképpen viszonyulnak majd a sajtó által "Nagy Testvér törvényekként" megbélyegzett jogszabályokhoz.
"Persze fontos a levéltitok, a magánélet: a hatóságoknak nem szabad megsérteniük ezeket. Ugyanakkor az élethez való jog is az emberi jogok közé tartozik, és ha választani kell, hát előbbre való, mint a levéltitok" - vélekedett a legfőbb ügyész.
Szabadság (Kolozsvár)

Tankönyvek nélkül is lehet?!
Örvendetes, hogy a német állam 750 ezer euróval fogja támogatni a romániai német tannyelvű – elsősorban gimnáziumi – oktatást. A szaktárca adatai alapján ugyanis egyre több gyerek tanul német tannyelvű osztályokban: országos szinten mintegy 9 ezren az elemi osztályokban, 5, illetve 4 ezren a gimnáziumi és a líceumi oktatásban. Úgyhogy jól jön a pénz, logikus, hogy a felsősök német nyelvoktatásához szükséges infrastruktúra és emberi erőforrás biztosítására költik majd el.
Ami a többi kisiskolást illeti, a tavaly nyáron elkezdődött tankönyvbotrányban újabb fejlemények vannak, de a történetnek koránt sincs vége.
Szinte magam előtt látom Mihai Sorin Cîmpeanu szaktárcavezetőt, amint Nagyszeben felé tartva fellelkesül a kapott híren, miszerint az elsősök ábécéskönyvének kiadására kiírt licit nyomán benyújtott újabb óvást elutasították, így aztán valószínűleg a második félévben (!) a diákok végre tankönyvből tanulhatják az ábécét. Igaz, eltelt egy szemeszter. "A tanító néni képeket hoz, magyaráz, rajzol, sokszorosít" – mondja ismerősöm elsős kisfia, vagyis mindent megtesz, hogy a kisdiákok megtanulják mindazt, amit a tanterv szerint el kell sajátítaniuk.
A harmadikosok számára a tantervet végre jóváhagyták, így a tankönyvlicit meghirdetésére készül a szaktárca. Indulásból jelzik, hogy késésre ez esetben is lehet számítani, bár a minisztérium mindent megtesz a versenytárgyalás korrekt lefolytatása érdekében. Juthat eszünkbe: a tavaly augusztusi licit eredményét kilenc kiadó óvta meg, az óvásokat elbíráló országos testület határozata értelmében a szaktárcának újra kellett elemeznie az ajánlatokat. A nyertesnek nyilvánított ajánlatokat ismét megóvták. Szép kis történet, amely még mindig nem zárult le. A pedagógusok pedig nem értik, hogy miért kell a ló elé fogni a szekeret, miért kell infrastruktúra, felszereltség hiányában új tanterveket bevezetni, kísérleti alanyoknak tekintve diák- és pedagógusgenerációkat egyaránt?!
A tankönyvbotrányt csak az elektronikus tankönyv- illetve a táblagépcirkusz múlhatja felül. Előbbi azzal borzolta a kedélyeket, hogy a kisiskolásoknak szánt tankönyveket kísérő CD-k némelyike üres volt, illetve tartalmuk nem volt megnyitható a tanítók által sem, utóbbira uniós alapokból pályáznak pénzt, és mint minden ilyen pályázat, ez is macerás. A táblagépek, okostelefonok, laptopok, internet világában persze dicséretes, és kifelé jól mutat, hogy a szaktárca félmillió táblagépet készül közbeszerzéssel megvásárolni (ejha, jó nagy üzlet lesz valakiknek!). A hazai valóságról azonban – a mintegy 2500 közegészségügyi működési engedély nélküli tanintézetről, "egyszámítógépes iskolákról", ahol internetről álmodni sem mernek, a még mindig nagyarányú írástudatlanságról, az iskoláig több órát gyalogló diákokról stb. – "ott fenn" elfeledkezni látszanak. Jó lenne, ha az a két-három minisztérium végre összehangolná az oktatási rendszer korszerűsítési programjait, iskolahálózat-fejlesztést célzó terveit, de talán ehhez is politikai egyezségnek kell születnie. Ideje lenne.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Támogatás a romániai német nyelvű oktatásnak
  A német állam idén 750 000 euróval támogatja a romániai német nyelvű oktatást – jelentette be Mihai Sorin Câmpeanu oktatási miniszter.
A tárcavezetőtől megtudhattuk: 23 000-re tehető azoknak a fiataloknak a száma, akik német tannyelvű líceumban folytatják középfokú tanulmányukat. Ez a szám 23 százalékkal több, mint az öt évvel ezelőtti.
Szabadság (Kolozsvár)

Belföldi hírek
Elbukott az információbiztonsági törvény
Alaptörvénybe ütközik a kihirdetésre váró információbiztonsági törvény – mondta ki tegnap az alkotmánybíróság, egyebek között arra hivatkozva, hogy a tervezetet nem láttamozta a legfelsőbb védelmi tanács; ugyanakkor a jogszabály nem fogalmaz világosan, összefüggően, és nem lehet előrelátni hatásait.
A jogállamiságot is sérti, mert nem tartja tiszteletben a tisztességes eljáráshoz és a magánélethez való jogot, és sérti a levéltitkot. A törvény ellen az NLP nyújtott be óvást, noha szenátorai decemberben még megszavazták a jogszabályt, amelyről több civil szervezet úgy véli: jogalapot teremt a titkosszolgálatoknak, hogy bármilyen számítógép adataihoz bírói engedély nélkül hozzáférjenek. A Román Hírszerző Szolgálat az alkotmánybíróság döntése előtt próbálta megmenteni a törvényt, amelyre „az országnak és szövetségeseinek a számítógépes rendszerek elleni támadások kivédése érdekében van szüksége”. Tavaly két másik, a telefonos és számítógépes kommunikáció megfigyelését szabályozó törvény is elbukott az alkotmánybíróságon, ezért a kormány – a párizsi terrorcselekményekre hivatkozva – új megfigyelési törvénycsomag elfogadását sürgeti.
Őrizetben a volt belügyminiszter
Félmillió eurós kenőpénz elfogadásával gyanúsítja Cristian David volt belügyminisztert a korrupcióellenes ügyészség, amely egy 2007 végén és 2008 elején lezajlott ügy miatt bűnvádi eljárást indított ellene. A liberális politikus ártatlannak vallja magát, de tegnap őrizetbe vették. Az ügyészek szerint az akkor hivatalban lévő tárcavezető – irodavezetőjén keresztül – megígérte egy üzletembernek, hogy közbenjár a Buzău megyei prefektusnál egy 15 hektáros telek visszaszolgáltatásáért. A restítúció meg is történt, és David 500 ezer eurót kapott, amelyet a belügyminisztérium épületében vett át. A vádhatóság szerint az irodavezető összesen 1,1 millió kenőpénzt kért, a nagyobbik rész sorsát nem részletezték, de közleményükből kiderül, hogy más személyek ellen is vizsgálódnak. Az akkori prefektus jelenleg a Buzău megyei tanács elnöke, de tisztségéből felfüggesztették, mivel december elején előzetes letartóztatásba helyezték egy másik korrupciós ügy miatt. A volt belügyminiszter ellen is folyamatban egy másik vizsgálat, amely tavaly kezdődött. Ebben azzal gyanúsítják, meghamisította vagyonnyilatkozatát, mert jövedelmével 60 ezer eurót nem tudott igazolni.
Megduplázzák a szakoktatást
A 2015–2016-os tanévben csaknem kétszer annyi szakiskolai osztály indul Kolozs megyében, mint tavaly, mert nagyon nagy a munkaerő-kereslet. Jelenleg 22 ilyen osztály van, szeptemberben 42 lesz, ugyanis 293 cég kért szakembereket. A döntést az üzletemberekkel, a szülők és diákok egyesületeivel egyeztette a tanfelügyelőség, és már szerződéseket is kötöttek a tanulók foglalkoztatására. Kolozs megyében mintegy 5000 nyolcadikos végez idén, és 196 kilencedik osztály indul.
Németország besegít
A német állam 750 ezer euróval járul hozzá a német tannyelvű romániai iskolákban oktató tanárok béréhez – tudatja a Romániai Németek Demokrata Fóruma (FDGR). A személyenként havi 50 és 100 euró közötti támogatást mintegy háromszáz tanítónak és 450 tanárnak a brassói Saxonia Alapítványon keresztül folyósítják; az összeget az oktatók heti óraszáma alapján számolják ki. A támogatás egy kisebb részéből továbbképzéseket szerveznek. A tanerőhiány akuttá vált a német tannyelvű iskolákban, mert a fiatalok jobban fizetett állásokat találnak az üzleti szférában. Ezért nemcsak a német nyelv, hanem a matematika, fizika, kémia német nyelvű tanítását is nehéz biztosítani. Martin Bottesch, a fórum elnöke elmondta: egyre több gyermek iratkozik német nyelvű iskolába, de egyre kevesebb a tanár. A német iskolák tanárhiányára Sorin Cîmpeanu oktatásügyi miniszter is kitért. Romániában 23 ezer diák tanul német nyelven – ezek között kisebbségben vannak a német anyanyelvűek –, és miközben a falvakon és kisvárosokban be kell zárni a német iskolákat, a nagyvárosokban egyre nagyobb az igény ezekre. A 2011-es népszámláláskor 36 ezren vallották németnek magukat Romániában.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Borboly levélben fordult az oktatási miniszterhez a Hargita megyei tanügyi leépítések miatt
Levélben fordult Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Mihai Sorin Cîmpeanu oktatási miniszterhez január 20-án amiatt, hogy a tanügyben történt 2014-es személyzeti leépítést követően további ötven állást szüntetne meg a szaktárca, olvasható Borboly Csaba személyes blogján.
Borboly szerint azután, hogy 2014-ben 166 állás szűnt meg a tanügyben Hargita megyében, a további leépítések miatt „sok intézmény működése és fenntarthatósága” veszélybe kerül. Borboly szerint az is problematikus, hogy vannak tanintézmények, ahol a kazánfűtőt, a karbantartót vagy a takarítót bocsátották el.
Borboly arra is felhívta a figyelmet, hogy a leépített személyek mögött is családok vannak, és ezért kérte a minisztert, hogy támogassa a tanárok és a segédszemélyzet megmaradását az intézmények alkalmazásában. Borboly arra is rámutatott, hogy Hargita megyében nagyon sok kisebb falu és tanya van, ahol 300 alatt van a gyereklétszám egy-egy iskolában. Szerinte ezeken a kistelepülésekben is lehetőséget kell adni iskola működtetésére, mert „ez az alapja az adott helység fennmaradásának”. Ezért szerinte az oktatást azokon a helyeken erősíteni kell, nem pedig gyengíteni. (hírszerk.)
Transindex.ro

Őszintén a román-magyar együttélésről
Ki nem mondott dolgoktól és hangosan kikiabált igazságoktól volt „fülledt” a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground terme. A Double Bind című előadás után a román-magyar együttélésről szervezett beszélgetést a MagyaRománia/MaghiaRomânia társaság.
„Magyar vagyok, itt születtem, ez az én városom. Bukarestben szeretem a románokat, ott kedvesek, viccesek, ott otthon vannak. De ebben a városban nem akarom látni őket, számomra nem léteznek.” „Román vagyok, itt születtem, ez az én városom. Budapesten szeretem a magyarokat, ott kedvesek hozzám, ott otthon vannak, és én is otthon vagyok náluk. De ebben a városban nem akarom látni őket, számomra nem léteznek.” Ilyen és hasonló mondatok hangzottak el a Double Bind című előadásban, amelyet a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu és a Tompa Miklós Társulat színészei adtak elő.
Alina Nelega rendező, a Liviu Rebreanu Társulat művészeti igazgatója már rég szeretett volna írni egy darabot Marosvásárhelyről, de úgy érezte, a város kultúrájának fele ismeretlen számára, pedig itt él. Így jött az ötlet, hogy felkérje Kincses Réka rendezőt egy közös projektre. Rendkívül közvetlen előadásnak lehetnek tanúi a nézők, helyenként sokkoló, egy-két esetben talán túlzó jelenetek tárulnak elénk, amelyet mindenki természetesen a saját szubjektivitásának tükrében értelmez. Az alkotóknak volt bátorságuk kimondani, a nézők elé tárni például olyan jeleneteket, amikor a Székelyföldről Vásárhelyre költözött lány kimondja, hogy utálja a románokat, a bukaresti, szintén Vásárhelyt választó lány pedig azt, hogy utálja a magyarokat. Botoşani-ból, Szebenből és Bukarestből is ebbe a városba jött tanulni, dolgozni, élni az előadásban szereplő több színész, akik saját tapasztalataikat osztották meg a színpadon.
Egyikük meg akart tanulni magyarul, mert úgy gondolta, ha a város fele magyarul beszél, neki is kell tudnia legalább alapszinten. Mindkét fél részéről elutasításban részesült, természetesen a magyarok felháborodtak, hogy ők márpedig el nem utasítanának egy ilyen kérést. Őszinte vallomások hangzottak el a két rendező részéről is az előadásban. „Réka, te csak a magyarokról írsz” – jegyezte meg Alina Nelega a darabban, akit Elena Purea alakított. „Te pedig azt hiszed, hogy tudod mi zajlik a magyarok fejében” – vágott vissza a Berekméri Katus által játszott Kincses Réka.
A számos különbség láttán, egy dolog nyilvánvalóan átjött a nézőknek: bár óvodásként veszekedünk azon, hogy Marosvásárhely az enyém vagy a tied, valahol mindkettőnknek ez az otthona. Ezzel indult a beszélgetés, amelynek moderátora Mircea Sorin Rusu színikritikus és fordító volt, aki a marosvásárhelyi Gutenberg könyvesboltban talált egy budapesti kiadású könyvet, ennek segítségével románként magyarul tanul.
Az első reakció a közönségből az volt, hogy „fájdalmas”. Fájdalmas volt ezt végignézni – mondta az egyik néző, és erre a gondolatra épült szinte minden hozzászólás. Sokan megköszönték az alkotóknak az előadást, és javasolták, hogy vigyék ennek hírét. Vigyék Bukarestbe, nyílt térre, és hívják meg a parlamenti képviselőket is két ülés között – ötletelt valaki. Abban is egyetértett minden jelenlevő, hogy szükség lenne román nyelvű kiadványokra, amelyekből megtanulhatnak magyarul a román anyanyelvűek is. Mindenekfelett pedig szükség lenne megbocsájtásra. Sok minden elhangzott, voltak, akik magukban tartották gondolataikat. Aki azonban részt vett az előadáson, majd a beszélgetésen, mély benyomással távozott a Nemzeti Színház Underground terméből.
Becze Dalma
Székelyhon.ro

Keresztély Irma: idejétmúlt a fejkvótarendszer
Nem tartható fenn a fejkvótaalapú finanszírozással a hazai oktatási rendszer – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Keresztély Irma, Kovászna megye főtanfelügyelője.
A Kovászna megyei főtanfelügyelő Mihai Sorin Cîmpeanu oktatási miniszterrel is ismertette álláspontját, azonban az nem talált kedvező fogadtatásra.
Az Unióban már lemondtak erről a módszerről, hiszen Európa öregszik, egyre csökken a fiatalok száma, a fejkvótaalapú támogatás pedig már nem elegendő a tanügyi rendszer fenntartására, ecsetelte a főtanfelügyelő. Mint rámutatott, Kovászna megye az elmúlt években sem illeszkedett bele az ilyen módon kiszámolt költségvetésbe, többszöri kiegészítésre volt szükség, hogy fedezni tudják a pedagógusok bérét.
Erre az évre a diáklétszám alapján 93 millió lej lenne a béralap, ezt már indulásból 104 millió lejre kiegészítette az oktatási minisztérium, de ilyen körülmények között is csak tizenegy hónapra elég, tehát decemberre nem biztosítottak a fizetések, újabb pótlásra lesz majd szükség, vázolta a gazdasági helyzetet a főtanfelügyelő.
Kovászna megyében a közoktatásban az elmúlt öt év alatt 2855 diákkal csökkent a gyereklétszám, csak az elmúlt tanévhez képest ezerrel kevesebb diák van, ami 114 osztállyal jelent kevesebbet a rendszerben, ismertette a számadatokat Keresztély.
Kifejtette, az oktatási tárca folyamatosan a diáklétszámhoz viszonyít, ám a csökkenés nem azt jelenti, hogy ennyivel kevesebb osztály alakul, és kevesebb pedagógusra van szükség, hanem például azt, hogy egy-egy osztály már nem 25, hanem csak 15 fős létszámmal alakul, tehát ugyanannyi tanítóra, tanárra van szükség. A községközpontokban a diáklétszámtól függetlenül működtetni kell az általános iskolát, a törvény szerint 300-as létszámmal lehet önálló jogi személyisége egy tanintézetnek, de a kisközségek iskolái még a 150-es diáklétszámot sem érik el – magyarázta.
Emlékeztetett, hogy az elmúlt tanévben 197 állás megszüntetésére kaptak utasítást a minisztériumtól, de ebből negyvenet nem tudtak felszámolni, a következő tanévre márciusban kapják meg a jóváhagyott állásszámot. „Jeleztem a minisztériumban, hogy további összevonásra nincs lehetőségünk, csontig hatolt a kés” – jelentette ki Keresztély Irma. Elmondta, kiszámolták, hogy amennyiben az összes kisegítői állást felszámolnák, akkor is csak egyszázaléknyit tudnának spórolni a béralapból, mivel ezeknek az alkalmazottaknak a többsége minimálbért kap.
A főtanfelügyelő szerint az is a finanszírozási rendszer képtelenségét bizonyítja, hogy a legnagyobb létszámú iskolákban sem elég az ilyen módon kiszámolt pénz. Mint kifejtette, bár ezekben sok a diák, magasan képzett, nagy tapasztalattal rendelkező tanárok tanítanak, akik háromszor akkora fizetést kapnak, mint egy pályakezdő.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Belföldi hírek
Johannis újra üzent a parlamentnek
Klaus Johannis államelnök ismételten felszólította a politikai osztályt, értse meg, hogy a korrupt személyekkel szemben toleráns parlament soha nem fog tiszteletnek és bizalomnak örvendeni az állampolgárok körében.
Ez már a második üzenet a parlamenti képviselők mentelmi jogának felfüggesztése témájában, amit az államelnök a Facebook közösségi oldalra feltesz: Johannis első ízben csütörtökön, az Európa Tanács ülése közben kommentálta a témát, kijelentve, arra számított, hogy a szenátus jóváhagyja a bűnvádi eljárás elindítását Varujan Vosganian liberális szenátor ellen. Az államfő tegnap visszatért a témára, és azt írta a közösségi oldalra: „egyszerűbbé és átláthatóbbá kell válniuk azoknak az eljárásoknak, amelyekkel a parlamenti képviselők, volt vagy jelenlegi miniszterek bűnvádi eljárás alá helyezésére, őrizetbe vételére, letartóztatására vonatkozó kéréseket hagyják jóvá”.
Vosganiant kilökte pártja
Varujan Vosganian szenátor, aki esetében a szenátus elutasította az ügyészségnek a bűnvádi eljárás elindítására vonatkozó kérését, tegnap délután bejelentette, hogy kilép a Nemzeti Liberális Pártból (NLP). Döntését azt követően tette közzé, hogy Alina Gorghiu, az NLP társelnöke pártja szenátoraihoz intézett tegnap reggeli levelében kijelentette, nem maradhat politikai következmények nélkül a szenátus csütörtöki lépése Varujan Vosganian ügyében, és nehéz elfogadnia a „téves utat”, amelyet a liberális szenátorok egy része választott. Egyúttal Gorghiu felkérte Vosganiant, hogy lépjen ki a pártból, ha pedig ez nem történik meg, javasolni fogja az NLP-ből való kizárását.
Vallásóra: kérni kell felvételét
A tanulóknak iskolai tagozatonként (elemi, általános, gimnáziumi) valószínűleg egyszer kell majd kérelmezniük a vallásórákon való részvételt, a 2015–2016-os tanévben azonban minden diáknak választania kell, hogy jár-e vallásórákra, függetlenül attól, hogy hányadik osztályos – nyilatkozta Sorin Cîmpeanu. Az oktatási miniszter elmondta, az alkotmánybíróságnak a vallásórákon való részvételre vonatkozó döntése után az oktatási minisztérium kidolgozza a módszertanát annak, hogyan alkalmazzák majd az új előírást. „2015 szeptemberétől kezdődően a vallásórák kötelezőek az oktatási minisztérium és az iskolák számára, de opcionálisak a tanulók számára. A módosítás abban áll: az új tanévben a tanulóknak kérelmezniük kell, hogy részt vegyenek a vallásoktatáson, míg tavaly azt kellett kérelmezniük, ha nem akartak részt venni” – szögezte le a tárcavezető.
Bővült a gazdaság
Az elemzők várakozásait meghaladó mértékben, 2,9 százalékkal nőtt tavaly a gazdaság – derült ki az Országos Statisztikai Intézet tegnap közzétett gyorsjelentéséből. A tavalyelőtti utolsó negyedévhez képest 2014 negyedik negyedévében 2,6 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP), az előző, harmadik negyedévhez képest pedig 0,5 százalékkal bővült. Romániában ezzel együtt némileg lassult a gazdasági növekedés a 2013-ban regisztrált 3,5 százalékos bővüléshez képest. A Nemzetközi Valutaalap a napokban nyilvánosságra került elemzése azt valószínűsítette, hogy a GDP tavaly 2,7 százalékkal haladta meg a 2013-as szintet. Az elemzők szerint a belső fogyasztás, illetve az ipari termelés főleg külföldi megrendeléseken alapuló, több mint hatszázalékos bővülése áll a gazdasági növekedés hátterében.
Még kisebb az infláció
Januárban tovább csökkent Romániában az éves infláció, amely 0,4 százalék volt – közölte az Országos Statisztikai Intézet. Egy hónappal korábban 0,83 százalékos éves inflációt jegyeztek, ami akkor történelmi mélypontnak számított. Decemberhez képest a havi inflációs ráta szintén 0,4 százalék volt. Az elmúlt tizenkét hónapban az ezelőtti tizenkét hónaphoz képest a fogyasztói árak átlagban egy százalékkal emelkedtek. Januárban az élelmiszerek ára decemberhez képest 0,57 százalékkal emelkedett, a nem élelmiszereké 0,23 százalékkal, a szolgáltatásoké 0,61 százalékkal nőtt.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Márciustól már választható tantárgy lesz a vallásóra
Miután az Alkotmánybíróság döntött, és külön igényelni kell a jövőben, hogy a diákok vallásórára járjanak, a tanügyminisztérium elhatározta, hogy már ebben a tanévben, márciustól bevezetik a jövőre tervezett módosítást.
Sorin Mihai Cîmpeanu tanügyminiszter a hotnews.ro-nak elmondta, a szülők március 6-tól tehetik le a kéréseket. Aki nem jár el így, annak a gyereke kimarad a vallásórákról a második félévben.
A miniszter elmondta, azért döntöttek így, mert március 9-én lejár az alkotmánymódosítás utáni 45. nap, és megkérdőjelezhetővé válna a vallásórák törvényessége, ha nem tennék meg a szükséges lépéseket. Cîmpeanu elmondta, hatezer hittanoktató van az országban, akik többsége címzetes tanár, így amennyiben esne az órák száma, munkajogi problémák adódhatnak.
A miniszter arról is beszélt, hittant csak a nap első vagy utolsó órájában taníthatnak majd, ami azonban szintén nehézségeket szül, hiszen így egy tanár csak két órát oktathat naponta.
Korábban több civil szervezet írt nyílt levelet a parlament több tagjának azzal a kéréssel, hogy vegyék komolyan az alkotmánybírák döntését, és a gyerekeket védelmezzék, ne az egyházat.
maszol.ro

Sike Lajos: A mi bukaresti emberünk
Tegnap, február 20-án 88 esztendős korában elhunyt dr. Czédly József közgazdász, a bukaresti magyarság egyik huszadik századi kiemelkedő személyisége. Életútjáról, cselekedeteiről beszéljen az az 1999-es riport, amit Sike Lajos írt róla a Romániai Magyar Szó rendszerváltás utáni sorozata 3000. – ünnepi – lapszámába. Az írás szövegén nem változtattunk, csupán az ünnepi számra vonatkozó befejező mondatot hagytuk el.
Jó két éve a szenzáció erejével hatott, hogy Bukarestbe magyar alprefektust nevezett ki a kormány. Akkor minden valamirevaló lap írt róla, azóta csönd. Czédly József végzi a dolgát. Hogy miként, ez az alábbiakban kiderülhet. Előbb lássuk a pályát, mely őt ide röpítette. Röpítette? Ez is mindjárt tisztázódik. Bevezetésként még annyit: Czédly József, a Duna-csatornát kétszer megjárt magyar jogász és közgazdász nem is olyan rég inkább hitte volna – ha mondják –, hogy a Hawaii-szigetek fővárosában, Honoluluban lesz polgármester, mint Bukarestben alprefektus, vagyis a kormány második képviselője!
Először 48-ért, utána 56-ért vitték… vízre!
A hazai “fényes szellők” nemzedékéhez tartozik. 1948-ban végezte a kolozsvári Bolyai Egyetem jog- és jogtudományi karát. Nem csak ő, sokan hitték akkor, hogy lesz ebben az országban valamilyen demokrácia. Bár már akkor… De ne vágjunk a dolgok elébe. Több kínálat közül Bukarestet választotta, többnyire azzal az indokkal, hogy két- három év alatt itt tökéletesen megtanul románul. Aztán egy életre itt ragadt, leszámítva a kényszerű kitérőket. A Magyar Népi Szövetség dokumentációs osztályát vezette. (Nem akárki, Kacsó Sándor volt akkor a szövetség elnöke). Két év múlva, 1950 nyarán, mint sok magyar értelmiségit, őt is a Duna–Fekete-tenger csatorna építőtelepére hurcolták. Mi volt a bűne? Még egyetemistaként ellenezte, hogy a Bolyait és a Babest egyesítsék. Többen már akkor sejtették: nem lesz az ilyen egyesítéseknek jó vége! És igazuk volt. De meg azt is felrótták neki, hogy a Magyar Népi Szövetségnél az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 100. évfordulóján belejavított az ünnepi irányelvekbe, melynek “fent” megszerkesztett változatában több szó esett a “felszabadító szovjet hadsereg” dicsőítéséről, mint az egész 48- ról, benne Petőfiről, Kossuthról és a többiekről.
– A sors kiszámíthatatlansága, de számomra mégis kedvező alakulása okán három év múlva innen rövidebb időre a szászmedgyesi edénygyárhoz, majd a Földművelésügyi Minisztériumba kerültem!
– Jól értettem: a Duna-csatornától mindjárt fel a minisztériumba? A mélyből a csúcsra? Mit “követett” el?
– Volt a csatornánál egy nagyszerű román- zsidó ember. Haimer Samuila, az építkezések helyettes-főmérnöke, aki felfedezte, hogy nemcsak a lapátoláshoz értek, hanem a munkaszervezéshez is. Megszerveztem és rendszerbe foglaltam a föld elszállítását. Ez annyira tetszett neki, hogy 1953- ban Medgyesről mindjárt felhozott Bukarestbe. Először a Földművelésügyi Minisztérium beruházási, majd a talajjavítási főigazgatóságán dolgoztam. Aztán 56-ban megint zuhantam, ha csak pár hónapra is, ismét vízre kerültem. A minisztériumban is külön gyűlésen kellett elítélni a pesti “ellenforradalmat”. Engem is megkértek, mondjam el véleményemet, hisz magyar vagyok, jobban ismerhetem a dolgokat! El is mondtam, hogy nem éppen úgy zajlottak a dolgok, ahogy a romániai lapok írják, s nem is volt olyan nagyon ellenforradalom! A következmény nem maradt el. Örülhettem, hogy végül csak néhány hónapig kellett dolgoznom a borceai rizstelep építésénél. Az ottani igazgató szintén felismerte, hogy nemcsak a lapátoláshoz értek, és visszahozott Bukarestbe a Földművelésügyi Minisztérium egyik vállalatához, ahonnan 67-ben megint bekerültem a minisztériumhoz. Ott dolgoztam a talajjavítási osztályon egészen 1991-ig, nyugdíjazásomig. Már nyugdíjasként hívtak az RMDSZ gazdasági igazgatóságára. Sokkal többen mondják: “derék magyar”, mint “nyavalyás bozgor”
1992-ben három RMDSZ-képviselő jutott be a 72 tagú bukaresti tanácsba, köztük Czédly József. Valljuk be, ez messze jobb eredmény, mint amennyi a fővárosban élő magyarok számából következne. Mint ahogy az sem csekélység, hogy a “legpénzesebb” posztra, vagyis az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöki székébe Czédly Józsefet emelték. Ez aztán megpecsételte hősünk további sorsát, mert négy év alatt a helyi közigazgatás pénzügyi-gazdasági ügyeinek intézésében olyan tapasztalatra tett szert, hogy 1996 őszén, amikor az RMDSZ a választási eredmények jóvoltából kormányzati tényező lett, és a helyek elosztásánál az is felmerült, hogy legyen Bukarestben is egy magyar alprefektus, egyből rámutattak!
– Hány alprefektusa van a fővárosnak?
– Csak kettő! Én, mondanom sem kell, pénzügyi-gazdasági problémákkal foglalkozom és a földtörvény alkalmazásával.
– Tehát a magyar alprefektus “földet osztogat” Bukarestben! Hogy nyeli ezt le a főváros abszolút többségi lakossága?
– Elég jól elviseli. Mondhatom, sokkal jobban, mint gondoltam volna. Ma már jóval többen mondják nekem, hogy “derék magyar”, mint azt, hogy “nyavalyás bozgor”. Ez utóbbit is mindössze háromszor- négyszer vágták a fejemhez, olyanok, akiknek kérését nem tudtam teljesíteni, mert nem volt törvényes. De többen visszajöttek gratulálni, akiknek már rég elfelejtett ügyét, még 1991-ben vagy 92-ben letett kérvényét kedvezően válaszoltam meg, köztük több korábban elfektetett kérést. Volt, aki nem győzött hálálkodni: tudtam, hogy a magyarok rendes emberek és megoldják az ügyemet… Az igazsághoz tartozik, hogy én bevezettem a számítógépes nyilvántartást, minden adatot, kérvényt, ügyet számítógépre tettem (korábban nem volt ilyen), s ezzel hihetetlenül felgyorsult az ügyvitel és ügyintézés, szerintem mintegy tízszeresére, amit érzékelnek az emberek is. Ez nagyon jó, mert híre ment, hogy előnyösen változtak a dolgok.
– Milyen földek visszaadásáról van szó a fővárosban?
– Azokról a bizonyos beltelkekről, amelyeket önkényesen elvettek tulajdonosaiktól. Ahová blokkot építettek, azt nem adják vissza, hisz az átment azok nevére, akik az állami tömbházat megvásárolták, az egykori telektulajdonos kárpótlásáról egy új törvénynek kell gondoskodnia. Ám a beépítetlen telkek vagy az egykori kertes házak szabad területe visszajár. És vissza is igénylik sokan, köztük azok is, akik évtizedek óta külföldön élnek, de nem mondtak le román állampolgárságukról, hisz Bukarestben egy jobb telek komoly vagyont jelent. Eddig közel 40 ezer telekvisszajuttatási kérvényt írtam alá, bíráltam el kedvezően.
“Én, Kovács Sorin bukaresti születésű lakos…”
– Furdal a kíváncsiság: hány lehet ebből a negyvenezerből a szerencsés magyar? Hisz ismeretes, hogy Bukarestnek jelentős magyar iparos- és kereskedőrétege volt már a századfordulón. A későbbi építők, de még a székely cselédlányok közül is többen letelepedtek, ide nősültek, mentek férjhez és jelentős vagyont hagytak utódaikra!
– Csak következtetni tudok, mert ilyenféle statisztikát már hivatalom miatt sem vezethetek. Többnyire a nevekből következtetek, meg abból is, ahogyan megszólítanak, mert sok bukaresti magyar tudja, ki vagyok, kinek a jóvoltából lettem alprefektus. A Kovács Sorin név – elég sok van ilyen – már csak a származásra utalk, pláne, ha születési helyként a fővárost nevezi meg. De a csíki, háromszéki, brassói, vásárhelyi, szatmári születésű Kovács, Szabó, Szilágyi, Varga már mást is kifejez, kifejezhet. A kérdésre válaszolva, becslésem szerint, a negyvenezer közül 200-250 a szerencsés magyar, aki visszakapta egykor elvett bukaresti telkét.
Ez nem lebecsülendő szám, még akkor sem, ha ezek a visszajuttatott telkek nem a Diadalív környékén, és nem is a történelmi városmagban, hanem inkább a kertes külvárosokban találhatók. Mint minden metropolisban, az ilyen csöndesebb helyek akkor értékelődnek fel igazán, amikor a módosabb polgárok kihúzódnak az egyre zsúfoltabb és lármásabb belvárosból. Kérdésemre az alprefektus úr (domnu subprefect) csökkenő bukaresti magyarságról beszél, jó, ha tízezren vallják még magukat magyarnak. Többen megkeresik ügyes- bajos problémáikkal. Csaknem rendszeresen találkozik velük fogadónapjai alkalmával is. Ha tud, ha erre törvényes lehetőség van, segít rajtuk, úgyis, hogy tanácsot ad, mit ne csináljanak!
– Csakugyan, mit ne csináljanak?
– Az ügyvédek beleviszik őket olyan ügyekbe is, amelyeket még nem lehet a törvény által orvosolni. Például, amint említettem, a blokkal beépített telek nem jár vissza, még kárpótlást sem adnak érte. Mégis egyes ügyvédek jó pénzért vállalják, hogy “visszaszerzik”. Beindítják a pert, aztán nem lesz semmi. Persze, az ilyesmitől mindenkit óvok.
– A magyar vállalkozók, akik Bukarestben szeretnének üzleti kapcsolatot létesíteni, meg- megkeresik?
– Nem sokan, de jönnek páran. A vállalkozással kapcsolatos dolgok inkább a polgármesteri hivatalra tartoznak. Akik benyitnak hozzám, főleg olyanok, akik már Erdélyben ott vannak, de szeretnének Bukarestbe is betörni, azok inkább azzal a szándékkal, hogy “mutassam már” nekik: melyik a polgármester ajtaja!… Szóval, vezessem be őket, mert ugye mifelénk egy kis ismeretség sosem árt!
Még a Ceausescu család is beadvánnyal kereste meg!
Czédly József azt a nagyobb, jelképes ajtót, a román–magyar kapcsolatok ajtaját is igyekszik a maga posztján mind tágasabbra nyitni. Nem kis része van abban, hogy magyar–román–olasz együttműködésben létrejött egy üzlet 100 trolibusz közös (Ikarusz–Ansaldo–Astra) gyártására, Bukarest számára (az összeszerelés Aradon történt). Az elegáns zöld színű trolibuszok már futnak a főváros utcáin. Az első trolit Göncz Árpád indította be a múlt nyáron, bukaresti útja alkalmával, ott volt mellette Czédly József is. További száz darabot az idén és jövőre várnak.
Végül arra kérem az alprefektust (aki az RMSZ- kiadó Transil Részvénytársaság megválasztott főkönyvvizsgálója, de másért is beugrik a szerkesztőségbe), mondjon egy- két történetet, hisz hivatali szobájába sokféle ember bekopog, sokféle kérvényt tesznek asztalára. Nem kell sokat gondolkoznia, hisz több ismert művész, közéleti személyiség, politikus vagy azok hozzátartozói eljutnak hozzá valamilyen módon, pláne, ha telket igényelnek vissza! Több nevet említett, köztük az Adrian Nastaséét, akinek apósa az ő aláírásával kapta meg egykor elvett telkének új birtoklevelét.
Akár a történelem fintorának is vehetjük, hogy a bennünket különösen gyűlölő diktátor-család két tagjának, Ioan Ceausescunk és nővérének Czédly József írta alá a birtokba való helyezéssel kapcsolatos még régebbi beadványát. Törvényesen visszajáró, öröklésből származó telekről volt szó. N.C. megfordulna a sírjában, ha megtudná: minden ellenünk elkövetett tette ellenére maradtunk annyian, hogy még Bukarest egyik fontos posztjára is jusson egy emberünk. (…)
kafe.hhrf.otg

Székelytermék-botrány – Visszakoznak a fogyasztóvédők
Dagad a botrány a sepsiszentgyörgyi fogyasztóvédelem táján: sokan felháborodtak, miután kiderült, hogy az elvileg a háromszéki vásárlók érdekeiért létező megyei intézmény vezetője kifogásolja a Székely ízek feliratú termékeket. Tegnap a megyei kereskedelmi kamara is állást foglalt az ügyben, a fogyasztóvédelmisek pedig kijelentették: maradhat a reklámszöveg.
Bírságot nem a Székely ízek felirat, hanem a lejárt szavatosság miatt osztott a fogyasztóvédelmi hivatal – hangsúlyozta Mircea Diacon igazgató, aki azonban továbbra is úgy véli: nem tudhatjuk, milyen ízű a székely, az ételek édesek, savanyúak vagy keserűek lehetnek. Elismerte, hogy nincs olyan törvény vagy szabályozás, amely tiltaná a székely ízeket, de leszögezte: a termékeket kísérő címkék tartalmáról pontos és jól meghatározott rendelkezések vannak, a reklámnak máshol kell megjelennie. Arról, hogy létezik Román ízek felirattal ellátott termékcsalád is, nem tudott, és a Krónika napilapnak adott nyilatkozatára – amelyben kijelenti, hogy nemsokára székely illemhely és székely temető is lesz – sem kívánt emlékezni; ehelyett főnökéhez utasított, mert őt már túl sokan hívták a székely ízek miatt, még Magyarországról is.
A brassói székhelyű regionális fogyasztóvédelmi felügyelőséget irányító Sorin Susanu – akit a Csíkszeredában megszervezett hagyományos termékvásáron kirótt büntetések miatt két évvel ezelőtt már az országos diszkriminációellenes tanács is vizsgált – óvatosabban fogalmazott: ő maga nem volt jelen a kérdéses ellenőrzésen, de úgy értesült, hogy nem a felirat, hanem a lejárt szavatosság miatt bírságoltak. A maga részéről nem lát semmi kifogásolnivalót a székely ízek elnevezésben, mert „mindenki a maga reklámjával”, csak azzal nem ért egyet, hogy lejárt vagy egészségre káros élelmiszert forgalmazzanak. Hentesáruról volt szó, az különösen kényes, romlandó termék – magyarázta. Hozzátette: korábban valahol már árultak „erdélyi ízű” élelmet is, és kaptak olyan lakossági panaszt, hogy nem tudják értelmezni a jelentését, de úgy véli, hogy ez nem befolyásolja a minőséget.
Minden kereskedőnek érdeke, hogy megtalálja az általa forgalmazott termék eladási módját, és ahogy egyesek a Román ízek felirattal teszik ezt (például a Mega Image üzletláncnál többtucatnyi élelmiszert árulnak így), ugyanúgy a székelyföldi lakosok is büszkék lehetnek a hamisítatlan székely ízekre. Ez regionális termékstratégia, amit az egész világon alkalmaznak – tudatja a megyei kereskedelmi kamara tegnap kiadott közleménye. A Mircea Diacon fogyasztóvédelmi igazgatóhoz címzett állásfoglalásban a kamara elnöke, Édler András leszögezi: egy ilyen elnevezés csak akkor megtévesztő, ha például a Román ízek felirat egy görög terméken található.
Ha nem erről van szó, a fogyasztóvédelemnek nem kellene beleavatkoznia a cégek reklámpolitikájába, főként a jelenlegi, gazdasági szempontból bizonytalan helyzetben, amikor a vállalkozóknak inkább az állami intézmények támogatására van szükségük, mint zavarkeltésre vagy cselekvési szabadságukat korlátozó intézkedésekre.
Demeter J. Ildikó
Háromszék
Erdély.ma

Csak kijelentések szintjén létezik Kolozsváron a multikulturalitás?
A kolozsvári deklaratív multikulturalitással foglalkozó közvitán a városvezetés képviselői is megjelentek.
Halvány érveket hozott fel a kolozsvári városvezetés képviseletében megjelent Adrian Chircă polgármesteri tanácsos és Diana Apan, a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa szóvivője azon a közvitán, amelyet a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport kezdeményezett a kolozsvári helységnévtáblák ügyében csütörtökön az Ecsetgyárban.
A Musai-Muszáj.ro oldalon jelenleg közönségszavazás zajlik arról, hogy melyik volt a hónap legintoleránsabb intézménye és személye. A CKK Intolerancia díjra itt lehet szavazni.A vitát Szakáts István, az Ecsetgyár elnöke moderálta, aki elmesélte, hogy amióta Kolozsváron él – 1987 óta – folyamatosan azt hallotta, hogy a kolozsvári magyarok és románok között nincs igazából feszültség, azt csak a politikai osztály gerjeszti. Szakáts elmondta, megpróbálta kihámozni, hogy ez tényleg így van-e, és arra jutott, hogy ez annyiban nem igaz, hogy generációkként vannak traumák, felgyűlt negatív tapasztalatok, amelyek meghatározzák az esetleges negatív viszonyulást a másik közösség fele.
Azonban azt is elmondta, hogy szerinte a kolozsvári „nép” mindig is előrébb járt a multikulturalitás kérdésében, mint a lakosság nagy része. Szerinte a politikum reprodukál egy olyan diskurzust, ami már nem aktuális.
Ezután Szőcs Sándor Attila beszélt, a kétnyelvű táblák perét kezdeményező, hollandiai alapítású kisebbségjogi civil szervezet, a European Committee Human Rights Hungarians Central Europe Alapítvány elnöke. Szerinte az együttélést a múlt traumái teszik nehézzé, a történelmi események és azoknak a negatív tapasztalatai. Szőcs hangsúlyozta, hogy az egykor Kolozsvárra nagyobb mértékben jellemző sovinizmus kevésbé meghatározó ma. Szerinte az interetnikus kapcsolatokban érezhetően csökkent a feszültség, és inkább a hatóságok viszonyulása jelenti a problémát.
Szőcs azt mondta, hogy igazából nem csak a magyar kisebbséget diszkriminálják a hatóságok, hanem minden egyes kisebbséget. Szerinte nehezebb lehet egy román nemzetiségűnek feldolgozni azt, hogy a hatóságok még az olyan esetekben is, mint egy személyazonossági igazolvány kicseréltetése, úgy kezelik az adófizető polgárt, mintha ő lenne a hibás azért, hogy lejárt az okmánya érvényessége.
Szőcs szerint az egésznek a lényege annyi, hogy ez azért történhet meg, mert hagyjuk, hogy megtörténjen. „Ha nem állunk ellent, akkor elveszik a levegőnket” – mondta.
Szőcs elmondta, hogy a kétnyelvű táblákkal kapcsolatos per résztvevőjeként olyan érvelésekkel szembesült, mint például az, hogy „minél több jogot adsz egy kisebbségnek, annál fog többet kérni”, valamint azzal a feltételezéssel is találkozott, hogy a több joggal rendelkező kisebbség a hatóságok ellen fog fordulni. Szerinte az ilyen gondolkodás politikailag nem korrekt.
„A per alatt olyan érveket hallottam, hogy abban az esetben, ha Kolozsvárt is kiírnák a táblákon, akkor a kolozsvári románokat ez zavarná. Ez azonban nem egy ilyen kérdés, ugyanis ennek a jognak az alkalmazását nemzetközi szerződések szögezik le.
Nem lehet referendummal rendezni egy ilyen kérdést, ugyanis nem az számít, hogy egyik vagy másik fél mit gondol a kérdésről, szerződésbe foglalt vállalásokról lévén szó” – magyarázta Szőcs.
Eckstein-Kovács Péter volt kolozsvári RMDSZ-es polgármester-jelölt folytatta a beszélgetést, aki elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy a kétnyelvű táblácskák szóhasználat zavaró, hisz városjelző táblákról van szó, nem valami táblácskákról.
„Arról van szó, hogy tiszteljük meg magunkat és a városban élő embereket. Városvezetésként is fontos lenne, hogy kíváncsi legyél a másik közösségre, valamint hogy pozitívan viszonyulj hozzá” – mondta. Szerinte a magyar-román együttélés lerágott csont, ugyanis égetőbb kérdés a romák integrációja, valamint az a multikulturalitás, amit az egész világból ideérkező egyetemisták jelentenek.
A következőkben Csoma Botond, RMDSZ-es kolozsvári tanácsos beszélt, aki elmondta, hogy 2006-tól tagja a városvezetésnek, amióta számtalanszor kérték a városjelző táblákat a városvezetéstől. Elmondta, hogy létezik egy 2002-es tanácshatározat, amelyik kimondja a kétnyelvű táblák kitételének a kötelezettségét. Az ennek a betartására vonatkozó kérések kapcsán megemlítette a Sorin Apostu volt polgármesternek átnyújtott 13 pontot, valamint az aláírásgyűjtéseket, amiket eszközöltek ezért.
Elmondta, hogy 2004 óta, mióta eltűnt Gheorghe Funar volt polgármester a színről, jelentősen javultak az interetnikus viszonyok a városban.
„Úgy látom, hogy a román politikusok úgy érzik, hogy ha engedményeket tesznek a magyaroknak, akkor szavazatokat fognak veszíteni, én azonban nem hiszem, hogy egy román politikai vezető belebukna abba, ha megpróbálná a többnyelvűséget alkalmazni.
Én remélem, hogy az elkövetkezőben sikerül egy modus vivendit kialakítani. És azt is remélem, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel eredményt is tudunk elérni” – mondta. Bakk Miklós politológus visszautalt Szakáts vitaindítójára, egyetértve azzal, hogy a nép előrébb jár a multikulturalitásban, mint a politikusai.
Azonban szerinte azt is kell hangsúlyozni, hogy a politikusok felelősek azért, hogy a nép milyen traumákat éltet, és nem akarják ezt a felelősséget tudomásul venni.
Visszautalva a Csoma Botond által említett interetnikus viszonyokra, arra hívta fel a figyelmet, hogy bővíteni kellene a használt fogalmak skáláját. „A nyelvek egymás mellett élése és egyenjogúsága kellene legyen az alap. Ilyen példa Brüsszel városa, amely teljes mértékben kétnyelvű. Még akkor is, ha a flamandok csak 10% körül vannak. Ott az integráció nem a flamand-vallon együttélés kérdése, hanem a más kultúrájú bevándorolóké” – mondta.
A nyelvek egyenlőségének a kérdése kapcsán visszautalt Szilágyi N. Sándor nyelvtörvényjavaslatára, amelynek értelmében mindenkinek joga van anyanyelvét használni. „A románoknak is joga van, de mindenki másnak is. Tehát mindenki az anyanyelvét használhatja, és nem az állam hivatalos nyelvét” – magyarázta.
Geréd Imre RMDSZ-es kolozsvári tanácsos azzal folytatta a beszélgetést, hogy arra hívta fel a figyelmet, hogy Kolozsváron egy kiélezett helyzet alakult ki, mert az RMDSZ-nek nem volt partnere ezeknek az ügyeknek az átvitelében.
„Amikor egy városi tanácsban indulatokat tud kelteni az, hogy Petőfi Sándorról nevezünk el egy utcát, ami Avram Iancu volt, azt látjuk, hogy a többségi kollégák és a mi értelmezésünkben távol áll az, hogy mi elfogadott, és mi nem” – mondta Geréd.
Ezután Horia Nasra, a kolozsvári PSD szóvivője kért szót. Elmondta, hogy a PSD-n belül sem mindenki ért egyet minden határozattal, így például ő sem a verespataki aranybánya beindításával kapcsolatos PSD-állásponttal, se a Horváth Anna kolozsvári alpolgármester leváltására vonatkozó PSD-s kezdeményezéssel nem értett egyet.
Szerinte a PSD az európai baloldal fele próbál irányulni, miközben a nacionalizmus megtestesítőjének látják. Elmondta, azt szeretnék, hogy látható legyen az, hogy a PSD-ben is vannak, akik nem értenek egyet mindennel, amit a PSD képvisel.
Szőcs Sándor folytatta a beszélgetést. Szerinte a nyelvi jogok intézménye azért fontos, mert csak ezek segítségével képes egy kisebbség megtartani az identitását. „Ha nem gyakorolhatják az anyanyelvüket, akkor a kisebbség kevésbé kulturált tagjai asszimilálódnak.
A PSD-s hozzászólónak válaszolva elmondta, hogy ő is ismer olyan PSD-seket, akik nyitottak a kisebbségekkel szemben.
„A probléma az egésszel az, hogy Funar legalább őszinte volt. Lehetett tudni az, hogy mire lehet számítani tőle. A polgármesteri hivatalon azonban nem nagyon ismeri ki magát az ember.
Sokan okolják az emberek az RMDSZ-t, hogy miért nem tett többet. Azonban szerintem ők örvendtek, hogy még megvan az a 2002-es tanácshatározat, nem érvénytelenítették, ugyanis így legalább volt, amire hivatkozniuk” – mondta.
Csoma Botond az aranyosgyéresi példával illusztrálta azt, hogy Romániában mennyire ellentmondóak tudnak lenni a bírósági ítéletek.
„Aranyosgyéresen három éve megszavazták a többnyelvű várostáblákat. Azt az akkori prefektus megtámadta, és első fokon nyert. A fellebbezés után másodfokon veszített. Ezután egy magánszemély támadta meg, és akkor ugyanaz a bíróság másodfokon a magánszemélynek adott igazat. Tudjuk ugyanis, hogy Romániában a joggyakorlat nem jogforrás” – magyarázta Csoma.
Tunyogi Béla azt a kérdést tette fel, hogy miért kellett egy holland szervezet jöjjön, és pert kezdeményezzen, valamint hogy miért kellett ezáltal lehetőséget adni arra, hogy emiatt utasíthassák el a kérést. Feltette azt a kérdést is, hogy miért nem fog össze a kolozsvári magyarság, valamint, hogy a politikusok miért sorolják ilyenkor, hogy mennyi mindent tettek, ha abból nem látszik semmi.
„Miért van az, hogy ahol többség van, ott a vezetők nem értesítik az embereket, hogy például joguk van beadni magyarul egy kérést?” – tette fel a kérdést.
Borzási Sarolta, a SHARE Föderáció magyar ügyekért felelős alelnöke folytatta a beszélgetést, arra hívva fel a figyelmet, hogy a román és a magyar közösség között nyelvi korlátok vannak, és legtöbbször a románok egyszerűen nem értik a magyar közösségen belüli közhangulatot.
„A román kollégám nem érti a magyar sajtót. Az a tapasztalatom, hogy a román közösség egyáltalán nem beszéli a magyar nyelvet. Van olyan eset, hogy érti ugyan valamennyire, de nem olvas, tájékozódik ezen a nyelven.
Én úgy látom, hogy emiatt egymás mentalitását se értjük meg. Én valamennyire talán megértem a román mentalitást, de vice-versa nem hiszem, hogy ez így lenne” – mondta. Hozzátette, nem érti, hogy miért lehet az, hogy ennyi akadálya van annak, hogy a magyart idegen nyelvként tanulhassák a románok egy egyetemi központban.
Ezután Elek Ronáld kolozsvári lakos kért szót. Először Csoma Botondnak tette fel azt a kérdést, hogy milyen stádiumban vannak a helyi szervezetben a tárgyalások az elvesztett per kapcsán, valamint azt, hogy mit fog tenni az RMDSZ-frakció, ha elveszítik a pert.
Szőcs Attila válaszolt Tunyogi kérdésére, kifejtve véleményét, miszerint mindig nyugatról jönnek az olyan elvekkel, mint kisebbségi vagy emberi jogok, hogy civilizáljanak.
Szőcs elmondta, hogy mikor a fellebbezést tárgyalták, akkor a polgármesteri hivatal képviselője felállt, és elmondta a holland alapítványra, mint felperesre vonatkozó kifogását.
Szőcs elmesélte, hogy a bírónak kérnie kellett, hogy a többi indokot is sorolja fel, ugyanis ezt először a polgármesteri hivatal képviselője nem tette meg. Szőcs ebből azt a következtetést vonta le, hogy „a leckét megtanulva jött” a tárgyalásra az illető.
Ezután Bethlendi András, a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport egyik tagja kért szót, aki kifejtette, hogy nem igaz az az állítás, miszerint a kevésbé kulturáltak inkább asszimilálódnak.
„A középosztály inkább asszimilálódik, mint a munkásosztály. Ez a folyamat egy felzárkózási folyamathoz hasonlít, amely abból fakad, hogy mekkora a magyar kultúra és nyelv presztízse Kolozsváron. A hivatalos kétnyelvű táblák léte, vagy hiánya a magyar nyelv presztízsét növelik, vagy csökkentik, emiatt nem lehet ezt a hiányt kiváltani a tervezett 5 nyelvű üdvölő táblákkal.” –magyarázta.
A nyelvi jogoknak az identitás megőrzésében játszott szerepén túl Bethlendi szerint egyszerűbb okai is vannak a kétnyelvűség biztosítása szükségességének.
A magyarok is pont úgy adóznak, mint a románok, így ugyanazok a jogok illetik meg őket. A többnyelvűség többe kerül, viszont ha ez nem tetszik valakinek, akkor az mondjon le a saját nyelvi jogairól” – mondta.
Bethlendi szerint attól érdekes ez a találkozó, mert nem kettős beszéd folyik. „Magyarokként egymás között eddig elmondtuk, hogy mivel van bajunk, de a románoknak már sokkal visszafogottabb üzeneteket adtunk át. A Musai-Muszáj ezzel szemben egyenesen felvállalja azt, amit a magyar közösség a saját nyelvén elmond, és ami mellett érvel.
Szerintem fontos volt az, hogy a szervezet elment arra a városi tanácsülésre, és elmondta, amit gondol. Szerintem ezt nem rossz néven kellene venni, ugyanis a multikulturalizmus mindannyiunk érdeke” – mondta Bethlendi.
Ezután Csoma válaszolt az eddig az RMDSZ felé megfogalmazott kérdésekre. A tanácsülésen a polgármester elmondta, hogy azért fellebbezett, mert nem értette, hogy miért kellett a per, ugyanis ő ki szeretné tenni az ötnyelvű üdvözlőtáblát. Csoma elmondta, hogy már akkor felhívták a polgármester figyelmét arra, hogy az üdvözlőtáblák és városnévtáblák között van különbség.
„Érdekképviseleti szervként, politikai szervként azonban csakis politikai eszközökkel tudunk tenni a 2002-es tervezet életbeléptetéséért. Az, hogy ez azóta nem sikerült, egyszerűen annak köszönhető, hogy a tanácsi RMDSZ-nek eddig nem sikerült megtalálni az ehhez szükséges politikai többséget.
Ebben a kérdésben – úgy érzem – a PSD és a PNL ugyanúgy vélekedik. Továbbra is megpróbáljuk erről meggyőzni őket. Ha tényleg kulturális fővárosa szeretnénk lenni Európának, akkor nem kellene ilyen ügyeken vitáznunk” – mondta.
Geréd Imre ezután a 8% a sokszínűségért című kezdeményezésről beszélt, amely a finnországi nyelvtörvényt venné alapul, amely a svéd kisebbségnek biztosít széles nyelvi jogokat.
„Az unióban létező jogszabályt néztük tükörként, ugyanis ezáltal sokkal több helyen érvényesíthetnénk a nyelvi jogokat” – mondta, hozzátéve, hogy a kezdeményezést az RMDSZ az államelnök-választáskor felvállalta, és célja a nyelvhasználatot kötelezővé tevő 20%-os küszöb csökkentése. Ezután Bogdan Vătavu, a Bonchidai Kultúremberek Ligája tagjaként (Liga Oamenilor de Cultura Bontideni) arról beszélt, Kolozsvárról látható, hogy egy élő magyar város, ahol a magyar közösség meghatározó. Éppen ezért szerinte románként meg kellene ismerni ezt az oldalát.
„Ami engem érdekel, az az, hogy miért hívják Cluj-Napocának románul? A város rómaisága nem látszik, csak pár rom maradt az időszak után.
Szerintem az autonómia az, ami össze tudná fogni ezeket az identitásokat, ami együttműködésre késztethetné a két közösséget azért, mert ez mindkét identitást – románt és magyart is – le tudja fedni” – mondta Vătavu.
Bakk Miklós a 20%-os küszöb kapcsán fűzte hozzá a beszélgetéshez, hogy szerinte a törvény megengedő, nem restriktív ebben az esetben.
Ezután a polgármesteri hivatalt képviselő Adrian Chircă beszélt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy túl sokat beszélnek a táblákról, és szerinte nem kellene erről ilyen sokat beszélni.
„Az alapprobléma a táblácskák esetében az, hogy meg kellene változtatni a törvényt. A 20% csökkentésének a fontosságát az RMDSZ-esek is meglátták. Az igaz, hogy vannak ellentmondó bírói végzések, de a törvény úgy szól, hogy 20% alatt nem kötelező a kétnyelvű tábla kihelyezése. Fölötte azonban kötelező. Ezt meg lehet változtatni, országos szinten, törvénnyel. Ez azonban az országos szinten törvénykező politikusok dolga.
Ha tényleg mindenki ezt akarja, akkor változtassák meg a törvényt.
Azonban fel szeretném hívni a figyelmet, hogy a táblácskákon túl már írja, hogy Cluj-Napoca, Klausenburg és Kolozsvár. Azt a bannert meg a polgármesteri hivatal tette ki. Az ötnyelvű totem is a polgármesteri hivatalhoz kötődik.
Nincs akkora különbség a kimondott és a valós multikulturalitás között, mint tűnhetne abból, ami eddig ezen a beszélgetésen elhangzott” – mondta Chircă.
Sabin Gherman tévés műsorvezető beszélt ezután, aki szerint nincsen rendben az, hogy úgy beszélnek a magyar kisebbségről, mint egy rezervátumban lévő indián törzsről.
Szerinte nincs olyan, hogy kisebbség, együttlakó népek vannak, és egymás mellett létező közösségek. „Miért fontos a táblácska? Most jövök a műsoromból, ahol Doru Pop volt a vendégem. Vele beszélgetve fogalmaztuk azt meg, hogy románokként kellene szégyelljük magunkat azért, hogy a 19. században érezzük magunkat.
Nem lehet azt, hogy két nemzet harcol, s ha az egyik egyszer veszít, akkor annak többet nincsenek jogai. Ez a történet olyan, mint Mátyás király: egy kicsit van belőle innen is, meg onnan is” – mondta. Szerinte a megoldás az lenne, hogy a 2002-es határozatot, ami nem ütközik semmilyen törvénybe, tartassák be úgy, mint ahogy mindenkit megbüntetnek, aki átmegy a piroson. „Azt kell mondani, hogy a törvényt tartsátok be, hisz ti írtátok és ti szavaztátok meg” – mondta.
Bethlendi azzal reagált, hogy Chircă úgy beszélt, mintha valami törvényeken túli dolgot kérnének a városvezetéstől. „Hogy miért fontos kérdés ez a táblaügy? Hát, ha ennyire jelentéktelen a kérdés, akkor a polgármesteri hivatal miért nem teszi ki a kétnyelvű táblákat?” - tette fel a kérdést Bethlendi. Borzási beszélt ezután, aki azt fejtette ki, hogy kolozsváriként igenis sértőnek érzi azt, hogy egy román ember nem akarja kirakni a kétnyelvű várostáblát. „Az országos törvénykezésre hárítani a kérdést a felelősség terelésével egyenlő. Miden lehetőség megvan a táblák kihelyezésére, csak az látszik, hogy valaki úgy döntött, hogy nem akarja kirakni.
Ezek a szimbolikus háborúk, ez a térharc, a táblák kérdése... Én azt látom, hogy két őshonos közösség egymásra mutogat, és nem hiszem el, hogy még mindig tényleg arról beszélünk, hogy ki kit nyomott el – mondta.
Ezután Mihai Goțiu egyetemi tanár beszélt, aki szerint rá kellene venni a polgármestert arra, hogy tartsa be a törvényt. Erre petíciókat, tüntetéseket javasolt. Szerinte akár fel is lehetne jelenteni a polgármestert, mint aki visszaélt a hatalmával, hisz egy érvényes határozatot nem hajtott végre, ami a kötelessége lenne.
„Boc ellenállása nem jogi kérdés, és nem is arról van szó, hogy nem értené, hogy mi történik. Egyszerűen csak arra számít, hogy ebből többet veszítene, mint nyerne.
Szerintem be kellene bizonyítani, hogy legtöbbünket jobban zavar ez, mint a tábla. Ha Kolozsváron valaki végezne egy felmérést, szerintem nem lennének többségben azok, aki nem értenek egyet kétnyelvű táblák kihelyezésével” – mondta, hozzátéve, hogy a mentalitásváltásra jó példa az Avram Iancu szobrának a megváltoztatására tett kísérlet, amit sokan támogattak.
„Bocnak azt kell bebizonyítani, hogy többet veszíthet a románok szavazataiból, mint nyerhet az ellenkezésével” – mondta.
Ezután Eckstein beszélt, aki elmondta, hogy a törvény nem mond semmi többet, mint azt, hogy 20% felett kötelező a kétnyelvű tábla. Szerinte meg kellene állapítani a finn modell szerint egy lakosságszámot is, ami nem csak százalékos határt állapít meg a kényelvűség kötelezésére.
Eckstein szerint a Kulturális Főváros cím elnyerésére egy komoly érv a sokszínűség.
Ezután Diana Apan beszélt, aki a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosát lebonyolító SHARE Föderáció szóvivője. Elmondta, hogy a SHARE Föderáció nagy energiát fordít arra, hogy a többnyelvűség megvalósulhasson, és magyarul is kommunikálnak.
Szerinte igaza van Borzási Saroltának abban, hogy a román fiatalok nem interiorizálják a magyar közösség problémáit, de ez szerinte azért van, mert nem is értik, hogy melyek azok a problémák.
„Hiába várja el bárki, hogy ezzel a rendezvénysorozattal meg fogjuk változtatni a világot, de úgy hiszem, hogy fontos előrelépés lesz. De megkérek mindenkit, hogy ne legyenek irreális elvárásaik velünk szemben” – mondta Apan.
Ezután újra Sabin Gherman beszélt, aki azt hangsúlyozta, hogy egy másik kultúra elismerése nem konjunktúra kérdése. Szerinte nem Emil Boc személyére kellene koncentrálni a kérdésben, mert a helyi tanács a fő felelőse a táblaügynek.
Végül Szakáts István elmondta, ezután is fognak a témakörben találkozókat tartani, amelyek a terveik szerint sokkal fókuszáltabbak lesznek a csütörtök estihez viszonyítva, amit csak a beszélgetések megnyitójának szántak.
F. J. Transindex.ro