Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. december 1.
A Legfőbb Ügyészségre került a Székelyföld tábla felállítóinak ügye – jelentette be Constantin Scurtu Kovászna megyei rendőrfőbiztos. A továbbiakban Bukarestben döntenek arról, történt-e törvénytelenség, és indítanak-e eljárást valaki ellen – fejtette ki Scurtu. A Legfőbb Ügyészségre továbbított iratcsomóhoz csatolták Horia Grama prefektus és Adrian Casunean Vlad megyei PSD-elnök feljelentő levelét. Puskás Bálint szenátor – mivel nem kért tőle és a magyarságtól bocsánatot Teodor Nichita helyettes rendőrfőbiztos – beadvánnyal fordult a belügyminiszterhez, az államelnökhöz, a parlament két háza és az alkotmánybíróság elnökéhez. Tiltakozását eljuttatja Jonathan Scheele-hez, az EB bukaresti főbiztosához és az összes EU-s tagország nagykövetségére. „Beadványomban kifogásolom, hogy a rendőrség megakadályozott politikai tevékenységemben, és megfenyegetett. Ez veszélyezteti a demokráciát, az ország alkotmányát. Azt kérem, tegyenek arról, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló incidens” – fejtette ki Puskás. /Farkas Réka: A Legfőbb Ügyészségen a székelyföldi táblaügy. = Krónika (Kolozsvár), dec. 1./
2004. december 29.
Magyar prefektusa lesz Kovászna megyének, az erre vonatkozó egyezményt az RMDSZ tárgyalóküldöttsége és a DA szövetség már aláírta. A funkciót minden bizonnyal György Ervin, az RMDSZ Kereszténydemokrata Mozgalmának alelnöke kapja. Az 1989-es fordulat óta másfél év kivételével kizárólag román prefektusa volt Háromszéknek. 1990-ben öt hónapig Orbán Árpád volt ideiglenesen a megye első embere (a prefektusi funkció akkoriban még nem létezett). Az 1990. májusi választások után Fodor Ferenc közgazdász töltötte be ezt a tisztséget, de az 1991. őszi bányászjárás után, mikor megbukott a Roman-kormány, s megerősödtek a nacionalista neokommunisták, Fodor Ferenc mellé azonos hatalommal és feladatkörrel felruházott román prefektust neveztek ki, Ioan Dan Teleát. A két székely megye (Kovászna és Hargita) kétfejű prefektúrájának tiszavirág-életű időszaka Iliescu pártjának 1992. májusi győzelméig tartott. 1996-ban Adrian Vlad-Casuneant iktatták be a megye kormánymegbízotti funkciójába, aki nyíltan vállalta a nacionalizmust. Hatalma 1996-ig, a konvenció választási győzelméig tartott, mikor a Demokrata Párt jelöltje, Gheorghe Tatu került a prefektusi székbe. Mértéktartóbb, kiegyensúlyozottabb vezető volt. 2000-ben, Iliescu pártjának újabb győzelme után Horia Grama lett a prefektus, aki Adrian Vlad-Casunean bizalmi embere, bábja volt. Ténykedését botrányok sorozata kísérte, akadályozta a települések fejlődését. /(s.): György Ervin lesz a prefektus? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 29./
2005. március 12.
Horia Grama előző prefektushoz hasonlóan György Ervin RMDSZ-es kormánybiztos is törvénytelennek tartja az autonómia-referendumok megszervezését. Úgy döntött, ha a vargyasi helyi tanács nem vonja vissza vonatkozó határozatát, akkor azt a közigazgatási bíróságon támadják meg. Vargyason két héttel ezelőtt döntött a helyi tanács arról, hogy április 10-én referendumot tartanak azzal a kérdéssel: akarja-e, hogy a Székelyföld mint autonóm közigazgatási egység szerves törvény által létrejöjjön, és akarja-e, hogy Vargyas község ennek szerves része legyen? Horia Grama prefektus tavaly ősszel közigazgatási bíróságon támadta meg az illyefalviak hasonló határozatát. A per azóta is folyik, többszöri halasztás után március 17-én tárgyalják a sepsiszentgyörgyi bíróságon. /Farkas Réka: György Ervin Grama nyomdokain. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 12./
2005. április 13.
Másodfokon a tavalyi Pro Urbe-díjak visszavonására kötelezte a táblabíróság Sepsiszentgyörgy önkormányzatát, miután Horia Grama volt kormánymegbízott annak idején beperelte a testületet díjodaítélő határozata ,,diszkrimatív” jellegéért. Tavaly ismételten nézeteltérés alakult ki a városi képviselők között, mert a testület úgy döntött, 2004-ben csak három városlakót tüntetnek ki, mindannyian magyarokat. Horia Grama prefektus beperelte az önkormányzatot, alapfokon a város nyert, de a prefektus nem hagyta annyiban, megfellebbezte az ítéletet. Az a döntés született, hogy a határozatot érvénytelenítenie kell az önkormányzatnak. A tárgyalás múlt hónap végén zajlott, indoklást a városháza még nem kapott, így nem tudják még, miért találta másodjára ,,diszkriminatívnak” a bíróság a tanácshatározatot, annyi azonban bizonyos, a döntést megfellebbezik. Czimbalmos Kozma Csaba alpolgármester elmondta, a díjakat nem vonják vissza. /(vop): Nem vonják vissza a Pro Urbe-díjakat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 13./
2005. május 10.
Kovászna megye tanácsát és a prefektúrát teszi felelőssé a sepsiszentgyörgyi Közösségért Egyesület, amiért Háromszék országos szinten az utolsó helyen van az elnyert pályázatok számát illetően. Az egyesület szerint 2002-től Háromszéken nyolc SAPARD- és 37 RICOP-pályázatot nyertek, illetve 24 pályázatot a központi fejlesztési régiónál. Kovászna megyében mindössze két szakember foglalkozik az európai uniós kérdésekkel azt követően, hogy Demeter János megyei tanácselnök és Horia Grama korábbi prefektus felszámolta az általuk vezetett hivatalokban az Európai Integrációs Irodákat. Demeter János szerint annak ellenére, hogy Románia népességének egy százalékát teszi ki Kovászna megye lakossága, a pályázati alapok két százalékát sikerült behozni a térségbe. /Bíró Blanka: Túl kevés az uniós pályázat. = Krónika (Kolozsvár), máj. 10./
2007. április 17.
„Az etnikai tisztogatás folytatásától” tart Horia Grama, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Kovászna megyei szervezetének elnöke abban az esetben, ha az RMDSZ kapja meg az eddig demokrata párti jelöltek által betöltött tisztségeket. Albert Álmos nemrég közölte, a PD ellenzékbe vonulása után az RMDSZ érdekelt lenne az összes, eddig a demokraták által betöltött Kovászna megyei tisztség átvételében. A Kovászna megyei RMDSZ-elnök úgy véli, a 2004-es helyhatósági választások eredményei alapján a szövetség jelöltjeinek kellene betölteniük a vezetői tisztségek 75 százalékát a megye hivatalaiban. A megyében működő RMDSZ, PSD, PD, valamint a Nemzeti Liberális Párt és a Román Humanista Párt szervezeteinek vezetői megegyeztek abban, hogy a tisztségek 60 százalékát az RMDSZ, a maradék negyven százalékot a többi párt jelöltjei töltik be. /Fülöp Noémi: RMDSZ-monopóliumtól félnek Székelyföldön. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 17./
2008. december 3.
Kovászna megyében az RMDSZ színeiben képviselői, illetve szenátori tisztséget nyert öt jelölt közül hárman első parlamenti mandátumukat szerezték meg. Albert Álmos Kovászna megyei RMDSZ-elnök kijelentette: bár a szavazópolgárok egyharmada voksolt, a háromszéki RMDSZ kicsivel jobban került ki a választásokból, mint négy éve, mert nem volt szükség visszaosztásra, hogy mandátumokat szerezzen öt jelöltjük. A Bodzavidéken induló Molnár Gábor is képviselő lehetett volna, ha az emberek nagyobb számban elmennek szavazni. Az RMDSZ Kovászna megyei kampányfőnöke, Tamás Sándor szerint az alacsony részvétel a rágalmazó és negatív MPP-s kampánynak tulajdonítható. Hozzátette: önkritikát is gyakorolnak. Hargita és Kovászna megyében az RMDSZ jelöltjei valamennyi választókerületben nyertek, kivéve egyet-egyet: a visszaosztás során a maroshévízi képviselői kerületben Mircea Dusa, míg a bodzafordulóiban Horia Grama került ki győztesen, mindketten a PSD részéről. /Horváth István, Kovács Zsolt: Háromszéki önkritika. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 3./
2008. december 5.
Jó lenne, ha teret vesztene a nacionalizmus Romániában. A Nagy-Románia Párt és Gigi Becali alakulatának választási veresége nem jelent változást. Vannak újabbak, amellett a nagy-romániások ― vesztüket érezve ― tömegesen igazoltak át a liberális, demokrata-liberális és a szociáldemokrata pártba, s magukkal vitték kisebbségellenes, szélsőséges nacionalizmusukat. Horia Grama háromszéki szociáldemokrata képviselő például első nyilatkozatában aberrációnak nevezte Székelyföld területi autonómiáját, s az ellene való küzdelmet fő feladataként határozta meg. Silviu Prigoana a demokrata-liberálisok legújabb szerzeménye. Kijelentette: nem tűrheti, hogy az ő hazájában kétnyelvű feliratok legyenek, hogy az iskolákban ne csak románul tanuljanak, hogy országában ne kizárólag román nyelven beszéljenek. Ez a képviselő nincs egyedül. /Simó Erzsébet: A nacionalizmus új papjai. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 5./
2008. december 11.
Nem etnikai okokból döntött az SZDP, hogy feltételként szabja az RMDSZ kormányzatból való kimaradását – jelentette be Horia Grama szociáldemokrata /PSD/ képviselő. Az RMDSZ négy évig kormányon volt, politikai szempontból normális a váltás, az ellenzékbe vonulása, mondta. Horia Gramát megdöbbenti, mennyire eltűnt a büszkeség az RMDSZ vezetőiből, a hatalomért képesek bármilyen megalázkodásra.,,Ha elemezzük, hogyan csapódik az RMDSZ hol a jobb-, hol a baloldalhoz, hol egyik, hol másik párthoz, nincs józan politikus, aki alapozni merne rájuk” – vélekedett. /Farkas Réka: Nem etnikai, politikai döntés (Ellenzékbe az RMDSZ-szel). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 11./
2008. december 16.
„A Szociáldemokrata Párt bebizonyíthatja Európa előtt, hogy nem idegengyűlölő párt, ha március 15-éig megszavazza a kisebbségi törvényt” – jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, amikor Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnökkel közösen tartott sajtótájékoztatót. Tamás Sándor szerint Horia Grama Kovászna megyei PSD-elnök, parlamenti képviselő az elmúlt hetekben „koncéhes hangokat ütött meg”, amikor az intézményvezetői tisztségek megkaparintását szorgalmazta. „Ha valóban nem magyarellenesek, akkor bebizonyíthatják, hogy nem nyúlnak hozzá a magyar intézményvezetőkhöz, akik szakemberként vannak tisztségben, és nem mozdítják el tisztségéből György Ervin prefektust sem” – mondta Tamás Sándor. /Kovács Zsolt: „Koncéhes” PSD-hangok. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 16./
2009. január 7.
Fele-fele arányban kívánja elosztani a kormánynak alárendelt Kovászna megyei intézményeket az SZDP és a D-LP. Horia Grama SZDP-elnök szerint várják a bukaresti utasításokat, és aszerint járnak el, később döntenek arról, hogy kötnek-e helyi együttműködési szerződést. A háromszéki intézményvezetők kérdése folyamatosan gondot jelentett az elmúlt évek során, az etnikai arányok nem érvényesülhettek, bár hivatalosan 68 százalék magyar és 32 százalék román él Kovászna megyében, az intézményvezetői tisztségekben a magyaroknak nem sikerült elérniük a fele-fele arányt sem. A mostani kormányváltás idején a vezetők kevesebb mint fele magyar. Az RMDSZ megyei vezetői több ízben jelezték, megvédik azokat a magyar tisztségviselőket, akik bizonyították szakértelmüket, hozzáértésüket. Az RMDSZ meg akarja védeni György Ervin prefektust, aki az elmúlt négyéves tevékenységével bizonyította rátermettségét. /Farkas Réka: Kezdődik a tisztogatás? (Román vezetőt akarnak minden intézmény élére) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 7./
2009. január 9.
Horia Grama képviselő, az SZDP Kovászna megyei elnöke az etnikai arányok miatt méltányosnak tartaná, ha az egyik alprefektus magyar lenne, de szerinte az lenne a tisztességes, ha az RMDSZ is átengedné a megyei tanács egyik alelnöki tisztségét, illetve ha román alpolgármestere lenne Sepsiszentgyörgynek. A megyei és helyi önkormányzatok többsége RMDSZ-es vezetésű, szükséges, hogy együtt dolgozzanak majd a térség gazdasági előrelépése érdekében – vélekedett. Grama. Hangsúlyozta, az együttműködés alapja lehetne, hogy ,,a Székelyföld gazdaságára cserélik a Székelyföld autonómiáját”. /Farkas Réka: Gramáék feltételeket szabnak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 9./
2009. január 30.
Leváltották György Ervin Kovászna megyei prefektust, helyébe Codrin Munteanut, Bukarest eddigi alprefektusát nevezték ki. György Ervin kormányfelügyelői tisztséget kapott. György Ervin úgy tudja, Horia Grama, a PSD Kovászna megyei elnöke „szólt Bukarestbe”, hogy a váltsák le őt. György Ervin elmondta, nem tudja, mit jelent a kormányfelügyelői funkció, ezért egyelőre nem dönt arról, hogy elfogadja-e az új kinevezést. Albert Álmos szenátor, az RMDSZ alsó-háromszéki elnöke elfogadhatatlannak nevezte a prefektus leváltását. „Kovászna, Hargita és Maros megyében magyar prefektusnak kellene dolgoznia, a kormány ezzel bizonyíthatta volna be, hogy valóban odafigyel a magyar közösségre” – mondta. Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök rámutatott, az elmúlt húsz évben nem fordult elő, hogy a székelyföldi megyékben ne legyen magyar prefektus vagy alprefektus. /Kovács Zsolt: Menesztették György Ervint. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 30./
2009. február 10.
Alig egy héttel kinevezése után erőteljesen érzékelhető a román prefektus jelenléte Háromszék élén. A törvények képlékenyek, bármit, sőt, annak az ellenkezőjét is alátámaszthatják, ha azt kívánja az aktuális hatalom. Codrin Munteanu okos, rafinált jogász. Még csak a prefektusi hivatal jogi osztályának vezetője volt, amikor neki is köszönthetően Horia Grama akkori prefektus sikerrel akadályozta meg az autonómia-népszavazást, beleszólt az utcaelnevezésekbe, pereskedett a zászlók kihelyezése, esetleg levétele miatt. Munteanu a helyi románság érdekeinek védelmében tett szolgálatáért elnyerte jutalmát: ő lett a kormány Kovászna megyei megbízottja. /Farkas Réka: Ellenszélben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 10./
2009. március 17.
A magyar közösség manipulálásának újabb bizonyítéka, hogy az RMDSZ székelykeresztúri központi ünnepségén nem olvasták fel Traian Basescu üzenetét. Gheorghe Baciu, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) Kovászna megyei elnöke szerint az RMDSZ vezetői szándékosan hallgatták el az államfő ünnepi üzenetét. Horia Grama, Kovászna megye szociáldemokrata prefektusa szerint az államfő üzenetének „kicenzúrázása” minden bizonnyal bosszúból történt, amiért a közelmúltban Basescu oly határozottan emelte fel a szavát a területi autonómia ellen, és amiért Sólyom Lászlót a román hatóságok eltanácsolták attól, hogy Székelyföldön ünnepelje március 15-ét. Sztakics Éva, Székelykeresztúr alpolgármestere úgy nyilatkozott: Basescu üzenetét azért nem olvasták fel, mert az ünnepséget a Duna Tv egyenes adásban közvetítette, minden perc csúszás komoly bonyodalmakat okozhatott volna. /Nem olvasták fel Basescu üzenetét. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./
2009. április 16.
Nem diszkriminált Codrin Munteanu Kovászna megyei prefektus, amikor körlevélben kérte a közintézmények vezetőitől, hogy hány magyar és román alkalmazottjuk van, így döntött a Diszkriminációellenes Tanács (CNCD). Albert Álmos, az RMDSZ területi elnöke azután jelentette fel a prefektust, hogy az etnikai statisztikákat kért 38 intézményvezetőtől. Az ügyben Márton Árpád RMDSZ-képviselő nyilvános levelében fejtette ki, hogy legalább három törvényt sértett meg Kovászna megye prefektusa. A prefektus védelmére kelt a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi elnöke, Horia Grama, aki szerint „szabad szemmel látható”, hogy Asztalos Ferenc a Diszkriminációellenes Tanács elnöke az RMDSZ politikai parancsára cselekszik. Albert Álmos kifejtette: „Ha a Diszkriminációellenes Tanács a prefektus kérését korrektnek találta, akkor azt jelenti, hogy mi is kérhetünk etnikai statisztikát a rendőrség és csendőrség dolgozóiról, bár ezeket az adatokat eddig titokban tartották”. /Kovács Zsolt: Törvényes az etnikai statisztika? = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 16./
2009. május 26.
A bukaresti sajtó igyekezett agyonhallgatni a székelyföldi tiltakozássorozatot, alig esett szó tévékben, lapokban a csíkszeredai tüntetésről, és ahol említették, ott is mélyen alábecsülték a résztvevők számát. Horia Grama SZDP-s képviselő, a párt megyei elnöke szerint végre sikerült tiszta vizet önteniük a pohárba, nem kellett különböző trükkökhöz folyamodniuk, hogy kicseréljék az intézményvezetőket. Meglepőnek nevezte az RMDSZ heves tiltakozását, úgy értékelte, nem politikai, hanem etnikai alakulatként viselkedik, és ,,feledékenyek a magyar politikusok, hisz amikor ők voltak hatalmon, mindenkit kicseréltek”. Elena Udrea turisztikai miniszter a D-LP ügyvezető titkáraként pártja nőszervezetének politikai rendezvényére érkezett Háromszékre. Könnyedén kijelentette, tudomása szerint a D-LP sok magyar tisztségviselőt hagyott funkcióban. Céljuk nem a magyarok leváltása, hanem a kormányprogramot végrehajtó szakemberek kinevezése volt. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere felvilágosította: a 75 százalékban magyarok lakta Háromszéken a decentralizált intézmények vezetőinek alig 15 százaléka – szám szerint hat – maradt magyar. Replikaként Elena Udrea Traian Basescu korábbi kijelentésére hivatkozott: reméli, nem tájékoztatták félre akkor, amikor azt mondták neki, nincs román alkalmazott a sepsiszentgyörgyi városházán. Antal Árpád válasza rövid volt: tévesen értesült a miniszter asszony, és nem kívánja kirúgni a román alkalmazottakat csak azért, hogy a D-LP-nek legyen igaza. /Farkas Réka: Védekeznek a román politikusok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 26./
2010. február 12.
Össztűz a régióprojektre
Újabb támadást indítottak a székelyföldi autonómiatörekvések ellen a román pártok. Az alaphangot a Konzervatív Párt (PC) adta meg: az alakulat, amely alacsony támogatottsága folytán önállóan képtelen elérni a parlamenti bejutási küszöböt, ezért jelenleg is a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött szövetségben működik, csütörtökön felhívással fordult „a románul gondolkodó és érző” politikusokhoz, hogy akadályozzák meg a fejlesztési régiókról szóló 2004/315-ös törvény módosítását. Az ügy előzménye, hogy szerdán a szenátus hallgatólagosan elfogadta az RMDSZ törvénytervezetét, amely oly módon alakítaná át a fejlesztési régiókat, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye közös régiót alkotna.
Mindez annak nyomán következett be, hogy a mintegy egy évvel ezelőtt benyújtott tervezetet a szenátorok nem vitatták meg az előírt határidőn belül, így a hatályos törvények értelmében elfogadottnak minősül. A PC ennek kapcsán szólaltatta meg a riadószirénákat, mondván: a jogszabály nem más, mint az RMDSZ autonómiatörekvéseinek látszólag ártalmatlan jogszabálytervezetekkel álcázott megnyilvánulása, amelyekhez a szövetség koalíciós partnere, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) is asszisztál. A jogszabály felsőházbeli elfogadása ugyanakkor csak az első lépés annak hatálybalépéséhez, mivel az ügyben a képviselőház a döntéshozó kamara.
A PC már évekkel ezelőtt a magyarellenes hangulat szításával próbálta felhívni magára a figyelmet és növelni szavazótáborát, a szintén az RMDSZ által 2005-ben benyújtott kisebbségi törvény kapcsán indított az ország egységét féltő retorikát alkalmazó offenzívát a magyar önrendelkezési törekvések ellen. A párt csütörtöki közleménye szerint máris felhívták a közvélemény és a politikum figyelmét arra, hogy álláspontjuk szerint az ország decentralizációját és regionalizálását közigazgatási, nem pedig etnikai szempontok alapján kell megvalósítani. Már csak azért is, mert a párt állítólag bizonyítékokkal rendelkezik arra nézvést, hogy az RMDSZ „bármi áron arra készül, hogy a kis lépések politikája révén, amely fölött átsiklik a közvélemény figyelme, etnikai regionalizációt valósítson meg Hargita, Kovászna és Maros megye egyesítése révén.” Ez pedig a PC szerint nem eredményezne mást, mint „HarKov és Maros megye egyesítése nyomán államot az államban.”
Az Autonóm Tartomány „réme” és a „dzsihád”
A PC úgy véli, a törekvés célja, hogy az így magyar többségűvé váló régió számára szélesebb körű önrendelkezést kérjenek, és így az RMDSZ „mesterségesen és törvényhozási trükközésekkel, az európai jelszavak hangoztatásával ismét létrehozza az 1952 és 1968 között meglévő Maros Magyar Autonóm Tartományt, amely akkor létezett, amikor az ország szovjet uralom alatt állt”.
A PC szerint az RMDSZ következő lépése, hogy ezt a látszólag ártalmatlan, de lényeges következményekkel járó jogszabályt a képviselőházban is elfogadtassa. A párt Kovászna megyei szervezetének elnöke, Doru Decebal Feldiorean csütörtökön egyenesen a nemzetbiztonságot veszélyeztető tényezőnek nevezte a szenátusi döntést, emlékeztetve, hogy az V-ös számú makrorégió ugyanazon megyéket foglalja magában, amelyeket Magyarország az 1940-es második bécsi döntés nyomán visszakapott.
A régiótörvény nem csupán a PC illetékeseinél verte ki a biztosítékot: Mircea Duşa Hargita megyei PSD-képviselő szintén csütörtökön úgy vélekedett, a jogszabály hátrányos helyzetbe hozná a megyében élő románokat, mivel az anyagi források elosztását a magyar vezetőkre bízná. Duşa egyúttal apokaliptikus képet vázolt fel a megyében élő románok helyzetéről, mondván: valóságos dzsihád zajlik ellenük, elkezdődött a „románvadászat”. Példaként a gyergyótölgyesi neuropszichiátriai kórház eddigi román igazgatójának, Otilia Moroşanunak a leváltását hozta fel, akinek a helyébe szerinte a község alpolgármesterének feleségét nevezték ki.
Meggyőződését fejezte ki, hogy a jogszabály elbukik a képviselőházban. Hasonló véleményen van a PSD Kovászna megyei elnöke, Horia Grama is, aki szerint az így létrejövő fejlesztési régió valójában „fejletlenségi” régió lenne, és leszögezte: a tervezetnek nincs esélye arra, hogy a képviselőház elfogadja. Egyúttal botrányosnak nevezte, hogy a jogszabály vita nélkül ment át a szenátuson, és azzal vádolta meg az RMDSZ-t, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy a tervezetről ne legyen vita. Marius Obreja, a Nemzeti Liberális Párt Kovászna megyei szervezetének elnöke ugyancsak meggyőződésének adott hangot, hogy az alsóház nem fogadja el a törvényt. Nem támogatja a projektet Klaus Johannis nagyszebeni polgármester sem, aki szerint a régiók átrajzolása nyomán nem lehetne megvalósítani az eddig elkezdett regionális projekteket, amelyeket a jelenlegi határok ismeretében írtak alá.
A székelyek saját régiót akarnak
A helyi magyar önkormányzati elöljárók ugyanakkor a székelyföldi fejlesztési régió megalakítása mellett kardoskodnak. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, az országnak érdeke a régióátszervezés, hiszen a jelenlegi struktúrában nem érvényesül a szubszidiaritás elve, hogy a pénz oda jusson, ahol szükség van rá. Jelenleg az európai uniós alapok nagy részét a régión belül a fejlettebb megyék tudják lehívni, így a szegényebbek nem tudnak felzárkózni, és mélyül a szakadék. A régióátszervezést tudományos alapon kell kezelni, nem elpolitizálni – hangsúlyozta Antal, aki tévesnek tartja Horia Grama Kovászna megyei szociáldemokrata politikus javaslatát, hogy Kovászna, Brassó és Prahova megyék alkossanak egy régiót, mert ez esetben is Kovászna megye lenne a hátrányos helyzetű, szegény partner.
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök a Krónikának nyilatkozva kifejtette, logikus lépésnek tartja, hogy a három székely megye alkosson egy fejlesztési régiót. Borboly elmondta, az Európai Unióban a régiók célja az, hogy a fejlettebbek segítsék az elmaradottabb vidékeket, de ez csak úgy lehetséges, ha egy régión belül kiegyensúlyozottak az erőviszonyok. Hargita, Kovászna és Maros megyék etnikailag, a történelem és kultúra, sőt a gazdaság szempontjából is homogének, a közös fejlesztési régió újabb lépés a saját sorsunk irányításában, szögezte le Borboly.
Borbély László környezetvédelmi miniszter leszögezte: a régiók átrajzolása része a kormányprogramnak is, és az RMDSZ tervezete a megyei önkormányzatok számára is megfelelő lehet, azok ugyanis már öt éve jelezték, hogy a mostani felosztás nem jó. Rámutatott: a PDL voksai nélkül a tervezetnek nincs esélye átmenni a képviselőházon, és a koalíciós egyeztetések már el is kezdődtek. Az Euróai Unió ugyanakkor jelezte: 2012-ig dönteni kell a régiók átrajzolásáról.
Mikro- és makrorégiók
Az RMDSZ tervezete értelmében az országot fejlesztési és makrorégiókra osztanák fel. Így a jelenlegi nyolc helyett 16 fejlesztési régió jönne létre, valamint öt makrorégió. Hargita, Kovászna és Maros megye egy fejlesztési régiót alkotna, és Bihar, Szatmár, Kolozs, Máramaros, illetve Beszterce-Naszód megyével együtt alkotnák az ötös számú makrorégiót. A felosztás tervezete az Európai Unió által kidolgozott NUTS-rendszeren alapszik (Nomenclature of Territorial Units for Statistics – Statisztikai Célú Területi Egységek Nómenklatúrája).
Ez makro- (NUTS 1), közepes (NUTS 2) és kisrégiókra (ezek nálunk a megyék – NUTS 3) osztja fel az Unió országainak területét. Az RMDSZ által javasolt új regionális felosztás a NUTS 2, a makrorégiók pedig a NUTS 1 felosztást tükrözik.
Az RMDSZ szerint mindez azért szükséges, mert a jelenlegi régiós felosztás nem tartja tiszteletben a hagyományos, tájegységekkel is azonosítható, térségi hasonlóságokat és ellentéteket. A régiókat alkotó megyék gazdasági, környezeti, méretbeli és nem utolsósorban kulturális különbözősége annyira heterogén régiókat eredményezett, hogy lehetetlen a területi és tematikus koncentráció elvét követő, összefüggő, következetes fejlesztési elképzeléseket kidolgozni.
Csutak István, a hatástanulmány egyik kidolgozója szerint a régiók jelenlegi, 2004-ben elfogadott felosztása épp ellenkező hatást váltott ki, mint ami célja lett volna, a gyengébben fejlettebb megyék felzárkóztatása a gazdaságilag erős megyék mellé nem sikerült. Infrastruktúra, beruházások, pályázati hatékonyság szempontjából ezek nemhogy erősödtek volna, de gyengültek. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő korábban úgy nyilatkozott, a kisebb régióknak jogi személyiséggel kell rendelkezniük, és ezeket választott regionális tanácsoknak kellene vezetniük, mivel csakis így lehet olyan szintű hatékonyságot elérni, hogy a strukturális és kohéziós alapokat sikeresen le tudják hívni.
Balogh Levente, Bíró Blanka. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. február 18.
Albert Álmos: le a lobogóval
„Biztos voltam az igazamban, hiszen betartottam a törvényt. A prefektus esetemben rosszindulatúan értelmezte a jogszabály alkalmazását, és a moldvai bíróságok is egyértelműen elfogult módon ítélkeztek” – jelentette ki a Krónika megkeresésére Albert Álmos háromszéki szenátor, Sepsiszentgyörgy korábbi polgármestere, miután a strasbourgi emberi jogi bíróság helyt adott keresetének.
A strasbourgi döntés értelmében a román államnak vissza kell fizetnie a 2755 eurós bírságot, amelyet hét évvel ezelőtt a Kovászna megyei prefektúra rótt ki az akkori polgármesterre. Albert Álmos a számokra és a paragrafasukra már nem emlékszik pontosan, de a történetet ma is elevenen idézi fel.
Elmondása szerint 2003 tavaszán új törvény jelent meg, amely pontosan előírta, az intézményeknek hová kell kifüggeszteniük az ország zászlóját, a megyei jogú városok polgármesteri hivatalainak a bejárat két oldalára kellett kitűzniük a trikolórt. A jogszabály alapján Albert Álmos levette a városháza tornyáról a zászlót.
„Az akkori prefektus, a szociáldemokrata Horia Grama rettenetesen megharagudott, és azonnal megíratta az ötvenmillió régi lejről (5 ezer új lej) a büntető jegyzőkönyvet” – emlékszik Albert. Hamarosan újabb ötvenmilliós bírságot rótt ki a prefektúra, mert a hivatal levelezésében a magyar nyelvet a fejléceken pedig a magyar megnevezést is használták.
Albert azonban kétségbe vonta a pénzbírságok jogosságát, és fellebbezett. A sepsiszentgyörgyi bíróság nem kívánta tárgyalni az ügyet, ezért azt áthelyezték Moldvába. Először az oneşti-i bíróságon, majd a bákói törvényszéken meghallgatás nélkül, egyoldalú tárgyaláson elutasították a keresetét, a legfelsőbb bíróságon is megszületett a végleges döntés a bírság jogosságáról. Albert Álmos helyi üzletemberek és magyarországi testvérvárosok adományaiból fizette ki a bírságot.
Rozsnyai Sándor sepsiszentgyörgyi ügyvéd segítségével azonban összeállították a periratot, és 2004 őszén a strasbourgi Európai Emberjogi Bírósághoz fordultak. Az európai bíróság évente egy alkalommal kiegészítő iratokat, újságcikkeket kért a felektől. A napokban megszületett döntés elmarasztalja a román igazságszolgáltatást, amiért Albert Álmosnak nem volt része pártatlan bíráskodásban, és kötelezi a román államot a bírság visszafizetésére.
A szenátor lapunknak elmondta, a visszakapott összeget visszafizeti azoknak, akik akkor a segítségére siettek. Albert Álmos ugyanakkor úgy ítéli meg: az európai bíróság döntéséből kiindulva vissza kell térni a zászló kihelyezésének kérdésére, szerinte ugyanis a lobogót le kell venni a toronyról, és oda kell tenni, ahová a törvény is előírja, vagyis a bejárathoz.
Bíró Blanka. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Albert Álmos pert nyert a román állam ellen a CEDO-n
Albert Álmos szenátornak, Sepsiszentgyörgy volt polgármesterének adott igazat az Európai Emberjogi Bíróság (CEDO) egy 7 éve zajló peres ügyben.
2002-ben jegyzőkönyvet állított ki az akkoriban Horia Grama vezette prefektúra, amelyben 100 millió régi lejes bírság kifizetésére kötelezte az akkoriban a sepsiszentgyörgyi polgármesteri tisztséget betöltő Albert Álmost, mivel levetette a városháza tornyáról a román zászlót, illetve elrendelte, hogy ne csak románul, hanem magyarul is tüntessék fel a város nevét a városháza által kibocsátott hivatalos okmányok fejlécében.
A Covasnamedia.ro szerint Albert Álmos az esetet követően azt nyilatkozta, egy akkor frissen megjelent, a zászló és az ország jelképeinek használatát szabályzó kormányhatározat értelmében vetette le a városháza tornyáról a zászlót, meghagyva a bejárat felett elhelyezett két lobogót.
Eljárási okok miatt a jegyzőkönyv által megszabott bírságot kifizette ugyan Albert, ám a jegyzőkönyvet a bíróságon megtámadta. Az ügye Sepsiszentgyörgyről előbb az oneşti-i, majd a Bákó megyei törvényszékre vándorolt, ám mindkét bíróságon elutasították a fellebbezését.
Albert Álmos a Transindex kérdésére elmondta: hibás volt az igazságszolgáltatási eljárás, hiszen nem adtak arra lehetőséget, hogy ismertesse álláspontját, ezért folyamodott a CEDO-hoz. Hozzátette, a CEDO ítélete értelmében a román állam most köteles visszafizetni a bírság összegét.
Az emberjogi bíróság pedig anyagi kártérítés mellett erkölcsi kártérítést is megítélt, illetve a perköltséget is visszafizetteti a román állammal: az összeg így 6755 euróra rúg. (hírszerk.) Forrás: Transindex.ro

2010. március 3.
Aggódnak a székelyföldi románok
Felkavarták a székelyföldi román politikusokat az elmúlt időszak magyar témái, van, aki hevesebben, mások diplomatikusabban reagálnak a kisebbségi törvény napirendre tűzésére, a regionális átszervezésre vagy akár a magyar nyelv hivatalossá tételének igényére.
Horia Grama, az SZDP képviselője múlt héten jelentette be, interpellációban fordult Vasile Blaga belügyminiszterhez, mert meglátása szerint a magyar nyelv gyakorlatilag hivatalossá vált Kovászna megyében, a felújított polgármesteri hivatalokat említette, például Árkoson, ahol a homlokzaton magyarul írták ki, hogy Községháza, no meg a „magyar revizionista" szimbólumokkal ellátott címereket, kétnyelvű fejléceket a hivatalos papírokon, a pecséteket. Egy másik interpellációt is előkészít, mondotta, az RMDSZ regionális átszervezési elképzeléseit kifogásolja, az etnikai alapon létrehozott Kovászna—Hargita—Maros régió elfogadhatatlan.
Finomabban, de elítélően fogalmaztak a demokrata-liberálisok is. Dan Manolăchescu sepsiszentgyörgyi pártelnök is úgy látja, a magyar nyelv gyakorlatilag hivatalos nyelvként használható a Székelyföldön, nem érti, milyen előnyökkel járna, ha hivatalosan is elnyerné ezt a státust. A regionális átszervezés gazdasági érveit érti, és elfogadhatónak tartja, de a három, többségében magyarok lakta megye egy régióba sorolása fölösleges riadalmat kelt, és eltereli a lényegről a figyelmet. A Brassó megyével egybetartozás szerinte sem jó ötlet, de például Fehér vagy Beszterce idecsatolása elejét venné a nacionalista vitának. A kisebbségi törvény újra napirendre kerülését szintén nem értik, Petre Străchinaru, a párt megyei alelnöke felidézte: három éve, 2007 márciusa óta semmi nem történt a jogszabállyal, a képviselőház összevont bizottságainak asztalán hever. A D-LP vezetői akkor is megmondták, ilyen jogszabályra szükség van, de az RMDSZ által kidolgozott forma elfogadhatatlan, ha kiveszik a kulturális autonómia fejezetet, tárgyalhatnak elfogadásáról. Străchinaru, aki akkor képviselő volt, a párt álláspontját ismertette, amely szerinte most sem változott.
A demokrata-liberális politikusok úgy vélik, ezek a témák fölösleges indulatokat gerjesztenek, növelik a magyar—román ellentétet. Véleményük szerint az együttműködésre kellene összpontosítani, egymás segítésére helyi és központi szinten.
Farkas Réka. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. június 10.
Nem támogatja a kormány a régióátszervezési törvényt abban a formában, ahogyan azt az RMDSZ beterjesztette — ez derül ki Vasile Blaga belügyminiszter válaszából, amelyet Horia Grama Kovászna megyei szociáldemokrata képviselő interpellációjára fogalmazott meg.
A szociáldemokrata politikus a miniszterelnöktől kérte, hogy fejtse ki a kabinet álláspontját a tervezet kapcsán, amelyet a szenátus hallgatólagosan elfogadott. Emlékeztetett: tavaly szeptemberben az akkori demokrata liberális—szociáldemokrata kormány a régióátszervezési törvény ellen foglalt állást. Azt kérdezte a kormányfőtől, a kabinet kitart-e korábbi, elutasító álláspontja mellett. Arra is választ várt, hogy a kormány az etnikai szempontot érvényes kritériumnak tartja-e a fejlesztési régiók átrajzolása és Románia területi-közigazgatási felosztása során, mivel szerinte az RMDSZ „etnikai alapú autonóm régió létrehozását támogatja" Kovászna, Hargita, Maros megye összevonása révén, ez a kezdeményezés alkotmányellenes, és az európai előírásoknak is ellentmond. Arra is emlékeztet, a tervezetben javasolt V. makrorégió területileg egybeesik a „bécsi diktátum" révén elvett területtel.
Válaszában a miniszterelnök a közigazgatási és belügyminisztérium álláspontját közli. A Vasile Blaga tárcavezető által aláírt dokumentum szerint a minisztérium támogatja a kormány elutasító álláspontját. A belügyminiszter leszögezi: a tárca egy sor észrevételt fogalmazott meg a jogszabály kapcsán, ezek a kormány elutasító véleményezésében is megtalálhatóak.
Farcádi Botond, Háromszék
Erdély.ma

2010. augusztus 16.
A székelyföldi románok sorsáért aggódtak Marosfőn
Vasile Blaga belügyminiszter lemondását követelte szombaton Olguţa Vasilescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, amiért az nem lép fel az ellen, hogy „magyar szélsőséges szervezetek” magyar jelképeket használnak Hargita és Kovászna megyében, és a területi autonómiát népszerűsítik. A marosfői összromán nyári egyetemen elhangzott előadásokat a magyarellenesség jellemezte.
A marosfői nyári egyetemen, amelynek témáját a határon túl és az országon belül kisebbségben élő román közösségek helyzete képezte, a politikus – aki 2007-ig a Nagy-Románia Párt tagja volt – arról beszélt: a román állam minden hatalmát elveszítette a Székelyföldön.
Megengedhetetlen, hogy az utcán sétálva az ember mindenhol magyar és székely zászlókat lásson még a közintézményeken is. Semmilyen reakciót nem látok sem a rendőrség, sem a helyi közigazgatási szervek részéről. Akkor miért fizetjük a belügyminisztert? Hol alszik Blaga? Föl kell ébrednie, és észre kell vennie, mi zajlik ebben a régióban, ahol megszűnt az állam fennhatósága” – hangoztatta Vasilescu.
„Elfelejtett” románok
A marosfői rendezvénnyel párhuzamosan zajló EMI-táborral kapcsolatosan megjegyezte: Vona Gábor, akit még Magyarországon is szélsőségesnek tartanak, szabadon járhat-kelhet Romániában, és súlyos kijelentéseket fogalmazhat meg a román állam kárára.
„Ami a legsúlyosabb, hogy Vona egy olyan nyári egyetemen vesz részt, amelyet a román állam is támogat. Tehát a román állam gyakorlatilag fizet azért, hogy egy szélsőséges, idegengyűlölő, antiszemita személy Romániába jöjjön, és csúfot űzzön a román államból” – fogalmazott Vasilescu. Nem ő volt az egyetlen PSD-s politikus, aki részt vett a marosfői rendezvényen. Vele egyetemben több párttársa is arról beszélt, hogy a román állam megfeledkezett a határon túli, valamint a Hargita, Kovászna és Maros megyében élő románokról.
Vasilescu hevesen bírálta Traian Băsescu államfőt, amiért az a Tusnádfürdőn megrendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetemen részt vett, a marosfői román rendezvényre viszont nem fogadta el a meghívást. „Traian Băsescu elment a tusnádfürdői nyári egyetemre, és ott ült fülhallgatóval a fülén a ma élő egyik legszélsőségesebb magyar mellett, akit a PDL szavazataival választottak meg az Európai Parlament alelnökévé. Sajnos a román állam megfeledkezett mind a határon túl, mind az itt élő románokról” – fogalmazott Vasilescu.
Elveszített fennhatóság
Mircea Duşa, a képviselőház szociáldemokrata alelnöke megismételte Vasilescu véleményét, miszerint a román állam az elmúlt húsz esztendőben elveszítette fennhatóságát a Székelyföld fölött, és nem tett semmit annak érdekében, hogy az ott élő románok megőrizzék nemzeti önazonosságukat. „Az állam elveszítette itt a befolyását, ezért figyelmeztetek mindenkit: azok, akiket elbocsátanak majd a kormánynak alárendelt intézményekből a költségcsökkentések miatt, a románok lesznek” – vélte Duşa.
Vasilescu szerint mindezekért nem a magyarok és nem az RMDSZ a felelős, hanem a román politikusok, amiért elfogadják ezt a helyzetet. Ioan Lăcătuşu, a Kovászna és Hargita megyei Európai Tanulmányok Központjának vezetője szerint az egyik legfőbb gond, amivel a két megyében élő románok szembesülnek az, hogy aki indul valamely tisztség betöltésére rendezett versenyvizsgán, annak ismernie kell a magyar nyelvet. Szintén problémaként határozta meg, hogy a románok szinte jelentéktelen számban vannak jelen a helyi és a megyei önkormányzatokban, valamint azt, hogy a román megnevezéseket és jelképeket kizárják a nyilvános használatból.
Ő is a román hatóságokat ostorozta, amiért szemet hunynak a „szélsőséges” magyar szervezetek autonómiapárti erőfeszítései fölött. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy az oktatási törvény tervezetének az a cikkelye, amelynek értelmében a kisebbségi diákok anyanyelven tanulhatják a történelmet és a földrajzot, újabb módszer a románok elleni „etnikai tisztogatásra” Hargita, Kovászna és Maros megyében, annak elfogadása pedig kompromisszum volt a PDL részéről, cserében azért, hogy az RMDSZ továbbra is kormányon maradjon.
Horia Grama Kovászna megyei PSD-s képviselő szerint a törvény nyomán román nemzetiségű tanárok kerülnek ki az oktatási rendszerből. Ő is stratégiahiánnyal vádolta meg a kormányt a nemzeti ügyekben. Ecaterina Andronescu szenátor, volt PSD-s oktatási miniszter úgy vélte, a székely megyékben élő román diákokkal szemben pozitív diszkriminációt kellene alkalmazni. Mindezt megerősítette Ioan Selejan, Hargita és Kovászna megye ortodox püspöke is, aki szerint hasonló intézkedések nélkül „eltűnik a térség identitása, ahogy sok vidéken élő román identitása is eltűnt”. Krónika (Kolozsvár)

2010. augusztus 17.
Marosfői siralomfal
Újra kidühönghették és kipanaszkodhatták magukat a hét végi összromán nyári egyetemen a többségi nacionalisták. Marosfőn így szokás ez már évek óta augusztus közepe tájt.
Tavaly a liberálisok lepték meg a közvéleményt: még Vadim Tudor is kicsinyelhette saját szájtépő képességét attól az elszabadult nacionalista szövegtől, melyet például az Európai Parlament liberális képviselője, Norica Nicolai akkor és ott elharsogott. Idén a szociáldemokraták és a nagyromániások vitték a prímet, féltették nagyon tőlünk a román hazát. Olguţa Vasilescu például egyfolytában azzal riogatja népét, hogy a román állam minden hatalmát elveszítette már e régióban.
Mircea Duşa újra elsiratta a Székelyföldön élő románságot, mert magára hagyta őket az állam, és semmit sem tesz annak érdekében, hogy az itt élők (természetesen, románok) megőrizzék nemzeti önazonosságukat. Régi jó barátunk, Ioan Lăcătuşu, a Kovászna és Hargita Megyei Európai Tanulmányok Központjának vezetője, aki az utolsó megyei pártaktívagyűlésről egyenesen az ortodox templomba oldalgott, s ott múlatja napjait kerek húsz esztendeje, arról szónokolt, hogy a románok azért nem tölthetnek be jó állásokat mifelénk, mert a versenyvizsgák kötelező előírása a magyar nyelv ismerete (ami különben szintén hazugság, igaz, itt töltött életük alatt megtanulhattak volna magyarul). Az ő szájából hangzott el ismét az a régi sirám, miszerint a román megnevezéseket és jelképeket itt, a Székelyföldön folyamatosan mellőzik. Vajon melyek is azok?
A koronát a panaszáradatra Horia Grama, megyénk SZDP-s képviselője tette fel, aki arról regélt, hogy a még el sem fogadott tanügyi törvény nyomán csakis román nemzetiségű tanárokat vet ki magából az oktatási rendszer. És elismételte azt a nevetséges, de sokat hangoztatott megállapítást, miszerint a történelem és földrajz esetleges anyanyelven való tanítása merénylet az egységes román állam ellen és „etnikai tisztogatás” újabb eszköze.
Mert hitvány élet jutott osztályrészül a Székelyföldön megtelepedett románoknak, a marosfői panaszfalnál pozitív diszkriminációért kiáltanak. Jövőben tán kollektív jogokat fognak követelni.
Vajon meglepődnének, ha a romániai kisebbségek — magukra is kiterjesztve azt — támogatnák őket?
Szerencsére nem visszhangoznak hegyeink e Dâmboviţa-parti nacionalista hangoktól, legfennebb a Maros és az Olt sértődik meg egyszer, amiért a Székelyföldön ered.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. július 1.
Bocék „eltörölték” a Székelyföldet
Kiiktatta egy tavalyi dokumentumából a Székelyföld és a Barcaság megnevezését szerdai ülésén a Boc-kormány. A kabinet a tavaly áprilisban elfogadott, majd a Hivatalos Közlöny május 11-i számában megjelent, Illyefalva község címerének elfogadásáról szóló 402-es számú határozatából törölte a két régiót. Noha Gáti István kormányfőtitkár-helyettes szerint a döntésnek nincs köze az elmúlt hetek Székelyföld-ellenes hangulatkeltéséhez, a módosítás kapitulálásnak tűnik a román balliberális ellenzék támadássorozata előtt.
Az egy évvel ezelőtt elfogadott kormányhatározat a Sepsiszentgyörgy közelében fekvő Illyefalva új címerét, annak heraldikai elemeit hagyja jóvá, és a címerben szereplő ezüst határkő leírásánál jelenik meg indoklásként, hogy a díszgúla azt jelképezi: a település a Székelyföld és a Barcaság határán fekszik. Gáti István helyettes kormányfőtitkár csütörtökön a Krónikának elmondta: a határozatot azért kellett módosítani, mert a Kovászna megyei prefektúra felszólítására az illyefalvi önkormányzat utólag Kovászna és Brassó megyére cserélte a két tájegység elnevezését, tudniillik a kormány területi képviselője kifogásolta, hogy Székelyföld és Barcaság néven Romániában nem létezik önálló közigazgatási egység. „A módosítás közel egy éve szerepel a kormány napirendtervezetén, és nincs összefüggésben a régióátszervezés kapcsán az elmúlt időszakban tapasztalt Székelyföld-ellenes hangulatkeltéssel” – magyarázta kérdésünkre az RMDSZ-es politikus. Az ominózus kormányhatározatot azonban már tavaly össztűz alá vette a Hargita és Kovászna megyei Románok Civil Fóruma. A szervezet alkotmányellenesnek tartja a hivatalos dokumentumban szereplő Székelyföld megnevezést, sőt a „határ” szó használatát is elfogadhatatlannak nevezte, mivel az a román értelmező szótár szerint „két országot egymástól elválasztó” vonalat jelent.
Erőteljes nyomást gyakorolt a kormányra az ügyben Horia Grama szociáldemokrata (PSD) parlamenti képviselő is. A Kovászna megyei ellenzéki honatya nemrég a miniszterelnöknek címzett interpellációjában Románia alkotmányos berendezkedése elleni merényletnek, a Hargita, Kovászna és Maros megyében élő románok elleni sértésnek titulálta, hogy a kormány hivatalosan elismerte a Székelyföld létezését. Grama szerint a Boc-kabinet nemzetbiztonsági ügyet sértett azzal, hogy hivatalos rangra emelte azt a régiót, ahol a romániai magyar politikai szervezetek „etnikai alapú autonómiát” kívánnak kialakítani. Később, a brüsszeli Székelyföld-iroda megnyitása apropóján Olguţa Vasilescu PSD-s szenátor bírálta éles hangnemben a Boc-kormányt, amelyet azzal vádolt, hogy a „fű alatt” elismeri a Székelyföld létezését az illyefalvi címerről hozott határozattal.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

2012. január 19.
MPP: a magyarok is az utcán tüntethetnek az RMDSZ ellen
Az erdélyi magyarok is az utcán tüntethetnek az RMDSZ ellen, ha a kormány nem enged, mivel a szövetség ugyanúgy vétkes az ország helyzete miatt, mint Boc, Băsescu vagy Udrea – jelentette ki csütörtökön László György, a Magyar Polgári Párt (MPP) Maros megyei szervezetének elnöke. A Kovászna megyei PSD elnöke ugyanakkor úgy véli, a székelyeket az RMDSZ próbálja távol tartani a tiltakozásoktól.
A Maros megyei MPP elnöke meglepetésének adott hangot amiatt, hogy a magyarok eddig nem tiltakoztak az utcán az RMDSZ ellen, amely „talán még hibásabb, mint a Demokrata Liberális Párt (PDL)” a „katasztrofális kormányzásért”. „Tizenhat év folyamatos kormányzati részvétel után az RMDSZ talán hibásabb, mint a PDL” – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a marosvásárhelyi politikus.
„Számunkra is a romániai gazdasági és politikai helyzet a legfontosabb, mivel itt élünk és szenvedünk az ország többi lakosával együtt. Világos, hogy nem csupán Traian Băsescu elnök, Emil Boc kormányfő vagy Elena Udrea hibás a katasztrofális kormányzásért, hanem az RMDSZ vezetői is, például Markó Béla kormányfőhelyettes és a többi miniszter és tisztségviselő” – fogalmazott László György, aki szerint a „romániai magyar politikai rezsimet” le kell váltani 2012-ben.
A székelyek tüntetésekről való távolmaradásáról beszélt Horia Grama, a Szociáldemokrata Párt (PSD) Kovászna megyei szervezetének elnöke is.
Grama szerdán este sajtótájékoztatón úgy vélekedett, a székelyek nem azért nem vesznek részt az országszerte zajló tiltakozó megmozdulásokon, mivel elégedettek a kormányzással, hanem mert – mint általában az erdélyiek – lassabban cselekednek, és előbb jól megfontolják döntéseiket.
„Viszont meggyőződésem, hogy Sepsiszentgyörgyön is az utcára vonulnak majd” – mondta a megyei PSD-elnök.
Horia Grama szerint az RMDSZ „vélhetően” befolyásolni próbálja az embereket, hogy ne vegyenek részt a tiltakozásokban, „mivel az RMDSZ ugyanúgy felelős a jelenlegi helyzetért, mint a PDL”.
„Támogatja ezt a kormányt. Az RMDSZ-esek örültek a koncnak, amit kaptak, és amit a PDL mellett maradással fizetnek meg” – fogalmazott Horia Grama.
Kovászna megyében egyébként eddig nem rendeztek utcai tiltakozó megmozdulásokat, viszont a Facebookon terjed egy felhívás, amely „Fütyöljük ki őket! Hai să-i fluierăm” címmel arra buzdítja a helybélieket, hogy csütörtökön 17 és 19 óra között a prefektúra épülete előtt tüntessenek a kormány ellen.
Krónika (Kolozsvár)

2012. május 10.
A magyarellenes Munteanu a háromszéki prefektus
Ismét a szociáldemokrata Codrin Munteanu lesz Kovászna megye prefektusa, ő váltja a Ponta-kabinet által leváltott György Ervint. Munteanu kinevezését már keddi ülésén eldöntötte a kormány, ám akkor iktatják be, amikor a határozat megjelenik a Hivatalos Közlönyben.
A liberális párt Kovászna megyei politikusai Milik Ottót, a Bevándorlási hivatal Otopeni-i központjának vezetőjét javasolták a kormányhivatal élére, ő valószínűleg megkapja az alprefektusi posztot. A 35 éves Codrin Munteanu 2009-ben már volt Kovászna megye prefektusa, akkor is György Ervint váltotta, majd ugyancsak neki adta vissza a tisztséget.
Munteanu közigazgatási jogból doktorált, kilenc évig vezette a Kovászna megyei prefektúra jogi osztályát, 2008-ban Bukarest alprefektusi tisztségét töltötte be, 2011-től kormányfelügyelő. Kovászna megyei prefektusként az volt a vezérelve, hogy véget vet annak a gyakorlatnak, miszerint ami nem tilos, az megengedett, és hadat üzent a székely jelképeknek, a magyar feliratoknak. Horia Grama, a PSD Kovászna megyei elnöke a sajtónak elmondta, „szakmai szempontok” alapján jelöltek prefektust.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács és a háromszéki RMDSZ elnöke hangsúlyozta, a többségében magyarok lakta Háromszéken a kormány képviselője kellene ismerje a magyar kultúrát, beszélje a magyar nyelvet, és fontos az etnikai arányosság betartása is. „A magyar közösség számára Milik Ottó lenne elfogadhatóbb, hiszen ő a románokkal és a magyarokkal is szót tud érteni, míg Codrin Munteanu csak a román nacionalistákkal” – szögezte le Tamás Sándor.
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

2012. május 14.
Prefektusbeiktatás dadogó himnusszal
Rekordsebességgel váltotta le a magyar prefektust a Ponta-kormány, s nem telt el egy hét az új kabinet beiktatása óta, már fel is kenték tisztségében Kovászna megye új kormánybiztosát, a szociáldemokraták által nevesített Codrin Munteanut. A vasárnap délre időzített eseményen jelen volt a megyei intézményvezetők többsége, de távol maradtak az RMDSZ-es politikusok, a magyar polgármesterek közül alig hárman jelentek meg, csak Barót, Kézdivásárhely és Uzon elöljárója tette tiszteletét.
A prefektúra és a megyei tanács közös gyűléstermében gyülekeztek a meghívottak, eddig minden prefektusbeiktatás ott zajlott, ám most egy hivatalnok bejelentette: az intézmény protokollterme lesz az ünnepélyes pillanat helyszíne. Megkezdődött a találgatás, miért a jóval kisebb helyszínt választották, s válasz is megfogalmazódott: minden bizonnyal Codrin Munteanu nem akart a székely zászló alatt felesküdni a román állam képviseletére, s valószínű, jobbnak látták, ha nem kezdi tevékenységét megint egy zászlókipakolós cirkusszal. Ő egyébként ezt tagadta, az újságírói faggatózásra igyekezett természetesként beállítani, hogy az intézmény saját protokolltermét használták a jeles esemény helyszínéül.
A bakik sora nem ért véget a költözködéssel, a román himnusz hangjai magnóról csendültek fel, de agyonkophatott a felvétel, mert az első két szakasz ugrásokkal, csúszásokkal "tarkítva" hangzott el, mindenki zavartan toporgott, senkinek nem volt bátorsága leállítani a kínos kópiát, s esetleg éneklésre buzdítani a jelenlevőket (rossz nyelvek szerint többségük legfennebb egy szakaszt ismer a román nemzeti dal szövegéből).
Ment minden, mint a karikacsapás, Mircea Duşa miniszter (egykori Hargita megyei prefektus, képviselő) olvasta fel a menesztésről és kinevezésről szóló kormányrendeleteket, majd felesküdött Codrin Munteanu. Ezt követően Duşa kívánt sikert, "eredményes munkát a polgárok érdekében", felvázolta a Munteanura váró három nagy feladatot: mindent meg kell tennie a kormány programjának életbeültetéséért, őrködnie kell a törvényesség betartása fölött, és irányítania, összehangolnia a dekoncentrált intézmények tevékenységét. Felszólalt még Horia Grama, a Szociáldemokrata Párt megyei elnöke és Marius Obreja, a Nemzeti Liberális Párt megyei vezetője, ők kicsit kampányoltak is, kitetszett, mindent, így a cserét is a népért tartották fontosnak, szerintük ezt kívánta a "románok és magyarok érdeke egyaránt".
Codrin Munteanu technokratának nevezte magát, aki immár ötödször (kétszer prefektusnak, kétszer alprefektusnak nevezték ki) esik át a beiktatási ceremónián, így megfogalmazása szerint nagy izgalmat nem váltott ki belőle. Folytatni szeretné mindazt, amit két évvel ezelőtt abba kellett hagynia – mondotta. A Háromszék érdeklődésére prioritásként, hétfői első feladatként a helyzetfelmérést határozta meg, utánanéz, mi történt azokkal az európai uniós projektekkel, amelyeket megnyert az intézmény, de megvalósításuk elakadt. Ezt követően az alárendelt intézmények háza táján kíván széttekinteni, majd minél hamarabb ismét el akarja kezdeni a falvakon, városokon tartott fogadóórákat – mondotta.
A beiktatási ceremónia, az ilyenkor szokásos pezsgős koccintással együtt szűk egy óra alatt véget ért. Az alprefektust várhatóan ezen a héten nevezik ki, Mircea Duşa szerint a liberálisok által javasolt Milik Ottó lesz Kovászna megye kormánybiztos-helyettese.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. június 13.
Fölényesen nyert a Székelyföldön, veszített a Partiumban az RMDSZ tarolt, a Partiumban viszont sokat veszített az RMDSZ. Míg Kovászna és Hargita megyében megyei tanácselnöki tisztséget és fölényes többséget szerzett a képviselőtestületekben, a Maros megyében megméretkező Lokodi Edit Emőke elveszítette a megyei tanácselnöki tisztségért folytatott versenyt. Szatmár megyében és Szatmárnémetiben nemcsak a megyei tanácselnöki és polgármesteri tisztségeket veszítette el a szövetség, a tanácsban is kisebbségbe került. Akárcsak a Bihar megyei és nagyváradi önkormányzatban, ahol húsz év után ellenzékbe kerülhet az RMDSZ. Kolozs megyében ellenben a mérleg nyelveként megyei alelnöki és kolozsvári alpolgármesteri tisztséget kér a szövetség.
Egyedi eset. Mezei János polgármester és MPP-s csapata újrázni tudott Gyergyószentmiklóson
A RMDSZ-es Lokodi Edit Emőkének nem sikerült megőriznie a Maros megyei önkormányzat elnöki tisztségét, annak ellenére, hogy lényegesen több szavazatot kapott, mint a szövetség listája. Míg megyeszerte 96 324-en (a voksok 37,87 százaléka) szavaztak a szövetség jelöltjére, a magyarellenességgel tarkított, agresszív kampányt folytató balliberális kihívója, Ciprian Dobre 112 265 voksot (40,64) gyűjtött be. A vártnál lényegesen gyengébben szerepelt a Szövetség Marosért névre keresztelt PDL-s alakulat képviselője, Marius Paşcan prefektus, akinek a lakosság mindössze 20,43 százalékát sikerült meggyőznie. Az MPP színeiben induló Bíró Zsolt a szavazatok 4,05 százalékát szerezte meg, ami szám szerint 11 198 voksot jelentett.
„Az eredmények tükrében nem látom értelmét a nyilatkozatháborúnak, inkább a jövőbe tekintek és igyekszem folytatni a nyolc évvel ezelőtt megkezdett munkámat. A megyei tanácsnak folytatnia kell az útjavítást és -építést, a hulladéktároló kialakítását, a repülőtér fejlesztését, a motorversenypálya megépítését. Ugyanakkor folytatnunk kell az uniós pályázatok lehívását” – fogalmazta meg az elkövetkezendő négy évre szóló célokat Lokodi Edit Emőke.
Mondandójából érezhető volt, hogy a továbbiakban vállalja az alelnöki tisztséget, amit újságírói kérdésre meg is erősített. Mint hangsúlyozta, ezzel hozzájárulna az önkormányzati munka folytonosságához. A vereséget illetően Lokodi úgy vélekedett, ez elsősorban a románság lényegesen nagyobb szavazókedvének tudható be. Ennek okát pedig elsősorban Dobre nacionalista kampányában (Itt az esély, hogy 12 év után Maros megyét ne a magyarok vezessék! volt a liberális politikus leggyakrabban használt jelmondata) és a Fidesz-vezetők erdélyi jelenlétében látta.
„Bíró Zsolt semmire sem ment a 11 ezer szavazatával, de a fideszes vezetőkkel karöltve elérte, hogy megtévessze a választókat és urnák elé csalogassa a románokat. Ezen a magyar diplomáciának el kellene gondolkodnia” – üzente a hazai magyar ellenzéknek és a budapesti kormányerőknek az RMDSZ tisztségviselője. Kérdésünkre, hogy az MPP-vel ellentétben mennyire érezte az EMNP „hallgatólagos támogatását”, mint ahogy azt Portik Vilmos, az alakulat megyei elnöke megfogalmazta, Lokodi Edit Emőke kifejtette, hogy ő még nem hallott erről a fogalomról.
„Lehet, hogy nem támadtak, de én nem éreztem semmiféle támogatást a részükről. Sőt úgy tudom, inkább Bíró Zsolt megszavazására bíztatták az embereket” – nyilatkozta a Krónikának a leköszönő elnöknő. Kelemen Hunor szövetségi elnök kijelentésére reagálva, miszerint az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete gyengén dolgozott, Lokodi elmondta: ő teljesen másként látja a helyzetet, hisz megítélésében az elmúlt időszakban mindenki nagy erőbedobással dolgozott.
Az RMDSZ hivatalosságai közül – a Fideszen, az erdélyi versenypártokon, a magyarellenes kampányt folytató vetélytársakon és a vásárhelyi szervezeten kívül – egyesek a választópolgárokat is hibáztatják, mert nem járultak megfelelő arányban az urnák elé.
Benedek Imre: többé nem műtök
Hasonló álláspontot képvisel az MPP polgármesterjelöltje, Benedek Imre is, aki a tegnap délelőtti sajtóértekezletén kijelentette: mivel a választópolgárok megbüntették (a szavazatok alig 1,68 százalékát szerezte meg), többet nem hajlandó műteni. „Egyetemi előadótanár és klinikavezetőként fogok dolgozni tovább. Ha kell, műtök Moldvában, Arábiában vagy Magyarországon, de itthon, többé nem” – jelentette ki ingerülten az ismert szívspecialista.
A Maros megyei tanács legnagyobb, 13 tagú frakcióját az elkövetkezendő négy évben is az RMDSZ fogja alkotni. A szövetség egy tanácsost veszített 2008-hoz képest. A Szociálliberális Unió (USL) szintén 13 képviselővel kezdi az új szakaszt, a Szövetség Marosért hattal, míg a populista PPDD kettővel. A marosvásárhelyi önkormányzatban a visszaosztás után az RMDSZ megőrizte 10 tanácsosi mandátumát, a Szövetség Marosért 7-et az USL 6-ot kapott.
Hargita megye: fölényben az RMDSZ
Hargita megyében fölényes győzelmet aratott az RMDSZ: nem hivatalos adatok szerint a szövetség 51 településen állított polgármestert, míg a Magyar Polgári Párt (MPP) színeit képviselő jelölt 5 településen nyert.
A voksok alapján a következő négy évben is Borboly Csaba vezetheti a megyei önkormányzat képviselőtestületét – az elöljáró a szavazatok 69 százalékát gyűjtötte be –, melyben az RMDSZ a tanácsosi mandátumok kétharmadát kapta meg. A végleges eredmények szerint a szövetség 21, az MPP 4, az Erdély Magyar Néppárt (EMNP) és a Szociálliberális Unió (USL) pedig 3-3 képviselőt küld a megyei tanács döntéshozó testületébe. A 2008-as eredményekhez képest az RMDSZ kettővel többet, az MPP pedig hattal kevesebb mandátumot szerzett.
Csíkszeredában 13 RMDSZ-es, 2 MPP-s, 2 EMNP-s és 2 USL-s tanácsosból áll a helyi önkormányzat képviselőtestülete, melyet továbbra is Ráduly Róbert Kálmán (RMDSZ) polgármester vezet. Az elöljárót a szavazatok 64 százalékával választották újra a megyeszékhelyen.
A voksolás eredményét kommentálva Ráduly a Hargita Népe napilapnak úgy nyilatkozott, ebből nem szabad messzemenő konklúziókat levonni, mert a helyhatósági választások elsősorban helyi emberekről, helyi csapatokról szólnak. „Itt a választás nem pártszimpátiák, hanem személyek, csapatok mentén zajlott” – fogalmazott. Mint mondta, elsősorban nem a győzelem ízét, hanem a felelősség súlyát érzi, hiszen munkájuk elismerése mellett az elvárások is nőttek.
Székelyudvarhelyen a polgármesteri tisztség mellett az RMDSZ 11 tanácsosi mandátumot szerzett, míg az MPP-t 5, az néppártot pedig 3 tanácsos képviseli majd a Bunta Levente (RMDSZ) polgármester vezette testületben. Az MPP polgármesterjelöltje, Szász Jenő pártelnök (aki a szavazatok kevesebb, mint 30 százalékával elveszítette a megmérettetést) a néppárt sikeres megosztási kísérletének tulajdonítja a vereséget. A Hargita Népének adott interjújában úgy fogalmazott: a kampányban tudathasadásos állapot uralkodott.
„Az egyik színpadon kampányolt Szász Jenő Kövér Lászlóval, az országgyűlés elnökével, a másikon Tankó László, az EMNP helyi polgármesterjelöltje Németh Zsolttal, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkárával. Arról nem is beszélve, hogy Udvarhelyen a régi hálózatokat is mozgásba lendítették: bizonyíték erre, hogy a románok is az RMDSZ-re szavaztak, nem saját jelöltjeikre. A másik magyarázat, hogy Udvarhely lakossága alig 33 ezer főre csökkent, s főként a jobboldali szavazók vándoroltak külföldre” – magyarázta a napilapnak Szász Jenő.
Gyergyószentmiklóson viszont ismét jól szerepelt a Magyar Polgári Párt: újra polgármestert állított Mezei János személyében, s mivel 11 tanácsosa jutott mandátumhoz, kétharmados többséget tudhat magáénak az önkormányzati képviselőtestületben. A tanács munkájában 7 RMDSZ-es tanácsos is részt vesz.
„Egy dolgot biztosan megígérhetek: a politika nem fog felülkerekedni a város érdekein. Ahogy eddig is tettük, a képviselőtestülettel közösen a városért dolgozunk és nem politizálunk” – mondta el Mezei János.
„Tulipános” Háromszék is
A helyhatósági választások egyértelmű győztese az RMDSZ Kovászna megyében is, ahol 2008-hoz képest az MPP támogatottsága a felére csökkent. Az összesítések szerint az RMDSZ összesen 307 mandátumot szerzett a helyi tanácsokban és 18-at megyei önkormányzatban. A szövetség 35 településen állíthat polgármestert, míg a megyei önkormányzat élén Tamás Sándor újrázhatott.
Tischler Ferenc, a háromszéki RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, több mandátumot és több települést bíztak rájuk a választók, mint négy esztendővel ezelőtt: „Elveszítettük Maksát és Nagyborosnyót, ahol az EMNP jelöltje nyerte el a polgármesteri tisztséget, Gelencét és Nagybacont, ahol MPP-s elöljáró lesz, de visszaszereztük Kézdivásárhelyt, Barótot, Kőröspatakot és Előpatakot is.” Nem végleges adatok szerint az MPP-nek 62, az EMNP-nek 53 helyi tanácsosa lesz. Nemes Előd, a néppárt háromszéki elnöke a Krónikának elmondta, egy fiatal, mindössze féléves múlttal rendelkező párt a második politikai erő lett Sepsiszentgyörgyön és Háromszéken.
MPP: visszaestünk, fiatalítani kell
Bálint József, a polgári párt megyei elnöke jelentős visszaesésként értékelte az MPP szereplését: míg négy évvel ezelőtt 123 tanácsosuk volt, Kézdivásárhelyen polgármestert állíthattak, majd a választások után az addig független Nagy István baróti polgármester is belépett a pártba. „Építkezni kell a pártban, a fiatalítást már a választások előtt megkezdtük és tovább folytatjuk” – mondta Bálint József.
Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád 79,01 százalékos támogatottsággal kezdheti második mandátumát, az önkormányzatba az RMDSZ 14 tanácstagot küld, az EMNP, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt két-két tanácsosi helyet kap, míg az MPP elveszítette többségét: kilenc helyett mindössze egy képviselőt juttatott be. Kézdivásárhelyen Bokor Tibor, az RMDSZ jelöltje a szavazatok 46,24 százalékával nyerte a választásokat, a tanácsban az RMDSZ kilenc, az MPP és az EMNP négy-négy tanácsi mandátumhoz jutott. Kovásznán Lőrincz Zsigmond több mint 80 százalékot hozott az RMDSZ-nek, és elnyerte a második mandátumát.
A tanácsban az RMDSZ-nek 11 képviselője van, rajtuk kívül öt USL-s képviselő és egy független jutott mandátumhoz. Az MPP és az EMNP nem jutott be a fürdővárosi testületbe, holott az elmúlt négy évben három MPP-s képviselő volt. Baróton Lázár Kiss Barna, az RMDSZ jelöltje győzött és a tanácsban is megvan az RMDSZ-es többség. Tamás Sándor 56,7 százalékkal nyerte el a háromszéki önkormányzat elnöki tisztségét. A 30 tagú megyei tanácstestületben 18 képviselője lesz az RMDSZ-nek, 4 tanácsosa az EMNP-nek, 3 az MPP-nek, ugyancsak 3 a PSD-nek és 2 a PNL-nek. Tamás Sándor úgy nyilatkozott, a következő időszakban elszámoltatják a leköszönő kézdivásárhelyi és baróti MPP-s polgármestereket.
A Szociálliberális Unió (USL) sepsiszentgyörgyi alpolgármesteri tisztséget és megyei alelnökséget követel. Horia Grama, a pártszövetség Kovászna megyei társelnöke hangsúlyozta, választópolgárok 15 százaléka szavazott a szövetségre, ez az eredmény feljogosítja arra, hogy megkapják ezeket a tisztségeket, hiszen így a román közösség is méltóképpen képviselve lenne ezekben a testületekben.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

2012. augusztus 31.
Mikó-ügy: Horia Grama szerint a magyar politikusok nyomást gyakorolnak az igazságszolgáltatásra
Horia Grama, Kovászna megyei szociáldemokrata képviselő csütörtökön felszólította a Legfelső Bírói Tanácsot (CSM), lépjen fel az ellen a „nyomás” ellen, amelyet szerinte a magyar politikusok gyakorolnak az igazságszolgáltatásra a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tulajdonjoga ügyében.
Grama sajtóértekezletén kifejtette: nem ért egyet azzal, hogy az RMDSZ több ezer embert hív szombaton utcára egy olyan ítélet elleni tiltakozásul, amely nem jogerős.
„Felmerül a kérdés, miért biztatja az RMDSZ polgári engedetlenségre az embereket, amikor az ítélet megfellebbezhető? Ha léteznek jogi érvek, amelyek azt támasztják alá, hogy ez az iskolaépület a református egyházé, mire való a tüntetés? Valószínűleg nincsenek bizonyítékaik a fellebbezéshez, ezért próbálnak nyomást gyakorolni a bíróságra” - mondta a képviselő.
Grama szerint a Mikó-ügy a magyar közösség „manipulálásának” és a nemzetközi közvélemény „félretájékoztatásának” tipikus példája, amellyel a bíróságot próbálják megfélemlíteni: úgy véli, ezért szükséges a Legfelső Bírói Tanács határozott fellépése.
A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) Kovászna megyei elnöki tisztségét is betöltő politikus szerint „megkérdőjelezhetetlen bizonyítékok” léteznek arra vonatkozóan, hogy az iskolaépület közadakozásból épült, tehát a helyi közösség tulajdona. Grama megalapozottnak tartja a bíróság álláspontját, miszerint az épületet a restitúciós bizottság önkényesen juttatta az egyház tulajdonába, „érvénytelen” iratok alapján.
Markó Attila államtitkár, a visszaszolgáltatási bizottság egyik tagja, akit három év letöltendő börtönre ítéltek a Mikó-ügyben, egy korábbi nyilvános fórumon kifejtette: a közadakozásra való hivatkozás hamis érv, számos dokumentum igazolja, hogy a kollégium épülete mindvégig az egyházé volt, és az államosításkor az egyháztól kobozták el. Egy polgári perben jogerős ítélet is született, amely kimondja, hogy az egyházé a Székely Mikó Kollégium épülete. Úgy vélte, jogállami körülmények között nem születhetett volna elmarasztaló ítélet a restitúciós bizottság tagjai ellen indított büntetőperben. Kijelentette, minden oka megvan azt feltételezni, hogy az ítélet nyomásgyakorlás következménye. Ha pedig „izomból” született az ítélet, nem lehet ellene kizárólag jogi eszközökkel harcolni, hanem a közösségnek is hallatnia kell a hangját - vélekedett az államtitkár.
A restitúciós bizottság tagjainak meghurcolása és az egyházi ingatlanok visszaállamosítása ellen a magyar történelmi egyházak és az RMDSZ szervez szeptember elsején tömegdemonstrációt Sepsiszentgyörgyön. Az Igazság Napja elnevezéssel meghirdetett tüntetésre a szervezők több mint húszezer résztvevőt várnak.