Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2003. április 24.
"Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács felállítását kezdeményező testületnek a hét végére tervezett kiegészítésén 37 jelölt van 12 helyre. A kiegészítésre a hétvégi udvarhelyi fórumon kerül sor. Erről Tőkés László nyilatkozott a Krónikának a hét végére tervezett Székelyudvarhelyi Fórum kapcsán. A 19 megválasztott tag között öten - Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly - parlamenti képviselők. Helyet kapott még a testületben Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester, Fodor Imre marosvásárhelyi alpolgármester, Csapó József és Király Károly volt szenátor, András Imre és Borsos Géza volt képviselő, valamint Bodó Barna, Gazda József, Kincses Előd, Nagy Pál, Katona Ádám, Kónya Ádám, Somai József és Wanek Ferenc is. /Gazda Árpád: Hárman egy helyre. Kiegészül a Kezdeményező Testület. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 24./"
2003. április 28.
"A Székelyudvarhelyi Fórumon a több mint ezer résztvevő állásfoglalásokat, felhívásokat fogadott el, kifejezte azon véleményét, hogy elege van a 13 éve tartó "kis lépések politikájából", igazi önrendelkezést, az egyházi vagyonok mielőbbi visszaszolgáltatását és területi autonómiát akar. Közel öt órát tartott ápr. 26-án a fórum, amelyet a Királyhágómelléki Református Püspökség és az Udvarhelyi Polgári Egyesület szervezett, s amelyre nemcsak erdélyi magyar településekről, de Magyarországról is érkeztek meghívottak. Szász Jenő polgármester szerint azért van szükség az Erdélyi Magyar Nemzeti Önkormányzat életre hívására, mert az RMDSZ csúcsvezetése feladta a szervezet eredeti céljait, politikai párttá vedlett. Tőkés László egyebek között arról beszélt, hogy a hit és népszolgálat szorosan összefügg. Hangsúlyozta: kezdeményezésük nem irányul az RMDSZ ellen, hiszen soraikban bármelyik RMDSZ-tagot szívesen látják, bizonyíték erre öt parlamenti képviselő szerepvállalása. Tőkés közölte, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakítását kezdeményező testület létszámát 19-ről 31-re bővítették, amelynek ideiglenes, soros elnöke Szilágyi Zsolt. A bejelentett névsor: András Imre, Andrási Árpád, Borbély Imre, Borbély Zsolt Attila, Boros Zoltán, Borsos Géza, dr. Csapó József, dr. Farkas Csaba, dr. Kincses Előd, dr. Sándor József, Egyed József, Ferencz Csaba, Fodor Imre, Gazda József, Izsák Balázs, Katona Ádám, Király Károly, Kónya Ádám, Kovács Zoltán, Márton Zoltán, Mátis-Halmágyi Jenő, Nagy Pál, Pécsi Ferenc, Sántha Pál Vilmos, Szász Jenő, Szilágyi Zsolt, Tófalvi Zoltán, Toró T. Tibor, Tulit Attila, dr. Vekov Károly és Vanek Ferenc. Az operatív vezetőtanács tagjai: Toró T. Tibor, Szász Jenő, Szilágyi Zsolt, Boros Zoltán, Márton Zoltán. A fórum részvevői egyhangúlag Tőkés László püspököt az erdélyi magyarok tiszteletbeli elnökének minősítették. Toró T. Tibor a belső önrendelkezés fontosságáról beszélt és arról, hogy kezdeményezésükre nagy nyomás nehezül a bukaresti és budapesti baloldali kormányok részéről. Farkas Csaba felhívást olvasott fel, amelyben felszólította a történelmi székely székek egyesületeinek, alapítványainak, polgári mozgalmainak tagjait, hogy vállaljanak cselekvő szerepet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács létrehozásában. Nagy Pál a közképviseleti jog megsértésének minősítette a székelyudvarhelyi UPE-s tanácsosok önkormányzati testületből való kizárását. Kincses Előd az államosított ingatlanok visszaszolgáltatásáról szóló törvény fonákságairól beszélt, Katona Ádám arra emlékeztetett, hogy az EMK/ RMDSZ-platform már 1990-ben célul tűzte ki az autonómia miden szintű megvalósítását, és aki a nemzetközi jog szerint kidolgozta ennek tervezetét, dr. Csapó József volt Bihar-megyei szenátor volt. Felolvasták a gyergyószentmiklósi Rokay József javaslatát, miszerint erdélyi külképviseletet kell létesíteni Strasbourgban, és ismertetni kell a világban mindenütt a magyarságot ért történelmi igazságtalanságokat. Az Amerikai Egyesült Államokból hazatelepült Tamási Gábor a visszakapott, kb. 50-60.000 dollárt érő itthoni vagyonát felajánlotta az alakuló vezetőtestületnek, Harrington-Szántó Anikó pedig 500 dollárt adományozott. Dr. Újvári Ferenc kolozsvári ügyvéd a román nemzethez szóló felhívást olvasott fel, az 1918-as gyulafehérvári Nyilatkozat betartását követelve. /Fülöp D. Dénes: Tőkés Lászlót az erdélyi magyarok tiszteletbeli elnökének választották. Megalakult a Nemzeti Tanács kezdeményező testülete. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 28./"
2003. április 30.
"Egymillió lejes pénzbírság kifizetésére kötelezte Gheorghe Funart a kolozsvári ügyészség, mert a polgármesteri hivatal üvegtermében Ion Antonescu marsallt ábrázoló gipszmaketteket helyezett el." (Háromszék, április 16.) "Megfellebbezhetetlen és végleges ítélet született a Bákó megyei onesti-i bíróságon Albert Álmos zászlóperével kapcsolatosan. A testület a prefektúrának adott igazat, és Sepsiszentgyörgy elöljárójának ki kell fizetnie a prefektúra által kiszabott 100 millió lejes pénzbírságot" (Krónika, április 17.). 50 millió azért, mert Sepsiszentgyörgy polgármestere tavaly júniusban levetette a városháza tornyára kitűzött román zászlót, úgy vélvén, hogy elegendő az épületre egy zászló, mely a törvények szerint a homlokzaton kapott helyet. Pár nap múlva a zászlót visszahelyeztette. A másik 50 milliót azért kell kifizetnie, mert a városháza kétnyelvű fejléces papírokat használt. És van egy 65 milliós pere is a sepsiszentgyörgyi polgármesternek a szebeni bíróság előtt, "mert a tavalyi december 1-jei román nemzeti ünnepen nem tétette ki a román zászlókat a legnagyobb központi utak mentén". Tehát az összes büntetése 165 millió. Funarnak is volt zászlóügye korábban: eltávolíttatta embereivel a magyar konzulátus épületéről a magyar zászlót. Magyar zászlót lehet Romániában letépni, leszedni "eltávolítani", ez itt nem bűn, nem is bírságolták meg érte Funart. Az Antonescu-szobrocskákért neki 1 millió lejt, kell fizetnie, a magyar polgármesternek 165 milliót. Vannak más példái is az egyenlőségnek. Az 1989. decemberében elkövetett gyilkosságoknak csak magyar bűnösei voltak. Mert a románok a forradalom hevében öltek meg a régi rendszert kiszolgáló tisztességtelen rendőröket. A magyarok? Zetelaka, Oroszfalu és Kézdivásárhely magyarjai nem a forradalom hevében, hanem románellenességük bizonyságaként lincseltek. A románellenesség bűn. S hogy a magyarellenesség is az lenne, arról nincs hír. Csak a két falu, Zetelaka és Oroszhegy "bűnösei" pontosan ugyanannyi évet kaptak, mint az egész Ceausescu-diktatúra minden törvényszék elé állított bűnöse együttvéve. 140 évet ezek is és azok is. És amikor az utóbbiak "rossz egészségi állapotukra való tekintettel" már régen szabadon voltak, az udvarhelyszéki bűnösök mind börtönben voltak. És az 1990-es marosvásárhelyi márciusnak is csak magyar bűnösei voltak. Sütő András szemét büntetlenül lehetett kiverni. - Az Európai Bizottság tavaly októberben elfogadott Románia-jelentése szerint is - mely az emberi jogok tiszteletben tartását vizsgálta meg - nincs baj. Javul a helyzet. És nemcsak Clinton elnök 1998-ban, az EBESZ-biztos Ekeus úr is mintaállamnak minősítette tavaly Romániát. Valakinek fel kellene világosítania a világot, hogy milyen is ennek a román demokráciának az igazi arca. Az RMDSZ-nek az utóbbi fél évtizedben nem volt erre ideje. El volt foglalva a jobboldalon-kormányzással, majd a baloldal támogatásával, kormányzóképességének biztosításával. /Gazda József: Egyenlőek vagyunk? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 30./"
2003. május 9.
"Az Udvarhelyi Fórummal lépett egyet nemzeti közösségünk. Előre, a romániai magyarság önkormányzatának megteremtése felé, szögezte le írásában Gazda József. Adrian Nastase miniszterelnök az RMDSZ-kongresszuson "extremistának" minősítette az önkormányzatiság elvét hangoztatókat. Kolozsvárott, az 5. Magyar Civil Fórumon "másik oldalról" is érték bírálatok a Székelyudvarhelyi Fórumot. Somai József, az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány elnöke szerint a magyar civil társadalom nincs felkészülve az önkormányzatiságra. Románia uniós csatlakozás előtt áll. A tárgyalásokat az elkövetkező két évben be kell fejezni. Ezért optimális a helyzet a romániai magyarság önrendelkezési törekvéseinek megvalósítására. Az Európai Uniónak nincs szüksége belső feszültségektől terhelt, saját népei belső önrendelkezési harcát semmibevevő tagokra. /Gazda József: Meddig várjunk? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./"
2003. május 27.
"Sajnálatos módon engedett a magyar kormány a külső nyomásnak, s kiherélte a kedvezménytörvényt. És még sajnálatosabb, hogy ehhez a határon túli magyarság szervezeteinek a beleegyezését is sikerült megszereznie. A kilencvenöt százalékáét - fogalmazott Kovács László külügyminiszter úr. Az öt százalékot Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke és Ágoston András, az egyik délvidéki magyar párt képviselője jelentené. Ők ugyanis ellene szavaztak a módosításoknak, s az eredeti szellem megtartásához ragaszkodtak. Az RMDSZ rábólintott mindenre, amit a magyar kormány kért tőle, állapította meg Gazda József. A kárpátaljai Kovács Miklós fogalmazta meg, hogy vannak kérdések, amikben nincs, nem is lehet kompromisszum. Ilyen az, hogy az egységes magyar nemzet részei vagyunk, olvasható Gazda írásában. Kovács László külügyminiszter a Duna tévé máj. 25-i esti adásában eléggé nem szerencsésen védte ennek a passzusnak a törlését. Hogy - szerinte - ,,mi az, hogy egységes magyar nemzet"? Már Szent István korában sem volt egységes a magyarság, mert hát Koppány... Tehát az MSZP politikusa csak politikában tud gondolkozni. Nem nemzetben. /Gazda József: Nemzet-nemzetiség: Kilencvenöt százalék nevében (Álláspont). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 27./"
2003. június 5.
"Külső nyomásnak engedve a magyar kormány kiherélte a kedvezménytörvényt. És ehhez a határon túli magyarság szervezeteinek beleegyezését is sikerült megszereznie. A 95%-ét - fogalmazott Kovács László külügyminiszter. Az 5%-ot Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke és Ágoston András, az egyik délvidéki magyar párt képviselője jelentenék. Ők ugyanis ellene szavaztak a módosításoknak, s az eredeti szellem megtartásához ragaszkodtak. "A 95%-ban benne lennénk mi, erdélyi magyarok, és benne szlovákiai testvéreink is. Benne még azok is, akik aláírásunkkal tiltakoztunk a megcsonkítás ellen" - írta Gazda József. Vannak kérdések, amelyekben nem lehet kompromisszum. Ilyen az, hogy az egységes magyar nemzet részei vagyunk, szögezte le. A Duna Tévé jún. 1-jei, vasárnap esti adásában Kovács László külügyminiszter így érvelt: "mi az, hogy egységes magyar nemzet"? Már Szent István korában sem volt egységes a magyarság, mert hát Koppány... Az MSZP politikusa csak politikában tud gondolkodni. Nem nemzetben. /Gazda József: A 95 százalék nevében. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./"
2003. július 29.
"Gazda József politikai nyilatkozatában leszögezte, hogy lemond Kovászna városi RMDSZ elnöki funkciójáról. Nem megy tovább azon az úton, melyen az RMDSZ-nómenklatúra gyakorlatilag már kezdetektől, de Neptun és 1996 óta mind hangsúlyozottabban menetel, s mely nem vezet sehová, csak az önfeladáshoz. A romániai magyarság megmaradásának egyetlen biztosítéka: az önrendelkezés kiharcolása. Az RMDSZ nem tett semmit az 1993-ban alapszabályzatába is beiktatott háromszintű autonómiáért. Nem tett semmit érte, s azokat a politikusokat, akik emellett kiálltak, l kitaszította a vezetésből, megfosztva őket funkciójuktól. Ez történt Patrubány Miklóssal, Borbély Imrével, Kolumbán Gáborral, később Csapó Józseffel s legutóbb Tőkés Lászlóval is. Amikor az RMDSZ kormányzati szerepet vállalt, pártérdekeit a nemzet érdeke elé helyezte. A magyarság igazi érdekeinek a képviseletére alkalmatlanná vált az RMDSZ, mely a VII. kongresszusán szinte teljesen felszámolta belső ellenzékét is. A vezető nómenklatúra bebetonozta magát. Az RMDSZ még a félmillió aláírással támogatott oktatási törvénytervezet mellett sem állt ki. Egy tollvonással lehet osztályok tucatjait megszüntetni, illetve minden évben új harcot lehet kezdeni egy-egy magyar osztály megmentéséért. Kezdetben az önálló magyar egyetem visszaállításáért, aztán a Petőfi-Schiller "multikulturális" egyetemért, majd már csak "egyes önálló magyar karok felállításáért" folyik a harc, önmagában példázva az állandó visszalépéseket. /Gazda József: Politikai nyilatkozat. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 29./"
2003. augusztus 9.
"Halász Péterrel /Budapest/, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkárával beszélgetett a lap munkatársa Lakatos Demeter (1911-1974) Csángú országba című könyvének moldvai és erdélyi bemutatója kapcsán. Lakatos Demeter szabófalvi csángó költő összegyűjtött verseit, meséket és leveleket tartalmazó kétkötetes, hétszáz oldalas könyvét több romániai helyszínen mutatták be máj. 19-24. között - Libisch Győző, a könyv szerkesztője, dr. Bolváry Gyula, a Lakatos Demeter Egyesület vezetőségi tagja és ő - azzal a céllal, hogy az egyesület kiadásában megjelent könyvet megismertessék, visszajuttassák azoknak, akiknek a költő annak idején írta: a csángóknak és az erdélyi magyaroknak. Magyarfaluban, Pusztinán és Klézsén, illetve Kovásznán, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Nagyváradon tartottak bemutatót. A szervezésben közreműködött a Szeret- Klézse Alapítványtól Fodor Ráduly, Duma András, Nyisztor Tinka, Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesülettől Gazda József, Csíkszeredában Mirk László, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium tanára, Kolozsváron a Kriza János Társaságtól Keszeg Vilmos, Nagyváradon Szilágyi Zsolt képviselő, Marosvásárhelyen pedig Fodor Sándor, a kántorképző iskola nyugalmazott tanára. Marosvásárhelyen két művésznő is bekapcsolódott: Bartis Ildikó, aki Lakatos Demeter-verseket adott elő, és Kilyén Ilka, aki csángó népdalokat énekelt. Moldvában az volt a varázsa, hogy nemcsak felnőttek, hanem gyermekek is részt vettek a bemutatón, alkalomhoz illő műsorral. Moldvában megértették: Lakatos Demeter könyve bizonyság arra, mennyire nincs igazuk azoknak, akik lebecsülik a csángók nyelvét, mondván, az nem egy használható és értékes nyelv. Ez a verseskötet tanúsítja annak, aki kézbe veszi, hogy a legszebb, legnemesebb, legmagasztosabb, legmélyebb emberi érzéseket is ki lehet fejezni azon az archaikus magyar nyelven, amit a csángók beszélnek. Ráadásul Lakatos Demeter nyelve nem az átlagos csángó nyelv, hanem a legarchaikusabb, a XIV. században odakerült szabófalviaké. Klézsén van egy másik csángó költő is, Duma István András, akinek megjelent már verseskönyve. /Guther M. Ilona: Dorsa szérik szíp világrul... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 9./"
2003. augusztus 26.
"Egyes elméletek szerint már a honfoglalás előttől van folyamatosan magyar élet Moldvában, s a csángók legarchaikusabb rétegei, az északi csángók részben vagy egészében az egykori etelközi magyarok maradékai lennének. Arról már írásos dokumentumok is vannak, hogy a 15-16. században a "25 városok lakói majdnem mind magyarok" voltak. Husz (Husi) városban még a 19. században felváltva választottak magyar és román bírót. Először a városok szívódtak fel, azután fokozatosan kezdtek felszívódni a falvak is. Már a néhai klézsei lelkész, Petrás Incze János Döbrentei Gáborhoz, a Magyar Tudományos Akadémia akkori elnökéhez az 1840-es évektől küldött levelei beszámolnak erről a nagyléptű sorvadásról. Hogy vannak falvak, ahol mindenki magyarul beszél, vannak olyanok is, ahol a gyermekek már nem beszélnek magyarul, de a felnőttek igen, aztán olyanok, ahol már csak az öregek beszélnek magyarul. Van magyar élet Moldvában. Több mint fél évezredes gyakorlat, a magyarság üldözése; hivatalosan nem létezőnek való tekintése tovább tart. Megindult egy ellenfolyamat is, idén ősztől már hét településen kezdik el a magyar nyelv fakultatív oktatását az iskolákban. Idén tánctáborok voltak Külsőrekecsinben és Somoskán. Külsőrekecsinben immár ötöd ízben. A táborvezető Tündig Tamás budapesti táncmesternek segített a csángó fiatalok. A plébánosi fenyegetett. Még meg sem érkeztek a táborlakók, máris elhangzott a szószékről: "Jönnek a nem várt vendégek", a "rosszakaró magyarok", és hogy óvakodjék tőlük a falu népe. Ne engedjék, hogy fényképezzék őket s a falut, mert "kacagni akarnak rajtunk"! "Magik elmennek, de nekünk itt kell élni tovább" - mondotta Szarka Marika, a tábor egyik fősegítője, miközben szinte könyörögve kérte, ne fényképezzék. A zárónapra bemutatkozó szereplésre meghívtak forrófalvi, lészpedi és pusztinai táncosokat, énekeseket. /Gazda József: Magyar élet Moldvában. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), aug. 26./"
2003. szeptember 9.
"Mintegy négyszázan sereglettek össze szept. 6-án a Bihar megyei Mezőbajon, hogy együtt ünnepeljenek. Ebben az esztendőben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Mezőbaj református egyházközségével szervezte meg az Erdőháti Napot. A találkozó célja a Körösök közötti kistáj településeinek, lakóinak összefogása. Az Erdőháti Szövetség 1996-ban alakult azzal a szándékkal, hogy fejlesszék vidéküket. Az idei volt a hetedik Erdőháti Nap, ugyanis a 98-as elmaradt. Erdőhát vidéke a Tenkétől Nagyszalontán át Fazekasvarsándig terjedő rész. A hajdani erdőségeket mára nagyrészt kiirtották, így a térség már csak nevében őrzi emléküket.Tőkés László püspök hirdetett igét. Ezután Filep Ferenc, az Erdőháti Szövetség elnöke, árpádi református lelkipásztor köszöntőjében kifejtette: fontos a régió lelki egysége, mely előfeltétele a regionális öntudatosságnak. Gazda József közíró Magyar sorskérdések címmel értekezett a magyar lelkület megnyilatkozásairól. A parókián kiállítás nyílt az innen Nagyváradra elszármazott grafikus, Vassy Erzsébet alkotásaiból. Az 1996-ban alapított Árpád-díjat ez esztendőben neki ítélték oda. Ezt követően fórumot tartottak, melynek fő témája a dél-bihari tájegység településeinek összefogása, a régiófejlesztés fontossága volt. Tőkés László és Béres István nyugalmazott tanító leleplezte a templomban található, az I. és II. világháborúban elpusztult mezőbaji magyar honvédek emléktábláját, a templomkertben pedig kopjafát avattak a találkozó emlékére. /Tóth Hajnal: Erdőháti Nap. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 9./"
2003. október 2.
"Aradon tartják első egyeztetésüket az RMDSZ ellenzékének számító politikai erők. 2002. febr. 6-án alakult meg az RMDSZ képviselőházi frakciója keretében a Polgári Szárny kilenc képviselővel /Birtalan Ákos, Kerekes Károly, Kovács Zoltán, Kónya-Hamar Sándor, Pécsi Ferenc, Ráduly Róbert, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly/. A Polgári Együttműködés Tanácsa (PET) 2002. máj. 25-én, a marosvásárhelyi Vártemplomban alakult meg az RMDSZ keresztény-nemzeti platformja, a Reform Tömörülés és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) SZKT-ból kizárt képviselőinek együttműködési nyilatkozata alapján. A PET a későbbiekben nem tevékenykedett. "A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) valamennyi székelyföldi településen indul a helyhatósági választásokon" - nyilatkozta a Krónikának Szász Jenő, az MPSZ elnöke. - Azt is fontolgatjuk, hogy Erdély olyan településein, ahol legalább 15 százalékos a magyarság aránya, szintén indítsuk jelöltjeinket." Szász Jenő elmondta, az Udvarhelyért Polgári Egyesületből alakult Magyar Polgári Szövetség annak lehetőségét is mérlegeli, hogy Kolozsváron is beleszóljon a helyhatósági választások kimenetelébe. Szász Jenő úgy vélte, Kolozsváron az MPSZ csak azokat a magyarokat mozgósítaná, akik amúgy nem mennének el szavazni. Szász hangsúlyozta: megegyezés született, hogy a Maros megyei Polgári Mozgalom jelöltjei szintén az MPSZ színeiben indulnak majd.A Magyar Polgári Szövetség megalakulását ez év márc. 31-én jelentették be; a székelyföldi polgári körök és egyesületek alulról szerveződő ernyőszervezeteként határozta meg önmagát. A nyolctagú vezető testület által irányított MPSZ-ben a hat székely széket (Csík, Udvarhely, Sepsi, Gyergyó, Kézdi és Maros) nyolc személy képviseli. Szász Jenő közölte, a legnagyobb problémát az infrastruktúra hiánya okozza. "Székházgondjaink vannak a területi szervezeteknél; irodákra van szükségünk ahhoz, hogy az adminisztrációt működtethessük. A pénzek ugyanakkor kizárólag az RMDSZ-hez érkeznek; mindennek ellenére bizakodóak vagyunk" - jelentette ki az MPSZ elnöke. "A Polgári Mozgalom az Erdélyi Magyar Polgári Szövetség színeiben indul a helyhatósági választásokon" - nyilatkozta Tőkés András, a Maros megyei szervezet elnöke. A Polgári Mozgalom a civil társadalom részeként kívánja kifejteni tevékenységét, hivatalos bejegyzése folyamatban van. A mozgalomnak megyeszerte 36 polgári kör a tagja, közülük a legkisebb tíz, a legnagyobb 41 személyből áll; Tőkés 600 körülire becsülte a Polgári Mozgalom tagjainak számát. A mozgalom azokon a Maros megyei településeken veszi fontolóra az önálló jelöltállítást, ahol a magyarság aránya meghaladja a 15 százalékot. Alternatívát szeretnének nyújtani a megye magyarságának a választásokon, anélkül azonban, hogy a magyar tanácsosok és polgármesterek számát veszélyeztetnék. A Polgári Mozgalom jan. 25-én alakult meg a Maros megyei Kiskenden huszonegy Maros megyei polgári kör képviselőinek részvételével. Előkészítői, elsősorban Tőkés András marosvásárhelyi tanár, a magyarországi polgári köröket tekintették mintának. Szőcs Géza, az RMDSZ egykori főtitkára központi fekvésű ingatlanját ajánlotta fel a Polgári Mozgalom székházának, ezt két hét múlva avatják fel, ezután pedig állandó irodaszolgálatot biztosítanak. A Magyar Polgári Egyesület neve elé csak helymeghatározásként szokták odatenni a "nagyváradi" szócskát, magyarázta a 2003 februárjában bejegyzett egyesület elnöke, Sárközi Zoltán. Bihar megyei településeken kívánnak jelölteket állítani a helyhatósági választásokon "ott, ahol megtehetjük, és nincs veszélyben a magyar önkormányzatiság" - jelentette ki Sárközi Zoltán. Az alkotmánymódosítási népszavazáson a nemre biztatják az erdélyi magyarságot. A szatmárnémeti Magyar Polgári Egyesületet ez év elején jegyezték be hivatalosan Pro Civitate Egyesület néven. A szervezet elnöke, Pécsi Ferenc parlamenti képviselő idén szeptemberben azt állította, Szatmár megyében a szavazati joggal rendelkező magyarok 35-40 százaléka eltávolodott az RMDSZ-től, és ez indokolja a Magyar Polgári Egyesület (MPE) létrehozását. Az MPE Pécsi szerint úgy nyújt alternatívát, hogy közben a rájuk szavazók ahhoz is hozzájárulnak: több magyar nemzetiségű tanácsost és polgármestert juttassanak mandátumhoz. Pécsi hangsúlyozta: az egyesület nem osztja meg a magyarságot. A Pro Civitate soraiba az augusztusban rendezett Szatmárnémeti Fórum során 450-en csatlakoztak, taglétszáma azóta ezerre duzzadt. Sepsiszentgyörgyön márc. 28-án tartotta alakuló ülését a Polgári Frakció. A Polgári Frakciót tíz sepsiszentgyörgyi RMDSZ-tanácsos alakította meg, akik kiváltak az RMDSZ városi tanácsi frakciójából, mely összesen 17 tagú (a sepsiszentgyörgyi tanácsnak 21 tagja van). A csoport később Kovács István unitárius lelkész, majd Kovács István állatorvos kiválásával nyolctagúvá vált. A frakciót Tulit Attila vezeti, aki a sepsiszentgyörgyi Polgári Mozgalomban és a Székely Nemzeti Tanács szervező munkájában is komoly szerepet vállal. A frakcióvezető leszögezte: a megalakulandó Székely Nemzeti Tanács nem indul a választásokon, közképviseleti testületként egyetlen célt fogalmazott meg, a székelyföldi autonómiastátus parlamenti elfogadtatását. A Polgári Mozgalom azonban az Erdélyi Magyar Polgári Szövetség színeiben indít jelölteket. Nem alakította még ki álláspontját az önkormányzati választások tekintetében a Reform Mozgalom. Szilágyi Zsolt elnök jelezte, nem is állt szándékukban, hogy a mozgalmat a bíróságon is bejegyezzék. A képviselő elismerte, a Reform Mozgalomnak már nem sikerült azt a politikai súlyt megőriznie, amit egykor a Reform Tömörülés RMDSZ-platform jelentett. Legfontosabb tevékenysége a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megszervezése volt. Úgy vélte, ennek ellenére szükség van a mozgalomra, mert közvetíthet a az RMDSZ belső ellenzéke és a szövetségen kívüli ellenzék között. A Reform Mozgalom megalapítását márc. 8-án Marosvásárhelyen határozták el a Reform Tömörülés hatodik kongresszusának küldöttei azt követően, hogy a platform a szatmárnémeti RMDSZ-kongresszus után kialakult helyzet miatt feloszlatta önmagát. Az alakuló ülés arról döntött, hogy a legkevesebb tíz tagból álló helyi csoportok egy székelyföldi, egy közép-erdélyi és egy partiumi-bánsági regionális tanácsot hoznak létre. Szilágyi elismerte, a regionális tanácsok megalakítása jövőre marad. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete /EMNT KT/ márc. 14-én a kolozsvári fórumon alakult meg. Akkor a fórummozgalmat elindító Királyhágómelléki Református Egyházkerület javaslatára 19 tagját választották meg. A kezdetektől András Imre, Bodó Barna, Borsos Géza, Csapó I. József, Fodor Imre, Gazda József, Katona Ádám, Kincses Előd, Király Károly, Kónya Ádám, Kovács Zoltán, Nagy Pál, Pécsi Ferenc, Somai József, Szász Jenő, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor, Vekov Károly, Wanek Ferenc neve szerepelt a névsorban. Utólag Bodó Barna és Somai József kilépett e testületből, amely az írásban kért javaslatok alapján a már megválasztott személyek szavazatával 31 tagúra bővült. Ápr. 27-én, a székelyudvarhelyi fórumon csatlakozott a testülethez Andrássy Árpád, Borbély Imre, Borbély Zsolt Attila, Boros Zoltán, Farkas Csaba, Ferencz Csaba, Egyed József, Izsák Balázs, Márton Zoltán, Mátis-Halmágyi Jenő, Sándor József, Sántha Pál Vilmos, Tófalvi Zoltán és Tulit Attila. Székelyudvarhelyen választották meg az öttagú ügyvivő testületét is, melynek soros elnöke Toró T. Tibor lett, tagjai Boros Zoltán, Márton Zoltán, Szász Jenő és Szilágyi Zsolt. Wanek Ferenc lemondása nyomán a testület Bencze Tiborral egészült ki 31 tagúra. A székelyudvarhelyi fórum résztvevői közfelkiáltással fogadták el azt a határozatot, mely szerint Tőkés Lászlót az erdélyi magyar nemzeti közösség tiszteletbeli elnökévé nyilvánították. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete (EMNT KT) által szervezett szilágysomlyói fórum állásfoglalásban javasolta az erdélyi magyarságnak, szavazzon nemmel az alkotmánymódosításra kiírt népszavazáson. Az ügyvivő testület soros elnökévé aug. 22-én választott Szilágyi Zsolt feloldhatónak érezte az abban rejlő ellentmondást, hogy képviselőként megszavazta az alkotmánymódosítási törvényt, az ügyvivő testületben viselt tisztsége alapján viszont annak népszavazási elutasítására biztatja a közösséget. A képviselő Szilágysomlyón sokadszor hangsúlyozta, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nem vesz részt az önkormányzati választásokon. Ez az autonómia-statútumokat majdan kidolgozó és elfogadó erdélyi magyar parlament szerepét kívánja betölteni. A Székely Nemzeti Tanács gondolata 2003. jún. 21-én merült fel a Csíkszeredában lezajlott, a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága (VET) által kezdeményezett konferencián. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kezdeményező Testületének székelyföldi tagjai júl. 8-án, Csomafalván megalakították a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Kezdeményező Testületét. A testület által kiadott közlemény szerint rendeltetésüknek tekintik elősegíteni a széki nemzeti tanácsok megalakítását, és összehangolni ezek tevékenységét a Székely Nemzeti Tanács létrehozása érdekében. Az SZNT feladata lesz utóbb a Székelyföld autonómia-statútumának a véglegesítése, és annak benyújtása Románia parlamentjéhez a törvényerőre emelés céljából. Aug. 5-én az SZNT kezdeményező testülete Sepsiszentgyörgyön elhatározta a Települések Székely Tanácsai küldötteinek kijelölését, melyre okt. 12-éig kerül sor. A nyolc Széki Székely Tanács - Kézdiszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Marosszék, Csíkszék, Gyergyószék, Udvarhelyszék és Bardóc-Miklósvárszék - megalakításának tervezett időpontja okt. 19-e. Emellett a Székely Nemzeti Tanács közvitára bocsátja a székelyföldi autonómia statútumát. A kezdeményező testület munkadokumentumként elfogadta a Csapó József által kidolgozott Székelyföld Autonómia Statútumának tervezetét, s felkérte a volt RMDSZ-szenátort a testület szóvivői teendőinek ellátására. /Erőegyesítésre készül a romániai magyar ellenzék. = Krónika (Kolozsvár), okt. 2./"
2003. október 14.
"Gazda József kifejtette, miért nem szavazza meg az alkotmánymódosítást. Elégedetlen az RMDSZ által elért módosításokkal. Romániában diszkrimináció, súlyos etnikai megkülönböztetés tapasztalható, ami ellen nem védenek a paragrafusok. Nem elegendő az, hogy ,,a közigazgatás a területi-közigazgatási egységekben a decentralizáció, a helyi autonómia és a közszolgáltatások dekoncentrációjának elvein alapszik". Amit egyik törvény decentralizál, azt a másik - a prefektusi intézmény, melynek a magyar többségű megyékben missziós küldetése is van - visszacentralizálja. Székelyföldön és ott, ahol a magyarság többséget alkot, arra lenne szükség, hogy az anyanyelv hivatalossá, második államnyelvvé váljon.,,Az oktatás valamennyi fokon, a törvényben előírt feltételeknek megfelelően állami, magán- és felekezeti egységekben zajlik." És hol van a jog arra, hogy iskolákat állíthasson a kisebbség, hogy autonóm oktatása lehessen ,,az óvodától az egyetemig"? És a kulturális autonómia? És a területi autonómia? Nastase miniszterelnök most nyilatkozott Strasbourgban, hogy nem ért egyet az ,,etnikai alapokon álló" autonómiával. /Gazda József: Miért nem szavazom meg az alkotmánymódosítást. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 14./ "
2003. október 27.
"Mintegy 180 küldött és 250-300 érdeklődő vett részt okt. 27-én, vasárnap a Székely Nemzeti Tanács megalakulásán Sepsiszentgyörgyön. Bár eredetileg nyolc széki Székely Tanácsból kellett volna megalakulnia a Nemzeti Tanácsnak, az egyik szék, a Csík széki tanács megalakulását egyelőre elhalasztották. A már megalakult székek: Sepsi, Orbai, Kézdi, Bardócz-Miklósvár, Maros, Udvarhely, Gyergyó Szék. A küldöttek megalakították a Székely Nemzeti Tanácsot, elfogadták a házszabályt, nyolc szakbizottságot létesítettek, amelybe minden székből delegáltak küldöttet. Elnöknek Csapó József volt RMDSZ-es szenátort választották meg. A Székely Nemzeti Tanács több dokumentumot fogadott el. Kiáltványt arról, hogyan képzelik el az autonómiát, amelyet elküldenek a román és magyar parlamentnek és kormánynak, továbbá eljuttatnak az Európai Unió országainak is kérve, hogy támogassák az elképzelést. Elfogadtak továbbá egy-egy határozatot a Székelyföld területi autonómiájáról, a Székely Nemzeti Tanács képviseletéről az EMNT-ben, és megfogalmaztak egy kérést, amelyet Mádl Ferenc magyar köztársasági elnöknek nyújtanak majd át, és amely arról szól, hogy a Székely Nemzeti Tanács a székelyföldi magyarság nevében igényli a kettős állampolgárságot. /Megalakult a Székely Nemzeti Tanács. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./ Sorsfordító nap ez a mai - fogalmazott Tulit Attila -, az önvédelmi harc egy formája, elorzott jogaink visszaszerzéséért önként vállalt feladat. A széki elnökök beszámoltak a települési tanácsok megalakulásáról. Gazda József az orbaiszéki helyzetet mutatta be: 17 településből 8-ban alakult meg a tanács, Kézdiszéken - Sántha Imre bejelentése szerint - 31 településből 8-ban, Sepsiszéken 31 településből 23-ban - közölte Balla Barna. Miklósvár-Bardocszék 18 településből 16-ban megalakult a tanács, jelezteKrizbay Imre, aki elmondta, ők vállalták fel a szórványban, Alsórákoson, Ürmösön és Apácán is a szervezést. Gyergyószéken - Áros Zsolt közlése szerint - 11 helységben alakult települési tanács, Udvarhelyszéken - jelentette Dancs Lajos széki elnök - három városban és 21 községben alakították meg a tanácsokat. Marosszék 113 településén igen jól indult a szervezés - mondta Fodor Imre -, de a rendőrségi zaklatások miatt megtorpant, mégis öt városban és 18 településen megalakultak a tanácsok, s a munka folytatódik. Csíkszék - jelentette az ülésnek Sántha Pál Vilmos, a kezdeményező testület tagja - lemaradt a szervezésben, csak három településen és a megyeszékhelyen alakult meg az NT, ő is vállalta, hogy a munkát folytatják.Ezt követően egyhangú döntéssel megválasztották a Székely Nemzeti Tanács elnökének dr. Csapó Józsefet, a székelyföldi autonómiaprogram kidolgozóját. Létrejött a Székely Nemzeti Tanács. Az SZNT állandó bizottsága, melynek tagjai egyben a testület alelnökei: Borsos Géza, Ferencz Csaba, Gazda József, Izsák Balázs, Kónya Ádám, Szász Jenő, Tulit Attila, György Attila, Bán István. Az SZNT jegyzőivé választották András Imrét, Andrási Árpádot és Farkas Csabát. A testület nyolc szakbizottságának elnökeit és tagjait az elkövetkezőkben választják meg, illetve jelölik ki. Üdvözölte az SZNT-t Szilágyi Zsolt képviselő, aki az erdélyi magyarság eredményes politizálásának akadályát a félelemben és közönyben látja. Szász Jenő, a Polgári Szövetsége elnöke a magyar jövő megteremtésének szükségességéről beszélt, Vekov Károly képviselő, a Nemzetépítő Platform vezetője a székelység önmagára ébredésének rendkívüli pillanatát köszöntötte, Katona Ádám, az EMK elnöke vállalta, hogy egy év alatt megszervezi Udvarhelyszék 500 településén a tanácsokat. Hatalmas taps fogadta Orbán Viktor levelét.Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök Brüsszelből köszöntötte az SZNT-t, ahol a református egyház nevében átadták az alkotmányozó konventnek híveik ama követelését, miszerint az új Európa alkotmánya foglalja magába Európa keresztény gyökereit, s rögzítse a számbeli őshonos kisebbségek autonómiához való jogát. Üdvözölte a SZNT-t Ágoston András, a VMDP elnöke, Zabolai Csekme Éva, Fejes Rudolf Anzelm prépost, dr. Eva Maria Barki ügyvéd./(Simó): A Székelyföldet megilleti a területi autonómia (Megalakult a Székely Nemzeti Tanács) . = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 27./"
2003. november 1.
"A román politikai életben szinte mindenki hevesen ellenzi az "etnikai alapokon nyugvó" autonómiát. Főleg ezt utasítják el, hogy az "etnikai alapokon" állna. Azonban a minimum 1100 év óta Európa szívében élő magyarság egységes etnikum, szögezte le Gazda József. S ezt tudomásul kellene venniük azoknak, akik saját országukat nemzetállamként határozzák meg, fittyet hányva arra, hogy mi is itt vagyunk! - hangsúlyozta. /Gazda József: Etnikai alapjaink. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 1./"
2003. november 20.
"Az Orbaiszéki Székely Tanács (OSZT) sajtótájékoztatót tartott Adrian Casunean-Vlad kormánypárti képviselő, az SZDP megyei elnöke nyilatkozata kapcsán. A politikus múlt heti sajtótájékoztatóján az állította, hogy "Székelyföld nem létezik". Ferencz Botond, az OSZT elnöke elmondta: az ilyen kijelentések tulajdonképpen azért hangzanak el, hogy bosszantsák a székelységet. Gazda József, az OSZT tiszteletbeli elnöke kifejtette: "Európa a régiók Európája. Casunean úr kijelentése tagadja a régiók létét. Egységes "nemzetállamról" beszél, és valótlanságokat állít. Eszerint Románia egységes, és nincsen Moldva, nincsen Munténia, nincsen Olténia, Erdély, és nincsen Székelyföld sem." "Az autonómia tagadásával árt Románia nemzeti érdekeinek - folytatta Gazda József. - Azzal, hogy tagadja a romániai magyarság jogát saját szülőföldjéhez, hazájához, tagadja a hazát, a haza fogalmát is, és azt, hogy Románia minden fiának hazája." - Az ilyen megnyilatkozások ellen alkotta meg az Európa Tanács Parlamenti Bizottsága 2003/1334-es határozatát - mondta Gazda József. - Ennek egyik cikkelye szerint a nemzetiségek alapvető jogai és szabadsága azokban az országokban, amelyek tiszteletben tartják azokat, jórészt úgy tekinthető, mint egy államon belüli megoldás, mely lehetővé teszi a kisebbség számára, hogy gyakorolja jogait, és megőrizze kulturális önazonosságát. /(faragó): Casunean árt Románia nemzeti érdekeinek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 20./"
2003. december 30.
"Ioan Rus belügyminiszter kijelentette: "Le kell szögeznünk, hogy többé nem fogadjuk el a román állam szuverenitásának figyelmen kívül hagyását. Biztos vagyok benne, hogy a törvény büntetni fogja ezt az alkotmánysértést". A nyolcvanéves elnyomó politika nem tud szakítani saját gyakorlatával, saját gondolkodásmódjával, beidegződéseivel s azok mechanizmusával, állapította meg írásában Gazda József. A hatalom fél egy leigázott nép nyelvétől, fél egy hazájától megfosztott nép hazaszeretetétől, hazájához, saját múltjához, saját történelméhez való ragaszkodásától, fél kultúrájától. Románia nem egységes! Románia történelme a regionalizmus történelme. Alig 150 éve, hogy van Románia, és 85 éve, hogy van Nagy-Románia, de a regionális színeket, Moldva, Havasalföld, Olténia és Erdély, a Bánság és a Partium színeit hiába mossák egybe. Félnek az emberi jogi harctól - mert mi más lenne az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, mint egy, a törvényesség keretei között megindított harcra felruházott érdekképviseleti testület. Fél a húszmillió a másfél milliótól, s félelmét azzal akarja leküzdeni, hogy uralkodik fölötte. /Gazda József: "Irredenták" reflektorfényben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 30./"
2004. január 13.
Tordán a Petőfi Társaság által szervezett népfőiskola idén is rendszeresen szervezi összejöveteleit. Ebben az évben a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a magyar nyelv ápolására, a nemzeti öntudat megőrzésére. Bernád Ilona, a népi gyógyászat ismerője Egészségünkért című könyvét mutatta be, amely a magyar népi gyógyászatról, illetve keleti népi gyógymódokról szól. Gazda József tanár, műkritikus, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör alapítója és irányítója is eljött Tordára. Előadásában a szórványról beszélt. Szomorúan állapította meg, hogy míg más népek szórványai kibontakoznak, megmaradnak, addig a mi népünk beolvad. Január 9-én Horváth Arany, Horváth István költő lánya tartott előadást. /Ladányi Emese Kinga: Magyarságunkért szólnak a népfőiskolai előadások. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 13./
2004. január 16.
A Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) keretén belül működő Kőrösi Csoma Sándor Keletkutató Központ tudomány-népszerűsítő előadás-sorozatának január 15-én Gazda József közíró volt az előadója. A Keletet nemegyszer beutazó kovásznai pedagógus a magyarság és Ázsia népei témakörben tartott előadást. Gazda József, aki a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesületet vezeti Kovásznán, az előadás végén Emlékek Ázsiája című könyvét dedikálta. /Emlékek Ázsiából. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 16./
2004. január 19.
A magyarországi költségvetés kiadásainak csökkentése ellenére várhatóan nem csökkennek a határon túli magyarok támogatására szánt összegek – nyilatkozta Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára. Az államtitkár és Gazda József, Szabolcs–Szatmár–Bereg megye közgyűlésének elnöke január 17-én látogatott Szatmárnémetibe, ahol Szabó Istvánnal, megyei tanács elnökével és Riedl Rudolf alprefektussal folytattak megbeszélést a két megye közötti együttműködés további lehetőségeiről. /Túrós Lóránd: Veres János államtitkár szerint. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jan. 19./
2004. március 24.
Tófalvi Zoltán /sz. Korond, 1944. márc. 24./ Kolozsváron szerzett történelem-filozófia tanári képesítést. Éveken át szülőfalujában volt tanár, majd a Marosvásárhelyi Rádió riportere, később A Hét, az Erdélyi Napló munkatársa, jelenleg az RTV magyar adásának szerkesztője. Művei: Pogány fohászok faluja (riportok, 1979), Ceramica din Corund – A korondi kerámia (kétnyelvű monográfia Kardalus Jánossal, 1981), A Temesváron élő atyhai közösség (szociológiai tanulmányok, 1984), Ha egyszer egy ember támad (riportok, 1989), Kövek egy siratófalhoz (vallomások a kommunista diktatúra mártírjairól, Gazda Józseffel közösen, 1994), A sóvidéki népi fazekasság (monográfia, 1996), Északi változatok (Beszélgetések Dániában, Svédországban, Norvégiában, Finnországban élő jeles magyar értelmiségiekkel, 2000), Élet a föld alatt (Balaskó Vilmos református lelkipásztor 1983-ban papírra vetett emlékirata – felfedezte, sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel látta el T.Z., 2000), Fodor Pál és az erdélyi kérdés (tanulmány, Korunk, 2003), A Dunánál (sorozat az erdélyi ötvenhatosokról a Székelyföld c. folyóiratban). A hatvanéves Tófalvi Zoltán riporter, kutató, helytörténész, monográfus, író és 1956 kutatója. A történetkutatás mellett fontosnak tartja a néprajzi kutatást, doktori dolgozata témája is a sóvidéki fazekasság volt. Óriási anyagot kell átnézni 1956-ról is, például csak a Szoboszlay-per perirata több mint harmincezer oldalt tesz ki. Tófalvinak van szerepe abban, hogy a kiskunmajsai kápolna falára odakerültek az erdélyi magyar mártírok nevei is, és Budapesten a 301-es parcellában is ott olvashatóak ezek a nevek. /Bölöni Domokos: "A pászma, melyet vállaltam". = Népújság (Marosvásárhely), márc. 24./
2004. május 10.
Gámentzy Zoltán festőművész emlékkiállításával nyitották meg Kovásznán a felújított képtárt. A Kádár László professzor által adományozott épületet sikerült olyan állapotba hozni, hogy ez az épület a kultúra hajléka lehessen. Gazda József művészetkritikus méltatta Gámentzy Zoltán életútját. /(Bodor): Megnyílt a képtár (Kovászna). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 10./
2004. május 17.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület immár 15. alkalommal rendezte meg a Kőrösi Csoma Sándor emlékét ápoló napokat. Kovásznán a városi képtárban megnyílt a közel hetven erdélyi és anyaországi képzőművész munkáit bemutató képzőművészeti kiállítás. Május 15-én a helyi Pastorala Kulturális Egyesület szervezésében kórustalálkozóra került sor. A Kőrösi Csoma Sándor és kelet népei című tudományos konferencián bemutatták közel húsz Csoma-kutatással foglalkozó erdélyi, magyarországi és svájci tudós dolgozatát. A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület idén is emlékéremmel tüntette ki azokat, akik Kőrösi Csoma Sándor életműve kutatásában és ismertté tételében rendkívüli jelentőségű munkásságot fejtettek ki. A 2004. esztendei emlékérmet Futaki István göttingeni Kelet-kutató egyetemi tanárnak adományozzák, akinek majd később nyújtják át a kitüntetést. A rendezvény végén Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke megköszönte mindazok munkáját, akik a rendezvény sikerén fáradoztak. /Bodor János: Kőrösi Csoma Sándorra emlékeztek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 17./ Kovászna Kőrösi Csoma nevét viselő líceuma is megtartotta évi iskolanapjait. Idén is kiemelkedő eseménynek számított a tudományos ülésszak. Az előadásokon mongóliai, kínai, iráni, indiai népcsoportokról, vallási, nemzetiségi viszonyaikról esett szó. Néhány előadás a csángókérdést tárgyalta. Gaal György Brassai Sámuel szanszkrit nyelvtanári munkásságáról értekezett. Posztumusz emlékérmet adományoztak Debreczy Sándor (1907–1978) irodalomtörténész, Csoma-kutatónak és Kádár László (1908–1989) debreceni földrajztudósnak. /Gaal György: Kőrösi Csoma Sándor napok tizenötödszörre. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./
2004. június 8.
Több mint hétszáz résztvevővel jún. 2-án Budapesten elkezdődött a Magyarok Világszövetségének VI. Világkongresszusa. Az MVSZ évek óta költségvetési támogatást sem kapott. A találkozó költségeit a tagság és több vállalkozó adományaiból sikerült összegyűjteni. Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke nyitó beszédében kitért arra, hogy a kárpátaljai, a délvidéki magyarok „schengeni szigorúságú vízummal” jöhetnek Magyarországra, „a kétmilliós erdélyi magyar közösség tagjai, ha 90 napnál többet tartózkodnak egy féléven belül Magyarországon, akkor súlyos pénzbírsággal sújthatók és két évre kitilthatók”. Jelen volt több keleti ország nagykövete: többi között az indiai, a japán, a kazahsztáni és a mongóliai nagykövet. A mostani világtalálkozón tartják „A magyarság és a Kelet őstörténeti konferenciát” az „Atilla” kulturális konferenciát és az „In vivo” orvoskongresszust. Magyar, olasz, finn, amerikai és japán tudósok munkáit ismerhették meg a világkongresszus résztvevői. A Pomázon megrendezett várjátékok és ősi harcművészeti bemutatók tették színesebbé a találkozót. Az orvoskongresszuson a magyarságot sújtó népbetegségekről, szülészeti- és nőgyógyászati kérdésekről, a mai Magyarország kórházügyeiről, a magyar egészségügy reformjáról és a kormányzat felelősségéről volt szó. Az alapszabály módosításával a korábbi 300-ról 200-ra csökkent a küldöttgyűlési küldöttek száma. A Kárpát-medence Régió (Magyarország, Délvidék, Erdély, Felvidék, Kárpátalja) és a Kárpát-medencén kívüli Régió (volt Nyugati Régió), országonként megállapított létszám szerint, egyaránt 100-100 küldöttet állít a nov. 19-én kezdődő tisztújító küldöttgyűlésre. A küldöttgyűlés plénuma előtt a Székely Nemzeti Tanács tisztségviselői – Borsos Géza és Gazda József alelnökök, illetve András Imre jegyző – megköszönték az MVSZ USA Országos Tanácsának azt az adományt, amelyet Clevelandben gyűjtöttek az SZNT támogatására. /Őstörténeti, kulturális és orvoskonferencia a magyarok világkongresszusán. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 8./
2004. június 17.
A Magyarság és a Kelet címmel jún. 1–6-a között rendezték meg a Magyarok Világkongresszusát Budapesten. A budapesti Magyarok Házában, a Kongresszusi Központban, illetve Ópusztaszeren, Pomázon és Tápiószentmártonban felváltva zajló programokra rányomta bélyegét a pénzhiány. A nyugatra szakadt magyarok anyagi hozzájárulása mentette meg az idei világkongresszust. A Kongresszusi Központban elhangzott nyitó beszédek idején Rácz Sándor, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke említette, hogy az anyagiak mellett a kitartásra is szükség van, és rámutatott: Erdély mentette meg az MVSZ–t, célozva ezzel arra, hogy az erdélyi Patrubány Miklós elnök eltökéltségének köszönhető, hogy még működik az MVSZ. Rácz Sándor, a Magyarok VI. Világkongresszusának fővédnöke a magyarság küldetéséről is beszélt, kiemelve az 56–os forradalom világméretű jelentőségét.. Patrubány után Törökország, Szíria, Kazahsztán és Korea nagykövetei is felszólaltak, de az eseményt nem tisztelte meg jelenlétével egyetlen magyarországi politikai vezető sem. Dr. Pungur József, az MVSZ Védnöki Testületének kanadai tagja tájékoztatott arról, hogy az angol nyelvű Magyar Enciklopédia első kötete nyomdakész állapotban van, és amely úttörő munka a magyarság értékeinek idegen nyelven történő, összefoglaló bemutatásában. Jún. 2-án, Budapesten megkezdődött "A magyarság és a Kelet" őstörténeti konferencia, az "Atilla" kulturális konferencia és az "In vivo" orvoskongresszus. Ugyanezen a napon ülésezett a Magyarok Világszövetségének küldöttgyűlése, amely előkészítette a novemberi tisztújítást. Dr. Aradi Éva India–kutató és dr. Béres Judit humángenetikus nyitotta meg az őstörténeti konferenciát, amelynek első napján az Élettudományok szekció ülésezett. Magyar, olasz, finn, amerikai és japán tudósok munkáit ismerhették meg a világkongresszus résztvevői. Pomázon, a Magyar Várban megrendezett várjátékok és ősi harcművészeti bemutatók tették színesebbé az eseményeket. Az "In vivo" orvoskongresszuson értekeztek a magyarságot sújtó népbetegségekről, szülészeti– és nőgyógyászati kérdésekről, a mai Magyarország kórházügyeiről, a magyar egészségügy reformjáról és a kormányzat felelősségéről. Jún. 4–én a Magyarság és a Nyugat címmel stratégiai konferencia kezdődött, ezt Borbély Imre, a Kárpát–medence Régió elnöke vezette. A plénum előtt a Székely Nemzeti Tanács tisztségviselői – Borsos Géza és Gazda József alelnökök, illetve András Imre jegyző – megköszönték az MVSZ–USA Országos Tanácsának azt az adományt, amelyet Clevelandben gyűjtöttek az SZNT támogatására. Matavovszky Ádám és Kádár Dániel, az MVSZ USA–OT elnöke, illetve főtitkára és Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke tájékoztatták a küldöttgyűlést a magyar–magyar összefogásnak erről a szép példájáról. A Magyarok Világszövetsége USA–beli Országos Tanácsa olyan körülmények között szervezte meg a Székely Nemzeti Tanács támogatását, amikor a magyar állam egyetlen fillért sem fordít ezen civil közképviseleti szervezet működésének biztosítására. A kettős állampolgárság megszavazásáért kezdeményezett aláírásgyűjtés során a szükséges 200 ezer aláírásból a kongresszus napjáig 125 ezer gyűlt össze. /Princz Csaba: A Magyarok VI. Világkongresszusa már csak azért is sikertörténet, mert létrejött. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 17./
2004. július 10.
Dr. Pozsony Ferenc professzort, a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar néprajz és antropológia tanszékének vezetőjét, a Kriza János Néprajzi Társaság elnökét nemrég a Csángó Kultúráért díjjal tüntette ki a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. Nevéhez fűződik többek között a Moldvai csángó adattár megteremtése, valamint a Csángó Múzeum létrehozása is. Pozsony Ferenc /sz. Zabola, 1955. ápr. 16,/ a Moldvában élő magyarokkal már kisgyermekkorában kapcsolatba került. A középiskolát Kovásznán végezte, ahol tanárai közül Gazda József és neje, Gazdáné Olosz Ella folyamatosan végzett kutatásokat moldvai magyar falvakban. A Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán Antal Árpád, Péntek János, Vámszer Márta és Vöő István tolmácsolták a csángókkal kapcsolatos szakirodalmat. Pozsony Ferenc 1978-tól már rendszeresen kezdett járni moldvai magyar falvakba. Több mint tíz éven át meglátogatta a Klézsén élő Hodorog Lucát, aki már akkor, a zaklatások ellenére vállalta magyarságát. Ezeknek a kutatásainak eredménye Szeret vize martján – moldvai csángómagyar népköltészet /Kolozsvár, 1994/ Kriza János Társaság Könyvtára/ című kötet, egy moldvai csángó asszony szerteágazó folklórtudását tartalmazza. Az egyetem elvégzése után Kézdivásárhelyen tanított 1990-ig, s a közeli Ojtozi-szoroson át hetente átjárt a moldvai magyar családokhoz. Az 1989-es romániai változások után Péntek János egyetemi professzor megszervezte a néprajz egyetemi oktatását a kolozsvári egyetemen, ahová 1990 őszétől Pozsony Ferencet is meghívta. Pozsony Ferenc tanártársaival 1991-től minden évben alapkutatásokat szerveztek moldvai csángó falvakban, ahol elsősorban a nyelv-, kultúra- és identitásváltást, a gyorsan átalakuló gazdaság- és társadalomszerkezetet, valamint a magyar nyelvű hagyományokat gyűjtötték. A kutatásokból Kolozsvárt a Kriza János Néprajzi Társaság dokumentációs központjában a legnagyobb csángó archívumot teremtették meg. Itt őrzik a moldvai magyarsággal kapcsolatos hazai és külföldi szakirodalmat, tanulmányokat, köteteket, filmeket és fényképeket eredetiben vagy másolatban. A dokumentációs anyagot számítógéppel feldolgozták, s annak alapján elkészítették a csángókkal kapcsolatos bibliográfiai adatbázist. Az önálló Csángó Múzeumot Zabolán hozzák létre, 2003. szept. 14-én megnyitották az akkreditálás előtt álló Csángó Múzeum első állandó kiállítását. 2000-ben jelent meg Pozsony Ferenc „Adok nektek aranyvesszőt..." című kötete. /Dr. Pozsony Ferenc: Kapcsolataim a moldvai csángókkal. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./
2004. augusztus 6.
Kizárták az RMDSZ-ből a szövetség kovásznai tisztújító küldöttgyűlésén Gyila Sándor városi tanácsost, mert Gyila a helyhatósági választások idején a független Zsuffa Levente mellett, az RMDSZ polgármesterjelöltje ellen kampányolt. Gazda József, az RMDSZ Kovászna városi elnöke egy évvel ezelőtt mondott le tisztségről, mert nem értett egyet a szövetség politikájával. Utódjának megválasztották Simon Istvánt, a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont tanárát. /Farkas Réka: Gyilát kizárták a szövetségből. = Krónika (Kolozsvár), aug. 6./
2004. szeptember 20.
Szept. 17-18-án emlékeztek az ellenállási harc mártírjaira az 1989. decemberi forradalom egykori meghatározó személyiségei, a korábbi kommunistaellenes megmozdulások résztvevői és az érdeklődők Temesváron a református templomban, az Újvárossy Ernő nevét megörökítő gyülekezeti teremben. A sajtótájékoztatón Tőkés László püspök felolvasta a Református Világszövetség (amelynek elnöke) dokumentumát a vajdasági magyarokat ért atrocitásokról. – Tizenöt éve áldozta életét a decemberi forradalom előkészítésének szakaszában Újvárossy Ernő építészmérnök. A totalitárius rendszerrel való szembeszegülés első mártírjairól Péterszabó Ilona tartott előadást az ’56 után 57-en a temesvári perben /Arad, 2002/ című könyve alapján. A temesvári perben ártatlan embereket vetettek börtönbe, ítéltek halálra és végeztek ki feltehetőleg csak azért, hogy rettegésben tartsák a lakosságot. Erről az időszakról (1956) emlékeztek meg az egykori résztvevők, akik börtönnel, kényszerlakhellyel fizettek azért, mert volt bátorságuk felemelni szavukat a diktatúra törvénytelenségei ellen. Koczka György emlékezett arra, hogy főiskolai hallgatóként a kolozsvári Bolyai Egyetem 56-os rendezvényein vállalt szerepéért került börtönbe, majd kényszerlakhelyre a Baragánba. Oberten János líceumi diákként többedmagával kézzel írt háromnyelvű röpcédulát terjesztett az igazság védelmében. A büntetés börtön lett. Több szemtanú – Toró Tibor professzor, Wollner András, Tőkés László püspök – részletekkel egészítette ki az események résztvevőinek beszámolóját. Gazda József, aki elsőnek írt könyvet a temesvári forradalomról (Megváltó karácsony – erdélyi magyar túlélők emlékeznek, Aura Kiadó, Budapest, 1990) a város akkori hangulatát idézte fel. Szept. 18-án országos premieren bemutatták Koltai Gábor Trianon című filmjét. Neves magyar történészek – Raffay Ernő, Nemeskürthy István, Glatz Ferenc és mások – kommentálták a filmen bemutatott események hátterét. Tőkés László püspök felhívta a figyelmet: a filmet egyetlen tévéállomás sem volt hajlandó műsorába iktatni. A vetítést követően az 1989. decemberi események felidézése került előtérbe. Az egykori résztvevők és szemtanúk – Gazda Árpád, Balaton Zoltán, Makkai Zoltán és mások – elmondása nyomán számos fontos esemény háttere vált világosabbá a hallgatóság előtt. Többek között Újvárossy Ernő szerepe, akinek csupán annyi volt a “bűne”, hogy elvállalta a templom alagsora felújításának mérnöki tennivalóit, és cselekvően részt vett a (ma nevét viselő) gyülekezeti terem kialakításában. Tőkés László leszögezte: a kommunizmus elleni harc az országban még nem fejeződött be. Szégyellni valónak tartja, hogy a magyar közösséget képviselő RMDSZ vezetősége a kommunisták utódpártjával paktál. A rendezvénysorozat az erzsébetvárosi temetőben, Újvárossy Ernő sírjának megkoszorúzásával ért véget. /Sipos János: Mártírokra emlékeztek. Szemben a kommunizmussal. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 20./
2004. október 22.
Dávid Gyula közölte nagyobb tanulmánya vázlatát az erdélyi 1956-os perekről. 1992 óta az 56-os Intézet /Budapest/ által szervezett több konferencián hangzottak el a témáról előadások, több összefoglaló kiadvány jelent meg. Számos, börtönt járt erdélyi/romániai ’56-os visszaemlékezése napvilágot látott önálló kiadásban, tévéfilmek és CD-ROM is készült az erdélyi 56-ról. Mindennek ellenére szükséges olyan számbavétel is, amely végre összképet nyújt arról, ami Romániában történt. Dávid Gyula felsorolta az ’56 utáni időszak legfontosabb – a magyar forradalomhoz kötődő – romániai politikai pereit, azok elítéltjeit. 1956 romániai magyar elítéltjeinek száma ezrekre becsülhető. Akár megközelítőleg pontos névsort is csak a belügyi és katonai törvényszéki irattárak tanulmányozása alapján lehetne összeállítani. Nagyobb perek a következők. Szoboszlay Aladár és társai hazaárulási pere, halálra ítéltek tíz főt /Szoboszlay Aladár Ábrahám Árpád, báró Huszár József, Orbán Károly, Kónya István, Fantanaru Alexandru, Tamás Dezső, Tamás Imre, Orbán István és Lukács István/, Sass Kálmán és társai pere /Kivégezték Sass Kálmánt és Hollós Istvánt/, Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének pere. Bolyai-egyetemi perek, Képzőművészeti Főiskola-perek, Protestáns Teológiai Intézeti perek, Bethánista „szervezkedés”, Dobai István és társai pere, Puskás Attila és társai pere, Fodor Pál és társai pere, Soós Ferenc és társai pere, Kis-Küküllő menti szervezkedés, Kacsó Tibor és társai pere, Fekete Kéz, Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége. Gagyi Balla István CD-jén interjút készített több volt elítélttel. További könyvek: Balogh László Múltbirtokosok jövő nélkül, továbbá És te hol voltál, Szent György című könyvei, Gazda József Kövek egy siratófalhoz, Akik imádkoztak üldözőikért című kötetben református lelkészek, teológusok visszaemlékezései olvashatók, Péterszabó Ilona Ötvenhat után ötvenheten című könyve, A Szabadságra Vágyó Ifjak szervezetének 2004. augusztus 7–8-i nagyváradi találkozójáról kiadott Emlékkönyv. /Dávid Gyula: Feljegyzések az erdélyi 1956 évfordulóján. = Krónika (Kolozsvár). okt. 22./
2004. december 4.
Gazda József nyílt levelet írt Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének, Hiller Istvánnak, az MSZP elnökének, Kuncze Gábornak, az SZDSZ elnökének és Magyarország kormányának. „Alulírott, a 800 000 »darab«, magyar igazolvánnyal rendelkező határon kívüliek s következésképpen a Magyarországra való áttelepülésre lesben állók egyike sokszor aggódva, máskor felháborodva olvasom-hallgatom az Önök meg nem szűnő riogatásait, figyelem a magyar társadalmat ellenünk hangoló arcátlan kampányukat.” – írta Gazda József. Ez a kormány nemzetellenes kampányával alkalmatlan Magyarország vezetésére, a magyarság képviseletére. A mindenkori magyar kormánynak a nemzet érdekét kell képviselnie, és nem ellene dolgoznia. /Gazda József határon kívüli magyar: Hány kiló magyar? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 4./
2004. december 7.
Válságba került az RMDSZ. Új erők tűntek fel a láthatáron, melyek ezt az elégedetlenséget nyíltan megfogalmazták. Létrejött az SZNT (Székely Nemzeti Tanács), majd az EMT (Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács). Az SZNT autonómia-statútumot nyújtott be, kinyilvánította a Székelyföld igényét az önrendelkezésre, a területi autonómiára. Az RMDSZ egyszerűen kisajátította mindezt. A parlamenti szavazáson az RMDSZ tartózkodott, nem állt az SZNT autonómia-javaslata mellé. Az MPSZ (Magyar Polgári Szövetség) bejelentette indulási szándékát a parlamenti választáson. Erre az RMDSZ, egyeztetve a kormányzó SZDP-vel, megakadályozta az MPSZ indulását. Az RMDSZ csapdahelyzetet teremtett, beépülve az aláírásgyűjtők mozgalmába, ,,szabálytalanságokat” produkált, illetve ,,leleplezett”, írta Gazda József. /Gazda József: Professzionista politizálás... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 7./