Ingyenes online-tankönyvet kérnek a középiskolások
Táncolj a jogaidért!
Hétfőn délben immár harmadszor perdült táncra a diákság a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum második emeletén. Mint kiderült, a nagyszünetbeli tánc nem öncélú: – A Romániai Magyar Középiskolások Országos Szövetsége (MAKOSZ) körlevélben kért fel arra, hogy minden diáktanács a maga módján járuljon hozzá a diákjogok népszerűsítéséhez és ezek gyakorlatba ültetéséhez. November 17-én ünnepeljük a Diákok Jogainak Világnapját és ennek kapcsán úgy döntöttünk, mi nagyszünetbeli tánccal próbálunk hozzájárulni a diákjogokra való odafigyeléshez. A múlt héttl kezdődően minden hétfn, szerdán és pénteken tánczene szól a sulirádióban, és egyre többen csatlakoznak a táncos diákokhoz. Már a kisebbek is felmerészkednek az alsóbb emeletről, és be is állnak a sorainkba. Ha a héten is tovább n az akció népszerűsége, akkor talán a diákjogok világnapja után is folytatjuk a nagyszünetbeli táncot – fogalmazott János Zsolt, a dévai Haeur Erich diáktanács nemrég megválasztott elnöke.
Hogy pontosan milyen jogokért kell kiállniuk, azzal nem igazán voltak tisztában a dévai diákok. Ám országos szinten a magyar diáktanácsok elég konkrét célkitűzést fogalmaztak meg a diákjogok közelgő világnapja alkalmából. Honlapjukon „Tegyük szabaddá a könyveket” címszó alatt fogalmazzák meg követelésüket arra vonatkozóan, hogy a tanügy-minisztérium XI–XII. osztályos diákok számára is biztosítsa az ingyenes tankönyvekhez való hozzáférést. A tanügyi törvényt idézve mutatnak rá, hogy a kisebbségi oktatásban részesül diákok számára az állam kötelezettséget vállal a tankönyvek biztosítására mind a 12–13 évfolyamra. Ez azonban csak elméleti szinten létezik, gyakorlatban a magyar diákoknak is meg kell venniük a tankönyveiket, akárcsak román társaiknak. A MAKOSZ képviselői úgy vélik: amennyiben a kormány ingyenes oktatásról beszél, és jobb eredményeket vár el az érettségin, akkor a diák nemzetiségétől függetlenül köteles lenne ingyenes tankönyveket biztosítani a középiskola végéig. A magyar középiskolások országos szövetsége konkrét javaslatot is tesz ennek minimális költségek mellett történ megoldására: „Tisztában vagyunk azzal, hogy ez nagyon nagy költség lenne, így kigondoltunk egy másik megoldást: biztosítsanak egy olyan online felületet, ahova minden 11-12-es diák felhasználási lehetőséget kap, és ott megtalálhatja az összes szükséges dokumentumot” – olvasható a MAKOSZ honlapján. 
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Törvényes elismertséget a Magyar Szórvány Napjának
„A szórvány napja több mint ünnep: számvetés és tervezés. Hiszen arról beszélünk, hogy mi történt az elmúlt esztendőben, és arról, hogy milyen kihívások állnak előttünk, hogyan tudunk ezekre jó válaszokat adni. A legközelebbi tervünket jövő héten terjesztjük be a Magyar Állandó Értekezlet napirendjére: azt szeretnénk, ha a Magyar Szórvány Napját törvény szentesítené” – ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg Kelemen Hunor szövetségi elnök november 15-én, Medgyesen a Magyar Szórvány Napja keretében megszervezett konferenciát. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 10. nagyváradi Kongresszusa november 15-ét, Bethlen Gábor születésének napját, az Összefogás jegyében a Magyar Szórvány Napjává nyilvánította, amelyre első ízben Déván, majd Brassóban, tavaly pedig Nagyenyeden került sor.
Az alábbiakban a hét végén Déván tartott megemlékezésről számol be lapunk munkatársa.  
Kettős ünnep és MÁK-tisztújítás
Kettős ünnepet ültek péntek délután a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban. A Hunyad megyei magyar oktatási központ közössége ugyanis irodalmi műsorral kapcsolódott a Magyar Szórvány Napja alkalmából tartott rendezvénysorozathoz és ez alkalommal ünnepelte meg egyéves születésnapját az RMDSZ Hunyad Megyei Nőszervezete is. A kettős ünnep továbbá alkalmat adott a Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencia (MÁK) éves ülésének a megtartására.
A Magyar Szórvány Napja új keletű ünnepünk, amely négy évvel ezelőtt innen Hunyad megyéből indult és ma már egyre több erdélyi közösség érzi magáénak. Bizakodásra ad okot, hogy a Magyar Állandó Értekezlet Szórványszakbizottsága döntést hozott arról, hogy Kárpát-medence szerte megünnepeljük e napot, így idén már másodszor volt alkalom erre. Fontosnak tartom, hogy ne kicsinyeljük le a szimbolikus alkalmakat, hiszen a szórványban fontos szerepet játszhatnak az ilyen találkozások. Örömmel tölt el, ha a nagyobb odafigyelést, visszhangot kapó központi rendezvények mellett több kisebb közösségben is megünneplik a Magyar Szórvány Napját. Ezért időzítettük úgy, hogy ez ünnephez kapcsolódva indítsuk el Nagyenyeden a Fogadj Örökbe egy műemléket program idei fordulóját és itt, Déván szintén ez alkalommal tartsuk meg a Hunyad megyei magyar egyházak, felekezetek, civil- és RMDSZ szervezetek egyeztető fórumának, a MÁK-nak az éves ülését. Nyilvánvaló, hogy a demográfia nem kedvez nekünk, de az utóbbi időben sok területen tudtunk és tudunk eredményeket, konszolidációt felmutatni. Gondolok itt az oktatásra vagy akár hagyomány- és értékőrzésre. Ezeket a törekvéseket, mozgalmakat, szervezeteket hálózatba kell építeni, hogy egymás megvalósításaiból okulva, erősödve haladjunk tovább. Úgy érzem tehát, még sok a tennivaló, de sok az eredmény is. Van tehát ok és indok az ünnepre – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő, a Magyar Szórvány Napjának fő kezdeményezője.
A képviselő által említett eredmények, megvalósítások sorában mindig kiemelt helyen szerepel a dévai magyar oktatási központ, melynek pedagógusai, diákjai ezúttal is rendkívül színvonalas műsorral járultak hozzá az ünnepi hangulat megteremtéséhez. – Úgy gondoltuk, a Magyar Szórvány Napján meg kell csillogtatnunk gazdag kultúránk kincseit. Ezért a legtisztább forrásból származó, régi gyímesi dalokkal leptük meg a közönséget, és az ünnep megkoronázására Bánk Bán Hazám, hazámkezdetű áriáját választottuk – fogalmazott Lengyel Izabella kórusvezető, aki a Dalos pacsirta nevet viselő maroknyi leánykórusával ezúttal is fantasztikus sikert aratott. Vastapsot kapott a szintén általa vezetett Szivárvány Nyugdíjasklub Énekkara is, melynek tagjai bukovinai székely népdalokkal léptek fel. A tiszta csengésű népdalok nagyszerűen épültek be a Csatlós Zsófia tanítónő és Kun Gazda Kinga tanárnő által összeállított irodalmi műsorba, melyben Ady Endre, Wass Albert, Váci Mihály, Reményik Sándor gondolatai mellett helyet kaptak a kortárs költőnemzedék képviselői, a múlt gazdag örökségéből épülve a reményteli jövő felé irányítva a hallgatóság figyelmét.
Az irodalmi műsornak külön bája volt, hogy a diákok tulipán formában sorakozva álltak színpadra, ezzel is utalva az ünnepség következő momentumára, amikor az RMDSZ Hunyad Megyei Nőszervezetét köszöntötték egyéves születésnapja alkalmából. Kun Gazda Kinga, megyei nőszervezeti elnök hálás szívvel mondott köszönetet minden nőtársának, akik lélekkel vállalták, vállalják a közösségi munkát. Ennek eredményeképp rendkívül gazdag tevékenységi beszámolót tarthatott a nőszervezeti elnök, csak érintőlegesen említve a tucatnyi szépemlékű rendezvényt: október hatodiki és március 15-i megemlékezéseket, kokárdavarrást, Szórvány- és Magyar-napi ünnepségeket, a sikeres könyvtári esteket, farsangot, disznótort, szüreti bált, gulyásfőzést stb. A sokrétű munka elismeréseként Winkler Gyula EP-képviselő ünnepi tortával kedveskedett a Nőszervezetnek, melyből azért a férfiak is részesültek.
Az ünnepi rendezvényt követően került sor az iskolaközpont aulájában a Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencia éves ülésére, mely ezúttal tisztújítással párosult. Az ülést Dézsi Attila leköszönő MÁK elnök nyitotta meg, számba véve az elmúlt esztendő(k) megvalósításait, melyek közül mindenképp kiemelkedő figyelmet érdemel Barcsay Ákos erdélyi fejedelem emlékének az ápolása. – Négy évvel ezelőtt a Magyar Szórvány Napján állítottuk fel a dévai Vármegyeház előtt Barcsay Ákos emlékoszlopát. A civilkezdeményezésre megvalósult emlékművet nem nézte mindenki jó szemmel. Ilyenfajta megnyilvánulásnak vagyunk pillanatnyilag is a tanúi. De Barcsay Ákos emlékét már nem lehet visszaszorítani a homályba – fogalmazott a volt prefektus. Ennek bizonyítékaként említtette a tavaly megalapított Barcsay Ákos-díjat, melyet a Hunyad megyei magyar közösség kiemelkedő személyiségeinek ítélnek oda. – E díjjal elsősorban azokra szeretnénk figyelni, akik a háttérben, mindennapi munkájuk során, kitartással és eredményesen járulnak hozzá közösségünk megmaradásához – fogalmazott a leköszönő MÁK elnök, Váci Mihály Még nem elég című versével zárva le mandátumát.
A jelenlévők hosszasan értékelték Dézsi Attila közösségi tevékenységét, majd sor került az új elnök megválasztására. Az RMDSZ megyei vezetőségének jelöltjét, Kocsis Attila iskolaigazgatót a némileg furcsa felvezetés nyomán a jelenlévők egyhangúlag megszavazták. Winkler Gyula EP-képviselő megerősítette: Kocsis Attila, a tizedik tanévét ünneplő magyar oktatási központ igazgatójaként nem csupán az oktatási intézmény megerősödésében munkálkodott eredményesen, de igen aktívan vett részt a Hunyad Megyei Magyar Napok, illetve minden más közösségi rendezvény megszervezésében is. Ennek elismeréseképp idén a MÁK Barcsay Ákos-díjjal tüntette ki az iskolaigazgatót. Utóbbi megtiszteltetésként értékelte az elnöki megbízatást, hozzátéve, hogy elődje elég magasra helyezte e mandátummal járó mércét. A MÁK frissen megválasztott elnöke mellé András József petrozsényi egyetemi tanárt jelölte a testület képviselőjévé az RMDSZ Hunyad megyei küldötteinek tanácsába. 
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Communitas-támogatás a Téglás diákjainak
Idén új formában hirdette meg a szórványvidéki anyanyelvű oktatást támogató pályázatát a Communitas Alapítvány. A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum, a dél-erdélyi magyar oktatás egyik bástyájaként ezúttal is jelentős támogatásban részesült, közölte a tanintézmény igazgatója: A Communitas Alapítvány évek óta egyik fő támogatója intézményünknek, a bentlakási és ingázási költségek fedezésében pedig a legjelentősebb támogatónkként tartjuk számon. Idén váltás történt az erre vonatkozó pályázati kiírásban.  Míg a Communitas korábban az ingázási és bentlakási költségek támogatására is kalendarisztikus évben számolta a juttatást, addig idéntől átálltak a tanév szerinti támogatási rendszerre, ami a tanintézmények, diákok szempontjából sokkal előnyősebb, sőt az elszámolást is átláthatóbbá teszi. Intézményünk idén a bentlakási költségek résztámogatására 7673 lejt kapott a Communitastól, ingázásra pedig 25 625 lejt – közölte Kocsis Attila Levente iskolaigazgató. Elmondta továbbá, hogy a dévai Téglás Gábor Elméleti líceumban jelenleg 25 diák veszi igénybe a bentlakást, többségükben Zsil-völgyiek, valamint három más megyéből érkezett fiatal. Számukra a Communitas Alapítvány támogatásából a bentlakási költségek 25-30 százalékát tudják fedezni szeptember – március időszakra. Az ingázó diákok száma ennél sokkal magasabb: naponta 41 diák ingázik Csernakeresztúrról, 3 Bácsiból és 21 Vajdahunaydról. Előbbieket iskolabusszal szállítják nap mint nap Dévára, utóbbiak viszont egy magáncéggel kötött szerződés értelmében, a cég városközti buszával közlekednek. Ebbe az önkormányzat a költségeknek mintegy 30 százalékával pótol be. A Communitas Alapítvány résztámogatásával viszont az egy főre eső ingázási költség nagyjából negyedére csökken. – Ez még így sem elhanyagolható összeg, hiszen vannak családok, ahonnan testvérpárt ingáztatnak a szülők és mondjuk a 180 lejes havi bérletből még mindig rájuk hárul 40-45 lej. De mindenképp a Communitas támogatás jelentős mértékben csökkenti az ingázási kiadásokat. És ezt az idei tanév teljes időszakára biztosítani tudjuk – fogalmazott az iskolaigazgató, a diákok, szülők nevében is köszönve a támogatást, amely nélkül nagyon nehéz lenne fedezni az ingázás, bentlakás költségeit és ez számos diák esetében kizárná az anyanyelven való tanulás lehetőségét. 
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Lebontották Barcsay Ákos dévai emlékoszlopát
December 29-én este a polgármesteri hivatal utasítására lebontották Barcsay Ákos erdélyi fejdelem dévai emlékművét.
A vármegyeház előtti téren 2011. november 12-én, a magyar szórvány napja alkalmából Kelemen Hunor akkori művelődési miniszter, az RMDSZ számos helyi, megyei és országos tisztségviselőjének, illetve a helyi közintézmények képviselőinek jelenlétében leplezte le az emlékoszlopot, melyet Dézsi Attila akkori prefektus mentett meg az enyészettől. Az emlékoszlop ugyanis Kisbarcsán, a hajdani Barcsay-birtok területén került elő, egy kukoricásban. A pillanatnyi tulajdonosok a tisztségben lévő magyar prefektushoz fordultak, aki szakemberek bevonásával emelte ki az oszlopot a kukoricásból, restauráltatta és egy kezdeményező csoporttal társulva felállíttatta Déva régi központjában. Az oszlopra Barcsay Ákos bronzplakettje került, illetve a következő kétnyelvű felirat: Acaţiu Barcsay Ákos 1619–1661, Principe al Tarnsilvaniei / Erdély fejedelme, Comite al Judeţului Hunedoara / Hunyad megye főispánja, Proprietar al cetăţii Devei / A dévai vár birtokosa. Az avatóünnepségen jelen lévő alpolgármester büszkén mutatott rá, hogy Barcsay Ákos fejedelem nevéhez nem csupán a román oktatás támogatása, illetve Erdély címerének megalkotása fűződik, de rokoni szálak fűzik a brit királyi családhoz is.
Erdély egykori fejedelmének többségi szemszögből is elismert érdemei ellenére azonban, bő másfél hónappal az emlékoszlop leleplezését követően már előkerült egy trikolóros éhségsztrájkoló, aki az emlékmű azonnali lebontását követelte. A nevetségesnek tűnő követelésre senki nem reagált. Legalábbis látszólag. Mint utóbb kiderült, a háttérben szorgosan folyt a munka. Előbb csak az emlékmű körüli kerítés tűnt el darabonként, aztán lekerült az emlékmű-állító neve, eltört egy-két gránit lap. Az éhségsztrájkoló pedig perbe fogta az önkormányzatot. Légből kapott vádjaival első fokon pert vesztett, de kitartó fellebbezés nyomán 2014 októberében elérte célját: a Gyulafehérvári Táblabíróság az emlékműállítás engedélyeztetési folyamatában elkövetett mulasztásokra hivatkozva elrendelte a Barcsay Ákos-emlékoszlop eltávolítását Déva központjából. Az önkormányzat ugyan nem siette el a dolgot és nem zárkózott el az RMDSZ-szel való egyeztetéstől sem, de a törvény betűire hivatkozva december 29-én este 8 órakor a térre rendelt egy marógépet és egy kisebb teherautót, s néhány ember segítségével eltávolították az emlékművet. Hogy pontosan hová vitték, arról senki sem hajlandó nyilatkozni.
– Egyelőre biztonságos letétbe helyeztük, mert nem szeretnénk, hogy megrongálódjon az emlékoszlop. A továbbiakban elindítjuk a visszaállítását célzó jogi folyamatot, hiszen meggyőződésünk, hogy ennek az emlékoszlopnak Déva főterén van a helye. Barcsay Ákos emléke ugyanis szorosan kötődik Dévához és Hunyad megyéhez. Azonban amennyiben áttörhetetlen ellenállásba ütközünk a helyreállítást illetően, az emlékművet fel fogjuk ajánlani egy olyan erdélyi közösségnek, amely hajlandó azt „örökbe fogadni”, megbecsülni és méltó helyen felállítani – fogalmazott az emlékműállító bizottság tagjaként Dézsi Attila.
Az emlékoszlopot lebontó brigád az utolsó gránitlapig mindent elszállított a helyszínről, a puszta talapzatot hagyva a helyén. A csípős decemberi estén nem sok járókelő lehetett szemtanúja az emlékműbontásnak. Az arra járók közül néhányan ugyan megjegyezték, hogy „biztosan magyar ember emléke volt, azért kell lebontani”. De az épp arra tévedt RTV-riporter még egy fotóra sem méltatta a darabjaira szedett emlékművet, inkább a kezdeményezőket „méltató” csípős megjegyzés kíséretében fordult be a közeli kocsmába. A helyi román sajtó képviselői amúgy teljességgel hiányoztak az emlékműbontásról. Tény, hogy hivatalosan senki sem hívta őket, de a mai információáramlás melletti egységes távolmaradásuk igencsak elgondolkodtató! Gáspár-Barra Réka, nyugatijelen.com
Erdély.ma

Beszélgetés László Attilával, a dévai Fioretti csoport vezetőjével
Isten virágoskertjében
Déván, a Szent Antal plébánián kerek egy esztendeje működik a Fioretti csoport, amely az értelmi fogyatékkal élő fiatalok, gyermekek számára nyújt találkozási lehetőséget, közösségi alkalmat. A csoport kezdeményezője László Attila, aki több mint egy évtizedes tapasztalattal a háta mögött szólította meg az értelmi fogyatékkal élő fiatalokat, gyermekeket illetve szüleiket.
– Tizenegy évvel ezelőtt egy svájci barátom ajánlotta fel a lehetőséget, hogy egy genfi alapítványnak segítsek levezetni a Romániában tervezett táboroztatást. Tulajdonképpen ez volt a mélyebb találkozásom az értelmi fogyatékkal élőkkel. Azonban előtte a katolikus egyház keretében alkalmam volt olyan családokat látogatni, ahol éltek ilyen fiatalok, gyerekek, és már akkor motoszkáltak bennem olyan kérdések, hogy tulajdonképpen mit is jelent az értelmi fogyaték, miben különböznek ezek a gyermekek, fiatalok tőlünk, hogyan élnek, mire volna igazán igényük.
– Azóta mennyire sikerült megválaszolni ezeket a kérdéseket?
– Azóta minden nyáron több táborban veszek részt és annyira mély kapcsolataim lettek ezekkel az emberekkel, hogy úgy érzem: szükségem van arra, hogy találkozzam velük és együtt legyünk. Azt vettem észre, hogy a legtöbb ember fél a közelségüktől, mert nem érti őket meg. Tavaly volt egy olyan gondolatom, hogy tulajdonképpen nem is helyes, hogy fogyatékkal élőről beszéljek, hanem inkább úgy mondanám, hogy ők mások. Mint ahogy mindannyian különbözünk egymástól, mások a képességeink, elvárásaink, azok, akiket fogyatékkal élőknek nevezünk, szintén csak annyiban különböznek tőlünk, hogy bizonyos vonatkozásban mások. Közeledni kell hozzájuk ahhoz, hogy megismerjük és megértsük őket.
Törekvés a természetességre
– Egy éve kezdeményezte a Fioretti csoport létrejöttét. Miért érezte szükségét annak, hogy itthon is foglalkozzon a fogyatékkal élőkkel?
– Hiányérzet volt bennem olyan szempontból, hogy Nyugaton gyakran találkoztam az utcán értelmi fogyatékkal élő emberekkel. Sétálnak kéz a kézben, mosolyogva, üzletbe járnak, és az emberek természetesnek tartják ezt, nem bámulják őket az utcán. Azt szeretném, ha nálunk is természetessé válna ez, hogy az értelmi fogyatékkal élők kijönnek az utcára sétálni a szüleikkel, kísérőikkel, elmennek a boltba, a parkba és a járókelők, vásárlók ezt természetesnek tartják, elfogadják őket a másságukban.
– Romániában mennyire van lehetőségük az értelmi fogyatékkal élőknek, hogy bekapcsolódjanak különböző közösségekbe gyermek- illetve felnőttként?
– Tudomásom szerint 1990 után több hazai nagyvárosban indultak be ilyen kezdeményezések, hogy velük foglalkozzanak, intézményeket hoztak létre. Azonban itt Déván úgy láttam, hogy van egy ilyen űr, főleg ami a magyar közösségünket illeti.
„Nincs tudomásom olyan védett műhelyekről, ahol dolgozhatnának”
– A jelenlegi törvények, rendelkezések szerint van-e lehetőségük ezeknek a gyermekeknek, fiataloknak részt venni a közoktatásban, felnőttként pedig munkát vállalni?
– A törvényes kereteket annyira nem ismerem, azonban azok a fiatalok, akikkel jelenleg foglalkozunk, iskolába járnak. Természetesen különleges odafigyelést igényelnek, előrehaladásuk mértéke nagymértékben függ a tanügyi káderek jóindulatától. Később, hogy felnőttként mennyire tudnak munkát vállalni, azt nem tudom. Nincs tudomásom olyan védett műhelyekről, ahol dolgozhatnának. Akiket én személyesen ismerek, néhányan a szüleik mellett próbáltak dolgozni, többen azonban az adott körülmények között nem tudnak semmilyen munkát végezni.
– Beszéljünk egy kicsit a Fioretti csoportról. Elsősorban mit jelent a név?
– A fioretti olaszul virágoskertet jelent. S amikor csoportban kezdtem gondolkozni, csak ez a szó járt az agyamban, úgyhogy nem tudtam szabadulni tőle. Szent Ferenc életére is utal, meg ahogy úgy elnéztem ezt a csoportot, tényleg olyan, mint egy virágoskert. Sokszínű, különböző formájú, igényű emberek, és úgy érzem, nekünk is megvan ott a helyünk, a szülőkkel együtt ebben a kertben.
– Milyen korú fiatalok kapcsolódtak a csoportba?
– Jelenleg 15 évtől ötven évig terjed a csoporttagok életkora. De el kell mondanom, hogy azoknál, akik értelmi fogyatékkal élnek, az életkor nagyon relatív, úgyhogy nagyjából egyformán tudunk viselkedni mindenkivel, körülbelül egy a szint.
– Hogyan zajlanak a Fioretti csoport találkozói?
– Az első találkozókat úgy képzeltük el, hogy alkalom legyen valamire fókuszálni. Különböző foglalkozásokkal kezdtük, mint papírhajtogatás, festés, gyurmázás, hogy mindnyájan egy hullámhosszra kerüljünk, utána meg játékokkal, tánccal, zenével fűszereztük a találkozóinkat. Majd mikor eljött a jó idő, sokat kirándultunk erdőbe, a dévai várba, a piski arborétumba. Fontos a természetbe kimenni. Főleg azokkal, akiknek nagyobb a mozgásigényük. Mindenkit az igényeiben kell megfogni, nem lehet mindenkivel egyformán foglalkozni. Erre próbáltunk koncentrálni, hogy megismerjük egymást és lassan-lassan közösséget kezdjünk építeni.
Egyre családiasabb találkozók
– Mennyire haladt a közösségépítés egy év alatt?
– Nagy örömmel mondhatom, hogy egy év távlatából nézve azt látom, hogy mind a fiatalok, mind a szüleik egyre családiasabban mozognak a találkozókon. És nagyon jó látni, hogy a fiatalok, gyermekek hogy örvendenek egymás jelenlétének, hogyan közelednek azokhoz, akik végigkísérték őket ezen a kalandon egy év alatt. Nem tartják már egymást idegennek. És nagy tisztelettel nézem ezeket a szülőket, akik tényleg vállalják, hogy támogatják gyermekeiket és nagy szeretetben részesítik őket.
– Bizonyára van elképzelés a folytatásra. Milyen irányba szeretné fejleszteni ezt a csoportot?
– Tulajdonképpen eredetileg nem is annyira a csoport, mint a személy volt a legfontosabb. Az ő igényeiket keresgéltük, beszélgettünk a szülőkkel, hogy milyen irányba menjünk, mert ez a leglényegesebb. Egy év után sok embernek a füléhez eljutott a tevékenységünk és vannak, akik igényelik, hogy bekapcsolódjanak a mozgalmunkba. Tehát nagy levegőt kell vennünk, mert úgy néz ki, hogy tovább kell lépni. A kis közösségünket meg kell nyissuk azok előtt, akik eldugva, esetleg szégyenkezve viselték otthon ezt a terhet, mert van akinek teher elviselni, hogy a gyermeke fogyatékkal él. Félnek a szomszédok megjegyzéseitől, az ilyen vonatkozásban még éretlen társadalmunk. Azt hiszem, jelenleg ez a legfontosabb célkitűzésünk, hogy ilyen embereket befogadjunk, hogy érezzék, nincsenek magukra hagyva, esetleg a fiatalok is kapjanak maguknak egy olyan környezetet, ahol otthonosan tudnak mozogni, együtt tudnak vidám pillanatokat tölteni, szórakozni, kikapcsolódni. Meg a szülők is tudjanak szusszanni.
– Jelenleg havonta egy találkozásra van alkalom. Ez elegendő, vagy igény volna többre is?
– Persze az igény sokkal nagyobb, szerintem ha hetente találkoznánk, az is kevés lenne. Azonban amikor egy új csoport indul, úgy látom, fontos időt szánni arra, hogy mélyen szántsunk, hogy időt adjunk az élmények feldolgozására, próbáljuk jól megismerni egymást és biztos lépéseket tegyünk.
– Az említett svájci tapasztalat táborokról szól, ami már egy egészen komoly lépés lenne a Fioretti életében is. Ilyen terveket szövögetnek-e?
– Természetesen ez is egy távoli terv. Pillanatnyilag a helyi körülmények nem engedik meg egy svájci színvonalú tábor lebonyolítását, azonban bízom benne, hogy kisebb léptékben, de jóakaratú emberek segítésével majd lesz alkalmunk ilyen tevékenységre is. Ez még a jövő titka, hogyan tudunk lépni, milyen támogatásokat tudunk szerezni, mert egyelőre kizárólag az emberek jó szándéka, jó akarata segít minket a munkánkban.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Féléves az ifjúsági zenekar
Féléves fennállását ünnepelhette vasárnap a dévai Szent Antal plébánián működő Ifjúsági zenekar. – Bár ez nagyon zsenge kornak számít, nekünk élménydús időszak áll a hátunk mögött – meséli Todor Franceska, a zenekar ifjú vezetője, aki tavaly szeptemberben döntötte el, hogy összehívja zenekedvelő társait és ifjúsági csoportot alakít. – Régóta járok ferences találkozókra és szinte irigykedve figyeltem, hogy mindenhol működnek ifjúsági csoportok, énekkarok. Úgy gondoltam, ezt nálunk is életre lehetne hívni, csak egy kis erőfeszítés kell hozzá. Megkértem a kántort, hogy segítsen és szóltam a társaimnak is. Örömmel láttam, hogy szinte első szóra tizenketten gyűltünk össze, és azóta is mindannyian kitartanak. Van egy gitárosunk, egy szintetizátoron játszó társunk és néhányan ritmushangszereken kísérjük a dalokat. Ez így éppen elegendő hangszerelés a 9-10 énekhang mellé. Nagyon jó kis csapatunk van – meséli Franceska.
A jó csapatot természetesen nem csupán a zene tartja össze. A közös pizzasütések, tekézések, kirándulások szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy meglegyen az összhang. – Általában hetente egyszer próbálunk, és ezekbe az alkalmakba is belefér a móka, a társalgás is. Ha viszont misére vagy szentségimádásra készülünk, akkor szinte napjában találkozunk, próbálunk és olyankor igyekszünk jobban odafigyelni a zenére. Még sokat kell fejlődnünk, meg jó lenne más ifjúsági zenekarokkal is megismerkedni. De amire vágytam, hogy mi fiatalok együtt énekeljünk, azt már sikerült elérni – mondja Franceska. A további cél az lenne, hogy legalább havi rendszerességgel sikerüljön bevezetni az ifjúsági miséket is. Farsang utolsó vasárnapját a Gyulafehérvári Főegyházmegyében az ifjúság vasárnapjaként tartják számon. Ez alkalommal a dévai Szent Antal templomban az ifjúsági zenekarnak a nagymisén is alkalma volt énekelni. – Szeretnénk rendszeressé tenni a templomi szereplésünket és az ifjúsági énekek által minél több fiatalt megszólítani, közelebb hozni a templomhoz, megerősíteni a hitben – mondja a fiatal karvezető.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Egy diárium beszédes lapjai – Helytörténeti előadás Kitidről Déván
sütörtökön a Hunyad Megyei Könyvtár, a megyei múzeum, valamint a dévai művelődési központ közös szervezésében emlékeztek a „román nemzet nagy mártírjaira” Horia, Cloşca és Crişan parasztvezérekre, akiket kereken 230 évvel ezelőtt törtek kerékbe, illetve börtönöztek be Gyulafehérváron. Véletlenszerűen, a dévai Bethlen Gábor helytörténeti kör aznapi találkozóján is szóba került az 1784-es parasztfelkelés három vezére. Az itt felolvasásra került korabeli feljegyzések azonban korántsem ábrázolták ilyen dicsfényben azokat, akik hihetetlen kegyetlenséggel mészárolták végig a Maros völgyét, legyilkolva a nemesi és lelkészi családokat, felégetve a kúriákat és parókiákat, megsemmisítve az értékes könyvtárakat, anyakönyveket. Minderre Sólyom János hajdani kitidi lelkész feljegyzéseiből is fény derül, aki 1755 és 1792 között szolgált a Hunyad megyei gyülekezetben. – Jó húsz esztendeje találtam rá Sólyom János diáriumára (naplójára), amely az 1960-as években, a kitidi templom lebontása idején került a bácsi parókiára. Az akkori bácsi lelkész, Finta János ugyanis féltő gonddal menekítette át Kitidről az úrasztali edényeket, terítőket, a levéltár megmaradt részét, valamint ezt az időette irományt, amit aztán feleségemmel, Kun Kríza Ilonával több hónapon keresztül igyekeztünk kiböngészni és értelmezni – mutatott rá a helytörténeti körön tartott előadásának alapanyagára Kun Árpád, nyugalmazott református lelkész. Az előadás során kiderült: Kitid 13. századi feljegyzésekben szerepel először, majd kenézfaluként említik, ahol már a középkorban jelentős volt a román lakosság. Református templomát az 1700-as években emelték, és az ide kinevezést nyert Sólyom János lelkész építette fel a parókiát.
Az említett parasztfelkelést követően azonban a magyar lakosság aránya folyamatosan csökkent. – Ma egyetlen magyar református asszony él a faluban, Ravisaniné Farkas Piroska, aki még pontosan emlékszik arra, hogy hol állt a templom. Lebontását követően köveit téesz-istállóba építették be. A telek ma egy román család birtoka, nyoma sincsen a hajdani templomnak. A temetőben viszont még fellelhetők a magyar sírok – ismertette a falu mai helyzetét Kun Árpád lelkész.
A több mint két évszázados diárium soraiból fény derült a hajdani kitidi magyar családok életére, sőt a hunyadi egyházmegye múltjáról is érdekes információkat nyerhettünk. – Sólyom János leírja, hogy annak idején hol voltak református gyülekezetek, és név szerint említi a vele kortárs lelkészkollégákat. Eszerint a 18. században Hunyad megyében 29 lelkész szolgált. És ebben nem szerepeltek a Zsil-völgyi gyülekezetek, hiszen e vidék akkor még szinte lakatlan volt. Ma összesen tíz református lelkész van Hunyad megyében – vont párhuzamot múlt és jelen között az előadó.
A továbbiakban azonban rávilágított arra is, hogy az évszázadok óta vegyes lakosságú Hunyad megyében régen sem voltak nagyszámú gyülekezetek. Néhol mára teljesen kipusztultak, de a történelem több kis közösséget megedzett, és szórvány mivoltukban mai napig fennmaradtak gyülekezetek. Kitid sajnos nem tartozik ezek közé! És ebben fontos szerepük volt a ma nemzeti hősként tisztelt parasztvezéreknek, akiknek „dicső ténykedése” drasztikusan megváltoztatta a dél-erdélyi etnikumi arányokat.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Vasúttörténeti kiállítás Déván
Az erdélyi vasút hőskora
Az Első Erdélyi Vasút, illetve a Magyar Keleti vasút megépítésének történetét bemutató kiállítás nyílt a dévai Dák- és Római Civilizáció Múzeumában.
– Az anyagot teljes egészében a budapesti Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumtól kaptuk, vándorkiállítás formájában, a gyulafehérvári Egyesülés múzeumának közbenjárásával. Bizonyára sokakat meglepnek majd a kiállított háromnyelvű pannók, ezek szövege, illusztrációja, de nekem személyes meggyőződésem, hogy a múzeumunknak nem szabad kizárólag a dák és római emlékek bemutatására korlátozódnia, nyitnunk kell a világ felé és olyan kiállításokat hozni, ami a helybeliek érdeklődésére számíthat. Márpedig a vasúttörténeti kiállításnak igencsak helye van Hunyad megyében, hiszen számos itteni település a vasúttal együtt született, illetve növekedett – fogalmazott Liliana Ţolaş múzeumigazgató. Burkolt magyarázatával igyekezett elejét venni az esetleges szélsőséges megjegyzéseknek, hiszen a tucatnyi háromnyelvű pannó között szerepel gróf Mikó Imre vasúthálózati terve is, a korabeli Magyarország térképével. Szomszédságában pedig azon nyolc magyar miniszter arcképe látható, akik hathatósan részt vettek az erdélyi vasút kiépítésében 1867 és 1914 között. – Meggyőződésünk, hogy a kiállítás olyan történelmi és műszaki adatokkal szolgál, melyek hiányoznak a tankönyvekből, ellenben széleskörű érdeklődésre tarthatnak számot – fogalmazott a kiállítás dévai gondnoka.
A pannókon valóban kép és szöveg formában egyaránt végigkövethetők a vasútépítés előzményei, a tulajdonképpeni munkálatok, illetve az ezeket szükségessé tévő gazdasági, politikai háttér: „Erdély az 1867. évi kiegyezés előtt az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legkedvezőtlenebb helyzetben lévő régiója volt. A mezőgazdasági árutermelés csak szórványosan bontakozott ki, az általános műveltség, az ipar és városiasodás alacsonyabb szinten állt, mint a tőle nyugatra fekvő területen. A közlekedési infrastruktúra fejletlen, az úthálózat zömében kiépítetlen. A Magyarország nyugati határáról kelet felé kiépülő vasút 1867-ig csak Erdély kapuit érte el. Debrecen, Temesvár 1857-ben, Nagyvárad, Arad 1858-ban kapott vasutat. 1867 után azonban fordulat következett be Erdély fejlődésében” – olvasható a kiállításon.
Egy következő pannón pedig ez áll: „Erdélyben vasutat építeni nem volt könnyű. A nehéz terepszakaszok leküzdésében, folyó- és völgyhidak, töltések és bevágások, alagutak építésében, az állandó földcsuszamlások elleni harcban mérnökök, munkások és kubikusok sokaságának szívós munkájával tekintélyes műszaki eredmények születtek. A Nagyvárad–Predeal szakaszon 11, a Piski–Petrozsény szakaszon 9 alagút épült. (…) a 211 km hosszú Első Erdélyi Vasúton az első szerelvény 1868 karácsonyán futott be Gyulafehérvárra”.
A kiállításon minderről korabeli felvételeket is megtekinthetnek a látogatók: az építkezési munkálatok, az akkoriban épült csinos vasútállomások, mesékbe illő gőzösök képei sorakoznak.
– Idén ünnepeljük a Piski–Petrozsény szárnyvonal átadásának 145. évfordulóját. Négy esztendő alatt épült meg ez a rendkívül nehéz szakasz. Gazdasági szempontból azonban igen fontos volt, hiszen hozzáférést biztosított a nemrégiben feltárt Zsil-völgyi széntelepekhez. Az alagútépítésben főleg észak-olaszországi kőfaragók dolgoztak. Egész telepek jöttek létre – elevenítette fel a dél-erdélyi vasútépítés hőskorát Dionisie Daniel Ardelean, a CENAFER volt igazgatója, aki meghívottként volt jelen a kiállításon. Korabeli történetként megemlítette még, hogy a vasúti csomópontot eredetileg Dévára tervezték, ám az itteni polgárság tiltakozott az ipari létesítménynek számító csomópont ellen, így a parányi Ópiskire építették azt. Tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy Piski várossá nőtte ki magát – mondta Daniel Ardelean, hangsúlyozva, hogy míg Nyugat-Európában az ipari fejlődés tette szükségessé a vasúti hálózat kiépítését, addig Erdélyben sokfelé maga a vasút hozta el az ipari fejlődés lehetőségét.
Újságírói kérdésre Ardelean párhuzamot vont az erdélyi vasút 150 évvel ezelőtti és mai helyzete között. – Akkor 4 év alatt épült meg a Piski–Petrozsény szárnyvonal. Hunyad megyében azóta egyetlen vonalat építettek még Déva és Brád között, de ez alig pár évet üzemelt. Gyakorlatilag tehát az akkori vasúthálózat működik ma is. Sőt a Hátszeg–Karánsebes fogaskerekű vasutat fel is számolták már. Akkor átlagosan 60 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedtek a vonatok, melyeket a nagyobb állomásokról elnevezett gőzösök vontattak. Ma lényegesen nagyobb sebesség felé közelít a vasút, de kihasználtsága minimális, annak ellenére, hogy nemzetközi egyezmény szorgalmazza a vasúti közlekedés előnyben részesítését a közútival szemben. Ehhez azonban megfelelő fejlesztési politikára van szükség, ami akkor volt, most nincs – derült ki a vasúti szakember véleményéből.
A kiállításon még további érdekes információkhoz juthat a látogató. Érdemes tehát felkeresni a dévai múzeum főépületének emeletén berendezett vasúttörténeti tárlatot, melyen még egy korabeli gőzmozdony miniatűr mása is megtekinthető. A kiállítás április közepéig marad Déván.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Idei örökségőrzők
A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban a hétvégén került sor az Örökségünk őrei program harmadik évadjának záró momentumára. A programot három évvel ezelőtt indította az RMDSZ identitásőrző és közösségépítő céllal. A dévai magyar iskolaközpont elsők közt kapcsolódott be a Hegedűs Csilla RMDSZ kulturális főtitkár-helyettes által kezdeményezett és Winkler Gyula EP képviselőtámogatásával zajló programba. Térségünkből az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és nagyenyedi Bethlen kollégium csatlakozott a mozgalomhoz. Az eredményes tevékenység láttán pedig idén a Communitas Alapítvány is a támogatandó programok sorába emelte a fiatalok örökségőrző mozgalmát – ismertette a történetet Kun Gazda Kinga Viola tanárnő, aki házigazdaként köszöntötte az évadzáró bemutatóra érkezetteket.
Winkler Gyula EP képviselő pedig büszkeséggel értékelte az örökségőrző program eredményeit. – Elsősorban büszke vagyok arra, hogy létezik egy ilyen mozgalom, amit itt Hunyad megyében, Bethlen Gábor fejedelem szülőházának tövében indítottunk útjára, és ami azóta folyamatosan terebélyesedik, olyannyira, hogy ma már Brassótól Temesvárig, Aradtól Medgyesig léteznek örökbefogadott műemlékek és vannak olyan fiatalok, akik az iskolai tananyag mellett, azzal együtt szívják magukba a műemlékek tiszteletét, szeretetét, a hagyományok, a magyar nyelv ismeretét. És büszke vagyok arra, hogy ebben nekem is szerepem van, nem csupán a mozgalom elindításában, hanem annak folytonosságában, fenntartásában is – fogalmazott Winkler Gyula képviselő.
A köszöntők után került sor az idei csapatok bemutatkozására. Elsőként a tordosi református templomot örökbefogadó hetedikesek vonultak színre, tömören ismertetve a számos tudós lelkipásztor, köztük Sipos Pál matematikus életének, munkásságának fontos színterét. Bár a diákok némileg szabadkozva ígérték, hogy jövőre „alaposabban előkészített” bemutatóval állnak az érdeklődők elé, idei történelmi ismertetőjükkel már jó példát mutattak azon társaiknak, akik a verseny hevében néha nagyobb hangsúlyt fektettek a saját tevékenységük bemutatására, mint a műemlék népszerűsítésére.
Szintén példaértékű volt a Vármegyeház őreinek bemutatója. A ma már tizenegy-, tizenkettedikes diákok három évvel ezelőtt fogadták örökbe a dévai vármegyeházat, mindhárom évadban kitartva védencük mellett. Végzősökként, ezúttal versenyen kívül mutatták be hároméves tevékenységüket, mellyel a „Hamupipőke sorba szorított gyönyörű műemléképületet” sikerült ország-világ előtt ismertté tenni. Legfontosabb megvalósításaik között sorolták a magyar, román és angol nyelven megszerkesztett Wikipédia oldalt, a szintén háromnyelvű ismertető CD kiadását, illetve a műemlék előtti téren újraültetett fenyőfájukat, melynek elődjét ismeretlen tettesek kitörték. Mint kiderült, tevékenységük sokféle tapasztalattal járt, amit kellő humorral és fiatalos nyitottsággal raktároztak el, magukkal vive Ady Endre sorait, bízva az új lángok, új hitek, új eszmék erejében.
Kiegyensúlyozott, komoly, szép bemutatóval ismertették védencük történetét és annak ápolását, népszerűsítését célzó tevékenységüket a dévai református templom őrei is. A kilencedikes diákok tavaly ősszel fogadták örökbe a templomot, és a néhány hónap alatt igyekeztek minél szorosabbra fűzni kapcsolatukat a műemléképülettel, illetve a gyülekezettel, jelenlétükkel, szerepléseikkel gazdagítva a templomi rendezvényeket.
A szászvárosi római katolikus templom és kolostor őrei idén a templom védőszentjének, Árpád-házi Szent Erzsébetnek életét bemutató előadással készültek, illetve röviden ismertették a templom történetét és a kolostor épületében működő Szent Erzsébet gyermekotthont. S bár tavalyi előadásuk emlékezetesebbre sikeredett, a diákok és osztályfőnökük, Kásler Enikő kitartása és munkája mindenképp elismerést érdemel.
Szintén az örökségőrző program „öreg harcosaiként” léptek színre a piski Fáy Béla-kastély őrei, akik az utolsó percben döntötték el, hogy idén is beszállnak a versenybe. Citrom show címen bemutatott hosszas és szórakoztató előadásukkal, a piski arborétum megvédését ábrázoló fiktív jelenettel, az ötletes kisfilmmel és reklámokkal, lazaságukkal többször is mosolyt csaltak a közönség arcára.
A Déva várát örökbefogadó kilencedikesek sajátos szövegváltozatban adták elő Kőműves Kelemen legendáját, majd a vár népszerűsítését szolgáló tevékenységeik bemutatása idején a Kőnig Frigyes rajzai alapján készült animációs kisfilmmel jelenítették meg a dévai vár 1849 előtti állapotát.
A bemutatók sorát a szászvárosi vártemplom őrei zárták, akik két esztendeje fogadták örökbe védencüket. Bemutatójukból kiderült: élő kapcsolatot sikerült kialakítani a kis létszámú szászvárosi gyülekezettel és a teljes helyi magyar közösséggel. A 800 éves műemléképület népszerűsítésében sem volt hiba: a diákok világhálót, sajtót, nyomdát igénybe véve ismertették a templomot. Hétvégi bemutatójukon Reményik Sándor és Jékely Zoltán verseire építve, árnyjátékkal jelenítették meg a templom építését és mai állapotát. A legfiatalabb versenyzők sorait gyarapító nyolcadikosoknak nem csupán a csapat szintjén sikerült jó közösséget kovácsolniuk, de maguk mellé állították szüleiket és a bemutató alkalmával nekik szurkolt a közönség jelentős része, köztük a szászvárosi gyülekezet képviselői és azok az osztálytársak is, akik kiszorultak a csapatból. A jól megérdemelt vastaps némileg már elővetítette a zsűrizés eredményét.
A zsűri idén, a korábbi évektől eltérően csupán három tagot számlált. – Szerettük volna, ha idén is közöttünk van Hegedűs Csilla kulturális főtitkárhelyettes, a mozgalom kezdeményezője, illetve Dézsi Attila a Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencia volt elnöke és Széll Lőrinc, a megyei ifjúsági hatóság vezetője. Sajnos, különböző elfoglaltságok miatt egyikük sem tudta elfogadni meghívásunkat. A zsűri tagja volt azonban Winkler Gyula EP képviselő, valamint Dezméri István megyei RMDSZ ügyvezető elnök is, akik egyrészt külső szemlélőként értékelhették a diákok bemutatóját, másrészt a mozgalom támogatóiként rálátással bírtak az egész éves tevékenységre – fogalmazott a zsűri elnöke, Kocsis Attila Levente iskolaigazgató. Elmondta: a csapatok rangsorolásában figyelembe vették a diákok által e tanév folyamán kifejtett műemlék-népszerűsítő tevékenységet, továbbá azt is, hogy a csapat tagjai mennyire ismerik védenceik történetét, mennyire kötődnek az épülethez. – Természetesen elbírálási szempont volt az is, hogy a bemutató során a csapatok mennyire tudják eladni a portékájukat, de figyeltünk a beszédre, az öltözködésre, az egységes felállásra is – mondta a zsűri elnöke.
A testület döntése alapján a következőképpen rangsorolódtak a csapatok: harmadik helyezést és egyben a tanintézmény által felajánlott egynapos nagyenyedi kirándulást nyert a dévai református templom őreinek csapata. Második helyezést és az ifjúsági hatóság által felajánlott kosztesdi hétvégét nyert a Fáy Béla-kastély és arborétum őreinek csapata. Az első helyet pedig a szászvárosi vártemplom őrei nyerték el, s ezzel együtt háromnapos brüsszeli tanulmányútra kaptak meghívást Winkler Gyula EP-képviselőtől.
– Számomra nagy öröm az, hogy immár harmadik éve sikerült megszervezni ezt a versenyt az iskolánkban, és bár az első évi lelkesedés kicsit alább hagyott, a megszólított 7–12 -es évfolyamok mindegyike idén is részt vállalt e mozgalomban. Diákjaink sok más elfoglaltságuk mellett lelkesen tevékenykedtek az örökbefogadott műemlékek népszerűsítésében, és ez dicséretes. Továbbá el kell mondanom: különleges örömmel töltött el az a tény, hogy a vármegyeház őrei, akik két évvel ezelőtt nyerték meg a fődíjat, tavaly is, idén is bemutatták tevékenységüket, ráadásul ezúttal versenyen kívül. Ez számomra azt bizonyítja, hogy bár természetesen a meghirdetett díjaknak nagy a motiváló ereje, nem ez az egyetlen mozgatórugója a mozgalomnak. És emiatt bízom abban, hogy iskolánkban van jövője az örökségünk őrei programnak – fogalmazott a versenyt követően Kocsis Attila iskolaigazgató.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Beszédes fényképek – Helytörténeti előadás a lupényi fotó-klubról
Az 55 évvel ezelőtt megalakult Zsil-völgyi Cristal fotóklub története került bemutatásra a dévai Bethlen Gábor helytörténeti kör márciusi találkozóján.
– A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem végzőseként 1959-ben kaptam kinevezést Lupényba. Meglepetéssel tapasztaltam, hogy a bányászvárosnak elkönyvelt településen komoly kulturális élet folyt. A szakszervezeti klubban Paletta néven festészeti, linómetsző, illetve ex-libris körök működtek, 1960-ban pedig megalakult a Cristal fotóklub is. Mindezek Tellmann József képzőművész kezdeményezésére indultak és az ő szakszerű irányításával működtek – indította helytörténeti előadását Zavada Emil, nyugalmazott gyógyszerész.
Tellmann Józsefről, mint régi jó barátról tett említést, aki brassói szász család sarjaként a második világháború idején a német hadseregben szolgált. Emiatt előbb deportálták, majd 1946-ban Lupényba száműzték, kényszerlakhelyre, ahol a bányában kellett volna munkát vállalnia. – Feleségének visszaemlékezéséből tudom azonban, hogy Tellmann Józsi már fiatalon szemüveget viselt, ezért nem tartották alkalmasnak a földalatti munkára és a beszerzési osztályon helyezkedhetett el. Szabadidejét az alkotás mellett a közművelődés szolgálatába állította – fogalmazott az előadó.
Az 1950-es, 60-as években, Tellmann Józsefhez hasonlóan számos erdélyi értelmiségit: orvost, tanárt, lelkészcsaládot, kisemmizett „osztályellenséget” száműztek a Zsil völgyébe, ahol többségük igyekezett kamatoztatni tudását, tehetségét és a kivetettségben is megteremteni a kultúrélet feltételeit. Így történt, hogy a fotóklub tevékenységébe többnyire orvosok, gyógyszerészek, művészek és mérnökök kapcsolódtak be, többek közt dr. Bócsa J., dr. Csatai Emil, dr. Miklós J., dr. Bartha Csaba, természetesen Tellmann József és sokan mások.
A klubtevékenység alapvetően a tagok által készített fotók elemzéséből állt, de itt nyílt alkalom a Foto és a svájci Camera szaklapok tanulmányozására is, illetve a társadalmi kérdések megvitatására. – A régi városháza előtt egy üvegezett pannón állandó jelleggel kiállítottuk a klubtagok képeit. Általában különböző tematikájú kiállítások voltak, amik az akkori idők ünnepeihez kötődtek: nők napja, május 1, gyereknap, november. stb. A hatvanas években országos kiállításokra is küldtek be alkotásaikból. – A klubnak jól felszerelt laboratóriuma volt, ahová csupán a fogyóeszközöket kellett magunknak bevinni, amúgy a teljes felszerelés rendelkezésünkre állt a filmek, fotók előhívására. 1970-ben már beindul a színes diapozitívok készítése és vetítése is és a fotóklub filmstúdióvá alakul. Öt évvel később Cineclub 18 néven egyesül a petrozsényi stúdióval. A 18-as szám a Lupény és Petrozsény közötti 18 kilométeres távolságot jelezte. Jómagam nemsokára Dévára költöztem, de tudomásom szerint a klub, Tellmann József irányításával még jó pár évig működött – mesélte Zavada Emil.
Előadását természetesen a klubtagsága idején készült fotókkal illusztrálta. A képek művészi vonásain túl külön élmény volt felidézni a hajdani Zsil-völgye arculatát. Elsősorban a környékbeli hegyek: Sztrázsa, Páring, Retyezát erdős vagy kopár fennsíkjait, ahol akkor még csak a turistajelző táblák, illetve az Erdélyi Kárpát Egyesület által épített menedékházak tűntek ki a zöldellő vagy épp havas tájból. A fotóklub állandó kiállítási pannójának bemutatása kapcsán került elő a Lupény régi főteréről készült fénykép, azzal a század eleji városházával, mely az 1977-es bányászsztrájk nyomán a kommunista bosszúnak esett áldozatul. A helytörténeti kör tagjai még élő emlékként idézték fel az akkori feszült hangulatot, a Bukarestből odautazó Ilie Verdeţ miniszterelnök-helyettes túszul ejtését és Ceauşescu kényszerű munkalátogatását. Erről magánjellegű fotók természetesen nem maradtak fenn, de minden 1977-ben készült Zsil-völgyi fotó, még ha a Páreng havas csúcsát is mutatja, magában hordja az akkori hangulat emlékét. Akárcsak a régi Lupény arculatát őrző képek.
A fotózás, a fotóklubok története amúgy szorosan összefügg a társadalmi átrendeződéssel, a gazdasági fejlődéssel, ami végül is átlagossá degradálta a korábban művészágazatba sorolt fotográfiát. – Manapság már nagyon ritka a hagyományos laboratóriumi módszerekkel, saját kezűleg előhívott fekete-fehér fénykép. Az új technológia új dimenzióba helyezte a fotográfiát, így a hajdani fotóklubok is nagyon meggyérültek. Déván, a 2013-as városnapok alkalmával Mihai Panaitescu színházi rendező és fotóművész megalakította a Fotoclub 24 nevet viselő egyesületet, melynek én is tagja lettem. Volt is egy közös kiállításunk a színház előcsarnokában, de sajnos ezzel ki is merült a klubtevékenység – zárta fél évszázadot felölelő visszatekintését Zavada Emil gyógyszerész. Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

7. Bányászati-Kohászati és Földtani Konferencia Déván
Dicső múlt, beárnyékolt jelen
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság március utolsó napjaiban Déván szervezte meg a 17. Bányászati-Kohászati és Földtani Konferenciát, melyre ezúttal közel kétszáz neves szakember érkezett. – E konferencia egy olyan interdiszciplináris fórum, melyen a szakmabelieknek alkalmuk nyílik bemutatni saját kutatási eredményeiket, ugyanakkor betekintést nyernek a rokonszakmák világába is, alkalom nyílik az ismerkedésre, kapcsolatteremtésre. Ugyanakkor célkitűzésünk, hogy a mai világban eluralkodó angol szaknyelv mellett éltessük az anyanyelvű szakmai kultúrát. Továbbá fontos eleme a rendezvénynek a vándor jelleg. A konferenciát minden esztendőben más helyszínen szervezik, így a résztvevőknek alkalmuk nyílik bejárni Erdély minden olyan területét, mely akár bányászati-kohászati, akár földtani szempontból érdeklődésre tarthat számot – fogalmazott Wanek Ferenc geológus, tudománytörténész, aki kezdeményezője és 1999 óta fő szervezője az évi rendszerességgel megtartott nemzetközi konferenciának.
A rendezvényen idén is mindhárom szakma a legmagasabb szinten képviseltette magát, így a meghívott előadók soraiban jelen voltak a Magyarhoni Földtani Társulat, a Magyar Állami Földtani Intézet, a Miskolci Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal, valamint a Kolozsvári BBTE, a Brassói és Petrozsényi Egyetemek képviselői. Továbbá számos, szakmában érdekelt hazai, magyarországi és nemzetközi cég is képviseltette magát.
A háromnapos konferencia tulajdonképpen szakmai kirándulással kezdődött. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) szervezésében Vajdahunyad és Pusztakalán érintésével az Aranynégyszög településeit járták be a bányászatban, kohászatban érdekeltek. Az EMT szervezésében zajló földtani kirándulás résztvevői szintén érintették az Aranynégyszög településeit, illetve megtekintették a megye északi részén fekvő valamennyi érdekesebb geológiai formációt. Természetesen mindkét kirándulás alkalmával a kultúrtörténeti látnivalók sem szorultak háttérbe.
A tudományos előadások sorozata plenáris ülésszakkal indult, melyen az általános érdeklődésre számot tartó témák kerültek bemutatásra. Elsőként a Magyar Tudományos Akadémia és a Miskolci Egyetem Anyagtudományi Kutatócsoportja mutatta be legújabb eredményeit, majd Nagy Lajos, OMBKE-képviselő értekezett a magyar szénbányászat kitörési pontjairól. Szakmabeliek és laikusok egyaránt érdeklődéssel követték Galacz András (ELTE Őslénytani tanszék) előadását az őslénytani kutatások során felbukkanó tudományos csalásokról. A plenáris ülésszakot Szakács Sándor (Sapientia EMTE) előadása zárta, mely a Kárpát-medence legfiatalabb vulkánjának, a Csomádnak az aktivitását taglalta.
A konferencia további része bányászati, kohászati, földtani és tudománytörténeti szekciókra osztva zajlott, számos érdekes kutatási terület eredményeit hozva nyilvánosságra. A tudománytörténeti szekción elhangzó előadások mindegyikének helyi kötődése is volt. Wanek Ferenc professzor Téglás Gábor földtannal kapcsolatos munkásságát mutatta be. – Téglás Gábort elsősorban történészként, régészként tartják számon, annak ellenére, hogy végzettsége szerint geológus volt és jelentős munkásságot fejtett ki e tudományágban is. Elsősorban kutatásaira hivatkozva, ő hívta fel elsőként az erdélyi út- és vasútépítő szakemberek figyelmét arra, hogy az Erdélyi-medence erős domborzata és gyenge geológiai felépítése miatt gyakran kell majd számolni a földcsuszamlásokkal. Továbbá elsőként járta be és térképezte fel az Erdélyi Érchegység barlangjait. De figyelemreméltók őslénytani kutatásai is, melyeknek során, például, a barlangi medve csontvázát morfológiailag sőt morfostatisztikailag is feldolgozta – fogalmazott az előadó.
Udvarhelyi Nándor, miskolci szakember a Rudai 12 Apostol Bányatársulatot mutatta be, mely a XX. század elején Európa egyik leggazdagabb aranylelőhelyén tevékenykedett.
Tóth János a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum képviseletében értekezett, és Born Ignác munkásságáról, illetve az Aranynégyszöggel való kapcsolatáról értekezett. A hivatalosan Kapnikbányán, de sokak szerint Gyulafehérváron született Ignaz von Born neves 18. századi geológus, a világ első nemzetközi tudományos társaságának megalapítója családi öröksége által kötődött Hunyad megyéhez. Édesapjának ugyanis Nagyágon és Csertésen voltak nemesércbányái, melyben a császári család is részvényes volt.
Érdekes vonatkozásokra derült fény Barcsay Ákos erdélyi fejedelem életéből is. Papp Péter, a Magyar Földtani Intézet volt munkatársa Barcsay és Apáczai Csere János kapcsolatának bemutatásával világított rá a szintén Hunyad megyei kötődésű fejedelemnek a tudomány támogatását célzó munkásságára.
A kultúrtörténeti előadások sorát a marosvásárhelyi Rusz Ottilia zárta, aki a boicai születésű Knöpfler Vilmos 19. századi erdélyi szemész-, sebész- és szülészorvos természettudományi munkásságát ismertette.
Az idei konferencia az általános célkitűzésekre való összpontosítás mellett, a szakmán túlmutató kérdésként vetette fel a civil és szakmai szerveződések szerepét abban, hogy a bányászat, kohászat, földtan kikerülhessen a Kelet-Európában az utóbbi 20-25 évében ránehezülő árnyékból.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Petrovits István és Fazakas Tibor tárlata Vajdahunyadon
Közös alapra építve
Tematikáját és formavilágát tekintve igen színes tárlat nyílt meg e héten a vajdahunyadi képzőművészeti galériában. Petrovits István, háromszéki szobrász és Fazakas Tibor, barcasági születésű, de immár vajdahunyadinak tekinthető grafikus ismeretsége, barátsága fél századdal ezelőtt szövődött, amikor a marosvásárhelyi Művészeti Líceum padjaiban együtt tanulták a véső és ecset kezelését Izsák Mártontól, Barabás Istvántól, Hunyadi Lászlótól és sok más neves képzőművésztől. Jó pár esztendő eltéréssel aztán mindketten a Bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Akadémián csiszolták tehetségüket. Útjaik azonban szétváltak: Petrovits István hazatért Sepsiszentgyörgyre, Fazakas Tibor azonban már a kolozsvári Pedagógiai Főiskola elvégzése után Vajdahunyadra kapott kinevezést. – Hosszú évekig nem találkoztunk. Aztán 1989 után egyre gyakrabban nyílt lehetőségünk részt venni magyarországi alkotótáborokban. Itt találtunk ismét egymásra, és az utóbbi, Bugacon megszervezett tábor alkalmával született meg e vajdahunyadi kiállítás ötlete – ismertette a távolra nyúló előzményeket a házigazda szerepét betöltő művésztárs.
A két alkotónak nem csupán életútja haladt más-más irányba, de kifejező-eszközeik is merőben eltérnek egymástól. Petrovits István a monumentális szobrászatban talált megfelelő eszközt, teret, formát az önkifejezésre. Fazakas Tibor pedig leginkább a szabályos formákba zárt op-artban jeleníti meg gondolatait, meglátásait. Alkotásaik azonban érdekes módon harmonikusan illeszkednek egymáshoz – talán a mindkettejük életét, munkásságát meghatározó marosvásárhelyi évek nyoma fedezhető fel bennük
– Úgy gondoltam, Vajdahunyadra mindenképp a középkorhoz, reneszánszhoz kötődő alkotásokkal illik jönni, ezért került itt kiállításra Hunyadi Mátyás mellszobra, illetve a Régizene fesztivál díja, ami egy kisplasztika, úgyszintén egy Szent György-ábrázolás is. Itt van még egy köztéri szobromnak is a mása, a sepsiszentgyörgyi megyei kórház udvarában felállított  Meg nem született gyermekek emlékműve – mutat a kiállított alkotásokra Petrovics István. A szobormások, kisplasztikák között pedig színes, diópáccal és akvarellel készült női aktok díszítik a falakat. – Ezek tulajdonképpen szobor-tervek, vázlatok, fekete-fehér rajzok, amiket utólag különböző technikával kiszíneztem, így váltak önálló képpé – magyarázza a művész. A képek lényegre törő formái, a megjelenített gesztusok egyértelműen utalnak az alkotó szobrászkezére, -szemére. Sőt, székely lelkére is. Szilaj életerő feszíti a formákat, de bennük rejlik a lélek minden rezdülése. Olyan kéz és olyan lélek rajzolta, formázta e műveket, mely Bethlen Gábort, Kós Károlyt, Szent Lászlót és a magyar történelem sok más kiválóságát hívta elő kőből, fából, bronzból. Kisplasztikákban örökítve meg Kodály, Bartók, Kőrösi Csoma Sándor, Mikes Kelemen, Sütő András, Kríza János és Erdély számos nagy szülöttjének emlékét is.
A lelki nagyságot, székely életerőt sugárzó alkotásokhoz sajátos módon illeszkedik Fazakas Tibor mértani formákba öntött világa. Alkotásaiban ott lappang a feszültség, a fények, árnyak játéka, az örök fekete-fehér ellentét, melyet újabban egy-egy véletlenszerű arany, ezüst vonalvezetéssel old fel a művész. – Amióta nyugdíjban vonultam egyre kevesebbet használom a körzőt, vonalzót, egyre kevésbé ragaszkodom a kötött formákhoz. Minden évben egy-egy új technikával kísérletezem. Az utóbbi időben arany és ezüst festékkel rajzolok, teljesen szabadjára engedve a kezem. Az így kialakuló formákat színezem a magam meglátása szerint: templommá, virággá stb. Új technikaként alkalmazom a gyűrt papírt is. Ez egészen izgalmas kísérlet. Egyszerű fehér papírból alakulnak ki a különböző formák, melyeknek a gyűrődések térhatást biztosítanak. Természetesen a klasszikus op-art sem szorult háttérbe. Az utóbbi időben a sakktábla-szerű ábrázolás kerített hatalmába és sokat foglalkoztam a háború–béke, a harang-, a kehely-ábrázolással – mutat alkotásaira Fazakas Tibor, aki ezúttal is teljesen új munkákkal állt a vajdahunyadi közönség elé.  
A két művész egymásra találása remélhetőleg nem merül ki e közös tárlatban. Petrovits István már meghívást kapott egy dévai bemutatkozásra is és a székelyföldi települések illetve európai nagyvárosok mellett idővel talán felénk is otthonra talál néhány székely lelkű Petrovits-plasztika. 
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Bogdán Ilona emléktábla a Téglásban
Jövőt csiszolt, gonddal másnak
Bodgán Ilona piski tanítónő emlékét őrzi a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum aulájában tegnap felavatott márványtábla.
–  Egy olyan tanító nénire emlékezünk ma, aki egész életét a Hunyad megyei magyar kisdiákok oktatására, nevelésére szentelte, és fontosnak tartotta, hogy halála után is szolgálni tudja a magyar oktatást, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumra hagyva teljes vagyonát – fogalmazott az emléktábla-avatás alkalmával Kocsis Attila Levente iskolaigazgató. Elmondta továbbá: Icu nénit egy telefonbeszélgetés nyomán kereste fel először. – 2013 őszén hívott fel Bogdán Ilona, szinte sürgetve a találkozást, melyen megtudtam, hogy már egy évvel korábban megírt végrendeletében a dévai magyar oktatási központra testálta minden földi javát. Megtisztelő és egyben meglepő volt számunkra a döntése, hiszen nem ismertük korábban, és kiderült, hogy neki sem volt alkalma személyesen meglátogatni iskolánkat. Elmondta azonban, hogy a Nyugati Jelen napilap hasábjain annyi szépet és jót olvasott az iskolánkról, a diákokról, a sikeres tevékenységekről, hogy úgy érezte ennek a munkának a támogatására szeretné felajánlani mindazt, amit életében összegyűjtött – mesélt a különleges adomány történetéről az iskolaigazgató.
Az emlékét őrző tábla avatásán jelen volt Tasnádi Gyöngyi, piski tanítónő, Bogdán Ilona legjobb barátnője. Ő elevenítette fel a tavaly, 88 éves korában elhunyt pedagógustárs és jó barát emlékét. – Különleges ember volt, aki nagyon szerette a szépet: a virágokat, az állatokat, irodalmat, költészetet, művészetet, a természetet, az embereket és legfőképp a gyermekeket. Tanítói hivatását is emiatt választotta, és egész pályafutása idején rendületlen kitartással, türelemmel, szakértelemmel és szeretettel nevelte a reá bízott gyermekeket. Rövid dévai kitérővel, egész életében Piskin tanított. A szülők és kollegák egyaránt nagyra értékelték munkáját. A diákok hálája pedig egyértelműen tükröződik abban, hogy egy éve bekövetkezett halála óta mindig friss virág van a sírján. Számomra különleges barát volt, akitől emberként, nőként, tanítóként nagyon sokat tanultam. Mindig arra bíztatott, hogy vegyük észre a körülöttünk lévő szépet, jót, és érezzünk felelősséget a minket körülvevő világ iránt – fogalmazott Tasnádi Gyöngyi. Az emléktábla-avatásra eljött Horvát Rozália is, aki jó szomszédként gondozta, segítette a közeliek számára Icu néniként ismert tanítónőt. Az örökségével megajándékozott tanintézmény diáksága is jelen volt a megemlékezésen, és Babits, illetve Váci Mihály sorait tolmácsolva hajtottak főt Bogdán Ilona tanító néni emléke előtt. – Fontosnak tartottuk, hogy diákjaink is tudják ennek az emléktáblának a történetét, megismerjék Bogdán Ilona életét, tevékenységét, és igyekezni fogunk, hogy ezután minden esztendőben megemlékezzünk róla. Rendkívüli szerénysége miatt megtiltotta számunkra, hogy életében bármilyen formában nyilvános köszönetet mondjunk nagylelkűségéért. Örökösként azonban ápolni kívánjuk az emlékét. Az iskolánkra hagyott anyagi javaknak – egy jómódú piski utcában álló lakóháznak, teljes berendezésének, illetve annak a pénzbeli örökségnek, melyből még a ház átíratását is rendezni tudtuk – egy kuratórium viseli gondját. Azon leszünk, hogy a célnak megfelelően hasznosítsuk, a Hunyad megyei magyar oktatás javára – fogalmazott az iskolaigazgató.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Vetési László előadása Déván a nyelvi, vallási együttélés furcsaságairól
Az erdélyi együttélés nyelvi, vallási kölcsönhatásairól, ennek furcsaságairól, érdekességeiről tartott előadást a dévai unitárius szórványközpontban Vetési László, a Diaszpóra Alapítvány elnöke. Mélyre nyúló Hunyad megyei kötődése kapcsán, az előadó bevezetőként e dél-erdélyi megye etnikai, vallási érdekességeit említette meg, illetve a lakosság nyelvi, társadalmi sokszínűségét, ennek kialakulását a történelem során, azokat a pillanatokat, amikor politikai indíttatású telepítések, vagy megélhetés-keresés nyomán alakult át, színesedett a vidék etnikai arculata. A megye gazdag épített öröksége mai napig híven őrzi a nemesi családok emlékét, kiknek soraiból számos tudós, mecénás, államférfi került ki. Halványan, de fellelhető még az őshonos Hunyad megyei polgárság nyoma, a Szászföld nyugati csücskének német ajkú lakossága, a monarchiabeli bányanyitások során idetelepített olasz, cseh, német mesteremberek köre, a 20. századi ipari létesítményekkel érkező székelyek, szilágyságiak jelenléte. De meghatározó elemei a megye lakosságának a szintén iparosítási lázban idetelepített kárpáton-túliak, a mócvidékiek, a hátszegi medence lakossága is, és külön színfoltot jelentenek a bukovinai székelyek, akik bő száz esztendeje telepedtek e vidékre. Ilyen tarkaságban már szinte meg sem lepődhet az ember, azon, hogy például a vasérctelepéről híres Gyaláron a Monarchia idején közös református-evangélikus-unitárius templomot építettek, amely mai napig így szerepel a telekkönyvben. De a közös templomhasználat szokása a régmúltban gyökerezhet e vidéken, hiszen a kéméndi református templom középkori freskótöredékein a magyar szentek mellett cirill betűs felirat látható: Szth Sztyépán és Vlagyiszlav. És ott vannak a közös, soknyelvű, sokvallású temetők, sőt olyan is előfordul, hogy egyetlen sírkövön a magyar felirat román szövegbe fordul át, majd ismét magyar szavakkal zárul.
Mindezen jelenségek helyi sajátosságokkal fűszerezve Erdélynek szinte minden vidékén fellelhetők. Az épületek, a közösségek a történelem nyomására alakultak, idomultak egymáshoz. Sok középkori templom freskóit meszelték fehérre a reformáció idején, napjainkban pedig néhol ortodox festmények tarkítják a megroggyant, fehér falakat, melyeken itt-ott még mindig magyar szentek képei kandikálnak ki. Az „új szentek” között azonban manapság egy-egy bőkezű kortárs politikus képe is felbukkan, a pokolban pedig terroristák sínylődnek az ördögök társaságában – mesélt az Erdély különböző településein fellelt érdekességekről Vetési László.
– Útjaim során rengeteg olyan furcsasággal találkozom, melyek a vallási, etnikai kölcsönhatások, vagy társadalmi átrendeződések szüleményei. Fontosnak tartom megörökíteni ezeket, mert múlandók. Nem tudni, hogy a tóban álló csolnakosi templom meddig tartja magát, hogy az iszappal elöntött ortodox temetőből meddig látszanak még ki a keresztek, hogy egy-egy erdélyi faluban meddig él az utolsó magyar, az utolsó német. Hogy egy romosodó középkori templom köré, fölé mikor emelnek hagymakupolát vagy mikor dől össze egy-egy sorsára hagyott nemesi kúria. Azért járom ezekkel a képekkel Erdély különböző régióit és nem csak a szórványt, hanem a tömböt is, elsősorban az értelmiséget szólítva meg, hogy ne felejtsük el, hogy nagyon érdekes vidéken élünk, vallási, nyelvi, társadalmi vonatkozásban. Az asszimiláció sok furcsaságot, ficamot teremt, nyelvcserés helyzeteket, sok értékünk beolvad, átalakul, de ismernünk kell ezeket, tudnunk kell róluk, mert másképpen kötődünk ehhez a földhöz, ha például Hunyad megyét járva felötlik bennünk a Kenyérmező, a Barcsayak, a piski csata emléke, Torma Zsófia, Kun Kocsárd képe, ha az ortodoxszá lett középkori templomokban felismerjük a régi freskók szereplőit – foglalta össze előadása célját, üzenetét Vetési László. A 6. Hunyad Megyei Magyar Napok keretében elhangzó előadást nagy érdeklődéssel hallgatták az egybegyűltek: dévaiak, illetve Vajdahunyadról, a Zsil völgyéből érkezett érdeklődők, akik a házigazdák jóvoltából szeretetvendégség közepette folytathatták, az immár kötetlen beszélgetést az előadóval.
Gáspár-Barra Réka
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Gazdag hagyaték, laza örökösök – A Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulatról
A Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulat (HTRT) tevékenységével, évkönyveivel ismerkedhettek áprilisi találkozójuk alkalmával a dévai Bethlen Gábor Kör tagjai. – A HTRT a kiegyezés utáni időszakban tapasztalt általános társadalmi fellendülés közepette alakult 1880-ban és három évtizedes fennállása alatt olyan kiemelkedő tudományos és közművelő munkát végzett, melynek termése mai napig forrásául szolgál számos kutatásnak illetve alapjául Hunyad megyei kulturális intézményeknek – fogalmazott előadása bevezetésében Barra Árpád, nyugalmazott tanár.
A társulat úttörőként alakult meg Erdélyben, megelőzve az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület létrejöttét is. Alapító tagjai soraiban ott találjuk gróf Kuun Gézát, aki az alakulás idején a társulat elnöki tisztét töltötte be, alelnök volt dr. Sólyom Fekete Ferenc, titkár Kun Róbert főreálgimáziumi tanár, múzeumigazgató Téglás Gábor, könyvtáros pedig König Pál. A tagság soraiban továbbá fellelhető Maderspach Viktor, Torma Zsófia, Bornemissza Tivadar és számos más nagy tudós, illetve bőkezű mecénás. Az alakulás idején a társulat 21 tiszteletbeli, 60 alapító-, 159 rendes és 130 póttagot számlált. Ez összesen félezer feletti tagságot jelentett, ami a harminc éves működés alatt többnyire stabil maradt. – A tagság soraiban nem csupán magyar és nem csupán Hunyad megyei személyiségek neveit találjuk. Ott van az például az alapítók között Gheorghe Bariţiu, valamint egy későbbi taglistán fellelhető magának a királynak, I. Ferenc Józsefnek a neve is – említette Barra Árpád.
A társulat fő kutatási területe a régészet volt, később pedig a természettudomány. – Régészet terén rengeteg feltárás fűződik a társulat tagjainak nevéhez, többek közt ők ásták ki Várhelyen a római Dácia tartomány fővárosát Sarmisegetuzát, illetve a Vecel község határában lévő Micia római telepet. Mindkettővel szívesen dicsekednek a mai hatóságok, de sajnos az akkori komoly kutatómunka által felszínre hozott romok karbantartását sem igen képesek megoldani – fogalmazott az előadó. A társulat régészeti munkássága viszont túllépett Hunyad megye határain, Székelyföldön is számos ásatást végeztek. És Torma Zsófia tordosi kutatásában is jelentős szerepe volt a HTRT-nak. A társulat tagsága által kiásott leletek szolgáltak az általuk létrehozott múzeum alapanyagául is. Érdekes adat például, hogy a ma oly szépen berendezett dévai lapidárium első darabjait dr. Sólyom Fekete Ferenc adományozta: három római kori feliratos kő formájában – mutatott a dévai Dák és Róma Civilizáció Múzeum gyűjteményének alapjaira Barra Árpád.
A HTRT régészeti munkássága mellett történelmi és társadalmi téren is tevékenykedett. Ők szervezték meg Hunyad megyében a millenniumi ünnepséget, annak minden szellemi és tárgyi vonatkozásában. Ekkor állították fel többek közt a vaskapui, illetve vulkáni buzogányt. Ezekről az ünnepségekről részletes beszámolók maradtak fenn a társulat évkönyveiben, melyben az összes elhangzó ünnepi felszólalás nyomon követhető.
– A társulat a későbbiekben természettudománnyal is foglalkozott. Itt érdemes megemlíteni Buda Ádám nevét, aki a Retyezát alján fekvő Rea-i birtokán igazi természetrajzi múzeumot alakított ki.
Szintén a HTRT nevéhez fűződik az első jelentős Hunyad megyei könyvtár megalapítása. Rengeteg régi, értékes kiadványt, könyvritkaságot gyűjtöttek össze adományokból, illetve vásároltak fel. Mai napig ezek képezik a dévai múzeum régikönyv-alapját – mondta az előadó.
Számos saját kiadványa is volt a társulatnak, monográfiaszerű kötetek, mint például Téglás Gábor Hunyadvármegyei útikalauza, mely 1903-ban jelent meg, de mai napig forrásanyagul szolgál az érdeklődőknek. A legjelentősebb kiadványok azonban a társulat által rendszeresen megjelentetett évkönyvek, melyekben a HTRT minden rétű tevékenységéről beszámolót találunk. Összesen 23 vagy 24 ilyen évkönyv jelent meg, és valamennyi két részből áll. Az első részben az érintett időszakban végzett kutatások eredményei illetve tudományos előadások szövegei jelennek meg, a második részben pedig a társulat belső életének eseményeiről találunk beszámolót. Ezek is igen érdekes dokumentumok, melyekből nagyszerűen nyomon követhető a múlt századforduló társadalmi életének az alakulása – mondta Barra Árpád, megemlítve továbbá néhány olyan témát, mely a HTRT kutatási területéhez tartozott és melyekről tudományos értekezések olvashatók az évkönyvek lapjain.
Végezetül pedig elmondta: tudomása szerint az évkönyvekből ma már sehol sem lelhető fel teljes sorozat. A megyei múzeum könyvtárában bárki számára hozzáférhetők, tanulmányozhatók az évkönyvek, de a sorozat itt is foghíjas. – Jó lenne a most még itt-ott fellelhető példányokból valamilyen formában összeállítani egy teljes sorozatot, és feldolgozni, széles körben elérhetővé tenni e kötetekben rejlő rengeteg értékes információt – zárta előadását Barra Árpád.
A helytörténeti találkozó a témához fűződő beszélgetéssel folytatódott, majd a jelenlévők leszögezték a következő találkozó időpontját: május 28-án, csütörtökön délután 5 órától a Nyugati Jelen napilap dévai szerkesztőségében kerül sor a májusi helytörténeti előadásra.
Gáspár-Barra Réka
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Véget értek a 6. Hunyad Megyei Magyar Napok
Barátok között
A Kárpát-medence szinte minden sarkából érkeztek érdeklődők, előadók az idei Hunyad Megyei Magyar Napokra.
A Déva főterén szombaton megtartott zárórendezvényen Winkler Gyula EP-képviselő köszöntötte mindazokat, akik több száz kilométerről, barátként jöttek el és természetesen azokat is, akik évről évre megszervezik a Hunyad Megyei Magyar Napokat, lehetőséget biztosítva értékeink ápolására és a többségi lakosság felé történő nyitásra. – A jó embereknek sok barátjuk van, és úgy gondolom, hogy a Hunyad megyei magyarság körében igen sok jó ember él, hiszen az idei rendezvénysorozatra is számos barátunk érkezett a Kárpát-medence különböző vidékeiről. Itt köszönthettük körünkben a háromszékieket, a magyarországi testvérvárosaink, testvériskoláink képviselőit Szombathelyről, Várpalotáról, Zsombóról, kolozsvári barátainkat, felvidéki vendégünket, egyszóval sok-sok olyan embert, akik fontosnak tartják a dél-erdélyi magyarság erősítését, támogatását, és akik évről évre szívesen jönnek el velünk együtt ünnepelni itt Dél-Erdélyben – fogalmazott Winkler Gyula EP képviselő.
A sokfelől érkező barátok mindannyian sajátos módon gazdagították az idei Hunyad Megyei Magyar Napokat. – Örömmel látom azt, hogy most már hatodik esztendeje megrendezésre kerülnek a Hunyad Megyei Magyar Napok, melyeket „a mi szemünk is hízlalt”. Idén Zorkóczy Zenóbia előadóművész és Egyed Edit baróti tanítónő érkezett a vidékünkről számos gyermekelőadást tartva az elmúlt héten kisebb-nagyobb Hunyad megyei településeken, és jó néhány egyéb produkciónak vállaltuk fel az anyagi támogatását, azért, hogy minél színesebb, gazdagabb, tartalmasabb legyen az itt élő magyarság ünnepe – fogalmazott Demeter László, háromszéki megyei tanácsos, a Székely–Szórvány kapcsolat lelkes támogatója.
Lélekkel fűszerezett ínyenségek
Hasonló szándékkal érkeztek Dévára a zsombóiak, akik immár visszatérő vendégként évről évre több ezer palacsintát sütnek a Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmával. – Közel öt esztendeje alakult ki testvériskolai kapcsolat a Zsombói Általános Iskola és dévai oktatási központ között. Azóta rendszeresen részt veszünk egymás ünnepségein. Egy találkozás alkalmával derült fény arra, hogy Zsombón négy esztendeje megdöntöttük a Guiness világrekordot, 18 500 palacsintát sütve meg 24 óra leforgása alatt. Akkor kaptuk a felkérést, hogy kisebb léptékben, de Déván is süssünk palacsintát. És mi örömmel jövünk, hogy a magunk módján hozzájáruljunk az itt élő magyar közösség rendezvénysorának a sikeréhez – fogalmazott Gyuris Zsolt, Zsombó nagyközség polgármestere, aki hattagú csapat élén szorgosan keverte, sütötte a palacsintát. Fogyott is az ízes, lekváros desszert, ami immár a magyar napok egyik jellegzetes ínyencségévé vált.
Természetesen a gulyásfőzés sem maradt el. Idén hat csapat állt a 80-90 literes üstök mellett, és aprította a belevalót: húst, csülköt, kolbászt, zöldséget, pityókát, babot, gombát s keverték bele a titkos fűszereket meg sok-sok jó lelket. – Idén szarvasi barátaink nem tudtak eljönni, ezért az óriásgulyás elmaradt, de így is több száz liternyi magyaros étel (gulyás, bogrács, székelykáposzta) fő az üstökben, úgyhogy lesz miből kóstolni – mondta Kocsis Attila Levente főszervező a koradélutáni órákban, amikor már több tucatnyian sorakoztak az üstök körül türelmetlenül várva, hogy megkóstolhassák az ízletesnek ígérkező főzteket. Röpke félóra alatt ki is ürült valamennyi üst: elsőként az RMDSZ nőszervezetének kolozsvári káposztája fogyott el, de nem kellett kínálni a Téglás Gábor Elméleti Líceum csapatának gombás gulyását, a csernakeresztúriak hagyományos krumplis gulyását, illetve a dévai RMDSZ-választmány babgulyását sem. Vitték jó szívvel a Szent Ferenc Alapítvány bográcsát és a Lengyel család pityókás pörköltjét is. És a szakácsok nagy örömére szinte el sem kellett mosni az üstöket, az utolsó cseppig kitakarították. Ezután persze jól esett egy-egy lekváros palacsinta, illetve a csatószegiek sütötte kürtöskalács.
Néptáncosok és kézművesek
Közben a zene sem hiányzott. Déva régi főterén reggel óta szólt a muzsika, s mire mindenki jóllakott, benépesült a színpad. Ezúttal a csernakeresztúri hagyományőrzők mellett a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta csoportja ropta a táncot. – 2013 óta táncolunk itt, Déván. A testvéremmel korábban tagjai voltunk a Nefelejcs néptánccsoportnak. Két éve egy felkérésre hoztuk össze az itteni csapatot Pál Éva nevelővel, s azóta igyekszünk kitartani. Jelenleg csak három párunk van, de sokfelé felléptünk az idei magyar napok alkalmával és sikerült széki, Nyárád menti, Küküllő-vidéki, illetve mezőségi táncokat is bemutatnunk – mondta Roman Cornel téglásbeli diák, a Margaréta tánccsoport vezetője.
Míg a színpadon szólt a muzsika, a téren zajlott a vásár. Idén kevesebb kézműves érkezett, úgy hogy alig győzték az érdeklődők áradatát. Szalma Zsolt kolozsvári üvegművész előtt folytonosan égett a tűz és alakultak a szebbnél szebb üveg díszek, vázák. – Tavaly is itt voltam, és jól éreztem magam. Gyermekek-felnőttek egyaránt érdeklődnek az üveg-tárgyak készítése iránt és úgy jöttem, hogy ezt itt, a helyszínen is bemutathassam, sőt, akinek kedve van hozzá, ki is próbálhassa – mondta Szalma Zsolt. Volt is bőven érdeklődő. Persze nemcsak az üvegfújást próbálgatták, hanem szívesen vásároltak a kész portékából is: a színes üvegékszerekből, illetve egyéb kézműves tárgyakból. A legnagyobb kereslet idén is a pálinkakimérő iránt mutatkozott, úgy tűnik, ez a tüzes víz fogyasztóinak, illetve a cenzor szerepét betöltő feleségeknek egyaránt kedvére való szerszám, hiszen ha az üvegre erősítik, hiába kisebb-nagyobb a pálinkáspohár, pontosan követni lehet, hogy hány deci fogy.
A kézművesek között jelen volt Orbán Ioana is, aki különleges dísztárgyakat készített papírból quilling technikával, illetve a szombathelyi önkormányzat képviseletében Németh Felicia és Horváth Boglárka Brigitta, akik textilfestésre kínáltak lehetőséget. – Immár ötödik esztendeje jövök el a Hunyad Megyei Magyar Napokra. A szombathelyi önkormányzat anyagi támogatásával különböző kézműves-foglalkozásokat tudunk itt lebonyolítani. Eddig volt már nemezelés, tűz-zománc, illetve bőrkarkötőket készítettünk. Idén textiltáskákra festhetnek az érdeklődők egyedi mintákat – mondta Horváth Boglárka, a foglalkozások közti pillanatnyi szünetben. Az érdeklődőkből ugyanis az ő asztaluknál sem volt hiány: szombaton több tucatnyi egyedi textiltáska készült Déva főterén.
A gulyáskóstolók, kézműveskedők között szép számban voltak jelen román ajkúak is. – Évről évre figyelmet fordítunk a többségi lakosság felé történő nyitásra is, a párbeszédre, és örömmel tapasztaljuk, hogy folyamatosan nő az érdeklődés nem csupán a magyaros gasztronómiai termékek iránt, hanem a kézműves-foglalkozásokon, néptánc-előadásokon is jelen van a helyi román lakosság, és szívesen ismerkednek értékeinkkel, hagyományainkkal – fogalmazott Kocsis Attila Levente főszervező.
Foci, ami többről szól
Külön mozzanata volt a zárórendezvénynek az elmúlt héten zajlott kosárlabda-, illetve focibajnokság győzteseinek, résztvevőinek a díjazása.
– Idén hat focicsapat és három kosárcsapat vett részt a bajnokságon Szászvárosról, Csernakeresztúrról, illetve természetesen a dévai Keresztesek, a lupényi Barbárock és a kolozsvári Sutyerákok is. Számunkra sokat jelent itt lenni, a Hunyad megyei magyarság körében, látni azokat az embereket, akik a végvárakon őrzik a magyarságtudatot, őrzik önazonosságukat. Jelenlétünkkel szolidaritásunkat kívánjuk érzékeltetni, de minden esztendőben számunkra is lelki feltöltődést hoznak az itt töltött napok. Csapatunk tagjai a kilencvenes években kolozsvári diákok voltak. Ma már csak ketten élünk a kincses városban, de a dévai focitornán minden esztendőben összegyűlünk feltöltődni az együttlét örömével – fogalmazott Koppándi Botond teológiai tanár, a kolozsvári csapat tagja.
Az est fénypontjának a Bojtorján koncert ígérkezett. A Pomázi Zoltán vezetésével megújult magyarországi együttes szintén jó szívvel érkezett a dél-erdélyi magyarság-ünnepre. – Erdélyi fellépéseink helyszíne általában Székelyföldön, Marosvásárhelyen van. Soha nem jártunk még Dél-Erdélyben, de annál nagyobb örömmel jöttünk el most, hogy megismerjük az itt élő embereket és azon leszünk, hogy örömöt szerezzünk nekik dalainkkal – fogalmazott a koncert előtt Pomázi Zoltán. A jó szándék nem maradt viszonzatlanul, a közönség, köztük szászvárosi, Zsil-völgyi, gyulafehérvári, kolozsvári magyarok végigdalolták az ismert Bojtorján-számokat és az együttesnek csak bőséges ráadás után sikerült leszállnia a színpadról. A jó hangulat megteremtésében jelentős szerep jutott Szabó Zolinak is, aki a magyarországi együttes előtt, illetve után ismert slágerekkel szórakoztatta a közönséget, némelyeket még táncra is perdítve. Így a magyar utcabál késő estébe nyúlt Déva főterén, sokak számára téve emlékezetessé a hatodik Hunyad megyei Magyar Napokat is.
A hivatalos zárórendezvényt követően tegnap délelőtt még némi ráadással szolgáltak a magyar közösségek: Brádon helyismereti kirándulást szerveztek a Fehér-Köröshöz, Szászvároson bográcsos finomságra várták a helyieket, Vajdahunyadon pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei Régi magyar Cabarettelszórakoztatták a közönséget.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Szemelvények Déva 18. századi történetéből
Bulgár telepesek és sáskahad
Déva történetének 18. századi mozzanatiról folyt a beszélgetés a Bethlen Gábor Helytörténeti Kör májusi találkozóján. Alapként Issekutz Antal 1902-ben megjelent tanulmánya szolgált, melyet Barra Árpád nyugalmazott tanár ismertetett a Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulat 13. Évkönyvéből.
Déván a 18 század elején egész új városrész alakult: Görögváros néven. A feljegyzések szerint azonban az itt letelepedők jelentős hányadát a Balkánról felszivárgó bulgár telepesek adták, akik a Lipót császár biztatására szervezett bulgár szabadságharc kudarca nyomán kényszerültek menekülésre. Az osztrák birodalomban szívesen látták őket, Déván is évi 50 forint fejében telepedhetett le a népes közösség a Maros és a Cserna folyó közé. Ők építették meg a ma is álló ferences kolostort, illetve a köreikben élő örmény kereskedők a város főterén is kápolnát emeltek. Utóbbi azonban már a 19. században elpusztult. Szintén örmény kereskedő nevéhez fűződik a később nagyipari létesítménnyé fejlődött dévai rézbánya megnyitása is.
A bulgárok, görögök, örmények betelepedésével Déva gyakorlatilag új arculatot öltött: díszes lakóházak, üzlethelyiségek épültek a város főterén. Ezek nagy részét azonban az 1756-os tűzvész elpusztította. 24 évvel később egy óriási sáskahad érkezik a városba, és augusztustól októberig minden termést, növényt lelegel. A sáskahad ellen a lakosság „síppal, dobbal, kapával, lapáttal, hangos szóval” hadakozik, de a kártevőket csak az őszi hideg beállta tudta megfékezni. Issekutz cikkében az áll: „A hidegtől elgyengült és a nép által megölt sáskát, mintegy 80 ezer köbméter(!) mennyiségben összegyűjtötték, s az egészet elégették és elföldelték”. Az említett mennyiség minden bizonnyal jócskán el van túlozva, vagy sajtóhiba miatt olvashatunk a reális sáskamennyiség sokszorosáról, de tény, hogy a város lakossága igencsak megszenvedte az „Oláhországból érkezett iszonyú mennyiségű sáska” garázdálkodását.
Issekutz Antal tanulmányában említésre kerül II. József császár erdélyi körútja is, melynek során Dévát is érinti, illetve számos egyéb érdekes adat a város 18. századi történetéből, melyhez a helytörténeti kör tagjai további adatokkal szolgáltak.
A májusi találkozó résztvevőinek külön élményt jelentett Chirmiciu András dévai munkatársunk beszámolója az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Szövetsége (MIDAS) által szervezett tanácskozásról, melyen nemrégiben vett részt a horvátországi Abbázián (Opatija).
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Szövetségkötés ünnepe Marosillyén
Dél-erdélyi fiatalok találkozója
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány idén május 30-án szervezi meg a Szövetségkötés ünnepét Bethlen Gábor marosillyei szülőházában, illetve ennek kertjében. Az ünnepi szentmise délelőtt 10 órakor kezdődik, ezt követően Kányádi koncert, könyvbemutató, kürtőskalács-sütésre, Amor-Fortum boxbajnokság, reneszánsz táncok illetve sok-sok játék szerepel a programban. És természetesen mindenkit nagy szeretettel várnak!
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Domján József-tárlat Gyulafehérváron
Vasárnap, június 21-én a gyulafehérvári Unirii Múzeumban nyitják meg Domján József (Budapest, 1907– New York, 1992) Munkácsy- és Kossuth-díjas képzőművész kiállítását. A tárlat szervezésében a helyi kulturális intézmények és önkormányzat mellett részt vállal az Amerikai Magyar Múzeum, a nagyenyedi Dr. Szász Pál Egyesület, valamint az Inter-Art Alapítvány is. A délután 17 órakor kezdődő tárlatmegnyitón minden érdeklődőt örömmel látnak.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Eredményesen zárult a tízedik tanév
Tízedik tanévét zárta péntek délelőtt a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum. A tanintézmény igazgatója ünnepi beszédében elmondta, eredményes, de kihívásokban bővelkedő évet tud maga mögött Hunyad megye magyar oktatási központja. Rendkívül sok, iskolán belüli és kívüli rendezvényen vett részt a tanintézmény közössége, ami jelentős energia-befektetést igényelt. A tanulmányi eredményeket azonban így is sikerült szinten tartani, és a különböző versenyeken is jó helyezéseket értek el a dévai diákok. – Iskolánkban idén két minisztériumi szintű ellenőrző bizottságot is fogadtunk. Az egyik ellenőrzés nyomán engedélyt kaptunk egy új szak, a természettudomány osztály beindítására. A másik, időszakos minőségi ellenőrzés nyomán pedig szintén kiváló minősítést kapott az iskola – számolt be a tanintézmény két vezetője, Kocsis Attila Levente igazgató és Balogh-Botár Károly Csaba aligazgató. Elmondták továbbá: idén a tanintézmény nem bővelkedett az anyagi juttatásokban, de Communitas-, illetve anyaországi támogatásoknak köszönhetően a legszükségesebb javításokat sikerült elvégezni.
A tanévzárás leghosszabb momentuma idén is a jeles tanulmányi eredményt elérő diákok díjazása volt. Színtízes átlagot három diáknak sikerült elérnie: a hatodikos Osváth Tamásnak, illetve a hetedikes Anderlik Patricknak és Fodor Orsolyának. Továbbá számos helyi, megyei, országos és nemzetközi versenyen nyertek díjat a dévai diákok, többek közt a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalomtantárgy-verseny országos szakaszán, ahol az ötödikes Tófalvi Ágnes kapott harmadik díjat, a Zrínyi Ilona matematikaversenyen, a Bonifert Domonkos matematika versenyen, melyen Osváth Tamás döntős lett, Fodor Orsolya pedig III. díjat kapott. Szintén Fodor Orsolya képviselte az iskolát a Nemzetközi Magyar Matematika versenyen. A Barangolás Európában verseny országos szakaszán a csernakeresztúri Világjárók csapata (Sárközi Kristóf, Herţeg Francesca és Szentes Tímea) a Napsugár különdíját nyerte el. A Simonyi Zsigmond Helyesírás Verseny országos szakaszán a hatodikos Aczél Emília kapott II. dicséretet, a Sapientia Tudományegyetem CSI nyomozóversenyén a középiskolásokból álló BreakUs csapat nyert 4. helyezést. A szarvasi történelmi vetélkedőn pedig szintén dévai középiskolások (Tolnai Tibor, Pop Tímea és Gáspár-Barra Szilárd), nyerték el az első helyezést. Két különdíjjal tértek haza a téglásbeli diákok (Dézsi Zsófia és Székely Rita) a Kaposvári Magyar–Román Baráti Társaság versmondó versenyéről is, illetve Fábián László Emese elsős kisdiák a Kányádi Sándor szavalóverseny országos szakaszán szerzett dicséretet. Emellett számos helyi és megyeközti fizika, kémia vetélkedőn, illetve mese- és szavalóversenyen szereztek jó helyezést a dévai diákok.
A kitűnő tanulmányi- és versenyeredmények jutalmazása mellett a Romániai Magyar Pedagógusszövetség megyei szervezete idén külön díjazta azon pedagógusokat, akik a tanórák mellett aktívan részt vettek az iskolai élet megszervezésében. Így kitüntetésben részesült Lengyel Izabella zenetanárnő, Kun Gazda Kinga és Mészáros Enikő magyar szakos tanárnők, valamint Orbán Juliánna matematika- és Heiuş Ágnes kémiatanárnők. Az iskola vezetősége külön díjazta az idei tanévben rendkívül aktív Hauer Erich Diáktanácsot is.
A tanévzáró ünnepség alkalmával Palkó Cecília, a dévai Szent Ferenc Alapítvány igazgatója aktív vakációs pihenésre biztatta a diákokat, majd Albert Leánder ferences atya hálát adott az elmúlt tanévért és Isten áldását kérte a tanintézmény közösségének további életére.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Önkéntesek Petrozsényban
Lelkesen, a szeretet jegyében
Idén a Gyulafehérvári Egyházmegye Caritas szervezete Petrozsényt választotta helyszínül önkéntes táborának megszervezéséhez. E hét elejétől 160 fiatal munkálkodik a város szépülésén, a helyi közösség épülésén.
Kedd reggel a Szent Borbála templomban szentmisével indult az Ausztriából, Németországból és Erdély egész területéről érkezett önkéntesek idei tábora. – Arról beszéltem a fiataloknak, hogy az önkéntesség mögött mindig ott a lelkesedés. És ez a görög eredetű kifejezés azt jelenti, hogy van bennünk valami Istenből és ezt örömmel fejezzük ki. Nyitottak vagyunk a reményre és a szeretet megélésével kívánjuk elérni a teljességet – mondta ft. Szász János plébános kanonok.
A szentmisén jelen volt Tiberiu Iacob Ridzi petrozsényi polgármester is, aki örömmel köszöntötte a fiatalokat, köztük közel 40 petrozsényi önkéntest is. – Büszkeséggel tölt el, hogy vendégül láthatunk benneteket. Előre is hálásan köszönöm mindazt, amit a városunkért, közösségünkért tesztek. Igaz, hogy minden jó kezdeményezés Istenben gyökerezik. És köszönöm, hogy ti időt szakítottak az életetekből arra, hogy eljöjjetek, segítsetek nekünk és példát mutassatok – fogalmazott Ridzi.
A tábort megnyitó szentmisén jelen volt egy 55 fős várpalotai küldöttség is, amely a két település közti testvérkapcsolat keretében látogatott Petrozsényba.
A Gyulafehérvári Egyházmegye területéről (Csíkból, Udvarhely környékéről, Marosvásárhelyről, Brassóból stb.), illetve az Ausztriából és Németországból érkezett fiatalok egy héten keresztül tevékenykednek a városban, illetve a környéken. – A fiatalok számos munkát bevállaltak. Például a piac melletti park bútorzatának újrafestését, a stadion padjainak, kerítésének felújítását, a kórház egyik részlegének kimeszelését, a 4-es iskola, illetve egy óvoda kerítésének, épületének szépítgetését. Külön csoport tevékenykedik a Páreng-hegység takarításán és néhány fiatal a kolónia negyedi szegény, idős embereknek segít kitakarítani, kimeszelni, rendbe szedni a házaikat – ismertette az egy hetes tevékenységet Szász János plébános.
A fiatalok a helybeli Caritas házban, illetve a 4-es iskola sporttermében vannak elszállásolva, étkeztetésüket az egyetemi kantinban oldották meg. A munkálatokhoz szükséges eszközöket a petrozsényi önkormányzat biztosítja.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Bolyai Nyári Akadémia Déván
A hatékonyabb oktatásért
E hét folyamán a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum biztosít teret az RMPSZ által szervezett Bolyai Nyári Akadémia földrajz és biológia tagozatának. – A pedagógusszövetség 23 éve szervez továbbképzést nyári akadémia formájában, és mi földrajzosok immár 14. alkalommal vagyunk részesei ennek. Az utóbbi három esztendőben a biológusokkal közösen szervezzük a programunkat, hiszen létezik egy olyanfajta törekvés, ami tantárgycsoportok kialakítását, az interdiszciplináris kommunikáció erősítését célozza – fogalmazott a dévai továbbképző megnyitóját követően Dávid Zoltán, csíkszeredai földrajztanár, főszervező. Elmondta továbbá, az RMPSZ vezetői által javasolt dévai helyszíntől első hallásra eléggé vonakodtak. – Tudtuk, hogy itt is élnek magyarok, feltételeztük, hogy szép a vidék, de nem sok fantáziát láttunk abban, hogy földrajzosként, biológusként ide jöjjünk. Az első helyszíni látogatás után azonban lényegesen megváltozott a véleményem. Egyrészt a domborzati formák, nevezetesen a Retyezát, másrészt a földtani sajátosságok, érctelepek már sokat nyomtak a latban. Aztán a rengeteg kultúrtörténeti látnivaló, illetve a helyi kis létszámú, de lelkes közösség fogadtatása mind-mind e helyszín mellett szólt – fogalmazott Dávid Zoltán, megemlítve, hogy a terepgyakorlatot feltételező földrajz és biológia továbbképzések vándor jellegének köszönhetően már számos vidékét bejárták Erdélynek.
A pedagógusok számára kredit-pontokat biztosító nyári akadémia keretében a minimum 10 órás terepgyakorlat mellett 30 órányi elméleti képzést is tartanak. – A földrajz szakosok számára több érdekes téma is ígérkezik Az első előadás a divattémává vált Csomád-vulkán múltjáról, jelenéről szól –Karátson Dávidot, az ELTE természetföldrajzi tanszékének vezetőjét hívtuk meg e téma bemutatására. Lesz előadónk a pécsi egyetemről is, aki a turizmus különböző vonatkozásairól beszél, és, mint minden esztendőben, idén is igyekeztünk fiatal erdélyi előadót is meghívni, a továbbképző során dr. Silye Lóránd, a kolozsvári BBTE előadója is gazdagítja majd a mintegy 30 földrajz szakos tanárkolléga tudását – mondta Dávid Zoltán. A 20 biológus számára szintén fiatal kolozsvári előadókat hívtak meg a szervezők.
– Az elméleti képzések mellett terepgyakorlat során bejárjuk majd a Retyezátot, Hátszeg vidékét, egyfajta Nopcsa-emléktúra formájában, de nem marad ki Őraljaboldogfalva és a Kendeffyekhez, illetve a Bethlen Gáborhoz kötődő emlékhelyek sem. Földtani kuriózumként Brádot, az Aranyi-hegyet látogatjuk meg, valamint a kettő közé eső Kéméndi-templom is része lesz kultúrtörténeti célpontjainknak – ismertette a hét programját a szervező.
A továbbképző megnyitóján jelen volt Szőcs Domokos, a román Tanügy-minisztérium kisebbségi osztályának igazgatója is, aki rövid köszöntőjében arra biztatta a pedagóguskollégákat, hogy a továbbképzőn elsajátított tudást, illetve módszereket igyekezzenek úgy beépíteni a mindennapi oktatói munkájukba, hogy a diákok számára a többlettudás megszerzése ne még több házi feladatot és még több olvasnivalót feltételezzen, hanem az 50 perces tanóra keretében tudják megalapozni azt a tudást, amelyre az életben szükségük lesz.
A megnyitón házigazdaként Kocsis Attila Levente iskolaigazgató, Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes, illetve Csatlós Zsófia megyei RMPSZ-elnök is köszöntötte a Temesvárról Aradról, Marosvásárhelyről, Besztercéből és Székelyföldről érkezett kollégákat, és néhány szóban bemutatva az iskolát, helyi közösséget hasznos továbbképzést kívántak mindannyiuknak.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

II. Erdővidéki Honismereti Szabadegyetem és Tábor
Magyar örökség
Erdővidék Múzeumában, Baróton Magyar örökség címmel másodízben szervezték meg az Erdővidéki Honismereti Szabadegyetemet és tábort. A Székely–Szórvány partnerség során született közvetlen kapcsolatoknak köszönhetően a dévai Renaissance együttes tagjai is részesei lehettek a rendezvénynek. A négy napot felölelő, változatos programot kínáló rendezvényt a két fő szervező, dr. Obrusánszky Borbála történész, néprajzkutató, orientalista és Demeter László, az erdővidéki Múzeum igazgatója nyitotta meg. Utóbbi elmondta: a rendezvénnyel új színfoltot kívántak bevinni az erdélyi szabadegyetemek és táborok életébe. – Vannak a nagy rendezvények, mint Tusványos meg az EMI-tábor, de úgy gondoltuk, hogy más jellegű találkozásnak is helye van itt, Székelyföldön. Jó barátságba kerülve néhány nagy tudományú történésszel, néprajzkutatóval, biztattuk egymást, hogy rendezzünk egy fórumot, tudományt népszerűsítő jelleggel, ahol kutatásai eredményeiket ismertethetnék erdővidékiekkel és távolabbról érkezőkkel. Itt nem kizárólag a „dogmatikus” elméletek bemutatására figyelünk, hanem alkalmat kívánunk biztosítani a hivatalos magyar történetírás által háttérbe szorított, ám jelentős méretű és mélységű tudományos kutatásokra épülő magyarságtörténeti elméletek bemutatására is – fogalmazott Demeter László múzeumigazgató, aki helytörténeti jellegű kiállítással indította a rendezvényt. – Kevesen tudják, hogy Erdővidék olyan szellemóriásokat adott a magyarságnak, mint Apáczai Csere János, Benedek Elek, Kriza János és sorolhatnám, hiszen közel száz olyan személyiség látott napvilágot e vidéken, akik jelentős mértékben alakították a magyar kultúrát és történelmet – mondta a rendezvény házigazdája, a Híres erdővidékiek címen megnyitott kiállításra utalva.
A továbbiakban a Kárpát-medence különböző vidékeiről érkező előadók osztották meg az érdeklődőkkel a magyarságtörténeti kutatásaik eredményét történelmi, nyelvi, néprajzi, zenei síkon.
Dr. Darkó Jenő budakeszi történész, Jordanes 6. századi gót történetíró két fennmaradt munkájára alapozva a szkíta hun–magyar gyökerekről szólt, szokatlan megvilágításba helyezve a dákok történetét is. A székelyeket említő 6–12. századi bizánci forrásokról Sántha Attila kézdivásárhelyi költő, kutató beszélt.
Nagy érdeklődésre tartott számot dr. Benkő Mihály történész, keletkutató előadása is a kipcsak-magyarokról. – Dr. Benkő Mihály közel húsz alkalommal járt Kazahsztán, Üzbegisztán földjén, ahol rátalált a kipcsak-magyarokra, akikről Julianus-barát annak idején említést tesz, de akikről az a hír járta, hogy a tatárjárások során kipusztultak. Közben kiderült, hogy több tízezres kipcsak-magyar közösség él mai napig e területeken. Nyelvük már jelentős mértékben átalakult, illetve háttérbe szorult, de díszítőmotívumaik, mondaviláguk nagymértékben alátámasztja a közös gyökerekről szóló elméletet. Körükben ma is él a monda miszerint hajdanán két testvér üldözött egy csodálatos szarvast Nyugat felé. Az egyik továbbjött, a másik visszatért. A továbbjövők lennénk mi, a visszatérők a kipcsak-magyarok – mesélte a dr. Benkő Mihály által is fellelt mondát Demeter László.
A szkíta–hun gyökereket, rokonságot támasztotta alá dr. Czeglédi Katalin nyelvész–szlavista turkológus is, akiTársadalmi címnevek a földrajzi nevek tükrében címmel tartott előadást, megkérdőjelezve a 18–19. században felépített nyelvcsalád-rendszer helytállóságát. E rendszer ugyanis a magyar, illetve szkíta–hun nyelveket három különböző (uráli, altáji és indoeurópai) nyelvcsaládba tagolja. A témához szorosan kapcsolódott dr. Obrusánszly Borbála történész, néprajzkutató, orientalista előadása Attila államáról.
A középkori Magyarország határán kiépült tatár államról dr. Alexandar Uzelac, belgrádi történész értekezett, Tóth Zoltán Henrik őstörténész pedig a Kárpát-medencében fellelt honfoglalás kori határsáncok jelentőségéről beszélt.
A magyarság keleti gyökerei kerültek előtérbe dr. Tallós Emilnek a Szent Koronáról tartott értekezése során, illetve Papp Endre kutató előadásában is. Utóbbi távol keleti készítésű mongol és kínai citerákat mutatott be, párhuzamot vonva a magyar és keleti népzenei kultúra között.
Első hallásra ugyan az alaptémától eltérőnek ígérkezett dr. Kovács J. Attila Budapesten oktató, erdélyi származású biológus előadása az özönnövények székelyföldi terjedéséről, de kiderült környezetünkben éppúgy vigyázni kell az őshonos növényekre, mint nyelvünkre, történelmi forrásanyagaink tisztaságára. Hiszen a kertészeti divathullámokkal, illetve a globalizálódó világgal betörő növényfajok némelyike valósággal elözönli térségünket: kertjeinket, legelőinket, szántóinkat. Ezért fontos odafigyelni a hagyományos gazdálkodásra és arra, hogy földjeink ne maradjanak parlagon, hiszen így könnyen válhatnak a káros özönnövények táptalajává.
A rendezvénynek külön színfoltja volt dr. Thiele Ádám budapesti egyetemi adjunktus és kovács előadása a honfoglaló magyarok vaskultúrájáról, nevezetesen a damaszkolt pengékről. A jobb szemléltetés végett a fiatal előadó egy honfoglalás kori kohó másolatát is megépítette a múzeum udvarán és a közeli Katicabányából hozott ércből ki is alakított egy jókora bucavas kockát. A szabadegyetem résztvevői szívesen segédkeztek a fújtatásban. Amúgy a szervezők sokféle kézműves tevékenységbe is bevonták az érdeklődőket. Tordai Iluska bibarcfalvi népművész, Hoffmann Edit baróti muzeológus és Egyed Edit tanítónő vezetésével agyagozásra és nemezelésre is kínálkozott alkalom, amit felnőttek és gyerekek egyaránt kihasználtak. Utóbbiak lelkesen kapcsolódtak be a kőleves főzésbe is, ami szinte akkora sikernek örvendett, mint Bágyok Károlynak a Szabadtűzi Lovagrend főkancellárjának és lovagjainak főztje: a borjúhúsból készült savanyú vetrece.
A muzsika, tánc sem maradhatott el. Ségercz Ferenc sepsiszentgyörgyi népzenész és hangszerkészítő a rendezvény egyik főszereplőjeként vezette be az érdeklődőket a népzene világába, a dévai Renaissance együttes pedig 17. századi táncelőadással szórakoztatta a közönséget.
Tekintettel a szabadegyetem témájára, a rendezvény minden napján alkalom kínálkozott a rovásírás gyakorlására. Rumi Tamás, a budapesti Rovás Alapítvány képviseletében szívesen osztotta meg tudását a különböző korosztálybeli érdeklődőkkel.
Az estéket néprajzi témájú dokumentumfilmek vetítése, táncház és tábortűz zárta.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Teljes alakos festmény Bethlen Gáborról
Fejedelmi portré a Veresbástyában
Új képzőművészeti alkotással gazdagodott tegnaptól a marosillyei Veresbástya állandó kiállítása. A teremben, melyben a szájhagyomány szerint Bethlen Gábor meglátta a napvilágot, a fejedelem egész alakos képe várja immár a látogatókat. – Ez egy egészen különleges kép, hiszen Bethlen Gáborról sem a maga korában, sem később nem készült egész alakos ábrázolás. Ezt a képet 2013-ban festette meg Székely Beáta, erdélyi származású, a Budapesti Képzőművészeti Egyetemen végzett fiatal alkotó. A korabeli dokumentumok alapján, tudományos és művészeti igényességgel megalkotott kép eredetileg a Magyar Nemzeti Múzeum által 2013-ban megrendezett A kód: Bethlen 1613 című kiállításra készült. A rangos magyar intézmény ugyanis a nagy erdélyi fejedelem megválasztásának 400. évfordulója alkalmából időszakos kiállítással hajtott főt Erdély Aranykorának megteremtője előtt. A kép számos korabeli emléktárgy társaságában került bemutatásra, azt követően viszont időszakos tárlat lévén, raktárba helyezték – mesélte a teljes alakos fejedelmi portré korábbi történetét Varga Csaba, a marosillyei Bethlen-ház vezetője. Elmondta továbbá, a Veresbástya tulajdonosaként a Dévai Szent Ferenc Alapítvány évek óta jó kapcsolatot ápol a Magyar Nemzeti Múzeummal, és ennek nyomán számos együttműködésre volt már példa. Ezúttal Csorba László, az intézmény főigazgatója ajánlotta fel az alapítványnak, egyelőre 5 éves megőrzésre a teljes alakos Bethlen-ábrázolást. A kép a hétvégén érkezett meg Marosillyére, és tegnaptól már megtekinthető a kandallós-teremben.
Varga Csaba elmondása szerint az idei nyáron már több mint 2000 turista kereste fel az illyei Veresbástyát. – A legtöbb érdeklődő természetesen Magyarországról érkezik, köztük igen sok a Határtalanul program keretében kiránduló diákcsoport. De vannak erdélyi, sőt román látogatóink is, illetve néhány távolabbról érkező átutazó is megáll a műemléképületnél. Reményeink szerint a Bethlen Gáborról készült portré kiállítása tovább növeli a fejedelmi szülőház iránt érdeklődők számát – fogalmazott Varga Csaba.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Érvénybe léptetnék a négy éve létező cikkelyt
Ingyen tankönyvek a XI–XII. osztálynak
Idéntől nem kell pénzt költeniük tankönyveikre a végzős diákoknak sem – jelentette be a hétvégén egy televíziós adásban Sorin Cîmpeanu oktatásügyi miniszter. A hazai Országos Diákszövetség (CNE), illetve konstancai társszervezetük már a nyár derekán tárgyalást indítványozott a tárcavezetővel a 2011-es tanügyi törvény ingyenes tankönyvekre vonatkozó cikkelyének gyakorlatba ültetése végett. – A 2011-es tanügyi törvény kimondja, hogy a közoktatásban valamennyi diáknak joga van az ingyenes tankönyvekhez. Ez a végzős évfolyamokra, azaz a XI–XII. osztályokra is vonatkozik. Idén szeretnénk ezt a cikkelyt gyakorlatba ültetni. A XI. osztályosok számára meg is van az anyagi fedezet – közölte a tárcavezető. A diákszövetség által nagyra értékelt kijelentés azonban hazai szokás szerint a tanévkezdés előtt két héttel történt és egyelőre csak az ígéret létezik, amihez nagyon sürgősen kellene hozzárendelni az anyagi forrásokat. A részletkérdésekre azonban egyelőre nem tért ki a miniszter. A Diákszövetség képviselői a napokban tovább folytatják a tárgyalásokat a minisztérium megbízottaival annak érdekében, hogy a kormány foglalja be 2016-os költségvetésébe a jövő tanévben kiosztandó tankönyvek anyagi fedezetét.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Külhoni Magyarságért Díj a Téglásnak
A tanítást váltsátok tettekre!
Bizakodóan indult az új tanév a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban. Az immár tíz esztendőt maga mögött tudó magyar oktatási központban idén 520 diák ült be a padokba. E létszám ugyan a korábbi esztendőkhöz képest apadó tendenciát mutat, az intézmény vezetői úgy vélik: évről-évre szilárdul a dévai magyar iskola. – Újra sikeres tanévet tudunk magunk mögött: végzőseink messze az országos és megyei átlag felett teljesíttetek. Hiszen az érettségin 84%-os sikert könyvelhettünk el úgy, hogy elméleti osztályaink mellett szakosztályunk is végzett. Ez méltán büszkeséggel és bizakodással tölt el, mint ahogy az is, hogy az elmúlt tanévben diákjaink számos megyei, országos és Kárpát-medencei szintű versenyen szereztek elismerést. Mindezen eredmények mögött nagyon sok munka áll: diákok, pedagóguskollégák és szülők munkája. Mindannyiuknak szól tehát a köszönet és az a rangos kitüntetés, a Külhoni Magyarságért Díj, melyet maga Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke adományozott iskolánknak, s melyet idén augusztus 19-én vehettünk át ünnepélyes keretek között – fogalmazott Kocsis Attila Levente iskolaigazgató. Köszöntet mondott mindazoknak, akik intézményi vagy egyéni szinten támogatják az iskolát.
Balogh Botár Károly Csaba aligazgató szintén reményteljesen tekintett az új tanév elé, fő célkitűzésként nevezve meg a diákok álmainak, terveinek valóra váltását. Úgy fogalmazott: mindehhez megvan a kellő pedagógusi tudás, tapasztalat, intézményi nyitottság és szülői támogatás, amihez csupán a diákok szorgalma kell társuljon, hogy álmukat valóra válthassák.
Palkó Cecilia, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány igazgatója arra buzdította a fiatalokat, gyermekeket, hogy az Istentől kapott tálentumokat igyekezzenek a legjobban kamatoztatni.
Széll Lőrinc, a Hunyad megyei Ifjúsági Hatóság igazgatója, születésnapi ünnepséghez hasonlította a tanévnyitót: „Az ünnepi díszek, lufik most a gyermekek arcán ülő mosoly, a torta pedig maga a tudás, amiből mindenki jókora szeletet kanyaríthat ki magának”.
Burján Gergely, az RMDSZ megyei szervezetének képviseletében, hajdani dévai diákként azokra az időkre emlékezett, amikor a magyar diákság még egy-egy román többségű tanintézményben, meghúzódva hallgatta az ünnepi beszédeket. Örömmel nyugtázta, hogy immár mindez emlék.
A számunkra megadatott, sokszor elbagatellizált lehetőségekre, jogokra hívta fel a figyelmet dr. Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes, megemlítve a pakisztáni Malala Juszufzaj nevét, aki a lányok tanuláshoz való jogáért harcolva, tavaly 17 évesen kapta meg a béke Nobel-díjat. –Szintén az igaz értékekre igyekezett rávilágítani Winkler Gyula EP-képviselő, aki köszöntve az idei tanévkezdő diákokat, pedagógusokat, külön gratulált az iskolát elismerő rangos díjért. – A kárpát-medencei kitüntetés méltatja az iskola tevékenységét, és fontos elismerése az oktatási területen végzett kiemelkedő munkának. Az iskola tízedik születésnapi ajándékaként is méltón megállja helyét – hangsúlyozta Winkler. Majd a diákokhoz fordulva így fogalmazott: – A mai rohanó világban, amelyben a számítástechnika mindent mérhetővé tett, a sikert is mérni igyekszünk. Elsősorban pénzben vagy éppen hatalomban. Azonban felmerül a kérdés: ennyi lenne? Valóban ez a siker? Vagy szükség van egy harmadik mércére is, ami maga a szeretet?! A sikeres tanuló, az, aki örömmel segít másoknak, aki őszinte és megbízható csapattag, aki tudja, hogy az igazi öröm csak attól teljes, hogy valakivel megosztod. Aki képes megérteni azt, hogy együtt minden akadályt könnyebb áthágni és minden győzelemnek nagyobb az értéke – fogalmazott az RMDSZ politikusa.
Az elmúlt tíz esztendő eredménye amúgy az idei tanévnyitó hangulatában, szervezésében is megmutatkozott. Az iskola udvarán felsorakozó diákok fegyelmezetten hallgatták végig az ünnepi beszédeket, az elsős és tizenegyedikes társaik szavalatát és igazgatói vezénylés mellett szépen, sorban vonultak be a tantermekbe. A tanévnyitó ünnepség fénypontjaként pedig első ízben csendült fel a tanintézmény himnusza – a Téglás Himnusz –, melynek szövegét Csatlós Erzsébet Zsófia tanítónő szerezte. A maroknyi diákkórus előadásában még félszegen szállt a dal, de remélhetőleg az évek múltával egyre bátrabban és hangosabban énekli majd a diáksereg. Ehhez, az eredményes és sikeres tanévhez kérte Isten áldását Albert Leánder OFM és Koppándi-Benczédi Zoltán unitárius lelkész.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Beszélgetés Orbán Juliánna Ezüstgyopár díjas matematikatanárral
Örültem, hogy taníthattam
Hunyad megyéből idén Orbán Julianna, a Téglás Gábor Elméleti Líceum matematikatanára vehette át a Romániai Magyar Pedagógusszövetség által kétévente kiosztott Ezüstgyopár-díjat. A szovátai díjátadó ünnepséget követően beszélgettünk a 38 esztendőt felölelő oktatói pályájáról, az indulásról, az eredményekről.
– Kiskorom óta tanítónak vagy tanárnak készültem. Élő példáim voltak, szerettem volna hozzájuk hasonlóvá válni. Szeretettel emlékszem vissza Lőrincz Imre matematikatanáromra, aki egyben osztályfőnököm is volt. Vagy Petrozsényból Csutak István és Fekete Zsolt matematika-, illetve fizikatanáraimra. Mellettük Édesapám volt a példaképem, aki már kisgyerekkorom óta úgy tanított, hogy szeressem az embereket, a körülöttem élőket, szeressem a magyar irodalmat, írjak helyesen és a magyartanáraim mellett neki köszönhetem, hogy soha szégyent nem vallottam a helyes magyar beszédben, illetve a helyesírásban. Az otthonról, az általános és középiskolából hozott útravaló nagyon sokat jelentett számomra.
– Említette a magyar nyelv, a magyar kultúra fontosságát az életében. Középiskolás diákként néprajzgyűjtéssel is foglalkozott. Oktatói pályáját mégis román vidéken kezdte.
– Abban az időben könnyebb volt román környezetben tanulnunk. Habár nem akartunk. De voltak olyan dolgok, amiket azon a vidéken nem tudtak rólunk. Aztán mikor kiderült, már ott sem volt könnyű. Az én esetemben az történt, hogy középiskolás koromban magyar tanárom vezetésével néprajzgyűjtésbe kezdtünk Lozsádon. Bizonyos személyeknek ez szemet szúrt, főképp az, hogy miért csak a magyar népi kultúrával foglalkozunk. És ezután elég sok kellemetlen pillanatot, szomorúságot, fájdalmat okoztak a családunknak is, és az iskolában is. Így történt, hogy Bákóba kerültem. Ott szereztem meg tanári diplomámat. Ott mentem férjhez, ott született meg első gyermekem, Zsolt, ott dolgoztam hét éven keresztül. Azután kerültünk vissza Dévára, amikor a férjemre itt volt szükség. Közben a fiúnk nőtt, magyar óvodába szerettük volna adni, de nem volt rá lehetőség. Ellenben nagyon sok jó barátunk volt ott, akik hasonlóképpen egyfajta száműzetésben éltek a Kárpátokon túl: tanárok, orvosok, sőt református lelkipásztor is. És itt el kell mondanom, hogy Zsolt fiam volt az első Bákóban megkeresztelt református gyermek, vele nyitottuk meg az anyakönyvet. Remélem, azóta gyarapodott a megkereszteltek sora és adja a jó Isten, hogy ezután is legyen gyermek a bákói református anyakönyvben. Persze ez sem volt némelyeknek ínyére, hogy megkerestük egymást a magyar értelmiségiekkel, összejártunk, beszélgettünk. Közben egy csángó iskolában is tanítottam, ahol egyszer-kétszer magyarul is szóltam a gyermekekhez. Ez sem volt helyes – egyesek szerint. Ezért aztán egy adott pillanatban el kellett jönnünk onnan. De nem bántam meg. 1981-ben a férjemet áthelyezték a dévai tornaiskolába edzőnek és szaktanácsadónak, mert azelőtt a bákói testnevelési főiskolán tanított szintén művészi tornát. Ez a váltás akkor nagyon jól jött számunkra. Azóta is nagyon szeretjük Dévát, a várost, a környezetünket. És sokszor jött ajánlat a férjem részére külföldi munkára, de mi úgy éreztük, hogy itt van a helyünk, itt kell végeznünk azt, amit a jó Isten ránk bízott.
– Dévára költözésük óta sok iskolában tanított, de 10 esztendeje a Téglás Gábor Elméleti Líceum tanára és itt a tanórák megtartása, osztályfőnökség mellett nagyon aktív szerepet vállal a versenyek megszervezésében, lebonyolításában is.
– Valóban sok iskolában tanítottam. Mert amikor átjöttünk Dévára én nem kaptam áthelyezést. Le kellett mondanom a címzetes állásomról, mert másképp nem követhettem volna a családom. De nem bántam meg. Itt kezdtem az oktatást a 3-as iskola magyar tagozatán. Nagyon köszönöm Deák Piroska tanárnőnek, aki akkor a tanintézmény igazgatójaként fogadott és bátorított. Azok a szavak most is a fülemben csengenek, egész pályámon elkísértek. Nemcsak a bátorító szavai, hanem jelenléte is. Azután 1990-ig Vecel, Déva, Vajdahunyad különböző iskoláiban tanítottam. A jó Isten mindig kirendelte számomra a katedrát, tehát mindig nem volt hol dolgoznom. És nem volt számomra nehéz alkalmazkodni, mert a munkámat imádtam, a gyerekeket úgyszintén. Tehát könnyű volt beilleszkednem a közösségbe. Soha nem az érdekelt, hogy milyenek a kollégák, bár mindig rendesek voltak, de annak örültem, hogy dolgozhattam, taníthattam. Mert úgy éreztem, hogy nekem ezt kell tennem. 1990-ben kaptam meg a végleges kinevezésemet Solymosra, ahol sok ügyes tanítványom volt, akikkel szívesen foglalkoztam és örömmel látom, hogy többségük igen szépen boldogul, van köztük orvos, mérnök, asszisztens. Közben az én gyermekeim is nőttek. Itt született meg a lányom, Lilla. És gyakran megtörtént, hogy vagy velem voltak az iskolában és csöndben rajzolgattak a tanáriban, amíg én megtartottam az óráimat, vagy éppen az édesapjuknál a tornateremben. Megtanultak alkalmazkodni a helyzethez és öntudatosan, szépen fejlődtek. Ezért is tudták megállni a helyüket, és mai napig büszke vagyok rájuk. És hát igen – visszatérve a katedrámhoz. Tiszta véletlenül kerültem a Téglásba. Azelőtt is tanítottam a magyar tagozaton, mert szükség volt valakire, aki ott is tanítson, ahová nem jutottak el a kollégák. Sokan emlékeznek még arra, hogy 2005 előtt a magyar oktatás a város több tanintézményében szétszórva zajlott. Rohanni kellett egyik épületből a másikba. De én ezt is elvállaltam szívesen a solymosi óráim mellett. Tulajdonképpen csak akaratról volt szó. És én örömmel gondolok azokra az évekre, hiszen lehet, hogy más nem vállalta volna el, hogy egy nap három, egymástól távol eső iskolában tanítson. De én megtettem. Lehet, hogy még fiatal voltam?!
– A Téglás Gábor Elméleti Líceumba is tenni akarással érkezett. Számos országos vetélkedőre viszi diákjait és főszervezője, tulajdonképpen a Hunyad megyei meghonosítója is a Zrínyi matematika versenynek.
– Eredetileg Aradra vittük a diákjainkat a Zrínyire. De aztán rájöttünk, hogy ha itt helyben szerveznénk meg a megyei szakaszt, sokkal többen vehetnének részt. Hiszen az utazás elég sokba került és csak egy busznyi gyerek mehetett mindig. Ezért kérvényeztük, hogy itt is megszervezhessük a megyei döntőt. Az 57. megye lettünk Kárpát-medence-szerte a megyei szakasz lebonyolítására. Már rögtön az első évben 160 diákunk jelentkezett, és ez nagy teljesítmény, hiszen abban a tanévben 800 diák tanult magyarul a megyében. Ez a verseny azért nagyon jó, mert játékos módon, logikai feladatokkal népszerűsíti a gyermekek körében a matematikát, rávezetve őket az elméleti tudásuk gyakorlati alkalmazására. Azóta nem csupán ezt a versenyt tartjuk itt meg, egyéb vetélkedőket is meghonosítottunk. Itt van a Bonifert Nemzetközi Matematikaverseny, amin a gyermekek szintén nagyon szívesen vesznek részt, és már nemzetközi harmadik díjasunk is van. Emellett részt veszünk a matematika tantárgyversenyen is. Itt, sajnos, még mindig túlsúlyban van az elméleti megközelítés. Ellenben az Erdélyi matematikaversenyre harmadik alkalommal neveztünk már be, egyik tanítványom eljutott a kárpát-medencei fordulóra, ahol az elsők között végzett.
– Mindezen eredmények bizonyára hoztak némi szakmai elégtételt. A társadalom részéről viszont egyre kevésbé tapasztalható a pedagógusok iránti megbecsülés. Ön hogy érzi, érdemes volt-e 38 évet tanítani?
– Csak azt mondhatom: ha újra kellene kezdenem a pályámat, ugyanezt tenném. Szintén pedagógus lennék, matematikát tanítanék vagy éppen magyar irodalmat. Lehet, hogy a két tantárgy egymástól távolinak tűnik, de bennem egységet alkot, sőt a matematika és irodalom mellett a zene is egészen fontos helyet kap az életemben.
– Milyen érzés volt átvenni az életműdíjnak számító Ezüstgyopár kitüntetést?
– Hát nagy-nagy megtiszteltetés és öröm volt bennem, egyben hála is mindazok iránt, akik elindítottak a pedagógusi pályán, akik mellettem álltak és azon kollégák felé is, akik úgy gondolták, hogy nekem is ott a helyem a kitüntetettek sorában. Felemelő volt számomra maga a díjátadó ünnepség is, és különleges élményt jelentett, hogy szintén idén részesült Ezüstgyopár-díjban hajdani tanítónénim, Damó Erzsébet, aki a mezőségi Almásmálomban kezdte oktatói pályáját, ott lakott velünk együtt a református parókián. Én alig 7 éves voltam, amikor édesapám Lupényban vállalt szolgálatot, mivel ott kevésbé zaklatták a lelkészcsaládokat – négyen voltunk testvérek, fontos szempont volt a taníttatásunk. Így aztán azóta sem találkoztam a tanítónénimmel. Most megható volt újra látni egymást. És jó érzés volt végighallgatni a kollégák laudációját, megerősödni abban a tudatban, hogy az oktatói pálya különleges hivatás.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Szórványnapi gálaműsor a Téglásban
Bethlen Gábor fejedelem emlékét idézve ünneplik idén Déván a Magyar Szórvány Napját. A Téglás Gábor Elméleti Líceum aulájában november 14-én, déli 12 órakor ünnepi gálaműsor keretében lép fel az iskola kórusa, szavaló diákjai, a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság Renaissance együttese, a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta néptánccsoportja, a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület tánccsoportja, valamint a Szivárvány nyugdíjasklub kórusa. A tartalmasnak ígérkező műsorra szeretettel várnak minden érdeklődőt!
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Az erdélyi magyar médiafogyasztásról – MÚRE-konferencia Vajdahunyadon
Érdekes médiafogyasztási mutatókra derült fény hétvégén a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) Vajdahunyadon megtartott konferenciáján. A magyar sajtó jelene és jövője a szórványban címet viselő rendezvényen hét szórványmegye, illetve a bukaresti, Kolozs, Maros és Bihar megyei magyar sajtó képviseltette magát. A rendezvény házigazdája a Corvin Savaria Társaság volt, támogatója pedig az Etnikumközti Kapcsolatok Hivatala.
Rácz Éva MÚRE elnök, illetve Winkler Gyula EP képviselő köszöntőjét követően egyfajta vitaindító előadásaként mutatta be Kiss Tamás, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet szociológusa a 2015-ös Erdélyi Magyar médiafelmérést. A Barna Gergő szociológus kollégájával közösen idén ősszel elkészített felmérés során Erdély-szerte mintegy másfélezer személyt kérdeztek meg médiafogyasztási szokásairól. A rétegzett, többlépcsős, véletlenszerű mintavétel nyomán egészen érdekes jelenségekre derült fény, annál is inkább, hogy a friss-ropogós adatokat egy 2007-es felmérés mutatóival is összehasonlították. Így nem csupán a jelenlegi helyzet, de a hosszabb távú tendenciák is nyomon követhetők.
– Elsősorban a magyar médiafogyasztás tört elő, ami főleg a televíziózásban érzékelhető. Ebben a periódusban ugyanis Közép-Erdélyben, illetve a Székelyföldön a magyar nyelvű televízióknak nagyon széles skálája vált elérhetővé. Ez teljesen átalakította a székelyföldi vagy kolozsvári magyaroknak a médiafogyasztási szokásait és a magyarországi média felé tolta el – összegzett a bemutatót követően Kiss Tamás. A felmérés számadataiból ugyanis kiderült: a megkérdezetteknek 93,3%-a néz tévét, a legnézettebbek a hírműsorok (64%), második helyen szerepelnek a játékfilmek, majd ismeretterjesztők, humoros műsorok, romantikus játékfilmek stb.
Feltűnő volt, hogy 2007 óta jelentősen visszaesett a beszélgetős műsorok (talk show-k) nézettsége, ami a nézők egyfajta kiábrándulására utal. A magyarországi közszolgálati és kereskedelmi adók messze listavezetők a nézettség terén, míg a román közszolgálati televíziók csak a 8. helyen jelennek meg. A Román Televízió magyar nyelvű adásait (kolozsvári, marosvásárhelyi, temesvári, bukaresti) a megkérdezetteknek alig 12%-a követi legalább havi rendszerességgel.
Rádiózás terén az erdélyi magyar kereskedelmi rádiók hódítanak egyre inkább teret, a közszolgálati regionális adók körében pedig a meglehetősen tágas adáskörzettel rendelkező Marosvásárhelyi Rádió viszi a prímet.
Az írott sajtó terén egyértelműen az erdélyi magyar helyi lapok a kedvencek. A megkérdezetteknek ugyan csak 40 százaléka olvas újságot, de az újságolvasóknak 85,4 százaléka részesíti előnyben a helyi magyar lapokat. Ezeket követik a magyarországi lapok, majd a helyi román lapok, melyeknek az olvasottsága már csak 3,3 százalék. Bár a szóban forgó felmérés adatgyűjtése főleg a tömbvidéken, illetve Közép-Erdélyben folyt, mégis számunkra biztató adatként tűnt fel benne, hogy a Nyugati Jelen napilap a hetedik legolvasottabb lap Erdélyben, csíki, háromszéki, marosvásárhelyi, illetve bihari lapok nyomába lépve.
Az internetes médiafogyasztás kapcsán számos probléma vetődött fel, lévén, hogy az elmúlt esztendőkben sok sajtótermék teljes tartalmát ingyen kínálta a világhálón, eltorzítva a médiapiacot.
Ami az online médiát illeti, meglepően alacsony olvasottságról számoltak be az adatok. A listavezető a szekelyhon.ro, 8,2%-os napi rendszerességű olvasottsággal. – A transindex.ro, illetve a maszol.ro réteg-specifikus médiának számítanak, melyeknek szintén lehetne magasabb az olvasottságuk, az erdély.ma illetve a főtér.ro pedig inkább gyűjtőportálnak minősíthetők – fogalmazott Kiss Tamás.
A MÚRE felkérésére készített felmérés bizonyos adatai még feldolgozás alatt állnak. A hétvégi konferencián ismertetett mutatókat szakmai megbeszélésen értékelték ki a résztvevők. A konferencia további mozzanatairól következő lapszámunkban tudósítunk.
Gáspár-Barra Réka
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Magyar Szórvány Napja Déván
Az a vágyunk, hogy helytálljunk!
Tartalmas, lélekemelő rendezvénnyel ünnepelte a Magyar Szórvány Napját a Hunyad megyei magyar közösség. A Dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum aulájában november 14-én Erdély nagyjainak „vigyázó szeme” előtt lépett színpadra számos helyi, értékőrző kisközösség: a Téglás Gábor Elméleti Líceum diáksága, a Csernakesztúri Hagyományőrző Egyesület tánccsoportja, a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta néptánccsoportja, a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság Renaissance együttese, illetve a Szivárvány Nyugdíjasklub kórusa. – Úgy igyekeztünk összeállítani a műsort, hogy az tükrözze a szórványbeli helytállást Bethlen Gábor fejedelemtől napjainkig – fogalmazott Lengyel Izabella tanítónő, aki ezúttal is szívvel-lélekkel vállalt részt az ünnepség megszervezésében. Az általa említett gondolat jegyében a műsorban helyet kapott a Szól a kakas már17. századi erdélyi népdal, mely bár a haszid zsidók szent dalává vált, Móricz Zsigmondnak köszönhetően Báthory és Bethlen Gábor kedvenc nótájaként emlegeti a fáma. És helyet kapott a műsorban a régi magyar népdalra épülő Felszállott a páva Kodály kórusmű is, illetve a Tebenned bíztunk protestáns zsoltár. Valamennyi művet a dévai Szivárvány kórus adta elő, Lengyel Izabella karvezető irányításával. Bethlen korát idézve lépett színpadra a dévai Renaissance együttes is, a 17. századi fejedelmi udvarban ismert olasz, spanyol és magyar táncokkal.
Bár Dsida Jenő 400 évvel később írta meg az Erdélyi gyermek imáját, üzenete Bethlen korában és azóta is folyamatosan aktuálisnak tekinthető. Csatlós Eszter téglásbeli kisdiák szelíd, gyermeki hangon tolmácsolta a fohász sorait, Isten áldását kérve Erdély földjére.
Bethlen Gábor nagysága többek közt a másság elfogadásában, a folyamatos nyitásban rejlett. Ezt a szellemiséget is igyekszik továbbörökíteni a Hunyad megyei magyar közösség, megtapasztalva azt, hogy a nyitás toleranciához, elfogadáshoz vezet. – Az elmúlt években számtalanszor tapasztalhattuk, hogy elfogadják másságunkat, megbecsüléssel fordulnak felénk, köztéri rendezvényeinken, ahol megmutattuk magunkat, értékeinket, sokszor a népi tánc egyetemes nyelvén – fogalmazott Csatlós Zsófia, a szórványnapi rendezvény lelkes szervezője, színpadra híva a csernakeresztúri néptáncegyüttest, amely az elmúlt két évtizedben számtalanszor kapott vastapsot a román ajkú közönségtől is.
Az Erdély aranykorát követő századokban nem egyszer fordult elő, hogy Be kellett hordanunk, hajtanunk mindent, Noé bárkájába menekíteni kultúránkat, anyanyelvünket. Kányádi Sándor gyönyörű sorait Stelczner Britta és Pap Evelyn téglásbeli diákok tolmácsolták. Majd az élni akarás jeleként léptek színpadra Ciceri Attila vezetésével a dévai Szent Ferenc Alapítvány Margaréta tánccsoportjának fiataljai, és a Téglás harmadikosai, akik vidám Márton-napi gyermekjátékkal bontottak reménységet a szívekben. – Erdély ma is a csodák földje, ahol mindig vannak álmodók, akik maradandót akarnak építeni – fogalmazott Csatlós Erzsébet szóra kérve Winkler Gyula EP-képviselőt. A felszólaló örömmel nyugtázta, hogy a négy évvel ezelőtt első ízben Déván megrendezett Magyar Szórvány Napjáról ma már Kárpát–medence-szerte megemlékeznek, és idén november elején a Magyar Országgyűlés is hivatalos ünneppé nyilvánította. – Nem csupán ünnep, illetve történelmi nagyjaink előtti főhajtási alkalom ez a nap, hanem lehetőség arra, hogy a szórványban élő közösségek felé irányítsuk a figyelmet és közös erővel dolgozzunk ki olyan cselekvési terveket, melyek megmaradásunkat szolgálják, és melyek az elmúlt négy év során már eredményeket hoztak. Idén Temesváron november 15-én kiértékeljük és új alapokra helyezzük ezeket – fogalmazott az EP képviselő.
A rendezvényt a Téglás Gábor Elméleti Líceum kórusának előadása zárta. A még friss és ropogós iskolahimnusz felcsendülése előtt azonban Gáspár-Barra Áron középiskolás diák Reményik Sándor Eredj ha tudsz c. versét tolmácsolva biztatott itthonmaradásra, kitartásra, küzdelemre. Majd felcsendült a diákok körében egyre népszerűbbé váló Téglás-himnusz: Ez a várunk, ide járunk, /Az a vágyunk, hogy helytálljunk, /Ne maradj hát te se távol, /Déván vár a Téglás Gábor!
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)