Székelyföld múltját feltáró kutatásaik ismertetését tartották a történészek november 14-én Szovátán a magyar tudomány napja és az Erdélyi Múzeum-Egyesület megalakulásának 150. évfordulója alkalmából. Pál-Antal Sándor az EME 150 éves múltját ismertette, majd Sipos Gábor értekezett az EME könyvtáráról, levéltáráról, érem- és régiség-, valamint természettudományi gyűjteményéről. A székelység múltjából a fejedelemség korabeli vásárokról értekezett Rüsz-Fogarasi Enikő, Soós Zoltán pedig a nyárádszentlászlói unitárius templomban végzett régészeti ásatások jelentőségét ismertette. Mihály János a hadi zászlókról, Zepeczáner Jenő a címerekről, Garda Dezső a székely határőrezredekről, Cserey Zoltán a huszárkatonai életmódról tartott előadást. Szováta múltjáról Józsa András és Szolláth Hunor beszélt, Tüdős S. Kinga Mikes Mihályné Bethlen Fruzsina végrendeleteit és a korabeli főúri hétköznapokat ismertette, Csáky Árpád és Tamási Zsolt pedig a katolicizmus helyzetét a 18–19. századokban. A 20. század történelméhez fűződik Boér Hunor kutatása, aki Marosvásárhely szerepét tárta fel a magyar skanzenépítésben, Spielmann Mihály pedig Bernády György közéleti szereplésének utolsó periódusát dokumentálta. /Antal Erika: Történelmi mozaik. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./

November 14-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület megalakulásának 150. évfordulója alkalmából a régi vándorgyűlésekre emlékeztető történelmi konferenciát szerveztek Szovátán „A tudomány szolgálatában” címmel. Pál-Antal Sándor, az EME marosvásárhelyi fiókegyesületének elnöke köszöntötte a résztvevőket. Mint mondta, a vásárhelyi fiókegyesület, fennállásának 12 éve óta első alkalommal tartja ülését a városon kívül. Pál-Antal Sándor rövidített változatát ismertette Egyed Ákos írásának, amely az EME történetét tárgyalta. Az EME megalakulása óta élvezi a Magyar Tudományos Akadémia támogatását, több mint negyven tagját választotta soraiba az MTA. 1950-ben a kommunista diktatúra az EME működését felfüggesztette, javait törvényellenesen elvette és azokat állami intézetek kezelésébe adta. 1990-ben alapították újra az egyesületet. A 2007-es adatok alapján az egyesületnek 1565 rendes, 103 alapító és 41 pártoló tagja van, közöttük kétszáz tudományos doktor, kétszáz orvosdoktor, ezernél több egyetemi hallgató. Hét szakosztálya működik, hat erdélyi városban rendelkezik fiókegyesülettel. Rüsz-Fogarasi Enikő értekezett a fejedelemségkori székely vásárokról. Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója tartott vetített képes előadást a nyárádszentlászlói templom régészeti feltárásáról. Előadást tartott többek között Mihály János (Zászlóhasználat a székelyeknél az erdélyi fejedelemség idején), Tüdős S. Kinga (Egy székely nemesasszony végrendeletei), Garda Dezső (A székely határőrezredek a 18. század végén és a 19. század elején), Csáky Árpád (Pálos misszió Háromszéken a 18. században) és Pál Judit (Székelyföld és a koronázási ünnepségek). /Nagy Botond: EME- vándorgyűlés Szovátán. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 17./

Néprajz és toponímia
Kedden, február 9-én Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Irodalmi Kör vendége dr. Garda Dezső történész. A Nosztalgia Kávézóban 19 órakor kezdődő találkozón Garda Dezső legújabb könyvét, a Néprajz és toponímia című tanulmánykötetet mutatjuk be.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Tisztújító közgyűlés az Erdélyi Múzeum-Egyesületnél
Sipos Gábor, az új elnök, bízik a kollektív munkában
Szombaton a hagyományoknak megfelelően a Protestáns Teológiai Intézet patinás dísztermében tartották meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) rendes évi közgyűlését, amelyen kiértékelték a 2009-es esztendő munkáját, vázolták az idei tennivalókat, és – az alapszabályzat értelmében – új elnökséget választottak, ugyanakkor lecserélték a választmány egyharmadát. A fennállásának százötvenedik évfordulóját tavaly megünnepelt intézmény a romániai magyar tudományos élet meghatározója kíván maradni, és ennek érdekében akar több hangsúlyt fektetni munkájában a fiatalok bevonására, a műszaki haladás elmélyítésére. A hazai és magyarországi felszólalók szerint folytatni kell a kiváló kutatási és képzési eredményeket, amelyben fontos szerepet játszanak a Magyar Tudományos Akadémiához fűződő kapcsolatok, de nem szabad elhanyagolni a román és a nemzetközi tudományossággal való együttműködést sem.
Köszöntőbeszédében Görömbei András, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke aktuális feladatnak nevezte a határtalanítás jegyében zajló tudományos együttműködést a nemzetrészek között, mivel az Európai Unió nem oldotta meg a magyarság közös gondjait. Görömbei szerint az EME bámulatos eredményeket produkált, és az erdélyi magyar tudományosságban megvan a folytonosságra való törekvés.
Szabó Vilmos magyar külügyi államtitkár a nemzeti célt, a Kárpát-medencei magyarság határmódosítás nélküli egyesítését említette, valamint azt, hogy az EU-n belül sem felhőtlen a viszony minden szomszéddal (pl. a szlovák kormány magyarellenes kampánya). Szilágyi Mátyás magyar főkonzul szerint az erdélyi magyarság jogos igénye folytatni gróf Mikó Imre szellemi hagyatékát, és ezért az EME a legjelentősebb mértékben rászolgál a magyarországi támogatásra.
Megnyitójában Egyed Ákos EME-elnök kiemelte a tavaly Budapesten és Kolozsváron lezajlott jubileumi emlékünnepséget, amikor az EME értékmentő, értékteremtő, és a jövőbe is tekintő munkáját vették számba. Az elnök szerint a választott vezetőség teljesítette feladatát. Beindult az elektronikus adattároló, célul tűzték ki a szélesebb közönség megszólítását, felismerték, hogy elengedhetetlen a kommunikáció a tudományos műhelyek és ágazatok között.
Bitay Enikő főtitkári jelentéséből kitűnt, hogy eredményei alapján az EME-t a nemzetközi kutatóintézetek 282-es mezőnyében a 130. helyre rangsorolták. A közgyűlés elfogadta a költségvetési, ellenőri és jogtanácsosi beszámolókat, a 2010-es munkatervet, valamint az alapszabály két paragrafusának módosítását: az EME kutatóintézetet tart fenn; a kutatóintézet vezetője elnökségi tag. A hozzászólások során Garda Dezső, a gyergyószentmiklósi fiókegyesület vezetője a vidéki egyesületrészek mozgásterének megnövelését siettette.
A közgyűlés tiszteletbeli taggá választotta dr. Balla Árpád székelyudvarhelyi főorvost (laudációt mondott Péter Mihály), és alapító tagjává fogadta dr. Széman Pétert, a szilágysomlyói fiókegyesület elnökét. Még a 150 jubileum jegyében gróf Mikó Imre emlékérmet adományoztak az EME-vel együttműködött több tucat személynek (köztük az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár szerkesztőgárdájának és a Szabadság tudósítójának is). Monoki István, a Gróf Mikó Imre Alapítvány elnöke, az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója két Mikó Imre-díjat adott át: Fehér Jánosnak a Teleki Mihály udvartartási naplója című munkájáért, és Dáné Veronkának a Torda vármegye jegyzőkönyvei forráskiadvány megjelentetéséért.
Ezután következett a mandátumát letöltött elnökség helyébe lépő új testület megválasztása. Az eredmény: elnök – Sipos Gábor, főtitkár – Bitay Enikő, alelnökök – Gyenge Csaba, Gyéresi Árpád, Kovács András, Péntek János, ellenőr – Somai József, jogtanácsos – Bányai József. És kicserélődött a választmány egyharmada.
Sipos Gábor, az új elnök, Jakó Zsigmond, Benkő Samu és Egyed Ákos utódjaként, zárszavában azt hangsúlyozta, hogy nincs szükség gyökeres programváltozásra. Ő az EME-ben a következő négy évre kollektív munkát képzel el, nem múltba fordulással, hanem a jövőre szóló hangolódással. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Konferencia az örmény múltról
Az örmény múlt és hagyomány Erdélyben témával Nemzetközi Történészkonferenciát tartott csütörtökön az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) gyergyószentmiklósi fiókja a helyi Pro Art Galériában.
A rendezvény délelőtti részében Öze Sándor egyetemi docens, a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára Nagy Sándor kapuján belül és kívül; illetve örmény és magyar kép formálódása a keresztény Európában, a középkorban és kora újkorban témakörökben tartott előadást; Bálintné Kovács Júlia, az Erdélyi Örmény Gyökerek kolozsvári munkatársa a csicsókeresztúri Torma családról értekezett, míg Kovács Bálint, a Lipcsei Egyetem tudományos munkatársa az erdélyi örmények vallási társulatainak alapításáról beszélt.
Garda Dezső történész, a konferencia szervezője Erkölcs és tisztesség a gyergyószentmiklósi örmény közösségben című előadásában azt hangsúlyozta, hogy a magyar értékek gyarapodását a gyergyói székelység és örménység szimbiózisában látja, a konferenciának pedig közösségmegtartó és öntudaterősítő szerepet szánt. Balázs Katalin újságíró Örményélet – a gyergyóiak visszaemlékezésében című előadásában azok után a történetek után kutatott, amelyek szájhagyomány szerint napjainkban is élnek a gyergyószentmiklósi örmények emlékeiben.
Többek közt a Csíky család egyik leszármazottját faggatva derítette ki, hogy a család úgy tudja, Mária-Terézia adott nekik nemesi rangot és őseik Moldvából vándoroltak át Gyergyóba. De Balázs Katalin egyebeket is kiderített, többek között azt, hogy az örmény családokban „az aszszony viselte a kalapot”, vagyis a család gazdasági ügyleteit a nők bonyolították.
A konferencia délutáni részében Örmény nyomon Gyergyószentmiklós címmel a gyergyószentmiklósi örménység múltjáról nézhettek meg egy dokumentumfilmet az érdeklődők, illetve részt vehettek B. Garda Dezső történész A törvénykező örmény közösség című háromkötetes könyvének a bemutatóján.
Jánossy Alíz
Krónika (Kolozsvár)

Gyergyó az irodalomban
Gyergyószentmiklós szellemi életét 1945 után a városi művelődési ház tevékenysége határozta meg. A szépirodalmi élet egy ideig önképzőköri tevékenységre korlátozódott, ott képződött alap a későbbi irodalmi kör számára. 1968 őszétől folyamatos és szervezett köri munka kezdődött Váli József, majd 1969-től Nyisztor Miklós, 1972–73-ban Csata Ambrus vezetésével. Átmeneti hanyatlás után az irodalmi kört 1976-ban Bajna György szervezte újjá; ez alkalommal veszi fel a város jeles költő szülöttje után a Salamon Ernő Irodalmi Kör nevet. Salamon Ernő a város szülötte, 1912. május 15-én jött a világra. Az 1915-ben átadott gimnáziumban érettségizett, 1937-től Marosvásárhelyen élt. 1942 májusában munkaszolgálatra hívták be, Ukrajnában tífuszt kapott, és 1943. február 27-én egy olasz (?) katona agyonlőtte. Iskolája 1968. február 25-én vette fel a Salamon Ernő nevet, akkor avatták fel Izsák Márton Salamon Ernő-szobrát is.
Az irodalmi kör tevékenységét felélénkítette Györffi Kálmán és Szávai Géza jelenléte. Új alkotók kapcsolódtak a közösségbe, köztük Burján Gál Emil, Gál Éva Emese és Kercsó Attila. A kör élén sokáig Kercsó Attila állt. Rendszeressé vált az újonnan megjelenő könyvek szerzőinek előadói meghívása, beillesztve a kör működését az országos szellemi vérkeringésbe. Kiadták az irodalmi kör Találkozások antológiáit, az elsőt 2000-ben, a másodikat a várossá nyilvánítás centenáriumán, 2007-ben. "A nyolcvanas évek második felétől a kör vezetését a legaktívabb, leglelkesebb tagok látták el, mint Gálné Esztegár Ildikó, Gál Éva Emese és Bajna György. Taglétszámunk 20 és 40 között váltakozott. Gelu Pateanut és Szilveszter Lászlót a műfordítás titkairól faggattuk, de Rab János etnobotanikai előadására is szép számmal gyűltünk össze. A Garda Dezső vezette történelmi kör diákjainak dolgozatai mindnyájunk figyelmét lekötötték." (Az előszóból)
Az antológia huszonkét szerző írásait ölelte fel. (András Szabolcs, Bajna György, Bábics István, Biró László, Bőjte Balázs, Burján Gál Enikő, Burján G. Emil, Cseke Péter, Czirják Edit, Csata Ambrus, Ferenczi Attila, Gál Éva Emese, Gálné Esztegár Ildikó, Gergely Edit, Kedves Tamás Gyopár, Kercsó Attila, Nap Katalin, Panigay Róbert, Papp Attila Zsolt, Raffy Lajos, T. Szabó Edit, Váli József.) Érdekes módon, az 1989-es fordulat után, amikor már nem kellett tartani a "hallgatózóktól", az irodalmi kör iránti érdeklődés alábbhagyott, jegyezte meg egy interjúban Kercsó Attila. Ennek ellenére kéthetenként üléseztek, és 2007 októberében megjelent a második gyűjtemény is, a Találkozások II. A körösök megadták a módját az ünneplésnek. Mintha lakodalom lett volna, úgy megtelt a Szilágyi vendéglő, írta tudósításában Balázs Katalin (Hargita Népe, 2007. október 30.). "A jelen lévő költők és prózaírók (András Szabolcs, Bajna György, Bákai Magdolna, Burján Emil, Burján Gál Enikő, Eperjessy Kinga, Ferenczi Attila, Gál Éva Emese, dr. Kercsó Attila, Bíró László, Györffi Kálmán és a kör tiszteletbeli tagja, a borszéki Kamenitzky Antal) a kötetben megjelent írásaikból olvastak fel, röviden szólva önmagukról is, melyből kiderült, különböző foglalkozású és látásmódú embereket köt össze Gyergyóban az irodalom, az irodalmi kör". A második gyűjtemény előszavában az alapítók egyike, Bajna György, aki Kercsó Attila halála (2008. március 20.) óta ismét körvezető, megjegyzi: "szerény gyűjteményes kötet ez mindössze, amellyel egy 1962 októbere óta, 45 éve hosszabb megszakítások nélkül működő önképzőkör tagjai próbálnak a 100 éves város előtt tisztelegni. Gyergyószentmiklósi születésű, illetve Gyergyószentmiklóson élő, helyiekké avult tollforgatók. Van ellenben olyan alkotó is, aki nem él városunkban, de a kötet szerkesztői úgy vélték, kimaradhatatlanok: Váli József mint a kör egykori elnöke, Bereczki Károly mint alapító tag, Csata Ernő, illetve Kamenitzky Antal és László Péter Sándor mint a kör tiszteletbeli tagjai".
Idén október hetedikén a Súrlott Grádics irodalmi kör és a Baricz Lajos irányította Kolping Család vendégeiként találkozott az olvasókkal két régi "Salamon Ernő-s": Bajna György (1947) és Györffi Kálmán (1945). Számos gyergyói gyökerű olvasó, helybeliek, városiak várták érdeklődéssel őket. (Társaik, Gál Éva Emese, Burján Emil, Panigay Róbert, Bákai Magdolna kényszerű okok miatt nem jöhettek el.) Szó esett a húszezres városka irodalmáról, a kör történetéről. A Grádics vezetője Kercsó Attilára emlékezett, ízelítőt nyújtva költészetéből. Felolvasta a szerző 2005-ben megjelent, Gerlék a lármafán című könyvének kötetzáró Sírversét is: "Én csupán önzésből féltem a haláltól, / Azért nem bántottam, hogy senkit ne bántson, / és az elmúlást is addig dédelgettem, / Amíg bölcsőjébe ő fektetett engem." Ismertették röviden Panigay Róbert vadásztörténet-író és a képzőművész-költő házaspár, Burján Emil és Burján Gál Emese munkásságát. Gál Éva Emese verseiből Szabó Mária és Bölöni Domokos olvasott fel. Idézzük az Ima a Székelyföldért záró sorait: "Uram! Űzd ki magadból azt az árnyat, / ami gátat vet a székely hazának, / hogy otthonunk maradjon ez a föld, // s ne hatalmaskodjanak sarlatánok / itt, ahol menteni kell a világot, / hogy lelkünk örökzöldjét örököld!"
Bajna György tekintettel volt a fiatal nemzedékre, gyermekverssel kezdett, majd szép karácsonyi költeményekkel előlegezte meg a szeretet ünnepét, és egyik karcolatát is felolvasta. Sokoldalú ember Bajna, nem hiába próbált ki féltucatnál is több foglalkozást, míg az újságírás lett a kenyere, mára pedig "ha újságíró lehet ilyen, akkor nyugdíjas vagyok". Szülővárosát úgy ismeri, mint a tenyerét, legújabb könyve egy kiskalauz, Utcáim – Gyergyószentmiklós utcáinak rövid története: tévés munkálkodásának csöppet sem mellékes "terméke"; megszületését a helyi tévében sugárzott sorozat iránti fokozott érdeklődés ösztönözte.
Györffi Kálmánt vásárhelyiként ismerték olvasói és barátai, kevesebben tudják, hogy magyar szakos tanárként gyergyói iskolákban tanított, ott le is telepedett. 1980-tól újságíróskodott, míg el nem lehetetlenítették. Erről Szőcs István mesélt Karácsonyi Zsoltnak a Helikon 2008. augusztus 10-i számában megjelent interjújában: "Emlékszem, hogy nálunk, az Előre szerkesztőségében, amikor mindenki kis nyögdicséléssel intézte el azt, hogy a főnök, Szilágyi Dezső beleír a kéziratokba, Györffi felállt és felolvasott egy nyilatkozatot. Mondtam neki: – Kálmán, ülj le a seggedre! –, és húztuk vissza a székre. De ő felugrott és elolvasta a tiltakozást, aztán lemondott az állásáról, és elkezdett éhezni, amit azóta is folytat. Bár aztán az Előre még egy darabig visszavette azzal, hogy ne írjon semmit, csak vegye fel a fizetést és fogja be a száját."
Györffi rövid magyarországi "kitérő" után visszaköltözött Gyergyóba, ismét tanár, eljárogat az irodalmi körre is, és a toll sem esett ki a kezéből. A közönség nagy élvezettel hallgatta a Székelyföld októberi számában megjelent, Az öreg pincér balladája című ironikus novelláját, hatalmas tapssal jutalmazva a felolvasást.
A kolpingosok versmondói Muresán Kilyén Emma irányításával rövid összeállítással emlékeztek az aradi vértanúkra, a Simon Kinga vezette Szent Cecília együttes az őszhöz, szürethez illő énekeket adott elő, Szántó Árpád daltulajdonos pedig ezúttal sem hagyta ki az alkalmat, és általános derültség közepette elzengte a Súrlott Grádics kör (Nagy Miklós Kund szövegére komponált) "himnuszát".
Damján B. Sándor, Népújság (Marosvásárhely)

A magyar tudomány ünnepe Szovátán
A novemberi ajándéknyárban egy pluszörömben is részesült Erdély legnevesebb fürdőhelye. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület, marosvásárhelyi fiókja másodszor szervezte Szovátára a magyar tudomány napja egyik legrangosabb rendezvényét.
November 13-án a polgármesteri hivatal gyűléstermében a Székelyföld múltjáról értekeztek az erdélyi magyar történelemírás nagyjai. A tudományos ülésszakot a főszervező, dr. Pál Antal Sándor akadémikus, az EME marosvásárhelyi fiókjának elnöke nyitotta meg, majd dr. Sipos Gábor egyetemi előadótanár, az EME elnöke köszöntötte a jelenlévőket.
A délelőtt folyamán dr. Sipos Gábor értekezett a székely múlt EME-gyűjteményekben lévő emlékeiről, majd dr. Egyed Ákos akadémikus a székely örökség témájának több, még kellőképpen nem tisztázott részét helyezte új megvilágításba. A néprajzos dr. Balázs Lajos csíkszeredai egyetemi tanár tartotta a nap egyik legérdekesebb témájú előadását egy keresztény kor előtti székely házasságkötési rítusról. Adatokban bővelkedett dr. Simon Zsolt marosvásárhelyi tudományos kutatónak az 1671-1672-es vámnaplók alapján írt, a csíki harmincadról szóló előadása. A Székelyföldön letelepedett örmények történetéhez is forrásértékű adatokat tartalmazott dr. Garda Dezső gyergyószentmiklósi egyetemi előadótanárnak a 18. századi és a 19. század eleji gyergyói-medencei életmódváltozásról szóló értekezése. Lírai hangulatot teremtett dr. Tüdős Kinga tudományos kutatónak egy elfelejtett 17. századi székely nagyasszonyról, Mindszenti Krisztináról szóló előadása.
A délutáni előadók sorát dr. Rüsz Fogarasi Enikő egyetemi előadótanár nyitotta meg marosvásárhelyi végrendeleteket ismertető értekezésével. Spielmann Mihály, a Teleki Téka főkönyvtárosa új oldaláról, vérbeli hadtörténészként mutatkozott be: Marosszék 17. századi haderejéről, és a harctéren elesettekről. Dr. Tamási Zsolt tanár előadása az alcsíki és a felcsíki papságnak az 1848-as forradalomban játszott szerepéről szólt. A székelyudvarhelyi céhek történetének megismerését szolgálta Zepeczáner Jenő székelyudvarhelyi muzeologus céhpecsét-bemutatója. 1956 eseményeinek Erdély magyar értelmiségijei általi átélést tükrözte Boér Hunor sepsiszentgyörgyi dokumentarista a Magyar Autonóm Tartomány múzeumainak kollektív tanácsa 1956. – 1957. évi irattárának bemutatásával. A magyar történetírás szombati ünnepét a főszervező dr. Pál Antal Sándor akadémikus egy elhanyagolt kutatási témakör, a kézműtörténeti kutatások számbavételével zárta.
A hagyományoknak megfelelően szovátai helytörténészek is szót kaptak. A történészként bemutatkozó Birtok György mérnök, havasgazda a legnagyobb székely tulajdon, az ős-Marosszék közbirtokosságának történetéről értekezett, napjainkig követve az eseményeket. Szinte a tragikomédia határát súrolta a közbirtok román államtól való visszaszerzésének a története, hiszen – jogtörténetünkben példa nélkül álló módon –, még a bírósági végrehajtót is kénytelenek voltak beperelni a birtokba helyezés elvégzése végett. Józsa András helytörténész Szováta legelső térképét mutatta be.
Egy-egy tudományos előadás, könyvbemutató alkalmat teremt városunk értelmiségének a számbavételére is, ami – egypár tiszteletre méltó kivételtől eltekintve – jórészt nyugdíjasokra szűkül. A magyar tudomány napi előadás-sorozaton sajnos egyetlen, ma is aktív „tanügyi káder" sem volt jelen.
A rangos eseményre az EME marosvásárhelyi fiókegyesülete, Szováta Város Polgármesteri Hivatala, a szovátai Bernády Közművelődési Egylet szervezésében és a Communitas Alapítvány, a szovátai Teleki Oktatási Központ, a Nyárádremetei Közbirtokosság, a kibédi Dósa Húsüzem és a szovátai Elixon üzletház anyagi támogatásával került sor.
Józsa András, Népújság (Marosvásárhely)

Forradalmunkról, nemzetünk születéséről, bővebben, Egyed Ákos tolmácsolásában
Egyed Ákos történész, akadémikus 1998-ban és 1999-ben, két részben megjelent Erdély 1848–1849 című monográfiájának bővített, egykötetes változatát mutatták be hétfőn délután az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) székhelyén. A könyv a megújulását élő csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadó közreműködésével látott napvilágot, és ennek szellemében – amint azt főszerkesztője, Kozma Mária ismertette –, egyes régebbi sorozatokat (Műterem, Bibliotheca Transsylvanica, Élet-Jelek stb.), sikeres könyveket korszerűbb külalakban kínál a közönségnek.
A több mint hatszáz oldalas új kötetet Sipos Gábor EME-elnök méltatta, hangsúlyozva, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléke Erdélyben élénkebben él a köztudatban, mint Magyarországon. Nálunk különbözik a magyar, a román és a szász történetírók szemlélete ebben a témában, de a korabeli sajtó sok értékes adattal szolgált, amelyeket a kötet szerzője az utóbbi években végzett saját kutatásaival kiegészítve használt fel a valóság felderítésére. – Saját múltunkat reálisan kell ismernünk, és ugyanez az igényünk a velünk élő más nemzetiségekkel szemben is – mondta az elnök.
Egyed Ákos szerint az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléke ma is jelen van az erdélyi utcákon, és feszültségforrás a történelmi megbékélés útjában. Számunkra tényleges rendszerváltást, a magyar nemzet születésnapját jelentette, amikor a jobbágyfelszabadítás az önálló magyar és román parasztosztályt teremtette meg, olyan életmódot, amelyet ma csak nosztalgiával emlegetünk. Az akadémikus kitért Kolozsvár 1848-ban betöltött sajátos szerepére, amikor követhető jövőkép született. A polgárság és a nép tulajdonképpen a szabadságharc idején forrt össze, amit a bécsi udvar által szított ellenforradalom csak megerősített. A véres polgárháború román részről napjainkban is elhallgatott nagyenyedi, vízaknai, alvinci magyarírtásban, és a 40 ezres román áldozat hangoztatásában számszerűsödik (utóbbi az 1850-es osztrák népszámlálás szerint 4500-ra tehető, többségük köztörvényes tettek miatti bírósági ítéletek nyomán halt meg).
– Számos kérdést kell megválaszolnia még az utókornak, ehhez történészek és politikusok párbeszéde szükséges – jelentette ki a monográfia szerzője. A könyvbemutatóhoz Szilágyi Mátyás magyar főkonzul azt fűzte hozzá, hogy a magyar–román történész-vegyesbizottságot kellene serkenteni 1848–49 bonyolult kérdéseinek tisztázására. Megígérte, hogy szorgalmazni fogja a kötet románul, valamint más nyelveken való kiadását is. Garda Dezső RMDSZ-es parlamenti képviselő is annak a véleményének adott hangot, hogy a forradalmi-szabadságharcos történelmi igazságot ki kell mondani, ennek tekintetében pedig „bibliaértékű” a mostani kötet.
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

Pál-Antal Sándor: AZ ERDÉLYI MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁS MA /Magyar Tudomány (Budapest), 2011. 8. sz./
Az erdélyi magyar történetírás, akárcsak általában az erdélyi magyar tudományosság, sajátos helyzetben van. Kettősség jellemzi. A kisebbségi viszonyok között is szerves része maradt az általános magyar történetírásnak, az összmagyar tudományosságnak, de részese a romániai tudományos életnek is. Ez a kettősség meghatározza feladatkörét és célkitűzéseit. Az erdélyi magyarság történetének kutatása és feltárása nemcsak az összmagyar, hanem a romániai történetírást is szolgáló tevékenység, amely összehangolt tevékenységet igényel.
Történetírásunk, múltunk kutatása, az 1989. decemberi fordulat után egy új, felfelé ívelő korszakát éli. Két évtizeddel ezelőtt a fél évszázadig tartó tiltó és elsorvasztó nacionál-kommunista politika béklyóitól megszabadult történetírásunk rendkívül komoly lemaradással kellett szembenézzen. A lemaradást súlyosbította az a tény is, hogy a kommunista korszakban kifejtett, amúgy is szegényes tevékenységet kénytelenek vagyunk átértékelni, részben újraírni.
Az igény, hogy a pártállam aktuálpolitikája és a marxista ideológia eszközévé silányított, meghamisított múltunk hitelét helyreállítsuk és történelmi ismereteinket gyarapítsuk, gyökereinket megismerjük, népakaratként nyilvánult meg az 1990-es évek elején. Ezt az igényt pedig csakis történelmi tárgyú írások elégíthették ki. A napisajtóban és különböző kiadványokban rendszeresen olvashattunk múltunkra vonatkozó írásokat. Mivel történetírásunk komoly szakemberhiánnyal küzdött, e tevékenység jelentős részét a történelemhez vonzódó műkedvelők, többnyire dilettánsok vállalták magukra. Következésképpen ekkor történelminek nyilvánított cikkek, tanulmányok sokasága látott napvilágot, ami csak züllesztette történetírásunk hitelét.
A szakemberhiány a rendszerváltást követően, a megváltozott körülmények között vált érezhetővé. 1989 előtt is léteztek nálunk olyan állami tudományos intézetek, amelyekben magyar szakemberek is dolgoztak. Gondolok itt a székelyföldi és a partiumi múzeumokra, az erdélyi dokumentációs könyvtárakra, a történettudományi kutatóintézetekre, valamint az egyetemi háttérintézetekre, amelyekben magyar anyanyelvű kutatók is tevékenykedtek, főként Kolozsváron, Bukarestben, Marosvásárhelyen. Számuk azonban messze az igények alatt maradt. Így legfontosabb teendőnek a szakemberhiány felszámolása, az utánpótlás képzése bizonyult. Az utóbbi két évtizedben e téren komoly eredmények születtek, és a hiány felszámolása napjainkban is tart. A fellendült szakember-képzés terén kifejtett erőfeszítések eredménye kézzelfogható. A fiatal szakemberek jelenléte történetírásunkban bizakodást kiváltó tény.
1989 után gyökeres változás állott be a történettudomány-művelés gyakorlása tekintetében. Megszűntek a tilalmak, lehetővé vált a belső és külső, mindenekelőtt a magyarországi szakintézményekkel és szakemberekkel való kapcsolatok kiépítése. Megváltozott a tudomány művelésére vonatkozó, korlátokkal körülvett szemlélet az erdélyi kutatóműhelyekben. Fokozatosan eltűntek a tabutémák, kutathatókká váltak az évtizedekig zárolt levéltári és könyvtári források.
Az állami költségvetésen fenntartott köztestületek közül főként a székelyföldi múzeumok és dokumentációs könyvtárak váltak a magyar történelemmel foglalkozó kutatás központjaivá. Sajnos ma a Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelmi tanszékei mögött gyakorlatilag nincs magyar háttérintézmény, a Sapientia pedig nem a történészek otthona. Az 1989 után megjelent alapítványok, egyesületek, szervezetek közül kevés a tudományos kutatást, a történetírást felkaroló közület. Kivétel a nagy hagyományokon alapuló és a történetírást ápoló Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), amelynek fiókegyesületei a magyarság által tömbben lakott városokban –Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Gyergyószentmiklóson és Szilágysomlyón-Zilahon – fejtik ki tevékenységüket, valamint a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Alapítvány és az Areopolis Történelmi és Társadalmi Kutatócsoport, a sepsiszentgyörgyi Délkelet Intézet, a marosvásárhelyi Borsos Tamás Egyesület. Ide sorolhatjuk a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságot is, amely széleskörű népszerűsítő, tudományterjesztő tevékenységet folytat, de helytörténeti írásokat is közöl. Igazi tudományos műhelynek (leszámítva a múzeumok régészeti tevékenységét) csak az EME tekinthető, ahol a szakemberek kutatómunkát szervezett keretek között, főtevékenységként (vagyis fizetett alkalmazottakként) folytathatnak.
Ma már jelentős számú magyar történetírással foglalkozó szakemberrel rendelkezünk, a megvalósítások mégis elmaradnak képességeinktől. Ennek oka, hogy a tudományos munkát kifejteni szándékozóknak csak egy kis része került olyan helyzetbe, hogy a hivatalos munkahelyi tevékenységét összekapcsolhatta a kutatói munkával. A legtöbben szabadidőben művelik a szakmát. Amikor a tudományos műhelyekről szólunk, többnyire az egyéni kisműhelyekre vagyunk kénytelenek gondolni.
Történészeink területi szóródása nem egyenletes. Legtöbben Kolozsváron élnek és tevékenykednek, hiszen ott működik a történészkatedrákkal is rendelkező egyetem, valamint az EME. De ma már jelentős történetírói tevékenység folyik Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Gyergyószentmiklóson is. Az a kép, amelyet nem egy alkalommal a kolozsváriak által készített ismertetők nyújtottak ezelőtt az erdélyi magyar történetírásról, ma már túlhaladott, mert nem csak Kolozsváron van eredményes tudományos élet.
Kutatóink területi szóródása kiterjedt, de nem országos, hanem történeti Erdély-centrikus. Kolozsváron élt, de időközben elhunyt Jakó Zsigmond, Imreh István és Csetri Elek akadémikus. Itt tevékenykednek jelenleg is Egyed Ákos, Benkő Samu és Kovács András akadémikusok, Kiss András és Sipos Gábor levéltárosok, Csucsulya István, Marton József, Pál Judit, Rüsz Fogarasi Enikő, és Vekov Károly egyetemi tanárok, Pap Ferenc régész, Kovács Kiss Gyöngy történész és több fiatal kutató (Hegyi Géza, Fejér Tamás, W. Kovács András és mások). Marosvásárhelyen dolgozik Pál-Antal Sándor akadémikus, Szabó Miklós, Simon Zsolt és Novák Csaba Zoltán tudományos kutatók, Tamási Zsolt egyháztörténész, Berekméri Róbert és László Márton levéltárosok, Sebestyén Mihály könyvtáros, Soós Zoltán, Bereczki Sándor, Györfi Zalán és László Keve régész, Székelyudvarhelyen Hermann Gusztáv Mihály, Zepeczaner Jenő és Róth András Lajos, Mihály János és Kolumbán Zsuzsanna történészek, valamint Sófalvi András régész-középkorász, Sepsiszentgyörgyön Tüdős S. Kinga tudományos kutató, Cserey Zoltán és Csáki Árpád történészek, Székely Zsolt régész, Bordi Zsigmond Loránd régész-középkorász, Csíkszeredában Szőcs János történész, Botár István és Darvas Loránt régész-középkorászok, Gyergyószentmiklóson Garda Dezső történész és Rokaly József tanár, Gyulafehérváron Bernád Rita levéltáros, Nagyváradon Fleisz János történész, Emődi András levéltáros, Dukrét Géza helytörténész, Szatmárnémetiben Tóth Péter muzeológus, a helytörténeti műveket is író Bura László nyelvész, Nagybányán Balogh Béla levéltáros, Zilahon Bajusz István régész, Nagykárolyban Németi János régész és mások.
Ugyanakkor sajnálattal vettük tudomásul, hogy Tüdős S. Kinga vidékre költözésével és Demény Lajos elhunytával Bukarestben megszűnt a magyar nyelvű történetírás. Hasonló helyzettel állunk szemben Aradon is, ahol Kovách Géza halála után nincs igényes magyar történelemkutatás.
Történészeink számát gyarapítják Magyarországon élő szerzők, akik rendszeresen foglakoznak Erdély történetével. Gondolok itt, a teljesség igénye nélkül, Szász Zoltánra, Benkő Elekre, Oborni Terézre, Bárdi Nándorra, Balaton Petrára és Stefano Bottonira Budapestről, Barta Jánosra, Takács Péterre és Jeney Anna-Máriára Debrecenből, Kordé Zoltánra Szegedről, Gebei Sándorra Egerből, Balogh Juditra Miskolcról és másokra.
Az erdélyi magyar értelmiség, köztük a történészek is, az 1990-es évek elején elsősorban az EME-től vártuk egy átgondolt, összehangolt hazai magyar tudománypolitika, stratégia kialakítását, de erre objektív okok miatt nem került sor. Ezt a rangos és nemes feladatot végül is felvállalta az erre hivatott legrangosabb tudományos intézményünk, a Magyar Tudományos Akadémia. A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság létrehozása, a külső tagság és a köztestületi tagság kiterjesztése, a Domus Hungarica Scientiarium et Artium pályázati rendszer bevezetése, ösztöndíjak biztosítása jó feltételeket teremtettek tudományos életünk felemelkedéséhez és az összmagyar tudományosságba való beépüléséhez. Mindezt követte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság felállítása, amely megvalósíthatja az erdélyi magyar tudománypolitika és -stratégia kidolgozását, irányt szabva a végzendő tudományos kutatásoknak.
A tudományművelés eredményessége nagymértékben a közzétett közleményeken keresztül mérhető le. Így van ez a történettudomány esetében is. Az utóbbi években megjelent írások alapján megállapítható, hogy jelentős előrehaladás észlelhető a magyarság történetéhez kapcsolódó, középkorra vonatkozó régészeti kutatások terén. E téren, a székelység Erdély délkeleti részén való végleges letelepedésének kérdését illetően, a vár- és templomásatások bizonyultak eredményesnek Marosvásárhelyen és környékén, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszereda környékén. De felzárkóztak mögéjük a Partiumban végzett régészeti kutatások is.
A középkor történetére vonatkozó kutatásainkat nagy veszteség érte Jakó Zsigmond és Demény Lajos elhunytával. De vannak tehetséges fiatal kutatóink – W. Kovács András, Simon Zsolt, Hegyi Géza és mások –, akik eredményesen folytathatják elődeik munkáját. Gondolok itt a székelyföldi múzeumokban tevékenykedő középkor-régészekre is, azokra, akik képzettségüknél és rátermettségüknél fogva a korszak szaktekintélyeivé válhatnak. Példa erre a székelyudvarhelyi–gyergyószentmiklósi régészek közös munkája, akik (Demjén Andrea és Sófalvi András) kétévi ásatás eredményét Máréfalva középkori temploma című írásukban összegezték.
Legtöbb kutatónk a koraújkorral és az újkorral foglalkozik. A legjelentősebb eredményeket az 1541–1848 közötti időt felölelő kutatások hozták. Történészeink (Egyed Ákos, Demény Lajos, Pál-Antal Sándor, Hermann Gusztáv Mihály, Garda Dezső és mások) összefoglaló munkái is erre az időszakra vonatkoznak.
Az 1848 utáni polgári korszak nem felkapott téma. Kevesen választották szakterületüknek. Erre az időszakra vonatkozóan egy pár köteten kívül csak résztanulmányok készültek. Az összefoglaló munkák közül csak Egyed Ákos gazdasági-társadalmi kérdésekkel, Pál Judit székelyföldi várostörténettel és Csucsulya István Mocsáry Lajossal foglalkozó munkáit említhetem.
Az 1918-at követő időszak bemutatása Trianon miatt 1990-ig elhallgatott téma volt. A kisebbségi sorba kerülés első időszaka, a két világháború közötti huszonkét év ma sem képezi komolyabb kutatás tárgyát, szinte kiesik az érdeklődés köréből. Erről az időszakról még köztörténeti összefoglalás sem készült. Bárdi Nándor budapesti kutatónak az 1918– 1920 évi impériumváltás Udvarhely megyei vetületével foglalkozó írásán, Benkő Samunak Koós Károlyról és Nagy Gézáról írt tanulmányai, Fleisz Jánosnak Nagyvárad a két világháború között című könyvén és egy-két kisebb lélegzetű cikken kívül, egyes falutörténetekben találunk helyi vonatkozású feltárásokat (például Pál-Antal Sándor Csíkmadaras falutörténetét ismertető munkájában).
Fiatal kutatóink kedvenc témája lett viszont a kommunista éra. Többen is komolyan foglalkoznak az 1945 utáni rendszerváltással, az új elit kialakulásával, a mezőgazdaság kollektivizálásával, a Magyar Autonóm Tartomány történetével. E téren elismerésre méltó eredményeket mutattak fel Nagy Mihály Kolozsvárról, Novák Csaba Zoltán és László Márton Marosvásárhelyről és Oláh Sándor Csíkszeredából.
A várostörténet Fleisz János (Nagyvárad történetére vonatkozó könyvei), Pál Judit (Városfejlődés a Székelyföldön), Pál-Antal Sándor (Marosvásárhely története I., valamint Székelyföld és városai), Garda Dezső (Gyergyószentmiklós története), az oktatástörténet Szabó Miklós és mások kutatási területe. Örömmel könyvelhetjük el, hogy már magyar vonatkozású erdélyi hadtörténeti munkák is olvashatók (Koszta István és Berekméri Árpád Róbert írásai révén).
Egyháztörténet terén kimagasló Marton József teológiai tanár tevékenysége, aki több írásában foglalkozik az egyetemes és az erdélyi római katolikus egyház történetével, Sipos Gábor pedig a református levéltári és egyháztörténeti kérdéseket boncolgatja.
A művészettörténeti kutatások eredményeinek, problematikájának számbavétele, úgy érzem, egy művészettörténész feladata, ezért jelen ismertetőben nem térek ki rá.
*
Az utóbbi évtizedben a történelmi tárgyú publikációk száma látványosan megnőtt, és a megjelent írások tudományos szintje érezhetően javult. Látványosan csökkent a dilettantizmus jeleit viselő írások száma, és nőtt a tudományos jellegűeké. És nemcsak tanulmánykötetek készültek, hanem önálló összefoglaló művek és forráskiadványok is. A történelmi tárgyú kiadványok zömét az EME, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó (Erdély emlékezete sorozat), valamint a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó (Múltunk könyvek című sorozat) és a Pallas Akadémia Kiadó jelentette meg. Számukat, kisebb mértékben, gyarapította több erdélyi vagy magyarországi kiadó is. A monografikus írások közül csak párat említek: Erdély 1848–1849 és A székelyek rövid története Egyed Ákostól, Náció és nemzet Hermann Gusztáv Mihálytól, Székely önkormányzat-történet Pál-Antal Sándortól, Városfejlődés a Székelyföldön Pál Judittól. A székelyek rövid története példaként szolgálhat a népszerűsítő, de tudományos igényű írásokkal foglalkozók számára. Azt csak sajnálni lehet, hogy még mindig nem látott napvilágot egy népszerűsítő jellegű erdélyi magyarságtörténet, illetve egy nagyobb lélegzetű Székelyföld-történet szintézis, hiszen rendelkezünk jó képességű, erre alkalmas szakemberekkel.
Az utóbbi időben látványos előrelépés történt a forráskiadások terén. Demény Lajos folytatta az 1983-ban újraindított, de 1985-ben leállított Székely Oklevéltár új sorozatát, amelyből 1994–2008 között megjelent hat kötet. Újra indult a Jakó Zsigmond által szerkesztett Erdélyi történelmi adatok, amelyben Kovács András Gyulafehérvár és Wolf Rudolf Torda város jegyzőkönyveit közölték. 2005-ben Pál-Antal Sándor is elindított egy székelyföldi vonatkozású forrássorozatot a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál, Székely székek a 18. században címmel. Ennek az ötödik kötete is kiadás előtt áll. A fentieken kívül megemlítjük az erdélyi diákok külföldi egyetemjárására vonatkozó, Szabó Miklós és munkatársai (Tonk Sándor, valamint Szögi László) által összeállított köteteket, a Pál-Antal Sándor által közzétett 1848–1849-re vonatkozó két kötetet, valamint a Marosvásárhely jogszabályai címűt. Ide sorolható a Tüdős Kinga nevéhez kötődő Erdélyi testamentumok eddig megjelent négy kötete, valamint a jelentős számú református és katolikus egyháztörténeti forráskötet. Gondolok itt elsősorban a vizitációs jegyzőkönyvekre, de egyéb egyháztörténeti forrásokra is. A Magyarországi boszorkányság forrásai című sorozat számára Balogh Béla, Kiss András és Pál-Antal Sándor levéltárosok végeztek eredményes munkát, több kötetnyi anyagot közölve abban.
Annak ellenére, hogy nem erdélyi, hanem debreceni kiadvány, a felsorolandó források közé tartozik a Takács Péter által 2001–2003 között, a Források Erdély történetéhez című sorozat keretében közölt, Székelyföldre vonatkozó 1820-as úrbéri összeírás parasztvallomásait tartalmazó ötkötetes munka is.
Már említettem, hogy 1990 után elburjánzott a tudományos igényeket nélkülöző köztörténeti, őstörténeti, helytörténeti „monográfia” és egy sor „népszerűsítő” írás. Visszaszorításuk nehéz feladatnak bizonyult. Ennek egyik akadálya, hogy kiadványaink jelentős része nem részesült kompetens szerkesztésben, nem estek át kiadásuk előtt szaklektoráláson. Nem írtak róluk kritikai recenziókat, amelyek befolyásolhatták volna a szerzői igényességet. De, amint azt évekkel ezelőtt Benkő Samu és Péntek János akadémikusok és mások több alkalommal is nehezményezték, hiányzik a kritikák közlését felvállaló fórum, és egy egészséges, kritikus történetírás-szemlélet. Viszonylag ritka a vita, az elfogulatlan, nem személyeskedő, kizárólag a tárgyra szorítkozó véleményütköztetés. Az Erdélyi Múzeum, amely többek közt recenziókat is közöl, egymaga nem képes ezt a feladatot ellátni. A múzeumi évkönyvek és az Areopolis sem tekintik ezt a kérdést feladatuknak, rendszeres megjelenésük pedig lehetővé tenné a recenziók közlésének felvállalását, nem az egyszerű ismertetésekét, hanem a kritikai recenziókét. Mindehhez társul a kiadók túlzott anyagias gondolkozása. A szaklektorálás, a kompetens szerkesztő alkalmazása ugyanis a kiadók számára pluszköltséget jelent, amihez hiányzik az anyagi (pénzügyi) fedezet, ami miatt így rendszerint lemondnak róla.
*
Ma már elérkeztünk arra a szintre, amelyen kiértékelhetjük az eddigi eredményeket, és körvonalazhatjuk a követendő utat, kitölteni azokat az űröket, amelyeket minden kutató érzékel, amikor egy-egy kérdés feldolgozásához fog. Az is feladat, hogy nagyobb rendet teremtsünk a forráskiadások terén. Hiszen a kiadásra kerülő forrásszövegek átírását általánosan elfogadott elvek alapján kell végezni és szerkeszteni, hogy lehetőleg hibamentes kötetek kerüljenek a kutatók asztalára. Ezért szükséges a különböző korszakokkal és kérdéskörökkel foglalkozó forrásközlők munkájának összehangolása. Az egyéni műhelyek tevékenységének a támogatása is megoldatlan kérdés. Össze kell állítani, illetve befejezni és nyilvánossá tenni az eddig megjelent források katalógusát, és pontosítani a forrás-előkészítésekhez kapcsolódó kérdések körét.
Áttekintve a fennebb elhangzottakat, ismertetőnket így összegezhetjük:
Mint sajátosság, történetírásunk magán viseli az erdélyi magyarság sorsát befolyásoló tényezők hatását. Ahogyan az erdélyi magyarság a magyar nemzet részét képezi, ugyanúgy az erdélyi magyar történetírás is a magyar történetírás szerves része. Művelése az erdélyi történetírók számára, Trianon előtt, zökkenőmentes volt. A több mint kilencvenéves kisebbségi múlt körülményei között megváltoztak az erdélyi magyar történetírás prioritásai. Mivel történetírásunk a nacionál-kommunista időszakban az elsorvasztó politika tárgyává vált, az a tudományág nagymérvű lemaradásához vezetett. Az 1989-es változások fordulatot jelentettek az erdélyi magyarság történetére vonatkozó kutatások terén is. A megújulás felszínre hozta történetírásunk megoldásra váró feladatait, egy egészséges történelemszemlélet megteremtését, a rendkívül meggyérült szakember-utánpótlás kérdését, az intézményes keretek kiépítését, a kutatások megszervezését, a hirtelen fellángolt múltismeretigény körülményei között elburjánzott amatőrizmus megfékezésének kérdését és egyebeket. A tudatosan művelt erdélyi magyar történetírás az utóbbi években, viszonylag rövid idő alatt jelentős lépéseket tett a felzárkózás érdekében. Az eredmények azt jelzik, hogy a feladatok megoldása jó ütemben, jó irányba halad. Talán nem túlzás, ha papírra vetem: most már eljutottunk arra a szintre, amikor történetírásunk bekapcsolódhat a szélesebb perspektívát nyitó egyetemes történetírás művelésébe, és az összmagyar történettudomány szerves részeként beépülhet az egyetemes tudományosságba.
Elhangzott 2010. november 19-én Kolozsváron az Erdélyi Múzeum Egyesület A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferenciáján.

-

Székelyföldön vannak még csodák
Demény Lajos (1926–2010) emlékére szervezett nemzetközi történészkonferenciát Tüdős S. Kinga sepsiszentgyörgyi történész Oborni Teréz, az MTA Történettudományi Intézete főmunkatársának társszervezésében, a megyeháza támogatásával.
A Székely Nemzeti Múzeumban tartott rendezvény védnöke Egyed Ákos akadémikus és gróf Kálnoky Tibor. A tegnap zárult, Kastélyok, udvarházak és lakóik a régi Székelyföldön című kétnapos konferencia előadói mindannyian kapcsolatban álltak Demény Lajossal, témáik az Erdélyi Fejedelemség végéig terjedő időszakra szorítkoztak.
A rendezvényt köszöntötte Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke. Elmondta, a konferenciával igyekeznek Székelyföld egy másik vetületét az akadémiai szféra figyelmébe ajánlani. Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója üdvözlőbeszédében hangsúlyozta, hogy a tudományhoz elengedhetetlen az örök párbeszéd. Kálnoky Tibor így határozta meg a konferencia lényegét: ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, tudnunk kell, kik voltunk. A Vekov Károly által a székelység történelmének egyik legjelesebb kutatójaként jellemzett Demény Lajosra egykori munkatársa, Violeta Barbu tudományos kutató emlékezett. A konferencián Kordé Zoltán a székely ispáni tisztség megjelenését igyekezett időben behatárolni, Oborni Teréz a székelység XVI. századi jogi helyzetének hullámzását ecsetelte, Vekov Károly a Tria genera Siculorum kifejezés értelmét kereste, Balogh Judit a székelyföldi udvarházakról mint a nemesi reprezentáció eszközéről tartott magával ragadó előadást, Jánó Mihály a székelyföldi donátorábrázolásokból nyújtott ízelítőt. Egyed Ákos hidvégi Mikó Ferencet és bodoki Mikó Miklóst, Csáki Árpád gróf Teleki Sámuelt, Garda Dezső szárhegyi Lázár Istvánt, Gerebei Sándor II. Rákóczi Györgyöt és székely főembereit, Papp Sándor Mikes Kelement és a törökországi magyar bujdosókat idézte meg. Utóbbi bizonyította, az Oszmán Birodalom az emigráns magyarokat önálló, autonóm közösségként (millet) kezelte. Kiss Erika a fejedelemségkori nemesek kincseiről, főként ötvösmunkákról, Pásztor Emese a főnemesi otthonok házöltözetéről tartott előadást. A székelyföldi borlogisztikáról Csoma Zsigmond értekezett. Hubert Rossel svájci kutató a francia–belga határon levő Thiérache-vidék erődtemplomai és a székelyföldi templomvárak között próbált párhuzamot vonni. Incze Lászlóra, a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum alapítójára özvegye, Szabó Judit emlékezett, kiemelve, egy közösség kallódó értékeit gyűjtötte össze és adta vissza egy nagyobb közösségnek. Csáki Árpád történész és Benczédi Sándor építész az altorjai Apor-udvarház építéstörténetét bemutató előadása közben utóbbi megjegyezte: Székelyföldön vannak még csodák, csak nyitott szemmel kell járni.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar napok Nagyenyeden szerdától
Nagyenyedi Magyar Kulturális Napokra vár nagy szeretettel mindenkit november 2. és 6. között az RMDSZ Fehér megyei szervezete, a Dr. Szász Pál Egyesület és a Csombordi Református Egyházközség, a következő programok szerint: november 2-án, szerda délután 6 órától Kolozsvár első alternatív színházi társulata, a Váróterem Projekt mutatja be Ismered a Tejutat? című produkcióját a Bethlen Gábor Kollégium tornatermében.
November 3-án, csütörtökön du. 5 órakor Margittai Gábor, a Magyar Nemzet (Budapest) újságírója Trianoni menyecske és Utazás a végeken, a „külső magyarokról” szóló könyveit mutatja be a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. November 4-én, pénteken A régi Enyed nagy családjai: a Garda család címmel Garda Dezső történetírói munkásságát bemutatja Köble Csaba.
Garda József munkásságát pedig Garda Dezső ismerteti du. 4 órakor a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. November 5-én, szombaton szüreti bál lesz este 8 órától a LUK étteremben (Nagyenyed, Libertăţii u. 9. sz.). November 6-án, vasárnap Csombordi Nap lesz: de. 11 órától istentiszteletre várják az ünneplőket a csombordi református templomba, igét hirdet Fogarasi István lelkipásztor. Ezt követi az Elekes Viktor emlékszoba, valamint dr. Szász Pál és Mezei Sándor emléktáblák avatása du. 2 órakor a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. Méltató beszédet mond Madaras Ildikó (Elekes Viktorról), Rácz Levente (dr. Szász Pálról) és dr. Csávossy György (Mezei Sándorról). Nagy Endre Így éltem és ezt láttam című könyvét Nagy Margit (Újvidék) és Bellágh Rózsa (Budapest) mutatja be du. órakor a csombordi iskola tornaterme, majd A mi termékeink címmel a Csombordi Gazdák kiállításának megnyitója következik 5 órától ugyancsak a tornateremben, fellép a Pipacsom táncegyüttes.
Szabadság (Kolozsvár)

Könyv a várossá válásról
A mezővárostól a rendezett tanácsú városig című, Garda Dezső történész, az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyergyószentmiklósi fiókjának elnöke által szerkesztett tanulmánykötetet mutattak be tegnap este a Székely Nemzeti Múzeumban.
Házigazdaként Boér Hunor főkönyvtáros, a kötet egyik szerzője köszöntötte az egybegyűlteket, s párhuzamot vont Gyergyószentmiklós és Sepsiszentgyörgy között: utóbbi várossá válásának 550. évfordulóját ünnepeltük tavaly, s az alkalomra született könyvek kiadása most is folyamatban, a bemutatandó kötet anyagát azok a tanulmányok képezték, melyek a Gyergyószentmiklós várossá válásának tiszteletére szervezett történészkonferencián hangzottak el. Birtók József, a csíkszeredai Státus Kiadó igazgatója közölte, az eddigi közel háromszáz kötetükből tizenhét cím Garda Dezsőhöz fűződik. A könyv szerkesztője – 1977 óta a gyergyószentmiklósi történészkonferenciák szervezője – a kiadvány nehéz megjelenési körülményeit ecsetelte keserűen, szót ejtett a nagyszámú gáncsoskodóról is. Gyergyószentmiklósról elmondta, a történelem folyamán a városi státushoz való feltételeket teljesítette, de nem adott senki városi jogot neki. 1607-ben kapott vásártartási jogot, 1907-ben nyilvánították rendezett tanácsú várossá. Pedig Kelet-Erdély legfontosabb városa volt, főleg az örmények betelepedése után hatalmas gazdasági erőt képviselt – tette hozzá az előadó. Tüdős S. Kinga sepsiszentgyörgyi történész, aki a kötet egyik tanulmányát jegyzi, a gyergyószentmiklósi történészkonferenciák színvonaláról és hangulatáról beszélt.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szenátus elutasította a székelyföldi területi autonómiáról szóló törvénytervezetet
A szenátus kedden többségi szavazattal elutasította a székelyföldi területi autonómiáról szóló törvénytervezetet, amelyet még 2005-ben terjesztett a törvényhozás elé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) két politikusa, Sógor Csaba szenátor és Garda Dezső parlamenti képviselő. A „Székelyföld autonómia statútuma" című jogszabálytervezetet 2005. október 12-én a román képviselőházban 188-16 arányban leszavazták, ezután került a szenátusba. Itt három szakbizottsága 2009-ben véleményezte és jelentéseiben a tervezet elutasítását javasolta a plénumnak. 2009 december óta a törvénytervezet több mint tíz alkalommal szerepelt a szenátus plénumának napirendjén, mindig az utolsó helyen, ezért sosem került sor a megvitatására.
A sarkalatos törvénytervezet megkapta az RMDSZ jelen lévő öt szenátorának szavazatát, ketten tartózkodtak, 54-en pedig ellene voksoltak – tájékoztatta az MTI-t Fekete-Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.
A politikus hozzátette: a Székelyföld autonómiájáról nem volt érdemi vita a román szenátusban, hanem – a kormány és a szakbizottságok elutasító álláspontjának ismertetése után – a szavazásra bocsátott tervezetet ügydöntő házként a szenátus plénuma elutasította.
Az MTI kérdésére, hogy az RMDSZ szenátorai felszólaltak-e a tervezet vitájánál, a frakcióvezető azt mondta: nem volt értelme. Fekete-Szabó hozzáette, hogy 2005-ben sem az RMDSZ-frakció terjesztette be a tervezetet, hanem az Sógor és Garda egyéni törvénykezdeményezése volt.
„Mielőtt az ember ilyet egyáltalán megfogalmazna és benyújtana, ahhoz kell egy politikai akarat: itt sarkalatos törvényről van szó, ezt az RMDSZ egymaga nem tudja átvinni, ehhez koalíció, partneri viszony kell a többséggel, és persze olyan tervezetet kell benyújtani, ami elfogadható. Látjuk, a kisebbségi törvény is vajúdik, csak kilúgozott formában lenne hajlandó a többség elfogadni, annak pedig nincs értelme. Ugyanez érvényes az ilyen autonómiatörvényekre is" – magyarázta az RMDSZ frakcióvezetője. A „Székelyföld autonómia statútuma" című tervezet szerint a történelmi Székelyföld (a mai Hargita és Kovászna megye, valamint Maros megye egy része) területi autonómiával rendelkező, a román állam szuverenitását elismerő régióvá válna, amelyet egy közvetlenül választott önkormányzati tanács igazgatna. Az autonóm területen belül – közigazgatási ranggal – újraalakulnának a székely „székek" és hivatalos rangot kapna a magyar nyelv is.
A tervezetet érdemben is elemző szenátusi szakbizottságok közös jelentésükben leszögezik: a törvénytervezet tárgya (a területi autonómia) nem az európai, hanem a nemzeti jog hatálya alá esik, bár szerintük „a nemzetközi szervezetek sem szorgalmaznak államon belüli aszimmetrikus, egyedi struktúrákat, amelyek kizárólag etnikai alapon szerveződnek".
A jelentés a nemzetközi jogi keretre hivatkozik, megállapítja, hogy a Románia által ratifikált Kisebbségvédelmi Keretegyezmény nem biztosít kollektív jogokat a kisebbségeknek, ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy Székelyföld területi autonómiája hátrányos megkülönbözetést vezet be a többségi állampolgárokkal szemben. A szakbizottságok szerint a magyar nyelv regionális hivatalossá tétele sértené a román alkotmányt, ezért jelentésükben a törvénytervezet elutasítását javasolták. MTI
Erdély.ma

Romániában tabu Székelyföld autonómiája
Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a bukaresti parlament felső háza második alkalommal is érdemi vita nélkül utasította el Székelyföld autonómia-statútumának tervezetét. Egy jogállamban minimális elvárás, hogy egy közel negyedmillió állampolgár által támogatott tervezetet megvitatnak, s nem lesöprik az asztalról többségi gőggel. Máshol a parlament a demokratikus viták, az érvek és ellenérvek ütköztetésének színtere, nem az erőfitogtatásé. Ezzel a cselekedetükkel a román szenátorok csak azt bizonyítják, hogy nincsenek érdemi érveik, nyílt vitában nem tudnák megvédeni álláspontjukat. Az is elvárható lett volna, hogy a saját házszabályukat betartva a szenátorok hívják meg az ülésre Garda Dezsőt és Sógor Csabát, akik a a Székely Nemzeti Tanács felkérésre benyújtották a tervezetet még 2005-ben, de ez sem történt meg.
Románia az Európa Tanácsban való felvételekor kötelességet vállalt az 1201-es ajánlás betartására, márpedig annak 11. cikkelye értelmében „azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel, vagy különleges státusszal rendelkezzenek”.
Az utóbbi időben Románia számos tanújelét adta annak, hogy nem jogállam, hogy fittyet hány az európai normákra, vállalt kötelezettségeire. Elvárjuk az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésétől, hogy ezt az elutasítást kezelje súlyához mérten, adjon rá megfelelő választ. A Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata
Erdély.ma

Elutasította a parlament a Székelyföld autonómia-tervezetét
A szenátus plénuma kedden elutasította a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet. A felsőház plénuma 54 nem, öt igen szavazattal, két tartózkodás mellett utasította el a tervezetet, amely a román államon belül különleges jogállású autonóm régióvá szervezte volna Hargita és Kovászna megyét, illetve Maros megye egy részét. A jogszabályt Becsek-Garda Dezső és Sógor Csaba RMDSZ-képviselők nyújtották be 2005 júniusában, a képviselőház néhány hónappal később leszavazta a törvényhozási kezdeményezést.
A javaslatot korábban elutasításra javasolták a szenátus illetékes szakbizottságai arra hivatkozva, hogy a törvénytervezet nyilvánvalóan ellentétes a román alkotmány rendelkezéseivel, amelyek szerint Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzetállam, illetve a nemzeti szuverenitás a román nép sajátja, amelyet szabadon választott reprezentatív szervei és népszavazások révén gyakorol.
A felsőház jogi, illetve közigazgatási bizottsága által készített jelentés azt is hangsúlyozza, hogy saját nevében egyetlen csoport és egyetlen személy sem gyakorolhatja a szuverenitást, ennek ellenére az autonómia-tervezet értelmében a létrehozandó autonóm régiónak sajátos közigazgatási-területi berendezkedése lenne (Székelyföld, székek), sajátos politikai és közigazgatási intézmények irányítanák (önkormányzati tanács, széki tanács, széki bizottság stb.). Mindez túllép az alaptörvény által szentesített államberendezkedés keretein, amely szerint a román állam elismert közigazgatási-területi egységi a községek, a városok és a megyék.
A szakbizottsági jelentés szerint az alkotmány által is elismert helyi autonómia ürügyén a tervezet kezdeményezői egy olyan terület létrehozását akarták, amely elszakad az egységes és oszthatatlan román nemzetállamtól, saját intézmények, kereskedelmi társaságok, kereskedelmi kamarák, rendőrség, szociális védelmi rendszer és belső közigazgatási szerkezet létrejöttével.
A szenátorok szerint a jogszabály-tervezetnek a magyar nemzeti jelképek szabad használatával kapcsolatos cikkelye is ellentétes az alkotmánnyal, amelynek 12, cikkelye Románia zászlajáról, Románia nemzeti ünnepéről, himnuszáról, a román állam címeréről és pecsétjéűről, illetve ezek használatáról szól.
Alkotmányellenes az a javaslat is, hogy a magyar nyelvnek ugyanaz a jogállása, mint a románnak – áll a jelentésben.
A törvénytervezetről elsőként a képviselőház szavazott, amely 2005 októberében elutasította a javaslatot. Ezt megelőzően, 2004 márciusában Birtalan Ákos, Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly RMDSZ-képviselők a parlament elé terjesztették a Székelyföld Autonómiájának Statútum-tervezetét, amelyet a képviselőház egy hónappal később, a szenátus pedig június 29-én megvitatás nélkül elutasított.

Krónika (Kolozsvár)

Sógor Csaba az autonómia-tervezet elutasításáról: nem szabad feladnunk
Nem szabad feladni, a tervezetet újra meg újra be kell nyújtani a parlamentben – kommentálta a Krónika érdeklődésére Sógor Csaba európai parlamenti képviselő azt, hogy a parlament kedden elutasította a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet.
Sógor Csaba EP-képviselő, egykori parlamenti képviselő – aki 2005-ben Becsek-Garda Dezsővel együtt benyújtotta a törvénytervezetet – a Krónika kérdésére rámutatott: az elutasított törvényhozási javaslat sorsa is azt bizonyítja, hogy a romániai demokrácia malmai továbbra is lassan őrölnek. „Nem szabad itt feladni, ezt a tervezetet újra és újra be kell hozni a román törvényhozás köztudatába, mivel egyáltalán nem alkotmányellenes és egy tömbben élő kisebbség jogos igényéről tesz tanúbizonyságot” – kommentálta az RMDSZ-es politikus.
Sógor Csaba továbbá rámutatott: egy ilyen törvénytervezetet sehol a világon nem fogadtak el első körben. Párhuzamot vont az olaszországi ladin és a székely autonómia-problematika között, és példaértékűnek nevezte a ladin közösség egységes hozzáállását, amellyel a többségi olaszokat is megnyerte ügyüknek. Kiemelte annak jelentőségét, hogy a ladinok az olasz alkotmány és törvények adta lehetőséggel élve, több éves munkával, tizenegyedik alkalommal sikerre vitték referendumukat.
„Ma már az olaszországi Dél-Tirol autonóm tartományban élő olaszok is örülnek a régió önrendelkezésének, mivel sokkal jobban élnek, mint az ország más régióiban élő nemzettársaik. Bízom benne, hogy türelemmel és kitartással, és megfelelő szintű lobbival sikerül elérnünk a célunkat” – mondta az EP-képviselő. Sógor nevetségesnek nevezte, hogy a jogszabály-tervezetnek a magyar nemzeti jelképek szabad használatával kapcsolatos cikkelyét is alkotmányellenesnek minősítették.
(Albert Álmos: az RMDSZ-nek meg kell erősödnie
Albert Álmos RMDSZ-szenátor a Krónikának azt nyilatkozta, a szavazati arány híven tükrözi az erőviszonyokat a jelenlegi román törvényhozásban (a felsőház plénuma 54 nem, öt igen szavazattal, két tartózkodás mellett utasította el a tervezetet).
„A cél most az, hogy az RMDSZ megerősödve kerüljön be a parlamentbe decemberben, és kerüljön olyan helyzetbe, hogy például a régióátszervezési elképzeléseinkről egyáltalán tárgyalni tudjunk a román politikummal. Enélkül egy ilyen kezdeményezést soha nem lehetne átvinni a plénumon” – mutatott rá.)
Krónika (Kolozsvár)

Vita nélkül leseperve (Székelyföldi autonómia)
A szenátus tegnap többségi szavazattal elutasította a székelyföldi területi autonómiáról szóló törvénytervezetet, amelyet még 2005-ben terjesztett a törvényhozás elé az RMDSZ két politikusa, Sógor Csaba szenátor, jelenlegi európai parlamenti képviselő és Becsek-Garda Dezső akkori parlamenti képviselő. Az RMDSZ úgy véli, a székelyföldi területi autonómia törvénytervezetének elfogadtatásához továbbra sincs meg a kellő politikai akarat, továbbra is a párbeszéd útját javasolva. A tervezet egyik beterjesztője, Sógor Csaba szerint azonban a románságban még mindig nincs arra sem hajlandóság, hogy bár elvi vitát folytassanak le az autonómiáról. A Székelyföld autonómiastatútuma című jogszabálytervezetet 2005. október 12-én a képviselőházban 188–16 arányban leszavazták, ezután került a szenátusba. Itt három szakbizottsága 2009-ben véleményezte, és jelentéseiben a tervezet elutasítását javasolta a plénumnak. 2009 december óta a törvénytervezet több mint tíz alkalommal szerepelt a szenátus plénumának napirendjén, mindig az utolsó helyen, ezért sosem került sor a megvitatására. A sarkalatos törvénytervezet tegnapi szavazásán megkapta az RMDSZ jelen lévő öt szenátorának szavazatát, ketten tartózkodtak, 54-en pedig ellene voksoltak. Fekete-Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője ismertette, a törvénytervezetről nem volt érdemi vita a szenátusban, hanem – a kormány és a szakbizottságok elutasító álláspontjának ismertetése után – a szavazásra bocsátott tervezetet ügydöntő házként a szenátus plénuma elutasította. Fekete-Szabó azt is elmondta, értelmetlen lett volna az RMDSZ szenátorainak felszólalni a tervezet vitájánál, hozzátéve, 2005-ben sem az RMDSZ-frakció terjesztette be a tervezetet, hanem az Sógor és Garda egyéni törvénykezdeményezése volt. „Mielőtt az ember ilyet egyáltalán megfogalmazna és benyújtana, ahhoz kell egy politikai akarat: itt sarkalatos törvényről van szó, ezt az RMDSZ egymaga nem tudja átvinni, ehhez koalíció, partneri viszony kell a többséggel, és persze olyan tervezetet kell benyújtani, ami elfogadható. Látjuk, a kisebbségi törvény is vajúdik, csak kilúgozott formában lenne hajlandó a többség elfogadni, annak pedig nincs értelme. Ugyanez érvényes az ilyen autonómiatörvényekre is” – magyarázta az RMDSZ frakcióvezetője. A Székelyföld autonómiastatútuma című tervezet szerint a történelmi Székelyföld területi autonómiával rendelkező, a román állam szuverenitását elismerő régióvá válna, amelyet egy közvetlenül választott önkormányzati tanács igazgatna. Az autonóm területen belül – közigazgatási ranggal – újraalakulnának a székely székek, és hivatalos rangot kapna a magyar nyelv is. A tervezetet érdemben is elemző szenátusi szakbizottságok közös jelentésükben leszögezik: a törvénytervezet tárgya (a területi autonómia) nem az európai, hanem a nemzeti jog hatálya alá esik, bár szerintük „a nemzetközi szervezetek sem szorgalmaznak államon belüli aszimmetrikus, egyedi struktúrákat, amelyek kizárólag etnikai alapon szerveződnek”. A jelentés a nemzetközi jogi keretre hivatkozik, megállapítja, hogy a Románia által ratifikált Kisebbségvédelmi Keretegyezmény nem biztosít kollektív jogokat a kisebbségeknek, ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy Székelyföld területi autonómiája hátrányos megkülönböztetést vezet be a többségi állampolgárokkal szemben. A szakbizottságok szerint a magyar nyelv regionális hivatalossá tétele sértené az alkotmányt, ugyanakkor az alaptörvény 3. cikkelye értelmében az országot közigazgatásilag csupán községek, városok és megyék alkothatják, autonóm régiók, székek vagy tartományok nem, ezért jelentésükben a törvénytervezet elutasítását javasolták. Az RMDSZ az egyetlen magyar politikai szervezet, amely programjában megjeleníti a területi autonómiát. Tudatában vagyunk, hogy ennek elérése egy folyamat kell hogy legyen, amelynek több állomása van: többek között a decentralizáció, a kulturális autonómia, a szubszidiaritás elvének érvényesítése – fogalmazta meg a szövetség álláspontját Kovács Péter. Az RMDSZ főtitkára rámutatott, a területi autonómiát csak a román politikummal való együttműködés, a többségi nemzettel folytatott párbeszéd útján lehet elérni. Véleménye szerint a román közösségeknek fel kell ismerniük azt, hogy az autonómia számukra is jólétet jelent: amikor ez bekövetkezik, akkor lesz megvalósítható a Székelyföld autonómiája is. Kovács a cél megvalósításáért szükséges valós cselekvés fontosságát is hangsúlyozta. „Az autonómiáért a legkönnyebb harcolni, a szövetség azonban valóban tesz azért, hogy ehhez közelebb kerüljünk. Mindennap meg lehet fogalmazni egy újabb és újabb közleményt, ezek azonban mit sem érnek a talán kevésbé látványos, de annál biztosabb, szilárdabb lépések nélkül” – fogalmazott a politikus. ,,A romániai magyaroknak ismét azzal kellett szembesülniük, hogy országuk vezetése nem vesz tudomást kívánalmaikról. A nemzeti kisebbségek önrendelkezésének számos jól működő formája létezik világszerte. Az általam beterjesztett törvénytervezet egy lehetséges megvalósítási formája az önrendelkezésnek, de pillanatnyilag még arra sincs hajlandóság, hogy elvi vitákat folytassunk a témáról” – nyilatkozta Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője. „Az autonómia 1993 óta szerepel az RMDSZ programjában, és azóta igyekszünk a román kollégákat megszoktatni az ötlettel. Bukarestben és Brüsszelben egyaránt azzal foglalkozunk, hogy hangoztatjuk a kisebbségek önrendelkezésének fontosságát és hasznosságát, napirenden tartjuk a magyar emberek igényeit, ám e téren sok még a tennivalónk. A mai szavazás erről tanúskodott” – fogalmazott Sógor Csaba.
A Székely Nemzeti Tanács sajnálattal vette tudomásul, hogy a szenátus második alkalommal is érdemi vita nélkül utasította el Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét, az SZNT közleménye szerint ez többségi gőg megnyilvánulása egy olyan intézmény – a parlament – részéről, mely máshol a demokratikus viták, az érvek és ellenérvek ütköztetésének színtere, nem az erőfitogtatásé. „Ezzel a cselekedetükkel a román szenátorok csak azt bizonyítják, hogy nincsenek érdemi érveik, nyílt vitában nem tudnák megvédeni álláspontjukat” – véli az SZNT, mely szerint Románia az utóbbi időben számos tanújelét adta annak, hogy nem jogállam, hogy fittyet hány az európai normákra, vállalt kötelezettségeire. „Elvárjuk az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésétől, hogy ezt az elutasítást kezelje súlyához mérten, adjon rá megfelelő választ” – zárul a közlemény.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés és Toró szerint a "kis lépések" kudarcát jelzi a Székelyföld autonómiájának elutasítása
Az RMDSZ által képviselt "kis lépések" politikája is okolható azért, hogy a román parlament elutasította a Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvénytervezetet - olvasható abban a közös állásfoglalásban, amelyet a román szenátus keddi döntése nyomán tett közzé szerdán Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke.
A két politikus bizarr évfordulós „ajándéknak" nevezi, hogy húsz évvel a Kolozsvári Nyilatkozat elfogadása és a Szent Mihály-templomi eskütétel után, Románia szenátusa érdemi vita nélkül söpörte le az asztalról a Székelyföld autonómiáját célzó törvénytervezetet. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 1992-ben programnyilatkozatot fogalmazott meg a nemzeti kérdésről, amelyben kimondta, hogy az etnikai, vallási közösségek sok évszázados autonómia-hagyományát folytatva a belső önrendelkezés útján akarja a magyar közösség egyenjogúságát kivívni. Erre október 25-én az RMDSZ akkori képviselői és szenátorai ünnepélyes esküt tettek Kolozsváron.
Tőkés László és Toró T. Tibor azt állítják, nem volt meglepő a szenátusi döntés, ugyanakkor ismételten bebizonyosodott számukra, hogy a magyarság parlamenti érdekképviseletére az autonómia ügyében nem lehet számítani. Szerintük sokatmondó, hogy Fekete-Szabó András RMDSZ-es szenátusi frakcióvezető szükségesnek tartotta, hogy a sajtóban elhatárolódjon a törvényt benyújtó RMDSZ-es képviselőtársaitól.
"Az elmúlt két évtized során szomorúan kellett megtapasztalnunk, hogy a területi autonómiát Bukarestben a tizenhat éven át hatalmon lévő tulipános szervezetben csak a hivatalos fősodor ellenében, saját szenátoraink és képviselőink neheztelése közepette lehetett képviselni. Ez alkalommal is jelzésértékűnek kell tartanunk, hogy a keddi szenátusi plenáris ülésen jelen lévő öt magyar szenátor némán asszisztált az autonómia ügye, illetve közösségi jogaink megcsúfolásához" - olvasható az EMNT és EMNP elnökének állásfoglalásában.
Hozzáteszik: egy szavuk sem lehetne, ha az RMDSZ által képviselt „apró lépések” alternatívája eredményre vezetett volna, ám szerintük a tények erre rácáfolnak. "Ott tartunk, hogy a jelentős nemzetközi nyomás eredményeképpen visszaszerzett egyházi és közösségi tulajdonaink elvesztése fenyeget bennünket, miközben a hosszú évek óta nyúzott kisebbségi törvényből az RMDSZ volt (és leendő?) koalíciós partnerei éppen a kulturális autonómiát akarják kilúgozni. Húsz évvel ezelőtt, a kolozsvári Szent Mihály templomban nem erről szólt az eskü…" - zárul Tőkés László és Toró T. Tibor állásfoglalása.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára kedden úgy nyilatkozott: az RMDSZ az egyedüli romániai magyar politikai szervezet, amelynek programjában szerepel a területi autonómia. Kovács szerint a területi autonómiát többlépcsős folyamatként lehet megteremteni, így a decentralizációnak, a kulturális autonómiának és a szubszidiaritás elvének kell előbb érvényesülnie. Úgy vélekedett, hogy a területi autonómiát csak a román politikával való együttműködés, a többségi nemzettel folytatott párbeszéd útján lehet elérni.
A román szenátus kedden többségi szavazattal elutasította a székelyföldi területi autonómiáról szóló törvénytervezetet, amelyet még 2005-ben terjesztett a törvényhozás elé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) két politikusa, Sógor Csaba szenátor és Garda Dezső parlamenti képviselő.
MTI

Ne szólj szám, nem fáj fejem
Egy érdekes névsor: Becsek-Garda Dezső, Sógor Csaba, néhai Birtalan Ákos, Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly. Tegyük hozzá Csapó József volt szenátort, a Székely Nemzeti Tanács alapító elnökét, a legelső székelyföldi autonómiastatútum kidolgozóját.
A listán levőknek két közös nevezőjük van: a székelyföldi autonómiastatútum elfogadását javasolták a román törvényhozásban, és jelenleg egyikük sem tagja Románia parlamentjének. Gondolom, ez a „véletlen” egybeesés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a román felsőházban a 9 RMDSZ-es szenátor közül a jelen lévő 5-ből (!) senki sem mert megszólalni a területi autonómia statútuma törvénytervezetének szeptemberi vitájában. A hősiesen rettegő romániai magyar képviseletünktől joggal kérdezhetjük: ha egy ilyen alkalommal nem próbálnak higgadtan, intelligensen érvelni a területi autonómia és decentralizáció felettébb hasznos voltáról, mit gondolnak, mikorra fog eljutni oda a román közgondolkodás, hogy belássa, erre szükség van, ez nemcsak a romániai magyaroknak, hanem valamennyi román állampolgárnak hasznára válna?
Itt volt az alkalom, hogy a Törvényhozási Tanács (Consiliul Legislativ) téves, az európai normákat és a román alaptörvényt félrefordító, félremagyarázó érveit a nyilvánosság előtt megcáfolják. Idézhették volna az Európa Tanács 2003/1334-as számú határozatában foglalt rendelkezést, amely a Nemzeti Kisebbségek Védelmére Vonatkozó Európai Keretegyezményre hivatkozik. A keretegyezmény kimondja, hogy ,,a felek megfelelő intézkedéseket hoznak a gazdasági, társadalmi, a politikai és kulturális élet minden területén a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek és a többséghez tartozók között teljes és tényleges egyenlőség előmozdítása érdekében.” Elmagyarázhatták volna, hogy az idézett passzus, valamint az Európa Tanács 1993/1201-es számú ajánlása sem támasztja alá a Törvényhozási Tanácsnak azt a véleményét, miszerint az európai intézmények nem támogatják az aszimmetrikus régióknak mint államon belüli entitásnak etnikai alapon való létrehozását.
Megszoktuk, hogy legalább a választási kampányok idején az RMDSZ az autonómiával kampányol, rábiggyesztve az aradi Szabadság-szoborra az „Együtt az autonómiáért!”, avagy az „Autonómiát Székelyföldnek!” jelszavát. Mindenkori kampánytémájuk és az RMDSZ programjába foglaltak ellenére semmi kivetnivalót nem találtak abban, hogy a székelyföldi autonómiastatútum vitájában hallgattak, mint a csuka. Ráadásul főtitkári gőggel büszkén bevallották azt, hogy 22 évvel az RMDSZ létrehozása után még mindig nincs a szervezet által kidolgozott és felvállalt autonómiastatútum. Kovács Péter a Krónikában azt fejtegette, hogy „koalíció, partneri viszony kell a többséggel és persze olyan tervezetet kell benyújtani, ami elfogadható”.
A nyilatkozó tehát egyetért az autonómiastatútum elutasításával, mivel az „nem elfogadható”, ugyanakkor szorgalmazza a bármi áron való koalíciókötést azzal a Szociálliberális Unióval (USL), amelyik elsősorban magyarellenes retorikájával került hatalomra, és azonnal visszavonatta az általa megbuktatott kormánynak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának létrehozására vonatkozó határozatát. Victor Ponta miniszterelnök marosvásárhelyi tárgyalásain egyértelműsítette, hogy továbbra sem ért egyet a tanügyi törvény által előírt önálló magyar főtanszékek létrehozásával. Ennek ellenére az RMDSZ politikai alelnöke azzal dicsekszik, hogy ellenzékből is létrehozták a „magyar karokat”, noha a frissen módosított chartával egyelőre még magyar főtanszékeket sem hoztak létre! A MOGYE szenátusának szeptember 28-i óvatos meghátrálását elsősorban a magyar tanerők és diákok kiállása, az RMOGYKE és a szülők tüntetései, a plágiumbotrányok, valamint a nemzetközi odafigyelés idézte elő.
Az RMDSZ csúcsvezetése által áhított koalíciókötéssel kapcsolatban elmondhatom,  sohasem állítottam és most sem állítom, hogy ab ovo nem szabad kormánykoalíciót kötni. Ugyanakkor igencsak vitathatónak tartom azt, hogy ha törik, ha szakad kormányra kell kerülni azért, hogy mintegy 200 ember jó állást kapjon annak árán, hogy cserébe feláldozzák a romániai magyarság hosszú távú megmaradását, gyarapodását. A magyarfalókkal való koalíciónak külföldön az lenne az olvasata, hogy a romániai magyarság helyzete kifogástalan, az RMDSZ pedig régi jó szokásához híven nem kritizálná azt a kormányt – bármit is tesz –, amelynek haszonélvezője.
A lista másik tanulsága: az RMDSZ mindenkori csúcsvezetése sosem védte meg azokat, akik határozottan képviselték a magyar közösség érdekeit, és ezáltal magukra vonták a többségiek haragját. Példaként említem Király Károly, Tőkés László és néhai Pálfalvi Attila tanügyi államtitkár esetét. Úgy néz ki, hogy a gyászos tradíció folytatódik, mert a csúcsvezetés minden további nélkül rábólintott arra, hogy a magyar oktatás érdekeit karakánul és profi módon képviselő Dr. Szabó Béla profeszszort román követelésre ne válasszák meg a magyar oktatásért felelős rektorhelyettesnek.
Ha beleegyezünk abba, hogy a magyarság képviseletével szemben vétójogot gyakoroljon az ultranacionalista román szenátus, előbb-utóbb kizárólag csak rommagyarok „képviselhetik” érdekeinket a MOGYE szenátusában is. Jellemző, hogy a MOGYE törvénytelenül, érvényes charta nélkül megválasztott szenátusában bennmaradtak a sztrájktörő „magyarok”, illetve továbbra is megmarad a szenátusban a kétharmados román többség, amelyik a jövőben is bármilyen törvénytelen, magyarellenes döntést meghozhat.
Mit sem számít az, hogy a képviseleti demokrácia alapelvei szerint a „multikulturális” egyetem szenátusában érvényesíteni kellene a paritás elvét, vagy legalább az etnikai arányosságét. Ez a faramuci helyzet még messze nem oldotta meg a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés helyzetét, éppen csak kimozdította a holtpontról. A választások után derül ki, hogyan is áll a magyar oktatás helyzete, mennyire fogják betartatni a 2011/1-es számú tanügyi törvény 135. szakaszának rendelkezéseit.
Kincses Előd
A szerző marosvásárhelyi ügyvéd
Krónika (Kolozsvár)

Autonómiáról nem
Az RMDSZ vezetőivel csak közigazgatási kérdésekről beszélek, az autonómiáról nem, jelentette ki Mircea Duşa belügyminiszter annak kapcsán, hogy Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elöljáró párbeszédet kezdeményezne a Székelyföld autonómiájáról a románok képviselőivel.
Mircea Duşa közigazgatási- és belügyi minisztert pénteken, sepsiszentgyörgyi látogatása során Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester azon kijelentése kapcsán kérdezték, mely szerint előkészített egy dokumentumot a Székelyföld autonómiája kapcsán, amely alapul szolgálhat a románokkal ebben a témában kezdeményezendő párbeszédnek.
„Én folyamatosan megvitatom a közigazgatási kérdéseket az RMDSZ képviselőivel is, az autonómiát érintő kérdésekről azonban nem tárgyalok” – felelte Mircea Duşa.
Duşa kiemelte, ő a közigazgatási- és a belügyi tárca minisztere, minek következtében az alkotmány és az ország törvényeinek a betartása felett őrködik.
„Igen, emellett Hargita megyei politikus vagyok, aki soha nem keltett etnikumközi konfliktusokat ezen a vidéken. Románia Alkotmányát tiszteletben kell tartani, az alaptörvény az első cikkelyben kijelenti, hogy Románia egységes állam, és bármely ennek ellentmondó eszmecsere értelmetlen” – tette hozzá Duşa.
Amikor majd sor kerül az alkotmányt módosító tervezet megvitatására, elemezni fogjuk, hogy az autonómia követelés tárgyilagos-e, vagy sem.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester előkészített egy dokumentumot a Székelyföld autonómiájával kapcsolatban, amely alapja lehet a román közösséggel ebben a témában kezdeményezendő párbeszédnek, de nem tudja, ha ez az időszak megfelel-e ennek, mivel a téma kedvezményezne a nacionalistáknak.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és az RMDSZ városi szervezetének elnöke múlt csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján elmondta, előkészített egy dokumentumot Székelyföld autonómiájára vonatkozóan, amely alapját képezné a román közösség képviselőivel ebben a témában indítandó párbeszédnek.
„A dokumentum készen van, de találnunk kell partnereket, akikkel meg tudjuk vitatni. Nem tudom azonban, hogy ez az időszak, a parlamenti választások előtt, megfelelő-e ilyenfajta megbeszélésekre, mivel ez a téma kedvezményezne a nacionalista szervezeteknek. Ugyanakkor lehet, hogy sok magyar is úgy gondolná, hogy a magyar politikusok azért beszélnek az autonómiáról, mert kampány van” – mondta az RMDSZ-vezető.
A felsőház plénuma múlt szeptember 25-én elutasította azt a Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetet, amelyet még 2005-ben nyújtott be az RMDSZ két akkori szenátora, Sógor Csaba és Becsek-Garda Dezső.
Az organikus jelleggel bíró jogszabálytervezet ellen 54 szenátor szavazott, mellette pedig öt szenátor. A szavazáskor ketten tartózkodtak. Az ügyben a szenátus volt a döntő szerv.
A képviselőház még 2005-ben elutasította a törvénytervezetet, amely ezt követően több évig állt a szenátus asztalán. 2009 júniusában a jogi és a közigazgatási bizottságok elutasították azt, majd decembertől kezdődően tízszer is felkerült a felsőház plénumüléseinek napirendjére, de egyszer sem sikerült szavazat alá bocsátani.
Mediafax
Nyugati Jelen (Arad)

Az erdélyi önrendelkezési küzdelem állomásai (Autonómiát!) – dokumentum
1989. december 25.
A december 25-i Kiáltvány „egy új nemzetiségi Statútum” kidolgozását szorgalmazta, ugyanakkor megfogalmazódik benne a „kollektív jogok” alkotmányos szavatolása iránti igény, valamint az, hogy az RMDSZ „az önrendelkezési jog elvi alapján” áll, vagyis a dokumentum tartalmaz az autonómiatervezetek irányába mutató megfogalmazásokat.
1990. április 21–22.
Az RMDSZ első, nagyváradi kongresszusán elfogadott program általános utalást tartalmaz az önrendelkezésre nézve, azaz célként olyan jogi keretek kialakítását jelöli meg, „amelyek szavatolják nemzetiségi viszonyaink rendezését az európai demokráciában megvalósult legjobb modellek szerint, biztosítják az egyéni és kollektív nemzetiségi jogok szabad érvényesítését, az önrendelkezést”. A program ezen elvi kijelentését a 13. pont konkretizálja: „különféle személyi és kollektív kisebbségi jogok gyakorlásának legmegfelelőbb biztosítéka a helyi önkormányzati rendszer kialakítása.” 1991. május 24–26.
Az RMDSZ II. (marosvásárhelyi) kongresszusán Szőcs Géza bemutatja Nemzetiségi törvénytervezet-csomagját, amely definiálja az autonómiaformákat is. A tervezet nem vált az RMDSZ hivatalos dokumentumává. 1992. október 25.
Az RMDSZ Küldöttek Országos Tanácsának (KOT) ülésén elfogadják a Nyilatkozat a nemzeti kérdésről című dokumentumot, amely az úgynevezett Kolozsvári Nyilatkozatként lett ismert. A határozat a „belső önrendelkezés” koncepciójára alapozó autonómiastratégia felülkerekedését jelentette a kisebbségjogi és a helyi önkormányzatokra alapozó felfogással szemben. 1992. december 31.
December 31-i dátummal teszi közzé Csapó József a Memorandum a romániai magyar nemzeti közösség önrendelkezéséről című tervezetét, amely bár a Kolozsvári Nyilatkozatra alapoz, még nem vált az RMDSZ hivatalos dokumentumává. E tervezet a „belső önrendelkezés” koncepciójának első megalapozási kísérleteként megpróbálta összefoglalni és hasznosítani a legfontosabb nemzetközi dokumentumokat. 1993. november 14.
Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) elfogadta a nemzeti kisebbségekről és autonóm közösségekről szóló törvénytervezetet, amelyet a román parlamentben törvényjavaslatként iktattak. A tervezet mind a kisebbségi jogokat, mind a közösségi autonómia három formáját (személyi elvű autonómia, a sajátos státusú önkormányzatok autonómiája és a regionális autonómia) megjelöli, azonban – kerettörvényként – nem kodifikálja azt. 1994. március
Szilágyi N. Sándor a Korunkban közzéteszi Törvény a nemzeti identitással kapcsolatos jogokról és a nemzeti közösségek méltányos és harmonikus együttéléséről című törvényjavaslatát. A tervezet inkább nyelvi rezsimet szabályoz, de bevezeti „az önadminisztráló nemzeti közösségek” fogalmát is. 1994. május 13–14.
Román–magyar szakmai tanácskozás a közösségi jogokról és az autonómiáról Tusnádfürdőn. Résztvevői: Gabriel Andreescu, Renate Weber, Valentin Stan, Smaranda Enache, Biró Annamária, Kolumbán Gábor, Bakk Miklós, Bodó Barna, Fábián Ernő, Varga Attila, Balázs Sándor, Horváth István, Eckstein-Kovács Péter és Nagy György. 1994. szeptember 28.
Csapó József az Erdélyi Naplóban közzéteszi javaslatát a három autonómiaforma kodifikálásáról. Ezek címei: A sajátos státusú helyi önkormányzat statútuma; A Romániai magyar nemzeti közösség személyi autonómiájának statútuma és A sajátos státusú helyi önkormányzatok regionális társulásának autonómia-statútuma. 1994. november
Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának határozata alapján szakbizottság jön létre az autonómiastatútumok véglegesítésére. Tagjai: Csapó József, Tokay György, Varga Attila, Béres András, Bodó Barna, Balázs Sándor, Bakk Miklós, Papp Előd, Hajdú Gábor, Katona Ádám, Madaras Lázár, Markó Attila, Szabó István, Szilágyi N. Sándor. A bizottság Csapó József tervezeteit vette alapul.
1995. április
Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének Főosztálya két tervezetet bocsát belső vitára: A romániai magyar nemzeti közösség személyi elvű autonómiájának statútuma (kidolgozói: Bodó Barna, Bakk Miklós, Szász Alpár Zoltán); Törvénytervezet a személyi elvű önkormányzatokról (kidolgozója: Bakk Miklós). 1995. április 7–8.
Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának ülése a szakbizottság javaslatai alapján megvitatta az alternatív tervezeteket, de nem hozott döntést róluk. Csupán az a határozat született, hogy az autonómiavita eredményeit bele kell foglalni a közelgő kongresszus programtervezetébe. 1995. május 26–28.
Az RMDSZ negyedik, kolozsvári kongresszusa programba foglalt néhány elvi tézist az autonómiáról (ezek szerint az autonómia egyaránt jelent elvet a jogállam kiépítésében, a nemzeti közösség jogát, melyet identitása megőrzése érdekében gyakorol, eszközt a romániai magyarság gazdasági és kulturális fennmaradásának megalapozásához és stratégiai célt, melyet az RMDSZ politikai tevékenységében és a civil társadalom szervezeteivel kialakított kapcsolataiban követ), és rögzítette azt a három autonómia-formát, amelynek jogi megfogalmazására és a törvényhozás útján való érvényesítésére az RMDSZ törekedni fog. E három autonómia-forma: a személyi elvű autonómia, a sajátos státusú helyi önkormányzatok, valamint a területi autonómia, mely „a helyi önkormányzatok társulásával érdekszövetségként jön létre”. 1995. szeptember
Csapó József közzéteszi a Magyar Kisebbségben (1995/2. szám) Székelyföld autonómia-statútuma című tervezetét, mely Székelyföld autonómiájának megfogalmazására irányul, a belső önrendelkezés elvére alapozva. Ez a koncepció később a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tervezetének alapjául szolgált. 2003. április 23.
Megalakul az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete, amely az RMDSZ programjában is szereplő autonómiaformák megvalósítását tűzi ki célul. A Tőkés László püspök és Fejes Anzelm premontrei főapát elnökletével megalakult testületnek 31 tagja volt, köztük parlamenti és önkormányzati képviselők, polgármesterek, RMDSZ-tisztségviselők, vállalkozók, civil társadalmi szervezetek vezetői.
2003. július 7.
Gyergyócsomafalván megalakul az EMNT KT székelyföldi tagjainak részvételével, önálló testületként a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete azzal a céllal, hogy Székelyföld autonómiaigényének közképviseletére, illetve megvalósítására létrehozza a Székely Nemzeti Tanácsot. A kezdeményező testület tagjai nyilatkozatban üdvözlik az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2003/1334-es számú, Andreas Gross jelentése alapján elfogadott határozatát. 2003. október 26-án Sepsiszentgyörgyön, a Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében megalakul a Székely Nemzeti Tanács. Elnökké egyhangúlag dr. Csapó Józsefet választják. Alakulásakor meghirdetett célja, hogy a Székelyföld autonómiáját a jog és a demokrácia eszközével vívja ki, alkalmazva a nemzetközi jog kínálta lehetőségeket. 2003. október 29-én a román parlament felsőházának jogi bizottságában Antonie Iorgovan kormánypárti szenátor Románia alkotmánya elleni támadásnak nevezi a Székely Nemzeti Tanács megalakulását, kérve, hogy a testület forduljon az ország legfőbb ügyészéhez „a Székely Nemzeti Tanács akcióival kapcsolatban”. A szenátus ülésén megjelent Ilie Botos, Románia legfőbb ügyésze, és biztosította a testület tagjait, hogy az általa vezetett intézmény az ügyben „már teljesíti kötelességét” – közölte a román közszolgálati rádió. 2003. november 13-án a Székely Nemzeti Tanács elnöke, dr. Csapó József közzétette a Székely Nemzeti Tanács által közvitára bocsátott Székelyföld-statútum román nyelvű változatát, és kijelentette, hogy a román változat alapján konszenzusra szeretnének jutni a székelyföldi románsággal. 2003. november
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által felkért szakértői csoport (koordinátora: Bakk Miklós, tagjai: Bodó Barna, Borbély Imre, Biró Gáspár, Komlóssy József, Kovács Péter) elkészíti az ún. Autonómia-csomagtervet (mely három összefüggő tervezetet tartalmaz a regionális autonómiára vonatkozóan: Kerettörvény a régiókról, Törvénytervezet Székelyföld különleges jogállású régió létrehozásáról, Székelyföld különleges jogállású régió autonómiájának statútuma). Később a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vitatta e tervezet legitimitását, ezért nem vált az EMNT hivatalos dokumentumává. 2003. december 10.
Miután az Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Állandó Bizottsága a román és a magyar parlamenti pártok frakcióvezetőitől személyes találkozót kért, hogy tájékoztassa őket a Székely Nemzeti Tanács célkitűzéseiről, Ioan Solcanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt szenátusi frakcióvezetője fogadta az SZNT küldöttségét. A találkozó után Solcanu újságíróknak kijelentette: elfogadhatatlannak tartja a székelyföldi autonómiatervét. 2004. január 17.
Sepsiszentgyörgyön ülésezett a Székely Nemzeti Tanács, véglegesítette és elfogadta a Csapó József tervezetén alapuló Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét. A tanács arról is döntött, hogy a statútumtervezettel Románia parlamentjéhez fordul. 2004. február 25.
Birtalan Ákos, valamint az RMDSZ-frakció polgári szárnyának képviselői, Kovács Zoltán és Szilágyi Zsolt Bihar, Pécsi Ferenc Szatmár, Toró T. Tibor Temes és Vekov Károly Kolozs megyei képviselő Románia parlamentje elé terjesztette Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét. 2004. március 30.
A Képviselőház elutasítja Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét. 2004. június 18.
Négy magyar képviselő és egy szenátor aláírásával iktatták a képviselőház állandó bizottságában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által kidolgozott személyi elvű autonómia kerettörvényét, valamint a romániai magyarság személyi elvű autonómiájának statútumát, melyet Bakk Miklós és Toró T. Tibor dolgozott ki. 2004. június 29.
A szenátus elutasítja Székelyföld autonómiájának statútumát. 2004. szeptember 9.
Alkotmányellenességre hivatkozva a képviselőház közigazgatási bizottsága elutasította a romániai nemzeti kisebbségek személyi elvű autonómiáját szabályozó kerettörvényt, valamint a romániai magyarság személyi elvű autonómiájának statútumát, melyet június 18-án nyújtott be négy magyar képviselő és egy szenátor. 2004. december 23.
Az új kormány megalakításáról szóló parlamenti megbeszéléseken az RMDSZ a kisebbségek jogait magában foglaló és biztosító törvény megalkotását javasolta. 2005. január 18.
A Magyar Rádiónak adott interjúban Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök megállapította: a határon túl már van kulturális autonómia. 2005. február 8.
Az RMDSZ sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a többi kisebbség képviselőivel közösen dolgoznak a kisebbségi törvényen, mely kerettörvény jellegű lesz, és azt közvitára bocsátják. 2005. február 18.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerint a kisebbségi törvény megalkotása aláássa az autonómiát. 2005. március 17.
Toró T. Tibor Temes megyei képviselő bírálta a tervezetet, mert az a kisebbségi szervezetek létrehozására vonatkozóan ugyanazokat a diszkriminatív kritériumokat tartalmazza, amelyeket a romániai választási törvényben több nemzetközi szervezet is kifogásolt. 2005. március 18.
Nyilvánosságra hozták az RMDSZ által kezdeményezett kisebbségi törvény tervezetének szövegét. 2005. március 21.
A Magyar Polgári Szövetség háromszéki egyeztető tanácsa bírálta a nemzeti kisebbségekről szóló törvény tervezetét, és széleskörű konzultációsorozat beindítását kezdeményezte az autonómiáról. 2005. március 22–25.
Toró T. Tibor képviselő benyújtotta a kisebbségi törvény tervezetéhez készített módosító csomagot, mely 15 indítványt tartalmaz, és az EMNT 2004-ben iktatott személyi elvű kerettörvény-tervezetéből indul ki.
2005. március 30.
Az erdélyi protestáns egyházfők Markó Bélához intézett nyílt levelükben kifejtik: nem célszerű jelen formájában a parlament elé terjeszteni a tervezetet, mert azt nem előzte meg széles körű szakmai és társadalmi vita.
2005. április 9.
A Székely Nemzeti Tanács ismét az igazságügyi minisztériumhoz fordult a népszavazásról szóló törvény módosításáért annak érdekében, hogy a székelyföldi helyi önkormányzatok által az autonómia kérdésében kiírt népszavazások ne legyenek megtámadhatóak a közigazgatási bíróságon. 2005. április 15.
Puskás Bálint szenátor bejelentette: az RMDSZ háromszéki törvényhozói népszavazási törvényt módosító tervezetet nyújtottak be a parlamentben annak érdekében, hogy váljon lehetővé a Székelyföld autonómiájáról szóló referendum kiírása. 2005. április 21.
A kormány úgy döntött, a kisebbségi törvény tervezetéről kéri a Velencei Bizottság és az EBESZ kisebbségi főbiztosának véleményét. 2005. április 23.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács közös nyilatkozatban bírálja a kisebbségi törvényt, mely „a magyar autonómia kijátszására és letörésére szolgál”. 2005. május 19.
Többszöri halasztást követően a kormány elfogadta az RMDSZ kisebbségitörvény-javaslatát. 2005. június 2.
A kisebbségi törvény tervezete eljutott a szenátus emberjogi, illetve közigazgatási bizottságának asztalára. 2005. június 3.
A kisebbségi törvénytervezet támogatását kérte az Európai Néppárttól Markó Béla. 2005. június 8.
Az RMDSZ frakciói úgy döntöttek, nem támogatják a Székely Nemzeti Tanács parlament elé terjesztett autonómiastatútumát. 2005. június 9.
Negatívan véleményezte a szenátus kulturális bizottsága a kisebbségi törvénytervezetet. 2005. június 30.
A Székely Nemzeti Tanács Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét másodszor is a parlament elé terjesztik; ezúttal a beterjesztők: Sógor Csaba szenátor és Becsek Garda Dezső képviselő. A tervezet a 2004. március 1-jén benyújtott változathoz képest módosításokat tartalmaz, többek között a parlament törvényhozási bizottságának észrevételei alapján. A tervezetet a képviselőház 2005. október 12-én elutasította. 2005. július 7.
A szenátus közigazgatási és területrendezési bizottsága kedvezően véleményezte a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetet. 2005. október 8.
A Székely Nemzeti Tanács összegzése szerint a tanács felkérésére 11 helyi önkormányzat határozott a helyi népszavazás megszervezéséről Székelyföld autonóm közigazgatási régió törvény általi létrehozásának tárgyában. A közigazgatási bíróságokon megsemmisítették a tanácsi határozatokat. 2005. október 12.
A képviselőház 188–16 arányban elutasítja a Székely Nemzeti Tanács Székelyföld autonómiájára vonatkozó, másodszor is a parlament elé terjesztett törvénytervezetét. 2005. október 14.
A Székely Nemzeti Tanács autonómia-statútuma felvállalhatatlan – jelentette ki sajtótájékoztatón Márton Árpád parlamenti képviselő. Arra a kérdésre válaszolva, hogy ha az RMDSZ felvállalhatatlannak tartja az SZNT tervezetét, akkor miért nem nyújtotta eddig be saját javaslatát, Márton Árpád azt válaszolta: az RMDSZ nem tartja jónak a mostani időpontot. 2005. október 21.
A Velencei Bizottság soros ülésén úgy értékelte a kisebbségi törvénytervezetet, hogy az lehetőséget teremt majd Romániában a kisebbségi jogok megerősítésére és kiszélesítésére. Ugyanakkor a jelentés bírálta a tervezet kisebbségi szervezetek bejegyzésére és választási részvételére vonatkozó, korlátozó előírásait. 2005. október 24.
A szenátus elutasította a kisebbségek jogállásáról szóló törvényjavaslatot. 2005. október 26.
A képviselőház házbizottságában leszavazták a kormánykoalíció azon kérését, hogy az alsóház sürgősségi eljárással tárgyalja meg a kisebbségi törvényjavaslatot. A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) közleményben kérte az RMDSZ csúcsvezetőinek lemondását, a kisebbségi törvénytervezet visszavonását és egy másik, az autonómiáról szóló tervezet előkészítését. 2005. november 2.
A székelyföldi román civil szervezetek memorandumot tettek közzé, amelyben az európai követelményekkel ellentétesnek nevezik a kisebbségi törvényt. 2005. november 30.
Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök kolozsvári sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kisebbségi törvénytervezet „nem tartalmaz túlzásokat”. Mint mondta, nem hiszi, hogy félni kellene a kulturális autonómiától vagy a kisebbségeknek biztosított jogoktól. 2005. december 4.
Emil Boc, a Demokrata Párt elnöke kijelentette: pártja jelenlegi formájában nem támogatja a kisebbségi törvényt. 2005. december 7.
A képviselőház szakbizottságaiban megkezdődött a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet vitája. 2005. december 12.
Eugen Nicolăescu, az NLP–DP (D. A.) pártszövetség szóvivője bejelentette, hogy a két párt vezetői megállapodtak, kiiktatják a kisebbségi törvényből a kulturális autonómia-tanácsokra vonatkozó cikkelyeket. Az autonómiatanácsok hatáskörét, javaslatuk szerint, a Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) venné át. Markó Béla RMDSZ-elnök szószegőknek nevezte a román kormánypártok azon politikusait, akik nem támogatják, vagy ki akarják üresíteni a kisebbségi törvénytervezetet. 2005. december 13.
Az RMDSZ frakciója megszavazta, hogy Toró T. Tibor Temes megyei parlamenti képviselő vonja vissza módosító indítványait. Toró a szavazás után is megerősítette a Szabadságnak, hogy ennek a kérésnek nem fog eleget tenni. 2005. december 15.Az EP megszavazta a Romániáról szóló jelentést. A Pierre Moscovici francia EP-képviselő által készített dokumentumban az áll, hogy az EP „elégedetlenségét fejezi ki a kisebbségi törvény folyamatos késése miatt”. 2006. január 12.
A Ziua című lap révén ismertté vált Valeriu Tabără kisebbségi törvénytervezete. 2006. március 21.
A képviselőház jogi, emberjogi és tanügyi szakbizottsága folytatta a kisebbségi törvénytervezet vitáját; a vita a harmadik cikkelyig jutott. 2006. április 20.
Tabajdi Csaba (MSZP) és Szent-Iványi István (SZDSZ) EP-képviselő közös levélben hívta fel Olli Rehn figyelmét, hogy Románia többszöri ígérete ellenére a mai napig nem fogadta el a kisebbségekről szóló törvényt. 2006. május 17.
A kisebbségek jogállásáról és a pártfinanszírozásról szóló törvények elfogadását szorgalmazta Bukarestben José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke és Olli Rehn bővítési biztos. 2006. június 7.
Wilfried Martens, az Európai Néppárt (EPP) elnöke kijelentette: fontosnak tartja, hogy a román parlament elfogadja a kisebbségi törvényt, és hogy a romániai pártok támogassák ezt az ügyet. 2006. július 5.
A képviselőház plénuma elutasította az RMDSZ javaslatát, hogy tűzzék napirendre a kisebbségi törvénytervezetet. 2006. augusztus 2.
Antal Árpád Kovászna megyei RMDSZ-képviselő a Háromszék című lapnak nyilatkozva kifejtette, jobb lett volna, ha egy évvel korábban az RMDSZ azt kéri a kormánytól, vállaljon felelősséget a jogszabályért. Akkor frakció-kollégái nem támogatták ötletét. Meglátása szerint azért is kedvezőbb lett volna a másik utat választani, mert elutasítás vagy siker esetén az RMDSZ más fontos célkitűzésekre – például az önálló magyar egyetem létrehozására – összpontosíthatott volna. 2006. augusztus 31.
Frunda György Maros megyei szenátor kifejtette, nem hiszi, hogy a parlament a kormány által benyújtott formában elfogadja a kisebbségi törvénytervezetet. Emiatt viszont a magyar érdekvédelmi szervezetnek nem kell kilépnie a kormányból. 2006. november 3.
Az erdélyi magyar egyházak vezetői közös nyilatkozatban álltak ki az erdélyi magyar közösség önkormányzati jogai mellett, kinyilvánítva, hogy támogatják az autonómia kialakítására irányuló jogos igényét, beleértve „Székelyföld területi önrendelkezésének ügyét” is. 2006. november 23.
Az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága, a román csatlakozás helyzetéről készült állásfoglalásában a kisebbségi törvény mielőbbi elfogadását szorgalmazta. 2006. december 10.
A Nemzeti Liberális Párt (NLP) és a Demokrata Párt (DP) fel kívánja gyorsítani a kisebbségi törvény parlamenti elfogadását. Markó Béla RMDSZ-elnök szkeptikusan fogadta ezt, kijelentvén: „Cinikusan úgy is lehetne fogalmazni, hogy miután kisebbségbe került a kormány a parlamentben, az RMDSZ partnerei megkönnyebbülten eldöntötték, hogy támogatják a kisebbségi törvényt.” 2006. december–2007. március
Az SZNT  kezdeményezésére Székelyföld számos településén nemhivatalos népszavazást szerveztek Székelyföld autonómiájáról. A nemhivatalos népszavazást annak nyomán szervezték meg, hogy a helyi népszavazási határozatokat a hatóságok (prefektúrák) jogi úton érvénytelenítették. 2008. február 21.
Klaus Johannis, Nagyszeben polgármestere, a Német Demokrata Fórum elnöke kijelentette, hogy az erdélyi szászok nem kérnek autonómiát. 2009. június–2010. január
A 2009 áprilisában megalakult Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) keretében 2009 júniusában létrejött az EMEF autonómia-munkacsoportja (két társelnöke Márton Árpád képviselő és Bakk Miklós politológus). A munkacsoport 2009 júniusa és 2010 januárja között háromszor ülésezett, azonban határozatai nem valósultak meg. 2009. július 18.
Traian Băsescu román államfő megismételte a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor közönsége, Tőkés László és Orbán Viktor előtt korábbi, számtalanszor már hangoztatott álláspontját, miszerint az autonómia minden közösséget egyformán megillet Romániában, és ugyanolyan mértékű önrendelkezés képzelhető el Székelyudvarhelyen, mint például Caracalban vagy Tulceában. 2012. szeptember 25.
A román szenátus elutasította a székelyföldi területi autonómiáról szóló törvénytervezetet, amelyet még 2005-ben terjesztett a törvényhozás elé Sógor Csaba és Garda Dezső. Az SZNT által megfogalmazott, Székelyföld autonómia-statútuma című tervezetet 2005. október 12-én a román képviselőházban 188–16 arányban leszavazták. A szenátusban érdemi vitát nem tartottak, 54 szenátor a jogszabály ellen szavazott, öten mellette, ketten tartózkodtak. Az RMDSZ-esek közül jelen volt, és igennel szavazott Albert Álmos, Cseke Attila, Fekete Szabó András, Günthner Tibor, de egyikük sem szólalt fel a tervezet mellett, ugyanakkor igennel szavazott Marcu Gheorghe SZDP-s honatya is. Hiányzott: Markó Béla, Frunda György, Verestóy Attila.
(Bakk Miklós politológus összeállítása alapján)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Frunda György, avagy a hazug ember és a sánta kutya meséje
A Krónika napilap pénteki lapszámában idézte Frunda Györgyöt. Már a cím is megtévesztő, hiszen e szerint az a személy nyilatkozik a kormányzatban való részvétel mellett, aki az utóbbi RMDSZ-es kormányban való részvétel idején mindig a kormányzati szerepvállalás ellen agitált rendületlenül – főleg a román sajtóban.
Most – a divatnak megfelelően – támadásba lendült az Erdélyi Magyar Néppárt által óhajtott föderalizmus ellen, és ezt szembeállítja az RMDSZ által „felvállalt”, úgynevezett „helyi és területi autonómiával.” Az RMDSZ örökéletű szenátora, elfelejtette azt, hogy 79 becsületes magyar ember, képviselőjelölt, már felesküdött az autonómiára. (Történt ez a János Zsigmond unitárius kollégiumban.)
Frunda nyilatkozatában olvashatjuk: „A szövetség szenátora emlékeztet az autonómia törvénytervezetére, amit nemrég visszautasított a felsőház. Szerinte azt a 2008-as választásokat megelőzően az RMDSZ két politikusa, Garda Dezső és Sógor Csaba konkrét kampánycélokkal nyújtotta be, s a szövetségnek egy különálló törvénytervezete van az autonóm régiókról.” – nos ez egyszerűen valótlanság.
Nagyon tisztelt szenátor úr! A Székely Nemzeti Tanács autonómia törvényét – melyet a 2004– 2008-as törvényhozási ciklusban sajnos csak ketten, Sógor Csaba és én vállaltuk fel – már csak azért sem nyújthattuk be kampánycéllal, mivel azt 2005 nyarán tettük le a képviselőház állandó bizottságához, nem pedig 2008-as választásokat megelőzően. Én meggyőződésből és népem iránti elkötelezettségből vállaltam tettemet és annak következményeit. Tudom, hogy ezért és a korrupció elleni elkötelezettségemért állítottak félre a politikai életből.
Azért hogy megszabaduljanak tőlem, megszüntették az RMDSZ területi szintjén a nép általi előválasztásokat 2008-tól, Gyergyó körzetét pedig három képviselői körzetbe osztották: Gyergyóújfalut, Gyergyócsomafalvát, Gyergyókilyénfalvát, Gyergyótekerőpatakot és Marosfőt a felcsíki képviselői körzethez csatolták, Ditrót és Borszéket a maroshévízi képviselői körzethez, míg Gyergyószentmiklóst, Gyergyóalfalut, Gyergyószárhegyet és Gyergyóremetét a Sóvidékhez és Székelykeresztúr környékéhez. Mindezt csak azért, hogy megszabadulhassanak tőlem. A félreállításomra tett erőfeszítések tehát sikerrel végződtek.
Most, négy év múlva csodálkozva tapasztalom, hogy Önnek (vagy Önöknek) a fő politikai ellenfele ebben a kampányban továbbra is én vagyok, aki visszavonultam a politikából. Ha azonban személyem volna Frunda úr vagy mások kampányának az egyik fő célpontja, állok elébe. Nyilvánossá tehetem egyeseknek a gyergyószentmiklósi fafeldolgozó vállalat privatizációja alkalmával történt, sajátos lépéseit, dokumentumokat közölhetek egyes magas rangú tisztségviselőknek a befolyásukkal való visszaéléséről, de ha gondolják, a korrupciós ügyek általam feltárt a sokaságának közlésére is vállalkozhatom.
Bár nem értek egyet az RMDSZ politikájával, mégsem szeretnék részt venni a magyarság megosztásában. Kérem, hagyják meg nekem azt a lehetőséget, hogy ne kelljen támadjam a magyarság ún. „érdekszövetségét”. Ne kényszerítsenek arra, hogy kiteregessek bizonyos korrupciós ügyeket. Én azt hittem, megelégszenek a félreállításommal. Úgy tűnik, Frunda György szenátor úr nem így gondolkozik. Az azonban mégis csak sok, hogy megrágalmazásom érdekében összetéveszti a 2005-ös esztendőt 2008-cal. 
Garda Dezső
Krónika (Kolozsvár)

Garda Dezső igaza – Állásfoglalás a hiteles autonómiaküzdelem védelmében
Frunda Györgynek a Krónika november nyolcadikai számában megjelent kijelentéseivel kapcsolatban szeretnénk leszögezni a következőket:
A Székely Nemzeti Tanács először 2004 januárjában fordult Országgyűlési képviselőkhöz azzal a kéréssel, hogy Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét terjesszék a parlament elé. Ekkor Birtalan Ákos, Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor, Vekov Károly Országgyűlési képviselők vállalták a feladatot, és március elsején Románia parlamentje elé terjesztették a törvénytervezetet. 
A tervezet elutasítása után, immár egy új parlamenti ciklusban, – Románia EU csatlakozási tárgyalásainak lezárása előtt – dönt úgy a Székely Nemzeti Tanács, hogy a tervezetet ismét beterjeszti. 2005-ben felkérte az RMDSZ-frakció minden egyes tagját, hogy közösen nyújtsák be a parlamentbe Székelyföld autonómia-statútumának tervezetét. Sajnálatos módon a felkérést csak Garda Dezső képviselő és Sógor Csaba szenátor fogadta el.
Megítélésünk szerint egy olyan tervezetet, amely mögött a közösség akarata áll, kötelessége felvállalni minden választott magyar képviselőnek. Sajnáljuk, hogy eme erkölcsi kötelességnek 2005-ben mindössze ketten tettek eleget. Azt ellenben mélységesen elítéljük, hogy bárki megbélyegezze, illetve megrágalmazza azokat, akik akkor és ott helyesen cselekedtek. Frunda György vádaskodása még érthetetlenebb, ha figyelembe vesszük, hogy 2005-ben semmiféle választás nem volt, tehát értelmetlenség kampány-célokkal megvádolni a tervezetet benyújtó két politikust. 
A szeptember 25-i szenátusi szavazás kapcsán Frunda György azt nyilatkozza, hogy ott nem került sor vitára, ezzel azt a látszatot keltve, hogy nem is volt mód hozzászólni. Ezzel szemben a valóság az, hogy az RMDSZ szenátorainak egy része különböző okokból nem volt jelen abban a pillanatban az ülésteremben, a bent tartózkodók pedig hallgattak, amikor az ülésvezető megkérdezte, hogy ki szeretne hozzászólni. 
A közvélemény pedig pontosan azt rója fel – és joggal – az RMDSZ szenátorainak, hogy habár lehetett volna, de az ő érdektelenségük miatt nem volt vita, pedig ott volt egy jó alkalom, hogy a szenátus mikrofonjától mondják el, hogy mit kíván a székely nép. Távolmaradásukkal és hallgatásukkal történelmi mulasztást követtek el, amiért elszámolással tartoznak a székely népnek. 
Ilyen előzmények után teljesen hiteltelen Frunda György azon állítása, hogy a helyi és a területi autonómiát támogatja. Szeptember 25-én adott volt a lehetőség, hogy a nyilvánosság előtt fellépjen és érveljen Székelyföld autonómiája mellett, ezt azonban nem tette meg sem ő, sem a kollégái. 
Frunda Györgynek és társainak tudniuk kell, hogy nem attól lesz autonómia, hogy kampány-gyűléseken és sajtótájékoztatókon hangzatosakat nyilatkoznak, vagy az adófizetők pénzén gyártott óriásplakátokra, a képmásuk mellé fedezet nélküli, tartalmatlan jelszavakat írnak, hanem attól, ha ki-ki a maga helyén elvégzi a feladatát – a képviselők és szenátorok például a bukaresti parlamentben – és kiállnak határozottan Székelyföld autonómiája mellett.
Izsák Balázs 
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma

Frunda György a Duna TV Közbeszéd című műsorában
A szenátor alternatív javaslatot terjesztett be az európai fórumokon az autonómia ügyében
A Duna Televízió Közbeszéd című műsorának vendége volt múlt pénteken Frunda György marosvásárhelyi szenátorjelölt. A politikussal Maksay Ágnes műsorvezető-szerkesztő beszélgetett. Az interjú szerkesztett változatát az alábbiakban olvashatják.
– Maros megye 1-es számú szenátori körzetében indul, immár a hetedik mandátumáért, és van egy magyar ellenjelöltje Jakab István személyében, aki az Erdélyi Magyar Néppártot képviseli. Nyilván, mindketten azzal a szándékkal indulnak, hogy bejussanak a parlamentbe. Csak a legfontosabb érvet hozza fel az Ön személye és az RMDSZ mellett!
– Az ő állítása, sajnos, nem igaz. Jakab István nem azért indul, hogy ő bejusson, hanem azért, hogy én ne jussak be. Én azonban meg vagyok győződve róla, hogy be fogok jutni. Hogy melyek az érveim? A tapasztalatom, mindaz, amit tettem az elmúlt 22 év alatt; az, hogy kiálltam az emberek mellett akkor is, amikor az RMDSZ vezetőségével szembe kellett szállni, például amikor a nyugdíjakról volt szó, vagy amikor sürgettem, hogy az RMDSZ lépjen ki a kormánykoalícióból. Sokkal jobb lenne most a politikai pozíciónk, ha akkor meghallgatnak! Én azt hiszem, mindez garancia arra, hogy az emberi jogokért, a kisebbségi jogokért, egyéni és kollektív jogokért küzdeni fogok.
– Tehát Ön is osztja a többi RMDSZ-politikusnak a véleményét, miszerint az Erdélyi Magyar Néppárt bontó párt.
– Nem bontó, romboló! Akármit mondanak, egyetlenegy céljuk van, hogy az RMDSZ ne jusson be a parlamentbe! Huszonnyolcezer-nyolcszáz szavazatot kaptam a nyáron mint polgármesterjelölt, ugyanannyit, mint négy évvel ezelőtt mint szenátorjelölt. Négy évvel ezelőtt a 28.800 szavazat a voksok 49,6 százalékát tette ki, a nyáron pedig a 38 százalékát. Ezért destruktív a néppárt: mert ha a 28-29 ezer szavazatot én ismét megkapom, ők pedig szereznek 500-at vagy 1000-t, az nekik nem használ semmit, olyan, mint az esővíz, de miattuk arányában tudok veszíteni 0,2 százalékot, ami azt jelenti, hogy nem lesz meg az 50 százalékom, hanem 49,8. Erre játszanak rá.
– Ők azt mondják, hogy szövetségi köztársaság, az RMDSZ-programban az autonómia szerepel.
– Nézze, eddig sohasem volt szó szövetségi köztársaságról. Nem lehet bedobni a témát előkészítetlenül, ezt ki kell dolgozni. Különben is: miért jobb a magyarságnak, ha létrehozok egy önálló erdélyi területet, ahol nem 7 százalékban, hanem 20 vagy 22 százalékban leszünk kisebbségben? Nem nyerünk semmit. A mi javaslatunk a helyi, területi autonómia.
– Az Erdélyi Magyar Néppárt erre azt mondja, hogy könnyebb az erdélyi helyi emberekkel tárgyalni, meggyőzni őket az autonómia tekintetében egy erdélyi, regionális parlamentben, mint a mostani szerkezet mellett.
– Nem korrekt az állítás szerintem, semmivel sem lenne jobb a helyzetünk, mint most. Akkor történik majd változás, ha létrehozunk egy régiót, amelyben a magyarság többségben van, és dönt mindenféle kérdésben.
– Ön a kampány idején is többször hangoztatta, hogy autonomista politikus. Több ízben feltevődött azonban a kérdés, hogy szeptember 25-én, amikor a szenátusban beszéltek–szavaztak a Garda Dezső, Sógor Csaba által benyújtott autonómiatervezetről, nem volt ott. Ez hogyan történhetett?
– Tizenharmadik alkalommal tárgyaltak szeptember 25-én erről az autonómiatervezetről, és úgy nézett ki, mint előző alkalommal, hogy elhalasztják. Engem felhívtak a bizottságtól, hogy írjak alá egy véleményezést egy minisztériumnak. Öt percet sem hiányoztam, s mire visszajöttem, le volt szavazva. Nem is nyitottak vitát a törvénytervezetről, mert már letárgyalták ezelőtt egy évvel.
– Hogyan lehet mégis kimozdítani ezt a holtpontról?
– Nem lehet kimozdítani, mert ez a törvény ebben a formában elfogadhatatlan volt. Ellenben nekem van egy alternatívám, amelyet be is mutatok Önnek. Az Európa Tanácsban, ahol 1993 óta dolgozom, elfogadtattam egy olyan mellékletet az Európai Emberjogi Egyezményhez, amely garantálja többek között a kulturális és területi autonómiát. Ezt az idén elfogadta az Európa Tanács. Ennél jogilag hatékonyabb, erősebb dokumentuma nincs Európának. Ezt még el kell fogadnia a miniszteri bizottságnak. Ha ez megtörténik, akkor a Strasbourgi Bíróságnak kötelező jogi eszközévé válik.
– Azt mondja meg, hogy miért nem ketten vannak most itt, és tulajdonképpen én mondtam, közvetítettem Önnek, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt ezt mondja, vagy azt mondja. Miért nem együtt ültek le?
– Sajnos, nagyon rövid időt szántak erre a beszélgetésre, így nem lett volna lehetőségem még dióhéjban sem elmondani, hogy miért szeretnék szenátor lenni. Ezért felkérem Önöket, ha van rá egy lehetőség, üljünk le vitázni Jakab Istvánnal! Tisztelettel állok elébe!
– Köszönjük szépen, hogy mindezt elmondta.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhely történetének kezd irodalma lenni
A Mentor Könyvkiadó két frissen megjelent, történelmi tematikájú tanulmánykötetét mutatták be csütörtökön este Marosvásárhelyen a Bernády Házban. A Marosvásárhely történetéből és A Maros megyei magyarság történetéből című könyvnek a harmadik kötete látott napvilágot, ezeket ismertette a szerkesztők és szerzők jelenlétében Spielmann Mihály történész, a kiadó megbízottja, maga is egyike a szerzőknek.
Marosvásárhely történetének kezd irodalma lenni – hangzott el a bemutatón, hiszen olyan történészei vannak a városnak, mint Pál-Antal Sándor nyugalmazott levéltáros, Szabó Miklós történész, illetve az őket követő fiatal történész kutatók, régészek, akiket érdekel a város múltja, akik nem „kötelező" témákról írtak, olyasmiről, amiről eddig nem írt senki, vagy, ami „divatos", hanem ami érdekli őket, amit kutatnak.
A Marosvásárhely történetéből című kötet szerzői közül Berekméri Árpád Róbert arról az ispotályról ír, amelynek iratai a református egyház levéltárában találhatók, Rüsz-Fogarasi Enikő a vagyon-örökítés témáját járta körül a Fejedelemség-kori Marosvásárhelyen, Simon Zsolt a Marosvásárhely késő középkori piackörzetéről végzett kutatásait teszi közzé, Takács Péter a régi Vásárhely piacszervező erőterét, Tamási Zsolt a felsővárosi állami elemi iskolák első évtizedeiről, Zepeczáner Jenő azokról a marosvásárhelyiekről közöl tanulmányt, akik a székely fürdőkön üdülnek.
Szabó Miklós a marosvásárhelyiek külföldi egyetemjárásáról, Fodor János Bernády György második polgármesterségéről, Pál-Antal Sándor Marosvásárhely Bernády általi vízművesítéséről közöl tanulmányt, Sebestyén Mihály a marosvásárhelyi Bethlen Gábor Szabadkőműves Páholy Anyakönyvéről értekezik.
A tanulmánykötet a sorozat harmadik darabja, a Mentor Kiadónál megjelent, várostörténeti írásokat tartalmazó gyűjtemények közül sorrendben a negyedik – ismertette Szőcs Katalin, a kiadó munkatársa. A szerzők, erdélyi és magyarországi kutatók, segítséget nyújtanak szakmabelieknek és laikusoknak egyaránt, hogy részleteiben is jobban megismerjék és megértsék a város múltját.
A Maros megyei magyarság történetéből című kötet 17, az eredeti témához kapcsolódó tanulmányt tartalmaz. Néhány ezek közül az Erdély közép-és újkori történetében jelentős szerepet játszó családok történetét, illetve birtokviszonyait ismerteti. Úttörő kutatás a középkori erdélyi magyar nemesség életmódjára, birtokszerzésére vonatkozó, a gazdaságtörténeti vizsgálódások, piackörzetek megállapítása, vagy a főrdőkultúra kialakulása Maros és Udvarhely megyében. Ugyanakkor magyarázatot nyújt a magyar királyok székelyföldi kultuszára is, feltárja például a nyárádszeredai fejedelemválasztás körülményeit, helyet kap a kötetben a két világháború közötti oktatás-, egyháztörténeti-, szakrális múzeum-történeti, pestis-járvány történeti és az első világháborús sajtó által végzett tájékoztatást vizsgáló tanulmány is.
A tanulmányok szerzői: Balázs Lajos, Boér Hunor, Csáki Árpád, Egyed Ákos, Garda Dezső, Gidó Csaba, Józsa András, Koszta István, László Márton, Nemes Gyula, Pál-Antal Sándor, Szekeres Attila István, Takács Péter, Tamási Zsolt, Weisz Szidónia, Zepeczáner Jenő.
A két kötet szerkesztője Pál-Antal Sándor és Simon Zsolt, akik a szerzőkkel együtt dedikáltak a könyvbemutató után.
Maszol.ro,

Vásárhelyről, vármegyéről
Kettős könyvbemutató a Bernády Házban
A marosvásárhelyi Mentor Kiadó két új, hiánypótló és jelentős kötetét mutatták be csütörtök délután a Bernády Házban. Mindkét kiadvány városunkhoz köthető, hiszen a köteteket – A Marosvásárhely történetéből III., illetve A Maros megyei magyarság történetéből III. című könyveket – felkért történészek tanulmányai alkotják. A kiadó képviseletében Szőcs Katalin üdvözölte a telt házas közönséget, a két sorozat legújabb köteteit a társszerző Sebestyén Mihály méltatta a szerkesztők – Pál Antal Sándor és Simon Zsolt jelenlé-tében.
– Marosvásárhelynek kezd irodalma lenni, az utóbbi 15 évben számos, a várossal foglalkozó kiadvány jelent meg, egyre több várostörténeti munkát láthatunk a könyvespolcokon. Pál Antal Sándor az utóbbi húsz évben aratja le több évtizedes levéltári munkásságának, kutatásának babérjait. És az utóbbi húsz évben felnőtt egy történésznemzedék, amelynek tagjai ugyancsak kutatják a város történelmét. A harmadik kiadvány elegáns kötet, amely nem muszájtémákról szól. Meglehetősen széles spektrumú, a tanulmányok terjedelmesebbek, minden történelmi kort magukba foglalnak. Berekméri Árpád Róbert például hadtörténész, de ezúttal Marosvásárhely első szociális intézményéről, az ispotály történetéről értekezik, Rusz Fogarasi Enikő pedig az örökösödési perekkel foglalkozik, ezekből a fejedelemségek korának mindennapjai bontakoznak ki. Simon Zsolt tanulmánya Vásárhely középkori piackörzetéről szól. Újabb történet a XX. század, amely egyre fontosabb lesz, hiszen most válik az anyag hozzáférhetővé. Pál Antal Sándor például a huszadik század eleji vízművesítésről ír, amelynek 1908-as elkészültével Vásárhely belépett a civilizált városok sorába. Fodor János Bernádyt dolgozta fel – nem a sikeres polgármestert, hanem azt, akinek a Trianon utáni Romániában kellett megállnia a helyét. Ismét a polgármesteri székbe került, de ezek nem voltak sikeres évek. A kudarctörténet oka a román rendszer idegenkedése a Bernády-féle gondolatoktól. Szabó Miklós a vásárhelyiek külföldi egyetemjárásával foglalkozik, Tamási Zsolt a vásárhelyi iskolákkal a Bernády-korszakban, míg Zepeczaner Jenő a XIX. század második felének fürdőéletével.
A Maros megyei magyarság történetéből című kiadványban az előzőnél is több tanulmány (16, míg a Marosvásárhely történetéből című könyv esetében 10) szerepel. Balázs Lajos a szent királyok kultuszát és a székelyeket, illetve e kettő viszonyát kutatja, Weisz Szidónia középkort tanulmányozó történész Somkeréki Antalról, Luxemburgi Zsigmond egy közeli hűbéreséről értekezik karriertörténeti munkásságában, Egyed Ákos a nevezetes nyárádszeredai fejedelemválasztást taglalja – ahol mindenki ott volt, csak a fejedelem, Bocskai hiányzott. Garda Dezső a Lázár család marosszéki ágáról, Gidó Csaba a nyárádmenti kisvasútról szól, az utolsóról, ami a Monarchiában elkészült. Józsa András pedig arról értekezik, hogy az Anghelescu-féle törvénnyel hogyan sorvasztották el a sóvidéki oktatást. László Márton krimiszerűen ír a vadadi kulákgyilkosságról, Nemes Gyula nagyernyei helytörténész a marosszéki sírfeliratokkal foglalkozik, Pál Antal Sándor a legnagyobb székelyföldi pestisjárványt kutatta. Szekeres Attila István Radnótról és az ottani kastélyról ír, míg Tamási Zsolt a katolikus alsópapságnak az 1848-as forradalomban betöltött szerepét, törekvéseit vizsgálja. Zepeczaner Jenő tanulmányának második részét ebben a kötetben olvashatjuk, itt Maros-Torda vármegye fürdőéletéről van szó a dualizmus korában.
E kötet is igen komplex, átfogó kiadvány, eltűnnek a fehér foltok, és helyettük ott vannak az újabb adatok – mondta részletes méltatásában Sebestyén Mihály, majd Pál Antal Sándor szólt a kötetek előéletéről, a két sorozatról és a 12 esztendő alatt megjelent három-három kiadványról.
Az estet Simon Zsolt felszólalása zárta, a társszerző-szerkesztő történész a tanulmányok sokszínűségét, a választott témák gazdagságát emelte ki, és megemlítette: a mesterképzősöktől a nyolcvanéves akadémikusokig terjed a szerzői gárda, az írások legtöbbje eddig nem vizsgált kérdésekről szól.
– A XV. századi nemességről alig van szó, ez esetben három tanulmány is foglalkozik a témával, és megemlítendő Spielmann Mihály munkája is: ő a marosvásárhelyi szabadkőművességgel, annak lajstromával foglalkozott – hallottuk az érdekes könyvbemutató végén, a szerzői dedikációk előtt.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),

Válasz Kovács Péternek
Az autonómiaharc legfőbb akadályozója az RMDSZ
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára számon kéri Toró T. Tibortól, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke „mit tett az autonómia ügyében?”.
Érthető a kínos visszakérdezés, hiszen meg kell próbálnia valahogyan elterelni a figyelmet az RMDSZ jelenlegi kínos téblábolásáról. Válaszképpen csak pusztán néhány tényre emlékeztetnénk Kovács Pétert, például arra, hogy Toró T. Tibor volt az egyike azoknak a parlamenti képviselőknek, akik 2004-ben benyújtani merészelték a parlamentben a Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét. Beszédes, hogy a beterjesztők – Birtalan Ákos, Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly – már akkor is a perifériára szorultak az RMDSZ-ben, többségük pedig ma már a szövetségen kívül tevékenykedik...
De ha már itt tartunk, arra is emlékezhetne Kovács Péter, hogy a tavaly szeptemberben a parlamentben elutasított autonómia-tervezetet is két olyan politikus – Becsek-Garda Dezső és Sógor Csaba – nyújtotta be egyéni kezdeményezésként, akiket nem szokás az RMDSZ-csúcsvezetés által képviselt hivatalos irányvonallal azonosítani. Jelzésértékű az RMDSZ autonómiához való viszonyulásával kapcsolatban, hogy a szövetség vezető honatyái részt sem vettek, vagy kivonultak a szavazásról, sőt, Fekete-Szabó András szenátusi frakcióvezetője egyenesen azt mondta, hogy „nem volt értelme”, hogy az RMDSZ képviselői egyáltalán felszólaljanak a szenátusban a tervezet kapcsán. Történt ez nagyjából akkor, amikor a szövetség csúcsvezetése inkább titkos paktumot kötött a Szociálliberális Unióval a közös kormányzásról, aminek későbbi felrúgása nyomán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kínos magyarázkodásra kényszerült.
De említhetnénk a legújabb fejleményeket is, hiszen a szövetség irányvonalát meghatározó Markó Béla nemrég gyakorlatilag az autonómia ügye mögüli kihátrálás mellett foglalt állást – egy olyan időszakban, amikor a székely zászló körüli botránysorozat révén korábban soha nem tapasztalt érdeklődés mutatkozik a Székelyföld és általában az erdélyi magyar közösség iránt.
Az autonómia felé vezető út valóban hosszú és akadályokkal teli, ahogy Kovács Péter írja, csakhogy amint a fenti példák is mutatják, körül kellene néznie a saját háza táján és észrevennie, hogy a folyamat legfőbb kerékkötői, elmulasztva a bukaresti, kormányzati és parlamenti jelenlétben rejlő, sajnos máig kiaknázatlan képviseleti és érdekérvényesítési lehetőségeket, éppen az RMDSZ-ben munkálkodnak azért, hogy rövid távú önös politikai érdekek mentén a végtelenségig elodázzák vagy megakadályozzák az előrelépést az autonómia ügyében.
És mivel illusztrálható jobban a számító kétszínűség, mint azzal, hogy alig néhány órás eltéréssel Markó Béla az SZKT marosvásárhelyi ülésén megtagadja a székely zászlót, Kelemen Hunor pedig Bukarestben „harcosan” és tüntetően átadja a lobogót a kongresszust tartó Nemzeti Liberális Párt elnökének, Crin Antonescunak?
Továbbá Kovács Péter bukást emleget Toró T. Tibor és a Néppárt kapcsán, viszont afölött nagyvonalúan elsiklik, hogy míg a fiatal Néppárt alig egy éves létezése során gyakorlatilag megduplázta támogatóinak számát, addig az RMDSZ két évtized után a szavazói bázisának egyharmadra apadásával „dicsekedhet”, és hajszál híján nem jutott be a törvényhozásba.
Jó lenne, ha ezeken mind Kovács Péter, mind pedig az RMDSZ csúcsvezetői elgondolkodnának, mielőtt más szemében a szálkát keresnék. A Néppárt a rendelkezésére álló eszközökkel próbálja előremozdítani a különböző autonómiaformák elérésének folyamatát, és szomorúnak tartja, hogy az RMDSZ csúcsvezetése nem óhajt élni a számára hozzáférhető eszközökkel: kivonul az autonómiatervezet parlamenti vitájáról, nem vesz részt a demokratikus tüntetéseken, és az autonómiatörekvések szimbólumává vált székely zászló mögül is kihátrál, vagy politikai tőkét kíván belőle kovácsolni.
Király Melinda,
az EMNP Fehér megyei elnöke
Nyugati Jelen (Arad),

Ünnepelt a Csíki Magánerdészet
Tízéves jubileumát ünnepelte csütörtökön a Közbirtokosságok Egyesülete és a Csíki Magánerdészet. Az erdészet székhelyén, a Haladás utca 17. szám alatt az ünnepi beszédeket követően táblaavatóra is sor került.
Köszöntőbeszédében Rafain Zoltán, a Közbirtokosságok Egyesületének elnöke ünnepnek nevezte az évfordulót, hisz tíz év távlatából lehet visszatekinteni azokra az időkre, amikor létjogosultságot kaptak a magánerdészetek. Elmondta, az egyesületet azért hozták létre, hogy egymást erősítve, támogatva létjogosultságukat tudják biztosítani. „Sok munka és kitartás van a hátunk mögött, jelenleg talán Európa egyik legnagyobb erdészete vagyunk” – jegyezte meg Rafain, aki egyúttal köszönetet mondott Verestóy Attilának, Garda Dezsőnek, Markó Bélának, valamint Ilie Sârbu volt mezőgazdasági miniszternek, hogy segítségükkel nagyban hozzájárultak a magánerdészetek létrejöttéhez. „Önök azok, akik Erdély legnagyobb közösségi vagyonának értékét őrzik, mert ami a birtokunkban van, az biztonságban van” – kezdte ünnepi beszédét Korodi Attila parlamenti képviselő. Hozzáfűzte, vannak még olyan erdők, legelők, amik őseinké voltak, de a mai napig nem szolgáltatták azokat vissza, utalva itt a Bákó és Neamţ megyei, egykor székely tulajdonban lévő erdőkre. Megjegyezte, ez az ország a kiszámíthatatlanságról szól, sokat kell kínlódni az igazságszolgáltatással, és még sok mindent kell tenni azért, hogy érdekeink érvényesüljenek. A képviselő szólt a lehetőségekről, megemlítve a területalapú támogatásokat, majd reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező tíz évben még jobban megerősödnek a székelyföldi gazdaság gerincét jelentő erdészetek, és nemcsak rönkfákat, hanem már feldolgozott termékeket fognak a piacra juttatni. Májer Emese, a magánerdészet vezetője röviden ismertette: tíz évvel ezelőtt, amikor az erdészet működési engedélyét megkapta, 32 ezer hektárral indult. Most közel 50 ezer hektáron gazdálkodnak. Tíz esztendeje négy magánerdészet jött létre az országban, jelenleg pedig már 139 működik. Az ünnepi beszédeket követően leleplezték a Közbirtokosságok Egyesülete és a Csíki Magánerdészet feliratú, valamint azok logóit tartalmazó táblát, majd egy képet készítettek, amint Rafain Zoltán és Májer Emese egy nagy, üres lapokból álló könyvet tart kezében. Mint megtudtuk, a könyvben a magánerdészet elmúlt tíz évét, és az elkövetkező idők eseményeit fogják majd dokumentálni.
Létai Tibor
Székelyhon.ro,

Ellopott erdők nyomában
Történelmi családhoz fűződő múltját letagadva végezhetett középiskolát, majd egyetemet. A székely közbirtokosság történetének megírója és a közbirtokossági javak visszaszerzésének vezéralakja, Garda Dezső szerint képtelenek vagyunk tanulni múltunk hibáiból.
– Mennyire határozza meg pályája alakulását, ha valaki történelmi családból származik? Ösztönösen jobban vonzódik a történelem iránt?
– A hatvanas évekbeli gyerekkoromban ez az örökség súlyos koloncnak számított, apám legszívesebben titkolta volna, hogy ne hozzon nehéz helyzetbe. Dédnagyapám, Garda József az 1848-as forradalom szabadságharcosa volt, majd külföldről való hazatérte után a nagyenyedi kollégiumban tanított. Az 1899-es nyugdíjazásakor ő volt a kollégium utolsó teológiai tanára, ekkor szűnt meg ugyanis a tanintézet egyetemi rangja. Nagyapámat, Garda Kálmánt az erdélyi hangyaszövetkezeti mozgalom egyik vezéregyéniségeként tartották számon. A családi múltat leginkább apám szenvedte meg 1948 után: politikai okokból, koholt vádak alapján többször is börtönre ítélték, 1961-ben pedig gyanús körülmények között halt meg.
– Megbélyegzett család sarjaként hogyan lett történész?
– Úgy is fogalmazhatnék: sok szerencsével. Édesanyám Kolozsváron szült meg, ott állították ki a születési bizonyítványom, így sikerült „letagadnom” a nagyenyedi múltamat. Egy kevésbé ismert kolozsvári középiskolába írattak, hogy ne szúrjak szemet senkinek, majd bejutottam a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelemszakára, amelyet 1973-ban végeztem el.
– Milyen volt a Ceauşescu-korszak kezdetén történelmet tanulni Kolozsváron? Egyáltalán: lehetett-e elfogulatlanul beszélni a román, illetve a magyar történelemről?
– Kedvenc tanárom és szellemi mentorom, Imre István jeles történészünk kivételével alig tudok olyan embert említeni, akire fel tudtam nézni egyetemi éveim során. A tanárok többsége belesimult a tájba, lojálisak voltak a rendszerhez. Diákként legtöbben Imre Istvánnál találtunk „menedéket”, ő vezetett rá a történészi munka igazi kihívásaira. Sem a román, sem a magyar történetírással szemben nem volt elfogult. Amikor egyetem után megkerestem, hogy foglalkozzam-e magyar őstörténettel, turkológiával, óva intett tőle, nehogy elcsússzak ezen a pászmán. Külföldön akkor már megjelentek történelmi legendák a 30-40 ezer éves székely népről, meg arról, hogy Hannibál is székely volt, így nekem is felcsigázta a fantáziámat. Imre István négyszemközt azt mondta: ez a fajta magyar őstörténet és a dákó-római kontinuitáselmélet között az a hasonlóság, hogy mindkettő mese.
– A székely közbirtokosság erdélyi szakértőjeként tartják számon. Hogyan lelt erre az útra?
– A történetíráshoz szóló első fogódzót Imre Istvántól kaptam, aki a Változó valóság című tanulmánykötet összeállításakor beajánlott a Kriterion Könyvkiadóhoz. Ezt követően folyamatosan jelentek meg hazai lapokban a székely történelemmel kapcsolatos írásaim. Miközben Gyergyóremetén, majd Gyergyószentmiklóson tanítottam történelmet, levéltárakban kutattam a székely múltat. Helyi ismertségemnek köszönhetően az akkori városvezetőség engem kért fel Gyergyószentmiklós történetének megírására. És ez lett a vesztem.
– Ezt hogyan értsük?
– Fiatal történészként nem voltam tisztában azzal, hogy egy ilyen munkának milyen politikai feltételeknek kell megfelelnie. Kutattam az elérhető levéltári forrásokat, hónapokon át dolgoztam keményen, közben innen is, onnan is érkeztek a furcsábbnál furcsább kérések. Az egyik pártvezető azt követelte, hogy külön fejezetet szenteljek Mihai Viteazul gyergyói látogatásának, és írjam meg, mekkora lelkesedéssel fogadták a székelyek a román vajdát. Amikor értetlenkedve visszakérdeztem, hogy ezt honnan veszi, rám mordult, hogy e nélkül nem fog a könyv megjelenni. Nem adtam be a derekam, a könyvet mégis kinyomtatták. Az öröm azonban nem sokáig tartott, mert a Szekuritáté már a nyomdából elkobozta a teljes tételt.
– Bezúzták?
– Annál is szörnyűbb dolog történt: elégették. Ezt a szekusdossziémból tudom: az a Rab István adott parancsot a könyv elhamvasztására, akit éberségéért Gyergyószentmiklósról Kovászna megye első titkárává avanzsáltak. De más is történt akkor, amiről szintén a rendszerváltás után szerezhettem tudomást. Imre Istvánt, mint egykori tanáromat a Szekuritáté arra akarta rákényszeríteni, hogy írjon elítélő jelentést a könyvről, amely alapján eljárást kezdeményezhettek volna ellenem. A dossziém tanúsága szerint ezt Imre István a fenyegetőzések ellenére megtagadta.
– Hogyan vészelte át ezt az időszakot?
– Több száz oldalas szekusdossziém szerint minden lépésemet követték, de nem távolítottak el a tanügyből. Talán elmagyarázta valaki nekik, hogy mégsem államellenes tevékenység, ha saját történelméről ír a történész. Tény, hogy több könyvem nem jelenhetett meg: a Kriterionnál két kötetem állt várólistán 1989 decemberéig. Az akkori híres cenzor, Koppándi Sándor egyenesen Elena Ceauşescunak írt levelet az egyik kéziratom ügyében, nehogy megjelenhessen a székelyek cenzúrázatlan története. Öröm az ürömben, hogy mindeközben a román történészek körében is többen kezdtek érdeklődni a székelyek történetéről. Demény Lajosnak köszönhetem, hogy 1984–85-ben a Román Akadémián román történészek előtt több részből álló előadássorozatot tarthattam a székelység történetéről. A román és magyar pártfőtitkár, Ceauşescu és Grósz Károly találkozása alkalmával a Scânteia írt részletes beszámolót az akadémián tartott előadásaimról, a cikk szerint az erdélyi magyar történészek szabadon tanulmányozhatják saját történelmüket. Kapóra jöttem.
– A székely közbirtokosságról akkoriban még aligha eshetett szó...
– Ennek a története már átnyúlik a rendszerváltás utáni évekre. Egy svédországi magyar keresett meg, akinek édesapja a gyergyószentmiklósi közbirtokosság menedékházát bérelte. Arra kért, írjam meg a székely közbirtokosság történetét, mert nem jutnak adatokhoz. Kötélnek álltam, a teljes mű azonban csak tíz év múlva, 2002-ben készült el. A munka óriási levéltári kutatást igényelt, Csíkszeredától Kolozsváron át Budapestig minden fellelhető forrást megkerestem. A közbirtokosságért vállaltam 1996-ban a parlamenti képviselőséget is.
– Pedig akkor még szó sem volt a közbirtokossági javak visszaszolgáltatásáról. A dokumentáció birtokában erre nagyobb esélyt látott?
– Amikor az RMDSZ színeiben bejutottam a parlamentbe, román körökben is felfedeztek közbirtokossági szakértőként. Beválasztottak a Román Erdőbirtokosok Szövetségének vezetőségébe, elkezdtük a tájékozódást. Tudtam, hogy az erdélyi közbirtokossághoz hasonló közösségi tulajdonforma létezett Moldvában és Olténiában is. Azzal is tisztában voltam, hogy az akció csak akkor lehet sikeres, ha nem csak a magyarok kérik vissza jussukat, hanem a román közbirtokosok is. Vasile Lupu parasztpárti képviselővel közösen mozgósítottuk a Vrancea megyei közbirtokosokat, velük együtt más moldvai, olténiai és erdélyi közbirtokosok is tüntettek Bukarestben, sőt, a parlamentben is rendeztünk egyféle közmeghallgatást. A román politikumnak lépnie kellett, annak ellenére, hogy a Demokrata Konvenció egyetlen pártja sem akarta igazán rendezni ezt a kényes ügyet.
– Mitől volt ez kényesebb téma, mint másféle tulajdon visszaszolgáltatás?
– A parlament folyosóin elkezdődött a suttogó propaganda, hogy a székelyeket akarjuk helyzetbe hozni. A román politikát nem az érdekelte, hogy több százezer hektár moldvai közbirtokossági erdő kerül vissza a románok tulajdonába, hanem az zavarta őket, hogy a székelység túlságosan megerősödik gazdaságilag. Hosszú és gyötrelmes időszak volt, saját törvénykezdeményezésemet a parlamentben lesöpörték az asztalról. Kompromisszumos megoldásként Vasile Lupu a 2000/1-es földtörvénybe rejtette el a közbirtokossági erdők visszaadását, ez ment át a törvényhozáson.
– Mondhatnánk: minden jó, ha a vége jó. Az elmúlt tíz évben sikerült visszaszerezni a teljes közbirtokossági vagyont?
– Ez sem ment könnyen. A hatalomra kerülő Szociáldemokrata Párt egyik első lépése a visszaszolgáltatás leállítása volt. Az RMDSZ és a PSD közötti egyezség nyomán született meg a 120-as sürgősségi kormányrendelet, amely a törvény alkalmazását szabályozta. Ez kimozdította ügyünket a holtpontról, mára visszaszereztük a teljes közbirtokossági vagyont, az új rendelet alkalmazási módszertanát viszont úgy alkották meg, hogy idegen elemek dönthessenek az igazi tulajdonosok feje fölött. Ebben az RMDSZ is érdekelt volt, hiszen soraiban foglalt helyet a székelyföldi famaffia jelentős része. Érdekes módon azonban az első években a magyar polgármesterek, és egyéb tisztségviselők hátráltatták legvehemensebben a törvény alkalmazását, olyan emberek, akik közvetlen hasznot húztak az illegális fakitermelésből. Nagyon nehezen lehetett visszaszolgáltatni a magán- és a közbirtokossági erdőket. Parlamenti mandátumaim erre a harcra mentek rá.
– RMDSZ-képviselőként harcolt az RMDSZ-es famaffia ellen?
– Egyértelművé vált, hogy ez a harc nem lehet hosszú távú, ki is utáltak a szervezetből, kényszerpályára kerültem, politikai pályafutásom véget ért. Az első székelyföldi közbirtokosságokat magam alapítottam még a törvény megjelenése előtt. Akkoriban mögöttünk álltak a teljes faluközösségek, míg ezek vezetőit ellenem nem fordították. A közbirtokossági vezetők a legtöbb helyen nem akarták megérteni, hogy a közbirtokosság közösségi tulajdon, ami iránt közösségi felelősséggel tartozunk. Ennek a folyamatnak lett az áldozata a gyergyóalfalui alpolgármester is. Székelyföld szomorú helyzetben van: erdeinek kiirtásával saját jövőjét lopja el.
– Önt hallgatva, az az érzésünk, hogy a történelem ismétli önmagát.
– Egyik új könyvem a két világháború közötti Gyergyói-medence közéletéről szól. Megdöbbentő felismerés, hogy mekkora a hasonlóság a korabeli magyar párt és az RMDSZ között. A politikum akkor sem, most sem ismeri fel az egyszerű emberek boldogulásának fontosságát. Nem tudunk, vagy nem akarunk hibáinkból tanulni.
Garda Dezső
Szociográfus, történész, politikus, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója. 1948-ban született, 1973-ban szerzett történész diplomát a kolozsvári egyetemen, a rendszerváltásig Gyergyóremetén és Gyergyószentmiklóson tanított történelmet. 1996-2008 között az RMDSZ Hargita megyei képviselője volt a román parlamentben, a közbirtokossági törvény megalkotója, a közbirtokossági erdők visszaszerzésének kezdeményezője. 2002-ben jelent meg A székely közbirtokosság című, két kötetes történelmi munkája. A rendszerváltás óta mintegy húsz, a székely történelemmel kapcsolatos könyvet, tanulmányt publikált.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Urmánczy Nándor szellemiségében ünnepelt Maroshévíz magyarsága
A maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesület szervezésében hatodszor ünnepelték meg a város nagy szülöttjének emléknapját. A rendezvény kibővült, idén második alkalommal került sor a hévízi Székely-Magyar Napok eseményeire. Ünnepélyes, kulturális és szórakoztató rendezvénye volt ez a maroshévízi magyarságnak.
Urmánczy Nándorról, tevékenységéről nemcsak a szülővárosa, Maroshévíz magyarsága tud keveset, hanem Magyarországon is kevesen ismerik ezt a nevet. Urmánczy Nándor 1918-ban megalapította a Székely Nemzeti Tanácsot, az ő kezdeményezésére született a Nemzeti Hiszekegy, az ő indítványozására indult el az Országzászló mozgalom.
Nevét igyekezett kitörölni a köztudatból a második világháború utáni rendszer, s ma is kevesen tudják, ki volt ő. Emlékének, örökségének továbbvitelére jött létre 2008-ban Maroshévízen a Dr. Urmánczy Nándor Egyesület.
Az egyesület a hétvégén immár hatodik alkalommal szervezte meg a Dr. Urmánczy Nándor Emléknapot, amely most másodszor maroshévízi Székely-Magyar Napokká bővült.
Amint Czirják Károly, az egyesület elnöke és a rendezvénysorozat főszervezője elmondta, az esemény kezd a maroshévízi magyarság igazi ünnepévé válni. Minden akadályoztatás ellenére több száz résztvevőt sikerült megmozgatni, ugyanakkor szélesebb körben is növekszik ismertsége, Erdély és Magyarország számos településéről érkeztek vendégek.
A Székely-Magyar Napok keretében Maroshévízen számos kulturális rendezvényre, megemlékezésre, sport- és szórakoztató eseményre sor került, emellett más településeket is érintett az ötnapos rendezvény, Marosvécstől Gyergyószentmiklósig.
A leghangsúlyosabb eseményekre szombaton, a Dr. Urmánczy Nándor emléknapon került sor.
Veress László: a díj kötelességet is jelent
A hévízi róma-katolikus templomban bemutatott ünnepi szentmise és kulturális műsor után néma főhajtásra és koszorúzásra került sor Urmánczy Nándor szobránál és sírjánál, majd a Kemény János Gimnázium dísztermében Czirják Károly ötödik alkalommal adta át az Urmánczy-díjat. Amint elmondta, a ezt olyan személyiségeknek adják át évente, akik az összmagyarságért, illetve Urmánczy Nándor tetteinek, hagyatékának megismertetéséért, továbbéltetéséért tevékenykednek. Korábban megkapta a díjat Gortvay István, azaz Urmánczy Nándor unokája, Izsák Balázs SZNT-elnök, Nagy Zsolt történész-kutató, Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Idén Veress László vehette át a kitüntetést.
A méltatásban elhangzott: Veress László Maroshévíz szülöttje, jelenleg az Országház elnöki kabinetjének vezetője, sokat tett és tesz szülővárosa magyarságáért, az Urmánczy-emlék megmaradásáért, nagy szerepe van abban, hogy a városban Urmánczy Nándor-szobor áll.
A díj átvétele után Veress László elmondta, a megtiszteltetés ugyanakkor kötelességet is ró rá, amelynek igyekszik legjobb tudása szerint megfelelni.
„Ez a díj kötelez arra, hogy Maroshévíz magyar üzenetét, Urmánczy Nándor üzenetét lehetőségeim szerint hordozzam, hirdessem. (…) Urmánczy Nándor egy olyan folyamatot változtatott meg, amely már az ő kora óta is hosszú időn át jellemző volt, vagyis hogy minden nemzedék rosszabb állapotban adta át utódainak nemzetet, az országot, mint ahogy elődeitől kapta. Zsugorodott az ország, apadt a nemzet, és fogyott a lélek is. Minden nemzedék megpróbálta a balsorsot megtörni, jobbá tenni az örökséget, amit kapott. Urmánczy Nándor megélte a nagy veszteséget, és megérte azt, hogy nemzedéke jobb állapotban adta át a magyar világot. Ma nehézségeink, aggodalmaink ellenére ismét egy olyan időszakot élünk Budapesttől Maroshévízig, amikor ismét megkísérlünk egy jobb állapotban lévő világot átadni, mint amit kaptunk, noha az az idők járása nem biztos, hogy kedvező erre. A lélektani állapot ugyanaz, mint Urmánczyék esetében, vagyis hogy a magyar nemzet addig él, amíg hiszünk benne. Míg gyermekeinket vállaljuk világra segíteni, megtanítani csodálatos anyanyelvünkre, és hiszünk a magyar világban, addig az létezni fog. Ha hiszünk ebben, akkor ennek a magyar nemzetnek lesz egy olyan állama, amely oltalmazni tudja a nemzetet, és a magyar emberek szülőföldjükön, a Kárpát-medence bármelyik sarkában otthon érezhetik magukat.”
Székely katonáknak állítottak kopjafát
A díjátadást követően történelmi előadásokat hallgathatott meg a közönség, majd a Nemes Székely Gyalogregiment gyergyói zászlóaljának emlékére állíttatott kopjafát Gyergyószentmiklóson a magyarországi Jancsó Alapítvány.
Az Urmánczy Nándor Emléknap keretében sorra került eseményen Mezei János polgármester elmondta, ez egy újabb fontos pillanat Gyergyószentmiklós számára, ugyanis a temetőben felállított kopjafa emlékeztetni fogja az embereket azokra a gyergyói katonákra, akik annak idején életüket is odaadták a hazáért.
Ezt követően Garda Dezső történész tartott előadást a székely regiment történetéről és tetteiről. Elmondta, a székely katonák szinte mindenhol ott voltak, ahol a történelem csatatereken formálódott. „A Habsburg Birodalom jelentősebb háborúiban részt vettek. Gondolok itt elsősorban a bajor örökösödési háborúban való részvételükre, a török-orosz-osztrák háborúban való részvételre, hisz ezekben a harcokban a Habsburg Birodalom haderejét a székelyek adták. Szinte mindegyik csatában ott találjuk őket, és olyan nagy véráldozatot vállaltak a Habsburg-seregekben, mint senki más. Mindezek mellett a gyergyói katonák az 1848-as magyar szabadságharchoz is rendkívül ragaszkodtak” – fejtette ki.
Garda Dezső kiselőadását követően Bíró Sándor református lelkész kérte Isten áldását az elesett katonákra, valamint a jelenlévőkre. Elmondta, lesz olyan, aki többször fog megállni a kopjafánál, és lesz olyan is, aki kevesebbszer, azonban ez semmit nem vesz el a hősök tetteinek jelentőségéből. Az esemény a magyar, illetve a székely himnusz közös eléneklésével zárult.
Nem ijedtek meg a hévízi magyarok
A Székely-Magyar Napoknak mind az ünnepélyesebb, mind a szórakoztató vagy kulturális eseményei a hévízi magyarok nagyszámú részvételével zajlottak. A jelek szerint nem ijesztette meg őket a polgármesteri hivatal tiltása. Mint ismeretes, arra hivatkozva, hogy augusztus 31-e a román nyelv ünnepnapja, Dumitru Olariu alpolgármester felszólította az eseménysorozat szervezőit, hogy más időpontra tegyenek át egy, arra a napra tervezett koncertet.
Az Urmánczy Nándor Emléknap és a Székely-Magyar Napok szervezői, valamint az ezen részt vevő hévíziek megmutatták, ha a városban magyarként többszörösen nehezebb is a sorsuk, mint Székelyföld más településein élőknek, nem adják fel, kiállnak magyarságukért, ünnepeikért.
Gergely Imre
Székelyhon.ro