" Jelenleg a 201 tagú Román Akadémiának egyetlen magyar tagja van, Jakó Zsigmond. Rajta kívül az idén elhunyt Gáll Ernő volt még tagja. Faragó József saját példáját hozta fel: nehéz körülmények között olyan hungarológiai életművet halmozott fel, amely két-három kisebb életműnek is elég volna. /Mintegy hetven könyv és népköltési gyűjtemény, hatszáznál több szaktanulmány és cikk, sok száz tudományos és népszerűsítő előadás, az ifjabb néprajzos nemzedékek nevelése./. "Ennek ellenére közel egy évtizede az erdélyi magyar politikai, tudományos és művelődési közéletből teljesen kizártak; sehol sem tartanak igényt felhalmozott tapasztalataimra." - írta. Kétségtelenül vannak romániai, erdélyi magyar tudósok, nemcsak hazai, hanem nemzetközi hírnévvel, elismeréssel is. A Magyar Tudományos Akadémiának 1997-es összesítése szerint Romániában két magyar tiszteleti és - az elhunytakat leszámítva - tíz külső tagja van. - Kolozsváron a közeljövőben Kisebbségkutató Intézet indul. Ha ezt hivatásos és főállású kutatók, valamint "másod-harmadállásban és negyedik-ötödik díszállásban politikai testületünk sokoldalú nagyjai szállják meg, akkor óhajtott hatékonyságának nem merünk nagy jövőt jósolni." /Faragó József: A Román Akadémia magyar tagjai. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 9./"

A nemrég megjelent esszékötet /Penna Historiae, Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely, 2000/ tíz kiváló romániai magyar szerzőt vonultat fel, akik arra kíséreltek meg válaszolni: Ment-e elébb az erdélyi világ és a hazai sorskerék? Néhai Székely János író a kérdésben már "nemzeti botrányt″ vélt észlelni, mert szerinte a nacionalizmus ott kezdődik, ahol az etnikum-központú felfogás. Vagy fordítva. A szerző kifejtette, hogy Romániában rengeteg a csalás, az átlátszó politikai trükk, mert visszaélnek a nemzettudattal. Lászlóffy Aladár esszéje szerint a történelem kezdete óta az országalapítás és -építés technológiája változatlan: nem a méltányosságra, hanem az erőre és az erőszakra épül. A nemrég elhunyt marxista filozófus, Gáll Ernő professzor szerint abban van a közép-kelet-európai, sorstragédia lényege, hogy e régió eltűnt az európai nagyhatalmak által megrajzolt kontinens-térképről, azaz elrabolták közös identitásunkat. Szilágyi Júlia az írástudók felelősségéről szólt, valamint az ettől elválaszthatatlan küldetéstudatról. Lászlóffy Csaba író, Kovács Ferenc kritikus, esszéíró, Veress Dániel és Sebestyén Mihály írt a kötetbe. /Kisgyörgy Réka: A történelem írótolla. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 30./

"Segesvárra látogatott Kiskunfélegyháza küldöttsége. A vendégeket a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület fogadta, múzeumlátogatás, majd beszélgetés következett. A küldöttség számos tagjai megtekintették a Petőfi-szobrot, Kiskunfélegyháza város ajándék műemlékeit a múzeumkertben. Másnap Segesvárral ismerkedtek. Okt. 25-én Segesváron, a polgármesteri hivatalban partnerkapcsolati egyezményt írtak alá. Az egyezmény gazdasági, turisztikai kapcsolatok kiépítését célozza, tapasztalatcserék, kölcsönös látogatások szervezését. A kapcsolatteremtés fő mozgatója Gáll Ernő, a segesvári önkormányzat RMDSZ-es képviselője. /(bölöni): Segesvár - Kiskunfélegyháza. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 1./ "

Bustya Endre /Marosvásárhely, 1927. jún. 29. - Kolozsvár, 1996. dec. 24./ már a Bolyai Egyetemen elkötelezte magát Ady Endre mellett. Bejelentette, hogy összegyűjti és kötetben kiadja Ady novelláit. Ady-kutatásainak elismeréséül 1979-ben megkapta a Dénes Zsófia által Ady emlékére alapított díjat. Itthon a marxisták mindenünnen kirúgták. Bebörtönözték az Ady-kutató Bustya Endrét, aki szabadulása után szénbányában dolgozott, majd mint kistisztviselő tengette életét, mígcsak Gáll Ernő maga mellé nem vette a Korunkhoz. Sokat szerepelt a Szabadság előlapjában, az Igazságban, az Utunkban, a Kolozsvári Rádióban. Az Igazságban 1975-ben Robotos Imre Csinszka-revíziójának cáfolatát adta közre a lap szeptemberi–decemberi számaiban, nagy sikerrel. Konokul és kitartóan dolgozott szabadulása után is Marosvásárhelyen, majd később Kolozsváron. Vásárhelyen a Teleki Téka bibliográfusaként minden lapot átnézett, és értékes anyagokat publikált, írt Kosztolányi Dezső vásárhelyi útjáról, Móra Ferenc marosvásárhelyi látogatásáról, és közölte Babits Mihály levélváltását Sényi Lászlóval. Bustya Endre több el nem végzett munkát maga után hagyva, elhunyt. Még élhetne, csak most lenne 75 esztendős. /Kovács Ferenc: Bustya Endre emlékezete. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./

"Ápr. 26-án Marosvásárhelyen az RMDSZ Maros megyei szervezetének küldöttgyűlésén választották meg a Szövetségi Képviselők Tanácsa Maros megyei képviselőit. A küldöttek meghallgatták és elfogadták a megyei elnök beszámolóját, a Területi Képviselők Tanácsa, az etikai, ellenőrző és szabályzat-felügyelő bizottságok jelentéseit, megválasztották a TKT-tagokat és elfogadták a megyei alapszabályzatot és programot. Kelemen Atilla megyei elnök beszámolójában az önkormányzatiságról beszélt, kijelentve, hogy a megyei szervezet kritikusan foglalkozott ezzel a kérdéssel, és megállapította, hogy "a Maros megyei önkormányzatok az átlagon felül működtek". Eredményeket értek el a kormánypárttal kötött megyei protokollummal, a Bolyai Líceum magyar tannyelvű oktatási intézménnyé való visszaállítását említette. Virág György, a megyei önkormányzati tanács elnöke kijelentette: a 215-ös törvény "hangsúlyosan megerősítette a helyi önkormányzatok hatáskörét, de egy költségvetési buktatóval járt együtt. " A hatáskörökhöz a kormány nem adta a szükséges pénzalapokat. Markó Béla szerint az RMDSZ által választott útnak nincs alternatívája. Az erdélyi magyarság számára az egyetlen út: megkeresni az együttműködés lehetőségeit a belpolitikában, valamint a mindenkori magyar kormánnyal és Európával. Azonban Szász Jenő "felvilágosította", hogy van alternatíva. Szász szerint "lehet, hogy fontosabb a több évtizedes magyar jövő Erdélyben, mint az idei krumplitermés". Markó kijelentette: ezek szerint a fórumozók tulajdonképpen a magyar jövő érdekében tesznek, míg a többiek krumplit termesztenek. "Mi a közbirtokossági erdőkért harcolunk, mások a magyar jövőért, mi erdélyi autópályáért, a Sapientia Egyetem bővítéséért, kétnyelvű feliratokért harcolunk, mások magyar jövőt építenek". Végkövetkeztetésként fogalmazta meg, hogy mégsincs alternatíva. Az egyetlen lehetséges út: együtt harcolni a magyar jövőért. Egységre van szükség, hangsúlyozta Markó. A következő négy évben, az úgynevezett alanyi jogon tagságot szerzők mellett Csegzi Sándor, Dáné Károly, Dávid Csaba, Illés Kálmán, Kelemen Kálmán, Péter Ferenc, Benedek Imre, Iszlay Árpád, Gáll Ernő, Náznán Jenő, Balogh József, Kakassy Sándor és Brassai Zsombor képviseli a megyét a Szövetségi Képviselők Tanácsában. /Mózes Edith: Küldöttgyűlést tartott az RMDSZ megyei szervezete. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 29./ Nem került fel az RMDSZ területi képviselőinek listájára Fodor Imre, Marosvásárhely egykori polgármestere, jelenlegi alpolgármestere. Fodor - akit egy hónappal korábban kizártak a Területi Képviselők Tanácsából is - úgy vélekedett, hogy áldozatul esett az RMDSZ jelenlegi vezetősége által folytatott politikának, amely a kényelmetlen személyek kizárásán alapul. Elmondta: azt követően érzi magát holtvágányon, hogy az RMDSZ szatmárnémeti kongresszusán szót emelt Tőkés László tiszteletbeli elnöki tisztségének megvonása ellen. ,,Noha Tőkés Lászlónak sokszor igaza van, én nem vagyok az általa folytatott politika híve, de nem érthetek egyet az RMDSZ éléről történő eltávolításával sem. Ez a lépés megosztotta a romániai magyarságot" - szögezte le Fodor Imre. /Fodort is ejtették. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 29./"

"Új székházba költözött az RMDSZ segesvári szervezete. Az RMDSZ a megyei szervezettől, a Kolping házból és a Gaudeamus Alapítványtól kapott bútorokat, irodafelszerelést. A belső választás után Gál Barna tanár helyett Gáll Ernő vállalkozó lett a városi RMDSZ elnöke, az alelnök Tóth Tivadar, a Mircea Eliade líceum aligazgatója lett. Amióta Szabó Dénes esperes átvette a segesvári és a hozzá tartozó fíliák irányítását, megpezsdült az élet a katolikus egyházközségben A parókia építőtelep lett. Rendezik majd az egyházi levéltárat, s pályázatot nyújtottak be az Illyés Közalapítványhoz a várban levő plébánia templom felújítására. Segesváron az Apor Vilmos templom építési tervének kivitelezése stagnál. A Segesvár környéki szórványban élő diákoknak otthont adó Gaudeamus házat az idén bővíteni szeretnék. Elkészült az A szárny, ahol szobák, tanári lakások és az étterem kapott helyet. A B szárnyra, amelynek felépítése kb. 60 millió forintba kerülne az Apáczai Alapítványhoz nyújtottak be pályázatot. Ebben az épületrészben közösségi termet is kialakítanak majd, tájékoztatott Farkas Miklós tanár, a Gaudeamus Alapítvány elnöke. Az utolsó simításokat végzik a várbeli interetnikai központ székházában. Itt az irodák, tevékenységi termek mellett egy ifjúsági szállodát is berendeznek. Az interetnikai központot a Dél-Kelet-Európáért Stabilitási Egyezmény és a stuttgarti kulturális külkapcsolatokat ápoló intézet támogatja, ők finanszírozták a felújítást is. A munkálatok alatt a mennyezeti vakolat alól festett fakazetták kerültek elő. Az interetnikai központ augusztus ban idén is megszervezi a kisebbségek fesztiválját, amely tulajdonképpen a Romániában élő kisebbségek seregszemléje kíván lenni. /Vajda György: Segesvári vendégoldal. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 27./"

"Jún. 7-én bemutatták Kolozsváron Gáll Ernő Napló I. /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár/ című kötetet, melyet Gáll Éva és Dávid Gyula szerkesztett. A napló az 1977 és 1990 közötti időszakot öleli fel. Gáll Ernő romániai magyar zsidóként a magyar kultúrát vallotta magáénak. A napló folytatása ősszel jelenik meg. /Ö. I. B.: Napló egy személyiségről és egy korról. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./"

"A rettegett Securitate feljegyzéseket készített Gáll Ernőről, naplójának most megjelent posztumusz első kötetének budapesti bemutatásakor ebből idézett Pomogáts Béla irodalomtörténész: "Gáll Ernő, született 1917. április 4-én Nagyváradon, Jenő és Helén fia, magyar-zsidó nemzetiségű, román állampolgár, jogot végzett, a Korunk folyóirat főszerkesztője, a Társadalomtudományi és Politikai Akadémia tagja, az RKP (Román Kommunista Párt) tagja, kolozsvári lakos. Beszélgetéseiben, amelyeket Balogh Edgár nyugdíjas publicistával (...), Teleki Béla volt gróffal, Kányádi Sándor költővel, valamint más személyekkel folytatott, azt sugalmazza, hogy szükség volna bizonyos lépésekre az együttélő magyar nemzetiség megmentése érdekében, azzal indokolva, hogy az egy erőszakos románosítási és elnemzetietlenítési folyamatnak volna alávetve. Úgy véli, hogy az együttélő nemzetiségeknek ki kellene használniok bizonyos politikai konjunktúrát, amely különböző időkben adódik annak érdekében, hogy fel lehessen vetni a nemzeti jellegű sérelmeket. Különböző alkalmak során Gáll Ernő rágalmazza pártunk bel- és nemzetközi politikájának bizonyos vonatkozásait, és erre ösztönöz más, hozzá hasonló megnyilvánulású személyeket." Gáll Ernő volt a Korunk folyóirat főszerkesztője 1957 és 1984 között. 1977-től jóformán haláláig vezette naplóját. /Baracs Dénes: A kisebbségi lét, mint mentőöv: Gáll Ernő naplója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./"

"Több hónapos szünet után ismét megjelent A Hét. A hetilapot immár Marosvásárhelyen szerkesztik. Lapigazgató Kelemen Hunor, a két vezetőszerkesztő, Papp Sándor Zsigmond és Parászka Boróka. Parászka Boróka kifejtette, az A Hét teoretikus hetilap, kritikai lap. Az első számban Nánay István közölt szatmári színháztörténetet. Gáll Ernő Naplójáról értekezett Kántor Lajos, Szilágyi Júlia és Mester Béla. /N. M. K.: Újra standokon A Hét. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 23./"

"Néhány hónapja jelent meg Gáll Ernő (1949-től 1989-ig a Babes-Bolyai Egyetem professzora, 1957-84 között a Korunk főszerkesztője) titkos naplójának első kötete az 1979- 1990 közötti évekből /Polis Kiadó, Kolozsvár/, következik majd a második kötet az 1990-2000 közti eseményekről. Gáll Ernő /sz. Nagyvárad, 1917/ az egyetemet a magyar időkben végezte be filozófia szakon, a hírhedt numerus clausus dacára. 1944-ben Buchenwaldba deportálták. 1945-49 között a kolozsvári Igazság főszerkesztője volt; 1949-től a Bolyai (majd Babes-Bolyai) marxizmus-leninizmus katedrájának professzora. 1957-től az újraindította Korunk folyóirat főszerkesztője volt 1984-es nyugdíjazásáig. 1989 után is aktív közéleti férfi, sokat közöl, szerepelt 2000-ben bekövetkezett haláláig. A napló írásának kezdése egybeesik a "hivatalos" cenzúra megszüntetésével; ezt egy súlyosabb, képmutatóbb, fenyegetőző irányítás váltotta fel, a Központi Bizottság "magyar bizottsága" részéről, akik az ún. magyar vezetőket sakkfiguraként tologatták. Ezek közül a naplóban igen elítélően Koppándi, Pezderka, Szász Béla, Vincze, Szilágyi Dezső elvtársak neve szerepel. A naplóban a legmeglepőbb az a kommunizmussal szembeni, szokatlanul élesen kritikus és önkritikus hang. Ilyen az egyenlőségjel, amely a szerző szerint a kommunizmus és fasizmus közt létezik (a holokauszt és Gulág összehasonlíthatósága). Ilyen Izrael állam szellemiségének (bigott, primitív) elítélése. Sokkoló azok (köztük önmaga) elítélése, akik még a háború előtt léptek be a sztálini kommunista pártba, noha (az újságokból stb.) ismerték a szovjetunióbeli rémségeket; bevallása szerint ezen híreket betegesen elhessegették maguktól. "Mennyire tekinthető erkölcsi értéknek a bátorság, helytállás, a szenvedések hősies elviselése - egész a mártíromságig -, ha ez utópisztikus, téves politikát szolgált?" - kérdi önmagától is, lefokozva a nem valló Józsa Béla mártír voltát - betyárbecsületté. Az illegális pártról: "Megdöbbentő a zsidók, értelmiségiek részaránya (66 százalék) a mozgalomban, kiknek a pártja a kommunista párt, mely társadalmi csoportnak a rendszere?" Talán saját magára és mai többi "damaszkuszi utasunkra" gondolva: "Ha abszolút elutasítjuk a marxizmus korszerűsítését, miért honorálni egy marxista állandó önrevízióját?" Mindig is divat volt, hogy egy-egy folyóirat főszerkesztője a humánértelmiség vezetője szerepében tetszelegjen. Az Utunk főszerkesztőjének, az uralkodói-inkvizítori megnyilvánulású Gaál Gábornak voltak ilyen allűrjei. A napló idején négy lap főszerkesztője küzdött e főkolomposi pozícióért: Gáll Ernő (Korunk), Létay Lajos (Utunk), Huszár Sándor (A Hét), Hajdu Győző (Igaz Szó), egymással sokszor feszült viszonyban. Szellemi vezetői ambíciói következtében G. E. igen sok "értelmiségivel" tartott kapcsolatot, munkáit dedikálta nekik, könyveiket ismertette: a naplóban ezek neve száz felett van. Különös társaság: céljuk az állandó önmutogatás, "közlés", ha van érdekes téma, ha nincs. Gáll nem kivétel, pályatársaival hol összevész, hol kibékül. Naplójában nem fukarkodik ilyenkor a jelzőkkel, mint például: Bretter Zoltán pökhendi, Balogh Edgár demagóg, naiv, képmutató, irreális, Benkő Samu sértődős, gőgös, arisztokratikus, Herédi Gusztáv bárdolatlan, felületes, Kántor Lajos szürke, fumigáló, Jordáky Lajos becsvágyó, gyűlölködő, Létay Lajos pitiáner, surmó, Méliusz József paranoiás, dühöngő, rigolyás, Panek Zoltán pimasz, patologikus, Huszár Sándor aljas, pimasz fickó, hiú, Sütő András fölényeskedő, lefitymáló, nem él a közéletben, Tóth Sándor intoleráns, Heller Ágnes és Tamás Gáspár Miklós tenyérbe mászó, pökhendi stb. Akad, akiket csak dicsér (például az Ilie Verdetnek súgó Gálfalvi Zsoltot, Lászlóffy Aladárt, Szász Jánost, sőt az ifjú Salat Leventét stb.). Két legkiválóbb költőnk (Kányádi Sándor és Szilágyi Domokos) jellemzésétől tartózkodott. Egyértelműen gonosz G. E. szerint Rácz Győző, utóbb a Korunk főszerkesztő-helyettese. G. E. sajnálatraméltó megnyilvánulása, mikor 1989 őszén (a magyarországi, bulgáriai stb. rendszerbukások hatására) így írt: "Magyarországon a baloldal diszkreditálva, elanyátlanodva, magatehetetlenül számolja fel önmagát, mindez az én további ellehetetlenedésemet jelenti, csak az itthoni peremélet marad számomra - pillanatnyi távlat nélkül". Korainak bizonyult a magyar kommunisták siratása, csak átmeneti volt "elanyátlanodásuk"... Az 1989. decemberi fordulatkor felismerte. lehetséges a kommunizmus túlélése, elég, ha Ceausescut áldozzák fel. Barátaival részt vett a mai RMDSZ megalakítására szólító felhívás (Hívó szó) megfogalmazásában-aláírásában. E kiáltványban Gáll és társai elítélik Ceausescut és klikkjét, de a kommunizmust nem. Az embernek az az érzése támad Gáll Ernő naplóját olvasva, jegyezet meg Nagy László, hogy a Ceausescu-rezsim politikai rendőrsége, a Securitate hülye volt, mert a politikai és kulturális kulcspozíciókban (az örökös bűnbakká tett Hajdu Győzőt kivéve) mind ellenállók ültek, és nemcsak a folyóiratok szerkesztőségeiben, de minden intézménynél (például: rádió - Csép Sándor, televízió - Bodor Pál, Kriterion Kiadó - Domokos Géza), ahol még magyar főnökök egyáltalán megmaradhattak. /Nagy László, Kolozsvár: Gáll Ernő meglepő naplója. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 21., újraközölte: Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./"

"Fey László Nagy Lászlóhoz írt nyílt levelében védelmébe vette Gáll Ernőt. Nagy László ugyanis írásában /Szabadság, okt. 29./ elítélte Gáll Ernőt, mondván, mindig vezető poszton volt a diktatúra idején. Fey László kioktatta vitapartnerét, hogy mindent fekete-fehérben lát, az árnyalatokhoz nincs érzéke. Fey azt állította, hogy a pártfunkcionáriusokat kegyetlenebb megtorlás fenyegette, mint a párton kívülieket. Nagy László elfogult, mert a másik táborról semmi jót nem tételez fel. Sokan vannak, akik "primitív módon bolsiznak, komcsiznak", írta Fey. /Fey László: Tisztelt Nagy László! = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./"

"Fodor Sándor ironikusan szólt Tőkés Lászlónak a Szabadság okt. 24-i számában megjelent sorairól, melyet, ahogy írta "tévelygéseim helyreigazításának szentelt". Fodor kifogásolta Nagy Lászlónak a Szabadság okt. 29-i számában megjelent "Gáll Ernő (1977-90 közötti) meglepő naplója" című írását. Fodor Sándor szerint Nagy László kissé túl kemény hangon bírált, amikor elítélte Domokos Gézát. Nagy László gyűlölettel szól az elmúlt közel ötven esztendő "főszereplőiről". Gáll Ernő ugyanis egész életében tenni akart - és tett is - a romániai magyar tudományos és művelődési életért. Fodor azt ajánlotta Nagy Lászlónak, hogy indulatmentesen bíráljon. /Fodor Sándor: Egy vita margójára. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 5./"

"1989 után tovább dicsérgettek egyes illegalista kommunistákat, ezért 1993-tól Nagy László kénytelen volt ezt-azt egyoldalúan cáfolni Luca László, Balogh Edgár, Méliusz József, Gaál Gábor és Gáll Ernő esetében. Fey László vádolta Nagy Lászlót, hogy véleménye túl határozott. Ez igaz, ismerte be, hisz ezt kizárólag az illegális kommunisták írásaira, emlékirataira alapozta (Nagy István, Balogh Edgár, Kacsó Sándor, Robotos Imre, Méliusz József stb.), Gaál Gábor esetén Tóth Sándor könyveire is. Nagy László mentségére elmondta, hogy audienciát kért a fenti illegalistákkal kapcsolatban (levél útján) pl. Balogh Edgártól (majd fiától), Gáll Ernőtől, Dávid Gyulától, Lászlóffy Aladártól, Bodó Barnától, Bodor Páltól stb., sőt Muzsnay Magdától is. Ki udvarias, ki udvariatlan levélben utasította el. /Nagy László: Egyoldalúság. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./"

"Terminológiai küzdelem" - főleg az 1970-es évektől - a kisebbségi problémának és a demokrácia kérdéskörének a minél hitelesebb - tudományos - leírásáért és értelmezéséért zajlott Gáll Ernő esetében, aki vezető értelmiségi volt (1946-49 között a Kolozsváron megjelenő Igazság főszerkesztője, 1949-től egyetemi tanár, 1952-56 között a Bolyai Tudományegyetem prorektora, 1957-84 között a Korunk főszerkesztője) határozta meg. Megjelent Gáll Ernő emlékezése /Napló. I. 1977-1990. (Kolozsvár, Polis Könyvkiadó, 2003.)/. A Napló első kötetéből széleskörű körkép rajzolódik ki arról, hogy miként súlyosbodott a romániai magyar értelmiség és kulturális intézményeinek állapota. Az is látszik, hogy a diktatúrában milyen nehéz hiteles és kielégítő információkhoz jutni. /Borcsa János: A naplóíró Gáll Ernő. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./"

Balázs Sándor A politika peremén /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2004/ című kötetét Balázs Imre József mutatta be máj. 26-án Kolozsváron, a Gaudeamus könyvesboltban. A könyv Balázs Sándor filozófia professzornak 1995–96-ban 12 vezető erdélyi magyar értelmiségivel készített és megjelent interjúját tartalmazza, Arról a kérdésről volt szó, hogy ők miért nem vállalnak politikai szerepet. A könyvbeli beszélgetőpartnerek: Egyed Ákos, László Ferenc, Fodor Sándor, Imreh István, Lászlóffy Aladár, Péntek János, Gáll Ernő, Faragó József, Kántor Lajos, Pálfalvi Attila, Dávid Gyula és Csetri Elek. A könyvbemutatón megjelent Dávid Gyula szerint az értelmiségi párbeszéde a politikussal öncélú monológgá válik, nincs hatással partnerére. Egyed Ákos szerint a hazai történészek dolga írásaikkal védeni a saját történelmet a magyarság megalázásával szemben. /Ö. I. B.: "Gondolkodó ember" kontra politikus. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28./

2003. március óta a szervezet elnöke, mondta Gáll Ernő kerületi elnök, úgy látja, ez volt a segesvári RMDSZ fennállásának legnehezebb időszaka. Az embereken nagyfokú elfásultság érzékelhető. Ő vette át a tisztséget, mert szinte senki nem vállalta. A rendszerváltás óta 2000-ben volt a legalacsonyabb a segesvári magyarság részvétele az önkormányzati választásokon. Emellett két független magyar jelölt is indult, ennek ellenére sikerült 3 tanácsosi helyet szerezniük. Másfél éves munkájukba került a háromnyelvű helységnévtábla kitétele. Jelentős összeget sikerült biztosítani a költségvetésből az unitárius templom és parókia kerítésének újjáépítését, sikerült kiharcolni a katolikus egyház telekrendezését Három esztendei harc után sikerült elérni, hogy eltöröljék a Gaudeamus ház adóját és az RMDSZ új székházba költözhetett. Az idei helyhatósági választásokon a segesvári magyarságnak kb. 46%-a ment el szavazni, közülük azonban mintegy 300-an a Német Demokrata Fórumra szavaztak, ők az MPSZ-szel szimpatizálnak. Az RMDSZ szervezeti életéről Gáll Ernő elmondta, minden öt ember munkáját dicséri. A választmány 16 tagú, de sokan nem vállalnak munkát. Segesváron a '90-es évek elején három-négyezer fizető tagja volt az RMDSZ-nek, ma már csupán 800, de nincs aki a tagdíjat begyűjtse. Általában szórványban ugyanazok az emberek végzik az RMDSZ-tevékenységet 15 éve, nem csoda, ha belefáradnak. /Mózes Edith: RMDSZ-élet Segesváron. A menyasszony szerepét az NDF vette át, az RMDSZ kibicel. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 29./

Az 1989-es változás után megmaradt kevés magyar intézményről kiderült, hogy „egy-két kivétellel a munkatársak hős ellenállók voltak, akik tovább vezették a (legtöbbször kultúr)intézményt” – írta Nagy László. Megkezdődött egymás dicsérgetése, mosdatása. Emiatt Nagy László ismertette „(saját írásaik alapján) ezen elvtársak életrajzát”, főleg a Szabadság hasábjain. Bőven születtek ellenvélemények. Az egyik ilyen volt vezető elvtárs A Hét munkatársa volt, és … a Ceausescu család meghitt belső barátja. Ezt a személyt Markó Béla védte meg, figyelmeztetve, hogy „figyelteti” őt (persze a Szabadságot is figyelteti), és hogy hangnemem „ádáz jobboldali”. A másik a Korunk főszerkesztője volt, majd nyugdíjasként és akadémikusként az A Hét egyik szerzője. Emlékiratainak megjelenése után Nagy László szóvá tette a Szabadságban, hogy talán dr. Groza Petru, a sztálini idők (1945–52) felelős román miniszterelnöke (a Duna–Fekete-tenger csatorna megalapítója, a görög katolikus egyház beolvasztója, Márton Áron és sokezer társa bezáratója stb.) mégsem „nagy haladó román hazafi”. Az illető nemrég kiadott naplójában Nagy László írásának közléséért a Szabadság a „szennylap” jelzőt kapta. /Nagy László: Ez is dicséret… = Szabadság (Kolozsvár), jan. 7./ A Korunk főszerkesztője volt, akadémikus: Gáll Ernő.

Stefano Bottoni Olaszországban élő történész terjedelmes tanulmányában a magyar értelmiségiek Marosvásárhely és Kolozsvár közötti ellentétét hangsúlyozta. A román hatalom több intézményt Kolozsvárról Marosvásárhelyre telepített, emiatt volt ellentét, a kolozsváriak féltek attól, hogy elvesztik a város központi szerepét. Marosvásárhelyen 1953-tól jelent meg az Igaz Szó irodalmi folyóirat, főszerkesztője Hajdu Győző karrierista, törtető ember volt. A kolozsváriak közül Földes László került kulcspozícióba, a kiadó kolozsvári fiókjának élére. Földes az Igaz Szóban 1954-ben közölt A nemzeti hős jellege című tanulmányában a kuláktulajdonságokat a magyar népnek tulajdonította, amit azzal magyarázott, hogy a magyarok évszázadokig uralkodó nemzetként viselkedtek Erdélyben. Stefano Bottoni szerint az 1956-os forradalom leverése után „nemzetiségre való tekintet nélkül” történt a megtorlás. Erősödött a Hajdu-Földes ellentét. „Ahhoz azonban, hogy Hajdu elindíthassa a Földes elleni támadást, folyamatosan információra volt szüksége Kolozsvárról. Ezt biztosította Sütő, aki 1958 áprilisától, miközben továbbra is szerepelt az Igaz Szó szerkesztői között, az Utunk szerkesztőbizottságába is bekerült, bár ebben a lapban nem találkozunk írásaival” – írta Bottoni. Stefano Bottoni szerint Hajdu csapdába csalta Földest: egy ismerőse közölte Földessel, hogy az Igaz Szóban egy Földest támadó cikk fog megjelenni. Erre Földes László, az Utunk főszerkesztője lapjában Irodalmunk tisztaságáért (1958. augusztus 7., 14.) címmel támadást intézett főleg Sütő András, Gálfalvi Zsolt és Hajdu Győző ellen. Földes hangsúlyozta: „Hazai irodalmunk a Román Népköztársaság kultúrájának szerves része.” Földes támadása után Hajdu Győző, Sütő András és Gálfalvi Zsolt külön-külön, majd Kovács Györggyel együtt fordultak a párt Központi Bizottságához. A hosszú levélben Földes bűnösségét bizonygatták. Hajdu Győző volt az egész támadás mozgatórugója, aki 25 oldalas irodalompolitikai vádirattal járult hozzá Földes „leleplezéséhez”. Hajdu és a többiek levele után, 1958. szeptember 4-én Földest felmentették az Utunk főszerkesztői állásából, majd 1959. január 7-én párt alapszervezeti gyűlést tartottak az Utunk szerkesztőségében. A gyűlésen többen bírálták Földest, köztük Gáll Ernő, Bodor Pál, Kacsó Sándor. Nagy István, Tompa István és Márki Zoltán, majd a Földest feljelentő marosvásárhelyi írók. Az ülés nyomán Földest kizárták a pártból. Csak 1970-ben vállalhatott újra lapszerkesztést, az A Hét hetilapnál. Bottoni szerint a Földes-ügy után hatolt be a román titkosszolgálat véglegesen a kisebbségi közösség mindennapi életébe. 1956 után rohamosan növekedett a magyar nemzetiségű ügynökök száma. /Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy. = A Hét (Marosvásárhely) febr. 17./

Stefano Bottoni: A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét (Marosvásárhely), 2005. február 17./ című tanulmányával kapcsolatban a hetilapban folyó vitára reagált Nagy Pál. Bíró Béla ugyanis cikkében a közismert Sütő-hívek között megemlítette Nagy Pál nevét is. Nagy Pál vállalja a besorolást, majd felsorolta azokat, akik Sütő András életművét a magyar irodalom kiemelkedő életművei közé sorolják. Köztük van Illyés Gyula, Fejtő Ferenc, Cs. Szabó László, Gáll Ernő, Csoóri Sándor, Pomogáts Béla, Szász János, Szilágyi Júlia és Egyed Péter. /Nagy Pál: Köszönöm/A Hét (Marosvásárhely), jún. 2./

Csép Sándor elvégezte Kolozsváron a Református Teológiát, de nem lett lelkész. Ezután a Babes–Bolyai Tudományegyetemen a filozófia szakot is elvégezte. A Kolozsvári Rádiónál volt hely, felvették, mesélte életét. Az írott sajtóban korábban nem tudott elhelyezkedni. Ahol meglátták az önéletrajzát /apja lelkész volt/, megijedtek. Gáll Ernő, Balogh Edgár ajánlóleveleivel jelentkezett, de hiába, minden laptól elküldtek. Amikor megindult a televízió magyar nyelvű adása, Bodor Pál hívta Csép Sándort, nagy nehezen sikerült is áthelyeztetnie, s ott volt 1983-ig. Akkor minden további nélkül kirúgták, sehol sem tudott a sajtóban elhelyezkedni. Ebben az időben nagy sikerrel játszották egy színdarabját /Mi, Bethlen Gábor/. A negyvenedik előadás után egyszerűen betiltották. Volt egy filmje, az Egyetlenem, a kalotaszegi szomorú népesedési folyamatokról, az elnéptelenedésről. Ezt nacionalistának, nemzetsiratónak bélyegezték. Közismert volt jó kapcsolata Tőkés Lászlóval. Feltételezhető, hogy ezek hatására döntöttek az eltávolítása mellett. Két év munkanélküliség után kapott terjesztői állást a Korunknál, Gáll Ernő jóvoltából. Az 1989 végi fordulat után Csép visszakerült a Kolozsvári Rádióhoz, illetve létrehozták a Kolozsvári Regionális Televíziót. A diktatúra idején a sajtóban kialakult egy olyan madárnyelv – a mostani fiatal generáció lehet már ezt nem ismeri – az újságírók és az olvasóközönség, illetve a rádió- és tévériporterek meg a hallgatók, nézők között. A sorok között, a kimondott mondatok mögött lehetett érezni. Csodálatosan működött, nagyon sokszor, sőt általában sikerült átverni a cenzorokat. – 1989 után megszervezték az újságíróképzést a Babes–Bolyai Tudományegyetemen. Nagyváradon létrehozták az Ady Endre Sajtókollégiumot, ez több mint tíz esztendeje működik. Körülbelül 400-an végeztek a tíz év alatt. Az Áldás, népesség mozgalom zászlóbontó konferenciája tavaly októberben volt Nagyváradon. Kárpát-medencei méretekre kívánják kiterjeszteni a mozgalmat. Csép Sándor szerint ha a lelkészektől a közgazdászokig, a területfejlesztőkig és az ipartelepítőkig mindenkit bevonnak, az egyházakat, a politikumot és a társadalmi szférát is, akkor megállítható a drámai népességfogyás. Reméli, tíz esztendőn belül már statisztikailag is mérhető eredményeket fognak elérni. Terveik szerint annak a családnak, ahol megjön a harmadik gyerek, jelentős támogatást nyújtanának. /Fábián Tibor: Az Egyetlenemtől az Áldás, népességig. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 12./

Segesváron az RMDSZ helyi szervezetének elnöke, Gál Ernő elmondta, hogy egy éven belül el kell hagynunk azt az épületet, amelyben jelenleg az RMDSZ és a többi pártok székházai is található. A székházat szépen kitatarozták, ami nem kevés pénzbe került, mert elhitték a város vezetőségének, hogy ez lesz a végleges helyük. Emellett nem tudják fizetni a költségeket, különösen a téli hónapokban. Ezért megegyeztek a Gaudeamus Házzal, hogy az RMDSZ titkárnője nekik is megold bizonyos feladatokat, viszont az RMDSZ nem fizet bért, így most itt vannak. Hosszú távon ez nem megoldás. Most az emberek várják, hogy megkapják a magyar kormánytól a beígért oktatási támogatást. Segesváron még nem senki sem kapta meg. Segesváron működik az RMDSZ. Van néhány olyan lelkes személy, aki teszi a dolgát. /Mózes Edith: Az RMDSZ-tanácsosok megfelelően képviselik a magyarságot. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 26./

Gáll Ernő emlékkönyv jelent meg Nemzetiség – felelősség /Napvilág Kiadó, Budapest/ címmel Földes György és Gálfalvi Zsolt szerkesztésében. A kötet kapcsán beszélgettek a szerkesztők és a szerzők november 12-én Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tanácstermében. Dilemmaként jelentkezett, hogy ez a kötet arról szóljon, akire emlékeznek vagy azokról a témákról, amelyekkel ő foglalkozott, mondta el Földes György szerkesztő, a budapesti Politikatörténeti Intézet vezetője. Gáll Ernő elkötelezett baloldali értelmiség volt, ezért a magyarországi szerzők is azok, akik ezt a tradíciót fontosnak tartják. /Köllő Katalin: Írások Gáll Ernő emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

Elhunyt Huszár Sándor /Kolozsvár, 1929. ápr. 15. – Békéscsaba, 2005. dec. 13./ szerkesztő, író, „főembereink” egyike volt a hetvenes-nyolcvanas években, írta róla Horváth Andor. Utolsó éveiben terjedelmes naplóján dolgozott, amelyből eddig csupán részletek láttak napvilágot. Elvégezte a Bolyai Tudományegyetemen a filozófia szakot. Első főszerkesztője, Gáll Ernő egy táviratot lobogtatva közölte vele: „Jöjjön, nézze! Kinevezték írónak!” Huszár Sándor a kolozsvári Igazság, majd az Utunk szerkesztője volt 1964-ig, akkor a kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója lett. Írótársaival készített interjú-kötete Az író asztalánál /1969/ címmel jelent meg. Az 1970-ben Bukarestben induló új hetilap, az A Hét főszerkesztője lett, 1983 októberében leváltották. 1982-ben megjelent könyvének ezt a címet adta: Vallomások egy bűntelen nemzedék elkárhozásáról. 1983-tól 1988-ig az Előre napilap szerkesztője volt, majd áttelepült Magyarországra. Szegeden élt, majd az utolsó időben Békéscsabán. /Horváth Andor: A szerződő ember. Huszár Sándor (1929-2005). = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 16./

A Szabadság három májusi száma (12., 15., 16.) két, nemrég Bukarestben megjelent könyvet ismertetett dr. Petru Grozáról, amelyeknek célja az őt körülvevő „mítoszok” lebontása és rehabilitálása. Az ismertetésnek csak kb. ötöde foglalkozik Groza „hőskorával”, az ország sztalinista-posztsztalinista szakaszával, amikor (1945–52 közt) Groza felelős miniszterelnök volt, majd (1952–58 közt) az ország protokolláris államelnöke. Groza pártja, az 1933-ban alapított Ekésfront, még az utolsó polgári, 1938-as választásokon sem mert indulni, bár a Komintern-parancsra szerveződött „erősen baloldali” MADOSZ-szal (a Magyar Népi Szövetség elődjével) társult. A háború után Sztálin a szovjet hadsereg által „felszabadított” államokat bolsevizálni akarta, noha (az illegalitásból) ezen országokban csak jelentéktelen számú bolsevista élt. Ezért bizonyos fokozatosságot tartott szükségesnek. Előbb mindenütt egy ideiglenes kormányt hozott létre élén egy „baloldali” politikussal, ügyelve, hogy ezekben a kulcspozícióban lévő miniszterek kommunisták legyenek. E kormányok alatt erőltetett tagfelvétellel megerősítette a kommunista pártot, majd 1946-ban vagy 1947-ben jól megszervezett-meghamisított választásokat rendezett. Az ekkor alakult kormányokat már bolsevisták vezették: ők voltak többségben. Csehszlovákiában az 1945-ben alakult ideiglenes kormány elnöke még a jól ismert Benes Eduard volt (1935–38 közt már volt köztársasági elnök). Az első választások 1946-ban voltak, a kormányelnök a pártfőtitkár Gottwald lett, a többi már gyermekjáték. Lengyelországban az ideiglenes kormány elnöke a londoni emigráns kormány elnöke kellett hogy legyen, Mikolajczik-nek hívták. Az 1947-es „választás” után – a recept szerint – már kommunista többség „alakult ki”. Bulgáriában az ideiglenes kormány elnöke egy bizonyos Georgiev volt, de csak a választásig (1946) mikor is a miniszterelnök a híres-hírhedt Dimitrov lett, kommunista többséggel. Magyarországon 1945-ben megpróbált Sztálin – kommunista szempontból előkészítetlenül – választást rendezni. A Független Kisgazdapárt 55 %-ot kapott, a kormány elnöke 3 hónapig Toldy Zoltán volt, majd Nagy Ferenc, aki az 1947. augusztus 31-i „választás” után – mikor is kommunisták győztek – kiszökött Svájcba. 1949 májusában a biztonság kedvéért még egy választásra volt szükség, hogy a sztálini recept gördülékenyen működjön. Romániában 1944. augusztus 23. és 1945. március 6. közt még két „polgári” kormány volt hatalmon (Stanescu versus Radescu), ezután jött Groza Petre, ő olyan jól bevált, hogy az 1946-os, durván meghamisított választások után is miniszterelnök maradhatott, 1952-ig. Groza vállalta a báb szerepét, sőt – amikor már 1952-ben megunta őt a párt – vállalta a másik báb, a köztársasági elnök szerepét. Így minden, ami 1952-ig történt – nemzetközi jogi szempontból – Groza lelkiismeretét terheli. Néhány kommunista emlékirat-író beszámolt ezen időkről is. Gáll Ernő kivételével nem dicsérik, sőt Balogh Edgár keményen bírálta Grozát. Sokan ma is elfeledkeznek Groza hangzatos kijelentéseiről a Duna föderációról, a vámunióról, a határok légiesítéséről, de ezek csak a békeszerződés megkötéséig hangzottak el. /Nagy L. György: Vannak-e a kompromisszumnak erkölcsi határai? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./ A Szabadság május 12–15–16. számaiban Groza Péterről megjelenő cikkeket olvasva írt a lapba Kiss Erzsébet 78 éves nyugdíjas tanítónő, felidézve találkozását Groza Péterrel. Táncversenyen voltak a magyarfenesi lányokkal Kolozsváron. Groza Péter miniszterelnök meglátta a színes leánycsoportot (kalotaszegi népviseletben), és elhatározta fényképet készít a lányokkal. Elbeszélgetett a lányokkal, közvetlen volt. /Kiss Erzsébet: Találkozásom Groza Péterrel. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./

1945 telén Kolozsváron az Agronómia Monostor úti falkerítésén megjelent egy román felirat (magyarul: „Eddig tart a demokrácia és itt kezdődik a Monostor”). A Monostoron lakó magyarokat terrorizálták, a magyarul beszélő vagy közismerten baloldali beállítottságú személyeket is megverték. Nagy Károlynak ez jut eszébe, 61 év után, amikor a sajtóban a Bolyai Kezdeményező Bizottság tagjai ellen indított hadjáratról olvas. Nagy bűnük, az, hogy a nagy nyilvánosság előtt is szóvá tették, amit majd mindenki tud. A minden tantárgyra kiterjedő magyar nyelvű oktatás jelene és jövője a „multikulturális” Babes–Bolyai Egyetemen nem biztosított. Az efféle mesterséges egyetemi képződmények helyett önálló állami magyar egyetemre, vagy legalább magyar tagozatra, illetve fakultásokra van szükség! Nagy Károly az egyetemen pedagógiát adott elő, láthatta a „multikulturálitást”. A 45 év tapasztalatai egyértelműen bizonyították azt, ami már az erőszakos egyetem-egyesítéskor előre látható volt: az egybeolvasztásnak egyetlen be nem vallott célja a magyar nyelvű egyetemi oktatás felszámolása, távlatilag pedig a magyar nemzeti tudattal rendelkező értelmiség elsorvasztása. Olyan közismert magyar értelmiségiek mint Balogh Edgár, Demeter János, Gáll Ernő, Jordáki Lajos, Márton Gyula, Nagy István, s ha megkésve is Takács Lajos, követelték Gheorghiu-Dej jelenlétében az akkori közoktatási minisztertől, hogy ha az okmány a korábbi ígéretek ellenére nem tartalmazza a magyar egyetemi tagozat létrehozását, legalább sorolja fel azokat a fakultásokat, amelyek keretében magyar nyelvű oktatás is folyik, valamint azokat a tantárgyakat, amelyek magyarul taníthatók. Ez megtörtént. (Ennek nyomán a magyar nyelven oktatható tantárgyak köre lényegesen kibővült, és mintegy tíz tantárgyat ölelt fel. Mindennek ellenére már 1961-ben kezdetét vette a magyar nyelvű oktatás további korlátozása. A Bolyain több karon úgynevezett kettős szakok léteztek, olyanok például mint matematika-fizika, földrajz-geológia, román-magyar, pedagógia-magyar. Az új egyetemen ezeket a kettős szakokat megszüntették (szétválasztották), s azzal az ürüggyel, hogy az egyetem működési szabályzatában nem szerepelnek egyszakos karok, kísérletet tettek a magyar nyelvű oktatás teljes felszámolására. Ameddig Demeter János volt a magyar prorektor, ezt a támadást sikerült elhárítani. Később azonban az olyan funkciókba, mint a prorektori, prodékáni, tanszékvezetői, eleve csak olyan magyarokat neveztek ki, akik mindenben beleegyeztek. Egy másik a 70-es évektől alkalmazott gyakorlat a magyarul tanítható tantárgyak pénzügyi fedezetének az elvonása volt. Igaz több katedrán került olyan magyar tanár, aki önként vállalta, hogy az illető órákat ingyenesen megtartja, a pszichológián pedig egy tantárgy anyanyelvű tanításának költségeit Nagy István író fedezte titokban, egészen haláláig. Sokszor úgy akadályozták a magyar nyelvű tanítást, hogy az illető órát kifelejtették az órarendből, vagy olymódon, hogy nem volt terem. Az emlékező Nagy Károly például évekig a lakásán volt kénytelen órákat tartani. A főveszélyt a magyar tanári kar fokozatos elsorvasztása jelentette. Már az egyetemek egyesítésekor több magyar tanári állás megszűnt. Később, amikor egy-egy tanár nyugdíjba ment, meghalt vagy kivándorolt, a helyébe nem vettek fel mást, hanem az óráit másodállásban plusz óránként fizették. Ami a Bolyai Kezdeményező Bizottság körül folyik, a különböző szintű fenyegetések és esetleges büntetések, nem más, mint egy megfélemlítési kampány. /Nagy Károly: Meddig tart a demokrácia? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 29./

Az 1956-os magyarországi forradalom erdélyi vonatkozású eseményeire emlékeztek írók, költők a marosvásárhelyi Bernády-házban, a Látó című irodalmi folyóirat októberi számának bemutatója alkalmával. Gálfalvi György, a Látó főszerkesztője emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi folyóirat elődje, az Igaz Szó, az ’50-es években jelentős szerepet játszott a magyarság irodalmi-politikai életében. „Csalódott vagyok, mert nincs kinek átadni a megemlékezés hagyományait, az ünnep jelentősége elszürkült, átszövi a politika hálója” – jelentette ki Pomogáts Béla, akit hat hónapra internáltak a forradalom leverése után. Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, aki egy évet töltött rácsok mögött, ’56-os vonatkozású verseiből olvasott fel. A hét év börtönbüntetést letöltött, Kolozsváron élő Dávid Gyula irodalomtörténész rámutatott: „Válaszút nem volt. Amikor mindannak, amiről meg voltam győződve, az ellenkezője ment végbe, csak olyan mértékig illeszkedtem be a kint talált világban, amennyire tisztességgel és a magam korábbi eszményeihez híven tehettem”. Viski András író, költő, dramaturg úgy érzi – bár 1957-ben született –, megfogantatása pillanatában a forradalom gyermeke lett. Édesapját, Viski Ferenc református lelkészt, feleségével és hét gyermekével együtt, mint „horthysta, felforgató elemet”, a román Gulágra száműzték. Kántor Lajos irodalomtörténész a korabeli lapok, folyóiratok tematikáját ismertette, kiemelve, hogy az „új Korunkért” emelt szót Gáll Ernő, Veres Péter, Szentimrei Jenő és Turnovszki Sándor. Kántornak az a véleménye, hogy egykori tanárának, Szabédi Lászlónak az öngyilkossága visszavezethető az 1956-os eseményekre is. – Ötvenhat hősei lassan mind elmennek közülünk, a legendás pesti srácok is közelítenek hetvenedik életévükhöz – idézett könyvéből a magyarországi Kozma Huba. Ő Pongrátz Ödönről, a Corvin köz főparancsnokának, Pongrátz Gergelynek a bátyjáról jelentetett meg nemrégiben könyvet. „Ödön vette föl az öccse kezéből kiesett lyukas zászlót, hazaköltözött Amerikából, és most már ő fogadja a Kiskunmajasi Ötvenhatos Múzeum látogatóit...”. Páll Lajost 1956-ban hat év börtönre ítélte az akkori hatalom. Versei híven tükrözik a rabság szenvedéseit, megaláztatásait. /Nánó Csaba (Marosvásárhely): Látó-bemutató és emlékezés ’56-ra. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./

Az utolsó simításoknál tartanak Segesváron a tavaly leomlott várfalon. Gáll Ernő városi tanácsos elmondta, Petőfi Sándor szobrát még nem helyezték vissza, de a műalkotás biztonságban van. A szobrot akkor távolították el eredeti helyéről – a várfal közelében lévő terecskéről –, amikor a fal közel húsz méteren leomlott és félő volt, hogy egy következő omlás a szobrot is magával sodorja. „Sokan aggódnak a szobor miatt, holott erre nincs okuk, hiszen azt vagy az eredeti helyére állítjuk vissza a várban, vagy a római katolikus templom előtti térre helyezzük” – magyarázta Gáll Ernő. Megbeszélésre hívják Segesvár magyar lakosságát, hogy mondják el elképzeléseiket a Petőfi-szoborral kapcsolatban. Ha úgy döntenek, hogy ezentúl a katolikus templom előtt álljon a költő életnagyságú szobra, akkor a parkot Petőfiről fogják elnevezni. /Antal Erika: Újjászültetett várfal. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./

Versösszeállítással kezdődött február 23-án a Kolozsvár Társaság székhelyén a Korunk folyóirat újraindulásának 50. (alapításának 81.) évfordulójára emlékezés. Boér Ferenc színművész műsora az elmúlt évtizedek során a különböző lapszámokban megjelent versekből állt, a teljes összeállítás annak idején Mondj igazat címmel lemez formájában is napvilágot látott. Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője tartott megnyitó beszédet, majd átnyújtotta a jelen lévő Pomogáts Béla irodalomtörténésznek az ünnepi Korunk-kötést, amelynek címlapján a következő szöveg olvasható: Elkötelezett régi munkatársunknak, Pomogáts Bélának ezzel a kötéssel fejezzük ki elismerésünket a Korunk újraindulásának 50. évfordulóján. Az ünnepségen, Pomogáts mellett, előadást tartott Egyed Ákos történész, valamint Rigán Lóránd filozófus. A Korunk februári számában egykori szerkesztők szólalnak meg, gyakorlatilag 1957-től 1989 végéig tekintve át azt az időszakot. A lapszámban sikerült Stockholmból, Mexikó városból és New Yorkból is egykori szerkesztőket megszólaltatni, Veress Zoltán, Aradi József, illetve Weiszmann Endre személyében. A hetvenes évek elején ért el a folyóirat a csúcsra, azután megint elkezdődött egyfajta beszűkülés. A lapnál legalább 3–4 besúgó volt – hangsúlyozta a főszerkesztő. Ma már nyugodtan vállalható a legelső, 1926-os februári Korunk számból az, hogy a fasizmus és a bolsevizmus egyforma veszély. Pomogáts Béla előadásában kitért az 1957-es újraindulásra, majd elemezte Gáll Ernő és Balogh Edgár szerkesztői tevékenységét. Egyed Ákos történész hozzászólásában a folyóirat egyik vonulatáról, a történelemírásról értekezett. A történészek addig nélkülözték a közlés lehetőségét, így a folyóirat fórum volt számunkra. /Köllő Katalin: 50 éve indult újra a Korunk. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 26./

Kántor Lajos legújabb, második kapu-könyvét (A mennyei kapu avagy az apokrif kerekasztal, 20–21. század. Korona Kiadó, Budapest, 2006) május 16-án mutatják be Kolozsváron. A szerző „apokrif kerekasztala” köré olyan személyiségeket idézett meg, akik ma már nincsenek közöttünk, de számba jöhetnének az Erdély Szellemi Nagyfejedelemség megalakításakor – Kós Károlytól Illyés Gyuláig, Szilágyi Domokostól Nagy Lászlóig, Gáll Ernőtől Balogh Edgárig, Bálint Tibortól Ligeti Ernőig, László Dezsőtől Méliusz Józsefig vagy Szabédi Lászlóig. Meg persze Bethlen Gábor, a nagyságos fejedelem. Felbukkannak az asztal körül olyanok is, mint George Cushing, a londoni egyetem egykori tanára, a magyar irodalom angolra fordításának napszámosa, Szabó T. Attila, Cs. Szabó László, Bibó István és sokan mások. A szerző első kapu-könyve: A kapu. Ház, utca, város (ország). Balassi-Polis, Budapest-Kolozsvár, 2004./Tibori Szabó Zoltán: Asztalgazda és főkapun jött vendégek szeánsza. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./

Új helyre költöztetik a segesvári várban Petőfi Sándor szobrát. A földcsuszamlás miatt a polgármesteri hivatal mögötti domboldalt meg kellett erősíteni. Dorin Danesan polgármester azt ígérte, hogy a római katolikus templom melletti térre helyezteti át a költő szobrát. Gáll Ernő, az RMDSZ segesvári szervezetének elnöke elmondta, a tér is Petőfi nevét viseli majd – erről biztosította a segesvári magyarokat a polgármester. A várban még dolgoznak, a munkálatok befejezése előtt nem foghatnak hozzá a jövendőbeli Petőfi tér átrendezéséhez. Erre valószínűleg szeptemberben kerül sor. /-vagy-: Elköltöztetik Petőfi segesvári szobrát. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 27./