Forradalom és iskolamentés a szórványban
Balázsfalva
Egyszerre tartották a magyar iskola és a nagy szabadságharc ünnepét március 12-én este, Balázsfalván, a zsúfolásig telt Művelődési Házban. A környékbeliek lelkébe mindkét mozzanat mélyen befészkelte magát, hiszen sorsunk múlott és múlik ezeken: forradalmunk szellemén és állandó küzdelmünkön iskoláinkért. Gyökerek nélkül nincs igazi jövő, de megteremtéséhez itt, a végvári környezetben elsősorban anyanyelvi iskola szükséges és gyermekek, akik megtöltik. Különösen a szórványban, ahol a napi élethez, a teljes élethez legalább két nyelv tudása nélkülözhetetlen. Ehhez pedig felkészült szülőkre és minőségi iskolára van szükség.
Tanulni, majd ünnepelni gyűlt össze a közönség, köztük balázsfalvi, péterfalvi, tűri, gyulafehérvári, búzásbocsárdi vendégek. Karácsonyi István a Szülőföldünkért Egyesület nevében, házigazdaként üdvözölte a jelenlévőket, kiemelve Vetési László református szórvány lelkipásztort, a Diaszpóra Alapítvány elnökét és Valentin Rotar balázsfalvi polgármestert. A moderátor szerepét betöltő Szakács Júlia, a Bethlen-kollégium véndiákja, jelenleg az Erdélyi Magyar Ifjak szórvány szakcsoportjának vezetője elmondta: olyan rendezvény ez, ahol sorskérdések felvetésére és megvitatására gyűltek össze a résztvevők.
Dr. Gudor Botond, a Bod Péter Alapítvány elnöke, a rendezvény eszmei irányítója, szervezője szerint a helyszín megválasztása, ahol ő is született, nem volt véletlen. 1848 márciusában még együtt ünnepeltek a román és a magyar emberek (pl. a nagyenyedi templomban). Családról, iskoláról kell beszélnünk itt ma, mert csak így ünnepelhetünk száz év múlva is ezeken a helyszíneken. Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója kiemelte: nem szabad megtagadni az örökséget, hanem tovább kell fejlesztenünk azt, és úgy kell a jelent építeni, hogy közben a jövőt is formáljuk. Örömmel jelentette be, hogy április 2-án Kolozsváron, a felújított Mátyás-szoborcsoport avatási ünnepségén ott lesznek reneszánsz táncukkal az erdélyi színt képviselő enyedi diákok is. Gál László, a Római Katolikus Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum igazgatója szerint az iskolával erősödött a magyar oktatás, létszámában is emelkedett (jelenleg 200 diákja van), és egyre nagyobb szerepet tölt be a magyar identitástudat erősítésében.
Vetési László előadásában példákkal illusztrálta, miért is történnek téves iskolaválasztások a magyar szülők körében. A többségi befogadó iskola és közösség már többé nem engedi el a magyar fiatalt, aki innen választ felsőbb iskolákat, baráti kört, később élettársat, elhanyagolja anyanyelvét, gyermekeit ugyanabba az iskolába irányítja, ahol ő is járt. Mindez gyakran onnan indul, amikor a szomszédasszony vagy a nagybácsi tanácsa a döntő. A „csak román iskolában érvényesülhet” hamis érve helyett józan ésszel kéne gondolkodni azon, mi is a gyermek valódi érdeke. A választ a szülők ott helyben megkaphatták abban az igényes, színes, kétnyelvű, 12 oldalas alkalmi kiadványban, amelyet a Szülőföld Alap és Kovászna Megye Tanácsának segítségével adtak ki, Milyen iskolát válasszak gyermekemnek? Magyar iskolát program. Dr. Gudor Botond vezércikkében (Miért magyar iskolát?) konkrét válaszokat fogalmazott meg a kérdésre. „… A választás több, mint egy szójáték. A 21. század kihívása, egy lehetőség. Lehetőség arra, hogy apa és anyanyelvedet jól, ha lehet, tökéletesen megismerd. Lehetőség arra, hogy későbbi munkahelyeden a legjobb állást nyerd el. Lehetőség arra, hogy a templomban megértsd a lelkészt, és nagymamával is elbeszélgethess. A magyar iskola azt a leendő embert jelenti, aki nem fél, hanem boldogul. Magyarul és románul egyformán tud. Ezt kínálják magyar iskoláink Bethlenszentmiklóson, Gyulafehérváron és Nagyenyeden. Nem egyszerű iskolát, hanem olyan iskolát, ahol nyelvet, nyelveket tanul, ahol több lesz, mint az átlag, ahol hitre és reményre nevelik.” A kiadványban helyet kapott még többek között Kémenes Loránt Zoltán plébános, Szőcs Ildikó és Gál László líceumi igazgatók, Veres József tanár és Máté János református lelkipásztor írása.
Az ünnepi műsor keretében a helybéli magyar gyermekek forradalmi verseket és hegedűszólót adtak elő. Boros Erzsébet búzásbocsárdi református tiszteletesasszony a nap szellemének megfelelően válogatta ki forradalmi dalait, nótáit, hatalmas sikert aratva, majd Kossuth Lajos beszédét hallgathattuk fonográf felvételről. Ezt követően fellépett a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes, amely 2004-ben alakult a gyermektáncház mozgalom részvevőiből. Jelenleg négy korosztályban több mint 140 gyermek tanul táncolni óvodától a XII. osztályig. 2006-ban a Küküllő menti bokrokra utaltak, amikor nevet választottak. Ezúttal is tematikus táncjátékot mutattak be március 15. tiszteletére, Verbuválás, csatamező, szabadság… címmel. Az énekszámokat Németi László kollégiumi véndiák és Vásárhelyi Mónika adta elő. Többször visszatapsolták őket. Amikor a közönség elhagyta a termet, az egyik idős néni azt mondta: „Ilyen szép ünnep, rég nem volt Balázsfalván. Tudja, az én unokám is magyar iskolába jár!”
Létkérdések megidézése és ünnep volt ez a nap, egyben a szórványösszefogás egyik szép pillanata (támogatók: Szülőföld Alap, Bod Péter Alapítvány, Erdélyi Magyar Ifjak, balázsfalvi, búzásbocsárdi, magyarpéterfalvi református egyházközségek, tűri római katolikus egyházközség). A Fehér megyei magyar szórvány anyagi segítséggel, de saját elképzelésekkel és szellemi erőkkel építette fel ezt a szép és tanulságos ünnepnapot. Önmaga dolgozott saját sorsa irányításán. Folytatása várható Gyulafehérváron április 30-án, Küküllőváron május 21-én, Marosújváron május 28-án. A szórványsegítő civil csapat tehát tovább dolgozik a magyar iskolák megmentéséért.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Asszonynépe
Felemelő nemzeti ünnep az elnéptelenedő faluban
A Fehér megyei magyarság kilencedik alkalommal köszöntötte nemzeti ünnepünket egy elnéptelenedett, de erre az alkalomra élettel feltöltött és ünnepi hangulattal megáldott kis településen. Ezúttal a Magyarlapádhoz tartozó Asszonynépén történt ez, ahol a református gyülekezetet egyetlen személy képviseli. Borbándi András magyarlapádi református lelkipásztor szerint az államalapítás után Szent István Gizellának adta ezt a területet, aki elvégezte a telepítést. Asszonymunka volt, Asszonynépe lett a neve. A 19. századból egy fatornyos templomot tartanak számon. Egy Budapesten megtalált 1897-es építési terv szerint kőtemplomot terveztek, amely csak 1920-ban valósult meg. 1911-ben 125 református lelket számláltak, 1922-ben pedig 87-et. A kollektivizálás a 60-as években teljesen szétzilálta a birtokos magyarságot. Szent István ünnepén a több száz ünneplőt egy teljesen felújított templom fogadta, amelyet az egyházközség alapjaiból, a hívek adományaiból, az önkormányzat és a megyei tanács támogatásával valósítottak meg.
A falu elöregedett. Mintegy száz idős vagy idősödő lakója között egy református lélek lakik, a 86 éves özvegy Solymosi Ferenc. Kérdésemre Feri bácsi azt mondja: „Ebben a faluban én vagyok az egyház”, aztán csendesen zokogni kezd. A pap rendszerint otthon látogatja, de most ő is ott ül a meghívottak között a szép templomban, ahol a beszolgáló református lelkipásztor szerint a legjobb állapotú istenházában a legkisebb lélekszámú gyülekezet található.
A Fehér Megyei RMDSZ ezúttal is mintaszerűen megszervezte a napot. Kerekes Hajnal ügyvezető elnök a moderátor szerepét is betöltötte. A technikai hátteret László István és Nagy Mária biztosította. Az ünnep a kis templomban kezdődött, miközben megkondultak a harangok, ahonnan szálldogált a por és hullt a törmelék. Az istentiszteletet a nagyszámú ünneplő kihangosítva, a templom előtti téren követte figyelemmel. Ritka, nemzeti gondolatokkal átitatott, ökumenikus prédikációkat hallgathattunk. Igét hirdetett Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkipásztor, Józsa István Lajos tordai unitárius lelkész és T. Bálint Emil balánbányai római katolikus plébános. A kántori szolgálatot Kiss Huba Ernő Nagyváradolaszi református kántor, az enyedi kollégium 15 éve végzett véndiákja látta el.
Az ünnepet megtisztelte jelenlétével Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul, aki üdvözlő beszédében a kitartást köszönte meg a Fehér megyei magyaroknak, a csodálatos templomokat és külön köszönet illette a lelkészeket, akik a legkisebb gyülekezeteket is szolgálják. Kováts Krisztián, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke történelmi visszatekintést tartott, és kiemelte Szent István máig ható üzeneteit. Rácz Levente elnök a társszervező Dr. Szász Pál Kulturális Egyesület nevében említette, hogy 2003-tól rendszeresen látogatják a szórvány templomokat, megmutatva, hogy itt valaha életképes közösségek működtek. Dr. Gál László, a Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum igazgatója ünnepi beszédében többek között a lélekben élő tudatról, a kultúráról és az anyanyelvről beszélt, amely ugyanúgy, mint Szent István korában, a magyar megmaradást szolgálja.
Bogdán István színművész részleteket adott elő Dsida Jenő Psalmus Hungaricusából. Kilyén Ilka, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színművésze és lánya nemzeti hangulatú dalokkal és szavalatokkal ékesítették a szabadtéri előadást, amelyet a magyarlapádiak, ifjak és cserkészek táncműsora követett.
A több száz ember, akik idevándoroltak a környékről, pillanatnyi többséget teremtettek a faluban. Kalács és bor kíséretében igazi ünnepet éltek át. Régi asszonynépi származásúak tértek vissza, és ebéddel várták a rokonságot, pl. a Járaiak vagy a Finnák. Az ünnepi asztal a lelkes és szívélyes vendéglátó Borbándi lelkészpár jóvoltából a lapádi parókián is terítve várta a látogatókat. A nagy találkozások napja volt ez, és most mindannyian újra megtapasztaltuk azt, hogy egy nemzethez tartozunk, és sorsunk az összefogás.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Dégi L. Csaba: számomra a daganatos betegség nem egyenlő a koporsóval
A daganatos betegek testi, lelki ápolása terén folytatott kutatásaiért a BBTE adjunktusa lett az év kutatója kategória harmadik helyezettje a Dinu Patriciu Alapítvány pályázatán.
Harmadik alkalommal adták át november 2-án a Dinu Patriciu Alapítvány oktatási díjait a parlamentben. Az év kutatója kategóriában harmadik helyezést ért el Dégi László Csaba, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociális Munka Karának adjunktusa. A díjjal kapcsolatos élményeiről, odaítélésének folyamatáról és a daganatos betegek testi, lelki ápolásának romániai helyzetéről kérdeztük. 
- Milyen volt a díjátadó? Hogy érezted magad? 
- Szétválasztom a személyes és szakmai szempontokat. Nagyszerű élmény volt, jól éreztem magam. Megtisztelő volt olyan emberekkel találkozni és meghallgatni a beszédeiket, akik a román társadalom szempontjából fontosak, mint Emil Constantinescu volt államelnök, vagy Dinu Patriciu. 
Szakmailag két dolgot emelnék ki. Nagy büszkeség volt számomra, hogy annak a csapatnak a tagja lehettem, amely idén nagyon sok jelentős díjat elhozott. Másrészt örülök annak, hogy azért a munkámért díjaztak, amelyet a nyilvánosság kevésbé ismer és szeret, viszont én rengeteg energiát fektettem: a daganatos betegek testi, lelki ápolása és ennek a kutatása, a kommunikációs és pszichoszociális igényeinek a körbejárása. Romániában ez a terület még gyerekcipőben jár. 
- Téged ki terjesztett fel a díjra? 
- Gőzöm sincs, hogy ki nevezett a díjra. A jelölés része számomra egyáltalán nem átlátható. Valamikor júliusban kaptam egy emailt az alapítványtól, amelyben felkínálták a lehetőséget, hogy beküldjem az adataimat az értékeléshez. Előbb konzultáltam Kádár Magor kollégámmal, akit már 2009-ben díjazott az oktatói kategóriában a Dinu Patriciu Alapítvány, és megnéztem az eddigi győzteseket is. Egyértelműen az volt az érzésem, hogy inkább a műszaki kutatókat részesítik előnyben, akik óriási ütemben publikálnak impakt faktoros (a tudományos folyóiratok átlagos idézettsége alapján létrehozott mutatószám szerk.) nemzetközi lapokban. Először úgy gondoltam, ezekkel nem tudom felvenni a versenyt a saját szociális témámmal, aztán mégis elküldtem az adataimat. 
- Hogy emlékszel a további eseményekre? 
- Előbb azt tudtam meg, hogy beválasztottak a legjobb 10 kutató közé. Gondoltam, hogy ezzel meg is állt az előrejutási lehetőségem. A legjobbak között olyan kutató is volt/van, aki Finnországban doktorált és a disszertációját rögtön ki is adta a Springer Verlag Kiadó. Nálunk ez elképzelhetetlen. A pszicho-onkologiai világkongresszuson vettem részt, amikor behívtak az alapítványtól interjúra, hogy kiválasszák a legjobb hatot. 
Az interjún kegyetlenek voltak. Nem olyan jellegű beszélgetésre kell gondolni, amire előre fel lehet készülni, hanem pl. publikációs etikáról kérdeztek. Viszont egyben megtisztelőnek éreztem, hogy pont ők kérdeznek. A zsűri elnöke Raluca Ioana van Staden volt, aki 2010-ben megkapta a legjobb női kutatónak járó díjat. Azt fedezte fel, hogy egy csepp vérből, hogyan lehet elektródákkal négy nagyon gyakori daganatnak a jelenlétét megállapítani. Akkora szenzációnak számít ez, hogy amíg sikerült szabadalmaztatnia a felfedezését, addigra már 10 kórházban alkalmazták is. 
- Miben különbözik ez az év egyetemi oktatója díjtól? Ha jól láttam, ebben a kategóriában is feltétel volt, hogy tartsd a kapcsolatot a diákokkal és egy egyetemi tanárnak nem kellene kutatnia is? 
- A Babeş-Bolyai Tudományegyetemen - amely az országos listán a második helyet foglalja és ezzel kutató egyetemnek számít - kötelező módon kell tanítani, kutatni és gyakorlatban is kifejteni valamilyen tevékenységet, tehát a két terület között van átjárás, viszont a különbségek jelentősek. Az interjún arra is rákéredzetek, hogy hány fiatal kutató van a csoportomban. Én őszintén felvállaltam, hogy 4-5 diákkal dolgozom, mert soknak nincs meg az az alapképzettsége, amely a daganatos betegek esetében szükséges. 
Azt tudni kell, hogy a daganatos betegségekkel való munka klinikai terület, és ha az ember szakmailag nem elég felkészült, akkor nem igazán tud tevékenykedni. Ez a példa szerintem tisztázza a különbséget, a kutatónál kevésbé számított a fiatalokkal való munkája, inkább az nyomott a latban, hogy mit publikált. 
- Szerinted az esetedben mi győzte meg a zsűrit? Melyikre vagy a legbüszkébb? 
- Szerintem a legfontosabb, hogy idén New Yorkban az Oxford University Press kiadott egy tankönyvet a daganatos betegek ellátásáról, és ebben egy fejezetet én írtam. Szerintem fontos mérföldkő, hogy egy olyan tankönyvben kértek fel egy fejezetet megírni, amely jelenleg több mint 200 egyetemi könyvtárban elérhető és idén már a második kiadása is megjelent. Ez nagyon sokat nyomhatott a latba. 
- Láttam, hogy lehetett szavazni is. Az mennyiben számított az értékelésnél? 
- Az értékelésnél a szavazatok nem számítottak, kizárólag a zsűri döntött. Minden kategóriában megszavazták a legnépszerűbb jelöltet, ott számított, hogy mennyien voksoltak rád. Csak az átadás után tudtam meg, hogy az számított nagyon sokat az értékelésemnél, hogy egy új területen, és ami még nagyon fontos, egy szociális területet tevékenykedem. 
A bizottság szerette volna megerősíteni ezt a területet, felhívni rá a figyelmet. A zsűritagok nekem személyesen is elmondták, hogy nagyon fontos volt a döntés szempontjából, hogy szociális területtel foglalkozom. A harmadik hely teljesen reális. Egyszerűen nagyon erős volt a mezőny. Aki most megnyerte a kutató kategóriát, az Amerikában tanít, és évente több impakt faktoros publikációja van. 
- Egyetemi berkekben mennyire ismerik el a díjat? 
- Nehezem tudom megítélni, mert még csak a harmadik alkalommal osztották ki. Az elismerés a magyarországi Prima Primissima-díjhoz hasonlít. Ott is egy civil díjazásról van szó és ott is egy üzletember finanszírozz. Nagyjából hasonló a struktúrája is. Az lehet mértékadó, hogy nagyon sok kollégám rám szavazott, óriási szolidaritásban volt részem. Ezért is hiszem azt, hogy egyetemi berkekben nem lehet megkérdőjelezni a fontosságát. 
- Mennyiben segíti ez a díj a munkádat? 
- Ennél a díjnál sokkal többre lenne szükség. Az együttműködés az orvosi és a szociális területek között sokkal jobb kellene legyen, mert anélkül nem lehet a daganatos betegek életminőségén javítani. A számokon és az adatokon túl, amelyeket először publikáltam Romániában - mert nem is lehetett tudni, hogy mi van a daganatos betegekkel - kellenének szolgáltatások, egy biztos pont, amelyet a daganatos betegek hozzátartozói igénybe tudnak venni. 
Ellentétben azzal, amit a drogokkal kapcsolatban hiszek, hogy a politikára kell rátaposni, a daganatos témakörben a frontvonalba kell helyezni a túlélő daganatos betegeket. Olyan nyomást tudnak gyakorolni a döntéshozókra, amelyet szakemberként csak időigényesen és a kapcsolatoktól függően tudnánk elérni. A betegek más stratégiákkal dolgoznak. Én emiatt általában szeretek a beteg szervezetekkel együttműködni, mert tudom, hogy ők fogják megváltoztatni a rendszert. 
- Az olvasók inkább a drogprevenciós előadásaidról ismerhetnek. Milyen inditatásból kezdtél el ezzel a témával foglalkozni? 
- Igaz, ebben a témában közszereplőként nem forogtam annyit, ezért is örülök most ennek a díjnak. Teljesen személyes az indíttatásom: ebből kezdtem el írni az államvizsgámat, hogy az önmagam problémáját is megoldjam. Úgy éreztem, muszáj erre választ kapnom. 
Így indultam és közben nagyon sok beteggel találkoztam, majd nagyon könnyen összefésülődött az én világnézetem és a betegek helyzete. A munkához nagyon jó alapot nyújtott, hogy református kollégiumot végeztem, és hogy imádom a filozófiát. Egzisztencialista filozófia nélkül nem lehet ezt a munkát végezni. Mindenki számára a daganatos betegség a koporsóval egyenlő, számomra nem. Lehetetlenség, hogy az ember pszichéje egész nap sírjon, és a halállal foglalkozzon. Az onkológián is kacagnak, pletykálnak, mindenfélét megbeszélnek az emberek és igényük van arra, hogy a lelki és praktikus igényeikkel foglalkozzanak. 
- Milyen az élet a díj után? 
- Most egyfajta nyomást érzek, mert jobban oda kell tennem magam, hogy folytatni tudjam. Minden dologban az a legnehezebb, hogy fenn tudj tartani egy bizonyos minőséget. Elkezdeni és újat mondani érdekes, nehéz és sokszor magányos, de igazából az a kihívás, hogy meg tudj maradni és valami olyat felmutatni, amiben vannak partnerek, és amivel változásokat tudsz elérni. Ilyen szempontból a díj jól esik, de mellékes. 
Gál László
Dégi L. Csaba könyve az Adatbankban: Dégi, L. Cs. (2010). A daganatos betegségek pszichoszociális elemzése. Elméleti bevezető segítőknek. Presa Universitară Clujeană — Kolozsvári Egyetemi Kiadó, Kolozsvár
Transindex.ro

Hitélet – Gyulafehérvár magyar múltja, jelene, a jövőjéért
Évtizednyi iskolatörténelem a „kisszeminárium” második évkönyvében
Gyulafehérvár magyar múltja és jelene címmel látott napvilágot nemrég a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum évkönyve. A szó szoros értelmében hiánypótló kiadványról van szó, hiszen szerkesztői és a szerzők nem kevesebb feladatra vállalkoztak, mint az intézmény utóbbi tíz éve (2002–2012) történetének megörökítésére a magyarság és az utókor számára.
Az intézménynek Értesítője jelent meg az 1870-es évektől kezdődően tova az első világháborúig, majd hosszú szünet következett. A kommunizmus bukását követően az a döntés született meg, hogy évtizedenként kiadnak egy összefoglaló kötetet. Eddig egy kötetet adtak ki, a mostani a második.
Köszöntőjében Dr. Gál László igazgató hangsúlyozza; „Számos esetben kellett és kell újraterveznie erdélyi magyar nemzetközösségünknek útirányát az idők folyamán – amennyiben önmaga tehette ezt –, s jelenünkben, nem éppen barátságos viszontagságok közepette azért, hogy megmaradhasson erdélyi – s ezen belül is dél-erdélyi – magyar önazonossági minőségében. Mindez a törekvés hol békésen, hol ádáz küzdelemmel valósult meg – folytonos arányszámbeli apadással, gyengüléssel... (...) Napjainkban sincs ez másként... Az új tanügyi törvény, a szekularizálódó társadalom állandó odafigyelést, állandó »újratervezést« követel azért, hogy óvodától, elemi és gimnáziumi szinteken keresztül, katolikus teológiai líceumi (előszeretettel nevezett kisszemináriumi) tagozatig teljes magyar oktatási palettát képezzen, remélhetőleg a hosszú idejű fennmaradás kezességével... s azért is, hogy ne csak Gyulafehérvár magyar múltja és jelene legyen a témánk, hanem mindenképpen a jövője is!”
A gazdag tartalmú könyvben alaposan dokumentált tanulmányt olvashatunk Máté Pál tollából Gyulafehérvár és környékének történetéről, az erdélyi püspökség megalapításáról, annak intézményeiről, a városnak a fejedelemség központjaként betöltött szerepéről, műemlékeiről és művelődési életéről.
Irodalmi fejezetében – Híres emberek, híres művek – Karácsonyi Benő gyulafehérvári témájú írása, Ferenczy Miklós: Gy. Szabó Béla méltatása (ezt a művész Márton Áron püspökhöz írt levelének fénymásolata egészíti ki); Kovács Mihai az erdélyi irodalom kellőképpen nem ismert és méltatott alakját, Simpf Jánost, a fiatalon elhunyt papköltőt, magyartanárt mutatja be.
Gudor Botond református lelkész, vallás- és történelemtanár értékes tanulmányának témája „Művelődés, társadalom, könyvtár- és akadémiaalapítási törekvések a Gyulafehérvár melletti Hegyalja XVIII. századi történetében.” Sipos Ibolya történelemtanár az írott magyar nyelv kezdeteihez kapcsolódó, a gyulafehérvári Batthyaneum könyvtár kincsei között található Gyulafehérvári Sorok (1310–20) kéziratot elemzi.
Egyház részében a könyv bemutatja a gyulafehérvári Szent Mihály római katolikus székesegyházat (Fülöp Sándor Szabolcs), a városban működő szerzetesrendeket (Chinda Péter), Komáromi Attila jogtanácsos pedig a kommunista hatalom által államosított és jogtalanul elkobzott ingatlanok romániai helyzetét ismerteti.
Kimondottan a rangos iskoláról szóló fejezetben Gál László tanár, igazgató A gyulafehérvári katolikus oktatás a kezdetektől a XVIII. századig címmel közöl értékes tanulmányt; Marton József nagyprépost, egyetemi professzor Vorbuchner Adolf gyulafehérvári püspökre emlékezik; Geréd Vilmos karnagy, tanár a kántorképzésről ír; Bakó Botond diák- és későbbi tanári éveit idézi fel.
A római katolikus kántoriskolából – ez volt a régi hivatalos neve a mai teológiai líceumnak – indultak közül Tamás József segédpüspök, Potyó Ferenc pápai káplán, általános érseki helynök, Szász János kanonok, petrozsényi plébános, s nem utolsósorban Korom Imre-György, az iskola jelenlegi lelki (spirituális) vezetője és hittantanára vall arról, mennyire szívükhöz nőtt és megerősítette őket hivatásukban ez a „kisszeminárium”. Korom Imre-György így fogalmaz: „Köszönöm neked, Gyulafehérvár, valóban Alma Mater – Tápláló Anya voltál és maradsz számomra!”
Nagyon őszinte hangnemű és tanulságos interjú olvasható a kötetben Jakubinyi György érsekkel a főpásztor és a kisszeminárium kapcsolatáról (diákszemmel kérdezett Ilyés Lehel), amelynek sokatmondó címe A bizalom és a szeretet útján a közösség szívébe. Egy másik interjút Tóth Csabával, az érsekség gazdasági vezetőjével Székely Róbert készítette. Tartalmas összeállítással emlékezik meg a kiadvány Gróf Majláth Gusztáv Károlyról, az intézmény névadójáról, a diákok püspökéről. Gazdag képgyűjtemény, képek az iskola életéből, az elöljárók és tanárok s az elmúlt 10 év csoportjainak, osztályainak és végzőseinek névsora emeli a történelmi kordokumentum értékű, visszapillantó évkönyv jelentőségét.
Fodor György
Szabadság (Kolozsvár)

Gál László és Balázsi-Pál Előd
FRISSEN NÉZNI RÁ A PROBLÉMÁKRA
Barabási Albert-László: a hálózatok a kulcsa a magyarság megmaradásának
„Az az értékrend, ami a hálózattudományon keresztül megteremtődik, számomra fontosabb annál, minthogy harminc vagy negyven év múlva lesz-e Nobel-díj” – mondta el a hálózatkutató.
Még zajlott a Box Populi, amikor interjút kértünk a versenyben elődöntőig jutó Barabási Albert-László hálózatkutatótól. Akkor sajnos nem tudtunk beszélgetni, de a szerdai kolozsvári előadása előtt sikerült ezt bepótolnunk. Természetesen a versennyel kezdtünk, de a hálózatkutatásról és az NSA-botrányról is kérdeztük. Meglepett a népszerűséged a Box Populiban?
– Nem gondolkodtam rajta. Igazából csak Sándor bácsit (Kányádi Sándor – szerk.) szerettem volna megfelelő helyen látni. Én azért nem vagyok annyira jelen az erdélyi médiában, hogy egy ilyen versenyben tényleg jól teljesítsek. Ennek az egésznek az értékteremtő része volt számomra a legmurisabb.
Egyébként Magyarországon is van egy hasonló mozgalom, amelyben néhány barátom azt próbálja megszervezni, hogy hősöket ismerjünk fel. Kimondottan azt szeretnék, hogy a társadalomban lévő hősöket megtaláljuk, és felmutassuk a társadalom számára. Szerintem ez Erdélyben még fontosabb. Ilyen szempontból inkább kuriózumként tekintettem a versenyre.
Tisztában vagy azzal, hogy Erdélyben mennyire ismernek az emberek?
– Az ismertség mindig nagyon relatív. És ez nemcsak Erdélyben, hanem világszerte megfigyelhető. A Behálózva 20 nyelven elérhető. Olaszországban például azt hallottam róla, hogy nem lehetsz értelmiségi, ha nincs a polcodon ez a könyv. Ezzel arra akarok kilyukadni, hogy bizonyára van egy réteg, aki ismeri a munkásságomat, de ez egyáltalán nem tömegjelenség. Ilyen szempontból két lehetőséget látok: a versenyetek vagy ezt a réteget célozta be, vagy Erdélyen belül valamivel tágabb ez a réteg. Nyilvánvaló, hogy mindenki olyan könyvet szeretne írni, amelyik valamilyen módon bestseller lesz. Én úgy látom, hogy a Behálózva és a Villanások értelmiségi bestsellerek, és nem tömegbestsellerek. De egyáltalán nem tudtam felmérni azt, hogy egy ilyen versenyből miként jövök ki. Azt szoktam mondani, hogy akinek el kell olvasnia ezeket a könyveket, az mind elolvasta.
Az előbb említetted, hogy 20 nyelven jelent meg a Behálózva c. könyved. Mind különböző borítókkal. Melyik a kedvenced?
– Pillanatnyilag az, amelyik az újabb magyar kiadáson van, és amelyiket az amerikai paperback (puha kötésű) verzióra készítettek. Mert egyszerű, de jól megragadja a kapcsolt csomópontok fogalmát. Olyan tiszta borító. Persze közel áll a szívemhez az erdélyi borítás is, de az üzenetében és a koncepciójában a mostani magyar verzió a legtisztább.
Mennyire fontos számodra, hogy az erdélyiek ismerjék a munkásságodat?
– Minden egyénnek – függetlenül attól, hogy hol termel – megvan a piaca. Az én elsődleges piacom a kutatói társadalom. Viszont abban a pillanatban, amikor hajlandó voltam ebből kilépni, és írtam egy ismeretterjesztő könyvet, akkor nyilvánvalóan volt egy olyan igény bennem, hogy ezeket az eredményeket máshova is eljuttassam. Ez az igény onnan jött, hogy a hálózatelmélet elindulásakor éreztük, hogy van ennek egy univerzális üzenete, és fontos lenne, hogy ez kirobbanjon a szakcikkek közegéből, ahol ezeket publikálni szoktuk. Letagadhatatlan, hogy egy ismeretterjesztő könyv felvállalásával elismerem, hogy számomra is fontos volt, hogy ez eljusson a közönséghez. Viszont tény az is, hogy ezek a könyvek angolul íródtak. Bár szívügyem, hogy valamilyen módon ez a munka elérhető legyen Erdélyben, akit érdekel, az hozzájusson, de az elsődleges piac számomra mégis a világpiac.
Ha jól tudom, jelenleg felváltva éltek a családoddal Budapesten és Bostonban. Amellett, hogy a Harvard Egyetemen és a Northeastern Egyetemen is tanítasz, most már a budapesti Közép-Európai Egyetemen is tartasz órát. Fontos neked, hogy hazaköltözzél? Hogy itthon is taníts? Van olyan terved, hogy visszajössz? – Valóban igaz, hogy Budapesten is élünk. Ez nagyjából azt jelenti, hogy egy hónapot Budapesten, egy hónapot pedig Bostonban vagyunk. Miért van ez? Részben azért, mert a felségemmel kisgyerekeink vannak, és szeretnénk, ha magyar környezetben nevelkednének, ha legalább a korai éveikben magukba szívhatnák a kultúrát és a nyelvet. Másrészt pedig én szeretek itt élni.
Viszont azt is el kell ismernem, hogy a bostonihoz mérhető intellektuális környezet nincs még egy a világon. Nem arról van szó, hogy a magyarországi vagy erdélyi körülmények nem jók. Nemcsak itt nincsen, hanem sehol máshol sincs a Harvardon kívül. És nagyon nehéz ezt szakmailag feladni. Ezért lett ez a kétéltű életmód. Nem szeretném feladni azt a környezetet, különösen nem szeretném feladni a hozzáférést azokhoz a fiatalokhoz, akikkel együtt dolgozom. Végülis manapság az én munkám kollaboratív munka. Sok kutatóval dolgozom együtt, többnyire friss PhD-vel rendelkező diákokkal. Ha egy nagyon ambiciózus, tényleg jó német vagy kínai diák valahol megszerzi a PhD-jét, és ebben a szakmában tovább akar lépni, akkor neki a következő lépcsőfok a Harvard vagy Boston. Nem arról van szó, hogy nem jönnének el hozzám a diákok, ha Budapesten vagy máshol lennék, de nyilvánvalóan sokkal nagyobb a piac, amiből válogathatunk. Az emberek minősége pedig kulcskérdés a továbblépésben. Ez az, ami engem még Bostonban tart, és valószínűleg hosszú távon is ott fog tartani.
Ami az életminőséget vagy életérzést illeti, mind én, mind a családom úgy gondoljuk, hogy Budapesten szeretnénk élni.
Több interjúban és cikkben is felvetették már veled kapcsolatban a Nobel-díj lehetőségét. Gyakorlatilag egy olyan új tudományág létrejötténél voltál jelen, amely meghatározó lehet az elkövetkező időkben. Viszont az is tény, hogy pl. egy újságírónak is eladhatóbb a tudós, ha a nevével kapcsolatban megemlítheti a Nobelt. Mennyire tartod reálisnak ezeket a spekulációkat?
– (nevet) Én ezt másképp fogom fel. Valóban egy új tudományágról van szó, de ez nem illik bele a mai Nobel-díj kategóriákba. Fizika lenne? Én fizikus vagyok, a hálózattudomány pedig sok eszközében fizika. Ezen kívül szerintem a fizikán belül sok újítást hozott, de nem mindenki ért velem egyet abban, hogy fizika lenne. Esetleg biológia vagy orvostudomány lenne? Valóban, a csoportom egy része biológiával foglalkozik, az orvostudományi tanszéken is tanítok a Harvardon, de azért nem vagyok sem orvos, sem biológus. Én inkább úgy tenném fel a kérdést, hogy fontos a Nobel-díj? Válaszként pedig egy egyszerű példát mondok. Néhány évvel ezelőtt voltam a Karolinska Intézetben, és végigsétáltam azon a termen, ahol a díjról döntenek. Előtte pedig az összes Nobel-díjasnak ki van téve a fotója. Nap mint nap dolgozom orvosokkal, és nem vagyok teljesen laikus, ami az orvostudományt illeti – nem vagyok ugyan orvos, de már rengeteg publikáltam ebben a témában. Viszont a képeket nézve Szent-Györgyi Alberten, illetve James Watsonon és Francis Cricken (1962-ben kaptak orvosi Nobel-díjat a DNS kettős-spirál szerkezetének meghatározásáért – szerk.) kívül senkit sem ismertem. Na, akkor most mi az, hogy Nobel-díj? Azoknak a Nobel-díjasoknak nem sikerült elérni azt, hogy tényleg egy tartós ismertségre tegyenek szert, viszont ott van például Neumann János, akinek ez sikerült. Mindenki a számítógép atyjának tartja, mindenki ismeri a világon, és ő mégsem kapott soha Nobel-díjat. Kétségtelen, hogy látom a Nobel-díj szimbolikus erejét, de amit én csinálok, az nem áll be egyik kategóriába sem. Szerintem itt egy új tudomány született meg, amely fantasztikusan megváltoztatta a komplex rendszerekről gondolt világképünket. És ahogyan a század halad, egyre fontosabb lesz, mert egyre jobban felismerjük, hogy igazából egy hálózat-világban élünk. Az az értékrend, ami a hálózattudományon keresztül megteremtődik, számomra fontosabb annál, minthogy tíz, húsz, harminc vagy negyven év múlva – hiszen általában a 70-es és 80-as éveikben járók kapják a Nobel-díjat – lesz-e ebből Nobel-díj vagy sem.
Van egy kutatási területed, amelyben nagyon elmélyültél. Mennyire tudsz ettől elvonatkoztatni? Például amikor megismersz egy új embert, gondolsz arra, hogy vajon a kapcsolati hálózatod mennyire bővül ki általa? – (nevet) Én a hálózattudományon keresztül értettem meg és kezdtem értékelni a hálózat hatalmát. Mint a legtöbb matematikus vagy fizikus, elég introvertált személy voltam, akinek komoly erőfeszítésbe került, hogy valakivel elmenjen, és elkezdjen vele beszélgetni. Ez egészen egyetemi tanári koromig igaz volt. Egyetemi tanárként kezdtem először aktívan cselekedni annak érdekében, hogy túllépjek ezeken a gátlásokon.
A hálózatelméletnek abban volt szerepe, hogy megmutatta nekem, igenis van értelme a hálózatépítésnek. Bár az építés nem jó szó, mert azt megtanultam, hogy hálózatot nem lehet építeni, csak azok az igazi sikeres hálózatok, amelyek önmaguktól akarnak építkezni. Ha én téged meg kell győzzelek, és kell pénzeljelek, hogy benne legyél a hálózatban, az nagyon-nagyon költséges feladat. Az a hálózat sikeres, amelyikbe te önkéntesen lépsz be. Például a világháló. Hány oldalt hoznak létre önkéntesen, anélkül, hogy bárki fizetne érte? Sőt, még fizetnek is érte, hogy csinálhassák valamilyen módon. Ezek a sikeres hálók, ezen belül pedig vannak törvényszerűségek, hogy miként lehet hozzáférni és kihasználni ezeket.
A hálózatelmélet megmutatta, hogy van értelme eljönni Kolozsvárra. Nekem ez azért nem „elvesztegetett idő”, mert – bár ezalatt otthon is lehettem volna – azáltal, hogy itt vagyok, sok szinten bővül a hálózatom. Nagyon sok háló épül azáltal, hogy itt vagyok. Nem feltétlenül ezért jöttem, de ha már itt vagyok, akkor benne van a gondolkodásomban, hogy van értelme. Volt értelme elmenni a régi barátaimmal találkozni a Bulgakovba, és van értelme előadást tartani. Ezek a hálózatok a kulcsai a mai társadalomnak. Lényegében a magyarság megmaradásának is ezek a kulcsai. Ha a hálózat szétbomlik a magyarságon belül, akkor a demográfiai probléma lesz a legkisebb, mert lényegében nem lesz, ami összetartson bennünket.
A hálózatkutatás melyik területén látod a legnagyobb fejlődési potenciált?
– Ez idővel nagyon változik. Attól függ, hogy hol jelennek meg új adatok. Mi a kutatásainkat a világhálóval és a közösségi oldalakkal kezdtük, mert ott voltak az adatok. A közösségi oldal manapság már nagyon berobbant, most már mindenki azzal foglalkozik, és a világhálót is rengetegen kutatják. Viszont az internet, mint háló, nagyjából már lecsengett, mert mindent tudunk róla.
De megjelent néhány újabb terület, amelyek most kezdenek igazán dübörögni. A mérnöktudományon belül például most hoztak létre egy hálózatelméleti szakújságot. Ezen a területen tényleg van lehetőség benne, és ezt a közösség most ismeri fel. Az elején a sejtbiológiában voltak az érdekes kérdések, most már inkább az orvostudományban vannak. A Harvardon például most hoztuk létre az új Network Medicine divíziót, amiben már 200 kutató van benne. És ezt nem sejtbiológusok, hanem orvosok hozták létre. A kettő egyébként teljesen más állatfajta: az egyik alapkutatással foglalkozik, míg a másik gyógyítással. Az orvos sokkal pragmatikusabb egyén, aki azt mondja, csak akkor fontos számára valami, ha meg tud gyógyítani általa. Öt-tíz év múlva szerintem az agy fog berobbanni a hálózatkutatásba. Most még nincsenek adatok az agy hálózatának felépítéséről, nem tudjuk, hogyan néz ki. Viszont a tavaly két program is beindult, az egyik az Európai Unióban, a másik pedig az Egyesült Államokban. Ezekben pedig egy-egy milliárdot szánnak erre a problémára. Ennek következtében az eszközök kezdenek kiépülni, és általa lesznek térképek. Ha pedig lesznek térképek, akkor hirtelen nagy terület lesz a hálózattudományban. Egyébként az agy hálóinak a feltárásával a kolozsvári származású Toroczkai Zoltán foglalkozik Amerikában.
Tehát nem arról van szó, hogy mi a legizgalmasabb kérdés, hanem milyen kérdést lehet érdemileg és szakmailag megválaszolni most a létező adatokkal. Ez pedig olyan, mint egy guruló hólabda: ahogy az egyik szétesik, indul a másik. Azért esik szét, mert az eszköztárával mindent megválaszoltunk, amit tudunk arról a kérdéskörről.
Több publikációd jelent már meg a Nature és a Science tudományos szakfolyóiratokban, a Harvard Egyetemen tanítasz. Szakmailag neked még van feljebb? Érzed, hogy vannak még lehetőségek előtted?
– Azért van, mert az ember életének és kutatói pályájának különböző szakaszai vannak, amelyekben különböző eszköztárakhoz tud hozzáférni, és nagyon más szinten tud problémákat megközelíteni. Fiatalon az eszköztár elég szűkös, ezért csak olyan dolgokkal tudunk foglalkozni, ami a szűk szakmára limitált. Ebből jött ki számomra a hálózatelmélet. De most egy egész csapat van a kezem alatt, ezért egyszerre több témát is tudunk görgetni, és potenciálisan nagyon izgalmas dolgokkal foglalkozhatunk. De a szakmai életemben is meg lehet nézni, hogy minden 4-5 évben van egy drasztikus váltás a témámban. Korábban az emberi mozgást vizsgáltuk. Az 5-6 éves téma volt, amiből született egy könyv és öt-hat nagyon jelentős Nature és Science cikk. De ezen a nyáron lezártuk a témát. A csoportból mindenki elment, aki ezzel foglalkozott. Én őszintén hiszek abban, hogy ha túl sokat tudunk egy témáról, akkor az inventivitás megszűnik. Egyszerűen beragadunk abba a tudásba, és nem tudunk frissen ránézni az adott problémára. Ez pedig lényegében gátolja a fejlődést. Ezért át kell mozdulni egy más területre, ahol eléggé laikusak vagyunk és bátrak. Ez a bátorság pedig nagyon fontos.
Oltvai Zoltán kollégámmal közösen jelentettem meg a Nature-ben az első két cikkemet sejtbiológiáról. Mind a kettőben azt bizonyítottuk, hogy a sejten belüli hálózatok skálafüggetlenek, az egyik a sejtfehérje hálóról szólt, a másik pedig az anyagcserehálóról. Miután megjelentettem két biológiai cikket, úgy gondoltam, én is elkezdek egy kicsi biológiát tanulni. Elkezdtem olvasni egy nagy biológia tankönyvet, és rájöttem, hogy ez milyen bonyolult probléma. Sőt, annyira az, hogy ha korábban én mindezt tudtam volna ezekről a rendszerekről, amelyekről a cikkeket írtuk, akkor valószínűleg nem mertem volna így megírni azokat. Mert teljesen ignoráltunk egy óriási tudáshalmazt. Igazunk volt abban, amit csináltunk, de a részleteket mind ignoráltuk. Ez egy jó példája annak, hogy a tudáshalmaz mennyire vissza tud bennünket húzni. Mert azt mondjuk, hogy ezt nem lehet ilyen egyszerűen csinálni, mert ennél sokkal bonyolultabb. Viszont lehetne egyszerűbben csinálni, csak nincs bátorságunk hozzá.
Egy nagyon konkrét példát is mondok. Ezt a felfedezést, hogy a sejt fehérje- és anyagcserehálója skálafüggetlen, egy német származású biológus szintén felfedezte. Tőlünk függetlenül dolgozott, a mi korábbi kutatásunkat használva. Ő is beküldte ugyanahhoz az újsághoz, mint mi, de ő túl sokat tudott a témáról, ezért nem mert olyan állításokat tenni, mint amilyeneket mit tettünk, és nem merte az egész adathalmazt felhasználni, amit mi felhasználtunk, mert tudta, hogy többségük az első adathalmazból van deriválva, és úgy érezte, ez nem új információ bizonyítékként. Az ő cikke elhalt az újságnál, mert azok a kutatók, akik elolvasták, úgy vélték, hogy nem adott elég bizonyítékot. Mi nem tudtunk arról, hogy az a sok bizonyíték mind a korábbi adatokból van deriválva, így mindent belecsomagoltunk. A miénket elfogadták, az övét viszont nem. Így neki csak másfél évvel később sikerült a teljes anyagot publikálnia, és lényegében az elsőbbségét teljesen elvesztette. Én mindig próbálok hivatkozni rá, mert tudom, hogy teljesen függetlenül felfedezte azt, amit mi is, de a közösséget már nem érdekli.
Mennyire tartasz attól, hogy esetleg veszélyes lehet az, amivel foglalkozol, hogy olyan felhasználási módjai lehetnek, amelyekkel te nem értesz egyet?
– Nemrég írtam egy tanulmányt a Politico számára arról, hogy ez mennyire veszélyes lehet. Tulajdonképpen arról van szó, hogy olyan mértékben és olyan titkossággal építődtek be ezek az eredmények az NSA eszköztárába, hogy nem épült ki soha társadalmi konszenzus a használatukról. Ehhez az atombomba egy hasonló példa. Akkor is teljes titkossággal és óriási sebességgel épült be a teljes tudásmennyiség a hadiparba. És akkor a kutatóközösség megállt, és azt mondta: álljunk meg, és nézzük meg,

A Berecki Harangszó évkönyve
A napokban jelent meg Balogh András, a berecki művelődési központ igazgatója szerkesztésében a Berecki Harangszó tizennegyedik, 176 oldalas ünnepi évkönyve, mely Háromszéken páratlan a maga nemében, hiszen a berecki az egyetlen megyénkbeli művelődési ház, mely az önkormányzat támogatásával saját évkönyvet jelentet meg.
A kiadvány szerkesztője bő teret szán Gábor Áron alakjának, vele kapcsolatos, zömében háromszéki szerzők írásait gyűjtötte csokorba, gazdag képzőművészeti anyaggal illusztrálva. A kalendáriumi részt a múlt esztendő eseménykrónikája követi. A hagyományos rovatok – Ünnepeink, Helytörténet, Szépirodalom, Diáktarisznya és Humor – is helyet kaptak az idei évkönyvben. A Képes eseménykrónika színes fotóit Kovács Vilmos, Görbe György és Gáll László készítette. Az évkönyv a sepsiszentgyörgyi Charta Kiadó gondozásában és nyomdájában készült. (Iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak
Ballagások Fehér megyében, Gyulafehérváron és Nagyenyeden
Az idei ballagásokon Fehér megyében a körülbelül 3000 végzős diákból 81 volt a magyarul tanuló végzősök száma. A folyamatos eső lehetetlenné tette a szabadtéri ünneplést a nagyszámú szülő, rokonság, vendégek barátok és más érdeklődők jelenlétében. Ezért pénteken a Gyulafehérvári Majláth Teológiai Líceum búcsúja a felújított, gyönyörű kápolnában történt, míg szombaton a Bethlen Kollégium a Református Vártemplomban búcsúztatta diákjait. A templomi környezet más minőségűvé emelte a végzős tanulók hagyományos ünnepét, amely nem nélkülözte a pompás felvonulásokat a szabadban és a megható, rendkívüli pillanatokat sem. Minden végzős tudja, hogy ezután az élet akadályait, elsőnek az érettségit, felelőséggel kell megélni.
Ballagás a gyulafehérvári vártereken át
A pénteki ünnepségre legtöbben a Székelyföldről utaztak a Gyulafehérvári Gróf Majláth Károly Gusztáv Teológiai Líceumba, hogy elbúcsúztassák a tizenhat végzős ifjút. Az iskolai ünnepségre a felújított kápolnában került sor, ahova a diákbarát és iskolaalapító Majláth püspök, és a tanulókat mindig támogató és megértő Márton Áron püspök ikonképei között vonultak be. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Jakubinyi György érsek és Lőrincz Helga megyei nemzetiségügyi tanfelügyelő. Gál László igazgató Márai Sándort idézte: „Az utakat sokáig nem érti meg az ember. (…) Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.” Vass Csaba ballagó tanuló szerint az osztálytársak jelentik az egyik legjobb dolgot, amit Gyulafehérvártól kapott. Korom Imre lelki vezető szintén találó gondolatokkal fűszerezett beszédet tartott, Dimén Erika osztályfőnök szerint ez a négy líceumi év sohasem múlik el, hanem örökösen bennünk marad. A szülőktől távol gondos édesanyaként törődött velük. Tanulásban kiemelkedő volt: Bustya Loránd (9,75), Bartalis Kádár Apor (9,62), Vass Csaba (9,45).
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Megkerülték a magyar egyházakat
Érthetetlen az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői számára, hogy a korábbi tárgyalások ellenére az oktatási tárca miért csak az ortodox egyházzal kötött megállapodást az iskolai vallásoktatásról. A magyar egyházi illetékesek közös fellépést sürgetnek.
Meglepetéssel fogadták az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői, hogy az oktatási minisztérium és a vallásügyi államtitkárság csupán az ortodox egyházzal kötött megállapodást az iskolai vallásoktatásról, a hitoktatók kinevezéséről. A napokban nyilvánosságra került protokollum kimondja, hogy az ortodox vallástanárok kinevezése az egyház írásos beleegyezésével történik, ez meg is vétózhatja a pedagógusok állásba helyezését, azonban meg kell indokolnia, miért nem ért egyet a kinevezéssel.
Az ortodox egyházzal kötött egyezmény az állami iskolákban való vallástanításra, az ezen belüli teológiai szakokra vonatkozik. „Hiánypótló dokumentum, hasonló megállapodásra a magyar történelmi egyházak esetében is szükség van” – mondta lapunknak Bustya János lelkipásztor-vallástanár, az Erdélyi Református Pedagógiai Intézet munkatársa.
Rámutatott, az oktatási minisztérium legutóbb 2000-ben kötött hasonló megállapodást az egyházakkal, a 2011-ben elfogadott új oktatási törvény is erre hivatkozik. Azonban, amikor a felekezetek érvényesíteni szeretnék ennek tartalmát, a minisztérium visszautasítja, arra hivatkozva, hogy már nem érvényes, ugyanis a régi tanügyi törvény alapján köttetett.
„A régi nem jó, új nincs, ez egy faramuci helyzet, és már rég orvosolni kellett volna, azonban eddig a minisztérium nem állt szóba az egyházakkal” – szögezte le Bustya János. A lelkipásztor emlékeztetett, hogy az elmúlt három évben valamennyi szabályozásnál, többek között a vallástanárok kinevezésénél is, az érvénytelennek mondott protokollra hivatkozott a minisztérium.
„Az ortodox egyházzal kötött megállapodás rendet teremt, szabályozza a vallásoktatásban az egyházi jóváhagyás kérdését, eddig ugyanis előfordult, hogy a helyi lelkész, az esperes vagy a tanfelügyelőség adta ki, most viszont leszögezik, hogy ez kizárólag a püspök hatásköre” – magyarázta Bustya János.
A lelkész-tanár arra is felhívta a figyelmet, hogy a minisztérium még mindig nem rendezte a felekezeti iskolák alapításának kérdését, holott a lehetőség benne van az új oktatási törvényben – mint mondta, a félig állami, félig egyházi tanintézetek felekezeti iskolává alakítását kormányhatározattal kellene szabályozni.
KREK: közös volt az ügy
Meglepetéssel fogadta az ortodox egyházzal kötött külön megállapodás hírét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) is, mivel régen már létezett együttműködés a szaktárca és a különböző felekezetek között. „Közös volt az ügy, ezért azt előzetes konszenzus után együtt tárgyaltunk a minisztériummal” – mutatott rá lapunknak Szűcs Éva.
A KREK oktatásért felelős munkatársa elmondta, hogy az 1990-es évek elején az egyházak közös egyeztetés után kötöttek protokollumot az oktatási minisztériummal. „Mind nagy lelkesedéssel vágtunk neki, hogy visszaállítsuk a felekezeti iskoláinkat és a vallásoktatást. Rögzítettük és szabályoztuk a viszonyt, de azóta sok idő eltelt, számos törvény megváltozott, és úgy tűnik, a régi protokollum már nem tekinthető érvényesnek” – állapította meg.
Csűry István, az egyházkerület püspöke is „lejártnak” tartja a régi megállapodást, és újat szorgalmaz a jogi háttér rendezéséhez. Szűcs elmagyarázta: egyelőre még jól működik a tárcával a közös munka, az oktatást a felekezeti szakemberek megkérdezésével szervezik meg, még a tankönyvek előlektorálására is lehetőségük van, és vallástanári állásra sem pályázhat senki egyházi jóváhagyás nélkül.
A reformátusok amúgy jelenleg heti egy órában többnyire bibliaismeretet oktatnak az állami iskolákban, míg a felekezeti tanintézetek vokacionális osztályaiban egyháztörténettel, dogmatikával, egyházi zenével kapcsolatos, bővebb ismereteket kínálnak. Utóbbi iskolák különben az egyéb profilú osztályok számára is előszeretettel kínálják az opcionális plusz egy vallásórát az országos kerettantervben előírt mellett.
Bár az iskolai vallásoktatás elviekben kötelező, a szülő kérheti a kiskorú tanuló felmentését a heti egy óra alól. Szűcs elmondta, arra is van lehetőség, hogy a kissebségben lévő felekezetek képviselői helyi szinten kössenek megállapodást a tanfelügyelőséggel, miszerint a diák az iskolán kívüli vallásóráról „visz jegyet”. Ez opciót jelent azon fiatalok számára, akiknek egyházi oktatását a kis létszám miatt nem tudják az iskolában biztosítani.
„Jó rendben tudni a dolgainkat”
A nagyváradi római katolikus püspökség illetékese, Kiss Albert arról is beszámolt, hogy az egyházmegyéhez tartozó Bihar és Szilágy megyében magyarul, szlovákul, németül és románul is zajlik a vallásoktatás, a tanárok jelentkezését a püspök hagyja jóvá. „Régen templomi hitoktatás volt. Most minden tanévnek megvan a tanrendje, tantárgyversenyt is rendeznek” – magyarázta.
A törvényi háttér rendezése azonban továbbra is téma, holott az érvényes jogszabályok is előirányozzák a felekezeti iskolák sorsának tisztázását. Mint kiderült, már az ortodox egyház „partizánakciója” előtt felmerült a minisztériumi együttműködést szabályozó paktum újratárgyalása, és erről a reformátusok egyeztettek is a római katolikus egyházzal. „Jó rendben tudni a dolgainkat, hogy ne kerüljenek veszélybe az iskoláink. Mindenképp tisztázni kell a helyzetet, és törekedni is fogunk rá” – szögezte le Szűcs Éva.
„Az ortodox egyházzal kötött protokollum irányadó lehet egyházunk, az unitárius egyház és akár az erdélyi magyar történelmi egyházak számára is” – értékelte Andrási Benedek, a magyar unitárius egyház oktatási előadó-tanácsosa. „Jómagam szomorúan állapítottam meg, hogy a szövegben egyetlen utalás sem történik az alkotmány és a tanügyi törvény által garantált felekezeti oktatásra vonatkozóan” – fogalmazott az illetékes.
Rámutatott, az unitárius vallás tárgyat elsősorban a lelkészek vagy a Babeş–Bolyai Tudományegyetem református karán végzett vallástanárok tanítják. Ugyanakkor az egyház szervezeti és működési szabályzata szerint a helyi lelkész feladata megszervezni egyházközségében a valláserkölcsi oktatást és nevelést. Az előadó-tanácsos emlékeztet, hogy a 2011/1-es számú oktatási törvény megjelenését követően az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői közösen kidolgoztak egy-egy protokollumtervezetet, melyet el is küldtek a minisztérium illetékes szerveihez, azonban azóta sem kaptak rá választ.
„Ezért volt részben meglepő, hogy a minisztérium és a vallásügyi államtitkárság csak az ortodox egyház képviselőivel kötötte meg a törvény által előírt protokollumot” – mutatott rá Andrási Benedek. Hozzátette, tekintettel arra, hogy ennek szövege csak nemrég várt ismertté, egyelőre még nem történt hivatalos egyeztetés az erdélyi magyar történelmi egyházak oktatási tanácsosai között, csupán magánlevelezés szintjén tárgyalták az esetet. „Remélem, nemsokára közösen fogunk fellépni saját érdekeink érvényesítésében” – teszi hozzá az unitárius egyház oktatási előadó-tanácsosa.
Református–evangélikus együttműködés
Az evangélikus egyház szórványegyházjellege miatt többnyire a reformátusokkal együttműködve szervezi meg a vallásoktatást – tudtuk meg Fehér Olivértől, a romániai evangélikus-lutheránus egyház püspöki titkárától. Elmondta, mivel az iskolai oktatás magyar nyelven zajlik, általában az egyház dönt az oktatók személyéről. Lelkészek vagy vallástanárok oktathatják a gyerekeket az iskolákban, de Erdélyben nincs vallástanárképzője az evangélikus egyháznak, csak Budapesten képeznek vallástanárokat.
„Mivel szórványegyház vagyunk, ezért a reformátusokkal közösen tartjuk a vallásórákat, hiszen dogmatikailag nincs lényegesebb különbség a két felekezet között” – részletezte a püspöki titkár. Így Kolozsváron reformátusok tartják az iskolai vallásórákat az evangélikus gyerekek számára is, az evangélikus egyháznak emellett gyülekezeti hittanórája is van az evangélikus identitás ápolására. Evangélikus vallástanárok egyébként a brassói Áprily Lajos Főgimnáziumban tanítanak, de itt is közösen szervezik a vallásoktatást a reformátusokkal.
„Nem éppen barátságos gesztus”
Hiba lenne az egyház mellőzésével szervezni az iskolai vallásoktatást, véli dr. Gál László, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum, úgynevezett Kisszeminárium igazgatója, főegyházmegyei főtanfelügyelő-helyettes. „Elgondolkodtató, nem éppen barátságos gesztus az, hogy az ortodoxok a többi felekezet, köztük az erdélyi történelmi magyar egyházak nélkül léptek. Tény, hogy a régi protokollumot már az új tanügyi törvény megjelenése után meg kellett volna újítani” – fejtette ki a Krónikának a gyulafehérvári tisztségviselő.
Gál László szerint az érvényben lévő régi, bizonyos szempontokból elavult egyezség is megfelelőképpen biztosította az egyház beleszólását az iskolai hitoktatásba. Tanári versenyvizsgára például mindmáig csak az állhat, aki az egyházi jóváhagyást megszerzi a helybéli plébános ajánlása alapján, és vallástankönyvet is csak főhatósági láttamoztatással lehet kiadni. A főegyházmegyei főtanfelügyelő-helyettes nem emlékszik olyan esetre, amikor valamelyik megyei tanfelügyelőség az egyház szándékos megkerülésével intézkedett volna.
„Ha viszont tájékozatlanságból formai hibák történtek, orvosolták a mulasztást” – tette hozzá. Az sem fordult elő, hogy valamelyik hitoktatótól az egyház megvonta volna a támogatást, és a menesztését kérte volna. Gál László úgy látja, a katedrák fogyatkozását főként a gyermeklétszám-csökkenés okozza.
Világos határok kellenek
Pásztori-Kupán István, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet rektorhelyettese a Krónikának elmondta, a felsőoktatási intézmény legnagyobb gondja, hogy az állam, bár elismeri az intézetet, egyformán kezeli a lényegesen nagyobb bevétellel rendelkező magánegyetemekkel.
Kérdésünkre, a rektorhelyettes szomorúnak nevezte, hogy az ortodox egyház és az oktatási tárca között megkötött protokollum az ortodox egyháznak úgy biztosít tanfelügyeleti jogot, hogy nem írja le, az pontosan mire is vonatkozik. „A 21. században el kellene jussunk oda, hogy az állam és egyház viszonylatában világosak legyenek a határok. Ez azért fontos, mert minden összefonódás a korrupció és az önös érdekérvényesítés melegágya” – fogalmazott a rektorhelyettes.
Hasonló kritikát fogalmazott meg egyébként Toma Pătraşcu, a Romániai Szekuláris-Humanista Egyesület alelnöke is, aki szerint a protokollum értelmében az ortodox papok akár a történelem- vagy biológiaoktatásba is beleszólhatnak.
Király: a magyarok is sorra kerülnek
Az ortodox egyházzal május végén kötött megállapodás nem kizárólagos jellegű, csupán az oktatási törvény által előírt folyamat egy állomása – jelentette ki lapunknak Király András. Az oktatási államtitkár meg van győződve, hogy hamarosan a magyar történelmi egyházak vezetőivel is újrakezdi a minisztérium az egyeztetést, és megkötik az új egyezményt.
Mint magyarázta, az oktatási törvény előírja, hogy hat hónappal az érvénybe lépése után meg kell kötni a vallásoktatásra vonatkozó protokollumot az egyházakkal. Az RMDSZ még Markó Béla miniszterelnök-helyettessége idején több alkalommal is egyeztetett erről a magyar történelmi egyházak képviselőivel, és eljutottak egy megállapodástervezethez, ám azt a tanügyminiszterek mindig félretették, arra hivatkozva, hogy nekik is le kell ülni tárgyalni az ortodox egyház vezetőivel. Innen származik a csúszás, mutatott rá a szakpolitikus.
A magyar történelmi egyházakkal kötendő egyezményre mindenképpen szükség van, hiszen a felekezeti oktatás nem egységes, szögezte le Király András.
Bíró Blanka, Szucher Ervin, Kiss Előd-Gergely, Vásárhelyi-Nyemec Réka. Krónika (Kolozsvár)

Római katolikus hittanárok továbbképző tanfolyama
Gyulafehérváron tartották augusztus 4–8. között a Római Katolikus Hittanárok Továbbképző Tanfolyamát, melyet a XXII. Bolyai Nyári Akadémia keretén belül szerveztek meg. Az idei téma: Római katolikus hittankönyvek és hitoktatási módszerek, stratégiák a differenciált oktatás, felzárkóztatás és tehetségápolás szolgálatában. Meghívottak voltak: Dr. Marton József nagyprépost, egyetemi tanár, Dr. Diósi Dávid vicerektor, Dr. Holló László egyetemi tanár, Dr. Horváth István főtanfelügyelő, valamint Dr. Gál László főtanfelügyelő-helyettes urak.
Az ötnapos programsorozat ünnepélyes Veni Sancte szentmisével kezdődött a székesegyházban. A program keretén belül a meghívottak előadásaira, valamint csoportfoglalkozásokra is sor került.
Már az előadások elején Marton József tanár úr felhívta a figyelmünket, hogy ne veszítsük szem elől azt, hogy nekünk, hittanároknak elsődleges feladatunk az egyházunk tanításának továbbadása, jó keresztények nevelése, valamint a személyes tanúságtétel.
Az előadások és csoportmunkák alkalmával az iskolai programok és tankönyvek átbeszélése, revíziójára is sor került. Szükségessé vált, hogy a programokat időszerűvé tegyük, a tankönyvekkel kapcsolatosan pedig ellenőriztük, hogy milyen esetleges hibák találhatóak bennük azért, hogy idővel javítani lehessen azokat. Sikerült átbeszélni az 1–12. osztályos programokat és tankönyveket. Elmondható, hogy a megbeszélések jó hangulatban zajlottak és a hozzászólások építő jellegűek voltak. Külön pontja volt a képzésnek, hogy minden nap városi sétákat is tehettünk, többek között ellátogattunk a Batthyaneumba, végigsétálhattunk a felújított várban, megnézhettük a Márton Áron múzeumot és a kriptát.
Utolsó nap tanulmányi kiránduláson voltunk Szászsebesen, ahol meglátogattuk a Szent Bertalan apostol tiszteletére felszentelt ferences templomot, a város megmaradt vártornyait, valamint az evangélikus templomot.
Jó érzéssel töltött el, hogy Dr. Jakubinyi György érsek is velünk tartott, valamint ő mutatta be a záró szentmisét és áldásával erősített bennünket.
Orbán-Kalamár Alíz
Vasárnap (Kolozsvár)

Gyulafehérvár: szembenézni a szórványsorssal
Beszélgetés jelenről és jövőről a Korunk szórványról szóló lapszáma alapján
Jó ötletnek bizonyult Gál László, a G.M.G.K. igazgatója részéről, hogy meghívja a Korunk szerkesztőjét és néhány íróját, a folyóirat szórványról szóló júniusi lapszámának bemutatására.
Erdély hajdani fővárosában, Gyulafehérváron a magyar népesség jóval kétezer alatt van, és szétszórtan él a kiterebélyesedett és megnőtt lakosságú városban. 1990 után lelkes és örömteli összefogással indult meg a közösség szervezése, amiből mára vajmi kevés maradt. Van azonban egy alakuló-fejlődő szórványsziget, a nagy múltú erdélyi iskola, amelyik a diákbarát Majláth püspök nevét viseli. Szépen felújított és karbantartott épületében a már létező katolikus teológiai szeminárium majd líceum mellett 2008-tól átvette a tengődő magyar nyelvű általános iskolai tagozat tanulóit. Ma ők együtt alkotnak egy közösséget, ahol magyarul folyik az oktató-nevelő munka, és a szülőkön keresztül a közösségszervezés is. Ezúttal a Korunk szórványról szóló számának bemutatására gyűltek össze tanulók, tanárok, tanítók, szülők, más érdeklődők, hogy önmaguk sorsával nézzenek szembe egy estén keresztül.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Az igazi megmérettetés most kezdődik
A hétvégén Székelyudvarhely adott otthont a Gyulafehérvári Főegyházmegye hittan tantárgyolimpiájának. A versenyzők Gyulafehérvár, Kézdivásárhely, Csíkszereda, Csíkszentmárton, Csíkszentdomokos, Kolozsvár, Marosvásárhely, Gyimesfelsőlok, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy képviseletében kaptak díjakat, dicséreteket.
A hetven diák szombat délelőtt írta meg dolgozatát: a 7–8. osztályosok egyháztörténelemből, illetve dogmatika-fundamentálisból, a 9–12.-esek Mózes öt könyvéből; Józsué, a Királyok és a Próféták könyvéből; az Evangéliumokból az Apostolok cselekedeteiből, valamint a páli levelekből kapták a kérdéseket. A kreatív tételek negyven pontot érhettek, ahol a fogalmazáskészséget és a mértékkel használt fantáziát értékelték, de a külalakot és a helyesírást is jutalmazták. Idén először érkeztek versenyzők Besztercéről – mondta Gál László főegyházmegyei főtanfelügyelő-helyettes, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Kisszeminárium) igazgatója. Míg a dolgozatokat értékelték, a diákok városnézésre indultak, meglátogatták a Haáz Rezső Múzeumot, este pedig táncházban ismerkedtek egymással.
A díjkiosztón Horváth István főegyházmegyei főtanfelügyelő kiemelte: ezután vizsgáznak valójában – minden élethelyzetben. Magaviseletükkel, életlendületükkel igazolják: a vallásórák elengedhetetlenül szükségesek. A földi feladatok példás elvégzése bizonyítja: vannak magasabb célok és ideálok. Oklevelet, CD-t kaptak a kitüntetettek, az első három díjazott pénzjutalomban is részesült a Confessio Alapítvány jóvoltából.
Az udvarhelyi körzet legeredményesebbjei a Tamási Áron Gimnázium diákjai voltak. Felkészítő tanáruk: Török Edit, Tarzicia nővér. II. díj: Lázár Szabolcs, 10. osztály és Ilyés Emőke 12. osztály; III. díj: Szabó Blanka Beatrix, 10. osztály. Dicséret: Somorai Boróka, 9. osztály.
Dicséretben részesült a Baczkamaradari Kis Gergely Református Kollégium 7. és 8. osztályosa: Máthé Fanni, illetve Jakab Zsanett. Őket Simó Magdolna készítette fel.
Székelyhon.ro

Iskola nélkül kiürülhet a templom
A Gróf Majláth Gusztáv Károly, Erdély néhai római katolikus püspökéről elnevezett önálló iskola lehet a maroknyira zsugorodott gyulafehérvári magyarság megmaradásának záloga. Látlelet az elsősorban a történelmi magyar egyházak által szorgalmazott „identitásmentési” erőfeszítésekről.
A Gróf Majláth Gusztáv Károly, Erdély néhai római katolikus püspökéről elnevezett önálló iskola (képünkön) lehet a maroknyira zsugorodott gyulafehérvári magyarság megmaradásának záloga. A történelmi magyar egyházak vezetői 1990 után felmérték: a nemzeti identitás megőrzéséért folytatott harcot a vallás önmagában nem veheti fel, sikere csak az iskolával karöltve lehet. Míg a gyulafehérvári iskola névadója, aki négy évtizeden keresztül állt az egyház élén, élete jelentős részét az erdélyi magyarságért és az anyanyelvű oktatás jogáért folyó közdelemmel töltötte ki, utódainak ma főként a szülőkkel kell megvívniuk a harcot, ha azt akarják, hogy az iskola padjai ne maradjanak üresek.
A statisztikánál is szomorúbb valóság
A legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint a magyarság a város mindössze 1,58 százalékát jelenti. Számokra fordítva ez alig jelent valamicskével többet, mint 1000 lélek Fehér megye 63 500 lakót számláló központjában, amelynek püspökségét 1009-ben Szent István király alapította, várfalait pedig III. Károly magyar király építtette. Hogy ma pontosan hány római katolikus és református is él Gyulafehérváron, az még a két történelmi egyház vezetői előtt is talány. Gudor Kund Botond református esperes például 322 fizető tagot tart nyilván, de a legutóbbi népszámláláson csaknem kétszer ennyien vallották magukat kálvinistának. „Nagyon sokan vannak, akik valójában nem tartoznak sehova. Sajnos ezzel nem csak mi vagyunk így, a katolikus testvérek sem állnak sokkal jobban. Gyulafehérváron ugyanis közel 1200-an vallják magukat római katolikusnak, de nagyjából ennyi a magyarok száma is. Ami lényegében azt jelenti, hogy a híveknek csak fele magyar” – értelmezi a számok tükrében a tagadhatatlan fogyást a református esperes.
Ezt erősíti meg Jakubinyi György római katolikus érsek nyilatkozata is, miszerint annak dacára, hogy a városban több mint ezren vallják magukat katolikusnak, az egyházi nyilvántartásban mindössze 707 lélek szerepel. „Híveink folyamatosan öregednek, egyre kevesebb a gyerek, a vegyes családban élők pedig elrománosodnak” – fájlalja az egyházfő. Egyértelművé vált, hogy a teljes beolvadás megakadályozása, de legalábbis késleltetése érdekében a templom mellett iskolára is szükség van. Az összefogásból született meg az önálló intézmény alapításának gondolata, majd maga az iskola.
Példa és összefogás
Gudor esperes szerint a városban kiépült anyanyelvű oktatási rendszer az egész szórvány számára példaértékű lehet. A két felekezet és az oktatási intézmények összefogása mentette meg a római katolikus egyház által megcsappant diáklétszámmal működtetett Gróf Majláth Gusztáv Károly Gimnáziumot, a reformátusok délutáni óvodáját és a Vasile Goldiş iskolából átirányított 1–8. osztályt.
„A magyar iskola ügye nálunk nem felekezeti kérdés, a különböző vallású gyerekek a legjobb egyetértésben tanulnak iskolánkban” – jelenti ki az iskola igazgatója, Gál László. Gyulafehérváron 2007 előtt az általános iskolás magyar gyerekek a Vasile Goldiş iskola magyar tagozatán tanulhattak anyanyelvükön. Mivel azonban nem volt meg a minimális létszám a külön osztályok működtetéséhez, a magyar osztályokat összevonták, ami negatívan befolyásolta az oktatás minőségét. Az önálló magyar oktatást csupán a magyar középiskola, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Gimnázium képviselte. Ebbe a struktúrába illeszkedett bele az 1989-es változások után – a magyar szülők kérésére létrehozott – Caritas magánóvoda, majd az első, illetve ötödik osztály beindítása. Jelenleg 173-an tanulnak a korszerű és patinás tanintézményben. Az óvodába 26, az elemibe 42, az 5–8. osztályba 35 gyerek jár, a további 70 középiskolás. A szép számok a Vajasdról iskolabusszal ingázó 15, az Alvincről érkező további 5 és a Balázsfalváról naponta érkező 1 diáknak köszönhetően kerekedtek ki. A líceumi római katolikus teológiai osztályok tanulóinak túlnyomó többsége székelyföldi, gyimesi, de szép számmal jönnek Erdély belső vidékeiről, mint például Marosludasról vagy a Mezőségről is.
Az önálló magyar iskola – a GMGK, ahogy tanárok, diákok előszeretettel becézik – az érsekség tulajdonát képező felújított Fogarasy-épületben, a várban működik. Fenntartását az önkormányzat segíti, de a magyar oktatás fennmaradásához a dévai Szent Ferenc Alapítvány is jelentősen hozzájárul, gyulafehérvári házának létrehozásával a gyereklétszám megnövekedett. „Csaba testvér itteni háza meghatározó segítség az iskolának: a ház lakói révén egészül ki két esetben is az a minimális csoportlétszám, mely lehetővé teszi az önálló osztályként történő működést” – mondja Gál László. A tanügyi törvény és rendelkezései is szavatolják a kis létszámú tanulóközösséggel rendelkező nemzetiségi iskolák működését, de a Böjte Csaba által vezetett alapítvány jelenléte Gyulafehérváron is stabilabb alapokra helyezi a magyar oktatást.
Szülői öntudatébresztés
Senki sem rendelkezik pontos kimutatással, hány magyar család csemetéje jár a város valamelyik román iskolájába. A tanárok 15–20-ra teszik az „elcsellengők” számát, de ha a szülők nem hagynak fel a régi reflexekkel, az átpártolt diákok száma tovább nőhet. „Az óvodába nagyon sok gyerek jelentkezik, de itt is a tipikus erdélyi rossz gondolkodásmód mutatkozik meg: amikor a csöppség előkészítő osztályba kerül, a szülő már román tagozatra íratja” – mondja Gudor. Ily módon a kicsik csaknem fele nem anyanyelvű osztályban kezdi az iskolát. Mivel a gyermekhiány a tanintézmény színvonalára is kihat, a katolikus érsekség több fiatal munkatársa gyermeke érdekében otthagyta az állását, és visszatért Székelyföldre.
Gál László sajnálatosnak tartja, amikor egy színmagyar családból származó gyermek a szülők különös előítéletei vagy nemzetiségi öntudathiánya miatt román osztályban kezdi a felkészítő osztályt. Talán nem véletlen, hogy épp Gyulafehérvárról került fel az internetre az az egyperces kisfilm, amelyben egy helyi magyar fiatalember, aki a december elsejei ünnepre igyekszik, azt próbálja bizonygatni, hogy „Romániában élsz, román vagy.” Mindezt azok után, hogy elmondja: gyermekkorában még csak nem is tudott románul. „Továbbra is él az a hamis felfogás, miszerint jobban érvényesül a gyermek, ha románul végzi a tanulmányait, holott ma már alig van olyan egyetemi szak, ahol ne lehetne magyarul tanulni. Hiába a jól felszerelt iskola, a kitűnő tanárok, a szülőt nehezen tudjuk magyar öntudatra ébreszteni, ha az nem alakult ki nála tanulóévei, ifjúsága folyamán” – sajnálkozik az iskolaigazgató.
A magyar vonal „szakadása” az elemi befejezése után folytatódik. Ötödik osztálytól is sok gyereket átíratnak a román tagozatra. Ezzel szemben a nyolcadik osztályt végzetteket már nem térítik el a szülők. A GMGK-s statisztikák szerint a végzősök túlnyomó többsége anyanyelvén, Gyulafehérváron vagy a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban folytatja tanulmányait.
A szülőkön múlik az iskola jövője
Gál igazgató mégis derűlátó, bár tisztában van: a Majláth Gusztáv iskola sorsának kedvező alakulásához több odafigyelésre van szükség – főként a város és a környék magyar szülei részéről. Református kollégája, Gudor Kund Botond azon a véleményen van, hogy a fehérvári iskola csak abban az esetben maradhat fenn, ha többet nyújt, mint egy román tanintézmény. Az egyház mellett működő Bod Péter Alapítványon keresztül sikerül ösztöndíjakkal támogatni az ingázó, illetve bentlakó diákokat, megszervezni a délutáni programokat, finanszírozni a nyári táborokat. „Ezzel kicsit el is kényeztettük a szülőket, akik közül már többen is eljátszották, hogy ha az ösztöndíj késik, elviszik a gyermeküket a magyar iskolából. Sajnos színmagyar értelmiségi anyukák-apukák tették ezt, olyanok, akiktől az ember egészen mást várna” – sérelmezi egyes szülők gondolkodásmódját a lelkész. Szerinte a magyar közegből kikerülő gyermekeken a „sátoros ünnepi” fellépéseken érződik leginkább az anyanyelvüktől való eltávolodás.
Évszázados múlt
Gyulafehérvárt, mint püspöki székhelyen, mindig volt iskola a középkor századain keresztül. A jezsuita iskola alapítójaként a Zemplénből származó Leleszi Jánost tartják számon, akit Báthory Kristóf fejedelem telepített Erdélybe 1579-ben. A 18. század második felében már 100 diák tanult a városban, közülük 10 a felső, 15 a középső osztályban, a többi 75 pedig alsóbb és elemi osztályokban. A jezsuita rend eltörlése alkalmával a gyulafehérvári iskola közel állt a megszűnéshez. Mária Terézia királynő azt rendelte el, hogy a rend volt tagjai az iskolai év befejezése után menjenek át Kolozsvárra, s ott vagy lelkészkedjenek, vagy a humanisták osztályainak tanítására vállalkozzanak. A rendelet híre „leverőleg hatott a város intelligens elemeire”, akik mozgalmat indítottak az iskola érdekében. A pénzverde tisztviselői kérelmet nyújtottak be a káptalanhoz, amelyben kérték, hogy a gimnáziumot hagyják Gyulafehérváron, sőt, egészítsék ki azt a humanista osztályokkal. A felterjesztés sikerrel járt, Mária Terézia engedett a káptalan és a város kérésének, és meghagyta a gimnáziumot is és a szemináriumot is Gyulafehérvárott, hogy a vidék ne maradjon katolikus nevelés nélkül. A jezsuiták is Fehérváron maradtak – a rend beszüntetése után is –, s világi papi ruhában tanítottak tovább. 1792 őszén Batthyány Ignác püspök berendezte a mostani papnevelőt, és a kisszeminárium visszakapta a régi szállását. A régi rendszerű gimnáziumot a szabadságharc idején, 1848. október 21-én bezárták, s az intézet épülete az 1849. június 24-i várostrom alkalmával lángok martalékává vált és romba dőlt. Ötévi szünetelés után – Haynald Lajos püspök közbenjárásával és támogatásával rendbe hozva – az iskola 1853-ban újra megnyílt, 8 osztállyal és 12 tanárral. Az elnyomatás éveiben a német tanítási nyelv mellett is több tárgyat magyarul tanítottak, s a hazafias szellemet ápolták. Ugyancsak Haynald püspök kezdeményezésére az intézetben több évtizeden át (1857–1886) tanították rendkívüli tárgyként a román nyelvet, s a tanári kar olyan értelmű felterjesztést tett, hogy kötelező tárggyá kell tenni. A gimnázium régi épületét a századfordulón lebontották, a helyén emelt palotában működött az iskola – 1922-től Majláth Főgimnázium néven – mindaddig, míg az 1948-as tanügyi reform Erdély más központjaihoz hasonlóan itt is megszabta a magyar nyelvű középiskolai oktatás új feltételeit. A kommunista állam elvette a katolikus főgimnáziumot, amelyben a Római Katolikus Kisszeminárium néven a kántoriskola is működött. 1953-ban a Teológiai Intézet keretén belül Márton Áron püspök utólagos jóváhagyásával létrejött a kántoriskola, amely – saját épületétől megfosztottan – az előbb említett néven működött egészen 1990-ig. A püspök folyamodványban követelte a bukaresti kommunista vezetéstől az épületet a kántoriskolának, a Majláth Főgimnázium egykori bentlakását, a katolikus egyház jogos tulajdonát. A levél válasz nélkül maradt. Csak 2002-ben sikerült újra birtokba venni, szörnyen lelakott, romos állapotban. 1990-től a kántoriskola érettségi diplomáját visszamenőleg államilag is elismerték, az intézmény nevét Római Katolikus Líceumi Szemináriumra változtatták. Egészen 2006-ig, amikor felvette a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum nevet.
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Csomortáni Gál László szakrális művészete
Csomortáni Gál László művészi hitvallásáról szólva, Fülöp Szabolcs székelydályai református lelkész úgy fogalmazott szerda délután a sepsiszentgyörgyi Köntés Pincegalériában: nemcsak barátként vállalta a tárlat megnyitását, hanem azért is, mert azonos módon dobban a szívük.
Az alkotót azóta ismeri, amióta kiegészítette a székelydályai református templom 1637-ben készült kazettás mennyezetét. Csomortáni Gál László festményeiről azt mondta: szakrális művészet, olyan ősképek jönnek a felszínre, amelyek messze a jövőbe mutatnak, a művész a teremtés képi nyelvén, a népművészet formanyelvén szól, munkáiról maga a mindenség néz vissza ránk. A jövő vagy szakrális lesz, vagy nem lesz – fűzte hozzá Fülöp Szabolcs. (mózes)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A katolikus hittanárok Udvarhelyen akadémiáznak
A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán témájú 23. Bolyai Nyári Akadémián a Nagyváradi és Temesvári Egyházmegyéből, illetve a Gyulafehérvári Főegyházmegyéből érkezett negyven hittanár csütörtökig a római katolikus dogmatika és fundamentális teológiai témák feldolgozásáról hallgat előadásokat és készít kreditpontos portfóliót.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban a huszonnyolc tanítási és két óra értékelő foglalkozás mellett tíz óra szakmai kirándulást, illetve a záró értékelésre egyéni felkészülési időt biztosítanak számukra – tudtuk meg Gál László programszervező, főegyházmegyei főtanfelügyelő-helyettestől, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatójától.
Hétfőn Veni Sancte-szentmisén vettek részt a Szent Miklós-plébániatemplomban. A szentbeszédet Horváth István kanonok, főegyházmegyei főtanfelügyelő mondta a képzésen részt vevő, az iskolai hitoktatásban működő szakképzett hittanároknak, katekétáknak. Akik ezekben a napokban felkészültségüket szeretnék gyarapítani, új és korszerű tanítási-tanulási módszereket, stratégiákat megismerve gyakorlatba ültetni és kommunikációs kompetenciákat fejleszteni, a hitoktatás, keresztény katolikus nevelés hatékonyságának emeléséért. Délután pedig Derzsi András öregdiák Élő történelem – élő hit mottóval udvarhelyi sétára invitálta a részvevőket.
A képzés célja a hittanos tanulói csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése, személyiségfejlesztés, a tantervi és szaktárgyi tudás integrálása; a didaktikai folyamat tervezése és irányítása, valamint a szakmai együttműködés és kommunikációfejlesztés. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Fakultásának adjunktusai, Jitianu Liviu dogmatika-filozófia előadótanár és Vik János, a fundamentális teológia előadótanára, valamint Horváth István főtanfelügyelő témacentrikus katekétikai előadásait kommunikációs gyakorlatok, viták és önálló munka egészíti ki. Kedden előadások hangzottak el a szakrális kommunikációról. Szerdán az Egyház és politika téma mellett Jitianu Liviu az egyéni és közösségi identitás kommunikatív vonatkozásairól beszél, amit csoportmunka követ, hogy a tanult módszerek alkalmazásával egy kommunikációfejlesztő hittanórát tervezhessenek meg, amit végül bemutatnak a csoport előtt is. Csütörtökön 12 órától kerül sor az ünnepélyes záró szentmisére a Szent Miklós-hegyi plébániatemplomban.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Ünnepel Kézdivásárhely
Tizenkét helyszínen, közel harminc fellépővel és színes művelődési, szórakoztató és gasztronómiai programokkal várják vasárnapig a kézdivásárhelyi Őszi sokadalomra a városlakókat és a látogatókat. A sokadalmi programsorozat előkészítését a városban tevékenykedő szervezetek, egyesületek, vállalkozók, tenni akaró fiatalok vállalták, a sokféle tevékenységet a helyi önkormányzat hangolja össze.
A szervezők amellett, hogy évről évre rendszeresen megtartják a nagy népszerűségnek örvendő programokat, újabb látványelemekkel is gazdagítják a rendezvényt. Idén sincs ez másként: csütörtök délután színes esernyőket szereltek a főtérre vezető Petőfi Sándor utca fölé, a szökőkútnál az „értékszüret” színeire festett Kézdivásárhely felirat fogadja a Gábor Áron térre érkezőket. A hagyományos termékek vásárára száznyolc termelő és kézműves je­lentkezett. Kézdivásárhely magyarországi testvárvárosai közül Hatvanból, Terézvárosból, Paksról, Mezőhegyesről és Mezőkövesdről érkeztek küldöttségek.
Tegnap délelőtt adták át a Molnár Józsiás parkban a Zöld Nap Egyesület által elvégzett parkfejlesztést, amit a civil szervezet az önkormányzattal és a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületével közösen valósított meg. A programban száztíz évelő virágot ültettek el emeletes vályúkba, és farönkökből táblával felszerelt kültéri osztálytermet alakítottak ki. A park gyakori madarait is felleltározták, ezekről szemléltető táblát készítettek Gál László és Clara Bejarano Sanchez fotói segítségével. A parkban tizenkilencféle fát azonosítottak.
Az egyesület az alkalomra nyolcoldalas kiadványt is megjelentetett Őrizd, a tied! címmel a Molnár Józsiás park rövid történetéről, annak fejlesztéséről. Ráduly Attila egyesületi elnök megjegyezte: a kihelyezett tizenhét madáretetőből két hónap alatt nyolcat már elloptak. Akinek szüksége van madáretetőre, kérjen az egyesülettől, ingyen adják – fakadt ki Ráduly Attila –, de ne lopják el. Ezt követően a sportcsarnok közelében adtak át kimondottan kisgyermekek szá­mára épített játszóteret, amely a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA), a Zöld Nap Egyesület és az önkormányzat összefogása révén, a New Fashion és Zarah Moden nadrággyárak támogatásával valósult meg. Bokor Tibor polgármester elmondta: a városháza partner óhajt lenni minden olyan program kivitelezésében, amely a város szépítéséhez hozzájárul és a helyi közösséget szolgálja. Bereczki Kinga, a HKA ügyvezető igazgatója felidézte: június 5-én több mint hétszázan kapcsolódtak be a Tekerj egy jó célért akcióba, hogy a játszótér megvalósuljon. A városünnep hivatalos megnyitója tegnap délután zajlott, az eseményen közreműködött a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjának fúvószenekara és mazsorettcsoportjai. A színpadon az esti koncertsorozatot a Dirty Slipers nyitotta meg, az idén fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő gyulai pop-rock zenekar után a 2011-es Csillag születik tehetségkutató kézdivásárhelyi győztese, László Attila énekelt. A tegnap este fő attrakciója a Republic fellépése volt, az együttes a májusban megjelent, Rajzoljunk álmokat című albumából is ízelítőt nyújtott.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Ősszel érik, babám, a fekete szőlő” I. Gyulafehérvári gyermeknéptánc- találkozó: ötvözte a népi hagyományokat és helytörténeti ismereteket
Remek hangulatú találkozót szervezett „Ősszel érik, babám, a fekete szőlő” címmel szombaton, október 17-én a Gróf Majláth Gusztáv Károly Alapítvány. Fehér megye nyolc néptánccsoportja tett eleget Szilágyi-Győri Loránd ötletgazda felhívásának. A 150 fős gyermeksereget dr. Gál László igazgató köszöntötte a katolikus iskolában.
A program rendkívül vonzónak bizonyult azáltal, hogy a néptánctalálkozót városnézéssel kapcsolták össze. A restaurált vár impozáns falai, patinás épületei egyből felkeltették a gyerekek érdeklődését, így Gudor Botond esperesnek, a történelmi séta vezetőjének ideális hallgatósága támadt. A kellemes őszi napsütésben megtekinthették a három rend várfalat (római, fejedelemség-korabeli és osztrák), a fejedelmi pénzverde egykori lelőhelyét (ahol a híres Bethlen-tallérokat nyomták), a nevezetesebb épületeket (Jerikó, Babilon), a fejedelmi- és püspöki palotákat. Legnagyobb érdeklődéssel a Bethlen Gábor fejedelem által alapított kollégium egykori (időközben átalakított) épületének történetét hallgatták, hiszen sok enyedi diák is részt vett a találkozón. Érdekesnek bizonyult az ún. Vauban-rendszerben felépített várfal is – amely bevehetetlenné tette Gyulafehérvárt – és ennek főbejárata, a város szimbólumává lett Károly-kapu.
A történelmi anekdotákkal teletűzdelt, interaktív jellegű tájékoztató lenyűgözte a hallgatóságot. A fő attrakciót, a Szent Mihályról elnevezett római katolikus székesegyház ismertetését Gudor esperes úr egy időre átengedte Károly Krisztián X. osztályos szeminaristának, akinek adatokban bővelkedő előadása odacsalogatta a turistákat is. A gyerekek vallomása szerint „a templom magasztos hangulata” ejtette ámulatba őket, valamint annak felismerése, hogy Erdély számos történelmi személyisége nyugszik itt (Hunyadi János, Bethlen Gábor, Bocskai István, I.Rákóczi György, János Zsigmond, Izabella királynő, Fráter György, Márton Áron püspök).
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

Mi ez, olé? Diáknapok!
23. KMDSZ DIÁKNAPOK
Felvonult az 58 csapat, megkezdődött a diákőrület.
Éés megint itt van a május eleje, ami Kolozsváron csakis a Diáknapokról szólhat. Idén egészen pontosan 58 csapatnyi diákról, amennyi még sosem volt, és egy ideje évről évre növelik a résztvevő csapatok számát, úgyhogy lesz ez még több is, úgy sejtjük. A négy és fél napos diákőrület természetesen a főtéri megnyitóval és a felvonulással kezdődött, ezekről mutatunk most fotókat, aztán a bemutatkozókról frissülő galériával jelentkezünk. És nem csak arról: egészen vasárnapig érdemes követni mindennapos percről percre fotóriportjainkat! Gál László, Sebők Rácz Tímea
Transindex.ro

Alkotói ösztöndíjak 2016
Zsúfolásig megtelt tegnap délután a sétatéri Kaszinó az Alkotói Ösztöndíjak 2016-os gáláján. Az RMDSZ megbízásából a Communitas Alapítvány 2003 óta díjazza a legtehetségesebb hazai fiatal magyar művészeket, akiket Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke méltatott.
A díjazottak: film és televízió – Bács Ildikó, Gál László, Kocsis Tünde, Lőrincz Lóránd Sándor, Péter Anna, Sáji Róbert; irodalom – Adorjáni Anna, Demeter Zsuzsanna, Gothár Tamás, Kulcsár Árpád, Lovassy Cseh Tamás, Simon Emőke, Tamás Kincső, Varga Borbála, Varga László Edgár; színházművészet – Balla Szabolcs, Botos Bálint, Imecs-Magdó Levente, Jerovszky Tímea, Kónya Ütő Bence, Köllő Csongor, Moldován Blanka Boglárka, Nagy Botond, Orbán Levente; vizuális művészetek – Adorjáni Márta, Betuker István, Gábor Barna, Kékedi Ronáld, Kolozsi Erik, Kopacz László, Ördög-Gyárfás Ágota, Szász Zsolt, Török Réka; zeneművészet – Bagossy Norbert, Bordos Nagy Eszter Csilla, Darabont Örs, Demeter Vincze András, Harmadik Zenekar, Hermann Szabolcs, Iszlai Renáta, Szép András, Szőcs Géza Márton.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Elballagtak a Gyulafehérvári Római Katolikus Teológiai Líceum és a Nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégium végzősei
„Feltámadott iskolák” ünnepe
Fehér megye mindkét magyar nyelvű középfokú iskolájában a régi hagyományok szellemében ballagtak a végzős diákok. Nagy eseménye volt ez a két iskola közösségének. A Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceumban egyetlen osztály húsz diákja ballagott, míg a Bethlen-kollégiumban három osztály 63 diákja. Mindkét iskolára érvényes, amit egy anyaországi „keresztszülő” mondott a Bethlen-kollégiumi ballagáson: „mintha egy feltámadott kollégiumba érkeztem volna.” Ugyanis mindkét iskolára jellemző a feltámadás, a küzdelem létükért, és ehhez hozzájárulnak az ünnepek is. Lehet e nagyobb ünnep, mint a végzős tanulók ballagása? Mindkét ballagás felemelő volt szülőnek, diáknak, tanárnak és minden iskolabarát érdeklődőnek.
Gyulafehérváron a Teológiai Líceum (Kisszeminárium) végzősei egy fejlődő iskolában váltak éretté. A búcsú tulajdonképpen már csütörtökön, június 2-án megkezdődött, amikor a 20 végzős diák és a teljes tantestület egy igen kellemes, tanulságos délutánon vettek részt Jakubinyi György érsek társaságában. Az együttlét közös fényképezéssel kezdődött, majd szentmise következett az iskolai kápolnában, végül közös vacsora. A szombati ballagáson, június 4-én már a távoli Székelyföldről származó szülők is részt vettek, akik körülvették a kis ünneplő diáksereget. A nagyszerű osztályfőnöki óra után (Csomós László osztályfőnök és egyben prefektus) a szép idő is kedvezett a hagyományos udvari ünnepségnek. Gál László igazgató a felelősen gondolkodó emberről beszélt, és az életút megkerülhetetlen három lépcsőfokáról: az első a gyanútlan vágyak és élet-illúziók világa – ahogy Mikszáth írja: „rózsákkal párnázott pihenőszék” –, amit könnyen követ a keserűség, a hiábavalóság. A második lépcsőfok annak felfedezése, hogy mindennek megvan a maga ideje, az álmoknak és a felébredéseknek is. A harmadik életút a rátalálás az „istengyermekségre”, amikor megtanulják méltányolni a mások erőfeszítéseit is. Balogh Árpád Ferenc búcsúztató véndiák idézete így hangzott: „És íme, az én ifjúságom már meghalt, és én élek”.
Szabadság (Kolozsvár)

Székföldi szeptember
Élénk az élet Árapatakon és a csatolt településeken. Újra napirendre került a községközpont közművesítése: Előpatak és Erősd ivóvízzel való ellátása, a szennyvízelvezető rendszer megépítése. Halaszthatatlan gondok merülnek fel a Romulus Cioflec-iskola bővítése, a községközpont orvosi rendelőjének tatarozása körül. Nemrég Kovászna és Hargita püspökének jelenlétében Dimitrie vértanúra felszentelték az új árapataki görögkeleti templomot. Előpatak fürdőn két romossá lett, tanácsi tulajdonú épületet kellene menteni vagy lebontani.
Nem elég, hogy sorjáznak a közösségi gondok, sokasodnak a szociális jellegűek is: egyre több befolyásos személy és intézmény érdeklődik a hetei és az árapataki cigányok helyzete felől. Alaposan megviselte az amúgy is szűkös árapataki határt a szárazság. Több kútból eltűnt a víz Erősdön, az állattartóknak gond, hogy honnan biztosítsák az ivóvizet a jószágnak. – Milyen szakaszban jár az ivóvízhálózat építése? – kérdeztük Kovács László polgármestert. – A választások előtt benyújtottuk Árapatak uniós pályázati iratcsomóját a vízvezeték- és a szennyvízhálózatra is. A beruházás 2,5 millió euróra rúg, de egyelőre még semmi hírt nem kaptunk róla. Sajnos, a fejlesztések eléggé lassan haladnak. Ami Előpatak vízellátását illeti, ígéretet kaptunk, hogy a rácsatlakoztatják Sepsiszentgyörgy hálózatára. A szennyízhálózat fővezetéke Előpatakról indulna a községközpont felé, ugyanis ennek határában lenne a derítő-tisztító berendezés olyan módon, hogy később Erősd falu szennyvizét is rá lehessen csatlakoztatni. Ennek során Erősd is Árapatakról kapja majd az ivóvizet.
– Az utak, utcák is az infrastruktúra részei.
– Azok aránylag rendben vannak. Korszerűsítésükre mindaddig, amíg a vízvezeték és a kanalizálás el nem készül, gondolni sem lehet. Az önkormányzat székházának udvarán garázsok építésébe kezdtek, ebben kapnak majd helyet a község erőgépei, a traktor és a buldózer-exkavátor. Halaszthatatlan az árapataki kultúrotthon tatarozása, egyelőre be kellene keríteni, mert másként lehetetlen megőrizni. Pillanatnyilag még fontosabb az orvosi rendelő tetőzetének javítása, a cserépfedél rukítása, de lehet, hogy a szarvazatot is javítani vagy egy-egy szarufáját részlegesen cserélni kell. Előpatakon beomlott a központi üzletház tetőszerkezete, helyre akarják állítani. A polgármester elmondta: Árapatak a barcasági Leader-csoporthoz tartozik, ott szeretnének pályázni az üzletház felújítására. Előpatak régi, romantikus stílusú községháza-épülete is romos állapotba került az elmúlt évtizedek alatt. Az egykori Megyei Turisztikai Hivatal utódjától ugyan visszakapta az árapataki önkormányzat, egy ideig bérbe adták, ám a bérlő nem javított az épületen, később csődbe került, és mára majdnem javíthatatlan állapotba jutott, helyzete felől dönteniük kellene. Újabb nehézség, hogy ivóvízhiány lépett fel az előpataki népes cigány lakótelepen. A községvezetés évekkel ezelőtt erre a célra befogott egy bővizű édesvízforrást, amit időközben két új forrással bővített, de sajnos, hozama sem főzésre, sem pedig tisztálkodásra nem elegendő. A lakónegyed magasan fekszik, ivóvízzel való sürgős ellátása gondolkodóba ejtette az önkormányzatot. Hete cigány településen is ivóvízgondok vannak. A községvezetés két kutat ásatott, szerencsésen vízre találtak, amely szabadesésben látja el a népes lakótelepet.
Bekopogtattunk a helybeli borvizes kezelőközpontba is. Rend és tisztaság, vendégeket is találtunk a kádfürdőben és a borvizes medencében, Sepsiszentgyörgy környékieket is, Brassó megyeieket is. „Szeretjük ezt a vizet, ezt a csendes kezelőközpontot” – nyilatkozták a Brassóiak, s ha szálláshely is volna, szívesen mAradnánk akár egy hétre is.
Segíteni az elesetteken
Kerülőutakon Bukarestig jutott a hetei cigányság szociális helyzetének híre. Helyszíni szemlére érkezett Hetébe Dragoș Pîslaru munkaügyi miniszter – tájékoztatott Kovács László. Kapóra jött, hogy a szomszédos Brassó megyében munkásokat keresett a Vel Pitar sütőipari cég és az Olympus tejipari vállalat, s oda irányította a férfi munkaerőt a munkaügyi miniszter, de mivel szakképzetlenek, a próbálkozás sikertelen volt. Végül csak ketten kaptak munkát egy szomszédos hidvégi vállalkozónál, aki tömbházlakások felújításával foglalkozik. A lopások az utóbbi időben megritkultak, de a cigánytelep lovai járják-pusztítják, legelik a közel eső mezős területeket. Az okozott károk megtérítésének számtalan akadálya van. A mezei szarkát hiába büntetik meg, nem tudja kifizetni a bírságot. Ünnepi iskolamegnyitó
Árapatakon soha ilyen sok szülő nem jött el a tanévnyitóra, mint idén – mondta Dúló Szilárd igazgató. A község területén élő roma lakosság számbeli növekedésének köszönhetően érezhetően megnőtt az iskolaköteles gyerekek száma, ugyanis 1035 óvodást és iskolást írattak be, ebből csak az óvodások száma eléri a 340-et, de ez a szám is folytonoson növekszik, ugyanis a külföldi, angliai munkáról hazatelepedő családok gyerekei is bejelentkeztek, s a megye különböző területein állatgondozással, csordák őrzésével foglalkozó családok gyerekei közel 1100-ra növelik a létszámot. A tanulók 92–93 százaléka román anyanyelvű roma gyerek. Bár már régebb bevezették a délutáni tanítást, égető lenne a kibővített központi iskola épületrészének befejezése, nyílászárókkal és bútorzattal való ellátása. De még az sem lenne elég ahhoz, hogy normális mederbe lehessen terelni a tanítást. Az említett épületrész elkészítéséhez a megye segítségét kérik, remélik, hogy valamiféle kapaszkodót jelent majd számukra a költségvetés-kiegészítés is.
Látogatásunk idején zajlott a maréknyi, mintegy tizenöt árapataki református gyermek vakációs bibliahetének zárópillanata (képünk). Miként azt Fülöp-Gál László lelkipásztor elmondta, több szülő egész hét alatt jelen volt a parókián, segítettek, hogy a lelki nevelés mellett finomságokban, mindennapi ebédben is részesülhessenek gyerekeik, unokáik. Vasárnap annak rendje és módja szerint a templomban bemutatták tudásukat, és ajándék kirándulásban részesültek.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székföldi élő házi múzeum
Lelkes gyűjtő az árapataki Dénes Balázs. Őt minden érdekli, ami szép és hasznos, különösképpen az olyan alkotások, melyek valamelyes hagyományt őriznek, mentésre szorulnak. Valóságos házi múzeum a lakása, szép, gondozott virágok díszítik udvarát, kedvenc háziállatai a különleges angol királyi dísztyúkok és más majorságfélék, melyeknek kukorékolása sem olyan, mint a mifelénk tenyésztett erdélyi kendermagosoké. 
Anyagi áldozatok árán mentette meg a korán elhalt Dénes György nyugalmazott árapataki tanító jellegzetes népi faragványainak és Dénes Enikő árapataki keresztszemes kézimunkáinak egy részét, ugyanis az asszony a hidvégi öregotthon lakója lett. Mindketten ismert és oklevelekkel jutalmazott tagjai voltak a Kovászna Megyei Népművészek Egyesületének. Dénes Balázs begyűjtötte a falu jellegzetes népi szerszámait, kipreparált állatok koponyáit, nemkülönben nagyapja-dédnagyapja világháborús emlékeit, határőr katonai kardját. Nincs szűkében a könyveknek sem. Édesapja, a gyűjtőtársa, a kerti árnyas lugas falán pannón rögzítette – egyfajta hobbiból – a Kárpát-medence történelmi eseményeinek évszámait. A Dénes-féle gyűjtemény alapja lehetne majdan egy helyi falumúzeumnak. Arra biztattuk, hogy meg kellene menteni a jelenleg még működő árapataki tojásíró asszonyok munkáinak mintapéldányait. Megvan ugyan a néhai Dénes Etelka népművész gazdag írott-tojás-gyűjteménye, ám egyelőre nem látogatható, márpedig a hagyományos és jellegzetes árapataki tojásírás is lassan huszonnegyedik óráját éli. Motívumvilágát Lupu-Bakó Enikő helybeli óvónő ismeri, és minden évben megtanítja kis ovisainak. Ez is egyfajta mentőmunka. 
Dénesék szobájának falán különleges dekoráció látható, amely az egykor Árapatakon élő Reményik Mátyás tulajdona volt, s amelyet megszáradt havasi gyopárokból alakítottak ki. Hogy miként került a dobsinai eredetű református Reményik család Árapatakra, számunkra még talány, de Demeter Éva egyik 2007-ben írt tanulmányából tudjuk, hogy Reményik Mátyás árapataki körjegyző volt. Balázs édesapja elmondta, hogy a Reményik-lakás az Erősd felé tartó utca jobb sarkán még most is áll. Az árapataki Reményik-emlékekre alkalomadtán még visszatérünk.
Búcsúzáskor kiderült, hogy Balázst különösen érdekli az árapataki Béldi család története. A falut jó évtizede meg is látogatta egy Svédországban élő Béldi nevű fiatalember, de mivel nem talált olyant, aki bár néhány szót mondhatott volna arról, hol volt az árapataki Béldiek régebbi kastélya, hogy hol élt a szakirodalomból is ismert negyvennyolcas naplóíró gróf Béldi Gergely helybeli gazdag földbirtokos, így a hirtelen érkezett látogató tovatűnt. A Kápolna-hegyen, feltételezett Béldi területen van még egy sírkeret, sírkő is állt mellette, de a mindent elpusztító idő, talán galád kezek is, eltüntették. A sírkő holléte ugyancsak foglalkoztatja Balázst. Uzoni és árapataki gróf Béldi Gergely jeles személyisége a háromszéki önvédelmi mozgalomnak, ő az árapataki szerződés megfogalmazója, aláírója, a fegyverszünet kieszközölője. Árapataki birtokát az osztrákok felgyújtották. Miként mondták a helybeliek, csak sejtjük, hogy hol állhatott a katolikus  család régi kúriája. Fülöp-Gál László árapataki református lelkésztől azt is megtudtuk, hogy az eklézsia rendelkezésére álló családkönyvben nem szerepelnek a Béldi család tagjai.
Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megnéztük a felújított miklósvári Kálnoky-kastélyt
Kálnoky Tibor vezetett körbe a nyáron felújított kastélyban, és mesélte el, hogyan képzeli el annak a jövőjét.
Elsősorban olyan élő múzeumot akarnak kialakítani, amivel már nem csak a szállóvendégeket tudnak fogadni, hanem megnyitja az utat a turisták szélesebb tömegei előtt is. És egy kicsit Erdővidéket is felteszi Románia turisztikai térképére. Ha a vendégházak sikerét vesszük alapul, akkor van is rá lehetőség.  "Hosszú ideig arról szólt ez a történetünk, hogy mi felfedeztük, milyen jó is ez a hely. Megismertük a falusiakat, és nagyon sokat tanultunk tőlük. És nekünk ez elég volt. Aztán jött az az időszak, amikor már komolyabban szerettünk volna itt lenni, és a falu életét és értékeit próbáltuk magunkévá tenni - megérteni, és egy kicsit úgy alakítani, hogy számunkra megfelelő legyen. Most, hogy 20 év után megadatott a kastélynak a felújítása, ez már komoly játék, mert nagy kihívás. Már nem elég enni, inni és szépen, civilizáltan meglenni egy faluban, hanem most már tényleg be kell vonzani az embereket. Akarni kell, hogy kulturális élet legyen a kastély körül" - így összegezte az előttük álló célokat Kálnoky Anna. 
A bemutatót a Háromszék Turizmusáért Egyesület szervezte a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének, így a képeken néhány nézelődő/dolgozó újságíró is fel fog tűnni. Köszönet a hangfelvételért Rácz Évának, a Kolozsvári Rádió munkatársának. 
Gál László Transindex.ro

Árapatak kettős ünnepe
Istentiszteleten emlékeztek a reformáció 499. évfordulójára a dombon álló református templomban vasárnap délután, majd népes tömeg jelenlétében tartották meg a kultúrotthonban a megyei tanács, a háromszéki RMDSZ és a Kovászna Megyei Művelődési Központ által ez évben is útjára indított Székföldi Napokat.
Igét hirdetett tiszteletes Egyed-Kolumbán László kilyéni református lelkipásztor, aki Mikeás próféta sorai alapján fejtette ki az igei üzenetet a lassan szórvánnyá fogyó helybeli gyülekezetnek. Lám, napjainkban is szükség van egyfajta reformációkra – hangsúlyozta –, nemcsak az emberek lelkében, hanem a mindennapi életben is, mert Istent nem lehet külsőségekkel elárasztani, s a belső reformálás szellemében el kell szállnia az önző énnek az emberi lelkekből, s helyette be kell költöznie az összetartásnak, a barátságnak és az emberi szeretetnek. A reformációt akkortól számítják, amikor Luther Márton, a szász választófejedelemség bibliamagyarázó professzora, német ágostonrendi szerzetes 1517. október 31-én kifüggesztette a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit. Nézetei hosszas harcok árán utat törtek, és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb Kálvin János genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja. Az igehirdető lelkipásztort és Fülöp-Gál Lászlót, a helybeli gyülekezet lelkészét Iuliu Fărcaș nyugalmazott árapataki görögkeleti lelkész is köszöntötte. Az ünnepi úrvacsoraosztást követően a hívek a helybeli kultúrotthonba vonultak, és közösen tekintették meg a Székföldi Magyar Nap gazdag műsorát, amelyet Kiss Csilla műsortervező állított össze.
A rendezvényt Kovács László, a község polgármestere és helyi támogatója nyitotta meg. A vegyes lakosságú településen külön erkölcsi szabályai vannak a nemzetiségek együttélésének, amit ezután is be kell tartania minden etnikumnak s nekünk is ahhoz, hogy megtarthassuk magyarságunkat, s magyarként álljunk helyt a mindennapi kihívások és közösségépítés művelésében. A magyar napi rendezvény vendégeként szólt a helyiekhez Sütő Mária Rita, a Kovászna megyei RMDSZ szenátorjelöltje, aki rövid beszédében kiemelte a nemzeti identitás megtartásának és a szórványban való megőrzésének fontosságát. Az ünnepet az árapataki vallásórás gyerekek énekes-mesés műsorszáma nyitotta meg, amelyet a lelkészi család tanított be. Vastapsot kapott a Veres István fiatal karnagy vezette, alig egy éve megalakult sepsibükszádi Vallató tanuló- és ifjúsági fúvószenekar, amely remekelt gazdag műsorával, a fülnek kellemes hangzású indulókat, kórusműveket mutattak be. A programot a Százlábú Néptáncegyüttes folytatta gazdag verses-énekes és táncos műsorával, moldvai román, magyar és szászcsávási cigány táncokat vitt a községközpont színpadára. Az együttes ez év október elején ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját – emlékeztetett Virág Endre, a csapat jelen lévő szervező-koreográfusa. Énekek hangzottak el a helyi Langer Szerénke, Berecz Andrea, Dénes Imola tanulók részéről, magyar népdalokat énekelt a hétéves Csenteri Sára, Reményik Sándor Mindhalálig című versét az árapataki Bakó Pálné mondta el. A közönség soraiban ott ült a szomszédos erősdiek egy csoportja is, erősítve immáron azt a hagyományt, hogy „a székföldi magyar napok rendezvényein mind ott legyünk, és együtt fogadjuk magunkénak”. Fülöp-Gál László árapataki lelkipásztor, a rendezvény társszervezője mondott köszönetet a vendégművészeknek, és mindenkit a terített asztal mellé hívott.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Orbán Lajos Kolozsvárja egykor és most
Az amatőr fotós és filmes két világháború közötti városáról nyílt kiállítás az Erdélyi Audiovizuális Egyesület szervezésében. Premier.
Orbán Lajos két világháború közötti fotóiból és filmjeiből nyílt kiállítás a múlt héten Kolozsváron. Nagyjából 120 fotó és 3 videó látható a Sapientia EMTE Tordai úti épületének előterében kiállítva. Így leírva a tények talán nem izgalmasak, de a kiállítás tényleg ütős. Elmondjuk, miért: - mert Orbán Lajos egy igazán tehetséges fotós volt, még akkor is, ha végül nem ezt a pályát választotta. Orbán fotósként leginkább a két világháború közötti Kolozsváron alkotott, amatőr fotóival számtalan díjat is nyert. A Kováts P. Fiai fotószaküzlet képviselőjeként dolgozott, gyakorlatilag ő volt a beszerzőjük, aki elment Németországba az áruért. Valószínűleg az egyik útján kapott reklám célból a Kodak első (1927-ben megjelent) amatőröknek szánt filmkamerájából, hogy a boltban népszerűsítsék, mint terméket. Az első datálható filmfelvétele 1928-ból van, így nagy valószínűséggel ő volt az első erdélyi polgár, aki amatőr felvételeket készített Kolozsvárról. "Ezen egy cserkészcsapat vonult végig a városon, majd elmentek egy szép kastélynak a parkjába, ahol táboroznak és mutatványokat mutatnak be a közönségnek. A kastélyt sikerült azonosítani. Magyarcsesztvén állt, de már nem létezik, mert lerombolták. A kutatás során azonban kiderült, hogy Magyarcsesztvén csak egyszer táboroztak a cserkészek, 1928-ban. Ez tűnik a legrégebbi felvételnek, a legutolsó pedig 1935 júliusában készült. Hét évig volt nála a kamera" - mesélte az első filmfelvétel azonosításának körülményeit Blos-Jáni Melinda kutató, a Sapientia EMTE tanára. Orbán vegyésznek készült, de végül soha nem lett az belőle, bár a szenvedélye idős koráig megmaradt. Például mindenféle oldatot kevert, amiben a fényképeket áztatta. Öregkorában is próbált amatőr szinten fizikai és kémiai kísérleteket végezni. De szeretett zenélni, szeretett festeni, néha gyerekverseket, újságcikkeket is írt. Pezsgő társasági életet élt, valószínűleg a humora is jó volt, legalábbis erre lehet következtetni a fotós társaság évkönyveiből. Nem olyan hivatalos, öltönyös emberre kell gondolni, amilyennek a régi fotók alapján talán sejtenénk. A fotózással az első világháborúban katonaként kezdett el foglalkozni, a két világháború közötti időszakban 7-8 fényképezőgépe is volt. Nagyon sokat fotózott. "Még mai szemmel is sokat fotózott, akkor is, ha csak a kiállítás két évtizedet felölelő időszakát nézem. Akár mobiltelefonnal is járhatott volna. Nagy mennyiségű kép, látszik, hogy nem egy átlag fényképezőgép-használó volt" - meséli a szenvedélyes fotósról Blos-Jáni. A második világháború után valahogy alábbhagyott a fotós szenvedélye. Az 1940-es években otthagyta a fotós szaküzletet, és elment a Dermata bőrgyárba kereskedőnek. Fényképezőgépeit a szovjet bevonulók kobozták el tőle. Gyakorlatilag a kereskedést folytatta, és nem a fotózást választotta. Az igazán jó képei, vagyis amit a család is akként ismer, mind a két világháború közötti korszakból származnak. A kiállítás is erre a román-magyar Kolozsvárra koncentrál. - mert egy másik Kolozsvár elevenedik meg a szemünk előtt. Amikor még leginkább a stúdiókban készítettek portrékat, amikor még egyáltalán nem volt általános, hogy mindenki fotóz, amikor még népszerűsíteni kellett a fényképezést, bár a szaküzletben már nagyon sok fajta fényképezőgépet árusítottak. A Zeiss, az Agfa, a Kodak és az Ikonta voltak a nagy márkanevek. "Ha végignézzük a Kolozsváron készített képeslapokat, feltűnik, hogy egy-egy fotóműhely, stúdió belóg a képbe. Nagyon gyakori volt a korszakban a stúdióban való portrékészítés. A fényképezőgép viszont csak azok körében volt nagyon népszerű, akik szerettek túrázni, akik szerettek kirándulni. Így például a cserkészek vagy az EKE tagjai. Utóbbiak fotóalbumokat is vezettek szöveggel, a napló és a fotóalbum közti keverékműfaj nagyon népszerű volt a korban, és a Kovács P. Fiai fotószaküzletet meg is keresték, hogy tartson a kirándulóknak kurzust. Cikkeznek is arról, hogy nagyon jó lenne, ha az a sok kiránduló megtanulna fényképezni, mert a sok elmosódott képért nagyon kár" - idézte fel a korszakot a kiállítás összeállítója. A korszakban egyébként nagy kultúrája volt a képeslapoknak. Az 1860-as években kezdenek el képeslapokat küldeni, és az 1890-es évekre már nagyon népszerű, Kolozsvárról is nagyon-nagyon sok maradt fent. Kezdetben grafikákat és metszeteket reprodukáltak, később pedig már inkább fotókat. A fotós szaküzletek is adtak ki képeslapokat. A város látképe a Fellegvárról, illetve a Fő tér a New York Szálló felől volt nagyon népszerű, főleg, miután a Mátyás szoborcsoportot is felavatták. - mert tényleg jól kitalált kiállítás. Erről a Kolozsvárról kapunk egy kis ízelítőt a kiállításon, aminek amúgy a tér a szervező elve. Három részre osztották az anyagot: vannak a Fő térhez kapcsolódó fotók, a Sétatérhez köthető képek, illetve a családi házhoz kapcsolódó szekció. Mindhárom térhez a fotók mellett van rövid videó is. "Azért van így tagolva, mert a képeknek is különböző a ritmusa. A munka, a dinamika helyszíne a Fő tér, a szabadidő és a hobbitevékenységek világa a Sétatér, a családi háznak pedig egy teljesen sajátos, egyéni világa van. Azt szerettem volna, hogyha ne csak képek legyenek keretben a falon, hanem a képekkel való együttélés élményét is hozzák. Orbán Lajos látható a fotószaküzletben, amatőr fotós társaságok tagjaként, különféle fényképezési helyzetekben. Vannak képeslapalbumok, sztereóképek, illetve egy interaktív térkép is, amelyen kis formában el lehet helyezni a kiállítás fotóit, illetve a reprodukcióikat. Az a célunk, hogy próbáljuk elképzelni annak a figurának a helyzetét, aki egy adott útvonalon keresztül mindig bejárja a várost a fényképezőgéppel. A nézőponttal való azonosulásnak ez egy formája, így is megközelíthetjük az ő szubjektumát" - mesélte lelkesen Blos-Jáni. És akkor még nem beszéltünk a képekről, mert azért nem véletlenül tartott fotókurzusokat Orbán, és nem véletlenül választotta az Erdélyi Audiovizuális Egyesület az első kiállítása témájának. Egyébként korábban még soha nem volt Orbán Lajos-kiállítás, néhány munkája már megjelent különböző lapokban, de neki dedikált tárlatot még nem szerveztek. - mert az Erdélyi Audiovizuális Egyesület első megnyilvánulása Az Erdélyi Audiovizuális Egyesületben több embernek a munkája kapcsolódik össze, egyrészt Buglya Sándoré, akit elsősorban az erdélyi filmtörténet érdekel, különös tekintettel Janovics Jenő munkásságára. Ahogy a kiállítás megnyitóján Buglya el is mondta, már régóta szeretnének egy filmmúzeumot, egy helyet, ahol tárolnák és bemutathatnák az erdélyi audiovizuális művészetek kezdeteit. Az egyesület másik két alapítója a Sapientia EMTE másik két tanára, Tóth Orsolya és Blos-Jáni Melinda, akik a téma kutatóiként kapcsolódtak be a munkába. Tóth Orsolyának Kolozsvár 1945 előtti filmes reprezentációi a szakterülete, míg Blos-Jáni Melindának a családi filmek. Az Erdélyi Audiovizuális Archívum megalapításának az első lépése az idén nyáron bejegyzett egyesület létrehozása, amelynek tehát célja az audiovizuális dokumentumok kutatása, az archív felvételek, az amatőr fotók és filmek szakszerű gondozása. Azt szeretnék elérni, hogy a fölöslegessé váló képek, negatívok ne a szemétben végezzék, hanem helytörténeti dokumentumként új otthonra leljenek egy kutatható gyűjteményben. Nemcsak olyan régi képeket és filmeket gyűjtenek, mint az Orbán Lajos munkái, hanem bármit, ami az analóg korszakhoz tartozik. Ebbe pedig a VHS-kazetták korát is beleértik, mert érvelésük szerint már az is elavult forma, a 80-as, 90-es éveknek a társadalmi helyzetéhez tartozik. "És a romániai történelemnek is elég fontos része, mert a forradalmat nagyon sokan videózási eseményként élték meg, úgy érezték, hogy filmezniük kell" - érvel a szakember. Megfelelő tárolásról még nem is lehet nagyon szó szerinte, mert egyszerűen nincs meg hozzá az infrastruktúra. Így egyelőre csak a digitalizálás kivitelezhető. "Viszont úgy is megőrződnek, az is egy archiválási forma. Persze, ha valaki nem akarja tovább tárolni, akkor inkább találunk egy megoldást, minthogy kidobja" - egészíti ki, hozzátéve azt is, hogy a képek mellett azok története is érdekli őket. "A kutatás során nagyon sokszor szembesültünk azzal, hogy vannak anyagok, de nagyon nehéz megnézni őket. Digitalizálni kellene ezeket, de nincs egy hely, illetve nincs ahol ezeket össze lehetne gyűjteni. Az ideális esetet úgy lehetne elképzelni, hogy van egy archívum, ahová besétál a kutató, és címszavak alapján előkeresi az anyagot. Így viszont egy évbe is telhet, amíg megtalálunk egy gyűjteményt, digitalizáljuk, és interjúkkal alátámasztjuk" - indokolta az egyesület létrehozását Blos-Jáni. De az egyesület nemcsak gyűjtéssel foglalkozna, hanem azzal is, hogy kiállítások formájában népszerűsítse ezeket, amelyek a köztéri tapétává vált “régi Kolozsvár” képét frissítenék fel. Minden évben az audiovizuális világnap alkalmával szeretnének egy kiállítást szervezni, a Látható Kolozsvárhoz hasonlót. A Látható Kolozsvár kiállítás november 19-ig látogatható, 10-18 óra között. Csoportok, iskolai osztályok látogatása esetén egyeztetni lehet az irányított tárlatvezetésről. Elérhetőség az archívum-projekt weboldalán. A jelenkori fotókat Mira Marincas irányításával Kacsur Krisztina és Marton Attila készítették.
Gál László
Transindex.ro