Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
1993. május 17.
Értékes könyvsorozat jelenik meg Miskolczy Ambrus szerkesztésében a budapesti tudományegyetem bölcsészkarán, a román tanszék gondozásában. Az egyik dokumentumgyűjtemény, az 1849-ben tartott kőröskisjenői román ortodox egyház zsinati jegyzőkönyveit foglalja magába. A másik Gál László 1839-ben készült első erdélyi magyar nyelvű büntetőkönyv-tervezete. Tudományos munkákat is kiadtak: Trócsányi Zsolt /a már elhunyt történész/ és Miskolczy Ambrus A fanariótáktól a Hohenzollerekig című munkája 1711-től 1866-ig mutatja be a romén állam történetét. A román /regáti/ társadalom múltjába enged betekintést Henri H. Stahl A régi román falu és öröksége című tanulmánykötete. A szerző a legkiválóbb román társadalomtudósok közé tartozik. Nicolae Iorga, a román nacionalizmus történelmi mítoszainak legerélyesebb képviselője, a dákoromán kontinuitás hirdetője, a székelyek román eredetét valló történész egy ideig román miniszterelnök is volt. A magyar-román megbékélést hirdette 1932-ben közreadott, majd 1940-ben magyarul is megjelent A nemzetek közötti gyűlölködés ellen című röpiratában. A könyvsorozat keretében ezt is kiadták. /Pomogáts Béla: Románia, Erdély ? kettős megítélésben. = Magyar Hírlap, máj. 17./
1999. november 15.
Huszonhat elsőévessel indult meg az idén Nagyenyeden a Babes-Bolyai Tudományegyetem keretében működő Tanítóképző Főiskola. Induláskor az egyik legnagyobb gond a tanárkérdés volt. Ez megoldódott, mondta Krizbai Jenő, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója. Négy kolozsvári egyetemi oktató is vállalta azt, hogy lejöjjön Nagyenyedre tanítani: Ferenczi Gyula, Fodor László, Gál László és Lázár Sándor. További segítség, folytatta, hogy két tanáruk (László Enikő és Demény Piroska) doktorandus lett, így joguk van nekik is egyetemi szinten tanítani. A jövőben a legfontosabb egy olyan kiskönyvtár létrehozása, amely a főiskolai tagozat sajátos igényeit is kielégíti. /Szabó Csaba: Megoldódtak a nagyenyedi tanítóképző tanárgondjai. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 15./
2003. június 1.
"Nagyváradon, Szent László városában rendezték meg az első egyházmegyeközi magyar nyelvű római katolikus hittanolimpiát. Hivatalosan csak akkor beszélhetnénk országos tantárgyversenyről, ha létezne központilag elfogadott, jóváhagyott tankönyvbázis - nyilatkozta Gál László főegyházmegyei tanfelügyelő, a bizottság elnöke. Az egyházmegyék oktatásért felelős tisztségviselőinek összehangolt munkájára volt szükség, hogy Kézdivásárhelyről Gyergyón, Kolozsváron, Nagyváradon át Kaplonyig, Szatmárig 26 hitét megvalló tanuló versenyezhessen Váradon. /Tüzes Bálint: Első egyházmegyeközi hittanolimpia. = Vasárnap (Kolozsvár), jún. 1./"
2004. április 19.
A magyarul megszólaló tudomány címmel tartottak szakmai konferenciát ápr. 17-én, Apáczai Csere János Magyar Enciklopédiája megjelenésének 350. évfordulója alkalmából Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházának tanácstermében. Szervezők: az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a Bolyai Társaság és a BBTE Magyar Nyelvészeti Tanszéke. Péntek János professzor Magyar nyelvű tudományosság – kezdet és vég? című előadásában érzékeltette a magyar nyelv tudományban, tudományos szakirodalomban való használatának fontosságát. Az érdeklődők meghallgathatták Juhász Dezső, Szabó T. Attila, Kabán Annamária, Fazakas Emese, Wanek Ferenc, Gráfik Imre, Gál László, Dede Éva, Kovács György, Szabó Zoltán, Murvai Olga, Muzsnay Csaba, Révay Valéria, Gábor Csilla, Tóth Zsombor, Molnár Szabolcs, Tamás Csilla, T. Szabó Levente, Luffy Katalin és Máthé Dénes előadását. /Oláh Levente: Magyarul megszólaló tudomány. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 19./
2004. május 15.
Máj. 14-én Déván szórványkonferenciát tartottak, melyen Hunyad megye magyar civil szervezeteinek jelentős hányada képviseltette magát. Winkler Gyula parlamenti képviselő, Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi előadója és Gáll László, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség tanfelügyelője vitaindító előadásait követően a szórványban élő Hunyad megyei magyar kisközösségek képviselői számos helyi gondot vetettek fel, kezdve a csernakeresztúri Tájház elé állítandó székely kapuhoz szükséges anyagi támogatás hiányától a megyei érdekeltségű oktatási és kulturális központ kialakításáig. Murvai László, az Oktatási Minisztérium vezérigazgatója megfogalmazta: egy közösség sorvadása akkor kezdődik, amikor az iskolája tagozattá válik. A tagozatokon tanuló diákoknak nem csupán számuk csökken, hanem lelki struktúrájukban is visszafejlődés tapasztalható, kisebbségi gátlások alakulnak ki és elvesztik identitástudatukat. Ezért nagyon fontos az önálló intézmények megtartása, illetve megteremtése. Varga Károly, a Geszthy Ferenc Társaság /Déva/ elnöke a dévai oktatási és művelődési központ kialakításáról beszélt. /Gáspár-Barra Réka: Helytállás a szórványban. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 15./ Átfogó szórványstratégiát kívántak kialakítani a Déván rendezett szórványkonferencián jelen lévő civil szervezetek és az RMDSZ képviselői. „Szórványvidéknek tekinthető Romániában minden olyan régió, ahol a magyarság számaránya nem éri el a tíz százalékot” – szögezte le Murvai László. Ide tartozik a Hunyad megyei magyarság is, amelynek egy része a szociális gondokkal küzdő Zsil völgyében él. /Lepedus Péter: Anyanyelv és ingatlanok. = Krónika (Kolozsvár), máj. 17./
2004. június 23.
Csomortán színjátszói az elmúlt évben és az idén bemutatóik mellett lelkesen bekapcsolódtak más kulturális rendezvényekbe is. Nem feledkeztek meg a falu határában levő Kőkereszt nevű emlékműnél megjeleníteni Somlyói Miklós ferences barát tatárok általi lemészárlását. A legtöbb fiatal az elmúlt évben bemutatott Huszárkisasszony című zenés-táncos vígjátékban szerepelt. Ezzel vendégszerepeltek Csobotfalván, Somlyón, Zsögödben, Pálfalván, Csíkdelnén, Madarason, Csíkmenaságon és Gyimesközéplokon is. Gál László a faluban élő fiatal festőművész két hátteret festett díjmentesen, Petres Imre pedig sokat tett a megfelelő világítás érdekében. /Birta Veronka, Csomortán: Akikről soha nem szóltunk. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 23./
2004. augusztus 6.
Csíkszeredában állított ki Csomortáni Gál László. /sz. Csíkcsomortán, 1978/, aki 2003-ban végzett a nagyváradi képzőművészeti főiskola szobrászat szakán. Jelenleg szabadúszó, munkáiból próbál megélni. A népi motívumok, a hiedelemvilág képi megjelenítése egyre nagyobb teret kap a fiatal képzőművész alkotásaiban. /Sarány István: Hű a gyökerekhez. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 6./
2004. augusztus 15.
A Bolyai Nyári Akadémia keretében júliusban volt a katolikus, református és unitárius vallástanárok továbbképző tanfolyama. A mintegy száz résztvevőnek – immár hagyományosan – a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakása adott otthont. Dénes Ildikó és Molnár Sándor informatikusok vezetésével alapfokú számítógép-kezelést is elsajátíthattak az azt igénylők. A katolikus és protestáns vallástanárok az ökumené szellemében közösen is hallgattak előadásokat. Az előadók között volt Holló László, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Katolikus Teológia Karának morálteológia tanára és Molnár János, a Református Teológiai Kar dékánja. Gál László, a gyulafehérvári főegyházmegye főtanfelügyelője, valamint Kató Levente, a református tanfelügyelő szervezte meg a továbbképzést. /Ferenczi Attila: Vallástanárok továbbképzője. = Vasárnap (Kolozsvár), aug. 15./
2004. szeptember 12.
A nagyváradi egyházmegyében épülethiány miatt nem indíthatnak e tanévtől új római katolikus iskolát, bár az igény megvan rá a szülők részéről – tájékoztatott Tempfli József megyéspüspök. Vidéken használhatatlan állapotban vannak a hajdani egyházi iskolaépületek, teljes felújítást igényelnének. A püspökség jelenleg 44 pert folytat épületei – köztük iskolaépületek – visszaszerzéséért. Temesváron sem indul új katolikus iskola, a gyulafehérvári főegyházmegyében pedig egyedül Marosvásárhelyen kezd új római katolikus teológiai osztály kilencediktől 19 (fiúk, lányok vegyesen) tanulóval, jelezte Gál László egyházmegyei főtanfelügyelő. A katolikus osztályt a Bolyai Farkas Líceum (állami iskola) fogadja be. /Az új tanévben. = Vasárnap (Kolozsvár), szept. 12./
2005. március 16.
Március 12-én Tudományos Tanárköri Konferenciát szervezett a Kolozsvári Magyar Diákszövetség. A program a Szociológia szekcióban Kiss Dénes szociológus „A kisebbségi intézményrendszer sajátosságai” című dolgozatának bemutatásával kezdődött. Dr. Neményi Ágnes és Veress Enikő tudományos kutató Etnikai térfolyamatok, politika és társadalom Románia négy eltérő típusú kistérségében című kutatás eredményeit ismertették. Dr. Veres Valér adjunktus élettervezésről és jövőstratégiákról beszélt a Kárpát-medencei fiatalok körében, majd dr. Mezei Elemér adjunktus a romániai korösszetétel változását vizsgálta, Pásztor Gyöngyi gyakornok pedig a romániai urbanizációról beszélt. Péter László tanársegéd Hogyan termel a kirekesztettség új etnicitást? címen értekezett. A történelem szekcióban dr. Kolumbán Miklós a tizennyolcadik század liturgiatörténetéről beszélt, dr. Rüsz-Fogarasi Enikő docens a kolozsvári középkor szociális gondozásának problémáit boncolgatta, a Lupescu-házaspár a középkori Magyarország ünnepeinek szabályozásaira is kitértek. A filozófia szakosztályon dr. Gál László docens a kétnyelvűség logikai szempontból témája után dr. Ungvári-Zrínyi Imre adjunktus Az azonosság és másság reprezentációi az identitásképző narratívákban című művét mutatta be. A földrajz tagozaton Wanek Ferenc szólt Kolozsvár és környéke földtanáról. /Saci: Elmúlt a hét végi TTK. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 16./
2005. július 22.
Májusban négy kézdivásárhelyi fiatal – Orbán István, Pálházi Róbert, Gál László és Zsögön Antal –, a KSE hegymászó- és barlangász-szakosztályának tagjai huszonegy nap alatt 2300 kilométert tettek meg biciklivel Rodostóig és onnan haza. Rodostóban a Rákóczi-múzeumot könnyen megtalálták, a törökök barátságosan fogadták őket. /Iochom István: Mikes Kelemen nyomdokain (Kerékpárral Rodostóba). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 22./
2005. szeptember 20.
Szeptember 17-én Torockón léptek fel a magyarországi Csanádapáca színjátszói, az előadás bevételét a dévai Szent Ferenc Alapítvány javára ajánlották fel. A látogatásban a csoport egyik tagjának, Gál Lászlónénak volt szerepe, aki mintegy évtizede felfedezte magának a falu és a táj szépségeit és rendszeresen visszajár. – Tamás Márta, a torockói Kis Szent Teréz gyermekotthon vezetője elmondta: reményeik szerint az otthon jelenlegi 15-ös létszámát jövőre 30-ra emelnék, s akkor még biztosabbá válna a magyar iskola jövője. /–r –a: Gyermekek javára. Csanádapácaiak Torockón. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 20./
2006. március 14.
Gál László katolikus hittanár is hozzászólt Parászka Boróka Ájtatos süketelés… című vezércikkéhez (A Hét – 2006. febr. 7.). Egy ilyen „frontális támadásra”, melyet a vezércikk indított, nehéz lenne kimerítően válaszolni, „mert egy rosszindulatúan kihívó és szabados arculcsapást hiba lenne hasonlóképpen viszonozni”, csupán az iskolai hitoktatást érintő, elmarasztaló passzushoz fűzött megjegyzést. Parászka Boróka azt írta: „…a romániai (magyar) iskolák jelentős részében a szülők megkérdezése nélkül kényszerítik a gyerekeket arra, hogy vallásórára járjanak, függetlenül attól, hogy a gyerek és a család vallásszabadsága mit diktál. Függetlenül attól, hogy milyen minőségű a hitoktatás.” Az iskolai hitoktatást Romániában a 84/1995-ös tanügyi törvény szabályozza, eszerint a diák a szülő, vagy a törvényesen kinevezett gyám beleegyezésével választja ki a vallásoktatást. A szülők, vagy a törvényesen kinevezett gyám írásos kérésére a diák mellőzheti a vallásórák látogatását. Tehát nem véletlenszerű a hitoktatásnak a jelenléte az iskolákban. Minden szülőnek jogában áll kérni, hogy iskoláskorú gyereke ne járjon vallásórára. Óvodáról nem szól a törvény. Ennek oka: nincs az állami óvodákban hitoktatás. Parászka Boróka szerint „úgy a katolikus, mint a református papok” „felkészültsége elképesztően romlott”, erre majd a papok reagálnak. /Gál László főegyházmegyei tanfelügyelő (biológia- és földrajzszakos tanár, illetve római katolikus hittanár) hozzászólása – Hét (Marosvásárhely), márc. 14./
2006. november 11.
Fehér megyei oktatási tanácskozást tartottak Erdei Itala oktatáskutató munkaanyaga alapján Nagyenyeden. A megbeszélésre a megyében működő magyar tannyelvű iskolák egy részének bizonytalan helyzete szolgáltatott okot. A problémára iskolaközpontok létrehozása jelentené a megoldást. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium már lépett egyben az ügyben, hiszen bentlakásában már 15 vidéki kisiskolás lakik. A tanácskozáson megjelent Kerekes Hajnal, a Fehér megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatónője, dr. Demény Piroska, a Bethlen Gábor Kollégium aligazgatója, Gál László, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Szeminárium igazgatója, Bárócz Huba református esperes, Tóth Gabriella kisebbségi tanfelügyelő és Stáb Ildikó megyei RMPSZ-elnök. Általános vélemény szerint az I–IV. osztályok hosszabb távon is fenntarthatók, de az általános iskolák V–VIII. osztályos tagozatainak egy része nehéz helyzetbe került. Bár az utóbbi időben javult a szaktanári ellátottság, a felvinci, a balázsfalvi, a marosújvári, a gyulafehérvári tagozatok komoly létszámgondokkal, osztályösszevonásokkal küzdenek. Szilárdabb a helyzete a bethlenszentmiklósi, magyarlapádi, torockói, és természetesen a nagyenyedi kollégiumi osztályoknak. Kötő József volt oktatási államtitkár néhány éve oktatási mikrorégiók kialakítását kezdeményezte. A tanulmány két megyei iskolaközpont működtetését feltételezi Nagyenyeden és Gyulafehérváron. Új lehetőség a gyulafehérvári és a környékbeli gyermekek számára az, hogy a katolikus érsekség tulajdonában található ún. Fogarasi-féle épületcsoport felújítását tervezik. Decemberben megérkeznek a mikrobuszok (iskolabuszok) is, amelyekkel jövőtől több mint 400 román és magyar tanuló fog ingázni különböző iskolaközpontokba. A tervek szerint Magyarlapádra szállítják a megszűnt becei iskola V–VIII. osztályos diákjait és a Bethlenszentmiklós környéki tanulókat. /Bakó Botond: Válsághelyzetben a magyar tannyelvű iskolák= Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./
2007. június 13.
Erdély egyik legrégebbi iskolájában, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceumban ballagtak a végzős diákok, idén 27-en, talán hosszú ideig nem várható ilyen népes évfolyam. 1990-ben a diákok, tanárok fellélegezhettek, az iskola visszanyerte az őt megillető állami elismerést. Ebben az évben a végzős fiúk Bocskai-ruhában, nyakkendőjükön a Majláth-jelvénnyel ballagtak. Gál László igazgató és Korom Imre osztályfőnök mondott beszédet. /(bakó): Gyulafehérvár. Elballagtak a teológiai líceum végzősei. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./
2007. június 29.
Felvinc 1747-ben épült római katolikus templomának védőszentje Szent László király. Az egyházközség 84 lelket számláló kis közössége a június 27-én megtartott templombúcsúval adózott szent királyunk emlékezete előtt. Az idei szentmisét dr. Marton József, a Babes–Bolyai Tudományegyetem teológiai fakultásának tanára celebrálta. Az ismert történész Szent László király érdemeit méltatta. Horváth István, a felvinci templom plébánosa hívei körében köszöntötte dr. Csucsuja István egyetemi tanárt, Gál Lászlót, a gyulafehérvári Gróf Majláth Guszáv Károly Római Katolikus Főgimnázium igazgatóját és másokat. /Takács Ildikó: Szent László-búcsú Felvincen. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 29./
2007. szeptember 1.
A ‘90-es évek közepén – a szülők kérésére – szükségből vállalta fel a Caritas egy óvoda létrehozását és működtetését Gyulafehérváron. Napjainkban, a nemrég történt felújítás következtében, a magyar anyanyelvű kisgyerekek már korszerű óvodába járhatnak. Ettől a tanévtől kezdve az óvoda a líceumhoz fog tartozni – mondta Gál László, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatója. /Kerekes Enikő: Új óvoda, új élet. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 1./
2007. szeptember 8.
Az idei tanév rendhagyó lesz Gyulafehérváron a Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceumban, ugyanis először fordul elő az iskola történetében, hogy óvodai tagozatot is indít. Gál László igazgató szerint ezzel megerősödött az iskola humán erőforrása, sikerült a 12 éve katolikus Caritas óvodaként működő intézményt a líceumhoz csatolni. Egyelőre két csoporttal és két óvónővel, Fari P. Ilonával és Comaneci Tímeával indul a tevékenység. /Bakó Botond: Gyulafehérvár. Óvodai tagozattal bővült a Teológiai Líceum. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2007. szeptember 18.
Romániában szeptember 17-én elkezdődött a 2007-2008-as tanév. Markó Béla, az RMDSZ elnöke Kézdivásárhelyen ünnepelte a tanévkezdést. Az idei tanévkezdés több kolozsvári iskolában kettős ünnepet jelent, hiszen egyben fennállásuk 450. évfordulóját is ünneplik. A Báthory István Líceumban Tőkés Elek igazgató üdvözlete után Kovács Sándor főesperes köszöntője hangzott el, majd Schuller Hajnal, a Pázmány Péter Római Katolikus Gimnázium igazgatója a keresztény értékek követésére buzdított. Az Apáczai Csere János Líceum megnyitóján a Farkas utcai református templomban Fazekas Zsolt hirdetett igét. Wolf Rudolf igazgató megköszönte, hogy itt tarthatták meg az évnyitói ünnepséget. A Sigismund Toduta Zeneiskolában az új magyar aligazgató, Kállay-Miklós Tünde kétnyelvű beszédet tartott. A Református Kollégium 18. tanévét, fennállásának 450. évfordulóját ünnepli, emlékeztetett Székely Árpád iskolaigazgató. Elmondta, hogy idén 11 osztályban 274 tanuló kezdi a tanévet a kollégiumban. Kató Levente egyházkerületi tanácsos a Kárpát Medencei Iskolák 12. találkozóján elhangzott gondolatokat osztotta meg a megnyitó ünnepség résztvevőivel. A másik két, 450 éves évfordulóját ünneplő iskola, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum és a János Zsigmond Unitárius Kollégium. A Brassaiban Kósa Mária igazgató szólt a tanulókhoz, a János Zsigmond Unitárius Kollégium tanévnyitóján pedig Popa Márta igazgató. Gyulafehérváron a Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum idei tanévnyitó ünnepségét a székesegyházban tartották. Gál László igazgató az iskola udvarán mondott beszédet. Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégiumban Szőcs Ildikó igazgató beszéde nemcsak a diákokhoz, hanem a kollegákhoz is szólt. A kollégium közel 800 tanulójából és óvodásából idén 25 elsőosztályos, 33 ötödikes és 100 kilencedik osztályos kezdte a tanévet. Lupényban ökumenikus évnyitóra került sor a református templomban, a múlt héten zajlott gyermek-bibliahét záróünnepségeként. A Zsil-völgyének minden zugából összesereglett gyermekek és tanítóik jelenlétében Gall Sándor református lelkész, esperes nyitotta meg a tanévet. Bemutatták Kun Kriza Ilona vajdahunyadi óvónő Pitypang című, gyermekek számára írott verseskötetét. /Vége a nyári vakációnak, megkezdődött az új tanév. Idén több kolozsvári magyar iskola ünnepli fennállásának 450. évfordulóját. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./
2007. október 7.
Gál László, a gyulafehérvári Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum igazgatója elmondta, hogy az iskola a kommunista időszakban is megőrizte önálló jellegét, 1991 után visszamenőleg is elismerik az itt érettségizettek diplomáját. A líceum megőrizte hivatásgondozó jellegét, diákjai közül sokan a Hittudományi Főiskolán tanulnak tovább. Bentlakás és 16 ezer kötetes könyvtár áll a diákok rendelkezésére. Van irodalmi kör, megjelenik a Szikra diákfolyóirat. A Bécsi Szent István Egylet jóvoltából ösztöndíjakat is biztosítanak a diákok számára. /Farmati Anna: A gyulafehérvári Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 7./
2007. október 20.
Megkezdték Árapatakon a református műemlék templom javítását-mentését. A Háromszék megyei műemlékek lajstromán szereplő templomot XIV. századinak tartják a szakemberek, amely azonban az 1658-as tatárbetörés után, 1659-ben, majd 1894-ben lényeges alakításokon ment át. Megmaradt néhány eredeti építészeti elem, többek között a sokszögzáródású szentély, ahol freskótöredékek maradtak fenn. Fülöp Gál László, a háromszáz lelket számláló református gyülekezet lelkésze közölte, hogy a renoválást mentőmunkálatokkal kezdik. /Kisgyörgy Zoltán: Értékmentés Árapatakon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 20./
2007. október 23.
Kiállítással egybekötött könyvbemutató volt október 20-án Kolozsváron, a Bulgakov kávéházban. Csomortáni Gál László és György Attila voltak az est vendégei. Csomortáni Gál László munkái a népművészetből ihletődnek, a fába faragott, rajzolt motívumai ritkaságnak számítanak a mai képzőművészeti életben. A képzőművész munkáit György Attila méltatta. György Attila Boszorkányok feltámadása, Harcosok könyve kötetéről szóló beszélgetést Orbán János Dénes moderálta. György Attila a Boszorkányok feltámadása című könyvével valósággal berobbant a magyar irodalomba. Ennek tudható be a könyv újrakiadása is. /Varga Melinda: Táltosok, harcosok, boszorkányok. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./
2008. február 4.
A felekezetközi összefogás szellemében február 1-jén Kolozsváron, az Unitárius Püspökségen sor került a város elismert vallási felekezetei képviselőinek tanácskozására. Egyetértés volt a következőkben. A vallásoktatásnak a kommunizmus bukása utáni közoktatásba történő visszavezetése nem egyszerű gesztusértékű engedmény volt, hanem belátása annak, hogy az ateista kommunizmus évtizedeiben súlyosan megsérült valláserkölcsi értékrendet rehabilitálják. Ugyanebben a helyreállítási közegben került vissza a teológiai oktatás az állami egyetemeken. A vallásoktatás jelenléte döntő többséggel pozitív hatással volt az állami iskolai intézményekre. Az általános műveltség nélkülözhetetlen és meghatározó alapja a vallásos kultúra. A tanügyi törvénytervezetben megfogalmazott kétértelműség aggodalomra ad okot. Az új tanügyi törvénynek valláserkölcsi jellegűnek is kell lennie, hogy az értékeszményt szolgálja, az anyagiasság hamis társadalmi modelljeivel ellentétben. Különböző nyomást gyakoroló érdekszervezetek azon megnyilvánulásai, mely szerint az iskolai vallásoktatást európai előírások miatt kell visszafojtani ennek teljes kiiktatásáig – nem más, mint a közvélemény tudatos félrevezetése. Kulturális és vallási területen minden uniós tagállamnak kizárólagos önrendelkezési joga van. Aláírók: Gál László, Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum igazgatója, dr. Radu Preda, Babes–Bolyai Tudományegyetem, Ortodox Teológia, Ielciu Dorin, Ortodox Teológiai szeminárium, Kató Levente, Királyhágó-melléki Református Püspökség tanácsosa, Székely Árpád, Kolozsvári Református Kollégium igazgatója, Popa Márta, János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatója, Solymosi Zsolt, János Zsigmond Unitárius Kollégium lelkész-tanára, Flore Dragan, Emanuel Baptista Teológiai Líceum igazgatója, Paraschiva Pop, ASCI iskolák nemzetközi szervezete, Asanache Romeo Gheorghe, Észak Erdélyi Adventista Egyház, Sandra Nicolae, Samariteanul Egyesület vezetője, Codorean Sabin vallásügyi inspektor, neoprotestáns felekezetek, Hulpe Ruxandra, vallásügyi inspektor, ortodox felekezet, Schuller Hajnal, Pázmány Péter Római Katolikus Gimnázium igazgatója, Vörös Alpár, Unitárius Püspökség tanácsosa. /Vallásoktatás az iskolában: a romániai oktatás európai tanúságtétele. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./
2008. február 17.
Az utóbbi hetek sajtójában visszatérő motívumként gyakran szerepelnek iskolai hitoktatással kapcsolatos témák. Hogyan lehetséges ilyen felszínes tájékozottsággal, tárgyilagosságot nélkülözően, gátlástalanul támadni a vallással kapcsolatos dolgokat? Erőre kaptak a szabadkőműves eszmék? Az iskolai hitoktatás létjogosultsága ellen agitálnak? Miért ne lenne létjogosult a vallásóra az iskolai törzsanyagban? /Gál László: Kérdéseim... = Vasárnap (Kolozsvár), febr. 17./ Előzmény: Czika Tihamér: Egyházi oktatássá válhat a kisebbségi oktatás? = Szabadság (Kolozsvár), 2008. febr. 5./
2008. május 14.
A XV. KMDSZ Diáknapok sok szórakozást kínálnak a Kolozsváron tanuló egyetemistáknak. Még mindig több a sportrendezvény, mint a kulturális. /Gál László: Diáknapok KMDSZ módra. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./
2008. szeptember 18.
Szeptember 15-én – először az ősi iskola történetében – elemi és általános iskolai tanulók (a Vasile Goldis Általános Iskola volt magyar tagozatának növendékei) csatlakoztak Gyulafehérváron a teológiai líceumhoz. Ezzel az „egyesítéssel” az iskola diákjainak létszáma 150 fölé emelkedett. Jakubinyi György érsek egyetértésével és támogatásával az eddig csupán óvodával és líceumi osztályokkal rendelkező tanintézmény elemi, illetve gimnáziumi tagozatokkal egészült ki. Az általános iskolások egy műemlék jellegű, teljesen felújított épületben új felszereléssel és képzett tantestülettel kezdik meg felkészülésüket. Gál László igazgató bejelentette: az iskola ettől a tanévtől I–VIII. osztályos tagozattal bővült. /Bakó Botond: Gyulafehérvár – Különleges tanévnyitó a teológiai szemináriumban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./
2009. október 11.
A gyulafehérvári főegyházmegye alapításának ezredik évfordulóján dr. Jakubinyi György érsek kitüntetésben részesítette a szerzeteseket és laikusokat – összesen 22-en, és hárman post mortem – kapnak millenniumi különdíjat. A díjazottak képviselik a főegyházmegye hitvalló híveit. Érdemes odafigyelni tanúságtevő életvitelükre. Bíró Mária szociális testvér a kommunista rezsim idején titokban élte szerzetesi hivatását. Akkor hagyta el a tanári pályát (1976-ban) és vállalta a püspöki kancellária irodavezetői feladatát, amikor az egyházellenes években a „legkockázatosabb” volt. Testvérével, a szintén titokban szerzetesi fogadalmat tett Teréziával, aki az érsekség főkönyvelője, évtizedeken keresztül a főegyházmegyei hivatal hűséges munkásaként dolgozott. Az 1989-es decemberi fordulatot követően a Szociális Testvérek Társulata erdélyi kerületének elöljárója volt. Dénes Anna Szeréna szociális testvér fiatalon került börtönbe. Tízéves börtönélet után a kolozsvári Szent Mihály-templom gondozója volt, ugyanakkor az egyetemisták lelki támasza, a szerzetesi hivatások ápolója, 1985-től 2004-ig a megbénult Erőss Lajos nagyprépostot gondozta. Egyed Mária Lénárda ferences nővér évtizedeken keresztül vezette a gyulafehérvári nagy- és kisszeminárium konyháját. Felelős beosztása miatt a Szekuritáté zaklatásait is el kellett viselnie. Ferenczi Attila tanár hitvalló keresztény ember. A laikusok számára beindított teológiai képző levelező tagozata csíkszeredai központjának szervezője, besegítő tanára. Gál László tanfelügyelő, hittanár, a Majláth Gusztáv Károly teológiai líceum igazgatója a gyulafehérvári magyar nyelvű oktatás megmentője. Gáspár Mária Petronella ferences szerzetes negyven éven át dolgozott a marosvásárhelyi klinikán. A kórházba kerülő és gondozásra szoruló, több esetben haldokló papokat ápolta és gondozta. Sokszor kellett szembesülnie a Szekuritáté zaklatásaival. Geréd Vilmos székesegyházi karnagy, ötgyerekes családapa negyven éve kántori szolgálatot tölt be a gyulafehérvári főegyházmegyében. Dr. Kun Imre orvosprofesszor, a Keresztény Orvosok Egyesületének elnöke a Sapientia EMTE kuratóriumának tagja. /Világi krisztushívők a gyulafehérvári főegyházmegye szolgálatában. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 11./
2010. május 11.
Hittan és művészet
Az idén 156 kis- és nagyobb diák vett részt a Gyulafehérvári Katolikus Főegyházmegye második kreativitási versenyén, amelyet a Marosvásárhelyi Katolikus Főesperesi Kerület oktatóközössége szervezett dr. Tamás Zsolttal az élen. Az elmúlt évben az ezeréves erdélyi katolikus egyház ünnepére gondolták ki a vetélkedőt, mivel a tantárgyversenyek keretében vallásból csak hetedik osztálytól mérhetik össze tudásukat az iskolás diákok. 2010 a papság éve, így ez lett a témája az idei vetélkedőnek, amely lehetőséget nyújt, hogy a tárgyi tudás mellett a gyermekekben levő művészi hajlamot is felszínre hozza a világegyház ünnepe kapcsán. Tavaly több helységből jelentkeztek a vetélkedőre, az idén jobbára a főesperesi kerületből jöttek diákok, de nagyobb számban, mint az elmúlt évben. A verseny helyszíne a Bolyai középiskola volt, az ünnepélyes díjkiosztást a Deus Providebit Házban tartották.
A próbák színesek, változatosak voltak. Szavalatból egy kötelező és egy választott verset kellett elmondani a három kategóriában induló, I-IV.,V-VIII. és IX-XII. osztályos résztvevőknek. Az első díjat a kicsiknél Nagy Hunor (2. Sz. Ált. Isk.), a középiskolásoknál a Művészeti Líceumot képviselő György Tünde és a Bolyai katolikus osztályába járó Magos Orsolya nyerte.
A drámapróbán egy szent életű pap életének részletét kellett megelevenítenie egy 5-6 főből álló csoportnak, amit mind a két kategóriában a művészeti iskola tanulói nyertek meg.
A harmadik próba keretében ma élő papokkal kellett interjút készíteni életükről, küldetésükről. A nyertesek: I-IV.: Magyari Zsuzsanna (Európa Gimnázium), V-VIII.: Bustya Roland (7-es Sz. Ált. Isk.) és IX-XII.: Vakaria Tímea (Művészeti Líceum).
A rajz, makett kategóriában egy katolikus templom főoltárának makettjét vagy rajzát kellett elkészíteni. A legszebb rajzot a kicsik közül Magyari Zsuzsanna (Európa Gimnázium), az V-VIII. kategóriában Lukács Hunor (Marosszentgyörgy) és a nagyoknál Baricz Róbert (Művészeti Líceum) készítette. A legsikerültebb makettekért Csiki Andreát (Művészeti Líceum) és Suciu Renáta Orsolyát (Marosszentgyörgy) díjazták.
Az irodalmi kreativitás próba során a Szentírásból vett idézet alapján kellett valamilyen irodalmi műfajban alkotni. A legsikerültebb esszét az V-VIII. oszt. kategóriában Vészi Blanka (Unirea kollégium) a nagyoknál Szekeres Ugron Villő (Művészeti Líceum) írta.
A nyolcadikosok számára kiírt Aki hisz, üdvözül csoportos vetélkedőt a 7-es Sz. Ált. Isk. Keresztények csapata nyerte.
A péntek délutáni díjkiosztó ünnepségen a vetélkedőt Gáll László, a Gyulafehérvári Katolikus Esperesség főtanfelügyelője értékelte, aki örömét fejezte ki, hogy egy jó kezdeményezés életképessé válik. Dr. Tamás Zsolt, aki minden résztvevőt oklevéllel jutalmazott, azt a reményét szólaltatta meg, hogy jövőre a vetélkedőt sikerül népszerűbbé tenni, és más megyékből is érkeznek csapatok a színes, változatos megmérettetésre, amely a hittani ismeretek mellett a gyermekek művészi képességeinek kibontakozására nyújt teret.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

2010. november 23.
Boldog népnek nincs stratégiája – Tanügyi zárókonferencia
Balázsfalva, Küküllővár és Nagyenyed után most Gyulafehérvár került sorra a Bod Péter Alapítvány és társszervezői által megrendezett és a Szülőföld Alap által támogatott tanügyi konferenciasorozat utolsó állomásaként, november 20-án. Horvát István plébános és Gudor András református lelkipásztor áldása után Gudor Botond magyarigeni lelkész, a rendezvény főszervezője és moderátora együttes szívdobogásnak nevezte a négyhelyszínű konferenciát, amelynek során nagyon sokat tanultunk egymás tapasztalatából. Ezúttal a kivetítőn az ismert gondok mellett a lehetséges megoldások is megjelentek. Ebben a közös megoldás keresgélésben volt ez a tanácskozás eredeti és más.
A házigazda szerepét ezúttal a Gróf Majláth Gusztáv Károly Szeminárium Líceum és igazgatója, Gál László vállalta magára, valamint az iskola megjelent tanerői (Dimén Erika, Pallai Rita, Köllő Tibor prefektus, Korom Imre spirituális vezető, a tanítók és mások), akik mindent megtettek, hogy a résztvevők jól érezzék magukat az ott töltött órák alatt. Az általános iskola dísztermében mintegy 40-en gyűltek össze. Az ablakból jól látszott Bőjte Csaba atya átadás előtt álló új épülete, amely évente feltölti majd az általános iskola létszámát.
Azon előadók, akik az előző tanácskozáson is részt vettek (Szabó Hajnal tanfelügyelő, Vetési László szórvány előadó, Szőcs Ildikó igazgató), megújított és aktualizált előadásokkal rukkoltak elő. Mellettük azonban megtisztelte a konferenciát Király András György, a Közoktatási Minisztérium államtitkára és Borsos László vezérigazgató, akik úgy gondolták: feltétlenül érdemes eljönni ide, és funkciójukból eredő tájékozottságukkal segíteni, tanácsokkal ellátni a megye tanügyi képviselőit. Az államtitkár elmondta: ahhoz, hogy az iskolák szintjén is minden jól menjen, „hajóinknak egy irányban kell haladniuk”, akik pedig tisztséget vállalnak, álljanak ki az igazuk mellett, amíg eredmény nem születik.
Minden eddigi tanácskozáson kiemelten kaptak szót a helyi képviselők. Nagy figyelmet keltett Gál László előadása, aki a négy tanácskozásból három rendezvényen vett részt. Szóban és vetített képeken mutatta be a katolikus egyház történelmi iskolájának históriáját, a kis szeminárium sorsát. A közelmúlt iskolatörténetéhez tartozik az óvoda felújítása és a mintegy 3 éve a városból felhozott, akkor felszámolás előtt álló magyar tagozat befogadása. Ma a magyar gyermekek együtt vannak Gyulafehérváron (iskolabusszal Vajasdról is bejárnak) a gimnáziumban, ahol vallásuktól függetlenül, jó szaktanárokkal és egyre javuló körülmények között tanulnak. Kialakult tehát egy új mikrorégiós iskolaközpont.
Ehhez társult még egy sikertörténet. Szegedi László református esperes Kőhalmon – amint azt valaki megjegyezte – egy új Magyarigent hozott létre, szórvány internátusával és gyülekezeti központjával. Véleménye szerint elsősorban az emberekbe érdemes befektetni. A romokon emelt épületekben 50 gyermek lakik. – Hit kell hozzá, hogy folytassuk, és nem lehet belőle kilépni – mondta. Kováts Krisztián megyei RMDSZ elnök szerint az esperes eredménye nemcsak példa, hanem lecke is egyben mindenkinek, aki a szórvány tanügy érdekében cselekszik.
A beszélgetések, hozzászólások során arról is szó esett, miként lehetne hitelesen népszerűsíteni ezeket a sikertörténeteket, főként a szülők körében. Hogyan lehet megőrizni a magyar nyelvszigeteket, meggátolni a leépülési folyamatot, a kishitűséget, az olyan téveszméket, hogy a többségi iskolában sikeresebb lesz a gyerek. Balázsfalván szórvány kollégium létrehozása volna a megoldás. Figyelni kellene ugyanakkor az összefogás mikéntjére és minőségére is, különösen a szórványban. Erre vonatkozóan a vadlibák példája hangzott el, akik őszi vándorlásuk során a legerősebbet küldik előre, ha elfárad, cserélnek, de az utánuk repülő csapat minden tagja „gágog” az élen haladónak, bíztatja, a leggyengébbekkel pedig ketten is leszállnak pihenni. Vajon mi, emberek, amikor fontos problémákkal küszködünk, amikor látjuk, hogy valakinek jó ötletei vannak, sokat és jelentőset vállal, tudunk-e „gágogni” neki, vagy csak irigykedve a hibákat feszegetjük. Erre kéne mindenkinek választ találnia. Szőcs Ildikó a szorosabb csapatmunkára hívta fel a figyelmet és arra, hogy a messze elől haladókat egyszer biztosan cserélni kell majd, ez pedig nem könnyű feladat, mert utánuk űr marad, amit nehéz betölteni. Erre történelmi példák is akadnak.
Az északi népek némelyikére szokás mondani: boldog népnek nincs stratégiája. Úgy tűnik, nekünk kellenek az olyan tanácskozások, ahol meghallgatják a sikerembereket, ahol „gágognak” nekik, ahol szárnyalnak az értelmes gondolatok, és a közös gondolkodásból összefogás és stratégia is születhet
BAKÓ BOTOND, Szabadság (Kolozsvár)

2011. március 7.
Tanügyi törvény: aggódnak a pedagógusok
A kormányhatározatok és módszertani leírások nagy mennyiségétől, a létszámhiánytól, a román többségű önkormányzatok finanszírozásra vonatkozó, a magyar tagozatokat hátrányosan érintő határozataitól tartanak leginkább a romániai magyar pedagógusok.
Erre Az új tanügyi törvény: reform és/vagy lehetőség? című, szombaton Kolozsváron tartott konferencián derült fény. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) megalakulásának 20. évfordulója alkalmából tartott rendezvényt a szervezet Kolozs megyei kórusa nyitotta meg, majd dr. Szíjártó István budapesti egyetemi docens, irodalomtörténész tartott előadást A magyarság szükség és érték címmel.
Féltik a szórványt
A szakmai vita nyitóelőadását Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója tartotta. A tanügyi törvény pozitívumait sorolva elsőként azt emelte ki, hogy a kerettanterv egységes, és nem száz különböző dokumentumból kell összegyűjteni. Az igazgató a pozitívumok közé sorolta a jogszabály anyanyelvi oktatásra vonatkozó passzusait is, illetve a tanulók teljesítményét felmérő új rendszert. Elmondta, a tankönyveket főállásban ezzel foglalkozó pedagógusoknak kellene írniuk ahhoz, hogy minőségiek legyenek.
Szőcs Ildikó arra is rámutatott, félelmei is vannak a jogszabály kapcsán, így attól tart, hogy a kormányhatározatok és módszertani leírások nagy mennyisége ellehetetleníti majd az oktatást. Hozzáfűzte, a vegyes tannyelvű iskolák esetében gondot jelenthet az, hogy a román többségű önkormányzatok nem fogják finanszírozni a magyar tagozatot. Arra is felhívta a többi pedagógus figyelmét, hogy a szórványban sok magyar gyereket inkább román iskolákba íratnak be szüleik, mert nem kapnak elegendő támogatást ahhoz, hogy a sokszor negyven kilométerre levő magyar iskola kollégiumába küldjék.
Kocsics Attila, a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont igazgatója többek közt azt kifogásolta, hogy bár a nemzeti kisebbséghez tartozó diákok után több támogatás jár az iskoláknak, ez nem fedezi a pluszköltségeket. Gáll László, a gyulafehérvári Majláth Gusztáv Teológiai Gimnázium igazgatója a felekezeti iskolák aggodalmait osztotta meg a jelenlevőkkel, elsősorban a bonyolult finanszírozási rendszert kifogásolta, illetve azt, hogy az egyházaknak nincs beleszólásuk abba, hogy kit neveznek ki az iskolák igazgatójának.
Kötő: lesz idő felkészülni
A pedagógusok félelmei kapcsán Kötő József parlamenti képviselő elmondta, a törvény 2012-ben lép érvénybe, ezért az iskoláknak lesz alkalmuk felkészülni a változásokra. Mint mondta, a vezető tanácsok kialakításakor azokat a szülőket kell bevonni a munkába, akiket érdekel az iskola sorsa, így elkerülhető az esetleges konfliktus. Szerinte a törvény lényeges eleme, hogy a tantervet csak 75 százalékban kell a tanároknak teljesíteni, a fennmaradó 25 százalék rajtuk múlik. Hozzáfűzte, az önkormányzatokkal év elején kötik a szerződést az iskolák, és a kisebbségi oktatásnak járó pozitív diszkrimináció miatt nem kell magyar osztályok megszűnésétől tartani.
Továbbképző óvónőknek, tanítóknak és tanároknak
Az oktatói karrier szakmai fejlesztése – új kompetenciák a folyamatosan változó oktatás szereplői számára Hargita és Neamţ megyékben címmel nagyszabású oktatási projekt indult útjára. A képzéssorozat első részét egyszerre két állomáson, több száz óvónő, tanító és tanár részvételével rendezték meg a hétvégén: Székelyudvarhelyen az udvarhelyszéki és Keresztúr körzeti, Csíkszeredában a csíkszéki pedagógusok vettek részt a továbbképzőn.
„A pedagógusoknak fontos szerepe van a tanulók ösztönzésében és sikerében, ezért szükség van a modernebb, újabb képesség- és készségfejlesztő technikákra” – hangsúlyozta Ferencz S. Alpár, Hargita megye főtanfelügyelője, aki egyben a projekt menedzsere is. A hároméves futamidejű projektet európai uniós pénzekből finanszírozzák, és a két szomszédos megye tanfelügyelőségének partnerségében, illetve a brassói Transilvania Egyetem együttműködésével zajlik. „Azért Neamţ megye a partner, mert más fejlesztési régióból kellett társat találni a pályázathoz” – tudtuk meg Barok Eleonóra sajtófelelőstől.
Az akkreditált, kreditpontos képzésre novemberben iratkozhattak be mindkét megyéből az óvónők, tanítók és tanárok, Hargita megyében az 1300 helyre több mint 1900-an jelentkeztek. A kiválasztási kritériumok szerint a képzés résztvevőinek 10 százaléka pályakezdő, 10 százaléka nyugdíjhoz közeledő életkorú kellett hogy legyen. A röviden Compas 2010 néven futó projekt keretén belül négyfajta képzésre lehetett beiratkozni, ezek: IT-készségek fejlesztése, kompetenciaalapú kerettanterv készítése és alkalmazása, osztálymenedzsment – krízishelyzetek kezelése, illetve interaktív módszerek az iskolában. A tanfolyamok ingyenesek, sőt az útiköltséget is megtérítik.
Dénes Emese, Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)