Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2000. augusztus 24.
Kevesen vannak Gyergyószentmiklóson, akik ne hallottak volna Mandák Attila egri önkormányzati képviselőről, oly sokat segített a városnak. Szívügyének tekinti a Gyilkos-tónál épülő római katolikus kápolna sorsát is. Fölvállalta a gyűjtést, a téglajegyek árusítását Magyarországon, plébániákon keresztül, a napokban pedig ötödmagával egy kicsit meg is szégyenítette a gyergyóiakat: eljött négy egri fiatalemberrel önkéntes munkában dolgozni a kápolnaépítésnél. Magyarországon eddig 1,8 millió forintot gyűjtöttek össze. /Gál Éva Emese: Egri önkéntesek a kápolnánál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./
2000. szeptember 20.
A magyar állam a bukaresti nagykövetség közvetítésével 200 dollár értékben ajándékozott könyveket 7 magyar iskolának a Gyergyói-medencéből. Szept. 14-én találkoztak a megajándékozott iskolák igazgatóival Gyergyószentmiklóson. Szabó Béla nagykövet helyettes vázolta a magyar kormánypolitika egyes, határon túli magyarságot érintő vonatkozásait, kitérve a státustörvény és a kettős állampolgárság közötti különbözőségekre, kiemelve Magyarország abbéli törekvéseit, hogy Románia lekerüljön a vízumköteles országok listájáról. Fölkérésére az iskolaigazgatók vázolták gondjaikat. Kiderült hogy van Ditróban iskola, amelynek még nincs egy számítóképe sem, hiányos az iskolák didaktikai eszközökkel való felszereltsége. A támogatásban Magyarországnak nagyobb figyelmet kellene szentelnie a szórványban levő iskolákra. Mohacsek Ákos maroshévizi iskolaigazgató elmondta, hogy az 1958-ban megszüntetett hévízi magyar iskola 1990-ben alakult újra, a nulláról indulva. Maroshévíz magyar lakosságának aránya 28%, a diákság aránya ennél kisebb, mert a szülők nagy része már román tagozaton végzett, s hajlamos gyermekét is ide íratni. /Gál Éva Emese: Könyvek a nagykövetségtől. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 20./
2000. szeptember 25.
Várakozáson felüli volt a részvétel a Gyergyó Területi RMDSZ szeptember 24-i parlamenti előválasztásán: 6554-en járultak urnához, s a 6419 érvényes szavazatból 5234-en voksoltak dr. Garda Dezsőre, míg Nagy Istvánra 1185-en. /(Gál Éva Emese): Magasan győzött dr. Garda Dezső. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 25./
2000. szeptember 27.
Szept. 15-17. között a Figura Stúdió-Színház /Gyergyószentmiklós/ fennállásának 10 éves jubileuma alkalmából remek színházi előadásokat tekinthetett meg a gyergyói közönség. A Figura-színészek figyelemfelkeltőként lovas hintóval énekelve járták a várost. Dobra Kóthay Judit díszlet- és jelmeztervező jelmezterveiből nyílt kiállítás. Vendégszerepelt a budapesti Szkéné Színház, a debreceni Tabak Színház, a Háromszék Táncegyüttes. Társulatképzés és közönségkapcsolat címmel szakmai tanácskozást tartottak Csíkszeredában. Bemutatták Szebeni Zsuzsa A Figura Stúdió-Színház /Országos Színháztörténeti Múzeum, Budapest/ c. kötetét. A könyv végigkísér az ős-Figura, majd az intézményesített színház történésein és jellemzőin, adatokkal, interjúkkal, eseménynaptárral és fotókkal. /Gál Éva Emese: Jubileumi Figura-napok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 27./
2000. október 5.
Szept. 30-án és okt. 1-jén tartották Gyergyószentmiklóson a VIII. MŰSZIT-et. /Műkedvelő Színjátszó Találkozó/. A legkiemelkedőbb volt a dicsőszentmártoni Népszínház előadása. /Bajna György: VIII. Műkedvelő Színjátszó Találkozó Gyergyószentmiklóson. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 2./ A régebbi találkozók népesebbek voltak, idén a gyergyóiakkal együtt összesen öt társulat nevezett be, ezek közül is visszaléptek a marossármásiak. Az ok feltételezhetően a pénzhiány. Fellépett a gyergyószentmiklósi Fábián Ferenc Színjátszócsoport, az aradi Kölcsey Egyesület diákszínpada, a dicsőszentmártoni színjátszócsoport és az erdőszentgyörgyi társulat. A bemutatókat szakmai megbeszélés követte. A találkozó záróakkordjaként a Figura Stúdió Színház előadta Sütő András Káin és Ábel c. drámáját. /Gál Éva Emese: A VIII. Müszit. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 5./
2000. október 17.
Okt. 12-én tartották Gyergyószentmiklóson a Fenntartható fejlődés és vidékfejlesztés a című konferenciát, melyen részt vettek a térség önkormányzati tisztségviselői, a civil szervezetek és szakemberek. Kolumbán Gábor, a megyei tanács gazdasági szakbizottságának elnöke tartott előadást a Székelyföld fejlesztési stratégiájáról. A Székelyföldön létező veszélyek között kiemelte az elvándorlást, a betelepítést és az ortodoxia terjedését, amely durva beavatkozásként változtatja meg a térség kulturális jellegét. Románia az Európai Unióba való felvétele 2010 előtt nem várható, a köztes évek pedig elegendőek lesznek, hogy Magyarország elszívja Erdély magyarságát. A megmaradás hagyományos székely stratégiája ezt a kérdést nem oldja meg. Hangsúlyozta, hogy a perifériából centrumot kell teremteni, intézményesíteni az önkormányzatok közötti együttműködést, fejleszteni kell az egyetemi oktatást, az infrastruktúrát, regionális fejlesztési bankra van szükség. /Gál Éva Emese: Tájban élő közösség. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 17./
2000. október 26.
"A csíkszeredai Pro Democratia Egyesület október 20-án lakossági fórumot szervezett Gyergyószentmiklóson. A találkozót Kovács Zsolt, a Pro Democratia elnöke nyitotta meg. A jelöltek bemutatkozása után kérdések és problémafelvetések sokasága következett. Sógor Csaba református lelkész, a Reform Tömörülés képviselője, azon a véleményen volt, hogy a "házat", azaz az RMDSZ-t belülről kell rendbe tenni, s ebben fontosnak tartja a megújulást, a fiatalok szerepvállalását. A találkozón a Pro Democratia Egyesület A választó útmutatója címmel hasznos kiadványt is osztogatott mindkét nyelven a jelenlévőknek. /Gál Éva Emese: Fórum a Pro Democratia szervezésében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 26./"
2000. október 27.
Okt. 22-én Budapest V. kerületének küldöttsége átadta Gyergyószentmiklós magyarságának a millenniumi zászlót. Hajdó István főesperes emlékeztette a közösség vezetésére vállalkozókat az elődök példájára - kezdve Dózsa Györgytől az 1956-os forradalomig -, akiket nem kicsinyes érdekek vezettek, hanem azok felemelkedése, akikből vétettek. Jelen volt Kontesveller József prefektus és Dézsi Zoltán, a megyei tanács alelnöke is. A templomi ünnepség után mintegy 3500 ember indult a tekerőpataki fúvósok zenéjére a városi temetőbe, hogy a kommunizmus áldozatainak állított emlékműnél tisztelegjenek az 1956-os forradalom áldozatainak emléke előtt. /Bajna György: Millenniumi zászlóátvétel és 1956-os megemlékezés Gyergyószentmiklóson. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 23./ A templomból lovashuszáros, fúvószenekaros körmenetben indult a tömeg a temetőbe, ahol a diktatúra áldozatainak emlékműve előtt az 1956-os forradalomra emlékeztek. Az ünnepi beszédek közül kiemelendő Salamon László volt 56-os elítélt a forradalom jelentőségét számadatokkal és kihatásaiban is értékelő szónoklata és a zászlót hozó-átadó Erdős László honvédezredes beszéde, amelyben történelmi tragédiáink nagyhatalmi háttereit is ecsetelve szólított a megmaradásra. /Gál Éva Emese: Millennium és forradalom. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./
2000. november 3.
Sok helyen fellép a gyergyószárhegyi CIKA néptánccsoport. Vezetője, Danguly Ervin elmondta, hogy 1996 óta foglalkozik a csoporttal. Elmondta, hogy segítenek egymásnak, közös hétvégi programokat készítenek. Készítettek egy koreografált előadást A tánc címmel. Csoportjuk terjesztette a táncházat, több helyen sikerrel elindították, azóta járnak is a fiatalok. Munkájuk segítségét remélik a bejegyeztetett Cika Alapítványtól. /Gál Éva Emese: Táncházmozgalom a Gyergyói-medencében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 3./
2000. november 11.
A közelmúltban megszólalt Gyergyószentmiklóson az első helyi rádióadó. Hodgyai Géza, a rádiót működtető Kabelkon Kft. igazgatója elmondta, hogy régi tervük egy helyi rádióadó beindítása, de a licenc megszerzése nem egyszerű. Megszerzik azt is, hiszen az Új Kelet hetilapot is ők tartják fenn. Kezdetben 7-8 órás helyi műsor tervével indultak, s most már 24 óra lehetséges. Átvették a helyi készítésű műsorokat, amelyekből minél többet akarnak a térség nyelvén közvetíteni. Hodgyai Géza az egész csapat igazgatója, de a rádiónál és az újságnál ezt a feladatot a felesége, Hodgyai Edit látja el. Az Új Kelet főszerkesztője, Péter Csaba is szerepet kap a rádiónál. Már most is nagy a rádió hallgatottsága. - A helyi készítésű műsorokról Hodgyai Edit tájékoztatott. A reggeli műsor fél héttől tízig tart, híreket, érdekességeket, időjárás-jelentést tartalmaz. Elindítják a helyi dolgokkal foglalkozó délutáni műsort, és az esti műsort. Az egész Gyergyói-medencéhez szólnak. /Gál Éva Emese: Az első gyergyószentmiklósi rádió. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./
2000. november 17.
Nov. 14-én Gyergyószentmiklóson volt az RMDSZ Kampánykaravánjának utolsó székelyföldi állomása. Megérkezett Frunda György államelnökjelölt, Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Ráduly Róbert, dr. Garda Dezső és Kelemen Hunor képviselőjelöltek, Sógor Csaba és Dézsi Zoltán szenátorjelöltek, Kontesveller József prefektus és Zsombori Vilmos, a Hargita Megyei Tanács elnöke. Frunda György az eltelt időszak eredményeiről szólt, mint a módosított földtörvény, tanügyi törvény, közigazgatási törvény, valamint az RMDSZ célkitűzéseiről, mint a magánosítás, az új nyugdíjrendszer, a fiatalok megsegítése munkahelyekkel és bankkölcsönökkel, és arról, hogy az igazságszolgáltatás ne etnikai vagy anyagi alapon, csak törvények alapján működjön. Kifejtette, ahhoz, hogy a magyar kérdés megoldása Romániában valóban modell legyen, pozitív diszkrimináció szükséges. Markó Béla szövetségi elnök beszédében emlékeztetett, hogy 90 után visszaszerezték a nemzeti szimbólumokat, a közös magyarságtudatot, de nem tudják kimondani azt a szót: "Haza". A haza a Székelyfölddel kezdődik, és Erdélyben folytatódik, ha meg tudják teremteni benne az otthonosságérzetet. Az erdélyi magyarságban van elég erő, energia, tudás és emlékezete a múltnak, hogy kiegyenlítse a hátrányt, és a szülőföldből hazát teremtsen. A lakossági kérdésfelvetésekben akadtak bíráló felszólalások is: a Duna-csatornához hurcolt, javaiktól megfosztott áldozatok rehabilitációjának kérdéskörében dr. Garda Dezső ismertette a volt munkaszolgálatosoknak jogokat biztosító törvénytervezetet, amelyet Kerekes Károly képviselő dolgozott ki. Kelemen Hunor államtitkár fölemlítette az adósságokat, amelyeket az Iliescu-féle államvezetés hagyott hátra 96-ban, a 25 ezer milliárd lej, valamint egy 800 millió dolláros hitel, amelyet az eltelt négy évben kellett megfizetnie az országnak. Sógor Csaba megemlítette, hogy Gyergyószentmiklós az országban egyetlen magyar nyelvű vasúti helységnévtáblával megelőzte az RMDSZ-eredményeket. /Gál Éva Emese: Balkáni körülmények között is tisztességesen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 17./
2000. december 15.
Megjelent a Találkozások /Státus Kiadó, Csíkszereda/ című irodalmi szöveg- gyűjtemény, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Irodalmi Kör antológiája. A huszonkét szerző verseit, rövidprózáit tartalmazó kötetet Bajna György, Gál Éva Emese és Györffi Kálmán szerkesztette. A könyvben Kercsó Attila a gyergyószentmiklósi irodalom-népszerűsítő egyesületek történetét elevenítette fel. 1898-ban hozta létre Görög Joachim örmény katolikus lelkész-tanár az Úri Kört, amelynek célja az irodalom népszerűsítése volt, 1904-től pedig az Iparos Kör folytatta a megkezdett nemes munkát. A gyergyószentmiklósi irodalmi kör 1997-ben tagja lett a Kárpát-medencei irodalmi köröket felölelő Irodalmi Társaságok Szövetségének (a szövetség 1998. évi közgyűlését éppen Gyergyószentmiklóson tartotta a Salamon Ernő Irodalmi Kör meghívására). /Gyergyói irodalmi antológia. = Hargita Népe, (Csíkszereda), 2000. dec. 15./
2001. január 26.
"Rokaly József történelemtanár, a gyergyószentmiklósi városi RMDSZ újonnan megválasztott elnöke a vele készült interjúban kifejtette, azért vállalta el, mert nem értett egyet azzal, hogy a nemzetiségi kérdés megoldása példaértékű. Nem értett egyet azzal, hogy az RMDSZ hatodik kongresszusán a jelenlévők kétharmada elfogadta ezt az állapotot. Figyelmeztető jel, hogy az RMDSZ fizető tagságának száma lényegesen csökkent Gyergyószentmiklóson, s ezen változtatni kell. /Gál Éva Emese: Nem maradhatunk meg a beolvadási jogok szintjén. Beszélgetés Rokaly József történelemtanárral, a gyergyószentmiklósi városi RMDSZ újonnan megválasztott elnökével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 26./"
2001. február 22.
"Dr. Ambrus Zoltán állatorvos, Gyergyószárhegy polgármestere elmondta, mit sikerült az eltelt fél évben megvalósítania terveiből. A siralmas állapotban levő középületek - így a Színi Lajos Emlékház és az iskolák - javítását elvégezték. Útjavításokat is végezték. Gyergyószárhegyen birtokba helyezték az egyik közbirtokosságot. Javítják a közvilágítást, megkezdődik az ivóvíz bevezetése. /Gál Éva Emese: "A szárhegyi területeket Maroshévíz érvényesítette" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 22./"
2001. március 1.
"Megjelent Gál Éva Emese Gyergyószentmiklóson élő költő, újságíró, grafikusművész legújabb verseskötete: Időváros /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/. A kötet borítóját ő maga tervezte. /Új könyv. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 1./"
2001. március 10.
"Szóbeszéd tárgyát képezte Gyergyószentmiklóson, hogy a főiskolán felhígult az oktatás. Dombay István egyetemi adjunktus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósra kihelyezett idegenforgalom-földrajz karának igazgatóhelyettesét kérdezte az újságíró. Dombay elmondta, hogy az idei tanévben a főiskola hallgatóinak összlétszáma 299, ebből 186-an vannak idegenforgalom- földrajz szakon, 125 magyar és 61 román tagozatos, és 113-an kartográfia-földmérés szakon, amelyből 77 magyar és 36 román tagozatos. A 2001-2002-es tanévben is indulni fog mindkét szak. Kolozsvárról az egyetemi tanárok rendszeresen eljönnek megtartani az órákat. Általában kéthetente jönnek, amikor 3-4 napot tömbösítve, intenzíven tanítanak. Dombay arról is tájékoztatott, hogy áprilisban meglátogatják a székesfehérvári Kodolányi János Főiskolát, és aláírják az együttműködési szerződést a két főiskola között. A szerződés diák- és tanárcserét jelent. Egyelőre próbaképpen a 2001-2002-es tanév első félévében 10 diák fog menni innen Székesfehérvárra tanulni, és 10 diák jön onnan ide. Tavaly 45-en végeztek, és valamennyien államvizsgáztak. Visszajelzéseink alapján valamennyien kaptak otthon állást, a gyergyóiak is. Többen továbbtanulnak. /Gál Éva Emese: "Már sokan ismernek bennünket" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 10./"
2001. március 13.
"Márc. 8-án Hargita megyei tanácsosok és pénzügyi szakemberek, élükön Zsombori Vilmos megyei tanácselnökkel, költségvetési kérdésekről tanácskoztak a Gyergyói-medence polgármestereivel Gyergyószentmiklóson. Zsombor ismertette a megbeszélés lényegét. Normatív rendszer alapján kidolgoztak egy koncepciót, amelyet most egyeztettek a helyi önkormányzatokkal. Fontos, hogy a Gyergyói-medence szintjén megfogalmazzák a koncepciót. Elmondta, hogy márc. 6-án az alcsíki polgármesterekkel találkoztak, délután a felcsíki polgármesterekkel. Másnap a sóvidéki, majd a keresztúri zónában, Bögöz és környéke önkormányzataival találkozott. Márc. 12-én a gyergyóiakkal, délután a Borszék-Holló környéki polgármesterekkel találkoztak. Összegyűjtik az önkormányzatok problémáit és javaslatait, s ezek alapján kialakítják a koncepciót. /Gál Éva Emese: "Begyűjtjük az önkormányzatok problémáit" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./"
2001. március 16.
"Márc. 15-én az 1848-49-es magyar szabadságharcról emlékezett meg Marosvásárhely magyarsága. Az ünnepségsorozat délelőtt a Dr. Bernády György téren elhelyezett Bem József- emléktáblánál kezdődött. Barabás László, a Kántor- tanítóképző Főiskola igazgatójának beszéde után koszorúzás következett. Az ünnepség a Petőfi-szobornál folytatódott. Ez az első év, amikor a marosvásárhelyi magyarság a forradalmár költő szobránál emlékezhet meg 1848. március 15-ről. Gál Éva, a megyei RMDSZ- szervezet alelnökének megnyitó beszéde után dr. Kelemen Atilla, a Maros megyei RMDSZ elnöke szólt az ünneplőkhöz. A délutáni ünnepségen Tőkés András és Ötvös József református lelkész emlékezett. /Antalfi Imola: Az együvétartozás jegyében. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 16./ Marosvásárhelyen a postaréti Székely vértanúk emlékművét több mint ötezer ember állta körül, amikor felcsendült a Szózat. Dr. Kelemen Atilla beszélt, majd Petőfi-verseket szavaltak. Kossuth-nótákat énekeltek a Bernády Kamarakórus, a Psalmus, a Nagy István Vegyes Kórus, a Soli Deo Gloria, a Gecse utcai Evangélikus Kórus, valamint a Református Kollégium kórusa. A koszorúzás után az ünnepség a Himnusz és a székely himnusz közös eléneklésével ért véget. /(lokodi): A Székely vértanúk emlékművénél. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 16./ "
2001. április 13.
"Hargita Megye Önkormányzata a gyergyószárhegyi Kulturális Központtal és a Székelyföld /Csíkszereda/ folyóirat szerkesztőségével máj. 10-12. között Irodalom az utódállamokban címmel rendezi meg az erdélyi magyar írók találkozóját. A találkozót a hargitafürdői Ózon Szállóban rendezik meg. Tavaly Gyergyószentmiklóson 32 erdélyi és Erdélyből elszármazott, de ide kötődő író és irodalmár A romániai/erdélyi magyar irodalom 1980-2000 között és tovább... címmel tanácskozott. "Az eltelt húsz esztendő óta irodalmunk helyzetében alapvető változások következtek be - fogalmazták meg közös nyilatkozatukban a tavalyi találkozó résztvevői -; a mai világban más - és másképpen nehéz - helyzetbe került a kultúra, változott az irodalomban az értékrend, átalakult az írók egymáshoz és az irodalom intézményeihez való viszonya. Súlyos gondokat okoz az irodalom és az azt hordozó könyv sorsát meghatározó anyagi feltételek hiánya vagy esetlegessége, megváltoztak az olvasók szokásai, átalakultak a velük való kommunikáció formái." A megjelentek elhatározták, hogy a tábort rendszeresítik. A májusi írótáborban a mai magyar irodalom és a határokon kívüli magyar irodalomrészek kapcsolatának/viszonyának kérdését kívánják megvitatni felkért előadók vitaindítói alapján, minél bővebb részvétellel. A tábor anyagi hátterének előteremtését nyolcvan százalékban az Alkotóközpontnak a magyarországi Nemzeti Kulturális Alapnál való sikeres pályázata biztosítja. A programmenedzseri teendőkkel Fekete Vincét, a Székelyföld és a Helikon laptestében megjelenő Serény Múmiák szerkesztőjét bízták meg. A találkozó vitaprogramjait Egyed Emese, Egyed Péter, Gál Éva Emese, Gergely Edit, Kinde Annamária, László Noémi, Máthé Adél vezetik. /Irodalom az utódállamokban. Írótalálkozó Hargitafürdőn. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 13./ "
2001. április 27.
"A Gyergyói TKT április 24-i ülésének vendége volt Beder Tibor, Hargita megye főtanfelügyelője. Az első napirendi pont a szórványmagyar iskolák helyzetének megvitatása volt, annak tükrében, hogy a tanfelügyelőség a kislétszámú iskolák összevonását és iskolaközpontok kialakítását kezdeményezte. A főtanfelügyelő kifejtette, hogy ezt a kis települések gyenge tanszemélyzete indokolja, amely nem nevel versenyképes gyermekeket. Dézsi Zoltán, és később mások is kifejtették, hogy a kis létszámú iskolák felszámolása leépülést jelent, ami a szórványmagyarság felszámolásához vezet. Dimány Béla, a tölgyesi magyar tagozat igazgatója fölhívta a figyelmet a hágótői gyermekek helyzetére, akiknek Tölgyesen bentlakást biztosítanak, hétvégeken pedig 15 km-t gyalogolnak haza, mert Hágótőre nincs semmilyen járat. Itt fölmerült az utak állapotának kérdése. Borsos Géza az utak állapotát is eszköznek minősítette a székelység kohéziójának megbontásában. Az ülésen különösen a salamási és galócási iskolák magyar tagozatának fontossága merült fel, a tanfelügyelőség elképzelése szerint ugyanis a maroshévízi Kemény János Általános Iskola, amely világbanki támogatással rövidesen korszerű épülethez jut, jelentené az erős iskolaközpontot. A salamási képviselő kifejtette, hogy iskolája magyar tagozatán a fő tantárgyakból szakképesített tanárok vannak. Mohacsek Ákos, a maroshévízi Kemény János Általános Iskola igazgatója szólt a szórványban élés nehézségeiről: a múlt héten kétszer törtek be iskolájába, ellopva televíziót és számítógépet, második alkalommal a közös udvaron levő román iskolába is betörtek. A történtek után egy éjjeliőr engedélyezését kérte. /Gál Éva Emese: TKT a szórványmagyar iskolákról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 27./"
2001. május 4.
"Maroshévíz Hargita megye egyetlen városa, amelyben kisebbségben él a magyar lakosság. Szabó Kálmán RMDSZ-elnök bemutatta jelenüket. Maroshévízen a lakosság 29%-a magyar nemzetiségű, ez 1992-es adat, amikor 4970 magyar élt a városban, de ma már nincsenek ennyien, a létszám ma hozzávetőleg 4000 fő. Az RMDSZ taglétszáma csökkenőben van, nagyon kevesen fizetnek tagsági díjat. A munkanélküliség a magyarságot jobban érinti, mint a többségi nemzetet. Nagyon ritka eset, hogy vegyes családból valaki tagja legyen az RMDSZ-nek. A városi tanácsban hatan RMDSZ-tanácsosok, ez 30%, tehát a lakossági aránynak megfelel. Mohacsek Ákos igazgató ismertette a Kemény János Általános Iskola jelenlegi helyzetét. A maroshévízi magyar iskola 1990-ban alakult meg, sok ember áldozatos munkája, küzdelme árán. A legnagyobb gondot az épülethiány jelentette: az elemi és az V-VIII. osztály két épületben, 2 kilométer távolságra van egymástól. Az új iskola építése több mint egy évtizedes kérdés. Az iskolaépítés végre bekerült a Világbank programjába. A tanulók létszáma évről évre csökken, minden évben gondot jelent a két párhuzamos első osztály beindítása. Tanárhiány van, elsősorban magyar, román, és idegen nyelv szakos tanárra, és informatikusra lenne szükségük. - A magyar diákok egyharmada román tagozatra jár. - Sokan elköltöztek Maroshévízről, a tehetősebbek, értelmiségiek kimentek Magyarországra, és az ezekből a családokból származó jobb tanulók is hiányoznak. /Gál Éva Emese Magyarság Maroshévízen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 4./"
2001. május 10.
"Máj. 11-12-én a hargitafürdői Ózon szállodában - a Hargita megyei tanács, a Gyergyószárhegyi Alkotóközpont és a Székelyföld c. csíkszeredai folyóirat szervezésében - erdélyi magyar írók, költők tanácskozásra gyűlnek össze. A rendezvény címe: Irodalom az utódállamokban. Az előrejelzések szerint jelen lesz több (sok esetben innen elszármazott) magyarországi író, anyaországi kritikusok, irodalomtörténészek társaságában (így pl. Ágoston Vilmos, Mezey Katalin, Oláh János, Szávai Géza, Szigeti Lajos Sándor, Bányai János, Martos Gábor, Pomogáts Béla, Bodor Ádám). A belföldi meghívottak között lesz többek között: Kányádi Sándor, Kántor Lajos, Bálint Tibor, Szilágyi István, Lászlóffy Aladár, Király László, Páll Lajos, Ferencz Imre, Egyed Péter, Mózes Attila, Vida Gábor, Gálfalvi György, Gálfalvi Zsolt, Láng Zsolt, Bölöni Domokos, Ferenczes István, Bíró Béla, Fábián Ernő, Domokos Géza, Bogdán László, Borcsa János, Gál Éva Emese, valamint könykiadók (közülük néhányan írói minőségükben is): Kozma Mária, Tőzsér József, Káli Király István. A fiatal romániai magyar író- és költőnemzedék is képviselteti magát (pl. Balázs Imre József, Demény Péter, Papp Sándor Zsigmond, Gergely Edit, Molnár Vilmos, György Attila, Lövétei Lázár László, Fekete Vince, Sántha Attila). /Erdélyi Magyar Írók Találkozója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 10./"
2001. május 17.
"Megjelent a gyergyószentmiklósi dr. Márton László gépészmérnök, szakíró, többszörös feltaláló tollából Harangok (kis kultúrtörténet, Hargita megyei harangok) /Pallas-Akadémia, Csíkszereda/ című munkája, a könyv függelékében 375 Hargita megyei harangot sorakoztat fel, a helység, templom, az öntés helye és ideje, adatai, története és felirata megjelölésével. A szerző elmondta, hogy több éve járta a vidéket és gyűjtötte az anyagot. Minden torony rejtegetett valamit, amiért érdemes volt megmászni - vallotta. Csíkszentmártonban és Csíkszenttamáson van a megye két legrégebbi harangja, 1431-ből, amelyek ma is használatosak. A két harangot egy műhelyben öntötték. A kötet tudomány- és technikatörténeti kötet is, mert bemutatja Erdély és a Székelyföld középkori műszaki tudományos életét. /Gál Éva Emese: Hargita harangjai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 17./"
2001. május 24.
" Az urbanisztika, területrendezés, ezen belül az infrastruktúra, a víz-, gáz-, csatornahálózatok, valamint az utak és az információs infrastruktúra tartoznak a hatáskörébe, nyilatkozta Petres Sándor, a Hargita Megyei Tanács alelnöke a vele készült beszélgetésben. A gázberuházás elindítására /amelyre külföldi hitelt nyert a megye/ szükséges van a román kormány garanciájára. Ez több lépcsős folyamat, először a tervet kell jóváhagynia a pénzügyminisztériumnak, azután a kormánynak, majd ugyanezt az utat pénzügyminisztériumhoz és kormányhoz végig kell járni a garanciakéréssel. A kormánygarancia birtokában megindulhat a tervezés, a tervek ellenőrzése és a kivitelezés. - Az útjavításoknál komoly javításokra nem lesz elég pénzük, maradnak a kis javítások. - A Gyergyó és Csík közötti útszakasz már nemzeti út, az Országos Útügynökség dönt a sorsáról. - A megyei tanács önrendelkezéséről megállapította, hogy éppen ellentétesen: újra centralizációs folyamat indul: a kormány célja a prefektúra intézményének megerősítése. A megyei tanács és a helyi önkormányzatok kapnak bizonyos feladatokat, gyakran anélkül, hogy ezekhez pénzforrásokat is kapnának, de valódi önkormányzatról még nem beszélhetünk. /Gál Éva Emese: "Egy rugalmasabb intézményt szeretnék" Beszélgetés Petres Sándorral, a Hargita Megyei Tanács alelnökével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 24./"
2001. június 2.
"A Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete szervezésében május 8-11. között továbbképző tréningen vettek részt Kolozs, Kovászna és Hargita megyei könyvtárosok Csíksomlyón, a Szent Benedek Tanulmányi Házban. A téma: menedzsment az információs és könyvtári szolgáltatásokban. Tanulságos a stratégiai terv, amit a megjelentek kidolgoztak az erdélyi magyar érdekeltségű könyvtárak számára, s amit a két magyarországi előadó magával vitt, hogy véglegesítse és közreadja a magyar sajtóban. Ez a tanulmány a könyvtárak helyzetét vizsgálta. Erősségek: többnyelvű könyvállományt, két kultúra és nyelv ismerete, a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének megalakítása, a megyei és városi könyvtárak többségében van internet, fénymásoló, szerveznek továbbképzőket, vannak helytörténeti bibliográfiák. Gyengeségek: tudományos kutatás és publikációk hiánya, a könyvtárközi kölcsönzés hiánya, kevés a magyar könyvtáros, a pályázatmegírási ismeretek hiánya, könyvtári kiadványok hiánya, a folyóirat-gyűjteményi együttműködés hiánya. Lehetőségek: technikai felszerelés fejlesztése, tájékoztatás a gyarapodásról, közös kiadványok. Problémák: a könyvtárak támogatottsága gyenge. /Gál Éva Emese: Erősségek, gyengeségek, lehetőségek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 2./"
2001. június 8.
"Gyergyószentmiklós tanácsa megszavazta a város 2001-es költségvetési tervezetét. A vita nyomán a Figura Stúdió Színház 1,45 milliárdos költségvetéséből 200 milliót elvettek más kulturális tevékenységek támogatására, megszavazták a jégkorong további támogatását. Vita volt a Figura Stúdió Színház létjogosultságáról, még az is fölmerült, hogy népszavazása döntsön: van-e szüksége egy másfél milliárdos költségvetésű színházra a városnak, ha a színházat az adófizetők alig látogatják? Gál Éva Emese hangsúlyozta, hogy ez szomorú kérdésfelvetés, hiszen úgy is értelmezhető: szüksége van-e a városnak a szellemi megújulásra, továbblépésre? Díjakban, elismerésekben részesült Kisvárdán is, más fórumokon is a színház. Egy városnak fenn kell tartania a szellemi többlet lehetőségét hordozó intézményt. /Gál Éva Emese: Egy tanácsülés margójára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 8./"
2001. július 10.
"Dézsi Zoltán, Hargita megye alprefektusa a vele készült interjúban kiemelte, hogy földtörvény kivitelezése a legfontosabb. A birtokérvényesítést a megyében 3-5 település számára nem sikerült elkészíteni, ezek ugyanis nem tették le igényeiket. A megye több közbirtokosságának a megyei bizottság megítélte területeiket. Takács Csaba ügyvezető elnök kezdeményezésére épp erről tartottak megbeszélést Csíkszeredában. A megyei bizottság a visszaigényelt területeket érvényesítette, tehát 10 ha fölött közbirtokosságok esetében. - Elkészítettük a Hargita megyei kormányprogramot, az egyes települések fölmérték, költségvetésükben mi az, amit központi alapokból kapnak, s mennyi a saját bevétel. Hetente elemzik a helyzetet, tartják a kapcsolatot a településekkel. Végre megkapják a földgáz bevezetéséhez szükséges kormánygaranciát. Fontos az úthálózat korszerűsítése, a megyei tanács rendelkezésére álló összeg a tavalyinak háromszorosa, s az országutaknál is lényegesen jobb. Megindultak a tanulmánykészítés és -tervezés első lépései a Sepsiszentgyörgyről Besztercére tartó útvonal modernizálására, a másik pedig a Gyimesek felől Csíkszeredán keresztül Székelyudvarhely felé tartó útvonal. Két ilyen fontos nyomvonal kiépítése enyhítene a megye közlekedési gondjain. Júliustól kezdődik a megyei Konzultatív Tanács működése. Egyelőre jó az együttműködés a megyei tanács és a prefektúra között. /Gál Éva Emese: Beszélgetés Dézsi Zoltánnal, Hargita megye alprefektusával. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./"
2001. július 11.
"Immár két teljes évadot tud maga mögött a Csíki Játékszín, állapította meg Parászka Miklós színművész, a Csíki Játékszín igazgatója. Adott a Csíki-medence 90 000 magyar emberrel, s adott a város 50 000 magyar emberrel, ahol egyetem létesül, s a kulturális igény napról napra nő. A bérletes nézők számát az első évadhoz képest sikerült megduplázniuk, most 2600 bérletesük van. A hagyományos színházak Románia-szerte válságban vannak, mindenütt a leépítés, szűkítés határozza meg a színházi életet. Náluk egyelőre az építésen van a hangsúly. 13 színészük van főállásban, akik mind ittmaradnak Csíkszeredában a következő szezonra, ezenkívül szerződött két fiatal színész is. /Gál Éva Emese: "Az előadás teljesítette feladatát". Beszélgetés Parászka Miklós színművésszel, a Csíki Játékszín igazgatójával. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 11./"
2001. július 30.
"Júl. 29-én az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete által a Petőfi-szobornál, a költő halálának 152. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen alig 30-an vettek részt. Az egybegyűlteket Gál Éva, az RMDSZ városi szervezetének szervezési alelnöke köszöntötte, majd Dávid Csaba, a szervezet elnöke Petőfi szellemi nagyságát idézte. A jelenlevők megkoszorúzták a költő szobrát. /(vajda): Koszorúzás - szerény részvétellel. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 30./ Koszorúztak Marosvásárhelyen, a költő Kossuth utcai szobránál, valamint az Ispánkútnál és a fehéregyházi Múzeumkertben. Marosvásárhelyről a résztvevők autóbusszal indultak Segesvárra. Az egykori csata színhelyén lezajlott ünnepségeket a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, az RMDSZ helyi és marosvásárhelyi szervezetei rendezték. Az Ispánkútnál jelen voltak a kiskunfélegyházi vendégek is. Megemlékező ünnepi istentisztelet tartottak az idén június 23-án felszentelt fehéregyházi millenniumi unitárius templomban. Gábos Dezső, a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke elmondta: "Minden év júliusának utolsó vasárnapján emlékezünk Petőfire. Tévedés lenne azt hinni, hogy ez csak az 1989-es rendszerváltás óta van így. Többé-kevésbé hivatalosan, rendszerint engedély nélkül a rendszerváltás előtt is megrendeztük a megemlékező ünnepségeket március 15-én és július végén." A délutáni program keretében leleplezték a Bem Józsefet ábrázoló domborművet, amelyet a Ficsor József polgármester vezetésével érkezett kiskunfélegyházi testvértelepülés képviselői ajándékoztak Fehéregyházának. Az alkotást Eugen Jebeleanu, a legjelentősebb román Petőfi-fordító múzeumkerti domborművével szemben állították fel. Az ünnepi beszédek után koszorúkat helyeztek el a turulmadaras emlékműnél, a Bem-domborműnél és az 1999-ben, a költő halálának 150. évfordulója alkalmából felavatott Petőfi-szobornál. /Bakó Zoltán: A ma is küzdő költőt ünnepelték. = Krónika (Kolozsvár), júl. 30./ Fehéregyházán, az ünnepségen beszédet mondott Markó Béla RMDSZ elnök is. Az RMDSZ szövetségi elnöke beszédét arra a gondolatra építette, hogy: "Petőfi nem változik". Míg mi is évről évre változó körülmények között emlékezünk Petőfi Sándorra, és míg a magyar nemzet történelmének jelentős eseményeit és személyiségeit is újraértékeljük, addig nagy költőnk azt az állandó nemzeti értéket képviseli, amellyel kapcsolatban soha nincsen vita közöttünk, hiszen ő a legszebb és legáltalánosabb nemzeti célokat testesíti meg. /RMDSZ Tájékoztató, júl. 30. - 2015. sz./"
2001. augusztus 2.
"Régi álom valósult meg július 28-án, a Szent Kristóf-kápolna felszentelésével a Gyilkos-tónál. Hajdó István főesperes a kápolnát "lelki Dévavár"-nak nevezte, amelybe szívek és lelkek épültek. A Gyilkos-tónál 1916-ban leégett kápolna helyére Kós Károly 1933-ban másikat tervezett, amiről csak egy képeslap maradt fenn a szerencsi Zemplén Múzeumban. A Kós Károly-i hagyományokat is követő tervet Anthony Gall magyar származású ausztráliai építész készítette, együttműködve a belső terveket, körfreskót készítő Stefanovits Péter és Elekes Károly képzőművészekkel. Az építkezés fő támogatói az Illyés Alapítvány, a Nemzeti Kulturális Alapprogram és több magánszemély. A kápolna római katolikus, de nyitott lesz más felekezetek előtt is. Hajdók István távlati tervei között egy keresztény ház kialakítása is szerepel. A kápolnaszentelés napján körmenet indult a kápolnához, Sebestyén Márta magyarországi énekesnő egyházi énekeket adott elő. A kápolnát Tamás József csíkszeredai segédpüspök szentelte fel. A kápolna alapköve az egri székesegyházból származik, amelyet Szent István király építtetett. /Gál Éva Emese: "Lelki Dévavár" Kápolnaszentelés a Gyilkos-tónál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 2./"