Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. szeptember 7.
Böszörményi Zoltán költő, milliárdos-mecénás 1984-ben emigrált Kanadába, majd keményen dolgozva, a fél világot bejárva, üzleti tranzakciókkal alapozta meg vagyonát. Erkölcsi kötelességének érezte, hogy jelentős vagyonát megossza erdélyi honfitársaival, úgy, hogy létrehozta Aradon a Jelen Ház kulturális központot. Böszörményi Zoltán összegezte életútját. Aradon érettségizett, egyetemre majd csak Torontóban járt, 35 évesen, a York egyetem filozófia karán szerzett diplomát. Elmenetele előtt két verskötete jelent meg otthon, az Örvényszárnyon és a Címjavaslatok. Kötete miatt megvádolták nacionalizmussal, irredentizmussal. Ilyen körülmények között szökött el az országból. A kilencvenes évek elején Böszörményi megvett egy fényforrást gyártó gyárat Romániában. A gyár felfutott, tavaly, amikor eladta a részvényeit, 100 millió eurós forgalmat bonyolított le. Úgy érezte, ha a Jóisten jelentős vagyonhoz juttatta, akkor erkölcsi kötelessége vagyona egy részét visszajuttatni társainak. Aradon fölépített egy kultúrotthont, amely felszerelésekkel együtt két és fél millió dollárba került. Ez a Jelen Ház helyet ad a Jelen Könyvek könyvkiadójának, az Irodalmi Jelen szerkesztőségének és a Nyugati Jelen régiós napilapnak, amely Arad, Hunyad, Krassó- Szörény, Fejér és Temes megyékben jelenik meg. „Úgy éreztem, hogy ezekben a megyékben nemzetszolgálatot kell teljesítenem, a szórványmagyarság asztalára téve naponta ezt a lapot” – vallotta. Az Irodalmi Jelen negyedik éve jelenik meg, s tízezres példányszámával, 4980 előfizetőjével a legnagyobb példányszámú magyar irodalmi lapok közé tartozik. A Jelen Ház még helyet ad egy színháznak is. Megpróbálta az aradi magyar színház újraélesztését is, de nem sikerült állandó színész-társulatot létrehoznia, ezért pillanatnyilag befogadó színházként működnek. Jelenleg veszteség nélkül dolgozik a Nyugati Jelen napilap és a Jelen Ház. Böszörményi Zoltán Aranyvillamos – első szakasz c. munkája 1999-ben, az Aranyvillamos – második szakasz 2001-ben jelent meg a pécsi Jelenkor Kiadónál, s 2004-ben látott napvilágot Kalligram-kiadásban az Aranyvillamos – harmadik szakasz. /Gál Éva Emese: Az aranyvillamos szakaszai. „Ezekben a megyékben nemzetszolgálatot kell teljesítenem". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 7./
2004. szeptember 18.
Szept. 16-án sajtótájékoztatót tartott a területi RMDSZ Gyergyószentmiklóson. Dézsi Zoltán TESZ-elnök arról tájékoztatott, hogy a Gyergyószéki Székely Nemzeti Tanács elnökének levelére a székelyföldi területi autonómia érdekében kiírandó referendum ügyében a TKT igennel válaszolt, s az RMDSZ programjának megfelelően támogat minden autonómia-törekvést. A feltételek most értek be, hogy 2007-ig a székelyföldi regionális autonómia valósággá váljon. /(Gál Éva Emese): Dézsi Zoltán: igen a gyergyói SZNT levelére. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./
2004. szeptember 27.
A Ráduly Róbert elnökletével megalakult a Hargita Megyei Választási Bizottság elfogadta az RMDSZ előválasztások hat szenátorjelöltjének jelölését. /Borbáth István, Dézsi Zoltán, Nagy István, Sógor Csaba, Verestóy Attila és Zsombori Vilmos/. Okt. 10-én Hargita megyében egységes állóurnás RMDSZ előválasztás lesz, a szenátorjelöltekre megyeszintű szavazással, a képviselőjelöltekre régióként. – A Gyergyói medence két képviselőjelöltje egyikére, Melles Előd ellen Gál Éva Emese óvást nyújtott be, amit a választóbizottság elutasított. Fellebbezést lehet benyújtani a Szövetségi Választási Bizottsághoz, Gál Éva Emese élt ezzel a jogával. A sajtótájékoztatón, ahol újságíró kollégák fölvetették, hogy erkölcsi szempontoknak is érvényesülniük kellene, Virág Zsolt ügyvezető elnök kifejtette: az országos választási törvény szerint lehet parlamenti jelölt, aki ellen ügyészségi eljárás van folyamatban. /Gál Éva Emese: Előválasztási RMDSZ sajtótájékoztató. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 27./
2004. szeptember 30.
Szept. 28-án sajtótájékoztatót tartott dr. Garda Dezső parlamenti képviselő Gyergyószentmiklóson, ismertette 1997-től kezdődő korrupcióellenes tevékenységét. A kivizsgálások során bebizonyosodott, hogy az állami erdészet egy szűk csoportjának közreműködésével zajlik Gyergyó térségében az erdőirtás, ami olyan kaotikus állapotok kialakulásához vezetett, hogy a falopások megfékezhetetlenné váltak. Ugyanezeket a törvénytelenségeket tapasztalta a pénzügyőrség és az erdőügynökség, ezért az állami erdőügynökség Ion Micu, Laczkó Terézia és Melles Előd erdészeti vezetők leváltásáról hozott határozatot. A megyei rendőrség Ion Negrusa rendőrparancsnok idején akadályozta a törvénytelenségek kivizsgálását, leváltása után az új rendőrparancsnok teljesítette kötelességét. Az esetek súlyosságát igazolja, hogy a Marosvásárhelyi Táblabíróság melletti ügyészség foglalkozik a bűnügyi dossziékkal, amelyekben a fővádlott Melles Előd. gyergyószentmiklósi Új Kelet hetilap tavaly november óta kampánysorozatot indított Garda ellen. Hasonlóképpen járt el a helyi Fény Televízió is: őt rágalmazva próbálták menteni, tisztázni Melles Elődöt. Dr. Garda Dezső megtudta, hogy Péter Csabát, az Új Kelet főszerkesztőjét először a gyergyószentmiklósi bíróság ítélte hét hónap börtönbüntetésre minősített lopás miatt, a büntetés letöltése alól elnöki amnesztia mentette fel. Bartalis Máriát, a Fény Televízió főszerkesztőjét a Budapesti Fővárosi Bíróság 2001-ben jogerősen három év börtönre ítélte lopás, csalás, üzletszerű titkos kéjelgés elősegítése, közokirat- és magánokirat-hamisítás büntette miatt. /Gál Éva Emese: Akik besározzák a képviselőt, mert a törvényességért küzd. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 30./
2004. október 1.
A Salamon Ernő Gimnázium /Gyergyószentmiklós/ diáktanácsa okt. 1-jén ünnepli a 11. születésnapját. A rendezvényt a diáktanács és a tavaly alakult Salamon Ernő Véndiák Szövetség szervezi. /(Gál Éva Emese): Ünnepel a diáktanács. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 1./
2004. október 6.
Budapesten, okt. 2-án tartotta soros, háromévente összehívott közgyűlését a 897 tagot számláló Magyar Írószövetség. Elnöki beszámolójában Kalász Márton végigvezetett a nehézségeken, szólva a 2004 januárjától beálló rendkívüli állapotról (Döbrentei Kornél beszéde elleni tiltakozásként rendre léptek ki tagok az Írószövetségből), továbbá arról, hogy a kilépések időszakában a székházat is el akarták venni. A vitában megfogalmazták: annak ellenére, hogy működnek más írószervezetek is, a Magyar Írószövetség az egész magyar írótársadalom érdekképviseleti szervezeteként működik tovább. Turcsány Péter szólt a Magyar Írószövetség és az irodalmi társaságok, az ITÁSZ, a Szépírók Társasága stb. közötti kapcsolatokról, kiemelve az együttműködő írótársadalom fontosságát. Végül a választásokon a 40 év fölöttiek listáján a legtöbb szavazatot kapta Kalász Márton leköszönő elnök, őt követi Lászlóffy Aladár, Mezey Katalin, Jókai Anna, Bella István. Lászlóffy Aladáron kívül további erdélyi választmányi tagok Farkas Árpád, Ferenczes István, Gálfalvi György, valamint Beke György, a 40 év alattiak listáján Fekete Vince, György Attila és Király Zoltán kerültek Erdélyből a választmányba. /Gál Éva Emese: A Magyar Írószövetség tisztújító közgyűlése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./
2004. október 8.
Gyergyószentmiklóson, a Művelődési Központban dr. Garda Dezső parlamenti képviselő bemutatta Az erdővisszaadás kálváriája Székelyföldön /Scripta Kiadó/ című dokumentumkötetét. A könyv végigvezet a közbirtokossági törvénytől a parlamenti felszólalásokig, pártok közötti egyeztetésekig, miniszteri levélváltásokig és újságcikkekig, az erdészeti igazgatóság által kezdeményezett perekig a közbirtokosságok és földosztó bizottságok ellen. /(Gál Éva Emese): Az erdővisszaadás kálváriája. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 8./
2004. október 12.
Gyergyószentmiklóson az okt. 10-i előválasztáson a szenátori listán Dézsi Zoltán kapta a legtöbb szavazatot, 5311-et, Verestóy Attila 3150, Sógor Csaba 2922, Nagy István 2224, Zsombori Vilmos 721 és Borbáth István 585 szavazatot összesített. A képviselőjelöltek közül 4907-en szavaztak dr. Becsek Garda Dezsőre, jelenlegi parlamenti képviselőre és 3296-an Melles Elődre. Történtek érdekes befolyásolások az utcán: fekete autókból olyan szavazólap mintákat osztogattak romáknak, amelyeken a két képviselőjelölt szerepelt, és a Melles Előd előtti karikát jelölték meg X-szel. A romák mozgósításáról gyergyószentmiklósi Objektív Televízió közreadott egy rövid interjút is egy roma asszonnyal, aki beismerte, hogy Melles Előd emberei többedmagával sörrel vesztegették meg őket, hogy rá szavazzanak. Dr. Garda Dezső tájékoztatta Pap József polgármestert az osztogatott cédulákról, mire a polgármester beismerte, hogy az ő utasítására mozgósítottak ilyen módon, hogy az előválasztás sikeres legyen. A választási bizottság véleménye szerint ezek a befolyásolások a választási körzeteken kívül történtek, ami nem tartozik hatáskörükbe. /(Gál Éva Emese): Győzött dr. Garda Dezső. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 12./
2004. október 13.
Okt. 10-én, az RMDSZ előválasztások napján Kovács Julianna, a borszéki iskola igazgatója és a borszéki RMDSZ választmányi tagja írásban nyújtotta be lemondását RMDSZ választmányi tagságáról, és kilépését az RMDSZ-ből Farkas Aladár helyi RMDSZ elnöknek, mert nem értett egyet azzal, hogy Borszék választókörzetében bélbori románok is szavazzanak az RMDSZ előválasztásán. Kovács Julianna nem akarta megengedni, hogy román férfi voksoljon az RMDSZ borszéki előválasztásán, mire az RMDSZ-elnök azzal érvelt, hogy határozat van arról: a térségben a románok is szavazhatnak. Ez igazolja: törvénytelenségek nélkül más lett volna Borszéken az előválasztási eredmény. /(Gál Éva Emese): Előválasztási utóhangok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./
2004. október 26.
Gyergyószentmiklóson koszorúzási szertartással kezdődött október 24-én az 1956-os forradalom emlékezete előtti főhajtás, a római katolikus temetőben álló 1956-os emlékműnél. Beszédet mondott dr. Garda Dezső parlamenti képviselő, Dézsi Zoltán alprefektus, Kontesveller József alpolgármester és Rokaly József történelemtanár, aki kiemelte: Magyarországon 22 ezer embert állítottak bíróság elé, és 300 halálos ítélet született, míg Romániában az üldözöttek száma elérte az 50 ezret, Erdélyben a forradalom után 15 embert végeztek ki, 10-et a Szoboszlay-perben, ők is aradi vértanúk. A Volt Politikai Foglyok nevében Bencze Géza emlékezett a hargitai áldozatokra. /(Gál Éva Emese): Az 1956-os forradalomra emlékeztek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 26./
2004. október 28.
A dévai székhelyű Szent Ferenc Alapítvány Böjte Csaba szerzetes atya, vezetésével fokozatosan gyermekvédelmi hálózatot épített ki Erdélyben. Jelenleg Déván, Zsombolyán, Torockón, Szalontán, Szászvárosban, Gyergyószárhegyen és Kolozsváron működtetnek központok. A kincses városban az intézményben felnevelt, főiskolára bejutott fiatalokat is segítik. Gyergyószárhegyen az idén szeptembertől a ferences kolostor adott otthont 11 Hargita megyei születésű, hátrányos helyzetű székely gyermeknek. A gyémántmisés Ervin atya, a ferences rendi kolostor vezetője elmondta, célja a ferences kolostor rendbetétele, amihez családi birtoka is fedezetet jelent, valamint magas nyugdíja, amit a kolostorra fog költeni. A szárhegyi kolostort Kájoni János kezdte el építeni. 1951-ben deportálták innen a barátokat, akik részben deportálásban, részben börtönökben haltak meg, de néhányan még visszajöttek. A Hunyad megyei gyermekvédelmi hivatal nem tűrte meg, hogy más megyékből való gyermekeket gondozzanak a dévai házban, ezért Hargita megyében is beindították a gyermekotthont. A napokban befogadtak egy ötgyermekes családot is Csíkszentdomokosról. A Szent Ferenc Alapítvány adományokból él, nem támogatja sem a román, sem a magyar állam. Időnként pályázatok útján segítséget kapnak építkezésekhez, tatarozásokhoz, felszerelésekhez, de a támogatások java része adományokból áll össze. /Gál Éva Emese: A Szent Ferenc Alapítvány gyermekvédelmi hálózata. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 28./
2004. november 1.
Okt. 29-én tartották Marosvásárhelyen az RMDSZ Maros megyei szervezetének kampánynyitó rendezvényét. Megtelt a sportcsarnok, a megjelenteket Kelemen Atilla, majd Frunda György köszöntötte az Edda-koncerten. Markó Béla, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, mindenkinek el kell menni szavazni. Nagy István kifejtette, Markó Bélát nem kötelező szeretni, de bízni kell benne. Ugyanúgy az RMDSZ-ben is. Bemutatta az RMDSZ megyei szenátor- és képviselő-jelöltjeit. Szenátor-jelöltek: Frunda György, Szakács János, Tatár Béla, Gál Éva. Képviselő-jelöltek: Kerekes Károly, Borbély László, Kelemen Atilla, Benedek Imre, Jakab István, Dávid Csaba, Náznán Jenő, Orbán László, Csata Edit. /Mózes Edith: Fergeteges RMDSZ-kampánynyitó a sportcsarnokban. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 1./
2004. november 13.
Tizenhat évvel ezelőtt álmodta meg két tanár, Patek Máris és Lakatos Mihály az Őszi Szavalóversenyt, s azóta évről évre a költészet ünnepévé vált Gyergyószentmiklóson. Az idei, XVI. szavalóverseny volt az első, amelyet nem ők szerveztek: a tavaly mindkettőjüket a Salamon Ernő Gimnázium élére választották, s most átadták a stafétabotot, tanárkollegáikra bízva a szervezést. A versenyen kilenc középiskola diákjai versenyeztek. /Gál Éva Emese: A XVI. Őszi Szavalóverseny. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./
2004. november 16.
A Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány, a Csomafalvi Értelmiségi Fórum, és a Csomafalvi Székely Tanács szervezésében nov. 12–13-án másodízben tartottak Csángó Napokat Gyergyócsomafalván, amelyen Pusztináról és Frumószáról 26 gyermeket, valamint felnőtteket láttak vendégül. A rendezvénysorozat keretében Duma András csángó költővel találkoztak a csomafalviak, aki fölolvasott verseiből. Csángók és székelyek ma címmel kerekasztal-megbeszélésnek adott otthont a Borsos Miklós Emlékház, amelyen először Nyisztor Ilona frumószai óvónő és magyar nyelvoktató elmondta, egyre több gyermek iratkozik be a magyar órákra, s újabb csángó falvakban mutatkozik igény a magyar oktatásra. Jelenleg 450 csángó gyermek vesz részt magyar órákon, ez még nagyon kevés, a csángók közül 62 ezren beszélik a magyar nyelvet. Elmondta, hogy megszőtték-varrták a régi frumószai csángó népviselet ruhadarabjait, hogy a falu népviseletében visszatérjen eredeti hagyományaihoz. – A 60-as évek elején az iskolakezdő 7 éves gyermekek egyáltalán nem tudtak románul Pusztinán, s elég volt 40 év ahhoz, hogy ez a visszájára forduljon. A legnagyobb gond, hogy még mindig nincs magyar mise a katolikus csángó templomokban. Oláh Gál Elvira újságíró a Magyarországon munkát vállaló határon túliakról szolgáltatott adatokat: az évi 80 ezer munkavállalóból a legtöbb romániai, az idei első félévben 36 ezer munkavállalási engedélyt bocsátottak ki romániaiak részére, ezen kívül sok az időszakos feketemunkát vállaló is. Azonban Csángóföldről többen mennek Olaszországba, Spanyolországba és Izraelbe vendégmunkásnak, mint Magyarországra. 30–40 ezer csángó vállal külföldön munkát, kitelepedésre nem gondolnak, a pénzt hazahozzák, és házat építenek. /Gál Éva Emese: Csángó napok Gyergyószentmiklóson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./
2004. november 17.
Pusztinán közösségi magyar ház építését tervezik a Magyar Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával, a ház építése remélhetően a tavasszal elkezdődik, jelezte Nyisztor Tinka néprajzkutató, a pusztinai Szent István Egyesület elnöke. Nyisztor Tinka néprajz szakot végzett Budapesten, Bukarestben és Svájcban, majd hazaköltözött Pusztinára. A Csángó Szövetségen és a pusztinai egyesületen belül vallási kérdésekkel foglalkozik. 2002-ben sikerült telket vásárolni, a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma elkülönített 13 millió forintot a pusztinai ház felépítésére. A házat az EMKE építi, és ő fogja kezelni. Két éve faluturizmusról is beszélhetünk Pusztinán. Tavaly és idén is több mint 500-an keresték fel Pusztinát Magyarországról. Egy éve konkrét ígéretek van a pápai nunciustól, aki elmondta, hogy a Vatikán négy éve nyomást gyakorol a magyar mise ügyében a iasi-i püspökségre, s egyszerűen nem tudnak megbirkózni a helyi papokkal. /Gál Éva Emese: Jövőre közösségi ház épül Pusztinán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 17./
2004. november 19.
Dr. Garda Dezső parlamenti képviselő nov. 16-i parlamenti felszólalásában rövid történeti áttekintést nyújtott a székelység autonómiájáról a letűnt századokban, majd kitért Székelyföld mostani területi autonómia-igényének okaira. Elvártam volna, mondta, hogy a Népi Akció Pártja, ha már listáin indulnak magyar jelöltek, MPSZ-tagok, nyíltan vállalja fel azt az autonómia-programot. Azonban hivatalos programjában sehol nem szerepel Székelyföld autonómiája. Garda Dezső hangsúlyozta, autonómiát csakis egy magyar politikai érdekképviselet tud kiharcolni. A képviselő felszólította Székelyföld lakosságát, hogy szavazzon az RMDSZ-re. /Gál Éva Emese: Román pártok reménye: Hargita megyét képviselhetik, ha kiesik az RMDSZ. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./
2004. november 20.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyergyói fiókszervezetének közgazdasági szekciója novemberben tudományos értekezletet szervezett Gyergyószentmiklóson, amely Erdély, illetve a Gyergyói-medence gazdasági helyzetét és jövőbeni kilátásait taglalta. Somai József, az Erdélyi Magyar Közgazdász Társaság elnöke előadásában feltárta a szegénység, elmaradottság okait. A ’90-es évek elején a magángazdálkodáshoz való visszatérés jóval alacsonyabb szinten történt, mint amilyen színvonalon az 1930-as években volt, ugyanakkor az ’50-es évek kollektivizálása hiteltelenítette a szövetkezeti rendszert az emberek előtt. Győrfy Lehel, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági Karának adjunktusa kifejtette, hogy a mezőgazdaságban a munkatermelékenység alacsony, a lakosság 40%-át foglalkoztartaj, ami az uniós országokhoz képest, ahol ez 15% alatt van, igen magas arány. Dr. Garda Dezső a Gyergyói-medence gazdasági helyzetét taglalta, ahol a területnek csak 10,7%-a alkalmas mezőgazdasági művelésre, ezért az erdőgazdálkodásnak jut fontos szerep. 1990–92 között 6000-rel csökkent a medence lakossága, 1992–2002 között 3000-rel, jelenleg több mint 6000-en dolgoznak Magyarországon, hogy eltartsák itthon élő családjukat. A térséget a racionális erdőgazdálkodás mentheti meg, az erdők újraültetése. Másik lehetőség egy 2005-ben benyújtandó törvénytervezet az erdővédelemről. Somai József bemutatta az Erdélyi magyar gazdasági gondolkodás múltjából c. könyv I. és II. kötetét, amely a Romániai Magyar Közgazdász Társaság gondozásában jelent meg, és 22 neves, a gazdasági gondolkodás fejlődéséhez hozzájáruló személyiségről – mint Wesselényi Miklós, Bölöni Farkas Sándor, Mikó Imre, Barabás Endre, Pete Ferenc, Orbán Balázs – közöl tanulmányt. /Gál Éva Emese: Katasztrófa vár a falvakra, ha elmarad a vidékfejlesztés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./
2004. november 24.
Nov. 22-én Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Irodalmi Kör, valamint a Pro Libris Könyvbarátok Egyesülete vendége volt Sántha Attila költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke, a Székely Szótár összeállítója, szerkesztője. Sántha Attila elmondta, hogy az E-MIL már 148 taggal rendelkezik, az írók gondjait próbálja fölvállalni. Ezt követően a Kemál és Amál című, Magyarországon idén megjelent verseskötetéből olvasott fel. A Székely Szótárról szólva kiemelte, hogy nem tájszótár, hanem a székely népesség sajátos, csak rá jellemző szókincsét próbálja egybegyűjteni, ami nem korlátozódik a Székelyföldre, de a magyar nyelvterület több tájegységén fellelhető. /(Gál Éva Emese): Sántha Attila Gyergyószentmiklóson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./
2004. december 4.
November végén a rangos kézdivásárhelyi képzőművész-házaspár, Kosztándi Jenő és Kosztándi Katalin munkáiból nyílt könyvbemutatóval egybekötött kiállítás Gyergyószentmiklóson a Pro Art Galéria. Kosztándi Jenő festőművésznek tavaly, Kosztándi Katalin grafikusművésznek és akvarellistának a napokban jelent meg albuma a Pallas-Akadémia Könyvkiadó Műterem című sorozatában. Mindkét albumban a művészek munkásságát Jánó Mihály művészettörténész méltatta. /Gál Éva Emese: A Kosztándi házaspár a Pro Art Galériában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./
2004. december 6.
November végén adventista imaházat avattak Gyergyószentmiklóson. Topor Gyula gyergyószentmiklósi adventista lelkipásztor elmondta, hogy az adventista egyháznak Gyergyószentmiklóson mintegy 200 tagja van, Erdélyben 30–40 ezer, Romániában körülbelül 120 ezer. Erdélyben három adventista egyházkerület van, a gyergyószentmiklósi egyházközség Marosvásárhelyhez tartozik, míg az egyház országos központja Bukaresten található. – Az imaház a helybeli tagok hozzájárulásával és a marosvásárhelyi egyházkerület adományaiból épült. Kaptak segítséget csíkszeredai, gyergyótölgyesi testvérközösségeiktől és Magyarországról is. /Gál Éva Emese: Adventista imaházat avattak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2004. dec. 6./
2004. december 14.
December 10-én ünnepelte Gyergyószentmiklóson a Gépgyártóipari Iskolaközpont a szakoktatás megszervezésének 130. évfordulóját. Részeg Ildikó, az iskola igazgatónője üdvözölte a vendégeket, majd Czimbalmos Zita tanárnő előadásában kezdeteitől ismertette a gyergyószentmiklósi szakoktatás történetét. Ádám Vencel, aki 1953-től volt az iskola igazgatója, szólt a nehéz kezdetekről. 1954-ben meg akarták szüntetni az iskolát, s Bukarestbe utazva, a minisztériumokat végigjárva és támogatásokat szervezve sikerült érvényteleníttetniük a törvényrendeletet. Az ünnepség az emléktábla fölavatásával folytatódott az iskola előterében, amelyet a gyergyószentmiklósi szakoktatás 130 éve történt megszervezésének emlékére és Fogarassy Mihály iskolaépítő püspök tiszteletére állított az iskola közössége. Hajdó István főesperes elmondta, hogy a plébánia gazdasági épületében találta meg a püspök összetört gipszszobrát, amelyet a ’89-es fordulat után újraöntetett, és felállított a templom és az iskola előtti téren. /Gál Éva Emese: A gyergyószentmiklósi szakoktatás 130 éve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 14./
2004. december 21.
Dec. 18-án Népszavazás után – népszavazás előtt címmel az Magyar Polgári Szövetség /MPSZ/ polgári fórumot szervezett Gyergyószentmiklóson, amelynek vendégei voltak Kövér László, a FIDESZ országos választmányának elnöke, Bayer Zsolt újságíró, Szilágyi Zoltán, a Kossuth Rádió munkatársa és Szász Jenő, az MPSZ elnöke. Bayer Zsolt a kettős állampolgárságáról szóló népszavazással kapcsolatban kifejtette, hogy generációkból irtották ki a tudatot, hogy a határokon túl is élnek magyarok. Említést tett egy vezető történészről, aki egy akkori történészkonferencián kifejtette: Magyarországon csak a jelenlegi határokon belüli történelmi eseményeket szabad tanítani, mert a határon kívüliek sértik a szomszédos szocialista államokat. Ugyanakkor 1988-ban egymillió magyarországi tüntetett a romániai falurombolás ellen, és ’89 decemberében 3 millióan siettek az erdélyi magyarság megsegítésére. A népszavazás kimenetelét befolyásolta a jelenlegi nemzetáruló magyar kormány, amely röplapokon azzal riogatott, hogy a kettős állampolgárság megadása esetén csak Erdélyből nyugdíjas tömegek fognak áttelepedni Magyarországra, veszélyeztetve az ottani nyugdíjasok létét. Szász Jenő beszédében kifejtette, hogy az RMDSZ egyezkedései nem autonómiáról, vagy magyar egyetemről szólnak, hanem hatalmi egyezkedések. Kövér László beszédében kifejtette, hogy nincs határon túli és határokon belüli magyar ügy, csak magyar ügy van, s hogy a december 5-i eredmény egy beteg társadalom döntése, amely a kenyérféltést a nemzetféltés elé helyezte; ezzel leszámoltunk egy illúzióval. Kiemelte a kézfogás fontosságát a nemzet jövőépítésében, s a magyar ifjúság ilyen irányú nevelését, amelynek kormányprogram kell biztosítsa, hogy 18 éves kora betöltése előtt megismerje Erdélyt és a többi határon túli régiót. Hajdó István főesperes a temetkezéshez kötődő székely hagyományokkal adott magyarázatot arra, hogy december 6-án miért került fekete szalag Gyergyószentmiklóson a magyar zászlóra. /Gál Éva Emese: Polgári fórum a népszavazásról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./
2004. december 22.
Gyergyószentmiklóson, a Salamon Ernő Irodalmi Kör december 20-i ülésén a kör egyik tagja, dr. Kercsó Attila költő és orvos a napokban megjelent könyvét, a Népszerű járványtant /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ vitatták meg az egybegyűltek. /Gál Éva Emese: Láthatatlan ellenségeink. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./
2005. január 5.
Rokaly József vagy a még korábbi gyergyói RMDSZ-vezetők idejében a sajtót is rendszeresen meghívták az RMDSZ-ülésekre, és hangsúlyozták a szervezet nyitottságát. Ez az utóbbi másfél évben másként van: az ülésekről nem hivatalos forrásokból értesülnek a sajtó képviselői. Súlyosabb probléma, ha a térség RMDSZ parlamenti képviselőjét, dr. Garda Dezsőt is rendszeresen „elfelejtik” meghívni az RMDSZ-gyűlésekre. Garda elmondta, hogy december 21-én egy megbeszélést tartott a területi RMDSZ, de őt nem hívták meg, ugyanúgy a Hargita Megyei Egyeztető Tanács ülésére sem. A december 28-i gyergyói RMDSZ-gyűlésen csak egy szűk csoport gyűlt össze, hogy személyeket javasoljon a térségből az RMDSZ országos vezetőségének bizonyos tisztségek betöltésére. /(Gál Éva Emese): Szűk körű RMDSZ-ülések. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 5./
2005. január 8.
Versenyvizsga eredményeként a gyergyószentmiklósi Művelődési Központ új művészeti igazgatója Kolcsár Béla lett, a gazdasági-adminisztratív igazgató pedig Barti Tihamér. Kolcsár Béla mérnök-közgazdász elmondta, hét éve a Figura Stúdió Színház alkalmazásában dolgozott, volt produkciós vezető, beszerzési irányító, színpadmester, részt vett különböző rendezvények, fesztiválok szervezésében is. /Gál Éva Emese: Felemelkedni a kultúra révén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 8./
2005. január 12.
Zsúfolásig megtelt a Pro Art Galéria január 10-én Gyergyószentmiklóson a Trianon film vetítésekor: az esemény vendége volt Koltay Gábor, a film rendezője és Raffay Ernő történészprofesszor. Koltay Gábor a szocialista évtizedek agymosásáról szólva elmondta azt is, hogy József Attila Nem, nem soha című verse nem szerepel összes költeményei kötetében, és Wass Albert mostani erdélyi kiadású könyveiből ma is hiányoznak részletek. A filmsorozatot az MTV tavaly március 7-től kezdődően tűzte műsorára és hirdette meg, majd minden magyarázat nélkül levette programjáról. Ezért Koltay Gábora sorozat legfontosabb mozzanataiból összeállította a jelenlegi 130 perces változatot. Magyarország nemzeti sorskérdései, mint a népességcsökkenés, az elszegényedés, a családok sérülése összefüggenek Trianonnal. Trianonról keveset tudnak az emberek, ezért a globalizáció küszöbén nagyon fontos egy történelmi ismereteken alapuló szilárd nemzettudat kialakítása. Raffay Ernő történészprofesszor előadásában elmondotta, hogy a magyar delegációt meg sem hívták a trianoni béketárgyalásokra, ezért nevezhető békediktátumnak a békeszerződés, amit a magyar kormány elfogadhatatlannak tartott. Románia szintén elfogadhatatlannak tartotta a trianoni békeszerződést, mert nem kapta meg az igényelt területeket egészen a Tiszáig. Debrecenről azt terjesztették abban az időben, hogy ősi román város. Az 1930-as évben Magyarország megerősödött, és határrevíziót kért, 1938-ban az első bécsi döntés nyomán 12 000 km2 került vissza Magyarországhoz a cseh–ukrán határ mentén, 1940-ben a második bécsi döntéssel Észak-Erdély és a Vajdaság egy része. 1947-ben a párizsi békeszerződéssel az Egyesület Államok vissza akart adni területeket Magyarországnak, de Sztálin ezt nem fogadta el, s a kommunista diktatúra visszaállította az 1920-as határokat. A diktatúra éveiben a román kommunista vezetők nacionalisták voltak, a magyar kommunistákból viszont hiányzott a nemzeti érzés, s a határon túli magyarságot a „baráti szocialista” államokra bízták. /Gál Éva Emese: Előadás és film Trianonról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 12./
2005. február 3.
A gyergyószentmiklósi Objektív Televíziót és vele együtt a kábeltévé-előfizetőket ért diszkrimináció nem nyert megoldást: a televízió továbbra is olyan magas frekvenciára kényszerül, amelyen csak a legmodernebb TV-készülékekkel rendelkezők (az előfizetőknek mintegy 20%-a) foghatják adásait. A televízió tavaly nyár elején összegyűjtött négyezer, az Objektív Televízió adásait igénylő lakossági aláírást, s ezeket Csata Orsolya, a televízió igazgatónője kérvénye kíséretében továbbította Bukarestbe, az Országos Versenytanácshoz. A törvényben előírt 30 napos határidő helyett egy fél év elteltével jött meg a válasz a versenytanácstól, amelyben annak elnöke, Mihai Berinde azt állította: a kábeltévének 122 047 előfizetője van (?!), s ebből csak 500 (?!) kérte, hogy látni szeretné az Objektív Televíziót. Hogyan lehet a 20 ezer lakosú Gyergyószentmiklósnak 122 047 TV-előfizetője?! Hogyan lett a kérvényhez csatolt 4000 előfizető aláírásából 500? Az RMDSZ miért tűri el egy éve, hogy a többségben magyarok lakta kisváros lakosságát ily módon diszkriminálja egy kábeltévé-társaság, amikor szinte valamennyi Hargita megyei képviselőhöz és szenátorhoz, de magához Markó Béla szövetségi elnökhöz is fordult már Csata Orsolya, segítséget kérve? Gyergyószentmiklós lakosságának döntő többsége az RMDSZ-re szavazott a választásokon, joggal vár el tehát egy kis odafigyelést az RMDSZ vezetősége részéről. /Gál Éva Emese: Furcsa válasz diszkrimináltaknak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 3./
2005. február 3.
Február 2-án hármas könyvbemutatóra került sor Csíkszeredában, a Petőfi utcai Kriterion Házban. Az érdeklődők a Pallas–Akadémia Kiadó három új könyvével ismerkedhettek meg. Egyed Péter Madonnák porban című regényét Kozma Mária főszerkesztő, Gál Éva Emese Tizenegyedik parancsolat című verseskötetét és Lőrincz György Imázskészítők című publicisztikai gyűjteményét Orbán Kinga irodalmi szerkesztő méltatta. /Könyvbemutatók évadja. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 3./
2005. február 9.
A Magyar Kultúra Napján Budapesten a Magyar Kultúra Lovágjává ütötték Kiss Portik Irén gyergyószentmiklósi néprajzkutatót, a szárhegyi alkotóközpont munkatársát. A lovagi kitüntetést a Falvak Kultúrájáért Alapítvány osztja ki minden évben, idén összesen 36 személyt avattak lovaggá. Kiss Portik Irén megjegyezte, hogy a december 5-i népszavazás után Hiller Istvántól vagy a mostani minisztériumtól nem tudott volna elfogadni semmilyen kitüntetést. Néprajzos kollegái meggyőzték, hogy ezek pártatlan, kultúrafelmérő emberek, akik arányosan próbálják a kitüntetéseket elosztani a magyar kultúráért dolgozó emberek között. /Gál Éva Emese: Lovaggá ütötték Kiss Portik Irént. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./
2005. február 9.
Megjelent Gál Éva Emese legújabb verseskötete /A tizenegyedik parancsolat, Pallas-Akadémia, Csíkszereda/. Az Orbán Kinga által írt fülszöveg szerint Gál Éva Emese lírája magányosan emelkedő vár a kortárs magyar költészet mezsgyéjén. A XIX. század költészetével, tart rokonságot, kulcsszavai: szellem, gondolat, ész, szív és csillag. /A tizenegyedik parancsolat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./