Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gábor Áron
679 tétel
2015. július 7.
Háromszéken a diákok közel kétharmada kapott átmenőt
A fellebbezéseket megelőző eredményeket tekintve a Kovászna megyében érettségizők közel 63 százalékának sikerült átmenő jegyet kapnia a vizsgákon. A kedden nyilvánosságra hozott adatokból kiderül, hogy a legjobb átmenési arány a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazu Gimnáziumban van.
A nappali és a csökkentett látogatású osztályokban végzett diákok közül 1521-en iratkoztak be Háromszéken a 2015-ös nyári érettségire, ebből 70-en nem jelentek meg a vizsgák valamelyikén, az eredményeket tekintve pedig az érettségizők 63 százaléka, azaz 911 tanuló kapott átmenő jegyet – tájékoztat Kovászna Megyei Tanfelügyelőségének sajtóirodája. A tanintézményeket tekintve a legmagasabb átmenési arány a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazu Gimnáziumban volt, itt a beiratkozott 130 diák 91 százaléka vette sikeresen az akadályt, ám az említett iskola mögött végzett szorosan az ugyancsak megyeszékhelyi Székely Mikó Kollégium is. Utóbbi esetében az érettségire jelentkező 123 diák 89 százaléka érte el a 6-os átlagot, továbbá a Mikes Kelemen Gimnázium diákjainak 86-a érettségizett le sikeresen. A megye legrosszabban teljesítő iskolája a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakközépiskola lett, a 77 tanuló közül csupán 7 vette sikeresen a vizsgákat. Két diákot zártak ki Háromszéken az érettségiről, egyik fiatalt a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskolából, illetve egy másikat a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumból.
Ámbár az eredményeket évek óta közzéteszik az interneten is, a diákok inkább az iskolákban kifüggesztett listákról, illetve az intézményhez ellátogató osztálytársaktól, barátoktól értesülnek érettségi eredményeikről.
Kolumbán Andrea, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola végzős diákja elmondta, ő is egy osztálytársától tudta meg, hogy érettségije sikerült. „Az elején nem is hittem, hogy átmentem, így gyorsan meg kellett nézzem az interneten is osztályzataimat” – magyarázta, majd hozzátette: a történelem kicsit nehéz volt, de a román írásbelin kapott tételek meglehetősen kedvezőek voltak számára. „Azoknak, akiknek nem sikerült, azt üzenem, ne csüggedjenek, nem lehetetlen átmenő jegyet szerezni, a következő biztos meglesz” – mondta Kolumbán Andrea, aki már biztos, hogy nem fogja megfellebbezni eredményeit. T. Réka, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnázium diákja is leérettségizett, jegyeit az internetről tudta meg, fellebbezni ő sem fog. „A közvéleménnyel ellentétben azt mondom, hogy nem volt azért olyan könnyű az idei érettségi, viszont a tételek nehézségi foka rendben volt, a jegyek pedig a valóságot tükrözik” – válaszolta T. Réka arra a kérdésre, hogy elégedett-e az osztályzataival.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2015. július 15.
Ezekben a középiskolákban nem teltek be a helyek
Kedden tette közzé a tanügyminisztérium, melyik középiskolába jutottak be a sikeresen vizsgázó nyolcadikosok. A kilencedik osztályos helyekről számítógépes elosztással döntöttek, a végzősök a jelentkezési lapon tüntethették fel, melyik iskolában szeretnék folytatni tanulmányaikat.
Az elosztás a képességvizsgán elért eredmények (75 százalékban), a négy évi átlag (25 százalék) és a rendelkezésre álló helyek alapján történik. A felvételit nem kötötték minimális médiához abból a meggondolásból, hogy jelenleg Romániában tíz osztály kötelező. Eszerint azok számára is jut hely, akik nem érték el az átmenő jegyet a képességvizsgán. Itt olvashat egy elemzést arról, hogyan teljesítettek idén a képességvizsgán a nyolcadikosok.
Az elosztás második szakasza július 23-án zajlik, addig jelezhetik a szülők, ha elégedetlenek a kiosztott helyekkel, vagy ha gyermekük nem jutott be a megjelölt iskolába. A harmadik újraelosztásra szeptember 3-4. között kerül sor.
Még maradtak helyek
A tanügyminisztérium adatai szerint Hargita megyében a következő középiskolákban nem teltek be eddig a helyek: a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Szakközépiskola, a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskola, a balánbányai Liviu Rebreanu Szakközépiskola, a csíkdánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola, a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola, a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola, a székelykeresztúri Zeyk Domokos Szakközépiskola, a borszéki Zimmethausen, a gyergyóhollói, a korondi szakközépiskolák, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Szakközépiskola, a zetelaki Dr. P. Boros Fortunat Elméleti Líceum, a maroshévízi Kemény János Elméleti Líceum, a székelykeresztúri Orbán Balázs Elméleti Líceum.
Kovászna megye: a kovásznai Körösi Csoma Sándor Líceum, a baróti Baróti Szabó Dávid Szakközépiskola, a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakközépiskola, a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola.
Maros megye: a segesvári Mircea Eliade Főgimnázium, a marosvásárhelyi Ion Vlasiu Szakközépiskola, a szászrégeni Lucian Blaga Szakközépiskola, a marosludasi 1-es számú szakközépiskola, a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Elméleti Líceum, a nyárádszeredai Bocskai István Elméleti Líceum.
maszol.ro
2015. július 31.
Vonzóbbá vált a székely turizmus
Bár a székelyföldi megyékbe látogató turisták száma több mint 20 százalékkal nőtt ebben az évben, a központi fejlesztési régióhoz tartozó megyék közül Hargita és Kovászna megye továbbra is a rangsor utolsó két helyét foglalja el. Az idegenforgalmi mutatók azonban javultak az elmúlt hetekben, állítja Daragus Attila, az országos faluturisztikai egyesület alelnöke, aki szerint a háromszéki panziók jelenleg 90-100 százalékos telítettséggel üzemelnek.
Bár a székelyföldi megyékbe látogató turisták száma több mint 20 százalékkal nőtt ebben az évben, a központi fejlesztési régióhoz tartozó megyék közül Hargita és Kovászna megye továbbra is a rangsor utolsó két helyét foglalja el. A legfrissebb felmérés szerint – amely első sorban az év első hat hónapjának adatait veszi figyelembe – a turisták mintegy 40 százaléka Brassóba érkezett, 21,8 százalékuk Maros megyébe, 18,5 százalék Szeben megyébe, Fehér és Hargita megye 7,6, illetve 7,4 százalékkal szerepel, míg Kovászna megye 4,7 százalékkal a sereghajtó. Ez az arány június óta egészen biztosan javult Kovászna megye esetében, ekkor érkeznek ugyanis a gyógykezelésre beutalt vendégek. A tartós kánikulának köszönhetően is növekedett a háromszéki panziók forgalma, jelenleg 90-100 százalékos telítettséggel üzemelnek ezek a vendéglátó-ipari egységek – tudtuk meg Daragus Attilától, az Antrec országos faluturisztikai egyesület alelnökétől, aki szerint az elmúlt évektől eltérően nemcsak az ország déli megyéiből, hanem külföldről is több vendég érkezett. „Nem tudjuk, mi a magyarázata az érdeklődésnek, de örülünk neki. Az már hagyománynak számít, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsú és a tusnádi szabadegyetem ideje alatt Tusnádfürdő száz kilométeres körzetében minden szálláshelyet lefoglalnak, ettől függetlenül azonban igyekszünk testre szabott programokkal, minőségi szolgáltatásokkal csábítani a turistákat, és az árakat sem növeltük tavalyhoz képest” – mondta Daragus. Az sem meglepő a szakember szerint, hogy a látogatók egy részét a gyógyturizmus vonzza, ők a borvízforrásokat, a mofettákat keresik, de sokan érdeklődnek a történelmi vagy az irodalmi vonatkozású emlékhelyek iránt, Dózsa György, Gábor Áron vagy éppen Benedek Elek szülőházát keresik fel. „Előrelépésnek számít, hogy tavaly Bálványos felé leaszfaltozták az utat, idén azonban pénzhiány miatt nem folytatták a munkálatokat a Szent Anna-tó irányában, de úgy tűnik, ez nem tartotta távol a vendégeket” – magyarázta a faluturisztikai egyesület alelnöke.
Turistavonzó csíkszeredai városnapok
A csíkszeredai turisztikai információs iroda vezetője, György Piroska munkatársunk kérdésére elmondta, nem tudnak pontos vagy hozzávetőleges információkkal szolgálni azzal kapcsolatban, hogy ebben az időszakban hány turista fordul meg a megyeszékhelyen, abban azonban egészen biztosak, hogy legtöbben nyáron keresik fel a várost, a vakáció ideje alatt. „Úgy látjuk, hogy a városnapoknak egyre nagyobb szerepe van az idegenforgalomban” – vélte György Piroska. Ezt azzal magyarázta, hogy a most hétvégén zajló városnapi rendezvénysorozat idejére mondhatni megteltek a szálláshelyek, ami azt jelzi, hogy ilyenkor megnövekedik a turisták száma a városban. „Ami meglepő, hogy egyre több idegenül beszélő turista fordul meg az irodánkban. Már nemcsak Magyarországról, hanem más európai országokból is egyre többen érkeznek Csíkszeredába” – mondta az irodavezető. Mint mesélte, beszéltek olyan külföldi turistával is, aki elmondta másodszor tér vissza vidékünkre, mert legutóbbi látogatásakor nem tudott mindent megnézni.
Szentkép, hűtőmágnes
Csíkszeredában egyébként rendszerint a pünkösd idején fordul meg a legtöbb turista: a csíksomlyói búcsúra több százezren látogatnak, közülük sokan a városi és környékbeli panziókban keresnek szállást. Urbán Erik ferences templomigazgató elmondta, amellett, hogy növekszik a látogatók száma, örvendetes, hogy egyre több a fiatal zarándok. Szerinte feltehetően azért növekedett a kegyhelyre látogatók száma, mert beindultak a magyarországi, határon kívüli kirándulások programjai. „Sokan érkeznek Magyarországról, és számos helyi látogatónk is van. Tavaly Japánból és Ausztráliából is volt vendégünk” – sorolta Urbán Erik. A csíksomlyói ferences kolostor épületében egy kegytárgybolt is működik. Itt Gergely Izabella eladótól, a Szociális Testvérek Társaságának tagjától megtudtuk, leginkább a helyi jegyeket magán viselő tárgyakat vásárolják a turisták. „Szentképeket, hűtőmágneseket szoktak vásárolni, de szoktam ajánlani nekik a Csíksomlyóról szóló könyveket is, nagyrészük többnyelvű” – magyarázta az eladó. Mint mondta, leginkább a zarándokok keresik fel a kegytárgyboltot. Főként azokat a tárgyakat vásárolják, amelyeken a csíksomlyói Szűz Mária-kegyszobor mása látható.
Udvarhely „csupán” tranzitváros
Noha érdeklődőkben nincs hiány, Székelyudvarhely továbbra is tranzitvárosnak számít idegenforgalmi szempontból. A rövid városnézést követően a turisták többsége inkább a környékbeli települések felé veszi az irányt – tudtuk meg a Tourinfo irodában. A városháza által működtetett iroda egyébként négynyelvű turisztikai tájékoztatóban mutatja be Székelyudvarhely és térsége épített örökségét, történelmi múltját, kulturális programjait és a különböző kikapcsolódási lehetőségeket. Megtudtuk, naponta akár kétszázan is érdeklődnek a nyári időszak alatt Székelyudvarhelyen, az Emlékezés parkja melletti turisztikai irodánál. „Nemcsak turisták, hanem olyan helyiek is igénylik az útikalauzokat és térképeket, akik vendégeiknek mutatnák be a várost” – tudtuk meg Bálint Júlia irodavezető-helyettestől. Az információkat igénylő turisták zöme magyarországi, és általában csoportosan, idegenvezetővel jönnek a városba, de számos egyéni látogató is érdeklődik. Persze távolabbról is „kiszúrják” a székely anyavárost, legutóbb spanyolországi turisták igényeltek útbaigazítást, de gyakoriak például a skandináv vendégek is. Bálint Júlia elmondta, főként a történelmi városrész érdekli leginkább a látogatókat, a Székely Támadt-várat, a templomokat és a Haáz Rezső Múzeumot nézik meg legtöbben. Az iroda munkatársa szerint általában a szabadidős tevékenységek és a hagyományos mesterségek érdeklik a turistákat, így nagyon sokan a korondi fazekas élményműhelyt látogatják meg, de többen választják a szintén korondi lovas-szekeres körutat is, melynek keretében különböző műhelyekbe látogathatnak el. A népi örökség iránt érdeklődők a környékbeli tájházakat is felkeresik, emellett nagyon népszerű a turisták körében a zeteváraljai víztározó és a székelyderzsi erődtemplom is. Bálint Júlia elmondta, általában a turisták útvonalától függően ajánlják a látogatnivalókat. „Székelyudvarhely még mindig nem célpont” – jelenti ki az irodavezető-helyettes, hozzátéve, próbálnak tenni a város tranzitjellege ellen, főként rendezvényekkel igyekeznek lekötni a turistákat.
Népszerű a szekér, de a terepjáró is
„Naponta akár harmincan is betérnek a turisztikai információs irodába, de ennél sokkal több turista érkezik a faluba, jelenleg is szinte teljes mértékben el vannak foglalva a szálláshelyek” – mondta el érdeklődésünkre Sztojka Beáta, a farkaslaki Tourinfo Iroda munkatársa. Az irodavezető szerint a községet többnyire magyarországi turisták látogatják, míg Parajdra számos román ajkú, de orosz vendég is ellátogat. Távolabbról érkező külföldiek is megfordulnak Tamási Áron szülőfalujában, zömében holland és német lakókocsis turisták, akik kempinghelyet keresnek. A Farkaslakára érkezőket leginkább a szekeres túrák, valamint a Fehér-Nyikó forrását felfedező terepjárós túrák vonzzák, továbbá népszerű úti cél a Gordon-hegyen található Jézus szíve kilátó.
Magyarországról jönnek a legtöbben
A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Kvantum Research 2013-ban tett közzé egy átfogó felmérést a székelyföldi turizmusról, mely szerint a régióba látogatók 24 százaléka magyarországi, de ez az arány a különböző turisztikai célpontok esetében nagyon nagy mértékben különbözik. A legfontosabb célpontok Kovászna, Szováta és Tusnádfürdő. A gyógyturizmusáról nevezetes Kovásznán gyakorlatilag nincsenek magyarországi turisták, de Szovátára is meglehetősen kevesen látogatnak. Ezzel szemben például Udvarhelyszéken, Zetelakán, Parajdon, Székelyudvarhelyen, a Gyergyói-medencében többségben vannak az anyaországi kirándulók. A tanulmány szerint egy turista egy nap alatt átlagosan 350 lejt költ el székelyföldi látogatása alkalmából, ebbe a szállás, étkezési és egyéb költségek is beletartoznak, viszont az utazást nem foglalja magában.
Barabás Hajnal, Bíró Blanka, Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 4.
Foghíjas erdélyi emlékművédelem
Az erdélyi és partiumi városok önkormányzatai kizárólag a térfigyelő kamerák kihelyezésével és a helyi rendőrség járőrszolgálata révén próbálják megakadályozni a köztéri szobrok meggyalázását, megrongálását.
Bár a módszerek a legtöbb helyen eddig sem bizonyultak hatékonynak, mint kiderült, arra nincs esély, hogy az önkormányzatok komolyabb védelmi stratégiát dolgozzanak ki.
Ezentúl jobban odafigyelnek
A kolozsvári önkormányzat sem dicsekedhet az emlékművek felügyeletének eredményességével, miután a múlt héten vízben oldódó barna festékkel öntötték le a főtéri Mátyás-szoborcsoport talapzatát. A világhírű alkotást egyébként nem első alkalommal rongálják meg. Horváth Anna, a kincses város alpolgármestere érdeklődésünkre elmondta, két hónapon belül két új térfigyelő kamera vigyáz majd a Mátyás-szoborcsoportra Kolozsváron. Az önkormányzatnak még csak azt kell eldöntenie, hogy a Főtér melyik épületeire helyezik ki a térfigyelőket. Hozzátette: ma délután vagy legkésőbb holnap reggel elkezdik a festékkel leöntött Fadrusz-alkotás megtisztítását. Kérdésünkre elmondta: a városháza azt tervezi, hogy egy speciális réteggel vonják be a közelmúltban felújított köztéri szobrok felületét. Köztük például a Farkas (Kogălniceanu) utcai Szent György-szobrot is. Az ehhez szükséges forrásokat az önkormányzat várhatóan a szeptemberi költségvetés-kiegészítéskor hagyja jóvá. Iulia Perşă, a városháza szóvivője ugyanakkor megkeresésünkre közölte: Kolozsváron a térfigyelő kamerák felszerelése mellett a helyi rendőrség járőrözésével igyekeznek elejét venni a műemlék- és szoborrongálásoknak. A módszer hatékonyságát firtató kérdésünkre elmondta: a rendőrök rendszeresen járőröznek, de képtelenség minden műemlék mellé állandó őrt állítani. A térfigyelő kamerák egyébként Aradon sem segítettek a Szabadság-szoborcsoportot meggyalázók azonosításában. A felvételek alapján három álarcos ember fényes nappal piros, sárga és kék színű festékszóróval befújta a vértanú tábornokok bronzplakettjeit, valamint magyargyalázó szöveget írt a talapzatra. A tetteseket azóta sem találták meg.
Nincs ellenszer, nincs válasz
A vandálokat Nagyváradon sem sikerült még elijesztenie a városvezetésnek. Idén például Iosif Vulcan és Mária román királynő szobrát rongálták meg, de korábban például Bethlen Gábor, Szacsvay Imre és Petőfi Sándor emlékművét is meggyalázták már. Tették ezt ismeretlen tettesek, mert a környéken elhelyezett térfigyelő kamerák felvételeit nem tudták eredményesen felhasználni. A helyi rendőrségtől lapzártánkig nem kaptunk írásban választ arra, hogy milyen módszerekkel próbálják megfékezni ezt a típusú vandalizmust, de információink szerint többnyire csak járőrözéssel bátortalanítják el a garázdálkodókat. Az is ismert, hogy a nagyváradi köztéri szobrok többségének tulajdonjogi viszonya rendezetlen, így azok karbantartási szabályzatának tisztázása is évek óta várat magára. Sepsiszentgyörgyön és Háromszéken is a térfigyelő kamerákkal és rendszeres ellenőrzésekkel próbálják elejét venni a különböző rongálásoknak. A megyei rendőrség idei félévi mérlegében is arról számolt be, hogy Kovászna megyében nem jellemző az emlékműrongálás. A legutóbbi eset 2011-ben történt, amikor két román fiatal videofelvételt tett közzé a világhálón arról, amint lehugyozzák a kökösi Gábor Áron-emlékművet. A kamerák kihelyezését és a rendszeres ellenőrzést a különböző magyar feliratok átfestése tette indokolttá. Évekkel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kézdiszászfaluban fújták le többször a kétnyelvű helységtábla magyar feliratát festékpermettel, de hasonló incidensre egy ideje nem volt példa a megyében. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester kezdeményezte korábban a fokozott felügyeletet és az ellenőrzést, abban bízva, hogy ha sikerül azonosítani, kik rongálják a táblákat, a villanyoszlopokat, a köztéri épületeket, akkor sikerül megakadályozni a hasonló jelenségeket.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 8.
Visky Árpád emlékét idézték (Drámatábor Kökösben)
A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely tegnap zárult ötödik kökösi drámatáborában harminc erdélyi és magyarországi résztvevő ismerkedett a színjátszás és a közös alkotás eszközeivel. A fiatalok a hatnapos együttlétet a tragikus sorsú egykori sepsiszentgyörgyi színművész, Visky Árpád emlékének szentelték.
A Fazakas Misi által irányított Osonó Színházműhely számára nem idegen Visky Árpád neve, életével és művészi alkotómunkájával né­hány évvel korábban a társulat behatóbban foglalkozott, közbenjárásukkal a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozata termet nevezett el a kommunizmusban meghurcolt, máig tisztázatlan körülmények között elhunyt színművészről. Az emlékezők úgy tartják, szókimondásával, igazságérzetével, szenvedélyes munkaszeretetével, tenni akarásával és lázadó alkatával Visky Árpád ma is példaértékű lehet a fiatalok és a színházi alkotók számára.
A táborban a színházszakmai csoport tagjai Mucha Oszkár irányításával, míg a személyiségfejlesztő-önismereti csoportban részt vevők Fazakas Misi vezetésével ismerkedhettek önmagukkal és a színházzal. A napi két műhelyfoglalkozás mellett a tábor minden reggele kitartást erősítő tornával és a lelki-szellemi bemelegítőként szolgáló napindítóval kezdődött, este pedig színházi előadásokat vetítettek, amelyeket megbeszéltek. Az ötödik tábor támogatói és partnerei: a Tiszta Formák Alapítvány, a megyei sport- és ifjúsági igazgatóság, a kökösi polgármesteri hivatal és a helyi Gábor Áron Általános Iskola.
Az Osonó hétfőn indul a franciaországi Tézébe, ahol az ökumenikus ifjúsági táborban színházi műhelyfoglalkozásokat irányítanak, majd augusztus végén tizenegy ország érintésével kéthetes európai turnéra indulnak.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 15.
Hegedűs Imre János: Erdővidék 4. (Szerelmes földrajz)
Függetlenül a toponímiai és névfejtő magyarázatoktól, van Erdővidéken egy szójárás, szóbeszéd, amelyik a néptudat legmélyén maradt meg, s ez az ősfoglaló. Családokra mondják elsősorban, hogy ősfoglalók voltak, ami természetesen az egész magyar lakosságra vonatkozik.
S hogy ez az ősfoglalás mikor következett be pontosan, vitatják a historikusok, mégpedig két táborra szakadva. Vannak, akik honfoglalás előtti székely jelenlétet és avar (hun) rokonságot tételeznek fel, s vannak, akik az Árpád-házi királyok tudatos ország-, egyház- és hadseregépítése eredményének tartják a székelység betelepítését a mai Erdély délkeleti területeire, így Erdővidékre is. Az 1200-as évek elején, II. András (1205–1235) korából már okleveles adatok vannak arról, hogy Erdővidéken falu- és egyházközösségek léteztek, a király a Diploma Andreanumban (1224), amelyben a Barcaságba telepített német lovagrend kiváltságait, jogait és kötelességeit rögzíti, határszéli falvakat említ, például Barótot, Miklósvárt, Nagyajtát. Sőt egyik, 1211-ben készült adománylevelében II. András megnevezi latinul Miklósvárt: Castrum Sancti Nicolai. A falu büszke a múltjára, 2011-ben emlékművet állítottak a 800. évforduló tiszteletére. Ez az oklevél az első írásos adat erdővidéki településről.
V. István (1270–1272), IV. Béla fia, már fiatalon Erdély hercege, 1252-ben Hidvég falut Akadás fiának, Vincének adományozta. Ezt a Vincét (Bencens) tartják ősüknek a Mikó és Nemes grófi famíliák, előnevük is Hidvégi.
Felsőrákos nevét egy 1235-ben keletkezett perirat említi: az erdélyi püspök és az esztergomi érsek között keletkezett peres nézetletérés. A pápai tizedjegyzékek is bizonyítják, hogy a kora középkorban rendezett magyar és keresztény élet folyt itt, Bibarcfalva 1332-ben és 1333-ban 16 régi banálist fizetett, Nagybacon Péter nevű papja 1334-ben egy verőczeit és két hatos dénárt, Nagyajta 1332-ben 10 régi banálist és két garast.
Logikus ezek után a következtetés: ha a 13. század elején már virágzó falvak és egyházközségek voltak Erdővidéken (Bardocon a református egyházközösség 14. századi harangot őriz, Vargyason a régi Isten háza romjai alól rovásírásos kőtömb került elő, az lett az Úr asztala a Makovecz Imre tervezte új református templomban!), a székely lakosság betelepedése, vagyis az ősfoglalás korában, már a honfoglaláskor vagy legkésőbb a 11. században megtörtént. Azok a historikusok vallják ezt, akik elvetik a székelyek avar kori bejövetelét. Szerintük a honfoglalás után, különösen a tizenegyedik században, jelentős tömegmozgások következtek be a Kárpát-medencében, elsősorban a keleti gyepűk védelmére, a Keleti-Kárpátok vonalára rendelik a magyar királyok – többek között Biharból – a legharciasabb törzseket. (Anonymus híres gestájában Bihart kazár lakosságú vidéknek mondja!) Ennek egyik bizonyítéka éppen Nagybacon: annak északi részét még ma is Telegdi-Baconnak nevezik, és a székek kialakulásakor Udvarhelyszékhez csatolták, szemben a Barót patakán túli déli résszel, amely Sepsiszék része volt.
A székelyek eredetét ezek az ismeretek sem oldják meg véglegesen. Különbözőségük, másságuk csakis társadalmi berendezkedésükben létezett, nyelvében, szókészletének összetételében, leszámítva a nyelvjárási vonásokat, nem különbözött és nem különbözik más tájegységek magyar lakosságának nyelvétől. Ha más népfajt (kabar, kazár) is sejtetnek a régi, főleg keleti források, a beolvadás olyan rég bekövetkezett, hogy a nyelvcserének semmi nyoma nem maradt. Mégis önálló etnikumnak tartották évszázadokon keresztül a székelységet (natio Siculica), s Erdély három nációját, a magyart, a székelyt és a szászt megkülönböztette a jogrendszer. Annyiban indokolt ez, hogy Székelyföldön „…a magyarság többi részétől eltérően a nemzetségek nemcsak birtokjogi szerepüket őrizték meg, hanem azt a közigazgatási és bíráskodási intézményekben formát öltő közjogi kapcsolatot is, mely az egyes nemzetségeket politikai egységbe kovácsolva tartotta az egész középkoron keresztül, sőt formailag egészen 1848-ig”. (Erdély története, I./292.) Ebben a társadalmi struktúrában, a birtokjogban, a közbirtokosságban, a közigazgatásban, a bíráskodásban keresendő a székelység mássága, s természetesen a könnyűlovassági harcmodorukban, amelyet sokkal hosszabb ideig őriztek meg, mint a magyar királyi hadsereg. Erdővidék, földrajzi zártsága miatt, különösen konzervatívnak bizonyult, még a tizenkilencedik század első felében is a királybíróknak van nagy tekintélyük, és a bíráskodás s annak végrehajtása ősrégi módon, a helyszínen történt. Bardoc faluban 1876-ig maradt fenn az úgynevezett Dulló Ház, ebben lakott a dulló, az akkori szolgabíró, és a deres az udvaron egy nagy eperfa alatt állt. A főkirálybíró csak a 16. század végén lépett a székbíró (judes sedis) helyébe. Határmódosulások, bomlások következtek be a székek közigazgatási felosztásában, a 14. század végén Miklósvár fiúszék levált Sepsiszékről, a 17. században Bardoc fiúszék Udvarhelyszékről. A kettő együtt alkotja Erdővidéket, ezért kell történelmét, földrajzát, néprajzát, szellemi életét külön vallatóra fogni, emiatt kell vállalkozni e táj, e vidék megszólítására, s ha ő is megszólít minket, boldogan merülhetünk el a kölcsönös vallomástétel misztériumában. A középkori dinasztiák magyar királyai, de később az erdélyi fejedelmek is jelentős kiváltságokat adományoztak a gyepűvédő székelységnek, mert ők, akárcsak a magyar nemesek, vérükkel adóztak, s mivel a privilégiumokat gyakran megnyirbálták, visszavonták, állandó elkeseredett harcot vívtak. A kiváltságok védőburka, kerete az önkormányzati rendszer volt, a szék jogi, katonai szerv és közigazgatási egység, egyúttal terület neve. Benkő Elek szerint a székek kialakulása már a 13. század végén megkezdődött.
Itt, Erdővidéken Barcsay Ákos (1658–1661) erdélyi fejedelem uralkodása idején robbant ki az egyik véres konfliktus, a mértéktelenül megadóztatott székelyek fellázadtak, s a véres csata Köpec falu mellett, Csemerétjén zajlott, ahol a mészárlást és a csonkításokat a fejedelem testvére, Barcsay Gáspár irányította. Azóta él Erdély-szerte a közmondás: Baj van Köpecen! Mások a negyvennyolcas eseményekkel, Heydte osztrák kapitány, később őrnagy, ezredes, a hírhedt hóhérlegény vérengzésével hozzák összefüggésbe a szólást. (Állítólag ő látta utoljára Petőfi holttestét a fehéregyházi csatatéren.)
Sokkal szebb és felemelőbb az az eseménysorozat, amely dicsőséges korszakunkban, 1848-ban zajlott Erdővidéken. Két vashámort is működtetett Gábor Áron, egyet Erdőfüle végében, ahol az ágyúgolyókat gyártotta, és egyet Kisbacon és Magyarhermány közelében, a Fenyős-patak mentén, Bodvajban, ahol az ágyúk készültek.
Két erdővidéki csatát tüzérségi fölénnyel nyertek meg a székelyek, egyet 1848. november 30-án Hidvég–Árapatak között és egyet 1848. december 13-án a Köpec–Ágostonfalva–Felsőrákos keresztútnál. Mindkét csatában Gábor Áron irányította a tüzérséget. A Köpec melletti, ún. véczeri csata helyszínén az 1970-ben felállított emlékmű – egy gránitból kifaragott törött kard, Tornay András munkája – kegyeleti hely, itt ünneplik az erdővidékiek minden évben 1848-at. Utórezgése is volt negyvennyolcnak. Bartalis Ferencet Sepsiszentgyörgyön, Bertalan Lászlót és Benedek Dánielt Marosvásárhelyen végezték ki, mert 1854-ben részt vettek a Makk-féle összeesküvésben. Mindhárman bibarcfalvi lakosok voltak.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 18.
Székely kenyér és szabadság
Egy kis sepsiszéki település nagy ünnepe
Öntudaterősítő és a maga nemében egyedi eseményt, a Pityókás Házikenyér Napját ülték az elmúlt hétvégén Kálnokon, melyen a tikkasztó hőség ellenére is jelen volt a kis háromszéki település apraja-nagyja, hogy együtt adjon hálát a Jóistennek a mindennapiért, valamint közösen örüljön, lakomázzon és vigadjon. Ez alkalomból sor került a Székelyföldet körbe vágtázó lovas staféta ünnepélyes váltására is.
A helybéli fúvószenekar kíséretével kanyarodott ki a hatalmas székely zászlót méltóságteljesen hordozó huszárokból, valamint nemzetiszínű szalaggal körbefont házikenyereket és búzakoszorút vivő székely ruhás lányokból álló menet a helyi pékség udvaráról a művelődési ház felé. Itt már a falu népe és a vendégek kíváncsisággal vegyes türelmetlenséggel vártak rájuk, megérkezésük után pedig együtt énekelték a székely himnuszt, melynek akkordjaira a hősök emlékműve mellett állított rúdra felvonták a székely zászlót.
Versmondás könnyek közt
A nemzeti hovatartozás megvallásának e szívszorongatóan felemelő percei után Kisgyörgy Sándor polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, aki a jelen nehézségein a közösséget átsegítő hit és önbizalom, valamint a táplálékunkat biztosító kenyér tiszteletének fontosságát emelte ki ünnepi beszédében. A kenyérnek a székely és magyar ember életében betöltött fontos szerepét a szólásmondásainkban, népmeséinkben és mondáinkban való sűrű jelenléte is bizonyítja, hívta fel a jelenlévők figyelmét a kálnoki pityókás kenyeret sütő vállalkozás nevében felszólaló Nagy Mihály, aki a meghatottság könnyeivel küszködve olvasta fel a társával, Recsenyédi Bélával közösen megfogalmazott gondolatokat.
A kálnoki székely pityókás kenyér előtti, bensőséges hangulatú tisztelgés záróakkordjaként Recsenyédi Hanna elszavalta Pataki Edit Áldott kenyér című versét, majd Bács János nyugalmazott református, illetve Szabó Adél unitárius lelkipásztor közös imával végződő fohásza és áldása következett. Az ünnepség a művelődési ház kertjében folytatódott, melynek kapujában székely ruhás és kokárdás asszonyok jóféle köményes pálinkával és ropogós házikenyérrel fogadták a közönséget.
Népünnepéllyé terebélyesedett
A továbbiakban gondos kezek által felhúzott sátrak árnyékából lehetett követni a változatos műsorszámokat, miközben a szervezők jóvoltából az étvágyát és szomját is kedvére oldhatta bárki. A színpadon és a gyepen eközben mezőségi és cigány táncok, székely és csángó népdalok, humoros jelenetek, fúvószene és szavalatok követték egymást, de Recsenyédi Hanna, Attila és Hunor, valamint Molnár Hilda jóvoltából egy-egy gyalogos és lovas íjász bemutatót is végigizgult a nagyérdemű, miközben dr. Kádár László állatorvos nagy szakértelemről tanúskodó magyarázatát hallgatva a lovaglás és íjászat történetébe is betekintést nyert.
A délután egyik fénypontját kétségkívül a Székely lovasok a Székelyföldért elnevezésű váltó éppen soros lovasainak percre pontos megérkezése jelentette. Hatalmas taps fogadta a vágta és tűző nap együttes hatásától csatakos paripákat, és az őket hetykén megülő, szintén verítékes, de mosolygó legényeket. Ők azok ugyanis, akik egy lelkes és bátor csapat tagjaiként száguldanak végig ezen a nyáron is szülőföldünk határán, hogy tettükkel és a szélben csattogó, magasra tartott székely lobogóval bizonyítsák a létünket tagadó bukaresti hatalomnak, hogy mi akaratuk ellenére is még vagyunk, és lenni akarunk a jövőben is.
Székely staféta
„Mi, székely lovasok, ezen a módon juttatjuk kifejezésre szabadságvágyunkat és az ebből fakadó autonómia-igényünket” – fogalmazott Jakab Kevend, a háromszéki útszakasz megszervezője és ezúttal a staféta szerepét is betöltő lobogó egyik hordozója, aki Költő Zsomborral együtt Szárazajtától a zalánpataki szénégetőig továbbította azt. Miután átadták nekik, a váltó soron következő tagjai, Szucsu Attila és Veress Szilárd a polgármester elé járultak a székely lobogóval, hogy az érintett települések elöljáróihoz hasonlóan arra ráköthesse a Kálnokot jelképező szalagot, majd elvágtattak Árkos irányába.
Az esti órákban Gábor Áron kökösi emlékhelyén láttuk viszont szél tépte nemzeti ereklyénket, ahol meghajtották a székely szabadsághős emléke előtt, majd tovább ügettek vele a béldi híd felé. Amint megtudtuk, az éjszaka folyamán Felsőháromszéken volt ugyan némi késés, de azt a Török Albert által vezetett Kassai Lovas Íjász Iskola tagjainak köszönhetően a megye Katrosa felőli határáig sikerült behozni, így az őket felváltó csíki lovasok idejében érkezhettek meg Csíksomlyóra, majd az egyben végállomást is jelentő kiindulópontra, Csíkcsicsóba.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. augusztus 29.
Ünnepel Kézdivásárhely
Tizenkét helyszínen, közel harminc fellépővel és színes művelődési, szórakoztató és gasztronómiai programokkal várják vasárnapig a kézdivásárhelyi Őszi sokadalomra a városlakókat és a látogatókat. A sokadalmi programsorozat előkészítését a városban tevékenykedő szervezetek, egyesületek, vállalkozók, tenni akaró fiatalok vállalták, a sokféle tevékenységet a helyi önkormányzat hangolja össze.
A szervezők amellett, hogy évről évre rendszeresen megtartják a nagy népszerűségnek örvendő programokat, újabb látványelemekkel is gazdagítják a rendezvényt. Idén sincs ez másként: csütörtök délután színes esernyőket szereltek a főtérre vezető Petőfi Sándor utca fölé, a szökőkútnál az „értékszüret” színeire festett Kézdivásárhely felirat fogadja a Gábor Áron térre érkezőket. A hagyományos termékek vásárára száznyolc termelő és kézműves je­lentkezett. Kézdivásárhely magyarországi testvárvárosai közül Hatvanból, Terézvárosból, Paksról, Mezőhegyesről és Mezőkövesdről érkeztek küldöttségek.
Tegnap délelőtt adták át a Molnár Józsiás parkban a Zöld Nap Egyesület által elvégzett parkfejlesztést, amit a civil szervezet az önkormányzattal és a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületével közösen valósított meg. A programban száztíz évelő virágot ültettek el emeletes vályúkba, és farönkökből táblával felszerelt kültéri osztálytermet alakítottak ki. A park gyakori madarait is felleltározták, ezekről szemléltető táblát készítettek Gál László és Clara Bejarano Sanchez fotói segítségével. A parkban tizenkilencféle fát azonosítottak.
Az egyesület az alkalomra nyolcoldalas kiadványt is megjelentetett Őrizd, a tied! címmel a Molnár Józsiás park rövid történetéről, annak fejlesztéséről. Ráduly Attila egyesületi elnök megjegyezte: a kihelyezett tizenhét madáretetőből két hónap alatt nyolcat már elloptak. Akinek szüksége van madáretetőre, kérjen az egyesülettől, ingyen adják – fakadt ki Ráduly Attila –, de ne lopják el. Ezt követően a sportcsarnok közelében adtak át kimondottan kisgyermekek szá­mára épített játszóteret, amely a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA), a Zöld Nap Egyesület és az önkormányzat összefogása révén, a New Fashion és Zarah Moden nadrággyárak támogatásával valósult meg. Bokor Tibor polgármester elmondta: a városháza partner óhajt lenni minden olyan program kivitelezésében, amely a város szépítéséhez hozzájárul és a helyi közösséget szolgálja. Bereczki Kinga, a HKA ügyvezető igazgatója felidézte: június 5-én több mint hétszázan kapcsolódtak be a Tekerj egy jó célért akcióba, hogy a játszótér megvalósuljon. A városünnep hivatalos megnyitója tegnap délután zajlott, az eseményen közreműködött a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjának fúvószenekara és mazsorettcsoportjai. A színpadon az esti koncertsorozatot a Dirty Slipers nyitotta meg, az idén fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő gyulai pop-rock zenekar után a 2011-es Csillag születik tehetségkutató kézdivásárhelyi győztese, László Attila énekelt. A tegnap este fő attrakciója a Republic fellépése volt, az együttes a májusban megjelent, Rajzoljunk álmokat című albumából is ízelítőt nyújtott.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. szeptember 1.
Lobog-e még piros-fehér-zöld a Székház homlokzatán? (Búcsúbeszélgetés Lakatos Mihállyal)
Egy héttel ezelőtt baráti beszélgetésre hívott. Semmi különös, máskor is megesett. Ezúttal azonban azzal kezdte: lejárt megbízatása, megy vissza Magyarországra. Eltelt már az öt esztendő? – kérdeztem. Nem, csak négy. Nem módosította ugyanis a magyar kormány azt a törvényt, miszerint a kulturális intézetek vezetői négy plusz egy évet tölthetnek tisztségükben. Ha valamiért rossz szájízzel maradt Lakatos Mihály, a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókintézetének vezetője, az éppen ez az egy hiányzó év. Ugyanis pályázatában öt évre tervezett. A meg nem adatott évet pedig nemcsak ő, de az intézet által szervezett rendezvényeket látogató székelyföldi közönség is hiányolni fogja. Budapestre való visszautazása előtt hát egy újabb lezárult, Sepsiszentgyörgy kulturális életében mély nyomot hagyó korszak mérlegének megvonására kértük Lakatos Mihályt.
– Négy évvel ezelőtt tervekkel és illúziókkal telten jöttél Sepsiszentgyörgyre. Hogyan távozol?
– Nagyon szép időszakot tudhatok magam mögött, és ha mégis kicsi keserűség van most a lelkemben, az csak azért, mert néhány dolognak én már nem tudok személyesen a végére járni. Olyan programoknak, amelyek a pályázatom koncepciójának fontos pillérei. – Mi az, amit el lehetett végezni?
– Eredmények tekintetében azt mondhatom, hogy körülbelül 80 százalékát sikerült megvalósítanom terveimnek. Úgy szeretek dolgozni, hogy maradjon utánam valami időtálló is. Ilyen a siculicidium alkalmából kiírt képzőművészeti pályázat: a harmincvalahány alkotásból nagyon jó kis tárlat keletkezett, aminek egyébként Madéfalva híjával volt: utánanéztünk, csupán három olyan, a 20. században született műalkotást tudtunk azonosítani, amely a madéfalvi eseményt dolgozta fel. Ráadásul még azt is sikerült elérni, hogy magyar kormányzati támogatással a műalkotások Madéfalva birtokába kerüljenek. Ez a pályázat azért is fontos, mert a művészet, amelyben benne van az irodalom is, sokat tehet azért, hogy emberközelbe hozzon egy időben nagyon távoli eseményt. Hasonló, hogyha nem is olyan nagy sikert arató volt a Gábor Áron-pályázat, amelynek nyomán keletkezett egy új színmű. Igaz, még nem volt megmérettetve valójában, hiszen csak egyszer mutattuk be felolvasószínházi keretek között, de a közönség reakcióján is úgy láttam, ez is lehet időtálló, legalábbis egy 21. század eleji feldolgozása a Gábor Áron-témának. A harmadik dolog, ami szintén nem mulandó, hogy sikerült Hamvas Béla első román nyelvű fordítását megjelentetni. Ezt szinte a sors játszotta a kezemre, mert Hubbes László, akivel egyetemi társak voltunk Kolozsváron a 90-es évek elején, már A bor filozófiájának kész fordításával keresett meg ideérkezésemkor, és csak az egyik legnevesebb román kiadó, a Curtea Veche igazgatóját kellett meggyőzni, hogy érdemes kiadni. A román értelmiség kö­rében igen nagy a sikere a műnek.
– A magyarországi borvidékek bemutatásának szándékával programsorozatot indítottál, amely azonban csak az első kiadást érte meg.
– 2012-ben a Székelyföldi Eger Napokkal kezdődött, de a másodikat nem sikerült megvalósítani, mert a minisztérium mindössze tíz százalékát biztosította a szükséges költségvetésnek. Ez összefüggésben állt az ottani személyi változásokkal is, nem ismerték fel, hogy nemcsak borászati bizniszről van szó, bár ez önmagában is jó dolog lenne, hanem kapcsolódik hozzá egy olyan kulturális meg társadalmi eseménysorozat, amelynek hatása ezen túl mutat. Az egri bor ürügyén először járt Székelyföldön például a Gárdonyi Géza Színház, a Harlekin Bábszínház, és az Agria szerkesztősége sem fordult meg itt azelőtt. Megismerkedtek az itteni színházakkal, bábosokkal, az itteni irodalmi műhelyekkel, tehát a kapcsolat megszületett. A Tokaji Napokat már megszerveztük a tokaji borászokkal, a Miskolci Nemzeti Színházzal, a Csodamalom Bábszínházzal meg az Avas Néptáncegyüttessel, amikor kiderült, hogy a minisztériumi támogatás nem elég. Még úgy sem, hogy előző évben Kovászna Megye Tanácsa nagy részt vállalt a szervezésben.
– Milyen volt az együttműködés a háromszéki intézményekkel, illetve hatóságokkal?
– Nagyon jó, itt, Szentgyörgyön talán csak az Erdélyi Művészeti Központtal nem szerveztünk közös rendezvényt. A legtöbb programot, nyilván, a helyzetből adódóan, a Bod Péter Megyei Könyvtárral bonyolítottuk, rögtön utána a Székely Nemzeti Múzeum következik, de közösen szerveztünk eseményeket a Lábas Házzal, a Gyárfás Jenő Képtárral (amíg működött), a Magmával, a Kónya Ádám Művelődési Házzal, a vadászati múzeummal, a Tamási Áron Színházzal is néhány esetben, és a Háromszék szerkesztőségével, persze. Anélkül, hogy az együttműködésnek intézményes keretet adtunk volna, ezek emberi kapcsolatokon múltak. Amikor megkerestem őket, vagy ők keresték meg az intézményt, mindenki igyekezett segíteni a másikon. De ugyanez mondható el a székelyudvarhelyi, csíkszeredai, gyergyószentmiklósi kulturális intézményekről, a kézdivásárhelyiekről vagy a kovásznaiakról nem is beszélve.
– A Gábor Áron-pályázat esetében tudom, intézményei révén Kovászna Megye Tanácsa jelentős támogatást biztosított. Más programoknál is beszállt a városi, megyei önkormányzat?
– Hogyne, például a Székelyföldi Eger-Napokkor az összes vendég elszállásolását a megyei tanács biztosította, meg a szórólapokat, plakátokat is. Nem mindig csak az segítség, ha az embernek pénzt adnak, hanem az is, ha olyan dolgokat biztosítanak, amelyekért egyébként fizetni kéne.
– Általában kényes az anyagiak kérdését feszegetni, mégis: hogyan alakult a rendelkezésedre álló pénzkeret? – Stagnált. Gyakorlatilag, amit költségvetésből biztosítottak, az 2011-ben is ugyanannyi volt, mint 2015-ben, de ez nem kirívó, ilyen az összes kulturális intézet ellátottsága. Ennek ellenére a Székelyföldön túl is eljutottam, pár alkalommal Kolozsváron, Nagyszebenben, Brassóban is szerveztem programot. De ilyen financiális háttérrel és ekkora személyzettel, ami gyakorlatilag egy embert jelent – mert a titkárnő csak az adminisztratív ügyekben segít –, nem lehet egész Erdélyt lefedni. – A mit nem lehetett megcsinálni fejezet mit tartogat még?
– A történelmi előadás-sorozatnál csak a Horthy-korszakig sikerült eljutni, most következett volna az észak-erdélyi történet, ez kiemelten szerepelt volna mint az ittenieket különösen érdeklő fejezet, aztán a második világháború, a Rákosi-korszak, 1956, a Kádár-korszak és a rendszerváltás. Így lett volna teljes a kép. De hát nézzük a pohárnak a tele lévő háromnegyedét, így is főként annak örülök, hogy a középiskolások – Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium diákjai – mindezzel szembesülhettek, mert igyekeztem a történészszakma ajánlása alapján minden korszaknak a legjobb ismerőjét elhívni, és ők a tankönyvekben még benne sem levő legújabb kutatásokat is beépítve tartották meg előadásaikat, a tanulók tehát olyan pluszt kaphattak, amihez másként nem jutottak volna hozzá. – Ha a történelmi előadás-sorozat az idő miatt nem tudott kifutni, volt egy másik elképzelésed, amely elég hamar elakadt: a magyar olimpikonok bemutatása.
– Ettől azért ment el a kedvem, mert napjaink nagy sportolóit, akiket mindenki ismer, és akikkel mindenki szeretett volna találkozni, egyszerűen nem lehetett rávenni, hogy eljöjjenek. Amikor itt járt a kétszeres olimpiai bajnok tőrvívó, Rejtő Ildikó és a kilencszeres kenuvilágbajnok, Wichmann Tamás, nem döntöttünk nézői csúcsot. És volt egy másik, szintén félbemaradt sorozat, a magyar építészek bemutatása. Csupán Ekler Dezső vette rá magát, hogy eljöjjön, a többiekkel nem tudtam zöld ágra vergődni. Le is vontam a következtetést, hogy építészeink olyanok, mint az alkotásaik: nehezen mozdíthatóak.
– Említetted beszélgetésünk elején, hogy van néhány dolog, amelynek már nem tudsz a végére járni, de elindítottad szervezésüket.
– Az egyik az Erdélyi Magyar Írók Ligájával közösen szervezett, szep­tember 3–5. között Árkoson zajló tábor, ahol jelen lesz néhány magyarországi író, akit fordítottak román nyelvre, és román író, akit magyar nyelvre, valamint műfordítók is. Mindig jó, főleg, ha két olyan népről van szó, mint a román és a magyar, ha a művészek megismerik egymást, általában az ilyen barátságok jót tesznek a kétoldalú kapcsolatoknak. A másik egy kortárs magyar irodalmi antológia megjelentetése román nyelven. A Nemzeti Kulturális Alap támogatja a kezdeményezést, és a szervezés is elég jó szinten áll, feltehetőleg 2016 májusában a Bookfesten majd be lehet mutatni két könyvet, egy verses- és egy prózakötetet, amely a kortárs magyar irodalom aktuális állapotát tükrözi. Mert minden évben jelenik meg egy, két, három lefordított mű, de ebből a román olvasó nem kap átfogó képet, hogy mi zajlik most, miről gondolkodnak, mit írnak, hogyan írnak a mostani magyar költők, írók. – Irodalom. Íróember vagy, az elmúlt négy év során jó néhány magyarországi írót hívtál meg Székelyföldre, de sajátos elképzelés szerint.
– Arra fordítottam a hangsúlyt, hogy olyan szerzőket hívjak meg, akik értéket alkotnak, de valahogy mégis az irodalmi kánon perifériáján vannak, nevük nem igazán került be a köztudatba. Ilyen Hász Róbert, gondolom, nagyon kevesen hallottak a szerzőről, pedig a Künde című regénye tényleg az egyik legjobb magyar regény, amelyet a 21. század elején írtak. Ács Margit, Temesi Ferenc kitűnő szerzők, vagy a műhelyek közül a Kortárs egy irányadó irodalmi orgánum, vagy a Hitel, ezek mind először fordultak meg Erdélyben. Sepsiszentgyörgyön, meg általában Székelyföldön az utóbbi években nagyon mozgalmas kulturális élet zajlik, az érdeklődő közönség nagyon sokszor a bőség zavarával küszködik. Az volt a célom, hogy azokat a szerzőket mutassam be, akiket a helyiek ilyen vagy olyan okból nem hívnak el, erre a résre álljak rá, ahol hiány mutatkozott.
– Ugyancsak irodalommal kapcsolatosak nemzeti ünnepeinkkor bemutatott műsoraitok is.
– Kiderült, hogy az alkalmi zenés-irodalmi összeállításokra van kereslet. Amikor az első október 23-ai műsor végén láttam, hogy az embereknek könnyes a szemük, világossá vált, hogy ez olyan műfaj, amelynek ma is van létjogosultsága, amellyel érdemes foglalkozni.
– Végére hagytam egy nehéz kérdést. Kinevezéseddel egyúttal kultúrdiplomáciai megbízatást is vállaltál. Ez valami bonyodalmat okozott-e, kerültél-e az elmúlt négy év során konfliktusos helyzetbe? – Én nem, de a sors szeszélye folytán a titkárnőm, Szőcs Erika igen. Egy alkalommal, amikor én nem voltam az irodában, bejött egy román fiatalember számlatömbbel a kezében, és felszólította Erikát, hogy azonnal vegye be a magyar zászlót, mert a könyvtárnak nincs joga azt kitenni. És már akarta megírni a büntetést. De Erika felvilágosította, nem a könyvtár tette ki, hanem ez egy magyarországi intézmény. Erre a fiatalember nem volt felkészülve, ezek szerint nem tudott az intézmény létezéséről, eltette a számlatömböt és szó nélkül kiment. Kellett jeleznem a főkonzulnak, hogy volt egy ilyen kisebb incidens, aki megnyugtatott, hogy az általunk bérelt területen akár minden ablakba is kitehetnénk egy magyar zászlót.
– Múltról jövőbe. A Balassi Intézet nem hirdetett versenyvizsgát a sepsiszentgyörgyi fiókintézet vezetői tisztségének betöltésére. Ez azt jelenti, hogy felszámolják az intézetet?
– Egész pontos információm nincs, egyelőre nem született döntés, miként folytatódik az intézet működése. Kétirányú megoldás lehetséges: ideiglenesen felfüggesztik az intézet működését, akárcsak ideérkezésem előtt, akkor három hónapig nem működött, aztán velem újraindult, de számolhatunk azzal is, hogy nem indul újra, és ez lenne a legrosszabb forgatókönyv.
– Ha újra meghirdetik az irodavezetői tisztséget, megpályázod?
– Valószínűleg nem. Nem azért, mert a szívem nem húzna vissza, de még sok irányba húz a család is, a gyerekek. Ha legényember lennék, minden további nélkül. Mert Sepsiszentgyörgy szívem szerinti jó hely.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. szeptember 11.
Bezárt a Balassi Intézet
Lakatos Mihály: „Remélem, hagytam valamit magam után”
Egy karakteres kultúremberrel kevesebb van Háromszéken: lejárt a mandátuma Lakatos Mihálynak. Ezzel a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja (MKKK) sepsiszentgyörgyi kirendeltsége, legalábbis időlegesen, bezárta ajtaját. A magyar kormány ugyanis egyelőre nem hirdette meg a megüresedett posztot. A központ igazgatója kiürítette már irodáját, amikor a búcsúbeszélgetésre sor került.
A Székelyudvarhelyen született, magyar–francia szakos tanárember nagyon is jól tudta, hová pályázik, amikor a sepsiszentgyörgyi kirendeltség vezetését elnyerte, hiszen korábban, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főosztályvezetőjeként tettleg hozzájárult az intézmény 2006-os létrehozásához.
– Miután Csíkszeredában már létrehozták a főkonzulátust, Székelyudvarhelyen már működött a Duna Televízió stúdiója, a háromszéki politikusok igen tevékeny lobbizásba kezdtek, hogy a Magyar Kulturális és Koordinációs Központ székhelye Sepsiszentgyörgy legyen. Ez ugyanis nem egy szentgyörgyi, hanem egy székelyföldi, sőt erdélyi intézmény volt, amelynek történetesen itt volt a székháza – eleveníti fel a kezdeteket Lakatos Mihály.
Az igazgató szerint sokat segített az, hogy ismerte az itteni körülményeket, meg az is, hogy Magyarországon hosszú időt töltött az adminisztrációban. „Kinti” pályafutását 1993-ban szegedi kollégiumi tanárként kezdte, majd igazgatói állásából „vitték fel” a minisztériumba. Bár nehéz „kiszedni” belőle, valahogy elmondja: nevét természetesen nem a telefonkönyvben találták meg. Határon túli magyar írók találkozóinak egész sorát szervezte, PhD-képzést szerzett, az Országos Fordítóiroda munkatársa lett, tanár volt a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán és egyáltalán nem utolsósorban megnyert egy országos drámaíróversenyt, amelyre 1200-an neveztek be.
Romániába 18 év után tért vissza, mint mondja, a körülmények, sajnos, nem változtak meg annyira, hogy ne tudott volna könnyen beilleszkedni. Úgy véli, sűrű programja volt (2014-ben például az MKKK gyakorlatilag heti egy tevékenységet szervezett), terveinek mintegy 80 százalékát megvalósította. Ezek közé tartozik a „madéfalvi veszedelemmel” kapcsolatos képzőművészeti pályázat, amelyre 35 remek alkotás született, amiket sikerült a helyi önkormányzat tulajdonába juttatni, nemkülönben a közös román–magyar értékeket bemutató programoknál a sepsiszentgyörgyi Hubbes László Hamvas Béla-fordítása, és jó ötletnek tartja a Gábor Áron-pályázatot is.
A jövőről egyelőre nincs döntés. Bár időnként felmerül a döntéshozók körében, hogy indokolt-e fenntartani egy intézményt, amely a magyar kultúrát terjeszti a tömbmagyarságban, Lakatos Mihály arra számít, lesz folytatás. Ha valaki a háromszéki kultúrafogyasztókat megkérdezné, nagy valószínűséggel azt a választ kapná, hogy az MKKK-nak és Lakatos Mihálynak „éreztük” a pozitív hatását, s ez nem pusztán abban merült ki, hogy a magyar nagykövetség alárendeltségébe tartozó intézményen szabadon loboghatott a magyar nemzeti zászló...
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. szeptember 24.
A Szekuritáté hálójában a Király család
Király Károly volt háromszéki megyei pártitkár, a Ceauşescu-rendszer legendás ellenállója szeptember 26-án tölti 85. életévét. Testvére, Király István, szekusdossziéjának néhány részletével emlékezik a hetvenes és nyolcvanas évek családi üldöztetéseire, amikor a beépített besúgók és mikrofonok előtt nem volt titok. Az archív felvételen Király Károly Fazekas János egykori miniszter társaságában.
Király István
Tíz évig, 1977 és 1987 között tartott megfigyelés alatt Ceuşescu hírhedt állambiztonsági szervezete, a Szekuritáté. De lehet, hogy még ezt követően is, miután családommal 1988 januárjában hivatalosan áttelepedtünk Magyarországra. Legalábbis erre lehet következtetni abból a feljegyzésből, miszerint szükséges a további megfigyelésem. Ha van ilyen anyag, azt a SRI nem adta át a CNSAS-nak, így nem juthattam hozzá.
A megfigyelési dossziékat feldolgozó szerzők közül sokan úgy vélik, hogy ezeket az anyagokat fenntartással kell kezelni, mert nem minden szempontból megbízhatóak. Nem szeretnék senkivel polemizálni, de a 7 kötetből álló és több mint 2500 oldalt magába foglaló dossziém iratanyagának alapos áttanulmányozása után a fentiekkel ellentétes következtetésre jutottam. A „fiúk” igen alapos és a körülményekhez képest korrekt munkát végeztek: „3 D”-ben rögzítették a megfigyelt személyt, azaz családja, barátai, ismerősei életét, tevékenységét, gondolkodásmódját és kapcsolatrendszerét követték figyelemmel. A háromdimenziós megfigyelés hangot, írást és képet egyaránt tartalmaz. A hanganyagot írássá átalakítva közlik, a fényképek az írásos anyag kiegészítéseként jelennek meg.
Az ellenőrzés dimenziói
Az operatív technikai eszközök (TO) bevetése az átfogó, mindenre kiterjedő lehallgatást, a levelek felbontását és tartalmuk teljes vagy kivonatos feljegyzését jelentette. A megfigyeltnek teletűzdelték a lakását mikrofonokkal, és telefonbeszélgetéseit lehallgatták.
A második dimenziót a besúgók, kollaboránsok és ügynökök jelentései képezték. Ezek alapján készültek a tartótisztek, az ügyosztályok, az igazgatóságok és a megyei parancsnokok összefoglalói. Bármely megszerzett információ – ha áttételesen is kapcsolatba lehetett hozni a célszeméllyel – bekerült a nyilvántartásba. Ezért szerepel az én dossziémban is más megyékből származó információ és megszámlálhatatlanul sok személy neve függetlenül attól, hogy ismertem-e őket vagy sem.
Ameddig 1975. november 1. és 1980. november 30. között a Csíkszeredai Állami Levéltár vezetője voltam, elsőként a szászrégeni származású beosztottamat, Giurgiu Aurelt (konspiratív nevén „Dunăreanut”) állították rám. Két év múlva, a helyébe került Boar Liviut vagy meg sem próbálták beszervezni, vagy ellenállt a kísérletnek. Igaz, az intézménynél velem együtt mindössze öten dolgoztak. Amikor később a Hargita Megyei Munkaügyi Igazgatóságnál dolgoztam (1980. december 1.–1987. december 31.), a negyven alkalmazott közül három személlyel figyeltettek. Tájékoztatást kértek mindenről, saját kézírással. Kíváncsiak voltak, hogyan viszonyul hozzám a vezetőség, a munkatársaim, miről beszélgetünk, mi a véleményem az éppen aktuális bel- és külpolitikai eseményekről és intézkedésekről? A „Sabău”, a „Mureşan” és a „Stanciu” fedőnevű besúgók mellett más intézményektől beszervezett informátorok is jelentettek rólam, például a Hargita napilaptól egy rám állított újságíró, akinek „Fekete”, illetve „Botos” név alatt aláírt jelentéseire bukkantam a dossziémban. Akadt egy túlbuzgó gyermekgyógyász orvosnő is, aki a Jégpálya- negyedbeli egyesített gyermekorvosi rendelőben dolgozott – „Coman Zsófia” fedőnévvel volt nyilvántartva –, és a János Pált leváltó múzeumigazgató, „Áron” fedőnév alatt, valódi nevén Barabási László, aki 1944-ben született és 2013-ban halt meg. Ez utóbbiról érdemes több szót ejtenünk, mert nem hétköznapi kis besúgó volt. Annyira megbízhatónak tartották, hogy 1988-ban ügynökként átdobták Magyarországra azt követően, hogy Magyarország bejelentette, menedéket nyújt a romániai menekülteknek. A rendszerváltás után visszahívták, majd később újra visszaküldték, és a Magyarok Világszövetségének lett a munkatársa! Mindezekről a halálával kapcsolatban, az MVSZ Sajtószolgálatának 2013 július 16-i kommünikéjéből szereztem tudomást, amelyben felvázolták életútját. A világszövetség saját halottjának tekintette, és a Csíkszereda Kalász-negyedi köztemetőjében temette el. Sírja ott árválkodik egymagában, egy olyan parcellában, amelyet tudomásom szerint a város jövendőbeli díszpolgárai számára tartanak fenn.
Volt a szekuritátés megfigyelésnek egy harmadik dimenziója is, az úgynevezett szoros megfigyelés (filaj), a másik kétféle megfigyelési módszerhez képest azonban elenyésző mennyiségben. Itt már kiegészítésként fényképek is szerepelnek, amelyekre azért lehetett szükség, mert utcán, parkban vagy egy lokálban beszélgettem. Nem tudom, hogy általános gyakorlat volt-e vagy sem, de az én esetemben ezt mindig más megyékből érkezett szekus csapat végezte. Talán azért, mert a megyei szekuritátés tisztek nagy részét látásból ismertem. Léteztek korszerűbb megfigyelési eszközök is, például a filmfelvevő készülék, de esetemben ezt nem használták.
Tény, hogy azokban az időkben szervezkedni nem sokan mertek. Jómagam is mindig arra törekedtem, hogy ennek a látszatát se keltsem. Tudtam, hogy azonnal lecsap az állambiztonság. Hargita megyében is megtörtént, hogy szervezkedő csoportok tagjait sújtottak nehéz börtönévekkel. A legközismertebb politikailag elítéltek: Borbély Ernő, Buzás Balázs és Bíró Katalin.
Áttelepedésünk után Magyarországra, 1988 nyarán célszerűnek láttam 50 oldalnyi papírra vetni mindazt, amit fontosnak tartottam a kommunista Romániában átélt tapasztalatokról. Természetesen az idő sok mindent kirostált emlékezetemből, most viszont összevethetem az általam szubjektíven leírtakat az igen precízen dolgozó állambiztonságiak rögzített adataival. Vannak olyan epizódok, amire én jól emlékszem, de ezek a dossziémból már nem köszönnek vissza. Lehetséges, hogy bizonyos dolgokról mégsem szereztek tudomást? Vagy tudatosan nem rögzítették azokat? Volt ezek között olyan is, amivel az intézkedési terveikben mindegyre visszatérő céljukat – személyem kompromittálását, lejáratását, ez által pedig elszigetelésemet – tudták volna elérni. Nem hiszem, hogy erre a kérdésre valaha is megtalálom a választ.
Király Károly és az amerikai külügy
Dossziém áttanulmányozása alapján megbizonyosodtam arról, hogy a szerv behatolt az emberi élet legintimebb szférájába is. Számukra nem volt semmi sem szent: meghitt családi eseményeken – keresztelő, házasság, lakodalom vagy temetés – egyaránt jelen voltak. Mindig találtak olyan résztvevőt, akitől megszerezzék a számukra fontos információkat. Már akkor felmértem ezt, amikor 1980 februárjában a marosvásárhelyi református temetőben édesanyánk temetése egy csendes szimpátiamegnyilvánulás volt bátyám, Király Károly „disszidensi” tevékenysége mellett. Sok gondot okozott az állambiztonsági szerveknek a rá három hónapra, 1980 májusában Burján József temetése is. Burján József párttitkárként bátyám mellett dolgozott a Gyergyó-rajonban. A megyésítéskor, 1968-ban Hargita megye szakszervezeti elnöke lett, de nemsokára megyei pártitkári tisztségbe került. A párt Központi Bizottságának instruktoraként halálozott el 1980-ban, Gyulafehérváron a Nicolae Ceauşescu által a megyei pártbizottságokkal tartott telekonferencia idején. Szülőfalujában, Galócáson temették el. Temetésén részt vett bátyám és jómagam is, számtalan megyei és gyergyói párt és állami funkcionáriussal együtt.
Az előzményekhez hozzátartozik, hogy Ceuşescuék nem tudtak kitérni az Egyesült Államok által nyújtott legnagyobb kereskedelmi kedvezmény előtt, ezért belementek abba, hogy 1980. április 24-én este, Marosvásárhelyen a Maros vendéglőben az Egyesült Államok Kongresszusának két szakértője és a bukaresti amerikai nagykövet, Hall Pattison vacsorával egybekötött, családias jellegű beszélgetésen tájékozódjon a romániai nemzetiségi kérdésről. A beszélgetésre magas rangú szekuritátés tisztek jelenlétében került sor. Király Károly ezúttal a szokásosnál mérsékeltebben, de kellő határozottsággal fejtette ki álláspontját, ami így is szenzációként hatott a világsajtóban. A Szabad Európa Rádió és Amerika Hangja világgá kürtölte bátyám bírálatait. Nem véletlen tehát, hogy munkatársa temetésére a szokásosnál népesebb „díszkíséret” érkezett. A megfigyelési dossziémban erről több tízoldalas jelentés készült, amely részletesen beszámol arról, kivel találkozott, mit beszélt, mi a visszhangja a nyilatkozatának, ki hogyan reagált a megjegyzéseire, kik tudnak a nyilatkozatáról, és hogyan viszonyulnak az abban kifejtett bírálataihoz.
Megfigyelések kereszttüzében
Dossziém igen szerteágazó anyagaiból fontosnak tartom kiemelni egy lakodalom történetét, amivel ízelítőt adhatok arról, mire is volt kíváncsi a Szekuritáté egy családi esemény kapcsán. Bizonyára nem minden lakodalmat figyeltek ennyire elszántan és körültekintően, de ez különösen felkeltette érdeklődésüket, hiszen két közismert „magyar nacionalista és irredenta” személy vett részt rajta: Kányádi Sándor és Király Károly. És ha már Magyarországról egy volt horthysta tiszt is megjelent, érthetővé válik, hogy az ő szemszögükből ott valószínűleg „ellenséges megnyilvánulásra” is sor kerülhet. Nincs tehát semmi meglepő abban, az állambiztonsági szolgálat időben tudomást szerzett arról, hogy a Bögöz községhez tartozó Nagygalambfalván Kányádi Sándor unokahúga esküvőjére kerül sor 1980. augusztus 30-án. Az első jelzést a székelyudvarhelyi Szekuritáté adta le egy nappal az esemény előtt: Könyves Lajos őrnagy feljegyzést juttatott el a megyei szervhez arról, hogy Csomor Ilona – Kányádi Sándor leánytestvérének leánya – érettségizett hajadon, a helyi kisipari termelőszövetkezet alkalmazottja házasságra lép a volt Gábor Áron néven közismert Technoutilaj vállalatnál dolgozó Csíki Elekkel. Az esküvőt követő lakodalomra a nagygalambfalvi kultúrházban került sor. A „hálózatból” senkit nem hívtak meg az eseményre, viszont a meghívottak között mégis akadt egy személy, aki a szomszédos Maros megyei milícia hálózatában tevékenykedett. Könyves őrnagy rögtön intézkedett: másnap reggelre magához rendelte a községi milícia őrsparancsnokát, hogy a szükséges lépésekről megállapodjanak.
A jelzés alapján a Szekuritáté Hargita megyei parancsnokságán is azonnal léptek: Purle Ioan alezredes az I. Ügyosztály megyei vezetőségében még aznap akciótervet dolgozott ki. Ebben felvázolta a rendelkezésükre álló információt, többek között azt, hogy az esküvőre és lakodalomra meghívták „Károlyt” (Kányádi Sándor) Kolozsvárról és a Călătorult (Király Károly) Marosvásárhelyről és vélhetően több rokont Magyarországról.
Az akcióterv kidolgozója hat pontban foglalta össze javaslatait, amelyet a megyei vezetőség, és szóban Szász János, a megyei pártbizottság titkára is jóváhagyott. Az intézkedések arra irányultak, hogy felkészítsék a lakodalomban biztosan résztvevő szomszéd megyei milicista kollaboránst. A Szekuritáté arra volt kíváncsi, kik vesznek részt a menyasszony és a vőlegény munkatársai közül. Arra törekedtek, hogyha lehet, ezek közül újabb együttműködőket szervezzenek be, illetve megfigyeljék a székelyudvarhelyi szállodát, ahol valószínűleg az utazó, illetve a Magyarországról érkező vendégek megszállnak. Azt is leszögezték, hogy szorosan együttműködnek az intézményen belüli egyéb egységekkel, valamint a Maros és a Kolozs megyei felügyelőségekkel. Az információkat jelentik Bukarestbe az I. Ügyosztály igazgatóságának. Az esemény fontosságát jelzi, hogy Székelyudvarhelyen megjelent Popescu Stelian, az I. Ügyosztály igazgatósága részéről: szeptember elsején már ő volt jelen Könyves őrnaggyal Nagygalmbfalván a „Păduraru” fedőnevet viselő rendőrségi informátorral való találkozón. Az intézkedést tartalmazó „feljegyzés” végére kézírással valaki rávezette, hogy vélhetően 200-300 meghívott vendég lesz az eseményen, többségük nem a községből való.
Egy polgármester vallomásai
A történet így kerekedik ki: Kányádi Sándort az unokahúga kérte fel, hogy legyen a násznagya a lakodalomban. Kányádi hívta meg Király Károlyt és feleségét. Részt vett még Szőke András nyugalmazott tiszt Magyarországról, aki távoli rokona a menyasszonynak. Összesen mintegy ötszázan voltak. Király Károly a fiatal pár asztalánál ült Kányádi Sándor mellett, és ugyanott helyezték el Szőke Andrást is. Éjfél körül ők hárman kimentek, nem egyszerre, hanem egymás után. A kultúrház előtt hosszasan beszélgettek. Egy adott pillanatban egy 45-50 éves őszülő férfi odalépett hozzájuk, és melegen köszöntötte Király Károlyt, majd mintegy 15 percig beszélgettek. A lakodalomban sem Király sem Kányádi nem mondott pohárköszöntőt. Augusztus 31-én fél háromkor mindhárman elvonultak Kányádi Sándor édesapjának a házához. Király 3 óra 20 perckor érkezett meg Székelyudvarhelyre a Küküllő Szállóba, ahol már előzőleg szobát foglalt. A gépkocsiját Nagygalambfalván hagyta. 11 óra 50 perckor elhagyták a szállodát és egy magyar rendszámú, piros színű Škodában visszamentek Nagygalambfalvára – írja szeptember 1-én keltezett jelentésben Könyves Lajos őrnagy.
A lakodalomról a legtöbb információt érdekes módon nem „hálózati” személytől, hanem a község polgármesterétől, Pásztor Jolántól kapták. Vele, mint az eseményen részt vevő hivatalos személlyel „tájékoztatást” írattak. A polgármesternő számtalan új információt szolgáltatott a témában az állambiztonságiaknak. A lakodalom a helyi szokásoknak megfelelően zajlott, nem volt semmi, ami túllépett volna „a társadalmi együttélés szabályain.” Kányádi bemutatta a polgármesternőt Király Károlynak, aki érdeklődött a tevékenységéről. Arról beszélt neki, hogy Nagygalambfalván egy 8 osztályos iskolát akar építtetni, beszélt a község szisztematizálásáról és más hasonló dolgokról. Király gratulált neki, és arra biztatta, hogy továbbra is eltökélten dolgozzon: mutassa meg, a női vezetőknek is megvan a rátermettségük ahhoz, hogy jó vezetők legyenek, bár sokan kétségbe vonják képességeiket. Király szerényen viselkedett, nem mondott tósztot. Leginkább Kányádi Sándorral, Bakk Sára nyugdíjas orvosnővel és annak Anikó nevű, Kolozsváron tanárnőként dolgozó lányával beszélgetett. Szőke Ferenccel is társalgott, aki Magyarországról jött. Ő vitte be éjjel két óra körül a Király családot Székelyudvarhelyre. Szőke ezt Kányádi Sándor kérésére tette. Amikor visszatért, mondta is Kányádinak: elintéztem, ahogy kérted. A polgármester jelentéséből az is kiderül, hogy Székelyudvarhelyről jelen volt a 45 év körüli Pethő Sándor, akinek a felesége a városházán dolgozik. Ő leginkább Kányádival beszélgetett. Mivel ő jó viszonyban van Kányádi Sándorral, meg is kérdezte tőle: „miért hozta ide Király Károlyt?” Kányádi ezt válaszolta: „Ne izgasd magad, mert nem lesz emiatt kellemetlenséged. Azért hívtam meg, mert mindenki azt hiszi, hogy Király kényszerlakhelyen van, és hadd győződjenek meg arról, hogy ez nem igaz. Azt is akartam, hadd lássa, milyen egy székely lakodalom.”
A jelentés nem tartalmazott semmit arról, hogy Király miről beszélgetett Bakk Sárával és családjával, sem Szőke Ferenccel. Szőkéről annyit tudunk meg, hogy első felesége révén kötődik a székelyföldi rokonhoz, de most más asszonnyal él. Tiszt volt, de már nyugdíjba vonult. Az országból a második világháború idején került ki.
Nem mindenkit lehetett beszervezni
A polgármesternő hétfőn, szeptember 1-jén írta meg jelentését. Ez a példa is bizonyítja, hogy a hivatalosságoktól sokszor több információhoz jutottak, mint saját besúgóiktól. Az egész rendszer így volt beállítva. Minden intézményért, gazdasági egységért egy szekuritátés tiszt felelt, aki tartotta a kapcsolatot az együttműködésre kötelezett helyi vezetőséggel. Esetemben például gyakran jártak ki feleségem munkahelyére, ahol az igazgató középiskolás osztálytársam volt, és vele is írattak jelentéseket. Fedőneve is volt, tehát beszervezték, de soha nem jelentett olyasmit, ami egyébként is ne lett volna közismert. Igaz, jó viszonyunk ellenére titokként kezelte kollaboráns voltát. Nem úgy Szép Zoltán gyermekkori barátom, aki a Talajfeljavító Vállalatnál dolgozott vezető beosztásban. Mivel vállalata modern sokszorosító eszközökkel rendelkezett, megkeresték és ellenőrzés ürügyén hozzám közel álló személyként akarták beszervezni. Zoltán rögtön felkeresett a lakásomon és elmondta a dolgot. Még azt is felajánlotta, hogyha akarom, látszólag belemegy a dologba, és így ő is fog tudni számomra információkat szolgáltatni, például arról, hogy a szekusok milyen utasításokkal látják el. Én erről lebeszéltem. Mondtam, ez nagyon kockázatos. Ne higgye, hogy más feladatokkal nem fogják megbízni. Jobb, ha nem vállal ilyen kockázatot. Harminc év után a dossziémban megtaláltam a beszélgetésünk anyagát. A lakásba szerelt mikrofonokon keresztül rögzítették, majd papírra vetették. Mivel tudomást szereztek, hogy Zoltán beszámolt nekem a beszervezési kísérletükről, leszálltak róla. Ezt a kis kitérőt azért iktattam be, mert a totalitárius rendszer ellenőrző tevékenységének szerves része volt a vezetők együttműködésre való kényszerítése.
Kolozsvári besúgók Nagygalambfalváról
A lakodalom kapcsán bárkiben felvetődhet a kérdés: mi oka lehetett annak, hogy Király Károly mással vitesse be magát Székelyudvarhelyre? A válasz szinte felkínálja magát: biztosan alkoholt fogyasztott és olyan személyt kellett találni, aki nem ivott. Logikusnak tűnik, de nem ez volt a tényleges ok. A Hargita megyei Szekuritáté a választ három héttel később, Kolozsvárról kapta meg. Egy 1980. szeptember 26-i keltezésű feljegyzés rögzíti, hogy ellenőrzött „forrás” szerint Kányádi Magdolna, Kányádi Sándor költő felesége arról beszélt, hogy Marosvásárhelyről Király Károly kocsijával utaztak a nagygalambfalvi lakodalomba. Székelyudvarhely felé haladva észrevették, hogy egy szekuritátés gépkocsi követi őket. Hogy megzavarják az állambiztonságiakat, a nagygalambfalvi lakodalomról való távozáskor Királyék nem a saját kocsijukkal tértek vissza Székelyudvarhelyre, hanem beültek egy magyarországi rendszámú kocsiba, akinek a tulajdonosa is rész vett a lakodalomban.
Ezzel az ügy nem zárult le. A legfontosabb információt egy „Csepán” fedőnevű besúgó szolgáltatta 1980. október 16-án. Könyves őrnagy tájékoztatója szerint „Csepán” egy nappal korábban járt Nagygalambfalván és szóra bírt italozás közben néhány helyi férfit. A besúgó tette fel nekik a kérdést, hogy ki volt az a személy, aki a lakodalomban azt mondta Királynak: „Ön mellett vagyunk, vigye tovább a küzdelmet, a harcot”. Valaki megmondta, hogy Feleki Jánosnak hívják az illetőt, a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezet főkönyvelőnőjének a férje. Ugyanaznap a „forrás” találkozott Pásztor Jolánnal, a községi néptanács elnöknőjével, és közölte vele: megtudta, hogy ki volt az, aki dicsérte és biztatta Király Károlyt a lakodalom idején. Meg is mondta, hogy Feleki János ez a személy és Pásztor Jolán megerősítette, hogy valóban ő volt. Könyves rávezette a tájékoztatás aljára, hogy Feleki János eddig még nem került látókörükbe, és hogy egy hónap időtartamra ellenőrzés alá vonják. Október 22-én Suciu Mihăilă alezredes, a megyei I. Ügyosztály vezetője is megjegyzést ír a tájékoztatóra, miszerint ezt a dolgot a Kolozs Megyei Felügyelőség is jelezte. Utasította beosztottjait – vélhetően Könyves őrnagyot Udvarhelyről –, hogy sürgősen mélyítsék el az ellenőrzést, és javaslatokat kér.
Itt ér véget a történetem. Más forrás nem áll rendelkezésemre. Hogy mi lett Feleki János egy hónapos ellenőrzésének a következménye, nem tudom. Vélhetően egy újabb „magyar nacionalista–irredenta” személyt vontak megfigyelés alá. Lehet, egy újabb dossziéval gazdagodott az állambiztonságiak amúgy is óriásira felduzzasztott irattára, amely várja, hogy felfedjék titkait…
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. szeptember 28.
15. Filmtettfeszt
Idén szeptember 30. és október 4. között szervezik meg Erdély magyar filmfesztiválját. A Filmtett „születésnapi rendezvényeként” Kolozsváron megalapított Filmtettfeszt első kiadását 2001-ben szervezték meg, amelynek célja az volt, hogy friss magyar filmeket vetítsenek le a kolozsvári közönségnek – olyan alkotásokat válogattak be, amelyek nem kerültek moziforgalmazásba Romániában –, ugyanakkor bemutatkozási lehetőséget és nyilvánosságot akartak biztosítani az erdélyi filmesek alkotásainak. Az azóta eltelt több mint egy évtizedben a magyarországi filmválogatás mellett megerősítették a program erdélyi vonulatát is: némafilmek, amatőr alkotások, kisjáték-, dokumentum- és animációs filmek befutott alkotóktól, diákmunkák, illetve Erdélyben készült egészestés alkotások egyaránt terítékre kerültek.Kísérőrendezvényként közönségtalálkozók, filmes témájú kerekasztal-beszélgetések, könyvbemutatók, különféle workshopok és filmszakmai gyorstalpalók tarkítják évről évre a programot.
A Filmtettfeszt 2011-ben kilépett Kolozsvárról: a Metrion Egyesület segítségével egy napra Nagyváradra is átköltözött. 2012-ben nagyszebeni és székelyudvarhelyi helyszínek csatlakoztak, 2013-ban hét, 2015-ben pedig – hála lelkes partnereiknek – összesen 12 erdélyi városban (az említetteken kívül Nagybányán, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Zilahon és Aradon) szervezték meg a Filmtettfesztet. Helyszínek: Kolozsvár Győzelem / Victoria mozi (Hősök u. 51. sz.), Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem – aula (Tordai út 4. sz.), Insomnia Café (Egyetem u. 2. sz.), Nagyvárad: Partiumi Keresztény Egyetem – Díszterem (Városháza u. 36.), Székelyudvarhely: Városi Könyvtár (Kőkereszt tér 2. sz.), Stúdió mozi (Rákóczi Ferenc u. 1. sz.), Homoród mozi (Kossuth u. 20. sz..), Kaufland parkoló (Bethlen Gábor u. 79. sz.); Nagyszeben: Habitus Könyvesbolt (Kispiac tér 4. sz.); Csíkszereda: Csíki Székely Múzeum (Vár tér 2. sz.); Sepsiszentgyörgy: Kónya Ádám Művelődési Ház (Kossuth Lajos u. 13. sz.); Nagybánya: Teleki Magyar Ház (Thököly Imre út 5–7. sz.); Kézdivásárhely: Vigadó Művelődési Ház (Gábor Áron tér 21. sz.); Kovászna: Városi Művelődési Ház (1918. December 1. u. 1. sz.); Beszterce: Zsinagóga Multikulturális Központ (Grigore Bălan u. 10. sz.); Zilah Szilágy Megyei Kulturális és Művészeti Központ (1918 Dec. 1. tér, 11. szám); Arad: TEBA-gyár (Maros-part).
Simó Márton
Székelyhon.ro
2015. október 1.
Tizedszer verbuválnak Szentegyházán
Őszi huszárnapokra hív a helyi Hagyományőrző Huszáregyesület és a Gyermekfilharmónia Szentegyházasfaluba. A tizenhárom aradi vértanú emlékére a helyi hagyományőrző huszárcsapat már húsz éve hajt zászlót. Pénteken kezdődik és hétfőn reggel ér véget a 10. Őszi Hadjárat, amelyet idén gróf Mikó Imre 210. születési évfordulójának szentelnek.
Szentegyházasfaluban és környékén tizedik éve szervezik meg az Őszi Hadjáratot. A lovas szekeres verbuválás a Homoród menti falvakban az utóbbi tíz évben háromnaposra bővült. A „hadi népekkel” kipróbálhatják, milyen lehetett egykoron a huszárcsapatok mozgása, a verbuválás Kossuth idejében, és közösen emlékeznek meg az aradi vértanúkról, illetve a székely határőrökről. A 2015-ös rendezvény fővédnöke Hoppál Péter kultúráért felelős magyarországi államtitkár..
Pénteken déltől fogadják a vendégeket a huszárlaktanyánál, a Múzeum Szállóval szemben. Öt órakor a szentegyházasfalvi Szent András-plébániatemplomban misével veszi kezdetét a rendezvénysorozat. Utána koszorúzási ünnepséget tartanak a világháborús emlékműnél. Az estebéd után, a gálaest keretében a Gábor Áron Művelődési Házban hét órakor kisszobor-kiállítást nyitnak meg a tizenhárom aradi vértanú emlékére, és megtekinthető lesz az előző Őszi Hadjáratok képanyagából készült kiállítás. Majd a huszárok és a Gyermekfilharmónia közös hangversenyére kerül sor, illetve átadják a 2015-ös Székely koszorú kitüntetést.
Szombaton reggel ágyú kíséretében indulnak a toborzóútra: Szentkeresztbánya, Rákospatak, Határpatak, Tanorok hely irányába. A csatajelenetet idén a Katonák dombja környékén idézik fel, majd Kápolnásfalu, Felszeg, Csárfány, Mátémezeje, Homoródloka felé haladnak. Az ebédet gulyáságyúból költik el. Majd a Kápolnási borvíz felé, Hűvösvölgyön, Pajtáskerten át érkeznek Felszegbe, illetve a szentegyházasfalvi templomtérre.
A vonuláson részt vesz 120 huszár és 60 szekérnyi utazó: a szentegyházasfalvi rezesbanda, a Hüpürcsös táncosai, vitézek, vöröskeresztes lányok, ifjak, hadfik,huszárlányok, meghívott vendégek korhű ruhában. Este a közös vacsorát és az emlékérmek kiosztását huszárbál követi.
Vasárnap reggel fél tíztől misén vesznek részt a hagyományőrzők a Szent András-plébániatemplomban, tizenegy órától pedig gyülekező lesz a szelterszi gyakorlótéren: főzőverseny, lovasbemutató, céllövészet, sportjátékok, gyermekfoglalkozások szórakoztatják őket, majd a színpadi műsorszámok mellett egy órától bográcsokból lakmározhatnak. Négy órától kiértékelő és hosszú énekóra szerepel a programban. Hétfőn a reggeli órákban vesznek búcsút a távolabbról érkezettektől.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro
2015. október 3.
Évről évre, szeretettel
„Az irodalom arra való, hogy a nyelv segítségével megteremtse, elősegítse a megértés lehetőségét az emberek között” – mondta Fűzfa Balázs irodalomtörténész a csütörtök este tartott Én sem volnék, ha nem volnál... című, erdélyi költők verseit bemutató irodalmi-zenés produkció során, mely immár negyedik alkalommal kínált lehetőséget arra, hogy a Sebő együttessel, Jordán Tamás színművésszel és a már említett elismert irodalmárral találkozhassanak a szentgyörgyiek a megyei könyvtár Gábor Áron Termében.
A könyvtárigazgató köszöntőszavai után Kovács András Ferenc megzenésített versei nyitották az estet a Sebő együttes nagyszerű tolmácsolásában, majd Fűzfa Balázs rövid eszmefuttatása következett, melyből megtudhattuk, a versekben mindig rend van, és azért érdemes a költészettel foglalkozni, mert az a nyelv segítségével új távlatok felé nyitja ki számunkra a valóságot.
A nyelv grammatikai rendszerén túl, melyet mindannyian értünk és használunk, van egy olyan, a mondatrészek mögött megnyilvánuló poétikája, belső tartalma is nyelvünknek, amelyet csak akkor érthetünk meg igazán, ha a költők segítségével felkutatjuk a versek mélyebb rétegeit. Fűzfa Balázs elmondta, a vers által a végtelennel léphetünk kapcsolatba, és jobban megismerhetjük önmagunkat. Az irodalomtörténész bevezetője után előzetes rövid verselemzések következtek, majd Jordán Tamás színművész Reményik-, Áprily- és Szilágyi Domokos-verseket olvasott fel a tőle már megszokott sajátos egyszerűséggel és ráérzéssel. Ezután Kányádi Sándor-költeményeket hallgathattunk ugyancsak felolvasásban és zenés előadásban, majd egy néző által találomra választott versre Fűzfa Balázs elemzést rögtönzött, a tanárparódiába hajló humoros produkció igen nagy közönségsikert aratott. Az est második felében újra Kányádi- és Kovács András Ferenc-versfeldolgozásokat, majd Markó Béla-szonetteket és KAF Babits-, Ady-, valamint Berzsenyi-átiratait hallhattuk még a neves előadók tolmácsolásában, és mivel a közönség egyetértett abban, hogy az előadók operettsikert arattak, Jordán Tamás a ráadás jogával élve József Attila A számokról című versével zárta a produkciót. Évről évre jó érzés találkozni ezekkel az előadókkal, és saját bevallásuk szerint ők is szívesen lépnek fel Sepsiszentgyörgyön. Fesztelenségük, közvetlenségük azt mutatja: már rég nem a megfelelés kényszere hajtja őket, csak élik és adják, amit szeretnek. Erre pedig – amint az idei nézőszám is mutatta – mindig van kereslet.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 3.
Fél évszázad irodalmunk mezsgyéjén (Bemutatták Egyed Péter új könyvét)
Annak ellenére, hogy egész könyvtárszekrényt meg tudnánk tölteni, amelyben legalább száz kimondottan értékes alkotás kaphatna helyet romániai magyar írók, költők tollából, alig néhány szerző neve és műve van forgalomban. Így azonban az elmúlt ötven esztendő irodalmi termésének igen nagy hányada kihull az idő és az emlékezet rostáján – foglalható össze röviden Egyed Péter megállapítása. Ezt a romániai és ezen belül az erdélyi magyar irodalom utóbbi fél évszázados szintézisének hiánya okán fogalmazta meg kedden az Irodalmi rosta című, kritikákat, esszéket, tanulmányokat tartalmazó kötete sepsiszentgyörgyi bemutatóján.
Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója a Gábor Áron Teremben tartott könyves találkozón házigazdaként azt mondta, Egyed Péter esetében az irodalomról való gondolkodás egyszerre jelenti a kint és bent levést, mert költőként, íróként ő maga irodalmat alkotott, szerkesztőként, kritikusként mások írásait értelmezte. Bogdán László sepsiszentgyörgyi író, költő, újságíró folytatta az előbbi gondolatot, kiegészítve azzal, hogy Egyed Péter, aki a harmadik Forrás nemzedékhez tartozott, már a hetvenes években megfogalmazta kritikai észrevételeit korosztálya írásairól, azt mondták róla, ő nemzedéke szekértolója. Ez az Irodalmi rosta című gyűjteményes kötetben is erőteljesen megjelenik, az első harmad írásai tulajdonképpen összefoglalják a kettes feles (Egyed Péter megfogalmazása) és a harmadik Forrás nemzedék indulását. A szerző elmondta, Balla Zsófia, Bogdán László, Markó Béla, Mózes Attila, Szőcs Géza költészete, prózája jóval érzelmesebb és személyesebb világról szólt, mint amiről az előbbi nemzedék írt, hisz az érzelmekről a szocializmusban nem nagyon lehetett ilyen kitárulkozással és radikalizmussal beszélni. Bogdán László kérdésére, hogy a következő nemzedék, a Kovács András Ferencék irodalmára kritikusként miért nem terjedt ki a figyelme, Egyed Péter azt mondta, a Kriterion Könyvkiadó szerkesztőjeként nagyon sokat olvasta ennek a korosztálynak az alkotásait, ami a művel és a szerzővel való rendkívüli azonosulást igényel. „Ahhoz, hogy egy mű erényeit és hibáit, formagazdaságát, bőségét vagy hiányosságait, romlandó részét az ember megértse, úgynevezett technikai olvasattal kell az illető verset felfogni.” Ez azt eredményezi, hogy „minden szerkesztés megöl egy kritikát”. Egyed Péter olyan széles spektrumban követte, hogy mi történt az elmúlt ötven esztendőben irodalmunkban – legalább hatvan szerző életével, munkásságával foglalkozott, írásaikat szerkesztette, elemezte, értelmezte –, hogy jogosan jelentette ki: „Azzal maradtam vizsgálódásaim után, hogy mennyire szegények vagyunk, mert nem veszünk tudomást arról, hogy ez az irodalom jóval gazdagabb, mint ami látszik, mint amit forgalmazunk belőle.” Felrótta, hogy az iskolában is csak egy picinyke szeletét tanítják ennek a hatalmas szellemi értéknek, hiányként fogalmazta meg, hogy nem született meg egy reális szintézise a romániai magyar irodalomnak, de szerinte nincs jobb helyzetben a művészet, képzőművészet, tudomány sem.
A költő, író, egyetemi tanár, filozófus, könyvszerkesztő, a hagyományos kritika és az általa meghonosított beszélgető kritika jeles művelőjének Bogdán Lászlóval folytatott könyves beszélgetése ugyan egy vaskos kiadvány bemutatása alkalmából hangzott el, de korrajz, (irodalmi) kortörténet volt a javából, a hazai magyar irodalom kiemelkedő alkotóinak sorsáról, a bebörtönzésekről, a magyar intézmények ellehetetlenítéséről, a szocializmus éveiben hol nyíltan, hol alattomosan zajló kulturális genocídiumról. Az Irodalmi rosta (Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2014) olvasószerkesztője Dávid Gyula, az 1976 és 2014 között a Helikon, Utunk, Ifjúmunkás, Igaz Szó, Korunk, Alföld, A Hét, Élet és Irodalom, Magyar Műhely, Irodalmi Szemle, Székelyföld és más folyóiratokban megjelent kéziratok felkutatója és rendezője Kovács Eszter. A szerző méltatta segítségüket, és azzal zárta gondolatait, bízik abban, hogy a különböző szellemi színtereink szintézisei megszületnek, és e tekintetben is erős közösségként tudjuk magunkat megmutatni.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 10.
Derűs emlékezés
Kézdivásárhely után Sepsiszentgyörgyön is bemutatták B. Kovács András Vándorszékely hazatalál. Egy ragaszkodás története című kötetét, mely a kézdivásárhelyi születésű, Bélafalván élő, Sepsiszentgyörgyön dolgozó Boldizsár Béla élettörténetét meséli el.
Szerdán este a megyei könyvtár Gábor Áron Termében tartott könyvbemutatón – miután Szonda Szabolcs könyvtárigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, a szerző B. Kovács András pedig röviden ismertette a kötet megírásának körülményeit, és bemutatta interjúalanyát – Boldizsár Béla sajátosan ízes, humoros stílusában maga mesélte el röviden élete néhány fontosabb fejezetét. Az est meglepetésvendége Sebestyén Rita középiskolás diáklány volt, aki saját versét szavalta el a hallgatóságnak. Boldizsár Béla gyulafehérvári kántoriskolai élményeiről, házasságairól és hat gyermekéről, külföldi kirándulásairól, sokféle szakmájáról, a rendszerváltás utáni kalandos munkáséveiről, gyermekeivel kapcsolatos viszontagságairól és mostani életéről, az általa szervezett munkássztrájkokról, Márton Áron püspökkel való kapcsolatáról, az elismerésekről és kitüntetésekről, amelyeket rangos magyarországi politikusoktól kapott, saját politikai és társadalmi szerepvállalásairól, valamint egészségi gondjairól mesélt, melyek közül egyesek vaklármának bizonyultak, de amelyek egy anyajegy miatt végül komollyá változtak.
Bámulatra méltó az életkedv és elégedettség, amellyel visszatekint, a derű, amellyel életútjának kudarcait, szomorú eseményeit is szemléli és szemlélteti. Kemény harcához kitartást kívánunk, hogy egyszer majd vidám történetei közé sorolhassa anyajegyes kalandjait is.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 13.
Bezárt a “magyar szoba” Sepsiszentgyörgyön
A székelyudvarhelyiek közül sokan, miután (Magyarország felé dolgozó) területi tévéstúdiója lett a városnak, a csíkiak, miután ott magyar főkonzulátust nyitottak, kissé lekicsinylően mondták, hogy Szentgyörgyön “magyar szoba” nyílott, mert nekik csak annyi jutott. Tény, hogy a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális és Koordinációs központja (2006 óta) komoly intézménnyé nőtte ki magát, amely igen jelentős eseményeknek adott otthont, illetve olyan programokat is kezdeményezett az évek során, amelyek maradandó hatásúak. Ezt az intézményt négy éven át – 2011 szeptembere és 2015 augusztusa között – Lakatos Mihály vezette.
Lakatos Mihály (1964) Székelyudvarhelyen született, magyar–francia szakos tanár, író, szerkesztő, műfordító, nagyon jól tudta, hová pályázik. Túl mindezeken, “odakint” is olyan munkakörben dolgozott, amelyben nemhogy elszakadt volna szülőhelyétől, hanem még inkább idekötötte magát a határ innenső oldalán levő magyar kultúrához, hiszen korábban, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) főosztályvezetőjeként tevékenykedett. Annak idején tevőlegesen is hozzájárult, hogy ez az intézmény létrejöjjön Sepsiszentgyörgyön, de túl mindezeken, folyamatosan szervezett ösztöndíj-programokat, táborokat az erdélyi és székelyföldi írók részére. Mandátuma most lejárt, s ezzel a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja (MKK) sepsiszentgyörgyi kirendeltsége, legalábbis időlegesen, bezárta ajtaját. A magyar kormány egyelőre nem hirdette meg a megüresedett posztot.
Ez az intézmény annak idején azért jött létre, akkortájt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma kezdeményezésére, hogy elsősorban a székelyföldi régióba juttasson el bizonyos kulturális programokat.
Az intézmény vezetője Romániába tizennyolc év után tért vissza, ahol, mint mondotta, a körülmények nem változtak meg annyira, hogy ne tudott volna könnyen beilleszkedni. Sűrű programja volt, általában heti egy tevékenységet szervezett, s a szűkös anyagi keret, meg az emberi korlátok ellenére is terveinek mintegy nyolcvan százalékát megvalósíthatta. Ilyen kiemelkedő program volt a „madéfalvi veszedelemmel” kapcsolatos képzőművészeti pályázat, amelyre 35 remek alkotást küldtek be, s amelyeket sikerült a helyi önkormányzat tulajdonába juttatni. Emlékezetes és fontos pillanat volt a közös román–magyar értékeket bemutató programok között a sepsiszentgyörgyi Hubbes László Hamvas Béla-fordítása, annak megjelentetése és bemutatása, és jó ötletnek tartja a Gábor Áron-pályázatot is. Fájlalja, hogy félbemaradt a magyar építészek bemutatása. Öt évre tervezett. Ha lett volna lehetőség akkor be tudna fejezni a magyarok történetéről szóló előadás-sorozatot is, amellyel csak a Horthy-korszakig sikerült eljutni, most következett volna az észak-erdélyi történet, ez kiemelten szerepelt volna mint az ittenieket különösen érdeklő fejezet, aztán a második világháború, a Rákosi-korszak, 1956, a Kádár-korszak és végül a rendszerváltás. “Így lett volna teljes a kép. – Így is örvendek – mondotta -, hogy Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen több ezren vettek részt a lezajlott előadásokon, s az is nagy elégtétel, hogy középiskolás diákoknak – rendhagyó történelem órák keretében – mutathattuk be a történelem bizonyos aspektusait, s talán felkelthettünk bennük a múlt iránti érdeklődést is.” Van egy másik projekt is, amely túllépi a mandátumot: az Erdélyi Magyar Írók Ligájával közösen szervezett, 2015. szeptember 3.és 5. között, Árkoson lezajlott zajló tábor, ahol jelen volt néhány magyarországi író, akit fordítottak román nyelvre, és román író, akinek műveit magyar nyelvre ültették át, valamint műfordítók is. Mindig jó, főleg, ha két olyan népről van szó, mint a román és a magyar, ha a művészek megismerik egymást, általában az ilyen barátságok jót tesznek a kétoldalú kapcsolatoknak. Ezt a tanácskozást követné egy kortárs magyar irodalmi antológia megjelentetése román nyelven. A Nemzeti Kulturális Alap támogatja a kezdeményezést, és a szervezés is elég jó szinten áll, feltehetőleg 2016 májusában a Bookfesten majd be lehet mutatni a két könyvet, egy verses- és egy prózakötetet, amely a kortárs magyar irodalom aktuális állapotát tükrözi.
Az intézmény jövőjéről egyelőre nem tudni semmit. Azt mondja Lakatos Mihály, hogy érkezése előtti is volt egy három hónapos időszak, amikor üres volt ez a poszt. Ő maga, lévén családos ember, aki három fiúgyermeket nevel, nem kíván a továbbiakban itt dolgozni, mert a gyermekeket megviselné az újabb környezetváltás, de minisztériumi beosztásában a jövőben is hasonló tevékenységet folytat majd, ezek után nem Sepsiszentgyörgyön, hanem ismét Budapesten.
Tegyünk hozzá még annyit, hogy reméljük, a közeljövőben is fog publikálni a Kultúrhonban, hiszen az elmúlt négy év során, több-kevesebb rendszerességgel jelen volt ebben a rovatban.
Simó Márton
Székelyhon.ro
2015. október 15.
Búcsú Kádár Gyula történésztől – Eltávozott a székely autonómia élharcosa
A földi létnek talán az ad értelmet, hogy a Mindenható végesre szabta, ezért nem engedhetjük meg magunknak a henyélést, jól és okosan kell gazdálkodjunk az időnkkel, ha valami maradandót is szeretnénk az utódainkra hagyni. Ezt az alapigazságot néhai Kádár Gyula tanár úr is felismerte, így ennek tudatában szervezte meg mindennapjait, és tette a dolgát a megszállottak következetességével, pedagógusként, történészként, közíróként, lapszerkesztőként és szerzőként egyaránt. Igen, megszállott volt, mert magyar nemzetének és székely népének olyan sors jutott, hogy őket szolgálni másképpen nem lehetett, és jelenleg sem lehet.
Kegyes volt hozzám az Isten, mert barátjának fogadott, és így alkalmam nyílt nemzetünk múltjának és jelenének, helyzetének és állapotának, valamint gondjainak és sebeinek vele közösen történő számbavételére. Ezt viszont sohasem a meddő kesergés, hanem a megfelelő tanulságok levonása, valamint a megoldások, gyógyír- és kiútkeresés szándékával tettük. Eme beszélgetéseink egy részét, éppen a tartalmuk okán magnóra is rögzítettem, így az alábbiakban önvallomásából idézek, hogy ily módon még most is ő szólhasson hozzánk.
„Nagyapámnak és mesélőkedvének köszönhetően, illetve színes nyelvezeten elmondott történetei hatására már 1965 táján, vagyis ötödikes koromban elhatároztam, hogy történész leszek. A pályán való elindulásom évének pedig 1970-et tekintem, ugyanis ekkor, X. osztályos fejjel írtam meg szülőfalum, Illyefalva monográfiáját, amit a következő esztendőben a Megyei Tükör folytatásokban le is közölt. Ettől kezdve pedig rendszeresen jelentek meg néprajzi, történelmi és kulturális jellegű cikkeim a már említett napilap, valamint a Brassói Lapok, Előre, Művelődés, és a változás után az Európai Idő, Háromszék, Székely Hírmondó, Budapesti Magyarok Lapja, Budapest Hangja, Romániai Magyar Szó és Új Idő hasábjain.
Tanárként és közíróként egyaránt az egészséges magyar öntudat kifejlesztése volt a legfontosabb célkitűzésem, melynek érdekében, a történelmünket közérthető nyelven népszerűsítő írásokon kívül, számos és különböző terjedelmű szaktanulmányt írtam. A romániai magyarság története például három kötetben jelent meg, de a teljesség igénye nélkül közéjük sorolhatom. Váraink a századok sodrában, Erdély és Háromszék népének szabadságharca, 1848–49, Gál Dániel, Mátyás, a győzhetetlen hadvezér, A fekete sereg, Háromszék oktatási intézményeinek története, A magyarok története a kezdetektől, Tanulmányok Székelyföld történetéből. Ezen kívül a 18 éven át megjelenő Történelmi Magazin szerkesztő-kiadója, valamint A székelység története tankönyv társszerzője voltam. Az utóbbi esztendőkben pedig többek között a Székelyföld határán, Székely hazát akarunk, Múltunk kötelez, Prés alatt a magyarság, Sepsiszentgyörgy korai története és népessége, valamint a Gábor Áron életútja című köteteket tettem le az olvasók asztalára.
Tudomásom 1973. november dereka óta van arról, hogy rendszeres megfigyelés alatt állok, ugyanis akkor keresett meg Maksán egy Tecuşan nevezetű szekustiszt, ígéretekkel, majd eredmény hiányában fenyegetőzéssel próbálván rávenni engem az együttműködésre, s mivel nem vállaltam, azóta is ellenségként tekintenek rám.”
Köszönjük neked, Gyula, a hűségedet, az elszántságodat, a népedért végzett kitartó munkásságodat, valamint a hitet, mellyel írásaidon és előadásaidon keresztül minket megajándékoztál. Végezetül, szintén a saját magad által szavakba öntött hitvallással búcsúzunk tőled, melyet nekem így fogalmaztál meg:
„Történelmünk, kultúránk ismerete nélkül nem maradhatunk meg őseink földjén, ezért fel kell vállalnunk egy olyan magyar értelmiség és ifjúság kinevelését, amely mindezek birtokában képes lesz kiharcolni azokat a közösségi jogokat, amelyek Románia területén az erdélyi magyarságot őshonos nemzetként megilletik.”
Adja a Fennvaló, hogy így legyen. Isten veled!
Bedő Zoltán
Kádár Gyulát pénteken 13 órától búcsúztatják a sepsiszentgyörgyi vártemplomi ravatalozóban, ezt követően az illyefalvi református temetőben helyezik örök nyugalomra.
Székely Hírmondó
Erdély.ma
2015. október 19.
Román rácsodálkozás Háromszékre
A hagyományok, az épített örökség, a vendégszeretet miatt érdemes ellátogatni Székelyföldre, és bár furcsa, nem baj, hogy Romániában vannak helyek, ahol nem beszélnek románul – vélik azok a román bloggerek, akik október elején háromnapos információs kiránduláson vettek részt Háromszéken.
Szerintük a térség felfedezetlen, rejtett kincs. A 11 hazai bloggert a Kovászna Megyei Tanács és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület látta vendégül a bukaresti Travel Focus Egyesület logisztikai támogatásával, azzal a céllal, hogy megmutassák a román társadalomnak, mit jelent Székelyföld, és a közösségi hálózatokon népszerűsítsék a térség idegenforgalmi potenciálját.
A befektetés kamatozott, hiszen gyönyörű fényképek, hangulatos leírások jelentek meg már eddig is a térségről, és a szervezők szerint még további beszámolók várhatók. Eddig a résztvevők több blogon számoltak már be a háromszéki élményekről, és közösségi oldalon is népszerűsítették a látnivalókat.
Magda Săvuică, a 273 hely, amelyet meg kell látogatnod, mielőtt elhagyod Romániát című projekt és a hazánkban legkedveltebb, több mint 400 ezer rajongót számláló Facebook-oldal szerzője a Vargyas völgyéről, a Daniel-kastélyról osztott meg fotókat, Ovidiu Mureşanu divatblogger és Bianca Nuţu egészségeséletmód-blogger szintén az olaszteleki Daniel-kastélyban készült divat- és hangulatfotókat posztolt.
Megszabadultak az előítéletektől
Kovászna megye jelenleg nem tartozik a belföldi turizmus top tízes célpontjai közé, holott ott lenne a helye – állapítja meg Simona Stănescu, a Lipa-lipa.ro utazásblog szerzője, aki arról számol be, hogy ottjártakor egyetlen turistával sem találkozott, holott a térség éppen a békét, a csendet, a pihenést kínálja.
Megjegyzi, hogy szerinte a politikai és közigazgatási konfliktusok miatt is kerülik a turisták Háromszéket, beismerve, hogy kezdetben neki is fenntartásai voltak, és nem szívesen látogatott olyan romániai vidékre, ahol nem beszélik a román nyelvet. A látogatás után azonban megállapítja, hogy a háromszéki közösség összetartó, a házak rendezettek és szépek, az emberek egyszerűen élnek a kúriák mellett, a hagyományaikkal, népi mesterségekkel foglalkoznak, és ilyen körülmények között szerinte „már kevésbé releváns, hogy beszélik vagy sem a nyelvedet”.
A többség ebben a térségben is beszél románul, és már nem úgy van, mint régen, hogy ha ásványvizet kértél egy boltban, nem értette az eladó, hogy mit akarsz, mutat rá Simona Stănescu. Végül következtetésképpen elmondja, hogy miután saját szemével látta az itteni embereket, tájat, megtapasztalta az itteni vendégszeretetet, megszabadult az előítéleteitől.
„Természetes, hogy elfelejtették”
Radu Neagu a Cavaleria.ro oldalon meleglelkű, vendégszerető emberekről ír, és felidézi, gyakori elképzelés, hogy a magyarok „csúnyán néznek a románokra, és nem akarnak románul megszólalni”. Mint írja, a kis falvakban az emberek többsége tényleg nem tud románul, mert tanulták ugyan az iskolában, de ha húsz éve nem beszélik, „természetes, hogy elfelejtették”. Nincs, ahol román szót halljanak, mert nem nagyon járnak ki a faluból, csak ha személyi igazolványt kell cserélni, magyarázza Radu Neagu, majd gyönyörű fotókkal illusztrált beszámolóban mutatja be a háromszéki kastélyokat, kúriákat.
A hagyományok, az épített örökség, a vendégszeretet miatt érdemes ellátogatni a Székelyföldre Zina Tănase, a Eusuntzina.ro blog szerzője is, de a meghívott bloggerek zöme a kúriákról, kastélyokról, templomokról, népi mesterségekről, borvízforrásokról, mofettákról ír. Simona Stănescu például egy négynapos túrajavaslattal is előrukkol, módszeresen feltérképezve Kovászna megye kistérségeit, a látnivalókat, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot, a kézdivásárhelyi udvartereket, a kisbaconi Benedek Elek-emlékházat, a kovásznai borvízforrásokat vagy a bálványosi várat.
Többen lelkesen népszerűsítik a nemesi turizmust, a szálláshelyeket, az olaszteleki Daniel-kastélyt, vagy a maksai Benke-kúriát, Florin Arjocu, a Drumliber utazási blog alapítója pedig az UNESCO világörökség részét képező gelencei Szent Imre-templomról közöl részletes beszámolót. Zina Tănase a meglátogatott népi mestereket, a vargyasi bútorfestőket, kovácsmestert, kádárt dicséri. Elmeséli, hogy mindenütt terített asztallal és pálinkával fogadták, hogy a kovácsmester az izzó fogóban sütött nekik szalonnát, hogy a kádárnál diót ropogtattak, hogy a vízimalomnál kézzel törték a házikenyeret és házi zsírt, lekvárt kaptak mellé.
Megismétlik a kirándulást
Jövő héten egy csoport román turisztikai újságíró érkezik Háromszékre, majd külföldi újságírókkal, bloggerekkel is megismétlik az információs kirándulást, mesélte lapunknak Grüman Róbert, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület elnöke. Hozzátette, bár még nem vonták meg a mérleget, már most érződik, hogy a projekt sikeres volt, nemcsak a blogokon jelentek meg beszámolók, hanem a sajtó is tudósított a kirándulásról, így több fórumon is teret kaptak a háromszéki látnivalók.
Újságírók népszerűsítik Dálnokot
Újságírókat látott vendégül a Közösségért Alapítvány Dálnokon, hogy feldolgozzák a faluhoz kapcsolódó történeteket, és népszerűsítsék a települést. A Kolozsváron létrehozott Közösségért Alapítvány hivatalos partnere a MOL Románia, Dálnokon három évvel ezelőtt vásárolták meg a Gál-kúriát, hogy helyet biztosítsanak a tehetségtámogató és gyermekgyógyító programjaiknak. A felújított kúriát és a melléje épített vendégházat tavaly avatták fel, a központot Barabás Miklós festőművészről nevezték el, akinek édesanyja dálnoki Gál-leány volt. A központban a hétvégén bukaresti, kolozsvári és temesvári újságírókat láttak vendégül, akik feldolgozzák a faluhoz kapcsolódó történeteket: itt született Dózsa György az 1514-es parasztfelkelés vezére, itt gyermekeskedett Barabás Miklós, míg a felújított Gál-kúriában Gábor Áron ágyújába való golyót találtak. Az alapítvány vezetői abban bíznak, hogy a rendezvény révén ismertté válik a falu, fellendül a turizmusa, megtelik élettel a központ, a vendégforgalomból befolyt összeget pedig programjaik finanszírozására tudják majd fordítani.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2015. október 20.
Autóbuszok indulnak Sepsiszentgyörgyről Székelyföld határának megvilágítására
A sepsiszentgyörgyi Helyi Szállítási Vállalat október 24-én 16.45 órakor autóbuszokat indít Székelyföld határának megvilágítására.
A Lábas Ház elől Rétyre a központba, ahonnan a fúvószenekar kíséretével vonulnak a központi rendezvény helyszínére, Uzon községbe Bikfalva határán a Zákány aljába, Kökösbe a Gábor Áron emlékmű mögötti gyülekezési pontba.
Továbbá a sepsiszentgyörgyi Erzsébet-parki megállóból Aldobolyba, a Hágóra, vagyis a sepsiillyefalvi gyülekezési pontba indul autóbusz. Visszaindulás mindenhonnan 20.30 órakor. A jegyek egységes ára 4-4 lej menet-jövet.
Közlemény
Erdély.ma
2015. október 23.
Az ’56-os forradalom kitörésére emlékeznek Erdélyben
Erdély-szerte megemlékeznek a hétvégén az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitöréséről. Kolozsváron az RMDSZ Kolozs megyei szervezete és a Kolozsvár Társaság pénteken 13.30-tól tart megemlékezést a Sétatéren álló ’56-os emlékműnél.
A nemzeti ünnep alkalmával 17 órától a belvárosi unitárius templomban felekezetközi ünnepi istentiszteletet tartanak. Fellép a János Zsigmond Unitárius Kollégium énekkara, majd megkoszorúzzák az 1956-os hősök emlékére a templom bejáratánál állított márványtáblát.
Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében pénteken 11 órától tartanak rövid megemlékező műsort a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán, az ’56-os emléktáblánál, melyen jelen lesz Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke is. Pénteken 17 órától Hidak, korok, Budapest címmel nyílik kiállítás a Partiumi Keresztény Egyetem emeleti aulájában, a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezésében. A tárlatot Módos Péter, az Európai Utas Alapítvány elnöke, a kiállítás kurátora mutatja be az érdeklődőknek.
A kiállítás az elmúlt 300 év történelmét mutatja be Budapest (Pest és Buda) hídjainak történetén keresztül, felhasználva a legjobb magyar képzőművészek, festők, rajzolók műveinek másolatait és fotódokumentumokat. A kiállított anyagok között több 1956-os kötődésű fotó is található, ily módon az esemény egyben megemlékezés is az 1956-os magyar forradalomra.
Marosvásárhelyen pénteken három helyszínen is emlékeznek az ’56-os forradalom és szabadságharc kitörésének 59. évfordulójára. Az EMNT Maros megyei szervezete 13 órától a Bolyai téri unitárius templomba várja az emlékezőket, ahol ’56 erdélyi vonatkozásait Kálmán Attila történész ismerteti. Az 1956-os Bajtársi Társaság 18 órától a Vártemplomban tart ünnepi megemlékezést, majd megkoszorúzzák a templom udvarán levő 1956-os kopjafát. A Magyar Dolgozók Egyesülete és az Erdélyi Magyar Baloldal szintén 18 órától a Deus Providebit Tanulmányi Házban tart emlékrendezvényt, ahol Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója tart rövid történelmi visszatekintést.
Sepsiszentgyörgyön 11 órától megkoszorúzzák a polgármesteri hivatal homlokzatán található Gloria Victis emléktáblát, valamint Szalai Attila ’56-os mártír Csíki utcai emléktábláját. A nemzeti ünnep alkalmából a kommunista diktatúra áldozatainak emlékházában 12 és 17 óra között nyílt napot tartanak. A látogatáshoz előzetes bejelentkezés szükséges a 0726–237947-es telefonszámon. 18 órától az ’56-os emlékparkban hajtanak fejet a hősök és mártírok előtt, majd fáklyás körmenetet tartanak az Erzsébet parkig, ahol a kommunizmus áldozatainak emlékére állított kopjafánál helyeznek el virágokat.
Kézdivásárhelyen 13 órától a református temető kopjafáinál tisztelegnek az ’56-os hősök előtt, majd 18.30-tól az iskolák diákjai vonulnak fel fáklyákkal a Gábor Áron téren. A megemlékező műsor és koszorúzás a Hősök Emlékművénél 19 órától kezdődik.
Kovásznán pénteken 17 órától a központi parkban lévő emlékműnél emlékeznek. A Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont udvarán pénteken 17 órától kezdődik a megemlékezés. Csíkszeredában pénteken 11 órától a Kalász lakótelepi temető előtti téren felállított 1956-os kopjafánál kezdődik a programsorozat. A központi ünnepség 17 órától lesz az 1956-os téren, a Gloria Victis-emlékműnél.
Székelyudvarhelyen 18 órakor a Székelyföldi Filharmónia kamaraestjével kezdődik megemlékezés a városháza Szent István Termében, majd 19 órától az Udvarhely Néptáncműhely lép fel a művelődési ház színpadán. 20 órakor innen indul a fáklyás felvonulás az üldözöttek és áldozatok emlékművéhez, ahol ünnepi műsor és koszorúzás lesz.
Gyergyószentmiklóson a római katolikus temetőben tartanak emlékműsort pénteken 17 órától.
Krónika (Kolozsvár)
2015. október 24.
Emlékezés a gyönyörű lehetetlenre (Kézdivásárhely) (Ötvenhat Háromszéken)
Két helyszínen, a régi református temetőben (fotó) és az egykori hadapródiskola előtti téren emlékeztek a magyar forradalom kitörésének 59. évfordulójára tegnap Kézdivásárhelyen.
A református temetőben a Szoboszlay-kirakatperben kivégzett erdélyi vértanúk – Szoboszlay Aladár, Huszár József, Ábrahám Árpád, dr. Kónya B. István, Orbán Károly, dr. Ştefan Fîntînar, Lukács István, Tamás Imre, Tamás Dezső és Orbán István – emlékére állított kopjafánál a Református Kollégium tanárai és diákjai rótták le kegyeletüket és emlékeztek a magyar forradalom mártírjaira. Ruszka Sándor iskolalelkész néhány gondolatát osztotta meg a hallgatósággal az alig tizennégy napig tartó forradalomról, gyönyörű lehetetlennek nevezve a pesti srácok hősies próbálkozását, akik szembeszálltak a szovjet tankokkal és harcoltak a szabadságért. „Soha többé nem akarunk hasonló terrort, mint amilyen ‘56-ban volt” – hangsúlyozta. Ezt követően Mike Bernadett diáklány ünnepi beszéde hangzott el – aki a mai nemzedék példaképeinek nevezte az ‘56-os forradalmárokat –, majd a kollégium IX. B osztályos tanulói alkalomhoz illő ünnepi műsort mutattak be Rancz-Gyárfás Zsuzsa magyartanár és Ruszka Sándor iskolalelkész rendezésében. A magyar himnusz eléneklése után koszorúkat helyeztek el az ‘56-osok emlékjelénél.
Kézdivásárhely önkormányzata és a város középiskolái idén is közösen emlékeztek a forradalomra. Este az öt középiskola tanulói és pedagógusai fáklyákkal és gyertyákkal vonultak a Gábor Áron térre, majd együtt érkeztek a megemlékezés helyszínére, a volt hadapródiskola előtti Hősök emlékművéhez. Ezt megelőzően a Magyar Polgári Párt önkormányzati képviselői és a Gábor Áron Szakképző Líceum tanárai megkoszorúzták az 1956-os emlékművet, Vetró András szobrász alkotását, ahol a 15. gyalogezred hagyományőrző katonái álltak díszőrséget.
Az egykori kaszárnya előtti téren, a világháborús hősök emlékműve előtt több százan gyűltek össze. Az alkalomhoz illő zenés-verses műsort – Kormorán- és Ákos-dalokkal fűszerezve – a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulói mutatták be Nagy-Babos Tamás magyartanár és Pakó László zenetanár irányítása alatt. Egyetlen beszéd hangzott el, Tell Edit alpolgármester Paks testvérváros üzenetét tolmácsolta. „Tartsanak meg hitünkben és akarásunkban 1956 hősei. Mutassunk példát egymásnak és legfőképpen gyermekeinknek, mutassuk meg a hétköznapok és az ünnepek értelmét, legyen kitartásunk, türelmünk egymáshoz, mindenekelőtt a gyermekekhez és a fiatalokhoz, tanítsuk meg őket a példaképek vállalására, a tisztesség és az igazság melletti kiállásra” – mondotta a magyar atomváros elöljárója. A magyar és a székely himnusz eléneklése után az ünnepség koszorúzással és gyertyagyújtással ért véget.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 31.
Egyetemistákat támogatnak, romákat integrálnának
Záróvizsgára készülő, mesteri, valamint doktorátusi tanulmányokat folytató diákoknak kínál ösztöndíjat Sepsiszentgyörgy önkormányzata. A csütörtöki soros tanácsülésen a mélyszegénységben élők segítését elindító határozatról, valamint a fizetéses parkolási zóna kiterjesztéséről is döntöttek.
Az ösztöndíjprogram sepsiszentgyörgyi végzős egyetemi hallgatók támogatásáért jött létre, és havonta folyósított anyagi segítséget nyújt a nyerteseknek, bárhol is tanuljanak. A szabályzat értelmében 35 évnél fiatalabb, sepsiszentgyörgyi lakcímmel rendelkező, nappali tagozaton pályázók elbírálásánál figyelembe veszik a kérelmező tanulmányi eredményeit, a szakterületen végzett kutatásait, ugyanakkor pontot ér az államvizsga, mesteri vagy doktori dolgozat innovatív jellege és a szakmai konferenciákon való részvétel is.
Az ösztöndíjat az önkormányzat képviselő-testülete azzal a feltétellel szavazta meg, hogy csak az részesüljön a támogatásban, aki egy, előre meghatározott kritériumrendszer alapján minimálisan 40 pontot teljesít. Ezúttal Zsigmond József, a program ötletgazdája, valamint önkormányzati képviselő javaslatára a testület úgy határozott, hogy a korábbi pontszámot 36-ra csökkentik, mert gyakran még a kiváló tanulmányi átlaggal rendelkező hallgatók előtt sem nyitott egy-egy nagyobb szabású konferencián való részvétel.
Az iratkozási időszak november 23-án kezdődik, január 22-éig tart, a pályázók névsorát január 25-én függesztik ki, majd február 1-jén döntenek, hogy ki nyerte el a juttatást. A fellebbezés és annak kivizsgálása február 9-éig tart. Az alapképzésen záróvizsgázóknak 300, a mesteris hallgatóknak 500, a doktorátusi tanulmányok befejezésére havi 1000 lejt folyósítanak fejenként a helyi költségvetésből elkülönített ösztöndíjalapból. A soros ülés alkalmával arról is döntöttek a képviselő-testület tagjai, hogy a nemrégen elkészült Gábor Áron utcában kialakított parkolóhelyek fizetésessé válnak, valamint arról, hogy az őrkői lakóövezetben, mélyszegénységben élők területeinek jogi helyzetét tisztázzák.
Őrkő lakói miatt már beadványt is intéztek a helyiek az önkormányzathoz, mert megelégelték a folyamatos lopásokat, később Antal Árpád, a megyeszékhely polgármestere pedig kijelentette: meg kell szüntetni a szegregációt. Mint a csütörtöki soros ülésen a városvezető fogalmazott, az előterjesztett határozattervezet nem oldja meg az Őrkő problémáját, ám ez lesz az első lépés, amelyeket a következő hónapokban újak követnek. Antal Árpád ugyanakkor elmondta azt is, mindez azért szükséges, hogy az Európai Uniós soron következő költségvetési ciklusában pályázni tudjanak a már említett zónában élő mélyszegények lakhatási, szociális, egészségügyi és munkahely-teremtési problémáikat megoldandó projektek finanszírozására.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2015. november 4.
Felleltároztuk és megjelöltük
A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző október 27–29. között befejezte a Kovászna Megye Tanácsa által finanszírozott, közel négy éve elkezdett emlékfás projektjét. A Nemzeti örökségünk – háromszéki emlékfák nyomában című pályázat során 76 településen sikerült felleltározni és megjelölni emlékfáinkat a következő megosztásban: a millennium emlékére 53, Erzsébet magyar királyné emlékére 33, és Háromszék nagy szülöttjeinek tiszteletére 58 emléktábla került a kulturális és történelmi értékű emlékfáinkra.
Társpartnerként a GPS-feltérképezést a Zöld Nap Egyesület végezte. Hálásan köszönjük támogatóinknak (Kézdivásárhelyi Rotary Klub, Pro Schola Kulturális Egyesület) és partnereinknek (Kelengye Egyesület, Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete, a 34. sz. Gábor Áron Cserkészcsapat), hogy hozzájárulásukkal biztosították pályázati tervünk megvalósítását. Köszönjük mindazon intézményeknek (iskolák, egyházak, polgármesteri hivatalok), fizikai személyeknek, akik segítséget nyújtottak, megtiszteltek jelenlétükkel, valamint vendégül láttak bennünket az ezen alkalommal tartott verses-zenés emlékünnepségeken.
Kis Emese programfelelős
Közlemény
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2015. november 14.
Magyar irodalom a magyar nyelv napján
Ugyan véletlen egybeesés, hogy – az elmúlt évek gyakorlatát folytatandó – a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár kiemelt magyarországi meghívottjai épp a Romániában idén első alkalommal ünnepelhető magyar nyelv napján léphettek a sepsiszentgyörgyi közönség elé, ám sehogy jobban nem lehetne indítani egy leendő piros betűs napot, mint irodalommal. Tompa Andreát, Györe Balázst és Krusovszky Dénest Károlyi Csaba faggatta tegnap este a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében irodalomhoz való viszonyukról, és természetesen szóba került az egységes magyar irodalom örökös dilemmája is.
Károlyi Csaba irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese a szerzők bemutatását követően arról faggatta a meghívottakat: befolyásolta-e pályaválasztásukat, összefügg-e írói mibenlétükkel az, hogy honnan származnak, mennyire meghatározóak gyermek- és fiatalkori körülményeik alkotásaikra. A Kolozsváron született Tompa Andreát mindenféleképp, hiszen első regénye önéletrajzi ihletésű, a másodikban – melynek helyszíne szintén Kolozsvár – már meg kellett teremtenie a várost. Mint mondta, „elhamvad” benne az izgalom, ha írásainak más helyszínt kell keresnie, bár tudatában van annak, hogy ha minden regényének cselekménye ugyanott történik, az „bezárja az embert”, mégis reméli, egyszer majd sikerül annyira „szétírnia” Kolozsvárt, hogy az a város már nem az a város lesz. Krusovszky Dénes épp ellenkezőleg viszonyul, ő Hajdúnánáson nőtt fel, viszonyát, így utólag, rendeznie kell a „nem világvégi helyzet, de unalmas” kisvárossal. Györe Balázs életét nagyon meghatározta Újpest, tizenkét és fél évesen a Rózsadombra kerülve, normális körülmények közé, de idegen világba csöppent, ott valami megszakadt az életében, és „magyarázkodni kell azóta is, hogy mit keresek ebben a világban”. Az „elhajlások” faggatás során Krusovszky Dénes elmondta, a versek után azért kezdett prózát írni, mert vannak történetei, amelyeket lírában nem lehet megközelíteni (hogy novelláskötetét követi-e regény, a kérdés nyitott maradt), a színikritikusként is ismert Tompa Andrea második regénye, az 1910-es, 20-as évek Kolozsvárján játszódó szerelmi történet talán nehézkes, az időbeli eltávolodást kereső sajátos, archaizáló nyelvről beszélt, meg arról, hősei azért orvosnövendékek, és nem például színészek, mert „a művészregényektől hideglelést kapok”. Az örökös téma, az egységes magyar irodalom dilemmája igazából ezúttal sem oldódott, Tompa Andrea szerint az erdélyi irodalom skatulyázása egyértelműen politikai találmány, Krusovszky Dénes szerint olvasás közben nem az számít, hogy az alkotó honnan származik vagy hol él (ő maga most épp Bécsen), hanem hogy a mű tetszik az olvasónak vagy sem. Egyfajta gordiuszicsomó-megoldást Károlyi Csaba kínált: regionalizmus létezik a magyar irodalomban.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 17.
Kádár Gyula: Székelyföld ostroma
Kádár Gyula illyefalvi-sepsiszentgyörgyi történész Székelyföld ostroma című legújabb könyve a szerző hirtelen elhunyta utáni napokban került ki a nyomdából. Része annak a sorozatnak, amelyet 2010-ben indított a történész, publicista, ez a Székelyföld határán című kötettel kezdődött, majd folytatódott a Székely hazát akarunk (2011), Múltunk kötelez (2012), Sepsiszentgyörgy korai története és népessége – Székely vértanúk (2013), Prés alatt a magyarság – Nemzeti elnyomás Romániában (2013) című kötetekkel, tavaly a Gábor Áron-évben a Gábor Áron életútja című könyve jelent meg.
Jelen kötet első részét tematikájában a Prés alatt a magyarság folytatásának tekinthetjük. A történelmi-publicisztikai írásokban olyan időszak elevenedik meg, amelyben a nacionalista cinizmus és a nemzeti kizárólagosság nem ismer határt. A nemzeti türelmetlenség a már megszerzett minimális nemzetiségi jogokkal való élést is korlátozza. A szerző felleltározza a „törvényes törvénytelenségek” sorát. Törvényes, mert a hatalmi intézmények a nemzetiségi jogok korlátozásakor a román állam törvényeire hivatkoznak, és emellett – akárcsak a kommunista diktatúra idején – különböző kreált ürügyekkel büntetnek. Így például a székely zászlót reklámzászlónak minősítik. A középületeken egy-egy magyar szó is pereskedések, fenyegetések sorát vonhatja maga után. Például Gidófalván a polgármesteri hivatal 1904-ben épült székhelyén a Községháza felirat többévi per tárgyaként szolgált, és súlyos pénzbüntetések fenyegetéseként letakarva várja a demokratikus törvényalkotás megvalósulását. A dr. Benedek Géza világhírű magyar orvosról elnevezett kórház nevét is megváltoztatnák, mindegy, hogy kiről, csak román legyen. A háromszéki református székelyektől egyszerűen elveszik a Református Székely Mikó Kollégiumot... A szerző a nyílt diszkrimináció alkalmazásáról is ír. Hatalmas pénzbírsággal fenyegetik a magyarokat, ha tiltakozni, tüntetni akarnak az autonómiáért. Erre példa a 2015. március 10-re Marosvásárhelyre meghirdetett autonómiatüntetés megtiltása. Teszik ezt akkor, amikor a szélsőséges Új Jobboldal hívei magyarellenes jelszavakat harsogva masíroznak a székely városokban, és évek óta erős rendőri védelem mellett büntetlenül gyalázzák az őshonos székelységet, fasiszta ideológiára jellemző szlogeneket kiabálnak. A magyarok hiába fordulnak jogorvoslatért az ügyészséghez, mert ott úgy döntenek, hogy a kelta keresztes zöldingesek felvonulásai nem törvénysértőek. Ez is mutatja – állítja a szerző –, hogy az államhatalom intézményei egyetértenek a magyarok megfélemlítésével, megalázásával. A könyvből világossá válik, hogy Romániában a magyarellenesség nem partizánakció, nem szélsőséges hőbörgők, nem a román sajtó nacionalista vonulatának szereplése, hanem egy jól megtervezett nacionalista hatalmi „vasgyámságáról”, nemzetiségi elnyomásról van szó. Az úgynevezett igazságszolgáltatás diszkriminatív döntéseit, a prefektusok ténykedéseit minden bizonnyal felülről irányítják – írja a szerző. Az államvezetés legmagasabb szintjén pedig akadnak olyan miniszterek, akik tevőlegesen, magyarellenes kijelentésekkel is bátorítják a szélsőségeseket. Figyelemre méltó a Román Hírszerző Szolgálat 2014. évi jelentése, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy az országban „etnikai alapú” veszélyforrás alakult ki. A megerősödő autonomista mozgalom oka szerintük Bukarest magyarellenes politikája.
Kádár Gyula rávilágít, hogy a történelmi és nemzetiségi jogra alapozott autonómiaharc jogos. Éberen kell figyelni az államhatalom intézményeire és a szélsőségesek mesterkedéseire, mert a diktatúrában jól ismert húzd meg-ereszd meg taktikát alkalmazva ügyködnek, csak a kedvező pillanatra várnak. Nagy tervükről, Székelyföld egy román többségű régióba való betagolásáról nem mondtak le. A szerző rámutat arra is, hogy a partiumi magyarságot is megilleti a kollektív jog, a szórványban élő magyarságot a kulturális autonómia.
A kötet második része olvasmányosan megírt szakdolgozat: Andrei Şaguna püspök életét és tevékenységét mutatja be. Kádár objektíven felsorolja a püspök érdemeit is, de tudja, hogy Şaguna politikai kalandor, karrierista. Láthatjuk, hogy egy tehetséges fiatalember hogyan válik gátlástalan politikussá, ha karrierjét építeni akarja. Megismerhetjük a főpap 1848–1849-es szerepét, mellyel máig ható kárt okozott. 1849 januárjában a püspök egy küldöttség élén Bukarestbe ment, hogy a megszálló cári hadsereget behívja a magyar szabadságharc leverésére. Érvként az erdélyi magyarokat a románok tömeges lemészárlásával rágalmazta meg. Ebben gyökerezik ma is a Kolozsváron felállított uszító, gyűlöletkeltést tápláló tábla, melyet a szélsőséges Gheorghe Funar polgármestersége idején állítottak.
Az ellentmondásos személyiségű Şaguna életrajzát azért kell ismerni – írja a szerző –, mert a főpapban Erdély egyik legnagyobb személyiségét tisztelő román politikusok hatására utcákat, tereket neveznek el róla, szobrokat állítanak. Kádár Gyula ismerteti azoknak a demokratikusan gondolkodó román értelmiségieknek a véleményét, akik az erdélyi románok és magyarok békés együttélésének hívei.
Kádár Gyula könyve nemcsak a magyarság jogaiért folyó küzdelem tükre, hanem olyan ismeretek közvetítője, melyekre e küzdelemhez szükség van.
Kádár Gyula Székelyföld ostroma című könyvét a Székely Akadémia rendezvénysorozat részeként szerdán 18 órától mutatjuk be Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. A könyv – mint a sorozat többi kötete is – megvásárolható lesz a helyszínen, kapható a Háromszék lapterjesztő standjain, a sepsiszentgyörgyi Diákboltban, valamint a Tortoma Könyvesházban.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 17.
Megjelent a Kincses Képeskönyv Sepsiszentgyörgyöt bemutató kötete
A Kincses Képeskönyv erdélyi városokat ismertető sorozatának legújabb kiadványa Sepsiszentgyörgyöt mutatja be. A képeskönyv megyeszékhelyi könyvbemutatója 2015. november 19-én, csütörtökön, 19 órától a Bod Péter Megyei Könyvtárban lesz. A rendezvényen a könyv szerzője, Zágoni Bálint és az illusztrátor, Jánosi Andrea mellett részt vesznek a kötet történész szakértői: Csáki Árpád, József Álmos, Nagy Botond, Sztáncsuj Sándor József, valamint Tóth-Bartos András is.
A nagy sikerű képeskönyvsorozat leginkább az iskoláskorúakat célozza meg, de az olvasmányos, mívesen illusztrált színes világ a mindenkori olvasó számára is élménydús barangolást nyújt az adott település múltjáról és jelenéről. Ezúttal Háromszék szívébe, Sepsiszentgyörgyre szólítja olvasóit a tizenegy fejezet, amely segít feltérképezni a város hétszáz éves múltját, elárulva többek közt azt is, miként festett a középkorban az éves sokadalom Szentgyörgyön, a XVIII. században miért nem örvendtek a város lakói a huszárezred éves hadgyakorlatainak, azt is megtudjuk, hogy Jókai Mór is többször megfordult a városban, és hogy milyen tornaversenyen bizonyultak a szentgyörgyi diákok az ország legjobbjainak. A kiemelkedő épületek, a Lábas Ház vagy a vártemplom mellett Sepsiszentgyörgy legendás alakjaival: Gábor Áron, Császár Bálint, ifjú Gödri Ferenc és Kós Károllyal is megismerkedhetünk az aprólékos rajzokon, „Tekintsd tehát a Kincses Képeskönyvet kedvcsinálónak, várostörténeti kutatásaid kiindulópontjának. Reméljük, hogy a könyv elolvasása után kedvet kapsz a város további történetei, kincsei után kutakodni.” – összegeznek a kiadvány alkotói ajánlójukban.
A szerzők munkáját helyi szakemberekből álló csapat segítette, akik a közösen kiválasztott témákhoz szakirodalmat ajánlottak, a képi világtörténelmi hitelességének kialakításában is segítették az illusztrátor munkáját, illetve szakmailag ellenőrizték a kéziratot – mondta el kérdésünkre Csáki Árpád történész. A kötet a helyszínen megvásárolható.
A sorozat első, Kolozsvárt bemutató könyve 2007-ben elnyerte a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Szép Könyv versenyének fődíját. Ezt követően Marosvásárhely, Nagyvárad és Segesvár után, Visegrádról és Székesfehérvárról is kiadvány született.
A sepsiszentgyörgyi könyvbemutatón a könyv alkotóival Szonda Szabolcs könyvtárigazgató beszélget, a meghívott Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
maszol.ro
2015. november 25.
Ápolni az Erzsébet-kultuszt!
Olvasói levél
Olvastam a Székely Hírmondóban a Felleltároztuk és megjelöltük című, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző diákjainak akciójáról szóló beszámolót. Örömmel töltött el, hogy még létezik ilyen érdekeltségű csoport, akik szeretik nemzeti örökségünket ápolni. Így az Erzsébet királyné emlékfáival kapcsolatban is örömmel közlöm, hogy keressenek fel azok, akik ezt a kultuszt meg akarják tartani, mert az egyik könyvem éppen erről szól.
Ez egy 277 oldalas könyv, aminek a címe Erzsébet Királynő Emlékfái, a Magyar Királyi Minisztérium állította össze és adta ki. Ebben vármegyénként az adatok csoportosítva vannak. Ha felkeresnek, én ezt a nagy értéket önöknek adom, mármint az eredeti példányt. Én már sajnálom, hogy megöregedtem, és egészségi állapotom sem rózsás. Örököseim nincsenek, mert a lányom nyolcadik éve itt hagyott örökre, unokáim nem mutatnak szeretetet a könyvek iránt.
Ebben a kötetben találtam meg azt az adatot is, miszerint Lécfalva elöljárósága a nagy utca mentén ültetett emlékfákat. Nálunk, Nagyborosnyón a Magyar Királyi Állami Népi Iskola kertjébe 3 ezer fenyőfacsemetét ültettek, az Oltár-hegyen további 703 darab fenyőfát. Ezekből úgy három éve hetet kivágtak, mert száradtak ki.
Az emlékfák ültetésére indult mozgalom a boldogult királyné őfelsége neve napján, 1898. november 29-én vette kezdetét. Sokáig gondolkodtam azon, hogy a könyvből egy kiállítást is lehetne szervezni, mert minden lapja külön értéket képvisel. Megkérem önöket, az ötletemet továbbítsák a Rotary Klubnak, a Pro Schola Kulturális Egyesületnek, a 34-es számú Gábor Áron Cserkészcsapatnak, Kis Emese programfelelősnek, illetve mindazoknak, akik ezt az Erzsébet-kultuszt ápolják, mert szívesen felajánlom számukra a könyveimet.
Kovács Márta, Nagyborosnyó
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2015. november 27.
Nagygyűlés Csíkszeredában
"Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó!"
Tisztelt Honfitársak!
Az 1918. december elsején Gyulafehérváron elhangzott ígéretek a mai napig nem teljesültek. Akkor, az ott összesereglett románság teljes jogegyenlőséget ígért nagyapáinknak. Ma is ezeket az ígéreteket kérjük számon.
Mondjuk ki: olyan országot akarunk, ahol az adott szónak súlya, az írásnak értéke van. Olyan országot, ahol egyenrangú állampolgárok vagyunk, és nem veszélyforrásként tekintenek ránk!
Mondjuk ki: az 1918. december 1-jén elfogadott elvek kell képezzék a Romániában fennálló nemzeti egyenlőség és nemzeti szabadság erkölcsi, történelmi és jogi alapját.
Ezekre az elvekre építette a Magyar Polgári Párt ötpontos alkotmánymódosító tervezetét, és erre alapoztuk azt a Románia Kormányának címzett petíciónkat is, amelyet 2014. november 29-én a sepsiszentgyörgyi Gábor Áron-teremben a Magyar Polgári Párt kétszáz önkormányzati tanácsosa fogadott el, majd a város főterén zajló nagygyűlésen is megerősítettünk.
Ma új kormánya van az országnak. Az új kormány fennen hirdeti európai elkötelezettségét. Tegyük egyértelművé számukra: közösségünket megilleti minden olyan jog, ami természetes a 21. század Európájában, és ezek szavatolása nélkül nem teremthető meg a társadalmi béke. Európa ma, az új kihívások közepette sem tekinthet el alapvető értékeinek tiszteletben tartásától. Üzenjünk tehát Csíkszereda főteréről Tamási Áront idézve: "Ennek a népnek élnie kell!"
Józan ész, magyar szolidaritás és felelősség az erdélyi magyarok iránt! Ennek szellemében hívunk mindenkit, legyünk ott, mutassunk erőt!
Találkozzunk 2015. november 28-án 14 órakor Csíkszereda főterén!
Biró Zsolt,
a Magyar Polgári Párt elnöke
Népújság (Marosvásárhely)
2015. november 30.
Visszanyeri eredeti arcát a Benedek-kúria
Folyamatosan dolgoznak Gyergyószentmiklós legrégebbi, máig fennmaradt faszerkezetű lakóházának felújításán. A Benedek-kúriánál zajló munkálatokat igyekeznek úgy elvégezni, hogy a megoldások tükrözzék a 165 éves épület eredeti állapotát, illetve, hogy a felújítást követően látható legyen, mi eredeti, és mi nem.
Köllő Miklós műépítész elmondta, szakszerűen végzik a Gábor Áron és a Halászok utca sarkán álló műemlék épület restaurálását. A felújítás felügyeletével megbízott szakember a helyszínen mutatta meg az újságíróknak az eddigi munka eredményét, beszélt a jelenleg zajló munkálatok szükségességéről.
Mint mesélte, a pincében végeztek a restaurálással. A hiányzó boltíveket oly módon állították helyre, hogy csak a szakavatottak számára érzékelhető a különbség az eredeti és a pótelemek között. A rögtönzött vízelvezetést is megoldották az alagsorban. Az épület nyugati homlokzatához tartozó szobákban lebontották az álmennyezetet, így láthatóvá vált a régi deszkafödém. „Kellemes meglepetés volt, hogy bár lepusztult állapotban van, helyreállítható” – mondta Köllő.
Az épület egyik legértékesebb része, az utca felőli homlokzat sincs már nagy veszélyben a szakember szerint, elmondta, hogy az építés évszámát is őrző vakolat nagy felületeken elvált az azt hordozó deszkarétegtől, és félő volt, hogyha az épület megremeg, a vakolat leesik. Ezt speciális eljárással rögzítették.
„A több mint másfél évszázados vakolatot az épület nagy részén kidobták az 1990-es években történt felújításkor, ezért a kevés megmaradt nagyon értékes” – mutatott rá Köllő. Hozzátette, a megmaradt eredeti rész teszi majd lehetővé az épület festésének restaurálását. Jelenleg a fedélszéken dolgoznak, ahol szintén történtek szakszerűtlen beavatkozások a ‘90-es években: a tér élményén rontottak a szemmagasságba behelyezett deszkák, és a fedélszék eredeti szerkezetét is megváltoztatták. Ezeket korrigálja a kivitelező.
A tetőfödéshez használni kívánt dránica már az épület udvarán van, de hogy mikor kerül végső helyére, nem tudni. Köllő Miklós szerint a határidőknél fontosabb az a szakszerű hozzáállás, ami a kivitelező részéről tapasztalható. Ez sokszor időigényes, ám nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megfelelően lehessen elvégezni a felújítást, mutatott rá.
Egy korábbi alkalommal egyébként azt is elmondta, hogy a rendelkezésre álló pénzből nem lehet az 1840-ben épült ház minden egyes részét az eredeti állapotba visszaállítani, és rendeltetését is szem előtt kell tartani, mindezek ellenére a munkálatokat úgy végzik el, hogy folytatni lehessen, ha a jövőben adódik erre mód.
Pethő Melánia
Krónika (Kolozsvár)