Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. október 4.
Esszék gyöngyfüzére (Hazanéző könyvek bemutatója)
Serdült Benke Éva Sepsiszentgyörgyön
Irodalmi és történelmi esszék gyöngyfűzére – így jellemezte dr. Nagy Lajos nyugalmazott rétyi orvos a székelyföldi származású, Pakson élő Serdült Benke Éva Erdélyi bárka című kötetét, Gutai István paksi író, nyugalmazott könyvtárigazgató pedig a szerző legfrissebb, Életem, Erdély /Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2014/ című könyvéről beszélve felhívta a figyelmet: a székelyföldi származású írónő őrzi a szót, ébren tartja a történelmi emlékezetet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében tartott könyvbemutató egyfajta kultúrtörténeti időutazássá alakult: erdélyi városok – Nagyvárad, Nagyenyed, Marosvásárhely –, híres családok – a Telekiek, a Hallerek stb. – történetét, patinás műemlékek képét elevenítették fel, a jelenbe minduntalan beszüremkedtek a múlt emlékei, a család történetét, az egyén életútját alakító történelmi események.
Dr. Nagy Lajos az írónő életútját ismertetve elmondta: Sepsiszentgyörgyön született, gyermekkora első éveiben Szentivánlaborfalván nevelkedett, majd Marosvásárhelyre költöztek, jelenleg a magyarországi Pakson él. A szerző az esszék születéséről beszélt: folyamatosan igyekszik megismerni a múltat, ellátogatni a történelmi helyekre, felkutatni a forrásokat. Miután Gutai Júlia részleteket olvasott fel a könyvből, Gutai István közölte: az Életem, Erdély című kötet a szerző negyedik műve – A meg sem ismert Palágyi, az Elindultam szép hazámba és az Erdélyi bárka után –, az írásokban szó esik többek között az erdélyi orvoslás kezdeteiről, a marosvásárhelyi orvosi egyetem történetéről, elrománosításáról, a szoborállító Háromszékről, de műemlékek történetéről is. A közönség soraiból akadt, aki máris olvasta a bemutatott könyveket, szépnek és hasznosnak minősítette az írásokat, majd példaként a kézdivásárhelyi Gábor Áron-szobor históriájának analógiájaként a csomafalvi Kossuth-szobor történetét elevenítette fel, amely eredetileg Marosvásárhelyen állt, majd 1921-ben lerombolták, az elmúlt időszakban pedig a gyergyószéki településen állították fel újra, ha már Marosvásárhelyen nem lehetett.
Történelem költői szavakkal – zárszó gyanánt Gutai István így jellemezte Serdült Benke Éva esszéit, melyeket Sepsiszentgyörgyön kívül a héten bemutattak még Szentivánlaborfalván és Kézdivásárhelyen is.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Serdült Benke Éva Sepsiszentgyörgyön
Irodalmi és történelmi esszék gyöngyfűzére – így jellemezte dr. Nagy Lajos nyugalmazott rétyi orvos a székelyföldi származású, Pakson élő Serdült Benke Éva Erdélyi bárka című kötetét, Gutai István paksi író, nyugalmazott könyvtárigazgató pedig a szerző legfrissebb, Életem, Erdély /Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2014/ című könyvéről beszélve felhívta a figyelmet: a székelyföldi származású írónő őrzi a szót, ébren tartja a történelmi emlékezetet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében tartott könyvbemutató egyfajta kultúrtörténeti időutazássá alakult: erdélyi városok – Nagyvárad, Nagyenyed, Marosvásárhely –, híres családok – a Telekiek, a Hallerek stb. – történetét, patinás műemlékek képét elevenítették fel, a jelenbe minduntalan beszüremkedtek a múlt emlékei, a család történetét, az egyén életútját alakító történelmi események.
Dr. Nagy Lajos az írónő életútját ismertetve elmondta: Sepsiszentgyörgyön született, gyermekkora első éveiben Szentivánlaborfalván nevelkedett, majd Marosvásárhelyre költöztek, jelenleg a magyarországi Pakson él. A szerző az esszék születéséről beszélt: folyamatosan igyekszik megismerni a múltat, ellátogatni a történelmi helyekre, felkutatni a forrásokat. Miután Gutai Júlia részleteket olvasott fel a könyvből, Gutai István közölte: az Életem, Erdély című kötet a szerző negyedik műve – A meg sem ismert Palágyi, az Elindultam szép hazámba és az Erdélyi bárka után –, az írásokban szó esik többek között az erdélyi orvoslás kezdeteiről, a marosvásárhelyi orvosi egyetem történetéről, elrománosításáról, a szoborállító Háromszékről, de műemlékek történetéről is. A közönség soraiból akadt, aki máris olvasta a bemutatott könyveket, szépnek és hasznosnak minősítette az írásokat, majd példaként a kézdivásárhelyi Gábor Áron-szobor históriájának analógiájaként a csomafalvi Kossuth-szobor történetét elevenítette fel, amely eredetileg Marosvásárhelyen állt, majd 1921-ben lerombolták, az elmúlt időszakban pedig a gyergyószéki településen állították fel újra, ha már Marosvásárhelyen nem lehetett.
Történelem költői szavakkal – zárszó gyanánt Gutai István így jellemezte Serdült Benke Éva esszéit, melyeket Sepsiszentgyörgyön kívül a héten bemutattak még Szentivánlaborfalván és Kézdivásárhelyen is.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 6.
Kopjafát avattak Torockón
Kopjafát avattak pénteken Torockón az 1848–49-es szabadságharc hőseinek emlékére, ezzel kölcsönözve ünnepi jelleget a témában a Duna Házban előtte rendezett tudományos konferenciának. A település főterén felállított kopjafa előtt Hernády Zsolt történész, a konferencia főszervezője örömét fejezte ki, hogy a Duna Ház éppen Torockón nyitotta meg kapuit, és hogy a kulturális központ első rendezvénye sikeresen zajlott le.
Beke Márton Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője idézte Széchenyi István szavait, miszerint „nyelvében él a nemzet”. Az ünnepi szónok hozzátette: szükség van erős gazdaságra és erős társadalomra is, amelynek tagjai összefognak. Egy ilyen társadalom viszont csak a szorosan együttműködő közösségek, családok talaján képes létrejönni, mindehhez pedig nélkülözhetetlen a szabadság. Beke Márton szerint 1848 üzenete az, hogy a nemzet a szabadságát kiharcolja, mert élhetővé akarja tenni saját világát. A torockói konferenciának a tanulsága, hogy a nemzet csak együtt lehet sikeres – jelentette ki a főosztályvezető, hozzétéve, a helyi közösségek szintjén kell megvalósulnia a közös gondolkodásnak és cselekvésnek, amelyet a magyar kormány is igyekszik elősegíteni. Erre törekszik a Duna Televízió is, amely a Torockón álló Duna Ház révén segít a helyiközösség megerősödésében – mondta Beke Márton Zoltán. A Duna Ház július 6-án nyitotta meg kapuit azzal a céllal, hogy kulturális központként működve elsősorban a szórványban élő magyarság szülőföldön maradását segítse. Dobos Menyhért, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta: a kulturális intézmény az október 6-i nemzeti gyásznap előtti napokra időzítette első rendezvényét, melynek mottójául Görgey Artúr szavait választották: „Az igaz ügy örökre veszve nem lehet.”
Egyed Ákos bodosi származású történész, akadémikus a kétszáz évvel ezelőtt született Gábor Áron szerepéről beszélt Háromszék önvédelmi harcában. Felidézte, hogy a székelység annak idején fontos döntés előtt állt: vállalja fegyveresen az önvédelmi harcot, avagy behódol a császári seregeknek. A küzdelem ugyanis nehéztüzérség nélkül kilátástalannak tűnt. Ebben a helyzetben vállalta Gábor Áron az ágyúöntést, s ezek a fegyverek tették lehetővé a székelyeknek, hogy megküzdhessenek a náluk sokkal erősebb ellenséggel. Süli Attila őrnagy, budapesti tudományos kutató gróf Mikes Kelemen huszár ezredes katonai pályafutását idézte fel, emlékeztetve, hogy ő alakította meg a 15. Mátyás-huszárezredet. Csikány Tamás hadtörténész, egyetemi tanár emberközeli képet festett Bem Józsefről. Kedves Gyula, a Hadtörténeti Múzeum igazgatója az aradi vértanúk emlékét idézte fel, mégpedig az egykori aradi ereklyemúzeum gyűjteményei alapján, vetített előadás keretében.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kopjafát avattak pénteken Torockón az 1848–49-es szabadságharc hőseinek emlékére, ezzel kölcsönözve ünnepi jelleget a témában a Duna Házban előtte rendezett tudományos konferenciának. A település főterén felállított kopjafa előtt Hernády Zsolt történész, a konferencia főszervezője örömét fejezte ki, hogy a Duna Ház éppen Torockón nyitotta meg kapuit, és hogy a kulturális központ első rendezvénye sikeresen zajlott le.
Beke Márton Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője idézte Széchenyi István szavait, miszerint „nyelvében él a nemzet”. Az ünnepi szónok hozzátette: szükség van erős gazdaságra és erős társadalomra is, amelynek tagjai összefognak. Egy ilyen társadalom viszont csak a szorosan együttműködő közösségek, családok talaján képes létrejönni, mindehhez pedig nélkülözhetetlen a szabadság. Beke Márton szerint 1848 üzenete az, hogy a nemzet a szabadságát kiharcolja, mert élhetővé akarja tenni saját világát. A torockói konferenciának a tanulsága, hogy a nemzet csak együtt lehet sikeres – jelentette ki a főosztályvezető, hozzétéve, a helyi közösségek szintjén kell megvalósulnia a közös gondolkodásnak és cselekvésnek, amelyet a magyar kormány is igyekszik elősegíteni. Erre törekszik a Duna Televízió is, amely a Torockón álló Duna Ház révén segít a helyiközösség megerősödésében – mondta Beke Márton Zoltán. A Duna Ház július 6-án nyitotta meg kapuit azzal a céllal, hogy kulturális központként működve elsősorban a szórványban élő magyarság szülőföldön maradását segítse. Dobos Menyhért, a Duna Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta: a kulturális intézmény az október 6-i nemzeti gyásznap előtti napokra időzítette első rendezvényét, melynek mottójául Görgey Artúr szavait választották: „Az igaz ügy örökre veszve nem lehet.”
Egyed Ákos bodosi származású történész, akadémikus a kétszáz évvel ezelőtt született Gábor Áron szerepéről beszélt Háromszék önvédelmi harcában. Felidézte, hogy a székelység annak idején fontos döntés előtt állt: vállalja fegyveresen az önvédelmi harcot, avagy behódol a császári seregeknek. A küzdelem ugyanis nehéztüzérség nélkül kilátástalannak tűnt. Ebben a helyzetben vállalta Gábor Áron az ágyúöntést, s ezek a fegyverek tették lehetővé a székelyeknek, hogy megküzdhessenek a náluk sokkal erősebb ellenséggel. Süli Attila őrnagy, budapesti tudományos kutató gróf Mikes Kelemen huszár ezredes katonai pályafutását idézte fel, emlékeztetve, hogy ő alakította meg a 15. Mátyás-huszárezredet. Csikány Tamás hadtörténész, egyetemi tanár emberközeli képet festett Bem Józsefről. Kedves Gyula, a Hadtörténeti Múzeum igazgatója az aradi vértanúk emlékét idézte fel, mégpedig az egykori aradi ereklyemúzeum gyűjteményei alapján, vetített előadás keretében.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 11.
Emlékőrző Galícia
Ha a hangrögzítés technikájának bár töredékével rendelkeztünk volna ifjú korunkban, sok részletet menthettünk volna meg nagyapáink-apáink első világháborús emlékeiből – osztottuk meg véleményünket Balázs Antallal, akinek abban a szerencsében volt része, hogy magyarországi barátaink meghívták Galíciába meglátogatni a magyar katonai emlékeket őrző vidékeket, az első világégés véráztatta háborús színtereit. S mert egyre fogy az évfordulós esztendő, arra kértük, ossza meg olvasóinkkal is lengyelhoni élményeit.
– Bedécs Gyula régi barátomnak megígértem, hogy ha Galícia felé mennek, emlékkopját faragok a brassói huszonnégyes honvéd gyalogezred emlékére, és személyesen elviszem velük oda – kezdett a történetbe. – 2012-ben voltunk mi már együtt, ugyancsak a huszonnégyesek emlékeit keresve, Olaszországban, eljutottunk Doberdóig, az Isonzóig, viszontláthattuk a Pó-síkság magyar vér áztatta harci színtereit. Ebben az évben Galícia következett, ide szervezett emléktúrát a győri székhelyű Isonzó Baráti Kör. Ismerkedni mentünk a galíciai harcterekkel-emlékekkel, főt hajtani ott nyugvó hőseink sírhantjánál.
Itt közbevetem: mifelénk is élt egy hivatásos haditudósító, aki a huszonnégyesek nyomában bejárta Galícia és az olasz front színtereit, s megrázó eseményeit könyvben rögzítette. Ádám Éva író a lengyel származású Kamenitczky Etelka volt, aki bányafelőr lányaként született Köpecen. Könyvének hasonmás kiadása régi feladata a hazai magyar könyvkiadásnak. Síremléke a Fehér megyei Kulcs temetőjében áll, múlhatatlan érdemeiért nem emelt neki emléktáblát Köpecen az utókor. – Én Rymanówban találkoztam barátaimmal – folytatja Balázs Antal. – Első megállónk Salis Soglio volt. Ott áll Galícia legnagyobb erődje, az akkor épített 15 közül! Ezeket bekerítették az oroszok. Kiéheztették az erődök katonáit, akik fűrészkorpával keverték a lisztet, hogy mindenkinek jusson egy darab kenyér, majd fogságba hurcolták a legyengülteket Oroszországba. Emlékezetes marad számomra, mert itt hajtottak főt a Harangozó dédunokák felmenőjük, Harangozó István síremléke előtt. Emlékbeszédet mondott Harangozó Bertalan, Vas megye jelenlegi kormánymegbízottja, imát Harangozó Vilmos kőszegi plébános, felhangzottak Kulcsár Béla harmonikaművész katonadalai. Megható volt. Másnap eljutottunk Galícia egyik legnagyobb hadtörténeti múzeumába, megtekinthettük annak nagyon gazdag gyűjteményét, ez a város volt Przemyśl. Magyar katonák-kiskatonák vére áztatta itt a földet, megrázó élmény volt látni, ahogy a sokat szenvedett és szabadságszerető lengyel nép mennyire őrzi-gondozza a magyar hősöket befogadó temetőket! Koszorúztunk. Az első világháborúban magyar katonák ezrei haltak hősi halált az itt álló romos erőd egykori orosz ostromakor. Nekik állított emléket a költő Gyóni Géza a Csak egy éjszakára című versében. Egyike volt az erőd védőinek, itt került orosz fogságba, ahonnan soha nem tért haza. Azt azonban már kevesebben tudhatják, hogy a Bodosban nyugvó Egyed Géza tanító a krasznojárszki fogolytáborban kötött barátságot Gyónival, aki felett halálakor lévita képzésű református kántortanítóként mondott emlékbeszédet – csavargatva az emlékezés gomolyáját, ezt is felelevenítjük Balázs Antallal. A magyar nép külön emlékművet szentelt a przemyśli vesztett csatának. A Margit híd budai hídfője mellett áll az oroszlános emlékmű, rajta ennyi: Przemyśl. És ha magunkat keressük, van még érdekes dolog, ami minket, sepsiszentgyörgyieket ehhez a galíciai városhoz köt: a megyeszékhely szívében, a Szent József-plébániatemplom tornyában naponta megszólal egy szép hangú harang, melyet ebben a városban, Lengyelország egyik nagyobb harangöntödéjében öntöttek! – Augusztus 6-án Luznára igyekeztünk, ahol bemutatták a Pustki-dombon fekvő hősi temető magyar részlegét – sorolja Balázs Antal. – Menet közben fejet hajtottunk a Gorlicei-domb előtt is, a második sorsfordító galíciai ütközet színhelyén. A Pustki-domb temetőjét nemzetiszín szalaggal vettük körül, és minden magyar katonasíron meggyújtottunk egy mécsest. Tábori misét tartottak a csoport magyar papjai, ministráltak a Harangozó fivérek, az Isonzó Kör bemutatta műsorát. Számunkra emlékezetes meglepetés volt, hogy a misén tiszteletét tette a luznai önkormányzat képviselőete. Tarnówba siettünk, Bem apó szülővárosába, és útközben igazi élmény volt megállni Limanówban. Itt van a Limanovai Magyar Hősi Temető. Felolvastuk Muhr Ottomár limanovai hős ezredes emlékművének megrázó feliratát, amelyen a 9. császári és királyi huszárezred magyar katonáinak neve sorakozik. A magyar nyelvű felirat így hangzik: „1914 december 11–12-én ezredes urunkkal együtt halt huszárok drága vérének, kemény öklének, szótlan magyar hűségének emlékére”. Fergeteges harc alakult ki itt annak idején, az ezred leszállt a lóról, és kézitusára került sor. Az ezredes sortüzet és rohamot vezényelt, s ennek során hősi halált halt... Nincs olyan szó, amellyel ki lehetne fejezni, hogy mit éreztem én, a csehétfalvi székely ember, amikor Tarnówban megláttam annak a Bem tábornoknak a díszes és szép síremlékét, aki életét az utolsó percig veszélyeztette a magyar szabadságért, és örökre összekötötte a barátság fonalával a magyar és a lengyel nemzetet.
Azt már a nem Háromszéken és Erdélyben élő olvasóink kedvéért jegyezzük meg, hogy Bem tábornok Háromszék földjén is többször megfordult. Petőfivel egy moldvai útjáról hazatérőben nagyon letörten találkozott Bereckben, és elmondta a költőnek, hogy szívesen jönnének fegyverbe Háromszékre a moldvai csángó magyarok, de akkor oda vissza soha nem tudnának térni, hiszen mit mondanának az ott élő románok, hogy ők Erdélyben a románok ellen harcolnak! A Bem–Petőfi találkozó emlékműve Bereck főterén áll, szobra Kézdivásárhely szívében, nevét felvette a lemhényi iskola. A nemzetét elnyomó orosz cári hatalom ellen akart harcolni, úgy gondolta, a török–orosz viszályban szerepet kaphat még, így beállt a török seregbe. Ám ahhoz, hogy abban harcolhasson, fel kellett vennie a muzulmán hitet. Így lett Bem Józsefből Murad pasa, aki a szíriai Aleppo városát megmentette a pusztítástól. Ott szerzett sérüléseibe halt bele. 79 évig pihentek földi maradványai az aleppói temetőben, majd 1929-ben szülővárosa kezdeményezésére exhumálták hamvait és hazaszállították. A lengyel katolikus püspöki kar azonban nem engedélyezte keresztény földbe temetését, ezt igen leleményesen Szyszko Bohusz szobrász-építész úgy oldotta meg, hogy egy mesterséges tó közepén hat oszlopra helyezte Bem szarkofágját, a tábornok végső nyughelyét. Az égbe temették Bem József maradványait!
– Utunk utolsó emlékezetes állomása Tuchów volt, számomra a legfontosabb település, mert ennek a városkának hadi temetőjében nyugszanak a sokat szenvedett magyar királyi brassói 24-es honvéd gyalogezred hős katonái, a mi vidékünk férfiai. Ebben a temetőben a meghatódottságtól megszállva helyeztük el zuhogó esőben az általam faragott kopját azoknak az emlékére, akik soha nem láthatták meg székelyföldi szülőfalujukat. Amire bedöngöltük a kopjafát, megérkezett a városka polgármestere. Látni lehetett arcán a megilletődöttséget, pedig egy szót sem értett abból, ami ott elhangzott! Mire a kőszegi plébános megszentelte a kopjámat, kisütött és ránk mosolygott a Nap. Szerethette az Úristen a huszonnégyeseket – mondtam a plébánosnak, mert megsiratta őket. Végezetül pedig egy nagyon megható dolog történt: az a polgármester, aki szemtanúja volt az emlékállításnak, odajött, és megsimogatta a kopjafát! Hirtelen hazagondoltam, és azt mondtam magamban, hogy micsoda nemes gesztus lett volna, ha a mi megyénk prefektusa is megsimogatott volna legalább egy emlékkopját azok közül, amelyeket felszenteltünk Gábor Áron síremléke mellett az eresztevényi temetőben. Mennyire más érzéssel távozott volna onnan az a pár száz résztvevő, aki jelenlétével megtisztelte a szabadságharcos hős születésének bicentenáriumát! A lengyelek szeretetét felülírni nem lehet. Most hiszem, hogy mennyire igaz az a négysoros, miszerint „lengyel s magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát!” Azt is világgá kiálthatta volna Balázs Antal, hogy a lengyelek is megértsék, hogy a távoli Háromszéken, a Rétyi Nyír előterében szépen felújítva áll a huszonnégyes honvéd egész alakos szobra, amelynek újbóli avatóünnepségét jeles személyiségek jelenlétében tartottuk 2010. augusztus 20-án. Ezek a fiúk bámulatra méltó haditettekkel, hősi eseményekkel írták be nevüket az első világháború történetébe.
Kilencvenhat esztendeje annak, hogy Galíciában és az olasz fronton elnémultak a fegyverek, s már azok is hantok alatt pihennek, akik hazatérhettek a harcmezőkről. Galíciában estek át a tűzkeresztségen, védték a Kárpátokat, az Uzsoki-szorost. 1918 januárjának kemény telén parancsszóra átvitték őket az olasz frontra. Assiago alatt, a Piavé lankáján vívták lankadatlan küzdelmüket egészen az összeomlásig.
„Galícia véráztatta mezőin A szellő is csak susogva szálljon, Hősök nyugszanak ott, fiatal fiúk, Hősök álmát ne zavarja meg senki a világon!” Bíró István fiatal önkéntes sorai ezek, amelyek a korabeli hírlapokban láttak napvilágot. 1914 októberében 285 halottat, 759 sebesültet jegyzett a statisztika, 853-an eltűntek! Ők voltak a muszka áradat fenntartói, a magyar bánat és hősiesség jelképei.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Ha a hangrögzítés technikájának bár töredékével rendelkeztünk volna ifjú korunkban, sok részletet menthettünk volna meg nagyapáink-apáink első világháborús emlékeiből – osztottuk meg véleményünket Balázs Antallal, akinek abban a szerencsében volt része, hogy magyarországi barátaink meghívták Galíciába meglátogatni a magyar katonai emlékeket őrző vidékeket, az első világégés véráztatta háborús színtereit. S mert egyre fogy az évfordulós esztendő, arra kértük, ossza meg olvasóinkkal is lengyelhoni élményeit.
– Bedécs Gyula régi barátomnak megígértem, hogy ha Galícia felé mennek, emlékkopját faragok a brassói huszonnégyes honvéd gyalogezred emlékére, és személyesen elviszem velük oda – kezdett a történetbe. – 2012-ben voltunk mi már együtt, ugyancsak a huszonnégyesek emlékeit keresve, Olaszországban, eljutottunk Doberdóig, az Isonzóig, viszontláthattuk a Pó-síkság magyar vér áztatta harci színtereit. Ebben az évben Galícia következett, ide szervezett emléktúrát a győri székhelyű Isonzó Baráti Kör. Ismerkedni mentünk a galíciai harcterekkel-emlékekkel, főt hajtani ott nyugvó hőseink sírhantjánál.
Itt közbevetem: mifelénk is élt egy hivatásos haditudósító, aki a huszonnégyesek nyomában bejárta Galícia és az olasz front színtereit, s megrázó eseményeit könyvben rögzítette. Ádám Éva író a lengyel származású Kamenitczky Etelka volt, aki bányafelőr lányaként született Köpecen. Könyvének hasonmás kiadása régi feladata a hazai magyar könyvkiadásnak. Síremléke a Fehér megyei Kulcs temetőjében áll, múlhatatlan érdemeiért nem emelt neki emléktáblát Köpecen az utókor. – Én Rymanówban találkoztam barátaimmal – folytatja Balázs Antal. – Első megállónk Salis Soglio volt. Ott áll Galícia legnagyobb erődje, az akkor épített 15 közül! Ezeket bekerítették az oroszok. Kiéheztették az erődök katonáit, akik fűrészkorpával keverték a lisztet, hogy mindenkinek jusson egy darab kenyér, majd fogságba hurcolták a legyengülteket Oroszországba. Emlékezetes marad számomra, mert itt hajtottak főt a Harangozó dédunokák felmenőjük, Harangozó István síremléke előtt. Emlékbeszédet mondott Harangozó Bertalan, Vas megye jelenlegi kormánymegbízottja, imát Harangozó Vilmos kőszegi plébános, felhangzottak Kulcsár Béla harmonikaművész katonadalai. Megható volt. Másnap eljutottunk Galícia egyik legnagyobb hadtörténeti múzeumába, megtekinthettük annak nagyon gazdag gyűjteményét, ez a város volt Przemyśl. Magyar katonák-kiskatonák vére áztatta itt a földet, megrázó élmény volt látni, ahogy a sokat szenvedett és szabadságszerető lengyel nép mennyire őrzi-gondozza a magyar hősöket befogadó temetőket! Koszorúztunk. Az első világháborúban magyar katonák ezrei haltak hősi halált az itt álló romos erőd egykori orosz ostromakor. Nekik állított emléket a költő Gyóni Géza a Csak egy éjszakára című versében. Egyike volt az erőd védőinek, itt került orosz fogságba, ahonnan soha nem tért haza. Azt azonban már kevesebben tudhatják, hogy a Bodosban nyugvó Egyed Géza tanító a krasznojárszki fogolytáborban kötött barátságot Gyónival, aki felett halálakor lévita képzésű református kántortanítóként mondott emlékbeszédet – csavargatva az emlékezés gomolyáját, ezt is felelevenítjük Balázs Antallal. A magyar nép külön emlékművet szentelt a przemyśli vesztett csatának. A Margit híd budai hídfője mellett áll az oroszlános emlékmű, rajta ennyi: Przemyśl. És ha magunkat keressük, van még érdekes dolog, ami minket, sepsiszentgyörgyieket ehhez a galíciai városhoz köt: a megyeszékhely szívében, a Szent József-plébániatemplom tornyában naponta megszólal egy szép hangú harang, melyet ebben a városban, Lengyelország egyik nagyobb harangöntödéjében öntöttek! – Augusztus 6-án Luznára igyekeztünk, ahol bemutatták a Pustki-dombon fekvő hősi temető magyar részlegét – sorolja Balázs Antal. – Menet közben fejet hajtottunk a Gorlicei-domb előtt is, a második sorsfordító galíciai ütközet színhelyén. A Pustki-domb temetőjét nemzetiszín szalaggal vettük körül, és minden magyar katonasíron meggyújtottunk egy mécsest. Tábori misét tartottak a csoport magyar papjai, ministráltak a Harangozó fivérek, az Isonzó Kör bemutatta műsorát. Számunkra emlékezetes meglepetés volt, hogy a misén tiszteletét tette a luznai önkormányzat képviselőete. Tarnówba siettünk, Bem apó szülővárosába, és útközben igazi élmény volt megállni Limanówban. Itt van a Limanovai Magyar Hősi Temető. Felolvastuk Muhr Ottomár limanovai hős ezredes emlékművének megrázó feliratát, amelyen a 9. császári és királyi huszárezred magyar katonáinak neve sorakozik. A magyar nyelvű felirat így hangzik: „1914 december 11–12-én ezredes urunkkal együtt halt huszárok drága vérének, kemény öklének, szótlan magyar hűségének emlékére”. Fergeteges harc alakult ki itt annak idején, az ezred leszállt a lóról, és kézitusára került sor. Az ezredes sortüzet és rohamot vezényelt, s ennek során hősi halált halt... Nincs olyan szó, amellyel ki lehetne fejezni, hogy mit éreztem én, a csehétfalvi székely ember, amikor Tarnówban megláttam annak a Bem tábornoknak a díszes és szép síremlékét, aki életét az utolsó percig veszélyeztette a magyar szabadságért, és örökre összekötötte a barátság fonalával a magyar és a lengyel nemzetet.
Azt már a nem Háromszéken és Erdélyben élő olvasóink kedvéért jegyezzük meg, hogy Bem tábornok Háromszék földjén is többször megfordult. Petőfivel egy moldvai útjáról hazatérőben nagyon letörten találkozott Bereckben, és elmondta a költőnek, hogy szívesen jönnének fegyverbe Háromszékre a moldvai csángó magyarok, de akkor oda vissza soha nem tudnának térni, hiszen mit mondanának az ott élő románok, hogy ők Erdélyben a románok ellen harcolnak! A Bem–Petőfi találkozó emlékműve Bereck főterén áll, szobra Kézdivásárhely szívében, nevét felvette a lemhényi iskola. A nemzetét elnyomó orosz cári hatalom ellen akart harcolni, úgy gondolta, a török–orosz viszályban szerepet kaphat még, így beállt a török seregbe. Ám ahhoz, hogy abban harcolhasson, fel kellett vennie a muzulmán hitet. Így lett Bem Józsefből Murad pasa, aki a szíriai Aleppo városát megmentette a pusztítástól. Ott szerzett sérüléseibe halt bele. 79 évig pihentek földi maradványai az aleppói temetőben, majd 1929-ben szülővárosa kezdeményezésére exhumálták hamvait és hazaszállították. A lengyel katolikus püspöki kar azonban nem engedélyezte keresztény földbe temetését, ezt igen leleményesen Szyszko Bohusz szobrász-építész úgy oldotta meg, hogy egy mesterséges tó közepén hat oszlopra helyezte Bem szarkofágját, a tábornok végső nyughelyét. Az égbe temették Bem József maradványait!
– Utunk utolsó emlékezetes állomása Tuchów volt, számomra a legfontosabb település, mert ennek a városkának hadi temetőjében nyugszanak a sokat szenvedett magyar királyi brassói 24-es honvéd gyalogezred hős katonái, a mi vidékünk férfiai. Ebben a temetőben a meghatódottságtól megszállva helyeztük el zuhogó esőben az általam faragott kopját azoknak az emlékére, akik soha nem láthatták meg székelyföldi szülőfalujukat. Amire bedöngöltük a kopjafát, megérkezett a városka polgármestere. Látni lehetett arcán a megilletődöttséget, pedig egy szót sem értett abból, ami ott elhangzott! Mire a kőszegi plébános megszentelte a kopjámat, kisütött és ránk mosolygott a Nap. Szerethette az Úristen a huszonnégyeseket – mondtam a plébánosnak, mert megsiratta őket. Végezetül pedig egy nagyon megható dolog történt: az a polgármester, aki szemtanúja volt az emlékállításnak, odajött, és megsimogatta a kopjafát! Hirtelen hazagondoltam, és azt mondtam magamban, hogy micsoda nemes gesztus lett volna, ha a mi megyénk prefektusa is megsimogatott volna legalább egy emlékkopját azok közül, amelyeket felszenteltünk Gábor Áron síremléke mellett az eresztevényi temetőben. Mennyire más érzéssel távozott volna onnan az a pár száz résztvevő, aki jelenlétével megtisztelte a szabadságharcos hős születésének bicentenáriumát! A lengyelek szeretetét felülírni nem lehet. Most hiszem, hogy mennyire igaz az a négysoros, miszerint „lengyel s magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát!” Azt is világgá kiálthatta volna Balázs Antal, hogy a lengyelek is megértsék, hogy a távoli Háromszéken, a Rétyi Nyír előterében szépen felújítva áll a huszonnégyes honvéd egész alakos szobra, amelynek újbóli avatóünnepségét jeles személyiségek jelenlétében tartottuk 2010. augusztus 20-án. Ezek a fiúk bámulatra méltó haditettekkel, hősi eseményekkel írták be nevüket az első világháború történetébe.
Kilencvenhat esztendeje annak, hogy Galíciában és az olasz fronton elnémultak a fegyverek, s már azok is hantok alatt pihennek, akik hazatérhettek a harcmezőkről. Galíciában estek át a tűzkeresztségen, védték a Kárpátokat, az Uzsoki-szorost. 1918 januárjának kemény telén parancsszóra átvitték őket az olasz frontra. Assiago alatt, a Piavé lankáján vívták lankadatlan küzdelmüket egészen az összeomlásig.
„Galícia véráztatta mezőin A szellő is csak susogva szálljon, Hősök nyugszanak ott, fiatal fiúk, Hősök álmát ne zavarja meg senki a világon!” Bíró István fiatal önkéntes sorai ezek, amelyek a korabeli hírlapokban láttak napvilágot. 1914 októberében 285 halottat, 759 sebesültet jegyzett a statisztika, 853-an eltűntek! Ők voltak a muszka áradat fenntartói, a magyar bánat és hősiesség jelképei.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 12.
A Gyilkos-tónál ülésezett a Székelyföldi Önkormányzati Tanács
Az RMDSZ székelyföldi önkormányzati tisztségviselői és parlamenti képviselői találkoztak október 10-én a Gyergyószentmiklóshoz tartozó Gyilkostó üdülőtelepen, ahol aktuális közéleti problémákat vitattak meg. A résztvevőket Bende Sándor, az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének elnöke köszöntötte házigazdaként, aki a helyszínválasztást nemcsak a Gyilkos-tó turisztikai fontosságával indokolta, hanem a Hargita és Neamț megye közti tisztázatlan közigazgatási határok helyzetével is, hiszen Gyilkostó ebből a szempontból is jelentős település.
Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettese elmondta, hogy fontosnak tartja a regionális önkormányzati tanácsok időszakos találkozóit, hiszen számos olyan együttműködési témakör és kapcsolódási pont van az RMDSZ önkormányzati és kormányzati tisztségviselői között, amelyek megvitathatók a találkozón. A megbeszélésen jelen volt Korodi Attila környezetvédelmi miniszter is, aki a tárca által finanszírozott aktuális székelyföldi beruházások helyzetéről tájékoztatta a résztvevőket. Felszólalt Borbély László politikai alelnök is, aki hozzászólásában hangsúlyozta: az RMDSZ büszke a teljesítményére, az elért eredményekre: a 2014-es év során is jelentős megvalósítások születtek a Szövetség közbenjárására: többek között a pénzügyi amnesztiáról szóló jogszabály, a zászlótörvény elfogadása vagy akár a Székelyföldön különös jelentőséggel bíró Gábor Áron-ágyú hazahozatala, iskolabuszok biztosítása. Kelemen Hunor szövetségi elnök az államelnöki kampány helyzetéről számolt be, és elmondta, meggyőződése, hogy a romániai magyar szavazatok ismét a mérleg nyelvét képezhetik a választásokon, ahogy az már sok esetben előfordult.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a fiatalok elvándorlása, a történelmi egyházakkal való együttműködés, a Sapientia egyetem finanszírozása és az RMDSZ jogszabály-alkotási konzultációs rendszere ügyében foglalt állást. Mint kifejtette, a jogszabályalkotás és -módosítás konzultációs rendszerében nagyobb feladatot kellene kapniuk és vállalniuk a helyi és megyei önkormányzati vezetőknek, tisztségviselőknek, ennek érdekében érdemes lenne az önkormányzati hírlevélhez hasonlóan egy bejáratott rendszert kialakítani, amelyhez a SZÖT tagjai is aktívan hozzájárulnak.
A SZÖT jelen levő tagjai állásfoglalásban összegezték a történelmi egyházakkal való együttműködés fontosságát: a résztvevők úgy látják, meg kell osztani a közösségszervezést, a politikum feladatait történelmi egyházainkkal, a civil szférával, szakmai és egyéb szervezetekkel, ezért az egyházak nagyobb szerepvállalására van szükség az oktatási, szociális, egészségügyi szférában, illetve ezt lehetővé tevő jogszabály-módosításokra, amelyek kidolgozásában az RMDSZ önkormányzati és kormányzati tisztségviselői egyaránt szerepet vállalnak.
Állásfoglalásban fogalmazták meg a résztvevők a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem román állami finanszírozásának szükségességét is. Az előterjesztő, Borboly Csaba megyeelnök szerint ez tipikusan olyan kérdés, amely egyfelől nagyon fontos nemzeti közösségünk megmaradása szempontjából, másfelől pedig fenntarthatatlan az az állapot, hogy felsőfokú képzésen részt vevő romániai magyar adófizetők gyerekei felének/harmadának oktatási költségeihez a román állam egy lej támogatást sem ad, és a magyar állam vállalja a száz százalékot. „Ha a jelenlegi magyarországi támogatás mellett a Sapientia megkaphatná a román költségvetési támogatást is mint közhasznú intézmény, akkor nem kétséges számunkra, hogy a Sapientia egyetem Románia egyik legütőképesebb, legnagyobb presztízzsel rendelkező egyetemévé válhatna” – fejtette ki Borboly Csaba, és azt javasolta, hogy már a 2014–2015-ös tanévben rendezzék a közös finanszírozás kérdését, mert az visszafordíthatatlan és nagy segítség lenne a közösség megmaradásának. „Elvárásunkat az idevonatkozó román–magyar államközi egyezmények is alátámasztják” – hangsúlyozta. Ennek kapcsán Bokor Sándor, Parajd polgármestere szintén fontosnak nevezte a Sapientia egyetem támogatását, amely a magyarságé, így közösségi ügy.
Egy másik fontos kérdéskör a fiatalok elvándorlása, erre vonatkozóan Borboly Csaba egy RMDSZ-programcsomag létrehozásának igényét fogalmazta meg, amelyhez az önkormányzatok és civilszervezetek is tudnak társulni, hogy amit nem engednek meg a jogszabályok, azt szövetségi szinten tudják kezelni. A megyeelnök ismertette a Hargita megyei kezdeményezéseket ezen a téren: gyakornokprogram, ösztöndíjprogramok, tehetséggondozás, pályaorientációs tevékenység támogatása, pályaválasztási börzék szervezése tapasztalattal rendelkező magyarországi testvérmegyékkel együttműködve, a megyei tanács ifjúsági pályázati kiírásai vagy akár a diákhitelprogramra vonatkozó előterjesztés. Közlemény
Erdély.ma
Az RMDSZ székelyföldi önkormányzati tisztségviselői és parlamenti képviselői találkoztak október 10-én a Gyergyószentmiklóshoz tartozó Gyilkostó üdülőtelepen, ahol aktuális közéleti problémákat vitattak meg. A résztvevőket Bende Sándor, az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének elnöke köszöntötte házigazdaként, aki a helyszínválasztást nemcsak a Gyilkos-tó turisztikai fontosságával indokolta, hanem a Hargita és Neamț megye közti tisztázatlan közigazgatási határok helyzetével is, hiszen Gyilkostó ebből a szempontból is jelentős település.
Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettese elmondta, hogy fontosnak tartja a regionális önkormányzati tanácsok időszakos találkozóit, hiszen számos olyan együttműködési témakör és kapcsolódási pont van az RMDSZ önkormányzati és kormányzati tisztségviselői között, amelyek megvitathatók a találkozón. A megbeszélésen jelen volt Korodi Attila környezetvédelmi miniszter is, aki a tárca által finanszírozott aktuális székelyföldi beruházások helyzetéről tájékoztatta a résztvevőket. Felszólalt Borbély László politikai alelnök is, aki hozzászólásában hangsúlyozta: az RMDSZ büszke a teljesítményére, az elért eredményekre: a 2014-es év során is jelentős megvalósítások születtek a Szövetség közbenjárására: többek között a pénzügyi amnesztiáról szóló jogszabály, a zászlótörvény elfogadása vagy akár a Székelyföldön különös jelentőséggel bíró Gábor Áron-ágyú hazahozatala, iskolabuszok biztosítása. Kelemen Hunor szövetségi elnök az államelnöki kampány helyzetéről számolt be, és elmondta, meggyőződése, hogy a romániai magyar szavazatok ismét a mérleg nyelvét képezhetik a választásokon, ahogy az már sok esetben előfordult.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a fiatalok elvándorlása, a történelmi egyházakkal való együttműködés, a Sapientia egyetem finanszírozása és az RMDSZ jogszabály-alkotási konzultációs rendszere ügyében foglalt állást. Mint kifejtette, a jogszabályalkotás és -módosítás konzultációs rendszerében nagyobb feladatot kellene kapniuk és vállalniuk a helyi és megyei önkormányzati vezetőknek, tisztségviselőknek, ennek érdekében érdemes lenne az önkormányzati hírlevélhez hasonlóan egy bejáratott rendszert kialakítani, amelyhez a SZÖT tagjai is aktívan hozzájárulnak.
A SZÖT jelen levő tagjai állásfoglalásban összegezték a történelmi egyházakkal való együttműködés fontosságát: a résztvevők úgy látják, meg kell osztani a közösségszervezést, a politikum feladatait történelmi egyházainkkal, a civil szférával, szakmai és egyéb szervezetekkel, ezért az egyházak nagyobb szerepvállalására van szükség az oktatási, szociális, egészségügyi szférában, illetve ezt lehetővé tevő jogszabály-módosításokra, amelyek kidolgozásában az RMDSZ önkormányzati és kormányzati tisztségviselői egyaránt szerepet vállalnak.
Állásfoglalásban fogalmazták meg a résztvevők a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem román állami finanszírozásának szükségességét is. Az előterjesztő, Borboly Csaba megyeelnök szerint ez tipikusan olyan kérdés, amely egyfelől nagyon fontos nemzeti közösségünk megmaradása szempontjából, másfelől pedig fenntarthatatlan az az állapot, hogy felsőfokú képzésen részt vevő romániai magyar adófizetők gyerekei felének/harmadának oktatási költségeihez a román állam egy lej támogatást sem ad, és a magyar állam vállalja a száz százalékot. „Ha a jelenlegi magyarországi támogatás mellett a Sapientia megkaphatná a román költségvetési támogatást is mint közhasznú intézmény, akkor nem kétséges számunkra, hogy a Sapientia egyetem Románia egyik legütőképesebb, legnagyobb presztízzsel rendelkező egyetemévé válhatna” – fejtette ki Borboly Csaba, és azt javasolta, hogy már a 2014–2015-ös tanévben rendezzék a közös finanszírozás kérdését, mert az visszafordíthatatlan és nagy segítség lenne a közösség megmaradásának. „Elvárásunkat az idevonatkozó román–magyar államközi egyezmények is alátámasztják” – hangsúlyozta. Ennek kapcsán Bokor Sándor, Parajd polgármestere szintén fontosnak nevezte a Sapientia egyetem támogatását, amely a magyarságé, így közösségi ügy.
Egy másik fontos kérdéskör a fiatalok elvándorlása, erre vonatkozóan Borboly Csaba egy RMDSZ-programcsomag létrehozásának igényét fogalmazta meg, amelyhez az önkormányzatok és civilszervezetek is tudnak társulni, hogy amit nem engednek meg a jogszabályok, azt szövetségi szinten tudják kezelni. A megyeelnök ismertette a Hargita megyei kezdeményezéseket ezen a téren: gyakornokprogram, ösztöndíjprogramok, tehetséggondozás, pályaorientációs tevékenység támogatása, pályaválasztási börzék szervezése tapasztalattal rendelkező magyarországi testvérmegyékkel együttműködve, a megyei tanács ifjúsági pályázati kiírásai vagy akár a diákhitelprogramra vonatkozó előterjesztés. Közlemény
Erdély.ma
2014. október 17.
Történelem táncban
Megtiszteltetés Csíkszeredában szervezni az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját – emelte ki András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója, házigazdai minőségében a rendezvény csütörtök esti megnyitóján.
Az igazgató szerint a résztvevő öt együttes a városi művelődési házban vasárnapig tartó fesztiválon igyekszik a legerősebb oldalát bemutatni a közönségnek és a szakmának. A megnyitón felszólaló Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester szerint azért is fontos ez az esemény, mert „a tánc az erős oldalunk, és ezzel is tudjuk bizonyítani, hogy Székelyföld létezik”.
Háromszék Táncegyüttes a színpadon
A megnyitó után a Háromszék Táncegyüttes adta elő a Gábor Áron táncjátékot, előadásuknak az volt az apropója, hogy éppen 200 éve született az 1948-48-es szabadságharc híres ágyúöntője. A székely nemzeti hős életét követte végig a táncjáték megelevenítve a hídvégi és a kökösi csatát.
Mesejáték, háború, a köz és a vándorút
A Nagyvárad Táncegyüttes ezúttal mesejátékot hoz a találkozóra: Andersen meséjét, a Pomádé király új ruháját, Ránki György gyermekoperájának táncos változatát péntek délelőtt 11-től adják elő. 19 órától a Maros Művészegyüttes lép fel az Imádság háború után című előadással, ők a magyar történelem egyik legnagyobb traumáját az első világháborút dolgozzák fel.
Az Udvarhely Néptáncműhely szombaton 11 órától játssza A köz című előadást, amely az emberi kapcsolatok formáit elemzi a tánc nyelvezete segítségével. A Hargita Együttes szombaton este 7 órától a Vándorúton – otthonról haza című folklórműsorát adja elő. A péntek és a szombati esti előadásokat követően táncházat tartanak a művelődési ház előcsarnokában.
Kiértékelés és szakmai előadások
András Mihálytól megtudtuk, hogy a tánctalálkozónak nincs versenyjellege, de zárt körben kiértékelik a produkciókat. Ha valaki szakmailag jobban szeretné megérteni a táncművészetet ezt megteheti a rendezvénysorozat keretében, mivel Kelemen László, a Budapesti Hagyományok Házának igazgatója nyilvános előadást tart pénteken 16 órától a Hunyadi László Kamarateremben Gondolatok a színpadi zene- és táncművészetről, hagyomány és korszerűség címmel.
Szombaton ugyancsak a Hunyadi László Kamarateremben délután négy órától Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészeti Szövetség elnöke pedig arról beszél, hogy a Magyar Állami Népi Együttessel miként állították színpadra az átváltozás mítoszát bemutató, Szarvasének című előadást. A tánctalálkozó vasárnap fejeződik be az este 7 órától tartandó gálával, amelyen közreműködik mind az öt együttes.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro
Megtiszteltetés Csíkszeredában szervezni az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját – emelte ki András Mihály, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója, házigazdai minőségében a rendezvény csütörtök esti megnyitóján.
Az igazgató szerint a résztvevő öt együttes a városi művelődési házban vasárnapig tartó fesztiválon igyekszik a legerősebb oldalát bemutatni a közönségnek és a szakmának. A megnyitón felszólaló Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester szerint azért is fontos ez az esemény, mert „a tánc az erős oldalunk, és ezzel is tudjuk bizonyítani, hogy Székelyföld létezik”.
Háromszék Táncegyüttes a színpadon
A megnyitó után a Háromszék Táncegyüttes adta elő a Gábor Áron táncjátékot, előadásuknak az volt az apropója, hogy éppen 200 éve született az 1948-48-es szabadságharc híres ágyúöntője. A székely nemzeti hős életét követte végig a táncjáték megelevenítve a hídvégi és a kökösi csatát.
Mesejáték, háború, a köz és a vándorút
A Nagyvárad Táncegyüttes ezúttal mesejátékot hoz a találkozóra: Andersen meséjét, a Pomádé király új ruháját, Ránki György gyermekoperájának táncos változatát péntek délelőtt 11-től adják elő. 19 órától a Maros Művészegyüttes lép fel az Imádság háború után című előadással, ők a magyar történelem egyik legnagyobb traumáját az első világháborút dolgozzák fel.
Az Udvarhely Néptáncműhely szombaton 11 órától játssza A köz című előadást, amely az emberi kapcsolatok formáit elemzi a tánc nyelvezete segítségével. A Hargita Együttes szombaton este 7 órától a Vándorúton – otthonról haza című folklórműsorát adja elő. A péntek és a szombati esti előadásokat követően táncházat tartanak a művelődési ház előcsarnokában.
Kiértékelés és szakmai előadások
András Mihálytól megtudtuk, hogy a tánctalálkozónak nincs versenyjellege, de zárt körben kiértékelik a produkciókat. Ha valaki szakmailag jobban szeretné megérteni a táncművészetet ezt megteheti a rendezvénysorozat keretében, mivel Kelemen László, a Budapesti Hagyományok Házának igazgatója nyilvános előadást tart pénteken 16 órától a Hunyadi László Kamarateremben Gondolatok a színpadi zene- és táncművészetről, hagyomány és korszerűség címmel.
Szombaton ugyancsak a Hunyadi László Kamarateremben délután négy órától Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészeti Szövetség elnöke pedig arról beszél, hogy a Magyar Állami Népi Együttessel miként állították színpadra az átváltozás mítoszát bemutató, Szarvasének című előadást. A tánctalálkozó vasárnap fejeződik be az este 7 órától tartandó gálával, amelyen közreműködik mind az öt együttes.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro
2014. október 20.
A példamutató Gábor Áron
Könyvbemutatóval egybekötött konferencián értekeztek helyi és magyarországi történészek, művészettörténészek Gábor Áron életéről, tetteiről, az ágyúöntés technikájáról, a székely hős emlékére emelt szobrokról, emlékművekről szombat délelőtt Sepsiszentgyörgyön. A megyei tanács által kezdeményezett Gábor Áron Emlékév részeként zajlott esemény helyszínéül nem véletlenül választották a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termét: emitt hangzott el, hogy lészen ágyú – hangsúlyozták többen is a konferencia nyitányában.
Köszöntőbeszédében Demeter László történész rámutatott: az 1848-as szabadságharc idején megvalósult a székely összefogás, erre most is szükség van, és ennek jegyében vesznek részt az eseményen mindhárom székely megye képviselői. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke emlékeztetett: sokadik rendezvénye a konferencia a Gábor Áron Emlékévnek, majd köszöntötte Kozma Pétert, a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kormánymegbízottját. Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke arra hívta fel a figyelmet: a székely összefogás szelleme perdöntő lehet a közösség jövője szempontjából, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke pedig azt hangsúlyozta: Gábor Áron a tettek embere volt, fontos, hogy a cselekvésbe vetett hit ma is éljen.
A megnyitót követően dr. Süli Attila őrnagy, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos kutatója nyitotta meg az előadások sorát, Erdővidék szerepét méltatva a szabadságharc hadiiparában. Következtetésként fogalmazta meg: 1848–49-ben a kistérség erején felül teljesített a hadiiparban. Dr. Prokai Gábor budapesti művészettörténész az ágyúöntés múltját, technikáit ismertette részletesen. Az ágyú történetéről szólva rámutatott: a fegyver előzményének számítottak például a hajítógépek, amelyekkel az ostromlott vár falain belülre lőttek be különféle „fegyvereket”: cserépedénybe tett kígyókat, viperákat, méhkast. A fából, vasból készített ágyúk történetének bemutatása után a bronzöntés technikájáról is szólt a művészettörténész. Bordi Zsigmond Loránd sepsiszentgyörgyi régész a Gábor Áron halálát okozó kökösi csata történetét ismertette, dr. Csikány Tamás ezredes, hadtörténész, a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára pedig a kor tábori tüzérségéről szólt, kitérve arra is, milyen műszaki, tudományos ismeretekkel kellett rendelkeznie egy tüzérnek a 19. század közepén. Dr. Szakács Lajos budapesti hadtörténész azt vette számba, mennyire változatos formákban él ma Gábor Áron emlékezete Magyarországon és a Kárpát-medencében: kezdve a kisgyermekek által is jól ismert népdaltól a tankönyveken, intézmény-, utcaneveken át a székely hősnek állított emlékművekig. Váry O. Péter, lapunk munkatársa, a Gábor Áron Ünnepet Rendező Bizottság elnöke az ágyúöntő háromszéki emlékezetéről beszélt, kitérve az eresztevényi emlékműre, a kézdivásárhelyi, csernátoni, berecki, sepsiszentgyörgyi szobrokra, majd dr. Jánó Mihály művészettörténész vette számba, miként ábrázolták Gábor Áront a képzőművészeti alkotásokban, kitérve Gyárfás Jenő befejezetlen kompozíciójára is.
Csikány Tamás ezt követően röviden bemutatta az Ágyúba öntött harangok című, az alkalomra megjelent tanulmánykötetet is. A konferencián elhangzott előadások közül több is része a kötetnek, de szólt a további szerzőkről, kiemelve a konferenciáról egészségügyi állapota miatt hiányzó Egyed Ákos akadémikust. Zárszóként Váry O. Péter jelentette be: novemberben Bereckben kerül sor a Gábor Áron Emlékév zárására, a tervek szerint ekkor mutatják be a meghirdetett irodalmi pályázatra beérkezett dráma felolvasószínházi változatát is.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Könyvbemutatóval egybekötött konferencián értekeztek helyi és magyarországi történészek, művészettörténészek Gábor Áron életéről, tetteiről, az ágyúöntés technikájáról, a székely hős emlékére emelt szobrokról, emlékművekről szombat délelőtt Sepsiszentgyörgyön. A megyei tanács által kezdeményezett Gábor Áron Emlékév részeként zajlott esemény helyszínéül nem véletlenül választották a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termét: emitt hangzott el, hogy lészen ágyú – hangsúlyozták többen is a konferencia nyitányában.
Köszöntőbeszédében Demeter László történész rámutatott: az 1848-as szabadságharc idején megvalósult a székely összefogás, erre most is szükség van, és ennek jegyében vesznek részt az eseményen mindhárom székely megye képviselői. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke emlékeztetett: sokadik rendezvénye a konferencia a Gábor Áron Emlékévnek, majd köszöntötte Kozma Pétert, a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kormánymegbízottját. Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke arra hívta fel a figyelmet: a székely összefogás szelleme perdöntő lehet a közösség jövője szempontjából, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke pedig azt hangsúlyozta: Gábor Áron a tettek embere volt, fontos, hogy a cselekvésbe vetett hit ma is éljen.
A megnyitót követően dr. Süli Attila őrnagy, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos kutatója nyitotta meg az előadások sorát, Erdővidék szerepét méltatva a szabadságharc hadiiparában. Következtetésként fogalmazta meg: 1848–49-ben a kistérség erején felül teljesített a hadiiparban. Dr. Prokai Gábor budapesti művészettörténész az ágyúöntés múltját, technikáit ismertette részletesen. Az ágyú történetéről szólva rámutatott: a fegyver előzményének számítottak például a hajítógépek, amelyekkel az ostromlott vár falain belülre lőttek be különféle „fegyvereket”: cserépedénybe tett kígyókat, viperákat, méhkast. A fából, vasból készített ágyúk történetének bemutatása után a bronzöntés technikájáról is szólt a művészettörténész. Bordi Zsigmond Loránd sepsiszentgyörgyi régész a Gábor Áron halálát okozó kökösi csata történetét ismertette, dr. Csikány Tamás ezredes, hadtörténész, a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára pedig a kor tábori tüzérségéről szólt, kitérve arra is, milyen műszaki, tudományos ismeretekkel kellett rendelkeznie egy tüzérnek a 19. század közepén. Dr. Szakács Lajos budapesti hadtörténész azt vette számba, mennyire változatos formákban él ma Gábor Áron emlékezete Magyarországon és a Kárpát-medencében: kezdve a kisgyermekek által is jól ismert népdaltól a tankönyveken, intézmény-, utcaneveken át a székely hősnek állított emlékművekig. Váry O. Péter, lapunk munkatársa, a Gábor Áron Ünnepet Rendező Bizottság elnöke az ágyúöntő háromszéki emlékezetéről beszélt, kitérve az eresztevényi emlékműre, a kézdivásárhelyi, csernátoni, berecki, sepsiszentgyörgyi szobrokra, majd dr. Jánó Mihály művészettörténész vette számba, miként ábrázolták Gábor Áront a képzőművészeti alkotásokban, kitérve Gyárfás Jenő befejezetlen kompozíciójára is.
Csikány Tamás ezt követően röviden bemutatta az Ágyúba öntött harangok című, az alkalomra megjelent tanulmánykötetet is. A konferencián elhangzott előadások közül több is része a kötetnek, de szólt a további szerzőkről, kiemelve a konferenciáról egészségügyi állapota miatt hiányzó Egyed Ákos akadémikust. Zárszóként Váry O. Péter jelentette be: novemberben Bereckben kerül sor a Gábor Áron Emlékév zárására, a tervek szerint ekkor mutatják be a meghirdetett irodalmi pályázatra beérkezett dráma felolvasószínházi változatát is.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 22.
Több műfaj a táncszínpadokon (Erdélyi hivatásos táncegyüttesek találkozója)
Táncszínházi produkció, folklórműsor, táncdráma, mesejáték – több műfajban valósítják meg hagyományőrző elképzeléseiket az erdélyi hivatásos néptáncegyüttesek, amelyek közül néhányat bemutattak hétvégén a tizedik, Csíkszeredában tartott találkozón.
A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes az Orza Călin rendezte Gábor Áron című táncdrámával vett részt a seregszemlén, amelyen az előadás A székely történelmi tudat és a néphagyomány megtartó erejének megjelenítéséért kapott elismerést a szakmai értékelőbizottságtól, a társulatból pedig Ürmösi-Incze Mária Terézia, Kocsis Hunor Tibor és Erőss Judit az Ügyes elnevezésű kitüntetést érdemelte ki. Lapunk érdeklődésére Deák Gyula együttesigazgató elmondta, fontosak ezek az évi találkozók, mert visszajelzést kapnak munkájukról, egy helyen látják egymás produkcióit, találkoznak a tánckarok, a művészeti irányítók, társulatvezetők, megosztják tapasztalataikat, gondjaikat. Mint korábbi esztendőkben, idén is terítékre került a képzés hiánya, az alacsony bérezés, amelyet nemcsak egymásnak panaszoltak el, ezekről is tárgyaltak Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészek Szövetsgének elnöke, valamint Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár jelenlétében, utóbbi megígérte, hogy a két témában közelebbről találkozót szervez az illetékes hatóságok képviselőivel. A találkozón még fellépett a Maros Művészegyüttes, a Nagyvárad Táncegyüttes, az Udvarhely Táncműhely és a házigazda Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, mindannyiukat elismerésben részesítette a szakmai értékelő testület: Szurmayné Hortobágyi Gyöngyvér, Mihályi Gábor, Kelemen László, Török Viola és Kiskamoni-Szalay Zoltán.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Táncszínházi produkció, folklórműsor, táncdráma, mesejáték – több műfajban valósítják meg hagyományőrző elképzeléseiket az erdélyi hivatásos néptáncegyüttesek, amelyek közül néhányat bemutattak hétvégén a tizedik, Csíkszeredában tartott találkozón.
A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes az Orza Călin rendezte Gábor Áron című táncdrámával vett részt a seregszemlén, amelyen az előadás A székely történelmi tudat és a néphagyomány megtartó erejének megjelenítéséért kapott elismerést a szakmai értékelőbizottságtól, a társulatból pedig Ürmösi-Incze Mária Terézia, Kocsis Hunor Tibor és Erőss Judit az Ügyes elnevezésű kitüntetést érdemelte ki. Lapunk érdeklődésére Deák Gyula együttesigazgató elmondta, fontosak ezek az évi találkozók, mert visszajelzést kapnak munkájukról, egy helyen látják egymás produkcióit, találkoznak a tánckarok, a művészeti irányítók, társulatvezetők, megosztják tapasztalataikat, gondjaikat. Mint korábbi esztendőkben, idén is terítékre került a képzés hiánya, az alacsony bérezés, amelyet nemcsak egymásnak panaszoltak el, ezekről is tárgyaltak Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészek Szövetsgének elnöke, valamint Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár jelenlétében, utóbbi megígérte, hogy a két témában közelebbről találkozót szervez az illetékes hatóságok képviselőivel. A találkozón még fellépett a Maros Művészegyüttes, a Nagyvárad Táncegyüttes, az Udvarhely Táncműhely és a házigazda Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, mindannyiukat elismerésben részesítette a szakmai értékelő testület: Szurmayné Hortobágyi Gyöngyvér, Mihályi Gábor, Kelemen László, Török Viola és Kiskamoni-Szalay Zoltán.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. október 22.
Az ’56-os eseményekre emlékeznek Háromszék városaiban
Az 1956-os forradalom és szabadságharc történéseire emlékeznek Háromszék több városában csütörtökön. A megemlékezések alkalmával ünnepi műsorokkal, valamint fáklyás felvonulással emlékeznek a történelmi eseményre.
A forradalom és szabadságharcra való megemlékezésre 18 órától az ’56-ös emlékparkban kerül sor Sepsiszentgyörgyön, majd 19 órától fáklyás felvonulásra hívják a városlakókat, amelynek végállomása a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére állított, az Erzsébet parkban található kopjafa lesz.
Idén is megkoszorúzzák a kommunizmus áldozataként számon tartott Szalay Attila, Csíki utcában található emléktábláját.
A Magyar Polgári Párt szervezésében tartanak megemlékezést az ’56-os forradalom hőseire Kovásznán a központi parkban. Beszédet mond Kovács Gábor katolikus esperes, Balogh Zoltán református esperes, valamint Ilyés Botond, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanára. Az esemény meghívottja Bíró Zsolt, az MPP országos elnöke. A megemlékezés során közreműködik a belvárosi református egyház keretén belül működő IKE csoport, a Havadtőy Sándor cserkészcsapat, illetve fellép a kovásznai ifjúsági fúvózenekar.
Az ’56-os forradalom és szabadságharc történéseire emlékeznek csütörtökön 13 órától Kézdivásárhelyen is, ahol a Református Kollégium diákjai a református temető kopjafái előtt róják le tiszteletüket. Ezt követően fáklyás felvonulásra kerül 18 óra 30 perctől a Gábor Áron téren, az eseményen a kézdivásárhelyi iskolák diákjai is részt vesznek, majd megemlékező műsor és koszorúzásra kerül sor 19 órától a Hősök emlékművénél. Közreműködnek a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulói.
Barót polgármesteri hivatala, valamint a Városi Művelődési Ház közös szervezésében kerül sor megemlékezésre 17 órától a Petőfi utcai emlékműnél. Felszólal Lázár-Kiss Barna András, Barót polgármestere, Szakács László és Bartha Imre, a Történelmi Vitézi Rend Bardoc-Miklósvárszék széki kapitánya. Énekel Máté Melinda, fellép a Csala kürtje fúvószenekar.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
Az 1956-os forradalom és szabadságharc történéseire emlékeznek Háromszék több városában csütörtökön. A megemlékezések alkalmával ünnepi műsorokkal, valamint fáklyás felvonulással emlékeznek a történelmi eseményre.
A forradalom és szabadságharcra való megemlékezésre 18 órától az ’56-ös emlékparkban kerül sor Sepsiszentgyörgyön, majd 19 órától fáklyás felvonulásra hívják a városlakókat, amelynek végállomása a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére állított, az Erzsébet parkban található kopjafa lesz.
Idén is megkoszorúzzák a kommunizmus áldozataként számon tartott Szalay Attila, Csíki utcában található emléktábláját.
A Magyar Polgári Párt szervezésében tartanak megemlékezést az ’56-os forradalom hőseire Kovásznán a központi parkban. Beszédet mond Kovács Gábor katolikus esperes, Balogh Zoltán református esperes, valamint Ilyés Botond, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanára. Az esemény meghívottja Bíró Zsolt, az MPP országos elnöke. A megemlékezés során közreműködik a belvárosi református egyház keretén belül működő IKE csoport, a Havadtőy Sándor cserkészcsapat, illetve fellép a kovásznai ifjúsági fúvózenekar.
Az ’56-os forradalom és szabadságharc történéseire emlékeznek csütörtökön 13 órától Kézdivásárhelyen is, ahol a Református Kollégium diákjai a református temető kopjafái előtt róják le tiszteletüket. Ezt követően fáklyás felvonulásra kerül 18 óra 30 perctől a Gábor Áron téren, az eseményen a kézdivásárhelyi iskolák diákjai is részt vesznek, majd megemlékező műsor és koszorúzásra kerül sor 19 órától a Hősök emlékművénél. Közreműködnek a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulói.
Barót polgármesteri hivatala, valamint a Városi Művelődési Ház közös szervezésében kerül sor megemlékezésre 17 órától a Petőfi utcai emlékműnél. Felszólal Lázár-Kiss Barna András, Barót polgármestere, Szakács László és Bartha Imre, a Történelmi Vitézi Rend Bardoc-Miklósvárszék széki kapitánya. Énekel Máté Melinda, fellép a Csala kürtje fúvószenekar.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2014. október 24.
Felemelkedni és gyarapodni
„Szükség lehet az 58 évvel ezelőttihez hasonló bátor kiállásra”
Sepsiszentgyörgyön több napos rendezvénnyel emlékeztek az 1956-os forradalomra és szabadságharcra, amelynek záró momentuma a tegnap esti fáklyás felvonulás volt. Kézdivásárhelyen az iskolák szervezte főtéri felvonuláson – az eső ellenére – több mint kétszázan vettek részt, Kovásznán is száznál többen hajtottak főt, Baróton a szemerkélő esőben és hideg szélben, jóval kisebb számban emlékeztek.
Még a jövőben is szükség lehet az 58 évvel ezelőttihez hasonló, bátor kiállásra: gondoljunk a magyar kormányt érő állandó támadásokra, ki nem vívott jogainkra, vissza nem kapott templomainkra, iskoláinkra – mondta Váncsa Árpád, volt ötvenhatos elítélt Sepsiszentgyörgyön, az 1956-os elítélteknek emléket állító táblánál lezajlott megemlékezésen. A magyar forradalomhoz köthető perekben 23 sepsiszentgyörgyi fiatalt összesen 265 év börtönre ítéltek – hangzott el a Szalay Attila-táblánál, ahol Bordás Attila felidézte sorstársa halálának körülményeit: „A jegyzőkönyv szerint belső gyomorvérzése volt. „Csak” az maradt ki belőle, hogy ezt vélhetően egy börtönőr csizmájának rúgása okozta.” Este – a kellemetlen szeles, esős idő ellenére – több százan vonultak ki az 1956-os emlékparkba. Rab Sándor, a Székely Mikó kollégium tanára történelmi összefoglalójának végén azt mondta: legyünk büszkék arra, hogy olyan nemzet tagjai vagyunk, amely a vérét nem más népek elnyomására, hanem saját szabadságának kivívására hullatta.
Kézdivásárhelyen délben a református temetőben található, felsőháromszéki ötvenhatos mártírok kopjafájánál a Református Kollégium diákjai emlékeztek. Ruszka Sándor iskolalelkész a mindenkori diktatúrák természetrajzáról beszélt. Szabadnak érezhetjük-e ma magunkat, mikor úgy gondoljuk, hogy már nem élünk diktatúrában? – tette fel a kérdést a szónok, hiszen számos jelét láthatjuk annak, hogy digitalizált, elanyagiasodott világunk kiszolgáltatott rabjaiként élünk. A diákok ünnepi műsorukban többek közt bebörtönzött erdélyi lelkészek szavait idézték, akik a nehéz körülmények közt is Istent szolgálták, és ezáltal a börtönből templomot, szabadságot hoztak létre. Az eső ellenére sem maradt el az ünnepség legszebb momentuma, amikor a város iskoláinak a diákjai fáklyákkal a kezükben körbejárják a Gábor Áron teret. A hagyományőrző székely határőrök is vitézi helytállásról tettek tanúbizonyságot, hiszen több mint két óráig álltak díszőrséget a Hősök emlékművénél esőben és szélben.
Kovásznán, a központi parkban található Lyukas köves emlékműnél Csige Sándor vezető konzul ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet szabadságvágya erősebb, mint a félelme. A másik díszmeghívott, Biró Zsolt, az MPP országos elnöke arra biztatta az embereket, hogy ne csak megmaradjanak, igyekezzenek felemelkedni és gyarapodni. Ilyés Botond, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanára maira fordította 56 üzenetét: ezekben az elnyomásos időkben össze kell fognunk.
Baróton meglehetősen kevesen tartották fontosnak 1956 hőseiről megemlékezni. A Híd utcai emlékműnél gyülekezőket, igaz, eső és szél fogadta, de az ünnepséget végül zavartalanul megtartották: jelen volt két, erdővidéki ’56-os elítélt, Oláh János és Bede István is, mikor a Volt Politikai Foglyok Szövetsége nevében elhelyezték koszorújukat az emlékművön, a közönség megtapsolta őket.
– 1956 üzenete nem a szomorúság, a gyász, hanem az értelmet adó helytállás- ez ugyanolyan érték, mint a mártírok áldozata volt – mondta az ünnepségen dr. Hadászi Gabriella konzul, a szabadság és az összefogás napjának nevezve október 23-át.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
„Szükség lehet az 58 évvel ezelőttihez hasonló bátor kiállásra”
Sepsiszentgyörgyön több napos rendezvénnyel emlékeztek az 1956-os forradalomra és szabadságharcra, amelynek záró momentuma a tegnap esti fáklyás felvonulás volt. Kézdivásárhelyen az iskolák szervezte főtéri felvonuláson – az eső ellenére – több mint kétszázan vettek részt, Kovásznán is száznál többen hajtottak főt, Baróton a szemerkélő esőben és hideg szélben, jóval kisebb számban emlékeztek.
Még a jövőben is szükség lehet az 58 évvel ezelőttihez hasonló, bátor kiállásra: gondoljunk a magyar kormányt érő állandó támadásokra, ki nem vívott jogainkra, vissza nem kapott templomainkra, iskoláinkra – mondta Váncsa Árpád, volt ötvenhatos elítélt Sepsiszentgyörgyön, az 1956-os elítélteknek emléket állító táblánál lezajlott megemlékezésen. A magyar forradalomhoz köthető perekben 23 sepsiszentgyörgyi fiatalt összesen 265 év börtönre ítéltek – hangzott el a Szalay Attila-táblánál, ahol Bordás Attila felidézte sorstársa halálának körülményeit: „A jegyzőkönyv szerint belső gyomorvérzése volt. „Csak” az maradt ki belőle, hogy ezt vélhetően egy börtönőr csizmájának rúgása okozta.” Este – a kellemetlen szeles, esős idő ellenére – több százan vonultak ki az 1956-os emlékparkba. Rab Sándor, a Székely Mikó kollégium tanára történelmi összefoglalójának végén azt mondta: legyünk büszkék arra, hogy olyan nemzet tagjai vagyunk, amely a vérét nem más népek elnyomására, hanem saját szabadságának kivívására hullatta.
Kézdivásárhelyen délben a református temetőben található, felsőháromszéki ötvenhatos mártírok kopjafájánál a Református Kollégium diákjai emlékeztek. Ruszka Sándor iskolalelkész a mindenkori diktatúrák természetrajzáról beszélt. Szabadnak érezhetjük-e ma magunkat, mikor úgy gondoljuk, hogy már nem élünk diktatúrában? – tette fel a kérdést a szónok, hiszen számos jelét láthatjuk annak, hogy digitalizált, elanyagiasodott világunk kiszolgáltatott rabjaiként élünk. A diákok ünnepi műsorukban többek közt bebörtönzött erdélyi lelkészek szavait idézték, akik a nehéz körülmények közt is Istent szolgálták, és ezáltal a börtönből templomot, szabadságot hoztak létre. Az eső ellenére sem maradt el az ünnepség legszebb momentuma, amikor a város iskoláinak a diákjai fáklyákkal a kezükben körbejárják a Gábor Áron teret. A hagyományőrző székely határőrök is vitézi helytállásról tettek tanúbizonyságot, hiszen több mint két óráig álltak díszőrséget a Hősök emlékművénél esőben és szélben.
Kovásznán, a központi parkban található Lyukas köves emlékműnél Csige Sándor vezető konzul ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet szabadságvágya erősebb, mint a félelme. A másik díszmeghívott, Biró Zsolt, az MPP országos elnöke arra biztatta az embereket, hogy ne csak megmaradjanak, igyekezzenek felemelkedni és gyarapodni. Ilyés Botond, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanára maira fordította 56 üzenetét: ezekben az elnyomásos időkben össze kell fognunk.
Baróton meglehetősen kevesen tartották fontosnak 1956 hőseiről megemlékezni. A Híd utcai emlékműnél gyülekezőket, igaz, eső és szél fogadta, de az ünnepséget végül zavartalanul megtartották: jelen volt két, erdővidéki ’56-os elítélt, Oláh János és Bede István is, mikor a Volt Politikai Foglyok Szövetsége nevében elhelyezték koszorújukat az emlékművön, a közönség megtapsolta őket.
– 1956 üzenete nem a szomorúság, a gyász, hanem az értelmet adó helytállás- ez ugyanolyan érték, mint a mártírok áldozata volt – mondta az ünnepségen dr. Hadászi Gabriella konzul, a szabadság és az összefogás napjának nevezve október 23-át.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. október 24.
Az 1956-os forradalom áldozatai Uzon községből
Az 1956-os forradalom széles visszhangot keltett Romániában. A legnagyobb rokonszenv a Székelyföldet magában foglaló Magyar Autonóm Tartományban kísérte az eseményeket, a Román Kommunista Párt és államvezetés azonban nyíltan szembehelyezkedett a Sztálin halála után megindult enyhülési folyamattal, és már a magyar forradalom leverése előtt fellépett a rendszert bírálók, a változást akarók, a magyarországi népmozgalommal szolidaritást vállalók ellen.
A Magyar Autonóm Tartományban 1956. október 28-án kezdődött a megtorlás, mely több hullámban mintegy tíz évig tartott, mialatt ezernél is többen –többnyire magyarok – kerültek a Securitate fogdáiba vagy börtönbe. Ekkor jelent meg az alábbi versike: ,,Tiszteljétek az út menti fákat, / Arra akasztják a kommunistákat.”
A magyar forradalom híre futótűzként terjedt el a lakosság körében. Október 24-étől minden rádióval rendelkező család naprakészen értesülhetett a több száz kilométerre zajló eseményekről. Sokan lelkesedtek, és ki is fejezték csatlakozási szándékukat.
Benczel András, Uzon község körzeti orvosa a néptanács előtt jelentette ki: nem ért egyet azzal, hogy a magyar kormány a Szovjetuniótól kért segítséget, szerinte az Egyesült Államokhoz kellett volna fordulni. A kuláknak nyilvánított Zoltán Gyula Bikfalván azt kiabálta, hogy nálunk is meg fog történni a forradalom, és találkozni fogunk a magyar testvérekkel – írja Pál Antal Sándor Áldozatok, 1956 című könyvében, melyből az alábbi adatok egy része származik. A meghurcoltak különböző foglalkozásúak, s bár az értelmiségiek, munkások, földművesek aránya nagyjából kiegyensúlyozott, az egyházi személyek száma rendkívül magas. Uzon községből mindkét felekezet (a református és a római katolikus) papját meghurcolták.
Nagyobb Péter Fiatfalván született 1902. február 3-án. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 70. szám. Foglalkozása: református pap, letartóztatva 1959. április 19-én. Vád alá helyezve a BTK 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje és utolsó előtti bekezdése értelmében, ,,ellenséges izgatás” miatt.
Államrend elleni intenzív bujtogató propagandát fejtett ki” a lakosság körében. 1949-től pap Uzonban, és már akkor ,,népidemokrácia-ellenes” tevékenységet kezdett folytatni. 1955-ben letartóztatták ,,a kollektív gazdaság elleni nyilvános sovén-nacionalista jellegű izgatásért”. Akkor az 1955. szeptember 24-én közzétett 421. számú rendelet alapján amnesztiában részesült. 1959. március 31-én a helyi néptanácshoz hívatták, hogy az 1959/115. rendelet értelmében az általa meg nem művelt egyházi földeket adja át az államnak. Ekkor több személy jelenlétében ,,gyalázta a népi demokratikus rendszert és dicsérte a polgári-földesúrit, ugyanakkor súlyos rágalmakkal illette az államhatalom helyi vezetőit”. 1959 februárjában ,,egy egyházi esküvő alkalmával arra biztatta a lakosságot, hogy ne lépjen be a kollektívbe”.
Kúthi Irén Szotyorban született 1922. május 5-én. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 5. szám. Foglalkozása: háztartásbeli. Letartóztatva 1959. július 10-én. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében ,,társadalmi rend elleni tevékenységért”. 1958–59-ben a demokratikus rendszer ellen munkált. 1958. november 5-én a helyi néptanácsnál ,,antiszemita kijelentéseket” tett, ,,gyalázta és sértegette” az államhatalom helyi szerveit, a ,,kormányzási forma megváltoztatását és a régi rendszer visszaállítását akarva”. 1959 tavaszán a 115. számú rendelet megjelenésekor, amikor felszámolták a kulákságot, és felgyorsult a mezőgazdaság szocialista átalakulásának folyamata, ,,uszított, főként volt kulákok körében, a kollektívbe való belépés ellen”.
Kijelentette, hogy ,,inkább elhagyja a falut egy 40 kg-os csomaggal, minthogy belépjen a kollektívbe”. Máskor azt mondta, hogy ,,amíg a volt szolgák vezetik a kollektívet, ő nem lép be abba, mert azok a kollektív vezetésére képtelenek”.
Berde és Berde per, 2 személy. Tagjai: Berde István, Uzonban született 1916. február 6-án. Lakcíme: Uzon, 379. szám. Foglalkozása: napszámos. Berde András, Uzonban született 1908. november 29-én. Lakcíme: Uzon, 57. szám. Foglalkozása: földműves. Letartóztatva mindketten 1958. október 17-én. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében, társadalmi rend elleni tevékenység miatt. Berde István 1958. október 8-án, Berde Andrással együtt, ,,becsmélte” a mezőgazdaság szocialista átalakítását, a kollektív gazdaságot, annak vezetőit. Már azelőtt is tett hasonló kijelentéseket: 1957 folyamán ittasan ,,szidta a kormányzási formát”. Berde András 1958. október 8-án csúnyán összeszólalkozott Karsai Mózes nevű szomszédjával, és ez alkalommal ,,szidalmazta” a helyi kollektív gazdaságot, annak tagjait. Másnap folytatta a szidalmazást, támadta a kommunistákat, a mezőgazdaság szocialista formáját.
Faragó Ferenc Zabolán született 1911. július 24-én. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 26. szám. Római katolikus pap. Letartóztatva 1959. október 13-án. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében, kapcsolva a 419. cikkely 1. bekezdésének 1. pontjával és a 422. cikkely 1. bekezdésének 2. pontjával, ,,társadalmi rend elleni tevékenység, nemi erőszak és üzérkedés miatt”. Több uzoni személy előtt a fennálló kormányzási forma elleni ,,ellenforradalmi tevékenységet fejtett ki”. ,,Szidalmazta és rágalmazta az állam vezetőit, a párt és az állam intézkedéseit, a Román Népköztársaság törvényeit, sajtóját, rádióadásait és az oktatást, a népi demokratikus rendszer tarthatatlanságát hirdette.” Gyóntató papként ,,megerőszakolta” Szász Margit kiskorút, és ,,egyéb erkölcstelenséget” is elkövetett. ,,Rendszeresen inspirálódott” az imperialista rádióadókból, és egy sor könyvből, pl. Egy napot hazánkért és népünkért, Egy szebb jövő felé, amelyeket a horthysta időszakban ,,hírhedt fasiszták” írtak. A házkutatás során könyveket találtak nála. ,,Hízelgő szavakkal közeledett az emberekhez, és fokozatosan befolyása alá vont többeket, akikben a népi demokratikus rend elleni érzelmeket igyekezett felkelteni.” 1950-ben Barabás Lajos és Salamon Ibolya előtt ,,dicsőítette a fasiszták 2. világháborús gaztetteit”, sajnálkozását fejezte ki, hogy ,,a népirtást nem tudták befejezni”. Ellenséges tettei nyilvánvalóak lettek a ,,magyarországi puccs” idején. Ekkor türelmetlenül végigjárta az emberek házait, ,,magasztalta a felkelő fasiszták bűntetteit”, ,,rágalmazta” a párt- és állami aktivistákat, a mezőgazdaság szocialista átalakításáért tett párt- és állami intézkedéseket. ,,Durva, hazug módon elferdítette a népi demokratikus rendszer megvalósításait.” 1958–59-ben ,,szovjetellenes uszításba” kezdett, ,,kitalált dolgokat” terjesztett a hazai sajtó és az alkotmány objektivitását, a nemzeti kisebbségek jogait illetően. Azt híresztelte, hogy a Magyar Autonóm Tartomány ,,csak porhintés a magyar kisebbség szemébe”. 1946-ban ,,meg akarta erőszakolni” Dobai Erzsébet fiatal lányt, Lisznyóban ,,megkörnyékezte” Prázsmári Etelkát, majd annak testvérét, Bagoly Margitot. 1958-ig ,,szentimentális viszonyt folytatott” az uzoni Szebeni Rudolf feleségével. Azzal is vádolták, hogy nyerészkedési célból árusította a püspökségtől kapott misebort.
Nagyon magas a kollektivizálás ellen szavukat emelő meghurcoltak száma. Az ilyen ügyek többsége 1959-re esik, amikor a román pártvezetés elhatározta az 1949-ben megkezdett kollektivizálás befejezését. Ennek az akciónak a során került börtönbe jelentős számú román etnikumú földműves is.
Az első áldozatok a kulákok voltak. 1949-ben felszámolták a földbirtokos osztályt, és a Bărăganba deportálták, vagy kényszerlakhelyekre telepítették őket. Így vitték el Uzonból a Temesváry családot, Nagy Simont és családját kiskorú gyermekeikkel, Lisznyóból Gáll Dancs Albertet, de az itthoniakra is kegyetlen évek vártak. Lakásunkba beköltöztettek egy hattagú családot, egy kisebb házunkba egy háromtagút. A lakás két első szobáját egy mérnöknek adták ki, nagyapám és nagyanyám számára egy konyha maradt, amolyan kényszerlakhelynek saját otthonukban. Kerítésünkre fel volt írva: Itt kulák lakik, ne higgy neki!, ez esős időben halványan most is látszik. Gyermekkori emlékem...
Az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc rendkívüli hatással volt Románia lakosságára, és különösen az itt élő magyarságra, 56-ban nemcsak az értelmiségiek mozdultak meg, hanem munkások, földművesek, néha még katonák, párttagok is, zömében viszont párton kívüliek. A visszhang kiterjedt egész Erdélyre. A politikai erjedés azonban nem vezetett sem reformmozgalomhoz, sem fegyveres felkeléshez. Nem volt olyan politikai erő, mely összefoghatta volna a szovjet- és kommunistaellenes indulatokat. Vagyis a magyarországi példa a Magyar Autonóm Tartományban, de egész Romániában megrekedt a vágyak és óhajok, a zsenge kezdeményezések szintjén.
Ambrus Anna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az 1956-os forradalom széles visszhangot keltett Romániában. A legnagyobb rokonszenv a Székelyföldet magában foglaló Magyar Autonóm Tartományban kísérte az eseményeket, a Román Kommunista Párt és államvezetés azonban nyíltan szembehelyezkedett a Sztálin halála után megindult enyhülési folyamattal, és már a magyar forradalom leverése előtt fellépett a rendszert bírálók, a változást akarók, a magyarországi népmozgalommal szolidaritást vállalók ellen.
A Magyar Autonóm Tartományban 1956. október 28-án kezdődött a megtorlás, mely több hullámban mintegy tíz évig tartott, mialatt ezernél is többen –többnyire magyarok – kerültek a Securitate fogdáiba vagy börtönbe. Ekkor jelent meg az alábbi versike: ,,Tiszteljétek az út menti fákat, / Arra akasztják a kommunistákat.”
A magyar forradalom híre futótűzként terjedt el a lakosság körében. Október 24-étől minden rádióval rendelkező család naprakészen értesülhetett a több száz kilométerre zajló eseményekről. Sokan lelkesedtek, és ki is fejezték csatlakozási szándékukat.
Benczel András, Uzon község körzeti orvosa a néptanács előtt jelentette ki: nem ért egyet azzal, hogy a magyar kormány a Szovjetuniótól kért segítséget, szerinte az Egyesült Államokhoz kellett volna fordulni. A kuláknak nyilvánított Zoltán Gyula Bikfalván azt kiabálta, hogy nálunk is meg fog történni a forradalom, és találkozni fogunk a magyar testvérekkel – írja Pál Antal Sándor Áldozatok, 1956 című könyvében, melyből az alábbi adatok egy része származik. A meghurcoltak különböző foglalkozásúak, s bár az értelmiségiek, munkások, földművesek aránya nagyjából kiegyensúlyozott, az egyházi személyek száma rendkívül magas. Uzon községből mindkét felekezet (a református és a római katolikus) papját meghurcolták.
Nagyobb Péter Fiatfalván született 1902. február 3-án. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 70. szám. Foglalkozása: református pap, letartóztatva 1959. április 19-én. Vád alá helyezve a BTK 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje és utolsó előtti bekezdése értelmében, ,,ellenséges izgatás” miatt.
Államrend elleni intenzív bujtogató propagandát fejtett ki” a lakosság körében. 1949-től pap Uzonban, és már akkor ,,népidemokrácia-ellenes” tevékenységet kezdett folytatni. 1955-ben letartóztatták ,,a kollektív gazdaság elleni nyilvános sovén-nacionalista jellegű izgatásért”. Akkor az 1955. szeptember 24-én közzétett 421. számú rendelet alapján amnesztiában részesült. 1959. március 31-én a helyi néptanácshoz hívatták, hogy az 1959/115. rendelet értelmében az általa meg nem művelt egyházi földeket adja át az államnak. Ekkor több személy jelenlétében ,,gyalázta a népi demokratikus rendszert és dicsérte a polgári-földesúrit, ugyanakkor súlyos rágalmakkal illette az államhatalom helyi vezetőit”. 1959 februárjában ,,egy egyházi esküvő alkalmával arra biztatta a lakosságot, hogy ne lépjen be a kollektívbe”.
Kúthi Irén Szotyorban született 1922. május 5-én. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 5. szám. Foglalkozása: háztartásbeli. Letartóztatva 1959. július 10-én. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében ,,társadalmi rend elleni tevékenységért”. 1958–59-ben a demokratikus rendszer ellen munkált. 1958. november 5-én a helyi néptanácsnál ,,antiszemita kijelentéseket” tett, ,,gyalázta és sértegette” az államhatalom helyi szerveit, a ,,kormányzási forma megváltoztatását és a régi rendszer visszaállítását akarva”. 1959 tavaszán a 115. számú rendelet megjelenésekor, amikor felszámolták a kulákságot, és felgyorsult a mezőgazdaság szocialista átalakulásának folyamata, ,,uszított, főként volt kulákok körében, a kollektívbe való belépés ellen”.
Kijelentette, hogy ,,inkább elhagyja a falut egy 40 kg-os csomaggal, minthogy belépjen a kollektívbe”. Máskor azt mondta, hogy ,,amíg a volt szolgák vezetik a kollektívet, ő nem lép be abba, mert azok a kollektív vezetésére képtelenek”.
Berde és Berde per, 2 személy. Tagjai: Berde István, Uzonban született 1916. február 6-án. Lakcíme: Uzon, 379. szám. Foglalkozása: napszámos. Berde András, Uzonban született 1908. november 29-én. Lakcíme: Uzon, 57. szám. Foglalkozása: földműves. Letartóztatva mindketten 1958. október 17-én. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében, társadalmi rend elleni tevékenység miatt. Berde István 1958. október 8-án, Berde Andrással együtt, ,,becsmélte” a mezőgazdaság szocialista átalakítását, a kollektív gazdaságot, annak vezetőit. Már azelőtt is tett hasonló kijelentéseket: 1957 folyamán ittasan ,,szidta a kormányzási formát”. Berde András 1958. október 8-án csúnyán összeszólalkozott Karsai Mózes nevű szomszédjával, és ez alkalommal ,,szidalmazta” a helyi kollektív gazdaságot, annak tagjait. Másnap folytatta a szidalmazást, támadta a kommunistákat, a mezőgazdaság szocialista formáját.
Faragó Ferenc Zabolán született 1911. július 24-én. Lakcíme: Uzon, Gábor Áron utca 26. szám. Római katolikus pap. Letartóztatva 1959. október 13-án. Vád alá helyezve a Btk. 209. cikkelye 2. pontjának a. betűje értelmében, kapcsolva a 419. cikkely 1. bekezdésének 1. pontjával és a 422. cikkely 1. bekezdésének 2. pontjával, ,,társadalmi rend elleni tevékenység, nemi erőszak és üzérkedés miatt”. Több uzoni személy előtt a fennálló kormányzási forma elleni ,,ellenforradalmi tevékenységet fejtett ki”. ,,Szidalmazta és rágalmazta az állam vezetőit, a párt és az állam intézkedéseit, a Román Népköztársaság törvényeit, sajtóját, rádióadásait és az oktatást, a népi demokratikus rendszer tarthatatlanságát hirdette.” Gyóntató papként ,,megerőszakolta” Szász Margit kiskorút, és ,,egyéb erkölcstelenséget” is elkövetett. ,,Rendszeresen inspirálódott” az imperialista rádióadókból, és egy sor könyvből, pl. Egy napot hazánkért és népünkért, Egy szebb jövő felé, amelyeket a horthysta időszakban ,,hírhedt fasiszták” írtak. A házkutatás során könyveket találtak nála. ,,Hízelgő szavakkal közeledett az emberekhez, és fokozatosan befolyása alá vont többeket, akikben a népi demokratikus rend elleni érzelmeket igyekezett felkelteni.” 1950-ben Barabás Lajos és Salamon Ibolya előtt ,,dicsőítette a fasiszták 2. világháborús gaztetteit”, sajnálkozását fejezte ki, hogy ,,a népirtást nem tudták befejezni”. Ellenséges tettei nyilvánvalóak lettek a ,,magyarországi puccs” idején. Ekkor türelmetlenül végigjárta az emberek házait, ,,magasztalta a felkelő fasiszták bűntetteit”, ,,rágalmazta” a párt- és állami aktivistákat, a mezőgazdaság szocialista átalakításáért tett párt- és állami intézkedéseket. ,,Durva, hazug módon elferdítette a népi demokratikus rendszer megvalósításait.” 1958–59-ben ,,szovjetellenes uszításba” kezdett, ,,kitalált dolgokat” terjesztett a hazai sajtó és az alkotmány objektivitását, a nemzeti kisebbségek jogait illetően. Azt híresztelte, hogy a Magyar Autonóm Tartomány ,,csak porhintés a magyar kisebbség szemébe”. 1946-ban ,,meg akarta erőszakolni” Dobai Erzsébet fiatal lányt, Lisznyóban ,,megkörnyékezte” Prázsmári Etelkát, majd annak testvérét, Bagoly Margitot. 1958-ig ,,szentimentális viszonyt folytatott” az uzoni Szebeni Rudolf feleségével. Azzal is vádolták, hogy nyerészkedési célból árusította a püspökségtől kapott misebort.
Nagyon magas a kollektivizálás ellen szavukat emelő meghurcoltak száma. Az ilyen ügyek többsége 1959-re esik, amikor a román pártvezetés elhatározta az 1949-ben megkezdett kollektivizálás befejezését. Ennek az akciónak a során került börtönbe jelentős számú román etnikumú földműves is.
Az első áldozatok a kulákok voltak. 1949-ben felszámolták a földbirtokos osztályt, és a Bărăganba deportálták, vagy kényszerlakhelyekre telepítették őket. Így vitték el Uzonból a Temesváry családot, Nagy Simont és családját kiskorú gyermekeikkel, Lisznyóból Gáll Dancs Albertet, de az itthoniakra is kegyetlen évek vártak. Lakásunkba beköltöztettek egy hattagú családot, egy kisebb házunkba egy háromtagút. A lakás két első szobáját egy mérnöknek adták ki, nagyapám és nagyanyám számára egy konyha maradt, amolyan kényszerlakhelynek saját otthonukban. Kerítésünkre fel volt írva: Itt kulák lakik, ne higgy neki!, ez esős időben halványan most is látszik. Gyermekkori emlékem...
Az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc rendkívüli hatással volt Románia lakosságára, és különösen az itt élő magyarságra, 56-ban nemcsak az értelmiségiek mozdultak meg, hanem munkások, földművesek, néha még katonák, párttagok is, zömében viszont párton kívüliek. A visszhang kiterjedt egész Erdélyre. A politikai erjedés azonban nem vezetett sem reformmozgalomhoz, sem fegyveres felkeléshez. Nem volt olyan politikai erő, mely összefoghatta volna a szovjet- és kommunistaellenes indulatokat. Vagyis a magyarországi példa a Magyar Autonóm Tartományban, de egész Romániában megrekedt a vágyak és óhajok, a zsenge kezdeményezések szintjén.
Ambrus Anna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 3.
Névtolvajok és hamisítók
Nemrégiben mondta a Kossuth Rádióban egy román fiatalember: örvend, hogy részt vett Kolozsváron, a Bánffy-palota udvarán rendezett könyvvásáron, mert várostörténeti előadásokat is hallgathatott, melyek nyomán teljesen megváltozott korábbi véleménye a város múltjáról.
Meggyőződéssel mondta, amit arról középiskolában tanult, abból egy szó sem igaz. A tények beszélnek – folytatta –, hisz eddig nem tudta, hogy létezik Kolozsváron például Bánffy-, Béldi-, Jósika (Józsika)-palota vagy Wass-ház, és azokat, valamint más, pompás középületeket magyar tulajdonosok építettek, és az ő tulajdonuk volt a rémuralom beállta előtt (…). Ennyit bevezetőül.
Miközben a Székelyföldet átszelő kirándulóbusz Hunyad megye irányába tartott, utasai megfigyelhették egy-egy település különböző feliratait, intézményneveit, helység- és utcanévtábláit is.
Látható volt például helységnévtáblán a -haza utótag -háza helyett (Szentegyhaza), utcanévtáblán Aron, Gabor, ut, Gheorghe Doja az Áron, Gábor, út, Dózsa György helyett; építőtelepen táblán díszelgett vezetéknévként a Laszlo és Sandor a László és Sándor helyett, menetrend szerinti autóbuszon pedig cégnévként: Balint Trans Bálint Trans helyett.
Volt persze bőven líceum gimnázium vagy szakközépiskola helyett, néhol gimnázium váltotta fel az általános iskolát, és a tanácsok is simán lekörözték az önkormányzatokat. Múzeumban, várkastélyban Hunyadi Jánost Iancu de Hunedoara szorította sarokba, Őraljaboldogfalván a Kendeffy családnév Cândafi formában került egy – turistákat tájékoztató táblára –, mi több: akadt olyan idegenvezető, aki a Kendeffy család román eredetéről beszélt.
A neveinkről, szavainkról lemaradt ékezetek apropóján talán nem fölösleges megemlítenem, hogy a 14. század közepére kibontakozott a magyarban a hosszú magánhangzók rendszere, és a rövid-hosszú éles szembenállás azóta is jellegzetes vonása nyelvünknek. Azt is jó tudnunk, hogy az előmagyar korban még csak rövid á hangunk volt, de a honfoglalást jóval megelőzően, mintegy 3-4 évszázaddal korábban már volt hosszú á hangunk. A lemaradt ékezetekkel jeles íróink, költőink közül többen is foglalkoztak.
Sütő András idevágó mondatai következnek: „Akkor onnan mind leszálltak a harangok, elbúcsúztak a hangjuktól, és fölsorakoztak Gábor Áron előtt, hogy megolvassza őket, ágyút öntsön belőlük (…)
Nappalok és éjszakák mosódtak egybe az anyanyelv betegágya fölött. Hallgassátok a tisztelendő atya prédikációit! Az öreg székelyeknek magyarul – a gyermekeiknek angolul hirdeti az igét. Már az Isten is kétnyelvű? Ó, nem, nem hagyom lekopni a nevemről az ékezetet. Kereskedelmi szerződést sem írok alá, ha nevemről az ékezetet el meri hagyni valaki! Egy rossz hangsúlyért perselypénzbüntetést fizet a gyermek. Igen, büntetni kell, bírságolni kegyetlenül, aki a nyelvét megcsúfolja! (…)
Az egyszer elveszett ragok, jelzők, ékezetek meg nem kerülnek. Az elhagyott esernyő előkerülhet – ha szerencséje van – a Talált Tárgyak Irodájában. Ilyen iroda a szavaink számára nincsen. Az ékezetektől megfosztott nevek, mint Gyorffy, Gyongyosi, Rakoczy, saját gazdájukon kívül – akinek orrbavert és szánalmasra facsarodott képüket elpanaszolhatnák – nincs, akihez forduljanak.” (Engedjétek hozzám jönni a szavakat)
Azt, hogy a kommunista diktatúra soviniszta gyakorlata megpróbálta kisajátítani történelmi nagyjainkat is, és például Dózsa Györgyből Gheorghe Doját csinált, Hunyadi Jánosból Iancu de Hunedoara lett (a tankönyvekben vagy a vajdahunyadi várkastélyban), Kinizsi Pált pedig Paul Chinezu álruhájába öltöztették – nem kell tudomásul vennünk, és nekünk nem kell ezt a gyakorlatot követnünk.
Neveink védelmében sokat tehetnek a szórványban élő magyar önkormányzati képviselők is. A vezetéknév/családnév – különösen a történelmi – szent és sérthetetlen! Bármilyen nyelvű szövegbe kerüljön is, eredeti alakja, formája nem változhat. Név- és történettudományi munkák bizonyítják, hogy a fentebb említett nevek magyar eredetűek. Viselőik magyarnak tartották magukat. A besztercei nemesi előnevet viselő Hunyadiakról oklevelek alapján megállapította a kutatás, hogy a család legrégibb hiteles ősei Magyarországon tűntek fel, és római katolikus vallásúak voltak.
A Dósa (Dózsa) vezetéknév apanévből alakult -sa képzővel magyaros névadás szerint. Dózsa Györgyöt székely–magyar vitézként tartja számon a történetírás. A malomvízi nemes és gróf Kendeffy család az 1400-as évek előtt a Kende nevet viselte, abból – magyaros névadással – a -ffy (= fia) szócska hozzáadásával lett a Kendeffy forma.
A kende az etelközi magyaroknál méltóságnév volt, akárcsak a gyula. Idővel az uralkodókon kívül más előkelők is használhatták ezeket a megnevezéseket. A kende is, a gyula is török eredetű szó/név nyelvünkben. A magyarból eredetezhető családnevek csoportjába tartoznak a helységnévből -i képzővel alakult nevek is, mint a Báthori, Bocskai, Bolyai, Hunyadi, Kinizsi, Teleki, Toldi vagy Tholdy stb.
Tapasztalhattak még más, hasonló, furcsa dolgot is a kirándulók: például a dédácsi (piskitelepi) arborétum román nyelvű leporellója meg sem említi a ritka értékű növénykert alapítóinak, egykori tulajdonosainak vagy a benne található kastély építtetőinek nevét. Így hát a kíváncsi magyar olvasó hiába is keresi a Fáy, a Gyulay vagy az Ocskay neveket. Mert azokat is – akárcsak a többieket – ellopták a fehér inges névtolvajok és Erdély szellemi örökségének meghamisítói.
Komoróczy György
A szerző székelyudvarhelyi nyelvművelő, közíró
Krónika (Kolozsvár)
Nemrégiben mondta a Kossuth Rádióban egy román fiatalember: örvend, hogy részt vett Kolozsváron, a Bánffy-palota udvarán rendezett könyvvásáron, mert várostörténeti előadásokat is hallgathatott, melyek nyomán teljesen megváltozott korábbi véleménye a város múltjáról.
Meggyőződéssel mondta, amit arról középiskolában tanult, abból egy szó sem igaz. A tények beszélnek – folytatta –, hisz eddig nem tudta, hogy létezik Kolozsváron például Bánffy-, Béldi-, Jósika (Józsika)-palota vagy Wass-ház, és azokat, valamint más, pompás középületeket magyar tulajdonosok építettek, és az ő tulajdonuk volt a rémuralom beállta előtt (…). Ennyit bevezetőül.
Miközben a Székelyföldet átszelő kirándulóbusz Hunyad megye irányába tartott, utasai megfigyelhették egy-egy település különböző feliratait, intézményneveit, helység- és utcanévtábláit is.
Látható volt például helységnévtáblán a -haza utótag -háza helyett (Szentegyhaza), utcanévtáblán Aron, Gabor, ut, Gheorghe Doja az Áron, Gábor, út, Dózsa György helyett; építőtelepen táblán díszelgett vezetéknévként a Laszlo és Sandor a László és Sándor helyett, menetrend szerinti autóbuszon pedig cégnévként: Balint Trans Bálint Trans helyett.
Volt persze bőven líceum gimnázium vagy szakközépiskola helyett, néhol gimnázium váltotta fel az általános iskolát, és a tanácsok is simán lekörözték az önkormányzatokat. Múzeumban, várkastélyban Hunyadi Jánost Iancu de Hunedoara szorította sarokba, Őraljaboldogfalván a Kendeffy családnév Cândafi formában került egy – turistákat tájékoztató táblára –, mi több: akadt olyan idegenvezető, aki a Kendeffy család román eredetéről beszélt.
A neveinkről, szavainkról lemaradt ékezetek apropóján talán nem fölösleges megemlítenem, hogy a 14. század közepére kibontakozott a magyarban a hosszú magánhangzók rendszere, és a rövid-hosszú éles szembenállás azóta is jellegzetes vonása nyelvünknek. Azt is jó tudnunk, hogy az előmagyar korban még csak rövid á hangunk volt, de a honfoglalást jóval megelőzően, mintegy 3-4 évszázaddal korábban már volt hosszú á hangunk. A lemaradt ékezetekkel jeles íróink, költőink közül többen is foglalkoztak.
Sütő András idevágó mondatai következnek: „Akkor onnan mind leszálltak a harangok, elbúcsúztak a hangjuktól, és fölsorakoztak Gábor Áron előtt, hogy megolvassza őket, ágyút öntsön belőlük (…)
Nappalok és éjszakák mosódtak egybe az anyanyelv betegágya fölött. Hallgassátok a tisztelendő atya prédikációit! Az öreg székelyeknek magyarul – a gyermekeiknek angolul hirdeti az igét. Már az Isten is kétnyelvű? Ó, nem, nem hagyom lekopni a nevemről az ékezetet. Kereskedelmi szerződést sem írok alá, ha nevemről az ékezetet el meri hagyni valaki! Egy rossz hangsúlyért perselypénzbüntetést fizet a gyermek. Igen, büntetni kell, bírságolni kegyetlenül, aki a nyelvét megcsúfolja! (…)
Az egyszer elveszett ragok, jelzők, ékezetek meg nem kerülnek. Az elhagyott esernyő előkerülhet – ha szerencséje van – a Talált Tárgyak Irodájában. Ilyen iroda a szavaink számára nincsen. Az ékezetektől megfosztott nevek, mint Gyorffy, Gyongyosi, Rakoczy, saját gazdájukon kívül – akinek orrbavert és szánalmasra facsarodott képüket elpanaszolhatnák – nincs, akihez forduljanak.” (Engedjétek hozzám jönni a szavakat)
Azt, hogy a kommunista diktatúra soviniszta gyakorlata megpróbálta kisajátítani történelmi nagyjainkat is, és például Dózsa Györgyből Gheorghe Doját csinált, Hunyadi Jánosból Iancu de Hunedoara lett (a tankönyvekben vagy a vajdahunyadi várkastélyban), Kinizsi Pált pedig Paul Chinezu álruhájába öltöztették – nem kell tudomásul vennünk, és nekünk nem kell ezt a gyakorlatot követnünk.
Neveink védelmében sokat tehetnek a szórványban élő magyar önkormányzati képviselők is. A vezetéknév/családnév – különösen a történelmi – szent és sérthetetlen! Bármilyen nyelvű szövegbe kerüljön is, eredeti alakja, formája nem változhat. Név- és történettudományi munkák bizonyítják, hogy a fentebb említett nevek magyar eredetűek. Viselőik magyarnak tartották magukat. A besztercei nemesi előnevet viselő Hunyadiakról oklevelek alapján megállapította a kutatás, hogy a család legrégibb hiteles ősei Magyarországon tűntek fel, és római katolikus vallásúak voltak.
A Dósa (Dózsa) vezetéknév apanévből alakult -sa képzővel magyaros névadás szerint. Dózsa Györgyöt székely–magyar vitézként tartja számon a történetírás. A malomvízi nemes és gróf Kendeffy család az 1400-as évek előtt a Kende nevet viselte, abból – magyaros névadással – a -ffy (= fia) szócska hozzáadásával lett a Kendeffy forma.
A kende az etelközi magyaroknál méltóságnév volt, akárcsak a gyula. Idővel az uralkodókon kívül más előkelők is használhatták ezeket a megnevezéseket. A kende is, a gyula is török eredetű szó/név nyelvünkben. A magyarból eredetezhető családnevek csoportjába tartoznak a helységnévből -i képzővel alakult nevek is, mint a Báthori, Bocskai, Bolyai, Hunyadi, Kinizsi, Teleki, Toldi vagy Tholdy stb.
Tapasztalhattak még más, hasonló, furcsa dolgot is a kirándulók: például a dédácsi (piskitelepi) arborétum román nyelvű leporellója meg sem említi a ritka értékű növénykert alapítóinak, egykori tulajdonosainak vagy a benne található kastély építtetőinek nevét. Így hát a kíváncsi magyar olvasó hiába is keresi a Fáy, a Gyulay vagy az Ocskay neveket. Mert azokat is – akárcsak a többieket – ellopták a fehér inges névtolvajok és Erdély szellemi örökségének meghamisítói.
Komoróczy György
A szerző székelyudvarhelyi nyelvművelő, közíró
Krónika (Kolozsvár)
2014. november 15.
Gábor Áron
Táncdráma egy szuszra
November 24-27. között erdélyi turné keretében mutatja be nagy sikerű Gábor Áron című táncdrámáját a Háromszék Táncegyüttes. A turné első állomása Marosvásárhely lesz, ahol a közönség november 24-én, hétfőn 19 órától tekintheti meg az előadást a Nemzeti Színházban.
Lészen ágyú! – azaz lészen nemzeti függetlenség, lészen szabadság!
Ezen gondolatok, eszmék nemcsak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején voltak aktuálisak, hanem ma is, hisz a székely önrendelkezés sokat vitatott része a politikai diskurzusnak. Forrongó, békétlen időnkben joggal vágyhatunk egy biztonságosabb, emberibb világba, melynek megteremtése csak nagy lélekkel és elszánt cselekvőkészséggel lehetséges. Gábor Áron erős hittel és bizalommal szőtte álmait, s elképzeléseit valóra váltva küzdött nemzetének függetlenségéért. Emlékezetes tetteivel mindnyájunk számára példát mutatott: a mindenkori történelemi pillanat időszerű eszközeit használva kell cselekednünk, ha öntudatos nemzetként, emelt fővel szeretnénk élni!
200 éve született Gábor Áron, a székelység egyik legnagyobb hőse. Műsorunk tisztelgés és főhajtás hősi alakja előtt, és egyben egy szükségszerű kérdés megfogalmazása: élnek-e ma is köztünk Gábor Áronok?
Sepsiszentgyörgy, 2014. március 15.
Orza Calin
Hogyan válik valaki hőssé? Annak születik? Tudatos egyéni döntés kérdése? Vagy csak a körülmények sodrása hozza ki az emberből?
Gábor Áron székely ezermesterből a szabadságharc eszméit lehetőséggé kovácsoló, népének hitet és eszközt adni képes hős lett az idők során. Azonban mai napig keveset tudunk a tüzérparancsnok legendája mögötti emberi sorsról. Az egyén vívódásairól és kételyeiről, hiszen ha volt valaki, aki felmérhette az osztrák haditechnikával és -iparral való szembeszállás esélytelenségét, akkor az épp az az ember volt, aki korábban saját testvére helyett is újra bevonult, csak hogy bepillanthasson a bécsi hadigépezet titkaiba. Milyen erők vezethették őt mégis arra a döntésre, hogy dacoljon az esélyekkel? S a saját démonaival való küzdelem ellenére, vagy épp annak köszönhetően, honnan merített annyi hitet és erőt, amellyel még halála után is lelket öntött a szabadságharcosokba?
Honnan születhetett meg az azóta sem látott székely összefogás, amellyel hétköznapi emberek a merész ágyúöntő mögé és mellé álltak? Amelynek jegyében nemcsak egységbe kovácsolódott osztrák esztergályos, lengyel tábornok, moldvai parasztasszony és székely határőrök hosszú sora, de ideig-óráig fordítani is képesek voltak egy látszólag vesztett ügyet? Mit tudtak ők, és mit tanulhatunk mi, hogy a hétköznapokban és közösségünk megmaradásának küzdelmében egyaránt modern Gábor Áronok, Dummel Ferdinándok, Velcsuj Jusztinák vagy csak noszogatás nélküli, saját démonjainkat egy közös cél érdekében legyőzni képes, kéretlen, de tisztes hősök (?), emberek lehessünk?
Imreh-Marton István forgatókönyvíró
Népújság (Marosvásárhely)
Táncdráma egy szuszra
November 24-27. között erdélyi turné keretében mutatja be nagy sikerű Gábor Áron című táncdrámáját a Háromszék Táncegyüttes. A turné első állomása Marosvásárhely lesz, ahol a közönség november 24-én, hétfőn 19 órától tekintheti meg az előadást a Nemzeti Színházban.
Lészen ágyú! – azaz lészen nemzeti függetlenség, lészen szabadság!
Ezen gondolatok, eszmék nemcsak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején voltak aktuálisak, hanem ma is, hisz a székely önrendelkezés sokat vitatott része a politikai diskurzusnak. Forrongó, békétlen időnkben joggal vágyhatunk egy biztonságosabb, emberibb világba, melynek megteremtése csak nagy lélekkel és elszánt cselekvőkészséggel lehetséges. Gábor Áron erős hittel és bizalommal szőtte álmait, s elképzeléseit valóra váltva küzdött nemzetének függetlenségéért. Emlékezetes tetteivel mindnyájunk számára példát mutatott: a mindenkori történelemi pillanat időszerű eszközeit használva kell cselekednünk, ha öntudatos nemzetként, emelt fővel szeretnénk élni!
200 éve született Gábor Áron, a székelység egyik legnagyobb hőse. Műsorunk tisztelgés és főhajtás hősi alakja előtt, és egyben egy szükségszerű kérdés megfogalmazása: élnek-e ma is köztünk Gábor Áronok?
Sepsiszentgyörgy, 2014. március 15.
Orza Calin
Hogyan válik valaki hőssé? Annak születik? Tudatos egyéni döntés kérdése? Vagy csak a körülmények sodrása hozza ki az emberből?
Gábor Áron székely ezermesterből a szabadságharc eszméit lehetőséggé kovácsoló, népének hitet és eszközt adni képes hős lett az idők során. Azonban mai napig keveset tudunk a tüzérparancsnok legendája mögötti emberi sorsról. Az egyén vívódásairól és kételyeiről, hiszen ha volt valaki, aki felmérhette az osztrák haditechnikával és -iparral való szembeszállás esélytelenségét, akkor az épp az az ember volt, aki korábban saját testvére helyett is újra bevonult, csak hogy bepillanthasson a bécsi hadigépezet titkaiba. Milyen erők vezethették őt mégis arra a döntésre, hogy dacoljon az esélyekkel? S a saját démonaival való küzdelem ellenére, vagy épp annak köszönhetően, honnan merített annyi hitet és erőt, amellyel még halála után is lelket öntött a szabadságharcosokba?
Honnan születhetett meg az azóta sem látott székely összefogás, amellyel hétköznapi emberek a merész ágyúöntő mögé és mellé álltak? Amelynek jegyében nemcsak egységbe kovácsolódott osztrák esztergályos, lengyel tábornok, moldvai parasztasszony és székely határőrök hosszú sora, de ideig-óráig fordítani is képesek voltak egy látszólag vesztett ügyet? Mit tudtak ők, és mit tanulhatunk mi, hogy a hétköznapokban és közösségünk megmaradásának küzdelmében egyaránt modern Gábor Áronok, Dummel Ferdinándok, Velcsuj Jusztinák vagy csak noszogatás nélküli, saját démonjainkat egy közös cél érdekében legyőzni képes, kéretlen, de tisztes hősök (?), emberek lehessünk?
Imreh-Marton István forgatókönyvíró
Népújság (Marosvásárhely)
2014. november 17.
Magyarországi írók Erdélyben
Sepsiszentgyörgyön is közönségtalálkozón vettek részt a hétvégén a 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár kiemelt magyarországi meghívottjai. A Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Terme zsúfolásig megtelt a találkozón, amelyen Dragomán György, Péterfy Gergely, Szabó T. Anna és Szilágyi Ákos Mészáros Sándor esszéíró, a Szépírók Társaságának elnöke kérdéseire válaszolt. A meghívottak műveikből is felolvastak, sőt volt, aki énekelt is.
Szilágyi Ákos egy általa ódának nevezett verssel mutatkozott be sepsiszentgyörgyi olvasóinak, melyben a fiatalok által használt nyelvi fordulatokat tárta fel. Mint mondta, Köszike című verse rávilágít arra, hogy ezek a szavak menthetetlenül beépülnek a nyelvbe, és végül már nemcsak a fiatalok használják.
A József Attila- és Babérkoszorú-díjas költő az est során nemcsak lírai hangvételű írásaiból olvasott fel, hanem szövegei ritmikai elemeinek fontosságát is bemutatta, így dúdolni kezdett, végül pedig dalra fakadt. Arra a kérdésre, hogy költőnek vagy esszéírónak tartja magát inkább, Szilágyi Ákos elmondta: sok teoretikus szöveget írt már, de ha a dolgok mélyét keresi, akkor általában a nonszensz szövegekből váltak igazán nagy filozófiai költemények.
„A költői képesség szerintem nem más, mint a gyermek nyelvi érzékelésmódjának és világérzékelésének megőrződése valakiben, és ennek tudatos/tudattalan formai alkalmazása. Ennek a szemléletmódnak a lényege az, hogy a szavak és dolgok azonosak egymással, s hogy szavainkkal teremtjük a világot” – fejtette ki álláspontját a költő.
Dragomán György az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár meghívottjaként hét év után látogatott el szülővárosába, Marosvásárhelyre. A József Attila-díjas író legújabb könyvét, a Máglya című regényt hozta magával, melynek cselekménye az 1989-es romániai forradalom után játszódik.
Dragomán György akkor már nem élt Erdélyben, mégis hűen ábrázolja az állapotokat, egy kamaszlány szemével láttatva a történteket. „Írás közben néha azt hiszem, hogy emlékszem a történésekre, aztán kiderül, hogy csak képzelem” – mondta az író.
Dragomán arról is beszámolt, hogy a Máglya nem tervezett regény volt, hanem az évek során alakult azzá, ami lett. Az 1991-ben játszódó történet Dragomán szerint a forradalom utáni eseményekre világít rá, arra hogy miként zuhan össze egy város, melyet maga az író nem tapasztalt, csak érzett.
A Máglya című regényen az író közel tíz évig dolgozott, a könyvet pedig hatalmas érdeklődés övezi a közönség és a kritika részéről egyaránt, főként, hogy – bizonyos szempontból – A fehér király című nagy sikerű regénye „ikerkönyve”, ugyanakkor jelentős váltás is a szerzői életművében. Mint mondta, míg A fehér királyban egy hang szólal meg, egy kisfiú hangja, addig a Máglyában már több szálon is történnek az események, több hangot is hall az olvasó.
Dragomán György bemutatkozását követően felesége, Szabó T. Anna olvasta fel verseit, melyeket gyerekeihez, gyerekeiről írt. A költő a születéshez-szüléshez kötődő élményeit, lelkiállapotát írta meg anyaságélmény-szerű versekbe.
A kolozsvári születésű, szintén Magyarországra emigrált költő verseit angolra, németre, franciára, hollandra, szlovákra, oroszra, bolgárra és románra is lefordították, sajátos zeneiségű-hangulatú, verstanilag is mesteri lírája igen kedvelt az olvasók körében. Mint mondta, számára minden vers kísérlet, és az évek során kifejlesztett írói következetessége által ma már nem különálló verseket, hanem köteteket ír.
Péterfy Gergely a Kitömött barbár című regényéből olvasott fel részleteket. A tíz év munkája nyomán keletkezett mű kiindulópontja 1796, amikor Kazinczy Ferenc hétéves börtönbüntetését tölti Csehországban, amikor Bécsben meghal barátja, Angelo Soliman. Holttestét császári parancsra kitömik, és kiállítják a természettudományi múzeumban. Harminchat évvel később Török Sophie, Kazinczy özvegye elmegy a múzeumba, hogy szembenézzen a kitömött testtel.
Jékely Zoltán unokája, Péterfy Gergely Kazinczy levelezésében bukkant rá Angelo Soliman történetére, melyet csak évek múltán kezdett feldolgozni. „Borzasztóan erős történet ez, több generáción átívelő, nagy ívű tragédia” – mondta az író, aki trilógiát tervez a történetből.
Bús Ildikó |
Krónika (Kolozsvár)
Sepsiszentgyörgyön is közönségtalálkozón vettek részt a hétvégén a 20. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár kiemelt magyarországi meghívottjai. A Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Terme zsúfolásig megtelt a találkozón, amelyen Dragomán György, Péterfy Gergely, Szabó T. Anna és Szilágyi Ákos Mészáros Sándor esszéíró, a Szépírók Társaságának elnöke kérdéseire válaszolt. A meghívottak műveikből is felolvastak, sőt volt, aki énekelt is.
Szilágyi Ákos egy általa ódának nevezett verssel mutatkozott be sepsiszentgyörgyi olvasóinak, melyben a fiatalok által használt nyelvi fordulatokat tárta fel. Mint mondta, Köszike című verse rávilágít arra, hogy ezek a szavak menthetetlenül beépülnek a nyelvbe, és végül már nemcsak a fiatalok használják.
A József Attila- és Babérkoszorú-díjas költő az est során nemcsak lírai hangvételű írásaiból olvasott fel, hanem szövegei ritmikai elemeinek fontosságát is bemutatta, így dúdolni kezdett, végül pedig dalra fakadt. Arra a kérdésre, hogy költőnek vagy esszéírónak tartja magát inkább, Szilágyi Ákos elmondta: sok teoretikus szöveget írt már, de ha a dolgok mélyét keresi, akkor általában a nonszensz szövegekből váltak igazán nagy filozófiai költemények.
„A költői képesség szerintem nem más, mint a gyermek nyelvi érzékelésmódjának és világérzékelésének megőrződése valakiben, és ennek tudatos/tudattalan formai alkalmazása. Ennek a szemléletmódnak a lényege az, hogy a szavak és dolgok azonosak egymással, s hogy szavainkkal teremtjük a világot” – fejtette ki álláspontját a költő.
Dragomán György az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár meghívottjaként hét év után látogatott el szülővárosába, Marosvásárhelyre. A József Attila-díjas író legújabb könyvét, a Máglya című regényt hozta magával, melynek cselekménye az 1989-es romániai forradalom után játszódik.
Dragomán György akkor már nem élt Erdélyben, mégis hűen ábrázolja az állapotokat, egy kamaszlány szemével láttatva a történteket. „Írás közben néha azt hiszem, hogy emlékszem a történésekre, aztán kiderül, hogy csak képzelem” – mondta az író.
Dragomán arról is beszámolt, hogy a Máglya nem tervezett regény volt, hanem az évek során alakult azzá, ami lett. Az 1991-ben játszódó történet Dragomán szerint a forradalom utáni eseményekre világít rá, arra hogy miként zuhan össze egy város, melyet maga az író nem tapasztalt, csak érzett.
A Máglya című regényen az író közel tíz évig dolgozott, a könyvet pedig hatalmas érdeklődés övezi a közönség és a kritika részéről egyaránt, főként, hogy – bizonyos szempontból – A fehér király című nagy sikerű regénye „ikerkönyve”, ugyanakkor jelentős váltás is a szerzői életművében. Mint mondta, míg A fehér királyban egy hang szólal meg, egy kisfiú hangja, addig a Máglyában már több szálon is történnek az események, több hangot is hall az olvasó.
Dragomán György bemutatkozását követően felesége, Szabó T. Anna olvasta fel verseit, melyeket gyerekeihez, gyerekeiről írt. A költő a születéshez-szüléshez kötődő élményeit, lelkiállapotát írta meg anyaságélmény-szerű versekbe.
A kolozsvári születésű, szintén Magyarországra emigrált költő verseit angolra, németre, franciára, hollandra, szlovákra, oroszra, bolgárra és románra is lefordították, sajátos zeneiségű-hangulatú, verstanilag is mesteri lírája igen kedvelt az olvasók körében. Mint mondta, számára minden vers kísérlet, és az évek során kifejlesztett írói következetessége által ma már nem különálló verseket, hanem köteteket ír.
Péterfy Gergely a Kitömött barbár című regényéből olvasott fel részleteket. A tíz év munkája nyomán keletkezett mű kiindulópontja 1796, amikor Kazinczy Ferenc hétéves börtönbüntetését tölti Csehországban, amikor Bécsben meghal barátja, Angelo Soliman. Holttestét császári parancsra kitömik, és kiállítják a természettudományi múzeumban. Harminchat évvel később Török Sophie, Kazinczy özvegye elmegy a múzeumba, hogy szembenézzen a kitömött testtel.
Jékely Zoltán unokája, Péterfy Gergely Kazinczy levelezésében bukkant rá Angelo Soliman történetére, melyet csak évek múltán kezdett feldolgozni. „Borzasztóan erős történet ez, több generáción átívelő, nagy ívű tragédia” – mondta az író, aki trilógiát tervez a történetből.
Bús Ildikó |
Krónika (Kolozsvár)
2014. november 22.
Ötnapos ünnepséggel zárul a Gábor Áron Emlékév
Három helyszínen, öt napon át tartó rendezvénysorozattal zárul a Gábor Áron Emlékév: Bereckben, Sepsiszentgyörgyön és Eresztevényben lesznek különféle műsorok holnaptól csütörtökig, november 27-éig, a székely nemzet hősének születése napjáig.
A szülőfaluban, az egykori mezővárosi rangú Bereckben a település apraja-nagyja részt vesz az ünnepségen, mely holnap ünnepi hálaadó szentmisével kezdődik, majd a déli harangszó elzúgása után a Szentegyházasfalui Gyermekkórus és Gyermekfilharmónia száz főt meghaladó csoportja lép színpadra a művelődési központ nagytermében. Előadásaikat mindig nagy siker övezi, a taps ezúttal sem fog elmaradni, hiszen a Haáz Sándor irányította Fili az alkalomra összeállított műsorral lép a bereckiek elé. Hétfő és kedd a helybeli Comenius Általános Iskola és a Gábor Áron Alapítvány napja, hétfőn a Gábor Áron Emlékházban szervezett nyílt napon „készülhetnek” a diákok a másnapi iskolai vetélkedőkre, melyen nem csupán a helyiek vesznek részt, de az almásiakat, lemhényieket is meghívták. A szerdai programot a kultúrház szervezi, délután a Gábor Áron ma is él című kerekasztal-beszélgetésen történészek, írók, művészek elevenítik fel a tüzér őrnagy tárgyi emlékeket és szellemi értékeket teremtő útóéletét. Gábor Áron születésének naptári évfordulóján a Háromszék Táncegyüttes adja elő az emlékév alkalmából készített Gábor Áron táncfeldolgozást, ez alkalommal a művelődési házban Gábor Áron Csarnokot is avatnak.
Sepsiszentgyörgy az emlékév során meghirdetett irodalmi pályázat díjazásának és a pályázat díjnyertes drámája felolvasó-színházi előadásának ad otthont. A sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi színészek produkcióját Kolcsár József rendezte. A hétfő délután hét órakor kezdődő rendezvényen a Székelyföld kulturális folyóirat is bemutatja decemberi számát, mely Gábor Áron-súlypontú: közlik az irodalmi pályázat díjazott írásait, valamint a háromszéki Gábor Áron-szobrok, -emlékhelyek történetét bemutató tanulmányt is.
Eresztevény ezúttal kisebb ünnepség helyszíne lesz, az Emlékezés Erdejében a szentegyházasfalui hagyományőrző huszárok avatják fel a székely nemzet hősének tiszteletére állított kopjafájukat. A Gábor Áron síremléke melletti kopjafaerdőben ez a huszonhetedik emlékjel, a szentegyházasfaluiak immár a harmadikat avatják: a Fili és a Gábor Áron Szakközépiskola mellett a hagyományőrző csoport is fontosnak tartotta az emlékállítást.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Három helyszínen, öt napon át tartó rendezvénysorozattal zárul a Gábor Áron Emlékév: Bereckben, Sepsiszentgyörgyön és Eresztevényben lesznek különféle műsorok holnaptól csütörtökig, november 27-éig, a székely nemzet hősének születése napjáig.
A szülőfaluban, az egykori mezővárosi rangú Bereckben a település apraja-nagyja részt vesz az ünnepségen, mely holnap ünnepi hálaadó szentmisével kezdődik, majd a déli harangszó elzúgása után a Szentegyházasfalui Gyermekkórus és Gyermekfilharmónia száz főt meghaladó csoportja lép színpadra a művelődési központ nagytermében. Előadásaikat mindig nagy siker övezi, a taps ezúttal sem fog elmaradni, hiszen a Haáz Sándor irányította Fili az alkalomra összeállított műsorral lép a bereckiek elé. Hétfő és kedd a helybeli Comenius Általános Iskola és a Gábor Áron Alapítvány napja, hétfőn a Gábor Áron Emlékházban szervezett nyílt napon „készülhetnek” a diákok a másnapi iskolai vetélkedőkre, melyen nem csupán a helyiek vesznek részt, de az almásiakat, lemhényieket is meghívták. A szerdai programot a kultúrház szervezi, délután a Gábor Áron ma is él című kerekasztal-beszélgetésen történészek, írók, művészek elevenítik fel a tüzér őrnagy tárgyi emlékeket és szellemi értékeket teremtő útóéletét. Gábor Áron születésének naptári évfordulóján a Háromszék Táncegyüttes adja elő az emlékév alkalmából készített Gábor Áron táncfeldolgozást, ez alkalommal a művelődési házban Gábor Áron Csarnokot is avatnak.
Sepsiszentgyörgy az emlékév során meghirdetett irodalmi pályázat díjazásának és a pályázat díjnyertes drámája felolvasó-színházi előadásának ad otthont. A sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi színészek produkcióját Kolcsár József rendezte. A hétfő délután hét órakor kezdődő rendezvényen a Székelyföld kulturális folyóirat is bemutatja decemberi számát, mely Gábor Áron-súlypontú: közlik az irodalmi pályázat díjazott írásait, valamint a háromszéki Gábor Áron-szobrok, -emlékhelyek történetét bemutató tanulmányt is.
Eresztevény ezúttal kisebb ünnepség helyszíne lesz, az Emlékezés Erdejében a szentegyházasfalui hagyományőrző huszárok avatják fel a székely nemzet hősének tiszteletére állított kopjafájukat. A Gábor Áron síremléke melletti kopjafaerdőben ez a huszonhetedik emlékjel, a szentegyházasfaluiak immár a harmadikat avatják: a Fili és a Gábor Áron Szakközépiskola mellett a hagyományőrző csoport is fontosnak tartotta az emlékállítást.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 22.
Gábor Áron életútja
Új könyvvel jelentkezik Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történész*, a Háromszék külső munkatársa, a székely tankönyv társszerkesztője, a Történelmi Magazin főszerkesztője. Mint az utóbbi években megszokhattuk, az esztendő végéhez közeledve megjelenik egy-egy Kádár-könyv.
A történész korábbi munkái után 2010 óta sorozatban adta ki újabb könyveit: Székelyföld határán, Székely hazát akarunk, Múltunk kötelez, Sepsiszentgyörgy korai története. Székely vértanúk, Prés alatt a magyarság, s idén, az 500. évforduló tiszteletére a Háromszék Vármegye Kiadónál megjelent egy kisebb lélegzetű munkája Hallottátok Dózsa György hírét? címmel. A nyomdából frissen kijött könyv Gábor Áron életútját ismerteti. A széles bibliográfiára támaszkodó, a forrást megjelölő munka nem száraz dolgozat, történész és publicista ötvözeteként jellemezhetnénk a szerzőt. Kádár Gyula vallja: írásait a ma emberének szánja úgy, hogy azokat széles körben olvassák, de a szakember is használhassa. A történelmi ismeretek közlése révén nevelni akar. Olvasmányosságra törekszik, mert a száraz történelmi szaktanulmányokat többnyire csak szakemberek veszik kézbe.
Kádár e könyvében tudatosítja, hogy az ágyúöntés és az ágyúk felszerelése csoportmunka, amelyben nagyszámú szakember és munkás vesz részt. Ennek irányítása hárul Gábor Áronra. Az ő forradalmi elkötelezettsége nélkül nincs ágyú, nem kerül sor a dicsőséges önvédelmi harcra. Gábor Áron ágyúgyártásban betöltött kimagasló szerepe mellett a szerző kiemeli a tényt, hogy ő volt a székely tüzérség megszervezője. Hangsúlyozza, Gábor Áron legnagyobb érdeme az önálló székely tüzérség megteremtése volt, amely 65 évvel előzi meg az önálló magyar tüzérség (1913. március 1.) felállítását. A könyv megpróbálja a mítoszok lebontását is. A köztudatban úgy él, Gábor Áron a kökösi hídnál esett el. Ezt hirdeti Gábor Áron 1892-ben állított eresztevényi síremléke vagy Gyárfás Jenő Gábor Áron halála című nagyméretű festménye, továbbá Kányádi Sándor A kökösi hídon című verse. Ezzel ellentétben Gábor Áron őrnagy, a székely tüzérség főparancsnoka Uzon mellett, a mai vasúti feljáró közelében esett el, és nem Kökös közelében. Sombori Sándor és Földi István regényei irodalmi alkotások, melyekben szárnyal a fantázia – jelzi a szerző. Hozzáteszi, a mítoszteremtés már 1848–49-ben megkezdődik. Jókai Mór az Esti Lapokban megrajzolja a „keveset tanult közvitéz” alakját. Kőváry László történész Gábor Áront mint egyszerű szántó-vető embert mutatja be, megteremtve a népmesei hőst, aki székely furfanggal, leleményességgel ágyút önt. A szerző szilárd meggyőződése, annak ellenére, hogy az elmúlt másfél évszázadban többen írtak Gábor Áronról, még mindig szükség van kutatásra. Kádár Gyula úgy véli, hogy Gábor Áron életrajzát megírni csak az általános történelmi háttér ismertetésével lehet, ezért életét és munkásságát tematikus rendszerezéssel teszi áttekinthetővé. A keménykötésű, illusztrációkkal gazdagított könyv függelékében olvasható többek között Gábor Áron 1849. május 12-én írt levele, melyben beszámol a Kossuth Lajossal való találkozásáról, valamint az a korabeli leltár, amelyben felsorolják az uzoni-kökösi csatában elesett Gábor Áronnál talált tárgyakat, köztük a négycsövű forgópisztolyt, egy kis bronzcsövű, ágyú alakú pisztolyt, a tiszti- és csatakardját.
Kádár Gyula Gábor Áron születésének kétszázadik évfordulójára írta e könyvét. Azt az embert mutatja be, aki a székely nép megmaradásáért, jövőjéért folytatott harcában a kitartás és a helytállás jelképévé vált.
Év vége közeledtével elmondhatjuk, saját olvasmányon kívül karácsonyi ajándéknak is szánható a könyv. Kádár Gyula könyvei mellett megvásárolható a H–Press lapterjesztő standjain, Sepsiszentgyörgy könyvesboltjaiban. Megrendelhető a gyula.kadar@gmail.com e-mail címen vagy a 0740 026 450-es telefonon.
* Kádár Gyula: Gábor Áron életútja, Csíkszereda, 2014
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Új könyvvel jelentkezik Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történész*, a Háromszék külső munkatársa, a székely tankönyv társszerkesztője, a Történelmi Magazin főszerkesztője. Mint az utóbbi években megszokhattuk, az esztendő végéhez közeledve megjelenik egy-egy Kádár-könyv.
A történész korábbi munkái után 2010 óta sorozatban adta ki újabb könyveit: Székelyföld határán, Székely hazát akarunk, Múltunk kötelez, Sepsiszentgyörgy korai története. Székely vértanúk, Prés alatt a magyarság, s idén, az 500. évforduló tiszteletére a Háromszék Vármegye Kiadónál megjelent egy kisebb lélegzetű munkája Hallottátok Dózsa György hírét? címmel. A nyomdából frissen kijött könyv Gábor Áron életútját ismerteti. A széles bibliográfiára támaszkodó, a forrást megjelölő munka nem száraz dolgozat, történész és publicista ötvözeteként jellemezhetnénk a szerzőt. Kádár Gyula vallja: írásait a ma emberének szánja úgy, hogy azokat széles körben olvassák, de a szakember is használhassa. A történelmi ismeretek közlése révén nevelni akar. Olvasmányosságra törekszik, mert a száraz történelmi szaktanulmányokat többnyire csak szakemberek veszik kézbe.
Kádár e könyvében tudatosítja, hogy az ágyúöntés és az ágyúk felszerelése csoportmunka, amelyben nagyszámú szakember és munkás vesz részt. Ennek irányítása hárul Gábor Áronra. Az ő forradalmi elkötelezettsége nélkül nincs ágyú, nem kerül sor a dicsőséges önvédelmi harcra. Gábor Áron ágyúgyártásban betöltött kimagasló szerepe mellett a szerző kiemeli a tényt, hogy ő volt a székely tüzérség megszervezője. Hangsúlyozza, Gábor Áron legnagyobb érdeme az önálló székely tüzérség megteremtése volt, amely 65 évvel előzi meg az önálló magyar tüzérség (1913. március 1.) felállítását. A könyv megpróbálja a mítoszok lebontását is. A köztudatban úgy él, Gábor Áron a kökösi hídnál esett el. Ezt hirdeti Gábor Áron 1892-ben állított eresztevényi síremléke vagy Gyárfás Jenő Gábor Áron halála című nagyméretű festménye, továbbá Kányádi Sándor A kökösi hídon című verse. Ezzel ellentétben Gábor Áron őrnagy, a székely tüzérség főparancsnoka Uzon mellett, a mai vasúti feljáró közelében esett el, és nem Kökös közelében. Sombori Sándor és Földi István regényei irodalmi alkotások, melyekben szárnyal a fantázia – jelzi a szerző. Hozzáteszi, a mítoszteremtés már 1848–49-ben megkezdődik. Jókai Mór az Esti Lapokban megrajzolja a „keveset tanult közvitéz” alakját. Kőváry László történész Gábor Áront mint egyszerű szántó-vető embert mutatja be, megteremtve a népmesei hőst, aki székely furfanggal, leleményességgel ágyút önt. A szerző szilárd meggyőződése, annak ellenére, hogy az elmúlt másfél évszázadban többen írtak Gábor Áronról, még mindig szükség van kutatásra. Kádár Gyula úgy véli, hogy Gábor Áron életrajzát megírni csak az általános történelmi háttér ismertetésével lehet, ezért életét és munkásságát tematikus rendszerezéssel teszi áttekinthetővé. A keménykötésű, illusztrációkkal gazdagított könyv függelékében olvasható többek között Gábor Áron 1849. május 12-én írt levele, melyben beszámol a Kossuth Lajossal való találkozásáról, valamint az a korabeli leltár, amelyben felsorolják az uzoni-kökösi csatában elesett Gábor Áronnál talált tárgyakat, köztük a négycsövű forgópisztolyt, egy kis bronzcsövű, ágyú alakú pisztolyt, a tiszti- és csatakardját.
Kádár Gyula Gábor Áron születésének kétszázadik évfordulójára írta e könyvét. Azt az embert mutatja be, aki a székely nép megmaradásáért, jövőjéért folytatott harcában a kitartás és a helytállás jelképévé vált.
Év vége közeledtével elmondhatjuk, saját olvasmányon kívül karácsonyi ajándéknak is szánható a könyv. Kádár Gyula könyvei mellett megvásárolható a H–Press lapterjesztő standjain, Sepsiszentgyörgy könyvesboltjaiban. Megrendelhető a gyula.kadar@gmail.com e-mail címen vagy a 0740 026 450-es telefonon.
* Kádár Gyula: Gábor Áron életútja, Csíkszereda, 2014
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. november 25.
Mire való az erdélyi író? (1.)
Pár nappal ezelőtt, tulajdonképpen a Gábor Áron születésének 200. évfordulójára kiírt irodalmi pályázat eredményhirdetésekor nyilvánosságra hozott információk verték ki nálam a biztosítékot. Úgyhogy képtelen vagyok szó nélkül hagyni a jelenséget. Előtte meg Marosvécsen csodálkoztam rá mai írói társadalmunk gyarló voltára. Nagyobb lélegzetvétel szükségeltetik, hogy megfogalmazhassam az észrevételeimet.
Kihirdették a Gábor Áron 200. című irodalmi pályázat eredményeit
Ez év tavaszán, abból az alkalomból, hogy idén ünnepeljük a magyar nemzeti hős, tüzértiszt és ágyúöntő Gábor Áron, az 1848-1849-es forradalom egyik kiemelkedő székelyföldi személyisége születésének kétszázadik évfordulóját (aki Bereckben látta meg a napvilágot 1814. november 27-én) Magyarország Sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja, partnerszervezetivel közösen, irodalmi pályázatot hirdetett.
A bírálóbizottság értékelte a beküldött munkákat. A díjkiosztó gálára 2014. november 24-én, hétfőn, este 7 órától kezdődően került sor, Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében, abban a helyiségben, ahol a hagyomány szerint 1848. október 16-án hangzott el az emlékezetes kijelentés, hogy „Lészen ágyú!” Az első ágyút még az év november 28-án mutatták be és próbálták ki Sepsiszentgyörgyön. Jórészt a helyi tüzérség felszerelésének köszönhető, hogy Háromszéken megszervezhették a székely önvédelmet.
A pályázat végeredménye:
I. helyezés: Vasmenyasszony (színmű) – Pruzsinszky Sándor (Budapest) – 500 EUR
II. helyezés: Az utolsó találkozás (novella) – Bányai Tamás (Budapest) – 250 EUR
III. helyezés: Ágyúból öntött (vers) – B. Horváth István (Szekszárd) – 100 EUR
Elismerő oklevelek:
Rézágyú (novella) – Balogh Gábor (Győr), Gábor Áron keresztfája (novella) – Horvát Gábor (Kecskemét), Sírtánc (novella) – Ambrus Lajos (Korond), Őrhelyen – Nagy Irén (Csíkszentdomokos), A kökösi hídon kettőezer-tizennégyben – Bálint Tamás (Székelyudvarhely)
A díjkiosztó ünnepséget Pruzsinszky Sándor drámaíró I. helyezést elért a Vasmenyasszony című felolvasó-színházi bemutatója követte. A színművet sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi színművészek egy csoportja mutatta be, Kolcsár József rendezésében.
A gálaesten részt vett a csíkszeredai Székelyföld című folyóirat szerkesztősége is, továbbá bemutatták a Székelyföld decemberi számát, amely teljes egészében közli a három díjnyertes művet.
Az értékelő-bizottság a következő tagokból állt: Fekete Vince költő, Lakatos Mihály (a pályázatot kiíró intézmények képviselője), Lövétei Lázár László költő, Pécsi Györgyi irodalomkritikus és Váry O.Péter író (a pályázatot kiíró intézmények képviselője). A pályázat kiírói és támogatói a Balassi Intézet – Magyarország sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja, a Kovászna Megyei Tanács, és Kovászna Megye Kulturális Központja.
Marosvécsi gondolatok
Néhány héttel ezelőtt - csak úgy, hirtelen felindulásból - összeszámláltam vagy két tucatnyi írót Székelyudvarhelyen és környékén, s legalább ugyanennyit a Csíki-medencében is. A számbavételkor rájöttem, hogy a létszám még magasabb, hiszen igen sokan az élő klasszikusok közül másutt élnek és alkotnak.
Mivel a "lustrának" nem kellett túlterjednie ezen a két régión, nem foglalkoztam e szakma képviselőinek teljes számbavételével. Gyergyóban, Háromszéken, Marosszéken nem számláltam, hanem ráhagytam, mint a környezet- és medvevédők, amikor kijelentették, hogy Hargita megyében mintegy ezerháromszáz medve él, a teljes történelmi Székelyföldön pedig mintegy háromezer. Ennyit azonban a térség nem képes elviselni. Az írók számát illetően pedig háromszázban állapotban meg magammal, mondván, hogy ez a szám is nagyon magas - valóban nem él meg a Székelyföldön ennyi -, ezért engedhetjük meg magunknak, hogy Belső-Erdélyt és Magyarországot is támogassuk. Az összmagyar irodalmat is emberanyaggal látjuk el, az olvasók mellé kiforrott, kész írókat adunk; kiváló esszéistákat, bőbeszédű prózaírókat és ígéretes költőket juttatunk ki a nagyobbik honba, akik szép lassan olyan pályára léphetnek, amelyen érettségitétellé nemesedhetnek a nagy és magyar kultúra egyre inkább drót- és lég-függő kiberterében.
Aztán következett a marosvécsi Kemény-várkastély visszaszolgáltatása után szervezett nyílt nap, a kapunyitás november 8-án, amikor a népek több évtized után – végre! – bejárhatták az ódon épület belső tereit, azokat a helyszíneket, ahol a trianoni "hungarocídium" után ébredező erdélyi magyar írói társadalom java időnként összesereglett megvitatni a "stratégiát", a kulturális irányvonalakat és a teendőket. Lehetséges, hogy nem is annyira a konferenciázás, hanem inkább a baráti együttlét lehetősége jelentette az igazi hasznot, hiszen a helikoni munkaközösség csak eszmei és elméleti szinten működött, jogi személyiséggé, alapítvánnyá, egyesületté soha nem szerveződött, s mégis oly hosszú időn át fennállhatott és szolgálhatta a kisebbségbe szakadt erdélyi magyar társadalom érdekeit.
Amikor megjelentünk a kastély környezetében, s kezdetét vette a megemlékezés, a koszorúzás, báró Kemény János alakjának felidézése, mindjárt arra lettem figyelmes, hogy két történelmi egyházunk és a sokarcú politikum képviselői is igen markánsan képviseltetik magukat. Igaz ugyan, hogy az államelnök-választás két fordulója közti időben jártunk, amikor a számunkra igazi tétet nem jelentő aktusra való felkészülésben gyakorlatilag magunkra maradtunk, mert a felelőtlen felelősök azt mondták, hogy haladjunk csak toronyiránt, s oda szavazzunk, ahova szívünk-lelkünk, ízlésünk, úri kedvünk diktálja, de mégiscsak jobb - ejsze -, súgták, ha a baloldali négyzetbe tesszük azt a bizonyos bélyegzőt a szavazólapon. Mondták ezt annak ellenére, hogy a szívünk azért testületileg jobbra húzott. És épp ezek a Pilátusok voltak a legmarkánsabban jelen.
Eltelt újabb három hét, s mind vártam, hogy a sajtóban felhívás jelenik meg, amely mentén a művésztársadalom megszólal és felajánlásokat tesz. Mert én még abból az ósdi garnitúrából való vagyok, aki úgy képzeli, hogy használni tud a szavak által, s az üzenet erejével. Egy vak hang sem jött. Nyoma sincs a felajánlásnak. Több ismerős azt mondta, hogy a kastély magántulajdon, az örökösök szíve-joga eldönteni, hogy mit kezdenek véle.
Ez így van, csak éppen a szimbólum újjáépítése lenne fontos. Az is elképzelhető, hogy közben bizottságok alakultak, szerveződnek a boszorkánykonyhák és a szekértáborok, a grémiumok és a kuratóriumok, csak éppen a szellemi kötőanyag illan tova ez idő alatt a habarcsból. Gondolom nézelődnek a kollégák, hogy ki kivel, s kivel nem.
Mondja már meg valaki, hogy zajlik-e valamiféle kezdeményezés? Mert az olvasótábor, az istenverte nép várja már azokat a fotográfiákat, amelyeken egymás mellé ülnek majd a lévendő érettségitételek elkövetői.
Vagy írjunk egy projektet, pályázzunk Brüsszelig a transzszilvanizmus védelméért. Tetessünk majd ki ékes román nyelvű táblákat a főbejárathoz, hogy ezt is ők javítják meg nekünk és saját arcukhoz igazgatják a múltunkat meg a jövőnket? Vagy kérjük meg a genetikai potenciállal rendelkező szomszédságot, hogy javítsa meg az ereszcsatornákat?
Simó Márton
Székelyhon.ro
Pár nappal ezelőtt, tulajdonképpen a Gábor Áron születésének 200. évfordulójára kiírt irodalmi pályázat eredményhirdetésekor nyilvánosságra hozott információk verték ki nálam a biztosítékot. Úgyhogy képtelen vagyok szó nélkül hagyni a jelenséget. Előtte meg Marosvécsen csodálkoztam rá mai írói társadalmunk gyarló voltára. Nagyobb lélegzetvétel szükségeltetik, hogy megfogalmazhassam az észrevételeimet.
Kihirdették a Gábor Áron 200. című irodalmi pályázat eredményeit
Ez év tavaszán, abból az alkalomból, hogy idén ünnepeljük a magyar nemzeti hős, tüzértiszt és ágyúöntő Gábor Áron, az 1848-1849-es forradalom egyik kiemelkedő székelyföldi személyisége születésének kétszázadik évfordulóját (aki Bereckben látta meg a napvilágot 1814. november 27-én) Magyarország Sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja, partnerszervezetivel közösen, irodalmi pályázatot hirdetett.
A bírálóbizottság értékelte a beküldött munkákat. A díjkiosztó gálára 2014. november 24-én, hétfőn, este 7 órától kezdődően került sor, Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében, abban a helyiségben, ahol a hagyomány szerint 1848. október 16-án hangzott el az emlékezetes kijelentés, hogy „Lészen ágyú!” Az első ágyút még az év november 28-án mutatták be és próbálták ki Sepsiszentgyörgyön. Jórészt a helyi tüzérség felszerelésének köszönhető, hogy Háromszéken megszervezhették a székely önvédelmet.
A pályázat végeredménye:
I. helyezés: Vasmenyasszony (színmű) – Pruzsinszky Sándor (Budapest) – 500 EUR
II. helyezés: Az utolsó találkozás (novella) – Bányai Tamás (Budapest) – 250 EUR
III. helyezés: Ágyúból öntött (vers) – B. Horváth István (Szekszárd) – 100 EUR
Elismerő oklevelek:
Rézágyú (novella) – Balogh Gábor (Győr), Gábor Áron keresztfája (novella) – Horvát Gábor (Kecskemét), Sírtánc (novella) – Ambrus Lajos (Korond), Őrhelyen – Nagy Irén (Csíkszentdomokos), A kökösi hídon kettőezer-tizennégyben – Bálint Tamás (Székelyudvarhely)
A díjkiosztó ünnepséget Pruzsinszky Sándor drámaíró I. helyezést elért a Vasmenyasszony című felolvasó-színházi bemutatója követte. A színművet sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi színművészek egy csoportja mutatta be, Kolcsár József rendezésében.
A gálaesten részt vett a csíkszeredai Székelyföld című folyóirat szerkesztősége is, továbbá bemutatták a Székelyföld decemberi számát, amely teljes egészében közli a három díjnyertes művet.
Az értékelő-bizottság a következő tagokból állt: Fekete Vince költő, Lakatos Mihály (a pályázatot kiíró intézmények képviselője), Lövétei Lázár László költő, Pécsi Györgyi irodalomkritikus és Váry O.Péter író (a pályázatot kiíró intézmények képviselője). A pályázat kiírói és támogatói a Balassi Intézet – Magyarország sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja, a Kovászna Megyei Tanács, és Kovászna Megye Kulturális Központja.
Marosvécsi gondolatok
Néhány héttel ezelőtt - csak úgy, hirtelen felindulásból - összeszámláltam vagy két tucatnyi írót Székelyudvarhelyen és környékén, s legalább ugyanennyit a Csíki-medencében is. A számbavételkor rájöttem, hogy a létszám még magasabb, hiszen igen sokan az élő klasszikusok közül másutt élnek és alkotnak.
Mivel a "lustrának" nem kellett túlterjednie ezen a két régión, nem foglalkoztam e szakma képviselőinek teljes számbavételével. Gyergyóban, Háromszéken, Marosszéken nem számláltam, hanem ráhagytam, mint a környezet- és medvevédők, amikor kijelentették, hogy Hargita megyében mintegy ezerháromszáz medve él, a teljes történelmi Székelyföldön pedig mintegy háromezer. Ennyit azonban a térség nem képes elviselni. Az írók számát illetően pedig háromszázban állapotban meg magammal, mondván, hogy ez a szám is nagyon magas - valóban nem él meg a Székelyföldön ennyi -, ezért engedhetjük meg magunknak, hogy Belső-Erdélyt és Magyarországot is támogassuk. Az összmagyar irodalmat is emberanyaggal látjuk el, az olvasók mellé kiforrott, kész írókat adunk; kiváló esszéistákat, bőbeszédű prózaírókat és ígéretes költőket juttatunk ki a nagyobbik honba, akik szép lassan olyan pályára léphetnek, amelyen érettségitétellé nemesedhetnek a nagy és magyar kultúra egyre inkább drót- és lég-függő kiberterében.
Aztán következett a marosvécsi Kemény-várkastély visszaszolgáltatása után szervezett nyílt nap, a kapunyitás november 8-án, amikor a népek több évtized után – végre! – bejárhatták az ódon épület belső tereit, azokat a helyszíneket, ahol a trianoni "hungarocídium" után ébredező erdélyi magyar írói társadalom java időnként összesereglett megvitatni a "stratégiát", a kulturális irányvonalakat és a teendőket. Lehetséges, hogy nem is annyira a konferenciázás, hanem inkább a baráti együttlét lehetősége jelentette az igazi hasznot, hiszen a helikoni munkaközösség csak eszmei és elméleti szinten működött, jogi személyiséggé, alapítvánnyá, egyesületté soha nem szerveződött, s mégis oly hosszú időn át fennállhatott és szolgálhatta a kisebbségbe szakadt erdélyi magyar társadalom érdekeit.
Amikor megjelentünk a kastély környezetében, s kezdetét vette a megemlékezés, a koszorúzás, báró Kemény János alakjának felidézése, mindjárt arra lettem figyelmes, hogy két történelmi egyházunk és a sokarcú politikum képviselői is igen markánsan képviseltetik magukat. Igaz ugyan, hogy az államelnök-választás két fordulója közti időben jártunk, amikor a számunkra igazi tétet nem jelentő aktusra való felkészülésben gyakorlatilag magunkra maradtunk, mert a felelőtlen felelősök azt mondták, hogy haladjunk csak toronyiránt, s oda szavazzunk, ahova szívünk-lelkünk, ízlésünk, úri kedvünk diktálja, de mégiscsak jobb - ejsze -, súgták, ha a baloldali négyzetbe tesszük azt a bizonyos bélyegzőt a szavazólapon. Mondták ezt annak ellenére, hogy a szívünk azért testületileg jobbra húzott. És épp ezek a Pilátusok voltak a legmarkánsabban jelen.
Eltelt újabb három hét, s mind vártam, hogy a sajtóban felhívás jelenik meg, amely mentén a művésztársadalom megszólal és felajánlásokat tesz. Mert én még abból az ósdi garnitúrából való vagyok, aki úgy képzeli, hogy használni tud a szavak által, s az üzenet erejével. Egy vak hang sem jött. Nyoma sincs a felajánlásnak. Több ismerős azt mondta, hogy a kastély magántulajdon, az örökösök szíve-joga eldönteni, hogy mit kezdenek véle.
Ez így van, csak éppen a szimbólum újjáépítése lenne fontos. Az is elképzelhető, hogy közben bizottságok alakultak, szerveződnek a boszorkánykonyhák és a szekértáborok, a grémiumok és a kuratóriumok, csak éppen a szellemi kötőanyag illan tova ez idő alatt a habarcsból. Gondolom nézelődnek a kollégák, hogy ki kivel, s kivel nem.
Mondja már meg valaki, hogy zajlik-e valamiféle kezdeményezés? Mert az olvasótábor, az istenverte nép várja már azokat a fotográfiákat, amelyeken egymás mellé ülnek majd a lévendő érettségitételek elkövetői.
Vagy írjunk egy projektet, pályázzunk Brüsszelig a transzszilvanizmus védelméért. Tetessünk majd ki ékes román nyelvű táblákat a főbejárathoz, hogy ezt is ők javítják meg nekünk és saját arcukhoz igazgatják a múltunkat meg a jövőnket? Vagy kérjük meg a genetikai potenciállal rendelkező szomszédságot, hogy javítsa meg az ereszcsatornákat?
Simó Márton
Székelyhon.ro
2014. november 27.
MPP: csalódást okozott az RMDSZ
Csalódást okozott az RMDSZ azzal, hogy bejelentette, nem tartja időszerűnek a Magyar Polgári Párt (MPP) szombatra meghirdetett sepsiszentgyörgyi tömegrendezvényét – jelentette ki Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke.
Emlékeztetett: a polgáriak az erdélyi és székelyföldi magyarokat Sepsiszentgyörgyre hívták, hogy a román állami ünnep előtti napon közösen hívják fel a figyelmet az 1918. december elsején elfogadott gyulafehérvári nyilatkozatban tett ígéretekre.
„Össze kellene fognunk, az RMDSZ-nek pedig nem szabadna különutas politikát folytatnia. Meglátásunk szerint már huszonöt éve időszerű, hogy kiálljunk a jogainkért” – jegyezte meg a sepsiszentgyörgyi politikus.
Kulcsár Terza József rámutatott: a Kovászna Megyei Tanács pénteken ünnepi ülést tart Bereckben az 1848-as forradalom székelyföldi hőse, Gábor Áron születésének 200. évfordulóján. „Ehhez képest még mindig félnek kiállni jogainkért, szabadságunkért. Hol van Gábor Áron bátorsága?” – tette fel a kérdést az MPP háromszéki vezetője.
Kulcsár Terza József egyébként örül annak, hogy az Erdélyi Magyar Néppártban (EMNP) többen felismerték, „a szombati tömegrendezvény összmagyar ügy, és nem a pártpolitikáról szól”. „Nem valaki ellen, hanem a jogainkért állunk ki. Mi elfogadjuk a gyulafehérvári kiáltványt, csak tartsák be azt, amit belefoglaltak. Az erdélyi magyarság Klaus Johannisra szavazott, ezúttal neki is benyújtjuk a számlát, elmondjuk, mit akarunk” – fejtette ki a polgári párti politikus.
Az MPP politikusa szerint a szervezők arra számítanak, hogy mintegy kétezer ember gyűl össze szombaton 13 órakor a sepsiszentgyörgyi prefektúra előtt, az ígéretek szerint Hargita és Maros megyéből is több busszal érkeznek.
Bíró Blanka
Szabadság (Kolozsvár)
Csalódást okozott az RMDSZ azzal, hogy bejelentette, nem tartja időszerűnek a Magyar Polgári Párt (MPP) szombatra meghirdetett sepsiszentgyörgyi tömegrendezvényét – jelentette ki Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke.
Emlékeztetett: a polgáriak az erdélyi és székelyföldi magyarokat Sepsiszentgyörgyre hívták, hogy a román állami ünnep előtti napon közösen hívják fel a figyelmet az 1918. december elsején elfogadott gyulafehérvári nyilatkozatban tett ígéretekre.
„Össze kellene fognunk, az RMDSZ-nek pedig nem szabadna különutas politikát folytatnia. Meglátásunk szerint már huszonöt éve időszerű, hogy kiálljunk a jogainkért” – jegyezte meg a sepsiszentgyörgyi politikus.
Kulcsár Terza József rámutatott: a Kovászna Megyei Tanács pénteken ünnepi ülést tart Bereckben az 1848-as forradalom székelyföldi hőse, Gábor Áron születésének 200. évfordulóján. „Ehhez képest még mindig félnek kiállni jogainkért, szabadságunkért. Hol van Gábor Áron bátorsága?” – tette fel a kérdést az MPP háromszéki vezetője.
Kulcsár Terza József egyébként örül annak, hogy az Erdélyi Magyar Néppártban (EMNP) többen felismerték, „a szombati tömegrendezvény összmagyar ügy, és nem a pártpolitikáról szól”. „Nem valaki ellen, hanem a jogainkért állunk ki. Mi elfogadjuk a gyulafehérvári kiáltványt, csak tartsák be azt, amit belefoglaltak. Az erdélyi magyarság Klaus Johannisra szavazott, ezúttal neki is benyújtjuk a számlát, elmondjuk, mit akarunk” – fejtette ki a polgári párti politikus.
Az MPP politikusa szerint a szervezők arra számítanak, hogy mintegy kétezer ember gyűl össze szombaton 13 órakor a sepsiszentgyörgyi prefektúra előtt, az ígéretek szerint Hargita és Maros megyéből is több busszal érkeznek.
Bíró Blanka
Szabadság (Kolozsvár)
2014. november 28.
Tíz éve EMI Sepsiszentgyörgyön
Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) háromszéki szervezete. Az esemény alkalmából ünnepélyes gálát szerveznek szombaton, amelyre az egyesület korábbi tagjai, az országos vezetőség, valamint Sepsiszentgyörgy vezetősége is hivatalos.
„Tíz esztendő telt el azóta, hogy az egyetemi életből hazakerült fiatalok helyi társaikkal kiegészülve létrehozták az EMI sepsiszentgyörgyi szervezetét. Így indult egy decemberi napon városunk egyik legismertebb ifjúsági szervezetének élete” – mondta Mihály István, a szervezet jelenlegi elnöke.
Hozzátette, a hétköznapok rohanásában továbbra is az értékalapú, hagyományokból építkező tevékenységeket kívánják folytatni. Az alapító tagok célja a szervezettel az volt, hogy küzdjenek mindazért, amely a magyarságot megilleti, és azért, hogy utat mutassanak a fiatalságnak egy jobb, élhetőbb magyar jövő felépítése érdekében.
Mihály István ugyanakkor kifejtette, szinte nincs is olyan terem vagy sportcsarnok Sepsiszentgyörgyön, amelyet legalább kétszer-háromszor ne töltöttek volna meg érdeklődőkkel. Koncerteket szerveztek, és nevükhöz fűződik számtalan, a magyar feliratok hiánya miatt szervezett figyelemfelkeltő tüntetés, történelmi előadás, továbbá több száz más rendezvény, megmozdulás, vetélkedő, továbbá képzések hosszú sora.
A szervezet tizedik születésnapja alkalmából visszatér ugyanabba a terembe, amelyben kezdetét vette rövid kis története a Trianon film bemutatásával. Ennek megfelelően az eseményre minden egykori EMI-tagot, szimpatizánst nagy szeretettel várnak szombat este 18 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termébe. A jubileumi gálán a szervezet rendezvényeinek hangulatanyagain, képein és kisfilmjein kívül személyes véleményeket, tapasztalatokat és az évek legemlékezetesebb pillanatait, történéseit hallhatják a jelenlevők. Az eseményt követően állófogadásra hívják a résztvevőket.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) háromszéki szervezete. Az esemény alkalmából ünnepélyes gálát szerveznek szombaton, amelyre az egyesület korábbi tagjai, az országos vezetőség, valamint Sepsiszentgyörgy vezetősége is hivatalos.
„Tíz esztendő telt el azóta, hogy az egyetemi életből hazakerült fiatalok helyi társaikkal kiegészülve létrehozták az EMI sepsiszentgyörgyi szervezetét. Így indult egy decemberi napon városunk egyik legismertebb ifjúsági szervezetének élete” – mondta Mihály István, a szervezet jelenlegi elnöke.
Hozzátette, a hétköznapok rohanásában továbbra is az értékalapú, hagyományokból építkező tevékenységeket kívánják folytatni. Az alapító tagok célja a szervezettel az volt, hogy küzdjenek mindazért, amely a magyarságot megilleti, és azért, hogy utat mutassanak a fiatalságnak egy jobb, élhetőbb magyar jövő felépítése érdekében.
Mihály István ugyanakkor kifejtette, szinte nincs is olyan terem vagy sportcsarnok Sepsiszentgyörgyön, amelyet legalább kétszer-háromszor ne töltöttek volna meg érdeklődőkkel. Koncerteket szerveztek, és nevükhöz fűződik számtalan, a magyar feliratok hiánya miatt szervezett figyelemfelkeltő tüntetés, történelmi előadás, továbbá több száz más rendezvény, megmozdulás, vetélkedő, továbbá képzések hosszú sora.
A szervezet tizedik születésnapja alkalmából visszatér ugyanabba a terembe, amelyben kezdetét vette rövid kis története a Trianon film bemutatásával. Ennek megfelelően az eseményre minden egykori EMI-tagot, szimpatizánst nagy szeretettel várnak szombat este 18 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termébe. A jubileumi gálán a szervezet rendezvényeinek hangulatanyagain, képein és kisfilmjein kívül személyes véleményeket, tapasztalatokat és az évek legemlékezetesebb pillanatait, történéseit hallhatják a jelenlevők. Az eseményt követően állófogadásra hívják a résztvevőket.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2014. november 29.
Ónos esőben követelték az 1918-as ígéretek betartását
A hideg, valamint a sűrű ónos eső ellenére is megközelítőleg ezer fős tömeg részvételével zajlott a Magyar Polgári Párt (MPP) által szervezett demonstráció szombaton Sepsiszentgyörgy központjában. Az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatban tett ígéretek betartását és a magyarság jogainak alkotmányos elismerését követelő petíciót a kormányhivatal épületében Marius Popica prefektus távolmaradása mellett iktatták.
A sepsiszentgyörgyi Szabadság térre szervezett esemény a magyar himnusz eléneklésével indult és zárult, a jelenlévőket mintegy száz rendfenntartó követte figyelemmel. Rendbontás, ellentüntetői zavargás nem történt. A tömegből többen „Kollektív jogokat!”, „Szabad Erdély, autonóm Székelyföld” feliratú, magyar, román és angol nyelvű táblákat, molinókat feszítettek ki és emeltek a magasba.
A téren egy emberek fölé magasodó emelvényről szólt a jelenlévőkhöz Kádár Gyula történész és Biró Zsolt, az MPP elnöke.
December 1. eredménye: a jogfosztottság
Kádár Gyula rövid történelmi áttekintésében elmagyarázta, nem csupán Erdély Romániához való csatolását, hanem a régió autonómiájának jogát is belefoglalták az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatba. Hozzátette, azóta sem tartották be a kormányok ígéretüket, erőszakos asszimilációra kényszerítve az erdélyi magyarságot. Továbbra is mindkét nemzet érdeke a változtatás, a kiáltvány mindennek jogforrása lehetne. Ennek ugyanis egyik cikkelye kimondja a helyi, a kulturális és a területi autonómiához való jogot – hangsúlyozta.
A történész a december elsejei ünnepségre is kitért. Mint fogalmazott, az erdélyi magyarságnak már elege van abból, hogy ezen a napon a románság megalázza őket. Tűrhetetlen, hogy december elsején ünneplés címén nacionalista, idegen alakulatok, zöld inges, vaskeresztes, gárdista felfogású csoportok lepik el a székelyföldi városokat.
Mindennek okát a Ceaușescu-rendszer „elrománosítási” elveiben látja, hiszen, mint magyarázta, amennyiben nem így lenne, találtak volna olyan ünnepet, amely mindkét nemzet számára megfelelő lenne. Kifejtette, nem a Romániához való csatolás miatt jelent problémát az ünnep dátuma, hanem azért, mert későbbi eredménye a jogfosztottság lett. A történész éppen ezért olyan napot javasol ezen ünnep megtartására, amely építi, és nem pedig rombolja az együttélés szellemét. Rámutatott, nem lett volna nehéz ezt eddig sem megtalálni, hiszen a két nép sokáig békességben élt. Hozzátette, december elseje csak akkor elfogadható, ha a román állam betartja a kiáltványba foglaltakat, és nem a beolvasztásra törekszik.
Székelyföldre hívják Johannist
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke elárulta, hogy az MPP polgármestereivel, illetve önkormányzati képviselőivel jelképes ülést tartottak a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében szombat délelőtt, ahol elfogadták a petíciót. Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere által küldött táviratra utalva Bíró rámutatott, az erdélyi magyarság nincs egyedül kéréseivel, hiszen a diplomata kitért arra: Romániának demokráciára, jogállamiságra és békés együttélésre van szüksége.
Az MPP elnöke ezt követően felolvasta a petíciót román és magyar nyelven. Klaus Johannisnak, Románia újonnan megválasztott államelnökének is nyílt levelet fogalmaztak meg – ezt ismertetve Biró Zsolt elmondta, a székely nép nem akar többet, mint amit az Európai Unióban a német közösségek: autonómiát, békét, nyugalmat és jólétet. A levélben ugyanakkor arra is kérik az államelnököt, hogy fontolja meg az MPP alkotmánymódosító javaslatait, valamint felkérték, látogasson el Székelyföldre, ezzel is segítve a különböző etnikai csoportok együttélését. Gondolatait Biró a jelenlevőkhöz fordulva egy felkéréssel zárta: „találkozzunk március 10-én, a marosvásárhelyi tüntetésen”.
A történelmi egyházak részéről Bazsó Dombi Attila görög katolikus pap, illetve Barabás Béla református lelkipásztor mondtak áldást, majd az MPP elnöke a Kovászna megyei kormányhivatal regisztrációs irodájába vitte és iktatta a petíciót – amelyet Marius Popica hiányában a prefektusi hivatal ügyeletes tisztségviselője vett át.
Helyszíni tudósításunkat ITT olvashatja. A Magyar Polgári Párt petíciója, illetve a Klaus Johannisnak címzett levél:
Románia Kormánya, Victor Ponta miniszterelnök figyelmébe!
A Magyar Polgári Párt nevében azon meggyőződésünknek adunk hangot, hogy Románia, mint nemzetállam csakis az együttélő nemzeti közösségek teljes és tényleges jogegyenlőségének biztosítása révén töltheti be hivatását, válhat ténylegesen demokratikus állammá. Ennek érdekében kérjük az 1918. december elsejei gyulafehérvári nyilatkozatban megfogalmazott ígéretek alaptörvényben történő rögzítését. Öt pontba összefoglalva fogalmazzuk meg alkotmánymódosító javaslatunkat a következők szerint:
1. Románia szuverén és oszthatatlan nemzetállama a románoknak és az együttélő őshonos nemzeti közösségeknek.
2. A romániai őshonos nemzeti közösségek államalkotói tényezői a román államnak.
3. Az 1918. december 1-ei gyulafehérvári nyilatkozat a Romániában fennálló nemzeti egyenlőség és nemzeti szabadság erkölcsi, történelmi és jogi alapja.
4. Őshonos nemzeti közösségekként elismerendők a Romániában élő azon közösségek, amelyek legalább száz esztendő óta együtt élnek a román néppel(A modern román állam létrejöttekor már itt éltek).
5. A romániai őshonos nemzeti közösségek jogait sarkalatos törvény szavatolja, az érintett nemzeti közösség erre irányuló legitim módon kifejezett akarata szerint és annak mértékéig, a gyulafehérvári nyilatkozat szellemisége alapján és a vonatkozó európai szabályok és gyakorlatok szerint, Románia területi sérthetetlenségének tiszteletben tartásával.
Tisztelt Miniszterelnök Úr, bízunk benne, hogy méltányolja közösségünk legmesszemenőbben demokratikus és jogkövető magatartását, amivel 96 esztendeje, illetve az 1989-es demokratikus fordulatot követő negyed évszázad alatt, mindig is a jog és a demokrácia eszközével, a nemzetközi jogi szabályozásokra és példákra, illetve említett öt pontban a román közösség ígéreteire hivatkozva kértük és kérjük természetes jogainkat.
Egy demokráciában a közösség jogait betartják, kéréseit meghallgatják, így kell ennek lenni Romániában is!
Klaus Werner Johannis úrnak, Románia megválasztott elnökének
Tisztelt Elnök úr!
Székelyföldről fordulunk Önhöz, onnan, ahol a választópolgárok 8O százaléka arra szavazott, hogy Ön Románia elnöke legyen. Székelyföldnek nagyon elege lett abból a nemzeti megalázásból és posztkommunista gazdasági kizsákmányolásból, amelyben-Romániában részesül 1918 illetve 1990 óta.
Azért szavaztak Önre, mert abban bíznak, hogy az Ön vezetésével Románia betartja az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat történelmi ígéretet, abban bíznak, hogy az Ön vezetése alatt Romániában egyenlő méltósággal élhető élet jár a magyarság számára is.
Noha mindenki elismeri, hogy a székelység különösen szorgalmas, dolgos és gondos nép, Székelyföld mégis Románia legszegényebb vidéke. Azért van ez így, mert a bukaresti politika hosszú idő óta gazdaságilag tudatosan elszigeteli, kizsákmányolja Székelyföldet es annak elsorvasztására törekszik.
Nemzeti jelképeink használatában akadályoznak és megaláznak, egyházaink 25 esztendő alatt a posztkommunista román politikától harmadát sem kapták vissza annak a közösségi vagyonnak, amelyet annak idején a kommunista román politika néhány év alatt ellopott tőluk, amit meg nagy nehezen közösségeink mégis visszakaptak, azt napjainkban ismét el akarják lopni tőlük.
Székelyföld lakói azt kérik Öntől, azt várják Öntől, hogy vessen véget a tolvajlás, a hazugság és a nemzeti megalázás posztkommunista rendszerének Romániában. Mi, Székelyföld népe, a becslettel végzett munka, a tisztesség es a nemzeti tisztelet Romániájában akarunk élni.
Székelyföld számára nem akarunk sem többet, sem kevesebbet, mint ami az Európai Unióban, Dél Tirolban megadatott az ott élő német ajkú közösségnek: autonómiát, ami etnikai békét, nyugalmat és jólétet teremtett az olasz állam és az ott élő német ajkú közösség számára egyaránt. Ugyanezt akarjuk Romániának és Székelyföldnek.
Kérjük az Elnök urat, hogy Románia alkotmányának tervezett módosításnak keretében vegyék figyelembe módosító javaslatainkat.
Kérjük az Elnök urat, tisztelje meg látogatásával Székelyföldet és erősítse meg a reményt: románok, magyarok, németek, és minden nemzeti közösség tagjai közösen építhetünk egy igazabb Romániát.
Székelyhon.ro
A hideg, valamint a sűrű ónos eső ellenére is megközelítőleg ezer fős tömeg részvételével zajlott a Magyar Polgári Párt (MPP) által szervezett demonstráció szombaton Sepsiszentgyörgy központjában. Az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatban tett ígéretek betartását és a magyarság jogainak alkotmányos elismerését követelő petíciót a kormányhivatal épületében Marius Popica prefektus távolmaradása mellett iktatták.
A sepsiszentgyörgyi Szabadság térre szervezett esemény a magyar himnusz eléneklésével indult és zárult, a jelenlévőket mintegy száz rendfenntartó követte figyelemmel. Rendbontás, ellentüntetői zavargás nem történt. A tömegből többen „Kollektív jogokat!”, „Szabad Erdély, autonóm Székelyföld” feliratú, magyar, román és angol nyelvű táblákat, molinókat feszítettek ki és emeltek a magasba.
A téren egy emberek fölé magasodó emelvényről szólt a jelenlévőkhöz Kádár Gyula történész és Biró Zsolt, az MPP elnöke.
December 1. eredménye: a jogfosztottság
Kádár Gyula rövid történelmi áttekintésében elmagyarázta, nem csupán Erdély Romániához való csatolását, hanem a régió autonómiájának jogát is belefoglalták az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatba. Hozzátette, azóta sem tartották be a kormányok ígéretüket, erőszakos asszimilációra kényszerítve az erdélyi magyarságot. Továbbra is mindkét nemzet érdeke a változtatás, a kiáltvány mindennek jogforrása lehetne. Ennek ugyanis egyik cikkelye kimondja a helyi, a kulturális és a területi autonómiához való jogot – hangsúlyozta.
A történész a december elsejei ünnepségre is kitért. Mint fogalmazott, az erdélyi magyarságnak már elege van abból, hogy ezen a napon a románság megalázza őket. Tűrhetetlen, hogy december elsején ünneplés címén nacionalista, idegen alakulatok, zöld inges, vaskeresztes, gárdista felfogású csoportok lepik el a székelyföldi városokat.
Mindennek okát a Ceaușescu-rendszer „elrománosítási” elveiben látja, hiszen, mint magyarázta, amennyiben nem így lenne, találtak volna olyan ünnepet, amely mindkét nemzet számára megfelelő lenne. Kifejtette, nem a Romániához való csatolás miatt jelent problémát az ünnep dátuma, hanem azért, mert későbbi eredménye a jogfosztottság lett. A történész éppen ezért olyan napot javasol ezen ünnep megtartására, amely építi, és nem pedig rombolja az együttélés szellemét. Rámutatott, nem lett volna nehéz ezt eddig sem megtalálni, hiszen a két nép sokáig békességben élt. Hozzátette, december elseje csak akkor elfogadható, ha a román állam betartja a kiáltványba foglaltakat, és nem a beolvasztásra törekszik.
Székelyföldre hívják Johannist
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke elárulta, hogy az MPP polgármestereivel, illetve önkormányzati képviselőivel jelképes ülést tartottak a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében szombat délelőtt, ahol elfogadták a petíciót. Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere által küldött táviratra utalva Bíró rámutatott, az erdélyi magyarság nincs egyedül kéréseivel, hiszen a diplomata kitért arra: Romániának demokráciára, jogállamiságra és békés együttélésre van szüksége.
Az MPP elnöke ezt követően felolvasta a petíciót román és magyar nyelven. Klaus Johannisnak, Románia újonnan megválasztott államelnökének is nyílt levelet fogalmaztak meg – ezt ismertetve Biró Zsolt elmondta, a székely nép nem akar többet, mint amit az Európai Unióban a német közösségek: autonómiát, békét, nyugalmat és jólétet. A levélben ugyanakkor arra is kérik az államelnököt, hogy fontolja meg az MPP alkotmánymódosító javaslatait, valamint felkérték, látogasson el Székelyföldre, ezzel is segítve a különböző etnikai csoportok együttélését. Gondolatait Biró a jelenlevőkhöz fordulva egy felkéréssel zárta: „találkozzunk március 10-én, a marosvásárhelyi tüntetésen”.
A történelmi egyházak részéről Bazsó Dombi Attila görög katolikus pap, illetve Barabás Béla református lelkipásztor mondtak áldást, majd az MPP elnöke a Kovászna megyei kormányhivatal regisztrációs irodájába vitte és iktatta a petíciót – amelyet Marius Popica hiányában a prefektusi hivatal ügyeletes tisztségviselője vett át.
Helyszíni tudósításunkat ITT olvashatja. A Magyar Polgári Párt petíciója, illetve a Klaus Johannisnak címzett levél:
Románia Kormánya, Victor Ponta miniszterelnök figyelmébe!
A Magyar Polgári Párt nevében azon meggyőződésünknek adunk hangot, hogy Románia, mint nemzetállam csakis az együttélő nemzeti közösségek teljes és tényleges jogegyenlőségének biztosítása révén töltheti be hivatását, válhat ténylegesen demokratikus állammá. Ennek érdekében kérjük az 1918. december elsejei gyulafehérvári nyilatkozatban megfogalmazott ígéretek alaptörvényben történő rögzítését. Öt pontba összefoglalva fogalmazzuk meg alkotmánymódosító javaslatunkat a következők szerint:
1. Románia szuverén és oszthatatlan nemzetállama a románoknak és az együttélő őshonos nemzeti közösségeknek.
2. A romániai őshonos nemzeti közösségek államalkotói tényezői a román államnak.
3. Az 1918. december 1-ei gyulafehérvári nyilatkozat a Romániában fennálló nemzeti egyenlőség és nemzeti szabadság erkölcsi, történelmi és jogi alapja.
4. Őshonos nemzeti közösségekként elismerendők a Romániában élő azon közösségek, amelyek legalább száz esztendő óta együtt élnek a román néppel(A modern román állam létrejöttekor már itt éltek).
5. A romániai őshonos nemzeti közösségek jogait sarkalatos törvény szavatolja, az érintett nemzeti közösség erre irányuló legitim módon kifejezett akarata szerint és annak mértékéig, a gyulafehérvári nyilatkozat szellemisége alapján és a vonatkozó európai szabályok és gyakorlatok szerint, Románia területi sérthetetlenségének tiszteletben tartásával.
Tisztelt Miniszterelnök Úr, bízunk benne, hogy méltányolja közösségünk legmesszemenőbben demokratikus és jogkövető magatartását, amivel 96 esztendeje, illetve az 1989-es demokratikus fordulatot követő negyed évszázad alatt, mindig is a jog és a demokrácia eszközével, a nemzetközi jogi szabályozásokra és példákra, illetve említett öt pontban a román közösség ígéreteire hivatkozva kértük és kérjük természetes jogainkat.
Egy demokráciában a közösség jogait betartják, kéréseit meghallgatják, így kell ennek lenni Romániában is!
Klaus Werner Johannis úrnak, Románia megválasztott elnökének
Tisztelt Elnök úr!
Székelyföldről fordulunk Önhöz, onnan, ahol a választópolgárok 8O százaléka arra szavazott, hogy Ön Románia elnöke legyen. Székelyföldnek nagyon elege lett abból a nemzeti megalázásból és posztkommunista gazdasági kizsákmányolásból, amelyben-Romániában részesül 1918 illetve 1990 óta.
Azért szavaztak Önre, mert abban bíznak, hogy az Ön vezetésével Románia betartja az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat történelmi ígéretet, abban bíznak, hogy az Ön vezetése alatt Romániában egyenlő méltósággal élhető élet jár a magyarság számára is.
Noha mindenki elismeri, hogy a székelység különösen szorgalmas, dolgos és gondos nép, Székelyföld mégis Románia legszegényebb vidéke. Azért van ez így, mert a bukaresti politika hosszú idő óta gazdaságilag tudatosan elszigeteli, kizsákmányolja Székelyföldet es annak elsorvasztására törekszik.
Nemzeti jelképeink használatában akadályoznak és megaláznak, egyházaink 25 esztendő alatt a posztkommunista román politikától harmadát sem kapták vissza annak a közösségi vagyonnak, amelyet annak idején a kommunista román politika néhány év alatt ellopott tőluk, amit meg nagy nehezen közösségeink mégis visszakaptak, azt napjainkban ismét el akarják lopni tőlük.
Székelyföld lakói azt kérik Öntől, azt várják Öntől, hogy vessen véget a tolvajlás, a hazugság és a nemzeti megalázás posztkommunista rendszerének Romániában. Mi, Székelyföld népe, a becslettel végzett munka, a tisztesség es a nemzeti tisztelet Romániájában akarunk élni.
Székelyföld számára nem akarunk sem többet, sem kevesebbet, mint ami az Európai Unióban, Dél Tirolban megadatott az ott élő német ajkú közösségnek: autonómiát, ami etnikai békét, nyugalmat és jólétet teremtett az olasz állam és az ott élő német ajkú közösség számára egyaránt. Ugyanezt akarjuk Romániának és Székelyföldnek.
Kérjük az Elnök urat, hogy Románia alkotmányának tervezett módosításnak keretében vegyék figyelembe módosító javaslatainkat.
Kérjük az Elnök urat, tisztelje meg látogatásával Székelyföldet és erősítse meg a reményt: románok, magyarok, németek, és minden nemzeti közösség tagjai közösen építhetünk egy igazabb Romániát.
Székelyhon.ro
2014. december 3.
Ünnepeltek az Erdélyi Magyar Ifjak
Bár az alakuláskor megfogalmazott célokat nem sikerült maradéktalanul megvalósítani, az elmúlt évek fiatalokat és más érdeklődőket mozgósító tevékenységei azt igazolják, szükség van az olyan szervezetre, mint az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) – összegzett szombaton a sepsiszentgyörgyi elnök, Mihály István. A Gábor Áron Teremben régi és új tagok, szimpatizánsok, barátok és támogatók együtt ünnepelték a megyeszékhelyi EMI fennállásának tizedik évfordulóját.
Egyetemről hazatért fiatalok kezdeményezése nyomán 2004-ben alakult meg a város egyik legaktívabb ifjúsági szervezete, mely egyebek mellett a teljes körű anyanyelvhasználatért, az önálló magyar egyetemért emelte fel szavát, miközben tabukat döntött le Wass Albert, illetve Trianon kapcsán, rendezvényeik, előadásaik, koncertjeik pedig termeket töltöttek meg. Mihály István úgy fogalmazott: előfordult, hogy nehéz helyzetben találták magukat, sokan próbálták megakadályozni munkájukat, szembesültek megfélemlítéssel is a román karhatalom részéről – mindezek ellenére ma ünnepelnek. Értékalapú, hagyományokat tisztelő rendezvényeik jelentős számú érdeklődőt vonzottak – hangsúlyozta, és emlékeztetett: a sepsiszentgyörgyi EMI soha nem állt politikai párt vagy szerveződés alárendeltségében, ám mindig voltak segítőik.
Bár még tornyosul néhány fal előttünk, muszáj néhány üzenetet eljuttatnunk az erdélyi fiatalokhoz – jelentette ki a szombat esti gálán az EMI országos szervezetének elnöke. Során Attila Örs elmondta, nem ért egyet azzal, hogy a szervezetnek nem sikerült céljait teljesíteni, úgy értékelte, a sepsiszentgyörgyi csapat igazi erejét tevékenységei során mutatta meg. Köszöntőjében Sztakics Éva alpolgármester az EMI közösségformáló erejére mutatott rá, hiszen ehhez a szervezethez az egykori tagok egyetemi tanulmányaikat követően visszatérnek – mondta. Kedves pillanatokat idézett fel Furus Levente, aki számára az EMI-től kapott legértékesebb ajándékot az emberi kapcsolatok jelentik. Emlékeztetett, volt olyan év a szervezet életében, amikor mintegy félszázan összesen 46 rendezvényt szerveztek, s olyan hétről is beszámolt, amikor három eseményük zajlott egymást követően. Sok egyetemista készül visszatérni a városba, ha csupán azt sikerült megmutatni, hogy itthon is lehet boldogulni, akkor már érdemes volt dolgozni az elmúlt tíz évben – fejtette ki.
A jubileumi gálán vetített képkockákon pörgött a sepsiszentgyörgyi EMI tízéves tevékenysége: a rendhagyó történelemórák, a diákjogokért való megmozdulás, kétnyelvű feliratok kihelyezése mellett a városi gólyabálokra, diákegyüttesek találkozójára, történelmi előadásokra, vetélkedőkre emlékeztették az ünneplőket, közben versek hangzottak el és zenés pillanatok tették teljessé a születésnapi estét.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Bár az alakuláskor megfogalmazott célokat nem sikerült maradéktalanul megvalósítani, az elmúlt évek fiatalokat és más érdeklődőket mozgósító tevékenységei azt igazolják, szükség van az olyan szervezetre, mint az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) – összegzett szombaton a sepsiszentgyörgyi elnök, Mihály István. A Gábor Áron Teremben régi és új tagok, szimpatizánsok, barátok és támogatók együtt ünnepelték a megyeszékhelyi EMI fennállásának tizedik évfordulóját.
Egyetemről hazatért fiatalok kezdeményezése nyomán 2004-ben alakult meg a város egyik legaktívabb ifjúsági szervezete, mely egyebek mellett a teljes körű anyanyelvhasználatért, az önálló magyar egyetemért emelte fel szavát, miközben tabukat döntött le Wass Albert, illetve Trianon kapcsán, rendezvényeik, előadásaik, koncertjeik pedig termeket töltöttek meg. Mihály István úgy fogalmazott: előfordult, hogy nehéz helyzetben találták magukat, sokan próbálták megakadályozni munkájukat, szembesültek megfélemlítéssel is a román karhatalom részéről – mindezek ellenére ma ünnepelnek. Értékalapú, hagyományokat tisztelő rendezvényeik jelentős számú érdeklődőt vonzottak – hangsúlyozta, és emlékeztetett: a sepsiszentgyörgyi EMI soha nem állt politikai párt vagy szerveződés alárendeltségében, ám mindig voltak segítőik.
Bár még tornyosul néhány fal előttünk, muszáj néhány üzenetet eljuttatnunk az erdélyi fiatalokhoz – jelentette ki a szombat esti gálán az EMI országos szervezetének elnöke. Során Attila Örs elmondta, nem ért egyet azzal, hogy a szervezetnek nem sikerült céljait teljesíteni, úgy értékelte, a sepsiszentgyörgyi csapat igazi erejét tevékenységei során mutatta meg. Köszöntőjében Sztakics Éva alpolgármester az EMI közösségformáló erejére mutatott rá, hiszen ehhez a szervezethez az egykori tagok egyetemi tanulmányaikat követően visszatérnek – mondta. Kedves pillanatokat idézett fel Furus Levente, aki számára az EMI-től kapott legértékesebb ajándékot az emberi kapcsolatok jelentik. Emlékeztetett, volt olyan év a szervezet életében, amikor mintegy félszázan összesen 46 rendezvényt szerveztek, s olyan hétről is beszámolt, amikor három eseményük zajlott egymást követően. Sok egyetemista készül visszatérni a városba, ha csupán azt sikerült megmutatni, hogy itthon is lehet boldogulni, akkor már érdemes volt dolgozni az elmúlt tíz évben – fejtette ki.
A jubileumi gálán vetített képkockákon pörgött a sepsiszentgyörgyi EMI tízéves tevékenysége: a rendhagyó történelemórák, a diákjogokért való megmozdulás, kétnyelvű feliratok kihelyezése mellett a városi gólyabálokra, diákegyüttesek találkozójára, történelmi előadásokra, vetélkedőkre emlékeztették az ünneplőket, közben versek hangzottak el és zenés pillanatok tették teljessé a születésnapi estét.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. december 6.
„A történetírásban a logika sem elhanyagolható”
A 85 esztendős EGYED ÁKOS történésszel, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjával gyermekkora és ifjúsága éveiről, tudományos pályájának alakulásáról, napjainkig lankadatlan kutatói tevékenységéről Szilágyi Aladár beszélgetett.
- A história felé ki terelte az érdeklődését?
- Harmadikos-negyedikes koromban Harkó József tanította a történelmet és a földrajzot is. Jó fellépésű, színes előadó volt, aki megkövetelte az anyag az ismeretét. Nem vitte túlzásba az apróbb adatok megismétlését, hanem, ha összefüggésében tudott az ember válaszolni a kérdésére, akkor nagyon meg volt elégedve. Ez akkor még magyar világ volt, tanultuk Magyarország történetét, melybe néha egy kicsi erdélyi történetet is beiktatott. 1945-46-ban már a román tananyag és tantervek szerint tanították a históriát. Ekkor már kimaradt a magyar történelem, de az egyik jó tanárunk, aki sokáig volt a fronton, és későre jött haza a hadifogságból, úgy tanította Románia történelmét, hogy beleszőtte ott, ahol lehetett, kicsit a magyar történelmet, Erdélyt. Ezért, aki odafigyelt és tanult, az érettségire ahhoz jó alapot kapott, hogy tovább tanulhasson.
- Említené néhány nevesebb professzorát a Bolyairól?
- Fél évig tanított bennünket László Gyula és Entz Géza is. Azután nekik el kellett menniük. László Gyula ősrégészetet adott elő, érdekesen beszélt, fel tudta csigázni az érdeklődésünket. Később, amikor már szinte kollegák lettünk, egy találkozásunk alkalmával történelemről is beszélgettünk, amikor a kettős honfoglalás elméletét kezdte kidolgozni és publikálni, kezdetben hívévé szegődtem ennek az elméletnek, hiszen tiszteltem őt. Most is vitatott ez az elmélet. Entz Géza művelődéstörténetet tanított, nagyon szakszerűen. Ő szárazabban beszélt, de pontosan lehetett követni előadását. Szerettem Imreh Istvánnak a székely agrártörténetről szóló kurzusát. Neki is köze volt ahhoz, hogy elég korán kezdtem foglalkozni a székely falutörténettel.
- Az egyetem utolsó éveiben már lehetett orientálódni valamilyen szakosodás felé?
- Negyedéves koromban kineveztek az egyetemes történelem katedrára gyakornoknak. Erdélyi László – ő újságíró volt – nyugatról került haza, illegalista volt. Egyetemes történelmet adott elő, de mivel Angliában több évet töltött, tudta egy kicsit fűszerezni a saját nyugati tapasztalataival is, de óvatosan, mert akkor már nem lehetett egy jó szót se szólni a „kapitalista” világról. Szemináriumokat vezettem, különösen érdekelt a diplomáciatörténet.
Aztán jött egy törés az életemben: utolsó éves voltam, amikor édesapámat néhány hektár földjéért kuláklistára tették, nekem pedig felmondták az állásomat.
De még az államvizsga közben érkezett Bukarestből egy bizottság, amely engem is meghallgatott a terveim felől; akkor alakult át a Román Akadémia a Román Szocialista Köztársaság Akadémiájává, kellett néhány magyar kutató is a kolozsvári fiókintézetbe. Azt kérdezték, akarnék-e tudományos kutatással foglakozni? Átvillant az agyamon, íme, itt van a gondviselés és az esély a lépésre. Mondtam: szeretnék kutatással foglalkozni. Elvittek négy hónapra katonának, mire hazaérkeztem, apámnak megérkezett a felmentő papírja a kulákság alól, mert a falu megindult a védelmére, hiszen jó tanító volt, szerették. 1952 decemberében kerültem az Akadémiához, jelentkeztem a kolozsvári fiók igazgatójánál, Constantin Daicoviciu professzornál.
- Milyenek voltak az első hónapok benyomásai?
- Daicoviciu professzor meglepődött, amikor átnyújtottam neki a kinevezésemet. Nem tudott róla, én voltam az első magyar kinevezett a fiókhoz. Kérdezte, honnan származom, s mintha érdekelte volna, hogy székely vagyok. A Jókai utcai Történeti Intézetben volt a munkahelyem. Először a Munkásmozgalmi Kutatócsoportba osztottak be, hadd kutassa ez a magyar gyerek a munkásmozgalom történetét. Mit mondjak, kezdetnek az is volt valami, állást kaptam, azt csináltam. Járni kezdtem a könyvtárba, a levéltárba, sztrájkok, szervezkedések után kutattam.
- A parasztmozgalmakkal is akkor kezdett foglalkozni?
- Néhány évvel később, jobban feküdt nekem a parasztkérdés története: hosszú évekig a földmegoszlást, a parasztság különböző rétegeinek a helyzetét kutattam, meg is jelent egy könyvem A parasztság története Erdélyben címmel, amely egy falumbeli jó gazdaember, Kovács Lajos kezébe is eljutott, s a találkozásunk alkalmával azt mondta nekem: „Ákos, mi székelyek nem vagyunk parasztok”.
Erre nem késlekedve válaszoltam, hogy nem is rájuk gondoltam, hiszen tudtam, hogy „a parasztság” fogalma a volt jobbágyságra vonatkozott. A székelység nagy része katona volt, vagy szabadszékely, nem is nevezték parasztnak. Most sem szereti a székely, ha elődeit parasztozzák. Így a visszajelzés megtörtént, ami arra is figyelmeztetett, mennyire kell vigyázni a dolgok pontos definícióival. A székelység történetével is ekkor kezdtem behatóbban foglalkozni.
- Bizonyára adott volt a tematika, hogy milyen témakörben kell kutatni. Volt lehetősége arra is, hogy a saját szakállára kutasson?
- Amikor a levéltárban kutattam, vagy régi újságokat tanulmányoztam, rendszerint bejött egy-egy jelentés, cikk Kolozsvárról, a székelyekről, vagy 1848-49-ról, amit leírtam, vagy feljegyeztem, s így gyűlt a forrásanyag a tervezett saját munkáimhoz is. Aztán megbízták az intézetet, hogy az 1848-as forradalom dokumentumait gyűjtse össze.
- Gondolom, akkoriban nem volt sok hozzáférhetőség a levéltári dokumentumokhoz?
- Mindig vinni kellett az igazoló papírt, hogy ezt meg ezt tanulmányozza az illető, és hát… azt adtak, amit akartak. Magyar nemzeti vonatkozású, a magyar történelemre vonatkozó nagy anyagokat nem adtak ki. Azt mondták, nincs rendezve, vagy azt, hogy nincs ilyen. Amikor a 48-as anyaggal kezdtünk foglalkozni hivatalosan, akkor már engedékenyebbek voltak, de akkor se jutottunk hozzá mindenhez. Amikor az úgynevezett 48-as munkaközösségbe kerültem át, Victor Cheresteşiu aligazgató vezette ezt a csoportot, az jól jött, mert kutatni küldtek székelyföldi levéltárakba, sőt Budapestre az Országos Levéltárba is. Így nagyobb lehetőségem nyílt a székely história kutatására is. Sepsiszentgyörgyön Árvay József volt a levéltáros. Ő, amikor ott kutattam, hozogatta azokat az anyagokat is, amiket másnak nem nagyon mutogatott. De még sok probléma adódott, ha magyar vonatkozású forrásokat kértem, például az 1848-as Unióbizottság iratait szerettem volna átnézni.
- Az Unió-bizottság a kolozsvári országgyűlésnek volt az intézménye 1848-ban…
- Úgy van. Teleki József lett az elnöke, amikor a kormányzósága megszűnt. Az volt a feladata, hogy az Erdélyt Magyarországgal egyesítő törvény végrehajtásához ajánlásokat tegyen a magyar kormánynak. Tehát ennek a bizottságnak az anyagát valamikor láttam, azóta sokszor próbáltam újból kikérni, de mindig az volt a válasz, hogy… nincs.
- A mai napig?-
A mai napig. Lehet, más anyagok közé sorozták be.
- Nem is emlékszem, hogy különösebb közlések lettek volna erről…
- Márki Sándor dolgozta fel régebben azokat az ajánlásokat, amelyeket az Unió-bizottság fogalmazott meg. Jó lett volna alaposabban átkutatni ezt a forráscsoportot, remélhetően nem ismert dolgokat is tartalmaz.
- Annál is inkább, mert 48-49-cel kapcsolatosan sok még a feltáratlan és tisztázatlan kérdés…
- Nagyon nagy 1848-49 forrásbázisa, majdnem áttekinthetetlen. Azokban az években jelentős mennyiségű iromány, irat keletkezett, nem merném azt mondani, hogy mindent ismerünk. Különösen a helyi vonatkozások tekintetében sok a tennivaló. És ott van még a bécsi levéltár is. Nagyszebenben is sok a kutatnivaló.
- Bizonyára volt olyan a pályája során, hogy nem remélt, izgalmas dokumentumra bukkant…
- Többször is előfordult. Elmondok egy esetet. Háromszék 1848-49-es történetét kutatva – ezt Domokos Gézával beszéltük meg, ő volt akkor a Kriterion igazgatója –, éppen Sepsiszentgyörgyön vagyok, kihozzák az anyagot, és kapok egy nem túl nagy írást, amelyről hiányzott a dátum és aláírás. Amikor elolvastam a forrásban írtakat, éreztem, ez valami fontos irat lehet. Addig próbálkoztam, összehasonlítások, logikai következtetés alapján – mert a történetírásban az se elhanyagolható –, amíg rájöttem, ez a legfontosabb dokumentum. Akkor keletkezett, amikor Gábor Áron megjelent Háromszéken az ágyúival, a piactéren kivégezték az áruló Balázs Manót, és a tanácsteremben zajló gyűlés elhatározta a fegyveres önvédelmi harc vállalását. Nekem ez jó alapot biztosított a további kutatáshoz.
- El is várták Öntől – de gondolom, mint 48-49 kutatóját érdekelték is – a román nyelvű dokumentumok tanulmányozását?
- Akkoriban román forrás kevés keletkezett, mert a közigazgatás magyar nyelvű volt.
- Balázsfalvának, a brassói román körnek sem maradtak fent dokumentumai?
- Hogyne, ezeket eredetiben tanulmányoztuk. Amennyire módunkban állt, az adott kérdésnek a román anyagát is úgy gyűjtöttük, mint a magyart, a román sajtót s a vonatkozó szakirodalmat is kis munkaközösség tanulmányozta, gyűjtötte, részben publikálta is.
- Volt olyan próbálkozás, akkoriban vagy később, hogy a román kollegákkal egyeztessék a dolgokat, tisztázzák, vagy kicseréljék az információkat egymással, netán, napjainkban egyfajta közeledő szemlélet alakuljon ki?
- Nagyon nehéz kérdést tett fel, mert román kutatók, magyar kutatók együtt gyűjtöttük a forrásokat, de más kérdéseket vet fel az események feldolgozása. Vannak román kutatók, akik nem túl kíváncsiak arra, mi a véleménye a magyar történetírásnak például a balázsfalvi gyűlésről, vagy a polgárháborúról. Ők arra az álláspontra helyezkedtek, hogy számukra kényes kérdésekben az az irányadó, amit a román források, vagy a régi történetírás mond. Ez különösen 1848 kérdéseit illetően máig így van. Emiatt nem nagyon látom a közeledés lehetőségét. Magam is próbáltam, nem is egyszer, hogy legalább a jobbágyfelszabadítás kérdését tárgyaljuk meg együtt.
- Pedig ha nem is hozott nemzeti felszabadulást, társadalmilag óriási jelentősége volt a románság számára is, hiszen több román jobbágy volt Erdélyben, mint magyar…
- Sokkal több. Persze, óriási dolog volt, hogy egyik napról a másikra a jobbágy, ha román, ha magyar, a megyékben szabad lett, megkapta azt a földet, amelyet eddig művelt, és amelyről robottal tartozott. Tulajdonosa lett a földnek anélkül, hogy meg kellett volna váltania, mint Havasalföldön, ahol a jobbágynak önmagát kellett megváltania. E tekintetben kellene legalább közösen elindulni, és innen továbblépve közelebb lehetne hozni egymáshoz a két koncepciót. Eddig ez nem sikerült.
- Jó néhány évvel ezelőtt – nem véletlenül – fellángolt a vita a románok által lebegtetett „bűvös szám”: a 40 ezer román áldozat száma körül. Többször is megírta, még publicisztikában is, hogy a legjózanabb számítások és mindenféle forrás egybevetése alapján, annak tizedére tehető a román áldozatok száma, a magyaroké annak mintegy kétszeresét teszi ki.
- Ez a megállapításom ma is megállja a helyét. Nagy igyekezettel gyűjtöttem az erre vonatkozó anyagot, és amikor az osztrákok által elrendelt összeírást megkaptam, amely precízen leírta még a nevét is annak, aki elpusztult – ha román volt, a magyart nem. És annak az összeírásnak az alapján meg lehetett állapítani az áldozatok számát, mert az osztrák illetékesek biztos, hogy nem kisebbítették. A román áldozatokat számba vevő osztrák összeírás szerint 4356 fő volt, míg az áldozatul esett magyar polgári lakosság megbízható források alapján 7500-8500 főre rúgott, egyes – nem elhanyagolható – források szerint meghaladta a 10 ezer főt is. Ezekről a kérdésekről részletesen írtam Erdély 1848-1849 című munkámban.
Tehát a polgárháború sok ember életébe került. Ennek ellenére nem feledkezhetünk meg a magyar forradalom történelmi jelentőségéről, ami rendszerváltást jelentett, akkor alakult ki a polgári magyar nemzet, amely a rendi nemzet helyén jött létre.
- Hogyan alakult 1989 után helyzete és munkássága?
- 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia a külső tagjai közé választott. Nagy megtiszteltetésben részesített a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem azzal, hogy négy alkalommal is hosszabb időre meghívott vendégtanárnak, s a végén az egyetem díszdoktorává avatott. A Kolozsvárt Jakó Zsigmond professzor vezetésével újjászervezett Erdélyi Múzem-Egyesület (EME) 1991-ben rám bízta az első szakosztály vezetését, majd 2002-ben az egyesület elnökévé választottak. 2003-tól megszerveztük a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című, éves konferenciát, amely azóta is a legnagyobb romániai magyar tudományos fórum. Hogy a tudományművelést a vidéki városokban is előmozdítsuk létrehoztuk, az Erdélyi Múzeum-Egyesület fiókegyesületeit is Marosvásárhelyt, Gyergyószentmiklóson, Zilahon és Nagyváradon is – utóbbi helyi problémák miatt megszűnt. Az EME keretében kutatóintézetet alakítottunk, alapkutatások folytatására. Jelenleg az EME elnöki tisztét Sipos Gábor látja el.
Ami az egyéni kutatómunkámat illeti, a megnövekedett lehetőségeket igyekeztem kihasználni, s a már korábban elkezdett kutatásaimat folytattam. Részt vettem az erdélyi s magyarországi tudományos életben: konferenciákon előadóként nagyszámú meghívásnak tettem eleget, jó néhány alkalommal történelmi vetélkedőket irányítottam. Több kötetem jelent meg, a már említett Erdély 1848-1849 című kötet mellett a Gróf Mikó Imre – Erdély Széchenyije, valamint A székelység rövid története című, immár három kiadást elért kötet. Az idén mutattuk be a szülőfalumban Bodos, egy szabad székely falu története című munkámat. Jelenleg a háromkötetes Székelyföld története című kiadvány koordinálása egyik legfőbb feladatom.
A 85 esztendős EGYED ÁKOS történésszel, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjával gyermekkora és ifjúsága éveiről, tudományos pályájának alakulásáról, napjainkig lankadatlan kutatói tevékenységéről Szilágyi Aladár beszélgetett.
- A história felé ki terelte az érdeklődését?
- Harmadikos-negyedikes koromban Harkó József tanította a történelmet és a földrajzot is. Jó fellépésű, színes előadó volt, aki megkövetelte az anyag az ismeretét. Nem vitte túlzásba az apróbb adatok megismétlését, hanem, ha összefüggésében tudott az ember válaszolni a kérdésére, akkor nagyon meg volt elégedve. Ez akkor még magyar világ volt, tanultuk Magyarország történetét, melybe néha egy kicsi erdélyi történetet is beiktatott. 1945-46-ban már a román tananyag és tantervek szerint tanították a históriát. Ekkor már kimaradt a magyar történelem, de az egyik jó tanárunk, aki sokáig volt a fronton, és későre jött haza a hadifogságból, úgy tanította Románia történelmét, hogy beleszőtte ott, ahol lehetett, kicsit a magyar történelmet, Erdélyt. Ezért, aki odafigyelt és tanult, az érettségire ahhoz jó alapot kapott, hogy tovább tanulhasson.
- Említené néhány nevesebb professzorát a Bolyairól?
- Fél évig tanított bennünket László Gyula és Entz Géza is. Azután nekik el kellett menniük. László Gyula ősrégészetet adott elő, érdekesen beszélt, fel tudta csigázni az érdeklődésünket. Később, amikor már szinte kollegák lettünk, egy találkozásunk alkalmával történelemről is beszélgettünk, amikor a kettős honfoglalás elméletét kezdte kidolgozni és publikálni, kezdetben hívévé szegődtem ennek az elméletnek, hiszen tiszteltem őt. Most is vitatott ez az elmélet. Entz Géza művelődéstörténetet tanított, nagyon szakszerűen. Ő szárazabban beszélt, de pontosan lehetett követni előadását. Szerettem Imreh Istvánnak a székely agrártörténetről szóló kurzusát. Neki is köze volt ahhoz, hogy elég korán kezdtem foglalkozni a székely falutörténettel.
- Az egyetem utolsó éveiben már lehetett orientálódni valamilyen szakosodás felé?
- Negyedéves koromban kineveztek az egyetemes történelem katedrára gyakornoknak. Erdélyi László – ő újságíró volt – nyugatról került haza, illegalista volt. Egyetemes történelmet adott elő, de mivel Angliában több évet töltött, tudta egy kicsit fűszerezni a saját nyugati tapasztalataival is, de óvatosan, mert akkor már nem lehetett egy jó szót se szólni a „kapitalista” világról. Szemináriumokat vezettem, különösen érdekelt a diplomáciatörténet.
Aztán jött egy törés az életemben: utolsó éves voltam, amikor édesapámat néhány hektár földjéért kuláklistára tették, nekem pedig felmondták az állásomat.
De még az államvizsga közben érkezett Bukarestből egy bizottság, amely engem is meghallgatott a terveim felől; akkor alakult át a Román Akadémia a Román Szocialista Köztársaság Akadémiájává, kellett néhány magyar kutató is a kolozsvári fiókintézetbe. Azt kérdezték, akarnék-e tudományos kutatással foglakozni? Átvillant az agyamon, íme, itt van a gondviselés és az esély a lépésre. Mondtam: szeretnék kutatással foglalkozni. Elvittek négy hónapra katonának, mire hazaérkeztem, apámnak megérkezett a felmentő papírja a kulákság alól, mert a falu megindult a védelmére, hiszen jó tanító volt, szerették. 1952 decemberében kerültem az Akadémiához, jelentkeztem a kolozsvári fiók igazgatójánál, Constantin Daicoviciu professzornál.
- Milyenek voltak az első hónapok benyomásai?
- Daicoviciu professzor meglepődött, amikor átnyújtottam neki a kinevezésemet. Nem tudott róla, én voltam az első magyar kinevezett a fiókhoz. Kérdezte, honnan származom, s mintha érdekelte volna, hogy székely vagyok. A Jókai utcai Történeti Intézetben volt a munkahelyem. Először a Munkásmozgalmi Kutatócsoportba osztottak be, hadd kutassa ez a magyar gyerek a munkásmozgalom történetét. Mit mondjak, kezdetnek az is volt valami, állást kaptam, azt csináltam. Járni kezdtem a könyvtárba, a levéltárba, sztrájkok, szervezkedések után kutattam.
- A parasztmozgalmakkal is akkor kezdett foglalkozni?
- Néhány évvel később, jobban feküdt nekem a parasztkérdés története: hosszú évekig a földmegoszlást, a parasztság különböző rétegeinek a helyzetét kutattam, meg is jelent egy könyvem A parasztság története Erdélyben címmel, amely egy falumbeli jó gazdaember, Kovács Lajos kezébe is eljutott, s a találkozásunk alkalmával azt mondta nekem: „Ákos, mi székelyek nem vagyunk parasztok”.
Erre nem késlekedve válaszoltam, hogy nem is rájuk gondoltam, hiszen tudtam, hogy „a parasztság” fogalma a volt jobbágyságra vonatkozott. A székelység nagy része katona volt, vagy szabadszékely, nem is nevezték parasztnak. Most sem szereti a székely, ha elődeit parasztozzák. Így a visszajelzés megtörtént, ami arra is figyelmeztetett, mennyire kell vigyázni a dolgok pontos definícióival. A székelység történetével is ekkor kezdtem behatóbban foglalkozni.
- Bizonyára adott volt a tematika, hogy milyen témakörben kell kutatni. Volt lehetősége arra is, hogy a saját szakállára kutasson?
- Amikor a levéltárban kutattam, vagy régi újságokat tanulmányoztam, rendszerint bejött egy-egy jelentés, cikk Kolozsvárról, a székelyekről, vagy 1848-49-ról, amit leírtam, vagy feljegyeztem, s így gyűlt a forrásanyag a tervezett saját munkáimhoz is. Aztán megbízták az intézetet, hogy az 1848-as forradalom dokumentumait gyűjtse össze.
- Gondolom, akkoriban nem volt sok hozzáférhetőség a levéltári dokumentumokhoz?
- Mindig vinni kellett az igazoló papírt, hogy ezt meg ezt tanulmányozza az illető, és hát… azt adtak, amit akartak. Magyar nemzeti vonatkozású, a magyar történelemre vonatkozó nagy anyagokat nem adtak ki. Azt mondták, nincs rendezve, vagy azt, hogy nincs ilyen. Amikor a 48-as anyaggal kezdtünk foglalkozni hivatalosan, akkor már engedékenyebbek voltak, de akkor se jutottunk hozzá mindenhez. Amikor az úgynevezett 48-as munkaközösségbe kerültem át, Victor Cheresteşiu aligazgató vezette ezt a csoportot, az jól jött, mert kutatni küldtek székelyföldi levéltárakba, sőt Budapestre az Országos Levéltárba is. Így nagyobb lehetőségem nyílt a székely história kutatására is. Sepsiszentgyörgyön Árvay József volt a levéltáros. Ő, amikor ott kutattam, hozogatta azokat az anyagokat is, amiket másnak nem nagyon mutogatott. De még sok probléma adódott, ha magyar vonatkozású forrásokat kértem, például az 1848-as Unióbizottság iratait szerettem volna átnézni.
- Az Unió-bizottság a kolozsvári országgyűlésnek volt az intézménye 1848-ban…
- Úgy van. Teleki József lett az elnöke, amikor a kormányzósága megszűnt. Az volt a feladata, hogy az Erdélyt Magyarországgal egyesítő törvény végrehajtásához ajánlásokat tegyen a magyar kormánynak. Tehát ennek a bizottságnak az anyagát valamikor láttam, azóta sokszor próbáltam újból kikérni, de mindig az volt a válasz, hogy… nincs.
- A mai napig?-
A mai napig. Lehet, más anyagok közé sorozták be.
- Nem is emlékszem, hogy különösebb közlések lettek volna erről…
- Márki Sándor dolgozta fel régebben azokat az ajánlásokat, amelyeket az Unió-bizottság fogalmazott meg. Jó lett volna alaposabban átkutatni ezt a forráscsoportot, remélhetően nem ismert dolgokat is tartalmaz.
- Annál is inkább, mert 48-49-cel kapcsolatosan sok még a feltáratlan és tisztázatlan kérdés…
- Nagyon nagy 1848-49 forrásbázisa, majdnem áttekinthetetlen. Azokban az években jelentős mennyiségű iromány, irat keletkezett, nem merném azt mondani, hogy mindent ismerünk. Különösen a helyi vonatkozások tekintetében sok a tennivaló. És ott van még a bécsi levéltár is. Nagyszebenben is sok a kutatnivaló.
- Bizonyára volt olyan a pályája során, hogy nem remélt, izgalmas dokumentumra bukkant…
- Többször is előfordult. Elmondok egy esetet. Háromszék 1848-49-es történetét kutatva – ezt Domokos Gézával beszéltük meg, ő volt akkor a Kriterion igazgatója –, éppen Sepsiszentgyörgyön vagyok, kihozzák az anyagot, és kapok egy nem túl nagy írást, amelyről hiányzott a dátum és aláírás. Amikor elolvastam a forrásban írtakat, éreztem, ez valami fontos irat lehet. Addig próbálkoztam, összehasonlítások, logikai következtetés alapján – mert a történetírásban az se elhanyagolható –, amíg rájöttem, ez a legfontosabb dokumentum. Akkor keletkezett, amikor Gábor Áron megjelent Háromszéken az ágyúival, a piactéren kivégezték az áruló Balázs Manót, és a tanácsteremben zajló gyűlés elhatározta a fegyveres önvédelmi harc vállalását. Nekem ez jó alapot biztosított a további kutatáshoz.
- El is várták Öntől – de gondolom, mint 48-49 kutatóját érdekelték is – a román nyelvű dokumentumok tanulmányozását?
- Akkoriban román forrás kevés keletkezett, mert a közigazgatás magyar nyelvű volt.
- Balázsfalvának, a brassói román körnek sem maradtak fent dokumentumai?
- Hogyne, ezeket eredetiben tanulmányoztuk. Amennyire módunkban állt, az adott kérdésnek a román anyagát is úgy gyűjtöttük, mint a magyart, a román sajtót s a vonatkozó szakirodalmat is kis munkaközösség tanulmányozta, gyűjtötte, részben publikálta is.
- Volt olyan próbálkozás, akkoriban vagy később, hogy a román kollegákkal egyeztessék a dolgokat, tisztázzák, vagy kicseréljék az információkat egymással, netán, napjainkban egyfajta közeledő szemlélet alakuljon ki?
- Nagyon nehéz kérdést tett fel, mert román kutatók, magyar kutatók együtt gyűjtöttük a forrásokat, de más kérdéseket vet fel az események feldolgozása. Vannak román kutatók, akik nem túl kíváncsiak arra, mi a véleménye a magyar történetírásnak például a balázsfalvi gyűlésről, vagy a polgárháborúról. Ők arra az álláspontra helyezkedtek, hogy számukra kényes kérdésekben az az irányadó, amit a román források, vagy a régi történetírás mond. Ez különösen 1848 kérdéseit illetően máig így van. Emiatt nem nagyon látom a közeledés lehetőségét. Magam is próbáltam, nem is egyszer, hogy legalább a jobbágyfelszabadítás kérdését tárgyaljuk meg együtt.
- Pedig ha nem is hozott nemzeti felszabadulást, társadalmilag óriási jelentősége volt a románság számára is, hiszen több román jobbágy volt Erdélyben, mint magyar…
- Sokkal több. Persze, óriási dolog volt, hogy egyik napról a másikra a jobbágy, ha román, ha magyar, a megyékben szabad lett, megkapta azt a földet, amelyet eddig művelt, és amelyről robottal tartozott. Tulajdonosa lett a földnek anélkül, hogy meg kellett volna váltania, mint Havasalföldön, ahol a jobbágynak önmagát kellett megváltania. E tekintetben kellene legalább közösen elindulni, és innen továbblépve közelebb lehetne hozni egymáshoz a két koncepciót. Eddig ez nem sikerült.
- Jó néhány évvel ezelőtt – nem véletlenül – fellángolt a vita a románok által lebegtetett „bűvös szám”: a 40 ezer román áldozat száma körül. Többször is megírta, még publicisztikában is, hogy a legjózanabb számítások és mindenféle forrás egybevetése alapján, annak tizedére tehető a román áldozatok száma, a magyaroké annak mintegy kétszeresét teszi ki.
- Ez a megállapításom ma is megállja a helyét. Nagy igyekezettel gyűjtöttem az erre vonatkozó anyagot, és amikor az osztrákok által elrendelt összeírást megkaptam, amely precízen leírta még a nevét is annak, aki elpusztult – ha román volt, a magyart nem. És annak az összeírásnak az alapján meg lehetett állapítani az áldozatok számát, mert az osztrák illetékesek biztos, hogy nem kisebbítették. A román áldozatokat számba vevő osztrák összeírás szerint 4356 fő volt, míg az áldozatul esett magyar polgári lakosság megbízható források alapján 7500-8500 főre rúgott, egyes – nem elhanyagolható – források szerint meghaladta a 10 ezer főt is. Ezekről a kérdésekről részletesen írtam Erdély 1848-1849 című munkámban.
Tehát a polgárháború sok ember életébe került. Ennek ellenére nem feledkezhetünk meg a magyar forradalom történelmi jelentőségéről, ami rendszerváltást jelentett, akkor alakult ki a polgári magyar nemzet, amely a rendi nemzet helyén jött létre.
- Hogyan alakult 1989 után helyzete és munkássága?
- 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia a külső tagjai közé választott. Nagy megtiszteltetésben részesített a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem azzal, hogy négy alkalommal is hosszabb időre meghívott vendégtanárnak, s a végén az egyetem díszdoktorává avatott. A Kolozsvárt Jakó Zsigmond professzor vezetésével újjászervezett Erdélyi Múzem-Egyesület (EME) 1991-ben rám bízta az első szakosztály vezetését, majd 2002-ben az egyesület elnökévé választottak. 2003-tól megszerveztük a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című, éves konferenciát, amely azóta is a legnagyobb romániai magyar tudományos fórum. Hogy a tudományművelést a vidéki városokban is előmozdítsuk létrehoztuk, az Erdélyi Múzeum-Egyesület fiókegyesületeit is Marosvásárhelyt, Gyergyószentmiklóson, Zilahon és Nagyváradon is – utóbbi helyi problémák miatt megszűnt. Az EME keretében kutatóintézetet alakítottunk, alapkutatások folytatására. Jelenleg az EME elnöki tisztét Sipos Gábor látja el.
Ami az egyéni kutatómunkámat illeti, a megnövekedett lehetőségeket igyekeztem kihasználni, s a már korábban elkezdett kutatásaimat folytattam. Részt vettem az erdélyi s magyarországi tudományos életben: konferenciákon előadóként nagyszámú meghívásnak tettem eleget, jó néhány alkalommal történelmi vetélkedőket irányítottam. Több kötetem jelent meg, a már említett Erdély 1848-1849 című kötet mellett a Gróf Mikó Imre – Erdély Széchenyije, valamint A székelység rövid története című, immár három kiadást elért kötet. Az idén mutattuk be a szülőfalumban Bodos, egy szabad székely falu története című munkámat. Jelenleg a háromkötetes Székelyföld története című kiadvány koordinálása egyik legfőbb feladatom.
2014. december 8.
Látványos emlékév volt
Idén Gábor Áronra emlékeztünk
Pénteken Sepsiszentgyörgyön, a megyei önkormányzat gyűléstermében lezárult a Gábor Áron-emlékév. A beszélgetésen részt vettek a szervezésben szerepet vállaló közintézmények vezetői, akik néhány kritikát is megfogalmaztak.
Tamás Sándor megyevezető elmondása szerint az eddig szervezett emlékévek közül a Gábor Áron születésének 200. évfordulójára szervezett rendezvénysorozat volt a leglátványosabb. Váry O. Péter, az emlékbizottság elnöke időrendi sorrendben mutatta be az emlékév történéseit, megemlékezések helyszíneit, konferenciáit, kulturális előadásait, kiadványait. Három megvalósítás elmaradt ugyan, de jövő év március 15-én Csernátonban, a Haszmann Pál Múzeum kertjében újra felállítják az 1973-ban Dienes Attila által készített Gábor Áron-szobrot. Uzonban emlékparkot alakítanak ki, hiszen a kökösi ütközet Uzon határában is zajlott, és Gábor Áron holttestét előbb Tatrangi Sándor birtokára szállították, így itt lesz az emlékpark is. Az eresztevényi síremlék tetejére még el kell készíteni a Gyárfás Győző királyi főmérnök akarata szerinti díszítő elemet.
Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes vezetője a berecki kultúrotthon állapota miatt fogalmazott meg kritikát, hiszen ott is be szerették volna mutatni a Gábor Áronról szóló táncjátékot, de állítólag a hideg miatt nem tudták megtartani a bemutatót (erről Dimény Zoltán polgármesternek egészen más a véleménye – szerk.), Damokos Csaba képzőművész pedig felrótta, hogy az általa készített körképet úgy költöztették Szentgyörgyről Kézdivásárhelyre, hogy neki egy szót sem szóltak, pedig az az ő szellemi tulajdona. Szóba került egy Gábor Áronról szóló játékfilm készítésének ötlete is, de ez hatalmas összegbe kerülne, ami aligha térül meg.
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Idén Gábor Áronra emlékeztünk
Pénteken Sepsiszentgyörgyön, a megyei önkormányzat gyűléstermében lezárult a Gábor Áron-emlékév. A beszélgetésen részt vettek a szervezésben szerepet vállaló közintézmények vezetői, akik néhány kritikát is megfogalmaztak.
Tamás Sándor megyevezető elmondása szerint az eddig szervezett emlékévek közül a Gábor Áron születésének 200. évfordulójára szervezett rendezvénysorozat volt a leglátványosabb. Váry O. Péter, az emlékbizottság elnöke időrendi sorrendben mutatta be az emlékév történéseit, megemlékezések helyszíneit, konferenciáit, kulturális előadásait, kiadványait. Három megvalósítás elmaradt ugyan, de jövő év március 15-én Csernátonban, a Haszmann Pál Múzeum kertjében újra felállítják az 1973-ban Dienes Attila által készített Gábor Áron-szobrot. Uzonban emlékparkot alakítanak ki, hiszen a kökösi ütközet Uzon határában is zajlott, és Gábor Áron holttestét előbb Tatrangi Sándor birtokára szállították, így itt lesz az emlékpark is. Az eresztevényi síremlék tetejére még el kell készíteni a Gyárfás Győző királyi főmérnök akarata szerinti díszítő elemet.
Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes vezetője a berecki kultúrotthon állapota miatt fogalmazott meg kritikát, hiszen ott is be szerették volna mutatni a Gábor Áronról szóló táncjátékot, de állítólag a hideg miatt nem tudták megtartani a bemutatót (erről Dimény Zoltán polgármesternek egészen más a véleménye – szerk.), Damokos Csaba képzőművész pedig felrótta, hogy az általa készített körképet úgy költöztették Szentgyörgyről Kézdivásárhelyre, hogy neki egy szót sem szóltak, pedig az az ő szellemi tulajdona. Szóba került egy Gábor Áronról szóló játékfilm készítésének ötlete is, de ez hatalmas összegbe kerülne, ami aligha térül meg.
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. december 12.
Tanúként idézték be a rendőrségre (Fekete lobogók Kézdivásárhely főterén)
Beke Ernő és fia, Beke István Attila december 10-én kapta kézhez a rendőrségi idézést, hogy pénteken 12 órakor jelentkezzenek a kézdivásárhelyi rendőrség 23-as szobájában, ahol tanúként hallgatják ki a december 1-jei főtéri fekete lobogók kitűzését vizsgálva.
A városi rendőrség Mădălin Guruianu sepsiszentgyörgyi tanácstag, a Nemzeti liberális Párt helyi elnöke feljelentése nyomán indított bűnvádi kivizsgálást Románia nemzeti ünnepén a Gábor Áron tér több épületére kitűzött gyászlobogó miatt. Guruianu egyébként az Új Jobboldalt is feljelentette, mivel sepsiszentgyörgyi masírozásuk során szélsőséges jelszavakat skandáltak. Kézdivásárhelyen egy-egy fekete zászlót a Beke Ernő és fia, István Attila tulajdonában lévő épületre tűztek ki, a másik kettőt pedig az egykori szülészet homlokzatára, amelynek, tudomásunk szerint, Brassóban él a tulajdonosa, és nem adta előzetes beleegyezését a lobogók kitűzésére.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Beke Ernő és fia, Beke István Attila december 10-én kapta kézhez a rendőrségi idézést, hogy pénteken 12 órakor jelentkezzenek a kézdivásárhelyi rendőrség 23-as szobájában, ahol tanúként hallgatják ki a december 1-jei főtéri fekete lobogók kitűzését vizsgálva.
A városi rendőrség Mădălin Guruianu sepsiszentgyörgyi tanácstag, a Nemzeti liberális Párt helyi elnöke feljelentése nyomán indított bűnvádi kivizsgálást Románia nemzeti ünnepén a Gábor Áron tér több épületére kitűzött gyászlobogó miatt. Guruianu egyébként az Új Jobboldalt is feljelentette, mivel sepsiszentgyörgyi masírozásuk során szélsőséges jelszavakat skandáltak. Kézdivásárhelyen egy-egy fekete zászlót a Beke Ernő és fia, István Attila tulajdonában lévő épületre tűztek ki, a másik kettőt pedig az egykori szülészet homlokzatára, amelynek, tudomásunk szerint, Brassóban él a tulajdonosa, és nem adta előzetes beleegyezését a lobogók kitűzésére.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. december 17.
Székelyföldi jelképektől végzetes versekig (Mentor kiadói est a könyvtárban)
Erdély – tény és fikció címmel tart író-olvasó találkozót a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó csütörtökön 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A szerzők közül jelen lesz Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, Sebestyén Mihály történész, író, a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár nyugalmazott igazgatója és Bogdán László költő, író, publicista, a Háromszék főmunkatársa. Beszélgetőtársuk Káli Király István író, a Mentor Könyvkiadó vezetője. Házigazda: Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. Négy könyvet mutatnak be, de a rendezvényen a Mentor Kiadó további kötetei is kedvezményesen megvásárolhatók.
A bemutatott kötetek:
* Pál-Antal Sándor: Történelmi szimbólumaink. Székelyföldi pecsétek (2014). A hiánypótló, összefoglaló kézikönyv a székelyföldi pecséthasználatot mutatja be. Részletesen tárgyalja a székely „nemzet”, a székely székek, városok, községek helyhatósági, intézményi, egyházi, iskolai, céhes és ipartestületi pecsétjeit. Nyomon követi a fontosabb intézmények pecséthasználati gyakorlatát, azok bevezetésének és használatának folyamatát a kezdetektől 1918-ig, az impériumváltásig, külön figyelve a pecséteken megjelenő jelképekre. Pál-Antal Sándor 850 pecsétet mutat be képileg és közli azok leírását.
* Sebestyén Mihály: Időtár IV. – Marosvásárhely történeti kronológiája, 1945–1989 (2014). Az 1945-tel kezdődő nagy változások és nagy csalódások korát követi nyomon az összeállítás abban a formában, ahogyan az olvasó, a felhasználó megszokhatta az előző három kötetben. Marosvásárhelynek a jelzett 45 évéről szóló, teljességre törekvő feltárása érdekfeszítő olvasmány. * Vaszilij Bogdanov (Bogdán László): A végzet kirakós játékai (versek, 2013). Bogdán László sziporkázó fantáziájára, de egyben tényismeretére is vall az a csodálatra méltó változatosság, ahogyan egy 20. század eleji orosz költő tudatából, érzelemvilágából kiszólva ábrázolja mindazt, ami egy időben az orosz korszellemre és Európa nyitottabb világára is jellemző. * Váradi B. László: Emlős-viselkedéstani jegyzetek (2013). Az 1946-ban született, idén elhunyt szerző novellái látszólag állattörténetek, ám leginkább az állatokra vadászó vagy az állatokat védelmező emberek kerülnek előtérbe. Az a típusú próza ez, amely a világ és az ember harcában a világ pártján áll, mert a világot tartja az ember édes hazájának.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Erdély – tény és fikció címmel tart író-olvasó találkozót a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó csütörtökön 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A szerzők közül jelen lesz Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, Sebestyén Mihály történész, író, a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár nyugalmazott igazgatója és Bogdán László költő, író, publicista, a Háromszék főmunkatársa. Beszélgetőtársuk Káli Király István író, a Mentor Könyvkiadó vezetője. Házigazda: Szonda Szabolcs könyvtárigazgató. Négy könyvet mutatnak be, de a rendezvényen a Mentor Kiadó további kötetei is kedvezményesen megvásárolhatók.
A bemutatott kötetek:
* Pál-Antal Sándor: Történelmi szimbólumaink. Székelyföldi pecsétek (2014). A hiánypótló, összefoglaló kézikönyv a székelyföldi pecséthasználatot mutatja be. Részletesen tárgyalja a székely „nemzet”, a székely székek, városok, községek helyhatósági, intézményi, egyházi, iskolai, céhes és ipartestületi pecsétjeit. Nyomon követi a fontosabb intézmények pecséthasználati gyakorlatát, azok bevezetésének és használatának folyamatát a kezdetektől 1918-ig, az impériumváltásig, külön figyelve a pecséteken megjelenő jelképekre. Pál-Antal Sándor 850 pecsétet mutat be képileg és közli azok leírását.
* Sebestyén Mihály: Időtár IV. – Marosvásárhely történeti kronológiája, 1945–1989 (2014). Az 1945-tel kezdődő nagy változások és nagy csalódások korát követi nyomon az összeállítás abban a formában, ahogyan az olvasó, a felhasználó megszokhatta az előző három kötetben. Marosvásárhelynek a jelzett 45 évéről szóló, teljességre törekvő feltárása érdekfeszítő olvasmány. * Vaszilij Bogdanov (Bogdán László): A végzet kirakós játékai (versek, 2013). Bogdán László sziporkázó fantáziájára, de egyben tényismeretére is vall az a csodálatra méltó változatosság, ahogyan egy 20. század eleji orosz költő tudatából, érzelemvilágából kiszólva ábrázolja mindazt, ami egy időben az orosz korszellemre és Európa nyitottabb világára is jellemző. * Váradi B. László: Emlős-viselkedéstani jegyzetek (2013). Az 1946-ban született, idén elhunyt szerző novellái látszólag állattörténetek, ám leginkább az állatokra vadászó vagy az állatokat védelmező emberek kerülnek előtérbe. Az a típusú próza ez, amely a világ és az ember harcában a világ pártján áll, mert a világot tartja az ember édes hazájának.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. december 20.
Tény és fikció (Mentor-est Sepsiszentgyörgyön)
Kezd hagyománnyá válni a marosvásárhelyi Mentor Kiadó író-olvasó találkozója ilyenkor, karácsony előtt – nyitotta meg Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója a Gábor Áron Teremben tartott Erdély – tény és fikció című rendezvényt. Káli Király István, a kiadó igazgatója sikeres sorozataikról beszélt, majd két-két történelmi munkát és szépirodalmi kötetet mutattak be.
Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja idén megjelent Történelmi szimbólumaink – Székelyföldi pecsétek című munkáját Spielmann Mihály – írói nevén Sebestyén Mihály – történész, író, a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár nyugalmazott igazgatója méltatta. A kötetben feldolgozott 850 pecsétről a könyv szaklektora, Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus tartott vetített képes előadást. A szerző elmondta, pecséttani kutatásainak szintézisét tette le az asztalra.
A Sebestyén Mihály által összeállított Időtár című sorozat legfrissebb, Marosvásárhely történeti kronológiája 1945–1989 című, negyedik kötetét Pál-Antal Sándor méltatta. Elmondta, a szerző a teljességre törekedett, ám az csak akkor következhet be, ha majd a titkosított iratok is kutathatóvá válnak. Sebestyén Mihály értékelésében Marosvásárhely elveszítette személyiségét, vonzereje a nullára csökkent, az emberek elvándoroltak vagy belső emigrációba vonultak. Az egykori székely kisváros, majd közép-erdélyi nagyváros mára inkább románul beszélő várossá vált, a magyar városlakók száműzik magukat a központból.
A tények után következett az áttérés a fikcióba. Bogdán László sepsiszentgyörgyi író, költő, publicista Vaszilij Bogdanov néven írt A végzet kirakós játékai című verseskötetéről Káli Király István elmondta, ebben csúcsosodik ki Bogdán László Bogdán Lászlósága. A költő elmondta, igazából csak a Kovács András Ferenc által kitalált orosz név alatt tudta megírni biografikus ciklusát. A nemrég elhunyt Váradi B. László Emlős-viselkedéstani jegyzetek című novelláskötetét Bogdán László ismertette.
Madarasi István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kezd hagyománnyá válni a marosvásárhelyi Mentor Kiadó író-olvasó találkozója ilyenkor, karácsony előtt – nyitotta meg Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója a Gábor Áron Teremben tartott Erdély – tény és fikció című rendezvényt. Káli Király István, a kiadó igazgatója sikeres sorozataikról beszélt, majd két-két történelmi munkát és szépirodalmi kötetet mutattak be.
Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja idén megjelent Történelmi szimbólumaink – Székelyföldi pecsétek című munkáját Spielmann Mihály – írói nevén Sebestyén Mihály – történész, író, a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Könyvtár nyugalmazott igazgatója méltatta. A kötetben feldolgozott 850 pecsétről a könyv szaklektora, Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus tartott vetített képes előadást. A szerző elmondta, pecséttani kutatásainak szintézisét tette le az asztalra.
A Sebestyén Mihály által összeállított Időtár című sorozat legfrissebb, Marosvásárhely történeti kronológiája 1945–1989 című, negyedik kötetét Pál-Antal Sándor méltatta. Elmondta, a szerző a teljességre törekedett, ám az csak akkor következhet be, ha majd a titkosított iratok is kutathatóvá válnak. Sebestyén Mihály értékelésében Marosvásárhely elveszítette személyiségét, vonzereje a nullára csökkent, az emberek elvándoroltak vagy belső emigrációba vonultak. Az egykori székely kisváros, majd közép-erdélyi nagyváros mára inkább románul beszélő várossá vált, a magyar városlakók száműzik magukat a központból.
A tények után következett az áttérés a fikcióba. Bogdán László sepsiszentgyörgyi író, költő, publicista Vaszilij Bogdanov néven írt A végzet kirakós játékai című verseskötetéről Káli Király István elmondta, ebben csúcsosodik ki Bogdán László Bogdán Lászlósága. A költő elmondta, igazából csak a Kovács András Ferenc által kitalált orosz név alatt tudta megírni biografikus ciklusát. A nemrég elhunyt Váradi B. László Emlős-viselkedéstani jegyzetek című novelláskötetét Bogdán László ismertette.
Madarasi István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. december 24.
Évfordulók jegyében (Kulturális műsorok)
Összesen 51 rendezvény, ebből 23 Sepsiszentgyörgyön, 11 Székelyudvarhelyen, 9 Csíkszeredában, kettő-kettő Gyergyószentmiklóson, Madéfalván, Kolozsváron, egy-egy Marosvásárhelyen, Zilahon; vagy műfaji csoportosításban: 21 történettudományi, 11 irodalmi, kilenc fotóművészeti, nyolc zeneművészeti, hat képzőművészeti, egy sport – ezek a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjának 2014-es statisztikai adatai.
Kiértékelőjében Lakatos Mihály, az intézet vezetője elmondta, az idei esztendő főbb rendezvényeit az évfordulók köré csoportosították, ezek hozadéka az eredeti és maradandó kulturális értékek keletkezése. Így a Siculicidium 250. megemlékezésére képzőművészeti pályázatot hirdettek meg, melyre 35 műalkotással Kanadától Skócián, Hollandián, Ausztrián és Magyarországon át Erdélyig félszáz alkotó jelentkezett. Az első világháborús programsorozatuk kiemelkedő rendezvényévé vált a Zayzon Ágnes és zenekara által összeállított eredeti műsor, a holokauszt 70. évfordulójára Kolozsváron szervezett konferencia a magyar irodalom két kiemelkedő alakját, Ligeti Ernőt és Karácsony Benőt állította középpontba. A Gábor Áron Emlékévben meghirdetett irodalmi pályázatuk szerényebb eredményekkel zárult, Lakatos Mihály azonban kiemelte, egy jó és új színmű is született e felhívás nyomán, mely többet érdemel egy felolvasószínházi előadásnál. Az állandósult programok mellett, mint A magyar nemzet története sorozat, az első román nyelvű Hamvas Béla-mű kiadását emelte még ki Lakatos Mihály, ami azért is jelentős teljesítmény, mert A bor filozófiája című alkotást Hubbes László anyanyelvéről fordította a másik nyelvre. A jövő esztendő első negyedében az elkezdett rendezvénysorozatok (A magyar nemzet története előadásainak meghívottja többek között Romsics Ignác) és a már bejáratott programok (március 15-i zenés-irodalmi összeállítás) mellett ezúttal is több programot szervez a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi kulturális központja, januárban Polgári kultúrpolitika: eredmények és dilemmák címmel L. Simon László könyvbemutatóját, a hetvenéves Ferenczes István költő köszöntésére Krónikás ének címmel pódiumműsort, februárban a Lola Blau színdarabot hozzák el Sepsiszentgyörgyre, márciusban A Bozgortól Marosvásárhely fekete márciusáig címmel pedig a jövőben negyed százada történtek dokumetumfilmes, illetve irodalmi feldolgozásával ismerkedhet a közönség.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Összesen 51 rendezvény, ebből 23 Sepsiszentgyörgyön, 11 Székelyudvarhelyen, 9 Csíkszeredában, kettő-kettő Gyergyószentmiklóson, Madéfalván, Kolozsváron, egy-egy Marosvásárhelyen, Zilahon; vagy műfaji csoportosításban: 21 történettudományi, 11 irodalmi, kilenc fotóművészeti, nyolc zeneművészeti, hat képzőművészeti, egy sport – ezek a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi Kulturális Központjának 2014-es statisztikai adatai.
Kiértékelőjében Lakatos Mihály, az intézet vezetője elmondta, az idei esztendő főbb rendezvényeit az évfordulók köré csoportosították, ezek hozadéka az eredeti és maradandó kulturális értékek keletkezése. Így a Siculicidium 250. megemlékezésére képzőművészeti pályázatot hirdettek meg, melyre 35 műalkotással Kanadától Skócián, Hollandián, Ausztrián és Magyarországon át Erdélyig félszáz alkotó jelentkezett. Az első világháborús programsorozatuk kiemelkedő rendezvényévé vált a Zayzon Ágnes és zenekara által összeállított eredeti műsor, a holokauszt 70. évfordulójára Kolozsváron szervezett konferencia a magyar irodalom két kiemelkedő alakját, Ligeti Ernőt és Karácsony Benőt állította középpontba. A Gábor Áron Emlékévben meghirdetett irodalmi pályázatuk szerényebb eredményekkel zárult, Lakatos Mihály azonban kiemelte, egy jó és új színmű is született e felhívás nyomán, mely többet érdemel egy felolvasószínházi előadásnál. Az állandósult programok mellett, mint A magyar nemzet története sorozat, az első román nyelvű Hamvas Béla-mű kiadását emelte még ki Lakatos Mihály, ami azért is jelentős teljesítmény, mert A bor filozófiája című alkotást Hubbes László anyanyelvéről fordította a másik nyelvre. A jövő esztendő első negyedében az elkezdett rendezvénysorozatok (A magyar nemzet története előadásainak meghívottja többek között Romsics Ignác) és a már bejáratott programok (március 15-i zenés-irodalmi összeállítás) mellett ezúttal is több programot szervez a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi kulturális központja, januárban Polgári kultúrpolitika: eredmények és dilemmák címmel L. Simon László könyvbemutatóját, a hetvenéves Ferenczes István költő köszöntésére Krónikás ének címmel pódiumműsort, februárban a Lola Blau színdarabot hozzák el Sepsiszentgyörgyre, márciusban A Bozgortól Marosvásárhely fekete márciusáig címmel pedig a jövőben negyed százada történtek dokumetumfilmes, illetve irodalmi feldolgozásával ismerkedhet a közönség.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. január 11.
A szabadság harcosaira emlékeztek
Kettős előadásnak adott otthont péntek délután a csíkszeredai városháza gyűlésterme: a székesfehérvári Kákics együttes népzenei visszaemlékezést nyújtott az I. világháború centenáriuma alkalmából, majd ezt követően Kádár Gyula történész Gábor Áronról szóló legújabb kötetét ismertette.
A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat 139. alkalmán Ferenc Jóska fújatja a trombitát című műsorral kívántak tisztelegni az I. világháború áldozatai előtt, megemlékeztek a huszárokról, és végigjárták a hadszíntereket Szerbián, Galícián és Erdélyen át Doberdóig. A nagy számú érdeklődő a különböző hadszíntereken született, megénekelt katonadalok mellett korabeli jelentésekből és levelekből is hallhatott részleteket, mialatt a frontokon készült fényképeket vetítették.
Kádár Gyula Gábor Áron születésének 200. évfordulója tiszteletére írta legújabb könyvét – Gábor Áron életútja címmel –, hogy bemutassa azt az embert, aki a székely nép megmaradásáért, jövőjéért folytatott harcában a kitartás és a helytállás jelképe, a szabadság harcosa.
A szerző rámutatott arra, hogy az emberek többsége ugyan ismeri Gábor Áron ágyúgyártásban betöltött kimagasló szerepét, de alig tudnak arról, hogy ő volt a székely tüzérség megszervezője. „Gábor Áron érdeme az önálló székely tüzérség megteremtése volt, amely 65 évvel előzi meg az önálló magyar tüzérség felállítását. Ha nincs az ő forradalmi elkötelezettsége, akkor nincs ágyú, nincs önvédelmi harc. Gábor Áron ágyúi a háromszékieknek bátorságot adtak ahhoz, hogy vállalják a lehetetlent, az önvédelmi harcot” – fogalmazott a történész.
Az elmúlt 165 év alatt sok mítosz alakult ki Gábor Áron alakja körül, hisz sokan csak az ifjúságnak szánt, regényes históriákból ismerik. Kádár Gyula könyvében igyekszik felszámolni néhány megrögzült mítoszt, helyreigazítani téves adatokat.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro
Kettős előadásnak adott otthont péntek délután a csíkszeredai városháza gyűlésterme: a székesfehérvári Kákics együttes népzenei visszaemlékezést nyújtott az I. világháború centenáriuma alkalmából, majd ezt követően Kádár Gyula történész Gábor Áronról szóló legújabb kötetét ismertette.
A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat 139. alkalmán Ferenc Jóska fújatja a trombitát című műsorral kívántak tisztelegni az I. világháború áldozatai előtt, megemlékeztek a huszárokról, és végigjárták a hadszíntereket Szerbián, Galícián és Erdélyen át Doberdóig. A nagy számú érdeklődő a különböző hadszíntereken született, megénekelt katonadalok mellett korabeli jelentésekből és levelekből is hallhatott részleteket, mialatt a frontokon készült fényképeket vetítették.
Kádár Gyula Gábor Áron születésének 200. évfordulója tiszteletére írta legújabb könyvét – Gábor Áron életútja címmel –, hogy bemutassa azt az embert, aki a székely nép megmaradásáért, jövőjéért folytatott harcában a kitartás és a helytállás jelképe, a szabadság harcosa.
A szerző rámutatott arra, hogy az emberek többsége ugyan ismeri Gábor Áron ágyúgyártásban betöltött kimagasló szerepét, de alig tudnak arról, hogy ő volt a székely tüzérség megszervezője. „Gábor Áron érdeme az önálló székely tüzérség megteremtése volt, amely 65 évvel előzi meg az önálló magyar tüzérség felállítását. Ha nincs az ő forradalmi elkötelezettsége, akkor nincs ágyú, nincs önvédelmi harc. Gábor Áron ágyúi a háromszékieknek bátorságot adtak ahhoz, hogy vállalják a lehetetlent, az önvédelmi harcot” – fogalmazott a történész.
Az elmúlt 165 év alatt sok mítosz alakult ki Gábor Áron alakja körül, hisz sokan csak az ifjúságnak szánt, regényes históriákból ismerik. Kádár Gyula könyvében igyekszik felszámolni néhány megrögzült mítoszt, helyreigazítani téves adatokat.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro
2015. január 12.
A Don-kanyarban elesett honvédekre emlékeztek a Katrosában
Kézdiszentlélek, Kiskászon és Kézdiszárazpatak érintésével huszonnégy kilométeres gyalogtúrát szervezett szombaton a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezete a Katrosába a Don-kanyarban 1943 januárjában elesett magyar honvédek emlékére.
A vármegyések reggel indultak a Gábor Áron térről, és délben érkeztek a Katrosa csárda elé, ahol az idősebbek és más helységből érkezők csatlakoztak a túrázókhoz, és együtt vonultak fel a megemlékezés helyszínére, a Hargita megyében található Bellő-tetői kettős kereszthez. A kezdeményezőkkel együtt emlékezett a Pro Vita Siculorum Egyesület, a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki és sepsiszéki állománya, az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület, a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak képviselete, illetve magánszemélyek.
Elsőként Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője méltatta a magyar honvédek hősi helytállását. „Azt mondják nekünk – hangoztatta –, hogy az autonómiáért kell harcolnunk, az a jövőnk, az a szabadságunk kulcsa. Nekünk, ha furcsán is hangzik, már megvan az autonómiánk, hiszen magyarul beszélünk, bárhol kérhetjük, hogy anyanyelvünkön beszéljenek velünk, ha céget alapítunk, nevét magyarul is kiírhatjuk. Ha úgy vesszük, ez már autonómia, de sokan nem élnek ezzel a lehetőséggel, és mégis autonómiát kiabálnak, holott ott a kezükben a kulcs, csak még nem tették be a zárba és nem fordították el.” A HVIM szóvivője úgy vélekedett, szabadságunk csakis Erdély függetlenségével lehetséges, azt viszont ki kell harcolni, petícióval, sétával és egyéb hasonló eszközökkel nem lehet elérni.
Mike Bernadett, a kézdivásárhelyi Református Kollégium tanulójának szavalata után Szima Csaba helytörténész a doni tragédiáról és annak előzményeiről beszélt, hangsúlyozva, hogy a II. Magyar Királyi Hadsereg nem futamodott meg gyáván – ahogy azt a hivatalos magyar történetírás állítja –, a hiányos fegyverzettel, felszereléssel és téli ruházattal rendelkező magyar csapatok hősiesen helytálltak, a szovjetek veszteségei számokban majdnem ugyanakkorák voltak, mint a magyaroké. A megemlékezés koszorúzással és himnuszaink eléneklésével ért véget, a Bellőről való levonulás után a szervezők sült szalonnával és forralt borral kínálták meg a résztvevőket.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kézdiszentlélek, Kiskászon és Kézdiszárazpatak érintésével huszonnégy kilométeres gyalogtúrát szervezett szombaton a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezete a Katrosába a Don-kanyarban 1943 januárjában elesett magyar honvédek emlékére.
A vármegyések reggel indultak a Gábor Áron térről, és délben érkeztek a Katrosa csárda elé, ahol az idősebbek és más helységből érkezők csatlakoztak a túrázókhoz, és együtt vonultak fel a megemlékezés helyszínére, a Hargita megyében található Bellő-tetői kettős kereszthez. A kezdeményezőkkel együtt emlékezett a Pro Vita Siculorum Egyesület, a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki és sepsiszéki állománya, az Erdélyi Kutatócsoport Egyesület, a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak képviselete, illetve magánszemélyek.
Elsőként Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője méltatta a magyar honvédek hősi helytállását. „Azt mondják nekünk – hangoztatta –, hogy az autonómiáért kell harcolnunk, az a jövőnk, az a szabadságunk kulcsa. Nekünk, ha furcsán is hangzik, már megvan az autonómiánk, hiszen magyarul beszélünk, bárhol kérhetjük, hogy anyanyelvünkön beszéljenek velünk, ha céget alapítunk, nevét magyarul is kiírhatjuk. Ha úgy vesszük, ez már autonómia, de sokan nem élnek ezzel a lehetőséggel, és mégis autonómiát kiabálnak, holott ott a kezükben a kulcs, csak még nem tették be a zárba és nem fordították el.” A HVIM szóvivője úgy vélekedett, szabadságunk csakis Erdély függetlenségével lehetséges, azt viszont ki kell harcolni, petícióval, sétával és egyéb hasonló eszközökkel nem lehet elérni.
Mike Bernadett, a kézdivásárhelyi Református Kollégium tanulójának szavalata után Szima Csaba helytörténész a doni tragédiáról és annak előzményeiről beszélt, hangsúlyozva, hogy a II. Magyar Királyi Hadsereg nem futamodott meg gyáván – ahogy azt a hivatalos magyar történetírás állítja –, a hiányos fegyverzettel, felszereléssel és téli ruházattal rendelkező magyar csapatok hősiesen helytálltak, a szovjetek veszteségei számokban majdnem ugyanakkorák voltak, mint a magyaroké. A megemlékezés koszorúzással és himnuszaink eléneklésével ért véget, a Bellőről való levonulás után a szervezők sült szalonnával és forralt borral kínálták meg a résztvevőket.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. január 19.
Huszárok seregszemléje
Immár a nyolcadik Huszárakadémiát tartották hétvégén Bálványosfürdőn, az eseménynek negyedik alkalommal volt házigazdája Daragus Attila, Torja polgármestere, hagyományőrző kapitány. Az erdélyi katonai hagyományőrzők idei kétnapos elméleti képzésén kétszáztíz erdélyi, partiumi és anyaországi huszár, kopjás, gyalogos és huszárjelölt, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöksége vett részt.
Idén huszárok érkeztek Kaposvárról, Kecskemétről, Szovátáról, Marosvásárhelyről, Marossárpatakról, Székelyudvarhelyről, Csíkszeredából. Háromszéket a torjai és uzoni huszárok mellett a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület tagjai képviselték. Újdonságként idén több huszárhölgy is részt vett a rendezvényen.
Szombaton a Vár Panzióban szakmai előadások hangzottak el zömében magyarországi történészek, hadtörténészek, szociológusok és hagyományőrző huszárok előadásában a XI. székely határőr huszárezred történetéről, a Württemberg-huszárezredről, a lovak ízületi túlterhelés okozta megbetegedéseiről, a székelyekről az első világháború harcterein, az első világháborús székelyföldi hősi temetőkről. A résztvevők megtekinthették a Kelemen Botond és Nagy Zoltán magángyűjteményéből bemutatott első világháborús tárgyi emlékeket. Tegnap reggel Székely Tibor ezredes a hagyományőrzés gyakorlati és elvi kérdéseiről szóló előadását követően a Huszárakadémia résztvevői Altorjára utaztak. A felvonulás után a Szent Miklós-templomban a Hatos Mihály plébános, tábori lelkész, hagyományőrző főhadnagy által celebrált ünnepi szentmisén vettek részt. A szentmiseáldozat bemutatása után Csikány Tamás történész a bajtársiasságról, az egymásért való harcról és a hazaszeretetről tartott rövid előadást két huszártörténettel megfűszerezve. Himnuszaink közös eléneklése után a templomkertben a huszárok együtt dalolták a Gábor Áron rézágyúja című negyvennyolcas éneket, majd katonás rendben a nyolcadik Huszárakadémia zárórendezvényének helyszínére, a huszárszoborhoz vonultak. Az Erdélyi Hagyományőrző Szövetség, valamint Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség díszszázada felsorakozott, és megkoszorúzták a két évvel ezelőtt felavatott huszárszobrot. Ezt követően Daragus Attila házigazdaként mondott köszönetet a megjelent hagyományőrzőknek, és bejelentette: jelenleg Háromszéken a megyei önkormányzat támogatásával száztizenhét egyenruhás huszárt tartanak nyilván, ezt a számot szeretnék a közeljövőben százötvenre, majd kétszázra növelni. Azt is közölte, hogy jövőre egy Huszárakadémiát Bálványoson, egyet pedig Szovátán tartanak meg, majd a következő évben más helyszínt választanak, hogy más vidéken is fejlődhessen a huszár hagyományőrzés.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Immár a nyolcadik Huszárakadémiát tartották hétvégén Bálványosfürdőn, az eseménynek negyedik alkalommal volt házigazdája Daragus Attila, Torja polgármestere, hagyományőrző kapitány. Az erdélyi katonai hagyományőrzők idei kétnapos elméleti képzésén kétszáztíz erdélyi, partiumi és anyaországi huszár, kopjás, gyalogos és huszárjelölt, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöksége vett részt.
Idén huszárok érkeztek Kaposvárról, Kecskemétről, Szovátáról, Marosvásárhelyről, Marossárpatakról, Székelyudvarhelyről, Csíkszeredából. Háromszéket a torjai és uzoni huszárok mellett a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület tagjai képviselték. Újdonságként idén több huszárhölgy is részt vett a rendezvényen.
Szombaton a Vár Panzióban szakmai előadások hangzottak el zömében magyarországi történészek, hadtörténészek, szociológusok és hagyományőrző huszárok előadásában a XI. székely határőr huszárezred történetéről, a Württemberg-huszárezredről, a lovak ízületi túlterhelés okozta megbetegedéseiről, a székelyekről az első világháború harcterein, az első világháborús székelyföldi hősi temetőkről. A résztvevők megtekinthették a Kelemen Botond és Nagy Zoltán magángyűjteményéből bemutatott első világháborús tárgyi emlékeket. Tegnap reggel Székely Tibor ezredes a hagyományőrzés gyakorlati és elvi kérdéseiről szóló előadását követően a Huszárakadémia résztvevői Altorjára utaztak. A felvonulás után a Szent Miklós-templomban a Hatos Mihály plébános, tábori lelkész, hagyományőrző főhadnagy által celebrált ünnepi szentmisén vettek részt. A szentmiseáldozat bemutatása után Csikány Tamás történész a bajtársiasságról, az egymásért való harcról és a hazaszeretetről tartott rövid előadást két huszártörténettel megfűszerezve. Himnuszaink közös eléneklése után a templomkertben a huszárok együtt dalolták a Gábor Áron rézágyúja című negyvennyolcas éneket, majd katonás rendben a nyolcadik Huszárakadémia zárórendezvényének helyszínére, a huszárszoborhoz vonultak. Az Erdélyi Hagyományőrző Szövetség, valamint Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség díszszázada felsorakozott, és megkoszorúzták a két évvel ezelőtt felavatott huszárszobrot. Ezt követően Daragus Attila házigazdaként mondott köszönetet a megjelent hagyományőrzőknek, és bejelentette: jelenleg Háromszéken a megyei önkormányzat támogatásával száztizenhét egyenruhás huszárt tartanak nyilván, ezt a számot szeretnék a közeljövőben százötvenre, majd kétszázra növelni. Azt is közölte, hogy jövőre egy Huszárakadémiát Bálványoson, egyet pedig Szovátán tartanak meg, majd a következő évben más helyszínt választanak, hogy más vidéken is fejlődhessen a huszár hagyományőrzés.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. január 19.
Németh Géza-emlékdíjas Haáz Sándor és Dániel Kinga
A Németh Géza Egyesület szervezésében tizenötödik alkalommal adták át vasárnap délben a csíkszeredai református templomban a Németh Géza-emlékdíjat. Az elismerést idén Haáz Sándor tanár, karvezető, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia megalapítója és tanítványa, Dániel Kinga kapta.
„Évek óta szerettem volna itt látni Haáz Sándort, hiszen lenyűgöző számunkra, amit végez. És nem csak a gyermekfilharmóniára gondolok, hanem arra a hatalmas közösségi tevékenységre is, amit Szentegyházán valósít meg” – mondta a díjátadón Csikós Klára, a Németh Géza Egyesület elnöke.
A Szentegyházi Gyermekfilharmónia sokkal több kulturális jelenségnél – hangsúlyozta ünnepi beszédében Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. Úgy véli, „mindazok, akik részesévé váltak a gyermekfilharmóniának, nemcsak a zenére és az egymásra való hangolódást tapasztalták meg, de ez a képesség az életüket, az embertársi kapcsolataikat is meghatározta, illetve meghatározza.”
Nagy Eszter, a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskola magyar szakos tanárnője laudációjában rámutatott, a gyermekfilharmónia elsődleges célja a hagyományőrzés. Emellett olyan nem titkolt céljuk is van, hogy a muzsikaszó, az éneklés, a népdal erejét felhasználva közösséget teremtsenek. Haáz Sándort hiteles embernek nevezte, aki valamiféle varázslatot űz a gyermeklelkekkel. „Külön tisztelet a tanár úrnak azért, hogy zenei anyanyelvünk, tehát az anyanyelv ápolására, a legnemesebb hagyományaink őrzésére nevel, és nemcsak a gyermekközösséget, hanem annak szűkebb és tágabb környezetét is. Az ő munkája és a gyermekfilharmónia léte nyitotta rá sok ember szemét és szívét arra, hogy nemcsak ténferegnünk kell, hanem dolgunk, feladatunk van ebben a világban itt és most” – emelte ki.
Haáz Sándor Dániel Kingát a megye egyik legjobb énekeseként említette. A 17 éves szentegyházi lány a csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskola diákja. „Másodikos korában hallottam először énekelni. Azért mondtam, hogy ő a legkedvesebb tanítványom, mert ő okozott a legtöbb lelki turbulenciát az énekeivel az elmúlt években” – mondta Haáz, aki azt is hangsúlyozta, hogy a filharmónia működését számos pedagóguskollégája is segíti.
A Németh Géza Egyesületet húsz éve alapították. A szervezet évente kiosztja – a Magyar Kultúra Napjához legközelebb eső vasárnapon – a Németh Géza-emlékdíjat, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a pedagógusok munkájára, a magyar kultúra ápolására. A díjjal olyan keresztény pedagógust és az általa javasolt tanítványát jutalmazzák, aki kiemelkedő tevékenységével hozzájárul a magyar kultúra megmaradásához. A díj pénzbeli részét idén is Sógor Csaba EP-képviselő, a díjjal járó művészeti alkotást pedig Xantus Géza csíkszeredai képzőművész ajánlotta fel.
Székelyhon.ro
A Németh Géza Egyesület szervezésében tizenötödik alkalommal adták át vasárnap délben a csíkszeredai református templomban a Németh Géza-emlékdíjat. Az elismerést idén Haáz Sándor tanár, karvezető, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia megalapítója és tanítványa, Dániel Kinga kapta.
„Évek óta szerettem volna itt látni Haáz Sándort, hiszen lenyűgöző számunkra, amit végez. És nem csak a gyermekfilharmóniára gondolok, hanem arra a hatalmas közösségi tevékenységre is, amit Szentegyházán valósít meg” – mondta a díjátadón Csikós Klára, a Németh Géza Egyesület elnöke.
A Szentegyházi Gyermekfilharmónia sokkal több kulturális jelenségnél – hangsúlyozta ünnepi beszédében Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. Úgy véli, „mindazok, akik részesévé váltak a gyermekfilharmóniának, nemcsak a zenére és az egymásra való hangolódást tapasztalták meg, de ez a képesség az életüket, az embertársi kapcsolataikat is meghatározta, illetve meghatározza.”
Nagy Eszter, a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskola magyar szakos tanárnője laudációjában rámutatott, a gyermekfilharmónia elsődleges célja a hagyományőrzés. Emellett olyan nem titkolt céljuk is van, hogy a muzsikaszó, az éneklés, a népdal erejét felhasználva közösséget teremtsenek. Haáz Sándort hiteles embernek nevezte, aki valamiféle varázslatot űz a gyermeklelkekkel. „Külön tisztelet a tanár úrnak azért, hogy zenei anyanyelvünk, tehát az anyanyelv ápolására, a legnemesebb hagyományaink őrzésére nevel, és nemcsak a gyermekközösséget, hanem annak szűkebb és tágabb környezetét is. Az ő munkája és a gyermekfilharmónia léte nyitotta rá sok ember szemét és szívét arra, hogy nemcsak ténferegnünk kell, hanem dolgunk, feladatunk van ebben a világban itt és most” – emelte ki.
Haáz Sándor Dániel Kingát a megye egyik legjobb énekeseként említette. A 17 éves szentegyházi lány a csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskola diákja. „Másodikos korában hallottam először énekelni. Azért mondtam, hogy ő a legkedvesebb tanítványom, mert ő okozott a legtöbb lelki turbulenciát az énekeivel az elmúlt években” – mondta Haáz, aki azt is hangsúlyozta, hogy a filharmónia működését számos pedagóguskollégája is segíti.
A Németh Géza Egyesületet húsz éve alapították. A szervezet évente kiosztja – a Magyar Kultúra Napjához legközelebb eső vasárnapon – a Németh Géza-emlékdíjat, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a pedagógusok munkájára, a magyar kultúra ápolására. A díjjal olyan keresztény pedagógust és az általa javasolt tanítványát jutalmazzák, aki kiemelkedő tevékenységével hozzájárul a magyar kultúra megmaradásához. A díj pénzbeli részét idén is Sógor Csaba EP-képviselő, a díjjal járó művészeti alkotást pedig Xantus Géza csíkszeredai képzőművész ajánlotta fel.
Székelyhon.ro