Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gaal György
274 tétel
2004. október 4.
A szabadságharcba torockószentgyörgyiek is belekapcsolódtak Rákóczi oldalán. Az osztrákok ezért 1704-ben felrobbantották a várat, és a falut magát is lerombolták. Erre emlékeztek okt. 2-án a helyi unitáriusok. Négy tudományos előadás hangzott el, az előadók: Magyari András a Babes–Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott történelemprofesszora, Onodi Alpár, a János Zsigmond Unitárius Kollégium történelemtanára, Gaal György kolozsvári helytörténész és Thoroczkai Sándor. Végül megkoszorúzták az emléktáblát. /Bakó Botond: Emlékezés a Rákóczi-szabadságharcra Torockószentgyörgyön. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./
2004. október 6
A kolozsvári tanács április 29-én kelt határozatával hat magyar utcanevet /Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, Dsida Jenő költő, Kós Károly építész, író, politikus, Mikó Imre politikus, történész, mecénás, Móricz Zsigmond író, II. Rákóczi Ferenc fejedelem/ hagyott jóvá. A névjelző táblák kifüggesztésére a napokban kerül sor. Ezeket az új magyar utcaneveket mind a város peremén, új, nyúlfarknyi utcák kapták. Bethlen Gábornak 1964-ig a várfal mellett volt, a róla elnevezett bástyától kiinduló utcája. Ugyancsak addig a Mikó-kerthez vezető utca viselte – még a két világháború között is! – az Erdélyi Múzeum-Egyesületet alapító Mikó Imre gróf nevét. Aránylag fontos utca jutott Móricz Zsigmondnak is. A Rákóczi utat a legtöbb kolozsvári még ma is e néven ismeri. Móricz Zsigmond a Monostor negyed egyik csücskében, Bethlen Gábor a bácsi út mellékén, Dsida Jenő a Hajnal negyed déli nyúlványában, Rákóczi Ferenc, Mikó Imre és Kós Károly a Tordai út vonzáskörében lesz új utcák névadója. /Gaal György: Hat magyar utcanév. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6/
2004. október 16.
A Házsongárdi temetőről szóló irodalom egyre gazdagabb. Herepei János kötetbe gyűjtötte az 1750-ig keletkezett régi sírkövek adatait. Gaal György térképfüzetet és könyvet jelentetett meg róla. 1999-ben majd 2001-ben Kiss Melitta és Pápai Ferenc a turisták igényeit kielégítő színes térképet tett közzé Budapesten. Az első album 1989-ben a Helikon Kiadó gondozásában jelent meg Házsongárd címmel. Százhárom felvételét Kántor László készítette, a kísérő esszészöveget Lászlóffy Aladár írta. Sághy Gyula budapesti filmrendező színes képekből álló albuma a Recski Kiadó gondozásában 2003 decemberében jelent meg. A kötet bevezetője és a képek kísérőszövege dr. Györkey Jenő történész szakértő munkája. A szakértő ismeretei nagy részét Gaal György Tört kövön és porladó kereszten (Stúdium Könyvkiadó. Kolozsvár, 1997) című kötetéből valók, ahonnan a mondatokat gyakran egyszerűen átmásolta. /Gaal György: Új Házsongárd-album. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 16./okt. 18.
2004. november 3.
Erdély–Bánát–Bukovina interkulturális törekvéseit vizsgálta az október 21–23. között megrendezett tudományos ülésszak, melyet a kolozsvári egyetem történelem kara és a tübingeni egyetem Duna menti svábokat kutató intézete szervezett. Lengyel Zsolt müncheni kutató értekezése a transzilvanizmus első világháború utáni Románia-képéről szólt. Az 1924-ben Kolozsvárt szerkesztett Cultura című négynyelvű folyóirat magyar cikkeit és vonatkozásait Gaal György értékelte. Az egyetemi tanulmányait egykor Kolozsvárt végző Fassel most a Cultura megjelent számának az újbóli kiadására készül, hogy az eljusson Európa minden nagyobb könyvtárába. /G. Gy.: Erdély–Bánát–Bukovina. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./
2004. november 3.
A kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum testvériskolája, a debreceni Brassai minden évben ősszel rendezi meg az iskola ünnepi hetét. Idén okt. 18–22. között tartották a rendezvénysorozatot. Meghívták a kolozsvári iskola küldöttségét is. A főrendezvényen pályanyertes dolgozatokat mutatták be. A kolozsvári Hatházi Orsolya Brassai életútjáról beszélt, Albu Petra pedig egy kolozsvári őszi sétát mutatott be. /Gaal György: Brassai-hét Debrecenben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./
2004. november 22.
A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Országos Elnöksége nov. 20-án a szovátai Teleki Oktatási Központban ünnepélyes keretek között adta át a közoktatásban tevékenykedő pedagógusok tudományos munkájáért az Apáczai-díjat. A humán tudományok területén Apáczai-díjban részesült dr. Gaal György, a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium, és Muhi Sándor a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanára. A reáltudományok területén Apáczai-díjas Olosz Ferenc, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Gimnázium matematika tanára. Dicséretben részesült dr. Fazakas István kolozsvári, Szőcs Mária és Kovács István csíkvacsárcsi, Péter Sándor sepsiszentgyörgyi tanár a humántudományok területén, valamint Fazekas Lóránd szatmárnémeti, Simon József csíkszeredai és Kovács Barna marosvásárhelyi tanár a reáltudományok területén. Az ünnepség keretében vehették át a megye legjobb, kilencedik osztályt végzett tanulójának járó Mákvirág-díjat a tanulók. Különdíjat kapott a Mákvirág-érem megalkotója, Zacsik József debreceni középiskolai tanuló. /Apáczai-díjak, 2004. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 22./
2004. december 6.
Dec. 4-én tartották az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) évzáró gyűlését, valamint az ezt követő, az erdélyi magyar Oscarnak is becézett kitüntetések, az EMKE-díjak átadását. Kötő József EMKE-elnök elmondta: újjáalakuló közgyűlésnek is beillik az idei, mert alapvető átstrukturálódások mentek végbe mind a társadalomépítésben, mind a kultúraművelésben. Kifejtette: a társadalomépítésben elkövetkezik az autonómiák korszaka. Az EMKÉ-nek pedig a kulturális autonómiához szükséges feltételeket kellett megteremtenie. Gaal György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke felvetette: romániai magyar viszonylatban szükség lenne egy központi könyvtárra, ennek megalakítására pedig két országos egyesület a leghivatottabb, az EMKE és az Erdélyi Múzeum-Egyesület. Zsehránszky István hozzászólásában kifogásolta: még mindig nem oldódott meg a kolozsvári bábszínház problémája. Kötő József elmondta: tizenkettedik alkalommal osztják ki a díjakat, a minőséget teremtő embereket jutalmazni kell. A Mikó Imre-díj azon magyar vállalkozók elismerése, akik anyagilag hozzájárulnak az erdélyi művelődési értékek megőrzéséhez, és amelyet idén Mezei Jánosnak adtak át. Oklevéllel tüntették ki a Szabadság szerkesztőjét, Ördög I. Bélát a vállalkozókat bemutató és népszerűsítő írásaiért, riportjaiért. /Köllő Katalin: Az autonómia követelményeihez igazodik az EMKE. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 6./
2004. december 8.
Dec. 3-án a budapesti Kerepesi-temetőben örök nyugalomra helyezték Boda Károly, a kolozsvári Brassai Sámuel Líceum egykori igazgatójának hamvait. A temetésen a kolozsvári iskola küldöttséggel képviseltette magát. Az egykori kollégák és barátok nevében Gáll Dénes volt igazgató mondott beszédet, a Brassai Sámuel Líceum mai vezetőségének nevében dr. Gaal György idézte fel Boda Károly életútját. /In memoriam Boda Károly. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./ Boda Károly három és fél évtizeden át volt tanár, közel tíz évig pedig az iskola igazgatója. A 70-es évek végén, a kiküldött aktivisták erőszakos mesterkedéseivel ellentétben, a tantestület nem a kiszemelt jelöltet, hanem egyöntetűen Boda Károlyt választotta titkos szavazással igazgatónak. Boda Károly színvonalas matematikai szakkönyveivel, cikkeivel beírta nevét az iskola történetébe. Szakmai pályája első éveiben tanársegéd volt a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Matematika–fizika karán, a kolozsvári Tanár Továbbképző Intézet külső munkatárs-lektora, egyetemi gyakorló tanár, a Matematikai Fizikai Lapok szerkesztője és a Tudományterjesztő Társaság munkatársa volt. 1987-től szívinfarktus következtében kénytelen volt korai betegnyugdíjba vonulni. Három-négy évvel ezelőtt aktuálissá vált a család egyesítése, ezért költözött Budapestre. /Gáll Dénes: Eltemettük a nagyszerű pedagógust. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./
2004. december 24.
Megjelent Herepei János posztumusz munkája: Kolozsvár történeti helyrajza, Sas Péter szerkesztésében, a Művelődés kiadásában. Herepei János /Kolozsvár, 1891-Szeged, 1970/ Kolozsváron az egyetemen magyar-történelem-régészet szakot végzett. 1914-ben Pósta Béla egyetemi intézetében segédarcheológusként alkalmazta. A román egyetem kötelékében csak rövid ideig régészkedhetett, az Árpád-kori sírok azonosítása miatt eltávolították az egyetemtől. 1925-1938 között a Minerva nyomda könyvelője volt, emellett kutatott, az Erdélyi Kárpát Egyesület múzeumőri tisztségét is betöltötte. 1938-tól a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója lett. A világháború végén parancsot kapott, hogy a múzeum legértékesebb darabjait ládában menekítse. Az érkékes anyag 1945 márciusában az zalaegerszegi állomáson bombatalálat következtében elégett. Herepei hibásnak érezte magát a parancs végrehajtásáért, a háború után nem tért haza, három évig Keszthelyen nyomorgott. 1947-ben Bonyhádra költözött, hogy a hazatért bukovinai székelyek Székely Múzeum Egyesülete által felállítandó múzeumát vezesse. 1950-ben a hatóságok a múzeumot felszámolták. 1953-ban Kajdacsra költözött, itt kezdte meg jegyzeteit feldolgozni. 1957-től felfigyelt munkásságára a szegedi egyetem irodalmi tanszéke. Biztosították neki a kutatás feltételeit. 1961-ben családjával Szegedre költözött. A szegedi egyetem Adattár a XVII. Századi szellemi mozgalmaik történetéhez címmel három kötetben kiadta cikkeit, tanulmányait. Élete főműve soká váratott megjelenésére /A Házsongárdi temető régi sírkövei, Budapest, 1988/. Herepei kéziratos hagyatékában több kéziratos munka fennmaradt. Sas Péter Kolozsvár múltjának kutatására szakosodott. Neki köszönhető Herepei értékes munkájának kiadása. /Gaal György: Kolozsvári helynevek vallatója. = Helikon, dec. 25., 24. sz./ Előzőleg Herepei könyvéről: Farkas Imola: A valódi érték időtálló. Könyvbemutató a Gaudeamusban. = Szabadság (Kolozsvár), 2004. ápr. 3./ Megjegyzés: Meg kell említeni Asztalos Lajos hatalmas munkáját: a Szabadságban folytatásokban közli – betűrendbe rakva – Kolozsvár minden utcájának összes elnevezését, történelmi múltját, megemlítve az utcában található fontosabb épületeket, intézményeket, gyárakat is. 2004-ben egész évben folytatódtak közlései. A 2004. dec. 15.-i számnál a K betűnél tartott. Ízelítőül az alapos adattárból: „1497: Kysmesterwczaya [Kmk II. 159.]; 1570: "Janos deak Kismester vchay" [Élő 24.]; 1572: "Caspar ely fwtamot eleote az kismester vchara" [LvLtTörJk III/3. 13–63.]; 1589: kleyn meister gasse (’kismester utca’) [Gold 119.]; 1695: "a Széna Utczától Kis mester utczára által menő Sikátor" [Élő 24.]; 1696: "Platea angustae [...] qui [...] ex [...] Platea Széna Uccza in Plateam vulgo Kis Mester uccza nominatam ducit" (’a Széna utcából a közönségesen Kismester utcának nevezett utcába vezető szűk utca’) [Kvtel 67.]; …” /A Kismester utca leírása folytatódik, Asztalos idézett Felvinczi György Kolo’svár le-irása 1706-ban című verséből is, az utca eredetéről pedig ismertette Szabó T. Attila és Cholnoky Jenő véleményét.
2005. február 9.
Február 8-án lakossági fórumot tartottak a kolozsvári polgármesteri hivatalban a főtéri ásatásokról. Végül körvonalazódott: a Főtér keleti részén levő gödröt betömik, míg a Mátyás-szoborcsoport előtti ásatások sorsáról a városi tanáccsal és szakértőkkel konzultáló Emil Boc polgármester dönt majd. A Gheorghe Funar nacionalista expolgármester által 1994-ben kezdeményezett úgynevezett régészeti ásatások kérdése ezúttal is heves vitát robbantott ki. Ioan Piso, Erdélyi Történelmi Múzeum igazgatója szerint régészeti ásatások folytatására szükség van, de kizárólag tudományos, nem pedig politikai meggondolásból, a Mátyás-szoborcsoport előtti részen. A régészeti intézet képviselője tudatta, hogy az eredetileg talált római kori házfalakat kiegészítették, azaz meghamisították őket. A magyar szakemberek és városi tanácsosok a gödrök betömése mellett foglaltak állást. Gaal György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Egyesület elnöke kijelentette: nem egyeznek bele a régészeti kutatások folytatásába. Molnos Lajos RMDSZ-es tanácsos szerint 1994-ben az ásatások célja a Mátyás-szoborcsoport elszállítása volt. /Kiss Olivér: Megoszlanak a vélemények a főtéri ásatások kapcsán. A régészek betömnék, Piso továbbásná a gödröket. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 9./
2005. február 14.
A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) szervezésében február 12-én Műemlékvédelmi alapismeretek címen indítottak előadássorozatot. Dr. Gaal György, a KLMT elnöke annak a reményének adott hangot, hogy más hasonló akcióikkal talán sikerül ráébreszteniük az érintetteket arra, milyen kincs birtokában vannak, és mi vele a teendő. A KLMT elnöke jelezte, hogy az RMDSZ-szel közösen ismeretterjesztő füzetet jelentetnek meg, továbbá lefordítják és kiegészítik a tavaly világhálón (www.ministerulculturii.ro) megjelent többezer oldalas romániai műemlékjegyzék erdélyi magyar vonatkozásait. Dr. Kovács András, a Babes–Bolyai Tudományegyetem művészettörténész tanára, a KLMT alelnöke Erdély-, és főleg Kolozsvár építészettörténetét tekintette át. Makkay Dorottya, az épített örökség kutatója, a műemléktulajdonos és a szakember szerepéről, valamint feladatairól értekezett. /Ördög I. Béla: Műemlékvédelmi alapismeretek (I.) Múltbeli értékeink megőrzése a tét. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./
2005. február 19.
Az Amaryllis Együttes 1993-ban kezdeményezte Kolozsváron Mátyás király szellemi örökségét kutató és felmutató rendezvénysorozatát, most rendezik a XIII. Mátyás Napokat, a Dies Mathiae Corvini napokat. Február 19-én nyílik Mátyás szülőháza pincegalérájában „A szakrális tér” című képzőművészeti kiállítás. Itt szeretnének létrehozni egy Mathias Rex emlékhelyet, mely állandó jelleggel mint szakrális pont hirdetné a jelentőségét. Február 20-án a Kálvária templomban lesz mise a gyermekekért, este pedig a Farkas utcai református templomban dr. Gaal György előadást tart a templomról és a környező épületekről. /László Bakk Anikó: XIII. Mátyás Napok. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./
2005. február 23.
Február 20-án emlékeztek Kolozsváron a Farkas utcai református templom eredetére, amelynek építését Mátyás király rendelte el 1486-ban. Dr. Gaal György tartott előadást A Farkas utcai református templom és környéke címmel. Windhager–Geréd Erzsébet kolozsvári származású, jelenleg Bécsben élő orgonaművész hangversenyt adott. /Hintós Diana: XIII. Mátyás Napok. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./
2005. március 18.
Március 16-án Kolozsváron, a Tranzit Házban, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) rendezésében, megnyitották az Épített örökségünk művészi megközelítése című nemzetközi fényképkiállítást. Dr. Gaal György KLMT-elnök elmondta, 110 alkotást mutatnak be. A fotók a tavaly augusztusban meghirdetett pályázatra érkeztek be. A Veress Ferenc-díjat most nyújtották át. A 23 pályázó 178 munkájából a zsűri a székelyudvarhelyi Zepeczaner Jenő történész Kercen készült felvételét találta a legsikeresebbnek, neki ítélte oda az első helyet megillető emlékplakettet, albumot és oklevelet. A díjazott a Haaz Rezső Múzeum igazgatója. /Ö. I. B.: Fotókkal emlékműveink megmentéséért. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 18./
2005. április 7.
Házsongárdon Kolozsvár történetírójának, Jakab Eleknek (1820–1897) sírja mögött nyugszik apósa, Mike Sándor, aki nem csak elődje volt Jakabnak, de rábízta azt a közel 200 kötetnyi dokumentum-másolatot, amelyek egy részét aztán feldolgozva, Jakab Elek megírta jeles munkáit. Mike Sándor sírja eltűnt, jelezte Gaal György helytörténész, a Házsongárdról szóló könyv szerzője. Hatalmas terméskő oszlop állt a következett felirattal: „Al-torjai / MIKE SÁNDOR / síremléke / Szül. 1795 – megh. 1867 / A kő jellemszilárd / férfit, / a koszorú / az életbölcset tiszteli”. A kétméteres obeliszk töredékei még láthatók, a friss hanton pedig ott a kereszt az új honfoglaló feliratával. Mike Sándor amikor érdekes dokumentumra bukkant, azt kézírással lemásolta, irattartóba helyezte tárgyköre szerint. Így hozta létre Erdély legnagyobb okiratgyűjteményét, s ezt a halála előtt megalakult Erdélyi Múzeum-Egyesületre hagyományozta. Levéltári utóda, Jakab Elek, valamint Szabó Károly, Szilágyi Sándor, Kelemen Lajos mindig a legnagyobb elismerés hangján szóltak róla. Ennek a kiváló embernek a síremlékét most pusztították el. Maholnap alig marad tizenkilencedik századi kő a város sírkertjében. A magyar tanácsosok megkapták a védelemre javasolt sírok jegyzékét, tettek-e valamit? /Gaal György: Szegényebbek lettünk egy síremlékkel. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 7./
2005. április 8.
A Romániai Írók Egyesülete kolozsvári fiókjának székhelyén április 7-én tartották a díjkiosztást, a 2004-es év legsikeresebb könyveit értékelték. A magyar szerzőket öt kategóriában tüntették ki: a vers műfajában Létay Lajost, a próza műfajában Kántor Lajost, az irodalomkritikában Mózes Attilát, irodalomtörténetben pedig Gaal Györgyöt, míg az első bemutatkozásért Boda Editet és Székely Csabát illette az oklevél és a nyeremény. /Takács Enikő: Díjkiosztás a Romániai Írók Egyesületénél. Magyar szerzőket is kitüntettek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 8./
2005. április 16.
Április 14-én Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület székhelyén bemutatták a Magyarországon megjelenő Rubicon történelmi folyóirat idei 2–3. összevont számát, amely Kolozsvár múltjának szentelt írásokat tartalmaz. A kiadvány olyan munkákkal rukkol elő, melyek friss kutatások eredményeként a szakmabeliek számára is meglepetésként hathatnak. Rácz Árpád főszerkesztő köszönetét fejezte ki a lapszám létrejöttében segédkezőknek, mindenek előtt Egyed Ákos EME-elnöknek, akitől a megvalósítási ötlet származott. A kiadvány szerzői: Kántor Lajos, Egyed Ákos, Asztalos Lajos, Sipos Gábor, Jeney-Tóth Annamária, Flóra Ágnes, Pakó László, Kovács Kiss Gyöngy, Kiss András, Mihály Melinda, Gaal György, Hámori Péter, Szabó Dezső, Murádin János Kristóf, Gidó Attila és Stefano Bottoni. /Ö. I. B.: Kolozsvár átkelt a Rubiconon. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 16./
2005. május 9.
Közgyűlést tartott május 7-én a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT). Gaal György elnök beszámolt a szervezet tevékenységéről, a KLMT által rendezett szaktanfolyamokról, tanácskozásokról, fórumokról, kiállításokról, kiadványokról. Elhangzott: ígéret maradt a Markó Béla RMDSZ-elnök által kilátásba helyezett támogatás, amely a KLMT részére saját irodahelyiség létrehozását tenné lehetővé. A KLMT túlzottan Kolozsvár-központú, ezért a szatmáriak fontolgatják az önállósulás gondolatát. Szeretnék életre kelteni a területi fiókszervezeteket, kidolgoztatni a magyarok lakta belvárosok műemlékvédelmi stratégiáját és saját honlapot indítani. /Ö. I. B.: Műemlékvédők közgyűlése. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 9./
2005. május 30.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök és Essig József, a Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítvány elnöke kezdeményezésére május 28-án Kolozsváron, az evangélikus püspökségen megalakult az 1944 karácsonyán mártírhalált halt kolozsvári evangélikus lelkész nevét viselő Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely. A püspök bevezetőjében ismertette a kulturális műhely Dávid Gyula által összefoglalt célkitűzéseit. Járosi Andor az 1944-es zsidótörvények idején a keresztyén hit erejével szállt szembe a gyilkos erőkkel, próbálta menteni az üldözötteket. Antal Margit tanárnő Járosi Andor az igaz ember címmel tartott előadást nagyapjáról. A Járosi-kép elmélyítéséhez járult hozzá Gaal György és Fazakas Csilla, valamint dr. Lőwi Károly, aki részleteket olvasott fel Lőwy Dániel A téglagyártól a tehervonatig. A kolozsvári zsidóság története című könyvéből. Június 19-én Járosi Andor leszármazottai átvehetik az egykori evangélikus lelkészt megillető, a Yad Vashem által adományozott, igaz embereknek járó kitüntetést. /Németh Júlia: Megalakult a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./
2005. június 4.
Május 30-án a Bazsó Ferenc zenetanár vezette kórus nyitotta meg a XXXVI. Brassai-hetet Kolozsváron. Kósa Mária, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatónője elmondta, hogy a Brassai-hét a hagyományőrzés és a hagyományteremtés szellemében ablakot nyit a világ felé. A megnyitó Brassai Sámuel és Berde Mózes előtti tisztelgéssel, mellszobraik koszorúzásával ért véget. A diákok a Házsongárdi temetőben koszorút helyeztek el Brassai Sámuel síremlékére, beszédet mondott dr. Gaál György helytörténész. /Brassai Sámuel Elméleti Líceum. XXXVI. Brassai-hét. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./
2005. június 13.
Június 10-én volt Kolozsváron a 36. Brassai-hét záróünnepsége. Megjutalmazták a Brassai-héten szervezett programokban résztvevő /versenyeket megnyerő, tudományos dolgozatokat bemutató, újságot szerkesztő/ diákokat. Az ünnepen Márai Sándor versei és Kodály Zoltán dalai hangzottak el, majd dr. Gaal György bemutatta a Brassai-évkönyvet. Tamási Áron Énekes madár című vígjátékából a diákok adtak elő részleteket. A műsort a Bogáncs néptáncegyüttes már hagyományossá vált előadása zárta. /Kis Réka, XI. A.: Brassai Sámuel Elméleti Líceum. Véget ért a Brassai-hét. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./
2005. június 13.
A Brassai Sámuel Elméleti Líceum /Kolozsvár/ legújabb évkönyve megörökíti a diákok és a tanári kar névsorát. Könyvtári jelentés és statisztikai összefoglalás zárja ezt a számbavételt. Tavaly 34 nappalis osztály mellett 18 esti tagozatos osztálya volt a Brassainak (az utóbbiakból 14 román tannyelvű). A több mint száz tanerő 1247 diákot oktatott. A könyvtár állománya 28 958 kötet, az évi gyarapodás mindössze 157 könyvet tett ki. Az évkönyv a tanárok tudományos dolgozatait is tartalmazza: Fazakas István Apáczai Csere János munkásságáról, Gaal György és Simon Gábor Brassai Sámuelről, Kováts Ildikó az iskola rajztanításának történetéről közöl adatokat. A Málnási Ferenc Irodalmi Kör az írókkal folytatott levelezést tette közkinccsé, Újvárosi Tamás pedig a magyarság sorsát kutatta a Fehér és Hunyad megyei szórványvidéken. /Gergely Gyula: A legújabb Brassai-évkönyv. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./
2005. július 5.
Tavaly ballagott Kolozsváron a Brassai Sámuel Elméleti Líceum első közgazdaságra szakosodott osztálya. Az az osztály, amellyel Páll Gyöngyvér tanárnő elindította a közgazdasági brassais diáklapot, a Közmag-ot. A búcsúzásra az addigi 12 számból válogató 120 lapos antológia jelent meg. Az új Közmag inkább szakfolyóirat: elindító korosztálya az egyetemi hallgatók sorába érett, megtanult közgazdász szaknyelven tanulmányokat írni. /Dr. Gaal György: A megújuló Közmag. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 5./
2005. augusztus 23.
Megjelent két patinás kolozsvári tanintézmény, a Báthory-, illetve a Brassai-líceum évkönyve. „Báthory István skólájának a 425. esztendejéről számol be ez az évkönyv, amelyben minden megemlített esemény, név és eredmény egyénekre vonatkozik úgy, hogy kikerekedik egész közösségünk munkája, értékteremtő ereje, a gazdag múltra alapozó, jövőbe vetett hite” – írta a kötet bevezetőjében Tőkés Elek igazgató. A Stúdium Kft. gondozásában napvilágot látott kötetet Tőkés Elek szerkesztette. A Brassai Sámuel Líceum évkönyvét Gaal György írása nyitja. A neves művelődéstörténész az 1500-as évek közepétől, az alapítástól napjainkig követte nyomon az iskola fejlődéstörténetét. A Brassai, a szanszkrit nyelv tanára című írásnak is ő a szerzője. Az iskolai rajztanítás múltját elevenítette fel Kováts Ildikó rajztanárnő. Az iskola irodalmi köri tevékenységének eredménye az az értékes gyűjtemény, amely neves íróknak és költőknek a Brassai-líceum felkérésére írt leveleit, verseit tartalmazza. /N. J.: Báthory- és Brassai-évkönyv. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 23./
2005. október 28.
Kolozsváron a Római Katolikus Nőszövetség Szent Rafael Körének szervezésében október 25-én az ...Őrzeni kincses temetőket... című rendezvényre került sor. A közelgő halottak napja alkalmából tartott előadást Gaal György professzor a Házsongárd Alapítvány elnöke, valamint Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet a Házsongárd Alapítvány igazgatója. A Házsongárdi temető legrégebbi sírköve 1585-ből származik. Itt nyugszik többek között Szenczi Molnár Albert, Apáczai Csere János, Misztótfalusi Kis Miklós, a Bánffy, a Bethlen, a Teleki család. De itt helyezték végső nyugalomra Jósika Miklóst, Gróf Mikó Imrét, Reményik Sándort, Kós Károlyt, Dsida Jenőt és Szilágyi Domokost is. Gergely Istvánné az alapítvány hatéves tevékenységéről számolt be. Gróf Mikó Imre és Brassai Sámuel sírját sikerült rendbe hozniuk. /D. I.: ...Őrzeni kincses temetőket... Halottak napi megemlékezés. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./
2005. november 4.
Megint napirenden a Bolyai-ügy. Most „helyzet” van. Az Európai Unióba lépés előtt kell dűlőre vinni a dolgot, különben elhúzódik beláthatatlan ideig. Az „ideiglenesen” Szegeden működő Ferenc József Tudományegyetem a második bécsi döntést követően 1940 őszén tért vissza Kolozsvárra. A román egyetem minden mozdíthatót magával vitt Nagyszebenbe, de az épületek maradtak. Amennyire lehetett, a magyar állam felszerelte, korszerű tanszerekkel látta el a hazatért egyetemet. A második világháború végén a város lakosságának kérésére az egyetem vezetősége megtagadta a kiürítést, elmenekítést: helyben maradt. Azután megszületett a Groza-kormány döntése, 1945. május 29-én. Ez egy szóban sem említette az 1872-ben alapított magyar egyetemet, hanem egy egészen új „magyar előadási nyelvű Állami Tudományegyetemet” állított fel Kolozsváron. Ezzel megszüntette a magyarok jogfolytonosságát, s minden épületet, felszerelést a román egyetemnek juttat. A magyar felsőoktatás újra kezdhette a berendezkedést. A korábbi 40 helyett kaptak egyetlen épületet, a sétatéri volt Regina Maria Líceumot (Felsőbb Leányiskola), s az egyetemi könyvtárat közösen használhatták a román egyetemmel. Utóbb még a Kereskedelmi Akadémiát, az egyházaktól elvett Marianumot és a piarista épületek egy részét is használhatták. Az 1959-es egyesítéssel ezek az épületek is beleolvadtak a közös felsőoktatási épületrendszerbe. A magyar orvosi kart egyetlen klinikára sem fogadták be, ezért kénytelenek voltak Marosvásárhelyre távozni. Azután megszületett a pótszer: a Sapientia Tudományegyetem, a magyar állam pénzén, a magyar támogatással emelt vagy restaurált épületekben. /Gaal György: Egyetem, épületek, osztozkodás. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./
2005. november 9.
Romániai viszonylatban 1953–1954-ben készítettek egy átfogó műemlék-jegyzéket, mely 1956-ban jelent meg a Román Népköztársaság Akadémiájának a kiadásában 195 lapon: Lista monumentelor de cultura de pe teritoriul R.P.R. (A Román Népköztársaság területén található művelődési emlékek jegyzéke). Kolozsvár város műemlékei összesen 174 tételt tettek ki. Kolozsvár akkor szerencsés volt, mert az összeírás „felelősi” tisztségét igazi szakember, Debreczeni László töltötte be, s tapasztalatait külön tanulmányban is összegezte: Az 1953. évi kolozsvári műemlék-összeírás építéstörténeti eredményei (Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára. Kolozsvár–Bukarest, 1957). Amint írta, 284 házszám szerinti műemléket vettek jegyzékbe, közülük válogatták ki a hivatalossá nyilvánított 174 tételt. Ez a jegyzék némely utólagos kiegészítéssel 1989-ig hivatalos maradt. Azután is csak belső használatú listák készültek. 2004 nyarán jelent meg újra a teljes romániai műemlék-jegyzék. Ennek előkészítése már az 1990-es évek elejétől folyt. A kolozsvári Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság például a Házsongárdi temető védelemre javasolt síremlékeinek a jegyzékét állította össze még az 1990-es évek közepén s juttatta el az illetékesekhez. Talán ennek köszönhető, hogy maga a temető egyetlen címként mégiscsak bekerült a jegyzékbe. Hogy végül is ki volt az új jegyzéknek a kolozsvári vezetője, nem sikerült megtudni, de érezhetően nem végezte felelősségteljesen munkáját. Az új jegyzék a Hivatalos Közlöny függelékeként jelent meg román nyelven. A rendeletet Razvan Theodorescu akkori miniszter látta el kézjegyével. Három vaskos, ezer oldal körüli kötet tartalmazza a megyénként összeállított nyilvántartást. Az első kötetben van Kolozs megye, összesen 1382 tétellel. E lista közzététele után a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság több jelzést kapott az egyes tételek pontatlanságával kapcsolatban. Éppen ezért javasolták, hogy erdélyi viszonylatban készüljön el a magyarok lakta megyék műemlék-jegyzékének a lefordított, helyesbített változata. Ilyen irányban tett írásos javaslatot az RMDSZ ügyvezető elnöksége is kapott. Egy év óta még nem kaptak választ. Az új kiadványban összesen 363 tétel vonatkozik Kolozsvárra, tehát az 1956-os listához képest jó kétszeres a bővülés. Azonban szakmai igényesség tekintetében a lista nem megfelelő. Számos ház sarok-jellegéből kifolyólag kétszer is szerepel (mindkét utcánál) a jegyzékben. A régi Református Kollégium még mindig „Ady–Sincai” Líceum – pedig az elnevezésből 1990-ben törölték Ady nevét, s azóta az épületet visszakapták a reformátusok. A II. József, Deák és Vörösmarty, Petőfi, Bem kolozsvári látogatását megörökítő belvárosi táblák nem szerepelnek a jegyzéken. A jegyzék legnagyobb hiányossága a Házsongárdi temető. Más megyékben, nagyobb városoknál néhány síremléket megneveznek. A Házsongárdi temetőnél egyetlen sírt sem méltattak felsorolásra. /Gaal György, a KLMT elnöke: A kolozsvári műemlékek jegyzéke. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 9./
2005. november 12.
Megjelent a Rhédey-palota monográfiája Gaal György művelődéstörténész tollából Ház a Főtér sarkán /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár/ címmel. „Ennek a háznak „lelke” van, élete és története, amely századokat ölel fel” – írta a kötet előszavában dr. Fekete Károly rektor, az épület tulajdonosának, a debreceni Református Kollégium Igazgatótanácsának elnöke. Ez a könyv egy csöppnyi Kolozsvár-történet. Egy ház, a kincses város Főterét alkotó 34 épület egyike, amely falai, tulajdonosai és lakói által sajátos keresztmetszetét nyújtja mindannak, amit Erdély jelenlegi fővárosa az utóbbi 500 esztendőben megélt. A Rhédey-palota az erdélyi magyar színészet kegyhelye. Egykori tulajdonosa, gróf Rhédey Mihályné Bánffy Terézia érdeme, hogy 1792-ben, egy évre ingyen felajánlotta a ház báltermét színielőadások tartására, hozzájárulva ezáltal a hivatásos erdélyi magyar színjátszás kibontakozásához. Az indulás jeles dátumát ma is látható emléktábla jelzi, amely a százéves évforduló alkalmával került a ház Jókai utca felőli szárnyának falára. Falai közt lelt otthonra egy ideig az Erdélyi Kárpát Egyesület, újabban pedig az Erdélyi Múzeum-Egyesület bérli az egykori főúri lakosztály helységeit /N. J.: Egy sarokház fél évezrede, avagy a Rhédey-palota lelke. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./
2005. november 21.
1944 szeptemberében az egyetem rektori tanácsa úgy döntött, hogy az intézményt nem menekíti el a városból. 1945. december 11-én, központi rendelettel, a kolozsvári Magyar Tannyelvű Állami Egyetemet Bolyairól nevezték el. A 60. évforduló kapcsán Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézetben november 19-én a Magyar Tudomány Napja Erdélyben fórum társrendezvényeként, Bolyai Egyetem Emlékkonferenciát tartottak. Veress Károly, a Bolyai Társaság elnöke kifejtette: rendezvényük célja nem a múltba fordulás, hanem a jövőépítés. Utána neves egyetemi tanárok és kutatók részéről tíz előadás hangzott el. Gaál György az erdélyi egyetem megteremtésére kifejtett törekvéseket vette számba János Zsigmond fejedelemtől, Báthory István, Báthory Gábor és Mária Terézia korát érintve, Ferenc József idejéig, amikor 1872. november 10-én megnyílhatott a Magyar Királyi Tudományegyetem. Egyed Ákos gróf Mikó Imrének az egyetemalapításban betöltött szerepéről beszélt. Csetri Elek „A Bolyai Egyetem a politika sodrásában (1945–2005)” című előadásában végigkövette azokat a történelmi és politikai eseményeket, amelyek az egyetem sorsát alakították. Gábos Zoltán a Bolyai Egyetemen folyt fizikusképzést elevenítette fel. Kerekes Jenő a BTE-n tapasztalt jogász és közgazdászképzési nehézségekről szólt, ezen a területen a magyar nyelvű képzés évtizedekre szünetelt, csak 2000-ben indulhatott be újra. Molnár Jenő felelevenítette a sokoldalú, a tudós és tudománynépszerűsítő Tulogdi János professzor alakját. Balázs Sándor ismertette a tudományos munka mérlegeként 1955-ben készült, huszonnyolc tanulmányból álló gyűjteményt /A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem 1945-1955/. Péntek János „A Bolyai Egyetem hatása és példája az anyanyelvű képzésben” című előadásában hangsúlyozta, hogy a trianoni diktátum a magyar nyelvben is törést, területi és funkcionális regressziót okozott. Horváth Andor filozófiai szempontból vizsgálta meg a modern tudományosság megteremtésének feltételeit, a tudós és a hatalom viszonyát. /Ördög I. Béla: Bolyai Egyetem Emlékkonferencia. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 21./
2005. november 30.
November 24–26. között emlékeztek meg Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetem alapításának 15. évfordulójáról. November 24-én a kolozsvári Bolyai Társaságot látták vendégül, majd Gaal György, Csetri Elek, Gábor Zoltán, Kerekes Jenő, Balázs Sándor és Horváth Andor professzorok tartották meg a kolozsvári egyetemi és tudományos élettel kapcsolatos előadásaikat. November 25-én nemzeti kisebbségi felsőoktatási konferenciára került sor, amelynek keretében délelőtt az Erdélyben működő magyar és vegyes tannyelvű felsőoktatási intézetek képviselői tartottak ismertető előadást tanintézetük helyzetéről és eredményeiről, délután a komáromi, valamint néhány magyarországi egyetem küldöttje vázolta a Kárpát-medencei magyar felsőoktatás előtt álló feladatokat. November 26-án zajlott az ünnepség, a Partiumi Keresztény Egyetem vezető tanácsa nyilvános jubileumi ülést tartott a díszteremben. Ezen Tőkés László református és Tempfli József római katolikus püspökök mellett Eszenyei Mária, Tolnay István és Szűcs István idézték fel az elmúlt 15 év eredményeit, azt az utat, ahogy a Sulyok István Református Főiskola egyetemmé nőtte ki magát. Átadták a „Pro Universitate Partium”-díjakat és az Egyetemi Tanács díszokleveleit. Könyvbemutatókra is sor került. Többek közt Geréb Zsolt tanulmánykötetét, a Partiumi Egyetemi Szemle III. évfolyamának összevont kötetét és a Partiumi Keresztény Egyetem Jubileumi Évkönyvét ismertették. Ez utóbbiból kiderül, hogy a jelenlegi tanévben 1056 hallgatója és 183 oktatója (közülük 78 főállású, 23 külföldi) van az egyetemnek. Eddig három szakot sikerült akkreditáltatni. Jelenleg két kar (Bölcsészettudományi, Alkalmazott tudományok és művészetek) keretében tizennégy szakon nyújtanak képzést. Magyarország tizenhárom, Hollandia és Németország egy-egy egyetemével alakítottak ki cserekapcsolatokat. /G. Gy.: Partiumi Egyetemi Napok. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./