A Csihányos Csíkszereda közelében, Zsögödfürdőn van. 2004-ben az akkori városi önkormányzat helyi érdekeltségű természetvédelmi területnek nyilvánította, rá egy évre a megyei tanács is feltette a megyei védett területek jegyzékére. Gondnokságot azonban nem vállalt senki. Nemrég valaki buldózerrel utat tört a védett növényektől virító réten keresztül. Ezt néhány civil környezetvédő jelentette. Az illető megjelent a polgármesteri hivatalban, közölte, neki nem mondta senki, hogy ez környezetvédelmi terület, különben is, a munkára a hivataltól szóbeli engedélyt kapott. /Forró-Erős Gyöngyi: Problémák és valóság. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 15./

Átlagban 12,9 öngyilkossági esetet jegyeztek 100 ezer lakosra számítva tavaly Romániában, Hargita megyében viszont ez az arány sokkal magasabb volt: 28,8 öngyilkosság jutott 100 ezer lakosra. Ezzel a megye továbbra is „élen jár”, utánuk következik Kovászna megye. – 1940-ig visszamenőleg mindig az elsők között voltunk az ország öngyilkossági statisztikáiban – mondta dr. Veress Albert csíkszeredai pszichiáter főorvos, aki éveken át behatóan foglalkozott e témával. Ha visszamegyünk az időben az Osztrák–Magyar Monarchia koráig, az európai népek közül a magyarok akkor is élen jártak az öngyilkosságban. Albert Ildikó klinikai pszichológus elmondta, ha az utóbbi 4-5 esztendő adatait vesszük figyelembe, Magyarországon lényegesen javult a helyzet. A magyarországi javuló tendenciák ellenére a szakemberek állítják: az öngyilkosságra való hajlam a magyarság jellegzetessége. Az ausztráliai és amerikai magyar emigránsok körében is hasonló volt az öngyilkosok aránya. Az ok sokrétű, biológiai, pszichológiai és szociális tényezők egyaránt közrejátszanak. A magyarok meghasonultak önmagukkal – véli Albert Ildikó klinikai pszichológus. Történelme során a magyarság volt az, amely mindig kiállt, megálljt parancsolva a tatárnak, töröknek, mi védtük Európát, minket leigáztak, és ezt igazából Európa soha nem köszönte meg. A szakember azt állítja, hogy az öngyilkosságra való hajlam kultúrafüggő, és magyarság kultúrájában markánsan benne is van. Ráadásul ott van a magyarok alapattitűdje, az elégedetlenség: íróink, költőink mindig ostorozták magukat, népüket. Mindehhez az általános magyar sajátossághoz hozzáadódik, hogy a székely nem kifejezetten jó kedélyű nép, zordabb éghajlaton, sajátos körülmények között él, ehhez társul még egy sajátos kultúra is, melynek része, hogy magánál hordja a bicskát. Ráadásul elöl járunk az alkoholizmus statisztikáiban is, és Székelyföldön igen sok öngyilkosságot alkohol hatása alatt követnek el az emberek. Jellemző tehát a magyarra az öngyilkosságra való hajlam, és ez alól nem kivétel a kisebbségi sorban élő magyar sem. /Forró-Erős Gyöngyi: Továbbra is itt követik el a legtöbb öngyilkosságot. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 19./

Július 31-én elkezdődtek a Csíkszeredai Városnapok. A román, a magyar, valamit a székely himnusz dallamára először emelkedett magasba Csíkszereda város zászlója a Mikó-vár előtti, felújított téren. A felújítás 2008-ban kezdődött. Ráduly Róbert Kálmán polgármester szólt a vár bástyájának jelenleg zajló felújításáról, és bejelentette, hogy a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium épületének teljes felújítása következik. A Mikó-várban megnyitották a Márton Ferenc-emléknapot. Ráduly Róbert Kálmán jelezte, hogy a művész Gátkötő csíki székelyek és az Erdőirtás Csíkországban című, két monumentális alkotása közül egyiket sem tudhatják magukénak, sőt a városháza falait hajdanán díszítő, ugyancsak a művész által rajzolt portrékra sem tudtak vigyázni. Márton Ferencet /1884-1940/, a 125 éve Csíkszentgyörgyön született, kiváló képzőművészt a régi rendszerben megbélyegezték. Most bemutatták a Márton Ferenc címet viselő – Murádin Jenő, Sümegi György és Zombori István történész által írt – képzőművészeti albumot. A maszk című kismonográfiát pedig Elekes András ismertette. Ez utóbbi kötet szerzője, Szabó András főmuzeológus tárlatvezetés során részletesebben is szólt a művész munkáiról. A kiállítás megtekintését pedig a Becze Zoltán által készített portré-dokumentumfilm tette teljessé. /Antal Ildikó, Forró-Erős Gyöngyi, Hompoth Loránd: Miénk lett a tér. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 3./

Vannak olyanok, akik puszta megjelenésükkel már zűrzavart keltenek. Ilyen személyiség a cikkíró számára Ecaterina Andronescu tanügyminiszter, aki a portáján egyre másra tornyosuló botrányok miatt lassan többet szerepel a központi tévékben, mint a bemondónők. A román tanügyi rendszer már lassan húsz éve folyamatos reformon megy keresztül – persze úgy, hogy ahány miniszter, annyiféle elképzelése van a reformról, és mindig kiderül, hogy amit az előző tárcavezető elképzelt, az nem jó. Húsz év alatt kiderült, hogy nem jó a IX. osztályba való felvételi, inkább kisérettségi kell a nyolc osztályt végzetteknek, aztán mégse jó a kisérettségi, hanem egységes dolgozatok kellenek, és most már azt is tudni vélik, hogy az egységes dolgozat sem jó. /Forró-Erős Gyöngyi: Szakmája: káoszgeneráló. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 13./

Nem támogatják a kormány létszámcsökkentési javaslatait a Hargita megyei önkormányzati vezetők. Az elöljárók szerint a munkamennyiség megköveteli a jelenlegi létszámot, ellenkező esetben csökkenne a hatékonyság, állapította meg Borboly Csaba megyei tanácselnök is. Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere viszont elismerte, egyenlőtlenségek tapasztalhatók az önkormányzatoknál a tisztviselők számát illetően. A megyei tanácsnál ő annak idején 130 alkalmazottal dolgozott, ma már 200 körüli számról beszélhetünk. /Forró-Erős Gyöngyi: Több száz embert bocsáthatnak el az önkormányzatok a megyében. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 17./

„Olyan döntések, előírások születnek Romániában, amelyek negatív irányba sodorják az egészségügyi ellátást. Ezekkel én nem tudok egyetérteni, nem tartom őket jóknak, így nem adhatom ehhez a rendszerhez a nevem” – indokolta lemondását dr. Andrészek Csaba, a Székelyudvarhelyi Városi Kórház orvosigazgatója. A központi, valamint az egészségbiztosító szintjén eldöntött pénzmegvonásokra, leépítési elképzelésekre gondolt. Nem tartja jónak olyan modellek átvételét – például vizitdíj, várólisták –, amelyek máshol már megbuktak. /Forró-Erős Gyöngyi: Lemondott az udvarhelyi kórház orvosigazgatója. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 2./

Még várják a versenyvizsga hivatalos eredményeit az egyes Hargita megyei dekoncentrált intézmények igazgatói tisztségét megpályázó személyek, de a Hargita Népe úgy tudja, Barti Tihamér, Török Jenő, Sólyom Gizella, Máthé Emma, Vitos Zsuzsanna, Jaszenovics László és Bán Katalin sikeresen vizsgázott Bukarestben. „Gratuláltak már sokan, de én még nem tudok semmiről” – szabadkozik a Hargita Megyei Munkaügyi Igazgatóság vezetői székét múlt héten megpályázó Barti Tihamér. A HN információi szerint nem sikerült a vizsgája Karda Emesének, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatójának. A Megyei Mezőgazdasági Tanácsadó Hivatal élén Duka Zoltánt Máthé Emma váltja, a munkaügyi igazgatóságnál Laslo Adriant Barti Tihamér. Vitos Zsuzsanna a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezetője marad, és továbbra is Sólyom Gizella irányítja a Hargita Megyei Állatnemesítési és Szaporodásbiológiai Hivatalt. Nem változik Jaszenovics Lászlónak, a talajtani és agrokémiai hivatal igazgatójának beosztása sem, ahogy a Hargita Megyei Nyugdíjpénztár élén is marad Bán Katalin. A tavasszal leváltott magyar intézményvezetőknek egykori tisztségébe való visszahelyezéséért folyamatosan lobbizott az RMDSZ, több tiltakozó megmozdulást is szervezett. A jelenlegi megyei főtanfelügyelőt, Anda-Elena Ianosit nem sikerült magyar főtanfelügyelőre cserélni, de Borboly Csaba ezt továbbra is egyik fő célkitűzésének tartja. (Forró-Erős Gyöngyi): Magyar igazgatók a dekoncentrált intézmények élén. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 27./ Tiltakozási kronológia 2008. december 22. Leteszi az esküt a Boc-kormány, ezt követően pedig elkezdődik a dekoncentrált intézmények addigi vezetőinek leváltása és politikai kritériumok alapján való helyettesítése. 2009. február 11. Lángoló lármafákkal tiltakoznak a magyar intézményvezetők leváltása ellen. 2009. április 22. A Boc-kormány elfogadja azt a rendelkezést, amely szerint a kormány hatáskörébe tartozó megyei és regionális intézmények vezetőit lecserélik. 2009. április–május: „Ebből az intézményből magyar vezetőt váltottak le” feliratú gyásztábla kerül a „lefejezett” dekoncentrált intézmények elé. 2009. május 4. 1247 darabba vágják össze a román kormány temetőjét ábrázoló bannert. Az óriásplakát szeletei közül 758 darab Brüsszel felé veszi az útját, 328 pedig a kormánykoalíciót alkotó pártok parlamenti képviselőinek az asztalán landol, 89-cel a megye magyar önkormányzati vezetőjét szólítják fel összefogásra a közös ügy érdekében. Emellett az Európai Unió 26 tagállamának romániai képviseletéhez is juttatnak egy-egy darab bannert és egy-egy petíciót, a maradék 19 darabot pedig a román kormány 18 minisztere és Emil Boc miniszterelnök kapja meg. 2009. május 18. Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete az ideiglenesen kinevezett Hargita megyei főtanfelügyelő, Anda-Elena Ianosi visszahívását és Bondor István leváltott vezető kinevezését kéri a tanügyminisztertől. 2009. május 22. Több ezren tüntetnek Csíkszeredában a magyar intézményvezetők leváltása ellen. 2009. június 2. Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete aláírásgyűjtésbe kezd, hogy nyomatékosítsa a tüntetésen elfogadott kiáltványt. 2009. június 3. Marosvásárhelyen tiltakozó nagygyűlést szervez az RMDSZ. 2009. július 10. Szabó Vilmos magyar külügyi államtitkár megígéri, hogy a kisebbségi vegyes bizottság is foglalkozik majd a leváltások ügyével. 2009. október 1. A Szociáldemokrata Párt (PSD) kilép a kormánykoalícióból, és ezzel elkezdődik a kormányválság. 2009. október 13. Megbukik a Boc-kormány. /Mihály László: Tiltakozási kronológia. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 27./

Nem vagyok a sajtóban folytatott disputák híve – ezzel a kijelentéssel kezdte október 28-án a sajtótájékoztatóját Constantin Strujan, Hargita megye prefektusa. Borboly Csabával adódott nézeteltérésére kívánt magyarázatot adni. A prefektus előzőleg tárgyalt Borboly Csabával, Hargita megye tanácselnökével. Borboly Csaba egy a prefektus által kifogásolt átiratot küldött a dekoncentrált intézmények vezetőinek. – Világos, hogy részben mindkettőnknek igazunk volt – mondta Strujan, aki szerint kommunikációs hiba volt. Sietett megjegyezni, hogy a prefektúra és a megyei tanács között jó az együttműködés. Ugyanakkor ismételten hangsúlyozta, hogy ha egyes dekoncentrált intézmények igazgatói inkább a megyei tanácselnöknek rendelik alá magukat, mint a prefektusnak, kezdeményezni fogja leváltásukat, mert a dekoncentrált intézmények vezetője a prefektus. /Forró-Erős Gyöngyi: Borbollyal tárgyalt Strujan. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 29./

Papíron már évek óta visszakapta a római katolikus egyház azt a csíksomlyói ingatlant, amelyben jelenleg a megyei kórház fertőző és tüdőgyógyászati osztálya működik, de a gyakorlati lépésében csak most tudtak megegyezni a felek. Köztes megoldás körvonalazódik: a kórházi osztályok maradnak, az épület egy részét az egyház veszi használatba. Az ingatlanban működő két kórházi osztálynak nem tudnak máshol helyet biztosítani. A megegyezés szerint a két kórházi osztály marad a somlyói épület egy részében, a jelenleginél kisebb ágyszámmal, kisebb területen, a megüresedett épületszárnyat pedig birtokába vehetné az egyház. Az egyház most azt kéri, hogy az épület központi részét szabadítsa fel a kórház, itt egyházi múzeumot, irattárat rendeznének be. /Forró-Erős Gyöngyi: Részben kórház, részben egyházi múzeum. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 6./

Albert Ildikó klinikai pszichológusnak immár negyedik könyve jelent meg a Pallas–Akadémia Kiadó gondozásában Léleképítés címen. Bosszúságból születtek a könyvei, vallja. Sokat beszélnek a testépítésről, de keveset a léleképítésről. Nagyon sok lelki élettel foglalkozó könyv jelenik meg, divat azzal foglalkozni, hogy miként legyek boldog, hogyan alakítsam úgy az életemet stb. Ez jól kihasználható terület az ezotériának, a sarlatánoknak, a New Age-nek nevezett iskola tagjainak, a szcientológiának. Ők receptet adnak a boldogságra, a sikerre. Mind a négy könyve azért született meg, mert nagyon bosszantotta valami. Az elsőt, A mindennapi lelkünket azért írta, mert bosszantotta, hogy alapvető pszichológiai fogalmakat nem ismernek, rosszul használnak, másként értenek. Azt mondjuk, hogy légy toleráns, és fogadj el mindenkit. Ez megint hülyeség, nem lehet mindenkit elfogadni. Albert Ildikó leírta az önpusztító mechanizmusokat az Önpusztító lélek című könyvében. A harmadik könyve útikönyv. /Forró-Erős Gyöngyi: Interjú Albert Ildikó klinikai pszichológussal. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 2./

Visszavonuló honvédek nyomában
Hazai és magyarországi, idősebb és fiatalabb, gyakran túrázó és amatőr kiránduló – színes társaság gyűlt össze tegnap reggel a hidegségi Csángó Panziónál, hogy végigjárja azt az emlékutat, amelyet a második világháborúban a Gyimesi-szorost védő honvédek tiszteletére alakítottak ki.
„A szikra szerepe volt az enyém, ám ahhoz, hogy ebből a szikrából ekkora tűz legyen, már kellettek a lelkes kollégák” – mondta a tegnapi emléktúrát megelőző rövid ünnepségen dr. Papp István, a Kelet-magyarországi Speciális Mentők Egyesületének alelnöke. Mint kiderült, valóban ő volt a szikra, az ötletgazda, hiszen ő volt az, aki a tavaly pünkösdi gyimesi tartózkodása idején megvásárolt Sebő Ödön A halálra ítélt zászlóalj című könyvét forgatva, rábukkant a visszavonuló honvédek útvonalát ábrázoló térképre, kitalálta, hogy ezt az útvonalat jelöljék ki, alakítsanak ki ott egy emlékutat, amely, azon túl, hogy emléket állít valamennyi itt visszavonult honvédnek, turisztikai szempontból sem utolsó, hiszen a Hidegségtől Csíkszenttamásig, illetve Csíkszentdomokosig a Gyimesek és Felcsík gyönyörű tájait tárja a túrázók elé.
„Ez az emlékút egy híd Csángóföld és Székelyföld között, de jelképesen összeköti az egész magyarságot, hogy itt ezer év múlva is magyar szóra magyar szó feleljen” – mondta dr. Papp István.
Az ötlethez társult a Hargita Megyei Mentőszolgálat mellett működő ProAmb Egyesület, a csíki hegyimentők, és összefogásuk eredményeként tegnap már felavathatták az emlékutat.
Az avató túrára eljött Illésfalvi Péter magyarországi hadtörténész, aki előadásában részletesen ismertette a jelenlévőkkel az éppen ma 70 éve meghozott második bécsi döntéstől kezdődően a határvédő honvédek 1944 szeptemberében bekövetkezett visszavonulásáig a fontosabb történelmi eseményeket.
„1944. szeptember 10–14. között, valamelyik napnak az esti óráiban kezdték meg a visszavonulást a Kovács-pataka – Kondra-kereszt – Csíkszenttamás – Csíkszentdomokos útvonalon az elcsigázott, esetenként sebesült katonák. Csak találgatni tudjuk, szívükben milyen érzéssel vonultak vissza, de azt biztosan tudták, hogy ez a terület nagyon hosszú időre elveszett” – fogalmazott a hadtörténész, aki szerint nekünk „az a kötelességünk, hogy ezekre a katonákra emlékezzünk, és figyelmeztessük a mai nemzedékeket, hogy amit nem mi szereztünk meg, arról nincs jogunk lemondani.”
Az emlékútavatónak színfoltja volt a csíktaplocai 86 éves Orbán Ferenc, aki maga is ott, a Gyimesi-völgyben védte a magyar határt, és bajtársaival együtt a ma már emlékúttá avatott útvonalon menekült ki az orosz csapatok gyűrűjéből.
Forró-Erős Gyöngyi
Hargita Népe (Csíkszereda)

“A templom, az nagy dolog. Olyan, mint a vár”
Ünnepel vasárnap a csíkszeredai református gyülekezet: tíz éve áll a templomuk. A templomépítésről, a templom fontosságáról a gyülekezet életében, illetve az évforduló tiszteletére szervezett ünnepség előtti gondolatairól is kérdeztük Hegyi István templomépítő nyugalmazott lelkipásztort.
Lépjünk vissza az időben úgy 20 évnyit. Miért vágott neki a templomépítésnek? – Azért, mert a gyülekezet megkeresett, hogy templomot kell építeni. Én azelőtt bő három évvel, 1986 decemberében jöttem lelkésznek Csíkszeredába. Akkor már voltak lappangó beszélgetések, hogy templom kellene, hogy kicsi az imaház. Mondtam, hagyjanak békén engem, emberek, ez a nagy lendület úgyis alábbhagy. De nem hagyott alább. Én csak óvatoskodtam, mondtam, ide valami aláírások kellenének, hogy a többi hívek is akarják. Rövid idő múlva hoztak 3000 aláírást. Igaz, hogy aláírta azt református, nem református, a vállalatoknál is gyűjtötték az aláírásokat. Így indultunk el.
– Miért próbálta hárítani ezt a feladatot? Túl nagy fának tűnt? – Sosem voltam az a túlbuzgó, aki valami hősiességet akart volna véghezvinni. Elvégeztem az én papi dolgomat, és kész. Ráadásul tudtam, hogy egy építkezés annyi bajjal jár. Tusnádfürdőn csak egy imaházat javítottunk, állandóan jöttek reánk, hogy milyen engedéllyel, hogy s mint zajlanak a munkálatok? Pénz nem volt, én voltam a malterhordó, egy atyánkfia volt a munkás, szóval jól tudtam, hogy sok baj van az egyházi építkezésekkel. Különösképpen, ha templomot akarunk építeni. Azzal még több van. Gondoltam, könnyebb lesz az életem, ha nem építünk.
– De végül nem volt kiút, muszáj volt nekivágni...
– Édesapámtól azt láttam, hogy ha a gyülekezet valamit kér a lelkipásztorától, és olyant kér, ami a gyülekezet javát szolgálja, akkor oda kell állni, azt a lelkipásztornak kutya kötelessége megtenni. Akkor is csinálnia kell, ha az nincs a kedvére vagy fáradtságot, nehézséget okoz számára, mert nagy dolog, ha a gyülekezet jó kedvvel és örömmel veszi a szolgálatát a lelkipásztornak.
– Az építkezéshez hol talált támogatókat?
– Nagy kételyeim voltak az elején, hogy lesz pénzünk templomépítésre, de végül is ment minden magától. Volt egy összegünk, de ki kellett fizessük a telekkisajátítást, így azt a pénzt odaadtuk. Amikor az alapot kiástuk, kisült, hogy tőzeg van ott, le kell cölöpölni. Az is egy csomó pénzbe került. De amíg a munkálatot elvégezték, a pénz is előkerült. Kaptuk a szállítmányokat Hollandiából – nem egyházi vonalon, hanem egy város lakossága segített –, ezeket értékesítettük az imaház udvarán, és biza ebből elég sok pénzt elő tudtunk teremteni. Körülbelül az építkezéshez szükséges összeg felét. A másik felét pedig a hívek adták össze. Jöttek tehetősebb emberek, ennyit hoztak, annyit hoztak, volt olyan ember, aki azt mondta, tiszteletes úr, én a tanügyben dolgoztam, nem tartoztam az egyházhoz, de most úgy gondoltam, hogy egy bizonyos összeggel támogatom a templomépítést. És egy nagyobb összeget adott. De ott voltak az özvegyasszonyok, akik az összekuporgatott pénzüket hozták örömmel. És amikor látták, hogy kezd épülni a templom, jöttek az emberek, és adakoztak. Emlékszem, egyszer el voltam keseredve, ültem ott az építőtelepen, és egy ügyes falusi bácsi odajött, hogy ugye, el van keseredve, tiszteletes úr? Hát nem olyan öröm itt építkezni most, amikor tudom, hogy mennyit kell fizetni, mondtam neki. Azt mondta: ide figyeljen! Maga ne búsuljon, amit elkezdünk, az úgyis felépül. Az Isten megsegíti az embereket, ne törődjön, mi is imádkozunk azért, hogy magának sikere legyen itt. Pedig ez az ember nem is tartozott a gyülekezetünkhöz, azt sem tudom, ki volt, csak azt tudom, hogy egy ügyes falusi ember volt, aki ismert engem, talán az alcsíki szolgálatomból.
– Volt olyan pillanat az építkezés során, amikor úgy érezte, hogy nincs tovább, nem lehet folytatni?
– Nem volt. Amikor elindult a munka, és az alap már elkészült, azután már olyan volt, mint egy játék. Jött minden magától. Úgy örvendtem! Persze volt olyan, hogy összetűztünk, hogy ez miért így, vagy miért úgy, de én nem fáradtam bele az építkezésbe. Mintha nem is én kellett volna csináljam az egészet, hanem Isten akarja, hogy építsük a templomot, és mondaná, hogy te ne törődj, te csak legyél ott. Én így voltam ezzel a templomépítéssel.
– Tíz éve áll a templom. Milyen érzésekkel megy el a vasárnapi ünnepségre?
– Hát, ejsze úgy, mint minden vasárnap. Olyan különös érzésem nincsen. Nekem élmény volt minden vasárnap odamenni, újra látni a híveket, együtt ülni, énekelni, imádkozni. Amikor jöttünk ki, látni azt a sok ragyogó szemet, hogy miként néznek rám, pedig kicsit gyengélkedek, és nem tudok az emberekkel úgy álldogálni és beszélgetni. Ennek ellenére jóleső érzés volt mindig ott lenni. Én nem szeretem a nagy ünnepségeket. Jóleső érzés, persze, hogyne volna jó érzés, mikor az embernek azt mondják, hogy ügyes fiú, templomot épített, hát ember vagyok én is. De nekem jólesik az is, amikor ránézek a templomra, vagy ha vasárnap elmegyek a templomba. Az ünnep mindennap meglehetne, hiszen templomunk van. És ez a fontos. Mert a templom nagy dolog. Az olyan, mint a vár. Az Ószövetségben azt olvassuk, hogy amikor a nép megérkezett valahová, az első dolguk az volt Mózes idejében, hogy sátrat húztak. Később az, hogy templomot építettek. Mikor a templom megvolt, várat építettek. A templom megvédte a bűntől, a vár megvédte a külső bajoktól. A gyülekezetnek is nagy öröm a templom. Mert sokan voltak úgy, hogy mindig arra emlékeztek, hogy hej, nálunk, otthon a faluban a templom ilyen volt, meg olyan volt. De most már ez a templom az övék. Most már azt mondják, hogy nálunk, Csíkszeredában, a templomunkban.
Forró-Erős Gyöngyi. Hargita Népe (Csíkszereda)

Székelyföldön járt Kövér László
Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnöke Székelyföldre látogatott, hogy a szolgálat itt tevékenykedő önkéntes orvoscsoportjához csatlakozzon.
Kövér László először az iskolákban végzett szűrővizsgálatokon tájékozódott, beszélgetett az orr-fül-gégészekkel, szemészekkel, akik elmondták: sajnos sok gyerek későn jut el szűrővizsgálatokra, és mivel rosszul látnak vagy hallásproblémáik vannak, lemaradnak a tanulásban.
Az október 14–16-ra időzített látogatás következő állomása a gyermekmentő szolgálat mozgó fogászati rendelője volt, ahol az önkéntes fogorvosok arról számoltak be, hogy az általuk vizsgált mintegy 500 gyerek 94 százalékának van szuvas, rossz foga. A fogorvosok a kezeléseket elkezdték, és több mint 80 gyereknek tudtak segíteni. A gyermekmentő szolgálat orvoscsoportjának tagjai rendkívül fontosnak tartják a felvilágosító munkát, hogy ennek nyomán a szülők és a pedagógusok is több figyelmet fordítsanak a megelőzésre.
Dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke és Kövér László, a Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének elnöke péntek este részt vett az orvosok értékelő megbeszélésén, ahol a 32 fős csoport tagjai beszámoltak egész heti tevékenységükről. Az orvosok 5132 vizsgálatot végeztek, 458 kezelést és 2 műtétet bonyolítottak le, 34 gyerek került arra a listára, akiket különböző műtétek elvégzése céljából Magyarországra kell vinni.
Kövér László és Edvi Péter megköszönték az önkéntes orvosok lelkes és áldozatkész munkáját, mellyel az elmúlt közel két évtizedben hozzávetőlegesen 16 ezer gyereknek segítettek.
Amint arról már hírt adtunk, az elmúlt héten Lévai Anikó is csatlakozott a gyermekmentő szolgálat Székelyföldön tevékenykedő önkéntes orvoscsoportjához. Orvos-írnokként, illetve gépkocsivezetőként vette ki részét a munkából.
Forró-Erős Gyöngyi, Hargita Népe (Csíkszereda)

Több lesz az óvodás,
kevesebb a kisiskolás
Enyhe emelkedéssel számol a tanfelügyelőség a jövő tanévre az óvodások számát illetően. Ferencz Salamon Alpár főtanfelügyelő Hargita megye 2011/2012-es tanévre szóló beiskolázási tervét ismertette a Prefektusi Kollégium keddi ülésén.
A főtanfelügyelő szerint főleg falvakból érkezett több szülői kérés arra vonatkozóan, hogy a normál programos óvodai csoportokat alakítsák át napközis programú csoportokká – ahol nemcsak délig, hanem délutánig, a munkaidő lejártáig maradhatnak a gyerekek. Így az idei tanévhez képest jövőben hat napközis csoporttal több, míg két óvodás csoporttal kevesebb lesz Hargita megyében. 33 alternatív módszerrel dolgozó óvodai csoportot is terveznek jövőre, ebből 31 step by step-, 2 pedig Waldorf-csoport lesz.
Az óvodásokkal ellentétben enyhe csökkenést mutat jövőre a kisiskolások száma, emiatt megyeszinten négy első osztállyal kevesebb kezd ősszel, összességében pedig 12-vel csökken az 1–4. osztályok száma az idei tanévhez képest. 39 alternatív módszerrel (step by step) oktató osztályt terveznek jövőre, eggyel kevesebbet, mint amennyi az idén működik. A főtanfelügyelő szerint továbbra is létező jelenség a vidéki diákok városra vándorlása, ennek megfékezése érdekében a tanfelügyelőség arra utasította a városi iskolák igazgatóit, hogy beiratkozáskor a helybéli gyerekeket részesítsék előnyben.
Ami az 5–8. osztályos tanulók számát illeti, a tanfelügyelőség szintén enyhe növekedéssel számol jövőre. Míg a tanulók száma 13 326-ról 13 869-re nő, az osztályok száma 693-ról 686-ra csökken a 2011/2012-es tanévben, ami az osztálylétszámok növekedésével magyarázható.
A 9. osztályok számával kapcsolatban Ferencz Salamon Alpár azt mondta, ezt úgy számolták ki, hogy minden általános iskolát végzett diáknak lehetősége legyen tanulmányai folytatására. Szólt arról is, hogy az elmúlt pár év tapasztalata azt mutatja, anyagi nehézségekkel küzdenek a családok: egyre kevesebb diák engedheti meg magának azt, hogy a lakhelyétől távol eső iskolában tanuljon, valamint ingázási vagy bentlakási költségeket fedezzen.
Forró-Erős Gyöngyi. Hargita Népe (Csíkszereda)

A legtalálóbb jelképet öntik bronzba
Elkészült az első javaslat a Márton Áron-szoborcsoportra
Január 23-án került a csíkszeredai városi tanács urbanisztikai szakbizottsága elé a megújuló Szabadság térre szánt Márton Áron-szoborkompozíció első vázlata. Ráduly Róbert Kálmán polgármester szerint a többéves szoborállítási terv ezúttal jó irányt vett. „A Szabadság tér felújítása az alkalom, amikor le kell ütni az alaphangot, éppúgy, ahogy ez több mint száz évvel ezelőtt Kolozsváron is sikerült a Fadrusz-alkotással. Bár azóta ott már sok minden másképp van, de a reprezentatív magyar jelleg a Mátyás-szobornak köszönhetően megmaradt. Azt gondoljuk, ezt Csíkszeredában is hasonlóképpen meg kell tenni” – nyilatkozta Ráduly Róbert Kálmán polgármester a Hargita Népének tegnap, miután múlt pénteken ő maga is első ízben szembesült a megújuló Szabadság térre tervezett Márton Áron-szoborra vonatkozó első javaslattal. Bár a városvezetés úgy döntött, hogy a szobortervet egyelőre nem kívánják nyilvánosságra hozni, mert az még igen sokat módosulhat, míg elnyeri végső formáját, nekünk megmutatták. A bronzszobor megálmodásával és kivitelezésével megbízott képzőművész, Sárpátki Zoltán egy háromalakos kompozíciót képzelt el, amely a bérmálás mozzanatát formázza meg: Márton Áron püspök alakjával szemben egy bérmálkozó fiatal lány és a kezét az ő vállán tartó bérmakeresztanyja látható, miközben a püspök kiszolgáltatja a lánynak a bérmálás szentségét. A szobor körül a teret oly módon alakítanák, hogy az szabadtéri misék megtartására is alkalmas legyen, ezért a terveken dolgozók egy oltárt is odaképzeltek.
Szobor az első templom helyén
Régi terv, hogy Márton Áron püspöknek köztéri szobrot állítsanak Csíkszeredában. Először egy bő évtizeddel ezelőtt hirdetett meg pályázatot a város Márton Áron-szobor állítására, ám akkor sikerült olyan kellemetlen helyzetbe hoznia saját magát, amelyben nem alakulhatott ki konszenzus: a szakmai zsűri egyet mondott, míg a közvélemény mást. Ebből a helyzetből nem volt egyéb kiút, mint a terv jegelése. A második kísérlet már sokkal kisebb nyilvánosság mellett zajlott. Ez négy évvel ezelőtt történt, amikor abban nem sikerült dűlőre jutni, hogy pontosan hol is kapjon helyet ez a köztéri szobor. Ma a Szabadság tér felújítása folytán kínálkozik megfelelő hely, és nem is akármilyen, hiszen úgy tűnik, a szobor Csíkszereda legelső templomának helyén fog majd állni.
– Bár pontos adataink nincsenek és régészeti feltárást sem végeztünk, de a város első temploma – legalábbis egy, a 17. század derekán készült térkép szerint – hozzávetőlegesen ott állt, ahol mi most a Márton Áron-szobrot szeretnénk felállítani – mondta Ráduly. „Nem is találhatnánk jobb szimbólumot” – Márton Áron jelentős mértékben kötődik Csíkszeredához, hiszen tanulmányai egy részét az itteni gimnáziumban végezte, sőt tagja volt annak a generációnak, amely utolsóként az egykori csíksomlyói létesítményben is tanult, és elsőként a csíkszeredai gimnázium padjait is koptatta. Bár a világháború kitörése miatt az érettségi vizsgáját már Gyulafehérváron tette le, ám hét esztendőn át itt diákoskodott Csíkszeredában. Ráadásul Márton Áron erőteljesen kötődik a csíksomlyói búcsúhoz, de csíkországi születésű is, így minden tekintetben a mienk – emlékeztetett a polgármester, aki szerint „az elvei mellett végletekig kitartó erdélyi püspöknél nem is találhatnánk jobb szimbólumot”. Elmondta azt is, hogy még egyeztetni kívánnak elsősorban a katolikus egyházzal, de be szeretnék vonni a református, evangélikus, unitárius egyházközségeket is a tárgyalásokba, hisz Márton Áron püspök személyében az egyetemes kereszténység igen jelentős képviselőjének kívánnak emléket állítani.
Forró-Erős Gyöngyi
Hargita Népe (Csíkszereda)

Pálosok székelyföldi „terepszemlén”
Megtelepednének Hargitafürdőn, ha akadna helybéli követőjük
Megtelepedésük lehetőségeit próbálják feltérképezni Hargitafürdőn az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok képviselői. Bátor Botond, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke és Balla Barnabás tartományi gondnok egyelőre húsvétig tartózkodik a Hargitán, ahol elmondásuk szerint el tudnák képzelni a szerzetesi életet.
Január derekától tartózkodnak Hargitafürdőn. Tiszteletükre a hegy is ünnepi arcát mutatja: hófehérben tündököl, a vastag hóréteg jótékonyan takarja el az egykori bánya környezet- és illúzióromboló maradványait, mintha szebbik énje kidomborításával maga a hely is maradásra szeretné bírni a terepszemléző pálos szerzeteseket. Úgy tűnik, a „próbálkozás” nem hatástalan: Bátor Botond atya (képünkön) lelkesen mesél arról, hogy bár többször járt már erre, télen még sosem volt Hargitafürdőn. Most viszont gyönyörködik a tájban, és bár a korcsolyapályát egyelőre nem próbálta, a síelésen már túl van.
A Magyarországról érkezett két pálos szerzetes itt-tartózkodásának első két hete a befészkelődés, a hellyel való ismerkedés ideje volt. „Az itt élők humora igen megkapó. Mikor megjöttünk, megkérdeztem az atyákat, hogy lehet itt megélni. Azt válaszolták: nagyon jól, mert nyáron az erdőben sok szedhető bogyó van, szamóca, áfonya, sőt, eső után gomba is” – mondja mosolyogva, majd komolyra fordítva a szót, hozzáteszi: élhető hely ez, mert az emberekben hihetetlenül nagy a vágy Isten után. „A Hargitafürdőn élő alig több mint 200 ember nagy szeretettel fogadott. Csíkszereda és Szentegyházasfalu közelsége is sokat számít, mert ha lelki gyakorlatot, vagy más programokat szervezünk, a két említett település között fekvő Hargitafürdő a lelki felüdülés helye is lehet. Bár ha tényleg úgy adódna, hogy ittlétünknek lenne bizonyos gyümölcse, azaz valaki, aki eleve pap vagy szerzetes szeretne lenni, általunk szerez tudomást a pálos rendről, és eljönne hozzánk, igazolná, hogy itt kellene letelepednünk” – mondja a tartományfőnök.
A megszületett gondolat
A pálos szerzetesek székelyföldi megtelepedésének gondolata nem újkeletű. Maga a rend jelenléte sem, ha számításba vesszük, hogy már az 1200-as évek végén jelen voltak Erdélyben a fehér csuhás szerzetesek. Darvas-Kozma József csíkszeredai esperes-plébános A pálos rend története Erdélyben, Partiumban, Bánságban és Kárpátalján című, tavaly megjelent kötetében az áll, hogy „1352-ben Csíksomlyó területén megtelepedett pálosok hozták létre a Natalitia Sanctissimi Salvatoris kápolna melletti remeteséget, amelyről a Salvator-hegy a nevét kapta.” Ugyanez a forrás szól a pálosok egykori jelenlétéről is a Hargita hegyén, azt állítva, hogy „a Hargitán ma is láthatók az egykori kolostorerőd három épületének romjai, közvetlenül a rádióantennák mellett.” Bátor Botond azt mondja, ezekről a dolgokról ő maga is most, Darvas-Kozma József könyvében olvasott először. Az újra megtelepedés gondolata a Székelyföldön már 2007-ben megszületett: akkor járt itt Botond atya az akkori tartományfőnökkel. Több helyen is szétnéztek: Marosvásárhelyen, Kézdivásárhelyen, Székelyudvarhelyen, a csíkdelnei Szent János templom már akkor nagyon a szívükhöz nőtt. Akkor még úgy gondolták, Botond atya költözik Székelyföldre egyedül vagy egy szerzetes társával, ám időközben kinevezték tartományfőnöknek. A szikra azonban kipattant, erre rakott most fát Darvas-Kozma József, ő szemelte ki Hargitafürdőt is a pálosok számára.
Imádkoznak, lelkipásztorkodnak
Az 1250-ben alapított pálos rend alapjában véve kicsi közösség, világszerte mindössze 550 szerzetest számlál. Ázsia és Dél-Amerika kivételével a Föld minden részén megtalálhatók, többségében lengyelek, de vannak köztük horvátok, szlovákok, ukránok, ausztrálok, afrikaiak is. A monasztikus közösségek közé tartoznak, kolostori életet élnek, a szabályzatuk szerint pedig „szemlélődő és lelkipásztorkodó közösség”. A szemlélődés a remeteségből fakad, mert a rend is a remeteségből indult el, abból szerveződött közösséggé. A viseletükön kívül egyéb sajátos vonások is megkülönböztetik a többi szerzetesrendtől. Botond atya szerint a különbségeket mindig a rend alapítójának szellemisége határozza meg. „A szerzetes közösségeket az emberek általában a külső tevékenységek alapján kategorizálják. Az egyik beteget ápol, másik tanít, harmadik szociális munkát végez, lelkipásztori szolgálatot tart, mint az egyházmegyés papok, csak más ruhában, a negyedik meg »gubbaszt« a kolostorban és egész nap csak imádkozik. Többnyire így látják az emberek. Az ilyen kategorizálás szerint mi a »gubbasztók« és az »egyházmegyés papok« kategóriájába tartozunk” – magyarázza.
A belső értékeket nézve a pálos rendet a lelkisége különbözteti meg a többi szerzetesi rendtől: Remete Szent Pálnak és Boldog Özsébnek a lelkiségét hordozzák, akik gyakorlatilag remeték voltak – Remete Szent Pál kifejezetten, ő nem is szervezett közösséget, Boldog Özséb pedig remete akart lenni, de közösséget kellett formálnia, mert egy égi látomásból ezt az utasítást kapta. „A szerzetesek alapvető feladata az Isten dicsőítése, és ez a mi dolgunk is” – fogalmazza meg Botond atya a lényeget. A nemzet mellé rendelt rend
Ha egy szerzetesközösség elmegy, és megtelepszik egy másik országban, annak természetesen missziós célja is van: azon a helyen, ahol én élek, minél többen megismerjék Istent, közelebb kerüljenek Hozzá. Esetükben Hargitafürdőn a misszió mellé társulna a lelkipásztori szolgálat is. De nem csak ennyi. „Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrendnek van bizonyos fajta nemzetmegtartó ereje is. Egy ilyen visszatelepedés talán a múlt újbóli felidézése, a múltból fakadó erő újraélése, a gyökerekhez való visszanyúlás” – véli a tartományfőnök. Amikor egy kolostort alapítanak, a folyamat során nagyon sok olyan dolog van, amit a hétköznapi ember véletlennek nevez. De a véletlen az isteni gondviselés fedőneve. „Sok ilyen véletlen van ebben a történetben is: az, hogy összeakadtunk Darvas-Kozma József atyával, hogy ő elkezdett foglalkozni a pálos rend történetével, hogy én annak idején rengeteget jártam Erdélyben, nekem nagyon sokat jelent Szentegyházasfalu és Kápolnásfalu, és »véletlenül« e két település közelében fekszik Hargitafürdő – ezek mind-mind nem véletlenek. A történelem folyamán végigkövethető, hogy a pálos rend mindig a nemzet mellé rendelt rend volt. De nem csak a magyar nemzet mellé rendelt rend, ugyanúgy említhetjük a lengyel vagy a horvát nemzeti öntudatot is, amelynek a pálosok szintén szerves részei.
Emberként emberek között
„Mindig oda kell figyelni az idők jeleire. A gyökerek megvannak a remeteségben, ezt próbáljuk gyakorolni, de mindig azt követjük, hogy épp mire van szükség, mi az, ami a mi feladatunk” – fogalmaz a tartományfőnök. Hogy most mit tekint a rend feladatának? „Két nagyon fontos dolgot. Az egyik a szerzetesi élet programszerű megélése, az imádság, az istendicsőítés. Ezen kívül a pálosoknak mindig küldetésük volt, hogy segítsék az emberek gondolkodásmódját. Mi most semmi különlegességet nem akarunk felvállalni, egyszerűen normális emberekként akarunk élni az emberek között, és segíteni őket abban, hogy helyesen gondolkodjanak. Ma a fejekben iszonyú nagy a zűrzavar, pedig minden szép dolog ott kezdődik, és nem kívülről jön. Meg kell tudni bocsátani, különbséget kell tudni tenni a gondolataink és az érzéseink között. Az emberek úgy nőnek fel 3-4 diplomával a kezükben, hogy képtelenek normális emberi kapcsolatokat építeni, mert nem tudják kezelni az érzéseiket. Ezért mennek tönkre a házasságok, emberi kapcsolatok. Képtelenek rendezni a gondolataikat, összegabalyodnak.”
A budapesti Sziklatemplomban nagyon sokan járnak hozzájuk beszélgetni – meséli Botond atya. Ezért több pálos szerzetes lelkigondozó vagy mentálhigiénés képzést is végzett, hogy minél avatottabb módon állhassanak a hozzájuk fordulók rendelkezésére. Épp úgy, ahogy annak idején elmentek az emberek a remetékhez, és kérték: „atyám, adj egy szót!” És az atya mondott néhány gondolatot, amivel helyrerakta az őt kérdező gondolatait is. Hargitafürdőn egyelőre üres a határidőnapló, az efféle bizalmi kapcsolat kialakulásához hosszú idő kell. Az előjelek mindenesetre biztatók: ottjártunk napján is favágás volt az plébánia udvarán, helybéli férfiak segédkeztek, együtt ettek, ittak, jól érezték magukat.
Jövőfürkésző Bátor Botond nem kíván ígérgetésekbe bocsátkozni székelyföldi megtelepedésük kapcsán. Hogy min múlik a döntés? „Először is azon, hogy akad-e két-három fiatal, aki érdeklődik a rend iránt. Ha igen, elképzelhető, hogy a pálosok le tudnak itt táborozni. Ma Magyarországon 22-en élnek a rend tagjaként – 22 év alatt 12-ből fejlődtünk így fel, miközben az idősebb atyák közül többen elhunytak. A 22 szerzetes képes ellátni a meglévő négy kolostorunkat, sőt, három személyt ki is lehetne szakítani onnan, és esetleg Hargitafürdőre költöztetni, de 3-4 évnél nem hosszabb időre. A kolostorokban ugyanis többen vannak idős, 70 év fölötti szerzetesek. Ha ők elmennek, hiányuk nem lesz pótolható. Csak akkor tudunk idejönni, ha látjuk, hogy van 3-4 székely fiú, aki már tanul Magyarországon, a képzés után pedig átadható lesz nekik az itteni szolgálat” – magyarázza a tartományfőnök. A másik kérdés, hogy miként is tudnának itt megélni. Mert bár – amint viccesen említi az atya – van bogyó és gomba az erdőkben, a mindennapi élethez azonban több kell. De úgy látja, van itt munka, és ez reményt ad, hogy talán kolostort is lehetne majd ide építeni. Rövid távon sokkal beláthatóbb a jövő: a két pálos atya húsvéthétfőn hazamegy. Nagyhéten, ittlétük utolsó napjain Hargitafürdőn elcsendesedéses lelkigyakorlatot tartanak, hogy a három szent nap mélységét minél jobban átadhassák a hozzájuk látogatóknak. A lelkigyakorlat lezárása után hazamennek, de többször visszajönnek még – ígéri Botond atya. „Nem vagyok naiv, hogy azt higgyem, két hónapnyi itt-tartózkodás után naponta csengetnek majd fiatalemberek, hogy szeretnének pálos szerzetesek lenni. De ha időközönként megjelenünk, itt imádkozunk, annak meglesz a hozadéka.”
Forró-Erős Gyöngyi
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ráduly Róbert: kockázatos év lesz 2015
Sok a tennivaló idén is – állította az új esztendőre vonatkozó tervekről lapunk kérdéseire válaszolva Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere. Mint mondta, úgy érzi, hogy a 2015-ös esztendőre mintha túl sokat akarnánk vállalni.
– Ha egy idegen ember elemezné Csíkszereda elmúlt néhány évét, talán azt mondaná, hogy az előzőkhöz képest 2014 kevésbé volt látványos esztendő, már ami a beruházásokat illeti. Ön hogy gondolja? – Kevesebb helyre került szalag, ha úgy tetszik, kevesebb munkálatnak került végérvényesen pont a végére, de azért az élet nem állt meg Csíkszeredában. Sok minden történt. Az ember már csak olyan, hogy egyre többet akar, és ha ebből indulunk ki, akkor bizonyára maradt hiányérzet 2014 után. – A polgármesternek maradt hiányérzete?
– Igen is, meg nem is. 2014-ben, ha egyik oldalról nézzük, nagyon sok minden történt, ha a másikról, akkor nem eléggé sok minden. Elkészült a mozi épülete, de a működés nem indult be. Elkészült Hargitafürdőn az új mofetta épülete és egy komoly turisztikai fogadó központ, de a tevékenység a berendezés hiányában a központban nem kezdődött el. El kellett volna készüljön a Villanytelep utca, de nem készült el teljes egészében. Be kellett volna fejeződjön Hargitafürdőn az úthálózat felújítása, de nem fejeződött be teljesen. Ez egy ilyen év volt, amikor sajnos, új dolgokat is meg kellett tanulnunk. Eddig ugyanis, szokatlan módon – és azt kell mondanom, e tekintetben a sors kegyeltjei voltunk – szinte kivétel nélkül olyan kivitelezőkkel dolgozhattunk együtt, akik akartak és tudtak is teljesíteni. 2014-ben azonban három munkálatnál is olyan kivitelezővel volt dolgunk, aki nem állt a helyzet magaslatán, és képtelen volt tartani a vállalt ütemet.
– A 2014-es évet jelentősen meghatározta a városháza, és személyesen a polgármester konfliktusa a rendőrséggel. Miért vállalta ezt az állóháborút?
– 25 éves évfordulója volt az 1989-es decemberi eseményeknek, és még emlékszünk arra, hogy milyen volt annak idején a milícia. Be kell látnunk, és beszélnünk kell arról, hogy a cégért ugyan kicserélték, de a milícia, mint olyan, nagyon sok tekintetben túlélte a rendszerváltást, és a milicisták, akik akkor, abban a rendszerben edződtek, most is ott vannak a rendőrség állományában, sőt, az állományon belül vezető szerepben. Ez nincs rendjén. Székelyföldön sem lehetne a rendőrség több vagy kevesebb, mint egy intézmény, mint ahogy ez mondjuk Olt vagy Tulcea megyében is van. Nálunk azonban „milicista attitűddel” társuló rendszer testesül meg, és ennek már sokszor, sok téren látni, érezni, tapasztalni lehetett a hatását.
Például abban is, hogy az egyenruhások nem teljesítik a feladatukat a közrend biztosításában hétvégenként, és ezért sok a városban a rongálás. Nem teljesítik a feladatukat a Kossuth utcában vészjelzővel megálló gépkocsivezetőkkel szemben, ezért gond van a forgalommal. Ezek apróságok, de jól tükrözik a magatartásukat. És sorolhatom: ittasan vezetnek, és ez nem elszigetelt jelenség. Ennek volt az eredménye a március 15-i, három halálos áldozatot követelő baleset. És voltak még hasonlók, vagyis láthatjuk, hogy nemcsak ittasan vezetnek, de próbálják eltussolni is a következményeket. Úgy képzelik el ezek a milicista-reflexű emberek, hogy ők még mindig a törvény fölött állnak, és nem állampolgárként, hanem valamiféle hódítóként viselkedhetnek a Székelyföldön. Gyakorlatilag ez robbant március 15-én, de sajnos nem jó irányba. Látni kell, hogy a Mircea Duşa, Gabriel Oprea által támogatott, bátorított milicista attitűdöt nem sikerült kellő módon leleplezni még az említett, tragikus kimenetelű baleset nyomán sem. Tudomásul vesszük, hogy Székelyföld még ebből a szempontból sem Románia része. Az utolsó jó példa erre éppen a zászló-ügyük. Mert ha most felelős újságírók megkérdeznék az illetékesektől, hogy a romániai megyék közül hány megyei rendőr-főkapitányság udvarán van még ilyen zászló, mint amilyen a csíkszeredai székhely előtt lobog, azt a választ kapnák, hogy sehol máshol nincs, esetleg Sepsiszentgyörgyön. Ez is azt mutatja, hogy itt a rendőrség nem olyan intézmény, mint máshol, hanem egészen más töltetű. Nekem külön gondom az, hogy azok az emberek, akik azért vannak a parlamentben, hogy jártassák a szájukat, mert a mentelmi jog ezt számukra minden következmény nélkül lehetővé teszi, nem jártatják ezekért az ügyekért. Az egyetlen kivétel Tánczos Barna szenátor, az összes többi hallgatott, és bár kormányon voltunk, nem hatottak oda, ahová ez ügyben kellett volna. Pedig „vétkesek közt cinkos aki néma”.
– A tavalyi évre egy másik jelenség is rányomta a bélyegét: ön több nyilvános megszólalásában is „üzent” a megyei tanács elnökének, és többnyire nem baráti üzenetek voltak ezek. Milyen a viszony a megyeháza és a városháza között, hogy a kommunikációnak ezt a formáját választotta? – 25 éve sok az elvarratlan szál, és soha nem volt felhőtlen intézményes kapcsolat sem a korábbi polgármesterek és a korábbi elnökök, sem az én időmben köztem és különböző elnökök között. Egyrészt azért nem, mert a város jó néhány olyan többletfeladatot vállal és visz ma is, ami a megyei önkormányzat dolga lenne. Mondok egy példát: a megyei katonai központ itt bitorolja a felületet a városháza épületének egyik szárnyában, mikor törvény szerint számára a megye kellene helyet biztosítson. Ez nem kis teher nekünk: gyakorlatilag a városháza épületének harmadát foglalja el a katonai központ. De ha a kulturális palettát nézzük, minimum két olyan intézményt visz a város, amit a megye kellene finanszírozzon. Ez a város számára, szinte azt mondhatom, hogy a normális működést ellehetetlenítő többletteher, kiváltképpen amióta bevezették a létszámkorlátozást. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttest például a város akkor vette át, mikor a megye rossz helyzetben volt. De most a megye jó helyzetben van, kifejezetten jó helyzetben, mégsem nem vette vissza az együttes finanszírozását.
Arról már nem is beszélve, hogy a megyénél mások az érdekek. Ott folyamatosan szavazatszámlálás zajlik. Azt képviseli a megye, hogy olyan mértékben kell támogatni a településeket, amilyen mértékben szavazatokat hoztak a különböző választásokon. Nálunk viszont érték- és eredménycentrikusság van. Soha nem mondtuk egyik iskolának sem, hogy úgy kap valamiféle támogatást, ha a választásokkor így vagy úgy lép fel. És ez lényeges koncepcióbeli különbség, amit sajnos nem mindig sikerül összefésülni. A megyénél énközpontúság van, a városnál teljesítménycentrikusság. Itt nem Szőke Domokos, Antal Attila vagy Ráduly Róbert, hanem a felújított Mikó-vár, a felújított iskola, a megépült sportcsarnok, vagy éppen az uszoda kerül előtérbe, és én úgy gondolom, hogy ez így van rendjén.
– Nézzünk egy kicsit előre is. Van már a városnak költségvetése 2015-re, ennek fényében milyen éve lesz Csíkszeredának?
– Kockázatos, veszélyes éve lesz. Erről próbálom meggyőzni a két alpolgármester kollégámat és a városháza munkaközösségét is. Tíz év alatt még ennyi leküzdendő akadály, tornyosuló feladat egy tömegben nem mutatkozott előttünk. És mondjuk el mellé azt is, hogy mi sem vagyunk a legjobb állapotban. Ma a csapatunk motiváltság, munkakedv, munkamorál, kihívásokra való éhség tekintetében nincs a legjobb formájában. Ennek oka többrétű. Egyrészt, úgy érzem, hogy az önkormányzatban zajlik egyfajta helyezkedés. 2016-ban választások lesznek, és nemcsak az önkormányzatban, hanem az RMDSZ-ben is tetten érhető egyfajta pozícionálódás. Másrészt ott van a folyamatos félelem sugárzása a helyi vezetők és a polgármesteri hivatalok munkaközösségei felé: így vizsgálunk, úgy hallgatunk, úgy követünk stb. Ez a munkakedvet és a személyes felelősségvállalást jelentősen megrontotta.
– A városi önkormányzat esetében mi motiválja a „helyezkedést”? – Erre is van válaszom. Nagy ajándéka volt Csíkszeredának, hogy nekünk nem diktált senki. Volt olyan vállalkozó vagy vállalkozói csoportosulás, amely támogatta volna a politikai pályán való elindulásunkat, valamelyik kampányunkat, és ezt majd meg kellett volna fizetni. Ez különösen most érdekes, mikor látjuk az államelnök-választás után, hogy a pártok milyen hatalmas összegekkel adósodtak el. Ezeket az adóságokat meg fogják fizetni. Hogy honnan? Nyilvánvalóan a közbizniszekből kell kimossák ezt a pénzt. No, nekünk ilyen adóságunk sosem volt. És ez nekünk, városvezetőknek is, de Csíkszeredának is hatalmas lehetősége és potenciálja volt. Viszont sokan vannak, akik szeretnék itt átvenni és számukra megfelelő mederbe terelni a történéseket, mert ma már, sajnos, erről szól a világ mindenhol. Mi, ameddig erőnk van, ezt a típusú független mozgásteret a városnak és a városvezetésnek szeretnénk megőrizni.
Nagy ajándék volt az előző városvezetéstől, hogy egy lejnyi felvett hitele sem volt a városnak, amikor átvettük, és ezt nem lehet elégszer megköszönni. Ennek az állapotnak a fenntartása, úgy gondolom, egy másik fontos feladat. Apropó, megyével való konfliktus: látni kell, hogy a megyénél egészen más az álláspont. A megye eladósodása zajlik, miközben a város adósságmentes. Mi azt szeretnénk, hogy soha senki ne mondja: eladtuk a gyermekeink jövőjét, és azért, hogy mi szebbnek látszódjunk, olyan terheket róttunk rájuk, amelyeket ők kell majd megfizessenek, sokszorosan. Ma Csíkszereda olyan helyzetben van, hogy adócsökkentést is megengedhetett magának: tíz év után lehetővé tette a város gazdálkodása, hogy adócsökkentést hajtsunk végre, és ez példátlan a környéken. Idén ugyanis a magánszemélyek által fizetendő épületadó értéke 10 százalékkal kevesebb, és kedvezményt tudtunk bevezetni a jogi személyek építményadója esetében is. Ezek mind fontos dolgok, és mutatják, hogy a felelős gazdálkodás közvetlen hatását mindenki, minden cég és minden háztartás kell érezze.
– Térjünk vissza a 2015-ös tervekhez. Említene párat?
– Az a sajátos helyzet, hogy alapvetően kényszerpályán mozgunk. Az uniós finanszírozású munkálatokat, ha tetszik, ha nem, 2015 végéig le kell zárni. Ha egyebet nem is csinálnánk, csak ezeket – tömbház-szigetelések, a hargitafürdői munkálatok befejezése, az Octavian Goga gimnázium szigetelésének befejezése, és ha aláírjuk a szerződést, akkor a Kós Károly Szakközépiskola bővítésének befejezése – már munkavolumenben és összegszerűen is több mint eddig bármelyik évben. És ezek kötelező jellegű dolgok, amelyek alól nem lehet kibújni. Ezek után jönnek azok a munkálatok, amelyeket úgymond mi, szabadon választhatunk, de igazából ezek is kötelezőek, mert jó néhányat közülük máris leszerződtünk. Például a Gyermek sétány felújítása, ami hatalmas volumenű munka, hiszen a Tudor lakótelep legalább egyharmadát érinti.
Ott van még a Gál Sándor utca rendbetétele, a zöldségpiac helyzete, amit már nagyon sokan szeretnének kimozdítani a koncepcionális pontról, és ott van az elkerülő út, ami makadámborítást már kapott, de le kell aszfaltozni. Én itt már szinte meg is álltam volna, de jön az egyik alpolgármester, és még legalább egy ennyi tervet mellé tud tenni. Utána jön a másik alpolgármester, és ő is hozza a maga elképzeléseit: be kellene fejezni a mozit, a Márton Áron szoborcsoportot, és sorolhatnám. Mikor a tennivalók listáját összeállítottuk, én attól ijedtem meg, hogy annyi minden szerepel rajta, hogy még a kötelezőeket sem fogjuk tudni teljesíteni. Az emberben van ugyanis egy olyan, hogy ha túl sok a dolga, inkább nem csinál semmit. És én úgy érzem, hogy a 2015-ös esztendőre mintha túl sokat akarnánk vállalni.
Forró-Erős Gyöngyi
szereda.ro / Hargita Népe
Erdély.ma